Nemzetpolitikai államtitkárság: megjelentek a külhoni magyar felsősök éve program pályázati felhívása - Megjelentek a külhoni magyar felsősök éve program pályázati felhívásai: az osztályfőnökök továbbképzésen való részvételre jelentkezhetnek, és kérelmek adhatók be óvoda- és iskolapedagógusok együttműködésének támogatására is.
A nemzetpolitikai államtitkárság keddi MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a 2014 a külhoni magyar felsősök éve program keretében pályázatot hirdet osztályfőnökök, vagy osztályfőnöki teendőket ellátó pedagógusok számára. A pályázat nyertesei egyhetes továbbképzésen vehetnek részt a Balaton partján. A továbbképzésre 100 ember jelentkezését várják, a nyertesek részére biztosítjuk a továbbképzés részvételi költségeit. A pályázatokat március 31-ig lehet benyújtani.
Pályázatot hirdetnek továbbá külhoni óvoda- és iskolapedagógusok együttműködésének támogatására. Mint írták, az ő munkájuk nagyban meghatározza a külhoni magyar felső tagozatos diákok közösségének számát, ezért olyan közös programok megvalósítását is támogatják, amelyek biztosítják, hogy a külhoni magyar iskolákban minél több diák tanuljon.
Kiemelték: a külhoni magyar szülők döntésében, hogy gyermeküknek anyanyelvi nevelési intézményt válasszanak, meghatározó szerepe van az intézmények közti zökkenőmentes átmenetnek, az óvodában és az iskolában nevelő pedagógusoknak. A pályázatra ezért olyan óvodapedagógus-tanító párosok (legalább két pedagógus) jelentkezését várják, akik vállalják, hogy hét hónapon keresztül együttműködnek, és eközben legalább négy, óvodások, iskolások és szülők vagy nagyszülők számára megszervezett magyar nyelvű közös programot valósítanak meg.
A támogatás mértéke a négy megszervezett, támogatott programba bevont gyermekek számának átlagától függ, a rendelkezésre álló támogatási keretösszeg 5 millió forint. A pályázat megvalósítási időszaka 2014. június–decembere, a jelentkezéseket március 31-ig lehet benyújtani.
(MTI)

Szülőföldünkön és magyarként akarunk élni
Felháborítóak az utóbbi hónapoknak a román hatalom legmagasabb köreiből irányított magyarellenes kirohanásai, intézkedései és megnyilvánulásai. Bár eddig sem voltak illúzióim Bukarest velünk kapcsolatos szándékait illetően, most mégis megdöbbent ez a minket megfélemlíteni hivatott szennyes szóáradat, hiszen nem csak jóérzésbe ütköző, hanem tartalmilag is kimeríti a Büntető Törvénykönyv gyűlöletszításra és uszításra vonatkozó passzusait. Mindhiába, mert itt a törvények csak egyesekre, jelen esetben ránk vonatkoznak, míg a minket támadók, a hatóságok beleegyezése, hallgatólagos támogatása, sőt védnöksége mellett a legocsmányabb gyalázkodást is megengedhetik maguknak.
Ilyen körülmények között és történések közepette, óhatatlanul felvetődik a kérdés: milyen állam az, mely minden szinten rágalom- és gyűlölethadjáratot folytat saját polgárainak egy jól behatárolható része ellen? Milyen állam az, melyben korlátozzák és megakadályozzák egy nemzeti közösség tagjait, hogy gyakorolják a gyülekezés és szabad véleménynyilvánítás alkotmány által is biztosított jogát? Milyen állam az, melynek elnöke és nem csak ő, nyíltan és folyamatosan fenyegethet egy népcsoportot, ha az megfogalmazza jogos követeléseit? És végül, hazánknak érezhetünk-e mi, erdélyi magyarok egy olyan országot, mely az említett módon viszonyul hozzánk és bánik velünk?
Súlyos kérdések ezek, ezért a rájuk adható válaszok épp olyan egyértelműek kell, hogy legyenek, mint a hatalom azon rejtett, de általunk rég felismert szándéka, mely a részünkről sérelmezett bánásmódhoz vezetett. Ez ugyanis nem más, mint Románia magyaroktól történő mihamarabbi megtisztításának az igyekezete. Mindezek tudatában pedig, ha e titkos terv feladására akarjuk kényszeríteni őket, akkor nyíltan ki kell mondanunk, hogy tudunk róla, és kivitelezését meg fogjuk akadályozni. Le kell, szögeznünk tehát, hogy mi nem fogunk beolvadni vagy kivándorolni, mert az elkövetkező ezer esztendőben is az őseink vérével és verejtékével megszentelt szülőföldünkön akarunk élni és alkotni.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

A csendes nyelvi halál ellen küzd a Bukaresti Magyar Élet
Mély gyökerei vannak a magyarságnak a Balkán kapujában, Bukarestben, és névemlékek is, például a Bercsényiről elnevezett lakótelep. Magyar iskola hamarabb volt a román fővárosban, mint román, és lapja is már több ízben volt a bukaresti magyarságnak.
Bukaresti Magyar Élet néven az Ady Endre Gimnázium igazgatója, Bencze Mihály az elmúlt év novemberében lapot indított. Bencze Mihállyal Oláh Gál Elvira beszélgetett.
Az igazgató elmondta, hogy az egyházi statisztikák szerint Bukarestben jelenleg 30 ezer magyar él. A katolikus egyháznak köszönhetően Bukarestben már 1815-ben magyar iskola alakult, a legtöbb magyar pedig az első világháború előtt él itt – magyarázta Bencze Mihály. Hozzátette: a világháborúk megnyirbálták Bukarest magyarságát, de a két világháború közt gyarapodott a magyarság, újraképződött az iskolarendszerük, ám a második világháború után minden hanyatlásnak indult. A ’70-es években Bukarestbe telepítették a fontos magyar heti- és napilapokat, a tudományos életet, de ez a fellendülés a ’90-es évekig tartott, amikor a bukaresti magyarság elindult a „csendes nyelvi halál útján” – fejtette ki az Ady gimnázium igazgatója.
Benzce Mihály elmondta, hogy Bukarestben egy békés együttélés tanúi lehetünk, hiszen az iskolában van húsz olyan román gyermek, akiknek szülei románok, és magyar iskolába adták, mert szeretik a magyar kultúrát.
A templomokban részt véve az istentiszteleteken, elnézve a nagytatát, a nagymamát, az unokát, lehetett látni, 120 éves távlatban miként alakult az itteni magyarság sorsa, a szálakat összefonva szükség volt a Bukarestben megjelenő Magyar Életre, hogy olvassanak, írjanak magukról – nyilatkozta Bencze Mihály.
Kossuth Rádió
Erdély.ma,

Gerjesztik a magyarellenességet
Továbbra is a magyar közösség megfélemlítésére játszik Bukarest – egyértelműen látszik ez a székely szabadság napját követő eseményekből, a kemény hangú nyilatkozatokból, az egymást követő provokációkból, a magyar politikusokat bíráló kijelentésekből, magyar állampolgárok kitiltásából, a marosvásárhelyi felvonulás résztvevőinek és a megemlékezés szervezőinek bírságolásából.
Ráadásul egymással versenyeznek a román politikusok abban, hogy ki utálja jobban a magyarokat, ki lép fel szigorúbban ellenünk, nagy nekigyürkőzésükben, túlbuzgóságukban még azt sem veszik észre, abszurdba hajlik keménykedésük. Azt például a mai napig nem tudja megmagyarázni sem Traian Băsescu államelnök, sem Victor Ponta kormányfő, milyen államellenes merényletet követtek el a Jobbik vezetői Marosvásárhelyen, hogy aztán számos magyarországi vezetőt kitiltással fenyegessenek, néhányat meg be se engedjenek az országba. Aztán meg legalábbis furcsának és egyben árulkodónak minősíthetjük Victor Ponta azon nyilatkozatát is, melyben gratulált a rendfenntartóknak, amiért a március 15-i ünnepségeken nem történt rendbontás. Különös a nyilatkozat, mert ezért mégiscsak nekünk, a március 15-ét méltósággal ünneplő magyaroknak illett volna gratulálni – de árulkodóak is a miniszterelnök szavai: véletlenül sem teljes jogú, lojális állampolgárokként tekintenek ránk, hanem a hatóságok részéről különös odafigyelést igénylő, állandóan elszakadni vágyó, veszélyes közösségként. És, természetesen, a székely szabadság napjának megtorlása sem maradt el: szervezőkre és résztvevőkre egyaránt lecsapott a csendőrség, mi több, profizmusuk ékes bizonyítékaként még azt is sikerült azonosítaniuk a marosvásárhelyi megmozdulás résztvevői között, aki a rendezvény alatt kézdivásárhelyi otthonában tartózkodott. De ide kell sorolnunk azt a nyilvánvalóan kettős mércét is, amelyet a hatóságok alkalmaznak: a székely szabadság napján nem engedélyezték a felvonulást, de március 15-én a szélsőséges Új Jobboldal masírozhatott Kolozsváron, a Vatra Românească nacionalista szervezet pedig ugyancsak tüntethet Marosvásárhely főterén a magyar nyelvhasználat és a székely jelképek ellen. Úgy tűnik hát, Bukarestben ismét a legfelső szintekről gerjesztik a magyarellenességet. Jó lenne bebizonyítanunk, autonómiaküzdelmünkben nem hátrálunk, össze tudjuk zárni sorainkat, sem büntetéssel, sem zaklatással, sem fenyegetéssel nem tudnak eltántorítani céljainktól. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Hagyományápolásra buzdít Áder János (A magyar államfő Háromszéken)
Székelyföldi, 1848–1849-es tematikájú magánlátogatásának második napját a Székely Nemzeti Múzeumban kezdte Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és felesége, Herczegh Anita. Ezt követően útjuk Kézdiszékre vezetett, Csernátont és Kézdivásárhelyt látogatták meg, majd a Nyergestetőn állítottak kopjafát. Erdélyi körútjukat Hargita megyében folytatták tegnap délután.
Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul és kísérete körében az elnöki pár gyalog érkezett a Székely Nemzeti Múzeumhoz, melynek kapujában Vargha Mihály igazgató köszöntötte őket. Az előcsarnokban Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere üdvözölte a vendégeket. Először az In memoriam Gábor Áron (1814–1849) állandó kiállítást mutatta be az igazgató, s azon belül is Gábor Áron ágyújához vezette a vendégeket. Majd a kökösi csata térképe és a székely Munkácsy, Gyárfás Jenő nagyméretű festménye, a Gábor Áron halála előtt időztek. A lovagterem felé menet Vargha Mihály megmutatta a székely nemzet pecsétnyomójának képét, utána a legfrissebb, nemrég az alkalomra megnyitott időszakos kiállítás, A szabadságharc ereklyéi című tárlat következett. Vargha Mihály tárlatvezetését Tamás Sándor kiegészítései fűszerezték. A hivatalos programban ennyi szerepelt, de az igazgató még becsalta a vendégeket a kápolnaterembe, ahol a Haza a mélyben című kiállítást mutatta meg, s a múzeum nagy kincsét jelentő Apor-kódex nemesmásolatát. A látogatás végén ajándékokkal kedveskedtek az elnöki párnak: Tamás Sándor Gábor Áron arcképének másolatával és a nemrég megjelent Descriptio Transilvaniae térképkatalógussal, Antal Árpád a Cserey Zoltán és József Álmos szerzőpáros Sepsiszentgyörgy képes története című munkájával, Vargha Mihály múzeumi kiadványokkal. Az elnökné asszony a Guzsalyas Alapítvány nemezsálával és egy festett faládikával gazdagodott. Ezt követően az államfő beírt a vendégkönyvbe: „Fogadják őszinte elismerésemet az 1848–49-es kiállításért. Remélem, minél több fiatal tér majd be a Székely Nemzeti Múzeumba, hogy megismerje történelmünk e fontos pillanatának emlékeit. Időutazás, emlékezés, hagyományápolás: legyenek a fő motivációi az erdélyi fiataloknak”. Ezt aláírta mind Áder János, mind Herczegh Anita. Tamás Sándor rendkívül fontosnak tartja, hogy Magyarország közméltóságai gyakran jönnek Székelyföldre, és hívja, jöjjenek minél sűrűbben, hisz Erdély, s azon belül bármely térség magyarjai ugyanúgy a magyar nemzethez tartoznak, mint a magyarországiak. Tisztelgés a ’48-as hősök előtt
Délelőtt 11 óra körül érkezett meg az elnöki pár és kísérete Alsócsernátonba, ahol a Haszmann Pál Múzeum bejáratánál Bölöni Dávid polgármester, Haszmann Pál és D. Haszmann Orsolya, a múzeum volt és jelenlegi vezetője köszöntötte, majd népviseletbe öltözött csernátoni fiatalok szilvapálinkával és frissen sütött kürtőskaláccsal kínálták őket. Megtekintették a kopjafákat (felvételünk), a technikatörténeti kiállítást, a régi mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjteményt, valamint a Damokos-kúriában berendezett múzeumi termeket, az államelnök beírt a múzeum aranykönyvébe, tisztelgett Végh Antal és Bod Péter mellszobra előtt. Háromszéki körútjukat Kézdivásárhelyen folytatták, a Jazz Cafféban elfogyasztott kávé után a déli harangszót követően Áder János a biztonságára diszkréten vigyázó magyar és román testőrökkel körülvéve gyalog tette meg az utat Gábor Áron szobráig, ahol mintegy háromszáz fős összesereglett tömeg fogadta tapssal. A szobornál díszőrséget állt a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület két huszára. Az elnöki pár koszorút helyezett el az ágyúöntő hős szobrának talapzatán, majd a magyar és a székely himnusz közös eléneklése után Bokor Tibor polgármester üdvözölte a köztársasági elnököt. Rövid beszédét „Mindig szeretettel várjuk önt vissza Kézdivásárhelyre” szavakkal zárta. Áder János megköszönte a nagyon meleg fogadtatást, és elismerését fejezte ki, hogy ápolják „mindannyiunk hőse, Gábor Áron emlékét”. A szobortól az államfő és kísérete a 11-es udvarteret járta végig, majd a 10-es udvartéren, az Incze László Céhtörténeti Múzeum udvarán keresztül – ahol megtekintette Gábor Áron ágyújának hű mását – tért vissza a főtérre. Továbbutazása előtt Bokor Tibor polgármesternek elmondta, hogy a nyáron Csernátonba jön, amikor ismét meglátogatja a céhes várost, ahol nagyon jól érezte magát. A magyar államfő és kísérete Kézdivásárhelyről a Nyergestetőre utazott, ahol felavatta az 1848/49-es szabadságharcban itt elesettek emlékére általa állíttatott, a csíkszeredai Művészeti Népiskola műhelyében készült monumentális kopjafát. A Nyergestetőn Áder Jánost fúvószenekarral és huszárokkal fogadták, házigazdaként Borboly Csaba megyeitanács-elnök, a Csíki Területi RMDSZ elnöke és Bodó Dávid, Csíkkozmás polgármestere köszöntötte. Áder János megkoszorúzta az emlékművet, majd a kopjafához vonult a vendéglátókkal együtt, ahol András Lajos faragómester, a Művészeti Népiskola oktatója elmagyarázta az alkotást díszítő motívumok jelentését. A kopjafát Tamás József római katolikus segédpüspök áldotta meg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Feladataink megtartó ereje (Böjte Csaba sepsiszentgyörgyön)
Merjük vállalni feladatainkat, mert azok fölnevelnek bennünket, gyarapodunk általuk, s higgyük, többre vagyunk képesek, mint amire önmagunkat tartjuk – buzdította hallgatóságát Böjte Csaba ferences szerzetes sepsiszentgyörgyi előadásán. A Parittya Egyesület rendezvényén zsúfolásig telt Gábor Áron Teremben hétfő este Jézus életútjának üzenetét egyaránt tolmácsolta: szeressük és merjük vállalni szülőföldünket, családunkat.
Mindannyiunk számára az a cél, hogy Isten társai legyünk a világ továbbteremtésében – fogalmazott Csaba testvér, miközben arra biztatott: ott, ahol és amit Isten tőlünk kér, bizalommal álljunk hozzá, alázattal, szeretettel vállaljuk és tegyük meg, hiszen képesek vagyunk rá. Munkája kapcsán elmondta, a dévai Szent Ferenc Alapítvány az elmúlt két évtized alatt ötezer rászoruló gyermekről gondoskodott, több mint felük mára kirepült. Hangsúlyozta: a nevelés lényege olyan feladat elé állítani a gyermeket, mely révén megtapasztalja korlátait, mégis tovább tud lépni, több lesz általuk. Ma otthont teremteni Erdélyben nem kis feladat – vélekedett Csaba testvér –, kérdés azonban: merjük-e vállalni a családalapítás, gyermekvállalás csodaszép feladatát? „Örömmel mondhatom, az elmúlt évben Csíkszeredában például többet kereszteltek, mint amennyit temettek – fejtette ki lapunknak. – Vannak pozitív jelek, eldugott falvakban, Egerszéken, Csinódon, ahol az elmúlt húsz évben szaporodott a lakosság. Ez azért érdekes, mert ezek a legnehezebben élhető, lakható földek, gazdag bánsági, mezőségi portákhoz viszonyítva itt nagy a szegénység, és mégis, a nehézség ellenére szaporodik a nép. Azt látom, hogy a nehézség nem szétcincálja népünket, ellenben sokszor éppen a munka, a feladat az, ami megtart bennünket. Ezt próbáltam ma üzenni a fiataloknak is: ne tartsanak a feladatoktól, ne féljenek tanulni, dolgozni, házat építeni, családot alapítani, mert mindezek visszahatnak ránk. Önmagamat tetteimmel építem, holnap azzá válok, amit ma teszek. Magamat gazdagítom saját munkámmal, és ez óriási igazság” – magyarázta Böjte atya. Gondozottjairól szólva elmondta, fel kellett vállalnia őket, hiszen bajban lévő gyermekek kértek segítséget tőle: „Sokszor úgy éreztem, egy-egy hatósági közeget meggyőzni, anyagiakat előteremteni, engedélyeket beszerezni meghaladja az erőmet. Ilyenkor, ha reggel szembemegyek a gyermekekkel, tekintetükben azt látom: a mi pap bácsink mindent meg tud oldani. Teremtő tekintetük van, erőt adnak nekem. Nagyon élvezem, amit végzek, közben persze elfáradok – de az erőfeszítés erősebbé tesz.” Kérdésünkre, miszerint másként döntene-e, mint évekkel korábban, ha még egyszer hivatást választhatna, Csaba testvér gondolkodás nélkül válaszolta: „biztosan nem, minden egyes gyerek egy nagy élmény, s olyan örömöket okoznak, amit én nem adnék semmiért”.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Erről jut eszembe
Jönnek a capinások! Jönnek a vasvillások! És még kik? A magyargyalázó steauás szurkolókülönítmény? Akárki mondja, hogy jön, nem kell megijednünk, a tettlegességtől ma már a tűzzel játszó Vatra Româneasca is visszariad talán. Egyébként botorság volt részéről éppen a mai napra időzíteni a magyarellenes tüntetést. Csakis azt juttathatja mindenki eszébe, hogy huszonnégy évvel ezelőtt is ők provokáltak, ők kezdték a randalírozást, az általuk ide csődítettek bántalmazták a vásárhelyi magyarokat. Meglepetésszerűen ért akkor a barbár támadás, mert igazából nem hittük, hogy megeshet velünk az, ami megesett. Amikor a Görgény-völgyiek és a hozzájuk csapódott hasonszőrűek lerohanták az RMDSZ-székházat, és a Marosvásárhelyi Rádióban élő adásban mondtam el, miket láttam, tapasztaltam a városban, voltak, akik kétkedve fogadták szavaim. Azt sem akarták elhinni, hogy az események még inkább elfajulhatnak. Nem szerdai nap volt az, mint a mai, az RTV hétfő délutáni magyar adása éppen zajlófélben volt. Nekik is hiába szóltam, nem hitték a kollégák, hogy Vásárhelyen ilyen dolog megtörténhet. Nem tették közzé, hogy magyarokat vernek, sőt talán meg is ölhetnek a városban. Bezzeg valamivel később mással sem voltak tele a köztévé román műsorai, mint a "brutális magyar irredenták gazságaival"! Mondhattak bármit közösségünk képviselői a valós helyzetről, azt minden eszközzel megpróbálta cáfolni a román média. Akkor már nyilvánvalóvá vált számunkra: a hazugság a rendszerváltás után is meghatározó tényező ebben az országban. Köztudott az egykori események alakulása. Azóta már immunissá is váltunk a berzenkedő fenyegetésekkel szemben. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy közel negyedszázad teltével ennyire töményen jelen lesz még társadalmunkban a szélsőségesség, a nacionalista indulat. És hogy nem is egy, hanem legalább három tévécsatorna munkatársai, meghívottjai fröcskölik estéről estére a képernyőkön magyargyűlölő káromlásaikat. A jóérzésű embereket valósággal letaglózza az ilyenkor márciusban menetrendszerűen ránk csapódó gyűlölethullám. És valakik ismét a durvuló játéktaktika mellett döntöttek, napok óta székelyzászló- letépésről, rongálásról, magyar helységnévtáblák lemázolásáról, megcsúfolásáról hallunk. Ezek kezdeményezői nem tudnak, nem is akarnak megválni a régi szekus módszerektől. Szerencse, hogy reménykeltő jelekkel is mindegyre találkozhatunk. Azokra a józan hangokra gondolok, amelyeket tisztánlátó, jeles européer román értelmiségiek pengetnek meg a román–magyar viszonyt taglaló írásaikban, médianyilatkozataikban. Az utóbbi napokban Stelian Tanase, Andrei Plesu, Lucian Mândruta vállalta fel az ilyen megnyilatkozások ódiumát. Rájuk is raktak minden elképzelhető és elképzelhetetlen rosszat az elvakult nemzettársak. De támogatóik is akadnak, és mind gyakrabban beszélhetünk ilyesmiről. A világhálós kommentek ilyen tekintetben is előrevetítenek némi lehetséges szemléletváltást. Hátha az idő mégiscsak nekünk dolgozik. Persze, közben arra is számít, hogy magunk is alaposan besegítünk neki. Efelől ne legyen semmi kétségünk.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely),

Kisebbségi szabadság
Kelemen Hunor március 15-i beszédét olvasva furcsa gondolat járhat az ember fejében: vajon mennyit mondott belőle Románia újdonsült kulturális minisztere, miniszterelnök-helyettese, vagy ez esetben a szónok személyisége „kettészakadt”, és csak az egyik fele, a romániai magyarság érdekvédelmi szövetségének elnöke szólalt meg?
Kimondhat-e olyan dolgokat a magát nemzetállamnak valló ország magas rangú – és hát kormánytagként a kormány politikájával egyetértésre „ítélt” tisztségviselője, mint amilyet a kisebbségi sorban élő, s ezzel a sorssal dehogy is mindig elégedett kisebbség vezetőjének kötelessége kimondani?
Azt, például, hogy a kisebbség szabadsága, a legnagyobb kincsünk, könnyen veszélybe kerülhet, s ha ki is vívtunk belőle valamennyit, az nem tekinthető egyszer s mindenkorra érvényesnek és visszavonhatatlannak: újból és újból, napról napra ki kell állnunk, meg kell küzdenünk érte, és, nem feladva az eddigi eredményeket, újabb célokat kitűzni. Kérdés, hogy van-e teljes szabadság (ha netán mégis, akkor az milyen és meddig terjedő), de egészen bizonyos, hogy attól a hazai magyarság nagyon messzire van. Szabadságérzetünk, egyetértve a március 15-i szónokkal, erősödött az elmúlt negyedszázadban, de bűnös mulasztás lenne hátradőlni, amíg napjainkban olyan, mondhatni elemi dolgot sem tudunk felmutatni, mint az önálló magyar orvosi kar, amely már fél évszázaddal ezelőtt létezett. A szabadságjogok korlátozása tehát nemcsak elméleti veszély, hanem nagyon is valóságos, és az erre irányuló kísérletek nem szűntek meg. Sőt, az elmúlt időszakban, a szövetségi elnök szavaival élve „szemmel látható módon felerősödtek és elszaporodtak a közösségünk elleni támadások”, küzdeni kell az iskoláért, a minden szintű anyanyelvi oktatásért (akkor is, ha ez elvileglehetséges – de hány, elvileg kisebbségi jogokat biztosító, de be nem tartott törvény van?), a közösségi szimbólumok használatáért, egykor elkobzott javaink visszaszolgáltatásáért, és általában nemzeti identitásunk megőrzéséért. Sokan hiszik még Romániában, hogy ha bizonyos szabadságjogokat megadnak a magyar (és általában a) kisebbségnek, akkor nekik kevesebb marad, holott éppen fordítva van: ha a jogaival elégedett kisebbség jól érzi magát országában és igazi hazájának tekinti azt, a most aggodalmaskodóknak is jobb lenne a köz- és szabadságérzete. Persze, a sokfelé már kipróbált és bevált „receptet” nálunk is ki kellene próbálni…
Kíváncsiak lennénk, hány hazai, nem magyar politikus olvasta, olvassa el figyelmesen Kelemen Hunor március 15-i beszédét, amelyet ajánlanék számos, a magyarság törekvéseit rendszeresen és rosszindulattal félremagyarázó publicistának is. Esetleg kicsit elgondolkoznának fölötte.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

Beszélgetés Lezsák Sándorral
„Ragadjanak meg minden lehetőséget, hogy gyermekük magyarul tanulhasson”
Lezsák Sándor magyarországi költő, tanár, politikus, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója. 2006-tól az Országgyűlés fideszes alelnöke. Rengeteg magyarországi díjat és kitüntetést kapott, és több amerikai magyar irodalmi díj kitüntetettje is.
Lezsák Sándor és az alsósimándi születésű Galló Géza barátok voltak. Hogy ezen kívül még mi köti össze a két embert? Nézzük csak: Lezsák járt Ausztráliában Galló Gézánál, aki ellátogatott a lakiteleki Népfőiskolára, a magyar emigráció központjába, melyet Lezsák Sándor és felesége alapított a kilencvenes évek elején. Ugyanakkor Lezsák a Magyar Demokrata Fórum (MDF) egyik alapítója, Galló Géza pedig Melbourne-ben hozta lére az MDF-kört.
Kezdetben úgy volt, hogy a március 23-i Pécskára tervezett Galló Géza-emlék-rendezvényen Lezsák Sándor is részt vesz, de időközben változott a helyszín és időpont, így Lezsák Sándor nem tud jelen lenni, de ígérete szerint az aradi látogatást majd egy későbbi időpontban pótolja. Mi ennek ellenére elektronikus postai úton interjút készítettünk vele, megkértük, meséljen a Galló Gézával való kapcsolatáról, valamint irodalomról és politikáról is kérdeztük.
– 1979-ben Lakiteleken a Fiatal Írók találkozóját szerveztem többek között Illyés Gyula és Csoóri Sándor segítségével. A müncheni Nemzetőr főszerkesztője, Tollas Tibor nevezett el minket a „búvópatak nemzedéknek”. Az ő közvetítésével kerültem kapcsolatba Galló Géza bátyámmal és feleségével, Erzsikével is, akivel a mai napig levelezünk. Öröm számomra felidézni Géza bátyám példázatos személyiségét, nemzeti elkötelezettségét, bölcs derűjét.
– Tudom, Önnek szívügye az oktatás, hangsúlyosan foglalkoztatják a kis térségek iskolái. A pécskai születésű Klebelsberg Kunó szellemisége, az általa alkalmazott oktatásstratégia mennyiben tekinthető időszerűnek napjainkban? A határon túli magyar iskolák számára van-e biztató mondanivalója?
– Alapvető értékeit tekintve Klebelsberg Kunó szellemisége ma is időszerű. Például az egyik ilyen elve volt, hogy a gyerekek számára gyalogosan is elérhető távolságban legyen az iskola. Ez az elv sérült Magyarországon 2010 előtt, amikor is tíz év alatti kisgyermekek ezreit kényszerítették naponta zsúfolt tömegközlekedési eszközökön való utazásra, mert ily módon is eladhattak közoktatásból kivont iskolaépületeket az önkormányzatok.
Egy másik alapelve az volt, hogy az iskola ne csak oktasson, hanem neveljen is. Többször hangasúlyozta, hogy „a magyar oktatótól, kezdve a kis óvónőn fel az egyetemi tanárig” azt az egyet követeli meg, hogy „ne csak tanítsa, hanem szeresse a magyar gyermeket”. Ennek érdekében a tanító feladata nem merül ki pusztán a tananyag ismertetésében és megkövetelésében, hanem játékosságra, természetes viselkedésre, a közösségi normák elfogadására is rá kell vezetnie a tanulókat. A mai oktatáspolitika is ezt az elvet követte, amikor arról döntött, hogy a tanulókkal való foglalkozás idejét a kora délutáni órákra is kiterjeszti.
Az oktatás feladatainak szélesebb értelmezéséből fakadóan a miniszterségem alatt felépült iskolák nem csupán a közoktatást szolgálták, hanem a közművelődést is. Gazdakörök, olvasókörök, kórusok és zenekarok bázisai lettek az új iskolák. Ebben a közművelődési tevékenységben magától értetődően szerepet kap a helyi tanító is. „Nem úgy képzelem” – mondta, hogy „csak a tankötelezetteket oktassa, hanem a népnek igazi barátja, lelke legyen a tanító”. Klebelsberg 1928-ig 1500 népkönyvtárt létesített.
A határon túli magyarok számára csak azt üzenhetem, hogy ragadjanak meg minden lehetőséget, hogy gyermekük magyar tannyelvű oktatásban részesülhessen. Sok településen azért sorvad el a magyar iskola, mert a magyar szülők nem ide íratják be a gyermeküket. A mai határok nélküli Európában azok boldogulnak könnyebben, akik több nyelven is értenek, és beszélnek – azaz önmagukat fosztják meg távlati lehetőségektől, akik nem élnek az anyanyelvi oktatás igénybevételével.
– Hogyan fér meg az Ön életében egymás mellett a politika és az irodalom? Nem okoz egyfajta kettősséget?
– Sok-sok példát lehetne fölsorolni arra, hogy az irodalom hogyan formálja a politikát, és arra is van nem egy példázat, hogy a politika műveléséhez művészi érzékenység kell. Valószínűleg az lenne a nehezebb írói és költői feladat, hogy a politizáló író és költő művein ne lehessen érezni a szerző politikai állásfoglalását.
– 1988-ban jelent meg utolsó verseskötete, illetve egyetlen drámája, a Nyolcvan vödör levegő. Miért nem írt/publikált az óta?
– Ma is írok verset is, drámát is, ez mindaddig maradjon az íróasztalfiókban, amíg aktív lehetek a közéletben. Hogy meddig? Nem tudom. Lehet, hogy egyszer korelnök leszek a parlamentben, de az is lehet, hogy nem. Parlamenti munkám most erősen leköt, s amit a politikában nem tudok megoldani, azt versben, drámában próbálom megírni.
– Úgy tudjuk, valamilyen formában újra megalakult a Magyar Demokrata Fórum. Mennyiben tekinthető ez az Ön egykori pártja jogutódjának?
– Meg kell különböztetni a polgári jogi értelemben vett jogfolytonosságot a politikai-szellemiségi folytonosságtól. Egy párt alapítói hitvallását utólag a párt vezető testületei módosíthatják, de azt is megtehetik, hogy egyáltalán nem törődnek a pártalapítók eredeti céljaival. Amikor a Magyar Demokrata Fórumból kizárták az alapítókat – ráadásul a demokrácia szabályait megkerülve, a kisebbség zárta ki a többséget – akkor nyilvánvalóan megszűnt a korábbi, a lakiteleki szellemiség folytonossága. A hajdani MDF mai jogutóda olyan létező erőlködés, aminek semmi köze a 27 évvel ezelőtt elindított lakiteleki rendszerváltó mozgalom nézeteihez.
– Jövő hónapban választanak Magyarországon. Szavazhatnak a határokon kívül élő, állampolgárságot szerzett magyarok is. Milyen üzenete van számukra?
– A magyarországi törvények fölött álló Alaptörvény hangsúlyozza, hogy „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal. Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét”.
Erős meggyőződésem, hogy a szomszédos országokban élő őshonos magyarok érdekeit ma a Fidesz–KDNP pártszövetség szolgálja, ezért a szavazati joggal rendelkező, nem Magyarországon élő magyar állampolgárok számára innen csak azt lehet üzenni, hogy április 6-án szavazatukkal segítsék a Fidesz–KDNP kormányzásnak folytatását.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Harmadik alprefektusi kinevezése előtt Marossy Zoltán
A kormánypártok közötti országos szintű egyeztetés nyomán majdnem biztosra vehető, hogy a liberálisok által támogatott Liliana Oneţ helyére az RMDSZ által javasolt Marossy Zoltánt nevezik ki Temes megye alprefektusi tisztségébe.
Marossy Zoltán harmadszor töltheti be az alprefektusi tisztséget, legutóbb a Boc-kormányok és a rövid életű Ungureanu-kormány idején volt Temes megye alprefektusa.
Marossy Zoltán a Nyugati Jelennek azt nyilatkozta: a szerdai kormányülésen születik végleges döntés a kinevezéséről, addig a Temes Megyei Tanács alkalmazottja marad, ahol a közbeszerzési osztály vezetői tisztségét tölti be. A helyi sajtó már hetek óta találgatja, hogy ki kerül a liberális alprefektus helyére, a hét elején még a PSD-s megyei tanácsos Mihai Negoiţát tartották a fő esélyesnek.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

Székely szabadság napja: kiállította a számlát a csendőrség
Annak ellenére, hogy a marosvásárhelyi csendőrség szerint csak kisebb rendbontások történtek a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetésen, a hatóság súlyos pénzbírsággal sújtották a rendezvény szervezőit és egyes résztvevőit, valamint olyan személyt is, aki ott sem volt.
A Maros megyei csendőrség kedden közölte: 11 kihágásért összesen 36 ezer lej értékben szabtak ki bírságot. Daniel Manea szóvivő elmondása szerint a megbírságolt személyek valamennyien román állampolgárok, Hargita és Kovászna megyei lakosok. Emellett értesítették a marosvásárhelyi ügyészséget három, bűncselekménynek minősülő tett elkövetéséről is.
A csendőrség szerint egyik esetben a szolgálatban lévő csendőrök elleni erőszakos cselekedetekről van szó, továbbá fehér fegyvernek minősülő tárgy, végül pedig robbanóanyag használata miatt kérnek ügyészségi vizsgálatot.
Izsák Balázs, a demonstrációt szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke megerősítette: a szervező Siculitas Egyesületre összesen 12 ezer lejes bírságot szabtak ki a gyülekezési törvény három különböző cikkelyének megsértésére hivatkozva.
Az SZNT elnöke elmondta: a bírság legnagyobb, 8000 lejes tételét a be nem jelentett vagy betiltott rendezvény megtartásáért kapták, holott a felvonulás betiltásáról nem született hivatalos közigazgatási határozat.
További 3 ezer lejes bírságot szabtak ki arra hivatkozva, hogy a szervezők nem tették meg a szükséges intézkedéseket az incidensek megelőzésére, és további ezer lejt az úttest elfoglalásáért – tette hozzá. Az SZNT elnöke közölte, az intézkedést megalapozatlannak tartja, és a közigazgatási bíróságtól fogja kérni a szervezőkre kirótt bírság megsemmisítését.
A marosvásárhelyi autonómiatüntetés miatt a kézdivásárhelyi Vetró András szobrászművész-tanárt, egy hagyományőrző egyesület, a 15. Székely Határőr Gyalogezred vezetőjét 3000 lejre bírságolta a csendőrség. Vetró azonban azt állítja, ott sem volt a vásárhelyi rendezvényen.
„Megalázó és felháborító az ellenem folytatott hadjárat – mondta a Krónikának a kézdivásárhelyi tanár. – Valószínűnek tartom, hogy azért kerültem fel a román karhatalom feketelajstromára, mert egy hagyományőrző egyesület parancsnoka vagyok. Nem csak személyem ellen, hanem az egész erdélyi hagyományőrzés elleni támadás, holott mi nem teszünk egyebet, csak tiszteljük hagyományainkat, őseinket, és méltóságteljes módon veszünk részt az ünnepeiken.”
A képzőművész ajánlott levélben kapta meg a büntető jegyzőkönyvet, miszerint „március 10-én Marosvásárhelyen erőszakra buzdított, kivont karddal hadonászott, veszélyeztette a közrendet”. A jegyzőkönyvben az is szerepel, hogy annak kiállításakor a büntetett nem volt jelen, személyazonosságát a videofelvételek alapján állapították meg.
„Azon a napon 14 óráig a Nagy Mózes Gimnáziumban tanítottam, ezt az intézmény igazgatója tanúsíthatja. Majd betegen mentem haza, napokig ágyban feküdtem” – mondta a képzőművész.
Kedden egyébként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének hat tagja is kapott – összesen 12 ezer lejes pénzbírságról szóló – büntető jegyzőkönyvet.
Amint arról beszámoltunk, a Székely vértanúk emlékművénél március 10-én rendezett marosvásárhelyi autonómiatüntetés végén a résztvevők – Dorin Florea polgármester tiltása ellenére – Marosvásárhely főterére vonultak. A csendőrségi szóvivő akkor azt mondta: jelentősebb incidensek nélkül fejeződött be a demonstráció, kisebb összetűzések abból alakultak ki, hogy a főtérre a járdán vonuló tömeg helyenként megpróbált az úttesten haladni, ezt pedig a rendfenntartók megakadályozták.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár),

A „román tűzhelyet” félti a Vatra Românească
Marosvásárhely főterének felső részében, az Avram Iancu-szobor előtti kis téren tartott rendezvényt szerda délután a Vatra Românească Szövetség, valamint társszervezői. Az „egy ország, egy nép, egy nyelv” jelszóval összefoglalható beszédeket mintegy 250-en hallgatták.
Az 1990. márciusi, azaz a Fekete március eseményeinek évfordulóján, szerdán délután mintegy tíz erdélyi román nacionalista szervezet Marosvásárhely főterére szólította híveit, hogy a román nép egysége, a román nyelv és jelképek kizárólagos használata, az ország oszthatatlansága mellett, valamint a MOGYE magyar főtanszékének létrehozása és Maros megyei magyar prefektus kinevezése ellen álljanak ki. 16 órakor megszólalt a felső ortodox katedrális harangja, a főként idős nyugdíjasokból és tinédzserekből álló 250-300 fős csoport pópák imáját hallgathatták, majd 44 percig román hazafias nóták hallatszottak a hangszórókból.20 martie 1990 – Ne învaţă să fim uniţi în gând, vorbă și faptă; Limba română unica stăpână; Nu prefect UDMR; Un singur popor, o singură limbă – ilyen feliratok szerepeltek a táblákon. „Ez a rendezvény senki ellen nem irányul, nem magyarellenes. Nem pártpolitikát folytatunk, hanem egyetlen ruhánk van: román. Azt akarjuk, hogy a mindenkori román kormány kérje ki a Vatra Românească véleményét” – monta a Vatra Românească elnöke, Florin Oproiescu, miközben két fiatal próbálta hazafias bekiabálásokra buzdítani a jelenlevőket, sikertelenül.
Jelen volt és beszédet tartott Ioan Șandru, Ioan Berca, a hírhedt Lazăr Lădariu, Ioan Sabău-Pop ügyvéd, és a Nagy-Románia Párt elnöke, Gheorghe Funar is.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro,

Kifordítom, befordítom – az ősi kelmekészítés története
Nemezkészítők szakmai konferenciáját tartják Sepsiszentgyörgyön a Guzsalyas Alapítvány szervezésében. A rendezvény nyitóelőadására a nagyközönséget is szívesen látják. Vetró Mihály, a magyarországi Nádudvari Szakiskola művészeti igazgatója Kifordítom, befordítom címmel a nemezelés történetét ismerteti az ókortól a napjainkig.
Az előadás március 20-án, csütörtökön 19 órától kezdődik a Míves Házban, ahová a belépés ingyenes. Az előadást tartó magyarországi kézműves elismert szaktekintély – tudtuk meg Tóth B. Tinkától, a Guzsalyas Alapítvány elnökétől, aki elmondta a Nádudvari Szakiskola volt az első olyan oktatási intézmény, ahol nemez-szak indult.
A nemezkészítők konferenciája péntektől műhelymunkával folytatódik, a Benedek-mezőn levő táborban húsz kézműves részvételével, ahol új technikákat tanulnak, többek között textíliával összenemezelt merinói gyapjúból készítenek ruházatot, például kabátot – tájékoztatott Tóth B. Tinka.
A Guzsalyas Alapítvány közel húsz éve a kézművesség nagykövete Sepsiszentgyörgyön. A játszóház tevékenységéből nőtt ki tulajdonképpen a Míves Ház, amely több kézműves és alkotóműhelynek biztosít székhelyet. A több ezer éves múltra visszatekintő, ősi kelmekészítő mesterséget, a nemezelést is visszahonosították, hiszen térségünkben is kiveszett mesterségnek számított. Mára azonban a gyerek- és felnőtt foglalkozásoknak köszönhetően egyre ismertebb technika, ugyanakkor a kézműves vásárokban is kelendő portékának számítanak a nemezeléssel készült termékek.
Gy. Turoczki Emese
Székelyhon.ro,

A szórvány gondjairól tájékoztatták Áder Jánost
A szórvány problémáiról tájékoztatták Áder János magyar köztársasági elnököt erdélyi magánlátogatásának utolsó napján. Az államfő és felesége, Herczegh Anita szerdán a bonchidai Bánffy-kastélyt, a válaszúti szórványkollégiumot, illetve a kolozsvári Házsongárdi temetőt kereste fel.
Bonchidán Hegedüs Csilla, a Transsylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója vezette körbe a vendégeket, akitől többek között arról érdeklődött Áder János, hogy mennyibe kerül a kastély teljes felújítása.
A következő állomás Válaszút volt, ahol Kallós Zoltán néprajzkutató várta az elnöki párt. Itt friss süteménnyel kínálták és rövid gyermekműsorral szórakoztatták őket. A műsort követően Kallós Zoltán a kollégium mellett található néprajzi múzeumban is körbevezette az elnököt, akivel – mint a sajtónak elmondta – a szórványkollégium új épületéről beszélgettek.
Az ingatlant kézművesépületnek szánják, a földszinten öt terem a szövő-, varró-, faragó- és agyagozóműhelyeknek ad helyet. Az emeleten öt szobát alakítanak ki a 9–10. osztályos kollégisták számára szálláshelyként.
Kallós Zoltán a sajtónak elmondta, hogy az építkezés finanszírozási gondjairól is tájékoztatta az elnököt. Mint kifejtette, a beruházást támogató magyar minisztérium némi csúszással utalta az építkezésre szánt összegeket, időközben gyengült a forint árfolyama, ezért az átváltással néhány ezer euróra rúg a veszteségük.
A Kallós Zoltán Alapítvány alapítója kifejtette, azért fontos a magyarországi elöljárók látogatása, mivel így megismerhetik a szórványkollégiumok, illetve a vidék gondjait. „Sokan el sem tudják képzelni, milyen munkát végzünk ezen a környéken, és azt, hogy nem is olyan könnyű végigcsinálni” – hangsúlyozta Kallós Zoltán. Emlékeztetett, hogy a kollégiumban mintegy 100 mezőségi gyerek tanul magyarul, akik egyébként a hétköznapjaikat román nyelvű környezetben töltik, még a játszótéren is románul beszélnek.
Áder János és kísérete délután visszatért Kolozsvárra, ahol a Házsongárdi temetőben tett sétát Magdó János kolozsvári főkonzul és Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány vezetője társaságában.
Az elnöki pár többek között a Bánffy- és Bethlen-család kriptáit, illetve Jósika Miklós, Mikó Imre és Brassai Sámuel sírhelyeit kereste fel, valamint 1848-as honvédtisztek síremlékeinél hajtott fejet. Ezt követően a köztársasági elnök Márton Áron püspök főtéri szobránál helyezett el virágot és a Szent Mihály templomot is megtekintette.
Mint arról beszámoltunk, Áder János és felesége hétfőn érkezett háromnapos nem hivatalos erdélyi látogatásra; kedden az 1848–49-es forradalom és szabadságharc székelyföldi emlékhelyeit keresték fel és kulturális intézményeket látogattak meg. A magyar köztársasági elnök már több alkalommal is volt magánlátogatáson Erdélyben
Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro,

Eltartják magukat a székely megyék
Traian Băsescu államfő szerint Hargita és Kovászna megye kevesebb pénzt termel, mint amennyit elkölt, visszaosztásból kap költségvetési forrásokat, és ezek nélkül fél évig sem tudná iskoláit, kórházait működtetni, villamos energiát biztosítani a közműveiknek – idézi az államelnököt az Adevărul.
Nemrég a Gândul hírportálon megjelent adatok szerint viszont a két székely megye többet fizet be az államkasszába, mint amennyit onnan visszakap. Tehát – ellentétben Traian Băsescuval, aki az autonómiakövetelésekkel szemben azt az érvet használja, hogy Bukarest nélkül csődbe mennénk – a Gândul nemrég közölt adatai is alátámasztják: Hargita megye a befizetett adólejeknek csupán 59,5, míg Kovászna 60,5 százalékát kapja vissza az államtól. Hargita és Kovászna megye e tekintetben a középmezőnyben helyezkedik el, számos moldvai, dobrudzsai vagy havasalföldi megyét megelőzve, annak dacára, hogy a székely megyéket évtizedekig tudatosan próbálták elsorvasztani.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Kevesebb gyermek, kevesebb állás (Munkanélküliség a tanügyben)
Háromszéken ősztől huszonnyolc végleges katedra szűnik meg, a korábbi esztendőkről maradt megoldatlan esetekkel együtt ötvennyolcan választanak a napokban új munkahelyet, az ellenben csak később derül ki, hány helyettesítő marad szeptembertől állás nélkül. Akinek nincs végleges állása, könnyen katedra nélkül maradhat, de a gyermeklétszám csökkenése miatt a címzetes pedagógusok közül is egyre többen kényszerülnek arra, hogy iskolát váltsanak – tájékoztatott a megyei főtanfelügyelő, aki szerint a pedagógusi pályát választó fiataloknak számolniuk kell azzal, hogy munkanélküliként lépnek ki az egyetem padjaiból. Keresztély Irma elmondta, az 1990-ben bevezetett címzetesség védi a pedagógust, vagyis nyugdíjas koráig biztosított, hogy állást kap a tanügyben, kinevezése ellenben időközben változhat, ha leépítés történik. Az elmúlt években gyakran előfordult, hogy akinek megszűnt a katedrája, nem kapott helyette másik végleges állást, illetve kaphatott volna, de nem állandó lakhelyéhez közel, ezért inkább helyettesítőként helyezkedett el egy tanévre, és a következő évben újra jelentkezett az áthelyezések időszakában. A főtanfelügyelő közölte: a helyettesítők közül többen akár tíz éven keresztül is pályáznak végleges katedrára, de a versenyvizsgán nem érik el a 7-est, így maradnak továbbra is helyettesítők, holott vannak közöttük, akik jobban végzik munkájukat, mint sokan, akik egyetlen vizsgával nyugdíjas korukig bebiztosították magukat. Bár 2003 és 2013 között közel hatszáz állás szűnt meg a Kovászna megyei tanügyben, az igazi munkanélküliség csak most kezdődik, mert korábban elsősorban a pluszórákból faragtak le, illetve csak szakképzetlen helyettesítők távoztak a rendszerből – derül ki a tanfelügyelőség vonatkozó statisztikájából.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

MOGYE-ügy: a szenátus egy évvel elhalasztotta a döntést a magyar főtanszékek létrehozásáról
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusa csütörtöki ülésén megvitatta a magyar főtanszékek létrehozásának a kérdését, de egy évvel elhalasztotta a döntést – tájékoztatta az MTI-t Szilágyi Tibor rektorhelyettes.
A magyar főtanszékek létrehozása az egyik sarkalatos pontja volt annak a megállapodásnak, amelyet 2012 szeptemberében a Ponta-kormány akkori tanügyminisztere is aláírt.
„A törvény egyértelműen kimondja, hogy a kisebbségi oktatási vonal (magyar tagozat) főtanszékekbe szerveződik. A törvény végrehajtását kértük. A szenátusi többség viszont arra hivatkozott, hogy ugyanannak a törvénynek egy másik cikkelye az egyetemi autonómia alapján a szenátus jogkörébe utalja a főtanszékek létrehozását" – világította meg a döntés hátterét Szilágyi Tibor. A rektorhelyettes hozzátette, a magyar tagozat álláspontja szerint semmilyen egyetemi autonómia nem jogosítja fel az egyetem vezetését arra, hogy a törvényt áthágja.
Amint Szilágyi Tibor felidézte, 2012 szeptemberében Victor Ponta miniszterelnök jelenlétében kezdődtek el a tárgyalások az egyetemen kialakult román-magyar szembenállás feloldásáról a magyar tagozat és az egyetem román vezetése között.
Az Ecaterina Andronescu tanügyminiszter által is aláírt hétpontos megállapodás egyértelműen kimondta, hogy az újraakkreditálási folyamat lejárta után a szenátus dönt a magyar főtanszékek számáról. Hozzátette az akkreditációs bizottság honlapján decemberben jelent meg a magyar orvosi szak újraakkreditálására vonatkozó jelentés, így hát elérkezett az idő arra, hogy az egyetem vezetése beváltsa az ígéretét.
„Már a hétpontos megállapodás is annak a helyzetnek az áthidalására született, hogy az egyetem szenátusa nem volt hajlandó alkalmazni a tanügyi törvényt. Most már a megállapodást sem tartják be" – jelentette ki Szilágyi Tibor. Hozzátette, az egyetem magyar tagozata ezután dönti el, hogy miképpen reagáljon az önállóságát elodázó döntésre.
A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus kezelési kísérlete 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett.
MTI
Erdély.ma,

Kelemen Hunor: közösen kell fenntartanunk az európai kisebbségi szolidaritást
„Az európai kisebbségi szolidaritás megőrzése érdekében koordinálni kell az európai szintű erőfeszítéseket. A kisebbségi polgári kezdeményezés fellebbezésével párhuzamosan a politikai cselekvés útjára kell lépnünk” – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes azon a tegnap, 2014. március 19-én, Brüsszelben szervezett tanácskozáson, amelynek témája az európai kisebbségi közösségek együttműködése volt. A szövetségi elnök szerint a közelgő európai választás lehetőséget teremt arra, hogy a kisebbségi közösségek bemutassák jelöltjeiket és célkitűzéseiket. Az RMDSZ nevében Kelemen Hunor javasolta, hogy jöjjön létre az Európai Kisebbségi Közösségek napja, amely megkönnyítené a párbeszédet az uniós intézményekkel és a többségi társadalmakkal. A brüsszeli tanácskozáson részt vettek a Minority SafePack kezdeményező bizottságának tagjai, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának – FUEN elnöksége, Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselők és Vincze Loránt FUEN alelnök, az RMDSZ külügyi titkára. Az ülésen elhangzott: a közös cselekvés egyik eszköze a FUEN által javasolt Politikai Tanácsadó testület megalakulása, amelynek alapítói a polgári kezdeményező bizottság tagjai.
Winkler Gyula RMDSZ-es EP képviselő köszöntőbeszédében kiemelte: az Unió területén élő nemzeti kisebbségek helyzete új megoldásokat igényel, ezért fontos a kisebbségi tanácsadó testület megalakulása. A grémium intézményes párbeszédet tesz lehetővé az EU intézményeivel, az európai politikai pártcsaládokkal és az európai civil szervezetekkel. Az európai parlamenti képviselő úgy vélte, az új mandátumban a kisebbségeket érintő döntésekre egyre nagyobb hatással lesznek az európai jellegű civil szervezetek és politikai alakulatok.
Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő azt részletezte, hogy mennyire nehezen sikerült a nemrég megszavazott Michel-jelentés révén néhány fontos kisebbségvédelmi fogalmat elfogadtatni az Európai Parlamentben.
„A kisebbségvédelemnek hosszú távú, tervezett jelleget kell biztosítani az EU-ban, ebben pedig kulcsszerepet játszik az EP keretén belül működő Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoport (Intergroup), melynek megalakulásáért az új ciklusban is meg kell küzdeni” – hangsúlyozta a képviselő. Vincze Loránt, a FUEN alelnöke összefoglalta a Minority SafePack európai kisebbségi polgári kezdeményezés fellebbezésének helyzetét. Véleménye szerint az Európai Bíróság ítélete jövő év nyarára várható. Ugyanakkor elmondta, a FUEN a május elején sorra kerülő kongresszusán kisebbségi kiáltvány elfogadását tervezi, amely tartalmazni fogja az európai nemzeti közösségeknek az Európai Parlament és az Európai Bizottság új mandátumára vonatkozó kisebbségvédelmi javaslatát. A tanácskozáson Heinz Heinrich Hansen, a FUEN elnöke elmondta: az európai választást megelőző időszak kiválóan alkalmas figyelemfelhívásra – azon kell tehát ténykedni, hogy a kisebbségügyi lobbi minél célirányosabb legyen az EU intézményeiben.
Karl-Heinz Lambertz, a belgiumi németajkú közösség elnök-minisztere szerint el kellene érni azt, hogy a kisebbségi kérdés az Európai Bizottság valamelyik biztosának hatáskörébe kerüljön. Luis Durnwalder, Dél-Tirol volt kormányzója a FUEN és az Európai Parlament szoros együttműködését szorgalmazta. Úgy fogalmazott, a következő ciklusban el kell érni azt, hogy nagyszámú EP-képviselő támogassa a kisebbségvédelem ügyét.
RMDSZ közlemény
Erdély.ma,

A kormány ellen (is) tüntetett a Vatra
A rossz idő ellenére pár százan összegyűltek tegnap délután Avram Iancu szobra előtt, hogy felhívják a hatalom figyelmét, ne hagyja figyelmen kívül a Vatra Româneascat, és ne hozzon románellenes döntéseket. Bár a főszervező, Oproiescu Florin, a VR országos elnöke többször is hangsúlyozta, hogy nem magyarellenes megmozdulásról van szó, a felszólalók beszédei, a transzparensek, illetve a bekiabálások, skandálások azonban ellentmondtak ennek a kijelentésnek. "Hargita, Kovászna román föld!", "Nem a magyar prefektusra!" "Nemet mondunk Románia szétdarabolására!", A VR mi vagyunk!" "A román nyelv az egyetlen uralkodó!", "A román föld nemzeti vagyon!", és igaz halványabban, de néhányan többször bekiabálták, hogy "Magyarok, kifelé az országból!".
A rendezvényen jelen volt Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt elnöke, illetve társszervezőként számos román hazafias szervezet képviselője. Többek között a felszólalt Mircea Dogaru, Lazar Ladariu, Ilie Sandru. A tüntetésre tucatnyi pap mondott áldást. A rendezvény kultúrműsorral ért véget.
Florin Oproiescu, a Vatra Româneasca elnöke a rendezvény végén kijelentette: – Nem magyarellenes mítingről van szó, azért gyűltünk össze, hogy figyelmeztessük a kormányt, vegyen bennünket figyelembe, és ne hozzon döntéseket azok ellen, akik megszavazták őket. Mi egyetlen dolgot kérünk: alkalmazzák a törvényt és az alkotmányt! A gazdasági, politikai és erkölcsi válság közepette kötelességünk újraéleszteni a Vatra Româneasca Egyesületet, amelyre Romániának nagy szüksége van.
– Ennek ellenére egyesek azt kiabálták, hogy magyarok, kifelé az országból!
Ha valakik ezt kiabálták, azzal csak az idegen ügynökségek malmára hajtották a vizet.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely),

RMDSZ-es alprefektusokat neveztek ki Szatmár és Temes megyébe
A kormány szerdán az RMDSZ által javasolt alprefektusokat nevezett ki Szatmár és Temes megyébe: Altfatter Tamás Ferencet és Marossy Zoltánt.
A kormány szerdai ülésén fogadta el a két kinevezési határozatot, miután előbb felmentette tisztségükből Cristian Iosif ás Liliana Oneţ Szatmár, illetve Temes megyei liberális alprefektusokat.
Altfatter Tamás Ferenc, aki jelenleg a Helyi Adók és Illetékek Hivatalában dolgozik Szatmárnémetiben, Szatmár megye alprefektusa lesz, míg Marossy Zoltán, aki a Temes Megyei Tanács beszerzési osztályának a vezetője, Temes megyében foglal el alprefektusi tisztséget.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad),

Emlékhelyeket keresett fel erdélyi látogatásán Áder János
A magyar köztársasági elnök kálával tisztelgett nagyjaink előtt
Kolozsváron ért véget tegnap Áder János magyar köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita asszony háromnapos, nem hivatalos erdélyi látogatása.
Székelyföldi körútjuk után – ahol elsősorban az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékhelyeit tekintették meg – szerda délelőtt a bonchidai Bánffy-kastélyt keresték fel, ahol Hegedüs Csilla, a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója kalauzolta a magas rangú vendégeket. Ezt követően Áder János és felesége Válaszúton felkereste Kallós Zoltán néprajzkutatót, délután pedig a kolozsvári Házsongárdi temetőben tettek sétát: Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója tudósok, költők és 1848-as honvédtisztek sírjait mutatta meg. Kolozsváron a Főtéren virágot helyezett el Márton Áron püspök szobránál, és meglátogatta a Szent Mihály-plébániatemplomot, ahol Kovács Sándor, római katolikus főesperes és Jakubinyi György, római katolikus érsek fogadta az elnököt.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Kétszemélyes színpad – Húszéves fennállását ünnepli a váradi Kiss Stúdió
Gálaműsorral készül megünnepelni megalakulásának huszadik évfordulóját a Magyar Örökség díjas Kiss Stúdió Színház, Nagyvárad magyar nyelvű magánszínháza.
A művész házaspár, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos által 1994-ben alapított színház azóta több mint 160 bemutatón van túl, és számos hazai és külföldi turnét tartott úgy, hogy kizárólag saját bevételeikre és pályázati támogatásra hagyatkoztak.
„Ha tudjuk, hogy milyen nehézségekkel jár, akkor valószínűleg bele sem kezdünk. De egyik műsor követte a másikat, és eljutottunk a huszadik évig” – mondta lapunknak Kiss Törék Ildikó. Rámutatott, immár kialakult egy törzsközönségük, de olyan magyarországi és németországi helyszínek is vannak, ahová rendszeresen visszavárják őket fellépni.
A színművész néhány, számára kedves darabot idézett fel az elmúlt két évtizedből, köztük a Kovács Levente rendezte A cukrászné című darabot vagy éppen a Fényes ég alatt pódiumjátékot az 1848–49-es magyar szabadságharcról. Nagy sikert arattak Wass Albert- és Ady Endre-műsoraik, de a közönség rendszeresen „követeli” a Molnár Judittal, lapunk munkatársával közösen szervezett Irodalmi esték sorozatot is.
A jubileumi gálaműsor március 25-ei programja a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében 18 órakor kezdődik a budapesti Kaláka együttes tagja, Radványi Balázs és zenésztársai, Balog Péter (gitár) és Borzsák Kamilla (fuvola) fellépésével, majd a budapesti Nemzeti Színház művésze, Trill Zsolt adja elő Csehov A dohányzás ártalmasságáról című darabját.
Másnap a Kiss Stúdió termében, 18 órakor Varga Vilmos felújított Én, François Villon című előadása szerepel a programban, majd 19 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében ünnepi gálaműsorra kerül sor Csíky Ibolya, Fazakas Márton Erzsébet és Fábián Enikő nagyváradi színművészek, Kötő József színháztörténész, Molnár Judit közíró, Elisabeta Pop dramaturg, valamint Veres Kovács Attila református lelkész közreműködésével.
A kétnapos gála egyben a színház júliusig tartó miniévadának megnyitója is, amelynek során májusra tervezik a Kiss Stúdió történetéről szóló könyv bemutatását.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),

Vatra-tüntetés a székely jelképek ellen Marosvásárhelyen
Az ország hivatalos nyelve a román, Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam, zászlaja pedig a piros-sárga-kék – hangoztatták szerdán a Vatra Românească tüntetői Marosvásárhelyen. A 350 fős tömeg a "Hargita, Kovászna: román föld", és "Székelyföld nem létezik" rigmusokat skandálta.
Mintegy 350 résztvevő jelenlétében kezdődött meg szerda délután Marosvásárhelyen az a demonstráció, amelyet a közigazgatási magyar nyelvhasználat és a székely jelképek kifüggesztése elleni tiltakozásul hirdetett meg a Vatra Românescă Szövetség (UVR).
Délután négy órakor kezdtek gyülekezni a Avram Iancu szobra előtt, majd félórával-órával a meghirdetett kezdés előtt lehettek ötszázan is a résztvevők. Ám a szónoklatok megkezdése után, a hideg szél és eső miatt sokan otthagyták a teret, mire az esemény a végéhez közeledett, alig lehettek száz-százötvenen.
A felszólalók közül többen is hangsúlyozták, hogy nem a magyarok ellen gyűltek össze, de ellenzik a magyar nyelv hivatalossá tételét Romániában, ellenzik azt, hogy az RMDSZ-szel összefogjon bármelyik párt is, amely kormányra lép. Néhányan kígyók szigetének („insula șerpilor”) nevezték Hargita-Kovászna-Maros megye területét, a Székelyföldet. Ez a régió egyes felszólalók szerint nem is létezik, sőt még székelyek sincsenek, ugyanis a törökök teljesen kipusztították, vagy beolvasztották, elűzték őket, egy-két olyan személy van, aki tud néhány szót „ezen a nyelven”.
„Spune nu dezmembrării României!” (Mondj nemet Románia feldarabolására!), „Vatra Românească suntem noi!” (A Vatra Românească mi vagyunk!, „Dacii liberi” (A szabad dákok), „Nu prefect UDMR!” (Nem az RMDSZ-es prefektusra!), „Limba română – unica stăpână” (A román nyelv az egyedüli úr) – ezeket és ehhez hasonló jelszavakat emeltek a magasba.
A felszólalók a magyar nyelv, a székely és magyar zászlóhasználata, a „magyar irrendentizmus és szélsőséges megnyilvánulások” ellen tiltakoztak. A rendezvényen jelen levő Lazăr Lădariu, a Cuvântul liber megyei napilap főszerkesztője például a „hortista, fasiszta szimbólumok”, a magyar és székely zászlók és jelképek használata ellen,a kisebbségi diktatúra, a románok gyalázása, a románellenes szlogenek ellen emelt szót. Arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy a kulisszák mögött a regionalizálás a hortista rendszer visszaállítását szolgálja Székely Autonómia elnevezéssel. „Vigyázzunk, hogy a román nyelv térképe nem legyen kisebb Románia földrajzi térképénél” – mondta.
Kígyók szigetének nevezte a Székelyföldet a román napilap főszerkesztője, de Ilie Șandru, a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok egyesületének elnöke is, aki szerint az itt élő négyszázezres román közösség elfelejtett közösség. Egyes szónokok szerint Székelyföld nem létezik, míg mások szerint már maguk a székelyek sem léteznek.
A Vatra Românească nem csak Marosvásárhelyen szervezett tiltakozó/figyelmeztető megmozdulást, de szerte az ország különböző kisebb-nagyobb településein: Bârlad, Botoșan, Tulcea, Déva, Gyulafehérvár, Szatmárnémeti, Arad, Temesvár román közösségei is a vásárhelyivel egyidőben adtak hangot annak az elvárásuknak, hogy a mindenkori román kormány mielőtt döntést hozna, konzultáljon a Vatra Românească civil szervezettel.
Antal Erika
maszol.ro,

Hegedüs: közös erővel kell az erdélyi magyar épített örökséget megmenteni
Épített örökségünk - védjük vagy romboljuk? címmel tartott előadást Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkárhelyettese és Csók Zsolt régész kedd este a baróti Erdővidék Múzeumban.
Hegedüs Csilla előadásában elmondta, a műemlékek restaurálásánál és azok fenntartásánál a legnagyobb felelősség mindig a tulajdonosokat terheli. "Erdélyi összefogás kell ahhoz, hogy az erdélyi magyar épített örökséget - amely identitásunk hordozója és őrzője - meg tudjuk őrizni. Közös erővel kell ezt helyreállítani, hasznosítani, és a következő generációk számára is megőrizni" - hangsúlyozta.
Az RMDSZ főtitkárhelyettese szerint az erdélyi magyarság ezer éve értéket teremt, de ez nincs kellőképpen hasznosítva. A megfelelő hasznosítás új munkahelyeket hozna létre, és jobb életfeltételeket tudna biztosítani. "Minél több magyar értéket ismertetünk meg közösségünkkel, az európai közösséggel, annál inkább fel tudjuk lendíteni a kulturális turizmus által a gazdaságot. Ezért fontos, hogy felkutassuk azokat az uniós forrásokat, amelyekkel újabb műemlékeket újíthatunk fel, fellendíthetjük ezáltal a turizmust és a turisták számára oly vonzó helyi termékeket és szolgáltatásokat tudunk felajánlani azoknak, akik ezekre az értékekre kíváncsiak" - zárta előadását Hegedüs Csilla. (közlemény)
Transindex.ro,

Az autonómiáról nyilvánosan
Az Erdélyi Magyar Néppárt nyilvános vitát kezdeményezett az autonómia-tervezetéről és a régiós törvényéről, amely szerintük az erdélyi ügy képviselete mellett Románia modernizációjának kulcsa is lehet.
„Az autonómiáról beszélni most a legidőszerűbb, nyíltan és egyenesen kell ezt tenni, nem szőnyeg alá söpörni” – mondta az EMNP elnöke, Toró T. Tibor március 20-án marosvásárhelyi sajtótájékoztatón. Ismertette, kiértékelték a Székely Szabadság Napjának visszhangjait, és arra a következtetésre jutottak, hogy egyesek a szélsőséges kategóriába akarják azt besorolni. „Európai megoldás, amit az erdélyi magyarság javasol. Eljött az egyenes beszéd ideje autonómia-kérdésben. Kértük, hogy az RMDSZ hozza nyilvánosságra azt a munkaanyagot, amely Székelyföld területi autonómiájára vonatkozik. Egy éve ígérik, hogy elindul a vita. Úgy véljük, most, hogy kormányra kerültek, még inkább elhúzzák majd, felkérésünkre érdemi válasz nem érkezett, ezért mi kézbe vesszük a dolgot: ma itt Marosvásárhelyen meghirdetjük a nyilvános vitát a mi tervezetünkről” – fogalmazott Toró T. Tibor.
Aszimmetrikus regionalizmus
A Néppárt elnöke szerint az SZNT Székelyföld autonómiáját egyedi esetként kezeli, erre vonatkozik a jogszabálytervezet, amely már kétszer is „megjárta” Románia parlamentjét. Az EMNT 2004-ben kidolgozott elképzelése az aszimmetrikus regionalizmus elvén alapszik, kerettörvényt jelenthetne a romániai régiók megalakulásához. „Erre a törvényre építve létrejöhetnének a régiók, ott, ahol erre igény van, majd minden régió megalkothatná saját statútumát. Úgy véljük, nemcsak Székelyföldnek, hanem általános megoldást kell kínálni. Ez a tervezet alkotmánymódosítást feltételez, ezért is vettük le évekkel ezelőtt napirendről, de mivel most zajlik az alkotmány módosításának folyamata, itt a pillanat, hogy újra napirendre kerüljön” – mondta Toró a Néppárt honlapján is megtalálható tervezetről.
A koordinációval Bakk Miklós politológust és a Bálványos Intézetet bízták meg, partner pedig az EMNT, az SZNT és a nemrég megalakult Liga Transilvania Democrată, amely a román civil társadalom fele közvetítheti az elképzeléseket, továbbá a Sapientia, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem szakmai csoportjai.
Speciális Marosvásárhely
„Az átalakítást mi Románia közigazgatási rendszerének keretében képzeljük el, azt vizsgáltuk, miként hangolható ez össze a megyerendszerrel. A régió megyék feletti közigazgatási szint lenne, kivéve Székelyföldet, ahol a székek rendszerére épülne. Az SZNT-vel szemben mi kezeljük Marosvásárhely jogállását is, amely kiemelt város lenne, külön struktúrával, amolyan brüsszeli modell alapján, mint ahogy a megyei jogú városok is külön állnak a megyétől” – ismertette. Az elképzelés szerint így létrejöhetne – amennyiben az ott élő közösségek igényelnék – a Temesvár-központú Bánság, a Konstanca-központú Dobrudzsa vagy a Nagyvárad-központú Partium. „Ezzel erősödne a román állam, képviselné az erdélyi ügyet, a transzszilván érdeket, egyik fontos kulcsa lehet Románia modernizációjának” – tette hozzá Toró. A nyilvános vita április és május folyamán zajlik.
A kettős mércéről
Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke, Portik Vilmos elmondta: a Fekete március 24. évfordulóján – amely események soha többet nem ismétlődhetnek meg – annak ellenére, hogy a marosvásárhelyi városháza harmóniát hirdet, nem szűnnek a konfliktusos események. „A Vatra Românească tegnapi (szerdai – szerk. megj.) rendezvényén magyarellenes rigmusok, szlogenek hangzottak el. A városvezetés a Székely Szabadság Napja szervezőit felszólította, hogy a bekiabálások ne sértsék a román nemzet érzékenységét. Hasonló feltételeket támaszthattak volna a tegnapi tüntetés szervezőinek is. A Székely Szabadság Napja résztvevői valami mellett foglaltak állást, a tegnapi viszont egy közösség ellen szólt” – ismertette Portik Vilmos.
Gáspár Botond |
Székelyhon.ro,

Kitüntették Balázs Lajost
Magyar állami kitüntetésben részesítettek a március 15-ei magyar nemzeti ünnep alkalmából több erdélyi magyar kiemelkedő személyiséget a magyar közösségért kifejtett munkásságuk elismeréseként. A kitüntetéseket csütörtökön a csíkszeredai Lazarus-házban vehették át.
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa ünnepélyes díjátadót szervezett, amelyen tizenegy jeles erdélyi magyar értelmiségi részesült magyar állami kitüntetésben. Balázs Lajosnak kiemelkedő néprajzkutatói és a népi hagyományok megőrzése érdekében végzett tevékenységéért, valamint oktatói munkájáért Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta.
Csíkszentdomokoson végzett kutatásokat
„Tanári pályafutásával párhuzamosan 1989 decemberéig titokban, azóta szabadon, negyven éve folytat néprajzi kutatást Csíkszentdomokoson, az emberi sorsfordulók témakörében. Több mint 150 szakcikket, tanulmányt közölt itthoni és magyarországi szak- és kulturális folyóiratokban, kötetekben. Több hazai és külföldi tudományos társaság, szakfolyóirat szerkesztőségi tagja” – ekképpen méltatták a jelenleg is a Sapientia egyetemen oktató néprajzkutatót. Balázs Lajos úgy fogalmazott, hogy munkájának nemes nyugtázásaként tekint a kitüntetésre.
„Úgy szerezz magadnak elismerést, hogy ne célozd meg (azt)” – ezt a keleti bölcseletet tette magáévá a kitüntetett. Mint mondta, Mikes Kelement és a balladai Kőműves Kelemen karakterét tekintette példaképnek, akik soha nem adták fel a nehézségek ellenére sem. „Hittem abban, hogy egyszer ki lehet húzni az asztal fióklapját, és ki lehet venni azt, amit betettek.”
További kitüntetettek
Oláh Sándor, a Mineral Quantum Kft. geológus technikusa a Magyar Bronz Érdemkeresztjét vehette át. A laudációban így fogalmaztak munkásságáról: „Eddig három önálló kötete jelent meg, amelyekben a székelyföldi társadalmi átalakulások közelmúltbeli folyamatait tárta fel szociológiai, antropológiai és mikrotörténeti módszerekkel.”
Balázs Lajos és Oláh Sándor mellett kitüntetésben részesült többek között még Hajdú Áron Péter, az Alutus Nyomda Rt. vezérigazgatója, a Bookart Kiadó vezetője (Magyar Érdemrend Tisztikeresztje), Kisgyörgy Zoltán geológus, földtani és helytörténeti szakíró, újságíró (Magyar Érdemrend Tisztikeresztje), valamint Bilibók Ágoston nyugalmazott vasutas, vasúti hagyományőrző (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje).
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro,

A Sapientia egyetem hármas útja
Dávid László neve egybeforrt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel: az utóbbi hét esztendőben rektorként vezeti a mintegy tizenhárom éve működő intézményt. Az intézményvezetővel fiatalkori álmokról, döntésekről, kihívásokról – és természetesen Sapientiáról beszélgettünk.
– Gyermekként Csíkszeredában biztosan nem arról álmodott, hogy egyszer majd rektor lesz. Mi szeretett volna lenni?
– Semmiképpen sem a státuszról ábrándoztam, annál inkább a tanári pályáról. Tanári családban nőttem fel, nagyon tetszett, amit a tanárság jelent, ezért annak is készültem. A családom viszont – a rendszerváltás előtti tanári pálya nehézségei miatt – arról akart meggyőzni, hogy mérnök legyek. Így Temesváron tanultam villamosmérnöki szakon, de végig megmaradt bennem a tanári elhivatottság. Egy érdekes történet következményeként már egyetemistaként kineveztek gyakornoknak: egy kísérlet előkészítésekor eltört egy – autó áránál is többet érő – lézer. Nagyon el voltam keseredve, hogy talán az én hibám lehet, de kiszámoltam és bebizonyítottam, hogy rosszul volt megtervezve, és ez oda vezetett, hogy felajánlották a tanársegédi állást.
– Ilyen előzmények után hogyan került Sepsiszentgyörgyre?
– Akkoriban azoknak, akik jó eredménnyel végeztek, két évig gyakornokoskodniuk kellett, majd visszamehettek az egyetemre. Mivel tizenhat nagyvárost zárt le Ceausescu, Sepsiszentgyörgyöt választottam, mert az mégis magyar és kulturált város, majd később nem mentem sem a távoli Temesvárra, sem a cernavodai atomerőmű előkészítését segítő nukleáris kutatóintézetbe, hanem egy bukaresti központú, de marosvásárhelyi fiókintézettel is rendelkező kutatóintézetet választottam. Miután a marosvásárhelyi főiskola egyetemmé alakult, otthagytam a kutatóintézet igazgatói pozícióját egy adjunktusi állásért. Aztán jött a docensi, majd a professzori kinevezésem. Visszatekintve úgy érzem, nem vesztettem a döntéseim miatt.
– Csíkszereda, Marosvásárhely és Atyha: mit jelentenek önnek ezek a települések?
– Csíkszereda a fiatalkoromat és a gyermekkoromat, s talán kissé azt is, akivé mára váltam. Azt, hogy mindig felháborít az igazságtalanság, hogy érzem, melyik oldalra kell állnom, akkor is, ha ez nekem személyesen veszteséget jelent. Marosvásárhelyre sokáig nem igazán gondoltam otthonomként. A városba csak ideiglenes letelepedési engedéllyel kerülhettem, az átmenetiség érzése sokáig meg is maradt. Akkor kezdett igazán otthonná válni számomra ez a város, amikor láttam a gyermekeimet felnőni, és a Sapientia egyetemet elkezdtük itt is építeni. Atyha pedig egy csodálatos hely. Örülök, hogy az atyhaiak befogadtak. Feleségem onnan származik, és úgy döntöttünk, nem adjuk fel azt a létet sem. Ezért Atyha jelenti nekem és az egész családomnak a feltöltődést, és azt, amit tömören úgy jellemeznék, hogy a hagyományos munkától az alkotásig minden belefér.
– Milyen vezetőnek, rektornak tartja magát?
– A rendszerváltás óta eltelt évekre jellemző, hogy olyan embereknek kellett státuszt vállalniuk, akik valamiért hitelesnek számítottak. Amit a szakmámban elértem, elég hitelessé tett és elég elkötelezett voltam, ezért úgy éreztem, el kell vállalnom ezt a pozíciót, még akkor is, ha valójában nem erre készültem. Tizenhárom évvel ezelőtt nem volt nyilvánvaló, hogy a Sapientia sikertörténet lesz, számos sikertelen szakindítási kísérlet és gond volt. Egyszer kiszámoltuk: csak akkor gondolkodhatunk hosszútávon, ha minden harmadik hónapban avatunk egy docenst vagy professzort, ami lehetetlen. Mindezt tudva vállaltam el a megbízatást, mert úgy látom: ez nem egy cél, hanem nagy feladat, tehát akkor érzem jól magam, ha sikerrel befejezem ezt a feladatot.
– Miért döntött a kétezres évek elején a Sapientia mellett? Nem volt kockázatos egy épp csak létrehozott egyetemet választani?
– Tudni kell, hogy Marosvásárhelyen eredetileg nem önálló magyar egyetemben gondolkodtunk, hanem a Petru Maior Egyetem keretében akartunk magyar tagozatot létrehozni. A műegyetem dékánhelyetteseként és egyedüli magyar vezetőként rám hárult volna a magyar tagozat kialakításának levezénylése. Erre vonatkozó kérésünket az egyetem annak ellenére sem fogadta el, hogy a magyar egyetemisták számaránya a rendszerváltás utáni hatvan százalékról a kilencvenes évek végére harminc százalékra esett vissza. Az esélyegyenlőség megteremtése érdekében az akkori tanügyminiszter segítségét kértem, aki hajlandó lett volna ezer magyar hely finanszírozására, de ezt az egyetem szenátusának kellett volna kérnie. Bárhogy próbáltuk, ezt nem tudtuk elérni, ezért amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a tagozatindítás meghiúsul, az alakuló Sapientiához fordultunk, és itt sikerült elindítani a magyar nyelvű műszaki szakokat.
– A sapientiás évekre visszatekintve elmondhatja, hogy „ilyen lovat akartam”?
– Amikor 2007-ben átvettem az irányítást, roppant nehéz helyzetben voltunk. A Szabadság hasábjain akkoriban jelent meg egy vádló cikksorozat a Sapientiáról. Tudtam, hogy az állításai nem igazak, azt is, hogy valahol valakiknek olyan hangulatkeltés az érdekük, hogy a Sapientia költségvetését jelentősen visszavágják, súlyát rombolják. Egyenként valamennyi vádat megcáfoltuk, de ezt senki sem akarta meghallani. Úgy döntöttünk: úgyis tudjuk, hogy jók vagyunk, megyünk előre. És igazunk lett: minden vád visszahullott és a Sapientia épp akkor bizonyított, amikor a legvehemensebben próbálták támadni. Közben voltak olyan visszajelzések, amelyek erőt adtak. Például az akkreditációs bizottság osztrák matematikus professzor tagja, aki miután bejárta az egyetemet, elismerte: előítéletekkel érkezett, ám egy európai szinten oktató intézményt talált.
– Érdekes vita következményeként alakult egyszerre háromhelyszínűvé a Sapientia. Mit jelent ez ma?
– Röviden azt, hogy nagyon heterogén. Minden helyszínen más és más megvalósításokat követel. Kezdetben arról volt szó, hogy a Sapientia a csíkszeredai egyetem, és pont. De mivel Erdély szellemi központja Kolozsvár, kialakult egyfajta kettősség, Marosvásárhely pedig egyáltalán nem volt képben. Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a vásárhelyi tagozatindítás nem lehetséges, a szükséges előkészületek után a Sapientia bevett a soraiba. Németh Zsolt államtitkár akkor úgy fogalmazott Csíkszeredában, hogy a marosvásárhelyiek vegyék tudomásul, a robogó vonat utolsó kocsijának utolsó lépcsőjére kapaszkodtak fel. Így történt, de most büszkén mondhatom, hogy Marosvásárhely meghatározó helyszíne a Sapientia egyetemnek. Kolozsvár és Marosvásárhely attól érdekes, hogy itt volt egyetemi múlt, gondolkodás, Csíkszereda meg attól, hogy azt a régiót meg kell védeni. Mert ha az értelmes fiatalok elmennek onnan tanulni és nem térnek vissza, kiürülnek a székely kisvárosok.
– Az egyetem eddigi története minden értelemben az építkezésről szólt. Melyik volt a legnehezebb az építkezések közül?
– Elkezdeni őket, és bevinni a köztudatba, miért és hogyan van szükség rájuk. Miért szükséges például, hogy Kolozsvár központjában, Bocskai szülőházában üljünk a rektori hivatalban, miközben felépítettünk egy szép kari épületet? Azért, mert mindennek mondanivalója van, mert azt jelenti, hogy nemcsak múltunk köt ide, hanem most is itthon vagyunk. Vagy miért kellett Marosvásárhelyen külön campust építeni? Mert ez sokkal több lehetőséget biztosított a jövőre, mint egy belvárosi helyszín, s ma már ezt mindenki elfogadja. És miért kellett Csíkszeredában szállodát átalakítani? Mert ott az egyetem több mint egyetem, szimbólum, amit meg kell mutatni.
– A végleges akkreditáció román állami támogatást is jelenthet?
– Jogunk van a román állami támogatásra erkölcsi és törvényes alapon is. Erkölcsileg azért, mert adófizetőként itt élünk, az államnak pedig kötelessége fiataljaink oktatása. Másodrendűek lennének a mi diákjaink, mert magyarul akarnak tanulni? A törvény értelmében a román állam bármely akkreditált egyetemet támogathat. Miért ne támogassa a Sapientiát, főleg ha bizonyítjuk a bárkivel összemérhető, jó minőséget? Az igényt fenntartjuk, s ez nem jelent egyebet, mint a szülőföldön való érvényesülés óhaját.
– Mintegy hetvenezren nézték már meg azt a videoklipet, amely a vidám Sapientiáról tanúskodik. Tényleg ilyen vidám az egyetem?
– Nem mindig vidám, de talán más és sokkal ember-, hallgató- és tanárbarátibb, mint mások. Erre jó példa a videó is, amitől én eleinte kicsit idegenkedtem, de meggyőztek. Jó hangulat van a Sapientián, ami alapfeltétele annak, hogy a munkatársaink kreatívak legyenek. Semmiképp sem szeretném visszavágni azt a szabadságot, hogy mindenki gondolkodjon, ötletekkel érkezzen. És ha az jó, hát valósítsuk meg. Hollandiából például azért hoztak első díjat kollégáim egy rangos informatikaversenyről, mert nálunk úgy tanítják az algoritmusokat, hogy eltáncoltatják azokat. Tusványosi szereplésünknek is pozitív a visszhangja, számos tehetséggondozó programunk igyekszik másként nevelni a fiatalokat, mint ahogy azt a skolasztikus iskolarendszer teszi.
– Melyek most a legfontosabb teendők, tervek a Sapientián?
– Egyrészt a mesteri és doktori képzések kiépítése. Az egyetem ugyanis hosszú távon nem attól lesz jó, ha mindenhez csak alapszinten fogunk hozzá, hanem ha van egy-két olyan csapás, ahol az oktatás teljes vertikumát megteremtjük a mesteri és doktorképzéssel együtt. A mesteriket már elindítottuk, a doktori iskola pedig ezek hároméves működése után rajtolhat. De a székelyföldi városokban is vannak feladataink. Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen tervezünk kihelyezett tagozatok beindítani. Nem levelező szakot akarunk „telepíteni”, hanem rendes egyetemi képzést nyújtani. Épp ezért egyelőre csak a sepsiszentgyörgyi agrármérnöki szakot indítjuk el ősztől, az udvarhelyit még tervezgetjük, hogy felelősen és megfelelő minőségben kezdhessük majd az oktatást.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Romániai magyar kultúra: intézmények és stratégiák
Mennyire lehet és kell bukaresti székhelyű magyar intézményben kidolgozott kultúrstratégiát vidéken életbe léptetni? Önállóak lehetnek-e az erdélyi kulturális központok gazdasági, műsorpolitikai szempontból? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kereste a választ a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló művelődési szakemberek részvételével rendezett kolozsvári vitaestjén.
Magyar kultúrpolitika – eszközök és hangszerelések címmel rendezett vitafórumot a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló Kolozsváron, a lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában. Az eseményen részt vett Kósa András László, a bukaresti Balassi Intézet igazgatója, Kötő József színháztörténész, az EMKE főtanácsosa és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, az RMDSZ korábbi kulturális alelnöke. A fórum házigazdája Adorjáni Dezső Zoltán püspök, moderátora Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője volt.
Kósa András, a Balassi Intézet igazgatója a tisztségre írt pályázatában arra fektette a hangsúlyt, hogyan lehet a román közönség irányába közvetíteni a magyar kultúrát. Konkrét tervei között szerepelt, hogy együttműködést alakítson ki a román kulturális élet személyiségeivel oly módon, hogy ez előremutató legyenek, az együttműködő felek pedig egyenlő partnerekként vegyenek részt benne. Az igazgató távlati tervei közt az is szerepel, hogy a magyar kultúrát kivigyék Bukarest fontosabb utcáira, így ismertetve meg értékeinket a hétköznapi emberekkel is. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell olyan programokat szervezni, amelyek révén a magyarság nap mint nap részt vesz a román főváros kulturális életében – tette hozzá az intézet vezetője. Évente rendeznek Bukarestben magyar filmhetet, a Magyar Zenefesztivál már a tizedik kiadásához érkezett, és román társintézményekkel karöltve sok egyéb programot is szervez a Magyar Kulturális Intézet.
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója elismerte a bukaresti magyar intézet létének fontosságát, ugyanakkor felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy Erdélyben olyan pezsgő kulturális élet alakult ki, amely akár egy önálló országra is jellemző lehet. Az operaigazgató hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a magyar kultúra kiemelkedő személyiségeinek életét megismertessük a románokkal is. Példának hozta fel a színház- és filmgyáralapító Janovics Jenőt, akiről kevesen tudják, hogy már akkor készített filmeket Kolozsváron, amikor az amerikai álomgyár még gyerekcipőben járt. Az elmondottakhoz csatlakozva Kötő József színháztörténész hangsúlyozta, hogy már az 1920-as évektől kezdve a magyar művelődéspolitikusok – elsősorban Klebelsberg Kuno – fontosnak tartották, hogy kultúránkat Európa-szerte megismertessék az emberekkel. Kötő József a Bukaresti Magyar Intézet egyik feladatának nevezte, hogy az erdélyi magyar szellemi élet termékeit integrálja az egyetemes magyar kultúrába. A művészeti élet intézményesítése, stratégiák kidolgozása mellett fontos, hogy a helyi közösségek szerepvállalását is növeljük – emelte ki Kötő.
A Bukaresti Magyar Intézet segít a magyar kultúra külföldre közvetítésében, de nem pénzügyi intézmény, így különféle projektekkel támogatja a romániai magyar művelődési életet – vázolta az intézmény támogatási politikáját Kósa András. A román fővárosban is jelentős a magyar kultúra iránti érdeklődés, az intézet által szervezett Bánffy Miklós-kiállítást például pár nap alatt ezren tekintették meg. Ugyanakkor Kósa András felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy vannak Erdélyben olyan intézmények, amelyek normatív támogatásban részesülnek, így pedig elitkultúrát tudnak művelni. Ezek inkább helyi érdekeltségű intézmények, de a Bukaresti Magyar Intézet feladatának tartja, hogy a magyar kultúrát például Moldvában is népszerűsítse.
Noha természetes folyamat lett Európában, hogy egyre több lokális kultúrközpontot alakítanak ki, a dolgok természetes rendjét nem szabad túllépni – figyelmeztetett Kötő József. Annál is inkább, mert – ahogyan Szép Gyula igazgató megfogalmazta – a kultúra művelését nem biztos, hogy könyvekből meg lehet tanulni.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Célkeresztben
Nagy Imre miniszterelnök kivégzésének 30. évfordulóján, 1988. június 16-án az agóniája kezdetén levő magyar pártállam rendőrsége szétverte a 301-es parcellánál békésen emlékezők gyülekezését. Grósz Károly azzal indokolta a rendfenntartó erők fellépését, hogy a tüntetők irredenta, nacionalista jelszavakat skandáltak, és rátámadtak a rendőrségre.
Propagandapatronok
Ismertük ugyan a kommunista tömegtájékoztatás totális gátlástalanságát a valóság megmásításában, de ez azért sok volt. Képzeljük el az SZDSZ egykori prominenseit Tamás Gáspár Miklóstól Kis Jánosig, amint irredenta jelszavakat skandálnak, vagy amint járdakövekkel dobálják a rendőrséget. A valószerűség minimuma azért nem árt, ha benne van a mégoly ordas pártpropaganda hazugságaiban is. Akkor persze nem tudtuk, hogy egyik oldalról a szélsőséges, rasszista, nacionalista, náci, fasiszta, soviniszta, irredenta jelzőfüzér bevett baloldali kommunikációs technika, amit tetszés szerint alkalmaznak bárkire 1945-től errefelé. S azt sem tudtuk, hogy ha a rendőrség ok nélküli brutális fellépését indokolni kell, akkor az a legbevettebb propagandapatron, hogy a tüntetők rátámadtak a rendőrökre. A szélsőséges, náci, rasszista stb. jelzőket az unos-untalan használattal – és olyan emberek megbélyegzésével, akiktől ez teljességgel távol áll –, olyannyira elcsépelték, hogy azok mára elvesztették minden értelmes jelentésüket és jelentőségüket, pejoratívvá váltak, már csak a célcsoportokban váltanak ki bármilyen hatást. Például román fennhatóság alatt álló területeken a „magyar veszély” rémképére amúgy is érzékeny paranoid többségi rétegekben, az anyaországban pedig a kommunista internacionalista, majd liberálkozmopolita doktrína áldozataiban. Azokban, akik bármikor mozgósíthatók bármi ellen, ami a magyarság kiegyenesedését, önmagára találását, történelmi önképének helyreállítását célozza, legyen az Horthy-szoboravatás vagy a német megszállás emlékműve. Ezek a rétegek minden esetre szűkülőben vannak.
Mindez annak kapcsán merülhet fel bennünk, hogy a Székely Szabadság Napja után a román politikum a román sajtó és az RMDSZ más-más hangfrekvencián, más felütésekkel, eltérő hangsúlyokkal, de kórusban szélsőségesezi a tüntetőket vagy azok egy részét. A rendezvényen részt nem vevő RMDSZ politikai alelnöke visszautasít „mindenféle szélsőséges megnyilvánulást”, és azt is, hogy „magyarországi pártok pártpropagandára használják ki”. Érdekes lenne tudni, mit tart Borbély László szélsőséges megnyilvánulásnak. Netán ugyanazt, amit Băsescuék és Pontáék? Trianon emlegetését vagy annak skandálását, hogy Székelyföld nem Románia? Politológiailag szélsőségesnek nevezhető a demokrácia felszámolása és az erőszak alkalmazása politikai célokra. Egyik sem húzható rá a tüntetőkre. Ami a pártpropagandát illeti, egy párt értelemszerűen bekaszálja annak profitját, ha fesztív módon kiáll a meghirdetett céljai és értékrendje mellett. Amilyen természetes a Fidesz vezetőinek rendszeres fellépése az egykori magyar területeken a nemzeti ünnepek alkalmával, éppoly természetes a kormányzati felelősséget nem viselő Jobbik elnökének és nemzetpolitikai kabinetvezetőjének részvétele a Székely Szabadság Napján. Egyik gesztus sem öncélú, hanem beilleszthető az adott politikai szervezetek évtizedes politikájának kontextusába.
Mérleg jobbról, balról
A román kormány célkeresztjébe az SZNT-n kívül ismét bekerült Tőkés László is, aki merészelte a krími tatárokéhoz hasonlítani az erdélyi magyarság helyzetét. „Fáj az igazság” mondhatnánk, ha igaz lenne. De nem az igazság fáj Pontáéknak, hanem annak a kimondása. Mert az igazság, a magyarság vészes fogyása nyilvánvaló elégtétellel töltheti el őket, hiszen politikájuk éppen úgy a magyarság eltüntetését célozza egyfajta ésszerű feszültségminimalizálás mellett, mint valamennyi román kormányzaté Trianontól errefelé. A különbség annyi, hogy Pontáéknak sikerült ehhez az RMDSZ révén magyar asszisztenciát, magyar hitelesítést is nyerni.
A román politikum szokás szerint most túlreagál. Vona Gábor kitiltása abszurd, jogtalan és oktalan lépés lenne, hiszen a politikus fegyelmezetten vonult fel, s miként román politikumhoz intézett levelében leszögezte – tiszteli a román kultúrát és román népet –, mindössze támogatja az erdélyi magyarság megannyi európai precedenssel bíró jogos követeléseit, a háromszintű autonómia elképzelését.
Az RMDSZ-es sajtó alig titkolt kárörömmel Izsák Balázs „bukásának kezdetéről”, „dicsőségének porladásáról”, „jól kitapintható hitelvesztéséről” beszél. A másik oldalról pedig azok, akiknek az SZNT elnöke túl „puha” alkotmány és törvénytisztelő magatartásával, szintén rajta köszörülik a nyelvüket, elfeledve, hogy az autonómián túlmutató célhoz semmi sem adott: sem a nagyhatalmi szövetséges, sem a katonai erő.
Szomorú, de való: a Székely Szabadság Napjának idei megünneplésének zárómérlege negatív. S nem azért, mert rég hallottunk olyan szintű és mélységű magyarellenes román kórust, mint most, amikor lassan egy hete rólunk szól a román közélet, ismét célkeresztben vagyunk, amihez persze március 15. is hozzásegített. Nem, a román támadások bizonyos mértékig kellenek is, hogy emlékeztessék a közélet iránt érdektelen magyarokat nemzeti önazonosságukra. Sokkal inkább azért, mert nem tudtunk kellő számban felvonulni, nyugodt erőt és fegyelmezettséget mutatni. Amit sikerült megvalósítani tavaly ugyanezen a napon a Székelyek Nagy Menetelésén.
Pótcselekvés és zsákutca
Szó sincs arról persze, amit az ellendrukkerek írnak, a legnagyobb igazságtalanság lenne a felelősséget az SZNT-re hárítani. Az SZNT tette azt, amit tehetett – vitatkozhatunk azon, hogy szerencsés volt-e az időpontválasztás, hogy helyes volt-e a felvonulás tiltásának tudomásulvétele és a polgári séta meghirdetése, de annyi biztos: Izsák Balázs és az SZNT elvi, értékrendi hibát nem követett el. A felelősség egy apró incidensért – amit ellenfeleink felfújni igyekeznek–, a helyi hatóságoké, a magyar-gyűlöletét számtalanszor kinyilvánított marosvásárhelyi polgármesteré, aki megtiltotta a vonulást az úttesten.
Az is hibás következtetés lenne, hogy lemondjunk a figyelemfelkeltő utcai akciókról, pusztán azért, mert bármikor akadhatnak olyan részvevők, akik a meghirdetett céloknál többet szeretnének, s akiknek megnyilvánulásait a többségi hatalom megpróbálhatja felhasználni az autonómia célkitűzésének diszkreditálására. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke mutatott rá a Székely Szabadság Napján elmondott beszédében, hogy „az autonómia a megoldás. Bármi, ami nem ezt segíti elő, az jó esetben pótcselekvés, de inkább zsákutca.” (…) „Az erő és a lehetőség a mi kezünkben. Csak végig kell járni az utat, szabadságharcunkat megharcolni. Mindig békés szándékkal és eszközökkel, de határozottan, tisztességgel és következetesen.” S ez így van akkor is, ha a távlati magyar érdekek iránt érzéketlen RMDSZ közösen a román hatalommal elhatárolódik, szélsőségesez, és híven az 1996 óta folytatott neptuni ihletésű politikájához, a területi autonómia követelését ismét jó mélyen elrejti.
Nem véletlenül támadja a román politikai elit és a román média Semjén Zsoltot, a Kézdivásárhely főterére lovon bevonuló magyar miniszterelnök-helyettest, felvetve még az ő kitiltását is. Legtöbbet vitatott mondata egybecseng a néppárt krédójával: az autonómia közösségi jussunk. S bár lenne igaza abban is, hogy ezt Románia csak késleltetheti, de nem akadályozhatja.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Egy kalendárium, amely Nemekből született meg
Szerda délután a nagyváradi Lorántffy központban mutatták be a Református Zenei Kalendáriumot.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) gondozásában megjelent kiadványról elsőként Veres-Kovács Attila házigazda lelkész beszélt. Elmondta, hogy ez az első ilyen jellegű kiadvány az egyházkerület történetében. Kiemelte, hogy Orosz Otília Valéria újságcikkek, krónikák felhasználásával kronológiai és földrajzi sorrendben mutatja be mindazt az eseményhalmazt, ami 2013-ban az egyházkerületben történt egyházzenei téren. Jelezte, hogy három egyházmegye ki is maradt a kötetből, feltehetőleg azért, mert ott nincsenek olyan moderátorok, akik felpezsdítsék, szervezzék az egyházzenei életet. Veres-Kovács Attila szerint a kiadvány legértékesebb fejezete a zeneoktatási rész, amely azoknak nyújt segítséget, akiknek repertoárgondjuk van. Tudatta, hogy a kötetet az egyházkerületben tevékenykedő kántorok címtára zárja.
Nemekből igen
Ezt követően Fekete Csaba debreceni könyvtáros-lelkész ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a kötetet, majd a kalendárium szerkesztője, Orosz Otília Valéria beszélt a kalendárium keletkezéstörténetéről. Elmondta, hogy ez a kötet több „nem” után született meg. Az egyik ilyen nem az, hogy a Harangszó folyóiratban immár másfél éve nem jelennek meg egyházzenei témájú cikkek, a másik nem pedig az volt, hogy feltörték a honlapjukat, és az ott található anyagok elvesztek. Mivel a honlapra nem lehetett tovább gyűjteni az információkat, ezért felmerült a kérdés, hogy mit kezdjenek az egyre gyűlő egyházzenei anyaggal. Orosz Otília elárulta, hogy végül Csűry István püspök állt elő azzal az ötlettel, hogy egy zenei kalendáriumban szerkesszék egybe az egyházzenei írásokat és s fényképeket, ami nagyszerű kommunikációs csatornának bizonyult, hiszen a kalendárium a hivatalos bemutatóig máris szinte teljesen elfogyott. A könyvbemutató végén a Nagyváradi Kántorkórus énekelt egyházi énekeket.
Pap István
erdon.ro,