Az olló és a posztó
Akkor vetettem papírra ezt a néhány jegyzést, amikor a magyar nemzet ellenségei valának trónon, elgáncsolták a kettős magyar állampolgárság ügyében meghirdetett népszavazást, mondván, huszonhárom millió román fekszik majd be magyar nyugdíjasként a magyar kórházakba, stb. Száz helyen, nyolc országban vagy száznyolcban figyeltek önmagukra az emberek: Ni csak, ni csak! Ha nem egyéb, még magyarok leszünk rendesből!
Miért? Eddig nem voltunk azok?
Nagy jóindulattal figyelem, hogyan nő meg szám szerint a magyarság. Hiszen feltehetőleg olyanok is kérhetik és kaphatják a magyar állampolgárságot, akik életüknek, származásuknak ezt a felét titkolgatták valahogy. Változások idején derül ki, vannak előmagyarok és utómagyarok. Igen, sok helyen a magyarságot is az éléskamra határozza meg: igen vagy nem?
Vegyünk egy példát a mellét negyed téglával hevesen döngető Szlovákiából! Azért mondtam negyedet, mert akkorácska országot toldoztak-férceltek össze nekik Trianonban, hogy fél tégla se férne el azon a mellkason. Dunaszerdahely lakossága 1910-ben 4762 lelket számlált, abból magyar volt 4679, tót-szlovák 115.
Az óriási területekkel fölpuffasztott Romániában, Kolozsváron mit mutat a számadat? 1910-ben a kincses várost 60 808 lélek lakta, ebből 50 704 magyar, és csak 7562 román. Nem sorolom Váradot, Aradot, Brassót... Ha nem egyéb, a népszavazással még magyarok leszünk! És vághatom is rá: eddig nem voltunk azok?
Magyarok millióit rekesztették el határokkal, vízumokkal, diktatúrákkal Magyarországtól, tudván, hogy elsorvadozik bizony a bennszülött népesség, ha – akár a kertet, szántót – nem öntözik, gondozzák iskolákkal, szabad magyar nyelvhasználattal.
Akkor, 2004-ben a Jobbik Magyarországért Párt azt is emlegette, már az ellenséges „magyar” pártok uralma idején, hogy a Fidesz–KDNP-szövetség azt akarja megvalósítani – ha uralomra kerül –, amit tulajdonképpen a Jobbik talált ki. Nos, ha amott és emitt egybeesnek a kívánalmak, utólag már akkor sem lehet egységesen akarni? És a mába ugorva, az RMDSZ kezet nyújtott a „belőle szakadt” polgári pártnak, de a Néppártnak nem, mondván, komolytalan. Az RMDSZ ma „kormányon”. Mi sugalmazunk, mutogatunk jó irányba, pártokon innen és túl. Nosza… Kézügyben az olló és a posztó!
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egységes autonómia-képviseletet (Tőkés László Sepsiszentgyörgyön)
A nemzeti oldal egyesítése és az egységes autonómia-képviselet mellett szállt síkra Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kedd este az Erdélyi Magyar Néppárt autonómiakaravánjának sepsiszentgyörgyi állomásán.
A Kolcza vendéglőben mintegy száz érdeklődő jelenlétében tartott fórumon az EMNP képviselői ismertették az alakulat autonómiakoncepcióját, majd válaszoltak a közönség soraiból feltett kérdésekre, hozzászólásokra, melyek érintették a közösség önrendelkezési harcát, a magyar nemzetpolitikát, de szó esett az ukrán válságról és annak lehetséges kihatásairól is. Bedő Zoltán, az EMNP sepsiszéki szervezete ügyvezető elnökének köszöntője után Tőkés László szólalt fel, hangsúlyozva: bár más választási területre kényszerült (mint ismert, a Fidesz EP-jelöltlistájának harmadik helyén áll, így a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok nem szavazhatnak rá – szerk. megj.), ugyanazt képviseli majd, mint az elmúlt huszonöt évben mindig: erdélyi képviselőként kerülhet majd ki Brüsszelbe. Autonómia vagy politikai opportunizmus? – ezzel a kérdéssel indította beszédét, rámutatva: az erdélyi magyar politizálás ez utóbbi irányba mozdult el. Az RMDSZ képviselői úgy politizáltak, mint magyarul beszélő románok, az autonómia pedig nem tárgya, hanem ürügye volt az erdélyi magyar politizálásnak. Az RMDSZ kétes játékot folytat, már egy éve hitegetnek az autonómiatervezettel, ami pedig kiszivárgott, az botrányos – mutatott rá. Az MPP letért az autonómia útjáról, a Székely Nemzeti Tanács ugyan következetesen halad az útján, de Izsák Balázs talán túl sokáig bízott meg az RMDSZ-ben, az EMNP-nek ebben a kontextusban sikerült – a Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár által kidolgozott koncepció és a karaván révén is – központi témává emelnie az autonómiát. A jelenlegi helyzetben – amikor Magyarországon egyre erősebb a nemzetpolitikai eltökéltség – az erdélyi magyar nemzeti oldal egyesítésére van szükség, ugyanakkor elengedhetetlen az egységes autonómia-képviselet, amely a Székelyföld területi autonómiája mellett zászlajára tűzi a partiumi vagy a személyi elvű autonómiát is.
Benedek Erika, a Néppárt háromszéki elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az autonómia olyan eszköz, amely minden közösség számára biztosítja a megmaradást, gazdasági felemelkedést és etnikai megbékélést hoz. Bakk Miklós szerint az autonómia a közösségi szabadság formája. Meghatározását bizonyos fokú homály fedi, de ez természetes, hiszen különféle megoldások léteznek arra, hogy a közösség maga irányítsa ügyeit. A Néppárt koncepciójának alapelve, hogy az autonómia az ország minden területi közösségének jár, illetve az aszimmetrikus regionalizmus: a régiók nem egyformán igénylik a hatásköröket, van, amelyik több jogkörrel élne, mások kevesebbel. A régiók általános működését szabályozó kerettörvény mellett statútumok szabályoznák az egyes régiók működését – ez a konvergencia a Néppárt koncepciója és az SZNT tervezete között, utóbbi ugyanis beépíthető az EMNP koncepciójába. Ami a regionális felosztást illeti, a Néppárt korábban kidolgozott erre egy tervezetet, amelynek a logikája is más, mint a többi alakulat javaslatáé: szerintük a régiókat nem megrajzolni, hanem elismerni kell a történelmi, kulturális, földrajzi sajátosságok alapján. Ezen elképzelés szerint az erdélyi nagyrégió különleges jogállású területe lenne Székelyföld.
Toró T. Tibor pártelnök az autonóm régió majdani hatásköreire tért ki, szerinte Székelyföld képes arra, hogy saját szociális, egészség-, lakásügyi, betelepedés-, adópolitikát folytasson – ehhez kellenek a saját intézmények. Toró is hangsúlyozta: nemzeti konszenzus kell az autonómia kérdésében. Az ehhez szükséges eszközök közé sorolta a Néppárt megerősödését, míg megkerülhetetlen tényező lesz, a közösség szerepvállalását – akár a polgári engedetlenség eszközeinek igénybevételével –, továbbá a nemzetpolitikai és a külpolitikai eszköztárat. A fórum végén elhangzott hozzászólások során többen felvetették a nemzeti erők egységesítésének gondolatát – az előadók hangsúlyozták: részükről adott a nyitottság, mielőbb szükség lenne erre –, a közelgő EP-választásokat, de többen utaltak a nemzetközi kontextusra, az ukrán válságra is. Bakk Miklós ez utóbbi ügyben hangsúlyozta: a magyarságnak nem az oroszok mellett kell kiállnia, hanem minden ukrajnai kisebbség mellett, Tőkés László pedig emlékeztetett: az oroszok gyarmatosítókként kerültek a volt szovjet birodalom különböző területeire, de ma a legnagyobb lélekszámú kisebbség Európában, és az jó lehet, ha az orosz hatalom kialakít egy erős kisebbségvédelmet. Az EP-választások kapcsán Tőkés arra hívta fel a figyelmet: az RMDSZ azt próbálja elhitetni, számít az, ha többen lesznek Brüsszelben, mintha a mennyiség, nem a minőség lenne a fontos, Toró pedig emlékeztetett: az RMDSZ elutasította koalícióra vonatkozó javaslatukat, ezért úgy vélte, nem érdemlik meg az újabb esélyt.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem támogatják a magyar napokat
Egyetlen forint támogatást sem nyújt a budapesti Nemzeti Kulturális Alap (NKA) az idei Kolozsvári Magyar Napoknak és a Vásárhelyi Forgatagnak. A hatalmas érvágás miatt mindkét rendezvény költségvetését újra kell tervezni. A pályázati eredményeket tegnap tették közzé, a szervezőket sokkolta a hír.
A Kolozsvári Magyar Napok fesztiváligazgatója, Sánta Levente felidézte, hogy 2012-ben is májusban tudták meg, hogy nem számíthatnak budapesti támogatásra, de a nyár elején volt még egy magyarországi pályázási lehetőségük, amelyen végül sikerült elnyerniük egy jelentősebb összeget. Tavaly a szervező Kincses Kolozsvár Egyesület húszmillió forintra pályázott az NKA-nál, végül nyolcmilliót kaptak, amit a miniszteri különkeretből hétmillióval kiegészítettek Budapestről. Gergely Balázs egyesületi elnök közlése szerint idén is hasonló összegű támogatásra számítottak, és megdöbbentette az elutasítás, amelynek okát nem tudják. „Teljesen értetlenül állunk előtte, hiszen az elmúlt években az NKA az egyik legnagyobb támogatójává vált a rendezvénynek, amely egyre komolyabb eredményeket tudott felmutatni” – nyilatkozta. Azt is elmondta: idén a romániai Nemzeti Kulturális Alap sem nyújt támogatást, és a két elutasítás már nagyon komoly gondokat fog okozni a szervezőcsapatnak. Gergely szerint idén a tavalyinál is jobb pályázatot nyújtottak be Budapestre, ezért nem zárja ki, hogy figyelmetlenségből, „emberi mulasztásból” született az elutasító döntés.
A Vásárhelyi Forgatag egyik főszervezője, Portik Vilmos arról beszélt, hogy újra kell gondolniuk a prioritásaikat. Tavaly ötmillió forintot kaptak az NKA-tól, amiből a nagykoncertes fellépők jelentős részét ki tudták fizetni, de nem tudják, hogy idén miből fogják ezt megtenni. Leszögezte: a gondok ellenére lesz Vásárhelyi Forgatag, ám a rendezvénysorozat hossza és programja már a költségvetésüktől függ. Portik sem tudja, mi lehet a budapesti elutasítás hátterében, mert az NKA-nál nem szokás megindokolni, hogy milyen szempontok szerint értékelték a nyertes pályázatokat, de úgy véli, az elbírálóbizottság „más szempontokat tartott fontosnak, mint amelyek Kolozsváron vagy Vásárhelyen jellemeznek egy jól megszervezett városfesztivált”. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetstratégia – kultúra és támogatás
L. Simon László Marosvásárhelyen
A magyarországi Nemzeti Kulturális Alap országos előadás-sorozata első erdélyi állomására került sor kedden délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnokában. A rendezvény két felvonásának első előadásaként a Köteles utcai épületben délután fél öttől L. Simon László József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának volt elnöke ismertette a számos erdélyi egyesületet is támogató NKA tevékenységét, a magyar kultúrafinanszírozásban betöltött szerepét, az online pályázati rendszer bevezetését, illetve annak előnyeit. Szünet után az előadó Polgári kultúrpolitika –Eredmények és dilemmák című kötetét mutatták be a szép számban megjelent közönségnek, az estet pedig a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő erdélyi díjazottjainak műsora zárta Diószegi László, a vetélkedő zsűrijének tagja, a Teleki László Alapítvány igazgatója szerkesztésében és műsorvezetésével.
L. Simon László elmondta: annak ellenére, hogy már nem a NKA elnöke és idén februártól nem kultúráért felelős államtitkár, a kultúra szolgálatában folytatja a munkát. – Az új országgyűlési szerkezet szerint immár kétszáz képviselő dolgozik a parlamentben, és az új összeférhetetlenségi szabályok szerint aki képviselő, az más munkát nem vállalhat. Ezért le kellett mondanom, de az elmúlt három évben én álltam a Nemzeti Kulturális Alap élén – ezen előadásom ekképpen egyfajta búcsúelőadás. A NKA erőteljes változás alatt áll, a Bethlen Gábor Alap mellett a magyar állam egyik legfontosabb kulturálismecenatúra-szervezete. Évi 12 milliárd forintból gazdálkodunk, amit szét is osztunk a pályázók között, a határon túlra ennek negyven százaléka jut. Az állam költségvetésében ez nem nagy pénz, de kulturális szempontból kiemelkedő forrás. A NKA forrásait nem az állam költségvetése garantálja, hanem részben angol mintára működünk: a Szerencsejáték ZRT. Ötös lottójából kapunk pénzt, nem a befolyó adóforintokból. A lottó játék- és nyereményadójának 90%-a kerül hozzánk. Így a költségvetésünk attól függ, hogy hányan lottóznak és nyernek. 2009-ben ez az összeg évi 7 milliárd forintot tett ki, és 12 milliárd forintra emelkedett.
A Nemzeti Kulturális Alapot 1993-ban hozták létre, azóta nagyjából változatlanul működik, kiegyensúlyozott gazdasági környezetben osztottuk szét a forrásokat. Nem a politikusok, illetve az általuk létrehozott alapítványok kurátorai mondják meg, hogy ki kapjon támogatást, hanem a NKA szakmai kollégiumaiban tevékenykedő szakemberek. Persze ez is generál vitákat, de ennél jobb rendszert mindeddig nem tudtunk kitalálni. Működésének sikerességét igazolja a Román Kulturális Alap vezetőségének visszaigazolása is. Ez a modell működőképes, és más országok által is követhető. Észtországban például hasonlóan működik, csak ott a vodka utáni adót is belevonták ebbe a körbe. Ami a pályázatok elbírálását illeti, szakterületenként egy-egy kuratórium, kollégium (Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma, Folyóirat- kiadás Kollégiuma, Könyvkiadás Kollégiuma, Közgyűjtemények Kollégiuma, Közművelődés és Népművészet Kollégiuma, Kulturális Fesztiválok Kollégiuma, Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma, Színház- és Táncművészet Kollégiuma, Zenei Kollégium) dönt ezekről. Amikor három évvel ezelőtt kineveztek, változtattam ezeken a szakkollégiumokon, például csökkentettük a számukat és önálló zenei kollégiumot hoztunk létre, valamint meghirdettük a Cseh Tamás-programot, amely 400 millió forinttal támogatja a magyar könnyűzenét. A filmművészetnek nincs szakmai kollégiuma, mert azt az önálló Nemzeti Filmalappal segítjük. A Filmalap a mi mintánkra lottóalapból gazdálkodik, évi körülbelül 6 milliárd forintból. Más alapokkal pedig a magyar dokumentum- és tévéfilmkészítést támogatjuk, illetve éves szinten több mint egymilliárd forinttal segítjük a magyarországi könyvkiadást. A kurátorok két csatornából kerülnek a NKA döntéshozói közé: egy részüket a szakmai szervezetek delegálják, a másik részét a miniszter nevezi ki, de természetesen utóbbiak is szakmabeliek. Politikai közmegegyezés van arról, hogy ez a rendszer legnagyobb érdeme. A pályázatokat mindenki maga írja meg, az elbírálók között van Kossuth-díjas írónk, Munkácsy-díjas szobrászunk, Jászai-díjas színésznőnk, Ybl-díjas építészünk és képviselteti magát többek között a cirkuszművészet is. Minden kuratórium nagyfokú autonómiát végez, a döntéshozók között számos határon túli alkotó is megtalálható.
2010 után változott pár dolog, és most ott tartunk, hogy újra kell gondoljunk egy sor párhuzamosságot, például a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Kulturális Alap esetében.
Krucsainé Herter Anikó, a NKA jelenlegi főigazgatója hozzátette: az elmúlt évben, az Alap húszéves fennállásának évfordulóján határozták el, hogy elkezdik járni az országot. A visszajelzések alapján úgy döntöttek, hogy folytatják az előadás-sorozatot, elsősorban a támogatások ismertetése végett, az előadásokra igen részletes anyagot hoztak, amelyet bárki rendelkezésére bocsátanak.
A közönség kérdéseire válaszolva, illetve azok kapcsán L. Simon László elárulta: a Magyarországon tevékenykedő multinacionális cégek – a francia példával ellentétben – szinte egyáltalán nem támogatják a hazai kultúrát. Ennek ellenére az NKA számos eredményt ért el, a magyar kormány például elkészíti az összes hazai és határon túli magyar levéltár jegyzékét. – Ez a kormány nagyon komoly nemzetstratégiájának a része, amelynek segítségével mindenki láthatja, hogy mi rejlik ezekben a levéltárakban, és az iratokat ne lehessen belőlük eltüntetni. A budapesti Fővárosi Levéltár egybegyűjtötte az összes erdélyi levéltár anyagát, és óriási kötetekben adja ki azokat, nyomtatva és digitálisan egyaránt, az államalapítástól napjainkig. Az NKA támogatásával újult meg az Ady-kiállítás Csucsán, a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékházprogramja pedig már átlépte a magyar határt: lesznek meglepetések, de ezekről többet nem árulok el, nehogy mások felvásárolják előlünk ezeket a házakat. Az Irodalmi Emlékház programsorozat 5-10 millió forintból egész kiállításokat valósít meg, és számos emlékházat (például Ady, Gárdonyi, Lázár Ervin egykori szülő-, illetve lakóházait) támogat. Évi körülbelül 20 milliárd forintra lenne szükség az egész Kárpát-medencei magyarság kultúrájának támogatásához, nem normatív alapon. A gazdaság bizonyos területein nemzeti protekcionistának kell lenni. Például támogattuk azokat a magyarországi könyvkiadókat, amelyek magyar nyomdákkal nyomtattak. Persze ezt nem lehet kizárólagossá tenni az Unió miatt. De 800 millió forintot fordítottunk például folyóiratok támogatására, és ezen összeg 70 százaléka a nyomdaköltségekre fordítódott. Nyilván azt szeretnénk, ha az adott támogatás a nyomda adójának köszönhetően az országban maradna.
Ami a pályázatokat illeti, az a jó pályázat, amely nagyon konkrét és a költségvetése sem túlzó. Például a holokauszt-emlékév támogatására 1,5 milliárd forintot ítélt meg a kormány, amelyet én túl nagy összegnek tartottam. De a pályázóktól több mint 14 milliárd forintnyi igénylés érkezett különböző rendezvények megszervezésére. Alig tudtuk az 1,5 milliárdot szétosztani. De arra, amit a négy év alatt előre léptünk, nagyon büszke vagyok. A volt szocialista kormány egyik legnagyobb bűne, hogy olyan mértékben adósította el az országot (az államadósságot 2002 és 2010 között megduplázták), hogy nem láthattunk rögtön hozzá a saját nemzetpolitikai céljaink megvalósításához. Pedig egy erősebb Magyarország a határon túli magyarság megmaradásba vetett hitét is erősíti.
Polgári kultúrpolitika
Az est második felvonásaként L. Simon László kötete került bemutatásra. A meghívó szerint a könyvet Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesnek kellett volna bemutatnia, de ő az Amerikai Egyesült Államok alelnökének látogatása miatt mégsem vehetett részt a vásárhelyi előadáson. Így a kiadványt Király László költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ügyvezető elnöke ismertette, a szerző az ő kérdéseire válaszolt. Mint azt Király László megjegyezte, a 340 oldalas kötet CV-szerű, L. Simon László névjegye az elmúlt négy év kultúrpolitikai tevékenységéről. Szokatlan, hogy egy miniszterelnök előszót ír volt államtitkára kötetéhez, és ezen előszóban a kultúrpolitika fenegyerekének nevezi és bevallja, hogy penge vitákat is folytattak különböző kérdésekben. A könyvben rengeteg adatot találhat az olvasó, tartalmaz interjúkat, vitaindító előadásokat (többek között az e-bookról, a digitális könyvről). A kötetben megvan a lehetőség arra, hogy a ma olvasójának aktuális kérdéseire válaszoljon. A könyv, illetve az abban közölt előadások kapcsán felmerült kérdésekre válaszolva L. Simon László elmondta, sok szellemi műhely, folyóirat nem tudott lépést tartani az internet megjelenésével, másoknak pedig csak ott lenne szabad létezniük. De a szakma inkább érdekelt a status quo fenntartásában, mint nem. Ezen néha az innovatív politika változtatott, amely ritka, mint a fehér holló. A kulturális területen mérhetetlen a hisztipotenciál, egy 1 millió forintos változtatás is nagyobb visszhangot generál, mint egy 1 milliárd forintos gazdasági jellegű módosítás. A könyv mint olyan messze túléli majd a folyóiratokat. Más a piaci mechanizmusa, és más érzés, ha az ember könyvet vesz a kezébe. Ez a harmadik kultúrpolitikai könyvem, amúgy a 14. kötetem. A könyvkiadás nehézségekbe ütközik, verseskötetet szinte nem lehet eladni, nagyon kevesen vannak, akik csak ebből élnek, és nem állnak öt-hat lábon egyszerre. Végül elárulta: az elmúlt három évben nem írt verset, de ez a közelmúltban megváltozott.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Ballagás, mozgásszínházi bemutató és utoljára játszott előadások a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Pénteken ballagnak a Művészeti Egyetem végzősei, majd mozgásszínházi produkcióval és további előadásokkal várja közönségét a marosvásárhelyi Stúdió Színház.
Május 23-án, pénteken 11 órától ballag a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hetven végzőse a Köteles utcában. A Stúdió Színházban tartott, zenével és búcsúbeszédekkel tűzdelt ünnepség keretében veszi át Kovács András Ferenc költő, műfordító az egyetem díszdoktori címét.
A szombati nap is mozgalmasnak ígérkezik a Stúdió Színházban. Május 24-én 19 órától kerül sor A lecke című mozgásszínházi előadásra, amelyet Györfi Csaba, a Művészeti Egyetem diákja rendezett Eugène Ionesco azonos címet viselő abszurd drámája alapján. "Miben rejlik a tudatlan ember boldogsága, és miben a tanult ember boldogtalansága? Minek a hatására tud eluralkodni az emberen a határtalan mértékű agresszió?" – teszi fel a kérdést a rendező. A választ a három táncos, Bezsán Noémi, Deák Orsolya és Ruszuly Ervin minden rezdülése tolmácsolja. Az előadás júniusban Magyarország legrangosabb színházi fesztiválján, a Pécsi Országos Színházi Találkozón lesz látható.
Vasárnap, május 25-én 19 órától látható utolsó előtti alkalommal Kovács Levente nagy sikerű előadása, a Kész csoda. A másodéves magiszteri színészosztály előadásában megjelenik New York, a kilencvenes évek. Hat barátnő próbál boldogulni a párkapcsolatok szövevényes világában. Hetente egyszer összegyűlnek, hogy kibeszéljék mindazt, amit másokkal, máshol nem tudnak. Keresik önmagukat, a világ apró rezdüléseit, a csendet, a nevetést. Önfeledten társasjátékoznak minden összeülésükkor, a villámkérdések kereszttüzében mégis lehetőség nyílik egy-egy fél mondatra, vagy akár hosszabb elmélkedésre is, amikor felszínre kerülnek az aktuális problémák. Sőt, sokszor nem is a kártyalapon lévő kérdés a lényeg, de még a válasz sem, hanem a beszélgetésre, viccelődésre nyílt lehetőség. Egyikük válása a kis csapat életét teljesen felforgatja, és talán az szenvedi a legnagyobb kárt, aki a legmegértőbb próbál lenni. Két spanyol fiatalember teljesen új irányba tereli az események folyását… A sok poén, nevetés mögött ott lapul a kérdés: hogyan ragadható meg a boldogság?
Május 27-én, kedden 19 órától a Levél utcai Stúdió 2.1-ben utolsó alkalommal lesz megtekinthető a Liliom. Az egyetem harmadéves bábszínész szakos hallgatói ezúttal rendhagyó módon nem bábelőadással lépnek színre, Molnár Ferenc világhírű drámáját adják elő vezető tanáruk, Harsányi Zsolt rendezésében. A Liliom búcsúelőadására a belépés ingyenes.
A jegyek megvásárolhatók a Stúdió Színház jegypénztárában minden kedden 14–18 óra között, vagy az előadás helyszínén, kezdés előtt egy órával. Jegyeket foglalhatnak a 0736-350-686 telefonszámon vagy a jegy@szini.ro e-mail címen. Népújság (Marosvásárhely)

Autonómiafórum: Tőkés egyesítené a jobboldalt
Autonómia vagy politikai opportunizmus? – tette fel a kérdést kedden este Sepsiszentgyörgyön Tőkés László. Az EP-képviselő az Erdélyi Magyar Néppárt autonómiatervezetét ismertető fórumon vett részt, melyen Bakk Miklós politológus, Toró T. Tibor, a néppárt országos elnöke és Benedek Erika háromszéki elnök társaságában négy órán keresztül beszéltek aktuálpolitikai kérdésekről, a jövőképről és az autonómia megvalósulásának lehetőségeiről.
„Az elmúlt 25 év nem feltétlenül az autonómiáról, hanem az opportunizmusról, az autonómiát is magában foglaló politikai diskurzusról szólt. Gyakran megingott bennünk a bizalom, mert gyakran úgy politizáltak a választottaink, mint a magyarul beszélő román politikusok, úgy tekintettek az autonómiára, mint a román politikum" – szögezte le Tőkés László.
Az EP-képviselő szerint a néppárt kellő időben készítette el autonómiatervezetét, az önrendelkezést a társadalmi és politikai köztudat középpontjába állítva, hiszen az RMDSZ több mint egy éve ígéri a sajátját, de annak kiszivárogtatott változata „botrányos" autonómiapolitikát sejtet. „A szövetség székelyföldi autonómiatervezetének sem Székelyföldhöz, sem az autonómiához nincs köze" – jelentette ki Tőkés.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) szerinte letért az elvszerű autonómia útjáról. „Kettős kiütés történt a politikai pályán: a néppárt sem tudott feljönni, az MPP-re nem lehet számítani, ezért egyesíteni kell a nemzeti oldalt" – állapította meg az EMNT elnöke, aki szerint egységes autonómiaképviseletre van szükség, hiszen nevetséges, ha az erdélyi magyar szervezetek vezetői egymással versengenek, hogy kit fogad az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke. Hozzátette: Székelyföld autonómiája mellett ki kell állni a személyelvű autonómia, illetve a Partium autonómiája mellett is.
Mi döntünk a magunk dolgában
Sokféle közösség van, ezért az autonómiának sokféle meghatározása fogalmazható meg – kezdte a néppárt autonómiakoncepciójáról szóló előadását Bakk Miklós, aki közérthetően határozta meg, majd bontotta ki az önrendelkezés elemeit.
„Autonómia az, hogy mi döntünk a magunk dolgában. A »mi« a közösséget határozza meg, a »magunk dolga« a hatásköröket, a »döntés« pedig azt, hogy a létező demokratikus keretbe fel kell építenünk a magunk demokráciáját, ugyanazokkal a mechanizmusokkal, mint a többség, beleértve a törvényhozó és a végrehajtó szervet" – magyarázta a politológus.
Mint mondta, a néppárt koncepciójának alapelvei, hogy a régiókat nem Bukarestből kell megrajzolni, hanem a közösségek történelmi, kulturális összetartozását kell elismerni. A javaslatcsomagnak három eleme van: a kerettörvény, a régiók létrehozásáról szóló tervezet és a régiók saját működési statútumai, utóbbiba beilleszthető az SZNT Székelyföld-statútuma.
Fontos pontosítani a régió, illetve az ország közös ügyei közötti elhatárolódást, ahogyan azokat az ügyeket is, melyekben közösen döntenek, hívta fel a figyelmet az előadó. A költségvetési alap a fiskális föderalizmus elve alapján jönne létre, ezt svájci mintára építették be, ugyanakkor lehetőség van a szolidaritási alap létrehozására, amelybe a régiók egyformán fizetnek be pénzt, majd egymás között osztják el az összeget, a gyengébbeket favorizálva.
Bakk Miklós emlékeztetett, hogy a néppárt tervezetében sajátos a régiók területi felosztása: nem a jelenleg létező megyékből rakosgatja ezeket össze, mint a román pártok vagy az RMDSZ, amely a három megye – Hargita, Kovászna és Maros – társulása révén képzeli el a Székelyföldet, hanem a létező területi identitásokra építi rá. A tervezet ajánlat arra is, hogy milyen irányba kell elvinni az autonómiakérdésben a román–magyar párbeszédet, ez azonban akkor lehet hiteles, ha erőteljes mozgalmi háttere van, mutatott rá a politológus.
Nemzeti konszenzus kell
Toró T. Tibor a jövőképet vázolta, azt, hogy miként teheti az autonómia könnyebbé az életünket. „Most a dekoncentrált intézményeken keresztül Bukarest nyomja le a torkunkon az elképzeléseit. Lehet, hogy a fővárosban ezek működnek, de Erdélyben már nem jók" – mutatott rá a néppárt elnöke.
Toró a betelepítések veszélyére is felhívta a figyelmet, arra, hogy a többségi nemzet felvásárolja a földeket, összezsugorodik a Székelyföld élettere. Szerinte ez esetben is az autonómia az út és a megoldás, ennek eszköze a nemzeti konszenzus kialakítása, ezt várja az erdélyi szervezetektől a közösség.
„A nemzeti minimum kialakítása csak úgy lehetséges, ha közelítik egymáshoz a jövőképeket: az autonomisták és a jövőt Bukarestben elképzelők között kell megtalálják az utat. Fontos az autonómiamozgalmak erősítése, a polgári engedetlenség alkalmazása, hiszen békésen is lehet kemény lenni, például úgy, hogy a marosvásárhelyi tüntetésen lelépünk a járdáról. A nemzetpolitikai eszköz Budapesten van, és most kedvező számunkra, hiszen Orbán Viktor hajlandó konfrontálódni az autonómiáért. A külpolitikai eszköz pedig az, hogy újra és újra felhívjuk a figyelmet – különösen a jelenlegi geopolitikai viszonyok között – arra, hogy a nemzeti kisebbségek helyzetét rendezni kell, hiszen Ukrajna is belülről feszül szét" – vázolta a tennivalókat Toró T. Tibor.
A négyórás fórum a több mint száz résztvevő kérdéseivel, hozzászólásaival ért véget.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

kérdezett: B. Z.
EMLÉKÉV Gidó Attila: a magyar és a román emlékezetpolitikák ütközőzónájában élünk
A csütörtökön Kolozsváron előadó kutatóval a megemlékezések visszásságairól, a különböző nézőpontok mentén szerveződő történelemszemléletről beszélgettünk.
Gidó Attila holokausztkutató a Szabadelvű Kör platform csütörtökön, május 22-én megrendezésre kerülő A holokauszt erdélyi vonatkozásai hetven év távlatából. Tények, viszonyulások és emlékezetpolitika című rendezvényének az egyik előadója. Az eseményre 17 órától kerül sor a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai (Napoca) utca, 16. szám).
Hogyan látja kutatóként 2014-ben, hetven év után a holokausztot? Melyek azok a tények, amelyeket Ön szerint mindenkinek ismernie kéne, és melyek azok, amelyeket Ön szerint kevesen ismernek, amelyekre fel szeretné hívni a figyelmet?
A 70. évfordulónak emlékezésre, de ugyanakkor múltunk egy dicstelen darabjával történő szembenézésre is kell sarkallnia minket. A holokauszttal, a zsidóság tragédiájával kapcsolatos tényeket bárki megismerheti, aki hajlandó kézbe venni az utóbbi évek nálunk is hozzáférhető szaktudományos publikációit, vagy végigböngészni a szakszerűség szabályait betartó internetes honlapokat. A könyvek közül elég csak megemlíteni a 2008-ban megjelent Az észak-erdélyi holokauszt földrajzi enciklopédiája című kiadványt, vagy Tibori Szabó Zoltán könyveit (Élet és halál mezsgyéjén, 2001, valamint Árnyékos oldal, 2007). Az internetes felületek közül pedig egy digitális tananyagot tartalmazó honlapra (http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/) és a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság 1945/1946-os felméréseit digitálisan elérhetővé tevő oldalra (http://www.degob.hu/) hívnám fel a figyelmet. Az év elején indult a budapesti csillagos házakat térképre kivetítő projekt is (http://www.csillagoshazak.hu/), amelyhez egy blogot is csatoltak. Ezen a naponként frissülő blogon keresztül lehet végigkövetni a magyarországi zsidóság megsemmisítésének menetét, az 1944-es deportálásokat (http://menetrend.postr.hu/). Hogy bibliai parafrázissal éljek, Akinek van füle, hallja, akinek van szeme, látja. Nem lehet tehát azt állítani, hogy a társadalmunk azért tájékozatlan a holokausztot illetően és azért nem receptív a magyar zsidóság tragédiájával szemben, mert nincs lehetőség a tájékozódásra.
A holokauszt nem csak a zsidóság ügye, hanem a mi ügyünk is, hiszen az 1944-es eseményeknek, de az azt megelőző kirekesztő és jogfosztó időszaknak részesei voltak a felmenőink. Fontos lenne tehát, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy a második világháború idején Észak-Erdélyben 164 000 olyan személy élt, akit zsidó származása miatt üldöztek. Nagy részük magyar anyanyelvű és magyar kultúrájú volt. Közülük több mint 131 000 főt 1944. május-június folyamán Auschwitzba deportáltak a magyar hatóságok, és itt többségüket legyilkolták. A gettósítások és a deportálások pedig az akkori keresztény lakosság nagy részének a közönye mellett történtek, alig voltak néhányan, akik segíteni próbáltak.
A deportálásokat megelőző jogfosztásokat, a megsemmisítés menetét többé-kevésbé ismerjük. Mégis számtalan fehér folt van a holokausztkutatásban. Egyelőre még nagyon keveset tudunk például a keresztény egyházak viszonyulásáról. Ismerjük Márton Áron példaértékű kiállását az üldözöttek mellett, de alig ismerjük a zsidókérdéshez, a deportálásokhoz való viszonyulást az alsópapság körében. Számos egyéb jellegű forrás vár feltárásra a kutatók számára csak néhány évvel ezelőtt megnyitott Bad Arolsen-i ITS (International Tracing Service) levéltárban. Itt több, észak-erdélyi vonatkozású irat is található.
Történetileg mire vezethető vissza az antiszemitizmus, mi zajlott le a holokauszt előtt, és hogyan dolgozta fel a zsidóság a holokauszt tragédiáját?
Hosszú lenne az antiszemitizmus ókori gyökereitől végigvezetni a holokausztig a történelmi vonalat. Azt viszont föltétlenül érdemes kihangsúlyozni, hogy a második világháborút megelőző korok antiszemitizmusából nem következnek egyenesen a holokauszt borzalmai. Hitlernek és az általa irányított náci gépezetnek a zsidóság totális kiirtására tett kísérlete tehát nem egyenes következménye a korábbi zsidóellenességnek. Mint ahogy például a két világháború közötti erdélyi antiszemitizmusnak sem kellett volna föltétlenül az észak-erdélyi zsidóság deportálásához vezetnie. Az viszont bizonyos, hogy a korábbi idők antiszemitizmusa alapozta meg a holokauszt alatt kialakult közönyt, vagy éppenséggel a cselekvésig eljutott zsidóellenességet.
Amennyiben az erdélyi előzményeket nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a két világháború között, de főleg a 30-as években, megnőtt a zsidóellenesség mind a román, mind a magyar lakosság körében. Román részről ez tettlegesség formájában is megnyilvánult, mint például az 1927-es diákrombolások, vagy Borsa zsidók által lakott részének a felgyújtása 1930-ban. Magyar részről a zsidóellenesség és antiszemitizmus elsősorban a sajtónyilvánosságban kapott teret. Itt most csak az 1932-ben indult Erdélyi Lapokra utalok, amely fokozatosan a szélsőjobboldali eszmék irányába tolódott el.
Mindezek mellett, a kirekesztés állami szinten is megnyilvánult. Az állampolgárságok 1924-es és 1938-as felülvizsgálata során több tízezer erdélyi zsidót fosztottak meg a román állampolgárságától. Észak-Erdély Magyarországhoz történő 1940-es visszacsatolásával a román időszakban megkezdett jogfosztások tovább folytatódtak. Életbe léptek a magyarországi zsidótörvények, amelyek kizárták a zsidóságot a közélet, valamint a gazdasági, kulturális élet minden területéről. 1941-től a férfiakat munkaszolgálatra vitték, ahol tömegesen pusztultak el az embertelen bánásmód és a rossz életviszonyok következtében. Így lényegében, 1944-ben, a gettósítások idejére a hátországban élő zsidóság alig rendelkezett olyan eszközökkel, amelyekkel hatékonyan meg tudta volna védeni magát a deportálásokkal szemben. Akik pedig túlélték a holokausztot, a semmiből kellett új életet kezdjenek. Az elszenvedett traumák hatása alatt pedig sokan szakítottak végleg a magyarsággal, de sokan a zsidósággal is, és inkább a nemzetfeletti ideológiákban kerestek menedéket.
A magyarországi holokauszt 70. évfordulója alkalmából az idén számos megemlékezésre került sor, és a következő hetekben is folytatódnak a rendezvények.
A megemlékezések több síkon és eltérő emlékezetpolitikák mentén szerveződtek és szerveződnek. Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert sajnos a napi politika is begyűrűzött a holokauszt-megemlékezésekbe. Ez pedig minket is érint, mert itt Erdélyben a magyar és a román emlékezetpolitikák ütközőzónájában élünk.
A holokauszt idején Észak-Erdély Magyarországhoz tartozott, és így az itteni zsidóság a magyarországi zsidóság sorsában osztozott. Magyar, illetve magyarországi részről a megemlékezések lényegében három nagyobb és több kisebb intézményi keretben zajlanak. A három nagy keretet a magyar állam, a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) és a tudományos szféra jelenti. Természetesen a három között összefonódások is léteznek, és maga a tudományos szféra is megoszlik kormány által támogatott részre és valamelyest független, vagy ellenzéki oldalra.
A magyar állam a kormányközeli szakintézményeken keresztül már több megemlékezést is szervezett. Ezek közül most csak a budapesti Holokauszt Emlékközpontban megrendezésre került január 27-i tudományos emlékülésre és a Terror Házánál tartott április 27-i megemlékezésre szeretnék utalni.
A kormány által szervezett eseményeket viszont rendre botrányok kísérik, amelyek megkérdőjelezik az ilyen fajta emlékezetpolitika jószándékát és jóhiszeműségét. Volt olyan előadásra felkért kutató, aki a január 27-i emlékülést bojkottálta, ezzel tiltakozva a kormány azon emlékezetpolitikája ellen, amely a magyar hatóságok által a zsidó népirtásban betöltött felelősséget igyekszik csökkenteni.
Ez az időszak egyébként, amikor a frissen alakult VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója, Szakály Sándor idegenrendészeti eljárásnak nevezte az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálást, és ekkor derültek ki részletek az azóta is sokat vitatott Szabadság-téri német megszállási emlékműről is.
Tiltakozásként ugyancsak az év első felében mondta vissza a Mazsihisz, számos magyarországi és erdélyi zsidó hitközség, valamint szervezetek és magánszemélyek a Civil Alap által már megítélt támogatásokat. (A Civil Alap másfél milliárd forintot irányzott elő 2014-es Holokauszt Emlékévhez kapcsolódó tudományos, ismeretterjesztő rendezvények és kutatások támogatására.)
Ez azt jelenti, hogy a magyar kormánynak a Holokauszt Emlékév során szervezett rendezvényei teljes mértékben kompromittálódtak?
Ezt nem mondanám, de a botrányok, a kétértelmű megfogalmazások, az állandó szerecsenmosdatás nem használ az ügynek. Ezt maga a civil szféra és a tudományos világ is érzékelte, és reagált rá. Kimondottan ilyen, az emlékezet, a kegyelet és a múlttal való szembenézés kérdéséhez eltérően viszonyuló kormánytól független esemény volt például egy néhány nappal ezelőtt Szegeden megrendezett konferencia. Innen csak egy előadást, a Majsai Tamásét emelném ki, aki pont a hivatalos emlékezetpolitika visszásságairól beszélt, legnagyobb problémaként azt emelve ki, hogy államideológiai hitvallássá vált az a nézet, miszerint a magyar holokauszt tragédiájáért elsősorban az 1944-es német megszállók a felelősek.
Nálunk, Erdélyben, milyen megemlékezések zajlanak?
Az erdélyi megemlékezések több településen is helyi kezdeményezésből fakadnak, de a legfőbb szervezőerőt a hitközségek és a bukaresti Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet jelentik. Kezdjük talán a helyi kezdeményezésekkel, amelyek többé-kevésbé a helyi zsidó közösség bevonásával, azzal együttműködve valósultak meg.
Gyergyószentmiklóson például a városvezetés, a Tarisznyás Márton Múzeum és a Prefektúra szervezésében emlékeztek meg május 9-én a gyergyói zsidóság deportálásáról. Az eseményen a helyi zsidóság és a bukaresti hitközségi föderáció képviselői is jelen voltak.
Sepsiszentgyörgyön a helyi önkormányzat a zsidó szervezetekkel közreműködve állított emlékművet a deportálások 70. évfordulója alkalmából.
Kolozsváron május 26-27. között lesznek nagyszabású megemlékezések. A helyi zsidó hitközség több más intézménnyel közösen, többek között a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet közreműködésével is tudományos konferenciát rendez az észak-erdélyi holokausztról. Ugyancsak ekkor kerül átadásra a Kolozsvár városa által emelt holokauszt-emlékmű is a Caragiale-parkban. Nagyváradon május 29-30. között rendez a helyi egyetem és a Heyman Éva Zsidóságtörténeti Kutatóközpont konferenciát.
Az erdélyi megemlékezéseknek ugyanakkor van egy árnyoldala is, amit az utóbbi napok sajtópolémiái hoztak a felszínre. A bukaresti Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet és a Közlekedésügyi Minisztérium emléktáblákat állít azokon az észak-erdélyi vasútállomásokon, ahonnan zsidókat deportáló vonatszerelvények indultak Auschwitz irányába. A táblák szövegét magyar részről nagyon sokan magyarellenes támadásként és a történelmi tények elferdítéseként értelmezték. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy az emléktáblák számadatai történelmi tényeket tükröznek, mint ahogy az is, hogy a zsidók deportálásában a helyi adminisztráció mellett a magyar csendőrség működött közre. Problematikus viszont az emléktáblák terminológiája. De ez elsősorban a központ, jelen esetben Bukarest erdélyi viszonyokkal szembeni és az erdélyi magyar közösséggel szemben tanúsított érzéketlenségéről, valamint egy más nézőpontok mentén szerveződő történelemszemléletről tanúskodik. Transindex.ro

Kalapdobással búcsúztak a tanító- és óvóképzősök
Végzős hallgatók, egyetemi oktatók, családtagok és barátok vették át a szurkolók helyét csütörtökön a Babeş–Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi kihelyezett tagozatának kicsengetési ünnepségén a Városi Sportcsarnokban. Tanácsokkal, idézetekkel, verses-zenés műsorral indították útra a tanító és óvópedagógus szakot végzett fiatalokat.
Ötvennégy nappali tagozatos és huszonhárom távoktatásos hallgatót köszöntött elsőként dr. Antal Sándor tanulmányi igazgató a székelyudvarhelyi sportcsarnokban, hangsúlyozva, hogy miandannyiukban ott van az egyedi és meg nem kettőzhető érték.
„Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban” – Mahatma Gandhi szavait idézte beszédében Bunta Levente polgármester, rámutatva, hogy nem szakma, hanem küldetés kell legyen a hallgatók választott pályája, hiszen az emberi tudással, annak alakításával foglalkoznak majd az elkövetkezőkben. Nem csak bölcsességet és élettapasztalatot adunk át az eljövendő generációnak – tért ki köszöntőjében Porsche Éva Hargita megyei tanfelügyelő, hangsúlyozva a pedagógusok szerepét a személyiség és kritikus gondolkodás kialakításában. Tót-Harsányi Éva, a Zsibongó Napközi Otthon igazgatónője és Tikosi Éva, a Tompa László Általános Iskola vezetője szintén a pedagógusi feladat fontosságára emlékeztette a végzősöket.
Az ovisok verssel és rajzzal, az iskolások gitárral kísért dallal, a másodéves főiskolások pedig beszéddel, valamint zenés-verses előadással búcsúztatták a ballagókat. Ezt követően a távoktatásos és nappalis hallgatók szóltak végzős társaikhoz. A nappalis hallgatók cselló, furulya és gitár hangjával tették emlékezetessé a ballagási dalokat, majd az oklevelek átvétele után mindannyian a levegőbe dobták kalapjaikat.
Veres Réka. Székelyhon.ro

Civil Napok: még nincs vége
Csütörtökön elkezdődött, és szombaton folytatódik az udvarhelyi Civil Napok: a rendezvény kiváló lehetőség a helybéli civil szervezetek tevékenységének megismerésére.
A 2010-ben először megtartott rendezvény idén kétnaposra nőtte ki magát. Csütörtökön a Márton Áron téren várták az érdeklődőket a civil szféra képviselői. A délelőtt tíz órakor elkezdett program során az Albert Schweitzer Alapítványnak a hajléktalanság témájában kiírt fotópályázatára beérkezett munkákat, valamint több mint 25 helybéli civil szervezet bemutatkozó molinóit is meg lehetett tekinteni. A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány emberméretű társasjátékkal rukkolt elő, az Ember ne mérgelődj! szabályaira alapuló játék során egy-egy projekt finanszírozásáért játszhattak a csapatok, egyebek mellett énekeltek, viccet és verset is mondtak a közönség legnagyobb derültségére. Az eseményre Bunta Levente polgármester is kilátogatott, köszönetet mondva a civil szervezetek munkájáért, valamint arról biztosította a szervezőket, hogy az önkormányzat a továbbiakban is támogatja tevékenységüket.
A Civil Napok szombaton a Csicser Tangazdaságban (Budvár utca 42./B szám alatt) folytatódik: délelőtt 10 órától délután 6-ig színes, szórakoztató programokra várják a családokat. Lesznek különböző kézműves tevékenységek (ostorfonás, nemezelés, gyöngyfűzés, bútorfestés, csuhéfonás, rajzolás, színezés), a kenyérsütés és sajtkészítés technikáját leshetik el az érdeklődők, túrát és közösségi szaladást rendeznek a Budvárra, a gyerekeknek lesz állatsimogatás, szekerezés, valamint korai nevelés a szabadban a tipegőknek. A családok különböző vetélkedőkre is benevezhetnek (kötélhúzás, krumplihámozás, zsákban ugrás stb.), illetve közös bográcsozás, majd ebéd is lesz.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

Elkezdődött a történelmi konferencia Gyergyószentmiklóson
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyergyói fiókszervezetének, valamint a Gyergyói Népfőiskolai Társaság szervezésében elkezdődött a már hagyományossá váló történelmi konferencia Gyergyószentmiklóson. A megnyitóra csütörtökön került sor a művelődési ház Karancsi Sándor termében. A konferencia idén a Werbőczy törvénykönyvétől Gyergyószentmiklós városjogáig címet viseli.
Az érdeklődőket dr. Garda Dezső történész köszöntötte, majd átadta a szót Szarka Gábor konzulnak, aki Zsigmond Barna Pál főkonzul nevében is beszélt a jelenlévőkhöz. „A mai alkalom ismét egy jele annak a sokrétű tudományos és kulturális kapcsolatnak, amely Magyarországot és Székelyföldet összeköti. Örömmel látjuk az egyetemek, tudományos intézetek, levéltárak és múzeumok között szövődő egyre erősebb kapcsolatokat” – mondta, majd hozzátette, dr. Garda Dezső nagy szerepet vállal ennek ápolásában, mivel minden évben a konferencia megszervezésén tevékenykedik.
Szarka Gábor gondolatait Mezei János polgármester megnyitó beszéde követte, aki az olvasásra, annak mindennapi igénybevételére hívta fel a figyelmet, majd megköszönte a kutatóknak a konferencián való részvételt. A megnyitóbeszédek után öt, különböző tematikájú előadásra került sor, az alábbiakban ezekről olvashatnak egy-egy rövid összefoglalót.
Újabb régészeti adatok Gyergyószentmiklós történetéhez
Demjén Andrea, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum régésze legutóbbi kutatásaikból nyújtott át egy csokorra valót az érdeklődőnek. A szakember konkrétan három vizsgálódási területre tért ki. Előadásában Gyergyószentmiklós rövid története is helyet kapott. Mint mondta, kissé hézagos a középkori Gyergyószentmiklós képe.
Ezt követően bemutatta a gyergyószentmiklósi Both-váránál, a Szent Miklós római-katolikus templomnál, valamint a pricskei vámházaknál végzett kutatásaik eredményeit. Kifejtette, a Both-váránál a kerítőfal, valamint a torony feltárására irányult a vizsgálat, a munkába pedig egyetemi hallgatók, valamint általános iskolás diákok is bekapcsolódtak. Elmondta, a négy éves munka a torony, valamint a kerítőfal meglétét eredményezi, de hozzátette, a két dolog közötti kapcsolat kérdéses maradt.
A templomnál végzett feltárásokról elmondta, az építmény két támpillérét utólag hozhatták létre, a kutatások során pedig különböző tárgyakat, többek között III. Zsigmond idejéből való lengyel pénzérmét is találtak. A Pricskén végzett ásatásokról Demjén Andrea többek között kifejtette, hozzávetőleg 100 évig működhetett a vám és veszteg intézet. Hozzátette, két istállót, valamint három lakóépületet tártak fel.
Magyarország és magyarok a középkorban
Dr. Csukovits Enikő a középkori Magyarországról tartott előadást, amelyben kitért a magyarok tájékozódására, de arra a képre is, amelyet mások alakítottak ki hajdanán a magyarokról és magáról az országról. Az MTA Történelemtudományi Intézetének szakembere kiemelte, az ókori geográfusok munkáiból tájékozódtak az emberek, de a különböző zarándokutak, majd pedig a kereszteshadjáratok is nagy szerepet játszottak a megismerésben. Előadásában elhangzott, Magyarországról szépen fogalmaztak, azonban a magyar néppel kapcsolatos leírások már nem beszélnek túl kedvesen.
„Nem szabad megsértődnünk, mivel nem csak a magyarokról, hanem az összes népről a negatívumokat emelték ki. A mai magyar ember könnyen megsértődik, ez pedig a középkorban sem volt másképp” – mondta.
Az ötszáz éves tripartitum
Dr. Tringli István tartotta az idei konferencia névadójáról szóló előadást, Werbőczy István hármaskönyvéről beszélt a nagyérdeműnek. „A legolvasottabb volt, csupán a kalendáriumok múlták felül” – hangzott el mondandójában. Tringli kiemelte, nem törvénykönyvről, hanem szokásjogi gyűjteményről beszélünk, mivel ma törvények, hajdanán azonban szokásjog szerint ítélkeztek. A szakember a könyv szerkezetére, valamint a különböző kortárs-művekre is kitért.
Mindszenti Krisztina második házassága
A Nicolae Iorga Történelemtudományi Kutatóintézet részéről dr. Tüdős Kinga tartott előadást, ő egy szerelmi történetet, Mindszenti Krisztina második házasságának és életének körülményeit mutatta be. Krisztina, miután özvegy maradt, hozzáment Csáky István nagybirtokoshoz, az előadó pedig többször is felhívta a figyelmet a második férj által írt levelek szépségére, azoknak választékos megfogalmazására.
Bodor Péter, a székely ezermester
Az MTA külső tagjaként Bodor Péter ezermesterről tartott előadást dr. Pál Antal Sándor. Bemutatója többször is humoros töltetet kapott, mivel kiderült, hogy a valóságban sok dolog nem úgy történt Bodor Péterrel, ahogy azt a népi hiedelmek tartják. Először is nincsenek bizonyítékok arra, hogy mérnök lett volna, továbbá fény derült arra, hogy mégis használtak vasszögeket a Maros-híd építésénél, így az nem teljesen fából készült.
A történész mindezek mellett kiemelte, Bodor akár híres feltaláló is lehetett volna, a szűkös anyagi keretek miatt azonban megmaradt székely ezermesternek. Leghíresebb műve a marosvásárhelyi zenélő kút, azonban nem csak pozitívumokkal hívta fel magára a figyelmet, kétszer is ült börtönben pénzhamisítás miatt – hangzott el a bemutatóban. Az előadó mindezek mellett felhívta a figyelmet, 2013-ban film is készült Bodor Péterről, amit a Román Televízió (TVR) magyar adásának munkatársai készítettek.
A konferencia pénteken tovább folytatódik, délelőtt 9 órától újabb előadásokat hallgathatnak az érdeklődők, amelyekre szintén a Karancsi Sándor teremben kerül sor
Kertész László. Székelyhon.ro

Erdélyi politológus: európai összefüggésben kell értelmezni az Orbán-Kelemen találkozót
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Bakk Miklós erdélyi politológus szerint európai összefüggésben kell értelmezni a Fidesz és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közeledését, amelyet Orbán Viktor és Kelemen Hunor csütörtöki szatmárnémeti találkozója is jelez.
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára az MTI-nek nyilatkozva arra emlékeztetett, hogy az április 6-i magyarországi parlamenti választáson részt vevő erdélyi szavazók túlnyomó többsége a Fideszt támogatta.
"Az erdélyi magyarok magyarországi opciója ismeretében egyértelmű, hogy a mostani kampányhajrában nagy segítséget jelent Kelemen Hunornak az Orbán Viktorral való találkozás. Ez segíti az RMDSZ-t a szavazók mozgósításában, de beleillik Kelemen Hunor elnöki programjába is, hiszen az RMDSZ elnöke megválasztásakor a Fidesszel való viszony rendezését ígérte" - magyarázta Bakk Miklós.
A politológus szerint a megosztott erdélyi politikai mezőben - amelyben korábban a Fidesz, és főleg Orbán Viktor az RMDSZ-szel szembeni radikálisabb irányzatot támogatta - a mostani szatmárnémeti találkozó az RMDSZ egyértelmű támogatásának tűnhet. Arra figyelmeztetett ugyanakkor, hogy az Orbán-Kelemen találkozót egy tágabb európai és néppárti összefüggésben kell értelmezni.
"Úgy hiszem, Orbán Viktor most azt tartja elsődlegesnek, hogy az Európai Parlamentben egy minél erősebb néppárti frakció jöjjön létre, és a frakción belül a Fidesznek minél nagyobb befolyása legyen. Márpedig az RMDSZ-képviselők alapvetően ezt a befolyást növelhetik" - állapította meg az erdélyi magyar elemző.
Bakk Miklós úgy látta, bármennyire is ambivalens az RMDSZ-elit viszonya Orbán Viktorral, az Európai Néppárton belül a két vagy három tagú RMDSZ-es csoport Orbán Európa-politikáját kénytelen támogatni. Nincs ugyanis elegendő kapacitása és befolyása arra, hogy érdemi kérdésekben független, külön utat keressen.
Bakk Miklós szerint nem annyira az RMDSZ élén történt vezetőváltás, hanem az a felismerés javította a Fidesz-RMDSZ-kapcsolatokat, hogy az a "hidegháborús viszony", amely Markó Béla RMDSZ-elnöksége végén jellemezte a két párt kapcsolatát, hosszú távon nem tartható fenn. "A konfliktus azonban túlságosan elmélyült ahhoz, hogy Markó Béla tudta volna rendezni, ezért szükség volt az RMDSZ élén történt vezetőváltásra is" - vélekedett. MTI

Csak Szent István örök
Az országos átlagot meghaladó magyar választási részvétel esetén Kelemen Hunor lehetségesnek tartja három EP-képviselői hely megszerzését. Az RMDSZ elnöke szerint lényeges változások várhatók az őshonos kisebbségek kérdéskörének európai kezelésében.
– Nagyon zavarja az a meglehetősen intenzív facebookos ellenkampány, amely az RMDSZ bojkottálására szólít fel az EP-választásokon?
– Nem nagyon ismerem, de azért a kollégáim természetesen tájékoztattak a létezéséről.
– Önvédelemből nem kattint rá?
– Nem feltétlenül, egyszerűen vannak dolgok, amelyekkel nem foglalkozunk. Hihetetlenül fontosnak tartom az online felületeket, a közösségi portálokat, magam is rendszeresen használom őket, de úgy ítélem meg, hogy ezek csak alakíthatják, alapvetően azonban nem változtatják meg az emberek véleményét. Főleg választások esetén. Korábban természetesen akadtak esetek, amikor egy-egy kommentár nyomán pánikba estünk, de ebből már kinőttünk.
– Tavaly decemberben alacsony szintű választói hajlandóságról számolt be, az utóbbi időben viszont jóval bizakodóbban nyilatkozik. Valóban változott a helyzet, vagy egy kampány finisében egyszerűen nem lehet mást mondani?
– Akkor egy novemberi közvélemény-kutatás alapján jeleztem a növekvő euroszkepticizmust, most meg áprilisi adatok ismeretében vagyok optimistább. Európa-szerte azt tapasztalni ugyan, hogy nő az euroszkeptikus pártok támogatottsága, ám azt is, hogy a gazdasági válság legsúlyosabb éveihez képest az előző évekhez képest nőni kezdett az európai intézményekbe vetett bizalom – leginkább Kelet-Európában. Ennek több magyarázata lehet a kampánytevékenységtől az ukrajnai történésekig. Az emberek alapvető vágya ugyanis, hogy békében éljenek, mifelénk pedig azt is tudják, hogy Moszkvából többnyire nem a biztonság érkezik. Felméréseink ugyanakkor azt jelzik, hogy az erdélyi magyarok sokkal inkább hisznek az európai politikai intézményekben, mint a hazaiakban.
– A tavaly év végi alacsony „harci kedv”, illetve az azóta növekvő bizalom hogyan alakította az RMDSZ EP-kampányát?
– A kampány kezdetekor az euroszkepticizmussal, a gazdasági válsággal, az RMDSZ ellenzéki státusával kellett számolnunk, de az európai polgári kezdeményezéssel és az azt szolgáló aláírásgyűjtés halmazával is, amit aztán a folyamatok részben módosítottak. Az alapüzenet azonban változatlan maradt. Tavaly-tavalyelőtt még gyakran megfogalmazódott: érdemes volt-e belépni az unióba, jól járt-e ezzel a magyarság? Ebben a témában következetesen azt mondtuk, hogy ebben a kérdésben eleink már ezer éve határoztak. A történelmi döntést Szent István hozta meg, s bár minden korban akadtak Koppányok, igazából ezt a döntést folyamatosan megerősítették. A magyarság alapvetően soha nem gondolta újra, hogy a keresztény Európához kell-e tartoznunk vagy sem? A jelenlegi Európai Unió korántsem tökéletes, de ahogy az elődje, a szén- és acélunió is rengeteget változott, úgy az unió is jelentős változások előtt áll. Olyanok előtt, amelyek révén Európa jobban odafigyel az őshonos közösségekre, s a változásoknál, a döntéshozatalnál pedig jelen kell lenni. A mi értelmezésünk szerint így lehet összekapcsolni, hogy a magyar nemzet továbbra is a keresztény Európához tartozzon, hogy a 20. századi nagy traumáinkat orvosolni lehessen. A Kárpát-medencei magyarság szempontjából mi nem látunk más utat, nem utolsó sorban azért, mert az elmúlt fél évszázadban a jelenlegi politikai konstrukció biztosította a kontinens békéjét.
– Az alapüzenet változatlansága mellett milyen „finomhangolásokra” igyekeztek odafigyelni?
– Finomhangolásokra mindig szükség van. Ha mezőgazdaságból, vidéken élő emberekhez szólunk, elsősorban a különböző uniós támogatások „nyelvén” beszélünk velük. Ők azok, akik leghamarabb megértik, hogy fél évszázadnyi folyamatos megvonás, elrablás után most újra kapnak valamit. Kiszámoltuk, a különböző régiókban hány millió euró került az emberek zsebébe. Természetesen felmerült az a kérdés is, hogy a kelet-európai támogatások mikor érik el az uniós szintet, mi pedig el tudtuk mondani, hogy 2020-ig ez a szint eléri a jelenlegi legmagasabb nyugat-európai nívót. De ide tartoznak a különböző infrastrukturális beruházások is, amelyekre korábban nem volt igény, de nem volt pénz sem.
– Az RMDSZ kevésbé sikeres európai próbálkozásait, mint például a polgári kezdeményezés, sehol nem dörgölték az orruk alá?
– Hasonló kérdések elhangzanak, s a válaszadásban többféle megközelítés is lehetséges. Európa számos országában jól-rosszul megoldották a kisebbségek kérdését, de mindenhol folyamatosan változik a helyzet, Dél-Tirolban sem ugyanazt az autonómiát élik, mint húsz évvel ezelőtt. Ami pedig megvalósult Nyugat-Európában, annak mifelénk is meg kell valósulnia. Egy dolgot ne tévesszünk szem elől: az ötvenes években nem az őshonos közösségek problémájának megoldására jött létre az európai közösség, hanem a hadiipari kiadások ellenőrzésére. A helyzet azóta sokat változott, s a folyamatot abba az irányba kell terelni, hogy Brüsszelnek legyen hatásköre például az őshonos közösségek ügyének előre mozdításában is. Mert ha odafigyelnek az akácfákra vagy az uborkára, akkor az emberekre is oda kell figyelni.
– Öt évvel ezelőtt Tőkés László állt az RMDSZ-lista élén. Az aktuális kampányban soha, senki sem hiányolta őt a hadrendből?
– Nem, egyetlen pillanatig sem éreztem azt, hogy rossz döntést hoztunk volna. De a kampány során nem is kérték számon ezt rajtunk. A 2009-es EP-választások óta sokat változott a világ körülöttünk – és nem jó irányba. Politikai értelemben két alkalommal is az életünkre törtek 2012-ben. Az elsőt talán még megértem, hiszen az önkormányzati választások során akár reális versenyről is beszélhetünk. A második, a parlamenti választások alkalmával megnyilvánuló magyar–magyar harc azonban racionálisan a mai napig megmagyarázhatatlan. Az emberek pedig nem azt kérdezik tőlünk, hogy mi van Tőkés Lászlóval, hanem hogy amit mi csinálunk, miért lehet jó nekik. A Tőkés-ügy már nem téma, mindenki a maga útját járja: Tőkés magyarországi párt színeiben indul, mi a romániai magyarság képviseletét igyekszünk biztosítani. Nem vagyunk versenytársak.
– Ha nem az őshonos kisebbségek, a Kárpát-medencei magyarság ügyének európai képviselete lenne az RMDSZ központi választási üzenete, akár el is fogadhatnánk, hogy a Tőkés-ügy szóra sem érdemes. Tőkés László viszont éppen ebben a kérdésben a legerősebb...
– Egyetlen pillanatig sem szeretném megkérdőjelezni Tőkés László elkötelezettségét, de most olyan választások előtt állunk, amelynek során rá nem lehet szavazni Erdélyben. Hogy utána hogyan képviseljük közösen ezeket az ügyeket az Európai Néppártban, majd kiderül. E tekintetben vélhetően a továbbiakban sem lesznek viták közöttünk. A nézeteltérések soha nem ebbőlfakadtak, hanem abból, hogya legutóbbi EP-választás óta – amelyen Tőkés László RMDSZ-listán jutott ki Brüsszelbe – pártja révén a romániai magyar politikai képviseletet akarta átvenni tőlünk.
– Sokak szerint alig érzékelhető az EP-kampány – nemcsak RMDSZ-szempontból. Kritikaként kezeli ezeket az észrevételeket, vagy a „műfaj” jellegzetességei közé tartozik?
– Inkább az utóbbihoz. Polgármester-választás alkalmával egy település apraja-nagyja valamiféle izgalomban van, közelről ismeri az érintettek viselt dolgait. Az EP-választás sokkal távolabbi történet, az emberek többsége csak az utolsó pillanatban kezd érdeklődni, vagy egyáltalán nem érdekli őket. Az áprilisi felmérések alapján – ha nem történik semmi váratlan – május 25-én a 2009-es részvételi szint, azaz 29-30 százalék várható, ami alatta marad az európai átlagnak. Ez azonban nem feltétlenül jelenti a 2009-es eredmények megismétlését is, miután a parlament létszámának csökkentésével kisebb lett Románia EP-kvótája is. Sok múlik azon is, hogy hány politikus vagy párt teljesít a bejutási szint alatt, most úgy tűnik, hogy sok töredékszavazatra számíthatunk. Ha a magyar részvétel valamennyivel meghaladja az országos átlagot, eredményesség tekintetében is hozhatjuk az öt évvel ezelőtti szintet, azaz három képviselő bejuttatását az Európai Parlamentbe.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szavazni vagy nem szavazni?
A hét végén Európai Parlamenti választást tartanak az unió területén. Erdélyben egyetlen magyar politikai erő indul e megmérettetésen, az RMDSZ, az egyre csökkenő bizalommal felruházott egykori egységes mamutszervezet, amelynek vezető- és középkáderei között alig maradtak az autonómia mellett több-kevesebb következetességgel kiálló politikusok. Az önmagából kifordult Magyar Polgári Párt az RMDSZ-t támogatja a versenyben, az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a választók lelkiismeretére bízza, hogy részt vesznek-e a szavazáson.
Soha! Soha?
Mivel az egytől egyig centralista-etatista, magyarellenességben alig különböző román pártok közül egyetlen nem akad, amely méltó lenne az erdélyi magyarság voksaira, nemzeti közösségünk tagjainak ismét annyi választási lehetősége maradt, mint 2008 előtt. Eldönthetik: részt vesznek-e a választáson és hitelesítik azt a pártot, amely mintegy húsz év késlekedés után – a brassói kongresszus 1993-ban kétéves határidőt szabott meg az RMDSZ absztrakt autonómiakövetelését, valamint program illetve alapszabályzatbeli néhány vonatkozó mondatát a jogszabályok paragrafusnyelvére lefordító úgynevezett autonómia-statútumok elkészítésére – egy éve „blablázik” az autonómiatervezetről. Amint azt a világhálón terjedő találó kisfilm dokumentáltan összefoglalta: egy év alatt tíz ígéret hangzott el ebben a témában, nulla megvalósítás mellett.
Az ésszerű, valamennyi nemzetpolitikai szempontot figyelembe vevő döntés nem könnyű, még akkor sem, ha zsigerből reagálva annak tűnne. Azokra szavazni, akik 1996 óta hitelesítik a román hatalmat, akik egyik történelmi esélyt hagyták ki a másik után, akik román versenypártot csináltak a magyar nemzeti önkormányzatból. Akik leszámoltak a kommunista rendszerrel való nyílt szembenállást képviselő hiteles politikusainkkal Király Károllyal kezdve, Tőkés Lászlóval bezárólag. Akik lassan két évtizede naftalinba tették az autonómiaprogramot, s csak akkor veszik elő, ha úgy érzik, hogy megköveteli a pillanatnyi választási konjunktúra és a szavazóbázis? Soha! – mondanánk, és joggal mondhatnánk.
A semjéni racionalitás
A másik oldalon ott van az a racionális gondolatmenet, amelyet többek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fogalmazott meg, és amelynek lényege, hogy ha az RMDSZ kiesik az Európai Parlamentből, oda nem kerül be helyette másik erdélyi magyar párt. Az Európai Parlamentben nem sok minden dől el, egyelőre a kisebbségi kérdés – tetszik ez nekünk vagy sem, de nemzetközi porondon államalkotói szerepre jogosító társnemzeti mivoltunk dacára így jelennek meg a sorsproblémáink – tagállami hatáskörbe tartozik. Ennek dacára ez is olyan fórum, amelyet a román nemzetstratégiai érdekeknek alájátszó eddigi politikával való szakítással, tudatos külpolitikával kihasználhatnánk a külső nyomásgyakorlásban. Kérdés: hajlandó és képes lesz-e valaha erre a szerepre az RMDSZ? De akár hajlandó lesz, akár nem, egyik oldalról elképzelhetjük az eltüntetésünkre törekvő román homogén nemzetállam híveinek euforikus örömét az RMDSZ kibukása esetén. Valamint azt is, hogy az erdélyi magyar közösség nagy része kollektív sikertelenségként élné meg azt, s elmaradna az idegen érdekeket képviselő álképviselet bukása okán elméletileg elképzelhető kollektív katarzis. Magyarán: jó okunk van feltételezni, hogy többen lesznek azok, akik a kibukást magyar kudarcnak fogják majd fel, mint azok, akik az RMDSZ komprádor, álmagyar politikájának kudarcaként kezelik az esetleges eseményt.
Az is tény, hogy az Európai Parlamentből való kibukás megrendítené az RMDSZ-ben jelenlegi regnáló neptuni vétetésű vezetését, s magát a szervezetet is. A parlamenti választásokon pedig nem az 5 százalékos küszöb az irányadó, hanem a 6:3-as, tehát attól sem kell félni, hogy ha egyszer 5 százalék alatt teljesít a közösség, a továbbiakban semmilyen sorsdöntő testületbe be nem kerülünk. Szépen hangzik a magyar miniszerelnök-helyettes normatív, előíró kijelentése, miszerint „Az RMDSZ-nek az a feladata, hogy a mindenkori szituációban próbálja érvényre juttatni a magyar nemzeti érdekeket”, arra a kérdésre viszont, hogy ezt tette-e a szövetség az elmúlt évtizedekben, egyértelműen nemleges a válasz. Igaza van Semjénnek abban, elvi síkon elképzelhető, hogy egy kisebbségben élő nemzeti közösséget képviselő politikai erő ne a párttáborok alapján orientálódjon, amikor kormányra lépésről dönt. A probléma a motivációban van. Az RMDSZ-elit nem a magyar szabadságprogramot, az autonómiát képviseli a kormányban a román etnokratikus akarattal szemben, hanem a nyíltan magyarellenes román politikát hitelesíti a külföld és a választók szemében.
Jelöltek és dilemmák
Másik dilemmatikus kérdéskör a jelöltek problémája. Winkler Gyula eddig nem sok vizet zavart, de nem is ártott különösebben. Hasonló, sőt, talán fokozotabb várakozásaink lehetnek Vincze Lóránttal kapcsolatban. Sógor Csaba alapvetően jól teljesített, vele továbbra is elképzelhető az autonómiaelvű együttműködés. Ha Frunda György lenne az RMDSZ-lista élén, aki külügyi kérdésekben már több ízben is leszerepelt Neptuntól Strasbourgig, az autonómiatörekvéseknek ott tett keresztbe, ahol tudott, egyértelmű lenne, hogy a nemzeti önrendelkezés híveinek távol kell maradniuk a választástól.
Így viszont a következtetés az, hogy nincs következtetés.
Mindenkinek magának kell eldöntenie: hajlandó-e szavazatával támogatni egy hiteltelen szervezetet azért, mert bejutó helyre jelölt egy autonomista politikust, vagy sem. És azt is, hogy mi nyom többet a latban: sikertelenségélménye lehet a közösségnek az RMDSZ kibukása vagy az, hogy egy ilyen bukás hozzájárulhat az erdélyi magyar közélet megtisztulásához.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Elszippantanák a határ menti magyar diákokat?
„Remélem, ez csak egy téves, elhibázott nyilatkozat volt, és nem a Magyar kormány álláspontját tükrözi” – kommentálta csütörtökön a maszol.ro-nak Király András oktatási államtitkár a magyar Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak azt a kijelentését, miszerint határ menti romániai magyar diákokkal lehetne orvosolni a magyarországi iskolák krónikus létszámhiányát.
Lázár János erről kedden beszélt, Nagylakon. Azt mondta, kívánatosnak tartaná, ha a magyarországi kistelepüléseken működő óvodák átmenetileg felmentést kaphatnának a minimumlétszámot megszabó előírások alól, amíg a kormányzat családpolitikai intézkedéseinek eredményei jelentkeznek. „Meg kell vizsgálni, miként lehet biztosítani a lehetőséget arra, hogy a határ túloldalán élő magyar nemzetiségű családok gyermekeit az itteni óvodákba, iskolákba méltányossági alapon felvehessék, akár akkor is, ha nincs magyarországi bejelentett lakcímük” – idézte az MTI a budapesti államtitkárt.
Király András szerint Lázár János bizonyára nem gondolta át a javaslatát. „Egy ilyen kezdeményezés rengeteg hátsó gondolatot vet fel” – tette hozzá. Szerinte a magyarországi diáklétszámhiányra nem a határon túl, hanem Magyarországon kell megtalálni a megoldást. „Hiszen számunkra is nagy gond a létszám alatti osztályok működtetése, sok helyen kínkeservvel sikerül csak megőrizni egy csoportot vagy osztályt” – fogalmazott az oktatási államtitkár.
Király hangsúlyozta, arra kell megtalálni a magyar kormánnyal közösen a megoldást, hogy a romániai magyar diákok a gyerekek a szülőföldjükön maradva tanulhassanak, mert a kisebbségek számára megtartó erő az oktatás, ami a társadalomba való beilleszkedést és fejlődést biztosítja. „Egy olyan országban, ahol másfél milliós kisebbség él, a maga saját kiépített oktatási struktúrájával, óvodától egyetemig kiépített beiskolázási rendszerrel, ott van lehetőség a fejlődésre, társadalmi beilleszkedésre. Tehát értelemszerűen nem szabad a magyar diákokat kiemelni a szülőföldjükről” – magyarázta.
Az államtitkár felidézte az aradi pedagógusi éveiben szerzett negatív tapasztalatait. Emlékeztetett arra, hogy a ’90-es években Arad megyéből nagy számban mentek át a diákok Magyarországra tanulni. „Ha valaki elmegy, nem biztos, hogy visszajön a szülőföldjére” – mondta Király.
Kérdésünkre kifejtette: adminisztratív és jogi akadálya a külföldön tanulásnak nincsenek. Az államtitkár azonban már nem tudott információkkal szolgálni arról, hogy a magyar törvények szerint milyen állami támogatást kapnak a külföldi gyerekek. Azt pedig határozottan állítja, hogy egyi dőben, párhuzamosan két országban nem lehet részt venni a közoktatásban, mert ez törvényt sért.
Elterjedt az „átiratkozás”
Az aradihirek.ro hírportál szerint az Arad megyei oktatási intézmények vezetői az utóbbi években már szembesültek azzal, hogy nemcsak a román (vagy a más tannyelvű, például német) iskolák elszippantó ereje nagy a magyar családok gyerekei körében, hanem egyre többen közeli magyarországi települések iskoláiban folytatják tanulmányaikat, főleg a nyolc általános elvégzése után. Arad megyében leginkább a Körös-közben elterjedt az „átiratkozás”.
Bár még nem ez az általános, de a tendencia növekvőben van, és az amúgy is létszámhiánnyal küszködő magyar oktatási intézményeknek szembe kell nézniük egy újabb kihívással – mondta a portálnak Hadnagy Dénes kisiratosi iskolaigazgató, a megyei RMDSZ beiskolázási kampányfelelőse. maszol.ro

A román külügyminiszter üdvözölte, hogy Tőkés László a Fidesz-KDNP listáján indul
Üdvözölte Titus Corlatean román külügyminiszter, hogy Tőkés László a Fidesz-KDNP listáján indul a vasárnapi európai parlamenti választáson, mert szerinte Tőkés rossz szolgálatot tett Romániának eddigi EP-képviselői mandátumai alatt. A román külügyminiszter az erdélyi románság központjának tekintett Gyulafehérváron nyilatkozott erről. Az Agerpres román hírügynökség által idézett külügyminiszter szerint számos olyan helyzet volt a most véget ért európai parlamenti mandátumban, amikor romániai EP-képviselők egy szűk érdek nevében befeketítették Románia hírnevét. A hírügynökség szerint Corlatean Tőkés Lászlóra és a romániai korrupció visszaszorításának fő szorgalmazójára, Monica Macovei román néppárti EP-képviselőre utalt.
A külügyminiszter örvendetes mozzanatnak nevezte, hogy Tőkés magyarországi pártlistán indul, mert „elfelejtette, hogy 2009-ben Romániában választották meg, tevékenysége pedig politikai jellegű károkat okozott Romániának és a románoknak, valamint ártott a megítélésüknek". „Ha újraválasztják, akkor az EP-ben marad, de legalább tudjuk, hogy a barikád túlsó oldalán van" – tette hozzá Corlatean.
A szociáldemokrata külügyminiszter bírálta a jobboldali Traian Basescu államfőt amiatt, hogy még nem vonta vissza Tőkés Lászlótól a magas rangú állami kitüntetést. Ennek visszavonását a szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnök kezdeményezte tavaly, miután az EP-képviselő felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi" szerepet Erdély érdekében. Basescu februárban úgy nyilatkozott, hogy az ügy bíróság előtt van, és addig nem dönthet. MTI. Erdély.ma

Magyar Miatyánk Türben
Francesco Nitti olasz miniszterelnök, 1924. szeptemberében így nyilatkozott: „Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugosznak bele hazájuk rombolásába. Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula... a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel... Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek.” Nem furcsa, hogy egy idegennek fáj az, amit már 94 éve hordozunk, és csak pusmogunk, hogy mennyire rossz nekünk? Siránkozunk, de miért nincs meg legmerészebb álmainkban sem legalább a csírája annak, hogy őszintén szembenézzünk önmagunkkal, és ne csak a legyintés legyen közömbösségünk kifejeződése, ne csak a „minden mindegy”, vagy „úgysem változik már semmi” olcsó fogásai közé soroljuk magunkat?!
Küküllőszögnek nem adatott meg, hogy Észak-Erdéllyel legalább pár esztendőre visszatérjen az anyanemzethez, és ez igencsak rányomta bélyegét e régió mindennapjaira.
Világosan látjuk, nem szájhős, nagyokat mondó, de éles helyzetekben búvóhelyet kereső, és minket magunkra hagyó képviselőkre van szükségünk, hanem egyre több olyan itt élőre, akik hit-erősítést tűznek zászlójukra, és abban akarnak megerősödni, amit a Teremtő oltott belénk. Nem babonás vallásosság, nem a valaki elleni, vallásos ténykedésbe bugyolált magatartás erősödését célozzuk meg, hanem a Hit mélyítését. Annak a hitnek a mindennapi megélését, és életünk vezérfonalává való előlépését, melynek alapja az az igazság, ami szabaddá tesz minket! És ha szabadok leszünk, akkor hiszem, hogy a szabadság képes igazzá is tenni bennünket.
Ezzel a felvállalt céllal, immáron harmadik ősbemutatójához érkezik el a még épülő Türi Magyar Ház. Magyar Miatyánk címmel, június 4-én 18 órától Kulcsár-Székely Attila előadásában kerül színre egy hiterősítő trianoni emlékműsor.
Nem várunk addig, amíg minden a helyére kerül Magyar Házunkban, már most megnyitjuk kapuit, és várunk mindenkit, aki hisz népünk jövőjében, aki nem csak siránkozik a sok elveszett álomért, hanem örülni és bízni tud az újabbakban, amelyek születnek, és egy új nyelvre tanítanak meg bennünket. Igen, egy új nyelvre, mert valljuk, hogy az álom Isten elfeledett nyelve lett... ezt kell újra tanulnunk, és akkor erősödik hitünk, szépül lelkünk. Babits óta pedig azt is tudjuk, hogy „...akinek szép lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.”
Várunk tehát mindenkit eme rendezvényünkre, így lelkileg, szellemileg töltekezve részesei lehetünk egy megvalósuló álomnak is, láthatjuk, mennyit fejlődött egy év alatt, és mindnyájan beírhatjuk naptárunkba, hogy szeptember utolsó hétvégéjén Türbe megyünk, mert ekkorra tervezett átadásával kezdi el küldetését a Türi Magyar Ház.
Fogjuk össze kezeinket, hálával, alázattal, de mégis lélekemelő büszkeséggel mondjunk Miatyánkot...magyarul! Tür, 2014. május 22.
Lóripap. Erdély.ma

Kisebbségi gondok megoldása
Ukrajnában már a zavargások legelején is mutatkoztak biztató jelek a kisebbségek gondjainak meg nem oldására. Megszüntettek egy kedvezőbb nyelvtörvényt, megtiltva a kisebbségi nyelvek regionális nyelvként való elismerését. Ezzel vívhatták ki Európa és Amerika szimpátiáját is.
Ez annyira eurokonform és demokratikus, hogy az unió főkorifeusai egyáltalán nem szóltak bele és nem tiltakoztak. Mindig azt hajtogatják, hogy az ilyesmiben nem illetékesek. Természetesen semmiben nem illetékesek, ami a nemzeti kisebbségek jogait érinti. Most például a Székely Nemzeti Tanács nemzetiségi régiókról szóló polgári kezdeményezésével nem értenek egyet, szintén illetékesség hiánya miatt. Ezért pereli az SZNT az uniót. Viszont belépett ellene Szlovákia, Görögország és Románia is. Magyarország meg mellette. Ukrajnában, természetesen, szó sem lehet olyan elavult megoldások alkalmazásáról, mint például autonómia jóváhagyása a más nemzetiségűeknek: oroszoknak, fehéroroszoknak, bolgároknak, románoknak, magyaroknak. Ilyesmit még említeni sem szabad. Be is kérették a kijevi magyar nagykövetet, mert Orbán Viktor meg merte ismételni, hogy támogatják a kettős állampolgárságot és az autonómiát a külhoni magyarok számára. Az ukrán külügyi szóvivő azt mondta, hogy ezek ellentétesek az ukrán jogszabályokkal. Pontosan úgy van ott is, mint nálunk, csak itt az ilyesmi az alkotmánnyal ellentétes. A magyar miniszterelnöknek legalább a jó barát lengyel nép miniszterelnökével, Tuskkal meg kellett volna egyeznie, hogy az ne szúrja hátba – Te is, fiam, (Bru)tusk? – azzal a szöveggel: „figyelnünk kell, hogy akarva-akaratlanul a magyar miniszterelnök szavai ne hangozzanak az oroszpártiak szeparatista törekvéseinek jóváhagyásaként”. Ezek után fel sem merem vetni, hogy Ukrajna akár szövetségi állam is lehetne. Az autonómia önrendelkezést jelent. Mondhat viszont itt bárki bármit, a román politikusoknak Orbán Viktor szavai románra ferdítve igenis elszakadást jelentenek. Mivel ily módon nem lehet megoldani Ukrajna gondjait, Amerikának és az uniónak egyebet kell kitalálnia. A történelem folyamán sok jó megoldás született konfliktuskezelésre, történelmi viták végleges megoldására, amelyeket akár most is lehetne alkalmazni. Népeket csatoltak ide, oda. Kitelepítettek, betelepítettek, elűztek, kiirtottak. Volt, ahol csak félmunkát végeztek, és egy-egy népnek az írmagját meghagyták, s ez később visszaütött. Mindebből tanulva az ukránok is bevezethetnék és alkalmazhatnák ezeket a jól bevált módszereket. A hőbörgő oroszokat ki lehetne telepíteni Szibériába, ahogy az oroszok tették például a krími tatárokkal. A második világháborút követő kitelepítések, lakosságcserék szintén jó megoldások voltak a nemzetiségi kérdés rendezésére. Akkor például Csehszlovákia alkalmazta sikeresen. Egy szlovákért cserébe küldtek tíz magyart Magyarországnak. A németek kitelepítése vagy orosz fogságba küldése is jól sikerült. Orosz fogságból sokan nem jöttek vissza. Azokkal többé már nem volt gond. Most is lehetne alkalmazni. Az oroszokat az orosz, a magyarokat a magyar, a románokat a román határon kellene átkergetni. De át is lehetne telepíteni az oroszokat Kárpátaljára a magyarok és a románok helyébe. Ez utóbbiakat meg a donyecki és harkovi tájakra az oroszok helyett. Aztán az oroszokat el lehetne adni Oroszországnak is, miként Ceauşescu eladta a németeket és a zsidókat. Csak abban kellene megegyezni, hogy egy oroszért hány köbméter gázt adjon Putyin az ukránoknak, mert azoknak úgy sincs pénzük gázt venni. Ukrajna annyi gázt kapna, hogy akár exportálhatna is nyugatra. A NATO fontolóra vehetné a szeparatisták megbombázását. Ilyen is volt már Jugoszlávia esetében, csak akkor a szeparatista albánokat segítették, hogy külön válhassanak. Nagyon pontosan tudnak célozni. A jugoszláv háborúban is csak véletlenül találták el a belgrádi kínai nagykövetséget. Hát, lelkem, Istenem, a nyulat bokrostul lövik. Azóta precízebben lehetne jobb belátásra bírni az oroszokat, és mindjárt elmenne kedvük a népszavazgatásoktól. Lehet, hogy a többségiek eszét megjárná a végleges megoldás (Endlösung) alkalmazása is a kisebbségek esetében, csak ezt nem merik mondani, mert Hitlert azért az egész világ elítélte. Kuti János. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Most mi vagyunk a soron, hogy segítsünk”
„A Temes megyeiek nem feledkeztek meg arról, hogy a 2005-ös nagy bánsági árvíz idején Magyarország, Szerbia, de Bajorország is segített a bajbajutott településeken – nyilatkozta a sajtónak Titu Bojin megyei elnök – most mi vagyunk a soron, hogy segítsünk szerb szomszédjainknak a nagy bajban.” A megyei önkormányzat az Eurorégiós Katasztrófavédelmi Központ rendelkezésére álló eszközökkel – egy nagy teljesítményű és két kisebb teljesítményű szivattyú, generátorok, csónakok, stb. – sietett az árvízsújtotta települések segítségére. Az eszközöket nyolc tűzoltó kíséretében küldték át kedden Szerbiába. Szerdán egy 6000 liter ivóvizet szállító tartálykocsi indult Szerbiába, amelyet rövidesen egy másik tartálykocsi követ. A temesvári szerb konzulátus javaslatára hat tábori ágyat, a hozzájuk való ágyneműkkel együtt, egyszer használatos pelenkákat és étolajat is küldött Temes megye az árvízkárosultaknak. A segélyszállítmányok küldéséhez a prefektusi hivatal is hozzájárult. A Temes Megyei Tanács Titu Bojin elnök javaslatára egy 200 000 lej értékű pénzsegély folyósításáról is döntött szerdán.
A temesvári tanács kedden egy 100 000 lej értékű segély nyújtásáról döntött a szerbiai árvízkárosultaknak. A városháza adományokat is gyűjt az árvízkárosultak javára, az Emanuil Ungureanu szaklíceum sporttermében, ahová ruhát, gyógyszereket, élelmiszert és háztartási cikkeket vihetnek a temesváriak.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Írószövetségi díjakat adtak át Kolozsváron
Tegnap délután osztották ki a Román Írószövetség kolozsvári fiókjának díjait.
A 2013-ban megjelent kötetekről héttagú zsűri hozott döntést: Ion Simuţ (elnök), Diana Adamek, Corin Braga, Constantina Raveca Buleu, Ion Cristofor, Dávid Gyula és Karácsonyi Zsolt. Magyar irodalmi téren László Noémit és Balázs Imre Józsefet tüntették ki, előbbi Dsida Jenő-díjat kapott a költészet kategóriában Föld című verseskötetéért, utóbbi pedig a Kacsó Sándorról elnevezett díjat érdemelte ki Hadikórház a város szélén című kötetével, az esszé kategóriában. A díjátadásra az írószövetségi fiók Egyetem utcai székhelyén került sor, az írók tavaszi találkozója keretében szervezett ünnepségen. Négy kategóriában osztottak díjakat: költészet; próza; kritika–irodalomtörténet–esszé–publicisztika, illetve fordítás, és átadták a debütdíjat is, amelyet idén Dinu Bălannak ítéltek oda. Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Ma Apor Vilmos vértanú püspök emléknapja
Apor Vilmos az első boldoggá avatott székely. Ősi háromszéki, altorjai székely főnemes családból származott. Eredetüket a honfoglalás kori pogány székely vezérre és pogány főpapra, Opour rabonbánra vezetik vissza, aki a család ősi fészkét, Bálványosvárat építtette.
A családot az erdélyi arisztokrácia sajátosságai jellemezték a XIX. században is: zárkózott, puritán életvitel, erős nemzet- és kötelességtudat. Az egyéni élet szorosan összefonódott a közösség, a haza sorsával, az erdélyiség tudata pedig végigkísérte őket halálukig.
Apor Vilmos 1892. február 29-én született Segesváron a család hatodik gyermekeként. Édesapja korán meghalt, ezért testvéreivel együtt édesanyja nevelte, mélyen vallásos szellemben. Torjai birtokuk bérlők kezére került és tönkrement. Édesanyja, Pálffy Fidélia életét ezért végigkísérték az anyagi gondok. Bécsben, Brassóban, végül Vilmos nagyanyjánál telepedtek le, Mosonban.
Gyermekkorában rendszeresen ministrált. Középiskoláit a jezsuiták vezette kalksburgi és kalocsai gimnáziumban végezte. Annak befejeztével, anyja késleltetni akaró szándéka ellenére, azonnal kispapnak jelentkezett. Főpásztora Innsbruckba küldte a jezsuiták egyetemére, ott szerzett teológiai doktorátust.
Budapesti szobra is hirdeti: nőket védett a szovjet katonáktól 1945-ben, és lelőtték
Apor Boldog Vilmos tiszteletére Hosszúfalun épült az első templom Erdélyben 2004-ben. Szabadság (Kolozsvár)

Orbán Szatmáron: a magyar emberek menjenek el szavazni
A Magyarországon és Romániában egyaránt május 25-én, vasárnap rendezendő európai parlamenti választáson való részvételre buzdította a magyarokat csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Szatmárnémetiben.
A két politikus a Római Katolikus Püspökségen folytatott zártkörű megbeszélést követően nyilatkozott a sajtónak. Orbán Viktor elmondta, a találkozó legnyilvánvalóbb oka a vasárnapi megmérettetés, e téren ugyanis a Fidesz–KDNP és az RMDSZ egyaránt abban érdekelt, hogy Európa jövőjét az európai néppárti politika határozhassa meg a következő öt évben.
„Az RMDSZ és a Fidesz–KDNP egymást kölcsönösen támogatják, hiszen túl azon, hogy magyarok vagyunk, ugyanahhoz az európai politikai családhoz is tartozunk. Kiélezett küzdelem körvonalazódik az Európai Néppárt és az európai szocialisták között, éppen ezért a Fidesz, a KDNP és az RMDSZ azért dolgozik, hogy erős néppárti frakció legyen a következő öt évben is. Ez pedig csak akkor sikerülhet, ha mind a Fidesz, mind az RMDSZ jó eredményeket ér el, ehhez pedig arra van szükség, hogy a magyar emberek menjenek el szavazni” – szögezte le a Fidesz elnöke. A kormányfő hozzátette: ezt a választást „mi, európai néppártiak meg akarjuk nyerni”.
Kató szavazásra szólít
A vasárnapi EP-választáson való részvételre buzdít Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az egyházi vezető közleményében rámutat: bár az uniós csatlakozás „távolról sem hozta meg a remélt változásokat”, a kiábrándultság ellenére is szükséges részt venni az európai parlamenti választáson.
„Ha hiszünk abban, hogy 0,1 százalék esélye van a változásnak, akkor ezt épp mi adhatjuk hozzá. Gyorsan változó világunkban ha valahol nem vagyunk jelen, hamar leírnak és elfelejtenek bennünket” – fogalmazott Kató Béla.
Kelemen Hunor közölte, az európai parlamenti választások fontosságáról nem lehet eleget beszélni, hiszen az elkövetkező időszakban változások következnek az Európai Unióban. A kormányfőhelyettes szerint nem mindegy, hogy ezeket a változásokat kik generálják. „Másrészt azt szeretnénk, ha mi is jelen lehetnénk akkor, amikor változnak a dolgok. Az európai parlamenti választásokon élni kell a szavazati joggal azért is, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetének a rendezése is váljon uniós hatáskörré” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Egyébként a zártkörű megbeszélésen a felek az RMDSZ és a Magyar kormány közti együttműködés folytatásáról, a román–magyar kormányközi kapcsolatok erősítéséről is tárgyaltak. A szövetség tájékoztatása szerint Orbán és Kelemen közös érdeknek nevezte, hogy stabil és erős kapcsolat legyen Magyarország és Románia között.
A megbeszélésen jelen volt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Hidvéghi Balázs külgazdaságért és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, valamint Nagy János, a miniszterelnök kabinetigazgatója is.
Az RMDSZ részéről többek közt Biró Rozália Bihar megyei szenátor, Pataki Csaba szenátor, a szövetség Szatmár megyei szervezetének elnöke vett részt a tárgyaláson. Orbán látogatása azzal is összefügghet, hogy az EP-választásokkal egy időben, vasárnap időközi parlamenti választást is szerveznek a szatmárnémeti 2-es körzetben, ahol Nagy Szabolcs, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének ügyvezető elnöke is képviselői mandátumra pályázik.
Bakk Miklós: Orbán Viktor segített a szövetségnek
Bakk Miklós politológus szerint európai összefüggésben kell értelmezni a Fidesz és az RMDSZ közeledését, amelyet Orbán Viktor és Kelemen Hunor csütörtöki szatmárnémeti találkozója is jelez. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára az MTI-nek nyilatkozva rámutatott: az erdélyi magyarok magyarországi opciója ismeretében egyértelmű, hogy a mostani kampányhajrában nagy segítséget jelent Kelemen Hunornak az Orbán Viktorral való találkozás.
Úgy véli, ez segíti az RMDSZ-t a szavazók mozgósításában, de beleillik Kelemen Hunor elnöki programjába is, hiszen az RMDSZ elnöke megválasztásakor a Fidesszel való viszony rendezését ígérte. Bakk Miklós szerint a megosztott erdélyi politikai mezőben – amelyben korábban a Fidesz, és főleg Orbán Viktor az RMDSZ-szel szembeni radikálisabb irányzatot támogatta – a mostani szatmárnémeti találkozó az RMDSZ egyértelmű támogatásának tűnhet.
Arra figyelmeztetett ugyanakkor, hogy az Orbán–Kelemen találkozót egy tágabb európai és néppárti összefüggésben kell értelmezni. „Úgy hiszem, Orbán Viktor most azt tartja elsődlegesnek, hogy az Európai Parlamentben egy minél erősebb néppárti frakció jöjjön létre, és a frakción belül a Fidesznek minél nagyobb befolyása legyen. Márpedig az RMDSZ-képviselők alapvetően ezt a befolyást növelhetik” – állapította meg a politológus.
Kettős mércével méri az RMDSZ a korteskedést
Olyan kampánytámogatást fogad el most az RMDSZ a magyar kormányfőtől és a Fidesztől, amely miatt nemrég még elmarasztalta az anyaországi pártot. A Romániában korábban rendezett parlamenti, helyhatósági és EP-választások alkalmával a szövetség élesen bírálta a Fidesz vezetőit amiatt, hogy az EMNP és az MPP jelöltjeinek kampányoltak.
A 2012-es önkormányzati megmérettetésen kialakult hármas magyar verseny idején Frunda György akkori szenátor Magyarország alkotmányának megsértésével vádolta Kövér László házelnököt és Németh Zsolt államtitkárt. Frunda azzal indokolt, hogy a fideszes politikusok a polgáriakat és a néppártot támogatták, miközben szerinte a magyar alaptörvény kimondja, hogy a kormánynak a határon túli magyarság választott képviselőit kell támogatnia.
Az RMDSZ miniparlamentjének tekintett SZKT 2012 májusi ülésén többen is felvetették egy határon túli párt magyarországi bejegyzését, válaszul arra, hogy a Fidesz több politikusa részt vett az erdélyi választási kampányban. Amikor a 2007-es EP-választáskor Orbán Viktor és az általa vezetett Fidesz teljes mellszélességgel kiállt a függetlenként induló Tőkés László mellett, Markó Béla akkori RMDSZ-elnök sérelmezte, hogy a magyarországi alakulat „megszegte a be nem avatkozás elvét, és magyar belpolitikai jelentőséget adott az erdélyi választásoknak”. Krónika (Kolozsvár)

Folytatnák a magyar műemlékek felújítását
A 2012-be elkezdett műemlék-felújítási munkálatok folytatásához próbál pénzt szerezni a júliusi költségvetés-módosításkor a művelődési minisztérium, közölte csütörtökön Sepsiszentgyörgyön Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár.
Emlékeztetett, hogy 2012-ben, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök miniszteri mandátuma alatt száz magyar műemlék felújítását kezdték el, azonban a következő kormány 90 százalékban kiseperte ezeket az országos helyreállítási tervből, azok is, amelyek maradtak, csak elenyésző összegű támogatásban részesültek. Gigel Sorin Știrbu korábbi, nemzeti liberális párti művelődési miniszter a mandátuma lejárta előtt aláírta az országos helyreállítási tervet, ezért kell megvárni a költségvetés-módosítást, magyarázta Hegedüs Csilla.
Két évvel ezelőtt a kulturális tárca 55 millió lejt fordított örökségvédelemre, tavaly viszont mindössze 13 millió lejt utaltak ki a célra. „A magyar projekteket kiseperték, de a románokat sem támogatták. Jövőtől legalább akkora összeget szeretnénk erre a célra fordítani, mint 2012-ben” – magyarázta az államtitkár.
Példaként a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár felújítására vonatkozó egymillió eurós projektet említette. Mint mondta, 2012-ben egymillió lejt hagytak jóvá a kivitelezésre, ám tavaly csupán elenyésző összeget kapott, idénre pedig csupán százezer lejt utalt ki a munkálatra a korábbi miniszter. „Százezer lejjel nem lehet semmit kezdeni, ezt a költségvetés-módosításkor pótolni kell. Ha ilyen ütemben halad a felújítás, hetven év alatt sem érünk a végére” – mutatott rá Hegedüs Csilla.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy Erdély-szerte nagyon sok jó projekt indult, mint például a székelyudvarhelyi Székely támadt-vár restaurálása, melynek terveit a minisztérium finanszírozta, és hozzáértők kezdték el a helyreállítását. De példaértékű a nagyváradi vár uniós pénzből való felújítása, vagy az erdőszentgyörgyi kúria helyreállítása, mutatott rá, melyet a közösség számára renovál az önkormányzat.
Hegedüs Csilla arra is felhívta a figyelmet, hogy a 2010–2012-es időszak, amikor az RMDSZ vezette a kulturális minisztériumot, arra is jó volt, hogy a politikusok is rádöbbenjenek arra, mennyire fontos az erdélyi emberek számára az épített örökség.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Zaklatják a néppárt támogatóit
Ismét zaklatja a rendőrség azokat a Beszterce-Naszód megyei személyeket, akik még 2011-ben aláírásukkal támogatták az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrejöttét – hívta fel a figyelmet az EMNP csütörtöki közleményében.
A néppárt megyei szervezetének tagjai a napokban jelezték, hogy a rendőrség több aláírót is felkeresett Sajóudvarhelyen, Magyardécsén és Felőrön, ahova ennek nyomán Soós Sándor, a néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke és Kis Júlia ügyvéd, a megyei szervezet alelnöke is ellátogatott.
Mint kiderült: Magyardécsén ebben a hónapban Besztercéről kiküldött hatósági alkalmazottak jártak házról házra, és mindenhol nyilatkozatot kértek a támogató aláírásra vonatkozóan.
Felőrön márciusban a helyi rendőrségre hívatták be az aláírásgyűjtőket, akiket már 2012-ben is kikérdeztek – akkor a rendőrség Magyarberétére és Bethlenbe is ellátogatott.
Sajóudvarhelyen februárban az aláírásgyűjtőtől kértek nyilatkozatot, az aláírókat pedig a helyi rendőr kérdezte arról, hogy valóban támogatták-e az EMNP létrejöttét. A helyiek elmondása szerint a rendfenntartó arra hivatkozott, hogy „magyarok a magyarok ellen perelnek”, ezért kell kihallgatnia őket, legközelebb pedig már a korrupcióellenes ügyészség (DNA) hívja be őket kihallgatásra.
Az érintettek úgy érzik, hogy a rendőrségi számonkérés miatt a közösségükben gyengült irányukban a bizalom. Soós Sándor szintén úgy vélekedett: „a zaklatásnak a magyar közösség látja kárát, a szórványban élő magyarság megfélemlítése ugyanis gyengíti és rombolja identitásukat.”
Kis Júlia ugyanakkor hangsúlyozta: a néppárt bejegyzését aláírásukkal támogató személyeknek tudniuk kell, hogy nem követtek el semmiféle törvénytelenséget, aláírásuk miatt nem részesülhetnek szankcióban, nem kaphatnak pénzbüntetést, és nem is vádolhatják őket bűncselekmény elkövetésével.
„Azoktól a személyektől, akik aláírták a listákat, a rendőrség csak adatokat vesz fel, esetleg tanúként hallgatja ki őket. Nyugodtan el kell mondaniuk, ha a rendőr rákérdez, hogy aláírták a listákat. Ha viszont valaki különböző okok miatt ennek ellenkezőjét állítja, a nyilatkozatát bizonyítékként fel lehet majd használni a listát összeállító személy ellen” – hívta fel a figyelmet Kis Júlia.
Mint ismeretes, a hatóságok azt követően kezdtek vizsgálatot a néppárt bejegyzését támogató aláírások kapcsán 2011-ben, hogy az azóta korrupció miatt elítélt Adrian Drăghici bukaresti ügyvéd óvást nyújtott be a pártbejegyzés ellen, majd később feljelentést is tett az állítólagos hamis aláírások ügyében. Krónika (Kolozsvár)

Séta vagy rohanás? – Budapesti konferencia az erdélyi irodalomról
Az erdélyi irodalom az elszakítottság idején és ma címmel rendeztek konferenciát szerdán délután Budapesten. A tanácskozáson irodalmi lapokról, szerzőkről, műveikről és a történelmi körülményekről is megemlékeztek az előadók.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozata, a Magyar Írószövetség, a Helikon és a Székelyföld folyóiratok szervezte tanácskozást megnyitó köszöntőjében Fekete György, az MMA elnöke hangsúlyozta, hogy az anyaországi és a határon túli magyarok beszélt, vizuális és zenei nyelve ugyanaz. Mindez elképesztő összetartó erőt jelent – tette hozzá.
Demeter Zsuzsa irodalomkritikus Változatok halálsikolyra és madárhangra című előadásában az idén januárban elhunyt Sigmond István íróról emlékezett meg. Mint mondta, Sigmond Istvánt a kritikusok nem kényeztették el, munkásságát elhanyagolták. Áttörést talán a Varjúszerenád című műve jelentett, az Irodalmi Jelen 2006-os regénypályázatának díjnyertes alkotása, akkor figyelt fel rá a magyarországi kritika, az újabb köteteiről azonban ismét alig esett szó.
Elek Tibor irodalomtörténész, a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője A rendszerváltozás előtt és után című előadásában kifejtette, hogy az erdélyi magyar irodalom fogalma Trianon következménye: az azt követő évtizedekben az utódállamokban rekedt magyarok ideológiákat gyártottak önállóságuk bizonyítására, amelynek eszközeként felhasználták az irodalmat is.
Andorkó Júlia irodalomtörténész a Kolozsvárott megjelent, Utunk című irodalmi lapnak, a Helikon elődjének történetét ismertette. Borcsa János irodalomtörténész az erdélyi magyar költők műveiben megjelenő haza és magyarság kérdéséről beszélt, Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője pedig az erdélyi magyar lírában megjelenő idegenség kérdését feszegette.
Gondos Mária Magdolna egyetemista Fiatal írók földjén baktatva című előadásában arra kereste a választ, hogy a fiatal íróknak, és az általuk írt irodalomnak „elkeseredett baktatásra, sziporkázó sétára vagy rémült rohanásra” van-e oka.
Az erdélyi 90-es nemzedékről szólt Lakatos Mihály író, irodalomtörténész, bemutatva az 1980-90-es évek történelmét, körülményeit. Beszélt a Serény Múmia és az Előretolt Helyőrség című lapokról, valamint Sántha Attila és Orbán János Dénes A transzközép irodalom című esszéjéről, kiáltványáról.
A tanácskozást követően a Helikon és a Székelyföld folyóiratok Találkozunk a Vigadóban című irodalmi estjén Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Lövétei Lázár László és Papp Attila Zsolt költő, illetve Molnár Vilmos író mutatták be a lapokat, és olvastak fel műveikből.
MTI. Krónika (Kolozsvár)

Megfestett épített örökség a Nyárádmentén
Egy község kilenc falujának templomtornyait festette meg a Maros megyei képzőművészek egyesületének hét tagja. A művészek a hetet a nyárádmenti Harasztkereken töltötték, ahonnan felkeresték Ákosfalva község valamennyi faluját, hogy megörökítsék vásznaikon a kéttucatnyi temlomot.
Az olajjal és akrillal festett képek, amelyeket népes közönség előtt a felújított nyárádszentbenedeki művelődési otthonban mutatták be, az ákosfalvi új községházában találnak végleges kiállítási helyre.
„Úgy gondoltuk, hogy a kilenc falu templomai és műemléképületei községünk névjegyei lehetnek, ezért méltó helyre, az önkormányzati épület folyosóira állítjuk ki az alkotásokat. Vannak olyan templomaink, mint például a 14. században épült székelyvajai, amit vétek lenne nem megörökíteni az utókornak” – fejtette ki lapunknak Osváth Csaba polgármester, aki maga is csatlakozott az alkotótábor résztvevőihez.
Az elöljáró elmondta, hogy mintegy másfél évtizeddel ezelőtt ragadott ecsetet, és amikor az ideje megengedi, örömmel festeget. A harasztkereki Napsugár Egyesület által szervezett tábor másik célja a művészet „becsempészése” volt a falusi ember életében. Bár a népjóléti szervezet alapvetően szociális tevékenységet folytat a községben, ezúttal a kultúrát próbálta „házhoz vinni”.
Az egyesület elnöke, Polgár Márta úgy érzi, ez nagyrészt sikerült is, hisz az iskolások csoportosan, a helybéli felnőttek pedig szálingózva, de kíváncsian látogattak a kultúrotthon udvarán felállított művésztelepre.
A Balázs Klára és Fábián Margit által irányított tábor résztvevői szívesen válaszoltak az érdeklődők kérdéseire és mutatták be az alkotási folyamatban használt technikákat. A siker láttán a vendéglátók egy újabb, augusztusi nagyszabású rendezvényre hívták meg a marosvásárhelyi és környékbeli művészeket, majd ígéretet tettek, hogy jövőre másodszor is megszervezik a harasztkereki alkotótábort.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Ponta szerint az RMDSZ autonómiaterve csak kampányfogás
Victor Ponta román miniszterelnök az RMDSZ kampányfogásának nevezte a Székelyföld területi autonómiájának tervét a Maros megyei Szászrégenben tett pénteki látogatásán – közölte az Agerpres hírügynökség.
A miniszterelnök hozzátette, a koalíciós együttműködés során soha nem vetődött fel ez a téma, az RMDSZ soha nem kérte az autonómiát. Victor Ponta az RMDSZ „politikai projektjeként” jellemezte az autonómiát, és meggyőződését fejezte ki, hogy „a dolgok a természetes rendjük szerint" haladnak tovább.
„Milyen Székelyföldjük van maguknak itt Szászrégenben? Én nem is hallottam ilyesmiről. A helyzet a következő: Románia minden itt lakó hazája: románoké, magyaroké, németeké és a többieké. Másodsorban én az együttélésben hiszek, nem a konfliktusban. Ők (az RMDSZ) is választási kampányban vannak. Soha még csak fel sem vetődött ez a kérdés (az autonómia), soha nem kértek effélét tőlünk” – idézte az Agerpres a miniszterelnököt.
Victor Ponta azt is hozzátette, hogy az RMDSZ-szel folytatott tárgyalásokon a Hargita megyei származású Mircea Duşa védelmi minisztert tekinti a főtárgyalónak.
A román kormányfő ugyanakkor veszélyesnek tartotta Orbán Viktornak az ukrajnai magyar autonómiára vonatkozó kijelentését, és örömét fejezte ki, hogy nemcsak Románia, hanem más államok is tiltakoztak ellene.
„Lengyelország, Szlovákia és az egész világ reagált a kijelentésre és felhívta Orbán úr figyelmét arra, hogy olyan körülmények között, amikor mindannyian küszködünk, hogy a keleti agresszió ellenére egyben tartsuk Ukrajnát, nagy baj lenne a másik oldalon is kést döfni a hátába. Nem változnak az európai szabályok, nem változnak a határok, és ebben a tekintetben Orbán urat leszámítva, talán valamennyi európai vezető egyetért” – jelentette ki Victor Ponta román miniszterelnök a Maros megyei Szászrégenben tett látogatásán. Székelyhon.ro

Könyvbe vetett hittel
A közelmúltban zajlott le az Udvarhelyi Híradó szerkesztőségének udvarán a II. Székelyföldi Könyvnapok. Azt állítjuk, hogy ezzel hagyományt teremtettünk, bár az idei valamivel gyengébb volt, mint a tavalyi. Hol az időjárás, hol a (nagyobb) társadalmi jelenségek „hordozzák” a könyvszakmai jelenségeket, úgy tűnik azonban, hogy idén jól sikerült az időzítés. A vásárlóközönséget azonban nem igazán sikerült érdemben megszólítani – sajnos -, hiszen nem fordultak meg tömegek a Szentimre utcai udvarban.
Hagyományos partnereink, a Hargita Kiadóhivatal, a Pro Print Könyvkiadó, a Bookart Kiadó, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Firtos Közművelődési Egyesület, a Károlyi Gáspár Alapítvány elég széles kínálattal rukkoltak elő. Idén a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban is zajlottak mellékrendezvények.
Igazi sikernek számít a találkozó első napján, csütörtökön este, a Czegő Zoltánnal és Ráduly Jánossal tartott találkozó, amelyhez az apropót Székely Ferenc interjú-kötete szolgáltatta, amely a közelmúltban látott napvilágot. Az est házigazdája, Lőrincz György a kötetben szereplő két írót faggatta, illetve bemutatta Székely Ferencet, aki Erdőszentgyörgyön él, Udvarhelyen igen kevesek ismerik, hiszen a négy középiskolai éven kívül nem élt életvitelszerűen a városban. Székely Ferenc röviden vallott életútjáról.
Az elmúlt évtizedekben, bár mindig vonzotta az irodalom, nem foglalkozhatott főállásban a betűvetéssel, újabban azonban önkormányzati lapok munkatársaként, értékes interjúsorozatok „provokátoraként”, antológiák ötletgazdájaként és szerkesztőjeként bukkan fel az irodalmi életben.
Öreg író nem vén író!
A legutóbbi időszakban az idén hetvenéves írókat kereste meg, köztük Oláh Istvánt, Farkas Árpádot. A kimerítő „beszélgetések” – amelyek többnyire elektronikus úton, az internet segítségével készülnek – szerzői maguk a megszólalók is, hiszen általában maguk is szerkeszthetik, javíthatják, bővíthetik, szűkíthetik a mondandójukat. Erről a munkafolyamatról érdeklődött Lőrincz György, majd szó esett a Sütő Andráshoz kapcsolódó emlékeikről. Anekdoták hangzottak el, s még az is kiderült, hogy Székely néhai Sütő András „golyós-írónjával” dedikálhat.
Czegő Zoltán huszonkét évet tartózkodott Magyarországon. Immár négy esztendeje azonban ismét a Székelyföldön él, Sepsiszentgyörgyön, abban a városban, ahol annak idején középiskolás, „aparitor”, majd újságíró és kibontakozó munkásságú író és költő volt. A hetvenhat éves Czegő ma többnyire prózaíróként jeleskedik – az utóbbi években több regényt alkotott, amelyek komoly sikereket arattak,három éve a Katonabogár több utánnyomásnak köszönhetően háromezernél is nagyobb példányszámban fogyott, amely manapság igen magasnak számít. Büszke arra, hogy publicistaként szólhat bele a közösség életébe, s arra, hogy annyira bíztak benne a sepsiszentgyörgyiek, hogy városi tanácsossá választották. „Az írott szóval ma is lehet és kell tenni a közösségért – mondotta –, ott kellett folytatnom, ahol 1988-ban, az ország kényszerű elhagyásakor abbahagytam.”
Ráduly János hetvenhét éves, összesen nyolcvannyolc kötete látott ez idáig napvilágot. Néprajzi gyűjtéssel, helytörténettel, műfordítással, rovásírás-kutatással, prózával, verssel egyaránt foglalkozik. Lendülete töretlen, hiszen minden műfajban újabb kötet-tervei vannak. Több mint bizonyos, hogy nyolcvanadik életévére elérheti a századik megjelent könyvet. Ezen az esten legújabb találmányai közül, a „félperces” novella műfajához tartozó munkáiból és a friss hajtású haikukból olvasott fel néhányat.
Czegő Néma lovak című új regényének cselekménye 1660-1661-ben játszódik, abban a korban, amely az első világháborúig Erdély történetének legnagyobb pusztulását hordozta, amikor négy fejedelem vetélkedett a hatalomért, amikor egymást ölték a magyarok, s ráadásul a törökök és a tatárok is az országra törtek.
Érdekes színfoltja volt idén is a Könyvnapoknak Gyöngyössy János. Nem számít újdonságnak a Székely templomerődök című általa írt és rajzolt könyv, amelynek harmadik kiadása a Góbé Szellemi Termékek sorában látott napvilágot tavaly a Merkúr és Szuper Áruházlánc üzemeltetőjének támogatásával, de idén is az fogyott a legnagyobb példányszámban. A mérnökök közt a legjobb grafikusnak és a grafikusok közt a legjobb mérnöknek számító szerző legújabb munkáiról és készülő terveiről, két komoly projektről beszélt. Legkésőbb két héten belül mind a két tervet nyilvánosságra hozzuk, amelyek hosszútávon működnek majd és igen markánsan jelen lesznek a székelyföldiek életében. Erről most csak ennyit.
Mindenképp lesz folytatás
A II. Székelyföldi Könyvnapok szervezői és a résztvevő kiadói vállalkozások, a megjelent könyvkereskedők e két nap során – amikor nem kellett a vevőket kiszolgálni – végig tanácskoztak, tapasztalatokat cseréltek, és közösen gondolkodtak a jövőre vonatkozóan.
A Székely Könyvtár 18. kötete: Márton Áron Válogatott írások és beszédek. A sorozat pillanatnyilag a 20. címnél tart, de a somlyói búcsúra, Pünkösdre öt új kötettel rukkolnak elő a szerkesztők
Az informális beszélgetések során kiderítették, hogy szükség van minden hasonló jellegű fórumra, amely vásár, figyelemfelkeltés, reklám és népszerűsítés is egyben. Nem elég az évenkénti egyszeri seregszemle, hanem a helyi termékek vásárához hasonlóan, meg kívánnak honosítani egy havi rendszerességgel visszatérő könyvszakmai fórumot, amely jól kiválasztott helyen működve igen érdekes színfoltja lehet a város kulturális életének. Értékesítésre és újdonságok bemutatására is alkalmassá kívánják tenni ezt a helyet, hogy ne feledkezzenek meg az emberek a könyvről, mint „analóg adathordozóról”, amely oly hosszú ideje (szoba)társuk a hétköznapokban és ünnepekben egyaránt. A megfelelő helyszín kiválasztásán dolgoznak a kiadók és a könyvek forgalmazói. Hamarosan ennek is látszata lesz.
Simó Márton. Székelyhon.ro

UKRÁNVÍZIÓ Markó Ukrajnáról és a szakállas nőről írt
Az egyéni szabadságjogok liberális értelmezése és a kollektív jogok görcsös elutasítása közti ellentétére is reflektál a politikus a hvg.hu-n megjelent írásában.
Az ukrajnai helyzet kapcsán az egyéni és kollektív jogok európai helyzetéről ír Markó Béla a hvg.hu-n megjelent véleményanyagában. A politikus az Eurovíziót megnyerő „szakállas nő” esete kapcsán figyelmeztet: a helyzet sokkal bonyolultabb, mint amilyennek elsőre látszik, ezért nem lehet kijelenteni, hogy „a mai Európa a tolerancia földje, vagyis mindenfajta kizárólagosság, szélsőség, fundamentalizmus tagadása tulajdonképpen.”
A dolgok fekete-fehérre egyszerűsítésére példaként az ukrajnai helyzetet is felhozza: “Ami ugyanis ma Ukrajnában történik, és ami ezzel kapcsolatosan a brüsszeli és washingtoni vezetők részéről elhangzik, az engem nem győz meg arról, hogy egyébként minden nagyon jó, minden nagyon szép, csak az orosz szoldateszka éppen rágyalogolt a sokszáz esztendős európai pázsitra.”
“Mi saját bőrünkön tapasztaltuk azt az elkeserítő ellentmondást, ami az egyéni jogok tényleg felemelő – lásd Dalfesztivál –, tényleg rendkívül liberális értelmezése és a kollektív – etnikai, nemzeti – jogok görcsös elutasítása között immár huszonöt esztendeje újra meg újra megmutatkozik. Helyi, regionális (úgymond: kárpát-medencei), de összeurópai nyavalyáink magyarázata is talán éppen ez. Képtelenek vagyunk az egyéni és közösségi szabadságjogokat együtt szemlélni” – figyelmeztet.
“Az elmúlt száz-százötven esztendőben valahányszor Európa vak volt és süket az etnikai sérelmekre, valahányszor a szőnyeg alá seperte ezeket a problémákat, baj lett belőle. Mint ahogy most is baj van. Az orosz erőszakkal szemben végül is mi a brüsszeli és washingtoni megoldás? Mi a válasz a felmerülő kérdésekre? Egyelőre én annyit hallok ebből, hogy minden rendben van úgy, ahogy van. Tehát ne nyúljunk hozzá, mert veszélyes! Jó, de ha semmi módon nem nyúlunk hozzá, és semmit sem változtatunk, az nem veszélyes?” – teszi fel a kérdést a politikus, aki szerint az a megközelítés is rossz, amely Ukrajnát a nyugati demokrácia és keleti zsarnokság ütközőzónájának tekinti, mert ha ezt elfogadjuk, “teljesen kritikátlanul kell odaállnunk egy olyan álláspont mellé, amelyen bizony szerintem nagyon is van kifogásolni való”.
Markó felrója az amerikai és az európai vezetőknek, hogy nem beszélnek arról, hogy “a 48 milliós Ukrajnában élő, a hivatalos adatok szerint is majdnem 10 millió (de ha az anyanyelvi hovatartozást veszem, ennél jóval több) orosz helyzetét valamiképpen rendezni kellene. Mellesleg, nemcsak az oroszok, hanem a hozzájuk képest elenyészőnek tűnő más etnikai közösségek, köztük a magyarok, románok helyzetét is.”
A politikus megemlíti, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió mostani tettetett közönye a nyelvi-nemzeti identitást érintő ügyekben nem volt jellemző a kilencvenes évek elején, amikor “részben biztonságpolitikai megfontolásokból, de meggyőződéses demokrácia-exportőrökként is, emisszáriusok járták a régiót, többek közt Romániát is, és a volt Jugoszláviában zajló szörnyűségek visszfényével az arcukon, próbáltak „pacifikálni” minket.” Markó szerint már a jugoszláv háború előtt, a volt szovjet tagállamokban fellángoló etnikai konfliktusok jelezték: a térségben nemcsak ideológiai, hanem etnikai rendszerváltásra is szükség van, a kommunizmus megszűnt, ám a helyét a nemzeti őrület foglalta el, és erre “éppen nálunk Romániában Marosvásárhely 1990-es márciusa volt talán a legelső vészjelzés.”
A szerző nem hiszi, “hogy éppen az oroszoknak kellene leckét adniuk kisebbségpolitikából bárkinek, például az ukránoknak, a gond az, hogy ennek a fordítottja sem igaz. Nemhogy az ukrán nacionalistáknak, hanem az őket éppen valamilyen rövidtávú érdekből támogató Brüsszelnek vagy Washingtonnak sincs ma semmiféle morális alapja, sajnos, másokat leckéztetni azzal kapcsolatban, hogy miképpen kell megoldani az identitáris problémákat. Az Európai Unió legnagyobb, immár legalább két évtizedes mulasztása, hogy álságos módon a tagállamokra, illetve az erőtlen Európa Tanácsra bízza az etnikumközi viszonyok rendezését.”
Markó elutasítja azt a retorikát, amely úgy viszonyul az etnikai kérdéshez, hogy “előbb építsünk fel egy stabil demokráciát, és utána majd ezekkel a részletkérdésekkel is foglalkozunk”, és erre példaként az ukrán nyelvtörvény eltörlését hozza fel.
Úgy véli, “itt lett volna a kiváló alkalom, hogy Brüsszel és Washington is bebizonyítsa, sokszorosan többet, jobbat, érvényesebbet tud mondani a nemzetiségi kérdés megoldásáról, mint Moszkva, és esetleg azt is meg tudja magyarázni, hogy mi a különbség Koszovó és a Krím-félsziget között, mert van ilyen különbség természetesen, legalábbis ami az elszakadás előzményeit illeti.” Ehelyett még nyilatkozatok szintjén is kevés és késői az, amit ígértek. Ennek fényében az RMDSZ volt elnöke kijelenti: “Szemléletváltásra van szükség, vagy legalább „visszaváltásra”: oda, ahol a kilencvenes évek közepe táján tartottunk.“
Markó felteszi a kérdést: „Hogyan higgyünk még egy demokratikus nemzetközi akaratban – márpedig ebben hinnünk muszáj –, ha Ukrajnában itt is, ott is fellángol az etnikai konfliktus, és erről a nagyvilág csak annyit tud mondani, hogy csúnyák az oroszok. (…) Amit helyeselhetünk ugyan, de ebben a történetben végül is ki a szép? És melyik nacionalizmust vagy fundamentalizmust kellene nekünk szeretni? Attól tartok, hogy mifelénk a pokolba vezető út is csupa demokratikus szándékkal van kikövezve. S ha odaérünk, akkor már fölösleges lesz azon vitatkozni, hogy ukránul beszél-e az ördög vagy oroszul.”
Cikke zárásaként a politikus az EP-választások romániai vonatkozására is kitér. A román pártok kampányretorikája – főként a PSD “Mândrii că suntem români” szlogenje – kapcsán kijelenti: „Romániában nem „osztották el” egymás között a nemzeti kérdést a politikai pártok, ez nem jobboldali vagy baloldali attribútum, hanem ki ahol éri, ott nyúl hozzá. Ezelőtt néhány évvel még talán azt mondták volna: „büszkék vagyunk, hogy európaiak vagyunk”.” Transindex.ro

Ott kell lenni, ahol a változás történik
A május 25-i választás kampányának hajrájához közeledve kértük kolozsvári irodájában az RMDSZ elnökét, KELEMEN HUNORT némi helyzetértékelésre, kitérve az ukrajnai helyzetre, az euróbevezetés céldátumára, s a szatmári időközi parlamenti választás furcsa előzményeire. Simon Judit és Szűcs László interjúja.
Mit gondol a mostani kampányról, akár a korábbiakkal összevetve, mennyire szól az EP-ről, illetve mennyire másról?
Hónapokkal ezelőtt azt érzékeltük, valamiféle kiábrándulás van az Európai Unióból, ezt tükrözték a tavalyi közvélemény-kutatások is. Ennek talán legfőbb oka, hogy az elvárások nagyok voltak, a gazdasági válság a romániai csatlakozás után rögtön megviselte az Európai Uniót, és megviselte Romániát is. Ugyanakkor azt is látják az emberek, hogy nagyon sok helyen olyan fejlesztések voltak uniós pénzekből, amit saját költségvetésből, országos költségvetésből ennyi idő alatt biztos nem tudtak volna megcsinálni. Az emberek ezt már kezdik megérteni. Érdekes, hogy tavaly novembertől idén áprilisig, amikor készült egy újabb felmérés, azt látjuk, hogy növekedett a bizalom az Európai Unióban. Ebben sok minden közrejátszik, a magyarázatát aligha tudnánk egy bővített mondatba belefoglalni, de azzal is összefügg, hogy az elmúlt hónapokban hangsúlyosan beszéltünk az Európai Unióról, arról, hogy az az opció, amelyet Románia és az RMDSZ már 90-ben meghozott, hogy az európai nemzetek közé kell tartozni, az európai közösséghez, unióhoz kell csatlakozni, helyes döntés volt. Nincs más út, nincs más lehetőség. A II. világháború óta a nyugati országok, az európai közösség, a Szén és Acél Közösség, majd az Európai Közösség, később az Európai Unió ennek a kontinensnek – leszámítva a Balkánt, az orosz befolyást a keleti részen – békét és viszonylagos jólétet tudott biztosítani. Nem voltak emberáldozatot követelő konfliktusok nemzetek között, országok között. Ez a legfontosabb, hiszen az emberek arra vágynak, hogy békében, biztonságban éljenek, az életüket meg tudják tervezni. Ezt az Európai Unió tudta nyújtani, s az a helyes döntés, hogy ha valami nem működik az Unión belül, azt kell korrigálni. Vannak dolgok, melyek nem működnek, ezért ott kell lenni, ahol a változás történik. Mert ugyan igaz, nem azért jött létre, hogy a nemzeti közösségeknek, kisebbségeknek a sorsát rendezze, de igenis elérkezett az a pillanat, amikor erre is oda kell figyelnie. Fontos kell legyen az a 60 millió ember, akik valamilyen etnikai, nyelvi, vallási közösséghez tartoznak, az őshonos közösségekről beszélek. Ott kell lennünk, hogy amikor a változások történnek, akkor a szavunkat hallassuk és tudjunk partnereket szerezni, hogy az Európai Unió ezekkel a kérdésekkel foglalkozzon, a Bizottság a tagállamok számára valamiféle követendő normát írjon elő. Ezt próbáljuk megmagyarázni ez embereknek, akik 90 százaléka soha nem kérdezett meg minket ebben az időszakban, hogy mi van Băsescuval, mi van Pontával, miért szidják egymást? Mindig arról kérdeztek, mi van a munkahelyekkel, az infrastruktúrával, az autonómia-tervezetünkkel, mi van a kulturális autonómia tervezettel, mi van beruházásokkal, a MOGYE-vel? Nem az a legfontosabb problémájuk, amit a politikusok bután gondolnak, s az újságírók jelentős része bután gondol, hogy az embereknek az a fontos, ahogy a politikusok egész nap egymást szidják. Ez a nagy többséget teljesen hidegen hagyja, kiábrándítja a politikából.
Új eszközöket, új módszereket kell találni, azon kívül, hogy az emberekhez el kell menni. Hiába várod egy irodában, hogy megkeressenek, és elmagyarázod, hogy mi a helyzet. A fiatalokkal kapcsolatosan látjuk, ha a közösségi médiát nem használod, mindazt, ami az internet által adott, nem tudsz eljutni hozzájuk. Vagy ha azt gondolod, elég megszervezni egy koncertet, amelyre eljön néhány ezer ember, s az mind a te szavazód, akkor rossz úton vagy. Jól érzik magukat, főleg, ha ingyen van, de másnapra annak a társaságnak a fele rég elfelejtette, hogy választások lesznek és esetleg arra szavazzon, aki meghívta. A 90-es években működtetett technikák ma már nem működnek.
Lehet szerepe az EU felé fordulásban az ukrajnai válságnak?
Nem annyira, mint ezt a sajtó sugallni próbálja, vagy egy-egy politikusi nyilatkozatból le lehetne szűrni. Romániát közvetlen veszély nem fenyegeti. A térségben mi az orosz befolyási övezet peremén vagyunk, akárcsak Magyarország, Lengyelország, a balti államok. Amit én tapasztalok és nem csak az erdélyi magyarok körében, hanem általában Romániában, hogy az oroszok iránti bizalmatlanság – nem mondok oroszellenességet, nem szeretnék ilyen kategorikusan fogalmazni – nagyon erős még most is, és ennek megvannak a maga okai. Oroszország, majd a Szovjetunió ennek a térségnek soha nem a szabadságot hozta el, soha nem a jólétet, a biztonságot, hanem a kiszolgáltatottságot, az alárendeltséget, a diktatúrát, a kommunizmust, a Gulágot. Az emberek ezt nem felejtették el, még az én nemzedékem sem, amely a kommunizmus végén szocializálódott, de az orosz, szovjet befolyást közvetlenül nem érezte úgy, mint szüleink, nagyszüleink nemzedéke. Ennek ellenére mindenki tudja, érzi, hogy nem onnan jön stabilitás, a fejlődés, a biztonság.
Azért ez nem feledtetheti az Ukrajnában meglévő idegen- és kisebbségellenességet.
Egy dolog biztosan látszik: a nyugat-ukrajnai, demokratikusnak tűnő politikai mozgalmak hihetetlenül nacionalisták, hogy mennyire demokratikusak, azt fenntartásokkal kezelem. Nyugat-Ukrajna van konfliktusban Kelet-Ukrajnával, amely ugyanannyira nem demokratikus és ugyanannyira nacionalista. Két erős nacionalizmus csap össze. Sőt, azt mondják a barátaim, akik jobban ismerik az ukrajnai helyzetet, hogy a történtek egyik megközelítése szerint ez oligarchák összecsapása. Másik megközelítési mód – és mindegyiknek igaza van valamilyen mértékben –, hogy Oroszország annyira megerősödött, hogy úgy érzi, ki fogja terjeszteni a befolyását a NATO határáig. A NATO és az Unió határa ebben a pillanatban Románia, Magyarország, Lengyelország, a balti államok, illetve hellyel-közzel Moldova. Ami Romániát ebben a kérdésben jobban érdekli, az Moldova helyzete, s hogy mi lesz Transznisztriával, az egy feszültségfészek, ahol bármikor kirobbanhat egy éles, vagy kevésbé éles, emberáldozatokat követelő konfliktus is. Romániát ez közvetlenül nem érinti, de az emberek, amikor a biztonságukat érzik veszélyben, rögtön odafigyelnek. A politikusoknak erre oda kell figyelniük, ez kötelessége annak, aki vezető funkciót vállalt, ugyanakkor kötelessége korrektül tájékoztatni az embereket. Nem szabad pánikot kelteni, nem szabad azt mondani, hogy tessék paszulykonzervet venni, mert lehet, holnaptól nem lesz az üzletekben élelmiszer. Nem szabad felelőtlenül ijesztgetni az embereket csak azért, mert választási kampány van.
Noha nem kampánytéma a schengeni csatlakozás, felvetődött, hogy az ukrajnai válság gyorsíthatja fel a folyamatot. Mit gondol erről?
Ezt így nem merném kijelenteni, nem látom a racionalitását. A schengeni csatlakozásról van egy világos álláspontom, amit többször elmondtam, hol finomabban, hol durvábban. A régi tagállamoknak meg kell érteniük, hogy ha egyszer valamiben megállapodtak, ha egy kritériumrendszert kitűztek, ha egy szerződést aláírtak és azt teljesíti Románia és Bulgária, akkor nem fogadható el, hogy újabb és újabb feltételeket, mondvacsinált ügyeket találjanak a csatlakozás elodázásához. Márpedig az összes technikai feltételt Románia teljesíti. Ilyen értelemben megalázó, elfogadhatatlan, amit tesznek. Folyton azzal riogatják saját választóikat, hogy a schengeni csatlakozással fogják a románok elözönleni Hollandiát, Nagy-Britanniát. Ez elfogadhatatlan. Másrészt az látszik, nem tud mit kezdeni az Európai Unió jelentős része azzal, hogy a saját határait, – nem a Románia által biztosított schengeni határokat – nem képes ellenőrizni. E miatt próbálnak valamilyen tamponzónát fenntartani ideig-óráig. A menekült bekerül Görögországba, onnan Bulgáriába, majd Romániába, ahol ki lehet szűrni valamennyit belőlük, de ez nem tisztességes megoldás. Ettől függetlenül azt mondom, 2014 vége, 2015 eleje után két lépcsőben, először a légi- és tengeri közlekedésben, utána a szárazföldiben meglesz a csatlakozás. Az ukrán helyzethez nem látom, hogyan kapcsolódna, mert az ukránoknak így is, úgy is vízum kell, a moldovaiknak már nem kell vízum. Magyarország, Lengyelország a schengeni övezethez tartozik és ugyanúgy határosak Ukrajnával, mint Románia. Érthetetlen, hogy Hollandia, Nagy-Britannia időnkét miért próbálja azt a látszatot kelteni, hogy a schengeni probléma oldja meg azt, ami egyébként nem schengeni kérdés, hisz a román állampolgárok ma is éppen úgy utaznak oda.
Immár van hivatalos céldátum az euró bevezetésére: 2019. Ez mennyiben része a választási kampánynak, illetve van-e mögötte komoly kormányakarat, gazdasági realitás?
Ha a maastrichti kritériumot és a konvergencia programot nézzük, akkor Románia 2019 végére képes teljesíteni azokat a feltételeket, melyek szükségesek, hogy az euróövezethez csatlakozzunk. Kérdés az, hogy a növekedés, a gazdaság helyzete milyen lesz öt év múlva? Ezt hihetetlenül nehéz megjósolni, még akkor is, ha az előrejelzések 2015-re jók. Kormányzati szinten olyan döntéseket kell hozni, amelyek az euróövezethez való csatlakozás feltételeit biztosítják, de ez nem jelenti azt, hogy automatikusan csatlakozni lehet vagy kell 2019-ben. Én ezt ambíciózus és teljesíthető határidőnek látom. A konvergencia-programhoz 2010 óta minden kormány tartotta magát, mind az infláció, mind a deficit, mind a gazdasági növekedés évnegyedekre lebontva, s éves bontásban benne van abban a kritériumrendszerben, ami szükséges. 2019-hez abban az esetben ragaszkodnék, ha minden feltétel teljesül és az Európai Unió tartós növekedési pályára áll, ami az jelenti, Románia is tartós növekedési pályán tud maradni.
Visszatérve a május 25-i választásra, tart attól, hogy az erdélyi magyarok egy része átszavaz Magyarországra?
Ez olyan kérdés, amit föltesznek az emberek, mert olvasták egyébként nem túl zseniális elemzők írásában, hogy akár úgy is lehet szavazni. Nem, mindenki a saját lakhelyén szavaz. Hiába van magyar állampolgársága valakinek, ha Romániában van a lakhelye, akkor itt szavaz. A két szavazás a Btk. szerinti büntetést von maga után. A szavazati joggal élni kell, minden alkalommal erre biztatjuk a választókat. A május 25-i választásokon egy lista van, az a romániai magyarság és az RMDSZ listája. Butaság az mondani, hogy lehet akár így, akár úgy, esetleg kétszer is szavazni. Ismétlem: nem lehetséges.
Mi a véleménye arról, ami Szatmár megyében történt, ahol a szociáldemokrata koalíciós partner a liberálisoktól „kölcsönzött” egy jelöltet ahhoz, hogy az RMDSZ-t biztosan le tudják győzni az időközi választáson?
Nem ezért kölcsönözték, ez csak a retorika volt, ami a PSD részéről hihetetlenül nagy butaság. Ilyen nyilatkozatokkal nem lehet erősíteni a koalíció kohézióját, másrészt nagyon nehéz lesz így az elnökválasztáson magyar szavazatokat szerezni. Ez azok közé a nyilatkozatok közé tartozott, amit az ember másnap már kicsit megbán, a kampány végén akár szégyelli is, ha elé teszik. Ami történik, az a román politika krónikus betegségét mutatja föl ismételten, amit nem tudnak orvosolni, hogy egyik pártból ugrálnak a másikba, pecsétekkel rohangálnak, ideológiai kérdések nem számítanak. Tulajdonképpen semmi sem számít, csak pozícióban lenni. Ezt mélyen elítélem, mert ezt megint a politikai osztály hiteltelenségét, kiszámíthatatlanságát mutatja. Ez már annyira kiszámíthatatlan, hogy a kiszámíthatatlanság lesz kiszámítható.
Mindez mozgósítóan is hathat a magyar választókra?
Így van, ez motiválhatja a magyar választókat. Ez nem olyan körzet, amit könnyen meg tudnánk nyerni, de nem is tartom kizártnak, hogy sikerül. A Szatmár megyei és szatmárnémeti magyarok, románok megtapasztalták, nem elegendő egy váltást azzal kieszközölni, hogy a magyarokat el kell hajtani az önkormányzatok éléről, és akkor a dolgok gyorsan jóra fordulnak. Két esztendő telt el az önkormányzati választás óta, és a helyzet sokkal rosszabb a liberális megyei elnökkel és szocialista városvezetővel. A magyarok és a románok is visszasírják Ilyés Gyulát és Csehi Árpádot. Biztos, hogy Victor Pontának nem volt szüksége erre a nyilatkozatra, tetszik, nem tetszik, ez később még szembe fog jönni vele. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Csak a Fidesz. És Tőkés
Tulajdonképpen sajnálom Tőkés Lászlót. (Nem kicsit. Nagyon.) Tőkés Lászlóra mindannyian felnéztünk a romániai forradalom idején, büszkék voltunk rá, nemzeti hősünk volt. Mindannyiunké.
S bár a történelem arra tanít, hogy a forradalmárok nem igazán tudnak mit kezdeni magukkal békeidőben, a fokozatos építkezés, a szabályok, törvények közötti mozgás nem épp lételemük, mégis rossz érzés végignézni egy legenda kimúlását, egy bálvány darabokra hullását. Mert ami Tőkés Lászlóval, a temesvári forradalom hősével történik, az a vég. Dicstelen, szürke, szomorú vég. A diktatúra és tekintélyelvű rendszer ellen lázadó hős ma, hűséges fegyverhordozóként épp azt szolgálja, ami ellen egykoron lázadt, s teszi mindezt oly szolgalelkűen, hogy már arról is kétségeink támadnak, hogy a mai Tőkés László személyében azonos-e Temesvár hősével.
"Egyedül a Fidesz és a KDNP szövetsége képviselheti méltón a nemzetet Brüsszelben, Strasbourgban, az Európai Unióban" mondta egy miskolci kampányrendezvényen a Fidesz lista harmadik helyén induló volt református püspök. Szavait a "mintegy 150-200 ember lelkes tapssal fogadta", derül ki a tudósításokból, de ha nem váltotta volna aprópénzre magát és politikai hitelét, egy arénát meg tudna tölteni, bárhol, ahol magyarok élnek. De nem tud. Azért kellett őt Magyarországra, Fidesz-listára kimenteni, mert Erdélyben talán már 200-an sem tapsolnak neki. Hiába toltak alá pénzt, paripát, fegyvert, nemzeti tanácsot s két pártot is, erre az európai parlamenti választásra már annyi biztos támogatottsága sem maradt, hogy legalább az induláshoz szükséges aláírásgyűjtést megkockáztatható legyen.
Így múlik el a világ dicsősége, s válik hirtelen nemzeti listává a Fidesz listája! A volt püspök nyilvánvalóan hálás, hogy ilyen szépen megideologizálták kudarcát, s megmentették a nyilvános leégéstől, de azért nem lehet könnyű neki mindezt megemészteni. Főképp, ha annak is tudatában van, hogy eszközzé vált jótevője kezében és nevetségessé egykori tisztelői szemében. "Ezt a Magyarországot akarom látni mindörökké" - jelentette ki Tőkés. Mi nem. Mindörökké, ámen.
Gál Mária. Népszava (Budapest)