Újonc túrázóknak is menni fog a Kós Károly túra
A kolozsvári EKE által szervezett túrák legcsaládbarátabbja közeleg: augusztus 12-én lesznek a Kós Károly emléktúrák, gyalogosan vagy biciklin. Branea Róbert főszervező szerint a 10 kilométeres túra nem több egy jó sétánál. Ugyanakkor a kisebb gyerekeknek sem „unalmas”, hiszen az útvonal változatos, Sztána központjában, de az Almási várnál is akad látnivaló.
Nem lehet jelentkezni a helyszínen, vagyis aki mondjuk az időjárástól teszi függővé a túrán való részvételét, annak is meg kell elégednie egy kétnapos előrejelzéssel, ugyanis benevezni legkésőbb augusztus 10-én estig lehet. A kedvezményes jelentkezési határidő ezzel szemben már hétfőn, augusztus 7-én lejár.
Gyerekek által is könnyen teljesíthető, ezért családoknak is bátran ajánlják a 10 km-es túrát, de a 25 km-es is bevállalható a nagyobb gyerekekkel. E két távon a túrák Sztánáról indulnak, így vonatozásra is számíthatunk – kell-e ennél több a gyermekeknek egy igazi kalandhoz?
– Erdőn is vezet az út, nyílt terep is akad, s bár nem olyan vadregényes, mint a Jókai-túra, ezzel szemben szép, kellemes, szelíddombos kalotaszegi tájakkal ismerkedhetünk meg, főleg a tájegység alszegi vidékével. Többek között Sztána központjában megnézik a templomot, az iskolát a közösségi terekkel, aztán átsétálnak Kispetribe, meglátogatják az Almási vár maradványait is, Zsobokot az újonnan felavatott Jonathan-sétánnyal – részletezi Branea Róbert.
A túra kevésbé tapasztalt kirándulókat sem kellene eltántorítson a részvételtől, azokat sem, akik számára ismeretlen ez a terep, ugyanis a szervezők részletes térképekkel és túraleírásokkal vértezik fel a jelentkezőket, ugyanakkor jó esély van arra, hogy induláskor a kisebb csapatok közösen folytassák útjukat, népesebb társasággá bővülve, akik közt esetleg a vidéket jobban ismerők is akadnak. A kirándulás minden élményén túl a célban – a sztánai Szentimrei villánál – Szabó Zsolt hagyományosan finom túróspuliszkájából falatozhatnak majd a résztvevők.
Az idén összesen hét útvonalon indulnak a túrázók augusztus 12-én, szombaton reggel: három kerékpáros (25, 40, illetve 60 km-es) és négy gyalogos útvonalon (10, 25, illetve 55 km-en, a 25 km-es túra két változatban zajlik). A 14 évesnél fiatalabbak számára a részvétel ingyenes (és felnőtt kísérete kötelező), és a kedvezményes jelentkezési időszakban, azaz hétfő estig az EKE-tagok további kedvezményben részesülnek, a tanulók, egyetemisták, nyugdíjasok pedig félárat fizetnek (túraváltozattól függően 10–15 lejt). Már csak két napig lehet kedvezményesen (túrától függően 25-30 lej teljes áron) benevezni, azután mindenki számára egységesen 50 lejre nő a nevezési díj. A leghosszabb gyalogos és kerékpáros túrák részvevői energiacsomagot kapnak, mindenkinek jár térkép , kitűzőt, folyadékpótlás pedig az ellenőrző pontoknál lehetséges. A túrákat autóval végigkíséri egy orvos és egy egészségügyi asszisztens. A szervezők fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a túrákra benevezni csak előzetesen lehet (a rajtnál nem) a túrák honlapján (itt további túrainformációkat is találhatnak), a Szabadság napilap titkárságán (Kolozsvár, Jókai/Napoca u. 16., hétköznap 9–16 óra között) vagy a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület irodájában (Kolozsvár, Magyar/1989 December 21 utca 116., hétköznap 9–16 óra között). A túrákkal kapcsolatos egyéb információt a kett@ekekolozsvar.ro (kerékpáros), illetve gyett@ekekolozsvar.ro (gyalogos) e-mail címen lehet igényelni. A bizonytalanok is benevezhetnek, így biztosan nem maradnak le a túráról, ám ha valami közbejön, akkor a jelentkezés augusztus 10-ig átruházható. A túrákkal kapcsolatosan egész sor hasznos tudnivalót közöltek a szervezők, ezeket részletesen közöltük a Szabadság július 28-i, pénteki számában, az Erdély című mellékletben, amelyet honlapunkon (szabadsag.ro) is megtalálhatnak.
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)

Ismeretlen értékekre bukkantak az unitárius püspöki ház felújítása során
500 éves ház története íródik tovább a volt Magyar utcában
Módos kolozsvári polgárok, főurak, püspökök szemlélték egykoron a volt Belső-Magyar utca nyüzsgését a 14. szám alatt álló ház tágas termeinek ablakaiból; bár a köztudatban unitárius püspöki házként ismert épület fölött több mint fél évezred pörgött le, a Magyar Unitárius Egyház értékmegőrző hozzáállásának köszönhetően várhatóan további évszázadokig lehet még részese a közösség életének, a város történetének. 2009-ben döntöttek úgy, hogy elkezdik az akkor még püspöki rezidenciaként szolgáló épület helyreállítását, nagyobb léptékű munkálatok elvégzése tavalytól válhatott valóra. A felújítás páratlan lehetőséget kínált a régészeti, művészettörténeti kutatások elvégzésére is: a középkori eredetű lakóháznak számos olyan építészeti részlete bukkant felszínre, amelyek a különböző építéstörténeti periódusokhoz kötődnek. Jövő nyártól már közösségi terek, valláskutató központ és egyházi múzeum is működhet a Vallásszabadság Házában.
Az unitárius püspöki ház átfogó, értékmegőrző jellegű felújításának lépéseiről, az épület további hasznosításának terveiről Dácz Tibort, a Magyar Unitárius Egyház gazdasági előadótanácsosát kérdeztük, aki körbe is vezetett bennünket a lépésről lépésre megújuló épületben. Bár helyenként még állványzaton és deszkákon kellett átlépkedni, mindenütt látszott már az elvégzett hatalmas munka eredménye, hiszen valósággal megnyíltak, kitágultak a régi ház egykori reprezentatív emeleti helyiségei, kijavított falakkal, mennyezettel és boltozatokkal, a gyönyörűen felújított tetőtér. Különös érzés volt a megtisztított, helyreállított pincében lépkedni, látva az újra megnyitott fülkéket és szellőző nyílásokat, közben arra gondolva, hogy ezeket a köveket immár fél évezrede helyezték egymásra, hogy egy büszke kolozsvári polgárcsalád tárolhassa itt borait. A ház legrégibb korának emlékei valóságos kincsekként bukkantak elő az évszázadok során rájuk rakódott falazatok alól, például az egykor az emeletről a pincébe vezető keskeny középkori lépcsőház kőkorlátja, vagy a kapualjban feltárt hatalmas árkádívek, amelyek átjárást biztosítanak egy tágas földszinti helyiségbe a nyugati szárny alatt, és feltehetőleg egykor a földszint keleti oldala fele is nyitottak voltak. Az épületnek a keleti szárnyában, a kapualjtól balra eső helyiségben már működő bisztróban az elegánsan kihangsúlyozott középkori falak, boltozatok, építészeti részletek szemléletes példaként vetítik előre, hogy milyen lesz majd egy szakszerűen felújított középkori épület.
A Magyar Unitárius Egyház 2009-ben döntött úgy, hogy elkezdi az akkor még püspöki rezidenciaként működő ingatlan helyreállítását. – A kezdeményezés Bálint Benczédi Ferenc püspök úr részéről jött, aki látván a ház állapotát, lemondott arról, hogy beköltözzön, inkább a teljes felújítást választotta – mondta el Dácz Tibor. Az egyház vezetősége tudatában volt annak, hogy mindez nem lesz egy rövid távú történet. 2009 végén Guttman Szabolcs építésszel szerződtek a tervek elkészítésére. – Az első években szűkebb anyagi forrásaink voltak, kisebb beavatkozásokat végeztünk, majd a román állam támogatásával és más kisebb pályázatokból fogtunk neki nagyobb horderejű szerkezeti munkálatoknak – tájékoztatott az előadótanácsos.
Odafigyelés, speciális megoldások
Az épület nagyon rossz állapotban volt. A földszinten, a kapu bal oldalán levő helyiségben fennállt annak a veszélye, hogy a boltívek beszakadnak. Ennek folytán, az első felújítási szakaszban ezeket a szerkezeti beavatkozásokat kellett megejteni, az utcafronttól kezdve az épület hátranyúló udvari szárnyáig. Bár az utóbbi újabb korban épült, komoly aláalapozási munkákat kellett végezni, és meg kellett oldani a szétázott falak károsult tégláinak cseréjét is. Tekintettel arra, hogy az épület egyes részei 500 évesek, minden beavatkozás nagy odafigyelést és speciális műszaki megoldásokat igényelt – magyarázta az előadótanácsos.
2015 januárjában a Vallásszabadság napján született meg az ötlet, hogy a háznak a Vallásszabadság örökségét szolgáló rendeltetést adjon az Egyház. E cél megvalósításához sikerült megnyerni a Magyar kormány támogatását is, amely a Bethlen Gábor Alap útján jelentősen finanszírozta a beruházást – részletezte Dácz Tibor. Az új elképzelés az eredeti tervekhez képest funkcióváltást és a belső terek átrendezését is jelentette, amihez gyakorlatilag új terveket kellett készíteni. Ezzel a munkával Furu Xénia építészt és Dáné Rozália statikust bízták meg.
– 2016. májusától nagyobb lélegzetvétellel tudtuk folytatni a munkálatokat több fronton egyszerre, az elmúlt évben teljesen felújítottuk a tetőszerkezetet, a tető új héjazatot kapott, befejeztük a megerősítő jellegű, szerkezeti munkálatoknak a túlnyomó részét, a földszint keleti oldalának felújítását, ahol már működik is egy bisztró, építettünk egy új lépcsőházat az udvaron, cseréltük, illetve restauráltuk a nyílászárókat, részlegesen felújítottuk a belső homlokzatokat és a főhomlokzatot is – részletezte Dácz Tibor, hozzátéve, hogy a fővállalkozó mellett számos szakosodott alvállalkozó, szakértő, restaurátor munkájáért tartoznak köszönettel.
Mivel az épület ismeretlen volt számunkra, nem tudtuk, mi rejtőzik a vakolatok alatt, számtalanszor újra kellett tervezni és gondolni a műszaki megoldásokat, megnehezítve a tervezést és a kivitelezést is – tette hozzá Dácz Tibor. Mindamellett, az egyház és a felújításokat ellenőrző szakemberek számára mindvégig az volt a legfontosabb szempont, hogy a feltárt értékeket megmentsék és lehetőleg olyan építészeti megoldások szülessenek, hogy mindezeket a végén meg is tudják mutatni a közösségnek. Ezt a munkát az egyház részéről Furu Árpád műemlékes szakember koordinálta. Ilyen feltárt érték például a földszinten talált két középkori sütőkemence, amelyeket a vendéglőben most bárki láthat egy megvilágított üvegpadlón keresztül – magyarázta az előadótanácsos.
A tervek szerint az épületben helyet kap majd egy állandó jelleggel működő egyházi múzeum, egy valláskutató központ irodái, az egykori szalonok különböző rendezvények, koncertek, időszakos kiállítások szervezésére alkalmas közösségi terekké alakulnak 80 férőhellyel, a tetőtérben pedig vendégszobákat alakítanak ki. A földszinti terek továbbra is üzlethelyiségekként működnek majd, hozzájárulva a ház fenntartásához. A felújítási munkálatokat 2018. első felében szeretnék befejezni, és 2018 júliusában, a Magyar Unitárius Egyház 450. éves évfordulója alkalmával avatnák fel az új rendeltetést nyert épületet.
Az egykori Belső-Magyar (ma 21. Decembrie 1989) utca 14. szám alatt álló kétszintes épület utcai főhomlokzata négy nyílástengelyes, középen nyílik a címerrel zárt, csúcsíves kapu. A homlokzatot vízszintesen tagolja a kő épületlábazat, az övpárkány, az emeleten nyíló négy ablak könyöklője alatt végigfutó keskenyebb párkányzat, valamint a koronázópárkány; a felület függőleges tagolását a földszintet átfogó, az épületlábazatra támaszkodó kváderes falsávok adják, az emeletet pedig ezek folytatásában elhelyezett pilaszterek. Utóbbiak a portálé két oldalán húzódnak, valamint a főhomlokzat széleit zárják. A földszinten a kapu két oldalán egy-egy nagyméretű, kőkeretes, egyenes záródású ablak, ezek mellett pedig egy-egy hasonló keretű ajtó nyílik az utcára, előttük egy-egy alacsony lépcsőfokkal. Az udvarra vezető dongaboltozatos kapualjban hatalmas árkádívek láthatók mindkét oldalon, a nyugati szárny irányában már kibontották őket, így újra átjárás nyílt a földszinti helyiségbe. Az épület keleti része a 19. századi építésű szárnyban folytatódik az udvar irányába.
Az unitárius püspöki ház kapuja, nyugati része, és a keleti szárny alatti pincéje a 14. század második felében épülhetett – írja Kelemen Lajos.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)

Nyilas Misi: tehetséggondozó tábor Torockón
A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület 2017. augusztus 7-13. között első alkalommal szervez Anyanyelvápoló és tehetséggondozó tábort Torockón. A résztvevők 19 szociálisan hátrányos helyzetű és tehetséges középiskolai tanuló, Nyilas Misi ösztöndíjas.
A nyári tábor elsődleges célja, hogy az egyesület alappogramjában ösztöndíjban részesülő, a 2017/2018-as tanévtől 9–12. osztályos tanulók anyanyelvi kultúrája lényegesen javuljon; bővüljenek az iskolai oktatáshoz is kapcsolódó ismereteik a magyar nyelvről, magyar kultúráról. Ugyanakkor szempont az önértékelésük fejlesztése (ami segíti pályaválasztási orientációjukat), valamint a diákok és a velük foglalkozó szakemberek közötti folyamatos, közvetlen kapcsolat kialakulásának elősegítése. A tevékenységeket csíkszerdai, temesvári és kolozsvári szakemberek irányítják.
Az Anyanyelvápoló és tehetséggondozó tábor az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Nemzeti Tehetség Program keretében az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által jóváhagyott NTP-HTTSZ-17-0016 kódszámú pályázati támogatásból valósul meg. Szabadság (Kolozsvár)

Felmérik a fiatal alkotók lehetőségeit a Látó szépirodalmi folyóirat írótáborában
Az írói életmodellről, az irodalomhoz köthető pályák lehetőségeiről beszélgetnek az előadásokon és műhelymunkákon az első alkalommal, augusztus 10–13. között a Látó szépirodalmi folyóirat által Szilágybagoson szervezett írótáborban.
Az Irodalom a vidéken elnevezésű találkozóra olyan fiatal alkotókat kerestek, akiknek munkássága a Látóhoz (is) köthető. A szervezők megpróbálnak irányokat felvillantatni az alkotók számára, felmérik az irodalommal foglalkozni vágyó írók, költők és kritikusok lehetőségeit, buktatóit és a pálya kényszerhelyzeteit. Az előadásokon és műhelymunkákon – a hely szelleméhez igazodva – elsősorban a Szilágysághoz köthető alkotók (Ady Endre, Hervay Gizella, Szilágyi István, Mester Zsolt stb.) munkásságáról beszélgetnek, de a párbeszéd során igyekeznek jelenvalóvá tenni a saját tapasztalatokból eredő meglátásokat is.
A témák között szerepel az irodalomoktatás, olvasáskultúra, tehetséggondozás és az irodalom megváltozott szerepei, valamint megvitatják a centrum és periféria viszonyát.
A táborban bemutatják többek között Vida Gábor Egy dadogás története c. önéletírását/regényét, Szöllősi Mátyás Budapest-katalógusát – mindkét könyv életpályákról készített „felvételek” gyűjteménye. A tábor nyitott, egyénileg is csatlakozni lehet, szállás és ellátás a falu panzióiban napi 75 RON költséggel.
Meghívott vendégek: György Alida, Varga László Edgár, Szöllősi Mátyás, André Ferenc, Márton Evelin, Finta Klára, Kész Orsolya, Vida Gábor, Vida Krisztina, Demény Péter, Eperjesi Noémi, Szabó Róbert Csaba, Sárkány Tímea, Borbély András, Béres Norbert, Láng Zsolt, Birtalan Beáta, Nagy Hajnal Csilla, Balog Károly, Puskás Dániel, Tamás Dénes. Krónika (Kolozsvár)

A templomot megépítették, a gyülekezet következik
Az udvarhelyszéki Décsfalvát templomnélkülisége miatt változatos módon csúfolták évszázadokon át. Eddig. 2017 augusztusának első vasárnapján az új, fatornyos templom hosszú harangszava hívogatott szentelési és használatba vételi istentiszteletre. A még házszám nélküli templomhoz utat építettek, és sok-sok fát, cserjét ültettek köré.
Az igehirdetésben, a köszöntőbeszédekben és a hálaadásban többször elhangzott: a décsfalvi reformátusok több évszázados álma vált valóra. Azoké az ősöké, akik csak remélték a saját istenházát, miközben az anyaegyházközségbe, Agyagfalvára jártak ünnepi istentiszteletekre. Sokszor maradt vasárnaponként hézagos a „décsfalviak padja”.
Napjainkban megerősödött a százhuszonöt fős leányegyház: az iskolában öt éve kéthetente tartott istentiszteletet az agyagfalvi lelkész. A fiatalok öröme, hogy saját templomukban konfirmálhatnak, mondhatják ki házasságkötésük igenjét, gyermekeiket ott kereszteltethetik meg. Az utolsó földi útra indulókat is eme szent hajlékból búcsúztathatják majd.
Évszázadokon át úgy tartoztak a décsfalviak az anyaegyházközséghez, hogy nem volt státuszuk – mintha egy agyagfalvi utca lett volna a település. Tavaly váltak leányegyházzá – tudtuk meg Fosztó József lelkipásztortól. Négy décsfalvi presbiter tagja volt az agyagfalvi egyházközségi testületnek. Idén november-decemberben első alkalommal lesz presbiterválasztás Décsfalán, hogy megalakítsák első önálló presbitériumukat. Eddig ébresztgették a kis gyülekeztet: ami négy-öt éve helyben történik, az értük van. A kőtemplom áll, a gyülekezet építése ezután következik. A lelki gyarapodást segíti, hogy helyben van az új istenháza – reméli lelkipásztoruk.
Álom és valóság
A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye egyetlen olyan települése volt eddig Décsfalva, ahol nem volt templom. A reformáció emlékévében a kerületben jelképesen öt új templommal adóznak az elmúlt évszázadoknak. Közöttük az első a décsfalvi – mondta a szentelési istentisztelet igehirdetője, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Kántor Csaba püspökhelyettes, az egyházmegye esperese felelevenítette a legendát, mely szerint az agyagfalvi feneketlen tó helyén feküdt régen Décsfalva. Mivel lakói elerkölcstelenedtek, elsüllyedt. Éjféltájban még fel-felzúgnak az elsüllyedt falu harangjai. Egynéhány erkölcsös ember – köztük egy Décs nevű is – megmenekült, ő lett a megalapítója a jelenlegi Décsfalvának. Az erkölcsös, istenfélő, templomot álmodó népet Isten megtartotta szeretetével, és fatornyos szent hajlékából szólhat a harang.
A templomépítés folyamatát Fosztó József lelkipásztor foglalta össze. Alapkövét 2014. május 10-én tették le. A bögözi polgármesteri hivatal a helyi költségvetésből készíttette a terveket, a kivitelezést nyertes hazai célpályázatokból finanszírozták. Miközben a kis közösség tagjai rengeteget közmunkáztak, akkor kaptak segítséget, amikor a legnagyobb szükségük volt rá. A befejezéshez az egyházkerület járult hozzá. Környékbeli cégek, magánszemélyek is bőkezűen adományoztak. A száz négyzetméter alapfelületű templom és a két multifunkcionális terem megépítésének költsége 335 810 lej volt.
A két kis terem egyikében a lelkészi iroda kap helyet, a másik pedig a temetkezésnél kap szerepet. A templomnak kettős haszna lesz: az istentiszteleti hely egyben ravatalozóként is szolgál. Nem kell a gyászmenetnek a falu területén, a forgalmas, kanyargós úton végighaladnia.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Könyvbemutató Kolozsváron – Frigyesy Ágnes: Az Úr csodásan működik
Idén Húsvétkor jelent meg Frigyesy Ágnes kötete Az Úr csodásan működik – Erdélyi nagy Tanúságtevők – Ferencz Béla Ervin OFM, Tőkés István, Bíró János Antal OFM címmel.
A szerző harmadik erdélyi könyvbemutató (kör)útja Kolozsvárra vezet, ahol a családi fotókkal gazdagon illusztrált könyvet mutatják be 2017. augusztus 18-án 11 órakor a Bocskai Házban, a Kolozsvári Magyar Napokon.
Takaró Mihály, Magyar Örökség-díjas irodalom történész a kötet Bevezetőjében így ír: „Hiánypótló, egyszersmind friss, eredeti munkát tart az olvasó a kezében. A Szalézi Szent Ferenc-díjas, sokszínű és sokrétű munkát végző újságíró Frigyesy Ágnes arra vállalkozott, hogy a történelmi félmúltat és jelent összekötve, felekezeti korlátokon túllépve, három „istenszolga” életútját bemutatva példákat tárjon elénk, XXI. századi magyarok elé arról, hogy a hit, a szeretet, a remény örök megtartó erő, mely bátorságot, hűséget, bizodalmat teremhet abban, aki mindvégig, rendületlenül ezekbe kapaszkodik…”
Urbán Erik ferences szerzetes, érseki helynök, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója a kötet ajánló soraiban rámutat: „Sokatmondó a kötet címe is: Az Úr csodásan működik – Erdélyi nagy Tanúságtevők, hiszen e kötetnek nemcsak az a célja, hogy csupán emlékeztessenek egy adott korban, politikai rendszerek viszontagságai között nagyrészt leélt életutakra, hanem az egyes eseményekben felismerjük Isten gondviselését népe iránt, hiszen minden időben megadja azon karizmatikus személyeket, akik elveszítik életüket Istenért és felebarátiakért, így kiteljesítve azt.
Könyvbemutató: 2017. augusztus 18. 11 óra
Kolozsvár – Bocskai Ház.
A kötetet bemutatja Dr. Geréb Zsolt református teológiai professzor
A kötet Balog Zoltán miniszter egyedi támogatásával készült.
(közlemény) Erdély.ma

Sikert a kemény munka terem
A türelemben, a fegyelemben és az engedelmességben való megerősödés végett gyűltek össze a Hun tábor résztvevői július 27. és augusztus 2-a között a sepsibesenyői Művelődési Otthon udvarán. A tábor nyolcadik kiadásának a mottója: Tegyél meg mindent a siker érdekében volt. A Hun tábor nem egy kényeztető tábor, a mai gyermekeknek a bizony nem könnyű a cserkésztáborok mintájára élni, lakni, őrséget állni. Ahhoz, hogy a tábori feladatokat sikeresen és eredményesen megoldják jól összehangolt erőbeosztásra és kitartásra volt szűkségük a mai hunoknak a MIT által is szervezett Adj, király, katonát vetélkedő jutalomtáborában.
Az első napon a kagánok megválasztása után a törzsek felosztása következett. Idén Csongor, István és Zoltán népe verték fel táborukat az udvar három különböző szegletében, ezt követően minden hun elkészítette a saját jelképes lovát, amit a tábor egész ideje alatt éjjel-nappal, esőben és kánikulában is törzsenként felvigyázniuk kellett.
A csapatokat összerázandó, az koncentrációt és az önbizalmat fejlesztendő a törzsek íjászaton, illetve a hun tábori focin vettek részt. Ez a labdajáték abban különbözik a klasszikus futballtól, hogy itt egyszerre két labdával folyik a játék, így sokkal jobban kell figyelni mindenre.
Szombaton a Recsenyédi testvérek voltak a vendégeink Kálnokról, akik fergeteges lovas íjász bemutatót tartottak. Öröm látni azt, hogy Hanna, Attila és Hunor személyében ilyen magas szinten képzett úgynevezett sólyom íjászai vannak, akik álló helyzetből, mozgásból állócélpontra, és mozgásból mozgó célpontra egyaránt szétforgácsolják a céltáblákat.
Vasárnap a zabolai Both házaspár, László és Katalin, valamint két táncos lábú fiatal lány volt a tábor vendége, akik különféle táncokra tanították a tábor résztvevőit. Örömünkre szolgált az az megállapítás, hogy évről évre javul, fejlődik a táborozók ritmusérzéke, és a tánchoz való hozzáállása. A táborozók rengeteg feladat elvégzése közepette a gyakorlatban is megtapasztalhatták, hogy ahhoz, hogy eredményes, jól végzett munkát végezzenek, ahhoz odaadó munka szükséges. Ezzel a hozzáállással foghattak neki az agyagedény, törzsi nyaklánc készítésének, a nemezelésnek, de a számháború, métázás, zsákba futás vagy egyéb kihívásoknak is. Az oda adó munkának és a laza hozzáállásnak is megvolt az eredménye és mindenki megtapasztalhatta saját maga, hogy melyik megközelítési mód vezeti el őt az óhajtott célba.
A tábor utolsó előtti napján, kedden a Zöld Nap Egyesület volt a vendégünk. Ráduly Attila, Derzsi Katalin, valamint Isa, Haykuhi és Ayse önkéntesek voltak a tábor vendégei, akik egy rövid spanyol, örmény és török kultúr bemutatkozó után szórakoztató és fejlesztő játékokkal örvendeztették meg a tábor lakóit.
A tábor utolsó napján nehezére esett a búcsúzkodás, több szülő megjegyezte, hogy nem tudják mi történt, de a gyerekek nem akarnak haza indulni. Ez úttal is egyértelművé vált, hogy a nehezebb körülmények sokkal jobban megedzik és összekovácsolják a táborozókat és az a kapcsolat, ami kialakult, az az élmény, amit együtt éltek át az közelebb viszi egymáshoz egy életre a hun táborban részt vevő lelkeket.
A Csillagösvény Egyesület, az Ikafalvi Egyházközség, és a Magyar Ifjúsági Tanács által közösen szervezett tábort Kovászna Megye Tanácsa, a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Bardócz Csaba lelkipásztor / Erdély.ma

A gyökereket ápolni kell – Beszélgetés a Szent László-emlékév ötletgazdájával
Okos Mártonnal, a Báthory–Bem Egyesület elnökével, aki egyben a Szent László-emlékév ötletgazdája is, a nagy király névnapján Gelencén szervezett ünnepséget megelőzően beszélgettünk.
– Miért tartotta fontosnak Szent László alakjának és tetteinek a felidézését?
– Napjaink értékét vesztett és összezavart társadalmában igazodási pontok kellenek. Ezt a célt szolgálta a Szent Márton- és Márton Áron-emlékév is, melyek méltó folytatását Szent László személyének és tetteinek a felidézésében véltem megtalálni. Ő ugyanis meggyőződésem szerint Közép-Európában valamennyiünk példaképe lehet, és ugyanakkor igazodási pontot is jelent, mert összekapcsolta az itt élő nemzeteket. Ennek alátámasztásaként pedig elég, ha csak lengyelországi születésére, vagy az általa alapított zágrábi (Horvátország) püspökségre utalunk.
– Mi az oka, hogy éppen a 2017-es esztendőt választotta a lovagkirály emlékévének?
– Az idén van trónra lépésének 940. és szentté avatásának 825. esztendeje, emlékezni pedig kerek évfordulók alkalmából szoktak.
– Hogyan sikerült az ötletét megvalósítani?
– Ezért elsősorban Lomnici Zoltánnak, az Emberi Méltóság Tanácsa elnökének mondok köszönetet, hiszen amint megkerestem, azonnal csatlakozott a kezdeményezéshez, de a magyar kormánynál, valamint a püspöki karnál is közbenjárt ennek támogatása érdekében. Ugyanakkor több tucat civil szervezet bekapcsolódása is neki köszönhető.
– Kik vettek részt a szervezésben?
– A kormány részéről Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár Gaál Gergely, volt KDNP-képviselő vezetésével létrehozott egy tanácsadó testületet. Ennek még tagja Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Papp Gergely Adrianna, Debrőd polgármestere, Gondi Mátyás, a Pro Pátria Egyesület elnöke, Illéssy Mátyás százhalombattai plébános, Czibolya Gábor és Tóth László, a Nemzetpolitikai Államtitkárság munkatársa, valamint jómagam.
– A sok lehetséges helyszín közül, miért éppen Gelencét választotta a László-nap megünneplésének helyszínéül?
– Egyik oka, hogy a térbeli távolság ellenére kalotaszegiként Székelyföld nagyon közel áll hozzám. Ugyanakkor nagy királyunk a határőrök védőszentje, a székelyek pedig mindig elől jártak a hon védelmezésében, sőt mai napig példát mutatnak másoknak is. Végül, de nem utolsósorban, mert a gelencei műemlék templomban találhatók a Szent László-legendát megörökítő, messze földön híres freskók.
– Miben látja az ilyen megemlékezések jelentőségét?
– Ahhoz, hogy a fa virágozzon, és új hajtást hajtson, szükség van a gyökerek ápolására, aminek az egyik lényeges eleme múltunk megismerése, amire egy ilyen ünnepség jó alkalmat kínál. Hiszen az itt szerzett élmények egy életre bevésődnek a jelen lévő gyerekek és fiatalok tudatába, illetve lelkébe, de a felnőttek szívét is megdobogtatják. És azok a gyerekek, akik a magyar népmeséken és legendákon nőnek fel, tudni fogják, hogy hol van a helyük, valamint azt is, hogy kritikus helyzetben miként cselekedjenek.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

A replika jogán – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úrnak
Az Erdély.ma oldalon ma megjelent Semjén: a székelyek magyarok című cikkhez fogalmazott meg, a replika jogán válaszadást Váradi (Csibi) Barna, amelynek szövegét teljes egészében közzétesszük. Megütközéssel vettem tudomásul az ön szavait, ami a székelység Magyarországon honos nemzetiségként való hivatalos bejegyzése irányában, a Székelyek Világszövetsége civil csoportosulás égisze alatt tett kezdeményezésünket illeti.
Az ön szavai szerint, erről tanúskodnak a különböző médiaorgánumok, a kezdeményezés ellentétes a történelmi valósággal, valamint a magyar nemzeti érdekkel egyaránt.
Amennyiben ön valóban érdeklődik hazánk történelme iránt, úgy tudnia kell, hogy a székelyek az 1867-es vármegyésítésig önálló, a magyartól eltérő közigazgatási rendszerbe (székekbe) szerveződtek évszázadokon keresztül, önálló igazságszolgáltatási rendszerrel bírtak, valamint, hogy az 1848-’49-es magyar forradalom és szabadságharc után következő első népszámlálás még több százezer székelyt vett nyilvántartásba Székelyföldön, ahol a magyar nemzetiséghez tartozó személyek elenyésző etnikai kisebbséget alkottak.
Tudnia kell azt is, hogy Erdély közigazgatását hosszú évszázadokon keresztül az Unio Trium Nationum elnevezésű, 1438-ban a tordai országgyűlés által jóváírt szerződés szellemisége jellemezte, azaz a különálló magyar, székely és szász nemzetiség között kötött korabeli szerződés, amelyteljes politikai egyenjogúságot biztosít ezen nemzetiségeknek. Ezen történelmi ismeretek birtokában történelmietlennek nevezni az önálló székely nemzetiség létezésének jogát, mi tagadás, helytelen.
Másfelől mi, a kezdeményezők magyarázhatnánk, hogy székely népünk önrendelkezésének, a nemzetközi jog értelmében, amely kimondja, hogy minden népnek joga van az önrendelkezéshez, elengedhetetlen feltétele az önálló népként, nemzetiségként való hivatalos megjelenés, és hogy teljesen abszurd a székelyek önrendelkezését a magyar nemzeti érdekkel ellentétesnek nevezni, de minek.
Beszéljen helyettünk Magyarország Alaptörvénye:
XXIX. Cikk. (1) pont:
(1) A Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Minden, valamely nemzetiséghez tartozó magyar állampolgárnak joga van önazonossága szabad vállalásához és megőrzéséhez. A Magyarországon élő nemzetiségeknek joguk van az anyanyelvhasználathoz, a saját nyelven való egyéni és közösségi névhasználathoz, saját kultúrájuk ápolásához és az anyanyelvű oktatáshoz.
Eszerint tehát mi, székely etnikumúak szabadon vállalhatjuk székely önazonosságunkat, és jogunk van közösségi névhasználathoz is, ez a mi közösségünk, a székely. Bármennyire is fájhat ez önnek, ezek a jogok az alaptörvényből, és nem köztisztviselők magánvéleményéből fakadó jogok.
Arra a kombinációjára reagálva, miszerint román politikai indíttatású lenne ez az akció, érdeklődnék, hogy nem könnyebb volna-e a román politikának Romániában érvényre juttatni egy ilyen akciót, mi motiválhatná őket, hogy a szomszédos országot válasszák ezen „sötét" céljaik megvalósítására? Elmesélném, hogy a 2011-es népszavazáskor a román rendőrség előállított és írásbeli, tehát dokumentált figyelmeztetésben részesített, mivel több helyen „Valld magad székelynek" feliratú plakátot helyeztem el Csíkszereda közterületein, valamint az összes ilyen szövegű plakátomat elkobozta, illetve megsemmisítette. Üdvözlettel és a jövő évi parlamenti választásokon való megmérettetésen sok sikert kívánva: Váradi (Csibi) Barna, a székelyek Magyarországon honos nemzetiségként való elismerésért indított kezdeményezés hivatalos benyújtója/ Erdély.ma

Igazságosság, és ami mögötte van
A speciális nyugdíjak növekedésének korlátozása, a gyermeknevelési járandóság felső határának megszabása, a használt autókra évekkel korábban kivetett díj visszafizetése, a feketemunka visszaszorítása – a legutóbbi, pénteki kormányülésen hozott döntések közül kétségkívül találunk olyanokat, amelyek a társadalmi igazságosság elve irányába mutatnak, s mint ilyenek, méltóak egy magát szociáldemokratának nevező párthoz.
Mert lehet ugyan ujjal mutogatni Dragneáékra, hogy nem is oly régen még ők maguk kezdeményezték a gyed felső határának eltörlését, de az tény: akadtak Romániában olyanok, akik – a zavaros szabályozás kínálta kiskapukat kihasználva – visszaéltek a helyzettel, és egészen elképesztő méretű juttatásokat kaptak. Márpedig ez ellen tenni kellett valamit. Ugyanígy az Európai Bizottság, de a hazai bíróságok által is már évekkel korábban törvénytelennek minősített környezetszennyezési díj ügyében is ideje volt végre tiszta vizet önteni a pohárba, és az adó eltörlése után gondoskodni mindazok kártérítéséről, akikkel az állami hatóságok befizettették a pénzt. Csak pozitívan vélekedhetünk a kormány azon szándékáról is, hogy a pofátlanul magas rendőr-, katonatiszt- és titkosszolga-nyugdíjakat korlátozza. Gondok inkább azzal vannak, ahogyan az amúgy jónak minősíthető kezdeményezéseket életbe ülteti a hatalom. A speciális nyugdíjak esetében például jóval nagyobb bátorságra, elszántságra lenne szükség, hogy valóban érvényesüljön a társadalmi igazságosság elve, hiszen az amúgy erejük teljében, 45 évesen nyugdíjba vonuló belügyi és védelmi alkalmazottak, rendőrök, szekusok stb. a romániai átlagnyugdíjak sokszorosának megfelelő időskori járandóságban részesülnek. Ez ügyben tehát inkább soványnak nevezhető az a kormány által elért „eredmény”, hogy legalább a jövőben nem a fizetésemelések arányában, hanem csak az infláció mértékének megfelelően növelik az amúgy sem kicsi nyugdíjakat. Hiányérzetünk lehet a környezetszennyezési illeték visszafizetése ügyében is – a 2019-es tavaszi határidő elég távoli –, a feketemunka visszaszorítását célzó intézkedések pedig kifejezetten ijesztőek tűnhetnek első látásra. Félő ugyanis, hogy az alkalmazottak munkaidejének szigorúbb nyilvántartási kötelezettsége újabb bürokratikus terheket jelent a munkáltatóknak, a munkaügyi felügyelőség hatáskörének kiterjesztése pedig ismét csak azt az elvet látszik követni, amellyel Romániában képtelen szakítani az állam, éspedig, hogy mindenkit potenciális adócsalóként, bűnözőként kezelnek, emiatt kizárólag szankciókban, ellenőrzésekben gondolkodnak a pozitív, ösztönző intézkedések helyett.
A legaggasztóbb azonban a kormány pénteki döntéseiben, hogy ezek többsége arról árulkodik: egyre akutabb a forráshiány az államkasszában. Elkerülhetetlennek látszik ezért, hogy még a közeljövőben újabb megszorításokkal, esetleg az adóterhek növelésével egyensúlyozzák ki az állami költségvetést.
Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszáz diák és tanáraik nem tudják, hol kezdik a tanévet
A Maros megyei prefektúra törvénytelennek minősítette a június végén elfogadott iskolahálózatot, amely a marosvásárhelyi Bolyai-gimnázium alá sorolja a katolikus iskola osztályait, így nem tudni, hogy háromszáz diák hol kezdi az új tanévet, illetve mi lesz a pedagógusok sorsa – derül ki Csíky Csengele, a civilek a katolikus iskoláért szülői csoport képviselőjének leveléből. Ő még mindig lát megoldást, kérdés, hogy valaki felvállalja-e.
A tizennyolc oldalas levélben többek között az olvasható, hogy pár napja kézbesítette a prefektúra a június végén elfogadott iskolahálózattal kapcsolatos törvényességi aggályait. A Nagy Zsigmond alprefektus által jegyzett levélből kiderül, hogy az iskolahálózatot egyszer már elfogadták, így többek között ezért nem volt joga a városi tanácsnak június végén újat elfogadnia.
Más kifogást is találtak a prefektúra jogászai a szóban forgó határozatban, amely kimondta, hogy a felekezeti iskola a Bolyai Farkas Gimnázium fiókintézményeként fog működni, elveszítve jogi önállóságát. Ez áthidaló megoldásként jó lett volna, ha a prefektúra törvényesnek találja, de nem így történt. Sőt kérték a határozat visszavonását.
Csíky Csengele azért aggódik, hogy ha nem történik semmi előrelépés, visszaállnak az iskolaalapítás előtti állapotok, vagyis az akkor meglévő felekezeti osztályok visszatérnek a Bolyaiba, a többi meg az Unireába. Kétségbeesetten teszi fel a kérdést: „mi lesz azokkal az osztályokkal, amelyek a római katolikus iskolában indultak az elmúlt két tanévben?! 0., 1., 5., 6., 3×9., 3×10. osztályok, és az esti tagozat? 11 db. osztály! 11×28 diák! 300 gyerek! Velük mi lesz?!” Majd határozottan kijelenti: „a katolikus iskola szülői közösségéből senki nem hajlandó a gyermekét az Unirea Főgimnáziumba vinni”.
A szülői csoport képviselője nem feledkezik meg arról, hogy az RMDSZ által újonnan beterjesztett, megszavazott és elfogadott tanügyi törvény értelmében a szakminisztérium léphet, ha egy önkormányzat harmincnapos késéssel sem állít össze érvényes iskolahálózatot. De szomorúan megállapítja, a szakminiszter most arra hivatkozik, hogy egyelőre nincs kidolgozott módszertana az új törvénynek, és különben is Marosvásárhelynek van érvényes iskolahálózata.
A levélben Csíky Csengele arra hívja fel a politikusok, az érdekképviselet és a közvélemény figyelmét, hogy negyven nap van iskolakezdésig, az elkeserítő és bizonytalan helyzetre pedig egyetlen megoldás van: „egyazon tanácsülésen el kell határozni vagy dönteni (nem pedig ajánlani, javasolni, elfogadni stb.), hogy az iskolánkat megszüntetik mint önálló jogi személyiség, és besorolják a Bolyai alá. Ugyancsak azon a tanácsülésen megalapítják az új Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot, a 2018–2019-es tanévtől. Ehhez megvan immár minden feltétel. Csak a szakemberek le kell üljenek, meg kell fogalmazzák, írják, és a helyi tanács meg kell szavazza. Utána meg végig kell követni és ellenőrizni, hogy minden a megfelelő módon halad-e.”
Ahogy az ügyvezető látja
Kali István, a marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy „az RMDSZ önkormányzati szinten az összes lehetséges lépést megtette. Köztük az oktatási miniszter ajánlását is figyelembe véve hoztunk határozatokat. Ennek ellenére a prefektúra elkaszálta az összes kezdeményezést. Parlamenti eszközeinket, lehetőségeinket felhasználva az iskolahálózatról szóló törvénymódosítást a parlament megszavazta, és az államfő kihirdette. Így figyelembe véve, hogy ez egy speciális helyzet lett, mivel Marosvásárhelynek ma nincs új iskolahálózata, a régit a tanfelügyelőség nem hajlandó érvényesnek tekinteni, az erre vonatkozó tanácsi határozatot meg a prefektus blokkolja, meglátásunk szerint a minisztériumnak kell javaslatokkal jönnie. Helyi szinten a lehetőségek tárháza kimerült. Ami az iskola újraalapítását illeti, az akkor jelenthet megoldást, ha végérvényesen, bírósági ítélet születik az ügyben, ez azonban még várat magára. Addig a gyerekek és a tanárok sorsának megoldása az elsődleges szempont.”
Simon Virág / Székelyhon.ro

Juhász Béla második interjúkötete
Tavaly novemberben megjelent első interjúkötetét a Magyar Könyvnapok keretében ismerhette meg a közönség.
Az első kötethez hasonlóan az újban is olyan közéleti szereplők köszönnek vissza az olvasónak, akik egész életükben azon munkálkodtak és munkálkodnak a mai napig, hogy valami maradandót alkossanak és hagyjanak hátra a közösségnek, a következő nemzedéknek.
A hatodik Aradi Magyar Könyvnapok keretében megrendezett könyvbemutatót pénteken este a Jelen Házban Bognár Levente aradi alpolgármester nyitotta meg, hangsúlyozva, nagy öröm számára, hogy a polgármesteri hivatal olyan rendezvényeket támogathat, melyek a város életét meghatározó értékeket hordozzák magukban.
A kötetet Jámbor Gyula újságíró mutatta be, aki ezúttal kettős szerepben állt a nagyközönség előtt, hiszen a könyvben egy vele készült beszélgetés is szerepel.
Mint elmondta, a fontossági sorrend igénye nélkül a kötetbe olyan személyek szólalnak meg, akiknek az élete, az egyéni sorsa, pályafutása és munkássága érdekli a többi embert. A kötet szerzője sok mindenre rákérdezett, alanyai pedig igyekeztek a helyzetnek, pillanatnyi lelki állapotuknak megfelelő módon válaszolni. Hogy ezek a válaszok mennyire őszinték vagy kielégítőek, azt mindenki döntse el magában, tény, hogy az interjúk egy részét a szerző személyesen, másik részét pedig levélben, az internet segítségével ejtette meg a külföldön élő beszélgető partnereivel. Hogy kik is szerepelnek a könyvben, azt nem áruljuk el – húsz személyiség mesél benne magáról –, majd az olvasó megtudja, ha fellapozza, de van köztük költő-lapkiadó-üzletember, újságíró-szerkesztő, bábtervező, szobrász-éremművész, nyugalmazott politikus, visszavonult néptáncoktató és sokan mások.
A szerző hangsúlyozta, még mindig van jó néhány olyan személyiség, aki ezúttal is kimaradt a könyvből, de bízik benne, hogy egy következő alkalommal a velük készült beszélgetések is nyomdába kerülhetnek. A bemutatón néhányan fel is szólaltak a kötet szereplői közül.
Juhász Béla a bevezetőben azt írja, reméli, hogy a beszélgetések nemcsak az illető személyiségek életútjába engednek betekintést, hanem kicsit abba a korba is, amelyben éltek-élnek. „Aradon álmodták a jövőt, és itt látták-láttuk megvalósulni olykor nagyon is merész álmaikat. Rengeteget tettek családjukért, a magyar közösségért, városunkért”.
Az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában napvilágot látott kötet dedikálása után a szervezők egy ünnepi tortával pecsételték meg az estet, a süteményt Bognár alpolgármester vágta meg. Az esemény állófogadással zárult.
Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Hangosan mondott fájdalmak fesztiválja
Azon morfondírozom, vajon milyen társadalmi erő képes arra, hogy jobb belátásra bírja a kolozsvári városházát, s meggyőzze Emil Boc polgármestert és két helyettesét, Oláh Emesét és Dan Tarceát arról, hogy az Untold zenei fesztivál a belvárostól minél távolabbi helyszínre kerüljön. Vajon az online petíció elégséges, vagy ezúttal is utcai megmozdulásra van szükség?! Tudjuk, a helyhatóság és a tuc-tuc bulikat kedvelők folyamatosan azzal érvelnek: az Untold hírnevet és sok-sok pénzt hoz, Kolozsvár ismét felkerül a világ zenei térképére, elözönlenek bennünket a turisták, dől a zsé, rengetegen csillagászati áron kibérelik szobáikat, lásd az egyik felsőfokú oktatási intézmény professzorának is mennyi jutott a sóskából – bár minden bizonnyal börtönbe kerül ezért.
Úgy érzem, a városvezetést elvakítja a fesztivál nemzetközi hírneve és a kasszasiker, s nincs tekintettel ránk, a település polgáraira. Miért kell sokuknak valósággal elmenekülnünk Kolozsvárról azért, hogy aludni tudhassuk? Jómagam például pénteken délután benyomom a padlógázt, s ha elindul a rozsdás Solenza, akkor 100 kilométerig meg se állok! (Állítólag a 20 km-re fekvő Vistán is hallszik a zenebona ...) És ezzel nem vagyok egyedül, sok ismerős, barát ugyanezt teszi. De nem mindenki ilyen szerencsés. A Mócok útján levő gyermekkórházban gyógyuló kicsinyek például képtelenek távozni az egészségügyi intézményből: szenvedésükhöz hozzáadódik a dübörgés miatti alvatlanság is. A közel levő Kolozsvár Arénából áradó hangzavar még elviselhetetlenebbé teszi a lábadozó gyermekek életét a kórtermekben. Tényleg oda jutottunk, hogy ennyitől sem tudjuk gyerekeinket megóvni? Nem mintha valakinek kételye lett volna a zajszennyezettség magas fokával kapcsolatban, de tavaly mérték is a zajszintet a környéken, ennek ellenére minden marad a régiben.
Elviselhetetlen, kimondhatatlan… Jó címet adott Oborocea Mónika a kolozsvári rádióban sugárzott műsorának. Untold – el/ki nem mondott, elrejtett, kimondhatatlan. Jakab-Benke Nándor viszont kimondja azt, amit én ide leírok: köztereket, a város polgárainak közös tulajdonát, például a Sétateret egy hétre „szemtelenül” lezárják, úgy, hogy jogszabályban van foglalva, hány százalékát keríthetik a köztereknek, a közúti és a tömegközlekedési járművek forgalmát szinte megbénítják, s mindebből magánszemélyek húznak hasznot. Geambaşu Réka is hasonlóképpen gondolkozik: „a kollektív dohogás” valószínűleg (már) nem elég ahhoz, hogy a dolgok változzanak, ezért a petíció, mint egy bizonyos társadalmi, polgári elégedetlenség megnyilvánulási formája célravezetőbb.
S mindketten, akárcsak én, felvetik a kérdést: máshol miért olyan helyeken szervezik a hasonló zajjal járó fesztiválokat, ahol azok nem zavarják a lakosokat? Úgy vélem: a petíció mellett az utcai felvonulás, valamint a városházához tartozó helyi rendőrség folyamatosan hívható forró vonalán (0264-955) a kitartó, akár napi többszöri panasztétel hozhat eredményt. Maga a polgármester mondta nemrég az újságíróknak: igazából ez a fokmérője annak, hogy milyen szintű elégedetlenséget vált ki az emberekben bizonyos rendezvény, esemény. A hívások az esetek többségében célt érnek, a panaszok számát jelentik a városvezetőnek, aki hátha jövőre ráveszi a szervezőket, hogy az Untoldra legközelebb – időben és térben – a Gorbó-völgyében kerüljön sor.
Persze, ez sem az ideális megoldás, ugyanis az állatvilág (sajnos) nem hívhatja a forró vonalat. Az őzek, a rókák, a madarak, s a többi még itt élő erdei állat legfennebb elmenekül. A telefonos panasztétel mellett egyelőre nekünk is csak ez a megoldás marad…
Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)

Csendes, elégikus versei nagy feltűnést keltettek
Ötven éve halt meg Áprily Lajos
Ötven éve, 1967. augusztus 6-án halt meg Áprily Lajos József Attila-díjas költő, műfordító.
Brassóban született 1887. november 14-én erdélyi protestáns családban, eredeti neve Jékely Lajos volt. Nem sokkal születése után szüleivel Parajdra költözött, az ottani táj, az erdélyi Sóvidék lett verseinek egyik első ihletője. Iskoláit is itt kezdte, majd 1899-től a kolozsvári református kollégiumban folytatta. Érettségi után a Kolozsvári Egyetem magyar-német szakára iratkozott be, ahol 1909-ben szerzett tanári diplomát. Ezt követően – rövid párizsi tartózkodás után – a nagyenyedi Bethlen-kollégium tanítóképzőjének, majd gimnáziumának tanára lett. 1911-ben megnősült, első fia, a később szintén neves költő, műfordító Jékely Zoltán 1913-ban született.
A költészettel még középiskolásként jegyezte el magát, egyetemista korában Jékely Lajosként közölt néhány verset, 1918-ban az Új Erdély című folyóiratban publikált először Áprily Lajos néven. Verseinek első olvasóján, feleségén kívül legszűkebb környezete sem tudta, hogy ő rejtőzik az Áprily név mögött, ám gondosan csiszolt formájú, csendes, elégikus versei nagy feltűnést keltettek. 1921-ben végre megjelent első kötete is, a Falusi elégia, amelynek alaphangja a szomorúság, verseiben a háborúban odaveszett barátait, iskolatársait siratja meg.
1923-ban Dijonba utazott, és francia nyelvtanári diplomát szerzett, a következő évtől az akkor már joggal népszerű költő részt vett a kolozsvári Ellenzék című folyóirat szerkesztésében. 1926-ban családjával Kolozsvárra költözött, ahol a református kollégium tanára és az Erdélyi Helikon szerkesztője lett. 1929-ben áttelepültek Budapestre, Áprily a Lónyay utcai református gimnáziumban vállalt állást, emellett 1938-ig a Protestáns Szemlét is szerkesztette. 1934-ben kinevezték a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatójává, tanítványai között volt a későbbi Kossuth-díjas költő, Nemes Nagy Ágnes is, aki jórészt az ő hatására kezdett el írni.
1935-36-ban hosszabb tanulmányutat tett Észak- és Nyugat-Európában, tapasztalatairól pedagógiai témájú cikkeiben adott számot. A fasizmus előretörése, a háború közelsége megriasztotta a mélyen humanista Áprilyt, aki rövid időre családjával visszaköltözött Parajdra, a gyermekkori idill helyszínére. Visszatérve Pestre, a Baár-Madas igazgatójaként nem volt hajlandó végrehajtani iskolájában a zsidótörvényeket, inkább lemondott és nyugdíjaztatását kérte. 1945 után a Visegrád melletti Szentgyörgypusztára vonult vissza, és haláláig ott élt.
A húszas-harmincas években sorra jelentek meg verseskötetei. Melankolikus hangulatú, csendes rezignációt, ugyanakkor életörömöt és derűt sugárzó költeményeinek impresszionista képeit klasszikus formafegyelemmel alkotta meg, látszólagos egyszerűségük mögött az örök nagy emberi kérdések szólaltak meg.
A láthatatlan írás című 1939-es kötete megjelenése után csaknem két évtized telt el az újabb könyv, az Ábel füstje kiadásáig. E hosszú szünet idején, 1954-ben kapta meg a József Attila-díjat, ekkor bontakoztatta ki tehetségét a műfordításban is. A jó műfordító minden kritériuma, a műveltség, nyelvtudás és formaművészet készen állt nála, és külön szerencse, hogy rá is talált az egyéniségéhez illő szerzőkre. Neki köszönhetjük például PuskinAnyeginjének páratlan szépségű újrafordítását, Ibsen Peer Gyntjét, de tolmácsolt Turgenyevet, Lermontovot és Schillert is. A költészet és a műfordítás mellett drámaírással is megpróbálkozott, darabjait (Idahegyi pásztorok, Oidipus Korinthusban, A bíboros) mégis inkább költői kompozícióknak, mintsem klasszikus drámáknak lehet tekinteni.
A hosszú hallgatás után, 1957-ben megjelent Ábel füstje korábbi verseiből válogatott, és ízelítőt adott visszavonultsága alatt írt új formájú, négysoros verseiből is. A kötet nagy sikert aratott, újra felfedezték, sorra jelentek meg versgyűjteményei, 1965-ben Fecskék, őzek, farkasok címmel elbeszéléseit is kiadták. Időskori lírájának fontos hírmondója a Jelentés a völgyből című kötete, amelynek darabjaiban a halál motívuma is egyre hangsúlyosabbá válik.
Áprily Lajos 1967. augusztus 6-án Budapesten, a hárshegyi szanatóriumban halt meg.
MTI; Szabadság (Kolozsvár)

Kántor Lajos nyolcvan éve és öröksége
Születésnapi interjút készítettem vele, amikor a hatvanat betöltötte, a hetvenediken pedig Kántor Lajos, a hetvenes című publicisztikában kívántam neki „még sok termékeny, eredményes, örömteli évet”. Az idén pedig, már úgy május végétől kezdtem rágni a szavakat, amelyekkel augusztus 7-én, a nyolcvanéves barátot, számtalan közös örömünk-sikerünk és bajunk-bánatunk résztvevőjét köszöntsem. Meg sem fordult a fejemben az a gondolat, hogy az összállt mondataimat majd nekrológ formájában kell papírra vetnem. A halál kegyetlenül hirtelen ragadta el közülünk, július 22-én, az orvosok, minden igyekezetük ellenére, már semmit nem tudtak tenni megmentéséért. Kidőlt, mint a tölgy, váratlanul, egyből.
Kántor Lajos életre szólóan jegyezte el magát a Korunk folyóirattal 1959-ben, immár ötvennyolc évvel ezelőtt, s ennek a kijelentésnek az igazát az a tény sem kérdőjelezi meg, hogy első kritikáit, 1953-tól kezdődően, az Utunk közölte. Korunkos pályafutását, az élete utolsó hetéig tartó hűségét a folyóirathoz büszkén vállalta, pedig számtalan beszélgetéseink egyikének során bevallotta: sejti, hogy az egyetemi pálya számára simább lett volna. Persze, a maga kockázata, akkoriban, mindkét pályának megvolt. A Korunktól például először 1962-ben akarták eltávolítani, azt követően, hogy megírta a Régi és új a lírában című tanulmányát, amelyben a Forrás-nemzedék költészetét az előző nemzedékekéhez mérte. A korszak potentátjait azzal bosszantotta fel mérhetetlenül, hogy megpróbálta az újat jelezni, szembefordult a hivatalos költészettel.
Akkor született meg ellene első alkalommal a kettős vád: nacionalizmus és kozmopolitizmus. Évekkel később, amikor ez szóba került, jóízűen nevetgélve mondta: ez a fülében annyira jól hangzott, hogy a vádakat később is jó szívvel vállalta. A nemzeti örökséget és a magyarság sorsát tudatosan magáénak tekintette, akárcsak a nemzeti bezárkózással szemben érvényesíteni kívánt európaiságot. És valójába ez volt az, amit a Korunknál is igyekezett megvalósítani, és amit aztán a lap élén, 1990 után, meg is élhetett – a hagyományok tiszteletének és a modernizmusnak, a konzervativizmusnak és a szabadelvűségnek a saját maga meghatározta mértékkel történő ötvözését.
A Korunk számai hónapról hónapra képesek voltak újra meg újra meglepni az olvasót, s ez jelentős mértékben volt köszönhető annak, hogy Kántor Lajos pontosan érzékelte a közélet pulzusát, s egyben azt, hogy a nagyérdeműt éppen milyen témával lehetne ismét levenni a lábáról, meghódítani, kicsalni a napi élet forgatagából, és az elmét nyitó, pallérozó olvasásra, a közös gondolkodásra rávenni. A magyarsághoz való tartozásnak, a magyar nemzet és kultúra egységének, a magyar művelődés gazdagításának, másrészt a világra nyitottságnak egyidejűleg volt a híve. Nem tagadta: volt olyan időszaka, amikor arról álmodozott, hogy ezek, itt nálunk, egy megújuló szocializmusban lehetségesekké válhatnak. De aztán ebből az álomból 1956, és ami azután következett, gyorsan felébresztette, és ezt az ébredési folyamatot 1968 az ő esetében is visszafordíthatatlanná tette.
A sorkatona fegyelmét viszont soha nem tudta vállalni. Ezzel kapcsolatban úgy vélte, hazug és képmutató az a megállapítás, hogy a szocialista társadalomhoz valamennyien egyformán viszonyultunk, mind egyformák voltunk. Nem! Erőteljesen vallotta: attól függetlenül, hogy kinek volt párttagsági könyv a zsebében és kinek nem, óriási különbségek voltak aközött, hogy ki mit vállalt, ki mivel helyezkedett szembe, mikor, milyen pillanatokban. Kevesen voltak a hősök, ismerte el, és természetesen magát sem tartotta annak. De hatalmas volt benne a közösségi elkötelezettség, és ezt talán a családjából hozta magával. Mélységesen felháborította a primitív kommunistázás. Úgy látta, ezt így elintézni nem lehet, mint ahogyan a minőségtől és az értékteremtéstől eltekinteni sem lehetséges. Hogy bár mindenki kötött kompromisszumot abban a rendszerben is, még a kompromisszumaink terén is óriási különbségek voltak, tehát e tekintetben sem voltunk egyformák…
Erről tanúskodik egyebek mellett az 1973-ban általa elindított Korunk Galéria, művek és emberek „cenzúramentes” találkozóhelye, amelyet egészen 1986-os betiltásáig vezetett. Az is egyfajta közönség- és közösségszervezés volt. Ez a műhely – akárcsak 1990 utáni folytatása – a puszta képzőművészeti kiállítás-sorozatnál mérhetetlenül többet jelentett, hiszen 250 kiállítása annak a korszaknak fontos, számottevő fegyverténye volt, nem csupán kolozsvári, de erdélyi viszonylatban is. A Találkozások című, 1982-ben letiltott és csak 1997-ben megjelent Korunk Galéria-album, a 2009-ben kiadott Hazatérő képek: Barcsaytól Vinczeffyig vagy pedig a 2011-ben napvilágot látott Könyv, grafika: könyvművészet Erdélyben című, rendkívül míves kötetek erről sok minden felfedtek.
Kántor Lajos elsősorban írónak tekintette magát, pedig a lexikonok már rég óta irodalom- és művelődéstörténészként, kritikusként, esszéíróként, publicistaként és persze szerkesztőként tartották számon. Valójában mindez volt egy személyben, sokszólamúan, és számára mindig annak volt igazán súlya, ha valaki az irodalomkritikát vagy akár az irodalomtörténetet is az olvashatóságnak és az élményszerűségnek azon a szintjén volt képes művelni, ahogyan azt Babits Mihály vagy Szerb Antal tette.
Sokféle intézményvezetői minősége (Korunk-szerkesztő, majd főszerkesztő, MÚRE-elnök, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, a Kolozsvár Társaság elnöke, az Anyanyelvi Konferencia társelnöke, az MTA tagja és így tovább) állandó munkalázban tartotta, de mivel a kezdetek kezdetétől elsősorban írni szeretett volna, lehetőleg kötetlenül, közben különböző hetilapokban, folyóiratokban, napilapokban éveken át személyes hangú rovatokat tartott fenn. (Ezek az írásai később kötetekben is napvilágot láttak, ilyen volt például a Szabadságban 2008. július és 2009. december közötti írásainak a Komp-Press és a Minerva közös kiadásában megjelent Kolozsvári néző című kötete is.) Naplószerű publicisztikákban és esszékben osztotta meg tehát gondolatait, tapasztalatait, meglátásait és élményeit olvasóközönségével. Emészthető szövegek írására törekedett mindvégig, és ez nem csupán a sajtóban közölt szövegeire vonatkoztatható, hanem az általa szerkesztett monográfiákban, antológiákban és esszékötetekben is tetten érhető. Legyen szó akár a Szilágyi Domokosról szóló A költő életeiről, a Nagy Albertet idéző Fehér volt a világról, a Domokos Géza kockázatai (és a végösszeg)vagy a Szabédi László írott hegyetékát bemutató A Lázár utcától a Postakert utcáig című kötetekről, a kaputémát körbejáró munkáiról (A kapu; A mennyei kapu, avagy az apokrif kerekasztal, 20-21. század; A Korunk kapui; A Korunk négy kapuja) vagy pedig a múlttal történő szembenézéseiről és tűnődéseiről (Szabálytalan félsziget; Barátom a malomban; Konglomerát (Erdély); Titkosan – nyíltan; Párbeszéd nemzetről, nemzetköziségről; F-elszámolás stb.). Vagy akár egyik legutóbbi könyvéről, a Fehér kakas – vörös borról.
Az irodalom szigorúan vett, már-már öncélúan tudományos megközelítését igazából soha nem művelte. Kivétel talán csak a doktori disszertációja volt, ami aztán később Líra és novella címmel, tanulmánykötetként a Kriterionnál jelent meg, abban ugyanis az elméleti megalapozásra is oda kellett figyelnie. Az esetek többségében azonban inkább másfajta megközelítését kereste az irodalomnak. Igyekezett elmélyedni abban a korban, amelyről írt, mint a történelmi regények írói, s abból építette köteteinek szövetét. Ilyen volt például a második Szilágyi-könyve is, a Ki vagy Te, Szilágyi Domokos?, de több példát is említhetnék, így sokszori tiszteletteljes nekifutásait a Szabédi László-témához, de közülük főképpen a Két világ közt harmadiknak című kötetét.
Őszinte híve volt a megbékélési célú magyar–román párbeszédnek. Kiváló kapcsolatai román írókkal, irodalmárokkal, művészekkel közismertek. Ezeknek a fáradságos, viszonylag kevés eredménnyel kecsegtető hídépítéseknek a pozitív és a negatív tanulságait foglalta össze a Függőhíd című, Pécsett kiadott kötetében. Kilencven után változatlanul úgy érezte, hogy ez szükséges is. Önámításnak tartotta azonban a két nép történelmi kiegyezésének a megvalósultságáról beszélni. Nem lehet azt mondani, állította határozottan, hogy a vitáink nyugvópontra jutottak, hogy a felfogás egymás megítélésében alapvetően megváltozott. Tudta, hogy az bizonyos értelmiségi szinten bizonyos fokig változó félben van, de tisztában volt azzal is, hogy a normalitástól még mindig nagyon messze állunk.
Tisztán látta, hogy ezt nem lehet kampányfeladatként felfogni, mert a másik félnek információval, hiteles szövegekkel és tényekkel történő folyamatos meggyőzése rendkívül fontos. Jól tudta, hogy a menetrendszerűen felmerülő kérdésekhez a hatalmon lévő románok egy része gyanakvással, kétkedéssel, néha felháborodással viszonyul, s hogy az RMDSZ tisztségviselői nap mint nap tapasztalják a hagyományrendszerből és a gondolkodásmódból adódó különbségéket. S hogy ezek a különbségek alsóbb, megyei, városi, községi szinten még hangsúlyosabbak lehetnek. Nem voltak tehát illúziói, az állandó párbeszédre mégis végig nyitott maradt. (Lásd az 5. oldalon közölt néhány sajtóban megjelent gondolatát.)
Kántor másik fő hivatása az alapvető fontosságú, kolozsvári központú erdélyi intézmények megszervezése és működtetése volt. Mert Kolozsvárt feladhatatlan városnak tekintette. Legyen szó a Kolozsvár Társaságról, amelynek elnöke volt, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületéről, amelynek szintén évekig elnöke volt, a Komp-Press Kiadóról, a Korunk Baráti Társaságról, Szabédi-napokról, kalotaszegi Ady-ünnepségekről, kolozsvári Reményik- vagy Cs. Szabó-megemlékezésekről, budapesti Korunk-találkozókról, erdélyi magyar politikai vagy közéleti fórumkról, a magyar–román kölcsönös megismerést és párbeszédet szolgáló Magropressről, Sajtófókuszról, Cumpănáról, a még szélesebb bemutatkozást elősegítő Renderről, de akár az RMDSZ vagy a Szabadság alapításáról is, Kántor Lajos mindegyikben részt vállalt, s így valamennyi magán viseli a kántori jegyeket is.
Nem lesz könnyű dolga annak, aki majd arra vállalkozik, hogy Kántor Lajos művéről-munkásságáról átfogó értékelést írjon. Évekre lesz szüksége már csak arra is, hogy mintegy hetven kötetét elolvassa. Arról nem szólva, amit idehaza és külföldön a sajtóban publikált. Nekünk pedig a Kántor nélküli Kolozsvárt kell majd kitalálnunk – ami egyáltalán nem könnyű feladat. Nyolcvan éve, munkássága nehéz örökséget jelent. Távozását a kolozsvári, az erdélyi és az egyetemes magyarság nagy veszteségének, a keletkezett űrt pedig betölthetetlennek tartom.
Eltűnése előtti napjaiban újabb kötetén dolgozott, amelynek a Kakas és kereszt címet szánta. Kikből, miből lettünk? – erre a kérdésre kereste volna benne a választ, mint mindig, az élet pártján állva, és azt vallva, hogy a magányt úgy lehet a legértelmesebben feloldani, ha az ember visszacsalja „az írók nagyfejedelemségének képzeletbeli asztalához”, beszélgetőtársként, hihetetlenül kiterjedt kapcsolatrendszeréből mindazokat, akikkel találkozott, akikkel korábban vitákat folytatott, és akikről régebben már írt.
Könyvének mottót is választott: „Az ember többnyire önmaga határozza meg az életét (ha tudja).” Íróasztalán ott maradt kéziratának egyik mondata mintha életének utolsó szakaszát összegezné: „Jártam Londonban, Cambridge-ben (nem egyetemre, abból nekem a kolozsvári Bolyai jutott – igaz, még mielőtt a Babeşsel egyesítették volna); Skóciába, a kísértetekkel benépesített várkastályokba viszont nem jutottam el. Most, hogy az én házam, az én váram szobáit veszem számba, egykori lakóit, látogatóit próbálom meg kikérdezni, a falakon függő képeket (néha a bomló vakolatú mennyezetet) nézem, külső szemlélőnek, mai olvasónak úgy tűnhet, hogy szellemeket idézek. Pedig nem. A magányt az évtizedek során begyűjtött életek oldják fel. Nem választás kérdése, hogy itthon velük vagyok.”
Aztán, hirtelen, a begyűjtött életeket is magával vitte. Árván maradtak a szobák, a képek, az íróasztal, az öreg Erika írógép, a könyvek. Köztük közös kedvencünk, oly sok kölcsönös csípkelődésünk tárgya: Nagy Albert Fehér kakasa...
Nyugodjál békében, drága barátom. Isten veled – és talán velünk is egy cseppet. Szabadság (Kolozsvár)

Rendkívüli barangolások Gy. Szabó Béla művészi világában
Eddig ki nem állított munkák is láthatók a Művészeti Múzeumban
Több szempontból is rendkívüli a Barangolások Gy. Szabó Béla művészetében című tárlat a kolozsvári Művészeti Múzeumban, amelynek csütörtöki megnyitójára számos érdeklődő volt kíváncsi. A Kolozsváron tevékenykedő művész munkásságát a megnyitón Lucian Nastasă Kovács múzeumigazgató, Bordás Beáta, a kiállítás kurátora, illetve Ferenczy Miklós lelkész, Gy. Szabó Béla hagyatékának őrzője méltatta.
– Megkérek mindenkit, hogy nagyon figyelmesen járja végig a kiállítást. Minden darabra külön-külön figyeljen, nézze meg az évszámot, hogy mikor készült, hiszen egy-egy képen annyira élők a színek, úgy tűnhet, mintha az alkotás tegnap készült volna – mondta a megnyitón múzeumigazgató, aki szerint a tárlat célja, hogy a kolozsváriak előtt újra felidézzék a remek művész emlékét.
Lucian Nastasă Kovács köszönetet mondott Ferenczy Miklósnak a múzeumnak felajánlott adományokért, amelyek között van egy cimbalom is, illetve számos alkotás Gy. Szabó Béla munkáiból, ezek közül több a mostani kiállítás anyagába is bekerült. A tárlat az emlékház gyűjteményéből, illetve a múzeumban található néhány alkotásból állt össze.
Bordás Beáta kurátor elmondta, a kiállítás végigköveti az 1905-ben, Gyulafehérváron született művész munkásságát. – Elsősorban arra figyeltünk, hogy Gy. Szabó Béla fontos témáit és az önarcképeit mutassuk meg – mondta, majd ismertette, milyen rendszer szerint helyezték el az alkotásokat a különböző termekben.
Az első terembe kerültek az önarcképek, számos ezek közül rendkívül izgalmas, hisz nem hagyományos önarcképek, sajátos stílusuk miatt néha nem lehet rájönni, hogy a képen a művész látható, hangzott el.
Gy. Szabó Béla 1931-ben telepedett le Kolozsváron, műszaki mérnökként dolgozott másfél évig. Az 1930-as, 1940-es években főleg a szociális témák érdekelték: a Kolozsvár környéki vidék, a szegényebb munkásréteg, illetve vallási témák. Az ilyen jellegű fametszetei a második terembe kerültek. A fametsző az 1950-es években lett igazán népszerű, nemzetközi szinten elismert, ismertségét, Bordás Beáta szerint, a lírai témájú, nagy méretű fametszeteinek köszönheti, az ezekből a munkákból készült válogatás a harmadik teremben látható. Mivel a barangolás, témakeresés fontos szerepet töltött be Gy. Szabó Béla művészetében, így ezeket a témákat körüljáró fametszeteket, rajzokat és pasztelleket egy külön terembe helyezték el a szervezők.
– Külön felhívnám a figyelmüket az utolsó teremre, ahol visszatérünk a művész korai időszakába, a 30-as, 40-es években készített fantasztikus pasztellképeiből látható válogatás, illetve néhány olajképét is kiállítottuk. Az olajképek azért rendkívül érdekesek, mert ezekkel indult Gy. Szabó Béla pályája, ám 1945 után már nem készített ilyen jellegű munkákat– mondta a kurátor.
Ferenczy Miklós, a hagyaték őrzője is megerősítette ezt, elmondása szerint a művész mindig fametszőnek tartotta magát, pedig munkássága során számos rajzot, pasztellt vagy olajképet készített. A lelkész szerint a tárlat azért rendkívüli, mert olyan alkotásokat is tartalmaz, amelyeket eddig nem állítottak ki még egyszer sem.
– Végigbarangolhatunk az 1930-as évektől egészen 1985-ig, a művész haláláig. Nemcsak a tájakat, hanem azt a különleges, sajátos stílusábrázolást is láthatjuk, amely végigkíséri a munkásságát. Az eddig még nyilvánosságra nem került munkákat én ajánlottam Barda Beáta figyelmébe, aki azonnal azt mondta, hogy ezeket is meg kell mutatni – jegyezte meg a lelkész. Így került be a tárlat anyagába többek között pár izgalmas önarckép, és a művész legutolsó munkája is látható, az Önarckép gerlével című alkotásból megtekinthető a rajz, a metszet és a lenyomat is.
Ám nemcsak emiatt izgalmas a tárlat: a munkák mellett a művész útikönyveit és személyes tárgyait, vésőit, festékező hengerét, nyomtatóeszközeit is kiállították, így azt a szétszedhető kisszéket is, amelyet mindig magánál hordozott Gy. Szabó Béla.
A Barangolások Gy. Szabó Béla művészetében című tárlat szeptember 3-ig látogatható a Művészeti Múzeumban (Főtér 30. szám) szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között. Szabadság (Kolozsvár)

Varázslatos Kalotaszeg a Minerva-házban
Megnyílt vasárnap délután Kolozsváron a Minerva-házban (Jókai/Napoca u. 16) a Varázslatos Kalotaszeg elnevezésű hármas kiállítás, amely három férfi közös „szerelmét” mutatja be.
Bálint Tibor türei bujkakészítő mester alkotásai, a Győr László gyűjteményében található festményekből és Vas Géza fotóművész kalotaszegi viseletet ábrázoló fotóiból nyílt tárlat augusztus 20-ig tekinthető meg.
Balázs Bence / Szabadság (Kolozsvár)

Félmilliós forgalom volt a hétvégén a román határokon
Több mint félmillió utas haladt át a hétvégén Románia határátkelőin - közölte vasárnap a román határrendészet.
A nyári szabadságra hazatérő, külföldön dolgozó román vendégmunkások rohama, de az idegenforgalmi szezon csúcsidőszaka és az illegális bevándorlás erősödése is fokozott figyelmet követel a határrendészettől, amelynek több mint négyezer alkalmazottja áll szolgálatban. Az első augusztusi hétvégén félmillió utas és 126 ezer jármű haladt át az ország határain:
a legnagyobb forgalmat (csaknem 190 ezer utast) a magyar-román határon regisztrálták, de az ország repülőterein is mintegy 120 ezren lépték át az országhatárt. A hátátkelőhelyek közül a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtéren volt a legnagyobb (73 ezer) utasforgalom, amelyet a Nagylak II - Csanádpalota román-magyar autópálya-határátkelő követett 60 ezer utassal. Ez utóbbinál szombat délután a Romániába érkezőknek több mint két órát kellett várniuk, miközben a térségben vörös hőségriadó volt érvényben a 40 fok körüli csúcshőmérsékletek miatt.
A román határrendészet közleménye emlékeztet, hogy április hetedike óta az Európai Unió új schengeni határellenőrzési kódexe szisztematikus határellenőrzésre kötelezi mind a román, mind a magyar és bolgár határrendészeti szerveket. A kódex szerint minden utas iratait tüzetesen át kell vizsgálni és összevetni a Schengeni Információs Rendszerrel (SIS), azokét is, akik valamely tagország polgáraiként szabadon mozoghatnak az unión belül.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

Oláh Emese: a tisztség eszköz, ami a célt szolgálja
A Kolozsváron élő magyar emberek problémái nem feltétlenül etnikum-specifikusak – állítja Oláh Emese. Az alpolgármester szerint a város magyar közössége megélheti és megőrizheti magyarságát a kincses városban. Úgy véli, a bölcsődei helyek hiánya vagy az infrastruktúra továbbfejlesztése még mindig a legégetőbb probléma Kolozsváron.
– Hogyan értékeli az alpolgármesteri kinevezése óta eltelt időszakot? Milyen személyes célokat tűzött ki az új hivatali tisztségének betöltésekor?
– Büszke vagyok arra, hogy az utóbbi négy hónapban Kolozsvár alpolgármestereként dolgozhattam a kolozsvári magyarok érdekében, hiszen a magyar közösség érdekérvényesítése a legfontosabb célkitűzésem. Az alpolgármesteri tisztség ilyen szempontból egy olyan eszköz, ami éppen ezt a célt szolgálja.
A teendőket a kolozsvári magyarok szabják meg, a legegyszerűbb módja ennek a közvetlen kapcsolattartás. Nyitva tartom irodám ajtaját, szerdánként fogadóórát tartok, de amennyiben igény van rá, a fogadóórákon kívül is elérhető vagyok. Emellett ősztől újraindul a nyáron szünetelő betelefonálós műsorom is a Paprika Rádióban, és várom a hallgatók észrevételeit, panaszait. A kolozsvári magyaroknak azt is tudniuk kell, hogy az önkormányzatban nemcsak egy ember, hanem a frakció révén egy erős csapat dolgozik azért, hogy jobb legyen számukra ebben a városban élni. Az RMDSZ városi frakciójának tagjaival, illetve a szövetség megyei szervezetével közösen folytatjuk a Horváth Anna által elkezdett projekteket, például az új magyar bölcsődei csoportok létrehozását, de újak mellett is elkötelezzük magunk. – Hogyan fogadták a városháza alkalmazottai? – Ellenérzés nem volt részükről, nyitottan fogadtak, Emil Boc polgármesterrel pontszerűen szoktunk konzultálni, így összességében elmondható, hogy jó az együttműködésem a hivatalban dolgozókkal. Az igazgatóságok vezetőitől kezdve a városmenedzserig, alpolgármester kollégámig, a polgármesterig mindenkivel sikerült eddig hatékonyan együtt dolgozni. – Elődje, Horváth Anna úgy fogalmazott, inkább gazdának nevezné magát, mint politikusnak. Ön hogyan értelmezi az alpolgármesteri tisztséggel járó plusz döntési jogkört, illetve a vele járó felelősséget? – Az alpolgármesteri tisztséggel egyértelműen ügyintézési feladatkörök járnak együtt, ez a napi munkámban is visszatükröződik. Rengeteg az adminisztratív teendő, de ez nem kell hogy látsszon, a lényeg az eredmény: a város fejlődik, és hiszem azt, hogy egyre jobb érzés Kolozsváron élni. – Az alpolgármesteri székből jobb a rálátás arra, hogy melyek a kolozsvári magyar közösség legfontosabb problémái ma. Ki tudna emelni néhányat? – Kolozsvár az erdélyi magyarok szellemi fővárosa. A város erős vonzerővel rendelkezik az egyetemeknek is köszönhetően, és valóságos gyülekezőhelyként szolgál a fiatal, innovatív magyarok számára is. Ennyi aduásszal a zsebünkben magyar közösségként is érdemes a problémákról a lehetőségek felismerésének irányába elmozdulni.
Fel kell adnunk azt a negatív percepciót, hogy a kolozsvári magyarok elnyomottságban, jogfosztottságban élik meg kisebbségi létüket, és úgy kell gondolkodnunk, hogy a közösségben az erőforrást lássuk meg, ami kihatással lehet a többi erdélyi, magyarlakta településre is. Ha lassan is, de egyértelműen normalizálódnak a dolgok Kolozsváron, noha messze állunk még a folyamatosan emlegetett ötcsillagos európai várostól.
A kolozsvári magyaroknak önbizalmukban is meg kell erősödniük, az a tény, hogy immár hagyományosan van magyar alpolgármestere a városnak, azt az érzést kell erősítse, hogy a magyarság egy megkerülhetetlen tényező ebben a városban. Rákérdezett a problémákra. Nézze, én ügyvéd vagyok, a város, a közösség problémáinak feltérképezéséhez, megoldásához is kizárólag pragmatikusan tudok viszonyulni. Azt láthatjuk, hogy a magyar emberek problémái nem feltétlenül etnikumspecifikusak.
Ugyanúgy rongálják autójukat a gödrös utakon, magyar vagy román gyalogos számára egyaránt zavaró a tönkrement járda, a forgalmi dugók érzékeltetik a terelőút, az új utak hiányát. A metropoliszövezet nem megfelelő kialakítása miatt a város fejlődése akár hosszú évekre is megtorpanhat, vagy legalábbis nem fejlődhet a lehetőségeihez mért ütemben.
Ugyanakkor kiemelném a bölcsődék hiányát, ami miatt a dolgozó kisgyerekes szülők etnikumtól függetlenül szenvednek, de mindenki számára egyformán lelombozó az omladozó homlokzatok látványa. Továbbra sem létezik egy összefüggő bicikliút-hálózat, a közszállítási vállalatnak is van még tennivalója az autóparkja fejlesztése tekintetében. Amíg ezek a problémák nem oldódnak meg, nem is sikerülhet rábírni az embereket arra, hogy legalább részlegesen mondjanak le az autójuk használatáról. Ezeken a gondokon igyekszünk változtatni, csak akkor tehetjük élhetőbbé ezt a várost.
– Egyébként a felmérések azt mutatják, Kolozsvár az egyik legvonzóbb város ma Romániában. Mit gondol, miért érdemes ma Kolozsvárra költöznie egy erdélyi magyarnak?
– Az ideköltöző magyar ember itt megélheti és megőrizheti magyarságát, de az identitásbeli kérdések mellett a gazdasági szempontok is megfontolandók lehetnek.
Az ön által említett elemzésekben az is szerepel, hogy a főváros után következő, úgynevezett másodlagos városok lesznek az ország fejlődésének zászlóvivői, Kolozsvár közöttük is első helyen szerepel. Temesvárt, Brassót, Iaşi-t, Konstancát lekörözi Kolozsvár, amelyet már az innováció bölcsőjeként szokás említeni, ahol magas az életszínvonal, alacsony a munkanélküliségi ráta. Emellett a színes, pezsgő kulturális élet is vonzó lehet a fiatalok számára.
– A lapunk által korábban megszólaltatott szakértők, szociológusok szerint Kolozsvár népszerűsége számos veszélyt is rejt magában. Konkrétan attól kell tartanunk, hogy a drága albérletek miatt az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők – akik között jelentős a magyarok aránya – kiszorulnak a kincses városból a környező településekre. A magyar lakosság aránya így érezhetően csökkenhet a kincses városban, ha ez a trend folytatódik. Mit lehet tenni ellene az önkormányzat, illetve a politika eszközeivel?
– A legfontosabb feladatunk az, hogy a fiatalok számára minél több lakás épüljön Kolozsváron, és minél több lakás legyen az önkormányzat tulajdonában.
Folyamatosan gondot jelent, hogy a szociális lakást igénylők csak egy töredékének tudunk lakást biztosítani, mert az önkormányzat nagyon kevés ilyen célra fordítható ingatlannal rendelkezik. Csoma Botond parlamenti képviselő kollégám más Kolozs megyei képviselőkkel együtt egy törvénytervezetet terjesztett be, amely úgy alakítaná át a lakásigénylési kritériumrendszert, hogy a valóban szükségben levő családokon, személyeken lehessen segíteni.
A városi önkormányzat az ANL-program keretében is együttműködik a kormánnyal, viszont már évek óta nem kaptunk erre a projektre fordítható kormányzati pénzeket. A lakáshiány mérséklése azért is nehézkes, mert Kolozsvár örökös problémája, hogy nagyon kevés beépíthető területtel rendelkezik.
Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)

Nyári Színház: Tanulmány a nőkről
Augusztus 13-án, vasárnap 21 órakor a Tanulmány a nőkről című zenés vígjátékkal folytatódik a nagyváradi várban a nyíregyházi Mandala Dalszínház, az RMDSZ Bihar megyei szervezete, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) és a Partium Alapítvány közös lebonyolításában zajló VI. Nyári Színházi Fesztivál.
A ’60-as évek egyik legsikeresebb magyar filmje, a Tanulmány a nőkről című vígjáték színpadi adaptációját mutatja be a Magyar Zenés Színház, a nosztalgiát idéző kor slágereivel. Szereplők, a nők: Csonka Zsuzsanna, Csomor Csilla, Némedi-Varga Tímea, Steinkohl Erika, a férfiak: Bozsó József, Dósa Mátyás, Fehérvári Péter, Kovács István.
Az előadásra egy jegy 20 lejbe kerül, vásárolni lehet az RMDSZ Kossuth/Independenţei utca 11. szám alatti székházában hétköznap 9–16 óra között (telefon: 0259/432–884), valamint a Gekko pubban (Körös/Tudor Vladimirescu utca 40. szám) 17–24 óra között. Médiatámogató a Bihari Napló. erdon.ro

Huszonkét millió eurót hívhatnak le
Lehet pályázni
A jelenlegi uniós pénzügyi ciklusban a megyeszékhelyek külön elbírálásban részesülnek, és anélkül, hogy egymással versenyeznének, bizonyos összegeket hívhatnak le fejlesztésekre. A pályázatokat 2017. augusztus 21. és 2018. december 31. között várják.
A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség szerint összesen több mint 177 millió euró vissza nem térítendő európai uniós támogatáshoz fér hozzá a régióhoz tartozó hat megyeszékhely, azaz Gyulafehérvár, Brassó, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Nagyszeben és Marosvásárhely.
Antal Árpád polgármester érdeklődésünkre elmondta, ebből a keretből Sepsiszentgyörgy valamivel több mint 22 millió eurónyi összegre pályázhat, megjegyezve, hogy az e heti sajtótájékoztatón részletesebben beszámol arról, hogy mire igényelnek majd pénzalapokat.
Az ügynökség tájékoztatása szerint olyan projektre lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni, amelyeknek a célja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, a környezet megőrzése és védelme, valamint az erőforrások hatékony felhasználásának népszerűsítése, a társadalmi befogadás ösztönzése, valamint a szegénység és diszkrimináció visszaszorítása, illetve az oktatás, a szakmai továbbképzések és az egész életen át tartó tanulás támogatása.
Kiss Edit / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A hőség után vihar söpört végig Erdélyen, és súlyos károkat okozott
Súlyos károkat okozott az Erdélyen vasárnap délután és este végigsöpört vihar, amely a múlt heti szélsőséges hőség után érte el a térséget - jelentette a helyi média.
Amint a Digi24 hírtelevízió hétfői híradásában beszámolt róla, hogy a nagy erejű szél számos erdélyi megyében fákat csavart ki, épületek tetőzetét tépte le, és megrongálta a villanyvezetékeket. Az Arad megyei Kisjenőben a vihar a városnapra felállított sátrakat sodorta el. Bihar megyében fákat és villanyoszlopokat döntött ki a heves szél.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a Maros megyei Bátoson húsz ház tetőzetét rongálta meg a vasárnap esti vihar, Dicsőszentmártonban pedig egy épületet teljesen tető nélkül hagyott.
A hegyvidéki heves esőzések áradásokat is okoztak. A Fogarasi havasok lábainál a tűzoltóknak kellett kimenteniük egy 12 tagú turistacsoportot, amely a megáradt Avrig folyó szigetén rekedt.
A viharok egyelőre csak Erdélyt és Moldva északi részét érintették. Dél-Romániában, a Duna melletti megyékben továbbra is másodfokú, narancs színű hőségriadó van érvényben.
MTI; maszol.ro

20 ezres roham a „nagy nyugdíjakért”
A belügyi tárca, a honvédelmi minisztérium, a titkosszolgálatok több mint 20 ezer tisztje kérte nyugdíjaztatását, a Victor Ponta kormánya által életbe léptetett, igencsak előnyös nyugdíjtörvény alapján, amely több tízezer lejes nyugdíjat biztosítana számukra.
A „nagy rohamra” azt követően került sor, hogy Mihai Tudose kormánya bejelentette, gyökeresen változtat a speciális nyugdíjakat szabályozó törvényen.
Az eredeti cél: megszabadulni Băsescu embereitől?
A militarizált intézmények alkalmazottai számára „speciális nyugdíjat” biztosító jogszabályt 2001-ben fogadta el, az akkor még a Társadalmi Demokrácia Pártja – a jelenlegi Szociáldemokrata Párt – tagjaiból alakult kormány, amelynek élén Adrian Nastase állt. A gazdasági válság hatására Emil Boc kormánya 2010-ben törölte ezeket a nyugdíjakat, amelyek jelentős nyomást gyakoroltak volna az amúgy is szűkös költségvetésre.
2015-ben, a szociáldemokraták által uralt parlament újabb törvényt szavazott meg a speciális nyugdíjakról. Ennek a törvénynek a legfőbb szószólója Gabriel Oprea volt, aki katonai és politikai pályafutását a katonai rendszerrel fenntartott kapcsolataira alapozta.
Ez a jogszabály olyan hatalmas nyugdíjakat biztosított volna az érintettek számára, amelyek költségvetésileg semmiképpen sem voltak fenntartatóak, így aztán a Ponta-kormány 2015-ban sürgősségi kormányrendelettel a törvény életbe lépését 2016-ra halasztotta.
A védelmi bizottság jelentését a törvényről egyébként a szociáldemokrata Ioan Mocioalcă ismertette a képviselőházzal. A jogszabály vitáján részt vett többek között a miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő Gabriel Oprea, a honvédelmi miniszter, Mircea Dușă, a parlament és a honvédelmi tárca kapcsolataival foglalkozó államtitkár, Otilia Sava, a belügyi tárca főtitkár-helyettese, Irina Alexe.
Belügyminisztériumi körökből származó információ szerint egyébként a jogszabály eredetileg csak arra lett volna jó, hogy a kedvező nyugdíjakkal megszabaduljanak Traian Băsescu embereitől. A törvényt az elképzeléseknek megfelelően mindössze hat hónapig alkalmazták volna, majd az utólagos módosításokkal jelentősen csökkentették volna a nyugdíjak összegét.
Megszimatolták…
Az új jogszabály alapján nyugdíjba menők akár rendes fizetésük 120 százalékát és megkaphatják nyugdíj formájában. A számításnak megfelelően a nyugdíj összegét a fizetés 85 százaléka alapján állapítják meg, amelyhez viszont hozzájönnek a különféle járulékok is. A nyugdíjba készülő utolsó öt évet figyelembe véve ráadásul tetszése szerint választhatta meg a legjobban fizetett hat hónapot. Emellett a katonai nyugdíjakat megpótolják az éves inflációval valamint a bruttó átlagbér reálnövekedésének 50 százalékával.
A 2016. évi parlamenti választásokon győztes szociáldemokraták kormányprogramja valóságos bőségszarúnak bizonyult, a fizetés- és nyugdíjemelések, az adók, illetékek eltörlése, a hozzáadott értékadó csökkentése úgyszintén jelentősen megterhelte a költségvetést, a kabinet pedig most már szembesült azzal, amire gazdasági szakértők amúgy is figyelmeztették: a krónikus pénzhiánnyal.
Csakhogy a speciális nyugdíjakban érdekeltek előre megszimatolták, hogy a szociáldemokrata kormány jelentősen korlátozni akarja ezeket a nyugdíjakat, így tömegesen kérték nyugdíjaztatásukat.
Húsz év munkaviszony – 8000 lejes nyugdíj
A törvény tehát 2016. január elsején életbe lépett és ez idő alatt több mint 20 ezer magas rangú tiszt ment nyugdíjba, a fizetésénél is magasabb összegekkel. A statisztikák szerint a legmagasabb „speciális nyugdíjat” egy katonai bíró kapja, aki havonta 31 727 lejt vesz fel.
A honvédelmi tárca nyugdíjpénztárának kimutatása az idei év áprilisáig 3879 katonatiszt ment nyugdíjba. Legtöbbjük a tárca központi apparátusában és alárendelt egységeiben dolgozott. A minisztérium sajtóosztályának adatai szerint a központi apparátusból 1413 tiszt távozott, 1230-an mentek nyugdíjba a szárazföldi erők vezérkarából, 543-an a légierőktől, 307-en a tengeri flottából, 300-an a logisztikai parancsokságtól és 86-an a távközlési és informatikai osztálytól. Csupán az utóbbi négy hónapban ismét több százan nyújtották be nyugdíjaztatási kérésüket.
A belügyminisztérium hatalmas munkaerőgondokkal küzd, miután 2016 januárjától mostanáig 11 467 személy vonult nyugdíjba. Csupán a fővárosi rendőrség több mint 600 embert veszített
A „negyedhármas” katonai egységtől (a belügyi tárca hírszerző struktúrájától) szintén 600, 40-45 év közötti tiszt nyugdíjaztatta magát. Így például a „negyedhármasnál” dolgozó személy alig húsz év munkaviszony után 7-800 lejes nyugdíjat kap. A belügyi tárca rendőrkvesztora, Petre Toba 18 000 lejes nyugdíjat kap.
Igen sokan kérték nyugdíjaztatásukat a Román Hírszerző Szolgálat alkalmazottai közül is, így nyugdíjba vonult tíz dandárparancsnok, közöttük az Anaconda néven elhíresült Elena Istode, aki a sajtóba kihelyezett titkos ügynökökkel foglalkozott. A román hírszerzéstől egyébként csaknem 1400 személy ment nyugdíjba másfél év alatt, a Külső Hírszerző Szolgálat pedig embereinek tíz százalékát veszítette el.
Nyugdíj mellett – újraalkalmazva
A „luxusnyugdíjasok” között van Florian Coldea tábornok is, akinek a Sebastian Ghita által kirobbantott botrány miatt kellett megválnia tisztségétől. Hírek szerint azonban 30 ezer lejes nyugdíja mellett továbbra is aktívan dolgozik a hírszerzésnél, nyilvánvalóan további összegek fejében.
A nyugdíjba vonulást követő „újrafoglalkoztatás” egyébként igen divatossá vált a militarizált struktúráknál. A belügyi tárca államtitkárát, Cornel Ciocoiut még a Grindeanu-kormány menesztette tisztségéből, az államtitkár így a nyugdíjaztatást választotta. Egy nappal későbben azonban ismét kinevezték korábbi tisztségébe, így a 13 736 lejes nyugdíja mellett most már 8187 lejes fizetést is kap.
G. E. / maszol.ro

Elvennék Kelemen Hunor román állampolgárságát
A román állampolgársága visszavonásával büntetné Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció nevű szövetség, miután Kelemen egy múlt heti, a kolozsvári Szabadság című napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott: a romániai magyarok nem tudják és nem is akarják megünnepelni az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumát.
A szakszervezeteket és civil szervezeteket tömörítő koalíció vasárnapi közleménye megdöbbentőnek nevezi Kelemen nyilatkozatát.
„Bár teljesen megértjük és feltétel nélkül támogatjuk a tolerancia és az egyazon államban történő etnikumközi együttélés európai értékeit, felháborítónak és és törvénysértésre buzdítónak tartjuk, ezért elítéljük az RMDSZ elnökének nyilatkozatait” - áll a közleményben.
A koalíció a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz és a parlamenthez fordul a nyilatkozat miatt, amely álláspontja szerint „magas fokú ideológiai penetrációval rendelkezik a magyar közösség soraiban.” „Polgári engedetlenséget jelent, valamint azt, hogy nem ismeri el a román államot, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti önazonosságot” – fogalmaznak a szerzők.
A szervezet azért is súlyosnak tekinti Kelemen nyilatkozatát, mert úgy értékeli: az RMDSZ elnöke azáltal „tagadja, hogy a román néphez és államhoz tartozik.” Ezért felszólítják, hogy mondjon le képviselői mandátumáról, és sürgősen tisztázza a román államhoz való viszonyát. Ellenkező esetben azt javasolják az állampolgári hatóságnak, hogy vonja vissza Kelemen román állampolgárságát.
A koalíció létrehozói szerint a romániai politikai rendszer elöregedett, a közigazgatás pedig „beteg”, ezért az állami intézmények, az oktatás és a gazdaság megreformálását szorgalmazza.
antena3.ro; itthon.ma/erdelyorszag

Csaknem 300 tanító érkezett a Szabadkai Nyári Akadémiára
Huszonegyedik alkalommal is megkezdődött a Szabadkai Nyári Akadémia, a térség legnagyobb magyar nyelvű, nemzetközi pedagógusképzése. Az augusztus 11-ig tartó rendezvényen csaknem 300 tanító és 45 előadó vesz részt.
Ünnepi műsorral kezdődött a XXI. Szabadkai Nyári Akadémia. Az óvodapedagógusok, általános iskolai és középiskolai tanárok a Kárpát-medence több pontjáról érkeztek. Hajbel Katalin, tanítónő, Október 10. Á. I., Szabadka: „Szerintem nagyon sok szakmai tapasztalatot is szerzünk. Ezen kívül olyan kollégákkal is találkozunk, akik más iskolákban dolgoznak. Jó lehetőség van arra is, hogy kicseréljük egymást véleményét. Találkozzunk, barátkozzunk, és mindenképpen kicsit felélénkítsük a pedagógus társadalmat.”
Az előadók nagy része Magyarországról érkezett Szabadkára – monda De Negri Ibolya, az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke:„Az óvodapedagógusoknak játékos módszereket mutatunk be, valamint van az osztályfőnökök számára képzés, van a magyar nyelvű tanároknak, történelem szakosoknak, a természettudományok is jelen vannak, és ami új az idén, az a karvezetés.”
A munka 7 szakcsoportban folyik, a tanítók a hét során 24 előadáson vesznek részt, ami 24 akkreditált pontot ér. Bartha Jánosné Ila Debrecenből érkezett a Szabadkai Nyári Akadémiára, és A tanulás tanulása címmel tart előadást az érdeklődőknek. „Karinthy humorosan azt mondta, hogy nem értünk rá tanulni, mert folyton tanítottak. Azt hiszem, hogy ez most is igaz. A tudást meg kell konstruálni. Akkor jó, ha a gyerek interaktív módon részt vesz a saját tudásának kialakításában. Én ezeket a technikákat tanítom.”
A rendezvény az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének és Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának szervezésében jött létre. pannonrtv.com

Kisbaconi tisztelgés a honvédek előtt
Vasárnap délelőtt a kisbaconi református templom adott otthont a huszadik alkalommal szervezett erdővidéki honvédtalálkozónak. Az egykor megközelítőleg háromezer besorozottból ma már mindössze tízen élnek, de csupán hármuk egészsége engedte meg, hogy részt vegyenek az eseményen. A művelődési otthon udvarán magyarságunkat és megmaradásunkat hirdető kettős keresztet állítottak.
Az ünnepi istentiszteletet tartó Farkas Vilmos helybeli lelkipásztor a Máté evangéliumából vett igére alapozott beszédében úgy fogalmazott, van hasonlóság a Jézus korában életüket bélpoklosként tengetők és a világháborút követően hazatért egykori honvédek közt: a leprásoknak jelenlétükre csengőszóval kellett felhívniuk a figyelmet, a magyar hadsereg katonáit a román állam fogadta úgy, mintha tisztátalanok lennének. A harcokat végigvivő, esetleg fogságot is szenvedetteket az új hatalom megpróbálta elkülöníteni, közösségükből kiszakítani, sokakat fogságba vetett, majd hosszú időre megbélyegezték őket. Farkas Vilmos úgy fogalmazott, a bő hetven éve elkezdett elnemzetietlenítő munkát a globalizáció éltetői viszik tovább: azt akarják, ne közösségben éljünk, a család és a barátság szűnjön meg vagy bár váljon nagyon képlékennyé, adjuk fel nemi identitásunkat, s férfi és nő meghatározás helyett válasszunk harmadik, „más” nemet, s azokat, akik Istenben hisznek, tekintsék kisebbségnek, s ha lehet, tegyék nevetség tárgyává. A tiszteletes arra szólította fel az istenházát színültig megtöltőket, ne hagyják magukat apró cellákra bontani, alkossanak továbbra is minél erősebb közösséget, a pártokat pedig arra kérte, egyezzenek meg a nemzeti minimumban, amelyből egyikük sem enged. Ha nem így teszünk – figyelmeztetett a kisbaconi tiszteletes –, követeléseinket mind alább hagyjuk: nagyapáink még abban hittek, lesz itt még szebb magyar jövő, apáink már megelégedtek volna egy kis autonómiával, manapság pedig egyre többen kérdik, mihez kezdünk vele, ha véletlenül megadják azt. A honvédtalálkozót tizenhét esztendeje megálmodó és azóta is rendíthetetlenül szervező Krizbai Imre nyugalmazott baróti református lelkész köszönetet mondott a kisbaconiaknak, amiért befogadták az eseményt, majd az egykori honvédekre emlékezett. Mint mondotta, az utókor tiszteletét érdemelték ki, akik életüket áldozták és idegen földben nyugszanak, s azok is, akik hazatérve családjukra gondot viseltek és közösséget építettek, s utódaikat is hazaszeretetre nevelték. Krizbai Imre az első honvédtalálkozót is felelevenítette: a magyar hadsereg 1940. szeptember 12-ei baróti bevonulásának hatvanadik elfordulóján még háromszázhetven egykori baka vett részt, sokukat feleségük és gyermekeik is elkísérték, jóformán alig fértek a templomban. Sokat jelentett számukra az a templom is: mielőtt az egyház megvásárolta volna, s istenházává alakította volna, művelődési házként szolgált, s mint olyan, sorozási központként működött – onnan rukkoltak be s ott vettek búcsút édesanyjuktól és édesapjuktól a frontra indulás előtt.
Boér Imre nyugalmazott tanár, egykori frontharcos Krizbai Imre tevékenységét áldásosnak mondta: rengeteget jelentett az egykori frontharcosoknak, hogy közel húsz esztendőn keresztül megadatott a lehetőség számukra, hogy találkozzanak és emlékezzenek. Gyüre Csaba, a Jobbik országgyűlési képviselője a honvédek mellett a családtagoknak mondott köszönetet: míg fiaik a fronton szolgáltak, addig az itthon maradt édesanyák és édesapák itthon dolgoztak, vállaltak feladatot, esténként pedig azért imádkoztak, hogy gyermekeik sértetlenül térjenek haza. Miklós Árpád egykori MIÉP-es országgyűlési képviselő azokról szólt elismerően, akik az elmúlt évtizedekben az új nemzedékek lelkében elvetették a hazaszeretet magját, a honvédeket pedig arról biztosította, harcukat folytatják. A Székely Társalgó Egyesület elnöke, Tókos Imre a második édesapjának nevezett nagyapjának mondott köszönetet, amiért a többször is elmesélt háborús történetei által jó hazafivá nevelte. A művelődési otthon előtt felavatandó kettős keresztnél elsőként Murányi Levente 56-os szabadságharcos a jelkép évszázadokon keresztülívelő jelentőségéről beszélt: már akkor megjelenik történelmünkben, amikor Vajkból István lett, majd címerünkbe is bekerült, manapság pedig azt is jelzi, olyan magyarok lakják e tájat, ahol az emberek a magyar jövőben bíznak. Murányi Levente arra biztatta az erdővidékieket, a honvédtalálkozók szervezését ne hagyják abba: fontos, hogy hőseinkről az újabb nemzedékek is tudomást szerezzenek – mondotta. A kisbaconi fából készült alkotást Lakatos Elemér közbirtokossági elnök és Kovács Antal, a Jobbik Magyarországért Mozgalom erdővidéki megbízottja leplezte le. Krizbai Imre lelkipásztor áldásában azokról emlékezett meg, akik fáinkat megőrzik, akik az alkotást elkészítették, akik felállították, s akik gondját fogják viselni, hogy az még sokáig hirdethesse a magyarok jövőbe vetett hitét. Az eseményen díszőrséget vállalt a Történelmi Vitézi Rend, felléptek és bemutatták gitárkísérettel előadott műsorukat a kisbaconi ifjak, énekelt Máthé Bíborka, a kisbaconi kórus, a Gróf Tisza István Dalkör, Lakatos Andrea, verset szavalt Szuróczki Judit és vitéz Barta Imre.
Hecser László/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Viharok a hőség után
Súlyos károkat okozott az Erdélyen vasárnap délután és este végigsöprő vihar, amely a múlt heti szélsőséges hőség után érte el a térséget.
Az Arad megyei Kisjenőn a vihar a városnapra felállított sátrakat sodorta el. Bihar megyében fákat és villanyoszlopokat döntött ki a heves szél. A Maros megyei Bátoson húsz ház tetőzetét rongálta meg a vasárnap esti vihar, Dicsőszentmártonban pedig egy épületet teljesen tető nélkül hagyott. A Fogarasi-havasok lábainál a tűzoltóknak kellett kimenteniük egy 12 tagú turistacsoportot, amely a megáradt Avrig folyó szigetén rekedt. A szokatlanul meleg időjárás nyomán négy ember vesztette életét a hétvégén hőguta miatt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az EB dönt az intézkedésekről (Sertéspestis Szatmár megyében)
Fokozott riadókészültségben van az állategészségügyi hatóság, miután Szatmár megyében több gazdaságban is afrikai sertéspestissel fertőzött disznókat találtak. A betegséget egy elsődleges és egy másodlagos gócpontban is azonosították. Az eddigi vizsgálatok során felmerült a lehetősége, hogy a betegség vírusa Ukrajnából származó, fertőzött állati eredetű termékekkel került az országba – tudtuk meg dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvostól.
Az esetet követően az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság elrendelte a betegségek leküzdésére létesített, a prefektusok irányítása alatt működő helyi központok aktualizálását. Ugyanakkor életbe lépett az afrikai sertéspestis terjedésének és megelőzését célzó akcióterv, amelynek értelmében többek között biztosítani kell a fertőtlenítőszereket, a védőfelszerelést és a laboratóriumi diagnosztikához szükséges készletek indokolt mennyiségét. Az állategészségügyi hatóságok vezetői és személyzete szabadságolását felfüggesztették. A Kovászna Megyei Állategészségügyi igazgatóság a kormánybiztosi hivatalt, a Sürgősségi Esetek Felügyelőségét, a megyei tanácsot, a rendőrséget, az erdőfelügyelőséget is értesítette a szükséghelyzetről. Szatmár megyében – az országos és uniós előírások értelmében – próbákat gyűjtöttek a laboratóriumi vizsgálatokhoz, korlátozták az állatok mozgását az érintett farmokon, a fertőzött állatokat elpusztították, a hét tetemet elégették. A két gazdaságban fertőtlenítették a sertések szálláshelyeit, környezetüket, az oda vezető utakat, a műveletben használt gépeket is. Az országos állategészségügyi hatóság az esetről értesítette az érintett országos és uniós hatóságokat, az Állategészségügyi Világszervezetet is. Az Európai Bizottság (EB) határozatot fog hozni a Románia által betartandó intézkedésekről, ezek időtartamáról.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hogyan került Sepsiszentgyörgyre Benczédi Sándor Kós Károly-szobra?
Kós Károly fiának, a neves szobrászművész Kós Andrásnak nemrég nyílt sepsiszentgyörgyi kiállítása alkalmat kínál egy máig is válasz nélkül maradt kérdés felelevenítésére: kinek a közbenjárására került 1979-ben, a Székely Nemzeti Múzeum fennállásának centenáriumi évében annak udvarára Benczédi Sándor ismert kolozsvári szobrász Kós Károlyról készített, ma is ott látható mellszobra.
A rendelkezésemre álló, hiányosnak mondható adatok alapján a következő kép áll össze: a Kovászna Megyei Művelődési és Szocialista Nevelési Bizottság a Képzőművészek Országos Szövetségével karöltve 1979-ben keltezés nélküli, de pecséttel és aláírásokkal ellátott román nyelvű levelet fogalmazott Kós András szobrászművésznek, amelyben felkérik, adományozna a Kovászna Megyei Múzeumnak egy általa apjáról, Kós Károlyról készített mellszobrot. Hogy e levelet feltehetően nem postázták Kósnak, arra az alábbiak világítanak rá: 1979. október 22-én Szabó Zoltán, a megyei művelődési bizottság munkatársa, dr. Székely Zoltán múzeumigazgató, Plugor Sándor, a képzőművészek szövetségének helyi elnöke, valamint Baász Imre festő- és Petrovits István szobrászművész az árkosi agronómusházban elbírálták, hogy Kós Károly Benczédi Sándor szobrászművész által Árkoson az év október közepén kőbe vésett mellszobra mennyiben felel meg a múzeum kertjében való elhelyezési követelményeknek. A bírálat jegyzőkönyvéből egyértelműen kiderül, hogy az alkotás egyrészt nem felel meg a megyei pártbizottság titkársága által megfogalmazott előírásoknak, másrészt művészi kivitelezése is több kívánnivalót hagy maga után. Plugor Sándor úgy vélekedett, hogy Kós Károly európai rangú egyénisége egy figyelemre méltóbb alkotást érdemelne meg, amelyre elsősorban szobrászművész fiát kellene felkérni. Petrovits István szerint egy monumentális szobor helyett nem lehet elhelyezni egy Benczédi közismert és nagyra értékelt groteszk kisplasztikáira emlékeztető alkotást. Baász Imre annak a véleményének adott hangot, hogy Kós Károly sokoldalú személyiségének megörökítésére sem tartalmilag, sem művészileg nem felel meg ez a munka.
Közben Plugor Sándor, aki különben is ötletgazdája és első szorgalmazója volt a kezdeményezésnek, hogy Sepsiszentgyörgyön egy Kós Károly-szoborral tisztelegjenek az építész emléke előtt, levélben és telefonbeszélgetésben is felkéri Kós Andrást annak elkészítésére. Erre november 7-i keltezésű levelében Kós András válaszol is. Felemlíti, hogy „Benczédi Sándor szobrász kollégám még a nyár folyamán keresett engem telefonon, és távollétemben feleségemmel a következőket közölte: Őt (Benczédit) Sepsiszentgyörgyön megbízták Kós Károly szobrának elkészítésével. Állítólag azt mondta, hogy ez a munka elsősorban engem illetne, de ha én nem vállalom, úgy ő elkészíti. A feleségem arra kérte Benczédit, hogy ezt a kérdést velem beszélje meg, mert csak én vagyok ebben illetékes. (…) Benczédi velem erről a kérdésről a mai napig nem tárgyalt, holott többször is találkoztam vele azóta.” Elküldi Plugornak az Igazság című Kolozs megyei napilap október 31-i számában napvilágot látott közleményt, amely szerint a szentgyörgyi múzeumban tisztelgésként a polihisztor szelleme előtt „leleplezésre kerül Kós Károly mellszobra is, amelynek elkészítését a neves kolozsvári szobrászra, Benczédi Sándorra bízták”. Kós András megjegyzi, hogy a hozzá eljuttatott felkérés így kellemetlen helyzetet teremt számára Benczédivel szemben, és „senki nem mosná le rólam, hogy elütöttem egyik kollégámat egy lehetőségtől”. Véleménye szerint az Igazság közleménye „nem véletlenül jelent meg”, a helyzet tisztázása pedig „a sepsiszentgyörgyi illetékesekre tartozik”.
Nos, amint a Székely Nemzeti Múzeum kertjében ma is látható, Benczédi Sándor készítette Kós Károly-mellszobor igazolja, a megyei pártbizottság 1979-ben uralkodó korifeusai végül nem bonyolódtak újabb felkérésekbe, elfogadták a már elkészült alkotást, évi tevékenységi tervükben kipipálva a rendszer számára amúgy is ellenszenves múzeum centenáriumi ünnepsége e mozzanatának megvalósulását. A rejtély viszont marad: kik voltak a „sepsiszentgyörgyi illetékesek”, akik annak ellenére adtak megbízást Benczédinek, hogy jegyzőkönyvileg is megállapították: az általa elkészített munka „nem felel meg” a megyei pártbizottság által megszabott követelményeknek.
József Álmos / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Unitáriusok találkoznak Szejkefürdőn
Tizenkilencedik alkalommal gyűlnek össze az unitáriusok augusztus második szombatján a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hagyományos találkozót idén a vallásszabadság kihirdetésének 449., a reformáció 500. évfordulója jegyében tartják. Az úrvacsoraosztásos istentisztelet tizenegy órakor kezdődik.
Az idei találkozó szervezői a Magyar Unitárius Egyház (MUE) képviselőtanácsa, a székelyudvarhelyi 1-es számú, belvárosi unitárius egyházközség, valamint a Magyarországi Egyházkerület és a Küküllői Unitárius Egyházkör – tudtuk meg Székely Kinga Rékától, a MUE hitéleti és missziói előadó-tanácsosától, homoródszentpéteri lelkésztől.
Találkozótörténet
A Szejkefürdői Unitárius Találkozó egy, a 19. században már feljegyzett unitárius vallásos találkozóban gyökerezik.
Az aratás és a csépelés utáni időszakban, augusztus utolsó vasárnapján a Kis- és a Nagy-Homoród mente unitárius egyházközségeiből felmentek az emberek Homoródfürdőre, ahol a források mellett istentiszteletet tartottak, majd mulattak. Az Erdély másodszori elcsatolását követő években még élt ez a hagyomány, ám a kommunista diktatúra idején szünetelt. Újjáélesztése és egyetemes szintre való emelése 1999-ben történt. Szejkefürdő 2017
Augusztus 12-én délelőtt tizenegy órától, a huszárok felvonulását és a zászlóátadást követően Kelemen Szabolcs, a házigazda egyházközség beszolgáló lelkésze, Bálint Benczédi Ferenc, a MUE püspöke, Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, valamint Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere mond üdvözlőbeszédet. Az úrvacsoraosztásos istentiszteleten Kászoni Kövendi József, a MUE püspöki helynöke és Orbán Gyöngyvér, a házigazda egyházközség énekvezére szolgál, az úrvacsorai beszédet Szentgyörgyi Sándor, a Küküllői Unitárius Egyházkör esperese mondja. Közreműködik Jenei Ildikó dicsőszentmártoni énekvezér. Az úrvacsora a Küküllői Unitárius Egyházkör és a Magyarországi Egyházkerület adománya. A koszorúzási ünnepségen, Orbán Balázs sírjánál Szalóczy Pál budapesti színművészt hallgathatják meg. A kulturális műsor keretében a dicsőszentmártoni Kökényes Néptáncegyüttes Kis-Küküllő menti népdalok és néptáncokat ad elő. Utána előadások hangzanak el: Fülöp Dezső Alpár ádámosi lelkész a küküllői egyházkör egyházközségeit, míg Kriza János miskolci lelkész a magyarországi egyházkerület egyházközségeit mutatja be. Tudnivalók
A találkozó ideje alatt gyermek- és ifjúsági sátor működik. A gyülekezeteket kérik, egyházközségi zászlójukat és névtáblájukat, a részvevők pedig énekeskönyvet, pokrócot és esőernyőt vigyenek magukkal. Amennyiben koszorút szeretnének elhelyezni Orbán Balázs sírján, tudassák szándékukat a szervezőkkel. A találkozó helyszínén egyházi kiadványok vásárolhatók. A társszervező egyházközségek nőegyletei eladásra kínálják az általuk készített népművészeti cikkeket. A találkozó helyszínén kapható lesz étel és ital. A parkolásnál kérjék a helyi rendőrök és a szervezők segítségét. Autóbuszjáratok A találkozó napján Székelyudvarhelyről fél tízkor, tízkor és fél tizenegykor indul autóbusz Szejkefürdőre. Mindhárom alkalommal a Patkóban és a Septimia előtti megállóban van lehetőség a fölszállásra. Visszaindulás: fél ötkor, ötkor és fél hatkor.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro