Székelyekkel tart a prefektus?
Sorozatos törvényszegésekben való közreműködéssel vádolta Hargita megye prefektusát a feljelentéseiről ismert Dan Tănasă. Beadványa után fegyelmi vizsgálat is indult, de az ügyben a kormánymegbízottnak adtak igazat.
A Köztisztviselők Országos Ügynökségéhez tavaly nyáron juttatott el panaszt Dan Tănasă, aki Jean Adrian Andrei prefektus azonnali leváltását kérte, mert, mint fogalmazott, ahelyett, hogy érvényesítené, betartatná a törvényeket, politikai támogatást érezve maga mögött szemet huny ezek megsértése fölött.
A feljelentő elsősorban a székely zászló középületekre történő kifüggesztése, a középületeken levő magyar feliratok és jelképek miatt értékeli úgy, hogy Hargita megyében a nyugalom érdekében a prefektus feláldozta a román Alkotmányt és azokat a törvényeket, amelyek erre az országrészre is érvényesek. Felrója, hogy a prefektus nem intézkedett Nyirő József szobrának eltávolítása, illetve az író nevét viselő iskolák névváltoztatása érdekében, hogy nem indított eljárást a Wass Albert-megemlékezések miatt, és hogy több településen nem tartják be a román állami szimbólumok és zászló kifüggesztésére vonatkozó jogszabályokat.
A magyar revizionizmus támogatójának nevezte
Több mint harmincoldalas jelentésében, amely dokumentumokat, hivatalos levelezést is tartalmaz, Tănasă Kovászna megyei hasonló eseteket hoz fel példaként, ahol szerinte érvényesítették a törvényeket, és felteszi a kérdést, hogy a két megyében különböző törvényeket alkalmaznak, vagy sem. „Egyértelmű, hogy a változástól való félelmében a törvényszegők cinkosa lett” – írja a jelentés a prefektusról, akinek Tănasă szerint semmilyen autoritása nincs Hargita megyében, és „a magyar revizionizmus támogatója”. A panaszos blogján több olyan, utólag módosított, manipulált fotót is közölt, amely székely fejpánttal vagy a háromszínű, hivatalos alkalmakkor a tisztségviselők által használatos jelkép helyett kék-arany szalaggal ábrázolja Jean Adrian Andrei-t.
A vizsgálat nem talált törvénysértést
A beadvány nyomán a magas rangú köztisztviselők országos ügynökségének fegyelmi bizottsága vizsgálatot indított az ügyben, a prefektust beidézték, meghallgatták, az eljárás közben le is zárult – ezt közölte kérdésünkre a prefektus. Mint elmondta, a bizottság megállapította, hogy ő nem sértett törvényt, és a feljelentésnek nincs alapja. Kérdésünkre, hogy Tănasă megállapításai, kijelentései miatt szándékában áll-e pert indítani, nemmel válaszolt. „Számomra ő egy panaszos, akinek válaszolni kell” – tette hozzá. A történtekkel kapcsolatban elektronikus levélben kérdeztük Dan Tănasă véleményét, válasz esetén az ügyre visszatérünk.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Ösztöndíj Székelyföld jövőjéért
A tehetséges székely fiatalok továbbtanulását segítő ösztöndíjalapot hoztak létre Székelyföld jövőjéért mottóval, a kezdeményezést a Bethlen Gábor Alapítvány Hitel-estjén mutatták be március 26-án, Budapesten.
Lezsák Sándor, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszönetét tolmácsolta Keresztes György Pál primornak az alap létrehozását lehetővé tevő felajánlásért. Hangsúlyozta, ez az alap sok más ösztöndíjjal együtt kell, hogy működjön, és úgy látja, erre megvan a fogadókészség. Az adomány segíti az iskolát, és a diákokat, akikben ott van a tehetség – tette hozzá.
Az Országgyűlés alelnöke személyes emlékeit felidézve azt mondta, ő a történelmi Magyarország egy olyan területén nőtt fel, ahol annak idején a székely himnuszt nem tanulták meg gyermekkorban, és a külhoni és anyaországi magyarság megmaradásának fontosságát hangsúlyozta. "Ne hagyd elveszni azt, ami magyar" – fogalmazott, hozzátéve: Székelyföld sorsa Magyarország sorsa is, „a székelység jövője a mi jövőnk is", sorsuk nemzeti ügy.
Lezsák Sándor méltatta a Székely Nemzeti Tanács munkáját, amely szövetségeseket keres és talál, s szerinte csak így lehet olyan helyzetet kialakítani, amely alkalmas lesz az autonómia megteremtésére is.
A Székelyföld jövőjéért ösztöndíjalap célja, hogy segítse a tehetséges székely fiatalok továbbtanulását és szülőföldön való boldogulását, ösztönözze a magyar nyelvű tehetséggondozást. Elhangzott: e célra külön számlát hoztak létre, és januárban írták alá a 20 ezer eurós adománylevelet. Az összeget Keresztes György Pál primor ajánlotta fel, a juttatás több éven át biztosítható az érintetteknek.
Keresztes György Pál primor, a 100. esztendejébe lépett felajánló arról beszélt: édesapja emlékét követi, és maradandót szeretett volna alkotni az ösztöndíjalap létrehozásával. Helyt kell állni és nem szabad feladni! – szólított fel.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke rámutatott arra: a világ magyarságának mintegy 10 százaléka tartja magát székelynek, illetve székely származásúnak. Hozzátette: az elmúlt 10 évben elérték, hogy a magyar közgondolkodásban, közéletben sikerült meghonosítani azt, a székelység él, létezik a szülőföldjén, élni akar az önrendelkezés jogával, amiért lépéseket is akar tenni. Úgy fogalmazott, a világtérképre felrajzolták a székelységet és ezt nem politikai pártként tették. Ez az erkölcsi tőke a székelységé, és csak egyetlen cél, az autonómia érdekében használható – mondta, majd kitért arra, hogy sikerült elérni: az autonómiatörekvés az egész magyarság nemzeti mozgalmává vált. A törekvés 21. századi, európai és modern, ugyanakkor nem ellentétes a román érdekekkel, és ha lassan is, de ennek felismerése a román közvéleményt is „kezdi áthatni" – tette hozzá. Polgári kezdeményezésükre kitérve azt mondta: ha lesz egy ilyen jogszabály, amely a Székelyföldnek kedvez, az Romániának és az egész uniónak kedvez.
metropol.hu / www.edupress.hu. Erdély.ma

Véget ért a zászlócirkusz? – Nem kell fizetnie az uzoni polgármesternek
A Kovászna Megyei Törvényszék elutasította a prefektúra azon keresetét, amelyben több tízezer lejes bírság kiszabását kérte Ráduly Istvánra, mert az uzoni polgármester úgymond „késedelemmel hajtott végre” egy jogerős ítéletet.
A több mint egy éve húzódó zászlócirkuszban a törvényszék eredetileg helyt adott a prefektúra keresetének, és úgy döntött, az uzoni községházáról le kell venni a székely lobogót. Ráduly István polgármester megfellebbezte a határozatot a Brassói Ítélőtáblán, amely azonban helybenhagyta a törvényszék döntését. A polgármester alávette magát a verdiktnek, levette a zászlót, ám csak azt követően, hogy kézhez kapta ez utóbbi határozat indoklását.
Dumitru Marinescu akkori prefektus ennek ellenére újabb pert indított Ráduly István ellen, amelyben kérte, bírságolják meg minden nap a késésért, a minimálbér húsz százalékának megfelelő összeggel. Ez, ha a késést a törvényszék döntésétől számítják, 76 ezer, ha az ítélőtábla határozatától, akkor „csak” 18 ezer lej lett volna.
A törvényszék honlapja szerint a bíróság végül elutasította a keresetet. Információink szerint az ügy ilyetén kimenetelét az is segítette, hogy a prefektúra hivatalos átiratban jelezte a törvényszéknek: megoldottnak tekinti az esetet.
Erdély András
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Rákóczi Szövetség: a magyarságtudat erősítése
A Rákóczi Szövetség 1989-ben alakult Budapesten, azzal a céllal, hogy a Kárpát-medencében élő külhoni magyarságot támogassa megmaradásáért folytatott küzdelmében, valamint azért, hogy II. Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelem szellemi örökségét ápolja és népszerűsítse.
A szövetség célkitűzései közt szerepel az elszakított területeken élő magyarság oktatásügyének és kultúrájának támogatása mellett, az összetartozás-tudat erősítése.
A jelenben közel 350 helyi szervezete működik a Kárpát-medencében, taglétszáma 19 ezer körül van. Erdélyben is működnek, sőt szűkebb térségünkben: Marosvásárhelyen, Marosszentgyörgyön és Szászrégenben is szervezetei. 2013-ban alakult meg az Erdélyi Rákóczi Szövetségek Egyesülete. Az szervezet elnökét, Csorba István Árpádot és ügyvezető elnökét, Benedek Zsolt történelemtanárokat a marosvásárhelyi, illetve a marosszentgyörgyi szervezetek megalakulásáról, tevékenységéről, jövőbeni terveiről kérdeztük.
Ha megnyitjuk a Rákóczi Szövetség honlapját, igen gazdag tevékenységgel rendelkező szervezet munkássága tárul elénk. Megtudjuk például, hogy a szövetség minden nyáron három anyanyelvi tábort szervez a Kárpát-medencei szórványhelyzetben élő gyermekek számára; a diákutaztatási programjai keretén belül évente több száz középiskola több ezer diákja utazhat egy másik elszakított országrészbe;
2001 óta hirdeti meg a Cultura Nostra történelmi versenyt a Kárpát-medencében élő magyar középiskolások számára; 14 éve minden júliusban sor kerül Sátoraljaújhelyen a Magyar Diákok és Tanárok Találkozójára; a Gloria Victis a szövetség legnagyobb rendezvénye, amely az 1956-os forradalmat elindító ifjúságnak állít emléket; a történelemtanár táborban 1998 óta gyűlnek össze a Kárpát-medence magyar oktatói, és a felsorolást folytathatnánk.
Heti néptáncoktatás és rendhagyó történelemóra
Benedek Zsolt, a Marosvásárhelyi Református Kollégium igazgatója, és a helyi Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, hogy városunkban a szövetség 1994-ben alakult meg. Alapítói az akkori MMDSZ (Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség) vezetői voltak: Ráduly Levente és Vass Levente, de az alapító tagok közt kell megemlítenünk Józsa István, Csegzi Sándor és Kirsch Attila nevét is.
„A marosvásárhelyi szervezet legfontosabb rendezvényei a heti néptáncoktatás és a havi Rendhagyó Történelemóra, amelyet együtt szervezünk a Regenerációval és a Kerecsensólyom Hagyományőrzőkkel. De minden nagy rendezvényén a szövetségnek részt vesz a marosvásárhelyi szövetség is.
Ilyenek például a Gloria Victis rendezvénysorozat, a szentendrei főiskolás diáktábor, a sátoraljaújhelyi középiskolás diáktábor, a gyöngyösi történelemtanár-képző, a diákutaztatási programok. Az erdélyi szervezetek között szoros együttműködés van, nagyon jók a kapcsolataink a csíkszeredaiakkal, kolozsváriakkal, nagyváradiakkal, marosszentgyörgyiekkel.
Van egy újdonság is, amiről szeretnék beszámolni: nemrég sikerült bejegyeztetni hivatalosan az Erdélyi Rákóczi Szövetségek Egyesületét, melynek célja az, hogy még jobban összefogja az erdélyi szervezeteket, hogy több közös programban lehessen részük.
Nem utolsó sorban pedig pénzszerzési lehetőség is a pályázatokon keresztül, ha hivatalosan is be van jegyezve egy szervezet” – tájékoztatta lapunkat Benedek Zsolt. Egységes nemzeti öntudat kialakítása
Arra a kérdésünkre pedig, hogy szerinte a szövetség tevékenysége közelebb viszi-e az igaz magyar történelmet a fiatalokhoz, a marosvásárhelyi kollégium történelemtanár-igazgatója a következőket nyilatkozta: „A programokban résztvevők természetesen közelebb kerülnek a nemzeti történelem megismeréséhez.Nagyon sok személy, aki mielőtt kapcsolatba került volna a szövetséggel, nem tudott a nemzeti ünnepek jelentőségéről, sőt olyan is volt, aki nem tudta mi az, hogy Felvidék, Délvidék vagy Kárpátalja. A Rákóczi Szövetség ilyen téren nagymértékben befolyásolta őket, és segített kialakítani bennük egy egészséges nemzeti öntudatot.”
A szövetség népszerűsége egyre nagyobb
Az Erdélyi Rákóczi Szövetségek Egyesületének elnöke Csorba István Árpád, aki a marosszentgyörgyi szervezet elnöke is, ügyvezető elnöke Benedek Zsolt, a tanácsadó testület tagjai pedig Kolozsvári Szilárd és Nagy F. Atilla. Az egyesület elnöke a szövetség népszerűségéről és a jövőbeni tervekről beszélt lapunknak.
„A magyarországi Rákóczi Szövetség kezdeményezésére alakult meg tavaly az Erdélyi Egyesület, azért, hogy a helyi szervezetek könnyebben be tudjanak kapcsolódni a tevékenységekbe. A szövetség népszerűsége egyre nagyobb, ezt bizonyítja az is például, hogy az utóbbi időben a táborokban túljelentkezés van. A Kárpát-medencei Történelemtanár Tábor résztvevőinek egyharmad részét az erdélyiek tették ki. Véleményem szerint Erdély szinten a legaktívabb tevékenységet a marosvásárhelyiek, a szászrégeniek és a marosszentgyörgyiek fejtik ki. A szentgyörgyi szövetség csak két éve alakult meg, de tagjai már a tavaly második díjat nyertek a Cultura Nostra történelmi versenyen.
Ami pedig a jövőbeni terveinket illeti, elmondhatom, hogy szeretnénk megvalósítani, hogy Erdély minden magyar középiskolájában jöjjön létre Rákóczi Szövetség. Tervünk olyan táborokat kiépíteni, mint a sátoraljaújhelyi, szeretnénk egy irodát nyitni, és segíteni a szórványban élőket, de tovább sorolhatnám céljainkat. Ugyanakkor pályázni fogunk, igyekszünk támogatásokat szerezni. A tavaly például a marosszentgyörgyi Rákóczi Szövetség egymillió forint értékben kapott magyar nyelvű könyveket, ezt a támogatást idén a szászrégeniek számára szeretnénk megszerezni" – mondta el lapunknak Csorba István Árpád.
Nemes Gyula
Központ. Erdély.ma

Brassai: Még messze állunk a normalitástól
A megyében az RMDSZ-en kívül más nem igazán vállalná fel a magyar ügyek szolgálatát
A múlt héten, az RMDSZ és a Demokrata- Liberális Párt közötti egyezség nyomán leváltották a liberális alpolgármestert, és helyébe a demokrata Claudiu Maiort választotta meg a városi tanács. Hogyan történt, megyei szinten egyeztettek-e, mert azt is beszélik, hogy az RMDSZ megyei elnökét nem avatták be az ügybe? – kérdeztük Brassai Zsombort, az RMDSZ megyei elnökét.
– Az első dolog, amit ezzel az üggyel kapcsolatosan tisztáznunk kell, az, hogy ez tulajdonképpen a román pártok mérkőzése volt, és ennek eredménye lett az alpolgármester-váltás. Úgy gondolom, hogy az RMDSZ-nek minden esetben elsősorban a magyar közösség érdekeit kell szem előtt tartania. Az elmúlt két esztendőben egyértelművé vált, hogy a liberális alpolgármester asszonnyal, egy eset kivételével, nem sikerült egyetlen olyan ügyben sem együttműködni, amely a magyar közösség érdekeit szolgálta volna. Sőt, több esetben, például a tanácsosok magyar nyelvhasználata kapcsán negatívan nyilvánult meg. Mivel nem sikerült vele zöld ágra vergődni az elmúlt két esztendőben, semmilyen kifogást nem emeltünk az alpolgármester asszony leváltásával kapcsolatosan.
– Miután szerdán menesztették a liberális alpolgármestert, csütörtöki sajtótájékoztatóján a megyei tanács elnöke bosszút esküdött, sőt már az első retorzióra is sor került: pénteken leváltotta Szász Jánost, a megyei kórház igazgatóját. Felmérték-e, mit nyernek és főleg mit veszítenek ezzel a lépéssel, mert az utóbbi időben úgy éreztük, mintha normalizálódott volna a helyzet a megyei önkormányzat vezetőségében...
– Ezzel a gesztussal visszaigazolta, hogy helyes volt az RMDSZ hozzáállása a kérdéshez. Súlyos döntéseket hozott a megyei tanács elnöke. Rendkívül veszélyesnek tartom azt, hogy a megyei kórházat, a megyei tanács alárendeltségébe tartozó egészségügyi intézményt politikai menedékhelyként fogja fel, és oda menekíti az egyébként sok esetben szakmailag is, de politikailag is kifogásolt liberális párttagokat.
Nekünk több megoldatlan ügyünk is van. Azt hiszem, minden marosvásárhelyi magyar ember szeretné például azt, hogy végre a Bolyai líceum és Református Kollégium épületét elkezdjük tatarozni, helyreállítani, mert mégiscsak a város egyik ékessége és talán egyik legfontosabb oktatási intézménye, fontos az, hogy az Unirea líceumban a katolikus egyház státusa által javasolt új önálló magyar oktatási intézmény létrejöjjön, hogy kétnyelvű utcanévtáblák igazítsák el a járókelőket a városban. Nem folytatom, rengeteg megoldatlan kérdésünk van, amelyekre, úgy gondolom, összpontosítanunk kell. Eljutottunk a mandátum feléig, meghúztuk a vonalat, és mérlegeltük, hogy mit sikerült elérni. Tulajdonképpen az említettekből semmit nem oldottunk meg, egyetlenegy kivétellel. Egy három éve húzódó ügyről van szó, a 2-es iskola átnevezése Bernády György általános iskolára.
Sajnos azt kell mondanom, hogy a megyei tanácsban sem tudunk olyan rendkívüli eredményeket felmutatni, amelyek túl sokat nyomnának a latban. Mert természetesnek tartottam, hogy a Kultúrpalota századik évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozatnak jelentős része magyar rendezvény legyen, mert ebben a megyében a lakosság majdnem 40%-a magyar, nem beszélve Marosvásárhelyről, ahol megközelítőleg 50%-a még mindig magyar nemzetiségű. Ezért teljesen természetesnek tartottam, hogy a százéves Kultúrpalota rendezvénysorozata alkalmával két nyelven kommunikálunk, és megfelelő arányban tervezzük a magyar rendezvényeket. Teljesen természetesnek tartom, hogy amikor 102-ből 38 önkormányzatban vezetjük RMDSZ-es polgármesterekkel a közigazgatást, akkor megfelelő arányban jussanak támogatások az illető önkormányzatoknak, úgyhogy én azt hiszem, hogy ezeket különösebb eredményekként nem lehet feltüntetni. Igazából az elmúlt 25 év marosvásárhelyi politizálásának az eredménye, hogy ez a normalitás hagyománnyá vált. És nagyon-nagyon veszélyesnek tartanám, ha a megyei önkormányzat elnöke most pusztán politikai ambícióból ezt a fajta rendet felborítaná, és a továbbiakban magyar intézményvezetőket, magyar önkormányzatokat fenyegetne azzal, hogy nem folyósít megfelelő támogatást a projektjeikhez, vagy a magyar rendezvényeket kompromittálná.
– Említette a magyar intézményvezetőket. Szóba került többek között Soós Zoltán és Barabás Attila esetleges leváltása is.
– Több név is felmerülhet, hiszen több, megyei tanácsi alárendeltségbe tartozó közintézményt vezet magyar ember. Ilyen a megyei múzeum, a Maros Művészegyüttes, az ipari park, a hegyimentő-szolgálat stb. Nyilván, ezekben az esetekben az elnök eljárhat a közintézmény-vezetőkkel szemben, de remélem, hogy nem teszi. Rossz előjelnek tartom azt, hogy a megyei kórháznál, ennél a fontos egészségügyi közintézménynél, helyzetbe hozta azt a két embert, akik úgymond a politikai harctéren kudarcot vallottak és egyfajta politikai menedéket biztosított számukra. Rendkívül veszélyesnek tartom ezt a hozzáállást.
– Apropó, Soós Zoltán, hogyan alakul a magyar prefektus kinevezésének az ügye?
– A magyar prefektussal kapcsolatosan bonyolódik a probléma. Köztudott, hisz a sajtóban is napvilágot látott a megyei PSD hozzáállása. Vasile Gliga megyei elnök nem egy alkalommal nyilvánosságra hozta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne magyar ember képviselje a kormányt Maros megyében. Nagyon erős üzenetnek tartom ezt is. Ez alapvetően egy dohos, megpenészedett politikusi attitűd, ami véleményem szerint 2014-ben nem jellemezhetné a modern politikust. Maros megyében ilyen durván nemzetiségi megkülönböztetést nem lehet megfogalmazni, ahogy egyébként sajnos a liberális elnök is teszi, jelezve ezzel azt, hogy sajnos, politikai vonatkozásban még messze állunk a normalitástól. Éppen ezért merül fel minden egyes demokrata retorikával szemben a gyanú, hogy azért itt még egyelőre az RMDSZ-en kívül más nem igazán vállalná fel a magyar ügyek szolgálatát vagy érdekképviseletét. Tény, hogy a megyei PSD hozzáállása akadályozza ezt a folyamatot, de az is igaz, hogy túljelentkezés sincs erre a tisztségre, hiszen az elvárások nagyok, a felelősség is óriási, és nyilván ez a kedvezőtlen hangulati kontextus nem segít rajtunk. Ennek dacára vannak jelöltjeink, Kelemen Hunorral tovább egyeztetünk ebben az ügyben, illetőleg azt várjuk, hogy a bukaresti politikai színtéren is megfelelő egyezségek segítsék, hogy tényleg betölthető legyen az a kialkudott tisztség, amelyet végül is 25 év után először lehetett Maros megyében kieszközölni.
– Mindent egybevetve: véleménye szerint ezzel az alkuval nyert-e vagy veszített a magyar közösség?
– Azt gondolom, hogy a magyar politikai vezetés ehhez a cseréhez való hozzájárulásával is azt jelezte, hogy lépésre kész. Mert egyébként azt kellene visszakérdeznem, hogy az elmúlt két évben milyen lépést sikerült megtennünk a liberálisokkal? Sajnos, nincs amivel dicsekednünk. Úgyhogy én azt gondolom, hogy mi ezzel lépéskészségünket igazoltuk, egyértelművé tettük, hogy számunkra egy dolog fontos: nem a politikai játék, hanem a magyar közösség érdeke.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Egyetemi „autonómia”
Mihnea Costoiu felsőoktatásért felelős megbízott miniszter tegnap Marosvásárhelyre utazott, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának létrehozásáról tárgyaljon. Costoiu úr számszerint a hatodik minisztériumi illetékes, aki ez ügyben egyeztet a MOGYE román többségű vezetőségével – úgy tűnik, nem nagyobb sikerrel, mint a korábbi öt tisztségviselő.
És ez, gondolom, addig így is lesz, amíg a marosvásárhelyi egyetem román vezetősége az egyetemi autonómiára hivatkozva – mert ugye ilyen esetekben az autonómia legitim fogalom! – továbbra is mereven ellenzi, hogy a magyar tagozat önálló főtanszékekbe szerveződjön. És persze addig, amíg a román kormánynak továbbra is az az érdeke, hogy szemet hunyjon, titokban összekacsintson az egyetem román vezetőségével.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Vitatott felmérés az erdélyi magyar egyetemisták jövőképéről
Nem felelnek meg a valóságnak a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által készített felmérés adatai, mely szerint az erdélyi magyar egyetemisták kétharmada külföldön képzeli el a jövőjét – jelentette ki a Krónikának Kiss Tamás szociológus.
Elhagyják a magyar fiatalok Erdélyt, eltűnőben a kolozsvári magyar értelmiség – ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel jelent meg több magyarországi portálon a hír, melyben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által készített felmérésre hivatkozva azt állítják, hogy az erdélyi egyetemisták kétharmada külföldön képzeli el jövőjét.
Kiss Tamás kolozsvári szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa és Soós Anna, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese a Krónikának egybehangzóan úgy nyilatkozott: a hivatkozott kutatás eredményei nem felelnek meg a valóságnak.
Az eredetileg az Eco.hu portálon megjelent felmérés adatait a Mandiner.hu és a Magyar Nemzet online változata is átvette. A budapesti szakkollégium által végzett friss kutatás többek között az állítja, hogy a Kolozsváron tanuló magyar egyetemisták mindössze 8 százaléka tervezi a jövőjét a kincses városban, 39 százalékuk Magyarországot, 28 százalékuk pedig a nyugat-európai országokat választaná új otthonként. Ezzel szemben az egyetemisták alig 22 százaléka boldogulna a Székelyföldön, 3 százalékuk pedig Bukarestben vállalna munkát.
„A fele sem igaz”
„Megalapozatlanok ezek az adatok. A kolozsvári egyetemisták esetében 50 fő kevés reprezentatív mintának, legalább 500–600 diákot meg kellett volna kérdezni, jóindulattal egy 300 fős minta esetén is el lehetne fogadni az eredményeiket. Az persze elképzelhető, hogy a megkérdezett ötven fiatal valóban így válaszolt nekik, azonban ebből nem lehet általános érvényű következtetést levonni” – nyilatkozta a Krónikának Kiss Tamás.
Hozzáfűzte, bár konkrétan a kolozsvári diákság preferenciáiról nincsenek adatok, azonban az országos ifjúsági kutatások azt mutatják, lényegesen kisebb a migrációs hajlandóság az erdélyi fiatalok körében, mint a budapesti szakkollégium által mért.
A szociológus szerint túlzás, hogy a fiatalok kétharmada emigrálna, és szerinte az sem stimmel, hogy a külföldön érvényesülni próbáló erdélyi magyar fiatalok ilyen nagy arányban választanák Magyarországot. „Ebben a tekintetben koránt sincs ekkora súlya Magyarországnak” – szögezte le lapunknak Kiss Tamás.
Soós Anna elmondta: a jelenlegi diákok szándékairól nem készült belső kutatás, azonban rendelkezésükre állnak a korábban végzett évfolyamok adatai. „Azt látjuk, hogy a kilencvenes évekhez képest a végzős diákok jóval többen maradnak itthon, nagyon sokan a szakmájukban helyezkednek el. Ezek az adatok egyszerűen nem felelnek meg a valóságnak.”
Mint mondta: a BBTE-nek egyébként van kapcsolata a szakkollégiummal, és ennek képviselői valóban találkoztak a közgazdasági karon tanuló diákokkal.
Kolozsváron indított képzést az MCC
Tombor András, az MCC alapítója az Eco.hu portálnak egyébként arról értekezett, hogy „a Kolozsváron tanuló magyar fiatalok elenyésző számban tervezik, hogy helyben maradnak az egyetem elvégzése után, miközben fontos cél volna, hogy a magyar ajkú elit – a románnal együtt – bekapcsolódjon a helyi gazdaság és közszféra vérkeringésébe”.
A szakkollégium alapítója megoldást is kínál az „elvándorlás egyre súlyosabbá váló problémájára”. Kifejtette: olyan képzésekre van szükség, amelyek azon túl, hogy megfelelnek a munkaerőpiac kihívásainak, kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a globális gondolkodásnak a helyi akadályok leküzdésében.
Amint a cikkből kiderült: a szakkollégium vezetőképző programot indított Kolozsváron. „A képzésben magyar és román diákok egyaránt részt vesznek, akik angol nyelvű kurzusokon ismerkedhetnek meg a vezetés elméletével, szakmai technikáival, illetve az Egyesült Államok, a kontinentális Európa, szűkebben pedig a közép- és kelet-európai régió üzletembereinek, gazdasági és közigazgatási vezetőinek gondolkodásmódjával” – írja az Eco.hu.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Kiss Sándor nagy bajban: bűnvádi eljárás indult ellene
Csúszópénz elfogadása, pénzmosás és hatalommal való visszaélés gyanújával indult bűnvádi eljárás Kiss Sándor, a Bihar megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke ellen – jelentette be csütörtökön a román korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Egymillió eurónyi megvesztegetés ügyében indult bűnvádi eljárás Kiss Sándor, a Bihar megyei önkormányzat alelnöke ellen, aki egyúttal az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke.
Mint az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) váradi ügyészeinek csütörtöki közleményéből kiderül, Kiss ellen a csúszópénz elfogadása mellett hivatali visszaélés és pénzmosás gyanújával indult bűnvádi eljárás.
A hivatalos közlés szerint az ügyben a gyanúsítottak között szerepel még Mudura Sándor, Bojtor Vilmos László, Gheorghe-Ioan Roatiș, Beneamin Rus, Miklóssy Ferenc, valamint Miklóssy Ferenc-László is.
Mint a bűnvádi eljárás megkezdésére vonatkozó rendeletből kiderül, Kiss, Bojtor és Rus kiterjedt pénzügyi konstrukciót dolgozott ki és működtetett: romániai (a Rus által vezetett váradi Selina és a Trameco Rt.) és egyesült államokbeli (a Bojtor által irányított Wasleys Worldwide LLC Washington) cégek közvetítésével 2005-2006-ban 600 ezer eurónyi pénzt mostak tisztára.
A DNA közlése szerint az történt, hogy bár a Selina közvetlenül tárgyalt bizonyos gépek és berendezések megvásárlásáról németországi és hollandiai beszállítókkal, a tranzakciót végül a Trameco ütötte nyélbe a Wasleys Worldwide LLC Washington nevű fedőcég közvetítésével, a tranzakciót pedig az eredeti megállapodáshoz képest magasabb áron bonyolították le.
Az így tisztára mosott 600 ezer eurónyi, jogosulatlanul szerzett hasznot pedig Rus a DNA rendelkezésére álló információk szerint nem tartotta meg, hanem a Bihar megyei közgyűlés akkori elnökének, Kiss Sándornak adta át, hogy az előnyben részesítse a Selinát egyes váradi területek értékesítése során. A korrupcióellenes ügyészek úgy számolnak, hogy két ilyen tranzakcióval a Bihar megyei önkormányzatnak mintegy 8,6 millió eurós kárt okoztak.
Korábban egy másik összetett pénzügyi kondtrukciót is tető alá hoztak a felek 2003-2004-ben, ebben már hármukon kívül Roatiș, Miklóssy Ferenc és Miklóssy László is érintett volt. Ennek keretében a Miklóssy Ferenc által irányított debreceni Keviép KFT a Bojtor által vezetett londoni Ariston Distribution Corporation LTD-nek 187 ezer euró értékben szállított gépeket és anyagokat, amelyeket azonban néhány nap múlva 500 ezer euróért visszavásárolt a nagyváradi East Bau Construct KFT révén, amelyet Miklóssy László vezetett.
Az így „kifehérített" 300 ezer eurót a gyanú szerint Miklóssy Ferenc, a Keviép többségi tulajdonosa Kissnek és Mudurának adta át, hogy gyakoroljanak befolyást a nagyváradi városháza által kijelölt tárgyalóbizottságra, hogy az önkormányzat a debreceni céggel kössön PPP-szerződést a város szeméttározójának kivitelezésére és üzemeltetésére.
Egy másik hasonló akciót is gyanít a DNA. Ebben Kiss, Mudura, Bojtor és Rus érintett. Az ügylet során a Trameco Rt. az Ariston Distribution Corporation LTD közvetítésével hozott be árut Romániába a Selina által korábban kialkudottnál mintegy 50 százalékkal magasabb áron 2003-2004-ben. Az így tisztára mosott 100 ezer euró a korrupcióellenes ügyészek gyanúja szerint szintén Kisshez és Mudurához vándorolt, hogy egyes közbeszerzési versenytárgyalások során a Selina kerüljön ki győztesként.
Az ügy felgöngyölítésében egyébként a DNA-t a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a nagyváradi rendőrség szervezettbűnözés-ellenes osztálya, valamint a magyarországi, németországi és hollandiai hatóságok segítették.
Kiss igazságot vár
„Lassan közel két évtizede vagyok a közéletben, már mindennek lefestettek ez idő alatt. Azokat az ügyeket, amelyeket most 9–10 év után előszednek, már vagy 3-szor, 4-szer vizsgálták. Sorban le is zárták. Most ötödször is nekifutnak” – fejtette ki a történtek kapcsán csütörtöki sajtónyilatkozatában Kiss Sándor. Mint fogalmazott, igazából nem ismeri az újabb vádakat, de ha megkérdezik, válaszol.
„Az, hogy egy ilyen időszakban, amikor az egész ország vizsgálat alatt van, az államelnököt, a miniszterelnököt és egy sor embert vizsgálnak, és engem ki akartak hagyni, ez már szinte sértésnek tűnt egy ilyen fontos választási évben. A viccet félretéve, abban reménykedem, mint bármilyen normális ember, hogy az ország Nyugatra és nem Keletre tart, és így az igazság valóban igazság lesz” – szögezte le a megyei közgyűlés alelnöke.
Ioan Mang, a Bihar megyei közgyűlés alelnöke az Agerpres hírügynökség megkeresésére úgy nyilatkozott, meglepődött a Kiss Sándor ellen felhozott gyanú hallatán, mivel – mint mondta – 2005–2006-ban az RMDSZ-es megyei közgyűléselnök tevékenységét több ízben is ellenőrizték. A Szociáldemokrata Párti (PSD) politikus szerint „valószínűleg ez azoknak az akciója, akik nem szeretik Kisst, vagy inkább rosszat akarnak neki”.
A Selina esthajnalcsillaga
A 2005-2006-os telekvásárlási visszaélések egyébként az Aradi úti, a helyiek által Kiss-féle tömbházakként emlegetett lakónegyedhez kapcsolódnak, ahol a Selina ma is építi a Luceafărul elnevezésű lakónegyedét.
Mint csütörtökön az Informația de Bihor portál is emlékeztetett, a helyi sajtó már 2006-ban gyanúsnak tartotta az ügyletet. Kiss Sándor, a megyei közgyűlés elnökeként még 2005-ben bejelentette ugyanis, hogy több ezer „szociális" lakást készülnek felépíteni, azaz olcsón, előnyös hitelkonstrukcióval juthattak volna ezrek lakrészhez a tervezett tömbházakban. A várólistára több ezren is feliratkoztak.
Azonban a történet hirtelen új fordulatot vett. A megyei tanács versenytárgyalást írt ki egy 1500 lakrészesre tervezett Aradi úti telekre, illetve egy 2500 lakrészesre meghirdetett Rulikowsky (Egyetem) úti telekre. Előbbi esetben a kiindulási ár 58,52 euró/négyzetméter, utóbbinál 47,88 euró/négyzetméter volt.
Az Informația de Bihor portál újságírója szerint a tenderen való részvétel kritériumait úgy határozták meg, hogy a Selina jól jöjjön ki belőle – meg is nyerték mindkét kiírást. Az Aradi úti telekhez négyzetméterenként 59,72 euróért, a másikért 48,12 euró/négyzetméterért jutottak hozzá.
A szociálisnak tervezett lakásokat pedig végül a Selina építette fel, a lakónegyed azonban inkább a luxus kategóriába tartozik, az árak pedig váradi viszonylatban csillagászatinak mondhatóak. Ennek oka a portál szerint az, hogy nem sikerült a szerződésben rögzített ütemben haladni az építkezéssel, s Rus úgy gondolta, hogy ha drágán kínálja a lakásokat, akkor azok nem találnak vevőre, így nem kell gyorsabb ütemben haladnia.
Együtt az Ady-központért
Amint arról több ízben is írtunk, Mudura Sándor és Kiss Sándor is alapítói annak a Mecénás Alapítványnak, amely a hírhedt nagyváradi Ady-központra úgy kapott több mint egymillió eurónak megfelelő, 320 millió forintos magyarországi támogatást, hogy a pénzre előzőleg 2001-ben sikerrel pályázott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál.
A Tőkés László püspöksége idején, 2002 májusában kötött megegyezés alapján Érmindszenten épült volna fel a költőről elnevezett vallási, kulturális és turisztikai központ, csakhogy a júniusi magyarországi kormányváltás után az ügyet átvevő Miniszterelnöki Hivatal a pénzt decemberben átirányította a Mecénás Alapítványnak, amellyel nem pályázat útján szerződött.
A politikai döntés tényét maga Szabó Vilmos államtitkár ismerte el 2003-ban a Krónikának. Noha a projektet 2006-ban lezárták, az Ady-központból máig csupán egy konferenciaterem valósult meg, a tervezett szálló soha nem készült el, a félkész létesítmény miatt pedig a telek azóta is építési területre emlékeztet.
A beruházás becsült értéke ma csupán 300 ezer euróra rúg, miközben a támogatás mai értéken is eléri az egymillió eurót. Bár a Mecénás nevében Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke korábban lapunknak azt mondta, a Magyar kormány felé maradéktalanul elszámoltak, az EMNT többszöri felszólítására sem mutatták be a nyilvánosságnak, hogy mire fordították a magyar adófizetők pénzét. A központot időközben ugyanakkor az alapítvány elcserélte a Léda-házra, az ingatlanok a városi önkormányzat tulajdonába kerültek.
Mudura és a Kulcsár-ügy
A Medgyessy Péter volt magyar miniszterelnök barátjaként ismert Mudura Sándor egyébként korábban a nagyváradi Lotus Plaza bevásárlóközpont megépítése kapcsán került a figyelem középpontjába, miután kiderült, hogy a beruházást részben a magyarországi brókerbotrány főszereplőjeként elhíresült Kulcsár Attila pénzéből valósították meg.
A Kulcsár-ügyben zajló tárgyalások keretében 2003-ban tanúként hallgatták ki Mudura Sándor nagyváradi nagyvállalkozót, mivel a másodrendű vádlott, Kerék Csaba egyik cége, a Britton Kft. 2,5 millió euróval, a teljes összeg felével szállt be a Sebes-Körös-parti város első plázájának, a Lotus Marketnek az alapításába.
A nagyváradi üzletember 2003-ban Budapesten tett tanúvallomásában az áll, hogy miután 2000-ben megvásárolta a Szőllős negyedbeli elhagyatott sörgyárat, nem kapott megfelelő hitelt arra, hogy felépítse a bevásárlóközpontot. 2001 második felében Kerék – akit Mudura távolról ismert – azt mondta neki: egy amerikai befektetőcsoport áll mögötte, amely valószínűleg beszállna az üzletbe, ráadásul hitelt is szerezne.
Kerék valóban szert tett a 11,8 millió dolláros bankkölcsönre, mégpedig a magyar Eximbanktól. Mudura Sándor azt vallja, a hitel igen előnytelen volt számára, és emiatt a teljes beruházás a tervezett 9 millió euró helyett 12 millióba került.
A vállalkozó akkoriban azt is elmondta a magyar nyomozó hatóságoknak tanúvallomásában, hogy Kulcsár Attila jó ötletekkel rukkolt elő az üzlethez, ezért választotta be a plázát működtető Lotus Rt. felügyelőbizottságába, de arról vallomása szerint nem volt tudomása, hogy a pénz kétes forrásokból származik, és Kulcsár sötét ügyleteket bonyolít.
Bálint Eszter. Krónika (Kolozsvár)

MOGYE-ügy – Kudarccal zárult a román miniszterrel folyatott tárgyalás, bojkottot hirdettek a magyar oktatók
Kudarccal végződött a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatói és a Mihnea Costoiu megbízott román felsőoktatási miniszter közötti tárgyalás az egyetem önálló magyar főtanszékeinek megalakulásáról – derült ki az érintett felek által tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Szabó Béla, a MOGYE magyar tagozatának vezetője bejelentette: a vezetőségi funkciót betöltő magyar oktatók lemondanak egyetemi adminisztratív tisztségekről, és a szenátus magyar tagjai bojkottálják a felsőoktatási intézmény legfőbb döntéshozó testületének üléseit.
Hangsúlyozta, hogy a magyar oktatók továbbra is bejárnak tanítani, az oktatást nem akarják akadályozni. A tagozatvezető kifejtette, hogy a román és a magyar oktatók között 2012-ben megkötött megállapodásnak szinte valamennyi pontja teljesült, de az utolsó, amely szerinte lényegi kérdés – hogy önálló magyar főtanszékek jöjjenek létre -, nem teljesült. Közölte, hogy a mai tárgyaláson sem közeledtek egymáshoz az álláspontok, és nem kaptak konkrét ígéretet arra vonatkozóan, hogy az egyetem szenátusa ismét napirendre tűzi a magyar főtanszékek megalapításának kérdését.
Az egyetem hetven százalékos román többségű szenátusa márciusban egy évvel elhalasztotta ennek a kérdésnek a megvitatását arra hivatkozva, hogy a magyar tagozat csak ideiglenes akkreditációt kapott a román felsőoktatási minőségellenőrző hatóságtól. A magyar főtanszékek létrehozását a 2012-es megállapodás a magyar tagozat akkreditálásához kötötte.
Mihnea Costoiu felsőoktatási miniszter csalódottságának adott hangot, és „mélységesen elhibázottnak” nevezte a magyar oktatók döntését. A párbeszéd folytatását szorgalmazta intézményes keretek között. Kifejtette, hogy a 2012-es megállapodásból „minden” pontot megoldottak, azóta folyamatosan támogatta a minisztérium a magyar tagozat kéréseit.
Leszögezte, hogy ezen a ponton az egyetem keretén belül kell megoldást találni, és amennyiben ez nem sikerül, és működési rendellenességek merülnek fel, akkor a minisztérium közbelép, és döntést hoz. A tárcavezető az MTI kérdésére sem akarta részletezni, hogy milyen jellegű intézkedésről lehet szó, és mikor kerülhet erre sor.
A miniszternek a magyar főtanszékek megalapítása elleni fő érve az volt, hogy a magyar tagozat nem rendelkezik elegendő tanerővel ahhoz, hogy teljesítse az akkreditációs feltételeket.
Leonard Azamfirei, az egyetem rektora az MTI kérdésére közölte, hogy Szilágyi Tibornak, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettesnek a lemondása miatt az ő feladatkörét egy másik rektorhelyettesrnek adja át. A magyar tanárok döntése megnehezíti az intézmény működését, de az nem válik működésképtelenné – tette hozzá.
A marosvásárhelyi egyetemen 2011-ben alakult ki a konfliktus a román és a magyar oktatók között annak hatására, hogy hatályba lépett az új román oktatási törvény, amely a multikulturális egyetemek esetében – így a MOGYE esetében is – előírja az önálló magyar főtanszékek megalakítását.
erdon.ro

Astărăstoae: az EU fizessen a kivándorolt román orvosokért!
Az agyelszívás uniós támogatásokkal való kompenzálását javasolta Vasile Astărăstoae, a román orvoskamara elnöke, aki szerint az egészségügyi ellátás igazságosabbá tétele kell hogy legyen a pénteken megkezdődött Európai Parlamenti (EP) választási kampány egyik kiemelt témája.
Az Európai Unió gazdagabb országaiban 21 ezer romániai orvos dolgozik, kétharmaduk az ország uniós csatlakozása óta vándorolt ki - mutatott rá Astărăstoae egy besztercei szakmai konferencián. Elmondása szerint Franciaországban 4300 román orvos dolgozik és ott ők teszik ki a külföldi orvosok 60 százalékát, Nagy Britanniában pedig a román orvosok a második helyen állnak a külföldi szakemberek számát illetően az indiai orvosok után.
"Mi 3,5 milliárd eurót költöttünk az elvándorolt orvosok képzésére anélkül, hogy egyetlen eurót is kaptunk volna azoktól az országoktól, amelyek így oldották meg az orvosszükségletüket. A politikusaink pedig most ugyanolyan szolgalelkűek Brüsszellel szemben, mint korábban voltak Moszkvával szemben: még csak nem is igényelnek ezért kártérítést" - mondta az orvoskamara elnöke. Kifejtette: senki sem várja el, hogy az orvoselvándorlás haszonélvezői kifizessék a tandíjat, de szerinte az Európai Uniónak kiemelten kellene támogatnia azoknak az országoknak az egészségügyi rendszerét, amelyek "szürkeállományt" exportálnak. "Amikor egy futballistát átigazolnak, a klubjának milliókat fizetnek, de ha egy orvost visznek el, a kórháza semmit sem kap" - példálózott Astărăstoae. A román orvoskamara vezetője szerint a következő években az agyelszívás erősödése várható, mert a lakosság elöregedésével a krónikus betegségek száma nemsokára meghaladja majd a heveny bántalmakét, és Nyugat-Európának mintegy 150 ezer orvosi állás vár majd betöltésre, miközben a fejlett államok orvosszükségletének alig 11 százalékát képesek fedezni az ottani egyetemek. maszol.ro

Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A nagy magyar körtánc
Járom körbe – jó, képtelenség – ezt a 45 éves Titus Corlățeanut, a mostani román külügyminisztert, aki nemrég elsiratta Martonyi János volt magyar kollégáját, és arra intette utódát, kösse föl a textíliát, mert nagy elődje volt Martonyiban, a nagy tárgyalóban… Ugyanekkor mintha mentegetőzne is, mintha valami jót cselekedett volna valaha az itthoni magyarok érdekében.
A szövege körbejárhatatlanul pocsolyaként is alaktalan, amorf, akár a megfogalmazója. Egyetlen jellegzetessége az a hitvallás, amely a romániai magyarság sok százezrének ellenében hangzik még ma is, még a sokat megélt Európában is fölháborítóan. „Románia, többi állampolgárához hasonlóan, szeretne jobb életet biztosítani a magyaroknak is, de tőlük lojalitást vár el”.
A lojalitás jóhiszeműséget, igazságot, becsületet, egy politikai rendszerbe való beilleszkedést, törvénytiszteletet jelent. Tehát Románia minden ellenünk szóló törvényének betartását, a hatalom elismerését. Na, és akkor mi van? Mert ha csak szeretnének jobb életet biztosítani, de hát nem teszik (!), akkor máris elismeri a román hatalmi rendetlenség, hogy ránk se bagóznak. És: jobb életről itt nem lehet hazudozni, csak kevésbé rosszról. Tehát beismeri a maguk korlátját Corlățeanu! Azt, hogy aki nem hűséges, az éhesen marad itt, itthon.
Ki és hogyan merészel egyáltalán jó, jobb életről beszélni Románia kormányközelében? Ha a magyarság lojális, törvénytisztelő és azt elfogadó a saját (volt) földjén, akkor el kell ismernie az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) banda jogosságát, ahogy nyíltan, prefektusi, rendőri jóváhagyással üvöltik Marosvásárhelyen, mindenütt, hogy a magyarok takarodjanak ki az országból. Ez az a jobboldal, amelyik kitiltja a Jobbik Magyarországért parlamenti pártot Erdélyből. És még nem feledjük a Nagy Románia Pártot, nem a félbolond Funar kolozsvári expolgármestert sem. Eközben Markó Bélát aggasztja a magyarországi Jobbik fölemelkedése…
Valóban, nehéz hűen s tisztelettel nézni föl erre, arra. Csak járunk körbe.
Czegő Zoltán. hirmondo.ro

Zala György Szabadságszobra 10 éve áll a Tűzoltó téren, Aradon
Április 25-én volt tíz éve, hogy az aradi Tűzoltó téren 1890 után másodszorra is leleplezhették Zala György monumentális alkotását, a Szabadság-szobrot, amely a 13 aradi vértanúnak állít emléket. Az évfordulót az Aradi Szabadság-szobor Egyesület és az RMDSZ szabású rendezvénnyel emlékezett. Az emlékezés része az a kisfilm is, amelyen Bognár Levente, Arad alpolgármestere, és Király András, az Egyesület elnöke, oktatási államtitkár eleveníti föl a szobor újraállításának történetét Varjasi Krisztián mikrofonja és kamerája előtt.
A rendezvénysorozat a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében kezdődött, ahol telt ház előtt mutatták be a „Gondozzák, őrizzék” című albumot, amelyet a Szabadság-szobor Egyesület készített a szobor újraállításának 10. évfordulójára.
Az eseményen jelen volt, és beszélt a szobor újraállításáról, ennek fontosságáról, és emlékcserepeket idézett fel többek között Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke, Király András, Bognár Levente, Cziszter Kálmán városi képviselő, Horváth Levente, az album szerkesztője, Kocsis Rudolf képzőművész, az újraállított szobor restaurátora, és a szobor újraállításának kivitelezését végző cég nyugalmazott műszaki igazgatója, Bálint György.
A Szabadság-szobor Egyesület hetvennél több díszokleveleket adott át azoknak, akik hozzájárultak a szobor újraállításához, és ápolják ennek hagyományait. Közöttük volt az Aradi Nap, az Aradi Hírek, a Nyugati Jelen, és több Arad megyei magyar civilszervezet is.
Az album bemutatását követően a Szabadság-szobornál beszédek hangzottak el, majd koszorúztak. Habár az idő kedvező volt, nem esett az eső, mégis csak mintegy 300 aradi jött ki a térre. A szónokok – Bognár Levente, Gheorghe Falcă, Kelemen Hunor, Király András – elsősorban a szabadság eszméjének fontosságát emelték ki, de felelevenítették a szobor kiszabadításának néhány mozzanatát is, és a mondatok között kivehető volt a közelgő EP-választáson való részvételre buzdítás is.
Zárásként, este az aradi színházban fergeteges sikerű, ingyenes operettesten vehettek részt az emlékezők, ahol a budapesti Tihanyi Színpad vendégszerepelt.
A műsor előtt tartott rövid, EP-választási kampányindító keretében mutatták be a Szabadság-szobor kiszabadításáról, újraállításáról készült alábbi filmetűdöt, amelyet – archív felvételekből – Varjasi Krisztián és Tapasztó Ernő készített „Miénk itt a tér” címmel.
Az első világháború után, Arad Romániához csatolásakor szinte azonnal felmerült a szobor lebontásának gondolata. 1923-ban a rongálások megakadályozása céljából bedeszkázták az emlékművet. 1925-ben a Ion I. C. Brătianu vezette kormány 1512/925 számú rendeletére eltávolították, utána különböző helyeken tárolták, legutoljára az aradi vár árkában őrizték.
Orbán Viktor magyar és Radu Vasile román miniszterelnök 1999. augusztusi, marosvásárhelyi megállapodása után 1999. október 6-án a Szabadság-szobrot a minorita rendház udvarára szállították. Itt kezdődött meg a restaurálás.
2004-ben Adrian Năstase kormánya, több országgyűlési képviselő tiltakozása ellenére, jóváhagyta, hogy a szobrot ismét felállítsák a román-magyar megbékélésnek szentelendő emlékparkban. Az volt a feltétel, hogy a téren legyen egy 1848-at jelképező román köztéri emlékmű is. A téren egy 9 m magas győzelmi kaput állítottak föl, és a Szabadság-szobor már épülő talapzatát vele szembe kellett fordítani. A fordítás – nem minden szándék nélkül – végül kevesebb, mint 45 fokos lett, így Hunnia alakja nem néz pontosan szembe a diadalívvel. A Tűzoltó tér a Megbékélés Parkja nevet kapta és a szobor leleplezése 2004. április 25-én történt. Ioan Bolborea bukaresti szobrász alkotása, a diadalív alatt román felkelők állnak. A téren egy szökőkút található, mellette három zászlórúddal, amelyeken a magyar, a román és az európai unió zászlaja leng folyamatosan. 2011. április 13-án felfedezték, hogy lelopták a szoborról a diadémot, a tőrt és egy kardot. A szobor helyreállítása megtörtént. Irházi János, Nagy István
http://www.aradinap.ro. Erdély.ma

Vissza, de nem a javakkal
Lassan másfél éve lesz, hogy Victor Ponta kormányfő a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok teljes restitúciója, illetve a volt tulajdonosok és örökösök kárpótlása mellett foglalt állást.
Tavaly januárban azt ígérte, hogy április elejéig rendezi a 24 éve megoldatlan gondokat – nem jószántából, hanem mert az Emberi Jogok Európai Bírósága megelégelte a román jogállam rá maradó szennyesét, és munkára szólította a bukaresti politikacsinálókat –, és alig hathetes késéssel, 2013. május közepére meg is született az új visszaszolgáltatási törvény, amely ugyan az elődeihez hasonló módon több sebből is vérzett, de mégsem ez a legnagyobb baj vele. Hanem az, hogy nem alkalmazzák azóta sem, és a már azelőtt is lassú, akadozó történelmi jóvátétel láthatóan megfeneklett. Egyetlen jelentős ingatlan visszaszolgáltatásáról sem tudunk a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását kimondó alapfokú bírósági ítélet, azaz 2012 nyara óta, pedig az arányok már akkor nagyon rosszak voltak: tízezernél alig több visszajuttatott épületre több tízezernyi megoldatlan kérés jutott, és legalább ugyanennyi visszaigénylési per zajlik szerte az országban, hiszen négyezer felé közelít azoknak a száma, akik a hazai bíróságokat végigjárván már külföldön keresik igazukat. Ott meg is találják, de a megítélt magas kárpótlások sem gondolkoztatják el a román kormányt, amelynek tagjai a magántulajdont csak sajátjukként tudják tisztelni. A másoké mindig gyanús, és ez nem is meglepő a kommunista utódpártként létrejött szociáldemokratáktól, amint hogy az sem, hogy alig fél évvel a legújabb restitúciós törvény elfogadása után, 2013 novemberében ellenkező irányba fordult a Dâmboviţa-parti szél, és már parlamenti vizsgálóbizottságot akartak létrehozni az eddigi visszaszolgáltatások felülvizsgálatára. Célzottan Erdélyre kihegyezve, mert némely román nemzetféltők szerint itt történt sok törvényszegés. Ez a kezdeményezés akkor elaludt – nevetséges is volt, hiszen a törvények betartatásáért felelős hatóságok létét kérdőjelezte meg –, újabban viszont megint mindennapos téma lett a törvénytelen birtokba helyezés. Ezúttal az államfő lányának területszerzése miatt kezdtek aggódni a kormányban, de a politikai számlarendezésen messze túlmutatnak Ponta árvízi látogatásán elejtett szavai: szerinte azért nincs, hova építkezniük az embereknek, mert sok területet visszaszolgáltattak. Sajnos, semmi kétség: eredeti demokráciánkban a kormányfői vélemény erősebb a törvénynél... Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Kőrösi Csoma-kultusz folytatódik
A Kőrösi Csoma Sándor Napok huszonötödik kiadását ünnepelte a napokban Kovászna. És elmondhatjuk: a világhírű Kelet-kutató születésnapja környékére rögzített ünnepkör immár intézménnyé nőtte ki magát.
Kovászna a manapság oly népszerű városnapoknak két változatával büszkélkedhet. A tavaszi Csoma Sándor emléke ápolásának jegyében hozza össze a testvérvárosokat, műkedvelő és hivatásos művészeket és nem utolsósorban a Kelet-kutatókat, miközben az őszi ünnepségsorozat inkább a lazítás, a jókedv, a vásári-sokadalmi hangulat jegyében zajlik. A városi képtár idei, Csoma emléke előtt tisztelgő gyűjteményének megnyitóján jutott eszembe, hogy a mai technika már lehetővé tenné a kiállítások anyagának befényképezését és közzétételét a világhálón „virtuális” képtár formájában. Így igazából közkinccsé válhatna az az évente csokorba komponált gyönyörűség, mely pár héten át megtekinthető, de azután lebontásra-feledésre ítéltetik. Ebben a kontextusban a szintén egynegyed évszázados hagyományra visszatekintő tudományos konferenciákra és az itt kötetekbe gyűjtött, immár kisebb könyvtárnyi információtömeg sorsára is érdemes odafigyelnünk, annál inkább, mert manapság a könyvek anyagai digitális előkészítésben lépnek be a nyomdákba. Az idei tudományos fórumon a Héphaisztosz Szálló konferenciatermében negyvenkét előadás hangzott el három nap alatt. Az előadók egymást hallgatták és egy tudós összejövetelen ez így is van rendjén. A konferencia idei címe: Kőrösi Csoma Sándor és az igazság keresése. Ezen belül kilenc témakörben hangzottak el előadások. Reménytelen próbálkozás lenne tehát a megszokott módon egy-egy maradandó gondolatot és szerzőjét idézve „tudósítani” az olvasót az eseményekről. Ehelyett elmondanám, hogy a kifejezetten Csoma életművét kutatók és az erre összpontosító dolgozatok száma idén kevesebb volt az eddig megszokottnál. Hangzott el előadás például a magyar Szent Koronáról, a madéfalvi siculicidiumról, emlegették Bolyai Jánost, szó esett XIX. századi magyar emlékekről, melyek a Hawaii-szigeteken találhatók stb. Vajon kimerült a Csoma-kutatás? Huszonöt év alatt sikerült mindent kiderítenünk? Vajon ezzel magyarázható a... „mellébeszélés”? Mellesleg már régóta megfigyelhető, hogy a Csoma emberi nagysága előtt tisztelgők – ha megtehetik – elindulnak a nyomdokain Indiába, és amit onnan hazahoznak: filmre vett vagy fényképekkel illusztrált turisztikai ízű beszámoló a tájról, emberekről, szokásaikról, esetenként a maroknyi székely anyaföldről, melyet a dardzsilingi síron elhintettek. Sokan összetévesztik tehát a nyelvész, filológus Csomát valaki geográfussal, aki Guiness-rekordot döntött gyaloglásban, aki eddig ismeretlen vidékre tévedt, ott valami újat vett észre, és leírta azt az emberiség okulására. De mielőtt a kollektív sértegetés vádja alá esnék, tisztázni szeretném: ha a Világ Tetejének is becézett Csomolungmát megmászni még a modern technikai adottságok közepette is keveseknek sikerül, Csoma Sándorunk tudományos életművéhez érdemben hozzászólni ugyanígy csakis nyelvészek, történészek, tehát a kevesek kompetenciája lehet. De eme „elitista” ízű megfogalmazásomat azonnal meg kell cáfolnom Einstein esetével, aki miután két A4-es formátumú papírlapon megfogalmazta Nobel-díjra érdemes észrevételeit, rövidesen mosolyogva-morgolódva konstatálta, sőt, be is vallotta nyilvánosság előtt, hogy amióta a matematikusok formulákba öntötték a relativitás elméletét, ő mint ötletgazda egyre kevesebbet ért belőle. Nos, ilyen szemszögből vizsgálva már egyenesen üdvösnek nevezhető az interdiszciplinaritás, amikor a kovásznai Csoma-fórumon a szakértők mellett megjelennek például matematikusok, közgazdászok, orvosok, szociológusok és egyéb értelmiségiek is. A konferencia szünetében Gazda József tanár úr arra kérte az idei dolgozatok szerzőit, hogy írásbeli beleegyezésüket adják munkáik megjelentetéséhez a Csoma-konferenciakötetben. A Csoma-kultusz tehát folytatódik Kovásznán...
Gyila Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Drakula mítosza
Egyre gyakrabban emlegetik a Brassó mellett emelkedő Törcs várát Drakula váraként. E magyar műemlék épület környékén, a vár közelében zsibvásári hangulatú, turisztikai jellegűnek mondott standokon árusítják, terjesztik, értékesítik a Drakula-kultuszt szolgáló giccshalmazt.
Teszik ezt úgy, hogy gondtalanul kisajátítják a Nagy Lajos királyunk által 1377-ben építtetett magyar királyi határőrvárat. Drakula váraként sulykolják a köztudatba, megtehetik, mert a várba bejutó turista hosszú évtizedekig nem találkozhatott annak valós történetével, csupán csúsztatott, ködösített információk birtokába juthatott. Erdély leggyönyörűbb, legépebben fennmaradt magyar királyi vára az 1500-as években Brassó szász város tulajdonába került, a vár őrségét továbbra is a barcasági magyarok alkották. Feladatuk a havaselvi román vajdák és a török katonai betörések megakadályozása volt. Békeidőben mint határőrök ellenőrizték a magyar és a román határon áthaladó kereskedelmet. Zavaró, hogy a turisták tömegei azzal a meggyőződéssel térnek haza: a Vlad Ţepeş román vajda építette Drakula-várban jártak.
Az utóbbi időben egyre ismertebb a Drakulának nevezett kegyetlen havaselvi vajda, III. Vlad (1448, 1456–1462, 1476) alakja, akit a történelem Karóbahúzó, azaz Ţepeş néven ismer. Hogy a magyar vazallus román vajdának semmi köze nem volt a várhoz, nem tudatosítják, a vár neveként a vérszomjas, vámpírrá magasztosult vajda ragadványnevét emlegetik és nem Lajos magyar királyét. A vár metamorfózisa Bram Stoker (1846–1912) ír regényírónak köszönhető, általa vált a magyar történelem és építészet e darabja román várrá és viseli a turistacsalogató Drakula-vár nevet.
Új film készül
A Háromszék április 15-i száma arról tudósít, hogy újabb Drakula-film készül, ezúttal bukaresti és budapesti együttműködéssel. Örömmel tapasztaljuk, hogy az Országos Filmközpont az elmúlt évben meghirdetett pályázatra küldött filmekből Felméri Cecília és Lakatos Róbert Romániában élő filmesek „animációs dokumentumfilmjét” tartja a legjobbnak. Ennek gyártója a bukaresti Hai-Hui Entertainment, amelynek koprodukciós partnere az Argo Audiovizuális Egyesület és a budapesti M&M Film vállalat lesz. Bizonyára igyekeznek bemutatni a valós történelmi hátteret is, tudva, hogy a Drakula mítosz alapján készült korábbi filmek, ismertetők többsége és a neten közreadott információk halmaza elhallgatja a vár magyar kötődéseit. A hozzánk eljutott hírek szerint az animációs dokumentumfilm rajzait a Kolozsváron élő Jánosi Andrea grafikus készíti. Azt is tudjuk, előtanulmányokat végeznek, így minden lehetőség adott, hogy jó film készüljön. Sajnos, láttunk korábban olyan Drakula-filmet is, amely a 15. század derekára vonatkoztatva Romániát emleget. Ne feledjük: ekkor még két kis hűbéres román vajdaság létezett! Ennek ellenére ez nem nagyon érdekelhette a filmrendezőket. Bizonyára nem törték fejüket azon, hogy Brassó és környéke Törcs várával együtt nem lehet egy nem létező ország része. Márpedig Törcs várát és egész Kelet-Magyarország területét az 1878-ban függetlenné vált Románia csak az 1920-as békediktátummal kebelezte be.
Mivel e film elkészítésében, gyártásában magyar emberek vesznek részt, reméljük, hogy az „animációs dokumentumfilm” készítői figyelnek arra is, hogy helyre tegyék a várral kapcsolatos történelmi hamisításokat. Elég, ha néhány mondatban és rajzban jelzik, mikor és kinek a parancsából épült, kik voltak a vár őrei stb.
Vigyázat a történelemtorzításra
Gondoljunk csak arra, hogy a kitalációra épített „nagy történelmi” filmek ma a román nemzettudatot torzítják. Elég, ha példaként említem Sergiu Nicolaescu (1930–2013) rendező Dákok (1967), Vitéz Mihály (1970) és más filmjeit. Nem lehet véletlen, hogy az alacsonyabb kultúrájú, szélsőségesen magyargyűlölő nacionalista bandák elhiszik a kitalált, elképzelt dákóromán kontinuitás meséjét, és minden év december elsején az őshonos székelyek által lakott városközpontokban ordítozzák, hogy az ősi román föld, a székelyek takarodjanak Ázsiába! Nemrég egy felelős román miniszter – az egyik nacionalista, magyarellenes beállítottságú tévécsatorna élő adásában – Mihály Vitézt úgy emlegette, mint a román állam és nemzet egyesítőjét, kinek nevét a marosvásárhelyi elit katonai egység büszkén viselheti. Igaz, a tankönyvek is hasonlóan propagandisztikus anyagot oktatnak. Nos, a székelyek által vitéznek nevezett vajda még legszebb álmában sem gondolt arra, hogy ő román nemzetállamot egyesít. Már csak azért sem, mert soha nem volt Erdély fejedelme. A vajda az erdélyi oklevelekben így címeztette magát: „Mü Mihály Havasalföldének vajdája, az császári és királyi szent Felségnek tanácsadója, Erdélyben helytartaja”. A vajda halála után a krónikások sora írt Mihályról, de 250 éven keresztül senki sem hallott a nemzetegyesítés szép teóriájáról. Nem is tudhattak róla, mert e magasztos gondolatot Nicolae Bălcescu (1819–1852), az 1848-as havaselvi forradalom ismert alakja csak 1850 táján találta ki palermói magányában, amikor megírta a Vitéz Mihály (1593–1601) vajdáról szóló könyvét.
Sárkányból ördög – a név kialakulása
A Drakula név megértéséhez ismerni kell néhány történelmi adatot. A kegyetlenségéről hírhedten híres Karóbahúzó Vlad apja – II. Vlad (1436–1442/1443–1447) havaselvi vajda – a magyar király Havaselve nevű tartományának vezetője volt. E minőségben, mint magyar főtisztviselő, zászlósúr, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy tagja lehetett a magyar Sárkányrendnek. A rendet 1408. december 12-én Luxemburgi Zsigmond (1368–1437) magyar király alapította. A rendbe 22 magyar főúr, illetve magyar hűbéres tartományi vezető lépett be, köztük II. Vlad havaselvi román vajda, Hervoja bosnyák vajda és Lazarevics István szerb despota. Sárkányrendi tagsága miatt II. Vlad vajdát hamarosan Vlad Dracul néven emlegetik. A dragon (sárkány) szó átvitt értelemben drac (ördög) jelentést nyert, és a vajda ragadványneve lett Dracul formában. Idővel elfelejtik, hogy II. Vlad a Sárkányrend kitüntetettjeként nyerte e megtisztelő nevet, mely a Karóbahúzó szadista hajalmú vajda neveként kelt életre és nyert új értelmet, megteremtve a lehetőséget a Dracula-mítosz kialakulására. Bram Stoker Vámbéry Ármin (1832–1913) professzortól 1890-ben értesült az őrült, kegyetlen havaselvi vajda rémtetteiről, és hatévi munkával, anélkül, hogy járt volna Havaselvén, illetve Erdélyben, megteremtette a világirodalom leghíresebb vámpírfiguráját. Könyve 1897-ben jelent meg, és óriási sikert aratott. Drakula hamarosan a filmsorozatok közismert figurája lesz. Stoker könyve magyarul először 1985-ben lát nyomdafestéket Drakula gróf válogatott rémtettei címmel. A teljes kötet anyaga 2006-ban jelent meg Drakula címmel. Bár Vlad Ţepeş vajdának nem volt köze a magyar királyi várhoz, Törcs várához, de a kialakult Drakula mítosza ma a turizmust, a filmkiadást és akarva-akaratlanul a történelemhamisítást szolgálja.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékalbum-bemutató és koszorúzás a Szabadság-szobor újraállításának a 10. évfordulója alkalmából
Gondozzák, őrizzék!
A címnek választott szavakkal kezdődött az aradi Szabadság-szobor története, melyek Salacz Gyula egykori polgármester szájából hangozottak el 1890-ben, amikor átadta a szobrot az aradiaknak.
Több mint 70 évnyi száműzetés után 15 éve szabadították ki az aradi várbörtönből Zala György szoborcsoportját, majd restaurálás után sikerült ismét felállítani: tíz éve immár, hogy újból köztérre került a 13 aradi vértanú emlékműve.
A mai napot eme jeles és emlékezetes évfordulónak szentelték, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete és a Szabadság-szobor Egyesület egész napos rendezvénysorozattal emlékezett a 2004. áprilisi eseményre.
A Csiky Gergely Főgimnázium zsúfolásig telt dísztermében 16 órakor mutatták be az alkalomra készült jubileumi emlékalbumot Kelemen Hunor RMDSZ-szövetségi elnök jelenlétében. Az országos szervezet elnökén kívül jelen voltak még: Király András, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, Bognár Levente alpolgármester, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke, Cziszter Kálmán városi tanácsos és még sokan mások, akik a tíz évvel ezelőtti esemény részesei voltak.
„Az aradiak, Arad megtette magáét, gondozták, őrizték a szobrot mindig úgy, ahogy lehetett, és úgy érezzük, hogy ezt az üzenetet kell továbbadnunk, a szobrot továbbra is gondozni, őrizni kell. Ez a sikertörténet nem egy emberé, ez a közösségünk sikertörténete” – hangzott el Király András beszédében, akinek felkérésére egyfajta spontán emlékalbum bemutatóra került sor. Felszólaltak és emlékeket elevenítettek fel Cziszter Kálmán, Bálint György, valamint Kocsis Rudolf is megosztotta gondolatait a teremben lévőkkel. Horváth Levente, a kiadvány egyik szerkesztője az album megalkotásához vezető vezérelvekről beszélt. Nagyon sokan vannak még, akik valamilyen formában hozzájárultak a szobor létrejöttéhez, ám időhiány miatt nem volt lehetőség mindenkinek felszólalni.
A jelenlegi emlékalbum a harmadik kiadvány, mely a Szabadság-szoborról szól, ezt megelőzték a Kiszabadítottuk! majd Az aradi Szabadság-szobor címet viselő kiadványok.
A Szabadság-szobor Egyesület kiadásában napvilágot látott album egy képes krónika, amely bemutatja, hogyan is valósult meg a magyarság számára oly fontos ereklye, a Szabadság-szobor.
Sokan állnak mögötte, ez valójában egy sikertörténet, ami csak közös erővel jöhetett létre, amint azt Bognár Levente kihangsúlyozta: „ezt csak összefogva, együtt tudtuk megvalósítani”.
Az emlékalbum bemutatóján jelen volt még Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke, Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője, valamint Erdei Dolóczki István az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője, valamint egyházi méltóságaink.
A Szabadság-szobor Egyesület nevében Király András elnök több mint 70 emléklapot osztott ki olyan magánszemélyeknek, intézményeknek, akiknek szerepük volt, hogy a Szabadság-szobor létrejöjjön, végleges helyére kerüljön.
17 órakor a főgimnázium díszterméből testületileg kivonult a tömeg a már benépesült Megbékélés Parkjába, ahol köszöntő beszédek sorai után elhelyezték a megemlékezés koszorúit.
Az eseményen Gheorghe Falcă aradi polgármester is tiszteletét tette, aki a szabadság fontosságáról beszélt az egybegyűlteknek.
„Ha a szabadság szimbólumai el vannak rejtve, a szabadság nem létezik, vagy korlátozva van. Városunknak volt egy szimbóluma, mely sokáig rejtve volt, éppen azért becsülnünk kell azokat, akik közreműködésének, munkájuknak köszönhetően ez a szimbólum most itt áll, és méltó jelképe városunknak” – zárta beszédét a polgármester.
„Ma ismét összehozott bennünket a Szabadság-szobor. Nyolc évtized álma valósult meg, amikor 10 évvel ezelőtt a 13 aradi vértanú oltárát sikerült újra köztérre állítani. Sikerült, mert hittünk benne, és hittek benne azok is, akikkel együtt dolgoztunk. (…) Mindvégig hittünk, még akkor is, amikor 2003 szeptemberében leállították a visszaállítás folyamatát. Azok az emberek most nincsenek szabadon, a szobor azonban itt áll szabadon velünk együtt, mert 2004-ben városunk bebizonyította, hogy európai szellemben gondolkodik. (…) Számunkra a szobor nem csak a szabadság, hanem az összetartozás szimbóluma is, mert csak összefogással tudtuk megvalósítani. Köszönet mindenkinek, aki ebből a munkából kivette a részét, kezdve a csákányozástól egészen a felavatásig. Zala György munkája gazdagítja városunkat, és hirdeti a szabadságot, a megértést és az együttműködést” – hangzott el Bognár Leventétől a Megbékélés Parkjában.
Kelemen Hunor néhány szóban visszaemlékezett a 10 évvel ezelőtt történtekre, az akkori aradi eseményekre, majd – akárcsak az előtte szólók – a szabadság fontosságáról beszélt.
„Ez a szobor 124 éves, ebből először 35 évet volt köztéren, 74 évet volt rabságban, míg kemény erőfeszítéssel sikerült kiszabadítani és öt évet a minoriták gondozásában volt, majd 10 éve ismét köztéren van. Ez a szobor a 124 évéből mindössze 45 évet töltött köztéren, szabadságban, és 74 évet rabságban. Ez is azt mutatja, hogy a rabság lehet hosszabb, mint a szabadság esztendői, el lehet zárni a szabadságot, meg lehet próbálni rabságban tartani, de amikor olyan eszméről van szó, amely összeköti az embereket, sorsközösséggé formálja, akkor előbb-utóbb győzedelmeskedni fog a szabadság eszméje. (…)
Azok a kezdeményezések, melyek a szabadság eszméjének a jelképét, ezt a szobrot támadják, nem győzedelmeskedhetnek még egyszer. Nem jöhet el az a pillanat, amikor ez a szoborcsoport ismét fogságba kerül, amikor a gyűlölet kerekedik fölül, és valakik megpróbálják eltüntetni, bezárni. Nem jöhet el az az idő, amikor bennünket megfosztanak a szabadságtól. (…) Hiszünk abban, hogy ez a szoborcsoport, és minden, ami a szabadságot jelképezi, nem kerül többé fogságba, nem engedhetjük” – zárta szavait Kelemen Hunor, és köszönetet mondott mindazoknak, akik hittek abban, hogy a szobor egyszer ismét a köztéren lesz.
„Tíz év elteltével Zala György remekműve mindennapjaink része lett, bizonyítékként, hogy a jól előkészített, bölcs döntések megteremtik annak a lehetőségét, hogy a többség és a kisebbség elfogadja és tisztelje egymás múltját, hagyományait. (…) A Szabadság-szobor sikertörténet – szoktuk mondani, sikertörténet lett, mert mindenki elvégezte a rá bízott feladatot, senki sem kételkedett abban, hogy a helyi vagy az országos RMDSZ vezetés nem fog keményen, következetesen kiállni az ügy mellett a cél érdekében. Így volt ez az elmúlt 25 évben, így volt 10 évvel ezelőtt is, és így van mind a mai napig. Amennyiben további sikertörténetek tanúi, szereplői szeretnénk lenni, akkor azt az egységet kell megőriznünk, amelyet közösségünk felmutatott, és lehetővé tette, hogy ez a szobor ismét köztérre kerüljön. Mivel az egység a feltétele annak, hogy közösségünknek ereje legyen, az RMDSZ meg tudja valósítani azt, amit közösségünk elvár. Ha ezeket teljesítjük, akkor maradunk őrzői múltunknak, gondozói jelenünknek és építői jövőnknek” – Király András beszéde zárta az ünnepi felszólalások sorát, melyet a koszorúzás követett.
A Megbékélés Parkjából az ünneplő tömeg a színházba vonult, ahol az ünnepi műsor előtt sor került az RMDSZ EP-kampányindítójára is.
Takáts D. Ágnes. Nyugati Jelen (Arad)

Többnyelvűség és kommunikáció Kelet-Közép-Európában
Többnyelvűség és kommunikáció Kelet-Közép-Európában címmel három napos nyelvészeti konferenciát tartanak a bölcsészkaron április 24. és 26. között. Ez az első alkalom az elmúlt 24 év alatt, hogy a rendezvényt nem magyarországi felsőoktatási intézményben, hanem a BBTE Bölcsészettudományi Karának Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékén szervezik – tudtuk meg dr. Fazakas Emese egyetemi docenstől, a bölcsészettudományi kar dékánhelyettesétől. Rajtuk kívül a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete (MANYE) és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság segítette a szervezést.
Fazakas Emese, a konferenciát szervező bizottság elnöke elmondta, a rendezvényt 1991-ben az alkalmazott nyelvészek egy csoportja hívta életre, az egyesületet pedig Szépe György professzor kezdeményezésére létesítették 1993-ban. Az évi rendszerességgel megszervezett konferencián az alkalmazott nyelvészettel foglalkozó pedagógusok, tanárok, doktoranduszok bemutathatják kutatási eredményeiket, újabb ötletekkel gazdagodhatnak, és a viták keretén belül összevethetik egymás véleményét egy adott témában.
Az idei kongresszus témáját elsősorban a magyarság lakta régiók többszínűsége, többnyelvűsége ihlette. Szabadság (Kolozsvár)

„...nemzetállam vagy többnemzetiségű állam?”
Számunkra különösen érdekes Lucian Boia könyvének (Miért más Románia?, 2013) az a fejezete, amelyben a trianoni döntés nyomán létrejött Nagy-Románia politikai viszonyait kommentálja. Két kérdésben tesz rendkívül fontos, a tartósan rögzült nacionalista sémával ellentétes észrevételeket. Az egyik az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnésére és Nagy-Románia létrejöttére vonatkozik, a másik pedig azzal kapcsolatos, mennyire volt egységes és nemzeti az új román állam.
A térség (nemzet)államainak kialakulása az első világháború után Ausztria–Magyarország katonai vereségének tulajdonítható – állapítja meg –, ez pedig máris eltér a szokványos magyarázattól:
„1918-ban létrehozták Nagy-Romániát. A ’nemzeti’ román értelmezések szerint ennek így kellett történnie. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg Petre P. Carp szavairól sem: ’Romániának oly sok szerencséje van, hogy nincs szüksége még politikusokra is.’ Az első világháború hozadékai nélkül nehéz lenne elképzelni, miként alakultak volna a nemzeti viszonyok Európának ebben a szegletében”.
HORVÁTH ANDOR. Szabadság (Kolozsvár)

Bíróság: törvényes a MOGYE szerkezetét leíró charta
A Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős ítéletben utasította el azt a keresetet, amelyben erdélyi magyar civil szervezetek és pártok a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szerkezetét leíró egyetemi chartát kifogásolták.
A táblabíróság elutasította a panaszosoknak azt az állítását, hogy az egyetemi charta áthágja a 2011-es oktatási törvény előírásait. Az április 23-án kimondott ítéletet hétfőn közleményben üdvözölte az egyetem vezetése. Amint a törvényszék honlapján közölt végzésből kitűnik, az ügyben ítélkező három bíró közül az egyik különvéleményt fogalmazott meg.
Az egyetem közleménye szerint – más, korábbi ítéletekhez hasonlóan – ez az ítélet is azt igazolja, hogy a charta alapján szerveződő magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés a törvényes keretek tiszteletben tartásával zajlik a MOGYÉ-n. Az egyetem vezetése szerint immár magyar tagozat vezetőinek a lemondását sem lehet törvényszegés elleni tiltakozásnak tekinteni. Az csupán „egyes sajátos kitételek nem teljes megvalósulása elleni" tiltakozás. Az egyetem vezetése arra kérte a tisztségeikből lemondott magyar vezetőket, hogy vizsgálják felül döntésüket, hiszen az elkövetkező időszakban a 2014/2015-ös tanévre, és a magyar tagozatra vonatkozó fontos döntéseket kell meghozni.
Az egyetemi chartát a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) támadta meg 2011-ben a bíróságon. A perbe valamennyi romániai magyar párt és politikai szervezet, valamint a MOGYE magyar diákszervezete is belépett a felperes oldalán.
„Ez az ítélet teljes mértékben semmibe veszi a tanügyi törvény vonatkozó rendelkezéseit" – mondta az MTI-nek Kincses Előd, a RMOGYKE ügyvédje. Kincses arra emlékeztetett, hogy 2011-ben Daniel Funeriu akkori oktatásügyi miniszter is megtagadta a charta jóváhagyását.
2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett az egyetemen kialakult helyzet rendezési kísérlete.
A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek. Erdély.ma

Nagy nyelvi menetelésünk
Nem kell keresgélnem, úton és útfélen belebotlom a magyar nyelvpusztításba és pusztulásba. Nem elegendő, hogy a gengszterváltással százezerszám hagyták el magyarok az országot, országokat, merthogy a magyarságnak egyetlen szülőföldje helyett több hazát is adott trianoni végzete – most a megtartó anyanyelv is beteg. És nem csak Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad utcáin, terein keresheted hiába a magyar neveket, már két Szentgyörgy is, Erdőszentgyörgy meg Sepsi is hasonló nyelvi deszkapriccsen hever, kiszolgáltatva a műveletleneknek, igényteleneknek. És a közigazgatás tehetetlenségének. Hadd térüljek a legfrissebb, kimondottan tanároknak, tanítóknak, óvónőknek szánt közleményre, amely egyik nap jelent meg a sajtóban, és mindössze 30 sorban 25 művi, elvadítóan idegen szó éktelenkedik. Égbekiáltásom előtt hadd másoljak ide néhányat! A kulcsszereplők – mármint a pedagógusok – új kompetenciái a projekt. Tehát eddig ők illetéktelenek, inkompetensek voltak? A projektet az Európai Szociális Alap finanszírozta a Humánerőforrás… operatív program… És: az oktatási folyamat menedzsmentjének...
És szó van kreditpontokról, modulokból álló képzésről, akkreditációkról, és mindezek záradékaként „további információk lelhetők a projektmenedzsernél.”
Na, de hol lelhető az a hatalom, az az intézmény, amely egyszerűen és szigorúan bünteti – jelen esetünkben az oktató- nevelő tanárt, tanítót az anyanyelv gyalázása, magyartalanítás és végső fokon nemzeti érzelem és értelem megsértése miatt?! És még mindig nem kiáltottam égbe, hiszen ez az átkozott szöveg maga is érthetetlen.
Bákó és Kovászna megye közös közleménye – Bákó elégedett lehet ezzel a nyelvvel, Bukarest is. Nincs itt magyarkodás, kérem. Szíveskedjenek jegyezgetni az éktelen és érthetetlen szavakat százszámra lapokban, hivatalos magyar (?!) iratokban. Magyar részről 1161 pedagógus részesült konferenciában. Meg sem merem kérdezni, vajon ilyen arányú volt-e a magyar nyelv a Mikó gyűléstermében – ha egyáltalán magyarul történt a tanácskozás.
Ez is beletartozik a nagy menetelésbe, nyelvveszejtésbe.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó. Erdély.ma

A meghurcolt plébánosokra emlékeztek
Búzásbesenyőben és Marosvásárhelyen szervezett ünnepséget vasárnap a Jakab Antal Keresztény Kör, két neves római katolikus plébános: Jakab Antal és Pálfi Géza emlékének tiszteletére.
A Kerelőszentpálhoz tartozó településen Jakab Antal egykori gyulafehérvári megyéspüspök szobrát koszorúzták meg, valamint emlékszobát szenteltek fel. Az ünnepségen többek között elhangzott, hogy Jakab Antal gyulafehérvári teológiai tanárt, vicerektort koholt vádak alapján 1951. augusztus 24-én tartóztatta le és hurcolta el a kommunista államhatalom, és éppen ötven évvel ezelőtt szabadult. Hosszas lábadozás után lett a búzásbesenyőiek szeretett, plébániaalapító papja, s a helyi, erős római katolikus közösség azóta is szeretettel emlékezik és emlékeztet rá. Marosvásárhelyen a Keresztelő Szent János plébánián az esti mise keretében emlékeztek a mártír sorsú lelkipásztorra, Pálfi Gézára, aki 1968-1971 között szolgált itt segédlelkészként. A zsúfolásig megtelt templomban Vencser László mesélt a Szekuritáté által évekig megfigyelt, zaklatott, s egy karácsonyi szentmisén mondott mondat - Eljön-e egyszer az az idő, amikor nem munkával kell ünnepelnünk Krisztus születésnapját? - miatt megvert plébánosról, egyetemi tanárról. Oláh Dénes főesperes szeretettel emlékezett egykori tanárára, és elmondta, a JAKK felkérésére örömmel vállalta, hogy helyet adnak a Pálfi Géza emléktáblának. A szentmise után az ünneplő gyülekezet a plébánia udvarára vonult, ahol felszentelték az emléktáblát.
Simon Virág. Székelyhon.ro

EME-orvoskongresszus Marosvásárhelyen
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya április 24–26-án Marosvásárhelyen tartotta 24. tudományos ülésszakát.
„Az elmúlt négy év alatt úgy éreztem, hogy ez az orvoskongresszus eseményszámba megy az erdélyi magyar orvostudomány életében. Minden erdélyi kolléga számon tartja, és éves programját is úgy alakítja, hogy részt vehessen az ülésen” – mutatott rá a kongresszus jelentőségére Egyed-Zsigmond Imre, az EME leköszönő szakosztályi elnöke.
A kongresszus csütörtökön délután kezdődött továbbképző előadásokkal, majd a Nemzeti Színházban tartott ünnepélyes megnyitó keretében átadták a Lencsés György–Ars Medica díjat. Idén a 85 esztendős Péter Mihály nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Akadémia külső tagja részesült az elismerésben.
„Nem számítottam arra, hogy még eszébe jutok a fiataloknak, ezért számomra nagy meglepetést jelentett ez a díj. Örvendek az elismerésnek, és úgy tekintek rá, mint munkásságom megkoronázására és záróakkordjára, bár hozzá kell tennem: öt éve hangoztatom, hogy éppen a legutolsó dolgozatom írom” – nyilatkozta a Székelyhonnak az orvosprofesszor. A péntek délelőtt plenáris ülésekkel folytatódott, ezt követően szekcióülések zajlottak, ahol sor került a különböző szakterületek tudományos beszámolóira.
Az orvoskongresszuson könyvbemutatók is zajlottak, Egyed-Zsigmond Imre a Kun Imre Zoltán–Szántó Zsuzsanna szerzőpáros Neuroendocrinologia című hiánypótló szakkönyvét mutatta be, hangsúlyozva a tényt, hogy a könyvet tömör, de érthető nyelvezete miatt nemcsak endokrinológusoknak, hanem többek között idegsebészeknek, gyerekgyógyászoknak is hasznos lehet. Veress Albert pszichiáter két könyvét Ábrám Zoltán mutatta be. A 65 éves elmegyógyász Életszilánkok című könyve önéletrajzi regény. A felcsíki öngyilkosságokon túl című munka áttekintően foglalja össze az öngyilkosság kultúrtörténetét, de a könyvben kiemelt helyet kap a szerzők saját kutatásának ismertetése is, amely négy felcsíki község, Szentdomokos, Karcfalva, Dánfalva, Madaras öngyilkossági mutatóit vizsgálja.
A záróünnepélyen Sipos Emese, a szervező bizottág elnöke megköszönte a szervezésben résztvevő kollégái segítségét, majd a szakosztály új elnöke, Szabó Béla vette át a szót, és beszédében sikeresnek értékelte az idei orvoskongresszust. „A rendezvénynek 520 résztvevője volt, ebből 27 külföldi regisztráló. Hozzávetőlegesen lebontva 300 orvos, 150 fogorvos és 70 gyógyszerész vett részt a konferencián. A színvonalas plenáris előadások mellett, 13 szekcióban összesen 122 dolgozatot mutattak be” – számolt be az idei konferencia statisztikáiról az orvosprofesszor.
A záróülésen díjazták az orvosi és gyógyszerészeti szekciók legjobb előadásait. Előbbinek kitüntetettje Szász Iringó Andrea volt, a gyógyszerészeti szekcióban felajánlott pénzösszeget három részre osztották Rédai Emőke, Török Tamás illetve a Bucur Pálma–Fülöp Ibolya–Croitoru Mircea szerzőtrió között. A záróülés utolsó mondata így hangzott: viszontlátásra jövőre, Kolozsváron!
A kongresszus utolsó programpontjaként az orvosok ellátogattak a Gernyeszegi Teleki-kastélyhoz.
Vass Gyopár. Székelyhon.ro

Csak azért nem lehet, mert magyar
Június 5-re halasztották az SZNT elnökének az államfő, a szenátus volt elnöke, a miniszterelnök és a miniszterelnök-helyettes ellen indított diszkriminációs perét. Az SZNT azt kérte a fellebbviteli bíróságtól, hogy az ügyben kérje ki a luxemburgi bíróság véleményét.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs ősszel emelt panaszt Traian Băsescu államfő, Crin Antonescu volt szenátusi elnök, Victor Ponta kormányfő és Liviu Dragnea kormányfő-helyettes ellen, mivel kizártnak nevezték egy magyar többségű régió létrehozását Romániában. A panaszt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) megalapozatlannak minősítette, a döntés ellen pedig a bukaresti táblabíróságnál fellebbezett az SZNT elnöke. Az első tárgyalás pénteken lett volna, de június 5-re halasztották.
„Kértük a bukaresti fellebbviteli bíróságot, hogy kérjen előzetes döntést a luxemburgi bíróságtól, mivel erre joga és lehetősége van, ugyanis mi a 2000. évi 137-es kormányrendeletre hivatkoztunk, amely a 2000. évi 43-as uniós direktívát ültette át a román törvénykezésbe. Reméljük, továbbítják a kérdéseinket Luxemburgba, hiszen nincs mitől tartaniuk” – fogalmazott április 28-ai marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs. Az esetleges luxemburgi előzetes döntés amolyan vélemény, nem kötelező érvényű. Az SZNT kérdése egyébként az, hogy mentesíti-e a közméltóságot a szólásszabadsághoz való alapvető jog a diszkriminatív kijelentésektől, az ODT indoklása ugyanis az volt, hogy a „magyarságra” való hivatkozás egy régió létrehozásának elutasításához belefér a véleménynyilvánítás szabadságába.
Gáspár Botond. Székelyhon.ro

Valami elkezdődött
Ha feltesszük a kérdést, hogy kell-e székelyföldi autonómia, kétféle választ kapunk: a magyarok igennel, a románok nemmel felelnek. Pedig az emberek zöme nincs tisztában azzal, mit is jelentene valójában Székelyföld területi autonómiája, a románok még kevésbé! Nem szeretünk általánosítani, de a többségi nemzet tagjainak elsöprő többsége hallani sem akar a témáról.
Feladat lenne ezért a lakosság tájékoztatása, felvilágosítása – mind a magyaroké, mind a románoké, de főleg utóbbiaké, mert nélkülük nem mehetünk semmire. Ha ők nem akarják, aligha lehet Székelyföldnek autonómiája, azt ugyanis Bukarestben kell kiharcolni. De ahhoz meg kell értetni a román partnerekkel, miről is van szó, miért lenne jó az nekünk, s főleg nekik. Ez irányban valami mintha elkezdődött volna a Kovászna Megyei Tanács minapi ülésén is. Igaz, a téma nem éppen ez volt, csak erre terelődött. A román tanácstagok előbb értetlenségüknek adtak hangot, s mondták is, számukra senki nem magyarázta el, miről van szó. A tanácselnök igazat adott nekik ebben, s ígérte, változtatni fognak ezen, megkeresik az alkalmakat, amikor foglalkozhatnak a témával. Ha nem is sikerült most megértetni – nem is lehetett, hisz ennyi idő alatt és ilyen felállásban képtelenség elintézni az ügyet –, valami elkezdődött. És még pozitív hozadéka is volt, arról lévén szó, hogy a közgyűlés tagjai véleményezték a megyeházának egy olyan, a luxemburgi Európai Bíróságon zajló perbe való beavatkozási kérelmét, melyet a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért benyújtott polgári kezdeményezés elutasítása kapcsán indított a Székely Nemzeti Tanács elnöke az Európai Bizottság ellen. Ezzel párhuzamosan az önrendelkezésről is szólt a vita. Ilyen körülmények között pozitív jel lehet, hogy nem volt ellenszavazat. Néhányan diszkréten eltűntek a voksolás előtt, ketten maradtak, ők meg a véleménynyilvánításkor tartózkodtak, nem ellenkeztek.
A kezdet tehát jó, és folytatni kell, főként zártabb, oldottabb körben, hogy a román politikusok őszintébben megnyilatkozhassanak úgy, hogy nem lebeg felettük a párt ellenőrzése. A cél, hogy megértsék, mi az autonómia. Mert amíg nem értik, zsigerből tiltakoznak ellene. Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kelemen Hunor nyilatkozott a magyar sajtó képviselőinek
Eredményeink megvédéséért naponta meg kell harcolnunk
Kelemen Hunor RMDSZ szövetségi elnökkel, miniszterelnök-helyettessel, kulturális miniszterrel az érdekvédelmi szövetség Arad megyei székházában megtartott sajtóértekezlet után sikerült a magyar sajtó képviselőinek úgymond, magunk között elbeszélgetni.
A szabadságot, a Szabadság-szobrot is meg kell védeni
Újságírói kérdésre, hogy az RMDSZ országos szervezetének mit jelentett a 10 évvel ezelőtti esemény, vagyis a Szabadság-szobrot újra köztéren felállítani, Kelemen Hunor elmondta:
„1990 után azonnal felmerült a Szabadság-szobor várfogságból történő kiszabadításának a kérdése. Hihetetlenül nagy erőfeszítésekbe került eljutni az 1999-ben bekövetkezett fejleményig, vagyis a várból kihozni, ami után további 5 évnek kellett eltelnie, amíg sikerült az emlékművet restaurálni, illetve köztéren újraállítani. Mindez azt bizonyítja, hogy az aradi, az erdélyi embereknek a türelme, a kitartása mennyire erős volt a szabadság eszméjének a győzedelmeskedéséig. Ugyanakkor dicséretes a közéleti embereknek, a politikusoknak a kitartása is, akik a kiszabadítás, illetve az újra felállítás harcát felvállalták. Ebben igen fontos volt a kitartó partnerkeresés, mert megfelelő partnerek nélkül nem lehetett volna e régi álmot megvalósítani. Mert köztudott, hogy az 1925-ben történt leszerelés előtt a szobrot már bedeszkázták, eltakarták, eldugták a világ elől. 79 évvel a leszerelés után azonban mégis sikerült köztéren felállítani, ami azt jelenti, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet eltitkolni. Köztük a szabadság eszméjét nem lehet eldugni, eltiporni. Azt is hozzá kell tenni: azáltal, hogy az RMDSZ 1997-ben szerepet vállalt a kormányban, a Radu Vasile által vezetett kormányt sikerült meggyőzni, az emlékműnek a várból történő kihozatalát jóváhagyatni. Ugyanakkor sikerült a magyar kormányt is meggyőzni, utóbbi egyébként nem volt nehéz, mert minden magyar kormány támogatta az elképzelést. Az akkori Orbán-kormány, benne Dávid Ibolyával, a másik oldalon a Radu Vasile-kormányban Valeriu Stoica kulturális miniszterrel, akivel megegyeztünk a kihozatalról. Később a Megyesy Péter és Adrian Năstase kormányfők, a mi határozott közbenjárásunkra, kemény és hosszadalmas viták eredményeként megegyeztek. Meg tudtunk állapodni a szobor kihozatalának a részleteiben. Elmondhatjuk, hogy a 21. században az észérvek győzedelmeskedtek. Győzedelmeskedett ugyanakkor az álláspont is: bár a múlt a két népet gyakran szembeállította, de a jelen és a jövő közös céljai megkívánják, hogy a múltat tisztelve, annak az értékeit szem előtt tartva, együtt tervezzük a jövőt. Az elmúlt évtized bennünket arról győzött meg, azt bizonyította: igenis, lehet építeni, de makacsul kitartónak kell lenni, partnereket kell keresni. Arra a kérdésre viszont, hogy biztonságban van-e ma a Szabadság-szobor, elmondhatjuk-e nyugodt lelkiismerettel, hogy immár nem történhet baj, azt mondhatom: ezt nem tudjuk kijelenteni, ezért nekünk minden nap meg kell harcolnunk, mert jelképtelennek tűnő csoport jelenleg az egyik szélső-jobboldali román szervezet, amelyik népszavazást akar szervezni, folyamatosan kéri a szobornak a köztérről való eltüntetését. Tehát ilyen kezdeményezések vannak, amelyekkel állandóan meg kell küzdenünk, akárcsak minden egyes elért eredménynek a megtartásáért és újabb eredményekért. Mert a szabadságot, de a Szabadság-szobrot is meg kell védeni, amit meg tudnunk és meg fogunk védeni. Tíz évvel a Szabadság-szobor, e lenyűgözően szép emlékmű visszaállítása után is ez a nap, az alkalom üzenete.”
Az EP-választások az erdélyi magyarság jövőjéről szólnak
Újabb, az EP-választásokon való RMDSZ szereplésre vonatkozó kérdésre a szövetségi elnök kifejtette: „1989 után az erdélyi magyarság olyan utat választott, amely egyértelműen arról szól, hogy az európai közösségben, az Észak-atlanti Szövetségen belül, a nyugati, demokratikus, civilizáció intézményes keretei között képzeljük el a jövőnket. E döntést a magyar történelemben először Szent István király hozta meg, de utána számos esetben hasonló döntés született, mert ez volt, és most is ez a helyes út. Az Európai Unió nem csodafegyver, nem olyan gyógyszer, ami minden betegségre jó, de még mindig a legjobb gyógyszer arra a betegségre vagy lehetséges betegségekre, amelyek fenyegethetnek egy közösséget, fenyegethetik az erdélyi magyarságot. Meg vagyok győződve, hogy az Európai Unió a következő időszakban át fog alakulni, akárcsak az 1950-es végétől az Európai Unió kialakulásáig hihetetlenül nagy változások ment át e politikai, gazdasági konstrukció. A jelenlegi politikai, társadalmi viszonyokat tekintve, biztos, hogy 2014 után néhány éven belül újra jelentős átalakulásokon megy végben az Európai Unió. Nekünk viszont ott kell lennünk, amikor ezek az átalakulások történnek, hogy a gazdasági, szociális, környezetvédelmi és minden egyéb ügyek mellett, az őshonos nemzeti közösségek kérdését is napirendre lehessen tűzni, ez is kerüljön be az Unió kompetenciái közé, ne legyen egy-egy országnak a kizárólagos hatásköre. Ezt a kérdést viszont, rajtunk kívül más nem képviseli, másoknak más dolguk van. Nem azért, mert esetleg az ellenségeink, mert azok is vannak bőven, hanem azért, mert mások más-más mandátummal, más prioritásokkal jutnak be az Európai Parlamentbe. Nekünk ott kell lennünk, partnereket kell keresnünk, hogy a változások megtörténtével hallathassuk a szavunkat. Ez a választás elsősorban rólunk szól, nem az Európai Unióról. A választás az erdélyi magyaroknak a jelenéről és a jövőjéről szól, ezért fontos, hogy ott legyünk. Ha az EP-ben szorosabb lesz az integráció, a mi életünket még inkább befolyásolják, ezért ott kell lennünk, ahol e döntések születnek. Ezért fontos, hogy május 25-én minél nagyobb számban menjük el, hiszen ez tulajdonképpen népszámlálás is. Annyian vagyunk, ahányan szavazunk, azoknak a véleménye számít, akik elmennek szavazni.”
Félúton nem szoktuk feladni a harcot
A MOGYE-ügyre, vagyis az Egyetem magyar vezetőinek a testületileg történő lemondásával kapcsolatos kérdésre Kelemen Hunor leszögezte: „Félúton nem szoktuk feladni a harcot, de lehet, még félúton sem vagyunk. Mert történtek ugyan lépések 2012 végétől mostanáig, de még rengeteg olyan lépést kell megtennünk, amelyek az akkreditálásig elvezetnek. Az Európai Unióban ugyanis az akkreditáláshoz a kritériumokat teljesíteni kell. A Minisztérium államtitkárával a kérdésről az utóbbi időszakban számtalanszor beszéltünk. Ők az egyezség szerint, jóindulatúan álltak a kérdéshez, és újra fogjuk beszélni a legújabb események után. Akik viszont egyszerűen nem akarnak kitörni e nacionalista körből, azok az Egyetem román vezetői, akiket meg kell győznünk, de a minisztériumnak és a kormánynak is újabb eszközöket kell találniuk a meggyőzésükre. Mert a törvény alkalmazásáról beszélünk, miközben a következő dolog történik: meghirdették az állásokat, amelyekre kevés ember jelentkezett. Ismét meg fogják hirdetni az állásokat, de ahhoz, hogy akkreditálni lehessen egy egyetemet, oktatókra is szükség van. Az oktatókat meg kell keresni, fel kell venni. Tehát az őszi akkreditálásig vagy az akkreditálási felmérésig még néhány lépést meg kell tenni. A magyar oktatók által választott út nem tudom, mennyire átgondolt, engem erről nem tájékoztattak, nem tudom, ez-e a jó taktika. Az elmúlt 25 évben is azt kellett megtapasztalnunk, hogy csodák nincsenek, minden eredményért meg kell küzdenünk, félúton a harcot nem szoktuk feladni. Ha a testületileg történő lemondás nyomásgyakorlásként hat, akkor szerintem rendben van, mivel azonban nem beszéltünk róla az érintett személyekkel, azt hiszem, hogy mindenkinek tudatában kell lennie: ha elindultunk ezen az úton, akkor végig kell mennünk, és végig is fogunk menni rajta. Mert van, amikor elbotlunk vagy elgáncsolnak, orra esünk, de minket arról ismernek, hogy minden pozícióból felállunk, és tovább megyünk. Itt is tovább fogunk menni, egy percig sem merülhet fel a kérdés, hogy a törvény alkalmazása elakadhat vagy az holtvágányra terelhető.”
Céljainkból semmit nem adtunk fel
Újabb újságírói kérdésre, ami az Erdélyi Magyar Néppárt azon vádjára vonatkozott, miszerint az RMDSZ kormányzati szerepvállalása miatt háttérbe szorul az autonómia kérdése, a szövetségi elnök pontosított: „Mint mindarról, amit az EMNP mond, erről is más a véleményem, mert ők nagyjából úgy vannak, mint Móricka az üstben. Nekik mindenről ugyanaz jut eszükbe: mivel eredményeket nem tudtak felmutatni, az erdélyi magyar közösség részéről nem kaptak támogatást, nyilatkozatokban élik ki magukat. Nyugdíjas korhoz néhányan úgy közelednek, hogy az elmúlt 25 esztendőben még semmit nem tudtak felmutatni, csak nyilatkozni tudtak. Ehhez nekik további jó munkát, jó egészséget kívánok. Ami az RMDSZ-t illeti, céljainkból semmit nem adtunk fel, az autonómia ügyét sem”.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Gyűlöletmentesen
Olvasom egy csütörtök délutáni RMDSZ-közleményben, hogy a szövetség csatlakozik a diszkriminációmentes kampányt célzó kezdeményezéshez, a főtitkár már alá is írta az erre vonatkozó dokumentumot.
Teljes mértékben egyetértek mind a Nyílt Társadalomért Alapítvány felhívásával, mind a hazai magyarság legnagyobb szervezetének csatlakozásával. Statisztikai kimutatások, felmérések e tekintetben nem állnak rendelkezésemre, de esküdni mernék, hogy a hazai polgárok nagy többsége olyan kampányt szeretne az egy hónap múlva esedékes európai parlamenti és a későbbi államelnök-választásra – még ha ezt nem is tudná szavakban megfogalmazni –, amely mentes a gyűlöletre való uszítástól, az erőszakos retorikától, a nemi-, etnikai- és vallási stb. hátrányos megkülönböztetéstől.
Mea maxima culpa, ha tévednék. Bár alig hiszem, hogy ezúttal melléfogtam volna.
A hatpontos felhívás lényegét az első paragrafus foglalja össze: a választási diskurzusokban, a kampányanyagokban ne alkalmazzanak olyan üzeneteket, nyilatkozatokat, képanyagot, amelyek faj, bőrszín, nemzetiség, vallási meggyőződés, életkor, szexuális irányultság vagy bármely más kritérium alapján megbélyegeznék a jelölteket.
Dicséretes, nemde?
Az erőszakmentesség, a törvényekben és pártszabályzatokban lefektetett elvek betartásának követelménye azonban többnyire a kicsik és gyengék jelszava, követelése. A „nagyok és erősek” maguk csinálják a törvényt – ha van elég erejük hozzá. Az erőszak, tudjuk a történelemből, sokszor vezetett eredményre, bár néha alkalmazóik belebuktak – de hát ez benne van a játékban.
A (hazai és külföldi) civilszervezetek e tekintetben általában megbízhatóak, a polgárok többnyire jó ügyek érdekében állnak össze. A jóhiszemű átlagpolgárnak mindig és mindenütt érdeke, hogy a társadalom, amelyben él, békés légkörben, a nép, a köz, az átlagpolgár javára működjön. Voltak azonban, s tartok tőle, vannak is más elvek alapján működő pártok. Amelyeknek, például, a legfőbb „érvük” (egyéb konstruktív elképzelésük nemigen lévén a társadalom kétségkívül szükséges jobbítására) a „magyar veszély” volt Romániára. Igaz, eddig nem értek el tartós sikert.
Ma délelőttig az 1990-ben alapított, mai formájában 1997 óta létező Nyílt Társadalomért Alapítvány honlapján mintegy negyedszáz civilszervezet csatlakozását számoltam össze. Közöttük, egyelőre egyetlen „nagy, jelentős” politikai párt sem szerepel.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

Csodavárás
Zavaró kettősség kap erőre az RMDSZ kommunikációjában: egyik pillanatban még életbevágóan fontos, hogy kormányon, illetve az Európai Parlamentben legyünk, ugyanakkor egyre többször halljuk, hogy sokra úgyse visszük.
A Szociáldemokrata Párttal kötött koalíció szükségességét hangoztató politikusaink ismét elővették a régi lemezt: ott kell lennünk, nem dönthetnek nélkülünk, mert ha nem szólhatunk bele, csakis roszszul sülhet el. „Amióta nem vagyunk kormányon, őrültebbnél őrültebb tervezetek jelennek meg, amelyek visszafordítanák, amit eddig elértünk” – magyarázta Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki szerint az erdélyi magyarok biztonságérzete erősebb, ha az RMDSZ kormányon van.
Szűk két hónap elteltével a visszafoglalt pozíciókból érkező nyilatkozatok már „árnyaltabb” képet adnak: hihetetlen erőfeszítés betartatni az ígéreteket, nincsenek illúzióink, ne várjunk csodát. Ugyanez most a helyzet az EP-kampányban is: számtalanszor hallottuk, hogy az elmondhatatlanul fontos választások a jelenünkről és a jövőnkről szólnak, de most már azt is hozzáteszik, ez sem csodafegyver.
Nem azzal van a baj, hogy mindez nem igaz. Ott a probléma, hogy az efféle kortesbeszédek csupán egyetlen célt szolgálnak: semmit ne lehessen számon kérni képviselőinken. Mert előre leszögezett, határidős célok nélkül konkrét elvárások sincsenek, mindent el lehet maszatolni, aztán ha valami jó is kibukik, azt hosszasan lehet fényezni. A legfőbb üzenet: szavazzatok, hogy ott legyünk. Aztán hogy ott mit csinálunk? Hát annyit, amennyit lehet, majd csak lesz valahogy.
A háromlábú székét – az önkormányzati, a parlamenti és a brüsszeli képviseletet – foggal-körömmel őrző RMDSZ elnöke a hétvégén kijelentette: annyian vagyunk, ahányan szavazunk, annak a szava számít, aki elmegy szavazni.
Talán ha az a több százezer, sokszorosan kiábrándult erdélyi magyar, akikről érdekképviseletünk következetesen nem akar tudomást venni, most kirúgná a szék egyik lábát, lenne akkora a pofára esés, hogy rohamosan fogyatkozó közösségünket a célok, az elvárások, a határidők, a jövőkép újratervezésére késztesse. Vagy ne várjunk csodát?
Páva Adorján. Krónika (Kolozsvár)

Feltérképeznék a Szekuritáté vagyonát
Huszonöt évvel a romániai rendszerváltás után fény derülhet a kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáté által forgatott, majd nyomtalanul eltűnt pénzek útvonalára. Nicolae Ceauşescu hírszerző szolgálata mesés vagyonra tett szert a külkereskedelmi forgalom „megvámolásából” és a nemzeti kisebbségek kiárusításából.
Átadta nemrég a román külügyi hírszerző szolgálat (SIE) a bukaresti átvilágító bizottságnak (CNSAS) a Szekuritáté külkereskedelmi társasága, az ICE Dunărea tevékenységét taglaló vaskos dossziét. A rendszerváltás után titkosított, közel háromszáz kötetnyi iratcsomó pontos leírást tartalmaz a kommunista titkosszolgálat által éveken keresztül végrehajtott valutaügyletekről. Hozzáférhetővé vált a Szekuritáté irattárát vizsgáló intézmény szakértői számára Nicolae Ceauşescu 1982. október 15-ei keltezésű rendelete is, amely létrehozta a hírszerzés számára jövedelemforrást biztosító fedőcéget.
Az ICE Dunărea teljes ellenőrzést gyakorolt az import-export tevékenységet folytató román állami vállalatok fölött: árukivitel esetén a társaságok a forgalom 1,4, míg behozatal során 1,2 százalékát voltak kötelesek jutalékként a cég számláira átutalni. De a külkereskedelmi társaság nemcsak az áruforgalomból származó bevételt fölözte le.
Pénzügyi szempontból ugyancsak az ICE Dunărea felelt a diktatúra idején áruba bocsátott nemzeti kisebbségek eladásából befolyt vételár kezeléséért is, amelyről pontos leltárt tartalmaz a most kutathatóvá vált iratcsomó. A bukaresti kommunista rezsim becslések szerint több mint egymilliárd német márkát hajtott be a Német Szövetségi Köztársaságtól (NSZK) annak fejében, hogy engedélyezze az erdélyi szászok és bánsági svábok emigrálását.
A feltárt dokumentumokból kiderül, hogy a Szekuritáté egyszerű árucikkeknek tekintette az embereket: valamennyi kivándorlóért külön alkut folytatott a bonni kormány illetékeseivel, akiktől a szász értelmiségiekért követelte a legmagasabb, akár a tízezer német márkát is meghaladó összeget.
Az eddigi adatok szerint a Ceauşescu-diktatúra idején mintegy félmillió romániai szászt és zsidót árusítottak ki az NSZK-nak és Izraelnek, a befolyt vételár pedig az ICE Dunărea kezelésébe került. Ugyanakkor Bukarest román nemzetiségű polgárokon is túladott. Dinu Zamfirescu történészt, a román emigráció egyik legismertebb alakját 1974-ben Franciaországban élő sógora hatezer dollárért vásárolta meg a Szekuritáté egyik közvetítőjétől, és így jutott francia útlevélhez.
„Később áttanulmányoztam a kiárusításomról szóló, import Dinu fedőnévvel ellátott dossziémat. Kíváncsi vagyok, mi lett a sorsa annak a pénznek, amit a román állam tulajdonképpen ellopott a családomtól, és amelyet normális körülmények között vissza kellene kapnom” – nyilatkozta a Digi24 hírtelevíziónak az 1989-es forradalom után hazatelepedett, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet tudományos vezetője.
Laura Stancu, a bukaresti átvilágító bizottság archívumának igazgatója szerint 1989-ben az ICE Dunărea Romániában és külföldön – elsősorban Svájcban – nyitott bankszámláin négymilliárd dollár kamatozott, a pénz további sorsáról azóta semmit nem tudni. Az intézmény a frissen kapott dokumentumok alapján próbálja kinyomozni az összegek útját, továbbá nekilátott a valutaügyletekkel megbízott szekus tisztek dekonspirálásának.
Kérdéses azonban, hogy lesz-e politikai akarat a Szekuritáté vagyonának feltérképezésére, Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ugyanis nemrég megpróbálta megvétózni a dosszié titkosításának feloldását. A kommunista múlt feltárásában 2004 óta oroszlánrészt vállalt Traian Băsescu jobbközép államfő szerint azért, mert minden kétséget kizáróan kiderülne, hogy a pénzek egy részét Ponta jelenlegi koalíciós partnere nyúlta le.
Dan Voiculescu konzervatív politikus, dúsgazdag médiamágnás – a Szekuritáté Felix fedőnevű ügynöke – a nyolcvanas években a Ciprusban bejegyzett Crescent társaság bukaresti képviselőjeként közvetített az ICE Dunărea és külföldi partnerei között.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Könyvespolc – Látlelet egy ország üzemzavaráról
„A jelen a múlt műve. Románia a maga sajátos módján jött létre: ezért olyan, amilyen. Történelmét futtában átlapozva jellegzetes vonások hosszú sorát azonosíthatjuk, melyek többé-kevésbé távol állnak az európai „átlagléttől”, és amelyek maguk is ellentmondásos összefüggésekbe foglaltatnak. E (túlságosan is sok) sajátosság láncolatából jött létre a mai Románia. Egy ország, amely makacsul kitart másmilyensége mellett. Ez természetesen olykor sikert is jelent, nem pusztán beteljesületlenséget és üzemzavart. Csakhogy az a gond, hogy ami egy társadalomban nem működik, előbb-utóbb a szerkezet működő részét is elrontja.” Ezzel a gondolatsorral kezdi Lucian Boia Miért más Románia? (Koinónia, Kolozsvár, 2013) című esszékönyvének zárszavát.
Igen, az epilógust – és bátran vállalom ezt a látszólagos „fordítottságot”, nemcsak azért, mert a kötet fülszövegére is ez került, hanem mert a könyv szellemisége mindenféle hagyományosnak mondhatóval történő szakítást könnyen elbír.
Lucian Boia témamegközelítése ugyanis a legkevésbé hagyományosan román, abban az értelemben, amit az elsősorban sugárzott média napról napra nagyobb szelete sulykol(na) belénk a folytonosan emlegett primitív általánosítással, miszerint román minden és mindenki, aki/ami az ország határain belül „terem”.
Úgy látja – és ami ennél sokkal-sokkal dicséretesebb –, úgy is láttatja a mindennapjainkat kitöltő valóságot, ahogy azt általában mi, itt élő, ma már egyre többször bűnbaknak, idegen kenyérpusztítóknak, legjobb esetben szükséges rossznak elkönyvelt „kisebbségek” látjuk a minket körülvevő világot.
Nem csodálom, hogy megállapításai heves ellenérzést váltottak ki a művileg felturbózott, a piros-sárga-kéket fetisizáló, az országocska szeretgetését mindennapra megkövetelő megélhetési patrióták körében. Ki látná szívesen az egyre dagadó, a majdnem semmit egyre többször majdnem abszolút mindennek hazudó mítoszainak szilánkokra hullását a tiszta logika és tárgyilagosság egyszerű érveinek súlya alatt?!
A román történetírási kurzussal gyakorta szembeforduló történész a történelem áttekintésével kezdi érvelését, természetesen nem hazudva ki tudja mekkora nagy Romániát a középkori és újkori kis vazallus tartományok helyébe, de megmondja az igazat a 90 után egekig magasztalt világháborúk közötti, de különösöen a II. Károly irányította kurzusról is:
„Az 1938 februárja és 1940 szeptembere közötti királyi diktatúra meglepően könnyen bekövetkezett, ugyanolyan váratlanul és könnyedén fel is bomlott, mintha soha nem is létezett volna. A politikusok többsége, a megfelelő kivételektől – főképp Iuliu Maniutól és néhány, a régi gárdához tartozó vezetőtől – eltekintve, liberálisok, nemzeti-parasztpártiak és mások rendkívül fesztelenül tértek át az új egypártrendszerre (Nemzeti Újjászületés Frontja). Még a polgári öltözéküket is levetették, hogy kevélyen a Front egyenruháját öltsék magukra.
Mi lehet nevetségesebb, mint amikor Nicolae Iorga egy ilyen maskarában tündököl, ő, aki egész életében akár túlzottan is előtérbe helyezte személyiségét és méltóságát? Ekkor derült ki, milyen könnyen be lehet Romániában vezetni egy diktatúrát, jóval könnyebben, mint tisztességes és felelős demokráciát gyakorolni. Nagyon látványos volt az intellektuális elit átállása is. Leginkább az írók (a reprezentatív szerzők többsége) dicsőítik szüntelen a királyt és annak a »nemzeti újjászületést« szolgáló rezsimjét. Senki sem kötelezte őket erre. Vajon »ősi« reflex lett volna?”
Az említett időszak párhuzamait az azt megelőző és egészen a máig nyúló politikai-közéleti megnyilvánulásokkal a szerző természetesen nem rejti véka alá, nem bízza az olvasó intuíciójára, hanem szakszerűen okadatolja. Beszél Alexandu Ioan Cuza államcsínyt közelítő reformintézkedéseiről csakúgy, mint az utóbbi két évtized mondhatni követhetetlen átmászkálásairól egyik pártból a másikba, illetve arról, mennyire jellemző manapság is az ideológiai beazonosíthatatlanság, a baloldalon elalvás, jobboldalon ébredés, a különböző hazamentő pártlogók mögé bújó opportunizmus, hatalomközelbe kúszás.
Erre a fejlettebb államokhoz képest valóban nyilvánvaló „másságra” Lucian Boia szintén egyszerű magyarázatot talál: a külvárosi bunkóság, a mahala stílusjegyeit, más szóval az általános és a politikai műveltség nagyfokú hiányát. „Itt egy megkerülhetetlen, és sajnos megoldhatatlan kérdéssel szembesülünk. Bármilyen lentről is indulna egy ember, saját érdemeinek köszönhetően a legmagasabb csúcsra is feljuthat.
Ám egy társadalmi kategóriának nincs esélye hirtelen átváltozni. Főleg így, hogy nem állt előtte a valódi elit példaképe, és a »kulturalizálódási« folyamat a zárt kommunista rendszerben zajlott, a maga óhatatlan torzulásaival és hiányosságaival. Idővel természetesen új nemzedékek jelentek meg, de ennek a szociokulturális bukfencnek ma is meglátszanak a nyomai. Röviden szólva, a román elit egy nagy keverék. Bárki láthatja, hogyan néz ki az ország politikai osztálya, ha az élő közvetítéseket követi a tévében. Sok politikus a legjobb jóindulattal sem nevezhető pallérozottnak, ami pedig az intellektuális szintet illeti...”
A szerzőnek ez a megállapítása semmiféle magyarázatra, különösen magyarázkodásra nem szorul. A magam részéről esetleg még azt tenném hozzá, hogy a politikai pályával mostanában kacérkodni kezdő ifjak számára valami úton-módon kötelezővé tenném ennek a könyvnek az olvasását és akár szűzbeszédként való ismertetését is. Végezetül külön szeretném méltatni Rostás-Péter István fordítását: telitalálatnak tartom, ahogy sikerült a magyar olvasóhoz közel hoznia a miénktől inkább különböző, mint hasonló esszé-pamflet szövegalkotást, anélkül, hogy torzult vagy elidegenedett volna az eredeti írás nagyszerű gondolati-stiláris ívelése.
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)

A zárkában kitáruló világ – Beszélgetés Bodor Ádámmal
„A terjedelmes, terjengős, aprólékos leírásokhoz teljesen más, kényelmesebb, pedánsabb írói alkat kell. Nem is lennék képes hosszú lére eresztett történeteket írni, mert elveszíteném az érdeklődésemet az írás tárgya iránt” – beszélgetés Bodor Ádám íróval szabadságról, képzeletbeli terekről.
– A kolozsvári Református Kollégium diákjaként 1952-ben letartóztatták államellenes szervezkedésért. A családban nem az első hasonló „vétség”, édesapja 1955-ben, ön egy évvel korábban szabadult. Hogyan érintette mindez zsenge, 17 éves korban?
– A legérzékenyebb koromban kerültem a rács mögé, amikor rádöbbentem, hol élek, és az elkövetkező évtizedekben mire számíthatok. Ennyi. Paradox módon a zárka magányában kitárult előttem a világ, és a saját életem távlatai. Utólag hálás vagyok a sorsnak, hogy így történt. Nem adnám semmiért azt a két évet, amit a világtól elzárva töltöttem.
– Sőt nem egyszer jelezte, hogy valamelyest utólag is hiányzott a börtön. Mi kelt ilyesfajta hiányérzetet egy fiatalemberben?
– Az élmény, amely amennyire megrázó, ugyanannyira fölemelő. Egész idő alatt úgy éreztem odabent, hogy itt valami rendkívül fontos dolog történik velem, és hogy az életem során ennek sok hasznát fogom venni. Első novelláskötetemen, A tanún Hemingway hatását vélték felfedezni a kritikusok. Kétségtelen, rövid írásai rendkívül tanulságosak, ellentétben a giccs határát súroló regényeivel. Technikailag nagyon sokat tanultam tőle, és tulajdonképpen bátorítást kaptam. A prózának olyan területét nyitotta meg, ahová előtte kevesen merészkedtek be. Az oroszoktól is tanultam, azt hiszem, de a legtöbbet – bár talán illetlenség ilyet mondani – saját tapasztalataimból tanultam.
– Az igazi áttörést a Sinistra körzet megjelenése jelentette. Az írás műfaji behatároltsága mai napig vitatéma az irodalomtörténészek között, Márton László szerint például „az egész könyv egyetlen lebegés novella és regény között.” Ön szerint?
– Tekintettel arra, hogy azonos helyszínen, azonos szereplőkkel zajlik a cselekmény, természetesen regény. A töredezettsége és tagoltsága novellaciklust is sugallhat. Számomra regény mégis. Vitathatatlanul az, mert van kezdete és vége. A viták az olvasó és a kritikus szabadságát tükrözik. A megírás alatt én az író szabadságával éltem, az olvasó meg tekintse annak, aminek akarja: utópiának, negatív utópiának. Ezzel én nem foglalkoztam, az utópia szó például eszembe sem jutott a könyv megírása alatt.
– Engem Az utolsó szénégetők tárcakötete ragadott meg leginkább, annak is a címadó története, amelyben Kopf, a szénégetők vezetője pakol – a távcsövét, a Barcsay-féle Művészeti anatómiát –, és hazatér a családjához. Írásainak általánosan nyomasztó világában csöppnyi oázis ez...
– Nézze, én történeteket írok, ha rövideket, akkor is. És nem törekszem, hogy a végén feloldozzam a történetek komor felét, vagy lezárulatlanul hagyjam. A történet sugallja mindig a befejezést – ez művészi elképzelés kérdése. Ilyenkor a saját elvárásaimnak teszek eleget, úgy zárom le, ahogy én a legszívesebben olvasnám a történetet.
– Korábban úgy fogalmazott, hogy a novella nemesebb műfaj a regénynél, az utóbbi évtizedekben mégsem ír rövidprózát. Ha meg ír, miért álltak azok össze regénnyé – három alkalommal is?
– Annak idején kifejezetten anyagi okokból írtam tárcákat, szabadúszóként kellett ugyanis az életemben a betevő falat biztonsága. A kor kolozsvári irodalmi hetilapjának, az Utunknak írtam hetente, kéthetente tárcákat, ennek ellenére nem tartom magam tárcaíró alkatnak. Az viszont igaz, hogy ha prózáról van szó – akár regényről is –, eleve novellában, a novella ökonomikus szerkezetében, szigorú esztétikájában gondolkodom.
Írás közben elsősorban a részlet látványa érdekel annak formai kritériumaival, ez a határozza meg az előadásmódot, terjedelmet, mindent. A terjedelmes, terjengős, aprólékos leírásokhoz teljesen más, kényelmesebb, pedánsabb írói alkat kell. Nem is lennék képes hosszú lére eresztett történeteket írni, mert elveszíteném az érdeklődésemet az írás tárgya iránt.
A történet kimenetele iránti izgalom pedig meghatározza az írás formáját is. Ha ez az izgalom elvész írás közben, elvész az egésznek az értelme is. Akkor ér valamit az egész, ha engem is folyamatosan nyugtalanít, hogy a továbbiakban mi történik. Ez a türelmetlenség pedig nem tűri, hogy körülményesen közelítsem, kerülgessem a fordulatot, amit magam is már alig várok.
– Munkásságában nyilvánvaló Erdély meghatározó szerepe, amiről soha nem mulaszt el beszélni. Miért nem, hiszen több mint harminc éve Magyarországon él?
– Életem nagyobbik részét mégiscsak Erdélyben töltöttem, ráadásul a legfogékonyabb évtizedeket. Másrészt ez jobbára alkati kérdés is: úgy látszik, az én érzékenységeim erre a kelet-európai élményre fogékonyak. Engem a vegyes etnikai és változatos, varázslatos földrajzi táj, a labilitás és kiszolgáltatottság, valamint ennek az egésznek a virtuális erkölcse ragad meg. Ha prózáról van szó, kimeríthetetlen tartalékaival ez izgat a mai napig.
– Budapest például miért nem készteti írásra?
– Budapesttel nincs mit kezdenem: művészi hozamát tekintve ez a környezet számomra kimondottan közömbös, minden ihlető erő nélkül. Elképzelhető, ha Budapesten látom meg a napvilágot, itt töltöm ifjú éveimet, soha nem lesz belőlem író. A mai Budapest és általában a mostani társadalmi környezet felé hiányoznak azok az érzelmi, erkölcsi kötődések, kötelékek, amelyek meghatározzák egy táj művészi látványát.
Ha ez a kötelék kialakult már valahol, nem valószínű, hogy hasonló intenzitással képes megjelenni másutt is. Ez már kicsit könnyűvérűség, könnyed elmozdulás lenne a prostitúció felé. Nem is kedvelem a túl rutinos, sokoldalú iparos mesterember írókat, akik könnyed otthonossággal lépnek át egyik területről a másikra. Ennek rendszerint a művészi és érzelmi hitelesség látja kárát.
– Sokak, erdélyiek számára is állandó kérdés, hol játszódnak Bodor Ádám művei, például a legutóbbi, a Verhovina madarai. Képzeletbeli terek mellett számos utalás szerepel a szövegben létező földrajzi területekre, helységekre, olyan multikulturális világokra, amelyek Ukrajna és Románia határvidékére, Máramaros vidékére lokalizálhatók. Miért éppen abból a régióból táplálkozik?
– Egyszerű a magyarázat: természetjárásaim során ez volt az a vidék, amelyik először megragadott látványával, domborzatával, Erdély többi részétől némileg eltérő sejtelmes táji jellegzetességével. Ez a kicsi, félmegyényi terület a Tisza forrásvidéke és felső folyása mentén talán egész Románia etnikailag legszínesebb, legizgalmasabb tája. Az ottani román közösség kebeléből indulnak a magyar király megbízásából Moldvába azok a román főemberek, akik aztán magukat függetlenítve megvetették a későbbi fejedelemség alapjait.
Kezdettől jelen volt egy szláv eredetű ruszin lakosság is, nyugatról bevándorolva itt telepedtek meg a német ajkú cipszerek, itt áramlott be Galícia felől a zsidóság. A megye déli, ma Romániához tartozó részén a magyarság gyéren, szórványosan, inkább csak a városokban volt jelen. A hegyekkel körülzárt gyönyörű táj a nemzetiségi türelem földje volt: Máramarossziget utcáin még a hatvanas-hetvenes években is magyar, román, német, jiddis, ukrán szót egyaránt lehetett hallani, a nemzetiségi szembenállás, feszültség ismeretlen volt, amíg valakinek nem állt érdekében azt fölszítani.
Amikor én a későbbiekben modellezni próbáltam írásaim helyszíneit, nyilván ennek a tájnak az elemei döntő módon meghatározták az elbeszélés környezetét. Sinistrát ugyan hiába keressük térképeken, nincs sehol, de Verhovina – a szó felföldet jelent – a történelmi Máramaros északi fele, amit ma Kárpátaljaként ismerünk, Ukrajna része. Már írtam a regényt, amikor utánanéztem a név eredetének: ekkor megjelent egy motorkerékpár márkaneve is és helységnév is a Kárpátokon túl, Bukovinában. Hogy hol van mégis Sinistra és Verhovina? Egészen közel: bennünk, együtt minden fenyegetésével.
Zsók Enikő
Bodor Ádám
A Kossuth-díjas író Kolozsváron született 1936. február 22-én. Apját, Bodor Bertalan banki tisztviselőt 1950-ben a Márton Áron katolikus püspök elleni koncepciós perben öt év börtönre ítélték, a 16 éves Bodor Ádám kommunistaellenes röplapok terjesztéséért 1952–1954 között ült a szamosújvári börtönben.
1960-ig a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult, utána az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában, illetve egy másoló-fordító irodában dolgozott.
1982-ben Magyarországra települt, ahol a Magvető Könyvkiadó szerkesztője volt. A Holmi című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja.
Legfontosabb művei: A tanú (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969), A Zangezur hegység (Kriterion, Bukarest, 1981), Sinistra körzet (Magvető, Budapest, 1992), Az érsek látogatása (Magvető, Budapest, 1999), A börtön szaga (Magvető, Budapest, 2001), Az utolsó szénégetők (Tárcák 1978–1981, Magvető, Budapest), Verhovina madarai (Magvető, Budapest, 2011). Díjak, kitüntetések: a Román Írószövetség prózai díja (1970, 1975), József Attila-díj (1986), Artisjus díj (1989, 2003), Déry Tibor-díj (1989, 1992), Krúdy Gyula-díj (1992), a Soros Alapítvány Életműdíja (1993), Literatura-díj (1996), Márai Sándor-díj (1996), A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj (1998), Magyar Irodalmi Díj (2002), Kossuth-díj (2003), Látó-nívódíj (2011), Babits Mihály Alkotói Emlékdíj (2011). Krónika (Kolozsvár)