Nem tett vallomást a rendőrségen Tóth Ferenc
Csütörtökön ügyvédje jelenlétében a Maros megyei rendőrségen járt a szovátai Tóth Ferenc, akit háborús bűnös kultuszának ápolása gyanújával rendeltek be kihallgatásra, amiért a fürdővárosban saját magánterületén mellszobrot állíttatott Wass Albertnek.
Magyar ügyvédnő képviseli Tóth Ferencet és ügyét, ketten jelentek meg csütörtökön Marosvásárhelyen, de a szoborállító férfi nem tett vallomást a rendőrségen, számolt be róla a Székelyhonnak az érintett. Ugyanis törvényadta joga, hogy mindaddig ne nyilatkozzon, amíg nem ismeri a peranyagot. Ezért azt kérték a rendőrségtől, hogy bocsássa rendelkezésükre dossziéja tartalmát, hogy annak ismeretében készítsék elő a vallomást vagy a védelmet. Továbbá azért sem nyilatkozott Tóth Ferenc, mert nem tartja magát bűnösnek, és nem kíván egy politikai koncepciós per részese lenni. Iratcsomójához csatolták azt a dokumentumot, amely kimondja, hogy az 1946-os népbíróság nem ítélte el Wass Albertet. A kirendelt nyomozótiszt tudomásul vette a nyilatkozat megtagadását, ezzel a rendőrség részéről a kérdést lezárták, az ügyet pedig átadják a segesvári ügyészségnek.
Hogy mi várható a közeljövőben, Tóth Ferenc sem tudja, de kívácsi, hogy az ügyészség folytatja-e a pert s ha igen, milyen formában. Ő mindenképp megbízik ügyvédjében, akit szakmailag igen felkészültnek tart, és aki szerinte képes lesz végigvinni az ügyet. Hosszabb távon gondolkodva az sem kizárt, hogy ha szükség lesz, nemzetközi fórum elé viszik az ügyet és ott keresik majd igazukat – nyilatkozta portálunknak Tóth. De az sem elképzelhetetlen, hogy ők maguk emeljenek vádat, hiszen ahogyan a hatóságok és a politikum kezeli Wass Albert személyiségét, az már sértő: Wass író, közéleti személyiség volt, egy nemzet fia, és ahogyan őt kezelik, az kimeríti a nemzet elleni uszítás fogalmát.
Tóth és védőügyvédje egyaránt azon a véleményen vannak, hogy ami most történik az ügy kapcsán, az teljesen jogszerűtlen, törvénytelen. „Elkezdődött valami, aminek szeretnénk egyszer s mindenkorra a végére járni” – zárta határozottan rövid nyilatkozatát Tóth Ferenc.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Megjelenhetnek a kétnyelvű utcanévtáblák Marosvásárhelyen
Jövő héten elkezdik kihelyezni a kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen – nyilatkozta Peti András. A város alpolgármestere kifejtette, ezt fokozatosan végzik, mivel nem tudják egyszerre a város közel 600 utcájába feltenni a táblákat. Mint ismert, Marosvásárhelyen civil csoportok már régóta küzdenek a valós kétnyelvűség megvalósításáért.
Legutóbb szerdán szervezett villámcsődületet a Kétnyelvű utcanév-táblákat Marosvásárhelyen elnevezésű civil érdekérvényesítő csoport. A helyi önkormányzat még 2001-ben elfogadta az erre vonatkozó határozatot és 2007-ben is jóváhagyta a testület a kétnyelvű utcanév-jegyzéket is.
marosvasarhelyiradio.ro. Erdély.ma

Nemzetközi nyomás is szükséges (Antal Árpád az autonómiastatútumról)
Minél hamarabb a parlament elé kellene terjeszteni Székelyföld autonómiastatútumát, az RMDSZ jövő év elején esedékes kongresszusa előtt ennek mindenképpen meg kell történnie – véli Antal Árpád, a szövetség sepsiszentgyörgyi elnöke.
Meglátása szerint sokkal ütősebb üzenete van annak, ha az RMDSZ kormányon lévén teszi meg ezt a lépést, mintha ellenzékből. Elismerte: az elmúlt hónapokban „elmaszatolták” a statútum ügyét, és azt is, hogy rosszul kommunikáltak, talán „túltaktikáztak”, de megerősítette: komolyan gondolják, és a megfelelő időpontban beterjesztik a tervezetet. Antal Árpád a statútumot kidolgozó bizottság tagjaként beszélt arról is, milyen dilemmákkal szembesültek munkájuk során. Már az elején három komoly kérdést kellett tisztázniuk a munkacsoport tagjainak. Egyrészt, hogy kerettörvényt dolgoznak ki vagy statútumot. Az előbbi mellett szólt, hogy egy általános jogszabállyal más régiókban élő románokat is érdekeltté tehettek volna, hogy közösen gondolkodjanak valamilyen aszimmetrikus decentralizáción. Ugyanakkor már eddig is kiderült: hiába csupaszítanak le valamit, hogy elfogadhatóvá tegyék a románság számára, úgysem lesznek partnerek. Példaként említette a régiós népszavazás ügyét: előbb a közigazgatási régióról mondtak le, majd a magyar nyelv regionálissá tételét is elvetették, ám a Maros megyei románok a három székely megye egy fejlesztési régióba tartozása kapcsán szervezett referendum mögül is kihátráltak. Ezért végül a statútum megalkotása mellett döntöttek: „egy nagyon világos román–magyar etnikai paktumként kell elképzelni, amely esetében el kell érnünk, hogy akár nemzetközi nyomásra elfogadják”. A második nagy dilemma az új törvény alkotmányhoz való viszonyával kapcsolatosan merült fel. A kiszivárgott változat megpróbálta a jelenlegi jogi keretek között elfogadható módon tálalni az autonómia ügyét, ám Antal Árpád szerint világos, hogy „a jelenlegi alkotmány mellett nem lehet olyan statútumot készíteni, amely alkalmas, és köszönő viszonyban van azzal, amit akarunk”. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy az autonómiatörvény-tervezettel egy időben benyújtják alkotmánymódosító javaslataikat is, a kettőt tulajdonképpen csomagban kezelik. Melyik időpont lenne a legalkalmasabb a statútum benyújtására? – ez a harmadik nagy kérdés. Antal Árpád szerint minél hamarabb, ám erről nem ő dönt, az RMDSZ elnöke határozza meg a taktikailag legmegfelelőbb pillanatot.
Vita kerekedett arról is, mit kell tartalmaznia a tervezetnek. Antal úgy véli, legfontosabb a Bukarest által átruházandó hatáskörök tisztázása, a külügyön és hadügyön kívül tulajdonképpen mindent le kellene osztania a központi hatalomnak. Szerepelnie kell a törvényben, hogy Székelyföldön a román mellett a magyar is hivatalos nyelv, továbbá az etnikai arányosság kérdésének dél-tiroli mintára. Külön kiemelte a pénzügyi autonómia ügyét, mely esetében jobb lenne, ha nem az állam gyűjtené be és osztaná vissza, hanem helyben szednék össze, és innen utalnák át Bukarestnek az öt százalékot. Világosan bele kell foglalni az itt élő románság jogait is – fogalmazott Antal Árpád. Kiemelte: az autonómiastatútum elfogadása a benyújtás után sem várható egyik napról a másikra, ám addig is fontos feladat: ki kell dolgozni Székelyföld számára a különböző ágazati stratégiákat. Ez elsősorban szakemberek dolga, sok ilyen tanulmány létezik már, de össze kell hangolni, véglegesíteni, a politikum ebben elsősorban szervezőmunkát vállalhat – mondotta. A geopolitikai helyzetre utalva kijelentette: vannak folyamatok, melyek segítik, mások meg akadályozzák az autonómiaharc eredményességét. Az ukrajnai történések lendületet adhatnak a székelyföldi követeléseknek is, Skócia és Katalónia függetlenedési szándéka azonban sokakban kételyt ébreszt, erősíti azt a hitet, hogy az autonómia a függetlenség előszobája. Számunkra kedvező az Európa Tanács elmúlt időszakban kiadott két jelentése és az amerikai külügy Romániáról készült jelentése is – sorolta. Kitért arra is, Bukarestet elsősorban a külföldi nagyhatalmak téríthetik jobb belátására a székelyföldi autonómia ügyében. „Lényeges, hogy azok a nagyhatalmak, melyek számára fontos Románia stabilitása, érezzék: ennek az az ára, hogy ezt a problémát megoldják. Ez ma már nemcsak Bukarest felelőssége, hanem az ő felelősségük is.” Nem várhatunk azonban csak a kintről érkező segítségre, alapvető, hogy elkészüljön egy törvény, ezt az RMDSZ képviselje, és jó lenne évente legalább egyszer tömegakaratot is felmutatni – hangsúlyozta Antal Árpád.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vidám iskolabúcsúztató Lupényban
Kincset lelt közösség
Szülők, diákok, pedagógusok számára egyaránt emlékezetesen zárult az idei tanév a lupényi magyar tagozatos tanintézményben. – Orosz Erzsébet és Madaras Irén kolléganőimmel úgy éreztük, hogy szükség van az iskolában a szülő–diák–pedagógus kapcsolat erősítésére, a közösségépítésre és ezt leginkább közös, játékos tevékenység formájában tudtuk elképzelni – fogalmazott Şoacă Erika, iskolaigazgató.
Az ötlet életképesnek bizonyult. Szerda délután a helyi református templom kertjében mintegy 70 óvodás, iskolás, tanár, tanító, szülő és nagyszülő indult kincsvadászatra. Az iskola vezetősége ugyanis bejelentette, hogy Óvisuli Sutyiboszorkány ellopta a tanintézmény valamennyi osztálynaplóját és a diákok ellenőrzőjét. Márpedig e nélkül nagy veszélybe kerül az iskola és annak teljes közössége. A 4-5 tagú csapatokba rendeződő szülők, diákok, tanárok nagy lelkesedéssel vágtak neki a boszorkány-lopta naplók felkutatásának. Annál is inkább mivel a kincsvadászat vezetői úgy vélték: a naplók mellett egyéb kincseket is elrejtett a boszorkány. – A csapatokat úgy próbáltuk kialakítani, hogy mindegyikben legyen óvódás, iskolás gyermek, szülő vagy nagyszülő és pedagógus is. Sok akadályon kellett túljutniuk, és valamennyi sikeres próbatétel után a csapatok egy-egy térképrészletet kaptak jutalmul. Nyolc állomás után összeállt a térkép, amely elvezetett a kincses ládához. Ebben voltak elrejtve az osztálynaplók, az ellenőrzők, és persze jó néhány csokoládépénz is. A dévai Corvin Kiadó jóvoltából pedig igazi kincset érő könyvek is ott lapultak a ládában – számolt be az iskola vezetője. Az akadálypályán rendkívül jó volt a hangulat. A nagypapák hihetetlenül jól teljesítettek a zsákba ugrós próbán, de jól szórakoztak a célba dobás, pohártorony-rakás, lufi szállítás során is. A csapatok legmagasabb tagjának WC-papíros múmiává sodrása is nagy derültséget keltett a versenyzők körében.
– Úgy érezzük, a rendezvény maximálisan elérte a célját: a szülők, gyerekek, tanárok igazi közösségként élhették meg a vidám élményeket, különböző korosztályok között szövődtek barátságok, csapatszellem alakult, egyszóval mindannyiunkban megerősödött az együvé tartozás érzése. Ezt szerettük volna kézzelfoghatóvá is tenni, így a rendezvény végén, aki akarta, akrillfestékbe mártott tenyerének nyomatát rajta hagyhatta egy fehér vásznon. Erre a vakáció folyamán ráíratjuk az iskolánk nevét, és meglesz a saját zászlónk – mesélte a rendezvényt követően Şoacă Erika.
És ami még inkább dicséretes, hogy a rendezvénynek folytatása lesz. A tanintézmény vezetője szerint szeptember elején egyhetes játszóházat szerveznek a gyermekek számára, ahol a szülők ismét szerepet kapnak. Lesz táncház, mese, játék és pólófestés. – Utóbbival az a célunk, hogy legyen a gyermekeinknek egyfajta, sajátkészítésű „egyenruhája”, egy olyan öltözet, amivel, ha bárhol megjelenünk, nyilvánvalóvá válik együvé tartozásunk – mondja az igazgatónő.
Az ősz folyamán szüreti bált terveznek, melyre már a teljes magyar közösség hivatalos lesz. Az adventi időszakban pedig koszorúkészítésre várják a már jól összekovácsolt vidám iskola-közösséget.
– A kellékek, anyagiak biztosítása érdekében e programsorozathoz a Bethlen Gábor Alap támogatását pályáztuk meg. Még nem kaptunk hivatalos értesítést, de reméljük, hogy pozitív elbírálásban részesül a pályázatunk. A programot azonban mindenképp végigvisszük, hiszen már az első rendezvény nagyon hasznosnak bizonyult. Ha lesz némi anyagi támogatásunk is, akkor még színvonalasabb programot tudunk kínálni a közösségnek – fogalmazott Şoacă Erika iskolaigazgató.
Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad)

Ifjúsági találkozó a hála és derű jegyében Váradon
Krisztus szeretete sürget minket (2Kor 5,14) mottóval szervezték meg az elmúlt szombaton, Nagyváradon az egyházmegyei ifjúsági találkozót.
Az idén immár ötödik alkalommal megtartott rendezvényre meghívták az egyházmegye plébániáinak csoportjait, illetve mindazokat a fiatalokat, akik hitbeli megerősödésre, a közös tanúságtételre vágytak – 520 fiatal gyűlt össze. Az ifjak rendezett sorban, körmenetben vonultunk a székesegyházban tartott szentmisére, melyet Böcskei László püspök a jelen lévő papokkal közösen mutatott be.
A püspök szentbeszédében Krisztus követésére biztatta a fiatalokat, rámutatva: az Urat hálás szívvel és segítő kezekkel kell és lehet követni. A mosoly, a belső béke és derű a krisztusi ember vonásai, mutatott rá az egyházi elöljáró, aki szerint a keresztény ember az örömről tanúskodik a világban.
A szentmise alatt a fiatalok jelképesen, szimbólumokat használva (kulcs, óra, kenyér, kancsó víz, elsősegélydoboz) az oltár lábához helyezték, és ezáltal felajánlották Krisztusnak szívüket, idejüket, mindennapjaikat, szenvedéseiket.
A szentmisét követően a templom előtti téren kötetlen beszélgetéssel folytatódott a találkozó: a szeretetszolgálat, a plébániákon való önkéntesség, a segítségnyújtás témakörében zajlottak beszélgetések. A délután a szórakozás jegyében telt: akadályversenyt tartottak a püspöki palota kertjében, ahol ügyességüket kamatoztathatták a résztvevők. A találkozó az egyházmegye szlovák fiataljainak néptáncbemutatójával és a Kontraszt együttes szolgálatával zárult. Krónika (Kolozsvár)

Kétnyelvűség kormánypénzből?
Fizesse az állam a kétnyelvűség, a nyelvi jogok betartásának költségeit – szorgalmazza Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtökön bejelentette, Markó Attila képviselővel előkészítenek egy törvénytervezetet, amit benyújtanak a parlamentbe.
A jogszabállyal azt szeretnék elérni, hogy a nyelvi jogokat biztosító többletköltségeket az állam fizesse ki az önkormányzatoknak. Erre két módszert is ajánlanak a tervezetben. Az egyik értelmében az önkormányzatok félévente elszámolják Bukarestnek a nyelvi jogok biztosításából fakadó költségeket, amit a kormány a tartalékalapból kifizet.
A másik verzió szerint azok a települések, ahol a kisebbségek aránya meghaladja a 20 százalékot – tehát a közigazgatási törvény alapján is biztosítani kell a kétnyelvűséget –, az adóból többet tartanak vissza, és ebből fedezik a nyelvi jellegű kiadásokat.
Antal Árpád hangsúlyozta, ez a tervezet azért is időszerű, mert az Európa Tanács most készíti az európai kisebbségi és regionális nyelvi charta betartásáról a jelentését. A polgármester emlékeztetett, hogy Románia 2008-ban ratifikálta a nyelvi chartát, ez a belső törvénykezés részévé vált, és ez előírja, hogy minden nyelvi jogot biztosító költség az államot terheli. Ez Antal szerint azt jelenti, hogy az állam fedezi a kétnyelvű utcanévtáblák, intézményi névtáblák, valamint az önkormányzatok által alkalmazott tolmácsok költségeit. „A multikulturalizmus költséges és időigényes, de európai, és megéri a nyelvi jogokkal élni” – szögezte le a székelyföldi politikus.
Amint arról beszámoltunk, Sepsiszentgyörgyön például a szociáldemokrata tanácstag tiltakozik folyamatosan a magyar nyelvhasználat ellen, leginkább azt sérelmezi, hogy a bizottsági ülések is magyarul, tolmáccsal zajlanak. Rodica Pârvan szerint a magyar nyelv használatával a magyarok meg akarják félemlíteni a románokat, a kétnyelvűség ugyanakkor meglátásában költséges és időigényes. Krónika (Kolozsvár)

A kolozsvári nyelvhasználatról nyílik kiállítás
Kincses többnyelvűség címmel szervez a kolozsvári nyelvhasználat történelmét bemutató tárlatot az Igen, tessék! mozgalom. A város főterén tartandó kiállítást szombattól, június 21-étől csütörtökig, június 26-áig tekinthetik meg az érdeklődők naponta 10 és 18 óra között, derül ki a kétnyelvűséget népszerűsítő mozgalom közleményéből.
Az előkészített anyagok a mindennapi magánélet és a nyilvános anyanyelvhasználat kolozsvári történelmi példáit ábrázolják. A kiállított képeslapok, korabeli sajtómegjelenések, emléktáblák, plakátok és más hasonló dokumentumok a dualizmustól napjainkig tartó időszakot ölelik fel.
Kolozsvár az évszázadok során egy sajátos etnikai és vallási kirakós volt, emlékeztetnek a szervezők. Mint írják, a tárlat különböző korszakokat mutat be, amelyek sajátos jogszabályokkal és gyakorlatokkal bírtak. Minden látogatót szeretettel várnak, hogy felfedezzék maguknak a kincses város nyelvi történelmét.
Az Igen, tessék! mozgalom arra törekszik, hogy Kolozsvár történelmi többnyelvűségét a kiállítási pannók mellett a város jelenkori életében is gyakorlatba ültesse. A közel három éve működő civil szervezet a kereskedelmi anyanyelvű kiszolgálás és tájékoztatás bátorítója, gazdasági hálózatba szervezi azokat az erdélyi cégeket, amelyek magyarul is fogadják ügyfeleiket.
A kiállítás anyagainak válogatását Fodor János, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karának doktorandushallgatója vezette, munkájában Fazakas László, Takács Kincső Eszter és Szabó Csongor mesteris diákok segítették.
A tárlatot a kolozsvári polgármesteri hivatal és a város önkormányzata is támogatja. A szervezők a kezdeményezés révén is támogatják Kolozsvár jelöltségét az Európa kulturális fővárosa 2021 címre.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Le a hősökkel az állványról!
Könyv is készül a brassói hadosztály harcairól
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében Bordi Zsigmond Loránd régész, örökségvédelmi műtárgyszakértő, történész A brassói hadosztály (többnyire háromszéki katonák) harcai 1849 júniusában címmel tartott célratörő, legendákat megdöntő előadást.
Az előadót, ennek eredményes kutatómunkáját Kádár Gyula történész méltatta nyitóbeszédében. A közel kétórás eseményen, ha nem is népes, de annál figyelmesebb közönség vett részt.
Pontosan 165 éve, június 17-én reggel indult az invázió, melynek során az orosz hadsereg több hadoszlopban megtámadta Erdélyt. A magyar honvédelmi erők hatalmas túlerővel szálltak szembe, hősiesen, nagy vérveszteséggel harcoltak, ám visszavonulásra kényszerültek.
– Régész lévén, az 1848–49-cel foglalkozó kutatásaim csak pár évvel ezelőtt kezdődtek, amikor hazakerült Gábor Áron ágyúja, és kiállítás készült az eseményhez kapcsolódóan – magyarázta kutatómunkája kezdetét a történész. – Akkor nagy bátran elvállaltam, hogy felállítom Gábor Áron utolsó csatájának, a kökösi ütközetnek a térképét. Elővettem a szakirodalmat, és elkezdtem „térképre tenni” az eseményeket. Az eredmény megdöbbentő volt: az áttanulmányozott szakkönyvek alapján elkészített térképen nem egy ütközet, hanem kaotikus, több helyszínen lezajló csapatmozgások rajzolódtak ki.
Bordi ezután már nemcsak a szakirodalom felhasználásával kezdte tanulmányozni az eseményeket, hanem a csatákban résztvevők visszaemlékezéseit, naplókat, leveleket kezdte vizsgálni, ennek eredményeként jelent meg 2010-ben egy 60 oldalas tanulmánya a múzeum évkönyvében, az Acta Siculicában A második kökösi csata címmel.
Kutatásai kapcsán több nem tisztázott tényezőnek kellett utánanéznie: így derült ki például, hogy a június 23-i, első kökösi ütközetben valójában nem a brassói hadosztály, hanem Gál Sándor székelyföldi csapatai vették fel a harcot az orosz támadókkal. A hadműveletek kutatása során rájött, ahhoz, hogy kiderüljön, mi történt pontosan 1849 nyarán, összes részletében ismernie kell az eseményeket, mivel csak így lehet teljes képet alkotni az 1849. június 18-a és július 5-e közötti időszakról, amikor Háromszék csak a maga erejére támaszkodva vette fel a harcot az orosz invázióval szemben – felfedezései hamarosan könyv formájában is napvilágot látnak.
Az előadás a kevésbé ismert brassói hadosztály harcairól, pontosabban a június 18–22. között a Barcaságban lezajlott öt ütközetéről, a predeáli, a magyarvári és a sipoti csatáról, Törcsvár védelméről, valamint a brassói Fellegvár ostromáról szólt, tabuk nélkül.
– Nem a legendák sorát akarom bővíteni, a valóságot rekonstruálom, ezért közelről vizsgálom tevékenységüket, és ennek érdekében emberközeli dimenziókba helyezem a hősöket – összegzett a régész-történész.
Tinca Teddy. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az EMT tényfeltáró bizottságot javasol az erdélyi magyar egyházi ingatlanok ügyében
Tényfeltáró bizottság létrehozását javasolja az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) az erdélyi magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása céljából - jelentette be Lomnici Zoltán, az EMT elnöke pénteken Budapesten, Tőkés László európai parlamenti képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
A tekintélyes egyházi vezetőkből és jogászokból álló bizottság feltárná a vagyon-visszaszolgáltatási eljárás jogsértő elemeit és javaslatot dolgozna ki, hogy a román és szlovák állam milyen módon lenne kényszeríthető az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására, amelyet mindkét ország az uniós csatlakozásakor kötelezettségként vállalt, mégsem teljesít. A bizottság vezetőjének Tőkés László püspököt kérték fel.
Lomnici Zoltán azt mondta, Magyarország eddig a jó viszonyt szem előtt tartva, kellő óvatossággal vetette fel a kérdést, azonban "jogsértések esetében nincs pardon". A jogsértések elleni küzdelem, például tényfeltáró bizottsággal, "mindannyiunk kötelezettsége" - fogalmazott.
Az EMT elnöke azt mondta: Románia nemcsak a lelkiismereti és vallásszabadságot sérti azzal, hogy nem teljesíti vállalt kötelezettségét és nem adja vissza az elkobzott ingatlanokat, a román kormány igazi célja a magyarság ellehetetlenítése.
Hozzátette, néhány évtized alatt félmillióval csökkent a romániai magyarok száma, és az, hogy hallható még magyar szó Erdélyben, az egyházi közösségeknek köszönhető, és Románia is tudja, hogy az egyházak a magyarság megtartó bázisát jelentik, ezért késlekednek az ingatlanok visszaszolgáltatásával.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Románia nemzetközi nyomásra fogadta el 2001-ben a restitúciós törvényt az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásáról, de a kérelmek kevesebb mint felét vizsgálták meg. Az erdélyi református egyházkerület esetében például a 835 elkobzott ingatlanból a kérelmek csupán 36 százalékát vizsgálták meg, és a kérelmek jelentős részét vagy elutasították vagy a visszaadásról szóló határozatot az önkormányzat megtámadta, és ezzel "húzzák az eljárásokat".
A sajtótájékoztatón Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő emlékeztetett: az Európa Tanács (ET) rasszizmussal és intoleranciával foglalkozó szakértői bizottsága (ECRI) a kommunizmus idején államosított egyházi és (nemzeti/etnikai) közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásának helyhatósági hátráltatását is szóvá tette legutóbbi, június elején közzétett jelentésében. A jelentés azt ajánlja: Bukarest központi koordinációval lendítse ki a holtpontról a restitúció ügyét.
A képviselő az ET-jelentéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, elégedettek, mert "szinte előzménytelen" az az érdeklődés és az a fair, elvszerű magatartás, amit az ET és szakbizottsága tanúsított a kérdés vizsgálatakor.
Egy felmérésre hivatkozva Tőkés László arról beszélt: a magyar történelmi egyházak 25 év alatt tulajdonaiknak csak a felét vehették birtokba, használatba az ingatlanok egyharmada került.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a román fél kitér a kötelezettség teljesítése elő, 2010-2013 között "gyakorlatilag leállt a visszaszolgáltatás folyamata", 2008-2012 között mindössze kétszer ülésezett a restitúciós bizottság, és csak akkor gyorsult fel némileg a visszaszolgáltatás, amikor az ET-be, a NATO-ba illetve az EU-ba vették fel Romániát.
A román hatalom arra játszik, hogy húzza-halassza a kérdést, lehetőleg olyan állapotot akar, amelyben nem lesz kinek visszaszolgáltatni a vagyont - mondta.
A politikus szerint fel kell hívni a figyelmet "erre a botrányos ügyre" az Európai Parlamentben is, és fel kell kérni az illetékes nemzetközi hatóságokat, hogy folytassák az ügy "monitorizálását" és fokozott mértékben gyakoroljanak nyomást Romániára, ami - mint fogalmazott - macska-egér játékot folytat a nemzetközi intézményekkel, miközben odahaza elnyomásban tartja a kisebbségeket. Tőkés László ebben a munkában számít a többi kisebbség szolidaritására.
A képviselő örömét fejezte ki, hogy a Fidesz-KDNP EP-listájáról felvidéki, kárpátaljai és délvidéki magyar képviselő is bejutott az EP-be és jelezte azt is, reméli, az EP következő ciklusában áttörést érnek el a kisebbségek ügyében. MTI

Nem a rendszerben van hiba, maga a rendszer a hiba! – Reflexió Borboly Csaba írására
Székely közösségünk megmaradása szempontjából nincs különbség beolvadás, szórványosodás és kivándorlás modellek között. Mindhárom modell az önfeladást jelentené.
Egyetértek a közéleti önvizsgálat gondolatával, a 24 éves építkezés elég egyoldalúra sikerült. Az eredmények elmaradása, a fiatalokat célzó jövő biztosítása nem volt prioritás azok számára, akik annak idején jeleskedtek a privatizációs folyamatok lebonyolításában. Idejében kellett volna gondolni azokra a fiatalokra (szüleikre és nagyszüleikre), akik a „londoni jeggyel” a zsebükben, nem a világot felfedező, élményekre vágyó gondolatokkal állnak a reptereken, hanem a megélhetést, a fenntartható élet lehetőségét keresik.
Némi ellentmondást vélek felfedezni Borboly Csaba megyei tanácselnök szavaiban. Pontosan az általa használt hasonlatnak mond ellent, miszerint „többszólamúságra van szükség”, azzal hogy minden más próbálkozást elutasít, amely a saját véleményétől eltérő.
Az én értelmezésemben a többszólamúság azt jelenti, hogy egyidejűleg más-más hangszerek segítségével ugyan, de a közös produkció sikerének érdekében összehangolt dallamok születnek. Azért, mert néha kényelmetlenül sértő egyesek fülének a hegedű szava, nem határolódhatunk el saját zenekarunktól.
Lehet különbséget tenni – sőt kell is – az RMDSZ, mint parlamenti képviselettel rendelkező szervezet és a parlamenten kívüli pártok vagy közéleti civilszervezetek szerepe között. Mert míg a parlamenten kívül tevékenykedő magyar szervezetek többször felemelték szavukat a közösséget ért sérelmekért, addig az RMDSZ helyzetpolitikát folytatva legtöbbször csöndben maradt. A megalkuvó politika nem hozott eredményeket. A folyamatos diszkriminálás, a kettős mérce és a másodrendű állampolgárként való kezelés nem mondható eredménynek.
A mindenkori román hatalom törekvése az asszimilációs politika érvényre juttatása. Elsősorban az ortodox egyház „közbenjárásával” végzik a munkát. Felvásároltatják vagy odaajándékozzák ingatlanjainkat, földjeinket, sokszor olyan áron, amit nem lehet túllicitálni, a piaci értékén fölül, de hisz a cél mindennél „nemesebb”. A többségében magyar lakta településeken az elmúlt időszakban szinte kizárólag ennek a törekvésnek vetették alá az államilag finanszírozott fejlesztéseket. A gazdasági előrelépést segítő infrastrukturális beruházások rendszerint elmaradnak, kikerülnek a gyorsforgalmi utak, a befektetőket idevonzó feltételekkel is hátrányban vagyunk. Önrendelkezési igényünket szélsőséges viselkedésnek tartják abban az Európai Unióban, amelyben több működő autonómia forma is elismert. Láthatóan zavarja őket az, hogy Székelyföld saját jogállású autonómiát akar. Képesnek tartja magát az önszerveződésre és nem kíván azonosulni sem sorsában, sem tehetetlenségében az ország többi részével.
Azért tartottam fontosnak mindezeket felsorolni, mert a „zenekar” néhány tagja nem tartotta be a „többszólamúság” elvét és emiatt a közösség fokozatosan elhatárolódik az érdekképviselettől. A közélettől való csalódott elfordulás pedig azokat erősíti, akik nem a mi közösségünk problémáit tartják fontosnak.
Bizalomvesztett politikai konjunktúra
Legtöbben nem tudják eldönteni, hogy mi ebben a valós és mi a valótlan. Ki az, aki őket valóban képviseli és ki az, aki kihasználva a lehetőséget úgynevezett „politikai vállalkozásnak” tekinti a képviseletüket. Idő kell ahhoz, mire az emberek ezt fel tudják dolgozni, letisztul a fejekben „ki miért dolgozik” értük.
Minden terület befolyás alatt van. A társadalomépítés alá van rendelve a mindenkori politikai hatalomnak. Ezzel együtt elhalnak a konstruktív ötletek, a fejlődés lehetősége is korlátozott. Az érvényesülést kizáró módon azok könyvelhetik el, akik behódolnak az éppen hatalmat gyakorló erőknek, vagy kizárják mindezt és bólogató-Jánosként végzik létfenntartásukhoz elengedhetetlen munkájukat. Szemlélet és arculatváltásra van szükség az erdélyi magyar politikában
Sok mindent levonhatunk az elmúlt időszak történéseiből, de mindenekelőtt a politikai szereplőknek kell ezeket a következtetéseket a magyarság javára fordítaniuk. Az összefogással mindegyik párt nyert volna, a legtöbbet a magyar közösség. Az RMDSZ-nek látnia kell, hogy az egypártrendszerrel nem képviselhető az egész erdélyi magyarság. Egyre kevesebben érdeklődnek a közélet iránt, egyre kevesebben voksolnak meggyőződésből.
A parlamentáris képviselet megőrzése vagy az attól való félelem, hogy anélkül elveszünk már nem meggyőző érv a mindennapjaikkal küszködő magyarság számára. A célkitűzések ködbevesző eredményeinek tendenciái elfordulást mutatnak, az eredménytelenség hiteltelenné teszi a közéletet. A megoldást a „személyzeti cserében" látom. Teljes vonalvezetéscserére van szükség, többszintes és széles társadalmi réteget megszólítani tudó új politikai szereplőkre, arculatváltásra, sőt azt is megkockáztatnám, hogy mindezt egy új keretben képzelném el. Az eredménytelen közélet fogalmát asszociálta az erdélyi magyarság a pártokat megjelenítő logókkal, emberekkel minden jó és rossz velejárójával együtt.
A másik és talán mindennél fontosabb szempont, amiért forradalmasítani, korszerűsíteni kellene az erdélyi magyar közképviseletet az az, hogy közben generációváltás is történt. Akkor lehet politikai programot, elképzeléseket hitelesen közvetíteni a választók fele, ha az azokat megjelenítő szervezetet magukénak is tudják érezni. A meglévő politikai konjunktúra kialakulása más körülmények, más életszemlélet mellett jött létre. A 25 évvel ezelőtti célokat maga elé tűző apparátus sem szemléletében sem eszközeiben nincs a mai generációval egy hullámhosszon. Ezt a hipotézist támasztják alá az egyre elkeserítőbb részvételi eredmények. A többpártrendszer nem a közösségi jogérvényesítés akadályozója, hanem annál inkább annak katalizátora lehet.
Sajátos helyzetünkben pedig a magunk javára kellene fordítani a politikai pluralizmus lehetőségeit. Meghatározni az erdélyi magyar nemzeti minimumot és létrehozni annak érvényesítését leghatékonyabban működtetni tudó közképviseleti szerkezetet. Ha tudjuk mit és hogyan és ezt egy felfrissült, saját generációjáért küzdeni tudó képviselet teszi, akkor annak lesznek követői, lesznek támogatói és akkor nem a közömbösség lesz a legnagyobb kihívó egy rólunk szóló választáson.
Salamon Zoltán,
a Magyar Polgári Párt Hargita megyei elnöke
Előzmény: Transindex.ro, 2014. június20. Borboly Csaba: ÓRIÁSI HIBA. Erdély.ma

Tényfeltáró bizottságot állítanának fel az egyházi ingatlanok ügyében
Tényfeltáró bizottság létrehozását javasolja az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) az erdélyi magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása céljából – jelentette be Lomnici Zoltán, az EMT elnöke pénteken Budapesten, Tőkés László európai parlamenti képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatóján. A tekintélyes egyházi vezetőkből és jogászokból álló bizottság feltárná a vagyon-visszaszolgáltatási eljárás jogsértő elemeit és javaslatot dolgozna ki, hogy a román és szlovák állam milyen módon lenne kényszeríthető az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására, amelyet mindkét ország az uniós csatlakozásakor kötelezettségként vállalt, mégsem teljesít. A bizottság vezetőjének Tőkés László püspököt kérték fel.
Lomnici Zoltán azt mondta, Magyarország eddig a jó viszonyt szem előtt tartva, kellő óvatossággal vetette fel a kérdést, azonban „jogsértések esetében nincs pardon”. A jogsértések elleni küzdelem, például tényfeltáró bizottsággal, „mindannyiunk kötelezettsége” – fogalmazott.
Az EMT elnöke azt mondta: Románia nemcsak a lelkiismereti és vallásszabadságot sérti azzal, hogy nem teljesíti vállalt kötelezettségét és nem adja vissza az elkobzott ingatlanokat, a román kormány igazi célja a magyarság ellehetetlenítése.
Hozzátette, néhány évtized alatt félmillióval csökkent a romániai magyarok száma, és az, hogy hallható még magyar szó Erdélyben, az egyházi közösségeknek köszönhető, és Románia is tudja, hogy az egyházak a magyarság megtartó bázisát jelentik, ezért késlekednek az ingatlanok visszaszolgáltatásával. Felhívta a figyelmet arra, hogy Románia nemzetközi nyomásra fogadta el 2001-ben a restitúciós törvényt az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásáról, de a kérelmek kevesebb mint felét vizsgálták meg. Az erdélyi református egyházkerület esetében például a 835 elkobzott ingatlanból a kérelmek csupán 36 százalékát vizsgálták meg, és a kérelmek jelentős részét vagy elutasították vagy a visszaadásról szóló határozatot az önkormányzat megtámadta, és ezzel „húzzák az eljárásokat”.
A sajtótájékoztatón Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő emlékeztetett: az Európa Tanács (ET) rasszizmussal és intoleranciával foglalkozó szakértői bizottsága (ECRI) a kommunizmus idején államosított egyházi és (nemzeti/etnikai) közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásának helyhatósági hátráltatását is szóvá tette legutóbbi, június elején közzétett jelentésében. A jelentés azt ajánlja: Bukarest központi koordinációval lendítse ki a holtpontról a restitúció ügyét.
A képviselő az ET-jelentéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, elégedettek, mert „szinte előzménytelen” az az érdeklődés és az a fair, elvszerű magatartás, amit az ET és szakbizottsága tanúsított a kérdés vizsgálatakor.
Egy felmérésre hivatkozva Tőkés László arról beszélt: a magyar történelmi egyházak 25 év alatt tulajdonaiknak csak a felét vehették birtokba, használatba az ingatlanok egyharmada került.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a román fél kitér a kötelezettség teljesítése elől, 2010–2013 között „gyakorlatilag leállt a visszaszolgáltatás folyamata”, 2008–2012 között mindössze kétszer ülésezett a restitúciós bizottság, és csak akkor gyorsult fel némileg a visszaszolgáltatás, amikor az ET-be, a NATO-ba illetve az EU-ba vették fel Romániát.
A román hatalom arra játszik, hogy húzza-halassza a kérdést, lehetőleg olyan állapotot akar, amelyben nem lesz kinek visszaszolgáltatni a vagyont – mondta.
A politikus szerint fel kell hívni a figyelmet „erre a botrányos ügyre” az Európai Parlamentben is, és fel kell kérni az illetékes nemzetközi hatóságokat, hogy folytassák az ügy „monitorizálását” és fokozott mértékben gyakoroljanak nyomást Romániára, ami – mint fogalmazott – macska-egér játékot folytat a nemzetközi intézményekkel, miközben odahaza elnyomásban tartja a kisebbségeket. Tőkés László ebben a munkában számít a többi kisebbség szolidaritására.
MTI. Erdély.ma

Mi legyen Székelyfölddel?
Miután az RMDSZ sorozatosan halasztotta az autonómiastatútum benyújtásának időpontját, s miután kiszivárgott annak egy változata is, mely Izsák Balázs SZNT-elnök szerint sem Székelyföldről, sem az autonómiáról nem szól, több szempontból is érdekes Antal Árpád, a tervezetet kidolgozó bizottság tagjának csütörtöki nyilatkozata.
Ebben ugyanis voltaképpen maga is elutasítja a korábban nyilvánosságra került elképzelést – mely nem is a történelmi Székelyföldről, hanem három megyéről szólt, és amely a hatáskörök tekintetében is meglehetősen óvatos volt.
Antal Árpád amellett szállt síkra, hogy kormányzati pozícióból mielőbb, alkotmánymódosítási javaslatokkal egyszerre, minél egyértelműbb tervezetet nyújtsanak be, amely a lehető legtöbb jogkört ruházná át a régiónak, hivatalosítaná a magyar nyelv hivatalos nyelvként való elismerését Székelyföldön, tartalmazná az etnikai arányosság elvét, és biztosítaná a pénzügyi autonómia alapjait. Nem új keletű, de annál fontosabb azon javaslata, hogy a statútumba világosan bele kell foglalni a románság jogait – ez ügyben egyébként célszerű lenne végre valódi párbeszédet kezdeményezni velük. Végül pedig reálisnak tűnik az a helyzetértékelés is, miszerint szükség van a külföldi nyomásra, és a világban zajló bizonyos történések erősíthetik törekvéseinket. Antal Árpád nyilatkozata azonban nem csak ezek miatt érdekes: egyértelmű, hogy a sepsiszentgyörgyi politikus elsősorban RMDSZ-es kollégáinak üzen, vélhetően azért fordult a nyilvánossághoz, hogy ily módon is nyomást gyakoroljon rájuk. Mindez azt jelzi, igencsak éles viták folyhatnak a szövetségen belül a székelyföldi autonómiatörekvés ügyében – ezt elismerte Márton Árpád képviselő, de erről árulkodik Borboly Csaba pálfordulása is, aki egyik napról a másikra vált a székelyföldi önrendelkezés élharcosából az „autonómiázást” kollégáján, a Kovászna megyei tanácselnökön számon kérő politikussá. Az ilyen nézetkülönbségek viszont nem- csak az autonómiastatútum véglegesítését hátráltatják, hanem hiteltelenítik az RMDSZ Székelyföld-politikáját. Mert az mégiscsak komolytalan magatartásra vall, ha autonómiaküzdelmünk felvállalása annak függvénye, hogy a szövetségen belül éppen mely tábornak áll a zászló.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ki kell használni a nemzetközi helyzetet
A Sepsiszéki Székely Tanács tegnapi közleményében – reagálva Antal Árpád András csütörtöki sajtótájékoztatóján az RMDSZ autonómiastatútumával kapcsolatos beszámolójára – üdvözli a sepsiszentgyörgyi RMDSZ-elnök azon szándékát, hogy minél hamarabb a parlament elé kívánja terjesztetni a Székelyföld jogállására vonatkozó dokumentumot, felhíva a figyelmet, hogy „a kedvező nemzetközi konjunktúrát” ki kell használni.
A Gazda Zoltán által aláírt közlemény szerint az SZNT – bár nem ismeri az RMDSZ törvénytervezetét, ugyanis „az SZNT soha semmilyen folyamatában nem kapta meg, bár ígérték a kezdeményezők és a kivitelezők, hogy ezt folyamatosan egyeztetni fogják velünk” – egyetért a jogszabálytervezet tartalmával, annál is inkább, hogy a hatáskörök átruházása tekintetében az RMDSZ által kidolgozott dokumentum egyezik az SZNT által korábban elkészített tervezettel. Az SZNT továbbra is felajánlja támogatását a statútum kidolgozási folyamatában, ehhez kiindulásnak a bukaresti parlamentbe már kétszer is benyújtott saját törvénytervezetüket tekintik – áll a közleményben, mely az Izsák Balázs SZNT-elnök által tavaly novemberben közzétett közleményből idézi a vitát nem képezhető alapelveket: a kulturális autonómia mellett Székelyföld regionális kormányának jogszabály-alkotási és végrehajtói hatásköröket is kell kapnia a művelődésen és az oktatáson túl még számos területen; a majdani autonóm régió – egyben önálló fejlesztési régió – határának kijelölését népszavazás kell hogy véglegesítse; a régióban a magyar nyelv is hivatalos, jogállása azonos az állam nyelvével; a székely székek elismertetése és egyenrangú közigazgatási alegységekkénti működtetése; Székelyföld regionális parlamentjének szabad, általános, közvetlen és titkos szavazással történő megválasztása. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetközi szimpózium a népi kultúráról
Eurorégiós anyagi és nem anyagi hagyományok
Három ország – a házigazda Románia, a szomszédos Magyarország és Szerbia – néprajzos kutatói, muzeológusai találkoztak tegnap az Arad Megyei Kulturális Központ égisze alatt megrendezett találkozón a megyei tanács termeiben. A tervezett ünnepélyes megnyitó valamilyen okból elmaradt, így némi késéssel egyenesen a lényegre, a dolgozatok ismertetésére tértek rá a két szakosztályban. A tegnapi egyébként – mint Rodica Colta aradi muzeológus, az összejövetel fő rendezője elmondta – már a negyedik hasonló találkozó volt a népi hagyományok megőrzését és felkarolását célzó program keretében, s az elképzelések szerint továbbiakra is sor kerül.
A mostani tudományos ülésszakon újvidéki, belgrádi, kikindai, békéscsabai, váci, aradi, temesvári, craiovai, zilahi, kolozsvári szakemberek tartottak előadásokat a népi kultúra és hagyományok különböző vonatkozásairól. Hogy csak néhány példát említsünk: a belgrádi dr. Biljana Radkovic Njegojan a nem anyagi hagyományok és értékek európai és nemzeti távlatairól beszélt (kiállva a megőrzés szükségessége mellett), a Temesvári Nyugati Egyetem tanára, Nicoleta Muşat a nem anyagi kultúra digitalizálásának fontosságáról, az aradi Mălina Iulia Duţă (Aurel Vlaicu Egyetem) a nem anyagi népi hagyományokat a globalizáció perspektívájából értékelte. Az előadások többsége konkrét(abb) témákkal foglalkozott: volt előadás a bánsági román és szerb múzeumok bánátikerámia-gyűjteményeiről, a szilágysági falvak keresztre feszítés-ábrázolásairól, az Arad megyei szerbek disznótori szokásairól, a Maros menti szerb családok gyermekkel kapcsolatos szokásairól és rítusairól a születéstől a keresztelésig és sok egyébről.
Amint kérésünkre az egyik résztvevő, Klamár Zoltán (Váci Egyházmegyei Múzeum), a hasonló rendezvények rendszeres látogatója megfogalmazta: egy ilyen rendezvény a Balkánnak egy olyan részét kapcsolja be a tudományos vérkeringésbe, ami különben Magyarországon elérhetetlen lenne, a kutatások viszont nagyon izgalmasak. Témája egyébként a román–magyar-szerb hármas határ vizsgálata, s ezen belül az identitás kérdése volt. A több éves kutatás eddigi eredményei szerint a határ mentén élő kisebbségek sokkal inkább érdeklődnek az anyaország iránt és jobban keresik a kapcsolatot vele, mint az anyaországi többség a határon kívül rekedt kisebbséggel.
Ando György néprajzkutató, a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója (amúgy szlovák nemzetiségű) arról értekezett, mi a szerepe a szlovák tájházaknak a magyarországi szlovákok identitásának megőrzésében, és miként támogatja az Országos Szlovák Önkormányzat a magyarországi, 11 megyében lévő mintegy hatvan tájház fenntartását. A jelenlévő másik békéscsabai muzeológus, Martin Nagy Emília a magyarországi románok népi gyógyításáról és gyógyírjairól, a ráolvasásokról, mágikus praktikáiról számolt be.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

Olosz Levente
„TISZTÍTÓ FOLYAMAT”
A háborús bűnösök felelősségre vonása a kolozsvári Népbíróságon Elsődleges cél a románok ellen elkövetett atrocitások kivizsgálása volt, a zsidó ügyek csak második helyen szerepeltek.
A második világháború után a romániai Népbíróság megalakulása és tevékenysége a baloldali erők és a történelmi pártok közötti politikai harc időszakában ment végbe. Így a népbíróságok tevékenységét erősen befolyásolta a Román Kommunista Párt befolyásának növekedése és ideológiája. Az igazságszolgáltató intézmény tevékenységét ily módon nem lehet politikai és társadalmi rendszer átalakulása nélkül vizsgálni.
Romániában, Magyarországhoz hasonlóan az államszocialista átmenet, a Kommunista Párt hatalomszerzésének technikája a szakmai szervezetek átvilágítása, az állami hivatalnokok múltjának vizsgálata és a háborús bűnösök felelősségre vonása voltak.
A romániai népbíróságok az igazságügyi minisztérium által, 1945. április 21-én kiadott 312. sz. rendelet rendelkezései alapján létesültek és tevékenykedtek A romániai Népbíróságot az 1944. szeptember 12-én, Moszkvában aláírt szovjet (szövetséges)-román fegyverszüneti egyezmény 14. szakasza alapján hozták létre.
Ebben – és más nemzetközi szerződésekben – Románia vállalta a háborús bűnösök felelősségre vonását. Két ítélőtáblát állítottak fel, Bukarest valamint Kolozsvár székhellyel. A kolozsvári Népbíróság feladata az észak-erdélyi magyar uralom időszakában elkövetett „bűncselekmények” kivizsgálása volt. A 312-es törvény 15 háborús bűnös kategóriát különböztetett meg. E szerint háborús bűnös többek között azon személy, aki kegyetlen cselekedeteket vagy gyilkosságokat követett el illetve rendelt el, aki gettók és munkatáborok megalakítását rendelte el és valósította meg, aki politikai vagy faji okokból kifolyólag hajtott végre deportálásokat, aki egyéni vagy kollektív repressziót, költöztetést és kivégzés céljából történő deportálást rendelt el vagy valósított meg valamint, aki a fasizmus és hitlerizmus szolgálatába szegődött és segített megvalósítani ezek politikai céljait. A faji alapon véghezvitt deportálások vagy más atrocitások nem csak a zsidókkal szembeni bánásmódra utalnak.
A román etnikumú egyének ellen elkövetett mészárlások, deportálások és más atrocitások elkövetőire szintén alkalmazták. A törvényben nem nevesítettek egyetlen etnikumot vagy nemzetiséget sem. A sértetteket osztályozva négy kategóriát különböztethetünk meg: románok, zsidók, baloldaliak-munkások és szovjet katonák.
Avram Bunaciu közvádló kolozsvári látogatása során világosan megfogalmazta a háborús bűnösök körérét: „Háborús bűnös mindenki, aki háborús büntettet követett el attól az időponttól kezdve, amióta a horthysta magyar seregek a németek mellet háborúba állottak a Szovjetunió ellen. Tehát mindazok, akik terrorcselekményeket, vérengzéseket követtek el faji vagy nemzetiségi szempontból az Erdélyben lakó népek ellen. Tudjuk, hogy ez az erdélyi románok deportálásával, magyarok elhurcolásával valamint a zsidók kirablásával megkínzásával és lágerekbe való küldésével 1944. április és május havában kezdődöttek meg. A Népbíróság természetesen ítélkezni fog az 1944. év augusztus 23. utáni vérengzések elkövetői felett így a sármási valamint a többi gyilkosság és jogtalanság elkövetőin szóval augusztus 23-tól a német-horthysta csapatok kiűzéséig eltelt alatt történt bűncselekmények tárgyában a Népbíróság lesz illetékes.”
A Népbíróság Romániában – más közép-európai államok népbíróságaihoz hasonlóan – laikus bíráskodásra épült.
A néptörvényszék tanácsa egy nyolctagú bíróságból (népbírából) és az elnökből állt. A bíróság tagjai között a „demokratikus” pártok megbízottai foglaltak helyet. A néptörvényszék vizsgálóbírósággal rendelkezett. Miután a vizsgálóbíró összegyűjtötte az adatokat átadta az ügyet a népbíróságnak. A népbíróság előtt a vádat a népügyész képviselte. A népügyész, vagyis a közvádló tisztséget a bukaresti közvádló ajánlásával bármely román állampolgár betölthette, de általában ezek jogi képzettséggel rendelkező szakemberek voltak. A vádlott gondoskodhatott saját védőről vagy elfogadhatta a hivatalból kirendelt védőt.
A kolozsvári Népbíróság
A román közigazgatás észak-erdélyi megjelenése után az Erdély, a Szociáldemokrata Párt lapja arról számolt be, hogy Észak-Erdélyre is kiterjesztik a néptörvényszék rendszerét. A cikk szerint a Néptörvényszék nagyon előnyös, mivel olyan bűntettekért is felelősségre tud vonni embereket, amelyek nincsenek a büntető törvénykönyvben.
Ezen felül a néptörvényszék igazságos, mivel megtehette volna a román állam, hogy hadbíróságokat állít fel és ítélkezik mindenki felett, de helyette a néptörvényszék intézményét állította fel.
Az észak-erdélyi Néptörvényszék megalakítása Lucrețiu Pătrășcanu kommunista igazságügyi miniszter kolozsvári látogatása után érzékelhetően felgyorsult. Június végén Bunaciu bukaresti közvádló a kolozsvári Népbíróság megszervezése céljából Kolozsvárra utazott.
A román kormány szemszögéből az észak-erdélyi Népbíróság szerepe nem csupán a háborús bűnösök felelősségre vonásban merült ki.
Amellett, hogy a Népbíróság volt hivatott felszámolni a háborús etnikai sérelmeket, Bukarest ezzel az intézménnyel kívánta csillapítani a nemzetiségi ellentéteket is. Ezt a szándékot jól példázza Bunaicu közvádló kijelentése, miszerint: „Észak-Erdély részére a néptörvényszéknek mérhetetlen jelentősége van. Ezen a területen a néptörvényszék kötelessége levezetni azt a tisztító politikai folyamatot, amely kiérdemli a nép bizalmát és szeretetét, mert az igazi bűnösök megbüntetésére törekszik.”
A népügyész szerint a Népbíróság felül áll a nemzetiségi érdekeken, bosszún. Mind a bukaresti mind pedig a kolozsvári ügyészek többször hangoztatták, hogy a Népbíróság nemzetiségtől és vallástól függetlenül ítélkezik majd. Bunaciu szerint „háborús bűnös lehet román, magyar, zsidó, német, szerb, vagy más nemzetiségű egyén, aki a fasizmus ideje alatt az erre vonatkozó törvénybe ütköző bűncselekményeket követett el.”
A Népbíróság épületét a Majális utcai Pszichológiai Intézet épületében rendezték be. Az ügyészek és a vizsgálóbírók 1945. június 26-án kezdték meg munkájukat.
Egész Erdélyben megindultak a kihallgatások és letartóztatások.
Először Kolozsváron, majd a partiumi városokban és végül Székelyföldön gyűjtötték be a bizonyítékokat. A nyomozás és az adatgyűjtés egészen 1946 elejéig tartott.
A kolozsvári népbíróság 1946. március 9-én kezdte meg a vádlottak tárgyalását. A Népbíróság kilenc csoportban, tömegperekben tárgyalta az észak-erdélyi háborús bűnösök ügyét. A sajtó a különböző csoportokat különböző nevekkel látta el, aszerint, hogy kik voltak a perek vádlottjai, milyen bűnök elkövetésével gyanúsították őket vagy milyen foglalkozást töltöttek be a múlt rendszerben. Az átláthatóság érdekében felsorolom az említett címkéket: az észak-erdélyi tömeggyilkosságok pere (63); a volt zsidó munkaszolgálatosok vétkes parancsnokai és keretlegényeinek pere (25); a volt katonai parancsnokok és tanácsadóik pere (26); a „sziguráncások” pere (51); a volt jobboldali lapok szerkesztőinek és munkatársainak pere (19); a háborús bűnösök hatodik csoportjának pere (26); a lágerek munkaszolgálatosok és politikai internáltak parancsnokainak pere (22); a gettóper (193). A kilencedik pernek nincs megnevezése, de a gyanúsítottakként wolksbundistákat, nyilasokat, imrédystákat és gestapósokat határozott meg az újság (107). A zárójelben található szám, a sajtó által közölt adat a vádlottak számáról. A kolozsvári Népbíróság határozata szerint 544 vádlott ügyét tárgyalta a kolozsvári Népbíróság.
Többségük nem volt jelen a bírósági tárgyaláson, mivel még a háború alatt Magyarországra vagy nyugat-európai országokba menekültek. A Népbíróság által hozott ítéletek száma és az elítéltek nemzetiségi arányának a megoszlása nem tisztázott. Az eddigi kutatások arra a következtetésre jutottak, hogy a kolozsvári Népbíróság 481 elmarasztaló ítéletet hozott.
Ebből 371 magyar, 83 német, 26 román és egy zsidó nemzetiségű volt. Azonban ennek a számnak az újonnan kutathatóvá vált levéltári források ellentmondanak. A kutatás során 504 elmarasztaló ítéletet találtunk. Egy másik forrás hasonló számadatról tanúskodik: Ghiran Morariu kolozsvári főügyész 1946 augusztusában a Libertate-nak nyilatkozva azt közölte, hogy a népbíróság fennállása alatt 502 elmarasztaló és 33 felmentő ítélet hozott.
Elítéltek 445 magyart és 33 románt. A Népbíróság egyik legfontosabb feladatának a vészkorszak bűnöseinek felelősségre vonását tartotta. A deklarált céloknak megfelelően folytatták le a gettópert, amely a Népbírósági csoportos perek között a legtöbb vádlottat sorakoztatta fel.
Azonban a többi nyolc csoportos perben is szép számmal találunk olyan vádlottakat, akiket a zsidóság ellen elkövetett atrocitásaik miatt kerültek a vádlottak padjára. A kolozsvári Népbíróság vádlottjainak a 60%-át vonták felelősségre olyan tettek miatt, amelyeket részben vagy teljes mértékben zsidók ellen követtek el. Több esetben nem lehet, teljeséggel megállapítani a sértett kilétét, így nagy valószínűséggel még ez a szám sem fedi a teljes mennyiséget.
A vádlottak maradék 40%-át román etnikumúak, szovjet katonák illetve baloldali beállítottságú egyének ellen elkövetett atrocitások miatt vonták felelősségre.
A bizonyítási eljárás nem volt problémamentes. A bűnösök tetteinek felderítéséhez az ügyészség kétféle forrást használt:
tanúvallomásokat és dokumentumokat. Az ügyészség a munkájához elsősorban a lakosság segítségét kérte, így 1945. június 26-tól bárki feljelentéssel fordulhatott a kolozsvári néptörvényszék közvádlóihoz.
A közvádlók is tisztában voltak azzal, hogy a feljelentések és a tanúvallomások akár személyes bosszúból, gazdasági előnyökből vagy más indokból is születhetnek. A perek során többször fordult elő hamistanúzás. Így az is megesett, hogy a per végére a tanú került letartóztatásba.
1946 augusztusában a Népbíróságok hatáskörét megszüntették.
A további háborús bűnösök felett a polgári bíróságok (ítélőtáblák) ítélkeztek. Kivételt képeztek ez alól azon ügyek, amelyeket a népbíróság már letárgyalt, de az ítéletet a vádlott távolétében hozta meg és a vádlott megjelent a Népbíróság előtt.
Ebben az esetben kötelező volt újratárgyalni a vádlott jelenlétében a pert. Ilyen esetekben újból összehívták a Népbíróságokat.
Összességében elmondható, hogy a Népbíróság nem ért el átütő sikert a háborús bűnösök felelősségre vonásában, részben az igazságügy politikai befolyásoltsága, részben pedig a bűnvádi eljárások visszáságai miatt. Romániában csupán két Népbíróság működött. A kolozsvári Népbíróság feladata lett volna mindazon bűnök kivizsgálása, amit a magyar hatóságok és a polgári egyének a második világháború során követtek el.
Kétségtelen, hogy a Népbíróság elsődleges célja, a románok ellen elkövetett atrocitások kivizsgálása és felelőseinek megbüntetése volt. A zsidó ügyek csak második helyen szerepeltek annak ellenére, hogy a Népbírósági perek többségét ezen ügyek alkották.
Összehasonlításképpen Magyarországon 19 ezer embert ítéltek el a népbírósági tárgyalások folyamán. Igaz ezen ügyek nemcsak a háború alatt lezajlott atrocitásokra vonatkoztak. Transindex.ro

Tőkés: el akarják kobozni a múltunkat is
Az európai parlamenti képviselő szerint az Európai Bizottság napirendjén méltatlanul háttérbe szorul a restitúció ügye. Tőkés László a közrádióban azt mondta: az állam időhúzásos taktikát alkalmaz, és arra számít, nem lesz majd kinek visszaadni az egykor elkobzott ingatlanokat. Úgy vélte: folytatódik a Trianonban elkezdődött nacionalista, nacionálkommunista nemzetpolitika, melynek célja a magyarság életkörülményeinek ellehetetlenítése.
A kommunizmus idején Romániában önkényesen elkobzott egyházi és közösségi ingatlanok ügye folyamatosan szerepel különböző külföldi fórumok napirendjén, az Európai Bizottság szintjén azonban méltatlanul háttérbe szorult – jelentette ki Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A kérdéssel a legmostohábban az Európai Unió bánik, noha a közösségnek volna a legnagyobb súlya és illetékessége, hogy egy ilyen főbenjáró kérdéssel foglalkozzék. Végre ideje volna annak, hogy Románia tartsa be nemzetközi kötelezettségét, és annak is, hogy az unió odahasson – hangoztatta Tőkés László.
A politikus szerint nem kérdéses, hogy Romániában többé vagy kevésbé, változó módon, más tálalásban ugyan, de folytatódott a Trianonban elkezdődött nacionalista, nacionálkommunista nemzetpolitika, melynek célja a magyarság életkörülményeinek ellehetetlenítése. Az állam miképp az államosításkor elvette az ingatlanokat, most nem akarja visszaadni, időhúzásos taktikát alkalmaz, arra számít, ha ilyen ütemben zajlik az ingatlanok ügye, nem lesz már kinek majd visszaadni – érvelt a politikus.
Felidézte: Ion Iliescu elnök egyszer azt mondta, azért nem adhatják vissza a magyar tulajdonokat, mert akkor városok sora „magyarosodna el”. Mert aki belép Erdélybe, azt látja, az egész kultúra a magyarság és a németek múltját hirdeti. Ezért aztán nem csak a tulajdonunkat, hanem a múltunkat is el akarják kobozni, csakhogy erre a demokrácia nem ad lehetőséget – fogalmazott.
Hozzátette: még az időközben teljesen kipusztult, a holokauszttal kiirtott, a Causescu által keményvalutáért kiárusított zsidók és németek vagyonát is vissza kell szolgáltatni, mert ezt követeli meg a jogállamiságon alapuló, nyugati demokrácia rendszere.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy az ügyben segítségünkre lesz az Európai Alapjogi Ügynökség, azt válaszolta: a nemzetközi emberjogi szervezetek nemcsak a rendszerváltás előtt, hanem azt követően sem tettek semmilyen lépést, pedig ugyanolyan jogsérelmekről van szó, mint Ukrajnában, vagy Kínában. Románia 2001 óta nem hajtja végre a maga által alkotott törvényt, noha feltétele volt az uniós csatlakozásnak az erdélyi magyar ingatlanok visszaszolgáltatása – hívta fel a figyelmet.
Megjegyezte: tart attól, hogy Szerbia is csak addig tesz gesztusokat, míg be nem lép az Európai Unióba, aztán „elfeledkezik” visszaadni a magyar egyházi ingatlanokat. Lomnici Zoltán hangsúlyozta: abban, hogy magyar szót hallani ma még a Csallóközben, Székelyföldön, vagy akár a Délvidéken, az egyházaknak elévülhetetlen szerepük volt. Immár a rendszerváltás után két és fél évtizeddel megkövetelhetjük, hogy az egyházak működési feltételeit biztosítsák. Ez nem ajándék, hiszen elrablott vagyonról van szó – szögezte le.
Kossuth Rádió. erdély.ma

Kétszáz év, nulla fő növekedés
Az egri Eszterházy Károly Főiskola professzora, DR. GEBEI SÁNDOR A török hódoltság demográfiai következményei címmel tartotta meg előadását a nagyváradi Szacsvay Akadémián. A népesedési, elnéptelenedési folyamatok mellett Szilágyi Aladár a fejedelmi Erdély státusára, helyzetére vonatkozó véleményéről is faggatta a jeles történészt.
A törökök még jóval Mohács előtt, a 14. század vége felé be-bekaptak a történelmi Magyarország területére. Később Mátyás alatt Váradot is feldúlták. Nem beszélve arról, hogy Mohács után a déli végvárakat mind elfoglalták…
A 14. századtól fokozódik a nyomás a déli határokra. Az oszmán-törökök megjelenése évről évre ismétlődik. Nem véletlen, hogy Luxemburgi Zsigmond idején komoly építkezések indulnak a déli határvidék biztosítása érdekében. Végvárak, mégpedig kővárak épülnek, a déli határok biztonságát kell garantálniuk. De Mátyás Szerbia, Bosznia és Horvátország irányába még egy külső végvárrendszert is létrehozott. Ez jól működött addig, míg a legfontosabb elemét meg nem hódítja a török. Ez pedig Nándorfehérvár. A 15. században többször próbálkoztak vele, 1521. augusztus 29-én Szulejmán szultánnak sikerült elfoglalnia ezt a fontos végvárat. Attól kezdve nincs megállás 1521 és 26 között. A mohácsi csatáig a déli vármegyéket, a Szerémséget is elfoglalják. 1526-ban Mohács egy olyan vesztes csata, amely még nem jelentett helyrehozhatatlan vereséget. Hiszen Mohács után is maradt katonai, gazdasági ereje, sőt, európai támogatottsága Magyarországnak, csakhogy a megbomlott egység miatt nem lehetett kihasználni e támogatásokat. A régebbi magyar történetírás, az újabb is kronológiai határként mégis 1526. augusztus 29-et, Mohácsot jelöli meg a közép- és koraújkor elválasztó dátumaként. Talán helyesebb lenne Nándorfehérvár elestét tekinteni ilyen korszakelválasztó dátumnak.
Mohács után az előbb két, majd három részre szakadt Magyarország szinte állandó hadszíntérré vált…
Az én felfogásom talán meghökkentő: ugyanis kétségbe vonom, hogy valóban „három részre szakadt” ez az ország. Arra gondolok, hogy 1526 után Szulejmán szultán bevonult Budára, hadai kirabolták a várost. Amit lehetett, fölpakoltak a gályákra, és elhagyták az országot. 1529-ben, egész más szituációban, de újra Magyarországon van, Bécs ellen vonul, iszlám fölfogás szerint az úgynevezett kizil elmát, az aranyalmát le kell szakítani, vagyis Bécset el kell foglalni. Hiábavaló próbálkozásnak bizonyult. 1532-ben ismét behatol Magyarországra, majd kivonul. Ez az állandó ki- és bevonulás belpolitikai egyenetlenségekkel magyarázható, a Ferdinánd és János hívei közötti küzdelemmel. Nem nevezném testvérharcnak, inkább polgárháború. Ennek a következménye az is, hogy Szapolyait senki nem fogadja el Magyarország királyának, függetlenül attól, hogy őt megválasztották és megkoronázták Székesfehérváron. Az ő legitimitása a töröktől függött, ma úgy mondanánk: a fegyverek erején nyugodott, ami kitaszítottságot jelentett Európában. Szapolyainak hiába voltak komoly kapcsolatai a Jagello dinasztiával, mégsem sikerült Lengyelországot bevonnia a maga oldalán szövetségesnek Ferdinánd ellen. Ennek egyszerű az oka: 1515-ben a Jagello dinasztia és a Habsburg dinasztia családi és államszerződést kötött. Ily módon valamelyik dinasztia kihalása után egymásnak ígérték országaikat, területeiket. Ezt egy keresztházassággal is megpecsételték, tehát a két dinasztia szoros rokonságba került egymással. Szapolyai Borbálán keresztül a Jagello dinasztia Szapolyaival szintén rokonságban van. Tehát a „sógorok háborújába” nem hajlandó beavatkozni a Jagello ház. Éppen ezért Jagello Zsigmond, akit „Öreg Zsigmondnak” neveznek a lengyel történészek, nem avatkozik be egyik oldalon sem. Ez a semlegesség Ferdinánd javára billenti a mérleg nyelvét. A törökök magyarországi ki-bevonulása gyakori maradt 1541-ig, amikor Szulejmán meggondolja magát, hiszen ez a jövés-menés nincs ínyére a töröknek sem. A küzdő feleket el lehet választani, a küzdő felektől el kell venni Budát, sem egyik, sem másik kezére nem adni. Ilyen értelemben egy elválasztó korridort hoz létre a felek között, ami nem jelentette azt, hogy lecsendesedtek volna az indulatok.
Ettől a „korridortól” keletre később mégis létrejött egy harmadik, önállónak tekinthető államalakulat, az Erdélyi Fejedelemség.
Tudjuk, hogy a testamentumos urak, elsősorban Martinuzzi Fráter György az, aki esküt tesz arra, hogy Szapolyai János és Jagello Izabella csecsemő fiának, János Zsigmondnak fogja biztosítani a trónt. Magától értetődő az is, hogy a törökkel való kapcsolat, előbb Szapolyai, majd halála után János Zsigmond és Szulejmán között él és hat, a szultán a fiává nyilvánította. És ettől a pillanattól a gyámfia hatalmát, uralmát törekszik elismertetni. Ez egy furcsa szituáció, mert a királyság nem szűnt meg: keleti és nyugati félre osztódott. 1541-ben nincs még hódoltság, Buda elfoglalása még nem jelentette az első közigazgatási egység megszervezését Magyarországon. Az csak 1547-ben következik be. A budai vilajet megszületése jelenti a részekre történő bomlást. A kérdésben emlegette, hány részre is szakadt az ország. Hogy is állunk ezzel? A keleti térség mindig a Magyar Királyság részének tartotta magát, függetlenül attól, hogy Szulejmán hogyan rendelkezett, tízezer arannyal hogyan kötelezte el a maga számára e térség fölötti uralmat. Ez egy formális uralom a keleti térség fölött, mégpedig szerződésben, athnáméban rögzített formulában írták le. Hogy ez katonai megszállást jelentett volna, vagy durva beavatkozást a térség belügyeibe, erről nem beszélhetünk. Hogy a keleti térség különleges jogállását, ezt a bizonyos királysághoz való tartozást, de közben Ferdinándtól, majd Miksától való különállását megtartotta, az igenis a töröknek magyarországi jelenlétéhez kötődött. Az 1551-52-es nagy várháborúk kiváltó oka éppenséggel Fráter Györgynek a meggyilkolásával hozható összefüggésbe, aki mindvégig lelkiismeret-furdalást érzett amiatt, hogy Budát a török az ő hibája miatt foglalta el. Hisz ő mozgósította annak idején Szulejmánt Buda védelmére, és a szultán a bevonulás-kivonulás helyett az állandó ott-tartózkodást választotta. Az 1551-52-es várháború azért fontos, mert a budai vilajet mellett Szulejmán a temesvári vilajet megszervezésére is parancsot adott. Ezzel visszafordíthatatlanná váltak a folyamatok. Amit 1547-ben még lehetett esetlegesnek, egyedinek tartani, az is bizonytalan volt, hogy lesz-e folytatása, vagy nem. De 1552-ben bebizonyosodott: szó nincs arról, hogy a török ideiglenesen rendezkedett volna be. Ez már a tudatos kiépítés, a Balkánhoz való szorosabb kapcsolat, mely a Duna vonalának az ellenőrzését jelentette. A temesvári vilajetet a Maroshoz, a Tiszához, a Dunához kötődően fontos stratégiai régiónak fogja átalakítani. Ám a keleti térség jogi státuszának a keresztény világban való rendezése még nem történik meg. Nem lehet azt mondani, hogy a térségnek a királysághoz való kötődése már rendezett lett volna. Ellenkezőleg, 1556-ban, amikor János Zsigmond Izabellával Lengyelországból visszatér a török parancsára, és a 16 éves ifjút uralkodásra szólítja föl, ő a rex electus címet viseli. Ez a bizonyos „választott király”, nem koronázott, de igényt, jogosultságot fog feltételezni. Az igényjogosultság veszélyt jelent az uralkodóra. 1564-ig Ferdinánd uralkodott, őt Miksa követte. Egyelőre János Zsigmond igénye Ferdinándra jelenti a veszélyt. 1556-ról kijelenteni, hogy az Erdélyi Fejedelemség ekkor született, helytelen. Nem született meg. Miért? Mert a fejedelem címet a király nem adományozta, hanem kompromisszumként ennek a koronázatlan államfőnek átadja a jogokat, amelyek őt illették meg korábbról, az egész királyi Magyarország területén. Ez az 1570-es speyeri egyezményt jelenti. Ez János Zsigmondnak biztosítja a princeps titulust, amit mi fejedelemnek fordítunk. Erre a hosszú bevezetőre azért volt szükség, hogy rámutassak: hogyan is állunk ezzel a két vagy három részre szakadással.
A fő hadszíntér a két nagyhatalom között szinte mindig Magyarország területe volt. Ráadásul az úgynevezett békeidőkben sem volt „béke”. Akár a határok menti, végvári csatározásokra gondolunk, akár a zsákmányszerző portyákra, a kétoldali adóbehajtásokra, számos olyan dolog történt, ami pusztította, vagy menekülésre késztette a lakosságot…
A tizenöt éves háború (1591-1606), amit nagy háborúnak szokott nevezni a nyugati történetírás, komoly pusztításokat eredményezett Magyarországon, az azt megelőző török portyák mellett. Mint említettem, az első vilajet megalakulása egy rohamtempóban kialakított végvárvonal felállítását hozta magával. Léteztek komolyabb várak, ezeket meg kellett erősíteni, Kanizsa, Veszprém, Komárom, később Érsekújvár, Kassa, majd Szatmár zárta a sort. A huszárvárakkal vagy palánkvárakkal együtt a számuk meghaladta a százötvenet. Volt, amelyikben csak néhány fős őrség volt, volt, ahol néhány tucatos, és voltak néhány száz fős állandó katonasággal rendelkező erősségek is. Ez a végvárvonal jelentette a török hódoltsággal való közvetlen érintkezést. Ez a mindennapos összetűzések időszaka és színtere. Kisháborúnak is nevezhetjük: ebbe a kisháborúba beletartoztak a néhány száz fővel indított portyázások, beletartoztak az erőszakos adóbehajtások is, mindkét oldalról, mindkét fél részéről.
Egyébként a török szandzsákbég vagy beglerbég gyakran jó viszonyt ápolt a szomszédos vármegyék főembereivel, egyikük Isztambulból virágmagvakat, tulipánhagymákat hozatott Kanizsai Orsolyának. Ez az egyik véglet. A másik a pusztulást, a falvak eltűnését eredményezi. Az Alföld több ezer falujából alig marad valamennyi.
És az egész településszerkezet szinte teljesen összeomlott…
Abszolút összeomlott. De azért tegyünk hozzá valamit. Mint említettem, sokan bemenekültek a török fennhatóság alá. Ekkor keletkeztek az igazi nagy mezővárosok. Egy Ceglédnek, egy Nagykőrösnek, egy Kecskemétnek, egy Szolnoknak a lakossága ekkor duzzad föl. Gyöngyöst, Hatvant, Szegedet vagy Gyulát is említhetem.
E korszakra visszatekintve alkothatunk megbízható demográfiai képet a magyarság helyzetéről?
A demográfiai kép gyökeresen átalakult, de nem mondhatjuk azt, hogy elnéptelenedett az ország. Egész más volt a törökök stratégiája a vilajetek megszületése után, azok adózó központokat is jelentenek. Az élükön álló bégek felelősek azért, hogy a defterbe, adólajstromba fölvett keresztények évről évre befizessék az állami adót. Ezt az adónemet öt évre határozták meg, és ami az adófizetőket illeti: akár elköltöztek, akár nem, akár elszöktek vagy elhaltak, az előre megállapított összeg akkor is érvényes maradt, a visszamaradottakra jutott nagyobb adóteher. De a török adózásnak volt egy könnyebben teljesíthető feltétele: a török általában a naturáliákhoz ragaszkodott. A török földesúrnak, aki lehetett tímár-birtokos vagy ziamet-birtokos (közigazgatási alkalmazott vagy katona), az volt az érdeke például, hogy a mustból részesedjen – nem a borból, természetesen –, részesedjen a gyümölcsből, a juhállományból, a marhából, az erdőnek, mezőnek minden begyűjtött terményéből és termékéből részesedjen. Ha ezeket külön adótételnek fogjuk föl, több mint harmincféle járulékkal, illetékkel tartozott egy magyar jobbágy a töröknek. Ebben benne volt a tűzifa is, amit a rituális fürdőnek kellett biztosítani.
Az, hogy viszonylag nem csökkent Magyarország lakossága a pusztító háborúk következtében – mialatt nyugaton népességrobbanás következett be –, nem a természetes szaporulatnak volt köszönhető, hanem a már akkor elkezdődött bevándorlásoknak, betelepítéseknek. A törökvilág alatt, után a magyarság legnagyobb vesztesége az áldozatok mellett a nemzetiségi arányok visszafordíthatatlan eltorzulása volt.
A természetes szaporodás megakadt, mert a háborúk, az éhínség és az azok következtében föllépő járványok elvitték. És addig, míg a szerencsésebb helyen fekvő országok, háborúk által kevésbé sújtott területek negyven-hatvan ezrelékes természetes szaporulattal gazdagították a népességüket, ez Magyarországon nem következett be. Az első tizenötéves háború, a „második tizenötéves háború” (1683-99-es felszabadító háború) is óriási veszteségeket okoztak, de a gyakori járványok is legalább annyi áldozattal jártak. A Rákóczi-féle szabadságharc időszakában 80-85 ezer emberre tehető az áldozatok száma. Ebben benne van az Erdélyi Fejedelemség területe is. Ugyanakkor az 1709-10-es pestisjárvány 3-500 ezer emberi életet követelt. Bercsényi egyik levelében azt írta: „nem a császár győzött le bennünket, hanem a pestis kényszerített térdre”. Kubinyi András az 1490-es évek konskripciójának alapján – Mátyás uralkodásának utolsó időszakában – 3,5-4 millióra becsülte Magyarország lakosságát. Ugyanezt a számot tudjuk kimutatni egy évszázad múltán. És még egy évszázaddal később is. Tegyünk kétszer száz évet a négymillióhoz – mintha semmi sem történt volna demográfiailag Magyarországon…
A háborúk befejezése, a Rákóczi szabadságharc lezárása után Bécsnek nagy fejtörést okozott a lakatlan területek revitalizálása. Döntés született arról, hogy magánföldesurak is hozhatnak telepeseket, biztosíthatnak kedvezményeket a betelepülőknek. Ezt azért fontos kiemelni, mert a magyar jobbágyokat nem illette meg ez a kedvezmény. A váradi püspök vagy Károlyi Sándor telepítései mind ilyen nem magyar, Biharban román, Szatmárban főleg sváb kedvezményezetteknek az érkezését fogja jelenteni. A mindenkori váradi püspök – korábban is – főleg Havasalföldről szerzett magának munkaerőt. Az 1720-as, 40-es, 60-as években folyamatos a bevándorlás. Nyárádi R. Károly erdélyi demográfus tanulmányt írt a bevándorlás dinamikájáról. A nemzetiségi, illetve a felekezeti összetétel következetes tanulmányozásával földolgozta az Erdélyi Fejedelemség demográfiai arculatát. A 18. század végére már kétmillió Erdély lakossága, a Partiumot is beleértve, ez komoly betelepítési akciókat, a folyamatos bevándorlások sokaságát jelentette. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Elégedett az RMDSZ – Ülésezett az SZKT
Az RMDSZ jó eredményt ért el az EP-választásokon, a kormányzati szerepvállalás mérlegét egyelőre korai megvonni, és jó lenne, ha a szövetségnek lenne jelöltje az őszi elnökválasztásokon – mindez szombaton a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) marosvásárhelyi ülésén hangzott el Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójában. Vita ezúttal sem volt, a felszólalók bírálatot legfeljebb néhány „gyengébben teljesítő” szervezettel kapcsolatosan fogalmaztak meg.
Az elnök úgy értékelte, az RMDSZ tisztességes, jó eredményt ért el az EP-választásokon, „amit mindenki emelt fővel vállalhat”. Sikerült ugyanis biztosítani a brüsszeli politizálás folytatását és a magyar közösség romániai számarányának megfelelő képviseletet. Hozzátette: plusz önbizalmat adott volna a közösségnek, ha – 2009-hez hasonlóan – most is három képviselőt küldhetett volna az EP-be. Ez szerinte akkor sikerülhetett volna, ha valamennyi erdélyi régióban olyan szinten sikerül a mozgósítás, mint például Szilágy megyében vagy Udvarhelyszéken.
Az RMDSZ elnöke kijelentette, három és fél hónap után korai megvonni az RMDSZ kormányzati jelenlétének a mérlegét. Úgy látta azonban, adottak a feltételek ahhoz, hogy a szövetség „akár a ciklus végéig” együtt kormányozzon a koalíciós társaival. „Nyitottságot érzékelek részükről. Amit napirendre tűztünk, azt vitákkal, de őszintén meg lehetett beszélni” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor szerint nagy hiba lenne olyan helyzetet teremteni az őszi romániai elnökválasztáson, hogy az erdélyi magyaroknak ne legyen lehetőségük a választás első fordulójában magyar jelöltre szavazni. „Ha van jelöltünk, a médiában és a közvitákban jelen tudunk lenni, el tudjuk mondani az emberek elvárásait. Ha nincsen jelöltünk, nem fogunk számítani, nem fognak bennünket megkérdezni, nem tudunk álláspontokat ütköztetni” – jelentette ki a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő politikus. Elismerte, hogy a jelöltállítás ellen is szólnak érvek, ezekre azonban nem tért ki. Kelemen Hunor elmondta, a szövetségnek a nyár folyamán kell meghoznia a jelöltállítással kapcsolatos döntéseit, hiszen várhatóan november 2-án tartják az elnökválasztás első fordulóját. Úgy vélte, nem kell összekapcsolni a jelöltállításról szóló vitát azzal, hogy ki lehet a szövetség jelöltje.
Kovács Péter főtitkár, az RMDSZ kampánystábjának vezetője az elmúlt évek választásain szerzett szavazatszámok alapján kijelentette, sikerült stabilizálni az RMDSZ szavazóbázisát, de az eredmények túlságosan függenek a román többség választási kedvétől. Erdély.ma

Nyalka vitézek seregszemléje Kézdiszéken
Több mint száz háromszéki, csíki, udvarhelyi és marosszéki huszár vet részt az ötödik alkalommal megtartott Háromszéki huszártoborzón. A huszárok két nap alatt mintegy 75 kilométer lovagoltak, és több településen toboroztak.
Az időnként esős idő sem vette kedvét a résztvevőknek, és nem csorbította a fényét az V. Háromszéki Huszártoborzónak, melynek idén Kézdiszék települései voltak a házigazdái.
A rendezvényre a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében, Kovászna Megye Tanácsának és az esemény útvonalába eső háromszéki települések önkormányzatainak támogatásával került sor. A több tucatnyi huszár Dálnok, Kézdialbis, Alsó- és Felső Csernáton, Ikafalva, Futásfalva, Alsó- és Felső Torja és Kézdivásárhely útvonalon toborzott.
A rendezvény pénteken kezdődött, ekkor sereglett össze a csapat a dálnoki fogadónál. Szombaton reggel 7 órakor ébresztőt tartottak, csutakolás, majd sorban toborzás következett Dózsa György szülőfalujában, Dálnokon, majd Albisban és Csernátonban. A csernátoni toborzóra a felújított és a közönség számára megnyitott Ika vár lábánál, a Csókás feredőnél került sor. Ezt követően Futásfalván jártak a vitézek, este pedig Torján huszárbálon vettek részt. A bor és a tánc mámorából ébredezve vasárnap délelőtt Al-Torján, Báró Apor Csaba ősi birtokán nyergelték a lovakat, majd Altorja irányába indultak el a hagyományőrzők, akiket a kézdiszentléleki és csernátoni fiatalokból álló Perkő Néptáncegyüttes és zenekar kísért el a két napos útjukon.
A 2014-es toborzó délután Kézdivásárhely központjában zárult, ahol közel ezer ember jelenlétében minden résztvevőnek egy erre az alkalomra készíttetett Gábor Áron emlékérmet adott át Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke.
Nem véletlen, hiszen az idei huszártoborzót a Gábor Áron emlékév jegyében szervezték, a toborzás alatt a kökösi csatára emlékezvén verbuváltak. Költő Norbert toborzó huszár hívogatójától volt hangos Kézdiszék: „Kossuth Lajos megbízásából jöttünk ide, hogy holnapra száz kemény legényt sorozzunk a regimentjébe. Közéjük csak olyan álljon, ki hogyha kell, hat évet is szolgáljon. Aki ezt felvállalja, azt a II. Székely Határőr tárt karokkal várja. Büszkén felöltheti magára a huszáregyenruhát, s lova hátán dicsőséggel védheti a hazát. Szólok hozzátok legények, búcsúzzatok kedveseitektől, hisz a cári sereg közeledik Kökös felől. Holnap a kökösi hídnál elálljuk az útját és elporoljuk rajta a cári gúnyát.”
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az elmúlt éveket elevenítette fel: öt év alatt a Háromszéki Huszártoborzóval sikerült bejárni a megye minden régióját, ezáltal ápolni és tovább vinni lovas hagyományainkat. Rengeteg szép történet, hihetetlen élmények születtek. Az egyenruhába öltözött huszárok, a délceg lovak bevonulása, a székely népviseletben éneklő és táncoló fiatalok látványa öröm- és bánatkönnyet, a múlt szépségét, de a jövő reményét is elővetíti a közönség szemében. Virággal, tapssal, énekkel fogadták a helyiek a toborzókat.
Ezért is dolgozunk, út és híd építése mellett hagyományaink és szokásaink megőrzése is feladatunk, így marad meg a székely család múltja és lesz jövője is – mondotta a megyei tanács elnöke.
Bartos Lóránt. Székelyhon.ro

Fél évszázada a marosszentgyörgyi zeneoktatás szolgálatában
Marosszentgyörgyön százhárom éve zajlik szervezett éneklés, amelyből az utóbbi fél évszázad kulturális, zenenevelési tevékenysége Hajdó Károly nevéhez köthető – hangzott el a Ki hűséget vet, életet arat című könyvének bemutatóján.
A Jóisten Hajdó Károlyt ajándékként küldte Marosszentgyörgyre, jelentette ki Sófalvi Szabolcs polgármester a római katolikus plébánia tanácstermében tartott családias hangulatú összejövetelen. Többször is elhangzott, hogy rendhagyó eseményről van szó, amelynek nincs szigorú forgatókönyve, de amelynek mégis az egykori tanítvány, majd későbbi kolléga, Moldovan Bencze Irén méltatása, kérdései szabtak keretet.
Rengeteg kihívás
„Mikor idekerültem Marosszentgyörgyre, ellátogattam a település templomaiba. Látogatásaim után azt mondtam, egy életre szóló munka van, olyan hamisan énekeltek mindenik helyen. Ennek köszönhetően, engem 1964 szeptembere óta nem sikerült senkinek elcsábítania a községből, mert még azalatt a három év alatt is, amíg Marosvásrhelyen dolgoztam, hetente kijöttem kóruspróbákat tartani” – emlékezett vissza az ünnepelt. Az esemény házigazdája, Baricz Lajos plébános felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanár úr, amikor ránéz valakire, látszik a lelke, ezt pedig a költő-plébános Dalolni mindhalálig című verse is alátámasztotta, amely a bemutatott könyvben is szerepel: „Akinek szívében csend és béke van / Az a boldogságtól mindig énekel”. A szeretet eszköze a zene
A könyvbemutatón Moldovan Bencze Irén kérdéseinek köszönhetően a Kodály szellemiségében tevékenykedő Hajdó Károly karnagy, kórusvezető zenéről vallott gondolatai is elhangzottak: „Engem az élet minden momentuma érdekel, de mindennek a mércéje a krisztusi ige, a kölcsönös tisztelet, az emberi szeretet. A zene pedig nem más, mint a szeretet legszebb forrása. A célom pedig mindig az volt, hogy a zenén keresztül sikerélményt szerezzek, ami nélkül nem létezik előrelépés az életben. De ez a sikerélmény munkán keresztül valósítható meg”.
A rendezvényen barátok, kollégák szólaltak fel, és köszöntötték a 78 éves művészt, de a zene is hangsúlyosan jelen volt: fellépett a Hajdó Károly vezette Soli Deo Gloria Vegyeskar, énekelt a Kolping Család Egyesület, valamint citerakísérettel fellépett a római katolikus egyház énekkara, a Szentgyörgy Kórus.
Önfeláldozó, lélekfinomító munka Marosszentgyörgyön
„Szerencsés kórustagként vallom, hogy Hajdó Károly tanár úr, a zene – mint isteni csoda – és a kórusmozgalom által végzett önfeláldozó, lélekfinomitó munkája Marosszentgyörgyön, felbecsülhetetlen értékű. Nagy példaképünk, aki kitartó, minőséget követelő munkájával, önzetlen szeretetével színesebbé tette életünket és nagy lelki erőt sugárzott felénk. Kodály szerint »vannak a léleknek régiói, amelyekbe csak a zene világit be«. Ezt mi is tapasztaltuk. Köszönjük, kedves tanár úr!” – mondta a Székelyhon.ronak Bereczki Sándor kórustag.
Vass Gyopár. Székelyhon.ro

Egészségmegőrző program a Csángóföldön
Negyedik alkalommal fordult elő, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Közegészségtani Tanszéke és a Diakónia Keresztyén Alapítvány Marosvásárhelyi Fiókszervezete szervezésében, ezúttal a Vitalion cég támogatásával, egészségnevelési programot szerveztünk a Csángóföldön. Ennek során kollégáimmal együtt (dr. Bálint József, dr. Ferencz József Loránd és Filep Róbert, Ortoprofil) tematikus egészségügyi felvilágosító előadásokat tartottunk a helyes táplálkozásról, a dohányzás (pipálás) káros hatásairól, a daganatos és a szív-érrendszeri megbetegedésekről, a helyes testtartásról. Továbbá vérnyomást és testsúlyindexet mértünk, járási és testtartási vizsgálatot végeztünk, tanácsokkal szolgáltunk, kérdőíveket töltöttünk ki az egészséges életmódról, valamint a táplálkozási szokásokról. A gyermekek egy kis ajándékcsomagot kaptak, míg a felnőtteknek tombolasorsolást szerveztünk.
A június 15-17. közötti kiszállás során mintegy háromszázötven személlyel "találkozhattunk" (főleg gyermekekkel, de szülőkkel és nagyszülőkkel is) az öt helyszínen: Ferdinándújfalu, Lujzikalagor, Klézse (Buda, Tyúkszer, Pokolpatak), Dumbravén és Külsőrekecsin. Mindenhol nagy vendégszeretettel fogadtak.
Következtetésképpen kiemelendő, hogy Csángóföld szociális gondjai nagyobb figyelmet érdemelnek a Kárpátokon túli részek, így az Erdélyben élők részéről is. Az elszigeteltség, a szegénység, a munkanélküliség, az egészségügyi biztosítás hiánya, a helyenként gyakorlattá váló hátrányos megkülönböztetés miatt keveseknek adatik meg, hogy szakszerű orvosi véleményért és ellátásért fordulhassanak, ráadásul mindezt időben tegyék. Megállapítható továbbá, hogy a vizsgált közösségekben a szokásosnál nagyobb az igénytelenség a helyes higiéné iránt, gyakori a gyermekek helytelen lábbelihasználata, és feltűnően sok a kezeletlen magas vérnyomásos és a májcirózisos beteg.
A mi hozzájárulásunk egy csepp volt a tengerben. De úgy láttam, érdemes folytatni, más helyszíneken is jelen lenni, a kínálatot bővíteni. Rendszeres szűréssel, valamint az egészségnevelő-egészségfejlesztő tevékenység kiterjesztésével esély teremtődik a helyiek életminőségének a javítására, a távolság és a szegénység által létrejött esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölésére.
Prof. dr. Ábrám Zoltán. Népújság (Marosvásárhely)

Kelemen: Elértük a kitűzött célt az EP-választásokon
Augusztusig dönt az RMDSZ az önálló elnökjelölt-állításról
Tisztességes eredményt ért el az RMDSZ az európai parlamenti választásokon – hangzott el Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójában a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén.
Az RMDSZ azt szerette volna, hogy három EP-képviselő kerüljön be az Európai Parlamentbe, mivel ez plusz önbizalmat adott volna a közösségnek, ehhez azonban mindenhol hozni kellett volna a szilágysági, gyergyói, csíki vagy szatmári jelenlétet, állapította meg Kelemen Hunor. A szövetségi elnök az önálló elnökjelölt állítása mellett érvelt. Úgy vélekedett, ellenkező esetben abba a helyzetbe kerülhetünk, hogy az erdélyi magyar választók vagy otthon maradnak, vagy román jelöltre szavaznak november 2-án. Szabadság (Kolozsvár)

Rejtélyes irat került elő a Mikó-perben
Egy most előkerült rejtélyes okirat befolyásolhatja a tárgyalás kimenetelét a Mikó-perben, ahol pénteken ismét halasztottak, a következő tárgyalás szeptember 22-én lesz.
A tárgyaláson kiderült, hogy bekerült a dossziéba a buzăui pénzügyi hatóságtól származó dokumentum, amely szerint a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásával 4,6 millió lej kár érte az államot. Az ügyészség szerint az iratot három évvel ezelătt mellékelték a dossziéhoz, ám a védelem átnézte a periratot, és nem talált ilyen 2011-es dokumentumot – mondta Markó Attila.
Az RMDSZ-es képviselő abban bízik, hogy az okirat megjelenése nem befolyásolja majd negatívan a per kimenetelét. Mint mondta, ingatlanügyekben csak a pénzügyminisztérium képviselheti az állam érdekeit, egy területi pénzügyi hivatal nem illetékes erre. Elmondta, a védelem kérte a bíróságot, hogy ne vegyék figyelembe a dokumentumot, ezzel a korrupcióellenes ügyészség is egyetértett, javasolva, hogy várják meg a pénzügyminisztérium álláspontját az ügyben.
Markó Attila emlékeztetett, hogy öt évvel ezelőtt a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, két éve pedig az igazságügyi minisztérium is közölte, hogy nem történt károkozás. Ha nincs kár, akkor bűncselekmény sincs, mutatott rá a képviselő.
Az RMDSZ-es honatya szerint a semmiből előbukkant irat azt bizonyítja, hogy a háttérből irányítják a dolgokat, valakik azt szeretnék, ne derüljön ki az igazság. „Úgy érzem, hogy erős érdekek próbálnak keresztbe tenni. Ez is csak azt bizonyítja, hogy nekünk van igazunk! Ezért győznünk is kell!” – írta Facebook-oldalán Markó Attila.
Mint ismeretes, a bíróság alapfokon jogtalannak ítélte a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira: Markó Attila és Marosán Tamás három év letöltendő, míg Silviu Clim hároméves felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Azóta Marosán Tamás vonatkozásában elévültek a vádpontok.
Markó Attila és Silviu Clim ügye azonban nem évül el, mivel ők köztisztviselőként vettek részt a visszaszolgáltató bizottság munkájában, míg Marosán civilként az egyházat képviselte. Eugen Iordăchescu, Markó Attila ügyvédje korábban lapunknak elmondta, hosszú lefolyású perre számít. A védelem kérte, hogy a bíróság a polgári per dokumentumait is vegye figyelembe, hiszen már 2006-ban ítélet született arról, hogy a Székely Mikó Kollégium épülete a református egyházat illeti meg.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Svájc Székelyföldjéről érkezett
Székelyföldön talált rá második otthonára Jan-Andrea Bernhard castrischi lelkipásztor, a Zürichi Egyetem egyháztörténet-tanára, a svájci–magyar kapcsolatok doktora. A svájci Graubündenben élő rétoromán kisebbség református gyülekezetének egyházi vezetőjét a barátság és a kíváncsiság hozta először a transzilván tájakra, a vidék, az emberek olyannyira elvarázsolták, hogy elszánta magát: megtanul magyarul. Jan-Andrea Bernhard a hétvégén magyarul hirdette az igét a kányádi református közösségnek.
Tizenöt évvel ezelőtt találkozott az akkor még Kolozsváron szolgáló, most már Kányádban élő Sógor Géza református lelkésszel, mesélte Jan-Andrea Bernhard. A svájci Graubünden Kanton castrischi gyülekezetének vezetőjével Kányádban beszélgettünk, hisz a lelkész ünnepi alkalomra érkezett másodszor a faluba: közbenjárásával sikerült restaurálni a helyi református templom matuzsálemi korú orgonáját. „Három tényező, esemény mutatta meg az utat számomra, hogy Erdélybe, Székelyföldre el kell látogatnom, illetve hogy meg kell tanulnom a magyar nyelvet. Az első mentorom javaslata volt, hogy írjak disszertációt egy svájci lelkipásztorról, aki Debrecenben tanult a 18. században. A második ok, hogy volt egy fuvolatanárom, aki Máramarosszigetről származott, és 1982-ben emigrált. Ő sokat mesélt hazájáról, ezért ismertem Erdély helyzetét, történelmét. A harmadik dolog, hogy 1998-ban voltam Zürichben egy szemináriumon, ahol találkoztam Veres László marosszentkirályi lelkipásztorral” – sorolta.
Rétoromán: kulcs minden más nyelvhez
1999-ben egy istentiszteleten hallott először magyar szót, a nyelv olyannyira lenyűgözte, hogy elhatározta: hozzáfog megtanulni. „Néhány éve meghívást kaptam, hogy vendégtanárként dolgozzak a kolozsvári Teológiai Intézetnél. Így hát gyorsan meg kellett tanulnom magyarul, ezért otthon Svájcban minden reggel felkeltem ötkor, és lapoztam a lexikonokat” – idézte fel. A rétoromán neolatin nyelv, beszélői úgy tartják: kulcs minden más európai nyelvhez. „Kivéve a magyarhoz” – jegyezte meg mosolyogva Jan-Andrea Bernhard. Hozzátette, „nagyon idegen volt a magyar, bár a nyelvtan szempontjából egyszerűbb, mint a német. A hangsúlyozást viszont nehéz úgy elsajátítani, hogy ritkán van alkalmam magyarul beszélni.”
Graubünden a svájci rétoromán Székelyföld
Területét tekintve Graubünden Svájc huszonöt kantonjának legnagyobbika, a hegyvidéki domborzat miatt viszont lakossága kicsi. „Graubündenben körülbelül 30 ezer ember beszél rétorománul, a teljes országban mintegy 60 ezer ember beszéli a nyelvet. A térséget ugyan Rétorománföldnek nevezzük, de ez csupán egy név, nem létezik, nem egy autonóm tartomány, viszont Svájcban közel hétszáz éves hagyománya van az egyenlő jogú kantonok szerinti területi felosztásnak, így a régión belül a helyi közösség határoz a társadalmi szerveződésről” – vázolta. Az olasz, német és francia nyelv mellett a rétoromán is hivatalos államnyelv Svájcban, melynek öt, ma is használt dialektusa van. Mint a spanyol és a portugál, annyira hasonlítanak egymásra a dialektusok – tudtuk meg. „Érdekes helyzet ez, hisz a mintegy 60 ezer ember lényegében öt dialektust beszél. A castrischban használatos sursilva (jelentése: az erdő fölött – szerk. megj.) dialektusban tanítanak például a helyi iskolában, de a népszavazások alkalmával is az adott dialektusban megírt szavazócédulát kapnak az állampolgárok” – sorolta a példákat.
Ilyen tekintetben Graubünden Svájc Székelyföldje – jegyezte meg –, hisz nemcsak a táj hasonló, hanem a nyelvjárások sokszínűsége is. „Talán ezért érzem úgy, hogy Erdély és Székelyföld számomra olyan, mint a második otthonom. Ha hindu lennék és nem keresztény, azt mondanám, hogy egy korábbi életemben biztosan itt éltem” – summázott mosolyogva.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

A gyógyszerészek varázslók…
Nagyvárad - Pénteken este a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban mutatták be dr. Budaházy István főgyógyszerész: Halványodó arcképek. Öt nagyváradi gyógyszerész, öt sors című könyvét.
Az érdeklődőket- akik közt voltak Hankovits-, Barla- és Urszinyi-hozzátartozók, illetve leszármazottak is- házigazdai minőségében Veres Kovács Attila várad-olaszi református lelkipásztor köszöntötte, aki úgy jellemezte dr. Budaházy Istvánt, mint olyan tiszteletreméltó személyiséget, akire büszkék lehetnek a váradiak, mert a hitelességéhez semmi kétség sem fér. Úgy vélte: szükségünk van ilyen típusú emberekre, akik nem hullócsillagok vagy „a való világ valótlanjai”. A könyvet ismertető és annak szerzőjét méltató Molnár Judit közíró, nyugalmazott magyartanárnő sajátos kötetnek, dr. Budaházy István főgyógyszerészt pedig sajátos egyéniségnek nevezte. Magyarázatképpen arra hívta fel a figyelmet: manapság lépten-nyomon nyílik és bezár egy-egy gyógyszertár, melynek eladói jó esetben diplomások, így ezen szakma szinte elvesztette a becsületét, megadta magát a merkantilizmusnak, holott ahogy a kiadványból is kiderül, a gyógyszerészet hivatás, mágia, varázslat, a művelői pedig mágusok. Jó példa erre dr. Budaházy István is, aki széles látókörű reneszánsz ember. Megjegyezte azt is: a gyógyszerészet, mint minden igazi elfoglaltság, családi vállalkozásként indult, így az olvasók tulajdonképpen öt régi váradi gyógyszerész-dinasztia történetét, sorsát ismerhetik meg, miközben a korhű környezet is kirajzolódik számukra, felidézhetik városunk múltba tűnő képeit.
Kuriózumok
A tanárnő a folytatásban olyan momentumokat ragadott ki az életpályákból, portrékból, melyek kuriózumnak számítanak, kevésbé köztudottak a nem szakmabeliek számára, pedig hely- és kultúrtörténeti érdekességnek számítanak. Szó esett többek közt Hankovits Ferenc vállalkozói rátermettségéről, dr. Rácz Rezső húzótapaszáról, a Brassai-dédunoka Barla Dezső receptrendező feljegyzéssorozatáról, Szabó Ferenc kutatásairól, valamint arról is, hogy Urszinyi Zoltán költőként is megállta volna a helyét. Dr. Budaházy István elmondta: mindig vonzotta a történelem, bár sohasem szeretett volna történész lenni. A rendszerváltozást követően hívták meg Székesfehérvárra egy konferenciára, ahol bemutatott egy dolgozatot, és ezután úgymond megpecsételődött a sorsa. Hangsúlyozta: elfogadja a kritikákat is, sőt, örülne annak, ha valaki kiegészítené, folytatná a tanulmányokat, mert fontos, hogy megmaradjanak az utókor emlékezetében azok a gyógyszertári technikák, formák, melyeket a mai és ezt követő generációk egyre nehezebben tudnak interpretálni.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Csíkszereda rendőrfőnöke nem biztosítaná az anyanyelvhasználatot
A csíkszeredai rendőrparancsnok szerint a rendőrségre nem vonatkoznak azok a törvények, amelyek a kisebbségek anyanyelvhasználatát szabályozzák Romániában.
Fekete Kászoni Titus rendőrparancsnoknak a csíkszeredai önkormányzat kérdéseire adott válaszait a Székelyhon portál ismertette kedden. A rendőrfőfelügyelő a törvényes előírások hiányával magyarázta azt a tényt, hogy a 83 százalékban magyarok által lakott székelyföldi Hargita megyében a rendőrség honlapján kizárólag román nyelvű szövegek érhetők el.
Szerinte a létező törvények csak az önkormányzatoknak alárendelt és a központi irányítású, úgynevezett dekoncentrált intézményeknek szabják meg a kisebbség nyelvének a használatát azokon a településeken, ahol egy kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot. „A törvényi keret elemzése" azt jelzi, hogy „a megyei rendőrkapitányságok nem dekoncentrált közszolgálatokként vannak megszervezve" – áll a rendőrparancsnok levelében. Ez szerinte azt jelenti, hogy a rendőrségre nem vonatkoznak az anyanyelvhasználatot biztosító törvények.
A rendőrparancsnok szerint a Hargita megyében dolgozó rendőröknek 15-20 százaléka magyar nemzetiségű, a polgárokkal közvetlen kapcsolatban levő rendőrök többsége azonban ismeri a magyar nyelvet. „Hazánkban a román a hivatalos nyelv, és azt hazánk minden polgárának kötelessége ismerni" – tette hozzá Fekete Kászoni Titus.
A rendőrparancsnok a Wass Albert ellen 1948-ban hozott halálos népbírósági ítéletre hivatkozva magyarázta, hogy a rendőrség kihallgatott egy 17 éves lányt, aki Wass Albert írói munkásságával kapcsolatos rendezvényt szervezett. Szerinte a beidézett lány tolmácsot kaphatott volna a kihallgatásra, ha igényli.
A rendőrparancsnok szűkszavú választ adott az önkormányzatnak arra a kérdésére, hogy miért hurcolják be a rendőrségre évről évre azokat a fiatalokat, akik az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés évfordulóján (december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén) plakátokon hívták fel a közvélemény figyelmét gyulafehérvári kiáltványnak arra a passzusára, amelyben autonómiát ígértek a magyaroknak. „Plakátokat csak a helyi hatóságok által kijelölt és engedélyezett helyeken lehet kitűzni" – áll a válaszban.
A rendőrparancsnok nyitottságának adott hangot arra vonatkozóan, hogy őszinte párbeszédet folytasson az általa vezetett intézmény a város vezetésével a törvény által biztosított keretben.
Csíkszeredában feszült viszony alakult ki a rendőrség és a város vezetői között. Egy rendőrök által okozott, három halálos áldozatot követelő márciusi autóbaleset után Ráduly Róbert polgármester lemondásra szólította fel a megyei rendőrparancsnokot. Az önkormányzat május 9-én intézett írásban 19 kérdést a helyi rendőrkapitánysághoz.
MTI. Erdély.ma

Igazságot Wass Albertnek!
Minden fronton támadásba lendült a Bukarestben pöffeszkedő román hatalom az erdélyi magyarság ellen, s buta gőgjében olyan lépésekre ragadtatta magát, melyekre Európában csak az inkvizíció által uralt középkorban, a fasiszta rémuralom alatt és a kommunista diktatúrában volt példa. Wass Albert műveinek a csíksomlyói búcsún jelen lévő könyvárusoktól történt rendőrségi begyűjtése, valamint szovátai magánterületen felállított szobrának lefoglalása ugyanis olyan cselekedetek, melyek a történelem legsötétebb éveire emlékeztetnek. A szellemi termékek szabad terjesztésének megakadályozása és egy nemzeti közösség megfélemlítése ugyanakkor az emberi jogok lábbal tiprása is, ezért abban az országban, melynek hatóságai elkövethetnek ilyen visszaéléseket, a jogállamiság csak papíron létezik.
Az előzményekhez tartozik, hogy Wass Albertet egy rögtönítélő kolozsvári bíróság, az 1946-ban lefolytatott kirakatperek egyikén háborús bűnösnek mondta ki anélkül, hogy az ellene felhozott vádakat bizonyítani tudta volna. Az ítélet még mindig érvényben van, így Romániában a mai napig megbélyegzik, miközben az illetékesek megtagadják annak a pernek az újrafelvételét, melynek során kiderülhetnének a valós tények. És teszik ezt annak ellenére, hogy az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma már évtizedekkel ezelőtt kivizsgálta az ügyet, és felmentette a vád alól Wass Albertet, mivel bizonyítást nyert, hogy a kérdéses időszakban jókora távolságra tartózkodott a rá fogott bűntettek elkövetésének színhelyétől. De Kincses Előd ügyvéd is olyan iratokra akadt a pitești-i katonai levéltárban, melyek egyértelművé teszik az író ártatlanságát.
Wass Albert mindannyiunk példaképe. Vagy ha mégsem, azzá kell válnia és maradnia, hiszen életével és tevékenységével a magyar nemzetet szolgálta. Arisztokrataként, közéleti személyiségként, íróként, katonaként és gazdálkodóként egyaránt. Hol az eke szarvát fogva, hol tollat vagy fegyvert ragadva, mikor hogy követelte a helyzet. És tette ezt mélységes alázattal az övéi iránt, s kellő elszántsággal az elnyomókkal szemben. Sorsa a mi sorsunk, igaza a mi igazunk is, éppen ezért ki kell állnunk mellette, s elszántan követelnünk, szolgáltassanak végre igazságot nekünk és neki!
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Bukás már vizsgák előtt
Olyan mélyre süllyedt a tanulás iránti érdektelenség, hogy a végzős diákok negyedének esélye sincs részt venni a záróvizsgákon, mert megbukik már a tanév végén, sokan pedig egyszerűen fölöslegesnek tartják, hogy megszerezzék az érettségi oklevelet, de még a nyolcadikos értékelésre sem kíváncsiak.
Az országos jelenség Háromszéken is megfigyelhető, az idei általános- és középiskolai végzősök közül ezren jelenleg is lógatják a lábukat, míg osztálytársaik a vizsgapadokban izzadnak. Részben érthető a fiatalok távolmaradása, mert egy részük sok hasznát nem látja ezeknek a diplomáknak, illetve az ügyeskedők gyakran ezek nélkül is érvényesülnek, másrészt viszont aggasztó, hogy már tizenéves korban feladják a harcot, és még az ötösre sem hajtanak. Mindez ellenben nem csak a diákokon múlik.
Félretéve a konkrét vizsgahelyzetet, azt látjuk: nem csak a tanulók buknak, rég megbukott az egész hazai oktatási rendszer is, kezdve a pedagógusképzéstől a tantervek és tankönyvek összeállításáig, a követelményrendszerig és értékelésig. Diákok százezrei ülnek unottan az iskolapadokban, mert a korábban bevált módszerek mára elavultak, az internet térhódításával érvényét veszítette az elv, miszerint csak az tud, aki szorgalmasan tanul, annyi információhoz jutnak a gyermekek iskolán kívül is, amennyi csak beléjük fér. Ráadásul válogathatnak, csak az őket érdeklő dolgokat böngészik, szinte falják az újat, így érthető, hogy lehetetlen lekötni a figyelmüket száraz tananyaggal. Teljesen új szemléletre és újszerű pedagógusképzésre van szükség. Ma már nem lehet azzal etetni a fiatalokat, amivel húsz-harminc évvel ezelőtt, felgyorsult az élet, ezzel lépést kell tartania az oktatásnak is, egyébként még annyit sem tanulnak a diákok, mint eddig. Ennek jeleit, sőt, már következményét, eredménytelenségét évek óta látjuk. Százával, ezrével buknak a diákok a vizsgákon, elméleti iskolákból kikerülő munkanélkülieket nevel az ország, és még most sem hiszik elegen, hogy váltani kell.
Látszik némi szándék a gyakorlati tudást is nyújtó szakoktatás újraindítása irányába, de mára már az igazán jó mesterek elhagyták az iskolákat, a jól felszerelt iskolaműhelyeket, a szakképzés presztízsét pedig úgy lerombolták a sem elméleti, sem gyakorlati képzésre nem alkalmas szakközépiskolákkal, hogy évtizednek kell eltelnie, amíg nemcsak azok a fiatalok fognak ott tanulni, akik máshova nem jutnak be, hanem azok, akik tudatosan választják az asztalos, kőműves, autószerelő, szövő-varró, szerszámgéplakatos szakmát.
Ha az országvezetés nem változtat az oktatási politikán és stratégián – mert azt senki nem hiheti, hogy csak a mindenkori tárcavezetőn múlnak a dolgok –, akkor jöhet és mehet bármilyen huszonegyedik századi szellemi hullámvetés, nyílhat még tágabbra a megismerés galaxisa, úgy lemaradunk, hogy szerre becsukódnak a kapuk Európában, valamint szerte a világban. Erre a jövőképre is igaz a mondás: ki mint vet, úgy arat.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gazda József Magyar Örökség-díjas
A magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséért odaítélhető Magyar Örökség Díjat kapott Gazda József kovásznai tanár, közíró, művelődésszervező. Az elismerést évente négyszer adják át, szombaton már hetvenötödik alkalommal került erre sor Budapesten.
A Magyar Örökség és Európa Egyesület ezúttal hét kiemelkedő teljesítményt jutalmazott: Faragó Laura előadó-művészetéért, Jónyer István sporttevékenységéért, a kárpátaljai Popovics Béla kultúrtörténeti, a délvidéki Matuska Márton tényfeltáró munkásságáért, Losonczi Áron a fényáteresztő beton szabadalmának megvédéséért részesült a díjban, de a Hamerli család pécsi kesztyűje is kiérdemelte. Gazda József művészeti, szociográfiai és közírói életművével szolgált rá az elismerésre: Halász Péter népművelő, néprajzkutató laudációja szerint mondhatni minden lehetséges műfajban kereste és igen sokban meg is találta a szolgálat lehetőségét: „Váltott fegyverekkel és váltott lovakkal törekszik a magyar örökség védelmére és átélésére”. Az 1936-ban Kézdivásárhelyen született, a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, majd a Bolyai Tudományegyetemen diplomázott tanár 1964-től a kovásznai líceumban oktatott, és méltatója szerint azok közé tartozik, akik „nem hivatalnokként dolgoznak, és nem elsősorban kenyérkereső foglalkozásnak tekintik a tanárságot”, és „a legnehezebb körülmények között is megtalálják a módját, hogy vállalt közösségükért dolgozhassanak.” Diákjaival 1975-től évente Erdély-szerte bemutatott egy-egy Tamási Áron-színdarabot, az 1970-es években (többedmagával) megírta az első rendszeres magyar irodalmi tankönyvet a IX. osztályok számára.
Művészeti és művészettörténeti írásaiban az erdélyi magyar alkotók megismertetésére törekedett, a szociológia területén pedig új műfajt teremtett: beszélgetésekkel tárta föl és mutatta be a hagyományos erdélyi falu, a moldvai csángók, de a Kárpát-medencében szétszabdalt és a nagyvilágban szétszóródott magyarok sorsát. Ő szervezi az általa létrehozott kovásznai Kőrösi Csoma Egyesület évenkénti tudományos konferenciáját, ahol eddig már 498 előadás hangzott el – méltatták a háromszéki közéleti személyiség tevékenységét.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Száztagú Székely Férfikar
A székelyudvarhelyi kórustalálkozón 2013-ban megszületett a gondolat, és tett követte. Az ottani Székely Dalegylet Férfikórusa 2014. június 13–15. között találkozóra hívta a gyergyószentmiklósi Ipartestületi Férfikart, a csíkborzsovai Római Katolikus Férfikórust és a sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárdát.
Csíkszépvízen, csodálatosan szép környezetben, a vízgyűjtő gát alatti Turista Szállóban találkozott száz dalos, és amikor az együttlét nemes törekvéseit próbálom leírni, csak szuperlatívuszok jutnak eszembe. A megszólaló dalok, művek, a kirándulások mind azt bizonyították, hogy a dalnak van összetartó ereje, képes az embert nagy tettekre buzdítani! Az eredmény nem is maradt el: megszületett a nagy harmónia, a Száztagú Székely Férfikórus. A találkozás előtti próbák, a közös tanulás, majd együttes megszólaltatása eggyé kovácsolta a négy vidékről érkező dalosokat. A szívek egyszerre dobbantak, szállt a dal, szárnyaltak a lelkek. A száztagú férfikar a csíkszépvízi római katolikus, majd a csíkszeredai unitárius templomban tartotta bemutatkozó hangversenyeit. Mind a négy kórus külön-külön is énekelt saját műsorából, együtt pedig kánonokat, Salieri-, Mozart-, Erkel Ferenc-műveket adtak elő Biró Zsolt, Molnár Katalin, Kovács László, László Attila vezényletével és Filtner Tünde tanárnő zongorakíséretével. A sikeres bemutatkozás után elhatároztuk, hogy Erdély-szerte és Isten segítségével messzebbre is elvisszük az együtt éneklés örömét. Köszönetet mondunk minden karnagynak, dalosnak, szervezőnek, támogatónak és külön a borzsovaiaknak a Pogány-havasra és a Szent László kápolnájához való kirándulás élményéért! László Attila karnagy. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)