Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gușă, Ana Maria
57182 tétel
2017. augusztus 1.
Nem utazhat Magyarországra Horváth Anna
A román legfelsőbb bíróság végzése értelmében nem utazhat Magyarországra a korrupcióval vádolt, és ezért hatósági felügyelet alá helyezett Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere. A múlt hét végén hozott végzést honlapján tette közzé a legfelsőbb bíróság.
Horváth Anna elmondta, balatoni pihenésre szeretett volna utazni augusztus végén a családjával. Ehhez kérte az engedélyt a bíróságtól. A vádló korrupcióellenes ügyészség (DNA) képviselője nem kifogásolta a kérést, így ezt az alapfokon eljáró kolozsvári táblabíróság jóvá is hagyta. A DNA mégis fellebbezett a végzés ellen, és a legfelsőbb bíróság elfogadta a fellebbezést.
A bíróság arról is döntött, hogy további hatvan nappal meghosszabbítják az RMDSZ korrupcióval vádolt politikusa ellen elrendelt hatósági felügyeletet.
MTI; itthon.ma/erdelyorszag
2017. augusztus 2.
Őseink és hőseink emlékezete (Huszárok Csernátonban)
Vasárnap kezdődött és augusztus 4-én, pénteken ér véget a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében az Őseink és hőseink emlékezete nevű hagyományőrző és ismeretterjesztő tábor Csernátonban a festői környezetű Malomkertben.
Az elméleti és gyakorlati képzés irányítója Vass László hagyományőrző ezredes, az 1848-as szabadságharc Szegedi III. Honvéd Zászlóaljának parancsnoka, aki hatodmagával érkezett a táborba. A Malomkertben jelen van Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület málnásfürdői tüzércsapata, illetve kézdiszéki huszárcsapata, valamint a 15. székely határőr gyalogezred kézdiszéki csapata. Vendégként érkezett második világháborús honvédegyenruhában a zalánpataki Préda Barna. Ugyanakkor első alkalommal vesznek részt a táborban felső-háromszéki iskolások. Közülük ketten máris beöltöztek székelyhatárőr-egyenruhába, illetve egy lány huszáregyenruhát öltött magára. Az éjszakai őrséget is megszervezték.
Vass László tegnap elmondta: a tábor megszervezésének ötlete tőlük származik, Erdélyben először négy-öt évvel ezelőtt Holtmaroson a gyermekotthon udvarán szerveztek egyhetes sátortáborral egybekötött kiképzést Bartha József református lelkész támogatásával az ottani gyermekeknek. Az egyenruhákat a szegediek vitték magukkal, a kiképzés részben alaki, részben pedig általános oktatás volt. Időközben Háromszéken sorra alakultak a hagyományőrző egyesületek, amelyeknek szintén szükségük volt alaki kiképzésre és elméleti oktatásra. Így kerültek át Holtmarosról Málnásfürdőre, ahol tavaly és tavalyelőtt tartottak egyhetes tábort. Az újoncok a holtmarosi és málnásfürdői templomban tették le az esküt, az eseményen a szülők, nagyszülők is jelen voltak, akárcsak annak idején.
Idén egyet léptek előre, középiskolás tanulókat hívtak meg, abban reménykedve, hátha kedvet kapnak és bekapcsolódnak a hagyományőrző tevékenységbe. Pál Olivér hagyományőrző huszár hadnagy arról beszélt: tavaly döntöttek úgy, hogy idén nagyobb teret adnak a civileknek, olyan iskolákat vontak be, amelyek diákjai különféle történelmi vetélkedőkön vettek részt az elmúlt tanév folyamán, a legeredményesebb tanulók közül került ki a mostani tizenkét résztvevő.
A fiatalok az 1848–49-es eseményekkel ismerkednek meg, tanulmányozhatják a korabeli fegyvernemeket, viseletet, a hagyományőrzők segítségével pedig ízelítőt kapnak abból is, hogyan harcoltak az akkori katonák, megismerhetik a korabeli vezényszavakat stb., tehát olyan szemléletmóddal és ismeretanyaggal gazdagodhatnak, amelyet nem találnak meg a történelemkönyvekben. Vass László a szabadságharc történetét kiterített nagy térképen figurákkal mutatja be, a tanulók a térképen vizuálisan is látják az eseményeket és a harcok helyszíneit.
Vasárnap az ismerkedést követően, 16 órakor vonták fel a zászlót, a tábor ünnepélyes megnyitását vacsora követte, a 22 órai takarodó előtt minden este történelmi filmeket vetítenek. Hétfőtől csütörtökig a reggeli programban szerepel torna és mosakodás a patakban, 9 órától pedig különféle előadások: hadtörténeti oktatás (elmélet és gyakorlat), egyenruhatan, térképtan, Erdély története 1848–49-ben, helyi események a forradalmi harc idején, 1848–49-es emlékművek Háromszéken, táborgyakorlatok, a szabadságharc katonai története.
Ebéd után folytatódik az is¬meretek átadása: menetgyakorlatok, 1848-as katonai alaki mozgások, fegyverfogások, a hagyományőrző csapatok bemutatói, történelmi személyiségek életrajza, napi vetélkedők elméletből és gyakorlatból (térképismeret, tájékozódás terepen térkép szerint), történelmi csaták bemutatása térképen hadfigurákkal, végül egy kis jól megérdemelt pihenő és szabad tevékenység jár mindenkinek a vacsora előtt.
A pénteki zárónap kiemelkedő eseménye a 16.30-kor kezdődő eredményhirdetés, ugyanis a történelmi vetélkedő nyerteseit díjazzák, 17 órától ünnepélyes táborzárással, zászlólevonással búcsúznak a résztvevők a hagyományőrző tábortól.
Iochom István / Háromszék; Erdély.ma
2017. augusztus 2.
Megmenthető a magyar falu?
Érdekes és elszomorító beszélgetést folytattak a magyar falu sorsáról, kulturális örökségéről és önfenntartási lehetőségeiről a 28. bálványosi nyári szabadegyetemen július 21-én az Orbán Balázs-sátorban. Pedig két pozitív példát hoztak magukkal a meghívottak: a Hargita megyei Énlaka a világörökséggé válás útján halad, a magyar Alföldön fekvő Átány pedig tudatára ébredt értékeinek. De ott is visszafordíthatatlan változások történnek, ami pedig a székely falvakat illeti, jövőjük igen borúsnak látszik. Még ha nem is reménytelennek...
A Kárpát-medence legsérülékenyebb településtípusa a falu, különösen, ha lakossága két-háromezer fő alatti. Vajon van-e esély, hogy a napjainkban egyre divatosabb önfenntartó életmód miatt újra felértékelődjék, élettel teljen meg az utóbbi évtizedekben kiürülő vidék? – ezzel a kérdéssel indította az együtt gondolkodást Molnár Gergely.
Elsőként Énlakáról, az ott folyó kutatómunkáról számolt be Visy Zsolt régész, miniszteri biztos, aki maga is vett ott házat. Elmondta: a firtosi kistájhoz tartozó falu félreeső volta miatt elnéptelenedéssel, elöregedéssel, épített örökségének pusztulásával, kilátástalansággal küzd. Esélye épp abban rejlik, hogy most is olyan, mint száz évvel ezelőtt, és ez olyan érték, ami mellett nem lehet elmenni. A falu lakói támogatást kapnak Magyarországról, hogy épületeiket eredeti alakjukban őrizzék meg (ugyanez történik Torockón is) – magyarázta a pécsi tudományegyetem professzora, aki szerint a településen keresztül az embereket, a társadalmat is meg lehet menteni. Már tíz éve, hogy az egyetem több tanszéke – régészek, néprajzosok, építészek, szociológusok csapata – kutatja a falut, amely a hajdani római birodalom határvonalán helyezkedik el, és ez a vonal előbb-utóbb mindenütt a világörökség része lesz. Énlaka azonban saját jogán, épületeivel is érdemes rá – rovásírásos temploma van, amelyet most is sokan látogatnak –, tehát két okból is felkerülhet a listára, ami fellendülést hozhat az ott élőknek. Nyilván, ehhez a román államnak is el kell végeznie a maga feladatát a római limesre vonatkozóan... 2007-ben öt székelyföldi múzeummal is szerződést kötöttek, és attól kezdve kétévenként konferenciákat szerveznek a székely gazdálkodásról, mesterségekről, népdalokról, iskolai és népi színjátszásról. 2012-től 28 énlaki porta teljes felmérését készítették el, ebből kiállítás is született, és a munka folytatódik. Több mint 360 régi, XVII–XIX. századi sírkövet tártak fel – sokat verses feliratokkal –, ebbe már a helybeliek is bekapcsolódtak. A feltárás, örökségmentés mellett ez is cél, a visszacsatolás a közösséghez.
Átányt Bali János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója, az Átányért díj idei kitüntetettje mutatta be. Egy Hevestől nyolc kilométerre fekvő faluról van szó, amelyen első látásra semmi különös nincs, de a leginkább kutatott településként – ami számos véletlennek köszönhető – rendkívüli hírnévre tett szert a tudományban, vaskos monográfiák jelentek meg róla német és angol nyelven, amikor magyarul nem lehetett (a kommunizmus éveiben). Különleges, kétbeltelkes településszerkezete, ami a nemek elkülönítését hozta – a nők és gyermekek a belső lakómagban éltek, a férfiak a külső, gazdasági övezetekben (tanyákban) –, zárványjellege – református közösség a katolikus tömbben – miatt is érdekes település, és bár az utóbbi időben lakossága és képe is sokat változott, értékeit ismerő és megélhetését részben kulturális turizmusra építő lakossága van: műemlék temploma mellett a Kakas-ház, élő paraszti porta, helytörténeti gyűjtemény és két új kiállítótér is várja a látogatókat. Van helyi értéktárgymozgalom, és új munkahelyek jöttek létre: az önkormányzat kertészetet, állattartó farmot működtet, tésztaüzem is van, a vendégeknek tehát helyi terméket tudnak kínálni. Mindez nem csupán megélhetést, hanem reményt is ad, ezért érdemes folytatni. Énlakán – ahogy a legtöbb székely faluban – éppen a folytatás a legnagyobb kérdés: alig három-négy fiatal család él ott, a többség hetven éven felüli. Óvoda sincs, az iskola – egy nagyobb székely ház egy már lebontott csűrrel – üres, két osztálytermében kiállítást rendeztek be, mert érdeklődő szép számban van. Kellene még egy korszerű illemhely és egy tájékoztató központ, ezekhez a tervek megvannak, ingyen adják annak, aki felépítésükre vállalkozik – mondta Visy Zsolt, aki szerint jól alakulnak a dolgok, csak nagyon lassú folyamatról van szó. Amíg az azonnali érdek és haszon szempontjából néznek mindent, nem lesz áttörés, de a lehetőségeket fel kell mutatni. Eleinte csodabogárnak nézik az embert, aztán lassan kezdik elismerni a munkáját, de még mindig nem érzik, hogy nekik is lenne tennivalójuk. Egy falu revitalizációjához fiatalok kellenek, munkahelyek, iskola, de senkit sem lehet kívülről megváltani, ha ők maguk nem akarják, nem lesz semmi – vélekedett. Reményt a világörökségben lát: ez tény lesz, és biztosan hoz eredményt, remélhetőleg jót. A gyakorló gazda keserű tapasztalatait Kolumbán Gábor volt Hargita megyei tanácselnök, a Civitas Alapítvány elnöke adta át, aki most készül megírni az ideológiai meggondolásból falura telepedett értelmiségi kálváriáját. 2008-ban bivalyok tenyésztésébe fogott, akkor szembesült azzal a szabad vadkapitalizmussal, amely 1990 után alakult ki, adócsalással, feketegazdasággal, irigységgel... A falu, ahogy elképzeléseinkben él, már nem létezik: kaláka nincs, közösségi szellem nincs, csak emberek, akik nagyon súlyos egzisztenciális küzdelmet vívnak nap mint nap, évtizedek óta, és a szívesség árát is megkérik. Ennek egyik oka a földtörvényekben rejlik: Énlakán közel 30 év alatt sem sikerült kimérni, telekkönyveztetni, azonosítani azokat a területeket, amelyekre rég kiállították a birtokleveleket, és amíg ez meg nem oldódik, nem lehet civilizált mezőgazdaságot folytatni. A betelepülők – még a faluért sok áldozatot hozó nyugalmazott tanító is – évtizedek után is idegennek számítanak. De egymás között is farkastörvények uralkodnak: minden udvaron van traktor, mert ez volt az egyetlen módja annak, hogy elkerüljék az együttműködést... A baj nagyon nagy – véli Kolumbán –, és amíg nem jön egy olyan nemzedék, amely fantáziát lát a természetközeli életmódban annak minden nyűge ellenére, nem sok esély van a falvak fennmaradására. Falun nehéz egzisztenciát teremteni, a helybeli erőforrásokhoz betelepülő nem fér hozzá, az ingatlanok állapota nem túl jó, támogatásokra, vállalkozásfejlesztésre van szükség, és mindezek mellett óvodákra, iskolákra. Elindult egy mozgalom, vannak már falura költöző fiatalok, de nagy próbakő a gyermekek iskoláztatása, amin minden jó szándék megbukhat. Egy-két család ugyanis nem elég egy óvoda fenntartásához, nagyban kell ezt csinálni. A falvak elnéptelenedéséről egyébként nem a szocializmus tehet: ez a korábban kitört ipari forradalom eredménye, de most már nincs szükség olcsó munkaerőre sem, mert az élő munka terhe nagy, társadalombiztosítást és mindenféle egyéb járulékot kell fizetni, míg a robot után csak profitadót; a mezőgazdaságban is robotosítás folyik, több ezer tehénhez öt ember is elég. Így a falunak nincs jövője, és ha szembeállítjuk a várossal, akkor is vesztesként jön ki. A Civitas Alapítvány az együttműködés irányába próbálja mozdítani a dolgokat, ahol a falu és város nem versenytársként, hanem egymás kiegészítésében él. Így volt ez a középkorban is, ma is ebben kellene érdekeltté tenni az érintetteket: a falu jó minőségű élelmet, tiszta levegőt, élhető környezetet tud ajánlani, és erre mindig szükség van...
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 2.
Van pálya Bukarestben is (Parlamenti munkájáról számolt be Kulcsár Terza-József)
Parlamenti képviselőként kötelességének érzi, hogy negyedévente rendszeresen beszámoljon a választóknak munkájáról, e célból tartott – megválasztása után immár másodszor – lakossági fórumot Kulcsár-Terza József (fotó) hétfő este a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban. A találkozón közös gondolkodásra, közös munkára is kérte a jelenlevőket.
Beszámolójában Kulcsár-Terza József kitért az RMDSZ-szel való együttműködésre is: bár sok mindenben nem értenek egyet, az összefogás nélkül most nem lenne képviselője a parlamentben a jobboldalnak – magyarázta. Meggyőződését fejezte ki továbbá, hogy van pálya Bukarestben is, vannak lehetőségek a magyar érdek képviseletére, csak bátorság, elszántság kell hozzá. Felidézte: már az eskütételkor kis székely zászlóval és magyar Bibliával jelent meg a parlamentben, s bár az RMDSZ-frakcióban figyelmeztették, hogy elveszítheti mandátumát, végül nem lett semmi probléma – ez is azt bizonyítja, hogy egy sor dolgot eddig is meg lehetett volna tenni. Székely zászlót ajándékozott az Európai Tanács monitoringbizottsága tagjainak is, ismertetve egyúttal jogfosztásainkat. Az első igazságügyi miniszter, Florin Iordache bizottsági meghallgatásán szóvá tette a magyar himnusz eléneklése, a székely zászló kitűzése miatti büntetések ügyét és a gyulafehérvári nyilatkozat alkotmányba foglalásának lehetőségét, továbbá ígéretet kapott tőle, hogy a tárcavezető fogadja és meghallgatja a panaszokat – végül azonban leváltották, utódjánál pedig hiába jelentkezett, egyelőre nem kapott választ. Ismertette azt is, hogy az emberi jogi bizottságon belül sikerült létrehozni egy magyar ügyekkel foglalkozó albizottságot, és azt kihelyezett ülésre meghívta Sepsiszentgyörgyre – a székelyföldi elöljárókkal való találkozókon elhangzottakról jelentés is készül, amely hivatkozási alap lehet a jövőben. Felelevenítette a március 15-e hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánítására irányuló kezdeményezését, amelyet az RMDSZ is felvállalt, a kormányválság idején a szociáldemokratákkal folytatott tárgyalások során azonban a szabadnapot opcionálissá „enyhítették”, mint mondta, ő ragaszkodik az eredeti változathoz, ősszel visszatérnek a témára. Ugyancsak az őszi teendők közé sorolta az autonómiatörvény parlament elé terjesztését: hangsúlyozta, fenntartja véleményét, hogy már a tavaszi ülésszakban meg kellett volna tenni ezt, a kormányválság idején kirobbant magyarellenes hisztéria után nyilvánvaló volt, hogy nincs veszítenivaló. Ősszel viszont mindenképpen be kell nyújtani a tervezetet, ha másként nem megy, egyedül is kész megtenni ezt, de az üzenet sokkal erőteljesebb lenne, ha a frakció egésze felsorakozna mellette – vélekedett az MPP-s politikus, arra buzdítva egyúttal a jelenlevőket, hogy maguk is vegyenek részt a közös gondolkodásban, munkában, hiszen Bukarestben látniuk kell, van erő és súly a követelés mögött.
Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 2.
Hadi fejlesztés tízmilliárd euróval
Jóváhagyta a Legfelsőbb Védelmi Tanács (LVT) a hadsereg felszerelésének tízéves fejlesztési tervét tegnap, amelynek értelmében Románia 9,8 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket és katonai eszközöket.
A hadsereg nyolc nagyszabású beruházási programot indít, ezek mindegyikének értéke meghaladja a százmillió eurót. Az elnöki hivatal közleménye szerint a beszerzéseknél a román hadiipar fejlesztésének és korszerűsítésének szempontját is figyelembe veszik. A legnagyobb összegért – csaknem négymilliárd dollárért – Románia Patriot rakétavédelmi ütegeket vásárol az Egyesült Államoktól. Adrian Ţuţuianu védelmi miniszter múlt heti bejelentése szerint a vételár első részletét novemberben tervezik kifizetni. A B1 hírtelevízió szerint a 2026-ig tartó hadi beszerzések sorában a második legnagyobb, 1,6 milliárd eurós tétel az a négy új korvett, amelyet a haditengerészetnek akarnak vásárolni. Tavaly decemberben az előző szakértői kormány már határozatba foglalta, hogy a védelmi minisztérium a holland Damen csoporttól vásárolja meg a négy, Romániában legyártandó hadihajót, ezt a döntést azonban a választások után alakult szociálliberális kormány hatálytalanította. A hírtelevízió tudni véli, hogy Románia egyebek mellett Shorad típusú, kis hatótávolságú légvédelmi rendszereket is be akar szerezni 1,37 milliárd euróért, valamint csaknem száz Piranha típusú, nyolckerék-meghajtású csapatszállító páncélost 370 millió euróért. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 2.
Mindenkiről el kell számolni (Élet a szórványban, 2.)
Akinek ajkán elnémul az anyanyelv, szívéből kihull a hit – idéztük szórványriportunk első (tegnapi lapszámunkban megjelent) részében Szegedi László kőhalmi református lelkészt, a Brassói Református Egyházmegye esperesét, akivel a július közepén Kóborban tartott szórványtalálkozón beszélgettünk. Bizony, nagy kihívás a hit megtartása azok számára, akik vegyes házasságban élnek, akiknek gyermekei nem járhatnak magyar iskolába, akik legfennebb kéthetente vagy havonta hallhatják Isten igéjét anyanyelvükön. A hívek és a szolgálattevő lelkészek részéről is erős elkötelezettséget igényel, hogy egy szórványközösség megőrizhesse anyanyelvét és hitét. A téma legfőbb ismerőivel beszélgettünk a szórványlétről és a szórványban végzett szolgálat sajátosságairól.
A bákói gyülekezet északra 200 kilométerre van, ugyanennyire a bukaresti, de a galaci és brăilai valamivel közelebbi, egyik sem túl népes – ismerteti Nagy Endre galaci református lelkész, aki harmincnégy éve szolgál a legdélebbi református közösségekben. Derűvel beszél a térségi találkozókról, amelyekbe belefér a közös disznóvágás, a kulturális program és sok egyéb, a lényeg, hogy tudjanak egymásról, és ne érezzék, hogy magukra vannak hagyva. De amint a többi szórványközösség, a regáti is egyre csak fogy. A galaci lelkész úgy fogalmazott: egy kis gyülekezetet temetett el a több mint harminc év alatt.
Ezt szeretni kell
A Brassói Református Egyházmegye esperesének meggyőződése, hogy a lelkészi szolgálat a szórványban teljesedik ki a leginkább.
Szegedi László: Ezt azért is mondom, mert sokkal több a kihívás és kevesebb a szolgálati élmény: nem népes, nagy templomi gyülekezetek előtt kell szolgálnia az embernek, nem a dolgok saját rendje szerint zajlik a gyülekezeti élet, sőt az emberek reménysége, hozzáállása, mindennapi élete sem úgy zajlik, mint a nagy tömbben. Ezért a szórványlelkészi szolgálat egy kihívás, és ezt szeretni kell. Nem lehet úgy végezni, hogy ide kineveznek, és közben nem szeretem a falunak a sarát, nem szeretem az esőt, nem szeretem a telet, nem szeretem azt, hogy vannak hosszú esték, éjszakák, amikor magányos vagy, egyedül vagy. Itt is minden időt ki kell tölteni értelemmel. Az a lelkész, aki unatkozik egyáltalában – akár nagy vagy kis gyülekezetben –, erre a szolgálatra nem igazából alkalmas. A szórványszolgálatra pedig azért is nagy hangsúlyt kell fektetnie az egyháznak, mert bár ez egy vékonyeres vérzése közösségünknek, de Isten előtt mindenkiről úgy el kell számolni, akárcsak a nagyvárosi gyülekezetben. Azt gondolom, az ilyen szórványtalálkozók, mint a kóbori, azt erősítik meg bennünk és a közel harminc szórványgyülekezetből érkezett magyarságban, hogy egymásra kell figyelnünk. És az egyház kimondottan figyel a szórványra, úgy, ahogyan Jézus Krisztus mondta: el kell menni a századik elveszett juhért, ámbár a kilenvcenkilencnek az ottléte esetleg veszélyben forog, azért az egyért is érdemes elmenni.
– A szórványban gyakran panaszkodnak a hívek, hogy nincs saját papjuk, a fiatalok számára csak ugródeszka a kis lélekszámú gyülekezetekben szolgálni, s bár az istentiszteleteket kétheti vagy havi rendszerességgel megtartják, a hétköznapokban magukra maradnak. A lelkész szempontjából mit jelent tíz-húsz főnyi gyülekezetben szolgálni? Mennyire kell elhivatottnak lennie, hogy ugyanolyan komolyan vegye a szolgálatot, ha tíz ember hallgatja az istentiszteletet és ha csupán egy-kettő?
Szegedi László: Ha az a kérdés, hogy melyik az a gyülekezet, ahol már lehet vagy érdemes szolgálni, én azt mondom, az egyemberes gyülekezet. Az, amikor én és valaki – egy drága magyar testvérem – beszélgetünk egymással otthon, a templomban, az utcán a magánéletéről, a közösségi életéről, a lelki problémáiról, a küzdelmeiről, vagy egyszerűen csak emberi dolgokról. Arról például, hogy a tehén beteg, hogy elfogyott a nyugdíj, arról, hogy mit csinálnak az unokák, hogy a gyermekek vagy az unokák külföldön vannak. Ez az egyemberes szolgálat. És a szórványban sokszor azt is meg kell kérdezni, érted-e, amit prédikálok. Mert ahol nincs anyanyelvű közösség, ahol magára van az ember egy nyelvi tengerben, vagy vegyes házasságban él, ott bizony ez is előfordul. A nyelvhatár egyben etnikai határ, és aki vallást vált, természetszerűen váltja identitását is.
A közösség hiánya
Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadója évtizedek óta járja a szórványtelepüléseket, így nem csoda, hogy a kóbori találkozó háromszáz résztvevője majdnem mind személy szerint ismerte, alig akadt néhány perc, amikor megszólíthattuk. Sorolhattuk volna azokat a szórványmentő programokat, amelyeket ő kezdeményezett vagy részt vett a megvalósításukban, de leginkább arra voltunk kíváncsiak, mi a legfontosabb ahhoz, hogy a szórvány megmaradjon?
Vetési László: Például a kóborihoz hasonló találkozókra van szükség a szórvány megmaradásához. Ehhez fogható méretű együttlétre nem volt példa ebben a régióban, ami azt jelenti, hogy a Nagy-Küküllő összes szórványa, a Hortobágy-völgye, az Olt mente és a Barcaság szórványai itt vannak, sőt, a regáti, Râmnicu Vâlcea-i, ploieşti-i és Konstanca környéki is. Egy ilyen találkozó egy életre szól mindenkinek, hiszen közösségi élményben van részük. Az az igazság, hogy a közösség hiánya a szórvány legfontosabb jellemzője. Hiszen nem tudnak közösségben élni, a saját közösségük nagyon kicsi. Ezen a kóbori találkozón olyan települések képviselői voltak itt, ahol tízen, húszan élnek magyarok, vagy még annyian sem. Hogyan éljék meg magyarságukat, vallásukat, az egymáshoz tartozást, ha nincs közösség? Mi mindig azért harcolunk, hogy ilyen közösségi együttléti élmények legyenek, megmaradjanak és feltöltődjenek az emberek azzal, hogy nincsenek egyedül.
– Gyakran beszélünk szórványmentésről, de valójában ez gyűjtőfogalom, mert esetenként, helyzetenként mást jelent. Milyen cselekvési feladatokat kell ezalatt érteni?
– Vannak olyan területek, ahol kimondottam így vetjük fel, hogy szórványmentés. A szórványkérdés annyira bonyolult, hogy minden változatra van egy ellenváltozat, minden cselekvési lehetőségre van egy második, harmadik, negyedik. Gyakorlatilag ezért kell a mentés kifejezést is használnunk. Amikor például iskolát teremtünk egy szórványrégióban, és elmegyünk a gyermekek után egy településre, hogy a szülőket meggyőzzük, a gyermeket adják magyar iskolába, szórványkollégiumba – ez gyakorlatilag mentés. De nem minden esetben ennyire konkrét, hogy utána ugrunk a mély vízbe és kimentjük a szórványban élőt. Többnyire hosszabb távú dolgokról van szó, és ezt nem mindig nevezzük szórványmentésnek.
– Azt is tisztázni kellene, hogy ki a szórványban élő, és ezt milyen szempontok határozzák meg.
– Valamikor azt mondtuk, hogy a húsz, harminc százalék alatti népességi arányban levő tömeg szórványnak tekinthető. Ma már sokkal bonyolultabb a helyzet. Nagyon sok a vita emiatt. Mert felvetik a kérdést, hogy a számarány vagy a számbeliség határozza-e meg a szórványt. Én már elég régóta a tematikus szórvány fogalmát használom. Az a gyermek, aki a saját településén nem tud anyanyelvi iskolába menni, az oktatási szórványban él. Az a gyermek, aki az anyanyelvén nem tud szólni a többi gyermekhez a játszótéren, az szintén szórvány. Ahová nem tud kéthetente, havonta eljutni egy lelkész, az a közösség szórványban él. És létezik önkormányzati szórvány is, mert az a település, amelyik nem tud egy anyanyelvű önkormányzati képviselőt küldeni a községközpontba, szintén szórványnak tekinthető. Kóbornak például majdnem folyamatosan van magyar képviselője a tyukosdi önkormányzatban, ami azért is érdekes, mert a falu egy román tengerben helyezkedik el, tizenöt-húsz kilométeres körzetben csak Nagymoha és Kőhalom az a két település, ahol magyarok is élnek. Tehát, ha ezek közül legalább két tényező összetevődik, akkor egyértelmű, hogy szórványról van szó.
– A szakirodalomban azt olvashatjuk, hogy a romániai magyarság egyharmada szórványban él. A felsorolt kritériumok alapján ezt hogyan kell értelmezni?
– Nagyon sokrétű ez a kérdés, mert például ha azt mondjuk, hogy a tömbmagyarságban nincs szórvány, az nem igaz. Borszék és Hévíz például Hargita megyében található, tehát tömbmagyarságban, de nem lehet kivenni a szórvány kategóriából, mert egyértelműen szórványterület Tölgyestől Gödemesterházáig. Nagyon sok minden függ a közösség szerkezetétől. Kolozsvár szerkezetileg szórvány, mert etnikailag a magyar lakosság számaránya alig tizenvalahány százalék, de rétegzettsége szerint nem szórvány, hiszen ott van négy magyar püspökség, öt-hat magyar középiskola, színház, két egyetem és azok teljes adminisztrációja, könyvkiadó és egyebek – ezek nyelvi szigetben élnek, és ezeket nem tekinthetem szórványnak. Ebből a szempontból Gyulafehérvár is érdekes, mert településileg szórvány, de az érsekség körüli létben nem tekinthető szórványnak.
Székelyföld is felelős a szórványért
– Milyen esélye van Kóbornak a megmaradásra?
− Sokszor lemondtunk Kóborról az elmúlt évtizedekben. Először akkor, amikor nem újították fel az útját, amikor nem küldtek autóbuszt a kollektivizálás időszakában. Akkor még háromszáz-négyszáz lelkes falu volt, azelőtt kétszer annyi, és azt mondtuk, vége. De mindig nyitva kell hagyni a közösség regenerálódásának csodaelemeit. Mindig van valami, amitől azt mondjuk, lehet még. Kijár a lelkész, össze lehet gyűjteni bizonyos számú embert, meg lehet szervezni egy szórvány-nagytalálkozót, mint amilyen most volt. És meg kellene szervezni itt is és a többi faluban az elszármazottakkal együtt a falusi találkozókat. A szimbolikus térerősítés és identitáserősítés nagyon fontos. Ami azt jelenti, hogy megoldom az összes funkcionális feladatot, tehát egy gyermek se maradjon, aki nem jár magyar iskolába, aki ne tartozna saját vallási közösségéhez, és azonkívül hozzájárulok ahhoz, hogy a szimbolikus értékeket erősítsem. Jöhetnének előadók, tánccsoportok és más kulturális programok. Ez az anyaországon kívül elvárható Székelyföldtől is, ezt a célt szolgálja az Összetartozás program. Hisz Kóbor Székelyföld széle, az itt élő magyarok székelyek, akiket telepítéssel hoztak ide, de egykor az udvarhelyi egyházmegyéhez tartozott. Sokkal több biztatás kell, el kell jutni oda, hogy a tömbbeli magyar önkormányzat keresse meg a kapcsolatot a szórványbelivel. És ez nem pénz kérdése.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 2.
Az élő tánc és muzsika varázsa
II. Székely-mezőségi népzene- és néptánctábor Mezőbergenyében
Mezőbergenyében vasárnap zárult a II. székely-mezőségi népzene- és néptánctábor, amely nagy erőket, számos tánccsoportot, sok falubelit mozgatott meg, akik valamennyien a népi kultúra kedvelői, a székely hagyományok tisztelői és a közösségi szokások éltetői. A szervező Kincsásó Egyesület számos tánccsoportot és néptánckedvelő fiatalt hívott meg. Kékedi László, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának vezetője a népi kultúra ápolásáért oklevelet adományozott a szervezőknek.
Több mint száz táborozót láttak vendégül
Aki a múlt héten Mezőbergenyében járt vagy ott haladt át, hatalmas sátrat láthatott a kultúrotthon előtt. Ezt a praktikus építményt – ami esőtől és erős napsütéstől hivatott védeni a táncosokat, zenészeket – kimondottan a tánctábor idejére húzták fel a szervezők. Ilyen nagy méretű sátrat felállítani önmagában is komoly vállalkozás.
A tánctábor megmozgatta a falut, aki csak tehette, bekapcsolódott a munkába, önkéntesek hada segítette a szervezőket. Mire a vendégek megérkeztek, minden és mindenki a helyén állt. A vendégek közül sokan már szerdán megérkeztek, hogy csütörtökön elkezdődhessen a tevékenység. A bergenyeiek több mint száz személyt láttak vendégül, akik nemcsak szállást kaptak, hanem teljes ingyenes ellátásban is részesültek: a szlovákiai Borostyán, a kisgyőri (Magyarország) Kökörcsin néptáncegyüttest, továbbá a csíkszépvízi Pozdor együttest. A szállást a református egyház diakóniai házában, valamint a Kincsásó Egyesület ingatlanjaiban biztosították a résztvevőknek.
Néptánc- és népdaloktatás adatközlőkkel
A napi program igen változatos volt, délelőttönként tíz órakor kezdődött a népi gyermekjátékok és a néptánc oktatása, délután ugyancsak a táncon volt a fő hangsúly, de a népdaltanítást is beiktatták. A népi gyermekjátékok oktatását Gálfi Gizella tanítónő vállalta fel.
A tábor egyik érdekes és látványos mozzanata volt Köllő Miklós népi hangszerbemutatója is. Esténként a táborozók hagyományőrző csoportokkal is találkozhattak, többek között a mezőpaniti hagyományőrző tánccsoport lépett fel az adatközlők társaságában. A tábor folyamán a mezőmadarasi hagyományőrzők is színre léptek, a helyi táncrendet mutatták be, szombaton este a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes mutatta be műsorát. Ott voltak a szomszédos csittszent-ivániak is a Gyöngyvirág együttessel. A fellépések után minden este 11 órától éjszakába nyúlóan tánc-házban mulathattak a táborozók, a falubeliek és a vendég fiatalok.
A néptáncoktatást Kásler Magda, Farkas Sándor Csaba, Gagyi Lóri és Gagyi Orsolya vállalta fel. Muzsikált az Üver és az A zenekar.
Gálaműsor és elismerő oklevél
A résztvevők vasárnap istentiszteleten vettek részt a református templomban, majd a táborzáró nap délutánján bemutatkoztak a tánccsoportok: a helyi Kincsásó kis- és nagycsoportja, a mezőbándi Csipkebogyó, a mezőmadarasi Árvalányhaj, a vajdaszentiványi hagyományőrző néptánccsoport, a marosludasi Hajdina, a csíkszépvízi Pozdor, a szabédi néptánccsoport, a holtmarosi hagyományőrzők, a szlovákiai Borostyán és a kisgyőri Kökörcsin.
A gálán Gálfi Gizella és Gálfi József Attila főszervezők elismerő oklevelet vehettek át Kékedi Lászlótól, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának vezetőjétől a népi kultúra ápolásáért.
A tábort a mezőbergenyei egyházközség, a Domino Construct Expert, a mezőpaniti önkormányzat, a Magyar Művészeti Akadémia, a Maros Megyei Tanács, a Bioeel, az Timko, az SVT Electronics, a Nett Front, a Kraftszer és számos önkéntes támogatta.
A jó hangulatú, fiatalos, a jövő nemzedékébe vetett hitet sugalló tábort jövőre is megszervezik, a néptáncot, népdalt kedvelő gyerekek és fiatalok örömére.
MEZEY SAROLTA / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 2.
Dokumentumok Kemény Jánosról
Kiállítás a marosvécsi várban
Mint minden évben, az idén is sok irodalom- és kultúrtörténeti érdekességet tartogatott a helikoni leszármazottak találkozójának első napja, amelyen a különleges marosvécsi várúrról, Kemény Jánosról összeállított kiállítás megnyitója mellett az 50 éve elhunyt Áprily Lajos életéhez és munkásságához kapcsolódtak az előadások.
A várudvaron pénteken délután művészi műsor teremtette meg a találkozó első napjának hangulatát. Szépen szólt a Csíky Csaba karnagy vezette Musica Humana női kórus hangja, amelynek előadását Csíky Csengele színművésznő fellépése szakította meg, aki a legismertebb Áprily Lajos-versekből szavalt néhányat, majd a kórus zárta a műsort. Hadd tegyük hozzá, ami az előadás közben is elhangzott, hogy Csíky Csaba karnagy nagyapja református lelkészként a Vécsi Szövetség megalapítói között volt.
A nézők pedig, akárcsak jómagam, egy kis fantáziával a napsütötte várudvaron képzeletben felidézhették az önálló erdélyi irodalom bölcsőjének egykori hangulatát.
A szabadtéri előadást kiállítás-megnyitó követte. Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője ezúttal a kastély urának, a helikoni rendezvények házigazdájának az életéről és munkásságáról állított össze tárlatot, amely Kemény János sokrétű és változatos munkásságából irodalomszervezői, lelkészi és színházszervezői tevékenységét emeli ki.
Mint később elmondta, a javaslat H. Szabó Gyulától származott, „aki tapasztalt szerkesztőként pontosan ismeri a helikoni közösség és az Erdélyi Szépmíves Céh létrejöttének a fontosságát”. A kiállított anyag összegyűjtése és rendezése kellemes folyamat volt – hangsúlyozta Szebeni Zsuzsa, aki Farkas Adrienne újságírót, a Carola Egyesület alapító tagját kérte meg, hogy külső szemmel a Helikon jelentőségéről és manapság betöltött szerepéről beszéljen, arról az erőtérről, amely a két világháború közötti években Kelet szellemét mutatta fel. Elhangzott, hogy a kutatómunkát a Petőfi Irodalmi Múzeumban Tóth Andrea segítette. A kiállítás szervezője újdonságként Ligeti József, a nemzetközi hírnevet szerzett pécsi balettmester Kemény Jánosról szóló véleményét ismertette.
Kemény János életét őseinek az irodalomhoz (az emlékíró fejedelem és Kemény Zsigmond révén) és a színházhoz (Káli Nagy Lázár, az első magyar kolozsvári kőszínház alapító igazgatója) való kettős kötődése határozta meg – indult Szebeni Zsuzsa összefoglalója.
A családja által az Egyesült Államokba „száműzött” apa és amerikai feleségének házasságából született Kemény János tízéves korában tért vissza özvegyen maradt édesanyjával Erdélybe, ahol Marosjára és Enyed között töltötte a gyermekkorát. Iskoláit Kolozsváron végezte, s bár az irodalom iránti érdeklődése korán megmutatkozott, családja kérésére a Bécsi Egyetem erdőmérnöki karán folytatta tanulmányait, szűkös anyagi körülmények között élve. A császárvárosban az emigrációban élő írókkal, művészekkel tartott kapcsolatot, és 1923-ban a Tizenegyek Antológiájában szerepelt írásával. Tanulmányait váratlanul szakította meg, amikor gyermektelen rokonától annak halála után megörökölte a marosvécsi várkastélyt és a vagyont is.
Életéhez hasonlóan házassága is regénybe illő, hiszen egy váratlan találkozás nyomán szerette meg és vette feleségül Augusta Patont, a Görögországban élő angol archeológus és műfordító leányát. Házasságukból hat gyermek született.
Kemény János 1926 nyarán hívta meg először marosvécsi otthonába azokat a romániai magyar írókat, akikből később a helikoni munkaközösség szabad parlamentje kialakult.
Ennek jelentőségéről Szebeni Zsuzsa Molter Károlyt idézte: „Kemény János elévülhetetlen és legnagyobb alkotása a Helikon. Mert jó, ha tudjuk, akkoriban nemigen voltak »emberlakta« váraink, amikor 1926 júliusában Kemény János hívására huszonhat erdélyi író bevette ezt a négybástyás várkastélyt a havasok lábánál. Marosvécsre egy bátor szellem és gondolat fészkelte be magát, mégpedig Európa-szerte a legsajátosabb vállalkozás, és egy kisebbség íróinak alakulata. Voltak közöttük jó barátok és elkeseredett ellenfelek, konzervatívok és fanatikus újítók, de ha az írói parlament nem éppen egy rajongóan lelkes és imponálóan fiatal ember és annak megértő, művelt háznépének környezetében ül össze, bizony úgy szerteszéledünk, hogy hírünk se marad, elszikrázik az egész história, mint a tűzijáték. Hogy ez nem így történt, azt Kemény János gondoskodásának köszönhetjük. Ez a gondoskodás súlyos összegeket is jelentett, magunkfajta pénztelen írók szemében egyenesen horribilis summákat! Ki fordította vagyonának tetemes részét a közjóra, a lenézett vidéki irodalomra vagy a színházra? Senki, csak Kemény János”.
A pályaképben elhangzott, hogy 1928-ban irodalomszervező szerepet vállalt a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságban, amelynek elnöki tisztségét is betöltötte.
Neve szervesen kapcsolódik az erdélyi színjátszás történetéhez. 1931-ben vette át a kolozsvári Thália Magyar Színház Rt. vezetését mint elnök-igazgató, s vagyonának egy részét a kolozsvári színház gazdasági helyzetének a rendbetételére szánta. Az állástalan zsidó színészek érdekében engedélyt szerzett a zsidó színház beindítására, amelyet saját jövedelméből segélyezett. 1941-44 között a Kolozsvári Nemzeti Színház főigazgatója volt, 1945-52 között a marosvásárhelyi Székely Színház egyik megszervezője és dramaturgja, 1954-58 között a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet könyvtárosa, majd 1968-as nyugdíjazásáig a Művészet és az Új Élet színházi és művészeti rovatának vezetője.
A kiállítás szervezője az életrajzhoz hozzátette, hogy torokszorító dokumentumokat talált a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Nehezményezte, hogy ezeket nem tükrözi a Színháztörténeti lexikon, amelyben említést sem tesznek arról, hogy Kemény János a kolozsvári színház főigazgatója volt. Bár a jegyzőkönyvekből is kiderül, hogy 40.000 hektár erdőt forgatott be annak érdekében, hogy a színház adósságállományát kiegyenlítse, a színházi kötetben nem szólnak róla. Az egyik legszomorúbb dokumentum az az elbocsátó irat, ami egyértelműsíti, hogy őt, aki a Székely Színház teljes szerkezetét, gazdasági és művészeti életét kidolgozta, azonnali hatállyal elbocsátották. „Olyan történésekről van szó, amelyek jóvátételre szorulnak” – mondta Szebeni Zsuzsa, abban reménykedve, hogy a vécsi várban nyílt kiállítást sokan megtekintik.
És végül Ligeti Józsefet idézte, aki Kemény Jánost a 20-as években ismerte meg, amikor a kolozsvári Román Opera balettmestere volt. Ligeti a trianoni állapotok bemutatása után a következőket írja: „Egyszer csak felbukkant valaki, aki a süllyedő hajót kivezette és kikormányozta. A süllyedő hajó a magyar kultúra volt. A magyar színház és a magyar irodalom, és ez a mentőöves valaki, ez volt Kemény János, aki akkor került vissza, ha jól tudom, külföldről, és ő vette kezébe a magyar kultúrának a megmentését”, és ő volt az, aki az erdélyi magyarság megosztását célzó törekvéseket, „az elválasztást, elsatnyulást megállította” – zárta a nemzetközi hírű szakember szavaival nyitóbeszédét Szebeni Zsuzsa. A kiállítás megtekintése után a Kispipázóban zajlott az Áprily Lajosról és pályatársairól szóló konferencia, amelyre visszatérünk.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 2.
Zerind a nagyvilágban. A nagyvilág Zerinden
Július 24-én kezdődött és 30-án ért véget a XV. Nagyzerindi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor, melynek munkájába Balta János. Három földrész, nyolc országába viszik a kistérség hírnevét című tudósításán keresztül nyertek betekintést olvasóink. Vasárnap a táborzáró kiállításon, ünnepi hangulatban Ódry Mária értékelte – mely az alábbiakban olvasható – az alkotók és szervezők tevékenységét.
„Igen – a Nagyvilág van Zerinden ismét: XV. alkalommal nyílt meg a Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor Nagyzerinden. Három kontinensről – Európa, Ázsia, Amerika – jöttek el ide az alkotók, és akik itt vannak, jól érzik magukat. Tíz napig ideális körülmények között festenek, rajzolnak, agyagból építenek, és utána elviszik hírét Nagyzerindnek a nagyvilágba – például az itt alkotó Beata Babel Karankiewitz, aki egyetemen oktat, beépítette Zerinden szerzett tapasztalatait a doktori disszertációjába. És nem ő az egyetlen doktori fokozattal rendelkező alkotó. Férje, Wladok Karankiewitz, a Czesztochowai Egyetem dékánja szintén egyetemi oktató. Dél-Koreából érkezett, nem először van itt prof. dr. Clemens Beungkun Sou, aki műépítész, járja a világot, Európát, kiállításokat szervez és fest. Szintén doktor az Ukrajnából érkezett KOPRIVA ATTILA, főiskolai tanár. És azt kell mondjam, minél doktorosabb valaki itt, annál szerényebb.
Ha már a szerénységnél tartunk, Székely Géza kolozsvári illetőségű művész tanár, mikor érdeklődtem tőle mi is az a magas állami kitüntetés, amiben részesült – szerényen, mosolyogva mondta: 2012-ben vettem át Áder János köztársasági elnöktől a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. Amikor megkérdeztem, viccesre véve a figurát, hogy 2012 óta semmi? – azt válaszolta: – Á dehogynem, 2013-ban EMKE Szolnay Sándor-díj, 2015-ben a MOL MENTOR díja, 2011-ben a Magyarországi Rajztanárok Egyesülete által kiadott díj és emlékplakett – és mindezt olyan szerény mosollyal, mintha azt mondaná: – esik az eső.
– Igen, díjeső – mondanám én.
Fel szeretném olvasni a résztvevő művészek névsorát, hogy senkit se hagyjak ki, bár a zerindieknek nem kell őket bemutatni, hiszen régi barátok, ismerik őket.
BREZNAY ANDRÁS Budapestről érkezett, sokadszor van itt, épületsíkok, szürkék, sárgák, barnák vonzatában él, épületei mintha dőlnének, templomai, tornyai dőltükben mintha üzennének a mának: vigyázzatok ránk!
OLEG SMIRNOV szintén Budapestről jött – a zerindi táj, közeg számára mindig alapihlet, mindez olyan lilákban, kékekben, okkerben leegyszerűsítve egzisztenciálisan, szinte leheletszerűen újraköltve, hogy az ember azt mondja: ez igen!
GALLY A. KATALIN Kolozsvárról jött, ő a pasztellkréta művészetének nagymestere, az idei téma az emlékezés szárnyán számára testre szabott, hiszen különleges finomságú lélekérzéseket regisztrál. Egy-egy régi kerítés időkoptatta erzetét, vagy egy nyitott ablak, függönyön átszűrt emlékezésre invitáló képét.
SZÉKELY GÉZA szintén pasztelltechnikán keresztül, a lélek belső építészeként láttat épületet, fészert síkokban komponálva, a belső és külső környezetet.
A KONCZ MÜNICH házaspár férfi tagja, ANDRÁS saját építésű kemencében égeti ki különleges térelemeit, kisplasztikáit. Ezúttal különleges, redukciós technikával szürke-feketés felületet hozva létre: ők a METEORITOK címet viselik. Felesége, JUDIT egyedien házasítja össze az olajfestményt a reányomtatott linómetszettel. Mindkettő népi motívumos, tulipános-virágos ihletésű. Munkáinak címe: Emlékeim.
A tárlat legfiatalabb kiállítója CSÁKY REBEKA most nyert felvételt a Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumba. Munkái, akvarelljei vérbő tehetségről árulkodnak már most. Érett munkák, mintha nem egy 15 éves leányka festette volna. Pontosan regisztrál, a lényeget láttatja. Például két egymásra fordított szék kivehető sziluettje fénybe mártva, vagy a fekete-fehér- szürke móló csak néhány ecsetvonás, de már biztonságról árulkodik.
TÚRCSÁNY FERENC Szlovákiából jött. Különleges álomvilág az övé, kissé borús, szürke az alap, amin szinte gyerekrajzszerű vidámságot idéz elő, játszi könnyedséggel.
LÁNG ESZTER új tag, Debrecenből jött, elmondása szerint egy alkotási folyamat része, amit itt festett. Az elvont, absztrakt kifejezési módot választotta, képeinek ihletője a zerindi táj, a zerindi közösség, belső struktúraként ábrázolva.
WLADIMIERZ KARANKIEWITZ a tág terek, természetes anyagok kedvelője. Természetes anyagra, háziszőttesre természetes festékanyagot használ. Bodzabogyó vagy egyéb bogyók levét viszi fel a hatalmas kifeszített vásznakra, lilás-barnás feketés síkok váltják egymást, mindeniknek más-más a struktúrája, és mint ahogy ittjártamkor láttam: amikor a szél meglengeti a vásznakat a tájban, az alkotás szerves része lesz a tájnak, amiből vétetett.
BEATA BABEL KARANKIEWITZ világos, fehér-sárga absztrakt víziók, ugyanez zöldben vagy rózsaszínben újrakölti a zerindi mezőt olyan ritmusban, mint egy-egy Chopin-etűd, éppen csak érintve a zongora billentyűzetét. De, hogy legyen valami anyagszerű ebben az egészben, egyszerű, finom, apró szemű homokot visz fel a vászonra.
KASPER KARANKIEWITZ, a fiúk (ő is diplomás festő) világa szintén játékos, de ő határozott kontúrokkal, világosszürke, fehér-kékben látja a világot, szüleitől eltérő módon, a saját hangján szólal meg.
MARIO EIBERGER Németországból jött festő, akit fiatalsága ellenére a lepusztult ipari tájak ihletnek meg, valamint az eme lepusztult tájból való kikívánkozás, és mindez úgy megfestve, hogy egy pillanatig sem unalmas. Hogy mennyire élmény neki a festés és ezt milyen szinten műveli, nos, egy kiállított képe sarkában ott volt egy béka – annyira ott volt, hogy meg kellett tapintanom, hogy nem-e egy háromdimenziós ráragasztott matrica? Hát nem. Ez egy hiperrealista béka volt!
KOPRIVA ATTILA Ukrajnából jött, szintén nem először jár itt. Az ő képei azért izgalmasak, mert bármit fest: tájat, épületet, állatokat, az erős piros, narancsszín kontúrok, kékkel, okkerekkel vetekedve egy olyan világot hoznak létre, ami állandóan vibráló, erős életigenlés.
CZIGLÉNYI ATTILA az USA-ból repült át Nagyzerindre. Ihletője szintén a zerindi táj. Egeinek kékjei, zöldjei mindig visszafogott háttérzeneként hatnak a történet mögött – egy-egy udvar magárahagyottsága, vagy egy-egy kert rendezetlen rendje mögött. Ő az, akinek mindig könyörögni kell: „Na, most hagyd abba, nem kell tovább festeni, már csak alá kell írni”.
CLEMENS BEUNGKUN SOU Dél-Koreából érkezett, Bécsben élő műépítész, kiállításszervező. Most kiállított képein – habár olajfestmények – krokiszerű gyorsasággal a női test szépségének hódol. Képei életerősek, kevés színt használ, rózsaszín, fekete, kék-zöld, mindez inkább grafikaszerű hatást kelt. Képeinek címe: Erős nők.
SISKA-SZABÓ HAJNALKA képeit szándékosan hagytam hátra, mert nem akarjuk elfelejteni, hogy ő nemcsak fest, hanem az egész tábor kiötlője, ötletgazdája, szervezője és Vas Enikővel együtt kézbentartója, rendezője. Mindezen napi gondok mellett megfestette Böjte Csaba Atya és édesanyja portréját, pedig a portré mérföldkő, itt nem lehet hazudni: vagy hasonlít, vagy nem, vagy Ő, vagy nem Ő. És ez esetben ez itt Ő. Siska-Szabó Hajnalka az erős ultramarinok, kékek-zöldek karmestere. Karmesteri pálcája, ecsetje alól fénybe mártott tájak, kék kapuk, illetve inkább fénykapuk boltívei bújnak elő, a nyitott kapukon mindig bezuhog a fény, és mindez olyan lendülettel, hogy minket is magával sodor.
Amit még feltétlenül el szeretnék mondani, a Zerindi Nemzetközi Képzőművészeti Tábor XV. jubileumi évére megjelent egy a 15 évet felölelő és bemutató album. Szerkesztője Siska-Szabó Hajnalka és Vas Enikő.Ami a 15 évben és a sorok között ott van, hogy a zerindi alkotótábor nemcsak egy évente megrendezett művészeti fórum, hanem egy alkotó közösség, ami állandóan fejlődik, meg merem kockáztatni továbbképző jellege van. Itt Zerinden a művésznek, művészetnek becsülete van. Mondhatni igénylik a szépet, a képet, nemcsak a meglévő képtár állományát bővítendő, hanem ezek a képek díszítik a polgármesteri hivatal termeinek a falait, a könyvtár, az étkező vagy az iskola falairól tekintenek vissza ránk. A kortárs képzőművészet – a falra akasztva „funkcionál” – a zerindiek mindennapjainak része. Így lesz több Zerind és a Nagyvilág.” Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 2.
Egyed Ákos: a székelység a magyarság részét képezi
A rendi székely nemzettől a modern magyar nemzetig
A székely rendi nemzetet, mint önálló erdélyi politikai szerveződést, az 1437. szeptember l7-én Kápolnán, a magyar nemességgel és a szász nemzettel megkötött egyezségtől tartja számon a történelem. Az egyezséget, uniót – mint köztudott – a belső és külső ellenség ellen, azaz az akkor zajló parasztfelkelés, valamint a török veszedelem elleni védekezés lehetősége hívta létre. Az egyezséget többször megújították, tartalmában kiegészítették–bővítették, de a székelység mindvégig annak egyik tagja maradt, mint a vármegyei nemesség és a szász nemzet is. Középkori rendi nemzetekről van szó, amelyek fennmaradtak Erdélyben az 1848-as forradalomig. Emlékeztetőül lássuk röviden mit is értünk rendiségen, rendi nemzeten.
Nyugat-Európa 13–15. századi történetének meghatározó jellegzetessége a rendiség volt. A rendek azonos jogállású, örökletes kiváltságok birtokába jutott társadalmi csoportokból alakultak ki, és szabályozott képviseleti rendszer keretében, a rendi országgyűléseken érvényesítették jogaikat az államban. A rendiségben az egyének jogait és kötelezettségeit nem saját helyzetük határozta meg, hanem az, hogy milyen társadalmi rendnek voltak a tagjai. A közgondolkodás is a rendi hovatartozásuk alapján különböztette meg az embereket és az egyes csoportokat. Amint a jeles történész, Hajnal István, a kérdés kiváló ismerője írta, egyik rend kialakulása sem tudatos szerveződés, hanem spontán fejlődés eredménye volt, amelynek során a 12–13. században földesúri réteg alakult ki s az elkülönült a parasztságtól. Az előbbi kiváltságos renddé vált, a parasztság viszont kevés kivétellel (Svájc, a skandináv országok, néhány német és olasz tartomány) mindenhol kívül rekedt a rendiség szervezetén, emiatt a rendi képviseletből is kimaradt. Ez jellemezte az erdélyi helyzetet is.
A székely nemzetségi társadalomból a 14–15. században három rend alakult ki: előbb a lovas katonák, a lófők és a gyalogok rendje, s rövidesen a főemberek rendje. A székely rendiség katonai jellegét a társadalmi rendek elnevezése is jól mutatja. A székely katonai rendek az állandó katonai szolgálat vállalása által jutottak olyan szabadságjogokhoz, mint az adómentesség, az önszerveződés (tisztségviselők választása), saját birtokjog és egyebek. A székelyekről állapította meg a legkiválóbb magyar jogtudós, Werbőczy István az 1517-ben kinyomtatott Tripartitum (Hármaskönyv) című művében: „Teljesen külön törvények és szokások szerint élnek, a hadi dolgokban igen tártasak, és az örökségeket és tisztségeket, régi szokás alapján, törzsek, nemzetségek és nemzetségi ágak szerint osztják el maguk között”.Az előbb említett mindhárom székely katonai rend egyaránt a székely nemzethez tartozott, annak kollektív nemesi státusa révén, mert a székely rendiségben voltak egyetemes jellegű, minden székely és mindhárom rend számára érvényes szabadságjogok.
A székelység, amint már említettük, a hadi szolgálattal szerezte meg a szabadságjogait. Minden székely férfi köteles volt saját költségén fejenként katonáskodni a számára kijelölt alakulatban és helyen. A szászok viszont nagyobb összegű adó fejében meghatározott nagyságrendű katonai alakulatot állítottak ki, de fejenkénti hadi szolgálatra nem kötelezték őket. Megállapítható tehát, hogy a székely szabadság jogforrása a katonai szolgálat volt. A három székely rend sajátos jogai mindaddig voltak megtarthatók, amíg teljesíteni tudták hadi feladataikat, illetve amíg szükség volt a székely haderőre. Mátyás király 1473-ban, majd II. Ulászló 1499-ben kiadott rendelkezései szabályozták a hadviselés módját.
Az első nagy rést ezen a rendszeren az ütötte, hogy az önálló Erdélyi Fejedelemség szerveződése idején a nagy tömegű gyalogrend hadi szolgálataira már csak kisebb mértékben tartottak igényt, mert nem volt rá szükség. Annál inkább kellett az adózó nép, hiszen a fejedelemség (új állam) fenntartása költséges volt. Ezért megkezdődött a gyalogrend adóztatása. Ezt a közszékelység és az elszegényedett lófők nem tudták elfogadni, ezért 1562-ben hatalmas felkelést indítottak el. Azonban a fejedelmi hatalom elfojtotta, a közszékelységet fejedelmi jobbágyságra vetette, s nem kis részüket földesuraknak adományozta. S bár később a fejedelmek a székelyek egy részét felmentették a jobbágyság alól s visszavették katonai szolgálatra, de a volt gyalogrend a régi jogait többé nem tudta visszaszerezni – még ismételt tiltakozásai, felkelései révén sem. De a küzdelemben a székely identitás erősödött, amit a székely történetírók, krónikások igyekeztek ki is fejezni (de ez egy más téma, amire most nem térhetünk ki). Példaként mégis megemlítem a történetíróként és magas rangú tisztségviselőként is kiváló hídvégi Mikó Ferencet, aki az 1611. évben készült História a maga életében történt dolgokról című magyar nyelvű munkájában ezt írja „az én Uram Bethlen Gábor főkapitány… én annak egy főember szolgája, erdélyi és igaz régi Székely Nemzet vagyok”. Ez vallomással felérő öntudat kifejezése volt. A fejedelmi korszakban az alapvető rendi jogokat Székelyföldön elsősorban a két felső rend, a primorok és a lófők rendje gyakorolhatta, s részben a nemesi diplomát szerzett armalisták rendje.
A történetileg kialakult székely rendiség további változást szenvedett a Habsburg-korszakban a 17. század végétől az 1848-as forradalomig. Bár az 1691-es Diploma Leopoldinum kinyilvánította, hogy hadfelkelési kötelezettségük mellett a székelyek megőrzik adómentességüket, 1701-ben már bevezették a volt gyalogrend megadóztatását. Aztán a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc leverése után, l711-ben megszüntették a régi székely hadi rendszert, s ezzel az egész szabad székelység nagy része szabadparaszti státusba jutott. Ugyanakkor adófizetésre kötelezték a legalább három adózó jobbággyal nem rendelkező lófőket, armalistákat és egytelkes nemeseket is. A lesüllyedt székely rendek szabadságjogaik elvesztése miatt a „sérelmi politika” elszánt képviselői lettek a Habsburg-hatalommal szemben. Az 1790-91-es erdélyi országgyűlésen a székely követek azt kérték, hogy az országgyűlés segítse „a székely nemzetnek törvényellenes adózás alá vonatott részét azon mostani adózás és egyéb nemteleneket illető terhek alól kiemelkedni és törzsökös nemesi állapotjába visszahelyeztetni”. Ezt a kérelmet a Habsburg-hatalom azonban nem fogadta el, mert egészen más székely politikát kezdeményezett.
Ennek során 1762-1764-ben megszervezték a székely határőri rendszert, ami újabb forrása volt a székely sérelmeknek. Mint ismeretes, a határőrséget a Székelyföldön Háromszék, Csík-, Gyergyó-és Kászonszék, Bardóc fiúszék területére terjesztették ki, kimaradt belőle Maros- és Udvarhelyszék. Ezáltal a Székelyföldet a hatalom kettéosztotta nem csak földrajzilag, de a társadalmi struktúra alakulása szempontjából is. Mesterségesen új katonai rendeket hozott létre a szabad székelyekből és a kisnemes székelyekből, de mentességet biztosított a birtokos nemeseknek és a jobbágyoknak, ami a közjogi egyenlőtlenség nagyméretű fokozódását eredményezte, csorbát ejtve a székely egyenlőség-tudaton is. A székely határőrök helyzete nem sokban különbözött a román határőrökétől, és a marosszéki, valamint udvarhelyszéki szabad székelyek helyzete is hasonló volt a szász és román szabad parasztokéval.
A Székelyföld népességének társadalmi összetétele idők folyamán sokat változott. Az 1848-as forradalom előtti években Imreh István kutatásai szerint a székelyföldi népesség társadalmi struktúrája a következő volt: egytelkes nemes 6,29%, határőr katona 35,13%, szabad székely 17,22%, jobbágy és zsellér 38,24%, taxalista polgár 0,13%, bányász 0,54%, egyéb 2,54%. Tehát a székelységnek mintegy 60 százaléka tartozott a szabad székely rendekhez, mert a jobbágynép nem volt jogokkal rendelkező társadalmi rend. A fenti kimutatást ki kell egészítenünk a 23 grófi és 24 bárói és mintegy 1100 birtokos nemes családdal. Tekintettel arra, hogy rendszerint nagycsaládokról van szó, egyes kutatók számításai szerint Székelyföldön 136 arisztokrata családdal és az 1100 birtokos nemesi családdal számolhatunk.
Témánk alapján felvetődik az a kérdés, hogy 1848-ban hogy nézett ki a rendi székely nemzet a Székelyföldön. Hogy a rendiségből általában az európai társadalmakban, így Erdélyben és a Székelyföldön is kimaradtak a politikai jogokkal nem rendelkező rétegek, jobbágyok, városi szegények, szolgák, nem szorul bővebb magyarázatra. A székely nemzet részei voltak a szabad rendek (határőr katonák, szabad földművelők), de a meghatározó vezető rendet a birtokos nemesi családok alkották; akik nagyrészt a korábbi primor és lófő rendűek leszármazottai voltak, részben pedig a vármegyékből kerültek be a székely nemesi rendbe.
Természetesen nyelvi-kulturális és etnikai szempontból a székelység, amióta történelmüket ismerjük, a magyarság részét képezte s ezt identitása is tükrözte, miről az 1848-as események során bizonyságot tett. De lássuk mi történet a rendi nemzettel 1848-ban.
A forradalom hírét nagy lelkesedéssel s reménykedéssel fogadta a székelység. Általánosan magáévá tette a Tizenkét Pontot, de ezekhez sietett hozzáfűzni a maga szempontjait. És ebből számos probléma adódott, ugyanis rövidesen kiderült, hogy a sajátos székely kérdések megoldásának milyen nehéz érvényt szerezni a magyar forradalom általános programja szerint – abban a konfliktusos helyzetben, amely a magyar forradalom és a Habsburg-hatalom között keletkezett. Ilyen kérdések voltak: a határőri rendszer azonnali megszűntetése, a székelyföldi jobbágyok azonnali felszabadítása és a székelység régi rendi jogai. További gondot okoztak a székely társadalom különböző kategóriái között feszülő ellentétek kiegyenlítésének nehézségei.
Induljunk ki abból a tényből, hogy a székelység saját jövőjét Erdély és Magyarország uniója alapján képzelte el. Ezt bizonyítják az 1848 tavaszán Háromszék-, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, Udvarhelyszék, Marosszék, valamint Aranyosszék közgyűlésein s a népgyűléseken elfogadott határozatok. És erről szól a kolozsvári utolsó rendi országgyűlés, valamint a pesti népképviseleti országgyűlés forrásanyaga. A régi öröklött állapotok felszámolása s a polgári társadalom elvei szerint való rendezéséről azonban sem a kolozsvári, sem a pesti országgyűlésnek nem sikerült mindenben megfelelő törvényt alkotni.
A határőrrendszert azért nem lehetett azonnal megszűntetni – holott ez volt a határőrrendiek legfőbb kívánsága –, mert ellenezte a fennálló erdélyi császári főhadparancsnokság, illetve mert a magyar forradalom vezetése is úgy vélte, hogy a székely fegyveres alakulatokra még szükség lehet a forradalom vívmányainak védelmében. Kiderült, hogy az erdélyi országgyűlés úrbéri törvényét, amely kimondta a jobbágyviszonyok megszüntetését, a Székelyföldön csak a jobbágycsaládoknak mintegy 10%-ra lehetett alkalmazni, mert a székelyföldi földtulajdon-jogot meghatározó „székely örökség” (siculitas haereditas) mint birtokjog kizárta az úrbériséget s nem volt elidegeníthető az eredeti tulajdonosától. Igaz, a jobbágyfelszabadítást már 1848 májusának végén kihirdették Háromszéken, amely kedvező hatással volt a jobbágymozgalmak lecsendesítésére, de mégsem helyettesíthette a törvényes rendezést.
Pedig az általános jogi keret adva volt: ugyanis az 1848. április 11-én kihirdetett pozsonyi törvények, valamint az 1848. május 30 – július 18. között Kolozsvárt elfogadott törvénycikkek értelmében megszűntek a rendiséget kodifikáló törvények, ez következett a törvény előtti egyenlőség és a közös teherviselés elvének kinyilatkoztatása és a megfelelő törvények alkotása nyomán. De a polgári egyenlőséget meghirdető törvények is nehezen találtak befogadásra a Székelyföldön. Ugyanis a székelyek minden olyan régi jog visszaadását kívánták a forradalomtól, amelyektől korábban a Habsburg-hatalom megfosztotta. A katonarendűek követelése sem bizonyult könnyen megoldható kérdésnek. Ők azt kérték, hogy azonnal szűnjön meg az 1764-ben létrejött határőri rendszer s megalakítandó nemzetőrségek keretében a nemes és jobbágy éppúgy teljesítsen szolgálatot, mint az eddigi katonarend. Ezek rendezésére a székely székek az erdélyi országgyűléstől várták, amelynek összehívását külön is követelte a Kolozsvárra érkező udvarhelyszéki küldöttség, (amiről a Szabadság ez évi március 15-i számában részletesebben írtam).
Az utolsó erdélyi rendi országgyűlés 1848. május 29-é ült össze Kolozsvárt. Ezen természetesen megjelentek Székelyföld képviselői (követei, ahogy akkor nevezték), összesen 27 széki, illetve városi követ. Az országgyűlés elsőként Erdély és Magyarország egyesüléséről szóló törvényt fogadta el, amelyet előzőleg a magyar országgyűlés már megszavazott s a király kézjegyével ellátta, jóváhagyta. Az I. törvény kimondta: „Valamint a testvér Magyarországban minden lakosok jogegyenlősége kimondva és életbe léptetve van, ugyanazon módon, itt is, e hazában minden lakosaira nézve, nemzet-, nyelv- és valláskülönbség nélkül örök és változhatlan (!) elvül elismertetik, és az evvel ellenkező eddigi törvények ezennel eltöröltetetteknek nyilváníttatnak.” A törvényt június 10-én az uralkodó, V. Ferdinánd megerősítette. Ezzel és más elfogadott törvényekkel, például a jobbágyok felszabadítását, a törvény előtti egyenlőséget, közös teherviselést kimondó törvényekkel a feudális rendiség törvényeit eltörölték, és lerakták a polgári világ törvényes alapjainak legfontosabb elveit. Mivel a magyar országgyűlés ezt már megtette, nyilvánvaló, hogy rendszerváltás történt. Így értékelhetjük 1848 eseményeit, amelyek a modern magyar polgári nemzet megszületését eredményezték.
Mivel a rendiség idején a sajátos székely ügyeket székely nemzetgyűléseken is megvitatták, sőt azon a középkorban és kora újkorban törvényeket is hoztak, 1848 nyarán is sort kellett keríteni egy ilyen fórum megtartására, hogy a középkor óta különálló székely nemzet magáévá tegye a gyökeres változást jelentő említett törvényeket, s ezek által elfoglalhassa az őt megillető helyet a modern magyar polgári nemzetben. Agyagfalvára Berzenczey László marosszéki követ hívására 1848. október 16-18-án mintegy 60000 székely gyűlt össze, ahol gróf Mikó Imrét választották meg a gyűlés elnökének. A gyűlés kimondta elszakadását a Habsburg-hatalomtól, s azt is, hogy a székelység csak a magyar kormány rendelkezéseit hajlandó elfogadni. Az előterjesztett javaslatok között szerepelt a székely nemzet „jog és kötelezettségbeli egyenlősége”, amit a fórum jóváhagyott. Ezt a Három- és Miklósvárszékek minden népeihez című kiáltványban a következőkben hirdette ki a szék vezetősége: „Az agyagfalvi téren tartott székely nemzeti gyűlés határozta folytán – mely felmerült a törvényhozás alapján – kimondatott, hogy jogban ás kötelességben Székelyföldnek, tehát székünknek is minden polgára egyenlő, s ezek folytán elhatároztatott az is, hogy az eddig fennállott katonáskodási rendszer s ebből felmerült sérelmes viszonyok eltöröltettek”.
E határozat, amellett hogy teljesen összhangban állt az erdélyi és pesti országgyűlések törvényeivel, elfogadta a társadalmi rendszer polgári elveit, jogalapját. Ezzel a székelység végképp kijelölte s elfoglalta helyét az egységes modern magyar nemzetben. A székelység a magyar nemzet részeként lépett át a 19. század második felébe. Erről azóta számtalan alkalommal tett tanúbizonyságot. Ezután külön székely nemzetről – véleményem szerint - csak történelmi múltként lehet szó. De a székely identitás, öntudat tovább élt és napjainkban is él mintegy szimbiózisban a magyar tudattal. Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 2.
A válság jelei
Sokan felkapták a fejüket egy bukaresti makrogazdasági elemző nemrég tett figyelmeztetésére, miszerint a román gazdaság a válság jegyeit viseli magán. Az illető többek között az alapján vélte felfedezni a krízis ismérveit, hogy idén másodszor kaptak szárnyra olyan hírek, miszerint a kormány államosítani – vagy ha úgy tetszik: megszüntetni – készül a kötelező magánnyugdíjat.
A rég magunk mögött hitt gazdasági krach „feltámadása” veszélyétől persze most még kevesen tartanak, már csak az elmúlt hónapokban sulykolt kormánypropaganda okán sem, amely előszeretettel dicsekszik azzal, hogy perpillanat Románia produkálja a legdinamikusabb gazdasági növekedést.
Pedig a baj nem kicsi, és talán nem árt elkezdeni aggódni. Ehhez újabban a többség által csak „szemtelennek” nevezett speciális nyugdíjak kiszámítási módjának tervezett módosítása teremti meg a jogalapot. Ne feledjük, a jelenlegi balliberális koalíció meredeken hangzó béremelések és adócsökkentések ígéretével nyert választást tavaly decemberben, a júniusban elfogadott bértörvényben azonban a közalkalmazotti béremelések nagy részét jövőre halasztották. Arról nem beszélve, hogy sorozatosan elodáztak számos más pénzügyi-gazdasági intézkedést – vagy végleg lemondtak róluk –, amelyeket ugyancsak úgy állítottak be, hogy gyakorlatba ültetésük esetén több pénz marad az adófizetőknél.
Tévedés ne essék, kifejezetten dicséretes, hogy a bukaresti kormány hozzá mer nyúlni a kiváltságosként kezelt bírák és ügyészek, katonák, rendőrök, titkosszolgák, törvényhozók és diplomaták speciális öregségi járandóságához. A társadalmi szolidaritást és igazságosságot, a szociális és gazdasági jólétet hirdető román szociáldemokraták még abban az esetben sem támogathatják a nem a nyugdíjalaphoz való hozzájárulás mentén odaítélt extra illetményeket, ha pár évvel ezelőtt történetesen ők állították vissza ezt a kisnyugdíjasokat mélységesen megalázó kiváltságot.
Amely nemcsak erkölcsi szempontból hibádzik, de pénzügyileg is fenntarthatatlan, hiszen a speciális nyugdíjakra fordított hatmilliárd lej egyre nagyobb teher okoz az államkasszának, ráadásul ez az összeg a jelenlegi szabályozás miatt folyamatosan duzzad.
Nagyon úgy fest azonban, hogy a kormány nem tervezte ezt az amúgy üdvözlendő lépést, mindössze a fenyegető pénzínség miatt kényszerült rá, akárcsak arra, hogy többletadóval sújtsa a részmunkaidősöket foglalkoztató munkáltatókat vagy hogy még a fogyatékkal élők foglalkoztatásából is többletbevételt próbáljon kicsikarni. Ezek tehát egyáltalán nem vetnek jó fényt a hazai gazdaság alakulására, és a kormány alkalmasságán túlmenően erősen megkérdőjelezik a jövőre kilátásba helyezett béremelések megvalósíthatóságát is.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 2.
Az Untold elköltöztetését kérik: kellemetlenséget okoz a kolozsváriaknak a megafesztivál
Kellemetlenséget okoz a kolozsváriaknak a város szívében tartott, százezreket vonzó Untold fesztivál. A városlakók internetes petícióban kérik a hétvégén tartandó megabuli elköltöztetését a város peremére.
Két nap alatt több mint ezren írták alá azt az internetes petíciót, mely a kolozsvári Untold fesztiválnak a város peremére való költöztetését kéri a polgármesteri hivataltól. Mint a petíció kezdeményezői rámutatnak, ahogy az Electric Castle-t vagy a MOX fesztivált is Kolozsvárhoz közeli településeken szervezik meg, úgy az Untoldnak is a városon kívül a helye. Jelenlegi formájában a fesztivál korlátozza a városlakók és az itt dolgozóknak a közterületek használatához való jogát, fölösleges forgalmi dugókat és több napig tartó folyamatos hangszennyezést okoz” – áll a petícióban, melyet szerdán délelőttig több mint ezren írtak alá.
Az idén harmadik alkalommal megszervezett, a hétvégén, augusztus 3–6. között zajló fesztivál számos bosszúságot okoz a lakosoknak.
A Kolozsvár Aréna köré szerveződő, több százezer fős rendezvényre már két hete, közvetlenül a Depeche Mode-koncert után elkezdődött a készülődés, ami a gépkocsiforgalom korlátozásával is együtt jár az amúgy is forgalmas környéken. Az Untold színpadai már egy hete, éjjel-nappal épülnek, mesélte lapunknak egy ott lakó, aki szerint a folyamatos zaj miatt nemcsak a hatalmas ricsajjal járó fesztivál ideje alatt, de már napokkal előtte sem lehet pihenni a környéken. „Az éjjel például fél 3-kor még szerelték a színpadot a munkások” – mesélte az új sportcsarnok előtti helyszínnel átellenben lakó olvasónk.
Elmondta, a forgalomkorlátozás is zavarja a környékbelieket, akik közül főleg az idősebbek nincsenek tisztában azzal, hogy kerülő útvonalakra terelték a buszjáratokat, autóbusszal pótolták a villamost annak érdekében, hogy a magánfesztivál szervezői megfelelően felkészülhessenek a több százezer külföldi és hazai bulizó fogadására.
A lapunk által megkérdezett kolozsváriakat az utcák lezárása mellett a Sétatér elkerítése háborítja fel leginkább, a petíció kezdeményezőihez hasonlóan sokan vélik úgy, hogy a városvezetés a lakosok közterületek használatához való jogát korlátozza azáltal, hogy több napra lezárja előttük a parkot. Az intézkedésnek az ebtulajdonosok, a rendszeresen itt kocogók örülnek a legkevésbé, de a nyári melegben hűsölni járó idősek sem díjazzák.
A számos kellemetlenség miatt a környékbeliek közül sokan elutaznak a csütörtökön kezdődő négynapos fesztivál idejére, míg az élelmesebbek hatalmas összegekért adták bérbe lakásaikat a bulizó fiataloknak.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 2.
„Elvarázsolják” a gyerekeket a Partiumi Magyar Napokon
Bábszínházi előadásokkal, interaktív koncertekkel, valamint kézműves foglalkozásokkal várják a gyerekeket a Szatmárnémetiben tizenhatodik alkalommal, augusztus 20–27. között rendezendő Partiumi Magyar Napokon.
A szervezők idén is nagy hangsúlyt fektetnek az augusztus 20–27. között rendezendő 16. Partiumi Magyar Napok gyerekprogramjaira, melyek ezúttal egy különleges helyszínen, a szatmárnémeti Tűzoltótorony tövében kapnak helyet. Tavalyi mottónk jónak bizonyult, így hát idén is azt mondjuk: küldd a dadust szabadságra, nyolc napig mi biztosítjuk gyerekeid szórakoztatását!” – hívják fel figyelmet a szervezők.
A bábszínházi és színházi előadásokon olyan neves társulatok szórakoztatják majd a kicsiket, mint a Manna és a Neptun Brigád, akik augusztus 20-án Szatmárnémetibe hozzák a Világszép Nádszálkisasszony című produkciójukat. A zenés mesejátékot leginkább a „mozgalmas” szóval jellemezik: folyamatos a cselekmény, és sokszor nem a szavak fejezik ki az érzelmeket, hangulatokat, hanem inkább a mozdulatok dominálnak.
A Világszép Nádszálkisasszony olyan előadás, amely tényleg a gyerekeknek szól, nincs benne mélyebb értelmezési réteg, ami a felnőttekre vár, ezúttal ők csak kísérőként tartanak a kicsikkel. Benedek Elek meséje újjászületett Litvai Nelli tollából – így egy igazi mai történetet tekinthetnek meg a gyerek és szüleik élő zenével. Az előadást öt év fölötti gyerekeknek ajánlják a szervezők, helyszíne a Szatmárnémeti Északi Színház.
A Neptun Brigád mellett jelen lesz a veszprémi Kabóca Bábszínház, valamint augusztus 25-én a budapesti Aranyszamár Társulat Szatmárnémetibe hozza Wass Albert gyerekeknek szóló darabját, az Erdők könyvét, egy tüneményes teremtéstörténetet varázslatos lényekkel, tündérekkel és boszorkányokkal.
Népies gyerekkoncertek
Augusztus 23-án a Kolompos együttes várja a táncos lábú gyerkőcöket a Tűzoltótorony melletti színpad elé. A zenekar az 1980-as évek végén tűnt fel a magyar népzenei palettán. Táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőiként váltak ismertté, majd rövidesen önálló koncertjeiken népszerűsítették a magyar és Kárpát-medencei népzenét Svédországtól Szicíliáig, Kanadától Japánig. A magyar gyerekek körében egyik legnépszerűbb együttesként ma is arra törekszenek, mint a kezdetekben: megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel és szüleikkel a magyar népzenét, néptáncot, régi népszokásokat, vagyis mindazt a páratlan kulturális kincset, melyet elődeink hagytak ránk örökségül.
Augusztus 26-án a Kossuth-kertbe várják a kicsiket, ahol a Belvárosi Betyárok fergetegesnek ígérkező koncertjén tombolhatnak a résztvevők. A gyerekközönség újdonsült kedvencei, a Belvárosi Betyárok műsora egy régóta fennálló hiányt pótolt a gyerekeknek szóló produkciók színterén, hiszen olyan koncepcióval és igénnyel született, miszerint a gyerekeknek is kijár a tartalmas zenei szórakozás
Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 2.
Gy. Szabó Béla hagyatéka: önarcképeket előtérbe helyező kiállítás Kolozsváron
A Gy. Szabó Béla hagyatékából és a Kolozsvári Művészeti Múzeum gyűjteményéből válogatott alkotásokat bemutató, Barangolások Gy. Szabó Béla művészetében című kiállítást nyitják meg csütörtökön 18 órakor a Szépművészeti Múzeum időszakos kiállítóterében (emelet, déli szárny).
Gy. Szabó Bélát (1905–1985) elsősorban az erdélyi fametszés megújítójának és legjelentősebb huszadik századi mesterének tekintik, de hat évtizedes munkássága során körülbelül 15 000 szén- és tusrajzot, közel 200 olajképet és mintegy 2000 pasztellt készített a közel 1400 fametszet mellett. Tekintélyes életműve még mindig tartogat meglepetéseket, így ezen a kiállításon a népszerű fametszetei mellett eddig ismeretlen alkotásait, valamint a művész személyes tárgyait és munkaeszközeit is megtekinthetik az érdeklődők.
Az új tájak és élmények keresése, a barangolás és azok különféle technikával történő megörökítése képezte Gy. Szabó művészetének mozgatórugóját. A természet szüntelen kutatása és megfigyelése mellett tanulmányútjain, kirándulásain bizonyára önmagát is kereste, hiszen életművében hangsúlyos szerep jutott a hagyományos vagy éppen teljesen újszerű kompozíciójú, különböző technikákkal (szén- és tusrajz, pasztell, olajfestmény, fametszet) készített önarcképeknek. Jelen kiállítás e két kedvelt téma – barangolások és önarcképek – köré szerveződik, előtérbe helyezve a különböző technikával készült önportrékat. A kiállítás megnyitóján felszólal dr. Lucian Nastasă-Kovács, a Kolozsvári Művészeti Múzeum menedzsere, dr. Bordás Beáta, a kiállítás kurátora és Ferenczy Miklós lelkész, a Gy. Szabó Béla hagyaték gondozója. Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 2.
Kereskényi: Magyarellenes hangulat lesz úrrá a prefektúrán?
Kereskényi Gábor szerint „hangulatkeltők” a közösségi médiában már hangot emeltek az ellen is, hogy a kiírt 15 helyi rendőri posztból négy esetben feltétellé tették a magyar nyelv ismeretét is. „A prefektúra ezt nem tudta megtámadni, de ez nem tanácsi határozaton keresztül ment. Az állomány bővítésére szükség van” - mondja.
A keddi nap folyamán írtunk a Szatmár Megyei Prefektúra húzásáról: megtámadták azt a városi tanácsi határozatot, amelyben a tanács jogtanácsost alkalmazna, a felvételi kritériumok között pedig szerepelt a magyar nyelv középszintű ismerete is. Emiatt etnikai diszkriminációra hivatkozva támadta meg a prefektus a rendeletet – Kereskényi Gábor szerint jogtalanul.
„A Szatmári RMDSZ mindig fontosnak tartotta az anyanyelvhasználatot az önkormányzatban. 2001 óta törvény mondja ki, hogy azok a közhivatalnokok között, akik közvetlen kapcsolatban vannak a lakossággal, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot, kötelezően kell legyenek olyanok is, akik ismerik a kisebbség nyelvét. Vita abból adódik, hogy melyek azok az irodák és osztályok, amelyek a lakossággal tartják a kapcsolatot. A prefektúra hajlamos úgy értelmezni, hogy csak a Lakossági Információs Iroda foglalkozik ezzel” - magyarázza a polgármester, aki egy személyben a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke.
Eddig nem volt gond a magyartudással
A megtámadott városi tanácsi határozatban kiírt posztokról is megtudtunk néhány részletet. 2004-ben az akkori törvényi változásoknak köszönhetőn a városi tanács két jogtanácsost alkalmazhatott. Már akkor szerepelt feltételként a magyar nyelv ismerete, ők fordítanak le például normatív jellegű tanácsi határozatokat. „Egyetlen prefektusnak sem volt gondja ezzel 2004 óta, pedig az üresedések miatt többször is ki voltak írva ezek a posztok – a kritériumokat pedig minden esetben egyhangúlag megszavazták a tanácsosok is” - magyarázza Kereskényi.
A tanácsi határozat felfüggesztésével nem folytatható a versenyvizsga, így gyakorlatilag nincs jogtanácsosa a városi tanácsnak.
A prefektúra érvelése az volt, hogy a bíróságon nem magyar nyelven folynak a tárgyalások – ám mint a polgármester elmondta, a jogtanácsosnak nem annyi a dolga, hogy a bíróságon közvetítse a polgármesteri hivatal álláspontját.
A Nagyváradi Táblabíráság döntésére várnak
A polgármester tapasztalatai szerint a Szatmár Megyei Törvényszék negatívan szokott dönteni az ilyen ügyekben, így valószínűleg ebben az ügyben is a prefektúrának adnak majd igazat.
„A prefektúra megtámadta azt a feliratot is néhány hónapja, amelyet a Dinamo pálya területén található Romász János Sportpályánál helyeztünk ki. Ezen ugyanis szerepelt magyarul a Sportpálya szó. Arra hivatkoztak, hogy a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó törvény nem teszi kötelezővé ezt a feliratot. Arról viszont megfeledkeztek, hogy ha nem is kötelező, attól még ki lehet tenni. Szatmárnémetiben a bírói döntés a prefektúrának kedvezett, a Nagyváradi Táblabíróság viszont nekünk adott igazat” - magyarázza Kereskényi. szatmar.ro
2017. augusztus 2.
Elpusztították Marossy Anna emlékfáját
A váradiak zöme talán soha nem fogja megérteni, hogy ezelőtt három évvel mitől kapta meg Nagyvárad az ország legzöldebb, azaz legjobban fásított városának titulusát a román környezetvédelmi minisztériumtól, hiszen a megyeszékhelyen a váradi önkormányzat illetékesei évek óta barbár módon pusztítják, vágatják ki a faóriásokat.
A „legzöldebbnek” ítélt városban ugyanis építkezések, útjavítások, csőcserék vagy éppen furcsa elképzelések okán lelkiismeret-furdalás nélkül és legtöbb esetben minden kertészeti szakismeretek mellőzésével vágnak ki amúgy egészséges, több évtizedes faóriásokat. Egyenként, vagy akár sorban is, ahogy ezt tették pár éve, például a Szent László (ma Unirii) téren levő öreg, és amúgy makkegészséges tölgyfasorral, csak azért, hogy kialakíthassák a kopár, árnyékmentes kőteret a városközpontban.
Erre a sorsra jutott egy jelkép értékű hatalmas jegyenyefa is, mely az Emanuil Gojdu Főgimnázium mellett, a Körös parton zöldellt hosszú ideig. Ez a jegenye szimbolikus értékű fává vált, amikor a három esztendeje elhunyt, nemzetközileg elismert váradi biológusnak, Marossy Annának az emlékére a váradi önkormányzat emlékfává nyilvánította, mivel 2007-ben a Sebes-Körös partrendezésekor ezt a fát fogadta örökbe közismert környezetvédő. A néhai biológus szakértelmétől joggal rettegtek a felelőtlen és lelkiismeretlen illetékesek. Talán ezért is figyelmeztető jel az, hogy az emlékére kijelölt fát végül is sikerült elpusztítani. A faóriás mellé ugyanis az idők során felhúztak egy vendéglőt, hogy az ott megforduló emberek közvetlenül a Körös mellett ehessenek, ihassanak. A „természetközelinek” szánt (amúgy méregdrága) vendéglő tulajdonosait azonban a jelek szerint zavarta valamiért a Marossy Anna emlékfája, ezért az önkormányzat bábáskodása mellett tavasszal alaposan megnyesték, visszavágták. Már akkor felhördültek a környezetvédők, a váradi lokálpatrióták, hiszen jól látható volt, hogy a fa megcsonkolása annak kiszáradásához vezet. A sajtóban is megszellőztették ezt a vandalizmust, azonban a városháza műszaki osztályának illetékesei, Emil Benţan aligazgató és munkatársai, akik elkövették a pusztító nyirbálást, esküdtek égre-földre az újságíróknak, hogy a hatalmas jegenyének nem lesz semmi baja, mert így szakszerű azt visszanyesni. A környezetvédőknek lett azonban igazuk, mert az óriási jegenye nem élte túl a városházi kertészkedők „szakértelmét” s pár hónapra a barbár csonkolást követően teljesen kiszáradt. Jelenleg a most is felújítás alatt álló vendéglő utcai bejárata mellett a kopár, elszáradt fatörzs, mint egy nyomorúságos csontváz magaslik, hirdetve, hogy adhatnak Nagyváradnak akármilyen „zöldváros” titulust, a szomorú valóság az, hogy az érdekek és hozzá nem értés káoszában az illetékesek nemhogy védenék, de pusztítják a még meglévő értékeket. Marossy Anna emlékfája tehát mára egy kiszáradt csonk, s ahogy ismerjük az ilyenkor szokásos forgatókönyvet, kis idő múlva teljesen ki is vágják, hogy nyoma se maradjon annak a fának, mely a környezetrombolásra emlékezteti a váradiakat.
Szőke Mária / Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. augusztus 2.
Személyiségépítés Sepsibükszádon
KreaTúra hatodszor
Összesen 32 gyerek, 6 önkéntes és 11 előadó vett részt július 17–23. között a hatodik alakalommal megszervezett KreaTúra táborban. A sepsibükszádi iskola tornatermében felütött főhadiszállásra nem csak Háromszékről, hanem Hargita, Maros megyékből, sőt külföldről is érkeztek résztvevők.
Az interneten meghirdetett táborban 12 és 15 év közötti kamaszok vesznek részt. Van olyan leányzó, aki korábban már volt kétszer a KreaTúrán, szülei időközben kiköltöztek Londonba, most pedig csak azért jött haza, hogy részt vegyen a foglalkozásokon.
– Nagyon örvendek, hogy a legkülönbözőbb helyekről, a legváltozatosabb társadalmi környezetből származó gyerekek fontosnak találták, hogy eljöjjenek, vagy visszajöjjenek hozzánk – mondta a tábor ötletgazdája, Müller Henrietta.
Ami a kezdeteket illeti, a pedagógiát végzett Henrietta, aki most egyébként éppen a rotterdami művészeti akadémia mesteriző hallgatója, azt mondja: erősen unatkozott az egyetemen, és már akkor rájött, hogy a román intézményesített oktatásban aligha fog tudni beilleszkedni. 19 évesen „találta ki”, hogy kellene egy tábor, a nagyon kicsikhez „túl nagy volt a felelősség”, a nagyokhoz pedig túl fiatalnak érezte magát, ezért döntött a 12-15 éves, amúgy egyik „legnehezebb” korosztály mellett.
– Az alapelgondolás az volt, hogy mást kapjanak, mint az iskolában. Ehhez, ha semmi mást nem csinálnak, csak idejönnek és itt érdekes emberekkel találkoznak, akik arról beszélnek, ami őket érdekli, már akkor sem jöttek hiába. Az is hasznos, ha természetes lesz számukra, hogy valaki más nyelven szólal meg, mert itt egy hét alatt lehet, hogy több beszélt angolt tanulnak, mint egy év alatt az az iskolában – fejtette ki az ötletgazda.
Azt mondta: a művészet különböző ágain alapuló témák, nem feltétlen rendkívüliek, csak olyanok, amelyek egyszerűen „nem jutnak el az iskolába”. Olyan helyzetbe próbálják hozni a gyerekeket, amelyek nagyon életszerűek. Mindehhez lazítása, túrázás, reggeli torna, meditáció is tartozik – felismerhetően Osonós „beütések”, hisz Müller Henrietta diákkorában az Osonó Színházműhely oszlopos tagja volt.
Pechünkre, éppen egy szabad program alatt érkeztünk a táborba, így csak előadókkal találkoztunk. Miriam den Boer Salmon Hollandiából érkezett, zenét tanítani.
– Nagyon kreatívnak tartom ezt a tábort. Azt gondolom, hogy a gyerekek nagyon sok szociális és művészeti impulzusnak vannak kitéve, kipróbálhatják a színházon, a zenén és más művészeti ágakon keresztül történő kommunikációt – mondta a spanyol és mexikói felmenőkel rendelkező fiatal lány.
Jorrit Westerhof már másodszor vett részt a táborban.
– Nagyon sok energia van ezekben a gyerekekben és érdekes dolgok jönnek ki, amikor megpróbáljuk ezeket egymáshoz csatlakoztatni. Mi csak feladatokat adunk, de valójában a gyerekek maguk alkotnak és ez rendkívüli dolog – mondta.
További előadók voltak Bocsárdi Magor, Albert-Nagy Örs és Kiss Tamás (zene), Vass Zsuzsanna (színház), Györfi Kata, Jakab Villő-Hanga, Csala Hermina (irodalom), Kocsis István (képzőművészet).
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. augusztus 2.
„Van itt hely nálam, állj a kősziklára!”
Unitárius találkozó
Az Olt rákosi szorosának nyugati kijáratát felügyelő két piramis alakú hegynek, az ürmösi Tepének és alsórákosi Tepőnek szomszédságában, a Tepe patak festői szépségű völgyében tartották nyolcadik találkozójukat az Olt menti unitáriusok.
A mintegy százötven alsórákosi, datki, felsőrákosi, olthévízi, ürmösi unitárius és más felekezetű, illetve a Háromszék-Felsőfehéri Unitárius Egyházkör más egyházközségeit képviselő résztvevő Istenhez imádkozni, önmagával és a szomszédos gyülekezetek tagjaival találkozni, családi és baráti kötelékeit erősíteni, egymásnak örvendeni érkezett a 2010-ben kezdeményezett találkozó helyszínére.
A felsőrákosiak által 2013-ban épített kőszószéktől elsőként nt. Török István esperes köszöntötte a jelenlévőket, majd beszédében megmaradásra, helytállásra biztatta őket. Idén a datki unitárius egyházközség volt a soros szervező, így a találkozó ünnepi istentisztelete keretében a szószéki szolgálatot t. Major László datki unitárius lelkész, az énekvezéri szolgálatot Marczi Szidónia kántor végezte. „Nyolc évvel ezelőtt találták ki ezt a találkozót, de a gondolat nem volt újdonság, mert az ember évezredek óta kimegy a természetbe és vágyik fel a hegyre, a hegyek magasságára, amely a teremtő Istennel való találkozásának helyszíne. Mi is azért jövünk fel a Tepe patak völgyébe, hogy találkozhassunk Istennel és saját lelkünk jóságával. Azért jövünk ide, hogy közelebb kerülhessünk Teremtőnkhöz, önmagunkhoz és egymáshoz” – mondotta ünnepi beszédében a lelkész.
Az istentiszteletet követően a datki ifjúsági gitárcsoport és az alsórákosi Rozmaring tánccsoport felnőtt táncosainak előadása következett, majd a házigazdák átadták a vándorzászlót a jövő évi találkozót szervező felsőrákosi egyházközség képviselőjének, Pető Elemér gondnoknak. A találkozót közös ebéd, baráti beszélgetés és nótázás zárta, amelynek hangulatát az abásfalvi cigányzenekar jelenléte is fokozta.
Demeter Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. augusztus 2.
Kolozsvári FolkNappal bővül idén a Szent István-napi Néptánctalálkozó programja
A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a SzINT Kulturális Egyesület és a Szarkaláb Néptáncegyüttes augusztus 11-17. között szervezi meg a 19. Szent István-napi Néptánctalálkozót.
Az idei rendezvényen 7 ország 20 nemzeti és regionális kisebbséget képviselő néptáncegyüttese vesz részt. Érkeznek vendégek Görögországból, Lengyelországból, Kárpátaljáról, Felvidékről, Magyarországról, Vajdaságból, Erdélyből. A fesztivált ismét Kolozs és Fehér megyében tartják, Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Magyarlónán, Désen, Tordán, Gyaluban, Miriszlón szerveznek ünnepi rendezvényeket.
Hagyományteremtő szándékkal első ízben szervezik meg augusztus 15.-én, kedden a Heltai FolkNapot, azzal a céllal, hogy a kolozsváriak egy kötetlenebb program keretében közelebbről is megismerkedhessenek a vendégekkel, a zenészekkel, a muzsikájukkal, együtt tölthessenek egy szép délutánt.
A 19. Szent István-napi Néptánctalálkozóról, a résztvevő együttesekről bővebb információkat, a teljes programot a rendezvény Facebook-oldalán találhatnak. maszol.ro
2017. augusztus 3.
Hőség sújtja az országot – Korlátozások az országutakon és a vasúton
Korlátozásokat helyeztek kilátásba az elsősorban az Erdélyt sújtó hőség miatt az országutakon és a vasúton. A vasúti infrastruktúrát kezelő CFR Infrastructura társaság közleményben tudatta: ahol és amikor a helyzet megköveteli, csökkentik a vonatok sebességét a közlekedés biztonsága érdekében. A hét végéig folyamatosan ellenőrzik a vasúti pályát, és azokban az időintervallumokban, amelyekben a sínek szintjén a hőmérséklet meghaladja az 50 fokot, és a helyzet megköveteli, óránkénti 20-30 kilométerrel csökkentik a vonatok sebességét. A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) is tudatta, hogy korlátozásokat vezethetnek be az országutakon: a legmelegebb órákban betilthatják a 7,5 tonnánál nehezebb járművek közlekedését azokban a térségekben, amelyekre vonatkozóan az országos meteorológiai szolgálat másodfokú (narancs színű) figyelmeztetést bocsátott ki a hőség miatt.
A CNAIR közleménye szerint az esetleges tilalom nem vonatkozik a személyeket, élő állatokat, romlékony élelmiszert, postát vagy üzemanyagot szállító járművekre, valamint azokra, amelyek sürgősségi beavatkozások helyszíneire tartanak. „A korlátozás az aszfaltozott utak megóvása miatt szükséges. A hőség miatt megolvadt útburkolat ugyanis deformálódhat a nehéz járművek súlya alatt” – szól az indoklás.
A meteorológiai szolgálat másodfokú (narancs színű) figyelmeztetést bocsátott ki tegnapra és mára Erdély szinte valamennyi megyéjére és a Vaskapu Duna-szoros térségére. Az ország többi megyéjében, valamint Hargita, Kovászna és Brassó megyében első fokú, sárga figyelmeztetés van érvényben. Az előrejelzés szerint ma Erdélyben 36-39 fok közötti hőmérsékleti csúcsértékek várhatók, a hőség a hét végéig kitart. Székely Hírmondó; Erdély.ma
2017. augusztus 3.
Jól teljesítettek az igazgatók
Százszázalékos átmenési arányt jegyeztek az iskolaigazgatók háromszéki versenyvizsgájának írásbeli szakaszán, országszinten ez a legjobb eredmény – tudtuk meg Kiss Imrétől. Kovászna megye főtanfelügyelője tegnap lapunk érdeklődésére elmondta: „komoly vizsga volt, és erre fel is készültek a kollégák”.
Mint arról korábban tájékoztattunk, a július derekán indult versenyvizsgán 25-en jelentkeztek iskolaigazgatói, 13-an pedig aligazgatói helyre. Az igazgatói állásra pályázók mind sikeresek voltak, az igazgató-helyettesi tisztségnél egy pályázó nem érte el a szükséges minimális pontszámot. Nem is pályáztak, így tizenkét háromszéki településen nincs igazgató, ezért augusztus végén intézményvezetőket nevez ki a tanfelügyelőség Szentkatolnán, Csernátonban, Kökösben, Dobollón, Illyefalván, Maksán, továbbá a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumban, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben, a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola mellett a kovásznai Avram Iancu Általános Iskolában, Kézdiszentkereszten, valamint Kézdiszentléleken is. Igazgató-helyetteseket Baconban, Csernátonban, Hidvégen, a megyeszékhelyi Ady Endre Általános Iskolában, a kézdivásárhelyi Túróczi Mózes Általános Iskolában, a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskolában, a baróti Gáll Mózes Általános Iskolában, Kézdiszentléleken, továbbá Torján, Zabolán és Uzonban neveznek ki.
Százszázalékos átmenési arányt jegyeztek az iskolaigazgatók háromszéki versenyvizsgájának írásbeli szakaszán, országszinten ez a legjobb eredmény – tudtuk meg Kiss Imrétől. Kovászna megye főtanfelügyelője tegnap lapunk érdeklődésére elmondta: „komoly vizsga volt, és erre fel is készültek a kollégák”.
Mint arról korábban tájékoztattunk, a július derekán indult versenyvizsgán 25-en jelentkeztek iskolaigazgatói, 13-an pedig aligazgatói helyre. Az igazgatói állásra pályázók mind sikeresek voltak, az igazgató-helyettesi tisztségnél egy pályázó nem érte el a szükséges minimális pontszámot.
Százszázalékos átmenési arányt jegyeztek az iskolaigazgatók háromszéki versenyvizsgájának írásbeli szakaszán, országszinten ez a legjobb eredmény – tudtuk meg Kiss Imrétől. Kovászna megye főtanfelügyelője tegnap lapunk érdeklődésére elmondta: „komoly vizsga volt, és erre fel is készültek a kollégák”.
Demeter Virág Katalin / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 3.
Élénk forgalom a zöldhatáron
Embercsempészettel vádolnak és előzetes letartóztatásba helyeztek a hatóságok egy szerb férfit, akit hétfőn vettek őrizetbe a szerb–román államhatár Temes megyei szakaszán. A határrendészek és rendőrök Alsósztamora térségében előbb 17 illegális bevándorlót tartóztattak fel, akik – bevallásuk szerint – a zöld határon át jöttek Szerbiából Romániába, majd megtalálták azt a szerb rendszámú furgont, amelyik Temesmóránál hivatalosan lépett be Romániába azért, hogy összegyűjtse, és továbbszállítsa Magyarországra a határon átjutott migránsokat. A gépkocsi 26 éves szerb állampolgárságú vezetőjét őrizetbe vették, majd egy bírósági eljárás végén 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték. Tegnap hajnalban pedig 14 bevándorlót tartóztattak fel a román–magyar államhatár közelében. Többnyire olyan bevándorlók alkották a csoportot, akik korábban menedéket kértek a román hatóságoktól, és most a zöld határon át próbáltak Magyarországra jutni. MTI; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 3.
LEBUKOTT CSEMPÉSZ. Több mint hétezer csomag, vámmentes boltokból származó cigarettát találtak a határrendészek egy húszéves, magyar-ukrán kettős állampolgárságú fiatalember autójában tegnap a Szatmár megyei Halmiban. A személygépkocsit előző éjjel akarták megállítani az ukrán–román–magyar hármashatár közelében található településen, ám a sofőr továbbhajtott. A hatóságok rövid üldözés után megtalálták az autót, s megállapították, hogy annak minden zugába csempészárut gyömöszöltek, a pótkeréktől a lökhárítóig, az üzemanyagtartálytól a kiszerelt légzsákok helyéig. A lefoglalt dohányáru értékét csaknem 75 ezer lejre becsülték. Nem sokkal később a gyalog menekülő E. Szabolcsot is megtalálták. A fiatalember ellen csempészés gyanújával indítottak eljárást, és folytatják a nyomozást azoknak a bűncselekményeknek a részletes feltárása érdekében, amelyekben részt vett – írta közleményében a határrendészet. A hatóságok tegnap további, csaknem 14 ezer doboz cigarettát találtak két Szatmár megyei rejtekhelyen, az ukrán határ közelében, a szerdai „fogásuk” összértéke így negyedmillió lejre tehető. MTI; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 3.
Székelyabod is ünnepelt
Múlt szombaton első alkalommal rendeztek falunapot a félreeső küküllőmenti településen, Székelyabodon.
A rendezvény főszervezője, Nagy Miklós helyi tanácsos és Makfalva község önkormányzata ez alkalomból nemcsak a falu lakóit és elszármazottait hívta össze, hanem az anyaországi testvértelepülés, Tiszasüly küldöttségét is vendégül látta, tiszteletükre a falu bejáratánál üdvözlő táblát állítottak fel. Délelőtt istentisztelet keretében adtak hálát a találkozásért, együttlétért, a kultúrotthonban képkiállítás nyílt, majd a szabadtéren zajlott a rendezvény, amelyet Vass Imre polgármester, Izsák Balázs és Biró Zsolt politikusok is köszöntöttek. Amíg az ebéd elkészült, színpadi műsorok szórakoztatták a minden várakozást felülmúló számban összegyűlt ünneplő tömeget: a parajdi fúvószenekar, Zsiga Miki és zenekara, a szovátai Mezőhavas népi zenekar és énekesei gondoskodtak az egyébként is jó hangulat fenntartásáról. Ezt csak fokozta a nyeremények kisorsolása, amelynek fődíját – egy kisrepülős utat a nemrég egyéni és országos rekordot felállító makfalvi Fülöp Zoltán gépén – a főszervező neje nyerte, de azt végül fia élvezhette. A napot bállal zárták az abodiak és vendégeik, valamint azzal a végszóval, hogy ezt a jövőben folytatni kell.
Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 3.
Lupény 1977
Negyven év a nagy bányászsztrájk óta
Negyven év telt el a kommunista rendszert megrendítő nagy Zsil-völgyi bányászsztrájk óta. 1977. augusztus elseje és harmadika között általános sztrájk tört ki a Zsil-völgyi bányákban, a felbőszült bányászok Lupényban gyűltek össze, az ottani bányánál tiltakoztak három napig. A kommunista hatalom eleinte Ilie Verdeţ akkori kormányfőt küldte le Lupényba, hogy tárgyaljon a sztrájkolókkal, utóbbiak viszont nem voltak hajlandók szóba állni vele, s Ceauşescu személyes jelenlétét követelték.
Szociális követelések
Jóllehet a rendszerváltás utáni időkben a sztrájk kommunistaellenes jellegét hangsúlyozták, a megmozdulás szociális jellegű volt. A bányászok mindenekelőtt a négyműszakos munkarend bevezetését, az 50 éves nyugdíjazási korhatár megtartását, a kőszén-kitermelési terv emberi erőforrásokhoz való igazítását, jobb és olcsóbb élelmiszerellátást és hasonlókat követeltek. A kommunista rendszer ugyanis 3 műszakos (vagyis 8 órás) munkarend bevezetését, a rokkantnyugdíj-feltételek szigorítását és a nyugdíjkorhatár megemelését tervezte, a kitermelési terveket pedig évről évre fokozták, függetlenül a bányászok számától és egyéni képességeitől. A közellátás – főleg az élelmiszerellátás – akadozott, sőt, drágításokat jelentettek be.
Mindezek elfogadhatatlanok voltak a bányászok számára, augusztus elsején szinte az összes bánya sztrájkba lépett. Több mint 10 000 bányász gyűlt össze az egész Zsil-völgyéből Lupényban, az 1929-es bányászsztrájk nyomán a város a munkásmozgalom helyi fővárosának számított. Nemcsak bányászok gyűltek össze a lupényi bánya udvarán, hanem családtagok is, de egyszerű bámészkodók is. Természetesen a beépített szekusok is a tömegbe vegyültek, árgus szemmel figyelték a történteket, és titokban fényképezték, követték a részvevőket, különösképpen a hangadókat.
Pofon a hatalomnak
A megmozdulás kiváltó okai, illetve a bányászok követelései egyértelműen szociális jellegűek voltak, politikai elemek (le a kommunizmussal, le Ceauşescuval) legfeljebb elvétve vegyültek, de már nehéz megállapítani, hogy ezek néhány hevesebb vérmérsékletű bányász egyéni bekiabálásai voltak-e, vagy a beépített szekusok tudatos provokációi.
Nyilvánvaló szociális jellege ellenére a hatalom arculcsapásnak tekintette a „munkásosztály élcsapatának” lázadását. Már augusztus másodikán leküldték Lupényba az amúgy Zsil-völgyi, munkáseredetű Ilie Verdeţ miniszterelnököt, a felbőszült bányászok azonban nem voltak hajlandók tárgyalni vele, sőt, túszul is ejtették, a lupényi bánya portásfülkéjébe zárták be.
Augusztus harmadikán Ceauşescu kénytelen volt félbeszakítani tengerparti nyaralását, és személyesen ment el Lupényba tárgyalni a tüntető bányászokkal. A Zsil-völgyét addigra a securitate már elszigetelte az ország többi részeitől. A 3 órás szabadtéri tárgyalások meglehetősen feszült légkörben zajlottak, a pártfőtitkár eleinte nem volt hajlandó engedményekre, a bányászok viszont kitartottak követeléseik mellett. Végül a diktátor elfogadta néhány követelés teljesítését, s azzal a sztrájk véget ért.
Megtorlás és következmények
Az 1977-es nagy lupényi bányászsztrájk gyökeresen megváltoztatta a Zsil-völgye arculatát és a bányászat helyzetét. Megmaradt a 4 műszakos munkarend, sőt, akkor vezették be a műszak előtti meleg ételt a bányászok számára, a nyugdíjazási feltételek sem romlottak, a bányavidék élelmiszerellátása is javult némileg. Szeptember közepétől viszont beindult a hatalmi megtorlás. A titokban elkészített fényképek alapján több sztrájkolót hurcolt meg a Securiatate, sokakat durván elvertek, néhányan, pedig fölöttébb gyanús „közlekedési balesetekben” hunytak el. A hangadókat jogi úton hurcolták meg, több éves börtönbüntetésre és a Zsil-völgye elhagyására kényszerítették. Sok bányászt bocsátottak el, a kieső munkaerőt, pedig a sorkatonaság ideiglenes bányába küldésével, illetve – főleg moldvai – szakképzetlen munkaerő toborzásával pótolták. Hasonló megmozdulások megelőzésére a Zsil-völgyét ellepték szekusokkal, akik a bányászok minden lépését figyelték, gyakran bányásznak, vagy bányamérnöknek álcázva magukat. Mindezek méretei (megtorlás, áldozatok száma, a szekus beszivárogatás) a mai napig nem derültek ki egyértelműen. A megtorlás és azt követő agymosás megváltoztatta a bányavidéket, 1989-ig nem voltak semmilyen megmozdulások, azután, pedig a bányászok a demokratikus tendenciák és a dekommunizálási kísérletek ádáz ellenségeiként váltak hírhedtté.
Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 3.
Tovább csappan a lakosság száma, de a fogyás mértéke csökkenthető
Veres Valér: átlagosan több mint két gyermeket kellene vállalni
Kutatásaik alapján a hazai és külföldi demográfusok egyaránt megegyeznek abban, hogy Románia lakossága 2050-re nagyjából 15 millióra csökken. Az Országos Lakosság- és Fejlődéskutató Bizottság által kiadott a Lakosság Zöld Könyve elnevezésű prognózis szerint a csökkenés körülbelül 15,4 millió főre várható, míg az ENSZ illetékes hivatalának becslése alapján ez 15,7 millióra tehető. Az erdélyi magyarok lélekszámát legalább felerészben az alacsony születésszám és az elhalálozások negatív egyenlege csökkenti, de mindezt a kivándorlás és az asszimiláció is nagymértékben befolyásolja, nyilatkozta lapunknak Veres Valér szociológus, demográfus (BBTE), aki pozitív példaként említette, hogy a születési mutató legalább egy évtizede Székelyföldön meghaladja az országos átlagot. A lakosságfogyás megfékezésére történtek ugyan különböző intézkedések az elmúlt időszakban, de a szakemberek szerint még sok a tennivaló.
Románia lakossága 2050-re várhatóan 15 millióra csökken a szakemberek által végzett különböző szimulálások eredménye szerint. Veres Valér szociológus, a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet igazgatója a Szabadság érdeklődésére megerősítette: a különböző előrejelzések alapján, amennyiben az utóbbi öt-tíz év tendenciái folytatódnak, Románia népessége 2050-re valóban 15-16 millió körül fog mozogni. A szakember összehasonlításképpen megemlítette, hogy Bulgária népessége 9-ről már 7 millióra csökkent és a jövőben további visszaesés várható, Magyarország lakossága is az 1981-es évi közel 11 millióról 2050-re feltehetően 8 millióra csökken. Ha ezekbe az országokba jelentősebb bevándorlás nem történik, akkor ezek a számadatok nem igazán fognak változni, vélekedett Veres Valér, emlékeztetve arra, ha Nagy-Britannia jelenlegi népességéből levonnánk az utóbbi ötven évben bevándoroltakat és azok gyermekeit, akkor valószínűsíthetően mintegy 20 százalékkal kisebb lenne a lakosság száma.
„Romániában is a 2002-es évi 21 millióról mintegy 20-25 százalékos csökkenést jelent a 2050-re előrejelzett 16 millió lakos. A román állam bizonyos intézkedéseket hozott a gyermekvállalás serkentésére, ami európai szinten nem rossz intézkedéscsomag, de nyilván még sok tennivaló lenne ennek érdekében. Főleg erőteljes infrastruktúrafejlesztés és gazdasági növekedés kellene, amelynek nyomán haza lehetne vonzani a külföldre vándorolt romániaiak millióit” – fejtette ki a szakember.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 3.
Újra találkoznak a stúdiósok!
Az egykori társulat kedvelőit is várják
Rendszeres műsorral, neves rendezőkkel (jeles kolozsvári színművészekkel, mint pl. Bisztrai Mária, Horváth Béla, Bereczky Júlia, Dehel Gábor, Köllő Béla és mások) közel negyedszázadig működött a Kolozsvár harmadik színházaként is emlegetett Stúdió Színpad.
A társulat nevéhez 1961-től 1985-ig egész sor nagy sikerű előadás kötődik, bemutatóikat népes közönség követte és várta. A Stúdió Színpad több tucatnyi, különféle civil foglalkozású színházkedvelőkből álló mindenkori társulata tavaly először szervezett találkozót. Olyan jól sikerült, hogy idén megismétlik.
Augusztus 17-én, a Kolozsvári Magyar Napok idején találkoznak az egykori stúdiósok és kedvelőik, felidézni a hajdani társulat hangulatát, feleleveníteni a valamikor rendszeres kapcsolatokat, illetve megismerni egymást, hiszen a Stúdió Színpad 24 éve alatt sokan játszottak itt hosszabb-rövidebb ideig, akik akkoriban nem is találkozhattak egymással. De nemcsak a társulat belső embereit várják a Mikó Étterembe azon az augusztusi csütörtökön 18 órától, hanem családtagjaikat, a társulat hajdani közönségét, barátait, kedvelőit. Kiváló alkalom ez felidézni az intézménynek tekinthető csapat virágkorát, a stúdióhoz kapcsolódó történeteket, eseményeket, fényképeket, plakátokat megosztani. Egyelőre egymással, de készül egy kötet is a Stúdió Színpad jelenségről, amelybe szintén örömmel várnak ilyen dokumentumokat. A társaság egyébként a közösségi hálón is létezik, a „Kolozsvári STÚDIÓ SZÍNPAD baráti köre.” nevű nyitott Facebook csoporthoz csatlakozhat bárki, aki vállalja arcát, nevét és érdeklődik a téma iránt.
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 3.
Jót tett a törvénymódosítás, nőtt az örökbefogadások száma
A tavalyi jogszabály-módosításnak köszönhetően több árva gyermeknek lesz lehetősége családban felnőni: az örökbefogadási procedúra leegyszerűsödött, a gyereket befogadni kívánó párok bátrabbá váltak.
Látványosan növekedett az engedélyezett örökbefogadások száma az év első felében, főleg annak köszönhetően, hogy egy évvel ezelőtt egyszerűsítették az eljárást – állítják a lapunk által megkérdezett szakemberek, akik szerint az örökbefogadás társadalmi elfogadottsága is sokat javult az elmúlt években.
A tavaly augusztus óta hatályos új jogszabály tehát elérte a célját, az abszolút kedvező tendencia pedig azt jelzi, hogy a gyereket befogadni kívánó párok bátrabbá váltak, mivel jelentősen lerövidültek az ügyintézési időszakok.
Vass Mária, a Kovászna megyei gyermekvédelmi és szociális igazgatóság vezetője megkeresésünkre elmondta, az adatok tükrözik, hogy felgyorsult a folyamat, több az örökbeadás, több gyerek esetében nyitják meg az iratcsomót, hogy örökbe adhatónak nyilvánítsák, és több pár váltotta ki a bizonylatot, hogy alkalmas az örökbefogadásra. Az idei első félévi adatok meghaladják a tavaly egész évieket.
Így például míg Kovászna megyében tavaly egész évben nyolc pár kérte a bizonylatot, ez év első felében már 14 kérést iktattak. Tavaly egész évben 27 gyereket nyilvánítottak örökbe adhatónak, ez év első felében már 29-et. Az elmúlt évben 13 kisgyerek talált új családra, idén hat hónap alatt 11. Ezek biztató számok, az érdeklődő párok is nyitottabbak, könnyebben eldöntik, hogy belevágnak ebbe a folyamatba” – avatott be a részletekbe az igazgató.
Vass Mária hangsúlyozta, a párok alkalmasságát igazoló bizonylat már nemcsak egy évig, hanem két évig érvényes, ha a szülők, vér szerinti rokonok hat hónapig nem érdeklődnek a gyerek iránt, elindítható az örökbeadhatóság megállapítására vonatkozó folyamat, az erre vonatkozó iratcsomó pedig nemcsak két évig, hanem a kiskorú 14 éves koráig érvényes.
Pozitívumnak nevezte ugyanakkor, hogy a gyerek korától függetlenül az örökbe fogadó szülő egyéves, fizetett „alkalmazkodási szabadságra” jogosult. Az igazgató szintén előrelépésként értékelte, hogy elkészítik az örökbe adható gyerekek fényképes profilját, így a bizonylatot kiváltó párok könnyebben tudnak dönteni. „Ezzel a módszerrel sikerült idén öt-, hat-, sőt tizenhárom éves gyerekeknek is örökbe fogadó szülőket találni, bár korábban az volt az elterjedt, hogy a kétévesnél kisebbeknek találtak könnyebben családot” – mutatott rá az igazgatóság vezetője. Megtudtuk: az idei adatok szerint Romániában több mint 3000, örökbefogadásra várakozó gyermek van nyilvántartásban. Az örökbefogadások számáról idén még nem készült országos összesítés.
„Egész egyszerűen arról van szó, hogy az óvatoskodó, túlbonyolított eljárás leegyszerűsítésével merészebbek lettek a párok” – állapította meg lapunknak Kovács István, a sepsiszentgyörgyi Pro Adopt Egyesület elnöke, két örökbe fogadott kisgyerek édesapja. Az unitárius lelkész szerint a módosított jogszabály gyerekcentrikus, szerinte ez abban segít, hogy a gyerek minél gyorsabban biztonságos, szeretetteljes környezetbe kerüljön.
„Erőteljes késztetés kell ahhoz, hogy valaki szülővé akarjon válni, a bürokráciával is szembeszáll, de mégiscsak könnyebb, ha nem kell átrágniuk magukat az ügyintézés kásahegyén” – mondta a lelkész. Szerinte egyre nagyobb gond a gyerektelenség, a meddőség, ezért is növelni kell az örökbeadások számát, hogy az össztársadalmi egyensúly megmaradjon. Fontosnak tartja a népszerűsítést is, bár mint mondta, ez a folyamat már néhány éve beindult, már nem küzdenek annyian az előítéletekkel, egyre inkább család kiteljesítési folyamatának tekintik az örökbefogadást.
A Maros megyei gyermekvédelmi és szociális igazgatóság által a Krónikához eljuttatott közleményből is az derül ki, a közép-erdélyi megyében is növekedett az örökbefogadások száma. Míg az elmúlt évben össszesen 29 gyerek került nevelőszülőkhöz, idén csak az év első hat hónapjában 23 iratcsomót iktattak az illetékes hatóságon. Maros megyében egyébként 102 örökbefogadásra várakozó 0 és 14 év közötti gyermek szerepel a nyilvántartásban, és jelenleg 18 örökbefogadási kérelem áll elbírálás alatt.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 3.
Vevők helyett partnereket keres erődtemplomaihoz a szász evangélikus egyház
Vevők helyett partnereket kertes a szász erődtemplomok megmentéséhez az evangélikus egyház. A templomok eladásáról szóló sajtóinformációkat cáfoló közleményében az egyház vezetősége kijelenti: egyfajta biztosítékként tekint a tulajdonjog megőrzésére.
Nem adja el templomait a romániai szász evangélikus egyház, csupán partnereket keres ezek megmentéséhez, közölte az egyház vezetősége annak kapcsán, hogy korábban egy medgyesi lelkésze 16 erődtemplom áruba bocsátásáról beszélt. Az egyház közleményében hangsúlyozza, egyetlen építmény sem eladó az Erdélyben található több mint 200 szász evangélikus templom közül.
Az erdélyi szász templomok és erődtemplomok a Romániai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház és a szász közösségek vagyona maradnak. Az egyház vezetőségének politikája régóta a templomok saját vagyonában való megtartására irányul, és ez a jövőben sem fog változni” - szögezi le közleményében az egyház vezetősége.
Elismeri, hogy a zömében a középkorban épület templomoknak a fenntartása nem kis feladat a Romániában maradt 12 ezres szász közösség számára. Ennek ellenére elidegenítésük nem megengedett, erre 1990 óta csupán két példa volt, amikor a Szeben megye Reten (Retiş), illetve Karánsebes szász templomát engedték át az ortodox egyháznak. Tulajdonjog, mint biztosíték A bérbeadásnak a különböző módjai ellenben jó megoldásnak bizonyultak a leromlott állagú ingatlanok megmentésére, mutatnak rá. „Ilyen procedúrák révén sok templomot mentettünk meg, elsősorban az 1970-80-as években Észak-Erdélyben és Dél-Bukovinában" - mutatnak rá. Viszont lényeges az egyház számára, hogy ezeket továbbra is egyházi hajlékokként, valamint kulturális és turisztikai célokra használhassák. A Romániai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház közleményében úgy véli, a sajtó tévesen értelmezte a helyzetet, amikor eladási szándékról írt. „Még a legkisebb számú evangélikus hívővel rendelkező falvak is szerves részei az erődtemplomok rendszerének. Ennek a világszinten egyedi örökségnek a megőrzése sokkal könnyebben biztosítható, ha a szász evangélikus egyház megőrzi tulajdonjogát" - indokolják az épített örökségre vonatkozó stratégiájukat.
Minden segítségre szükség van
Hozzáteszik azonban, hogy a leromlott állagú évszázados ingatlanok helyreállításához minden segítségre szükség van, így egyre fontosabbá vált a más intézményekkel való együttműködés, legyen szó hatóságokról, más felekezetekről, kulturális egyesületekről, alapítványokról vagy magánszemélyekről. Ezeknek fontos szerepük lehet az épített örökség megmentésében, de nem lehet lemondani a templomok tulajdonjogáról a javukra, mutatnak rá a közlemény írói.
Hangsúlyozzák, az említett műemlékekért a romániai szász evangélikus egyház viseli a jogi, morális és keresztény felelősséget, ennek megfelelően jár el. Jelenleg ez „a minden jóindulatú erő bevonására alapozó stratégia" az egyház felső konzisztóriumának és esperesességeinek a stratégiája, és a jövőben is ez marad, megvalósításához pedig elsősorban a németországi szász közösségek egyesületeire és a helyi hatóságokra alapoznak, zárul a közlemény. Mint arról beszámoltunk, Ulf Ziegler, a medgyesi konzisztórium lelkésze a Hotnews hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy tizenhat szász erődtemplomnak keresnek gazdát. A cikk szerint az egyházi testület a terület áráért adná el a leromlott állapotú ingatlanjait azzal a feltétellel, hogy az új tulajdonos felújítja azokat. Ezek egyike a Szeben megyei Csicsóholdvilág (Țapu) erődtemploma lenne, melyet a helyiek szerint már nem képes fenntartani a három idős emberből álló evangélikus gyülekezet.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 3.
Rétegről rétegre: feltárul Udvarhely múltja – Római település maradványai a város központjában
Római házi oltár, majdnem ép kerámiaedény, 15. századi ház és kályhacsempék is előkerültek már abból a rendkívüli ásatásból, amely a Székelytámadt-vár közelében zajlik. A feltárás rendkívüli, ugyanis a történelmi városrészben ilyen nagyméretű, összefüggő területen még nem zajlott kutatás. A leletek fényében nagy volumenű várostörténeti kiállításra van kilátás.
Tompa László utcában áll még a Kapusi-háznak nevezett ingatlan homlokzata. Korábban írtunk már róla, hogy az 1800-as évek végén emelt épület lebontása felhördülést váltott ki a város arculatáért aggódó civilek körében. Épület már nincs, de lesz új, és mivel műemlékövezetben található a telek, a műemlékvédelem teljes feltárást ír elő. Azokon a részeken, ahová építkezni akarnak, a régészeknek át kell vizsgálniuk minden réteget, míg csak a steril altalajt el nem érik.
Földbe vájt nemesi otthon
A lebontott épület pincéjében kezdték a munkát, ez a boltozott épületrész a legkorábbi része az ingatlannak. Nyárádi Zsolt, a Haáz Rezső Múzeum munkatársa, az ásatást vezető régész mutatja a még álló homlokzat tövében azokat a helyeket, ahol nagy szemetesgödröket találtak, majd a kipucolás után – meglepő módon már elég mélyen – izgalmas objektumokra is bukkantak.
– Szinte teljes egészében sikerült feltárni egy 15. századi, földbe épített házat, amely leégett valamikor. Úgy kell ezt elképzelni, hogy kb. egy méter mélységben ástak egy nagy gödröt, a széleit kirakták apró kövekkel, és boronavázas szerkezetet emeltek rá. Ez a legkorábbi teljesen feltárt középkori lakóépület a város területéről – jegyezte meg a régész.
Jól restaurálható edényeket találtak benne, fémeszközöket (sarlót, kapát), apró fémtárgyakat, és a délnyugati sarokban egy kandallószerű tűzhelynek a maradványait. Ezt is belemélyítették az agyagos talajba, majd faragott kövekből, kályhaszemekkel, alakos kályhacsempékből építették meg a felső részét.
– A kályhacsempék nagyon izgalmasak, hiszen a csempekályha mint fűtőrendszer megjelenését mutatja, Székelykeresztúr környékéről ismerünk ebből a korszakból ehhez hasonló tárgyakat – mondta Nyárádi Zsolt. – A lakóház méreteiből, illetve a kályhacsempék színvonalából kiindulva egy nemesi, gazdagabb család lakóhelyét találhattuk meg – fűzte hozzá.
Régi utca, régi kút
Arra is fény derült a feltárás során, hogy az épület előtti utca, a mai Tompa László utca már nagyon régi, itt az Árpád-kortól kezdve, végig a középkoron át mindig utca húzódott, amely a vár irányába vitt. Ugyanis a 15. századi ház, majd a boltozatos pince építésekor két Árpád-kori házat is átvágtak (az egyikből egy pénzérme is előkerült, amit még nem sikerült meghatározni). Előkerült egy régi kút is, amelyet 50-60 centiméter szélességben körbe kiraktak kővel. Bár a vízhozama még ma is bő, egy idő után dögkútnak használták, hiszen rengeteg állatcsont került elő belőle. Az alján farönköket helyeztek el, amelyek annyira jó állapotban maradtak meg, hogy dendrológiai elemzés után pontos keltezést adhatnak, és kiderül, hogy kapcsolatban állott-e a feltárt 15-dik századi házzal.
Vissza a rómaiakig
A homlokzattól távolodva került elő a legtöbb lelet, ezeket már a római kor hagyta ránk. Lakóházak nyomait, több mint másfél méter vastag, átvizsgálásra váró rétegsorokat tártak fel. Kerámiatöredékek, állatcsontok kerültek elő, de olyan ritkaságok is, mint ezüst és bronz pénzérmék, csont és bronz hajtűk, bronz karperecek, és ami nagyon kiemelkedőnek számít: megtalálták egy Silvanus isten tiszteletére emelt házi oltár maradványait. Feliratos lámpákat, terra sigillatákat, azaz nagyon díszes, kisebb méretű, finoman kidolgozott edények töredékeit is kiásták, és amelyek valószínűleg „importként” kerültek ide. Ezeknek pontosan meghatározható a kora, még származási helye is – tudtuk meg az ásatásvezető régésztől.
– Állandó, letelepedett római lakosság jelenlétét bizonyítják ezek a leletek. Bár továbbra sem tudjuk, hogy pontosan hol helyezkedett el a római castrum, a most feltárt római településnyomok is azt mutathatják, hogy valahol a közelben lehetett, azaz talán tényleg a vár területén. Az anyag feldolgozása után hátha sikerül még közelebb jutnunk a római erőd behatárolásához – vélekedett Nyárádi Zsolt.
A kiásott, már megtisztított pénzérmék a Kr. u. 150 körüli időszakra keltezhetők. Feltártak egy római korból való kutat is, abból került elő egy majdnem teljesen ép, jó minőségű, vöröses, kétfülű kerámiaedény, amelyet valószínűleg egykor beleejthettek a vízbe.
Kincsek a föld alatt
Az ásatást májusban kezdték el, mintegy 600-700 négyzetméternyi területen kell megbolygatni a talajt. Tegnap épp egy épület nyomait kutatták, ami már a római réteg fölött került elő, talán a 15-dik századnál valamivel korábbi időkből. Nemrég előkerült egy nagyon szép övcsat és nyílhegy is. A régészek nagyon nagy mélységekben dolgoznak, erre ők maguk sem számítottak. Ahogy a telken haladtak észak felé, egyre mélyebb és mélyebb rétegsorok kerültek elő. Valószínűleg geológiai magyarázata lehet a jelenségnek Nyárádi szerint, talán valami meder lehetett itt egykor, ami miatt nagyon lejtett a terület, csak az eltelt évszázadok alatt feltelt. Jelenleg a felszíntől 3 és fél méterre is dolgoznak. Egy, a telken átvezető, régi, de még aktív szennyvízcsatorna nehezíti a feltáró munkát, mert folyamatosan szivárog belőle (és szivárgott eddig is) a bűzös folyadék.
A vizigótok is jártak itt?
Ekkora volumenű ásatás a középkori város belterületén, az egykori római település helyén még nem volt, és nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy lesz még ilyen. A római rétegeket tekintve ez a legelső szakszerű feltárás – közölte Nyárádi. A régész szerint a kutatás jelentőségét emeli az előkerült leletanyag is.
– Nagyon jó várostörténeti kiállítást lehet majd készíteni az objektumok (ház, kályha stb.) rekonstrukciójával, a tárgyak restaurálása után – hangsúlyozta.
Ugyanakkor rendkívül érdekes fénybe helyezi az udvarhelyi ásatásokat az a tény is, hogy ezzel a munkával párhuzamosan zajlik a város határában az Erdély területéről eddig előkerült legnagyobb vizigót település kutatása (a témáról már többször írtunk). Ott előkerültek olyan tárgyak, faragott kövek, téglák, amiket éppen innen, a most feltárt római településről hurcolhattak el azok a vizigótok, akik egyben a római kor végét is jelentették ebben a térségben. Hargita Népe (Csíkszereda)