Az autonómiastatútum benyújtását sürgeti az SZNT
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közleményben kérte fel az RMDSZ még hivatalban lévő szenátorait és képviselőit, hogy a december 11-ei választások előtt terjesszék be az RMDSZ Székelyföldi Egyeztető Tanácsa által 1995-ben elfogadott, és az SZNT által 2004-ben véglegesített autonómiastatútumot.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyílt levélben Izsák Balázs SZNT-elnök hangsúlyozza, szerinte a törvénytervezet benyújtása hatékonyan mozgósítaná a magyar szavazókat, akiknek aktív részvétele elengedhetetlen az 5 százalékos küszöb eléréséhez, ugyanakkor jó lehetőséget kínál a választás után megalakuló frakciónak, hogy konkrét lépéseket tegyen az autonómia megvalósítása érdekében.
„A Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium körül zajló események ismételten megerősítik, hogy Székelyföldön a magyar nyelvű oktatás megnyugtató rendezését is csak az autonómiától várhatjuk” – fogalmaz levelében Izsák Balázs, aki szerint az oktatásra is kiterjedő jogalkotási és végrehajtási feladatokat a statútum alapján létrejövő közhatalmi intézményeknek kell ellátniuk. „Eljött az ideje annak, hogy a romániai magyar nemzeti közösség jogait törvényes és intézményes garanciák szavatolják” – zárja levelét az SZNT elnöke.
Az SZNT múlt hónap végi küldöttgyűlésén egyébként az alakulat állásfoglalást fogadott el, melyben azzal a kéréssel fordul a székely közösséghez: olyan képviselőket válasszon decemberben, akik elkötelezettek a Székelyföld autonómiája iránt, és hajlandók is cselekedni érte. Az állásfoglalást egyébként élénk vita után 59 támogató és 28 ellenszavazattal, tíz tartózkodás mellett fogadta el a küldöttgyűlés. A hozzászólók közül többen hangsúlyozták: az autonómiastatútum benyújtását határidőhöz kellene kötni, és attól kellene függővé tenni a támogatást.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Ikafalvi Közművelődési Napok
Sikeres rendezvényt tudnak maguk mögött
Országunk térképén van egy szív alakú terület: Székelyföld a neve, Ikafalva egy kis csücske ennek. Kis falunkban a csupaszív lelkészházaspár háromnapos ünnepségsorozatot tervezett, amelynek neve: Ikafalvi Közművelődési Napok. Sokatmondó a cím: falu, közösség, kultúra; a sokszínű program minden korosztályt megszólított, kellemes, hasznos időtöltést ígért a művelődési otthonba betérőknek.
Diakóniai foglalkozással kezdődött az első, pénteki nap: fogyatékkal élő társaink csoportja érkezett hozzánk szüleikkel, kísérőikkel, munkatársakkal. Néhány órára az imaterem meseszobává alakult: köszöntés után gyertyaöntést tanultak a mesehősök, míg szüleik, kísérőik Olcsvári Tünde szakember előadásán vettek részt, építő jellegű beszélgetést folytattak a fogyatékkal élők helyzetéről, eddigi tapasztalataikról, kérdéseket tettek fel, és hasznos tanácsokat kaptak a munkához.
Délután öt órakor a kicsik: óvodások, kisiskolások vették birtokukba a termet, tovább folytatódott a varázslatos hangulat Demeter Évával, a gyerekek nagy átéléssel, lelkesedéssel hallgatták Hamupipőke és a Méhkirálynő történetét, nézték a mesekunyhó szép színes képeit. Az előadó magával ragadó mesélésével elkápráztatta a közönséget. Volt játék, próbatétel, taps, nevetés, friss levegő, mozgás, minden, ami kell, és megtapasztalhattuk, hogy a jónak győznie kell a gonosz felett.
Este nyolc órakor a nagy terem befogadóképességének határát elérve telt meg fiatalokkal, felnőttekkel. Az egybegyűlteket Bardócz Csaba lelkipásztor, Bölöni Dávid polgármester és Mágori István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársa köszöntötte. Az előadás Rejtő-koktél volt a javából, a színpadon sziporkáztak a bohózatok, a közönség kitűnően szórakozott, fergeteges tapssal fejeződött be a produkció.
A szombat délelőtt a fiataloké volt, Pap Eszter tartott táncos foglalkozást, úgynevezett Hunbát, majd egy dicsőítő tánc koreográfiáját tanította meg.
Este hat órakor Fákó Alpár néptáncoktató csapata, a csernátoni Pántlika Néptáncegyüttes ropta a táncot. Magával ragadó, fergeteges, színes forgatag volt: legényes, páros tánc váltakozott pergő ütemben, énekkel, kurjantásokkal fűszerezve.
Ezt követően a Folker együttes népzene-népdalkoncertje következett, lenyűgöző, ritkaságszámba menő előadás volt az ikafalvi színpadon. Különböző tájegységekről származó népzene a népdalkincsünk legjavából – tiszta forrásból fakadó tiszta muzsikát, dalt hallgathattunk, népi hangszerek kíséretével. A koncertet követő bálban az Elegance band zenélt.
Vasárnap tizenegy órakor hálaadó istentiszteletre gyűlt össze a falu népe és a faluból elszármazottak. Bardócz Csaba helybéli lelkipásztor igehirdetésében arról beszélt, hogy a minket segítő Isten másokon segítő keresztyéneket szeretne munkába állítani.
Az újonnan kialakított ravatalozóház megtekintése után az ünneplők serege a csernátoni önkormányzat által felépített faluházat vehette szemügyre, ahol Bölöni Dávid polgármester és Nagyoláh Ilona nyugdíjas tanítónő köszöntötte az egybegyűlteket.
A rendezvénysorozat a helyi művelődési otthonban díszebéddel zárult, ahol megkóstolhatták az ikafalvi nőszövetség házi süteményeit.
Nagyoláh Ilona, Bardócz Tímea
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Örüljünk Erdély elvesztésének?
Dragnea hajmeresztő kijelentést tett
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke elvárná, hogy a román nemzethez hasonlóan a romániai magyarok is „győzelemnek” tekintsék Erdély és a Román Királyság egyesülését.
A december 11-i parlamenti választások megnyerésére legesélyesebb párt elnöke a Realitatea hírtelevízió műsorában reagált arra, hogy Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a vasárnapi kampányindító rendezvényen a román sajtó szerint „vereségként” beszélt 1918-ról.
Az RMDSZ elnöke valójában úgy fogalmazott: „1918 a veszteség éve volt” a magyarság számára, okfejtésének lényege pedig az volt, hogy a következő parlamenti ciklusban alkotmányba kell iktatni a nemzeti kisebbségeknek tett azon ígéreteket, amelyeket a centenáriumához közeledő modern Románia jogi és morális alapjának tekintett 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat tartalmaz.
Liviu Dragnea az RMDSZ-elnök alkotmánymódosító javaslatára nem reagált, de – az Agerpres hírügynökség magyar kiadása által hétfőn idézett nyilatkozatában – „több mint szerencsétlennek” nevezte Kelemen Hunor kijelentését.
„Ő azt állítja, hogy nekik előnytelen volt az egyesülés. Mert ők kik? Ők szintén román állampolgárok. Mert remélem, hogy a magyar nemzetiségű román állampolgárokra gondolt, nem pedig magyarországi állampolgárokra, mert akkor súlyos a dolog. Nem értek egyet ezzel a nyilatkozattal. Az egyesülés a román nemzetnek győzelem volt, Kelemen Hunor egy Romániában bejegyzett párt elnöke, ezért remélem, hogy hallani fogom Kelemen Hunortól azt, hogy az 1918-as egyesülés győzelem volt a romániai magyarságnak is” – mondta Dragnea.
A PSD elnöke úgy vélte, hogy ezzel a kijelentésével Kelemen Hunor mintha Tőkés László szóhasználatát venné át.
„Több szavazatot akar? A szavazatai mindenképpen biztosítva vannak, a nyilatkozat pedig megmarad. Én nem felejtek” – figyelmeztette Kelemen Hunort a PSD elnöke.
Múlt héten Dragnea leszögezte: nem akar kormányzási megállapodást kötni az RMDSZ-szel, és azt reméli, hogy a románok elegendő szavazatot adnak a PSD-re és szabadelvű szövetségesére, az ALDE-ra ahhoz, hogy ne legyen szükségük az RMDSZ-re a kormányalakításnál.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulna Liviu Dragnea a referendum-ügyben rá kiszabott ítélet miatt. Vasárnap egy tévéműsorban azt mondta, komolyan fontolgatja, hogy az emberi jogi bírósághoz forduljon, mert az ítéletet – két év felfüggesztett börtönbüntetést – igazságtalannak találja, előbb azonban megvárja a Legfelsőbb Bíróság indoklását. Idén áprilisban ítélték jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre Dragneát, azzal vádolták, hogy a Traian Băsescu akkori államfő leváltására kezdeményezett 2012-es népszavazáson, Teleorman megyei tanácselnöki funkciójában visszaélt a hatalmával. A vád szerint az általa irányított bűnszövetkezet tagjai az ügyészség szerint nem létező hívásokra küldtek ki mozgóurnákat, odahamisították a részvételi ívekre a külföldön tartózkodó román vendégmunkások aláírásait, kiskorúak és a polgári jogok gyakorlásától eltiltott személyek nevében adtak le szavazatokat. Rajta kívül további 74 személy került a bíróság elé az ügyben.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

CEMO: ne degradálják kampánytémává a katolikus iskola ügyét!
Nem szeretné a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), ha a magyar politikusok kampánytémává degradálnák a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyét.
A magyarság jogaiért – és ennek keretében az anyanyelvű oktatásért – küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom sokkal árnyaltabban látja a helyzetet, mint a közösséget áldozatként feltüntető magyar politikusok. A szervezet elnöke, Szigeti Enikő emlékeztet arra, hogy „az iskolaalapítás nem ment simán és nem volt túlzottan törvényes”, amiről ugyanúgy kellene beszélni, mint arról, hogy Tamási Zsolt igazgató ellen indított eljárás mennyire igazságtalan.
„Tamási Zsolt áldozata ennek az ügynek, de nem jelenti azt, hogy az iskolaalapítás törvényes volt. A felelősség pedig az RMDSZ marosvásárhelyi volt tanácsosainak körében keresendő, nem feltétlenül a DNA a főgonosz, habár kétségtelen vannak gondok az ügyészség eljárásával” – állítja Szigeti Enikő.
A CEMO szerint az iskola alapítása körül nem igazán volt rendben semmi, erőltetett, nem kellően előkészített ügyről van szó, amely számos ponton ingatag volt és marad mindmáig. Két évvel ezelőtt az iskola alapítását több tanácsi határozat szabályozta, az egyik tanácsi határozatot – amelyben a tanintézmény bekerült a marosvásárhelyi iskolahálózatba – megtámadta Vasile Oprea prefektus, és a pert a marosvásárhelyi táblabíróságon jogerősen meg is nyerte.
„A tanfelügyelőség sem tartotta be a törvényes előírásokat, s hogy erről az RMDSZ tudott vagy nem tudott, irreleváns. Nem Tamási Zsoltnak – aki ellen DNA-eljárás indult – kellett volna vásárra vinnie a bőrét. Dicséretes, hogy ez az ember mindent magára vállalt, eljárt egy tömérdek engedélyeztetést, de nem lett volna szabad hagyni, hogy egyedül csinálja, segítségre lett volna szüksége” – vélekedett a Vásárhelyi Hírlapnak a Civil Elkötelezettség Mozgalom vezetője.
Szigeti Enikő néhány költői kérdést is megfogalmaz az ügy kapcsán, mellyel az RMDSZ-t célozza. A civil aktivista arra lenne kíváncsi, hogy az elmúlt napokban a szövetség felállított-e egy válságstábot, egy szakértői csoportot, amely majd az iskolaalapítás körüli ügyekkel foglalkozik. A CEMO elnökét az is érdekelné, hogy az iskola diákjainak a szülei meddig tűrik még, hogy a marosvásárhelyi és Maros megyei RMDSZ az iskola megmentése helyett politikai kampánytémává degradálja az ügyet.
A CEMO álláspontja szerint a politikumnak háttérbe kellene húzódnia, a szülők érdekképviseleti szervezetének kellene lépnie. „Sokkal hatásosabb, ha a közvetlenül érintett személyek – és gondolok a szülőkre – bombáznák kérdéseikkel és beadványaikkal a tanügyminisztériumot. Mert az oktatási tárca nem vonhatja ki magát ebből a bonyodalomból, melynek létrejöttéért ő maga is felelős” – szögezte le a kisebbségjogvédelmi aktivista.
Brassai: jogos felvetés
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei vezetője szerint a CEMO és Szigeti Enikő kérdései teljesen jogosak, ezért a szövetség igyekszik komolyan is venni őket. Az elnök hozzátette: sok minden benne is megfogalmazódott. „Természetesen vállaljuk Tamási Zsolt védelmét, egy percig sem hagyjuk magára. Az RMDSZ mindent meg fog tenni az ügy mielőbbi tisztázásáért, mert senki nem játszadozhat a szülők, gyerekek és pedagógusok türelmével és idegeivel” – nyilatkozta a Vásárhelyi Hírlapnak Brassai Zsombor.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Potápi: diaszpóra stratégia és a külhoni magyar családi vállalkozások éve a diaszpóra tanács és a Máért napirendjén - Ötpontos diaszpóra stratégia és a külhoni magyar családi vállalkozások éve, mint tematikus program szerepel a Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyar Állandó Értekezlet idei ülésének napirendjén - közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár keddi budapesti sajtóbeszélgetésen.
Potápi Árpád János elmondta: november 30-án lesz a Magyar Diaszpóra Tanácsa hatodik ülése, amelyet másnap a Magyar Állandó Értekezlet követ. Mindkét tanácskozást Orbán Viktor miniszterelnök nyitja meg, s várhatóan zárónyilatkozattal fejeződik be.
A diaszpóra tanácsra ülésére közel száz meghívót küldtek ki, a résztvevők száma évről-évre nő - jelezte az államtitkár. A tanácskozás egynapos lesz, de előző nap délután már tartanak megbeszéléseket.
Ismertetése szerint a tanácskozáson foglalkoznak azzal, hogy a Nyugat-Európában, és a tengerentúlon működő hétvégi, vasárnapi iskolákban szerzett vizsgákat a hazai rendszerbe hogyan lehet beilleszteni. Az ülés után az iskolavezetőket is összehívnák - mondta az államtitkár.
Szeretnék, ha a tanácson döntenének a diaszpóra stratégiáról is. Ez öt pontból állna, az oktatás fejlesztése mellett tartalmazza magyar emigrációs és diaszpóra központ létrehozását, a gazdasági kapcsolatok erősítését a diaszpóra és az anyaország között, a diaszpóra diplomáciai eszközeinek erőteljesebb hasznosítását.
A Máért fő napirendje pontja a következő tematikus év lesz. Továbbra is a szülőföldön való boldogulást segítenék, a külhoni magyar családi vállalkozások éve lenne 2017. Az egész évre 1 milliárd forint áll majd rendelkezésre - közölte a nemzetpolitikai államtitkár.
Kérdésre kitért arra, hogy az oktatási-nevelési támogatásra értékelhető javaslat nem érkezett, az ő kezdeményezéseikről pedig nem alakult ki kompromisszum. A mostani rendszerről mindenki látja, nem jó, szociális támogatássá vált, s nem biztos, hogy elérik a korábban kitűzött célt.
Grezsa István kormánybiztos elmondta: a parlamenti közbeszédből mint belpolitikai ügyek kikerültek az elmúlt időszakban.
Alapvetően a nemzetpolitika mint belpolitikai haszonszerzés lekerült a terítékről, és ez óriási eredmény - állapította meg, hozzátéve: egyúttal a magyar társadalom számára az, hogy élnek külhoni magyarok kezd természetessé válni.
Területéről, Kárpátalja helyzetéről elmondta: a veszély óriási, hogy ez a terület az elkövetkező évtizedekben kiürül, s fokozott anyaországi erőfeszítések kellenek, hogy a 150 ezres magyarságot megtartsák. Szerinte ugyanakkor a terület kiürülése és az esetleges vízummentesség között összefüggés nincs.
Kitért arra is: közülük 130 ezernek van magyar útlevele, és nagy az igény eziránt a többség részéről is.
(MTI)

Vissza a kommunizmusba?
Félelmetessé kezd válni az a magabiztosság, önteltség, cinizmus, amely a Szociáldemokrata Párt vezetőiből árad. Annál is inkább, mert bármennyire felelőtlenek, bármennyire átlátszó az, ahogy primitív nacionalizmussal, közpénzekből, az ország jövőjének elzálogosításából vásárolnának szavazatokat, a jelek szerint a romániai választópolgárok igen jelentős része esetében működik ez a stratégia.
A felmérések szerint legalábbis egy hónappal a választások előtt igen jelentős a szocialisták előnye, egyelőre a legderűlátóbb forgatókönyv is arról szól, hogy győzelmük talán mégsem lesz annyira elsöprő, és Klaus Iohannis államelnöknek mégiscsak marad kis mozgástere arra, hogy ne a korrupcióban fulladozó, populista, nacionalista párt jelöltjét legyen kénytelen kinevezni kormányfővé. Szinte már követni vagy eldönteni is nehéz, mi a legfelháborítóbb és a legtaszítóbb a szocialisták ténykedésében. Normális országban az sem fordulhatna elő, hogy a legerősebb alakulat élén egy választási csalásért jogerősen börtönbüntetésre ítélt figura álljon, nemhogy annak befolyása napról napra növekedjék, s a voksolás előtti napokban megszavazott felelőtlen intézkedései révén a következő évekre visszavesse az ország fejlődését. Undorító az is, ahogy az amúgy jogos társadalmi elégedetlenséget a szintén nem makulátlan, sőt, legalább annyira vétkes szakszervezetek támogatásával cinikus módon használják ki saját választási érdekeiknek megfelelően. Égbekiáltó, a pimaszság csúcsa az is, ahogyan a jogerősen elítélt, országa jövőjével játszó politikus erkölcsi leckéket tart a szakértői kormánynak, hazafi szerepkörében pózolva ellenségképet gyárt, és egyre merészebben játssza ki a nacionalizmus kártyáját. Legutóbbi felvetése már-már a szocialisták ideológiai elődjeit, Ceauşescut és a kommunistákat idézi: Kelemen Hunor egy félrefordított nyilatkozata ürügyén ugyanis Liviu Dragnea nem kevesebbet vár el tőlünk, „magyar nemzetiségű román állampolgároktól”, mint hogy magunk is örüljünk a Trianonban történteknek. Innen már csak egy lépés, hogy az ország százéves fennállásának ünneplésére készülő nacionálkommunisták törvényben írják elő, kötelezzenek bennünket a Nagy-Romániát éltető rendezvényeken való részvételre, a tapsra, az énekre...
Minden szempontból riasztó tehát az a perspektíva, hogy Dragnea bűnbandája irányíthatja majd az országot december 11-e után. Talán csak abban bízhatunk, hogy a voksolás közeledtével mind gátlástalanabbá váló szocialisták „túltolják”, s pimaszságukat, arroganciájukat, felelőtlenségüket mind többen találják olyannyira felháborítónak, hogy ez voksolásra késztetheti azokat is, akik – joggal amúgy – jó ideje hátat fordítottak a közéletnek. Az ugyanis már most egyértelmű: a szocialisták győzelmét csakis nagy arányú részvétel akadályozhatja meg. Az tehát, ha a szocialistákkal hagyományosan szemben álló kategóriák: a fiatalok, a városiak, az értelmiségiek, a középréteg az eddigieknél nagyobb arányban mozdulnak meg.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pert nyert a megalázott olaszteleki kislány
Alapfokon elutasította a Kolozs megyei ítélőtábla a kolozsvári sürgősségi gyermekklinika fellebbezését az olaszteleki kislány esetében, így érvényes marad az Országos Diszkriminációellenes Tanács által kiszabott bírság
A balesetet szenvedett olaszteleki lány ügyében, akit a kolozsvári gyermekgyógyászaton megaláztak hiányos román nyelvtudása miatt, az RMDSZ februárban tett panaszt, arra hivatkozva, hogy a bajban lévő kiskorú nyelvi jogai súlyosan sérültek. A diszkriminációellenes tanács áprilisban tárgyalta az esetet, és úgy döntött, hogy etnikai alapú diszkrimináció történt. Emiatt 2000 lejre bírságolta a kórházat és 1000 lejre a kislányt sértegető ügyeletes orvost; ezt fellebbezték meg az érintettek. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Péter elégtétellel nyugtázta a bíróság határozatát. Elmondta: az RMDSZ törvényben rögzítené, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbségek számaránya eléri a húsz százalékot, a kórházakban, rendelőkben kötelező jelleggel alkalmazni kelljen a nyelvükön beszélő alkalmazottat. Azt is szeretnék elérni, hogy az anyanyelvhasználati küszöböt a jelenlegi húsz százalékról tízre csökkentsék, sőt, egy alternatív, ötezer fős küszöb bevezetését is szorgalmazzák, ez 174 ezer erdélyi magyart érintene. Kovács Péter szerint a Kolozs megyei ítélőtábla döntése is azt bizonyítja: az RMDSZ törekvése, amely szerint a nyelvi jogokat biztosítani kell az egészségügyben, hiszen a betegek épsége, egészsége múlhat azon, hogy el tudják-e mondani panaszaikat az őket értő, nyelvüket beszélő személyzetnek, szükséges és helyénvaló.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy földtani fórum hozadéka
Ritka az a tudomány és mesterség, amelynek olyan siralmas múltat és jelent nyújtott századunk, mint a geológiának, annak elméleti, de még inkább gyakorlati művelőinek. Alig lendült életbe nemcsak Erdélyben, hanem az ország más vidékein is a sokoldalú földtani kutatás, nemzedékek sora begyakorolta magát az alkalmazott földtan hasznos szépségeibe, egyre több és újabb feltárt hasznosítható ásványikincs-telepekben hagyott jóvá körvonalazott ipari tartalékokat az országos tartalékmegállapító bizottság, az 1989 után végbement gazdasági-pénzügyi, kutató- és kitermelőipari változások miatt alaposan leapadt e tudomány művelőinek létszáma, a gazdasági tevékenység más területeire került egy sereg kiváló és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szakember.
Kutatók aggodalma
Tévedés ne essék, nem a földtani kutatás és gyakorlat diktatúrabeli helyzetét sírja vissza a hazai geológustársadalom, hanem azon aggodalmát fejezi ki jelenleg is, hogy lelassult természeti kincseink kutatási-feltárási rendszere, s kérdezik, meddig lehet még masszívan importálni minden olyan nyersanyagot, amelyre szüksége van ennek az országnak. Az 1989 után lepergett negyedszázad alatt vajmi keveset lépett előre az a tudományág, amelynek hivatása, hogy megállapítsa, rögzítse a szükséges és belföldön is ismert ipari nyersanyagok gazdaságos kitermelhetőségének szigorú hazai normáit, hiszen jól tudja és főleg érzi mindenki, hogy a behozott félnyers, avagy nyersanyag ára mindnyájunk vásárlóerejét, életszínvonalát nehezíti és teszi próbára. Anélkül, hogy ennek a kérdéskörnek az apró bugyraiba belekeverednénk – ugyanis jócskán dolgoznak egyfajta kényszerből erdélyi és székely geológusok távol családjaiktól más kontinensen is –, elmondhatjuk, hogy semmiképpen sem a természeti kincsek feltárásának és kinyerésének a dolga képezte az október végén Kovásznán megtartott XVIII. Székelyföldi Geológus Találkozó tárgyát, de közvetett módon érintette azokat az elképzeléseket és jó szándékú kezdeményezéseket, amelyek elősegíthetik egy újabb hazai hasznos kutatóprogram kibontakozását. Tizennyolc érdekes és hasznos előadás és bemutató hangzott el a borvizek városában, amelyek tartalma, rövidített változata nyomtatásban is megjelent, így bármikor hasznos lehet e tudományág művelői és az érdeklődők számára. A találkozó Kovászna város, a városi művelődési ház, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum és a gyergyószentmiklósi Geo-Tech Kft. támogatása révén jöhetett létre. Hogy létezik egyáltalán székelyföldi geológusközösség, arra az is bizonyíték, hogy a magyarországi kollégákkal együtt 101 személy vett részt a találkozón. Bemelegítőként egész napos tanulmányi úton ismerkedtek Kovászna várossal és Csomakőrössel, a környék ismert és immár híres ásványlelőhelyeivel a Mész-patak (Hankó-völgy) arzénásványos előfordulásaival, a Horgász-patak völgyének kovásznai „gyémántjaival”, a Tündérvölggyel, a Dr. Benedek Géza Szívkórház mofettájával és a Rétyi Nyírrel. S mert a Székelyföld kincseinek egykori jeles kutatójára is emlékeztek, emléktáblával jelöltük meg a geológus és közéleti személyiség Bányai János (1886–1971) kézdivásárhelyi, Kanta utca 13. szám alatti szülőházát.
Az emlékezés felette szükséges voltáról
Dr. Komlóssy György bauxitkutató geológus a találkozó egyik idősebb résztvevője egy friss, még nyomdafesték-illatú, 120 oldalra terjedő, igen olvasmányos kötetével ajándékozott meg, amely ebben az évben jelent meg Budapesten Szemezgetések egy geológus életútjából címmel. Az ismerkedés villámgyorsan ment, szülei erdélyi gyökerekkel bírtak, édesapja szilágysági, édesanyja pedig a ditrói Puskás famíliából való volt. Műszaki értelmiségiként köszöntötte a nála jóval fiatalabb nemzedéket, rávillantva arra, hogy a megváltozott idők révén, lám, szabad a találkozás, szabad a szakmai vita, szabad a földkutató nemzedékek határokon átívelő ölelkezése-barátkozása. Gyurka bátyánk a székelyföldi találkozók rendszeres résztvevője, köszöntése amolyan megnyitóféle is volt, de mindnyájan tudtuk, hogy sokoldalú és gyakorlott geológus. Többnyire bauxitkutatás és szemlézésügyben beutazta az egész világot. Földinkre, a Kézdivásárhelyen született Bányai Jánosra e sorok írója és Jánosi Csaba csíki hidrogeológus emlékezett a tudós családi hagyatékénak fényképfelvételeit szemléltető poszterrel, amelyet Berszán József Hargita megyei geológus és Jánosi Csanád állított össze. Nem célunk részletezni Bányai János sokoldalú kutatásainak eredményeit (megtette ezt már e sorok írója a Földtani Közlöny 1973-as számában megjelent emlékezetében), nevét utca és szakközépiskola őrzi a székely anyavárosban, hagyatékát a Haáz Rezső Múzeum, egy részét pedig a szejkefürdői Borvízmúzeum. Porai ott pihennek a székelyudvarhelyi református temetőben, temetésén e sorok írója mondott beszédet az akkori erdélyi geológusnemzedék nevében.
Só, metán, tektonika
A kovásznai fórumnak a só, a metán és a tektonika volt fő témája. Erdély a só hazája. Így történt, hogy a csíki gyökerekkel rendelkező Unger Zoltán előadását hallgatva (Nyugat-magyarországi Egyetem, Földtani Tanszék) kiderült, hogy nem is igazából tudjuk, miből keletkezett a Föld geológiai idejében az a mérhetetlen mennyiségű só-tartalék.
Czellecz Boglárka és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem geográfus kollégái „tisztába tették” az Erdélyi-medence nyugati peremének sós vizes előfordulásait, dr. Wanek Ferenc kolozsvári nyugalmazott egyetemi tanár a középkori sóbányászat egy alig ismert Kolozsvár környéki kitermelőhelyéről értekezett helynévanyag segítségével, bizonyítva azt, hogy a helynévkutatás is segítheti olykor a földtudomány művelőjét. Közelebb kerültünk megyénkhez, ugyanis Sóki Erzsébet, Gyila Sándor és Csige István, a Debreceni Egyetem, a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház és az MTA Atomki Környezetfizikai Tanszékének hármas szerzőcsoportja a kovásznai szén-dioxidos száraz gázfürdőkben a radon aktivitáskoncentráció térbeli eloszlását és időbeli műszeres változását vizsgálta, összehasonlították a természetes magánmofetták mélységi eredetű gázainak útját, áramlását a furatból táplált tündérvölgyi mofettával, ahol a betegek teste körül olyan mélységi eredetű gázok kavarognak, amelyek számos egészségügyi panasz enyhítésére alkalmasak. Bebizonyosodott, hogy a radon természetes eredetű nyomjelzője a mofettagázok mozgásának.
Földtani kutatás elképzelhetetlen őslénytani eredmények értékelése nélkül, s itt is nyilvánvalóvá vált, hogy felette részleteire bomlott, diverzifikálódott a paleontológia is. Érdekes paleolimnológiai (tó-fejlődéstörténeti) megállapításokra jutott a Szegedi Tudományegyetem és a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum régész kutatócsoportja a negyedidőszak végén kialakult tőzegrétegek paleoökológiai vizsgálata során. Kiderült, hogy a Homoródok mente már az Árpád-korban is lakott volt. Az elemzéseket a régészeti emlékekkel összevetve megrajzolták a terület környezettörténeti változásait. A vegyes összetételű kutatócsoportot az erdélyi kötődésű dr. Benkő Elek, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatója irányítja. A paleontológiánál maradva újdonság és szenzáció volt számunkra, hogy hazai geológusok, szpeológusok fatörzslenyomatokra bukkantak a Kelemen- és Görgényi-havasok vulkanikus kőzeteiben (!), Fazakas Attila székelyudvarhelyi geomorfológus a vonalas erózió térbeli és időbeli alakulását rögzítette a Keleti-Kárpátok belső vulkanikus vonulatában körvonalazva a hegysor mai képének kialakulását. Felette hasznos jelenünkben az a tanulmány, amelyet Zólya László geológus, Hargita megye tanácsának projektmenedzsere és Péter Elek nyugalmazott geológus állított össze A talajvizek és ásványvizek védelme korszerű hulladékgazdálkodási rendszerek kiépítésével címmel. Ennek és csakis ennek a rendszernek a szigorú alkalmazása biztosíthatja mind az ivóvíz, mind a mélyben levő ásványvizek minőségét.
Borvízmúzeumot Kovászna megyének
Régebben megfogalmazódott óhaj, hogy Kovászna megyében is menteni/kiállítani és őrizni kellene mindent, ami az ásványvizekkel kapcsolatos tárgyi vagy más jellegű emlék, különös tekintettel a nagyon gazdag fürdőtörténeti dokumentumokra. Albert Zoltán, Papucs András és e sorok írója erről szóló írott javaslatait megküldtük a megyevezetésnek, döntés azonban azóta sem született. Az egykori kovásznai szénsavpalackozó épülete mellett felvetődött egy Sugásfürdőn létesíthető múzeum lehetősége, amelynek létjogosultságát Sepsiszentgyörgy vonzásköre igazolná, avagy a borvizeiről ma is híres Bibarcfalva, ahol az 1882-ben alakult Borhegyi-palackozó eléggé megviselt épületét bérmentesen felajánlotta a helybeli közbirtokosság. Egy negyedik változat Málnásfürdő, ahol a Borpatak völgyében fekvő tömbházlakás alsó szintjén lehetne berendezni egy állandó jellegű kiállítást, avagy egyelőre ideiglenesen legalább összegyűjteni ott a veszendő tárgyi anyagot. Tekintettel arra, hogy a kovásznai egykori szénsav-palackozó üzem jelen pillanatban eladó, a témakört ismertető Papucs András a Háromszéki Borvízmúzeum létesítését Kovásznán látja megvalósíthatónak, ennek azonban az a feltétele, hogy a fürdőváros tekintse ezt fontosnak, és biztosítsa a szükséges területet. Kovászna országos jelentőségű fürdőváros, ahol évente közel 40 ezer turista és gyógykezelésre érkező személy fordul meg – hangsúlyozta –, tehát mindenképpen fontos lenne egy nemzetközi szempontból is figyelemre méltó kiállítás létrehozatala. Nem versenyezni szeretnénk a szomszédos Hargita megyével, ahol három borvízmúzeum működik, hanem kiállítani-megőrizni, s így kiegészíteni Székelyföld ilyen jellegű kincsanyagát.
Hasznos és mifelénk is megvalósítható tevékenységről számolt be Gherdán Katalin, a Pásztói Múzeum munkatársa, amelynek neve a Gyűjthető múlt közönségprogram, s amelynek részeként évente akció indult az év ásványa, kőzete és ősmaradványa témával. A vetélkedőbe be lehet vonni az iskolákat is, ugyanis középiskoláinkban hosszú idő óta megszűnt a földtan oktatása, a fiatalság általános műveltsége szempontjából hasznosnak bizonyulna mifelénk is egy ilyen program.
A Kovásznán megtartott kétnapos székelyföldi geológustalálkozót egyhangúlag hasznosnak, igényesnek ítélték az értékelők, s bejelentették, hogy a fórum XIX. találkozóját 2017-ben Borszékre hívják össze.
Kisgyörgy Zoltán
XVIII. Székelyföldi Geológus Találkozó - Szerkesztette Papucs András (Sikló Egyesület, Sepsiszentgyörgy)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Összefogás a katolikus líceum ügyében
Ima a megfélemlítés ellen
"Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát" – szólalt meg Kilyén Ilka színművésznő hangján Reményik Sándor ma különösen időszerű költeménye, hisz veszélybe került az egy éve működő önálló magyar tannyelvű Római Katolikus Teológiai Líceum. A tanév közben a diákok, szülők és tanárok nyugalmát, lelkivilágát, biztonságát felkavaró intézkedés, amely során a korrupcióellenes ügyészség megvádolta dr. Tamási Zsolt-József iskolaigazgatót és a megyei főtanfelügyelőt, a közvetlenül érintettek mellett megdöbbentette az erdélyi, a romániai magyarság többségét is.
A történtekre a nyilatkozatok, állásfoglalások utáni első válasz a november 7-i közös esti ima volt az iskoláért a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János- plébániatemplomban, amelynek hajójában állóhely sem maradt üresen. Diákok, szülők, tanárok és a velük együtt érző résztvevők szorongtak a zsúfolásig megtelt templomhajóban.
Megmaradásunk záloga
– A történtek rádöbbentettek, hogy együvé tartozunk, felelősek vagyunk egymásért és a jövőért – szólt a jelenlevőkhöz Oláh Dénes főesperes, aki hangsúlyozta, hogy nem valakik ellen gyűlt össze a sok száz résztvevő, hanem gyermekeink, ifjúságunk, jövőnk megmaradásának zálogáért fordul a teremtő, gondviselő Istenhez, a római katolikus iskola és igazgatója ügyét hozva színe elé. Legyen világos mindenki számára, hogy senki jogos jussát nem akarjuk elvitatni, de értse meg már az egész világ, hogy a sajátunkról sem akarunk lemondani – hangsúlyozta. Emlékeztetett arra az örömre, amit a múlt év szeptemberében tartott tanévnyitó szentmisén átéltek, hogy 67 év után főnixmadárként föltámadt és szárnyait bontogatja Marosvásárhelyen is a magyar nyelvű katolikus oktatás. Alig egy év után rá kellett döbbenni, hogy vannak, akiket egyenesen zavar az újjáéledés, a bátor előretekintés, az olthatatlan keresztény optimizmus, az élni, éltetni, megmaradni és gazdagítani akarás, amit ma bűnként rónak föl. Dr. Tamási Zsoltot, aki rátermettséggel, szakmai hozzáértéssel, önfeláldozó hősiességgel, mély keresztény hittel küzdött az iskola elindulásáért, és irányítja a mögéje felzárkózó csapatot, megpróbálják félreállítani, lejáratni, megtörni, kiiktatni – mondta a főesperes, majd hozzátette, hogy ez a hatalom túlkapása, erőfitogtatása, amelynek a célja a megfélemlítés, amit régen ismerős módszerként lassan száz éve tapasztalunk.
A gyűlöletnek csak vesztesei vannak
A felsoroltak ellenére azt az üzenetet fogalmazta meg, hogy akik szeretettel viszonyulnak hozzánk, mi is jobban fogjuk szeretni azokat. Az egyetlen építő erő ugyanis a szeretet, a gyűlölet csak hátráltatja az épülést. A gyűlöletnek csak vesztesei, áldozatai vannak, a szeretetből mindenki nyer, gyarapszik – hangsúlyozta, majd Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első levelének 13. fejezetét, A szeretet himnuszát olvasta fel.
Balla Imre segédlelkész Márton Áron püspök gondolataiból idézett az egymás mellett álló templom és iskola szerepének fontosságáról: valahányszor népünknek újra kellett kezdenie az életet, az új alap letételéhez a templomban gyűjtött erőt, az újjáépítést pedig az iskolában kezdte el és az iskola által hajtotta végre, ezért tartotta fenn azokat akár súlyos áldozatok árán is. Ezért követelte ki a mindenkori törvényhozó hatalomtól az iskolák jogainak tiszteletben tartását, és védte azokat körömszakadtáig a támadó törekvésekkel szemben. Úgy látta és tapasztalta, hogy életének legidőtállóbb erőssége a templom mellett az iskola.
Évszázadok lelki, szellemi, kulturális kincsei semmisültek meg az iskolák államosításával, s a maradék szellemi, lelki akarás, kimerítő erőfeszítés kevés eredményt hozott. Ezek a szavak vezették be az imádságot, amelyben az érintetteknek erős lelket, meggyőződéses kitartást, derűs, jobb életbe vetett reményt kért a gyülekezettel együtt.
Egy ilyen rendezvény után hinnünk kellene az ima erejében, s abban, hogy egy olyan kiváló eredményekkel induló iskolát, mint amilyen a Római Katolikus Teológiai Líceum, amelyért szülők és gyermekek százai, az ott tanító pedagógusok és a velük együtt érző erdélyi emberek aggódnak, nem lehet megsemmisíteni. Még akkor sem, ha ezt szándékos rosszindulattal előre eltervezték, magyar részről pedig besétáltunk a kelepcébe.
Elkeseredett, tanácstalan szülők
A megható imaest végén azonban elkeseredett, tanácstalan szülők várták, hogy az elöljárók, akik szép számban megjelentek a rendezvényen, megmagyarázzák nekik, hogyan történt, ki a felelős ezért, milyen intézkedéseket tesznek az iskola jogállásának a törvényesítéséért, mivel nyugtathatják meg gyermekeiket, mire számíthatnak, mire készüljenek fel. Elvárásuk ellenére a közvetlen kapcsolatfelvétel hétfőn este sajnos elmaradt. Reménykedjünk abban, hogy a szombatra tervezett nagygyűlésen vagy egy korábbi alkalommal a pontos helyzetkép és a lehetőségek ismertetésére is sort kerítenek.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Nyílt levél a kormánynak a BBTE kutatóitól
Egyenlőtlen bánásmóddal vádolja a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) az Európai Bizottságot, mivel az Orizont 2020 program keretében egy romániai kutatónak 7 eurós, míg egy nyugat-európai kutatónak 30 eurós az órabére.
Daniel David, a BBTE kutatásért felelős rektor-helyettese tegnap sajtótájékoztatón mondta el, hogy a 2007–2013-as időszakban az ösztöndíjak esetében egy romániai egyetemi professzor 30 eurós, míg egy adjunktus 20 eurós órabért kapott egy ezt szentesítő kormányrendelet értelmében, azaz egyforma anyagi elismerést kaptak a kelet- és a nyugat-európai oktatók is. Ám az Orizont 2020 program keretében az uniós szakemberek „ügyeltek” arra, hogy a pénz összege különbözzön a nyugati és a keleti egyetemi oktatók esetében. „Utálom a politikusok nyilatkozatait, amelyekben azt mondják, hogy támogatják a romániai tudományos kutatást, de végül nem csinálnak semmit” – jelentette ki Daniel David, aki szerint ez minden szempontból negatívan érinti a hazai kutatói munkát.
Mint azt Daniel David elmondta, a különbség miatt több romániai tudományos kutató már nem kötött szerződést a megnyert ösztöndíjakra, mások pedig azt forgatják a fejükben, hogy projektjeiket inkább Nyugat-Európában valósítják meg.
Az egyetem másik rektorhelyettese, Dan Lazăr kifejtette: a BBTE csak esélyegyenlőséget szeretne a romániai kutatóknak. „Az európai alapok célja a kelet- és nyugat-európai tagállamok közötti gazdasági különbségek csökkentése, de az ilyen döntések következtében ez nem fog bekövetkezni” – mondta Lazăr.
A sajtótájékoztatón azt is megtudtuk: Călin Cormoş, a Kémia és Vegyészmérnöki Kar kutatója megnyert egy 300 ezer eurós grantot, de már nem szándékozik szerződést kötni, mivel az alacsony árak miatt a kutatás befejezése kétségessé vált. Mindezekért a BBTE nyílt levelet küldött Klaus Johannis államfőnek, Dacian Cioloş kormányfőnek és a romániai EP-képviselőknek, amelyben tájékoztatják őket a kialakult helyzetről, és orvoslatra várnak.
– Megoldásként az merült fel, hogy Románia kérjen kivételes státust, hiszen ezt más kelet-európai országok is kérték, és meg is szerezték – összegzett Daniel David.
Szabadság (Kolozsvár)

Kallós Zoltán életművét bemutató tárlat nyílik Sepsiszentgyörgyön
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum közös szervezésében nyílik meg november 11-én, pénteken 17 órakor az „Indulj el egy úton...” Kallós Zoltán című időszakos kiállítás. A tárlat az erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő életét és munkásságát mutatja be – olvasható a házigazda intézmény, a Székely Nemzeti Múzeum honlapján.
A szervezők felidézik, hogy Kallós Zoltán 1926. március 26-án született a mezőségi Válaszúton, és jelenleg is ott él. Meghatározó szerepe volt a magyarországi és a romániai magyar táncházmozgalom megszületésében és kibontakozásában, mai eredményeiben és megújulásában. Személyes kapcsolatrendszerén keresztül önzetlenül segítette hozzá a népzene, néptánc, népköltészet iránt érdeklődő teljes generációkat a Mezőség, Gyimes, Kalotaszeg és Moldva népéletének megismeréséhez és megéléséhez.
„Kallós Zoltánban Bartók és Kodály mellett a 20. század egyik legnagyobb magyar folklórgyűjtőjét tisztelhetjük. Az általa Erdélyben és Moldvában gyűjtött néprajzi, népzenei anyag a mai napig páratlan. Korán felismerte a hagyományos kultúra gyorsuló változását, és életét mintegy küldetésként teljesen a kutatásnak szentelte. Számos korábbi, rendszerváltás utáni elismerése mellett 2014-ben nyerte el a Nemzet Művésze címet” – összegzik a beharangozóban.
A pénteki ünnepségen Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszönti a résztvevőket, a tárlatot Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár nyitja meg. A kiállítást Bereczki Ibolya, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese mutatja be, házigazda: Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Közreműködik a sepsiszentgyörgyi Heveder zenekar.
Az esemény része a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány szervezésében zajló 28. Népzene- és néptánctalálkozónak. Az est folyamán, 18.20 órától megnyitják Ádám Gyula és Kovács László Attila Oltszakadáti hangulatok című fotókiállítását a Háromszék Táncstúdióban.
Szabadság (Kolozsvár)

RMPSZ: újabb támadás érte a magyar közoktatást
A romániai magyar közoktatás elleni újabb támadásnak minősül a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szerint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügye.
Kedden kibocsátott állásfoglalásában a szakmai szervezet országos elnöksége megdöbbenését fejezte ki annak kapcsán, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) eljárást indított a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozása kapcsán. Az RMPSZ megjegyzi, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosítása után ez a második olyan tanintézet, amelynek létjogosultságát és működését megkérdőjelezi a hatóság.
A pedagógusszervezet emlékeztet, hogy a múlt század elején épült II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium néven ismert és 1948-ban államosított impozáns marosvásárhelyi épületegyüttest 2004-ben szolgáltatták vissza az egyháznak, a restitúció ügyében pedig a polgármesteri hivatal fellebbezése nyomán a legfelsőbb bíróság hozott végleges döntést. Önkormányzati határozat alapján 2014-ben újraalakult a tanintézet Római Katolikus Teológiai Líceum néven, amely a következő tanévtől „hazaköltözött" régi épületébe. Az RMPSZ szerint az elmúlt tanévben az intézmény rendeltetésszerűen és sikeresen működött, amit alátámaszt a Romániai Közoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIP) alapos ellenőrzése is, amely a 2015/2016-os tanév első félévében zajlott.
„Mindezek fényében értetlenül állunk a romániai korrupcióellenes ügyészség eljárása előtt. Az anyanyelven történő oktatáshoz való jogot, akár állami, akár felekezeti jellegű, az ország alkotmánya garantálja. Kisebbségi létünkben a tanintézmények mindig a magyar identitás őrzésének és megerősítésének központjai voltak. Az évszázadokra visszamenő felekezeti oktatás mindenkor kultúránk, hagyományaink fennmaradását szolgálta" – állapítja meg az RMPSZ. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalásában a pedagógusszövetség leszögezi: kisebbségi jogaink gyakorlásában gátolnak meg azok, akik akadályokat gördítenek az anyanyelvű oktatás minden szintű és formájú megvalósítása elé.
„A Római Katolikus Teológiai Líceum ügye újabb támadás a romániai magyar közoktatás ellen. Szolidaritást vállalunk Tamási Zsolt-József iskolaigazgatóval, és meg vagyunk győződve arról, hogy mind ő, mind Ștefan Someșan főtanfelügyelő helyes döntéseket hoztak a tanintézmény ügyében. Bizakodva várjuk, hogy az igazságszolgáltatás korrekt módon eljárva mindezt megerősítse. Kitartást kívánunk az iskola diákjainak, szülőknek és oktatóknak, valamint minden érintettnek" – olvasható az RMPSZ országos elnöksége nevében Burus-Siklódi Botond elnök által aláírt állásfoglalásban.
Krónika (Kolozsvár)

Az RMDSZ idén nem terjeszt be autonómiatervezetet
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra kéri az RMDSZ-t, hogy az SZNT székelyföldi autonómiatervezetének parlamenti beterjesztésével mozgósítsák a választókat a választási kampányban. Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő szerint azonban ez a lépés nem időszerű.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közleményben kérte fel az RMDSZ még hivatalban lévő szenátorait és képviselőit, hogy a december 11-ei választások előtt terjesszék be az RMDSZ Székelyföldi Egyeztető Tanácsa által 1995-ben elfogadott, és az SZNT által 2004-ben véglegesített autonómiastatútumot. A téma kapcsán a Krónika Márton Árpád sepsiszéki RMDSZ-es parlamenti képviselőhöz fordult kérdéseivel, aki leszögezte: a szövetség semmiképp sem fogja benyújtani az SZNT által véglegesített autonómiatarvezetet, hiszen az RMDSZ-nek van saját tervezete.
Hozzátette: ebben a mandátumban már értelmetlen bármilyen törvénytervezetet benyújtani, hiszen kezdődik a választási kampány, a parlament alig fog dolgozni, és valószínű, hogy még a bizottságok asztalára sem kerülne a dokumentum. „Az alkotmány és a házszabály szerint az új parlament csak azokkal a korábbi mandátumban benyújtott törvénytervezetekkel foglalkozhat, melyek legalább egyik ház plénumába már bekerültek" – érvelt a politikus.
Ugyanakkor leszögezte, a szövetség képviselői azt a dokumentumot terjesztik majd be, amelyet kidolgoztak. „Amúgy is abszurd lenne, ha én beterjeszteném az SZNT által közfelkiáltással elfogadtatott autonómiastatútumot, miközben több elemével nem értek egyet, és miközben van egy olyan tervezet ebben a témában, amelyen én is dolgoztam" – jegyezte meg Márton Árpád. Felidézte, amikor Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt még RMDSZ-es képviselőként benyújtották az SZNT autonómiastatutúmát, már akkor jelezte, hogy kifogásai vannak, és megfogalmazta a módosító javaslatait, de azt a választ kapta, hogy a szövegen nem változtatnak. Azt a tervezetet egyébként kétszer is visszautasította a parlament.
Márton Árpád kérdésünkre leszögezte, saját tervezetüket fogják benyújtani, ám még azelőtt tisztázni kell azt a 3-4 kérdést, amiben a Magyar Polgári Párttal (MPP) nem értettek egyet, többek között azt, hogy miként jelölik meg Székelyföld határát. Emlékezetett, azok az MPP-s politikusok, akikkel együtt dolgoztak az autonómiatervezeten, most a szövetség színeiben indulnak a választásokon. „Ebben a mandátumban biztos nem nyújtjuk be, de erről úgysem egyedül én döntök. Az RMDSZ vezető testületeire tartozik, hogy meghatározzák, mikor terjesztjük be a tervezetet" – mondta Márton Árpád.
Az RMDSZ egyébként a 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán határozott arról, hogy törvénytervezetet készít és nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. A tervezetet hosszas titkolózás és többszöri halasztás után végül 2014 júniusában bocsátotta közvitára. Az RMDSZ törvénytervezetéről az erdélyi magyar és a román társadalmat érdemben megszólító vitára azóta sem került sor.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Házi őrizetben marad a Maros megyei főtanfelügyelő
December 3-áig házi őrizetben marad a Maros megyei főtanfelügyelőség vezetője, Ştefan Someşan – döntött a marosvásárhelyi ítélőtábla.
Ezzel megerősítették a Maros megyei törvényszék múlt heti döntését, amely elutasította az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) arra vonatkozó kérését, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a főtanfelügyelőt – számolt be az Agerpres hírügynökség.
Someşan ellen hivatali hatalommal való visszaélés és hatáskörtúllépés gyanúja miatt folytat eljárást a DNA a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozása kapcsán. A házi őrizet ideje alatt Ştefan Someşannak tilos elhagynia bírósági vagy ügyészségi engedély nélkül az otthonát, nem kommunikálhat Tamási Zsolt Józseffel, a római katolikus líceum igazgatójával és további 10 gyanúsítottal, akik a Maros Megyei Tanfelügyelőség alkalmazottai.
A vádhatóság szerint 2014. július 29-ei ülésén a marosvásáhelyi tanács 1 500 000 lej kiutalását szavazta meg annak az épületnek a felújítására, amelyben az Unirea főgimnázium működik, azzal a feltétellel, hogy létrehozzák a római katolikus teológiai profilú középiskolát. A határozatot a Maros megyei főtanfelügyelőséggel is ismertették, és az ügyészek szerint Someşan akkor azt állította, hogy a tanügyminisztérium jóváhagyta egy új iskola létrehozását. A tanfelügyelőség igazgatótanácsa egyhangúlag megadta a Római Katolikus Teológiai Gimnázium alapítására vonatkozó engedélyt.
A DNA szerint azonban a tanügyminisztérium semmilyen formában nem adott helyt az oktatási intézmény létrehozására vonatkozó kérelemnek. Ştefan Someşan 2014. szeptember 12-én főtanfelügyelői minőségében határozatot bocsátott ki, melynek értelmében a 2014-2015-ös tanévtől kezdődően megalakul a Római Katolikus Teológiai Gimnázium. Ugyanazon a napon a tanfelügyelő Tamási Zsolt Józsefet nevezte ki az újonnan létesült oktatási intézmény igazgatójának.
Négy nappal később a marosvásárhelyi városi tanács kérte a tanfelügyelőségtől a szükséges jóváhagyások bemutatását, de mivel ezek nem voltak meg, Ştefan Someşan elhalasztotta a gimnázium bejegyeztetésének és az igazgató kinevezésének határidejét – állítják az ügyészek. A tanfelügyelőség 2015 januárjában küldte át a polgármesteri hivatalnak a városban működő iskolák működési engedélyeztetéséről kiállított táblázatot a 2015-2016-ös tanévre, ennek 3. pontjában szerepel a Római Katolikus Teológiai Gimnázium. Az ügyészek szerint azonban a tanfelügyelőség igazgatótanácsának nem lett volna szabad kiállítania a katolikus iskola engedélyét, mert a kérvényben nem voltak pontos adatok ennek létrehozásáról, a tanulók számáról, az iskola profiljáról és az intézmény struktúrájáról – idézi a DNA-t az Agerpres.
2015 augusztusában Someşan anélkül rendelkezett a Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozásáról és az Unirea Főgimnázium egyes osztályainak az új iskola hatáskörébe utalásáról, hogy erre nem jogosította fel a megbízatásával járó hatásköre – állítják az ügyészek, hozzátéve: ily módon Ștefan Someşan és Tamási Zsolt-József gyanúsítottak a 2015–2016 és 2016–2017-es tanévekre a törvény megszegésével engedték meg a Római Katolikus Teológiai Gimnázium működését, noha tisztában vannak vele, hogy az intézmény nem rendelkezik működési engedéllyel.
A vádhatóság hozzáteszi, az iskola létrehozásáról szóló 2014 szeptemberi tanácsi határozatot a Maros megyei prefektúra megtámadta, amelynek a Maros megyei törvényszék helyt is adott, 2015 márciusában elrendelve a határozat visszavonását. A döntést a marosvásárhelyi táblabíróság 2016 február 3-ai határozatában megerősítette. A tanügyminisztérium ellenőrző bizottsága augusztusban kezdett vizsgálódni Marosvásárhelyen, a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumnak az Unirea Főgimnáziummal közös épületben történt létrehozásával kapcsolatban – emlékeztet összefoglalójában az Agerpres.
Krónika (Kolozsvár)

Bizakodóak a tanárok a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban
„Nem örülünk ennek a helyzetnek, de bizakodóak vagyunk, és azt üzenjük, hogy tesszük a dolgunkat” – jelentette ki a Maszolnak Székely Szilárd, a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium tanára. Az igazgatói kinevezésére váró pedagógust az iskolához kapcsolódó ügyészségi eljárás következményeiről kérdeztük. Szülőket is megkerestünk.
Tamási Zsolt igazgatót az ügyészség kitiltotta az iskola területéről. Ki látja el most a teendőit?
Egyelőre senki. Az iskola vezetőtanácsa és a tanári kar engem kért fel az igazgatói teendők ellátására, de a kinevezésemet a főtanfelügyelőségnek kell jóváhagynia. Ez még nem történt meg, a főtanfelügyelőségnek pedig nem is kötelessége elfogadni a gimnázium javaslatát. A jelölésemet a szükséges dokumentációval együtt továbbítottuk az illetékeseknek. Várjuk a főtanfelügyelőség döntését.
Hogyan befolyásolja az iskola működését az intézmény lefejezése? Ki írja alá például az tanárok fizetéslistáját?
Az igazgatóhiány valóban akár egzisztenciális problémákat is jelenthet a tanári kar számára, mert az igazgatónak van aláírásai joga a kincstárnál. Emellett több, korábban elkezdett projektet is le kellett állítani amiatt, hogy az intézménynek nincs vezetője. Az iskola menedzselése, igazgatása ellehetetlenült, tehát mindenképpen kell egy gyors megoldás erre a helyzetre.
Az ügyészség korábbi közleménye szerint fennáll a veszély, hogy a gimnázium diákjainak eddigi tanulmányait ne ismerjék el az intézmény létrehozásával kapcsolatos jogi problémák miatt. Hogyan látja, valós ez a veszély?
Mi úgy gondoljuk, és ezt az oktatási minisztérium is megerősítette, hogy az iskola törvényesen működik. Nem kell attól tartanunk, hogy az elmúlt másfél esztendőt törvénytelennek fogják nyilvánítani. Nagyon nagy a tét, a fennálló helyzetet nem lehet azzal orvosolni, hogy visszacsinálunk mindent. Ha történt hiba az iskola alapítása vagy működtetése során, az szerintem adminisztratív jellegű mulasztás lehetett, amit szakembereknek kellene helyrehozniuk. Magánvéleményem szerint ennek nem bírósági ügynek kellene lennie. Ha valóban érvénytelennek nyilvánítanák az elmúlt másfél évet, akkor arról biztosan értesítenek minket is. Egy ilyen fejlemény már nagyon súlyos problémákat vetne fel, hiszen azt jelentené például, hogy ebben az időszakban a tanárok jogtalanul vették fel a fizetésüket. Olyan dominó-effektusa lenne egy ilyen döntésnek, amelynek beláthatatlanok a következményei.
A gimnázium jelenlegi jogi helyzetéről mit tud?
Erre a kérdésre nem tudok pontos választ adni, ahogy látom, még a jogászok sem értenek ebben a kérdésben egyet. Nem akarok feltételezésekbe bocsátkozni.
Milyen a hangulat az iskolában? A megszokott módon zajlik az oktatás?
Igen, az órákat rendesen megtartjuk. Az a célunk, hogy mindebből a lehető legkevesebb jusson el a diákokhoz, különösen a kisebbekhez. De arra is figyelni kellene, hogy ne csak mi óvjuk őket a káros befolyásoktól, hanem az otthoni környezetük, a rokonság, szomszédok is. Nem lenne jó őket olyan információkkal terhelni, amelyek nem is rájuk tartoznak. Ez most a legfontosabb nekünk: a diákokat megvédeni, amitől csak lehet. Mi nyilván nem örülünk ennek a helyzetnek, de bizakodóak vagyunk, és azt üzenjük, hogy tesszük a dolgunkat.
„Az unireások miatt van ez az egész cirkusz”. „Meg sem fordult a fejemben az, hogy kivegyem a gyerekeimet az iskolából. Több éves munka áll az intézmény létrejötte mögött, nem fogunk, mi szülők meghátrálni” – válaszolta a Maszol érdeklődésére Lázár Andrea, akinek két gyereke jár a gimnáziumba. Elmondta, bármi is lesz a továbbiakban, kitart az iskola és az intézmény igazgatója mellett. „Ismerem évek óta Tamási Zsoltot, nagyon alapos ember. Nem egyik napról a másikra jött létre ez a líceum, aminek a megalapításánál mindenre figyelt, a törvény minden betűjére” – vélekedett az anyuka. Arra a kérdésünkre, hogy a gyerekei mit észlelnek mindabból, ami most az iskola körül történik, elmondta, a kicsi második osztályos, vakáción volt a múlt héten, nem vett észre semmit, legalábbis nem adta jelét ennek. A nagy viszont már látja, hogy miről van szó, értelmezi is a látottakat és hallottakat. „Az unireások miatt van ez az egész cirkusz” – így fogalmaz otthon a gyerek. Lázár Andra a kommunikáció hiányát tartja a legrosszabbnak ebben az ügyben. A szülőket és a gyerekeket is elbizonytalanítja, hogy nem lehet tudni, mi következik. (Antal Erika)
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Verestóy: nem jutottunk még el a magyarság megbecsüléséig, de a tiszteletet már ki lehetett vívni
Az RMDSZ-szenátor a kilenvcenes évek óta megkerülhetetlen szereplője a székelyföldi, erdélyi és romániai politikának. Kapott már hideget-meleget, de bírja a kritikát. Egyebek közt arról faggattuk, hogy nála miért nem kopogtatott még a DNA, mit remél az idei választásoktól, illetve milyen a viszonya az udvarhelyi polgármesterrel, a Fidesszel, valamint hogy mi változhat az eddigi kis lépések politikájához képest. Nagyinterjú Verestóy Attilával...
– Sokan azt mondják – én is többször leírtam –, hogy politikai szerepét Ön kiválóan tudta saját gazdagodására is használni…
– Addig, amíg a törvény megengedte, gazdasági érdekeltségeket is felvállaltam, építettem ki. Volt, ami nem volt eredményes, volt, ami az volt. Viszont bármilyen vállalkozásomat fokozott figyelem kísérte az állami ellenőrző szervek részéről. Egyik legsikeresebb vállalkozásomat, amit el is kellett adnom, mert politikai nyomást éreztem – azt, hogy nem engedi a közeg, amiben élünk –, megléte alatt évente tizenhét állami ellenőrzés lepte meg, közben a másik három konkurens vállalatnál összesen kettő volt. Ilyen körülmények között nehéz volt építkezni, de lehetett. Nagyon sok olyan magyar vállalkozó volt és van, aki sikeres és megfelelő anyagi feltételeket teremtett. Tegye mindenki azt, amit én is teszek, s akkor talán sokkal jobb lesz ez a mi kis világunk.
Jelenleg a vagyonnyilatkozatok nyilvánosak, és az is, hogy ki mire használja megteremtett pénzét. Nem azt mondom, hogy ugyanúgy kell követni a példámat, de a vagyonnyilatkozatokból kiderül, hogy bár én nem Székelyföldön teremtek jövedelmet, a megteremtett bevételem több mint nyolcvan százalékát közcélra itt fordítom. Alapítványra, a sportmozgalom támogatására, közösségi és egyházi támogatásra. Tegye ezt mindenki megteremtett jövedelmének legalább egy tizedével.
– Nagyságrendet mondana?
– Több százezer eurót fordítok közcélra.
– Egyre gyakoribbak az ügyészségi eljárások RMDSZ-es magyar tisztségviselők ellen. Ön nem számol további eljárásokkal?
– Úgy vélem, járulékos veszteségként mi is számolhatunk azzal, hogy az ügyészség csapkodó és ide-oda kapkodó szelekciója minket sem kerül ki. Félek attól, hogy szelektíven, torzítva, a tényeket messze nem tekintetbe véve indulnak vagy indulhatnak olyan eljárások, amelyek megalapozottsága kétséges.
– Számít arra, hogy akár Ön ellen is?
– Ellenem nincs miért. Nem foglalkoztam soha közpénzzel. Nem voltam olyan helyzetben, hogy közpénzekről döntsek. Hosszú évek óta nagyon jól tudom, hogy engem megfigyelnek.
– Nem azért lehet úgymond „védettsége”, mert a Román Hírszerző Szolgálatot felügyelő parlamenti bizottságnak is tagja?
– Ez kétirányú utca, ugyanis aki a titkosszolgálatokat ellenőrző bizottságban benne van, az óhatatlanul tudomásul veszi, hogy a megfigyelés rá is kiterjed. Két évig hivatalosan lehallgattak, amire akkor derült fény, amikor aláíratták velem, hogy vegyem tudomásul, hogy lehallgattak. Ennek oka az volt, hogy a politikai egyezségek során olyan feladatot kaptam, hogy a romániai költségvetésnél alakítsunk ki olyan megoldást, hogy az általunk képviselt magyar közösségek, önkormányzatok megfelelő költségvetési támogatást kapjanak. Az ügyészség által megfogalmazott vád az volt, hogy én így diszkrimináltam a magyar községek és adminisztráció javára a román adminisztrációjú polgármesteri hivatalokkal szemben. Mert feltételül szabtam – írja a jegyzőkönyv –, hogy csak akkor szavazzuk meg a költségvetést, ha a magyar adminisztrációk megfelelő anyagi támogatásban részesülnek. Hosszú idő kellett elteljen, és sok meghallgatást kellett elszenvednem, amíg kétségtelenül sikerült bebizonyítani, hogy ez járt nekünk.
– Az eddigi kis lépések politikája nem vezet átütő eredményre. A törvénykodifikációk megtörténtek ugyan, de betartatni nagyon nehéz. Mi változhat? A jelöltek nagy része nem cserélődött ki. Mitől lesz erősebb az RMDSZ?
– Kétségtelen, hogy az RMDSZ állandóan megújuló politikai szervezet, hiszen volt ereje jelöltjeinek több mint felét cserélni, miközben a nyugati demokráciákban általában húsz-huszonöt százalékos a mandátumonkénti csere. Ezt a vádat nem tudom elfogadni. Az biztos, hogy az utóbbi egy-két évben határozott csökkenését lehetett látni annak a politikai erőnek, amivel az RMDSZ-nek potenciálisan rendelkeznie kellene.
– Ennek mi lehet az oka?
– A politikai belharc jegyeit látta nap mint nap a választópolgár, és abból lassan elege lett. Azt látta, hogy van két-három olyan magyar politikai erő, amely egymás ellen próbál valamit megoldani, ahelyett hogy közösen, összefogva együtt lépne fel a közösség érdekében. Ennek feltételét most megteremtettük. Ez az első olyan esztendő a kilencvenes évek nagy összefogása után, amikor ismét esély van egy nagy összefogás jegyében megmozdítani a magyarságot, és nem olyan arányban, mint az országos átlag, hanem jóval nagyobb arányban. Ha ez megtörténik, annak következményei szerintem beláthatatlanul pozitívak lesznek a magyar közösség számára. Ha sikerül megmozdítani a magyarságot, akkor nem az ötszázalékos küszöb körüli eredmény várható, minőségi áttörést valósíthatunk meg, ha a hat, hat és fél százalék fölé tudjuk emelni a választási eredményeket.
Látszik a valós esélye annak, hogy a Romániai politikai belharc következményeként két nagyobb tömb alakíthat ki egy-egy negyven, negyvenvalahány százalékos jelenléti arányt a következő parlamentben. Ha mi öt százalék körül leragadunk, akkor beállunk egy sorba, ahol nem mi leszünk az élen, ha viszont hat százalék fölött sikerül teljesíteni, akkor annak több következménye is lehet. Az egyik az, hogy a nagy pártok után mi következünk, a másik az, hogy egy ilyen aránynál a különösen nacionalista pártok közül többet ki lehet szorítani a parlamentből.
– Ön ideális viszonyokról beszél, miközben a mai reálpolitika azt sugallja, hogy csak az erő számít a romániai belpolitikában, a román politikum már csak így működik. Vagy Ön ezt másképp látja?
– Én úgy látom, hogy a nemzeti ügy megoldása nem egy nulla összegű játék, és ezt bizonyítja a valóság, ha kicsit átlépjük az országhatárt. Ezt viszont itt megértetni a román politikummal csak akkor lehet, ha a romániai közhangulat is felfogja és támogatja. Óriási a változás ebből a szempontból, de még nem elég. A román közhangulatra – annak ellenére, hogy a média sok mindent tesz azért, hogy lerombolja – nem jellemző a magyargyűlölet. Nem jutottunk még el a magyarság megbecsüléséig és szeretetéig, de a tiszteletet már ki lehetett vívni. Ez az alapja a következő lépéseknek. Ez valójában a pozitív, konstruktív erő megmutatása, és ez lehetséges.
Első lépésként sikerült egyezséget megvalósítani a polgári párttal, ez egy nagyon fontos első lépés volt. Ezt követte a második lépés, aminek kialakításában józan magyar politikai vezetők jelentős szerepet játszottak. Féltem, hogy független jelöltek indulnak. Erről konkrét egyeztetés volt, és örülök, hogy végül nem történik meg.
– Jól érzékelem, hogy 2016-ban valamiféle hárompárti, konszenzusos érdekképviseletet vizionál a romániai magyarságnak?
– Volt idő, még a kilencvenes évek elején, amikor éppen Toró Tiborral értettem egyet abban, hogy a belső választások jegyében kell az RMDSZ-t kialakítani. Most ez az egyetlen esély.
– Apropó, kampány. Itt van a „botrányos óriásplakátok” ügye. Erről Önnek mi a véleménye?
– Egy jó figyelemfelkeltés volt, akkor is, ha tartalmilag vitatkozhatunk vele.
– Ön vitatkozott vele? Mivel győzték meg?
– Vitatkoztam vele, természetesen. Mint minden sarkításban, ebben is van támadási felület. De kiemel egy olyan dolgot, amire a közfigyelmet fel kellett hívni. Ha csak a puszta számokat nézzük: lehet, vitatható, hogy teljes egészében mi tartjuk el Bukarestet, de az tény, hogy az itteni emberek tisztességesebb és jobb adózók, mint a Kárpátokon túliak. És ezt valahol meg kellett mutatni. Ha már állandóan vitatják az állammal szembeni lojalitást, akkor itt látszik, hogy kik a lojálisak és a kevésbé lojálisak a román államot támogató, adózó polgárok szemszögéből. Mert az egyik legfontosabb szempont nem az, hogy hányszor énekeljük el a himnuszt egy rendezvényen, hanem az, hogy tisztességgel befizetjük-e az adót. Ez szerintem sokkal fontosabb tényező. Erre hívta fel a figyelmet ez a kis plakátháború.
– Sikeresnek tartja?
– Szükségesnek tartom.
– Milyen a viszonya a némileg független és önjáró udvarhelyi polgármesterrel, Gálfi Árpáddal?
– Többször találkoztunk, és úgy érzem, együtt tudunk dolgozni, mert mindkettőnknek fontos Udvarhely jövője, a város fejlődése. Azt szeretném, ha sikerülne néhány fontos projektben egyesíteni eszközeinket (például ipari park, terelőút), olyan életképes, megvalósítható tervek kellenének, amelyekhez Bukarestből megfelelő finanszírozást tudunk szerezni. Ahogy például a Kipi-Kopi óvoda építéséhez is sikerült több mint ötmillió lej kormánypénzt hozzátenni.
– Hosszú ideig az RMDSZ-nek nem volt jó kapcsolata a Fidesszel. Mi az, ami változott, és miért?
– Változott mind a két politikai erő filozófiája. A Fidesz végül is belátta, hogy az RMDSZ körül valósítható meg az a magyar összefogás, amit évekkel ezelőtt úgy látott, alternatívaként kell megfogalmazni az RMDSZ-szel szemben. Ez egy óriási előrelépés. És ehhez arra is szükség volt, hogy most arról beszéljünk, nem RMDSZ-listára kérjük a választók szavazatát, hanem az összefogás listájára, a magyar listára.
Életrajzi adatok
Verestóy Attila Székelyudvarhelyen született 1954. március 1-jén. A Bukaresti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karán diplomázott 1978-ban. 1994-ben fejezte be tanulmányait a bukaresti Nemzeti Védelmi Kollégiumban (Colegiul Național de Apărare), ezt követően a németországi George C. Marshall Stratégiai Tudományok Kollégiumában tanult. 1999-ben a Bukaresti Műszaki Tudományegyetem szervetlen kémia és környezetvédelem szakán doktori címet szerez. Gyakorlómérnökként kezd dolgozni 1978-ban, előbb a gyergyószentmiklósi Mecanica üzemben, majd a székelyudvarhelyi Gábor Áronban. 1980-tól tanársegéd a Bukaresti Műszaki Tudományegyetem vegyészmérnöki karán, majd ’83-tól ’89-ig a Bukaresti Szervetlen Vegyipari Kutatóintézet tudományos kutatója. 1990 januárjától a Nemzeti Megmentési Front tanácsosa, Király Károly alelnök irodája szakértőcsoportjának tagja. 1990 óta Hargita megye RMDSZ-szenátora, 2004-től az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője, és néhány év megszakítással 1997 óta az udvarhelyszéki területi RMDSZ elnöke. Verestóy Attila alapítója, elnöke és főtámogatója a Székelyudvarhelyi Kézilabda Club (SZKC), valamint a Dr. Verestóy Attila Alapítványnak. Nős, egy gyereke és két unokája van.
Szőke László
Székelyhon.ro

Szakmai lehetőségekről tájékoztatták a kórházigazgatók a pályakezdő orvosokat
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának jelenlegi és volt, rezidenséveiket Marosvásárhelyen töltő diákjai és kórházigazgatók között szervezett találkozót a Studium-Prospero Alapítvány a Rezidens Orvosok Szövetségével és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetséggel közösen.
A november 8-ai, estébe nyúló rendezvényre főként marosvásárhelyi magyar rezidensek érkeztek, de voltak hatod-, sőt ötöd- és negyedéves MOGYE-hallgatók is, akik kíváncsiak voltak a Kovászna, Hargita, Maros és Bihar megyei kórházigazgatók ajánlataira.
A találkozót az elmúlt tizenöt évben immár hetedik alkalommal szervezte meg a Studium-Prospero Alapítvány. „Arra kértük a kórházigazgatókat, hogy újdonságokról, az általuk vezetett intézményekben levő szakmai lehetőségekről tájékoztassák a pályakezdőket, illetve a leendő orvosokat, és igyekezzenek meggyőzni őket arról, hogy az adott klinikát és az adott vidéket válasszák tevékenységük kifejtéséhez” – ismertette Vass Levente főszervező.
Elhangzott, leginkább intenzív terápiás és sürgősségi orvosra van szükség, de keresnek gyerekgyógyászt, neonatológust, neurológust, nőgyógyászt, szem- és röntgenorvost is, a legtöbb kórházzal rendelkező településen pedig a szakmai felszereltség mellett az élhető környezettel és szolgálati lakás biztosításával próbálják a szülőföldön, vagy az országban marasztalni az újabb magyar orvosgenerációt.
A kórházigazgatók rövid ismertetői után az érdeklődőknek lehetőségük nyílt külön asztaloknál személyesen is beszélgetni azoknak az intézményeknek a vezetőivel, amelyek felkeltették az érdeklődésüket.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Ervin atya életszilánkjai
Nyár volt, amikor a csíksomlyói kolostorban utoljára készítettünk interjút vele. Fürgén jött szembe, bekapcsolta hallókészülékét is, mert most éppen meg akarta hallani azt is, amit mondanak neki. Márton Áronról kérdeztük, így kerekedett ki a történetből az ő életének is számos eseménye. Beszéd közben el-elakadt a hangja, mondta, egy pohár bor jól jönne. Kár, hogy még nem érkezett meg a tokaji. 600 litert rendelt. Hosszú távra tervez, mondta. Temetése napján az ő szavait idézzük.
Regénybe illő életútjáról beszélt Ervin atya. Arról, hogy a szárhegyi „gyermeket” Gyulafehérváron, a teológián érte az 1943. október elsején megjelent törvény, hogy az összes papnövendéket, akik nem voltak felszentelve, behívják katonának a román hadseregbe. „A filozófia tanárunk éppen Kolozsváron volt látogatóban, és elpanaszolta a házfőnöknek, hogy minket behívtak katonának. Egyelőre volt pálinkánk, és Dode őrmester mindig alul tette a behívónkat, de intézkedni kellett. Megtudtuk, hogy a görög katolikusok a másodéves teológusokat már mind pappá szentelték” – magyarázza, hogyan kerülhetett sor az előrehozott felszentelésre, 1943. június 20-án.
Nehéz idők jöttek
Hiába volt meg a felszentelés, vissza kellett menni a teológiára, befejezni az iskolát. A diplomaosztó napján már indult is Ervin atya a fogarasi rendházba. Ő volt ott a legfiatalabb kapitányi rangban. Román katonákat kellett az SS-be felesketnie. „Most nem hiszik el, de arra számítottak, hogy az SS-ben csokoládét adnak reggelire, és a románoknál puliszkát. Nekem pedig föl kellett esketnem őket.”
Nehéz idők jöttek. „Augusztus 30-án jöttek a sziguránca emberei, az egész társaságot összefogták, és börtönbe vittek. Az összes értelmiségi, tanítókat, tanárokat... Akkor volt az átállás, augusztus 23-án. Hallgattam Mihály királynak is a beszédét. Kevesen vannak, akik ezt hallhatták. Mint ahogy Magyarországon ma senki sincs, aki a Mindszenti beszédét hallotta volna kívülem. Ezért kaptam én a kitüntetést is. Ott voltam, Budapesten, megszenteltem a helyet.”
Az értelmiséget Targu Jiuba vitték, a kolostorba orosz katonák érkeztek. Németül tudót kerestek, de mivel az öregebb szerzetesek „rizegtek”, Ervin atya jelentkezett. Tolmácsnak vitték. „Aztán nagy tekintélyem lett nekem, természetesen, beálltam a MANOSZ-ba. Tudja mi az? Hát mi nagy urak voltunk akkor Erdélyben. Madosz volt az igazi neve, azt titkolták, és MANOSZ-nak nevezték. Hát kérem, mi vezettük a várost 45-ben.”
„Le kell lőni!”
Egy székelyudvarhelyi búcsú történéseiről is megemlékezett Ervin atya. „Öt év alatt öt vagy hat helyezést kaptam Márton Áron püspök atyától. Az utolsó 49-ben volt, a fehérlovas bevonulás után, amikor az én kollégám, a zetelaki plébános elmenekült, és engem odatettek a helyettesítésére. Márton Áron püspökatya eljött Somlyóról udvarhelyre az Úrnapi búcsúra. Én káplán voltam, s ezer embert bevittem Udvarhelyre. A környéknek a papjai, mindegyik bejött a búcsús körmenetre, és az akkori esperes, miért, miért nem, én lepődtem meg a legjobban, engem kért fel az ünnepi prédikálásra. Nehezen vállaltam el, de mindenféleképpen ragaszkodott hozzám. Lehet, tudtam valamit akkor. De nem ez az érdekes. A püspöki miséken mindig áldást kell kérni a püspöktől. A püspök atya misézett, odamentem, letérdeltem előtte: benedictionem, kérek áldást. Összehúzza a szemöldökét: te, miről beszélsz? Megijedtem, átfutott rajtam a hideg, olyan szigorúan nézett rám. Hirtelen elmondom a három pontot. Te, én már nem tudlak téged megmenteni, súgta vissza. Még jobban kezdtem rizegni, de aztán a szószéken, nem tudom, mi történt, beszéltem. És az ajtónál két szekus azt mondta egymásnak: le kell lőni. Mármint engemet. Szárhegyről ott volt a főgondnok, aki országgyűlési képviselő volt valamikor, ő hallotta ezt a saját fülével: le kell lőni. Állítólag a beszéd volt a veszedelmes a kereszténység középkori üldöztetéséről, hogy az oltáriszentség volt az erőt adó. De a püspök tudta, miről van szó, nagyon jól tudta. Csak most tudtam meg, egy hónappal ezelőtt, hogy ez az egész le van írva. Megkaptam Bukarestből. A szekuritaté megőrizte. Az újságcikkeket is ezzel kapcsolatban, és a többit is. 861 oldal van rólam. Nem tudom, ki voltam, ki nem voltam. Tőkés Pista bácsinak 4000 oldala van. Kilóra mérik a papokat.”
A vatikáni kémek
„Az udvarhelyi mise után Márton Áron összegyűjtötte a papokat, „világosan rendelkezett, hogyha ő börtönbe kerül, mihez kell tartsák magukat. Két hét múlva Fehérváron lefogták, és megkezdődött az ő pere.”
Kezdődött a harc az állam és a katolikus egyház között, minden katolikus pap vatikáni kém volt. Megkezdődtek a sorozatos letartóztatások. A ferencesek is tudták, deportálni fogják, a kezdeményezésekre a hívek ellenállása volt a válasz. „Udvarhelyen például 50-ben, amikor el akartak vinni minket, akkor három napig gyertyás körmenet volt a kolostor körül, és ellenálltak. 1951-ben Szent István napján szedtek össze egy éjszaka, és loptak el a kolostorokból. Vittek Máriaradnára” – emlékszik vissza, és arra is, hogy 130-140-en kerültek egy helyre, majd egy rendelet alapján kerültek Esztelnekre, Dézsre és Körösbányára. Ervin atya Máriaradnán maradt.
Az üzenetvivő
Élete legkalandosabb hat esztendejének nevezte az ekkortól kezdődő időszakot, beszélt a békepártiak és a titkos kripto-római katolikus egyház, a „föld alattiak” működéséről, a kripto-teológiáról. Arról is, hogy 1955. február közepén hogyan vitt üzenetet Bukarestbe Márton Áronnak. Akkor, amikor még senki sem tudhatta, hogy kiengedték őt a börtönből.
A március 23-án, Márton Áron Gyulafehérvárra való hazajövetelét megelőző éjszaka az összes ellenálló papot elfogták, pert indítottak ellenük. Tizenöten voltak, Ervin atya szabadon maradt. „Mozoghattam, s mivel a püspök atya tudta, hogy én tudok mindenről, behívott Fehérvárra, és mondta, ne per lesz, le vannak fogva, a titkárom is ott van, ügyvédeket kellene fogadni. A titkárom részére próbáld megfogadni ezt meg ezt, és próbáld felvilágosítani arról, ami nélkül nem tudja védeni” – emlékszik vissza a szerzetes, majd a per napján vele történt eseményekre is kitér.
Kirúgták „testvére” peréről
„Reggel megyünk a katonai törvényszék felé. Az ügyvédek természetesen mehetnek, és az elsőfokú rokonság mehetett be. Én, mint a püspök titkárának, Ferenc Béninek a gyámja odaadom a buletint az őrző katonának. Mondom, Ferenc Bénihez megyek, nézi a buletint, s látja, Ferenc Béla vagyok. Ez a világi nevem. Tessék, mondta. Tíz órakor kezdődött a nagy per. Figyeltem, nekem jelentést kell tennem a püspöknél. Este nyolc órakor, még folyt a per, jön a szekurista főhadnagy: maga kihez jött be? Mondom, Ferencz Bénihez. Hát kicsoda magának? Mondom, a testvérem. A hideg végigfutott a hátamon. A szekurista felment a színpadra. Ott voltak, mert színpad volt az egész. Odamegy Ferencz Bénihez, tudtam, nem lesz jó. Jön is vissza hozzám: magának kicsoda Ferencz Béni? Mondom testvérem. Milyen testvére? – csikorgott a foga. Mondom: paptestvérem. Az apját az anyját, azt a nem tudom mi, ha mégegyszer a szemünk elé kerül, maga soha többet napot nem fog látni. Ha megtudja a Szabad Európa Rádió, hogy itt per volt, magát eltüntetjük. Takarodjon, mert úgy rúgom, hogy... Kirúgtak. Futok haza, a sógornőmnél volt a szállásom. Lépek be az aktatáskámért, gondoltam, jobb, ha eltűnök, s azt mondja: Béla, hallottad-e a Szabad Európa rádió most mondta be, hogy valami nagy papi per van Kolozsváron.”
A rendszer fortélyai
A közismert Szoboszlay-per kapcsán is személyes élményeket osztott meg Ervin atya. „1957 nyarán a nagyfőnökömet, Szoboszlay Aladárt, a Duna Konföderáció elnökét lefogták. Mi miatt? Törvénytelen orvosi gyakorlat miatt. Természetgyógyászattal foglalkozott. Örvendtem, hogy a természetgyógyászattal hozták összefüggésbe a lefogását. Mert égett alattam is a talaj. Már benne voltam nyakig a többpártrendszerben.”
Eljött annak is az ideje, amikor Ervin atya bekerült a szekuritátéhoz. „Engem nem kínoztak. Minden be volt adva aprólékosan. Minek tagadjak? Azt mondtam, én mindig a kommunizmus ellen voltam, már itt, Somlyón, gimnazista koromban előadásokat tartottam. Nem tagadom, hogy nem tartom jó rendszernek. Gazdaságilag elsősorban. Az más, hogy Isten, s ateizmus, de én gazdaságilag sem tartom jónak. Akasszanak fel!” „ emlékszik vissza szavaira. És hogy leginkább arról faggatták, mit tárgyalt Márton Áronnal a kommunizmusról. Tagadott, ekkor közölték vele: „Itt van Márton Áron, le van fogva. Tegye oda a fülét a falhoz! A túlsó szobában beszél Márton Áron. Összerogytam. Összerogytam.”
A történtekről tudni kell, hogy magnószalagról szólt akkor a püspök hangja, a szekusok célja pedig az volt, hogy a vallomások alapként szolgáljanak Márton Áron újabb bebörtönzéséhez.
Az állambiztonságot fenyegető társaság tagjaként volt börtönben már öt hónapja Ervin atya úgy, hogy a vádat, illetve az ítéletet nem hozták tudomására. „Hogy az öt hónap alatt mi történt, annak a vége őrületbe való hajszolás volt. Miután elvittek Aradra, betettek egy cellába. Azt mondja nekem a volt madéfalvi plébános: te, mennyire ítéltek el? Mondom, három hónapra. Bolond vagy, Ervin. Mondom, nem hirdették ki, de azt mondták nekem, három hónap. Bolond vagy, Ervin. Lehet, hogy három évre, mondom. Meg van állapítva, hogy bolond vagy. Itt vagy közöttünk. Mi mind életfogytiglan vagyunk.”
„Reméltük, de nem hittük, hogy kiszabadulunk”
A történtek másnapján újabb hír érkezett: „megjött a kegyelem visszautasítása, kivégzés előtt álltak Szoboszlayék. A falon keresztül beszélnem kellett Szoboszlayval s a tízzel, akik halálra voltak ítélve. Hagyatkoztak nekem. Szoboszlay a receptre vonatkozólag is. Rákgyógyító receptje volt. Elmondta nekem, hová dugta el, s ha kikerülök a börtönből, akkor menjek, kutassam ki, s mentsem meg a becsületét. Hogy lehet életfogytiglan kényszermunkára ítélten megmenteni a becsületét? Elképzelhetetlen. Aztán jöttek az évek, sok minden történt, minden nap vártuk, hogy kiszabadulunk. De hogy kiszabadulunk, azt nem hittük. Reméltük, de nem hittük. Hét esztendeig bent voltunk. Miután kiszabadultunk, mentem, hogy megkeressem a receptet, de egy hétemeletes palota volt rá építve. Aradon. Úgyhogy a mai napig a rákkutatás nélküle ott tart, ahol.”
Szabadon az utolsó faluban
1964. augusztus 2-án szabadult ki a börtönből Ervin atya. Hazament Szárhegyre, de az őrmester „kirúgta” onnan, Radnán a kolostorba nem mehetett be, de tanárnak felfogadták volna, elutasította: „Mondom, én a papságot nem akarom otthagyni. Ha már megszabadultam a haláltól, akkor valahogy megoldjuk a dolgot.”
A püspöktől kérte, kapjon valahol helyet számára, de egyik próbálkozását sem fogadta el az akkori hatalom. Mert a püspök helyezhette a papot, de az nem kapott fizetést és tartózkodási engedélyt. Végül 1965. április elsejétől a provinciális Temesvárra küldte, a Németországba ment sváb papok helyére. „Végül az ország legutolsó falujában, Tornyán kaptam plébániát, és ott megkezdtem életem egyik legszebb időszakát, 12 évet. Javításokkal, lelkipásztori örömmel.”
Sok az áruló, mégis kevés a magyar
Az élettörténet azzal folytatódik, hogy a tizenkét éves szolgálat végén jött a hír: Kolozsvárra szól az új kinevezése. 1977 novembere volt ekkor. „Azt sem tudták a kolozsváriak, hogy csókolják a Szent Antal oltárnál a csuhámat. Borzasztó feltűnést keltett, hogy odakerültem. Mondták a hívek, hogy Erzsike még él. Ki az az Erzsike? Hát az, aki meg van bénulva. Huszonhat évvel ezelőtt, amikor elvitték a barátokat innen, Kolozsvárról, megfogadta, addig akar élni és vállalja a bénaságot, amíg a barátokat vissza nem hozzák. Meghallotta, hogy visszahoztak, első pénteken gyónni akart. Megyek hozza, összecsapja a kezeit: Jézusom, bocsáss el most már, bocsáss el, engedj el. Egy hét múlva temettük.”
A templomjavítás nem ment akadálymentesen. Szomorúan mesélt arról Ervin atya, hogy éppen magyar ember volt, aki át akarta verni. Ezt a tényt Márton Áron püspök előtt sem hallgatta el akkoriban. Amikor azt akarta elhitetni vele a mester, hogy az állványozással kimerültek az anyagi keretek, gyergyói ismerősével számoltatta újra a költségeket. Így alapos gyanú volt arra, hogy hétszázezer lejjel akarták átverni, a templom további munkálatait pedig felfüggesztetni. „Szagot fogtam, megyek be a püspök atyához, s mondom neki, nagy baj van, kellene tovább folytatni a javításokat, de ez történt, mit csináljunk? Én azt ajánlom, püspök atya, hogy akasszuk fel a mérnököt. Akasszuk fel! Elmosolyodott, s azt mondja: te, annyi fa az erdőben nincs, mint ahány áruló magyart fel kellene húzni. De tudod-e, olyan kevesen vagyunk.” Igaza volt a püspöknek, a problémát meg lehetett oldani, az építkezést pedig tovább folytatni.
A „rózsafüzérgyáros”
Úgy tűnhet, jó irányba fordult Ervin atya élete. De nem volt sokáig így. „Én keddenként ideológiai beszédeket tartottam a Hiszekegyről. Mindenki már négy órakor jött, széket is hozott, hogy beférjen valahogy. Igen sok volt már a persely, az egyikre kiírtam: kérdezz, felelek. Kezdtek kérdezni. Rázós kérdések jöttek be. Nehezebb volt nekem a mise utáni feleleteket előállítani, mint a prédikációt összeállítani. Szörnyű nehéz volt a felelet. Azonban elfogytak a kérdések. Mit csináljunk, a hívek azért jönnek, hogy a feleleteket hallgassák meg. Ha nincs kérdés, nincs felelet, nincs pénz. Fogtam magam, s én kezdtem bedugdosni a kérdéseket. S ez olyan botrányt okozott... rámléptek.
Rózsafüzérgyárosnak neveztek ki, s öt magyar bíró Kolozsváron elítélt két évre. Jakab Antal jött a tárgyalásra: megmondták, nem lehet megmenteni. Éspedig a gazemberek közé tettek be. Borzalmas volt.”
A valódi ok, a kérdések nem is jöttek szóba a tárgyalásokon. A rózsafüzér volt a fedőszöveg. „Megfogták az asszonyt, aki a rózsafüzért árulta az ajtóban, és tanúnak állították oda, hogy én adtam. És, tudják, törököt fogtak, s a török megfogott engemet. Nem is tudták azt, hogy nekem rózsafüzér-gyáram volt Tornyán. Tempfli püspök úrral is kapcsolatos ez. Mikor még plébános volt, nem volt, miből élnie, tőlem vette a rózsafüzér-hozzávalókat, s ő is csinálta a rózsafüzéreket. Később aztán Amerikából hozott nekem ezer rózsafüzért, s megköszönte, hogy nem jelentettem be a szekuritáténak.”
Amitől még Ervin atya is kicsit meghunyászkodott
1980-ban született meg az ítélet. Ekkoriban történt, hogy bevitték Bukarestbe. „Jött egy Volga, gyönyörű szép kocsi, két ezredessel. Kivettek a börtönből, a piszkosok közül, s megmutatták Bukarestet, mit építettünk. Tetszik? Mondtam, hát hogyne. A Drumul Taberei, az a legdicsőségesebb. Megállunk egy nagy palota előtt. Betuszkoltak, föl, nem tudom a hányadik emeletre. Kérdezi az ottani úr, miért jöttél ide? Mondom, nem én jöttem, hoztak. Fogalmam sincs, miért. Halálra vagy ítélve, közölte. Mondom, nézze, ezelőtt negyven évvel halálra ítéltek, s még élek. Azt mondja, ne ugrálj, mert bizonyítékaink vannak, halálra vagy ítélve. Kém vagy, Szabad Európa kéme vagy. Kicsit meghunyászkodtam. Köhögni kezdtem, s hallom, hogy az egyik cellából visszaköhög valaki. Hát ez Godó, ez Godó Mihály! Visszatelefonálok neki. Erre megkérdik: mi van a torkával? Mondom, tizenhat éves korom óta nekem torokbajom van. Hamar az orvost ide! A szájamat tátsam ki, lenyomtak valamit, elment a kedvem nekem a morzézástól.”
Ervin atya élete végén is úgy gondolta, csodálatos módon, Szent Antal s Godó segítségével szabadult meg a haláltól és a börtöntől. Kolozsvárra viszont már nem mehetett vissza, Vásárhelyre kapott kinevezést. „Jöttek Bukarestből, a kultusztól, hogy adnak ilyen előkelő helyet egy gazember banditának? Egy vásárhelyi püspök, egy bukaresti főinspektorral volt ott, s én elővettem a legjobb szilvapálinkát, s a végén az egyik beesett az asztal alá. Véletlenül.”
Azt védte, aki őt halálra ítélte
Aki ismerte Ervin atyát, tudja, a humor nála mindig keze ügyében volt. Élete további részleteit most nem boncolgatjuk annak, akin két halálos ítélet sem tudott kifogni. Sosem fogadta el a földiek alkotta szabályokat, a halál órájának megválasztásában is csak teremtőjének engedelmeskedett. Emlékének idézését zárjuk most egy olyan történettel, amelynek helyszíne a ravatal, és rávilágít a világ visszásságaira, Ervin atya lelkületére. Ezt is a nyáron mesélte el utoljára.
„Amikor Kolozsvárra kerültem, telefonál Bánffy Pista, hogy te, olvastad-e az újságot? Elolvastam, nem kaptam ott sem semmit. De a sarokban nézd meg! Nézem a sarkot, hát a katonai törvényszék elnökét délután temetik. Azt, aki engem elítélt. Veszem a telefont: Pista, fel a díszmagyart! Megyünk temetésre! Bolond vagy Ervin, megbolondultál. Most kerülsz Kolozsvárra, s megint be akarsz kerülni a börtönbe?” A díszmagyarban való temetésről le lehetett beszélni Ervin atyát, az utolsó találkozásról viszont nem. „Felöltöztem papi civilbe, s kimegyek a temetőbe, a morgába. Nyolc koporsó. Itt kell legyen az ezredesem is. S kezdem a koporsófedeleket emelgetni. Hol vagy? Hol vagy, Pali? S hát az egyiknek a mellén látom a kék sapkát. Mondom, megvagy. Bíróság előtt vagy. Van-e ügyvéd? Hivatalból adtál nekem ügyvédet, hol az ügyvéded? Azt mondja, nincsen. Hát azért jöttem ide, hogy hivatalból ügyvéded legyek. Társalogtunk. Aztán a végén elmondom a Miatyánkot vele együtt. És az Úristennek irgalmába ajánlottam.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Örök nyugalomra helyezték Ervin atyát
Rendtársa, Gurzó Anaklét mellé helyezték Ferenc Béla, Páter Ervin atya fenyőfakoporsóját. Temetése szerdán volt a gyergyószárhegyi kolostortemplom kertjében.
A Jakubinyi György érsek által celebrált szentmisén Böjte Csaba ferences szerzetes prédikált, az elhunyt életéből, közös emlékeikből idézve. „Szent az, aki Krisztus szép erényeit hősies módon gyakorolja. Én Ervin atyát szentnek tartom, aki magnificatos jókedvvel élte az életét” – kezdte beszédét Csaba testvér, az elhunyt három erényét sorolva. A szegényekhez lehajolni, a bajban lévőkön segíteni, az ártatlanok mellett kiállni, és mindezt jókedvvel végezni. Felidézte, rendtársaival hogyan védték testükkel a Csíksomlyóról elmenekített Szűzanya-szobrot Kolozsváron, hogy készen álltak a vértanúságra is. Hogyan vállalta azt, hogy akár Szibériába is deportálhatják, és hogyan akart jobb világot Szoboszlay csapatához csatlakozva, látva, amint társait kivégzik. Elmondta azt, is, nem hiszi, hogy lett volna még valaki a történelemben, aki börtönt viselt volna azért, mert rózsafüzért, a szegények bibliáját adta az emberek kezébe.
„Én 1982-ben jelentkeztem a szerzetes rendbe. Hogy mondjam, váratott magára a noviciátus. ’89-ben megkerestük Salvator és Ervin atyát és vállalták. Ez most kis dolognak tűnik, de emlékszem, hogy Marosvásárhelyen, vacsora után, sötétben, táskába csomagolva habitusunkat egyenként beszivárogtunk a templomba, és magunkra zártuk az ajtót, és Salvator úgy öltöztetett be minket ferences szerzetesi ruhába. Ervin atya a maga huncut jókedvéve mondta, ő szívesen vállal értem harmadik börtönt is, de éljek úgy, hogy érdemeljem meg” – idézte az atyai jó tanácsot Csaba testvér, hozzátéve, hogy Ervin atya mindig lehajolt a bajban lévőkhöz, mindig Isten jelenlétében élte az életét és a nehézségben sem nyomhatta el semmi az életkedvét.
„Sosem fordult meg a fejében, hogy őt Jézus magára hagyta. Ezelőtt nyolc-tíz nappal, amikor betegágya mellett voltam, mondta, két hét múlva meg fog halni. Mondtam, ne butáskodjon, meg fog gyógyulni. Csillogott a szeme. Azt mondta, lehet, hogy meggyógyulnék, de tudod, ez a fizikai világ engem már nem érdekel, láttam már békét, háborút, kommunizmust s mindent. De a metafizika az igen, az érdekel. És elkezdtünk akkor a túlvilágról, az örök életről beszélni.”
Az engesztelő szentmise után, a templomkerti sírja fölött sokan búcsúztak tőle. Beszédet mondott unokaöccse, Balogh Zsolt, kiemelve, Ervin atya akaratáról képes volt lemondani, alárendelni magát a ferences rendvezetők döntéseinek. Így lehet az, hogy bár másként akarta csak koporsóban tért vissza szülőfalujába. „Az alázat és engedelmesség mindvégig jelen volt az életében neki, aki a nagy tervek embere volt, és amit sikerült megvalósítania, azt Isten dicsőségére tette, sosem a maga javára. A végtelenül irgalmas Isten úgy találta jónak, hogy éppen az irgalmasság évében hívja haza az ő beteg szolgáját. Legyen áldott annak az akarata, akit ő sokszor a gazdájának nevezett. A mi Béla bátyánk hazaérkezett az ő gazdájához.”
Az elhunytat búcsúztatta a kolostortemplom gondnoksága, majd Danguly Ervin, Szárhegy polgármestere, aki bevallotta, ha arra gondol, mekkora veszteség érte a közösséget Ervin atya halálával, elcsuklik a hangja, de ha felidézi az együtt töltött pillanatokat, a szigorú, de szeretetteljes tanításokat, van, amiért köszönetet mondani a sír előtt. „Igazi, krisztusi életet éltél az utolsó percig. Most hazatértél. Biztos vagyok benne, hogy a legjobb helyen vagy, hitünk szerint is, székelyesen szólva, fent az Úristennél, de itt is, a ferences templom árnyékában. Azt mondtad, hiába él, ki másnak nem használ. Ha igazán tiszteltünk, ehhez tartjuk magunkat” – fejtette ki a polgármester.
A búcsúbeszédet mondók sorában utolsóként szólalt Orbán Szabolcs, az Erdélyi Ferences Rendtartomány provinciálisa. Ő köszönetet mondott többeknek, több mindenért. „Köszönet mindazoknak, akik életében mellette voltak. Tudjuk, hogy mindazt, amit tett, nem egyedül, hanem sok-sok ember segítségével, bátorításával tette. Szeretném megköszönni mindazoknak a munkáját, fáradozását, akik társai voltak a közel 97 esztendőben. Köszönet azoknak is, akik Csíksomlyón látogatták őt, betegágya mellett voltak, imádkoztak érte, halála után a temetés előkészítésében tevékenykedtek. Mindazt, amit ő elkezdett, amiben mellette voltunk életében, azt folytassuk halála után is.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

A gyógyítás székelyföldi apostolai
Tudományos konferenciát tartanak pénteken a Magyar Tudomány Napja alkalmából a Sapientia egyetem csíkszeredai karán, a 15-ös teremben.
Az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) Csíki Fiókegyesülete, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának közös szervezésében megvalósuló esemény megnyitóját reggel 9 órától tartják.
A gyógyítás székelyföldi apostolai című konferencia célja egy szakmai pálya sajátos területének művelőire irányítani a figyelmet: számba venni azokat a 19. század végi, 20. század eleji, két háború közötti és utáni orvosokat, akik vidéken éltek, gyógyító szakintézmények hiányában teljesítettek elkötelezett és önzetlen népszolgálatot a falusi lakosság gyógyítása és egészségügyi nevelése érdekében. Ugyanakkor tudományos munkát, kutatásokat végeztek. Munkájukat magas küldetés- és töretlen felelősségtudat jellemezte, a szakmai deontológia máig ható példaképei voltak – tájékoztatott Balázs Lajos, EME Csíki Fiókegyesületének elnöke.
Az emlékező tudományos konferencia első előadását Ábrahám Zoltán tartja 9 óra 15 perctől Az 1959–1960-ban Marosvásárhelyen végzett orvosok kihelyezése és helytállása címmel. 10 órától Cseke Gábor Orvos az orvosról – Erkölcsi minták a székelyföldi gyógyászatban (dr. Fejér Dávid / dr. Kercsó Attila) címmel tart előadást, majd Daczó Katalin Algyógytól a csíksomlyói ferencesek kriptájáig témában értekezik. Ezt követően Derzsi-Élthes Éva Életképek egy orvosi pályáról Balánbányától Csíkmadarasig című előadását lehet meghallgatni. 11.30-tól Nagy Benedek dr. Nagy Andrásról beszél, majd Oláh-Gál Róbert A Ferenc József Tudományegyetemen végzett első székelyföldi orvosok című előadása következik. 12 óra 10 perctől Sztojka Tamás Két zsidó orvos Kászonban, 12 óra 30 perctől Veress Albert Apostolként Moldovában, 12 óra 50 perctől pedig Virágh Attila Dr. Gernád Jenő munkássága című előadása szerepel a konferencia programjában.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Dezinformál a vidéki lapocska
Bővül a kommunizmus áldozatait bemutató tárlat címmel közölt tudósítást tegnap a Nagyváradon megjelenő, Viorel Micula román mágnás tulajdonában lévő Reggeli Újság.
A cikk kezdőmondata csúnyán félretájékoztatja a lap kisszámú olvasóját, bár az internet révén a dezinformáció messzebb juthat, mint bárki gondolná: „Tavaly decemberben nyílt meg Románia első olyan múzeuma Nagyváradon, amely különleges és méltó módon a kommunista rendszer áldozatainak állít emléket. Az idén februártól látogatható tárlat a vár első állandó kiállításaként az E épület alagsorában kapott helyet, és év végére egy sikeres projektnek köszönhetően állománya jelentősen kibővül.”
Dicséretes a tárlat kezdeményezőinek és megvalósítóinak törekvése, de aligha hihető, hogy ők maguk elsőként és egyediként reklámoznák, nyilvánvaló hazugságba keveredve. Szinte csak a maszületettek nem tudják, hogy Románia első „kommunizmus-múzeuma” Máramarosszigeten nyílt meg a rendszerváltás után. A román „Terror Háza”-ként is emlegetett közgyűjtemény anyagát már 1993-ban elkezdte összeállítani a Civil Akadémia Alapítvány, alapító elnöke, Ana Blandiana költő és férje, Romulus Rusan író irányításával. A kommunizmus áldozatainak emlékmúzeumát, avagy a Máramarosszigeti Börtönmúzeumot az 1897-ben épült hatalmas börtönépületben alakították ki. Ebből a félelmetes fogházból soha nem kerültek ki élve volt miniszterek, akadémikusok, katonák, történészek, újságírók, politikusok. Több mint kétszáz, a kommunizmus ellenségének tekintett értelmiségit tartottak fogva titokban a második világháború utáni években, közülük 54-en itt pusztultak el. Itt raboskodott az 50-es évek elején Márton Áron erdélyi katolikus püspök is. A foglyokat fűtetlen cellákban tartották, egészségtelen körülmények között, hiányos étkeztetés mellett.
Az ukrán határ közelében fekvő partiumi város börtönmúzeuma 1995 óta az Európa Tanács védnöksége alatt működik. 1997-ben nyitották meg az első termeket, attól a pillanattól a múzeum országos érdekeltségű lett. A helyreállítási munkálatok 2000-ig tartottak. Az igényesen kialakított, közel két évtizede látogatható, egyre látványosabb és instruktívabb komplexum azóta nemzetközi hírnévre tett szert.
A máramarosszigeti létesítményhez képest a nagyváradi Város- és Vártörténeti Múzeum egyik állandó tárlataként frissen létrehozott Ellenállás és megtorlás Biharban címet viselő gyűjtemény csupán „ükunoka”, ekként is kell kezelni.
itthon.ma

26 év után ismét könyves tüntetés lesz Marosvásárhelyen
Zászlók és pártszimbólumok nélküli, méltóságteljes tüntetésre hívja a katolikus egyház mindazokat, akik számára fontos az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) célkeresztjébe került magyar iskola megmentése – számol be Szucher Ervin a szekelyhon.ro-n.
A szervezők szombaton 15 órára a Vár sétány kockakövezett részére várják a résztvevőket. Az egyház által szervezett tiltakozó megmozduláson beszédekre, imára és énekre lehet számítani – jelentette be szerdán délelőtt Oláh Dénes, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosa, a Maros-Küküllő egyházkerület főesperese. A szervezők több száz példányban készülnek kiosztani Reményik Sándor Templom és iskola című versét, amelynek – mint fogalmaztak – ma is minden egyes sora érvényes. „Arra kérem a résztvevőket, ne hozzanak semmiféle zászlót, pártszimbólumot, csak a komolyságukat, lelkesedésüket és imájukat” – hangsúlyozta Oláh Dénes, aki szerint méltóságteljesen kell felmutatnunk akaratunkat.
A tervek szerint a várfal mellől a tömeg a Római Katolikus Teológiai Gimnázium elé vonulna, ahol a szervezők jelképesen átadnának a tanintézmény illetékeseinek egy könyvet. Novák Zoltán, az RMDSZ szenátorjelöltje arra hívja fel a jelenlévőket, hogy ők maguk is hozzanak egy-egy könyvet, amit majd az iskolának ajándékozhatnak. A politikus kifejtette: az RMDSZ teljes mellszélességgel kiáll az iskola ügye és a meghurcolt igazgató mellett. „Egy jogász csapat vizsgálja az ügyet, és készen áll segíteni. Félreértés ne essék, mi nem kívánjuk befolyásolni a vizsgálószervek munkáját, bízunk az igazságban” – nyomatékosította a jelenleg városi tanácsosi tisztséget betöltő Novák – írja a szekelyhon.ro. Az iskola megmentésével kapcsolatban Facebook-oldalt, a tüntetéssel pedig Facebook-eseménythoztak létre.
Erdély.ma

Harc a Bákó megyében lévő területekért
Három volt közbirtokossági elnök hívja fel ismételten a csíki közösségek figyelmét: az egykor a közbirtokosságok tulajdonába tartozó erdőket és legelőket még mindig nem kapták vissza teljes mértékben. Főként azokról van szó, amelyek Bákó megyében találhatók.
A közbirtokosságok újraalakulása után tizenhat évvel még számtalan közbirtokosság kell szembesüljön azzal, hogy a területek államosítása előtti időszakból (1949) származó, területeket igazoló aktáikat vagy semmibe vették, vagy egyenesen eltűntették a dossziékból – ez derült ki, amikor Domokos Józseffel, a csíkcsomortáni közbirtokosság korábbi elnökével, Sántha Pál Vilmossal, a csíkpálfalvi közbirtokosság volt elnökével, valamint Lázár Elemérrel, a csíkdelnei közbirtokosság korábbi elnökével beszélgettünk. A 2000-ből származó 1-es törvény alapján újraalakult közbirtokosságok megválasztott vezetőinek vagy éppen az elnökséget felvállaló személyeknek nem volt könnyű dolguk, talán az újraindulás évei voltak a legnehezebbek. A közbirtokosságok semmilyen anyagi tőkével nem rendelkeztek, újra össze kellett írni a taglistát, tisztázni a jogok számát és az ezekre jogosultak kilétét.
„Jó két és fél esztendő múlt el addig, amíg intézményi szinten az erdészeti minisztérium beleegyezett abba, hogy az erdőket visszaadják. Addig a törvény létezett, de az átadással a minisztérium várt. A mi közbirtokosságunk az itteni erdészeti hivatallal nem volt rossz viszonyban, viszont ők nem adhatták át, tekintettel arra, hogy a felsőbb szervek, az erdészeti minisztérium nem engedélyezte. Ezek voltak a nagy problémáink az első körben. Amikor az erdészet fokozatosan kezdte átadni egy részét, kezdődtek az adminisztrációs szervekkel a huzavonák. A helyi bizottságok és a polgármesteri hivatalok kellett átadják az igazolásokat, és ebből adódtak a további nehézségek. A Csíki-havasok nyúlványában lévő közbirtokosságok mindegyikének volt területe Bákó megyében. Itt mind a polgármesteri hivatalnál, mind az erdészetnél ellenállásba akadtunk. Például a csíkpálfalvi közbirtokosságnak mai napig több mint százharminc hektár erdőt nem adtak, és nem is akarnak visszaadni” – mutatott rá Sántha Pál Vilmos.
Sántha Pál Vilmos szerint az újrainduláskor nagyon nehezen szedték össze ismét az iratokat, mivel annak idején nem volt minden letéve a levéltárba. Olyan is volt, hogy megsemmisítették a dokumentumokat. „Két és fél éves munkát igényelt a dokumentumok összegyűjtése, és semmiféle látszata nem volt a tagság, a külvilág szempontjából. A legtöbb munka és a legkevesebb eredmény akkor volt. Nehéz idők voltak.” Domokos József hozzátette: „a legrosszabb az volt, hogy a törvény kihozott egy metodológiát, hogy hogyan kell visszaadni a területeket. De jöttek rá a kormányhatározatok, a sürgősségi kormányrendeletek, a prefektusi rendeletek, a megyei tanács, a helyi földosztó bizottságnak a rendeletei, amelyek egyszerűen átszegték azt, amit a törvény kimondott. Éjjeleken keresztül állítottuk össze a dokumentációt, a mellékleteket, amikor odamentünk, kitalálták, hogy nem jó, nem teljes, mert bejött egy másik rendelet. Két év után annyira jutottunk, hogy le tudtunk ülni a bákói erdészeti igazgatóság vezetőivel. A negyedfélmegye közbirtokosságainak elnökei bevonultak, tőlük jött a gazdasági igazgató, a technikai igazgató és az országos erdőalap elnöke. Velük tárgyaltunk, mondták, hogy nincsenek területeik, és ha van is, az nem volt a miénk. Az egyik kollégánk hozott magával egy olyan területet igazoló dokumentumot, amelyen rajta volt az Osztrák–Magyar Monarchia pecsétje, kitette az asztalra, és mondta, nincs amit szökjenek, mert nekünk van ilyenünk, de nekik nincs. Azzal ők felálltak az asztal mellől, és adtuk a menést a jövésért.”
Az egykori elnökök rámutattak, a bákói Ágas község adminisztrációs területén levő legelők helyzete sem jobb, van, amelyiket tudja használni a közbirtokosság, de nincsenek átadva, a helyzet elég felemás. Kérdésünkre, hogy mekkora területekről van szó, elmondták, közbirtokosságonként több mint száz hektárról lehet beszélni. „Még nagy területek vannak. Volt, hogy az ottani hivatalnál személycsere történt, és azt mondták, nincs semmiféle aktánk leadva ott. El kellett hát dönteni, hogy pereskedünk, hogy ekkor és ekkor leadtunk minden egyes dokumentumot, vagy húzzuk az időt, amiből nem biztos, hogy valamikor is lesz valami. A legnagyobb területünknek még a telekkönyvi kivonatát is eltüntették” – panaszkodott Sántha.
Lázár Elemér volt ebben az időszakban a delnei közbirtokosság elnöke, mint mondta, ők is hasonló problémákkal küszködtek. „A visszaszolgáltatással állandóan valami kiutat kerestek. Ösvényt kellett verjünk, és úgy sem tudtunk zöld ágra vergődni a megyén túli területekkel. A megyésítéssel Erdély területéből lefaragtak, ezt mindenki tudja. Teljes kiszolgáltatott helyzetbe kerültünk, addig járattak, amíg akartak ilyen vagy olyan okkal, és nem szolgáltatták vissza a területeinket. Delnének olyan tiszta nyilvántartása volt 1947-ig, annyira pontos térképekkel, telekkönyvi kivonatokkal mellékelve, és hiába vittük azokat, nem is ismerték a telekkönyvet. Ez volt a legszomorúbb.”
A volt közbirtokossági elnökök arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy még mindig nagy problémák vannak a területek visszaszolgáltatását illetően, és noha használják a területeket, de nincs a közbirtokosságok birtokába helyezve, nem rendelkeznek teljes mértékben a területek fölött. Hangsúlyozzák, noha szélmalomharcnak tűnik, nem szabad feladni, harcolni kell a területekért.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Nem hiányozhatott a meglepetés a könyvvásár megnyitójáról
Vizi Imre dalával és a Szőke István koreográfus által összeállított, a Színház téren előadott tánccal nyitotta meg kapuit csütörtök délelőtt a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár.
A rövid zenés-táncos műsort követő percekben megtelt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnoka, ahol 41 stand kínálta könyveit, sok esetben erre az időpontra időzített, frissen megjelent kiadványait. Mint minden évben, az idén is kiválasztották azokat a köteteket, amelyek elnyerték a Szép Könyv díját.
Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, bár a díjat a szombat esti gálaműsoron fogják átadni, elárulja, hogy a díjazott a Bookart kiadó két kötete. A szépirodalom, illetve a gyerekkönyv kategóriában meghirdetett díjat Márton Evelin Szalamandrák éjszakája, valamint Fekete Vince Az a nagy-nagy kékség című kötete nyerte el.
A dedikálások 11 órakor már elkezdődtek, az előcsarnok emeletén, a főpáholy előtti galérián berendezett Irodalmi Kávéház asztalainál Vida Gábor, Lokodi Imre és Sebestyén Mihály látta el kézjegyével saját köteteit, és beszélgetett az érdeklődőkkel. Ugyanott mutatkozott be a Magvető Kiadó is, amely első alkalommal vesz részt a marosvásárhelyi könyves eseményen. Balázs Imre József és Nyáry Krisztián arról beszélgetett, hogy oktatható-e a magyar irodalom. A Szilágyi Domokos teremben a Pont kiadó és a Kulcslyuk Könyvesbolt közös szervezésében a mesékről és mesemondókról beszélgetett a jelenlevő szülőkkel, pedagógusokkal Kádár Annamária és Szávai Ilona.
Péntek délelőtt 10 órakor nyitja kapuját a vásár. A Látó folyóirat standjánál Tamás Dénes kezdi a dedikálást, majd Tamás Kincsővel, Márton Evelinnel, Jánk Károllyal, Szakács István Péterrel lehet dedikáltatni és beszélgetni. Déli 12-kor a G-Caféban a Látó Irodalmi Játékok rendezvényén az Elsőkönyvesek délutánjára kerül sor, ahol Tamás Dénessel Láng Zsolt beszélget.
A könyvvásár szervezői nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekprogramokra is, a Nemzeti Színház klubtermében gyerekkönyv-bemutatók, mesepedagógiai foglalkozások, papírszínház, beszélgetések, mesemondás, olvasóklub várja a legkisebbeket, nagyobbakat.
Erdély legnagyobb könyves szemléjének is nevezett esemény szombaton egész nap, míg vasárnap délután 2 óráig tart.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Húszéves a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon
Két évtized alatt ezerkétszáz idős embernek voltak kísérői, segítői a Szent Erzsébet Öregotthon ápolói. 1996-ban negyven személyt ápoltak, ma 150 otthonlakó van, és hosszú a várólista is. Nem kérdéses az otthon létjogosultsága, sok család hálás létéért, így bőven van ok az eltelt húsz év megünneplésére.
Bentlakók, hozzátartozók és segítők, régi és jelenlegi munkatársak, pártfogók jelenlétében ünnepeltek csütörtökön a Szent Erzsébet Öregotthonban. A falakon képkiállítás az eltelt esztendők emlékeiként, az asztalokon kézműves termékek, melyeket az otthonlakók készítettek és kínáltak megvásárlásra. Ahány fotó, ahány termék, annyi sors. Idős, magatehetetlen vagy éppen magára hagyott ember életképe útjának utolsó ösvényeiről. A védőszent, Szent Erzsébet szellemiségében működő intézmény sok ember otthona ma és ez szeretne maradni sok esztendőn keresztül.
Az ünnep alkalom az emlékidézésre. Így elevenítette fel a kezdeteket Vencser László, az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció országos igazgatója és a Linzi Egyházmegye Idegennyelvű Pasztoráció vezetője. Mint mondta, a Linzi Caritas képviselői, amint az országban megtörtént a változás, jöttek, segítséget akartak nyújtani. Hamar világossá vált számukra is, hogy nem csak a magukra maradt gyerekeknek, az időseknek is szükségük van otthonra. Bár az eredeti elképzelés az volt, hogy a városi idősek otthonát bővítenék, korszerűsítenék, hamar megszületett a döntés: új hajlékot kell építeni. A helyszín kiválasztásakor a ditrói születésű Vencser Lászlónak hazahúzott a szíve, és az önkormányzattal folytatott tárgyalások után sikerült a felszegi birtokon letenni az öregotthon alapkövét 1991-ben. Öt évig tartott az építkezés, 1996-ban indulhatott a tevékenység. Vencser, a Gyulafehérvári Caritas akkori igazgatója Szász János lelkipásztornak adta át az igazgatói stafétát, aki szintén szívügyének tartotta az otthont, és az újabb igazgatóváltással Márton András került az ő helyébe.
A visszaemlékezést hallhatták a Linzi Caritas küldöttei, az egykori és jelenlegi igazgatók, a megyei szociális intézmények küldöttei, települések polgármesterei is. Hozzájuk is szólt Magyari Vencel, az otthon igazgatója. Mint mondta, az elmúlt húsz évben sok minden átalakult az otthon működésében, és továbbra is lesznek módosulások, hiszen az idősek valós igényeihez kell igazítani a tevékenységeket. Köszönte az állami, külföldi és helyi segítséget, kérte a térség önkormányzatait, pártolják a tevékenységüket, hogy a Szent Erzsébet Öregotthon elsősorban a Gyergyói-medence időseinek biztosítson hajlékot.
Szász János, volt Caritas-igazgató pápai káplán ünnepi szónokként adott tanácsot az intézmény munkatársainak: kövessék Szent Erzsébet példáját. Ő ugyanis izzó szívvel tudta szeretni, átölelni azokat, akik mellette voltak, és azokat is, akiknek különösen fájt az élet. Ugyanakkor mindennapjait elbűvölő vidámság jellemezte, mert tudta, egy csepp vidámság mit jelent a szomorúak számára. Ha szeretsz, bármit tehetsz, hívta fel a figyelmet a szónok, jelezve: „a közösségnek csak akkor van jövője, ha szeretet működik köztünk”.
A kis kápolnában közös filmnézésre is alkalom adódott, az otthon-lakók és ápolók egy napját láthatták az ünneplők, akik közül kevesen tudták visszafojtani könnyeiket, és aligha volt, aki kétségbe vonta volna az öregotthon szükségességét.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Az ügyészség nem fellebbezett (Székelyföldi terrorvád)
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészeinek az ítélet kihirdetésétől negyvennyolc óra állt rendelkezésükre, hogy éljenek fellebbezési jogukkal és a Legfelső Semmítő- és Ítélőszéken támadják meg a bukaresti táblabíróság november 4-i döntését, amelynek nyomán a terrorizmussal gyanúsított Beke István Attila és Szőcs Zoltán eddigi házi őrizetét hatósági felügyeletre enyhítette.
A két vármegyést péntekről szombatra virradólag, 2 óra körül értesítették az alapfokú ítéletről, de nem lehet tudni, hogy a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság mikor kapta meg a táblabíróság döntését. Ha hétfőn reggel kézbesítették ki nekik, akkor is lejárt tegnap a fellebbezési idő. Tegnap délig a két gyanúsított még nem kapott semmiféle hivatalos értesítést, és ügyvédjeik sem tudnak semmit a vádhatóság fellebbezésével kapcsolatosan. Értesülésünk szerint, ha ma véglegessé is válik a döntés, akkor is csak szombaton hagyhatják el lakhelyüket, mivel csak pénteken éjfélkor jár le a hatvannapos házi őrizetükről szóló ítélet.
Visszavonták Beke cégének engedélyét
A Kovászna Megyei Törvényszéken október 20-án tárgyalták, de csak november 3-án hirdettek alapfokú ítéletet abban a perben, amelyet Beke István, a kézdivásárhelyi BIA Electronic Kft. társtulajdonosa indított a megyei rendőrfelügyelőség ellen. Keresetében Beke István azt kifogásolta, hogy a rendőrség április 12-én visszavonta az általuk 2013. december 23-án kibocsátott technikusi engedélyét, amellyel biztonságtechnikai felszerelésekkel kapcsolatos tevékenységeket végezhet (telepítés, karbantartás stb.). Csavar a történetben, hogy a rendőrség őrző-védő cég vezetőjétől vonta vissza az engedélyt, holott Beke István nem foglalkozik őrző-védő szolgáltatásokkal. Ezt követően a Román Hírszerző Szolgálat érvénytelenítette az engedélyt – az erről szóló tárgyalás a bukaresti törvényszéken zajlik. A pereskedés ideje alatt a cég tovább működhet.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kistérség szolgálatában az Erdővidék hetilap
Pénteken jelenik meg az Erdővidék regionális hetilap ezredik lapszáma – nagy szám ez komolyabb háttérrel rendelkező újság esetében is. Az alig húszezer lelkes tájegységet kiszolgáló kis lap – szó szerint értendő: mérete A4-es, azaz írógépbe is beleférne az a papír, amelyre nyomtatják – munkatársai legjobb tudásuk szerint próbálnak a vállalt feladatnak eleget tenni, amit olvasóközönségük értékel is: hetente átlagosan bő ezerháromszázan vásárolják meg. Erényének mondhatjuk azt is, hogy fennállásának bő tizenkilenc esztendeje óta nem volt rá példa, hogy ne jelent volna meg. Tulajdonosai és szerkesztői ígérik, azért fognak dolgozni, hogy ne csak a fiatal felnőtt-, de az aggastyánkort is megérje a lap.
„Érdekes, sőt, hasznos lehet ismerni, hogy mi a szolgálatos szenzáció a világ, az ország túlsó felén, mi történik a megye más végein – erről továbbra is tudósítanak az eddig is olvasott újságok –, de nem kevésbé fontos tudni, hogy mi a hír a szomszéd községben, avagy két sarokkal odébb. A helybeliek érdeklődésére ez nagyon is számot tarthat. Lapunkban tág teret kívánunk biztosítani mindannak, ami a kisrégió lakóinak életvitelét közvetlenül érinti” – állt az 1997. július 18-án nyomdafestéket látott újság szerkesztőségi ajánlásában. Az első lapszám alig százötven példányban jelent meg, és annyira újdonságnak számított, hogy hónapoknak kellett eltelnie, amíg közönsége ráébredt, nem csak időszakos kiadványról van szó, készítői hosszú távra terveznek, jó lesz, ha pártfogásukba veszik a zsenge lapot, hiszen nekik szól, őket szolgálja. A kezdeti lelkesedés után néhány munkatárs lemorzsolódott, ám az újak közül többen ma is a lap éltetői közé tartoznak: Lőrincz László nyomdász 1998 márciusától, Szász Réka 2000 októberétől és a szerkesztőséget vezető Albert Egon 2008 májusától tagja a kis munkaközösségnek. Albert Egon úgy véli, nem közhelyszerű a jelenlegi munkatársakat és szerkesztőségét a nyomdában, a terjesztésben vagy a keresztrejtvények készítésével önkéntesként évek óta segítő Vajda Györgyöt, Bogyor Erzsébetet, Mihók Margitot, Bedő Beátát és Kádár Csabát nagy családként említeni. „Munka van, mi pedig kevesen, azaz egymásra utaltak vagyunk. De szeretjük a lapunkat, ezért nem panaszkodunk, s mindent elkövetünk, hogy a tíz-tizenkét oldalas újságot hetente eljuttassuk olvasóinkhoz. Örömmel tölt el, ha péntekenként olyan embereket látunk az utcán, akik a kezükben Erdővidéket visznek, vagy éppen az utcasarkon megállva beleolvasnak lapunkba. Hasonlóképpen jó érzéssel tölt el, hogy a hétköznapokban sokan megállítanak, s bizalmukba fogadva elmondják, mi fáj, minek örvendenek, mi is foglalkoztatja őket. Őszintén mondom: ha ezek a visszajelzések nem lennének, talán már mindegyikünk máshol keresné boldogulásának lehetőségét” – mondotta Albert Egon. A lapalapító Antal István (1955–2014) özvegye, Antal Izabella úgy véli, bár az utóbbi időszakban sok minden megváltozott, de akad, ami nem: konokul kitartanak a kezdetekkor megfogalmazottak mellett. „Férjem azért hozta létre az újságot, mert annak a dr. Fábián László ügyvédnek a nyomába akart lépni, akinek neve a múlt század elején egyet jelentett a lapkiadással és az objektív tájékoztatással: úgy érezte, ez a jeles közéleti személyiség által rá testált feladat. A feladatvégzést most én és fiam, Antal István Zoltán vettük át, s azért dolgozunk, hogy ne csak megmaradjon a lap, de a nyomda fejlődjön is. Közel húsz év után is létezünk, ami bizonyítéka annak, igenis szükség van a lapra, szóval a nehézségek ellenére is a megszokott szellemiségben folytatjuk az elkezdett munkát” – nyilatkozta a nyugalmazott tanárnő.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tiltakozó nagygyűlés a marosvásárhelyi római katolikus iskoláért
A Vár sétányra várják a résztvevőket
Nem az egymásra mutogatás, a vádaskodás, hanem az összefogás idejét éljük, annak biztos tudatában, hogy a marosvásárhelyi magyarságnak, a marosvásárhelyi katolikus közösségnek joga van ahhoz, hogy azok a katolikus teológiai osztályok, amelyeket egy másik iskola keretében hagytak jóvá, önálló iskolává kiegészülve 400 diákkal és 50 pedagógussal abban az épületben működjenek, amit a múlt század elején erre a célra építettek. Ezt a jogunkat egy magát demokratikusnak tartott országban alattomos feljelentés nyomán megfogalmazott hangzatos vádakkal sem vehetik el tőlünk.
A Keresztelő Szent János-plébániatemplomban tartott imaest után a Római Katolikus Státus Alapítvány november 12-én, szombaton délután 3 órától tiltakozó nagygyűlést szervez Marosvásárhelyen a Vár sétányon, a vár bejárata melletti játszótér helyén kialakított parkolóban. Holló László, a Státus Alapítvány ügyvezető igazgatója nevében a bejelentést Oláh Dénes, a Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosa, a Maros-Küküllő Egyházkerület főesperese tette tegnap délelőtt a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban néhai Márton Áron püspök szobra előtt. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy dr. Jakubinyi György érsek, a Státus elnöke engedélyt adott az utcára vonulás megszervezésére, s az ezzel kapcsolatos teendőkkel dr. Holló Lászlót, a Státus igazgatótanácsának az elnökét bízta meg.
Ismertette továbbá, hogy a tiltakozó nagygyűlés szombaton délután 3 órakor kezdődik, beszédek, ima és énekek hangzanak el, majd a jelenlevők együtt mondják el Reményik Sándor Templom és iskola című versét, amit több száz példányban kiosztanak. Ezután rendezett sorokban átmennek az iskola elé, amelynek egy könyvet adományoznak, mert hisznek a jövőjében. Ezért arra kérik a résztvevőket, hogy aki teheti, vigyen magával egy könyvet, továbbá fegyelmezetten, békésen tiltakozzanak, zászlók, pártszimbólumok vagy a rendőrség által fehér fegyvernek minősíthető eszközök nélkül.
A sajtótájékoztatón Novák Csaba Zoltán városi tanácsos néhai Márton Áron püspöknek a titkosszolgálat irattárában megőrzött szavait idézte arról, hogy a Kárpát-medencében akkor maradhat meg a magyarság, ha okos, jól felkészült fiatalokat küld a munka mezejére. Ez nagyon aktuális ma Marosvásárhelyen, ahol a jövő nemzedék felkészülését biztosító magyar nyelvű oktatásnak egy intézménye került veszélybe. Az RMDSZ kiáll a római katolikus egyház, a Státus, a római katolikus líceum ügye mellett. Szakértői csoport vizsgálja az ügy minden jogi részletét, a szervezet pedig felajánlotta a jogi képviseletet és az azzal kapcsolatos költségek fedezését az ügyben érintett valamennyi személynek – hangsúlyozta marosvásárhelyiként, római katolikusként, szülőként, tanárként és az érdekvédelmi szervezet képviselőjeként.
– Elmondhatom a marosvásárhelyieknek, hogy a teljes erdélyi magyarság mellettünk van, mindenfele szimpátiatüntetésekre készülnek – tette hozzá. Továbbá azt is, hogy támogatásáról biztosítja a szülőket és a pedagógusokat, akiket kitartásra kér addig, amíg tisztázódnak az iskolával kapcsolatos vádak.
– Méltóságteljesen mutassuk meg, hogy nagyon komolyan kiállunk az iskola működésének szükségessége mellett, és továbbra is fenntartjuk dr. Tamási Zsolt József ártatlanságát – hangsúlyozta Oláh Dénes, hozzátéve, hogy várnak minden jóakaratú, jó szándékú embert, aki számára fontos a magyar nyelvű oktatás.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Az Irodalmi Jelennel „Biharországban”, Benedek István nyomában
Belényesújlakon, Belényesen, Nagyváradon és Nagyszalontán jártam, hónom alatt Benedek István könyvével, a Feljegyzések Hazámból, „Biharországból” cíművel. Örömest mentem. Barátaim, Siska Szabó Zoltán és Berecz Gábor kísértek el, vittek. Szép októbervégi napok voltak.
Megálltunk Belényesen. Csütörtök volt, vásárnap. Szekerek helyett csak gépkocsikat láttunk. Végigsétáltunk a „tanárok utcáján”, a Pavel utcán.
Két sor ötszobás kertes házat építettek a gimnázium tanárainak. Az utca két végét sorompó zárta le. Ide behajtani nem lehetett. Nyugodtan pihenhettek a heti 15 órától megfáradt tanár urak. Járhatott, vendégeskedhetett ebben az utcában Bartók Béla is.
Bármerre jártunk, ritka volt a magyar szó.
Így csak felidézni tudtam:
– Valál idesnél?
– Valék!
Vártak, szívesen fogadtak. Réman Elek István református lelkipásztor úr volt a házigazdánk, Boros István lelkész mutatta be a könyvet. Jó volt a hangulat a Belényesi Megmaradás Házban. Jöttek helybeliek, újlakiak, köröstárkányiak, várasfenesiek, közöttük ült Jitaru Széles Antal belényesi római katolikus plébános is.
Bemutatkozott az Irodalmi Jelen. A jelenlevők örültek az ajándékba küldött IJK-köteteknek és az IJ folyóirat példányainak. Kevésnek bizonyultak a magunkkal vitt Feljegyzések Hazámból, „Biharországból” példányok.
Útban Belényes felé, szétnéztünk Nagyszalontán – fotóztunk –, megkóstoltuk a tenkei ásványvizet. Belényes-Szent-Miklósnál integettünk a magára hagyott középkori Pálos-toronynak, Belényesújlak előtt majdnem „nekimentünk” a Pontos-kőnek – a környékbeliek Pantas-kűt mondanak. Mécsest gyújtottunk a belényesi temetőben, az 1944-ben elesett honvédek sírjánál és Köröstárkányban az 1919. áprilisi vérengzés áldozatainak emlékművénél.
A Fenesi-patak völgyében felszaladtunk Béla-váráig. Csak a hegy tövéig. Onnan „már” túl messze volt a vár.
Várad felé, Felix-fürdőn megkerestünk mindent, ami régi volt. Amit érdemes volt, le is fényképeztük.
Nagyváradon szép idő fogadott, sok volt a látni való. „A HOLNAP” városát kerestük. „Beültünk a Müllerájba” – Ady Múzeum –, néhány percre „A HOLNAPOSOK” üresen hagyott székén szemtelenkedtünk. Elsirattuk a Japport-cukrászdát, több mint fél órát időztünk a multikulturálisnak mondott Mihail Eminescu Nemzeti Kollégiumban, az egykori Premontrei Főgimnáziumban. Az iskola portása kíváncsi ember volt, dióhéjban elmondtam neki az iskola történetét 1808-tól 1959-ig. Onnan már tudta ő is. Mesélt az 1700 diákról, a 8 párhuzamos román, magyar, német osztályról. Barátaim végre elhitték, hogy egykori iskolámnak már 1943-tól két torna terme van. Addig csak egy volt.
Lefotóztuk a rendházhoz tartozó kék-fehér templom belsejét, amelynek százados lépcsőin, egy részeg hajnalon, szemináriumi éveire emlékezve Juhász Gyula egy profán misét celebrált.
A Lorántffy Zsuzsanna Református Központban, Magyari Sára elragadóan beszélt Benedek István könyvéről. Magam, többek között a város 1940–1944 közötti háborús napjairól meséltem, és arról, hogyan alakult ki az aradi születésű, kalandos életű Van der Hoschke Rozsnyay Kálmán hagyatékából a nagyváradi Ady Múzeum.
Az IJK köteteket és az Irodalmi Jelent Nagyváradon már ismerték, szétkapkodták. Szégyenkeznünk kellett, mert Belényes után, a bemutatott könyvből mindössze 5 példánnyal szolgálhattunk.
Házigazdáink – Zilahi Bertalan premontrei öregdiák és Veres-Kovács Attila tiszteletes úr – lekísértek bennünket abba a terembe, ahol egy koccintásra vendégül láthattuk az IJ és Benedek István nagyváradi barátait.
Elköszöntünk, de a várostól csak hosszas bolyongás után szabadultunk. Eltévedtünk, pedig a sofőr nem is koccintott.
Emlékeket és könyveket hoztunk magunkkal, abból az időből, amikor a Fekete-Körös különösen sok bánatot körözött.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad)

A tovaillanó élmény képei a Minerva-házban
Kováts Ildikó művészpedagógus gyűjteményes kiállítását nyitották meg kedden délután Kolozsváron, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében, tájfestészet, társadalomkritika, ugyanakkor történelmi témák pasztell- és akrilvilágát ötvözve. – A művész a megfoghatatlant igyekszik megragadni, a gyorsan szertefoszló és tovaillanó élményt, a megismételhetetlen csodát. Pasztellben és akrilban egyaránt. Segít neki ebben az igyekezetében jó kompozíciós érzéke és pompás színkezelése, amelyekkel többnyire a drámát, annak feszültségét is sikerül belopnia a képeibe – méltatta a festő munkásságát nyitóbeszédében Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke.
A mostani kiállítás az összegzés erejével hat a nézőre, pedig a művész mindössze két technikával készített alkotásai közül hozta el azokat, amelyeket sok száz más munkája közül kiválasztott – állapította meg Tibori. Mint mondta, Kovács Ildikó pasztelljeivel már a Minerva-házban korábban rendezett tárlatán is találkozhattunk; a mostani 28 pasztellt szemügyre véve pedig ismét megtapasztalhatjuk, hogy uralja a technikát, amelynek segítségével a felületeiből gyönyörű hatásokat képes kicsikarni. – A második technika, az akril viszont valamennyire az olajhoz hasonló, csakhogy vizes alapú, meglehetősen gyorsan száradó festékanyag. Közel áll a vízfestékhez meg az olajhoz is, és mindkettőre emlékeztető hatások elérését teszi lehetővé. Talán mégis az olajhoz áll közelebb, és a művész éppen ezt használja ki akrilmunkáiban, amelyek frissessége a pasztellekével vetekszik – hangsúlyozta a méltató.
Véleménye szerint remek alkalom ez a kiállítás arra is, hogy Kováts Ildikó érzékeltesse az érintetlen természeti szépségek és a történelmi témák iránti vonzalmát. – A táj, kétségtelenül, minden évszakban vonzza a művészt, aki szemmel láthatóan örömét leli a buja növényzetek, a csillogó vagy párás víztükrök, s a bármilyen mostoha körülmények között megkapaszkodó élet megörökítésében. A történelmi témák által ihletett munkái másfajta üzenetek hordozóivá válnak. Ezek a helytállásról, a sorsszerűségről, a fátum fájdalmas elkerülhetetlenségéről szólnak, és ennek a célnak rendelődnek alá a kompozíciós és a színkezelési szempontok is. Bizánci hercegnője, erdélyi fejedelme ebben a szellemben készült; a politikus azonban ettől merőben eltérő üzenet hordozója, amelynek kisilabizálását, nem annyira nehéz megfejtését a közönségre bízom – jegyezte meg a Minerva elnöke.
Szabó Zsolt, aki éveken át figyelemmel kísérte a művész tevékenységét, a megnyitón arra utalt, hogy egyfajta útkeresés figyelhető meg a munkákon. – A festményekre jellemző a csíki tájképfestészet színkezelése. Hangulatában, színvilágában a görögországi kép teljesen más, és ez a művész alkalmazkodókészségét bizonyítja. Hozzá tud adni saját magából is ahhoz a tájhoz, amit megörökít – jellemezte Szabó Zsolt. Reményét fejezte ki, hogy „a hetvenkedő a nyolcvanba áthajolva” is tovább dolgozik, majd a kilencvenedik születésnapját is együtt ünnepelhetjük egy kiállítás keretében.
Kováts Ildikó az útkeresés kapcsán elárulta: az irányt mindig a téma szabja meg. – Míg a pasztellek helyszíni tájábrázolások, az akrilfestmények gondolkodásra késztetnek, határozott véleményt fogalmaznak meg – beszélt a képekről a művész. Mint kiderült, a tájképek nyírfürdői, torockói, Duna-deltai és bajoroszági tájakat örökítenek meg, az akrilképeken pedig utazásainak élményei tükröződnek. A Krím félszigeti utazás élete egyik legfantasztikusabb impressziói közé tartozik, ott éreztem azt, hogy elődei nyomdokaiban jár.
Dézsi Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)