Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. november 12.
Győzelem a felejtés felett
„Csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét” − fogalmazott Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete pénteken Csíkszeredában, a világháborús emlékmű megáldásának ünnepén.
Ünnepélyes keretek között áldották meg az első és második világháborúban elesett csíkszeredai hősöknek állított jelképes síremléket pénteken a Millenniumi és Szent Kereszt templomok közötti téren. Számos érdeklődő gyűlt össze az emlékmű körül.
Elsőként Darvas-Kozma József, a Szent Kereszt egyházközösség plébánosa szólt az összegyűltekhez, emlékeztetve őket, hogy Majláth Gusztáv Károly püspök még az első világháború idején kiadta a rendeletet, hogy minden egyházközség jegyezze fel hősi halottainak neveit.
Csíkszeredában azonban 1916. szeptemberében a román megszállás során felperzselték a fél várost, többek között a kántori és harangozói lakot, illetve a plébániát. Emiatt is nehéz volt összegyűjteni azoknak a nevét, akik elestek az első világháborúban − jegyezte meg. Hangsúlyozta, ahogyan a csíkszeredai első világháborús hősök neveit, úgy a második világháborúban elesettekét sem őrizték mindeddig emlékművek, emiatt érezték kötelességüknek, hogy ilyen módon róják le kegyeletüket a hősök előtt. A munkálat kezdeményezője beszámolt az avatást megelőző zarándoklatokról, gyűjtőmunkáról, és köszönetet mondott a kapott segítségekért, az elvégzett munkáért.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében rámutatott, „Csíkország már csak olyan, hogy a nagy eseményeinek nehezen szüli meg emlékműveit”. Erre két korábbi példát is ismertetett: az 1849-es Nyergestetői csata emlékművét 1897-ben állították fel, illetve szintén a tizenkilencedik század végén döntöttek arról, hogy emléket állítanak az 1764-ben történt madéfalvi mészárlásban életüket vesztett székelyeknek − ezt 1905-ben áldották meg. Ehhez hasonlóan a világháborús hősök emlékhelyének kialakítására is mintegy száz esztendőt kellett várni.
A városvezető kiemelte Darvas-Kozma József elengedhetetlen szerepét az emlékműállításban, amely most már arra figyelmeztet mindenkit, hogy a múltunkról beszélni kell. Végezetül azt tanácsolta, hogy ahogyan elődeink hittek és imádkoztak azért, hogy sorsuk jobbra forduljon, úgy napjaink emberének is hinnie és imádkoznia, hogy a sorsunk jobbra fordulhasson.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében rámutatott, „Csíkország már csak olyan, hogy a nagy eseményeinek nehezen szüli meg emlékműveit”. Erre két korábbi példát is ismertetett: az 1849-es Nyergestetői csata emlékművét 1897-ben állították fel, illetve szintén a tizenkilencedik század végén döntöttek arról, hogy emléket állítanak az 1764-ben történt madéfalvi mészárlásban életüket vesztett székelyeknek − ezt 1905-ben áldották meg. Ehhez hasonlóan a világháborús hősök emlékhelyének kialakítására is mintegy száz esztendőt kellett várni.
A városvezető kiemelte Darvas-Kozma József elengedhetetlen szerepét az emlékműállításban, amely most már arra figyelmeztet mindenkit, hogy a múltunkról beszélni kell. Végezetül azt tanácsolta, hogy ahogyan elődeink hittek és imádkoztak azért, hogy sorsuk jobbra forduljon, úgy napjaink emberének is hinnie és imádkoznia, hogy a sorsunk jobbra fordulhasson.
„Történelmünk során az első és második világháború a 20. századot a legvészterhesebb századdá tette számunkra. A történészek becslése szerint a huszadik századi magyar népesség 10 százaléka veszett oda” − hangzott el Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének beszédében. Meglátása szerint csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri, és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét. A felejtés, a történelemmel való nem foglalkozás az önmagunk ellen való vétség, de ahol az emberek összefognak és emlékeiket óvják, ott az élet győz a felejtés felett − nyomatékosított.
Történelmünk során az első és második világháború a 20. századot a legvészterhesebb századdá tette számunkra. A történészek becslése szerint a huszadik századi magyar népesség 10 százaléka veszett oda” − hangzott el Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének beszédében. Meglátása szerint csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri, és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét. A felejtés, a történelemmel való nem foglalkozás az önmagunk ellen való vétség, de ahol az emberek összefognak és emlékeiket óvják, ott az élet győz a felejtés felett − nyomatékosított.
Felszólalt az ünnepségen Korodi Attila parlamenti képviselő is. Mint elmondta, a megáldásra kerülő emlékhely a mai hősök munkája révén készült el, ahol 105 valamikori csíkszeredai hősiessége előtt lehet fejet hajtani. Csodálatosnak nevezte a napot, nemcsak amiatt, hogy emlékhelyet áldottak meg, hanem mert nem sokkal előtte négy erdélyi önkormányzati vezetőnek adta át a Külhoni Magyarság Díjat Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese.
Végül Tamás József püspök, a szülőföld védelmében hősi halált halt elődök emléke előtt rámutatott, hogy „ezzel az emlékművel hosszú idő távlatából megpróbáltátok hazahozni őket, hogy legalább e szent helynél gyújthassatok gyertyát, mondhassatok el egy-egy imát érettük. Amikor megáldjuk ezt az emlékművet, értük szól az ima, s hogy Isten őrizze meg a békét, óvjon meg minden háborúskodástól”.
A fohász elhangzása utána a püspök megáldotta az emlékművet, a jelenlevők pedig elhelyezték előtte a kegyelet koszorúit.
Az ünnepet az egyházközösség Gaudete kórusának énekei, diákok szavalata és éneke, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene tanszéke tanárának és diákjának muzsikája tette még meghittebbé.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
„Csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét” − fogalmazott Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete pénteken Csíkszeredában, a világháborús emlékmű megáldásának ünnepén.
Ünnepélyes keretek között áldották meg az első és második világháborúban elesett csíkszeredai hősöknek állított jelképes síremléket pénteken a Millenniumi és Szent Kereszt templomok közötti téren. Számos érdeklődő gyűlt össze az emlékmű körül.
Elsőként Darvas-Kozma József, a Szent Kereszt egyházközösség plébánosa szólt az összegyűltekhez, emlékeztetve őket, hogy Majláth Gusztáv Károly püspök még az első világháború idején kiadta a rendeletet, hogy minden egyházközség jegyezze fel hősi halottainak neveit.
Csíkszeredában azonban 1916. szeptemberében a román megszállás során felperzselték a fél várost, többek között a kántori és harangozói lakot, illetve a plébániát. Emiatt is nehéz volt összegyűjteni azoknak a nevét, akik elestek az első világháborúban − jegyezte meg. Hangsúlyozta, ahogyan a csíkszeredai első világháborús hősök neveit, úgy a második világháborúban elesettekét sem őrizték mindeddig emlékművek, emiatt érezték kötelességüknek, hogy ilyen módon róják le kegyeletüket a hősök előtt. A munkálat kezdeményezője beszámolt az avatást megelőző zarándoklatokról, gyűjtőmunkáról, és köszönetet mondott a kapott segítségekért, az elvégzett munkáért.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében rámutatott, „Csíkország már csak olyan, hogy a nagy eseményeinek nehezen szüli meg emlékműveit”. Erre két korábbi példát is ismertetett: az 1849-es Nyergestetői csata emlékművét 1897-ben állították fel, illetve szintén a tizenkilencedik század végén döntöttek arról, hogy emléket állítanak az 1764-ben történt madéfalvi mészárlásban életüket vesztett székelyeknek − ezt 1905-ben áldották meg. Ehhez hasonlóan a világháborús hősök emlékhelyének kialakítására is mintegy száz esztendőt kellett várni.
A városvezető kiemelte Darvas-Kozma József elengedhetetlen szerepét az emlékműállításban, amely most már arra figyelmeztet mindenkit, hogy a múltunkról beszélni kell. Végezetül azt tanácsolta, hogy ahogyan elődeink hittek és imádkoztak azért, hogy sorsuk jobbra forduljon, úgy napjaink emberének is hinnie és imádkoznia, hogy a sorsunk jobbra fordulhasson.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében rámutatott, „Csíkország már csak olyan, hogy a nagy eseményeinek nehezen szüli meg emlékműveit”. Erre két korábbi példát is ismertetett: az 1849-es Nyergestetői csata emlékművét 1897-ben állították fel, illetve szintén a tizenkilencedik század végén döntöttek arról, hogy emléket állítanak az 1764-ben történt madéfalvi mészárlásban életüket vesztett székelyeknek − ezt 1905-ben áldották meg. Ehhez hasonlóan a világháborús hősök emlékhelyének kialakítására is mintegy száz esztendőt kellett várni.
A városvezető kiemelte Darvas-Kozma József elengedhetetlen szerepét az emlékműállításban, amely most már arra figyelmeztet mindenkit, hogy a múltunkról beszélni kell. Végezetül azt tanácsolta, hogy ahogyan elődeink hittek és imádkoztak azért, hogy sorsuk jobbra forduljon, úgy napjaink emberének is hinnie és imádkoznia, hogy a sorsunk jobbra fordulhasson.
„Történelmünk során az első és második világháború a 20. századot a legvészterhesebb századdá tette számunkra. A történészek becslése szerint a huszadik századi magyar népesség 10 százaléka veszett oda” − hangzott el Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének beszédében. Meglátása szerint csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri, és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét. A felejtés, a történelemmel való nem foglalkozás az önmagunk ellen való vétség, de ahol az emberek összefognak és emlékeiket óvják, ott az élet győz a felejtés felett − nyomatékosított.
Történelmünk során az első és második világháború a 20. századot a legvészterhesebb századdá tette számunkra. A történészek becslése szerint a huszadik századi magyar népesség 10 százaléka veszett oda” − hangzott el Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének beszédében. Meglátása szerint csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri, és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét. A felejtés, a történelemmel való nem foglalkozás az önmagunk ellen való vétség, de ahol az emberek összefognak és emlékeiket óvják, ott az élet győz a felejtés felett − nyomatékosított.
Felszólalt az ünnepségen Korodi Attila parlamenti képviselő is. Mint elmondta, a megáldásra kerülő emlékhely a mai hősök munkája révén készült el, ahol 105 valamikori csíkszeredai hősiessége előtt lehet fejet hajtani. Csodálatosnak nevezte a napot, nemcsak amiatt, hogy emlékhelyet áldottak meg, hanem mert nem sokkal előtte négy erdélyi önkormányzati vezetőnek adta át a Külhoni Magyarság Díjat Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese.
Végül Tamás József püspök, a szülőföld védelmében hősi halált halt elődök emléke előtt rámutatott, hogy „ezzel az emlékművel hosszú idő távlatából megpróbáltátok hazahozni őket, hogy legalább e szent helynél gyújthassatok gyertyát, mondhassatok el egy-egy imát érettük. Amikor megáldjuk ezt az emlékművet, értük szól az ima, s hogy Isten őrizze meg a békét, óvjon meg minden háborúskodástól”.
A fohász elhangzása utána a püspök megáldotta az emlékművet, a jelenlevők pedig elhelyezték előtte a kegyelet koszorúit.
Az ünnepet az egyházközösség Gaudete kórusának énekei, diákok szavalata és éneke, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene tanszéke tanárának és diákjának muzsikája tette még meghittebbé.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
2016. november 12.
„Elérkeztünk tűrőképességünk határáig”
Több ezren gyűltek össze Marosvásárhelyen szombat délután, tiltakozva Tamási Zsolt iskolaigazgató meghurcolása és a római katolikus gimnázium működésének ellehetetlenítése ellen. Hangzatos szónoklatok, beígért memorandum, megannyi könyv és egy különösen aktuálissá vált vers.
Hiába dolgoznak, alkotnak, hiába gazdagítják teremtő munkájukkal és adóikkal az országot, most is másodrangú állampolgároknak tekintik a magyarokat Romániában – hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton, a Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett marosvásárhelyi tüntetésen. A politikus az MTI tudósítása szerint rámutatott: sem az egyház, sem a meghurcolt Tamási Zsolt iskolaigazgató, sem a katolikus iskola újraindítását támogató tanfelügyelő nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget.
„Ki a tolvaj: az aki ellopta a vagyont és intézményeket, vagy az, aki visszaköveteli az elrablott vagyont és a bezárt iskolát?” – kérdezte a szónok, hangoztatva, az erdélyi magyarság dühös és csalódott jogfosztottsága miatt. Kelemen Hunor ugyanakkor bejelentette, az RMDSZ memorandumot intéz az ügyben a román államfőhöz és miniszterelnökhöz.
Holló László, a marosvásárhelyi demonstrációt szervező Státus Alapítvány ügyvezető igazgatója kiemelte: az egyház az eltelt évszázadok alatt egész Erdélyt átfogó iskolahálózatot épített, amelyben nemcsak magyarok tanultak, ezek az intézmények a románságnak is jeles személyiségeket adtak. Most mégis elvitatják jogát, hogy saját, nehezen visszaszerzett épületében iskolát alapítson. Megállapította, a kommunizmus idején államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamata leállt Romániában, a már megtörtént visszaszolgáltatások jogosságát megkérdőjelezik.
Elérkeztünk tűrőképességünk határáig” – mondta az egyházi vagyonkezelő intézmény vezetője, arra figyelmeztetve a hatóságokat, hogy amennyiben felrúgják az iskolaépületről kötött szerződést, azzal a benne működő Unirea Főgimnázium épülethasználati jogát is megszüntetik – írja az MTI.
A marosvásárhelyi tüntetésen a Római Katolikus Gimnázium diákságának, tanári karának, szülőbizottságának egy-egy képviselője is szót emelt az iskola ellehetetlenítése ellen, majd a megmozdulás résztvevői együtt szavalták el Reményik Sándor Templom és iskola című versét, a magukkal hozott könyveket pedig a színpadon gyűjtötték össze az iskola könyvtára számra.
Előzmények A román Unirea Főgimnázium által használt, a római katolikus egyháznak 2004-ben visszaszolgáltatott marosvásárhelyi épületegyüttes egyik melléképületében 2014-ben kapott helyet az újjáalakult római katolikus gimnázium: a líceumban jelenleg több mint 400 diák tanul, és mintegy 50 pedagógus dolgozik. A katolikus gimnázium törvénytelennek vélt létrehozását azt követően kezdte vizsgálni előbb a minisztérium ellenőrző testülete, majd az ügyészség, hogy augusztusban tanteremvita alakult ki az egyházi épületeken osztozó két intézmény között. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt létrehozása miatt múlt héten eljárást indított Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan Maros megyei főtanfelügyelő ellen, előbbit hatósági felügyelet alá, utóbbit házi őrizetbe helyezve – idézi fel a történteket az MTI.
Székelyhon.ro
Több ezren gyűltek össze Marosvásárhelyen szombat délután, tiltakozva Tamási Zsolt iskolaigazgató meghurcolása és a római katolikus gimnázium működésének ellehetetlenítése ellen. Hangzatos szónoklatok, beígért memorandum, megannyi könyv és egy különösen aktuálissá vált vers.
Hiába dolgoznak, alkotnak, hiába gazdagítják teremtő munkájukkal és adóikkal az országot, most is másodrangú állampolgároknak tekintik a magyarokat Romániában – hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton, a Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett marosvásárhelyi tüntetésen. A politikus az MTI tudósítása szerint rámutatott: sem az egyház, sem a meghurcolt Tamási Zsolt iskolaigazgató, sem a katolikus iskola újraindítását támogató tanfelügyelő nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget.
„Ki a tolvaj: az aki ellopta a vagyont és intézményeket, vagy az, aki visszaköveteli az elrablott vagyont és a bezárt iskolát?” – kérdezte a szónok, hangoztatva, az erdélyi magyarság dühös és csalódott jogfosztottsága miatt. Kelemen Hunor ugyanakkor bejelentette, az RMDSZ memorandumot intéz az ügyben a román államfőhöz és miniszterelnökhöz.
Holló László, a marosvásárhelyi demonstrációt szervező Státus Alapítvány ügyvezető igazgatója kiemelte: az egyház az eltelt évszázadok alatt egész Erdélyt átfogó iskolahálózatot épített, amelyben nemcsak magyarok tanultak, ezek az intézmények a románságnak is jeles személyiségeket adtak. Most mégis elvitatják jogát, hogy saját, nehezen visszaszerzett épületében iskolát alapítson. Megállapította, a kommunizmus idején államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamata leállt Romániában, a már megtörtént visszaszolgáltatások jogosságát megkérdőjelezik.
Elérkeztünk tűrőképességünk határáig” – mondta az egyházi vagyonkezelő intézmény vezetője, arra figyelmeztetve a hatóságokat, hogy amennyiben felrúgják az iskolaépületről kötött szerződést, azzal a benne működő Unirea Főgimnázium épülethasználati jogát is megszüntetik – írja az MTI.
A marosvásárhelyi tüntetésen a Római Katolikus Gimnázium diákságának, tanári karának, szülőbizottságának egy-egy képviselője is szót emelt az iskola ellehetetlenítése ellen, majd a megmozdulás résztvevői együtt szavalták el Reményik Sándor Templom és iskola című versét, a magukkal hozott könyveket pedig a színpadon gyűjtötték össze az iskola könyvtára számra.
Előzmények A román Unirea Főgimnázium által használt, a római katolikus egyháznak 2004-ben visszaszolgáltatott marosvásárhelyi épületegyüttes egyik melléképületében 2014-ben kapott helyet az újjáalakult római katolikus gimnázium: a líceumban jelenleg több mint 400 diák tanul, és mintegy 50 pedagógus dolgozik. A katolikus gimnázium törvénytelennek vélt létrehozását azt követően kezdte vizsgálni előbb a minisztérium ellenőrző testülete, majd az ügyészség, hogy augusztusban tanteremvita alakult ki az egyházi épületeken osztozó két intézmény között. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt létrehozása miatt múlt héten eljárást indított Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan Maros megyei főtanfelügyelő ellen, előbbit hatósági felügyelet alá, utóbbit házi őrizetbe helyezve – idézi fel a történteket az MTI.
Székelyhon.ro
2016. november 12.
Az RMDSZ-hez közelít a gazdák egyesülete
Tizenegyedik kongresszusát tartotta a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) pénteken a székelyudvarhelyi Művelődési Házban. A kongresszuson együttműködési megállapodást írtak alá az RMDSZ-szel – tájékoztatnak közleményben.
Jelen kongresszus a több névváltoztatáson átesett, de újjászületett egyesületnek fontos eseménye, mely által 172 éves múltjához kíván hű maradni a szervezet – mondta el Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke. Az eseményen az RMDSZ vezetői, szenátorai, illetve a helyi és megyei elöljárók mellett jelen volt Torda Márta, Magyarország Földművelésügyi Minisztériumának Kárpát-medencei együttműködési osztályvezetője is. Gratulált az RMGE-nek, és úgy értékelte, az egyesület a jövő bizalmát kellett munkájával megalapozza. A segítségnyújtás mellett fontos, hogy a külhoni magyar agrártársadalmat röghöz kössék, mely nehéz feladat, de biztos és kiemelkedő jelentőségű a magyarság megtartásában, megmaradásában – hangsúlyozta az osztályvezető.
A kongresszuson aláírták az RMDSZ és RMGE közötti, Összefogás a vidékért elnevezésű megállapodást. Az egyezmény széles körű társadalmi együttműködés alapját igyekszik lefektetni, így minden olyan megyei és helyi önkormányzat, gazdaszervezet, intézmény, agrár- és vidékfejlesztéssel foglalkozó egyesület csatlakozhat hozzá, amely felelősen gondolkodik az erdélyi vidékről, Erdély jövőjéről.
Székelyhon.ro
Tizenegyedik kongresszusát tartotta a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) pénteken a székelyudvarhelyi Művelődési Házban. A kongresszuson együttműködési megállapodást írtak alá az RMDSZ-szel – tájékoztatnak közleményben.
Jelen kongresszus a több névváltoztatáson átesett, de újjászületett egyesületnek fontos eseménye, mely által 172 éves múltjához kíván hű maradni a szervezet – mondta el Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke. Az eseményen az RMDSZ vezetői, szenátorai, illetve a helyi és megyei elöljárók mellett jelen volt Torda Márta, Magyarország Földművelésügyi Minisztériumának Kárpát-medencei együttműködési osztályvezetője is. Gratulált az RMGE-nek, és úgy értékelte, az egyesület a jövő bizalmát kellett munkájával megalapozza. A segítségnyújtás mellett fontos, hogy a külhoni magyar agrártársadalmat röghöz kössék, mely nehéz feladat, de biztos és kiemelkedő jelentőségű a magyarság megtartásában, megmaradásában – hangsúlyozta az osztályvezető.
A kongresszuson aláírták az RMDSZ és RMGE közötti, Összefogás a vidékért elnevezésű megállapodást. Az egyezmény széles körű társadalmi együttműködés alapját igyekszik lefektetni, így minden olyan megyei és helyi önkormányzat, gazdaszervezet, intézmény, agrár- és vidékfejlesztéssel foglalkozó egyesület csatlakozhat hozzá, amely felelősen gondolkodik az erdélyi vidékről, Erdély jövőjéről.
Székelyhon.ro
2016. november 12.
Magyarország kiáll mellettük (Díjak székelyföldi elöljáróknak)
Magyarország mindig kiáll a magyarság megmaradását, értékeit és érdekeit szolgáló, ártatlanul üldözött magyar közösségi vezetők mellett – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tegnap Csíkszeredában, amikor négy székelyföldi önkormányzati vezetőnek átadta a Külhoni Magyarságért Díjakat.
Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós volt polgármesterét, Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét és Szőke Domokost, Csíkszereda alpolgármesterét az államalapítás ünnepe alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök tüntette ki. A négy székelyföldi elöljáró ellen feltételezett közigazgatási vétségekért indított büntetőeljárást a román vádhatóság, korrupcióként értelmezve az esetleges ügyintézési szabálytalanságokat. „A korrupcióellenes harc ürügyén a magyarság megfélemlítése zajlik” – véli Semjén Zsolt, hozzátéve: természetesen helyesnek tartja a korrupció elleni harcot, és az sem mondható el, hogy arányaiban több magyart vádoltak volna meg, mint románt.
Semjént a Romániában uralkodó állapotok mégis a jakobinus rémuralomra emlékeztetik. Csak akkor volt olyan, hogy bárkit meg lehetett vádolni pusztán azért, mert valamely közösséghez tartozott, vagy politikailag nem tetszett az aktuális irányzatnak, és a közvádló vádja önmagában bizonyításnak minősült – magyarázta. A magyar miniszterelnök-helyettes szerint nyilvánvaló, hogy Romániában azokat a magyar vezetőket érte támadás, akik meghatározó szerepet játszanak közösségükben, akikre hallgatnak az emberek, és akiknek fontos szerepük van a magyarság megmaradásában. Hozzátette: a kitüntetés a személyes teljesítménynek és az adott közösségnek szól, de egyben világos üzenet is „barátnak és ellenségnek” egyaránt.
„Magyarország soha nem fogja elengedni ezeknek az embereknek a kezét (...) mindig számíthatnak Magyarországra, arra, hogy minden segítséget megadunk minden létező fórumon, a nemzetközieket is beleértve, ki fogunk állni az üldözött magyar vezetők mellett, akik kiállnak a magyarság megmaradása, értékei és érdekei mellett” – szögezte le Semjén Zsolt. A díjakat egyházi méltóságok, a székelyföldi megyék önkormányzati vezetői és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelenlétében Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának eskütermében adták át. Zsigmond Barna főkonzul szerint visszahonosított magyarok tízezrei – és többen a kitüntettek közül is – ebben a teremben tették le a magyar állampolgári esküt.
A Külhoni Magyarságért Díjat Magyarország miniszterelnöke a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, a nemzet örökségének megőrzésében, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban és a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző személyeknek adományozza.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Magyarország mindig kiáll a magyarság megmaradását, értékeit és érdekeit szolgáló, ártatlanul üldözött magyar közösségi vezetők mellett – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tegnap Csíkszeredában, amikor négy székelyföldi önkormányzati vezetőnek átadta a Külhoni Magyarságért Díjakat.
Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós volt polgármesterét, Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét és Szőke Domokost, Csíkszereda alpolgármesterét az államalapítás ünnepe alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök tüntette ki. A négy székelyföldi elöljáró ellen feltételezett közigazgatási vétségekért indított büntetőeljárást a román vádhatóság, korrupcióként értelmezve az esetleges ügyintézési szabálytalanságokat. „A korrupcióellenes harc ürügyén a magyarság megfélemlítése zajlik” – véli Semjén Zsolt, hozzátéve: természetesen helyesnek tartja a korrupció elleni harcot, és az sem mondható el, hogy arányaiban több magyart vádoltak volna meg, mint románt.
Semjént a Romániában uralkodó állapotok mégis a jakobinus rémuralomra emlékeztetik. Csak akkor volt olyan, hogy bárkit meg lehetett vádolni pusztán azért, mert valamely közösséghez tartozott, vagy politikailag nem tetszett az aktuális irányzatnak, és a közvádló vádja önmagában bizonyításnak minősült – magyarázta. A magyar miniszterelnök-helyettes szerint nyilvánvaló, hogy Romániában azokat a magyar vezetőket érte támadás, akik meghatározó szerepet játszanak közösségükben, akikre hallgatnak az emberek, és akiknek fontos szerepük van a magyarság megmaradásában. Hozzátette: a kitüntetés a személyes teljesítménynek és az adott közösségnek szól, de egyben világos üzenet is „barátnak és ellenségnek” egyaránt.
„Magyarország soha nem fogja elengedni ezeknek az embereknek a kezét (...) mindig számíthatnak Magyarországra, arra, hogy minden segítséget megadunk minden létező fórumon, a nemzetközieket is beleértve, ki fogunk állni az üldözött magyar vezetők mellett, akik kiállnak a magyarság megmaradása, értékei és érdekei mellett” – szögezte le Semjén Zsolt. A díjakat egyházi méltóságok, a székelyföldi megyék önkormányzati vezetői és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelenlétében Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának eskütermében adták át. Zsigmond Barna főkonzul szerint visszahonosított magyarok tízezrei – és többen a kitüntettek közül is – ebben a teremben tették le a magyar állampolgári esküt.
A Külhoni Magyarságért Díjat Magyarország miniszterelnöke a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, a nemzet örökségének megőrzésében, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban és a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző személyeknek adományozza.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 12.
A ballada arra figyelmeztet, hogy a tetteknek, döntéseknek súlyos következménye van, a mese a reményt hozza el, hogy zűrzavaros világunkban helyre lehet hozni a dolgokat – mondta köszöntőjében Zsigmond Emese, a Napsugár és a Szivárvány gyermekfolyóirat főszerkesztője tegnap a Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny országos döntőjének megnyitóján a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége által szervezett vetélkedőre idén százhetven diák nevezett be, minden olyan megyéből érkeztek versenyzők, ahol működik magyar nyelvű oktatás.
A romániai magyar nemzeti közösség megmaradásának alapvető feltétele a magyarságtudat kialakítása, szüntelen ápolása – hangsúlyozta Nagy Éva, a nemzeti kisebbségek oktatásáért felelős államtitkárság kabinetjének igazgatója. A nyelv kultúránk hordozója, a nyelv viselkedési forma, a lét kifejezőeszköze, ha ápoljuk, megadja az együvétartozás tudatát, a közösségi tudatot – mondotta. Zsigmond Emese arra kérte a versenyzőket, felejtsék el a nyerniakarást, inkább legyenek hitelesek a mese és a ballada üzenetének átadásában, igazodjanak ahhoz a tisztességhez, tisztasághoz, amit ez a műfaj hordoz.
A megnyitó után a mesemondók egy része a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében maradt, a többiek a Míves Házban, a Magma kiállítótérben, a Lábas Házban és a Bod Péter Megyei Könyvtárban adták elő meséiket, a balladamondók a Kós Károly Szakközépiskolában, a balladaéneklők a Kónya Ádám Művelődési Házban versenyeztek. A Szatmárnémetiből érkezett Scheitli Krisztina az Angoli Borbála tragikus történetét elmesélő, A szégyenbeesett lány című balladát választotta, a szintén szatmári Örmény Márk pedig tavaly balladával vett részt a versenyen, idén a Lusta Jankó című mesét hozta. A nigériai származású, de magyar gyökerekkel is rendelkező diák lapunknak azt mondta, nagyon megszerette a magyar kultúrát, ezen belül különösen a népi kultúrát, a néptáncot, a magyar viseleteket. A tordai Fina Ágota Enikővel édesanyja szerettette meg a mesét, iskolatársa, Kiss Boglárka Dalma óvó nénijétől hallott kiskorában nagyon sok magyar népmesét, a szintén tordai második osztályos Ferenc Gábor öt éves kora óta mond meséket, idén A tulipánná változott királyfi címűt hozta a döntőre. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tanuló Kolumbán Pál szerint a mese üzenete örök érvényű, amit nem csak a gyermekeknek, hanem a felnőtteknek is át kell adni.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A romániai magyar nemzeti közösség megmaradásának alapvető feltétele a magyarságtudat kialakítása, szüntelen ápolása – hangsúlyozta Nagy Éva, a nemzeti kisebbségek oktatásáért felelős államtitkárság kabinetjének igazgatója. A nyelv kultúránk hordozója, a nyelv viselkedési forma, a lét kifejezőeszköze, ha ápoljuk, megadja az együvétartozás tudatát, a közösségi tudatot – mondotta. Zsigmond Emese arra kérte a versenyzőket, felejtsék el a nyerniakarást, inkább legyenek hitelesek a mese és a ballada üzenetének átadásában, igazodjanak ahhoz a tisztességhez, tisztasághoz, amit ez a műfaj hordoz.
A megnyitó után a mesemondók egy része a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében maradt, a többiek a Míves Házban, a Magma kiállítótérben, a Lábas Házban és a Bod Péter Megyei Könyvtárban adták elő meséiket, a balladamondók a Kós Károly Szakközépiskolában, a balladaéneklők a Kónya Ádám Művelődési Házban versenyeztek. A Szatmárnémetiből érkezett Scheitli Krisztina az Angoli Borbála tragikus történetét elmesélő, A szégyenbeesett lány című balladát választotta, a szintén szatmári Örmény Márk pedig tavaly balladával vett részt a versenyen, idén a Lusta Jankó című mesét hozta. A nigériai származású, de magyar gyökerekkel is rendelkező diák lapunknak azt mondta, nagyon megszerette a magyar kultúrát, ezen belül különösen a népi kultúrát, a néptáncot, a magyar viseleteket. A tordai Fina Ágota Enikővel édesanyja szerettette meg a mesét, iskolatársa, Kiss Boglárka Dalma óvó nénijétől hallott kiskorában nagyon sok magyar népmesét, a szintén tordai második osztályos Ferenc Gábor öt éves kora óta mond meséket, idén A tulipánná változott királyfi címűt hozta a döntőre. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tanuló Kolumbán Pál szerint a mese üzenete örök érvényű, amit nem csak a gyermekeknek, hanem a felnőtteknek is át kell adni.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 12.
Hencz Hilda: Magyar Bukarest 35. (részletek)
A magyarok életében jelentős kulturális esemény volt A Hét megjelenése 1970. október 23-án. 1970-ben Bukarestben tíz magyar lap is megjelent: egy napilap, öt hetilap, egy havi és egy negyedéves folyóirat, valamint két fordítás: a Hivatalos Közlöny és egy havonta jelentkező méhészlap. A lapok arcéle változatos volt. Az Előre csapata néhány éve szerkesztett egy falusiaknak szánt hetilapot is, a többi újság a munkások, munkásfiatalok, pionírok, a tanügyesek és a könyvtárak számára készült.
A magyar értelmiségiek szerettek volna egy modern szociokulturális lapot, tudományról és művészetről szóló rovatokkal, amely a magasabb végzettségű olvasókhoz szól. Az irodalomra fókuszáló kolozsvári Korunk túl elitista volt, az Előrének pedig már amúgy is rossz volt a híre. Valamelyest élénkült az érdeklődés a Művelődés havilap iránt, miután András V. János 1969-ben de facto átvette vezetését.
A Hét indításával a neves, többkötes írót, Huszár Sándort bízták meg (egyikét azon szerencséseknek, akiknél a „jó” dossziéhoz tehetség is társult). A kolozsvári Dermata munkásaként kezdte, az irodalomhoz vonzódó fiatalembert a balos beállítottságú Gáll Ernő, az Utunk főszerkesztője karolta fel, akinek pártfeladata volt az írás iránt érdeklődő proletárok toborzása; alkalmazta, és továbbtanulásra biztatta, 30 évesen kinevezték a kolozsvári színház igazgatójának. Volt annyira bölcs, hogy meghallgassa a színházi szakemberek tanácsait, sikerült nagyszerű csapatot verbuválnia; az előadásokat Harag György rendezte. Hamarosan jó híre ment a kolozsvári magyar színháznak, Liviu Ciulei, akkoriban Románia egyik legjobb rendezője is kiszállt Kolozsvárra rendezni. 1964-ben Huszár dicsősége tetőfokán, hirtelen benyújtotta lemondását, ám ezzel a párt nem értett egyet, és büntetésből takarítónak tették meg egykori szerkesztőségébe. Huszár közel egy évig tárgyalt a hatóságokkal, mire elhatározta, hogy Bukarestbe költözik; felesége a frissen alakult televízió szerkesztőségében kapott állást. Huszár szabadon választhatta meg munkatársait, és valóságos vadászatba kezdett a jó szerkesztőkért Erdélyben és az Előrénél. Földes Lászlót nevezték ki főszerkesztő-helyettesnek, két év múlva, halála után előbb Márki Zoltán, majd 1975-től Horváth Andor vette át a helyét. Földes az Utunk egyik legjobb szerkesztője volt, de kirúgták a pártból és elbocsátották a laptól a magyar forradalom után. Hajdu Győző kollégája jelentette fel mint népellenséget, a magyarok elleni sablon szerint revizionizmussal és nacionalizmussal vádolta. Hajdu a későbbiekben is bojkottálta a lapot, és többen állítják azok közül, akik ismerik, hogy veszélyes ember volt. A párt beleegyezett Földes rehabilitálásába. A szerkesztőség 24 fős volt, a 20 oldalas lap 20 ezres példányszámban jelent meg, és főképp értelmiségiek olvasták. Több állandó rovattal jelentkezett: irodalom, zenei élet, színházi krónika (amelyet az Előrétől átkerült Kacsír Mária szerkesztett). A világirodalmi és filmrovatot a fiatal Horváth Andor vette át, aki a kolozsvári egyetemen végzett magyar–francia szakon, és egy tordai mezőgazdasági iskolában tanárkodott, amikor Bukarestbe hívták. A tudományos rovatot Dankanits Ádám vezette, ő az 1977-es földrengésben vesztette életét, s nemsokára a szintén a lapnál dolgozó felesége, a grafikus Varga Katalin is elhunyt. A rovat másik szerkesztője Ágoston Hugó lett, aki korábban Szászrégenben volt fizikatanár. Kezdetben a szerkesztőség rengeteg külföldi, főleg francia és magyar sajtótermékhez jutott hozzá, a lap teret adott a romániai magyar képzőművészeknek is. Voltak vidéki tudósítói és riporterei, számottevő pénzalappal rendelkezett. A szerkesztők feladata közé tartozott Fazekas János beszédeinek megírása is.
A főszerkesztő már az első számban, a vezércikkben letette a garast a párt mellett: a szocialista társadalom harcosának mondta magát, akinek fő célja szolgálni az RKP politikáját, a marxista-leninista ideológiát, a szocialista demokráciát. Az ilyesféle vezércikkek minden kiadványban kötelezőek voltak, és általában név nélkül jelentek meg. Aki megtagadta megírását, munkahelyével játszott Ez történt az Utunk szerkesztőjével, Tamás Gáspár Miklóssal, aki végül 1978-ban kivándorolni kényszerült. De akadtak, akiknek sikerült kibújniuk e feladat alól, őket állandóan piszkálták, nem kaptak prémiumot, vagy szankciókkal sújtották.
A lap hatalmas sikernek bizonyult. A „Dumnezeu” (Atyaisten) néven emlegetett Dumitru Popescu, a sajtó pártfelelőse is támogatta.
A szerkesztőség további értékes értelmiségiekkel bővült. 1970-ben került oda a marosvásárhelyi Gálfalvi Zsolt (sz. 1933). Egy évvel később elvállalta a művelődési tanács nemzetiségekért felelős osztályának igazgatóságát, de innen 1975-ben lemondott. Visszament A Héthez, és külsősként a televízió kulturális műsorainál is dolgozott.
1977-ben csatlakozott a csapathoz Rostás Zoltán. Habár már nehéz idők jártak a romániai sajtóban, a párt „a tömegek ateista nevelése érdekében” mégis jóváhagyta a lap tudományos melléklete, a TETT (természet, ember, tudomány, technika) megjelentetését. Ha ilyen igénnyel Erdélyből jelentkezett volna valaki, garantáltan zaklatták volna. A tudomány és kultúra különböző területéről közölt cikkekkel a lapnak meghatározó szerepe volt a magyarság tudományos, műszaki, szociológiai és politikai nyelvezetének formálásában.
A szerkesztők viszonylagos szabadsága azonban nem tartott sokáig. 1974-től az oldalak számát 16-ra csökkentették, majd nem sokkal később 12-re. A cenzúra is folyamatosan szigorodott, egyre több kötelező cikket kellett Ceaușescu felszólalásairól, a házaspár számtalan ünnepségéről, külföldi látogatásairól, vagy akár a mezőgazdasági kampányról közölni. Szaporodtak a pártvonalas, már egyenesen abszurd cikkek és versek, amelyekkel senki sem dicsekedhetett. Az egyik szerkesztő vallomása szerint az volt a legszomorúbb, hogy sokszor olyankor is zengték az ódákat, amikor nem volt kötelező. A lap kapott egy listát a tiltott témákról, ezek között a nemzetiségi kérdés is szerepelt. Bányai több újságíró interjúalanya is felsorolta a Ceaușescu-rendszerrel kötött kompromisszumok okait és indítékait: félelem, karrierizmus, cinikusság, annak a lehetősége, hogy a kötelező témák közé egyebet is beszúrhatnak. Huszár a lelkiismeretről beszélt. Mindenkinek a lelkiismerete határozta meg azt a pontot, ameddig elmehetett a kompromisszumban, s bár az felérhetett az árulással, a túlélés érdekében szükség lehetett rá. A hatalom még a terjesztési politikába is beavatkozott, Erdélybe mind kevesebb példányt postáztak, és egyre többet a magyarok által nem lakott területekre, ahol nem volt, aki megvásárolja, így visszaküldték a lapot.
Huszárnak több vitája is támadt Koppándi Sándor cenzorral, ,,a magyarság legundorítóbb figurájával”, aki túlbecsülte saját befolyását és hatalmát. A Fórum rovathoz ezrével érkeztek a panaszok szerte Erdélyből, és Huszár, akinek minderről tudomása volt, kezdett egyre kényelmetlenebbé válni a kommunista rendszer számára.
A hatalom elvárta a kiváltságos értelmiségiek háláját, és valószínűleg nem volt megelégedve a két főszerkesztő, Huszár és Horváth lojalitásával. Egy megrendezett botránnyal akarták őket a már amúgy is hanyatló laptól eltávolítani. Erre 1983-ban a nagy egyesülés ünneplése volt a megfelelő alkalom: a nyomdában fordítva kerültek az aláírások és a pecsét az egyesülési nyilatkozat reprodukciójára. Suzana Gâdea művelődési miniszter azonnal szerkesztőségi gyűlést hívatott össze, ahol várta a „bűnösök” önkritikáját és a többiek bírálatait. Azt állította, százasával kapott a magyarok gesztusát elítélő táviratokat és telefonhívásokat, holott a lapszámot bevonták a terjesztőtől. A két főszerkesztőt leváltották. Huszár megköszönte eltávolítását, mint fogalmazott, már amúgy sem érezte, hogy képes eleget tenni minden feladatának. Az elkövetkező évek zaklatásai miatt végül 1988 decemberében elhagyta az országot.
A lap vezetőségébe ezúttal „megbízható embereket” neveztek ki az Előrétől: Lázár Editet főszerkesztőnek és Barabás Istvánt főszerkesztő-helyettesnek. Barabás felesége, Béres Katalin lett később a párttitkár. A lap színvonala leromlott, de szigorúan követte a párt vonalát. Tulajdonképp az ország többi lapjánál is hasonlóan alakult a helyzet.
A Hét cenzora, Koppándi jegyezte szerkesztőként az 1981-ben megjelent, Romániai magyar nemzetiség című, a romániai magyarok áldásos helyzetét bemutató kötetet. Az RKP a nemzetiségi kérdést a marxista-leninista tanításoknak megfelelően egyszer s mindenkorra megoldotta, írta a könyvben. Most mi, magyarok „mint egyenlő polgárok, szoros egységben a szocialista Románia népeivel... immár új hidakat építünk: hidakat a jövő felé, a szocializmust felépítve, a kommunizmus felé”. A hazafias szólamokon és „szeretett vezérünk” dicsőítésén túl a kötet néhány olyan átfogó tanulmányt is tartalmazott, amelyek bemutatták a magyarok hozzájárulását az elvont vagy alkalmazott tudományokhoz, a természettudományokhoz, nyelvészethez, néprajzhoz stb. A több száz felsorolt név között néhány bukarestit is találunk, kiegészíti Demény 33 fős (2002-ben megjelent) listáját Zsidó László Bányai László elméleti fizikussal, Kahána Ernő szívgyógyásszal és dr. Demeter Andrással a Testnevelési Intézet fiziológia katedrájáról. Néhány írás szerzője jól ismert a bukaresti magyarok számára: Debreczi Árpád (az anyanyelvű tanításról írt), Demény Lajos (a román–magyar közös harci múltról), Gálfalvi Zsolt (a szocializmus korának magyar irodalmáról), Szász János (a kulturális társadalmi lapokról), Bodor Pál (a sajtóról, a magyar nyelvű rádió- és tévéműsorokról). Még a magyar egyházfőkkel is készültek interjúk, egyikben Mikó Imre a Ceauşescu-korban „az igehirdetés szabadságát” hangoztatta.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A magyarok életében jelentős kulturális esemény volt A Hét megjelenése 1970. október 23-án. 1970-ben Bukarestben tíz magyar lap is megjelent: egy napilap, öt hetilap, egy havi és egy negyedéves folyóirat, valamint két fordítás: a Hivatalos Közlöny és egy havonta jelentkező méhészlap. A lapok arcéle változatos volt. Az Előre csapata néhány éve szerkesztett egy falusiaknak szánt hetilapot is, a többi újság a munkások, munkásfiatalok, pionírok, a tanügyesek és a könyvtárak számára készült.
A magyar értelmiségiek szerettek volna egy modern szociokulturális lapot, tudományról és művészetről szóló rovatokkal, amely a magasabb végzettségű olvasókhoz szól. Az irodalomra fókuszáló kolozsvári Korunk túl elitista volt, az Előrének pedig már amúgy is rossz volt a híre. Valamelyest élénkült az érdeklődés a Művelődés havilap iránt, miután András V. János 1969-ben de facto átvette vezetését.
A Hét indításával a neves, többkötes írót, Huszár Sándort bízták meg (egyikét azon szerencséseknek, akiknél a „jó” dossziéhoz tehetség is társult). A kolozsvári Dermata munkásaként kezdte, az irodalomhoz vonzódó fiatalembert a balos beállítottságú Gáll Ernő, az Utunk főszerkesztője karolta fel, akinek pártfeladata volt az írás iránt érdeklődő proletárok toborzása; alkalmazta, és továbbtanulásra biztatta, 30 évesen kinevezték a kolozsvári színház igazgatójának. Volt annyira bölcs, hogy meghallgassa a színházi szakemberek tanácsait, sikerült nagyszerű csapatot verbuválnia; az előadásokat Harag György rendezte. Hamarosan jó híre ment a kolozsvári magyar színháznak, Liviu Ciulei, akkoriban Románia egyik legjobb rendezője is kiszállt Kolozsvárra rendezni. 1964-ben Huszár dicsősége tetőfokán, hirtelen benyújtotta lemondását, ám ezzel a párt nem értett egyet, és büntetésből takarítónak tették meg egykori szerkesztőségébe. Huszár közel egy évig tárgyalt a hatóságokkal, mire elhatározta, hogy Bukarestbe költözik; felesége a frissen alakult televízió szerkesztőségében kapott állást. Huszár szabadon választhatta meg munkatársait, és valóságos vadászatba kezdett a jó szerkesztőkért Erdélyben és az Előrénél. Földes Lászlót nevezték ki főszerkesztő-helyettesnek, két év múlva, halála után előbb Márki Zoltán, majd 1975-től Horváth Andor vette át a helyét. Földes az Utunk egyik legjobb szerkesztője volt, de kirúgták a pártból és elbocsátották a laptól a magyar forradalom után. Hajdu Győző kollégája jelentette fel mint népellenséget, a magyarok elleni sablon szerint revizionizmussal és nacionalizmussal vádolta. Hajdu a későbbiekben is bojkottálta a lapot, és többen állítják azok közül, akik ismerik, hogy veszélyes ember volt. A párt beleegyezett Földes rehabilitálásába. A szerkesztőség 24 fős volt, a 20 oldalas lap 20 ezres példányszámban jelent meg, és főképp értelmiségiek olvasták. Több állandó rovattal jelentkezett: irodalom, zenei élet, színházi krónika (amelyet az Előrétől átkerült Kacsír Mária szerkesztett). A világirodalmi és filmrovatot a fiatal Horváth Andor vette át, aki a kolozsvári egyetemen végzett magyar–francia szakon, és egy tordai mezőgazdasági iskolában tanárkodott, amikor Bukarestbe hívták. A tudományos rovatot Dankanits Ádám vezette, ő az 1977-es földrengésben vesztette életét, s nemsokára a szintén a lapnál dolgozó felesége, a grafikus Varga Katalin is elhunyt. A rovat másik szerkesztője Ágoston Hugó lett, aki korábban Szászrégenben volt fizikatanár. Kezdetben a szerkesztőség rengeteg külföldi, főleg francia és magyar sajtótermékhez jutott hozzá, a lap teret adott a romániai magyar képzőművészeknek is. Voltak vidéki tudósítói és riporterei, számottevő pénzalappal rendelkezett. A szerkesztők feladata közé tartozott Fazekas János beszédeinek megírása is.
A főszerkesztő már az első számban, a vezércikkben letette a garast a párt mellett: a szocialista társadalom harcosának mondta magát, akinek fő célja szolgálni az RKP politikáját, a marxista-leninista ideológiát, a szocialista demokráciát. Az ilyesféle vezércikkek minden kiadványban kötelezőek voltak, és általában név nélkül jelentek meg. Aki megtagadta megírását, munkahelyével játszott Ez történt az Utunk szerkesztőjével, Tamás Gáspár Miklóssal, aki végül 1978-ban kivándorolni kényszerült. De akadtak, akiknek sikerült kibújniuk e feladat alól, őket állandóan piszkálták, nem kaptak prémiumot, vagy szankciókkal sújtották.
A lap hatalmas sikernek bizonyult. A „Dumnezeu” (Atyaisten) néven emlegetett Dumitru Popescu, a sajtó pártfelelőse is támogatta.
A szerkesztőség további értékes értelmiségiekkel bővült. 1970-ben került oda a marosvásárhelyi Gálfalvi Zsolt (sz. 1933). Egy évvel később elvállalta a művelődési tanács nemzetiségekért felelős osztályának igazgatóságát, de innen 1975-ben lemondott. Visszament A Héthez, és külsősként a televízió kulturális műsorainál is dolgozott.
1977-ben csatlakozott a csapathoz Rostás Zoltán. Habár már nehéz idők jártak a romániai sajtóban, a párt „a tömegek ateista nevelése érdekében” mégis jóváhagyta a lap tudományos melléklete, a TETT (természet, ember, tudomány, technika) megjelentetését. Ha ilyen igénnyel Erdélyből jelentkezett volna valaki, garantáltan zaklatták volna. A tudomány és kultúra különböző területéről közölt cikkekkel a lapnak meghatározó szerepe volt a magyarság tudományos, műszaki, szociológiai és politikai nyelvezetének formálásában.
A szerkesztők viszonylagos szabadsága azonban nem tartott sokáig. 1974-től az oldalak számát 16-ra csökkentették, majd nem sokkal később 12-re. A cenzúra is folyamatosan szigorodott, egyre több kötelező cikket kellett Ceaușescu felszólalásairól, a házaspár számtalan ünnepségéről, külföldi látogatásairól, vagy akár a mezőgazdasági kampányról közölni. Szaporodtak a pártvonalas, már egyenesen abszurd cikkek és versek, amelyekkel senki sem dicsekedhetett. Az egyik szerkesztő vallomása szerint az volt a legszomorúbb, hogy sokszor olyankor is zengték az ódákat, amikor nem volt kötelező. A lap kapott egy listát a tiltott témákról, ezek között a nemzetiségi kérdés is szerepelt. Bányai több újságíró interjúalanya is felsorolta a Ceaușescu-rendszerrel kötött kompromisszumok okait és indítékait: félelem, karrierizmus, cinikusság, annak a lehetősége, hogy a kötelező témák közé egyebet is beszúrhatnak. Huszár a lelkiismeretről beszélt. Mindenkinek a lelkiismerete határozta meg azt a pontot, ameddig elmehetett a kompromisszumban, s bár az felérhetett az árulással, a túlélés érdekében szükség lehetett rá. A hatalom még a terjesztési politikába is beavatkozott, Erdélybe mind kevesebb példányt postáztak, és egyre többet a magyarok által nem lakott területekre, ahol nem volt, aki megvásárolja, így visszaküldték a lapot.
Huszárnak több vitája is támadt Koppándi Sándor cenzorral, ,,a magyarság legundorítóbb figurájával”, aki túlbecsülte saját befolyását és hatalmát. A Fórum rovathoz ezrével érkeztek a panaszok szerte Erdélyből, és Huszár, akinek minderről tudomása volt, kezdett egyre kényelmetlenebbé válni a kommunista rendszer számára.
A hatalom elvárta a kiváltságos értelmiségiek háláját, és valószínűleg nem volt megelégedve a két főszerkesztő, Huszár és Horváth lojalitásával. Egy megrendezett botránnyal akarták őket a már amúgy is hanyatló laptól eltávolítani. Erre 1983-ban a nagy egyesülés ünneplése volt a megfelelő alkalom: a nyomdában fordítva kerültek az aláírások és a pecsét az egyesülési nyilatkozat reprodukciójára. Suzana Gâdea művelődési miniszter azonnal szerkesztőségi gyűlést hívatott össze, ahol várta a „bűnösök” önkritikáját és a többiek bírálatait. Azt állította, százasával kapott a magyarok gesztusát elítélő táviratokat és telefonhívásokat, holott a lapszámot bevonták a terjesztőtől. A két főszerkesztőt leváltották. Huszár megköszönte eltávolítását, mint fogalmazott, már amúgy sem érezte, hogy képes eleget tenni minden feladatának. Az elkövetkező évek zaklatásai miatt végül 1988 decemberében elhagyta az országot.
A lap vezetőségébe ezúttal „megbízható embereket” neveztek ki az Előrétől: Lázár Editet főszerkesztőnek és Barabás Istvánt főszerkesztő-helyettesnek. Barabás felesége, Béres Katalin lett később a párttitkár. A lap színvonala leromlott, de szigorúan követte a párt vonalát. Tulajdonképp az ország többi lapjánál is hasonlóan alakult a helyzet.
A Hét cenzora, Koppándi jegyezte szerkesztőként az 1981-ben megjelent, Romániai magyar nemzetiség című, a romániai magyarok áldásos helyzetét bemutató kötetet. Az RKP a nemzetiségi kérdést a marxista-leninista tanításoknak megfelelően egyszer s mindenkorra megoldotta, írta a könyvben. Most mi, magyarok „mint egyenlő polgárok, szoros egységben a szocialista Románia népeivel... immár új hidakat építünk: hidakat a jövő felé, a szocializmust felépítve, a kommunizmus felé”. A hazafias szólamokon és „szeretett vezérünk” dicsőítésén túl a kötet néhány olyan átfogó tanulmányt is tartalmazott, amelyek bemutatták a magyarok hozzájárulását az elvont vagy alkalmazott tudományokhoz, a természettudományokhoz, nyelvészethez, néprajzhoz stb. A több száz felsorolt név között néhány bukarestit is találunk, kiegészíti Demény 33 fős (2002-ben megjelent) listáját Zsidó László Bányai László elméleti fizikussal, Kahána Ernő szívgyógyásszal és dr. Demeter Andrással a Testnevelési Intézet fiziológia katedrájáról. Néhány írás szerzője jól ismert a bukaresti magyarok számára: Debreczi Árpád (az anyanyelvű tanításról írt), Demény Lajos (a román–magyar közös harci múltról), Gálfalvi Zsolt (a szocializmus korának magyar irodalmáról), Szász János (a kulturális társadalmi lapokról), Bodor Pál (a sajtóról, a magyar nyelvű rádió- és tévéműsorokról). Még a magyar egyházfőkkel is készültek interjúk, egyikben Mikó Imre a Ceauşescu-korban „az igehirdetés szabadságát” hangoztatta.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 12.
Hagyományőrző: Décse felett száll egy madár… (Beszélgetés Balla Tamás népmesegyűjtővel, helytörténésszel)
A falu őslakói óriások voltak, és az Óriásnak nevezett dombon laktak. Az óriás leánya Szállásdomb alatt sétálgatva meglátta Dani bát, ahogy ökreivel szántogatott. Felvette a tenyerébe ökröstül, ekéstül, és megmutatta az apjának: – Nézze, apám, milyen bogarakat találtam, turkálták a földet. – Vidd vissza őket, lányom, tedd le, mert mi nemsokára kipusztulunk, és ezek fogják uralni a földet. És így lett! – ezzel kezdődik BALLA TAMÁS szülőfalujáról lejegyzett meséje.
− Erdélyben, Magyardécsén születtél. Mit kell tudnunk még a faludról?
– Magyardécse a Nagy-Szamos bal partján fekszik, Déstől 24 kilométerre. Nevét Géza fejedelemről származtatják: van egy bővizű kút a Felső utcán, Nagy Feri udvarán, Király-kútnak nevezik. A falu első írásos említése 1269-ből való. Elsők között vették fel a református hitet, s a református papok ösztönzésére kezdtek áttérni a gyümölcstermesztésre. Főleg cseresznye-, meggy-, alma-, szilva-, körte-, dió- és birsfákat ültettek, valamint szőlőt. Jelenleg 800–1000 tonna cseresznyét szednek le évente Magyardécsén.
– …És ebben a faluban élt Balla János nagybátyád, akitől a vidék legszebb tündérmeséit jegyezted le – tegyük hozzá: diákfejjel.
– Balla János (1899–1980) egyszerű falusi gazdálkodó volt, akire úgy emlékszem vissza, mint jó kedélyű, humoros, mesélni szerető és másokon mindig segíteni akaró emberre. Több mint 50 mesét tudott, amiből 26-ot jegyeztem le. Ebből 25 jelent meg a Fehér Virág és Fehér Virágszál című kötetben, amelyet 1970-ben adott ki a Kriterion Kiadó. Az egyik mese ponyva jellege miatt maradt ki. János bátyám atyai nagyapjától, Balla Danitól (1843–1936) hallotta ezeket, aki több mint száz mesét tudott. Most már mindketten ott pihennek kint a temetőben, a Cserteszben.
– Ki adta az ötletet, hogy kamaszfejjel nekiláss a mesék lejegyzéséhez?
– Ahogy itthon befejeztem a 8. osztályt, 1966-ban Besztercére kerültem. Kitűnő magyartanárom volt, Horváth Pál, aki az irodalmi kört is vezette. Kilencedik végén, nagyvakáció előtt a tanár úr behozta a Pionír újságot, s felolvasta az ott megjelent mesegyűjtő pályázatot. Megkért mindenkit, hogy vegyünk részt a gyűjtésben. Főleg rám nem számított, mert félénk, visszahúzódó diák voltam. De nekem nagy szeget vert a fejemben ez a pályázat! Elhatároztam, hogy megpróbálom! Amikor hazajöttem nagyvakációra, megkérdeztem János bátyámat, aki a szomszédban lakott, hogy tudna-e segíteni. Vannak díjak is. Nem kérleltette magát: „Mondok én olyan mesét neked, hogy a legelső díjat fogjuk megnyerni” – biztatott. Abban maradtunk, hogy munkanapon ezt semmiképp sem lehet csinálni, mert kell szedni a cseresznyét a kollektívben, de vasárnap délután találkozunk nála, az elsőházban. Még nem volt magnó, vettem egy jó vastag füzetet s egy töltőtollat. Megegyeztünk, hogy elsőnek a Borsszem Pétert mondja el. Annyit előre „megsúgtak”: megállítani, ismételtetni nem szabad, mert akkor nem fog sikerülni. Gyorsan belejöttem a rövidítésekbe, s nagy szerencsém volt, hogy elemista koromból ismertem a szöveget. Három vasárnap kellett a teljes lejegyzéshez. Az elsőn sírva fejeztem be: amikor a szereplők pofozkodtak, én is kaptam, de nem lehetett panaszkodni, csak sírni és írni... Annyira beleélte magát a mesébe János bátyám, hogy mindegyik hőst eljátszotta, mint egy színész. – Azt mondtad, hogy mesélés közben felpofozott...
– Ezelőtt 30–40 évvel Décsében nagy hagyománya volt a halottvirrasztásnak. Ilyenkor 100–200 férfi gyűlt össze beszélgetni, kártyázni, mesét hallgatni. János bátyám számára előre le volt foglalva az ülőhely. Egy-két pohár pálinka után reggelig mondta a mesét a népes közönségnek. Ott is felpofozott nem egyet, mellen ragadta, istenesen megrázta, de senki sem haragudott. Élvezettel hallgatták. Mindig büszke volt magára: senki sincs a világon, aki annyi hazugságot annyi éven át észben tudjon tartani!... – Tehát lejegyezted a mesét…
– Ekkor jött a nehezebb része: a mese letisztázása, amiben senki sem segített, sőt, a család is haragudott, miért töltöm az időt ilyen hiábavalósággal. Inkább tanuljak vagy dolgozzam! De sikerült letisztázni, s elküldtem a Pionír újságnak… S ősszel, amikor kezdődött az iskola, Pali bácsi Faragó József professzor úr levelével várt. Biztatott, hogy Balla János teljes mesekészletét küldjem el neki, mert egy önálló kötet lesz belőle. Nem lehet elmondani, mekkora örömöm volt; hát persze hogy igent mondtam… – Mi volt a pályadíj?
– Egy könyv: A Pál utcai fiúk. Örök emlék! De az önálló kötet kiadásánál értékesebb díjat nem is adhattak volna…
– Volt-e valamilyen visszhang az iskolában?
– Másnap minden magyar, román tanár, diák ismerte „nagy tettemet”. Jólesett a sok gratuláció, a sok szelíd tekintet, amit nekem szántak, Faragó professzor úr levélben oktatott a szakszerű munkára. Sürgetett a gyűjtéssel, mert már megvolt a szerződés az egykori bukaresti Ifjúsági Kiadóval. Mire befejeztem a gyűjtést, a kiadót megszüntették.
– Milyen volt a további diákélet a besztercei 2-es Líceumban?
– Nem tudtam jól románul, a tanulásban pedig nem volt bocsánat. A matektanár, aki osztályfőnököm is volt, keményem rám szállt, nem tudta elviselni, miért írok. De az Isten megsegített, s én győztem. Igaz, Pali bácsi is mellém állt. Büszke volt, hogy egy tizedikes tanítványának könyvkiadási szerződése van...
– A többi mese lejegyzése hogyan ment?
– Hétvégéken találkoztam János bátyámmal, hét közben pedig éjjel a bentlakásban másoltam a meséket. Sokan nem tudták, miért vagyok olyan álmos az órákon. Ahogy kész voltam egy mesével, azonnal postáztam Faragó tanár úrnak, hogy készítse elő a kiadásra. Mindent megtett, hogy gyönyörű kötet szülessen, beszélt idős Cseh Gusztáv grafikussal, az illusztrációk készítőjével, együtt jöttek Magyardécsére is dokumentálódni.
– Említetted, hogy mire a kötet elkészült, megszűnt a kiadó…
– Mire a grafikák, a mesék, az utószó is elkészült, valóban megszűnt az Irodalmi és Ifjúsági Kiadó, és akkor alakult a Kriterion, 1969-ben. Ha nem így történik, akkor 18 évesen, ’69-ben már kötetes szerző lettem volna, Arany Lacinál korábban. Én lettem volna a legfiatalabb magyar mesegyűjtő. Így 1970-ben jelent meg a Kriterionnál Fehér Virág és Fehér Virágszál címmel.
– Emlékszünk, az ügynek volt sajtóvisszhangja is…
– Már tizedikes koromban beindultak a beszámolók, interjúk. Kijöttek a kolozsvári és a vásárhelyi rádiótól is. Így talált rám Kakas Zoltán, aki lelki és szakmai barátom lett. Ládányi hasznos és értelmes levél az eredménye. Ezután olyan személyiségek kerestek meg, mint Ortutay Gyula, Kovács Ágnes, Keszeg Vilmos, Pozsony Ferenc. Ők méltatták a kötetet a magyarországi és a hazai sajtóban is. A gyűjteménynek óriási sikere lett, néhány nap alatt több ezer könyv fogyott el az üzletekből. Hívtak könyvbemutatókra, városokra, vidékre, jöttek a televíziók, a rádiók…
– Ha olyan hamar elfogyott, miért nem kértek utánnyomást?
– Hiába a nagy siker, Domokos Gézával nem lehetett utánnyomásról tárgyalni… Egy újabb, szerényebb kiadás, a Cseh Gusztáv-rajzok és a Faragó-utószó nélkül 2002-ben jelent meg a székelyudvarhelyi Lytera Kiadónál (Borszem Péter), majd 2013-ban a dévai Corvin Kiadónál A világéneklő madár címmel. Ez gyönyörű kiadás volt, Szabó Erzsébet rajzaival. Ezt a Corvin saját hálózatán keresztül forgalmazta két évig, a megmaradt példányok végül hozzám kerültek, s most is kapható még 35 lejes áron – jómagam postázom.
– Milyen volt az utóbbi kiadás fogadtatása?
– A fél világot „beénekeltem” vele, valamennyi európai országba eljutott, ahová nemzetünk fiataljai elhányódtak. Sőt, vagy 60 darab még az Egyesült Államokban is gazdára talált. De ez nem dicsőség, inkább elszomorító, mert ezek az ifjú olvasók nagyrészt már nem lesznek nemzetünk utódai.
– Említenél visszajelzést is?
– Amire nagyon büszke vagyok: a Borszem Péterből sikerült ajándékozni Orbán Viktorné Lévai Anikónak is, aki gyönyörű levélben köszönte meg, hogy gyerekeit magyardécsei mesékkel altatja el. Nagy sikerű könyvbemutatóm volt a kolozsvári főkonzulátuson, Besztercén, egykori iskolámban, ahol épp 50 évvel ezelőtt, 1966-ban kezdtem el tanulmányaimat és a meséket lejegyezni. Mindkét helyre magammal vittem Máté Ariannát, aki elénekelte A vitéz és a Kegyes magyardécsei népballadákat. Ezeket csak Décsében ismerik.
– Mesélj magadról.
– 1951. május 14-én születtem Magyardécsén. Gyermekéveimet is itt töltöttem. Tiszta magyar falu, körbevéve a nagy román tengerrel. De a lakosokban keményen él a magyar öntudat és a református hithez való ragaszkodás. Szüleim küzdöttek, hogy Árpád bátyámat s engem iskoláztassanak. Árpád később Maroshévízen lett református lelkész.
– Kire emlékszel a décsei iskolás éveidből?
– Felejthetetlen magyartanárom volt Szilágyi Júlia, a Kossuth-díjas Szilágyi István író felesége. Neki köszönhetem az irodalom és a történelem felé hajlást. Az iskola lapja közölte első írásaimat. Kétszer próbálkoztam a kolozsvári bölcsészkaron, sajnos nem sikerült, gyanítom, hogy ebbe „beleszóltak” az állambiztonsági szervek is… Valamiért szemmel tartottak. 1972−75 között a dési Pékipari Vállalat alkalmazottja voltam, amikor elküldtek Aranyosgyéresre, hogy villamos technikusi képesítést szerezzek. Az iskola elvégzése után energetikusként alkalmaztak az akkor épülő bethleni huzalgyárban. Itthonról ingáztam 1998-ig, amikor megszűnt a munkahelyem. Azután már csak a gyümölcsöst rendeztem feleségemmel, Irénkével, most mentem nyugdíjba, 65 évesen.
− A család?
– Három fiúgyerekünk van: Loránd (1983) testnevelő tanár, Zoltán (1985) operatőr az ETV-nél, László (1988) kertészmérnök. Ő viszi tovább – magas szakképzettséggel – a gyümölcsfák iránti itthoni/otthoni szeretetet...
– Nyugdíjasként mivel telnek napjaid?
– Az olvasást szembetegségem miatt minimálisra kellett csökkentenem, de azért be szeretném fejezni a magyardécsei cseresznyetermesztés és juhtartás történetét, ezenkívül gyűjtöm a helyi kifejezéseket, szólásmondásokat és mondákat.
– Milyen a kapcsolatod a helybeliekkel, mennyire értékelik a gyűjtőmunkádat?
– Négyféle kategória létezik: az elsőbe tartoznak, akiket nem érdekel az irodalom, nem foglalkoznak az üggyel, úgy tesznek, mintha nem is hallottak volna róla(m)... A másodikban vannak azok, akik nem akarják észrevenni, de tudják, mit tettem, semlegesek. A harmadikban vannak az irigykedők, akik, ha tehették, régebb is akadályoztak. És végül a többség, aki megvette a kötetet gyerekeinek, keresztgyerekeinek, örömmel, érdeklődéssel elbeszélgetnek velem, értékelik, hogy a cseresznye mellett ezt a dicsőséget is megszereztük szülőfalunknak. Mi tagadás, jóleső érzés számomra, amikor a faluba érkezők mondják: a két fogalmat, Balla Tamást és Magyardécsét nem lehet elválasztani! Gyakran hívnak mesemondásra iskolába, óvodába, vagy megkérnek, hogy beszéljek a falu történetéről, főleg, ha külföldi csoportok érkeznek. Szívesen megyek! Úgy érzem, ha sokat nem is, de tettem valamicskét a magyarságért.
Lejegyezte: SZÉKELY FERENC
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A falu őslakói óriások voltak, és az Óriásnak nevezett dombon laktak. Az óriás leánya Szállásdomb alatt sétálgatva meglátta Dani bát, ahogy ökreivel szántogatott. Felvette a tenyerébe ökröstül, ekéstül, és megmutatta az apjának: – Nézze, apám, milyen bogarakat találtam, turkálták a földet. – Vidd vissza őket, lányom, tedd le, mert mi nemsokára kipusztulunk, és ezek fogják uralni a földet. És így lett! – ezzel kezdődik BALLA TAMÁS szülőfalujáról lejegyzett meséje.
− Erdélyben, Magyardécsén születtél. Mit kell tudnunk még a faludról?
– Magyardécse a Nagy-Szamos bal partján fekszik, Déstől 24 kilométerre. Nevét Géza fejedelemről származtatják: van egy bővizű kút a Felső utcán, Nagy Feri udvarán, Király-kútnak nevezik. A falu első írásos említése 1269-ből való. Elsők között vették fel a református hitet, s a református papok ösztönzésére kezdtek áttérni a gyümölcstermesztésre. Főleg cseresznye-, meggy-, alma-, szilva-, körte-, dió- és birsfákat ültettek, valamint szőlőt. Jelenleg 800–1000 tonna cseresznyét szednek le évente Magyardécsén.
– …És ebben a faluban élt Balla János nagybátyád, akitől a vidék legszebb tündérmeséit jegyezted le – tegyük hozzá: diákfejjel.
– Balla János (1899–1980) egyszerű falusi gazdálkodó volt, akire úgy emlékszem vissza, mint jó kedélyű, humoros, mesélni szerető és másokon mindig segíteni akaró emberre. Több mint 50 mesét tudott, amiből 26-ot jegyeztem le. Ebből 25 jelent meg a Fehér Virág és Fehér Virágszál című kötetben, amelyet 1970-ben adott ki a Kriterion Kiadó. Az egyik mese ponyva jellege miatt maradt ki. János bátyám atyai nagyapjától, Balla Danitól (1843–1936) hallotta ezeket, aki több mint száz mesét tudott. Most már mindketten ott pihennek kint a temetőben, a Cserteszben.
– Ki adta az ötletet, hogy kamaszfejjel nekiláss a mesék lejegyzéséhez?
– Ahogy itthon befejeztem a 8. osztályt, 1966-ban Besztercére kerültem. Kitűnő magyartanárom volt, Horváth Pál, aki az irodalmi kört is vezette. Kilencedik végén, nagyvakáció előtt a tanár úr behozta a Pionír újságot, s felolvasta az ott megjelent mesegyűjtő pályázatot. Megkért mindenkit, hogy vegyünk részt a gyűjtésben. Főleg rám nem számított, mert félénk, visszahúzódó diák voltam. De nekem nagy szeget vert a fejemben ez a pályázat! Elhatároztam, hogy megpróbálom! Amikor hazajöttem nagyvakációra, megkérdeztem János bátyámat, aki a szomszédban lakott, hogy tudna-e segíteni. Vannak díjak is. Nem kérleltette magát: „Mondok én olyan mesét neked, hogy a legelső díjat fogjuk megnyerni” – biztatott. Abban maradtunk, hogy munkanapon ezt semmiképp sem lehet csinálni, mert kell szedni a cseresznyét a kollektívben, de vasárnap délután találkozunk nála, az elsőházban. Még nem volt magnó, vettem egy jó vastag füzetet s egy töltőtollat. Megegyeztünk, hogy elsőnek a Borsszem Pétert mondja el. Annyit előre „megsúgtak”: megállítani, ismételtetni nem szabad, mert akkor nem fog sikerülni. Gyorsan belejöttem a rövidítésekbe, s nagy szerencsém volt, hogy elemista koromból ismertem a szöveget. Három vasárnap kellett a teljes lejegyzéshez. Az elsőn sírva fejeztem be: amikor a szereplők pofozkodtak, én is kaptam, de nem lehetett panaszkodni, csak sírni és írni... Annyira beleélte magát a mesébe János bátyám, hogy mindegyik hőst eljátszotta, mint egy színész. – Azt mondtad, hogy mesélés közben felpofozott...
– Ezelőtt 30–40 évvel Décsében nagy hagyománya volt a halottvirrasztásnak. Ilyenkor 100–200 férfi gyűlt össze beszélgetni, kártyázni, mesét hallgatni. János bátyám számára előre le volt foglalva az ülőhely. Egy-két pohár pálinka után reggelig mondta a mesét a népes közönségnek. Ott is felpofozott nem egyet, mellen ragadta, istenesen megrázta, de senki sem haragudott. Élvezettel hallgatták. Mindig büszke volt magára: senki sincs a világon, aki annyi hazugságot annyi éven át észben tudjon tartani!... – Tehát lejegyezted a mesét…
– Ekkor jött a nehezebb része: a mese letisztázása, amiben senki sem segített, sőt, a család is haragudott, miért töltöm az időt ilyen hiábavalósággal. Inkább tanuljak vagy dolgozzam! De sikerült letisztázni, s elküldtem a Pionír újságnak… S ősszel, amikor kezdődött az iskola, Pali bácsi Faragó József professzor úr levelével várt. Biztatott, hogy Balla János teljes mesekészletét küldjem el neki, mert egy önálló kötet lesz belőle. Nem lehet elmondani, mekkora örömöm volt; hát persze hogy igent mondtam… – Mi volt a pályadíj?
– Egy könyv: A Pál utcai fiúk. Örök emlék! De az önálló kötet kiadásánál értékesebb díjat nem is adhattak volna…
– Volt-e valamilyen visszhang az iskolában?
– Másnap minden magyar, román tanár, diák ismerte „nagy tettemet”. Jólesett a sok gratuláció, a sok szelíd tekintet, amit nekem szántak, Faragó professzor úr levélben oktatott a szakszerű munkára. Sürgetett a gyűjtéssel, mert már megvolt a szerződés az egykori bukaresti Ifjúsági Kiadóval. Mire befejeztem a gyűjtést, a kiadót megszüntették.
– Milyen volt a további diákélet a besztercei 2-es Líceumban?
– Nem tudtam jól románul, a tanulásban pedig nem volt bocsánat. A matektanár, aki osztályfőnököm is volt, keményem rám szállt, nem tudta elviselni, miért írok. De az Isten megsegített, s én győztem. Igaz, Pali bácsi is mellém állt. Büszke volt, hogy egy tizedikes tanítványának könyvkiadási szerződése van...
– A többi mese lejegyzése hogyan ment?
– Hétvégéken találkoztam János bátyámmal, hét közben pedig éjjel a bentlakásban másoltam a meséket. Sokan nem tudták, miért vagyok olyan álmos az órákon. Ahogy kész voltam egy mesével, azonnal postáztam Faragó tanár úrnak, hogy készítse elő a kiadásra. Mindent megtett, hogy gyönyörű kötet szülessen, beszélt idős Cseh Gusztáv grafikussal, az illusztrációk készítőjével, együtt jöttek Magyardécsére is dokumentálódni.
– Említetted, hogy mire a kötet elkészült, megszűnt a kiadó…
– Mire a grafikák, a mesék, az utószó is elkészült, valóban megszűnt az Irodalmi és Ifjúsági Kiadó, és akkor alakult a Kriterion, 1969-ben. Ha nem így történik, akkor 18 évesen, ’69-ben már kötetes szerző lettem volna, Arany Lacinál korábban. Én lettem volna a legfiatalabb magyar mesegyűjtő. Így 1970-ben jelent meg a Kriterionnál Fehér Virág és Fehér Virágszál címmel.
– Emlékszünk, az ügynek volt sajtóvisszhangja is…
– Már tizedikes koromban beindultak a beszámolók, interjúk. Kijöttek a kolozsvári és a vásárhelyi rádiótól is. Így talált rám Kakas Zoltán, aki lelki és szakmai barátom lett. Ládányi hasznos és értelmes levél az eredménye. Ezután olyan személyiségek kerestek meg, mint Ortutay Gyula, Kovács Ágnes, Keszeg Vilmos, Pozsony Ferenc. Ők méltatták a kötetet a magyarországi és a hazai sajtóban is. A gyűjteménynek óriási sikere lett, néhány nap alatt több ezer könyv fogyott el az üzletekből. Hívtak könyvbemutatókra, városokra, vidékre, jöttek a televíziók, a rádiók…
– Ha olyan hamar elfogyott, miért nem kértek utánnyomást?
– Hiába a nagy siker, Domokos Gézával nem lehetett utánnyomásról tárgyalni… Egy újabb, szerényebb kiadás, a Cseh Gusztáv-rajzok és a Faragó-utószó nélkül 2002-ben jelent meg a székelyudvarhelyi Lytera Kiadónál (Borszem Péter), majd 2013-ban a dévai Corvin Kiadónál A világéneklő madár címmel. Ez gyönyörű kiadás volt, Szabó Erzsébet rajzaival. Ezt a Corvin saját hálózatán keresztül forgalmazta két évig, a megmaradt példányok végül hozzám kerültek, s most is kapható még 35 lejes áron – jómagam postázom.
– Milyen volt az utóbbi kiadás fogadtatása?
– A fél világot „beénekeltem” vele, valamennyi európai országba eljutott, ahová nemzetünk fiataljai elhányódtak. Sőt, vagy 60 darab még az Egyesült Államokban is gazdára talált. De ez nem dicsőség, inkább elszomorító, mert ezek az ifjú olvasók nagyrészt már nem lesznek nemzetünk utódai.
– Említenél visszajelzést is?
– Amire nagyon büszke vagyok: a Borszem Péterből sikerült ajándékozni Orbán Viktorné Lévai Anikónak is, aki gyönyörű levélben köszönte meg, hogy gyerekeit magyardécsei mesékkel altatja el. Nagy sikerű könyvbemutatóm volt a kolozsvári főkonzulátuson, Besztercén, egykori iskolámban, ahol épp 50 évvel ezelőtt, 1966-ban kezdtem el tanulmányaimat és a meséket lejegyezni. Mindkét helyre magammal vittem Máté Ariannát, aki elénekelte A vitéz és a Kegyes magyardécsei népballadákat. Ezeket csak Décsében ismerik.
– Mesélj magadról.
– 1951. május 14-én születtem Magyardécsén. Gyermekéveimet is itt töltöttem. Tiszta magyar falu, körbevéve a nagy román tengerrel. De a lakosokban keményen él a magyar öntudat és a református hithez való ragaszkodás. Szüleim küzdöttek, hogy Árpád bátyámat s engem iskoláztassanak. Árpád később Maroshévízen lett református lelkész.
– Kire emlékszel a décsei iskolás éveidből?
– Felejthetetlen magyartanárom volt Szilágyi Júlia, a Kossuth-díjas Szilágyi István író felesége. Neki köszönhetem az irodalom és a történelem felé hajlást. Az iskola lapja közölte első írásaimat. Kétszer próbálkoztam a kolozsvári bölcsészkaron, sajnos nem sikerült, gyanítom, hogy ebbe „beleszóltak” az állambiztonsági szervek is… Valamiért szemmel tartottak. 1972−75 között a dési Pékipari Vállalat alkalmazottja voltam, amikor elküldtek Aranyosgyéresre, hogy villamos technikusi képesítést szerezzek. Az iskola elvégzése után energetikusként alkalmaztak az akkor épülő bethleni huzalgyárban. Itthonról ingáztam 1998-ig, amikor megszűnt a munkahelyem. Azután már csak a gyümölcsöst rendeztem feleségemmel, Irénkével, most mentem nyugdíjba, 65 évesen.
− A család?
– Három fiúgyerekünk van: Loránd (1983) testnevelő tanár, Zoltán (1985) operatőr az ETV-nél, László (1988) kertészmérnök. Ő viszi tovább – magas szakképzettséggel – a gyümölcsfák iránti itthoni/otthoni szeretetet...
– Nyugdíjasként mivel telnek napjaid?
– Az olvasást szembetegségem miatt minimálisra kellett csökkentenem, de azért be szeretném fejezni a magyardécsei cseresznyetermesztés és juhtartás történetét, ezenkívül gyűjtöm a helyi kifejezéseket, szólásmondásokat és mondákat.
– Milyen a kapcsolatod a helybeliekkel, mennyire értékelik a gyűjtőmunkádat?
– Négyféle kategória létezik: az elsőbe tartoznak, akiket nem érdekel az irodalom, nem foglalkoznak az üggyel, úgy tesznek, mintha nem is hallottak volna róla(m)... A másodikban vannak azok, akik nem akarják észrevenni, de tudják, mit tettem, semlegesek. A harmadikban vannak az irigykedők, akik, ha tehették, régebb is akadályoztak. És végül a többség, aki megvette a kötetet gyerekeinek, keresztgyerekeinek, örömmel, érdeklődéssel elbeszélgetnek velem, értékelik, hogy a cseresznye mellett ezt a dicsőséget is megszereztük szülőfalunknak. Mi tagadás, jóleső érzés számomra, amikor a faluba érkezők mondják: a két fogalmat, Balla Tamást és Magyardécsét nem lehet elválasztani! Gyakran hívnak mesemondásra iskolába, óvodába, vagy megkérnek, hogy beszéljek a falu történetéről, főleg, ha külföldi csoportok érkeznek. Szívesen megyek! Úgy érzem, ha sokat nem is, de tettem valamicskét a magyarságért.
Lejegyezte: SZÉKELY FERENC
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 12.
Hogyan lehet manapság olvasókat nevelni?
Oktatható-e a magyar irodalom?
Ezzel a címmel hirdettek meg beszélgetést a könyvvásár első napjára a Nemzeti Színház Irodalmi Kávéháznak berendezett szigetén. Nyáry Krisztiánt, a sikeres írót, szerkesztőt, irodalomtörténészt, aki a magyar irodalom és utóbb a képzőművészet sok jeles személyiségének szerelmi életét tárta fel nagy sikerrel, Balázs Imre József egyetemi előadótanár, költő kérdezte, aki a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán a XX. századi magyar irodalmat oktatja.
A beszélgetés témáját olvasva azt gondolhatta az ember, hogy magyartanárok sokasága fogja cáfolni a címbeli kérdésfelvetést, esetleg lesznek diákok is, akik kifejtik véleményüket. Mindez sajnos nem következett be, valószínűleg az időpont miatt, a témát ugyanis alkalmasabb lett volna egy délutáni órára beiktatni. Akik részt vettünk, érdekes beszélgetésnek lehettünk tanúi arról, hogy a szakemberek szerint hogyan és mit kellene oktatni, hogy az irodalomóra vonzó legyen a mai fiatalok számára.
Mindkét beszélgetőpartner érintett az ügyben, hiszen Nyáry Krisztián is dolgozott oktatóként a pécsi tudományegyetemen, Balázs Imre János pedig egyetemi docensként bejárta Erdély iskoláit, és meggyőződhetett, hogy mi zajlik a magyarórákon.
S ha megütköztünk volna a címen, Nyáry Krisztián válaszából kiderült, hogy Magyarországon egyre gyakrabban bukkan fel az a kérdés, hogy oktatandó-e, azaz, hogy kell-e egyáltalán oktatni a magyar irodalmat, kell-e ennek a "szenvedésnek" kitenni a diákot. Nagyvállalkozók, gazdasági szakemberek szerint sokkal praktikusabb dolgokat kellene tanítani az iskolában.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem tartja kedvező iránynak azt, hogy az alternatív tankönyvek helyett a központosított, egy tankönyves oktatás felé mozdultak el Magyarországon, ami nehéz helyzetbe hozza az irodalomtanárokat. Egy folyamatosan duzzadó anyagot kell oktatniuk, egy kaptafára készült módszertan szerint, s így a kortárs irodalomra – az érettségire való készülődés miatt – nagyon kevés idő marad, amit jól csak a nagyon hozzáértő pedagógusok tudnak felhasználni, érdekessé tenni – tette hozzá.
Mit kellene irodalomórákon oktatni, mire kellene ezeket az órákat leginkább felhasználni? – fonta tovább a beszélgetés menetét a kérdező, aki három lehetőséget villantott fel.
Elsőként azt a radikális változatot, amit Horváth Viktor a Magvető Könyvkiadónál megjelent könyvében (A vers ellenforradalma) képvisel. Véleménye szerint az irodalom egy művészet, amit úgy kellene oktatni, mint a képző- vagy a zeneművészetet, a zeneórán a gyermek zenél, rajzórán rajzol, irodalomórán pedig írnia kellene, amit eddig a legkevésbé próbáltak ki. A másik a műközpontú, a fogalmi nyelvet elsajátító, elemzési szempontokat nyújtó, gyakran a szakszerű irányba elmenő oktatás. A harmadik egy "panteon" tanítása emberekről, akiket egyszer nagy íróknak kezdtek el nevezni, és bekerültek a kötelező tananyagba.
Mindháromra szükség van, szögezte le Nyáry Krisztián, majd kifejtette, hogy az első valóban hiányzik az oktatásból, pedig jó magyar hagyománya van. A középiskolai önképzőkörökre utalt, amelyek a 20. század kezdetén a magyar irodalom oktatásának kulcsfontosságú részét képezték, abból a meggondolásból, hogy aki megpróbál verset vagy prózát írni, az olvasni is fog. Kialakul benne az irodalmi mű megközelítésének készsége, ami szerinte mára kikopott az irodalomoktatásból. Ezt véleménye szerint iskolás gyermekek magyar irodalmi szövegekkel való találkozásaként érdemes felfogni, ami elkezdődik az óvodában és az érettségiig tart. Magyarországon tízéves koráig mindenki a legkorszerűbb irodalomoktatást kapja, ugyanis találkozik a klasszikus gyermekirodalmi alkotások mellett neki szóló kortárs prózai vagy lírai szövegekkel, akár megzenésítve is, ami nagyon felhasználóbarát és nem tekinthető másodrendűnek. Tízéves koráig írással is próbálkozik a gyermek, de aztán elhitetik vele, hogy ez olyan szakma, amelyet halott szerzők gyakoroltak, akiknek a színvonalára nem ér fel, s attól kezdve meglepetést jelent, ha élő szerzőkkel találkozik.
Nyáry Krisztián nagyon fontosnak tartja a szöveg- és értelmezésközpontú megközelítési módot is, de azt néha kiszorítja a harmadik lehetőség, az irodalmi kánon, azaz a jelentősnek tartott szerzők sora, ami folyton nő, ezért kevés idő marad arra, hogy szövegértelmezést is tanuljanak. Holott 10 és 18 éves kor között dől el, hogy valaki fogyasztója lesz-e az irodalomnak a későbbiekben vagy sem. Aki nem tud megbirkózni vele, az soha többet nem fog olvasni, ami óriási veszteséget jelent. De miért tanuljon egy mérnök vagy egy bolti eladó irodalmat? Amire válaszként elhangzott: azért fontos verseket olvasni, megtanulni és értelmezni, mert az emberiség történetében nem találtak a költészetnél jobb módszert az érzelmi tapasztalat közvetítésére. Lehet konferenciákat szervezni, több száz oldalas kötetet kiadnak arról például, hogy mi a magány, de annál tömörebben megfogalmazni, mint ahogy József Attila tette "a semmi ágán ül szívem" verssorával, nem lehet. Ha ez a tudás elmarad, egy egész kultúra lesz szegényebb.
A későbbiekben Nyáry Krisztián visszatért arra, hogy nem feltétlenül kell, de érdemes és szükséges életrajzot is tanítani, mert olyan értelmezési lehetőségeket nyit meg, amelyek a szerző életének ismerete nélkül nem hozzáférhetők. Példaként Radnóti Miklós Levél a hitveshez című versét említette, ami önmagában egy nagyon szép szerelmes vers, de jelentése sokkal gazdagabb lesz, ha tudjuk, hogy milyen körülmények között írta a szerző. Nem szentekként kell az írók, költők életét tanítani, hanem azokat az eseményeket, történéseket kiemelve, amelyek az életmű értelmezésének a megkönnyítése mellett az adott korosztály számára érdekesek lehetnek.
A beszélgetés a klasszikus és kortárs irodalomról és annak megítéléséről, szerepéről folytatódott tovább. Nyáry Krisztián szerint minden korosztállyal lehet olyan irodalmi szövegeket megismertetni, amelyeket értelmezni tud, s ha bonyolult, az hozzásegítheti még nehezebb szövegek értelmezéséhez. A magyarországi oktatás egyik legnagyobb problémájának tartja, hogy a diák időrendi sorrendben jut el a hozzá közelálló kortárs szerzőkig, miután átrágta magát a nehéznek tartott klasszikusokon. Ezen az úton morzsolódnak le azok, akik számára leküzdendő tantárggyá válik az irodalom, amellyel szemben kialakul bennük az ellenállás, amit csak a nagyon jó tanárnak sikerül kiküszöbölnie. Jó modellnek tartja azoknak az országoknak az irodalomoktatását, ahol párhuzamosan tanítják a kortárs és a klasszikus irodalmat. Ez utóbbit pedig időszakonként átértékelik és megrostálják.
Meg kellene tenni azt a lépést, hogy a gyermek felől nézzük az irodalmat, és azt adjuk az órán, ami pszichológiai fejlettségének szintjén érdekli, amire rezonálni tud, és itt fel lehet használni akár az értékes dalszöveget is (hiszen Bob Dylan irodalmi Nobel-díjat kapott) – egészítette ki a mondottakat a kérdező, amivel beszélgetőpartnere is egyetértett.
Szó esett az irodalom és társművészetek hatásáról, valamint arról is, hogy Nyáry Krisztián művei kedvcsinálónak irodalomórákon is használhatók azon korosztály számára, amelynek a szerelem az egyik legfontosabb problémája. Könyvei elsősorban szórakoztató szövegek, amelyek felkelthetik az érdeklődést azon szerzők iránt, akikről szólnak – hangsúlyozta a szerző.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Oktatható-e a magyar irodalom?
Ezzel a címmel hirdettek meg beszélgetést a könyvvásár első napjára a Nemzeti Színház Irodalmi Kávéháznak berendezett szigetén. Nyáry Krisztiánt, a sikeres írót, szerkesztőt, irodalomtörténészt, aki a magyar irodalom és utóbb a képzőművészet sok jeles személyiségének szerelmi életét tárta fel nagy sikerrel, Balázs Imre József egyetemi előadótanár, költő kérdezte, aki a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán a XX. századi magyar irodalmat oktatja.
A beszélgetés témáját olvasva azt gondolhatta az ember, hogy magyartanárok sokasága fogja cáfolni a címbeli kérdésfelvetést, esetleg lesznek diákok is, akik kifejtik véleményüket. Mindez sajnos nem következett be, valószínűleg az időpont miatt, a témát ugyanis alkalmasabb lett volna egy délutáni órára beiktatni. Akik részt vettünk, érdekes beszélgetésnek lehettünk tanúi arról, hogy a szakemberek szerint hogyan és mit kellene oktatni, hogy az irodalomóra vonzó legyen a mai fiatalok számára.
Mindkét beszélgetőpartner érintett az ügyben, hiszen Nyáry Krisztián is dolgozott oktatóként a pécsi tudományegyetemen, Balázs Imre János pedig egyetemi docensként bejárta Erdély iskoláit, és meggyőződhetett, hogy mi zajlik a magyarórákon.
S ha megütköztünk volna a címen, Nyáry Krisztián válaszából kiderült, hogy Magyarországon egyre gyakrabban bukkan fel az a kérdés, hogy oktatandó-e, azaz, hogy kell-e egyáltalán oktatni a magyar irodalmat, kell-e ennek a "szenvedésnek" kitenni a diákot. Nagyvállalkozók, gazdasági szakemberek szerint sokkal praktikusabb dolgokat kellene tanítani az iskolában.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem tartja kedvező iránynak azt, hogy az alternatív tankönyvek helyett a központosított, egy tankönyves oktatás felé mozdultak el Magyarországon, ami nehéz helyzetbe hozza az irodalomtanárokat. Egy folyamatosan duzzadó anyagot kell oktatniuk, egy kaptafára készült módszertan szerint, s így a kortárs irodalomra – az érettségire való készülődés miatt – nagyon kevés idő marad, amit jól csak a nagyon hozzáértő pedagógusok tudnak felhasználni, érdekessé tenni – tette hozzá.
Mit kellene irodalomórákon oktatni, mire kellene ezeket az órákat leginkább felhasználni? – fonta tovább a beszélgetés menetét a kérdező, aki három lehetőséget villantott fel.
Elsőként azt a radikális változatot, amit Horváth Viktor a Magvető Könyvkiadónál megjelent könyvében (A vers ellenforradalma) képvisel. Véleménye szerint az irodalom egy művészet, amit úgy kellene oktatni, mint a képző- vagy a zeneművészetet, a zeneórán a gyermek zenél, rajzórán rajzol, irodalomórán pedig írnia kellene, amit eddig a legkevésbé próbáltak ki. A másik a műközpontú, a fogalmi nyelvet elsajátító, elemzési szempontokat nyújtó, gyakran a szakszerű irányba elmenő oktatás. A harmadik egy "panteon" tanítása emberekről, akiket egyszer nagy íróknak kezdtek el nevezni, és bekerültek a kötelező tananyagba.
Mindháromra szükség van, szögezte le Nyáry Krisztián, majd kifejtette, hogy az első valóban hiányzik az oktatásból, pedig jó magyar hagyománya van. A középiskolai önképzőkörökre utalt, amelyek a 20. század kezdetén a magyar irodalom oktatásának kulcsfontosságú részét képezték, abból a meggondolásból, hogy aki megpróbál verset vagy prózát írni, az olvasni is fog. Kialakul benne az irodalmi mű megközelítésének készsége, ami szerinte mára kikopott az irodalomoktatásból. Ezt véleménye szerint iskolás gyermekek magyar irodalmi szövegekkel való találkozásaként érdemes felfogni, ami elkezdődik az óvodában és az érettségiig tart. Magyarországon tízéves koráig mindenki a legkorszerűbb irodalomoktatást kapja, ugyanis találkozik a klasszikus gyermekirodalmi alkotások mellett neki szóló kortárs prózai vagy lírai szövegekkel, akár megzenésítve is, ami nagyon felhasználóbarát és nem tekinthető másodrendűnek. Tízéves koráig írással is próbálkozik a gyermek, de aztán elhitetik vele, hogy ez olyan szakma, amelyet halott szerzők gyakoroltak, akiknek a színvonalára nem ér fel, s attól kezdve meglepetést jelent, ha élő szerzőkkel találkozik.
Nyáry Krisztián nagyon fontosnak tartja a szöveg- és értelmezésközpontú megközelítési módot is, de azt néha kiszorítja a harmadik lehetőség, az irodalmi kánon, azaz a jelentősnek tartott szerzők sora, ami folyton nő, ezért kevés idő marad arra, hogy szövegértelmezést is tanuljanak. Holott 10 és 18 éves kor között dől el, hogy valaki fogyasztója lesz-e az irodalomnak a későbbiekben vagy sem. Aki nem tud megbirkózni vele, az soha többet nem fog olvasni, ami óriási veszteséget jelent. De miért tanuljon egy mérnök vagy egy bolti eladó irodalmat? Amire válaszként elhangzott: azért fontos verseket olvasni, megtanulni és értelmezni, mert az emberiség történetében nem találtak a költészetnél jobb módszert az érzelmi tapasztalat közvetítésére. Lehet konferenciákat szervezni, több száz oldalas kötetet kiadnak arról például, hogy mi a magány, de annál tömörebben megfogalmazni, mint ahogy József Attila tette "a semmi ágán ül szívem" verssorával, nem lehet. Ha ez a tudás elmarad, egy egész kultúra lesz szegényebb.
A későbbiekben Nyáry Krisztián visszatért arra, hogy nem feltétlenül kell, de érdemes és szükséges életrajzot is tanítani, mert olyan értelmezési lehetőségeket nyit meg, amelyek a szerző életének ismerete nélkül nem hozzáférhetők. Példaként Radnóti Miklós Levél a hitveshez című versét említette, ami önmagában egy nagyon szép szerelmes vers, de jelentése sokkal gazdagabb lesz, ha tudjuk, hogy milyen körülmények között írta a szerző. Nem szentekként kell az írók, költők életét tanítani, hanem azokat az eseményeket, történéseket kiemelve, amelyek az életmű értelmezésének a megkönnyítése mellett az adott korosztály számára érdekesek lehetnek.
A beszélgetés a klasszikus és kortárs irodalomról és annak megítéléséről, szerepéről folytatódott tovább. Nyáry Krisztián szerint minden korosztállyal lehet olyan irodalmi szövegeket megismertetni, amelyeket értelmezni tud, s ha bonyolult, az hozzásegítheti még nehezebb szövegek értelmezéséhez. A magyarországi oktatás egyik legnagyobb problémájának tartja, hogy a diák időrendi sorrendben jut el a hozzá közelálló kortárs szerzőkig, miután átrágta magát a nehéznek tartott klasszikusokon. Ezen az úton morzsolódnak le azok, akik számára leküzdendő tantárggyá válik az irodalom, amellyel szemben kialakul bennük az ellenállás, amit csak a nagyon jó tanárnak sikerül kiküszöbölnie. Jó modellnek tartja azoknak az országoknak az irodalomoktatását, ahol párhuzamosan tanítják a kortárs és a klasszikus irodalmat. Ez utóbbit pedig időszakonként átértékelik és megrostálják.
Meg kellene tenni azt a lépést, hogy a gyermek felől nézzük az irodalmat, és azt adjuk az órán, ami pszichológiai fejlettségének szintjén érdekli, amire rezonálni tud, és itt fel lehet használni akár az értékes dalszöveget is (hiszen Bob Dylan irodalmi Nobel-díjat kapott) – egészítette ki a mondottakat a kérdező, amivel beszélgetőpartnere is egyetértett.
Szó esett az irodalom és társművészetek hatásáról, valamint arról is, hogy Nyáry Krisztián művei kedvcsinálónak irodalomórákon is használhatók azon korosztály számára, amelynek a szerelem az egyik legfontosabb problémája. Könyvei elsősorban szórakoztató szövegek, amelyek felkelthetik az érdeklődést azon szerzők iránt, akikről szólnak – hangsúlyozta a szerző.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 12.
A színház kiterjedése
A színház kiterjedése. Tanulmány, esszé, párbeszéd. Ez a címe, illetve alcíme Gáspárik Attila frissen megjelent kötetének. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójának könyve többek között a diktatúra idejére jellemző színházi cenzúráról, besúgásról (is) szól, a kötetet a Pont Kiadó jelentette meg. Ismertetésére a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében került sor csütörtök délután a Bernády Házban, telt házas közönség előtt.
A megjelenteket a Pont Kiadó főszerkesztője, Szávai Géza író üdvözölte: – A szerzőt ketten – Novák Csaba Zoltán történész és jómagam – fogjuk faggatni, a kérdések között részleteket hallhatnak a kötetből Illés Alexa és Kozma Gábor Viktor egyetemi hallgatók tolmácsolásában. A könyvnek nagyon örülök, nem voltunk biztosak abban, hogy erre a vásárra elkészül, de időben megérkezett. Mindez a kiadó életében is újabb fontos epizód – a könyv egy olyan nemzetközi sorozat része, amelynek köteteit több nyelven készítjük elő. Nyitunk a színház világa felé is. Bizonyos korszakokban elkerüljük azt, ami a mélyben az ember színházteremtő képességét a néző felé közvetíti. De a színház kiterjedésével számolni kell, ennek Erdélyben van egy történelmi vonulata. A könyv nem csak olvasmány, hanem az egyetemes magyar kulturális érdeklődés egy fontos epizódja.
– A ma esti beszélgetésben a társadalomkutató énem fog előtörni. A színház társadalmi szerepéről is fogunk beszélgetni. Létezik-e színháztörténet és ha igen, akkor hogy állunk? – tette fel első kérdését Novák Csaba Zoltán.
– Köszönöm, hogy Géza kiverte belőlem ezt a könyvet – válaszolta Gáspárik Attila. – Ez a kötet határozottan nem a színházi szakemberek számára, hanem a színházszeretők, a nézők számára készült. Alapvetően az erdélyi magyar közgondolkodásban a színház mint szórakoztatóipari jelenség van jelen. Pedig jóval több annál. Szimbólumokat keresünk, de közben megfeledkezünk a múltunkról. Rájöttem, hogy Erdélyben nincs színházirodalom, nem írnak a színészek. Színháztörténet van, csak nincsen megírva. Színháztörténetek vannak. Ezeket is meg kellene írni, kritikával ellátni, de vissza kéne hozni a köztudatba az olyan embereket is, akik támpontokat tudnának adni. A hazai magyar színjátszás olyan művészeti forma, amellyel egész Európában többet tudunk mondani magunkról, mint több száz székely zászlóval a brüsszeli főtéren – a magyar identitást Erdélyben a színház kezdte el.
– Az identitáskeresés fontos alapköve volt a színház, ugyanakkor a huszadik század több korszakában meg is kellett felelnie az éppen aktuális hatalomnak. Mik voltak ezek az elvárások, illetve ezeket milyen technikával játszotta ki?
– Ezt a részt soha nem kutatta senki. 1948 után rengeteg lehetőség nyílt a színházak számára. A hatalom egyrészt meg akarta nyugtatni az itteni, többmilliós magyarságot. Másrészt nagyszerű propagandaeszköznek bizonyult, amely kollektív élményt nyújtott. Ne feledjük, nem volt sem televízió, sem mozi. Később, 1988-ban Vásárhelyen 200.000 jegyet adott el a színház, ami azt jelenti, hogy átlagosan minden ember háromszor ment el évente a színházba. Arról megint nem kutattunk semmit, hogy az amatőr színjátszó mozgalmak milyen erősek voltak. Minden gyárnak, vállalatnak kellett legyen saját színjátszó csoportja. A színészek kötelező módon el kellett vállaljanak egy gyárat. Ez kötelező munka volt, és ők két színházi próba között az ottani csoporttal próbáltak. Fizetség pedig nem járt érte.
– Ugyanakkor a színháznak volt egy hihetetlenül erős közösségépítő jellege is.
– Igen, mert az ember szeret felnézni valakire. Akkor fel lehetett nézni a sportolókra és a művészekre. A "Fogyasszunk hazait!" jelszó alatt itthoni sztárokat tettek a címlapokra. Inkább őket szerettük, mint Elena Ceausescut egy másik címlapon.
– Tetten tudsz-e érni olyan technikákat, amelyek segítségével a színház kereste a kiutat mindebből?
– A mi generációnkat úgy nevelték, olyan korszakban éltünk, hogy egyfolytában kerestünk egy hátsó gondolatot minden mögött. Ilyen volt az akkori színházi emberek gondolkodása is. Sokan az útkeresésben zsákutcába futottak, mint például Méhes György, aki bírálta ugyan a rendszert, de minden konklúziója az volt, hogy a rendszer egyéni mulasztás következtében nem működik. Pedig maga a rendszer volt hamis. Nagyszerű volt ellenben Harag György, aki rendezéseiben folyamatosan az embert, az emberi szituációkat kereste. Cseresznyéskertje még mindig nagyon érvényes, olyan helyzeteket vázolt fel, amelyek teljesen rendszerfüggetlenek. A művészetet nagyon nehéz meghatározni – szerintem a világ megismerésének egyik formája, és azon óhajé, hogy hátha nem követjük el még egyszer ugyanazt a hibát.
– A néző perspektívájából kérdem: meddig lehet játszani ezzel a színházi formával?
– Addig, ameddig van mit közölnöd vele. A néző is mérce. A mi művészetünk háromdimenziós, élő művészet: amelyik pillanatban befejezed, abban a pillanatban véget ér. Lehet dokumentálni, lehet rögzíteni, de akkor is vége van – hallottuk a Pont Kiadó könyvbemutatóján.
(menyhárt)
Népújság (Marosvásárhely)
A színház kiterjedése. Tanulmány, esszé, párbeszéd. Ez a címe, illetve alcíme Gáspárik Attila frissen megjelent kötetének. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójának könyve többek között a diktatúra idejére jellemző színházi cenzúráról, besúgásról (is) szól, a kötetet a Pont Kiadó jelentette meg. Ismertetésére a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében került sor csütörtök délután a Bernády Házban, telt házas közönség előtt.
A megjelenteket a Pont Kiadó főszerkesztője, Szávai Géza író üdvözölte: – A szerzőt ketten – Novák Csaba Zoltán történész és jómagam – fogjuk faggatni, a kérdések között részleteket hallhatnak a kötetből Illés Alexa és Kozma Gábor Viktor egyetemi hallgatók tolmácsolásában. A könyvnek nagyon örülök, nem voltunk biztosak abban, hogy erre a vásárra elkészül, de időben megérkezett. Mindez a kiadó életében is újabb fontos epizód – a könyv egy olyan nemzetközi sorozat része, amelynek köteteit több nyelven készítjük elő. Nyitunk a színház világa felé is. Bizonyos korszakokban elkerüljük azt, ami a mélyben az ember színházteremtő képességét a néző felé közvetíti. De a színház kiterjedésével számolni kell, ennek Erdélyben van egy történelmi vonulata. A könyv nem csak olvasmány, hanem az egyetemes magyar kulturális érdeklődés egy fontos epizódja.
– A ma esti beszélgetésben a társadalomkutató énem fog előtörni. A színház társadalmi szerepéről is fogunk beszélgetni. Létezik-e színháztörténet és ha igen, akkor hogy állunk? – tette fel első kérdését Novák Csaba Zoltán.
– Köszönöm, hogy Géza kiverte belőlem ezt a könyvet – válaszolta Gáspárik Attila. – Ez a kötet határozottan nem a színházi szakemberek számára, hanem a színházszeretők, a nézők számára készült. Alapvetően az erdélyi magyar közgondolkodásban a színház mint szórakoztatóipari jelenség van jelen. Pedig jóval több annál. Szimbólumokat keresünk, de közben megfeledkezünk a múltunkról. Rájöttem, hogy Erdélyben nincs színházirodalom, nem írnak a színészek. Színháztörténet van, csak nincsen megírva. Színháztörténetek vannak. Ezeket is meg kellene írni, kritikával ellátni, de vissza kéne hozni a köztudatba az olyan embereket is, akik támpontokat tudnának adni. A hazai magyar színjátszás olyan művészeti forma, amellyel egész Európában többet tudunk mondani magunkról, mint több száz székely zászlóval a brüsszeli főtéren – a magyar identitást Erdélyben a színház kezdte el.
– Az identitáskeresés fontos alapköve volt a színház, ugyanakkor a huszadik század több korszakában meg is kellett felelnie az éppen aktuális hatalomnak. Mik voltak ezek az elvárások, illetve ezeket milyen technikával játszotta ki?
– Ezt a részt soha nem kutatta senki. 1948 után rengeteg lehetőség nyílt a színházak számára. A hatalom egyrészt meg akarta nyugtatni az itteni, többmilliós magyarságot. Másrészt nagyszerű propagandaeszköznek bizonyult, amely kollektív élményt nyújtott. Ne feledjük, nem volt sem televízió, sem mozi. Később, 1988-ban Vásárhelyen 200.000 jegyet adott el a színház, ami azt jelenti, hogy átlagosan minden ember háromszor ment el évente a színházba. Arról megint nem kutattunk semmit, hogy az amatőr színjátszó mozgalmak milyen erősek voltak. Minden gyárnak, vállalatnak kellett legyen saját színjátszó csoportja. A színészek kötelező módon el kellett vállaljanak egy gyárat. Ez kötelező munka volt, és ők két színházi próba között az ottani csoporttal próbáltak. Fizetség pedig nem járt érte.
– Ugyanakkor a színháznak volt egy hihetetlenül erős közösségépítő jellege is.
– Igen, mert az ember szeret felnézni valakire. Akkor fel lehetett nézni a sportolókra és a művészekre. A "Fogyasszunk hazait!" jelszó alatt itthoni sztárokat tettek a címlapokra. Inkább őket szerettük, mint Elena Ceausescut egy másik címlapon.
– Tetten tudsz-e érni olyan technikákat, amelyek segítségével a színház kereste a kiutat mindebből?
– A mi generációnkat úgy nevelték, olyan korszakban éltünk, hogy egyfolytában kerestünk egy hátsó gondolatot minden mögött. Ilyen volt az akkori színházi emberek gondolkodása is. Sokan az útkeresésben zsákutcába futottak, mint például Méhes György, aki bírálta ugyan a rendszert, de minden konklúziója az volt, hogy a rendszer egyéni mulasztás következtében nem működik. Pedig maga a rendszer volt hamis. Nagyszerű volt ellenben Harag György, aki rendezéseiben folyamatosan az embert, az emberi szituációkat kereste. Cseresznyéskertje még mindig nagyon érvényes, olyan helyzeteket vázolt fel, amelyek teljesen rendszerfüggetlenek. A művészetet nagyon nehéz meghatározni – szerintem a világ megismerésének egyik formája, és azon óhajé, hogy hátha nem követjük el még egyszer ugyanazt a hibát.
– A néző perspektívájából kérdem: meddig lehet játszani ezzel a színházi formával?
– Addig, ameddig van mit közölnöd vele. A néző is mérce. A mi művészetünk háromdimenziós, élő művészet: amelyik pillanatban befejezed, abban a pillanatban véget ér. Lehet dokumentálni, lehet rögzíteni, de akkor is vége van – hallottuk a Pont Kiadó könyvbemutatóján.
(menyhárt)
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 12.
Csikys diákok az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémián
November elején tartották Lakiteleken a XXI. az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiát, amelyen a Csiky Gergely Főgimnázium két tanulója is részt vett.
Bíró Endre és Godó Ákos X. C osztályos diákokat Olasz Angéla, az iskola egykori történelem szakos tanára készítette fel és kísérte el az eseményre, ahol a „Regék, mondák, történetek lakóhelyemen” témához kapcsolódva, referátumaikban kisiratosi és aradi mondákkal, történetekkel ismertették meg a Kárpát-medence különböző iskoláiból – Délvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, és természetesen az anyaországból – érkező résztvevőket.
A rendezvény fővédnöke Lezsák Sándor, a Lakitelek Alapítvány elnöke, a Magyar Országgyűlés alelnöke volt, támogatója pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős államtitkársága.
Olasz Angéla tanárnő beszámolójában elmesélte, hogy az alapítvány elnöke – értékes gondolatokat közvetítő köszöntője mellett – előadást is tartott „Értékfeltáró Kollégiumok a Kárpát-medencében” címmel, amelyben hangsúlyozta, hogy a Népfőiskola lehetővé teszi, hogy a Magyarország határain kívül élő magyarok is bekapcsolódjanak az értékőrző tevékenységbe.
„Felemelő érzés volt az előadás végén köszönteni a 80. születésnapját ünneplő Kossuth- és József Attila-díjas Buda Ferenc költőt, aki Lezsák Sándor kérésére 1956-os verseiből mondott el mély átéléssel néhányat. A néprajzkutatók és muzeológusok előadásai, valamint a diákok korreferátumai mellett a szervezők – Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke és Bartha Éva titkár – több érdekes és szívet-lelket melengető programról is gondoskodtak” – mesélte a tanárnő.
A résztvevők számára emlékezetes marad a Népfőiskolán megtett ismerkedő séta, melyen a Kölcsey-ház mellett meglátogatták a könyvtárat, a kőjurtát (Ferencz Béla fafaragó mester csodálatos alkotásaival) és a nemzeti szoborparkot. A tanárnő elmondta, hogy sok látnivalót kínált a kirándulás, amely gyönyörű építészeti alkotások – mint a kecskeméti Városháza és a Cifra Palota – mellett sok más érdekességgel lepte meg a résztvevőket. Itt megemlítette a múzeumokban tett látogatásokat, a Kiskun Múzeum udvarán látható népi műemléket, a szélmalmot és a Tiszakécskén élő Kovács Miklós kékfestő mesterrel való találkozást, aki a tiszakécskei 1956-os sortűz szemtanújaként igaz történeteket mesélt.
A találkozás záró estéjén az akadémia résztvevői 60 égő gyertyával tisztelegtek 1956 dicső emléke előtt. Mindazt, amit az előadóktól és diáktársaiktól, valamint a kirándulás színhelyein tanultak, egy izgalmas vetélkedőn értékesítették a diákok, majd a csapatok előadtak egy általuk kedvelt történetet is.
A csikys csapat tagjai – állításuk szerint – tudásban gyarapodva, élményekkel gazdagodva, hálás szívvel vettek búcsút a honismereti akadémia szervezőitől, akiknek ezúton is köszönetüket fejezik ki, valamint az új barátoktól, akikre szeretettel gondolnak.
„Bízunk abban, hogy egy új témában elmélyedve, a következő évben is lehetőségünk lesz találkozni a múlt értékeivel és együtt tervezni a jövőt” – mondta a résztvevők nevében Olasz Angéla.
Megkértük a résztvevő diákokat, osszák meg velünk a Honismereti Akadémiával kapcsolatos élményeiket.
Bíró Endre beszámolója következik:
„November 2-án, szerda reggel indultunk útnak Lakitelek felé osztálytársammal, Godó Ákossal, hogy részt vegyünk a konferencián Olasz Angéla nyugalmazott tanárnő több hetes felkészítésével (köszönettel tartozunk áldozatos munkájáért!), különböző régiókból érkező diákokkal együtt. Első nap meghallgathattunk néhány érdekfeszítő előadást a magyar mondavilággal és mondagyűjtéssel kapcsolatosan, majd a jóízűen elfogyasztott vacsorát követően egy nem mindennapi ismerkedési játékban vehettünk részt, amihez felkészítő tanáraink is csatlakoztak. A kezdetek tehát mindenképpen adottak voltak új, életre szóló barátságok kialakulásához.
Másnap reggel megkezdődött a diákok korreferátumainak bemutatása, majd ebéd után egy félnapos tanulmányi úton gyűjthettünk rengeteg emléket és információt a látottak kapcsán, szétnéztünk Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és Tiszakécskén, míg Szentkirály sajnos kimaradt a programból. Visszatérésünket követően megmártózhattunk a Népfőiskolához tartozó uszoda üdítő vizében, amelyet szintén kár lett volna kihagyni.
A pénteki nap reggelén folytatódó korreferátum-bemutatások keretében mi is sorra kerültünk, elsőként Ákos szólt néhány szót Kisiratos mondavilágával kapcsolatosan, ezután jómagam ismertettem Aradi mondák, legendák, történetek című dolgozatom tartalmát, amely során megfogott egyfajta jóérzés, látván, hogy diáktársaim odafigyelnek a mondottakra, így fáradozásomat minden szempontból siker koronázta, legalábbis úgy éreztem. Ebéd után is korreferátumok sora követte egymást, majd este egy játékos vetélkedőre adott alkalmat a sors, amely közben igen jól éreztük magunkat. A nap lezártát egy tiszteletteljes megemlékezés jelentette, amely során 60 gyertyát gyújtottunk '56 hőseinek tiszteletére, ennyi éve tört ki ugyanis a forradalom, amit a szovjet tankok végül sajnálatos módon leigáztak.
Szombat reggel a zsűri kiértékelte a bemutatott dolgozatainkat, amelyeket egyformán jónak és – ha lehet így fogalmazni – tökéletesnek talált a maguk nemében. Délben végül útra keltünk, egy röpke évre búcsút mondva új barátainknak, abban a reményben, hogy jövőre valamennyien viszontlátjuk egymást, egy másik helyszínen, amit Lakitelekhez hasonlóan örökre szívünkbe zárhatunk.
Számomra ezek után nem kérdéses, hogy kedves emlékek maradtak meg e pár nappal kapcsolatban, melyek talán olyan emberekhez kötnek, akikre hosszú évek múltán is szívesen emlékezem vissza.”
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
November elején tartották Lakiteleken a XXI. az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiát, amelyen a Csiky Gergely Főgimnázium két tanulója is részt vett.
Bíró Endre és Godó Ákos X. C osztályos diákokat Olasz Angéla, az iskola egykori történelem szakos tanára készítette fel és kísérte el az eseményre, ahol a „Regék, mondák, történetek lakóhelyemen” témához kapcsolódva, referátumaikban kisiratosi és aradi mondákkal, történetekkel ismertették meg a Kárpát-medence különböző iskoláiból – Délvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, és természetesen az anyaországból – érkező résztvevőket.
A rendezvény fővédnöke Lezsák Sándor, a Lakitelek Alapítvány elnöke, a Magyar Országgyűlés alelnöke volt, támogatója pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős államtitkársága.
Olasz Angéla tanárnő beszámolójában elmesélte, hogy az alapítvány elnöke – értékes gondolatokat közvetítő köszöntője mellett – előadást is tartott „Értékfeltáró Kollégiumok a Kárpát-medencében” címmel, amelyben hangsúlyozta, hogy a Népfőiskola lehetővé teszi, hogy a Magyarország határain kívül élő magyarok is bekapcsolódjanak az értékőrző tevékenységbe.
„Felemelő érzés volt az előadás végén köszönteni a 80. születésnapját ünneplő Kossuth- és József Attila-díjas Buda Ferenc költőt, aki Lezsák Sándor kérésére 1956-os verseiből mondott el mély átéléssel néhányat. A néprajzkutatók és muzeológusok előadásai, valamint a diákok korreferátumai mellett a szervezők – Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke és Bartha Éva titkár – több érdekes és szívet-lelket melengető programról is gondoskodtak” – mesélte a tanárnő.
A résztvevők számára emlékezetes marad a Népfőiskolán megtett ismerkedő séta, melyen a Kölcsey-ház mellett meglátogatták a könyvtárat, a kőjurtát (Ferencz Béla fafaragó mester csodálatos alkotásaival) és a nemzeti szoborparkot. A tanárnő elmondta, hogy sok látnivalót kínált a kirándulás, amely gyönyörű építészeti alkotások – mint a kecskeméti Városháza és a Cifra Palota – mellett sok más érdekességgel lepte meg a résztvevőket. Itt megemlítette a múzeumokban tett látogatásokat, a Kiskun Múzeum udvarán látható népi műemléket, a szélmalmot és a Tiszakécskén élő Kovács Miklós kékfestő mesterrel való találkozást, aki a tiszakécskei 1956-os sortűz szemtanújaként igaz történeteket mesélt.
A találkozás záró estéjén az akadémia résztvevői 60 égő gyertyával tisztelegtek 1956 dicső emléke előtt. Mindazt, amit az előadóktól és diáktársaiktól, valamint a kirándulás színhelyein tanultak, egy izgalmas vetélkedőn értékesítették a diákok, majd a csapatok előadtak egy általuk kedvelt történetet is.
A csikys csapat tagjai – állításuk szerint – tudásban gyarapodva, élményekkel gazdagodva, hálás szívvel vettek búcsút a honismereti akadémia szervezőitől, akiknek ezúton is köszönetüket fejezik ki, valamint az új barátoktól, akikre szeretettel gondolnak.
„Bízunk abban, hogy egy új témában elmélyedve, a következő évben is lehetőségünk lesz találkozni a múlt értékeivel és együtt tervezni a jövőt” – mondta a résztvevők nevében Olasz Angéla.
Megkértük a résztvevő diákokat, osszák meg velünk a Honismereti Akadémiával kapcsolatos élményeiket.
Bíró Endre beszámolója következik:
„November 2-án, szerda reggel indultunk útnak Lakitelek felé osztálytársammal, Godó Ákossal, hogy részt vegyünk a konferencián Olasz Angéla nyugalmazott tanárnő több hetes felkészítésével (köszönettel tartozunk áldozatos munkájáért!), különböző régiókból érkező diákokkal együtt. Első nap meghallgathattunk néhány érdekfeszítő előadást a magyar mondavilággal és mondagyűjtéssel kapcsolatosan, majd a jóízűen elfogyasztott vacsorát követően egy nem mindennapi ismerkedési játékban vehettünk részt, amihez felkészítő tanáraink is csatlakoztak. A kezdetek tehát mindenképpen adottak voltak új, életre szóló barátságok kialakulásához.
Másnap reggel megkezdődött a diákok korreferátumainak bemutatása, majd ebéd után egy félnapos tanulmányi úton gyűjthettünk rengeteg emléket és információt a látottak kapcsán, szétnéztünk Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és Tiszakécskén, míg Szentkirály sajnos kimaradt a programból. Visszatérésünket követően megmártózhattunk a Népfőiskolához tartozó uszoda üdítő vizében, amelyet szintén kár lett volna kihagyni.
A pénteki nap reggelén folytatódó korreferátum-bemutatások keretében mi is sorra kerültünk, elsőként Ákos szólt néhány szót Kisiratos mondavilágával kapcsolatosan, ezután jómagam ismertettem Aradi mondák, legendák, történetek című dolgozatom tartalmát, amely során megfogott egyfajta jóérzés, látván, hogy diáktársaim odafigyelnek a mondottakra, így fáradozásomat minden szempontból siker koronázta, legalábbis úgy éreztem. Ebéd után is korreferátumok sora követte egymást, majd este egy játékos vetélkedőre adott alkalmat a sors, amely közben igen jól éreztük magunkat. A nap lezártát egy tiszteletteljes megemlékezés jelentette, amely során 60 gyertyát gyújtottunk '56 hőseinek tiszteletére, ennyi éve tört ki ugyanis a forradalom, amit a szovjet tankok végül sajnálatos módon leigáztak.
Szombat reggel a zsűri kiértékelte a bemutatott dolgozatainkat, amelyeket egyformán jónak és – ha lehet így fogalmazni – tökéletesnek talált a maguk nemében. Délben végül útra keltünk, egy röpke évre búcsút mondva új barátainknak, abban a reményben, hogy jövőre valamennyien viszontlátjuk egymást, egy másik helyszínen, amit Lakitelekhez hasonlóan örökre szívünkbe zárhatunk.
Számomra ezek után nem kérdéses, hogy kedves emlékek maradtak meg e pár nappal kapcsolatban, melyek talán olyan emberekhez kötnek, akikre hosszú évek múltán is szívesen emlékezem vissza.”
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
2016. november 12.
Még „él nemzet e (szórvány)hazán”...
A Nagyenyed környéki közösségeink már ráébredtek arra, hogy hiábavaló a népességstatisztikákon való kesergés, ehelyett folyamatosan olyan kulturális és hagyományőrző programokat kell szervezni, amelyek megmozgatják és összetartásra, egymás szeretetére buzdítják a magyarságot.
Humorest Csombordon
Az RMDSZ szórványkaravánja november 3-án, csütörtökön a jó borairól híres településen ingyenes humorelőadással, György Botond, Kun Zsolt és András Előd humoristák standup comedy produkcióival szórakoztatta az nézőket. „Nálunk jobban senki sem tudja jogainkat megvédeni, érdekeinket érvényesíteni. Mi vagyunk azok, akik a leginkább tudjuk, hogy mire van szükségünk: a magyar diákoknak magyar iskolára, hiszen nem mindegy, hogy anyanyelven tanulhatnak vagy sem. A magyar embereknek jól megfizetett munkahelyekre, hiszen nem élhetnek éhbérből, a magyar közösségnek pedig jól képzett szakemberekre. Közösségünk szépkorú tagjainak becsületes nyugdíjat kell biztosítanunk. Ez a feladatunk, ezért dolgozunk!” – hangsúlyozta Lőrincz Helga nagyenyedi alpolgármester, az RMDSZ Fehér megyei szenátorjelöltje, aki a csombordi magyar emberek, környékbeli tanárok és diákok előtt szólalt fel. Október és november folyamán Erdély-szerte összesen 12 helyszínre látogat el a karaván.
Szórvány-székely találkozó Marosdécsén
A sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes a X. Jubileumi Erdélyi Néptánc Antológián való fellépése adott alkalmat a miriszlói és a décsei kis magyar közösségekkel való találkozásra: útban Kolozsvár felé ismerkedéssel, előadással egybekötött pihenőt iktattak programjukba. A kapcsolatot Pillich Balázs, a Szarkaláb Néptáncegyüttes vezetője létesítette, aki több mint 3 éve jár a községbe néptáncot oktatni, és már szívügyének tekinti az itteni magyarság sorsát. A találkozóra november 4-én, pénteken, a marosdécsei kultúrotthonban került sor, elsőnek a sepsiszentgyörgyi csoport lépett a színpadra, vezetőjük, Virág Endre részletesen ismertette a bemutatott táncokat (moldvai, szilágysági, méhkeréki román táncok és szászcsávási cigány táncok), őket a házigazda Miriszló Gyöngye kezdő és haladó csoportja követte felcsíki, Küküllő menti és mezőségi táncokkal. A két csoport tematikája tökéletesen kiegészítette egymást, Erdély szinte valamennyi tájegységeinek valóságos képzeletbeli utazására hívta a népzene által a közönséget. A décseiek nagyon hálásak voltak, érzéseiket Gábor Ferenc református lelkész öntötte szép szavakba, megköszönve a szervezők, Szabó Csilla Erzsébet óvónő és Bányai Tímea helyi RMDSZ-elnök és a református közösség szervezésben nyújtott segítségét.
Az előadást közös vacsora és késő estig tartó táncház követte. A mulatságon alkalom adódott a tánccsoportok vezetőinek tapasztalatcseréjére is. Szabó Csilla, Virág Endre és neje, Ildikó, a Háromszék Néptáncegyüttes hivatásos táncosa hosszasan elbeszélgethettek a gondokról és sikerekről, és fölvázolták a kapcsolat lehetséges folytatását. A székelyek nagyon jól érezték magukat ezen a vidéken és a legmélyebb benyomás annak felismerése volt, hogy egy ilyen kis szórványközségben, mint Miriszló, minden gyereknek és fiatalnak be kell kapcsolódnia a „mozgalomba” ahhoz, hogy létrejöhessen egy néptánccsoport, ami végső soron összetartásra ösztönöz mindenkit.
A 30 fős székely csapat másnap továbbutazott, a helybelieknek viszont annyira megjött a kedve a mulatsághoz, hogy szombaton este szüreti batyubált szerveztek a jó hangulat betetőzéséért.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)
A Nagyenyed környéki közösségeink már ráébredtek arra, hogy hiábavaló a népességstatisztikákon való kesergés, ehelyett folyamatosan olyan kulturális és hagyományőrző programokat kell szervezni, amelyek megmozgatják és összetartásra, egymás szeretetére buzdítják a magyarságot.
Humorest Csombordon
Az RMDSZ szórványkaravánja november 3-án, csütörtökön a jó borairól híres településen ingyenes humorelőadással, György Botond, Kun Zsolt és András Előd humoristák standup comedy produkcióival szórakoztatta az nézőket. „Nálunk jobban senki sem tudja jogainkat megvédeni, érdekeinket érvényesíteni. Mi vagyunk azok, akik a leginkább tudjuk, hogy mire van szükségünk: a magyar diákoknak magyar iskolára, hiszen nem mindegy, hogy anyanyelven tanulhatnak vagy sem. A magyar embereknek jól megfizetett munkahelyekre, hiszen nem élhetnek éhbérből, a magyar közösségnek pedig jól képzett szakemberekre. Közösségünk szépkorú tagjainak becsületes nyugdíjat kell biztosítanunk. Ez a feladatunk, ezért dolgozunk!” – hangsúlyozta Lőrincz Helga nagyenyedi alpolgármester, az RMDSZ Fehér megyei szenátorjelöltje, aki a csombordi magyar emberek, környékbeli tanárok és diákok előtt szólalt fel. Október és november folyamán Erdély-szerte összesen 12 helyszínre látogat el a karaván.
Szórvány-székely találkozó Marosdécsén
A sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes a X. Jubileumi Erdélyi Néptánc Antológián való fellépése adott alkalmat a miriszlói és a décsei kis magyar közösségekkel való találkozásra: útban Kolozsvár felé ismerkedéssel, előadással egybekötött pihenőt iktattak programjukba. A kapcsolatot Pillich Balázs, a Szarkaláb Néptáncegyüttes vezetője létesítette, aki több mint 3 éve jár a községbe néptáncot oktatni, és már szívügyének tekinti az itteni magyarság sorsát. A találkozóra november 4-én, pénteken, a marosdécsei kultúrotthonban került sor, elsőnek a sepsiszentgyörgyi csoport lépett a színpadra, vezetőjük, Virág Endre részletesen ismertette a bemutatott táncokat (moldvai, szilágysági, méhkeréki román táncok és szászcsávási cigány táncok), őket a házigazda Miriszló Gyöngye kezdő és haladó csoportja követte felcsíki, Küküllő menti és mezőségi táncokkal. A két csoport tematikája tökéletesen kiegészítette egymást, Erdély szinte valamennyi tájegységeinek valóságos képzeletbeli utazására hívta a népzene által a közönséget. A décseiek nagyon hálásak voltak, érzéseiket Gábor Ferenc református lelkész öntötte szép szavakba, megköszönve a szervezők, Szabó Csilla Erzsébet óvónő és Bányai Tímea helyi RMDSZ-elnök és a református közösség szervezésben nyújtott segítségét.
Az előadást közös vacsora és késő estig tartó táncház követte. A mulatságon alkalom adódott a tánccsoportok vezetőinek tapasztalatcseréjére is. Szabó Csilla, Virág Endre és neje, Ildikó, a Háromszék Néptáncegyüttes hivatásos táncosa hosszasan elbeszélgethettek a gondokról és sikerekről, és fölvázolták a kapcsolat lehetséges folytatását. A székelyek nagyon jól érezték magukat ezen a vidéken és a legmélyebb benyomás annak felismerése volt, hogy egy ilyen kis szórványközségben, mint Miriszló, minden gyereknek és fiatalnak be kell kapcsolódnia a „mozgalomba” ahhoz, hogy létrejöhessen egy néptánccsoport, ami végső soron összetartásra ösztönöz mindenkit.
A 30 fős székely csapat másnap továbbutazott, a helybelieknek viszont annyira megjött a kedve a mulatsághoz, hogy szombaton este szüreti batyubált szerveztek a jó hangulat betetőzéséért.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)
2016. november 12.
Állami megtorlás
Marosvásárhely ismét iskolaharctól hangos. Napok óta a kedélyeket borzolja a korrupcióellenes ügyészség legújabb eljárása, amely magyar és katolikus érdek ellen irányul. Emiatt komoly kérdőjelek merülnek fel az eljárás jogosságát illetően. Sok vélemény elhangzott már az ügyben arról, hogy szabályos volt vagy nem az iskolaalapításról szóló önkormányzati határozat. A jogi vita és a korrupció álruhája mögött azonban egyértelműen ordas nacionalista szándékok és indulatok rejtőzködnek. A marosvásárhelyi római katolikus gimnázium vitája nem korrupcióról szól, hanem etnikai érzékenységekről és érdekellentétekről. Ha nem lenne tragikus, akkor nevetségesnek is mondhatnánk, hogy 2016-ban egy iskolaalapítást korrupciós koholt vádakkal próbálnak megsemmisíteni.
Erdélyben szinte mindenütt nehéz volt önálló magyar iskolát alapítani, elég csak felidézni a tordai helyzetet, ahol a román többség gyanakvással fogadta a hasonló kezdeményezést. Azonban arra még nem volt példa, hogy a közösségi igényből fakadó iskolaalapítást állami szervek hivatalosan bűncselekménnyé nyilvánítsák. Ezzel a román állam ismét újabb szintet lépett meg, és egyre jobban körvonalazódik az a teljes pályás lerohanás, amit a román állam indított az erdélyi magyar közösségi jogok leépítése érdekében.
Állításom alátámasztása érdekében elég röviden vázolni az ottani helyzetet. Létezik egy belvárosi XIX. századi iskolaépület, amelyben az egykori katolikus iskola működött a kommunista államosításig.
Borbély Tamás
Szabadság (Kolozsvár)
Marosvásárhely ismét iskolaharctól hangos. Napok óta a kedélyeket borzolja a korrupcióellenes ügyészség legújabb eljárása, amely magyar és katolikus érdek ellen irányul. Emiatt komoly kérdőjelek merülnek fel az eljárás jogosságát illetően. Sok vélemény elhangzott már az ügyben arról, hogy szabályos volt vagy nem az iskolaalapításról szóló önkormányzati határozat. A jogi vita és a korrupció álruhája mögött azonban egyértelműen ordas nacionalista szándékok és indulatok rejtőzködnek. A marosvásárhelyi római katolikus gimnázium vitája nem korrupcióról szól, hanem etnikai érzékenységekről és érdekellentétekről. Ha nem lenne tragikus, akkor nevetségesnek is mondhatnánk, hogy 2016-ban egy iskolaalapítást korrupciós koholt vádakkal próbálnak megsemmisíteni.
Erdélyben szinte mindenütt nehéz volt önálló magyar iskolát alapítani, elég csak felidézni a tordai helyzetet, ahol a román többség gyanakvással fogadta a hasonló kezdeményezést. Azonban arra még nem volt példa, hogy a közösségi igényből fakadó iskolaalapítást állami szervek hivatalosan bűncselekménnyé nyilvánítsák. Ezzel a román állam ismét újabb szintet lépett meg, és egyre jobban körvonalazódik az a teljes pályás lerohanás, amit a román állam indított az erdélyi magyar közösségi jogok leépítése érdekében.
Állításom alátámasztása érdekében elég röviden vázolni az ottani helyzetet. Létezik egy belvárosi XIX. századi iskolaépület, amelyben az egykori katolikus iskola működött a kommunista államosításig.
Borbély Tamás
Szabadság (Kolozsvár)
2016. november 12.
„Ne hagyjuk az iskolát!” – több ezer magyar ember tüntetett Marosvásárhelyen
Hiába dolgoznak, alkotnak, hiába gazdagítják teremtő munkájukkal és adóikkal az országot, most is másodrangú állampolgároknak tekintik a magyarokat Romániában - hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton, a Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett marosvásárhelyi tüntetésen.
A politikus több ezer ember előtt beszélt, akik – a szervezők kérésére könyvvel a kezükben – a Vársétányon gyűltek össze, hogy a tiltakozzanak a felekezeti tanintézmény ellehetetlenítése és igazgatójának, Tamási Zsoltnak a meghurcolása ellen. Hasonló tüntetést tartottak szombaton Szatmárnémetiben, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is.
Kelemen Hunor - aki ezúttal az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány közgyűlésének tagjaként szólt a Vársétányon összesereglett több ezer tüntetőhöz - rámutatott: sem az egyház, sem Tamási Zsolt iskolaigazgató, sem a katolikus iskola újraindítását támogató tanfelügyelő nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. A politikus bejelentette: az RMDSZ memorandumot intéz az ügyben az államfőhöz és miniszterelnökhöz.
„Kérdem én: ki itt a tolvaj? Az, aki ellopta a vagyont és az intézményeket vagy az, aki visszaköveteli az elrablott vagyont és a bezárt iskolát. A válasz egyértelmű, ezért lassan mondjuk, hogy mindenki értse: sem az egyház, sem Tamási Zsolt, sem a tanfelügyelőség nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. Azért vagyunk itt, hogy ezt ország-világ tudtára adjuk. Több mint 400 gyerek családja és szülei bíznak ebben az iskolában, ők a katolikus egyház képviselte szellemiségben kívánják nevelni gyerekeiket” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke
Könyvvel a kezükben gyülekeztek
A marosvásárhelyi Vársétányra - jelentős, de diszkrét rendőri jelenlét közepette - többnyire kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek a történelmi egyházi közösségek, a magyar iskolák tanárai és diákjai, jelen voltak a magyar pártok országos és helyi vezetői.
A Ne hagyjuk az iskolát! jelmondattal meghirdetett demonstráció nemcsak címében utalt Reményik Sándor Templom és iskola című ismert versére: a szemerkélő hideg esőben, jelentős karhatalmi jelenlét közepette gyülekező marosvásárhelyieknek a szervezők a költemény szövegét tartalmazó szórólapokat osztogattak, hogy a demonstráció végén együtt szavalhassák el a kisebbségi sorba jutott erdélyi magyarságnak 1925-ben írt felhívást: "Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát".
Oláh Dénes, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosa, a Maros-Küküllő egyházkerület főesperese nyitotta meg a demonstrációt, majd a szervezők nevében Holló László, a Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke szólt a jelenlévőkhöz.
„Nem veheti senki rossz néven, hogy most, amikor iskoláinkat veszélyeztetik, a törvényesség rendkívüli útját választjuk, és utcára vonulunk. Azért vagyunk itt, mert a Marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létét vonják kétségbe, azért vagyunk itt, hogy figyelmeztessünk mindenkit”- fogalmazott Holló László, majd őt követte Székely Szilárd, a gimnázium ideiglenesen kinevezett igazgatója, aki az iskola pedagógusainak üzenetét tolmácsolta.
A szülői közösség nevében Márton Gyöngyvér szólt a jelenlévőkhöz. Azt kérte az ügyészségtől, hogy ne játsszon több mint 400 diák jövőjével, ne lehetetlenítse el az iskola működését. A diákok üzenetét Kali Edina tolmácsolta: „Amit biztosan tudunk, hogy tanulni akarunk! Tanulni akarunk anyanyelvünkön, tanulni akarunk saját iskolánkban, és egyenlő állampolgárai akarunk lenni ennek az országnak!"
A tüntetés végén a jelenlévők együtt olvasták fel Reményik Sándor Templom és iskola című versét, ezt követően átadták könyvadományaikat, amelyekkel az iskola könyvtárát kívánják bővíteni.
Maszol/MTI
maszol.ro
Hiába dolgoznak, alkotnak, hiába gazdagítják teremtő munkájukkal és adóikkal az országot, most is másodrangú állampolgároknak tekintik a magyarokat Romániában - hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton, a Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett marosvásárhelyi tüntetésen.
A politikus több ezer ember előtt beszélt, akik – a szervezők kérésére könyvvel a kezükben – a Vársétányon gyűltek össze, hogy a tiltakozzanak a felekezeti tanintézmény ellehetetlenítése és igazgatójának, Tamási Zsoltnak a meghurcolása ellen. Hasonló tüntetést tartottak szombaton Szatmárnémetiben, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is.
Kelemen Hunor - aki ezúttal az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány közgyűlésének tagjaként szólt a Vársétányon összesereglett több ezer tüntetőhöz - rámutatott: sem az egyház, sem Tamási Zsolt iskolaigazgató, sem a katolikus iskola újraindítását támogató tanfelügyelő nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. A politikus bejelentette: az RMDSZ memorandumot intéz az ügyben az államfőhöz és miniszterelnökhöz.
„Kérdem én: ki itt a tolvaj? Az, aki ellopta a vagyont és az intézményeket vagy az, aki visszaköveteli az elrablott vagyont és a bezárt iskolát. A válasz egyértelmű, ezért lassan mondjuk, hogy mindenki értse: sem az egyház, sem Tamási Zsolt, sem a tanfelügyelőség nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. Azért vagyunk itt, hogy ezt ország-világ tudtára adjuk. Több mint 400 gyerek családja és szülei bíznak ebben az iskolában, ők a katolikus egyház képviselte szellemiségben kívánják nevelni gyerekeiket” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke
Könyvvel a kezükben gyülekeztek
A marosvásárhelyi Vársétányra - jelentős, de diszkrét rendőri jelenlét közepette - többnyire kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek a történelmi egyházi közösségek, a magyar iskolák tanárai és diákjai, jelen voltak a magyar pártok országos és helyi vezetői.
A Ne hagyjuk az iskolát! jelmondattal meghirdetett demonstráció nemcsak címében utalt Reményik Sándor Templom és iskola című ismert versére: a szemerkélő hideg esőben, jelentős karhatalmi jelenlét közepette gyülekező marosvásárhelyieknek a szervezők a költemény szövegét tartalmazó szórólapokat osztogattak, hogy a demonstráció végén együtt szavalhassák el a kisebbségi sorba jutott erdélyi magyarságnak 1925-ben írt felhívást: "Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát".
Oláh Dénes, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosa, a Maros-Küküllő egyházkerület főesperese nyitotta meg a demonstrációt, majd a szervezők nevében Holló László, a Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke szólt a jelenlévőkhöz.
„Nem veheti senki rossz néven, hogy most, amikor iskoláinkat veszélyeztetik, a törvényesség rendkívüli útját választjuk, és utcára vonulunk. Azért vagyunk itt, mert a Marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létét vonják kétségbe, azért vagyunk itt, hogy figyelmeztessünk mindenkit”- fogalmazott Holló László, majd őt követte Székely Szilárd, a gimnázium ideiglenesen kinevezett igazgatója, aki az iskola pedagógusainak üzenetét tolmácsolta.
A szülői közösség nevében Márton Gyöngyvér szólt a jelenlévőkhöz. Azt kérte az ügyészségtől, hogy ne játsszon több mint 400 diák jövőjével, ne lehetetlenítse el az iskola működését. A diákok üzenetét Kali Edina tolmácsolta: „Amit biztosan tudunk, hogy tanulni akarunk! Tanulni akarunk anyanyelvünkön, tanulni akarunk saját iskolánkban, és egyenlő állampolgárai akarunk lenni ennek az országnak!"
A tüntetés végén a jelenlévők együtt olvasták fel Reményik Sándor Templom és iskola című versét, ezt követően átadták könyvadományaikat, amelyekkel az iskola könyvtárát kívánják bővíteni.
Maszol/MTI
maszol.ro
2016. november 12.
Csíkszeredában diákok mondták el, mi fáj
Csíkszeredában mintegy 250-en vonultak ki tüntetni szombat este hét órától a marosvásárhelyi katolikus gimnázium védelmében. A tüntetők a Márton Áron Gimnázium és a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium előtti járdaszakaszon gyűltek össze, hogy együttérzésüket fejezzék ki a marosvásárhelyi intézmény igazgatójával, diákjaival.
Csíkszeredában korábban már volt egy hasonló megmozdulás, szerdán a Szabadság-téren, a Márton Áron püspököt ábrázoló szoborcsoportnál, ahol diákok gyújtottak mécsest. A szombat esti tűntetésen a diákok mellett elöljárók, tanárok és papok is jelen voltak. Az eseménynek nem volt politikai színezete, csupán Darvas-Kozma József címzetes esperes, plébános beszélt a jelenlévőkhöz, illetve olvasta fel a történelmi magyar egyházak képviselőinek kiáltványát.
„Számunkra a magyar iskolák jelentik közösségünk és Erdély jövőjét. Nem engedjük, hogy ezt bárki kockára tegye! Mi olyan Erdélyt akarunk, ahol jogainkat és javainkat ténylegesen biztonságban érezzük. Olyan országban akarunk élni, ahol a kisebbségpolitikát nem a titkosszolgálat és nem a bűnügyi szervek alakítják. A Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum esete nagyon veszélyes precedenst teremt. Kisebbségi jogaink gyakorlását akadályozzák azok, akik az anyanyelven történő oktatáshoz való hozzáférést korlátozzák. Az iskola magyar identitásunk mindenkori alappillére, és ehhez az értékhez ragaszkodunk!” – többek között ez áll az esperes által felolvasott kiáltványban.
A Márton Áron Gimnázium tanulói, Csíki Eszter és Kelemen Júlia érdeklődésünkre elmondta, fontosnak tartják, hogy kimutassák: együtt éreznek a diáktársakkal, és véleményük szerint minden iskolának ezt kéne tennie, hiszen magától értetődő, hogy sorstársak mindannyian. „Elvárjuk az emberektől, hogy ne hallgassanak, merjék kifejezni akaratukat” – mondták a lányok.
„Azért vagyok itt, mert a fiam Marosvásárhelyen él, ott is tanult korábban. Nemrég született meg az első kisunokám, és néhány év múlva lehetséges, hogy ő is a katolikus líceumban szeretne tanulni. Fontos tehát nekem ez a kérdés” – mondta a Maszolnak Szentpétery István.
Fülöp Imre azért gyújtott este gyertyát, mert szerinte fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ne tegyék tönkre az iskolákat. „Ez gazemberkedés, másként nem is tudnám megnevezni. Ugyanakkor üzenem a politikusoknak, hogy nem a hegy alatt kell abrakolni” – fejezte ki nemtetszését a csíkszeredai lakos. Nehezményezte, hogy az RMDSZ elnöke nem vett részt a Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyen.
A mécseseket az emberek a kerítés tövébe helyezték sorban, hogy egész éjszaka világítsanak és figyelmeztessenek. A gyertyák elhelyezése után imát mondtak a résztvevők, és elénekelték a Székely himnuszt.
Kovács Boglárka
maszol.ro
Csíkszeredában mintegy 250-en vonultak ki tüntetni szombat este hét órától a marosvásárhelyi katolikus gimnázium védelmében. A tüntetők a Márton Áron Gimnázium és a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium előtti járdaszakaszon gyűltek össze, hogy együttérzésüket fejezzék ki a marosvásárhelyi intézmény igazgatójával, diákjaival.
Csíkszeredában korábban már volt egy hasonló megmozdulás, szerdán a Szabadság-téren, a Márton Áron püspököt ábrázoló szoborcsoportnál, ahol diákok gyújtottak mécsest. A szombat esti tűntetésen a diákok mellett elöljárók, tanárok és papok is jelen voltak. Az eseménynek nem volt politikai színezete, csupán Darvas-Kozma József címzetes esperes, plébános beszélt a jelenlévőkhöz, illetve olvasta fel a történelmi magyar egyházak képviselőinek kiáltványát.
„Számunkra a magyar iskolák jelentik közösségünk és Erdély jövőjét. Nem engedjük, hogy ezt bárki kockára tegye! Mi olyan Erdélyt akarunk, ahol jogainkat és javainkat ténylegesen biztonságban érezzük. Olyan országban akarunk élni, ahol a kisebbségpolitikát nem a titkosszolgálat és nem a bűnügyi szervek alakítják. A Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum esete nagyon veszélyes precedenst teremt. Kisebbségi jogaink gyakorlását akadályozzák azok, akik az anyanyelven történő oktatáshoz való hozzáférést korlátozzák. Az iskola magyar identitásunk mindenkori alappillére, és ehhez az értékhez ragaszkodunk!” – többek között ez áll az esperes által felolvasott kiáltványban.
A Márton Áron Gimnázium tanulói, Csíki Eszter és Kelemen Júlia érdeklődésünkre elmondta, fontosnak tartják, hogy kimutassák: együtt éreznek a diáktársakkal, és véleményük szerint minden iskolának ezt kéne tennie, hiszen magától értetődő, hogy sorstársak mindannyian. „Elvárjuk az emberektől, hogy ne hallgassanak, merjék kifejezni akaratukat” – mondták a lányok.
„Azért vagyok itt, mert a fiam Marosvásárhelyen él, ott is tanult korábban. Nemrég született meg az első kisunokám, és néhány év múlva lehetséges, hogy ő is a katolikus líceumban szeretne tanulni. Fontos tehát nekem ez a kérdés” – mondta a Maszolnak Szentpétery István.
Fülöp Imre azért gyújtott este gyertyát, mert szerinte fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ne tegyék tönkre az iskolákat. „Ez gazemberkedés, másként nem is tudnám megnevezni. Ugyanakkor üzenem a politikusoknak, hogy nem a hegy alatt kell abrakolni” – fejezte ki nemtetszését a csíkszeredai lakos. Nehezményezte, hogy az RMDSZ elnöke nem vett részt a Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyen.
A mécseseket az emberek a kerítés tövébe helyezték sorban, hogy egész éjszaka világítsanak és figyelmeztessenek. A gyertyák elhelyezése után imát mondtak a résztvevők, és elénekelték a Székely himnuszt.
Kovács Boglárka
maszol.ro
2016. november 12.
Reményik Sándor versével tiltakoztak Szatmárnémetiben
Reményik Sándor Templom és iskola című versével tiltakoztak szombaton Szatmárnémetiben a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ellehetetlenítése ellen. A tüntetést a Kossuth-kertben tartották.
Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere a Maszolnak elmondta, Szatmárnémetiben a magyar felekezeti iskolák kérdése már a '90-es évek elején megoldódott, viszont a marosvásárhelyi helyzet rengeteg kérdőjelet vethet fel.
„Aggodalommal tölt el mindannyiunkat az, ami Marosvásárhelyen történik. Ezért fontosnak tartjuk, hogy szolidaritásunkat fejezzük k. Teljes mértékben elfogadhatatlan az, hogy 2016-ban az igazságszolgáltatás leple alatt próbálnak megfosztani minket önrendelkezési jogunktól. Bár Szatmárnémetiben ez a kérdés már megoldódott, rengeteg járulékos folyó ügy jött létre. Folyamatos vita tárgya a román kollegák körében az egyházakhoz tartozó iskolaépületek bérleti díja. A jelenlegi helyzet is arra mutat rá, hogy mindig figyelnünk kell, 26 évvel a rendszerváltás után is nap mint nap meg kell vívnunk a harcainkat azért, hogy a kivívott jogainkat meg tudjuk őrizni.” — mondta Kereskényi Gábor.
A békés tüntetésen Reményik Sándor Templom és iskola című versét olvasták fel, az összegyűlt tömeg pedig egy emberként skandálta a „Ne hagyjátok a templomot / A templomot s az iskolát„ sorokat.
A szolidaritási megmozduláson Turos Loránd szenátorjelölt is részt vett, aki nem csak politikusként, de magánemberként is fontosnak tartja, hogy a magyar közösség kiálljon a jogaiért.
„Fontos kiállni az iskoláink, a felekezeti iskoláink mellett, és nem szabad hagynunk, hogy mondvacsinált okok miatt megszüntessék az iskoláinkat. Azt, hogy éppen nem egy szatmárnémeti vagy egy Szatmár megyei iskolát kezdtek ki, lehet a véletlen műve is. Szolidárisak kell legyünk egymással, és abban is biztos vagyok, hogy Marosvásárhelyen is kiállnának azért, ha Szatmárnémetiben próbálnának meg megszüntetni egy iskolát” - mondta a szenátorjelölt.
Barakonyi Gergő
maszol.ro
Reményik Sándor Templom és iskola című versével tiltakoztak szombaton Szatmárnémetiben a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ellehetetlenítése ellen. A tüntetést a Kossuth-kertben tartották.
Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere a Maszolnak elmondta, Szatmárnémetiben a magyar felekezeti iskolák kérdése már a '90-es évek elején megoldódott, viszont a marosvásárhelyi helyzet rengeteg kérdőjelet vethet fel.
„Aggodalommal tölt el mindannyiunkat az, ami Marosvásárhelyen történik. Ezért fontosnak tartjuk, hogy szolidaritásunkat fejezzük k. Teljes mértékben elfogadhatatlan az, hogy 2016-ban az igazságszolgáltatás leple alatt próbálnak megfosztani minket önrendelkezési jogunktól. Bár Szatmárnémetiben ez a kérdés már megoldódott, rengeteg járulékos folyó ügy jött létre. Folyamatos vita tárgya a román kollegák körében az egyházakhoz tartozó iskolaépületek bérleti díja. A jelenlegi helyzet is arra mutat rá, hogy mindig figyelnünk kell, 26 évvel a rendszerváltás után is nap mint nap meg kell vívnunk a harcainkat azért, hogy a kivívott jogainkat meg tudjuk őrizni.” — mondta Kereskényi Gábor.
A békés tüntetésen Reményik Sándor Templom és iskola című versét olvasták fel, az összegyűlt tömeg pedig egy emberként skandálta a „Ne hagyjátok a templomot / A templomot s az iskolát„ sorokat.
A szolidaritási megmozduláson Turos Loránd szenátorjelölt is részt vett, aki nem csak politikusként, de magánemberként is fontosnak tartja, hogy a magyar közösség kiálljon a jogaiért.
„Fontos kiállni az iskoláink, a felekezeti iskoláink mellett, és nem szabad hagynunk, hogy mondvacsinált okok miatt megszüntessék az iskoláinkat. Azt, hogy éppen nem egy szatmárnémeti vagy egy Szatmár megyei iskolát kezdtek ki, lehet a véletlen műve is. Szolidárisak kell legyünk egymással, és abban is biztos vagyok, hogy Marosvásárhelyen is kiállnának azért, ha Szatmárnémetiben próbálnának meg megszüntetni egy iskolát” - mondta a szenátorjelölt.
Barakonyi Gergő
maszol.ro
2016. november 12.
Divat-e ma politikai verset írni?
Eljött-e a politikai költészet ideje? Létezik-e műfajként a közéleti vers? A 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár pénteki felolvasóestjén jelenlévő nyolc költő erről a húsba vágóan komoly kérdésről vitatkozott, a közönséget mégis talán ezen az esten sikerült leginkább megnevettetni. Felolvasott verseik egy része online folyóiratokban is megtalálható, így az alábbi cikk az utóbbi évek közéleti témájú verseinek „példatára" is.
Kemény István Búcsúlevél című verse 2011-ben jelent meg az azóta megszűnt Holmi irodalmi folyóiratban. Ez követte az Édes Hazám című antológia megjelenése 2012-ben, amelynek ajánlója ezzel a mondattal kezdődik: „Majdnem negyedszázaddal a rendszerváltás után Magyarországon újra divatba jött a közéleti költészet.” Radnóti Sándor esztéta pedig az Élet és Irodalomba írt szövegében fejtette ki, hogy itt a politikai költészet ideje. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében jelenlévő költők, László Noémi, Kovács András Ferenc, Demény Péter, Markó Béla, Fekete Vince, Lövétei Lázár László, Parti Nagy Lajos és Bognár Péter ezt a kijelentést árnyalták.
Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője moderálta a felolvasóestet. Azzal indított, hogy nem ért egyet Radnóti Sándor kijelentésével, nem gondolja, hogy egyszer csak eljöhet egy olyan pillanat, amikor politikai verseket kell írni. „Az biztos, hogy valamiféleképp ’89 után volt egy olyan mámor, hogy ezzel a közköltészettel nem kell foglalkozni, kevesebb érvényes vagy jó politikai vers született, azóta viszont megszaporodtak” – mondta el Mészáros, majd megkérdezte a jelenlévő költőket, hogy milyen indíttatásból írnak politikai verseket.
A fájdalom írja a verset
Demény Péter bevallotta, hogy nem szívesen ír pártokról, konkrét politikai cselekvésekről. „Amikor mégis megtettem, akkor a verset a fájdalom, a tépettség vagy valami ilyesmi írta. Gottfried Bennek, a nagy német költőnek van egy olyan szövege, hogy a költészet egy olyanszerű dolog, hogy valami fájdalom, öröm, szenvedély, boldogság addig préseli azt az élményt, ami a költő lelkében van, amíg kilövell, versben lövell ki. Ez nekem nagyon tetszik, mert a „kilövell” kulturális is, meg erotikus is, de semmiképpen sem politikai számomra.” Demény Péter hozzátette, hogy szerinte nincsenek olyan pillanatok, amikor több politikai verset írnak, legfeljebb úgy tűnik, de ez általában azért van, mert az előző verseket nem veszik figyelembe. A költő többek között Haza-szvit című versét olvasta fel.
Kovács András Ferenc, aki Déja vu című versével nevettette meg a közönséget, hasonló indíttatásról számolt be: „ha dühös vagyok, ha tiltakozom valami ellen, ha felháborodok, akkor az beszáll a versbe.” A korszakhatárokban ő se hisz: „Egy kritikus vagy esztéta hirtelen odafigyel két jó versre és akkor valami korszakhatár lesz, vagy, hogy ahhoz egy korszakhatár kell, hogy beköszöntsön valami olyan, ami előre szagolható volt a levegőben, én nem hiszem. Azt sem hiszem, hogy kampányszerűen lehet politikai, közéleti költészetet művelni, mint ahogyan nagyon sokan ’89 előtt nem voltunk befoghatók pártköltészetre. Közéleti verset az ír, akinél elfogy a levegő, aki ezt így tudja elmondani, aki esetleg nem ír publicisztikát.”
Lövétei Lázár László ezzel szemben úgy véli, hogy Kemény István Búcsúlevele és az Édes Hazám antológia tényleg cezúraként működik. Kifejtette azt is, hogy a közéleti antológia késett pár évet, egy ilyen kötet 2004. december 5. után is aktuális lett volna. Lövétei többek között a Ködök című versét olvasta fel.
Parti Nagy Lajos szerint a műfaji határokat nem lehet ilyen élesen meghúzni: „tetszenek tudni mondani olyan magánköltészeti alkotást, amelyik jelentős, belekerült egy közös térbe és nem kap pillanatok alatt egyfajta közéleti gellert?” – kérdezte. Ugyanakkor megvédte Radnóti Sándort, szerinte az esztéta pusztán felhívta a figyelmet valamire, ami egy egyre sötétebb térben egyre erősebben létezett Kemény István verse után. Felolvasott verse, a Petőfi Barguzinban a magyar közélet egyik tragikusan szomorú pillanatához kapcsolódott, mikor Szibériában megtalálni vélték Petőfi csontvázát, majd miután nem sikerült tudományosan bizonyítani, hogy valóban az övé, a Kerepesi temetőben megrendezték Petőfi temetését.
A beleszólás kényszere a társadalmi tudatosság kérdése
László Noémi szerint azok írnak közéleti verset, akik felnőnek és feleszmélnek a költők közül. „Nem minden költő él szociális lényként. Amikor egy költő belép a szociális körbe vagy berántják a szociális körbe, akkor kezdenek patakzani bizonyos versek, melyekre ráfogható - vagy sem - hogy közéletiek" - mondta. Nonó többek között a Király László 70. születésnapjára írt A hangos H című versét olvasta fel.
Markó Béla ehhez kapcsolódva elmondta: „én visszafele tartok egy ilyen tudatosságból, mert senki nem állíthatná,. hogy nem volt módom legalábbis egy ideig politikailag megnyilatkozni, politikai nyilatkozatok garmadáját szövegeztem és egy pillanatig sem merülhetett fel, hogy ezek a nyilatkozatok nem jutnak el jóval nagyobb közönséghez, mint amekkora közönséghez el tud jutni egy vers.” Így folytatta:„Vannak kényszerek, amelyeknek engedni kell és egy ilyen kényszer a beleszólás, a véleménymondás. Nem minden pillanatban és nem minden korban jelentkezik ugyanolyan erővel ez a kényszer. ’89 előtt remek politikai vicceket lehetett hallani, de ehhez kellett egy diktatúra. Nem azt mondom, hogy ismét eljött a politikai viccek kora, bár tartok tőle, hogy lassan-lassan igen és ehhez kapcsolódik az a kényszer is, hogy értelmiségi embereknek bele kell szólniuk a körülöttük történő dolgok állásába.” Markó egyebek mellet Történet zöld pulóverrel című versét osztotta meg a közönséggel.
Fekete Vince készülő Vargaváros című kötetéből olvasott fel, előtte ő is a kommunizmus időszakát elevenített fel. „Gyermekkoromban nagyon nagy ázsiója volt a politikai költészetnek, akkoriban az Igaz szó, Ifjú munkás, Utunk minden ünnep előtt az első oldalakon hozták azoknak a szerzőknek a verseit, akik szinte szolgálatos költők voltak. Ez a pecsét azóta is bennem maradt és kicsit mindig viszolyogtam attól, hogy közéleti verset írjak” – vallotta be.
A vers az aktualitáshoz kötődésében közéleti
A közéleti vers talán jobban kötődik a kontextushoz, a környezettől kevésbé vonatkoztatható el, hangzott még el érvként. „Nem csak egy társadalmi tudatosság szükséges ehhez, hanem valamiféle visszatérés oda, hogy a vers nem egy szakrális tevékenység, abba beleférnek utalások, olyan összefüggések, amit lehet, hogy ezen a termen kívül nem sokan értenek és akkor belefér az is, hogy nem feltétlenül kell törekedni arra, hogy olyan művet alkossunk, amely a földgolyó másik végén is ugyanúgy érvényes, mert ez nem fog sikerülni” – fogalmazott Markó Béla.
Bognár Péter is az aktualitás problémáját vetette fel: előfordulhat, hogy egy hónap múlva már senki nem érti a konkrét esethez kapcsolódó verset, ezért kérdés, hogy hogy lehet megtalálni valamilyen általánosabb mondanivalót. Példaként többek között a Katasztrofális állapotban a Debrecen-Budapest vasútvonal című versét olvasta fel.
Zs. E.
maszol.ro
Eljött-e a politikai költészet ideje? Létezik-e műfajként a közéleti vers? A 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár pénteki felolvasóestjén jelenlévő nyolc költő erről a húsba vágóan komoly kérdésről vitatkozott, a közönséget mégis talán ezen az esten sikerült leginkább megnevettetni. Felolvasott verseik egy része online folyóiratokban is megtalálható, így az alábbi cikk az utóbbi évek közéleti témájú verseinek „példatára" is.
Kemény István Búcsúlevél című verse 2011-ben jelent meg az azóta megszűnt Holmi irodalmi folyóiratban. Ez követte az Édes Hazám című antológia megjelenése 2012-ben, amelynek ajánlója ezzel a mondattal kezdődik: „Majdnem negyedszázaddal a rendszerváltás után Magyarországon újra divatba jött a közéleti költészet.” Radnóti Sándor esztéta pedig az Élet és Irodalomba írt szövegében fejtette ki, hogy itt a politikai költészet ideje. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében jelenlévő költők, László Noémi, Kovács András Ferenc, Demény Péter, Markó Béla, Fekete Vince, Lövétei Lázár László, Parti Nagy Lajos és Bognár Péter ezt a kijelentést árnyalták.
Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője moderálta a felolvasóestet. Azzal indított, hogy nem ért egyet Radnóti Sándor kijelentésével, nem gondolja, hogy egyszer csak eljöhet egy olyan pillanat, amikor politikai verseket kell írni. „Az biztos, hogy valamiféleképp ’89 után volt egy olyan mámor, hogy ezzel a közköltészettel nem kell foglalkozni, kevesebb érvényes vagy jó politikai vers született, azóta viszont megszaporodtak” – mondta el Mészáros, majd megkérdezte a jelenlévő költőket, hogy milyen indíttatásból írnak politikai verseket.
A fájdalom írja a verset
Demény Péter bevallotta, hogy nem szívesen ír pártokról, konkrét politikai cselekvésekről. „Amikor mégis megtettem, akkor a verset a fájdalom, a tépettség vagy valami ilyesmi írta. Gottfried Bennek, a nagy német költőnek van egy olyan szövege, hogy a költészet egy olyanszerű dolog, hogy valami fájdalom, öröm, szenvedély, boldogság addig préseli azt az élményt, ami a költő lelkében van, amíg kilövell, versben lövell ki. Ez nekem nagyon tetszik, mert a „kilövell” kulturális is, meg erotikus is, de semmiképpen sem politikai számomra.” Demény Péter hozzátette, hogy szerinte nincsenek olyan pillanatok, amikor több politikai verset írnak, legfeljebb úgy tűnik, de ez általában azért van, mert az előző verseket nem veszik figyelembe. A költő többek között Haza-szvit című versét olvasta fel.
Kovács András Ferenc, aki Déja vu című versével nevettette meg a közönséget, hasonló indíttatásról számolt be: „ha dühös vagyok, ha tiltakozom valami ellen, ha felháborodok, akkor az beszáll a versbe.” A korszakhatárokban ő se hisz: „Egy kritikus vagy esztéta hirtelen odafigyel két jó versre és akkor valami korszakhatár lesz, vagy, hogy ahhoz egy korszakhatár kell, hogy beköszöntsön valami olyan, ami előre szagolható volt a levegőben, én nem hiszem. Azt sem hiszem, hogy kampányszerűen lehet politikai, közéleti költészetet művelni, mint ahogyan nagyon sokan ’89 előtt nem voltunk befoghatók pártköltészetre. Közéleti verset az ír, akinél elfogy a levegő, aki ezt így tudja elmondani, aki esetleg nem ír publicisztikát.”
Lövétei Lázár László ezzel szemben úgy véli, hogy Kemény István Búcsúlevele és az Édes Hazám antológia tényleg cezúraként működik. Kifejtette azt is, hogy a közéleti antológia késett pár évet, egy ilyen kötet 2004. december 5. után is aktuális lett volna. Lövétei többek között a Ködök című versét olvasta fel.
Parti Nagy Lajos szerint a műfaji határokat nem lehet ilyen élesen meghúzni: „tetszenek tudni mondani olyan magánköltészeti alkotást, amelyik jelentős, belekerült egy közös térbe és nem kap pillanatok alatt egyfajta közéleti gellert?” – kérdezte. Ugyanakkor megvédte Radnóti Sándort, szerinte az esztéta pusztán felhívta a figyelmet valamire, ami egy egyre sötétebb térben egyre erősebben létezett Kemény István verse után. Felolvasott verse, a Petőfi Barguzinban a magyar közélet egyik tragikusan szomorú pillanatához kapcsolódott, mikor Szibériában megtalálni vélték Petőfi csontvázát, majd miután nem sikerült tudományosan bizonyítani, hogy valóban az övé, a Kerepesi temetőben megrendezték Petőfi temetését.
A beleszólás kényszere a társadalmi tudatosság kérdése
László Noémi szerint azok írnak közéleti verset, akik felnőnek és feleszmélnek a költők közül. „Nem minden költő él szociális lényként. Amikor egy költő belép a szociális körbe vagy berántják a szociális körbe, akkor kezdenek patakzani bizonyos versek, melyekre ráfogható - vagy sem - hogy közéletiek" - mondta. Nonó többek között a Király László 70. születésnapjára írt A hangos H című versét olvasta fel.
Markó Béla ehhez kapcsolódva elmondta: „én visszafele tartok egy ilyen tudatosságból, mert senki nem állíthatná,. hogy nem volt módom legalábbis egy ideig politikailag megnyilatkozni, politikai nyilatkozatok garmadáját szövegeztem és egy pillanatig sem merülhetett fel, hogy ezek a nyilatkozatok nem jutnak el jóval nagyobb közönséghez, mint amekkora közönséghez el tud jutni egy vers.” Így folytatta:„Vannak kényszerek, amelyeknek engedni kell és egy ilyen kényszer a beleszólás, a véleménymondás. Nem minden pillanatban és nem minden korban jelentkezik ugyanolyan erővel ez a kényszer. ’89 előtt remek politikai vicceket lehetett hallani, de ehhez kellett egy diktatúra. Nem azt mondom, hogy ismét eljött a politikai viccek kora, bár tartok tőle, hogy lassan-lassan igen és ehhez kapcsolódik az a kényszer is, hogy értelmiségi embereknek bele kell szólniuk a körülöttük történő dolgok állásába.” Markó egyebek mellet Történet zöld pulóverrel című versét osztotta meg a közönséggel.
Fekete Vince készülő Vargaváros című kötetéből olvasott fel, előtte ő is a kommunizmus időszakát elevenített fel. „Gyermekkoromban nagyon nagy ázsiója volt a politikai költészetnek, akkoriban az Igaz szó, Ifjú munkás, Utunk minden ünnep előtt az első oldalakon hozták azoknak a szerzőknek a verseit, akik szinte szolgálatos költők voltak. Ez a pecsét azóta is bennem maradt és kicsit mindig viszolyogtam attól, hogy közéleti verset írjak” – vallotta be.
A vers az aktualitáshoz kötődésében közéleti
A közéleti vers talán jobban kötődik a kontextushoz, a környezettől kevésbé vonatkoztatható el, hangzott még el érvként. „Nem csak egy társadalmi tudatosság szükséges ehhez, hanem valamiféle visszatérés oda, hogy a vers nem egy szakrális tevékenység, abba beleférnek utalások, olyan összefüggések, amit lehet, hogy ezen a termen kívül nem sokan értenek és akkor belefér az is, hogy nem feltétlenül kell törekedni arra, hogy olyan művet alkossunk, amely a földgolyó másik végén is ugyanúgy érvényes, mert ez nem fog sikerülni” – fogalmazott Markó Béla.
Bognár Péter is az aktualitás problémáját vetette fel: előfordulhat, hogy egy hónap múlva már senki nem érti a konkrét esethez kapcsolódó verset, ezért kérdés, hogy hogy lehet megtalálni valamilyen általánosabb mondanivalót. Példaként többek között a Katasztrofális állapotban a Debrecen-Budapest vasútvonal című versét olvasta fel.
Zs. E.
maszol.ro
2016. november 13.
Nélkülözhetetlen szellemi központ lett a tanulmányi ház
Az erdélyi katolikus közösség lelki-szellemi megújulását szolgáló központ, a Jakab Antal Tanulmányi Ház fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelték Csíksomlyón.
A Jakubinyi György gyulafehérvári érsek által celebrált szentmise után pénteken kerekasztal-beszélgetést tartottak a ház múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A Jakab Antal Tanulmányi Ház az egyházmegye első tanulmányi háza. Volt gyermekkora, kamaszkora, és most szépen elérte a felnőttkort – mutatott ár Jakubinyi György. Az egy évvel ezelőtt megújult arculatú intézmény működtetői lehetővé teszik, hogy minél többen részt tudjanak venni különböző továbbképzőkön, függetlenül az anyagi helyzetüktől.
A kerekasztal-beszélgetés moderátora, Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója beszélgetőtársaitól többek között arra várta a választ, hogy ki milyen szemmel látja a ház múltját, jelenét és jövőjét. Portik-Hegyi Kelemen gyergyószentmiklósi főesperes-plébános, a pasztorális bizottság vezetője néhány, a házban szervezett találkozót idézett fel. „Több lelki program is volt itt, mindig könnyedén jöttem, mintha hazamennék, ahol jól érzem magam. Egy olyan hely lett, ami minden szempontból gazdagított.”
Szakács Ferenc Sándor a Pro Educatione Egyesület vezetője, aki hat és fél éven keresztül vezette a házat, elmondta, ezek voltak élete legszebb évei. „Érdekes módon összefonódik az ember az épülettel, a térrel, amiben dolgozik. Megszerettem itt a köveket, összenőttem velük, és csodálatos volt, amit itt átéltem. A nehézségek és az örömök is egyaránt. Öröm volt számomra látni azt, hogyan fejlődik Csíksomlyó, mint a magyar lét legfontosabb lelki, szellemi központja.”
Szénégető István plébános, a főegyházmegyei családpasztorációs iroda vezetője úgy véli, nagyon sok ember számára voltak hasznosak az itt elvégzett tanfolyamok, és lelki feltöltődést jelentett az itt együtt eltöltött idő. „Az itteni programok kapcsán gyermekáldásért is szoktunk imádkozni. És kaptunk ilyen visszajelzést, hogy ebben a házban megtörtént ez a csoda.”
Közel egy évvel ezelőtt került át a ház a Gyulafehérvári Caritas ügykezelésébe. „Az egyik nagyon fontos dolog, amit megfogalmaztunk, hogy legyen az itteni embereknek elérhető ez a hely, megengedhessék maguknak, hogy ide eljöjjenek, és részt tudjanak venni egy képzésen, konferencián. A kihívás ismert, fenn kell tartani, a számlákat ki kell fizetni. Amikor elkezdtük, a bevételünk csökkent is, de az irány az jó, mert év végére a kihasználtsága nőtt a háznak, az árcsökkentés, ami történt, az a kihasználtság által kompenzálódott” – hangsúlyozta Péter György, a Caritas szocio-medikális ágazatának a vezetője.
A Jakab Antal Tanulmányi Ház szellemi műhelyévé való válását a 2011-ben létrejött Pro Educatione Egyesület is elősegítette, melynek célja, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye területén összefogja a keresztény értékrendet képviselő, felnőttképzéssel foglalkozó szervezeteket. Sebestyén Ottó plébános, a Kalot Egyesület és az Erdélyi Háló Egyesület elnöke, valamint a Pro Educatione munkatársa rámutatott, egyházi felnőttképzési szervezetekként azt a többletet tudják nyújtani, hogy közösségben gondolkodnak. Szakács Ferenc Sándor hozzátette, hisz abban, hogy ha az emberek összefognak, akkor egy hatványozott tudásra tesznek szert és hatványozottan tudnak alkotni. „Ugyanígy hiszem, hogy ha a szervezetek összefognak, szintén hatványozódik a jobbulás, az a lehetőség, amit meg tudnak valósítani.”
A tanulmányi ház
A csíksomyói Jakab Antal Tanulmányi Ház 1996. szeptember 17-én nyitotta meg kapuit, és azóta számos országos és nemzetközi konferencia, kulturális rendezvény és lelki program színhelyéül szolgál. A ház nevét az egykori megyés püspökről kapta, aki 1990-ben megalapította az egyházmegye szeretetszolgálatát, a Gyulafehérvári Caritast.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Az erdélyi katolikus közösség lelki-szellemi megújulását szolgáló központ, a Jakab Antal Tanulmányi Ház fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelték Csíksomlyón.
A Jakubinyi György gyulafehérvári érsek által celebrált szentmise után pénteken kerekasztal-beszélgetést tartottak a ház múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A Jakab Antal Tanulmányi Ház az egyházmegye első tanulmányi háza. Volt gyermekkora, kamaszkora, és most szépen elérte a felnőttkort – mutatott ár Jakubinyi György. Az egy évvel ezelőtt megújult arculatú intézmény működtetői lehetővé teszik, hogy minél többen részt tudjanak venni különböző továbbképzőkön, függetlenül az anyagi helyzetüktől.
A kerekasztal-beszélgetés moderátora, Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója beszélgetőtársaitól többek között arra várta a választ, hogy ki milyen szemmel látja a ház múltját, jelenét és jövőjét. Portik-Hegyi Kelemen gyergyószentmiklósi főesperes-plébános, a pasztorális bizottság vezetője néhány, a házban szervezett találkozót idézett fel. „Több lelki program is volt itt, mindig könnyedén jöttem, mintha hazamennék, ahol jól érzem magam. Egy olyan hely lett, ami minden szempontból gazdagított.”
Szakács Ferenc Sándor a Pro Educatione Egyesület vezetője, aki hat és fél éven keresztül vezette a házat, elmondta, ezek voltak élete legszebb évei. „Érdekes módon összefonódik az ember az épülettel, a térrel, amiben dolgozik. Megszerettem itt a köveket, összenőttem velük, és csodálatos volt, amit itt átéltem. A nehézségek és az örömök is egyaránt. Öröm volt számomra látni azt, hogyan fejlődik Csíksomlyó, mint a magyar lét legfontosabb lelki, szellemi központja.”
Szénégető István plébános, a főegyházmegyei családpasztorációs iroda vezetője úgy véli, nagyon sok ember számára voltak hasznosak az itt elvégzett tanfolyamok, és lelki feltöltődést jelentett az itt együtt eltöltött idő. „Az itteni programok kapcsán gyermekáldásért is szoktunk imádkozni. És kaptunk ilyen visszajelzést, hogy ebben a házban megtörtént ez a csoda.”
Közel egy évvel ezelőtt került át a ház a Gyulafehérvári Caritas ügykezelésébe. „Az egyik nagyon fontos dolog, amit megfogalmaztunk, hogy legyen az itteni embereknek elérhető ez a hely, megengedhessék maguknak, hogy ide eljöjjenek, és részt tudjanak venni egy képzésen, konferencián. A kihívás ismert, fenn kell tartani, a számlákat ki kell fizetni. Amikor elkezdtük, a bevételünk csökkent is, de az irány az jó, mert év végére a kihasználtsága nőtt a háznak, az árcsökkentés, ami történt, az a kihasználtság által kompenzálódott” – hangsúlyozta Péter György, a Caritas szocio-medikális ágazatának a vezetője.
A Jakab Antal Tanulmányi Ház szellemi műhelyévé való válását a 2011-ben létrejött Pro Educatione Egyesület is elősegítette, melynek célja, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye területén összefogja a keresztény értékrendet képviselő, felnőttképzéssel foglalkozó szervezeteket. Sebestyén Ottó plébános, a Kalot Egyesület és az Erdélyi Háló Egyesület elnöke, valamint a Pro Educatione munkatársa rámutatott, egyházi felnőttképzési szervezetekként azt a többletet tudják nyújtani, hogy közösségben gondolkodnak. Szakács Ferenc Sándor hozzátette, hisz abban, hogy ha az emberek összefognak, akkor egy hatványozott tudásra tesznek szert és hatványozottan tudnak alkotni. „Ugyanígy hiszem, hogy ha a szervezetek összefognak, szintén hatványozódik a jobbulás, az a lehetőség, amit meg tudnak valósítani.”
A tanulmányi ház
A csíksomyói Jakab Antal Tanulmányi Ház 1996. szeptember 17-én nyitotta meg kapuit, és azóta számos országos és nemzetközi konferencia, kulturális rendezvény és lelki program színhelyéül szolgál. A ház nevét az egykori megyés püspökről kapta, aki 1990-ben megalapította az egyházmegye szeretetszolgálatát, a Gyulafehérvári Caritast.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2016. november 13.
Javaslat: hagyjuk el a rovást a székely írásból
Tizedik alkalommal ünnepelték meg Székelyudvarhelyen a hétvégén a magyar tudomány napját. A rendezvénysorozat részeként a városháza Szent István Termében szombaton magyarországi, illetve helybéli jeles kutatók a székely írásról tartottak előadásokat. Kiderült, minél több írásos emlék kerül elő, annál inkább tétje van a rovásírást kutató munkának.
A tudományos ismeretterjesztő konferencián a székely írás történetéről, szerepéről és egyes változatairól esett szó. Vásáry István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanára a kelet-európai rovásírásokat vette számba, főként azok kapcsolatát a székely írással. A feltárt emlékeket és a máig vitatott eredetkérdést is érintette. Részletesen elemezte a különböző ábécék betűrendszerét, kapcsolatát. Egyebek közt az is kiderült, hogy a rovásírás terminus nem elég precíz, helyesebb, ha székely írást használunk, hiszen nemcsak vésett formában használták. Zsupos Zoltán, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa szintén a székely írás eredetkérdésével foglalkozott előadásában. Kettejük között kisebb vita is kialakult, hiszen Zsupos szerint az adott korszakban még titkosírásként is funkcionált a székely írás, ezt viszont Vásáry megkérdőjelezi.
Sándor Klára, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanára nem tudott részt venni a konferencián, így az ő előadását a rendezvény egyik főszervezője, Kolumbán Zsuzsanna olvasta fel. A szöveg a székely írás identitásjelző szerepének változásait vette számba, főbb kérdése, hogy mennyiben változik a székely írás szimbólumainak használata határon innen és túl.
Sófalvi András, a Haáz Rezső Múzeum régésze a Székely Támadt-várban folytatott ásatások során előkerült feliratos téglatöredékről beszélt. Elsősorban az ásatások körülményeit osztotta meg a jelenlevőkkel, valamint Ráduly János néprajzkutató felirattal kapcsolatos elméletét. Elmondta, arra ugyan nincs bizonyíték, hogy a várban készült volna a tégla, de minden jel arra mutat, hogy Udvarhelyen készült. Azt is megtudtuk, hogy egyelőre nincs elfogadott olvasata a székelyudvarhelyi rovásleletnek – az erről szóló tudományos dialógus folytatódhat. Ráduly János értelmezése szerint a „TuRUL ÍRJÁN VÓT” szöveget vésték a téglára.
Tubay Tiziano, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának diákja kutatómunkája során egy ismeretlen, Wolfenbüttelből nemrég előkerült emléket elemzett, erről tartott előadást.
Végül Mihály János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa néhány ismert és eddig ismeretlen székely írásos udvarhelyszéki emléket mutatott be, egyebek közt a székelydályai templomon található feliratot, valamint homoródkarácsonyfalvi és bögözi leleteket.
Könyvbemutató Az Areopolisz Egyesület és a Haáz Rezső Múzeum magyar tudomány napi rendezvénysorozata keretében pénteken bemutatták Petrarcha Ferenc A jó szerencsének és a szerencsétlenségnek orvosságairól – Székely László fordítása (1760–1762) című kötetét a múzeum képtárában. Székely László erdélyi gróf 1760 és 1762 között készítette el Petrarca művének első és máig egyetlen teljes magyar fordítását, amely tavaly Szegeden jelent meg először nyomtatásban. A gróf kéziratát a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár őrzi.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
Tizedik alkalommal ünnepelték meg Székelyudvarhelyen a hétvégén a magyar tudomány napját. A rendezvénysorozat részeként a városháza Szent István Termében szombaton magyarországi, illetve helybéli jeles kutatók a székely írásról tartottak előadásokat. Kiderült, minél több írásos emlék kerül elő, annál inkább tétje van a rovásírást kutató munkának.
A tudományos ismeretterjesztő konferencián a székely írás történetéről, szerepéről és egyes változatairól esett szó. Vásáry István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanára a kelet-európai rovásírásokat vette számba, főként azok kapcsolatát a székely írással. A feltárt emlékeket és a máig vitatott eredetkérdést is érintette. Részletesen elemezte a különböző ábécék betűrendszerét, kapcsolatát. Egyebek közt az is kiderült, hogy a rovásírás terminus nem elég precíz, helyesebb, ha székely írást használunk, hiszen nemcsak vésett formában használták. Zsupos Zoltán, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának munkatársa szintén a székely írás eredetkérdésével foglalkozott előadásában. Kettejük között kisebb vita is kialakult, hiszen Zsupos szerint az adott korszakban még titkosírásként is funkcionált a székely írás, ezt viszont Vásáry megkérdőjelezi.
Sándor Klára, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanára nem tudott részt venni a konferencián, így az ő előadását a rendezvény egyik főszervezője, Kolumbán Zsuzsanna olvasta fel. A szöveg a székely írás identitásjelző szerepének változásait vette számba, főbb kérdése, hogy mennyiben változik a székely írás szimbólumainak használata határon innen és túl.
Sófalvi András, a Haáz Rezső Múzeum régésze a Székely Támadt-várban folytatott ásatások során előkerült feliratos téglatöredékről beszélt. Elsősorban az ásatások körülményeit osztotta meg a jelenlevőkkel, valamint Ráduly János néprajzkutató felirattal kapcsolatos elméletét. Elmondta, arra ugyan nincs bizonyíték, hogy a várban készült volna a tégla, de minden jel arra mutat, hogy Udvarhelyen készült. Azt is megtudtuk, hogy egyelőre nincs elfogadott olvasata a székelyudvarhelyi rovásleletnek – az erről szóló tudományos dialógus folytatódhat. Ráduly János értelmezése szerint a „TuRUL ÍRJÁN VÓT” szöveget vésték a téglára.
Tubay Tiziano, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának diákja kutatómunkája során egy ismeretlen, Wolfenbüttelből nemrég előkerült emléket elemzett, erről tartott előadást.
Végül Mihály János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa néhány ismert és eddig ismeretlen székely írásos udvarhelyszéki emléket mutatott be, egyebek közt a székelydályai templomon található feliratot, valamint homoródkarácsonyfalvi és bögözi leleteket.
Könyvbemutató Az Areopolisz Egyesület és a Haáz Rezső Múzeum magyar tudomány napi rendezvénysorozata keretében pénteken bemutatták Petrarcha Ferenc A jó szerencsének és a szerencsétlenségnek orvosságairól – Székely László fordítása (1760–1762) című kötetét a múzeum képtárában. Székely László erdélyi gróf 1760 és 1762 között készítette el Petrarca művének első és máig egyetlen teljes magyar fordítását, amely tavaly Szegeden jelent meg először nyomtatásban. A gróf kéziratát a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár őrzi.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. november 13.
Gazdálkodik és matematikai tudományos kutatásokat folytat – elismerésre méltó
Sándor József farcádi származású matematikus kapta idén az Udvarhelyszéki tudományért díjat. Az elismerést szombaton adták át a székelyudvarhelyi Művelődési Házban, a magyar tudomány napja alkalmából szervezett gálaesten.
Az idei díjazott nevét csak a gálaesten hozták nyilvánosságra, ezt megelőzően Czári Tibor székelyudvarhelyi születésű, Temesváron élő zeneszerző zongoraelőadását hallhatták a jelenlévők.
A gálaesten Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója arról beszélt, Székelyudvarhely az egyik példa arra, hogy nem csak az akadémiai központokban lehet tudománnyal foglalkozni. Ezért csatlakozott néhány éve a múzeum az Areopolisz Egyesület által életre hívott rendezvényhez. Úgy fogalmazott, egy ilyen kisebb városban a múzeumnak kötelessége, hogy a kiállítások szervezésén túl a tudománynak is helyet adjon, hiszen ezek egymásra épülnek. Azt is hangsúlyozta, hogy Székelyudvarhely mindig elismerte nagyjait.
Az eseményen Gálfi Árpád polgármester is beszédet mondott. „Nemcsak azokra a székelyudvarhelyiekre vagyunk büszkék, akik itthon maradnak, hanem azokra is, akik az egyetemes művészetek, a tudományosság felé nyitva idegenben tevékenykednek, mert így is erősítik a város hírnevét” – fogalmazott a városvezető.
Szabó Károly Csúcsok a ködben című rövidfilmjéből derült ki, hogy a díjazott Sándor József. A matematikus Farcádon született, Székelyudvarhelyen járt középiskolába, majd Kolozsváron, matematikaszakon végezte el az egyetemet. Előbb Nagyszebenben, majd Székelyudvarhelyen volt matematikatanár. 1997-től a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, később docense. 1998-ban megszerezte a doktori címet matematikából. „Élete a kutatásról szól” – hangzott el a kisfilmben. Azt is megtudhatták a jelenlévők, hogy számos bel-, illetve külföldi matematikai szaklap szerkesztője, valamint tizenkét könyvet publikált, melyek közül többet híres külföldi kiadóknál. Jelenleg Farcádon és Székelyudvarhelyen él, innen végzi kutatói teendőit. Gazdálkodik, közben publikál. Kutatási területei a matematikai analízis, a számelmélet, a geometria, a Bolyai-kutatás.
A kisfilm után Hermann Gusztáv Mihály az Areopolisz Egyesület részéről, valamint Gálfi Árpád polgármester adták át az Udvarhelyszéki tudományért díjat. Sándor József megköszönte az elismerést, majd azt mondta, úgy érzi, ez a díj nemcsak neki, hanem a matematikának is szól. A tudományos kutatómunka nehézségeiről, a szorgalomról, az odaadásról beszélt. Féltékeny szeretőhöz hasonlította a tudományos kutatást, aki csak annak nyom csókot a homlokára, aki neki szenteli életét. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik mellette álltak, illetve Székelyudvarhelynek, melyet szellemi szülővárosának tart.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
Sándor József farcádi származású matematikus kapta idén az Udvarhelyszéki tudományért díjat. Az elismerést szombaton adták át a székelyudvarhelyi Művelődési Házban, a magyar tudomány napja alkalmából szervezett gálaesten.
Az idei díjazott nevét csak a gálaesten hozták nyilvánosságra, ezt megelőzően Czári Tibor székelyudvarhelyi születésű, Temesváron élő zeneszerző zongoraelőadását hallhatták a jelenlévők.
A gálaesten Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója arról beszélt, Székelyudvarhely az egyik példa arra, hogy nem csak az akadémiai központokban lehet tudománnyal foglalkozni. Ezért csatlakozott néhány éve a múzeum az Areopolisz Egyesület által életre hívott rendezvényhez. Úgy fogalmazott, egy ilyen kisebb városban a múzeumnak kötelessége, hogy a kiállítások szervezésén túl a tudománynak is helyet adjon, hiszen ezek egymásra épülnek. Azt is hangsúlyozta, hogy Székelyudvarhely mindig elismerte nagyjait.
Az eseményen Gálfi Árpád polgármester is beszédet mondott. „Nemcsak azokra a székelyudvarhelyiekre vagyunk büszkék, akik itthon maradnak, hanem azokra is, akik az egyetemes művészetek, a tudományosság felé nyitva idegenben tevékenykednek, mert így is erősítik a város hírnevét” – fogalmazott a városvezető.
Szabó Károly Csúcsok a ködben című rövidfilmjéből derült ki, hogy a díjazott Sándor József. A matematikus Farcádon született, Székelyudvarhelyen járt középiskolába, majd Kolozsváron, matematikaszakon végezte el az egyetemet. Előbb Nagyszebenben, majd Székelyudvarhelyen volt matematikatanár. 1997-től a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, később docense. 1998-ban megszerezte a doktori címet matematikából. „Élete a kutatásról szól” – hangzott el a kisfilmben. Azt is megtudhatták a jelenlévők, hogy számos bel-, illetve külföldi matematikai szaklap szerkesztője, valamint tizenkét könyvet publikált, melyek közül többet híres külföldi kiadóknál. Jelenleg Farcádon és Székelyudvarhelyen él, innen végzi kutatói teendőit. Gazdálkodik, közben publikál. Kutatási területei a matematikai analízis, a számelmélet, a geometria, a Bolyai-kutatás.
A kisfilm után Hermann Gusztáv Mihály az Areopolisz Egyesület részéről, valamint Gálfi Árpád polgármester adták át az Udvarhelyszéki tudományért díjat. Sándor József megköszönte az elismerést, majd azt mondta, úgy érzi, ez a díj nemcsak neki, hanem a matematikának is szól. A tudományos kutatómunka nehézségeiről, a szorgalomról, az odaadásról beszélt. Féltékeny szeretőhöz hasonlította a tudományos kutatást, aki csak annak nyom csókot a homlokára, aki neki szenteli életét. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik mellette álltak, illetve Székelyudvarhelynek, melyet szellemi szülővárosának tart.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. november 13.
Zárónyilatkozat a Magyar Szórvány Napján: cselekvő szolidaritás biztosíthatja a jövőt Erdélyben
Besztercén ünnepelték a Magyar Szórvány Napját, ahol Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce-Naszód Megyei Szervezetének elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. „Történelmünk többször is bizonyította, hogy amikor népünk egységes, legyőzhetetlen. Nekünk erdélyi magyaroknak tanulnunk kell ebből, egységesnek kell lennünk, hiszen ettől az egységtől függhet a jövőnk” – fogalmazott Décsei Attila. A megyei szervezet elnöke rámutatott: régen külső ellenségtől kellett az erdélyi magyaroknak tartaniuk, most a beolvadás, a kivándorlás, széthúzás, közömbösség az ellenség. „A szórványban a legértékesebb befektetés a magyar tannyelvű iskola. Mi itt, Besztercén gyermekeinkért harcolunk, a minőségi magyar oktatásért. De erre önerőből képtelenek vagyunk. Szükségünk van a leendő parlamenti képviselőinkre és szenátorainkra, hogy utat mutassanak a bürokrácia rengetegében, mellettünk álljanak” – fogalmazott Décsei Attila. Utalva arra, hogy november 13-a a magyar nyelv napja is, az összetartozás, összefogás, szolidaritás hármasának fontosságát emelte ki a Magyar Szórvány Napján Winkler Gyula, aki úgy fogalmazott, a szórványközösségek jövője szempontjából meghatározó ez a három szó és a legszebb tartalmat közvetíti. „Mindennapi életünk újból és újból bizonyítja a közösségi szolidaritás erejét. A szórványban, az interetnikus környezetben és a tömbben élő magyar közösségek csak egymásra támaszkodva, egymást erősítve tudják céljaikat megvalósítani. A belső szolidaritás létszükséglet nemzeti közösségünk számára” – hangsúlyozta az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki szerint nem véletlen az sem, hogy az Összetartozunk nevet viseli a székely-szórvány együttműködés, amelyet a belső szolidaritás kiemelkedő példájának tart. Idén választásra készülve ünneplik a Magyar Szórvány Napját, az RMDSZ pedig megértve a magyar közösség kívánságát, megvalósította a magyar összefogást, együtt sikeresen tudnak szerepelni a december 11-ei megmérettetésen, vélte Winkler Gyula, kiemelve, itt volt az ideje, hogy politikai értelemben is megerősítsék a közösségi szolidaritást. Benedek Zakariás Hargita megyei képviselőjelölt, a szórványmegyék jelöltje az elkövetkező mandátumban 400 ezer szórványban élő erdélyi magyar nevében és érdekében kíván eljárni, hiszen ismeri, saját életében is tapasztalja gondjaikat. „Sajnos nem tudjuk megállítani az asszimilációt, a szórványban élő magyarok számának csökkenését. Ahhoz, hogy a magyar identitásra leselkedő veszélyeket elhárítsuk, szükségünk van a Szövetség segítségére, a székely-szórvány szolidaritásra, és a szórvány cselekvési tervre, amelyet minden olyan vidéken alkalmazni kell, ahol a magyar nyelvet beszélik” – mutatott rá a képviselőjelölt. Hozzátette: úgy látja, a Szövetség a horgony, amely a szórványt a tömbmagyarsághoz köti, és ott is tartja. Az RMDSZ önkormányzati képviselői mandátumuk első fél évében bebizonyították, hogy méltók voltak a közösség bizalmára – véli Antal Attila Beszterce-Naszód megyei képviselőjelölt, aki helyi tanácsosként napról napra részese az önkormányzatokban dolgozók tevékenységének. „Annak érdekében, hogy az önkormányzatok munkája a továbbiakban is hatékony legyen, erős parlamenti képviseletre van szükségünk. Akkor tudunk jól dolgozni, akkor tudunk hatékonyan a magyar érdeket képviselni, ha erős parlamenti frakciónk van. Ezt kell elmagyaráznunk szavazóinknak, ezt kell megértenie minden helyi közösségnek” – szögezte le a képviselőjelölt. Lőrincz Helga Fehér megyei szenátorjelölt, Nagyenyed alpolgármestere a szórványban történő magyar oktatás fontosságára és a fenntartását fenyegető veszélyekre hívta fel a figyelmet: „a következő öt évben számos erdélyi településen szűnhet meg a magyar oktatás. Sürgősen kell cselekednünk.” A szamosújvári szórványkollégium létrehozása vagy a nagyenyedi kollégium felújítása, amire személyesen is nagyon büszke, jól mutatja azt a kiemelt figyelmet, amelyet az RMDSZ a szórványbeli oktatásra fordít. Hozzátette: „az a célunk, hogy 2020-ra befejezzük, amit elkezdtünk, és minden magyar gyermek korszerű, jól felszerelt iskolában magyar nyelven tanulhasson, függetlenül attól, hogy Erdély melyik településén él.” Széll Lőrincz Hunyad megyei képviselőjelölt, a Hunyad Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság tanácsosa szerint Erdélynek akkor van jövője, ha az erdélyi magyar fiatalok látnak benne jövőt, és elvándorlás helyett inkább itthon maradnak vagy visszatérnek. „Ha a fiatalok Erdélyben tervezik jövőjüket, itt találnak tanulmányaik befejezése után munkát, itt alapítanak családot, az az erdélyi magyarság egészének javára válik. Olyan programot alkottunk, mely jövőt biztosít a fiataloknak. Erdély általuk lesz erősebb, közösségünk általuk gyarapodik” – hangsúlyozta a képviselőjelölt. „A szórvány megyék képviselőinek fontos közösségépítő szerepe is van. A templomjavításoktól az ifjúsági kirándulásokig, az önkormányzatok gondjaitól a március 15-i koszorúk szalagjáig mindennel kell foglalkozni. Ezért a mi munkánk nem kiváltság, hanem a közösség megmaradásáért végzett szolgálat.” – jelentette ki Molnár Zsolt Temes megyei képviselőjelölt. A 4 éves mandátum munkájáról elmondta: a Parlamentben lehettek volna még jobb szakértői egy-egy témának, lehettek volna még aktívabbak, még szemfülesebbek, még határozottabbak. Bukarestben nincsenek minden nap nagy mutatványok és látványos győzelmek, de a kitartó munka meghozza a gyümölcsét. „Mindnyájan azért dolgoztunk és dolgozunk ma is, hogy jó legyen Erdélyben, a Bánságban és Partiumban magyarnak lenni”- szögezte le Molnár Zsolt. Apjok Norbert Máramaros megyei képviselőjelölt, a Szövetség legfiatalabb, befutó helyen induló jelöltje fiatal vállalkozóként is hangsúlyozta: „a román állam megnehezíti az induló vállalkozások dolgát, pedig a sikeres vállalkozások megélhetést biztosítanak és munkahelyeket teremtenek. Minden kezdet nehéz. Segítenünk kell a fiatal vállalkozókat. Kezdeményezzük, hogy a kezdő fiatal vállalkozók három évig csak jövedelemadót fizessenek, emellett támogatjuk, hogy egy nap alatt lehessen ingyenesen céget alapítani.” Géczi Gellért, Négyfalu alpolgármestere, az RMDSZ Brassó megyei képviselőjelöltjének, Ambrus Izabellának üzenetét tolmácsolta, a Szövetség kisebbségi és nyelvi jogokért folytatott harcának aktuális célkitűzéseit ismertetve. „Az nyelvi jogok terén tovább akarunk lépni: azt kezdeményezzük, hogy szállítsák le az anyanyelv-használati küszöböt a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra, vagyis ahol a lakosság egytizede magyar, ott lehessen magyarul ügyet intézni” – jelentette ki, majd hozzáfűzte: „azt kérjük, hogy Románia 100 éves évfordulójára végre tartsák be, amit Gyulafehérváron ígértek nekünk. Új etnikum-közi szerződést kell kötni a román néppel, amely tartósan biztosítja az együttélés kereteit, és lehetővé teszi, hogy magyarként méltósággal élhessünk Romániában, emellett új alkotmányt akarunk, amely államalkotó tényezőként ismeri el a magyar kisebbséget.” „Aradról a 300 kilométerre lévő Budapestre autópályán 3 órát utazunk. Aradról Besztercéig az út alig 100 kilométerrel hosszabb, mégis 8 órát jöttünk. Az erdélyi magyarság négyötöde nem élvezheti az autópálya előnyeit” – mutatott rá Faragó Péter Arad megyei képviselőjelölt. Az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke olyan Erdély építéséért dolgozik a Szövetség színeiben, ahol normálisan lehet közlekedni autóval és vonaton is, hiszen egy modern társadalomban a közlekedés többet jelent, mint helyváltoztatást: virágzó kereskedelmet, esélyegyenlőséget, társadalmi mobilitást biztosít. „Bármilyen pártszínű is a leendő kormány, támogatásunknak egyik feltétele az lesz, hogy befejezze az Észak-Erdélyi és Dél-Erdélyi autópályákat, és kiemelten támogassa a vasútfejlesztést is” – összegzett a képviselőjelölt. Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke az RMDSZ szórványról alkotott meghatározását ismertette: „az a közösség, amely segítségre szorul. Kívülről kell erőforrásokat, programokat bevinni ahhoz, hogy a közösség megmaradjon magyarnak, etnikai identitását tovább tudja adni. Ehhez a partnerek a szórványkollégiumok, a magyar házak, amelyek köre gyakran egybeesik az RMDSZ-szel, a történelmi egyházak, hiszen sok szórványtelepülésen az egyház az egyetlen intézmény.” Az erőforrásokat biztosító csatornaként a Communitas Alapítványt említette, valamint a székely megyék nagyvonalú pályázati felajánlásait. Fontosnak tartja, hogy a magyar házakat a magyarországi támogatási rendszer kiemelten finanszírozza, hiszen itt elkötelezett, lelkes emberek dolgoznak, akik szem előtt tartják a szórványban élő magyarok érdekeit. „A politikai képviseletnek kiemelt jelentősége van a szórványban is. Az arányos képviselet elvének megőrzése a mindenkori választási törvényekben a szórvány számára létkérdés, ezért szorgalmazzuk, hogy az RMDSZ parlamenti csoportja ezt az elvet következetesen képviselje és megvédje a törvényhozásban. Csak az arányos képviselet elve szerint megalkotott választási rendszer teszi elérhetővé a parlamenti mandátumot a szórvány megyékben” − hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, aki bemutatta a konferencián elfogadott zárónyilatkozatot is "Mi, a besztercei szórványkonferencia résztvevői, a Magyar Szórvány Napján meggyőződésünknek adunk hangot, hogy jövőnket Erdélyben csak a tömbben, az interetnikus környezetben és a szórványban élő magyar közösségek cselekvő szolidaritásával biztosíthatjuk" - áll a zárónyilatkozatban. (rmdsz-tájékoztató)
Transindex.ro
Besztercén ünnepelték a Magyar Szórvány Napját, ahol Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce-Naszód Megyei Szervezetének elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. „Történelmünk többször is bizonyította, hogy amikor népünk egységes, legyőzhetetlen. Nekünk erdélyi magyaroknak tanulnunk kell ebből, egységesnek kell lennünk, hiszen ettől az egységtől függhet a jövőnk” – fogalmazott Décsei Attila. A megyei szervezet elnöke rámutatott: régen külső ellenségtől kellett az erdélyi magyaroknak tartaniuk, most a beolvadás, a kivándorlás, széthúzás, közömbösség az ellenség. „A szórványban a legértékesebb befektetés a magyar tannyelvű iskola. Mi itt, Besztercén gyermekeinkért harcolunk, a minőségi magyar oktatásért. De erre önerőből képtelenek vagyunk. Szükségünk van a leendő parlamenti képviselőinkre és szenátorainkra, hogy utat mutassanak a bürokrácia rengetegében, mellettünk álljanak” – fogalmazott Décsei Attila. Utalva arra, hogy november 13-a a magyar nyelv napja is, az összetartozás, összefogás, szolidaritás hármasának fontosságát emelte ki a Magyar Szórvány Napján Winkler Gyula, aki úgy fogalmazott, a szórványközösségek jövője szempontjából meghatározó ez a három szó és a legszebb tartalmat közvetíti. „Mindennapi életünk újból és újból bizonyítja a közösségi szolidaritás erejét. A szórványban, az interetnikus környezetben és a tömbben élő magyar közösségek csak egymásra támaszkodva, egymást erősítve tudják céljaikat megvalósítani. A belső szolidaritás létszükséglet nemzeti közösségünk számára” – hangsúlyozta az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki szerint nem véletlen az sem, hogy az Összetartozunk nevet viseli a székely-szórvány együttműködés, amelyet a belső szolidaritás kiemelkedő példájának tart. Idén választásra készülve ünneplik a Magyar Szórvány Napját, az RMDSZ pedig megértve a magyar közösség kívánságát, megvalósította a magyar összefogást, együtt sikeresen tudnak szerepelni a december 11-ei megmérettetésen, vélte Winkler Gyula, kiemelve, itt volt az ideje, hogy politikai értelemben is megerősítsék a közösségi szolidaritást. Benedek Zakariás Hargita megyei képviselőjelölt, a szórványmegyék jelöltje az elkövetkező mandátumban 400 ezer szórványban élő erdélyi magyar nevében és érdekében kíván eljárni, hiszen ismeri, saját életében is tapasztalja gondjaikat. „Sajnos nem tudjuk megállítani az asszimilációt, a szórványban élő magyarok számának csökkenését. Ahhoz, hogy a magyar identitásra leselkedő veszélyeket elhárítsuk, szükségünk van a Szövetség segítségére, a székely-szórvány szolidaritásra, és a szórvány cselekvési tervre, amelyet minden olyan vidéken alkalmazni kell, ahol a magyar nyelvet beszélik” – mutatott rá a képviselőjelölt. Hozzátette: úgy látja, a Szövetség a horgony, amely a szórványt a tömbmagyarsághoz köti, és ott is tartja. Az RMDSZ önkormányzati képviselői mandátumuk első fél évében bebizonyították, hogy méltók voltak a közösség bizalmára – véli Antal Attila Beszterce-Naszód megyei képviselőjelölt, aki helyi tanácsosként napról napra részese az önkormányzatokban dolgozók tevékenységének. „Annak érdekében, hogy az önkormányzatok munkája a továbbiakban is hatékony legyen, erős parlamenti képviseletre van szükségünk. Akkor tudunk jól dolgozni, akkor tudunk hatékonyan a magyar érdeket képviselni, ha erős parlamenti frakciónk van. Ezt kell elmagyaráznunk szavazóinknak, ezt kell megértenie minden helyi közösségnek” – szögezte le a képviselőjelölt. Lőrincz Helga Fehér megyei szenátorjelölt, Nagyenyed alpolgármestere a szórványban történő magyar oktatás fontosságára és a fenntartását fenyegető veszélyekre hívta fel a figyelmet: „a következő öt évben számos erdélyi településen szűnhet meg a magyar oktatás. Sürgősen kell cselekednünk.” A szamosújvári szórványkollégium létrehozása vagy a nagyenyedi kollégium felújítása, amire személyesen is nagyon büszke, jól mutatja azt a kiemelt figyelmet, amelyet az RMDSZ a szórványbeli oktatásra fordít. Hozzátette: „az a célunk, hogy 2020-ra befejezzük, amit elkezdtünk, és minden magyar gyermek korszerű, jól felszerelt iskolában magyar nyelven tanulhasson, függetlenül attól, hogy Erdély melyik településén él.” Széll Lőrincz Hunyad megyei képviselőjelölt, a Hunyad Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság tanácsosa szerint Erdélynek akkor van jövője, ha az erdélyi magyar fiatalok látnak benne jövőt, és elvándorlás helyett inkább itthon maradnak vagy visszatérnek. „Ha a fiatalok Erdélyben tervezik jövőjüket, itt találnak tanulmányaik befejezése után munkát, itt alapítanak családot, az az erdélyi magyarság egészének javára válik. Olyan programot alkottunk, mely jövőt biztosít a fiataloknak. Erdély általuk lesz erősebb, közösségünk általuk gyarapodik” – hangsúlyozta a képviselőjelölt. „A szórvány megyék képviselőinek fontos közösségépítő szerepe is van. A templomjavításoktól az ifjúsági kirándulásokig, az önkormányzatok gondjaitól a március 15-i koszorúk szalagjáig mindennel kell foglalkozni. Ezért a mi munkánk nem kiváltság, hanem a közösség megmaradásáért végzett szolgálat.” – jelentette ki Molnár Zsolt Temes megyei képviselőjelölt. A 4 éves mandátum munkájáról elmondta: a Parlamentben lehettek volna még jobb szakértői egy-egy témának, lehettek volna még aktívabbak, még szemfülesebbek, még határozottabbak. Bukarestben nincsenek minden nap nagy mutatványok és látványos győzelmek, de a kitartó munka meghozza a gyümölcsét. „Mindnyájan azért dolgoztunk és dolgozunk ma is, hogy jó legyen Erdélyben, a Bánságban és Partiumban magyarnak lenni”- szögezte le Molnár Zsolt. Apjok Norbert Máramaros megyei képviselőjelölt, a Szövetség legfiatalabb, befutó helyen induló jelöltje fiatal vállalkozóként is hangsúlyozta: „a román állam megnehezíti az induló vállalkozások dolgát, pedig a sikeres vállalkozások megélhetést biztosítanak és munkahelyeket teremtenek. Minden kezdet nehéz. Segítenünk kell a fiatal vállalkozókat. Kezdeményezzük, hogy a kezdő fiatal vállalkozók három évig csak jövedelemadót fizessenek, emellett támogatjuk, hogy egy nap alatt lehessen ingyenesen céget alapítani.” Géczi Gellért, Négyfalu alpolgármestere, az RMDSZ Brassó megyei képviselőjelöltjének, Ambrus Izabellának üzenetét tolmácsolta, a Szövetség kisebbségi és nyelvi jogokért folytatott harcának aktuális célkitűzéseit ismertetve. „Az nyelvi jogok terén tovább akarunk lépni: azt kezdeményezzük, hogy szállítsák le az anyanyelv-használati küszöböt a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra, vagyis ahol a lakosság egytizede magyar, ott lehessen magyarul ügyet intézni” – jelentette ki, majd hozzáfűzte: „azt kérjük, hogy Románia 100 éves évfordulójára végre tartsák be, amit Gyulafehérváron ígértek nekünk. Új etnikum-közi szerződést kell kötni a román néppel, amely tartósan biztosítja az együttélés kereteit, és lehetővé teszi, hogy magyarként méltósággal élhessünk Romániában, emellett új alkotmányt akarunk, amely államalkotó tényezőként ismeri el a magyar kisebbséget.” „Aradról a 300 kilométerre lévő Budapestre autópályán 3 órát utazunk. Aradról Besztercéig az út alig 100 kilométerrel hosszabb, mégis 8 órát jöttünk. Az erdélyi magyarság négyötöde nem élvezheti az autópálya előnyeit” – mutatott rá Faragó Péter Arad megyei képviselőjelölt. Az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke olyan Erdély építéséért dolgozik a Szövetség színeiben, ahol normálisan lehet közlekedni autóval és vonaton is, hiszen egy modern társadalomban a közlekedés többet jelent, mint helyváltoztatást: virágzó kereskedelmet, esélyegyenlőséget, társadalmi mobilitást biztosít. „Bármilyen pártszínű is a leendő kormány, támogatásunknak egyik feltétele az lesz, hogy befejezze az Észak-Erdélyi és Dél-Erdélyi autópályákat, és kiemelten támogassa a vasútfejlesztést is” – összegzett a képviselőjelölt. Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke az RMDSZ szórványról alkotott meghatározását ismertette: „az a közösség, amely segítségre szorul. Kívülről kell erőforrásokat, programokat bevinni ahhoz, hogy a közösség megmaradjon magyarnak, etnikai identitását tovább tudja adni. Ehhez a partnerek a szórványkollégiumok, a magyar házak, amelyek köre gyakran egybeesik az RMDSZ-szel, a történelmi egyházak, hiszen sok szórványtelepülésen az egyház az egyetlen intézmény.” Az erőforrásokat biztosító csatornaként a Communitas Alapítványt említette, valamint a székely megyék nagyvonalú pályázati felajánlásait. Fontosnak tartja, hogy a magyar házakat a magyarországi támogatási rendszer kiemelten finanszírozza, hiszen itt elkötelezett, lelkes emberek dolgoznak, akik szem előtt tartják a szórványban élő magyarok érdekeit. „A politikai képviseletnek kiemelt jelentősége van a szórványban is. Az arányos képviselet elvének megőrzése a mindenkori választási törvényekben a szórvány számára létkérdés, ezért szorgalmazzuk, hogy az RMDSZ parlamenti csoportja ezt az elvet következetesen képviselje és megvédje a törvényhozásban. Csak az arányos képviselet elve szerint megalkotott választási rendszer teszi elérhetővé a parlamenti mandátumot a szórvány megyékben” − hangsúlyozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, aki bemutatta a konferencián elfogadott zárónyilatkozatot is "Mi, a besztercei szórványkonferencia résztvevői, a Magyar Szórvány Napján meggyőződésünknek adunk hangot, hogy jövőnket Erdélyben csak a tömbben, az interetnikus környezetben és a szórványban élő magyar közösségek cselekvő szolidaritásával biztosíthatjuk" - áll a zárónyilatkozatban. (rmdsz-tájékoztató)
Transindex.ro
2016. november 13.
Magyar szórvány napja - Kelemen Hunor: az egymásrautaltság kötelez - Kelemen Hunor szerint a tömbben és szórványban élő erdélyi magyarok egymásra vannak utalva, és ez az egymásrautaltság lépésekre kötelezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ).
Az RMDSZ elnöke az erdélyi Besztercén a magyar szórvány napja alkalmából szervezett rendezvényen beszélt erről vasárnap délelőtt. Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt az RMDSZ partnerség kialakítását kezdeményezte a székelyföldi megyék és a szórványmegyék között, most pedig azzal teljesíti ki az együttműködést, hogy a székelyföldi Hargita megye parlamenti képviselői jelöltlistáján egy befutónak számító helyet biztosít egy olyan szórványból érkező jelölt számára, akinek a saját megyéjéből nem lenne esélye bejutni a parlamentbe.
Kelemen Hunor szerint a döntés az erdélyi magyarság belső szolidaritását akarja megerősíteni arra alapozva, hogy az elmúlt választásokon az RMDSZ több mint 50 ezer szavazatot kapott olyan megyékből, melyekből nem jutott be magyar jelölt a parlamentbe.
A Szeben megyei Benedek Zakariás - aki az RMDSZ Hargita megyei jelöltjeként szerezhet parlamenti mandátumot - köszönetet mondott a felismerésért, hogy a szórvány elfogyásával a tömb is veszélybe kerülhet. Hozzátette: a szórvány számára felajánlott parlamenti mandátum kapocs lehet a szórvány és a tömb között.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke feladatot is szabott Benedek Zakariásnak. Kijelentette: olyan törvénymódosítást kellene beterjesztenie, amely lehetővé teszi, hogy a megye költségvetéséből támogatást juttathassanak más megyék szórványközösségeinek. Megjegyezte, a Székelyföld-szórvány partnerség kezdetekor, 2008-ban és 2009-ben nyújtott támogatásaikat kifogásolta a Számvevőszék. A székelyföldi politikus arra kérte az RMDSZ képviselőit, hogy szavazzák meg a parlamentben azt a törvénytervezetet, amely előírná az önkormányzatok számára egy szórvánnyal foglalkozó tanácsos alkalmazását is. Hozzátette, a beterjesztők Moldova köztársaság településeinek a megsegítésére gondoltak, de a jogszabály által az erdélyi magyar szórvány székelyföldi támogatása is lehetővé válna.
A Székelyföld egy részét, de ugyanakkor szórványvidékeket is magába foglaló Maros megye önkormányzatának elnöke, Péter Ferenc kijelentette: Maros megye eddig a saját belső szórványaival foglalkozott, de úgy látja: "van erőforrás arra", hogy Kovászna és Hargita példáját követve más megyék magyar szórványközösségei számára is segítséget nyújtsanak.
A házigazda Beszterce-Naszód megye RMDSZ-szervezetének elnöke, Décsei Attila arra kérte az RMDSZ parlamenti frakcióit, hogy segítsék a besztercei magyar közösség önálló magyar iskola létrehozására irányuló törekvését. "Minden követ megmozgattunk, és megmozgatunk, de egyedül erre képtelenek vagyunk. Szükségünk van arra, hogy a bukaresti képviselők mutassák az utat" - jelentette ki az elnök.
A magyar szórvány napja alkalmából tartott besztercei rendezvény résztvevői zárónyilatkozatot fogadtak el. A dokumentumban azt javasolták az RMDSZ soron következő kongresszusának, hogy vezesse be a szövetség alapszabályába azt az elvet, amely szerint a szórvány képviselőjének is befutó helyet kell biztosítani az RMDSZ parlamenti választási jelöltlistáján.
Gazda Árpád
(MTI)
Az RMDSZ elnöke az erdélyi Besztercén a magyar szórvány napja alkalmából szervezett rendezvényen beszélt erről vasárnap délelőtt. Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt az RMDSZ partnerség kialakítását kezdeményezte a székelyföldi megyék és a szórványmegyék között, most pedig azzal teljesíti ki az együttműködést, hogy a székelyföldi Hargita megye parlamenti képviselői jelöltlistáján egy befutónak számító helyet biztosít egy olyan szórványból érkező jelölt számára, akinek a saját megyéjéből nem lenne esélye bejutni a parlamentbe.
Kelemen Hunor szerint a döntés az erdélyi magyarság belső szolidaritását akarja megerősíteni arra alapozva, hogy az elmúlt választásokon az RMDSZ több mint 50 ezer szavazatot kapott olyan megyékből, melyekből nem jutott be magyar jelölt a parlamentbe.
A Szeben megyei Benedek Zakariás - aki az RMDSZ Hargita megyei jelöltjeként szerezhet parlamenti mandátumot - köszönetet mondott a felismerésért, hogy a szórvány elfogyásával a tömb is veszélybe kerülhet. Hozzátette: a szórvány számára felajánlott parlamenti mandátum kapocs lehet a szórvány és a tömb között.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke feladatot is szabott Benedek Zakariásnak. Kijelentette: olyan törvénymódosítást kellene beterjesztenie, amely lehetővé teszi, hogy a megye költségvetéséből támogatást juttathassanak más megyék szórványközösségeinek. Megjegyezte, a Székelyföld-szórvány partnerség kezdetekor, 2008-ban és 2009-ben nyújtott támogatásaikat kifogásolta a Számvevőszék. A székelyföldi politikus arra kérte az RMDSZ képviselőit, hogy szavazzák meg a parlamentben azt a törvénytervezetet, amely előírná az önkormányzatok számára egy szórvánnyal foglalkozó tanácsos alkalmazását is. Hozzátette, a beterjesztők Moldova köztársaság településeinek a megsegítésére gondoltak, de a jogszabály által az erdélyi magyar szórvány székelyföldi támogatása is lehetővé válna.
A Székelyföld egy részét, de ugyanakkor szórványvidékeket is magába foglaló Maros megye önkormányzatának elnöke, Péter Ferenc kijelentette: Maros megye eddig a saját belső szórványaival foglalkozott, de úgy látja: "van erőforrás arra", hogy Kovászna és Hargita példáját követve más megyék magyar szórványközösségei számára is segítséget nyújtsanak.
A házigazda Beszterce-Naszód megye RMDSZ-szervezetének elnöke, Décsei Attila arra kérte az RMDSZ parlamenti frakcióit, hogy segítsék a besztercei magyar közösség önálló magyar iskola létrehozására irányuló törekvését. "Minden követ megmozgattunk, és megmozgatunk, de egyedül erre képtelenek vagyunk. Szükségünk van arra, hogy a bukaresti képviselők mutassák az utat" - jelentette ki az elnök.
A magyar szórvány napja alkalmából tartott besztercei rendezvény résztvevői zárónyilatkozatot fogadtak el. A dokumentumban azt javasolták az RMDSZ soron következő kongresszusának, hogy vezesse be a szövetség alapszabályába azt az elvet, amely szerint a szórvány képviselőjének is befutó helyet kell biztosítani az RMDSZ parlamenti választási jelöltlistáján.
Gazda Árpád
(MTI)
2016. november 14.
Imával és könyvvel az iskolákért
Jelképes helyszínen, a Székely Mikó Kollégium falainál gyülekeztek szombaton a tiltakozók Sepsiszentgyörgyön, mintegy ezren vonultak utcára könyvvel a kezükben nemet mondani a magyar iskolák ellehetetlenítésére. A felszólaló lelkészek egybehangzóan fogalmazták meg: hinnünk kell az ima erejében, Isten segítségével legyőzhetőek az ellenünk dolgozó sötét erők.
Pálffy Tibor színművész felvezetőjében röviden vázolta a Marosvásárhelyen a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum körül kialakult helyzetet. Nemcsak a korrupcióellenes ügyészség iskolaigazgató ellen felhozott vádjait ismertette (hivatali hatalommal való folyamatos visszaélés, úgy szolgáltatták vissza az iskolát a katolikus egyháznak, hogy soha nem volt a tulajdonában), de elmondta azt is, hogy az iskolát 1903–1905 között, a mellette álló diákotthont 1908-ban építette az egyház, és az 1948-as államosításig a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium működött benne. Szabó Lajos kanonok-esperes, szentszéki tanácsos szomorúan állapította meg, hogy kilúgozódni látszik a kétezer éves jézusi tanítás életünkből, a szeretet helyett a gyűlölet, erőszak, elnyomás, kizsákmányolás uralja. „A remény hozott ma ide, hogy amit az ember elrontott, amiből kilépni, amit megjavítani sem akar, azt helyreállíthatja a világ igazi ura, az Isten” – mondotta, kiemelve, ahol az emberi szó, okoskodás már nem segíthet, ott megsegíthet az Isten. A közös ima erejét igazolandó, az Ószövetségből, Eszter könyvéből idézett, és kiemelte: „Mi nem valaki vagy valami ellen harcolunk, népünk számára csupán az európai ember jogait kérjük, mi a másét nem igényeljük, de jogos tulajdonunkhoz ragaszkodunk. Nyelvünkkel, hitünkkel, intézményeinkkel nemcsak megmaradásunkat szeretnénk biztosítani, hanem szeretnénk hozzájárulni az egyetemes emberi kultúra, élet kiteljesedéséhez” – hangsúlyozta.
Antal Árpád polgármester felidézte az 1990-es könyves tüntetést, hogy már akkor tudták az utcára vonulók, ha lesz iskola, lesz erdélyi magyar jövő is. „Aki iskoláinkat támadja, világosan azt üzeni, nem akar az erdélyi magyaroknak jövőt ebben az országban”, ezt megakadályozni csak úgy tudjuk, ha betömjük az árkokat, és közösen lépünk fel. Üdvözölte mindhárom magyar párt jelen levő vezetőit, akik bizonyították, ha baj van, félre tudnak tenni minden ellentétet, képesek a közös fellépésre. Az erdélyi magyarságot egy emberi testhez hasonlította: „Kolozsvár a feje, Székelyföld a stabil lába, Partium és Bánság a kezei, a szórvány a szíve, a 3200 településen élő másfél milliónyi magyar ember egy-egy sejt”. „Akkor tudunk közösségként teljes életet élni, ha mindenki jól van, ha egymásra odafigyelünk, ha egymást segítjük.” Úgy véli, ezt a hatalmas erőt mások is észrevették, Székelyföld erősödésének a Mikó-ügy kirobbantásával akartak gátat vetni, majd a székelyföldi vezetők ellen indítottak támadást, „megpróbálták térden lőni a közösséget”, a kolozsvári magyarság felemelkedését a magyar alpolgármester elleni hadjárattal igyekeznek fékezni, Marosvásárhelyen pedig a mostani cirkusszal akarják visszahozni a fekete március romboló hangulatát. Rendkívül fontosnak nevezte, hogy több erdélyi nagyvárosban hasonló megmozdulásokat tartottak: „Kell érezniük Bukarestben, hogy ha szükséges, megmozgatjuk az egész országot, de nem fogjuk engedni, hogy megfélemlítsék közösségünket, hogy ellehetetlenítsék gyermekeink anyanyelvű oktatását.” Antal Árpád szerint kell hinnünk abban, hogy hamarosan ez a sötét korszak is véget ér, „Maradjunk talpon és menjünk előre. Isten óvja Erdélyt, Isten óvja Székelyföldet” – zárta beszédét. A sepsiszentgyörgyi tiltakozáson imát mondtak a történelmi magyar egyházak képviselői: Pap Attila református, Kovács István unitárius és Zelenák József evangélikus lelkész, az egyházak közös tiltakozó kiáltványát Dávid György katolikus plébános olvasta fel. Fellépett a város egyesített kórusa, a régi székely himnuszt Szabó Fruzsina énekelte el, és Reményik Sándor Templom és iskola című versét érdekes performansz formájában adták elő hangfelvételről a három nagy líceum – a Mikes, a Mikó és a Művészeti – diákjai. A rendezvény a himnuszok elékelésével zárult, majd ki-ki átadhatta a magával vitt könyvet, amelyek az iskolák könyvtárait gazdagítják.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Jelképes helyszínen, a Székely Mikó Kollégium falainál gyülekeztek szombaton a tiltakozók Sepsiszentgyörgyön, mintegy ezren vonultak utcára könyvvel a kezükben nemet mondani a magyar iskolák ellehetetlenítésére. A felszólaló lelkészek egybehangzóan fogalmazták meg: hinnünk kell az ima erejében, Isten segítségével legyőzhetőek az ellenünk dolgozó sötét erők.
Pálffy Tibor színművész felvezetőjében röviden vázolta a Marosvásárhelyen a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum körül kialakult helyzetet. Nemcsak a korrupcióellenes ügyészség iskolaigazgató ellen felhozott vádjait ismertette (hivatali hatalommal való folyamatos visszaélés, úgy szolgáltatták vissza az iskolát a katolikus egyháznak, hogy soha nem volt a tulajdonában), de elmondta azt is, hogy az iskolát 1903–1905 között, a mellette álló diákotthont 1908-ban építette az egyház, és az 1948-as államosításig a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium működött benne. Szabó Lajos kanonok-esperes, szentszéki tanácsos szomorúan állapította meg, hogy kilúgozódni látszik a kétezer éves jézusi tanítás életünkből, a szeretet helyett a gyűlölet, erőszak, elnyomás, kizsákmányolás uralja. „A remény hozott ma ide, hogy amit az ember elrontott, amiből kilépni, amit megjavítani sem akar, azt helyreállíthatja a világ igazi ura, az Isten” – mondotta, kiemelve, ahol az emberi szó, okoskodás már nem segíthet, ott megsegíthet az Isten. A közös ima erejét igazolandó, az Ószövetségből, Eszter könyvéből idézett, és kiemelte: „Mi nem valaki vagy valami ellen harcolunk, népünk számára csupán az európai ember jogait kérjük, mi a másét nem igényeljük, de jogos tulajdonunkhoz ragaszkodunk. Nyelvünkkel, hitünkkel, intézményeinkkel nemcsak megmaradásunkat szeretnénk biztosítani, hanem szeretnénk hozzájárulni az egyetemes emberi kultúra, élet kiteljesedéséhez” – hangsúlyozta.
Antal Árpád polgármester felidézte az 1990-es könyves tüntetést, hogy már akkor tudták az utcára vonulók, ha lesz iskola, lesz erdélyi magyar jövő is. „Aki iskoláinkat támadja, világosan azt üzeni, nem akar az erdélyi magyaroknak jövőt ebben az országban”, ezt megakadályozni csak úgy tudjuk, ha betömjük az árkokat, és közösen lépünk fel. Üdvözölte mindhárom magyar párt jelen levő vezetőit, akik bizonyították, ha baj van, félre tudnak tenni minden ellentétet, képesek a közös fellépésre. Az erdélyi magyarságot egy emberi testhez hasonlította: „Kolozsvár a feje, Székelyföld a stabil lába, Partium és Bánság a kezei, a szórvány a szíve, a 3200 településen élő másfél milliónyi magyar ember egy-egy sejt”. „Akkor tudunk közösségként teljes életet élni, ha mindenki jól van, ha egymásra odafigyelünk, ha egymást segítjük.” Úgy véli, ezt a hatalmas erőt mások is észrevették, Székelyföld erősödésének a Mikó-ügy kirobbantásával akartak gátat vetni, majd a székelyföldi vezetők ellen indítottak támadást, „megpróbálták térden lőni a közösséget”, a kolozsvári magyarság felemelkedését a magyar alpolgármester elleni hadjárattal igyekeznek fékezni, Marosvásárhelyen pedig a mostani cirkusszal akarják visszahozni a fekete március romboló hangulatát. Rendkívül fontosnak nevezte, hogy több erdélyi nagyvárosban hasonló megmozdulásokat tartottak: „Kell érezniük Bukarestben, hogy ha szükséges, megmozgatjuk az egész országot, de nem fogjuk engedni, hogy megfélemlítsék közösségünket, hogy ellehetetlenítsék gyermekeink anyanyelvű oktatását.” Antal Árpád szerint kell hinnünk abban, hogy hamarosan ez a sötét korszak is véget ér, „Maradjunk talpon és menjünk előre. Isten óvja Erdélyt, Isten óvja Székelyföldet” – zárta beszédét. A sepsiszentgyörgyi tiltakozáson imát mondtak a történelmi magyar egyházak képviselői: Pap Attila református, Kovács István unitárius és Zelenák József evangélikus lelkész, az egyházak közös tiltakozó kiáltványát Dávid György katolikus plébános olvasta fel. Fellépett a város egyesített kórusa, a régi székely himnuszt Szabó Fruzsina énekelte el, és Reményik Sándor Templom és iskola című versét érdekes performansz formájában adták elő hangfelvételről a három nagy líceum – a Mikes, a Mikó és a Művészeti – diákjai. A rendezvény a himnuszok elékelésével zárult, majd ki-ki átadhatta a magával vitt könyvet, amelyek az iskolák könyvtárait gazdagítják.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 14.
Hitünk, ha lenne
Nem kis veszteség az sem, ha a kommunista államhatalom által a múlt évszázadban elorzott javainkat nem hajlandóak visszaadni. Akkor sem, ha már 26 év eltelt a Ceauşescu-diktatúra bukása óta, úgy sem, hogy ez ügyben elég komoly nemzetközi nyomás is nehezedett Bukarestre.
Ennél még súlyosabb gond, ha a több évtized után mégiscsak, nagy nehezen visszaszolgáltatott ingatlanokat újraállamosítják, e rabláshoz az igazságszolgáltatást használva fegyverként. A Mikó-ügy, a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügye, az előbb csak elakadt, mára már teljesen leállított egyházi restitúció olyan fájdalmas csapás az erdélyi magyar közösség számára, amely ellen nagyon nehéz küzdeni, és amelynek hatását, áldatlan következményeit sokáig kell még elszenvednünk. Ugyancsak érzékenyen érint egyes magyar vezetőink partvonalra állítása legalábbis furcsa ügyészségi eljárások során. A székelyföldi városok polgármesterei, Kolozsvár tevékeny alpolgármestere után Tamási Zsolt József marosvásárhelyi iskolaigazgató meghurcolása pedig azért is oly aggasztó, mert azt jelzi: nem csupán politikusok, önkormányzati vezetők, de munkájukat végző egyszerű emberek is áldozatául eshetnek a korrupcióellenes küzdelem vadhajtásaként folyó tisztogatásnak, obskúrus erők által vezényelt elitcserének.
De a legnagyobb veszteség mégiscsak az, ha e zűrzavaros időkben a reményt, a hitet veszítjük el. A hétvégén Erdély több városában szerveztek tüntetést tiltakozásul a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ellehetetlenítése ellen. A megmozdulások célja a közösség szolidaritásának kinyilvánítása a meghurcolt igazgatóval, a közös fellépésben rejlő erő felmutatása, a hatóságok figyelmének felhívása jogsérelmeinkre. Az ügy fontos, közös, nemes: a magyar oktatásról, jövőnkről van szó. Mégis van hiányérzetünk: Marosvásárhelyen három-négyezren, Sepsiszentgyörgyön ezren voltunk, és e két székelyföldi város számít élenjárónak e tekintetben. Kolozsváron, Nagyváradon, más településeken ennél jóval kevesebben tartották fontosnak utcára vonulni. S bár nem feltétlenül csak a számok a fontosak, hisz olykor alig néhány ember ügybuzgalma és elkötelezettsége is elég a sikerhez, azért nem árt tudatosítanunk: a változáshoz, a biztonságosabb, kiszámíthatóbb, jobb élethez elsősorban elszántságra, hitre van szükségünk. És az bizony már nem a román államhatalom képviselőin, a bukaresti politikusokon, a titkosszolgálatokon, az ügyészeken, hanem kizárólag rajtunk múlik.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nem kis veszteség az sem, ha a kommunista államhatalom által a múlt évszázadban elorzott javainkat nem hajlandóak visszaadni. Akkor sem, ha már 26 év eltelt a Ceauşescu-diktatúra bukása óta, úgy sem, hogy ez ügyben elég komoly nemzetközi nyomás is nehezedett Bukarestre.
Ennél még súlyosabb gond, ha a több évtized után mégiscsak, nagy nehezen visszaszolgáltatott ingatlanokat újraállamosítják, e rabláshoz az igazságszolgáltatást használva fegyverként. A Mikó-ügy, a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügye, az előbb csak elakadt, mára már teljesen leállított egyházi restitúció olyan fájdalmas csapás az erdélyi magyar közösség számára, amely ellen nagyon nehéz küzdeni, és amelynek hatását, áldatlan következményeit sokáig kell még elszenvednünk. Ugyancsak érzékenyen érint egyes magyar vezetőink partvonalra állítása legalábbis furcsa ügyészségi eljárások során. A székelyföldi városok polgármesterei, Kolozsvár tevékeny alpolgármestere után Tamási Zsolt József marosvásárhelyi iskolaigazgató meghurcolása pedig azért is oly aggasztó, mert azt jelzi: nem csupán politikusok, önkormányzati vezetők, de munkájukat végző egyszerű emberek is áldozatául eshetnek a korrupcióellenes küzdelem vadhajtásaként folyó tisztogatásnak, obskúrus erők által vezényelt elitcserének.
De a legnagyobb veszteség mégiscsak az, ha e zűrzavaros időkben a reményt, a hitet veszítjük el. A hétvégén Erdély több városában szerveztek tüntetést tiltakozásul a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ellehetetlenítése ellen. A megmozdulások célja a közösség szolidaritásának kinyilvánítása a meghurcolt igazgatóval, a közös fellépésben rejlő erő felmutatása, a hatóságok figyelmének felhívása jogsérelmeinkre. Az ügy fontos, közös, nemes: a magyar oktatásról, jövőnkről van szó. Mégis van hiányérzetünk: Marosvásárhelyen három-négyezren, Sepsiszentgyörgyön ezren voltunk, és e két székelyföldi város számít élenjárónak e tekintetben. Kolozsváron, Nagyváradon, más településeken ennél jóval kevesebben tartották fontosnak utcára vonulni. S bár nem feltétlenül csak a számok a fontosak, hisz olykor alig néhány ember ügybuzgalma és elkötelezettsége is elég a sikerhez, azért nem árt tudatosítanunk: a változáshoz, a biztonságosabb, kiszámíthatóbb, jobb élethez elsősorban elszántságra, hitre van szükségünk. És az bizony már nem a román államhatalom képviselőin, a bukaresti politikusokon, a titkosszolgálatokon, az ügyészeken, hanem kizárólag rajtunk múlik.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 14.
A tűrőképesség határán
Megtelt a Vár sétány a tiltakozókkal
Több ezren gyűltünk össze november 12-én, szombaton délután az Erdélyi Római Katolikus Státus hívására a marosvásárhelyi Vár sétányon, hogy tiltakozzunk a Római Katolikus Teológiai Líceum létének megkérdőjelezése, dr. Tamási Zsolt-József iskolaigazgató helyzetének koholt vádakkal való ellehetetlenítése, az erdélyi magyar közösségünket ért újabb támadás ellen.
Súlyos okból kényszerültünk az utcára
Az elhangzott beszédekben a csalódás, az elkeseredés, a felháborodás, a türelmetlenség és a kitartásra, összefogásra való ösztönzés hangja szólalt meg. A tiltakozó nagygyűlés résztvevői, az iskola tanári kara és diákjai, erdélyi és helybeli ismert személyiségek és lelkes marosvásárhelyiek Diósi Brigittával énekelték himnuszainkat, majd a Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosával, a Maros-Küküllő Római Katolikus Egyházkerület főesperesével közösen imádkoztak. Oláh Dénes bejelentette, hogy az Erdély nagyvárosaiban szervezett szimpátiatüntetéseken egyszerre hangzik fel a fohász. Az együttérzésről, a közösen vállalt sorsról szólt Nagy László unitárius lelkész imája és áldása is.
"Római katolikus anyaszentegyházunk az igazságot rendszerint nem az utcákon és tereken, hanem a templomaiban és – ha szükséges – a törvényszéken keresi… Nem veheti senki rossz néven, hogy most, amikor az iskolánkat, iskoláinkat veszélyeztetve, legjobb munkatársainkat akadályoztatva látjuk, a törvényesség rendkívüli útját választva, utcára vonulunk" – hangzott el dr. Holló László, a tiltakozást szervező Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány elnökének beszédében.
Az iskola megszűnése maga után vonja az egyezség megszűnését
Történelmi visszatekintésében beszámolt arról, hogy a 401 éves múlttal rendelkező Státus hogyan szolgálta iskoláival a művelődést, az oktatást, a vallásos és erkölcsös nevelést nehéz korok közepette. Hogyan építette fel a magyar kormány és a helyi közösségek támogatásával az egész Erdélyt átfogó korszerű iskolahálózata számára szükséges épületeket, köztük 1905-08 között a marosvásárhelyit is. A magyar katolikus ifjak mellett minden együtt élő nemzet és felekezet gyermekeinek a neveltetését is felvállalta, köztük például a román nemzeti oktatást megalapító Gheorghe Lazarét is. Ezért sem lehet elfogadni, hogy ilyen előzmények után vonják kétségbe némelyek a katolikus egyház jogát, hogy itt és most iskolát működtessen. A Státus Alapítvány tagjai a békesség kedvéért az évek során hallgattak és elhallgattak dolgokat, a megkötött szerződéseket igyekeztek betartani és betartatni a jog eszközével. Most azonban "elérkeztünk tűrőképességünk határára. Ezért vagyunk itt, ezt akarjuk megosztani az ország népével és a világ közvéleményével" – hangsúlyozta a szónok. A következőkben dr. Holló László szóvá tette, hogy a kedvező kezdet után a katolikus egyház elorzott javainak visszaszolgáltatása 2006 után leállt, és jogtalanul elvett kulturális javaikat, történelmi irattárukat az Európai Emberjogi Bíróságon megnyert per ellenére sem szolgáltatják vissza. Két hasznot hozó és négy gimnáziumi épületük visszaszolgáltatását pedig megkérdőjelezik és az újraállamosításukon ügyködnek.
"Azért vagyunk itt, mert a türelmes kompromisszumok útján újraalapított Római Katolikus Teológiai Líceumunk létét vonják kétségbe. Azért vagyunk itt, hogy figyelmeztessünk, a líceumunk ellen irányuló támadások senkinek nem kedveznek, mindenki csak veszíthet. A katolikus líceumunk megszűnése a szerződés alapján automatikusan maga után vonná az egyezség megszűnését, mely az Unirea Főgimnázium számára biztosítja az épület használati jogát" – szögezte le dr. Holló László.
Megoldás sürgősségi rendelettel
Az európai országokat átfogó katolikus oktatás jelentőségét hangoztatva beszélt a marosvásárhelyi iskola helyzetéről, kiváló eredményeiről a szülői közösség nevében Márton Gyöngyvér. Kifejezte a szülők azon óhaját, hogy gyermekeik abban az iskolában fejezzék be tanulmányaikat, ahova önként beiratkoztak vagy jó általánossal felvételt nyertek. "Ha a vizsgálati szervek mégis úgy ítélik meg, hogy nem volt törvényes az iskola alapítása, akkor mi szülők a több mint 400 diák érdekében arra kérjük az illetékes szerveket, hogy sürgősségi rendelettel a megfelelő időpontra visszamenőleg most legalizálják a marosvásásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetét, mert a romániai törvények lehetővé teszik" – fogalmazta meg a felszólítást a szülők képviselője.
Betű vagy lélek
Nagyszerű diákok, fantasztikus, összetartó, segítőkész szülői közösség mellett az iskola pedagógusai a dolgukat szeretnék végezni legjobb tudásuk szerint – fogalmazott Székely Szilárd tanár, aki támogatásukról biztosította dr. Tamási Zsolt-József igazgatót, hiszen jó szándékáról és hozzáértéséről minden kollégája meg van győződve. Abban bízva, hogy kiszolgáltatott helyzetükkel senki nem él vissza, köszönetet mondott mindazoknak, akik Erdély különböző településein együtt éreznek az iskolával, hozzátéve, hogy minden jó szándékú segítséget szívesen fogadnak. A betű öl, a lélek éltet – idézte Pál apostol szavait. Majd felvetette, hogy azok, akik az iskola helyzetét vizsgálják, a holt betűvel kioltják az életet, ha az a betű ellenében létezni mer vagy a lélekhez igazítva az élet szolgálatába állítják a betűt.
Tanulni akarunk a saját iskolánkban!
Reményeik, álmaik megvalósulása nyomán tanulni akarnak a saját önálló iskolájukban, egyenlő állampolgárai lenni az országnak, ahol születtek. Szolidarizálnak Tamási Zsolt-József igazgatójukkal, akitől szeretetet, odaadást, tiszteletet és figyelmet kaptak – hangsúlyozta Kali Edina 12. osztályos diák. Társaival egyetemben, akik a szülőföldjükön látják a jövőt, nem hagyhatják, hogy a szüleik, tanáraik és a közösség vezetői által kivívott jogokat elvegyék, az iskola több mint 400 diákja tanulmányainak érvényességét megkérdőjelezzék. Ehhez kérte a jelenlevők támogatását..
Ne tovább, elég volt!
"…Dühösek vagyunk, mert azokat, akik a törvényt nem tartják be itt, Marosvásárhelyen az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen, senki nem vonja felelősségre, és forr bennünk a harag, mert azt látjuk, hogy akik alkalmazzák a törvényt, azokat megvádolják, megfélemlítik, a kétségbeesésbe kergetik" – fogalmazott Kelemen Hunor, aki a Római Katolikus Státus Közgyűlésének tagjaként szólt a közönséghez, és a "Ne tovább, elég volt!" felkiáltással fejezte be mondandóját.
"Hogyne lennénk dühösek, amikor azt látjuk, hogy a kommunista diktatúra rablását, szabadságfosztását a romániai magyarság ügyének rendezésekor kifogástalan eljárásnak tartják egyesek!" Holott sem az egyház, sem Tamási Zsolt-József, sem a tanfelügyelőség nem rövidített meg senkit. Nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. Ezzel szemben "nacionalista feljelentők, elvakult hivatalnokok erejüket fitogtatva üzenik nekünk, hogy nem fogtok ti magyar iskolát építeni, nem fogtok ti magyarul tanulni…" – tette hozzá. Nemcsak dühösek, csalódottak is vagyunk, mert közel egy évszázada hiába várjuk, hogy az 1918-ban tett ígéreteket haladéktalanul betartsák, és ne tekintsenek másodrendű állampolgárnak ebben az országban, amelyet alkotó, teremtő munkánkkal mi is gazdagítunk. Csalódottak vagyunk, hogy a párbeszéd, egymás kölcsönös tisztelete helyett a múlt árnyai térnek vissza: "államosították a sepsiszentgyörgyi Mikó kollégiumot, közigazgatási, bírósági határozatokkal és ítéletekkel évek óta korlátozzák nemzeti és közösségi szimbólumaink használatát, újraértelmezik a nyelvhasználati törvényt, száműzik a magyar feliratokat a közterekről".
A hitünket mégsem veszítjük el, nem hagyjuk az iskolát, nem fogunk megtorpanni, sem hátrálni. Talpon fogunk maradni, és ha kell, századjára is újrakezdjük menetelésünket az igazságért. Mert hisszük, hogy lehet ez az ország mindannyiunk hazája is, "amelyben a nyelvi, vallási, kulturális sokszínűség érvényesülni tud", és "egyenrangú polgárként senkinek sem kell azzal foglalkoznia, hogy az erőszakszervek előtt folyamatosan az ártatlanságát és lojalitását bizonyítsa"– fogalmazott Kelemen Hunor, aki bejelentette, hogy memorandummal fordulnak az államelnökhöz és a kormányfőhöz.
"Ne hagyjátok a templomot,/ a templomot s az iskolát!/ mondták el a jelenlevők Kilyén Ilkával közösen Reményik Sándor versének első két szakaszát, amit a tiltakozásra érkezőknek kiosztottak.
Tartásból, viselkedésből ezúttal is jelesre vizsgáztak a marosvásárhelyiek, akik a szervezők kérésére egy könyvet vittek magukkal, hogy rendezett, fegyelmezett sorokban felvonulva átadják az iskola könyvtárának. A tüntetés felügyeletére kivezényelt karhatalmi erők viszont, akik látszólag nem tudtak megegyezni az ajánlott útvonalban, "levizsgáztak". Megtörténhet, hogy ezzel a szervezetlenségüket tükröző vagy csupán mímelő gesztussal akarták megbontani a tiltakozás békés jellegét, de a műsorvezető Kilyén Ilka színművésznő találékonysága megmentette a helyzetet. Befejezésképpen arra kérte a résztvevőket, hogy a szónokok számára felállított emelvényre tegyék le a magukkal vitt könyvet, elkerülve ezáltal a felháborodásból eredő esetleges rendbontást.
Megható volt látni, hogy idős emberek legkedvesebb könyvüket vitték el, és adták oda ajándékba. Sokan voltunk szombaton a Vár sétányon, de lehettünk volna többen is.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Megtelt a Vár sétány a tiltakozókkal
Több ezren gyűltünk össze november 12-én, szombaton délután az Erdélyi Római Katolikus Státus hívására a marosvásárhelyi Vár sétányon, hogy tiltakozzunk a Római Katolikus Teológiai Líceum létének megkérdőjelezése, dr. Tamási Zsolt-József iskolaigazgató helyzetének koholt vádakkal való ellehetetlenítése, az erdélyi magyar közösségünket ért újabb támadás ellen.
Súlyos okból kényszerültünk az utcára
Az elhangzott beszédekben a csalódás, az elkeseredés, a felháborodás, a türelmetlenség és a kitartásra, összefogásra való ösztönzés hangja szólalt meg. A tiltakozó nagygyűlés résztvevői, az iskola tanári kara és diákjai, erdélyi és helybeli ismert személyiségek és lelkes marosvásárhelyiek Diósi Brigittával énekelték himnuszainkat, majd a Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosával, a Maros-Küküllő Római Katolikus Egyházkerület főesperesével közösen imádkoztak. Oláh Dénes bejelentette, hogy az Erdély nagyvárosaiban szervezett szimpátiatüntetéseken egyszerre hangzik fel a fohász. Az együttérzésről, a közösen vállalt sorsról szólt Nagy László unitárius lelkész imája és áldása is.
"Római katolikus anyaszentegyházunk az igazságot rendszerint nem az utcákon és tereken, hanem a templomaiban és – ha szükséges – a törvényszéken keresi… Nem veheti senki rossz néven, hogy most, amikor az iskolánkat, iskoláinkat veszélyeztetve, legjobb munkatársainkat akadályoztatva látjuk, a törvényesség rendkívüli útját választva, utcára vonulunk" – hangzott el dr. Holló László, a tiltakozást szervező Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány elnökének beszédében.
Az iskola megszűnése maga után vonja az egyezség megszűnését
Történelmi visszatekintésében beszámolt arról, hogy a 401 éves múlttal rendelkező Státus hogyan szolgálta iskoláival a művelődést, az oktatást, a vallásos és erkölcsös nevelést nehéz korok közepette. Hogyan építette fel a magyar kormány és a helyi közösségek támogatásával az egész Erdélyt átfogó korszerű iskolahálózata számára szükséges épületeket, köztük 1905-08 között a marosvásárhelyit is. A magyar katolikus ifjak mellett minden együtt élő nemzet és felekezet gyermekeinek a neveltetését is felvállalta, köztük például a román nemzeti oktatást megalapító Gheorghe Lazarét is. Ezért sem lehet elfogadni, hogy ilyen előzmények után vonják kétségbe némelyek a katolikus egyház jogát, hogy itt és most iskolát működtessen. A Státus Alapítvány tagjai a békesség kedvéért az évek során hallgattak és elhallgattak dolgokat, a megkötött szerződéseket igyekeztek betartani és betartatni a jog eszközével. Most azonban "elérkeztünk tűrőképességünk határára. Ezért vagyunk itt, ezt akarjuk megosztani az ország népével és a világ közvéleményével" – hangsúlyozta a szónok. A következőkben dr. Holló László szóvá tette, hogy a kedvező kezdet után a katolikus egyház elorzott javainak visszaszolgáltatása 2006 után leállt, és jogtalanul elvett kulturális javaikat, történelmi irattárukat az Európai Emberjogi Bíróságon megnyert per ellenére sem szolgáltatják vissza. Két hasznot hozó és négy gimnáziumi épületük visszaszolgáltatását pedig megkérdőjelezik és az újraállamosításukon ügyködnek.
"Azért vagyunk itt, mert a türelmes kompromisszumok útján újraalapított Római Katolikus Teológiai Líceumunk létét vonják kétségbe. Azért vagyunk itt, hogy figyelmeztessünk, a líceumunk ellen irányuló támadások senkinek nem kedveznek, mindenki csak veszíthet. A katolikus líceumunk megszűnése a szerződés alapján automatikusan maga után vonná az egyezség megszűnését, mely az Unirea Főgimnázium számára biztosítja az épület használati jogát" – szögezte le dr. Holló László.
Megoldás sürgősségi rendelettel
Az európai országokat átfogó katolikus oktatás jelentőségét hangoztatva beszélt a marosvásárhelyi iskola helyzetéről, kiváló eredményeiről a szülői közösség nevében Márton Gyöngyvér. Kifejezte a szülők azon óhaját, hogy gyermekeik abban az iskolában fejezzék be tanulmányaikat, ahova önként beiratkoztak vagy jó általánossal felvételt nyertek. "Ha a vizsgálati szervek mégis úgy ítélik meg, hogy nem volt törvényes az iskola alapítása, akkor mi szülők a több mint 400 diák érdekében arra kérjük az illetékes szerveket, hogy sürgősségi rendelettel a megfelelő időpontra visszamenőleg most legalizálják a marosvásásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetét, mert a romániai törvények lehetővé teszik" – fogalmazta meg a felszólítást a szülők képviselője.
Betű vagy lélek
Nagyszerű diákok, fantasztikus, összetartó, segítőkész szülői közösség mellett az iskola pedagógusai a dolgukat szeretnék végezni legjobb tudásuk szerint – fogalmazott Székely Szilárd tanár, aki támogatásukról biztosította dr. Tamási Zsolt-József igazgatót, hiszen jó szándékáról és hozzáértéséről minden kollégája meg van győződve. Abban bízva, hogy kiszolgáltatott helyzetükkel senki nem él vissza, köszönetet mondott mindazoknak, akik Erdély különböző településein együtt éreznek az iskolával, hozzátéve, hogy minden jó szándékú segítséget szívesen fogadnak. A betű öl, a lélek éltet – idézte Pál apostol szavait. Majd felvetette, hogy azok, akik az iskola helyzetét vizsgálják, a holt betűvel kioltják az életet, ha az a betű ellenében létezni mer vagy a lélekhez igazítva az élet szolgálatába állítják a betűt.
Tanulni akarunk a saját iskolánkban!
Reményeik, álmaik megvalósulása nyomán tanulni akarnak a saját önálló iskolájukban, egyenlő állampolgárai lenni az országnak, ahol születtek. Szolidarizálnak Tamási Zsolt-József igazgatójukkal, akitől szeretetet, odaadást, tiszteletet és figyelmet kaptak – hangsúlyozta Kali Edina 12. osztályos diák. Társaival egyetemben, akik a szülőföldjükön látják a jövőt, nem hagyhatják, hogy a szüleik, tanáraik és a közösség vezetői által kivívott jogokat elvegyék, az iskola több mint 400 diákja tanulmányainak érvényességét megkérdőjelezzék. Ehhez kérte a jelenlevők támogatását..
Ne tovább, elég volt!
"…Dühösek vagyunk, mert azokat, akik a törvényt nem tartják be itt, Marosvásárhelyen az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen, senki nem vonja felelősségre, és forr bennünk a harag, mert azt látjuk, hogy akik alkalmazzák a törvényt, azokat megvádolják, megfélemlítik, a kétségbeesésbe kergetik" – fogalmazott Kelemen Hunor, aki a Római Katolikus Státus Közgyűlésének tagjaként szólt a közönséghez, és a "Ne tovább, elég volt!" felkiáltással fejezte be mondandóját.
"Hogyne lennénk dühösek, amikor azt látjuk, hogy a kommunista diktatúra rablását, szabadságfosztását a romániai magyarság ügyének rendezésekor kifogástalan eljárásnak tartják egyesek!" Holott sem az egyház, sem Tamási Zsolt-József, sem a tanfelügyelőség nem rövidített meg senkit. Nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. Ezzel szemben "nacionalista feljelentők, elvakult hivatalnokok erejüket fitogtatva üzenik nekünk, hogy nem fogtok ti magyar iskolát építeni, nem fogtok ti magyarul tanulni…" – tette hozzá. Nemcsak dühösek, csalódottak is vagyunk, mert közel egy évszázada hiába várjuk, hogy az 1918-ban tett ígéreteket haladéktalanul betartsák, és ne tekintsenek másodrendű állampolgárnak ebben az országban, amelyet alkotó, teremtő munkánkkal mi is gazdagítunk. Csalódottak vagyunk, hogy a párbeszéd, egymás kölcsönös tisztelete helyett a múlt árnyai térnek vissza: "államosították a sepsiszentgyörgyi Mikó kollégiumot, közigazgatási, bírósági határozatokkal és ítéletekkel évek óta korlátozzák nemzeti és közösségi szimbólumaink használatát, újraértelmezik a nyelvhasználati törvényt, száműzik a magyar feliratokat a közterekről".
A hitünket mégsem veszítjük el, nem hagyjuk az iskolát, nem fogunk megtorpanni, sem hátrálni. Talpon fogunk maradni, és ha kell, századjára is újrakezdjük menetelésünket az igazságért. Mert hisszük, hogy lehet ez az ország mindannyiunk hazája is, "amelyben a nyelvi, vallási, kulturális sokszínűség érvényesülni tud", és "egyenrangú polgárként senkinek sem kell azzal foglalkoznia, hogy az erőszakszervek előtt folyamatosan az ártatlanságát és lojalitását bizonyítsa"– fogalmazott Kelemen Hunor, aki bejelentette, hogy memorandummal fordulnak az államelnökhöz és a kormányfőhöz.
"Ne hagyjátok a templomot,/ a templomot s az iskolát!/ mondták el a jelenlevők Kilyén Ilkával közösen Reményik Sándor versének első két szakaszát, amit a tiltakozásra érkezőknek kiosztottak.
Tartásból, viselkedésből ezúttal is jelesre vizsgáztak a marosvásárhelyiek, akik a szervezők kérésére egy könyvet vittek magukkal, hogy rendezett, fegyelmezett sorokban felvonulva átadják az iskola könyvtárának. A tüntetés felügyeletére kivezényelt karhatalmi erők viszont, akik látszólag nem tudtak megegyezni az ajánlott útvonalban, "levizsgáztak". Megtörténhet, hogy ezzel a szervezetlenségüket tükröző vagy csupán mímelő gesztussal akarták megbontani a tiltakozás békés jellegét, de a műsorvezető Kilyén Ilka színművésznő találékonysága megmentette a helyzetet. Befejezésképpen arra kérte a résztvevőket, hogy a szónokok számára felállított emelvényre tegyék le a magukkal vitt könyvet, elkerülve ezáltal a felháborodásból eredő esetleges rendbontást.
Megható volt látni, hogy idős emberek legkedvesebb könyvüket vitték el, és adták oda ajándékba. Sokan voltunk szombaton a Vár sétányon, de lehettünk volna többen is.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 14.
Több városban is tüntettek a magyar iskolákért
Nemcsak Marosvásárhelyen, hanem Kolozsváron, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben is tüntettek szombaton délután a marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum és a magyar nyelvű egyházi iskolák védelmében.
Több helyszínen is felolvasták azt a petíciót, amelyben az erdélyi magyar történelmi egyházak kijelentették: a marosvásárhelyi katolikus líceum elleni ügyészségi eljárás után úgy érzik, hogy Erdély valamennyi magyar iskolája veszélybe került.
A kolozsvári tiltakozáson a Mátyás-szoborcsoport elé gyűlt mint-egy félezer tiltakozó előtt Kovács Sándor római katolikus főesperes kijelentette: nem szeretné, ha az iskolaügy etnikumközi vitává alakulna. "Ne féljünk azoktól, akik a testet ugyan megölhetik, életünket ugyan megnehezíthetik, de a lélek fölött nincs hatalmuk" – jelentette ki a főesperes.
A kolozsvári tiltakozáson felszólaló Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közép-erdélyi alelnöke arról beszélt, hogy egykor azt remélték: a szövetségnek egyre kevesebb dolga lesz az érdekvédelemben, és egyre több az oktatás szakmai kérdéseiben. Csalódottan állapította meg, hogy továbbra is szükség van az érdekvédelemre.
A diákság, valamint a református, az evangélikus és az unitárius egyház nevében szólók után a tiltakozók közösen mondták el Reményik Sándor Templom és iskola című versét, melynek minden szakasza azzal a felszólítással végződik: Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!
A résztvevők közül sokan könyvvel és gyertyával a kezükben hallgatták végig a szónoklatokat, énekelték el a magyar himnuszt, a könyveket pedig – a szervező Római Katolikus Státus Alapítvány felhívásának megfelelően – a marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum alakuló könyvtárának ajándékozták. (MTI)
Népújság (Marosvásárhely)
Nemcsak Marosvásárhelyen, hanem Kolozsváron, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben is tüntettek szombaton délután a marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum és a magyar nyelvű egyházi iskolák védelmében.
Több helyszínen is felolvasták azt a petíciót, amelyben az erdélyi magyar történelmi egyházak kijelentették: a marosvásárhelyi katolikus líceum elleni ügyészségi eljárás után úgy érzik, hogy Erdély valamennyi magyar iskolája veszélybe került.
A kolozsvári tiltakozáson a Mátyás-szoborcsoport elé gyűlt mint-egy félezer tiltakozó előtt Kovács Sándor római katolikus főesperes kijelentette: nem szeretné, ha az iskolaügy etnikumközi vitává alakulna. "Ne féljünk azoktól, akik a testet ugyan megölhetik, életünket ugyan megnehezíthetik, de a lélek fölött nincs hatalmuk" – jelentette ki a főesperes.
A kolozsvári tiltakozáson felszólaló Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közép-erdélyi alelnöke arról beszélt, hogy egykor azt remélték: a szövetségnek egyre kevesebb dolga lesz az érdekvédelemben, és egyre több az oktatás szakmai kérdéseiben. Csalódottan állapította meg, hogy továbbra is szükség van az érdekvédelemre.
A diákság, valamint a református, az evangélikus és az unitárius egyház nevében szólók után a tiltakozók közösen mondták el Reményik Sándor Templom és iskola című versét, melynek minden szakasza azzal a felszólítással végződik: Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!
A résztvevők közül sokan könyvvel és gyertyával a kezükben hallgatták végig a szónoklatokat, énekelték el a magyar himnuszt, a könyveket pedig – a szervező Római Katolikus Státus Alapítvány felhívásának megfelelően – a marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum alakuló könyvtárának ajándékozták. (MTI)
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 14.
"Ennek a vásárnak lelke van"
Kiadók, könyvterjesztők szemével
Az elmúlt négy nap az olvasás, a szép könyv mámorában telt Marosvásárhelyen. Kisgyermekes családok, diákcsapatok, középkorú és idősebb párok, társaságok lakták be a Nemzeti Színház tereit, ahol kapunyitástól zárásig kitartott a kultúra vonzásában összetalálkozók összetéveszthetetlen moraja.
Szombat délutáni körsétánkon arra kértük a standok mögött állókat – kiadók, könyvkereskedések illetékeseit és az árusításba besegítő fiatalokat –, értékeljék az idei vásárt, illetve árulják el azt is, melyek voltak az idén a legkeresettebb kiadványok.
A marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó standjánál a szinte egy percig sem pihenő, folyamatosan könyveket ajánló, mutató kereskedő, Biblia Anna szerint a tavalyinál nagyobb volt a vásárlói forgalom. A gyermekek körében Keri Smith Nyírd ki ezt a naplót című interaktív könyve volt az idei kedvenc, a felnőtt vásárlók leginkább Nyáry Krisztián Festői szerelmek című új alkotását keresték. De a kétlejes kifestős könyvtől a 99 lejes vagy száz lej fölötti szépirodalmi művekig és ismeretterjesztő kötetekig mindenre volt kereslet – tette hozzá a kereskedő.
Tudatosan vásárló gyermekek
A marosvásárhelyi szülők körében igen népszerű Kulcslyuk könyvesbolt standjánál Kádár Annamária új könyvéből, a Lilla és Tündérbogyóból vitték el a legtöbbet. Sokan karácsonyi ajándékként 100–200 lejért két-három könyvet is vásároltak, a forgalom azonban kicsit mintha gyengébb lett volna a múlt évinél – vélte a színes, tetszetős kiadványokat kínáló Fekete Enikő.
– Az idei volt az eddigi legjobb vásár – mondta Nyulas Ágnes, a szintén gyermekkönyveiről ismert szentendrei Cerkabella Könyvkiadó vezetője.
– Fantasztikus élmény látni azt a sok gyermeket, akik a hónapokig gyűjtögetett zsebpénzüket elhozták ide, és tudatosan, megfontoltan vásároltak. Főleg a 8–14 évesek, de a nagyobbak is szép számban jöttek. Sok volt a visszatérő kis könyvbarát, akik a korai években megvásárolt sorozatok folytatását, például Kertész Erzsébet könyveit vagy a Méhes György-sorozat új kiadványait keresték. A kezdő olvasók számára a svéd sorozatunk bizonyult igen népszerűnek – tette hozzá a kiadó vezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy átlagosan két könyvet választottak a gyermekek, és, bár a statisztikák szerint a lányok többet olvasnak a fiúknál, itteni tapasztalatai ezt nem támasztották alá.
A székelyudvarhelyi Kápolnási Antikvár Könyvkereskedés termékeit kínáló Kápolnási Zsolt szintén a gyermeklátogatókra hívta fel a figyelmünket.
– Nincs még egy olyan könyvvásár Erdélyben, ahova diákcsapatok, V–VIII. osztályos gyermekek magukban vagy az osztályukkal érkezzenek, és vásároljanak is – szögezte le, aztán azt is elárulta, hogy idén a tavalyinál nagyobb felületen helyezhette el termékeit, és ez kedvezően hatott a keresletre. Leginkább a meséskönyveket keresték vásárlói, de a történelmi és gyógynövényes kiadványoknak is volt keletje – mondta, majd azt is kifejtette, tapasztalatai szerint az antikváriumoknak van jövőjük, a jó könyvre ugyanis mindig van kereslet, pláne, ha az ára is kedvező.
– Az idei vásáron a 20 lejes ár számított határesetnek, ha ennél kevesebbe került, hamar elment a könyv, 25-30 lejnél viszont már volt, aki tétovázott. Legtöbb ötven lejt költöttek el a standomnál a vásárlók – tette hozzá Kápolnási Zsolt.
A kolozsvári Kriterion Könyvkiadó standjánál Vincze József könyvterjesztőt kérdeztük.
– Nagyjából olyan a mozgás, mint tavaly. Inkább gyermekkönyveket kerestek a látogatók, de a történelmi témájú kötetek, a 101 vers sorozatból pedig a Marosvásárhelyről szóló antológia is sokakat érdekelt. Természetesen az öt lejért kínált könyvekre is volt kereslet – mondta Vincze József, majd azt is megjegyezte, hogy más könyvvásároknál hangulatában is jobb a marosvásárhelyi, illetve az is fontos szempont, hogy a hasonló rendezvényektől eltérően nem a szabadban zajlik, így nincs kiszolgáltatva az időjárás változásainak.
A sepsiszentgyörgyi Cartographia térképei és más földrajzi tematikájú kiadványai évről évre egyedi színfoltot hoznak a könyvvásár forgatagába. Huszadik alkalommal vesznek részt a könyvünnepen – tudtuk meg Mike Gábortól, a Cartographia vezetőjétől, aki azt is elárulta, hogy sehol máshol nem tapasztalta, hogy pedagógusok egész osztályokkal érkezzenek a rendezvényre.
– Évente mindössze tíz új kiadványunk van, és aki rendszeresen jár ide, azonnal észreveszi, mi az újdonság. Most éppen a Földrajzi világatlasz, amely iránt volt is kereslet, akárcsak az irodalomtörténeti és történelmi atlaszunk iránt… Igaz, nyáron Bukarestben nagyobbak az eladási mutatók, ide mégis szívesebben jövünk. Ez a könyvvásár ugyanis nemcsak a pénzről szól, ennek a vásárnak lelke van. Már ezért megéri eljönni.
"Aki ad magára, itt van"
Mint az már a szombat esti záróünnepség előtt nyilvánosságra került, az idei Szép Könyv díjat a Bookart Kiadó két kiadványa, a gyermekkönyvek közül Fekete Vince Ahonnan a nagy-nagy kékség című kötete, a szépirodalmi könyvek kategóriájában pedig Márton Evelin Szalamandrák éjszakái című műve kapta. Hajdú Árontól, a kiadó vezetőjétől megtudtuk, hogy a két díjnyertes könyvből vásároltak a legtöbbet a látogatók. Ami a kínálat többi részét illeti, a gyermekkönyvek előnyt élveztek, de verseskötetekre is volt igény, a felnőtteknek szóló kiadványok terén azonban a rövidpróza volt a nyerő.
– A vásárlókedvet az ilyenkor szinte minden standnál megtalálható árkedvezmények is befolyásolják – tette hozzá a kiadó vezetője, majd annak kapcsán, hogy megéri-e eljönni a marosvásárhelyi könyvvásárra, így fogalmazott:
– Ez nemcsak az eladásról, hanem a láthatóvá válásról is szól. Aki ad magára, itt van.
Hajdú Áron ugyanakkor úgy vélte, 22 év alatt a vásár kinőtte a színház előterét, és annak, hogy a szorosan egymás mellett sorakozó standok között alig lehet közlekedni, a vásárlók látják a kárát.
– Tágasabb, szellősebb térre lenne szükség. Nem hiszem, hogy azok a marosvásárhelyiek, akik több mint két évtizede látogatják ezt a rendezvényt, ne mennének el az új helyszínre is – tette hozzá a kiadó vezetője.
Idén még többen
A könyvvásár társszervezőjének, a Marosvásárhelyi Kulturális Központnak a vezetőjét, Szepessy Elődöt is megkértük, hogy értékelje az idei rendezvénysorozatot.
– Úgy tapasztaltam, hogy ezúttal még többen vettek részt a könyvünnepen, mint a korai években. Ezt igazolja az is, hogy a legtöbb párhuzamosan zajló rendezvény is telt házas volt. A korábbi évek visszajelzései után még inkább odafigyeltünk arra, hogy a meghívott írók, költők ne csak pár órára találkozzanak olvasóikkal, hanem a vásár minden napján jelen legyenek. Ami az eladásokat illeti, végső kiértékelést csak a vásár utáni napokban végzünk, de a legtöbb kiadó, könyvterjesztő már csütörtökön pozitívan nyilatkozott a keresletről. A jövőbeli tervek kapcsán a hely szűkössége az, amin változtatni kellene. A Nemzeti Színháznak több szempontból is nagyon jó a funkcionalitása, egyrészt a városközpontban található, ugyanakkor több előadóterme is van, ezért ragaszkodunk ehhez a helyszínhez. Ugyanakkor viszont jó lenne, ha a korszerű európai városokhoz hasonlóan Marosvásárhelynek is lenne egy olyan többfunkciós létesítménye, amelyet ilyen rendezvényeken kényelmesebben belakhatna a kultúrabarát közönség – vélte Szepessy Előd.
Káli Király Istvánt, a Romániai Magyar Könyves Céh vezetőjét arra kértük, egyetlen mondatban foglalja össze idei könyvünnepi tapasztalatát.
– Ez még mindig maga a csoda – válaszolta a főszervező.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Kiadók, könyvterjesztők szemével
Az elmúlt négy nap az olvasás, a szép könyv mámorában telt Marosvásárhelyen. Kisgyermekes családok, diákcsapatok, középkorú és idősebb párok, társaságok lakták be a Nemzeti Színház tereit, ahol kapunyitástól zárásig kitartott a kultúra vonzásában összetalálkozók összetéveszthetetlen moraja.
Szombat délutáni körsétánkon arra kértük a standok mögött állókat – kiadók, könyvkereskedések illetékeseit és az árusításba besegítő fiatalokat –, értékeljék az idei vásárt, illetve árulják el azt is, melyek voltak az idén a legkeresettebb kiadványok.
A marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó standjánál a szinte egy percig sem pihenő, folyamatosan könyveket ajánló, mutató kereskedő, Biblia Anna szerint a tavalyinál nagyobb volt a vásárlói forgalom. A gyermekek körében Keri Smith Nyírd ki ezt a naplót című interaktív könyve volt az idei kedvenc, a felnőtt vásárlók leginkább Nyáry Krisztián Festői szerelmek című új alkotását keresték. De a kétlejes kifestős könyvtől a 99 lejes vagy száz lej fölötti szépirodalmi művekig és ismeretterjesztő kötetekig mindenre volt kereslet – tette hozzá a kereskedő.
Tudatosan vásárló gyermekek
A marosvásárhelyi szülők körében igen népszerű Kulcslyuk könyvesbolt standjánál Kádár Annamária új könyvéből, a Lilla és Tündérbogyóból vitték el a legtöbbet. Sokan karácsonyi ajándékként 100–200 lejért két-három könyvet is vásároltak, a forgalom azonban kicsit mintha gyengébb lett volna a múlt évinél – vélte a színes, tetszetős kiadványokat kínáló Fekete Enikő.
– Az idei volt az eddigi legjobb vásár – mondta Nyulas Ágnes, a szintén gyermekkönyveiről ismert szentendrei Cerkabella Könyvkiadó vezetője.
– Fantasztikus élmény látni azt a sok gyermeket, akik a hónapokig gyűjtögetett zsebpénzüket elhozták ide, és tudatosan, megfontoltan vásároltak. Főleg a 8–14 évesek, de a nagyobbak is szép számban jöttek. Sok volt a visszatérő kis könyvbarát, akik a korai években megvásárolt sorozatok folytatását, például Kertész Erzsébet könyveit vagy a Méhes György-sorozat új kiadványait keresték. A kezdő olvasók számára a svéd sorozatunk bizonyult igen népszerűnek – tette hozzá a kiadó vezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy átlagosan két könyvet választottak a gyermekek, és, bár a statisztikák szerint a lányok többet olvasnak a fiúknál, itteni tapasztalatai ezt nem támasztották alá.
A székelyudvarhelyi Kápolnási Antikvár Könyvkereskedés termékeit kínáló Kápolnási Zsolt szintén a gyermeklátogatókra hívta fel a figyelmünket.
– Nincs még egy olyan könyvvásár Erdélyben, ahova diákcsapatok, V–VIII. osztályos gyermekek magukban vagy az osztályukkal érkezzenek, és vásároljanak is – szögezte le, aztán azt is elárulta, hogy idén a tavalyinál nagyobb felületen helyezhette el termékeit, és ez kedvezően hatott a keresletre. Leginkább a meséskönyveket keresték vásárlói, de a történelmi és gyógynövényes kiadványoknak is volt keletje – mondta, majd azt is kifejtette, tapasztalatai szerint az antikváriumoknak van jövőjük, a jó könyvre ugyanis mindig van kereslet, pláne, ha az ára is kedvező.
– Az idei vásáron a 20 lejes ár számított határesetnek, ha ennél kevesebbe került, hamar elment a könyv, 25-30 lejnél viszont már volt, aki tétovázott. Legtöbb ötven lejt költöttek el a standomnál a vásárlók – tette hozzá Kápolnási Zsolt.
A kolozsvári Kriterion Könyvkiadó standjánál Vincze József könyvterjesztőt kérdeztük.
– Nagyjából olyan a mozgás, mint tavaly. Inkább gyermekkönyveket kerestek a látogatók, de a történelmi témájú kötetek, a 101 vers sorozatból pedig a Marosvásárhelyről szóló antológia is sokakat érdekelt. Természetesen az öt lejért kínált könyvekre is volt kereslet – mondta Vincze József, majd azt is megjegyezte, hogy más könyvvásároknál hangulatában is jobb a marosvásárhelyi, illetve az is fontos szempont, hogy a hasonló rendezvényektől eltérően nem a szabadban zajlik, így nincs kiszolgáltatva az időjárás változásainak.
A sepsiszentgyörgyi Cartographia térképei és más földrajzi tematikájú kiadványai évről évre egyedi színfoltot hoznak a könyvvásár forgatagába. Huszadik alkalommal vesznek részt a könyvünnepen – tudtuk meg Mike Gábortól, a Cartographia vezetőjétől, aki azt is elárulta, hogy sehol máshol nem tapasztalta, hogy pedagógusok egész osztályokkal érkezzenek a rendezvényre.
– Évente mindössze tíz új kiadványunk van, és aki rendszeresen jár ide, azonnal észreveszi, mi az újdonság. Most éppen a Földrajzi világatlasz, amely iránt volt is kereslet, akárcsak az irodalomtörténeti és történelmi atlaszunk iránt… Igaz, nyáron Bukarestben nagyobbak az eladási mutatók, ide mégis szívesebben jövünk. Ez a könyvvásár ugyanis nemcsak a pénzről szól, ennek a vásárnak lelke van. Már ezért megéri eljönni.
"Aki ad magára, itt van"
Mint az már a szombat esti záróünnepség előtt nyilvánosságra került, az idei Szép Könyv díjat a Bookart Kiadó két kiadványa, a gyermekkönyvek közül Fekete Vince Ahonnan a nagy-nagy kékség című kötete, a szépirodalmi könyvek kategóriájában pedig Márton Evelin Szalamandrák éjszakái című műve kapta. Hajdú Árontól, a kiadó vezetőjétől megtudtuk, hogy a két díjnyertes könyvből vásároltak a legtöbbet a látogatók. Ami a kínálat többi részét illeti, a gyermekkönyvek előnyt élveztek, de verseskötetekre is volt igény, a felnőtteknek szóló kiadványok terén azonban a rövidpróza volt a nyerő.
– A vásárlókedvet az ilyenkor szinte minden standnál megtalálható árkedvezmények is befolyásolják – tette hozzá a kiadó vezetője, majd annak kapcsán, hogy megéri-e eljönni a marosvásárhelyi könyvvásárra, így fogalmazott:
– Ez nemcsak az eladásról, hanem a láthatóvá válásról is szól. Aki ad magára, itt van.
Hajdú Áron ugyanakkor úgy vélte, 22 év alatt a vásár kinőtte a színház előterét, és annak, hogy a szorosan egymás mellett sorakozó standok között alig lehet közlekedni, a vásárlók látják a kárát.
– Tágasabb, szellősebb térre lenne szükség. Nem hiszem, hogy azok a marosvásárhelyiek, akik több mint két évtizede látogatják ezt a rendezvényt, ne mennének el az új helyszínre is – tette hozzá a kiadó vezetője.
Idén még többen
A könyvvásár társszervezőjének, a Marosvásárhelyi Kulturális Központnak a vezetőjét, Szepessy Elődöt is megkértük, hogy értékelje az idei rendezvénysorozatot.
– Úgy tapasztaltam, hogy ezúttal még többen vettek részt a könyvünnepen, mint a korai években. Ezt igazolja az is, hogy a legtöbb párhuzamosan zajló rendezvény is telt házas volt. A korábbi évek visszajelzései után még inkább odafigyeltünk arra, hogy a meghívott írók, költők ne csak pár órára találkozzanak olvasóikkal, hanem a vásár minden napján jelen legyenek. Ami az eladásokat illeti, végső kiértékelést csak a vásár utáni napokban végzünk, de a legtöbb kiadó, könyvterjesztő már csütörtökön pozitívan nyilatkozott a keresletről. A jövőbeli tervek kapcsán a hely szűkössége az, amin változtatni kellene. A Nemzeti Színháznak több szempontból is nagyon jó a funkcionalitása, egyrészt a városközpontban található, ugyanakkor több előadóterme is van, ezért ragaszkodunk ehhez a helyszínhez. Ugyanakkor viszont jó lenne, ha a korszerű európai városokhoz hasonlóan Marosvásárhelynek is lenne egy olyan többfunkciós létesítménye, amelyet ilyen rendezvényeken kényelmesebben belakhatna a kultúrabarát közönség – vélte Szepessy Előd.
Káli Király Istvánt, a Romániai Magyar Könyves Céh vezetőjét arra kértük, egyetlen mondatban foglalja össze idei könyvünnepi tapasztalatát.
– Ez még mindig maga a csoda – válaszolta a főszervező.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 14.
A közmédia tematikus napja november 15-én
A megmaradásért, szórványban
A közmédia november 15-én a magyar szórvány napján emlékezik meg kisebbségben élő honfitársairól. A tematikus összeállításban televíziós és rádiós műsorok hívják fel a figyelmet a szórványmagyarság sorsára.
November 15-éről, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának napjáról 2015 óta – a magyar parlament döntése értelmében – a magyar szórvány napjaként emlékezünk meg. A magyar közmédia méltó módon foglalkozik a magyarságukat híven őrzőkkel.
A műsorfolyamot a Magyarság Házából a Duna nyitja meg (13.55), majd a Duna Worldön folytatódik a tematikus nap (14.20). Az esti Duna World-adás 20 órakor kezdődik, a Duna összefoglalóját pedig éjfél után, 0.15 órakor láthatják a nézők. A műsorvezető-választásnál immár hagyománnyá vált Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának meghívása, partnere a Duna Televízió egyik alapító-műsorvezetője, Kalocsai Andrea.
A gazdag kínálat szereplői életükkel és munkásságukkal kötődnek szorosan a kisebbségben élőkhöz. Petrás Mária Prima Primissima- és Magyar Örökség díjas népdalénekes, keramikus otthon fogadja a stábot, és menyei segítségével kalauzolja el a nézőket a csángó gasztronómia rejtelmeibe. Sebestyén István bukovinai székely népművész mesével mutatkozik be, s arról is beszél, hogy a népmesék hogyan szolgálták a magyarságtudat erősítését. Ide kapcsolódik Mákos Izolda, aki olyan népi játékokra hívja fel a figyelmet, amelyek nagyszerűen fejlesztik a gyermekek találékonyságát és ügyességét.
A zene sem hiányozhat az összeállításból, Ladányi Ferenc, a gyimesi és moldvai hangszerek kiváló ismerője két népi hangszert, az ütőgardont és a furulyát mutatja be. Egy más zenei világba kalauzol el Nyerges Attila, az Ismerős Arcok zenekar egyik alapítója. Az együttes Nélküled című száma az egész Kárpát-medencében egy csapásra ismertté vált.
A Határok nélkül, a Kossuth rádió nemzetpolitikai műsora az egész adását a jeles napnak szenteli (19.30).
A filmkínálatból kiemelkedik a Csángók dokumentumfilm, amely roman- tikától és illúzióktól mentesen tárja fel a népcsoport életét (Duna World 16.35). Az Ábel a rengetegben film története Tamási Áron egyedülálló világát idézi, és az ember és a természet, valamint az emberek kapcsolatát fogalmazza meg balladába illő képekben
(Duna World 18.15).
Népújság (Marosvásárhely)
A megmaradásért, szórványban
A közmédia november 15-én a magyar szórvány napján emlékezik meg kisebbségben élő honfitársairól. A tematikus összeállításban televíziós és rádiós műsorok hívják fel a figyelmet a szórványmagyarság sorsára.
November 15-éről, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának napjáról 2015 óta – a magyar parlament döntése értelmében – a magyar szórvány napjaként emlékezünk meg. A magyar közmédia méltó módon foglalkozik a magyarságukat híven őrzőkkel.
A műsorfolyamot a Magyarság Házából a Duna nyitja meg (13.55), majd a Duna Worldön folytatódik a tematikus nap (14.20). Az esti Duna World-adás 20 órakor kezdődik, a Duna összefoglalóját pedig éjfél után, 0.15 órakor láthatják a nézők. A műsorvezető-választásnál immár hagyománnyá vált Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának meghívása, partnere a Duna Televízió egyik alapító-műsorvezetője, Kalocsai Andrea.
A gazdag kínálat szereplői életükkel és munkásságukkal kötődnek szorosan a kisebbségben élőkhöz. Petrás Mária Prima Primissima- és Magyar Örökség díjas népdalénekes, keramikus otthon fogadja a stábot, és menyei segítségével kalauzolja el a nézőket a csángó gasztronómia rejtelmeibe. Sebestyén István bukovinai székely népművész mesével mutatkozik be, s arról is beszél, hogy a népmesék hogyan szolgálták a magyarságtudat erősítését. Ide kapcsolódik Mákos Izolda, aki olyan népi játékokra hívja fel a figyelmet, amelyek nagyszerűen fejlesztik a gyermekek találékonyságát és ügyességét.
A zene sem hiányozhat az összeállításból, Ladányi Ferenc, a gyimesi és moldvai hangszerek kiváló ismerője két népi hangszert, az ütőgardont és a furulyát mutatja be. Egy más zenei világba kalauzol el Nyerges Attila, az Ismerős Arcok zenekar egyik alapítója. Az együttes Nélküled című száma az egész Kárpát-medencében egy csapásra ismertté vált.
A Határok nélkül, a Kossuth rádió nemzetpolitikai műsora az egész adását a jeles napnak szenteli (19.30).
A filmkínálatból kiemelkedik a Csángók dokumentumfilm, amely roman- tikától és illúzióktól mentesen tárja fel a népcsoport életét (Duna World 16.35). Az Ábel a rengetegben film története Tamási Áron egyedülálló világát idézi, és az ember és a természet, valamint az emberek kapcsolatát fogalmazza meg balladába illő képekben
(Duna World 18.15).
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 14.
Az Örökségünk őrei-kezdeményezés a szórvány cselekvési terv egyik sikere
Az RMDSZ 2016-ban konkrét, megvalósítható és számon kérhető alapokra helyezte a 2011-ben kidolgozott, tavaly novemberben új irányelvekkel kiegészített szórvány cselekvési tervét – ismertette november 12-én, szombaton Nagyenyeden Hegedüs Csilla. A kultúráért felelős ügyvezető alelnök, Kolozs megye parlamenti képviselőjelöltje részt vett azon a tanácskozáson, amelyet második alkalommal szervezett meg a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, s amelynek témaköre a szórvány sajtó helyzete köré épült.
Beszédében kiemelte: „a Szövetség számára a minden magyar számít nemcsak egy lélekmelengető szép kifejezés, hanem a nap mint nap megélt valóság. Ezért teljesen természetes, hogy nemzetstratégiáról kell beszélni a szórványban, hiszen az itt élő magyar emberek sokszor többet tesznek azért, hogy megtartsák nemzeti identitásukat, mint azok, akik számára magyarságuk megélése sokkal kevesebb akadályba ütközik, hisz kézügyben van számukra a magyar kultúra, a magyar oktatás, a magyar sajtó, és anyanyelvükön élik meg mindennapjaikat.”
Az ügyvezető alelnök előadásában a Szövetség szórvány cselekvési tervét ismertette. Rámutatott: a 2011. november 12-i, dévai Magyar Szórvány Napján elfogadott Zárónyilatkozat kimondja: „a magyar szórványok kérdése társadalmunk egyik legfontosabb ügye, ezért helyzetüknek javítása, nemzeti identitásuk megőrzése össztársadalmi odafigyelést, összefogást, cselekvést igényel.” Erre reflektálva kiemelte: az új irányelvekkel kiegészített cselekvési terv is ennek szellemében készült el. Négy nagy területre összpontosítva fogalmaz meg konkrét feladatokat: kultúra és társadalomszervezés, oktatáspolitika, ifjúság, valamint sajtó.
Az új cselekvési tervet az újratervezés jegyében széleskörű konzultációval dolgozták ki, amelyhez hozzájárultak az RMDSZ megyei szervezetei, civil szervezetek, pedagógusok, ifjúsági szervezeteket, de egyéni hozzászólások, tanácsok is érkeztek.
Hegedüs Csilla az új terv két különböző programtípusáról elmondta: a sikeres közösségépítő rendezvényeket továbbviszik, ugyanakkor az új programok között kiemelt helyet szánnak a minőségi magyar oktatás kiterjesztésének, a magyar közösségi terek kialakításának, a tartalmas ifjúsági programoknak, a magyar házak hálózatba szervezésének. A Szövetség beiskolázási kampánya, amely továbbra is kiemelt társadalomszervezési tevékenységként szerepel terveiben, idén tavasszal újra nagy hangsúlyt kapott az RMDSZ-ben.
A következő években kiemelt figyelmet fordítanak a nagyvárosi szórványra, mert ott a legnagyobb az identitásvesztés, a lemorzsolódás. Erről átfogó, pragmatikus programcsomagot is kidolgoznak majd.
„A szórványban működő magyar nyelvű nyomtatott sajtó támogatását is fontosnak tekinti a Szövetség, ezért a kiadványok megtartására és fenntartására anyagi alapokat különítünk el, felkaroljuk azokat a kezdeményezéseket, amelyek a szórványközösségek sajtótermékekkel való ellátását biztosíthatják” – részletezte Hegedüs Csilla.
Az ügyvezető alelnök sikertörténetnek nevezte az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű kezdeményezést, amely ez idáig 1500 fiatalt és pedagógust mozgatott meg a nyolc szórvány megyében, és tudatosította a résztvevő diákokban az épített örökség jelentőségét, ennek a kultúra megőrzésében játszott fontos szerepét – 19 erdélyi magyar iskola kapcsolódott be, 67 műemléket fogadtak örökbe. 2016-ban először élményekkel és szakmai tudással is gazdagodott közel száz fiatal értékmentő az RMDSZ Ügyvezető Elnökség által szervezett kalotaszentkirályi táborban. „Ha csak Kolozsvárt tekintjük: A huszonöt éve szabad városban ez idáig senki sem mutatta meg, hogy a műemlékek jó kedvvel, diákok bevonásával is megóvhatók. Az Örökségünk őrei ifjúsági mozgalom nagy erénye, hogy olyan fiatalokat nevel, akik tudják, hogy a kultúra összeköt” – tette hozzá.
A kulturális szakember összegzésként elmondta: Winkler Gyula EP-képviselő kezdeményezésére következő lépésként európai szinten is népszerűsítik majd a mozgalmat, előterjesztik pozitív és bevált gyakorlatként. (elhivbuk@rmdsz.ro)
Nyugati Jelen (Arad)
Az RMDSZ 2016-ban konkrét, megvalósítható és számon kérhető alapokra helyezte a 2011-ben kidolgozott, tavaly novemberben új irányelvekkel kiegészített szórvány cselekvési tervét – ismertette november 12-én, szombaton Nagyenyeden Hegedüs Csilla. A kultúráért felelős ügyvezető alelnök, Kolozs megye parlamenti képviselőjelöltje részt vett azon a tanácskozáson, amelyet második alkalommal szervezett meg a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, s amelynek témaköre a szórvány sajtó helyzete köré épült.
Beszédében kiemelte: „a Szövetség számára a minden magyar számít nemcsak egy lélekmelengető szép kifejezés, hanem a nap mint nap megélt valóság. Ezért teljesen természetes, hogy nemzetstratégiáról kell beszélni a szórványban, hiszen az itt élő magyar emberek sokszor többet tesznek azért, hogy megtartsák nemzeti identitásukat, mint azok, akik számára magyarságuk megélése sokkal kevesebb akadályba ütközik, hisz kézügyben van számukra a magyar kultúra, a magyar oktatás, a magyar sajtó, és anyanyelvükön élik meg mindennapjaikat.”
Az ügyvezető alelnök előadásában a Szövetség szórvány cselekvési tervét ismertette. Rámutatott: a 2011. november 12-i, dévai Magyar Szórvány Napján elfogadott Zárónyilatkozat kimondja: „a magyar szórványok kérdése társadalmunk egyik legfontosabb ügye, ezért helyzetüknek javítása, nemzeti identitásuk megőrzése össztársadalmi odafigyelést, összefogást, cselekvést igényel.” Erre reflektálva kiemelte: az új irányelvekkel kiegészített cselekvési terv is ennek szellemében készült el. Négy nagy területre összpontosítva fogalmaz meg konkrét feladatokat: kultúra és társadalomszervezés, oktatáspolitika, ifjúság, valamint sajtó.
Az új cselekvési tervet az újratervezés jegyében széleskörű konzultációval dolgozták ki, amelyhez hozzájárultak az RMDSZ megyei szervezetei, civil szervezetek, pedagógusok, ifjúsági szervezeteket, de egyéni hozzászólások, tanácsok is érkeztek.
Hegedüs Csilla az új terv két különböző programtípusáról elmondta: a sikeres közösségépítő rendezvényeket továbbviszik, ugyanakkor az új programok között kiemelt helyet szánnak a minőségi magyar oktatás kiterjesztésének, a magyar közösségi terek kialakításának, a tartalmas ifjúsági programoknak, a magyar házak hálózatba szervezésének. A Szövetség beiskolázási kampánya, amely továbbra is kiemelt társadalomszervezési tevékenységként szerepel terveiben, idén tavasszal újra nagy hangsúlyt kapott az RMDSZ-ben.
A következő években kiemelt figyelmet fordítanak a nagyvárosi szórványra, mert ott a legnagyobb az identitásvesztés, a lemorzsolódás. Erről átfogó, pragmatikus programcsomagot is kidolgoznak majd.
„A szórványban működő magyar nyelvű nyomtatott sajtó támogatását is fontosnak tekinti a Szövetség, ezért a kiadványok megtartására és fenntartására anyagi alapokat különítünk el, felkaroljuk azokat a kezdeményezéseket, amelyek a szórványközösségek sajtótermékekkel való ellátását biztosíthatják” – részletezte Hegedüs Csilla.
Az ügyvezető alelnök sikertörténetnek nevezte az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű kezdeményezést, amely ez idáig 1500 fiatalt és pedagógust mozgatott meg a nyolc szórvány megyében, és tudatosította a résztvevő diákokban az épített örökség jelentőségét, ennek a kultúra megőrzésében játszott fontos szerepét – 19 erdélyi magyar iskola kapcsolódott be, 67 műemléket fogadtak örökbe. 2016-ban először élményekkel és szakmai tudással is gazdagodott közel száz fiatal értékmentő az RMDSZ Ügyvezető Elnökség által szervezett kalotaszentkirályi táborban. „Ha csak Kolozsvárt tekintjük: A huszonöt éve szabad városban ez idáig senki sem mutatta meg, hogy a műemlékek jó kedvvel, diákok bevonásával is megóvhatók. Az Örökségünk őrei ifjúsági mozgalom nagy erénye, hogy olyan fiatalokat nevel, akik tudják, hogy a kultúra összeköt” – tette hozzá.
A kulturális szakember összegzésként elmondta: Winkler Gyula EP-képviselő kezdeményezésére következő lépésként európai szinten is népszerűsítik majd a mozgalmat, előterjesztik pozitív és bevált gyakorlatként. (elhivbuk@rmdsz.ro)
Nyugati Jelen (Arad)
2016. november 14.
Székely Árpádot is díjazta a Dalosszövetség
Beszámolóval, díjkiosztással és a 80 éve született marosvásárhelyi származású zeneszerző, Szabó Csaba (1936–2003) emléke előtt tisztelgő kórushangversennyel ünnepelte fennállásának 95. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Dalösszövetség (RMD). Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke örömmel nyugtázta, hogy a civil szervezet célkitűzései ugyanazok, mint 95 évvel ezelőtt: az Éneklő Erdély megteremtése Bartók Béla és Kodály Zoltán szellemében. A közgyűlésnek és díjkiosztásnak idén is a Református Kollégium díszterme adott otthont, míg a színvonalas koncertet az Egyetemiek Háza nagytermében tartották. A koncertet megtisztelte jelenlétével a zeneszerző özvegye, Szabó Csabáné Szántó Klaudia asszony is. (Képünkön: Székely Árpád karnagy, a Református Kollégium igazgatója Tóth-Guttman Emesétől vette át a Jagamas János-díjat, a felvételt Rohonyi D. Iván készítette)
Oláh József református lelkipásztor igeolvasása után Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója, valamint az EMKE részéről Bartha Katalin Ágnes köszöntötte a jelenlévőket.
– A 95 éves RMD célkitűzései mind a mai napig nem változtak. Fő célunk és kötelességünk az Éneklő Erdély megteremtése Kodály és Bartók szellemében. Ezt főleg a kórustalálkozók révén valósítjuk meg: Erdély minden régiójában szervezünk kórustalálkozókat felnőtteknek és gyerekeknek, a tömb- és a szórványmagyarságban egyaránt – hangsúlyozta Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke. Örvendetesnek nevezte, hogy a magyar iskolákban újraszerveződnek az énekkarok, és ezáltal bővülhet a Dalosszövetség ifjúsági énekkarainak sora. Támogatják továbbá a népdaléneklési versenyek, zenei táborok, továbbképzések szervezését – ezek a tevékenységek egyúttal közösségépítő jellegűek, amelyek értéket, harmóniát, a szép élet stílusát alakítják ki, fűzte hozzá. Ezt követően Köllő Ferenc a Hargita megyei kórusmozgalomról, Sógor Magda pedig az egyházzenei eseményekről értekezett. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés főszerkesztője és Kovács András marosvásárhelyi karnagy bemutatta a folyóirat azon mellékletét, amely tizenkét magyar népdalfeldolgozást tartalmaz.
Évek óta szokás, hogy a díjazottak tevékenységéről rövid videoklipet vetítenek, ám az idei első kitüntetett esetében erre nem volt szükség: a Jagamas János-díjjal jutalmazott Székely Árpád igazgató-karnagy énekkari csoportja ugyanis „élő videoklippel” örvendeztette meg a hallgatóságot.
– Székely Árpád szakmai felkészültsége kiváló, doktori értekezését az énekkar egyéni hangzásáról írta. Koncertjein az áhítat, a bensőségesség kristálytiszta élményét élhetjük meg. Énekkara az éneklő esztétikai élmény bizonyosságával van jelen a kulturális és egyházi eseményeken, a történelmi évfordulók ünneplésekor, a karácsonyi koncertek és kórusfesztiválok alkalmával. Ars poeticája több mint negyedszázada így határozható meg: a közösség szolgálata a zenei szépség jegyében – olvasta fel Angi István zeneesztéta méltatását Tóth-Guttman Emese, majd a jelenlévők hosszas tapssal fejezték ki a díjazott iránti elismerésüket.
Gergely Gábor kézdivásárhelyi kántor-tanárt Zsizsmann Rezső-díjjal tüntették ki. Az életút ismertetése mellett Fórika Balázs a laudált szerénységét, segítőkészségét, szakmai kiválóságát emelte ki. A díjat Zsizsmann Endre lelkipásztor, a díj névadójának dédunokája adta át.
– Máyer Róbert a közjó szolgálatába állította munkásságát. Mindent szűkebb hazája, a Székelyföld, a kórusmuzsika, a klasszikus és a népzene szolgálatába állított. Önzetlen oktató-nevelő tevékenysége mellett karmesterként is helytáll, fúvóstáborokat szervez – mondta a Rónai Antal-díj idei kitüntetettjéről Köllő Ferenc székelyföldi tanár-karnagy. A díjat a zeneszerző fia, Rónai Ádám hegedűművész adta át.
– Fülöp Judit zeneszeretete meghatározó pedagógusi pályafutása során. Óvónőként nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek zenei nevelésére, a népi hagyományok ápolására és átadására. A gyermekek számára vetélkedőket szervezett, énekkart alapított, továbbá létrehozta a szovátai Intermezzo kamarakórust, ahol a tagok az együtténeklés öröméért, a zene szeretetért gyűlnek össze, nagy hiányt pótolva a város énekkari kultúrájában. Fülöp Judit bátor, mert megvalósította azt, amit követendőnek tartott. A kisvárosban az egyetemes zeneirodalom alkotásait adta elő, nem félt a kudarctól, az emberek véleményétől, merte vállalni önmagát – magyarázta a Márkos Albert-díj kitüntetettjéről Orosz Pál József.
A búzásbesenyői vegyeskar vezetőjét, Szakács Zoltán tanár-karnagyot Seprődi János-díjjal tüntették ki. Kovács András marosvásárhelyi karnagy ismertette a fiatal szakember életútját, majd kijelentette: az elismerés jó kezekbe került.
A negyedik alkalommal kiosztott Guttman Mihály-díjat a karnagy fia, Guttmann Szabolcs építész adta át Bartha Ilona marosújvári karnagynak. Laudációjában Fórika Éva zenetanár a díjazott sokoldalú tevékenységét, a kórus iránti gondosságát méltatta.
Ünnepi hangverseny volt a javából a Szabó Csaba-emlékhangverseny, ahol hét kórus lépett színpadra: a S. Toduță Zenei Főgimnázium V–VIII.osztályos magyar diákjait tömörítő kórus (karnagy: Kállay-Miklós Tünde), a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum kamarakórusa (Farkas László), a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus (Kovács András), a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara (Molnár Katalin), a BBTE Református Tanárképző Karának kamarakórusa (Windhager-Geréd Erzsébet), a csíkszeredai Lux Aurumque Kamarakórus (Ványolós András) és a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (Bedő Ágnes). Illesse dicséret a karnagyokat elsősorban a művek betanításáért, másrészt a zeneművek kiválasztásáért: minden kórus azokat a darabokat énekelte el, amelyek megfeleltek az együttes felkészültségének, zenei képességének. Biztos vagyok abban, hogy ezeket a műveket nem volt könnyű feladat elsajátítani egy nem (csak) profi énekesekből álló kórusnak, ám az eredmény kitűnőre sikeredett.
Megbizonyosodhattunk arról, hogy Szabó Csaba munkásságát elsősorban nekünk, erdélyi magyaroknak kell megőriznünk, hiszen a zeneszerző életének javát Marosvásárhelyen töltötte. Kompozíciói a szépség megmutatkozására összpontosító, időtálló, értékes alkotások. Jó lenne, ha az erdélyi karnagyok ezt követően minél több Szabó Csaba-kórusművet iktatnának a repertoárjukba.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)
Beszámolóval, díjkiosztással és a 80 éve született marosvásárhelyi származású zeneszerző, Szabó Csaba (1936–2003) emléke előtt tisztelgő kórushangversennyel ünnepelte fennállásának 95. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Dalösszövetség (RMD). Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke örömmel nyugtázta, hogy a civil szervezet célkitűzései ugyanazok, mint 95 évvel ezelőtt: az Éneklő Erdély megteremtése Bartók Béla és Kodály Zoltán szellemében. A közgyűlésnek és díjkiosztásnak idén is a Református Kollégium díszterme adott otthont, míg a színvonalas koncertet az Egyetemiek Háza nagytermében tartották. A koncertet megtisztelte jelenlétével a zeneszerző özvegye, Szabó Csabáné Szántó Klaudia asszony is. (Képünkön: Székely Árpád karnagy, a Református Kollégium igazgatója Tóth-Guttman Emesétől vette át a Jagamas János-díjat, a felvételt Rohonyi D. Iván készítette)
Oláh József református lelkipásztor igeolvasása után Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója, valamint az EMKE részéről Bartha Katalin Ágnes köszöntötte a jelenlévőket.
– A 95 éves RMD célkitűzései mind a mai napig nem változtak. Fő célunk és kötelességünk az Éneklő Erdély megteremtése Kodály és Bartók szellemében. Ezt főleg a kórustalálkozók révén valósítjuk meg: Erdély minden régiójában szervezünk kórustalálkozókat felnőtteknek és gyerekeknek, a tömb- és a szórványmagyarságban egyaránt – hangsúlyozta Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke. Örvendetesnek nevezte, hogy a magyar iskolákban újraszerveződnek az énekkarok, és ezáltal bővülhet a Dalosszövetség ifjúsági énekkarainak sora. Támogatják továbbá a népdaléneklési versenyek, zenei táborok, továbbképzések szervezését – ezek a tevékenységek egyúttal közösségépítő jellegűek, amelyek értéket, harmóniát, a szép élet stílusát alakítják ki, fűzte hozzá. Ezt követően Köllő Ferenc a Hargita megyei kórusmozgalomról, Sógor Magda pedig az egyházzenei eseményekről értekezett. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés főszerkesztője és Kovács András marosvásárhelyi karnagy bemutatta a folyóirat azon mellékletét, amely tizenkét magyar népdalfeldolgozást tartalmaz.
Évek óta szokás, hogy a díjazottak tevékenységéről rövid videoklipet vetítenek, ám az idei első kitüntetett esetében erre nem volt szükség: a Jagamas János-díjjal jutalmazott Székely Árpád igazgató-karnagy énekkari csoportja ugyanis „élő videoklippel” örvendeztette meg a hallgatóságot.
– Székely Árpád szakmai felkészültsége kiváló, doktori értekezését az énekkar egyéni hangzásáról írta. Koncertjein az áhítat, a bensőségesség kristálytiszta élményét élhetjük meg. Énekkara az éneklő esztétikai élmény bizonyosságával van jelen a kulturális és egyházi eseményeken, a történelmi évfordulók ünneplésekor, a karácsonyi koncertek és kórusfesztiválok alkalmával. Ars poeticája több mint negyedszázada így határozható meg: a közösség szolgálata a zenei szépség jegyében – olvasta fel Angi István zeneesztéta méltatását Tóth-Guttman Emese, majd a jelenlévők hosszas tapssal fejezték ki a díjazott iránti elismerésüket.
Gergely Gábor kézdivásárhelyi kántor-tanárt Zsizsmann Rezső-díjjal tüntették ki. Az életút ismertetése mellett Fórika Balázs a laudált szerénységét, segítőkészségét, szakmai kiválóságát emelte ki. A díjat Zsizsmann Endre lelkipásztor, a díj névadójának dédunokája adta át.
– Máyer Róbert a közjó szolgálatába állította munkásságát. Mindent szűkebb hazája, a Székelyföld, a kórusmuzsika, a klasszikus és a népzene szolgálatába állított. Önzetlen oktató-nevelő tevékenysége mellett karmesterként is helytáll, fúvóstáborokat szervez – mondta a Rónai Antal-díj idei kitüntetettjéről Köllő Ferenc székelyföldi tanár-karnagy. A díjat a zeneszerző fia, Rónai Ádám hegedűművész adta át.
– Fülöp Judit zeneszeretete meghatározó pedagógusi pályafutása során. Óvónőként nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek zenei nevelésére, a népi hagyományok ápolására és átadására. A gyermekek számára vetélkedőket szervezett, énekkart alapított, továbbá létrehozta a szovátai Intermezzo kamarakórust, ahol a tagok az együtténeklés öröméért, a zene szeretetért gyűlnek össze, nagy hiányt pótolva a város énekkari kultúrájában. Fülöp Judit bátor, mert megvalósította azt, amit követendőnek tartott. A kisvárosban az egyetemes zeneirodalom alkotásait adta elő, nem félt a kudarctól, az emberek véleményétől, merte vállalni önmagát – magyarázta a Márkos Albert-díj kitüntetettjéről Orosz Pál József.
A búzásbesenyői vegyeskar vezetőjét, Szakács Zoltán tanár-karnagyot Seprődi János-díjjal tüntették ki. Kovács András marosvásárhelyi karnagy ismertette a fiatal szakember életútját, majd kijelentette: az elismerés jó kezekbe került.
A negyedik alkalommal kiosztott Guttman Mihály-díjat a karnagy fia, Guttmann Szabolcs építész adta át Bartha Ilona marosújvári karnagynak. Laudációjában Fórika Éva zenetanár a díjazott sokoldalú tevékenységét, a kórus iránti gondosságát méltatta.
Ünnepi hangverseny volt a javából a Szabó Csaba-emlékhangverseny, ahol hét kórus lépett színpadra: a S. Toduță Zenei Főgimnázium V–VIII.osztályos magyar diákjait tömörítő kórus (karnagy: Kállay-Miklós Tünde), a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum kamarakórusa (Farkas László), a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus (Kovács András), a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara (Molnár Katalin), a BBTE Református Tanárképző Karának kamarakórusa (Windhager-Geréd Erzsébet), a csíkszeredai Lux Aurumque Kamarakórus (Ványolós András) és a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (Bedő Ágnes). Illesse dicséret a karnagyokat elsősorban a művek betanításáért, másrészt a zeneművek kiválasztásáért: minden kórus azokat a darabokat énekelte el, amelyek megfeleltek az együttes felkészültségének, zenei képességének. Biztos vagyok abban, hogy ezeket a műveket nem volt könnyű feladat elsajátítani egy nem (csak) profi énekesekből álló kórusnak, ám az eredmény kitűnőre sikeredett.
Megbizonyosodhattunk arról, hogy Szabó Csaba munkásságát elsősorban nekünk, erdélyi magyaroknak kell megőriznünk, hiszen a zeneszerző életének javát Marosvásárhelyen töltötte. Kompozíciói a szépség megmutatkozására összpontosító, időtálló, értékes alkotások. Jó lenne, ha az erdélyi karnagyok ezt követően minél több Szabó Csaba-kórusművet iktatnának a repertoárjukba.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)
2016. november 14.
A középkori Kolozsvár a régészet tükrében
Egy nemzetközi konferencia margójára
A hétvégén zajló nemzetközi történész-konferencia a 700 éve szabad királyi városi rangot kapott Kolozsvár múltjába tekintett vissza, bemutatva a kutatás legújabb eredményeit, érintve a várostörténet számos, eddig nem kutatott aspektusát.
Hasonlóan a 2000-ben megszervezett nagyszabású konferenciához, amely Kolozsvár 1000 éve címmel később kötetben is megjelent, ez a tudományos fórum is feltehetőleg majd egy tanulmánykötetben fogja közölni a négy ország 71 résztvevőjének előadását, amely fontos adaléka lesz a várossal eddig foglalkozó tudományos munkáknak. A nemzetközi konferencia számos új eredménye közül elsősorban a város középkori régészetével foglalkozó előadások érdemelnek nagyobb figyelmet, mivel a megszaporodó városi beruházások egyre nagyobb veszélyt jelentenek Kolozsvár amúgy sem nagy számú középkori emlékeire.
A konferencia pénteki előadásai közül egy teljes szekció foglalkozott Kolozsvár középkori emlékeivel és a kutatások új eredményeivel. Gáll Erwin, a bukaresti Vasile Parvan Régészettudományi Intézet munkatársa – Gergely Balázs és Nagy Szabolcs kolozsvári régészek közreműködésével készült előadásában – a kincses város úgynevezett „születésével” és legkorábbi, 11–14. századi emlékeivel foglalkozott. A témát monografikus formában is közölt szerzők kiemelték, hogy a jelenleg 30 helyszínen azonosított középkori lelőhelyek Kolozsváron és közvetlen környékén a nem megfelelő ásatási technikák, valamint az állandóan változó historiográfia nemegyszer torzító narratívái miatt alig ismertek vagy kevés információval szolgálnak. Bár a régészeti források összevetése a levéltári dokumentumokkal és kartográfiai ábrázolásokkal több részletre deríthet fényt, a 30 helyszín többségében máig közöletlen vagy félre- értelmezett régészeti anyag az immár kilenc éve haldokló Erdélyi Történeti Múzeum leltárában alussza álmát.
Gáll Erwin előadásában elmondta: mind a kolozsmonostori temető(k), mind a Főtéren a Szent Mihály templomban és környékén történt temetőásatások igen problematikusak mind azok kronológiáját, mind pedig a temetők fejlődésében és terjeszkedésében bekövetkezett változások tekintetében. Nem tudjuk biztosan, hogy Kolozsmonostoron tényleg létezhetett-e két templom, ahogy ezt nemrég Mordovin Maxim, az ELTE Régészeti Intézetének kutatója feltételezte. Ugyancsak problematikus a régi szakirodalom által 14. századinak datált kerámiaanyag pontos kora. Gáll Erwin kiemelte, hogy Kolozsvár kora középkori településtörténetének megértéséhez szükséges lesz nemcsak az utóbbi évek jól dokumentált ásatásainak részletes közlése, de a még kutatható és hozzáférhető régi ásatási anyag újraértelmezése is.
Feld István az ELTE egyetemi tanára a középkori Magyar Királyság városfalaival és azok kapuival foglalkozó előadásában kiemelte, hogy a témával – bár igen kecsegtető – sem a történeti, sem a régészeti kutatás nem foglalkozott mélyrehatóan. A történész felsorolta azokat a városfalakat, amelyeknek legkorábbi védművei viszonylag jól dokumentáltak régészetileg. Ezek közül Pest, Buda, Pécs városfalai a leginkább kutatottak, de viszonylag jól datálhatóak a nagyszebeni városfal fázisai is – elsősorban Radu Lupescu kolozsvári történész kutatásai révén. Érdekességként jegyezte meg, hogy Pest második, bővített városfala meglepően hasonlít a kolozsvári városfalhoz, amely a két erődítmény azonos korával – és akár tervezőivel – is magyarázható. Feld kiemelte, hogy a közeljövőben szükséges lesz a városkapuk fejlődésének részletesebb kutatására. A magyar történész megjegyezte: bár egyáltalán nem megnyugtató a hír, német nyelvterületen is csak nemrég jelent meg a középkori német városok városfalairól összefoglaló munka.
Különösen érdekes volt Lupescu Radu, a Sapientia EMTE történészének előadása Kolozsvár városfalairól. Az eddig ismert régészeti és levéltári forrásokat új, 19. századból származó kartográfiai és építészeti felmérések eredményeivel összevető kutatás számos pontban módosította a kincses város második középkori (a rómaival legalább a harmadik) városfaláról alkotott ismereteinket. Előadásában elmondta, hogy az 1366 óta ismert Óvár városfala már 1448-ban mint „Vetus castrum”, azaz régi vár, régi erődítés néven volt ismert és az új fal építése már 1404-ben megfogalmazódott. Az építés 1405 és 1500 között folyamatosan zajlott, a városfalat igen nagy számban megszakított városkapuk és tornyok nagy része már Mátyás király uralkodásának második felében állt (1460–1470-es évek). Ezek egy részét szerencsére évre pontosan lehet feliratokkal datálni.
Lupescu Radu a négy, legjobban dokumentálható városkaput elemezte előadásában. A Lakatosok céhe által fenntartott Híd utcai kaputornyot 1872-ben bontották le. Szerencsénkre, a városfal nagy részének lebontása előtt egy budapesti Régészeti Bizottság részletes jelentést és tervrajzot készített erről a kaputoronyról is. A Veress Ferenc fotóin és számos 18-19. századi festményen és metszeten is megjelenő háromszintes épület stílusában nagyban hasonlít a városfal többi kaputornyára és a vajdahunyadi vár egyik tornyára. Ez az 1477-ben épült kapu is a Mátyás korabeli építészet jegyeit viseli magán, bár a későbbi időkben többször módosítják.
A Monostor utcai Szűcsök kaputornyát 1843-ban bontották le, így ennek dokumentálása jóval szerényebb. Szerencsére nemrég került elő az az 1842-ből származó vázlat, amely a kapu lebontás előtti állapotát dokumentálja. Ugyancsak ismert Nagyajtai Kovács István és Jakab Elek 19. századi metszete a kapu címeréről, amely Lupescu Radu értelmezése szerint Mátyás király korára datálja a feltételezhetően 1476-ban befejezett kaput.
A Közép-utcai kaputorony, amelyet a Mészárosok céhe tartott fent, ugyancsak Jakab Elek munkája révén ismert. Ez volt a legnagyobb becsben tartott kaputornya a városnak, az óramester lakása, a város dobosának székhelye. Az ugyancsak a 15. században befejezett épületen állhatott a város első köztéri címere is, amelyet csak Nagyajtai Kovács István leírásából ismerünk. A városrendezés és a műemlékvédelem talán legkorábbi kolozsvári történeteként jelenik meg a Magyar utcai városkapu tragikus sorsa. Az 1872-ben lebontott kaput 1869-ben részletesen dokumentálják, de Veress Ferenc fotói is kiváló forrásként szolgálnak. A megmentésére indult kezdeményezés és városi civil mozgalom sajnos – ahogy számos mai műemlékvédelmi mozgalom esetében is – sikertelen volt, az épületet porig rombolják Kolozsvár gyors terjeszkedése és a bővülő forgalom miatt.
Rendkívül fontos előadás volt Csók Zsolt rövid beszámolója a jelenleg Kolozsváron folyó régészeti ásatásokról. Az Erdélyi Történeti Múzeum régésze hangsúlyozta, hogy a 2005 és 2015 között megtízszereződött ingatlan-beruházások és a nem megfelelő városrendészeti szabályzat miatt számos műemlék került veszélybe Kolozsváron. Külön problémaként emlegette a középkori régészek hiányát az átalakulás előtt álló múzeumban, valamint a középkori emlékek elhanyagolását az őskori és római emlékekkel szemben. Az elmúlt néhány hónapban 8 helyszínen zajló ásatások – többek között a Szent Mihály-templomban, a Petőfi utcában, a Református Kollégiumban, a Karolina téren és a Kinizsi Pál utcában – új adalékokkal szolgálhatnak a város középkori történetéhez és remélhetőleg felhívják a helyi intézmények és városvezetők figyelmét az egyre növekvő számú beruházásokra. Arra, hogy ezek nemegyszer olyan értékeket is veszélybe sodornak, mint legutóbb a Kinizsi Pál utcában történő bontás során a középkori városfalat is érintő építkezésnél megfigyelhető.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)
Egy nemzetközi konferencia margójára
A hétvégén zajló nemzetközi történész-konferencia a 700 éve szabad királyi városi rangot kapott Kolozsvár múltjába tekintett vissza, bemutatva a kutatás legújabb eredményeit, érintve a várostörténet számos, eddig nem kutatott aspektusát.
Hasonlóan a 2000-ben megszervezett nagyszabású konferenciához, amely Kolozsvár 1000 éve címmel később kötetben is megjelent, ez a tudományos fórum is feltehetőleg majd egy tanulmánykötetben fogja közölni a négy ország 71 résztvevőjének előadását, amely fontos adaléka lesz a várossal eddig foglalkozó tudományos munkáknak. A nemzetközi konferencia számos új eredménye közül elsősorban a város középkori régészetével foglalkozó előadások érdemelnek nagyobb figyelmet, mivel a megszaporodó városi beruházások egyre nagyobb veszélyt jelentenek Kolozsvár amúgy sem nagy számú középkori emlékeire.
A konferencia pénteki előadásai közül egy teljes szekció foglalkozott Kolozsvár középkori emlékeivel és a kutatások új eredményeivel. Gáll Erwin, a bukaresti Vasile Parvan Régészettudományi Intézet munkatársa – Gergely Balázs és Nagy Szabolcs kolozsvári régészek közreműködésével készült előadásában – a kincses város úgynevezett „születésével” és legkorábbi, 11–14. századi emlékeivel foglalkozott. A témát monografikus formában is közölt szerzők kiemelték, hogy a jelenleg 30 helyszínen azonosított középkori lelőhelyek Kolozsváron és közvetlen környékén a nem megfelelő ásatási technikák, valamint az állandóan változó historiográfia nemegyszer torzító narratívái miatt alig ismertek vagy kevés információval szolgálnak. Bár a régészeti források összevetése a levéltári dokumentumokkal és kartográfiai ábrázolásokkal több részletre deríthet fényt, a 30 helyszín többségében máig közöletlen vagy félre- értelmezett régészeti anyag az immár kilenc éve haldokló Erdélyi Történeti Múzeum leltárában alussza álmát.
Gáll Erwin előadásában elmondta: mind a kolozsmonostori temető(k), mind a Főtéren a Szent Mihály templomban és környékén történt temetőásatások igen problematikusak mind azok kronológiáját, mind pedig a temetők fejlődésében és terjeszkedésében bekövetkezett változások tekintetében. Nem tudjuk biztosan, hogy Kolozsmonostoron tényleg létezhetett-e két templom, ahogy ezt nemrég Mordovin Maxim, az ELTE Régészeti Intézetének kutatója feltételezte. Ugyancsak problematikus a régi szakirodalom által 14. századinak datált kerámiaanyag pontos kora. Gáll Erwin kiemelte, hogy Kolozsvár kora középkori településtörténetének megértéséhez szükséges lesz nemcsak az utóbbi évek jól dokumentált ásatásainak részletes közlése, de a még kutatható és hozzáférhető régi ásatási anyag újraértelmezése is.
Feld István az ELTE egyetemi tanára a középkori Magyar Királyság városfalaival és azok kapuival foglalkozó előadásában kiemelte, hogy a témával – bár igen kecsegtető – sem a történeti, sem a régészeti kutatás nem foglalkozott mélyrehatóan. A történész felsorolta azokat a városfalakat, amelyeknek legkorábbi védművei viszonylag jól dokumentáltak régészetileg. Ezek közül Pest, Buda, Pécs városfalai a leginkább kutatottak, de viszonylag jól datálhatóak a nagyszebeni városfal fázisai is – elsősorban Radu Lupescu kolozsvári történész kutatásai révén. Érdekességként jegyezte meg, hogy Pest második, bővített városfala meglepően hasonlít a kolozsvári városfalhoz, amely a két erődítmény azonos korával – és akár tervezőivel – is magyarázható. Feld kiemelte, hogy a közeljövőben szükséges lesz a városkapuk fejlődésének részletesebb kutatására. A magyar történész megjegyezte: bár egyáltalán nem megnyugtató a hír, német nyelvterületen is csak nemrég jelent meg a középkori német városok városfalairól összefoglaló munka.
Különösen érdekes volt Lupescu Radu, a Sapientia EMTE történészének előadása Kolozsvár városfalairól. Az eddig ismert régészeti és levéltári forrásokat új, 19. századból származó kartográfiai és építészeti felmérések eredményeivel összevető kutatás számos pontban módosította a kincses város második középkori (a rómaival legalább a harmadik) városfaláról alkotott ismereteinket. Előadásában elmondta, hogy az 1366 óta ismert Óvár városfala már 1448-ban mint „Vetus castrum”, azaz régi vár, régi erődítés néven volt ismert és az új fal építése már 1404-ben megfogalmazódott. Az építés 1405 és 1500 között folyamatosan zajlott, a városfalat igen nagy számban megszakított városkapuk és tornyok nagy része már Mátyás király uralkodásának második felében állt (1460–1470-es évek). Ezek egy részét szerencsére évre pontosan lehet feliratokkal datálni.
Lupescu Radu a négy, legjobban dokumentálható városkaput elemezte előadásában. A Lakatosok céhe által fenntartott Híd utcai kaputornyot 1872-ben bontották le. Szerencsénkre, a városfal nagy részének lebontása előtt egy budapesti Régészeti Bizottság részletes jelentést és tervrajzot készített erről a kaputoronyról is. A Veress Ferenc fotóin és számos 18-19. századi festményen és metszeten is megjelenő háromszintes épület stílusában nagyban hasonlít a városfal többi kaputornyára és a vajdahunyadi vár egyik tornyára. Ez az 1477-ben épült kapu is a Mátyás korabeli építészet jegyeit viseli magán, bár a későbbi időkben többször módosítják.
A Monostor utcai Szűcsök kaputornyát 1843-ban bontották le, így ennek dokumentálása jóval szerényebb. Szerencsére nemrég került elő az az 1842-ből származó vázlat, amely a kapu lebontás előtti állapotát dokumentálja. Ugyancsak ismert Nagyajtai Kovács István és Jakab Elek 19. századi metszete a kapu címeréről, amely Lupescu Radu értelmezése szerint Mátyás király korára datálja a feltételezhetően 1476-ban befejezett kaput.
A Közép-utcai kaputorony, amelyet a Mészárosok céhe tartott fent, ugyancsak Jakab Elek munkája révén ismert. Ez volt a legnagyobb becsben tartott kaputornya a városnak, az óramester lakása, a város dobosának székhelye. Az ugyancsak a 15. században befejezett épületen állhatott a város első köztéri címere is, amelyet csak Nagyajtai Kovács István leírásából ismerünk. A városrendezés és a műemlékvédelem talán legkorábbi kolozsvári történeteként jelenik meg a Magyar utcai városkapu tragikus sorsa. Az 1872-ben lebontott kaput 1869-ben részletesen dokumentálják, de Veress Ferenc fotói is kiváló forrásként szolgálnak. A megmentésére indult kezdeményezés és városi civil mozgalom sajnos – ahogy számos mai műemlékvédelmi mozgalom esetében is – sikertelen volt, az épületet porig rombolják Kolozsvár gyors terjeszkedése és a bővülő forgalom miatt.
Rendkívül fontos előadás volt Csók Zsolt rövid beszámolója a jelenleg Kolozsváron folyó régészeti ásatásokról. Az Erdélyi Történeti Múzeum régésze hangsúlyozta, hogy a 2005 és 2015 között megtízszereződött ingatlan-beruházások és a nem megfelelő városrendészeti szabályzat miatt számos műemlék került veszélybe Kolozsváron. Külön problémaként emlegette a középkori régészek hiányát az átalakulás előtt álló múzeumban, valamint a középkori emlékek elhanyagolását az őskori és római emlékekkel szemben. Az elmúlt néhány hónapban 8 helyszínen zajló ásatások – többek között a Szent Mihály-templomban, a Petőfi utcában, a Református Kollégiumban, a Karolina téren és a Kinizsi Pál utcában – új adalékokkal szolgálhatnak a város középkori történetéhez és remélhetőleg felhívják a helyi intézmények és városvezetők figyelmét az egyre növekvő számú beruházásokra. Arra, hogy ezek nemegyszer olyan értékeket is veszélybe sodornak, mint legutóbb a Kinizsi Pál utcában történő bontás során a középkori városfalat is érintő építkezésnél megfigyelhető.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)