A közösségi élet új terei létesülnének Inaktelkén
Idén a tájház külső falait és a csűrt állítanák helyre a pályázati pénzből
Lépésről lépésre megújul a Nádas patak völgyében húzódó „Cifra Kalotaszeghez” tartozó Inaktelke tájháza, amelyet az Inaktelki Református Egyházközség alapított.
A több mint százéves épületet az Áldás Népesség Egyesület 2013-ban 35 évre koncesszióba vette, és 2014-ben megkezdte felújítását. Az egykori lakóházat mostanra már újrafedték, homlokzatát, tornácát felújították, alapját megerősítették. Idén mindenekelőtt a ház külső falainak és a csűr helyreállítására szeretne az egyesület pályázati támogatást szerezni. A 120 négyzetméter alapterületű csűrt közösségi térré alakítanák át, amely a jellegzetes helyi hagyományos táncok oktatására és művelésére, vetítések szervezésére és egy adattár elhelyezésére is alkalmas helyiségekkel rendelkezne – tudtuk meg Simon Csabától, az egyesület elnökétől. Kétségtelen, hogy a megújult tájház kiváló turisztikai erőforrássá válhatna a kis kalotaszegi zsákfalu számára.
A jellegzetes bútorok, lakástextilek, cserépfélék mellett az állandó kiállításban munkaeszközök, viseletes bábuk, az egyéni életpályát idéző tárgyak, fényképek, dokumentumok is vannak.
Zay Éva. Szabadság (Kolozsvár)

Tiltanák a kommunista jellegű alakulatok működését és létrehozását
Hallgatólagosan fogadta el tegnap a szenátus azt a törvénytervezetet, amely tiltja a kommunista jellegű politikai alakulatok működését. A felsőháznak március 23-áig kellett volna megvitatnia jogszabályjavaslatot, és szavaznia arról. A jogi bizottság korábban elkészült jelentésében a tervezet elutasítására tett javaslatot. 
„A törvénytervezet elfogadottnak minősül, mivel letelt a határidő, ezért továbbküldik megvitatásra és elfogadásra a képviselőházhoz, mint döntéshozó testülethez” – mondta Călin Popescu Tăriceanu, a felsőház elnöke.
A törvényt 26 szociáldemokrata párti, nemzeti egységpárti és független honatya terjesztette be. Indoklásukban úgy fogalmaztak: céljuk megakadályozni a kommunista önkényuralom visszatérését Romániába. Szabadság (Kolozsvár)

Simon Sándor kiállítása a Korunk Stúdiógalériában
Az erdélyi születésű, közel harminc éve Párizsban élő festőművész, Simon Sándor új munkáiból nyílt kiállítás a Korunk Stúdiógalériában március 24-én. Az eseményen a művész nem volt jelen, a tárlatot megnyitó Kántor Lajos elmondta: Simon Sándor egy későbbi időpontban érkezik majd Kolozsvárra. A méltató hozzáfűzte, egy katalógus is készül a művész munkáiból. – Régi kapcsolat fűzi Simon Sándort a Korunkhoz.
(köllő) Szabadság (Kolozsvár)

„Kabaréba illő nyelvészkedés” Vásárhelyen
Újabb tükörfordítással készült háromnyelvű feliratok jelentek meg Marosvásárhelyen, ezúttal a vár udvarán. Ez a sokadik eset, amikor az illetékesek hozzá nem értő személlyel fordíttatják le a szöveget.
A helyi önkormányzat a napokban függesztette ki a restaurált vár udvarán a román, magyar és angol nyelvű tájékoztató táblákat, melyek jelentős része különböző hibákat, pontatlanságokat tartalmaz. Az ügy pikantériája, hogy ezúttal a román nyelvű szöveg is helyesírási hibákat tartalmaz.
Ilyen például a „Casa Negustorului sec XVI” felirat, mely még nevetségesebb módon a magyar változatban „Századi Kereskedőházként” jelenik meg. Érdekes módon az angol „16th Century Merchant’s House” feliratot sikerült helyesen megfogalmazni.
Nem vették figyelembe a javítást
Eredetileg az önkormányzat azt ígérte, hogy a várral kapcsolatos valamennyi információs anyag megszerkesztését a Maros Megyei Múzeum szakembereire bízza, akik ingyen vállalták a munkát. Utólag azonban kiderült, hogy az intézmény nem kapott semmiféle felkérést, a városháza inkább magyarul helytelenül fogalmazó és író személyekhez fordult. A várért felelős városházi igazgató ugyan megmutatta a még papíron lévő szöveget Soós Zoltán múzeumigazgatónak, a javításokat azonban már nem vette figyelembe.
„Az oldal kétharmada piros lett, annyi hibát találtam benne. A felvonóhíd helyett például csapóhidat, a kézműves műhely helyett Mesterek Házát írtak. Amikor mindezt jeleztem, az volt a válasz, hogy a táblák már elkészültek. A városháza magát röhögteti ezzel a kabaréba illő nyelvészkedéssel. Nincs mit tenni, ez az illetékesek színvonala” – fejtette ki lapunknak Soós Zoltán, aki elítéli a félanalfabetizmust, amit a polgármesteri hivatal művel.
„»A Casa Negustorului sec. XVI« felirat Bánk báni sejtelemmel kínál megannyi értelmezési lehetőséget: a ház tulajdonosát talán Negustornak hívták, vagy a 16. századi kereskedő házáról lenne szó, esetleg a kereskedő 16. századi házához iramodhatunk, vagy urambocsá a 16. századi száraz kereskedő-nyegusztor a történet főszereplője. Sajnos a magyar fordítás sem világosít fel, sőt: Századi Kereskedőház. Mármost Századi urat és családját nem ismerjük, roppant kíváncsi vagyok, honnét derült ki, hogy ők a tulajdonosok (pláne, hogy előbb még Negustornak hívták őket). Ha nem a famíliáról, hanem egy korszakról lenne szó, akkor nem ártana jelezni, hogy mégis melyikről, illetve kis betűvel kellene írni” – kommentálta ironikusan az újabb félrefordítási esetet Györfi Zalán, a múzeum munkatársa.
Nevetséges magyarkodás
Marosvásárhelyen ez a sokadik eset, amikor az illetékesek úgy tesznek ki magyar nyelvű feliratokat, hogy tükörfordítást alkalmaznak, vagy fittyet hánynak a helyesírási szabályokra. Tavaly nyáron például azon szórakozott a város magyarsága, hogy a városháza úgy próbálta az ASA futballmeccseire csalogatni a magyar közösséget, hogy a reklámpannókra a „Jöjjön mindenki a stadionra!” feliratot helyezte.
Előtte kis idővel az illetékesek a város magyar nevét is helytelenül írták fel a sportcsarnok homlokzatára, amit csak hosszú idő múlva és többszörös kérlelésre voltak hajlandók kijavítani. Utána a Somostetőn kialakított kis kalandparkban a drótkötélpályát „tirolianara” keresztelték. Most pedig a vár körül kitett tájékoztató táblák magyar változata hat úgy, mintha a Google fordítóprogramjával készült volna.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Parodizálni is nehéz ezt a világot – Bodor Ádámot köszöntötték Vásárhelyen
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kisterme zsúfolásig megtelt a 80 esztendős Bodor Ádám köszöntésén, amelyre a Látó Irodalmi Színpad 190. rendezvényeként került sor.
A Látó Irodalmi Színpad 190. rendezvényének Bodor Ádám prózaíró volt a meghívottja, akit a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében a szépirodalmi folyóirat szerkesztői köszöntöttek 80. születésnapja alkalmából.
A színház kisterme megtelt Bodor Ádám olvasóival, rajongóival, akiknek Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője, a meghívott író beszélgetőtársa azt tanácsolta: aki még nem olvasta Az érsek látogatása vagy a Sinistra körzet című regényeket, feltétlenül pótolja a mulasztást, érdemes. A Kossuth-díjas író 1936-ban született Kolozsváron, 1982 óta él Magyarországon.
A főszerkesztő apropónak nevezte azt, hogy Bodor 80 éves, meg is kérdezte tőle, hogy van ezzel, mire a vendég válasza csupán annyi volt: „öregemberré lettem nyilvánítva”. Kovács András Ferenc Az utolsó szénégetők című, 2010-ben a Magvető Könyvkiadónál megjelent, 1978 és 1981 között írt tárcákat tartalmazó kötetből olvasott fel egy Bodor-írást, a szerző finom humorára hívva fel a figyelmet.
Ezt követően Vida Gábor, a Látó szerkesztője olvasta fel mintegy laudációképpen a Helikonban megjelent Bodor Ádám-paródiáját. Aztán továbbra is a Látó főszerkesztője faggatta a meghívottat, arra volt kíváncsi, hogy írtak-e róla igazán jó paródiát. Olyat, amely megnevettette, kettőt – válaszolta az ünnepelt. Kovács András Ferenc hozzátette, ennek az is lehet a magyarázata, hogy nagyon nehéz Bodor szövegeit, írásainak világát visszaadni, így parodizálni is.
Arra a kérdésre, hogy külön-külön alakultak-e a regényei, vagy a tárcák folyományaként születtek meg, a szerző – bár nem akart beszélni az alkotás folyamatáról, a műhelytitkokról – elmondta, a helyszín, amit elképzel, képes összefogni a regényei történeteit. Például amikor kitalálta a Sinistra körzet című regényének a helyszínét, több történet is született ezzel kapcsolatban, mint ahány végül bekerült a regénybe. „Egyszer csak úgy éreztem, elég volt, abba kell hagyni” – árulta el, és abba is hagyta, kész volt a regény. Épp így legutóbbi regénye, a Verhovina madarai esetében is pontosan tudta, mikor kell abbahagyni a munkát.
A Látó másik két szerkesztője, Szabó Róbert Csaba a Verhovina madaraiból, Demény Péter A Zangezur hegység című novellából olvasott fel részletet, Gáspárik Attila, a színház igazgatója a Konyhatitok című novellát olvasta fel, míg Kovács András Ferenc a Sinistra körzet három utolsó bekezdését. Az est végén a szerző dedikált az érdeklődőknek.
Antal Erika. Krónika (Kolozsvár)

Előszó a fekete márciust taglaló kötethez
 A marosvásárhelyi pogrom 26. évfordulója alkalmából mutatták be március 21-én a budapesti Magyarság Házában Kincses Előd ügyvéd Marosvásárhely fekete márciusa című könyvének magyar és román nyelvű 3., valamint angol nyelvű 2. kiadását. Az alábbiakban közöljük az első és második angol kiadás szerkesztőjének, Christopher Keelingnek a kötetekhez írt előszavát azzal a megjegyzéssel, hogy a szerző Klaus Johannis államfővel kapcsolatos illúziói időközben elszálltak.
Egy kis magyarázat: én vagyok az a Harry Richards, aki e könyv első angol kiadását szerkesztette negyed évszázaddal ezelőtt. Álnevet használtam, mert akkor még a müncheni Szabad Európa Rádió központi hírrészlegének voltam szerkesztője.
Amikor a Szabad Európa Rádió készült átköltözni Prágába, úgy gondoltam, inkább szabadúszó újságíróként folytatom a munkám, maradva a Kelet-Európa témánál. A hozzáférhetőség és az interjúk létfontosságúak egy újságíró számára. Azt gondoltam, nem válik hasznomra a román Vatra-vezetőknél, ha azonosítanak és megtudják, hogy nyomtatásban fasisztának neveztem őket. Nos más karriert választottam, úgyhogy ez a probléma már nem áll fenn.
Látom, hogy Kincses Előd könyvének ezen új, angol nyelvű kiadásában – a tisztázott problémák következtében megejtett több módosítás közt – megemlíti azt a megalapozott feltevést is, miszerint a Vatra csupán egy fedőszerv volt, és a forradalmat követő évtizedben rejtett erők manipulálták a romániai nacionalizmus instabil formáit. Azonosít egy Szekuritáté-egységet és annak parancsnokezredesét, amely feltételezhetően a későbbi bukaresti bányászjárást szervezte, amikor a Bukarestbe szállított bányászok kormányellenes tüntetőket bántalmaztak. És megemlíti azt az elméletet, miszerint ugyanez az egység szervezte a feltüzelt román parasztok marosvásárhelyi támadását is.
Hogy állunk most? Bizonyos dolgok, amelyeket 1992-ben említettem, nem történtek meg: a szlovákok valóban rosszul bántak a magyar kisebbséggel, de nem úgy, hogy az bármiféle magyar akcióhoz vezetett volna. Ugyanakkor a szerbek által Boszniában és Koszovóban elkövetett bűncselekmények sokkolták a civilizált világot. S persze most Keleten a Putyin-rezsim viselkedése foglalkoztat minket − a Grúzia elleni támadások, a Krím-félsziget elcsatolása Ukrajnától, és a kelet-ukrajnai szeparatista mozgalom támogatása, hazai ellenfeleinek megölése London utcáin és otthon, a balti köztársaságok és intézményeik ellen irányuló megfélemlítési kísérletek és kibertámadások.
Súlyos problémák. Akkor pedig miért is említésre méltó ez a viszonylag csekély jelentőségű incidens Erdélyben, amely csupán öt életet követelt egy nap folyamán? Nos én úgy vélem (és ezt az eredeti előszóban is megjegyeztem), hogy azért, mert ez volt az első nemzetiségek és közösségek közti öldöklés, amely közvetlenül a kommunizmus bukása után robbant ki Kelet-Európában. És elég gyorsan bekövetkezett.
1992-ben Francis Fukuyama amerikai politológus megjelentette A történelem vége és az utolsó ember című munkáját, amelyben azt írta: „Aminek tanúi vagyunk, az nem pusztán a hidegháború vége vagy a háború utáni történelem egy bizonyos korszakának elmúlása, hanem a történelem, mint olyan vége is... Vagyis: az emberiség ideológiai evolúciójának végpontja és a nyugati típusú liberális demokráciának mint az emberi társadalomszervezés végső formájának egyetemessé válása.”
Ez a tézis már akkor is kétséges volt. Akkor is lehetett volna érvelni amellett, hogy a kommunizmus csupán befagyasztotta a történelem témáit. Magyarok és románok, lengyelek és oroszok hivatalosan testvéri, szocialista szövetségesekké váltak. A kommunizmus összeomlása nem azt jelentette, hogy a világ túllépett a történelemről alkotott legutóbbi (és hamis, kommunista) megközelítésen, és felkarolta a nyugati liberális demokrácia „egyetemessé válását”, hanem sokkal inkább az történt, hogy a kortárs történelem – főleg a nacionalizmus témája – felszabadult, hogy folytathassa történetét.
A kommunista Románia korrupciója és törvénytelensége lassan tűnik el. Többen megjegyezték már, hogy – ellentétben más kelet-európai országokkal – Romániában nem született olyan új párt, amely a kommunisták közvetlen örököse lett volna (nem úgy, mint például Magyarországon a Magyar Szocialista Párt). Ez azonban nem szükségszerűen a politikai egészség jele volt. Sokkal inkább az történt, hogy a régi rezsim cinikus káderei eltűntek szem elől, majd új köpönyegben bukkantak fel, gyakran a román nacionalizmuséban.
Ez most megváltozott. Erdély német lakossága ugyan rendkívül megfogyatkozott, de ma Románia elnöke német – Klaus Johannis, az erdélyi Szeben városának volt polgármestere, aki megválasztásakor fogadalmat tett, hogy megerősíti a tényleges jogállamiságot, és azonnal „munkához lát”. Ugyanakkor Victor Ponta volt miniszterelnök ellen adócsalás, pénzmosás és okirat-hamisítás miatt emelt vádat 2015 novemberében a román korrupcióellenes ügyészség. Ez is egyfajta haladás.
Christopher Keeling. Krónika (Kolozsvár)

A Firtos falvai
Dokumentumfilm-sorozat 
A budapesti Panoráma Vizuális Alkotóműhely 2010-ben belekezdett egy dokumentumfilmes vállalkozásba, amellyel a székely-magyar nép mindennapjait kívánja megörökíteni. Orbán Balázs a Székelyföld leírása című művében gyűjtötte össze a Korond feletti Firtos hegy falvainak történeteit, köztük egy legendát, amely öt falu nevének származását meséli el. Ennek a legendának a nyomán elindulva jött az elhatározás, hogy a filmsorozat ezekről a falvakról fog szólni: Atyha, Énlaka, Küsmöd, Szolokma és Etéd. Ezért lett ez a cím is: A Firtos falvai. Minden falu egy-egy külön részt kap, kezdve Atyhával, és a végére hagyva a legnagyobb települést, Etédet.
A filmek zenéinek kiválasztásához Balogh Sándor adott ötleteket, aki népzenei vonalon elismert személyiség. A narrátor személye, Szersén Gyula is tudatos döntés volt, hiszen az ő hangja, mesélős stílusa sok emberben ébreszt kellemes emlékeket. A legújabb részhez viszont modern hangzású zenei aláfestés készült: a Korai Öröm stílusa tökéletesen illeszkedik a küsmödi és szolokmai, igen erős képi világú filmhez. 
Ez az epizód mind képi világban, mind hangzásában, tempójában is különbözik az előző, Atyháról és Énlakáról szóló két filmtől. A western jellegű nyitóképet látva már érezheti a néző, hogy a film során minden perce folyamatos odafigyelést igényel majd.  A székelyföldi, romantikus vidékről szóló képek és a modern hangzású zene logikailag ellentmondásosnak tűnhet, szokatlan összhatásukban mégis olyan egységet alkotnak, amelyek egyedivé és lendületessé teszik ezt a filmet. Betekintést kaphatunk a hagyományos erdélyi pálinkafőzésről, az otthoni kemencés kenyérsütésről, a szénégetők életéről, vagy a méhészek és a több száz juhot tartó nagygazdák gondjairól is. Emellett minden szereplő őszintén és nyíltan, igazi székely stílusban beszél a saját világáról, mindennapi életéről. 
A sorozat Küsmöd-Szolokmáról szóló része a Hírt-TV-n lesz látható először, 2016 április 1.-én 14 órakor a Vetítő című műsorban. 
Ismétlések: Április 7. (csütörtök), és április 11. (hétfő) 14 óra.
A film trailere itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=TYx71Uyvd7Y
Orbán Balázs legendája  Firtosról:
Ugyan is egy fiait osztóztató atya a Firtosból leindulva monda fiainak: itt „Én lakom, ez lett Énlaka, tovább haladva mondá nagyobb fiának ”e tied” e lett Etéd, ismét odább haladva mondá második fiának: itt neked e „kis mod” e lett Küsmöd. Itt letelepedvén harmadik fia nyugtalankodva kérdé hogy ő hol telepedik, neked is „szolok ma” a helyre mutatva hol Szolokma épült, haza mentében pedig kérdi legkisebb fiát hogy hát nem békétlenkedik e? „Adj ha” akarsz atyám, mond ez, s övé lett a gyönyörűen fekvő Atyha. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Miért?
Klasszikus író mondta, nem szívesen ír ismertetőt – még felkérésre sem – tudományos vagy ismeretterjesztő munkáról, mert nem szeretné, ha az olvasó azt gondolná, hogy a recenzens jártasabb a témában, mint a szerző(k). Előrebocsátottam ezt a felmentésemre szánt mondatot mindamellett, hogy nem ismertetőt, hanem csak egy szerény megjegyzést tennék a Székelység története című tankönyvvel és kézikönyvvel kapcsolatban. A második, javított kiadásra gondolok (2015). Ezerkilencszáznyolcvankilenc után történészek, írók, újságírók – idehaza és Magyarországon – igyekeztek fényt deríteni a szovjet típusú diktatúrák gaztetteire is. Könyvek, tanulmányok, újságcikkek számoltak be – egyebek mellett – az egykori történelmi családok leszármazottainak 1949-es kitelepítéséről, vagyonuk teljes elkobzásáról, kényszerlakhelyes és munkatáboros megpróbáltatásairól, megannyi hátrányos megkülönböztetéseiről. Néhány ilyen cím: Beczásy István: Bekerített élet (Nagyvárad, 1995); Gál Mária: D.O. – Kényszerlakhely (Kolozsvár, 1996); Széchenyi Kinga: Megbélyegzettek (Pomáz, 2008); Oláh-Gál Elvira: Beszélgetés altorjai báró Apor Csabával (Csíkszereda, 2009); Jaap Scholten: Báró elvtárs (Budapest, 2014); Csinta Samu: Erdély újranemesítői (Budapest, 2015); Gaal György: A Báró elvtárs margójára (Csíkszereda, 2016). Az egykori székelyföldi történelmi családokban szép számmal voltak – a fentebb említett tankönyv szerint is – az utókor tiszteletére, elismerésére érdemes személyek. Ők az iskola- és templomépítők, az idegen elnyomás elleni harcok vezetői, a tudományos és művelődési élet alakításának részesei. Olyan történelmi figurák, akik népközelben éltek, és akik számára a közösség, a nemzet ügye volt az első. Szóval az ő székelyföldi leszármazottaikkal (is) csúfosan elbánt a sztálinista diktatúra 1949-ben a már említett módon. De erről egy árva szó sem esik a tankönyvben/kézikönyvben az államosításról szóló fejezetben sem (A székelység a létező szocializmus időszakában, 168. oldal). Vajon miért? – kérdezzük értetlenül, ugyanis napjainkban a magyar történészek zöme – szerte a Kárpát-medencében – a sztálinizmus gaztetteinek részletes feltárását, bemutatását is feladatának tekinti. Szükség van erre főként a fiatal(abb) korosztály tájékoztatása végett, hisz nekik is tudniuk kell(ene) felnőtt korukra, hogy a 20. századi Európának a hitlerizmuson kívül volt még egy – szintén pusztító – rákfenéje: a sztálinizmus, azaz: a sztálini gyökerű kommunista diktatúra. Kár volna ettől az információtól elzárni a tanulóifjúságot!
Komoróczy György. hargitanepe.eu

Partiumi vagy Sapientia?
Még nem született döntés arról, megőrzi-e önállóságát a Partiumi Keresztény Egyetem. A szeptember óta publikus pénzügyi gondok okainak feltárása mellett válságterveken is dolgoznak, bár ma sem tudni pontosan, mi történt, s ki a felelős. Szűcs László vezércikke.
Éppen fél éve, szeptember végén vált sajtónyilvánossá, hogy súlyos anyagi gondokkal küzd a Partiumi Keresztény Egyetem Nagyváradon. Azóta ugyan történtek intézkedések, lezajlott a rektorváltás, elhangzottak nyilatkozatok, a finanszírozó válságtervet rendelt (sőt, azóta újabbat, mert az elsőben kevesellte a konkrétumokat), ám a nyilvánosság a sok beszéd ellenére sem kapott választ több fontos kérdésre. Mire ment el a most hiányzó pénz? Kit, milyen mértékű felelősség terhel a kialakult helyzetért? Hogyan lehetett hosszú időn át eltitkolni a valós helyzetet a fenntartó, illetve a közvélemény elől? (Végül is közpénzek elköltéséről beszélünk még akkor is, ha a magyar adófizetők forintjait Romániában költötték el lej formájában.)
Azt gondolhatnánk, egyszerű képletekről lehet szó: a bevételi oldalon ott az évenként a magyar államtól kapott, 6-700 millió forint támogatás, plusz a saját bevételek, ezek együtt kellene, hogy fedezzék a bérjellegű kiadásokat, rezsiköltségeket, egyebeket. Aligha megoldhatatlan könyvelői feladat pontosan látni, hogy bizonyos időszakonként mínusszal zárnak. Mai ismereteink szerint a hiány úgy 3,5 milliárd lej, ami némi átszámítással nagy vonalakban félévnyi támogatással egyenértékű. Ennek felduzzasztásához azért idő kellett, márpedig a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kató Béla minapi nyilatkozata szerint Kolozsvárott csak a múlt év nyarán – tehát a gondokról szóló első sajtóhírek előtt néhány héttel – kezdtek gyanút fogni, hogy valami nincs rendben. Na ez az, ami különös, hiszen tudomásunk szerint jóval korábban is érkeztek Nagyváradról Kolozsvárra figyelmeztető jelzések.
Október 8-i közleményében Tőkés László már egyenesen a Sapientia Alapítványt hibáztatta azért, mert felügyeleti és ellenőrző szervként nem derített fényt a hiányosságokra. Amiről az Alapítók Tanácsának elnöke akkor sem beszélt: az egyetem legfontosabb döntéshozó testülete milyen szerepet játszott az adósságok gyűjtésében és görgetésében. Hogyan és mi célból vehetett fel a PKE bankkölcsönt az Alapítók Tanácsa tudtával úgy, hogy erről nem konzultáltak a fenntartóval, legalábbis ugyancsak Kató Béla nyilatkozta: a hitelfelvételről is csak múlt év nyarán szerzett tudomást. Aligha segítette a működés hatékonyságát a bonyolult vezetési struktúra. A rektor gyakorlatilag alárendeltje az egyetem elnökének, pontosabban az Alapítók Tanácsa elnökének, Tőkés Lászlónak. De a Rektori Hivatal mellett van Igazgatótanács is, ennek Tolnay István a vezetője, aki egyben az Alapítók Tanácsának alelnöke is. Ugyan a mindenkori királyhágómelléki püspök is tagja az Alapítók Tanácsának, tudomásunk szerint a kerületnek gyakorlatilag semmilyen kapcsolata nincs az egyetemmel.
Személyi felelősség eddig csak a volt rektorral és a korábbi gazdasági igazgatóval szemben fogalmazódott meg, ám a fenti struktúrák ismeretében ezt nehéz komolyan venni.
Kevésbé gazdasági, inkább szakmai kérdés: miért kellett hosszú éveken át fenntartani olyan szakokat, ahol a hallgatók száma tartósan alacsony?
Úgy tűnik, a beruházások sem voltak igazán átgondoltak. Egymástól alig ötven méterre szinte egyszerre készül el ezekben a hetekben az egyetem új épülete és az új református egyházkerületi székház. Ha a karcsúsítás után valóban elfér majd az egyetem az új épületben, akkor, ha jól értem, felszabadul a régi református püspöki palota, miközben napokon belül felavatják az újat.
Keveset beszélnek arról, mi volt az adóssághalmozás elindítója. Úgy 2012 körül készült el az új egyetemi épület terve, amit a magyar állam ki is fizetett, ám a kivitelezés elhúzódott, s a változó követelmények, törvényi környezet miatt újat kellett készíttetni, ám ezt Budapest már nem volt hajlandó kifizetni. Ugyancsak a költségvetés kiadási oldalát terhelték a reprezentatív rendezvények, munkavacsorák, turisztikai tapasztalatcserék borászatokban, stb., utóbiak nem csupán az elnökség tudomásával, hanem a részvételével. Ezek mellett most visszatetsző arra hivatkozni, hogy veszteséges volt a menza.
A bajok tetézése lenne a mosdóvízzel együtt kiönteni a gyereket. Önmagában nem látom tragikusnak azt az elképzelést, hogy a PKE a továbbiakban a Sapientia tagozataként működjön, hasonlóan a csíkszeredaihoz, a marosvásárhelyihez. Ha szakmailag és pénzügyileg erős érvek szólnak e megoldás mellett, miért ne? Általam megkérdezett tanárok sem tekintenék ezt visszalépésnek, károsnak oktatói munkájukra nézve. De ezzel párhuzamosan meg kellene erősíteni azokat a szakokat, amelyek sikeresek, sok hallgatót vonzanak, az ügyetlen pénzügyesekkel és döntéshozókkal szemben valóban öregbítik az első, államilag elismert, önálló magyar romániai felsőoktatási intézmény tekintélyét.
Ha pedig marad az önállóság, – ami a történtek után jó ideig feltehetően csak részleges lesz, hisz a fenntartó alighanem kellő óvatossággal utalgatja majd az apanázst – annak akkor lesz értelme, ha átszervezik a sokszintű döntéshozatalt, már csak azért is, hogy ne lehessen folyton áthárítani a felelősséget az Alapítók Tanácsa, rektor, gazdasági igazgató, Sapientia Alapítvány négyszögében. S talán azon is érdemes elgondolkodni, mi az oka annak, hogy a magát keresztény egyetemként meghatározó felsőoktatási intézmény működtetéséből, felügyeletéből teljesen eltűnt az alapításkor jelen lévő római katolikus egyház.
Éppen fél év van még a következő tanévkezdésig. Ha a hiányok eltűntetésére ez nem is elég, arra talán igen, hogy a Teleki utca környékén októberig olyan állapotok alakuljanak ki, hogy a hallgatók ne kétségek között üljenek be az előadásokra. Függetlenül attól, hogy az univerzitás homlokzatán milyen intézménynév szerepel a táblán. erdelyiriport.ro

A régi főtér parkjában állítják fel Széchenyi István szobrát
Szatmárnémeti helyi tanácsának tagjai a csütörtökön megtartott rendes havi tanácsülésen egyhangúlag megszavazták, hogy a város régi főterén álljon majd a politikus, író és polihisztor, Széchenyi István egész alakos szobra.
Szatmárnémeti tanácsosai egyhangúlag elfogadták csütörtökön az RMDSZ-frakció által előterjesztett tervezetet, mely szerint szobrot állítanának a legnagyobb magyarnak, gróf Széchenyi Istvánnak a város régi főterén. A bronzból készült egész alakos szobor leleplezésének időpontja még nem ismert, a pontos hely viszont igen: a régi főtér parkjának az Aurora szállóhoz közel eső sarkára kerülne az emlékmű.
A Szatmárnémeti Széchenyi Kör egykori vezetőjének, a néhai Sike Lajos újságírónak a kezdeményezésére állítandó szobor az eredeti tervek szerint egész más helyen, a Püspöki Palotával szemben állt volna. Az eredeti tervekhez képest a formátum is változott, hiszen korábban csak mellszoborról, ma pedig már egész alakos szobor állításáról van szó.
Ugyan a szoborállítás pontos dátuma ismeretlen, elképzelhető, hogy idén szeptemberben kerül sor az emlékmű leleplezésére - szeptember 21-én lesz ugyanis a gróf születésének 225. évfordulója. szatmar.ro

Szatmárnémetiben a budapesti József Attila Színház
Balázs Fecó és a Korál együttes közismert slágerei hangzanak el a budapesti József Attila Színház Angyalföldi ballada című zenés előadásában, amely 2016. április 6-án, szerdán, 19 órától a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében látható, a Harag György Társulat meghívására.
A magyar fővárosban nagy sikerrel játszott produkciót Kertész Ákos Sikátor című regényéből Selmeczi Bea, Verebes István és a Korál együttes írta színpadra. Az előadás zeneszerzője Balázs Fecó, rendezője Verebes István, díszlettervezője Mira János. A főbb szerepekben Zöld Csaba, Ömböli Pál, Korponay Zsófia, Galambos Erzsi, Márkó Eszter és Chajnóczki Balázs látható.
Meddig kereshetünk kifogásokat, hibáztathatjuk társadalmi és szociális körülményeinket, ahelyett, hogy felelősséget vállalnánk tetteinkért? Erre a kérdésre keresi a választ az előadás. A parasztfiúból gyári munkássá váló Makra Vince igazi antik tragédiahős. Hübrisze annyiban tér el az antik hagyományokétól, hogy ott a hősök saját felsőbbrendűségük tudatában követik el a drámai vétséget, istenként ítélkezve, míg Makra Vince éppen komplexusai miatt kerül hasonló helyzetbe. Makra Vince hiába költözik Pestre egy jobb élet reményében, éhbérért robotol egy gyárban. Jóképű fiú, félénksége és elveszettsége miatt a nők messze elkerülik. Aztán megismerkedik Gabival. A nő először visszautasítja, de rövidesen kiderül, hogy csak azért, mert elvált asszony gyerekkel, és a korabeli erkölcsök szerint az ilyen nem feleségnek való. A balladisztikus darab nem csak egy tragikus szerelem állomásait követi nyomon, hanem a 60-as évek meghatározott sajátosságait és körülményeit is. Balázs Fecó dalai egyszerre érzékeltetik a balladisztikus hangvételt és a reményt egy jobb életre. szatmar.ro

Kelemen Hunor a magyar-magyar együttműködésről a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma előtt
Országhatároktól függetlenül egyértelműen a biztonság az, ami foglalkoztatja a magyar közösségeket egy tétova, a helyes utat és megoldásokat ma még nem találó Európában – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön a Kápát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) évente megszervezett budapesti ülése előtt. 
„Romániában ehhez az alapvetően bizonytalan közérzethez adódnak hozzá azok a jogcsorbítások, hatósági túlkapások, amelyekkel sajnos szinte naponta szembe találjuk magunk, és amelyeknek szenvedő alanyai a magyar emberek. Ezekről a helyzetekről a holnapi ülésen is említést teszek, hiszen ezek azok a gondok, amelyek közösségünket leginkább foglalkoztatják, és félő, hogy ezek az önkormányzati választások közeledtével egyre erőteljesebben jelentkeznek” – mutatott rá Kelemen Hunor, ugyanakkor arra is emlékeztetett: legutóbb az RMDSZ két polgármesterét hatalmas pénzbírsággal sújtották a székely, illetve a magyar zászló kifüggesztése miatt. A szövetségi elnök elítélte azt a hatósági túlbuzgóságot, amellyel a magyar közösség szimbólumhasználati jogát korlátozzák napirendszerűen. 
Hozzátette azt is, hogy a közelgő választáson és az azt követő időszakban is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség célja az, hogy az erős képviselet mellett országszerte védelmet is nyújtson a közösségnek: nyelvi jogai tiszteletben tartásától az anyanyelvű oktatás biztosításán át egészen a hétköznapok közbiztonsági feltételeinek megteremtéséig. „Fontos számunkra az, hogy ebben a képviseleti munkában magunk mellett tudjuk a Kárpát-medencei magyar közösségek vezetőit. Választásokra készülünk, végezzük a munkánkat otthon, de eközben azokra a közös célokra is folyamatosan figyelnünk kell, amelyek által erősebbé válunk mindannyian” – szögezte le a szövetségi elnök, aki szerint a határon túli magyar közösségek mindenikében prioritás a megszerzett jogok megőrzése, valamint az, hogy megakadályozzák a jogfosztásokat, kivívott eredményeik megcsorbítását annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban érezzék magukat szülőföldjükön. 
„Az a nemzet, amely tervezni és építkezni tud, nincs elveszve. Mi nem a folyamatosan változó világ elbizonytalanodó közösségei közé akarunk tartozni, hanem számon akarjuk tartani azokat a közös elveket és értékeket, amelyek támaszt és békét nyújtanak, védelmet és biztonságot jelentenek” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint ebben a tekintetben is fontos a magyar közösségek képviselőinek budapesti fóruma. „Megfigyelhettük, hogy az utóbbi időben egyesek a legapróbb ürügyet is megkeresik arra, hogy Magyarország és Románia közé éket verjenek – legutóbb éppen a kürtőskalácsot használták volna erre. Nem engedhetjük meg, hogy ez az ürügysorozat folytatódjon, ezért az RMDSZ a folyamatos párbeszédet szorgalmazza, hiszen a két ország békés kapcsolata a romániai magyarság biztonságérzetét is növelné” – tette hozzá az RMDSZ elnöke, és azt is hangsúlyozta: a román-magyar államközi viszonyt javítani kell, a szövetség pedig minden erejével azon lesz, hogy ezt az utat egyengesse, támogassa a közös megoldáskeresésen alapuló szomszédságpolitikát. maszol.ro

Az RMDSZ nyomon követi a nyelvi jogok gyakorlatba ültetését
Eddig négy megye – Arad, Kovászna, Hunyad, Szeben –, illetve Történelmi Máramaros adatait dolgozta fel az RMDSZ ügyvezető elnöksége annak a felmérésnek a keretében, amely a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetését monitorizálja – jelentette be csütörtökön Székely István, az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsának (KAT) elnöke.
Az ügyvezető elnökség a helységnévtáblák, az önkormányzatok és ezek intézményeinek névtáblái, valamint a minisztériumok alá tartozó megyei intézmények feliratozását vizsgálja. Székely István elmondta: a KAT által megrendelt monitorizálás eddig feldolgozott adataiból világosan látszik, hogy egyes esetekben mulasztások és hiányosságok tapasztalhatóak, pedig a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetését a törvény előírja, és ez mindenki számára kötelező. ,,A törvény betartásában jó példát kell mutatnia minden olyan település polgármesterének, alpolgármesterének, tanácsosának, ahol többségében magyarok laknak” – tette hozzá.
Típushibák vannak
A következetes monitorizálásnak köszönhetően számos szabálysértést, helytelen vagy hiányos feliratozást dokumentáltak. Több visszatérő típushiba is fellelhető: például csak románul szerepel a helységnévtábla vagy az önkormányzati intézmények neve, ilyen eset Kisvarjapuszta és Küküllőalmás. Van, ahol teljesen hiányzik a helységnévtábla a településről, például Fotosmartonoson és Kispatakon. Számos esetben helytelenül szerepel a település neve, például csupán Besenyő szerepel a hivatalos Sepsibesenyő helyett, Nagyzerénden pedig i-vel szerepel a település neve mind a településtáblán, mind az önkormányzati intézmények tábláin – derül ki a felmérésből.
Az önkormányzatok többsége eleget tesz a kétnyelvűségre vonatkozó jogszabályi előírásoknak, de van olyan település is, például Somogyom, ahol az iskolán és a kultúrházon csak román nyelvű intézménytábla van, vagy Fazekasvarsánd és Szinte esetében az összes önkormányzati intézmény felirata csak románul szerepel. ,,Számos helytelen feliratot is találtunk, például Majláthfalván és Nagyzerénden a Művelődési ház felirat rövid ü-vel és ö-vel, Zimándújfaluban a Kultúrotthon rövid u-val, a Községi Könyvtár o-val, a település neve pedig ékezetek nélkül szerepel, illetve Nagyajta helyett Nagy Ajta látható a polgármesteri hivatalon. Bereck esetében a Művelődési központ intézménynév szerepel helytelenül, rövid ü-vel; Csomakőrösön pedig az iskolán rövid ö-vel díszeleg a település neve” – számolt be.
Értesítik a hatóságokat
Székely István szerint az eddig tudomásukra jutott esetekben, amelyekben a kisebbségi jogok terén jogsérelmet észleltek, levélben fordulnak az illetékes hatóságokhoz. ,,Ismertetjük az érvényben lévő jogszabályok rendelkezéseit, felhívjuk a figyelmet a dokumentált rendellenességekre, a helyes névhasználatra, és kérjük a kétnyelvűség előírásainak betartását. Reméljük, hogy az esetek többségében nem szándékosságról, hanem inkább a kellő odafigyelés hiányáról, hanyagságról van szó, tehát ezek helyben orvosolhatóak. Azokban az esetekben, ahol az illetékes hatóságok nem kívánják alkalmazni a jogszabályok előírásait, bírósági úton fogunk érvényt szerezni jogainknak” – hangsúlyozta a KAT elnöke. maszol.ro

Kelemen: egyesek a legapróbb ürügyet is megkeresik, hogy Magyarország és Románia közé éket verjenek
Országhatároktól függetlenül egyértelműen a biztonság az, ami foglalkoztatja a magyar közösségeket egy tétova, a helyes utat és megoldásokat ma még nem találó Európában – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök március 31-én, csütörtökön a Kápát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) évente megszervezett budapesti ülése előtt. 
"Romániában ehhez az alapvetően bizonytalan közérzethez adódnak hozzá azok a jogcsorbítások, hatósági túlkapások, amelyekkel sajnos szinte naponta szembe találjuk magunk, és amelyeknek szenvedő alanyai a magyar emberek. Ezekről a helyzetekről a holnapi ülésen is említést teszek, hiszen ezek azok a gondok, amelyek közösségünket leginkább foglalkoztatják, és félő, hogy ezek az önkormányzati választások közeledtével egyre erőteljesebben jelentkeznek” – mutatott rá Kelemen Hunor, ugyanakkor arra is emlékeztetett: legutóbb az RMDSZ két polgármesterét hatalmas pénzbírsággal sújtották a székely, illetve a magyar zászló kifüggesztése miatt. A szövetségi elnök elítélte azt a hatósági túlbuzgóságot, amellyel a magyar közösség szimbólumhasználati jogát korlátozzák napirendszerűen. 
Hozzátette azt is, hogy a közelgő választáson és az azt követő időszakban is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség célja az, hogy az erős képviselet mellett országszerte védelmet is nyújtson a közösségnek: nyelvi jogai tiszteletben tartásától az anyanyelvű oktatás biztosításán át egészen a hétköznapok közbiztonsági feltételeinek megteremtéséig. "Fontos számunkra az, hogy ebben a képviseleti munkában magunk mellett tudjuk a Kárpát-medencei magyar közösségek vezetőit. Választásokra készülünk, végezzük a munkánkat otthon, de eközben azokra a közös célokra is folyamatosan figyelnünk kell, amelyek által erősebbé válunk mindannyian" – szögezte le a szövetségi elnök, aki szerint a határon túli magyar közösségek mindenikében prioritás a megszerzett jogok megőrzése, valamint az, hogy megakadályozzák a jogfosztásokat, kivívott eredményeik megcsorbítását annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban érezzék magukat szülőföldjükön.  "Az a nemzet, amely tervezni és építkezni tud, nincs elveszve. Mi nem a folyamatosan változó világ elbizonytalanodó közösségei közé akarunk tartozni, hanem számon akarjuk tartani azokat a közös elveket és értékeket, amelyek támaszt és békét nyújtanak, védelmet és biztonságot jelentenek" – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint ebben a tekintetben is fontos a magyar közösségek képviselőinek budapesti fóruma. 
"Megfigyelhettük, hogy az utóbbi időben egyesek a legapróbb ürügyet is megkeresik arra, hogy Magyarország és Románia közé éket verjenek – legutóbb éppen a kürtőskalácsot használták volna erre. Nem engedhetjük meg, hogy ez az ürügysorozat folytatódjon, ezért az RMDSZ a folyamatos párbeszédet szorgalmazza, hiszen a két ország békés kapcsolata a romániai magyarság biztonságérzetét is növelné" – tette hozzá az RMDSZ elnöke, és azt is hangsúlyozta: a román-magyar államközi viszonyt javítani kell, a Szövetség pedig minden erejével azon lesz, hogy ezt az utat egyengesse, támogassa a közös megoldáskeresésen alapuló szomszédságpolitikát. (rmdsz-tájékoztató) Transindex.ro

Mondanivaló mindig van
Szókimondó írásai jellemzik a Csíkszentléleken élő Bilibók Károlyt, aki immár öt éve heti rendszerességgel közöl a Csíki Hírlapban. A sajtólevelezés műfajának rendszeres művelőjeként így egyfajta saját véleményrovatot hozott létre.
Bilibók Károllyal csíkszentléleki házában találkoztunk – több éve a Csíkszeredához közeli község lakója lett, itt születnek írásai is, amelyeket mindig időben továbbít a szerkesztőségbe.
Gyimesközéplokon született 1951-ben, nemrég ünnepelte 65. születésnapját. „Elemi iskoláimat Gyimesközéplokon végeztem, utána jött a középiskola, majd az építészeti technikum elvégzése. Egy évet jártam a kolozsvári egyetemen, ott egy tanárral enyhe nemzetiségi problémákat vetettünk fel. Még nem úgy volt mint ma, hogy a diák megveri a tanárát, így engem eltanácsoltak. Nem mentem vissza. Azelőtt Jászvásárban felvételiztem kémia szakra, de egyedül maradtam magyarként az évfolyamon, volt egy kolléga, aki eljött, így én is hazajöttem” – mesélte.
Bilibók Károly szerint családjában nincs előzménye a történelem, irodalom iránti kötődésnek, elemi iskolás korában Holló Gábor taplocai származású tanító tudta felkelteni az érdeklődését számos témával kapcsolatban. Az írás nem új keletű számára, mint elmondta, már középiskolában elkezdett írogatni, akkor még a versekkel próbálkozott.
„Volt egy kiadvány Rügyek címmel, ahol jelentek meg verseim. De mivel akkor már kialakulóban volt a diktatúra és a személyi kultusz, természetesen a fő témák azok lehettek, ahol a párt valahol meg volt említve. Ha azt írtam, hogy az utcasarkon cigarettára gyújt a hajnal, az már nem volt jó. Az Utunknál K. Jakab Antal volt az irodalmi próbálkozások elbírálója, és egyáltalán nem támogatta azt, aki nem a vörös felé irányult, mert neki is ez volt az utasítás, és mindenki meg kellett feleljen ennek. A magyartanárnőm olyan volt, hogy lediktált mindent, és azt kellett felmondani, az ő szavaival, ahogy ő látja. Kiábrándító volt, inkább elmentem szavalni. Működött a csíkszeredai kultúrháznál Sántha Imre vezetésével egy irodalmi kör, ahová néha még Ferenczes István is eljárt. 1968-ban nyertem egy városi első díjat szavalásban József Attila A város peremén című versével” – elevenítette fel.
Később beválasztották a tánccsoportba, és ott folytatta tíz évig, majd átment a kultúrház együtteséhez. Az érettségit követően, a technikum elvégzése után a Hargita Megyei Tervező Hivatalban dolgozott több mint húsz évet, aztán jött a váltás, és kivitelezéssel folytatta, de ezt már Magyarországon. „Ott töltöttem 16 évet. Megtanulva, hogy az építkezés az alapnál kezdődik, a lapáttal kezdtem, aztán építésvezető, cégvezető és tulajdonos lettem. Nem volt szándékom kint maradni, hazaköltöztem” – mesélte. Az irodalom, történelem megmaradt egy hobbinak számára, mint mondta, nagyon sok könyvet olvasott, sok mindent megjegyzett. Önművelőként tanult, Magyarországon számos előadásra eljárt.
„Egy alkalommal Markó Bélával is találkoztam, aki Bodor Pállal együtt volt ott. Markó elmondta, hogy ő már politikus, és nincs ideje irodalommal foglalkozni, és felolvasott egy verset, amit, ha az Utunknál K. Jakab Antal meghallgatott volna, be is tiltották volna. Papp Lajos vagy Csurka István előadásaira is jártam – utóbbi szenzációsan jól írt, de szónoki tehetsége nem volt, nem tudta magával ragadni a hallgatóságot” – emlékezett.
Bilibók Károly és a Csíki Hírlap együttműködése öt évvel ezelőtt kezdődött, és erre egy csíkszeredai kerékpárverseny adott alkalmat. „Úgy lezártak mindent, hogy órákig bolyongtam a városban, nem tudtam hazamenni. A véleményemet sms-ben elküldtem, de rájöttem, hogy keveset lehet így írni, többet akartam, akkor indult el az egész, és kezdtem el a rendszeres írást. Elég sok minden fel volt halmozódva, és fel van most is bennem, lehet, hogy néha elkap a tehetetlenség és a düh, és sok mindent ki kell önteni, de ez ezzel jár. Azóta heti rendszerességgel írok” – ismertette az előzményeket, és a folytatást Bilibók.
Azt mondja, nagy szükség van arra, hogy az ember az őt foglalkoztató kérdéseket, helyzeteket a köz tudomására hozza, és ezzel segítsen másoknak is. „Azt szeretném, ha mások is éreznék, hogy ezt azért mondja valaki, hogy ők is nézzenek szét. Mert nem igaz, hogy ennyire el vagyunk fásulva, el vagyunk lágyulva, nem veszünk észre semmit, nem vesszük észre azt, hogy a betelepítés folytatódik, erőszakosan. Benne voltak a feltételek már a trianoni szerződésben, hogy az etnikai arányokat nem szabad a városokban megváltoztatni. Hol tartunk ma?” – tette fel a kérdést.
Bilibók Károly fenntartja, hogy a múlt megismerése segít a jövő alakításában. „Kellene egy ébredés, félre kellene tenni a pártérdekeket, mert a pártok fertőzik meg az emberek lelkét, az teszi az embereket érdektelenné. Sajnos elvették az emberektől a választási kedvet, ezzel saját magunk alatt vágjuk a fát. Ha nem megyünk el szavazni, nem teszünk azért, hogy ha ezek nem, akkor valaki más legyen, soha  nem lesz változás, és hiába az ezer-ezerötszáz éves múlt, minket be fognak darálni. Ez most folyamatban van, ezt be kell látni, a cél a beolvasztás. Az  autonómiának kellene legyen létértelme. Sajnos van olyan magas beosztásban levő politikus, aki, amikor ezt tárgyaljuk, visszakérdez: De mi az az autonómia? Ilyen politikusaink vannak? Ezek vezetnek minket? Nem azt mondom, hogy egyik napról a másikra megváltozik minden, de a harmadik-negyedik nemzedék már érezné, ha sikerülne valamit elérni. Addig, amíg egy látványos demonstráció nyakát kitekeri az RMDSZ, lásd Székelyek Nagy Menetelése után bejelentett autonómia-javaslat, nem lesz előrelépés” – hangsúlyozta.
Úgy tartja, nagy szükség lenne arra is, hogy mások is kimondják véleményüket. „Rengeteg román barátunk volt, bentlakásban ott éltek velünk, eszük ágában sincs, hogy elmenjenek innen, de mikor látják, hogy milyen vádakat hoznak fel ellenünk, nem szólalnak meg, hogy állj meg pajtás, mi itt élünk, mi tudjuk, mi történik” – mutatott rá. Szerinte egy véleménynyilvánítás mindig névvel jár, ő el sem tudná képzelni, hogy ne adja a nevét ehhez. „Lehet, hogy nincs igazam, de az nem feltételezi, hogy nem vállalom a véleményemet. A társadalom fejlődése az elvek és eszmék ütköztetésével jár, nem kell nekem mindig igazam legyen” – magyarázta. Írásaiban több témát igyekszik körbejárni, ezek elő vannak készítve, de mint mondja, a váratlan események gyakran felborítják az előre elképzelt sorrendet. Mondanivaló mindig van – összegzett Bilibók Károly.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

KESERŰ ERDÉLY SOK CUKORRAL
Csibi László: A kastély árnyékában; Kós Károly; Édes Erdély, itt voltunk
Csibi László dokumentumfilmjei azáltal válnak széleskörben is élvezhetővé, hogy mindvégig elfogulatlan odaadással beszélnek az erdélyi múltról. Az interjúk dominanciája nem csak szerethetőséget kölcsönöz a filmeknek, hanem úgy mossa el a történelmi események és a jelen közötti papírszagú határokat, hogy azok érdeklődését is felkelti, akik nem kimondottan rajonganak a történelmi témájú dokumentumfilmekért.
A rendező mindhárom filmjére jellemző az a tiszteletteljes és mégis bensőséges viszonyulásmód, amellyel a választott témához közelít – legyen az akár egy helyszín (A kastély árnyékában), egy személy (Kós Károly) vagy egy eseménysorozat, egy időszak (Édes Erdély, itt voltunk). A filmeken egy sajátos, következetes emberközpontúság vonul végig, amely már-már saját stílusjeggyé növi ki magát.
A kastély árnyékában a bonchidai Bánffy-kastélyról (Electric Castle-rajongóknak kötelező!) és annak utolsó uráról, Bánffy Miklósról szól. Idős emberek mesélnek arról, milyen volt a kastély Bánffy ideje alatt, és arról is, miként esett sokkal inkább az emberek, mint az idő áldozatául az épület. A film egyik erősségét azok a megszólalók adják, akik képesek felelősségvállalással beszélni erről az egyébként nem egyedi jelenségről: sok erdélyi vár, kastély jutott a lassú pusztulás sorsára. Az üres vádaskodások és rövidéletű bosszankodások mellett megtalálja a rendező azokat is, akik felvállalják: nemzetiségtől függetlenül kollektív felelősségünk a műemlékeink védelme. Az interjúk célja nem a tényszerű informálás, hanem inkább az alanyok hozzáállásának, viszonyulásának a megjelenítése. Ezért van az, hogy csak bizonytalan találgatások hangzanak el arra vonatkozóan például, hogy kinek a tulajdonában van ma a kastély, de végül egy felirat formájában pontosítják ezt az információt is.
Az említett három film közül legkönnyebben emészthető a Kós Károly építésszel készített archív interjú köré felépített alkotás. Ez egyrészt annak tulajdonítható, hogy Kós Károly – mivel több téren is tevékeny volt – ismert alakja az erdélyi történelemnek. Másrészt az interjú lassú könnyedsége, az, hogy nagyrészt életrajzi képekre, anekdotikus történetekre épít, egészen közel hozza a nézőhöz Kóst. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a választott közlésforma nem biztosít elég mozgásteret a rendező számára: a képek főként az interjúban elhangzottak szigorúan konkrét vizuális megjelenítésére korlátozódnak. Bár illusztrációként remekül funkcionálnak, és az operatőri munka is kifogásolhatatlan, hiányzik belőlük a kreatív megközelítési mód, tiszteletteljességükkel a túlzott óvatosság érzetét keltik. A montázs ezzel szemben helyenként nem elég óvatosnak, elhamarkodottnak tűnik, a hirtelen témaváltások – annak ellenére, hogy az interjúalany végig változatlan – kizökkentő hatást érnek el. Viszont mindezek nem vesznek el a film valódi értékéből: betekintést nyújt ennek a sokoldalú, a paneleket nagyon találóan ketreceknek nevező művésznek, és szeretnivaló, tiszteletreméltó férfinak a világába.
A rendező legkiforrottabb munkája, az Édes Erdély, itt voltunk az 1940-es, második bécsi döntés (amely szerint Észak-Erdély négy évig ismét Magyarország része lett) utáni időszakot dolgozza fel, szintén kizárólag interjúkra építve. A XV. Lakitelki Filmszemlén és a Vas megyei Függetlenfilm Fesztiválon egyaránt díjazott alkotás ötvözi az előző munkák erősségeit, miközben összeszedettebben és rendszerezettebben járja körül a választott témát. Viszont míg A kastély árnyékában és a Kós Károly esetében már a címben megtörténik a témamegjelölés (és a nyitóképek is fogódzót adnak: látjuk a bonchidai kastélyt és a Varjúvárat, Kós Károly egykori lakhelyét), addig az Édes Erdély, itt voltunk olyan helyzetből indít, amely azt feltételezi, hogy a néző rendelkezik a téma behatárolásához szükséges háttértudással. Ez pedig egy zavaró megoldás: rengeteget veszít a közérthetőségéből azáltal, hogy mellőzi a történelmi kontextus konkrét megjelölését. Az interjúalanyok megválasztása itt is nagyon találóan sikerült, az apró személyes, gyakran humoros történetekben abszolút meg van a potenciál, hogy közel hozzák a nézőhöz a múlt eseményeit, viszont mindez nem tud megvalósulni, ha egyszerűen nem egyértelmű, hogy milyen eseményekről van szó.
A rendező legkiforrottabb munkája, az Édes Erdély, itt voltunk az 1940-es, második bécsi döntés (amely szerint Észak-Erdély négy évig ismét Magyarország része lett) utáni időszakot dolgozza fel, szintén kizárólag interjúkra építve. A XV. Lakitelki Filmszemlén és a Vas megyei Függetlenfilm Fesztiválon egyaránt díjazott alkotás ötvözi az előző munkák erősségeit, miközben összeszedettebben és rendszerezettebben járja körül a választott témát. Viszont míg A kastély árnyékában és a Kós Károly esetében már a címben megtörténik a témamegjelölés (és a nyitóképek is fogódzót adnak: látjuk a bonchidai kastélyt és a Varjúvárat, Kós Károly egykori lakhelyét), addig az Édes Erdély, itt voltunk olyan helyzetből indít, amely azt feltételezi, hogy a néző rendelkezik a téma behatárolásához szükséges háttértudással. Ez pedig egy zavaró megoldás: rengeteget veszít a közérthetőségéből azáltal, hogy mellőzi a történelmi kontextus konkrét megjelölését. Az interjúalanyok megválasztása itt is nagyon találóan sikerült, az apró személyes, gyakran humoros történetekben abszolút meg van a potenciál, hogy közel hozzák a nézőhöz a múlt eseményeit, viszont mindez nem tud megvalósulni, ha egyszerűen nem egyértelmű, hogy milyen eseményekről van szó.
Persze sokszor működőképes az a koncepció, hogy a nézőnek kell fokozatosan összeraknia az elhangzott információkból a film témáját, viszont jelen esetben az alapos háttérismeretek nélkül valahogy túl későre állnak össze a töredékek.  Míg egy nagyjátékfilmről könnyedén kijelentjük: bár nem vagyunk biztosak abban, miről szól, de zseniális film, mindezt egy dokumentumfilmről már csak vonakodva mondjuk el. Ez pedig azért nagy kár, mert az Édes Erdély, itt voltunktényleg egy remekül és tudatosan megszerkesztett film. Olyan történeteket ragad meg, amelyek bemutatják, hogyan csapódott le a nagy politikai huzavona a kisember mindennapi életére. Benne van mindaz, ami a történelemkönyvekben soha nem lesz – ezáltal válik hatásossá. Viszont hatásvadászattal egyáltalán nem vádolható, mert van valami elemi tisztaság abban, ahogy az „így se volt jó, úgy se volt jó” határállapotokat megélt emberek már-már mosolyogva tudnak beszélni arról, ami velük történt.
Az a nagyfokú érzékenység, ember- és hazaszeretet, amellyel Csibi László a választott témákat körüljárja, mindenképp becsülendő. Az esetek többségében ez elegendő is ahhoz, hogy élvezettel szemléljük a filmeket, viszont van, amikor a pontatlanság túlságosan elvonja a figyelmünket a filmek erényeiről. Így ha érettnek nem is, de jellegzetesnek és figyelemreméltónak nevezhetjük a rendező eddigi munkásságát.
György Szidónia. filmtett.ro

Tóth István emlékezete
Tóth István költő emlékét idézték a költészet kedvelői 2016. március 18-án, Kedei Zoltán festőművész műtermében, a marosvásárhelyi Várban. A tisztelgő műsorban elhangzott Elekes Ferenc Kié itt a dér? című írása, majd rövid ismertető a tudós költő, irodalomtörténész, tanár munkásságáról, Doszlop Lídia Naómi közreműködésével.
Tóth István verseit Székely Szabó Zoltán színművész olvasta fel. Az összejövetelt a Cantuale énekegyüttes nyitotta, és a versek szünetében, valamint zárásként is hangulatos dalműsorral kedveskedett a jelenlévőknek. Nyilas Szabolcs, a csoport vezetője egykori tanítványként idézte a mester emlékét, a beszélgetés keretében pedig Dr. Nagy Attila és Komán János költők szóltak Tóth Istvánról.
Kié itt a dér?
Elröpültek udvarom fáiról az ékes tollazatú, kényes madarak. Csak a pintyek és varjak maradtak itt, hogy ne legyek teljesen egyedül, ha jön a tél.
Ki tudja, honnan jöttek, mely tengerek felől a sirályok, ellepték a szomszédos tömbház tetejét, naphosszat veszekednek a tenyérnyi pizzán, amit innen lophattak el a nonstop kávézó elől, ahol ricsajjal s részeg csajokkal gyűlnek össze esténkint a hajléktalanok, kezükben villan a pálinkásüveg, s fejükben egy-két új ötlet, hol is húzzák meg magukat hajnalig.
Ha pedig eljön a hajnal, jön vele a dér is.
Kié itt a dér?
Ebben a városban emlékszik még valaki Polgár Pistára, ki vicinális újságíróként Molter nyomában szeretett járni, hogy érezze a handmade dohány füstjének illatát? Nem emlékszik már reá senki. Pedig ő fogalmazta meg, hogy gyöngy ez a város, kényes istennők nyakába való. Ő fogalmazta így meg egy bolt előtt, s azt a nagy igazságot is ő mondta ki, futballista a szeretője annak a nőnek, aki a kirakatban véletlenül észrevesz valami labdát, s egy pillanatra ott meg is áll.
Ezek nagy igazságok.
Akkor születtek ezek a nagy igazságok, amikor még föl sem vetődött ebben a gyöngyvárosban a kérdés:  „Kié itt a tér?”
Most ez a kérdés vetődik fel: Kié itt a dér?
Mert a térről szépen elballagtak jó öregjeink, föl, a dús lombú temetőkbe. Ott piheni földi fáradalmait a csöndes Gagyi László, ki hozta Fintaházáról Pillangó Zsuzsikát a hűs levegővel s a májusi faggyal.
És ki emlegeti ma Papp Ferencet, az írót, ki félrenézve járt a téren, de azért átlátott a kerítés fölött és benézett a kerítés alá is. Senki.
És hová lett a tudós Oláh Tibor? Kinek jut ma eszébe, miként hunyorított az úton, ha találkozott egy baráttal, s elmondta, milyen az élet? Úgy ment el, csöndben, észrevétlen. Hogy ne sírjon érte senki.
Jaj, el ne felejtsem Tóth Pistát, ki olykor fényes verseket írt! Csak Csíkban vette kezébe könyvét egy barátom, Cseke Gábor. Mert itt már senki nem említi nevét.
Kié itt a dér?
Az a dér, mely reáhullott a jóvágású, daliás Csorba András fejére is. Nincs, aki megkérdezze. Elment Kiss Lacival, aki rászólt egyszer Tarr Lacira, ne bántsa sok patkánya közül az egyiket, mert az a patkány nem az övé!
És hányan, de hányan mentek el még? Felsorolni is képtelenség. Krafft, a kettőbe törött tehetség, az álmodozó tekintetű Szőcs Kálmán, kinek erős pálinkát adott a Kultúr alatt a szőke Matild!
És elment Szécsi András, ki potyára sírt estig a székelykeresztúri temetőben, mert nem az volt anyjának a sírja, amelyet ő gyertyákkal vett körül.
Egyszer utánam kiáltott messziről, álljak meg már, mert két hete keres engem. Kérdem, mi a baj, Bandi. Semmi, öregem, csak az, hogy fizess egy flekkent!
Kié itt a dér?
Ki tudná megmondani? Mert ide hullott le közénk a dér. Azok közé, akik még vagyunk. De hogy vagyunk?
Hát úgy vagyunk, darabokra hullva vagyunk. Az egyik itt van, ezen az oldalon, a másik ott, a másik oldalon.
Oldalakra szakadt ez a város, nem pedig fertályokra, mint régen volt szokás. Vagy amiként falun volt szokás, az Alszeg és Felszeg. Tekintetünk egymásnak szegve, ha találkozik az egyik oldalon lévő a másikkal.
Még szerencse, hogy eddig még egymásnak nagyon nem estünk neki. Csak mások estek nekünk, mi pedig nekik. Azon vitázva, hogy kié itt a tér.
És amíg ezen vitázunk, egyre hull közénk a dér.
Elröpültek udvarom fáiról az ékes tollazatú, kényes madarak. Csak a pintyek és varjak maradtak itt, hogy ne legyek teljesen egyedül, ha jön a tél.
(Az írás eredetileg a Népújság, 2011. október 29-i, szombati számában jelent meg.)
Elekes Ferenc
Szólnak a várbeli harangok
„Szólnak a várbeli harangok,/ mint egy idegen csillagon:/ aki ily csendben menetel,/ attól egy szót sem vehet el/ kihallgatás vagy tilalom.”
Tóth István költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus, drámaíró, egyetemi tanár, 1923. október 25-én született Tenkegörbeden. Elhunyt 2001. szeptember 16-án (77 évesen), Marosvásárhelyen. Marosvásárhelyen a Nyár utcában élt és alkotott. Özvegye Fekete Erzsébet.
Szülei: Tóth István és Lupás Mária voltak. 1944-ben érettségizett. 1944-1948 között a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem, francia–magyar szakos hallgatója volt. 1948-1963 között Nagyváradon középiskolai tanár, 1953-1954 között igazgató volt. 1963-1983 között a Marosvásárhelyi Tanárképző és Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet esztétikatanára volt. 1979-ben doktorált a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 1983-ban nyugdíjba vonult. 1991-től a gyulafehérvári Római Katolikus Hitoktató Tanárképző tanára volt.
Latin nyelvű humanista és kortárs francia költőket fordított.
Művei. Versek: Ódák és elégiák (1957), A kalászok lehajolnak (1961), Névtelen emlékek között (1964), Vízválasztók (1967), Amerre jártam (1968), A szétszedett szobor (1971),Jégbuborékok (1973), Európa kövei között (1975), Törékeny tükrök (1979), Sziklás parton (1980), Antifóna (1983), Napvárás (1984), Ha azt mondom, hogy élek… (1987),Közös nevező (1994), Párbeszédek és limerickek (1995), Herbárium (1998), Besztiárium(2000).
Drámája: A koszorúper (1981) . Irodalomtörténeti és esztétikai tanulmányai: Irodalmi műveltségünk főbb korszakai: Őskor és középkor (1994), Reneszánsz és manierizmus(1995), Értékek és mértékek (1998). Műfordításai: Miron Radu Paraschivescu legszebb versei (1963), Jó reggelt, Párizs! Kortárs francia költők versei (1969), Alkinoosz kertje. Humanista költőink Janus Pannoniustól Bocatius Jánosig (1970), Írásjelek a földön. Francia nyelvű belga költők (1972), Erdélyi féniks. Misztótfalusi Kis Miklós öröksége (közzéteszi Jakó Zsigmonddal, 1974), Múzsák fellegvára. A kolozsvári latin nyelvű humanista költészet antológiája (1977), Pápai Páriz Ferenc: Békességet magamnak, másoknak (1977), Eugène Guillevic legszebb versei (1978), Tótfalusi Kis Miklós halotti kártája (Jakó Zsigmonddal, Weöres Sándorral, 1978), A feledés kapuja. Edmond Vandercammen versei (1979), Talált kincs. Német költők antológiája I-II. (1981), A tűz és a rózsa. Jean Rousselot versei (1986), Ha azt mondom, hogy élek… Válogatott versek és műfordítások (1987), Kolozsvári emlékírók 1603-1720 (Köllő Károllyal és Puskás Lajossal, 1990), Phoebus forrása. A váradi laton nyelvű humanista költészet antológiája (Nagyvárad, 1996).
Díjai: Marosvásárhelyi Írói Egyesület díja (1969), Román Írószövetség díja (1984).
Irodalom Szekér Endre: T. I. törékeny tükrei. Forrás 1987/10. – Tófalvi Zoltán: Magunkról szólok. Beszélgetés T. I. költővel. Kelet–Nyugat 1990/12–13. – Sebestyén Mihály: Közös nevező. Látó 1994/10.
Összeállította: Bölöni Domokos. eloszekelyfold.wordpress.com

25 éve történt – A múlt tükörcserepei
Az RMDSZ második kongresszusa, Szőcs Géza tiszavirágéletű elnöksége és annak háttere:
Az RMDSZ első, 1990. április 21-22.én Nagyváradon megtartott kongresszusán, hosszan vita és egyeztetés után végül nem volt verseny a két elnökjelölt, Domokos Géza egykori kommunista pártfunkcionárius, az RMDSZ ideiglenes elnöke, valamint Szőcs Géza költő, az Ellenpontok egykori szerkesztője között, hanem funkciómegosztásra került sor, Domokos Géza elnök lett, Szőcs Géza pedig főtitkár. Itt is rögtön leszögezném, hogy bár Domokos Géza a Román Kommunista Párt nómenklatúrájának tagja volt s így a Temesvári kiáltvány nyolcas pontjának hatálya alá esett volna, 1989 előtti tevékenysége elismerést érdemel, ebben vélhető, hogy 1989 utáni politikai ellenfelei is egyetértenek. Sajnos politikai szocializációja nem engedte meg, hogy a megváltozott körülmények között képes legyen adekvát politikát megfogalmazni, ugyanazokat a kijárásos, háttérpaktumos, a vélelmezett román tűrőképességet a magyar érdekeknél és magyar érzékenységnél fontosabbnak tartó hozzáállással nem sokat lehetett elérni.
A kétfejű struktúra nem bizonyult hatékonynak, az 1991-ben megtartott második kongresszuson úgyszólván mindenki egyetértett abban, hogy egyetlen vezető kell a szervezet élén álljon. Mivel a két jelölt – aki történetesen ugyanaz a két jelölt volt, mint egy évvel korában, Szőcs Géza és Domokos Géza – teljes mértékben eltérő politikai gondolkodást, módszertant képviselt, eltérő célokat hirdetett és azokhoz eltérő eszközöket rendelt, hatalmas tétje volt annak, hogy a kongresszus kit emel az elnöki székbe.  Bármennyire is tetszetős a történelmi szükségszerűség elmélete, mely szerint nem az egyének szabják a történelmi események fonalát, hanem a trendek, a megafolyamatok, melyek lényegében individuum-függetlenek, bizony kerülhet porszem a gépezetbe és egyetlen személyi döntés eltérő medert szabhat a történelemnek. Ha 1991 májusában Szőcs Géza elnökségét nem óvják meg, minden bizonnyal másként alakult volna az erdélyi magyar történelem.
De miután kihirdették az eredményt, Szőcs Géza győzelmét, a nemrég elhalálozott Tokay György személyében akadt valaki, aki megóvja az eredményt arra való hivatkozással, hogy hiányzik az urnából pár szavazat. Akkoron nem volt még demokratikus gyakorlata a részvevőknek, s nem akadt senki, aki rávilágított volna arra, hogy az nem ok az óvásra, ha kevesebb szavazat van az urnában, legfeljebb az, hogyha több, mint amennyit szétosztottak. Hiszen, ha az előbbi is ok lenne, bárki megengedhetné magának, hogy ne dobja be a szavazócéduláját az urnába, hanem magánál tartsa, majd, ha nem felel meg neki az eredmény akkor óv. Csalásra csakis az utalhat, ha több szavazatot számlálnak meg a szétosztottnál.
No de akkor ezt nem látták még át a küldöttek, így a szavazást megismételték és hogy, hogy nem, a második szavazási körből Domokos Géza került ki győztesen, pár szavazat többséggel. Egyébként ez volt az a kongresszus, amikor expressis verbis az autonómia egyik válfaja, tételesen a kulturális autonómia célkitűzése bekerült az RMDSZ programba, de olyan hatékonyan sikerült e programpontot képviselni, érvényesíteni a továbbiakban, hogy e ténynek még azok sincsenek tudatában,akik megélték az akkori eseményeket. Éppen ezért volt szükség a Kolozsvári Nyilatkozatra, mely hatalmas médiaérdeklődés mellett tett hitet az belső önrendelkezésen alapuló háromszintű autonómia kivívása mellett, e gesztus épp publicitása miatt volt letagadhatatlan, elsikkaszthatatlan és több éven keresztül meghatározhatta a szervezet politikáját.
A második kongresszusnak fontos döntése volt, hogy egy autonomista többségű elnökséget választott az RMDSZ élére(tagjai Domokos Géza, elnök, Tőkés László, tiszteletbeli elnök, Szőcs Géza és Kolumbán Gábor alelnökök, továbbá Beder Tibor, Béres András, Borbély Imre, Csapó József, Patrubány Miklós, Takács Csaba és Toró T. Tibor) akik több ízben is leszavazták az autonómia-politikát ellenző elnököt. Megtehették, hiszen felhatalmazottságukat éppen úgy a kongresszustól kapták (ellentétben a korábbi elnökséggel vagy a későbbi Ügyvezető elnökséggel), mint az elnök. Nagyrészt nekik köszönhető, az elnökségen belül tevékenykedő autonomista magnak, hogy 1992. október 25.-én az RMDSZ zászlajára tűzte az autonómiát, amit hivatalosan mindmáig nem tagadott meg. Ez jelenthet egy halvány esélyt arra, hogy az erdélyi politikában valaha lesz még autonómia-elvű cselekvési egység. 
Most, amikor a román hatalom szabályos pszichológiai háborút folytat a magyar nemzeti közösség ellen, semmi sem aktuálisabb e létparancsnál.
Borbély Zsolt Attila. itthon.ma//szerintunk

Mohay Tamás: „Istennek kincses tárháza…” 
P. Losteiner Leonárd ferences kézirata Szűz Mária csíksomlyói kegyszobráról
Amikor jó tíz évvel ezelőtt – dr. Cserháti István címzetes sárvári apát, tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott vásárosnaményi plébános megbízásából –jószolgálati cselekményként a fenti címmel jelzett kéziratos könyvecskét – „az első magyar nyelvű mirákulumos könyvet” – visszavittem a csíksomlyói ferences rendházba, nem gondoltam, hogy valaha is újra találkozom vele. Az eseményről cikket írtam a Hargita Népe című napilap 2005. május 14-i számába –, mellékelve a küldő áldozópap levelét arról, hogy a kis könyvecske miként s hol került hozzá.
Január elején csomagot kézbesített a posta, Mohay Tamás etnográfus, az ELTE BTK Néprajzi Intézete vezetőjének gondozásában megjelent könyvét(x), amely nem más, mint az általam átadott kéziratos könyv gondosan átírt és fakszimile kiadása, tudományos megalapozású tanulmány kíséretében, a szövegértést elősegítő lábjegyzetekkel, a kérdéskörhöz kötődő igen tekintélyes mennyiségű adattárral kiegészítve. Lehet-e ennél nagyobb öröm és elégtétel a könyvet tisztelő, a régmúlt idők szellemi kincseit csodáló és megbecsülő ember számára? Megtiszteltetésnek vehetem, hogy írhatok róla, örömömnek adjak hangot, hogy az elveszettnek hitt, szinte teljességgel elfeledett, a XIX. század eleji írott és beszélt, ízes archaikus nyelvezetű, a Mária–tiszteletet elmélyítő könyv reinkarnációját szerény szavaimmal méltassam?
Az olvasóban akaratlanul is fölmerül a kérdés: honnan a budapesti tudós kutatónak a somlyói rendház e féltett kincsével való találkozása? Az interneten megjelenített adatbázis segít benne: Mohay Tamás három ízben (1990, 1994, 2003) volt a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem néprajzi tanszékének vendégtanára; tanulmányainak hosszú sora jelzi, hogy kutatási területe kiterjed a népi vallásosság erdélyi hagyományainak feltárására, számbavételére, azon belül pedig megkülönböztetett figyelmet fordít a csángósághoz, Csíksomlyóhoz fűződő, múltbeli és jelenkori eseményekre, hagyományokra, a tárgyi és szakrális örökség búvárlására. A tudományos munkásságát számba vevő repertóriumban bőséges igazolását találjuk a somlyói búcsúhoz való kötődésének: Hagyomány és hagyományteremtés a csíksomlyói búcsún (1992), Egy ünnep alapjai. A csíksomlyói pünkösdi búcsú új megvilágításban (2000), Kájoni Jánostól Márton Áronig. Kétszázötven év a csíksomlyói pünkösdi búcsújárás alakulástörténetéből (2002), Moldvai magyarok pünkösdkor Csíksomlyón (2005), Bukaresti magyarok a csíksomlyói búcsúban (2007), A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás. Történet, eredet, hagyomány (2009), Csodatörténetek Csíksomlyón: magyar nyelvű elbeszélések Losteiner Leonárd kéziratos Cronologiájában (2015)… Ez utóbbi immár közvetlenül elvezette őt az „Istennek kincses tárháza, mely a csíksomlyai csudálatos Szűz Mária szent képénél rég üdőtől fogva osztogattatik” tudományos elemzéséhez, ismertetéséhez, bekapcsolva azt a jelenkor szakrális szellemi körforgásába, hozzásegítve a több mint kétszáz évvel ezelőtt élt tudós ferences szerzetes búvópatakként rejtekező művének a felszínre törését. Hisz ez a kéziratos könyvecske – „Gyűjteménye P. Losteiner Leonárdnak” – valóban kincs, amiképp arra P. dr. Orbán Szabolcs OFM tartományfőnök ajánló sorai utalnak: „a losteineri életműből talán egyedüliként megkímél bennünket a latin nyelv használatától s anyanyelvünkön közvetít számunkra sokatmondó tanítást, ezzel mutatja be igazi dicsőségét a most már öt évszázad óta reményt, biztonságot, vigasztalást, bátorítást nyújtó csíksomlyói kegyszobornak”; a megtalált kincs megjelentetését gondozó Mohay Tamás munkája pedig „megéreztethet bennünk valamit abból a »dicsőségből«, amely a Mindenható jóságának és ajándékának a megnyilvánulása”.
A Csíksomlyóhoz fűződő negyedszázados elmélyült kutató tevékenység által megalapozott tudományos látókör adott Mohay Tamás tanulmányához oly fundamentumot, amelyre a kötetet kísérő tanulmány – Losteiner Leonárd történetei a csíksomlyói kegyszoborról – tovább építi azt a virtuális szellemi katedrálist, amely Csíksomlyót – s benne a Napba öltözött Asszonyt – a Kárpát–medence, a világ magyarsága százezreit magához vonzó, magához ölelő, kegyelmi ajándékaival elhalmozó szakrális kisugárzási pontjává avatja.
Az olvasóban joggal merül fel a kíváncsiság: ki volt az a személyiség, aki kétszáz esztendővel ezelőtt a somlyói búcsú történetét, a kegyszobor csodás tetteit papírra vetette, megörökítette, örök emlékeztetőül az utókor számára. Ki is az a ferences barát, kinek „arcát nem ismerjük, csak a keze vonását – és a műveit”, kinek hamvait a kegytemplom kriptája őrzi? A tanulmány Losteiner és kora című fejezete, neves elődök adataira, kutatásaira támaszkodva ad választ. P. Losteiner Leonárd (1744–1826) „…egy korforduló nemzedékéhez tartozik: megérte az erdélyi ferencesek nagy felvirágzását, és utána látnia kellett a hanyatlás kezdetét is. Egyik utolsó képviselője a latin nyelvű tudományosságnak, és a legelső, aki magyarul állít össze könyvecskét Csíksomlyóról – éppen akkor, amikor a »határon túl«, Magyarországon kibontakozik a nyelvújítás.” Műveit, jelesül a csíksomlyói kolostor történetét, az erdélyi ferences rendtartomány históriáját, illetve a világtörténetét – Cronologia Topographico–Chronographica seu sub specie annuae felicitatis et calamitatis Provinciae Transylvanicae et Siculiae Descriptio pervetusti monasterii Csík–Somlyóviensis ad Beatam Virginam Visitantem etc… (1777), Propago vitis seraphicae in tansilvaniam protensa… seu historia chronologico–topographica provinciae seraphico–transsylvanicae tit. s. stephani protoregis hungariae fratrum ordinis minorum s. p. francisci strictioris observantiae… (1789), Theatrum Orbis Christiani Hungarico–Transylvanicum int tres aeatates videlicet legis naturae, legis scriptae, et leges evangelicae divisum, statum sacrum et profanum, ac praecipuos eventus universi in paralellis lineis ab urbe condito usque ad annum MDCCXC exhibiens… (1790 után) – latinul, „a kor művelt embereinek nyelvén” írta. E műveket méltán sorolhatjuk a korabeli, szakmai érdeklődést és elismerést kiváltó értékes tudományos munkák közé. Mohay Tamás – jelen kötetének megjelenésekor – a Hargita Népe 2015. november 19-i lapszámában közölt interjúban a korabeli és későbbi recepciót is megindokolja: „rendkívül kitartó, nagy összefoglalásra képes ember munkáját tartom a kezemben, akinek figyelme mindenre kiterjed, és amellett, hogy elmerül részletekbe, a nagy egészre is fogékony”. Bár munkái kéziratban maradtak és a szerző neve is „saját rendjén kívül jórészt elfelejtődött (…) Mégis: egymást követő érdeklődő nemzedékek újra meg újra rábukkantak Losteiner írásaira, és újra meg újra gazdag adatforrást láttak benne.” A rendkívül gazdag ismeretanyagra épült a magyar nyelven megírt „Istennek kincses tárháza…” „tudomásunk szerint – olvashatjuk a tanulmányban – az első és egyetlen, amelyet magyarul állított össze. (…) Célja lehetett a kegyhely iránti buzgóság ébren tartása és talán az adakozó kedv fokozása is a készülő új templom építésének javára. Leginkább pedig az, hogy emlékezetben tartsa korábbi nemzedékek gyűjtőmunkájának eredményeit, a kegyszobor körül megesett csodákat.” Személyesen működött közre, hogy előbb Kolonich László, majd Battyány Ignác erdélyi püspök bizottságot küldjön ki a kegyszobor csodatételeinek a vizsgálatára, hivatalos nyilatkozatban erősítse meg és ismerje el azokat.
Mohay Tamás alapos és körültekintő kutatásai és vizsgálata arról tanúskodik, hogy a kezünkben tartott kéziratos könyv nem unikum, hasonló című kézirat található a kolozsvári Egyetemi Könyvtár kézirattárában; azonos tétel, ugyancsak Losteiner neve alatt szerepel – a kézirat viszont eltűnt – az Országos Széchényi Könyvtár katalógusában; további példány az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban…, melyek a kódexmásoló barátok gyakorlatára utalnak, segítettek szélesebb körű hozzájutást e lelki táplálékhoz. További kutatás szükséges ahhoz, hogy eldönthessék: „melyiket melyikről másolták, és hogy a szövegek apróbb eltérései hátterében pontosan mi áll”.
Az „Istennek kincses tárháza…” kiadásra való előkészítése „sok élvezetes »rejtvény« megfejtésére adott lehetőséget” – olvashatjuk a fentebb említett interjúban –, ugyanakkor utalás történt arra is, hogy az átírás mily nagy gondosságot és odafigyelést kívánt. „Az átírást és kiolvasást is sokban segítette a későbbi, jobban olvasható kolozsvári másolati példány; az esztergomi példányból viszont az derült ki, hogy a somlyói példány másolója több helyen is kihagyott szavakat és sorokat.”
A múlt homályából előkerült csíksomlyói kéziratos könyv, „jól szerkesztett, átgondoltan felépített” fejezetekre – bevezetőre, czikkelyekre, toldalékra – tagolt mű, gondos kezek munkájára vall. Alcímei: Tárgya e könyvecskének, A csíksomlyai Boldog Szűz Mária szent képének ábrázatjáról, A csíksomlyai Boldog Szűz Mária szent képének eredetéről és régiségéről, Az ezen szent képen történt természet felett való változásokról, A csíksomlyai Szűz Mária szent képénél vett isteni kegyelemről, A csíksomlyai Boldog Szűz Mária törvényes ítélete fő megyés pásztornak.
A kötet lehetőséget és alkalmat kínál arra, hogy a mai olvasó – fakszimilében és Mohay Tamás átiratában – is ízelítőt nyerjen a két évszázaddal ezelőtti magyar nyelv szépségéből. A kézirat „megmutatja azt, milyen tisztelet övezte Szűz Máriát 1800 körül és az azt megelőző évszázadban (…) első kézből, mintegy a forrásnál láthatjuk a tisztelet kifejeződését”. A kéziratos kötet legterjedelmesebb fejezete hosszan sorjázza azokat az imameghallgatásokat, csodatételeket, amelyek a csíksomlyói kegyszoborhoz köthetők. Nem állhatunk ellent a csábító lehetőségnek, hogy a Losteiner Leonárd által följegyzett, átírt szövegből szemléltetésképpen néhányat kiragadjunk.
28. „…egy P. Mihály Jakab öreg szerzetes nemes Deák József előtt írása által vallotta, hogy ő a szakadásnak nagy kínjaiban sínlődvén, le borulva folyamodék ezen szent kép előtt az Isten Anyjához, könyves szemekkel kérvén, hogy az ő istenes könyörgésével vagy jó halált vagy az ő szenvedésétől való szabadulását megnyerné; és midőn ezen gyakor fohászkodásit újítaná, ezen alkalmatlan nyavalyából harmadnapra minden orvosság nélkül kiszabadula, s ezen innen már 15. esztendő telve nyavalyának semmi terhét nem érzé; »amelyet örök hálaadással leborulva (úgy írják) tulajdonítok és papi hitemmel esküvén bizonyítok azon Szűz Anyának nevezetes képéhez való folyamodásomnak Csíksomlyón 9. novembris 1746«.”
33. „A szűzen gyümölcsöző Mária a gyümölcsteleneknek is Anyja, ezért a benne reménlő magtalanokra is szokta ezen szent képben is hathatós közbenjárását és kegyességét kiterjeszteni, amint levelében bizonyítja ezt méltóságos Gábor Anna néhai udvari tanácsos Csató Zsigmond úr özvegye, aki levelével bizonyítja hogy egy csíkszépvízi kontrallorné első férjével 16 esztendők alatt, a másodikkal nyolc esztendőkig magtalan lévén, és emiatt férjétől is nagyon szorongattatván ügyét és folyamát vette ezen szent képhez. Férjét keserves könnyhullatásival arra bírta, hogy hét szombat napon ezen szent képet együtt meglátogatnák; minek előtte egyes fogadásokot egészen bételjesítették volna, az alatt a szomorú asszony megvigasztaltaték, és mint Ráchel, méhében fogana. Ennek méhe gyümölcsét az említett méltóságos Gábor Anna asszony nemes delnei Botskor Mihállyal 1732. esztendőben a keresztelővíz alá tarták, és Istennek béajánlák. Így vigasztalja Isten azokot, akik szomorú ügyekben teljes hittel, reménységgel és szeretettel folyamodnak az ő Anyjához, Máriához.”
67. „Both Ilona karatnai Zoth János hitvese elméjében megháborodván minden szent dologtól irtózván és káronkodván 28. novembris 1779-ben csíksomlyai szent képhez Háromszékről hozattaték, és itten arra bírattaték, hogy töredelmes szívvel a szent kép előtt leborulva fohászkodnék. Erre kezde nevetni, vigasztalásul hívni a Jézus Máriát és onnan teljes vigasztalással egészségesen hazamene. Adatott Máriának hatalom mind a testnek, mind a léleknek feltámasztására, úgymond Boldog Adameus.”
Batthyány Ignác püspök az „eskető levelek” és a személyesen tapasztalt csodatétel és a népek buzgóságától „meggyőzettetvén végre ítéletet tett”: „Ezt a faragott képet azért mind a csudákról jelesnek, és hogy megkoronáztassék, méltónak magyarázzuk, és minden tőlünk kitelhető móddal és formában szentenciát mondunk. Adatott Kolozsváratt, ami püspöki lakhelyünkben, Kisasszony havának huszadikán 1798. esztendőben, Ignác erdélyi püspök.”
Mohay Tamás tanulmánya kitér a kéziratos könyvecske előzményire, a benne foglaltak forrásaira. A kiindulópont a szerző saját munkáiban jelölhető meg: „Az Istennek kincses tárháza… elbeszélt történetei – a históriákról éppúgy, mint a mirákulumokról – szinte teljes egészükben szerepeltek már Losteiner Leonárd harminc évvel korábbi művében, a Cronologia-ban. és sok későbbi közvetítőn keresztül onnan váltak széles körben ismertté.” De utalni kell más történeti forrásokra is, amelyeket munkájában maga is megemlít. A csodatetteket felsoroló fejezetből ismerhetjük meg az imameghallgatásokat követő, a kegyszoborhoz köthető csodatetteket. Bennük „a maga elevenségében jelenik meg előttünk a 18. század vallási tapasztalata, hite, múltról való gondolkodása. A múltról három eleven forrása van, ahogy ezt a bevezetőben megfogalmazza: a »tapasztalás, az Írás és a Hagyomány«. (…) A maga idejében Losteiner éppoly korszerű volt, fürkésző és részletekre figyelő, évszázadokat összegző és szintézist alkotó szellemével, mint mások, későbbi korok »nagyobb« tudósai a saját módszertani eszköztáruk birtokában. A maga helyén és a maga értékén kell ma is megbecsülnünk anélkül, hogy későbbi korok szemléletét és módszertani ügyességét kérnénk rajta számon.”
Az „Istennek kincses tárháza…” immár bárki számára hozzáférhető. Azt nemcsak a szakrális, vallási hagyományok iránt érdeklődő olvasók forgathatják haszonnal, hanem a magyar nyelv múltja, fejlődéstörténetének a búvárlói is. „…olyan ember magyar szövegét olvassuk, aki (túl a hatvanon) szinte a szemünk előtt tanul magyarul írni, hiszen ilyen kísérlete tudomásunk szerint korábban nem volt (…) a stílusnak és a fogalmazásnak ez az átmeneti, »kezdő« állapota tanulságos akár a magyar nyelvtörténet, akár a gondolkodástörténet szempontjából.”
Napjaink Mária-tisztelete, a Mária-ünnepek sora, a Mariazelltől Csíksomlyóig vezető Mária-út kiépítése végigvezet bennünket a magyar államiság létrejöttével egyidős Mária-tisztelet alakulástörténetében. Mohay Tamás tekintélyes szakirodalomra támaszkodó könyve hozzásegít bennünket, hogy mélyebben megismerjük azt a szakrális hátteret, amely jeles zarándokhelyeinken – Máriabesnyőn, Máriagyüdön, Máriapócson, Mátraverebély–Szentkúton, Máriaradnán, Csíksomlyón… –, Mária-ünnepeinkben lépten–nyomon tetten érhető. E kötet oda sorolható Pünkösd–szombatján Csíksomlyóra zarándokoló százezrek legfontosabb lelki olvasmányai közé. A kegytemplom szentélyében látható számos emlékjel, az imameghallgatást tanúsító márványtábla igazolja, hogy a Szűzanya, a Magyarok nagyasszonya a későbbi korokban is oltalmába fogadta s fogadja ma is a hozzá fordulókat.
Máriás József
(x)Mohay Tamás: „Istennek kincses tárháza…” P. Losteiner Leonárd ferences kézirata Szűz Mária csíksomlyói kegyszobráról /Csíksomlyó – Budapest, 2015/ Keresztény Szó (Kolozsvár)

Kelemen Hunor a magyar-magyar együttműködésről a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma előtt
Országhatároktól függetlenül egyértelműen a biztonság az, ami foglalkoztatja a magyar közösségeket egy tétova, a helyes utat és megoldásokat ma még nem találó Európában – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön a Kápát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) évente megszervezett budapesti ülése előtt.
„Romániában ehhez az alapvetően bizonytalan közérzethez adódnak hozzá azok a jogcsorbítások, hatósági túlkapások, amelyekkel sajnos szinte naponta szembe találjuk magunk, és amelyeknek szenvedő alanyai a magyar emberek. Ezekről a helyzetekről a holnapi ülésen is említést teszek, hiszen ezek azok a gondok, amelyek közösségünket leginkább foglalkoztatják, és félő, hogy ezek az önkormányzati választások közeledtével egyre erőteljesebben jelentkeznek” – mutatott rá Kelemen Hunor, ugyanakkor arra is emlékeztetett: legutóbb az RMDSZ két polgármesterét hatalmas pénzbírsággal sújtották a székely, illetve a magyar zászló kifüggesztése miatt. A szövetségi elnök elítélte azt a hatósági túlbuzgóságot, amellyel a magyar közösség szimbólumhasználati jogát korlátozzák napirendszerűen.
Hozzátette azt is, hogy a közelgő választáson és az azt követő időszakban is a Romániai Magyar Demokrata Szövetség célja az, hogy az erős képviselet mellett országszerte védelmet is nyújtson a közösségnek: nyelvi jogai tiszteletben tartásától az anyanyelvű oktatás biztosításán át egészen a hétköznapok közbiztonsági feltételeinek megteremtéséig. „Fontos számunkra az, hogy ebben a képviseleti munkában magunk mellett tudjuk a Kárpát-medencei magyar közösségek vezetőit.
Választásokra készülünk, végezzük a munkánkat otthon, de eközben azokra a közös célokra is folyamatosan figyelnünk kell, amelyek által erősebbé válunk mindannyian” – szögezte le a szövetségi elnök, aki szerint a határon túli magyar közösségek mindenikében prioritás a megszerzett jogok megőrzése, valamint az, hogy megakadályozzák a jogfosztásokat, kivívott eredményeik megcsorbítását annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban érezzék magukat szülőföldjükön. „Az a nemzet, amely tervezni és építkezni tud, nincs elveszve. Mi nem a folyamatosan változó világ elbizonytalanodó közösségei közé akarunk tartozni, hanem számon akarjuk tartani azokat a közös elveket és értékeket, amelyek támaszt és békét nyújtanak, védelmet és biztonságot jelentenek” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint ebben a tekintetben is fontos a magyar közösségek képviselőinek budapesti fóruma.
„Megfigyelhettük, hogy az utóbbi időben egyesek a legapróbb ürügyet is megkeresik arra, hogy Magyarország és Románia közé éket verjenek – legutóbb éppen a kürtőskalácsot használták volna erre. Nem engedhetjük meg, hogy ez az ürügysorozat folytatódjon, ezért az RMDSZ a folyamatos párbeszédet szorgalmazza, hiszen a két ország békés kapcsolata a romániai magyarság biztonságérzetét is növelné” – tette hozzá az RMDSZ elnöke, és azt is hangsúlyozta: a román-magyar államközi viszonyt javítani kell, a szövetség pedig minden erejével azon lesz, hogy ezt az utat egyengesse, támogassa a közös megoldáskeresésen alapuló szomszédságpolitikát. Közlemény
Erdély.ma

Ünnepelt az egész város
A Sepsi-SIC történelmet írt, hiszen először nyert bajnoki címet a sepsiszentgyörgyi kosárlabda történetében – ennek örömére Sepsiszentgyörgy új főterén tegnap Sepsi-SIC-napot szerveztek, amelyen több ezren vettek részt.
A résztvevők – a Székely Légió tagjai zöld-fehér zászlókat, sálakat, mezt viselve, idősebbek és fiatalabbak, sokan családostul, babakocsival – már délután ötkor gyülekeztek, így lassan zöld-fehér tengerben úszott a színpad előtti tér. A hangulatot a Vass-Vitus Kinga és a Molnár Enikő által irányított Sport-All Sport Klub világbajnokságra készülő Z-Dance tánccsoportjának tehetséges kis és nagy táncosai alapozták meg, akiket már a kosárlabda-mérkőzések szüneteiben számtalanszor láthattunk. A folytatásban spontán tánccal biztatták mozgásra a jelenlevőket, majd az újdonsült bajnokok is bekapcsolódtak, és hamar átvették a stafétát. A tánc után továbbra is a Román Kupa-győztes és bajnokcsapatra irányult a reflektorfény, akiket a műsorvezető-páros, Kádár Zoltán és Vlad Manolăchescu egyenként szólított színpadra. Miközben a lányok a magasba emelték a két kupát, nagyszerű hangulat uralkodott a nézőtéren, ahol a már ismert rigmusokkal éltették őket az ország legjobb szurkolói: tudta már az egész város, bajnok lett a székely város. A zöld-fehérek folyamatosan autogramot osztogattak a jövő kosárlabdázóinak, és fényképeket készítettek, majd a kissé ellaposodó hangulatot az Amanda Thompson–Tyaunna Dominique Marshall páros tette újra vidámmá rögtönzött táncelőadással, amelybe a gyerekek is bekapcsolódtak. Az estét a várva várt koncerttel zárták: az Ismerős Arcok zenekar együtt énekelte el a zöld-fehér szurkolókkal a Nélküled című közkedvelt dalt.
Miska Brigitta
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Indul a regisztráció (Külföldön élő románok)
A külügyminisztérium közlése szerint április elsejétől, azaz mától jelentkezhetnek be az idei parlamenti választásokra a hivatalosan külföldön élő román állampolgárok. Idén egyébként először nyílik lehetőség a levélben szavazásra.
A román külképviseletek mától fogadják a külföldi állandó vagy ideiglenes lakhellyel rendelkező román állampolgárok regisztrációs kérelmét, amelyhez román személyazonossági iratuk és a külföldi hatóságoktól kapott lakhelyigazolás másolatát kell csatolniuk – mutatott rá a külügyminisztériumban tartott sajtóértekezleten Dan Stoenescu, a külhoni románokért felelős tárca nélküli miniszter. Az új választási törvény értelmében a postán vagy személyesen leadható kérelmek függvényében a hatóságok további választóköröket alakítanak ki – a külképviseleteken kívül – azokban a térségekben, ahol legalább száz választópolgár igényli azt.
Ana Maria Pătru, az állandó választási hatóság elnöke emlékeztetett: a külföldön élők idén először levélben is voksolhatnak, ha előzetesen feliratkoztak a választói névjegyzékbe. A hivatalosan külföldön élők az előzetes regisztráció után maguk nyomtathatják majd ki az internetről letöltött szavazólapjukat, amelyet kettős borítékban juttatnak el a választási hatósághoz. A regisztráció a választások előtt három hónappal ér véget. A parlamenti voksolás időpontját még nem tűzték ki, nagy valószínűséggel november 20. és december 18. között bonyolítják le. Idén újból a megyei pártlistás, arányos választási rendszer szerint zajlik a szavazás. A külföldön szavazó román állampolgárok számára – az ország 41 megyéjén ésa fővároson kívül – egy különálló, 43. választókerületet hoztak létre, amelyből négy képviselő és két szenátor kerül a törvényhozásba.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Születésnapi vacsora az államfővel
Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutatót, a Corvin-lánc kitüntetettjét, Novák Ferenc Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfust, rendezőt és Csukás István Kossuth- és József Attila-díjas költőt, írót szerdán tiszteletvacsorán látta vendégül Áder János köztársasági elnök. Kallós Zoltánt 90., Novák Ferencet 85., Csukás Istvánt pedig 80. születésnapja alkalmából hívta meg a Sándor-palotába az államfő.
A tiszteletvacsorák hagyományát Áder János 2012-ben azzal a szándékkal teremtette meg, hogy felhívja a figyelmet a tiszteletre méltó értékek megteremtőire és azokra a kiemelkedő teljesítményekre, amelyek hozzájárulnak Magyarország hírnevének öregbítéséhez.
Szabadság (Kolozsvár)

Körgyűrű Gyalutól Dezmérig, a Bükkön át
Országos jelentőségűvé vált Kolozsvár metropolisz-övezetében a körgyűrű kialakítása – jelentette be tegnap Emil Boc polgármester az európai parlament szállítási és turisztikai bizottságának képviselőivel a városháza üvegtermében tartott munkamegbeszélés alkalmával. Boc a tanácskozáson elmondta, a kormány kiemelt fontosságú projektként kezeli a Gyalut Dezmérrel összekötő, a városi forgalom zsúfoltságának csökkentését célzó út kiépítését.
A tervezett négysávos körgyűrű az autópálya gyalui csomópontjából indulna, majd párhuzamosan futna a DN1 E60-as jelzésű országúttal a Cora áruház közeléig. Onnan felüljáró vezetne a Monostor negyedi végállomáshoz (képünk), majd a Bükkön keresztül haladva érne a Tordai úthoz, ahonnan a Békás (Bună Ziua) negyedet megkerülve, a Selgros háta mögött elhaladva az Apahida–Bányabükk körgyűrű dezméri csomópontjánál érne véget.
Szabadság (Kolozsvár)

Levélbontó – Örökségünk – Zsobok, hol gyökeret eresztünk és szárnyakat növesztünk
Az Örökségünk kezdeményezés célja, hogy egy dal segítségével megszólítsák határoktól, távolságtól függetlenül a világ különböző pontjain élő magyarokat, és bevonják őket egy, a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó mozgalomba.
Látva a felhívás szövegét, nevelő-oktató munkám célkitűzésének értelmében feltettem a kérdést diákjaim körében: „Szeretnétek-e sztárok lenni?” Hangzatos IGEN felelet érkezett, amelyet komoly munka, közös tervezés, felkészülés követett. Ez az idő lehetőséget teremtett annak megakadályozására, hogy gyermekeink gyökér nélküli, könnyen elfújható felnőttekké váljanak, hiszen identitástudatuk formálása, szokásaink ismertetése, hagyományaink átörökítése, magyarként való megmaradásuk ösztönzése úgy zajlott, hogy mindezt észre sem vették. Ők csupán sztároknak készültek.
Március 7-én el is érkezett a nagy nap, hiszen mindenki népviseletbe öltözve, befont hajjal, árvalányhajjal díszített kalapot öltve, kalotaszegi csizmát húzva érkezett, és Pálfi-Horváth Áron videóssal kezdetét vette az Örökségünk videóklip forgatása. Az igazi meglepetés az volt, amikor az MTV1 stábja is megjelent, és az itt zajló eseményekről felvételeket készítettek, a tudósítást pedig még aznap este megtekinthettük közösen. „Benne voltunk a tévében, már sztárok vagyunk” – hallgattuk elégedetten a diákok kijelentését Ottucsák Melinda Anikóval, a Petőfi Program zsoboki ösztöndíjasával, akivel együttműködve formáltuk a diákok magyarságtudatát, ízlésvilágát az Örökségünk projekt keretében.
Gál-Iankó Katalin magyartanár
Szabadság (Kolozsvár)

Tovább folyik a vezetőválasztás a MOGYE-n
Nagy Előd előadótanár lett az egyik rektorhelyettes
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusának keddi ülésén megszavazták a prof. dr. Leonard Azamfirei rektor által kiválasztott rektorhelyetteseket.
A magyar tagozat vezetőtanácsa által javasolt három egyetemi oktatóból dr. Nagy Elődnek, a gyógyszerészeti kar előadótanárának a nevét terjesztette a szenátus elé, amivel a többség egyetértett.
Dr. Angela Borda szövettanprofesszor továbbra is megmaradt tisztségében, a harmadik rektorhelyettes dr. Ana Marginean gyermekgyógyász-professzor lett.
Hogy hármuk közül kinek mi lesz a feladata, hétfőn fog eldőlni. Az oktatásért, tudományos munkáért és a nemzetközi kapcsolatokért felelős három prorektori állás mellett az egyetemi charta tervezett módosításával egy negyedik állást is létrehoznak az egyetem utáni képzés irányítására.
A MOGYE több mint ötventagú szenátusának élére, ahogy már korábban is beszámoltunk róla, újabb négy évre dr. Constantin Copotoiu sebészprofesszort választották, aki javasolta, hogy az egyetem vezető testületének egyik alelnöke a magyar tagozat képviselője legyen, amit a Babes–Bolyai Egyetem mintájára négy éve kérnek a magyar tagozat képviselői. Erre a tisztségre dr. Szabó Béla professzort jelölték, amit a szenátorok többsége megszavazott.
A szenátus másik alelnöke dr. Horatiu Suciu szívsebész professzor, titkára dr. Monica Monea fogászprofesszor lett.
A múlt év őszén kezdődött hosszú választási folyamat következő állomása a dékánok és dékánhelyettesek kijelölése, ami ugyancsak pályázati úton történik. A pályázatok elbírálására szerdán kerül sor. A magyar tagozat képviselőitől már eleve csak dékánhelyettesi javaslatokat kértek, két-két jelölt van az általános orvosi és a gyógyszerészeti, egy jelölt a fogorvosi karon. A döntést a kari vezetőségekről jövő pénteken fogja megszavazni az egyetem szenátusa – tájékoztatott dr. Szabó Béla professzor, a szenátus alelnöke.
Márciusban Marosvásárhelyen vizsgálódtak a Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság megbízottjai. Az ARACIS már 2013-ban akkreditálta a magyar nyelvű általánosorvos képzést, de mivel egy év múlva egy újabb ellenőrzést helyezett kilátásba, az önálló magyar főtanszékek akkor nem alakulhattak meg, bár az erre vonatkozó ígéretet 2012-ben írásban rögzítették.
– Lehet-e tudni a márciusi látogatás eredményét? – kérdeztem a továbbiakban Szabó Béla professzortól.
– Az ellenőrző hatóság képviselői a helyszínen vizsgálódtak, és mindennel meg voltak elégedve, de ez nem jelent sokat. A tapasztaltak alapján jelentést fognak előterjeszteni, és a döntést a 19 tagú tanács fogja meghozni.
– Az ellenőrző hatóság nem tartotta be az ígéretét, és csak az idén márciusban, azaz két és fél év után küldte el képviselőit újra Marosvásárhelyre. Ezek után számíthatunk kedvező fejleményre az önállósodást illetően?
– Ezzel kapcsolatosan is bekérték a magyar tagozat dossziéját, és az a személy, aki áttekintette, elégedett volt. Elképzelhető, hogy az ő részéről kedvező javaslat készül a végleges akkreditációt illetően.
– Ezek szerint van valami remény az önállósulásra?
– A már említett bizottság döntésétől függ. Ha újra hosszabbítanak, akkor nincs.
– Gondolom, hogy a gyógyszerészeti karra kényszerített közös akkreditáció egyelőre kizárja a magyar tagozat önállósulását.
– Sajnos, az akkreditáció öt évre szól. A szakminisztérium sokáig kerülte, hogy az érvényben levő tanügyi törvénnyel ellentétes szellemű gondolatot vessen papírra, de a gyógyszerészeti kar ügyében mégis megtette.
– A választási kampány idején a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület elnöke, Ádám Valérián tüntetett Bukarestben a Tanügyminisztérium előtt. Sajtóközleményében szóvá tette, hogy még a diákszövetség választmánya is visszautasította a tüntetés támogatását. Önnek mi a véleménye a tiltakozási akcióról?
– Azzal, hogy tüntetnek, nem felejtődik el az ügy. Egyébként, ahogy annak idején, ezúttal sem konzultáltak a magyar tagozat vezetőtanácsával. A célunk ugyanaz, de nem tudunk közösséget vállalni velük addig, amíg nem egy előre kialakított akciótervről van szó – nyilatkozta Szabó Béla professzor.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Külhoni magyarok is kapnak elektronikus személyit
Eddig 825 ezren szerezték meg vagy kapták vissza magyar állampolgárságukat a külhoniak közül – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki plenáris ülésén Budapesten.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese az MTI tudósítása szerint kifejtette: 762 ezren tettek állampolgársági esküt és a diaszpórában mintegy 61-62 ezer ember magyar állampolgárságát állapították meg, azaz azt, hogy őseik a mai Magyarország területéről mentek el. A politikus kiemelte: a célkitűzéseknek megfelelően a ciklus végéig tarthatónak látja az egymillió új magyar állampolgárt. Jelezte: folyik az új elektronikus személyigazolvány előkészítése, amely a magyar állampolgárságot kapott külhoniaknak is ingyenesen rendelkezésére áll, és útlevélként is funkcionál.
Semjén Zsolt kitért arra is, hogy eddig soha nem látott források szolgálják a nemzetpolitikai célkitűzések megvalósítását, a minisztériumi keretek nélkül 22 milliárdos keret áll rendelkezésre a Bethlen Gábor alapnál és a nemzetpolitikai államtitkárságnál. Jelezte: 2017-től azokra a fejlesztésekre lesz forrás, amelyek be vannak tervezve a költségvetésbe, ezért előre fel kell mérni, milyen fejlesztéseket kívánnak megvalósítani. Bejelentette: a vajdasági programhoz hasonló, „arányos nagyságrendű" gazdaságfejlesztési programot akar a kormány Kárpátalján indítani.
Semjén Zsolt beszámolt a tematikus évekről, és jelezte: a magyar óvodások, kisiskolások és felsősök éve után fokozottan a gazdasági szempontokat szeretnék érvényesíteni. Ennek jegyében hirdették meg a szakképzés évét és fiatal magyar vállalkozók évét is. „Utóbbi iránt óriási az érdeklődés" – jegyezte meg. Hangsúlyozta: a külhoni magyarság akkor marad meg a szülőföldjén, ha ott meg is tud élni.
A miniszterelnök-helyettes ismét rögzítette: a magyar nemzetpolitika elvi alapokon áll, és nem függhet az utódállamok tetszésétől vagy a világpolitikától. „A külhoni magyarság soha nem kért olyan jogokat, amelyek ne az egyetemes emberi jogokon nyugodnának, és másoknak ne járnának" – mutatott rá. A KMKF 2004 decemberében alakult meg azzal a céllal, hogy tanácsadó intézményként segítse az Országgyűlés munkáját. A KMKF tagjai az Országgyűlés frakcióinak küldöttei, a Magyarországgal szomszédos országok parlamentjeinek, regionális, vagy megyei közgyűléseinek azon képviselői, akik az ott működő magyar szervezetek támogatásával szerezték mandátumukat, valamint az Európai Parlament magyar párt tagjaként megválasztott képviselői.
Krónika (Kolozsvár)

Nem adnak receptet a háziorvosok
Péntektől nem írnak ártámogatott és ingyenes recepteket, küldőpapírokat, beutalókat a háziorvosok, mivel április elsejétől már nincs érvényes szerződésük az Országos Egészségbiztosító Pénztárral (CNAS).
Az eddig érvényben lévő szerződés csütörtökön járt le, és bár az egészségügyi minisztériummal lezajlott egyeztetések során megegyeztek abban, hogy ezt meghosszabbítják, erről egyelőre nem született hivatalos dokumentum.
Soós-Szabó Klára, a Hargita Megyei Háziorvosok Szövetségének elnöke a Krónikának elmondta, hogy az egészségbiztosító még ki sem tűzte az új vagy a meghosszabbított szerződés aláírásának időpontját. „Ha szerződés nélkül írunk recepteket, végzünk szolgáltatásokat, utólag okirat-hamisítással vádolhatnak bennünket. Nem vállaljuk a törvénytelenséget a hozzá nem értő, hanyag döntéshozók miatt. Nem vállalhatjuk annak a kockázatát, hogy vádat emel ellenünk a korrupcióellenes ügyészség, mert szerződés nélkül dolgozunk" – indokolta a döntést a háziorvos.
Visszafizettették a recept értékét
Soós-Szabó Klára szerint több precedens is van arra, hogy az orvossal visszafizettették a felírt recept értékét, vagy az elvégzett szolgáltatást amiatt, hogy a vény megírásakor nem működött az informatikai rendszer. Elmondta, csütörtök délutánig még egyetlen orvost sem hívtak be szerződéskötésre, és ha erre pénteken sor kerülne, akkor Hargita megyében 153 háziorvosnak kell sorban állni, aláírni a dokumentumot.
A háziorvosok egyébként azt is nehezményezik, hogy nem készül el időben a szerződés, mindig visszamenőleg íratják alá velük az egyoldalúan rájuk kényszerített feltételeket. „A minisztérium honlapján közvitára bocsátott tervezetet nem írjuk alá, azokat a feltételeket nem fogadhatjuk el, a finanszírozással és a rendszer működésével is elégedetlenek vagyunk. Alkotmányos, polgári jogunk, hogy szerződő félként csak azt írjuk alá, amivel egyetértünk" – jelentette ki. Soós-Szabó Klára azt is felháborítónak tartja, hogy a hatóságok manipulálni próbálják a közvéleményt, és úgy állítják be a helyzetet, mintha az orvosok a betegek ellen fordulnának, azért nem írnának receptet.
„Hibás a rendszer"
Soós-Szabó Klára rámutatott, az elektronikus egészségügyi rendszer nem megfelelő működése gondok láncolatát vonja maga után, ráadásul a tavalyi évhez képest csökkent az alapellátásra elkülönített keretösszeg is, továbbá nagyobb adókat is kiróttak a háziorvosi rendelőkre. „Hagyják, hogy gyakoroljuk a szakmánkat, gyógyítsunk, és az emberekkel foglalkozzunk, ne a számítógépekkel! Félreértés ne essék, szó sincs róla, hogy egy átlátható informatikai rendszer ellen lennénk. Arról van szó, hogy a jelenlegi rendszer rossz, hibás, ráadásul aránytalan büntetésekkel jár" – jelentette ki a szakember.
Rámutatott, ha nem oldódik meg a helyzet, az a betegellátásra is kihat, ha nem lesz szerződéskötés, a betegnek kell fizetnie az ellátás költségeit, amiről nyugtát kap, és amelyet elszámoltathat a biztosítónál. De hosszú távon a biztosítási rendszer alapszolgáltatás nélkül marad, így a háziorvosok vagy magánúton folytatják praxisukat, vagy egyéni szerződést kötnek a pénztárral, vázolta a lehetőségeket Soós-Szabó Klára.
Bukarestben folytatódott az orvostiltakozás
Csütörtökön a munkaügyi minisztérium székháza előtt folytatódott a kisebb egészségügyi szakszervezetek által múlt héten indított tiltakozássorozat. Délben mintegy 200 egészségügyi dolgozó vonult a szaktárca bukaresti székháza elé, az egységes bérezés bevezetését és a befagyasztott állások feloldását kérve.
A Hippokratész Szakszervezeti Szövetség és a Promedica Szakszervezet küldöttségét a minisztérium egyik államtitkára fogadta, akinél az egyes kórházakban a személyzethiány miatt alkalmazott hosszú ügyeleti idő miatt emeltek panaszt. Az illetékes megígérte, ellenőrzésekkel próbálják majd megszüntetni az illegális gyakorlatot. Az említett szakszervezetek tagjai – mintegy 12 ezer alkalmazott – március 21-én kezdtek tiltakozás-sorozatba, ennek forgatókönyve szerint a múlt heti japánsztrájk után április 7-én az egészségügyi minisztérium székháza elé vonulnak, majd 11-e és 17-e között napi kétórás figyelmeztető sztrájkba lépnek.
Amennyiben a hatóságok nem teljesítik követeléseiket, április 18-ára általános sztrájkot robbantanak ki. A legtöbb egészségügyi alkalmazottat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség „önfényezésnek" minősítette az akciót, rámutatva, ennek nincs tétje, hiszen az egészségügyi tárcával folytatott korábbi tárgyalásaik nyomán a kifogásolt problémák hónapokon belül megoldódnak.
Bíró Blanka, Dávid Anna Júlia, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Szemünk a látásra, fülünk a hallásra
Az utóbbi időben – években, akár évtizedben – egyre hangsúlyosabb, sőt vészjóslóbb az a passzivitás, amellyel közös dolgaink alakulását szemléljük – ha egyáltalán látunk még valamit belőle. Mert úgy fest: az igény, hogy a színfalak mögé is betekintsünk, egyre kevesebbünkben van meg. Az internetes világháló, a fészbukk fogságában vergődő idiótákként nincs már szemünk a látásra, fülünk a hallásra. A manipuláció nagymesterei elvették – sok esetben önként mondtunk le róla – eme képességünket. Igaz, sokunkban meg sem volt.
Hol van a marosvásárhelyi magyar lakosság? – tette fel olvasói levelében a kérdést a minap dr. Toducz Endre, tapasztalván a helyiek távolmaradását a székely szabadság-napi megemlékezéstől és felvonulástól. (A marosvásárhelyiek számára mentő körülményként felhozható érv: egyetlen jelentősebb város magyar közösségét – egyáltalán lehet-e még közösségről beszélni? – sem érte akkora vérveszteség, mint a vásárhelyit ama 1990-es év márciusában. Aki hiányos öntudatuk, megroggyant kitartásuk miatt bírálná őket, az sohase feledje ezt.) A kérdés jogos, szerintem akár ki is terjeszthető a teljes erdélyi magyarságra. Legalábbis, ha a közösségi megmozdulásokon való gyér részvételét, a közélet iránti alacsony érdeklődését, a politikától való elfordulását illeti.
Az okok feltárása a társadalomkutatók feladata, a helyzet megváltoztatása pedig a politikáé – lenne. Kibicként annyit azért megjegyezhetünk: tévútra vezethet bármely következtetés, ha annak levonásakor a rendszerváltáskor tapasztalt pezsgést vagy a mostani apátiát használjuk kiindulópontként, tekintjük viszonyítási alapként. Inkább a megnyilvánuló tendenciákra, a folyamat várható alakulására, azok pozitív irányú befolyásolására kellene koncentrálni. Amíg nem késő.
A népi bölcsesség szerint fejétől bűzlik a hal. Világos, hogy fásult, reményvesztett, hitetlen és ebből következően hiteltelen hangadókkal, azaz vezetőkkel nem lehet egyről kettőre jutni. Inkább visszafelé. Azt se feledjük, minden népnek, nemzetnek olyan vezetői vannak, amilyeneket megérdemel.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Többet, jobbat, mást
Kemény választ kaptunk Borboly Csabától, aki szerint az erdélyi magyar sajtó sztárolja Dan Tanasăt. A sajtó nem ezzel kellene foglalkozzon – állapította meg.
A Hargita megyei tanácselnököt arról kérdeztük, fellebbez-e a megyei önkormányzat, miután a Dan Tanasă vezette egyesület pert nyert első fokon: a Hargita Megyei Törvényszék elrendelte, hogy a székely zászlót távolítsák el a megyeháza bejáratától, illetve az ülésteremből.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az önkormányzat hogyan értékeli az ítéletet. Erre kaptuk a tanulságos kioktatást, amelynek a logikája szerint nem az a baj, hogy magyar elöljárókat hurcolnak meg, nem az a gond, hogy a szimbólumainkkal szórakoznak, hanem az a baj, hogy miért foglalkozik ezzel a sajtó.
Borboly Csaba válasza itt olvasható teljes terjedelemben, a kérésének eleget téve változtatás nélkül közöltük. De nem hagyhatjuk szó nélkül. A kioktató, lekezelő, mi több a felelősséget áthárító stílus nem megyeitanács-elnöki, hanem tsz-elnöki magatartást sugall. Olyanét, aki megszokta, hogy marhák és birkák fölött diszponál. Borboly érvelése alapján egyenesen az erdélyi magyar sajtó a felelős azért, hogy Dan Tanasă intézményesítve szívatja a magyar vezetőket.
Ez a felfogás, mármint hogy a sajtó a hibás ezért vagy azért, nagyon jellemző egész Erdélyben. A politikusok zöme határozottan tudja, hogy a sajtó mivel kellene foglalkozzon. Természetesen ővelük, éspedig hogy átadták ezt, felavatták azt, ehhez hozzászóltak, arról meg elmondták hogy. A drága jó olvasók pedig a maguk során legyenek szívesek meghatódni és hálásnak lenni.
Ha pedig probléma adódik, akkor kussoljon mindenki, mert „nem kell ezzel foglalkozni”. Ha ezt a gondolatmenetet követnénk, Dan Tanasă bizonyára magába szállna, és soha többé nem perelne be senkit magyar feliratért vagy székely zászlóért. A kemény pénzbírságra ítélt polgármesterek sem kellene fizessenek, és végre béke meg nyugalom honolna a tájon, meghitt hangulatban lehetne avatni és átadni. Na persze!
Szögezzük le: Dan Tanasă nem azért perelget, méghozzá sikerrel, mert az erdélyi magyar sajtó hírt ad róla, hanem mert a hivatásos feljelentő megtalálta azt a rést, amit a romániai magyar politikusok képtelenek befoltozni.
Tehát Borboly Csaba szerint az a megoldás, ha nem foglalkozunk Dan Tanasăval. Idézem: „A magyar sajtó nélkül kit érdekelne, hogy mit csinál, és miket akciózik. Ezt a lufit, az erdélyi magyar sajtó tudja kipukkasztani, ha akarja, mert ő fújta fel, és ő tartja felfújva. Nem kell vele foglalkozni szerintem. Van értelmesebb, nemesebb foglalkozás, témakör, mint az éppen legújabb akciójának elemzése. És minek idegesíteni az olvasókat. Többet, jobbat, mást érdemelnek.”
Ezzel a logikával a tanácselnök azt is mondhatta volna, hogy többé ne írjunk Borboly Csabáról, mert lufi az egész, mi fújtuk fel. Nem kell vele foglalkozni és kész. Mert ugye minek idegesíteni a szavazókat. „Többet, jobbat, mást érdemelnek.”
Szüszer-Nagy Róbert |
Székelyhon.ro