Erdély-szerte az összetartozást ünneplik
Erdély-szerte megemlékeznek szerdán a trianoni békeszerződés aláírásához kötődően a nemzeti összetartozás napjáról. Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében a Bolyai téri unitárius templom udvarán 17 órakor kezdődik az emlékünnepség, amelyen Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is részt vesz.
Fellép a Református Kollégium vegyeskara, a megemlékezés után pedig az egyházközség tanácstermében Koltai Gábor Trianon című filmjét vetítik.
Sepsiszentgyörgyön 16 órától a Kőrösi Csoma Sándor és a Templom utca kereszteződésénél található téren tart megemlékezést a helyi önkormányzat és Magyarország Kulturális Központja – rossz idő esetén az eseményt a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében tartják. Délután fél 6-tól a Magyar Polgári Párt (MPP) rendezvényére várják az érdeklődőket az Erzsébet-parkban található székely zászló alatt.
Kirándulva emlékeznek a diákok
A Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak kínál utazási lehetőséget a budapesti Rákóczi Szövetség hétvégén a nemzeti összetartozás napja alkalmából. Az idei programon a marosvásárhelyi Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium összesen nyolcvan diákja is részt vesz: egy részük Egerbe, a többiek Debrecenbe látogatnak el.
A tanulók a péntektől vasárnapig zajló kiránduláson megemlékezésen vesznek részt, emellett városnézést, kapcsolatépítő és ismerkedő programokat szerveznek számukra.
Székelyudvarhelyen a Millenniumi emlékoszlop körüli téren tartandó, koszorúzással záródó megemlékezés szerda délután fél 5-kor kezdődik, szombaton pedig reggel 8-kor a főtérről indul a már hagyományos Trianon-napi kerékpárkörút. Farkaslakán 16 órára várják a megemlékezőket a Trianon-emlékműnél, ahol a felszólalások után a Tamási Áron Általános Iskola diákjai népdalokat, verseket adnak elő.
Csíkszeredában az EMI és a Minta ifjúsági szervezet tart emlékünnepséget: a résztvevők délután negyed ötkor gyülekeznek a Szabadság téren, majd együtt indulnak a központi parkban tartandó megemlékezésre.
Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának belső udvarán 17 órakor kezdődik az összetartozás napi rendezvény a Partiumi Magyar Művelődési Céh és az EMNT szervezésében. Emlékbeszédet mond Hermán M. János, a Partiumi Magyar Művelődési Céh hittudományi referense és Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke, majd a résztvevők megkoszorúzzák a Trianon-emlékművet.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét, a nemzeti összetartozás napjává. Az erről szóló törvényben az Országgyűlés rögzítette, hogy kötelességének tekinti arra inteni a jelenlegi és a jövendő nemzedékeket, hogy a trianoni békeszerződés okozta nemzeti tragédiára mindörökké emlékezve, a más nemzeteknek okozott sérelmeket is számon tartva, s ezekből okulva, az elmúlt kilencven esztendő küzdelmeiben az összefogás példáiból, a nemzeti megújulás eredményeiből erőt merítve, a nemzeti összetartozás erősítésén munkálkodjanak. Krónika (Kolozsvár)

Nem siránkozni, hanem harcolni kell!
1920. június 4-én 16 óra 32 perckor a történelmi Magyarország településein felzúgtak a harangok. A magyar haza feldarabolását siratták, hiszen a Nagy-Trianon kastély folyosóján ekkor írták alá a világtörténelem legszégyenteljesebb és legigazságtalanabb békediktátumát, melynek értelmében az akkor 325 411 km² nagyságú és 20 886 487 fő lakossal rendelkező Magyar Királyság területének bő, népességének pedig szűk kétharmadát elveszítette.
Ezzel a számunkra gyászos mozzanattal vette kezdetét az erdélyi magyarság immár 94 éve tartó Golgota-járása is. Azon kívül ugyanis, hogy megkérdezése nélkül idegen fennhatóság alá került, kiforgatták vagyonából, betiltották anyanyelvét, elüldözték vagy börtönbe vetették vezetőit. Önálló szellemi, gazdasági és politikai életének felszámolásával, jövedelmi forrásainak megszüntetésével és kisajátításával, gyakorlatilag jobbágy sorsba kényszerítették, és így is bánnak vele azóta is gyarmatként kezelt szülőföldjén. Nem a véletlen műve tehát, hanem egy jól kigondolt és kivitelezett ördögi terv következménye, hogy az 1910-ben megejtett népszámlálás adatai szerint 1 662 000 fős erdélyi magyarság lélekszáma a növekedés helyett napjainkra másfél millió alá apadt.
E felismeréssel a tarsolyunkban óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy akkor hogyan tovább? Hogyan tovább?
Önámítás helyett nézzünk szembe a sajgó valósággal!
A magyar anyák fokozott szeretete, segítsége és megbecsülése által sokszorozzuk meg a gyermekáldást, hiszen ők a jövőnk letéteményesei!
Neveljünk öntudatos, múltjukat ismerő, s ezért nemzeti hovatartozásukat büszkén vállaló, szilárd hitű nemzedékeket, amelyek az ész és tudás fegyverével képesek lesznek népük jogait kiharcolni és a sorsán jobbítani!
Állítsuk félre a gyávákat és az árulókat!
Egységesen sorakozzunk fel a szabadság eszméje mögé, melynek egyik, számunkra is elérhető formája szórványban a területi, tömbben pedig a kulturális autonómia.
Lássuk be, ennek megvalósítása a megmaradásunk egyetlen záloga. Rendeljük alá minden lépésünket és cselekedetünket, az összes fizikai és szellemi erőforrásunkat e cél megvalósításának.
Nem feledjük, hogy győzni csak felemelt fejjel, bátran, áldozatok és küzdelem árán lehet!
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nemzeti államok alakultak?
Trianon sebei 94 év távlatából se gyógyulnak
1920-ban hiéna módjára darabolták, marcangolták szét a történelmi Magyarországot. A legnagyobb arcátlanság a nemzetállamok létrehozásának hazug jelszava volt. Ezt hangoztatva roncsolták–zúzták szét hazánkat, és sikerrel vitték be a köztudatba a területszerzések jogosságának gondolatát.
Arra hivatkoztak, hogy Magyarország soknemzetiségű állam. Azt azonban nem mondták el, hogy a magyar nép kelet és nyugat kapujában, a Török és az Osztrák Birodalom határán őrlődve, évszázadokon át befogadta az ide menekülő románokat, szerbeket és más nemzetiségűeket, így alakult ki az 55%-os magyar számarány. Mindez nem érdekelt senkit, és gondtalanul vertek szét egy páratlanul tagolatlan földrajzi, történelmi tájat, gazdasági egységet. Egy olyan országot engedtek szabad prédára, amelyben ha erre nem kerül sor, akkor a mainál összehasonlíthatatlanul magasabb életszínvonalon élnénk. Egy olyan államot, amely 1918 táján eljutott a nemzetiségi kérdés kantonális megteremtésének gondolatához. Ehelyett megszületett a világtörténelem egyik leggyászosabb békediktátuma: Trianon.
Olyan nemzetállamokat tákoltak össze, mint Csehszlovákia, Jugoszlávia és Nagyrománia. A Csehszlovák nemzetállam szlovákiai részében – a mai Szlovákia (Felvidék) területén – a szlovákok kisebbséget alkottak, azaz 1 874 000 szlovák mellett 1 702 000 (47,59%) nem szlovák élt. A szövetségi állam cseh része is csehül állt, de ott sem dukált az önrendelkezés joga az egy tömbben élő 3 millió németnek. A Jugoszláv nemzetállamban, az elszakított területeken, ideértve Horvátországot is, az 1 029 000 szerb (24,96%) mellett 3 093 000 (75,03%) nem szerb élt. A Horvátország nélküli, elszakított magyar területen, a Délvidéken, mind a magyarok, mind a németek számaránya külön-külön túlhaladta a szerbekét, természetesen nekik sem járt az önrendelkezés joga. Az önrendelkezés diadalaként megszületett Jugoszláv nemzetállam – az 1990-es években több véres háború eredményeképp – hét önálló államra bomlott.
Akárcsak Jugoszlávia, Csehszlovákia is a múlté. A három területharácsoló országból részben még Románia áll. 1920-ban az összes szomszédos országtól, amelyek mindenikével szövetségben (is) állt, elárulva azokat, tákolták össze Nagyromániát. Természetesen, alig két évtized után, e nemzetállam elvesztette a 98%-ban nem román lakta Kadrilátert, amely visszakerült Bulgáriához. Később Besszarábia területén megalakult a mai független Moldovai Köztársaság. A történelmi Moldvához tartozó Észak-Bukovina és más területek, köztük a Dobrudzsa megszerzéséért 1878-ban Oroszországnak átadott Cahul, Izmail és Bolgrád megyék ma Ukrajna részei. Ami Erdély bekebelezését illeti, Erdélyben a 2 465 000 (53,8%) fős románság nevében döntöttek egy olyan területről, ahol még 2 800 000 (46,2%) nem román élt. Tették mindezt a nemzetállam kialakításának jogosságára hivatkozva!
A területrablók a mai napig sem hajlandók elismerni az őshonos erdélyi magyarság egyenrangúságát. A román államnacionalizmus megtagadja a székely népnek azt a jogát, hogy népszavazással véleményt mondjon a területi autonómiáról. Mindezt az alkotmány első cikkelyére alapozva tagadják meg tőlük.
Kérdezzük, azok, akik úgy gondolják, hogy 1920-ban jogos volt az 53,8% arányú románságnak elszakítani Erdélyt, Bánságot, Partiumot Magyarországtól, úgy, hogy nem engedélyeztek népszavazást, miközben a gyulafehérvári (kirakat) nagygyűlésen sem képviselte senki Erdély népességének felét, most miért nem tartják jogosnak a hetvenhat százalékarányban magyarlakta Székelyföld autonómiáját? Talán azért, mert Románia nemzetállam?
Kádár Gyula. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Trianonra emlékezve
A teljes értékű nemzetiségi lét egyetlen járható útja a területi autonómia
Hiába védtük a hazát, évezreden keresztül az ősi rögöt, hatalmi szóval fosztottak meg minket attól, amihez leginkább ragaszkodtunk, amiért a történelem során honfitársaink sokasága áldozta életét.
A fennkölt ígéretek dacára másodrangú lakói lettünk e földnek. Száz éve emlegetjük halkan vagy hangosabban a nekünk megígért jogok biztosítását, de a fennhéjazó hatalomról nyomtalanul leperegnek. Szülőföldünkön való megmaradásunk egyetlen záloga az önrendelkezés elismerése az uralkodó nemzet részéről, mert ellenkező esetben újabb száz év múlva településeink elnéptelenednek, valamikori jelenlétünket pedig csak korhadt fejfák jelzik majd. A teljes értékű nemzetiségi lét egyetlen járható útja a területi autonómia biztosítása, legalábbis azokon a részeken, ahol még többségben vagyunk. Ezért kell nemzetközi szintre terelni megmaradásunk egyetlen lehetséges változatát, ugyanakkor meríteni kell a velünk hasonló helyzetben levő népek példájából, amelyek sorsa a mienknél jobbra fordult. Következetesen, bátran, eltökélten kell követelni a minket megillető közösségi jogaink elismerését. Ezt kell tenni a hazai belpolitikai élet hadszínterein, és minden alkalmat megragadni nemzeti közösségünk ügyének világpolitikai szintre emelése érdekében. Ez az egyetlen járható út abban az igyekezetünkben, hogy szülőföldünk a gyermekeink, unokáink számára is élhető maradjon, ezért pedig minden áldozatot meg kell hoznunk.
A világháború utolsó évében, amikor már látni lehetett a végzet bekövetkezését, a lakosság, de a helyi hatóságok is képtelenek voltak elhinni az impériumváltozás bekövetkezésének eljövetelét. 1918 késő őszén nálunk is megalakultak a Nemzeti Tanácsok, melyek ezt az érzést igyekeznek fenntartani. A Székely Nemzeti Tanács programja azonban már a Székelyföld elszakadási lehetőségét is előrevetíti. Nagyfokú naivitásuk és a világban bekövetkezett változások következményeinek figyelmen kívül hagyása jellemzi programjukat, amelyben a politikai változások várható fejleményeit taglalják. A székelység történelmi jogaira, valamint a wilsoni elvekre hivatkozva követelik a Független Székely Állam megalkotását, melyhez a tőszomszédságban lévő csángó falvak is hozzátartoznának, de keresi a Székely Nemzeti Tanács a szászokkal való megértés eshetőségét is egy Székely–Szász Köztársaság kialakítása reményében.
„A székely megyékre a székelyeken kívül senki jogot nem formálhat. Több mint egy évezred óta székely lakja, székely műveli, székely védi ezt a földet. Ez a mienk volt, a mienk most, és a mienk marad, mert ezt diktálja a népek mindenütt érvényesülő önrendelkezési joga” – zárul az önbizalomtól duzzadó nyilatkozat. Dr. Török Andor alispán 1918. november 11-i közgyűlési beszámolójában hasonló szellemben gondolta a háború befejezésének körülményeit: „Mivel már nem vagyunk hadviselő felek, az idegen csapatok bevonulnának hozzánk, és mi az egész világ nemzetközi oltalmába ajánlanánk magunkat.”
Nem sokkal ezek után azonban rá kellett ébredniük az akkori idők politikusainak a kegyetlen valóságra, a másodrangúság ránk erőltetett új életformájára, amely hosszú ideig letargiába taszította az erdélyi és székelyföldi magyarságot.
Cserey Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egy újratemetés hullámai
Szövegértési problémák vannak a magyar sajtóban a marosvásárhelyi bíróság múlt heti döntése kapcsán. Az egyik erdélyi orgánum ezzel a címmel közölt írást: Jogerős: nem temethetik újra Nyirő Józsefet, a Népszabadság világhálós oldalán pedig Nyirő újratemetve márpedig nem lesz címmel foglalkoztak a témával. Pedig mindössze annyi történt, hogy másodfokon is jóváhagyták a Hargita megyei törvényszék két évvel ezelőtti ítéletét, semmisnek nyilvánítva a székelyudvarhelyi hivatal által kibocsátott, a Nyirő József nevére szóló temetkezési engedélyt.
Aki nem ismerné a történetet: a Magyar Országgyűlés Hivatala másfél évnyi, a román féllel is folyamatos egyeztetés után 2012. május 27-én meg akarta szervezni a Madridban nyugvó erdélyi író újratemetését. A kihantolás rendben megtörtént az Almuneda temetőben, de időközben megbukott a román jobbközép kormány, és a helyükbe érkező baloldali Victor Ponta és csapata kiváló lehetőséget látott (ebben is) a magyarellenesség felélesztésére, és különféle adminisztrációs eszközökkel ellehetetlenítette az újratemetést. A formai ok: az RMDSZ vezetésű székelyudvarhelyi városvezetés – szándékosan vagy véletlenül – hibás temetkezési engedélyt állított ki, ezt a megyei prefektúra azonnal észrevette és megtámadta a bíróságon.
A jogi megoldás már akkor, a két évvel ezelőtti újratemetési kísérlet napján is látszott: nem fellebbezni kellene, hanem kiállítani egy új, hibátlan engedélyt. A polgármester akkor nem volt elérhető – szolgálatait és az RMDSZ segítségét nem véletlenül köszönte meg egy közleményben a Ponta-kormány egy nappal a meghiúsult újratemetés után. A porhintés ráadásul folytatódik: pár napja a polgármester egy közleményben arról írt, hogy a polgármesteri hivatal részéről nem szükséges igazolás kiadása a hamvak temetése esetén, ezért semmi sem áll az újratemetés útjában.
Ehhez képest furcsa, hogy pénzt és időt nem kímélve másodfokon is pereskedtek a hibás igazolás miatt – Viorela Bejan, a táblabíróság szóvivője az Agerpres hírügynökségnek arról beszélt, az ítélőtábla elutasította az udvarhelyi önkormányzat jogi képviselőjének az alapfokú ítélet eltörlésére vonatkozó javaslatát, így a másodfokú verdikt végleges és megfellebbezhetetlen.
A történet legszomorúbb része, hogy nem ezen a jogi csűrés-csavaráson múlik az újratemetés. A jelenlegi román hatalom mindent megtesz, hogy megakadályozza a folyamatot, és árgus szemekkel figyelnek mindenkit, akinek szerepe volt az újratemetés előkészítésében.
Ha én Székelyudvarhelyen járok (jelen írás szerzője volt az eseménysorozat kommunikációs megbízottja, és az újratemetés tervezett időpontja előtti napon a román hatóságok órákra feltartóztatták, átkutatták, és a csomagjában talált – üres – urnát felnyitották – a szerk.), és kimegyek a temetőbe a barátom sírjához, percek alatt sportos testalkatú „látogatók” érkeznek a közelembe. Egy udvarhelyi származású, de Budapesten élő operatőr (ő szintén részt vett a Nyirő újratemetés folyamatában) az édesapja sírjához látogatott ki decemberben, és két egyenruhás csendőrt kapott kíséretül.
Tavaly év végén Fráter Olviér, a Magyar Országgyűlés megbízottja levélben érdeklődött a székelyudvarhelyi katolikus egyháznál, hogy elhárultak-e a jogi akadályai az újratemetésnek. Levelét a címzetteken kívül mások is olvasták: december tizedikén egy bukaresti parlamenti képviselő feljelentette a magyar állampolgárt a román ügyészségen azzal, hogy „háborús bűnöst” akar újratemetni!
Vainer Aurel nemcsak politikus, hanem a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének a vezetője is, és a feljelentésében arról ír: a magyar író újratemetése sérti a román kormány 31/2002-es sürgősségi rendeletét, amelyben megtiltják az béke és az emberiség elleni bűnök elkövetőinek kultuszát. A székelyudvarhelyi bíróság mellett működő ügyészség komoly vizsgálatot indított, és május ötödikén keltezett határozatában megszüntette a nyomozást Fráter Olivér ellen. A részletes indoklásban kifejtik: bekérték a román akadémiától, a Hargita, Maros, Kolozs, Szeben, Brassó és Bihar megyei állami archívumokból a bizonyítékokat arra, hogy Nyirő József népszerűsítette-e a fasiszta, a rasszista, a xenofób ideológiát, de a válasz minden esetben negatív volt. A sürgősségi kormányrendelet előírja, hogy háborús bűnösnek csak az nevezhető, aki ellen jogerős bírósági végzést hoztak. Nyirő esetében ilyet sem találtak sem Romániában, sem külföldön, és ezt az információt az Elie Wiesel Romániai Holokausztkutató Nemzeti Intézet is megerősítette az ügyészségnek. Mindezek értelmében a feljelentés nem volt jogos, az eljárást megszüntették.
Az elmúlt napokban többször is megkerestem levélben és más módon Vainer Aurelt, hogy milyen bizonyítékokra alapozta a feljelentését. ő különben is notórius feljelentő: egy másik akciója nyomán meghurcoltak két gyergyószentmiklósi személyt, akik a helyi kultúrotthonban két székelyudvarhelyi alkotó, Tompa László és Nyirő József munkásságára emlékeztek, írásaikból olvastak fel. A januári kulturális esemény után ügyészségi eljárás indult Vainer feljelentésére, aki a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége nevében arról írt: „Bár nem volt tagja az 1944. októberi hatalomra kerülése után a budapesti zsidók ezreit halálba küldő szélsőséges és fasiszta Nyilaskeresztes Pártnak, Nyirő József a rezsim ideológiája propagandistájának számított”.
Vainer szerint az író a múlt század negyvenes éveiben „a kolozsvári Tűzharcosok magyar félkatonai alakulat tagjaként részt vett a kincses város környéki román lakosság terrorizálásában”. Ez egyébként új elem a Nyirővel szemben felhozott vádak között, és minden bizonnyal légből kapott nettó hazugság.
Amikor az első levelet írtam Vainernek (aki egyébként egyikre sem válaszolt), épp azt olvastam a hírekben, hogy Mircea Duşa jelenlegi bukaresti hadügyminiszter éppen Miron Cristea román pátriárkát dicsérte és állította az utókor elé követendő példaként a hősök napja alkalmával rendezett eseményen. Dusa – még maroshévízi polgármesterként – kezdeményezte a pátriárka szobrának a felállítását, amely azóta megtörtént. Ez azért érdekes, mert Miron Cristea kormányfőként 1938-ban 225.222 zsidó származású román állampolgárt fosztott meg az állampolgárságától és tett földönfutóvá – közülük sokan éppen Magyarországon kaptak menedéket. A politikus közben rendszeresen publikált antiszemita írásokat az akkori lapokba, egyebek között így fogalmazva: „nem lépni fel a zsidók ellen annyit tesz, hogy élve tartunk a pusztulás fele”.
A zsidó vezetőt arról is megkérdeztem, tervez-e feljelentést tenni az aktuális román hadügyminiszter ellen háborús bűnösök kultuszának propagálása ügyében. Erre a levelemre sem válaszolt.
Romániában nincs erő és akarat a holokauszttal való szembenézésre – a bukaresti politikusok minden eszközzel azt próbálják bizonyítani, hogy az ország mai területéről csak és kizárólag Észak-Erdélyben voltak zsidóellenes megmozdulások, így kizárólag a magyarok antiszemiták. A napokban avattak fel tizenkét táblát az erdélyi nagyvárosok vasútállomásain (erről majd szombaton, a Magyar Nemzet hétvégi Magazin mellékletében olvashatnak bővebben), amelyekből az derül ki, hogy a holokausztért a „horthysta fasiszta” magyarok a hibásak.
1967-ben Anthony Quinn főszereplésével készült egy film A huszonötödik óra címmel, amely egy román parasztember történetét beszéli el, akit zsidónak néznek, ezért koncentrációs táborba küldenének, és ő családjával Magyarországra menekült, mert ott érezte biztonságban magát. Bizonyára nem ez a bukaresti politikusok kedvenc mozija.
Lukács Csaba
Megjelent a Magyar Nemzet 2014. június 4-ei számában. Székelyhon.ro

Összetartozás nemzeti és helyi szinteken
A trianoni emléknapon, szerdán délután ismét megtartották a Nemzeti Összetartozás Napját Székelyudvarhelyen. A Millenniumi Emlékműnél ellentmondó beszédek sora hangzott el, melyek üzenete azonban egybecsengett: Trianon ma is élő seb az erdélyi magyarság, a székelyudvarhelyiek nemzettudatában.
A Magyar Országgyűlés 2010-es döntése alapján a Nemzeti Összetartozás Napját ünnepeljük június 4-én, az évről évre megtartott eseménysorozathoz egyre többen csatlakoznak, mondta el Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke. „Van tehát remény arra, hogy nemcsak a tragédiáról fogunk megemlékezni, hanem tetteinkkel azt is bizonyítjuk, hogy ha kell, akkor Udvarhelyen össze tudunk fogni” – hangsúlyozta. A Székely Nemzeti Tanács nevében felszólaló Incze Béla arra kérte a helyi önkormányzati képviselő-testületet és a városvezetőséget, hogy tanácsi határozatban nyilvánítsák ki a székelyföldi autonómiára való igényüket.
Az eseményen Bunta Levente polgármester nem jelent meg, az alkalomra papírra vetett gondolatait Jakab Áron Csaba önkormányzati képviselő olvasta fel. „Mit is jelentsen ma számunkra ez a nap a megemlékezésen túl? A két szóban, nemzet és összetartozás minden tény és minden további tennivaló benne van” – hangzott el.
Felszólalt Zakariás Zoltán, az EMNP országos alelnöke is, aki felvetette: Kell-e, és hogyan kell emlékezni Trianonra? „A magyarországi kormány intézményesítette és jövőbe tekintő módon rendezte az emlékezés kérdését. Mert az vitathatatlan, hogy ennek a folyamatnak Budapestről kell elindulnia, hogy aztán szétterjedjen az egész Kárpát-medence magyarságára, hisz minden magyar ember és közösség az egységes magyar nemzet része, amely az államhatárok felett összetartozik” – fejtette ki.
A soron következő Balázs Árpád, a Magyar Polgári Párt helyi szervezetének tagja élesen bírálta az udvarhelyi városvezetőséget. Elmondta: Székelyudvarhely megindult a nagy romlás útján.
„Udvarhelyen diktatúra van és kalodába rakott sajtószabadság. Az egykori anyaváros elindult a lejtőn, a trianoni úton. Ez fáj. Szemetekbe mondom az igazat, akkor is, ha sebez, mert magyar az, akinek fáj Trianon. Huszonöt év tapasztalata mondatja velem. A labancoknak nem fáj, nekik a pénz a fontos és a hatalom, huszonöt éve” – sorolta, majd végezetül hozzátette: Fáj Trianon, fáj Székelyudvarhely!
Máthé Konrád a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szervezet képviseletében szólalt fel, azt sérelmezve, hogy a nemzet tragédiájának nevezett trianoni események után „sem vagyunk képesek méltón emlékezni és gyászolni ezen a napon”. A beszélők sorát Fancsali Zoltán, a Jobbik Magyarországért Mozgalom udvarhelyszéki szervezetének tagja zárta.
Az eseményen közreműködött a Balázs Ferenc Vegyeskar, valamint Gajewszky Klára nyugdíjas szavaló. A megemlékezés koszorúzással és a magyar, illetve a székely himnusz eléneklésével zárult.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

Udvarhelyszéki településtörténetek rajzolódnak ki
Fizikai, szellemi és eszmei mivoltában is teljesen saját tárlattal jelentkezik a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum: az intézmény régészei által végzett tízéves kutatómunka summázása a Templomok a föld alatt című kiállítás, melynek megnyitóját csütörtökön délután hat órától tartják.
Az elmúlt tíz év régészeti tevékenységének egy szegmense tárul a látogató elé az udvarhelyi múzeumban: a földszinti termekben berendezett, Templomok a föld alatt című kiállítás kurátorai Nyárádi Zsolt és Sófalvi András régészek. A több mint két tucatnyi udvarhelyszéki településen végzett ásatások, geofizikai kutatások és felmérések célja a középkori templomok és a köréjük szerveződött temetők feltárása volt.
„Az ásatások egyre kiterjedtebbek, legújabb projektünk a patakfalvi elpusztult középkori templom feltárása. Ebben amerikai antropológusok is segédkeznek. A kutatások most már nemcsak önmagukban zajlanak, hanem tágabb kiterjedésben is próbáljuk kontextusba helyezni az eredményeket. A templomok kiemelkedő szerepet játszottak egy-egy település történetében, és ha ezek létrejöttét keltezni tudjuk, akkor nagyon közel járul a település kezdeteinek keltezéséhez” – sorolta Nyárádi Zsolt. A szakember kifejtette: a tavaly nyáron alkalmazott, ún. C12-es módszer (melynek során az élő szervezetekbe beépült szénatomot vizsgálják) segítségével sikerült megállapítani például, hogy Bögözben és Lövétén is a 12. század második felében keletkeztek az első sírok, és közvetlenül ezek közelében épültek az első templomok is.
Fenyéd például a vizsgálatok alapján valamivel korábban, a 11. század végén, a 12. század elején keletkezhetett. „Mindez hihetetlenül újszerű eredmény, hiszen csupán a leletekre hagyatkozva időben ennyire nem tudtunk volna visszamenni. Az amerikai antropológusok által a csontanyag vizsgálata során kapott eredmények kiegészítik ezt a kutatást” – tette hozzá a régész.
A tetemes kutatási eredmény és adat egy szegmense látható ezúttal a múzeumban: a kurátorok kiemeltek néhány olyan udvarhelyszéki templomot, amelyek valamilyen szempontból érdekesek. „Csupán néhány négyzetméteren képtelenség lenne bemutatni mindazt, amit az évek alatt összegyűjtöttünk, ezért kiemeltünk néhány objektumot, amelyek legérdekesebb szegmenseit igyekszünk bemutatni” – magyarázta Sófalvi András, a régészpáros tagja.
A tárlatot két kisfilm is kiegészíti, ezek egyike a sokszor „csodabogárként” kezelt régészek mindennapi munkáját mutatja be. „További érdekesség, hogy a homoródszentmártoni templom elpusztult Szent László-freskóját, amelyet Huszka János örökített meg, kiegészítő elemként csatoltuk a tárlathoz” – árulta el Sófalvi. Egyébként a kiállítás látványtervét Baróti Hunor képzőművész készítette.
A templomok a föld alatt elnevezésű tárlat beilleszkedik a Haáz Rezső Múzeum korábbi, mind tartalmi mind formai megjelenítésben korszerű kiállításainak sorába, érdekessége azonban, hogy az udvarhelyi múzeum régészei által végzett tízéves munka konkrét eredménye, amely fizikailag, eszmeileg és szellemileg is a Haáz Rezső Múzeumhoz köthető – hangsúlyozta Miklós Zoltán múzeumigazgató.
A csütörtökön délután 6 órától tartandó megnyitón köszöntőbeszédet mond Bunta Levente polgármester, a tárlatot pedig Gyöngyössy János szakíró, grafikus és Juhász Ábel református lelkész nyitja meg.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

Trianon regénye
Vida Gábor Ahol az ő lelke című könyvét mutatták be szerdán délután a Sapientia EMTE könyvtárában, amiért az író idén megkapta az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat.
Nem is lehetett volna kedvezőbb időpontot választani, mint június 4-ét – fejtette ki a szerzővel beszélgető Hubbes László egyetemi oktató, mivel ezt a kötetet Trianon-regénynek nevezik a kritikusok. A moderátor és vendége felidézték a kolozsvári bölcsészeti éveket, amikor kollégák voltak. A kilencvenes évek elején az átmeneti állapotok miatt nem volt komolyabb egyetemi oktatás, és a kurzusok látogatása helyett olvastak, illetve az olvasmányaikról tárgyaltak.
Hasonló bensőséges hangulatban zajlott a könyvbemutató, kiderült többek közt, hogy Vidát nem is annyira maga a háború, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása foglalkoztatta. Mint vallotta, nem a csatákról akart írni, ezért vitte el főhősét Afrikába, aki csak az események végére, 1919-ben érkezik haza. Amúgy értelmetlennek minősítette az első világégést, amint megjegyezte, a több százezer emberáldozattal járt csaták nem oldották meg és fel a konfliktusokat. Azt is megtudtuk tőle, hogy úgy tíz évet dokumentálódott, amíg az illető kort kellőképp megismerte.
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro

Fekete tükör
Ezzel a címmel jelent meg Papp Kincses Emesének legújabb kötete a Hargita Kiadónál, amelyet szerdán este mutattak be a Nagy István Művészeti Szakközépiskola aulájában.
Látványregénynek minősítették a könyvet, ugyanis a bulimiás kislány és családjának tragédiáját elmesélő történetet Siklódy Ferenc grafikus gazdagon illusztrálta. Rendhagyó módon ismertették a könyvet, amelyből Márdirosz Ágnes színművész olvasott fel, a kivetítőn a grafikus illusztrációit láthattuk, a drámához a zenei aláfestést pedig Juhász Zsuzsa zongoraművész szolgáltatta. Sarány István, a kötet szerkesztője „olyan tömörnek és lényegre törőnek nevezte az írást, mint a tokaji aszú”. A betegség miatt távolmaradt szerző pedig azt az üzenetet küldte, hogy „nem elég csak szeretni, nagy jelentőséggel bír az is, hogy miként szeretünk”.
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (május 28.-június 3.)
Szász Jenő: „Isten a Földet az emberre, a Kárpát-medencét a magyarokra bízta.”
Megszólalt a héten Szász Jenő, a budapesti székhelyű Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke és a Felvidék.ma portál által közreadott, Kárpát-medencei rendszereket épít ki a NSKI című, videofelvétellel is kiegészített tudósításában arról számol be, hogy az általa vezetett Nemzetstratégiai Kutatóintézetet Orbán Viktor miniszterelnök „a Magyar kormány legfontosabb háttérintézményének nevezte”. Szól arról is, az intézménynek küldetése van, a Kárpát-medencét a Fennvaló csak és kizárólag miránk, magyarokra bízta, majd megvallja: „minél nagyobb a kereszt, annál jobban kell ölelni.”
Botor módon, és ezzel vélhetően nemcsak mi voltunk így, a közelmúltig fenntartások nélkül hittünk az Orbán-kormány hivatalos honlapjának. Naiv módon azt gondoltuk, hogy a Magyarország Kormányának megbízásából készített, Mányai Zoltán főszerkesztette és a Miniszterelnökség kiadásában megjelenő www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg hivatalos portál csak hiteles adatokat közöl a nagyérdeművel. E weboldal szerint és a dolgok jelen állása alapján, a magyar kormányzati központ fontosabb háttérintézményei az Információs Hivatal, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal, a Nemzeti Örökség Intézete és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. lennének. Ha netán valaki rangsorolni akarná őket, akkor minden bizonnyal a legfontosabbnak tartható közülük kerülne ki. Mi tagadás, alaposan melléfogtunk
Aztán továbblépve e logika mentén, még azt is megkockáztattuk, hogy amennyiben mégsem a kormányzati centrumban, akkor olyan minisztériumi háttérintézmények között kellene keresnünk a legfontosabbat, a legjobban teljesítőt, mint például a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vagy a Magyar Turizmus Zrt., valamelyik szintén ilyen státusú nagyhírű egyetem, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár esetleg éppen az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság. De ebben is tévedtünk.
A héten egy nagyon felelős kormányzati tényező alkalmi megszólalásból megtudhattuk, hogy a kormányzati döntések megalapozását szolgáló polgári hírszerző szolgálatnál, az Információs Hivatalnál, a magyarországi kis- és középvállalkozások külgazdasági tevékenységét támogató és a külföldi cégek magyarországi befektetéseinek ösztönzését hivatott Nemzeti Külgazdasági Hivatalnál vagy éppen a 19 megyében 39 irodát és 161 szakterületekre specializálódott tanácsadóval működő, az Új Széchenyi Terv pályázóinak szakmai támogatást nyújtó Széchenyi Programirodánál meg a többieknél is, azokénál melyekről fentebb szó esett, meg azokénál melyeket most elhallgattunk, működik egy, az előbb felsoroltaknál is fontosabb háttérintézmény. Ez nem más, mint a Szász Jenő vezette Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI).
Minderről magától az érintettől értesülhettünk, akinek szavait a pozsonyi Felvidék.ma tolmácsolta a napokban. A videofelvétellel is hitelesített tudósításban Szász jóleső örömmel, megelégedéssel és jogos büszkeséggel osztotta meg az olvasókkal a magyar kormányfő által végzett rangsorolás eredményét és elmondta: az általa irányított Nemzetstratégiai Kutatóintézetet Orbán Viktor miniszterelnök „a Magyar kormány legfontosabb háttérintézményének nevezte.” Nem jelentősnek, nem csak dicséretes teljesítményűnek és nem is egyiknek a fontosak közül, hanem így szól a leginkább rangsorolni hivatott véleménye: az NSKI a legfontosabb valamennyi közül. Hogy hol, mikor tette ezt meg a miniszterelnök, az egyelőre nem publikus – legalábbis ezt a beszámoló nem tartalmazza.
Most tekintsünk el attól, hogy más, Orbán miniszterelnök által kevésbé fontosnak tartott, a kabinetje munkáját segítő és azt kiszolgáló háttérintézmények mindegyike tények, adatok és információk sokaságával kívánja láttatni a munkáját a világhálón és így szolgálni a közérdeket, addig a „legfontosabbnak” ítéltnek e téren hosszú ideig csak egy honlap kísérletre futotta. Ahogy már e rovatban korábban megírtuk, az ott fellelhetők alapján nem véletlenül jut eszünkbe a hámozott léggömb. (Sajnos az azóta elkészült intézeti honlapot se tudjuk másnak, mint kísérletnek tekinteni, hisz bár első látásra látványosnak tűnik, hamar kiderül: az nem terheli meg az olvasót érdemi információkkal. Arra viszont mindenképpen jó, hogy újra megerősítse korábbi meggyőződésünket: Méry Gábor, a somorjai Méry Ratio könyvkiadó vezetőjét joggal tartják a Dunától északra a fotóművészet egyik legjobbjának, mert az általa készített felvidéki vár fotográfiák valóban lenyűgözőek.
Legyünk ezúttal bizalommal és most, e megszólalás alakalmából szintén tekintsünk el attól, amit nemrég egy laptársunkban olvashattunk: a mintegy 1,3 milliárd forintos (4,3 millió euró) éves költségvetéssel működő Nemzetstratégiai Intézet egy „elefánttemető”, szakmai körökben ajakbiggyesztéssel szemlélt „anekdotává vált fantomintézet”, mi több, állítólag „az sem világos, mivel foglalkozik.”
Lássuk most, amikor sokadjára, ezúttal a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal is megköttetett az a bizonyos MEGÁLLPODÁS, az eddig mindig általános lózungokkal felvezetett, már-már mitizált, ún. „hálózatépítés” érdekében, mi újat tudhatunk meg erről a hálóról, mely, mint közismert, a gyöngyhalászoknál mindig szükséges és hasznos munkaeszköz.
Mindenekelőtt értesülhettünk arról, hogy a hálózatot javában szövik: „Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke elmondta, a legfőbb feladat maga a nemzetegyesítés, az anyaországban élő és a külhoni magyarság összefogása, ezáltal egy összefüggő rendszer létrehozása, egy szociális háló szövése a Kárpát-medencében.
E hálózat kiépítése folyamatosan tart, több hazai és határon túli intézménnyel, egyetemmel már folyamatos az együttműködés és továbbiakkal egyeztetés folyik.”
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának csütörtöki ünnepélyes alakuló ülésén Kövér házelnök „célként jelölte meg „a nemzet szövetének újraszövését”. Az itt felszólaló NSKI elnök szólt a szövőtevékenységről, meg arról is, hogy a 100 főre tervezett és jelenleg 61 főt foglalkoztató szövőműhelyében” megszőtték a Kárpát-medence 2030-ig szóló fejlesztési koncepcióját. Ebben bizonyára komoly szerepet játszott az a Gyurcsány-kormány idején feltűnt volt és az akkori Fidesz által joggal bírált Kormányzati Tanácsadó Jósdára emlékeztető, érdekes elnevezésű NSKI szervezeti egység, a Jelen- és Jövőkutatások Osztálya, bár hadd jegyezzük meg, hogy másokkal egyetemben mi boldogabbak lennénk, ha meg is tudhatnánk, mit tartalmaz ez a koncepció. Az újonnan kialakított 2.0 verziójú intézeti honlap ebben nem volt segítségünkre.
Jut eszünkbe a szövögetés kapcsán, hogy amennyiben azt a bizonyos szőttest színesre tervezik, ehhez a tevékenységhez elegendő tud lenni egyetlen szövőnő. Úgy látszik viszont, ha ezt a textíliát mindössze csak háromszínűre tervezik, akkor már egy egész apparátus, maga a „legfontosabb kormányzati intézmény” és persze, többtucatnyi munkaerő szükségeltetik.
A hálószövögetőknek, de nemcsak nekik, küldetésük van – derül ki a további fejtegetésből, majd azt is megtudhatjuk, hogy mi magyarok e küldetést Istentől kaptuk, aki „a Kárpát-medencét a magyarokra bízta.”
Hetvenöt évvel ezelőtt a kor jeles magyar gondolkodói közül tizenhárman – k Babits Mihály, Keresztúry Dezső, Szekfű Gyula, Eckhardt Sándor, Kodály Zoltán, Gerevich Tibor, Zolnai Béla, Viski Károly és mások – az irodalomtörténet, történelem, zenetudomány, a művészettörténet, a néprajz, nyelvtudomány meg egyéb tudományok művelői vállalkoztak arra, hogy ki-ki a maga szempontjából megkíséreljen választ adni arra az örök kérdésre: mi a magyar és a mi a magyarság, ez milyen szellemi tartalmat jelent és mennyiben magatartást is? Ez a tudósi kísérlet, a Magyar Szemle Társaság által 1939 őszén kiadott, azóta is haszonnal forgatható, Szekfű Gyula szerkesztette, 558 oldalra rugó könyvet, a Mi a magyar? -t eredményezte.
Ezelőtt majd tíz évvel pedig, 2005-ben, korunk tudós elméi, úgy gondolták, hogy érdemes más helyzetben és más szakmák művelőinek a bevonásával megkísérelni ismét a „magyar"-fogalom újradefiniálását. Ebből is könyv született Romsics Ignác és Szegedy-Maszák Mihály szerkesztésében. Ez volt az újabb Mi a magyar? kötet, ezúttal feleannyi terjedelemben, 296 lapoldalon.
Most, „a Magyar kormány legfontosabb háttérintézményének” tudós stratégája számára a Mi a magyar?-kérdés sokkal egyszerűbben volt megfogalmazható, mint a két eltérő korszak vívódó-töprengő szellemi nagyságainak: a Mindenható küldetéssel ruházott fel bennünket, a javunkra döntött azzal, hogy ránk bízta a Kárpát-medencét és punktum.
„Szász Jenő szerint magyarnak lenni küldetés. A közösség boldogulásán keresztül kell keresni az egyén boldogulását. A közösségben való gondolkodás magában foglalja a külhoni magyarság összefogását is, a szervezettség elérése azonban a határokon túl több nehézséggel, még nagyobb kihívással jár. Viszont „minél nagyobb a kereszt, annál jobban kell ölelni."
A külhoni magyar közösségek sorsáért is felelősséggel tartozunk. Az egyik kulcsszó tehát a felelősség. Isten a Földet az emberre, a Kárpát-medencét a magyarokra bízta, ezért minden egyes magyar felelősséggel tartozik egyenként és közösségi szinten is. Ennek a közösségnek az összefogása és megtartása a feladat. A másik kulcsszó a hűség, amely Isten viszonyulását jelenti az általa teremtett emberekhez. Erre az Istentől kapott küldetésre adott emberi válasz a felelősség - hangsúlyozta Szász. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet ezt a felelősséget vállalja magára a határokon átívelő közös nemzeti ügy képviseletével.
A „kereszt ölelése” nemcsak az édes terhet, hűséget, hanem felelősséget, a távlatos gondolkodást is jelenti és persze új stratégiai kitekintést. Mi magyarok, akikre a Fennvaló ránk bízta a Kárpát-medencét, élni fogunk a küldetésünkkel és csak és kizárólag az összefogásnak áldozzuk életünket. Ennek a felismerésnek már a megnyilatkozó eddigi politikai múltja maga a bizonyosság. Mintha a Fidesz-KDNP EP-lista frissen a pannonhoni voksokkal uniós mandátumhoz juttatott, Erdély földjéről származó jeles személyisége mondta volna, az akkor még MPP-elnökként regnáló Szász Jenőről: „A párt alapító elnökének újabb ámokfutása késztet ismételt megszólalásra: menteni, ami még menthető.” Mivel pedig a szép szavak mellé tettek is dukálnak és a hálószövés meg a hálózatépítés anyagiakon is múlik, tehát jöhet a lényeg, az uniós pénz:
„Szász Jenő kiemelte, a regionális határokban való gondolkodásnak ma már nincs létjogosultsága. Fontos, hogy minden együttműködő közigazgatási intézmény egy nagy magyar világban gondolkodjon, ne pedig anyaországi és határon túli magyarságban, az együttműködésnek a Kárpát-medencében kell megvalósulnia.
Következő lépés pedig a nemzeti törekvések európai dimenzióba való beillesztése. A hálózat kiépítésére és működésére uniós forrásokat lehet igényelni - mondta. A nyugati diaszpóra és a Kárpát-medence magyarságával együtt a magyarság tíz országban képviselteti magát, így ez a közösség az Európai Unió transznacionális projektjeinek keretei között joggal kaphat finanszírozást a későbbiekben, mellyel ez a hálózat tovább erősíthető.”
Amíg ennek eljön az ideje, addig a Nemzetstratégiai Kutatóintézet az „egy nagy magyar világban gondolkodó” és „minden együttműködő közigazgatási intézmény” közül a kedvencekkel, a tűzoltókkal foglalkozik behatóbban. Ha már a „távolságot, mint üveggolyót megkaphatta” valaki és „óriás lehetett”, mint József Attila kis Balázsa, akkor az Altató ringatója felkínálta három, „mi leszek, ha nagy leszek”-jéből jöjjön a kedvenc, a nemzetünk hálóba szövését a tűzoltók egybeterelésével indító Szentegyházán megkezdett Kárpát-medencei szintű fejlesztési együttműködés újabb, történelmi áttörést hozó újabb eheti konkrétuma.
A Vajdaság.ma délvidéki portál tudósított arról alig két napja: Szerbia Magyarország felé vezető legforgalmasabb közúti határátkelőhelyén, Horgoson létrehozták a délvidéki önkéntes tűzoltó hálózatot. A helyi tűzoltóotthonban, – mint olvashattuk –„a vendégeket a házigazdák egy szép szavalattal valamint a horgosi néptáncosok rövid műsorával köszöntötték. Az alakuló ülésen megjelent 36 vajdasági tűzoltó egyesület vezetőinek és képviselőinek elsőként Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke gratulált elhatározásukhoz, hogy létrehozzák a vajdasági hálózatot, majd röviden felvázolta azokat a konkrétumokat, amelyeket az intézet megtehet a hálózat működése érdekében.”
Pásztor István portré a HVG-ben: „Nem akartam afféle díszmagyarrá válni a belgrádi kormányban.”
Megszólalt a héten a HVG-ben Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a nyomtatott hetilap Portré rovatának vendégeként elmondta, hogy miért nem akart miniszterelnök-helyettes lenni az új belgrádi kormányban, miért nincs kisebbrendűségi érzése amiatt, hogy „miközben a Parlamenten kint van a székely zászló s minden nagyobb kormánypárti rendezvényen felhangzik a székely himnusz, a vajdaságiakról, a felvidékiekről senki sem emlékszik meg” és miért gondolja azt, hogy az összes külhoni magyar szervezet közül a VMSZ teljesítménye a legjobb.
„A politika szempontjából a választási eredmény és annak következtében kiharcolható politikai pozíció számít, az összes többi csak mellébeszélés – fogalmazta meg a HVG friss lapszámában politikai hitvallását a VMSZ elnöke.
A most 57 éves, Szabadkától 15 kilométerre, egy tanyán élő Pásztor Istvánt „a tanyasi életmód, a nyugalom és a csend” kapcsolja ki leginkább. Ez életforma már csak azért is kedves az vajdasági parlament elnöki tisztségét is betöltő délvidéki magyar politikus számára, mert itt élhet a hobbijának: „van pár lovam, s ha van kis időm meg szoktam próbálkozni a lovaglással is” –mondja el a vele interjút készítő Dobszay János-Kelemen Zoltán kettősnek.
A bánáti Törökkanizsán született és Szabadkán felnőtt Pásztor 1980-ban az Újvidéki Egyetemen szerzett jogászi oklevelet. Előbb vállalati jogászként dolgozott, majd hét éven keresztül a szabadkai Közgazdasági Kar Informatikai Intézetének volt az igazgatója. Ezt követően teljes váltásra kényszerült. A miértre a válasza önmagáért beszél: „politikai indíttatású támadás miatt álltam föl az igazgatói székből, pedig szerintem nem csináltam rosszul.” Kénytelen–kelletlen a vendéglátás felé fordult és megpályázott egy éttermet, amit vállalkozóként aztán évekig sikeresen üzemeltetett. A kezdetek nem éppen voltak megnyugtatóak, nem ígértek biztos megélhetést. A „profilváltásról” utólag így vall: „Úgy kerültem bele, mint Pilátus a crédóba.”
„Már 25 éve jelen vagyok a magyar politika színeiben” – számol be az életútja közéleti szerepvállalásairól szólva az őt kérdezőknek. Ennek állomásai előbb egy képviselőség volt a szabadkai önkormányzatban, később pedig a Vajdasági Képviselőházban és a jugoszláv szövetségi törvényhozás alsóházában is. A tartományi és országos választásokon elnyert ismertsége okán Pásztor egyre több megbízatást kap: előbb a vajdasági kormány gazdasági kérdésekkel megbízott alelnöke, majd ugyanitt a privatizációs és vállalkozásfejlesztési ügyek titkára (miniszter) lesz, majd 2012 júniusában a vajdasági parlament (Tartományi Képviselőház) elnökévé választják.
A VMSZ-nek 1994 óta tagja és 2007 óta elnöke. Szerepet játszott a Magyar Nemzeti Tanács létrejöttében is, hiszen az alakulás éveiben az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács Intézőbizottságának elnöke volt. Majd az országos politikában is következik egy előzménytelen megmérettetés: 2008 elején első magyarként egyike lesz a szerbiai államfőválasztáson résztvevő kilenc jelöltnek, ahol 93 ezer szavazatot begyűjtve a hatodik helyen végez. Utóbb Pásztor 2012-ben ismét szerbiai államfőjelölt lesz, ezúttal mindössze 63 és félezer voksot szerez meg birtokában a tizenkét jelöltből a kilencedik helyen végez.
A Portré rovat párbaj-csörte jellegéhez híven az asszóindításnál a kérdés rögtön a lényegre tör. Sokak számára, főleg, mivel egy korábbi időszakban Kasza József egykori VMSZ elnök személyében már volt magyar kormányfő helyettes egy belgrádi kormányban, logikus lett volna az újrázás. Pásztornak erről egészen más a véleménye:
„Én a vajdasági parlament elnöke vagyok. A koalíciókötésnél az volt a szempont, hogy választási programunk legyen a kormányprogram része, nem pedig, hogy személyi jelenléttel tegyük láthatóvá kormányzati szerepünket. Nem akartam afféle díszmagyarrá válni a belgrádi kormányban.”
A vajdasági magyarok 1992 óta nem értek el olyan sikereket választásokon, mint legutóbb, idén márciusban. Hogy ehhez a jó szerepléshez mennyiben tud hozzájárulni a mindenkori vezető, azt a HVG beszélgetőpartnere így látja: „A siker mindenki érdeme, a kudarc pedig a vezető bűne. Ebből a logikából kiindulva ez erőteljes, sok ember által kifejtett munka eredménye, de az biztos, hogy a vezetőségnek fel kell hoznia a VMSZ-t arra a szintre, hogy képes legyen kormányzati tényezővé válni.”
A közelmúltban tévéhíradók élén, lapok címoldalain szerepelt napokon keresztül az a Pásztort ért inzultus, amikor a budapesti parlament alakuló üléséről távoztában a Gaudi-Nagy Tamás által felheccelt Jobbik szimpatizánsok, emberi mivoltukból kivetkőzött nők szidalmazták, leköpdösték a VMSZ elnökét.
Erre hetekkel később is a közéletben negyedszázados tapasztalatokkal rendelkező és magát „edzett állapotúnak” tartó Pásztor élete talán legmegalázóbb pillanataként emlékszik vissza. Bár nem volt számára könnyű a helyzet, de örül, hogy indulatait legyűrte és helyesen tudott reagálni: „Egy pillanat alatt végiggondoltam a lehetséges viselkedési formákat, és úgy döntöttem, verbális és fizikai értelemben is teljesen passzív leszek.”
A közügyek, a politika iránti fogékonyság Pásztor számára a szülői házból eredeztető, bár azt is bevallja: nagyon sokáig a fogékonyság nála nem járt együtt az ambícióval: „Mindig érzékeny voltam a köz ügyei iránt. Ez nem volt távol a családban uralkodó hangulattól, igaz, apám még az állampárt, a Jugoszláv Kommunista Szövetség tagja volt. A politika így bekerült a házba, amivel én is együtt nőttem fel. Ennek ellenére nem volt olyan ambícióm, hogy profi politikus legyek. Ha Milosevics alatt valaki arról beszélt volna, hogy a vajdasági parlament elnöke leszek, és olyan pártot vezetek, amelyik a szerb parlament részét fogja képezni, biztosan bolondnak nézem.”
Terjedelmi okokból nem térhetünk ki az egész interjú ismertetésére. Ha a teljességre nem is vállalkozhatunk, de kihagyhatatlannak tűnnek a következő kérdések és az azokra adott válaszok:
„Nincs kisebbrendűségi érzése amiatt, hogy miközben a Parlamenten kint van a székely zászló s minden nagyobb kormánypárti rendezvényen felhangzik a székely himnusz, a vajdaságiakról, a felvidékiekről senki sem emlékezik meg?
Nincs. Ettől függetlenül már több mint egy évszázada jelenség az, amit a kérdésében megfogalmazott. Mi vajdaságiak olyanok vagyunk, mint a 13. malac, akinek folyamatosan küszködni kell, hogy a 12 csöcs közül az egyikhez hozzájusson. Erdély vezető szerepe becsült állapot, függetlenül attól, hogy ki milyen eredményeket tud nemzetpolitikailag felmutatni. De emiatt nem siránkozni kell, hanem dolgozni. a határon túli magyar szervezetek közül a mi utolsó tízéves teljesítményünk a legjobb.
Pártját az első Orbán-kormány idején még nem igazán kedvelte az akkori Fidesz. Mit tett, hogy azóta ennyire megkedvelték?
Sok víz folyt le azóta a Dunán és nem vagyok kompetens, hogy a 16 évvel ezelőtti történéseket megítéljem. Ez legyen inkább a történészek, illetve a VMSZ akkori vezetésének a feladata. Én a saját regnálásom kezdetétől, a 2007 óta eltelt időről tudok beszélni. Amiben azóta megállapodtunk, azt mindenki teljesítette, a Fidesz az általa nyújtott segítséggel, mi pedig az elért eredményekkel.
Ha már elődjére utalt: Kasza Józseffel még kapcsolatban van?
Amikor találkozunk, üdvözöljük egymást. Ennyi. Ő már nem tagja a VMSZ-nek, mivel szembement minden döntésünkkel, kizártuk sorainkból. A mai VMSZ teljesen más, mint az ő idejében, igaz a mozgástér is megváltozott.”
Bálint-Pataki József. maszol.ro

Ambrus Attila: Összetart, ami összetartozik?
Ma van a nemzeti összetartozás napja. Szükségességét a szétszabdaltság alapozta meg. A széthúzás tartja meg aktuálisnak, avatja tovább gondolandóvá a kezdeményezők szándékát.
Az emléknap kiindulópontja Trianon. Néhány napja német újságíróval beszélgettem az erdélyi magyarság helyzetéről, autonómiaigényének jogosságáról, kilátásairól. Már eltávozóban volt, egyszavas válaszra várva vetette fel, szinte oda vetette a kérdést: „Igaz, hogy minden magyarnak fáj Trianon?” Feldolgozatlan trauma – válaszoltam, két szóban, tekintettel arra, hogy sietett. „Hogyan? Szinte egy évszázad múltán is?” – kérdezte, és visszaült a székébe, hosszabb magyarázatra várva.
Jól gondolta, aki kigondolta: legyen a trianoni döntés napja, június 4. emléknap. Ne sötét, nyomasztó gondolatoktól, nemzethalál víziótól terhes gyásznap, hanem az építő eszmékre, érzésekre utalás alkalma. Ahogyan a magyar Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.”
Volt magyarországi politikus, aki tartott attól, hogy a javaslat „rontja Magyarország jó szomszédi kapcsolatait és nem szolgálja a határon túli magyarok érdekeit.” Ezzel az indokkal a Magyar Szocialista Párt frakciójából ötvenöten ellene szavaztak. Mint sok mindenben – szerencsénkre – ezúttal sem volt igazuk, alaptalannak bizonyult a félelmük. Csak az akkor a nacionalista Ján Slota (félre)vezette Szlovákia reagált meglehetősen ingerülten és értetlenül. Noha az emléknapról rendelkező törvény indoklása egyértelmű: „Egyes nemzetek önazonosságuk megteremtése és kiteljesítése szempontjából meghatározó és előremutató eseménynek tekintik, ám a magyarság számára Trianon a XX. század legnagyobb tragédiája. A nemzeti emlékezés, a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntéseinek megértését és feldolgozását. Ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy bebizonyítsuk: a nyelvéből és kultúrájából erőt merítő magyarság e történelmi tragédia után képes a nemzeti megújulásra, az előtte álló történelmi feladatok megoldására.”
Megérteni és feldolgozni, hozzájárulni a Kárpát-medencében együtt élő népek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló közös jövőjéhez, a XX. század tragédiái által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez – ez a mi feladatunk és sokunk akarata is, mondtam a német újságíró kollégának. Megnyugodva bólogatott…
Azt már csak magunk között mondom, hogy június negyedikének van egy erőteljes üzenete is. Az összetartozás megvalósíthatatlan az összetartás nélkül. Talán soha, de bizonyára rég volt ennyire széthúzó az (erdélyi) magyarság, mint ma. Az elmúlt években nem valami mellé álltunk, hanem valaki ellen. A versenypártok is egymás ellenében határozták meg önmagukat. (Ifjúsági szervezetek is úgy definiálták önmagukat, hogy az X párttal együttműködő vagy együtt nem működő egyesület.) Ma már, de legalábbis tegnap még az erdélyi magyar politika hajtómotorjának legfőbb üzemanyaga a gyűlölet volt. A másik magyar – az áruló, az együttműködő, a baloldali, a fasiszta, a szórvány, a zárvány magyar, no meg, a magyarul beszélő román – gyűlölete. Így jutunk el lassan odáig, hogy a Szlovákiában élő magyarokhoz hasonlóan elmondhatjuk: nincs egységes erdélyi magyar politika, csak székelyföldi, csak partiumi, csak szórvány politikák vannak. A tökéletes szétszabdaltságunkat nem idegen, ellenséges hatalmak valósítják meg, hanem mi magunk teljesítjük be.
A nemzeti összetartás ma épp annyira megvalósítandó feladat, mint a nemzeti összetartozás. Esélye is akkora, mint utóbbinak. Nem elhanyagolható, de a lehetőség elherdálható. A párbeszéd gyűlöletbeszéddel való elfojtásával, az eszmék ordasításával, az egyéni érdek közösségi érdek elé helyezésével és nem utolsó sorban azzal, ha nekünk édes érzés, ha letaglózóan fáj Trianon. maszol.ro

Sipos Zoltán
CSAK LEGENDA?
Kemény székely legények: magyar nemzeti radikálisok Erdélyben III.
A Jobbik területi szervezetei nem túl aktívak, a Székely Gárda a megszűnés szélén billeg, Csibi Barna Kárpátaljára költözött.
Nem kis port kavart a Jobbik erdélyi terjeszkedésével. De mint utólag kiderült, az EP-képviselői irodák sok vizet nem zavartak, a területi szervezetek pedig folyamatosan emberhiánnyal küszködnek. Cikksorozatunk harmadik részében a Jobbik erdélyi tagszervezete mellett bemutatjuk a Székely Gárdát is, mely „inkább csak legenda”.
Az egészen kis csoportokat leszámítva jelenleg három-négy fontosabb magyar radikális szervezet is működik Romániában. Bár mindegyik kapcsolódik ilyen vagy olyan formában valamelyik magyarországi szélsőséges szervezethez, ezek nem a magyarországi szervezetek kicsinyített másai.
A legfeltűnőbb különbség a nyilvános diskurzusban érhető tetten: míg Magyarországon főként az euroatlanti szervezetekkel kapcsolatos szkepticizmus, az antiszemitizmus és a cigányság problematikája foglalkoztatja a nemzeti radikálisokat, addig Erdélyben inkább a kisebbségi lét különféle problémáit, Székelyföld autonómiáját tematizálják.
Foglalkoznak még szimbólumhasználattal (a székely zászló használata állandóan szálka a román hatóságok szemében), nyelvi jogokkal. Ezen kívül tüntetéseken, megemlékezéseken vesznek részt, koszorúznak. Ezek a témák egyébként a mainstream erdélyi magyar pártokra is jellemzőek. A radikális szervezetek annyiban képviselnek mást, hogy azok sokszor nem ismerik el a trianoni határokat, és esetenként az erőszakra mint a cél eléréséhez szükséges, legitim eszközre tekintenek.
Jelen sorozat az említett négy szervezet vezéregyéniségeivel való háttérbeszélgetéseken alapul. Bár tisztában vagyunk vele hogy ezen szervezetek között óriási különbségek vannak, az anyag egységes keretét az képezi, hogy a beszélgetések során főleg a szervezeti felépítésre, célkitűzésekre, finanszírozásra és más szervezetekkel való együttműködésekre kérdeztünk rá.
Határon túlról kevesebb, mint 3 ezer szavazatot kapott az országgyűlési választásokon a Jobbik, annak ellenére, hogy ez az egyedüli magyarországi párt, mely Erdélyben tagszervezetekkel rendelkezik. A terjeszkedés néhány éve indult. Szegedi Csanád 2010-ben nyitott EP-képviselői irodát Marosvásárhelyen, majd 2011-ben Szatmárnémetiben. Akkoriban a Magyar Polgári Párt fele tettek gesztusokat: a szatmári irodát Jánosi Annától, az MPP Szatmár megyei alelnökétől bérelték, az ideiglenes irodavezető pedig az MPP Szatmár megyei szervezetének elnöke lett. A megnyitón Szegedi kijelentette, a Jobbik stratégiai partnerségre törekszik a Magyar Polgári Párttal.
Erdélyben sok vizet nem zavartak
Az irodák azonban sok vizet nem zavartak. A kezdeti felhördülés után nagy lett a csend az irodák körül. Hírértékű esemény itt nem történt, talán azt leszámítva, hogy a marosvásárhelyi irodavezető, egyben a városbeli Jobbik Baráti Kör elnöke, Vitus Örs 2011-ben a párt vezetésével való nézeteltérésekre hivatkozva lemondott. Úgy tudjuk, Szegedi Csanádnak párton belül szemére is hányták, hogy Erdélyben nem csinált semmit.
2012 nyarától, Szegedi Csanád jobbikos tisztségeiről való lemondásával az irodák végképp jelentőségüket vesztették. A marosvásárhelyi iroda sorsáról nem tudunk semmit, a szatmárnémeti, Hám János utcai iroda azonban ma is létezik: az orosz kapcsolatai miatt kémkedéssel vádolt Kovács Béla vette azt át Szegeditől. Szatmártól nem messze, a kárpátaljai Beregszászon amúgy szintén van irodája Kovácsnak.
Alulról is építkeznek
Ezzel párhuzamosan a Jobbik alulról is elkezdett építkezni Erdélyben: összesen nyolc megyében jöttek létre fiókszervezetek.
A közhiedelemmel ellentétben azonban ezek nem irodák, hanem néhány tucat párttagból álló kis alapszervezetek. Egy központi iroda hangolja össze az erdélyi szervezetek munkáját, mely 2014. januárjában nyílt Székelyudvarhelyen.
Személyes kapcsolatok
Akár a többi szervezet esetében, itt is a személyes jó viszonyok határozzák meg a pontszerű együttműködéseket. Úgy tudjuk, az erdélyi HVIM-mel jó a viszony, az EMI viszont kevésbé a helyi szervezetekkel, inkább a Jobbik országos vezetőségével van szoros kapcsolatban.
Valószínűleg ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy Szávay István a nagyváradi EMI-székházban tartott sajtótájékoztatót: az EMI elnöke szerint itt egyszerű baráti szívességről volt szó, az EMI nem járul hozzá erdélyi pártépítéshez. A Jobbik ifjúsági tagozata ugyanakkor az EMNP ifjúsági szervezetével, a Mintával is jó kapcsolatot ápol.
Mindennek ellenére azonban a Jobbik Erdélyben távol áll attól, hogy magyarországi mintára integrálni tudjon különféle szubkultúrákat, és így számottevő mozgalommá nője ki magát – kommentált megkeresésünkre egy szociológus.
Emberhiány a legnagyobb probléma
Egy másik radikális szervezet vezetője szerint az emberhiány a Jobbik építkezésének a legnagyobb nehézsége. Minden szervezet figyeli, keresi a fiatal tehetségeket, próbálja őket saját holdudvarában tudni. Mivel az erdélyi „piac” telített, nulláról csakis a már létező szervezetek aktivistáinak az elcsábításával lehet ütőképes csapatot létrehozni. A Jobbik azonban nem rendelkezik olyan vonzó, Erdély-specifikus üzenettel, mely ezt lehetővé tenné – állítja forrásunk, aki szerint a jelenlegi jobbikosok szervezői kapacitása nagyon alacsony.
Budapest fele való információközvetítés
A Budapest fele való információközvetítésben látja az erdélyi Jobbik-alapszervezetek legfőbb feladatát Erdély Béla, a Jobbik kolozsvári fiókszervezetének elnöke. Elmondása szerint egyik alapvető tevékenységük az, hogy jelentéseket készítenek az erdélyi magyarok problémáiról, és azokat elküldik a budapesti központnak. Ezek az információk aztán segítik a Jobbikot megérteni az erdélyi helyzetet.
Bár a Jobbik Romániában nem rendelkezik jogi személyiséggel, az alapszervezetek ugyanúgy működnek, mint bármelyik magyarországi Jobbik-alapszervezet. A tagfelvétel, toborzás is hasonló feltételekkel működik, az erdélyi tagok száma valamivel több, mint 300.
Mivel a Jobbik nem honorációs alapon építkezik, az alapszervezetek költségvetési támogatásban nem részesülnek. Elvileg a területi szervezetek elnökei sem kapnak pénzt munkájukért, bár létezik egy szervezői keret.
Nincs is feltétlenül szükség sok pénzre: az erdélyi jobbikos rendezvények kis költségvetésűek, megemlékezésre, évfordulóra, koszorúzásra akár a tagok is össze tudnak pótolni – mondta Erdély Béla.
Nagyobb szabású rendezvény megszervezésére viszont lehet pályázni. A közelmúltban a HVIM-mel közösen megszervezett Mátyás Király Hagyományőrző Napok támogatói között például ott van a Jobbik által alapított Gyarapodó Magyarországért Alapítvány.
A történész végzettségű Erdély szerint ugyanakkor a Jobbik választási eredményei egyáltalán nem érintették a fiókszervezetek működését. A szavazatokat illető számszerű elvárások nem is voltak megfogalmazva a Jobbik központi vezetősége részéről.
A Székely Gárda
Vagy feloszlott már, vagy pedig a megszűnés határán van az erdélyi magyar radikális szervezetek leghírhedtebbje, a Székely Gárda (teljes neve: Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakasza). „A Székely Gárda inkább csak legenda” – jegyezte meg egy interjúalanyunk nevetve.
Vezetőjét, Mikola Bélát márciusban kommandósok toloncolták ki az országból, miután öt évre nemkívánatos személlyé lett nyilvánítva. Ugyanakkor legismertebb aktivistájuk, a csíkszeredai Csibi Barna tavaly barátnőjéhez költözött Kárpátaljára. Úgy tudjuk, egy további gárdista külföldön vendégmunkáskodik.
A Székely Gárda, illetve név szerint Csibi Barna számos, nagy feltűnést keltő akció kezdeményezője: például Dávid-csillagot festettek egy áruház bejárata elé.
Csibi hosszú időn át rendszeresen blogolt (internetes naplója részletesen dokumentálja a Székely Gárda működését és pereit), sőt, elmondása szerint a hírhedt szélsőjobbos kuruc.info-nak is küldött cikkeket, a központi, szerkesztőségi e-mail címre.
Csibi Barna akkor vált országosan ismertté, amikor 2011. március 14-én Csíkszereda központjában „elítélt”, majd felakasztott egy Avram Iancut szimbolizáló szalmamábot.
Vagy teljesen hülye, vagy beépített ember
Csibi Barna vagy teljesen hülye, vagy beépített ember, akinek a célja lejáratni mindenkit – mondta egyik, Csibit ismerő interjúalanyunk. Más beszélgetésekből az derült ki, hogy Csibi összeférhetetlen, kezelhetetlen figura, aki gyakorlatilag az összes, nemzeti oldalon álló erdélyi szervezetben megfordult már, és akit viselt ügyei miatt ma már sehol nem látnak szívesen.
„Ha lehet többet csinálni, miért csináljuk a semmit?” – kommentálta saját pályáját Csibi. A beszélgetés során értésünkre adta, hogy az EMI-s szerepvállalása azért ért véget, mert túl sok munkával járt.
A HVIM-mel viszont ideológiai különbségek miatt ment össze. A Vármegyések – szerinte tévesen – az autonomista vonalat képviselik, míg Csibi álláspontja az, hogy a székelyek önálló népként kell meghatározzák saját magukat, csakis így lehet joguk a saját államhoz.
Végül a Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóalja félig-meddig hivatalosan, de befogadta a „kemény, székely legényekből álló” szakaszát.
Az Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakaszának a romániai jogi személyiségként való bejegyzése azonban kudarcot vallott (a jogi hercehurcáról bőséges anyag Csibi blogján), így az erdélyi sajtóban többször hivatkozott Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület valójában soha nem létezett.
Az Avram Iancu-akasztás Csibi Barna pénzügyőri karrierjét is derékba törte. Az országos felháborodás hatására Csibit a Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóságról Abrudbányára, Avram Iancu szülővárosába helyezték át. Ott viszont tüntetők fogadták, akik azt kérték, nyilvánítsák nemkívánatos személlyé. Az Országos Adóhatóság erre Bukarestbe rendelte, ahol viszont Steaua szurkolók várták. Csibi nem jelent meg új munkahelyén, így kirúgták.
Beszélgetésünk során Csibi arról panaszkodott, élete teljesen ellehetetlenült Romániában politikai szerepvállalása miatt. Kis, pólókat, kitűzőket és más radikális emléktárgyakat forgalmazó boltjára, a Hunnia Serv SRL-re látványosan rászálltak a hatóságok: „nem tehetem meg, hogy illegálisan csináljak bármit is” – fogalmazott.
A Székely Gárda elleni, illetve a szervezet által indított perek pénzügyileg teljesen felőrölték, akkor is, ha Csibi saját maga látta el a képviseletet. A volt aktivista szerint sosem volt szervezetüknek támogatója, az egész „no budget” alapon működött. Felírjuk egy kartonra, hogy „Székelyföld nem Románia!”, ha az üzenet ütős, akkor működik, ehhez nem kell pénz – mondta. Trandindex.ro

Balog Zoltán: a Miniszterelnökséghez kerül a nemzetpolitikai államtitkárság
A Miniszterelnökséghez kerül a nemzetpolitikai államtitkárság - jelentette be keddi egyeztetésekre hivatkozva Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a nemzeti összetartozás bizottságának szerdai ülésén, miniszterjelölti meghallgatásán.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma élére újrajelölt tárcavezető azt mondta: maga is támogatja ezt, mert ha a kormányzat koordinációs központja a Miniszterelnökség, akkor onnan számos ügyre sokkal nagyobb hatással lehet a kormányzat.
Balog Zoltán a nemzetpolitikáért felelős államtitkár személyét firtató kérdésre arra hivatkozva nem válaszolt, hogy mivel az államtitkárság nem a tárcája alá fog tartozni, a posztra sem ő kéri fel a leendő államtitkárt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormányzati struktúráról a végleges döntést a miniszterelnök hozza meg.
A nemzetpolitikai államtitkárság az előző kormányzati ciklusban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban működött.
Azzal kapcsolatban, hogy a határon túli területekkel összefüggésben számos kérdés mégis az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozik, Balog Zoltán azt mondta: a helyettesét bízza meg a határon túli ügyek koordinálásával, így egyebek mellett a felsőoktatás, a köznevelés, a kultúra, a civil és egyházi ügyek, valamint a sport területével.
Balog Zoltán a kormány sikertörténetének nevezte a határon túl élő magyar közösségek számára adott állampolgárságot. Úgy fogalmazott, ez több mint gesztus. Hozzátette: most e közösségek gyakorlati segítése a cél. Erre példaként említette a felsőoktatást, a Vajdaságban a magyar nyelvű képzéseket, romániai egyetemeken pedig a magyar nyelvű szakok erősítését.
Kitért arra is, hogy 2017-re el kívánják érni, hogy ne végezhesse el úgy magyar tanuló az általános iskolát, hogy ne járt volna határon túli magyar közösségnél. Hozzátette: az idén a hetedik osztályosok fele eljut a határon túlra.
A bizottság hat igen szavazattal, három tartózkodás mellett támogatta Balog Zoltán miniszteri kinevezését. MTI

Kollégisták koszorúztak Gyimesbükkben
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából az ezeréves határnál helyezett el koszorút az ELTE Eötvös József Collegium igazgatója, Horváth László, és Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál.
Az Eötvös József Collegium első alkalommal szervezett természettudós és társadalomtudós konferenciát „Eötvös József Collegium, a magyarság közös eszménye – Kárpát-medencei szakkollégium" címmel Marosvásárhelyen és Csíkszeredában. Az ülésszakokon a magyarországi és erdélyi előadók mellett felvidéki, kárpátaljai és délvidéki diákok is részt vettek. Ezek a tanulók és oktatóik látogattak ki Gyimesbükkbe, ahol hagyományteremtő szándékkal helyezték el koszorújukat a vasúti őrház épületénél. A diákokat Horváth László, a Collegium igazgatója és Lázár Ede, a Sapientia EMTE dékánhelyettese üdvözölte, majd Zsigmond Barna Pál főkonzul beszélt a Gyimesek vidékéről, mint a magyarság szellemi térképének legkeletibb pontjáról.
"Ha létezik a magyar kultúrának térképe, akkor Önök most annak egyik fontos végpontján állnak. A térkép akkor lesz valóságos, ha személyessé válik: ekkor válik tájjá, szellemi hellyé. A szellemi térképet a közös nyelv, a kultúra, a hagyományok, a közös érzések jelölik ki. A politikai térkép ugyan átrajzolódott, de az itt élő magyarok számára a szellemi iránytűje változatlan maradt. Ennek térképnek állunk a keleti végpontján, határmezsgyéjén" – fogalmazott a főkonzul.
A diplomata üdvözölte az Eötvös József Collegium kezdeményezését, hogy hagyományteremtő szándékkal koszorút helyeztek el az ezeréves határnál. Úgy véli, nem csupán szimbolikus jelentőségű az, hogy a Collegium térképén hangsúlyos helyet kapott Erdély, Székelyföld. „A mai kezdeményezés is azt bizonyítja, hogy a Collegium felismeri, magáénak tekinti és az összmagyar szellemi élet áramlatába bekapcsolja az itt található értékeket. Ezáltal mindannyian gazdagabbá válunk" – hangsúlyozta.
csikszereda.gov.hu. Erdély.ma

A Nemzeti Összetartozás Napját ünnepelték Kolozsváron
Ünnepi megemlékezésre került sor a Szent Mihály plébánia és a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum szervezésében a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. A megemlékezésen, melynek a plébánia díszterme adott otthont az erdélyi történelmi egyházak képviselői, politikai és ifjúsági vezetők vettek részt, valamint Magyarország kolozsvári főkonzulja. Jelen volt Vákár István a Kolozs Megyei Tanács elnöke, Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere, valamint a városi és megyei önkormányzat magyar tanácsosai is.
Elsőként Ft. Kovács Sándor kolozs-dobokai főesperes, az esemény házigazdája köszöntötte az egybegyűlteket. Magdó János főkonzul beszédében elmondta, hogy a magyar közösség még mindig nem képes feldolgozni a Trianoni döntés traumáját. Kiemelte értékteremtő közösségi munkával és összefogással leszünk képesek csak túllépni a 94 évvel ezelőtti békeszerződés okozta megrázkódtatáson. Magdó a következő Kós Károly idézettel hívta közös munkára a jelenlévőket: „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk”.
Kató Béla az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is az összefogás fontosságát hangsúlyozta. A püspök elmondta, hogy Trianonban mások döntöttek sorsunk fölött, de most mi magunk tarthatjuk kézben azt, a területeket nem vették el tőlünk, mert a magyarok helyben maradtak, csak a határok mozogtak. Felhívta a figyelmet napjaink nemzedékének a felelőssége, hogy most se adjuk át szülőföldünket, ne hagyjuk itt, gondoskodjunk a magyar jövő építéséről. Az unitárius egyház nevében Rácz Norbert lelkész köszöntötte a jelenlévőket, aki a magyar közösséget a kivágott fához hasonlította, amelyik tavasszal újra kihajt, új erőre kap. Az evangélikus-lutheránus egyház részéről Kerékgyártó Imola lelkész mondott ünnepi beszédet.
Geréd Imre az ifjúság nevében elmondott beszédében elmondta: „Emlékezni kell, a múlt ismerete öntudatosság. Ezért biztatom a generációmat is, és egyben ígérem az őseimnek, hogy nem fogunk megfeledkezni erről a napról és mi is átadjuk a gyermekeinknek az emlékezés hagyományát.”
Az ünnepséget Geréd István vezette, Jakab Tamás és Szőke Tamara szavalatai tették hangulatossá a megemlékezést. Az esemény közös imával és nemzeti himnuszunk eléneklésével zárult, melyet Dr. Potyó István és Gyenge Zoltán-Balázs kísért zongorán és hegedűn.
Közlemény. Erdély.ma

Trianon: gyász, sebek, gyertyák, facsemeték, remények, hálaadás
A Nemzeti Összetartozás Napján a Duna Tv Közbeszéd című műsorában Süveges Gergő előbb ifj. Bertényi Iván történésszel beszélgetett, aki elmondta, hogy a Trianonnal kapcsolatos megbékélés kétoldalú kérdés: megtudunk-e békélni saját magunkkal, illetve, hogy békésen tudunk-e élni a Kárpát-medencében azokkal a népekkel, akikkel Trianon előtt, és Trianon után is együtt élünk, csak más határok között.
A Trianonról kell beszéljünk, és mindenki tudomásul kell vegye, hogy amikor erről beszélünk, akkor nem akarunk rosszat másoknak, hanem maguknak akarunk jót, hogy a sebek beforrjanak – magyarázta a történész.
A műsorba Székelyudvarhelyről bekapcsolódó Székely Kinga Réka unitárius lelkész arról beszélt, hogy a hosszú évtizedes fekete zászlós megemlékezés után, most örömünnepet ülhetnek, mert ahhoz képest mennyit szenvedett az összmagyarság 1918-tól, most a Magyar Országgyűlési határozat egy ünnepet biztosít, vége a fekete zászlóknak, most valami mást kell csinálni, a jövendő generációkra kell gondolni.
A felvidéki Dunaszerdahelyről a beszélgetésbe bekapcsolódó Karafa Attila, a Pázmáneum Polgári Társulás elnöke pedig miután beszámolt a dunaszerdahelyi megemlékezésekről, elmondta: hálát adnak annak, hogy egy szívvel, egy lélekkel akarnak a továbbra is a szülőföldükön élni. dunatv.hu. Erdély.ma

Csíkmadaras – Tankóné Péter Mária-Terézia könyvbemutatója Csíkszeredában
Tankóné Péter Mária-Terézia csíkmadarasi nyugalmazott tanítónő évtizedek óta gyűjti szülőfaluja néprajzi és helytörténeti adatait, hagyományait, szóbeli, írott és képi dokumentumait.
Értékmentő munkásságának eredménye szülőfalujáról eddig megjelent négy kötete is, amelyekben a madarasi emberek életét, hétköznapjait, ünnepeit, szokásait, tárgyi környezetét, viseletét, családfáit, szellemi hagyatékát mutatja be. Legújabb könyvében, Csíkmadaras. Válogatás – Fazakas Ágnes: Mesék, történetek Csíkmadaras helyneveiről címmel egy helyi meseíró hagyatékából tesz közzé válogatást. A mesék, történetek szerzője Fazakas Ágnes meseíró, tízgyermekes csíkmadarasi családban született 1918-ban. „Ágnes néni” hagyatékában több füzetre való mese, történet, vers őrződött meg. Ebből a hagyatékból válogatott egy csokorra valót, és tette most közkinccsé Tankóné Péter Mária, aki szeretettel ajánlja a könyvet minden gyermeknek és felnőttnek.
A történetek közös vonása, hogy mindenik a szülőfaluhoz, Csíkmadarashoz kötődik. „Legtöbbjük a falu hagyományos helyneveinek eredetére emlékeztető, tényleges történelmi adatokat is tartalmazó esemény, ami időtlen idők óta ott él a helybeliek tudatában. Mindez Csíkmadaras valós történelméhez kapcsolódik, s felfedezhetjük benne a népi képzelet, a gazdag székely fantázia működésének jellegzetes jegyeit.” – írja a kötet előszavában a szerkesztő. A mindeddig kéziratban őrzött szövegek a néprajz, a csíkmadarasi helynévanyag és nyelvjárás kutatói számára is értékes forrást jelentenek.
A könyv művészi illusztrációit Gyarmati Rozália (született Tamás Rozália) Svédországban élő csíkmadarasi költő, festőművész készítette, aki a kötet kiadását is támogatta.
A kötet szerkesztőjével, Tankóné Péter Máriával Oláh-Gál Elvira újságíró beszélget a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében szervezett könyvbemutatón, 2014. június 10-én, kedden, 18 órakor. Közlemény
Tankóné Péter Mária-Terézia: Csíkmadaras. Válogatás – Fazakas Ágnes: Mesék, történetek - Csíkmadaras helyneveiről. Erdély.ma

A Jobbik, az etnicizmus és az „eloláhosodott” kozmopoliták
Azt olvashattuk az egyik romániai világhálós portálon, hogy Tamás Gáspár Miklós szerint az anyaországi szélsőjobbosok úgy tekintenek az erdélyi magyarokra, mint „eloláhosodott kozmopolitákra.” Szélsőjobbosnak ő a Jobbikot és támogatói körét nevezi, sőt, sokadjára azt is kifejti, hogy a Jobbik (a MIÉP-pel ellentétben) etnicista párt. Az is érdekes, hogy az SZDSZ által annyit fasisztázott, nacionalistázott, rasszistázott és antiszemitázott MIÉP-ről kiderül: mindössze „a hagyományos magyar nacionalizmus egyik árnyalatát képviselte”.
Rasszistázás, antiszemitázás
Nyilván ezúttal sem számítanak a tények, az efféle nyílt és egyértelmű rágalmazás ellen aligha véd a bíróság. Az a bíró, aki nemrégiben kimondta, hogy nem lehet a Jobbikot büntetlenül nácizni, már elhagyta a bírói pulpitust. Állítólag önként. Közhely, de azért nem árt leszögezni: az etnikai hovatartozás származás kérdése, az etnicizmus – s ezt így értelmezi TGM is – a vériséggel foglalkozik. Ellentétben a liberálisok és a nacionalisták fősodra által elfogadott, a szabad identitásválasztás elve mentén megfogalmazható „vállalásfelfogással”. A vállalás jellemzően érzelmi döntés kérdése, így ebbe a koncepcióba belefér az Illyés Gyula-i „magyar az, akinek fáj Trianon” felfogás is. Márpedig annak dacára, hogy a Jobbik táborában akadnak „genuin” rasszisták, akik származás és bőrszín alapján szelektálják és sorolják be embertársaikat – elég beleolvasni a kuruc világhálós kommentjeibe –, ez elenyésző kisebbség, akár a tagság, akár választói bázis szempontjából. A vezetőségről nem is szólva.
A Jobbik rasszistázása és antiszemitázása többek között azért terjedhetett el, mert a párt nem foglalkozott azzal, hogy a politikai kommunikáció az euroatlanti „baloldal” fősodor médiája által aláaknázott, és néhányra úgy lépett rá, hogy az akna létét hatalmas tábla jelezte. Ilyen volt például Solymosi Eszter gyilkosainak emlegetése a magyar parlamentben. Olyan tabu ez, amelynek megérintőit tönkreteszik, szélre tolják származástól, végzettségtől függetlenül. Ariel Toaff zsidó származású professzor vetette fel: a periratok alapján nem elképzelhetetlen, hogy a középkori zsidó rituális gyermekgyilkosságok valóban megtörténtek. Nos, amit kapott, ahhoz képest Baráth Szilárddal kesztyűs kézzel bántak.
Fától az erdőt
Vannak kérdések, amelyekben a tények másodrangúak és a tudományos érvelés esélytelen. Ezt vagy tiszteli egy politikus, akinek a feladata, hogy közösségét a lehető leghatékonyabban szolgálja, vagy nem. Azzal is hiába próbálkozik akárki, hogy megmagyarázza: attól, hogy valaki Toaff professzorhoz hasonlóan úgy véli, hogy a zsidóság körében éppen úgy vannak rituálisan gyilkolni képes fanatikus szélsőségesek, mint minden más vallás körében, és hogy a rendelkezésre álló források alapján egyes esetekben nem kizárható a vérvád valóssága, az még nem jelent antiszemitizmust. Hiszen antiszemita az, aki származása miatt érez ellenérzést zsidó embertársai iránt, aki jogilag vagy más módon diszkriminálná őket, és nem az, aki így vagy úgy vélekedik egy mégoly kemény kultúrtörténeti vagy jogtörténeti ügyben.
Hogy mást ne mondjak, a Jobbik Morvai Krisztinát indította ismét az Európai Parlamenti választáson listavezetőként, akiről a másik oldalon tudni vélik, hogy zsidó származású. Jómagam nem kisebb médiaszemélyiséggel, mint Bodor Pállal vitatkoztam ebben a kérdésben a Nyugati Jelen című napilap hasábjain, aki számára Morvai Krisztina kapcsán hirtelen fontossá, politikailag relevánssá vált a származás. Ez önmagában is jelzi, hogy a párt nem etnicista, hanem a vállalás alapú nemzetfelfogás híve, de számos más példa felhozható Reiner Pétertől Szegedi Csanádig. Ténykérdés, hogy Szegedi Csanádnak nem származása miatt kellett távozni a pártból, hanem azért, mert megpróbálta megvesztegetni azt, aki erről a sajtót értesíteni akarta. A Jobbik, amely a politikusbűnözést, a korrupciót a cigány-bűnözéssel azonos súlyú problémaként kezeli, nem engedhette meg magának, hogy egy korrumpálási kísérleten ért főemberét pozícióban tartsa, hiszen ezzel elhiteltelenedett volna hívei előtt.
Az „eloláhosodott kozmopolitákkal” is az a helyzet, hogy bizonyára vannak a holdudvarban néhányan, akik így gondolkodnak, de ez vélhetően még elenyészőbb kisebbség, mint a tényleges rasszistáké.
Más hangok, más problémák
A Jobbik milliós választói táborában nyilván frusztrációt okozott, hogy a párt Erdélyben igen kevés szavazatot ért el, s ezt durva kiszólásokkal „honorálták”. Minden párt körében vannak hasonló fanatikusok, akik szerint mindenki nemzetáruló, aki más pártra szavazott. Másik oldalról, ha az „eloláhosodott” jelzőt szalonképesítjük „a részben vagy egészben románná asszimilált” szókapcsolattal, nem kétséges, hogy az elit körében akadnak ilyenek. Hogy messzebb ne menjünk, itt van mindjárt az ominózus interjú készítője, aki olyannyira magáénak vallja Spiró György emlékezetes versét – „jönnek a mélymagyarok a szarból” –, hogy ezt tette ki egy időben Facebook-háttérképnek. Hasonló megnyilvánulásokat olvashattunk szép számmal a Nethuszáron is. De az, hogy létezik egy Stockholm-szindrómás, az elnyomóinkkal azonosuló „magyar” értelmiségi réteg, posztmodern hajdúgyőzők, és ezt netán bárki szóvá teszi, az nem jelenti, hogy ítéletet mondana az egész közösségről.
Ha vannak problémák a Jobbik stratégiájában, azok másutt keresendők. Az egyik a káderpolitika. A minap olvashattunk interjút a Heti Válaszban a Jobbikból frissen kilépett Hegedűs Tamással, akit a párt nem indított újra képviselőjelöltként, annak dacára, az egyik legfelkészültebb, ha nem „a” legfelkészültebb politikusuk volt, és aki jól fizető állást hagyott ott a nemzeti radikális párt hívására. Hegedűs kritikája úgy foglalható össze, hogy a Jobbik számára a pártlojalitás vált elsődleges szelekciós kritériummá, a szakértelem pedig másodlagos. S ha túlzásnak is tűnik, amit Hegedűs állít, vagyis hogy most a Jobbik egy minisztériumot sem tudna elvezetni, nemhogy egy országot, a kívülálló számára is egyértelműnek tűnik, hogy a középre húzás, a cukiságkampány dacára sem a kormányképesség most a fő pártszervező erő, hanem a minden negatív összefüggés nélkül értelmezett „brancsbéliség”.
Ami egyébként általános jelenség.
Más kérdés, a Jobbik azért volt sokaknak szimpatikus, mert eltérni látszott az általánosságtól. Pártérdek helyett nemzetérdek, tabutisztelet helyett tabudöntögetés, a százalékok számolgatása helyett nyílt beszéd, és problémacentrikus javaslatok, pártelvű káderpolitika helyett pozíció és célorientált káderpolitika. Az utóbbi ezek közül megdőlni látszik, lássuk, mi lesz a többivel.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tőkés László üzenete
Négy pontban fogalmazta meg a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából kiadott üzenetét Tőkés László EP-képviselő, aki szerint sokatmondó, hogy a trianoni békediktátum idei évfordulója éppen egybeesik az újonnan megválasztott Európai Parlament megalakulásának napjával.
Elsőként azt hangsúlyozta, hogy a legnagyobb parlamenti frakciónak, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának megalakulása az európai keresztény-nemzeti erők egységesüléséről szól, és a 12 tagú magyarországi, valamint a 15 tagú romániai küldöttség szintén „országaink nemzeti elkötelezettségű politikai erőinek az egységesülése irányába mutat”. A román küldöttség vezetője, Theodor Stolojan a Moldovai Köztársaság európai csatlakozásának támogatására kötelezte el magát, a magyar küldöttség vezetője, Gyürk András pedig a határon átnyúló nemzetegyesítésről beszélt. Mindketten síkraszálltak a nemzeti érdekek érvényesítése mellett, Tőkés szerint „szándékaink ezen a ponton – az egyesült Európa egységének és sokszínűségének keretében – találkoznak”. A Fidesz EP-képviselője úgy látja, hogy „Magyarország és Románia példát mutat megosztott külhoni magyar közösségeink számára, hogy otthoni különállásuk körülményei között miképpen keressék és kövessék a nemzeti összetartozás célirányos útját”. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A közös Kárpát-medencei jövőért (Nemzeti Összetartozás Napja)
Mindig emlékezni és gondolni kell az 1920. június 4-én történtekre – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Éltető hagyomány – Kárpát-medencei örökségünk című gálaműsor kezdetén tegnap a budapesti Magyarság Házában a Nemzeti Összetartozás Napján. „Ha mindez nincs benne a gondolatainkban, a törekvéseinkben, a köznevelésben és a nemzetstratégiában, akkor nem lesz ott a szívekben, a fejekben és az életünkben sem” – fogalmazott a miniszter. Az ország politikáját, ön- és jövőképét, történelemszemléletét, nemzetstratégiáját alapvetően határozza meg az összetartozás, amelyről azért kell beszélnünk, mert szét vagyunk szakítva – mondta Balog Zoltán. Az, hogy a magyar nemzet határai nem esnek egybe Magyarország határaival, olyan tény, amely nélkül nem lehet gondolkodni a jövőről. A miniszter hangsúlyozta: van közös Kárpát-medencei jövő, de minderről beszélni kell, gondolkodni, tervezni, stratégiát alkotni és azt megvalósítani. Szerinte ezen a napon a magyarság megüzenheti a világnak, hogy „képesek vagyunk átlépni a haragon, amely a nemzeti traumát övezi”. Balog Zoltán emlékeztetett arra is, hogy a 2010-ben indított Határtalanul program keretében idén mintegy 40 ezer magyarországi, illetve határon túli magyar diák és tanár utazására lesz lehetőség, a program megvalósulását másfél milliárd forinttal támogatják.
Magyarország akkor tud jó nemzetpolitikát folytatni, ha egy erős, az érdekeiért kiálló ország képét mutatja, amire fel lehet nézni, és amire büszkének lehet lenni – mondta Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár tegnap a fővárosi Magyarság Házában, ahol a Nemzetpolitikai Kutatóintézet Trianon következményei a 20. és 21. században: kisebbségi kérdések Európában című tanácskozása zajlott. Magyarországra akkor tudnak támaszkodni a külhoni magyarok, ha Budapesten olyan kormány van, amely minden kérdésben határozottan képviseli a saját érdekeit – szögezte le. Ugyanott Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter azt mondta: a magyar nemzet büszke lehet arra, hogy túlélte Trianont. Szerinte június 4-e a gyásznak, az emlékezésnek, a tanulságok levonásának és a büszkeségnek a napja is. Gyász, mert 1541, a régi magyar történelmi Magyarország összeomlása óta nem érte akkora tragédia a nemzetet, mint Trianonnal. Az emlékezés napja is egyúttal június 4-e, hiszen történelmünk egyik legnagyobb tragédiájára nem emlékezni nemzeti öngyilkosság lenne. Kiemelte: évtizedeken keresztül nem lehetett a Trianon szót kiejteni, és nem lehetett az elszakított nemzetrészekről, területekről beszélni. Ennek következményeként tudta be, hogy még a rendszerváltás után is lerománozták az erdélyi magyarságot és leukránozták a kárpátaljai magyarokat. A nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter rögzítette: nem sok nemzet van, amelyik egy ilyen csapás után megmarad. Kifejtette: büszkék lehetünk azokra a hőseinkre, akik határokon túl sokszor a legnehezebb helyzetben kitartottak magyarságuk mellett, kockáztatva nemegyszer életüket, egzisztenciájukat, szabadságukat, jövőjüket. Ez a büszkeség jogosít fel és kötelez arra, hogy azért is megmaradjunk – jelentette ki Semjén Zsolt, aki szerint a nemzet teljességében csak akkor tud megmaradni, ha minden nemzetrésze megmarad. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely bélyeg
Székely bélyeget ad ki a pünkösdi búcsúra a Székelyudvarhelyért Egyesület. A szervezet közleménye szerint az első székely bélyeg az autonómiatörekvésekre kívánja felhívni a figyelmet. Azt üzeni, hogy egy ezer éve a Kárpát-medencében élő nemzeti közösség önrendelkezésre vágyik, Székelyföld Európa részeként akar autonómiát, önrendelkezést saját ügyeiben ugyanúgy, mint a dél-tiroliak, a katalánok vagy a Finnországhoz tartozó Åland-szigeteken élő svédek.
Százötven éve a világ bélyegei nem csupán postai értékcikkek, hanem a kibocsátó ország vagy nemzeti közösség kulturális névjegyei is. Fontos üzeneteket hordoznak, melyeket a kibocsátók szükségesnek tartanak elmondani magukról egymásnak és a nagyvilágnak. Az első székely bélyeg is ezzel a szándékkal jelent meg. Azt üzeni, a székely-magyar emberek nyelvük, történelmi, vallási és kulturális hagyományaik megőrzése érdekében akarnak autonómiát. Az első székely bélyeg igazi filatéliai különlegesség, a csíksomlyói búcsút idézi.
A székely bélyeg nem klasszikus postabélyeg, hiszen nem lehet vele küldeményt bérmentesíteni, de a bélyeggyűjtők számára becses filatéliai termék. A levélzáró bélyeg hasonló célt szolgál, mint a pecsét régen, amikor a borítékok, illetve összehajtott papírok nem voltak ragasztófelülettel ellátva. A levélzárót 25 darabos ívben fogják forgalmazni. Emellett ötezer sorszámosított emlékív is készül. A bélyegen és emlékíven a magyarul és rovásírással feltüntetett Székelyföld-feliraton kívül a csíksomlyói Mária-szobor képe jelenik meg, valamint egy székely címer: háromszögű pajzs kék mezejében arany nyolcágú csillag és növekvő ezüst holdsarló. Ennek érdekessége, hogy nem a Székely Nemzeti Tanács jelképe, mivel ebben a nyolcágú csillag a címertani követelményeknek megfelelően helyezkedik el, sugarai a szélrózsa irányába mutatnak. Megjegyzendő, hogy ez még mindig nem a „székely nemzet címere”, mert abban a holdsarló párjaként nap – nem csillag – látható, mint ahogyan eleink az 1659. május 24.–június 25-e között Szászsebesen tartott országgyűlésen törvénybe foglalták.
A bélyeg népszerűsítéséhez készült hirdetésben II. János Pál pápa Emlékezet és azonosság című könyvéből idéznek: „A területek, amelyeket egy néptől erővel elszakítottak, bizonyos értelemben a nemzet »szelleméhez« intézett könyörgést, sőt kiáltást jelentenek. A nemzet szelleme ilyenkor fölserken, új életre kél, és harcba száll, hogy visszaszerezze a földnek az őt megillető jogokat”.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megkerülték a magyar egyházakat
Érthetetlen az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői számára, hogy a korábbi tárgyalások ellenére az oktatási tárca miért csak az ortodox egyházzal kötött megállapodást az iskolai vallásoktatásról. A magyar egyházi illetékesek közös fellépést sürgetnek.
Meglepetéssel fogadták az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői, hogy az oktatási minisztérium és a vallásügyi államtitkárság csupán az ortodox egyházzal kötött megállapodást az iskolai vallásoktatásról, a hitoktatók kinevezéséről. A napokban nyilvánosságra került protokollum kimondja, hogy az ortodox vallástanárok kinevezése az egyház írásos beleegyezésével történik, ez meg is vétózhatja a pedagógusok állásba helyezését, azonban meg kell indokolnia, miért nem ért egyet a kinevezéssel.
Az ortodox egyházzal kötött egyezmény az állami iskolákban való vallástanításra, az ezen belüli teológiai szakokra vonatkozik. „Hiánypótló dokumentum, hasonló megállapodásra a magyar történelmi egyházak esetében is szükség van” – mondta lapunknak Bustya János lelkipásztor-vallástanár, az Erdélyi Református Pedagógiai Intézet munkatársa.
Rámutatott, az oktatási minisztérium legutóbb 2000-ben kötött hasonló megállapodást az egyházakkal, a 2011-ben elfogadott új oktatási törvény is erre hivatkozik. Azonban, amikor a felekezetek érvényesíteni szeretnék ennek tartalmát, a minisztérium visszautasítja, arra hivatkozva, hogy már nem érvényes, ugyanis a régi tanügyi törvény alapján köttetett.
„A régi nem jó, új nincs, ez egy faramuci helyzet, és már rég orvosolni kellett volna, azonban eddig a minisztérium nem állt szóba az egyházakkal” – szögezte le Bustya János. A lelkipásztor emlékeztetett, hogy az elmúlt három évben valamennyi szabályozásnál, többek között a vallástanárok kinevezésénél is, az érvénytelennek mondott protokollra hivatkozott a minisztérium.
„Az ortodox egyházzal kötött megállapodás rendet teremt, szabályozza a vallásoktatásban az egyházi jóváhagyás kérdését, eddig ugyanis előfordult, hogy a helyi lelkész, az esperes vagy a tanfelügyelőség adta ki, most viszont leszögezik, hogy ez kizárólag a püspök hatásköre” – magyarázta Bustya János.
A lelkész-tanár arra is felhívta a figyelmet, hogy a minisztérium még mindig nem rendezte a felekezeti iskolák alapításának kérdését, holott a lehetőség benne van az új oktatási törvényben – mint mondta, a félig állami, félig egyházi tanintézetek felekezeti iskolává alakítását kormányhatározattal kellene szabályozni.
KREK: közös volt az ügy
Meglepetéssel fogadta az ortodox egyházzal kötött külön megállapodás hírét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) is, mivel régen már létezett együttműködés a szaktárca és a különböző felekezetek között. „Közös volt az ügy, ezért azt előzetes konszenzus után együtt tárgyaltunk a minisztériummal” – mutatott rá lapunknak Szűcs Éva.
A KREK oktatásért felelős munkatársa elmondta, hogy az 1990-es évek elején az egyházak közös egyeztetés után kötöttek protokollumot az oktatási minisztériummal. „Mind nagy lelkesedéssel vágtunk neki, hogy visszaállítsuk a felekezeti iskoláinkat és a vallásoktatást. Rögzítettük és szabályoztuk a viszonyt, de azóta sok idő eltelt, számos törvény megváltozott, és úgy tűnik, a régi protokollum már nem tekinthető érvényesnek” – állapította meg.
Csűry István, az egyházkerület püspöke is „lejártnak” tartja a régi megállapodást, és újat szorgalmaz a jogi háttér rendezéséhez. Szűcs elmagyarázta: egyelőre még jól működik a tárcával a közös munka, az oktatást a felekezeti szakemberek megkérdezésével szervezik meg, még a tankönyvek előlektorálására is lehetőségük van, és vallástanári állásra sem pályázhat senki egyházi jóváhagyás nélkül.
A reformátusok amúgy jelenleg heti egy órában többnyire bibliaismeretet oktatnak az állami iskolákban, míg a felekezeti tanintézetek vokacionális osztályaiban egyháztörténettel, dogmatikával, egyházi zenével kapcsolatos, bővebb ismereteket kínálnak. Utóbbi iskolák különben az egyéb profilú osztályok számára is előszeretettel kínálják az opcionális plusz egy vallásórát az országos kerettantervben előírt mellett.
Bár az iskolai vallásoktatás elviekben kötelező, a szülő kérheti a kiskorú tanuló felmentését a heti egy óra alól. Szűcs elmondta, arra is van lehetőség, hogy a kissebségben lévő felekezetek képviselői helyi szinten kössenek megállapodást a tanfelügyelőséggel, miszerint a diák az iskolán kívüli vallásóráról „visz jegyet”. Ez opciót jelent azon fiatalok számára, akiknek egyházi oktatását a kis létszám miatt nem tudják az iskolában biztosítani.
„Jó rendben tudni a dolgainkat”
A nagyváradi római katolikus püspökség illetékese, Kiss Albert arról is beszámolt, hogy az egyházmegyéhez tartozó Bihar és Szilágy megyében magyarul, szlovákul, németül és románul is zajlik a vallásoktatás, a tanárok jelentkezését a püspök hagyja jóvá. „Régen templomi hitoktatás volt. Most minden tanévnek megvan a tanrendje, tantárgyversenyt is rendeznek” – magyarázta.
A törvényi háttér rendezése azonban továbbra is téma, holott az érvényes jogszabályok is előirányozzák a felekezeti iskolák sorsának tisztázását. Mint kiderült, már az ortodox egyház „partizánakciója” előtt felmerült a minisztériumi együttműködést szabályozó paktum újratárgyalása, és erről a reformátusok egyeztettek is a római katolikus egyházzal. „Jó rendben tudni a dolgainkat, hogy ne kerüljenek veszélybe az iskoláink. Mindenképp tisztázni kell a helyzetet, és törekedni is fogunk rá” – szögezte le Szűcs Éva.
„Az ortodox egyházzal kötött protokollum irányadó lehet egyházunk, az unitárius egyház és akár az erdélyi magyar történelmi egyházak számára is” – értékelte Andrási Benedek, a magyar unitárius egyház oktatási előadó-tanácsosa. „Jómagam szomorúan állapítottam meg, hogy a szövegben egyetlen utalás sem történik az alkotmány és a tanügyi törvény által garantált felekezeti oktatásra vonatkozóan” – fogalmazott az illetékes.
Rámutatott, az unitárius vallás tárgyat elsősorban a lelkészek vagy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem református karán végzett vallástanárok tanítják. Ugyanakkor az egyház szervezeti és működési szabályzata szerint a helyi lelkész feladata megszervezni egyházközségében a valláserkölcsi oktatást és nevelést. Az előadó-tanácsos emlékeztet, hogy a 2011/1-es számú oktatási törvény megjelenését követően az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői közösen kidolgoztak egy-egy protokollumtervezetet, melyet el is küldtek a minisztérium illetékes szerveihez, azonban azóta sem kaptak rá választ.
„Ezért volt részben meglepő, hogy a minisztérium és a vallásügyi államtitkárság csak az ortodox egyház képviselőivel kötötte meg a törvény által előírt protokollumot” – mutatott rá Andrási Benedek. Hozzátette, tekintettel arra, hogy ennek szövege csak nemrég várt ismertté, egyelőre még nem történt hivatalos egyeztetés az erdélyi magyar történelmi egyházak oktatási tanácsosai között, csupán magánlevelezés szintjén tárgyalták az esetet. „Remélem, nemsokára közösen fogunk fellépni saját érdekeink érvényesítésében” – teszi hozzá az unitárius egyház oktatási előadó-tanácsosa.
Református–evangélikus együttműködés
Az evangélikus egyház szórványegyházjellege miatt többnyire a reformátusokkal együttműködve szervezi meg a vallásoktatást – tudtuk meg Fehér Olivértől, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöki titkárától. Elmondta, mivel az iskolai oktatás magyar nyelven zajlik, általában az egyház dönt az oktatók személyéről. Lelkészek vagy vallástanárok oktathatják a gyerekeket az iskolákban, de Erdélyben nincs vallástanárképzője az evangélikus egyháznak, csak Budapesten képeznek vallástanárokat.
„Mivel szórványegyház vagyunk, ezért a reformátusokkal közösen tartjuk a vallásórákat, hiszen dogmatikailag nincs lényegesebb különbség a két felekezet között” – részletezte a püspöki titkár. Így Kolozsváron reformátusok tartják az iskolai vallásórákat az evangélikus gyerekek számára is, az evangélikus egyháznak emellett gyülekezeti hittanórája is van az evangélikus identitás ápolására. Evangélikus vallástanárok egyébként a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumban tanítanak, de itt is közösen szervezik a vallásoktatást a reformátusokkal.
„Nem éppen barátságos gesztus”
Hiba lenne az egyház mellőzésével szervezni az iskolai vallásoktatást, véli dr. Gál László, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum, úgynevezett Kisszeminárium igazgatója, főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettes. „Elgondolkodtató, nem éppen barátságos gesztus az, hogy az ortodoxok a többi felekezet, köztük az erdélyi történelmi magyar egyházak nélkül léptek. Tény, hogy a régi protokollumot már az új tanügyi törvény megjelenése után meg kellett volna újítani” – fejtette ki a Krónikának a gyulafehérvári tisztségviselő.
Gál László szerint az érvényben lévő régi, bizonyos szempontokból elavult egyezség is megfelelőképpen biztosította az egyház beleszólását az iskolai hitoktatásba. Tanári versenyvizsgára például mindmáig csak az állhat, aki az egyházi jóváhagyást megszerzi a helybéli plébános ajánlása alapján, és vallástankönyvet is csak főhatósági láttamoztatással lehet kiadni. A főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettes nem emlékszik olyan esetre, amikor valamelyik megyei tanfelügyelőség az egyház szándékos megkerülésével intézkedett volna.
„Ha viszont tájékozatlanságból formai hibák történtek, orvosolták a mulasztást” – tette hozzá. Az sem fordult elő, hogy valamelyik hitoktatótól az egyház megvonta volna a támogatást, és a menesztését kérte volna. Gál László úgy látja, a katedrák fogyatkozását főként a gyermeklétszám-csökkenés okozza.
Világos határok kellenek
Pásztori-Kupán István, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektorhelyettese a Krónikának elmondta, a felsőoktatási intézmény legnagyobb gondja, hogy az állam, bár elismeri az intézetet, egyformán kezeli a lényegesen nagyobb bevétellel rendelkező magánegyetemekkel.
Kérdésünkre, a rektorhelyettes szomorúnak nevezte, hogy az ortodox egyház és az oktatási tárca között megkötött protokollum az ortodox egyháznak úgy biztosít tanfelügyeleti jogot, hogy nem írja le, az pontosan mire is vonatkozik. „A 21. században el kellene jussunk oda, hogy az állam és egyház viszonylatában világosak legyenek a határok. Ez azért fontos, mert minden összefonódás a korrupció és az önös érdekérvényesítés melegágya” – fogalmazott a rektorhelyettes.
Hasonló kritikát fogalmazott meg egyébként Toma Pătraşcu, a Romániai Szekuláris-Humanista Egyesület alelnöke is, aki szerint a protokollum értelmében az ortodox papok akár a történelem- vagy biológiaoktatásba is beleszólhatnak.
Király: a magyarok is sorra kerülnek
Az ortodox egyházzal május végén kötött megállapodás nem kizárólagos jellegű, csupán az oktatási törvény által előírt folyamat egy állomása – jelentette ki lapunknak Király András. Az oktatási államtitkár meg van győződve, hogy hamarosan a magyar történelmi egyházak vezetőivel is újrakezdi a minisztérium az egyeztetést, és megkötik az új egyezményt.
Mint magyarázta, az oktatási törvény előírja, hogy hat hónappal az érvénybe lépése után meg kell kötni a vallásoktatásra vonatkozó protokollumot az egyházakkal. Az RMDSZ még Markó Béla miniszterelnök-helyettessége idején több alkalommal is egyeztetett erről a magyar történelmi egyházak képviselőivel, és eljutottak egy megállapodástervezethez, ám azt a tanügyminiszterek mindig félretették, arra hivatkozva, hogy nekik is le kell ülni tárgyalni az ortodox egyház vezetőivel. Innen származik a csúszás, mutatott rá a szakpolitikus.
A magyar történelmi egyházakkal kötendő egyezményre mindenképpen szükség van, hiszen a felekezeti oktatás nem egységes, szögezte le Király András.
Bíró Blanka, Szucher Ervin, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Zsúfolt nyarat ígér a Magyar Ifjúsági Tanács
Rendkívül gazdag programokkal készülnek a nyárra az erdélyi magyar ifjúsági szervezetek – jelentette be tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke. Az eseményen a tagszervezeteik is bemutatták kínálatukat.
Veres Csaba, az erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület képviselője elmondta, angol nyelvtáborral indítják a nyarat, amelynek az Algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központ ad otthont. A Camp Sunrise elnevezésű gyerektáborba a 10–14 éves korosztályhoz tartozó gyerekeket várják július 7–13. között.
A serdülőkorú fiatalok számára augusztus 11–17. között szervezik meg az angol ifjúsági tábort. Veres Csaba hozzáfűzte: szintén Algyógyón szervezik meg a 7. IKE-gitártábort is július 20–27. között. Fancsali Barna MIT-elnök elmondta, a Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor július 22–27. között zajlik Tusnádfürdőn, melynek keretében többek között a Tankcsapda, a Quimby, az Intim Torna Illegál és a 30Y is fellép.
Sorbán Attila, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke arról számolt be, hogy a 10. EMI-táborra Borzonton kerül sor augusztus 5–10. között, a fesztiválon többek közt fellép a Pokolgép, a Beatrice és a P. Mobil is. Az EMI elnöke hozzáfűzte, a nyár folyamán kerítenek sort Jogaink Romániában című kiadványuk országos bemutatójára is, igyekeznek majd minél nagyobb példányszámban terjeszteni a tájékoztatót.
Fülöp Júlia, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) elnöke elmondta: az unitárius egyház ifjúsági szervezete hat rendezvénnyel készül. Mint részletezte: elsőként a Gondviselés
Segélyszervezettel közösen megrendezendő SegédKezek elnevezésű önkéntes kalákatáborra várják az érdeklődőket július 7–13. között Vargyason. Ugyanebben az időpontban szervezik meg a magyar unitárius egyházzal közösen a 12–14 éves korosztálynak címzett magyar unitárius gyermek- és ifjúsági tábort Várfalván.
Ugyanakkor a július 14–20. közti időszakban a konfirmálás előtt álló gyerekeknek szerveznek mozgótábort Kolozsvártól Nagyajtáig. Augusztus 11–14. között a Via Unitariana elnevezésű gyaloglótábor zajlik a Homorodmentén, ezt megelőzően kerül sor a 8. ODFIE színjátszó találkozóra Szentháromságon, július 31. és augusztus 3. között.
Az ifjúsági szervezet csúcsrendezvényére ugyanakkor a nyár végén, augusztus 29–31. között kerül sor. A 38. Unitárius Ifjúsági Konferenciának Jobbágyfala Tündér Ilona völgye ad otthont. Krónika (Kolozsvár)

„Magyarabb” vásárhelyi színházat szeretnének
Hiába próbál érvényt szerezni a valós és teljes kétnyelvűségnek a marosvásárhelyi származású, Kolozsváron élő Hints Miklós, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház homlokzati feliratával kapcsolatos észrevétele vagy megválaszolatlan maradt, vagy elutasításban részesült.
A szerkesztőségünket is megkereső nyugalmazott vegyészmérnök arra próbálta felhívni a hatóságok figyelmét, hogy a marosvásárhelyi magyarok számára nem helyénvaló, hogy az egykori Székely Színház utódjának számító Nemzeti Színház bejárata fölött csak a Teatrul Naţional megnevezés jelenik meg. Magyarul csak oldalt és lényegesen kisebb betűkkel tüntették fel az intézmény, illetve a társulat nevét.
„Nem természetes, hogy egy olyan városban, mint Marosvásárhely, ahol maga a színház létesítése is a magyarsághoz kötődik, az anyanyelvű feliratnak csak mellékesen legyen helye. Ezt már jeleztem Kelemen Hunor miniszternek, Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkárnak, az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD), a színház igazgatójának, de mindenünnen csak elutasító választ kaptam vagy még olyant sem” – panaszolta el lapunknak Hints, kiemelve, hogy ő és ismerősei csupán az RMDSZ tárcavezetőjének legalább tíz levelet jutattak el az elmúlt hónapokban, de egyikre sem kaptak választ.
A kifogásoltakról és a levelekről Gáspárik Attila, a színház igazgatója is tud, azonban a ’89 előtti világra emlékeztető feljelentésekhez hasonlítja ezeket. „Ahelyett, hogy felkeressen és előadja a panaszát, ez az ember – aki nem is tudom, hogy egyáltalán valós személy-e vagy csak e név mögé bújik – mindenütt feljelentett, ahol csak tehette” – sérelmezte Gáspárik.
Gáspárik: fűrészeljem le?
„Akkor most kimegyek, veszek egy vasvágót, és lefűrészelem a már meglévő feliratot. Vagy építek még egy kis falat, hogy férjen el a magyar felirat is. Esetleg kiteszem a székely zászlót is, meg az Árpád-sávost” – reagált a Krónika megkeresésére a színház vezérigazgatója, aki rendkívül bosszantónak nevezi Hints Miklós hadjáratát.
Szerinte az illető személynek előbb meg kellene számolnia, hány kétnyelvű felirat van a rendőrségen vagy a kórházakban, és csak utána támadja a színházat. „Amióta átvettem az intézmény vezetését minden egyes külső és belső felirat a Nemzetiben három-, azaz román, magyar és angol nyelvű. A román nyelvű előadásainkat magyarul feliratozzuk. Kétnyelvűsítettük az intézmény fejlécét, a jegyeket, bevezettük a Sütő András, Molter Károly, Köteles Sámuel, Aranka György nevét viselő bérleteket. Két éve tanulmányozzuk, miként lehetne az épületet, többek között annak a főhomlokzatát rehabilitálni, már perre is jutottunk az építővel. Kell még ennél több?” – sorolta érveit Gáspárik.
Az igazgató úgy érzi, az ő lelkiismerete tiszta, mert a Teatrul Naţional felirat jóval a kinevezése előtt, Kárp György gazdasági igazgató regnálása alatt jelent. Úgy tudja, a kisebb, magyar nyelvű feliratot néhány évvel később, Béres András akkori társulatvezető helyeztette ki. A jelenlegi intézményvezető ugyanakkor értelmetlennek tartja egy, a magyarellenes politikusokkal vívott harcban újabb front megnyitását. Emlékeztetett, Marius Paşcan, a szenátus művelődési bizottságának az alelnöke így is számtalanszor támadta és kérte a leváltását, mert úgymond elmagyarosította a vásárhelyi színházat.
CNCD: a törvény nem a méretről szól
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács még februárban tárgyalta Hints Miklós panaszát, azonban semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy az épület homlokzatán nagy betűkkel csak románul írja az intézmény nevét. Haller István, a testület tagja azzal indokolta lapunk megkeresésére a bizottság döntését, hogy Romániában nem létezik olyan törvény, amely szabályozná a különböző nyelveken használt feliratok méretét.
„Megértettem Hints urat, de amennyiben neki adunk igazat, és a színház vezetősége beperel, nincs az a bíróság ebben az országban, amely ítéletében kimondaná, hogy használjanak egyforma méretű betűket” – vélekedett Haller István.
A jelenlegi állás ellenére is Hints Miklós reméli, hogy az illetékesek belátják tévedésüket és előbb-utóbb eltávolítják vagy kétnyelvűsítik az egyébként engedély nélkül kihelyezett egynyelvű feliratot.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Emlékezés Trianonra
Trianonra gyógyír lehet az autonómia, hangzott el a június 4-iki nagyváradi Trianon megemlékezésen.
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar (EMNT) megyei szervezete június 4-én, délután 5 órától megemlékezést szervezett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület váradi székházának belső udvarán. A kevés számú megjelentet először Szigeti Horváth István a PMMC elnöke köszöntötte, majd Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke szólt az egybegyűltekhez, aki többek között kiemelte: „Újkori történelmünk legfájóbb napjára emlékezünk ma! Az ország két harmada és a nemzetnek több mint a fele veszett oda a gyűlölködő nagyhatalmak és a kapzsi szomszédos országok igazságtalan történelemformáló akaratából. A gyász nem múlik, sőt, ha ma szétnézünk, hogy mit hozott ránk Trianon, és hol tartunk, ha felmérjük a következményeket, látjuk, hogy csak mélyült a seb. Sajnos ma is a kettős mérce érvényesül még Európában is.” Ezt követően kiemelte: „Arról, ami nekünk jár, nem mondhatunk le. Az autonómia lehet a megoldás. Az össznemzeti brüsszeli képviselet, a világlobbi talán segíthet enyhíteni fájdalmunkat.”
Igazságtételt
Ezt követően Hermán M. János, a Partiumi Magyar Művelődési Céh hittudományi referense tartott emlékbeszédet. Többek között elmondta: „Trianon nem volt szükségszerű. Bekövetkeztének alapvetően többek között az volt az oka, hogy a nemzet nem volt egységes. A trianoni békediktátumban nem is az a legaljasabb, ahogyan minden emberséget és igazságot félretéve elbánt a magyarsággal, hanem az, hogy cinikusan és tudatosan előkészítette a második világégést. (…) Szlovák, román, vagy szerb szempontból úgy tűnhet, mintha a történelem 1918-ban vagy 1920-ban kezdődött volna, de ez a szemlélet elfogadhatatlan. Ha pedig azt nézzük, ki hogyan viselkedett, vagy viselkedik a saját kisebbségeivel, akkor azt látjuk, hogy előszeretettel alkalmaznak kettős mércét. Az anyaországi magyarok a külhoni magyarok helyzetét alapvetően emberi jogi és kisebbségi kérdésnek látják, az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamai azonban hatalmi és biztonságpolitikai kérdésnek tekintik. Ezért is alkalmazták és alkalmazzák a magyarság ellen az asszimilálás rejtett és durva módszereit: az elrománosítást, elszlovákosítást, stb. A győztesek és az utódállamok talán megbocsátják nekünk, hogy szétszedték és elvették tőlünk az országunkat. Mi ugyan nem tartunk igényt erre a megbocsátásra, de ha ők képesek lesznek végre túljutni rossz lelkiismeretükön, akkor elkezdődhet végre a határon túli magyarok igazságtétele. Amit úgy hívnak: autonómia.” A beszédek után a megjelentek elénekelték a Szózatot, majd következett a Trianon emléktábla megkoszorúzása, majd pedig a Himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.
Pap István. Krónika (Kolozsvár). erdon.ro

Elhagyta az épületet a szekus
Kiment a Dózsa György emlékkonferenciáról a román titkosszolgálat ismert ügynöke, akinek jelenlétére Csíkszereda polgármestere hívta fel a figyelmet.
Úgy tűnik, újra munkába állt a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) alkalmazottja, Bogdan Constantin Holircă, akit egy évvel ezelőtt, a Csíkszeredai városnapokon Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere – megelégelve, hogy több hete követi és fényképezi őt – elfogta, majd átadta a rendőrségnek.
A csütörtöki eset
Az említett személy a Dózsa György halálának ötszázadik évfordulója alkalmából szervezett csütörtöki emlékkonferencia megnyitóján vett részt. A megnyitóbeszédek után Ráduly észrevette a terem végében helyet foglaló Holircăt. „Külön üdvözöltem a titkosszolgálat engem figyelő emberét, aki azonnal elhagyta az előadótermet” – nyilatkozta érdeklődésünkre a polgármester.
Régi ismerősök
Ráduly tavaly augusztus 2-án este Csíkszereda testvértelepülésének küldötteivel beszélgetett a Fenyő szálloda halljában, amikor a számára ismerős „szekus” jelent meg, aki többször lefényképezte. A polgármester üldözőbe vette a férfit, aki rövid szaladás után elesett, így a polgármester utolérte, nem hagyta, hogy elszaladjon, és átadta a közelben járőröző rendőröknek. Az eset után a jobboldali România Liberă napilap Sorin Savát, a Román Hírszerző Szolgálat szóvivőjét szólaltatta meg, aki azt mondta, hogy az illető valóban az ő alkalmazottjuk, aki szabadidejében volt egy közterületen, ahol a saját mobiltelefonját használta fényképezésre, és nem teljesített semmilyen hivatali megbízatást.
Azóta mindkét fél feljelentést tett, a titkosszolgálati alkalmazottat az eset után beutalták kivizsgálásra a brassói katonai kórházba.
Kozán István. Székelyhon.ro

Magyar unió?
Orbán Viktor miniszterelnök beiktatási beszédében világossá tette kormánya nemzetpolitikai vonalát: „A magyar ügy a II. világháború óta megoldatlan. A magyar ügyet európai ügynek tekintjük.” Ebből az alapállásból tekintve értelmezhetjük a Fidesz–KDNP nemzeti EP-listáját, amelyre befutó helyre három – Tőkés László személyében egy erdélyi, Bocskor Andrea kárpátaljai és Deli Andor délvidéki jelölt –, a szimbolikus 21. helyre Gubík László felvidéki politikus került. A Fidesz korábbi EP-képviselője, Schöpflin György a diaszpóra képviseletében szintén újrázhat. A magyarországi belpolitikában szokatlan húzásnak ebben az esetben nem volt konkrét szavazatszerző célja, hiszen az EU-tagállamokban élő nagyobb külhoni magyar közösségek – Romániában és Szlovákiában – saját magyar EP-listákra szavaztak. Ellentétben Romániával, ahol szintén minden valamirevaló párt felvett a listájára moldovai köztársaságbéli jelölteket, ezáltal próbálták becsatornázni a kettős állampolgárok szavazatait.
A Fidesz-KDNP tizenkét EP-képviselője mellé az Európai Néppárt (ENP) magyar delegációjához csatlakozik Felvidékről a Magyar Közösség Pártjának (MKP) egy képviselője Csáky Pál személyében, illetve a Most-Híd magyar–szlovák vegyes párt listavezetőjeként Nagy József; továbbá az RMDSZ korábbi két képviselője – Winkler Gyula és Sógor Csaba – folytatja a munkát.
Ezek a száraz tények. Hogy mit keres a magyarországi kormánypártok EP-listáján egy délvidéki és egy kárpátaljai jelölt, a miniszterelnöki iránymutató alapvetés fényében könnyen megmagyarázható: két olyan ország magyar közösségét képviselik, amelyek közül az egyik, Szerbia egyöntetűen az uniós csatlakozás mellett döntött, a másik, Ukrajna, hát, fogalmazzunk óvatosan, az uniós társulási szerződés alá nem írása miatt borult lángokba.
A média figyelmét inkább Tőkés László harmadik helye keltette fel. A már hét éve európai parlamenti képviselőként dolgozó püspök útja valóban érdekes: 2007-ben függetlenként nyert az első romániai EP-választásokon (az RMDSZ két képviselője mellett), 2009-ben viszont már az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között kötött „belső koalíciós” megállapodás eredményeként formálisan az RMDSZ-lista vezetőjeként kapott újabb mandátumot. A 2014-es EP-választásokon az RMDSZ már pártpolitikai logika mentén erőből játszott, hallani sem akart egy összpárti koalícióról – pedig az erre vonatkozó választási törvény sajátossága, hogy a koalícióknak ugyanúgy az ötszázalékos küszöböt kell átugraniuk, mint a külön induló pártoknak. A tulipánosok taktikusan bedarálták a harmadik erdélyi magyar politikai formációt, a Magyar Polgári Pártot (MPP), amely látszatellenzékként egyre inkább az RMDSZ szatellitjévé vált, az EMNP koalíciós ajánlataira még csak nem is válaszoltak. Kétszer öt százalék behúzására Romániában a 6,6 százalékos magyarságnak még matematikai esélye sincs, így a néppártosok lemondtak az EP-választásokon való indulásról. Tőkés László a sokadik koalíciós kísérlet kudarca után fogadta el a Fidesz-KDNP nemzeti listáján való szereplésre vonatkozó meghívást.
Az RMDSZ kockázatos lépésre vállalkozott, hiszen a korábbi két EP-választáson jóval a magyarság számaránya fölött, közel kilencszázalékos eredményt értek el az erdélyi magyarok. Az idei voksoláskor az volt a kérdés, hogy egyáltalán sikerül-e megugrani az ötszázalékos szintet egy kevesebb téttel bíró választáson. Május 25-én kora délutánig rezgett is a léc: a román pártok már az őszi elnökválasztásra hangolva jelentősebb számban mobilizálták a választóikat, javítottak is a 2009-es országos részvételi arányon, így az RMDSZ-es politikusok szinte pánikban mozgósítottak minden lehetséges csatornán, és estére sikerült a megnyugtató hat százalék fölé visszatornászni a magyarok szavazáson való részvételét.
Már csak az a kérdés maradt: képesek lesznek-e együttműködni a magyar néppárti delegáción belül a felvidéki versenypártok képviselői, illetve hogyan osztják le a lapokat egymás között az erdélyi EP-képviselők. Mert csakis egységes fellépéssel lehet „európai üggyé” tenni a magyar ügyet
Demeter Szilárd. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az összetartozás napja
Idén június 8-án ünnepeljük pünkösdvasárnapját. Bár eredetileg pünkösd is egész héten át tart, napjainkban vasárnap és hétfő a nyilvános ünnep. Jelentéseket és hagyományokat vettünk számba.
Idén immár negyedik alkalommal emlékeznek meg Kárpát-medence szerte június 4-én a nemzeti összetartozás napjáról. Mint ismeretes, 1920-ban ezen a napon írták alá az első világháborút lezáró trianoni békeszerződést, amely nyomán az őshonos magyar népesség egyik napról a másikra öt, a mai állapot szerint nyolc államban találta magát, és vele együtt történelmi és kulturális emlékhelyeinek nagy részét is. A trianoni döntés 23,4 millió lakost érintett, 300 ezer került Ausztriához, 3,5 millió Csehszlovákiához, 5,3 millió Romániához, 4,1 millió Jugoszláviához (beleértve Horvát-Szlavónország 2,6 millió lakosát). Magyarországon az összmagyarság alig kétharmada, 7,6 millió fő maradt. Románia 102 724 négyzetkilométernyi területet kapott, ami nagyobb terület, mint a mai magyar állam területe, a Szerb– Horvát–Szlovén Királyság 20913-at, Horvátországgal együtt 62 ezret, Csehszlovákia 61661 négyzetkilométernyit, Ausztria 3967-tel gyarapodott. Lengyelország 519-et, Olaszországhoz pedig Fiumével 18 négyzetkilométernyi terület került.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává. Az erről szóló törvényben az Országgyűlés rögzítette, hogy kötelességének tekinti arra inteni a nemzet ma élő tagjait és a jövendő nemzedékeket, hogy a trianoni békediktátum okozta nemzeti tragédiára mindörökké emlékezve, más nemzetek tagjaiban okkal sérelmeket keltő hibáinkat is számon tartva, s ezekből okulva, az elmúlt kilencven esztendő küzdelmeiben az összefogás példáiból, a nemzeti megújulás eredményeiből erőt merítve, a nemzeti összetartozás erősítésén munkálkodjanak.
A döntés csak Szlovákiában váltott ki ingerült reakciókat. Ivan Gasparovic, Szlovákia elnöke válaszul nyilatkozatban méltatta a trianoni döntést, és a közép-európai béke alapkövének nevezte azt, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota pedig Trianon-emlékműveket állított volna Szlovákia különböző részein, elsőként a magyar határ mentén fekvő Révkomáromban.
„Számomra az összetartozás azt jelenti, hogy szeretettel gondolok a különböző országokban élő magyar emberekre, szívemen viselem a többi magyar ember sorsát és nehézségeit, és ha módunkban áll, családommal befogadunk és vendégül látunk más magyarokat” – idézett leveléből az egyik diák, akit Áder János kért fel sorai felolvasására. A köztársasági elnök hangsúlyozta, a diákok leveleit olvasva azt a tanulságot vonta le, hogy még azokban a fiatalokban is feldolgozatlan emlékként él Trianon, akiknek nemhogy a két világháborúról, de a szocializmusról sincs személyes élményük. Aki erről nem vesz tudomást, aki képtelen meghallani a határon túli fiatalok hangját, és aki a kettős állampolgárság ellen kampányol, arra igazak Széchenyi István szavai: „akit magyarnak teremtett az Úristen, és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember” – fogalmazott Áder János. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ismét felbukkant Ráduly Róbert „szekusa”
Kiment a Dózsa György emlékkonferenciáról a román titkosszolgálat ismert ügynöke, akinek jelenlétére Csíkszereda polgármestere hívta fel a figyelmet – számolt be a Székelyhon.
Úgy tűnik, újra munkába állt a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) alkalmazottja, Bogdan Constantin Holircă, akit egy évvel ezelőtt, a Csíkszeredai városnapokon Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere – megelégelve, hogy több hete követi és fényképezi őt – elfogta, majd átadta a rendőrségnek. A maszol.ro-nak tavaly augusztusban a SRI-tisztjét sikerült éppen "munka közben" lefotóznia.
Az említett személy a Dózsa György halálának ötszázadik évfordulója alkalmából szervezett csütörtöki emlékkonferencia megnyitóján vett részt. A megnyitóbeszédek után Ráduly észrevette a terem végében helyet foglaló Holircát. „Külön üdvözöltem a titkosszolgálat engem figyelő emberét, aki azonnal kirohant az előadóteremből” – nyilatkozta a portálnak a polgármester.
Régi ismerősök
Ráduly tavaly augusztus 2-án este Csíkszereda testvértelepülésének küldötteivel beszélgetett a Fenyő szálloda halljában, amikor a számára ismerős „szekus” jelent meg, aki többször lefényképezte. A polgármester üldözőbe vette a férfit, aki rövid szaladás után elesett, így a polgármester utolérte, nem hagyta, hogy elszaladjon, és átadta a közelben járőröző rendőröknek.
Az eset után a România Liberă napilap Sorin Savát, a Román Hírszerző Szolgálat szóvivőjét szólaltatta meg, aki azt mondta, hogy az illető valóban az ő alkalmazottjuk, aki szabadidejében volt egy közterületen, ahol a saját mobiltelefonját használta fényképezésre, és nem teljesített semmilyen hivatali megbízatást. Utóbb a maszol.ro kérdésekkel fordult a SRI sajtóosztályához, amelyeket Sorin Sava azzal hárított el, hogy az általunk kért adatok nem minősülnek közérdekű információnak. maszol.ro

A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnáziuma (1.)
Az impozáns épületegyüttes, amely a Klastrom (mai Mihai Viteazul) utca 15-17. szám alatt áll 1903 és 1908 között épült Körössy Albert Kálmán mérnök tervei alapján. A kivitelezés Csiszár Lajos nevéhez fűződik.
1908-ban a római katolikus egyház adományából felépült az iskola mellett a Tanoda is, melyet 2000-ben újítottak fel.
A fiúgimnáziumot egyik helyről a másikra költöztették, míg végül megállapodtak vele ott, ahol most az Egyesülés Főgimnázium (Unirea) áll. Az elmondottakból az is ki fog derülni, hogy ez volt Marosvásárhely második iskolaközpontja és többek között írni fogunk egy titokzatos szoborról is, melyet a hatvanas évek elején a kommunisták megsemmisítettek…
Az iskola az 1948-as államosításig volt római katolikus fiúgimnázium.
A Központ e heti lapszámában erről a líceumról írunk olvasóinknak…
A gimnázium létesítése és a jezsuiták
A Református Kollégium után a Római Katolikus Fiúgimnázium volt Marosvásárhely második legnagyobb iskolaközpontja. Gyökerei a tizennyolcadik század első évéig nyúlnak vissza. Kezdetben azonban más helyen állt az intézmény, nem ott, ahol jelenleg is található.
Barabás Kisanna elmondása szerint a gimnázium létesítése szorosan kapcsolódik a városban megtelepedett jezsuitákhoz, a szerzetesek ugyanis érkezésük után azonnal, vagyis 1702-ben el is kezdték a tanítói-nevelői munkát.
A Keresztelő Szent János Plébánia helyén abban az időben egy ház állt. Ott kezdtek el előbb vallásos énekeket tanítani a gyermekeknek, majd pedig rövid idén belül elemi iskolát létesítettek.
Néhány évvel később, 1708-ban megalakultak az első, úgynevezett grammatikai osztályok, amelyek középiskolai osztályoknak feleltek meg.
Kezdetben az egykori Boér-ház ad otthont az iskolának
A gimnázium létesítéséről azonban a Marosvásárhelyi útikalauz szerzői is, Fodor Sándor (S.) és Balás Árpás is szólnak.
A jezsuiták tehát a hétszázas évek első évtizedében elemi osztályokat létesítenek, mint már jeleztük, a Plébánia udvarán, egészen pontosan az egykori Boér-házban.
1712-ben felépítették új iskolájukat, és finevelőjüket, amelyet később a templom építésekor egészen pontosan: 1728-ban lebontottak.
A fent említett adatgyűjtés szerzői tudni vélik, hogy az iskola a templomtól délre eső Lugosi-házban működött tovább. Innen 1732-ben átköltöztették a Lábas-házba, de az iskola fejlődését 1773-ban megzavarta a jezsuita rend eltörlése. Erre azonban a későbbiekben még visszatérünk.
Az új helyzetben a volt jezsuita rend tagjai, mint világi papok végezték oktató munkájukat. A szabadságharc után megnyitották a négyosztályos gimnáziumot, majd 1852-ben a finevelőt.
1940-ben az intézet felveszi a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium nevet
Az Eötvös-féle tanügyi reform alapján az intézet az 1869-1870-es évtől hat, majd 1898-tól nyolc osztállyal működött. 1905-től 1934-ig az új, vagyis a Klastrom utcai épületben csak a nyolcosztályos gimnázium volt, de az 1934-1935-ös iskolai évtől a Kézdivásárhelyről áttelepített római katolikus tanítóképző is itt talált új otthonra. Így az algimnázium és a tanítóképző együtt működött, év szerint: 1940-ig.
Az intézet 1940-től nyolcosztályos gimnáziummá alakult, és felvette a II. Rákóczi Ferenc Római katolikus Főgimnázium nevet. A dokumentumok még arról is tanúskodnak, hogy ekkor a tanítóképzőt áthelyezik Csíksomlyóra, de az utolsó végzősei – 1941. júniusában – még itt képesítőztek. Nagy István, a későbbi kolozsvári Zeneakadémia professzora és országos hírű karnagy ennek az intézetnek volt a zenetanára.
A jezsuita rendek feje több ezer forintot adományoz az iskolának
Azonban még pár sor erejéig mindenképpen vissza kell térjünk a költöztetésekre.
A város meséi című könyv állatása szerint 1712-ben látogatást tesz Marosvásárhelyre az osztrák és a magyar jezsuita rendek feje, Henevesi Gábor, aki azonnal észreveszi, hogy az iskola bővítésre, fejlesztésre szorul.
Írásos dokumentumok tanúskodnak arról, hogy nem kevesebb mint négy ezer forintot adományoz az intézetnek. Az összeg húsz rászoruló római katolikus tanuló eltartását fedezte.
Emellett létesít egy kétszáz forintos alapot iskola és szeminárium építésére. Ezekből az összegekből, illetve az Apor, Gyulafi és Petki grófok adományaiból emelték aztán az elemi iskola épületét, amely az 1708-ban létesített grammatikai osztályokat is befogadta.
Az új épületről tudni kell, hogy mint már említettük a Plébániatemplom szentélyének helyén állt, egyemeletes volt, és csak néhány évtizeden át használták, amíg elkezdődtek az istenháza építési munkálatai.
A Bethlen Gábor és a Klastrom utca közötti épület
Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium nevet viselő iskola tehát Körössy Albert Kálmán építész tervei alapján épült. Amint azt már korábban említettük 1902-ben kezdtél el építeni, és 1908-ban fejezték be.
Az iskola tantermes épülete a Bethlen Gábor sétány és a Klastrom utca közötti telken áll. Főhomlokzatéval a Pázmány Péter utcára néz. A kétemeletes iskola mellé került a szeminárium – bentlakási – egyemeletes épület.
Az impozáns épületről Keresztes Gyula is ír. Marosvásárhely szecessziós épületei című könyvében többek közözött arról is említést tesz, hogy mindkét épület eklektikus homlokzatain a tervező szecessziós formákat és díszeket is használt.
Így a főépület középső rizalitjának ablakformái, a főpárkány fölötti díszes attikafal, valamint a sarokrizalitok oromfalas tetőzetének kialakítása tipikus szecessziós formát mutat. A második emeleti nagyterem belső építészeti kialakítása is szecesszióra utal.
Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
Központ
Erdély.ma, 2014. június13.
A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnáziuma (2.)
Amint azt már a múlt héten említettük, a szóban forgó impozáns épületegyüttes a Klastrom utca 15-17. szám alatt áll. Az iskola a kilencszázas évek elején épült.
A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból kiderül, hogy 1908-ban a római katolikus egyház adományaiból az iskola mellett felépült a Tanoda is. Ezt az épületet tizennégy évvel ezelőtt újították fel. A fiúgimnázium története meglehetősen érdekes. Amolyan kálváriás. Számtalanszor költöztették, egyik helyről a másikra, míg végül megállapodtak vele ott, ahol most az Egyesülés Főgimnázium áll. Köztudott, hogy ez volt városunk, Marosvásárhely második iskolaközpontja.
Továbbá e heti lapszámunkban még egy rejtélyes szoborról írnunk kell, melyről senki sem tudja pontosan, hogy ki is ábrázolt… Azt viszont ismeretes, hogy az alkotást a hatvanas évek elején a kommunisták megsemmisítették.
Tekintettel arra, hogy még találtunk pár olyan adatot, melyek semmiképp sem maradhatnak ki ebből az összeállításból, a központ mostani számában még erről szólunk, ezekkel egészítjük ki II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnáziumát.
A költöztetések kálváriája
Az plébániatemplom építési munkálatainak elkezdése után a tanulókat átköltöztették egy másik ingatlanba, majd a későbbiekben megvásárolták a Kossuth Lajos (mai Călărașilor) utca 1. szám alatti telket.
Köztudott, hogy ezen a helyen épült meg a Lábas-ház, amely a tizennyolcadik század derekán az új iskola székhelye lesz. Kezdetben csak egy emelete volt az épületnek, ez azonban egy idő után szokás szerint kezdett szűkösnek bizonyulni, így száz év elteltével húztak rá még egy szintet.
Az 1900-as év körül ismét helyszűkével küzd az intézmény, és arra a következtetésre jutnak, hogy megint egy új épületre van szükség. A jelenleg az Egyesülés Főgimnáziumnak otthont adó épületet a kilencszázas évek első évtizedében emelték az Erdélyi Római Katolikus Státus tervei alapján.
Amit tudni kell a Státusról
Az, hogy voltaképp mi is a Státus, arra a választ Sorina Bota kapta meg, mégpedig Barabás Kisanna elmondásaiból. A tizenhatodik század vallási reformjának éveiben létesült, amikor az Erdélyben élő római katolikusoknak nem volt Erdélyben székelő püspökük, így a katolikus nemesek képviselték az érdekeiket a diétákban.
Az autonóm intézményként működő Status fő feladata az egyház vagyonának a kezelése és a római katolikus felekezeti iskolák ügyeinek rendezése volt. Így tehát ezt a marosvásárhelyi épületet is ők emelték, nem pedig a plébánia.
Az épületegyüttes két részből áll. Annak idején az egyikben működött a gimnázium, a másikban pedig a szeminárium és a fiúnevelő intézet. Mindkettőnek eklektikus homlokzata van, ugyanakkor azonban a húszadik század elejét meghatározó szecesszió jegyei is felfedezhetők rajtuk.
A napszakok, imádságok és a cukorkát osztogató püspök
Az itt tanuló diákokról tudni kell, hogy nagyon intenzív vallási életet éltek. Az egyik volt diák mesélte Barabás Kisannának, hogy a napjuk mindig fél nyolckor, a misével kezdődött, amelyről senkinek nem volt szabad hiányoznia.
Az állítás szerint az első tanóra szintén imádsággal indult, amelyet az órát tartó tanár mondott el, délben pedig újabb közös imádság következett.
Vasárnap volt a legvidámabb nap, akkor ugyanis a vallástanár bekísérte a fiúkat a központi Keresztelő Szent János Plébániatemplomba, ahol találkoztak a Sancta Maria Intézetben – mostani Művészeti Líceum, melyről előző lapszámunkban már írtunk – tanuló lányokkal. A Ferenc-rendi nővérek ugyanis őket is rendszeresen elhozták a misére.
Jó alkalom volt ez a fiatalok számára találkozásra. A fiúk aktív résztvevői voltak a szertartásnak, hiszen jól ismerték az imádságokat és az énekeket.
A gyulafehérvári római katolikus püspök, Majláth Gusztáv Károly évente látogatást tett az intézménybe, bement mindegyik osztályba, elbeszélgetett a fiúkkal, végül pedig – az elmondás szerint – cukorkákat osztogatott nekik, mindenki legnagyobb örömére.
A rejtélyes szobor, melyről senki sem tudja, hogy kit ábrázolt
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnöktől kapott dokumentációkban egy nagyon érdekes dologra bukkantunk. Ezt sem maradhat ki a mostani összeállításunkból.
Az épület főhomlokzatának orommezejében van egy félkörív alakú fülke, amelyben annak idején egy szobor volt elhelyezve.
Azt azonban senki sem tudja, hogy kit ábrázolt az alkotás. Egyesek azt állítják, hogy Szűz Máriát, mások szerint pedig az iskola védőszentjét, aki nem más mint Szent Imre.
A fülkéről tudni kell, hogy a hatvanas években befalazták, azonban a nemrég végzett felújítási munkálatok alkalmával találtak benne egy jegyzőkönyvet, amely szerint 1962-ben távolították el a szobrot. Sajnos, ez a dokumentum sem fedi fel a rejtélyt… Nagy kár, hogy ez az írás sem tesz említést arról, hogy voltaképp kit is ábrázolt a szobor.
Visszapillantás, avagy: amit még mindenképpen tudni kell…
Ahogyan azt már részben említettük, 1934-ben a gimnáziumi osztályokat felszámolják, és beköltöztetik az épületbe a tanítóképzőt. Az 1948-as államosítás után nem változik az épület rendeltetése, továbbra is tanintézményként működik.
A húszadik században olyan neves személyiségek tanítottak itt, mint Büchler Pál filológus, Monay Ferenc pap, író, műfordító és szerkesztő, vagy nem utolsó sorban mint Antalffy Endre nyelvész, műfordító, az arab, a török, a héber és a perzsa nyelvek ismerője.
Az 1948-as tanügyi reform alkalmával az épületet a magyar tannyelvű leánygimnáziumnak adták át, amely 1962-ben egyesült a román tannyelvű leánygimnáziummal. Egy évig két épületben, de közös igazgatósággal működtek, majd a volt Római Katolikus Főgimnázium épületébe vonták össze az osztályokat. Az iskola profilja többször változott. Ma újra elméleti líceum román és magyar tagozatokkal.
Az 1948-ban államosított iskola épületét 2004-ben a román állam visszaszolgáltatta a római katolikus egyháznak.
Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
- Központ. Erdély.ma