Húsvéti készülődés a dévai Baba-Mama klubban
Vidám zsongás töltötte be a dévai Szent Antal Házat a Baba-Mama klub legutóbbi találkozóján is. Húsvétra készülve, kézműves foglalkozást ajánlottak kicsiknek és nagyoknak a klub vezetői, Daradics Annamária és Boboc Csilla. A forgószínpad-szerűen zajló foglalkozáson mindenki elkészíthette húsvéti ajtódíszét, vászonpocakos nyulacskáját, ujjal festett csibéjét és ünnepi üdvözlőlapját. A gyerkőcök igazi odaadással vetették bele magukat a munkába: szabtak, varrtak, vágtak, színeztek, az anyukák gondos, irányító keze alatt. A foglalkozás végére mindenki sokféle húsvéti kézműves dísztárggyal büszkélkedhetett. S míg a gyermekek egy kis hancúrozással oldották a kézimunkára fordított feszült figyelmet, az anyukáknak alkalmuk nyílt megbeszélni az egészséges táplálkozás alapelveit. Kiderült: a répa, alma, spenót stb. nem sok gyerkőcnek tartozik a kedvenc menüjéhez, de a rendszeres és tudatos étkeztetés idővel kiegyensúlyozott táplálkozáshoz vezet. A csokidömpinggel járó húsvét persze nem kedvez az ilyen jellegű szülői törekvéseknek, de az ünnep lejártával érdemes körülnézni a friss zöldségek, gyümölcsök kínálatában. Boboc Csilla néhány jó recept kiosztásával is igyekezett besegíteni az egészséges menük összeállításába. S néhány lelkes kismama megígérte: a következő találkozóra elkészíti a receptben kínálkozó finomságokat és kóstolót is hoz belőle, így április 13-án vidám falatozás várható a dévai Baba-Mama klubban. 
Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad)

Református Híradó.
HÚSVÉTI CSOMAG HAJLÉKTALANOKNAK A Hajléktalan Misszió n keretében a Kolozsvári Református Egyházmegye 14 gyü- lekezete és a teológiai hallgatók közösen 50 hajléktalan számára készítettek élelmiszercsomagot húsvét ünnepe alkalmából. A csomagokat a törökvágási egyházközség udvarán osztották ki 2016. március 21-én. A Protestáns Teológiai Intézet teológus hallgatói is kivették a részüket a misszióból. Ők úgy siettek a hajléktalanok segítségére, hogy a nagyböjt idején lemondtak az ebédjükről az otthontalanok, szűkölködők javára. Szabadság (Kolozsvár)

Ana Blandiana – apáról, Írószövetségről, kiábrándulásról és egy zsarnok kandúrról
Kolozsváron járt Ana Blandiana költő, író, a Ceaușescu-rezsimmel szembeni ellenállás egyik legismertebb alakja. A Babeș-Bolyai Tudományegyetemen Doctor Honoris Causa címet kapott, pénteken pedig a Bölcsészkar Eminescu termében lehetett személyesen találkozni vele.
Azt hiszem, a nagy amfiteátrumot zsúfolásig megtöltő tömeg szívesebben csapott volna a lovak közé ahelyett, hogy az egyetem dékánja, Corin Braga és egyik tanára, Ioana Both hosszas és érdektelen felvezetőjét hallgatná – annál is inkább, mert mint kiderült, az Ana Blandianával való találkozás az egyetemi órarend keretei közé volt szorítva, így sok kérdést nem volt idő feltenni, sok téma kibeszéletlen maradt. A 74 éves, Herder-díjas költőnő úgy meghatódott egykori Alma Materében, hogy szinte elsírta magát, amikor a katedráról szembenézett a padokban szorongó, lépcsőkön ülő, fal mellett álló tömeggel.  „Jobban felkavar ez engem, mintha mondjuk a Harvard Egyetem tüntetett volna ki!” – mondta olyan megindultan, hogy el is hittük neki.
Apja lánya
Ana Blandianának, akit diáklány korában még Otilia Valeria Coman-nak hívtak, nagyon nehéz volt bejutni a kolozsvári Bölcsészkarra, ortodox pap édesapját ugyanis a kommunista rendszer „a nép ellenségének” bélyegezte és hosszú évekig börtönben ült. Egy politikai fogoly lányának lenni nem jelentett éppen ideális káderlapot abban az időben, ha az ember publikálni akart, így lett Otilia Valeria Coman-ból – Ana Blandiana (édesanyja Fehér megyei szülőfalujának nevét vette fel).
Apja emléke, majd hiánya meghatározta életét. Amikor még otthon volt, az a boldog gyerekkort jelentette a későbbi költőnő számára, és ugyanakkor annak megtapasztalását is, milyen az igazi egyenlőség két ember között. „Apám úgy bánt velem, mint egyenlő féllel, és ez már 4-5 éves koromban is így volt. Soha nem kezelt le senkit, és nem ismert el feljebbvalójának senkit. Számára csak egy emberi viszony létezett: az egyenlő, emberi viszony. Olyannyira, hogy hazudni se tudott nekem. Karácsonykor édesanyám elküldött kettőnket sétálni, hogy díszítse fel titokban a karácsonyfát, apám viszont séta közben megmondta, hogy nem létezik Télapó. Szégyellte, hogy hazudozzon nekem.  Amikor hazaértünk, anyám tovább játszotta a színjátékot, lelkendezve mondta, hogy amíg mi odavoltunk, nálunk járt a Télapó, és né, mit hozott. Abban a pillanatban megsajnáltam a szüleimet. Öt éves voltam, de akkor úgy éreztem, én vagyok a felnőtt, aki mindkettejük igazságát érti és ismeri.”
 Utána azonban szomorú évek jöttek. Apja börtönben ült, „nekem meg minden pillanatban hiányzott. Abban az életkorban, amikor a serdülőnek annyi kérdése van, biztos voltam benne, hogy apám mindenre tudta volna a választ – de nem volt ott. Soha nem hittem egy percig sem, hogy nem tér vissza a börtönből. Vártam haza, hogy tehessem fel neki összegyűjtött kérdéseimet.”
Ami ez után következett, az minden fiktív tragédiát fölülmúl. Ana Blandiana most, 52 év után sem tudta visszatartani a könnyeit, amikor imádott apja tragikus halálát mesélte el. 1964-ben végre kiengedték a börtönből, és otthon, egy ostoba baleset folytán (magára húzta az égő paraffin-benzin oldatot, amelyet a parketta fényezésére használtak) elevenen megégett, a házuk udvarán, a család szeme láttára. „Elégett apám, mint egy fáklya.”
Az Írószövetség ma: homályos szakszervezet
Ana Blandianát háromszor tiltotta el a hatalom a publikálástól: először a „népellenség” apja miatt, 1959 és 1964 között, majd saját maga, azaz írásainak többé-kevésbé burkolt rendszerellenessége miatt 1985-ben, majd 1988-89-ben. Amikor éppen nem volt eltiltva, sorra kapta a díjakat: a Román Írószövetség költészeti díját 1969-ben, a Román Akadémia díját 1970-ben, a Bukaresti Írók Egyesületének díját 1982-ben. És Bécsben, ugyanebben az évben, a Herder-díjat.
„Abban az időben végtelen büszkeséggel töltött el, hogy a Román Írószövetség tagja lehettem – mesélte pénteken a Bölcsészkaron. – Az egyetlen hely volt az akkori Romániában, ahol szabadon szavaztunk. A gyűléseken persze mindig részt vettek úgynevezett hivatalos személyek, de a vezetőségbe soha nem választottunk be olyan személyeket, akik a Nagy Nemzetgyűlés tagjai voltak.” A rendszerváltás után sokadmagával abban reménykedett, hogy az Írószövetség a kulturális és közélet szóvivő intézményévé válik. „Annyi hibát, sokszor egyenesen bűnt követnek el a kulturális élet és az örökség terén!Műemlék épületeket hagynak összedőlni. Helyettük sokszor tömbházakat építenek, mert az megtérülő befektetés. Nem is beszélve a tankönyvek és a közoktatás körül kialakult helyzetről…Mindezekért az értelmiségi embereket nagyobb felelősség terheli, mert ők tudják, milyen értékeket veszítünk el, és nekik a dolguk a többiekkel is megértetni ezt” – mondta.
Nehezményezte, hogy az Írószövetség mára egy „homályos szakszervezet” szintjére süllyedt, amely soha nem emeli fel hangját a kulturális örökség rombolása ellen. „Minden hatalommal, kormánnyal egyformán jóban van, hogy a nyugdíjak emelését tudja kicsikarni” – jelentette ki Ana Blandiana az Írószövetségről, amely szerinte korunk értékvesztését, a szólásszabadság értékének felhígulását is tükrözi.
Egy gyerekkönyv hőse és Ceaușescu
A költőnő mesélt Arpagic nevű képzeletbeli kandúrjáról, „akit” gyerekeknek szóló verseskönyvben énekelt meg, és akinek a jelleme annyira kísértetiesen hasonlított a Ceaușescuéhoz, hogy az elvtársak, néhány nappal megjelenése után, bevonták a forgalomból és bezúzatták. „Nekem nem adták ki a szekusdossziémat a CNSAS-től. Valószínűleg megsemmisítették. Más dossziék rám vonatkozó lapjait viszont elolvashattam, például Vlad szekusezredes parancsát is, amelyben kiadja az ukázt, hogy az ország minden könyvesboltjából azonnal tüntessék el az Arpagic-könyvemet. Elképesztő a temesvári szekuritáté-parancsnok bocsánatkérő, alázatos válasza, amelyben mentegetőzik, hogy nem tudta teljesíteni a parancsot, mert a könyveket már mind megvásárolták!” – mesélte a költőnő nevetve.
Irodalomból közéletbe, majd vissza az irodalomba
Ana Blandiana bevallotta: élete legnehezebb éve 1990 volt. Nehezebb volt, mint 1988-89, amikor alig tudtak megélni, amikor tiltólistán volt, nem publikálhatott, és a házból is alig járt ki, mert az ismerősök nem mertek köszönni neki az utcán, mindenki gyanús volt a hatalom szemében, aki kapcsolatba lépett vele. Minden lépését a szekuritáté kísérte, éjjel-nappal a szekusok autója állt a ház előtt. Igyekeztek halálhírét kelteni, majd mikor ez nem sikerült, elhíresztelték, hogy Nyugat-Európába távoztak férjével. „Akkor tanultam meg, hogy a pletyka, a rémhír olyan, mint egy állat: alkalmazkodik a körülményekhez, hogy életben tudjon maradni.”
Mégis a rendszerváltás utáni hónapok voltak a legnehezebbek. A csalódás, és annak felismerése, hogy a Ceaușescu-házaspár eltűnésével nem szűnt meg mindaz, amely ellen apja és ő évtizedeken át harcoltak. Megkérdezése nélkül beválasztották a Nemzeti Megmentési Front (FSN) vezetőbizottságába, ahonnan még 1990. januárjában lemondott, tiltakozásképpen, amikor Iliescu bejelentette, hogy a FSN részt vesz a választásokon. „Attól a pillanattól kezdve, hogy lemondtam, újrakezdődött minden: ismét a nép ellensége lettem, hazaáruló, a hatalom kerékkötője.”
Ezt követően több mint tíz éven át a közéletnek szentelte ideje nagy részét. Megalapította a Polgári Szövetséget (Alianța Civică), majd 1993-ban létrehozta a máramarosszigeti Memorial múzeumot, a kommunista rezsim elleni ellenállás emlékhelyét. A sok kiábrándulás, csalódás azonban elvette a kedvét a közélettől, amelyre most már így emlékezik: „Az a fajta szerepvállalás, amely nagy gyűléseket, nyilvánosságot, pártokkal való egyezkedést feltételezett, olyan volt nekem, mint egy ideiglenes öngyilkosság.”
A máramarosszigeti múzeumot most is vezeti, de azon kívül csak az írással foglalkozik. Ha iskolákba hívják meg előadást tartani, azt soha nem utasítja vissza. „El kell mondanom a fiataloknak, hogy a legnagyobb ajándék, amit az életben kaptam, az, hogy tudok olvasni. Ne fosszák meg magukat ettől a csodától!”
Legújabb könyvéért (Patria mea A4) idén megkapta Lengyelországban az Európai Szabadság Költője kitüntetést. A könyvet már öt nyelvre lefordították. Az akadémiai órarend miatt szűkre szabott kolozsvári szereplését ezzel zárta: „Legnagyobb győzelmem saját magam fölött az, hogy sikerült teljességgel visszatérnem az irodalomhoz.” maszol.ro

Erdélyi kastélyok a Cotroceni Nemzeti Múzeumban
A Cotroceni Nemzeti Múzeum, az ARCHÉ egyesület és a PONT Csoport 2016. március 24-én kerekasztal-beszélgetést szervezett a bukaresti Cotroceni Nemzeti Múzeumban, az épített örökség megőrzése és értékesítése témakörében.
„Aggodalmat keltő az, ami épített kulturális örökségünkkel történik országszerte, és nagyon sok múlik rajtunk, hogy ezt tudatosítsuk és egy stratégiát körvonalazzunk, amely alapján megmenthetjük ezeket az értékeket” – mondta az eseményt megnyitó Cristina Verona Tobi, a Cotroceni Nemzeti Múzeum menedzsere.
A PONT Csoport részéről Farkas András mutatta be a Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek projektet, illetve azt a stratégiát, amit a projekt alatt dolgoztak ki.
„Miért foglalkozik egy kolozsvári fiatal csoport az erdélyi kastélyokkal? A folyamat 2010-ben indult, amikor arra adtuk a fejünket, hogy kicsit másképp közelítsük meg a kastélyok kérdését. Például, amikor helyi közösségeknek szerveztünk online vetélkedőt, akik a verseny kedvéért kastélyokat fogadtak örökbe, azt vettük észre, hogy az emberek készek arra, hogy tegyenek valamit ezekért az épületekért, hogy szabadidőt fordítsanak erre az ügyre. Tehát közösségeket építhetünk ezen épületek köré és azon értékek köré, amelyeket ezek az épületek képviselnek. Minden kastély helyzete különleges, de létezhetnek olyan problémák, ügyek is, amelyeket általánosan kezelhetünk, így nagyobb hatást érhetünk el. Azért, hogy mindehhez stratégiai hátteret biztosítsunk, a Norvég Alap által finanszírozott, Románia Kulturális Minisztériumának Projektmenedzsmenti Osztályán keresztül, a Kulturális és Természeti Örökségek Megőrzése és Felélesztése Program által kínált pályázati lehetőséggel éltünk. Megpróbáltuk a puzzle-darabokat kirakni, így a stratégia egy olyan dokumentum lett, ami folyamatok, konkrét jövőbeni projektek alapját képezheti. A problémát nem mi vagy mások fogják megoldani, megoldást csak széleskörű összefogással érhetünk el, civil szervezetek és intézmények együttműködése és közösségi mozgalmak által. Mi pedig mostantól ezt az üzenetet fogjuk népszerűsíteni”.
Az ARCHÉ egyesületet képviselő Anamaria Sidonia Răvar az általuk szervezett kulturális túrákról, a Castle Break-ről beszélt: „Arra jöttünk rá, hogy az emberek nem azért jönnek el ezekre a kirándulásokra, hogy egy épületet lássanak és néhány fotót készítsenek, ők inkább az élményt keresik, és valami újat akarnak megismerni”.
A kerekasztal-beszélgetésen két pozitív példát is bemutattak: az olaszteleki Daniel kastélyt és a bonchidai Bánffy kastélyt.
Rácz Attila, az olaszteleki Daniel kastély tulajdonosa és adminisztrátora azt mesélte el, hogyan döntötték el feleségével, hogy kastélyszállót indítanak: „2009-ben döntöttünk úgy, hogy egy XVI. századi épületbe fektetünk be, és ekkor egy igazi kalandba csöppentünk. Mivel a feleségem és én közgazdászok vagyunk, egy művészettörténész segítségét kértük, aki az egész úton fogta a kezünket, nélküle katasztrofális dolgokat követtünk volna el, ha a saját fejünk után megyünk. Azt tanácsolom minden jövendőbeli kastélytulajdonosnak, hogy kérjék ők is szakemberek segítségét”.
A Transylvania Trust Alapítvány képviselője, Berki Tímea azt hangsúlyozta, hogy nagy szükség van a közösség bevonására és önkéntesekre ahhoz, hogy épített örökségünket megőrizzük. A bonchidai Bánffy kastélynál minden évben fiatal restaurátoroknak szerveznek tábort, akik az épület bizonyos részeinek konkrét helyreállításán dolgoznak. „A műemlékek restaurálására egyre kevesebb a támogatás, az államnak illeték- és adókedvezményekkel kellene segítenie a kastélytulajdonosokat, illetve nemzeti szintű promoválási stratégiára lenne szükség, a kastélyok ügyét nemzeti fontosságú ügyként kellene kezelnünk” – összegezte.
A kerekasztal-beszélgetésen szó volt még kultúraoktatásról, pályázati lehetőségekről, illetve az ezekhez kapcsolódó problémákról és lépésekről. Összegzésként, a résztvevők megegyeztek abban, csak akkor lehetnek hosszútávon fenntarthatóak a revitalizált kastélyok, ha szociális és gazdasági szerepet töltenek be.
A Kastély Erdélyben – stratégiák és fejlesztési modellek projektet az izlandi, liechtensteini és norvég alapok támogatják, Románia Kulturális Minisztériumának Projektmenedzsmenti Osztályán keresztül, a Kulturális és Természeti Örökségek Megőrzése és Felélesztése Program keretében.
 T. Koós Imola. maszol.ro

Nagypénteki látogatás a tenkei szeretetotthonban
Minden évben, húsvét előtt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke felkeres olyan közösségeket, amelyek különösképpen rászorulnak társadalmunk és egyházaink gondoskodó figyelmére. 
Tavaly a Caritas Catolica által működtetett nagyváradi Szent Erzsébet Öregotthonba látogatott el, hogy igei alapú köszöntésben és bátorításban részesítse annak lakóit, illetve Bihardiószegen kereste fel az ottani népes roma közösség kisiskolásait. Idén, március 25-én az ugyancsak Bihar megyei Tenke református szeretetotthonába látogatott el néhány munkatársával. A Fekete-Körös völgyi, egykor színmagyar településen a helybéli református egyházközség hozta létre 1994-ben és működteti azóta is – többnyire önerőből – a családias hangulatú, kéttucatnyi rászorulót befogadni képes szociális intézményt.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke úgy időzítette tenkei látogatását, hogy az a szeretetotthonbeli nagypénteki áhítat idejére essék. A déli harangszó után Berke Sándor lelkipásztor köszöntötte a nagyváradi, bélfenyéri és helybéli vendégeket, akik az otthon lakóival együtt vettek részt az igehirdetésen a hajlék étkezőjében. A tiszteletes a Máté evangéliuma 27. részében leírtak alapján idézte fel a kereszténység eme globális gyásznapján Jézus Krisztus koncepciós perének és elítéltetésének tragikus körülményeit, az emberi döntések felelősségének indítékait és súlyát fejtegetve.
Tőkés László Ézsaiás próféta könyvének 53. fejezetét idézve emlékeztetett Isten fiára: „…pedig a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmainkat hordozta. De mi azt gondoltuk, hogy Isten ostorozza, veri és kínozza, jóllehet a mi bűneinkért kapott sebeket, a mi vétkeinkért törték össze. Őt érte a büntetés, hogy nekünk békességünk legyen, és az ő sebei árán gyógyultunk meg.” Két évezred múltán viszont azt kell látnunk napjainkban is – utalt a püspök a pár nappal korábban történt brüsszeli véres eseményekre –, hogy sem a gyógyulásunk nem sikerült tökéletesen, sem pedig békességben nem tudunk élni. És nem azért, mert a krisztusi áldozat lett volna hiábavaló, hanem azért, mert a gyarló, irigy, önző ember nem hajlandó az isteni törvények szerint élni. Márpedig – mint látjuk – a világi törvények s hatalmak nem képesek kordában tartani az emberben lakozó gonoszt.
Krisztusi indulat, érzés, szeretet nélkül csak sokasodnak a gondjaink szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt – folytatta Tőkés László –, s a darabjaikra hullott kis- és nagy közösségeink óriási feladatokat rónak a ma emberére, közösségi és egyházi elöljáróinkra. Nagypénteken arra is gondolnunk kell, hogy a vértanúságot szenvedett Krisztus mindenki halottja, minden keresztény családé. A gyászban osztozva kell előre tekintenünk, a feltámadás örömhírefelé, bízva az isteni gondviselésben, ami a szenvedéseket enyhíti, a nélkülözőket megsegíti, az életünket megóvja.
A közös imádkozás és éneklés után áldásmondás következett, majd beszélgetéssel, versmondással és jelképes ajándékok átnyújtásával zárult Tőkés László szeretetotthonbeli látogatása, akit elkísért Tenkére Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke is.
tokeslaszlo.eu

Húsvéti eledelszentelés Csíkszeredában
Rendezett sorokban várta több ezer hívő vasárnap reggel a csíkszeredai Szabadság téren, hogy püspöki áldásban részesüljenek a kosarakban hozott eledelek.
Húsvétvasárnap, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén Csíkszeredában tartják a Kárpát-medence legnagyobb hagyományos ételszentelését, amelyre több ezren gyűlnek össze. Kereszténységünk legnagyobb ünnepén a föltámadt Krisztus szavaival köszöntötte az összesereglett sokaságot Tamás József püspök: „Békesség veletek!”. Rövid elmélkedésében rámutatott arra, hogy az ételszentelés szokásának megvannak a szentírási alapjai Jézus feltámadásának történetében.
Arra bátorította a híveket, hogy a föltámadt Krisztusnak szentelve fogyasszák a megszentelt eledeleket az ő emlékezetére, örvendezéssel és igen nagy hálával. A püspök Isten áldását kérte a bárány- és a tojáseledelekre, a húsvéti kalácsokra és az italokra. „Aki ebből hívő lélekkel eszik az testének erőt, lelkének üdvösséget nyer. Áldj meg minden eledelt, amelyet tőled kaptunk, hogy az emberi nem fenntartására és üdvösségére szolgáljon. Szent neved segítségül hívására adj testi erőt és lelki oltalmat mindazoknak, akik azokból táplálkoznak” – kérte Isten áldását Tamás József püspök.
Ezt követően a téren kialakított sorok között vonult el a papság a ministránsokkal és meghintették szenteltvízzel a kosarakat. Az áldás után az ételszentelés nemzeti imádságaink eléneklésével ért véget.
„Az ételszenteléskor ma is kitűnt, hogy a székely katona nemzet. Tud fegyelmezett lenni, és rendezett sorokban ünnepelni” – fogalmazott Darvas-Kozma József esperes-plébános.
Iochom Zsolt. Székelyhon.ro

Elutasította a bukaresti törvényszék Tőkés László erkölcsi kártérítési keresetét
Megalapozatlannak minősítette és elutasította a bukaresti törvényszék Tőkés László erkölcsi kártérítési keresetét, amelyet az EP-képviselő másfél éve nyújtott be az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, őt hazaárulónak és idegen kémnek nevező volt Securitate-tisztek ellen – tudta meg az MTI hétfőn a törvényszék elnökétől.
Filip Teodorescu, a Securitate kémelhárításának korábbi helyettes parancsnoka és Ioan Talpeș, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója azt állították 2014 szeptemberében az Antena 3 hírtelevízió műsorában, hogy Tőkés László 1989-ben a magyar titkosszolgálat fizetett ügynöke volt. Tőkés László 30-30 ezer eurós kártérítést követelt rágalmazásért Filip Teodorescutól és az Antena 3 hírtelevíziótól, illetve 15 ezer eurót Ioan Talpestől.
A törvényszék háromszori halasztás után pénteken meghozott döntése nem jogerős.
Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje a kereset elutasítását az MTI-nek kommentálva „egészen elképesztőnek” nevezte az ítéletet, amely azonban „a jelenlegi magyarellenes hangulatkeltésbe beleillik”. A végzés szerinte jogilag csak úgy értelmezhető, hogy a törvényszék is idegen kémnek és hazaárulónak tartja Tőkés Lászlót.
Felidézte: a per érdemi tárgyalása során Tapleș és Teodorescu a volt temesvári lelkésznek egy magyarországi egyházi adomány átvételéről 1989-ben írt elismervényével próbálták alátámasztani azt az állításukat, hogy Tőkés László a magyar titkosszolgálatnak dolgozott, és ezért pénzt is kapott.
„Ha minden pap, aki a Ceaușescu korszakban támogatást kapott külföldről, hazaáruló lenne, akkor azt hiszem, egy pap sem maradt volna Romániában, főleg ortodox” – jegyezte meg Kincses Előd.
Az ügyvéd elmondta: a felperes azzal bizonyította a kémvád megalapozatlanságát, hogy Tőkés Lászlót – az európai parlamenti képviselői mandátumra pályázó jelöltként – átvilágította az egykori Securitate levéltárát vizsgáló testület (CNSAS) és megállapította, hogy Tőkés László, nem volt kommunista titkosszolgálati ügynök.
„Becsatoltam továbbá a Bihar megyei táblabíróság egy ítéletét, amelyben elmarasztalták azt a nagyváradi újságírót, aki ugyanezeket a rágalmakat terjesztette Tőkésről és abban benne van, hogy Tőkés egy történelmi személyiség és teljességgel megalapozatlanok azok a hazugságok, amelyeket újra felmelegítettek a volt szekusok” – magyarázta Kincses Előd.
Az ügyvéd szerint befolyásolhatta a bíró – általa törvénytelennek tartott – döntését az, hogy a per érdemi tárgyalása utáni napokban, az ítélethozatal előtt három héttel Klaus Johannis román államfő visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia csillaga érdemrendet, amellyel 2009-ben, a forradalom huszadik évfordulóján a rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért tüntették ki.
Kincses felidézte: azt is törvénytelennek tartják, hogy az államfő megfosztotta Tőkés Lászlót a román állami kitüntetéstől és hivatalos megkeresésben kérték az elnöki rendelet visszavonását. Mint mondta, a mostani erkölcsi kártérítési perben is javasolni fogja Tőkés Lászlónak, hogy fellebbezzen. Ebben az esetben a jogerős ítéletet a bukaresti táblabíróság fogja meghozni.
MTI. Székelyhon.ro

Finanszírozzák a romániai terrorizmust?
Daniel Horodniceanu, a Szervezett Bűnözés- és Terrorizmusellenes Ügyosztály (DIICOT) főügyésze szerint fennáll a gyanú, hogy finanszírozzák a romániai terrorizmust. Bejelentette: újra létrehozták a terrorizmussal kapcsolatos ügyekkel foglalkozó osztályt a DIICOT keretein belül.
„A DIICOT újra létrehozták a terrorizmussal kapcsolatos ügyekkel foglalkozó osztályt, és részt vett abban a munkacsoportban, ami az 535-ös számú törvény módosításán dolgozott, ami a terrorizmus elleni küzdelemről szól. Egyik javaslatunk az volt, hogy legyen bűncselekmény a dszihadista jellegű honlapok ismételt látogatása. További bűncselekmény terrorizmusra szakosodott bűnszervezet létrehozása, és büntetni kell az idegen harcosokkal kapcsolatos bűncselekményeket is. Mostanáig ez Romániában nem volt része a törvénykezésnek, miközben Románia 2005-ben aláírta a nemzetközi terrorizmusellenes megállapodást az Európai Tanács keretében, és 2007-től részese annak” – fejtette ki Horodniceanu.
nyugatijelen.com / Mediafax. Erdély.ma

RMDSZ: a kisebbségi nyelvi jogok alkalmazása nem opcionális 
A törvény által szavatolt kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetése mindenki számára kötelező, legyen az magyar vagy román anyanyelvű választott tisztségviselő – nyilatkozta március 29-én, Kovács Péter ügyvezető elnök, aki szerint a magyar többségű települések polgármestereinek, alpolgármestereinek és tanácsosainak elöl kell járniuk a nyelvhasználati küszöb által szavatolt jogok alkalmazásában, ezáltal is biztatva minden magyar embert, hogy éljenek ezen jogaikkal.
„Jelenleg is folyik tisztségviselőink munkájának kiértékelése, amely ki kell térjen arra is, hogy az önkormányzati vezetők mandátumuk alatt milyen mértékben érvényesítették a nyelvi jogokat. Az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsa által megrendelt, a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetéséről végzett felmérés eddig feldolgozott adataiból kiderül, sajnos egyes esetekben mulasztások és hiányosságok tapasztalhatók” – fejtette ki a monitorizáció első szakaszának megfigyeléseit, amelyek a helységnévtáblákat, az önkormányzatok és ezek intézményeinek névtábláit, valamint a minisztériumok alárendeltségébe tartozó megyei intézmények feliratozását összegzik.
Kovács Péter úgy véli, orvosolni kell azokat a helyzeteket, amelyek esetén magyar politikus által vezetett településeken, a kétnyelvűségre vonatkozó jogszabályi előírásokat figyelmen kívül hagyva, csak románul vagy magyarul, de helytelenül szerepelnek a helységnévtáblák, ahogyan akkor is fel kell lépni, ha az iskolák és kultúrotthonok intézménytáblái csak román nyelven vannak feltüntetve vagy magyar nyelven, de helyesírási hibákkal tűzdelve.
„Komolyan vesszük a kérdést, nem tudjuk elfogadni, amennyiben RMDSZ-tisztségviselők mulasztása vezetett oda, hogy a nyelvi jogok e fejezete nem valósult meg. Azért, hogy a jövőben ezt kiküszöbölhessük, az önkormányzati listáinkon induló összes jelöltünk nyilatkozatot ír alá, amelyben vállalja, hogy megválasztása esetén, saját hatáskörében, eleget tesz a nyelvi jogok érvényesítésének jogszabályi kitételeinek, szorgalmazza a nyelvi jogok minél szélesebb körű gyakorlását.”– ismertette a Szövetségi Képviselők Tanácsának tavaly novemberi, a helyhatósági választások előkészítésével kapcsolatos határozatát.
Kovács Péter továbbá bejelentette, a jövő héten mutatják be a nyelvhasználat és a kétnyelvű feliratok témáira is kitérő árnyékjelentést. Mint ismeretes, a Szövetség a dokumentumot ahhoz a jelentéshez készítette, amelyet Románia a kisebbségvédelmi keretegyezmény végrehajtásáról nyújtott be az Európa Tanácshoz úgy, hogy kidolgozása során a romániai magyar közösség érdekképviseletével való konzultációt nem tartotta fontosnak.
Közlemény. Erdély.ma

Karácsonyi Péterre emlékezünk
Március 30-án, szerdán 17 órától Karácsonyi Péter zenetanárra emlékeznek, aki a napokban töltötte volna 76-ik életévét. A nagykárolyi művelődési élet kiemelkedő alakja elévülhetetlen érdemeket szerzett mint zenetanár, hangszeres, karnagy és mint pedagógus.
Ő volt az, aki a „Kastélylakók" név alatt generációk egész sorát nevelte ki, teremtvén így egyedülálló lehetőséget az itt élőknek.
Az eseményre a nagykárolyi Művelődési Központ udvarán kerül sor, Karácsonyi Péter zenetanár mellszobránál. szatmar.ro

Kató Béla: nem feltétlen célunk a PKE beolvasztása a Sapientába
Harminc százalékos költséglefaragásról szóló tervet kell elfogadnia a magyar állami támogatásból működő Partiumi Keresztény Egyetemnek április közepéig, ha meg akarja őrizni önállóságát. A magyarországi pénzeket kezelő Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kató Béla a Maszolnak adott interjúban hangsúlyozta: nem feltétlenül céljuk az, hogy a PKE a Sapientia nagyváradi oktatási helyszínévé alakuljon át.
Hogyan és mikor értesült a Sapientia Alapítvány először arról, hogy hiányosságok vannak a PKE gazdálkodásában és pénzügyvitelében?
Elöljáróban elmondanám: a Sapientia Alapítvány hatásköre arra korlátozódik, hogy a magyarországi finanszírozást folyósítja a PKE-nek is. Nekünk az a feladatunk, hogy a rajtunk keresztül történt kifizetéseket a nagyváradi egyetemtől kapott számlák alapján tisztességesen elszámoljuk Budapestnek. Ez teljes mértékben működött is. Akkor fogtunk gyanút, hogy valami nincs rendben a PKE-nél, amikor előlegeket kezdtek felvenni az alapítványtól. Vagyis a tervezett átutalásnál korábban lekértek egy összeget az éppen esedékes pénzrészletből. Ez talán tavaly nyáron történt meg először. Átutaltuk a kért összeget, amit az esedékes átutaláskor visszatartottunk. Nem volt semmi rizikó, az alapítvány teljesen fedezve volt, mert nálunk volt a pénzük. Csakhogy utóbb újabb és újabb előlegeket kértek. Ekkor szereztünk tudomást arról, hogy a PKE-nek van egy bankhitele is, aminek a részleteit törlesztenie kell. Számunkra ez volt az a pillanat, amikor a féket behúztuk. Akkor kezdtük kérdezni, hogy mire van az a bankhitel, mekkora kölcsönről van szó. Kiderült számunkra, hogy a PKE túlköltekezik, és ezt a folyamatot úgy kell megállítani, hogy a költségvetési pénz, amiért mi felelősek vagyunk, legyen rendben. Ezért született a döntés, hogy addig nem utalunk további részleteket támogatásból, amíg meg nem győződünk arról, hogy a pénzt villanyszámla kifizetésére, bérekre költik el.
Ezt a döntést tavaly szeptemberben hozta meg a Sapientia Alapítvány, amikor még nem tűnt akkorának a baj. Mára azonban már kiderült, hogy a PKE önálló működése forog veszélyben, „túlélési terv” készül az intézmény megmentésére. Az alapítvány számára mikor és hogyan derült ki, hogy nagyobbak a gondok, mint sejtették?
Amikor tudomást szereztünk a bankkölcsönről és kamatai nagyságrendjéről, az mondtuk, hogy meg kell nézni, milyen lehetősége van a PKE-nek a folyamat megállítására. Kilátásba helyeztük, hogy nem utaljuk át az esedékes támogatást, ha nem tesznek elénk egy túlélési tervet, amellyel megállítják a túlköltekezést, és csökkentik az adósságaikat. Ezt személyesen közöltem az egyetem vezetőivel februárban Nagyváradon. Közöltem azt is, hogy a PKE három variáns közül választhat a jövőjét illetően, és a döntés felelőssége teljes mértékben az övék. Az első forgatókönyv az volt, hogy az egyetem megszűnik. Ezt a variánst azért senki sem szeretné. A második variáns az, hogy olyan mértékű levágásokat hajtanak végre, amivel beférnek a támogatási keretbe, illetve nem növelik a jelenlegi adósságaikat. A harmadik forgatókönyv szerint a PKE önállósága megszűnik, az intézmény beolvad a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetembe.
Mekkora támogatást kap idén a Sapientia Egyetem és mekkorát a PKE a magyar államtól?
Évi 2 és fél milliárd forinttal támogatja a magyar állam az erdélyi felsőoktatási intézményeket, ennek az összegnek a 30 százalékát adja a PKE-nak.
Hogyan halmozta fel a PKE a 3,5 millió lejes hiányt?
Több tényező is közrejátszott ebben. Az volt a probléma gyökere, hogy tíz fő alatti évfolyamokat indítottak, emellett veszteséges ágazataik voltak, a konviktus, az étkezde, a bentlakás vagy a pályázatok soha nem hozták a tervezett jövedelmet. Tudni kell ugyanis, hogy a költségvetésük a magyar állam által biztosított, fejpénz szerint kiszámított fix összegből és a saját bevételeikből áll. Ők mindig túl rózsaszínesen tervezték be a saját bevételeiket, ami nem jött be, sőt veszteségeik voltak. Ezt tetézte, hogy rosszul pályáztak meg uniós pénzeket, amiket nem tudtak elszámolni, így az összeget vissza kellett fizetni. Ezek fedezésére vették fel a bankkölcsönt.
A PKE március 15-ik kapott határidőt a túlélési terv elkészítésére. Elkészült határidőre ez a terv?
Igen, ezt a kérést teljesítették. A tervet határidőre megkaptuk, csakhogy nem volt elég konkrétum benne. Ezért visszaküldtük, és azt mondtuk, hogy kapnak még egy hónapot egy részletesebb terv kidolgozására. Ebben szerepelniük kell időpontokhoz kötve a konkrét lépéseknek. Például annak, hogy melyek a veszteséges szakok, amelyeket felszámolnak, természetesen úgy, hogy az évfolyamot még végigviszik ezeken a szakokon. Költséglefaragási intézkedéseket várunk tőlük. A mi számításaink szerint mintegy harminc százalékos csökkentésre van szükség arra, hogy beleférjenek ezután a magyar állam által biztosított támogatási keretbe.  
Lát-e esélyt arra, hogy április közepéig megszülessen a 30 százalékos lefaragásokat tartalmazó terv?
Vannak bennem kérdőjelek. A döntéshozók valamennyien érintett személyek: az ők szakjukról, tanári normájukról, állásukról van szó. Úgy is fogalmazhatnék: ahhoz, hogy a beteget megmentsék, amputálni kell egy testrészét. A szenátusnak arról kell döntenie, hogy melyik lábat vágják le, hogy el ne pusztuljon a test. Ha nem képesek meghozni ezt a döntést, akkor jön a harmadik variáns: egyesülnek a Sapientiával, és a Sapientia elrendezi a maga dolgaikat. Ugyanúgy működnek majd tovább, mint Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Csíkszeredában a Sapientia karai. Nem az ördögtől való lenne ez a megoldás. Hangsúlyoznám azonban, hogy az alapítvány és személyesen én sem ragaszkodom mindenáron a két intézmény egyesüléséhez. A döntést ráhagyjuk a nagyváradi egyetem oktatói közösségére. Akkor szűnik meg az önállóságuk, ha nem képesek maguk megoldani ezt a problémát.
Ha ki is dolgozza a költséglefaragási stratégiát a PKE, az adósságait miből fogja kifizetni?
Két dologról beszélünk, az egyik adósság törlesztése, a másik az egyetem hosszú távú fenntarthatósága. Ha úgy döntünk, a Sapientia Alapítvány meghitelezi a PKE-nek azt a pénzt, amivel az adósságait törleszteni tudja. A nagyváradi intézménynek pedig úgy kell működnie, hogy ne mínusza, hanem plusza legyen. Ebből a pluszból visszafizetheti a kölcsönt az alapítványnak. Emellett a PKE értékesíteni is tudja a javai egy részét. A Sapientia Alapítvány építtetett számukra egy új székházat, amely hamarosan elkészül. Ebbe az épületbe a karcsúsított egyetem bele fog férni, tehát nem kell többé bérelniük ingatlanokat.
Hallottam olyan forgatókönyvet, hogy a magyar állam a zsebébe nyúl, kifizeti a PKE adósságait, és megmenti az egyetemet. Ismert, hogy a PKE Alapítók Tanácsának elnöke Tőkés László, aki akár számíthat Orbán Viktor kormányfő segítségére. Van alapjuk ezeknek a híreszteléseknek?
Nincs, erről nem lehet szó. A magyarországi finanszírozó többször egyértelműsítette, hogy a PKE nem számíthat ilyen segítségre Budapestről. Ezt én sem tartanám megoldásnak. Nem is lenne fair, a PKE támadhatóvá válna. Ezek a spekulációk Tőkés László és Orbán Viktor személyes kapcsolatára alapoztak.
Tőkés László szerint már kiderült, hogy a tavaly novemberben lemondásra felszólított volt gazdasági igazgató, Berei Annamária mintegy 56 ezer lejt vett fel „előlegként”, a volt rektor, János Szabolcs körülbelül ennek az összegnek a felét. Elhangzott az is, hogy az érintettekkel szemben nem szeretnének bírósághoz fordulni, ha békés úton rendezni tudják az általuk felvett kinnlevőségeket. Erről ön mit tud?
Itt nem arról van szó, hogy valaki ellopta a pénzt. Nem erről szól a történet. Az egyetem vezetői felelőtlenül költekeztek. És erről a PKE Alapítók Tanácsa is tudott, hiszen a bankkölcsönt nekik is jóvá kellett hagyniuk. A rektor és gazdasági igazgató által felvett előlegek pedig nagyon jól tükrözik az egyetemen uralkodó állapotokat, az egyetemi vezetők hozzáállását. Ezért is jutott oda az intézmény, ahova jutott. Úgy tudom, hogy János Szabolcs és Berei Annamária elmentek külföldre, tanulmányi útra egy autóbusznyi diákkal, és az útra a rektor előleget vett fel, de nem számolta el. Ezt az esetet ismertette Tőkés László. A rektor és az igazgató sem tagadta, hogy adóssága van. Ha nem tudják felmutatni a számlát, akkor kifizetik a saját zsebükből az összeget. De nem ezek az előlegek juttatták válságba a PKE-t. Az egész rendszert hibásan működtették, beleértve minden testületet, akik ezzel kapcsolatban voltak.
Hogyan befolyásolná a Sapientia működését, ha a PKE az Erdélyi Magyar Tudományegyetem egyik részlegeként működnek tovább?
A Sapientia működését sehogy, több munkát adna a rektornak, az egyetemi vezetőknek. A PKE-nél egy az egyben át kell ültetni azt a rendszert, ami a Sapientián működik. Attól kezdve az elszámolások, a mindennapos tevékenységek a központi irodán keresztül történnek.
Nem húzná le a Sapientia színvonalát a PKE színvonala?
Nem, nem húzná le, mert nem engedheti meg a Sapientia, hogy a nagyváradi részlege más kritériumrendszer szerint működjön, mint a többi oktatási helyszín. A Sapientia a világrangsorban évente 500 helyezést szokott előrelépni, és ez egy évek óta tartó folyamat, és ezt nem befolyásolná az, ha egy új helyszínnel bővülne az oktatás az egyetemen. Viszont ne szaladjunk ennyire előre, mert nem feltétlenül célunk az, hogy a PKE a Sapientia részlegévé alakuljon át. Partium elveszítene egy önálló magyar felsőoktatási intézményt, amelynek 25 éve folyik a valamilyen módon való alakítása. Az intézményépítés nagyon szép szándék volt, csak nem figyeltek eléggé oda a szabályozásokra, a minőségre, a rendre. Az intézményépítéshez kell kitartás és szakmaiság is. Ez a PKE-nél történtek tanulsága.
Cseke Péter Tamás. maszol.ro

Maelbeek/Maalbeek
Farkas András Brüsszelben tartózkodott a merényletek idején, saját bőrén tapasztalta meg a város lebénulását.
Ez a  két neve (francia/flamand) az európai negyed közepén levő metrómegállónak, amelyet így senki nem írt le, mert a részletek egy nagy esemény tükrében elenyésznek, de amely mindenki számára ismertté vált a brüsszeli terrortámadásokkor. 
Brüsszel mélyebb nyomokat hagyhat, mint akár Párizs, Madrid vagy London, mert bár méreteiben kisebb, a hely, ahol történt, sokkal jobban kötődik sok más területhez. A brüsszeli támadás halottjai talán nemzetközileg a legdiverzifikáltabbak. A két hely, ahol támadás volt, az európai intézményrendszer két gócpontja. A reptér, mert az Brüsszel kapuja, a Maelbeek/Maalbeek azért, mert az meg az európai negyed egyik kapuja, a metrómegálló (nem tartom kizártnak, hogy még kiderül, a Schuman megállóban is robbantani akartak, az a másik metrómegálló).
Ami sajátos, és a médiában nem látszik, az az első nap megélése a helyi emberek szempontjából. A média a történetekről csak a második-harmadik nap után kezd írni, egyedül a közösségi média és a személyes élmény az, amely az akkor lezajló mellékhatásokat érzékeli. 
Számomra a reptéri robbantás elég messze volt, hogy ne érezzem közvetlen hatását. Más is így gondolta, a találkozóink még mindig aktuálisak voltak, rövid levélváltások történtek ez irányban. Annyi tudatosult bennem, hogy aznap metróba szállni nem fogok (mert mi van, ha a reptéri esettel nincs vége igazából a támadásoknak, minden más esetben is 3-5 helyszín volt), de számomra csak annyi kérdőjeleződött meg, hogy másnap talán nem fogunk onnan repülni, ahogy eredetileg terveztük).
Az igazi ütés azonban a metrórobbantás volt, mert az már a város szívében és az európai intézmények szívében történt. Számomra akkor tudatosult, hogy várhatóan minden leáll, a találkozók lefújódnak, és a város maga is le fog állni, vagyis a megszokott menet, a megszokott környezet hirtelen teljesen átíródik. Megjegyzem, mintegy tíz perccel az európai negyedbe való indulásunk előtt vált bizonyossá, hogy amit elterveztünk, az nem történik meg, és saját megítélés alapján is, de a számos külső, közvetlen jelzés alapján is nem mozdulunk el a szállodától. 
A folyamatot valahogy így láttam, és akár így általánosítható bármilyen hasonló eseményre: megtörténik az első zavar a rendszerben (a robbantás), a rendszer pedig újra kell helyezkedjen, meg kell védje magát. Az első kérdés, hogy a zavar lejárt-e. Egyrészt a reptér utáni hatvan percben nem lehetett tudni, hogy még van folytatás, vagy nincs (egy zajló vagy lejárt támadásról van szó). Ezért mint hatóság, mit tehetsz? Lezárod a várost és mindenkit ott tartasz, ahol van, lehetőleg távol a tömeges helyektől. Ezért lezárod a közszállítást, villamost, metrót, buszt, vonatokat. Emellett azt javaslod mindenkinek, maradjon ott, ahol van. Ez azt jelenti, hogy az ösztönös emberi cselekedet, ami a család összegyűjtését, az otthon biztonságába való menekvést jelenti, nem történhet meg. Te a munkahelyen, gyereked az oviban, iskolában, párod egy másik munkahelyen. És mind vártok. És nézitek a tévét, követitek a Twittert, és igen feszült helyzetben várjátok, hogy mikor lehet mozdulni, mi van. És szívjátok magatokba a helyzetet. 
A legsajátosabb élmény számomra a belga krízisközpont, a reptér és aközszállítás Twitter-folyamának a követése volt. Pontosan azért, mert nem egy lejárt, hanem egy zajló eseményben voltam magam is benne. És azok az apróságok, amik nagyon is számítottak. Például a telefonhálózat túlterheltté vált. Csak magamból kiindulva, az aznapi Facebook-jelenlétem tízszerese volt a megszokottnak. Úgy, hogy nekem semmi helyi közvetlen sürgősségem nem volt. Ezt ragozva ötmillió emberre elhihetitek, milyen ugrást okoztak az események az információáramlásban. A krízisközpont folyamatosan jelezte, „ne telefonálj, hanem SMS-ezz és chatet használj a közösségi médián”. Eközben az az apró részlet, hogy a majdnem mindenütt jelen levő, amúgy fizetős Telenet szolgáltató WiFi-jét már mintegy fél órával a Maelbeek/Maalbeek támadás után teljesen ingyenessé tették, talán kritikus elem volt abban, hogy ne legyen káosz. Brüsszelben folyamatosan lehetett kommunikálni a keddi nap folyamán. 
Vissza az intenzitásra. Délután 4 órakor jelezte a krízisközpont, hogy lehet menni a gyerekek után, a közszállítás részlegesen beindul, (többnyire az éjszakai járatok, és azok a villamosok, amelyek nem mennek föld alá), a munkahelyeket el lehet hagyni. Vagyis az az elrendezés, ami ösztönösen azonnal megtörténne, ekkor zajlott le. És úgy gondolom, a reggel beállt feszültség csak délután 4 után hagyott alább. És amikor nyolc órán keresztül pattanásig feszült állapotban vagy, akkor utána az alábbhagyás annál mélyebb, és a feszültséget átváltja egy üresség, amiben az egész nap eseményei, hírei a saját élményeiddel keverve vannak jelen. 
Kétszer jártam kint aznap. Egyszer délelőtt 11 óra körül, amikor Ágnes kolléganőmmel, akivel együtt mentünk végig ezen az egészen, elmentünk a királyi park sarkáig (ez mintegy 800 méterre és két állomásnyira van a Maelbeek/Maalbeek megállótól), egyszer pedig este, amikor elmentünk vacsorázni vendéglőbe (amiatt is, mert bent ülni a szállodában és egész nap szirénákat hallgatni őrületbe tud kergetni). Délelőtt még viszonylag sok ember volt az utcán, fokozott rendőri és alkalomadtán katonai jelenlét volt. Estére viszont (mikor az emberek visszarendeződtek családi módra) teljesen kiürült, zárt vagy vendégek nélküli vendéglőket lehetett látni, és viszonylag csendben haladó katonai teherautókból álló konvojt. 
(Megjegyzem, a város azóta sem állt vissza a normál kerékvágásba, a reptér hat nappal a robbantás után is messze áll attól, hogy ismét működjön, az emberek csak hétvégétől kezdhették el a reptéren maradt csomagjaikat visszaszerezni. Az alagútban is járó villamosok is csak szombaton kezdtek el járni.)  Az európai intézmények alkalmazottai közvetlenül voltak kitéve a helyzetnek. Már nem parlamenti alkalmazottak, számos követség és képviselet munkatársai voltak. Hanem anyák, apák, ismerősök, akik mintegy hét órán keresztül nem juthattak el a gyerekekhez. Ők azok, akik a legerősebb üzenethordozói lesznek a terror által keltett átmeneti brüsszeli valóságnak. A támadás utózöngéje majd tökéletesen ábrázolhatja, hogy miként működik a „New Power”, most viszont a félelem és bizonytalanság terjesztésében érezhető. Alulról építkező, ösztönös információs kampány ez most a terror hatásairól, és senkinek nem kellett politikai döntéseket hoznia ehhez, senkinek nem kellett egy cent reklámpénzt fizetnie. És most először minket is elért, mert a közülünk levő emberek is ott helyben élték át a keddi napot. Már úgy tevődött fel a kérdés, hogy Gyuszi vagy Csaba ott voltak-e, vagy stábjukból Margó, István, Gyöngyi jól vannak-e. Corina hívott fel, hogy rendben vagyunk-e, és maradjunk a helyünkön, míg Davidről, akivel intézményes kapcsolatunk van öt éve az ifjúsági fővárosos történetek miatt, csak annyit tudtam meg, hogy a Zaventem Departures zónájában volt, telefon és minden nélkül maradt, de valahogy annyit tudott posztolni, hogy leszámítva a szédülést, semmi baja nem esett. Emberek történeteivé vált, funkciók nélkül. 
Ez a szöveg is élő példája annak, hogy elért minket, hiszen jómagam benne voltam, hazajöttem, és íme, a médiát használva eljuttatom hozzátok az élményt. Terjesszétek ki ezt az összes brüsszeli bürokratára, aki (talán) ezekkel a friss élményekkel hazaért Húsvétot ünnepelni Európa minden egyes sarkába, és a hatás európai léptékű lesz, csakis emberi interakciók révén. 
Most már látom, egyszerűen nincs, ahogy átérezze valaki azt, ami olyankor ott helyben adott, ha nincs vagy nem volt már benne egyszer. Visszatekintve rá, úgy érzem, itthon mindenekelőtt nagyon hálásak kellene legyünk annak, hogy itt annyira békés a hangulat. Ugyanakkor éppen azért, mert nem vagyunk igazán benne, megfelelő mérlegeléssel, visszafogottsággal kellene értelmezzünk. Számomra elszomorító volt az, amiket olvastam a közösségi médián itthon élő emberektől alig néhány órával az események után (akkor, amikor Brüsszelben még teljes leállásban, „shutdown”-ban voltunk. Az, hogy megmondjuk a „tutit”, egyre sarkalatosabb véleményeket formálunk, csakis radikalizálódáshoz vezet, és az egymástól való elidegenedéshez. Unfollowokhoz és unfriendekhez Facebookon, kevesebb objektív, szemközti beszélgetéshez és civilizált egyet-nem-értéshez, és ha elérjük a kritikus pontot, akkor egy teljes társadalmi letargiához. 
Lehet, hogy most, ha Húsvétkor írom le mindezt, akkor – az otthon és család melegében – kicsit másként reflektálunk majd rá. Persze lehet, hogy tévedek. Azonban azért éreztem, hogy így le kell írnom, mert én magam gőzt kell kiengedjek egy olyan hét után, amit én nincs hogy elfelejtsek, mert (ironikus módon) az erdélyi kastélyok helyzete miatt alkalmam volt átélni a brüsszeli terrortámadásokat. Majd a jövő mondja meg, hogy inkább jó volt így átélni, vagy jobb lett volna, ha nem élem át. 
Farkas András. Transindex.ro

A politika belülről: a szabadság vagy a biztonság előbbre való?
A brüsszeli merénylet következményeiről, zászlóügyekről, Borboly és Ráduly viszonyáról, Mezei visszatéréséről beszélgettünk Kelemen Hunorral.
A brüsszeli merénylet rövid- és hosszútávú hatásairól, azok minket is érintő következményeiről, a márciusi tömegrendezvényeken történt bírságolásokról és a helyhatósági választások előkészületeiről - különös tekintettel Csíkszeredára, Sepsiszentgyörgyre és Gyergyószentmiklósra - beszélgetett a Transindex felelős szerkesztője, Balázsi-Pál Előd az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral A politika belülről friss kiadásában. A műsor kedden, március 29-én 21.35-től nézhető meg az Erdély TV-n, illetve szerdán hallgatható meg az Erdély FM-en, összefoglalója alább olvasható. 
Brüsszeli merényletek 
Európa fővárosát érte terrortámadás egy hete. Mik lesznek a következmények? 
„A következő időszakban elképzelhető, hogy Európa különböző nagyvárosait támadások fogják érni az iszlám fundamentalisták részéről, és egyértelművé vált, hogy az Európai Unió nincs felkészülve erre a hibrid háborúra.” 
„Bennünket, európai polgárokat lehallgatnak, megfigyelnek, mégsem képesek kiszűrni azokat, akik az európai polgárok életére törnek, ez pedig bizonytalansághoz vezet. A legfontosabb, hogy milyen választ képes adni az Európai Unió és a tagállamok erre a bizonytalanságra.” 
„Nagyon határozottan annak vagyok a híve, hogy közös választ kell adni. Az egyéni megoldások nem fognak eredményre vezetni, mert a mostani események az európai konstrukció alapjait rengetik meg, és a tagállamok előbb-utóbb csak vesztesei lehetnek ennek a konfliktusnak.” 
„Az európai tagállamok vezetői a népeik elé kell álljanak, és azt kell mondaniuk, hogy nincs alternatívája annak, hogy az európai határokat közösen kell megvédeni, nincs alternatívája annak, hogy az európai védelmi politikát össze kell hangolni, nincs annak alternatívája, hogy a titkos szolgálatok közötti együttműködést ne tudják úgy összehangolni, hogy az információcsere pillanatok alatt megtörténjen, és nincsen annak alternatívája, hogy hosszútávon egy olyan megoldást találjunk, amely az Európai Unióba belépő különböző közösségek tagjainak az integrációját biztosítja. 
Be kell látni, hogy csőd az, ami Európában történt, csőd az, ami Párizsban történt az elmúlt hetven esztendőben, ami Németországban történt, ami Belgiumban történt, és ami Dániában történt. Ki kell mondani, tetszik vagy nem tetszik, hogy az erős muszlim közösségeket a nyugati jóléti államok nem tudták integrálni. Olyan erős párhuzamos társadalmak alakultak ki, amelyek előbb-utóbb konfliktusba kerülnek. Ezt nem lehet elmaszatolni, ezt ki kell mondani. 
Ezért van szükség a közös megoldásra. Ha külön-külön keresnek a tagállamok megoldást, lehet, hogy egyik-másik a periférián megoldást talál, de csak ideiglenesen. Abban a pillanatban, ha azok a közös értékek, amelyek a szabadságjogokra vonatkoznak, a mozgásszabadság, a munkavállalás, az áruk és a tőke szabad mozgása elbukik, ha a schengeni határok megkérdőjeleződnek, ha a dublini egyezmény szétrombolódik, akkor előbb-utóbb az Európai Unió alapjai esnek szét.” 
„Szabadság versus biztonság: ez az, ami foglalkoztatja az európai polgárokat és a vezetőket egyaránt. Az Európai Unió vezetőinek kell jó választ adni. Én azt mondom, nem szabad a szabadságjogokat a biztonság oltárán feláldozni, mert előbb-utóbb egy diktatúrába, egy autokratikus rendszerbe kerülünk, de nem szabad azt sem elfogadni, hogy a biztonságot nem képesek szavatolni a hivatalos intézmények, a tagállami és az európai uniós intézmények. Mert ha nem lesznek képesek biztosítani, akkor a különböző közösségek maguk fognak igazságot szolgáltatni vagy maguk fogják megkeresni azokat a megoldásokat, amelyek a biztonság szavatolásához látszólag elvezetnek, de azok a megoldások mindig polgárháborús konfliktusokba torkollnak.”
Zászlóügyek  Marosvásárhelyen, a március 10-i Székely Szabadság Napján 85 személy bírságoltak meg a felvonulás szervezéséért vagy csendháborításért. Kolozsváron március 15-én arra kötelezték a felvonulókat, hogy vonják be az Erdély-zászlót. 
„Elfogadhatatlan, hogy olyanokat bírságoljanak meg, akik élnek a szabadságjogaikkal, a véleménynyilvánítás szabadságával, a gyülekezési joggal. Mivel nem történt semmi olyan, ami törvénysértő lett volna, azt gondolom, hogy ezeket a bírságolásokat meg kell támadni a bíróságon, és meg lehet őket nyerni. Az első pillanattól kezdve elítéltük és elfogadhatatlannak tartjuk ezt a gyakorlatot, amit a román hatóságoknak be kell fejezniük. Ezt nem kell évente megismételni, mert ez nem vezet ahhoz, hogy a román és a magyar közösség viszonya javuljon és jobbá váljon. 
Mert ebben a pillanatban, be kell látni, van egy erős bizalmatlanság a két közösség között: a magyarok egyre kevésbé bíznak a bíróságban, az ügyészségben, a rendőrségben, az olyan intézményekben, amelyek a polgárok biztonságát és a jogállam működését kellene, hogy garantálják. S valóban, ezek miatt Románia jogállamiságát meg lehet kérdőjelezni.” 
„A jogállamot sértő intézkedésnek tartjuk azt is, ami Marosvásárhelyen történt, de azt is, ami az Erdély-zászlóval történt Kolozsváron március 15.-én. Ez megint csak azt mutatja, hogy a hatóságok, ha nem kapnak egyértelmű jelzést a politika részéről, hogy merre kell menni, akkor hajlamosak a túlkapásra, főleg az erőszakszervek. A politika részéről az elmúlt években arra kaptak indíttatást, hogy lehet így viselkedni a magyar kisebbséggel, s lehet, hogy most nem kaptak semmiféle útmutatást vagy ösztönzést, és a régi gyakorlatot viszik tovább.” 
„A titkosszolgálatoknak itt Közép-Kelet-Európában mindig erősebb volt a befolyása és a hatalma, mint egy-egy jogállami, normális berendezkedésű államban kell, hogy legyen, és minden ürügyet megragadnak, hogy próbálják meg kiterjeszteni a hatalmukat. A kérdés csak az, hogy a civil és a parlamenti kontroll mennyire erős, mert azt gondolom, hogy ez a különbség egy klasszikus, hosszú múlttal rendelkező demokratikus állam és egy új demokratikus állam között. Itt nekünk, politikusoknak is óriási a szerepünk, de a civil társadalomnak is legalább akkora a szerepe, hogy hogyan viszonyul az emberi jogokhoz.” 
Csíkszereda: Borboly vagy Ráduly? 
Csíkszeredában Borboly Csaba egyedüliként jelentkezett polgármester-jelöltnek az RMDSZ színeiben.  „Én még nem zárnám ki, hogy Ráduly Róbert indul polgármesternek Csíkszeredában, hisz a bírósági felügyelet megszűnt, és én azon leszek, hogy meggyőzzem őt, hogy induljon és az RMDSZ színeiben megszerezze a polgármesterséget. Maga Borboly Csaba is azt mondta, hogy ha Ráduly indul, akkor ő vissza fog lépni. Ez nem egy lezárt ügy, itt még azért a következő napokban változhatnak a dolgok.” 
Én nem látom rossznak a Borboly – Ráduly viszonyt. (...) Az RMDSZ az a szervezet, ahol nincsen egyhangúság, nincsen semmiféle egy véleményre való törekvés. Vannak különböző vélemények. Ami Csíkszeredát és Hargita megyét illeti, voltak véleménykülönbségek, de ezek sosem nyomták rá a bélyeget a döntéshozatalra.” 
Gyergyószentmiklós – Mezei visszatér? 
Mezei János MPP-s politikus visszatérhetett hivatalába, és ez alapjaiban változtathatja meg a polgármesteri székért folyó versenyt. 
„Lássuk, hogy Mezei János mit dönt, indul vagy nem indul. Ha igen, akkor neki van esélye megnyerni a választást. A gyergyószentmiklósi RMDSZ-szervezet sietett, nagyon előre szaladt, meg kellett volna várják a közvélemény-kutatás eredményét. Ők valamiért nagyon igyekeztek előre, nem tudom, hogy miért, engem sem kérdeztek meg. Az biztos, hogy ha Mezei indul, akkor megnyeri a választást. Hogy az RMDSZ jelöltjével mi történik, azt még nem tudom megmondani.” 
Sepsiszentgyörgy – Antal Árpádra várva 
„Amennyiben a bírósági felügyeletet feloldják, akkor Antal Árpád el fog indulni a választásokon. Ez volt a mi kérésünk, ez volt az ő szándéka is. Amennyiben nem oldják fel a a felügyeletet, akkor Antal Árpádnak az az álláspontja – és ezt nyilvánosan is elmondta –, hogy nem fog indulni, nem kockáztatja, nem akarja megtenni Sepsiszentgyörggyel, hogy a választások után a polgármester ne tudjon bemenni a hivatalba és letenni az esküt.” 
A vádakról 
„Sem Borbolyt, sem Antal Árpádot, sem Mezeit, sem Rádulyt nem korrupcióval vádolják. Nem azzal vádolják, hogy a közpénzt hazavitték, elköltötték saját célra. Ezért én azt mondtam, hogy ameddig nincsen bírósági ítélet, addig én mindenkit ártatlannak tekintek, és ez jogilag is így helyes. Azt tapasztaltam ezeknek az embereknek az esetében, hogy mindenhol élvezik a közösség bizalmát. Ha most választásokat tartanának Sepsiszentgyörgyön, Antal Árpád nem ötven százalékkal, hanem kilencven százalékkal nyerné meg a választást. Ha ma választást tartanának Gyergyószentmiklóson, Mezei János megnyerné, Csíkszeredában Ráduly Róbert megnyerné, és ha Hargita megyében a megyei tanácselnök választás úgy lenne, mint eddig, akkor Borboly Csabát megválasztanák.” 
Hogyan áll az RMDSZ az EMNP-vel és az MPP-vel szemben? 
„Az ellenjelöltekkel nem foglalkozunk. Egy politikai jelöltnek az lehet a legnagyobb hibája, ha nem a közösséggel foglalkozik, hanem azzal, hogy az ő versenytársa hol született, kivel él, kivel nem. Ilyen emberekre nem lehet rábízni egy közösséget, mert nem a közösséggel vannak elfoglalva, hanem magukkal. Én minden jelöltünknek azt mondom, hogy hagyják az ellenfeleket, nem egymást kell legyőzni, a közösséget kell szolgálni, megbízhatóan, jól, és akkor a dolgok a helyükre kerülnek.” Transindex.ro

Támogatják a diákok továbbtanulását
Ismét átadták a Moldvai Csángómagyar Oktatási Programból kikerülő moldvai magyar diákok továbbtanulásának támogatására 2013-ban alapított Jáki Sándor Teodóz-ösztöndíjat.
Az eseményről közleményben számolt be a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), kitérve arra, hogy az általa gondozott és Pillangó Alapítvány által támogatott ösztöndíjra azok a moldvai csángómagyar diákok pályázhattak, akik tanulmányaikat Romániában, főiskolai vagy felsőoktatási intézményben magyar nyelven folytatják.
Heten nyújtottak be pályázatot az RMPSZ alapította ösztöndíjra. A 2015–2016-os tanév első félévének tanulmányi eredményei alapján, március–július időszakra (öt hónapra) az alább felsoroltak részesülnek támogatásban: Tímár Andrea Karina, Györgyice Lívia, András Raluka Alexandra, Gyurka Klaudia, Kiss Annamária, Balázs Mária-Nikoletta.
Lászlófy Pál István tiszteletbeli elnök megköszönte az amerikai illetőségű Pillangó Alapítvány támogatását. Az ösztöndíjakat Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök adta át. Székelyhon.ro

A családfakutatás érdekességei
Változó, hogy hány generációra visszamenőleg ismerjük őseink kilétét, nemzetiségét, vallását, esetleg foglalkozását. Hidvéghy Norberttel, aki bár magyarországi, munkája kapcsán gyakran látogat Székelyföldre. Különleges munkájáról beszélgettünk.
– Ki és miért tartja fontosnak manapság családfája felkutatását?
– Van, akit csupán a kíváncsiság vezérel: milyen nemzetiségű, vallású felmenői voltak, illetve hol laktak, mi volt a foglalkozásuk; voltak-e kiemelkedő személyiségek, esetleg nemesek az ősök között. Nagyon népszerű, hogy ajándékba készíttetik el a családfát, születésnapra, házassági évfordulóra például, de az is előfordult már, hogy állampolgárság felvételéhez kérték a kutatást. Sokan vannak, akik nemesi származásukat szeretnék igazolni, de előfordul, hogy ennek nincs valóságalapja. Másik eset, hogy a megrendelő nem tud nemesi származásról, de kutatás közben kiderül, hogy mégis voltak ilyen ősei.
– Kerülnek-e elő érdekes történetek egy ilyen munka során?
– Természetesen igen. Előfordult, hogy az anyakönyvbe be volt írva: a földesúrnak törvénytelen gyermeke született a cselédlányától, és így egy, 1500-as évekig visszavezethető székely nemes család került bele a képbe. Bizonyítékot találtam Hunyadi János román származására, de nem a „törökverőére”. Egy Békés megyei településen élt egy Hunyadi János nevű férfi a XVIII. században, akinek a foglalkozásához azt jegyezték fel, hogy oláh juhász, ortodox vallású. A feleségét pedig egyszer Oláh, egyszer Juhász Mária néven említették, aminek az oka lehetett, hogy eredeti nevét nehezen tudták kimondani, és Hunyad megyéből származó román pásztor volt. Egy németországi hölgy a fiának ajándékba készíttette el a családfáját, kiderült, hogy Madách Imre testvérének a leszármazottja. Említhetném, hogy egyik esetben a megrendelő őse abból az anyaországi városból került Erdélybe 200 évvel ezelőtt, ahol ő most él. Volt rá példa, hogy családfakutató fórumon találkoztam olyannal, akivel összeér a családfánk, és eddig nem ismertük egymást. Találtam XIX. században bejegyezve sziámi ikreket, vagy 18 éves ifjú legényt, aki 48 éves nőt vett feleségül, vagy éppen 75 éves vőlegényt, akinek 30 éves felesége volt.
– Mi okozhat nehézséget?
– Sok buktató van. A sokszor pontatlanul vezetett, sőt olykor megsemmisült anyakönyvek, máskor egy-egy vezetéknév túl gyakori előfordulása egy településen szintén nehezíti a keresett személy beazonosítását. Példaként említhetem még, hogy ha az ősök a történelmi Magyarország különböző pontjairól származtak, akkor például több országba is utazni kell (mert ezek az anyagok sokszor csak személyesen hozzáférhetők). Egyes országokban csak állami engedéllyel kutathatók az anyakönyvek. Volt rá példa hogy azért nem tudtam elkészíteni a családfát, mert Avram Iancuék az 1848-49-es szabadságharc idején felgyújtották a templomokat és az iratok is ott égtek.
– Mennyiben tér el a romániai családok esetében a kutató munka?
– Romániában sokkal kedvezőtlenebbek a kutatás körülményei mint Magyarországon, és rengeteg utazást is igényel – én egyébként Szilágy megye kivételével az összes erdélyi megyében kutattam már. Az első komoly feladat, hogy egyáltalán kiderítse az ember, hol találhatók azok az anyakönyvek, amelyekből dolgozni lehet, ugyanis egy részüket beszedte az állam vagy az önkormányzatok, másik részét meghagyták az egyháznál – ez településfüggő. Sok anyakönyv elveszett: a rendszerváltás előtt a papok sok anyakönyvet eldugtak, hogy ne tudják tőlük elvenni, a következő lelkészek viszont már nem tudták, hogy az iratokat hová rejtették, így nyomuk veszett. Az erdélyi családok esetében külön kell beszélnünk a különböző felekezetekről. A római katolikus anyakönyveket többségében latinul vezették, az unitáriusokat és reformátusokat magyarul, a román ortodox anyakönyveket pedig román nyelven, de cirill betűkkel. A görög katolikus anyakönyv nyelve és írásmódja területenként változó volt. A székely családok esetében egyébként az a tapasztalatom, hogy nagyon ritka volt a beházasodás Székelyföldön kívülről.
– Általában mennyi időt vesz fel egy család esetében ez a kutatás, és mennyire lehet visszamenni az időben, hányadíziglen, hány évre?
– 1-2 hónaptól kezdve egy évig is terjedhet a családfa elkészülte. Az átlag családfát 250-300 évre lehet visszavezetni. A nemeseket a nemesség szerzéséig, ami sokkal távolabbi időpont is lehet. Sikerült már egyszerű földműves családot visszavezetnem 13. generációig.
Izsák-Székely Judith. Székelyhon.ro

Jogerős szekusnézetek
Miközben az erdélyi, székelyföldi magyar emberek tekintélyes része húsvétra figyelt, e csendes, feltámadásra szólító ünnep sem múlhatott el újabb, hivalkodóan magyarellenes cselekmény nélkül. Ez követi az elkezdett, veszélyesen „perverz” módszertant, és ismételten a jogszerűség köntösébe csomagolt. A bukaresti törvényszék ugyanis elutasította Tőkés László erkölcsi kártérítési keresetét, amelyet a politikus másfél éve nyújtott be az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, őt hazaárulónak és idegen kémnek nevező egykori szekus főtisztek ellen.
A független honi igazságszolgáltatás újra olyan döntéssel rukkol elő, mely mértékletesség és megfontoltság helyett az áporodottság érzetét kelti. Mert a bukaresti törvényszék határozata arról is szól, hogy amikor Tőkés kapcsán a főszekusok cizellált és elfelejtettnek hitt rágalmakat fogalmaztak meg az Antena3 hírtelevízió műsorában – ó, te féltett és oltalmazott sajtószabadság, melyért választottjaink dicső serege nem rest ódákat zengedezni és kardot rántani! –, valójában helyesen cselekedtek, jól beszéltek, s igen, lehet bátran készülni a folytatásra. Következhetnek a sértő, uszító szóvirágok, mert a magyarellenes szólamok mindig értő fülekre s íme, helyeslő bírákra találnak. Hogy Filip Teodorescu, a Securitate kémelhárításának korábbi helyettes parancsnoka és Ioan Talpeş, a Külföldi Hírszerző Szolgálat volt igazgatója éppen azt a képtelenséget állította 2014 szeptemberében (nem a kilencvenes évek nacionalista hullámverésében!), hogy Tőkés László 1989-ben a magyar titkosszolgálat fizetett ügynöke volt, ez a jelek szerint az igazságszolgáltatók számára mellékes.  És nem az a legnagyobb gond, hogy a törvényszék döntésével nem kényszeríti kártérítésre a valótlant állítókat, illetve, hogy Tőkés László a helyzet jelenlegi állása szerint vélhetően nem részesülhet a kért kártérítésben. Ennél sokkal súlyosabb, hogy az efféle határozatokkal szép csendesen jogerőre emelkedik a hazugság, az aljas rágalmazás, a nacionálkommunista uszítás. Még erősebben felvértezik az egykori kommunista titkosrendőrség szemérmetlen korifeusait – kik eddig is nyeregben érezhették magukat –, folytassák csak bátran. S hogy Tőkés Lászlónak a rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért adományozott Románia csillaga érdemrendjét visszavonva maga Klaus Iohannis államfő is Talpeşék malmára hajtotta a vizet, az szinte evidencia.
Összenő, ami összetartozik.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Regruta-locsolás Mikóújfaluban
Régi, több éve szünetelő helyi húsvéti szokást elevenítettek fel Mikóújfaluban: húsvéthétfő kora délelőttjén kezükben kis kosárkával indultak a regruta korú fiatalok közös locsolásra. Szerencséjük volt, mert régi időkbe is visszanyúló történetű fúvószenekar kísérte őket.
A csapat megállt a leányos házak előtt, s a rezesek rázendítettek a Nyisd ki, babám, az ajtót kezdetű népdalra. Meglocsolták nemcsak a lányokat, hanem a ház asszonynépét is, és elköltötték az ünnepi kínálmációt, a kalácsot és a kedvcsináló, ünnepi hangulatot erősítő innivalót. A kiskasornya – kosárka – már csak azért is fontos volt, mert a regruta-jelöltek piros tojást is kaptak, s szokás szerint ebből készíti a polgármester, Nyáguly Vilmos családja az ünnepi tojáspaprikást, ebben az évben – kivételesen – az előételnek számító tojáspástétomot. Ha hagyomány, akkor azt meg kell becsülni még akkor is, ha ki tudná már megmondani, hogy a sok nemzetiségű, de elmagyarosodott egykori üveggyári munkások honnan hozhatták magukkal, honnan menthették meg a regruta-locsolást? Néprajzkutatók dolga. A hagyományőrzés azonban az újfalusi fiatalok dicséretére váljék!
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírszerzők a terrorizmus ellen
A román hírszerzés fejleszteni akarja a terrorizmus megelőzésére irányuló partneri kapcsolatait, hangsúlyosan a regionális együttműködést – hangoztatta Eduard Helvig, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója tegnap, a szolgálat évértékelő értekezlete után.
Elmondta, tavaly 336 terroristagyanús külföldit utasítottak ki Romániából, vagy nem engedtek be az országba, további kilencezer kitiltott külföldit pedig figyelemmel követnek. Ezek többsége a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet híve, illetve olyanok, akik radikalizáló, szervezkedő propagandatevékenységet folytattak Romániában az IÁ nevében. Az RHSZ a bevándorlási válságot is kockázati tényezőnek tekinti, és készen áll ennek kezelésére, ha tovább romlik a közel-keleti helyzet, illetve módosul a balkáni migránsútvonal. „Románia ma a biztonság bástyájának számít, de vigyázzunk, hogy ne váljunk szigetté szomszédaink között” – jelentette ki az RHSZ igazgatója.  Hellvig kitért arra is, hogy a hírszerzést nem érinti hátrányosan az a februári alkotmánybírósági döntés, amely megszüntette az ügyészségek számára végzett lehallgatások jogalapját. Az igazgató nem méltatlankodott, amiért elkülönítették a titkosszolgálati és rendőri lehallgatásokat: szerinte a szolgálatnál csak most kezd normalizálódni a helyzet, miután a korábbi adatmennyiség a háromszorosa volt az RHSZ feldolgozási kapacitásának.
A szolgálat állománygyűlésén jelen lévő Klaus Iohannis államfő kijelentette: a terrorfenyegetés riasztó növekedése közepette létfontosságú, hogy az európai titkosszolgálatok együttműködjenek, és összehangolják tevékenységüket. Az államfő szerint az RHSZ elismert és hiteles partnernek számít az észak-atlanti közösségben, de figyelmeztetett, súlyos joghézagok akadályozzák a nemzetbiztonsági szervek munkáját, miután a telefonos és számítógépes kommunikáció megfigyelését szabályozó korábbi jogszabályok alkotmányelleneseknek bizonyultak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kincses Előd a március 10-i megbírságoltak jogi képviselője
Aláírták a megbízatási szerződést
Vetítéssel egybekötött találkozót tartott a Vártemplom Gótikus termében csütörtök este a Székely Kaszinó. A találkozón bemutatták Kerekes Péter Pál március 10-én, a székely szabadság napján készített fotóit, és megbeszélték a történteket. A találkozón közel ötven személy jelent meg, akiket a csendőrség a rendezvényt követően megbírságolt. Az érintetteket arra kérték, vigyék magukkal a személyi igazolványukat, valamint a jegyzőkönyv és a kézbesítési boríték másolatát is.
A Gótikus teremben megjelenteket Gáspár Sándor, az SZNT vezetőségi tagja fogadta, majd több mint 150 fotót vetített le a Székely vértanúk emlékműve előtti megemlékezésről, a felvonulásról, illetve a prefektúra előtti tüntetésről és a petíció átadásáról.
László György, a Marosszéki Székely Tanács elnöke elmondta, hogy a március 10-i rendezvényt megelőzően több egyeztetést folytattak a csendőrséggel, főleg a felvonulásról. Azt is elmondta – ami egyébként a fényképeken is világosan látszott –, hogy a csendőrök az útvonal mindkét oldalán felsorakoztak, és csak a közöttük levő sávon vonulhattak a résztvevők. Ennek ellenére sokan kaptak büntetést rendbontás, csendháborítás miatt, vagy egyszerűen azért, mert részt vettek a rendezvényen.
A jelenlevők között olyan személyek is voltak, akik Vásárhelyen tartózkodtak ugyan, de nem vettek részt a felvonuláson, de olyanok is voltak, akik szállodai vagy benzinkúti számlákkal, vonatjeggyel tudták igazolni, hogy a rendezvény idején több száz kilométerre voltak a várostól. Ennek ellenére megbírságolták őket, sőt a csendőrségi jegyzőkönyv szerint videofelvételek készültek róluk az adott időpontban.
Jogilag a helyzet tiszta
A találkozón jelen volt Kincses Előd ügyvéd, aki elvállalta a panaszosok jogi képviseletét, és röviden vázolta a jogi helyzetet. Tájékoztatott, hogy a gyülekezési törvény értelmében 48 óra áll a polgármester rendelkezésére, hogy betiltson egy bejelentett felvonulást. Amikor az SZNT letette az előzetes bejelentést, ilyen tiltás nem született a törvényes határidőn belül, az ügyvéd szerint semmilyen törvényes indokot nem talált erre, nem volt jogalapja. Kincses ezt próbálta elmagyarázni a csendőröknek, akik ennek ellenére engedélyeztetést követeltek.
"Jogilag a helyzet tiszta. A szervező a Siculitas, mást szervezőként – ahogy a büntetési jegyzőkönyvekben szerepel – megbüntetni nem lehet. A gyülekezési törvénybe belefér az éneklés, kiabálás, a csendháborítás különleges esetekre vonatkozik" – jelentette ki, hozzátéve, hogy kiabálás nélkül a tiltakozás értelmetlen.
A találkozón a megjelentek aláírták az ügyvédi megbízatási szerződést.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Unitárius egyházközségek
A Passió éltetői
Múlt hét nagypéntekén, a délutáni istentisztelet keretében a Bolyai téri unitárius egyházközség énekkara ez évben is előadta Jézus elítéltetésének, keresztre feszítésének, szenvedésének és halálának evangéliumi elbeszélését, az unitárius Passiót.
Marosvásárhelyen 1970-ben alakult meg a Bolyai téri unitárius egyházközség énekkara, azóta minden nagypénteken előadják a Passiót. Kísérőzenéjét Kozma Mátyás szerezte, aki pár évig az egyházközség énekvezére is volt. A múlt pénteken a Szabó Hajnal kórusvezető irányításával előadott Passió zenei kíséretét Molnár Tünde orgonaművész biztosította. Az esti liturgia áhítatát Benedek Csongor ötödéves teológiai hallgató tartotta. Nagypénteket az unitáriusok is gyásznapnak tekintik, s a kialakult hagyományok nyomán a hívek magatartásukban, viselkedésükben, ruházatukban a gyásznap jellegéhez alkalmazkodtak a megemlékezésen.
320 éves hagyomány
Míg más protestáns felekezetek hosszú harcot vívtak a passióéneklés megszüntetését szorgalmazva, az unitárius templomokban mindmáig fennmaradt ennek hagyománya. A kolozsvári akadémiai könyvtárban őriznek egy 1622-ben írott, szász graduálban fennmaradt német nyelvű passiót, ugyancsak ott található a legrégibb ismert, 1696-ból való magyar nyelvű unitárius passió is. A Passió szövege ma is ugyanaz, mint a középkorban volt, eredete ugyanis a IV. századba nyúlik vissza. Nem tudható, milyen volt előadása, éneklése, mert a középkor első évszázadából írott zenei anyag nem maradt fenn. Bizonyos azonban, hogy a keresztények hosszú évszázadokon át az emberi hangra szorítkoztak szertartásaikon. A több száz éves passióemlékek ezt az ősi előadásformát mutatják. Időrendben, magyar nyelvénél és protestáns jelképénél fogva számunkra közelálló az 1635—1650 között lutheránusok számára készült Eperjesi Graduál, melynek jelentősége abban rejlik, hogy míg a protestáns passiók általában egyszólamúak, a magyar nyelvű többszólamúság első emléke az Eperjesi Graduálban fellelhető, ugyanakkor mind a négy evangélistára figyelmez. A régi passió szövegét id. Péterffy Gyula, Torockó egykori híres kántortanítójának fia, ifj. Péterffy Gyula kolozsvári teológiai zenetanár átdolgozta és férfikarra alkalmazta. "Ezt az emléket Torockóról hoztam, ahol Jóapám, id. Péterffy Gyula egy fél évszázadon át rendkívül jó hangadottsággal, igen szépen énekelte. Magam mint rövidnadrágos fiúcska a csűrben levő szekérbe felállva, már írás nélkül is tudtam énekelni "a mi Urunk Jézusnak kínszenvedését", azzal a dallammal, amit apámtól hallottam, tanultam… apám is gyermekkorában megtanulta és úgy énekelte a passiót, ahogyan Tóth Vilmostól hallotta… a gyermekkoromban már tudott dallam jó pár száz éves. Az 1957-ben kiadott passió kidolgozásánál több száz éves passiónkhoz alkalmazkodtunk. Szövegét a négy evangélium alapján rövidebb, egységes és összefüggő formában dr. Erdő János és Lőrinczi László állította össze" – írta Péterffy Gyula a Keresztény Magvető 1979. évi 4. számában.
Több mint öt évtizedes passióéneklés
Amint Nagy László unitárius lelkipásztor hangsúlyozta, az unitárius egyház templomaiban 58 éve minden nagypénteken felcsendül a Passió. Az unitárius egyház szervezeti és működési szabályzata a kántorok számára kötelezővé teszi a Passió éneklését, ezért az énekvezérek vizsgáján számon kérik annak ismeretét. "Én 1983 óta minden évben éneklem a Passiót. Míg itt, a Bolyai téri egyházközségben segédlelkészként szolgáltam, a Pilátust énekeltem, majd elkerültem Szőkefalvára, ahol addig nem énekelték azt, így egy-két évig egyedül énekeltem, majd Szász Mihály kántorral ketten. 1997 óta pedig a Bolyai téri unitárius egyházközségben az evangélistát szólaltatom meg" – mondta a lelkipásztor.
"A Passió énekeseit úgy kell megválogatni, hogy azok minden évben ne változzanak, mert csak így lesz az előadás évről évre jobb, szebb és tökéletesebb" – tanácsolta az unitárius Passió előszavában Péterffy Gyula teológiai zenetanár. A Bolyai téri unitárius egyházközség egyik legrégibb kórustagja, Csíki János a főpapot személyesítette meg. Mint kérdésünkre elmondta, negyvenhat év alatt egyszer sem hiányzott, örül, ha a Passió előadásán szólót énekelhet a harminckét évig presbiteri és egykor keblitanácsos kötelezettségeket is ellátó egyháztag. Csíki Judit negyven éve kórustag, visszaemlékezése szerint Kozma Mátyás énekvezér irányítása alatt is lelkesen tanultak és vettek részt kórustalálkozókon, - versenyeken, ez mindmáig fennmaradt. Szilágyi Margit kisebb-nagyobb megszakításokkal tagja az énekkarnak, ez évben pedig nyolcvanhét évesen újra bekapcsolódott a nagypénteki Passió- éneklésbe, mint jelezte, teljes felfrissülést és kikapcsolódást nyújtott számára a közösségi éneklés. Konrád Tünde szül. Kelemen is egyik legrégebbi kórustagnak számít, mint mondta, a megalakulástól aktív tag, rövidebb kimaradást leszámítva közel ötven éve a kóruséneklés elkötelezettje. "Szüleim papi emberek voltak, gyermekkorom óta ismerem a Passió szövegét, személyes ismeretség fűz a szerzőkhöz: Péterffy Gyulához és Erdő Jánoshoz. Sajnos, nincs utánpótlás, pedig jó volna fiatalítani, azonban az ifjúság nehézkesen kapcsolódik be a kóruséneklésbe, más jellegű csoporttevékenységekkel foglalkoznak."
Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely)

Áldott együttlét a Hajnalcsillag Közösségben
Szeretetben, a kenyeret is megosztani egymással
Húsvét alkalmából a Pécskai Humanitas Egyesület által működtetett Hajnalcsillag Hit és Fény Közösség is megtartotta márciusi találkozóját. Mivel március az összetartozás és a megosztás hónapja volt, a csoportfelelős, Hajas Erzsébet üdvözlő szavait követően a Hónap üzenetéből ismertette: A Hit és Fény közösségek életében legfontosabb az összetartás. Közösségünk egy nagycsalád része, ahol együtt vagyunk örömben és fájdalomban egyaránt, ugyanakkor, felfedezhetjük, érezhetjük a megosztás áldásait is. Erre jó példa a kenyérszaporítás története (Márk 5, 34–44.) Az evangélium megjelenítésénél, az előkészített 5 kenyér szimbolizálta az áldásokat és a tehetséget, amit Jézus adott nekünk a születésünkkor. A hal képviselte az anyagi dolgokat, melyeket birtokolunk. Az elmélkedés során a jelenlévők megosztották egymással azokat az áldásokat, amelyeket az életük során megélhettek, vagyis felelevenítették a velük történt jó dolgokat, amelyek boldogsággal töltötték el a szívüket. Ha megosztjuk tulajdonainkat és ajándékainkat, azokat Jézus átváltoztatja, és megsokasítja őket.
A találkozó második részében Moş Tímea, Gáll Melinda, Halasi Krisztina és Hauca Erzsébet közreműködésével a gyermekek és fiatalok gyurmázás, ötletes dekorációk készítésének az élményével gazdagodhattak, mivel a foglalkozásterápia is a gyermekek adottságainak a fejlesztését célozta meg. A közös étkezés fontos szerepet tölt be a közösség életében, hiszen az nem csupán a test táplálására szolgált, hanem lelki töltekezést is jelentett. Jézus célja, Istennel egy asztalhoz ültetni az embereket, helyreállítani az Isten és az ember között megszakadt kapcsolatot. Fontos, hogy ne csak testben, hanem lélekben is jelen legyünk. Áldott együttlét volt, hiszen a megosztás hónapja lévén, a kenyeret is szeretetben megosztották egymás között. Az Egyesület vezetősége ajándékokkal jutalmazta a szorgalmas fiatalokat. Köszönet Hauca Erzsébetnek, az általa hozott adományért.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Tartós gyász
Lehet, hogy a hatalom folyamatos történelemátírásának, -hamisításának nincs közvetlen hatása a magyar és a román szomszéd kapcsolatára, hosszú távon azonban tartóköteleket feszeget szakadásig az együttélés viszonyrendszerében.
Egyre sűrűbben hallani, hogy az embereknek elegük van a zászló- és feliratperekből, merthogy nem lobogót eszünk vacsorára, és nem az anyanyelvhasználat szorgalmazása hoz pénzt a házhoz. Egyesek azt sem értik, minek kell akkora feneket keríteni Tőkés László román érdemrendjének: adták, elvették, „kit érdekel”. Ügyvédje szerint még magát az érintettet is meg kellett győzni arról, hogy ne hagyja annyiban, tegyen panaszt az elnöki visszavonás miatt, és pereskedéssel is számoljon.
Számolni, küzdeni kell akkor, amikor jelképekről, szimbólumainkról van szó, hiszen ezek határoznak meg minket a vacsorán, a pénzen, a racionalitáson túlmutató formában. Nem véletlen, hogy ezeket támadja az államapparátus, amely képtelen megbékélni a kölcsönös tiszteleten alapuló együttélés gondolatával – mert uralkodni akar. A múlt átgyúrása pedig a felsőbbrendűség-érzet életben tartásának egyik hatásos eszköze. Ennek vagyunk most is tanúi: a közönyösek észre sem fogják venni, hogy a ‘89-es rendszerváltás magyar hősét, jelképét hogyan dolgozzák át a „nemzet ellenségévé” a többség kollektív tudatában.
Ezt szolgálja galád módon az érdemrend visszavonása, akárcsak az a bírósági ítélet, mely szerint Tőkést büntetlenül lehet hazaárulónak és idegen kémnek nevezni. Ez bezzeg belefér a szabad véleménynyilvánításba, egy mondat félreértelmezése – Magyarország elméleti védhatalmi szerepe Erdély felett – azonban már nemzetbiztonsági kérdéssé dagad, amely egy állami kitüntetés visszavonását, az érintett lejáratását eredményezi. Hiába a diplomáciai közeledés, a parlamenti és önkormányzati képviselet: a magyar nyom eltörlése folyamatos Romániában.
Sőt egy újabb eszement tervezet szerint még büntetnék is azt, aki a történelem viharvert nemzetének tagjaként gyászként éli meg örök hazája szétesését. Igen, ezen túl kell tennünk, túltettük magunkat, ám december elseje addig gyásznap marad a romániai magyarok számára, ameddig államuk inkább temetve látná őket.
Páva Adorján. Krónika (Kolozsvár)

Megújul a Szent Mihály-hegyi barokk templom
Felsőháromszék egyik legértékesebb és talán egyik legszebb épülete a Szent Mihály-hegyen díszelgő római katolikus barokk templom, ami bizony megérett a felújításra. A várfalakkal körülvett istenháza restaurálására 2011-ben nyílt remény, amikor a kulturális tárcát vezető Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közel 200 ezer lejt írt jóvá a lemhényi egyházközségnek a felújításhoz szükséges tervek elkészítésére. Most úgy tűnik, pályázati pénzből sikerül a templomot és környékét eredeti pompájába visszaállítani.
Uniós forrásokra számítanak
A felújításhoz szükséges tervek 2012-ben elkészültek, és a lemhényi önkormányzat ki is állította az építkezési engedélyt. Miután az RMDSZ kilépett a kormányból, a pénzforrások nyomban elapadtak, jóllehet létezett egy országos program az A-kategóriás műemlékek felújítására. Már akkor tudni lehetett, hogy a templom, a védőgyűrű és a bástyák felújítása 1,1 millió euróba kerülne (áfa nélkül), ennyi pénzt azonban az almási és a lemhényi önkormányzatnak nem volt honnan előteremtenie. Most azonban van remény, hiszen érvénybe lépett a 2016–2020-as időszakra szóló európai uniós pályázati rendszer, amelynek az 5.2-es tengelyén, a gyulafehérvári székhelyű Központi Fejlesztési Régiónál jó esély van támogatáshoz jutni – tájékoztatott Kézdialmás és Lemhény polgármestere.
Első fázisban aktualizálták a terveket, így szinte készen áll az iratcsomó, amit a május végén esedékes kiíráskor le tudnak tenni. A Linea Kft. és a Regioconsult tanácsadó és pályázó cégek segítségével zajló folyamat ezen része azért fontos, mert az uniós pénzeket kezelő és elbíráló központ a leghamarabb pályázókat szolgálja ki először. 
Lépéselőnyben
A Molnár István és Lukács Róbert polgármesterek vezette két önkormányzat az almási és lemhényi katolikus egyházközséggel partnerségben pályázik, és más területen is lépéselőnyben vannak, hiszen a szükséges régészeti feltárások is megtörténtek.
A templomon fele-fele arányban „osztoznak” a lemhényiek és az almásiak, viszont a templomudvar (a védőgyűrűvel együtt), valamint a temető kétharmada Lemhényé, így a költségek is ennek tükrében oszlanak meg – várhatóan 55 százalékot kell állnia a 22 ezer eurót kitevő, 2,5 százalékos önrészből Lemhénynek. További kiegészítés, hogy a pályázati érték öt százalékát meg lehet pályázni útjavításra, ezt meg is fogják tenni, ugyanis 1,5 kilométer, a templomhoz vezető kövezett utat, továbbá a helybelieket és turistákat egyaránt kiszolgáló parkolót tudnának belőle építeni.
Új templomot varázsolnak
Az 1,1 millió euróból kívül-belül felújítanák a templomot: alapot öntenek, ahol szükséges, restaurálják a padlózatot, padokat, kicserélik a cserepet, mi több, talán az orgonát is felújítják. Ugyanakkor megerősítenék a tornyot, és még egy generátor vásárlása is szerepel a tervben, ami árammal látná el az épületet. A két önkormányzati vezető úgy becsüli, 2020-ra történne meg a templom teljes körű felújítása. A templom egyébként a késő-gótika stílusában épülhetett a XVI. század elején (ezt jelölheti a diadalíven levő 1510-es évszám), majd 1776–77-ben barokk stílusban átalakították. Késő-barokk főoltárának képe a templom védőszentjét, Szent Mihály arkangyalt ábrázolja (báró Szentkereszty Stefánia munkája, 1899). Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Európában gyűlölik a kisebbségi nyelveket?
Ha kiállunk a menekültek jogaiért, akkor azt sem engedhetjük meg, hogy az EU lakosságának 10 százalékát kitevő nyelvi kisebbségeket napi szinten jogsérelem érje – hangzott el az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságában, ahol először került napirendre a kisebbségi nyelvek jogainak megsértése. Az Európai Nyelvek Egyenlőségi Hálózatának jelentéséből kiderül: Európa több országában diktatúrákra emlékeztető módszerek élnek.
A kisebbségi nyelveket beszélők jogainak megsértése többszöri kezdeményezés után először került napirendre az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel – és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) előtt március 17-én. A 44 nyelvet, 60 szervezetet és 20 európai államot képviselő Európai Nyelvek Egyenlőségi Hálózatának (ELEN) jelentését dr. Davith Hicks ismertette. A kisebbségi nyelvek és jogok iránti „EP-elkötelezettségre” jellemzően Davith Hicks csekély öt percet kapott, hogy a jelentés tartalmát összefoglalja, holott a kérdést egy több napos konferencia keretében is nehezen lehetne a teljesség igényével körüljárni.
Az már önmagában jelentős előrelépés, hogy az ELEN képviseletében felszólaló szakértőnek sikerült az EP-bizottság előtt tömören felvetnie az Európában beszélt 60 regionális vagy kisebbségi nyelv használatához köthető sérelmeket. Ezek a nyelvek 55 millió állampolgárt érintenek, akiknek napi szinten kell szembesülniük a megkülönböztetés, a tiltás, az elutasítás vagy éppenséggel a tettlegesség jelenségével.
Davith Hicks szerint Európában a nyelvi diszkrimináció endemikusan, több szinten van jelen, az összegyűjtött esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik. Valójában rasszista jelenségről beszélhetünk, amelynek alapja a gyűlölet. Az EU nagyon keveset tett azért, hogy a kisebbségi nyelveket beszélő polgárainak védettséget biztosítson a megkülönböztetés legkülönbözőbb formái ellen.
Kiváltképpen aggasztó, ha a diszkrimináció elkövetői hatósági személyek, intézmények. Számos esetben a rendőrség tagjai, a bíróságok, a tantestületek és az egészségügyi egységek alkalmazottai követik el ezeket a bűncselekményeket. A módszeres üldöztetés sok kis nyelv kihalásához vezethet, amennyiben ezeknek a nyelveknek a megőrzésére nincs biztosítva anyagi háttér, nem oktatják őket, nem használják a hétköznapokban, beleértve a hivatali érintkezés lehetőségét is. Az ELLEN jelentéséből az is kiderült, hogy az Európai Parlament falai közt sincs teljes mértékben biztosítva a hivatalos és félhivatalos nyelvek státusza, mint például az ír vagy a spanyolországi nyelveké. A diszkrimináció következményei a nyelvek elhalásához és azok használóinak identitásvesztéséhez, végső soron pedig a népcsoport asszimilációjához vezetnek.
A rövid időkeret miatt csak 37 katalóniai eset került említésre, amelyek hűen szemléltették a mai spanyolországi helyzetet. A spanyol rendőrök például gyakran bántalmaztak olyan személyeket, akik katalánul szólalnak meg. A spanyol bíróságokon gyakran megszégyenítik a katalánokat, de hasonló tapasztalatokról számoltak be az egészségügyi ellátás területén is. A jelentéstevő hangsúlyozta, hogy a nyelvi megkülönböztetés elkövetői 80 százalékban állami intézményekben tevékenykednek és rasszista, megkülönböztető viselkedésüknek nincsenek jogi következményei.
A lehetséges megoldások terén Davith Hicks úgy fogalmazott: amennyiben az EU biztosítja a halak, a madarak és a növények védettségét, miért nem teheti meg ugyanezt a kisebbségi nyelvekkel is? A mostani európai uniós jogi keretek alig foglalják magukba a nyelvek jogi védelmét, ezért történhet meg Európa-szerte a regionális nyelvek ellen elkövetett diszkrimináció. Hicks szerint ezeket a tetteket rasszista, gyűlöletkeltő bűntettként kellene kezelni, mert csak így érhető el előrelépés a megoldás felé.
A nyelvi jogokat kutató szervezet szerint sürgősen olyan EU-biztost vagy ombudsmant kell kinevezni, aki nyommal követi az EU-tagállamokban kidolgozandó nyelvvédelmi jogszabályok elfogadását és életbe ültetését. Csak így biztosítható Európa-szerte a kisebbségi nyelvek egyenjogúsága és szabad használata. Davith Hicks felkérte a LIBE tagjait, hogy a közeljövőben szánjanak a kérdésnek egy nyilvános közmeghallgatást, amelynek a jogi keretek tervezetének a megteremtése lenne a célja. Mint fogalmazott, megengedhetetlen, hogy Európa lakosainak mintegy tíz százaléka hátrányt szenvedjen napi kommunikációjában.
Az ismertetést követő vitában felszólalók többsége a nyelvi jogok orvoslása mellett érvelt. Az Európai Bizottság (EB) képviselője megismételte a Bizottság jól ismert álláspontját, aminek értelmében az EB-nek nincs általános hatásköre kisebbségi kérdésekben, ezekben a tagállamok a kompetensek az alkotmányos és a nemzetközi jogi keretek között.
A kérdés érzékenysége miatt szemmel láthatóan az Európai Bizottság sorozatosan kikerüli a felelősségvállalást, fogalmazta meg sommásan Sógor Csaba erdélyi EP-képviselő. Sógor szerint igen hosszú azoknak az európai államoknak a listája, ahol a kisebbségi nyelveknek nincs vagy alig van védettsége. A legkirívóbb példaként Sógor Görögországot, Romániát, Franciaországot, Szlovákiát és a balti államokat említette. Jordi Sebastian valenciai képviselő szerint – mivel a nyelveket emberek beszélik – alapvető emberi jogokról van szó, ezek megsértését ennek megfelelően kellene büntetni. Az EP-képviselő Spanyolországból olyan kirívó eseteket említett, amelyek diktatúrákra emlékeztetnek: Valenciában például nincs katalán tévé és rádió, a szomszédos Katalóniából sugárzott adásokat pedig a spanyol hatóságok egyszerűen nem engedélyezik a helyi tévéadók számára. További spanyol abszurditás, hogy a katalánul beszélő gyerekeket Valenciában nem lehet örökbe fogadni, de mint fogalmazott, a hasonló sérelmek sora hosszú.
A baszk Josu Juaristi a franciaországi állapotokra hívta fel a figyelmet: az Európai Uniónak el kell gondolkodnia a franciaországi alapjogok hiányosságairól.
Gimenez Barbat és López Aguilar spanyol képviselők szerint túlzás diszkriminációról beszélni: úgy fogalmaztak, valójában katalán nyelvi tálibokról van szó. Barbat szerint a spanyol nyelvűek szenvednek súlyos megkülönböztetést, mert a katalán nyelv ismerete nélkül nem helyezkedhetnek el a közigazgatásban vagy az egyetemeken.
Claude Moraes, a LIBE elnöke végül nem tett lehetővé, hogy egy második hozzászólási körben folytatódjon a vita. A hely megfelelő a különböző diszkriminációk tárgyalására, de a téma természete és az érzelmi megnyilvánulások ezt most nem teszik lehetővé – fogalmazott. A további vita és párbeszéd elmaradásának nehezményezése miatt végül ígéretet tett arra, hogy ajánlani fogja a kérdés felvetését az Európai Bizottságban: igazából az EB elnökének vannak megfelelő kompetenciái, hogy erről vitát és megoldási lehetőségeket kezdeményezzen a tagállamok körében – mondotta.
Az ígéretet a sokéves harc sikerének is tekinthetnénk, ha nem lenne elrejtve benne a kibúvó – fogalmazott az egyik résztvevő. Abban viszont a többség egyetértett, hogy az Európa-szerte érzékeny téma napirendre tűzése végre áttörte a hallgatás falát.
Krivánszky Miklós, Brüsszel. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nemzetiségek nélküli uniós álom
Néhány évvel ezelőtt, amikor az Erdélyi Napló keretében autonómiamellékleteket adtunk ki – és ennek előkészítésére több európai autonóm területre sikerült eljutnunk – máig emlékezetes maradt számomra a gagauz autonómia fővárosában, a Moldova köztársaságbeli Komratban megejtett beszélgetésem az autonómiamozgalom egyik szülőatyjával, aki naivitásnak nevezte azt a romániai magyar elképzelést, hogy a közösség vezetői az Európai Uniótól várják a nyelvi jogok és az autonómia biztosítását. Érveinek alátámasztására vendéglátónk úgy fogalmazott: a nemzetállami törekvéseiket jobbára már csak a kisebbségeik elnyomásában kiélni tudó európai országokat az unió a legkevésbé sem fogja rákényszeríteni arra, hogy egy nem létező kisebbségvédelmi keretegyezményt tartasson be velük.
Komráti vendéglátónk szavai többször is eszembe jutottak az elmúlt években, amikor újságíróként megpróbáltam kibogozni a kisebbségi jogokkal kapcsolatos uniós ellenállás indítékait. Amikor az EU legerősebb szerve, a végrehajtó hatalmat megtestesítő Európai Bizottság minduntalan tagállami hatáskörbe utalja a többségi nemzet szorításában élő kisebbségek követeléseinek megoldását. Olyan körülmények között, amikor Brüsszelben minden épeszű ember tisztában van azzal, hogy a román, szlovák vagy éppen a görög állam hivatalosságainak esze ágában sincs széleskörű nyelvhasználati jogokat biztosítani a területén élő más nemzeti kisebbségeknek. Ha az Európai Unió működőképes lenne, már nemzetközi sajtóbotrány övezte volna például annak a brüsszeli konferenciának a megzavarását, amely Sógor Csaba kezdeményezésére a görögországi török kisebbség helyzetét boncolgatta és amelyet görög EP-képviselők nemcsak az Európai Parlament elnökének címzett levélben, hanem a konferencia helyszínén is – szinte tettlegességre vetemedve – próbáltak megzavarni olyan jelszóval, hogy görögországi török kisebbség márpedig nem létezik.
Davith Hicks, az Európai Nyelvek Egyenlőségi Hálózatának főtitkára az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának ülésén nemrég úgy fogalmazott: a nyelvi diszkrimináció a rasszizmus egyik formája, amely járványszerűen terjed Európában. Jellemző módon a kisebbségek jogait is védeni hivatott EP-bizottság számára volt a legkényelmetlenebb a mintegy 60 európai kisebbséget tömörítő szervezet vezetőjének a sommás megfogalmazása, miszerint az Európai Unió semmit nem tesz az egyre súlyosabb nyelvi diszkrimináció megakadályozásáért.
Kérdés, hogy kinek az uniója az EU, ha a kisebbségeket eleve kiszorítja a közösségi jogérvényesítés lehetőségéből?
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szovátától Sepsiszentgyörgyig
Ha valaki távolabbról, elfogultságtól mentesen figyeli, mi történik ebben az időszakban Székelyföld jelentősebb városainak választott vezetőivel, különös fejleményeket észlelhet. A polgármesterek kapcsán – kik eddigi hitünk szerint igenis meghatározhatják egy-egy település sorsát – a tegnap például azt láthatta egy kíváncsi szemlélő, Maros megye legjelentősebbnek tartott magyar városvezetőjét, Péter Ferencet azért szorongatják, vagyis büntetik, mert nem távolítja el a székely zászlót a polgármesteri hivatal udvarán lévő székely kapuról.
Noha prefektusi kényszerítésre – ezúttal nem a háromszéki, hanem a marosszéki kormánymegbízott a szolgálatos ceremóniamester – már decemberben levették a szovátai városháza homlokzatáról a szóban forgó lobogót, ám a kapun még megmaradt székely zászló is sérti a kormányőr éber szemét. Ezért míg a városvezető el nem távolítja a jelképet – a Maros megyei törvényszék nagypénteki ítélete értelmében – minden napra bírságot kell fizetnie. Péter Ferenc egyelőre nem fizet, hanem arra készül, hogy megfellebbezze az ítéletet.
A Szovátától nem túl távoli Gyergyószentmiklós hivatali visszaéléssel vádolt polgármesterének visszatérését szintén a tegnap akadályozta meg a marosvásárhelyi táblabíróság. Mezei János esetében úgy döntöttek – megsemmisítve a Hargita megyei törvényszék korábbi ítéletét –, fenntartják a bírósági felügyeletet. Vagyis e kényszerintézkedés értelmében nem töltheti be hivatalát, nem hagyhatja el az országot, nem veheti fel a kapcsolatot a büntetőper tanúival és időközönként jelentkeznie kell a rendőrségen. Magyarán, noha ügye nincs lezárva, továbbra is pályán kívül rekesztették. Szovátától és Gyergyószentmiklóstól nem túl távol, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön szintén kérdéses, kinek áll a zászló. A fejlemények ismertek: Ráduly Róbert lemondott, a polgármesteri tisztségtől eltiltott Antal Árpád bírósági felügyelete pedig április 17-én jár le. Ha valaki távolabbról csupán ennyit lát, bizonyosan értetlenkedik, csóválhatja a fejét, s akár arra is gondolhat, itt valami nincsen rendjén, hiszen a székely városok magyar vezetőinek egy részét félreállították, különös vádiratokkal.
Ha pedig valaki egészen közelről, e félreállítási módozatok miatt némiképp ingerülten, esetleg a megalázottság érzetével – hiszen az említett politikusokat megválasztották, nem odabiggyesztették, miként egy-egy délceg prefektust – tekint ugyanezekre a fejleményekre, s netán koncepciós eljárásra, megfélemlítésre, elhallgattatási, illetve elűzési kísérletre gondol, nem alaptalanul teszi. Mert a történelmi és a politikai viszontagságokba lassacskán belefásuló erdélyi, székelyföldi magyar közösség tagjai rökönyödötten láthatják: kísért a múlt, bizonytalan a jövő, s ilyen körülmények között egyre nehezebben teremthető meg az otthonosság érzete.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Napi kétszáz lej büntetés a székely zászlóért
A székely zászló eltávolítására és pénzbírság megfizetésére ítélte a Maros megyei törvényszék Péter Ferenc szovátai polgármestert. Az ítélet értelmében Szováta polgármesterének minden egyes napra bírságot kell fizetnie, amíg nem távolítja el a székely zászlót a polgármesteri hivatal épületéről. Az ítélet nem jogerős.
Lucian Goga Maros megyei prefektus elmondta: a prefektúra azt követően fordult a bírósághoz, hogy a polgármester nem tett eleget a zászló eltávolítására vonatkozó felszólításuknak. A 2014 decemberében született ítélet a székely zászló eltávolítására kötelezte a polgármestert, ami a prefektus szerint máig nem történt meg. Goga tájékoztatása szerint ekkor azt kérték a bíróságtól, hogy a minimálbér húsz százalékának megfelelő bírságot rójon ki az elöljáróra, emellett pedig a lobogó eltávolításáig napi ezer lejes büntetést is fizettessen vele. A bíróság végül a minimálbér húsz százalékának megfelelő egyszeri pénzbüntetést (210 lej) szabott ki, de arról is döntött, hogy a városvezetőnek a zászló eltávolításáig napi 200 lejes késedelmi büntetést kell fizetnie a prefektusi hivatalnak. Péter Ferenc polgármester a döntéssel kapcsolatosan azt nyilatkozta: a kifogásolt zászlót már a 2014-es ítéletet követően eltávolította a polgármesteri hivatal homlokzatáról, ezt pedig közölték is a prefektúrával. „A lobogót elhelyeztük a hivatal egy oldalsó bejáratánál levő székely kapura, az ítélet azonban a homlokzatról és nem erről a kapuról beszél” – mondta a szovátai polgármester, hozzátéve, az újabb ítéletet megfellebbezi. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Húsvét után Kézdikőváron
Igaz-e vagy sem, csak a ráérős történész tudná holtbiztosan bizonyítani, hogy a hajdanában Torján fészket rakó Aporok felkarolták és segítették a számukra is kedves és takarékos-munkás Kővár és Szárazpatak környéki besenyő-maradékokat. De az biztos, hogy szokásrendjüket, hagyományaikat, magyar katolikus vallásukat máig megtartotta az egykori peselneki, újabb nevén kővári ember, aki nyelvünket beszélő, dalainkat éneklő székely-magyarrá lett. 
Kő és virág
A kőváriak a Torjai-hegység Kászon-pataki lejtője alatt építettek maguknak települést. Csipetnyi hangulatos helytörténettel azoknak szolgálunk, akik kevésbé ismerik ezt a kézdiszéki falut. Régi dokumentumokban Peselnek néven találjuk a XIV. században még besenyő eredetű népek által lakott települést. Akárcsak Torja, ez is az egykori Felső-Fehér vármegyéhez tartozott, az Aporok latifundiumának részeként, mint a királyi várak melletti „erősségeket övező területek”. Nevének megváltoztatásáról szájról szájra járó történet is fennmaradt. „A földbirtokos Pótsa családnak két szép lánya volt, Klára és Irma, akik meghívást kaptak egy budapesti udvari bálra. A bálterembe bevonuló hajadonokat így jelentette be – nyilván hangos szóval – a lakáj: Pótsa Klára és Irma kisasszonyok, Háromszék, Peselnek! A jelenlevők mosolyra fakadtak, a lányok pedig elszégyellték magukat. Hazatérve meggyőzték apjukat, hogy kérelmezze és változtassa meg a gúnyolódásra okot adó falunevet.” A névváltoztatást már a millennium évében kérték, ám helyi adat szerint az első újszülöttet csak 1906-ban jegyezték be kővárinak az állami anyakönyvbe. Az új helységnév nagyon találó volt, mert a falu teraszosan, hegyoldalban megépített házait, udvarait magas kőfallal vették körül a lakók. Mindenik úgy néz ki, mint egy-egy kicsi kővár. – Dehogy kővárak ezek – igazított ki Kelemen Attila falufelelős. – A hegyoldalban csak úgy tudott vízszintes udvart kialakítani a kővári ember, hogy kőfalat emelt, s azon belül elsimította a földet. Ezt a temérdek mennyiségű fellazult kárpáti követ mind a kővári erdő területéről szedték össze, és szekerekkel hordták le a faluba. 
A hagyomány szerint a régi település nyugatabbra feküdt, az egykori Céklás és Falu-patak közötti helyen. Azt a területet ma is Faluhelynek nevezik. De mert vízben szegény volt a tájék, a szomszédos völgybe költöztek. Több ez a történet, mint puszta szájhagyomány, ezt bizonyítja, hogy megtalálták a falucska régi, román kori templomának romjait. Alapfalait a környéket bejáró Orbán Balázs még látta. A helyet egy kereszttel jelölte meg a nép 1998-ban, azóta sem hiányzik róla egy-egy virágcsokor. Igazi falusi környezetben érzi magát az ide érkező. A jobbról-balról emelkedő kőfalak különös hangulatot kölcsönöznek a településnek. A kerítéseken belül, házak előtt korai virágok, jácint, sáfrány, tőzike hirdeti, hogy megérkezett a tavasz a hegyek alá is.
Lüktető életjelek
– Léptek-e előbbre a falufejlesztésben? – kérdeztük a falufelelőst. 
– Mértékkel – felelte –, ‘sze még a községközpont is csak kanálisrendszerének kiépítésénél tart. Nálunk az infrastruktúra a főút korszerűsítésével kezdődött. 1,1 kilométert kaptunk, ebben az évben épülnének meg a gyalogjárók és a vízelvezetők. Jó volna ivóíz is, mert a lenti helyeken nagyon szennyezett a kútvíz. Itt a szárazság, Szentlélek alatt már nem folyik Kővár pataka sem... Eredményes a településfejlesztés az I–VIII. osztályos iskolánknál. Pénzalapunk van – 75 ezer lej – az épület felújított tetőterének beépítésére, a padlásvilágítókat már süti a nap. Az építkezést ebben az esztendőben folytatják, a költségekbe besegített Kovászna Megye Tanácsa is. Ezzel a bővítéssel lehetőség adódik, hogy a falu óvodája a kultúrotthon épületéből az iskolába költözhessen. Ebbéli örömét fejezte ki Jankó Erna iskolai programfelelős, aki éppen látogatásunk idején érkezett haza a hagyományos körzeti Kányádi Sándor-szavalóversenyről. Klára Hunor elsős tanuló továbbjutott a megyei szakaszra. Elmondta, van iskolaújságjuk, honlapjuk, és felvállalta az annyira fontos helyi művelődési élet bővítését. 
A plébánosnál
– Oroszhegyi születésű vagyok – mutatkozott be Péter Artúr, Kővár építő pap bácsija. – Inkább itteni feladataimat hangsúlyoznám mint eddig tartó lelkészi utamat. Nézzük meg az új plébániát, ahol már a központi fűtés is működik, tegnap fejeztük be a fürdőszobát, a berendezés egy része is már benn az épületben. Tágas, kényelmes és modern, vendégszoba kialakítására is gondoltunk. Öröm tölti el a lelkemet, hogy mellénk álltak a hívek, harmincnyolc ember tíz utánfutó épületkövet termelt ki az erdei avar alól, és lehordta rekordidő alatt! Ez a megtartó erő... Arról volt szó, hogy tavalyra az épület alapja elkészül, de sikerült már karácsonyra feltenni a virágot a tetejére.
Büszke a faluközösség, hogy önerőből és kalákával vadonatúj plébániát épített. A régi megrepedezett, kiderült, nem volt szilárd alapja, az amúgy is csuszamlós hegyoldali talajrétegre építették, most kápolnát alakítottak ki benne. Téli időben az időseknek nehéz eljutni a hegyen álló templomba, van, hogy itt zajlik a hétvégi mise. Bensőséges, szép húsvétjuk volt. Nagycsütörtökön tartották az utolsó vacsorára emlékeztető szentmisét, megtörtént a jelképes oltárfosztás, nagypénteken pedig – székelyesen szólva – a csonka mise, teszi hozzá a plébános, a kereszt alatti hódolat, ahol térdet hajtanak, de ez nem jelenti, hogy bálványimádók lennének. Emlékezetes marad mindenki számára a nagyszombat esti feltámadási szertartás lelket emelő öröme. Szívesen fáradtunk bele a hosszú, de nagyon szép ünneplésbe.
– Mindent megtett az atya egyházközségünkért –folytatta Kelemen Attila. – Kihasználta a lehetőségeket, magyarországi pénzalapot szerzett, testvértelepülésünk, a Gyöngyös melletti Visonta is bepótolt. A visontaiakat várjuk, negyven személy érkezik hozzánk. Együtt megyünk a pünkösdi búcsúra, ellátogatunk Gyimesbükkre. A vendégek családoknál lesznek elszállásolva, ami a legbiztosabb összekötő kapocs. Már ismerjük egymást, ők is voltak nálunk, mi is megtapasztaltuk vendégszeretetüket.  Kővár mai temploma új keletű. A millenniumi fenyves szélén trónoló épülete messzire ellátszik. Szent Lőrinc tiszteletére épült barokk stílusban 1825-ben. A templomkertben helyezték el a két világháború áldozatai és az 1944 őszén kegyetlenül elhurcoltak névsorát tartalmazó emléket. A falun alul másfajta népek is megtelepedtek a régi időkben. Ma már kevés kővári fiatal tud erről: Polyvár a hely neve, Erzsébet várának is hívták a régiek. Régészek ástak ezen a helyen, késő neolitikumi telepnek bizonyult, ahonnan állatokat ábrázoló kerámiaszobrocskák kerültek napvilágra. Fenn, a Kővári-patak völgyében gyógyhatású édes-kénes ásványvízforrás tör felszínre, ez a kővári Büdös-kút: „aki annak vizét issza, vágyik ide vissza!” – ismételgeti manapság is az ismerős szólásmondást a szülőföldjét szerető kővári ember.
 Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A román hírszerzés regionális kapcsolatainak fejlesztésére törekszik
A román hírszerzés fejleszteni akarja a terrorizmus megelőzésére irányuló partneri kapcsolatait, hangsúlyosan a regionális együttműködést – hangoztatta Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója kedden, a szolgálat évértékelő értekezlete után.
Elmondta: tavaly 336 terroristagyanús külföldit utasítottak ki Romániából, vagy nem engedtek be az országba. További kilencezer kitiltott külföldit követnek figyelemmel: többségük a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet híve, illetve olyanok, akik radikalizáló, szervezkedő propagandatevékenységet folytattak Romániában az IÁ nevében.
A SRI a bevándorlási válságot is kockázati tényezőnek tekinti, és készen áll ennek kezelésére, ha tovább romlik a közel-keleti helyzet, illetve módosul a balkáni migránsútvonal. "Románia ma a biztonság bástyájának számít, de vigyázunk, hogy ne váljunk szigetté szomszédaink között" – jelentette ki a SRI igazgatója.
Kitért arra is, hogy a hírszerzést nem érinti hátrányosan az a februári alkotmánybírósági döntés, amely megszüntette az ügyészségek számára végzett lehallgatások jogalapját. Eddig nemcsak a nemzetbiztonsági ügyekben végzett megfigyeléseket a SRI, hanem a korrupció, szervezett bűnözés vagy akár adócsalás gyanújával indult büntetőeljárásokban is a SRI "szolgáltatásait" vette igénybe az ügyészség.
Hellvig nem méltatlankodott, amiért elkülönítették a titkosszolgálati és rendőri lehallgatásokat: szerinte a szolgálatnál csak most kezd normalizálódni a helyzet, miután a korábbi adatmennyiség a háromszorosa volt a SRI feldolgozási kapacitásának. A szolgálat állománygyűlésén jelen lévő Klaus Johannis államfő úgy vélte: a terrorfenyegetés riasztó növekedése közepette létfontosságú, hogy az európai titkosszolgálatok együttműködjenek, és összehangolják tevékenységüket. Az államfő szerint a SRI elismert és hiteles partnernek számít az észak-atlanti közösségben.
Johannis másfelől arra figyelmeztetett: súlyos joghézagok akadályozzák a nemzetbiztonsági szervek munkáját, miután a telefonos és számítógépes kommunikáció megfigyelését szabályozó korábbi jogszabályok alkotmányelleneseknek bizonyultak. A nemzetbiztonságban egységes és korszerű törvényi keretre van szükség, amelynek az elfogadását nem szabad tovább halogatni – hangoztatta az államfő. Népújság (Marosvásárhely)

Nagyváradi M. M. Pódium Színház
A puszta csárda
Az Aradi Magyar Színház szervezésében ismét vendégünk lesz a nagyváradi M. M. Pódium Színház társulata, amely ezúttal a magyar költészet napját köszöntő, A puszta csárda, avagy vándorlás Csokonaitól Tamásiig című produkcióját hozza el az aradi közönségnek.
A magyar költészet ünnepét április 11-én tartjuk, erre az MM Pódium Színház egy vidám zenés-verses összeállítással készült, amely nemcsak szórakoztat, hanem egyúttal tanít is.
Az előadás a XVIII–XIX. századi alföldi, illetve hortobágyi csárdák hangulatát eleveníti fel. A csárda vendégei: a vándorszínész, a vándor muzsikus, a vándor poéta, a betyár és a szórakozni vágyó utazók. Sok betyárnótával, vidám nótával fűszerezve jó hangulatú estét szereznek minden kedves nézőnek a csárdában megszállt vendégek.
Zenéjét összeállította: Antal István és Veres László; díszlet, jelmez: Kudelász József és Lajtos Éva; közreműködnek: Herman Ferenc, Kádas Ferenc, Marin Lucia, Meleg Attila, Miklósik Gellért és Molnár Júlia m. v.; összeállította és rendezte: Meleg Attila.
Az előadásra április 12-én, kedden 18 órai kezdettel kerül sor a Jelen Ház nagytermében.
Kiss Károly. Nyugati Jelen (Arad)