A magyar nyelv napja
Budapesten az Országgyűlés 2011 szeptemberében egyhangúlag elfogadta az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslata alapján született minisztériumi határozattervezetet, és november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. (Később az RMDSZ javaslatára a román parlament is a magyar nyelv napjává nyilvánította november 13-át.)
Az 1844-es törvény elfogadását kitartó szellemi erőfeszítések előzték meg tudósok, írók, költők részéről. Köztük erdélyiek vagy erdélyi származásúak is vállaltak vezető szerepet, mint például gróf Teleki József (nyelvész és történész, az Akadémia akkori elnöke), Kölcsey Ferenc (nemzeti imánk, a Himnusz írója), báró Wesselényi Miklós (a jobbágyfelszabadító) és mások. Ma már elég sokan tudják közülünk, hogy a magyar a világ egyik legszebb és egyik legrégibb nyelve. 23 országban 80 egyetemen oktatják idegen nyelvként. Nem kis nyelv, hanem közepes nagyságú. A világ mintegy 6 ezer nyelve között a magyar anyanyelvűek száma szerint a 40. helyre sorolják, a magyarul beszélők száma szerint ennél kedvezőbb a helyzet, a Kárpát-medencében pedig ma is a legnagyobb nyelvnek számít. A turisztikában és az üzleti életben a környező országokban boldogulni lehet vele. Jó volna, ha mi magunk – magyarok – nem terjesztenénk róla, hogy nehéz. Mert nincsenek eleve nehéz és könnyű nyelvek. Az egyéntől függ, hogy neki melyik nehéz és melyik könnyű nyelv. A nyelvek rangsorolásában egyetlen tudományos kritérium létezik csupán: a szép hangzás, vagyis a magánhangzók és mássalhangzók megoszlásának aránya. A dallamosság alapján a magyart a 4. helyre sorolják, holtversenyben a franciával.
Az említett kedvező vonások mellett beszélnünk kell nyelvünk sajátos erdélyi helyzetéről is. Például arról, hogy használhatjuk-e és használjuk-e széles körben, a hivatalos ügyintézésben is anyanyelvünket. Van ugyan egy bizonyos nyelvtörvény – olyan, amilyen –, de nem élünk vele úgy, ahogy kellene. Nem mutatnak mindig jó példát még a Székelyföldön sem a helyi vagy megyei közintézmények, polgármesteri hivatalok, az igazságszolgáltatásról nem is beszélve. A nemtörődömség, a nyelvárulás elég durva példája Székelyudvarhelyhez köthető, ugyanis ott egy, a magyar nyelv használatának hiányát szóvá tevő beadványt 2015. november 13-ától a 2016-os helyhatósági választásokig válaszra sem méltatta az akkori polgármester és képviselő-testület. De akár azt is megemlíthetném, hogy a hazai magyar érdekvédelmi szervezet illetékesei az úgynevezett községháza/városháza-perekben cserbenhagyta a polgármestereket és önkormányzatokat.
A román politikai közgondolkodásban gyökeres szemléletváltásra volna szükség. Úgy tűnik, számos román politikus nem hallott az Európai Unió pluralista nyelvpolitikájáról, az EU új alkotmányáról. Ezekben benne van a soknyelvűség megőrzése és az is, hogy a tagországok nyelve azonos értékű, egyenrangú, hivatalos jogállású. A hivatalos (nyelv) kifejezés nem csak a ’többségi (nemzet)’ nyelvét jelentheti, hanem a hivatalokban, intézményekben, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, oktatásban, sajtóban stb. használt más nyelvet is.
Talán bizonyos ismeretek elsajátításával lehetne javítani a jelenlegi helyzeten. Mert ha számos döntéshozó román politikus igazán tisztában volna az emberi nyelv mibenlétével, társadalmi szerepével, a mindennapi élet szülte realitásokkal (idegenforgalmi, helyi és regionális anyanyelvhasználatra utaló valós adatokkal és hasonlókkal) – bizonyára nem születtek volna olyan, a valóságtól elrugaszkodó rossz törvények (élen az alaptörvény 1. paragrafusával), amelyekre hivatkozva hőzöngő aktivisták bírósági közreműködéssel sorra nyerhetik a pereket magyar szavak és szimbólumok ellen. Egyébként annak megállapítása, hogy egy-egy román vagy magyar szónak mi a helyes megfelelője az egyik vagy a másik nyelvben, nem a törvénybíró illetékessége, még kevésbé a magyarellenes agyalágyult aktivistáké, hanem a román–magyar, illetve a magyar–román (szak)szótáraké (például jogi szótár, közigazgatási szótár és egyebek). És olyan törvény/jogszabály sem létezik (!), amely előírná a két nyelv szavainak megfelelőit. Akkor minek alapján veteti le törvényszék vagy ítélőtábla a városháza/községháza feliratot?! Amikor az akadémiai szakmunkák szerint is jó magyar megfelelője a román primăriának.
A mindennapi élet realitásait véve alapul, arra sem árt emlékeztetni most a jogalkotókat, a közigazgatásban/államigazgatásban dolgozókat, hogy Erdélyben a nyelvek használatának az illető nyelvet beszélők száma szerint ez a sorrendje: román, magyar, német… És Székelyföldön: magyar, román, német… A közigazgatásnak, közéletnek is ezt a valóságot kellene tükröznie feliratok, helységnévtáblák elhelyezésekor, nem pedig az idealisztikus, fellegjáró, ábrándkergető gyakorlatot. Nevetséges is, de bunkóság is, hogy belföldi vonatokon, erdélyi műemlékeknél, múzeumokban, települések be- és kijáratainál van olasz, francia, angol nyelvű ilyen-olyan felirat, de nincs magyar, német is ritkán.
A Magyar Tudományos Akadémia által szervezett, november 3-án kezdődött és egy hónapon át tartó programsorozatának – A magyar tudomány ünnepének – nyitó előadása ezt a címet viselte: A nyelv szerepe a magyar identitás megőrzésében.
Komoróczy György
Hargita Népe (Csíkszereda)

Tehetségekből nincs hiány
Vasárnap szervezték meg a váradi Szakszervezetek Művelődési Házában a Pro Rogériusz Kulturális és Közösségi Egyesület és a Szigligeti Tanoda Egyesület által meghirdetett Ki Mit Tud!? tehetségkutató verseny középdöntőjét.
Örömmel lehetett megállapítani, hogy Bihar megyében az ügyes és tehetséges gyerekekből és felnőttekből, fiatalakból és idősekből egyaránt nincs hiány, hiszen a kétévente lebonyolított vetélkedőn általában többségben vannak az új arcok, akik hol bátrabban hol pedig félszegebben állnak ki a világot jelentő deszkákra. Nem könnyű nagy tömeg előtt szerepelni, de egyikük sem vall szégyent, függetlenül attól, hogy végül továbbjuttatja-e őket vagy sem a szakma krémjét képviselő zsűri. Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy az idén bővült a kör, ugyanis bekapcsolódott Berettyóújfalu és környéke is, így valóban egy biharországi össznépi örömünnepé alakult a rendezvénysorozat.
Ahogy lenni szokott, a maratoni középdöntő programját úgy állították össze, hogy a gyerekprodukciók a nap első felében zajlódjanak s ezek eredményhirdetését is megejtették a kora délutáni órákban azért, hogy a vidékről érkezettek idejében hazaérjenek. A hangulat a délutáni órákban fokozódott, illetve érte el csúcspontját, amikor a modern tánc és könnyűzenei produkciók kerültek sorra. A Communitas Alapítvány által támogatott esemény döntőjét november 25-én, pénteken 17 órától tartják a Szigligeti Színházban.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Kiállítás a debreceni 56-ról
Az 1956-os magyarországi forradalom debreceni eseményeit felidéző tárlat nyílt pénteken délben a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen.
A pénteki tárlatnyitón Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) rektora köszöntötte a főként fiatalokból álló, szép számban megjelent közönséget. Beszédében többek között kifejtette: csak olyanok állítanak emlékműveket, emléktáblákat, emlékköveket, akik pontosan tudják, milyen életmentő szerepet tölt be egyén és közösség életében az emlékezés. Az emlékőrzés és művelés az emlékápolás és éltetés pótolhatatlan és nélkülözhetetlen feladatokat töltenek be életünkben. Életveszélyes lehet az emlékezés ellentéte, a felejtés, mely felbecsülhetetlen károkat okoz az egyes ember és a közösség életében. „Azok, akik a felejtés ellen harcolnak, azok a mindenkori helytállók. Ezzel a most állított emlékjellel itt és most emlékezünk és emlékeztetünk az egykori helytállókra” – fogalmazott Pálfi József.
A rektor üdvözlőbeszéde után dr. Jávor András, a Debreceni Egyetem általános rektor helyettese szólt az egybegyűltekhez: „A Debreceni Egyetemnek küldetése és kötelezettségei vannak, ezek egyike 56 eszmeisége, a másik az, hogy elkötelezettek vagyunk a határon túli magyar kérdésekért, és elkötelezettek vagyunk a PKE-val való kapcsolatápolásban” – szögezte le elöljáróban. Majd így folytatta: „Nagyon komoly tartozásunk van: egyrészt tartozunk az ifjúságnak azért, hogy pótoljuk az ismerethiányokat, amik 56 kapcsán fennállnak, hiszen 56-ról beszélni sem volt szabad hosszú ideig, másrészt itt a magyarság vállalása sem biztos, hogy mindig konfliktusmentes volt. Ezért gondoltuk azt, hogy a Debrecenben elkészült kiállítást mindenképpen szeretnénk itt is bemutatni, hisz itt a tartozás még nagyobb, mert akik itt hősök voltak, és felvállalták 56 eszmeiségét a magyarságukat is felvállalták, és gyakorlatilag csak a szenvedés jutott osztályrészükül.”
A tárlat
A továbbiakban felidézte, hogy az egyetem kiírt egy pályázatot, amelyen a Sapientia és a PKE hallgatói is részt vettek, különböző videóanyagokat készítettek, amelyekkel megelevenítették 1956 hangulatát, történéseit. A kiállítás eredeti célja az lett volna, árulta el a rektorhelyettes, hogy felhívja a figyelmet arra, amit a korabeli dokumentumokkal igazolni is lehet, mármint azt, hogy a forradalom Debrecenből indult, hiszen ott már október 22-én volt egy diákgyűlés, amelyen a fiatalok megfogalmazták követeléseiket. „Mi ezzel a kiállítással szeretnénk azokra a hősükre emlékezni, akik áldozatai voltak 1956-nak” – tette hozzá végül Jávor András. Magát a kiállítást Petró Leonárd, a Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtárnak a munkatársa ismertette, elmondva, hogy kiállítást úgy alakították ki, hogy egyszerűen bele lehet sétálni. A tartalom nagy része a kivetítőn látható: az 1956-os események debreceni történései és országos események rövid kronológiája követhető rajta. „Az események Debrecenben indultak el október 22-ének délutánján: egy három órakor tartott diákgyűlésen fogalmazták meg azt a huszonkilenc pontot, amelyből másnap húszpontos követelést állítottak össze debreceni egyetemisták és középiskolások közösen” – fogalmazott. Az említett 29 pont látható a hirdetőoszlopon is, amely a korhangulatot idézi meg. A kiállítás szerves részeként elhelyeztek egy Debreceni Egyetem című lapot, amely szintén a 29 pontot tartalmazza, illetve az események kronológiáját, valamint magyarázatokat a 29 ponthoz. Az installáció másik oldalán elhelyezett tévén azokat a videó anyagokat lehet látni, amelyeket a pályázatra készítettek a fiatalok, zömében egyetemisták, középiskolások, de általános iskolások is részt vettek a pályázaton. Az installáció mellett elhelyezett sajtótortán helyet lehet foglalni és a videókat lehet nézni. A kiállításon korabeli fotók illusztrálják a teret és az installációt. Az érdekes, igényes tárlat november 21-ig látható a PKE-n.
Pap István
erdon.ro

Emléktáblát avattak Bölönben
Előadással és kiállítással tisztelegtek az áldozatok előtt
Bölönben november 13-án, vasárnap koradélután zimankós, téli időjárási körülmények között avatták fel azt a táblát, mely a helybéli unitárius templom tornyának falán kapott helyet, és az 1944–45-ben a földvári fogolytáborban, illetve más fogolytáborokban meghalt vagy szenvedéseket átélt bölöni magyar foglyoknak állít emléket.
Az emléktábla-avatást megelőzően a templom melletti unitárius szeretetotthonban megemlékező istentiszteletet tartottak, ugyanitt Ungvári Barna András uzoni református lelkipásztornak a földvári fogolytáborról szóló, vetített képes előadását is meghallgathatták az érdeklődök. Ennek során a földvári fogolytábor létrejöttének előzményeit is taglalta, aztán túlélők vallomásai, valamint a fennmaradt dokumentumok alapján értekezett az ott történtekről, és beszámolt arról is, miként állítottak emlékművet az áldozatoknak.
A szeretetotthonban jelenlevőkhöz először Bartha Attila bölöni református lelkész szólt, majd Ungvári Barna András olvasott fel igét. Mint hangsúlyozta, megmaradás és élet csak ott van, ahol hit is van, ezt a gondolatot mélyíti el a sok, a földvári fogolytábort túlélt ember vallomása is, mely szerint, az embert próbáló körülmények között, aki hitét elvesztette, az menthetetlenül pusztulásra volt ítélve. Kitért arra is, hogy az emberek, a múlt sok figyelmeztető jele ellenére, manapság sem értik egymást, mi több, mi, erdélyi magyarok ráadásul könnyen feladjuk önmagunkat, elveinket, nem tudjuk életünket a szeretet, a békesség útjaira terelni. „Ne legyünk reményt vesztettek, ápoljuk őseink hagyatékát, a hitet, mely megtartotta őket” – figyelmeztetett beszédében.
Kozma Albert bölöni unitárius lelkész a korunkat emésztő dilemmát, a menni vagy maradni kérdését boncolgatta ama példa tükrében is, melyet a földvári fogolytáborba hurcoltak állítottak elénk: „Ők vállalták a raboskodást, akár a halált is a szülőföldön maradás fejében” – hangoztatta. Az ismeretek szerint – mint elhangzott – a földvári fogolytábornak két bölöni áldozata volt, Vajda György és Vajda Albert, ám a most állított tábla további 51 bölöni magyar ember emléke előtt is tiszteleg – ugyanis összesen ötvenhárman haltak meg a háború után a különböző fogolytáborokban.
Az istentisztelet és az előadás után megkoszorúzták az emléktáblát, majd a Lőfi Áron Konferenciaközpontban berendezett, a földvári fogolytáborról szóló kiállítást tekinthették meg az emlékezők, melyet szintén Ungvári Barna lelkipásztor mutatott be.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Örök értékeink
Kallós-kiállítással nyílt meg a XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozó
A meghívott vendégek és a házigazdák jóvoltából az elmúlt hétvégén Sepsiszentgyörgy közönsége ismét tiszta forrásból meríthetett és annak tükrében gyönyörködhetett a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány által szervezett XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozón.
A rendezvény Kallós Zoltán életmű-kiállításának megnyitójával kezdődött, az oltszakadáti szokásokból ízelítőt nyújtó fotótárlat bemutatásával és a Duna Művészegyüttes fellépésével folytatódott. A szombat esti gálaesten hivatásos és műkedvelő táncegyüttesek, valamint hagyományőrzők gyönyörködtették fellépésükkel a nagyérdeműt. Vasárnap pedig a zsenge korosztály érdeklődő tagjait vezették be a kézművesség fortélyaiba, majd a megye több vidékéről összesereglett gyerektáncosok és énekesek mutatták be tudásukat. A rendezvény mindhárom napja táncházzal zárult.
A szépszámú érdeklődőt és vendégeket köszöntő Vargha Mihály, a kiállításnak otthont adó Székely Nemzeti Múzeum igazgatója megnyitó beszédében kiemelte, a Kallós-jelenség és annak hozadéka összegzésére a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkaközössége vállalkozott az elmúlt esztendőben. Nem rejtette véka alá, hogy merész ötletnek tartotta a Kallós Zoltán által bejárt út állomásainak, valamint az ennek során összegyűjtött néprajzi, illetve népzenei anyag hihetetlenül gazdag tárházának egy kiállítás keretei között történő bemutatását, éppen ezért nagy öröm számára, hogy ez végül jól sikerült.
Négy tájegység külön tömbként
A január közepéig látogatható tárlat történetét a szentendrei skanzen aligazgatója, Bereczki Ibolya tárta a jelenlévők elé, kiemelvén, hogy anyagában a Kallós által kutatott négy tájegység külön tömbként jelenik meg. Ugyanakkor Pozsony Ferenccel együtt felhívta a figyelmet a gyűjtő dokumentum- és művészi értéket egyaránt képviselő fotóinak közszemlére helyezett példányaira, melyeken kívül a Kodály Zoltán által neki ajándékozott és munkaeszközként használt Loewe Opta típusú magnetofon is megtekinthető.
A Kallós Alapítvány tevékenységéről és a szórványkollégiumról Balázs-Bécsi Gyöngyi, az alapítvány elnöke tartott tömör ismertetőt. A meghitt és emelkedett hangulatú eseményt a Heveder zenekar, valamint a Háromszék és a Százlábú táncegyüttes közös fellépése zárta.
A Háromszék Táncstúdió előcsarnokában berendezett és a Szeben megyei Oltszakadát szokásvilágát rögzítő fotókiállítás nem csak a találkozó újabb mozzanatát jelentette, hanem színfoltját is. Ennek megnyitóján Hankó Szilamér egykor ott szolgáló evangélikus lelkész elevenítette fel a falu egyedi hagyományait, melyek egy részét Ádám Gyula és Kovács László Attila művészi alkotásai rögzítettek a jelennek és jövőnek.
Teltházas gálák
A budapesti Duna Művészegyüttes Puszták népe című, Juhász Zsolt rendező által megálmodott táncszínházi előadását a Tamási Áron Színház zsúfolásig megtelt termében mutatták be. A darab összeállításában a rendezőt Illyés Gyula azonos című, emlékezéssel átszőtt társadalomrajzi kötete ihlette, melyben a szerző a Magyar-Alföld népének sorsáról és mindennapjairól, vagyis munkájáról, öröméről, bánatáról írt. És hogy ezt a tánc nyelvén miként sikerült megjeleníteni, arról a végén felcsattanó, majd hosszú percekig szűnni nem akaró taps mindent elárult!
Szombat este ugyancsak a Tamási Áron Színházban, teltház előtt tartották meg a gálaestet. Ezen a Duna Művészegyüttes, a Háromszék Táncegyüttes, a sepsiszentgyörgyi Kincskeresők és Százlábú, valamint a gyimesfelsőloki Kesice néptáncegyüttesek, továbbá a Csombordról, Magyarpéterfalváról, Magyarbecéből, Szásznagyvesszősről és Dombóról érkező táncosok fellépése szintén fergeteges sikert aratott, melyhez a talpalávalót húzó Heveder és szászcsávási zenekar muzsikája és a fellépő népdalénekesek szárnyaló hangja is nagyban hozzájárult. Amint a bevezetőben már említettük, vasárnap a gyerekeknek szerveztek kézműves-foglalkozásokat, és ők voltak a gálaműsor főszereplői is, melyen sepsiszentgyörgyi, illetve erdőfülei, nagybaconi, illyefalvi, kézdiszentkereszti és vargyasi néptáncegyüttesek szereztek örömet a nagyérdeműnek.
Kicsoda Kallós Zoltán?
A kivételes személyiség életét és munkásságát Pozsony Ferenc akadémikus, néprajzkutató, egyetemi tanár foglalta össze. Ennek során többek között megtudhattuk, hogy Kallós Zoltán a Kolozs megyei Válaszúton született és él, ahol az általa létrehozott alapítvány segítségével néprajzi múzeumot és szórványkollégiumot működtet. Az elemi osztályokat helyben végezte el, gimnáziumba Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön járt, tanítói diplomát pedig szintén Kolozsváron szerzett 1946-ban. Két éven át a kalotaszegi Magyarvistán, illetve a katonaság után Köbölkúton tanított, és folytatta egyre nagyobb hévvel a már diákkorában megkezdett népzenei és néprajzi gyűjtést.
Később bekapcsolódott a kolozsvári Folklór Intézet munkájába, miközben a Zeneakadémián tanult, majd egy éven át a moldvai magyar faluban, Lészpeden tanított. Itt döbben rá az állam elrománosító politikájára, mely a Kárpátokon túli magyarok addig megőrzött hagyományait is pusztulással fenyegette, ezért megszállottként lát neki a gazdag néprajzi, valamint vokális és hangszeres anyag összegyűjtéséhez. Tevékenységét a napról napra izmosodó diktatúra nem nézte jó szemmel, s mivel a sorozatos figyelmeztetések és fenyegetések ellenére sem volt hajlandó abbahagyni, letartóztatták, elítélték és két évre bebörtönözték.
Ezalatt a hatóságok betiltották a moldvai iskolákban a magyar nyelvű tanítást, így a Gyimesekben telepedett meg, ahol a nyolc év alatt faipari munkásként is dolgozott, hogy a gyűjtést folytathassa. A későbbiekben szabad művészként visszaköltözött Kolozsvárra, és a továbbiakban sem feledkezve meg a moldvai magyarságról, Erdély különböző vidékein, főleg Kalotaszegen és a Mezőségen gyűjtögette a magyar néptánc, dal és költészet még fellelhető gyöngyszemeit. Népszerűvé a Kriterion Kiadónál 1970-ben megjelent Balladák könyve tette, mely egyúttal meghozta számára a szakma elismerését is. Első gyűjteményes kötetét az idők során továbbiak követték, melyekben felbecsülhetetlen értékű anyagot mentett át az utókor számára.
Méltatója szerint a tavasszal 90. életévét betöltő Kallós Zoltán még életében jelképpé vált, hatása pedig messze túlnő folklórgyűjtői munkásságán. Nélküle és Martin György nélkül ugyanis nem lett volna például táncház-mozgalom, s így népzene- és népdalkincsünk sem vált volna széles rétegek kultúrája, valamint mindennapi élete részévé.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Létfontosságú a magyar egység
Semjén egységet szorgalmaz: „Nincs hová visszahátrálni”
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes szerint az utóbbi időben brutális magyarellenességet lehet tapasztalni, újra és újra kijátsszák a magyar kártyát. Azt is kiemelte, hogy Magyarország mindig készen áll konstruktív párbeszédre Romániával, de a román politika elérte a tűréshatár szélét.
A Külhoni Magyarságért Díjak csíkszeredai átadása után Semjén Zsolt érdeklődésünkre a romániai parlamenti választások kapcsán kifejtette: létfontosságú, hogy a magyar politikai érdekképviselet öt százalék feletti eredménnyel ott legyen a parlamentben és ezért minden magyarnak az összefogása szükséges. „Világosan kell látni, hogy más nem fog minket megvédeni, csak a magyar párt és csak Magyarország. Ha gyengén tudunk csak a román politikai életben szerepelni, akkor kisebb a lehetőségünk az erdélyi magyarság érdekeinek és értékeinek a védelmére. Tehát most félre kell tenni minden jogos és vélt személyes sérelmet, létfontosságú a magyar egység”, hangsúlyozta a magyar miniszterelnök-helyettes.
Semjén megjegyezte, kifejezetten magyarellenes módon erdélyi magyar politikusok „koncepcionális, mondvacsinált, alaptalan módon” vannak megvádolva, és nyilvánvaló azzal a céllal, hogy megfélemlítsék őket, ugyanakkor megpróbálják visszaállamosítani és ellehetetleníteni az egyházi iskolákat is. Nyomatékosította: Magyarország soha semmilyen körülmények között nem fogja sorsára hagyni az erdélyi magyarságot, és nem engedi el az üldözött erdélyi, székelyföldi magyar vezetők kezét.
A román–magyar kapcsolatokról Semjén Zsolt kijelentette, hogy voltak jobb idők is. „Például a PDL–RMDSZ kormány idején mézeshetek voltak a román–magyar kapcsolatokban, és megjegyzem, hogy mind a románság, mind pedig a magyarság ebből csak profitált”, magyarázta, de most azon túl, hogy a román politika végletes háborút folytat egymással, sajnos a magyarellenes kártyát is újból és újból kijátsszák. Ezért „nagy hit” kell ahhoz, hogy december 11-e után ez egy csapásra megváltozik, szögezte le.
„De miután az elmúlt években voltak egészen más állapotok és viszonyok is, és a történelmi sorsközösség kényszeréből kifolyólag, én hiszek abban, hogy hosszútávon lehetséges egy kiegyezés is. (…) A lényeg az, hogy Magyarország mindig kész a Romániával való korrekt együttműködésre, de az utóbbi időben olyan brutális magyarellenességet tapasztalunk, akár az egyházi ingatlanok vagy a székely zászló tekintetében, akár a legfontosabb vezetőink ellehetetlenítése tekintetében, azt kell mondanom, hogy nincs hova visszahátrálni. Mi ugyan mindig készek vagyunk konstruktív párbeszédre, de most ez a román politika elérte a tűréshatár szélét”, fogalmazott a magyar miniszterelnök-helyettes.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A magyar nyelv ünnepe
Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny
A Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny országos szakaszának idén is Sepsiszentgyörgy volt a házigazdája. A rangos megmérettetésen Erdély, Partium és Bánság 13 megyéjéből, valamint Moldvából és Bukarestből 170 diák vett részt, mindannyian az előzőleg megtartott helyi, megyei döntők győztesei.
A rendezvény díjkiosztó ünnepségén zsúfolásig megtelt a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Terme. Dr. Péntek János, a zsűri elnöke örömmel nyugtázta, hogy egyre többen kapcsolódnak be a színvonalas rendezvénybe, és köszönetet mondott a legkisebbeknek a bátorságukért, a végzős középiskolásoknak pedig a kitartásukért. Sajnos, megváltozott a világ – mondta –, régen a falusi közösségben ilyenkor, november közepén kezdődött a mesemondás, balladaéneklés ideje, napjainkban azonban televíziózással telnek az esték vidéken is. „Manapság azért nem születnek balladák, mert a balladai témákat elmondják a Pro tévé 5 órai híradásában” – tette hozzá Péntek János.
Zsigmond Emese, a Napsugár gyermeklap főszerkesztője szerint a madarak dalukkal jelölik körbe területüket, a vetélkedőn résztvevők pedig a mesékkel, balladákkal szellemi értékeink felségterületét jelölik ki. Az eredményhirdetést követően elhangzottak az első díjas mesék, balladák és balladaénekek. A háromszéki résztvevők három különdíjat, két dicséretet és három második díjat kaptak. A díjazottakról bővebben a pénteki Cseperedőben olvashatnak.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége hagyományszerűen minden év őszén megszervezte az országos balladamondó versenyt, amelyre középiskolák és szakközépiskolák diákjai nevezhettek be. 2010-ben, a verseny történetében először találkozott két népköltői történetmondó műfaj, a ballada és a népmese. A társítás sikeresnek bizonyult.
Némethi Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tudományünnep Szentgyörgyön
„Aki bárhol boldogulna, az itthon is megél”
2002 óta minden év novemberében többnapos rendezvénysorozattal tiszteli meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) a magyar tudomány napját. Az EME szakosztályai és fiókegyesületei is csatlakoztak az ünnephez, így november 13-án, szombaton, A tudományművelés mint hivatás címmel a Sapientia Egyetem épületében is konferenciát tartottak helyi kutatók főszereplésével.
Az idei rendezvénnyel főként a pályaválasztás előtt álló diákokat, egyetemi hallgatókat célozták meg, a különböző tudományterületeken tevékenykedő székelyföldi kutatók a kutatás szépségeire, a tudományos munka fontosságára hívták fel a figyelmet. Bár az egyetemisták kissé alulreprezentáltak voltak, a Székely Mikó Kollégiumot képviselő két osztály érdekesnek és tanulságosnak minősítette a beszélgetést, hiszen az előadók közvetlen hangnemben és tudományos cirádák nélkül szóltak motivációikról, felmerülő gondokról, kötődéseikről.
Dr. Bíró Boróka Júlia, az EME sepsiszentgyörgyi fiókelnöke moderálta a beszélgetést, kérdéseire pedig dr. Antalka Ágota, a Babeș-Bolyai Egyetem kihelyezett tanszékén tanító pszichopedagógus, dr. Bíró Bíborka Eszter jogász-közgazdász, a csíkszeredai Sapientia-EMTE oktatója, illetve drd. Köntés Ernő állattenyésztő-mérnök válaszolt, aki a jászvásári egyetem állattenyésztési karán etológiából doktorál.
Miért kezdtek kutatni? – hangzott az első kérdés, és az erre adott válasz végigvonult az előadás teljes időtartamán. Amikor az ember „szerelmes a szakmájába” (Antalka Ágota), egyre kíváncsibb lesz; minél többet tud, annál inkább érzi, hogy mennyi mindent nem tud. Bíró Bíborka Esztert államvizsga dolgozatának témájában a tőzsdepiac működésének számos rejtett összefüggését tárta fel, míg Köntés Ernő azért kezdett el kutatni, mert nem kapott kielégítő válaszokat kérdéseire.
Abban mindenki egyetértett, hogy több idegen nyelv tudása nélkül nem lehet kimerítően tanulmányozni egy témát, sem pedig eleget tenni a publikációs kötelezettségeknek, és azt illetően sem merült fel szemernyi kétség sem, hogy nekik itthon a helyük. Tizenegy év kolozsvári lét után Székelyföldön (Csíkszeredában) találta meg számítását Bíró Bíborka, és amikor egy egyetemi hallgató megköszönte, hogy tudását hazahozta, kőbe vésett bizonyosság lett: igen, itt a helye, mert adni akar, s tud is. Antalka Ágota is azt tartotta szem előtt, hogy „aki bárhol boldogulna, az itthon is megél”, míg Köntés Ernő családja 1632-től „nem mozdult ki Szentgyörgyről”, így soha nem volt kérdéses, neki hol a helye.
Az előadók nem színezték rózsaszínűre a kutatói létet, elmondásuk szerint nem kellemesek a határidők (Bíró Bíborka), nehéz éjszaka tanulni csecsemővel a karodban (Antalka Ágota), és „nagy tolerancia kell a család részéről, hogy elviseljék, ha éjszaka háromkor kell asszisztálni egy kiscsikó születésénél Bodzafordulón”, de olyankor indulnia kell Köntés Ernőnek.
A megszólalók által a tudományművelésről és kapcsolódó tapasztalataikról festett kép azonban megnyerte a diákokat, s bár az általunk megkérdezettek még kutatni nem szándékoznak, de máris határozott célokat neveztek meg a jövőre nézve.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Erdélyben a magyar közösség önszervezése, megtartása a cél
Ismétli magát a történelem
Midőn Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a minap bejelentette, hogy a szervezet elnöksége minden szempontot mérlegelve úgy döntött, a párt nem vesz részt a 2016-os parlamenti választásokon, többen is úgy reagáltak: sikerült visszajutni oda, ahonnan elindultunk, tételesen az erdélyi magyar egypártrendszerhez.
A látszat valóban ez.
A valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb. Ennek kibontását hadd kezdjük egy történelmi visszatekintéssel.
A gondolat, hogy az RMDSZ úgy kellene működjön, mint egy minden politikai erőt és társadalmi szervezetet integráló nemzeti önkormányzat, már 1990 februárjában megfogalmazódott, alapszabályzati alátámasztást azonban csak 1993. január közepén kapott a Brassóban megtartott kongresszuson.
Az alapszabályzat mellett a program is gyarapodott akkor egy lényeges elemmel, amiről három hónappal korábban Kolozsváron döntött a Küldöttek Országos Tanácsa. Ez pedig nem más, mint az autonómia, amely mindmáig éles vitákat generál a közösség politikai érdekképviseletén belül. Brassóban az is elfogadást nyert – részben a háttértárgyalások, részben a program szintjén –, hogy a szervezet minden olyan lépést megtesz az autonómia kiépítésének irányában, amely nem ütközik az etnokratikus, elnyomó román közjogi szabályozásba.
Ennek megfelelően elvégez egy belső népszámlálást, amely csak a magyarokra vonatkozik, létrehozza a nemzeti katasztert, majd ezt „választójogi névjegyzékként” hasznosítva megtartja a belső választásokat, aminek eredményeképpen létrejön a kétségbevonhatatlan legitimitású erdélyi magyar parlament. E testület lett volna hivatott a magyar jogköveteléseket megfogalmazni és képviselni mind kifelé, mind befelé, majd az autonómia intézményesítése után ez a testület vett volna át a román országgyűléstől bizonyos közhatalmi jogosítványokat.
A brassói kongresszus mindemellett arról is döntött, hogy megfogalmazást nyernek az úgynevezett autonómiastatútumok, amelyek az absztrakt autonómiakövetelést lefordítják a jogszabályok paragrafusnyelvére. E lépések megtételére kétéves határidőt szabott meg a Brassóban az RMDSZ legfelső döntéshozó testülete.
Működött is a sokszínűség egysége, a belső pluralizmus két esztendőn keresztül. Lejárt a kétéves határidő, de az előirányzott önépítő lépések közül egyet sem tett meg a szervezet az 1993 januárjában megválasztott elnök, Markó Béla vezénylete alatt. Markót ennek dacára 1995 májusában újraválasztották, ő pedig minden bizonnyal levonta a következtetést: az elnöki mandátum nem a program teljesítéséhez, hanem a középgárda támogatásához, érdekeltté tételéhez van kötve.
Ettől kezdve az autonómia talonba került, 1996 elején pedig már elkezdődött az RMDSZ-nek az autonomista pályáról való kiterelése és a kormányzati szerepvállalás pszichológiai előkészítése. 1996 végétől a szervezet a román kormány részeként még a kommunikációból is száműzte az „autonómia” kifejezést, miközben a román partnerekkel egyeztetett minimálprogramból szinte semmi nem teljesült.
Az autonómia programpontját komolyan vevő erők, élükön Tőkés Lászlóval, utóvédharcokat folytattak 2003-ig, amikor is a Szatmárnémetiben megtartott RMDSZ-kongresszus a belső választásokat kiváltotta egy részleges tisztújítással, a nemzeti kataszter kérdését hivatalosan is ad acta tette, az autonómiastatútumok ügyében pedig 2014-ig nem történt semmi.
2003-ban kezdődött el az erdélyi magyar politikai élet pluralizálódása, ami elvezetett a jelenlegi helyzetig, midőn a román nemzetstratégiai érdekeket kiszolgáló RMDSZ mellett két olyan politikai erő működik, amelyeknek az autonómia megteremtése a fő hivatalos programtézise. A Magyar Polgári Párt, amelynek két prominense az RMDSZ listáin indul, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt, amely vezetőinek állítása szerint a nemzeti felelősségtől vezérelve félreállt az útból.
A helyzet tehát hasonló a húsz évvel ezelőttihez, vannak azonban lényeges különbségek.
Egyrészt működik két RMDSZ-en kívüli bejegyzett párt, amelyek bármikor dönthetnek úgy is, hogy együtt vagy külön pástra lépnek az országos választáson. Létezik tehát egy nem túl erős, de mégiscsak érzékelhető kontroll, amely megóvja a közösséget a hatalom monopóliumával járó „áldások” egy részétől.
Másrészt érdemes az egész kérdést Kárpát-medencei, sőt, európai kontextusba helyezni. A magyar kormány látványosan támogatja az RMDSZ–MPP-szövetséget, ami mögött az húzódhat meg, hogy Orbán Viktor minél több frontot pacifikálni akar, hogy az országra és egész Európára leselkedő legnagyobb veszélyt, egy agresszív, asszimilálhatatlan, idegen, hódító kultúra képviselőinek beözönlését sikerüljön megállítani és legalább ezt a térséget megvédeni annak végzetes hatásától. Vélhetően ez húzódik meg a letelepedési kötvények megszüntetése mögött is.
A kormány inkább vállalta annak látszatát, hogy enged a Jobbik zsarolásának, de az alkotmánymódosítás ennek ellenére a Jobbik ellenállása miatt elbukott. Noha jelen pillanatban ez a legfontosabb sakkhúzás a létünkért folytatott játszmában. Pedig ha valaki, akkor Orbán nem az az ember, aki engedi magát megzsarolni.
Visszatérve az alapgondolatra. Tetszik ez vagy sem a hithű autonomistáknak, az RMDSZ félszívű szövetsége fontosabb a magyar kormánynak ebben a stratégiai pillanatban, mint az autonómiakövetelés parlamenti szintű képviselete Romániában. Mert bizony most lett volna reális esély arra, hogy a Néppárt a két székely megyében független képviselőt juttasson a törvényhozásba. Miközben az RMDSZ parlamenti helye mindenképpen biztosított az alternatív küszöb által, amit éppen e szervezet érdekében kodifikáltak: ha egy párt négy megyében elér húsz százalékot, akkor abban az esetben is bejut a törvényhozásba, ha országos szinten nem érte el a bűvös 5 százalékot.
Ugyanakkor középtávon Orbán nyilvánvalóan számítana Romániára is a Brüsszellel folytatott harcában. A román politika egyelőre megosztott ebben a kérdésben. Sajátos, hogy nemrégiben épp Victor Ponta dicsérte Orbán külpolitikáját. A román politika magyarellenessége rendkívül mélyen gyökerezik, és sokan nem tudnak ellenállni a csábításnak, hogy egy olyan kérdésben, amely nem jelent azonnali, érzékelhető veszélyt, kiszolgálják a globalista euroatlanti akaratot, hogy jó pontokat szerezzenek a saját szuverenitásért és a kontinens jövőjéért kiálló magyarokkal szemben. Ez tehát egy messze nem lefutott meccs.
Az viszont elég egyértelmű, hogy a magyar kormány most kardcsörtetéssel aligha fog tudni bármit is elérni a magyar önrendelkezés ügyében.
Az utóbbi száz évben sokat beszélt a magyar értelmiség a Nyugathoz való „felzárkózásról”. Ehhez képest napjainkban a legfőbb kérdés az, hogy miképpen sikerül megóvni a kommunista blokk nagyjából homogén keresztény nemzetállamait a nyugatról jövő veszedelemtől, a nemzetek ösztönös védekező reflexét leépítő, megbénító „öngyilkos buta liberalizmustól” (copyright by Kertész Imre) és a sáskalogika szerint előbb-utóbb keletre induló muszlim tömegektől. Ebben pedig nélkülözhetetlen az érintett országok stratégiai együttműködése. Kelet- és Közép-Európa országai vagy összefognak és kialakítanak egy szoros integrációt, függetlenítik magukat Brüsszeltől, vagy épp a határok átjárhatóságának lesznek az áldozatai.
Addig is, míg ez a kérdés eldől, Erdélyben a közösség önszervezése, megtartása a cél. Kérdés, hogy ebben mennyire lehet számítani az egyéni érvényesülést és a klikkérdekeket jellemzően a közösségi célok elé helyező RMDSZ-re. Mert az viszont tény, hogy szavazni ismét csak rájuk lehet.
Borbély Zsolt Attila
A szerző jogász-politológus
Magyar Idők (Budapest)

A KREK támogatja az RMDSZ-t
Hétfőn a KREK nevében Csűry István püspök és Forró László főjegyző ismételten tanácskozásra hívta a Partium magyar önkormányzati elöljáróit, valamint parlamenti képviselőit a székházba.
„A Királyhágómelléki Református Egyházkerület támogatja az RMDSZ-t”- így foglalta össze röviden a tanácskozás végén ennek lényegét Forró László főjegyző. Tekintettel ugyanis arra, hogy romániai, s ezen belül partiumi magyarságunk a december 11-i parlamenti választás kapcsán újabb megmérettetésre készül, a KREK vezetése szükségesnek tartotta nemcsak az egyházi és világi vezetők egységes fellépését, de ugyanakkor az egyértelmű érték- és irányjelzést is, melynek jegyében ismételten tanácskozásra hívta a Partium magyar önkormányzati elöljáróit, illetve törvényhozóit.
Az egybegyűlteket Forró László köszöntötte. Csűry István püspök szokása szerint a bibliaolvasó kalauz arra a napra rendelt idézetét olvasta fel, ezúttal Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt II. levele 9. részének 6-től 15-ig terjedő igeverseit. Arra hívta fel a figyelmet: az adakozó ember nem a saját ügyességének köszönheti nagyszerűségét, hanem az őt támogató Istennek, mint ahogyan az, aki elfogadja az ajándékot is az Úr segítségének mondhat ezért hálát. Amikor tehát az igazság ajándékait gyümölcsként számba akarjuk venni, ezt egy szolgálatnak kell tekinteni, így a tanácskozás résztvevői is egy olyan istentiszteletet követnek el, amiről már kétezer éve lehet olvasni a Szentírásban, miközben az erdélyi, illetve partiumi magyar közösség erősítését szolgálják, még akkor is, ha néhányan görbén néznek rájuk. Miközben felidézte, hogy az összefogás az önkormányzati választások eredményeiben is megmutatta pozitív hatását, az egyházfő arra is kitért, hogy az egyházkerületi választások során sok lövést kellett elviselnie, „szitává lőtték az életét”, emberileg és lelkipásztorilag is „sok valótlanságot és törvénytelenséget” követtek el ellene, azonban mindezzel szerinte csak azt érték el, hogy még erőteljesebben gondolja azt, hogy nem szabad megfáradni, elfásulni.
Jobb belátásra
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke arról beszélt: sok a csalódott és dühös ember ma Romániában, az érdekkérvényesítést azonban csak politikai eszközökkel lehet elérni, és egy ilyen eszköz az RMDSZ. Meglátásában egy kihívásnak kell tekinteni a kishitűség legyőzését is. A versenypártokkal szerencsére ezúttal nem kell megküzdeni: az MPP-s jelöltek az RMDSZ listáin szerepelnek, az „EMNP-t pedig jobb belátásra bírták, mert senki se gondolja azt, hogy önmaguktól döntöttek úgy, hogy nem indulnak a választásokon”. Az RMDSZ-elnök több olyan példát is felsorolt, amiért fontos, hogy erős RMDSZ-frakciók legyenek a parlamentben. Arra is kitért: jelenleg szinte lehetetlen megjósolni, hogy ki vagy kik alakítanak majd kormány, de esély van rá, hogy az RMDSZ ismét a mérleg nyelve legyen, ahhoz azonban, hogy kormánytényező lehessen, összefogásra van szükség, mert „egymásra vagyunk utalva, és csak együtt lehetünk sikeresek, eredményesek”.
Farkas Zsolt előadó tanácsos bejelentette: a jelenlegi állás szerint a RO-HU-s pályázatok egyházi vonatkozású kiírásai jövő év júniusában lesznek meghirdetve. Négy területre fókuszálnak. Az egyik projekt esetében a KREK lenne a vezetőpartner, és együttműködne a Tiszántúli Református Egyházkerülettel, valamint a Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Fejlesztési Ügynökséggel műemlék templomok felújítása céljából (a pelbárthidai, az érbogyoszlói és a hegyközcsatári református templomok). Egy másik projektben partner lenne a KREK- a Tövishát értékeinek kiemelése-, míg két másik terv a szatmári és a nagybányai egyházmegyéket érintené.
Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök kifejtette: a RO-HU-s program keretében 232 millió euró állt a határ két oldalán levő nyolc megye rendelkezésére, melyből körülbelül 100-110 millió euró van szánva nyílt projektekre. Sikerült áterőltetni Bukaresten, hogy az elbírálások a megyéken átmenjenek. A stratégiai pályázatok valószínűleg decemberben- januárban nyílnak meg, utána pedig februártól folyamatosan a többi fejezetek is.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke jónak nevezte azt az új helyzetet, hogy nincs magyar- magyar verseny, és a mozgósítás fontosságáról beszélt.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Kiállítás nyílt ’56-ról a KREK-nél
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának közös szervezésében tegnap délelőtt a KREK-székházában kiállítás nyílt.
A Magyar forradalom 1956 című plakátkiállítás időrendi sorrendben, október 23-tól november 4-ig mutatja be a magyar forradalom eseményeit. Ezek nyitányaként békés tüntetők árasztják el Budapest utcáit, ugyanakkor a felbátorodott tömeg egy része már a Sztálin-szobor ledöntésén munkálkodik. Pár nappal később a Margit-hídon szovjet tankok vonulnak a fővárosba, lángoló könyvek fojtogató füstje száll a magasba, a várost kilőtt harckocsik, felfordult járművek, áldozatok és bűnösök holttestei lepik el. A korabeli fényképek segítségével végigjárhatjuk ’56 főbb eseményeinek helyszíneit, nyomon követhetjük a forradalmi csoportok tevékenységeit. Megrázó képekkel szembesülünk a Köztársaság téri pártház ostromáról, és az Oktogonon történt népítéletről is. A fotók mesélnek a forradalom szomorú tragikus kimeneteléről, de tanúságot tesznek mindmáig lelkesítő erejéről is: a demokráciáért vívott harc ugyanis nem lehet hiábavaló.
Párhuzam
Az érdeklődőket Forró László főjegyző köszöntötte. A nyitóünnepségen Csűry István királyhágómelléki református püspök hangsúlyozta: Isten meg akar áldani bennünket, neki köszönhetjük nem csupán azt, hogy van múltunk, hanem hogy a jövendőt is biztosítani akarja számunkra.
Dr. Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója beszédében párhuzamot vont a ’48-as és az ’56-os forradalom és szabadságharcok között, főleg ezek szimbolisztikáit, illetve a használt elnevezéseket tekintve. Azon meggyőződésének adva hangot: amikor ’56-ot látnak a tárlat megtekintői, akkor tulajdonképpen a modern kori magyar társadalom 19-20. századi szabadságküzdelmeinek az ’56 őszén való újraölelkezésének is a tanúi, és nemcsak Magyarországon, hiszen a síró galamb lett Európában ’56 jelképe egy lengyel grafikusművésznek köszönhetően.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke arra hívta fel a figyelmet: a hegeli gondolat szerint csak az a nemzet számíthat történelmi létre, mely képes megújulni, s ugyancsak e történelemfilozófia alapján a megújulást nem nélkülözheti soha a szabadságot, az autonómiát, a függetlenséget. A politikus hozzátette: az említett két szabadságharc azt bizonyítja, hogy a magyarság számíthat erre a történelmi létre. A tárlatot e héten lehet megnézni, munkanapokon 9-13 óra között.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Északi Színház: egyedül is menne
A Szatmárnémeti Északi Színház Erdélyben az utolsó, önkormányzati fenntartásban álló színház, amely két tagozattal működik. A Harag György Társulat több éve szeretné, ha külön intézményként működnének a tagozatok. Bessenyei Gedő Istvánnal, az önállósodás lehetőségeiről beszélgetett Simon Judit az Ifeszt-en, amikor egy titkot is megtudott.
Bessenyei Gedő Istvánnak, a Kárpát-medence legfiatalabb magyar színidirektorának két titka van. Az egyiket lehetetlen megfejteni, ő sem tudja rá pontosan a választ, hogyan lehet ott az Ifeszt minden helyszínén, miközben szervez, intézkedik, beszélget, mosolyog. Szerintem sosem alszik, és csak ritkán eszik. A családja fényképről még felismeri. Ami biztos, ez is hozzájárul a fesztivál gördülékenységéhez, és a jó hangulathoz. A másik titokról később.
Ami nem titok, hogy a Harag György Társulat és annak vezetője nem adták fel céljukat, hogy a Szamárnémeti Északi Színház magyar és román társulata külön intézménnyé váljon. „Várjuk az alkalmat, hogy újra megpróbáljuk és remélem, ezúttal sikerrel járunk”.
Eddig kétszer adódott erre kedvező alkalom. „Elsőre úgy nézett ki, hogy megvalósul. Az RMDSZ kezdeményezésére megszületett az előterjesztés, még Coica úr, az akkori polgármester is hajlott rá, de a városi tanács, a román tagozat heves tiltakozása miatt, mégsem támogatta a magyar színház létrejöttét.
A művészeti igazgató szerint „a második alkalomkor már nem volt olyan jó a helyzet, mert éppen kampányidőszak volt.
A direktor úgy véli, kampányban nem szabad előhozakodni a szétválással, mert olyankor felerősödik a nacionalista hullám. Most is kampányidőszakban vagyunk, várjuk, hátha a választások után megnyugodnak a kedélyek, stabilizálódik a helyzet.
„Ez nagyon kényes kérdés, mert az ellenzők úgy tematizálják, hogy el akarjuk venni a színház épületét is, és a román társulatot „száműznénk” a szakszervezeti művelődési házba. Holott erről szó sincs. Mi jogi önállóságot szeretnénk mindkét társulatnak. Két különálló intézmény működne ugyanabban az épületben. Úgy működne, mint például Nagyváradon, ahol jól megférnek egymás mellett a jogilag és nem utolsó sorban gazdaságilag néhány esztendeje szétvált színházak.
Mintha kollégáink a román tagozaton is kezdenék megérteni, amikor másodszor vetettük fel a kérdést, már nem volt annyira vehemens a tiltakozás”.
Bessenyei Gedő szeretné, ha a román kollégáiban is tudatosulna, hogy ez szakmai és gazdasági kérdés, nem politikai, s még csak nem is nemzetiségi. Ők is sokkal jobban járnának, ha nem közös kasszán volna a két társulat. „Kevesen értik meg, hogy a színház a legdrágább művészet, és a román tagozatnak is sokkal több pénz jutna, ha különálló intézmények lennénk.” Az ellenzők a nacionalista húrokat pengetik, holott ez elsősorban szakmai kérdés. Jelenleg egyazon könyveléshez tartozik, de külön fejezetben a román és a magyar társulat, a bábtagozat és a gyártás. „Folyamatosan azt mondogatják, hogy a magyar társulat teljes művészi szabadságot élvez, csak a kassza közös. Ez éppen olyan, mintha ketten laknának egy lakásban, és egyik azt mondaná, akkor jössz haza, amikor akarsz, de a kulcs nálam van, és este tízkor bezárom az ajtót. Meg kellene érteni, hogy a színház működtetéséhez nem csak a repertoár szükséges, hanem határozott célt követő gazdasági stratégia, PR, marketing tervek.” Az igazgató elmagyarázza, hogy ha szétválnának, mindkét intézmény tudna hosszú távra tervezni, és spórolni is pénzt akár nagyobb produkciókra, akár fejlesztésre. Például a Harag György Társulat vásárolhatna, és nem kellene, hogy béreljen mikrobuszt vagy teherautót.
„A két színház között is egyszerűbb lenne az együttműködés, mint amilyen a két társulat között. Jelenleg azért nem tudunk meghívni a román társulattól rendezőt, díszlettervezőt vagy színészt, mert nem tudjuk külön megfizetni. A törvény ugyanis ezt nem engedi meg, mert az ugyanannál az intézménynél dolgozóknak nem jár külön honorárium. Arról nem is beszélve, hogy két intézmény közösen pályázhatna beruházásokra, produkciókra, fesztiválok szervezésére, és sokkal több pénzt nyernének, mint egy intézmény.” A Harag György Társulat vezetője úgy véli, némi nosztalgia is él az idősebb román kollégákban, akik másképpen emlékeznek a múltra. Hiszen a román kollégák a társulat létesítésére, a magyarok a magyar színház megszüntetésére emlékeznek.
Szatmárnémetiben egyszer, egy évig az 1946-1947-es évadban Teatrul Nottara néven működött önálló román színház, de a magyarral együtt megszüntették. „Itt lenne az alkalom, hogy ismét legyen román színháza a városnak, névvel, jogi és gazdasági önállósággal. Ezt kellene megérteni, és nem attól félni, hogy a magyaroknak lesz külön színházuk. Beszéljenek a váradiakkal, ahol nem csak a magyar, de a román is túlszárnyalta önmagát. Sajnos idős kolléga vezeti a román társulatot, akiben él még a nosztalgia, és nem igazán tudja, hogyan működik a kulturális piac. A fiatalok támogatnák a szétválást, csak nincs bátorságuk ezt hangosan kimondani”.
Bessenyei Gedő az elöljáróknak is elmagyarázta, hogy ezek a hatalmas, több száz alkalmazottal működő színházak a 60-as években alakultak, az üzemek mintájára, egy időben a megyésítéssel. Akkor azt hitték, minél nagyobb az üzem, minél több az alkalmazott, annál jobban működik. Holott – magyarázza a direktor –, a kis üzemek, a kisebb színházak sokkal jobban működnek, áttekinthetőbbek gazdasági és pénzügyi szempontból. „A jövő a kisebb struktúráké, nem száz-kétszáz fős konglomerátumoké. A két színház létesítése az első lépés volna, következne a bábszínház intézményesítése. Váradon már megtették az első lépést”.
Persze érdekel, hogy a magyar polgármester, illetve a magyar megyei tanácselnök mennyiben támogatják, hogy létrejöjjön a magyar színház Szatmárnémetiben. A társulatvezető szerint mindenben támogatják, csakhogy sem a városi tanácsban, amely az intézmény fenntartója, sem a megyei tanácsban nincs többsége az RMDSZ-nek. Lobbizni kellene, politikai alkukat kötni. Szavaiból az derül ki, mintha a magyar elöljárók, a magyar közösség is némi bátorságdeficittel küzdene. „A döntés nem az én kezemben van, de nem hagyom magam lebeszélni. Mi újra és újra tematizáljuk, és próbáljuk meggyőzni a tisztségviselőket, hogy a Harag György Színház létrehozása lehetséges. A „hadjáratot” a politikusok, az elöljárók kell elindítsák, ők kell meggyőzzék kollégáikat, hogy a két színház mindenkinek nyereség lenne.”
De térjünk vissza a titokra. Történt, hogy az IFESZT második napján az erdélyi magyar kőszínházi igazgatók gyűltek össze, megbeszélni ügyes-bajos dolgaikat.
Erről közleményt is kiadtak, ami szerint: „Az intézményvezetők a romániai magyar színházakat érintő fesztiválok kérdéséről egyeztettek, és elhatározták, hogy a jövőben szorosabbra fűzik az egymással folytatott kommunikációt és együttműködést. A találkozón a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatát Keresztes Attila művészeti igazgató, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat Bocsárdi László igazgató, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházat Balázs Attila igazgató, az Aradi Kamaraszínházat Tapasztó Ernő igazgató, a nagyváradi Szigligeti Színházat Czvikker Katalin igazgató, a csíkszeredai Csíki Játékszínt Parászka Miklós igazgató megbízásából Budaházi Attila dramaturg képviselte. A zártkörű beszélgetés házigazdája Bessenyei Gedő István a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója és Stier Péter, a Szatmárnémeti Északi Színház adminisztratív igazgatója volt.
Az igazgatók kézjegyükkel ellátott szándéknyilatkozatban rögzítették, hogy támogatják a szatmárnémeti Harag György Társulat azon felterjesztését, amelyben Kossuth-díjra jelöli Csíky András színművészt, a szatmári társulat alapító tagját.”
A közleményen túl a folyosói hírek szerint négy színházigazgató, a szatmári, a váradi, az aradi és a temesvári abban egyeztek meg, hogy a jövőben szorosabbra fűzik a kapcsolataikat. Közös projektekről, előadáscserékről, alkotók meghívásáról szólt a fáma.
Bessenyei Gedő István, a találkozó házigazdája, ha csak egy alig észrevehető bólintással is, de megerősítette ezzel kapcsolatos értesülésünket.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Lelkésztalálkozó, ami településeket hoz össze
Testvérvárosi kapcsolatok kevésbé ismert hozadéka, hogy a különböző felekezetek lelkipásztorait találkoztatják. Budapest V. kerület Belváros Lipótváros kezdeményezésére szervezték nemrégiben a X. Kárpát-medencei Ökumenikus Lelkésztalálkozót. Gyergyószentmiklóst Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános és Tőkés-Bencze Zsuzsa unitárius lelkész képviselte. Erről számoltak be.
Az idők jelei – ez volt a mostani találkozó vezérgondolata, az élet aktuális kérdései, a migráció, új evangelizáció és a vallások párbeszéde került „napirendre”. A Kárpát-medencéből gyűltek össze római katolikusok, reformátusok, köztük a német ajkúak is, unitáriusok, evangélikusok és ortodoxok.
Amint a hétfői sajtótájékoztatón a főesperes elmondta, a négynapos együttlét során nagy élményt jelentett a belvárosi fő plébániatemplomnak a restaurálás utáni állapotát látni. Kétezer éves múltra enged visszatekinteni az építmény, melynek közelében római hadvezér szállása volt, korabeli padlófűtéssel, ahol a 12. századi, első római katolikus templom falmaradványai megvannak, a később épített templom az, ahol Mátyás királyt majd Ferencz Józsefet is megkoronázták. De élmény volt együtt menni a Kerepesi temetőbe, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Batthyány Lajos mauzóleuma mellett egy kis szeletét meglátogatni a temetőnek, az 56-osok síremlékeit, sétálva az árkádok mentén. Közös istentisztetek is részei voltak a napi programnak, minden alkalommal más gyülekezet meghívásának téve eleget.
Portik-Hegyi Kelemen főesperes elmondta, egyik istentiszteleten részt vett Balogh Zoltán miniszter is. Tőle tudták meg, hogy a magyar kormány tagjai havonta többször is találkoznak péntekenként, együtt imádkoznak felekezeti különbségek nélkül.
Konferencia is része volt a programnak, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Közjó műhelyében a Keresztény gondolkodók első fórumának égisze alatt folytak a munkálatok. Amint a gyergyóiak elmondták, a kezdeményezésnek az a lényege, hogy keresztény szemmel tekintsenek a jelenlegi problémára, arra a közjót szolgáló javaslatokat tegyék meg, pontosabban fogalmazzák meg üzenetként azok felé, akik az ügyben lépéseket tehetnek. Az üzenetekből programok is születnek a következő esztendőkben.
Olyan csoportokban dolgoztak a résztvevők, mint szellemi, lelki javak, szekuláris világ, hagyomány-szabadság, testi-lelki egészség, technológia-környezetvédelem, kultúra-elidegenedés, közösség, közélet, párkapcsolat-család, anyagi javak és emberi értékek. Az ifjúság és fejlődés csoportot erősítő Tőkés-Bencze Zsuzsanna azt hangsúlyozza, hogy az ifjúságnak a nagybetűs életről, a boldog házasságról, a családi életről, problémamegoldásról sokkal hangsúlyosabban kellene beszélni, akár az oktatásba is beépíteni. „Örömmel hallottam, vannak hasonló kezdeményezések, van, ahol boldogságóra is szerepel a tanrendben. Ha ezt mi is el tudnánk érni, egy ilyen tantárgy inkább szolgálná a boldog felnőtt életet, mint a sok matek és társai. Hátha megérjük, hogy a gyermekeink az iskolában is kapnak egy alapot arra, hogyan kell szembenézni az élet nehézségeivel, és persze örömeivel is.”
Az összetartozás élménye
A lelkésztalálkozókat minden év őszén, Lipót napja környékén Budapesten szervezik meg, de tavaszra is beütemeznek egy-egy találkozót. A következő helyszíneként Ukrajnát jelölték meg, de tervezik a gyergyószentmiklósi találkozást is a későbbiekre. Arra a kérdésre, érződött-e, hogy Budapest V. kerülete és Gyergyószentmiklós testvérvárosi viszonya nem felhőtlen az utóbbi időben, a főesperes elmondta: „Ennek mi jelét sem láttuk, nagyon körültekintő, kitűnő vendéglátásban volt részünk. Azt hiszem, egyre jobban letisztulnak a dolgok, ha megrázkódtatás érte is a kapcsolatot, erősödik és még szorosabbá válik. A gonoszság nem tudta tönkretenni, inkább megtisztította. Jelezték is, hogy küldöttség jön a mi városnapi ünnepségünkre.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Péntek János: a mindennapokban kell rendben lenni a nyelvhasználattal
Nyelvhasználat időben és térben címmel tartott előadást kedden Csíkszeredában a magyar nyelv napja alkalmából. A rendezvényen erdélyi egyetemi tanárok és szaktekintélyek a magyar nyelv használatának történelmi aspektusairól és aktuális gyakorlatokról, valamint a veszélyekről értekeztek.
Péntek János akadémikus (fotó), az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke A magyar nyelv kiteljesedése és felemelkedése. Az 1844. évi II. Törvénycikk címmel tartott előadást, majd Magyari Sára (Partiumi Keresztény Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék) Szóhasználat időben és térben – a fegyelem iskolai képének változásáról beszélt. Ezt követően Lajos Katalin (Sapientia EMTE, Csíkszereda, Humántudományok Tanszék) Ünnepnapok és hétköznapok a magyar helyesírásban tematikában értekezett, majd Iskolák veszélyben címmel beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatót tartottak. Kiss Tamás társszerzővel, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársával Tódor Erika-Mária, a Sapientia EMTE, Csíkszereda, Humántudományok Tanszék oktatója beszélgetett.
Mint ismert, a magyar nyelv napját 2011-től november 13-án ünneplik szerte a Kárpát-medencében, 1844-ben ezen a napon lett ugyanis hivatalos a magyar nyelv az államigazgatásban és közoktatásban. Románia hivatalosan 2015-ben csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez.
Péntek János akadémikus előadásában az 1844-es törvény előzményeire világított rá, köztük az 1825. november 3-án megalakult Magyar Tudományos Akadémiára is kitért. Előadása végén a Romániában is hivatalosan megünnepelhető magyar nyelv napjáról elmondta: „nem tudok mit kezdeni vele, és azért nem tudom pontosan elhelyezni, mert 1990-től mi minden évben megünnepeltük a magyar nyelv napját, soha senki nem korlátozott benne. Nekünk a mindennapokban folyamatosan gondjaink vannak a magyar nyelv használatával.”
Úgy véli, ha a mindennapokban rendben vagyunk a nyelvhasználatot illetően, akkor jöhetnek az ünnepnapok. Hangsúlyozta, a magyar nyelv legyen hivatalos, tűnjön el minden szintről a magyar nyelvvel kapcsolatos korlátozás és hátrányos megkülönböztetés. A hazai oktatásban a tananyagban is van magyar ellenesség és magyar nyelv ellenesség – ezeket kellett volna megoldani előbb. „Azt szeretném, hogy legyenek nyugodt hétköznapjaink. Mindenki a nyelvhasználatban, kellő bátorsággal, méltósággal úgy beszéljen, ahogy ő akar, ahogy ő szeret, ez a normális. Tessenek önök is a magyar nyelvre olyan nyitott lélekkel és tisztelettel gondolni, ahogy egy magyarul beszélő embernek kell” – biztatta a hallgatóságot.
Az eseményt Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Humántudományok Tanszéke és a Spektrum Oktatási Központ szervezte.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Gyergyóban születtek a legszebb erdélyi magyar dalok
A gyergyószentmiklósi No Sugar és a szárhegyi Dreamland Residents zenekarok egy-egy szerzeménye nyerte a Legszebb Erdélyi Magyar Dal címet idén profi, illetve amatőr kategóriában. Az elismerés hatalmas lendületet ad az alkotóknak, az ezzel járó koncertfellépési és stúdiófelvétel lehetőségek pedig a népszerűsítésben nyújtanak hatalmas segítséget.
Alig pár héttel azt követően, hogy a Cseh Tamás Program keretében elnyert támogatásrólszámoltunk be, ismét örömhírt közlünk a No Sugarról: Hiszek benned című számával az együttes elnyerte a Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázat első helyezését profi kategóriában. A díjat szombaton vehették át a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban tartott gálaünnepségen.
Bereczky Botond, a No Sugar együttes gitárosa megkeresésünkre elmondta: nagyon örülnek az elismerésnek. Mint tájékoztatott: a pályázat esetében a profi kategóriába azokat az együtteseket sorolták a szervezők, akik már lemezt adtak ki saját szerzeményeikből. A No Sugar idén tavasszal lépte meg ezt a lépést: Hiszek benned címmel készítette el első kislemezét. A címadószámmal jelentkeztek a Legszebb Erdélyi Magyar Dal kiírására. A zsűri értékelése értelmében ezzel győzték le versenytársaikat.
„A dal egy része már régebben született. A szöveget jómagam és a zenekar egykori tagja, Barabás Árpád írta, hangszerelését viszont idén tavasszal véglegesítettük, átformálva az új énekesnőnk személyiségéhez” – avatott be a részletekbe Bereczky. Mint mondta, a No Sugar daloknak, így a nyertes dalnak sincs konkrét üzenete, valamennyi szerzeményükkel az a szándék, hogy érzelmeket, gondolatokat ébresszenek a hallgatókban. „Nekem például szólhat arról is ez a dal, hogy magamban hiszek, de másoknak jelentheti a szülők, barátok, szerelmek iránt érzett bizalmat. Egyik dalunkkal sem szándékunk, hogy konkrétumokat közvetítsünk. Arra törekszünk, hogy mindenkihez épp az a fajta üzenet érjen el, amit sajátjának érez ki belőle” – mondta a szövegíró-gitáros.
Újabb lendületet ad a hét végén kapott elismerés a No Sugar tagjainak, akik teljes gőzzel dolgoznak a jövő év elejére tervezett nagylemezükön. Addig viszont még hallhat újdonságokat a közönség az együttestől: hamarosan bemutatják a Progym jégkorongcsapatnak himnuszként szánt számot, illetve Karácsonyi dal című szerzeményüket. A közeljövőben a szélesebb közönség élőben is találkozhat az együttessel, hisz az elismeréseknek köszönhetően Erdély több városában, Magyarországon és Szlovákiában is lesznek koncertfellépéseik.
A szárhegyi együttes álma is valóra vált
Koncerteken lesznek hallhatók a Dreamland Residents szerzeményei is – a szárhegyi együttes Poros az ég című számával amatőr kategóriában nyerte el a Legszebb Erdélyi Magyar Dal címet a hétvégén. A bandának nagy meglepetést és határtalan örömet jelent az elismerés, hisz egy éve még csak álom volt számukra ez.
„A tavaly a Bagossy Brothers Company Elviszlek című dala nyerte el ugyanezt a címet. Akkor mi elgondoltuk, hogy milyen megtisztelő lehet egy kisvárosi, egy gyergyói zenekarnak ez a neves díj. Álmodtunk mi is erről” – nyilatkozta lapunknak Mihály Csaba, a Dreamland Residents billentyűse. Kedvenc számukkal, a Poros az ég cíművel neveztek be az idei kiírásra, és várták, hogy történjen, aminek történnie kell. „Nem görcsöltünk rá a díjra. Már azt is megtisztelőnek éreztük, hogy az 52 benevezett dalból az első hat közé jutott a mi szerzeményünk” – mondta Mihály Csaba. Most, hogy már tudják, ők lettek a kategóriagyőztes zenekar, hatalmas lendületet kaptak, ugyanakkor a sikerrel járó feladatot is maguk elé tűzték. „Egy jó dolog történt velünk, egyik álmunk valóra vált, de nem kell ezt a sikert sem egymás között, sem mással szemben érzékeltessük. Ezt meg kell tanulnunk kezelni. Még nagyobb alázat kell legyen bennünk a munkánkkal szemben, mint eddig volt. Az egyértelmű, hogy ez a díj előre és még tovább késztet bennünket” – fogalmazott Mihály Csaba. Szövegíróként a nyertes dalról elmondta, érzelmeket közvetít.
„Amikor írtam, nem volt tudatos, hogy mit is szeretnék összességében átadni az embereknek. Az én akkori lelkiállapotomat írtam meg olyan formában, hogy annak legyen üzenete és tükrözze azt, hogy milyen attitűdben íródott. Csak utólag jöttem rá, hogy értelmezhető a szöveg: a kudarcokba belefáradt ember állapotát tükrözi, aki ahelyett, hogy felállna és küzdene tovább az álmai felé, egy kicsit félrevonul. Ugyanakkor a kontraszt is megtalálható benne: a kék égig el lehet jutni, csak a létrán fel kell mászni, törekedni kell. Egy társ is kell, aki a létrát tartja. Ha az önerő mellett a segítség is megvan, elérhetjük az álmainkat” – értelmezte a Poros az ég című dal szövegét Mihály Csaba.
A Dreamland Residentsről elmondta, a hattagú zenekar alig másfél éves, saját számokat pedig csupán egy éve kezdtek el írni, játszani. Alternatív folk pop sítusban játszanak. Egy sikeres pályázat révén az ősz elején készítették el első középlemezüket, az öt számot tartalmazó EP anyaga már megtalálható a Youtube-on. A tagok közül hárman Kolozsváron tanulnak, a távolság miatt összpróbákra csak kéthetente tudnak sort keríteni. A köztes időben mindenki nagyon komolyan gyakorol.
Az elkötelezett munka mellett egyelőre kíváncsian várják a visszajelzéseket a középlemezre és gőzerővel készülnek a nagylemezre, ugyanakkor tervük, hogy fellépések által minél szélesebb körben ismertekké váljanak.
A Legszebb Erdélyi Magyar Dalról
Második alkalommal hirdette meg idén májusban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és a Gitár East Egyesület a Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatot az erdélyi zenekarok számára. A kiírás célja, hogy bátorítsa a magyar nyelvű, saját szerzemények írását és előadását, illetve felkarolni azon zenekarokat, amelyeknek még nem volt lehetőségük megmutatkozni a nagyközönség előtt.
A győzteseket a szombati gálaesten hirdették ki a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban, ahol a zsűri (André Ferenc slammer, Balázs Imre József költő, Sántha Zsuzsanna énekes és Zilahi Csaba rádiós műsorvezető) értékelte is a pályázatra benyújtott dalokat.
A profi kategória második helyezettje a Koszika & The HotShots lett, a harmadik díjat az Ego Sum nyerte. Amatőr kategóriában második legjobbnak a Mary Grace zenekar, harmadiknak a Légió együttes egy-egy dalát értékelte a zsűri.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Nem rajonganak Bukarestben az oroszbarát moldovai elnökért
MTI - Nagy késéssel és hűvös hangnemben reagált a hazai döntéshozó politikusok arra, hogy a "másik románnyelvű államként" emlegetett Moldovai Köztáraságban az oroszbarát Igor Dodon nyert az elnökválasztáson az európai elkötelezettségű Maia Sanduval szemben.
Klaus Johannis államfő - hétfő este kiadott közleménye szerint - "tudomásul vette" a voksolás eredményét, és a tisztségével járó felelősségére figyelmeztette az új moldovai elnököt, anélkül, hogy nevén nevezte volna őt vagy gratulált volna győzelméhez. Az államfő kifejezte meggyőződését, hogy Moldovának csak az európai közeledés folytatása hozhat hosszú távon jólétet.
Ax elnök bölcsességre és kiegyensúlyozottságra intette moldovai kollégáját, és - a moldovai állampolgárok érdekére hivatkozva - a belső politikai és intézményi stabilitás megőrzését, az állam korszerűsítésére irányuló reformfolyamat megerősítését sürgette. "Ezen az alapon és ezzel a céllal" Románia határozottan támogatja Moldova európai közeledésének folytatását, és kiáll a Moldova európai integrációját segítő stratégiai partnerség fejlesztése, a kétoldalú projektek folytatása mellett - zárul az elnöki hivatal közleménye.
Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke csalódottságát fejezte ki az elnökválasztás eredménye miatt, mégis úgy vélte: Románia nem fordíthat hátat Moldovának. Traian Băsescu volt államfő arra emlékeztetett, hogy 2005-ben a moldovaiak alig három százaléka támogatta volna a Romániával való egyesülést, és az európai közeledés hívei sem voltak sokkal többen. Ehhez képest "hatalmas előrelépésnek" nevezte, hogy most már - értelmezése szerint - a moldovai polgárok 48 százaléka Európa- és Románia-párti.
Putyin gratulált a győztesnek
Választási győzelme után a Rosszija 24 orosz hírtelevíziónak nyilatkozva Dodon kijelentette: a választási eredmény azt jelzi, hogy Moldova népe az Oroszországhoz való közeledésre és a Dnyeszter menti konfliktus rendezésére szavazott.
Moszkvában Vlagyimir Putyin elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov kijelentette, hogy Oroszország tiszteletben tartja Moldova népének választását, és gratulál a győztesnek, akit a kapcsolatok "normalizálására" és fejlesztésére ösztönöz, miután a Moldova és az Európai Unió közötti társulási szerződés feszültséget váltott ki Moszkva és Chișinău között.
maszol.ro

„Lehessen magyarul is ügyet intézni” – ezért szükséges a nyelvi jogok kiszélesítése
Legyen a magyar a második hivatalos nyelv ott, ahol a magyarok többségben élnek; csökkenjen a felére az anyanyelv-használati küszöb azért, hogy minden olyan településen, ahol a lakosság egytizede magyar, lehessen magyarul is ügyet intézni – tűzte ki célul választási programjában az RMDSZ. Székelyföldön és Kolozsváron néztünk utána, mit jelentenének a magyar közösség számára ezek az intézkedések, illetve milyen értékben érvényesülnek a jelenlegi törvények.
Székelyföldön esetleges és helyzetfüggő a magyar nyelvhasználat biztosítása, hiába élnek többségben a magyarok, a közélet majd-minden területén tapasztalható a közösség nyelvi jogainak korlátozása – jelentette ki a Maszolnak Benkő Erika. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője szerint néhány éve azért hozták létre a jogsegély-szolgálatot, hogy védelmet tudjanak biztosítani azoknak, akiket hátrányos megkülönböztetés ér, és tapasztalataik szerint széles a panaszosok köre az etnikai diszkriminációtól a nyelvi jogok biztosításáig. Benkő Erika szerint tevékenységüknek köszönhetően némileg változott a helyzet, pozitív példákról is be lehet számolni.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat az elmúlt években kérdőívekkel kereste fel a háromszéki közintézményeket, önkormányzatokat, amelyekben a magyar feliratokról, tájékoztató kiadványokról, magyar formanyomtatványokról, magyar nyelvű honlapról, magyar nyelven is megfogalmazott határozatokról érdeklődtek. Tapasztalatok szerint már attól történtek előrelépések, hogy ezekre a dolgokra rákérdeztek az intézményvezetőknél. Voltak közintézmények és önkormányzatok, ahol korábban nem voltak sem magyar formanyomtatványok, nem létezett magyar ügyfélszolgálat és magyar honlap, de azáltal, hogy érdeklődtek, az érintett intézmények legalább részlegesen próbálták megoldani a hiányosságokat.
Többletkiadásokkal is jár
Benkő Erika szerint minden szinten tenni kell annak érdekében, hogy kiszélesedjenek nyelvhasználati jogaink. Hozzátette, hogy ő maga november 23-án, az ENSZ kisebbségügyi tanácsában mutat be egy jelentést és felkéri a nemzetközi fórumot, hassanak oda, hogy Románia tartsa be a kisebbségügyi vállalásait.
„Sajnos a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat keretében elvégzett munkánk során azt tapasztaltuk, annak ellenére, hogy Románia nagyszerű vállalásokat tett arra az anyanyelvűséghez való jog biztosítására, a gyakorlatban ez esetleges és helyzetfüggő” – mondta Benkő Erika. Szerinte a közhivatalok viszonyulása attól függ, hogy van-e megfelelő alkalmazott, aki el tudja végezni a kétnyelvűséggel járó többletmunkát, hiszen ha például egy beadványra magyarul kell válaszolni, a közhivatalnoknak azt először meg kell írnia románul és lefordítania magyarra.
A kétnyelvűség többletkiadásokkal is jár, ezért a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat azt szeretné elérni, hogy a román állam vállalja fel a kétnyelvűséggel járó plusz kiadásokat. „Rá kell vennünk a román államot, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel, ezért nem elegendőek a nemzetközi ajánlások, hanem világos törvények kellenek, hiszen a jelenlegi törvénykezések biztosítják a kétnyelvűséghez való jogot, de nem rendelnek melléke finanszírozást”– mondta Benkő Erika.
Abszurd helyzetek az igazságügyben
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője több problémát is felsorolt, olyan esetekről, ahol sérül az anyanyelvhasználati jog. Például előfordult, hogy a sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségi osztályán a beteg nem tudott anyanyelvén beszélni az orvossal. A jogvédő szolgálat panasza nyomán a sepsiszentgyörgyi kórház vezetősége elrendelte, hogy a sürgősségi osztályon mindig legyen legalább egy olyan személy, aki beszél magyarul, és tud kommunikálni a kiszolgáltatott beteggel. „Azoknak is gondjuk lehet az orvosi szaknyelvvel, akik jól beszélnek románul, ezért dolgoznunk kell azon, hogy az egészségügyben biztosítani lehessen az anyanyelv használatot” – magyarázta a jogász.
Benkő Erika szerint az igazságszolgáltatásban is van helye a jobbnak, hiszen törvény szerint a tárgyalásokon tolmács biztosítja az anyanyelvűséget, de ezt előzetesen kell kérvényezni. Emellett az az abszurd helyzet tapasztalható, hogy akkor sem zajlik a tárgyalás magyarul, ha a bíró, az ügyvéd és a felperes is magyar. Emlékeztetett, hogy az elmúlt rendszerben és a forradalom után is egy ideig ez bevett szokás volt az igazságszolgáltatásban, de ma már akkor is románul kell beszélni, ha minden résztvevő magyar.
Az emberek félelmét le kell építeni
A székelyföldi önkormányzatokban történtek előrelépések a magyar nyelv használata terén, de ennek minősége és mennyisége nagyban függ a polgármestertől és tanácsosoktól. Benkő Erika szerint van lehetőség magyar nyelven megfogalmazni a beadványokat, de sok esetben csak románul érkezik rá válasz. Törvény szerint azonban, ha valaki magyarul fordul a közhivatalhoz vagy önkormányzathoz, annak kötelessége magyarul is válaszolni.
Tapasztalatok szerint jelenleg ez 60 százalékban megtörténik, de még dolgozni kell rajta, hogy minden érintett közintézmény és önkormányzat betartsa a törvényt. Ez esetben az emberek félelmét, régi beidegződéseket is le kell építeni, mivel sokan azt tartják, hogy magyarul fogalmazzák meg a beadványaikat, kéréseiket, akkor kedvezőtlenül bírálhatják el azt, vagy késve kap rá választ. „Rajtunk áll, hogy a közintézmények hogyan kezelik ezt a kérdést. Tudni kell, hogy bármikor, bármilyen helyzetben jogunk van az anyanyelv használatra, ezért éljünk ezzel a lehetőséggel”, hívta fel a figyelmet Benkő Erika.
A Maszol érdeklődésére, hogy szokott-re élni az anyanyelvhasználati jogaival, egy sepsiszentgyörgyi férfi, T. Attila elmondta: előfordult már, hogy egy önkormányzathoz leadott magyar nyelvű kérésére kizárólag román nyelvű választ kapott. Hozzátette: hiányolja, hogy az iskolákban nem tanítják meg a gyerekeket arra, hogy miként kell magyar nyelvű beadványokat megfogalmazni. Tudomása szerint a tanterv tartalmazza, hogy a diákoknak meg kell tanítani a kérések, beadványok megfogalmazását, de tanárokon múlik, hogy azt kizárólag román nyelven-, vagy magyarul is megtanítják.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője szerint valóban fontos, hogy a fiatalokban tudatosítsák az anyanyelv használatának fontosságát. „Nagyon fontos, hogy mindenki megtanuljon beszélni román nyelven is, de legkönnyebben anyanyelvünkön tudunk érvényesülni ” – mondta Benkő Erika. Hozzátette: büszke arra, hogy miután a jogvédő szolgálat néhány éve intenzív levelezést folytatott az oktatási minisztériummal és a tanfelügyelőséggel, most sikerült azt elérni, hogy az ellenőrzőbe magyarul írják be a minősítéseket. Rossz volt hallani, hogy a gyerekek a „kitűnő” minősítés helyett azt mondták: „kaptam egy fb-t vagy foarte binét”, mondta Benkő Erika, aki szerint gyermekkorban kell kialakítani az öntudatot és kifejleszteni azt a mentalitást, hogy számít az anyanyelv és lehet érvényesülni magyarul is.
Antal Árpád: reális célkitűzés
Reális célkitűzés az, hogy a magyar nyelv legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön – jelentette ki a Maszol megkeresésére Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármesterének magyarázata szerint Romániára jellemző, hogy amit tíz év alatt nem lehetett megoldani, kedvező konjunktúrában egy nap alatt megoldódik. Rámutatott, hogy ha Szlovéniában lehet regionális hivatalos nyelv a magyar, ha Szerbiában négy nyelven, így magyarul is kiállítják az anyakönyvi dokumentumokat, akkor Romániában is lehet a törvényeket és az alkotmányt a valósághoz igazítani.
Antal Árpád szerint azért van szükség arra, hogy a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé váljon, mert ezáltal több tucat pert lehetne megspórolni, és véget lehetne vetni a folyamatos jogi herce-hurcának. A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint a magyar nyelv hivatalos státusa arra is jogi alapot teremtene, hogy a Székelyföldön szolgáló rendőröktől, csendőröktől megköveteljék a nyelvismeretet.
Még mindig nincs többnyelvű helységnévtábla Kolozsváron
Kolozsvár az erdélyi magyar kultúra fellegvára, ennek ellenére a rendszerváltás után sem került többnyelvű helységnévtábla a város határába. Pedig 2014. július 14-én még a bíróság is erre kötelezte az önkormányzatot, de Emil Boc polgármester fellebbezett arra hivatkozva, hogy a magyarság aránya nem éri el a húsz százalékot a városban. 2015. február 5-én a Kolozsvári Táblabíróság érvénytelenítette a korábbi ítéletet. Már ez a példa szemlélteti, mit jelentene a kolozsvári magyarok számára az anyanyelv-használati küszöb 20 százalékról 10 százalékra történő csökkentése.
Idén június 24-én mutatták be az RMDSZ és PNL közötti megállapodást a szövetség szervezeti vezetői, amely értelmében a kisebbségek etnikai arányától függetlenül háromnyelvű (román, magyar, német) helységnévtáblákat helyeznek azokon a Kolozs megyei településeken, amelyek helyi önkormányzatában a két párt van többségben. Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök elmondta, a megállapodás továbbra is érvényben van, viszont nem kötötték határidőhöz a dokumentumban szereplő kérdéseket.
Véleménye szerint ugyanakkor egy országra kiterjedő problémát általános szabályozással kell elérni, hogy többé ne interpretációkon múljon a nyelvi jogok betartása. Ezért is érett meg az idő a törvénymódosítási javaslatra.
„Azt szeretnénk elérni, hogy a törvényben határozottan megjelenjen az önkormányzat joga arra, hogy ha sem a tíz százalékos arány, sem az abszolút számú közösség nincs jelen, legyen joga dönteni ebben a kérdésben” – magyarázta. A képviselőjelölt szerint az alsó küszöbökről lehet vitázni, de a tíz százalék egy olyan cél, amit reálisan, egy adott politikai kontextusban el lehet érni.
Az a lehetőség is fennáll, hogy a törvénymódosítást követően polgármesterek továbbra is ellenállnának, de inkább az tapasztalható, hogy ahol a húsz százalékos küszöböt elérte a kisebbség, kitették a többnyelvű táblát – mondta el Csoma.
Bethlendi: fontos az ötezres küszöb
A Musai-Muszáj mozgalom képviselője, Bethlendi András szerint a küszöb csökkentése javít a nyelvi jogok helyzetén, mert így több település, tehát több magyar esne a törvény hatálya alá. Úgy véli azonban: a probléma abban rejlik, hogy Romániában viszonylag jó hogszabályok vannak, csakhogy ezeket nem tartják be. „A civilek szerepe, hogy számon kérjék ezeket, ha a politikum nem jár sikerrel. Kolozsváron ugyanakkor nem egy meghatározott küszöb miatt kellene kitenni a táblát” – tette hozzá Bethlendi.
Szerinte RMDSZ javaslatának előnye, hogy egy abszolút küszöböt is kijelöl, az ötezer főt, amely fölött az adott kisebbség közösséget nyelvi jogok illeti meg. Erre szerinte mindenképpen szükség van, mert nem csak az arányokat kell figyelembe venni, hanem egy nagyobb település több ezer fős magyar közösségének igényeit is. Ugyanakkor fontos arra odafigyelni, hogy amikor nem biztosítanak mindenkinek ugyanolyan jogokat, az visszalépést jelent. „Egy olyan küszöböt kell keresni, amelyiknél a legkisebb a visszalépés, de még működőképes tőle a rendszer. Ez a finnországi svédek példája, ahol nyolc százalékban és háromezer főben állapodtak meg” – fogalmazott Bethlendi.
Idén a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport helyi lakosok a többnyelvű táblára vonatkozó kérését gyűjtötte és adta le a polgármesteri hivatalnál, májusban arra buzdította a kolozsvári lakcímmel rendelkezőket, hogy csatlakozzanak a táblák kihelyezéséért indított perhez. 2015-ben számos villámcsődületet szerveztek, intolerancia díjat ítéltek oda. A bíróság idén február 15-én döntött: Kolozsvár magyarságát nem illetik meg a többnyelvű helységnévtáblák, a felperes Minority Rights Egyesület keresetét nem tartotta megalapozottnak. A felperes ismét fellebbezett, mert véleményük szerint a bíróság nem vizsgálta meg helyesen az ügyet és nem indokolta meg alaposan a döntését. A bíróság alapfokra visszaküldte az ügyet, a következő tárgyalás pedig december 6-án zajlik.
A törvényt nem tartják be
Szőcs Izabella jogtanácsos tapasztalata szerint Romániában a nyelvi jogok érvényesítésében nem a 20 százalékos küszöb jelenti a legnagyobb problémát. „Számtalan helységben hiába van meg a törvényes küszöb, nem tartják be a törvényt” – állapította meg. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a húsz százalékos arányt nem a jelenlegi adatok, hanem a közigazgatási törvény hatályba lépésekor érvényben lévő népszámlálás szerint kell vizsgálni. „Ez az időpont 2001. Kolozsváron is hasonló a helyzet, mivel 2001-ben a magyarok aránya jóval 20 százalék fölött volt. Tehát a törvényes alap létezik, csak a végrehajtás, a politikai akarat hiánya miatt nem hajtották végre, ezért szükséges pereskedni” – mondta a Maszolnak.
A küszöb csökkentése véleménye szerint Kolozsváron nem változtatna a jelenlegi helyzeten. Ha ugyanis tíz százalékos a küszöb, de a polgármester nem akarja végrehajtani a törvényt, akkor szintén perelni kell. „Úgy gondolom, hogy első sorban az olyan helységekben kéne végrehajtatni az anyanyelv-használati jogokat, ahol megvan a húsz százalék, és majd következhet a küszöb csökkentése. Az 1206/2001-es kormányhatározat tartalmaz egy listát, azokkal a helyiségekkel, ahol esedékes a tábla kihelyezése és a többi jog betartása. Mindenki figyelmébe ajánlom ezt a listát, mivel a felsorolt helységek többségében nincs tábla, a többi jogról nem is beszélve” – magyarázta Szőcs Izabella.
Kovács Zsolt/Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Nem tökéletes, de hiányozna, ha nem lenne – mérleg a 22. Marosvásárhelyi Könyvvásárról
Véget ért a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár 22. kiadása. A szerzők jól érezték magukat, a könyvkereskedők véleménye megoszlik a helyszínnel kapcsolatban, a látogatók lelkesen gyúródtak a standok előtt.
A marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokába lépve egy könyvet mintázó pad (érdekes módon a saját vallást kidolgozó indiai Osho írásából származó idézettel) és sárga háttérre nyomtatott író-költő arcképek és idézetek fogadták a látogatót. Az arculatért felelős társszervező Marosvásárhelyi Kulturális Központ nem csak a sárga színnel igyekezett felhívni a figyelmet a könyvekre, hanem kocsmakvízzel, saját dallal, táncos megnyitóval, videoüzenetekkel.
Látogatók még hétköznap délelőtt is voltak, sokan panaszkodtak viszont arra, hogy a szűk tér miatt nem lehet kényelmesen hozzáférni a standokhoz. A könyvbemutatók, beszélgetések iránt változó volt az érdeklődés, azért is, mert sokszor több fontos esemény zajlott egyszerre, a páholy bejáratánál berendezett Irodalmi Kávéházban zajló beszélgetéseken pedig néha átvonult egy gyanútlan látogató.
Az apróbb hibák ellenére úgy tűnik, hogy a könyvpiac minden szereplőjének, szerzőknek, kiadóknak, kereskedőknek és olvasóknak is hiányozna a legnagyobb erdélyi magyar könyves rendezvény, ha nem lenne.
Kinőtte a színház előcsarnokát a könyvvásár?
Káli Király István főszervező úgy tudja, a könyvkereskedők 90 százalékának legalább annyi forgalma volt, mint a tavaly, de nagy részüknek még több. Ezt Hajdú Áron, a Bookart Kiadó vezetője is megerősítette, de a problémákra is rávilágított. „Szeretünk itt lenni. Nagyobb volt a forgalmunk az idén, mint a tavaly, mondjuk vegyesek az érzések, mint mindig, ugyanaz tér vissza állandóan, hogy ez a vásár – a 22. már – nagyon-nagyon kinőtte a színház előterét és valószínűleg itt lépni kell, mert meggyőződésem, hogy a marosvásárhelyi olvasók, bárhol legyen a könyvvásár, elmennek oda. Kár, hogy a helyszín annak a kárára megy, hogy a vásárlók nyugodtan végigmehessenek és megnézhessék a könyveket, gyakorlatilag itt folyamatos gyúródás van” – mondta el Hajdú Áron.
Hasonlóan értékelte a rendezvényt Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója is, szerinte a vásár láthatósága a városban jobb, ugyanakkor a színház egyre zsúfoltabb. „Egymás bemutatóiba belekiabálunk, több helyen van hangosítás a térben és ezek nincsenek teljesen lezárva. Hangzavar van, és nem tesz jót a vásárnak az, hogy ekkora tömeg van ilyen kis helyen, sok helyen világos, hogy csak azért, hogy standot lehessen adni kiadóknak, nagyon szűk helyek jöttek létre. Felmerült már több éve a városi sportcsarnok, de végül a szervezők úgy döntöttek, hogy oda nehezebben menne el a közönség. De előbb utóbb ezt meg kell lépni” – véli Zágoni Balázs.
„Én pillanatnyilag nem látok lehetőséget arra, hogy elköltöztessük a könyvvásárt, tekintve, hogy a színház épülete szinte minden szempontból megfelel” – válaszolt a felvetett problémára Káli Király István főszervező. „A sportcsarnokkal próbálkoztunk már, maximum 30 nappal a rendezvény előtt kötnek szerződést, egy vásárt pedig harminc nap alatt nem lehet megszervezni, a bizonytalanra, arra, hogy lesz terem vagy nem lesz terem, nem szervezhetünk vásárt - egyfelől, másfelől valahogy én - ezt most képletesen mondom – a láb- és izzadtságszagot nem szívesen kötném össze a könyv kinézetével” – vázolta álláspontját a vásár főszervezője, aki leszögezte: semmiképpen nem költöztetnék más városba a könyvvásárt, mert ezt a hangulatot eddig csak Marosvásárhelyen sikerült megteremteni, noha könyvvásárok más erdélyi városokban is vannak.
Több száz új könyvet mutattak be
A könyvvásáron 41, különböző kaliberű kiadó képviseltette magát. A csíkszeredai Bookart Kiadó például két új könyvvel jelentkezett: Szakács István Péter Csempészáru című, apokrifeket tartalmazó novelláskötetét és egy fordításkötetet, Shumona Sinha indiai származású, Párizsban élő szerző Üssük agyon a szegényeket című művét, amely a migráció humánusabb oldalára világít rá. A Bookart célja a fiatal erdélyi szerzők támogatása és a kortárs világirodalom eljuttatása a magyar olvasókhoz. „Segíteni kell az itteni olvasókat, hogy kicsit továbblépjenek, ugyanezt a célt szolgálja a Svájci írók sorozatunk is” – fogalmazott a kiadó vezetője, Hajdú Áron.
A Bookart kiadó vehette át a Szép Könyv díjat szépirodalom, illetve gyerekkönyv kategóriában is, Márton Evelin Szalamandrák éjszakája, valamint Fekete Vince Az a nagy-nagy kékség című köteteinek külalakjáért. Az előző években is díjazott kiadó igazgatója a Maszolnak elmondta, azért tartja fontosnak az ilyen jellegű díjakat, amelyhez hasonlót Bukarestben és Budapesten is kapott már a kiadó, mert a könyvkiadás háttérmunkásai, a tipográfus, az illusztrátor, a nyomda nem kap más visszajelzést.
Hajdú Áron elmondta, a Szalamandrák éjszakája esetében szoros együttműködés követeztében jött létre a könyv egységessége, ugyanis Márton Evelin férje illusztrálta a könyvet, a tipográfus pedig Hajdú Krisztina volt, aki szintén jól ismeri a szerzőt. Fekete Vince gyermekkönyve másképp készült: az illusztrátor csak a szöveggel találkozott. „A gyermekkönyvek esetében nagyon fontos, hogy az illusztrátor valami pluszt hozzon be a könyvbe, de nem ő a főszereplő” – tette hozzá Hajdu Áron. „Legtöbbször akkora illusztráció van – és ez szerintem itthoni betegség -, hogy már nem fér el a vers, a szöveg. Ennek az egységét Csillag István nagyon szépen megtalálta”- tette hozzá a Bookart vezetője.
Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója elmondta, az, hogy néhány éve könyvesboltot és kávézót is működtetnek Kolozsváron, sokat segít a kiadónak. „Az első évben nagyon rezgett a léc, azt láttuk, hogy volt egy nagyon jó indító hónapunk, de utána nagy lyukak keletkeztek a költségvetésben és csak az első év végén fordult át pozitívra. Elérhetővé tette a könyveinket és egy állandó „cash flow”-t produkált, ami azért segít, még ha nem is nyereséges” – fogalmazott Zágoni, majd hozzátette, először 2015-ben vitték el a kávézót is a könyvvásárra, idén pedig már a szervezők kérték.
A Koinónia gyerekkönyv terén két elsőkönyves szerzőt mutatott be Marosvásárhelyen: Gál Andrea Fecske utca 12., illetve Szőcs Margit Madarász Béni, avagy az űrparittyás ajándéka című mesekönyvét. A szerzőkkel kapcsolatban Zágoni Balázs kiemelte, hogy „érdekes látni, hogy magyartanárként vagy szerkesztőként az ember egy adott ponton felfedezi azt, hogy író is és hogy igényesen tud írni.” A felnőtteknek szóló kötetek közül Visky András hosszú szünet után megjelent új drámakötetét emelte ki Zágoni Balázs, valamint Aczél Dóra önéletrajzi regényét. A szerzőt csontrákkal diagnosztizálták tinédzserként, kórházi élményeiről ír úgy, hogy az nem érzelgős, de nagyon őszinte és nagyon élő, véli a kiadóigazgató.
A szakmai találkozások fontosabbak, mint a nyereség
A könyvvásáron most először volt jelen saját standdal a magyarországi Magvető Kiadó és a könyvvásár legnagyobb érdeklődésnek örvendő beszélgetésein olyan magvetős szerzők vettek részt, mint Parti Nagy Lajos, Závada Pál vagy Szabó T. Anna.
„Abszolút megérte eljönni, nagyon jóleső fáradtság van bennünk és nagyon jó ebben az itteni könyvvásárban, hogy ez egyszerre egy vásár meg egyszerre egy fesztivál és nagyon jó látni a Magvető Kiadó magyarországi és erdélyi szerzőinek ezt a közellétét” – mondta el Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője. „Örülünk egymásnak, beszélgetünk, mindenképpen szeretnék jönni majd jövőre is, mert azt látom, hogy szépen illeszkedik ez a fesztivál tematikusan is a többi könyves mustrához: pont olyantémákat vet fel, amiket körbe lehet járni” – tette hozzá. Szegő János a könyvvásáron szerzett élmények közül Dan Lungu Tyúkok a mennyben című könyvét emelte még ki, üdvözölve, hogy Marosvásárhelyen a román irodalommal is találkozni lehet. „Egyrészt ez egy magyar könyves mustra, másrészt mégis egy másik országban van, egy másik kultúra mellett” – összegzett Szegő János.
A szakmai találkozásokat tartja a könyvvásár legfontosabb hozadékának Gáll Attila, az Erdélyi Híradó Kiadó vezetője is: „Akárcsak tavaly, idén is 5 friss címmel jelentkeztünk a könyvvásáron. Nem az anyagi megtérülés, netalántán nyereség volt a fő szempont, hanem az, hogy szerzőink kézbe vehessék köteteiket, együtt szusszanjunk fel egy dolgosabb időszak után, és elkezdjük közösen megtervezni a könyvek utóéletét. De mindemellett szerény anyagi „sikert” is elértünk az idei könyvvásáron.”
Zsizsmann Erika
maszol.ro

A bölöni áldozatokra emlékeztek
A Magyarország kormánya által meghirdetett Gulag Emlékévhez igazodva vasárnap Bölönben megemlékeztek a barcaföldvári fogolytábor rabjairól és az ott elhunytakról, szóltak a táborban történtekről, életről, emberségről és halálról, majd kiállításon mutatták be e kegyetlen idők dokumentumait. Az unitárius szeretetotthont zsúfolásig megtöltő eseményt a bölöni református tiszteletes, Bartha Attila szavai nyitották meg. Imája során úgy fogalmazott: a háború azért törhetett ki, majd azt követően azért jöhettek létre fogolytáborok, és ott azért történhetett megannyi rémség, mert az emberek elfordultak Istentől, s szívükben nem a szeretet, hanem a gyűlölet lelt otthonra. Ha azt szeretnénk, hogy többet ne forduljon testvér testvér ellen, s hallgassanak a fegyverek, ismerjük meg az Istent – mondotta a lelkész.
Ungvári Barna András uzoni református lelkipásztor Jeremiás próféta könyvéből kölcsönzött igére alapozta beszédét. Mint mondotta, bár a történet régi, Krisztus előtt fél évezreddel született, ám üzen a mának is: a hitet vesztettek elvesznek, a hívők megmaradnak. Így volt ez a barcaföldvári táborban is: azok, akik a reményt feladták, ma az elmúlt évtizedekben felszámolt sírokban alusszák örök álmukat, ám sokan hazatértek azok közül, akik Istenbe vetették hitüket. „Megmaradás és élet csak ott van, ahol hit – tanúbizonyságot tehetnek mindazok, akik élték azt a kort. Nem szabad csüggedni! Ezt mondta az Úristen a zsidóknak, ezt mondta a fogolytábor lakóinak is; soha nem szabad reményt vesztenünk.”
Ifjabb Kozma Albert helybeli unitárius lelkipásztor a frontharcosokat példaképként állította a ma nemzedéke elé: sokaknak megvolt a lehetőségük, hogy a háború végén elhagyják szülőföldjüket, a távoli idegenben biztonságosabb helyet, boldogabb jövőt keressenek, de a haza hívó szava sokszor erősebb volt minden ígéretnél. Ezeket a jó magyarságtudattal megáldott embereket tette a román hatalom fogollyá, próbálta megtörni, vallásukat és jövőbe vetett hitüket elvenni. A tiszteletes úgy vélte, a mindenkori román kormány semmit sem változtatott célkitűzésein, ma is közösségünket gyengítené, számolná fel, fontos tehát, hogy elődeink áldozatvállalásából erőt merítve tegyünk a holnap érdekében.
Ungvári Barna András A megmaradás kövei című előadásában a barcaföldvári fogolytáborról szólt. Az elmúlt két évtizedben összegyűjtött korabeli dokumentumok, valamint a tábor poklát megjártak visszaemlékezései alapján elevenítette fel, milyen is volt, milyen is lehetett ott hetven éve az élet. A gyatra élelmezés és az életkörülmények hatására hamarosan fertőző betegségek pusztítottak, az orvosoknak csak kezdetleges felszerelések s jóformán semmi gyógyszer nem állt rendelkezésükre, s bár tudásuk legjavát nyújtották – érkezésük után negyedére esett vissza az elhunytak száma! –, napirenden voltak a temetések. Hogy hányan hunytak el, nem tudni, ugyanis a hivatalos adatok, illetve a túlélők visszaemlékezései igencsak különböznek. A román hatalom a ’89-es fordulat után is megpróbálta bagatellizálni az ügyet – a korabeli brassói sajtóban olyan cikk is megjelent, amely kétségbe vonta, egyáltalán volt-e Földváron fogolytábor! –, majd az emlékműállítást próbálták megakadályozni; hiába tartottak be minden formaságot, az akkori helyi elöljáró az avatást követően néhány órával elhordatta, s csak két év múltán, bírósági ítélet hatására állíttatta vissza.
Ungvári Barna András szólt a két bölöni áldozatról, Vajda Györgyről és Vajda Albertről is, a teremben levő idősek közül többen is adalékokkal egészítették ki történetüket. A bölöni unitárius egyház gondnoka, Uzoni István úgy vélte, a mai ifjúsággal meg kell ismertetni a háború hőseinek nevét és tetteit, az orosz és román fogolytáborokban sínylődők életútját, s ápolni kell emléküket.
A toronybejárat fölé elhelyezett emléktáblát – felirata: Az 1944–45-ben a földvári fogolytáborban, illetve a más fogolytáborokban meghalt vagy szenvedett bölöni magyar foglyok emlékére – Ungvári Barna András avatta fel, majd a kegyelet virágait helyezték el.
A Lőfi Áron Konferenciaközpontban a földvári fogolytáborról szóló vándorkiállítást nyitották meg. Összeállítói régi levelek, személyes hangvételű visszaemlékezések, a táborban készített összesítések, névsorok, bizonylatok és újságcikkek segítségével elevenítették fel a fogságot szenvedők mindennapjait, próbálták érzékeltetni, min is mentek át az ártatlanul meghurcoltak azokban a válságos időkben.
Hecser László
Háromszék
Erdély.ma

Kitüntetést kapott a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Communitas Alapítvány közös díját adták át kedd este Kolozsváron, a magyar nyelv napja alkalmából tartott ünnepségen a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének.
Ünnepi beszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra emlékeztetett, hogy az idén először Romániában is törvény által szentesített ünnep november 13. a magyar nyelv napja. A politikus elmondta: azok a nagy nemzetek is védik a nyelvüket, amelyek nem is gondolják, hogy veszélyben lenne. Szerinte kisebbségi sorban nemcsak a nyelvet kell védeni fokozottan, hanem az anyanyelvhasználat jogát, az iskolát, a kétnyelvű feliratot, az utcanévtáblát is.
Kelemen Hunor megemlítette, hogy az RMDSZ a következő parlamenti ciklusban el szeretné érni, hogy csökkentsék a jelenlegi 20 százalékról tíz százalékra azt az arányt, amely fölött megilleti egy nemzeti kisebbséget az anyanyelvhasználat joga a települése közigazgatásában.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetségét (MCSMSZ) Tánczos Vilmos néprajzkutató méltatta. Mint fogalmazott, a szövetség 25 éve állhatatos munkával dolgozik a moldvai nyelvi asszimiláció lassításán, a nyelvi revitalizáción. A szervezet 25 településen indította be a magyar nyelv délutáni oktatását, több helyen az iskolákba is sikerült bevinnie a magyar nyelv oktatását. Több településen magyar házakat épített vagy vásárolt és alakított ki.
Táncos Vilmos megemlítette, az MCSMSZ az egyetlen csángószervezet, amely az egész moldvai csángó közösséget legitim módon és hitelesen képviseli. Tevékenységét erős „ellenszélben" fejtette ki, amikor minden kis sikerért aránytalanul sok munkát kellett befektetni. Úgy vélte, a díj nemcsak a szövetség mai vezetőinek szól, hanem azoknak is, akik az elmúlt két és fél évtizedben részt vettek a szervezet munkájában.
A díjat: Sántha Csaba szobrász a bölcső című alkotását, és a 20 ezer lejes (1,4 millió forint) pénzjutalmat Pogár László, az MCSMSZ elnöke vette át, a „fordítsa a jó Isten vissza maguknak" köszönettel. A kolozsvári Kaszinóban tartott ünnepi gálán a magyarfalusi moldvai csángók népdal és népmese-előadásának, Bogdán Zsolt színművész Dsida Jenő-estjének, valamint Laczkó Vass Róbert és Szép András megzenésített verselőadásának tapsolhatott a közönség.
MTI
Erdély.ma,

Újabb kutatások – új megvilágítás (Háromszék középkori településtörténete)
Háromszék és Erdővidék középkori településtörténetének kérdései címmel tartott vetített képes előadást Fehér János erdővidéki művészettörténész Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban. Ezennel új előadás-sorozat indult – mondotta felvezetőjében a házigazda szerepét betöltő Tóth-Bartos András, a múzeum történésze. Az intézmény és az Erdélyi Múzeum-Egyesület partnerségében zajló előadás-sorozat Székelyföld középkori történetének legújabb kutatási eredményeit igyekszik bemutatni Sepsiszentgyörgyön. Jövő héten Csíkszék, azután Marosszék és Gyergyószék településhálózatával ismerkedhetünk meg.
Írott forrásaink még vannak
Fehér János elmondta, Erdővidék középkori településtörténetének kérdéseit az elpusztult Dobó falut tárgyaló könyvében (Dobó – Egykori település a Kormos mentén. Erdővidéki Történelmi Adatok 1. A Dobó-Valál Egyesület kiadása, Barót, 2014) felvázolta, mostani előadásában igyekszik bemutatni a Három Széket – nem Háromszéket, hangsúlyozta, mert ezek a középkorban és kora újkorban is még külön entitások voltak. Levéltári források újraértelmezésével, újak felkutatásával igyekezett megközelíteni a kérdést, főképp írott forrásokra támaszkodva. Úgy tűnik, mintha a kutatás lemondott volna az új okleveles források feltárásáról, a szakemberek nagy része is a Székely oklevéltár régi sorozatának köteteire és más, esetenként több mint száz évvel ezelőtt megjelent oklevélgyűjteményekre támaszkodik csupán; gyakran hallani, hogy újat már csak a régészeti ásatások hozhatnak. Ezzel az állítással vitába szállt: a régészet szerepe a középkori településtörténet témakörben nélkülözhetetlen, eredményei nélkül nagyon beszűkülnének az értelmezési lehetőségek, ám a legfontosabb problémákat az okleveles források nélkül szintén nehéz lesz megoldani. És bizony, ismeretlen középkori írott forrásaink is vannak még, és az eddig közölteket is felül kellene vizsgálni, a meglévő közlések kritikai kiadását is jó lenne megvalósítani. Előadásában több eleddig ismeretlen középkori dokumentumot (pl. orbaiszéki településekre, személyekre vonatkozó 15. századi iratokat), középkori oklevelekről készült újkori kivonatokat is bemutatott. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nagy szükség van az egyes oklevelek kritikai vizsgálatára: újra és újra meg kell vizsgálni a hitelesként elfogadott írott források valódiságát (ugyanis számolni kell az oklevél-hamisítványokkal), illetve esetenként a korábban hamisnak nyilvánított dokumentumok kapcsán is újra kell gondolni az elmarasztaló ítéletet. Hamis információk a köztudatban
Arról is szólt, hogy sok esetben a korábban tévesen közölt okiratok alapján a ma embere bizony hamis információkkal is él. Például idén is megjelent a sajtóban is, hogy Kézdikőváron, az egykori Peselneken régen besenyők éltek. Valójában azonban ruténekről van szó: gróf Kemény József egy általa még 1846-ban közölt 1324. évi oklevél egyes szavait hibásan olvasta, és a „rutenorum” kifejezés helyett a „bicenorum” (besenyők) változatot közölte. Utóbb pedig még további két hamisítvánnyal igyekezett igazolni tévedését. A történész szakma már a 20. század elején korrigálta a tévedést, azonban a helytörténeti jellegű irodalomba, a köztudatba a hibás változat ivódott be. Fehér János más téves információkra is rávilágított: a helytörténeti kérdésekkel foglalkozók közül sokan készpénznek veszik a Székely oklevéltár 1872 és 1934 közötti köteteibe foglalt adatokat, és pl. egyszerű, lábjegyzetbe helyezett véleménynyilvánításra alapozva településünnepeket is szerveznek. Ezeknek a közösségépítő, identitáserősítő hatása kétségtelen, ám nem árt tudni azért, hogy éppenséggel mit is ünnepelünk: főként az egyes települések úgynevezett születésnapi évfordulói eredményezhetnek torz önképet a helyiek tudatában is, hangsúlyozta az előadó. Példát is felhozott: félreértelmezett oklevél alapján 2011-ben Nagyajta megünnepelte a falu fennállásának 800. évfordulóját, miközben a szakma már régen kimutatta, hogy a II. András által a német lovagrend rendelkezése alá bocsátott terület (Barcaság) határait rögzítő oklevélben szereplő „castrum Noilgiant/Noialt” nem Nagyajtára, hanem Szászugrára és az ott található középkori várra vonatkozik. Mellesleg Nagyajtán mindmáig nem ismerünk 12–13. századi várat sem, az unitárius templom eleddig előbukkant legkorábbi részletei is a 13–14. század fordulójára tehetők.
Településszerkezet Fehér János hangsúlyozta, az egyházi és világi területi igazgatási egységek földrajzilag nem mindig fedték egymást. Kiemelte, hogy az Erdővidék megnevezés előbb csupán a régi Miklósvárszék területére volt értendő, az 1654-ben megalakult Erdővidéki Református Egyházmegye révén terjedt ki aztán a régi Bardocszék területére is (ennek református egyházközségeit ekkor szintén az Erdővidéki Református Egyházmegyébe foglalták). Bardoc fiúszék közigazgatásilag Udvarhelyszékhez tartozott, a kis törvényhatóságot Vargyas-vidékként (districtus Vargyas) is említették már a 16. században, sőt, egy ideig a Vargyasszék és Bardocszék párhuzamos megnevezés is érvényben volt. 1635 után, amikor is a fiúszék kiváltságait oklevélbe foglalták, a Bardocszék megnevezés terjedt el.
Szóba került a Székelyföldbe ékelődött enklávék kérdése is (enklávé – olyan terület, amelyet teljes egészében más jogállású terület vesz körbe). Ilyen a Kézdivásárhely melletti, a régi (Felső-) Fehér vármegyéhez tartozó Peselnek és Kézdiszárazpatak térsége is, de a Hidvég környéki, ún. Székföld is Fehér vármegyei terület volt.
Az egyházigazgatás szempontjából mindmáig a legfontosabb középkori forrás az 1332–1337 között készült pápai tizedjegyzék. Háromszéki viszonylatban a középkorban itt az erdélyi egyházmegyéhez tartozó Kézdi főesperesség (a régi Kézdiszék, illetve az itt található Fehér megyei enklávé plébániáit foglalta magába) és a fehérvári főesperesség Sepsi esperesi kerülete (a régi Sepsiszék, az ún. Székfölde, illetve Miklósvár és Bardocszék egyes plébániái) jöhet szóba. Az orbaiszéki települések nem szerepelnek a pápai tizedjegyzékben. A kérdésre, hogy miért, egyelőre még nem sikerült megnyugtató választ adni. Fehér János fejtegette, megtörténhet, hogy más egyházi főhatóság alá tartozott: pl. a szomszédos Barcaságról tudjuk, hogy ekkor az esztergomi érsek joghatósága alatt állt; vagy az egykori, ún. milkói egyházmegyéhez (Moldva déli és Havasalföld keleti részét is magába foglalta) való tartozás is felmerülhet. Az előadó kiemelte, hogy míg Sepsi- és Kézdiszék plébániái esetében esperességekről (archidiaconatus) van szó az oklevelekben, Orbaiszéken a református esperest még a 18. században is dékánnak nevezték a helyiek (az esztergomi egyházmegyéhez tartozó erdélyi területi egységeket is dékánátusok alkották). Orbaiszék első írásos említéseként a szakirodalom is egy 1419-es oklevélre hivatkozik, ami szintén tévedés (ezt már korábban mások is észrevették), mert a szóban forgó oklevél eredetijében csak Sepsi- és Kézdiszék jelenik meg. Az előadó saját kutatásai eredményeként felmutatott egy oklevelet, amely szerint 1454. május 22-én Kovásznán az orbaiszéki székelyek közgyűlést tartottak Kosztolányi Ozsvát székely alispán jelenlétében. Egy 16. századi másolatban maradt fenn egy másik, eleddig szintén ismeretlen oklevélszöveg is, ezt 1455. október 20-án Hunyadi János bocsátotta ki Nyujtódon, gyakorlatilag Cófalva keletkezésének körülményeire derít fényt: a település, amelyet az oklevél Cófalva alias Jánosháza (Czohffalwa alio nomine Janoshaza) megnevezéssel illet, a középkorban minden jel szerint Telekhez tartozott, és alapítójának az oklevélben is szereplő Có János (quondam Joannes Czoh) tekinthető. Ha valaki forrást keres, talál – tette hozzá a művészettörténész. Kitért a kora újkor idején elpusztult/felhagyott, de oklevelek által említett Damokosfalva és Borcfalva nevű orbaiszéki településekre is (ilyenek a többi szék területén is előfordulnak, a kérdéskör bővebb kifejtésére sajnos már nem maradt elegendő idő).
Korai felirat Zalánban
Demeter Lajos sepsiszentgyörgyi történész, könyvtáros közlései alapján Fehér János megvizsgálta a zaláni református templomot is. Bemutatta a késő román korra, gótika elejére tehető déli, kőből faragott kapuzatot (13. század vége), amelyet minden jel szerint két korábbi portálé elemeinek kombinálása révén alakítottak ki a templom 1820-as években bekövetkező bővítésekor. Ekkor a helybeli lelkész a bontás idején előkerülő korábbi feliratot is bemásolta az eklézsia jegyzőkönyvébe. Ebből a feliratból (hitelességéhez nem férhet kétség) derül ki többek közt, hogy a zaláni templomot 1319-ben szentelte fel Szent Mihály arkangyal tiszteletére Benedek erdélyi püspök (azaz nem sokkal korábban, legtöbb néhány évtizeddel előbb épülhetett maga a templom is). A zaláni felirat így egyike a legrégebbi ismert erdélyi feliratoknak, ami nem mindennapi dolog. Demeter Lajos az elmúlt évtizedekben két ízben is közölte az eklézsiai jegyzőkönyv eme adatát, de a művészettörténeti szakirodalom gyakorlatilag ma sem ismeri – mondotta az előadó. Mindemellett a felirat az egyházi igazgatás kérdéskörére vonatkozóan is adatot szolgáltat: a pápai tizedjegyzékek keletkezése előtt Zalán és nyilván a sepsiszéki plébániák már az erdélyi egyházmegyéhez tartoztak, legalábbis erre utal az a tény, hogy az erdélyi püspök szentelte fel a zaláni, akkor egyértelműen katolikus templomot.
A művészettörténész továbbá említette még azt is, hogy a nemrég megjelent háromkötetes, a Székelyföld története című kiadványban sem tisztázták, hogy hamis-e vagy sem az az oklevél, amely 1426-ban Berecket román településként említi (villa valachalis Bereczkfalva). Ez a nyitva hagyott kérdés azonban nem egészséges a magyar és a román történészek közti kapcsolatot illetően sem: a szóban forgó oklevélbe (amelynek a valódiságát a jelek szerint először tulajdonképpen egy román történész, Maria Holban kérdőjelezte meg) foglaltakból kiindulva ugyanis pl. román őstelepek létét is hangoztatják a területen. A hitelességét illetően sok szempontból gyanúsnak számító oklevél bővebb elemzésére szintén nem maradt idő.
Az előadó időhiány miatt már csak érintőlegesen említette még Sepsiszentgyörgy várossá válásának 550, illetve 555 éves évfordulóját (itt azért hangsúlyozva azt is, hogy egyes 2011. évi promóciós anyagokon a „legalább 550 éve város” kifejezést is látta) amit 2011-ben, illetve az idén is ünnepeltek; bemutatva egy eleddig szintén ismeretlen, 1427-ben kelt oklevelet is, melyben a település már oppidumként (ún. mezővárosként) szerepel.
Mint kiderült, a témakörben nagyon sok még a kérdés, a megbízható válasz jóval kevesebb. Fehér János jelezte készségét az elmaradt részletek pótlására is, igény esetén.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Színjátszó fesztivál Erdőszentgyörgyön
Közösségformáló játék
24. alkalommal ad otthont Erdőszentgyörgy a Kis- Küküllő menti műkedvelő színjátszó fesztiválnak. A hét végén, péntektől vasárnapig zajló rendezvényt a Bodor Péter Művelődési Egyesület a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központjával közösen szervezi a helyi kultúrotthonban, támogatók: a Maros Megyei Tanács, Erdőszentgyörgy városi tanácsa, a Communitas Alapítvány és az RMDSZ. Az évtizedek során hagyományossá vált fesztivál részleteiről Kovrig Magdolnát kérdeztük.
– Amikor csaknem két és fél évtizeddel ezelőtt elindítottuk ezt a fesztivált, elsősorban a helyi és környékbeli színjátszókat szerettük volna megszólítani. Időközben aztán a régiek elmaradtak, helyettük újak jöttek. A szászrégeni színjátszókkal a legrégebbi a kapcsolatunk, ők szinte minden fesztiválunkon jelen voltak, most is többen – gyermek-, ifjúsági és felnőttcsoporttal – jönnek. Régóta tartjuk a kapcsolatot a magyarországi, celldömölki Soltis Lajos Színházzal is, amely egy majdnem hivatásosnak számító társulat. Természetesen őket is várjuk, akárcsak a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád Amatőr Színjátszó Társulatot, a mezőkövesdi színjátszó egyesületet, a makfalvi, csíkfalvi gyermekeket, a nyárádgálfalvi két csoportot. Visszatérő vendégünk lesz a szovátai Szarkafészek felnőttszíntársulat és a dicsőszentmártoni csoport. A Kolozs megyei Magyarfenes színjátszói viszont első alkalommal érkeznek hozzánk. A fesztiválon az erdőszentgyörgyi két gyermekcsoport, illetve a két nagyobb csoport – az 5–8. osztályosoké és a középiskolásoké – is mutat be előadást.
– Beszéljünk egy kicsit a programról.
– Péntek délután 3 órakor kezdünk a felújított erdőszentgyörgyi kultúrotthonban. Ekkor a gyermekcsoportok, diákszínjátszók lépnek közönség elé, este pedig a mezőkövesdiek szórakoztatnak. Szombaton szintén 3 órai kezdettel a felnőttcsoportoké a színpad. Vasárnap már délelőtt elkezdődnek az előadások, ekkor az erdőszentgyörgyi és a csíkfalvi színjátszók szerepelnek. A produkciókat korcsoportonként értékeli a szakavatott zsűri.
– Mi a legfontosabb célja, üzenete ennek a fesztiválnak?
– Elsősorban a műkedvelő színjátszás színvonalát igyekszünk évről évre emelni. A színjátszás fontos szerepet kap a szép magyar beszéd művelésében és a személyiségfejlődésben is. A többi színjátszó csoporttal nemcsak ezen a fesztiválon, hanem más hasonló rendezvényeken is találkozunk, egy kis közösség formálódott belőlünk az évek során.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

60. évfordulót ünnepel a Bolyai Farkas Elméleti Líceum
Iskolánk névadásának 60. évfordulóján, 2016. november 17-én 13 órakor a Bolyai Farkas Líceum dísztermében ünnepi megemlékezést tartunk.
Dr. Bálint István, az iskola igazgatójának megnyitó beszéde után Kirsch Attila, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke méltatja a történelmi jelentőségű eseményt. Ezt követően dr. Gyéresi Árpád nyugalmazott egyetemi tanár, az iskola volt diákja emlékezik az 1956. novemberi eseményekre, és feleleveníti személyes élményeit az azt követő felújítási, átépítési és bővítési munkálatokkal kapcsolatosan. A megemlékezés iskolánk tanulóinak ünnepi műsorával zárul.
1956. november 17-én, városunk magyar nyelvű lakosságának nagy megelégedésére hosszú várakozás után végre engedélyezték a 399 éves magyar iskolának a Ranghet Iosif elnevezés helyett BOLYAI FARKAS nevének felvételét. Annak a tudós professzornak a nevét, aki 47 éven át tanított ebben a kollégiumban, és több tudományos matematikai könyvet illetve tankönyvet írt. Igazi polihisztorként számos művészeti, technikai és tudományos téren jeleskedett. Fia, a zseniális Bolyai János, bővíteni óhajtván apjától megtanult ismereteit, ide iratkozott be, majd eminens diákként itt tette le a maturandusi szigorlatokat 15 évesen. Földi léte zenit és nadír közt telt el…
Az 1956. november 17-i időzítés a legmegfelelőbb volt, hiszen három nap múlva, halálának 100. évfordulóján a nagy Bolyai Farkasra emlékezett a tudományos világ. A kegyelet és hála jele volt ez! Hasonló érzésekkel emlékezünk most, halálának 160. évfordulóján.
Egy év múlva az iskola előtti téren leleplezték Csorvássy István és Izsák Márton közös alkotását: a két Bolyait ábrázoló köztéri szoborkompozíciót. A magyar tudománytörténet eme két tündöklő csillagának emelt emlékmű örök mementó: hirdeti a két kőbe vésett lángelme életművének halhatatlanságát, dacolva az idővel, és a hiperbolikus tér végtelenjében a minket fenyegető pusztító, gyilkos szelekkel.
1956. november 17-ét követően – a párt- és államhatósági szervek rendelkezése nyomán – az iskola homlokzatáról eltávolították a Ranghet Iosif nevet, és helyébe a "Bolyai Farkas Középiskola" névtábla került.
A névváltoztatást az iskola akkori tanári kara és a szülői bizottság kezdeményezte. Ebben kiemelkedő szerepe volt dr. Kozma Béla igazgatónak és Pálffy Antal matematikatanárnak. E két tanár határozott, következetes kiállásának, bölcs érvelésének köszönhetően valósulhatott meg a nemes cél. Kitartó munkájukat nemzeti kultúránk iránti aggódás és felelősség, ugyanakkor józan előrelátás jellemezte. Kiemelkedő szerepük a mindenkori utókort hálára és tiszteletteljes főhajtásra kötelezi.
Ma a Bolyai Farkas Líceum a bölcsesség fellegvára, a humánum szentélye, Erdély és az ország egyik legjelesebb szellemi műhelye, ahol az elmúlt évtizedek alatt – a Bolyai-szellem jegyében – számtalan kitűnő személyiség sajátította el az egyetemes tudás legújabb vívmányait, hogy a későbbiekben erre a szilárd alapra tovább építkezve az egyetemes tudomány és kultúra magasabb csúcsaira szárnyaljon, mindenhol és minden korban hirdetve a Bolyai-eszmeiség diadalát és fényesítvén szeretett iskolánk hírnevét szerte a nagyvilágban.
A megemlékezésre – melyre a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium–Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre rendezésében kerül sor – minden érdeklődőt várunk.
Buksa Éva-Mária ny. tanár
Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutató Szászrégenben
November 18-án, pénteken 18.30-tól a Sokarcú irgalmasság – vallomások, interjúk, tanulmányok című könyvet mutatják be a szászrégeni városi könyvtárban. Meghívottak Bereczki Szilvia, a könyv szerkesztője, Szőcs Csaba, a kolozsvári Verbum Kiadó igazgatója, Bara László plébános, Csog Ildikó pszichológus, Csog Árpád kémikus és Ludescher László, a Caritas ágazati igazgatója. Házigazda Kiss-Miki Melinda.
Népújság (Marosvásárhely)

"Ne hagyjátok a templomot, a templomot, s az iskolát!"
Mi, a marosvásárhelyi volt II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium öregdiákjai 2002-ben megemlékeztünk volt iskolánk alapításának 300. évfordulójáról egy szerény ünnepség keretében, amelyet a világ különböző országaiból érkezett mintegy 15 öregdiák társunk tisztelt meg.
Tettük ezt nemcsak azért, hogy 1948-ban megszüntetett iskolánk múltját felidézzük, hanem azért is, hogy lerójuk hálánkat volt alma materünknek azokért az értékekért, amelyeket útravalóul adott: megfelelő tudásszint, munka- és rendszeretet, felelősségtudat, erkölcsi tartás, a másság iránti tolerancia csíráinak bennünk való elültetése. Mindezek lehetővé tették, hogy az elkövetkező évtizedekben bárhol és bármilyen körülmények között becsülettel helytálljunk.
Ugyanakkor meg voltunk győződve, hogy ezeknek az értékeknek a továbbvitele hasznos magyar közösségünknek és az egész romániai társadalomnak is. Ebből kiindulva előrehaladott korunk (70-80 év) és romló egészségi állapotunk figyelmen kívül hagyásával fogtunk neki ennek az oktatási formának az újjászervezéséhez. Kétévi kemény csalódásokkal teli munka után sikerült az egyházi szervek (gyulafehérvári érsekség, marosvásárhelyi főesperesi hivatal, valamint politikusaink) Fodor Imre volt polgármester, Kerekes Károly parlamenti képviselő, Murvai László tanügyminisztériumi főigazgató) jóváhagyását megszerezni egy katolikus profilú osztály beindítására.
Az osztály működési helyét illetően természetesnek vettük, hogy egykori iskolánk épületében lesz a helye. Hideg zuhanyként ért, hogy mind az épületben működő Unirea Főgimnázium, mind pedig a megyei tanfelügyelőség visszautasította ez irányú kérésünket. Hasonlóan negatív választ kaptunk a volt katolikus leányiskola (a zárda) épületében levő Művészeti Líceum tanári karától. A hontalanságtól a Bolyai Farkas Elméleti Líceum – Református Kollégium vezetősége mentett meg, befogadván a leendő katolikus osztályt, mely 2004 szeptemberétől ott működött 12 éven keresztül eredményesen, jó körülmények között.
Volt iskolánk épületének visszaszolgáltatásával a Római Katolikus Státus számára új helyzet állt elő, megteremtődött végre a lehetőség az önálló katolikus profilú iskola újraindítására, ami a polgármesteri hivatal és a Római Katolikus Státus Alapítvány (az épület tulajdonosa) között megkötött bérleti szerződés értelmében egyelőre a kisebbik épületben (volt Fiúnevelő) működhet. Így végre a városi tanács határozata alapján megalakult a régi-új iskola dr. Tamási Zsolt-József, a tanfelügyelőség által kinevezett igazgatóval az élen.
Bár soraink megfogyatkozása, egészségi állapotunk meggyengülése miatt az eltelt évek alatt nem tudtunk részt venni az iskola szervezésében, az iskolától érkező meghívások alapján örömmel vettünk részt a tanévnyitó és az évzáró ünnepségeken is. Ezeken megnyugodva tapasztaltuk, hogy már a kezdetektől az iskola vezetése egy jól működő, összetartó, egészséges szellemű, versenyképes közösséget hozott létre.
Úgy látszik, ez is zavart egyeseket, olyan messziről érkezetteket, akik a Ceausescu-féle homogenizálási politika következtében jöttek városunkba, és feljelentést tettek a korrupcióellenes ügyészségen, ahol a XXI. század Európájában szégyenteljes határozatot hoztak. Mielőtt az említett szerv érdemben és objektív módon kivizsgálta volna az ügyet, elrendelte a megyei főtanfelügyelő őrizetbe vételét és az iskola igazgatójának hatvannapi hatósági felügyelet alá vonását, úgy tekintve őket, mint valami bűnözőket.
Ezek a tanév idején hozott intézkedések akadályozzák az iskola rendes működését, ugyanakkor megkérdőjelezik a szülőknek és a tanulóknak az iskolába vetett bizalmát, ami végső soron az iskola megszüntetéséhez vezethet. Úgy látszik, ezek az egyének nem tudják, hogy egy jól működő iskola a társadalom számára felbecsülhetetlen értéket jelent, és ennek megszüntetése társadalomellenes cselekedet, amiért egy demokratikus jogállamban megfelelő büntetés járna.
Egyáltalán nem értjük, mi köze van egy 300 éves gyökerekkel rendelkező, jól működő iskola újjászervezésének a korrupcióhoz, mivel károsítja meg az államot? Szilárd meggyőződésünk szerint ellenkezőleg: az állam érdekeit is szolgálja. Tehát az egész iskola ellen folytatott eljárást államellenes cselekedetnek is tekintjük.
Ami az eljárás emberi vonatkozását illeti: a fiatal diákok (gyermekek) lelkében negatív benyomást kelt az a tény, hogy az iskolájuk nemcsak nem felel meg a követelményeknek, de eddigi eredményeik a nullával egyenlőek.
Tamási Zsolt igazgató nagyfokú hozzáértéssel, lelkes munkával, erejét nem kímélve tett eleget feladatának. Sajnos, ma az ilyen emberek egyre ritkábbak, ezért értéket jelentenek társadalmunk számára, és feltétlen megbecsülést érdemelnek, nem pedig meghurcoltatást. Mi, öregdiákok pedig veszélyben látjuk az iskola újrateremtéséért végzett munkánkat.
És miért ez az egész a demokratikus jogállamnak ellentmondó eljárás? Mert az általunk létrehozott katolikus oktatás önállósításában gond van egy irattal? Ha nem lenne az egészre a rosszindulat jellemző, akkor az ellenőrző szervek szabhattak volna egy határidőt ennek kijavításra vagy pótlására, ha egyáltalán erre szükség van.
Az iskola öregdiákjaiként és az ország magyar lakóiként nem tudjuk szótlanul hagyni az egész nemzetiségünket ért igazságtalan eljárást, ami káros az egész társadalomra is. Ez pedig, ismerve a többségi média "objektív" tájékoztatási módszerét, feszültséget fog szülni városunkban. A feszültségkeltés magában hordozza az 1990 márciusában történt események lehetőségét. Ez lenne a cél 27 évvel a diktátor eltávolítása és Romániának az Európai Unióba való befogadását követően?
Ahhoz, hogy ne jussunk el idáig, a DNA-nak azonnal meg kellene szüntetni az egész eljárást és rehabilitálni a sértett személyeket, valamint kártérítést biztosítani az elszenvedett sérelmekért.
*
Utóirat
Ami az Unirea Főgimnáziumot illeti, amelynek az érdekében folyik állítólag a katolikus iskola megszüntetésére irányuló eljárás, a következőket szeretnénk pontosítani.
Az 1948-as tanügyi reform, amely megszüntette a felekezeti oktatást Romániában, összevonta a Református Kollégiumot és a Római Katolikus Gimnáziumot 2-es Számú (magyar tannyelvű) Fiúlíceum néven a volt Református Kollégium épületében. Az üresen maradt épületünket elfoglalta a 2-es Számú (magyar tannyelvű) Leánylíceum, amely 1945-48 között hajléktalan volt, illetve kegyelemből a Katolikus Gimnáziumban működhetett felváltva délelőtt és délután velünk, a fiúgimnazistákkal.
1956-ban a lányiskola átalakult koedukációs (vegyes, fiú- és lány-) iskolává a 4-es Számú (magyar tannyelvű) Középiskola néven.
1959-ben ez az iskola befogadta a lényegesen kisebb Unirea, volt román tannyelvű líceumot, amellyel egyesítették Unirea–Egyesülés néven, Gáspár János volt katolikus öregdiákkal az élen. Az első közös tanévben (1959-60) négy osztály, három magyar és egy román tannyelvű diákja érettségizett. A következő évben hasonló volt az arány.
Emlékezetesek maradnak számunkra Gámpé József volt igazgatónk szavai: fiúk, jegyezzétek meg, ha Romániában a hatalom meg akar szüntetni egy magyar iskolát vagy egyéb kulturális tevékenységet, azt egyesíteni fogja a testvériség nevében egy románnal. Teljesen igaza volt, az Unirea-Egyesülés Líeceumban, amelyben az 1959-es tanévben egy román osztály volt, a 2003-04-es tanávre megfordult az arány, és a hat kilencedik osztályból mindössze egy volt magyar tannyelvű. Ami azt jelenti, hogy román iskolává alakult egy megtűrt magyar osztállyal.
Feltevődik a kérdés: ha az első világháború előtti másfél évtizedben egy sor reprezentatív iskola épült városunkban, a szocializmus éveiben is több iskola és iskolakomplexum, akkor a demokrácia 27 évében nem lehetett volna egy új, megfelelő iskolát építeni az Unirea líceumnak?
A Római Katolikus Gimnázium Öregdiákjainak Sanctus Emericus Baráti Köre
Népújság (Marosvásárhely)

Szórvány, média, nyelv
MÚRE-tanácskozás Nagyenyeden
Nyelvében él a nemzet, tartja a közmondás. A legveszélyeztetettebb erdélyi magyar közösségek, a szórványban élők számára ez fokozottan érvényes. A templom és iskola klasszikus párosa mellett az anyanyelvű média – illetve a politikai képviselet és a civil szféra – a nemzeti megmaradás egyik kiemelkedően fontos tartópillére.
Mégis mi a helyzet a szórványban? A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MURE) második alkalommal szervezte meg a hétvégén Nagyenyeden, a Magyar Szórvány Napja alkalmából tanácskozását a szórvány sajtó helyzetéről.
Szórvány belső és külső szemmel
Kijön-e a hír a szórványból? Rácz Éva MURE-elnök kérdésfelvetése nem alaptalan, a tömbvidéki magyar sajtó számára a szórvány nem kimondottan prioritás. Alkalmanként készülnek ugyan riportok, tudósítások a szórványról, mégis kevés a legmostohább közösségekről szóló téma a meghatározó erdélyi magyar médiában.
A szórványban a sajtó nem karrier, főleg a szakmai és anyagi téren is ambiciózus fiatalok számára, inkább hivatástudaton alapuló szolgálat, jegyezték meg többen a szórványban tevékenykedő újságírók közül. Egyre inkább a jelentős magyar lakosságú nagyvárosokban, vagy tömbvidéken sem, jegyezték meg a közszolgálati rádió és televízió kolozsvári, marosvásárhelyi vagy bukaresti magyar szerkesztőségeinek újságírói, a gazdasági helyzet és a piaci verseny ott is kiéleződött, sokan közülük munkahelyüket féltik, fejlesztésekről álmodni sem mernek. A kiszállásokat már most is gyakran saját zsebből fizetik, s ez még a jobbik eset, a TV- és rádióilleték parlament általi eltörlése akár a közszolgálati (magyar és román) média végét jelenthetné.
A MURE azonban felfigyel a szórványra, a nyáron például Temesváron szervezte meg riporttáborát, melynek anyagait „Hol vagytok, temesvári magyarok” címen kötetben adta ki és mutatta be a hétvégi nagyenyedi konferencián.
Magyarországról nézve az erdélyi szórványról amolyan sablonkép alakult ki, jegyezte meg Winkler Gyula EP-képviselő. Ritkán, amikor a témával foglalkoznak, akkor a riport arról szól, hogy öreg néni vagy bácsi mesél az omladozó templom előtt, hogy fogy a magyarság. Jobb esetben népviseletbe öltözött helyiek ropják a néptáncot. A szórvány azonban sokkal többről szó, közösségi élete sokkal gazdagabb és tartalmasabb, mint ahogy a magyarországi sajtó sztereotípiái bemutatják. Intézményei, rendezvényei, kulturális és közösségi élete jelentősen bővült az utóbbi években, erre a legjobb példa a Hunyad megyei szórvány, ahová érdemes lenne riporttábort szervezni, javasolta az EP-képviselő. Hegedüs Csilla volt kulturális miniszter a szórványban néhány éve elindított, Örökségünk őrei elnevezésű program átütő sikerét és az elvárásokat jelentősen felülmúló mozgósítását mutatta be.
Maga Nagyenyed az utóbbi években történt fejlődése nagyszerű példája, különösképpen a gyönyörűen felújított híres Bethlen Kollégium esete. Szőcs Ildikó igazgató asszony bemutatta a 4 év alatt EU-s pénzekből történt teljes mértékű felújítást a MURE újságíróinak, illetve végigvezette a patinás épületben, hogy saját szemükkel láthassák, mekkora előrelépés történt.
Minden anyagi nehézség és demográfiai veszteség ellenére, az élettel teli szórvány előrehalad, sőt, további jelentős előrelépésekre képes.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Szórványmédia-találkozó Nagyenyeden
Szórvány – média – nyelv témakörben szervezett tanácskozást a Magyar ÚjságírókRomániai Egyesülete (MÚRE) november 11-13 között Nagyenyeden, amelyen az országos és regionális média több képviselője is jelen volt. A Magyar Szórvány Napja alkalmából szervezett rendezvényre második alkalommal került sor, tavaly Vajdahunyad és Déva volt a konferencia helyszíne.
A Magyar Szórvány Napja kapcsán létrejött találkozó érdekes tematikát kínált a résztvevőknek. Pénteken a Hol vagytok, temesvári magyarok? című kötet bemutatójával indult a konferencia, a kötet a MÚRE temesvári riporttáborában készült riportokat tartalmazza. Ezt követően az egyesület által szervezett riporteriskola keretében szerzett tapasztalatok, vélemények, benyomások számbavétele következett. A Családi média elnevezésű előadáson a média lehetséges szerepét körvonalazták a szórványban élő családokban.
Szombat délelőtt három közéleti szereplő előadását övezte érdeklődés. Elsőnek Hegedüs Csilla ismertette az immár mozgalommá alakult Örökségünk őrei kezdeményezést, amely a 2011-ben kidolgozott, tavaly novemberben új irányelvekkel kiegészített szórvány cselekvési terv egyik sikere. A széleskörű konzultációval kidolgozott, a 2011. november 12-i, dévai Magyar Szórvány Napján elfogadott Zárónyilatkozat kimondja: „a magyar szórványok kérdése társadalmunk egyik legfontosabb ügye, ezért helyzetüknek javítása, nemzeti identitásuk megőrzése össztársadalmi odafigyelést, összefogást, cselekvést igényel”, és négy nagy területre összpontosítva fogalmaz meg konkrét feladatokat: kultúra és társadalomszervezés, oktatáspolitika, ifjúság valamint sajtó. Bemutatójában Hegedüs Csilla a szórvány három legfontosabb kulcsaként az oktatást, a magyar napokat és az Örökségünk őrei programot nevezte meg. Az oktatás terén a dévai Téglás Gábor, a nagyenyedi Bethlen-kollégium és a magyarlapádi szórványközpont számítanak sikertörténetnek, a temesvári, hunyadi és dévai magyar napok pedig valósággal magyarrá változtatták a rendezvények ideje alatt az illető városokat. Az Örökségünk őreire a számadatok tükrében is reflektált Hegedüs Csilla: Erdély 8 megyéjében működik a program (kiemelkedően Fehér, Kolozs és Hunyad megyében), 20 iskola és diákszervezet kapcsolódott be ezidáig, mintegy 1000 diákkal, akik 80 műemléket fogadtak örökbe. Számtalan pozitív eredmény is kapcsolódik a tanulók kezdeményezéséhez, elég csak a kolozsvári New York szálló felújításának elkezdésére, vagy a dévaiak azon háromnyelvű szórólapjára gondolni, amilyent a megyei kulturális igazgatóságnak addig nem jutott eszébe megjelentetni. A következő években kiemelt figyelmet fordítanak a nagyvárosi szórványra is, hiszen ott a legnagyobb az identitásvesztés, a lemorzsolódás.
A szórványban megvalósítható sikeres programokról és lehetőségekről értekezett Winkler Gyula európai parlamenti képviselő is, aki szerint a szórvány minden kétséget kizárólag megérdemli a média figyelmét, hiszen itt is rengeteg izgalmas téma akad. A szórványt nem szabad kikerülni, hiszen ha nem beszél róla a média, akkor gyakorlatilag mintha nem is létezne, azonban amikor alannyá válik, leggyakrabban lehangoló hiposztázisban jelenik meg. A népesség fogyatkozást nem szabad elkendőzni, azonban a borúlátó, vészjósló hangnem csak további elszigetelődést, lemondást sugall, holott számtalan pozitív példa is létezik az élniakarásra - és példaként a Hunyad megyei Lozsád 2020 tervet hozta fel az előadó. Lozsád ugyanis 2020-ban ünnepli a 700. évét annak, hogy okiratokban megemlítik a település létezését. Erre az alkalomra szeretnének a helybéliek és környékbeliek nagyszabású rendezvényeket szervezni, többek között felmerült bibliográfia, mongráfia elkészítése, vagy akár a MÚRE újabb riportkötete is szólhatna Lozsádról és lakóiról – vetette fel a témát az ötletgazda Winkler Gyula EP-képviselő.
Ezt követően sor került a Magyarul szórvány. És románul? című, Winkler Gyula képviselő által tavaly meghirdetett pályázat kiértékelésére, amelyet Szilágyi Aladárnak ítéltek oda az „etnosporă” szó javaslatáért. A képviselő hozzátette, hogy a pályázat során (a szórvány kifejezésre kellett román megfelelőt találni) Szilágyi N. Sándor nyelvész felhívta a figyelmét a comunităţi dispersate/compactemár létező kifejezésekre, amelyeket szintén lehet használni. A képviselő nem utolsó sorban támogatásáról biztosította a szórványmédiát, munkacsoportjával a kiadványok megtartására és fenntartására anyagi alapokat igyekeznek elkülöníteni, és felkarolnák azokat a kezdeményezéseket, amelyek a szórványközösségek sajtótermékekkel való ellátását biztosíthatják.
Rácz Éva, a MÚRE elnöke, aki egyben az esemény moderátora is volt, felajánlotta a szervezet segítségét abban, hogy a szociográfiai felmérésekkel párhuzamosan a média hasznos partner tud lenni, hiszen a szociológusok által végzett kutatásokat követően olyan riportokat, dokumentumfilmeket lehet készíteni, amelyek átadhatók a közmédiának. Továbbá azt is lényegesnek tartotta, hogy a kutatásba bekapcsolják az újságíró- és média szakos egyetemi hallgatókat is, akik tanáraik szakmai irányításával megismerhetik és bemutathatják a szórványt.
A média képviselői fokozott figyelemmel követték Borsos Orsolya Évának, az Országos Audióvizuális Tanács (CNA) tagjának A család és a média. Lehetséges módosítások az Audiovizuális kódexben című előadását. Kiderült, hogy új meghatározásokra lehet számítani a gyűlöletbeszéd, a fiatalok által elkövetett bűncselekmények rekonstrukciója, a diszkriminatív jellegű nemi sztereotípiák használata terén, és betiltanák a gyerekek szereplését az élelmiszer reklámokban. A sok új kitétel előreláthatóan parttalan értelmezéseknek ad majd lehetőséget.
Szombaton délután a résztvevők meglátogatták a Bethlen Gábor Kollégiumot, ahol Szőcs Ildikó igazgatónő beszélt arról a projektről, amelynek eredményeként felújították a közel négyszáz éves iskolát, Dél-Erdély magyarságának mindenkori bástyáját. A szombat esti és vasárnap délelőtti kerekasztal-beszélgetések témaköre a szórvány sajtó helyzete köré épültek.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

Nézmesterek
Gyermekkorom egyik megrázó élménye volt, amikor porig égett második szomszédunk hatalmas gazdasági épülete és részben a lakóházuk teteje is. Történt mindez télvíz idején, a rendszerváltás előtt nem sokkal, amikor kétszer akkora eseménynek számított egy falusi disznóvágás, mint manapság. Ez főként a rokonság proteinháztartása miatt volt így.
Klasszikusan mindig ott voltak "a közelebbiek", a mindig szolgálatos nagymamák, menyecsketársak, sógor bácsik véres tálat fogni, hurkát vakarni, májast, kolbászt tölteni, csipkehájba göngyölni a tűrthúst. A disznótoros hangulatnak persze kötelező eleme volt a köményes pálinka. Még az is megtörtént, hogy a kora hajnali pálinkázás miatt félreszúrt a böllér, a disznó pedig azon véresen elszabadult a gyermekek nagyobb örömére, hogy vörösre permetezze a szűziesre behavazott udvart. Ahol viszont hajnalban kezdődik a pálinkázás, ott előbb-utóbb megbosszulja magát a disznó. Émika néniék disznaja csúfosan röfögött vissza a másvilágról. A csűr és a lakóház között sorakozó fészer, fáskamra, nyárikonyha környékén zajló disznótoros pálinkázások elaltatták a paraszti éberséget, a mosztos kályha pedig, amely nem égett volt ki teljesen, valahogy lángra lobbantotta a nyárikonyhát.
Az emereket hajnali négy órakor riasztotta édesapám, aki buszsofőr lévén kora hajnalban vitte volna környékbeli gyárakba a váltást. A nyomorúságos jármű, amely a ház előtt parkolt éjszakánként, még csak nem is köhögött a mínusz fokokban. Kanócolni kellett. Kemény fagyok idején bizony az egész család kivette a részét a kanócolásból. Benne volt a pakliban, hogy aznap hajnalban is korán költenek emiatt, előbb azonban édesapámnak kellett fölmérnie a terepet, így ő vette észre, hogy a szomszédban szikrázik a padlás. Tíz perc alatt legalább harminc ember volt kint lapáttal, csákánnyal, vödrökkel, az asszonyok menekítették az értékeket a házból, hordták a vizet, locsoltak, ki-ki a maga helyén. Ám akkor is voltak úgynevezett "nézmesterek", bizonyos Pali bácsi például, aki nagyszerű sopánkodással tudta dirigálni a felfordulást, a vödör fülét vagy a lapát nyelét azonban meg nem fogta volna. Minket persze bezártak a házba, de a nagyablakból alaposan megfigyeltünk mindent. Mire nagysokára megérkezett a tűzoltóság - az 1980-as évek derekán alig volt még vezetékes telefon az Új utcában! -, akkorra porig égett a hatalmas, zsúfolásig tömött gazdasági épület. Széna, szalma, deszka, borona, szerszámok, szekér és lábasjószág: mind odaveszett. Megsemmisült a nyárikonyha, meg fészer és a fáskamra, minden - a házon kívül. Már a szomszédos épületeket locsolták a népek, le ne égjen a fél utca, mert közel építkeztek egymáshoz az emberek. A kétkezi erőfeszítés látszólag kevésnek bizonyult a hatalmas tűz megfékezéséhez, mégis minden fontos érték megmenekült, ami az élet újrakezdéséhez kell. Ha tétlenül a tűzoltókra vártak volna, szomszédaink földönfutóvá lesznek. Apám napokig rákvörös volt a dühtől, amikor otthon szóba jött a csudát látó Pali bácsi, attól féltünk, ha legközelebb találkoznak, fényes nappal megveri az utcán a magatartása miatt.
Szombaton a főtéri tüntetésen úgy éreztem magam, mint aki 30-40 ezer Pali bácsi Kolozsvárjának üres piacterén ácsorog, miközben odaát, a "frontvárosnak" számító Marosvásárhelyen - a magam részéről oda is jóval több embert vártam a megmozdulásra! - éppen beletörlik valakik a lábukat a kínkeservesen elért eredményeinkbe. Mindkét unokahúgom a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium kisdiákja. Szeretnek ebbe az iskolába járni, Dodó tantárgyversenyeket nyer a maga korosztályában, Deli pedig, mint előkészítős csemete, már német nyelvű dalokat is énekel, kifogástalan muzikalitással. Nekem ezért is fontos, hogy ezt az iskolát ne illesse ártó szándékkal senki emberfia! De nem maradhat senki közömbös csak azért, mert történetesen egy másik városban, másik iskolában tanul a gyermeke, netán már lediplomázott. És végképp nem maradhathatna közömbös az a korosztály, amelynek ínségesebb időkben forradalmat is tudni kellene csinálni... Maroknyi magyarsággal viszont nyomást gyakorolni sem lehet egy olyan ügyben, ahol a legtöbbet éppen a következő nemzedék veszítheti. Az eseményt biztosító rendőrség diszkrét elszivárgása sajnos rólunk állít ki rossz bizonyítványt. Minek ennyi emberhez felügyelet?
Jódolgunkban sikerült kikapcsolni magunkban egy egész közösség immunrendszerét. Mennyire tudok e pillanatban örülni annak az ötven csíkszeredai diáknak, akik épp aznap jöttek ide tanulmányi kirándulásra, és valamennyien ott voltak a téren! Tudnánk mi, kolozsváriak tízezren is lenni, ha Mátyás tövében felütnék a lacikonyhát és ingyen csápolhatnánk egy nosztalgiazenekarra! De most csak Pali bácsik voltunk, pedig amikor a szomszéd háza ég, vödröt kell ám ragadni, nehogy holnap a saját házunk tetején táncoljanak a lángok! Lesz akkor majd sírás és fogcsikorgatás!
Laczkó-Vass Róbert
Szabadság (Kolozsvár)

Kalucsni – bevezetés a nyolcvanas évekbe
Az előadás bevezetés a nyolcvanas évekbe egy értelmiségi család életén keresztül, úgyszólván ennek az időszaknak a valóságshow-ját látjuk a színpadon – derült ki a rendező, Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője által elmondottakból tegnap délben, a Dragomán György Kalucsni című drámájának ősbemutatóját beharangozó sajtótájékoztatón. A Carmencita Brojboiu által tervezett jelmezek pontosan „hozzák” a nyolcvanas évek világát, a Miklósi Dénes elképzelése nyomán készült díszlet pedig élő színház és múzeum, közelség és eltávolítottság érzését erősíti fel a nézőben, a múzeum pedagógiai természetét is magában hordozva. A bemutatót november 16-án, szerdán este 8 órától tartják a stúdióteremben, következő előadás: másnap, csütörtökön este 8-tól. (A borítókép Biró István felvétele, balról jobbra: Dimény Áron, Visky András és Miklósi Dénes a sajtótájékoztatón, a színpadtér előtt)
– Megkérdezhetnék tőlem, hogy miért szükséges megtartani ezt a bevezetést, hiszen túl vagyunk már a nyolcvanas éveken. Én azonban nem így érzem. Minden olyan történelmi múlt, ami nem vált a közbeszéd tárgyává és nem épült be a gyermekeink ismeretébe, az feldolgozatlan múlt marad – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Visky András. Véleménye szerint mostanában „újfajta diktatúra-nosztalgiák szele fújdogál közöttünk és bennünk”, ennek felismerése sarkallta arra, hogy a nyolcvanas évekre irányítsa a figyelmét. Számos kérdés merült fel benne: mi történt akkor; hogyan élnek bennünk ezek a szerkezetek azóta is; milyen mintákat adtunk át az utánunk jövő nemzedéknek anélkül, hogy ezt akartuk volna, ennek nyomán pedig a szolgaságnak, a megalázkodásnak milyen formái élnek tovább?
Dragomán György regénytrilógiájának első két darabja, A fehér király és a Máglya erőteljes bátorítást adott számára ahhoz, hogy a nyolcvanas évek felé forduljon, amelyeket korábban épp hogy csak „megérintett”– ennek nyomán tárta nemrég a nagyközönség elé azt az 1985 oldalt, „amit a Szekuritáté fikciógyára” alkotott róla. A marosvásárhelyi születésű, Magyarországon élő író első novelláskötete, az időközben megjelent Oroszlánkórus pedig sokat segített abban, hogy a mostani előadást megfelelő alapokra helyezze, jegyezte meg Visky András. Mint mondta, a szerző második drámája, a Kalucsni egy endogám és promiszkuus erdélyi kisvárosi világot mutat be, amelyben az üldöző és az üldözött, a szekus, az értelmiségiek és a minden hájjal megkent munkások élete nem választható el egymástól. A műsorfüzetben is utal arra az előadás rendezője, hogy „Dragomán egy Iphigénia-mítoszba csomagolja a darabot: egy 16 éves lányt lök oda a család a főszekusnak a kivándorló útlevél reményében”.
Az előadás múzeumi tere eltávolítja a nézőt a látottaktól, amint arról a sajtó képviselői is meggyőződhettek, a történet egy plexi dobozban játszódik. – Ezt annak jeleként használom, hogy mindannyiunknak elmondatlan történetekkel van dolgunk. Mindaz, ami látható ebben a negyedik emeleti tömbházlakásban, autentikus tárgy, amelyeket kerestünk, és amelyeknek ismét beletanultuk a használatukba – hangsúlyozta Visky András. A Miklósi Dénes által tervezett díszletben a ’80-as évekbeli tárgyak mellett a bútorok és a képek is korhűek: utóbbiak a Minerva Művelődési Egyesület sajtófotó-gyűjteményéből származnak, és Deák Ferenc, az Igazság egykori fitóriportere készítette őket a hatvanas években olyan jeles személyiségekről, mint Széles Anna, Kovács György, Kányádi Sándor és Bisztrai Mária.
A cinema verité eszközei révén válik minden életszagúvá: a téma, a tárgyak és a színészi játék egyaránt, így aztán az előadás azok számára is érdekes lehet, akik nem élték meg a nyolcvanas éveket – felismerhetik például, hogy sok tekintetben most is ezt az időt élik. A produkció létrehozása közben a színészek személyes tapasztalataira is kíváncsi volt a rendező, mint mondta, a munka egyik legizgalmasabb része az volt, amikor a családjukban történtekről beszéltek.
A „búra” alá helyezett világ és a nézőtér közötti rész berendezéséről is szó esett: a fal két oldalán erdélyi magyar értelmiségiek – Gáll Ernő, Kántor Lajos, Cs. Gyimesi Éva, Könczei Ádám, Markó Béla – titkosszolgálati dokumentumait állítják ki faximilében.
Dimény Áron színművész, aki a családapát, Gyurit alakítja az előadásban, kifejtette: szülőként is lépten-nyomon azt tapasztalja, hogy a 21. században is azon normák szerint építi fel az életét – és hozzá hasonlóan többen is –, amelyekben a 80-as években szocializálódott. – Ha ez a kollektív öntudatunkban elsikkad, fennáll annak az esélye, hogy elkezdjük ismételni a múltat. Nem szeretném, hogy a gyermekeim szabadságélmények helyett diktatúraélményeket éljenek meg – magyarázta.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

A Nagy Egyesülés pszichológiája: ünnepeljen-e Erdélyben a magyar?
Beszélgetés Romsics Ignác akadémikussal
A romániai közvéleményt felkorbácsolta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökének november 6-i kampánynyitóján elhangzott nyilatkozata, amelyben Erdély 1918-as egyesülését a Román Királysággal „veszteségként” értelmezte, amelyet száz év alatt sem lehet teljesen feldolgozni, ellenben hangsúlyozta a Kós Károly féle belenyugvás és cselekvés, tenni akarás politikáját. Liviu Dragnea, a PSD elnöke azonnal reagált az erdélyi magyar politikus nyilatkozatára, amelyben szerencsétlennek nevezte a kijelentést és kifejtette, hogy bízik abban, hogy román állampolgárként Kelemen Hunor és az erdélyi magyarok is büszkén tudnak majd lenni az 1918-as eseményekre és a Nagy Egyesülést örömünnepként tudják majd értelmezni.
A szópárbaj ugyan most egy rövid ideig tartó politikai kampány része, ám a két év múlva esedékes centenáriumi ünnep előzményeként is értelmezhető. A történészi szakmában ugyan nyomokban már megjelentek az 1918-as Nagy Egyesülés és 1920-as trianoni békeszerződés traumájának, mondhatni szindrómájának dekonstrukciója és historiográfiai szemszögből történő elemzése, a hétköznapi valóságban – különösen a külhoni magyarok körében – ez a két esemény továbbra is traumaként él tovább. Mindezt erősíti az előbb idézett politikusok nyilatkozatai és az egyre népszerűsödő szélsőjobboldali pszeudo-történelmi irodalom is. A jelenségről és a lehetséges megoldásokról beszélgettünk dr. Romsics Ignác történésszel, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjával, aki a korszak egyik szakavatott szakértőjeként immár évek óta intenzíven részt vesz a BBTE Magyar Történeti Intézetében folyó történész-oktatásban is.
- Az 1920-as trianoni békeszerződéshez külön csatlakozó kisebbségi szerződésben külön kiemelték, hogy „Románia hozzájárul az erdélyi szász és székely közösségek helyi autonómiájához iskolai és vallási ügyekben a román állam ellenőrzése alatt”. Ezt a sort úgy az erdélyi magyar politikai elit, mint a szélsőjobboldali pszeudo-történelmi irodalom előszeretettel idézi, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy a trianoni békeszerződést és annak kisebbségvédelmi szerződéseit felülírta az 1947-es párizsi békeszerződés. Milyen módon változott a trianoni szerződés 1947-ben és van-e még bármiféle létjogosultsága az 1918-as vagy 1920-as jogi döntésekre történő szüntelen hivatkozásnak?
- Az I. és a II. világháború utáni rendezés kisebbségvédelmi szempontjai alapvetően különböztek. 1919-20-ban a győztesek az egy államon belüli többség és kisebbség tartós együttélésének a kívánalmából indultak ki, s megpróbálták a gyengébb felet nemzetközileg garantált védelemben részesíteni. Ezzel magyarázható, hogy nemcsak az általános szabadságjogokat kívánták biztosítani számukra, hanem egyes esetekben a kisebbségeknek mint kollektívumoknak a csoportjogait is kodifikálták. Ilyennek tekinthető a Csehszlovákiával kötött szerződés, amely a kárpátaljai ruszin kisebbségnek saját törvényhozó testülettel is rendelkező széles körű területi, politikai és kulturális autonómiát ígért, továbbá a Romániával kötött és 1919. december 9-én aláírt szerződés, amelyben az Ön által idézett passzus is olvasható. A kárpátaljai autonómia felemás módon ugyan, de megvalósult. Az erdélyi magyaroknak azonban önkormányzati jogok helyett különféle diszkriminációkban lett részük, s ezért nem alaptalanul érezték magukat „másodosztályú” állampolgároknak a centralizációra törekvő román nemzetállamon belül. Így nem meglepő, hogy az 1918. december 1-i gyulafehérvári gyűlés egyesülési határozatára sem tudnak vágyaik beteljesüléseként gondolni.
A II. világháború előtti és alatti tapasztalatok alapján az 1945-1947-es „békecsinálók” ezzel szemben azt feltételezték, hogy a nemzeti államok és nemzeti kisebbségek érdekei kibékíthetetlen ellentétben állnak egymással, s ez az antagonizmus a kisebbségek anyanemzeteikkel való politikai egyesítésével vagy asszimilációjukkal szüntethető meg. E feltevés alapján támogatták a lakosságcseréket, sőt az egyoldalú kitelepítéseket is, és kollektív kisebbségi jogokról sokáig hallani sem akartak. Ebből következett, hogy az akkori békeszerződések csupán az általános emberi jogok fontosságát hangsúlyozták, az önigazgatás és az önkormányzatiság lehetőségét nem. A különböző nemzetközi szervezetek, például az ENSZ megközelítését ugyanez az attitűd jellemezte. Ennek látszólag ellentmond az 1952 és 1960 közötti romániai Magyar Autonóm Tartomány léte, amely azonban kifejezetten szovjet nyomásra jött létre.
"Ha azok a nemzetállami törekvések erősödnek fel, amelyeket a jelenlegi magyar kormány is képvisel, akkor a regionális megoldásokra az eddigieknél is kevesebb tér fog nyílni. Magyarország számára ez különösebb problémát nem fog okozni, a magyar kisebbségek számára viszont kiszámíthatóan igen."
A kisebbségi kérdés nemzetközi kezelésében az 1975-ös Helsinki Egyezmény hozott változást. Ennek záróokmánya kimondta, hogy minden aláíró állam tiszteletben tartja a területén élő „nemzeti kisebbségek” jogait „a törvény előtti egyenlőségre”, és „maradéktalanul biztosítják számukra azt a lehetőséget, hogy ténylegesen élhessenek az emberi jogokkal és az alapvető szabadságjogokkal, és ily módon védelmezik a nemzeti kisebbségek törvényes érdekeit”. A rendszerváltás időszakában és azóta ezt a formulát több alkalommal pontosították, illetve bővítették. Az 1990 és 1992 közötti ún. helsinki utókonferenciákon elfogadott elvek tartalmazzák, hogy a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos ügyek nem tekinthetők kizárólagosan az adott állam belügyének, s hogy olyan decentralizált kormányzati formákat – beleértve a területi alapon szerveződő autonómiákat is, s ahol ez nem lehetséges, ott kulturális jellegű autonómiákat – kívánatos bevezetni, amelyek hatékonyan hozzájárulhatnak a kisebbségek önazonosságának megőrzéséhez és részvételükhöz az állami döntéshozatal folyamatában. Ezek az elvek, s ezt fontos tudni, azonban nem jogilag kötelező normák, hanem ajánlások. Ugyanez a helyzet más nemzetközi szervezetek, például az ENSZ vagy az Európa Tanács azóta elfogadott határozataival is. Így összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a nemzetközi szervezetek jelenleg érvényes kisebbségvédelmi normája bünteti a népirtást; tiltja (de nem bünteti) az erőszakos asszimilációt és a kisebbségellenes diszkriminációk minden más brutális formáját; nem bátorítja, sőt kivételes esetektől eltekintve ellenzi a lakosság ki- vagy áttelepítését és a politikai határok megváltoztatását; elvárja a kisebbségekhez tartozó személyek nyelvi-kulturális jogainak tiszteletben tartását; s végül ajánlja, vagy legalábbis lehetségesnek tartja a kisebbségek különböző szintű és formájú önigazgatását. Ezek azok a nemzetközileg elfogadott elvek, s nem az 1919-es szerződések, amelyekből kiindulva az egyes nemzeti kisebbségek jogaikért ma kiállhatnak, azokért küzdhetnek, s azok elérése érdekében segítséget kérhetnek.
- A trianoni szindrómához és traumához hasonló megosztó történelmi eseményekben bővelkedett Európa számos más országa is. Ezek ellenére, a legtöbb nyugati országban sikerült a régmúlt sebeit gyógyítani tudatos együttműködés, közös történelmi bizottságok, tankönyvek és szervezett programok révén. Bár a témát számos magyar és román történész, így Lucian Boia is igyekszik dekonstruálni, munkájuk nem talál hívekre sem a magyar, sem a román lakosság többségénél. Miért nem sikerült ez Románia és Magyarország esetén és lát –e megoldást vagy járható utat a jövőben ezeknek a mitizált nemzeti traumáknak a feloldására?
- Az 1920-as magyar terület- és lakosságvesztés jóval nagyobb méretű volt, mint Németországé akár az I., akár a II. világháború után. Ezért feldolgozása is nehezebb. Mindazonáltal törekedni kell rá, s én látok is erre utaló jeleket. Az RMDSZ például kifejezetten a román államon belül, a transzilvanizmus legjobb hagyományaira építve törekszik együttélésre, s a magyar államtól is távol áll mindenféle irredentizmus. Ez óriási változás a két világháború közötti időszakhoz képest. Ha Románia több megértést mutatna, valószínűleg előbbre lehetnénk. Bizonyosan közelebb vinne bennünket a megbékéléshez az Európai Unió föderalizmus irányába történő fejlődése is, amiben nagyon bízom. Ha mégsem ez történik, hanem azok a nemzetállami törekvések erősödnek fel, amelyeket a jelenlegi magyar kormány is képvisel, nos, akkor a regionális megoldásokra az eddigieknél is kevesebb tér fog nyílni. Magyarország számára ez különösebb problémát nem fog okozni, a magyar kisebbségek számára viszont kiszámíthatóan igen.
T. Szabó Csaba

Szabadság (Kolozsvár)