Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gușă, Ana Maria
57182 tétel
2014. május 10.
Angolul és magyarul Székelyföldről
Székelyföldet, a székely autonómiatörekvéseket bemutató angol nyelvű tájékoztatófüzeteket adott ki a Pro Regio Egyesület a Mikó Imre Jogvédő szolgálattal közösen, színesen, de rendkívül tömör összefoglalásban, sok-sok rajzzal, ábrával ismertetik a térséget, az itt élők önrendelkezési törekvéseit.
Minél több helyre el kívánják juttatni, többek között a bukaresti nagykövetségekre, és a szándék szerint minden, május végén megválasztott európai parlamenti képviselőnek adnak majd a dokumentumból. Elkészült a kiadványok román nyelvű változata is, ezt elsősorban Bukarestben kívánják terjeszteni. „Azt kell elérnünk, hogy minél több információt kapjanak Európában és Bukarestben Székelyföldről, és a következő években eljuthassunk oda, hogy megértsék, nem akarjuk Székelyföldet a hátunkon elvinni Romániából, hogy a mindenkori román kormányok eddigi politikájával hosszú távon nem lehet eredményeket felmutatni, mert mi most már pontosan tudjuk, mennyit veszítünk Bukarest döntései miatt, melyekkel – például a fejlesztési régiók kialakításával – olyan helyzetekbe kényszeríti Székelyföldet, amelynek egyértelműen vesztese a három magyar többségű megye” – mondta el Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Elsőként a hét elején idelátogató amerikai nagykövetségi delegáció tagjainak adták át a kiadványokat. (-kas) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 10.
Kié Erdély (Lucian Boia új könyvéről)
Lucian Boia történész a Gândulnak adott interjújában Nagy-Románia történelmének másfajta olvasatáról beszél, és elmagyarázza, hogy a legutóbbi könyvében miért tette vita tárgyává „Románia jogát” Erdélyre. „A románok, természetesen, felvethettek egy+ etnikai jellegű jogot Erdélyre, ahogy azt meg is tették, de történelmi jogot nem... Erdély sohasem tartozott Romániához vagy a fejedelemségek valamelyikéhez – írja a Primul Război Mondial. Controverse, paradoxuri, reinterpretări című, múlt héten megjelent könyvében Lucian Boia. A könyv, természetesen, azonnal heves vitákat váltott ki a közéletben, főként a tévékben.
– Az első világháborúról szóló könyvében két lehetséges forgatókönyvet említ Románia első világháborús részvételével kapcsolatosan. Mi történt volna, ha Románia nem az antant oldalán vett volna részt, és semleges marad?
– Három lehetséges forgatókönyv van: a valódi forgatókönyv, ami lezajlott – Románia az antant hatalmai mellett, Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország mellett vesz részt a háborúban Erdély és Bukovina felszabadításáért, elcsatolásáért, megszerzéséért vagy ahogy mondani akarják. A második forgatókönyv az lett volna, ha Románia a központi hatalmak, Németország és Ausztria-Magyarország oldalán vesz részt, elsősorban Oroszország ellen, Besszarábia megszerzéséért. A harmadik forgatókönyv szerint Románia semleges marad, és a háború vége felé kiderült volna, hogy mi a helyzet, és mi fog történni. Ez a három forgatókönyv. Rendben, nem tudjuk, mi lett volna, ha másképp történnek a dolgok. Egyetlen történelmet ismerünk. A többit illetően feltételezésekbe bocsátkozhatunk, forgatókönyveket készíthetünk.
Ha Románia a központi hatalmak, Németország és Ausztria-Magyarország mellett állt volna, akkor Oroszország legyőzése és Besszarábia felszabadítása lett volna a cél. Nyilván abban az esetben, ha Oroszországot sikerül legyőzni, és a háború a központi hatalmaknak kedvezően ért volna véget. Ha a központi hatalmak szenvedtek volna vereséget, akkor Románia velük együtt vesztett volna. Ott van még a semlegesség forgatókönyve, ami csábító lehetett volna. Románia végig megőrizhette volna semlegességét, és akkor nem lett volna az a sok áldozat, melyek óriásiak voltak Románia részéről. Romániának nagyon nagy veszteségei voltak, ha a halottak számát a lakosság számához viszonyítjuk, arányait tekintve nagyobbak, mint Franciaországnak vagy Németországnak négy és fél év háború után, miközben Románia csak másfél évig háborúskodott. A háború végén pedig Romániának érintetlen hadserege lett volna. És ha a birodalmak szétestek volna, ahogy Ausztria-Magyarországgal, illetve Oroszországgal megtörtént, akkor a háborúban való részvétel nélkül megkaphatta volna Erdélyt, Besszarábiát és Bukovinát. Talán, nem mondom, hogy így lett volna, csak azt tudjuk, ami megtörtént, egyetlen egy történelem van.
– Románia megtehette volna, hogy semleges marad?
– Igen, semleges maradhatott volna. Romániára nyomás nehezedett. Németország és Ausztria-Magyarország már beletörődött abba, hogy Románia semmiképpen sem fog az oldalukra állni, tehát a központi hatalmak számára Románia semlegessége lett volna a legjobb megoldás. A nyugatiak, főleg a franciák, de a britek is, nyomást gyakoroltak, de végül azzal maradtak volna, nem kötelezhették volna Romániát arra, hogy belépjen a háborúba. Románia, vagyis a Ionel Brătianu által vezetett liberális kormány azzal a gondolattal lépett be a háborúba, hogy Erdély megszerzésének áraként mégiscsak részt kell vennie, véráldozatot kell hoznia, hozzá kell járulnia a központi hatalmak vereségéhez. Ami Bukovinát illeti, két forgatókönyv van, Ausztria-Magyarország vereségével, de Ausztria-Magyarország is azt sugallta, hogy Romániának ajándékozhatja Bukovinát, amennyiben Románia a központi hatalmak oldalán lép be a háborúba. Tehát Bukovina ügye így is, úgy is megoldható lett volna. Erdély és Besszarábia közül kellett választani. Mi jobb Romániának, és milyen győzelmi esélyek vannak a háborúban, ki fog nyerni? Az volt a fontos, hogy azokkal tartson, akik majd győzni fognak.
– Ma megengedheti magának egy ország, hogy semleges maradjon egy konfliktusban? Hogy a Balkán egyfajta Svájca legyen?
– A helyzetektől függ, tudja, a történelem nem ismétli meg önmagát. Az, ami az első vagy a második világháborúban történt, nem ismétlődik meg a továbbiakban, és reméljük, hogy nem lesz egy harmadik. Még az Európai Unión belül is vannak semleges országok, melyek nem tagjai a NATO-nak. Ausztria nem tagja a NATO-nak, Finnország nem tagja a NATO-nak. Tehát lehetséges. – Szintén az első világháborúról szóló könyvében írja, hogy az erdélyi népszavazás nem felelne meg napjaink demokratikus elveinek. Tudná árnyalni ezt a kijelentést?
– Ezt nem mondtam ilyen durván, mint ön. Az első világháború végén meghirdették a nemzetek önrendelkezési jogát, a nemzetállamok létrehozását a volt birodalmak, Ausztria-Magyarország és bizonyos mértékig Oroszország romjain. Népszavazásokat csak nagyon kevés helyen tartottak, ahol a lakossági keveredés nagyon nagy volt és egyetlen népességnek sem volt vitathatatlan többsége. Amit a népszavazás elmaradásáról mondtam, az más területekre is érvényes, nem csak Erdélyre. A gyulafehérvári nagygyűlés a román képviselők összejövetele volt. Tehát az ötven és valamennyi százaléknyi erdélyi román mondott véleményt, a magyarokkal, a németekkel és a többiekkel nem konzultáltak. Mint mondtam, még ha lett is volna népszavazás, az eredmény biztosan nem lett volna olyan egyhangú, mint Gyulafehérváron, de úgy is a románok javára szólt volna, és Erdély ilyen körülmények között egyesülhetett volna Romániával. Ezt a magyarázatot adtam, hogy őszintén beszéljünk. Nincs értelme azt mondanunk, hogy az népszavazás volt, amikor nem volt népszavazás.
– Másrészről nyilvánvaló volt, hogy a nemzetállamok létrejötte közepette nincs más megoldás, mint Erdély egyesülése Romániával.
– A románok ezt fejezték ki Gyulafehérváron, a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlésen, ez nem vitás. De én azt mondtam, hogy 1914-ig az erdélyi nemzeti mozgalomnak nem a Romániával egyesülés volt a célja, mert nem is lehetett célja a Romániával egyesülés. Az erdélyi románok nemzeti mozgalma a XVIII. században kezdődik, az erdélyiek adják meg a jelet a románok nemzeti mozgalmára. Márpedig azt hiszem, senki sem fogja azt állítani, hogy a XVIII. században a Romániával való egyesülést akarták, már csak azért sem, mert Románia nem létezett. Létezett a két fejedelemség, némiképp szerencsétlen helyzetben, oszmán uralom alatt. A Romániával való egyesülés kérdése Románia létrehozása, 1859, de főleg 1877, a függetlenség megszerzése, a királyság 1883-as kikiáltása után került szóba.
A nemzeti mozgalom céljai az első világháborúig az ausztria-magyarországi románok jogegyenlőségének elérése vagy Erdély autonómiája vagy a teljes jogegyenlőség voltak, autonómiával vagy anélkül. Konkrétan, az Erdéllyel való egyesülés kérdése 1914-ben merült fel, amikor valóban készültek ilyen tervek. Addig ez egy álom lehetett, hogy is mondjam, egy közelebbi vagy távolabbi álom. Konkrétan az erdélyi románok nemzeti mozgalmának az első világháborúig ez a cél nem szerepelhetett a programjában, a mozgalom taktikájában és stratégiájában sem. – A könyvében szereplő történelmi értelmezés bizonyos vitákat váltott ki, és egyesek azt mondják, nem kellene feltennünk azt a kérdést, hogy kié Erdély.
– De ki kérdezi azt, hogy kié Erdély? Senkiben sincs semmilyen kétség. Természetesen Erdély Romániáé. Azt hiszem, a történelemről kevésbé görcsösen, nyugodtabban kellene beszélnünk, túlzások és mindenféle történelmi mítoszok felhasználása nélkül egy olyan jog alátámasztására, melyekkel nyilvánvalóan amúgy is rendelkezünk. Hogy is mondjam, Erdélyben ma csaknem 80 százalék román és 20 százalék magyar él. Ki képzelheti azt, hogy Erdély nem döntő módon román, hogy az nem Romániáé, és hogy nem fog továbbra is Romániához tartozni? Ez a kérdés nem vetődik fel.
– Nem a most átélt időszak a legjobb Románia történelmében? Egyesek miért éreznek nosztalgiát a háborúk közötti időszak után? Vagy vannak olyanok, akik a kommunizmusban keresnek fogódzókat. – Ez, hogy úgy mondjam, emberi viselkedés. Általában véve a múltat idealizálják. A jelen az, ami fáj. A jelenben vannak elégedetlenségeink, a múltban nem lehetnek. És elég sokan gondolnak nosztalgiával Ceauşescura. Vannak mások, akik – ugyan bizonyos valós okokból kiindulva – de túlzásba esnek a háborúk közötti időszak túlságosan erős idealizálásával. Minden időszaknak voltak jobb és kevésbé jó szakaszai, I. Károly 1866–1914-es időszakával kezdve – ez egy politikai egyensúllyal járó, modernizálási, de nagy késlekedéseket is hozó idő volt, ahogy az 1907-es felkelés is, nem megyek most bele a részletekbe. A háborúk közötti román kultúra kiemelkedő volt. Persze, főleg a nagyvárosokban vannak modernizálással kapcsolatos előrelépések. Bukarestben láthatók a háborúk közötti építkezések, főleg a 30-as évekből. De vannak lemaradások is. Van egy történelmi lemaradás, ami akkor is létezett és ma is megvan Romániában.
– A lemaradás összehasonlítható a mostanival?
– Romániának volt és továbbra is van egy történelmi hátránya. Későn indult útnak a két fejedelemséggel, csak a XIV. században, későn, még a környékbeli államokhoz képest is nagyon későn. Sokáig nagyon egyszerű társadalom volt, egy bojárokra és parasztokra osztott falusi társadalom, a városi lakosság és a polgárság csak később alakult ki. Eléggé vázlatosan megszervezett állama volt, ez egy történelmi lemaradás, amit nem olyan könnyű behozni.
Kérdezett ANDREEA OFITERU (GANDUL.info)
Íme, a kötet néhány „vitatott” része:
* „A románok, természetesen, hivatkozhattak (ahogy azt tették is) egy etnikai jogra Erdélyt illetően (a román lakosság többségben lévén), de nem történelmi jogra is. Vádolhatták a magyarokat azzal, hogy elnyomták vagy diszkriminálták őket, de azzal nem, hogy bármikor is »elrabolták« volna tőlük Erdélyt.”
* „Az 1916. augusztusi »belépés az akcióba« megfelelt-e egy minden román által magáénak vallott »nemzeti ideálnak«? Ez túlzás lenne. A románok többségét, akik zömmel parasztok (a lakosság 80 százaléka) és írástudatlanok voltak, teljesen más gondok foglalkoztatták, valószínűleg még csak nem is hallottak a »nemzeti ideálról«. Ez a »közvélemény« sokkal szűkebb, némi műveltséggel rendelkező és a közélet iránt nagyobb vagy kisebb érdeklődést mutató személyekből álló szférájában volt jelen.” (69. oldal)
* „A ’németbarátok’ arra figyelmeztettek, hogy Románia számára sokkal fontosabb Besszarábia felszabadítása, Erdély ugyanis nyugodtan megvárhatta volna azt a – valószínűleg nem túl távoli – pillanatot, amikor a kettős monarchiát radikálisan átszervezik, egyenlő népek társulásává válva, vagy darabokra esett volna és ezáltal a hőn óhajtott Erdéllyel való egyesülés is megvalósult volna.” (74. oldal)
* „Erdély nem volt ilyen helyzetben. Sohasem tartozott Romániához vagy a Romániát 1859-ben létrehozó fejedelemségek valamelyikéhez. Államisága kezdete óta Magyarország része volt, és Magyarország eltűnése után a vezető elitjén és az államszerveződési formáján keresztül továbbra is a régi magyar királyság részeként jelent meg.” (74. oldal)
* „Végül is akarták vagy sem az egyesülést Romániával? Mondjuk, hogy igen, de nem jobban, mint egy megreformált monarchián belül maradást. A Romániával való egyesülés egy virtuális történelem, egy lehetséges, de még nem tisztázódott jövő részét képezte. A tettek szintjén az erdélyi románok nemzeti mozgalma nem a Romániával egyesülés irányába cselekedett, hanem előbb szigorúan csak Erdély autonómiájának helyreállítása és aztán a Magyarországon belüli teljes jogegyenlőség megszerzésének irányába.” (81. oldal). Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 10.
Sylvester Lajos emlékére
Ott kezdődik az ember, amikor megszületik? S ott végződik, amikor meghal?... Nem lehet ez így igaz! Hiszen létünk egészét határozza meg, kik, mik, milyenek voltak elődeink. Meghatározza személyiségünket, mit kaptunk otthonról szeretetben, erkölcsi tartásban, ízlésben, de az is, amit az elődök emlékéről kaptunk.
„Ha nem tudod, mi történt légyen, mielőtt megszülettél, gyermek vagy” – kezdi múltakat idéző nagy művét egy régi magyar történetíró, Virág Benedek. Rájönnek erre a ma még látszólag csak a jelennel elfoglalt fiatalok is, az ő számukra lassan múlt lesz, ami nekünk, időtöltötteknek még jelenünk része, akkor is, ha sajgó hiányérzet formájában van jelen bennünk… Így hullámoznak gondolataim, érzelmeim, amikor Sylvester Lajos kétéves hiányát juttatja eszembe május 10-e, s nem a román királyság megalakulását, mert az én magántörténelmemben az messze nem annyira fontos. De azok háromszéki közéletünk, szellemi életünk nagy veszteségei, Incze László, a rendtartó székely város tudója, Kézdivásárhely mindenese, Kónya Ádám, Háromszék jelenkori polihisztora és a harmadikként távozott Sylvester Lajos, minden háromszéki gondjának-bajának tudója, intézője, sokak személyes jó ismerőse, sokunknak jó barátja. Mindenki tud valamit, még az is, aki amúgy semmit sem, mert az is betölt egy helyet, amitől olyan hétköznapjaink világa, amilyennek ismerjük és szeretjük.
Mit tudott Sylvester Lajos, amit kevesen tudnak, amit ő tudott a legjobban? Odafigyelni „mindenre”, ami kis világunkban gond, baj, remény és öröm. Ezt a „mindent” túlzásnak vélhetjük, de lényegileg mégis igaz, mert annyit tudott Háromszék embereiről, tájairól, településeiről, múltjáról, jelenéről, amennyi egy mindenre kíváncsi, mindenért felelősséget érző ember fizikai lehetőségeibe belefér. Jóformán gyerekkorától járta a megye településeit, tájait. Ahol megfordult, mindenről tudni akart, mindenkit meg akart ismerni, mindenkire odafigyelt, mindenki fontosnak érezhette magát, amikor vele beszélt. Észben tartotta a köz- és sok-sok egyén gondját, s megpróbált eljárni ezeregy közösségi és személyi ügyben. Ezért is írt számtalan újságcikket, könyvek sorát, forgatott számos dokumentumfilmet. Egész lényével átélte, hogy javul a világ, ha odatesszük a vállunkat, ha dolgozunk érte. És ő mindig nekiveselkedett a gondok megoldásának – sokszor azok helyett, akiknek hivatali kötelessége lett volna, s azok helyett is, akik elmentek, hátrahagyva a bajokat. Nem megtagadta őket, hanem továbbra is kapcsolatban maradt velük, éreztetve, hogy a közösség most is számot tart rájuk. Mindenkivel együtt tudott haladni, aki a közért tett. Nem nézte, hogy ki melyik tömörülés tagja. Azzal fogott össze, aki valamit mozdítani akart és tudott. Milyen egyszerű dolog. S milyen nehéz leckét hagyott örökül mindannyiunknak…
Kiss Jenő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 10.
Az új generációba vetett bizalom jele
Arany János-díjjal tüntették ki a Téka vezetőjét
A külhoni magyar tudósok munkájáért járó Arany János-díjjal tüntették ki Lázok Klárát, a marosvásárhelyi Teleki Téka vezetőjét a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűléséhez kapcsolódó külső tagok fórumán. A díjazottal a rangos elismerésről, illetve közelebbi és távolabbi Téka-terveiről beszélgettünk.
– Mit jelent számodra ez az elismerés, számítottál-e rá?
– Nagyon meglepett, hisz az ember, bár jólesik, ha elismerik, nem díjakért dolgozik, és hát belülről én mindig úgy érzem, hogy sokkal többet kellene, lehetne tenni. De az első feszélyezettség után rájöttem, hogy ennek szimbolikus jelentősége van, és nemcsak nekem, hanem az egész csapatnak szól az érem. Ez tulajdonképpen egy útrabocsátó értékelés, ami az elkezdett irányok helyességét igazolja, azt, hogy a szakmai és tudományos közéletnek tetszik az, amit most 2014- ben a Teleki Téka jelent. Ebből a perspektívából nézve nagyon sokat jelent számomra ez a kitüntetés.
– Milyen élményekkel, tapasztalatokkal tértél haza a díjátadásról?
– Nagyon feltöltődve tértem haza, hisz a beszélgetések, amelyeket az MTA Magyar tudományosság külföldön elnöki bizottsága tagjaival folytattam, tele voltak biztatással. Úgy látom, ez a kitüntetés valahol a Teleki Téka 2012-es Magyar Örökség díjának szerves kiegészítése, amaz visszamenőleges elismerése volt a Téka könyvtárosainak, főhajtás a nagy elődök előtt, az én díjam pedig a tudományos közélet bizalmát jelzi az új generáció felé, felénk, akiknek a 21. század kihívásaival szemben kell az intézmény hírnevét öregbíteni.
– Hogyan látod a Téka közeli és távolabbi jövőjét, milyen terveid vannak?
– A könyvtár fejlesztését öt fő pillér köré csoportosítottuk az elmúlt három évben, ezt a munkát szeretnénk folytatni a továbbiakban is. Mivel a Teleki Téka alaprendeltetéseként kutatókönyvtár, elsősorban az olvasóterem szolgáltatásait igyekeztünk minél inkább kibővíteni, hozzáférést teremtve a legfrissebb szakfolyóiratokhoz, online szakadatbázisokhoz, folyamatosan építve saját elektronikus katalógusunkat is, amelyhez a megyei könyvtár honlapján keresztül lehet hozzáférni. 2014-től mindezek mellett elkezdtük állományunk szakszerű digitalizálását is, nyilván ez a munka még nagyon kezdeti fázisban van. Első körben a marosvásárhelyi 19. század végi, illetve 20. század eleji hírlapjaink elektronikus változatát szeretnénk elkészíteni, mivel ezeket igényelik jelenleg a legtöbben, s ezért veszélyeztetettek, majd az unikumaink kerülnek sorra. Másik fontos célkitűzésünk az állománymegőrzés, a Tékában található, nem csak papíralapú kulturális örökség védelme. Az elmúlt években elkezdtük a könyvek konzerválásának széles körű programja mellett a 19. század eleji ásványgyűjtemény szakszerű felleltározását, feldolgozását Szakáll Sándor miskolci geológusprofesszor vezetésével, illetve a teremkönyvtár festményeinek restauráltatását. A rövid távú tervek közé tartozik még ezen a téren a freskós terem falfestményének restauráltatása is. Bár ennek költségei hatalmasak, a terem egyedülálló érték Vásárhelyen, hisz az 1804-ben készült freskó az egyetlen nem egyházi épületben található 19. század eleji falfestmény a városban. Ezt a termet bármikor megnézheti az érdeklődő jelenleg is, hisz itt tartjuk Beszélő könyvek című, talk-show-szerű előadásainkat.
– Beszéljünk egy kicsit a múzeumi tevékenységekről is.
– A Teleki Téka értékeinek láttatása szintén alaptevékenységeink közé tartozik. A könyvtár kapuja alatt felállított háromnyelvű érintőképernyős infóterminál, a szintén háromnyelvű tárlatvezető kártyácskák, a turistaszezonban működő multimédiaterem, az egyre színesebb időszakos kiállításaink azt célozzák, hogy a múzeumi látogatás valóban a könyvekkel való átütő, interaktív találkozás legyen. Ugyanakkor az intézmény stratégiájának egyik legfontosabb pontja a Teleki Téka közösségi helyként való meghatározása. Az elmúlt években elkezdett folyamatos közösségi programok (múzeumpedagógiai tevékenységek, nyári udvari rendezvények, történelmi könyvek vására) 2013 végétől kiegészültek a fent említett könyvtörténeti előadás-sorozattal (Beszélő könyvek), amelynek célja egyrészt a Téka gyűjteményének interiorizálása a vásárhelyi–erdélyi közönség körében, másrészt új kutatási irányokat szeretne felvillantani a kutatók számára. A történelmi könyvek vásárát a Forgatag alatt (augusztus 27–30.) ismét megszervezzük, és reményeim szerint kiegészítjük több más programmal is, mindenkit szeretettel várunk a Téka udvarára.
– Bizonyára a stratégiában a Téka nemzetközi fórumokon való megjelenítése is szerepel.
– Ez egy nagyon fontos irány, amelyre sajnos a napi munkák miatt nem mindig van lehetőség, de 2014-től nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni a munkatársak helyi és magyarországi régikönyves szakmai projektekben való részvételére, hisz mind szakmailag, mind a közéletben vállalt szerep szempontjából fontos, hogy ez az intézmény egy nemzetközi szakmai láncba is bekerüljön. Ezért idéntől tagjai vagyunk a mainzi székhelyű Gutenberg Gesellschaftnak, illetve a Society for the History of Authorship, Reading and Publishingnek, és többen is részt veszünk az ez évi nemzetközi konferenciákon, forráskiadványok szerkesztésében, Teleki tékás állományok szakfolyóiratokban való ismertetésében. Jómagam augusztusban a Lyonban megrendezett IFLA-konferencián beszélek a Téka közösségi szerepvállalásáról, szeptemberben pedig a SHARP antwerpeni éves konferenciáján adok elő.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)
2014. május 10.
V. Hunyad Megyei Magyar Napok
Vígjáték és komolyzene
Nagy sikert aratott Szászvároson és Vajdahunyadon Kulcsár-Székely Attila Halhatatlan élet című egyszemélyes vígjátékával. Piski után a székelyudvarhelyi művész ezen városok magyarsága előtt lépett fel csütörtökön Hunyad megyei turnéja második napján, majd pénteken a Zsil-völgyében, Aninószán és Lupényban tartott előadást.
Szászvároson és Vajdahunyadon is szép számban gyűlt össze a helyi magyarság a Nyirő József regényéből készült előadásra. Fiatalok és idősebbek, mindenki nagyon élvezte az előadást, sokán utána még külön le is fényképezték magukat a székelyföldi művésszel.
Mindkét előadás előtt egy kis politikára is sor került, Sógor Csaba EP-képviselőjelölt ugyanis a szászvárosi és vajdahunyadi magyarságot is meglátogatta erdélyi kampánykörútja során.
Déva ezúttal sem maradt ki a magyar napok programjából, csütörtök este a dévai Nagyboldogasszony római katolikus templomban koncertezett a Juventa kamarazenekar, vonós hangszereken: hegedűn, brácsán, csellón szólaltatva meg Locatelli, Vivaldi és Mozart műveit. – A zenekart tulajdonképpen a dévai Művészeti iskola tanárai alapították, és mindig meghívják soraikba néhány tehetséges tanítványukat is. Ez alkalommal is több diák, köztük a Téglás iskolaközpontban tanuló Fodor Orsolya is aktívan részt vett a koncerten – ismertette a vegyes összetételű zenekart Varga Csaba gitárművész, aki egy Vivaldi-darab erejéig lépett be a műsorba, szólistaként.
A koncert nagy sikernek örvendett a szépszámú közönség körében. A fiatal zenészeknek, pedig amolyan főpróba volt a május végére tervezett németországi turnéjuk előtt.
Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad)
2014. május 10.
Egészségügyi adattömörítés: elektronikus dossziéba gyűjtik a betegek adatait
Háromszázezer elektronikus egészségügyi dossziét (DES) készített el az a háromezernél több orvos, aki részt vesz az európai uniós alapokból finanszírozott, a rendszer informatizálását célzó projektben – derült ki ma Kolozsváron, a helyi orvosoknak tartott felvilágosító kampány keretében.
A DES a www.des-cnas.ro honlapon hozzáférhető betegek – annak biztosított státuszától függetlenül – és kezelőorvosuk számára egyaránt. Legfőbb előnye, hogy egy helyre gyűjti össze a betegekre vonatkozó orvosi adatokat, így az aktuális kezelőorvos a rendszerbe belépve azonnal tájékozódhat annak kórtanáról. A vizsgálatok eredményeinek számítógépes tárolásával pedig kiküszöbölik azok esetleges elvesztését, és elkerülik, hogy a beteg minden szaktanácsadásra magával hordozza a papírokat.
A számítógépes program olyan szempontból is előnyös, hogy a hazánkban élő kisebbségek anyanyelvükön használhatják. A program minden nyelvre való lefordíthatósága pedig olyankor is hasznos, ha külföldi kezelést veszünk igénybe. Szabadság (Kolozsvár)
2014. május 10.
„Vershitet nem cseréltem soha…”
Köszöntjük a 85 éves Kányádi Sándort
Kányádi Sándor Herder- és Kossuth-díjas költő, író, műfordító ma nyolcvanöt éves. Generációk nőttek fel versein.
Kolozsvárról Budapestre kényszerült – hát Budai otthonában kerestük meg. Életművéről, a megélt történelmi korszakváltásokról, gyermekverseiről, illetve további terveiről beszélgettünk. Kányádi Sándor történetekből kifogyhatatlan és fiatalos lendülettel beszél: „Nyilvánvaló, hogy különböző történelmi fordulók meglátszanak az írásaimon, de egy dolgot mondhatok: én vershitet nem cseréltem soha. Ez az, amit én fiatal koromban a magyar költészetben láttam”, vallja.
– Hogyan befolyásolták a történelmi korszakváltások költészetét, költői magatartását?
– Általában dátumozni szoktam az írásaimat, ezeket el kell olvasni és abból kiderül. Babits Mihály azt mondja, hogy a vers három részből áll (úgy, mint a bogártanban): a címéből, a törzséből és az aláírásból. Hozzátenném – nem azért, mert én bölcsebb lennék, mint Babits Mihály –, hogy a dátumából is. Erre példaként egy olasz verset szoktam felhozni: a Nobel-díjas, keveset író és nagyon „gazdaságosan” fogalmazó költő, Ungaretti versét, amelynek címe: Katonák. „Állnak, mint ősszel a levelek a fákon.” Ennyi a vers. Ha nem volna alatta, hogy 1918, akkor nem is értenénk, hogy mi ez. Akkor volt ugyanis vége a háborúnak, és mint ősszel a lombját hullató fa, a lerongyolódott fa, úgy álltak a katonák is. Nyilvánvaló, hogy különböző történelmi fordulók meglátszanak az írásaimon, de egy dolgot mondhatok: én vershitet nem cseréltem soha. Ez az, amit én fiatalkoromban a magyar költészetben láttam – például Petőfi Sándornál, ő sem cserélt… nem is volt ideje. Nekem lett volna. (nevet) De Arany János sem cserélt. És ezért irányadó az, amit Petőfi mondott: „Az utókor elmondhatja, hogy gyönge poéta voltam, de azt is el fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű férfi valék.” Ezek voltak az én iránytűim, nem pedig a nagy politikai beszédek és fordulatok. Én igaz híve voltam – hiszen mi más is lehetett az ember, amikor fiatal volt – a szocializmusnak, mert az emberségesnek ígérte magát. Aztán lassan, már az ’50-es évek legelején kezdtem észrevenni, hogy amit az egyetemen tanulunk, az nincs azsúrban, nem talál azzal, ami otthon történik édesapámmal, a gazdasággal, egyáltalán a politikai életben.
Amikor ’46-ban a szlovákiai magyarokat kezdték kitelepíteni, a nagyhatalmak belementek volna, hogy minket is kitelepítsenek, esetleg még a Partiumból adtak volna egy darabot Magyarországnak, és odahozták volna mondjuk a székelyeket, a több száz éves templomaikkal, temetőikkel – ugye, hát hogy van ez? Azt mondta Groza Péter, aki mindmáig az egyik legtisztességesebb politikusnak számít, hogy ha a magyarok nem akarnak kitelepedni, akkor a lenini alkotmányt alkalmazzák. Ettől mindenki megijedt. A lenini alkotmányról egy Svájcba emigrált magyartól hallottam, akivel ’68-ban, Zürichben találkoztam: „Fiam, nézze azt a szállodát, abban lakott Lenin, ott van az a könyvtár, oda járt, és ott másolta le a Svájci Alkotmányt, ami szó szerint megegyezik a Szovjet Alkotmánnyal, azzal a különbséggel, hogy ahol magántulajdon volt, ő közösségi tulajdont írt be, és ahol kanton volt, oda autonómiát.” És ez így is volt.
A mi nyelvrokonaink például, a vogulok, ötezren voltak csak, 500 km-es körzetben laktak Szibériában, ismertem néhányat személyesen is közülük, iskolájuk volt, anyanyelvükön tanultak, központokat építettek, ahol tanultak. Bár kétnyelvűek voltak, az anyanyelvüket megtanulhatták. A II. világháborúban aztán több veszteség a nemzetiségekből volt, mert azokat küldték az első vonalba. Ez is hozzátartozik a dologhoz. Az a terület, ahol a mi nyelvrokonaink laktak, azok a Gulág legszomorúbb helyei voltak. De én voltam például Izsevszkben, ahol a votjákok, az udmurtok laktak, és ott, az izsevszki egyetemen, a finnugor tanszéken magyarul tartottam több mint 50 hallgatónak és diáknak előadást. És egy szép udmurt–magyar szakos orosz kislány mondta nekem, hogy „Sándor bácsi, tessék még szép magyar verseket mondani.”
Tankó Anna, Csősz Enikő, Józsa István. Szabadság (Kolozsvár)
2014. május 10.
Ante festum
Átfutva az idei Varadinum programját, elsőre az tűnt fel, hogy a szervezők megpróbálták „felrázni” az elmúlt években kissé mintha leülepedett, ellaposodott, kötelező penzummá szürkült, egykoron egyházi háttérrel elindított, majd némileg pártosan elvilágiasított rendezvénysorozatot. A hagyományápolás és közművelődés szándéka mindvégig szerencsésen kidomborodott a fesztivál bő két évtizede alatt, de akár bevallottuk, akár nem, a Varadinumnak egy jó értelemben vett, pozitív irányultságú magyar erő- és értékdemonstrációnak is lennie kellett volna – hogy mikor mennyire volt az vagy sem, ezt ki-ki maga megítélheti. Szinte-szinte egy emberöltőnyi ideje zajlik le minden év májusában az önnön eredeti kereteit néha szétfeszítő, változó színvonalú programokat kínáló Festum Varadinum, és ahogy nincs két egyforma év a történelem folyásában, úgy az epizódok megítélése sem lehet sematikus. Már csak azért sem, mert – ahogy mondani szokták – tempora mutantur et nos mutamur in illis, vagyis az idők változnak, és mi változunk velük.
Tehát a tervezett program olvastán egyből a finomvegyes jelző jutott eszembe: a szervezők próbálják ugyan kielégíteni a változatos „fogyasztói” igényeket, próbálnak megfelelni a legkülönbözőbb ízléseknek, de idén is tesznek különféle engedményeket. Részben elfáradt „népművelők” avítt programjainak, részben bóvlival haknizó fellépőknek. Az elmaradhatatlan etetés-itatás-táncikálás-danolászás is nehezen illeszthető az értékfelmutatás kategóriába, de a szűk szakmai rétegek vagy hobbitársaságok nyomulása sem különösebben érdekes. Az meg egyenesen kínos, hogy ifjúsági rendezvényként hirdetik a hatvan-hetvenéves „sztárok” nosztalgiaműsorait…
Nyilvánvalóan abból a megfontolásból lett finomvegyes a kínálat, hogy hátha sikerül minél több embert megmozgatni, kicsalni a házából, a tévéfotelből, elvinni a különböző helyszínekre, alkalmakra – már csak azért is, mert véletlenül épp egy választási kampány kellős közepén „varadinumozunk” az idén. Nagyon meg lennék lepve, ha nem telepedne rá az egész fesztiválra a pártpropaganda. Ha nem próbálna meg egy bizonyos politikai alakulat voksközösséget szervezni magának az EP-választásokra a Varadinum örve alatt, amelyet pedig meg kellene hagyni a nemzetiségi hagyományok és kulturális értékek alapján történő közösségépítés eszközének.
Dénes László. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2014. május 10.
A román ellenségkép
Az európai parlamenti választás nem a román-magyar kérdésről szól – gondoltuk mindeddig, amíg a román politikusok és a hűséges sajtó elő nem rángatták a jól bevált tételt: a magyarok Románia ellenségei. Sőt már európai szinten is, összefogva mind ahányan vannak (és bosszúságukra jó pár országból összeverbuválódtak az Európai Parlamentbe) aláássák Románia érdekeit, hiszen már az autonómia gondolata is a román állam területi egységére tör.
Koalíciós partner ide, közös kormányzás oda, Victor Ponta kormányfő úgy kampányol egy Szatmár megyei időközi választáson, hogy csak a román pártok összefogásával akadályozhatják meg az RMDSZ-t abban, hogy mandátumot szerezzen. Az már a román politizálás veleje, hogy olyan jelöltet ölelnek keblükre, aki a liberális pártban szerzett mandátumát cserélte szociáldemokratára, dobbantva a román parlamentből az európaiba. De hát az ideológiai köntöscsere nem okoz különösebb lelki megrázkódtatást ebben a politikai kultúrában.
A magyar ellenségkép sajátosan jelenik meg a román sajtó egy részében, amely nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy rossz színben tüntesse fel Magyarországot. Mit olvas, lát hírügynökségi hírekben, közszolgálati médiában és a szélsőséges nacionalista sajtóban a román médiafogyasztó: következetesen átvesznek minden nyugat-európai, Magyarországot becsmérlő írást; az utóbbi időben látott hírek között volt zsidó temetők sírgyalázása, fasizálódás, jobbikos Magyarország, skinhead képviselő, és folytathatnánk a sort.
Az új Országgyűlés megalakulásának egyetlen eseménye a román médiában a jobbikos képviselő bőrfejű múltja, de a szocialista képviselő bőrfejű múltjáról szóló híreket, akár a cáfolatokat, már nem tartják fontosnak közölni. Miután évekig az volt a perdöntő érv kisebbségi kérdésben, hogy lám, Magyarországon a kisebbségeknek nincs képviselőjük az Országgyűlésben, most szó sem esik arról, hogy mit képvisel a nemzetiségi szószóló, aki anyanyelvén emelhet szót saját érdekében az országgyűlésen.
A szintén koalíciós partner, Bogdan Diaconu internetes naplóbejegyzéseiben sommásan fogalmaz: Magyarország Románia legnagyobb ellensége. A magyar képviselők azzal, hogy sürgetik az EU-ban és parlamentjében, hogy minden tagállamra érvényes normát dolgozzon ki az őshonos kisebbségek kérdésének megoldására, szerinte románellenesek, mert a játék az autonómiára megy ki. Ez pedig vörös posztó, történelmi ígéreteikre emlékezteti. A rossz lelkiismeret miatt szorul a kapca, és immár nemcsak Székelyföldet törölnék a térképről, hanem az egész magyarságot a Kárpát-medencéből. Ezek után ne is csodálkozzunk, ha egy közvélemény-kutatás szerint a románok közel fele Magyarországot tekinti Románia legnagyobb ellenségének, az erdélyi magyarokat pedig belső ellenségnek.
Oláh-Gál Elvira. Székelyhon.ro
2014. május 10.
Borbély: bele akarunk szólni a magyar közösséget érintő kérdésekbe
A Brassói Magyar Evangélikus Egyházközség által szervezett Szórványnapokon vett részt vasárnap, május 11-én Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Az eseményen Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök, Dr. Raffay Ernő magyarországi történész, Magdó János Magyarország kolozsvári külképviseletének főkonzulja, Géczi Gellért, Négyfalu alpolgármestere, valamint Fülöp Károly brassói egyházmegyei felügyelő is jelen voltak.
„Amíg a romániai magyarság ennyire összetartó és erős szórványközösséggel rendelkezik, mint a Brassó megyei közösség, ki lehet jelenteni, hogy erősek vagyunk. Számomra egy ilyen nap azt sugallja, hogy a kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére, együttes erőfeszítéssel és töretlen kitartással, minden esélyünk meg van arra, hogy a sorsunkat befolyásoló döntésekbe beleszóljunk, mind itthon, mind pedig Brüsszelben. Sokat beszélünk mostanában az Európai Unióról, illetve arról, hogy hogyan képzeljük el a jövőnket az unión belül. Tudnunk kell, hogy az EU-ban, mivel annyira sokszínű és összetett az Uniós-család, gyakorlatilag mindenki szórványban él, és mégis sikerül megtalálniuk az egységet ebben a sokféleségben” - nyilatkozta Brassóban Borbély László.
Elmondta, pontosan e gazdag kisebbségi kavalkádnak köszönhetően fordult az RMDSZ polgári kezdeményezésével az Európai Unióhoz, mert meggyőződésük, hogy az uniónak kötelessége lenne törvényes keretet biztosítani a kisebbségi jogok tiszteletben tartására.
„Láthattuk, hogy Ukrajnában, bár létezett egy erős nyelvi törvény – amely lehetővé tette, hogy az ott élő kisebbségek anyanyelvüket használhatták, mint regionális nyelvet –, a legutolsó politikai váltás alkalmával el akarták törülni azt. Nem lehet párhuzamot vonni Ukrajna és Románia között, de azt üzenjük a román többségnek, hogy mi ma is azt valljuk, amit 1989 decemberében: a demokratikus eszközökkel kivívott kisebbségi jogokat tiszteletben kell tartani, a még meg nem valósítottakról pedig, politikai tárgyalások során kell egyeztetni. Hallottam, hogy az elmúlt napokban, az EP-kampány során, egyes politikusok azzal a szlogennel kampányolnak, hogy a román közösség össze kell fogjon a magyarokkal szemben. Ezzel mi nem tudunk egyetérteni, hiszen mi mindig is kihangsúlyoztuk azt, hogy a romániai magyar közösség nem valami ellen, nem a többségi román közösség ellen küzd, hanem saját érdekei, jogai érvényesítése mellett” - hangsúlyozta Borbély.
Hozzátette, a május a 25-i EP-választások alkalmából ezt a szándékot a magyar közösség ismét feltudja mutatni, állampolgári jogával élve bebizonyítva azt is, hogy valóban bele akar szólni a sorsát érintő döntésekbe. maszol.ro
2014. május 10.
Vasárnaptól Erdélyben gyógyítanak a magyarországi önkéntes orvosok
Vasárnap már Székelyudvarhelyen végeznek gyermekgyógyászati, neurológiai, fül-orr-gégészeti és audiológiai vizsgálatokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai.
Az orvosok a következő napokban Lövétére, Kápolnásfaluba, Szentegyházára, Csíkszentimrére, Csíkmenaságra, Homoródalmásra, Homoródszentmártonba, Oklándra, Csíkszentmártonba és Csíkszeredába látogatnak el, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel is segítik. Indokolt esetben a beteg gyerekeket Magyarországra hozatják műtétre, kezelésre - közölte a szervezet az MTI-vel.
A gyógyító körúton 29 orvos és egészségügyi szakember - csecsemő- és gyermekgyógyászok, gyermekneurológus, gyermek fül-orr-gégészek, gyermek szemész, fogorvosok, szülész-nőgyógyász, pedoaudiológus, hallásakusztikus, gyermek aneszteziológus, ortopéd műszerész mester mentőápolók és szakorvosjelöltek - vesznek részt. A korábbi évekhez hasonlóan a szervezet mozgó fogászati busza és nőgyógyászati szűrőkamionja is csatlakozik az úthoz.
A programban szerepel a csíkszentdomokosi Erdélyi Gyermek és Ifjúsági Focikupa május 16-án, amelyet az Aranycsapat tagja, a Gyermekmentő Szolgálat Sport Bizottságának elnöke, Buzánszky Jenő vezet. Május 12-13-án pedig Csíkszeredában megrendezik a Sapientia EMTE és az NGYSZ közös médiakonferenciáját, amelyre hat szakember érkezik Magyarországról.
A múlt évben az önkéntes orvosok több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek Erdélyben. Az NGYSZ szakmai támogatásával létrehozott csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központot (amely ugyancsak az NGYSZ által felújított volt Gyermekközpontban működik) a szervezet magyarországi gyermek-neurológusa is folyamatosan támogatja a munkájával. (mti) Transindex.ro
2014. május 10.
"Magyarságteljesítmény" - Pestről nézve
Néhány napig Szatmárnémetiben jártam egy tudományos konferencián, ezt az EMKE (az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) rendezte meg a Dózsa György által vezetett 1514-es parasztfelkelés ötszázadik évfordulója alkalmából. A parasztvezér alakja körül mostanság vagy nagy csend, vagy a csendet alig megtörő vita tapasztalható: hallok hangokat, miszerint a parasztháború korábbi egyértelműen pozitív megítélése alighanem revízióra szorul. Ezt a vitát most nem szeretném érdemben érinteni.
A valamikor szinte teljesen magyar lakosságú városban szerzett friss tapasztalataimat adnám elő. Vagy két évtizede járok oda, különféle történelemtudományi, irodalomtörténeti előadás-sorozatok vendégeként, ismerem a várost, számos barátot szereztem a múló évek során. Néhány esztendeje Szatmárnémetinek még magyar polgármestere volt, és a városi képviselőtestületben is tekintélyes számban foglaltak helyet magyarok.
Mára a helyzet megváltozott. Korábban ugyanis a magyar választópolgárok egyként a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mögött sorakoztak fel, a román választók pedig három vagy négy román párt körül tömörültek. Mára (nem kis részben a budapesti politizálásnak köszönhetően) három politikai erő verseng a magyar választók kegyeiért, a román pártok pedig összefogtak, így nem csoda, hogy a magyarokat szinte teljesen sikerült a városvezetésből kiszorítani.
Mindezzel együtt a város fejlődése is megakadt, a valamikor túlnyomó, majd relatív többségben (a huszadik század elején 98 százalékban, a trianoni békeszerződés után 66 százalékban, Észak-Erdély és a Székelyföld visszacsatolása után 92 százalékban, majd a kilencvenes években már csak 41 százalékban) magyar lakosságú város mára nemcsak a magyar városvezetését veszítette el, hanem korábbi történelmi karaktere is erősen megkopott.
A hajdan legendás szépségű főtér látványosan elhanyagolt, például a magyar szecesszió építészetének egykori remekműve: a Dacia szálloda már évek óta lakatlan és szinte romhalmazzá vált. Szatmárnémeti, mint magyar politikai és kulturális központ mára másodrendű helyzetbe került, a hazai politikai érdeklődés a Székelyföldet, Kolozsvárt, Nagyváradot célozza meg, és olyan egykor magyar történelmi és kulturális központok, mint Arad, Temesvár, Zilah és Szatmárnémeti tulajdonképpen kívül esnek a budapesti érdeklődés körén.
Közismert, hogy viszonylag jelentős támogatásban részesülnek bizonyos erdélyi szervezetek és programok, mindenekelőtt azok, amelyeket a budapesti hatalom a saját szövetségesének tekint. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, amely (leszámítva a kommunista uralom több mint égy évtizedét) 1885-ös alapítása óta folyamatosan és igen eredményesen működött, és a nyolcvankilences rendszerváltozás óta az erdélyi magyarság leginkább hatékony kulturális szervezete, sajnos nem tartozik ezek közé. Csak egyetlen fájdalmas példát említek meg: Muzsnay Árpád, az EMKE partiumi elnöke, több mint két évtized óta úgyszólván "társadalmi munkában" végzi feladatait, így a Szatmárnémetiben rendezett összejövetelek szervezését.
Évek óta tapasztalom, hogy egy régi belvárosi épületben lévő első emeleti lakását, minthogy az épület lépcsőháza egy korábbi földrengés következtében leomlott, csak egy "tyúklétrán" lehet megközelíteni. Nincs arra támogatás, hogy az erdélyi magyar művelődés egyik leginkább önzetlen és eredményes munkása emberi módon jusson el lakhelyére. Most meg arról szereztem tudomást, hogy a mögöttünk lévő télen (szerencsére ez Erdélyben is enyhének bizonyult) Muzsnaynak arra sem volt pénze, hogy kifizesse fűtési számláját, így aztán hónapokig fagyoskodott.
Eltűnődtem azon, hogy miközben csak úgy repkednek a milliók a kisebbségi világban élő familiárisok kezébe, miért kell a nemzeti kultúra és az erdélyi magyar identitás ügyének elkötelezett és bizonyítható módon hatékony intézményeknek és értelmiségieknek megalázó körülmények közepette dolgozniok.
A mögöttünk maradt évtizedekben igen sokszor került a közbeszéd terébe az a fogalom, amelyet használói "magyarságteljesítményként" értelmeztek. Valóban, szükség van ilyen "teljesítményre", nevezetesen arra, hogy kisebbségi magyarok és magyar intézmények, szervezetek őszinte elkötelezettséggel szolgálják a Kárpát-medencei magyar élet és megmaradás ügyét. (Ámbár ezt nem nevezném "magyarságteljesítménynek", ez a kifejezés idétlen és félrevezető lehet.)
Tapasztalataim szerint azonban nem mindig ez a teljesítmény részesül elismerésben és támogatásban, gyakran az összeköttetések, a retorikai teljesítmények szabják meg azt, hogy Budapest kinek a "magyarságteljesítményét" díjazza és ismeri el. Holott a kisebbségi magyar közösségek és kultúrájuk megmaradását nem a hangos retorika és nem az ügyes helyezkedés szolgálja, hanem a mindennapi szívós munka. Az a munka, amelyet a Muzsnay Árpádok végeznek, mindig személyes erőfeszítéseikkel, szorgalmukkal, áldozatvállalásukkal szolgálván a nemzeti-nemzetiségi megmaradást.
Az igazi "magyarságteljesítmény", legalábbis az én meggyőződésem szerint, nem a pártpolitikai felszínen, hanem a hétköznapok mélyebb (és emberpróbálóbb) világában található.
Pomogáts Béla. Népszava
2014. május 11.
Az SZNT felhívása a gondolkodó székelyekhez
Február tizenkettedikén felhívásban kértük Székelyföld önkormányzatait, hogy egy határozat elfogadásával egységesen nyilvánítsák ki az általuk képviselt közösségek autonómia iránti igényét, és tegyék láthatóvá „a nagyvilág számára, amit a prefektusi önkény a népszavazások meggátolásával el akar rejteni: a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni.” Az elkészített tervezet arra is kitér, hogy „ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, egy szerves törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar.”
A nyilvánosságra hozott határozattervezet voltaképpen egy folyamodványt tartalmaz Románia kormányához, amelyben az önkormányzat a helyi közösség nevében kéri a fentieket. A felkérésnek eddig négy önkormányzat tett eleget: Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy és Makfalva. Elhangzottak elhárító kifogások, ezekre adunk választ az alábbiakban, és kérünk minden érintettet, Székelyföld lakóit elsősorban, gondolkozzanak el a kifogásokon és a válaszokon.
1. Egy székelyföldi önkormányzati vezető szerint fölösleges kinyilvánítani újra és újra a közakaratot, hiszen mindenki tudja, mit akarunk. Hamis. A közakarat kinyilvánításának leghitelesebb módja a népszavazás. Hivatalos népszavazás a felsorolt célok mellett nem történt, ezt a prefektusok megakadályozták. Még az RMDSZ által kezdeményezett népszavazást is megakadályozták, pedig az csak annyit javasolt, hogy Kovászna, Hargita és Maros tartozzon egy fejlesztési régióba. Székelyföld bedarálásának veszélye nem múlt el, és vele szemben nincs hivatalos hivatkozási alapunk, a kormány, a törvényhozás, és a nagyvilág előtt!
2. Gyakran elhangzik az is, a prefektusok ezeket a határozatokat is meg fogják támadni a közigazgatási bíróságon, tehát értelmetlen ezeket elfogadni. Hamis. Míg a népszavazásra vonatkozó határozatokhoz volt egy hozzárendelt feladat, maga a népszavazás, amely nélkül a határozat önmagában semmit nem ér, a folyamodvány elfogadására vonatkozó határozat önmaga a végcél: a választottak nyilatkoznak a választók nevében. Másfélszáz önkormányzati határozat ugyanazt fejezi ki, mint a népszavazás. Ezt a prefektusok, vagy a bíróság minősítheti, meg nem történtté azonban nem tehetik.
3. Mások azt mondják, nem jó ezt a kérdést a kampányban felvetni. Hamis. A kampányban, amikor a közfigyelem a közéletre irányul, a határozatok egyöntetű elfogadása mozgósítani képes a választókat. Csak abban az esetben nem felel meg ez az időszak, ha nincs meg a határozatok elfogadásához szükséges politikai akarat, hiszen ez demobilizálja a választókat, mert politikai akarat hiányában a képviselet öncélú, értelmetlen.
4. Volt, aki azzal érvelt, hogy a székelyföldi önrendelkezésre vonatkozó szerves törvényt csak a parlament fogadhatja el. Válasz: aki ilyent mond, az nem olvasta el a tervezetet, hiszen annak nem is tárgya a törvény elfogadása. Az valóban a parlament hatásköre, ám erre vonatkozó kérést, a közösség nevében bátran megfogalmazhat a helyi tanács.
5. Végül: a polgármesterek nem tudják pontosan, mit kell tenni. Válasz: Akár rendkívüli tanácsülésen elfogadni a Székely Nemzeti Tanács honlapján elérhető minta szerint a határozatot (a nyitó oldalon az „Önkormányzatok az autonóm Székelyföldért feliratra kell kattintani). Ez kimondottan csak akarat kérdése.
Meggyőződésünk, hogy minden székelyföldi önkormányzat jóhiszeműen közelíti meg a kérdést, és amint sikerült eloszlatni a félreértéseket, ezek a határozatok megszületnek és eljutnak a határozat 3. pontjában megjelölt címzettekhez.
Marosvásárhely, 2014. 05. 10.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Erdély.ma
2014. május 11.
Érmihályfalván rajtolt a Néppárt autonómiakaravánja
Az Erdélyi Magyar Néppárt több erdélyi település érintésével autonómiakaravánt indított, amelynek keretében vezetői és szakértői ismertetik a korábban közvitára bocsátott néppárti autonómiakoncepciót. A körút első állomása Érmihályfalván volt, ahol Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár az önrendelkezés és a föderális államberendezkedés előnyeiről tartott előadást.
Csomortányi István, a Partiumi Autonómia Tanács elnöke, a Néppárt Bihar megyei szervezete elnökének köszöntője után Tőkés László szólalt fel elsőként. Mint mondotta, egyházi emberként, európai parlamenti képviselőként, illetve a több mint tíz évvel ezelőtt alakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként mindhárom területen – az egyházban, az EP-ben és Erdélyben egyaránt – szükségesnek tartja az önrendelkezésre való törekvést.
A hit fontosságát emelte ki az autonómiaküzdelemben, amelyet egy futballmérkőzéshez hasonlított: az a csapat, amely a meccs elvesztésének gondolatával lép a pályára, az bizonyára veszíteni is fog. „Ha valaki kételkedne harcunk sikerében, az gondoljon a huszonöt évvel ezelőtti Temesvárra, ahol egy sokszorosan megalázott, lenézett, elnyomott gyülekezet vívta ki szabadságát” – hangsúlyozta. Megítélése szerint felértékelődött az autonómia „árfolyama”, megnőtt az ázsiója, immár nem kerülheti el Európa sem, hogy szembenézzen a kollektív kisebbségi jogokkal. Tőkés László úgy vélekedett, hogy döntő fordulat érlelődik e tekintetben.
Az autonómiafórumon részt vevő Nyíri Béla, Nyírábrány polgármestere a demokrácia fokmérőjének nevezte az autonómiát, amelyért küzdeni kell. A fideszes elöljáró sok sikert kívánt a küzdelemhez az erdélyi magyar közösségnek.
Bakk Miklós előadását az autonómia fogalmának meghatározásával kezdte, mondván: az autonómia az eszköz, mely lehetővé teszi, hogy a magunk dolgában mi magunk döntsünk. A Néppárt autonómia-csomagtervéről elmondta: ez nemcsak a székelyeknek vagy a partiumiaknak, hanem az ország minden területi közösségének önrendelkezést adna. Hangsúlyozta: a területi közösségeket nem Bukarestből irányítva megrajzolni, hanem elismerni kell, hiszen ezek eleve léteznek. A Néppárt javaslatcsomagja több elemet tartalmaz, mint például egy általános szabályozást a területi-regionális közösségekre nézve, a régiók létrehozásának törvényeit, illetve a régiók közösségének alapján készült statútumot.
Az előadó felhívta a figyelmet: Románia mostani államberendezkedése nem felel meg az uniós térség kihívásainak, számos anomália tapasztalható, ezért elkerülhetetlen a régiók újragondolása. Az előadást követően Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke összegezte az autonómiaküzdelem múltját, és jelenét. Mintegy tíz évvel ezelőtt vált nyilvánvalóvá, hogy kettészakad az erdélyi magyar érdekképviselet. Ennek oka az volt, hogy különböztek a vélemények a bukaresti hatalomhoz és az autonómiához való viszonyulást illetően. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tíz évvel ezelőtti megalakulásával, illetve a 2011-ben alakult Néppárt megjelenésével esély nyílott arra, hogy az autonómia párti, „kuruc” politikát folytató tábor megerősödjön.
A legfőbb feladat a 2016-os választásokon való sikeres szereplés, annak érdekében, hogy a jelenlegi „labanc” hatalommal szemben átütő sikert érjen el a Néppárt. Ezzel pedig egy olyan alkupozíció teremtene, amelyben lehet beszélni az autonómiáról – vélekedett Toró T. Tibor. A partiumi autonómiára vonatkozóan kifejtette: többletfeladatok előtt áll a Partiumi Autonómia Tanács, hiszen a régió identitása nem olyan erős, mint Székelyföld esetében. Ehhez egy erős, elkötelezett, harcra elszánt munkára van szükség – szögezte le a pártelnök.
Az autonómiafórumot az elkövetkező hetekben több erdélyi és partiumi helyszínen megszervezik, legközelebb Gyergyószentmiklóson.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája. Erdély.ma
2014. május 11.
Hegedüs: nem volt örömfakasztó, amit a kulturális minisztériumban találtunk
„Történelmet írtunk Bukarestben, a kulturális tárcánál, hiszen a magyarságnak először van egyszerre minisztere és örökségvédelmi államtitkára. Nem volt örömfakasztó az, amit találtunk ott márciusi visszatértünkkor. Az előző miniszterek egyfelől leállították az általunk helyreállításra felterjesztett magyar műemlékek munkálatainak finanszírozását, másfelől meg olyan Országos Műemlék Helyreállítási Tervet állítottak össze, amelyben kevés magyar műemlék szerepel. Ez történik akkor, amikor mi magunk nem gondoskodhatunk ezekről, amikor az RMDSZ nincs ott, ahol megvédheti a magyar örökséget” – mondta Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár Nagyváradon, a középkori várban megtartott, műemlékvédelemről szóló beszélgetésen, amelyen Pásztor Sándor államtitkárral közösen vett részt.
Az EP-képviselőjelölt azt is hangsúlyozta, Nagyváradon az uniós tagság pozitív hozadékait, a műemlékvédelemre lehívható európai uniós források hasznát éppen a középkori várban jelenleg folyamatban lévő munkálatok szemléltetik. Azért fontos a magyarság brüsszeli jelenléte, hogy szakemberei folyamatosan tudjanak az ilyen lehetőségekről.
„Az előző RMDSZ-kormányzás idején igyekeztünk a műemlékvédelem támogatási rendszerén javítani és száz magyar műemlék került fel a tárca helyreállítási listájára. Kelemen Hunor első kulturális miniszteri mandátuma idején 55 millió lejt szánt a helyreállításokra. Ehhez képest, visszatértünkkor kiderült, hogy évente legföljebb 13 millió lejt költenek az épített örökség felújítására és elhanyagolták a magyar műemlékeket. Ezen a helyzeten szeretnénk javítani a jelenlegi mandátumban” – tette hozzá az örökségvédelmi államtitkár és azt is hangsúlyozta, hogy nemrég még olyan emberek is döntöttek az épített örökség helyreállításáról, akik csupán hallomásból ismerik a szakterületet, az országos szaktestületekből pedig hiányoztak a magyar szakemberek. „Azért kérjük az önök bizalmát, szakvéleményét és bátorítását, hogy folytathassuk az érdekvédelmi munkát itthon és Brüsszelben. Május 25-én szavazatunkkal azt is elmondjuk: nem hagyjuk, hogy elhanyagolják a mi ügyeinket” – összegzett az RMDSZ EP-képviselőjelöltje, aki a szakmai beszélgetést megelőzően a Bihar megyei Réven Biró Rozália szenátorral, országos nőszervezeti elnökkel együtt köszöntötte a szavalóverseny résztvevőit, majd a nagyváradi Minden magyar majálisán beszélgetett a választókkal. (rmdsz tájékoztató) Transindex.ro
2014. május 12.
Kampány, még mindig lefelé
Az állami intézmények politikamentesítését szorgalmazta tegnap Traian Băsescu államfő, aki olyan lazán kampányol legújabb pártjának, mintha már rég nem lenne hivatalban. Azt ugyanis már az első, 1991-ben elfogadott posztkommunista alkotmány kimondta, hogy a román állam elnöke nem lehet egyetlen párt tagja sem, sőt, kötelessége a pártok között közvetítői, egyensúlyozó szerepet játszani, ha a helyzet úgy kívánja. Igaz, ezt eddig sem vették komolyan: a megengedettnél eggyel több mandátumot végigvivő Ion Iliescu is nyíltan az általa létrehozott szociáldemokrata párthoz húzott, és méltó utóda sem csinál titkot abból, hogy neki viszont a jobboldal tetszik. Már az a része, amit ő irányít.
Hogy hova, az kevésbé számít.
A ’89-es fordulat után minden párt egyetértett abban, hogy a szakértelemnek kell előnyt adni, de ez a kézenfekvő és gazdaságszilárdító elv elsikkadt az átmeneti zavarosban. Pár éve próbálkoztak a prefektusi tisztség pártsemlegesítésével, van rá máig érvényes törvény, szakképzést is szereztek az akkori megbízottak, aztán mégis lecserélték őket a következő kormányváltáskor. A miniszteri és igazgatói székekben még gyakoribb a váltás, és a legtöbb esetben botrányhoz kötött. Ilyenkor sokat beszélnek az illető magánéletéről is, még az államfő sem átall pletykálni, holott a polgárt az az egy csalás érdekli igazán, amit ellene követnek el a jog és demokrácia hirdetői. Mert munkahelyet, adócsökkentést, jólétet, korszerű egészségügyet, hasznos tudást nyújtó oktatást, utakat, biztonságot ígértek neki. Most azzal kampányolnak – igaz, nagyon langyosan –, hogy az uniós pénzek majd megoldják a gondokat. Ideje lenne, mert a munkanélküliség másfél éve növekszik, és ezreket készülnek elbocsátani a vasúttársaságtól (a Nemzetközi Valutaalapra hivatkozva, mintha ők vitték volna csődbe), miközben újabb adókat vezetnek be. Csakhogy ezek elvesznek valahol, a kórházak, iskolák, utak nem javulnak, és ráadásul itt az orosz–ukrán konfliktus, amit nem szakértő vezetőink ugyanúgy félvállról vesznek, mint minden mást: az államfő alpári sértéseket vág az orosz miniszterelnök-helyetteshez, a kormányfő nekimegy az értelmiségnek, majd nemzetközi könnyűzene-fesztiválra látogat, és pénzt is visz „Románia népszerűsítésére”. Nos, legalább abban jók, hogy mindegyre képesek alulmúlni önmagukat...
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 12.
FUEN: követeljük, hogy az EU foglalja az európai szerződésbe a kisebbségvédelmet
,,Irányváltásra van szükség az EU-ban, értékként kell az etnikai és nyelvi sokféleségre tekinteni, és védeni ezt az értéket, biztosítani az őshonos közösségeket, hogy meglévő jogaikat európai szintű szabályozás és ellenőrzési mechanizmus védi, amelyet a jó gyakorlatok és megoldások kölcsönös megosztása egészít ki"– fogalmazott Vincze Lóránt a FUEN flensburgi kongresszusán. Az RMDSZ EP-képviselőjelöltje, a FUEN alelnöke mutatta be a kongresszus kisebbségi kiáltványát, amely az új európai mandátumban nyitott, és közvetlen párbeszédet kér az Európai Bizottság, az Európai Parlament, valamint a FUEN-ben tömörülő kisebbségi közösségek között. Azt kérik az EU-tól, hogy állapítson meg ütemtervet a kiáltványban foglaltak életbe ültetésére, és az új EB egyik biztosának hatásköre terjedjen ki a kisebbségvédelemre is.
Az európai kisebbségi szervezetek május 7–10. között a németországi Flensburgban vettek részt az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója 65. kongresszusán. A szombaton délelőtt tartott éves közgyűlés kisebbségi kiáltványt fogadott el, amely elfogadhatatlannak nevezi, hogy az EB sorozatosan utasít el minden kisebbségvédelemre vonatkozó javaslatot és felvetést, ugyanakkor a dokumentum méltányolja azokat az ajánlás jellegű jelentéseket és határozatokat, amelyeket az Európa Tanács vagy az Európai Parlament fogadott el ebben a témában.
A flensburgi kisebbségi kiáltvány leszögezi: az európai kisebbségek nem jelentenek fenyegetést Európa és a tagállamok kohéziója szempontjából, ellenkezőleg, sokszínűségükkel a társadalmat gazdagítják. ,,A nemzeti kisebbségek a kiáltványban követelik, hogy az EU egyértelműen foglalja az európai szerződésekbe az őshonos közösségek és nyelvi kisebbségek védelmét. A dokumentum külön kitér az európai jó megoldások gyakorlatba ültetésére más tagállamokban, olyan intézkedések révén, amelyeket maguk az ott élő közösségek is kielégítőnek találnak, beleértve az önrendelkezések és autonómiák rendszerét" – fogalmazott a FUEN alelnöke. A tízpontos határozat bírálja a koppenhágai kritériumrendszer kettős mércéjét, és kéri, hogy az EU valamennyi tagállamán kérje számon a kisebbségi jogok kidolgozását és alkalmazását.
,,A flensburgi FUEN-kiáltvány újrafogalmazza az európai kisebbségvédelem legfontosabb tennivalóit, és nyilvánvalóvá teszi, hogy az Európai Uniónak foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel, mégpedig úgy, hogy hatáskörébe emeli a szabadságjogok ezen területét" – hangsúlyozta a FUEN kongresszusán Vincze Lóránt.
FUEN-tag lett a Magyar Polgári Párt
A Magyar Polgári Párt sikerként értékeli, hogy egy olyan rangos nemzetközi szervezet soraiban tudhatja magát, mint az európai nemzeti közösségeket és kisebbségeket tömörítő FUEN. A május 10-i közgyűlésen hivatalosan is bejelentették, hogy támogatói tagságot szerzett a Magyar Polgári Párt. Az MPP célja, hogy a nemzetközi porondon is hallassa hangját, felhívja a figyelmet az erdélyi és székelyföldi magyarság helyzetére. "A romániai magyarság lélekszámából kiindulva természetes, hogy ezt a régiót, illetve az itt élő magyar közösséget több szervezet is képviselje. Az MPP régi törekvése, hogy tagfelvételt nyerjen, és örülünk, hogy ezt most, a szervezet 65. kongresszusa alkalmával sikerült elérnünk, külön örülünk annak, hogy most azok is támogatták kérésünket, akik eddig esetleg ellenezték azt" – értékelte az eseményt Biró Zsolt pártelnök. Népújság (Marosvásárhely)
2014. május 12.
Rekordszámú részvétel a magyar középiskolák tantárgyvetélkedőjén
"Mikor egy csúcsot megmásztál..."
Reál és humán tárgyakból jeleskedő tizenévesek népesítették be szombat reggel a Bolyai líceum dísztermét. A magyar tannyelvű középiskolák kilencedik alkalommal megszervezett országos tantárgyvetélkedőjének résztvevőit a házigazda szerepében Láday Zoltán tanár köszöntötte. 251 diák, 32 iskola, 21 város – sorolta a megnyitót moderáló pedagógus a verseny paramétereit, majd azt is hangsúlyozta, hogy a jelzésértékű létszámnövekedésnél még fontosabb, hogy a diákok felkészültsége, illetve a tanárok igényessége, és ennek következtében a teljesítmény is évről évre nő.
Bálint István, a Bolyai líceum igazgatója köszöntőjében kiemelte, az a tény, hogy sikerült a hazai magyar oktatást biztosító egyetemeket a verseny köré csoportosítani, a vetélkedőn elért eredmény ugyanis a felsőoktatásban való továbbtanulás biztosítéka lehet, a rendezvény színvonalát emeli, ugyanakkor lehetőséget kínál azoknak a tehetséges diákoknak a felismerésére, akik anyanyelvükön nem tudnak nemzeti olimpiákon bizonyítani. Az intézményvezető a tanügy-minisztériumnak, illetve a megyei tanfelügyelőségnek is köszönetet mondott a támogatásért, majd így biztatta a diákokat: – A legjobbak között a legjobbak vagytok.
A továbbiakban Bakos Levente egyetemi adjunktus üdvözölte a verseny szereplőit, majd Markó Béla szenátor a vetélkedő megszületésének előzményeit idézte fel, amikor Bálint István igazgatóval leültek megbeszélni az ötlet kivitelezésének részleteit.
– Ahhoz, hogy bármilyen elképzelés megvalósulhasson, és a szó legnemesebb értelmében nyerni tudjunk, elengedhetetlen a jövőbe vetett bizalom, a hit, hogy képesek vagyunk teljesíteni mindazt, amit elterveztünk – tette hozzá Markó Béla.
Szabó Csilla a tanügy-minisztérium képviselőjeként köszönetet mondott azért, hogy a tavalyi ötletet sikerült valóra váltani, és a verseny a fizikavetélkedővel bővült, majd az újoncokat üdvözölte.
– Idén rekordszámú részvétellel zajlik a verseny, és ez azt bizonyítja, hogy vannak diákok és tanárok, akik úgy gondolják, hogy minden külső látszat ellenére érdemes tanulni – mondta, majd Pascalt idézte a szaktárca illetékese: "mikor egy csúcsot megmásztál, akkor veszed észre, hogy a hátad mögött egy sokkal magasabb csúcs van, és arra vár, hogy meghódítsd".
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes azt emelte ki, hogy a Bolyai líceum az évek során igazi versenyközponttá alakult, hiszen nincs még egy olyan romániai középiskola, ahol szinte minden héten valamilyen országos verseny zajlana. A tanintézethez kapcsolódtak Peti András alpolgármester gondolatai is:
– Soha nem fogom tudni törleszteni mindazt, amit diákként ez az iskola adott nekem. Bízom benne, hogy az új generáció a jövő tudományos társadalmának alapjait teszi le – mondta az alpolgármester.
Oláh-Gál Róbert, a vetélkedő elnöke 210 évvel pergette vissza az időt, amikor is Bolyai Farkast meghívták tanárnak a Református Kollégiumba. A nagy matematikus 1804. május 4-én tartotta székfoglaló beszédét, amely így kezdődött: "az igazságot jöttem tanítani".
A megnyitó végén Láday Zoltán a vetélkedők egyetemi és középiskolai tanárokból álló zsűrijének, illetve a támogatóknak mondott köszönetet, aztán a diáktömeg a tudásmérés helyszínei felé indult. A verseny előtti percekben pár résztvevőnek arra is volt lélekjelenléte, hogy kérdéseinkre válaszoljon.
– A Kalkulusz programozói versenyre jöttem. Jakab Tünde tanárnő ajánlott nekem feladatokat a felkészüléshez – mondta Barabási Csongor, a Bolyai líceum tizedikes diákja. A szintén tizedikes bolyais Gyéresi Ibolya Kreszcencia a Fabinyi Rudolf kémiavetélkedőre jelentkezett, szerves kémiából kellett tudását bizonyítania.
– Nem izgulok különösebben, mert elég sok versenyen részt vettem már. Folyamatosan tanulok ezekre a megmérettetésekre, így nem jelentett különösebb erőfeszítést a mostanira való felkészülés – összegzett a diáklány. Szabó Barna, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium tizenegyedikese szintén a programozói vetélkedőre érkezett.
– Erre a versenyre nem lehet előzetesen felkészülni, minden a logikán alapszik – mondta, majd azt is elárulta, hogy a vetélkedőn elért siker a Sapientia egyetemre biztos bejutást, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem informatika szakán szervezendő felvételin pluszpontokat jelentene. A vetélkedők eredményeire keddi lapszámunkban térünk vissza.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)
2014. május 12.
Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár, EP-képviselőjelölt Bihar megyei műemlékvédő szakemberekkel találkozott
Elhanyagolják épített örökségünk, ha nem vagyunk ott, ahol megvédhetjük
„Történelmet írtunk Bukarestben, a kulturális tárcánál, hiszen a magyarságnak először van egyszerre minisztere és örökségvédelmi államtitkára. Nem volt örömfakasztó az, amit találtunk ott márciusi visszatértünkkor. Az előző miniszterek egyfelől leállították az általunk helyreálltásra felterjesztett magyar műemlékek munkálatainak finanszírozását, másfelől meg olyan Országos Műemlék Helyreállítási Tervet állítottak össze, amelyben kevés magyar műemlék szerepel. Ez történik akkor, amikor mi magunk nem gondoskodhatunk ezekről, amikor az RMDSZ nincs ott, ahol megvédheti a magyar örökséget” – mondta Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár Nagyváradon, a középkori várban megtartott, műemlékvédelemről szóló beszélgetésen, amelyen Pásztor Sándor államtitkárral közösen vett részt.
Az EP-képviselőjelölt azt is hangsúlyozta, Nagyváradon az uniós tagság pozitív hozadékait, a műemlékvédelemre lehívható európai uniós források hasznát éppen a középkori várban jelenleg folyamatban lévő munkálatok szemléltetik. Azért fontos a magyarság brüsszeli jelenléte, hogy szakemberei folyamatosan tudjanak az ilyen lehetőségekről. „Az előző RMDSZ-kormányzás idején igyekeztünk a műemlékvédelem támogatási rendszerén javítani és száz magyar műemlék került fel a tárca helyreállítási listájára. Kelemen Hunor első kulturális miniszteri mandátuma idején 55 millió lejt szánt a helyreállításokra. Ehhez képest, visszatértünkkor kiderült, hogy évente legföljebb 13 millió lejt költenek az épített örökség felújítására és elhanyagolták a magyar műemlékeket. Ezen a helyzeten szeretnénk javítani a jelenlegi mandátumban” – tette hozzá az örökségvédelmi államtitkár és azt is hangsúlyozta, hogy nemrég még olyan emberek is döntöttek az épített örökség helyreállításáról, akik csupán hallomásból ismerik a szakterületet, az országos szaktestületekből pedig hiányoztak a magyar szakemberek. „Azért kérjük az önök bizalmát, szakvéleményét és bátorítását, hogy folytathassuk az érdekvédelmi munkát itthon és Brüsszelben. Május 25-én szavazatunkkal azt is elmondjuk: nem hagyjuk, hogy elhanyagolják a mi ügyeinket” – összegzett az RMDSZ EP-képviselőjelöltje, aki a szakmai beszélgetést megelőzően a Bihar megyei Réven Biró Rozália szenátorral, országos nőszervezeti elnökkel együtt köszöntötte a szavalóverseny résztvevőit, majd a nagyváradi Minden magyar majálisán beszélgetett a választókkal. Nyugati Jelen (Arad)
2014. május 12.
„Naponta tennünk kell azért, hogy valóban keresztények és európaiak legyünk!”
Kampánykörútja során éppen május 9-én, Európa-napon érkezett Temesvárra Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje, aki péntek délelőtt részt vett a jelentős közéleti és kulturális személyiség, a múzeumalapító Ormós Zsigmond mellszobrának avatóünnepségén. A szobor felavatása után Sógor Csaba rögtönzött sajtótájékoztatót tartott a Központi Parkban, amelynek során az alábbiakat nyilatkozta a magyar sajtónak: „Végre Ormós Zsigmondnak is áll a köztéri szobra, de azért még sok tennivalója akad Temesvárnak és Romániának is. Remélem, visszahívnak majd, amikor a román szöveg mellett magyar és német, esetleg angol nyelvű felirat is lesz ezen a szobron. Úgy vagyunk európaiságunkkal is, mint kereszténységünkkel: naponta tenni kell azért, hogy valóban keresztények és európaiak legyünk! Országjáró körutunk éppen erről szól: bejárjuk négy jelölttársammal az országot és mindenkit arra bíztatunk, hogy május 25-én a szavazatával, a jelenlétével erősítse meg ezt az országot, benne az erdélyi és a bánsági magyarságot. Hogy valóban európaiak és keresztények legyünk minden nap és ebben legyünk segítségére a velünk együtt élő románoknak is. Május 25-én Európa parlamenti választások lesznek, és egy pecséttel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy Ormós Zsigmond szobrára később a magyar és a német felirat is felkerüljön! Ez is nagy eredmény, hogy végre a város román vezetősége is magáénak vallja azt az embert, aki nagyon sokat tett ezért a városért, ezért a megyéért és a népek közti megbékélésért!” Sógor Csaba a sajtónak eredeti csángó tarisznyáját is megmutatta, amelybe az emberek minden magyar településen beleteszik nem csak az értékeket, amelyek a magyarságot képviselik és ezt az országot is európaivá teszik, de a panaszaikat és az észrevételeiket is. „Ebben a tarisznyában van egy notesz, amelybe feljegyzek minden panaszt, de van egy elektronikus notesz, egy táblagép is – mondta Sógor Csaba –, erre most feltesszük Ormós Zsigmond szobrát, hogy mások is lássák, olvassanak róla, tanulmányozzák az életét, és utána erőt merítsenek, mint ahogyan mi is erőt merítünk ebből az országjáró körútból. Másokat is arra bíztatunk, hogy ne szégyelljék európaiságukat és kereszténységüket, de magyarságukat sem. Tegyünk mindannyian valamit, elsősorban május 25-én, de utána is, azért, hogy Románia velünk együtt még európaibb ország legyen.”
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)
2014. május 12.
Misszió az egyre apadó szórványban
Mezőörményes, Komlód, Oroszfája, Mezőseptér – négy, magyarok által már alig-alig lakott mezőségi település, amely valamikor, a reformáció idejében a virágkorát élte. A trianoni békediktátum előtt Kolozs vármegyéhez tartoztak, a második bécsi döntés után 1944-ig pedig Maros-Torda vármegye részét képezték. A megyésítéskor a helybéliek inkább a negyven kilométerre fekvő Marosvásárhelyhez, mintsem a több mint kétszer annyi járásnyira lévő Besztercéhez szerettek volna csatlakozni. Óhajuk azonban pusztába kiáltott szónak bizonyult.
Így a szinte egy tömbben, a Kolozs és Maros megyét összekötő Kolozsvár–Szászrégen-útvonalon vagy annak leágazásán elterülő falvak Beszterce-Naszód megyéhez, pontosabban annak déli csücskéhez tartoznak. Közigazgatásilag Mezőörmény Septérrel és további tíz román faluval alkot községet, míg Komlód és Oroszfája a mára mindössze két magyart számláló Nagynyulashoz tartozik.
A négy falu missziós egyházközségei 1990 után az újjáalakult görgényi református egyházmegyébe tagolódtak, ahol egy éve Májai Varga Zoltán lelkipásztor igyekszik jó pásztorként egyben tartani a még megmaradt nyáját. Mielőtt a mezőségi gyülekezetbe került volna, a fiatal lelkész öt évet egy másik szórványvidéken, a Balázsfalvától mintegy tizenöt kilométerre elterülő Bethlenszentmiklóson szolgált.
„Mindig arra vágytam, hogy missziós lelkész legyek, aki összefogja a szétszóródott magyarságot, és nemcsak havonta egyszer látogat ki a szórványba” – vallja a Fehér megyei szórványból a Beszterce-Naszód megyeibe átkerült lelkész. Az 53 hívet számláló Mezőörményesen, a mindössze 33 reformátussal maradt Oroszfáján, a 16 főre apadt Komlódon és a mindössze hat lelket számláló Mezőseptéren minden körülmény adott e nemes feladat teljesítésére.
Ha az egyházi statisztikákat böngésszük, azt látjuk, hogy nem is olyan régen a valamikor László vajda birtokát képező Örményes is – mint megannyi más erdélyi település – virágzó magyar falu volt, ahol a reformátusok száma a mainak a tízszerese volt. Sőt a dombok között meghúzódó Komlód is a 19. században még önálló lelkésszel rendelkezett.
A juhász legyen a nyájában
Családi vagy akár kényelmi okok miatt nem minden egyes, „világ végére” helyezett pap vállalja a helyben lakást. Sokkal egyszerűbb a közeli városból ingázni, megtartva a kötelező vasárnapi istentiszteletet, és kiszaladni az óhatatlanul adódó temetésekre. „A juhász legyen a nyájában! Ha nem vagyok a híveim között, nem lehetek hiteles” – vallja ezzel szemben Májai Varga Zoltán, amikor erre a jellegzetes szórványlelkészi gondra térünk.
A kétgyerekes családapának nem könnyű a feladata: az otthona Marosvásárhely egyik peremközségében, Marosszentkirályon van, a felesége és csemetéi Kolozsváron élnek. Az asszonyt az állása, a kicsiket az iskola köti egyelőre a kincses városhoz. De, mint mondja, amint tehetik, kilátogatnak az örményesi parókiára.
A Besztercéről láthatatlan Örményes
A 19. század utolsó esztendejére elkészült örményesi templommal szemben lévő portán az egyik presbiter, Pásztor Lajos és neje, Erzsébet fogad. Az idős házaspár valamikor Marosvásárhelyen dolgozott, de az évek teltével hazaköltöztek. Ma is a Maros-menti várost érzik közelebb a szívükhöz, mint Besztercét. Mint mondják, ennek nemcsak földrajzi oka van.
„A megyésítéskor mi, mezőörményesiek Maros megyéhez szerettünk volna csatlakozni, de az itteni vezetők nem engedték, mondván, olyan jó mezőgazdasági területek vannak itt a környéken, hogy azokat nem lehet csak úgy átengedni. Pedig a 85 kilométerre lévő beszterceieknek fogalmuk sincs, hol van Mezőörményes. Csak négyévente egyszer, a választások előtt szokták felfedezni a mi községünket” – fájlalják Pásztorék.
Mint mesélik, a szórványosodás itt is megtette a hatását: megszűnt az anyanyelvű oktatás, megcsappant a magyarság létszáma. „Hála Istennek, a mi négy fiunk megmaradt magyarnak. Három itt él a faluban, egy Magyarországra költözött. De az itteni unokák is magyarul beszélnek. Ha lenne magyar iskola, biztos oda járnának” – büszkélkedik Erzsike néni, akinek az apja négy esztendő híján fél évszázadig volt az örményesi gyülekezet gondnoka.
A hatóságok nemcsak az anyanyelvű oktatást számolták fel a faluban, de az egykori felekezeti iskola épületét is lebontották. Pedig az egyház ragaszkodott hozzá, és visszaigényelte ’89 után, de mindhiába. A magyar–román viszonyra térve, Pásztorék úgy érzik, nincsenek különösebb gondok a faluban.
A többségiek felnéznek a magyarokra, de a békés légkör megőrzésében jelentős szerepet játszik Dumitru Tomşa nemzeti liberális párti polgármester is, akinek a felesége magyar. „Csak a közvetlen szomszédunkkal volt baj, aki ágynak esett betegként is néhanapján azt kiáltotta, hogy ha autonómiát akarunk, menjünk Magyarországra! Ezzel jól feldühített, de mégsem tehettem meg, hogy szinte naponta ne menjek át hozzá, és ne segítsem” – meséli Pásztorné.
Oklevéllel meghálált komlódi vendégszeretet
Komlódon is takaros, felújított, gótikus stílusú 15. századi templom és kipofozott parókia vár. Csak éppen a valaha önálló lelkésszel rendelkező gyülekezet szórványosodott el teljesen. A komlódi reformátusok száma mára tizenhatra apadt. „Ma már alig vagyunk a templomban, pedig hajdanán tele voltak ezek a padsorok” – sóhajt fel a gondnoki teendőket ellátó Polgár Anna. Annus néni, ahogy a 76 éves öregasszonyt a lelkész becézgeti, itt, a dombok közt rejtőző faluban született, akárcsak az édesapja.
Nagyon ragaszkodik szülőfalujához, bár annak idején, az elemi elvégzése után szülei Tekére küldték, hogy anyanyelvén tanulhasson tovább, ahonnan később a marosvásárhelyi pénzügyi középiskolába került. Mint mondja, szerette a várost, a sportot, de az apja nem látott jövőt az atlétikai pályafutásban. „Így hazakerültem, és azóta is itt élek. Kis ideje egymagamban, özvegyen, hisz a fiam Besztercére költözött” – meséli az öregasszony.
Annus néni mégsincs egyedül; nemcsak a falubeliek meg a pap nyitja be időnként az ajtaját, mindig ott van vele a Biblia és a számos magyar nyelvű könyv és időszakos kiadvány. Most épp az 1948-as Református Szemlét böngészi, amelyben a soron következő lelkészi továbbképzőről írnak. „Inkább ezeket a régi újságokat olvasom, minthogy a tévét nézzem. Annyira kedvesek nekem, nem tudom őket eldobni, inkább egy skatulyában gyűjtöm” – mutatja a cipősdobozban gondosan raktározott megsárgult újságokat.
Annus néni nemcsak az olvasmányaira büszke, hanem a falon lévő bekeretezett oklevelére is, amit a püspökség részéről 2011 késő őszén, egy Marosvécsen szervezett ünnepély keretében az akkor még életben lévő férjével együtt vehetett át. „Hitvestársával, házunk népével együtt az Úr és egyháza közelségében élnek, és önzetlenül szolgálják magyarságunkat és egyházunkat” – áll a Mezőség apostolaként ismert, múlt század első felében szolgáló Földes Károlyról elnevezett emléklapon.
„Vendégszeretetük is szolgálat, hogy otthon érezzék magukat az itt szolgáló lelkészek, missziót végző hallgatók, megmaradjon az Úr magyar református nyája” – olvasható néhány sorra alább. Májai Varga Zoltán alig egy esztendeje ismeri Annus nénit, férjét, Polgár Jánost missziós pályakezdete első heteiben temette, de csak megerősíteni tudja az oklevélbe foglaltakat.
A kedves kis öregasszony bejelentetlen látogatásunkkor is mindegyre sürgölődik-forgolódik, asztalt terít, sonkás rántottát készít, majd friss házi tejföllel kínál. Mielőtt búcsút vennénk tőle, meglepetésszerűen betoppan a Besztercéről érkező fia és családja. „Az én Dezsőkém román nőt vett feleségül, de megmondtam neki, hogy az unokámmal magyarul beszéljen!” – mutatja be Polgár Anna a fiát és menyét. Sajnos a gégeproblémákkal műtött középkorú férfinak egyre nehezebben jön ki hang a torkán, így inkább csak puszilgatja és ölelgeti az alig egy éve örökbefogadott kis tündért.
Oroszfája, ahol még a gondnokok gyerekei sem magyarok
Egy faluval odébb, Oroszfáján a felújítási munkálatok előtt álló templom köszön ránk a domboldalról, de be kell érnünk azzal, hogy mindössze kívülről csodáljuk meg a 18. században épült istenházát. A gondnok, Katona János éppen nincs otthon, így csak a felesége, Ana és kisebbik fiuk fogad. Amikor a mosolygós gyermek nevét kérdezem, a nyolcéves lurkó előbb egy Poftim?-mal (Tessék? – szerk. megj.) válaszol, majd amint nyelvet váltok, Cătană Lorand Cristianként mutatkozik be.
„Hát nem tud magyarul… Sajnos én sem. De a testvére, Andrei, aki most egyetemista, az internet segítségével próbálja megtanulni a nyelvet” – magyarázkodik a Katona-Cătană anyuka.
A hegyen túl, Mezőseptéren pedig még ennél is cifrább a helyzet. Bár Váradi Annus néni, Váradi Mihály gondnok felesége nyolc gyermeket hozott a világra, nevelt fel és adott a megfogyatkozó falvacskának, az itteni gyülekezet mégis mindössze hat tagot számlál. Ebből a Váradiak csak kettőt tesznek ki. Nem matematikai, hanem etnikai bukfenc ez. A mára felnőtté vált Váradi csemeték más nyelvet, más nemzetiséget és más felekezetet választottak maguknak. Az idős szülők, noha belátják, hogy „nyolc gyermeket adtak a románoknak”, most is úgy vélik, semmi értelme nem lett volna magyarnak nevelni a leszármazottakat.
„Önök az ortodoxokhoz is járnak?” – buggyan elő óhatatlanul a következő kérdés. „Nem, szó se róla! A tiszteletes úr csak havonta egyszer jön Septérbe, de meg se gondoltam, hogy más vasárnapokon az ortodox templomba menjek” – igyekszik szépíteni a dolgokat az állatvásárba igyekvő gondnok. Valahol őt – és a hozzá hasonlóan gondolkodókat – is meg lehet érteni, hisz ami egy tömbmagyar vidékről érkező embernek minimum furcsa, az itt élőknek a lehető legtermészetesebb. Még akkor is, ha ezzel a szemlélettel az amúgy is egyre szűkülő közösségük felszámolását gyorsítják fel.
„Öregedő, de öntudatos gyülekezetek ezek. Fantasztikus melegséget kapok az itteni emberektől. Bár én is nagyon szeretem őket, azzal is tisztában vagyok, hogy nem innen fogok nyugdíjba vonulni” – vetíti előre a Beszterce-Naszód megyei szórvány szomorú jövőjét Májai Varga Zoltán.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 12.
Asztalos Csaba rendre utasítja Ilie Bolojant
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elmarasztaló döntése ellenére még mindig nem történt előrelépés Nagyváradon a kétnyelvűség terén.
Asztalos CsabaA testület korábban, mint ismert, egy helyi lakos beadványának helyt adva arra figyelmeztette a polgármesteri hivatalt, hogy az utcanévtáblákon tüntesse fel magyar nyelven is a megjelöléseket (utca, park, piac vagy híd), biztosítson magyar nyelvű formanyomtatványokat, továbbá közölje fordításban is a helyi tanácsülések időpontjait, helyét, napirendjét és határozatait, illetve az önkormányzat közérdekű közleményeit.
„A határozatot március 5-én közöltük ki katonai postával” – szögezte le a Krónika megkeresésére Asztalos Csaba, a CNCD elnöke. Ehhez képest Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere állítja, ő továbbra sem tud az elmarasztalásról, hozzá hivatalos formában nem jutott el a papír.
„Talán tegyen rendet a saját háza táján” – kommentálta ezt Asztalos, aki elmagyarázta: a küldeményt kimondottan a polgármesternek címezték, és hatóságoknak szóló levelek nem szoktak katonai postával elkallódni.
Ritli Csongor, az RMDSZ helyi tanácsosa rámutatott arra, hogy a közgyűlésen belül semmilyen formában nem kommunikálták a problémát, információkat nem kaptak, és előrelépés sem történt az ügyben.
„Semmi változás nem történt, talán csak annyi, hogy legutóbb vita és ellenkezés nélkül betartották a megegyezést, és a korábban elfogadott listáról megszavaztak egy új magyar utcanevet. Most az egyszer normálisan viselkedtek” – magyarázta.
Asztalos ugyanakkor emlékeztetett, hogy az ügy tavalyi tárgyalásakor költségvetés- és apparátushiánnyal magyarázkodó önkormányzatnak a közléstől számított három hónapja van arra, hogy azt megtámadja a bíróságon, vagy pedig az előírtak szerint orvosolja a kivizsgált problémát.
A határido lejártakor ismét levélben fordulnak az illetékeshez, és másodjára is kivizsgálják az ügyet, és ha a CNCD semmilyen előrelépést nem tapasztal, akkor már nem csupán megrovásban részesítik, hanem bírságot is kiszabnak a mulasztásért.
Előrelépést várnak Marosvásárhelyen
Nincs jogi akadálya a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének Marosvásárhelyen – szögezte le pénteki közleményében Peti András alpolgármester.
Amint arról beszámoltunk, a városban Kétnyelvű utcanévtáblát Marosvásárhelyen elnevezésű csoport alakult, amely azt szeretné elérni, hogy az önkormányzat mielőbb kihelyezze a kétnyelvű táblákat. Ennek érdekében az elmúlt héten petíciót indítottak.
Peti most emlékeztetett, a kétnyelvű utcanevekre vonatkozóan már két határozatot is elfogadott a helyi tanács. Az egyik a táblák alakját, méretét, kinézetét szabályozza, a másik határozat az utcák névsorát tartalmazza és a hivatalos fordításokat. A marosvásárhelyi RMDSZ elnöke hangsúlyozta, folyamatosan tárgyalnak a polgármesterrel arról, hogy végre alkalmazzák az utcanévtáblákra vonatkozó határozatokat.
Peti szerint a kétnyelvű feliratok kihelyezése szerepelt az RMDSZ és a PDL közötti legutóbbi politikai alkuban is. Ám Dorin Florea a napokban újságírói kérdésre úgy fogalmazott, nincs törvényes keret arra, hogy kétnyelvű utcanévtáblákat helyezzenek ki, ezért nem is tették meg, szerinte ugyanakkor a kétnyelvű táblák zavarnák a turistákat, akik nehezebben tudnának eligazodni a városban, ráadásul „a postai küldemények is elkallódnának emiatt”.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 12.
A Bosch „közelebb vinné” Kolozsvárt Magyarországhoz
Autópályás és légforgalmi összeköttetést szeretnének Magyarországgal a Bosch romániai leányvállalatának vezetői, többek közt rendszeres Budapest–Kolozsvár légi járatra, valamint a magyarországi M3-as vagy M31-es autópályákhoz való gyorsforgalmi kapcsolatra lenne szükségük – hangzott el többek közt a nemeszsuki Tetarom 3 ipari parkban felépített Bosch-gyár hétvégi felavatását megelőző sajtótájékoztatón.
Konrad Kaschek, a Kolozs megyei gyár vezérigazgatója kifejtette: Kolozsvár, mint város nagyon vonzó, azonban Romániának tagadhatatlan infrastrukturális gondjai vannak. Mint részletezte, saját kellemetlen tapasztalatuk, hogy a termékeik minősége látta a kárát a közúti szállításnak.
„Ez azt jelenti, hogy szerintünk kívánatos, hogy a közúti összeköttetések feljavuljanak, hogy legyen hozzáférésünk a magyarországi M3-as vagy M31-es autópályához. Meg vagyunk róla győződve, hogy ha itt maradunk, akkor létrejön ez a kapcsolat” – nyilatkozta Konrad Kaschek.
Meder Klaus, a Bosch cégcsoport autóvillamossági részlegének elnöke hozzáfűzte: rendszeres Kolozsvár–Budapest légi járatot is szeretnének. Újságírói kérdésre kifejtette: elsősorban személyforgalomra gondolt, ugyanis számukra fontos lenne, hogy valamennyi kutatóközpontjukba a lehető leghamarabb eljussanak.
Konrad Kaschek kiegészítésként elmondta: a légi teherforgalom ebből a szempontból nem bír akkora jelentőséggel számukra, hiszen a Bosch termékei túlnyomó többségét közúton szállítja, csak rendkívül sürgős esetben fordulnak a légi futárszolgálatot üzemeltető partnercégeikhez.
Dr. Dirk Hoheisel, a Bosch GmbH cégcsoport adminisztratív tanácsának tagja ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy a cégcsoport világszerte megközelítőleg 281 ezer alkalmazottal rendelkezik, 2013-ban az éves üzleti forgalmuk pedig 46,1 milliárd euró volt. Hozzáfűzte: a cégcsoport autóvillamossági részlege – amelyhez a nemeszsuki gyár is tartozik – az elektromos járművek fejlesztésére koncentrál, ugyanis arra számítanak, hogy pár éven belül az elektromos meghajtású autók piaci részesedése eléri a 10 százalékot.
Hangsúlyozta, nem csak termeléssel, hanem kutatással is foglalkoznak: 2013-ban összesen ötezer szabadalmi kérést nyújtottak be, azaz naponta átlag húszat. Emlékeztetett: az egy 38 ezer négyzetméteres gyárcsarnokot is magában foglaló nemeszsuki beruházás értéke mintegy 70 millió euró, a tervek szerint év végéig összesen 750 embert alkalmaznak.
Hoheisel ugyanakkor újságírói kérdésre elmondta: nem kell attól tartani, hogy a Bosch a Nokiához hasonlóan alig három év után távozik az országból. „Mi azért jöttünk, hogy maradjunk, és nem rövid, hanem hosszú távon tervezünk. Ezért van az, hogy nem csak a gyártásba fektetünk be, hanem a fejlesztésbe is. A Bosch alkalmazottainak nem kell aggódniuk, hogy velük is az történik, mint néhány évvel ezelőtt történt innen néhány méternyire” – szögezte le Dirk Hoheisel a bezárt Nokia-gyárra utalva.
A hivatalos megnyitóra egyébként meghívták Victor Ponta miniszterelnököt is. A monumentális benyomást keltő gyárcsarnokban megtartott avató ünnepségen rajta kívül Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter, Horea Uioreanu Kolozs megyei tanácselnök és Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is felszólalt.
A kötelező udvariassági köröket futó politikusok beszédei után üdítően hatott, hogy zárásként villámcsődületet szimuláló, munkaruhába öltözött kolozsvári zenészek eljátszották az Örömódát.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 12.
Megkoronázott magyarszívatás
Hogy stílszerűek legyünk: a közelmúltban sikerült megkoronázni a mindenkori román illetékesek magyarszívató erőfeszítéseit.
A helyszín Nagyvárad, ahol az amúgy ötvenezres tömeget képező magyar közösség semmibevételében jeleskedő román többségű helyi önkormányzat – előzetes bejelentése értelmében – gesztust kívánt tenni a város magyarsága felé azáltal, hogy visszahelyez egy, a város középkori történelméhez kapcsolódó festményt a városháza dísztermébe.
A festményt Bihari Sándor nevű művész festette, s azt a jelenetet ábrázolja, amikor Luxemburgi Zsigmond magyar király Szent László váradi sírjánál fogadta Jagelló Ulászló lengyel királyt, de Trianon urán lekerült a helyéről. A városvezetés azonban nem ezt a festményt helyeztette vissza, hanem egy újat készíttetett egy román festővel, és egy olyan alkotás társaságában helyeztette ki, amely azt ábrázolja, amikor a román megszálló hadsereg 1919-ben a város főterén üdvözli a Váradra érkező román királyi párt.
A magyarok felé tett gesztus hitelességét már ez a festmény is megkérdőjelezte, de azért sikerült fokozni a felháborodást, kiderült ugyanis, hogy a másik alkotáson Zsigmond királyunk fejéről egyszerűen „lelopták” a Szent Koronát. Ez pedig még akkor is nettó történelemhamisításnak minősül, ha Zsigmond esetleg az ominózus eseményen nem a magyar királyi koronát viselte. Az eredeti festményen ugyanis a Szent Korona szerepel, tehát minden utólagos módosítás hazugság és tahóság. Ilyen alapon minden erdélyi, illetve partiumi műemléken – legyen az épület vagy egyéb jellegű műalkotás – el lehetne kezdeni a magyar jelleg eltüntetését.
A magyar népi motívumokat felvonultató, lechneri szecessziós jegyeket például légkalapáccsal lehetne lefaragni, hogy aztán a helyükbe a Románia Kárpátokon túli részének épített arculatát meghatározó két stílus, a Brâncoveanu–bizánci és a Ceauşescu–szocreál közül választva alkossanak valami, a román szíveknek kedveset. És ott vannak a még megmaradt magyar köztéri szobrok is. A kolozsvári Mátyás-szoborcsoport amúgy is régóta szúrja az illetékesek szemét olyannyira, hogy külön táblácskával jelölték meg, miszerint a magyar uralkodót csak István moldvai vajda győzte le.
Nos a tábla és minden egyéb helyett egyszerűbb lenne felírni a talapzatra, hogy Ştefan cel Mare, és megoldódna a probléma: máris kompatibilis lenne az uralkodó szemlélettel. És ezek után máris jóval élhetőbb, európaibb és kulturáltabb lenne egész Erdély és a Partium arculata.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)
2014. május 12.
Egészségügyi „nagyüzem” Alfaluban
Orvosi rendelőkké alakult az afalvi szociális központ épülete, ahol kilenc helyszínen végez egészségügyi szűrővizsgálatokat hétfőtől a Kecskeméti Megyei Kórház önkéntes orvoscsoportja. A péntekig tartó akció során mintegy ezer-ezerkétszáz lakos jelentkezésére számítanak.
Nyolcadik alkalommal végez ingyenes szűrővizsgálatot Hargita megyében a magyarországi Bács-Kiskun megyei orvoscsoport, ezúttal Gyergyóalfalu község lakossága veheti igénybe szolgáltatásaikat. A szociális központ épületében kialakított kilenc szakorvosi „rendelőben” kardiológus, diabetológus, endokrinológus, nőgyógyász, ideggyógyász, gyerekgyógyász, urológus és sebész-szakorvos végzi a vizsgálatokat, a diagnosztikai eszközök között ultrahang, EKG, illetve egy mobillabor áll a rendelkezésükre.
Naponta 80-100 páciens fogadását tervezték be, de arra is fel vannak készülve, hogy jóval több vizsgálatot végezzenek el. Amint azt dr. Mócza György, az orvoscsoport vezetője a sajtónak elmondta, a megyében végzett korábbi kiszállásaik tapasztalata, hogy – bár az akció egy adott község lakosságának szól – a környékről is nagy érdeklődés mutatkozik iránta. „Nem fogunk senkit elutasítani” – mondta Mócza doktor, hangsúlyozva, a vizsgálatoknál Alfalu község lakói élveznek elsőbbséget.
Kezeléseket nem végeznek
Kezelések elindítására nincs lehetőségük a magyarországi orvosoknak, terápiás javaslatokat viszont mindenképpen kapnak tőlük azok, akiknél valamilyen betegséget, elváltozást diagnosztizálnak. „Az akciónak az a lényege, hogy feltárjuk az esetleges problémákat, tudassuk azt a pácienssel. Ettől kezdve az ő lelkiismeretén is múlik, hogy továbblép-e, vagy nem foglalkozik a betegségével. Mi megtesszük számára a terápiás javaslatokat, és amennyiben elfogadja, további kezelésre küldjük. Arra is volt példa, hogy Magyarországon kezeltünk olyan betegeket, akiket itt nem lehetett” – mondta Mócza doktor.
A jelentkezőkkel való előzetes konzultációt, a programálások megszervezését a helyi dr. Kálcza Sándor háziorvos végzi, a helyszínen a Gyulafehérvári Caritas Otthoni Beteggondozó Szolgálatának munkatársai segédkeznek az adminisztrációs teendőkben.
A Kecskeméti Megyei Kórház Hargita Megye Tanácsával és Alfalu önkormányzatával partnerségben, a Gyulafehérvári Caritas Otthoni Beteggondozó Szolgálatának közreműködésével bonyolítja le az idei programot. Az intézmények képviselői „kapunyitás” előtt, hétfőn reggel fogadták és köszöntötték az orvoscsoportot. A hét folyamán kifejtendő önzetlen munkájukért köszönetet mondott Gáll Szabolcs alfalvi polgármester, Szabó Barna megyemendzser, Zonda Erika, a Hargita Megyei Tanács Programok és Alárendelt Intézmények Vezérigazgatóságának vezetője és Pázmán Enikő, a megyei orvosi kollégium elnöke.
Pethő Melánia. Székelyhon.ro
2014. május 12.
Románia azt kéri az Ukrajnában élő románoktól, legyenek lojálisak az ukrán államhoz, ha pedig népszavazáson kérnék Romániához való csatlakozásukat, azt Bukarest nem ismerné el - jelentette ki Traian Băsescu államfő hétfőn arra utalva, hogy Bukarest a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok vasárnapi népszavazásait sem ismeri el.
„Egy ilyen referendum ellentétes lenne az ukrán alkotmánnyal. Ugyanígy nem ismernénk el ilyesmit Románia területén sem, ha valakiben felmerülne egy hasonló referendum megszervezése" - szögezte le Băsescu.
Az Adevărul portálnak adott, interneten közvetített interjújában az elnök rámutatott: Oroszország "területrablási" szándékkal hivatkozik a kisebbségek védelmére, hogy politikai ellenőrzése alá helyezze a volt Szovjetunió térségét.
Băsescu szerint ennek ellenszere a kisebbségi jogok biztosítása. Úgy vélekedett: Ukrajna és a volt Jugoszlávia hibát kötetett el, amikor "nem adták meg idejében" a kisebbségi jogokat. Felidézte: a román kisebbségnek szánt tankönyvszállítmányokat Ukrajna nem engedte be a határon, és Bukarest annak idején hiába kérte a "nagy demokratának" tartott Viktor Juscsenko akkori elnököt és Julija Timosenko akkori miniszterelnököt, ismerje el regionális hivatalos nyelvként a románt, ezt a jogot végül Viktor Janukovics (idén februárban megbuktatott elnök) adta meg. Băsescu kifejtette: Románia ezzel szemben lehetővé teszi a területén élő kisebbségeknek, hogy megőrizzék kultúrájukat, identitásukat, elismeri jogukat az anyanyelvű oktatáshoz, finanszírozza sajtójukat, televízió-műsoraikat, és biztosítja politikai képviseletüket a bukaresti parlamentben.
Moldova vonatkozásában Băsescu rámutatott: továbbra is híve az egyesülésének, de tisztában van azzal, hogy ennek a gondolatnak alig húsz százalékos a társadalmi támogatottsága Moldovában. Az elnök viszont abban reménykedik, hogy Chișinău tovább akar haladni az európai integráció felé, és úgy véli: a "két román állam" egyesülése egy adott pillanatban vonzó megoldás lehet arra, hogy Moldova "lerövidítse" az unióba vezető utat. Băsescu úgy értékelte: biztonsági szempontból nagy hiba volt Moldova részéről, hogy a chisinaui parlament korábbi, oroszbarát többsége alkotmányba foglalta Moldova semlegességét, ez az előírás most rendkívül sebezhetővé teszi az országot. Az elnök szerint Moldovának törölnie kellene alkotmányából a semlegességre vonatkozó megkötést, hogy az ország kérhesse felvételét a NATO-ba. maszol.ro/MTI
2014. május 12.
Románia lakossága lassan elöregszik
Románia lakossága 2050-ben várhatóan nem éri majd el a 16 milliót sem. A Ceauşescu-féle „népesedési politikát” követően, 1989 után a lakosság létszáma jelentősen megcsappant. Míg 25 évvel ezelőtt évente csaknem 315 ezer gyermek született, húsz évvel később számuk közel a felére esett vissza – derül ki a Gândul összeállításából.
Havi 5000 fős csökkenés
Szociológusok felmérései szerint a romániai családok egyre nehezebben szánják el magukat a gyermekvállalásra. Az Országos Statisztikai Intézet adatainak megfelelően például 2014 januárjában 1360 gyermekkel született kevesebb, mint a megelőző esztendő hasonló időszakában.
hivatalos kimutatások szerint Románia lakossága havonta 5000 személlyel csökken, miközben a nyugdíjasok száma jelenleg eléri az 5,4 millió főt. Szociológusok attól tartanak, hogy 2050-ben az ország lakossága nem éri majd el a 16 milliót sem. Romániában ugyan óránként 21 gyermek születik, ami soknak tűnhet, ám az ország ezzel a számmal világszinten a kullogók között helyezkedik el.
A ceauşescui „aranykort” követően az új hatóságok engedélyezték a művi vetélést, ami jelentősen visszavetette a születési arányt. 1991-ben például 70 százalékkal kevesebb gyermek született, mint 1989-ben. Miközben 1990-ben 314 746 gyermek látta meg a napvilágot, addig 2011-ben már csak 196 242 gyermek született. Az említett időszakban összesen 5,4 millió gyermek született, közülük 2,63 millió fiú, 2,48 millió pedig lány volt.
Szülési kedv Európában
Szociológusok szerint a születési arány visszaszorulása nemcsak Romániára, hanem általában az európai országokra jellemző. A születések száma már 50 esztendeje csökken, a folyamat legelőször Nyugat-Európában indult be, mindenekelőtt Hollandiában, Belgiumban és Nagy-Britanniában, majd átterjedt a skandináv országokra. A kilencvenes évek legelején a születések száma Kelet-Európában is csökkenni kezdett.
A Világbank adatainak megfelelően Románia világszinten ilyen tekintetben az utolsó országok között található. A statisztikák szerint ugyanis 2012-ben az országban ezer lakosra számítva 10 gyermek született. Tavalyelőtt Japánban és Németországban egyébként, 1000 lakost alapul véve 8, Magyarországon, Olaszországban, Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában és Görögországban pedig 9 gyermek született.
Az Európai Unión belül 1000 lakosra számítva a legtöbb gyermek – 16 – Írországban születik, bár a szám 2009-ben és 2010-ben még 17 volt. A második helyen Franciaország és Nagy-Britannia osztozik, 13 gyermekkel, 12 gyermekkel pedig Ciprus és Svédország következik. 10 gyermekkel Románia a táblázat második felébe került, Németország pedig 8 gyermekkel az utolsó helyet foglalja el.
A fejlődés útján.
Szociológusok szerint Romániában a szülési kedv hiánya elsősorban nem anyagi okokkal magyarázható, már csak azért sem, mert sokkal szegényebb országokban jóval magasabb a szülések száma. A fő okot nagyjából az jelenti, hogy a romániai fiatalok egyre későbben házasodnak, a gyermekáldással is kivárnak a legtöbb esetben, és mindenekelőtt jó állás megszerzésére, gépkocsivásárlásra, utazásra összpontosítanak. Szociológusok szerint azonban mindez nem tér el a normálistól a fejlődés útjára lépett országokban.
Egy kis történelem
Statisztikusok szerint a születések száma 1947 és 1955 között igen magas volt. Így például 1947-ben elérte a 23,4, 1955-ben pedig 25,6 élve születetett csecsemőt 1000 lakosra számítva. A két világháború közötti időszak maximumát – 1000 lakosra jutó 30-35 csecsemő – azonban nem érte el.
1956 után azonban lankadni látszott a szülési kedv, 24,2 csecsemőről 1966-ra 14,3 csecsemőre esett vissza, ami nagyrészt társadalmi okoknak és a művi vetélés engedélyezésének is betudható. Az abortusz megtiltása nyomán – a törvények szerint négy gyermekig vagy 45 éves korig nem engedélyezték a műtétet – 1966 után évente több mint 526 ezer gyermek született, az újszülöttek száma 1967-ben átlagosan elérte a 27,4 csecsemőt. 1980 után már valamelyest alábbhagyott a szülések száma, évi átlagban 400 ezer gyermek látta meg a napvilágot. 1980 és 1989 között az 1000 lakosra jutó szülések száma 14 és 18 csecsemő között ingadozott.
Elöregedő lakosság
A Román Akadémia Demográfiai Kutatóközpontjának igazgatója, Vasile Gheţău szerint amennyiben a jelenleg tapasztalható folyamat nem mérséklődik, akkor 2030-ban Románia lakossága 19 millió alatt marad, 2050-ben pedig nem éri majd el a 16 milliót. A 2001-es népszámlálás alapján Romániának 22 millió lakosa volt, ami azt jelenti, hogy tíz év alatt a lakosság száma1,1 millióval esett vissza. A 2011 népszámlálás alkalmával már csak 20 121 641 főt jegyeztek, ami további drámai csökkenést jelent.
Gheţău szerint minden jelentős mértékben hozzájárul a lakosság elöregedéséhez is. A 60 év fölöttiek részaránya 1956-ban 1,7 millió volt, 2010-ben azonban már elérte a 4,3 milliót, ami – a lakosság létszámgyarapodását is szem előtt tartva – nagyjából 10 százalékos növekedést jelent.
Bogdán Tibor. maszol.ro
2014. május 12.
Szakoktatási konzorcium jött létre Sepsiszentgyörgyön
Iskolai konzorcium létrehozásával erősítik a sepsiszentgyörgyi szakoktatást, illetve színes kiadvánnyal vonzzák szakiskolába a háromszéki diákokat. Az a cél, hogy a szakiskolákba tudatos választás révén kerüljenek be a diákok, ne pedig kényszerből, mert kimaradtak az elméleti iskolákból, mutattak rá hétfői sajtótájékoztatón a „Szent György Szakképzési Konzorcium” kezdeményezői.
Beszámoltak arról, hogy a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakképző Líceum, a Kós Károly Szakképző Líceum és a Puskás Tivadar Szakképző Líceum összefogása révén valósult meg a konzorcium, amely azonban nem jelent iskola összevonást, hiszen minden tanintézmény megtartotta jogi önállóságát, viszont összefogva szélesítik oktatási kínálatukat, használják egymás oktatási infrastruktúráját, közös programokat kezdeményeznek és pályáznak.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester rámutatott: a 90-es években lezajlott magánosítások szétverték az ipari kultúrát, ezt kell újjáépíteni, és a háromszéki cégek jelezték, hogy nem kapnak elég szakképzett munkaerőt. Sztakics Éva alpolgármester kifejtette: a sepsiszentgyörgyi szakiskolai hálózatban jelenleg 1500 diák tanul, de a jól felszerelt iskolákba ennek dupláját is be tudnák fogadni. A hamarosan kezdődő beiskolázási iratkozás népszerűsítése érdekében a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 750 magyar és 250 román nyelvű kiadványt nyomtatott, amelyben megtalálható a három szakiskola kínálata, illetve fényképeken mutatják be a tanintézményeket, és néhány közéleti személyiség is népszerűsíti az iskolákat. Sztakics Éva szerint a kiadványt nem csak a háromszéki megyeszékhelyen, hanem a környező településeken is eljuttatják a nyolcadik osztályosoknak.
A sepsiszentgyörgyi szakoktatási konzorcium a következő tanévben tíz osztályt indít három éves szakiskolában, és 4 osztályt szaklíceumban, összesen 392 diák számára. A Kós Károly iskola igazgatója Kiss Imre szerint a három iskola kínálata a helyi vállalkozók igényeire alapoz, és a cégekkel, intézményekkel kötött szerződések révén minden szakon biztosítani tudják a szakmai gyakorlatot, ami arra is lehetőséget biztosít, hogy az iskola elvégzése után a diák azonnal munkahelyhez jusson. Május 22-én kezdődik a beiratkozási időszak és közigazgatás, turizmus, építészet, faipar, textil és bőripar, elektronika, fémmegmunkálás szakokra várják a tanulók jelentkezését.
A Berde Áron iskola igazgatója, Gazdag Ildikó rámutatott: a nyolcadik osztályt végző diákoknak idén újra lehetőségük lesz szakiskolában folytatni tanulmányaikat, köszönhetően annak, hogy az elmúlt évek rossz érettségi eredményeit látva a kormány belátta, hogy nem lehet mindenkit érettségi fele terelni. Az igazgatónő szerint motiváló lehet az is, hogy a szakiskolai diákok alanyi jogon kapnak havi 200 lejes állami ösztöndíjat, amit az iskola kiegészít érdemösztöndíjakkal, illetve a gyakorlatot biztosító cégek is adhatnak további támogatásokat.
A Puskás Tivadar iskola igazgatója, Demeter Dávid szerint a szakoktatási konzorciumban részt vevő iskolák kínálatában nincs átfödés, a szakmákat leosztották egymás között. Hozzátette: a szakiskolás diákok számára az első két évben a jól felszerelt iskolai műhelyekben biztosítják a gyakorlati órákat, majd utolsó évben helyezik ki őket cégekhez kiscsoportos gyakorlatra.
Kovács Zsolt. maszol.ro/közlemény
2014. május 13.
Băsescu: Románia sem ismerne el népszavazást
Románia azt kéri az Ukrajnában élő románoktól, legyenek lojálisak az ukrán államhoz, ha pedig népszavazáson kérnék Romániához való csatlakozásukat, azt Bukarest nem ismerné el – jelentette ki Traian Băsescu államfő tegnap arra utalva, hogy Bukarest a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok vasárnapi népszavazásait sem ismeri el.
„Egy ilyen referendum ellentétes lenne az ukrán alkotmánnyal. Ugyanígy nem ismernénk el ilyesmit Románia területén sem, ha valakiben felmerülne egy hasonló referendum megszervezése” – szögezte le Băsescu.
Băsescu rámutatott: Oroszország „területrablási” szándékkal hivatkozik a kisebbségek védelmére, hogy politikai ellenőrzése alá helyezze a volt Szovjetunió térségét. Úgy véli, ennek ellenszere a kisebbségi jogok biztosítása. Az államelnök szerint Ukrajna és a volt Jugoszlávia hibát követett el, amikor „nem adta meg idejében” a kisebbségi jogokat.
Felidézte: a román kisebbségnek szánt tankönyvszállítmányokat Ukrajna nem engedte be a határon, és Bukarest annak idején hiába kérte a „nagy demokratának” tartott Viktor Juscsenko akkori elnököt és Julija Timosenko akkori miniszterelnököt, ismerje el regionális hivatalos nyelvként a románt, ezt a jogot végül Viktor Janukovics (idén februárban megbuktatott elnök) adta meg. Kifejtette, Románia ezzel szemben lehetővé teszi a területén élő kisebbségeknek, hogy megőrizzék kultúrájukat, identitásukat, elismeri jogukat az anyanyelvi oktatáshoz, finanszírozza sajtójukat, televízió-műsoraikat, és biztosítja politikai képviseletüket a parlamentben.
Moldova vonatkozásában Băsescu rámutatott: továbbra is híve az egyesülésnek, de tisztában van azzal, hogy ennek a gondolatnak alig húszszázalékos a társadalmi támogatottsága Moldovában. Viszont abban reménykedik, hogy Kisinyov tovább akar haladni az európai integráció felé, és úgy véli: a „két román állam” egyesülése egy adott pillanatban vonzó megoldás lehet arra, hogy Moldova „lerövidítse” az unióba vezető utat. Băsescu úgy értékelte: biztonsági szempontból nagy hiba volt Moldova részéről, hogy a kisinyovi parlament korábbi, oroszbarát többsége alkotmányba foglalta Moldova semlegességét, ez az előírás most rendkívül sebezhetővé teszi az országot. Az elnök szerint Moldovának törölnie kellene alkotmányából a semlegességre vonatkozó megkötést, hogy az ország kérhesse felvételét a NATO-ba.
MTI. Erdély.ma
2014. május 13.
Pécskai Kiválósági-díjjal tüntették ki Ferencz Béla Ervin atyát
A múlt héten rendezett Pécskai Napok a település városi rangra emelésének 10. évfordulója jegyében teltek. Szokás szerint az utolsó napot tartott ünnepi tanácsülésen osztották ki a Kiválósági-okleveleket, amelyekkel olyan személyeket tüntetnek ki, akik sokat tettek címeket a város érdekében. Kitüntették Ferencz Béla Ervin atyát, ferences szerzetest, akit a Szoboszlay-perként elhíresült 1956-os koncepciós perben ítéltek börtönre több társával együtt, és aki hosszú évekig raboskodott koholt vádak alapján. Ervin atya 11 évig volt a Pécskához tartozó tornya plébánosa.
Kitüntették továbbá Elena Constanţa Bisorca volt tornyai állatorvost, Ioan Bălan exsportolót és volt helyi tanácsost, valamint Voichiţa Şiclovan volt pécskai egészségügyi asszisztenst.
Ferencz Béla Ervin leplezte le 2013. március 15-én Pécskán azt az ’56-os emlékművet, amelyet az aradi In Memoriam 1956 Egyesület állíttatott az elítéltek és a kivégzettek emlékére. Ervin atya ezt megelőzően a pécskai római katolikus templomban emlékezett az ellenük folytatott koncepciós perre és a börtönévekre. Pataky Lehel Zsolt rögzítette a beszédét.
aradihirek.ro. Erdély.ma