Katalán és baszk vendégek Sepsiszentgyörgyön
Székelyföldi körútja során kedden Iker Merodio baszkföldi újságíró, Marc Gafarot Monjo, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője és Daniel Laspra i Roig, a CADCI vállalkozói szövetség titkára Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke kíséretében Sepsiszentgyörgyre látogatott.
A vendégek a város néhány nevezetességét járták körül, meglátogatták szerkesztőségünket, majd a Sepsi Rádió élő adásában a megélt autonómia gyakorlati kérdéseiről beszélgettek. A vendégek hétfőn részt vettek a székely szabadság napján, a marosvásárhelyi postaréten a katalán és a baszk nép üzenetét tolmácsolták, útjuk során több erdélyi várost érintenek, illetve magyar szerkesztőségekbe látogatnak el. Céljuk az autonómia népszerűsítése, a kapcsolatépítés. (Ferencz)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Színvallásra szólítja az RMDSZ-t a Néppárt
Az Erdélyi Magyar Néppárt elítéli a március 10-én Marosvásárhelyen, a székely szabadság napján tartott megemlékezéssel és felvonulással kapcsolatos félretájékoztatást, és felkéri az RMDSZ-t, hogy valljon színt az autonómia kérdésében – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet Toró T. Tibor, a Néppárt elnöke, valamint Zakariás Zoltán, a párt Országos Választmányának elnöke tartott tegnap Kolozsváron.
Zakariás Zoltán ismertette azt az állásfoglalást, amely szerint „a székely szabadság napján megrendezett emlékező nagygyűlésen nemzeti közösségünk jogos autonómiaigényének békés kinyilatkoztatása zajlott. Az Erdélyi Magyar Néppárt határozottan visszautasítja azokat az uszító jellegű híreszteléseket, amelyek alapján a rendezvény egészére a szélsőséges bélyeget próbálják rányomni, elsősorban egyes központi román nyelvű médiaorgánumok.” Toró T. Tibor leszögezte: az autonómiaharcban „eljött a színvallás, az egyenes beszéd ideje”, különösen annak fényében, hogy a demokratikus eszközökkel vívott küzdelmet a román hatalom megpróbálja a szélsőséges és erőszakos megnyilvánulások kategóriájába sorolni. A Néppárt ezért felszólítja az RMDSZ-t, hogy március 15-ig valljon színt: összeegyeztethetőnek tartja-e kormányzati szerepvállalását az autonómiaharccal, illetve azt is elvárják az RMDSZ-től, hogy a nemzeti ünnepig közölje, kikből áll az a szakértői bizottság, amely az RMDSZ autonómiatervezetén dolgozik, és hozzák nyilvánosságra a törvénytervezet szövegét. A pártelnök kijelentette, ha ez nem történik meg, az EMNP saját törvénytervezet kidolgozásába kezd. „Ebben az ügyben fontos szövetségesünk a nemzetközi közvélemény és a nemzetközi intézmények, ezért felkérjük Tőkés László európai parlamenti képviselőt, hogy továbbra is képviselje az autonómia ügyét az európai fórumokon, ahogy azt legutóbb, az EP strasbourgi plenáris ülésén tette éppen a székely szabadság napján” – mondta Toró T. Tibor.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Ozsdola politikai elítéltjei (Szígyártó Domokos és öt társa)
Pusztai és Dézsi halála után sem ért véget az ozsdolai nép zaklatása, a hatóságok folytatták a boszorkányüldözést a két betyár feltételezett cinkostársai, segítői kézre kerítése érdekében. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtása után Erdélyben is elkezdődött a hajtóvadászat, s ez alól Ozsdola sem képezett kivételt. A kommunista hatóságok Ozsdolán példát akartak statuálni, nehogy valakinek ismét eszébe jusson fellázadni a vörös terror ellen. Ezért kapóra jött a Szígyártó Domokos-ügy.
Kivégzés és sokéves börtönbüntetés
1957 nyarán Szígyártó Domokos molnár elhatározta, hogy megbosszulja Pusztai Ferenc és Dézsi Dénes halálát, megöli Boros Lajost, a mindenki által gyűlölt párttitkárt. 1957. június 16-ról 17-re virradó éjszaka Szígyártó Domokos egy Mauser márkájú katonai fegyverrel az ablakon keresztül rálőtt Borosra. Nem találta el. A golyó áthaladt az ablakon, s a falba csapódott 130 centiméter magasságban. Az év decemberében 28-áról 29-ére virradóra ismét belőtt az ablakon, de ezúttal sem találta el Borost. Ezt követően 1958. február 16-án este egy kővel fejbe verte Fetés Zoltánt, a községi néptanács titkárát. Árulás nyomán az akkori milícia és Securitate azonosította a tettest. Szígyártót 1958. augusztus 22-én reggel 8 órakor tartóztatták le és szállították egy fekete színű zárt kocsival a marosvásárhelyi Securitatéra, a Rigó utcába. A vád ellene: „terrorista bűncselekmény és a társadalmi rend elleni összeesküvés”. A lakásán végzett házkutatás során megtalálták a katonai fegyvert, és jelentős mennyiségű lőszer is előkerült. Boros Lajos meggyilkolási szándékán kívül az ellene felhozott másik súlyos vád, hogy 1951 és 1955 között kapcsolatban állt Pusztaival és Dézsivel, akikkel a saját lakásán találkozott, nekik lőszert és élelmet adott. Később „bűntársait, felbujtóit” is őrizetbe vették: Finna Dávidot szepember 7-én, Tibesz Ágostont október 26-án, László Andrásné Bodoki Annát pedig november 26-án tartóztatták le. A vizsgálati fogságban kegyetlenül bántak velük, megkínozták őket. Szígyártót és társait a Kolozsvári III. Katonai Bíróság Marosvásárhelyen tartott tárgyaláson ítélte el. Szígyártó Domokost (1933–1959) halálra ítélték, Szamosújváron kivégezték és teljes vagyonát elkobozták. Finna Dávidot (1933-1995) életfogytiglani börtönre ítélték (elméje a börtönben elborult, a Dolj megyei Poiana Marén hunyt el), László Anna (született 1907. augusztus 26-án a Brassó megyei Bodolán – elhunyt 1983. június 15-én Ozsdolán) tizenöt év börtönbüntetést kapott, amiből kényszermunkán hat évet és nyolc hónapot töltött. Tibesz Ágostont (1902–1990) tíz év kényszermunkára ítélték, László András, Anna férje (1895–1960) hat hónap múlva súlyos betegség miatt szabadult ki, három hónap múlva pedig elhunyt. Ha nem is közvetlenül Dézsi és Pusztai miatt, de koholt vádak alapján 1958-ban Kósza Józsefet (1912–1997), a falu római katolikus plébánosát is letartóztatták, és tíz év börtönbüntetésre ítélték. Kósza József 1948–1958 és 1964–1976 között szolgált az egyházközség plébánosaként. Róla a mai napig is nagy tisztelettel és szeretettel beszélnek az ozsdolaiak. A szülőfalu nem csak Dézsinek és Pusztainak maradt adós egy emlékjellel a rendszerváltás után huszonöt évvel, hanem Szígyártó Domokosnak és ártatlanul elítélt társainak is. Remélhetőleg a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége támogatásával idén törleszti régi adósságát a faluközösség.
László Ödön emlékezik
A minap László Ödön, hetvenhét esztendős ozsdolai pálinkafőzőt kerestük fel, és arra kértük, meséljen Pusztairól és Dézsiről, illetve szülei, László András és Anna kálváriájáról. – Az ötvenes évek elején itt, Ozsdolán B. Mihályné volt a néptanács alelnöke. Dézsi Dénes összejött vele, habár sokkal idősebb volt nála. Boros Lajos féltékenykedett Dézsire, ezért munkaszolgálatra küldte. Boros az én édesanyámmal volt egyidős, 1907-beli születésű. Dézsi nem volt rossz fiú, ellenben Pusztai agresszív, verekedős természetű volt. Bálban a bicskát feldobta a mennyezetbe. Ők ketten nagyon jó barátok és kortársak voltak. A Zsil völgyéből megszöktek a nehéz fizikai munka miatt. Dézsit egyszer el is kapták, de az ablakon keresztül megszökött a kézdivásárhelyi milíciáról. A hegyekben találkozott Pusztaival. Addig, amíg nem lőtték meg a két milicistát Bélafalván, nem is nagyon keresték őket. 1954. augusztus 22-én nekünk, az 1936-belieknek regrutabálunk volt a kultúrotthonban. Pusztai és Dézsi Hilibből érkezett Borosékhoz. Bementek hozzájuk 21 óra körül, és el akarták vinni magukkal „kirándulni” az erdőbe. Ekkor lőtték meg Dénest. Mancika leszaladt a milíciára, és elmesélte, hogy mi történt náluk. Pusztainak akkor sikerült elmenekülnie. A temetőből éjfélkor jelt adott Lukács Lajosnak, hogy él. Neki a barátja volt. Miután mindkettőt meglőtték, Szigyártó Domokos kétszer belőtt Boroshoz, de nem találta el. Domi nekem igen jó barátom volt, ő magánmolnár volt. Édesanyámnál, néhai László Annánál pálinkafőző működött abban az időben. Édesanyám családjában a bodolai gróf két gyermeket keresztelt. Édesanyám, Bodoki Anna is keresztgyermekük volt a gróféknak. A bodolai Nemes András gróf szülei adták át édesanyámnak az ozsdolai birtokot, hogy jöjjünk át, vegyük azt át. Édesapám árkosi székely ember volt. Amikor mi Bodolán voltunk, akkor ott román világ volt. Boros nálunk evett-ivott ingyen, soha nem fizetett, és más aktivista cimborákat is hozzánk hozott potyázni. Éjjel-nappal kellett etetni-itatni az aktivistákat. Még azt sem mondták, hogy köszönöm. Egyszer édesanyám megemlítette Borosnak, hogy néhanapján fizethetne is, mert mi éjjel-nappal dolgozunk. Boros azt mondta anyámnak: „vén kulákné, fogd bé a szád, mert máma vagy és holnap nem”. Ezt vetette oda édesanyámnak. Édesanyámat is megvádolta azzal, hogy kapcsolatban állt a betyárokkal, és ő biztatta fel Szigyártó Domit, hogy lőjön be hozzá. Nálunk tanácskozták meg az ügyet a pálinkafőzőben. Boros miatt kapott édesanyám tizenöt évet, édesapámat szintén elvitték, de hat hónap múlva súlyos betegsége miatt hazaengedték. Még három hónapot élt, majd elhunyt 1960-ban. Sokat kínozták a beteges embert. Édesanyám hat évet és nyolc hónapot ült le a börtönben tiszta ártatlanul. Nem tudtuk, hogy él-e, és hol van. Amikor elvitték, volt tizenkét süldőnk, azokat eladtuk, és az árából fellebbeztünk Marosvásárhelyen. Az ügyvéd, akit megfogadtunk, felállt, de szóhoz sem jutott, leültették. Akkor tudtam meg azt, hogy Domokost halálra ítélték. Édesanyám több börtönben is raboskodott. A vagyonunkat elkobozták, mindent elvettek, a malmunkat és a cséplőgépünket is beleértve. Csak a rendszerváltás után tudtuk visszaperelni vagyonunk egy részét. A pálinkafőzőbe Dézsi és Pusztai is el-eljött, de ők mindig kifizették a pálinkát, nem nálunk ittak, hanem elvitték az italt. Velünk szemben rendesek voltak, de gyűlölték a kommunista rendszert és annak hűséges kiszolgálóit.
Megverte az erdőpásztort
László Ödönt arra kértük, meséljen el egy Pusztaival vagy Dézsivel kapcsolatos esetet. Rövid gondolkozás után Ödi bácsi az alábbi történetet mesélte el.
– Amikor 1955-ben csemetét kapáltunk, egyik este hat óra körül bejött Pusztai egyedül a barakkba, erdészruhában volt, és elkiáltotta magát: Fel a kezekkel, a kutya istenit! Velem volt Szígyártó Domi és Tóth Mihály is, voltunk vagy nyolcvanan. Zölde Ilonka édesapja volt a brigádos. Pusztai azt mondta: „Nekem egyetlen emberrel van dolgom, Czibakkal. Azzal, aki a medve bőrére előre ivott.” Czibak Jóska bácsit nagyon elverte, azt mondta, hogy ő mást senkit nem bánt, neki csak egy emberrel van baja. Azt mondta neki, hogy vegye le az állam tulajdonát képező ruhát magáról. Ruhát cserélt vele, a sajátját pedig a tűzbe dobta. Czibakot gatyásan hagyta, majd jól elverte, mivel megtudta: Czibak azzal dicsekedett, hogy kézhez keríti őket. Késő este kellett énekeljük Pusztaival az Internacionálét és a székely himnuszt. Ő adta meg a hangot. Tisztán emlékszem az esetre. Pusztaiék csak azokat verték meg, akik árulkodtak felőlük, vagy sanyargatták a népet. A szegény embereket mindig segítették. A sok szenvedés miatt a mai napig megoszlanak a vélemények Pusztairól és Dézsiről
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

„A magyarországi szélső jobboldaliak otthon tüntessenek!”
A magyarországi szélső jobboldaliak otthon tüntessenek, nem Romániában, nem Marosvásárhelyen, vagy bármely más településen – fejtette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnök a parlament épületében az újságíróknak a Székely Nemzeti Tanács által Marosvásárhelyen, hétfőn szervezett Székely Szabadság Napja rendezvényen történt incidensekre vonatkozó kérdéseire.
„Azok, akik Magyarországról jöttek, hogy itt tüntessenek, és itt a szélső jobboldal képviselőire gondolok, Magyarországon kellene tüntetniük, nem nálunk. Mi elhatároljuk magunkat tőlük, nem mi voltunk a szervezők, nem mi hívtuk meg őket. Úgy gondolom, hogy minden demokratikus értékeket és elveket valló embernek el kell határolnia magát ezektől a szélsőjobboldali csoportoktól, bárhonnan is érkezzenek ezek” – mondta.
Ami a hétfői marosvásárhelyi rendezvényt illeti, Kelemen megemlítette, egy történelmi eseményre emlékeztek, amelynek semmi köze nincs a román–magyar kapcsolatokhoz.
„Százhatvan évvel ezelőtt történt, megemlékezésről van szó. Én azonban nem értek egyet azzal, hogy Magyarországról emberek jöjjenek hozzánk tüntetni, sem Marosvásárhelyre, sem máshová, legyen szó a Jobbikról, vagy más szervezetekről. Pont!” – tette hozzá Kelemen Hunor.
Hétfő este megközelítőleg 4000 személy vett részt a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékművénél szervezett rendezvényen, amelyen az 1854-ben megölt székelyekre emlékeztek. Az emlékműnél megközelítőleg három és fél órán át zajlottak a beszédek, majd az emberek a város központja felé indultak a járdán. A felvonulást azonban megzavarták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai, akik kisebb összetűzésekbe kerültek a rendfenntartó csendőrökkel.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad),

Lélekbemarkoló gondolatok a hazaszeretetről, Szentpálon
Nemzetünk megmaradása a gyermekvállaláson múlik
Bizonyára rég óta nem telt meg annyira a szentpáli katolikus templom, mint kedden este a p. Böjte Csaba ferences szerzetes által celebrált szentmise alkalmával.
A ft. Király Árpád marosi főseperes, arad-ségai plébános, ft. Sándor Tivadar arad-gáji és szentpáli plébános, valamint ft. György Zoltán nagyiratosi plébános által koncelebrált szentmise szónoka, p. Bőjte Csaba a Szent Család életéből merített, vagyis a gyermek Jézusnak a templomban történt eltűnése történetéből kiindulva, közvetlen, bensőséges hangnemben a maga életével kezdte. Miután szerzetes lett és cölibátus fogadalmat tett, döbbent rá, mennyire szereti a gyermekeket, ezért sok gyermekre vágyott. Éppen ezért döntött úgy, hogy felkarolja a sokgyermekes, hátrányos helyzetű családokat, illetve az elhagyott gyermekeket. Mert a mennyei Atya sem véletlenül bízta a világ Megváltójának a titkát az egyszerű, falusi leányra és a jegyesére, akik nem kérdezték, mennyit fizet a gyermekvállalásért, annak a felneveléséért, hanem boldogan tettek eleget a meghívásnak. Vállalták a küzdelmet érte, viszont azt is tudták: a gyermek, aki nem vállalja a tanulással, az érvényesüléssel járó küzdelmet, a szülőfaluban megélt mindennapos munka, kínlódás nélkül nem válhat teljes értékű emberré. Amikor Mária és József keresték az elveszett Jézust, nem egymást hibáztatták, korholták az eltűnéséért, hanem együtt keresték, amíg meg nem találták. Éppen ezért, nekünk sem szabad félnünk a nehézségektől, a gondoktól, hanem egyetértésben kell vállalnunk, munkára, az életre nevelnünk a gyermekeinket. Nemzetünknek nem szabad arra pazarolnia a szellemi és lelki energiáját, hogy kik a felelősök Mohácsért vagy Trianonért, hanem együtt kell keresnünk az adott helyzetre a megoldást. Számos, a mindennapi életből vett történettel bizonyította, hogy a magunk és a gyermekeink érvényesülésére, boldogulására a legalkalmasabb hely az őseink véráldozatával megszerzett, megtartott szülőföldünk. Éppen ezért, nem szabad a gyermekeink előtt negatívan ábrázolni a hazai viszonyokat, amelyek elől egyetlen menedék lehet az elvándorlás, aminek következtében azonban elfogyunk, kihal a nemzetünk. Ehelyett meg kell művelnünk az őseinktől örökölt földet, ami a világ legjobb termőtalaja, minél több gyermeket kell vállalnunk, akiknek itthon is biztosíthatjuk a boldogulásukat, egyben nemzetünknek a megmaradását. Éppen ezért, a Szent Család módjára vállaljuk, keressük a gyermekeinket, akiket a munkára, az életre nevelve, az elvándorolt gyermekeinket hazahívva nem csak a magunk, hanem a nemzetünk jövőjét is magalapozhatjuk itt, a világ legszebb, legtermékenyebb vidékén, a Kárpát-medencében. Mert nemzetünk megmaradásának a záloga a gyermekáldás vállalása.
Szentbeszédét befejezve, a kisiratosi gyermekotthon jelen lévő kicsinyeit az oltár előterébe hívta, ahol szeretettel megsimogatta őket, majd a gyermekáldás elemi fontosságát példázva, egyik kislányt felemelte, a levegőben keresztet formálva meglengette, áldást mondva a gyermekekre és a jelenlévőkre. A lélekbe markoló őszinteségű szentbeszéd, illetve a megrázóan bensőséges jelenet sok hívőnek könnyeket csalt a szemébe.
Ft. Sándor Tivadar plébános a szentmise végén köszönetet mondott p. Böjte Csabának a megható őszinteséggel mondott szentbeszédért, a nagyszámú híveknek a jelenlétért, majd bejelentette: a szentmisén összegyűlő perselypénzt a kisiratosi gyermekotthonnak ajánlják fel. A lélekemelő szertartáson Arad megye legtöbb katolikus településének ott voltak a küldöttei, az RMDSZ megyei szervezetét Hadnagy Dénes választmányi elnök képviselte, míg Farkas Viktória szociális alelnök felolvasott az evangéliumból. Ugyanakkor dr. Bodó Barna elnök vezetésével a szertartáson részt vettek a Temesvári Szórvány Alapítvány munkatársai is, akik a templom előtt ingyen osztogatták a helybeli régi fotókkal ékesített Szentpáli naptár 2014. számát, amit a Bethlen Gábor Alap által támogatott, Szentpálon gyakorolt Szórványgondnok Program részeként adtak ki más, a Programot népszerűsítő kiadványokkal együtt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Megszavaztatta a polgármester a „szégyenszobor” köztérre költöztetését
Kedden délután plenáris ülést tartott a temesvári önkormányzat a Városháza tanácstermében. Bár nem szerepelt a napirendi pontok és a határozatjavaslatok között, Nicolae Robu temesvári polgármester arra kérte a városi tanácsosokat, hogy szavazzanak a magyarság által „szégyenszobornak” nevezett osztrák Győzelmi emlékmű elköltöztetéséről a Lippai úti temetőből a Bălcescu térre.
A polgármester a tanácsosoknak elmondta: a Hűség emlékművét restaurálták és immár el lehet költöztetni a temetőből, amely nem méltó helyszín az osztrák emlékmű számára. Két új helyszín jött szóba az emlékmű számára: a Botanikus park és a Bălcescu tér. A polgármester személyes véleménye az, hogy az emlékművet a Bălcescu térre kell költöztetni, hogy érvényesüljön. Mivel a temesvári magyar közösség képviselői hevesen tiltakoztak a Ferenc József császár által Temesvárnak adományozott Hűség emlékmű köztéri felállítása ellen, a polgármester azt is hozzátette: „Temesvár a különböző etnikumhoz tartozó polgárok példás együttélésének a városa. Senki sem állíthatja, hogy ennek az emlékműnek a köztéri felállítása sértő lehet bárki számára. Az emlékműn semmiféle felirat vagy szoboralak nincsen, ami sértő lehetne egy személy vagy egy etnikai közösség számára”. A polgármester arra kérte a városi tanács tagjait, hogy szavazzanak arról: egyetértenek vagy sem az osztrák emlékmű elköltöztetésével és köztéri felállításával. „Ehhez nincsen szükség városi tanácsi határozatra, de én azt szeretném, ha ezt az ügyet a városi tanács is támogatná” – mondta Robu. Az önkormányzat tagjai közül 19-en a szobor elköltöztetésére szavaztak, egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett.
A „Hűség emlékművét” Ferenc József császár ajándékozta Temesvárnak 1853-ban, hálája jeléül az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején tanúsított ellenállásért. Az emlékmű allegorikus alakok által dicsőítette a város lakosságának a Habsburg-ház iránt mutatott hűségét, a magyar szabadságharcosokat viszont szörnyalakok jelképezték. A város magyar lakosságának követelésére a szörnyalakokat 1885-ben eltávolították, majd az emlékművet 1936-ban a város központjából a Lippai úti temetőbe költöztették az akkori román hatóságok. A temesvári magyar közösség képviselőinek álláspontja továbbra is az, hogy az emlékmű az abszolutizmus és a zsarnokság győzelmét dicsőíti az igazságért és szabadságért vívott küzdelemmel szemben.
Szerdán délelőtt a Lippai úti temetőben – a 89-es Forradalom Hőseinek emlékműve közelében – lefényképeztük az osztrák emlékművet. A szobraitól annak idején megfosztott obeliszket nem restaurálták, elhanyagolt állapotban van, a talapzatát szemétdombnak használják. A polgármester úgy tűnik, politikai gesztusnak, üzenetnek szánta az osztrák emlékmű elköltöztetéséről szóló voksolást a március 15. megünneplésére készülődő temesvári magyar közösség felé.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

Megvonnák Tőkés László román állampolgárságát
Heves reakciót váltott ki román politikusok körében Tőkés Lászlónak az Európai Parlament hétfői plenáris ülésén elhangzott, a marosvásárhelyi autonómiapárti nagygyűlésre időzített felszólalása.
Az erdélyi euro-képviselő Strasbourgban arról beszélt: „a román államnacionalizmus asszimilációs és betelepítési politikája következtében Erdély és a Székelyföld magyarsága saját szülőhazájában már-már a krími tatárokéhoz hasonló helyzetbe jutott”.
Az EMNT elnöke felidézte, hogy Sztálin büntetőpolitikája következtében a Krími Autonóm Köztársaságnak ma már mindössze 12 százalékát teszik ki a tatárok, akik ENSZ-békefenntartók kiküldését követelik a megszállott térségbe.
Tőkés rámutatott a romániai magyarság lélekszámának vészes megcsappanására is: az erdélyi kisebbségek számaránya kilencven esztendő alatt 45-ről 20 százalék alá sülylyedt. Leszögezte: a kisebbségi magyarság megmaradásának és jövőjének biztosítékát az autonómia szavatolja.
„A jól működő európai autonómiák mintájára, ennek megvalósításához kérjük és sürgetjük a román kormány, a nemzetközi közösség, az EU és az EP hathatós támogatását!” – zárta felszólalását Tőkés.
Ideológiai hovatartozásuktól függetlenül a román politikusok felszólították Tőkést, vonja vissza kijelentését. Crin Antonescu, az ellenzéki liberálisok (PNL) elnöke felháborítónak és botrányosnak nevezte az állásfoglalást.
Számos szociáldemokrata képviselő úgy vélekedett: a történtek nyomán Traian Băsescu államfőnek eleget kell tennie a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága kezdeményezésének, és vissza kell vonnia az állami kitüntetést Tőkéstől.
Victor Ponta miniszterelnök a szerdai kormányülésen szélsőségesnek nevezte a volt püspököt, és azt mondta: méltányolja, hogy az RMDSZ nem vette fel EP-jelöltlistájára. „Szerintem Tőkésnek fogalma sincs, hol van a Krím félsziget” – jelentette ki a kormányfő, hozzátéve: ezzel együtt „a románoknak is megvannak a maguk szélsőségesei”.
Felelőtlennek és szélsőségesnek tartja az EMNT elnökének szavait az ellenzéki demokrata-liberális párt (PDL) is, amelynek elnöke szerint meg kellene vonni az erdélyi EP-képviselő román állampolgárságát. „Elképesztő módon von párhuzamot a Krím félsziget és a Székelyföld között, ez engem nagyon zavar. Nem vagyok ultranacionalista, de amikor ilyesmire ragadtatja magát a jelenlegi nemzetközi kontextusban, komolyan el kellene gondolkodni azon, hogy vonjuk meg tőle a román állampolgárságot” – nyilatkozta Vasile Blaga, a jobbközép alakulat vezetője.
Különben az alkotmány 5. szakaszának 2. bekezdése szerint nem vonható meg a román állampolgárság azoktól, akik születésük révén szerezték meg.
Tőkés szerdán Ponta kijelentéseire úgy reagált: a valóság az, hogy Románia kormányfője nem tudja, hol van Erdély és a Székelyföld, mert ha tudná, akkor azzal is tisztában lenne, kik és hányan vannak, és miért akarnak autonómiát a magyarok.
„Sajnálom, hogy a román többségi nacionalizmus megint engem kiált ki bűnbaknak saját bűneiért, a posztkommunista Ponta-kormány pedig politikai ellenfeleivel szemben játssza ki ismét a magyar kártyát. Valójában nem én vagyok, hanem az ő neoceausiszta politikája szélsőséges. Iliescu tanítványaként ugyanazt folytatja, amit a kondukátor elkezdett. Szerencsénkre jóval tehetségtelenebbül” – állapítja meg nyilatkozatában Tőkés.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár),

Tőkés a regisztrációról: a nemzet jövője közös felelősségünk
A honosítással, illetve a választójog kiterjesztésével a második Orbán-kormány a lehető legjobb eszközt vetette be Trianon „gyógyításának" ügyében – állítja Tőkés László európai parlamenti képviselő, akivel a honosítás mellett a regisztrációról, illetve az erdélyi szervezetek regisztrációs részvételéről beszélgettünk.
– Milyen jelentőséget tulajdonít annak, hogy az Orbán-kormány a honosítás mellett a választójogot is kiterjesztette a határon túl élő magyarokra?
– 2010-ben, nemzetünk szétszakításának 90. évfordulóján beszéltünk „Trianon gyógyításáról”. A második Orbán-kormány a lehető legjobb eszközt vetette be ez ügyben: nem csupán a közel egy évszázados igazságtalanságot kívánja orvosolni ilyeténképpen, hanem a 2004. december 5-én, az utódkommunisták által levezényelt „önkéntes Trianonunkra” is érdemi választ adott ezzel a nemzetpolitikai fordulattal.
Pedig nem tett egyebet, mint ami egyrészt természetes, másrészt megfelel a tényeknek. Hiszen tény az, hogy a magyar nemzet és a magyar állam határai nem esnek egybe, és tény az is, hogy a nemzeti együvé tartozás tudatát még a több évtizedes kommunista diktatúra sem tudta kiölni belőlünk. A magyar nemzet egységesítése tehát közjogi úton is formát öltött, és ezáltal közös felelősségünkké vált a nemzet jövője. Ennek a felelősségvállalásnak a konkrét megnyilatkozását jelenti a választójog határon túlra való kiterjesztése.
– Kevés idő van az országgyűlési választásokig. Miért tartja fontosnak, hogy a romániai magyarok is regisztráljanak?
– Előző válaszomban is utaltam már erre: a magyar nemzet jövője közös felelősségünk. Erdélyi magyar közösségünket, sajnos, az elmúlt ceausiszta diktatúra idején, majd az utóbbi negyed évszázadban megpróbálták leszoktatni az önálló gondolkodásról, döntésről és cselekvésről. Előzőleg a Román Kommunista Párt, utóbb pedig az egypártrendszerben gondolkodó RMDSZ „vállalta át” a döntés terhét – nekünk legfeljebb arra nyílt lehetőségünk, hogy helybenhagyólag asszisztáljunk a fejünk fölött meghozott politikai döntésekhez.
A magyar nemzetpolitika is egyirányúvá vált, az alaptörvényben rögzített felelősségvállalás jegyében a mindenkori magyar kormányok a jobbik esetben megpróbáltak egyoldalúan segíteni a külhoni magyar nemzetrészeknek. A Fidesz–KDNP kormányzat által végrehajtott nemzetpolitikai fordulat viszont abba az irányba mutat, hogy fokozatosan mi, erdélyi magyarok is cselekvő részt vállalhatunk sorsunk alakításában. Erről szól a szavazati jog, ezért kell élnünk vele. A formális regisztráció pedig ennek a közszerepnek a tudatos vállalását juttatja kifejezésre – szemben az abszentista passzivitással.
– Hogyan értékeli a határon túli magyar szervezetek részvételét a regisztrációs folyamatban?
– Óvatos örömmel üdvözölhetjük példának okáért az RMDSZ fordulatát ebben a kérdésben. A Markó Béla által mindmáig hangoztatott „be nem avatkozás elvétől” eljutottak a tevőleges segítségnyújtásig. Hogy ezt most csak a politikai érdekeik diktálják-e, azt nem akarom megítélni, az viszont tény, hogy – RMDSZ ide vagy oda – az erdélyi magyar választópolgárok jelentős része élni kíván a szavazati jogával, még akkor is, hogyha az RMDSZ volt elnöke lépten-nyomon az ellenkező irányba agitál.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt viszont mind a honosításban, mind a regisztrációban oroszlánrészt vállalt, fölötte minden szűkkeblű pártérdeknek. Összegezve: akár színből, akár szívből, de ebben az ügyben ténylegesen megvalósult a nemzeti együttműködés.
Kozán István
Krónika (Kolozsvár),

A székelyek pártját fogták a marosvásárhelyi román újságírók
Míg szerdai sajtótájékoztatóján Marosvásárhely polgármestere elítélte a hétfői autonómiatüntetést, a román újságírók többsége úgy vélekedett, Dorin Floreának jóvá kellett volna hagynia a székelyek felvonulását.
„Mi vagyunk a többség, tőlünk függ, hogy teljesülnek-e a követeléseik vagy sem. Kérniük pedig szabad a magyaroknak” – mondta az egyik újságíró a polgármesteri sajtótájékoztatót megelőző beszélgetésen. A román sajtósok többsége egyetértett abban, hogy „Marosvásárhelyen mindjárt hamarosan már megmozdulni sem szabad”.
Egyikük, Adrian Giurgea szerint ha Florea jóváhagyja a menetelést, egy óra alatt véget ért volna az egész, és nem történtek volna incidensek. A tavaly sokkal több résztvevő volt, megengedték, nem volt semmi gond – magyarázta. „Marosvásárhelyen nem lehet felvonulni, nem lehet jelszavakat kiabálni, de még a piacokon sem lehet kétnyelvű cédulákat osztogatni, mert az is bűncselekménynek minősül” – fejtegette az újságíró.
A román sajtó képviselői szerint nem tiltható meg az, hogy egy rendezvényről az emberek a főtérre menjenek, vagy egyáltalán a városban járkáljanak, alkotmányos joga mindenkinek ott sétálni, vagy közlekedni, ahol kedve tartja.
Jövőre sem engedélyezi
Dorin Florea azonban kijelentette: jövőre sem engedélyezi a felvonulást, mert szerinte a hétfői tüntetés újból csatatérré változtatta Marosvásárhelyt. A polgármester javaslatára egy felirat került a városháza homlokzatára, amelyen román és magyar nyelven az olvasható, hogy „Marosvásárhely - Harmónia, nem konfliktus!”.
Ezután valamennyi hivatalos okiratra is felkerül ez a szlogen, akkor is, ha az belföldre, akkor is, ha külföldre készül – mondta az előljáró, aki szerint kampány előtt, alatt és után szerveznek hasonló megmozdulásokat a politikusok. Florea szerint néhány személyt letartóztattak hétfő este, amit újságírói kérdésre a rendőrség és a csendőrség is cáfolt.
Sikerként értékeli a hétfői rendezvényt Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt eljnöke. „Székelyföldnek van hivatalos zászalaja, himnusza, most már ünnepnapja is” – fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján a politikus, aki szerint a székely jelképeket, vagy érzelmeket senki nem tudja kiirtani, ezért a március 10-t minden évben megünnepelik, és követelik az autonómiát. Közölte: a szélsőséges megnyilvánulásoktól az MPP vezetősége elhatárolódik, a jövőre vonatkozóan pedig javasolja, a szervezők vonják le a következtetéseket, hogy zökkenőmentesebben szervezhessék meg.
Antal Erika
maszol.ro,

Az RMDSZ betiltására célozgatott az PDL szóvivője?
A Demokrata Liberális Párt (PDL) szóvivője azt sugallta, hogy nem csak a Jobbikot, hanem az RMDSZ-t és a többi romániai magyar politikai szervezetet is be kellene tiltani Romániában, mert tevékenységük megszegi a párttörvényt – írta csütörtökön a HotNews.
Adriana Săftoiu csütörtökön a RFI-nek nyilatkozva beszélt annak kapcsán, hogy az államfő kedden felszólította a parlamentet: tiltsák be a magyarországi szélsőséges párt tevékenységét Romániában. A PDL szóvivője szerinte akadnak olyan hazai politikai szervezetek is, amelyek megszegik a párttörvényt.
Săftoiu idézte a jogszabály harmadik cikkelyét, amely szerint betiltás vár mindazokra a pártokra, amelyek programja, üzenete, tevékenysége a román alkotmányos rend – az ország szuverenitása, területi egysége és integritása – ellen irányul.
„Ne tekintsünk a határon túlra, nézzünk körül egy kicsit az országban. Attól tartok, hogy több olyan politikai szervezet is van Romániában, amely megszegi a párttörvény harmadik cikkelyét” – mondta Adriana Săftoiu, aki a HotNews szerint az RMDSZ-re és az MPP-re utalhatott, mindkettő ugyanis programjába foglalta az autonómiát.
maszol/HotNews,

K Ö Z L E M É N Y
A történet közismert, a tények pedig vitathatatlanok.
2002-ben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által, a Széchenyi Terv keretében, az érmindszenti Ady-központ céljaira elnyert 320 millió forint összegű pályázati pénzt a Mudura Alexandru, Kiss Sándor, Lakatos Péter, Biró Rozália, Földes Béla és Szabó Ödön által létrehozott Mecénás Alapítvány, a posztkommunista Medgyessy Péter-kormánnyal összejátszva, eltulajdonította jog szerinti gazdájától. Ezt a pénzt felhasználva, Ady Endre nevét bitorolva, egy konferenciatermet és egy félbe maradt termálszállót épített Nagyváradon.
Az ismert részletektől ezennel eltekintve, 2012 júniusába érkezünk, amikor is a nagyváradi önkormányzat, a Mecénás Alapítvány tetemes összegű adóhátralékai miatt, a 310 ezer euróra becsült Körös-parti ingatlant egyik napról a másikra árverésre bocsátotta. Már ekkor szembeötlött az a lényeges árkülönbség, mely a 320 millió forintos, azaz mintegy 1,1 millió eurónyi pályázati összeg és a 310 ezer eurós kikiáltási ár között tátongott.
A botrányos esetet a „Mecénás” pózában tetszelgő RMDSZ-klikknek akkor még sikerült eltussolnia. De nem sokáig. Múlt héten, az Ady nevén futtatott váradi RMDSZ-központot egy pénzmosás alapos gyanújára okot adó ingatlancsere keretében a Mecénás Alapítvány a Léda Ház fejében az önkormányzat kezére játszotta át – vagyis 1,1 millió euróból „felépült” tulajdonát a 283.000 euróra értékelt neves, de leromlott állapotban található épületért dobta oda cserében.
Ezek után joggal vetődik fel a kérdés: hová tűnt a két ingatlan értékének különbözetét kitevő, mintegy 800 ezernyi euró – a magyarországi adófizetők pénzéből származó pályázati támogatási összeg?!
Gátlástalan cinizmusra vall Szabó Ödön parlamenti képviselő, Mecénás-igazgató azon nyilatkozata, mely szerint: „a Léda Háznak óriási szellemi értéke van, több, mint amit szögben, téglában, gerendákban mérni lehet. Mi az alapítói és a támogatói szándék szerint, Ady Endre kulturális örökségének az ápolásáért hoztuk meg a döntést, hogy elcseréljük a két ingatlant” (sic!). Magyarán szólva: a pályázati pénz több mint 2/3-ad részét nem másért, mint nagy költőnk szellemi örökségének az ápolása végett sikkasztották el.
A politikai erkölcseiben is elbukarestiesedett RMDSZ-vezér hazug állításainak cáfolataképpen hadd idézzük azokat az „Éles megállapításokat”, melyeket Gáll András Levente volt államtitkár megbízásából, 2011 januárjában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szakemberei fogalmaztak meg. A 16 oldalas vizsgálati anyag 57. megállapításában ez áll: „Nem állapítható meg, hogy történt-e elszámolás. A fellelhető dokumentumok nem utalnak arra, hogy megtörtént volna az elszámolás, és készült volna beszámoló a beruházás megvalósulásáról – olyan, ami pénzügyi és jogi szempontból értékelhető volna” (kiemelések az „Éles megállapítások” szerkesztőitől).
A 42. megállapításból viszont az is kiderül, hogy:
„3. A beruházás során elkészült eredmény csak 49 évig illeti meg használati jog alapján a kedvezményezett Mecénás Alapítványt.
4. Tulajdonjoga nem keletkezik az Alapítványnak.
5. 49 év múlva a Nagyváradi önkormányzat tulajdona lesz a beruházás tárgya.
6. Kizárólag üzleti alapú befektetés valósul meg.
7. Beruházás végeredményeként a Román Nagyváradi Önkormányzat gazdagodik.
8. A Magyar Költségvetés pénze nem a határon túli magyarságot szolgálja.
9. A Magyar Kormány nem a határon túli magyarságot szolgálja.”
(Kiemelések az „Éles megállapítások” szerkesztőitől.)
A megállapítások végtére nem is igényelnek kommentárt. Egészen egyértelmű, hogy az etnobiznisz Mecénás Alapítványba tömörült RMDSZ-es bihari képviselői „gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással működtek közre abban, hogy a Széchenyi Terv keretében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Magyarországi Református Egyház Tiszántúli Egyházkerülete ne tudja végrehajtani az érmindszenti beruházást” – olvasható a 65. éles megállapításban (kiemelés az „Éles megállapítások” szerkesztőitől).
A mostani, újabb botrányt kavaró váradi ingatlancsere legfeljebb annyiban jelent újat a közpénzek hűtlen elherdálásában, hogy nem 49 év után, hanem máris a nagyváradi önkormányzat kezére játssza át a magyar köztulajdont.
Az évtizedes botránysorozatnak különleges időszerűséget kölcsönöz az éppen most zajló Simon Gábor-affér. Az MSZP volt alelnökével egy gyékényen áruló Szabó Vilmos volt vallásügyi államtitkár, valamint Kiss Elemér volt kancellária-miniszter „határon átnyúló nemzetpolitikája” már annak idején megtalálta opportunista partnereit Zuschlag János határon inneni elvtársaiban, nevezett Szabó Ödön és Tsai személyében, akik Ady Endre öröksége ürügyén a nemzeti közszolgálatot is jól jövedelmező vállalkozásként „privatizálták”. Ők azok, akik elárvult külhoni magyarságunk újrahonosítása mellett a korrupció meghonosításában is élen járnak…
Nagyvárad, 2014. március 10.
Tőkés László
előző királyhágómelléki püspök
Reggeli Újság (Nagyvárad),

Nem jogunk, hanem kötelességünk lázadni! – forradalmasított diákünnepség
Március 15-ét újraértelmezve, a maguk módján emlékeztek meg a magyar szabadságharc és forradalom hőseiről csütörtökön a sepsiszentgyörgyi diákok. Az akciót pár napos gerillakampány előzte meg, amikor csak sejteni lehetett, hogy valami készül a városban.
Március 13-a a te szabadságod napja – rejtélyes sms-ek, falragaszok terjesztették a hírt, majd egy titokzatos honlap is megjelent a közösségi oldalakon. Csütörtökön 13 órakor egy-egy toborzó csapat indult útnak a Mikes Kelemen Főgimnáziumból és a Székely Mikó Kollégiumból, hogy a másik iskolát ellepje és minél több diákot kicsaljon az udvarra. A fiatalok pedig jöttek, nem minden esetben céltudatosan, de a szervezők szándéka bejött, a tömeg ereje sokakat elragadott – ahogy a diákok fogalmaztak, jöttek, mert jönni kellett.
A Lábas Ház előtt találkoztak a két iskola tanulói, majd megérkeztek a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola diákjai is, és egy perc néma főhajtással adóztak a hősök emléke előtt. Ezt követően térfoglalásra került sor: az unitárius templom háta mögött található, a városban romkertnek nevezett helyre vonultak, amely ideiglenesen a Március 13 tér nevet kapta. Itt graffitit lehetett rajzolni, énekelni, netán fotózkodni az „1848-as krúval” – vagyis felszólíttattak a diákok, mindenki érezze jól magát. A fiatalok slammeltek, majd elhangzott az általuk újrafogalmazott 12+1 pontot.
A sepsiszentgyörgyi diákok 12 pontja és a ráadás 1. Kívánjuk a másság elfogadását! 2. Aktív társadalmi szerepvállalást! 3. Bizalom alapú társadalmat! 4. A saját elvek rugalmas kezelését! 5. Működőképes diákközpontú tanügyi RENDSZERT, a diákok egyenrangú félként való kezelését! 6. A nemzetiségek szabad egymás mellett élését! 7. Te magad légy! 8. Úgy szeresd önmagadat, mint felebarátodat! 9. Legyen hited! 10. Holnap se felejts el derűsen felkelni! 11. Magadnak felelj meg! 12. Nem jogunk, hanem kötelességünk lázadni! +1. Jövőre ugyanitt!
Csütörtökön kiderült, hogy óriási szükség van nemzeti ünnepünk újrafogalmazására. Ez különösen érvényes a diákokra, de nemcsak, szerintem a középgenerációra is – mondta el a rendezvényt követően Pálffy Tibor Hobo színművész, aki ötletadója volt a fiatalok ünnepforradalmasító akciójának. Kérdésünkre, hogy mi is volt a március 13-ai esemény, mosolyogva válaszolt, bár kissé hezitált, hogy jól sikerült vagy nagyon jól sikerült forradalomnak nevezze-e. A szervező diákok, akik az elmúlt két hétben lépésről-lépésre megtervezték a gerillakampányt, az esemény lebonyolítását, elmondták, talán elmélyülhet, megújulhat személyes kapcsolatuk a március 15-ei megemlékezéssel.
Gy. Turoczki Emese
Székelyhon.ro,

Semjén: 600 ezren kérelmezték a magyar állampolgárságot - Elérte a hatszázezret az állampolgársági kérelmek száma - jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön a fővárosban.
Semjén Zsolt a II. kerületi ezredik állampolgársági eskütételen rámutatott: néhány héten belül csaknem 550 ezeren lesznek, akik letették az állampolgársági esküt, és mintegy 200 ezer körül lesz azoknak a száma, akik regisztrálnak a választásokra. A kormányfő helyettese kifejtette: a 200 ezres számot nem az 550 ezer új állampolgárhoz kell viszonyítani, mivel van közöttük 110 ezer gyerek, akinek még nincs választójoga, és 80 ezer olyan külhoni magyart honosítottak, akinek van magyarországi lakcíme, tehát nem kell regisztrálnia. Így abból a 350-360 ezer emberből, aki regisztrálhatott, 200 ezer új magyar állampolgár ezt meg is tette - rögzítette.
Kiemelte: minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték. A magyaroknak elsődleges kötelessége az egyetemes emberiséggel szemben, hogy saját magyarságunkat megőrizzék és fel tudják mutatni az egész világnak. A magyarság ugyanakkor csak akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad - fogalmazott Semjén Zsolt, aki leszögezte: ezért fontos, hogy olyan állampolgársági törvényt fogadtak el, miszerint nincs A és B kategóriájú állampolgár. Egy magyar nemzet van és egy magyar állampolgárság - jelentette ki.
Úgy fogalmazott, az egyetemes magyarság Országgyűlése lesz a tavasszal megalakuló parlament.
Semjén Zsolt megköszönte az állampolgárságot tevők nemzet iránti hűségét. Önök mindenben számíthatnak ránk és mi is számítunk önökre - zárta szavait.
Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) II. kerületi polgármester azt mondta: nagyon büszke arra, hogy részese lehetett annak a többségnek, amely megalkotta az egyszerűsített honosítást lehetővé tevő törvényt. A II. kerületben hatszorosára nőtt az állampolgárságot szerzők száma ennek hatására - jelezte.
Kiemelte: megnyugtató, hogy azt "a csúfságot", ami 2004. december 5-én történt, sikerült jóvátenni.
A polgármester külön köszöntötte az ünnepségen Horváth Lászlót, aki elsőként tette le a Kárpát-medencében az állampolgársági esküt 2011 januárjában
Az MTI-hez eljuttatott háttéranyag szerint a II. kerületben a legidősebb esküt tett polgár 79 éves volt 2013-ban, amikor állampolgárságért folyamodott. A legfiatalabb pedig egy 10 hónapos kislány, aki a mostani átadáson vált papíron is magyar állampolgárrá. A II. kerületben tett esküt többek között korábban Maxim Zavozin jégtáncos, a korcsolyázó Hoffmann Nóra párja és tavaly Zwack Péter özvegye, az angol származású Zwack Anne.
A most ezredikként állampolgárságot tett Szabó Zsolt Gyergyószentmiklóson született, de évek óta a II. kerületben él. Az elmúlt négy évben a legtöbben hozzá hasonlóan Erdélyből érkeztek, de sok délvidéki, felvidéki és kárpátaljai magyar is a Mechwart ligeti épületben tette le az állampolgári esküt.
(MTI)

Hányatott sorsú táblák
Egyre kevesebb marad Csíkszeredában az Új Összefogás Alapítvány és a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület által pályázati pénzből több mint két éve felállított, épületek és helyszínek történelmi adatait tartalmazó tizenöt plexi táblából. Az elméletileg a város ügykezelésébe tartozó, gyakorlatilag gazdátlan pannókat egyébként már kezdettől nem találták sem anyagukban, sem formájukban megfelelőnek.
A Heineken a közösségért címmel 2011 májusában kiírt pályázaton a közösségfejlesztési terv kivitelezésére 15 ezer eurót nyert az alapítvány és az egyesület. Az összeget az év decemberében tizenöt – a felszereléssel együtt darabonként mintegy ezer euróba kerülő –, Csíkszereda nevezetességeiről részletes tájékoztatást nyújtó, fémkeretbe foglalt, átlátszó borítólemezzel ellátott táblára fordították.
Az első rongálások
A háromnyelvű – magyar, román és angol – táblák elhelyezésük után Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának ügykezelésébe kerültek, azonban kevesebb mint egy hétre rá hármat meg is rongáltak. Az évek során egyre-másra fogyatkozó pannók közül többnyire a város szélein állók maradtak meg.
Dühöngve semmisítette meg Zsögödben a táblát
Szombatra virradóra viszont a csíkzsögödi, Harom és Zsögödi Nagy Imre utcák találkozásánál lévő plexit egy közelben lakó férfi – a szemtanúk elmondása szerint – őrjöngve apró darabokra törte, majd dühöngése közepette kidöntötte a pár méterre álló, gyalogátkelőt jelző közlekedési táblát is.
A történtekkel kapcsolatban a lakók hozzátették, az illető nem első esetben nyilvánult meg hasonlóan, több fenyegetőzés és összetűzés is a számlájára írható. A dolog „érdekessége”, hogy közvetlenül a pusztítást követően egy rendőrségi járőregység is elhaladt autóval a helyszín mellett, anélkül, hogy megállt volna. A megrongált közlekedési táblát szerdán visszahelyezték.
Tizenötből hat
Utánajártunk, hogy a felállításuk óta eltelt huszonhat hónap alatt hány táblát sikerült megőrizni a tizenötből. A legjobb állapotban a vasútállomással átellenben található, illetve a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában álló pannók maradtak meg, míg a Gál Sándor-szobor közelében, Hargitafürdőn, a csíksomlyói Szent István Kollégium előtt, valamint a Márton Áron Gimnázium kapujánál lévők „több sebből is véreznek”: kődobálás okozta repedések, keresztirányú hasadások, éles tárgyak okozta vésésnyomok „díszítik” őket. Több helyszínen – a Petőfi utca felső és alsó felében, a Majláth Gusztáv Károly és a Szabadság tereken – nyoma sincs az egykor kuriózumnak számító pannóknak, a Millenium templomnál, a csíktaplocai Lázár-kúriánál, a Vár téren és a hétvégén tönkretett Zsögödi Nagy Imre képtárnál pedig csak a fém talapzat látható.
Átvétel fenntartásokkal
Noha az átvételkor a városvezetőség úgy vélekedett, hogy nagyon jó ötlet a civil szervezetek kezdeményezése, már akkor aggályokkal álltak hozzá az „adományhoz”. „Anyaga és formája miatt nem találtuk megfelelő megoldásnak ezeket a táblákat. Fenntartásokkal ugyan, de átvettük őket” – közölte Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere. A megrongált táblákat nem pótolták. „Ha helyreállítjuk őket, ugyanolyan semmiképpen sem lehet. Strapabíróbb anyag kell, közpénzt a korábbi formára nem költünk” – hangsúlyozta. A zsögödi incidensről Szőke Domokos tőlünk értesült, mint mondta, először megpróbálnak személyesen beszélni a tettessel, lehetőséget adva neki az okozott kár megtérítésére. „Ez így is, úgy is rendőrségi ügy, viszont mérsékeltebb bírságot kaphat az illető, ha együttműködik” – emelte ki.
„Nem volt a legjobb döntés”
Már csak „egyszerű hétköznapi szemlélőként” figyeli a táblák sorsát Szabó Károly, a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke. Bár a városnak történt átadás óta „levették a kezüket” a táblákról, örült, hogy maradtak még ép tájékoztatók. „Nincs már módunk ezeket javítani, és azt is beismerhetjük, hogy ezeknek a tábláknak a felállítása nem volt a legjobb döntés” – osztotta meg.
Pinti Attila
Székelyhon.ro,

A neptuni sugárút fényei
Ismét kormányon az RMDSZ. Amint azt már leírták előttem, feltűnő volt, mennyire igyekezett minden felszólaló a döntő tárgyalást megelőző SZKT-n, hogy véletlenül se riassza el a „kérőt”, mennyire kerülték a testület tagjai az erdélyi magyarság távlati fennmaradása szempontjából elengedhetetlen területi autonómiának még csak a felvetését is. Az RMDSZ újbóli kormányzati szerepvállalásának témára rárepült a román sajtó is, a világhálón gúnyos karikatúrák tömkelege kering, mely az RMDSZ-t illetve Kelemen Hunort villázza e politikai lépésért.
Egy szempontból, ha tárgyszerűek akarunk maradni, megvédhetjük az RMDSZ-t. A román politikum és sajtó nagy része elvárná a Szövetségtől, hogy úgy viselkedjen, mint egy ideológia-kötött román párt, azaz az Európai Néppárt tagjaként ne paktáljon a kommunista utódszervezetekkel. Ez az elvárás, bár első látásra jogosnak tűnik, több szempontból is teljességgel illegitim.
Elsősorban azért, mert a Nemzeti Parasztpárt letűntével nem maradt akárha jóindulattal is, de hitelesnek mondható antikommunista erő a bukaresti politikai porondon, minden politikai aktor örököse valamilyen fokon a múlt rendszernek.
Másrészt az RMDSZ feladata nem az, hogy betagozódjon a román politikai rendszerbe és ideológiaelkötelezett versenypártként viselkedjen. A szervezet létrejöttének értelme az volt, hogy az erdélyi magyarság fennmaradásáért és gyarapodásáért küzdjön minden alkotmányos eszközzel. Amibe beleértendő a társadalomszervezés a lehető legmagasabb fokon, optimális esetben az „állam az államban”-modell szerint, hiszen egy nemzeti közösség fennmaradásának első számú garanciája, ha az anyagi- és humánreprodukció mellett, a kulturális-erkölcsi önreprodukció folyamatait is az adott közösség tagjai ellenőrzik. Aligha tudunk az önazonosságához ragaszkodó, nemzethű, magyarul gondolkodó nemzedékeket felnevelni addig, amíg Bukarestben határoznak arról, hogy mi tanítható a magyar iskolákban.
Egy nemzeti közösség sikeressége pedig nagymértékben azon múlik, hogy ki tud e alakítani olyan mechanizmusokat, melyek az adott közösség minél elkötelezettebb, minél felkészültebb s a szóban forgó kollektívum kulturális-történelmi örökségét minél inkább magáénak érző elitet juttatja a döntő pozíciókba. (Az erdélyi magyarság ebben a tekintetben igen rossz helyzetben van, a szavazatok nagy részét magáénak tudó mamutszervezet vezető elitjében a karrieristák és a román hatalom mozgatottjai dúsultak fel 1995-től errefelé.)
Ebből világosan következik, hogy a magyarság irányában totálisan empátianélküli román elit, mely képes lenne az elnyomottól az elnyomó irányában érvényesülő, belső meggyőződésen alapuló lojalitást elvárni, közösségünk szisztematikus megrablása, kifosztása, megalázása, hátrányos helyzetbe kényszerítése után, egyszerűen figyelmen kívül hagyja a realitást, amikor egyfajta politikai táborhűséget vár el az RMDSZ-től, és elvtelenséggel vádolja azt, azért, mert mindkét politikai tömb irányában rendelkezik kapcsolódási pontokkal. Más lenne a helyzet, ha a román politikában lenne egy olyan megoszlás, mint 1990 és 1996 között, amikor a szerepek egyértelműek voltak, annak dacára, hogy a magyarság sorsrendezésének kérdésében irányában egyik politikai tömb sem volt valódi partner. De legalább lehetett tudni, hogy kik a múlt örökösei, a felvállalhatatlanok, a tényleges rendszerváltás akadályozói, s kik azok, akik ha a nemzeti kérdésben nem is, de legalább a demokratikus játékszabályok megteremtésében partnerek.
A fő probléma tehát nem az, hogy az RMDSZ elárulná a következetes, antikommunista konzervatív oldalt, mert ilyen oldal egyszerűen nincs. A probléma az, hogy a Markó Béla által a kormányzati szerepvállalásról első ízben döntő 1996. november 28-i, Bukarestben megtartott SZKT ülésen emlegetett libának az árát az RMDSZ szisztematikusan nem kéri meg. Túlzás nélkül leszögezhető, hogy kifejezetten rátukmálja a vásári állatot a vevőre, mert az az érdeke, hogy a liba elkeljen, bármi áron, mert akkora a részesedése a puszta vásár megkötéséből. Magyarán a lényeg a klientúra pozícióba juttatása, mint általában a zsákmányorientált versenypártok esetében, melyek a programot csak szükséges rossznak tartják. A programban rögzített elvi sarokpontok nélkülözhetetlenek választók mobilizálásában, de e pártok egy percig sem gondolják komolyan azok képviseletét és megvalósítását. (A legcinikusabban erről a kérdésről Torgyán József beszélt egy rádióinterjúban, amikor szembesítették a kilencvenes évek közepén, az MSZP-s győzelem után a választások előtti nyilatkozataival. Válaszának lényegét úgy lehetne összefoglalni, hogy az még a választások előtt volt és minden pártelnök mond olyan dolgokat a kampányban, melyet maga sem gondol komolyan.)
Most azt halljuk a kormányzati szerepvállalás indoklásaként, hogy csökken a magyarellenesség, ha az RMDSZ kormányon van (ami egyáltalán nem evidencia, és egyébként, ha igaz is lenne, indoknak kevés, nem mellesleg az államelnöknek épp az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról felröppenő hírek adtak ürügyet egy újabb magyarellenes fröcsögésre, melyet egyébként karteziánus alapon ízekre lehetne szedni, mint a magyarellenes felszólalások zömét), hogy ragaszkodni fognak az Észak-erdélyi autópálya megépítéséhez, ami ugye nem par excellence magyar érdek, a kifejezetten nemzeti jellegű jogsérelmek ügyében sokkal visszafogottabb a magát szövetségnek nevező magyar párt. Azzal a retorikával egyébként, hogy azért megyünk kormányra, mert akkor csökken a román közéletben a magyarellenes uszítás, bármilyen abszurd szövetséget indokolni lehet, akár legyen szó akár Vadim Tudorról, Gheorghe Funarról vagy a tőlük nem sokban különböző Dorin Florearól. Nincs az az elvetemült, magyarellenes, uszító politika, amit ne lehetne legitimálni ezzel a logikával, s ne lehetne azzal példálózni, amivel az RMDSZ a kilencvenes évek elején már előjött, tételesen, hogy az RMDSZ politika legfőbb sikere, hogy mi minden nem történt meg, annak köszönhetően, hogy a szervezet képviselői ott ültek a parlamentben.
Előkerült a sufniból a kisebbségi törvénytervezetnek nevezett jogi rettenet is, ami egyik oldalról az RMDSZ önbebetonozását szolgálja az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének szintjén, másik oldalról pedig a kulturális autonómia szólamszintű említésével lehetőséget ad ismét egy botrányos szemfényvesztésre. Amikor ugyanis a kisebbségi törvény elfogadása napirenden volt a kétezres évek közepén, a jogi dokumentumokban elmélyedni nemigen hajlamos különböző nemzetiségű politikusok – köztük a magyar nemzeti oldal képviselői is – átvették az RMDSZ retorikáját, azt állítva, törvénytervezet elfogadása esetén biztosítaná az erdélyi magyarság kulturális autonómiáját, holott a törvénytervezet a lényeget, a kulturális autonómiatanács közjogi jogosítványokkal való felruházását kitolja a beláthatatlan jövőbe. Magyarán nem teremtene tényleges autonómiát, hanem csak látszatautonómiát.
Toró T. Tibor józan javaslata, miszerint az autonómia legyen a kormányzati szerepvállalás ára, süket fülekre talált. Folytatódik tehát a neptuni logikára alapozott politika: a magyar szervezet továbbra is legitimálja a hivatalos román kurzust sorsunk rendezését érdemben nem érintő apró-cseprő engedmények fejében. E politika „eredményességét” jelzi, hogy két évtized alatt kb. 400.000 lélekkel lettünk kevesebben, ami közösség kb. egy negyedét jelenti. Békeidőben ez példátlan veszteség.
De mindez nem számít: fő, hogy ismét lehet a bukaresti zavarosban halászni, a bársonyszékeket megkaparintani s a klientúrát jóllakatni.
Az RMDSZ vezetésének sugárútja neptuni fényárban úszik ismét.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Egyházi örökség válaszút előtt
Sok évszázados, esetenként évezredes tapasztalat áll erdélyi magyar történelmi egyházaink mögött: biztos gazdasági hátterük a legnehezebb korokban is mentsvárat jelentett. A lélekszámban fogyatkozó egyházközségek gondja ma mégis az, hogy miként tudják jövőbe mutatóan hasznosítani az elődök által rájuk testált vagyont.
A római katolikus, református és unitárius egyház ma Erdély legnagyobb föld- és erdőbirtokosa, mégis alig akad olyan egyházközség, ahol egyházi vállalkozás keretében próbálnák hasznosítani a vagyont. Hasonlóképpen problémát jelent a peres úton visszakapott ingatlanok felújítása és haszonbérbe adása is. A jövedelmet termelő néhány egyházi vállalkozás inkább kivétel, mint sikerrecept a szociális és oktatási szerepválalláshoz.
Ennek az írásnak az ötlete Egerben, a város alatti pincelabirintusban született meg bennem. Abban a hatalmas földalatti „hálózatban”, amelyet egykoron a katolikus egyház építtetett ki ide hordva a környező szőlőhegyek kiváló nedűjét. Évszázadokon át az egri püspökségnek nemcsak a bora, hanem a hatalma is messze földön híres volt, tudatosítva az utókorban a példásan működő egyházi iskolák, kórházak és egyéb szociális intézmények biztos anyagi alapját. Egerben a szőlő és a bor, az Alföldön a kiváló minőségű termőföld, Székelyföldön pedig a rengeteg erdő jelentette az egyházi élet működésének biztonságos hátterét.
Kívülálló szemében a történelmi egyházak mesés vagyonra tettek szert az elmúlt évszázadokban. Míg a római katolikus egyház vagyonáról, a Vatikán gazdagságáról időnként találgatások jelennek meg a világsajtóban, a szerényebb múlttal és szerényebb körülmények között élő protestáns egyházak gazdasági hátterét egy-egy impozáns belvárosi épület értékével próbálják azonosítani. Román emberektől hallottam többször is, hogy Kolozsvár legnagyobb értéket jelentő belvárosi épületeit vállvetve birtokolja a római katolikus, a református és az unitárius egyház, amiből minden bizonnyal hatalmas bevételeik származnak.
A történelmi örökséggel azonosított egyházi gazdagság mögé általában nehéz bepillantani, a csillogó külső mögött azonban teljesen más kép fogad Erdélyben, mint például a Vatikánban vagy a németországi evangélikus egyházban. A kommunizmus 45 esztendeje lenullázta a történelmi magyar egyházak vagyonát, a rendszerváltás óta eltelt negyed század pedig nem volt elegendő ahhoz, hogy a szelektíven visszaszolgáltatott vagyonrészekkel biztos lábakon álló gazdasági háttér jöhessen létre. A három legjelentősebb történelmi magyar egyház – a református, a római katolikus és az unitárius egyház – képviselőinek segítségével kerestük kérdéseinkre a választ: szegény vagy gazdag a mai egyház, illetve miként tud sáfárkodni a javaival?
„A rendszerváltás nagy illúziója volt, amikor mindenki azt gondolta, hogy ott lehet folytatni az újrakezdést, ahol a második világháború után az egyház kényszerből abbahagyta. Hiú ábrándnak bizonyult” – mondja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke (lenti képünkön). A megváltozott társadalomban, egy szekularizált világban, működő tőke és gazdasági háttér nélkül vállalkozott az egyház azokra az új feladatokra, amelyeket a ’90-es évek kihívásai közepette vártak el tőle. A történelmi magyar egyházak Erdélyben sok olyan új feladatot is felvállaltak és ellátnak, amelyek alapvetően nem egyházi funkciók: gazdálkodást segítő vagy szociális programokat igyekeztek saját struktúrájukon keresztül beindítani és működtetni, legtöbbször biztos anyagi források hiányában. Kató Béla szerint 25 évvel a rendszerváltás után a nagy kérdés az, hogy ezek az egyházi intézmények mennyire erősödtek meg, vagy mennyire ingatag ma is a jelenlétük?
Ingatlanok zátonyon
A gazdasági háttér rendszerváltás utáni rendezése az eredeti elképzeléseknél sokkal nehezebben, és lassabban haladt – tartja a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség gazdasági vezetője, Varga Rezső. „Nehezen, gyakorta csak peres úton visszakapott épületeink teljesen lelakottak, lepusztultak, általános felújításra szorulnak. Többségükben iskolák vagy szociális intézmények működtek a két világháború között, évtizedek óta nem javították őket, így elképzelhető, mennyibe kerül a tatarozásuk” – vázolja a helyzetet a gyulafehérvári egyházi elöljáró. Hasonló állapotokról beszél a református egyház püspöke is: a néhány visszakapott kollégiumot a föld- és erdőterületek, illetve a járulékos gazdasági épületek nélkül, „csupaszon” vehette birtokába az egyház. Működőképessé tételük volt az elmúlt 25 esztendő legnagyobb kihívása. A néhány templomra és kollégiumra elnyert uniós pályázatokból származó finanszírozás a valós szükségletek töredéke: Kató szerint nem létező pénzükből folyamatosan az ingatlanokra költenek.
Mindhárom erdélyi magyar történelmi egyház a zömében bérházként visszakapott egykori épületeiket csak a nagyvárosokban tudják olyan áron bérbe adni, hogy abból jövedelmük származzon. Ilyen vagyonnal Kolozsváron és Gyulafehérváron rendelkeznek, és kisebb, hasznosítható épületekkel Nagyváradon, Szatmárnémetiben vagy a székelyföldi városokban. Bérleményekből származó fő bevételi forrással mindhárom egyház csak Kolozsváron számolhat, a kincses városban visszakapott ingatlanok azonban sok millió eurós beruházásra szorulnak.
„A kolozsvári többszintes, belvárosi Metropol épület teljes egészében egyházi tulajdon volt az államosítás előtt. A mintegy ötven lakásból álló épületegyüttesben hét lakrészt és a kereskedelmi célokra bérbe adható földszinti részt kaptuk vissza. Sürgősen javítani kellene az épületet, de az ott lakóknak nincs rá pénzük, az egyház pedig nem tudja magára vállalni a teljes felújítást” – magyarázza Kató Béla. Egy-egy hasonló épület több millió eurót is felemésztő teljes felújításának költségei bérleti díjakból 20 év alatt sem térülnek meg, felújítás nélkül viszont képtelenség reális árat fizető bérlőt találni. Ezek az ingatlanok tehát inkább viszik a pénzt, mint hozzák.
Némileg jobb helyzetben van a római katolikus és az unitárius egyház. Az unitárius püspökség néhány olyan üzlethelyiséggel, és irodának kiadható épülettel rendelkezik Kolozsvár belvárosában, amelyek a 2009-ben kirobbant gazdasági válság előtti években jelentős bevételt eredményeztek. „A püspökség négy-öt, piaci áron bérbe adható kolozsvári ingatlannal rendelkezik, ezek jelentik a fő bevételi forrásunkat” – magyarázza Dácz Tibor, az Unitárius Püspökség gazdasági tanácsosa. Míg 2009-ig az volt a fő szempont, hogy magyar vállalkozó legyen a bérlő – bőven akadt jelentkező, volt kiből válogatni –, ma annak is örülnek, ha a néhány évvel ezelőtti bérleti díjak feléért találnak valakit. A nagy cégeket részesítenék előnyben, amelyek több garanciát jelenthetnek arra, hogy egyik napról a másikra nem húzzák le a rolót, de ez az egykori szempont is ma már illúzió. Akárcsak más bérbeadó, az egyház is kárral maradt az elmúlt években a cégek csődbe jutása nyomán, akiktől bírósági úton sem lehet behajtani a bérleti díjakat. Közös üzletpolitika, hogy ha jóval olcsóbb áron is, de bérlőt kell találni a kiadható ingatlanok számára.
Földalapú támogatásból élnek
Ma Erdélyben az egyházak a legnagyobb szántóföld-, legelő-, kaszáló- és erdőtulajdonosok. A falusi közösségek megváltozott életformája, a mezőgazdálkodásból származó alacsony jövedelem a magyarázata annak, hogy az egyházközségek, illetve a püspökségek bevételeiben nem számottevő tétel a mezőgazdasági tevékenységekből származó jövedelem. Dácz Tibor nem ismer olyan gyülekezetet a 125 egyházközségből álló erdélyi unitárius egyházban, ahol maga az egyházközség foglalkozna gazdálkodással, pedig a visszakapott egyházi birtokok falvanként a néhány hektáros területnagyságtól több száz hektárig terjednek. „Ahol lehetőség van rá, a földeket egy-egy helyi társulásnak adják haszonbérbe, vagy egyházhoz közeli gazda dolgozza meg. A földekért járó hektáronkénti földalapú támogatás viszont az egyházat illeti meg, kisebb gyülekezetek esetében ez fontos bevételi forrás” – összegzi az unitárius egyház gazdasági igazgatója.
Az Erdélyi Református Egyházkerület mintegy 600 gyülekezetében is az egyházi földek és kaszálók után származó egyetlen reális jövedelem az uniós területalapú támogatás, amit az egyház közvetlenül ugyan nem igényelhet, de a földjeit használó hívei befizetik azt a gyülekezet kasszájába, kiegészítve vele az egyháztagok egyházfenntartási járulékát.
Nagy erdő hoz jövedelmet
Az 1991-ben elfogadott első földtörvény még 10 hektárban határozta meg a visszaszolgáltatható mezőgazdasági és erdőterületek nagyságát, a későbbi módosítások, illetve az idevágó új jogszabályok az egyházak esetében is eltörölték a visszaigényelhető mezőgazdasági területek felső határát. A nehézkesen induló, hosszú éveken át tartó erdőrestitúció ma már egyértelműen pozitív hozadékaként az egyházi erdők és földek legalább 85 százaléka került vissza a jogos tulajdonosokhoz. Dácz Tibor szerint azonban itt is a nagy számok törvénye érvényesül: az erdőgazdálkodásból annak a gyülekezetnek származhat jelentősebb jövedelme, ahol száz hektárt maghaladó erdőterület került birtokba. A 15-20 hektáros egyházi erdő tűzifát biztosít az egyházközség számára, és 4-5 évente akár 10-15 ezer lej jövedelmet termelhet, de ennél többet elvárni nem lehet.
A gyülekezeti erdők minősége jelentős mértékben függ attól, hogy a visszaszolgáltatásban partner volt-e a helyi önkormányzat. Ahol a helyi községi vezetők magyarok, nagyobb arányban jutott jó minőségű erdőhöz az egyház, szemben az olyan településekkel, ahol a visszakapott erdők többsége már meg volt csonkítva. A jó erdőt meg lehet őrizni – a kilencvenes évek tömeges erdőirtása már a múlté –, legfentebb kisebb lopások történnek, amit az erdészeti kerületnek kötelessége megtéríteni. Néhány egyházközség viszont a letarolt erdőkkel pórul járt, hiszen 30-40 éves fákból alig van mit vágni – a kitermelhető tölgy- vagy bükkerdőnek legalább 70-80 évesnek kell lennie. Hogy mennyire függ az erdő minőségétől a jövedelmezőség, jól bizonyítja az Unitárius Püspökségnek a Kolozsvár közelében visszakapott 260 hektárnyi erdeje, amely öt éven át csak vitte a pénzt, jövedelmet viszont nem hozott. Az üzemterv szerinti néhány hektáros tarvágással tavaly tettek szert az első bevételekre.
Erkölcs és kockázat
A 45 év kommunizmus nemcsak egyházi vagyont kobzott el, hanem az emberi tudatot is alaposan átformálta. Ezzel hozható összefüggésbe az a szomorú felfedezés, miszerint az előző évszázadok gazdálkodó, a kor követelményei szerint vállalkozó egyház helyett ma egy gazdaságilag sokkal kiszolgáltatottabb egyház keresi a továbblépés lehetőségeit. Az egyházközségekben indult egyházi vállalkozások általában rosszul sültek el, a gyülekezet tagjai között háborúskodást, nézeteltéréseket okoztak, ezért az egyház vezetősége nem bátorítja az egyházi keretben létesített helyi cégek működését. Kató Béla ezt azzal magyarázza: a közösség nem arra való, hogy vállalkozást vezessen. Ez vállalkozó szellemű emberek feladata, akinek ehhez tehetsége van, az általában létrehozza saját vállalkozását. A farmgazdálkodással, gépparkkal, tejgyárral, sajtfeldolgozással vagy pékséggel próbálkozó egyházközségek cégei sorra megbuktak. A püspökség ezért azt szorgalmazza, hogy amely gyülekezetnek hasznosítható vagyona van, inkább adja bérbe, és az abból származó jövedelmet használja. Kevesebb kockázattal jár, kisebb, de biztosabb jövedelmet ígér.
Dácz Tibor szerint nehéz nyereségessé tenni egy egyházi kötődésű céget. Egy vállalkozás vezetése egyrészt más erkölcsi normák szerint működik, másrészt bizonyos kereteken túl az egyház nem kockáztathatja a közösség vagyonát. Az egyházi vállalkozásoknak kiszámíthatónak kell lennie: egy étkezde, kisvendéglő, panzió még megfelel a célnak, nagyobb befektetéstől azonban ódzkodnak a tanácsok. Azzal viszont a szakember is egyetért, hogy e vállalkozás célja is a profittermelés: ahol működő, életképes cégek maradtak fenn, ilyen szempontok szerint üzemelnek. Az unitárius egyház korszerű konyhából, iskolai étkezdéből, kisvendéglőből és catering-szolgáltatásból álló, mintegy húsz embert foglalkoztató kft.-je is ilyen meggondolásból alakult 2010-ben. Mintegy ötszáz menüt állítanak elő naponta saját iskolájuk és más iskolák diákjai számára. Azon túl, hogy fontos közösségi célt szolgál, ma már közelebb áll a profittermeléshez, mint induláskor. Hasonló meggondolásból működteti a római katolikus egyház a kolozsvári Agape vendéglátó központot, amelyben önkiszolgáló és à la carte éttermek, valamint szálloda üzemel. Kisebb méretű, de hasonló célt szolgáló egyházi étkezde működik Marosvásárhelyen is.
Erdélyben kissé szokatlannak mondható a református egyház nyugdíjintézete által finanszírozott két székelyföldi törpe vízi erőmű felépítése és üzemeltetése: a Madarasi Hargitán, Szentkeresztbányánál és az Úz völgyében megejtett beruházás, a püspök szerint nem túl nagy befektetés, de jól követhető és biztos jövedelmet ígér. És ezzel nagyjából le is zárul a pozitívnak mondható egyházi vállalkozási példák sora: működésük inkább egyedi jelenségként értékelhető, mint általánosan elfogadott, gazdasági receptként.
Erdély legnagyobb egyházi közösségében, az Erdélyi Református Egyházkerületben működő vendégházak, iskolai vagy egyéb étkezdék, ifjúsági központok profitot ugyan nem termelnek, de jórészt önfenntartók. A római katolikus egyház szociális szerepvállalása folyamatos forráshiánnyal küszködik. „Az állami költségvetésből származó támogatások lefaragása igen érzékenyen érinti Erdélyszerte a több száz beteg ellátását. A kieső pénzt külföldre küldött segélykérésekkel próbáljuk pótolni. Az egyháznak belső erőforrások már nem állnak rendelkezésére” – mondja Varga Rezső.
Szórványmentés
Az erdélyi magyarság hihetetlen ütemű fogyásának legbiztosabb jele a gyülekezetek elöregedése és elnéptelenedése. A következő 10-20 év során a történelmi magyar egyházak legnagyobb kihívása fenntartani a lelkipásztori állást olyan gyülekezetekben is, ahol a hívek létszáma a kritikus határ alá esik. Ez a katolikus, a református és az unitárius egyházvezetőség számára egyformán gondot jelent. A lelkészi és más egyházi alkalmazottak fizetésének alapját jelentő, minimálbér nagyságú állami támogatást a legkisebb gyülekezetekben nem képesek megfelelő mértékben pótolni. Gazdaságilag biztos lábakon álló, erős egyház kellene ahhoz, hogy az elszórványosodó erdélyi magyar gyülekezetek alá egyféle „szociális hálót” tartson. A hívek adományaiból és az egyházi birtokokból évszázadokon át önfenntartó történelmi magyar egyházaink új gondokkal szembesülnek.
Nyugati példák
A fejlett nyugati államokban – Németországban és Ausztriában például – az állami adókkal és illetékekkel begyűjtött egyházfenntartói támogatás rendszere széleskörű anyagi biztonságot jelent az egyházközségek számára, azonban az egyház intézménye az állammal szemben nem élvez akkora autonómiát, mint Erdélyben. A német állam a lelkészi fizetés folyósítását legalább 1700 egyháztaghoz köti, kisebb egyházközségek csak közösen vállalhatják a lelkészi állás és más egyházi alkalmazottak fenntartását. A német egyházi rendszer stabil és kiszámítható, de a gyülekezetek szekularizációs- és népességfogyása ott is számottevő. A fenntarthatatlan templomokat eladják, sok gyülekezetet pedig összevonnak.
Egyházi elöljáróink szerint sokkal több pénz jut templomok, egyházi műemléképületek felújítására: az állam által finanszírozott programok lebonyolításába sok civil szervezet is bekapcsolódik, az egyház teherviselése ott az erdélyinél kiegyensúlyozottabb. A gyülekezeti vagyonból származó bevételeket erre szakosodott pénzügyi alapokban őrzik, amelyek hosszabb távú biztonságot jelentenek az egyházközségek számára.
A legnagyobb probléma a szórványkérdés: miként lehetne a legnehezebb helyzetben levő gyülekezeteknek anyagi támogatást nyújtani? Jelenleg például 70–80 katolikus plébánia van kritikus helyzetben, de a dél-erdélyi szórvány – amely negyedszázad alatt elveszítette lakossága felét – egyre inkább terjed Erdély más vidékei fele.
„Száz évvel ezelőtt Szász Domokos püspök azt írta évi jelentésében, hogy hatezer fővel nőttünk. Én minden évben azt írom le, hogy hatezerrel csökkentünk. Ez azt hozza magával, hogy bizonyos területekről óhatatlanul ki fogunk vonulni” – villant fel Kató Béla püspök szomorú jövőképet. Folyamatos lélekszámveszteség mellett az egyház jövőjét csak őszinte helyzetelemzéssel lehet kezelni. A közösség nem fogja elbírni, ha egy templomot, egy lelkipásztort nem ötszáz, hanem ötven embernek kell eltartania. A Szászföld példája a magyar szórvány számára is elriasztó. „A kárpát-medencei magyarságnak, de egész Európa megmaradásának az a gyökere, hogy képes-e áttörést elérni a gyerekvállalás terén? Ha nem, erre a földre idegenek fognak jönni. Mi is megéltük ezt az állapotot ezer évvel ezelőtt, amikor elnéptelenedett, üres helyre telepedtünk le. Az európai civilizáció, az egykézés, az önző életmód ezt a jövőt tartogatja az egész kontinens számára. Iskoláink és templomaink csak akkor maradnak fenn, ha az erdélyi magyarságnak lesz megfelelő utánpótlása” – fogalmaz Kató Béla. A jövőt csak egy számbelileg megerősödő egyház biztosíthatja: a hiányzó lélekszámot semmilyen gazdasági csodával nem lehet pótolni.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Kinek érdeke összemosni az autonómiát a magyarországi szélsőjobboldallal?
A Kossuth Rádió munkatársa, Szilágyi Szabolcs arról beszélgetett Bakk Miklós politológussal, hogy kinek válhat javára az autonómia és a szélsőség összemosása.
Bakk Miklós meglátása szerint az autonómiatörekvések és a magyarországi szélsőjobboldal összemosása egyértelműen a populista Traian Basescu érdeke, mivel ő egy új politikai alakulat építésén dolgozik, amelynek során nagy szerepet szán a nacionalista szólamoknak, az ellenségképzésnek, és a magyar veszéllyel való fenyegetésnek.
A politológus szerint Basescu a hétfői marosvásárhelyi felvonuláson történt kis incidens kapcsán a román média részéről „tálcán” kapta a lehetőséget, hogy számára kedvezően hasznosítsa a helyzetet.
Bakk beszélt a televízió manipulációs hatásáról is, hogy a képkockák átcsoportosítása révén milyen könnyen meglehet változtatni egy rendezvény, vagy esemény üzenetét.
A beszélgetés végén szó esett a román politikusok közötti konszenzusról is, hiszen egy politikus sem „ment szembe” Basescu magyarellenes nyilatkozataival. A pillanatnyi és váltakozó politikai pozícióktól függ az, mennyire magyarellenesek a román politikusok, akik mindig nagyon ügyelnek arra, nehogy nemzetárulóknak tűnjenek – magyarázta Bakk Miklós.
Kossuth Rádió
Erdély.ma,

Izsák: a Vona-ügy a lényegről, az autonómiáról tereli el a figyelmet
Március tizedikén Marosvásárhelyen a vértanúk emlékművénél megtartott rendezvényt követően a résztvevők a járdán a főtérre vonultak. A több mint két kilóméteres útvonalon néhol kisebb dulakodásra is sor került, a menet méltóságát megzavaró incidenseket a román sajtó nagyon felnagyította, mondván: Marosvásárhely polgármestere joggal tiltotta meg a felvonulást.
A román média nem a Székelyföldnek autonómiát követelő kiáltványra, hanem „magyarországi szélsőséges csoportok” randalírozására helyezte a hangsúlyt. Nyomatékosították, hogy a rendezvényen Vona, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a „Magyarországon betiltott Magyar Gárda” több képviselője is jelen volt, a „szélsőségeseket” téve felelőssé a csendőrökkel való dulakodásért, ami az úttestet elfoglalni próbáló felvonulók és a rendfenntartók között alakult ki. Ehhez képest hétfőn este Maros megye csendőrségének szóvivője nem látta súlyosnak a helyzetet. Manea Daniel a Kossuth Rádiónak úgy nyilatkozott, hogy a közel két órán át tartó felvonulás idején mindössze néhány kisebb incidens történt. Normálisnak tekinthető, hogy egy akkora tömegű felvonulás idején az emberek helyenként letértek az úttestre is, a csendőrök pedig próbálták visszaküldeni őket a járdára, ilyen esetben voltak kisebb incidensek – fogalmazott a csendőrség szóvivője. Hozzátette: megtörtént az is, hogy valaki petárdát robbantott, de ez csak egy elszigetelt eset volt.
Maros megye prefektusa, Corneliu Grosu azt mondta, hogy Hatvannégy Vármegye mozgalom tagjai provokálták a rendfenntartókat, a Jobbik és a Magyar Gárda pedig a normalitás keretei között maradt. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács vezetője az eseménnyel kapcsolatosan azt nyilatkozta, hogy a Jobbik elnöke, Vona Gábor Romániából való kitiltásának ügye egy olyan műbotrány, ami éppen a lényegről, a székely közösség kinyilvánított autonómiaigényéről tereli el szándékosan a közvélemény figyelmét.
Nem is találkoztam Vona Gáborral, a sajtóból értesültem arról, hogy ő is részt vett a rendezvényünkön – mondta el Izsák Balázs a Kossuth Rádiónak.
Kossuth Rádió
Erdély.ma,

Ki a szélsőséges?
Ha a székely szabadság napja utáni hisztérikus román reakciókat nézzük – amelyek javarészt elsiklanak a lényeg mellett, és kizárólag a súlyos incidensekként tálalt, a megmozdulás egészére egyáltalán nem jellemző mozzanatokra összpontosítva afféle szélsőségesek randalírozásaként próbálják beállítani az eseményt –, akkor bizony be kell látnunk: ezt a csatát elvesztettük.
Tavaly március 10-én és október 27-én, a székelyek nagy menetelésén is sikeresen semlegesítettük a román államhatalom fegyverét, az agyonhallgatást. Azzal ugyanis, hogy a rendezvények nemzetközi dimenziót kaptak, a világ több fővárosában zajlottak szimpátiatüntetések, és az autonómiaküzdelemről a külföldi sajtó is beszámolt, a bagatellizálás, a tudomást sem veszünk róla magatartás már-már nevetségessé vált. Nem véletlen hát, hogy taktikát váltottak Bukarestben, ezúttal zavarkeltéssel próbálkoztak, megosztásunkra játszottak – bennünket pedig teljesen felkészületlenül ért ez. A tavaly két alkalommal is tanúsított összefogás és egységes, fegyelmezett fellépés ezúttal szertefoszlott – alighanem a hatósági tiltás hatására, melynek éppen ez lehetett a célja. És lám, azóta is zűrzavar uralkodik a magyar közéletben, magunk sem tudjuk, mi a következő lépés, egymásra mutogatunk, némelyek árulónak kiáltják ki a szervezőket, Izsák Balázst, mások az RMDSZ-t szapulják, majd mindenki elhatárolódik a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomtól. Mert ezeket a legkönnyebb megtenni – ami nehezebb, hogy levonjuk a következtetéseket, megbeszéljük közös dolgainkat, elosszuk a munkát. Nem kell mindenben egyetérteni az RMDSZ-szel – de el kell ismerni, hatékony eszköze lehet a jogérvényesítésnek a kormányzati és parlamenti munka. Nem gőggel, lekicsinylően kell viszonyulni a két kisebb párthoz, az EMNP-hez és az MPP-hez: megvan a maguk szerepe az egypártrendszer felszámolásában, de még az RMDSZ autonómiához fűződő viszonyának alakításában is. Nem Izsák Balázs az egyetlen felkent vezetője a magyarságnak, de tény: SZNT-elnöki mandátuma alatt új lendületet kapott az autonómiamozgalom. És nem kizárólag a vármegyések felelőssége a rendfenntartókkal történt dulakodás. Mert felmerül a kérdés: ha mindent oly tökéletesen végzünk mi, mérsékeltek, a fiatalok egy része miért vonzódik mégis hozzájuk, és egyáltalán: próbált bárki is tárgyalni velük, elmagyarázni, miért ártalmas az, amit kiáltanak, amit tesznek, miként tudnák esetleg más módon hasznossá tenni magukat? Mert az autonómiaküzdelem egyik próbaköve az is, hogyan szervezi meg önmagát a közösség, tud-e viszonyulni saját kisebbségeihez, esetenként szélsőségeseihez? Mely minősítéssel amúgy nem árt vigyázni: számos román politikus szerint például magunk is ebbe a kategóriába tartozunk csak azért, mert autonómiát akarunk.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Gábor Áron-könyvritkaság
Annak ellenére, hogy Gábor Áronról igen hamar, gyakorlatilag már halála pillanatában megszülettek a legendák, a hősi alakja köré font mítosz pedig nemcsak az 1848/49-es szabadságharc leverését követő, megtorlásokkal és megaláztatásokkal teljes időszakban vált a túléléshez szükséges fogódzóvá, de a későbbiekben, a történelem szeszélye miatt sokszoros elnyomatásba kerülő székelység életében a mai napig is, Gábor Áronról elég kevés irodalmi alkotás, még kevesebb képzőművészeti feldolgozás született.
Életének regényes feldolgozására pedig éppenséggel nagyon kevesen vállalkoztak, ezek egyike Sombori Sándor, akinek regényes krónikáját lapunk sorozatban közli. A sepsiszentgyörgyi szerző műve első megjelenése (1957) előtt majd másfél évtizeddel, a „kicsi magyar világ” korában tetőző Gábor Áron-kultusz idején jelent meg előbb a Székely Népben folytatásokban, majd 1942-ben a sepsiszentgyörgyi Jókai Nyomda kiadásában könyvként is a kézdivásárhelyi Földi István regénye, melyből aztán – akárcsak később Sombori Sándor – színdarabot is írt, kézdivásárhelyi bemutatóját a most a céhes város főterét díszítő Gábor Áron-szobor első, 1943. évi nagyváradi felavatásának napján tartották. Földi István Gábor Áron életének megírásához egy kézdivásárhelyi legendát használt fel, az író lánya, dr. Sánta Péterné Földi Anikó szerint „a kézdivásárhelyi református temető végében egyszer mutattak neki egy sírt, amely állítólag egy titokzatos, szép pesti asszony maradványait őrizte, aki akkor lett öngyilkos, amikor a kökösi ütközet után értesült Gábor Áron haláláról”. A történet egy másik változata szerint Vorwiczek Alfonz osztrák császári kapitány a feleségét küldte el Gábor Áron lemérgezésére, ám a nő szerelmes lett belé, a méreg felével előbb férjét ölte meg, majd a másik felét bevéve, Gábor Áron karjaiban halt meg, és az ő földi maradványait rejtené a kézdivásárhelyi református temető egy mára már fellelhetetlen sírja. Akármint is legyen, Földi István e helyi legendát felhasználva alkotta meg könyvében Amália figuráját, akivel – írói képzelete szerint – Gábor Áron még budapesti kiképzésének idején ismerkedik meg, és a köztük kibontakozó szerelemre építi regényét. Földinek alkalma volt hallgatni még több idős ’48-as honvéd elbeszélését, ezeket, ugyancsak lánya szerint, „elraktározta emlékezetében, vagy némelyiket le is jegyezte”, tőlük hallott a szép arcú, púpos csángó leányról, Jusztináról, akit – ugyancsak az írói fantázia szerint – Amáliával való kísérteties hasonlósága miatt fogadott élettársául Gábor Áron. Regényét egyébként már 1937-ben elkezdte írni, de csak a késő esti órákban jutott rá ideje a kézdivásárhelyi Mezőgazdasági Iskolában betöltött tanári, nevelői feladatai mellett. A könyvnek akkora sikere lett, hogy 1943-ban a Jókai Nyomda másodszor is kiadta, sőt, 1944-ben felkérték Földi Istvánt egy Gábor Áron-film forgatókönyvének megírására is, erre azonban már nem kerülhetett sor, a háború utáni Magyarországon – ahol megtelepedett a szerző és családja – már nem volt „téma” Gábor Áron.
Földi István két kiadást megért Gábor Áron című regénye mára könyvritkaságnak számít. A háromszéki közkönyvtárak egyetlen példánnyal sem rendelkeznek belőle, csupán a Székely Nemzeti Múzeumban található meg. Ezért, valamint mert rendkívül olvasmányos, történetének szövésében izgalmas, döntött a Gábor Áron Ünnepet Rendező Bizottság a regény hasonmás kiadásáról. A támogatott árú – 32 lejbe kerülő – könyv előjegyezhető a Kovászna Megyei Művelődési Központnál (Szabadság tér 2. szám, telefon: 0267 351 648, e-mail: office@cultcov.ro), a májusi megjelenésig rendelésüket leadó könyvvásárlók – akár ajándéknak, akár a házi könyvtár számára szánt példányokban – névre szóló köteteket kapnak.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Körkép
Andrei Plesu író, művészettörténész, volt külügyminiszter, volt elnöki tanácsos, a román értelmiség egyik kiemelkedő alakja szerint a politikában olyan hangulat uralkodik, mint egy futballmeccsen, vagy még inkább mint egy szektában, ahol a tagok kölcsönösen kiátkozzák egymást: a politikusok nem csinálnak semmit, csak saját személyes érdekeiket követik, ezenkívül minden idejüket és energiájukat a politikai hadakozásra és intrikákra használják. Jó példa erre, hogy a nemrég kimúlt USL egykori társelnökei a legádázabb ellenségekké váltak, a kormány(fő) csak azért "alkot" törvényeket, hogy "szájba vágja" az államfőt (egyébként maga Ponta nyilatkozta, hogy olyan intézkedéseket hoz, amelyekkel idegesítheti Traian Basescut), és eközben senki sem gondol arra, hogy mi történik a gazdaságban vagy az amúgy is ingatag demokráciában.
A neves értelmiségi azon is elmélázott a minap, hogy a húsosfazék körül ülők és osztozkodók vajon honnan is kerítenek elő a különböző tisztségekbe, a legmagasabb kormánypozícióktól a helyi igazgatócskákig, olyan személyeket, akik – amellett, hogy nyalogatják "kenyéradó gazdáik" kezét, még akkor is, ha nyakon vágja őket – , hozzájuk hasonlóan valójában semmit sem csinálnak, csak saját érdekeiket követik? Azt mondja, az az érzése, hogy a politikai osztály a rosszindulat, a rosszhiszeműség és az ostobaság keveréke, amelyben a hangsúly az ostobaságon van.
Mindezt igazolják az utóbbi idők történései is. Hatalmas a változás: a több mint hetvenszázalékos kormánykoalíció, amelyről azt mondták, hogy az állampárt irányába halad, hogy utolsó vérig megvédi korrupt politikusait, széthullt, egyik vezére a legharsányabb ellenzékivé vált. A PSD most kétségbeesetten próbál újabb többséget létrehozni, bárkivel, aki hajlandó alkut kötni vele, ugyanúgy, ahogy 2004-ben, majd 2008-ban is tette Traian Basescu. Az elnök támad és vádol, a miniszterelnök külpolitikája szembemegy Brüsszellel. Eközben a korrupció burjánzik, a korrupt politikusok a tévékamerák előtt gratulálnak egymásnak, amikor a törvényhozás megakadályozza a bűnüldöző szerveket, hogy eljárást indítsanak ellenük, Ponta a tévékben "kormányoz", a "nagypolitika" a televízióban zajlik.
Nő az államadósság, a lakosság egyre jobban szegényedik, senki sem beszél fejlődésről, gazdasági növekedésről, a szolgáltatások minőségéről, egészségügyről, oktatásról, adókról és illetékekről. Mindenki "főnök", de sajnos, senki sem igazi vezető.
Ha ezekhez hozzáadjuk az egyre harsányabb nacionalizmust, teljes lesz a körkép.
Népújság (Marosvásárhely ),

A paktum buktatói
A 2011. évi 1. új román tanügyi törvény hatályba lépése óta három év telt el, de a magyar nyelvet az orvos- és gyógyszerészképzésben továbbra is csak az előadásokon lehet használni. 2012. szeptember 21-én Ecaterina Andronescu akkori tanügyminiszter, Victor Ponta miniszterelnök és néhány RMDSZ-es vezető nem túl szerencsés nyomására megszületett egy hétpontos egyezség arról, hogyan is kellene alkalmazni a tanügyi törvény anyanyelvi-multikulturális felsőoktatásra vonatkozó rendelkezéseit.
Jogászként azóta sem értem azt, hogy miért kell egyezkedni arról, hogy a törvényt be kell tartani, illetve abba beleegyezni, hogy csak bizonyos korlátok között kell alkalmazni a teljesen egyértelmű, teljes körű anyanyelven történő felsőoktatást biztosító rendelkezéseket.
Az egyezség második pontja rögzítette azt, hogy a magyar oktatási vonal prorektorát és prodékánjait ki fogják jelölni. A román fél szóban kikötötte, hogy a magyar oktatás vezetője, prof. dr. Szabó Béla nem lehet prorektor. Szerencsénkre a románok által favorizált prof. dr. Szilágyi Tibor Szabó professzorral egyetértésben megfelelően látja el feladatát. Ennek ellenére elfogadhatatlan az a gyakorlat, hogy a román fél jelölje ki a magyarság képviselőit – itt persze nem csak a MOGYE- ról van szó!
Az egyezségben egy szó sincs arról, hogy a gyakorlati oktatás, a szemináriumok, az államvizsga-dolgozatok megvédése a tanügyi törvény rendelkezéseinek megfelelően magyar nyelven történhessen, és említésre sem kerülnek a teljes körű anyanyelvi felsőoktatást előíró 135. szakasz rendelkezései.
A magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés visszaállítása ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány buktatta meg az Ungureanu-kormányt. Azért, hogy ismételt kormányra kerülését a romániai magyarsággal elfogadtassa, az RMDSZ a Victor Pontáékkal megkötött paktumba megoldandó politikai kezdeményezésként belefoglaltatta az alábbiakat:
"A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem keretében önálló magyar tagozat létrehozása, a román és magyar tanerők által 2012. szeptember 21-én Marosvásárhelyen aláírt egyezmény értelmében." Igen ám, de az egyezmény nem tagozatról, hanem oktatási vonalról szól – a tagozat önszerveződő, magyar felső vezetőkkel jön létre. Az oktatási vonal esetén pedig a román főnök irányítgatja magyar helyettesét. A differenciát nem észlelte vagy pedig nem akarta észrevenni az RMDSZ-vezetés?
Igen érdekesnek tartom a MOGYE szenátusi ülésének az időpontját, amelyen a magyar főtanszékek létrehozásáról kellene dönteni: A Vatra Româneasca alapításában jeleskedő egyetemi káderek és neveltjeik tiszta véletlenül március 20-ra, a fekete márciusi főtámadás évfordulójára hívták össze a szenátus ülését…
Felhasználom az alkalmat, és felhívom az illetékesek figyelmét arra, hogy a magyar oktatási vonal keretében létrehozandó magyar főtanszékek (departamentumok) nem jelentik azt, hogy a gyakorlati oktatás magyar nyelven is folyhat. Ehhez az egyetemi chartából ki kell gyomlálni az ARACIS (a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Román Hivatal) sztenderdekre való valamennyi hivatkozását.
A MOGYE szenátusának román kétharmada és rektora foggal és körömmel ragaszkodik a 2010. július 22-én elfogadott ARACIS-sztenderdhez, amelynek anyanyelvhasználatot tiltó rendelkezését messzemenően kibővítették a charta megszövegezése során. Ez a szabályozás, amelyet a tanügyi törvény hallgatólagosan hatályon kívül helyezett, mert az a teljes körű anyanyelvi oktatásra vonatkozó rendelkezéseivel abszolút ellentétes, a következőket tartalmazza: "a klinikai gyakorlatok kizárólag román nyelven folyhatnak". A román kétharmad által jóváhagyott charta szerint azonban nem csak a klinikai gyakorlatok, hanem minden gyakorlat, tehát az anatómia (noha a hullák már nem beszélnek), a laboratóriumi gyakorlatok (a lombikok sem igen szólalnak meg), a szemináriumok és a diplomadolgozatok megvédése stb. csak románul történhet. Az ARACIS-sztenderdek szerint az elméleti oktatás a tanulmányi idő 30 százalékát, a labor-, klinikai gyakorlatok, szemináriumok stb. a 70 százalékát teszik ki. Tehát ha marad a mostani charta, akkor jogilag alátámasztott alapvető változtatásra, a valódi anyanyelvi orvos- és gyógyszerészképzés visszaállítására továbbra sem lesz lehetőség.
Tudom, mit beszélek, mivel a MOGYE vezetése megpróbál beavatkozni abba a Bukaresti táblabíróság előtt folyamatban levő perbe, amelyben az RMOGYKE és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség megtámadta az anyanyelv használatát tiltó ARACIS-sztenderdeket, mert törvénysértők és abszolút semmisek. A MOGYE védelmébe próbálja venni azokat a sztenderdeket, amelyeket az oktatás minőségét biztosító 75/2005-ös sürgősségi kormányrendelet 17. szak. (1) bekezdése rendelkezései szerint kormányhatározattal kellett volna jóváhagyni és amely határozat kilenc év alatt sem született meg!? Ennek hiányában viszont a Bukaresti Táblabíróság hatályon kívül kell helyezze a sztenderdeket – amennyiben a hivatkozott jogszabálynak megfelelően dönt!
Régóta vagyok a pályán, de még nem hallottam olyat, hogy a jogalkalmazó perbe lépjen a törvényhozó oldalán, védelmébe véve az anyanyelv használatát tiltó passzust. A MOGYE a törvényt kellene alkalmazza, a törvényhozásba való belekontárkodásának nincs jogalapja. Ezzel a perbe lépéssel a MOGYE vezetése igencsak kilógatta a lólábat – csak remélni tudom, hogy az illetékesek is észreveszik ezt…
Azok számára, akik a tanügyi törvény felpuhított alkalmazásán ügyködnek, Deák Ferenc, a haza bölcse intelmét idézem: "amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és szerencse visszaadhatják. De amiről a nemzet önként lemondott, annak visszaszerzése kétséges."
Arról sem feledkezhetünk meg, hogy Románia kormányának erkölcsi és anyagi felelőssége egyértelmű azzal kapcsolatban, hogy az 1945-ben királyi rendelettel létrehozott, kizárólag magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés számára alapított intézetben elsorvasztották a magyar karokat, és visszaállításukat továbbra is akadályozzák, méghozzá a tanügyi törvény által biztosított kötelezettségek semmibevételével.
Kincses Előd
Népújság (Marosvásárhely),

Struccpolitika
Nemzetállam a globalizmus korszakában? Már a kérdésfelvetés is nevetségesnek tűnne, amikor az EU-ban a határok egyre jelképesebbé válnak. A román–magyar viszonyban a nemzetállami szemlélet mégis erős, legalábbis a politikusok fejében. S nemcsak román oldalon.
A hétfői Székely Szabadság-napi marosvásárhelyi események nagyszerű példa erre. A román politikai osztály – élen Băsescu elnökkel – a Jobbik Romániából való kitiltásáért szállt síkra a – fölöttébb tisztázatlan eredetű – csetepatéra hivatkozva. Az RMDSZ is elhatárolta magát a Jobbiktól, Kelemen Hunor arra szólította fel őket, hogy otthon tüntessenek.
Nyilván nem kell feltétlenül egyetérteni minden magyarországi politikai alakulattal, de attól még EU-s állampolgárok szabadon vonulhatnak fel, nyilváníthatnak véleményt bármely más EU-s tagországban. Romániában is. Akár tetszik ez a romániai – román és magyar – politikusoknak, akár nem. Végül is Marosvásárhelyen katalán és baszk politikusok is együtt léptek fel a székelységgel az autonómiáért.
Román oldalon alighanem ez a legérzékenyebb pont. Az európai példák egyre szélesebb körű megismerése, a különböző nemzetiségű európai politikusok együttes fellépése nyomán egyre nehezebb lesz jogi-ideológiai alapon megvédeni a régóta elavult nemzetállam fogalmát.
Könnyebb tisztázatlan csetepatékra hivatkozva ellehetetleníteni a nemzeti autonómia hirdetőit. Bezzeg, ha valamelyik nyugati ország fontolóra veszi a kapuk bezárását a román bevándorlók előtt, a román politikai osztály felháborodottan reagál, diszkriminációt, európai szemlélettel ellentétes viselkedést reklamálva. Arról nem is beszélve, hogy több ezren – románok és magyarok – vettek házat a határ másik oldalán.
Az RMDSZ sem igazán kedveli a politikai globalizációt, ingerülten reagál, amikor anyaországiak szólnak bele az erdélyi magyar politikai levesbe. Noha a hivatalos szólamok terén évek óta a jelképessé váló határokon átnyúló, EU-n belüli nemzeti összefogásról/összeborulásról hallani. Inkább felkészülne az anyaországi konkurenciára, amely már a májusi EP-választáson jelentkezik, amikor a kettős állampolgárok – főleg a határhoz közel élő partiumi magyarok – szabadon választhatnak az erdélyi magyar és az anyaországi politikai kínálatból.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad),

Az EMNP elítéli a Székely Szabadság Napjával kapcsolatos félretájékoztatást
A Székely Szabadság Napján megrendezett emlékező nagygyűlésen nemzeti közösségünk jogos autonómiaigényének békés kinyilatkoztatása zajlott.
Az Erdélyi Magyar Néppárt határozottan visszautasítja azokat az uszító jellegű híreszteléseket, amelyek alapján a rendezvény egészére a szélsőséges bélyeget próbálják rányomni, elsősorban egyes központi román nyelvű médiaorgánumok. Mi, akik jelen voltunk hétfőn a marosvásárhelyi Postaréten és a békés, fegyelmezett polgári sétán a Főtérig, nagyon jól tudjuk, hogy egyetlen, pár perces dulakodás kivételével (mint ahogy ezt a csendőrség szóvivője is megerősítette) nem történt semmilyen rendbontási akció. Ezért az elszigetelt incidensért elsősorban a helyi hatóságok előzetes tiltó magatartását tartjuk felelősnek, amivel a tízezres tömeget a járdákra kényszerítve megteremtették a rendbontás gyakorlati lehetőségét. Ennek fényében úgy értékeljük, hogy a bukaresti román tudósítások, mintegy régmúlt időkre emlékeztetve, amikor egyes témákban pártmegrendelésre ugrott egyhangúan a média, összehangolt támadást jelentenek nemzeti közösségünk autonómiaküzdelme ellen, annak a közvélemény előtti diszkreditálását célozva. A hamis, túlzó híresztelések kimerítik akár a nemzeti alapú uszítás bűnügyi jellegű kategóriáját is, amire normális körülmények között az igazságszolgáltatási szervek megfelelő kivizsgálási akciói kellene, hogy következzenek.
Ugyanakkor megdöbbenésünknek adunk hangot, hogy az RMDSZ csúcsvezetői, akik ráadásul nem tisztelték meg jelenlétükkel az autonómiatüntetést, a fent említett félretájékoztatás vonalán haladva inkább elhatárolódnak az egész eseménytől, minthogy a tiszta, tényeken alapuló helyzet bemutatásával megvédenék azt, mintegy megerősítve azt a veszélyes társítást, hogy az autonómiát célzó közösségi megnyilvánulások szélsőséges beállításúak lennének. Felszólítjuk az RMDSZ hétfőn jelenlevő székelyföldi vezetőit, hogy saját tapasztalatuk alapján tegyék helyre az eseménnyel kapcsolatos kommunikációt mind a szövetségen belül, mind a médiában.
Csak reménykedni tudunk abban, hogy az RMDSZ vezetőinek nyilatkozatai nem azt a több ízben említett gyanúnkat erősítik meg, hogy a kormányzati szerep vállalásával az autonómia ügyének felvállalása újból háttérbe szorul a pillanatnyi egyéni- és pártérdekek előtérbe kerülése miatt, mint ahogy ezt az eddigi kormányzati szerepvállalások esetében megfigyelhettük. Különleges időszerűséggel említjük meg a beharangozott székelyföldi autonómiastatútumot, amelynek a Székelyek Nagy Menetelése óta tapasztalható ködösítések és folyamatos halasztások miatt igencsak kétségesnek tűnik a sorsa.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége nevében
Toró T. Tibor elnök,
Zakariás Zoltán alelnök, választmányi elnök
Nyugati Jelen (Arad),

BBTE: idén tízezer gólyát várnak, fele az ingyenes helyekre juthat be
Esszéírás, érettségi eredmény, írásbeli vizsga adja meg a végső jegyet
Sajtótájékoztatón számolt be a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetősége az idei egyetemi felvételi újdonságairól és a most rajtoló népszerűsítő kampányról.
Ioan Aurel Pop, a BBTE rektora azt hangsúlyozta, hogy az egyetem 21 karán szerveznek valamilyen megmérettetést, amelynek keretében felmérik a diákok tudását, de ugyanakkor több karon ingyenes felkészítőt is tartanak a maturandusoknak. Soós Anna, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes elmondta: a 2014/2015-ös tanévben 249 alap- és 204 mesteri képzés lesz; az alapképzések közül 206 nappali tagozaton, 43 pedig távoktatás keretében valósul meg. Több új szakot – köztük magyarokat is – indítanak mind alap-, mind pedig mesterképzésen. Soós elmondta: a 21 karból 14 szervez kimondott vizsgát, 7 kar pedig kizáró jellegű esszéírást követel majdani hallgatóitól. Ugyanakkor olyan versenyeket is szerveznek, amelyek nyertesei felvételi nélkül bejutnak.
Szabadság (Kolozsvár),

Szól a Kolozsvári Rádió – immár 60 éve
Hagyomány és újdonság együtt: nemcsak hallható, hanem látható is a Rádió
Március 15-én 60 évvel ezelőtt „kapcsolták be” a Kolozsvári Rádiót, és szól azóta is kitartóan, összetartóan magyar közösségünkhöz.
Ez az emberöltőnyi idő azonban nem volt zavartalanul egységes, sem nehézségektől mentes, de mindenek ellenére örömöt is szolgáltatott bőven, egykori munkatársaknak, jelenlegi szerkesztőknek és természetesen a rádióhallgatóknak egyaránt. Az évek során fel kellett zárkózni, meg kellett újulni: kihasználva a modern kor műszaki lehetőségeit, és eleget téve az új elvárásoknak, a Kolozsvári Rádió már nem csak hallható, de régóta látható is – az internet révén.
Szabadság (Kolozsvár),

Tăriceanu Orbánt támadja, Vona Băsescuékkal levelezik
Călin Popescu Tăriceanu volt liberális miniszterelnök, a román szenátus elnöke szerint a magyar kormány nem tett semmit azért, hogy visszaszorítsa a szélsőségességet Magyarországon. Vona Gábor nyílt levélben reagált Traian Băsescu és Victor Ponta kijelentéseire.
„Mindig elítéltem a szélsőségességet, a romániait és a külföldit egyaránt. Magyarországon nagyon veszélyes szélsőségesség létezik, és sajnos az Orbán Viktor vezette jelenlegi kormány semmit nem tett a visszaszorításáért, mi több, a saját, nacionalista jellegű politikájával számos kérdőjelet vetett fel az Európai Unióban, a konszolidált demokráciákkal rendelkező országokban” – mondta szerdán Tăriceanu, akit a héten választottak meg a román felsőház élére.
Hozzátette: egy demokratikus világban rendelkeznünk kell annyi bátorsággal, hogy nemet mondjuk a szélsőségességre. A Jobbik elnökének nemkívánatos személlyé való nyilvánítására, illetve a Jobbiknak a Romániából való kitiltására irányuló tervekkel kapcsolatban Tăriceanu úgy vélte: „elégséges” a jelenlegi román törvényes keret arra, hogy alkalmazzák a szélsőségesekkel szemben.
Victor Ponta miniszterelnök szerdán jelentette be: elkezdődhet az eljárás Vona Gábornak, a Jobbik elnökének nem kívánatos személlyé nyilvánítására, mihelyt Traian Băsescu államfő jóváhagyja a román belügyminisztérium által kezdeményezett lépést.
Kedden Băsescu a Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását kérte Romániából a bukaresti kormánytól és a parlamenttől a hétfői marosvásárhelyi autonómiatüntetés miatt.
Vona Gábor nyílt levélben reagált a román politikusok nyilatkozataira. A Traian Băsescunak és Victor Pontának címzett szövegben a Jobbik elnöke hangsúlyozza, csendben és békésen vonult fel Marosvásárhelyen, ezért „teljes értetlenséggel áll” a kijelentések előtt.
„A híradások szerint a Jobbik és a Gárda tagjai okoztak incidenst. Ez azonban hatalmas hazugság! Ahogy én magam is, úgy a Jobbik és a Gárda minden tagja végig békésen, a szabályokat betartva és a szervezők kérésének megfelelően pártzászlók nélkül vonult – áll az államfőhöz és a miniszterelnökhöz román nyelven is elküldött nyílt levélben. – Mindezt Corneliu Grosu, a román megyei prefektus maga is megerősítette, elmondva, hogy az összetűzéshez nekünk semmi közünk nem volt. Ennyi történt. Ezért akarnának kitiltani?”
Mint ismeretes, a székely szabadság napján, a Postaréten megszervezett megemlékezés után a tömeg csendőrkordon mellett, a járdán volt kénytelen a főtérre vonulni a hatósági tiltás miatt. Menet közben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) agresszíven viselkedő, a szervezőkre sem hallgató tagjai dulakodni kezdtek a rendfenntartókkal – a román média ezeket a képsorokat ismételve „mutatta be” a rendezvényt.
A HVIM nemzeti radikális ifjúsági szervezetet 2001-ben alapította Toroczkai László Magyarországon, azóta Erdélyben is több helyi szervezetet hoztak létre.
Krónika (Kolozsvár),

Kifogásolják a tanügyi etikai kódexet
Bőven hagy maga után kívánnivalót az oktatási minisztérium által kidolgozott pedagógusi etikai kódex – vélekedett Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke.
Amint a Krónikának kifejtette: a dokumentum egyoldalú, hiszen szinte kizárólag a pedagógusok kötelezettségeiről szól, és figyelmen kívül hagy egyéb társadalmi vonatkozásokat, így kétséges, hogy alkalmas lehet a tanárok közmegítélésének javítására.
Az erkölcsi kódex tervezetét néhány napja hozta nyilvánosságra a román sajtó, Remus Pricopie tárcavezető elmondása szerint azonban a szöveg még nem végleges, a továbbiakban ugyanis a pedagógusokkal és a szülőkkel is egyeztetni kívánnak egyéb javaslatokról, amelyeket igazságügyi szakértők is elemeznek, és csak ezt követően bocsátják közvitára a dokumentumot.
A kiszivárgott verzió szerint az etikai kódex többek között megtiltja a pedagógusoknak, hogy pénzt vagy ajándékokat kérjenek, illetve fogadjanak el a gyermekektől vagy a szülőktől, gyűjtést szervezzenek a vizsgák, általános felmérések, tantárgyversenyek lebonyolítására, a tanárok ugyanakkor nem tarthatnak majd magánórákat fizetés ellenében az általuk oktatott diákoknak.
A dokumentum azt is leszögezi, hogy egyetlen diákot sem lehet kiértékelésnél előnyben részesíteni társaival szemben, a pedagógusok pedig tilos lesz megfenyegetni, megalázni vagy bántalmazni a tanulókat. A szaktárca azt is megtiltaná az oktatóknak, hogy saját gyermeküket vagy közeli rokonukat tanítsák, ez alól kivételt jelenthet, ha az adott iskolában az illető az egyetlen szaktanár.
A pedagógusi etikai kódex kidolgozása már évekkel ezelőtt felmerült a minisztériumban, az elképzelés azonban nem valósult meg. A szaktárca annak nyomán kezdte újra a projektet, hogy az elmúlt év végén az egyik bukaresti iskola tanítónője osztálypénzt követelt tanítványai szüleitől, akik lefilmezték az esetet, a felvételt pedig közzétették az egyik videómegosztó portálon.
Burus Siklódi Botond lapunknak elmondta: annak megtiltásával, hogy a tanár saját diákja számára tartson magánórákat, lényegében korlátozzák a szülők és a gyerekek döntéshez való jogát, holott a képességgondozás terén a kiváló eredmények eléréséhez szükséges az iskolai programon túli munka.
Az RMPSZ elnöke azt is kifogásolta, hogy noha más szakma esetében is létezik etikai kódex, ezt jellemzően nem egy minisztérium dolgozza ki, hanem szélesebb körű egyezség eredménye, amelybe érdekvédelmi és szakmai szervezeteket is bevonnak. Meglátása szerint szerencsésebb az ilyen jellegű szabályrendszert egy-egy iskola szintjén megalkotni, a kidolgozás során pedig ajánlatos figyelembe venni a pedagógusok és a szülők véleményét is.
A kiszivárgott szöveget Simion Hăncescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke is hiányosnak tartja, szerinte a tervezetet a diákokra és a szülőkre vonatkozó kötelezettségekkel és tiltásokkal kell kiegészíteni. Hozzátette: az erkölcsi kódex kidolgozását hasznosnak tartja, a minisztériumnak azonban ehhez együtt kell működnie a szakszervezetekkel.
Babos Krisztina, Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár),

Toró T. Tibor a regisztrációról: erkölcsi kötelesség
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint a magyar országgyűlési választásokon való részvétellel az erdélyi magyarok visszaigazolhatják azokat a fontos nemzetpolitikai döntéseket, amelyeket az Orbán-kormány meghozott az elmúlt négy esztendőben.
– Miért tartja fontosnak, hogy az erdélyi magyar állampolgárok részt vegyenek a magyarországi országgyűlési választásokon? – Ennek elsősorban szimbolikus jelentősége van, ezúton tudjuk mi, erdélyi magyarok visszaigazolni azokat a fontos nemzetpolitikai döntéseket, amelyeket az Orbán-kormány meghozott az elmúlt négy esztendőben. Mindenek előtt az új alaptörvényre gondolok, amely alapján a magyar politika képviselői immár nemcsak felelősséget éreznek határon túli magyar nemzettársaikért, hanem a felelősséget vállalják és viselik is.
Másrészt a mindenkori magyar kormánynak kötelessége támogatni a határon túli magyar közösségek önrendelkezési és önkormányzati törekvéseit, beleértve az autonómia különböző formáit. A nemzetpolitikai döntések legfontosabbika az állampolgárság kiterjesztése, a kedvezményes honosítás. Még az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökeként az a megtisztelés ért 2010-ben, hogy egyik aláírója lehettem az EMNT és a magyar kormány közötti megállapodásnak, amelynek eredményeképpen több százezer embernek segíthettünk, hogy visszakapja vagy megkapja magyar állampolgárságát.
Harmadrészt az Orbán-kormány szavazati jogot is biztosított nekünk a választójogi törvény módosításával. Azt gondolom, hogy mindenkinek, aki megkapta a magyar állampolgárságot, erkölcsileg is kötelessége élni a választójogával. Ugyanakkor jó érzés is eleget tenni ennek a kötelezettségnek, mert ezzel közjogilag is összekapcsolódnak annak a magyar nemzetnek a részei, amelybe beleszülettünk, és amelyhez való tartozásunkat természetesként éljük meg.
– Nemzetpolitikai szempontból milyen hozadéka lehet annak, hogy először vehetnek részt a külhoni magyarok a magyar választásokon?
– Részvételünk elsődleges nemzetpolitikai hozadéka az, hogy immár ebben is egy a nemzet, tehát közjogilag is, nem csak kulturális szempontból. Ugyanakkor látni kell, hogy mindaddig, amíg a külhoni magyar állampolgárok részvétele a magyarországi választásokon nem válik magától értetődővé, segíteni kell közösségünk tagjainak. Most még fel kell iratkozni a külhoni magyarok választói névjegyzékébe, amire eddig, a romániai választásokon nem volt szükség. Másrészt a levélben való szavazás intézménye is új, Erdélyben soha nem szavaztak az állampolgárok levélben.
Örömmel látom, hogy szinte valamennyi politikai szervezet, a magyar történelmi egyházak és a civil szervezetek nagy része szívesen vállalt részt ebben a tájékoztató és segítő munkában. Ez is azt jelzi, hogy a választásokon való részvétel a nemzeti szolidaritás megnyilvánulási formája. Ugyanakkor a szimbolikus visszajelzésen túl, ezáltal részesei lehetünk a nagy nemzetpolitikai döntéseknek. A választójog kiterjesztése a határokon túlra kihívás a magyarországi politikai pártok számára is, hiszen kénytelenek jobban odafigyelni a nemzetpolitikai kérdésekre, azokat szűk pártpolitikai érdekek fölé emelni, illetve programjaikba be kell építeniük ez irányú üzeneteiket. Részvételünk tehát mindenképpen pozitív folyamatot indít el az anyaország politikai rendszerében is.
– Említette, hogy teljesen új a levélben szavazás intézménye: mire kell odafigyelniük az erdélyi szavazópolgároknak ezzel kapcsolatban?
– Az tanácsolom mindenkinek, hogy először is tájékozódjon a szavazás mikéntjéről. Figyeljünk arra, hogy nem csak a szavazócédulát kell kitölteni, hanem a személyi adatainkat tartalmazó azonosító lapot is. Nagyon fontos, hogy míg a pártválasztás – vagyis az, hogy melyik párt neve mellé tesszük az ikszet – lelkiismereti kérdés és mindenkinek magánügye, addig az azonosító lap helyes kitöltéséhez vagy a szavazatunkat tartalmazó lezárt boríték célba juttatásához segítséget lehet kérni megbízható személytől vagy intézménytől.
Jó szívvel tudom erre ajánlani az EMNT demokrácia-központjainak munkatársait vagy a magyar történelmi egyházak képviselőit. Ha biztosak akarunk lenni, hogy szavazatunk időben megérkezik a magyarországi Nemzeti Választási Irodához, ne bízzuk azt a Román Postára. Levélben szavazni ugyanis az április 6-i választás előtt 15 napig lehet, de tudjuk, hogy innen Magyarországra egy levél jó esetben egy hét vagy annál hosszabb idő alatt érkezik meg. Ezért mindenkinek azt javaslom, inkább keressen alternatív megoldásokat. Ebben is segítenek az EMNT demokrácia-központjai vagy a magyar egyházak.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

Verestóy: érezzék a választók, hogy ők a politika csinálói
A jól megkötött kompromisszumok sosem jelentik az igényeink feladását – jelentette ki Verestóy Attila szenátor, péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatóján, amelyen az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról, valamint a közelgő európai parlamenti-választásokról, és az azt megelőző aláírásgyűjtésről adott jelentést.
A közösséget minden eszközzel segíteni kell, hogy boldoguljon a szülőföldjén, 25 éve az egyik eredményes eszköz erre az RMDSZ – mondta el Verestóy Attila a Szövetség kormányzati szerepvállalásáról. Hozzátette, hogy a kilencvenes évek közepétől eredményes szövetségeket kötöttek a magyarság képviselői román pártokkal, így tompították az ellenséges elveket, amelyek nem engednék meg, hogy az erdélyi magyar közösségnek olyan jogai legyenek, amelyekek természetesek egy román állampolgár számára. Nem a személyét sérti, hanem az RMDSZ státuszát az ellene folytatott kampány, valamint a román média által kialakított negatív közhangulat – jelentette ki Verestóy. Azok a kommentátorok, akik az RMDSZ-t vádolják a kormányralépés miatt, az érdekérvényesítés esélyeit rontják, ugyanis nem csak egy személyt, hanem a közösséget támadják ezzel, a közösség által válaszott embereken keresztül.
Nem elég megoldani néhány kérdést, hanem meg is kell tartani azokat – hangsúlyozta. Biztosította: térség ügyeit jól ismerő személyek kerülnek vezető funkcióba, Verestóy szerint eddig legnagyobb súlyt biztosítja a jelenlegi kormányzati részvétel.
Szerencsés a jelenlegi helyzet, ugyanis a belső, RMDSZ ellen forduló szervezetek megértették, hogy a széthúzás nem oldja meg, hanem súlyosbítja az érdekképviseletet. „Megfelelő megoldásnak tartja, hogy aki másként képzelte el a romániai magyarság esetében a politizálást, aki úgy érezte, hogy ezt nem a mi választóink, hanem egy országhatárral odébb levőknek kell megmondani, keressék ott a helyüket és remélem meg is találják” – mondta el, hozzátéve, hogy reméli, nem lesznek a romániai magyarság ügyének ellenségei.
„Ne alternatív ünnepekkel próbálják kisebbíteni március 15. nagyságát” – jelentette ki, ezek a demonstrációk kétséget teremtenek a választókban. Felhívta a figyelmet: a jól megkötött kompromisszumok pedig sosem jelentik az igények feladását, viszont egy kisebbségi sorsban élő közösség sorsát sem oldotta meg a konfrontáció.
A szenátor hangsúlyozta: fontos az európai parlamenti választás, ugyanis ez egy lehetőség, hogy az erdélyi magyar közösség megmutassa, egy irányba halad. Fontos, hogy a választásokon a magyar közösség a választott emberei mögé álljon, és érezzék, ők a politika csinálói – tisztázta Verestóy. Az EP-válaztásokat megelőző aláírásgyűjtésről elmondta, hogy már közel 17000 gyűjtött az RMDSZ udvarhelyi szervezete.
Veres Réka
Székelyhon.ro,