Felavatták az amerikai rakétavédelmi rendszert Deveselun
Felavatták az amerikai rakétavédelmi rendszer romániai elemeit a dél-romániai deveselui katonai támaszponton csütörtökön.
Az ünnepélyes keretek között tartott rendezvényen részt vett és beszédet mondott többek között Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Robert Work amerikai helyettes védelmi miniszter és Dacian Cioloș miniszterelnök.
Work azt mondta, hogy a rakétavédelmi rendszernek köszönhetően a NATO hatékonyabban tud védekezni a támadások ellen. Rámutatott: 2013-hoz képest, amikor elkezdődött a támaszpont megépítése, jelentősen megváltozott a biztonsági helyzet, újabb fenyegetések jelentek meg, ezért úgy vélte, hogy a varsói NATO-csúcs előtt lényeges, hogy a szövetség egységet és szolidaritást mutasson.
Stoltenberg történelmi pillanatról beszélt, és úgy vélte, hogy a romániai támaszpont üzembe helyezése jelentősen növeli a NATO európai szövetségeseinek biztonságát, hosszú távon védelmet jelent a fenyegetések ellen. Ismét nyomatékosította, hogy sem a Romániában megépült, sem a Lengyelországba telepítendő védelmi rendszer nem Oroszország ellen irányul.
Ezt azzal támasztotta alá, hogy túl kevés elfogórakétát telepítettek, és azokat túlságosan délre és túl közel helyezték Oroszországhoz ahhoz, hogy orosz interkontinentális ballisztikus rakétákat is megsemmisíthessenek.
A főtitkár kifejtette, hogy a romániai támaszpont egy szélesebb védelmi rendszer része, amelyben Lengyelország mellett Németország, Dánia, Hollandia, Nagy Britannia, Spanyolország és Törökország is részt vesz.
A csaknem 170 hektáron elterülő, 800 millió dolláros költséggel megvalósult támaszpontra egyebek mellett ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas 44 elfogórakétát és egy nagy teljesítményű radart telepítettek. Az elfogórakéták hatótávolsága 500 kilométer, és maximális sebességük óránként 9600 kilométer.
A Bukaresttől 180 kilométerre, a román-bolgár határ közelében levő településen található katonai támaszpontot az 1950-es években az orosz hadsereg építette.
Románia és az Egyesült Államok 2009-ben állapodott meg az amerikai rakétavédelmi rendszer egyes elemeinek Romániába telepítéséről. Bukarest 11 millió dollárt költött a katonai bázis felújítására és biztonságossá tételére. A deveselui támaszpont az elmúlt huszonöt év legnagyobb védelmi beruházása Romániában.
maszol.ro

Háromszék továbbra is kiáll a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése mellett
Lassan évtizedekben lehet mérni, mióta próbálja az őshonos nemzeti kisebbségek jogait, illetve specifikus igényeit az Európai Unió jogalkotásában szempontként érvényesíteni a magyarság – emlékeztetett Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
Mint ismeret, 2013-ban több magánszemély kezdeményest nyújtott be több nemzeti kisebbség képviselőjeként az Európai Bizottsághoz, azzal a céllal, hogy a nemzeti, nyelvi régiók sajátos védelemmel rendelkezzenek az Európai Unióban.
A kezdeményezés számos országból talált támogatókra. A kezdeményező bizottság tagjai közt szerepelt: Izsák Balázs, Románia, Székelyföld, Dabis Attila, Magyarország, Boldoghy Olivér, Szlovákia, Felvidék, Dudda Roland, Ausztria, Gillet Pierre, Belgium, Jeursen Franciscus, Albert Bernardus, Hollandia, Martiarena Miren, Spanyolország, Baszkföld, Őry Péter, Szlovákia, Felvidék, Publik Antal, Svédország, Schmalcz Andreas Németország, Xucla Jordi Spanyolország, Katalónia.
A kezdeményezést az Európai Bizottság 2014-ben elutasította. Ezt követően az SZNT nevében Izsák Balázs és Dabis Attila, Magyarország és Kovászna Megye Tanácsának támogatásával fellebbezett a döntés ellen, ám az Európai Bíróság elutasította az óvást.
Tamás Sándor Brüsszel döntését minősítette
Tamás Sándor, háromszéki tanácselnök a döntéssel kapcsolatban elmondta: „Számítottunk arra, hogy ezt a döntést hozza majd a bíróság: az Európai Unió, rendkívül finoman fogalmazva, fél a nemzeti kisebbségi jogok felvállalásától. A nemzeti kisebbségek problémáinak megoldását a szőnyeg alá seprik, olyan érvekre támaszkodva, amelyeket elfogult politikumtól, bíróságoktól hallhattunk. Persze mondhatnánk azt, hogy akkor semmi értelme sem volt az egésznek, de ez nem igaz. Brüsszelben egyszerűbb félrenézni, ha a magyar egyetemekről, nyelvi jogokról, szimbólumhasználatról, vagy akár a Mikó-ügyről van szó” – mondta a tanácselnök.
Tamás Sándor elmondta, hogy amikor egyetlen megyei önkormányzatként támogatták a fellebbezést, tudatosan tették, hogy Brüsszelben ismét megvitassák a kérdést.
„Szlovákia és Románia képviselete is visított – én azt mondom, hogy jól is tették, mert ezáltal nekünk segítettek, hiszen mediatizálták ezt a problémát. Ebben a helyzetben az első lépés, hogy rajtunk kívül más is tudjon a probléma létezéséről. Ez nem győzelem, sőt iszonyatosan távol van attól, ellenben egy olyan kiindulópont, amibe belekényszerültünk, belekényszerítettek bennünket” – mondta.
Tamás Sándor hozzátette: fontosnak tartja, hogy a most született döntést Izsák Balázsék megfellebbezték. „Ettől nyilván nem változik meg az eurokraták gondolkodásmódja, de most nem is az a cél: azt akarjuk elérni, hogy olyanok legyünk, mint a kavics a cipőben, ideig-óráig lehet mellőzni, de amikor a talpat már nagyon szúrja, akkor muszáj, kell a kérdéssel foglalkozni. Ezek után nyilvánvaló, hogy továbbra is támogatjuk ezt a kezdeményezést!” – hangsúlyozta.
Kovács Zsolt
maszol.ro

A román kormányt Nagyváradról irányítják
A Cioloș-kormány a nagyváradi polgármester utasítására – aki a Nemzeti Liberális Párt főtitkára is egyben – törvényeket felülíró rendelettel sietett a kínos referendumkalandba keveredett Ilie Bolojan megtámogatására.
A kormány szerdai ülésén elfogadott, a 2000/3-as számú törvényt módosító sürgősségi kormányhatározat alapján – az illetékes választási bizottságok állásfoglalása ellenére – megtarthatják a Nagyvárad és a szomszéd község, Váradszentmárton egyesítéséről szóló referendumot június 5-én, a helyhatósági választásokkal egy időben. A határozat szerint ugyanazokban a szavazóhelyiségekben, ugyanazokkal a választási bizottságokkal szervezhetik meg a helyi jelentőségű népszavazást Nagyváradon és a Botoşani megyei Dîngeni községben, ahol Gulioaia, Buneni és Coşteni falvak létrehozásáról kérdik majd a helybélieket.
A nagyváradi helyi tanács NLP-s többsége kedden fogadta el a népszavazás menetrendjét, azzal a felkiáltással, hogy amennyiben másnap megszületik a kormányhatározat, lesz referendum a helyhatósági választásokkal egyszerre. A kierőszakolt kormányhatározatnak köszönhetően egyébként az sokadik mandátumára pályázó Bolojan polgármesternek sikerül betartania azt az ígéretét is, hogy a referendum nem jár más költséggel, mint a szavazólapok kinyomtatása. Az előző két népszavazás a választók távolmaradása miatt nem hozta meg számára a győzelmet, ám most az önkormányzati választások örve alatt meglehet a kellő érdeklődés és többség. A románság erőteljes propagandát folytat Nagyvárad még nagyobbá tétele érdekében, mind a területét, mind a lakosságszámot illetően. A Ceaușescu-rezsim idején az erőltetett iparosítás és urbanizáció farvizén az 1966-ban még csak százezres, magyar többségű város a rendszerváltás évére negyedmillióssá és kétharmad részben román lakosúvá vált.
A Körös-parti város lakosságának ma már alig 22-23%-át kitevő magyarság politikai képviselői közül egyelőre csak az RMDSZ van jelen a helyi képviselő-testületben, de semmilyen lényeges döntésbe nem képes beleszólni. A grandomán Bolojan elképzeléseit nem mindig ellenezték a tulipánosok kellő eréllyel az elmúlt években, a színromán környékbeli falvak bekebelezéséről szóló referendum kapcsán is szordinóval foglaltak állást, holott az előnytelen a magyarságra nézve, amelynek létszáma a következő népszámlásig a 20% alá csökkenhet. Az Erdélyi Magyar Néppárt pedig csak a partvonalról tudott eddig bekiabálni, nem lévén képviselete az önkormányzatban.
itthon.ma//erdelyorszag

Határon túli kisebbségek helyzete: Szlovákia esetében javulás tapasztalható
határon túli magyarságot érintő problémák döntő többsége továbbra is fennáll, azonban Szlovákia és Szerbia vonatkozásában javulás tapasztalható. Erről tájékoztatta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár Astrid Thorst, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosát.
A Miniszterelnökség (melyhez az államtitkárság is tartozik) közleménye szerint az államtitkár a hivatalában fogadta az EBESZ főbiztosát, ahol tájékoztatta őt a legutóbbi látogatása óta tapasztalt fejleményekről. Eszerint a határon túli magyarságot érintő problémák többsége továbbra is fennáll, Szlovákia és Szerbia esetében javulás tapasztalható, míg az erdélyi magyar kisebbség helyzete jelentős mértékben romlott.
Az államtitkár konkrétan megemlítette – a romlás kézzel fogható jeleiként – a nyelvi jogok, a szimbólumhasználat korlátozását, valamint az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciója területén tapasztalható visszaéléseket. Az ukrajnai magyarság helyzetével kapcsolatban Potápi Árpád János kiemelte, hogy jelentősen bonyolítja a helyzetet az országban elhúzódó politikai válság.
Astrid Thors biztosította a magyar kormány képviselőit arról, hogy továbbra is figyelemmel kíséri a térségben élő kisebbségek helyzetét, és reményét fejezte ki azok helyzetének mielőbbi javulásával kapcsolatban.
(Felvidék.ma/Miniszterelnökség)
Felvidék.ma

A szakemberképzés, illetve szakemberhiány problémájáról tanácskoztak
Újabb megbeszélést tartottak gyárlátogatással összekötve a szakemberképzés, szakemberhiány témájában csütörtökön. Ezúttal a fémiparban érdekelt németországi Engmatec Kft. csíkszeredai székhelyén találkoztak az érintettek.
Stefan Burckhardt, az Engmatec Kft. csíkszeredai munkapontjának vezetője elmondta, már eddig is több ezer eurót fektettek a munkaerő betanításába és képzésébe, ám további munkaerőre lenne szükségük. Mint mondta, a cég érdekelt abban, hogy megbeszéljék a szakemberhiány problémáját, szerinte jó ötlet lenne, ha legalább évente háromszor nyílt napokat szerveznének a vállalkozók, hogy a szülők és a fiatalok is láthassák, milyen munkafolyamatok zajlanak egy cégnél. A német szakember szerint jó lenne bevezetni az egyetemeken a szemeszteri vagy féléves kötelező gyakorlatot.
A megbeszélésen az is elhangzott, hogy a fémipar megítélésén is javítani kellene. Kósa István, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának dékánhelyettese ezzel kapcsolatban hozzáfűzte, hogy egy PR-kampány megoldás lehetne erre: például kis videofilmek készülhetnének arról, hogy hogyan néznek ki ezek a gyárak, műhelyek, és hogy milyen körülmények között zajlik a munka.
Tankó István, a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola igazgatója a téma kapcsán kiemelte, 40 céggel állnak szerződésben, ahol a diákok gyakorlatozhatnak, és nyitottak újabb együttműködésre. Arról korábban szó esett, hogy szeretnének egy CNC vezérlésű – azaz programozható mikroszámítógéppel működtetett – szerszámgépek kezelésének oktatására szakosztályt indítani, ehhez vannak didaktikai eszközeik, illetve az iskola két mérnöke továbbképzésen vett részt, így az alaptudást át tudják adni a diákoknak, tehát a feltételek adottak egy szakosztály indítására, azonban erről a tanügyi minisztérium dönthet.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, elmondta még a kilencedik osztályba való beiratkozás előtt kellene a gyermekekkel megismertetni a szakiskolai lehetőségeket. A téma kapcsán még hozzátette, hogy a felmérést készítettek az V-VIII. osztályosok körében a pályaválasztásról, ennek az eredményét majd kedden mutatják be.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Elismerés az értékteremtő tevékenységért
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete évek óta köszönti és díjban részesíti azokat a művészeket, tudósokat, orvosokat, egyetemi tanárokat, akik tevékenységükkel hozzájárultak közösségük értékeinek gyarapításához. Az idén Olosz Katalin néprajzkutató, Kerekes Péter Pál fotóművész és Bölöni Domokos író, publicista vehette át az elismerést.
Az ünnepi eseménynek a Kultúrpalota kisterme adott otthont. Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei elnöke köszöntötte a díjazottakat, és ismertette az elismerés jelentőségét, majd Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója szólt az egybegyűltekhez.
Olosz Katalin néprajzkutató érdemeit Barabás László ismertette, kiemelve azt a hatalmas munkát, amelyet az erdélyi magyar folklór kutatása jelentett. Olosz Katalin háromszéki származású, Sepsiszentgyörgyön érettségizett. Kolozsvárra ment egyetemre, a Bolyaira, amelyet időközben változtattak Babeș-Bolyaira. Pályafutásának első 25 évében tanított a marosvásárhelyi pedagógia főiskolán, amelynek megszűnése után a Román Akadémián dolgozott tudományos kutatóként. Kötetei jelentek meg az erdélyi magyar folklórról, feltárta mindazt, amit a szakma sem ismert, hatalmas adatanyagot gyűjtött össze. A rendszerváltást követően, 1990 után pályája fölfelé ívelt, nyugdíjasként sem hagyta abba a munkát. Jelenleg az erdélyi magyar ballada katalógus összeállításán dolgozik.
Kerekes Péter Pál fotóművészt Gáspár Melinda méltatta, felsorolva mindazt, amit a természetjáró fotográfus a közösségéért tett. A marosvásárhelyi születésű fotóművész életét meghatározta születési helye, gyermekkori környezete, a cukorgyár, a közeli Maros, a gyümölcsös, az erdő, a rét, a természet. A Bolyai Gimnáziumban érettségizett, a műszaki főiskola után a cukorgyárban dolgozott, majd a Both Károllyal való találkozása végképp a természet felé irányította. Túrázott, fotózott, lefényképezte például a város összes ritka fáját, fotóklubot irányított, kiállításokon vett részt, újraalapította az Erdélyi Kárpát-Egyesületet. Kerekes Péter Pál hatvan éve járja a természetet, ötven éve lóg a nyakában a fényképezőgép. Nem csak a természetet és a természetjárást szerettette meg nagyon sok emberrel, de a szeretet képességét is átadta.
Bölöni Domokos író, publicista érdemeiről Nagy Miklós Kund beszélt. Az első 70 év a legnehezebb, a többi jön magától – mondta volt kollégájáról a méltató. Bölöni Vámosgálfalván végezte az elemi iskolát, Dicsőszentmártonban érettségizett, Marosvásárhelyen szerzett tanári diplomát, Korondon tanított, majd 1990-től a Népújság munkatársa volt. Öt éve nyugdíjas, de egy vérbeli tollforgató nem tud nyugdíjba vonulni. Annyi mindent megélt, rengeteg embert megismert, memóriája őrzi a számtalan emléket, és mindehhez még hozzájön a végtelen fantáziája – akár több kötetet is megírhatna, hangsúlyozta Nagy Miklós Kund, aki egy nagyobb regényt vár a díjazottól. Humor nélkül lehet, de nem érdemes élni – tette hozzá a méltató, aki humoros megfogalmazásban sorolta fel Bölöni Domokos megjelent köteteit.
A díjátadó második felében Ritziu Ilka Krisztina kalotaszegi népballadát adott elő, majd a Kántor-tanítóképző Főiskola kórusa lépett fel Csíki Csaba karnagy vezetésével.
Antal Erika |
Székelyhon.ro

Csíksomlyó: út a teljesebb élethez
Pünkösd ünnepének nemcsak Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében a csíksomlyói búcsú lett a szimbóluma. Portik-Hegyi Kelemen pápai káplánnal, a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-plébánia főesperes-plébánosával pünkösd megfogható üzenetéről, a Szentlélek adományairól és a búcsújárás reneszánszáról beszélgettünk.
– Ha a pünkösdöt összehasonlítjuk karácsonnyal vagy húsvéttal, sok embernek úgy tűnik, hogy a Szentlélek kiárasztásának ünnepe egy kevésbé megfogható és megtapasztalható egyházi esemény. Lelkészként találkozott-e már ezzel a dilemmával?
– Az egyház tanítása szerint az Atya és a Fiú után a Szentlélek a harmadik isteni személy. Az Atyát könnyű atyaként elképzelni, közel áll az emberekhez, megvannak az ezzel kapcsolatos tapasztalataink. A Fiú, aki emberré lett, olyan volt, mint mi, tehát egészen közel áll hozzánk. A Szentírásból tudjuk, hogy Isten a szeretetét a fián keresztül mutatja meg. A Szentlélek, a harmadik isteni személy, távolabb áll a mi emberi felfogásunktól, de itt jön a képbe a hit kérdése. A Biblia leírása alapján a Szentlelket sokkal inkább gyümölcseiről lehet megismerni. Ő az a személy, akin keresztül Isten vezet bennünket, azaz a sugallatai eljutnak hozzánk. Ezek azok a gondolatok és ötletek, amelyeket nem tudatosítunk, hogyan, honnan származnak. Ezek sokszor egy-egy imádság után érkeznek. Időnként azt érezzük, hogy ilyen sugallatok révén kerül világosságba életünkben mindaz, ami addig sötétségben volt. Ezt is a Szentlélek munkájának tulajdoníthatjuk.
– A Szentlélek első kiáradását Jézus mennybemenetele után tapasztalhatták meg az apostolok. Mi ennek az ünnepnek a mai ember számára szóló üzenete?
– Húsvét után a negyvenedik napon Jézus fölment a mennybe, és az apostoloknak azt hagyta hátra, addig maradjanak ott, amíg a magasságból el nem tölti őket az erő, tehát ameddig a Szentlelket el nem küldi számukra. A Szentírás szerint ez a mennybemenetel után tíz napra történt meg, és ötven napra Jézus feltámadását követően. Az Apostolok cselekedete leírja, hogy az apostolok a Szűzanyával együtt imádkoztak és közösen készültek pünkösd eljövetelére. Amikor a Szentlélek betöltötte őket, elkezdtek bátran beszélni, prédikálni, megvallva hitüket. A Szentlélek adományaként kapták meg a tudás és a bátorság lelkét. Mai szemmel nézve csodának tűnik, hogy a Jeruzsálembe érkező sokszínű és soknyelvű tömeg megértette az apostolok igehirdetését, nem voltak nyelvi korlátok. Mindez a Szentlélek műve, mint ahogy az is, hogy napjainkban szintén Máriával együtt megyünk Istenhez imádkozni, és várjuk a Szentlélek kiáradását mindennapi életünkre. Ez a kiáradás sokféleképpen megtapasztalható, átélhető a mai ember számára is.
– A katolikus egyházban a pünkösd szorosan összefügg a búcsújárás hagyományával. Acsíksomlyói búcsú az egyházi rendezvények sorában is kimagasló, ahova évi rendszerességgel százezrek látogatnak el a teljes Kárpát-medencéből, de még távolabbi helyekről is. Mennyire újszerű ez a hatalmas megmozdulás?
– Gyökerei egyértelműen a kommunizmus előtti időkbe nyúlnak vissza, de akkor sem járt ekkora tömeg Csíksomlyóra. A kommunizmusnak sikerült korlátoznia a búcsújárást: sokkal kisebb méretekben és kevésbé feltűnően működhetett. A rendszerváltás óta ismét reneszánszát éli, Székelyföld minden részéből indulnak zarándokok, akikhez egyre több külföldi is csatlakozik. A csíksomlyói búcsú mai méretét nagyban elősegítette a közlekedési viszonyok gyors fejlődése: személygépkocsival, buszokkal és vonattal egyaránt tömegek érkeznek, évről évre egyre többen. Sikerült újjáéleszteni a kommunizmus előtti gyalogos zarándoklat hagyományait is. Még azok is, akik nagy tömegben kocsikkal, buszokkal érkeznek, megtesznek pár órás gyalogos zarándokutat. Egyre népszerűbb az egy-két napos, az egyhetes vagy az ennél hosszabb idejű zarándoklat is.
– A Mária-kegyhelyek között Kárpát-medence-szerte jelzett zarándokutak vezetnek. Ez milyen mértékben lendítette fel Csíksomlyó népszerűségét?
– A spanyolországi Szent Jakab út, az El Camino mintájára Kelet-Európában is számos jelzett zarándokút létesült az elmúlt években. A Mária-kegyhelyeket napjainkra már szervezetten is összekötötték. A lengyelek nagy zarándokhelyétől, a czestochowai Fekete Madonnától Csíksomlyóra is el lehet jutni. A montenegrói Medzsugoriétől a magyarországi Máriapócson át az ausztriai Mariazellig, az erdélyi Csíksomlyóig vagy a lengyelországi Czestochowáig (hogy csak a legismertebbeket említsem) bármelyik útszakasz jelezve van gyalogos zarándokok számára. Nyilván, ilyen hosszúságú utakat kevesebben vállalnak, de vannak kisebb-nagyobb csoportok vagy családok, akik gyalog vagy kerékpárral vágnak neki a több száz kilométeres zarándokútnak.
– Miért vállalják az emberek a hosszú és sok megpróbáltatással járó zarándokutakat ilyenkor, pünkösd táján?
– Minden zarándoklatnak van célja. Akárcsak az ember életének. A hívő ember számára ez a cél az Istennel való együttlét. A keresztény ember éppen amiatt nem bolyong a világban tanácstalanul, mert van egy világos célja. Természetesen mind a rövidebb, mind a hosszabb zarándokutak áldozatot is jelentenek, ami révén a zarándok megtisztul. Az ember sokkal közelebb kerül a természethez, mely hozzásegít, hogy Istenhez is közelebb kerüljön. Az úton haladva megpróbál együtt járni Istennel. Ebben segítik az imádságok, az énekek és különösen az elmélkedések. A zarándok ilyenkor jobban önmagába fordul és másképp tekint az embertársaira is. Megszületik a teljesebb élethez szükséges háromszög: én, a zarándok, a szerető Isten és az embertárs. Számvetést készít értékeiről és a fölösleges dolgokról, a változtatáshoz pedig Isten segítségét kéri. A zarándoklat összetett dolog, amely egyaránt jelenti a befele, a felfele és az embertársakra történő rátekintést. Útközben a zarándok másokra is rászorul és segítséget kér, és ő maga is tud segíteni.
– Mit jelent a csíksomlyói búcsú egy olyan világban, ahol folyamatosan csökken a kereszténységüket megélő és megvalló emberek száma? Mekkora lehet ennek az evangélizációs szerepe?
– Sok olyan emberrel találkoztam már, akiket a kíváncsiság hozott el Csíksomlyóra. Feltették maguknak a kérdést: mi történik itt, ahova több százezer ember megy? Van ennek a helynek valamilyen kisugárzása, vonzása? Természetfölötti dolog ez, tényleg van Isten? Minden emberben benne rejlik a keresés, az anyagi világ fölé történő fölemelkedés vágya. Az emberek azt érzik, ők többre vannak teremtve annál, mint amit a mindennapi életben megtapasztalnak. Sokan kíváncsiságból jönnek el, és itt valami megragadja őket. Valami olyasmit kapnak, amire szükségük van. Amit nem találnak meg hétköznapi munkájukban és a napi élvezetekben. Sok ember megtapasztalja ezt a hiányérzetet, és erre kap választ a búcsún. Utána rendszerint alig várják a következő találkozót, hogy ebből az érzésből még többet kaphassanak. Így kerülnek közelebb Istenhez. Utána elkezdenek tovább kutatni, keresni, kérdezni, tanulmányozni, és eljutnak a hit kérdéséig. Sokan így kerülnek újra kapcsolatba Istennel és az egyházzal.
– Mennyire van a pünkösdi búcsújárásnak ökumenikus kisugárzása, hiszen Csíksomlyóra sok protestáns is eljut...
– Valóban sok református, unitárius és még más felekezethez tartozó, sőt még nem hívők is eljönnek Csíksomlyóra. Az a jó ebben a nagy rendezvényben, hogy szerető atyaként Isten mindenkinek tud adni valamit. Van, aki éppen itt tudja befogadni azt, amit Isten akar adni neki. Ezt nem ökumenizmusnak nevezném – a katolikus egyház itt nem az ökumenizmust akarja építeni, ami amúgy fő célkitűzései közé tartozik, hanem itt igyekszik megélni azt, ami a vallásos életéhez hozzátartozik. Ezt viszont nem úgy teszi, hogy másokat kizárjon. Az itt megélt vallásosság, az Isten és az emberi szeretet kisugárzik, és ez vonz másokat. Annyiban nevezhetjük ökumenikus eseménynek, amennyiben itt a különböző felekezetűek együtt imádkozva, egymást elfogadva és egymás iránti szeretetet megélve közelebb kerülnek Istenhez. A katolikus egyház azt mutatja meg, hogyan éli ő a pünkösdöt, és a más felekezetű ember ebből azt választhatja ki, ami számára jó.
– Gyergyószentmiklósi főesperes-plébánosként ön számára mit jelent pünkösd ünnepe?
– Számunkra a pünkösd megélése több szempontból is összekapcsolódik a zarándoklattal. Az utóbbi öt évben Gyergyószentmiklós fogadja a Magyarországról vonattal érkező zarándokokat. Városunkban és a környéken szállnak meg, mi látjuk el őket étellel, itallal, ami lehetőséget ad a szeretet megélésére. De nemcsak a Budapestről érkező zarándokvonat vendégeit fogadjuk ilyenkor, hanem Gyergyószentmiklós testvérvárosainak – Kiskunmajsa, Topolya – zarándokait is. Ez is része a pünkösdi felkészülésnek, akárcsak a bérmálás. Pünkösdkor évről évre mintegy száz fiatal kaphatja meg a bérmálás szentségében a Szentlélek ajándékait. A városban van egy kis létszámú görög katolikus közösség és egy nagyobb lélekszámú örmény katolikus közösség, akik szintén bekapcsolódnak a pünkösdi ünneplésünkbe. A katolikus közösséget két egyházközség, a város nyugati részén található, nyolc éve alakult Szent István egyházközség és a hívők kétharmadát magában foglaló Szent Miklós-plébánia gondozza.
Makkay Józse
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mesél a torony, a Fejedelmi kapu
A gyulafehérvári székesegyház a magyar történelem egyik monumentális tanúja, számos történelmi személyiségünk hamvait is befogadó épülete. Szent István 1009-ben alapította az erdélyi püspökséget, s székesegyházának első felépítménye már a 11. században elkészült. A későbbi átalakítások után gótikus karaktert mutató székesegyház és a szomszédságában álló reneszánsz érseki palota Erdély egyik legszebb műemlékegyüttese. Ennek állaga sajnos az évezred végére igen leromlott, az utóbbi évek erőfeszítései eredményeképpen azonban az épületek mára szinte teljesen megújultak. Az évek óta tartó felújítás néhány napja újabb állomásához érkezett. Befejeződött a Szent Mihály-székesegyház déli tornyának felújítása és a Fejedelmi kapu akadálymentesítése.
„A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség megkülönböztetett módon foglalkozik a székesegyház és az érseki palota állapotával, méltó módon történő karbantartásával, helyreállításával. Egy ilyen jellegű középkori épületegyüttes megköveteli az állandó helyreállítási munkálatokat – írta beszámolójában sok évvel ezelőtt Szász János, az érsekség akkori gazdasági igazgatója. – Az utóbbi évszázad restaurálási munkálatainak kiesése következtében a 90-es évek elejére több helyen is sürgős feladattá vált a felújítás. 1999-ben a gyulafehérvári érsekség és a budapesti Országos Műemlékvédelmi Hivatal között létrejött egyezmény nyomán átfogó helyreállítási programterv született. Az anyagi források szűkössége miatt azonban elsősorban részfeladatok és sürgősségi beavatkozásokra került sor 2005-ig. A Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Szülőföld Alap, Románia Művelődési és Vallásügyi Minisztériuma, valamint partnerszervezetek és a hívek támogatásának köszönhetően a jubileumi évben befejeződött a déli torony homlokzatának kőrestaurálása, a Lázói-kápolna felújítása, valamint a Kolonics István által 1877-ben épített orgona restaurálása. A szakemberek által is elismert munkálatok arra serkentenek, hogy a helyreállítási munkálatokat tovább folytassuk, újabb feladatokat vállaljunk” – jegyezte le a beszámoló írója. A munkálatok pedig az ígéret szerint folytatódtak, a templom szentélyét, a kórust, a rózsaablakot helyreállították, a torony külsejének kőrestaurálása is megtörtént, az érseki palota külső és udvari homlokzatát is felújították. A munkálatok értéke igen magas összegre rúgott, az érsekség ezt önerőből nem tudta volna fedezni. Az adományok begyűjtése mellett sikerült a romániai illetékes hatóságokkal is megállapodásra jutni, így a helyreállítási munkálatok tetemes részét a Román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet finanszírozta.
A középkori gyulafehérvári római katolikus székesegyház déli tornyának belső felújítása és megközelíthetővé tétele a látogatók számára című pályázat kedvezményezettjeként az érsekség néhány nappal ezelőtt egy újabb projekt munkálatainak befejezését ünnepelhette. A helyreállítás során a szakemberek megnyitották a székesegyház Maiestas Domini kapuját, itt egy lift elhelyezésével lehetővé tették a mozgássérültek kerekes székkel való közlekedését, a másik fontos munkálat a hétszáz éves torony belsejének felújítása és látogathatóvá tétele volt. A norvég alap támogatásával létrejött felújítás koordinátora Márton Judit, a gyulafehérvári érsekség építészeti irodájának vezetője, tervezőépítésze pedig Tövissi Zsolt volt. A pályázat megírásában, lebonyolításában az érsekség munkatársai: Orbán Béla, Bajkó Teréz, Katona Katalin és Hegedűs Enikő művészettörténész közreműködött. Köszönet illeti az Európai Gazdasági Térségen belül Norvégia, Izland és Liechtenstein államokat és a támogatás lebonyolításában résztvevő bukaresti Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériumot, a pályázatban partnerként résztvevő budapesti Teleki László Alapítványt, annak igazgatóját, Diószegi Lászlót. Az átadó ünnepségen Dr. Jakubinyi György beszéde és igehirdetése után Mircea Hava polgármester, Hegedűs Csilla, az RMDSZ Kulturális Főosztályának ügyvezető alelnöke és Matei Drîmbărean, Fehér Megye Kulturális és Nemzeti Örökség Felügyelőségének igazgatója méltatta a projekt megvalósulásához szükséges erőfeszítéseket és azok eredményét. Az ünnepséget Borsos Edit énekművész színezte (orgonán Bakos Levente kísérte), a torony és a lift felszentelése után a székesegyházat Vass Csongor levéltáros mutatta be a vendégeknek.
Izgalmas kaland volt a közönség számára a sok száz éves, csupán „ember szélességnyi” lépcsőn a torony belsejébe följutni és ott a székesegyház történetét bemutató kiállítás tárgyaival megismerkedni. A toronytárlat egyik legérdekesebb látnivalója az a mini lapidárium, melynek emlékeit – a szentély külső falán elhelyezett 13. századi kőfaragványok másolatát – közelről szemlélheti meg a látogató. A bibliai alakok korabeli ábrázolása mellett láthatjuk itt a középkor jellegzetes ornamenseit és figuráit, szárnyas gyíkok, oroszlánok, tigrisek, szörnyecskék és angyalok hadát. Mint Hegedűs Enikőtől, a tárlat vezetőjétől megtudtuk, a kiállításon az egyházmegye más templomaiból begyűjtött emlékeket is bemutatnak, többek között egy ritka Szűz Mária-ábrázolást, a Freisungi Immaculata kegykép szobormásolatát. A toronyban helyezték el a székesegyház néhai barokk oltárának táblaképeit is, és egy érdekes makettet, ami az 1909-es ásatáskor a sekrestye padozata alól előkerült 11–12. századi keresztelőkápolna kör alakú alapját rögzíti kicsinyített gipszmásolatban. A kiállítás látnivalói mellett érdekes térélmény maga a toronybelső is az újonnan kialakított lépcső szerkezetével. Első látogatókként a lépcsőkön fölfelé kapaszkodva az erős kinti légmozgás afféle „szélorgona játékát” is élvezhettük, végül „emelkedett” élmény volt az ablakokból – a majdnem 28 méteres magasságból – a felújított várra letekinteni.
S a felújítást vezető építész, Márton Judit szavaiból megsejthetjük, hogy egy ilyen projekt megvalósulása nemcsak szakmai kihívás, de személyes belső vezérlés általi emberi vállalás is. „Kétéves periódusnak a lezárását ünnepeljük, amelyben az első év első fele a pályázat megírásával és annak izgalmaival járt, majd azt követte az elbírálási időszak. A második év a megvalósításról szólt. Az elmúlt két évben nagyon gyakran érezhettük a jó Isten gondviselő szeretetét, és nagyon sok jó ember segítő szándékát. S így közösen létrehozhattunk valami szépet, jót az emberek örömére és remélhetőleg a jó Isten dicsőségére. S ha a toronyból az ablakok üvegezett zsalugáterein keresztül messze-messze nézek, s ha tekintetem találkozik Isten tekintetével, elgondolkodom, hogy emberként vajon hogyan alakultunk, amíg az adott körülmények között próbáltunk valami nemesben és szépben a jó Istennek munkatársai lenni.”
Pacsika Emília
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az alkotás beszéljen, vagy az agyagosládában a helye
Szent István királyt, Márton Áront, Apor Vilmost, Orbán Balázst, Petőfi Sándort, Tamási Áront, a II. világháború áldozatainak emlékszobrát már megformázta, s számos terve van még. Alkotóműhelyében rajzok, plakettek, vázlatok sorakoznak, s úgy érzi, hogy igen gyorsan telik az élet. Kőből dolgozik a legszívesebben, textilművész felesége láthatja elsőként alkotásait. Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész nemrég magyar állami kitüntetésben részesült, ennek kapcsán (is) beszélgettünk életútjáról.
– Amikor nem volt színes gyurma, a gyerekek akkor is megtalálták a módját, hogy állatokat, kis figurákat „alkossanak” maguknak. Hol születtek a gyermek Hunyadi László első alkotásai és miből?
– Küküllődombón, ahol születtem, óriási tradíciója volt a kerámiaiparnak, még a 19. század végétől működött ott edénygyár, amely gyermekkoromban egy ideig a családom tulajdonában volt. A gyárban készítettek téglát, cserepet, kupáscserepet géppel is, hiszen apám, amikor hazajött Amerikából, gépeket vett, modernizálta a kis üzemet, s ott volt gázközelben, egyszerű volt az égetés. Beleszülettem „az anyagba”, s már 4–5 éves koromban elkezdtem gyurkálni. Kis állatokat, lovat formáztam, a napon megszárítottam. Később készítettem olyant, amit kiégettem. Kisiskolás koromban elcsentem mindig a krétát, s abból faragtam, csodálkoztak is néha, hova tűnik a sok kréta. A háború után bekerültem a református kollégiumba, s mit ad Isten, a rajz és kézimunka tanárom nem más lett, mint Bandi Dezső, ő irányított a mintázásban, akkor kezdtem el portrékat is mintázni. Próbálkoztam faragászattal is, de az nem ment. Akkoriban építész akartam lenni, hiszen ott nőttem fel az építőiparban, gyermekkoromban vittem a téglákat a kertbe, ahol kis épületeket építettem. Jött apám, lebontatta, visszavitette a téglákat a helyükre, aztán amikor nem látta, újra kihordtam őket a kertbe. Érdekelt a fémipar is: amikor elvégeztem az alsó tagozatot, eljöttem a fémipari iskolába a Dózsa György utcába. De azért foglalkoztam a szobrászattal is. 1950-ben alakult meg a Művészeti Iskola, akkor még a Kultúrpalotában székelt, ott voltak a műtermek, átiratkoztam oda. De mivel nem voltak felsős osztályok, az elméleti órákat az ipariban töltöttem, szakórára jártam a művészetibe. Első voltam, aki a Művészeti Középiskolában érettségizett, egyedül ültem a tanárok előtt, sokat kérdeztek, én mindenre válaszoltam.
– A Művészeti Főiskolára kétszer felvételizett, mindkétszer sikeresen.
– Kolozsvárra felvételiztem a szobrász szakra, fel is vettek, de mielőtt kezdődtek volna a félévi vizsgák, hívattak a dékáni hivatalba. Azt mondja a dékán, sajnálja, de osztályellenségnek minősítettek, többet nem járhatok egyetemre. Hazajöttem, elmentem Izsák Mártonhoz, akinél azelőtt is segédkeztem, gipszet cipeltem. Felajánlotta nekem, napi négy órában segítsek neki, és kapok egy fél tanári fizetést: ez nagyon jó ajánlat volt. A következő évben, nyár végén, kérdi Izsák: na, készülsz a félvételire? Mondom, nem készülök, mert úgysem vesznek fel. Ő biztatott, hogy menj csak, próbáld meg. Elmentem, s ösztöndíjjal felvettek. Később tudtam meg, hogy Izsák elment Bukarestbe, s a minisztériumban elintézte, hogy felvegyenek. Pártfogóm volt, s nemcsak nekem, hiszen amikor Kemény János szenet lapátolt, Izsák kivette onnan, s munkát szerzett neki, s a Kemény gyermekeket is segítette, hogy iskolába járhassanak, dolgozhassanak. A főiskolán nagyon sokat tanultam. Most is ott van a műhelyem falán az első portrém, amit egy fizetett modellről készítettem. Öten voltunk a szobrász szakon, s Ion Irimescu volt az évfolyamvezetőnk, kiváló szobrász volt. Egyszer portrét mintáztunk, ő ment mindenkihez, s szólt, hogy ezt vagy azt kell változtatni. Utolsónak jött hozzám, körbenézte a munkám, aztán elfordult, s ment ki a teremből. Az asszisztensének, aki ott állt az ajtóban, valamit mondott. Én kétségbe voltam esve, hogy arra sem méltatta az alkotásom, hogy valamint mondjon róla. Kérdem Egontól, az asszisztenstől, hogy mit mondott. Kiderült, azt, hogy ehhez nincs mit hozzátenni. Akkor megnyugodtam.
– A főiskola elvégzése után hogyan tudott elhelyezkedni egy frissen végzett szobrászművész?
– A bábszínházhoz kerültem. Már középiskolás koromban is bedolgoztam a bábszínházhoz, kellékeket és bábokat készítettem papírmaséból. Nem tartott sokáig, onnan is kirúgtak, újra kiderült, hogy osztályellenség vagyok, alkalmatlan vagyok a bábkészítésre. Közben pár barát segítségével, szüleim marosvásárhelyi kis házának udvarán berendeztem a műhelyem. Akkor kezdődtek a bontások, s bontott anyagból építettük fel. Aztán dolgoztam a Bandi Dezső által irányított népművészeti iskolában. Akkoriban félállásban két évig jártam ki Korondra, ahol népművészeti köröket szerveztünk. Kihoztuk a kerámiákat az udvarhelyi és keresztúri múzeumból, és azokat másolták le az érdeklődők. Azelőtt Korondon nagyon kezdetleges volt a színes edény festése, a tanfolyamon eredeti sóvidéki kerámiamintákat ismertettük meg velük, s akkor tértek rá a tradicionális zománcos festésre.
– Közben szobrokat is készített?
– Amikor segítettem Izsák Mártonnak, nagyjából megismerkedtem a követelményekkel, azzal, hogy milyennek kell lennie térben elhelyezve egy alkotásnak. Sok nagyobb méretű szobrot készítettem, de nem volt hol tárolni, így évek alatt tönkrementek, megette a fagy és az eső őket. Agyagból készítettem őket, s utána átmásoltam a kőbe. A követ nagyon szerettem, a márványt, ami nálunk a Déli-Kárpátokban található meg, abból elég sokat dolgoztam, s a puhább követ, ami Borszéken található – abból készítettük Kiss Leventével, Kulcsár Béla fiatalon elhunyt szobrász vázlata alapján az agyagfalvi emlékművet. Az három éves munka volt, ha jól emlékszem, 21 köbméter kő került bele.
– Hároméves munka alatt elfárad a művész, belefárad az alkotásba?
– Elfáradunk, megpihenünk, folytatjuk tovább. Amikor kapok egy felkérést, hogy valakinek elkészítsem a szobrát, akkor a róla szóló dokumentumokat át szoktam tanulmányozni. Megnézem, hogy eddig mi készült róla, ha már készült egyáltalán. S vázlatokat készítek, kiválasztom a jobbat, megcsinálom nagyobban, alakítgatom, s vagy sikerül, vagy nem. Van, amikor nem él. Gyakori, hogy nem tudom megcsinálni azt, amit érzek, a szobor nem sugallja azt az érzést. A szobor némán kell beszéljen, érzéseket előidézzen a nézőben. Ha ez nem sikerült, akkor visszakerül az agyagos ládába, bedöngölve. S kezdődik az újabb próbálkozás. Vagy lemond az ember róla. Ha nem tudom megcsinálni, amit szeretnék, akkor lemondok róla. Sokszor olyan érzéseim vannak, amit agyagban nem lehet elmondani. Konzervatív vagyok, azt a szobrászatot képviselem, ami kapcsolódik a társadalomhoz, a történelemhez és az építészethez is.
– Nemcsak szobrokat készített, hanem ékszereket, plaketteket is.
– Volt egy időszak az életemben, amikor tíz évig nem készítettem szobrot, mert nem volt lehetőség erre, akkor fémmel dolgoztam. Készítettem ékszereket, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház bejárati ajtaját, a vásárhelyi Házasságkötő terem csillárait, s még sok mindent. Ötvösnél nem jártam, ezt könyvekből tanultam meg. De volt olyan periódus a szocrealizmus idején, amikor évente készítettem egy szobrot, s azt az állam megvásárolta. Akkor az állam áldozott erre, a munkák általában múzeumokba kerültek. A marosvásárhelyi múzeumban van egy Vlad Þepeş szobrom, amit színes mázberakásokkal készítettem.
– Magyarországon sok szabadtéri szobra van.
– A rendszerváltás után és a millennium alkalmával is sok szobrot állítottak ott, a helyi szobrászok már nem győzték, tele voltak megbízással, így hívtak minket is. Kalocsán készült egy kis park, ott van két alkotásom, de Szentistvánon, Hajdúhadházán, Kiskunfélegyházán, Keszthelyen, Budapesten is áll szobrom. Itthon pedig Marosvécsen, Székelyudvarhelyen (Orbán Balázs egész alakos szobra), Ákosfalván, Márkosfalván, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen (többek között Petőfi Sándor egész alakos szobra).
– Számos elismeréssel értékelték már alkotásait, munkásságát, legutóbb a magyar állami ünnep alkalmából Áder János köztársasági elnök tüntette ki tevékenysége elismeréseként.
– Nem számítottam erre. Soha nem törekedtem babérokra. Amikor felvettek a Magyar Művészeti Akadémiára, Koller-díjat kaptam. Amikor még Ion Iliescu volt a román államelnök, sok erdélyi magyar művész kapott kitüntetést, én is megkaptam a kultúra tiszti keresztjét.
– Milyen alkotáson dolgozik most?
– Sokat gondolkozom, azon, hogy mit kellene még csinálni abból a sok mindenből, amire valaha is gondoltam, amit elképzeltem. S persze, hogy mit kellett volna másképpen csinálni még. A hónap végén megyek Burgenlandba, ott is elhelyezik egy szobromat Szent Istvánról, a régi Szent István-szobor másolatát. A helikoni arcképekből sok megvan, de még néhányat el kell készítenem. Van egy megbízásom is, Simándy Józsefről kell egy plakettet készítenem, hamarosan hozzáfogok. Nagy csodálója voltam.
– Marosvásárhelyen egy Bethlen Gábor szobrot szeretnének felállítani a szabad királyi város rang odaítélésének 400 éves évfordulójára. Tagja volt a zsűrinek: hogyan értékeli a beérkezett pályamunkákat?
– Nem éppen nagyon jók, de vannak közöttük jók is. Kettőt választottunk ki, s három hónapot szabtunk meg, hogy kisebb módosításokat eszközöljenek. Fontos, hogy a kiválasztandó szobor illeszkedjen a környezetbe.
Hunyadi László
Küküllődombón született 1933-ban. A Magyar Művészeti Akadémia tagja (2005). Készít fa- és fémszobrokat, használati és díszítő jellegű iparművészeti tárgyakat, ékszereket. Legnagyobb érdeme, hogy szobraival hozzájárul a romániai magyar kisebbség történelmi, néprajzi, irodalmi, zenei és iparművészeti hagyományainak megőrzéséhez és ápolásához.
Simon Virág
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az RMDSZ árnyékjelentést készít a nyelvi jogokról szóló román jelentéshez
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) árnyékjelentést készít ahhoz a jelentéshez, amelyet a román kormány nyújtott be az Európa Tanácshoz (ET) a regionális és kisebbségi nyelvek chartájának ratifikálásakor vállalt kötelezettségei teljesítéséről - mondta csütörtökön az MTI-nek az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor elmondta, a román kormány jelentése valótlanul fest kedvező képet a nyelvi jogok romániai biztosításáról. Hozzátette: a jelentés elkészítésekor a kormány képviselői tanácskoztak ugyan a kisebbségi szervezetekkel, de az RMDSZ írásban benyújtott észrevételeit nem vették figyelembe.
Ezért a szövetség ugyanolyan árnyékjelentést juttat el az Európa Tanácshoz, amilyet a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény romániai teljesítéséről is készített.
A 270 oldalas román kormányjelentés a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a kiterjesztéséről számol be, és csak a 2010 és 2013 közötti időszakot öleli fel. Állítása szerint a 2010 októberében benyújtott korábbi jelentés után a román hatóságok "folytatták erőfeszítéseiket a kisebbségekhez tartozó személyek jogait rögzítő rendszer megerősítésére, hiszen ezt az 1989 után meghonosodott demokratikus társadalom egyik meghatározó elemének tekintik".
A román kormány a kérdés összetett voltára hivatkozva jegyzi meg, hogy "egy sor vállalás teljesítése továbbra is kihívást jelent" az ország számára. "Ennek ellenére az első jelentés benyújtása óta jelentős előrelépés történt a vállalások tejesítése terén" - állapítja meg a dokumentum.
A jelentés első fejezetében a kormány azokat a demográfiai változásokat mutatja be, amelyek a 2002-es és a 2011-es népszámlálás között történtek Romániában. A számok szerint a romákat leszámítva valamennyi kisebbség lélekszáma jelentősen csökkent, a magyar közösség több mint 12 százalékos fogyással 1 431 807 főről 1 227 623 főre apadt, és az ország lakossága 6,1 százalékát teszi ki.
A dokumentum második fejezete azokat a várható jelenségeket sorolja fel, amelyek az elkövetkező időszakban befolyásolhatják a kisebbségek helyzetét. Ezek között az alkotmánymódosítást és az ország közigazgatásának az átalakítását hangsúlyozza. A jelentés leszögezi, hogy "a nyolc leendő régiót a gazdasági hatékonyság szempontjai alapján alakítják ki, (.) és a közigazgatás átalakítása semmiképp sem fog etnikai alapon történni". Hozzáteszi azonban, hogy a közigazgatási átalakítás semmiképpen nem fogja érinteni a kisebbségek szerzett jogait.
A román kormány megemlítette, hogy a gazdasági válság ellenére a költségvetésből évről évre növekvő összeget juttatott a kisebbségeknek. Jelentős előrelépésnek tekinti a 2011-ben elfogadott oktatási törvényt, amely kiszélesíti a kisebbségi oktatás kereteit. Megemlíti: a jogszabály lehetővé teszi, hogy a kisebbségi oktatásban a román nyelv és irodalom tanítása immár ne a román anyanyelvű diákoknak szánt könyvek és tanterv alapján történjék. Előrelépésként mutatja be, hogy a tanügyi törvény multikulturális státust biztosít a kolozsvári Babes- Bolyai Tudományegyetemnek (BBTE), a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemnek és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek (MOGYE), és biztosítja, hogy ezeken az egyetemeken magyar nyelvű oktatás is folyjék.
A jelentés szerint a romániai bíróságokon tolmács által biztosítják a kisebbségek anyanyelvhasználatát, és a büntetőeljárásokban ingyenes a fordítás. A román kormány beszámol arról, hogy a kormánynak alárendelt intézményekben nőtt a magyarul beszélők száma. Példaként hozza fel, hogy a (85 százalékban magyarok által lakott) Hargita megyében a katasztrófavédelmi felügyelőség alkalmazottainak 30-35 százaléka magyar nemzetiségű, és a közkapcsolatokért felelős személyek Kovászna, Maros, Bihar és Szilágy megyében is beszélnek magyarul.
A jelentés kitér arra, hogy a román hatóságok a kisebbségekkel közösen keresik a megoldásokat a chartában vállalt minden egyes kötelezettség teljesítésére. A dokumentum szerint csak Buzau, Krassó-Szörény, Konstanca, Ialomita, Ilfov és Teleorman megyében nem lehet magyar nyelvű kérvényeket iktatni az önkormányzatoknál. Az Erdélyi megyék többségében és a dél-romániai Braila megyében viszont ezt a jogot olyan településeken is biztosítják, ahol a lakosság aránya nem éri el a 20 százalékos küszöbértéket.
Az Európa Tanács honlapján mellékletek nélkül elérhető jelentést a román kormány mintegy két és fél éves késéssel, 2016 március 2-án nyújtotta be
Gazda Árpád

Háromszék kiáll az SZNT kezdeményezése mellett
Lassan évtizedekben lehet már mérni, hogy mióta próbálja az őshonos nemzeti kisebbségek jogait, illetve specifikus igényeit az Európai Unió jogalkotásában szempontként érvényesíteni a magyarság, többek között annak erdélyi képviselői – hívja fel a figyelmet tegnap kiadott közleményében Kovászna Megye Tanácsa, Tamás Sándor megyeitanács-elnök pedig kijelentette: a luxemburgi bíróság kedvezőtlen ítélete ellenére Háromszék továbbra is kiáll az SZNT kezdeményezése mellett.
A közlemény felidézi: 2013-ban több természetes személy a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért címmel kezdeményezést nyújtott be több nemzeti kisebbség képviselőjeként az Európai Bizottsághoz, amelynek célja, hogy a nemzeti, nyelvi régiók sajátos védelemmel rendelkezzenek az Európai Unióban. A kezdeményezés számos országból talált támogatókra. A kezdeményező bizottság tagjai között szerepelt Izsák Balázs (Románia, Székelyföld), Dabis Attila (Magyarország), Boldoghy Olivér és Őry Péter (Szlovákia, Felvidék), illetve osztrák, belga, holland, baszk, katalán, svéd és német képviselő.
A kezdeményezést az Európai Bizottság 2014-ben elutasította. Ezt követően az SZNT nevében Izsák Balázs és Dabis Attila Magyarország és Kovászna megye tanácsának támogatásával fellebbezett a döntés ellen, ám az Európai Bíróság elutasította az óvást.
Tamás Sándor a luxemburgi bíróság keddi ítéletéről elmondta: „Számítottunk arra, hogy ezt a döntést hozza majd a bíróság: az Európai Unió, rendkívül finoman fogalmazva, fél a kisebbségi jogok felvállalásától. A nemzeti kisebbségek problémáinak megoldását a szőnyeg alá seprik, olyan érvekre támaszkodva, amelyeket a hazai, véleményem szerint elfogult politikumtól, bíróságoktól hallhattunk. Persze mondhatnánk azt, hogy akkor semmi értelme sem volt az egésznek, de ez nem igaz. Brüsszelben egyszerűbb félrenézni, ha a magyar egyetemekről, nyelvi jogokról, szimbólumhasználatról vagy akár a Mikó-ügyről van szó.
Amikor egyetlen megyei önkormányzatként támogattuk a fellebbezést, akkor tudatosan tettünk azért egy lépést, hogy erről a számukra kényelmetlen kérdésről kelljen beszélniük Brüsszelben. Szlovákia és Románia képviselete is visított – én azt mondom, hogy jól is tették, mert ezáltal nekünk segítettek, hiszen mediatizálták ezt a problémát. Ebben a helyzetben az első lépés, hogy rajtunk kívül más is tudjon a létezéséről. Ez nem győzelem, sőt, iszonyatosan távol van attól, ellenben egy olyan kiindulópont, amelybe belekényszerültünk, belekényszerítettek bennünket.
Fontosnak tartom, hogy a most született döntést Izsák Balázsék megfellebbezték. Ettől nyilván nem változik meg az eurokraták gondolkodásmódja, de most nem is az a cél: azt akarjuk elérni, hogy olyanok legyünk, mint a kavics a cipőben: ideig-óráig lehet mellőzni, de amikor a talpat már nagyon szúrja, akkor muszáj, kell a kérdéssel foglalkozni. Ezek után nyilvánvaló, hogy továbbra is támogatjuk ezt a kezdeményezést!”
Erdély.ma

Háromszék kiáll az SZNT kezdeményezése mellett
Lassan évtizedekben lehet már mérni, hogy mióta próbálja az őshonos nemzeti kisebbségek jogait, illetve specifikus igényeit az Európai Unió jogalkotásában szempontként érvényesíteni a magyarság, többek között annak erdélyi képviselői – hívja fel a figyelmet tegnap kiadott közleményében Kovászna Megye Tanácsa, Tamás Sándor megyeitanács-elnök pedig kijelentette: a luxemburgi bíróság kedvezőtlen ítélete ellenére Háromszék továbbra is kiáll az SZNT kezdeményezése mellett.
A közlemény felidézi: 2013-ban több természetes személy a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért címmel kezdeményezést nyújtott be több nemzeti kisebbség képviselőjeként az Európai Bizottsághoz, amelynek célja, hogy a nemzeti, nyelvi régiók sajátos védelemmel rendelkezzenek az Európai Unióban. A kezdeményezés számos országból talált támogatókra. A kezdeményező bizottság tagjai között szerepelt Izsák Balázs (Románia, Székelyföld), Dabis Attila (Magyarország), Boldoghy Olivér és Őry Péter (Szlovákia, Felvidék), illetve osztrák, belga, holland, baszk, katalán, svéd és német képviselő.
A kezdeményezést az Európai Bizottság 2014-ben elutasította. Ezt követően az SZNT nevében Izsák Balázs és Dabis Attila Magyarország és Kovászna megye tanácsának támogatásával fellebbezett a döntés ellen, ám az Európai Bíróság elutasította az óvást.
Tamás Sándor a luxemburgi bíróság keddi ítéletéről elmondta: „Számítottunk arra, hogy ezt a döntést hozza majd a bíróság: az Európai Unió, rendkívül finoman fogalmazva, fél a kisebbségi jogok felvállalásától. A nemzeti kisebbségek problémáinak megoldását a szőnyeg alá seprik, olyan érvekre támaszkodva, amelyeket a hazai, véleményem szerint elfogult politikumtól, bíróságoktól hallhattunk. Persze mondhatnánk azt, hogy akkor semmi értelme sem volt az egésznek, de ez nem igaz. Brüsszelben egyszerűbb félrenézni, ha a magyar egyetemekről, nyelvi jogokról, szimbólumhasználatról vagy akár a Mikó-ügyről van szó.
Amikor egyetlen megyei önkormányzatként támogattuk a fellebbezést, akkor tudatosan tettünk azért egy lépést, hogy erről a számukra kényelmetlen kérdésről kelljen beszélniük Brüsszelben. Szlovákia és Románia képviselete is visított – én azt mondom, hogy jól is tették, mert ezáltal nekünk segítettek, hiszen mediatizálták ezt a problémát. Ebben a helyzetben az első lépés, hogy rajtunk kívül más is tudjon a létezéséről. Ez nem győzelem, sőt, iszonyatosan távol van attól, ellenben egy olyan kiindulópont, amelybe belekényszerültünk, belekényszerítettek bennünket.
Fontosnak tartom, hogy a most született döntést Izsák Balázsék megfellebbezték. Ettől nyilván nem változik meg az eurokraták gondolkodásmódja, de most nem is az a cél: azt akarjuk elérni, hogy olyanok legyünk, mint a kavics a cipőben: ideig-óráig lehet mellőzni, de amikor a talpat már nagyon szúrja, akkor muszáj, kell a kérdéssel foglalkozni. Ezek után nyilvánvaló, hogy továbbra is támogatjuk ezt a kezdeményezést!”
Erdély.ma

Taierling strandot építene (EMNP – Kézdivásárhely)
Szerda este mintegy negyven kézdivásárhelyi és megyei tanácstagjelölt, párttag és szimpatizáns jelenlétében tartotta meg kampánynyitó nyilvános fórumát az Erzsébet Teremben az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kézdiszéki szervezete. A fórumon Szilágyi Zsolt, a Néppárt országos elnöke is jelen volt, aki – akárcsak a sepsiszentgyörgyi kampánynyitón – nem kímélte az RMDSZ-t. A kampányindító rendezvényen Johann Taierling, az EMNP kézdivásárhelyi polgármesterjelöltje választási programjának főbb pontjait ismertette.
A résztvevőket elsőként Balázs Attila megyei elnök köszöntötte, majd elmondta: ha a Néppárt várositanácstag-listájáról tízen bejutnak a majdani tizenkilenc tagú önkormányzatba, akkor megnyerik a választást, erre a visszajelzések szerint megvan minden esélyük. Reményét fejezte ki, hogy a Néppárt jelöltjei a megyei önkormányzatban is elnyerik, sőt, túllépik a 31 hely egyharmadát. Ilyés Botond, a párt kézdiszéki elnöke arról szólt, hogy nagyjából minden felső-háromszéki községben van tanácstagjelölt-listájuk, és pár községben polgármesterjelöltet is állítottak. Azt is elárulta, hogy az utóbbi időben sok emberrel beszélgetett, akik változást óhajtanak. Fazakas Péter közgazdász, a Néppárt megyei listavezetője a közpénzek hasznosabb és tisztességesebb elköltése mellett szállt síkra. Az elkövetkező négy hét a város életének négy évét fogja meghatározni – mondotta Johann Taierling, a Néppárt polgármesterjelöltje, aki választási jelszavát A munkahelyek teremtése segíti az itthon maradást mondatban foglalta össze. Szerinte az utóbbi huszonhat évben a város lakossága egynegyeddel csökkent, a fiatalok tömegesen elvándorolnak, ezt a folyamatot új munkahelyek megteremtésével és méltányos fizetéssel lehet megállítani. Taierling arról is beszámolt, hogy habár egy európai uniós pályázaton keresztül huszonötmillió eurót költöttek el a vízhálózat és a csatornarendszer felújítására, a víz minősége alig változott, holott annak ára három év alatt a háromszorosára nőtt. Másik célkitűzéseként egy strand megépítését jelölte meg, amit a helyi költségvetés töredékéből is meg lehetne valósítani, nincs szükség európai uniós pénzekre. „Ha polgármester leszek, ez lesz az első, amit meg fogok valósítani” – ígérte Taierling. Szilágyi Zsolt országos elnök azt hangsúlyozta: habár nem ismeri annyira a várost, mint a helybeliek, de számára teljesen világos, hogy itt is valódi változásra van szükség. Választott vezetőink azért vannak, hogy szolgálják a közösséget, jót tegyenek nekik, és nem azért, hogy uralkodjanak rajtuk – fogalmazott.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mikola István: Európa elfoglalása zajlik
Súlyosabb probléma a migrációs válság és annak megoldása, mint azt gondolnánk, ezért globális megoldásra van szükség, mivel a probléma is globális: Európa elfoglalása zajlik – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára tegnap az uniós tagországok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozását követően.
Mikola István úgy fogalmazott, minden erejét össze kell gyűjtenie Európának, a gyarmatosításokért, a korábbi bűnökért pedig bocsánatot kell kérnie. „Most rajtunk a sor. Azzal, hogy segítjük a fejlődő világokat, megmenthetjük magunkat” – mondta. A migráció mély és bonyolult probléma, amelyben globális érdekek mentén óriási pénzek mozognak. Ahhoz, hogy megoldás születhessen, a fejlett országoknak, de elsősorban Európának fizetnie kell – hangsúlyozta.
Kijelentette: a visszatoloncolásban nem szabad hinni. A nemzetközi védelemre nem szorulók visszaküldésének rendszere nem működik. „Egy-egy ember visszaküldése lehetséges, de ezt milliókkal nem lehet megcsinálni” – fogalmazott.
Úgy vélekedett: Európa nagy migránshullám előtt áll, mert csak az afrikai térségben legalább 60 millió ember készül útra kelni az unió felé.
A krízishelyzetek megoldása elemi érdeke az egész világnak, de emellett az újjáépítésre is gondolni kell, amelyre a vártnál nagyobb összegeket kell fordítaniuk a fejlett országoknak. Az újjáépítés pedig nemcsak a romokon történő helyreállítást jelenti, hanem bizonyos térségek teljes politikai és társadalmi újrarendezését is – mondta.
A megbeszélés témája volt a lakhelyüket fegyveres konfliktus miatt elhagyni kényszerülő menekültek és a belső menekültek támogatása. Ennek hatékonysága érdekében szorosabb együttműködést javasoltak az uniós intézmények és a tagállamok között a rövid távú humanitárius segélyek, illetve a hosszabb távú, hagyományos fejlesztési programok összekapcsolása terén.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ez nem helyreigazítás, ez mellébeszélés
Sem a csúsztatásokra, sem az arroganciára nem lett volna szükség. Választási kampányban végképp nem. Ez a „helyreigazítás” volt az utolsó csepp abban az arroganciapohárban, amelyet az RMDSZ felső vezetői kezdtek megtölteni, amikor az Átlátszó Erdély közölte az RMDSZ elmúlt pár évi költségvetését és elszámolását. Előbb Kovács Péter kezdett folyamatos „helyesbítéseket” közzétenni a Facebookján, majd Kelemen Hunor küldte az Átlátszó Erdélyre azokat, akik csíkszeredai sajtótájékoztatóján meg merték kérdezni, hogy a szövetség mennyi költségvetési támogatást kapott idén.
Hétfőn szembesültünk az ügyvezető elnök arrogáns válaszaival – „Ha azt mondod, hogy nem, akkor nem, én nem szoktam így végignézni a teljes elszámolást.” (Mosolyog) „Nem tudok ezekre a kérdésekre válaszolni”, amelyeket az Átlátszó Erdély újságírójának adott a kényesebb kérdésekre –, kedden pedig megkaptuk az ominózus helyreigazítást.
Minderre egyáltalán nem lett volna szükség, ha az RMDSZ évente közzéteszi a saját honlapján a saját, illetve az általa létrehozott alapítványok költségvetését és pénzügyi beszámolóit. Legalább azokat, amelyeket az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának benyújtott, bár részletesebbnek még jobban örülnénk. Elvégre az RMDSZ saját programjában jelenti ki, hogy „Minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja az újságírókat munkájuk végzésében, valamint a tényfeltáró újságírást”. (25. oldal). De nem, a Majális utcai csúcsvezetés ehelyett aláássa az RMDSZ legértékesebb embereinek a mindennapos önkormányzati csörtékben összekapart hitelét. Épp az önkormányzati választások kampányában. Gratulálunk, koprodukcióból bukás, kontraprodukcióból jeles. Azzal ássa alá, hogy nem pontosítja, nem bővíti az Átlátszó Erdély közölte számokat, hanem mellébeszél, és elvárja, hogy le is nyeljük.
Felrója Sipos Zoltánnak, hogy miután interjúzott Kovács Péter ügyvezető elnökkel, miért nem tette ugyanezt a szövetségi elnökkel. Miközben Kelemen Hunor arra sem tudja a választ, hogy mennyi támogatást kapott idén az RMDSZ az állami költségvetésből, az elszámolásokat pedig nem ő, hanem az ügyvezető elnök és a gazdasági igazgató írta alá. Miért nem irányította az újságírót inkább a gazdasági igazgatóhoz, ha már elkapta a tisztázási hév?
A „helyreigazítás” azt állítja, az RMDSZ és az általa alapított, illetve támogatott szervezetek „költségei elérhetők, megvizsgálhatók”. Hol? Muti meg. Mert az átlátszós kollégának Bukarestig kellett utaznia, hogy a kormányfőtitkárságon átnézhessen kétdoboznyi iratot mindössze egyetlen munkanap alatt. Ennyi erővel azt is írhatta volna a „helyreigazításban”, hogy a támogatást Istennek tetsző módon költöttük el.
A „helyreigazítás” szerint az Átlátszó Erdély azt állítja, az RMDSZ székházainak „villany-, víz- és gázszámlájára átlag havi 3700 eurót költ”. Ez csúsztatás. Az Átlátszó Erdély cikke annyit állít, hogy 2011-ben az RMDSZ székházköltsége akkora volt, mintha mindegyik székháznak havi 3700 euró lett volna a rezsiköltsége, a Majális utcai nagy és drágább fenntartású központi székháztól kezdve a községi és falusi székházakig.
Ezt a havi, kb. 3700 eurós átlagköltséget a „helyreigazítás” állandó költségekkel indokolja: ott működő szervezetek fenntartása, ingatlanadó, autóbiztosítás, üzemanyagköltség, útadó, karbantartás, fogyóanyag, internet, telefon, újságbérlet, hulladékszállítás, takarítás, kábeltévé-előfizetés, biztonsági cég szolgáltatásai, protokoll, villany, víz, gáz – ahogy bővül, úgy lesz egyre röhejesebb a lista, főleg számok nélkül.
Csakhogy itt nem az a kérdés, hogy mennyi volt a Majális utcai székház fűtésköltsége 2011 februárjában, hanem az, hogy miért került az RMDSZ-nek közel 8,5 millió lejbe a székházfenntartás 2011-ben, ha ezt 2010-ben 3,1 millióból, 2012–2014 között évente 3,5 millióból, 2015-ben 4,5 millióból meg tudta oldani?
Mert az indokként felhozott állandó kiadások nem ugranak évente a duplájukra, majd zsugorodnak hirtelen össze, ahogy az RMDSZ-székházak száma sem.
Kovács Péter szerint az RMDSZ alkalmazásában 116 személy áll, az Átlátszó Erdély az RMDSZ-beszámolókból azt hozta nyilvánosságra, hogy 2012-ben 139, 2013-ban és 2014-ben már 169, 2015-ben pedig 168 volt az RMDSZ-alkalmazottak száma. Egyik sem cáfolja a másik kijelentést, könnyen lehet, hogy idén már csak 116 személynek van munkaszerződése az RMDSZ-szel, vagy hogy a 116 és 169 közötti 53 személy nem munka-, hanem más típusú szerződést kötött az RMDSZ-szel. De akkor ezt ne tessék a mi újságolvasói fantáziánkra bízni, hanem lássuk a kimutatásokat, különben még azt fantáziálnánk, hogy az RMDSZ hazudik vagy nekünk, vagy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának. A „helyreigazítás” szerint nem igaz, hogy „az RMDSZ alkalmazásában lévő személyek fizetése sokszor messze fölötte van az átlagfizetésnek”. Csakhogy ez nem idézet, hanem csúsztatás, mert az Átlátszón az jelent meg, hogy „az RMDSZ-vezérkar messze az átlagfizetés fölött keres”. Engem nem zavar, hogy az ügyvezető elnök havonta ezer eurót keres, fizessék is meg rendesen, bár nem tudom és nem is érdekel különösebben, mekkora a pártok főtitkárainak, ügyvezetőinek az átlagfizetése. Ami viszont első látásra is szemet szúr a 2015-ös bértáblában, hogy a szerkesztők fizetése messze magasabb, mint az erdélyi magyar (nem közszolgálati) sajtóban dolgozó szerkesztőké, miközben az informatikusoké, webdizájnereké, szociológusoké jóval alacsonyabb, mint az ágazati átlag. Az egészet összemosni egyetlen, 1115 lejes átlaggá a legnagyobb csúsztatás az illető bekezdésben. Az autók számszerűsítése pedig nem cáfolja azt, hogy „az RMDSZ egy sor felső-középkategóriás autót vásárolt”: a tizenöt Logan nem érvényteleníti, hogy a hat Skoda (Octavia és Superb) és a Volkswagen Multivan egy sor felső-középkategóriás autó. Nagyon jól teszi szerintem az RMDSZ, ha a minőségbe ruház be, teljesen felesleges ezt csúsztatással és mellébeszéléssel elfedni.
Teljesen felesleges, mert nem kell valakinek tényfeltáró, sőt, semmilyen újságírónak lennie, a tájékozott újságolvasó is látja, hogy kilóg a táblázatokból a lóláb. És várja azokat a hiteles és részletes elszámolási táblázatokat, amelyekből nem lóg ki. Mert tud olvasni és számolni, és utálja, ha hülyének nézik.
Azt viszont lehet, hogy csak gyakorlott szerkesztői szem veszi észre, mekkora öngólt rúg a „helyreigazítás” utolsó mondata: „megfogalmazzuk és a közvélemény elé tárjuk a korrekcióra szoruló megállapításokat”. A megfogalmazott „helyreigazító” megállapítások tényleg korrekcióra szorulnak. Mennyit is keresnek az RMDSZ sajtóanyagait összeállító szerkesztők? Nézzük meg az Átlátszón!
Szabó Tünde (Főtér.ro)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Várak, kastélyok és múzeumok nemzetközi fesztiválja Vajdahunyadon
Másodszor szervezi meg szombaton és vasárnap a vajdahunyadi városvezetés az európai várak, kastélyok és múzeumok nemzetközi fesztiválját. Akárcsak tavaly, a rendezvény házigazdája idén is természetesen a Hunyadiak ősi fészke lesz, a kétnapos esemény célja annak belföldi és külföldi népszerűsítése.
Tulajdonképpen az európai várak és kastélyok közös bemutatójára és népszerűsítésére kerül sor, amolyan „kastélybörzére”, amelyen az érdeklődők részletes információkat kaphatnak a részt vevő kastélyokról és várakról, történelmükről, látnivalóikról, megközelíthetőségükről és hasonlókról. A fesztivál a tavalyinál jelentősebbnek ígérkezik, idén már 29 vár és kastély jelentette be részvételét, míg tavaly csak 11, közülük 21 romániai, 5 szlovéniai, illetve 1-1 magyarországi, lengyelországi és bulgáriai. Magyarországról a Dobó István egri kastélymúzeum érkezik a vajdahunyadi rendezvényre.
Hétvégén azonban nemcsak a várak és kastélyok ismertetésére kerül sor, középkori fesztivált is szerveznek, hogy minél több turista látogasson el a rendezvényre. Lesznek fegyverbemutatók, csatajelenetek, íjászbemutatók és idomított sólymok bemutatójára is sor kerül.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Kiss Károly
Kiss Károly – kollégánk, barátunk, Karcsi – ma délután itt hagyott bennünket. Az újság, kollégái iránti viszonyulását mutatja, hogy mondhatni az utolsó percig dolgozott, amíg, szó szerint, le nem esett a lábáról.
Április végén még megérte 67. születésnapját, de örülni már nem tudott neki kollégái körében, a szokásos születésnapi, névnapi koccintással, első unokájának pár hét múlva esedékes születését pedig már nem volt érkezése megvárni. Pedig biztosan elragadtatással beszélt volna róla, mint minden nagyapa – mint ahogy a két lányáról összefüggő történésekről mesélt, főleg gyermekkoruk kapcsán.
Éveken keresztül, 1990 után, az aradi magyar újság főszerkesztő-helyettese, főszerkesztője volt, és felelősségteljes posztján tisztességesen helytállt. A kezdetektől fogva ő volt a MÚRE – a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete – felé az összekötőnk: az elmúlt jó negyedszázadban többnyire (majdnem kizárólag) ő képviselte az aradi magyar újságírókat a szakmai szervezet számos rendezvényén. És nem eredménytelenül: önzetlenül mindig a mások munkáját, nem a magáét helyezte előtérbe.
Most, hogy végső búcsút veszünk tőle, felidézem a róla emlékezetemben megmaradt képeket. Ha lehetne, szívesen elfelejteném az utóbbi hónapokbeli sápadt, beesett arcot, amelyet az e célra növesztett (fehér) szakáll sem tudott elrejteni. És még szívesebben felejteném a kórházi ágyon pár napja látott oxigénmaszkosat, a testére kötött műanyagcsöveket.
Leginkább azokat a képeket szeretném megőrizni Róla, amelyeket régen, még a Népszínház korából őrzök emlékeim mélyén: amikor egy francia krimiben vizsgálóbíró volt, amikor sanzont énekelt, amikor Az anyám könnyű álmot ígér-ben játszott... Még az ifjúság – minden gondok, sőt borzalmak ellenére – szép éveit. Természetesen újságíró korából még bővebben vannak megőrzésre, felidézésre alkalmas, kellemes pillanatokat rögzítő képek az egy munkahelyen töltött több évtizedből. Látom, például, vitatkozva, igen jellegzetes arc- és kézjátékkal, hanghordozással. Nem volt tanácsos „kikezdeni” vele, mert nagyon alapos, szerteágazó műveltsége, logikus gondolkodásmódja (végzettsége szerint matematikatanár volt), meg kitűnő memóriája birtokában ugyancsak feladta bárkinek a leckét.
Ő volt az, aki levezényelte az 1990-es évek közepe táján az aradi magyar újság számítógépes szedésre és tördelésre való átállását – már volt néhány éves tapasztalata a vagongyári számítóközpontban (igaz, az általunk uraságoktól levetett holmiként kapott, a mieinknél is primitívebb gépeken). Mindenesetre, őszinte csodálatunkra, sokkal jobban boldogult a modern technikával, mint mi, a többiek, akiknek kezdetben gőzük sem volt a dolgokhoz. És biztatott bennünket: menni fog.
Mindez, sajnos, már a múlt. Kiss Karcsi mától nincs közöttünk. Túl korán ment el. Legyen számára könnyű a föld. Nekünk, akik ismertük, tiszteltük és szerettük, nem marad más, mint megőrizni, amíg vagyunk, emlékét.
Nyugati Jelen
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Négy nap a könyvek és az irodalom vonzásában
A nyomtatott könyv lehet az összekötő elem ember és ember, szerzők és olvasók között a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét idején, az eseményekben bővelkedő rendezvénysorozat számos könyvbemutatóval és író–olvasó találkozóval (is) várja az érdeklődőket vasárnapig a különböző helyszíneken.
A kiadók, kereskedők, kézművesek, antikváriusok által „belakott” Fogoly utcai könyvvásártól néhány méterre, a várfal tövében helyezték el a fesztivál színpadát, amely többek között a zenés, táncos előadások helyszíneként szolgál. Itt nyitották meg tegnap délután a négynapos könyvhetet, az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közös rendezvényét. Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke bejelentette: ezúttal Láng Gusztáv irodalomtörténésznek ítélték a Kolozsvár büszkesége kitüntetést.
(F. Zs.)
Szabadság (Kolozsvár)

Ez a világ semmivel nem lesz békésebb…
A második világháború óta ezen a földön még egy békés nap nem volt, és egyelőre nem is lesz. Szerte a világban jelenleg húsz háború dúl. A legfrissebb adatok szerint jelenleg 244 millió migráns él a földön, 90 százalékuk a szomszédos országokba menekül. A szíriai háború miatt 20 millió ember menekült el a térségből, a többiek az éghajlati katasztrófa, vízhiány, vallási üldözés miatt hagyják el otthonukat. Jelenleg ott tartunk, hogy minden évben négyszer több migráns indul útnak – hangzott el Nógrádi György kolozsvári előadásán, a biztonságpolitikai szakértő a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely vendégeként Migráció egyházi és biztonságpolitikai szempontból témakörben fejtette ki nézeteit. A kedd esti rendezvény másik meghívottja Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, külügyi szakértő volt.
Romániában él a térség legnagyobb muzulmán közössége
– Európa nyitott volt az iszlámot, az iszlám által képviselt értékeket, az általa teremtett lenyűgöző kultúrát illetően, de az utóbbi másfél évtized merényletei óta megváltozott ez a hozzáállás – ezekkel a gondolatokkal kezdte előadását Fischl Vilmos.
Úgy vélekedett: napjainkban jelentős mértékben felerősödött az a tendencia, amelyik egyre inkább bűnösnek kiáltja ki az iszlám vallást. George Bush az iszlámot a „rossz birodalmának” nevezte, ezzel szemben áll Amerika, amely nyilván a „jó birodalma”. Ez a gondolkodásmód csak megerősítette Samuel P. Huntington azon elméletét, miszerint a nyugati kultúra és az iszlám közötti konfliktus elkerülhetetlen.
Jelenleg az iszlám óriási erőre tett szert Európában is – vélekedett Fischl. Ma már ugyanannyi iszlám vallású él a világon – másfél milliárd –, mint keresztény, noha az iszlám 622 évvel fiatalabb a kereszténységnél. Az iszlám tehát behozta a számbeli lemaradást, ha tartja ezt az iramot, valószínű, hogy a muszlimok száma hamarosan meghaladja a keresztényekét, amennyiben a kereszténység nem lesz képes a megújulásra, ha Európa nem talál önmagára.
Nehéz kérdés, hogyan viszonyuljunk ma a muszlimokhoz. A szakértő szerint megértőnek és humánusnak kell lenni, de a megértő és befogadó hozzáállás nem jelentheti saját kultúránk feladását. Az iszlámon belül van egy fundamentalista, nyugat-ellenes radikalista irányzat, ennek tanításai rémisztően hatnak az európai és amerikai emberekre, de hiba ezeket a radikális mozgalmakat a muszlimok egészével azonosítani – figyelmeztetett a lelkész.
Európában 43 millió muszlim él, az adatok szerint ezek közül Közép és Kelet-Európában 126 000, többségük Romániában (73 000), míg Magyarországon 25 000. Fischl ironikusan megjegyezte: nem kell attól félnünk, hogy Európát elárasztják a muszlimok, mivel már itt vannak … Iszlám, zsidó és keresztény Európáról kell ma helyesen beszélnünk! – hangsúlyozta.
A közel-keleti helyzet egyik kiváló ismerőjeként számon tartott szakértő kifejtette: az iszlám fenyegetés az aszimmetrikus hadviselésben, azaz a terrorizmusban és nem az iszlám vallásban rejlik. A terror az állandó félelem állapotát jelenti, hogy nem ismerni, honnan érkezik támadás, hogy milyen ellenséggel állunk szemben.
N.H.-D., Sz. K.
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)

Pihenőt tartott Kolozsváron a Boldogasszony-vonat
Ötödik alkalommal haladt át csütörtök délután a kincses város vasútállomásán az egész Erdélyi-medencéből a csíksomlyói pünkösdi búcsúra tartó zarándokokat szállító Boldogasszony-vonat.
A huszonöt perces pihenő alatt a több mint ezer, zömében anyaországi magyart a hagyománynak megfelelően néhány száz kolozsvári nemzettárs köszöntötte. Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja a keresztény és a nemzeti összetartozásra hívta fel a figyelmet, amelyet az erdélyi konokság és hit csak még jobban elmélyít. A zarándokok nevében Görbe László piarista paptanár szólt, majd Kovács Sándor kolozs-dobokai főesperes, illetve a vendégek részéről Bíró László tábori püspök mondott áldást. A testvéri hangulatot a Fürgölő népi együttes műsora tette meghittebbé, majd amikor a vonat tovagördült, több idős kolozsvári magyarnak nedves lett a szeme…
(Ö. I. B.)
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Refo500 – még várják a javaslatokat
Több mint tíz konferenciát szerveznek Kolozsváron jövőre a reformáció 500 éves évfordulójának megünneplését célul kitűző Refo500 nemzetközi hálózat kolozsvári szereplői – tudtuk meg a Babeş– Bolyai Tudományegyetem (BBTE) klubtermében megtartott kerekasztal-megbeszélésen. A 2017-ben esedékes eseménysorozat még bővülhet, hiszen idén még várják a javaslatokat, és egy-két hónapon belül interaktív naptárat készítenek. A beszélgetést Vincze Hanna Orsolya, a BBTE oktatója vezette, aki elmondta: a Refo500 hálózat több mint 120 taggal rendelkezik, egyházak, egyetemek, múzeumok csatlakoztak hozzá. Kolozsvárról a BBTE, az egyetem központi könyvtára (BCU), a Protestáns Teológiai Intézet, az Erdélyi Református Egyházkerület és az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői is bekapcsolódnak a Refo500-ba.
– A kerekasztal célja, hogy megfogalmazzuk a hitújítás korának jelentőségét saját tevékenységi területünkön. Másodsorban keresni kell az együttműködés lehetőségeit a hálózat intézményeivel. A harmadik célunk az, hogy 2017-ben eljuttassuk a közvéleményhez a reformáció üzenetét – mondta Vincze Hanna Orsolya.
– A BBTE csatlakozása a hálózathoz azért fontos az egyetem számára, mert ily módon új tartalmat nyertek az egyetem négy teológiai, illetve a többi karán folyó egyháztörténeti kutatások. Olyan multietnikus, többfelekezeti közegben, mint ez az egyetem, ez a város és ez a régió, egymás tapasztalataiból tanulva könnyebb lesz kapcsolódási pontokat találni a témák között – közölte Gábor Csilla BBTE-oktató.
– Amikor felmerült, hogy a BBTE csatlakozzon a hálózathoz, nem tudtuk, hogy az ortodox többségi környezet mennyire lesz „vevő” a reformációs témára, mivel a reformáció nem érintette különösképpen az ortodox vallást. Nem tudtuk, mennyire fogják saját értékként kezelni, illetve saját rendezvénnyé tenni, de aztán a rektori tanácsban megszavazták a csatlakozást – nyilatkozta Péter István BBTE-oktató.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

„Hol vannak a magyar nyelv őrei?”
Nagyon népszerű az utóbbi időben a gimnáziumi és líceumi tanulók körében zajló „Örökségünk őrei” című, hasznos és tanulságos vetélkedő, amelynek Erdély szerte immár jól megérdemelt nyertesei is vannak, s mely által ezidáig számos történelmi magyar műemlék került elő a feledés, a mellőzés, az ismeretlenség homályából. Illesse mindezért dicséret mind az irányító szaktanárokat, mind a lelkes diákokat, akik gazdag és változatos módszerekkel, leleményességgel ismertették az általuk felfedezett adathalmazt. Nos, e témakör kapcsán, a dr. Stern Ignácz szerkesztésében 1933 novemberében Gyulafehérváron beindult: Informator címet viselő, kétnyelvű, magyar–román hetilap, 1935. november 23-i és 1936. január 11-i számaiban rokontémájú jegyzetre bukkantam. Azzal a különbséggel, hogy 80 évvel ezelőtt nem a történelmi műemlékek, hanem a magyar nyelv őrei iránt érdeklődött a hetilap az alábbi cím alatt: Ahogy mi a magyar nyelvet beszéljük. Szomorú valóság. Hol vannak a magyar nyelv őrei?
A jegyzet olvastán meggyőződhetünk, hogy immár nyolc évtized távlatából, napjainkban is lépten-nyomon az alábbiakkal gyakorta azonos kifejezésekkel találkozunk a mindennapi élet számtalan területén: az utcán, a buszon, a vonaton, a kávézóban, az iskolában, a parkban, a személygépkocsiban, a gyűlésen, a családban, az esküvőn, a munkahelyen, a keresztelőn, a kocsmában, a piacon, az üzletben, a hivatalban stb. Olvassuk tehát és elmélkedjünk ugyanakkor, miként is lehetne 80 év távlatából az adott helyzeten segíteni s bepótolni valamelyest mindazt, amit ezidáig édes anyanyelvünkből elveszítettünk.
Szabadság (Kolozsvár)

Láng Gusztávot díjazták a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
Hivatalosan csütörtök délután nyitották meg a Fogoly utcában a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet, amely vasárnapig várja az érdeklődőket a vásárra, író-olvasó találkozókra, színházi előadásokra és koncertekre.
Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke a megnyitón bejelentette, hogy a Kolozsvár Társaság díját idén Láng Gusztáv irodalomtörténésznek adományozzák, aki pályafutását Kolozsváron kezdte, évtizedekig volt a kincses városban egyetemi tanár. Kántor kiemelte, hogy Láng „könyves ember”, többek között neki is nagy szerepe volt abban, hogy sajtó alá rendezték Dsida Jenő összes versét.
Az eseményen beszédet mondott többek között Horváth Anna alpolgármester, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke és Markó Béla szenátor, költő is. Mile Lajos kolozsvári főkonzul arról beszélt, hogy a modern kommunikációs eszközök nagyon fontosak, de a technika sebessége megfoszt minket az olvasás élményétől. „A könyvek a barátaink” – fogalmazott Mile.
A rendezvény idei főtémája Tamási Áron közösségi szerepvállalása az író halálának 50. évfordulója apropóján. Szintén kiemelt rendezvénynek szánják a Szilágyi Domokos-megemlékezést a költő halálának és az Öregek könyve megjelenésének negyvenéves évfordulója alkalmából. Az önálló kötetben kiadott hosszúköltemény most először románul is megjelent, a Kriterion Könyvkiadó kétnyelvű könyvben jelentette meg az Öregek könyvét.
Ehhez kapcsolódva fordítói kollokviumot is szerveznek, az írók közül pedig Varró Dániellel, Péterfy Gergellyel, Farkas Wellmann Endrével és Magyari Tivadarral is találkozhatnak az érdeklődők. Az idei könyvhét vasárnap este 8 órától a Hangzó csoda elnevezésű közösségi versmondással ér véget. A verskedvelők ezúttal Szilágyi Domokos néhány költeményét olvashatják fel közösen a Fogoly utcában.
A könyvhétnek egyébként idén nulladik napja is volt a kolozsvári magyar főkonzulátus közreműködésének köszönhetően: Mile Lajos főkonzul vendége Kulin Ferenc József Attila-díjas irodalomtörténész, a Budapesten 1971 és 1983 között megjelent Mozgó Világ utolsó főszerkesztője volt szerda délután. Kulin Ferenc többek között arról beszélt, hogy a magyarországi értelmiséget megosztó népi-urbánus ellentétet a kommunista hatalom szándékosan gerjesztette, azért, hogy elejét vegye az 1956-os szabadságharchoz hasonló összefogásnak, ezen a művileg gerjesztett ellentéten próbált felülemelkedni a Mozgó Világ folyóirat, amíg be nem tiltották.
Elmondta: annak ellenére, hogy a folyóirat folyamatos ideológiai kontroll alatt működött, mégis szinte minden lapszámba került „valami botrányos”. Akkoriban a lap munkatársai nagyon bátornak hitték magukat, de később kiderült, amiatt engedte őket az Aczél György által irányitott kommunista kultúrpolitika dolgozni, mert a 70-es években a kádári Magyarország külföldi hiteleket vett fel, a nyugati hitelezők pedig feltételként szabták meg, hogy a hatalom engedjen teret a sajtószabadságnak.
Mint részletezte, Aczél Györgyék dilemmáit az okozta, hogy megpróbáltak kettős játékot játszani, azaz egyszerre megfelelni Washingtonnak és Moszkvának, előbbinek a Mozgó Világon keresztül szerettek volna imponálni. Ennek persze az lett az eredménye, hogy a szerkesztőség felbátorodott, és egyre radikálisabb hangot kezdtek megütni, tudatosan feszegették a rendszer tűréshatárát. Ennek eredményeként 1983-ban betiltották a Mozgó Világot.
Kulin Ferenc elmondta: az úgynevezett népi és urbánus írók közti kibékíthetetlen ellentét csupán mítosz volt, a Mozgó Világ például alkalmatlan volt arra, hogy ezt a mítoszt fenntartsa, miközben Aczél György megpróbálta szítani az ellenségeskedést. Kifejtette: a Mozgó Világ betiltása a későbbi politikai folyamatokra nézve kedvezőtlen hatással volt, ugyanis 1987-ben, a rendszerváltást megelőző lakiteleki találkozón a népi-urbánus ellentét sokkal erősebb volt, mint valaha azelőtt. A megosztottság mérgező hatása a későbbiekben is éreződik. Kulin szerint az értelmiségi mítoszok harca miatt csúszott félre a magyarországi rendszerváltás, ez eredményezte a klikkesedést, az elitcsoportok közötti gyűlölködést.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Közel 50 millió forintot ítéltek meg az RMPSZ-nek
Összesen mintegy 100 millió forintos támogatást kapnak a külhoni pedagógus szakmai szervezetek – köztük az RMPSZ –, egyesületek a határon túli magyar köznevelés megerősítése érdekében.
Az oktatási államtitkárság által pénteken az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint a szülőföldön megrendezendő nyári akadémiák támogatására öt szervezet részesült összesen 40 millió forintos támogatásban az oktatási államtitkár döntése alapján.
Ezek a programok a magyar pedagógus szövetségek és a szakmai szervezetek kezdeményezésére a magyar nyelvű továbbképzési rendszer megerősítésére hivatottak. A külhoni nyári akadémiák megrendezésének támogatására kiírt 2016. évi meghívásos pályázat eredménye alapján a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) 17,8 millió forintos támogatásban részesült.
A külhoni magyar oktatás szolgáltatásainak, módszertani központjainak, pedagógus egyesületeinek működtetésére 14 szervezet között 60 millió forintot osztottak szét. Ebben a kategóriában is az RMPSZ kapta a legnagyobb tételt, 30 millió forintot.
Krónika (Kolozsvár)

A Katolikus Püspöki Konferencia közleménye
A katolikus oktatás, a családok pasztorációja, illetve az Irgalmasság Évének közös programjai szerepeltek a romániai római katolikus és görög katolikus püspökök megbeszélésének középpontjában, akik 2016. május 9-11. között Ciofliceni-ben (Snagov) találkoztak a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (RKPK) tavaszi ülésén.
A munkálatok házigazdája a Bukaresti Görög Katolikus Püspökség, helyszíne pedig a Sarutlan Kármeliták Ciofliceni-i (Snagov) kolostora volt. Az ülésszak megnyitóján részt vett Excellenciás Miguel Maury Buendía, Románia apostoli nunciusa.
A fent említett témákon kívül egyeztetés folyt az országos katolikus hittanversenyről, illetve a családpasztoráció országos szintű koordinálásának szükségességéről. A 2016. július 25-31. között Krakkóban tartandó Ifjúsági Világtalálkozó kapcsán a püspökök örömmel értesültek arról, hogy nagyszámú fiatal képviseli országunkat ezen az eseményen. Az ülésen szó volt továbbá az egyházmegyék közös zarándoklatáról, amit az Irgalmasság Évében szerveznek Rómába.
A püspökök elemzés tárgyává tették az adótörvény súlyos hatásait az egyházi tulajdonban lévő ingatlanokra, közös levelet fogalmazva erre vonatkozóan a Vallásügyi Államtitkárnak; a 2016. június 5-én tartandó önkormányzati választásokkal kapcsolatosan közös nyilatkozatot fogalmaztak meg, melyben a katolikusokat és minden jóakaratú embert arra buzdítanak, hogy vegyenek részt a szavazáson, éljenek az alkotmány biztosította jogaikkal és kötelezettségeikkel: „A keresztények tevékeny és fontos szerepet kell vállaljanak az itt élő népekre jellemző keresztény értékek megőrzésében, terjesztésében, melyek a Szentírás, illetve az Egyház tanításának egyaránt megfelelnek. Mindannyiunk számára, együtt és külön-külön is fontos, hogy politikai szinten ki az, aki képviseli társadalmi értékeinket, törekvéseinket.”
2016. május 10-én, kedden délután a püspököket fogadta Klaus Werner Johannis, Románia köztársasági elnöke. Ugyanazon a napon a főpásztorok szentmisét mutattak be a Nagy Szent Vazul tiszteletére szentelt görög katolikus székesegyházban, majd az apostoli nuncius fogadta őket a nunciatúra székhelyén.
A konferencia statutumának megfelelően a RKPK elnökségét Eminenciás Lucian Mureșan bíboros, a Romániai Görög Katolikus Egyház nagyérseke veszi át, alelnöknek pedig a következő három évre Excellenciás Ioan Robu, bukaresti római katolikus metropolita-érseket választották meg a jelenlévők. Ezen kívül új állandó tanácsot is választottak, melynek tagjai Eminenciás Lucian Mureşan bíboros, görög katolikus nagyérsek, Excellenciás Ioan Robu bukaresti római katolikus metropolita-érsek, Excellenciás Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök és Excellenciás Vasile Bizău máramarosi görög katolikus megyéspüspök.
A munkálatok végén a jelenlévő püspökök meghatározták, hogy a RKPK következő ülése 2016. szeptember 26-28. között Nagyváradon kerül megszervezésre, házigazdája pedig a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség lesz.
A RKPK az ország római katolikus és görög katolikus püspökeit fogja egybe, kifejezve az egyházmegyék szoros kapcsolatát egymással, illetve egységét Szent Péter utódával, Ferenc pápával.
Francisc Ungureanu főtitkár
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bánát napja
Jó precedens Székelyföld napjának
Július 21-én tartják Bánát napját – döntötte el a szenátus, az ünnep a regionális öntudat erősítését szolgálja. Mindeközben Székelyföld nevét, érvényes bírósági döntés szerint, még a turisztikai marketingben sem lehet használni.
A Bánát Liga már 2012-ben javasolta, hogy a régiónak legyen saját ünnepnapja. Az ügy pikantériája, hogy azért választották július 21-ét, mert 1718-ban ezen a napon kötötték meg a pozsareváci békét, amelynek következtében a Bánság török fennhatóság alól a Habsburg Birodalomhoz került, és gyakorlatilag ekkor kezdődött meg a terület gazdasági fejlődése. Volt is ezért cirkusz, hogy miért nem a Romániához való „hazakerülés” napját ünneplik, de a javaslat, a mi támogatásunkkal is, átment – mondta el megkeresésünkre Klárik László. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szenátora szerint „nagy előrelépés”, hogy a parlament elfogadta, hogy egy történelmi régiónak saját ünnepnapja legyen.
– Tudom, hogy most sokan a fejünkhöz fogják vágni, hogy miért nem jövünk elő egy hasonló kezdeményezéssel. Reálpolitikusként azt mondom: több lenne abban a kár, mint a haszon. A mostani hangulatban, az adott nemzetközi helyzetben, választások előtt semmi esélyünk nem lenne, viszont évekre „elásnánk” a témát, hiszen minden héten nem lehet ugyanazzal a törvényjavaslattal jönni. Addig is kell hagyni és támogatni, hogy más régiók is hasonló kezdeményezéssel éljenek, ami majd precedenst teremthet nekünk is. Én bízom abban, megérjük azt, hogy a román parlament olyan toleranciaszintre jut, hogy megszavazza Székelyföld napját – jelentette ki Klárik László.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bemutatták az erdélyi Civil Információs Centrumokat Kolozsváron
Fontos a határon túli magyar civil szervezetek támogatása, ez a magyarországi Civil Információs Centrumoknak kötelessége is - hangzott el pénteken, Kolozsváron. A CIC mára négy erdélyi megyében is jelen van, miután másfél évvel ezelőtt a magyar kormány eldöntötte, hogy a határon túliak munkáját is segíti.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke elmondta, kiemelt partnerekként kommunikálnak az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és Fidelitas elnökeivel, mert megértették, a Kárpát-medencében egy útvonalon kell menni, hiszen az érdekek közösek. Mostanáig négy Civil Információs Centrumot sikerült elindítaniuk a magyar állam segítségével Háromszéken, Udvarhelyszéken, Szatmárnémetiben és Kolozsváron, ezek a napokban másfél millió forintos támogatást kapnak szervezetenként.
Soltész Miklós, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kifejtette, a centrumok megyei szinten működnek Magyarországon, céljuk az egyes civil szervezetek mindennapjainak könnyítése, de helyi önkormányzatokkal és nemzetiségi önkormányzatokkal való kapcsolattartás is feladatuk. Kötelességük ugyanakkor a határon túli, magyarlakta megyékkel is kapcsolatot tartaniuk, társpályázók pedig több mint 55 millió forintot nyertek el mostanáig.
Hasonló problémák érzékenységre találnak, sokat dolgoztak azon, hogy alulról építkezve felépítették az együttműködést, vázolta fel Kiss András, a Hierotheosz Egyesület főtitkára, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Információs Centrum igazgatója. Sok a hasonlóság, hiszen náluk is sok közösséget, települést kell megszólítaniuk, hangzott el.
Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági ügyvezető alelnöke rámutatott, az ifjúsági főváros éve azt bizonyította, hogy ifjúsági szervezetek a különböző önkormányzati és kormányzati partnerekkel példátlan programokat képesek megszervezni. Zsigmond József, a Nemzeti Együttműködési Alap tanácsának tagjaként a NEA működéséről beszélt, kiemelve, hogy jó példája ez annak, amikor az állam a civil szervezetekkel kommunikál.
Fancsali János, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke elmondta, korábban Székelyudvarhelyen kialakították a Szabad Európa Kávéházat, amelyet a mai napig használnak, a Civil Információs Centrum ezt a folyamatot képes segíteni. Civil és ifjúsági szervezetek gyakran pályáznak, magyarként pedig lehet a magyar államnál is pályázni, de szükség van az eltérő pályázati rendszerek miatt a Civil Információs Centrumok segítségére, emelte ki Kádár Petra, az Identitás Alapítvány képviselője.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja a magyar állam támogatásának fontosságát és a helyiek törekvését, helyismeretét tartotta fontosnak, rámutatva: civilek gyakran hatékonyabban tudnak dolgozni a közösségszervezés és érdekképviselet területén a politikai formációknál.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Amputáció és elvesztett illúziók – avagy Trianon újratöltve
„Erdély határai megtámadhatatlanokká váltak, ezzel a román delegáció elérte legfőbb célját” (Tatarescu román külügyminiszter)
Hetven éve május elején egy végzetes döntés tartotta lázban a magyar közvéleményt. Párizsban összeült négy nagyhatalom külügyminisztere, hogy döntést hozzon a világháborúban vesztes Magyarország és Románia területi vitájában.
A párizsi Luxemburg-palotában 1946. május 7-én rendezett négyhatalmi konferencián Molotov szovjet külügyminiszter elnökölt, és a nagy kerek asztal körül ott ült Byrnes amerikai, Bevin brit és Bidault francia külügyminiszter. Mellettük tanácsadók gondterhelt arccal, az asztal körül fontoskodó titkárok. A kép azt sugallja, hogy megfontolt döntés születik, pedig erről szó sem volt. A Romániát és Magyarországot egyaránt megszállva tartó Szovjetunió már régen döntött. Maradtak a trianoni határok. A három nyugati hatalom képviselői érdekteleneknek mutatkoztak. Byrnes egy ideig még lebegtette azt a véleményt, hogy esetleg a két állam tárgyalhatna hogy „csökkentsék az idegen uralom alatt élők számát”, de hamar ejtette a javaslatot. Mosta kezeit. Így eldőlt, hogy a trianoni határok maradnak.
Amikor a remény még élt
A hatalmas életerő, amely megmutatkozott a szétlőtt, kirabolt, megalázott országban, 1946 tavaszától reményeket és illúziókat is táplált. Az illúziók közé kell sorolnunk, hogy sokan bíztak abban, a „demokrácia” nevében győztes szövetségesek most nem békediktátumokkal állnak elő – mint 1920-ban –, hanem igazságos rendezéssel. Ennek egyik feltétele lett volna a határok hozzáigazítása a néprajzi viszonyokhoz a Kárpát-medencében. Ám miközben Párizsban a külügyminiszterek kedélyesen kávézgattak, Csehszlovákiában napirenden volt a magyarok „kilikvidálása” (jogfosztása, deportálása, „reszlovakizálása”). Lengyelországot „eltolták” nyugatra, Besszarábiában, Kárpátalján berendezkedett a Szovjetunió, miként a balti államokban is.
A megszállt államokban, beleértve Németország keleti felét, hozzáfogtak a szovjetizáláshoz. De a remény még élt. Különböző forrásokból lehetett tudni brit és amerikai szakértői elképzelésekről, amelyek igazságosabb határokat tartalmaztak a Kárpát-medencében. Mégpedig nemcsak Románia, de Csehszlovákia, Jugoszlávia és Kárpátalja irányába is. Ezek a tervek azonban még 1944 előtt készültek. Később már eltűntek a külügyminisztériumok archívumaiban, hiszen a győztes Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia hallani sem akart területek átadásáról. Maradt tehát a két vesztes: Magyarország és Románia.
Egy ital 45 milliárdért
A döntés idején már háromszázezret meghaladó számú magyar menekült érkezett trianoni területre. Elképesztő körülmények uralkodtak. Megkezdődött a németek kitelepítése. Az országban éhínség fenyegetett. Budapest 30 571 lakóházából 23 százalék alig volt lakható, négy százalék pedig teljesen megsemmisült. Gyakran több család húzódott meg egy helyiségben. Hiány volt fűtőanyagból, élelmiszerből, gyógyszerből, ruhaneműből. Még napirenden voltak a rablások, „vetkőztetések”. Az országnak el kellett tartania az itt állomásozó milliós szovjet hadsereget, a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot, emellett jóvátétel gyanánt hatalmas élelmiszer-szállítmányok indultak a Szovjetunióba. A megszállók kezébe került a magyar ipar színe-java, az összes korábbi német és osztrák tulajdon. Még Nyugaton volt a magyar nemzeti vagyon jelentős része, mozdonyok, hajók, üzemek felszerelése, a Nemzeti Bank teljes aranykészlete. Jugoszlávia és Csehszlovákia is követelte a jóvátételt. Fenyegetően közeledett a magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezmény végrehajtása. Újabb tízezrek keltek útra a bizonytalan jövő minden félelmével.
Eközben csúcsot döntött az infláció. Az árak napról napra emelkedtek, a csirkehús kilója tavasszal már 3 millió pengő, egy kiló szalonna 6 millió. Cipőt, ruhát kapni nem lehetett, csak horribilis összegekért. Egy pohár sör, amely a békeidőkben 38 fillér volt, 1945-ben már négyezer pengő, 1946 márciusában 77 ezer, május közepén két és fél millió, júniusban már 45 milliárd! Az emberek idegei végsőkig feszültek, mindenki azt várta: legyen ennek vége! A kommunista propaganda harsogta is: a stabilizációt csak ők tudják megcsinálni.
Ma kit akasztanak?
Közben naponta hozták az újságok, hogy hány háborús bűnöst akasztottak fel, milyen fasiszta bűnök kerültek napvilágra, a kommunista politikai rendőrség hetente leplezett le „fasiszta összeesküvést”, mintegy muníciót adva a Párizsban keményen dolgozó Jan Masaryk csehszlovák és Tatarescu román külügyminiszternek. Magyarország szerintük továbbra is revizionista, fasiszta, Európa „enfant terrible”-je. A tisztviselők rettegtek a B listától. A „demokrácia” fogalmát kisajátító marxista pártok ezzel valójában politikai tisztogatást hajtottak végre a közszférában. Így – családtagokkal – legalább negyedmillióan maradtak egzisztencia nélkül. Nagy Ferenc kormánya elrendelte a Nemzeti Bank alárendelését a kormánynak (vagyis a kommunista vezetésű Gazdasági Főtanácsnak), a devizák és az arany bejelentési kötelezettségét és a kötött gazdálkodást. Elértéktelenedtek a nyugdíjak, hadsereg szinte nem maradt, központi anyag- és árhivatalt hoztak létre, a külkereskedelmet állami irányítás alá vették. Nagy Ferenc miniszterelnök a májusi döntés előtt Moszkvában járt. Sztálin elemében volt. Az 1940–41-es magyar–szovjet „közeledés” kapcsán azt mondta: „A Szovjetunió vezetői a maguk egyszerűségében nem gondoltak arra, hogy a magyarok rokonszenve a Szovjetunió iránt nem őszinte, hanem csak színlelt.” Nagy Ferenc hazaérve azt az illúziót keltette, hogy a szovjet vezetés támogatja Magyarország területi igényeit. Látszólag Révai József és a kommunista párt is csatlakozott. Nagy Ferenc Székesfehérvárott május 5-én azt mondta, hogy „a Szovjetunió kormánya minden kérésünket teljesítette”. Így aztán nemcsak a magyar miniszterelnök döbbent meg május 7-én, de a magyar közvélemény is. Jó pesti szokás szerint éjfélkor már az egész város tudott a döntésről. Kiderült, hogy a szovjet vezetők „a maguk egyszerűségében” csak színleltek.
A kommunisták szerint mindez azért történt, mert Moszkvában nem elégedettek a magyarországi helyzettel. Tovább kell tehát lépni a szovjet rendszer megteremtése felé.
A skizofrén állapotokra jellemző, hogy a közvélemény aznap, amikor értesült a magyarságra nézve tragikus párizsi döntésről, olvashatta Nagy Ferenc hálálkodó táviratát Sztálin József úrnak. Ebben tolmácsolja a magyarság „soha el nem múló háláját azért, hogy a szövetséges hatalmak a felszabadítás sorsdöntő tényével megnyitották a demokratikus, békés fejlődés lehetőségét…” A sajtóhírek szerint kiderült az is, hogy a magyar kormány Budapesten átnyújtott diplomáciai jegyzéke a párizsi tárgyalásokon egyáltalán nem került szóba. Ráadásul a béke-előkészítéssel megbízott profi diplomata (Kertész István) csak 9-én érkezett Párizsba. Erre mondta május 8-án a magyar parlamentben Nagy Vince szabadságpárti képviselő, hogy a magyar álláspontot tartalmazó „jegyzéket” nyilván a Petőfi Sándor utcai postaládába dobta a külügyminiszter. Fokozta az elkeseredést, hogy a rádió – valószínűleg tévesen értelmezve Byrnes álláspontját –, azt közölte, hogy az amerikaiak népszavazást kezdeményeztek a határaink menti területekről, de ezt a másik három hatalom elvetette.
A remények szertefoszlása és a kormány teljesítménye éles bírálatot váltott ki a parlamentben, főként a Magyar Szabadság Párt részéről. Sulyok Dezső 1946 folyamán többször is kifejtette, hogy magyar tömegeket elszakítani egymástól rossz határokkal semmivel sem igazolható eljárás. Sulyok konkrét javaslatot is készített májusban a külügy számára, amelyben nemcsak Kelet-Magyarországon igényelte a magyarlakta területek visszacsatolását, hanem egy korridorral megoldva Erdélyben a Székelyföldet is elérhetőnek tartotta. Javasolta ugyanakkor a felvidéki színmagyar területek Magyarországhoz csatolását is, amivel okafogyottá válhatna a lakosságcsere és az a csehszlovák igény, hogy az összes magyart kitelepítsék.
Sopront vissza Ausztriának
A miniszterelnök a kritikákra azt válaszolta, már az is eredmény, hogy a magyar álláspontot meghallgatták Moszkvában. Aztán Nagy Vincének felrótta, hogy „úri fölénnyel, lekicsinyléssel” szólt a magyar béke-előkészítés színvonaláról, mulasztással vádolva a kormányt. A miniszterelnök aztán egészen veszélyes vizekre evezett. A Nemzetgyűlésre bízta, gondoskodjék arról, hogy „ne legyek kénytelen ezzel a képviselő úrral ebben a teremben ülni.” Rákosi Mátyás, Marosán György és a többi nagy „demokrata” élénken helyeselt. Ők már tudták, hogy hamarosan egyik Nagy sem fog a parlamentben ülni, menekülni kényszerülnek. A sors fintora, hogy Nagy Ferencnek előbb kellett elhagynia az országot, mint Nagy Vincének. De csak egy hónappal. A vitában többször elhangzott a „hazaáruló” kifejezés, a leghangosabban éppen onnan, ahol tényleg nagy számban ültek, a kommunisták padsoraiból.
Nagy Ferenc talán bízott abban, hogy majd a párizsi békekonferencián sikerül eredményt elérni, bár washingtoni, londoni, párizsi útja e téren teljes kudarccal végződött. Sokan ringatták magukat abba a hitbe, hogy nem a végső döntés született meg. De a 22 ezer négyzetkilométeres magyar igény végül egy négyezer négyzetkilométeres sávra csökkent, ami alig nagyobb, mint Tolna megye. Ezen a keskeny sávon található Arad, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti, Nagyszalonta. Közben a csehszlovák állam újabb területi igényekkel lépett fel Magyarországgal szemben, a „pozsonyi hídfő” megnövelését követelve. Sőt nyugati szomszédunknál a kommunista párt követelte Sopron és környéke elcsatolását Ausztriához, amelyet a „Horthy-féle fasiszta terror politikai mesterkedései szakítottak el Ausztriától”. Csatlakoztak a szociáldemokraták is. Az osztrák követelés nem valósult meg, paradox módon talán azért, mert ez a terület szovjet megszállás alatt volt, és Sztálin Magyarország szocialista átalakítását biztosabbnak érezte, mint Ausztriáét.
A zöldséges mérlege
A hetven éve május 7-én meghozott döntést a párizsi békekonferencián már nem módosították. Meglepő volt Jebb brit küldött érvelése Románia mellett: „veszélyes megzavarni egy ország gazdasági életét területi amputációkkal, még akkor is, ha azok részben indokoltnak látszanak”. Az amputálás Trianonban történt. Hogy Párizsban, Moszkvában, Londonban, Washingtonban megint a mi kárunkra tévedtek, az bizony a mi diplomáciánk, érdekérvényesítő képességünk, politikai és egyéb önzésünk, szűklátókörűségünk, kishitűségünk következménye is. Ez akkor is igaz, ha tudjuk: a zöldséges mérlege mindig a maga javára téved.
Hetven éve – ne áltassuk magunkat – nemcsak az első félidőt vesztettük el, de egy mérkőzést is. Most már a tét, hogy megőrizzük hitünket, kultúránkat, nyelvünket, s ha muszájból is, jobb teljesítményt nyújtsunk elődeinknél. Ehhez elengedhetetlen, hogy megszabaduljunk a mesterségesen belénk táplált kishitűségtől és újjáépítsük a tudatosan aláásott erkölcsi erőnket.
Szerencsés Károly
A szerző történész, egyetemi docens
Magyar Hírlap

A csíksomlyói kegyszobor Barátból származó legendájának nyomában
Általánosan ismert a moldvai csángók körében a csíksomlyói Mária-szobornak a Bákó melletti – egykor Lujzikalagorhoz tartozott – Barátból való eredeztetése. Idős emberek még ma is emlékeznek a történetre, amelyet ők maguk is úgy hallottak annak idején. Többek között erről mesélt a 79 éves Csernik Antal, amikor felkerestük lujzikalagori otthonában.
A csíksomlyói Szent Péter egyházközség azért kapta Bálványos-havasát a moldvai vajdától a 17. század elején, hogy ennek fejében a csíksomlyói búcsúra évente érkező moldvai katolikus híveket élelemmel és szállással ellássa. A havasra vonatkozó hagyomány a népi tudatban jelentősen átalakult, a mondai történetekben egészen más „tranzakció” részeként bukkan fel: a csángók úgy tudják, hogy az értékes havast eredetileg a magyarok adták cserébe a Barátból elvitt Mária-szoborért, de később a falu haszonleső vezetői csalárdul „visszaárulták” azt a magyaroknak, amiért el is nyerték égi büntetésüket – olvasható Tánczos Vilmos néprajzkutató Csíksomlyó a népi vallásosságban című, a Nap Kiadónál nemrég megjelent kötetében.
A legenda
Csernik Antallal és feleségével, Máriával Lujzikalagorban beszélgettünk. „Hadd mondjam el a történetet: jöttek a terekek (törökök) s a Barát hegyén volt akkor ez a somlyói Szűzanyamária. Itt magyarok voltak, de nem csak hogy magyarok voltak, hanem magyarok voltunk mük, az egész. Jöttek a terekek, azok hitetlenek voltak, s hogy ne törjék össze a Szűzanyát, két katona elvette, s vitte a hátán. A harangokat egy nagy, mély gödörbe bédobták a terekek. És a Szűzanyamáriát elvitték a katonák. Két katona vitte a hátán, mert könnyű volt, megcserélődtek még, kiváltották egyik a másikát. Amikor odaértek, ahol most van, nem tudták onnét megmozdítani. Próbálta hat katona, nem lehetett onnan elvinni. Tettek egy pár ökröt, nem lehetett onnan megmozdítani, tettek két pár ökröt, nem lehetett onnét megmozdítani, tettek hat pár ökröt, nem lehetett megmozdítani abból a helyből. S akkor elmentek, a királynak megmondották, ne király úr, a somlyói Szűzanyamáriát nem tudjuk onnét megmozdítani. Akkor a király mondotta, hagyjátok el ott, mert ott van a Szűzanyamáriának a helye. Kell építsetek egy templomot reája. Azonnal csináltak egy templomecskát, aztán utoljára csinálták azt a nagy kegytemplomot.”
Salamon Mihály esete
Szorosan hozzátartozik a történethez a település egykori elöljárójának, Salamon Mihálynak is az esete. „Volt egy polgármester itt Kalagorban, Salamon Mihály, úgy hívták. A régi temetőben meg is van a keresztje. Ő kiment a magyarokhoz, hogy fizessék meg a szobrot, mert innét volt kivéve. Odaadták a Bálványos-havasait. Tizenkét esztenatér, akkora helység volt, azt adták neki, megfizették a magyarok a szobrot. S aztán ő visszaárulta a magyaroknak, mert mind magyarok voltak, itt is, ott is. Visszavették a Bálványos-hegyét, elárulta Salamon Mihály nekik, dékára (vékára) mérték a pénzt. Nem tudom, mennyi dékát adtak neki, de úgy volt megegyezve, hogy abból ő kellett építsen három templomot. S ő nem csinálta meg. Ő adott a templomhoz a miénkhez valamennyi pénzt, s vette Bákóban a házakat, fürdőköt, s elköltötte a pénzt, s nem csinálta meg a templomot. Ej, mikor odaért, hogy kellett haljék meg, akkor nagyon baj volt, mert kínozták az ördögök erőst őt. Jöttek az ördögök, s táncoltatták a házban. S amelyikek voltak ott emberek, asszonyok, mondták: Mihály bácsi nu mai (többet ne) táncoljon. De ő csak kellett járja az ördögökkel a táncot. S meghalt, elvették az ördögök a lelkét, mert nem csinált három templomot.”
Ellenbúcsú Barátban?
Tánczos Vilmos rámutat, a helyi néphagyományt természetesen a moldvai katolikus egyház is ismerte. Az 1980-as évek elején létrehozták Barátban a csíksomlyói pünkösdi búcsú mását, kialakítva egy regionális vonzáskörű búcsút. Az „ellenbúcsú” szervezésével meglehet, szándékaik közt szerepelt elvonni a híveket a csíksomlyói pünkösdszombati búcsún való részvételtől. Ugyanakkor Ferencz István csíksomlyói fafaragó mesterrel elkészíttették, „és a templom főoltárára helyezték a csíksomlyói kegyszobor másolatát, amelyhez ma már a csíksomlyóihoz hasonló lépcső vezet fel, és amelyet a Moldvából érkező búcsúsok ugyanúgy különböző tárgyakkal érintenek meg, mint az eredetit. A helyi egyház felemás hozzáállása miatt a moldvai csángó búcsúsok 1990 után is saját egyházi jelvényeik, lobogóik nélkül kénytelenek a csíksomlyói búcsún részt venni. A helyzet valamelyes orvoslására több magyarországi civil szervezet elkészíttette és 1992. május 24-én a csíksomlyói kegytemplomban átadta a moldvai csángómagyarok zászlaját, amely alatt felvonulhatnak a körmenetben. A zászlót, amelynek nyelén kis fémlemezeken 170 olyan moldvai település neve szerepel, ahol csángók laknak, a Szent Péter és Szent Pál-plébániatemplomban őrzik. A zászlóval a moldvai csángók innen indulnak a pünkösdszombati nagy körmenetre, majd ide is térnek vissza, ahol ún. „csángómisét” végeznek számukra” – írja Tánczos.
Hitben megerősödni
A moldvai csángó búcsújárók régen gyalog tették meg az esetenként három napig is eltartó zarándokutat Csíksomlyóra a Csíki-havasokon keresztül. Csernik Antal édesapja is szervezett ilyen utakat, majd Anti bácsi felesége, Mária is toborozta a búcsújárókat. „Voltunk sokan, olyan is volt, hogy három busszal mentünk. De most nem nagyon mennek. Az öregek elöregedtek, meghaltak, a fiatalok el vannak többnyire menve” – mondta Mária. Férje hozzátette: „Az édesapámék mentek lábon Csíkszeredáig keresztekvel. Ő vezette a csoportot. Három nap volt keresztül az erdőkön, megálltak közben, imádkoztak, ettek. Nekem is van keresztem, én is csináltam keresztet, vittem én is az enyémet. Sokszor jártam oda. Imádkozni megyünk, hitben megerősödünk, Isten megsegít.”
Meg kell gyónni
A lujzikalagoriak is tartják, hogy a bűnös ember nem részesülhet a búcsú kegyeiben és a szentségekben, nem léphet megszentelt helyre. Csernik Antal elmesélte annak az embernek az esetét is, aki mivel korábban nem gyónt meg, nem tudott kimenni a keresztúton. „Amikor ért volna a kereszthez, amelyikkel kezdik az olvasót, nem tudott kimenni. Rúgták vissza, látatlanként, nem érhetett oda. Mondták az emberek, menjél vissza a paphoz s gyónjál meg. Amikor meggyónt, ki tudott menni. Amikor az én édesapám élt, látta, volt egy ember, s amikor a pap adta a szentséget neki a templomban, akkor a szentség kiszökött a pap kezéből s felszökött a jobb vállára az embernek. A pap nem tudta beadni. Akkor mondta a pap, gyónjál meg hétszer, s utána gyere, adjak szentséget. Elment, meggyónt, ahogy mondotta a pap, s utána be tudta adni a szentséget. Ilyen jelek voltak.”
Mi látható a felkelő napban?
A szombati virrasztás után pünkösd vasárnapjának hajnalán vonulnak ki a csángók a Salvator-kápolna mögötti hegyoldalba, hogy ott a felkelő napba nézzenek. A néprajzkutató szerint ez a csíksomlyói búcsú egyik legismertebb és legtöbbet vitatott jelensége. „Ez a népszokás a helyhez és időhöz kötődő ritualizált közösségi látomások sajátos formája. Kétségkívül igen archaikus és egészen ritka népszokásról van szó, amelyet a legarchaikusabb vallásos kultúrával rendelkező etnikai csoportok gyakorolnak. A csángók a felkelő napban a Szentlelket vélik felfedezni, és azt tartják, hogy aki arra érdemes, egyéb szent dolgokat is láthat a napban, de az erre érdemteleneknek csak rémképek mutatkoznak meg.”
Csernikék is minden alkalommal kimennek a hegyoldalba, mert az egy szent hely, mivel ott jöttek le az angyalok létrán, imádkoztak és énekeltek. „Virrasztáskor, amikor jó reggel kimentünk és a napba kellett nézni, a nap mutit (mutat). Láttuk a szentséget, ahogy mutitódott meg. Nagy kereszt volt, sok színből. Három kereszt volt, a két latoré s Krisztus Urunk keresztje középen, az egyenes és nagyobb volt. Láttam, a Szentlelket a kereszt felől. Sokat láttam Krisztust báránykával az ölében. Amikor a nap ment fel. Nem csak én láttam, hanem látták többen is. Amelyik hites volt. Ha nem vagy hites, nem látsz semmit. Más, amelyik nagyon bűnös volt, látta a sátánt, a gonoszt.”
„Ilyen a hit – megyünk”
A kalagoriak mindig „hitesek” voltak. Csernik Antal és családja az idei búcsún is részt szeretne venni. „Ha az Isten megsegít, megyünk. Mit csináljunk? Ilyen a hit, a nagy-magyarországi hit. Szent István Szűzanyamáriára reábízta a népit, az ő karjára, hogy az ő palástjával takarja, őrizze” – hangsúlyozta látogatásunk végén Anti bácsi.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Elballagtak a Szent Anna Speciális Ipari Szakközépiskola végzősei
Ünneplő ruhás, virágcsokrokat szorongató szülők, hozzátartozók, barátok népesítették be péntek reggel a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház nagytermét, ahol az enyhe és közepes szellemi fogyatékkal élőket oktató Szent Anna Speciális Ipari Szakközépiskola ballagási ünnepségét tartották.
Az ünnepségen tizenkilenc végzős diák búcsúzott el az iskolaközösségtől. A tanulók asztalos és készruhakészítő szakosítást szereztek.
Burus Csaba iskolaigazgató ünnepi beszédében rámutatott, hogy a felnőttkor küszöbén ismeretlen, új körülmények várnak a diákokra, ezért fontos, hogy higgyenek önmagukban és olyan életet éljenek, ahol a szívből fakadó igazat, szeretet keresik. „Bízom benne, hogy képesek lesztek erre, és bízom benne, hogy mi itt az iskolában hozzájárultunk a fejlődésetekhez” – mondta Burus. Továbbá megköszönte a szülők, a pedagógus közösség és az osztályfőnökök a lelkiismeretes munkáját, amellyel segítették a diákközösséget.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség részéről Mândru Elena kívánta azt a diákoknak, hogy sok sikerben és számos boldog pillanatban legyen részük a továbbiakban. Hargita Megyei Gyermekjogvédelmi és Szociális Igazgatóság vezetője, Elekes Zoltán is felszólalt az ünnepségen. „Az iskola barátjának érzem magam, mert a végzősök között sok olyan arcot látok, akikre örömmel nézek. Barátaimnak tekintem őket, hiszen sokan ott nevelkedtek a csíkszeredai szociális központunkban” – fogalmazott Elekes. Emellett, kifejezte örömét aziránt, hogy nemrég új otthonba költözhettek az iskola fogyatékkal élő, valamint tanulási nehézségekkel küzdő fiataljai.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro