A Holnap szerbje
Széljegyzetek Németh Ferenc könyvéhez*
A húszas évek vége Ady-ellenes támadásai, s főleg a fiatal „konzervatívok” Adyval kapcsolatos megnyilatkozásai kapcsán írta A Holnap Társaság szerb tagja, Todor Manojlovic egyik korabeli cikkében: „…Magyarországon még mindig nem érzik át teljesen, hogy mit és kit bírnak Adyban. […] Fájdalom, úgy látszik, hogy itt is egészen más, nem irodalmi és esztétikai motívumok a mérvadók. Itt is úgy látszik, a napi politika és társadalmi áramlatok befolyásolják az embereket, és az a vágy, hogy az új és szenzációs Ady-támadások útján új lehetőséget adjanak önmaguknak, és kiérdemeljék az uralkodó áramlatok jóindulatát.”
Manojlovic szándéka nemes, de argumentációja ma már nem érthető maradéktalanul, éppúgy, ahogy az Ady-apologetika egy jelentékeny hányada sem. Ady költészete – s éppen a kortárs számára – nehezen választható el a költő társadalmi programjától; nem állítható komolyan, hogy nem állt volna szemben kora „hivatalos” Magyarországával, hogy nem vett részt olyan radikális mozgalomban, amelynek nyílt célja a politikai felépítmény lebontása volt. Hiszen éppen maga Manojlovic hangsúlyozza Németh Ferenc most megjelent, citátumokban bővelkedő – a fönti passzust is tartalmazó – kötetében a költő társadalmi-politikai elkötelezettségét, s arra is utal, hogy A Holnap emberei tudatosan akartak mást, mint ami volt. Lásd erről például a szerb költő-műfordítónak azt az esszéjét, amelyet A Holnap temesvári estjén olvasott föl mint bevezetőt – s amely a most tárgyalt kötetbe is bekerült.
Innen nézve nem logikátlan, hogy Ady bírálói még évtizedek múlva is a költőnek a háború előtti kormánypárti elit(ek)re szórt konkrét vádjai, átkai jogosságát vitatták. Az életmű valódi súlyát azonban valószínűleg nem ezek adják meg; minél jobban eloldozzuk Adyt a számára adott esetben közvetlen témát kínáló politikai konkrétumoktól, annál nyilvánvalóbb látomásainak egyetemessége. Hegedűs Lóránt, a múlt századelő író-közgazdász minisztere (nem tévesztendő össze a közelmúltban elhunyt volt püspökkel!), aki a politikában Tisza István, a költészetben pedig Ady hívének mondotta magát, s aki 1940-ben kísérletet tett kettejük emlékének összebékítésére, jól látta ezt. Az utolsó húsz év részleges eszmetörténeti átértékelése is arra figyelmeztet, hogy nem lehet pusztán az 1918-as „forradalmi erők” olvasatában értelmezni a 20. század első másfél-két évtizedének magyar társadalmi eseményeit; akárhány jogos elem volt is a korabeli ellenzék kormánypolitika-bírálatában, Tisza működését meghatározták, esélyeit behatárolták az adottságok, koncepciók és prekoncepciók. Ma már kínos lenne Tisza István politikáját és személyiségét Ady-idézetek alapján rekonstruálni és minősíteni – mint ahogy Ady jelentőségét sem lehet Tisza véleménye nyomán. Amennyire nem igaz, hogy Tisza „gyújtogató, csóvás ember”, rongy és bolond lett volna, ugyanolyan értékelhetetlen, amit a miniszterelnök mondott Bécsben, a Hotel Imperialban – amikor Hegedűs Adyt próbálta népszerűsíteni a delegáció körében –, mereven nézve az asztal közepén álló pálmát: „Ady és a Nyugat levéltetűk a magyar kultúra pálmafáján.” (Hegedűs Lóránt: Ady és Tisza. [Budapest], Nyugat, [1940], 51. p.). Viszont valószínűleg van igazság-magva annak, amit Hegedűs az 1910 körüli évek Adyjáról mond: „politikai képlátásain már nagyon kezd a falusi ponyvairodalom mutatkozni” (Uo., 75. p.).
Talán nem túlzás azt feltételezni, hogy a két életpálya tárgyszerű párhuzamos mérlegelésére éppen Nagyváradon lehet szellemi-érzelmi indíték, ahol száz-egynéhány évvel ezelőtt oly színvonalas gárdával képviseltette magát a két nagy, szemben álló irányzat, ahogyan az Nagy Endre remek könyvéből, az Egy város regényéből oly szépen kiderül.
Egyébként Németh Ferenc könyvét olvasva hasonló benyomásunk támad, mint egykor, amikor Nagy Endréét forgattuk: a váradi szellemi körök között nem folyhatott olyan gyilkos háború A Holnap alapításának idején, mint amit irodalomtankönyveink sugalltak. Igaz, a kötetben szereplő, a „holnapos” évek eseményeit rögzítő Manojlovic-napló távirati stílusú följegyzései nem adnak sok támpontot ennek a küzdelemnek a föltérképezéséhez. Pontosan szerepelnek benne a szerző olvasmányélményei – mind magas irodalom, sehol propagandakiadvány –, saját írói s főleg fordítói eredményei – olykor bámulatos fegyelemmel, penzumszerűen, ám profi módon dolgozik fordításain, van, hogy egy nap három Ady-verset fordít németre, egy másik napon papírra vet három eredeti költeményt –, s főképp az, hogy a naplóíró kivel, hol, melyik kávéházban, étteremben, bodegában fejezte be az éjszakát, készülve az új szellemi világért vívandó harcra.
Sőt az az érzésünk támad, hogy a harc éppen ott zajlik az asztalnál, bor és egyebek mellett; ami igaz, az igaz, a följegyzésekben sűrűn szereplő Juhász Gyula, Dutka Ákos és Emőd Tamás alkatilag sem emlékeztettek rohamosztagosokra. Különösen hitelesnek látszik ez a kép, hiszen ezúttal egy olyan szerb alkotó emlékezésein, tanulmányain, naplójegyzetein – Németh Ferenc lényegében minden közölt és idáig kéziratban lévő idevágó Manojlovic-szöveget beillesztett könyvébe – keresztül vetül fény ezekre az évekre, akinek irodalmi nyelve (ekkor) főleg a német – ő fordítja németre Ady és néhány más holnapos verseit a már klasszikus váradi antológia megjelenésének évében, hogy végül a szerb Ady-recepció megteremtőjévé váljék –, s aki világnézetileg is a modern költőcsoporthoz áll közel; magát Adyt már 1908–1909-ben a kor egyetemes költészete egyik legnagyobbjának tekinti, s Babits művészetéről is van hódoló szava. Manojlovicnál nyoma sincs annak, hogy az uralkodó magyar kormánypolitikával szemben szánná rá magát a kultúrpolitikai küzdelemre, nem fordul meg a fejében, hogy Magyarországot föl kellene darabolni s hogy a délszlávoknak közös államban kellene egyesülniük. 1908-ban együtt borzongatja meg a háború előszele őt és a váradi magyar értelmiségieket. A társadalom megújítását valószínűleg a nemzedékváltástól várja; inkább nemzedékek, mint nemzetek küzdelmének tartja a századelő magyar forrongásait és azok következményeit, bele is veti magát a sűrűjébe. Adyval alig egy héttel az után ismerkedik meg, hogy verseinek fordításába fog. A szerb fiatalember nemcsak német tolmácsa barátainak: egyenjogú tagja a társaságnak. A Holnap-antológia második kötetében ott olvasható egyik verse Dutka Ákos fordításában, népszerűsítő cikke jelenik meg a mozgalomról és eszményeiről, temesvári bemutatkozásuk elé pedig azt a bevezető szöveget írja, amelyikből idéztünk már. Nem véletlen vagy egyszeri alkalom ez a temesvári jelenlét sem: Manojlovic nemcsak A Holnapnak, hanem a temesvári Dél társaságnak is a tagja, amely hasonló szellemben dolgozik, mint a váradiak – ráadásul átmenetileg nagyobb sikerrel, itt ugyanis elindítanak egy folyóiratot is – igaz, fönntartani egy évig sem lehet. S a két társaság között mintha a szerb költő-fordító lenne a legközvetlenebb kapocs. Élete Becskerek, Belgrád, Temesvár és Várad négyszögében zajlik, de igazi szellemi közösségét, úgy látszik, a két utóbbiban találja meg. Ez persze nem magából a szűkszavú naplóból derül ki, amelynek igazi forrásértékét Németh Ferenc adja meg azzal, hogy körbeépíti a szerb író későbbi, e korszakra és Adyra vonatkozó utalásaival, a holnaposokkal való levelezéséből készült válogatással – melynek több darabja szintén itt jelenik meg először –, továbbá a szerb szerzőnek ha nem is teljes pályaképével, de életútjára vonatkozó számos megjegyzésével.
Ez a kötet nemcsak a magyar–szerb irodalmi kapcsolatokra irányítja figyelmünket, hanem a magyar–magyar viszonyra is; egy délvidéki produktum ad itt lényeges adalékokat olyan, a Partiumban lezajlott irodalomtörténeti eseményekhez, amelyek az erdélyi magyar kisebbségtörténetnek is előzményei. S térjünk itt vissza ahhoz, amit Ady és a napi politika viszonyáról mondtunk. 1929 elején jelent meg az a felhívás, amelyet többek között Bánffy Miklós, Benedek Elek és Tamási Áron is aláírt, és amelyben ez is szerepel: „Ady Endrének, az ősi tehetségnek nem volt egyéni élete. Az ő élete a magyarság ezeréves életének sűrített szimbóluma volt, egész nagyságában, egész szerencsétlenségében – egész elrendeltségében.
Nem azért szakadt ki fajából, hogy gyűlölje, szeresse, magasra csillogtassa, avagy ostorozza. Ő fajának elválaszthatatlan, kiválaszthatatlan homogén része, talán a pszichéje, talán az öntudata, talán az önítélete, talán egy idegcentruma, talán a vérkeringése volt. Döntő fontosságú, száz alakban megjelenő erőforma a magyarság roppant testében.” (Szobrot Adynak. [A szoboralap intézőbizottságának felhívása.] Brassói Lapok, 1929. január 28., 3. p.)
Ezt az előzményjelleget az egyik szálon a személyi átfedések is alátámasztják. Hegedüs Nándor például, aki részt vesz A Holnap dolgaiban, Trianon után a kisebbségi közélet, sajtó és politika egyik fontos alakja lett; a most tárgyalt kötet apró hibáinak egyike, hogy a névmagyarázatokban erre még utalás sincs, a rá vonatkozó passzusban nem kerül említésre 1918 és a harmincas évek vége közötti szerepe. Vagy például Antal Sándor két világháború közötti, szintén fontos csehszlovákiai munkásságáról sem esik egy szó sem.
A két világháború közötti erdélyi-partiumi és délvidéki magyar irodalomban egyébként számos közös szál van. A délvidék szülötte volt Járosi Andor, a kolozsvári evangélikus esperes, a Helikon tagja, aki szembeszállt a náci rendelkezésekkel – s akit végül a szovjetek deportáltak. Hunyady Sándor még Kolozsvárt írt, s talán legfontosabb drámája, a Feketeszárú cseresznye Bácskában játszódik a főhatalomváltás idején, a korszak egyik legértékesebb erdélyi regényét, a Tibold Mártont az Óverbászon született, Marosvásárhelyre elszármazott Molter Károly írta meg – egy délvidéki német fiatalember magyarrá válásáról. Valamiképpen ez a könyv is ebbe a sorba illeszkedik, ez idő szerint éppen a végére.
S szóljunk néhány szót a sorozatról is, amelyben a kötet megjelent. Volt már a délvidéki magyarságnak irodalomtörténeti hagyományokat föltáró sorozata, de az évtizedekkel ezelőtt megszűnt. 2011-ben indult útnak az új sorozat, a Délvidéki soroló; Németh Ferenc Ady vonzáskörében című könyve ennek harmadik darabja. A másodiknak a szerzője az óbecsei Draskóczy Ede ügyvéd, szerkesztő, politikus, művelődésszervező; a korábban alig emlegetett Draskóczy Szenteleky Kornéllal és a nemrég Bárdi Nándor által újrafölfedezett Kende Ferenccel együtt a két világháború közötti délvidéki magyar kultúrélet legjelentékenyebb működtetői közé tartozott. A közgyűlési beszédeket, cikkeket, tanulmányokat és a szerzőre vonatkozó dokumentumokat tartalmazó kötetet Mák Ferenc állította össze, ő írta az elemző tanulmányt is, elkészítette továbbá a kötet számára Draskóczy nyomtatásban megjelent írásainak bibliográfiáját. Ennek előtte Mák biztos kézzel választotta ki a századforduló lappangó irodalmi anyagaiból Kanizsai Ferenc Ifjú Csóti Pál című regényét, „amelyben a birtokát vesztett dzsentri délvidéki változatának történetét írta meg” az elfeledett (s az utószó szerint éppen ezzel az egy művével a többi fölé nőtt) szerző. Mák a sorozatterv leadásakor húsz kötetet nevesített, de ezekkel a Délvidéki soroló nyilván nem lesz lezárva. A legközelebbi kiadványok egyike annak a Herczeg Ferenc-konferenciának az anyaga, amelyet az író születésének százötvenedik évfordulóján, 2013 szeptemberében rendeztek meg Versecen, házigazdaként az ottani, már az elemi iskolát is húsz éve nélkülöző, ám rendkívül agilis szórványtagok Petőfi Sándor Kultúregyesületével.
S hogy most egy szuszra tudassunk még néhány információt az olvasóval: Mák Ferencnek – sok évvel korábbi, elsősorban irodalomtörténeti tanulmányokat, esszéket, jegyzeteket tartalmazó kötetei és A délvidéki magyarság válogatott történeti és honismereti bibliográfiája (Újvidék–Zenta, Forum–Vajdasági M. Művelődési Intézet, 2008) című testes munkája után két fontos könyve látott napvilágot nemrégiben: a Vesztegzár. Jugoszlávia és utódállamai – Szerbia, Horvátország és Szlavónia – magyarságának sorstörténetéből című tanulmánykötet és a Magyarok a Vajdaságban 1918–1945 című történelmi kronológia, ez utóbbi Zentán, a most tárgyalt sorozatot is megjelentető Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában, az előbbi pedig a szlovákiai Méry Ratio és a budapesti Pro Minoritate Alapítvány gondozásában.
Filep Tamás Gusztáv
* Németh Ferenc: Ady vonzáskörében. Todor Manojlovic Nagyvárad, Temesvár és Arad között 1907–1910. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2012 (Délvidéki Soroló 3.), 195 p.
Várad (Nagyvárad)

Megkezdődtek a tárgyalások (Feltételeket szab az RMDSZ)
Megkezdte a tárgyalásokat az RMDSZ a Szociáldemokrata Párttal (SZDP) a magyar érdekképviselet kormányra lépésének feltételeiről, amelyekről a két politikai alakulat egyezményt készül aláírni – közölte tegnap Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.
A dokumentum nemcsak arról szól, hány miniszteri tárcát, államtitkári és prefektusi tisztséget kap az RMDSZ, a szövetség ezek mellett számos javaslatot fogalmazott meg a jelenlegi kormányprogram kiegészítésére. A kormányba lépésről vagy ennek elutasításáról ma dönt az SZKT. Victor Ponta miniszterelnök reméli, hogy az SZDP hétfőn mind a kisebbségi frakcióval, mind az RMDSZ-szel aláírhatja a koalíciós egyezményt. Az új kabinet névsorát is hétfőn teszik közzé, a parlament kedden szavaz róla. A szenátusi és képviselőházi frakcióinkkal mi vagyunk a mérleg nyelve. Tőlünk függ, hogy felismerjük-e a pillanat adta lehetőségeket – fejtette ki Kelemen Hunor csütörtök délután, az RMDSZ Maros megyei állandó tanácsának ülésén. A szövetségi elnök szerint három lehetőségük van: ellenzékben maradni; parlamenti támogatást nyújtani a kormánynak – mint 2000–2004 között –; vagy belépni a kormányba, de megfelelő feltételek mellett, nem önmagában a kormányzásért. Kelemen Hunor elmondta: egyeztetni fognak a megyei szervezetek vezetőivel, de gyors döntésre van szükség, hiszen hétfőn délig választ kell adniuk arra a kérdésre, hogy mit választanak. „A magyarok 80 százalékának képviselőjeként elég bölcsek tudunk lenni. Nem ideológiai kérdésről van szó, nem arról döntünk, hogy az erdélyi magyarok baloldaliak vagy jobboldaliak” – mondta. Úgy vélekedett, ha feltételeik teljesülnek, a szövetségnek egy felelős igent kell mondania a kormányzásra. „Amikor az eszközök közt döntünk, arra a kérdésre kell választ adnunk, hogy mi a jobb az erdélyi magyarságnak, ha kormányon vagyunk, vagy ha nem. Meg kell néznünk, hogy az a jobb az ország és a régió stabilitása szempontjából, ha elhúzódik a kormányválság, vagy ha hamar megalakul egy stabil kormány, amelyben racionálisan lehet építkezni” – fogalmazott. A gyűlésen Borbély László úgy vélekedett: ha az RMDSZ kormányra lép, az az eddiginél hatékonyabb kormányzást fog eredményezni, mivel az SZLSZ eddig a kormányzás helyett a vitatkozással, veszekedéssel volt elfoglalva. Kifejtette: ha az RMDSZ úgy dönt, támogatja a kormányt, akkor ezért nem a parlamentben, hanem a kormányban kell felelősséget vállalnia. Ha teljesülnek a megfelelő feltételek, az RMDSZ-nek vállalnia kell a kormányzást – véli Markó Béla is, aki szerint az elmúlt években Romániában nem történtek reformok. Nélkülünk nincsenek reformok, nincs fejlődés – jelentette ki. Az EMNP azt várja el az RMDSZ-től, hogy a kulturális autonómiát és a sajátos jogállású regionális autonómiát tegye kormányzati szerepvállalásának feltételévé – jelentette ki tegnap Toró T. Tibor néppárti elnök, aki szerint itt a megfelelő pillanat az autonómiakövetelések érvényesítésére. „A székelyföldi és partiumi tömbmagyar vidékek számára ennél több kell. Itt a lehetőség, hogy vegyék elő újra a regionális átszervezés programját, és olyan koncepció mellé próbáljanak többséget kialakítani, amelyiknek része a Székelyföld és a Partium sajátos jogállása” – közölte. Hozzátette: elvi alapon nem ellenzi a kormányra lépést, de csak akkor tartja azt az érdekérvényesítés jó eszközének, ha a közösség képviselői közösségi érdeket jelenítenek meg, és nem csoport- vagy egyéni érdekeket. Toró a székelyzászló-perek leállítását nem tartja elég oknak, sem eredménynek. Ezekről a perekről egyébként Liviu Dragnea kormányfő-helyettes, az SZDP ügyvezető elnöke úgy nyilatkozott, hogy szó sem lehet a leállításukról. „Nem tárgyalunk a nemzeti kisebbségek vagy bizonyos vidékek zászlóiról, ilyen nincs”.
Kényelmes többség alakulhat
Az új kormánynak akár 60 százalékos támogatottsága is lehet – jelentette ki tegnap Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes, az SZDP ügyvezető elnöke, aki reméli, hogy kedden a parlament bizalmat szavaz a most alakuló csapatnak. Hozzáfűzte: a Szociáldemokrata Unió (SZDU) folytatni fogja az SZLSZ politikáját, hiszen felbomlását nagyon sajnálják, és remélik, hogy Crin Antonescu NLP-elnök is ugyanúgy érez. Dragnea szerint az SZLSZ „több volt egy politikai szövetségnél, egy kedélyállapot volt, egy politikai csoport, amelyben nagyon jó barátok, bajtársak voltak”. A közigazgatási és régiófejlesztési miniszternek meggyőződése, hogy stabil többséget sikerül kialakítani a kormánynak, amely így meg tudja valósítani az ország fejlesztésére vonatkozó céljait és az államreformot. Az új koalícióban a két napja még lehetséges elnökjelöltként szereplő Călin Popescu Tăriceanu volt liberális pártelnökkel nem számolnak: Dragnea kijelentette, hogy „magánszemélyekkel nem szövetkezünk”.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Székely népdalok (Székely Könyvtár)
Igen, a népdalok sóhajtásában évszázados örömök, bánatok, szerelmek, vágyak szabadulnak fel a maguk egyszerűségében. Felismerjük a népdal hangját, hiszen bennünk él, ereinkben kering, szívünkben lüktet. Magunkra lelhetünk benne, mert a népdal nem más, mint „a magyar lélek tükre”.
Sokan és sokáig énekelték őket, mindenkié voltak, s számtalan avatott kéz alatt csiszolódhattak tökéletes formákká, dallamokká az évszázadok alatt. És ebben rejlik tiszta erejüknek titka. Közösségi művészet, állapítják meg ma a szakértők, de tudjuk azt is, hogy annak idején az emberek önmaguknak, a maguk módján énekeltek, úgy „tanulták” a művészetet, hogy közben fogalmuk sem volt arról, hogy az tényleg művészet. Azóta megváltozott a világ, megváltoztak a körülmények, ma már a múlté az az életforma, amelyben létrejöttek. Ritkán énekelnek, ritkán énekelünk magunknak, pedig hűséges társunkká fogadva otthont teremthetnénk velük a lelkünkben. Ezekkel a gondolatokkal bocsátjuk útjára jelen gyűjteményünket, melybe közel száz, Székelyföldön és Bukovinában lejegyzett népdalt válogattunk. Azzal, hogy csak szövegeket közlünk, nem kérdőjelezzük meg a dallam és a szöveg egységét, hiszen tudjuk, hogy a dallamától elválasztott népdal csonka, de meggyőződésünk, hogy ebben az egységben a szöveg hordozza az eszmei tartalmat. Válogatásunkkal szeretnénk ráirányítani a figyelmet a szövegek szépségére, tartalmi gazdagságára s azokra a költői talentumokra, akik sallangtól mentes egyszerűséggel, hitelességgel emelik népdalainkat a legmagasabb művészi tökéletességre. Gondoljuk, a gyűjtemény egyetlen székely otthonból sem hiányozhat.
Mirk Szidónia Kata
A Székely Könyvtár eddig megjelent kötetei: 1. Székely népballadák 2. Mikes Kelemen: Törökországi levelek 3. Tamási Áron: Ábel a rengetegben 4. Bözödi György: Székely bánja 5 Kányádi Sándor: Válogatott versek 6. Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae 7. Benedek Elek: Székely népmesék 8. Tamási Áron: Ábel az országban 9. Zsögödi Nagy Imre: Följegyzések 10. Farkas Árpád: Válogatott versek 11. Hermányi Dienes József: Nagyenyedi Demokritus 12. Tomcsa Sándor: Válogatott írások 13. Tamási Áron: Ábel Amerikában 14. Balázs Ferenc: A rög alatt 15. Király László: Válogatott versek 16. Székely népdalok 17. Kővári László: Székelyhonról 18. Márton Áron: Válogatott írások és beszédek 19. Szabó Gyula: Válogatott novellák 20. Páll Lajos: Válogatott versek. A könyvek egységára 35 lej, megvásárolhatók vagy megrendelhetők a Székelyföld szerkesztőségében a következő címen: 530170 Csíkszereda, Tudor Vladimirescu u. 5., telefon: 0266 311 026, 0746 195 413.

Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Többnyelvű magyar őstörténet és származás (7.)
A többágú származás
Az ősmagyarság két törzse, a Megyer és a Nyék népe már a Krisztus előtti 5. században kivált finnugor nyelvrokonaink közösségéből, és kapcsolatba került az iráni és a török népekkel, rátért a lovasnomád életformára, átvette a török népek kultúráját.
A 870-es évekre vonatkoztatva Ibn Ruszta és Gardézi egyértelműen írja, hogy „a magyarok turk fajbeliek”, illetve „a magyar törökfajú nép”. A bizánci források, köztük Bíborban született Konstantin De Administrando Imperio című művében csak turkokat, Turkiát emleget. Az arab krónikások a magyarokat szintén törököknek tartják. Az őstörténeti kutatások jelenlegi szintjén ez túlzásnak tűnik, de érthető, mert az utólag magyarnak mondott törzsszövetség társadalmi, politikai és katonai megszervezése törökös jellegű volt. Nem véletlenül tartja Vékony Gábor Árpádot és népét török nyelvűnek. A régészeti kutatások alapján a magyar törzsek Volga–Káma vidéken élése az 5–9. század közöttre igazolható. A magyarság különböző származású törzsei már a 700-as évektől egymás szomszédságában éltek. Bizonyos török és iráni eredetű néprész nyelvi elmagyarosodása már a 700-as évek elején megkezdődik. A források alapján megállapítható, hogy a két magyar törzshöz – a Nyékhez és a Megyerhez – csatlakoznak a hasonló nyelvszerkezetű törzsek. A Kürtgyarmat törzs a többieknél korábban lép szövetségre a Volga vidékén élő két magyar törzzsel, elmagyarosodására is korábban kerül sor. Mándoki Kongur István bebizonyítja, hogy a Kürtgyarmat törzs Gyarmat részének neve iráni eredetű. A törzs másik része a török eredetű Kürt nevet viseli. Az említett három magyar nyelvű törzsünkhöz csatlakozik még négy, azoknál kisebb létszámú – a Don vidékén élő – török nyelvű törzs. Konstantin bizánci császár feljegyzi ezek nevét is: Tarján, Jenő, Kér és Keszi. Ezek öt-hat nemzedék alatt (egy nemzedék 25–28 év) a hasonló nyelvszerkezet és a sztyeppei népek életvitelének azonossága, a kultúrának és szokásoknak köszönhetően betagolódnak a magyar törzsszövetségbe. Hamar elmagyarosodik a Székely, a Varsány és a Tárkány törzs, valamennyi szintén török eredetű.
Próbálkozások történnek a törzsnevek idegen nyelvekből való megfejtésére, értelmezésére. Így például Karácsony János a székelyek nevét a szlovén nyelv „vágás” értelmű sjek szavából és a török -li képzőből származtatja. Azonban helyesebb Szádeczky Kardoss Lajos meglátása, aki azt állítja, a történelemben nincs példa arra, „hogy egy nép idegen nyelven nevezze magát”. Nem lehet véletlen, hogy – a 830-as évek második felében – György barát, amikor 836–838 táján bemutatja a magyaroknak a dunai bolgárok szövetségében vívott harcait a makedónok ellen, akkor őket türk, hun és ungrok néven emlegeti. Érthető György barát zavara, amikor egy népet háromféleképpen emleget. A 10. században György barát írását Symeon Logothetés folytatja. Arról van szó, hogy az említett harcokban három magyar törzs népe vesz részt. Nem véletlenül állítja László Gyula, hogy a hét törzs valójában hét rokon nép lehetett. Igen valószínű, hogy Álmos-Árpád népe, amint a különböző népnevek is mutatják: „nem egyazon népnek – a magyarnak – más és más neve, hanem valóban más népeket jelentenek, amelyek összeolvadásából keletkezett”. A magyarság őstörténetét többen a honfoglalásig (895) számítják. A kutatók egy része e korszakba sorolja a 10. századot is, így a magyar őstörténeti kutatás az államalapításig tart (1000). Erdélyi István a magyar őstörténet felső határának a honfoglalás évtizedét javasolja. Lényegében, akár a honfoglalást, akár az államalapítást tartjuk határnak, erre az időre befejeződik az egységes magyar nép kialakulása.
Megállapítható, hogy a magyar nép többsége ázsiai hun-bolgár (és más török, mongol, iráni stb.) származású és részben uráli, de a magyar őstörténet-kutatás jórészt az uráli, az ugor őstörténet kutatására szűkült. Két nagyobb törzsünk, a Megyer és a Nyék népének magyar nyelve a honfoglalásig, illetve az államalapításig tartó etnogenezis során kialakult egységes nép, a törzsszövetség népének közös nyelve lesz. A nyelvészet, a régészet és a történettudomány lényegében eddig jórészt az említett két magyar törzs nyelvét, származását, őstörténetét kutatta, elhanyagolta nem magyar eredetű törzseink őstörténetét. Épp ezért alaposabban kellene kutatni török eredetű törzseink őstörténetét, de a csatlakozott hun-bolgár eredetű székelységét, a kavarokét, a kunokét, a jászokét, a blakokét is. Úgy véljük: nincs értelme azt vitatni, hogy a magyarság finnugor-e vagy sem. Nyelvünk jórészt finnugor, uráli, míg a genetikai örökség és kultúra nagyobb része ótörök. A szakmunkák egy része emlegeti ugyan a török kultúrát és szókincset, de magyar–török együttélésről, kölcsönhatásról beszél. Akadnak olyanok is, akik kijelentik, hogy a magyar nyelvnek nincs köze a finnugorhoz. Egy irányzat a magyarság egészét a török népektől származtatja, mások egyre nagyobb számban hirdetik a több ezer éves Kárpát-medencei őshonosságot. Ahogy a sorozat bevezető részében már említettem, a részigazságok mozaikjából rakható össze a magyar őstörténet. Az alap a török népek genetikai anyaga és a török nyelvek, valamint a magyar nyelv szerkezetének felépítése elősegítette a különböző törzsek nyelvi egybeolvadását. László Gyula Pais Dezsőre és Bárczi Géza megfigyelésére hivatkozva úgy vélte, hogy „a források és nyelvemlékek szerint is a 10. században kétnyelvű volt a magyarság”. A magyar etnogenezis folyamatában döntő időszak a 700-as évektől számított 200 év, amikor a különböző életmódú, kultúrájú törzsek népeiből még a honfoglalás előtt kialakult az egységes, a mi-tudattal rendelkező törzsszövetség, amelynek különböző eredetű népei nyelvileg is megértették egymást. A magyarság török törzsei és a csatlakozott néptöredékek az államalapításig terjedő háromszáz év alatt nemcsak kultúrában, de nyelvileg is egységessé válnak. A honfoglalás előtt csatlakozó török eredetű néptöredékek, a hun-bolgár székelyek, a kavarok, valamint a honfoglalás után magyarok közé betelepedő kunok, jászok stb. szintén részesei a magyarság sokrétű népi kultúrájának és nyelvének.
Vége
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Iskola és jövő
Évek óta diszkréten kikerüljük, elhallgatjuk, s közben látványosan romlik a helyzet. A rendszerváltás óta elkezdődött folyamat, sajnos, nem állt meg, városi és vidéki településeinken egyre kevesebb a gyermek. Ha nem lennének a roma családok, akik közül sokan a magyar állami támogatás reményében íratják magyar tannyelvű osztályba a gyermeküket, jó néhány hangzatos nevű, hajdanán népes magyar faluban már évek óta be kellett volna zárni az iskolát. Bár a főút melletti településeket – néhány kivételtől eltekintve – kevésbé érinti, a félreeső falvakban számolni kell a lakosság arányának a megváltozásával. Kicsi helyen, telepekbe tömörülve, gyakran személyazonossági iratokkal sem rendelkezve, a betelepülő vagy már ott világra jövő romák sora helyenként meghaladja a falu elöregedő lakóinak számát. Az a kevés fiatal pedig, aki változtathatna a helyzeten, egyéb munkalehetőség híján a földművelés elől menekülve külföldön képzeli el a jövőjét. Jövőt, ami nem mindig hozza az elvárt reményeket, de szégyen bevallani, s az itthoni körülményekbe visszaszokni szinte lehetetlen.
A közös vagyon, épületek, eszközök elherdálásával a munkahelyteremtés lehetősége már régen odalett. Igaz, erre nem is létezett egy átfogó, szívós, folyamatos stratégia, s ma sem képezi – néhány próbálkozást leszámítva – az országos vagy helyi tisztségviselők elsődleges célját, holott eljön az idő, amikor nem lesz, akit vezessenek és az sem, aki megválassza őket. Sok faluban, ahol egy évtizeddel ezelőtt még legalább tíz-tizenként magyar gyermek volt egy-egy évfolyamon, terepjárásaink során ma csak egyet-kettőt látunk az összevont osztályokban vagy a szaporodó roma gyermekek sorában. Akik egyre fontosabbak a vidéken letelepedett, s gyakran minden fokozatot elért pedagógusaink számára azért, hogy megtarthassák a munkahelyüket. A tehetősebb értelmiségi szülők pedig menekülnek a helyzetből, s vállalva az ingázás nehézségeit, városi iskolába íratják a gyermeküket, néhol maga az iskolaigazgató is. Bár voltak olyan községközpontok megyénkben, ahol a rendszerváltás után párhuzamos osztályok működtek, manapság annak is örülni lehet, ha évfolyamonként egy-egy foghíjas osztály megmarad. Miközben már városon is ádáz harc folyik a diákokért, vidéken ragaszkodnak az osztatlan osztály lehetőségéhez is. Mert abban a faluban, ahol megszűnik az iskola, megszűnik a jövő is. Román többségű falvakban pedig a magyar tagozat felszámolása után nagyon nehéz meggyőzni a szülőt az utólag létrejövő szórványközpontok biztosította lehetőségekről. Hogy ezek a nagy erőfeszítéssel kialakított központok ne fogyjanak ki az utánpótlásból, mind a meglévők, mind az épülők sokkal nagyobb figyelmet és támogatást érdemelnének. Különösen annak a felhívásnak a fényében, amely szerint "minden magyar gyermek számít". Szinte el sem tudjuk képzelni, hogy mennyit!
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Éves kiértékelő szuperlatívuszokkal
Csütörtökön délután a Maros Művészegyüttes székházában tartott éves kiértékelő közgyűlést az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete. A gyűlésen részt vettek és hosszan beszéltek az RMDSZ országos és megyei vezetői, majd következett a beszámoló, amiért tulajdonképpen a gyűlést összehívták.
A tanácskozáson Könyv és Gyertya díjat kapott a megyei tanács leköszönt alelnöke, Lokodi Edit Emőke, Farkas Ernő tanár az anyanyelvű oktatásért kifejtett munkájáért, kultúra kategóriában Tófalvi Zoltán közíró, és közösségépítésért Szepessy László.
A közösségért kifejtett munkáért érdemoklevelet kapott: Gráma János, Dávid Csaba, Fekete Zsolt, Szász Lajos, Szakács János és Varró Gyula.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének egyéves jelentését egy kiváló minőségű, fotókkal színesített brosúrában foglalták össze Az első év, folytatása következik, illetve Peti András és csapata címszó alatt. Beszámoltak a városi választásról, a megyei tisztújításról, a nőszervezet megalakulásáról, a székely szabadság napján való részvételükről, a Szent István-napi ünnepségről, a Bernády György iskola tanévnyitó ünnepségéről, az október 6-i megemlékezésről.
A színes kiadványban egyebek mellett még megemlítik a székelyek nagy menetelésén való részvételt, szó esik a Székelyföld gazdasági régióért összegyűjtött aláírásokról, a kétnyelvű iskolatáblákról, a kétnyelvű piaci árucímkékről, a tanszergyűjtésről, a Mikulás-futásról...
Az RMDSZ-vezetők – ki visszafogottabban, ki nagyobb hévvel – kivétel nélkül kizárólag dicsérő szavakkal illették a városi RMDSZ-szervezet vezetőit. Brassai Zsombor megyei elnök szerint például "Jó kézben van a vásárhelyiek sorsa!"
Kelemen Hunor szövetségi elnök a pillanat politikai kihívásait, illetve a felajánlott kormányzati részvétel lehetőségeit latolgatta. Ezzel szemben Markó Béla szenátor szerint, megfelelő feltételek mellett, az RMDSZ-nek "kötelessége vállalni a kormányzást". Mint mondta, Románia akkor lépett előre nemzetközi téren is, amikor az RMDSZ kormányban volt, de itthon sem történt volna előrelépés az RMDSZ nélkül. "Nélkülünk nem ment volna végbe az integráció, és nem történtek volna reformok" – jelentette ki. Borbély László politikai alelnök Marosvásárhely fekete márciusát emlegette, ami miatt "Vásárhelynek kicsit nehezebb volt, mint másnak" az eltelt időszak. Véleménye szerint a város polgármestere csak azért nyerte meg egymás után a választásokat, mert román volt, és ugyancsak magyarellenes szlogenekkel győzött 2012-ben a megyei tanács elnöke. Ezért kongatta meg a "vészharangot", hogy a magyarok fogjanak össze, hogy "egyesek ne romboljanak, hanem építsenek", és felkérte a vásárhelyi szervezetet, hogy "keressen meg minden magyart". Kelemen Atilla képviselő azt mondta, hogy a városi RMDSZ "kinőtte a pólyás kort", jó vezetése van, dicsérte a városi és a megyei önkormányzat képviselőit, akik "becsületére válnak az RMDSZ-nek", majd "az asztalra csapáshoz és a békés kiegyezéshez" kívánt jó egészséget a szervezet minden tagjának.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Jövendő kultúrcentrum a marosvécsi kastélyban?
Interjú Szentmártoni Jánossal, a Magyar Írószövetség elnökével
– A helikoni megemlékezésekkel, a marosvécsi találkozókkal, rendezvényekkel kapcsolatos furcsaság, hogy miközben az irodalomtörténészek, a korszak írói életműveit népszerűsítő kiadók, a hagyatékápoló alapítványok, egyesületek képviselői rendszeresen részt vesznek a különféle összejöveteleken, jónevű íróink, a szépirodalom tekintélyes reprezentánsai csak elvétve tisztelik meg jelenlétükkel az ilyen eseményeket. Annál örvendetesebb, hogy Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség fiatal elnöke eljött erre a mostani tanácskozásra Galonyára, Marosvécsre. Jelzésértékű, hogy itt van?
– A magam részéről igen. Az írók nevében nem tudok nyilatkozni. Mindenki úgy gondolkodik dolgokról, ahogy jónak látja. Nyilvánvaló, hogy vannak rossz meg jó tendenciák napjainkban. Széthullottak a közösségek, és ez nem csak írói, művészi kérdés, alapvetően mai, emberi probléma. Nehéz egy eszme mentén összetoborozni az embereket úgy, hogy tartósan együtt legyenek, rendszeresen összejárjanak. Az is gond, hogy döcögős a kommunikáció, akadozik az anyaországi és határon túli tollforgatók kapcsolattartása. Örvendek, hogy itt vagyok, és próbálom a szálakat összekötni. Igyekszem propagálni, ami itt van, feltétlenül megérdemli a figyelmet. Az internet világában ma már nem olyan nehéz eljuttatni az ilyen információt a közönséghez, egymáshoz.
– Az írótársadalmat tényleg meglehetős szakadozottság jellemzi, sok a széthúzás ma a világon. De az Erdélyi Helikon idejében is léteztek ellentétek az írók, írói csoportosulások között. Akkoriban azonban a közös gondok, a közös eszmék, a kultúra minőségi szempontjai felülírták a különbözőségeket, bizonyos ügyek érdekében felülemelkedtek a nézeteltéréseken, fontos kérdésekben sikerült összefogniuk. A helikoni íróközösség példája beszédes ilyen vonatkozásban is.
– Ez óriási dolog volt. A két háború között valóban nemcsak ideológiailag, hanem esztétikailag is nagyon sok különböző ember sereglett össze. Pontosan nem is tudom, ki írta, hogy ha nincs meg ez a keret, ez a szellemi háttér és a jó hangulat, akkor szét is repültek volna, nem járt volna össze ez a csoport. De úgy érezték, hogy feladatuk, hivatásuk van, összefogtak, kitartottak, és egymással igényességben versenyezve írták meg műveiket. A kommunista diktatúra évtizedeiben volt valami hasonló Magyarországon. A Tokaji Írótáborra gondolok a maga negyven évével, vagy a lakiteleki találkozókra, a lillafüredi író-összejövetelekre, azok is ilyenszerű képződmények. Volt egy közös ellenség, a hatalom, a diktatúra, s ez egy asztalhoz ültetett különböző nézetű írókat, értelmiségieket. A rendszerváltás után ez az ellenálló szellemiség, ez a felhajtóerő szétrobbant. Ezt az eszmét napjainkban újjáéleszteni sokkal nehezebb. Pedig nagyon nagy szükségünk volna ilyen kezdeményezésekre.
– Ilyen szempontból milyen lehetőségei vannak a Magyar Írószövetségnek?
– Megpróbálhatja ellátni a mindenkori érdekvédelmet, a hivatás, a szakma védelmét, persze a többi szervezettel együtt. Másik lehetőségünk, hogy olyan programokat, konferenciákat vagy esteket szervezünk, amik lehetőleg egyensúlyt teremtenek, legalábbis arra törekednek, és itt nemcsak a különböző nézetekre gondolok, hanem a generációk közötti kapcsolatra is. Ez alapvető fontosságú. Ahogyan a helikonisták is csinálták. Hogy a saját utódainkat is kineveljük, megtaláljuk az ifjú tehetségeket, hogy át lehessen adni a stafétát. Nekem különben az az egyik alapelvem, hogy nem szabad bezárkózni és csak magunknak csinálni a programokat, hanem lehetőleg el kell menni, meg kell szólítani az embereket. Közösségi terekben, ahol elérhetők, mert nem biztos, hogy kevesebben olvasnak ma, mint régen, csak sajnos nem jutnak el hozzájuk az információk. Leszoktatták az embereket az értékekről. Persze tisztelet a kivételnek. Az Írószövetség megszólítja a közönséget közvetlenül is, nem zárja el magát elefántcsonttoronyba.
– Meglátogathattad most te is a marosvécsi kastélyt. Elképzelhetőnek tartod, hogy évek teltével újrainduljon egy olyanszerű találkozósorozat, mint a helikonistáké? Az erdélyi írók mellett most már ott lehetnének a magyarországiak is.
– Ez egy nagyon izgalmas dolog. Egyelőre vízió, de nagyon jó volna, ha valósággá lehetne tenni. Nagyon nagy szükség lenne rá, igen gazdag hagyományt lehetne folytatni. A kastély, na meg a szellemiség, a környezet adott ehhez. Több elképzelés is van a hasznosítására. Azt tartanám a legszerencsésebbnek, ha egyfajta centrumként működne. Mindegy, hogy minek nevezik, de szerintem akkor lenne esélye, ha kulturális centrumként működne, és sok lábon állna. Nem csak írótalálkozók színhelyévé kellene válnia, konferenciák, diáktáboroztatások, kutatás számára is alkalmassá kell tenni. Ösztöndíjakat lehetne létrehozni, ami lehetővé tenné, hogy itt kutassák a helikonistákat, vagy megírjanak egy könyvet. Ha több lábon működtetik, életképesebb lehet. A környék gyönyörű, a szellemisége ösztönző, nagyon gazdag jövőképet rajzolhatunk köréje.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely),

Lövészárkok
Eljutottam oda, hogy barátaim között is ügyelnem kell, amikor megszólalok. Hogy kinek, milyen küldeményt postázok a világhálón. Nehogy egyiküket is megsértsem.
Mert vannak közöttük megrögzött baloldaliak, akadnak az eseményekről szóló híradásokat füldugóval hallgató semlegesek, vannak jobboldaliak. Istentagadásukat fentebb hangoztató ateisták, és vannak, akik a négy évtizedes ateista diktatúra után is buzgó keresztények maradtak. Vörösek és fehérek, mondaná a nemrég elhunyt Jancsó Miklós. Mert bárhogyan is tagadjuk: a nemzet lövészárkokat ásott magának, s abból az első adandó alkalommal ellenségként tüzel a másik félre.
Nem szeretnék nyilvánosan állást foglalni egyik fél mellett sem. Vallom: mindenkinek szívügye, ki mellett teszi le voksát, milyen ideológiát választ. Csak a nemzettagadóknak nem tudok megbocsátani. Azoknak, akik a családban nem anyanyelvükön szólnak gyermekeikhez, hogy otthon is szokják az ország nyelvét. Akik puszta kényelemből azon a településen sem anyanyelvű iskolába íratják csemetéiket, ahol ilyen tanintézet létezik. Akik nemzetiségünk létjogosultságát megkérdőjelező pártba iratkoznak, csakhogy a húsosfazék közelében kapjanak helyet. (Volt néhány gerinctelen nemzetáruló, hadd ne említsem őket.)
Hiábavaló kísérlet meggyőzni a feleket, hogy legalább annyi időre szüntetnék be a háborúskodást, tömnék be a lövészárkokat, amíg mindannyiunkat közösen érdeklő dolgok elrendeződnek. Mondjuk az EU-s parlamenti választások idejére. Mert ehhez sok józan politikusi fej kellene. Ebből pedig elég kevés akad mifelénk.
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad),

Beszélgetés Sógor Csaba EP-képviselővel
Nem fegyverrel, szavazópecséttel a jogainkért
Sógor Csaba EP-képviselő, képviselőjelölt az arad-gáji református gyülekezet egykori lelkipásztora, Sógor Gyula fiaként itt töltötte gyermekkorának egy részét, ezért a templomban, vasárnap délután megtartott ökumenikus istentiszteleten végzett igei szolgálatához, az édesapja által 50 évvel korábban megtartott igehirdetés alapgondolatából ihletődött. Az ökumenikus istentisztelet után beszélgettünk az EP-képviselővel.
– Milyen érzés volt az ön számára gyermekkorának a helyszínén, az édesapja igehirdetése alapján szolgálatot tenni?
– Édesapám 1958–72 között szolgálta a helybeli gyülekezetet. Mivel itt még nem került sor a január–február folyamán szokásos imaheti alkalmakra, ezért megkerestem az édesapámnak 1964. január 26-án megtartott imahét-záró istentisztelet igehirdetésének az anyagát, amit nagy élmény volt felidézni. Most, amikor a gyermekkorom helyszínén járok, megrohannak az akkori emlékek, hiszen ide, a szomszédba jártam iskolába, még az akkori tanító néni, illetve a padtársnőm nevére is emlékszem. Életem első 8 évét töltöttem itt, 1964–72 között.
– Mondhatnánk hazaérkezve, hogyan értékeli a partiumi és bánsági villámlátogatásának a tapasztalatait?
– Szombaton este érkeztem a Temes megyei Igazfalvára, ahova Molnár Zsolt képviselő úr hívott meg. A látogatást az elmúlt évre terveztük, csakhogy valami állandóan közbejött, hiszen az elmúlt hat és fél évben nagyon sokfelé jártam, Aradon és Temesváron is. Mivel az EP-képviselőknek ez a dolguk, magam szívesen teszek eleget az ilyen felkéréseknek, hiszen 103 ezer négyzetkilométer, vagyis egész Erdély a választókerületünk. Winkler kollégám Bukarestbe, magam viszont Bákóba járok ki. A találkozókon rendszeresen elmondjuk, miért fontos számunkra az Európai Unió. Ahogy Brüsszelben az itthoni, e találkozókon a brüsszeli gondokról is beszélünk. Azt szeretnénk érzékeltetni, hogy gyakran egy-két szavazaton is múlik a jövőnk, az életünk minősége, hogy mit és mennyiért eszünk, milyen biztonságos világban élünk. Mindezt Igazfalván, Temesváron, Végváron, Nagyszentmiklóson, illetve Arad-Gájban is elmondtuk. Az itteni, 2005-ös templomszentelésen az édesanyám és a testvéreim vettek részt. Mi a régi imaházat ismerjük, ott tartottuk az istentiszteleteket. Minden látogatás bizonyos mértékben villámlátogatásnak minősül, hiszen ha az ember itthon van, egy napot a családjával is igyekszik eltölteni. Csíkszeredában a négy gyermekünk közül még három otthon van, egy egyetemista, miközben magam hetente Brüsszel és Csíkszereda között ingázom, ami kétszer 8 óra autóval és repülővel. Molnár Zsolt, az egykori munkatársam most parlamenti képviselő, ő a bukaresti törvényhozásban teszi azt, amit én a brüsszeliben, illetve a választókörzetben.
– Hány szavazatra számítanak a szórványban?
– Mindig szeretek maximalista lenni. Abból szoktam kiindulni: ha minden magyar elmenne szavazni, a brüsszeli parlamentbe nem 2-3, hanem akár 5-6 képviselőt is küldhetnénk. Vannak olyan kis országok, mint Észtország vagy Ciprus, amelyeknek hozzávetőleg 6 képviselőjük van az Európai Parlamentben. Ezt csak azért mondtam el, hogy érzékeltessem, mekkora lenne a súlyunk, ha mindnyájan elmennénk szavazni. Sajnos, 90% körüli részvételt csak a rendszerváltás utáni első években tudtunk felmutatni. Egy képviselőnek viszont akkora ereje van, amekkora tömegbázissal rendelkezik. Számokat nem mondhatok, de lelkészként tudom: a kisebb gyülekezetekben mindig nagyobb a szavazáson való részvételi arány, mert ott jobban átérzik a súlyát, a fontosságát, hogy ma nem karddal vagy puskával, hanem szavazópecséttel lehet 4 vagy 5 évente, vagy akár sűrűbben is kivívnunk a jogainkat. Igen fontos a civil társadalomnak a dolgok menetéhez való hozzáállása. Amikor a civilek látják, hogy rossz irányba mennek a dolgok, tüntetésekkel, illetve más eszközökkel nyilvánítsák ki az elégedetlenségüket. Az erdélyi magyarság számára elemi fontosságú, hogy 4-5 évente pecsételéssel döntse el, hogy milyen irányba menjen az ország, a társadalom.
Elemi fontosságú az EP képviselet
– A szórványközösségekben tett körútja során milyen gondokkal találkozott?
– Azért megyek szívesen Molnár Zsolttal, mert sok olyan kérdés van, amelyekre ő tud válaszolni. Nyilvánvaló, hogy a legtöbb helyen az anyanyelv, az iskola, illetve az anyanyelvű iskolába járó gyermekeknek a csökkenő számát fájlalják. A nagyszentmiklósiak Bartók-központ, a buziásfürdői közösség egy idősek otthonának a szükségességét, az igazfalviaknak a mezőgazdasági termékek értékesítési lehetőségét vetik fel. Ilyenkor el szoktam mondani, amit a témával kapcsolatban máshol láttam. Nagyon fontos viszont, hogy mi 14 éve oktatunk középiskolás diákokat vállalkozásfejlesztésre, ami manapság uniós dokumentumnak a része, és pontosan tudjuk: ahol ezt komolyan vették, középiskolás diákokat tanítottak vállalkozni, ott kisebb a munkanélküliség. Természetesen, az Unió, illetve az EP működésére vonatkozó kérdések is elhangzanak, amelyekre válaszolunk.
– Ön az RMDSZ EP-választási listájának a II., tehát befutónak számító helyéről indul. Hogyan látja, Tőkés László nélkül az RMDSZ-lista veszíthet-e szavazatokat?
– Mint említettem, én egy olyan elméleti lehetőségről szoktam beszélni, hogy akár 5-6 képviselőnk is bejuthatna. Számomra a nagyobb kihívást annak a bizonyos 58% magyarnak a megszólítása képezi, akik otthon maradtak. Ők jelentenek nagy veszélyt arra, hogy az érdektelenségük következtében képviselet nélkül maradunk. Új fejlemény, hogy a Néppárt vezetősége felkérte az egykori listavezetőnket, hogy ne függetlenként, hanem a FIDESZ-listáján induljon.
– Ön szerint ez hogyan fogja befolyásolni az erdélyi magyarok választókedvét?
– Megismétlem: azokat kell leginkább megszólítanunk, akik úgy érzik, hogy számukra az EU-tagság semmi jót nem hozott. Mi a választási kampányban nem azt ígértük és ígérjük, amit meg tudunk csinálni, hanem azt, amit meg szeretnénk valósítani. De hát az Európai parlament is olyan, mint a bukaresti, vagy talán még annál is hátrányosabb számunkra, hiszen míg a bukaresti parlamentben 7-8%, addig a brüsszeli parlamentben 4% alatti a magyar jelenlét akkor is, ha mindenkit beleszámolok. A politika mindig arról szól, hány ember megy el pecséttel megerősíteni a képviseletet, illetve arról, hogy a saját képviselők mellett még hányat lehet megszólítani a parlament fele, plusz 1 szavazatnak a biztosításához. Mivel a brüsszeli parlament az új mandátumban 751 képviselőből fog állni, a számunkra kedvező döntéshez 375 plusz 1 szavazatra lesz szükségünk. Ilyen szempontból a román kollégák is láthatják, hogy nem csak ránk, hanem egész Kelet-Európa képviselőire, sőt a franciákra is szükségük van, hogy a mezőgazdasági támogatások kérdésében nekünk kedvező döntések születhessenek. Ezzel csak azt akarom mondani: aki nem akar az RMDSZ-re szavazni, én azzal nem töltöm az időmet, őt sem fárasztom a meggyőzéssel. Azokat szeretném meggyőzni, akik úgy érzik, nincs miért szavazni, mert úgy sem tudják befolyásolni az életüket. Rengeteg olyan helyzet volt, van és lesz, amikor egy-két szavazaton múlott, hogy egy erdélyi magyar gazda kicsivel több támogatást kaphasson, az Erasmus-program is arról szól, hogy amikor letettük a módosító javaslatainkat, az Unión még kívül lévő Kárpát-medencei diákokra is gondoltunk, és még sorolhatnám a hasonló eseteket. A mezőgazdaságban a brit trónörökös videoüzenetével lobbiztunk a hegyvidéki, hátrányos környezetben gazdálkodó emberek érdekében, de a sík vidéken tevékenykedő fiatal gazdákért is. Mi tudjuk a legjobban, mennyire fontos, hogy helyettünk ne mások mondják el a mi gondjainkat, hogy mit tehetünk az Erdélyen kívüli magyarokért, gondolok itt a csángókra. Az új kampány mindig a választás másnapján kezdődik, éppen ezért azokkal is beszélnünk, vitatkoznunk, érvelnünk kell, akik nem akarnak velünk szavazni. Az érdekünk, hogy minél több embert megszólítsunk, felhívjuk a figyelmet az EP-választásokon való részvétel fontosságára.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Kiss Jenő
SZAKPOLITIKAI VITAINDÍTÓ
Bizonyosságok és bizonytalanságok a romániai magyar könyvtárügyben
Az utóbbi 2-3 évtizedben többet változott a könyv megjelenési formája, a könyvtár szerkezete, mint az előbbi évezredekben összesen - írja szakpolitikai vitaindítójában Kiss Jenő.
Könyvtár: könyvtárnok/könyvtáros tárolja a könyvet. Vigyáz, nehogy elázzon (az agyagtábla), meggyúljon (a papirusz, a papír), eltűnjön, elkallódjon a könyv. Mindig gyűjt, rendez. Tájékozódik és tájékoztat az egyre szaporodó állományban, állományról. Jegyzékek, katalógusok, bibliográfiák készülnek, könyvek könyvekről, könyvekből – a munkája által.
Így ment ez sok ezer éve, mióta a feltalálták az írást, az pedig fokozatosan hordozót változtatott, kőoszlopokról, falakról agyagtáblákra került.
Az utóbbi 2-3 évtizedben többet változott a könyv megjelenési formája, a könyvtár szerkezete, mint az előbbi évezredekben összesen. A digitalizálás és az internet kivitte a könyvet a kibertérbe. Létezik már könyvek nélküli könyvtár, amelyik csak e-könyvolvasókat kölcsönöz, és jogot a kibertérben létező állománya darabjainak letöltésére. Ha pl. a magyar kormány 8 milliárd forintot digitalizálásra költene, az összes létező magyar könyv a már bárhonnan elérhető társai közé kerülne. Bizonyos, hogy ez az elképzelés megvalósul, mert a pénz, ha nem is nagyvonalú gyorsasággal, de lassacskán csordogált eddig is, és ezután is fog erre a munkára.
Ha a felhők fölötti könyvtár elvileg bárhonnan elérhető, szükség lesz-e még a sok könyvtárra, könyvtárosra? Olyan kérdések ezek, amelyek nem csak a könyvtáros társadalmat, hanem mindenkit egyaránt foglalkoztatnak, aki a könyvvel kapcsolatban áll: alkotót, előállítót, olvasót.
Egyetértés csak két kérdésben van: könyv lesz, ameddig ember él a földön, s a könyvet tárolni kell, akár hagyományos formában létezzen, akár a kibertérben. Az olvasót is hozzáértő embernek kell tájékoztatnia, mert az információhalmazban navigálni aligha sikerülhet mindenkinek. Ez a szakember, ez az információmenedzser, vagy bárhogy is nevezzék majd, a könyvtáros lesz!
A romániai magyar könyvtárügy jelene
Erdély nagy egyházi-, iskolai-, magánkönyvgyűjteményei kialakulásának története színes, szinte regényes. A XIX. században felgyorsult fejlődésének, mint annyi minden másnak, az első világháború kitörése vetett véget. Következett 75 év vegetálás, amikor a megőrzésre tolódott a hangsúly. Négy évre ugyan fellendült fél Erdély magyar könyvtárügye – Kolozsvár könyvtára köteles példányú lett, gazdakönyvtárak alakultak a falvakon, pótolt minden könyvtár, amennyire csak lehetett. Aztán a káosz, könyvégetés, ziláltság évei következtek. Az '50-es, '60-as években paradox módon egyidőben pusztult és gyarapodott a könyvállomány. A könyvkiadás, a könyvtár hálózat látványosan fellendült: a magyar- és világirodalom klasszikusait soha nem álmodott példányszámban és olcsón adták ki. Minden községben, kisvárosban közkönyvtár és iskolai könyvtár létesült, akkor alakult ki a ma is használható törzsállományuk, alig két évtized alatt.
Aztán következett a 70’ évek zuhanása: megszűnt az addig is szerény, kétéves könyvtárosképző technikum, megszűnt a magyar szaklap, a Könyvtáros, megszűnt a főállású községi könyvtárosi állás (tanügyi káderek nyakába sózták a munkát), a megyei és városi könyvtárak munkatársainak létszámát két erős leépítési hullám minimálisra csökkentette. Meggyérültek a könyvtári rendezvények, szaporodtak a kedvszegő tiltások, a magyar könyvek beszerezhetősége állandóan csökkent, a magyarországi import a nulla felé tartott.
A ’89-es fordulat alapvető változásokat hozott a romániai magyar könyvtár ügyében. Az országosnál kedvezőbb változások a szabaddá vált magyarországi kapcsolattartásból fakadtak. A Könyvet Romániának mozgalom, testvérkönyvtári adományok és a legváltozatosabb hajszálérrendszeren át, jelentős mennyiségű magyar könyv áramlott könyvtárainkba. Törvény emelte elfogadható szintre az alkalmazottak számát, visszaállították a főállású községi könyvtárosi állást. 1991-ben, az EMKE keretében létrejött a Könyvtári Szakosztály, amiből később kialakult a Romániai Magyar Könyvtáros Egyesület (továbbiakban RMKE). Ez a szervezet a romániai magyar olvasók és könyvtárosok érdekvédelmét vállalta. Az RMKE szerepet vállalt a könyvadományok szállításában, szétosztásában, a hazai magyar könyvtárosok nyilvántartásában, szakmai öntudatának, elkötelezettségének, szakismereteinek erősítésében. A jóval fejlettebb magyarországi könyvtárak megismerése nemcsak ismereteit gyarapította könyvtárosainknak, hanem még ennél is fontosabb volt, hogy munkájuk iránti igényszintjük emelkedett. Az RMKE évente szervezett könyvtárosi olvasótáborokat, szakmai továbbképzések, tapasztalatcsere célzatával, éves szakmai vándorgyűléseket. A Művelődés Könyvesház című mellékletét saját lapjaként társszerkesztette, kiadását anyagilag támogatta, és a Romániában megjelenő magyar könyvek jegyzékét is összeállította. Jó néhány eredményes év után tevékenysége azonban összeszűkült: pénzügyi lehetőségei megfogyatkoztak, függetlenített munkatársat nem tudott alkalmazni, a szervezet normatív támogatást sehonnan sem kapott, pedig eredményei erre feljogosították volna. Tevékenységének beszűkülése főleg a szórványban dolgozó magyar könyvtárosokat érintette érzékenyen, hisz ők szakmai információt, támogatást máshonnan nem remélhettek.
1997-től a közkönyvtárak fenntartását az önkormányzatok vették át. Elsősorban a községi könyvtárakat és könyvtárosokat érintette nagyon negatívan az új fenntartó felelőtlensége. A magyar többségű községek RMDSZ-es polgármesterei nem tartották tiszteletben a törvényt, amely egész állású, főfoglalkozású könyvtáros alkalmazását írja elő. Egyre több a fél- vagy negyedállású könyvtáros, sőt, a községek mintegy 20%-ban egyáltalán nincs alkalmazva. A községi könyvtárak kevesebb, mint felében vásároltak új könyvet (2013-as székelyföldi adat!). Sok községben a könyvtárost tanácsi munkák elvégzésére használják, ezért is hiányzik a legtöbb helyen a kifüggesztett nyitva tartási rend.
A polgármestereknek nem fontos a könyvtár. A tanácsosok pont olyan felelőtlenül viszonyulnak a könyvtárhoz, mint a falu értelmiségei vagy vállalkozói. Pedig a Bill és Melinda Gates által finanszírozott Biblionet Program sok könyvtárat kimozdított a vegetálásból. Minden résztvevő négy számítógépet, szkennert, nyomtatót, vetítőt kapott. A feltétel az volt, hogy a fenntartó tanács biztosítson főállású könyvtárost, megfelelő fűtést, biztonságot, WC-t, internet-előfizetést. Erre csak a vidéki önkormányzatok alig fele volt hajlandó. A megyei könyvtárak csak szakmai tanácsadásra, a községi könyvtárosok továbbképzésre jogosultak.
Általánosan jellemző, hogy Romániában a szakmai ellenőrzés hiányzik, a tanácsok a megyei és városi könyvtárakat csak gazdasági szempontból tudják többé-kevésbé szakszerűen ellenőrizni, nincsenek abban a helyzetben, hogy érvényes szakvéleményt mondjanak, így ezek értékelése meglehetősen ötletszerű, leginkább a könyvtári rendezvények mutatóssága, vezetőik helyezkedése szabja meg.
A könyvtárak az identitásválság ellenére is meglehetősen jól teljesítenek, ami munkatársaik elkötelezettségére utal. A közművelődés ágazatai közül a könyvtári bérek a legalacsonyabbak, ezért csak azok maradnak a pályán, akik szeretik ezt a munkát, hisznek benne, és azok, akik máshol nem lennének versenyképesek. Szerencsére többségük az első csoportba tartozik. Nagyobb könyvtárakban a könyvtárosok zöme felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Nem ritka a több diplomával, egyetem utáni képzéssel, tudományos fokozattal rendelkező könyvtáros. Ezért is jobb a könyvtárosi munka minősége, több a könyvtári kiadvány, sikeresebbek a rendezvények.
Az olvasók száma a '90-es évek elejéhez képest csökkent, ugyanakkor stabilizálódott egy könyvtárat látogató kör, többségük tanuló, de jelentős a felnőtt olvasók száma is.
A nagyobb könyvtárak állománya folyamatosan növekedett, feldolgozottsági szintjük emelkedését jelzi, hogy legtöbbjük nyilvántartása elérhető az interneten. Több könyvtár digitalizál is, elsősorban helyi kiadványokat. Ezek egy része elérhető az interneten a Magyar Elektronikus Könyvtárral (MEK) való együttműködés eredményeként.
A körülbelül 300 romániai magyar könyvtáros nagy többségét a községi könyvtárosok adják. Szinte valamennyien csak érettségivel rendelkeznek. A kontraszelektáltság elég gyakori közöttük, szakmai alkalmassága sokuknak labilis. Szakképzésük, szakmai öntudatuk, elkötelezettségük erősítése folyamatosan szükséges. Az előbbiekben említett hiányosságok miatt egyre nő a szakadék a községi könyvtárak és városi könyvtárak között.
A román többségű községek könyvtárairól kevés az információnk, de tudjuk, hogy némelyekben évek óta nem vásároltak magyar könyvet.
Érdemes pozitív példaként megemlíteni a Brassó Megyei Könyvtárat, ahol néhány ezer kötetes magyar részleget rendeztek be (a többi, raktárban tartott magyar könyvük is elérhető persze), magyar könyvtárossal, akinek feladata magyar rendezvények szervezése is.
Hosszútávú feladatok
A romániai magyarságnak belátható ideig szüksége van könyvtáraira és a magyar nyelvű könyvvel való kiszolgálásra. A könyvtárnak információs intézménynek kell lennie, az olvasók továbbra is itt találják meg a hagyományos hordozójú gyűjteményeket, itt kaphatnak eligazítást, segítséget a virtuális könyvtárakban való tájékozódáshoz.
Szükséges ehhez, hogy a könyvtári állomány legyen elérhető elektronikus katalógus formájában is, a könyvtárosok pedig magas szintű szakmai, célirányos informatikai ismeretekkel bírjanak, profi keresők legyenek az interneten. A cél az, hogy a könyvtáros tudja, mire van vagy lehet szüksége az olvasónak, és minél több széles műveltségű, olvasott könyvtáros legyen, olyan is, aki a kortárs irodalomban és művészetben is jártas.
A könyvtár egyre fokozottabban legyen közösségi tér, de valamilyen formában minden rendezvénye kapcsolódjon a könyvhöz, különben valamiféle játszóházzá, művelődési házzá alakul, ami nem lehet célja még a községi könyvtáraknak sem.
A könyvtárosok feladta, hogy megfogalmazzák az olvasók igényeit a fenntartó hatalom, intézmény felé. A fenti célkitűzések és sok más aktuális feladat megvalósítása nem képzelhető el a működő RMKE nélkül. Azonnali feladat, hogy az RMKE saját költségvetéssel rendelkező, legalább két független munkatárssal működő intézmény legyen. A romániai magyar érdekeltségű könyvtárak különféle hálózatokhoz tartoznak (köz-, iskolai, szakkönyvtári, egyházi és egyesületi könyvtárak), s a szórványban csak egy, vagy néhány magányos magyar könyvtáros tud a magyar nyelvű állománnyal foglalkozni. Ezek munkájának, gondjainak áttekintése, együttműködésének megszervezése egy ilyen intézmény nélkül nem képzelhető el. Központja, ahogy ez kezdettől is volt, a Hargita, illetve Kovászna megyei könyvtár mellett képzelhető el, mert működőképességéhez azok infrastruktúráinak támogatása szükséges.
Kiemelt fontossággal bír a községi könyvtárosok elkötelezettségének, szakmai, műveltségi szintjének, olvasottságának erősítése. E cél megvalósítására fel kell újítani az RMKE szervezésében a könyvtárosi olvasótáborokat. Az RMDSZ-nek szorgalmaznia kell, hogy finanszírozásukat támogassák a székely megyék tanácsai. Az RMKE koordinálásával arra kell törekedni, hogy a hazai magyar nyelvű könyveket csak egy könyvtár írja le, s ezt a rekordot (leírást) a többi könyvtár átvehesse. Az RMKE mérje fel azoknak a településeknek könyvtáraiban a magyar könyvvel való ellátottságot, ahol a magyarság kisebbségben van.
Jelenlegi ismereteink szerint a kormány 2015-ben szándékszik újraszabályozni a tanácsok és a fenntartásukban működő intézmények bérskáláját, ezért fontos, hogy az RMDSZ parlamenti képviselete jó előre keresse a kapcsolatot azokkal a román képviselőkkel, akik támogatnák azt a módosítást, amely szerint a könyvtárosok fizetését a többi művelődési intézményekéhez igazítanák, és a minőségi munka árnyaltabb bérezését lehetővé tennék.
Az RMKE elemezze, hogy követendő-e a Brassó Megyei Könyvtár példája (magyar részleg, magyar könyvtárossal). Ha pozitívnak ítéli, javasolja az RMDSZ vezetésnek, hogy tegyen lépéseket az általánosítás érdekében.
A közeljövő feladatai
Az RMDSZ-képviselet kezdeményezzen törvénymódosítást a könyvtárak külföldi könyvvásárlásának megkönnyítése terén (számlázás – könyvelés), nyithassanak valutaszámlát. (Szánalmas, hogy az EU-n belül egy ilyen egyszerű kérdés megoldását ennyi ideig lehet halogatni!) Lehetővé kell tenni továbbá, hogy a könyvtári rendezvények meghívottjainak honoráriumot fizethessenek, étkeztetésüket ne maximálják napi 13 lejben!
Szintén az RMDSZ-képviselet törvénymódosítási kezdeményezésére van szükség a kötelespéldány-törvényt illetően, amelyik jelen formájában működésképtelen. A javított változatra tegyen javaslatot az RMKE, mert úgy tűnik, a román könyvtáros szervezet hallgat.
Egy erdélyi magyar gyűjtőkönyvtár létrehozása már hosszú ideje kulcsfontosságú feladat. Könyves szellemi örökségünket kell valahol gyűjteni, nyilvántartani! Az RMKE támogassa a Kovászna Megyei Könyvtárban elindult munkát, kérje hozzá az RMDSZ segítségét!
Az RMKE kezdeményezzen szakmai vitát a romániai magyar integrált könyvtári rendszer létrehozásának kérdésében, az MKE és a MEK bevonásával.
Az RMDSZ vállalja fel, hogy megyei területi szervezetei révén, a színeiben megválasztott polgármesterekkel betartatja a törvényt: minden községközpontban teljes állású könyvtárost alkalmazzanak, azokat a könyvtári munkától ne vonják el, az állomány gyarapításra, a könyvtár épületének karbantartására, irányoznak elő költségvetési pénzt.
Kiss Jenő
A szerző az RMKE tiszteletbeli elnöke.
A szöveg a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) felkérésére készült, a kulturális autonómiát megalapozó szakpolitikai vitaindítók sorában.
Transindex.ro,

„Lejárt a romantikus törekvések ideje”
Fontos, hogy a tervezési folyamatban is részt vegyünk, mert így amikor megnyílnak az EU 2014–20 közötti pályázati forrásai, már az első magyar–külhoni magyar pályázati siker áttörést hozhat – véli Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke. Az egy éve alapított intézet vezetője szerint ha az elkövetkező években megtesszük a számunkra fontos lépéseket, azaz kapcsolatot építünk a külhoni magyarsággal az élet minden területén, akkor megállítható a határok túloldalán élő honfitársaink kulturális, gazdasági, fizikai ellehetetlenülése.
Tavaly tavasszal a baloldali média nagy hisztériát keltett, amikor azt kürtölte világgá, nem találja a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet. Remélhetőleg mára megnyugodtak a kedélyek, hogy a Bajcsy-Zsilinszky útra került az NSKI székhelye.
– Mi akkor sem tulajdonítottunk nagy jelentőséget a negatív hírverésnek, és most sem. Ennél fontosabb hangsúlyozni, hogy a 2002 utáni nyolc mostoha esztendőt követően kedvező fordulat állt be a Kárpát-medencei magyarság életében. A négy éve felállt parlament első intézkedéseinek egyike a nemzeti együvé tartozás tanúságtételéről szóló törvény elfogadása volt. Ez 1920. június 4-re nem csupán tragikus történelmi eseményként tekint, hanem a jövőt illetően is előremutató. Majd megszületett a könnyített honosítás intézménye, így közjogilag a külhoni magyar közösségek már megfogalmazhatják a magyar nemzethez való tartozásukat. Fontos állomás volt az alaptörvény módosítása is, mert kimondja, hogy Magyarország mint anyaország, immár felelősséget is visel a külhoni magyarokért. A negyedik nagy kodifikációs lépés a szavazati jog megadása volt a külhonban élő, de magyar állampolgársággal (is) rendelkező honfitársainknak. E négy alappillérrel elkezdődött az a folyamat, amit a határon átívelő nemzetegyesítés ügyének nevezünk. E sorba illeszkedik az intézet alapítása is.
– Értem, de nem biztos, hogy ezzel sikerült meggyőzni a baloldalt is az intézet létjogosultságáról.
– Csak bízni tudunk benne. Jó, ha látják a baloldalon is, hogy a mi definíciónk szerint a nemzeti integráció nem más, mint tartalmat adni mindannak, ami e négy törvényből fakad, mert ez új lehetőségeket, perspektívát, jövőképet jelent a nemzetnek, azon belül a külhoni magyar nemzeti közösségeknek.
– Mikor beszélhetünk nemzeti integrációról?
– Amikor összefüggő Kárpát-medencei rendszereket építünk a társadalmi élet valamennyi területén. Ha kiterjesztett oktatási, kulturális, egészségügyi és szociális hálóról, valamint egységes Kárpát-medencei gazdasági térről beszélünk, amely valamennyiünk számára többletlehetőséget tartogat.
– Milyen eszközök állnak rendelkezésükre e cél elérése érdekében? – A XXI. században természetesen modern európai eszközökkel hozhatjuk helyre mindazt, amit az előző évszázad szétvert. Hacsak az én szülőföldem nézzük: azzal, hogy Erdélyt elszakították Magyarországtól, nemcsak a magyarok, de az ott élő románok is veszítettek, jól működő infrastrukturális, kereskedelmi és üzleti hálózatokat. Az unió lehetőségeit ki kell használnunk, és a magyar– magyar kapcsolatokra kell fordítanunk.
– Mondana erre néhány példát?
– Ha transznacionális projektről beszélünk, akkor az a mi esetünkben azt is jelentheti, hogy a magyar–román közös pályázatban a másik fél de iure román, de facto azonban magyar érdekeltségű egyesület, szervezet. De elmondhatom ugyanezt a Felvidék, Őrvidék vagy a Muravidék esetében is. Ha ezer szálon szőjük újra a nemzet kelméjét, az beborítja majd a Kárpát-medencét.
– A kárpátaljai és délvidéki testvéreinken nem segíthetünk az unió eszközeivel.
– De igen, mert az unió szociális alapjai lehetővé teszik a nem EU-s országból érkező projektek finanszírozását is, az alapok kereteinek két-három százalékáig.
– Hol jön a képbe a Nemzetstratégiai Kutatóintézet?
– Az intézet célkitűzése a hálózatépítés, hogy amikor mindezek a források elérhetővé válnak, akkor mi startra készen álljunk, s ne akkor kapkodjunk. Intézetünk programját Kárpát-haza néven fogalmaztuk meg, jelszavunk a felelősség és hűség. Fontos, hogy elérjük, mindenki lehetőségként tekintsen a határon túl élő magyarságra. Ha például Románia húszmilliós piacát veszem, akkor nekünk Erdélyben van másfél millió gazdasági attasénk. A másik fontos feladatunk, hogy megállítsuk az elmúlt huszonöt évben a magyar közösségre jellemző lélekszámfogyást: húsz százalékkal csökkent az elszakított területek magyar közössége, csak Erdélyből hatszázezer ember vándorolt ki.
Velkei Tamás
A teljes interjút a szombati Magyar Nemzetben olvashatja.
Magyar Nemzet,

Markó Béla: Egyoldalú politikai intézkedésekkel nem lehet sorskérdéseket megoldani
Eldönthetik-e a magyarországi választást a kettős állampolgárok szavazatai? Csak néhány mandátum sorsa múlik a szavazatukon, de a magyar kampány, a hazai politikai szembenállás exportálása sok kárt okozhat hosszabb távon a határon túli magyarok körében. – Nem helyes, ha egy ország vezetéséről olyan emberek döntenek, akik aztán nem viselik annak következményeit. Ez hiba – mondta lapunknak Markó Béla, a romániai magyar politika talán legtekintélyesebb alakja. Az RMDSZ parlamenti képviselője, volt elnöke, egykori román miniszterelnök-helyettes rossz ötletnek tartja a kettős állampolgárok szavazati jogát, nem is csodálkozik azon, hogy közülük csak relatíve kevesen regisztráltak a magyar választásokra.
– Készül már a magyarországi szavazásra? Túl van már a regisztráción?
– Nem fogok szavazni. Már csak azért sem, mert még a kettős állampolgárságot sem kértem.
– Miért nem?
– Szerintem hiba volt a kettős állampolgárság és a szavazati jog intézményét összekapcsolni, mert a kettő ugyanis nem mindig tartozik össze. Még akkor sem, ha külföldön élő állampolgárait Románia is bevonja a választásokba, akár milliónál is többen voksolhatnak a külképviseleteken. Hasonló lesz a helyzet a magyarországi választáson is. Ám szerintem nem helyes, ha egy ország vezetéséről olyan emberek döntenek, akik aztán nem viselik annak következményeit. Ez hiba.
– Itthon is sokan gondolják ugyanezt, illetve azt mondják, hogy az döntsön, aki adót fizet. Ezzel is egyetért?
– Lényegében igen. De tévedés ne essék, abba szerintem feltétlen bele kell szólni a határon túl élőknek, hogy milyen Magyarország, illetve a mindenkori magyar kormány szomszédságpolitikája, kapcsolata a külhoni magyarsággal. Abba viszont aligha árthatjuk bele magunkat, hogy milyen legyen az anyaország költségvetése, oktatási, egészségügyi és szociális rendszere. Ezekben az ügyekben csak kibicként foglalhatunk állást, hiszen az esetleges „kártyaveszteség” bennünket nem terhel.
– Erdélyben sokan gondolhatják ezt, hiszen az eddigi adatok szerint a határon túlról 169 ezren regisztráltak, miközben félmillió kettős állampolgár van. Miért fontosabb a honosítás, mint a választás?
– Talán, ha a mi szempontunkból is nagy lenne a választás tétje, akkor érzékelhetően megnőhetne a regisztráltak száma. A romániai parlamenti választások idején mi rendre azt hangsúlyozzuk, hogy ha kevés magyar megy el szavazni, akkor az RMDSZ nem lehet ott a döntésnél; a bukaresti parlamentben nélkülünk fognak dönteni – rólunk. Ez egyszerű, világos érv, amit szavazóink megértenek és elfogadnak. Viszont a magyarországi választás tétje ennél kisebb, hiszen a határon túl élők életét alig befolyásolja. Igaz, hasonló választás még nem volt, de számomra már az is meglepő lenne, ha mindenki elmenne szavazni, aki regisztrált.
– Legtöbben természetesen Erdélyből regisztráltak, közel 70 ezren, Szerbiából 23 ezren, Szlovákiából úgy tűnik, hogy senki, de gondolom, ez nem meglepő.
– Egyáltalán nem, hiszen köztudott, hogy mindmáig elveszíti a szlovák állampolgárságát, aki felveszi a magyart. Sajnos a tárgyalás és egyeztetés nélküli döntéseknek gyakran van ilyen következményük: egyoldalú politikai intézkedésekkel nem lehet sorskérdéseket megoldani. Erdélyben csak azért lehet sok a kettős állampolgár, mert a román kormányok nyitottabban fogadták a honosításról szóló magyarországi törvényt, és semmilyen ellenintézkedés nem tettek. Amiben természetesen komoly szerepe lehetett az RMDSZ kormányzati ténykedésének.
– Némi szorongás azért lehet Erdélyben is, hiszen olvastam, hogy Orbán Viktor üdvözlőlevelet írt azoknak, akik a magyar állampolgárságot felvették, de a személyek nevét és címét a román posta tárolja. Ez az adatbázis felhasználható belpolitikai célokra?
– Nem tudom megítélni, hogy egy ilyen listát mire lehetne felhasználni.
– A regisztrációt a határon túli magyar pártok, köztük az RMDSZ is szervezi. Részt vesznek majd a választások előtti mozgósításban is?
– Nézze, mi már 25 éve mondjuk, hogy nem kampányolunk egyetlen magyar párt mellett sem, miközben mindegyikkel egyenlő közelségben szeretnénk dolgozni, beleértve a különböző színű kormányokat. Ezért nem értettem egyet azzal, hogy az RMDSZ közreműködött az idei regisztráció szervezésében, ahogy a választási részvételre való mozgósítást sem tartom jó ötletnek. Azt pedig végképp visszautasítom, hogy mi sugalljuk, kire szavazzanak az erdélyi polgárok. Ez kizárt. Remélem, ilyen irányú kérés Magyarországról sem hangzik el, mert az nagy feszültséget, sok kárt okozhatna.
– Miért zavarja, ha pártja „besegít” a regisztráció, vagy a mozgósítás szervezésébe?
– Ha az RMDSZ a magyarországi választásokat szervezné nagy erőkkel, akkor szükségszerűen eltávolodik a romániai politikai élettől, holott nekünk itt kell befolyást szerezni, mert a mi sorsunk itt dől el.
– Például azzal, hogy a liberálisok kiválásával a hírek szerint ismét kormányra készülnek?
– Erre valóban készen állunk, és megfelelő feltételek esetén valóban újra ott lehetünk a román kormányban. Feltéve, ha sikerül megegyezni az anyanyelvi oktatás bővítéséről, a szabad jelképhasználatról. Ezen túl létfontosságú az erdélyi infrastruktúra fejlesztése, új autópálya építése. A kormányzati szerepnek persze előfeltétele volt a korábbi sikeres választási szereplés. Ezért is fontos, hogy mi elsősorban a romániai választásra összpontosítsuk erőinket. Ha viszont „besegítünk” a magyar országgyűlési választás szervezésébe is, akkor könnyen előfordulhat, hogy amikor ismét szükségünk lenne az erdélyi szavazatokra, akkor az embereket már nem tudjuk mozgósítani, mert úgy gondolják, hogy ők egyszer már teljesítették politikai feladatukat. Ezért úgy gondolom, idén az erdélyi magyarok számára két fontos választás van. Első az európai parlamenti képviselők, másodszor pedig a román államelnök személyének kiválasztása; utóbbi azért létkérdés, mert az államfő nálunk igen széles jogkörökkel rendelkezik, tehát nem mindegy, ki kerül ebbe a pozícióba.
– Tehát a magyar parlamenti választás nem igazán fontos?
– Fontos, de a magyar politikai erőviszonyokat szerintem nem az erdélyi szavazók mozgósításával kell alakítani. Ráadásul a határon túliak legfeljebb két otthoni mandátum sorsáról dönthetnek.
– De ha ez a két képviselői hely döntené el a végeredményt, akkor nem kerülhetnek szembe a külhoniak az anyaországgal?
– Miután a magyar parlament adta meg nekünk a szavazati jogot, a pártok csak magukat okolhatják, ha a szavazók élnek is a lehetőséggel, és szabadon választanak. Egyébként pedig, ha valóban két mandátum döntene, akkor sem lehet tudni, hogy határon túli, vagy magyarországi jelenti-e a győzelmet. De félretéve a tréfát, szerintem a választáson való részvételi arány tükrözi majd, hogy a magyar pártok az elmúlt 25 évben nem tudták megoldani a határon túli magyarokkal kapcsolatos problémákat.
– Magyarországon már javában zajlik a pártok kampánya, benne egymás lejáratása. Ha mindez az erdélyi korteskedésen is megjelenik, akkor az a jelenleginél jobban is szembe állíthatja a külhoni magyarságot?
– Hála istennek, Erdélyben eddig nem tapasztaltam az otthonihoz hasonló hangvételű kampányt. Remélhetően ilyen nem is lesz.
– Közvélemény-kutatások szerint Erdélyben is a jobboldal hívei vannak többségben. Érzékelhető a Fidesz népszerűsége is?
– A kettős állampolgárok körében biztosan, ami nem is csoda, hiszen a jelenleg hatalmon lévő koalíció biztosította ezt a jogot. Aki igényelte a honosítást, minden bizonnyal nemzetpolitikai megfontolások alapján szavaz majd. Ennek ellenére meg kell várni, hogy hányan mennek el.
– Az erdélyi helyzet nagyon érdekes, hiszen a Fidesz által korábban támogatott kisebb pártok a romániai választásokon elenyésző számú szavazatot tudtak összegyűjteni, miközben mégiscsak a Fidesz a legnépszerűbb magyar párt Erdélyben. Mi az ellentmondás oka?
– A romániai szavazás következményeit saját bőrükön tapasztalják a választók, tehát komoly a tét. Ha a viszonylag távoli magyarországi politikusokról kell dönteni, akkor inkább rokonszenvek, szimbólumok, nemzeti jelszavak befolyásolják a választókat. Ezért népszerű párt a Fidesz, ám a kedveltségét nem tudta átruházni az erdélyi pártokra, mert az kevésnek bizonyult az RMDSZ hitelességével szemben.
– Gondolja, hogy a magyarországi baloldal a kettős állampolgárság megtagadásával végképp kiírta magát a határon túliak szívéből, vagy ésszerű politikával változtathatnak helyzetükön?
– A magyarországi baloldal pártjai már rég lemondtak a „nemzeti jelzőről”, az úgynevezett nemzetpolitikát átengedték a jobboldalnak. A határon túli magyarság ügyében is a jobboldal lett egyre hangosabb, majd visszhangosabb. Mi hiába mondtuk, hogy nekünk nem egyik vagy másik oldal támogatására van szükségünk, hanem – ahogy a nemzeti sorskérdésekben illik – a teljes politikai élet konszenzusát igényelnénk. Persze, a baloldalon is akadtak, akik felismerték a nemzeti ügyek fontosságát, de kevesen.
– Vagyis inkább később, mint soha, de meg kellene érteniük a téma súlyát?
– Még mindig sokan hiszik, hogy a beszűkült nacionalizmus a határon túliak törekvése a nemzeti nyelv és kultúra fenntartására, amit az ultraliberálisok ráadásul teljesen idejétmúltnak gondolnak. Feleslegesnek tartják, hogy sokat foglalkozunk a nemzeti identitásunkkal, holott az ember a megoldatlan problémáival vég nélkül kész bíbelődni, egészen addig, amíg sikerrel nem jár. Ez persze nem azt jelenti, hogy a magyarországi pártok feladata lenne, hogy helyettünk túlkiabálják egymást szimbolikus nemzeti jelszavakkal, erre otthon sincs szükség. Nemzeti ügyekben elsősorban józanságra lenne szükség.
– Furcsa különbségtétel, hogy az egykori Magyarország területén élő honfitársaink levélben is szavazhatnak, akik viszont Nyugat-Európában dolgoznak, de itthon laknak, nekik bizony több száz kilométert is utazniuk kell, ha jogaikkal élni akarnak. Ön szerint ez elfogadható?
– A megkülönböztetés kormányzati indokait nem ismerem. De azt tudom, hogy amikor romániai politikusok felvetették a levélben történő szavazás bevezetésének lehetőségét, akkor mi, kormánytagként azzal nem értettünk egyet, mert nehezen ellenőrizhető, könnyen csábít visszaélésre. Nálunk nem is lett belőle semmi.
– Közeledik az ön által is fontosnak tartott uniós választás, meglepő, hogy Tőkés László nem Erdélyben, hanem a Fidesz magyar listáján indul. Erdélyi voksok nélkül az ő legitimitása valós?
– Erdélyi ügyekben bárki megszólalhat. Tőkés László korábban az RMDSZ listáján jutott az Európai Parlamentbe, de szinte azonnal szembe fordult velünk, rágalmazott bennünket, képtelen volt velünk együttműködni. Kívánom, hogy a Fidesz nagyobb sikerrel járjon, mint ahogy az nekünk megadatott. Ami pedig az uniós választás egészét illeti, úgy gondolom, hogy borzasztóan nagy a tétje. Különösen ebben a térségben, hiszen látható, mi történik Ukrajnában. De bizonyos illúziók szétfoszlásával szinte mindenütt felerősödtek az euroszkeptikus nézetek, az unióval folytatott háborús retorika sajnos hozzánk is begyűrűződik Magyarországról. Tapasztalható a visszarendeződési szándék, megpróbálják lebontani a demokratikus intézményeket, ennek jelei Romániában is érzékelhetőek, és sokszor felmerül az autoritárius rendszerek létrejöttének lehetősége. Ilyen körülmények között, ha nem is tetszik minden brüsszeli intézkedés, számunkra Európának nincs alternatívája.
Kardos Ernő
vasarnapihirek.hu,

Orosz–ukrán konfliktus fenyeget
Orosz–ukrán fegyveres konfliktussal fenyegető helyzet alakult ki szombaton Ukrajnában. Az orosz parlament felsőháza rendkívüli ülésén egyhangúlag jóváhagyta Vlagyimir Putyin államfő kérelmét, hogy a kialakult helyzetre tekintettel – moszkvai indoklás szerint az orosz állampolgárok védelmében – Oroszország fegyveres erőt alkalmazhasson Ukrajnában.
A nap folyamán több helyszínről is jelentették, hogy orosz erők megpróbálták a Krímben ellenőrzésük alá vonni az ukrán erők laktanyáit és parancsnoki posztjait. Az ukrán védelmi miniszter szerint Oroszország a napokban hatezer katonát dobott át Ukrajna területére. Vasárnapi hírek szerint már mintegy 15 ezer orosz katona tartózkodott a Krímben, Ukrajna pedig mozgósította saját haderejét. Az orosz csapatok körülvettek három ukrán katonai laktanyát, és megadásra szólították az ott levőket.
Ukrajna „a katasztrófa szélén áll” az orosz „hadüzenet” következtében – jelentette ki vasárnap Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök. Ez már vörös riasztás. Nem fenyegetés, hanem valójában hadüzenet országomnak – mondta az ideiglenes kormányfő az új parlament zárt ülése után Kijevben. – Felszólítjuk (Vlagyimir) Putyin (orosz) elnököt, hogy vonja ki fegyveres erőit Ukrajnából.”
Jacenyuk szavai egy nappal azután hangzottak el, hogy az orosz erők egyetlen lövés nélkül átvették az ellenőrzést a stratégiai fontosságú Fekete-tengeri félsziget fölött. „Az Orosz Föderációnak nem volt oka Ukrajna megszállására” – hangoztatta Jacenyuk.
Az ukrán parlament vasárnap azzal a felhívással fordult az Ukrajna biztonságáért garanciát vállaló nagyhatalmakhoz, hogy szavatolják az ország területi épségét. Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár az Észak-Atlanti Tanács rendkívüli ülése előtt vasárnap a katonai műveletek és a fenyegetőzés leállítására szólította fel Oroszországot.
Az orosz parlament felsőházának határozata szerint az ukrajnai helyzet normalizálódásáig alkalmazhatóak az orosz fegyveres erők. Korábban, a nap folyamán maga a Szövetségi Tanács fordult az orosz elnökhöz, hogy „mindenre kiterjedő intézkedéseket” foganatosítson az Ukrajnában élő orosz állampolgárok védelme érdekében.
Irina Jarovaja, az orosz alsóház biztonsági bizottságának elnöke azt hangoztatta, hogy az orosz fegyveres erő ukrajnai alkalmazhatóságára adott felsőházi felhatalmazás „teljesen humanitárius jellegű”, célja az élet védelme és a biztonság szavatolása. A képviselő hozzátette, hogy Ukrajnában „a fasizmus és a terrorizmus” jutott hatalomra, amelyek valódi fenyegetést jelentenek az Ukrajnában élő orosz állampolgárok életére és biztonságára nézve.
Az orosz parlament felsőházának szombati határozata azt jelenti, hogy a törvényhozás szabad kezet ad Vlagyimir Putyinnak ahhoz, hogy alkalmazhassa az orosz fegyveres erőket Ukrajna területén, de egyáltalán nem biztos, hogy az elnök élni fog ezzel a felhatalmazással – jelentette ki Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes, az államfő személyes megbízottja.
Az előzményekhez tartozik, hogy oroszbarát erők megpróbálták ellenőrzésük alá vonni egy légvédelmi rakétaegység parancsnoki központját a dél-ukrajnai Krím félszigeten. A jelentés szerint helyi idő szerint dél körül mintegy húsz katona hatolt be a támaszpontra a félsziget nyugati részén, Jevpatorija térségében, és megpróbálták elfoglalni azt.
Összecsapások, elszakadási törekvések
Összetűztek oroszbarát aktivisták és az új ukrán kormány hívei szombaton a kelet-ukrajnai Harkivban is. Az Interfax hírügynökség jelentése szerint az orosz szimpatizánsok megpróbálták bevenni a helyi kormányzati adminisztráció épületét, az épületen kívül pedig ezrek gyűltek össze. Ukrajna donyecki területének elszakadását és Oroszországhoz való csatlakozását követelték tüntetők szombaton a kelet-ukrajnai Donyeck városában, miközben orosz zászlót húztak fel az ukrán nemzeti lobogó helyére a megyei adminisztráció épületénél – jelentette az Ukrainszka Pravda című lap.
Szombaton a teljes ukrán hadiflottát kivonták a Krím félszigetről. A flotta új, lehetséges állomáshelyeként Odesszát nevezték meg. Az ukrán határőrség még délelőtt közölte, hogy az ország hadihajóit harckészültségbe helyezték, s ennek keretében kifutnak majd a tengerre. Vitalij Klicsko ellenzéki vezető, az Ütés párt elnöke az ukrán hadsereg „általános mozgósításának” elrendelését szorgalmazta, miután az orosz parlament jóváhagyta fegyveres erők alkalmazását Ukrajnában.
Sürgős mozgósításra szólította fel minden helyi szervezetét szombaton a Jobboldali Szektor (PSZ) nevű ukrán szélsőséges tömörülés központi stábja.
A történtek nyomán rendkívüli ülésre hívták össze az ENSZ Biztonsági Tanácsát, és aggodalmának adott hangot Berlin és London is. Románia agressziónak tekint minden ukrán jóváhagyás nélküli orosz katonai jelenlétet Ukrajna területén – közölte szombaton Traian Băsescu román államfő a krími fejleményekre reagálva. Az államfő által szombat estére a biztonsági illetékesek részvételével összehívott értekezleten ugyanakkor arra a következtetésre jutottak, hogy Románia biztonságát nem érinti közvetlenül a krími válság.
Vita az ENSZ BT-ben
Jurij Szergejev ukrán nagykövet az ENSZT BT ülésén közölte: Oroszország elutasította hazája arra vonatkozó javaslatát, hogy tartsanak azonnal kétoldalú konzultációt. Vitalij Csurkin orosz nagykövet erre kijelentette, hogy a kijevi kormánynak „szakítania kell” a radikálisokkal, és figyelmeztetett, hogy a radikálisok akciói „súlyos fejleményekhez vezethetnek, az Oroszországi Föderáció ezt próbálja megakadályozni”.
Oroszország a krími oroszbarát hatóságok kérésére avatkozott bele a válságba – tette hozzá. Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete kijelentette az ülésen, hogy az ukrajnai helyzet „egyre ingatagabb és veszélyesebb”. Oroszország ukrajnai akcióival megsérti az ország szuverenitását, és fenyegeti a nemzetközi békét és biztonságot" – jelentette ki Samantha Power. „Oroszországnak fel kell hagynia ukrajnai intervenciójával, mert provokatív akcióival könnyen túlfeszítheti a húrt.”
Obama-Putyin egyeztetés
Az Ukrajnában kialakult „rendkívüli helyzet különböző aspektusait” Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama amerikai elnök szombat este folytatott, a Fehér Ház által kezdeményezett másfél órás telefonbeszélgetésük során közvetlenül is megvitatta.
A Kreml sajtószolgálatának beszámolója szerint az orosz elnök azt hangsúlyozta, hogy „amennyiben továbbterjed az erőszak Ukrajna keleti régióira és a Krímre, akkor Oroszország fenntartja magának a jogot saját érdekei és az ott élő orosz ajkú lakosság megvédelmezésére”.
Putyin felhívta a figyelmet, hogy reális veszélyek fenyegetik az ukrán területen tartózkodó orosz állampolgárok, megannyi honfitársa életét és egészségét. Ezért elképzelhető, hogy Oroszország nemcsak a Krímbe vezényel katonákat, hanem minden olyan ukrán területre, ahol az orosz ajkúak többségben vannak – olvasható a Kreml honlapján.
A washingtoni Fehér Ház közleménye szerint Obama követelte Putyintól, hogy Oroszország rendelje vissza a kivezényelt orosz alakulatokat krími bázisukra, tartózkodjon az ukrán válságba való mindennemű beleavatkozástól, és figyelmeztette őt, hogy Oroszország „egyre jobban el fog szigetelődni a nemzetközi közösségtől, ha folytatja az ukrajnai intervenciót”.
Janukovics nem nyugszik bele az eltávolításába Oroszországban van a megbuktatott ukrán elnök Viktor Janukovics, aki pénteken a dél-oroszországi Rosztov na Donuban sajtóértekezleten jelentette be, hogy magát továbbra is államfőnek tartja, és szándékában áll tovább küzdeni Ukrajna jövőjéért. A Rosszija 24 állami hírtelevízió élő adásában közvetített sajtótájékoztatón a Kijevből elmenekült Janukovics kitartott amellett, hogy az ellenzéki erők az ukrán fővárosban törvénytelenül vették át a hatalmat. Az orosz televízió közölte, hogy Viktor Janukovics repülőgépe helyi idő szerint a péntek reggeli órákban érkezett meg Rosztov na Donu városba. Janukovics kijelentette, hogy továbbra is ő Ukrajna elnöke, és csak saját és hozzátartozói életét féltve menekült el Ukrajnából. Azt állította, hogy „hazafias érzelmű” tisztek segítettek neki Oroszországba utazni. Az ukrán parlament által múlt szombaton leváltott politikus – aki ellen nemzetközi körözést adtak ki – azt hangoztatta, hogy Ukrajnában nacionalista, fasisztabarát erők ragadták kézbe a hatalmat, amelyek az ország népességének abszolút kisebbségét képviselik. Janukovics azt javasolta, hogy tartsanak népszavazást Ukrajnában az ország jövőjéről.
Székelyhon.ro,

„Igen” az RMDSZ kormányra lépésére – A PSD kétfelé nyilatkozik
Tegnaptól a Romániai Magyar Demokrata Szövetség hivatalosan is tárgyal a kormányra lépésről, miután a hétvégén megkapta erre a Marosvásárhelyen ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) felhatalmazását. A híradások szerint az SZKT-n felszólalók túlnyomó többsége azt látta helyesnek, ha a szövetség kormányzati szerepet vállal.
Kelemen Hunor a kormányra lépéssel kapcsolatos tárgyalások lefolytatásához kért felhatalmazást az SZKT-tól. Megemlítette, a vasárnap délutánra tervezett tárgyalásoknak eredménye lehet, hogy az RMDSZ ellenzékben marad, de az is, hogy parlamenti támogatást nyújt a kormánynak, vagy akár az is, hogy a szövetség vállalja a kormányzást. Megjegyezte, mindhárom válasznak megvannak a kockázatai. „Elmaszatolt megoldásnak” vélte a kormány esetleges parlamenti támogatását, hozzátéve, nem mindenáron kell vállalni a kormányzást.
Az RMDSZ elnöke fontosnak tartotta az ország stabilitásának a biztosítását, ugyanis „forrong körülöttünk a világ” – utalt az ukrajnai eseményekre. Azt is megemlítette, hogy az erdélyi magyarok biztonságérzete erősebb volt, amikor az RMDSZ kormányon volt. „Amióta nem vagyunk kormányon, őrültebbnél őrültebb tervezetek jelennek meg, amelyek visszafordítanák, amit eddig elértünk” – magyarázta.
Kelemen a majdani tárgyalópartnereinek is üzent, kifejtve, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának az emberi jogok romániai helyzetéről szóló értékeléséből nemcsak az első és az utolsó oldalt kell elolvasni, hanem a 27–28. oldalakat is, amelyeken a székely zászlóról, a közösségi jogokról, az oktatási kérdésekről és a moldvai csángókról is szó esik.
„Ez jelzés kell legyen a román politika számára is. Romániában a kisebbségi jogok kérdése nincs teljes mértékben rendezve” – jelentette ki. Hozzátette, bízik benne, hogy nem földrajzleckével kell kezdeniük a tárgyalásokat. „Remélem, nem kell megvitatnunk, hogy létezik-e Székelyföld, ha az már az amerikai külügyminisztériumból is látszik” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Victor Ponta Rómában azt nyilatkozta, az RMDSZ nem állított olyan feltételt, hogy szabadon használhassák Székelyföld zászlaját, és azt kitűzhessék középületekre. Arra a kérdésre, vajon az RMDSZ kérte-e, töröljék a székely zászló miatt indított bírósági eljárásokat, a miniszterelnök azt nyilatkozta: „A pereket nem lehet törölni, viszont személyes véleményem, hogy amíg az önkormányzatok épületén ott van a román és az uniós zászló, ezek mellé kitűzhetnek helyi jelképeket, legyen szó Gorj, Teleorman vagy Hargita megyéről”. Liviu Dragnea kormányfő-helyettes viszont pénteken azt mondta, az RMDSZ kormányra lépésének nincsenek olyan feltételei, melyeket ne lehetne megbeszélni, viszont kitért arra, hogy semmilyen tartományi vagy kisebbségi zászlók és jelképek használata nem lesz elfogadva.
Végül is tegnap, Victor Ponta sűrű elfoglaltsága miatt, nem került sor semmilyen hivatalos tárgyalásra. Egyes források szerint a PSD egy RMDSZ nélküli többségben gondolkodik.
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

Borbély: az USD-vel aláírt protokoll garanciát jelent a megszerzett kisebbségi jogok megőrzésére és kibővítésére
„A kisebbségi jogok alkalmazása, a nemzeti közösségeket érintő kérdések megoldása nem attól kellene függjön, hogy éppen melyik politikai párt van ellenzéki, vagy hatalmi pozícióban. Sajnos a romániai politikai pártok ezt 25 év elteltével sem értették meg, ezért a magyarság szempontjából hasznosabbnak láttuk a kormányra lépést, mint a Szociáldemokrata Unió (USD) parlamentből való támogatását” – nyilatkozta ma, március 3-án Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.
Elmondta, a Szövetség folyamatosan következetes kisebbségpolitikát folytatott, feltételeik, prioritásaik 1993 óta nem változtak: 2005-ben a Demokrata és a Liberális Párttal aláírt egyezmény is ugyan azokat a kikötéseket, jogos kéréseket tartalmazta, mint a 2012-ben a Szociál Demokrata Párttal (PSD) aláírt egyezmény, illetve a mai nap során a Szociáldemokrata Unióval (USD) aláírt protokoll. „A romániai magyarság parlamenti képviseletének fontosságát az jelzi a legjobban, hogy függetlenül attól, hogy az RMDSZ kormányon volt, vagy sem, a kormány programjában mindig volt egy külön fejezet a kisebbségi jogokról” – hangsúlyozta a Szövetség politikai alelnöke.
„A 2013-2016-os USL-s kormány program nem egy rossz program, sok mindent tartalmazott abból, amit most mi is elfogadtunk. A kisebbségi fejezet alapján egy olyan politikai egyezséget kötöttünk, amely kitér a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának megalakítására különálló intézetek révén, és elértük azt is, hogy Maros Megyének, 25 év után előszőr lesz magyar prefektusa” – fogalmazott Borbély. Hozzátette, az egyezménybe a zászlótörvényről is bekerült egy világos megfogalmazás, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatoknak, hogy az alárendeltségükbe tartozó intézményekre, a román és az uniós zászló mellett, saját zászlójukat is kifüggeszthetik.
„Emellett az Észak-erdélyi autópálya sorsa is rendeződni látszik, ami az Aranyosgyéres-Marosugra közötti útszakaszt illeti. Az RMDSZ közbenjárására egy határidőnaplót állítottak össze, amelynek értelmében már két hónap múlva meglehetne hirdetni a közbeszerzést. A mai napon aláírt protokoll tehát egyrészt lehetőséget ad arra, hogy a magyar kisebbség nyelvi, kulturális és szociális kérdéseivel kapcsolatos célkitűzéseinket megvalósítsuk, másrészt pedig garanciát jelent arra, hogy beletudunk szólni a magyarságot érintő valamennyi döntésbe” – szögezte le a politikai alelnök. Közlemény
Erdély.ma,

Verébre váltott túzok
Kétség nem fér hozzá: hatalomban lenni sokkal jobb, mint ellenzékben, és a szombati SZKT-ülésen az RMDSZ különböző rendű-rangú tisztségviselői nem is rejtették véka alá, igencsak vágyakoznak ama bizonyos húsosfazék mellé, még akkor is, ha csontnál s mócsingnál többet nemigen kínál számukra.
Érvek elsősorban a kormányzási szerepvállalás mellett hangzottak el, gyakran ismétlődött, hogy az erdélyi magyarság szolgálatának ez a legkívánatosabb eszköze, csak így előzhető meg a magyarellenesség fokozódása, a visszarendeződés, a megszerzett jogok elvesztése. Úgy indították alkutárgyalásokra a szövetség küldöttségét, hogy még véletlenül se szerepeljenek teljesíthetetlennek tűnő igények ama bizonyos lajstromon, például Székelyföld területi autonómiájának ügyéről egyetlenegyszer sem esett szó a három és fél órás tanácskozáson, oly kínosan kerülték az autonómia szó kiejtését, mintha mumus lenne, mely elijesztheti román partnereiket. Annál gyakrabban hallhattunk pénzről, minisztériumokban megnyíló ajtókról, autópályáról, s a felszólalók nem győzték hangsúlyozni: mindenki ezt várja tőlük, az egyszerű emberektől a polgármesterekig. Ismét erőre kapva hirdette az igét az óvatos, kis lépések politikájára esküvő, már éppen leáldozóban lévő régi szárny, s újra előretörni látszik a merjünk kicsik lenni elv is, hisz abból, ami elhangzott, a legnagyratörőbb, még elérhető elvárásnak a szimbólumok szabad használata és a magyar prefektusok kinevezése bizonyulhat. Vízválasztónak tűnt az erdélyi magyarság jövője szempontjából az elmúlt esztendő, amikor is az ellenzékbe kényszerült RMDSZ nyögve-nyelve ugyan, de végre tettekben is felvállalta az autonómiamozgalom támogatását. Az összefogásnak, az egybecsengő üzenetnek köszönhetően több mint százezren gyűltünk össze tavaly novemberben a székelyek nagy menetelésén, és úgy tetszett, végre a politikum számára is egyértelmű, mely utat kell követni. Most az SZKT már szóra sem érdemesítette a tíz nap múlva esedékes székely szabadság napját, ahol több tízezer – akár százezer – székelyföldi magyarnak kellene kinyilvánítania önrendelkezési igényét, ahol ott lenne a helyük az RMDSZ vezető politikusainak is. Jobb, ha beérjük a mai verébbel, hisz a holnapi túzok nem is létezik – értelmezhetjük Markó Béla intő szavait. Hogyan várhatjuk hát tőlük az autonómia támogatását, ha bevallottan nem is hisznek benne, s éhes hordaként csapnak le a koncként odavetett verebecskére? Az RMDSZ eldöntötte, melyik utat választja, pedig az elmúlt huszonöt év bizonyította, apró lépegetésekkel, gyakori helyben topogással nem fékezhető meg az erdélyi magyarság egyre gyorsuló fogyása. Radikálisabb kiállásra volna szükség, mert mire kormányból kormányba bukdácsolva kiteljesedik magyarságunk megélhető jogköre, már csak mutatóban maradunk itt néhányan.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Băsescu ellene, Ponta mellette (Magyarok a kormányban)
Alkotmánybírósághoz fordul Traian Băsescu államfő, ha a Victor Ponta vezette kabinet beemeli programjába az RMDSZ célkitűzéseit – jelentette be az elnök egy tegnapi televíziós interjúban. Ezzel szemben Ponta közölte: nem változik a kormányprogram, csak a kormány szerkezete. Kijelentette továbbá: az RMDSZ a kormány része lesz, és miniszteri tisztségeket kap.
Băsescu azt fejtegette a Pro TV-ben, hogy a kormány programját csak a parlament fogadhatja el egy új kabinet beiktatásakor, de a maga részéről semmiképp nem adna újabb kormányalakítási megbízást Victor Pontának, akit velejéig korrupt politikusnak tart. Az államfő közölte: tudomása van arról, hogy az RMDSZ a kisebbségi törvény elfogadását, a helyi jelképek és kisebbségi zászlók kitűzésének jogát kéri, továbbá igényli az anyanyelv használatának lehetőségét a központi intézményekben és az egészségügyben, elfelejtve, hogy minden román állampolgárnak etnikumától függetlenül ismernie kell az állam nyelvét – sorolta Băsescu. Hozzátette: nem tudja, elfogadja-e mindezt Ponta, de szeretné megelőzni, hogy titkos megállapodás szülessen a kormányfő és az RMDSZ között a magyar szövetségnek tett ígéretekről, amelyeket a kormányprogram nem tartalmaz. Ponta közölte: nem változik a kormányprogram, csak a kormány szerkezete. Szerinte Băsescu megalapozatlanul, csak politikai haszonszerzés reményében támadja őt. A kormány sajtóirodája által közölt válaszában a miniszterelnök rámutatott: nincs szükség új kormányalakítási megbízásra, mert a kabinet nem veszítette el alkotmányos mandátumát, így az államfőnek semmilyen szerepe nincs a kormányátalakításban. Ponta közölte, hogy a kormány szerkezetének és politikai összetételének megváltoztatásához fogja kérni a parlament jóváhagyását, és nem egy új kormány beiktatásáról rendeznek bizalmi szavazást. A România TV-nek nyilatkozva Ponta megerősítette: az RMDSZ a kormány része lesz, és miniszteri tisztségeket kap
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Az EP-választások tétje túlmutat az európai képviseleten
Mózes Edith
Marosvásárhelyen ülésezett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa
A Szövetségi Képviselők Tanácsa szombaton mandátumot adott a szövetségi elnöknek és tárgyalócsoportjának a politikai tárgyalások lefolytatására, felhatalmazta, hogy folytassa a tárgyalásokat a Magyar Polgári Párt vezetőségével, és megegyezés esetén kiegészítse az RMDSZ Európai Parlamenti jelöltlistáját.
25 éve változatlanul a demokratikus és európai értékek mentén haladunk
– 25 éve, a kommunista diktatúra bukása óta, együtt vagyunk. Az elmúlt negyed évszázadban voltak sikereink, bátran állíthatjuk, hogy előbbre vittük az erdélyi magyarok ügyét. Voltak kudarcaink is, de képesek voltunk talpra állni, továbbmenni. Nem hagytuk, hogy egy-egy sikertelenség után az erőtlenség uralkodjon el felettünk. Az elmúlt 25 évben mindig a közösség szolgálata volt a célunk, és mindig a közösség támogatásával tudtunk eredményeket elérni. És az irány is mindig egyértelmű volt: a demokratikus, európai értékek mentén haladtunk a kisebbségi, közösségi jogok kiharcolásában és folyamatos bővítésében, a szülőföldön való megmaradás érdekében – jelentette ki politikai tájékoztatójában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, hangsúlyozva, hogy kötelességük minden magyar embert képviselni, ezért alakult meg 25 éve az RMDSZ.
2014 legnagyobb kihívása
Az elnök 2014 legnagyobb kihívásának az európai parlamenti választásokat tekinti, amely elsősorban azért fontos, mert jelen kell lennünk minden olyan helyen, ahol a mi sorsunkról is döntenek. Véleménye szerint azonban az idei európai parlamenti választások tétje túlmutat az európai képviseleten. – Ez a kampány nem csak a brüsszeli jelenlétről, hanem a magyar emberekről is szól. A május 25-i választásokon a magyarság itthoni képviseletének jövőjéről, az RMDSZ jövőjéről szavazunk. Mert egy jó választási eredmény megerősíti a mindenkori tárgyalási pozíciónkat a román pártokkal szemben, és alapul szolgál az őszi elnökválasztáskor. Ugyanakkor az idei eredmény az önkormányzataink és helyi szervezeteink számára is irányadó lesz a 2016-os választásokra nézve.
Az RMDSZ a politikai stabilitásban érdekelt
A továbbiakban az RMDSZ kormányra lépéséről tájékoztatta a képviselőket, és mandátumot kért a testülettől a tárgyalások lefolytatására. – Néhány nappal ezelőtt a szociálliberális koalíció felbomlása után Victor Ponta kormányfő azt az ajánlatot tette, hogy lépjünk be a kormányba. Belső egyeztetések következtek, a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsában részletesen és alaposan megbeszéltük ezt a politikai ajánlatot. Ma csupán egyetlen dologról kell döntenünk: mandátumot kérünk a Szövetségi Képviselők Tanácsától a tárgyalások lefolytatására. Három lehetőség áll előttünk: maradunk továbbra is ellenzékben, a parlamentből támogatjuk a kormányt, vagy elvállaljuk a kormányzati szerepet a magyar emberek érdekeinek a figyelembevételével. Ebben a pillanatban a parlamentben mi vagyunk a mérleg nyelve, az RMDSZ tudja biztosítani mind a képviselőházban, mind a szenátusban a stabilitást. És mi a politikai stabilitásban vagyunk érdekeltek. Visszatekintve megállapíthatjuk, hogy azokban az időszakokban, amikor az RMDSZ kormányzati szerepet vállalt, az erdélyi magyar emberek biztonságérzetét növelni tudtuk, a kisebbségi jogok területén minden alkalommal hozzátettünk az addigi eredményekhez, és ugyanakkor a politikai stabilitást is megteremtettük. Ha pedig nem vagyunk kormányon, akkor láthattuk, számos kísérlet történt arra vonatkozóan, hogy az elmúlt 25 év kisebbségpolitikai eredményeit visszafordítsák. És amióta az RMDSZ kormányzati szerepvállalása felmerült, a sajtóban ismét egyfajta magyarellenes hangulat tapasztalható – mutatott rá Kelemen Hunor, hangsúlyozva, hogy nem ideológiai döntésről van szó, az RMDSZ számára az a legfontosabb, hogy megtalálja az eszközöket, amelyekkel az romániai magyar emberek ügyeit leghatékonyabban képviselni tudja.
Jelzés a román politika számára
A szövetségi elnök kiemelte az amerikai külügyminisztérium jelentésének az erdélyi magyarokra vonatkozó részét: – A Romániáról szóló jelentés 27. és 28. oldalán részletesen szól az erdélyi magyarok közösségi jogairól, a székely zászlóról, a prefektusok erre vonatkozó intézkedéseiről, az igazságszolgáltatási eljárások során a megszerzett jogok megnyirbálásának kísérletéről, a felsőoktatásról, a moldvai csángók helyzetéről. Nem véletlenül kerültek be ezek a kérdések a jelentésbe. Mindezek jelzések kell hogy legyenek a román politika számára. Azt jelzik, hogy a közösségi, kisebbségi jogok helyzete nincs teljesen rendezve. Éppen ezért abban reménykedem, hogy a politikai tárgyalásainkat nem a földrajzi kérdések tisztázásával kezdjük, hiszen ha az amerikai külügy számára látható Székelyföld, akkor így kell ennek lennie Bukarest számára is. Hangsúlyozta: az RMDSZ három nagy kérdéskörrel megy tárgyalni. A kisebbségi és közösségi jogok bővítése, gazdasági, szociális kérdések, valamint infrastrukturális, életminőséget javító intézkedések szerepelnek a szövetség tárgyalási forgatókönyvében.
Hiba és/vagy bűn
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke szerint hiba lenne feltételek nélkül vagy rossz feltételekkel koalícióra lépni az USD-vel, ugyanakkor bűn lenne nem kormányra lépni, ha adottak a feltételek. – Van esély arra, hogy a szövetség a magyarság számára megfelelő feltételeket alakítson ki az RMDSZ kormányzati részvételéhez, és itt nem elsősorban tisztségekről van szó, hanem olyan kisebbségjogi és általános érvényű prioritásokról, amelyek az RMDSZ és a közösség számára fontosak: például a magyarellenes indulatok megfékezése, a decentralizáció vagy az erdélyi autópálya folytatása.
Újabb lehetőség a magyar igények megfogalmazására
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke hangsúlyozta: a szövetség ismét fontos döntés előtt áll, mint már oly sokszor az elmúlt 25 évben.– Nem volt könnyű dönteni akkor sem, amikor 1990 és 1996 között ellenzékben voltunk, és az Európa Tanácshoz, illetve más nemzetközi fórumokhoz benyújtottuk azt a 15 pontos követeléscsomagot, amelynek nyomán évekig monitorizálták Romániát. Már 1993-ban megfogalmaztuk, hogy mit szeretnénk elérni a következő húsz évben. Van, amit sikerült megvalósítani, van, amit most újra listára kell tűzni. Itt egy újabb lehetőség arra, hogy megfogalmazzuk azokat az igényeket, amelyekre eddig nem volt politikai akarat.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke szerint megbocsáthatatlan lenne óvatosságból eljátszani a kormányzati részvétel lehetőségét. – Kétség nem fér hozzá, erre a vonatra most fel kell szállni. Most lehet biztonságosan felszállni, s a mozdony fülkéjéből gyorsítani, lassítani vagy fékezni.
Az SZKT megerősítette a Szövetségi Állandó Tanácsnak az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltjeinek rangsorolásáról szóló döntését, majd az RMDSZ EP- listájának első öt jelöltje ismertette terveit.
Népújság (Marosvásárhely),

Székelyföldről elszívott adólejek
Egészen más gazdasági mutatók lennének a Székelyföldön, ha a legnagyobb vállalkozások adói nem közvetlenül Bukarestbe folynának be. Azt azonban senki nem tudja megmondani, hogy pontosan mekkora összegek folynak el a Székelyföldről, és azokból mennyit juttatnak vissza.
Torzítja a megyék gazdasági mutatóit, hogy a legnagyobb forgalmat lebonyolító cégek Bukarestben fizetik az adót – vallja Ambrus Attila. Az adóhatóság Kovászna megyei fiókjának vezetője szerint emiatt a háromszéki adóbevételek mintegy fele a fővárosi statisztikákban jelenik meg.
Ugyancsak máshol adóznak azok a cégek, amelyek Bukarestben vagy más megyében vannak bejegyezve, ez is módosítja a mutatókat. Ambrus Attila felhívta a figyelmet, hogy Kovászna megye a legkisebb az országban, ám az adóbevételek tekintetében hét másik megyét megelőz, tehát nem igaz, hogy eltartott lenne. A Kovászna megyei adóhatóság tavaly közel 7 százalékkal növelte a bevételeit, a lakosság és a cégek összesen 647 millió lejt fizettek be az államkasszába.
Hasonlóképpen látja a helyzetet Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Kérdésünkre ugyanakkor elmondta, a nagy forgalmú cégek által a fővárosba befizetett összegekről nincsenek adatok, nincs átláthatóság, így senki nem tudja, mi történik azokkal az összegekkel, visszaosztják-e legalább egy részét a megyéknek.
Édler rámutatott, hogy a romániai gazdaság jellegzetessége, hogy az adók 85 százalékát a vállalkozások 15 százaléka fizeti be, vagy megfordítva, a vállalkozások 85 százaléka mindössze az államkasszába befolyó pénz 15 százalékát fizeti be. „Ez a nagy számok törvénye alapján a megyékre visszaosztva is érvényes, tehát a pénzek nagy részét éppen azok a nagy cégek fizetik be, amelyek Bukarestben kénytelenek adózni" – mutatott rá a kamara elnöke.
Maros megye is sokat veszít
Az adóhatóság Maros megyei fiókja sem vezet semmiféle statisztikát arról, hogy mekkora öszszegtől esett el a megye amiatt, hogy a nagy cégek Bukarestben adóznak – állítja Dénes Irénke, az intézmény aligazgatója.
Szerinte a fináncok azért nem foglalkoznak ilyesmivel, mert a fővárosba „átigazoltatott" vállalkozások forgalma és nyeresége évről évre változik. Mi több még az is előfordul, hogy valamelyikük a csőd szélére sodródik, és kiesik a sorból. Maros megyéből, többek között, az Azomureș vegyipari kombinát, a SOCOT és a Benţa testvérek építkezési vállalatai adóznak a fővárosban.
Az RMDSZ megyei elnöke, Brassai Zsombor rendkívül fontosnak tartaná, ha az újonnan felálló kormány változtatna az adózási politikán. „Az adók helyben maradása a térség önálló gazdálkodásának az alapfeltétele" – vélekedett a politikus.
Sok a gond Hargita megyében
Hargita megyében három vállalat adója folyik el Bukarestbe, az Icos-Conf Rt., a Norada Rt. és a Melinda Impex bonyolít le akkora forgalmat, hogy erre kényszerüljön. Mint Balási Csaba, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke kérdésünkre rámutatott, a megyében a nagyvállalatok mindössze a forgalom 25–30 százalékát teszik ki, az ott bejegyzett cégek többsége kis- és közepes vállalkozás, amely helyben adózik.
„Kétszáz évvel vagyunk lemaradva az ország többi részétől, amikor a rendszerváltás után Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson bezártak a nagyvállalatok, 15 ezer munkahely szűnt meg. Csíkszeredában 1989 előtt több mint hatvanezren éltek, a legutóbbi népszámlálás során pedig a lakosság száma nem érte el a negyvenezret, az emberek vidékre költöztek, vagy kivándoroltak. Ezeket a problémákat kell megvizsgálni, ezekről kellene elemzéseket végezni. Sajnos, a vonat, amit lekéstünk, már legalább húsz éve elment" – vallja Balási Csaba.
Szerinte a Székelyföld legnagyobb problémája az, hogy nincs megfelelően kiépített infrastruktúra, így a befektetők nem jutnának el onnan megfelelő idő alatt a határig vagy a fővárosig, azonkívül megfelelően képzett munkaerőt sem találnak.
Szóba se jön a decentralizáció
Az Országos Adóhatóság (ANAF) keretében a kezdetektől létezik a nagy adófizetőket kezelő főigazgatóság. Létrejötténél a Világbank és az IMF bábáskodtak, utóbbi az 1999-es eredmények alapján javasolta, hogy a cégek globalizálódására való tekintettel létre kellene hozni egy „nagy adófizetőket" kezelő külön struktúrát, és segédletet is nyújtott az elején a cégek kiválasztásánál, valamint a kritériumok meghatározásánál.
2003 óta – amikor egy pénzügyminiszteri rendelettel nagy adófizetőknek minősítették Bukarestben és Ilfov megyében a kritériumoknak megfelelő cégeket, majd 2004-től az egész országból kiválasztottakat, nem akadt kormány, amelyben felmerült volna a főigazgatóság decentralizálása.
A Puterea című napilapban viszont egyértelműen riogatóan írták a következőket 2013 októberében: „A nagy adófizetőket adminisztráló főigazgatóság már nem a pénzügyminisztérium közvetlen alárendeltje, átadták a regionális pénzügyi igazgatóságnak, és 2014 januárjától szét akarják osztani a 42 megyei pénzügyi igazgatóság között."
A lap idézte a volt pénzügyminisztert, Gheorghe Ialomiţianut, aki szerint „ha a nagy adófizetők a megyékhez kerülnek, a helyi bárók erőteljes nyomást gyakorolhatnának rájuk, ami nem tenne jót a költségvetésnek".
Krónika (Kolozsvár),

Lélekben kell felnőni
Krisztus nem kötődik időhöz, ahogy a középkorban is, az egyház ma is őt hirdeti, csak a hozzávezető eszközök lettek mások – vallja Husztig Róbert. A fiatal katolikus papot pályaválasztásáról, érmihályfalvi segédlelkészi tevékenységéről kérdeztük.
– Meghatározható-e valamiképpen annak a hitnek az erőssége, ami a 21. század már-már korlátlan pályaválasztási lehetőségei közül a katolikus teológiára irányít egy fiatalembert? Mikor határozta el, hogy pap lesz?
– Nem tudom, hogy korán vagy későn, de XII. osztályban döntöttem el. Úgy szoktam megfogalmazni, hogy akkor mondtam ki az igent az egyháznak. Mint ahogy a házasság szentségében történik. És biztos vagyok abban, hogy nekem egy életre szól a kimondott igen. Nagyon nagy hatással volt rám II. János Pál pápa életstílusa, de amikor haldoklott, akkor figyeltem fel arra, mennyire átélte a szentségeket. Úgy érzem, a Jóisten általa hívott engem.
A döntés mégsem volt ennyire egyszerű, mert sportoltam, és addig ökölvívóként képzeltem el az életemet, ráadásul épp szerelmes voltam. Próbáltam harcolni magamban az egyre erősebb hívás ellen, valahogy úgy, ahogy Jákob harcolt az angyallal, és harc közben is látta az ég felé vezető létrát. Elfogadtam a gondolatot, hogy végeredményben a dönteni nem tudás is döntés, amikor pedig rájöttem, hogy hivatásom van, beléptem és kimondtam az igent.
– A családja hogyan fogadta a pályaválasztását?
– Édesanyám örült neki, édesapám, ha még élt volna, nem örült volna. Neki ugyanis nagyon fontos volt a család továbbvitele, ez most a testvéremre hárul.
– Nemcsak az iskolában járt német tagozatra, családi gyökerei közt is vannak német elágazások. Miért választotta mégis Gyulafehérvárt?
– Az elöljáróktól függött, hová megyek, de egyáltalán nem bántam meg, hogy Gyulafehérváron kezdtem a tanulmányaimat, épp ellenkezőleg, örülök neki. Az ottani papnevelde ugyanis nem nyugatiasodott el, nem szorul háttérbe a lélek pallérozása, márpedig végsősoron ez az elsődleges feladat. A teológia tudomány, meg lehet tanulni, a politikai behatást pedig ki lehet kapcsolni. Egyébként a hat romániai egyházmegye közül négyből Gyulafehérvárra mennek a kispapok, zömük a Székelyföldről.
Természetes, hogy magyarul tanultunk. A bukaresti és jászvásári egyházmegyékből Jászvásárra mennek, ott románul tanulnak. Váradról nem voltunk sokan, a hat évfolyamon összesen heten. Jó volt megismerni a más vidékről jötteket. Arra a kérdésre, hogy a 21. században, hogy is viszonyulunk a papi hivatáshoz: talán ugyanúgy, mint minden hivatásban. Lélekben kell felnőni a 21. századhoz, az orvos sem dolgozik 18. századi módszerekkel és eszközökkel. Krisztus viszont nem kötődik időhöz, ahogy a középkorban is, ma is lehet és kell is haladni a technológiával, mégis ugyanazt hirdetjük, mint a középkorban: Jézust. Csak a hozzávezető eszközök lettek mások. A mai papnak ilyen szempontból nehezebb a dolga, nagy kihívást jelent például a Facebook, a Twitter helyes használata.
– Kihívást vagy kísértést?
– Kísértés mindig, mindenütt van. A válasz rá, hogy az ember hogyan éli meg a hivatását. Én Istenre hagyatkozom, az energiámat az emberek szolgálatában használom. A cölibátus nekem elsősorban nem lemondást jelent, hiszen úgysem lehet meg mindenkinek mindene. Mondhatnám azt is, hogy az egyház az én feleségem, de inkább azt mondom, hogy osztatlan szívvel élek, az egyháznak kimondott igennel nemcsak az egyháznak, de mindenkinek felajánlottam a szívem. A fiatal pap keresi a barátokat, nem mindegy, hogy mennyire nyitott, ettől függ ugyanis, hogy öregkorban magányos lesz-e vagy sem. Én nem szeretnék magányos lenni, az emberek közt érzem magam igazán jól. Ferenc pápa azt mondta, az a jó pásztor, aki birkaszagú, aki mindig együtt van a nyájjal.
– Hogyan fogadták Érmihályfalván az új káplánt?
– A városban a reformátusok vannak a legtöbben, 4500–5000 lélek, mintegy 3000 a római katolikus, 1000 körüli az ortodox vallású, görögkeleti, illetve a neoprotestán kevesebb van. Mihályfalva előtt négy hónapig Szentjobbon voltam, ott jó volt a kapcsolat a többi felekezettel, Mihályfalván – egyelőre – nincs együttműködés. Az emberek szeretettel fogadtak, a beilleszkedés nagyon simán ment és a principálisommal, Bogdán István plébános úrral is jól megértjük egymást. Nagyvárad után Mihályfalván van a legtöbb katolikus hívő, azért is van szükség két papra. A fiatalokkal inkább én foglalkozom, nagyon fontos minél előbb megkezdeni a hitoktatást, mert egy életen át lélekformáló hatása van.
A MIHISZÜNK – Mihályfalvi Ifjúsági Szüntelen Közösség – keretében különböző foglalkozásaink vannak, féléve indult, 26-an iratkoztak be, de 18-an járnak rendszeresen. Szombatonként ifjúsági órát tartunk, tulajdonképpen értékeljük a hetet. Megbeszélünk mindent, de van vetítés is, különböző játékok, szóval bizalmas kör. Kimentünk a gálospetri gyermekotthonba, rendszeresen járunk a mihályfalvi idősotthonba, lássák a fiatalok, milyen gondok adódnak a gyerekekkel, idősekkel.
Érdekes volt továbbá a nagykárolyi kirándulásunk, ahol természetesen a Károlyiak kastélyát látogattuk meg. Tizennégy éves kortól harmincötig járnak a MIHISZÜNK-be. A plébános úr, vagy ahogy Mihályfalván hívják, a pap bácsi értékeli ezt a megpezsdülő közösségi életet. Különben is követi a fejlődésemet, figyelmes, igyekszik mindenhol ott lenni. Nagyon nemes lelkű nép a mihályfalvi, és ha probléma adódik, közösen igyekszünk minél előbb megoldani.
– Nem hiányzik Várad, nem tervez „bejövetelt”?
– Bejövetelt csak olyan értelemben, hogy néha bejövök meglátogatni a családomat. Érmihályfalván vagyok otthon, ott jól érzem magam, megtaláltam a helyem, azzal foglalkozom, ami a feladatom.
Krónika (Kolozsvár),

Kelemenék rábólintottak a kormányzásra, Pontáék nem állnak el a zászlóperektől
Victor Ponta miniszterelnök és helyettese február 28-án, pénteken egybehangzóan úgy nyilatkozott: az RMDSZ nem szabta kormányra lépése feltételéül a székely zászló kitűzésének engedélyezését.
A szociáldemokrata kormányfő római látogatása során újságírói kérdésre elmondta azt is: a szövetség azt sem kezdeményezte, hogy Bukarest álljon el attól a több mint félszáz pertől, amelyet a székelyföldi megyék prefektusai indítottak a Hargita és Kovászna megyei önkormányzatok ellen a székely zászló kitűzése miatt.
„Nem lehet lemondani ezekről a bírósági keresetekről. Azt azonban rendjén valónak találom, hogy a helyi közigazgatási egységek épületein Románia és az Európai Unió zászlaján kívül helyet kapjanak a helyi közösségek szimbólumai is, legyen szó Gorj, Teleorman vagy Hargita megyéről" – jelentette ki Victor Ponta, hozzátéve: amíg tiszteletben tartják Románia és az EU jogszabályait, nem fordulhat elő, hogy a hatóságok „boszorkányüldözést" folytassanak a helyi önkormányzatok vagy a nemzeti kisebbségek ellen.
Hasonlóképpen foglalt állást a nap folyamán Liviu Dragnea szociáldemokrata miniszterelnök-helyettes is, leszögezve: szóba sem jöhet, hogy a kormány területi képviselői visszavonják bírósági keresetüket. Miközben Ponta decemberben leszögezte: a székely zászlók használatát legfeljebb Magyarország kormánya engedélyezheti, Dragnea ezúttal mégsem zárta ki egy olyan jogszabály megalkotását, amely lehetővé tenné a települési önkormányzatok számára saját jelképek elfogadását és használatát.
A témában egyébként Borbély László pénteken az MTI-nek úgy nyilatkozott: a szociáldemokratákkal folytatott eddigi tárgyalások során „felmerült" a helyi és megyei jelképek, illetve a nemzeti szimbólumok használatának szabályozása. A székelyföldi polgármesterek ellen indított zászlóperekről szólva a szövetség politikai alelnöke úgy vélekedett, az RMDSZ kormányzati jelenléte „talán segít megértetni" a prefektusokkal: nem az a fő feladatuk, hogy hetente újabb pert indítsanak a magyar jelképek ellen.
Borbély hozzátette: „ha nem is kerül bele az egyezménybe", egyeztetnek Pontáékkal arról is, hogyan alakul meg a magyar tagozat a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE). A felsőoktatási intézmény magyar tagozatának létrehozása nem ígérkezik könnyűnek, hiszen ezt éppen Pontáék hiúsították meg, amikor két évvel ezelőtt megbuktatták az RMDSZ alkotta jobbközép Ungureanu-kormányt. A szociáldemokraták viszont kiköszörülhetik a csorbát, ha a szenátusban megszavazzák magyar szövetségesük törvénymódosító javaslatát, miszerint kormányhatározattal is létrehozhatók egyetemi karok.
Különben úgy fest: bár alapszabálya szerint az RMDSZ kormányzati szerepéről a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) hivatott dönteni, az alakulat csúcsvezetősége már pénteken letette a garast a román baloldallal történő együttműködés mellett. Ennek megfelelően a szövetség miniparlamentjeként működő SZKT-ra szombati marosvásárhelyi ülésén mindössze az a feladat hárul, hogy tudomásul vegye: Kelemen Hunor elnök hétfőn aláírja a koalíciós megállapodást a Victor Ponta vezette Szociáldemokrata Párttal (PSD).
Erre enged következtetni az is, hogy a miniszterelnök már most bejelentette, hétfőn 15 órakor a nem magyar nemzeti kisebbségek frakciójával, 15.30 órakor pedig az RMDSZ-szel készül szentesíteni az együttműködési egyezményt.
Noha a dokumentumot vasárnap véglegesítik, immár eldőlni látszik, hogy az RMDSZ egy miniszterelnök-helyettesi posztot és két minisztérium – a kulturális és környezetvédelmi tárca – irányítását kapja meg a Ponta-kabinetben, amelynek a magyar honatyák szavazataival hatvanszázalékos támogatottsága lesz a bukaresti törvényhozásban.
Krónika (Kolozsvár),

Barátkozós történelemkönyv románoknak
Kolozsváron mutatták be azt a kötetet, amely a kompromisszumkészség erős jeleit mutatva igyekszik a román és magyar társadalmat, a román és magyar történelmi nézeteket közelíteni egymáshoz. Az O istorie a maghiarilor kiadvány mögött álló Fehér Holló Médiaklubról, a kötet elkészültéről, s a fogadtatásáról SZABÓ CSABA ötletgazdát, újságírót Kustán Magyari Attila kérdezte.
Miért érezték szükségét egy ilyen kiadvány megírásának?
Amikor a magyarok történelméről beszélünk egy sajátos magyar-román egyenlet keretében, mindig azt szeretjük mondani, összekacsintva, hogy a román és a magyar történelem üti egymást. A jószándékú román társadalom is legfennebb addig jut el, hogy mi itt bejöttünk, őket megvertük, elvettünk, leromboltunk mindent, amit felépítettek, a többi pedig hazugság. Amikor meglátnak néhány királyt, gyanakodnak ugyan, de fogalmuk sincs, milyen sajátos kultúrával töltötte fel ezt a régiót a magyarság, mennyire aktuális Koppány és István története – stilizálva persze –, amikor kérdés, hogy visszafelé vagy előre tekintünk.
Konkrétan hogyan született az ötlet?
A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten láttuk vendégül a Fehér Holló Médiaklub rendezvényén dr. Aurelian Lavricot, a Kisinyovi Egyetem tanárát, aki a romániai magyarok moldáviai megítéléséről beszélt. Kiküldött húsz lejjel, hogy vásároljunk egy román nyelvű könyvet a magyarok történetéről, akkor derült ki, hogy egy Mátyás királyról szóló angol nyelvű kiadványon kívül nem találni egyebet. Akkor kezdtünk el tárgyalni fiatal történészekkel, hogy kezdjük el a munkát.
Kiket és milyen elvárások alapján válogattak be a csapatba?
Páll-Szabó Ferenc szakmai irányítót, Dr. Váradi Éva tanárnőt, dr. Ciprian Rad román Erdély-szakértőt, Pócsai Sándor középiskolai tanárt és dr. Wellmann László jelenkor-kutatót kértük fel, illetve még egy román történészt, aki végül nem folytatta velünk a munkát. Egy évtizede harcolok a történelmi népszerűsítő műsorokért, de sokaknak derogál, hogy a kamera elé álljanak. Páll-Szabó Ferencet úgy ismertem meg, hogy egy román líceumból kerestem fiatal történészt, aki Mátyás király árnyoldaláról beszélgetne. Rögtön vállalkozott a feladatra, és nem tántorították vissza a kritikák, folytatni szerette volna.
A munkából egy román történész is kivette a részét, bár többet meghívtak. Mások miért nem vállalták a feladatot?
Két történésszel kezdtük meg a munkát, de egyikük végül elhagyta a társaságot. Egy nagyon jó régészről van szó, aki sok honfoglalás kori sírt ásott ki, de a könyvbe írt anyagában minden szerepelt, csak az erdélyi területek nem. Aztán kiderült, hogy a román történetírás szerint ezek a sírok bolgárok, ezért aztán elváltak útjaink. Az viszont igaz, hogy a fene tudja megmondani, ezek magyar vagy bolgár sírok. Ciprian Rad-dal is tisztáznunk kellett számos kérdést. Mondok egy példát: a könyv egyik részében leírtuk, hogy Magyarország három darabra szakadt, egy másik részében már mint román földet említette a keleti területeket. Azt mondtam, semmi gond, leírjuk, hogy a román történelem szerint ekkor és ekkor lett román az adott terület, de nem találtunk egy konkrét évszámot, amit leírhatunk. Kérdeztem tőle, hogy a román történetírás szerint mióta beszélünk román területről? Azt válaszolta, aszerint mindig is az volt. Akkor jöttem rá, hogy még didaktikai szempontból sem tudnak kiegyezni a román történészek, ezért van egy állandó összekacsintó átmenetiség, miszerint ha román, akkor hazudik, ha magyar, akkor hazudik. Megjegyzem, Ioan Aurel Pop, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora nagyon kedves és döbbenetesen vagány volt ebben a kérdésben, az utolsó percig azt mondta, hogy előszót ír a könyvhöz. Végül meggondolta magát, egy szép levélben kifejtette, nem arról van szó, hogy egyetért-e a tartalommal, vagy sem, de azt mondanák, az ő emberei vagyunk, nem szeretné, ha ez ellehetetlenítene minket.
Nem törnek pálcát, hanem informálnak
A hat hónapos vajúdás után megszülető O istorie a maghiarilor című kiadványt január 30-án, Kolozsváron mutatták be. A találkozón Szabó Csaba úgy fogalmazott: mivel a történészek mindig összevesznek időnap előtt, a románság nem hallhatott II. Endréről, az Anjouk-ról stb. Szerinte a kötet újszerűsége abban is áll, hogy az érzékenyebb jelenségek kapcsán, amelyek a román olvasót elbizonytalanítanák, a román történésztársadalom álláspontját is feltüntették. „A szerzők nem vitatkoznak, nem törnek pálcát, hanem informálnak, majd mennek tovább, egész a visegrádi Anjou-tervek uniós változata kikristályosodásának pillanatáig, azaz a kötet végállomásáig” – fogalmazott.
Milyen további történelmi pillanatok okoztak kellemetlen perceket az írás során?
Mihály vajda személye például, mert a román történelem szerint serege nagy havasalföldi győzelmeket tudhat magáénak, a valóság azonban az, hogy a Bocskai István vezérelte erdélyi csapatok szintén csatlakoztak hozzájuk. A másik a honfoglalásé, amit Páll-Szabó Ferenc ügyesen megoldott: azt írta, nem lehet erről beszélni anélkül, hogy feltennénk a kérdést, ki volt itt hamarabb? Éppen ezért mindkét fél elméletét ismertette, a magyarnál leírva, hogy Anonymus írásai és a sírok alapján áll az elmélet, de megvannak a gyenge pontjai, a románnál megemlítve, hogy a dák-római kontinuitás hipotéziséhez nincsenek meg a régészeti leletek. Trianon is nehéz esetnek számított, a fogalmazással kellett óvatosan bánnunk.
Voltak-e nézeteltérések magyar és magyar történész között?
Amikor más elméletekről volt szó, mint a finnugor, kihagytuk azokat. Egyetlen kivételt tettünk, ez Szőcs István sumér-magyar elmélete, amiről három sorban tettünk említést. Azt gondoltuk, amikor az megjelent a múlt rendszerben, olyan horderejű dolog volt, hogy érdemes beszélni róla. Ráadásul az írása Kolozsváron jelent meg, mi pedig kolozsvári szemmel néztük a történéseket – ezért sem Bukarestben vagy Budapesten jelent meg a könyv.
Ön szerint miért nem született hasonló kiadvány mostanáig?
Nem hiszem, hogy hasonló könyvet nem akartak már írni, azt sem, hogy ne lett volna rá jelentkező, vagy érdeklődés. De egy ilyen projektet csak együttműködve lehet elvégezni. Ezen a könyvön öt ember dolgozott, egy hatodik irányította őket, mindezt pénz nélkül: azt mondhatom, ez egy csoda.
A könyv bemutatóján elhangzott, hogy fel kell készülni a minden oldalról érkező támadásokra. Eddig milyen reakciók születtek?
Két visszajelzés érkezett román részről: az egyik azt a kérdést tette fel, hogy ennyi királyunk volt és mégis mit tettünk az országgal, a másik, hogy meglehetősen civilizáltak lettünk a „mongol” hordákhoz képest. Magyar részről sok kritika fog érni minket, és sok jogos lesz. Ha beírunk egy információt, az lesz a probléma, hogy sok fölösleges adattal tömjük az olvasó fejét. Ha nem írunk be, akkor az lesz a gond, hogy kihagytuk. Azzal már meg is vádoltak egyébként, hogy a rektor hatása alatt vagyunk, ez azonban csak annyiban igaz, hogy a társaság fele vagy nála doktorált, vagy nála doktorandusz.
A könyv egyik fő célkitűzése közelebb hozni egymáshoz a két felet. Ez a feladat már nem olyan nehéz Kolozsváron, mint Funar ideje alatt. Mi történt az elmúlt években, hogy javultak a kapcsolatok?
Rendkívüli javulás állt be, ez pedig főleg akkor érzékelhető, ha közben Marosvásárhelyre is elmegyünk – ott egymás mellett laknak románok és magyarok, itt együtt. Funar korában, amikor egy magyar kemencére leltek, a helyi sajtó nem írta meg, csak a Népszabadaság egyik munkatársa jött el. A Főtér római leleteinek ásásakor szinte verekedés tört ki, holott újságíróként nagyon jól tudtam, hogy azok valóban a föld alatt voltak, ugyanis a román régészek egy héttel korábban már ki tudták mutatni a maradványokat. Az emberek megváltoztak, mert emelkedett az életszínvonal, és már nem az ellenségkép kialakítása a legfontosabb dolguk. Ha van ellenség, akkor azt inkább Bukarestben keresik.
Egy nemzetközi médiaklub története
A Fehér Hollók Médiaklub Kisinyovtól New Yorkig ismert, tagjai is ilyen szórásban lelhetők fel. Megálmodója, Szabó Csaba szerint ez egy szabad társaság, független, és még annak is tud örülni, ha a száz eurósra szabott díj – amelyet azoknak a családoknak szánnak, akik megszenvedtek, hogy gyerekük magyar tagozatra járhasson – mindössze nyolcvanra sikeredik.
A klub tíz éve nőtt ki a szórványtengely mozgalomból, amely szintén kapcsolódik Szabó nevéhez. Miután észrevette, hogy a szórványban élő közösségek, iskolák nem tudnak egymásról, többedmagával összehozott olyan találkozókat, amelyen a felek – a dévai, a tordai, a medgyesi, a gyulafehérvári kollégiumok, a hajdani szebeni magyar tagozat – megismerhették a többieket. „Az együttműködés, az összetartozás öröme szinte szétfeszíti ezt a társaságot” – magyarázza, hozzátéve: az említett díjból azért hiányzott a húsz euró, mert kellett benzinre, de a következőre már több mint százat gyűjtöttek össze.
A médiaklub tagjai között tudhatja Szilágyi Szabolcsot (Kolozsvári Rádió), Bodó Mártát (Keresztény Szó), Benkő Leventét (Krónika), Ambrus Attilát (Brassói Lapok), Bodolai Gyöngyit, Kuti Mártát (Népújság), Lőwy Dánielt (Amerikai Népszava) stb., ahogy Szabó Csaba viccesen megjegyzi, ilyen csapattal bármikor népszerűsíthetnék magukat, hiszen mindannyian újságírók, de még azt is élvezik, hogy csendben dolgoznak.
A klub tagjai számos kiadványt jelentettek már meg, a szerénységről tanúskodó Világhírnév Könyvkiadó zászlaja alatt. A Fehér Hollók újságíró-sorozatban számos értékes kiadvány jelent meg, azok az írások, amelyekkel az egyes újságírók beléptek a média porondjára. Szabó Csaba regényes nyomozásokkal indította a pályáját, arról írt, mi történt az Egri csillagok hőseivel, kinyomozta, hogy Dobó István Erdélybe jött, Bornemissza Jánost Gyaluban temették el stb. Mihály István, a Kolozsvári Rádió munkatársa a két tévéhőst, Derricket és Columbót hasonlította össze, Ambrus Attila Brassó és a székelyek közti szakadék témáját boncolgatta, ebből született a Gótvárosi levelek, Tamási Attila, a Bányavidéki Új Szó munkatársa tudományos-fantasztikus kisregényeket írt. A csapat öndefinícióját Szabó Csaba így fogalmazta meg: „Ezek vagyunk hát mi, a Fehér Hollók. Újságíró-sorozat főszereplői. Mi vagyunk a sorozat. Függetlenek vagyunk, nem pályázunk, egymást segítjük-futtatjuk, hollókat avatunk. Önerőből. Újságírók vagyunk. Médiaprózát írunk. Várunk rátok. New Yorktól Kisinyovig.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

TRANSYLVANICA |
Baloldali támadás a szuverenitás ellen, avagy a nemzeti kisebbségeket védő jelentés?
Gyorselemzés a Michel-jelentésről
Tartalom: A Michel-jelentés – általános bemutatás
A jelentés nemzeti kisebbségekre vonatkozó részének elemzése Összegzés
2014. február 27-én az Európai Parlament állásfoglalást szavazott meg az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban (2013/2078(INI)). A dokumentum Louis Michel belga liberális-párti politikus azonos című jelentése alapján készült.
Habár az állásfoglalás még csak az uniós jogalkotás első olvasatán van túl, jelentős visszhangja volt magyar nyelvterületen. A szöveg értelmezésében mindhárom erdélyi magyar képviselő, a szlovákiai magyar Bauer Edit EP-képviselő, valamint a Fidesz-frakció is megszólalt. A Michel-jelentésként ismertté vált dokumentummal kapcsolatos vélemények azonban koránt sem voltak egybevágóak. Bauer Edit – aki egyben a jelentés európai néppárti felelőse is volt – arra hívja fel a figyelmet, hogy az elfogadott állásfoglalás „nemcsak, hogy rámutat a nemzeti kisebbségek problémáira, hanem külön hangsúlyozza azt, hogy szükség van egy átfogó uniós védelmi rendszerre a hagyományos nemzeti kisebbségek és regionális nyelvi csoportok számára, megerősítve egy működő monitorozási folyamattal.” Sógor Csaba és Winkler Gyula nyilatkozatai (itt és itt olvashatóak) egybecsengnek Bauer Edit véleményével. Az előbbi közleményében rámutat, hogy az elfogadott dokumentum akár fontos kisebbségvédelmi jogi instrumentummá válhat, hiszen „amennyiben a Bizottság kidolgoz egy szakpolitikai normát, elkerülhetővé válik, hogy ne csupán a tagjelölt országokon, hanem a tagállamokon is számon kérjék a nemzeti kisebbségek védelmének biztosítását.”
Ezzel szemben a Fidesz-frakció a nemzeti szuverenitással szembeni baloldali támadásként értelmezi a megszavazott állásfoglalást, és úgy véli, hogy „az EP baloldali többsége által elfogadott dokumentum sérti a tagállamok szuverenitását és aláássa az Európai Unió egységét.”
Tőkés László nyilatkozatában egyrészt elítélte az Európai Unió egyes vezetői által főleg Magyarország és a jobboldali kormányok ellen alkalmazott „ szelektív elbírálás és kettős mércét”. Másrészt, üdvözölte az EP azon törekvését, amely alapján „az alapvető emberi jogoknak az Unión belül is maradéktalanul érvényt szerezzenek,” hiszen az eddigi gyakorlat alapján az Unió „míg a világ ún. harmadik országaiban valóságos keresztesháborút folytat az emberi jogsérelmek ellen”, addig „a saját tagországaiban, sajnos hajlamos szemet hunyni ezek fölött.”
Jelen elemzés célja, hogy átlátható módon elemezze a Michel-jelentést. Megvizsgálja ennek céljait és potenciális következményeit, mind az Európai Unió működése, mind pedig a nemzeti kisebbségek szempontjából.
A Michel-jelentés – általános bemutatás
Az Európai Parlament állásfoglalása az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban (2013/2078(INI)) egy saját kezdeményezésű jelentés, amely alapján az EP felkérheti az Európai Bizottságot egy jogszabálytervezet előterjesztésére (Európai Unió Működéséről szóló Szerződés, 225. cikkely). Az EP Eljárási Szabályzatának 41-42. és 48 cikkelyek alapján a képviselőknek joga van saját kezdeményezésű jelentés benyújtására, ennek azonban követnie kell az EU jogalkotási eljárását. Így a február 27-én első olvasatban megszavazott állásfoglalást a Parlament továbbítja a Tanácsnak és a Bizottságnak.
Tartalmi szempontból a 2013/2078(INI)-as állásfoglalás, követve a hasonló dokumentumok esetében bevett struktúrát, három nagy részre tagolható.
1. Az első rész a különböző nemzetközi jogi dokumentumokra, valamint európai uniós irányelvekre és állásfoglalásokra való hivatkozást tartalmazza. A felsorolt nemzetközi és Európai Uniós dokumentumok vizsgálata azért fontos, mert választ kaphatunk arra, hogy a jelentéstevő milyen jogi normákra hivatkozik saját jelentése kidolgozásában, valamint rávilágíthat arra, hogy honnan vezeti le következtetéseit. Más szóval, az első rész a dokumentum preambulumának tekinthető. A Michel-jelentés esetében ebben a részben megtalálhatóak mind az ENSZ legfontosabb emberjogi és szociális kérdéseket érintő dokumentumai, mind pedig az Európai Unió irányelvei és dokumentumai közül azok, amelyek szociálpolitikai kérdésekre (bevándorlás, nemi egyenlőség, női egyenjogúság, gyermekek helyzete stb.), diszkriminációellenességre, jogállamiságra, az emberi jogokra, valamint az Európai uniós alapjogokra (véleményszabadság, szólásszabadság, munkaerő szabad áramlása stb.) hivatkoznak. Ugyanakkor ebben a részben a fentiek mellett a dokumentum több uniós állammal szemben elfogadott állásfoglalásra is hivatkozik. Ezek közül a legfontosabbak a romák etnikai alapon történő olaszországi összeírásáról szóló, 2008. július 10-i állásfoglalás, a kiskorúakat a nyilvános információk káros hatásaitól védő litván törvényről szóló, 2009. szeptember 17-i állásfoglalás, a magyar médiatörvényről szóló, 2011. március 10-i állásfoglalás vagy a „Az alapvető jogok helyzete: magyarországi normák és gyakorlatok” című, 2013. július 3-i állásfoglalás.
A nemzeti és etnikai kisebbségek szempontjából a dokumentum legtöbbet a romák integrációjával kapcsolatos dokumentumokra hivatkozik, azonban megemlíti az Európai Parlament kihalástól fenyegetett európai nyelvekről és az Európai Unión belüli nyelvi sokféleségről szóló, 2013. szeptember 11-i állásfoglalását is.
2. A második rész a dokumentum elfogadásának szükségességére hoz fel indoklást, melyet 23 pontba sűrít. Ezek alapján az Európai Unió létrejöttének célját abban látja, hogy az „európai államokban megszilárduljon a demokrácia és a jogállamiság, hogy tiszteletben tartsák, megvédjék és előmozdítsák az emberi jogokat és az alapvető jogokat, a kisebbségek egyenlőségét és védelmét (…) és bármilyen önkényuralmi rendszer visszatérését megakadályozzák” (A. pont). Az Unió ezeket a célkitűzéseket az EUSZ 2. 6. és 7. cikkelyébe kodifikálta (C. pont). A jelentés szerint az elmúlt évek történései bebizonyították, hogy „az Európai Unió nemcsak gazdasági és pénzügyi válságon megy keresztül, hanem demokratikus és alkotmányos válságon is, (…) és mivel ezek a feszültségek rávilágítottak az e válság leküzdéséhez szükséges megfelelő eszközök hiányára,” valamint a Szerződésben foglalt vállalások „nyomon követésre, értékelésre és szankcionálásra szolgáló mechanizmusok, és különösen az EUSZ 2. és 7. cikkében foglalt előírások alkalmazásával kapcsolatos nehézségekre is.” (K. pont).
Más szóval, a jelentéstevő következtetése alapján szükségessé vált egy olyan mechanizmus kidolgozása, amely alkalmas az „EUSZ 2. cikkében kimondott uniós értékek tiszteletben tartásának, védelmének és előmozdításának biztosítására, valamint felhívott az Unión és a tagállamokon belüli válsághelyzetek kezelésére” (L. pont), illetve megteremti a terepet a „2. cikk szerinti értékek és az ezekből következő jogi kötelezettségek egységes értelmezésére” (M. pont).
Kisebbségi szempontból az egyéni jogokat, a demokráciát és a jogállamiságot védő mechanizmusok kidolgozása azért szükséges, mert „a kibővített Unióban a nemzeti kisebbségek, illetve a regionális és kisebbségi nyelvek védelme fontos kérdés, amelyet nem lehet egyszerűen csak az idegengyűlölet és a megkülönböztetés elleni küzdelem révén megvalósítani, hanem ehhez konkrét jogi, nyelvi, kulturális, szociális stb. rendszereket és eljárásokat kell alkalmazni” (X. pont)
3. A harmadik, legterjedelmesebb rész a Bizottság, a Tanács és a tagállamok felé megfogalmazott ajánlásokat és ténymegállapításokat tartalmazza. Ezt több részre oszthatjuk. Az első és legfontosabb rész intézményes javaslatokat fogalmaz meg, míg a második az egyes jogok – méltóság, szabadságok, egyenlőség, szolidaritás, Uniós polgárság és igazságszolgáltatás – Uniós helyzetének elemzésébe bocsátkozik.
Az intézményi javaslatok központi eleme az EUSZ 2. cikkében megfogalmazott értékek – szabadság, demokrácia, egyenlőség, jogállamiság, emberi jogok betartásának lehetősége. Ennek értelmében (és ezen belül a kisebbségekhez tartozó személyek jogai) – betarthatóságának, valamint számon kérhetőségének lehetősége.
„A Szerződésekben rejlő lehetőségek teljes körű kiaknázása érdekében” 15. cselekvési pontot javasol (8. pont), melyek között többek között szerepel: 1) a tagállamok különböző nemzetközi és európai jogi egyezményekhez való csatlakozásai; 2) a Bizottság és a tagállamok, valamint az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek közötti szorosabb együttműködés; 3) az átláthatóság az Unión belüli megerősítése; 4) az alapvető jogokra és a közös európai értékekre vonatkozó hatékony szakpolitikák kidolgozása; 5) a rendelkezésre álló alapvető jogok megsértésének megelőzésére létrehozott uniós mechanizmusok racionalizálása; 6) a Bizottság általi ország-specifikus ajánlások megfogalmazása az alapvető jogokkal kapcsolatos politikák kérdésében; 7) a nemzeti emberjogi szervezetekkel egy szakértői mechanizmus kidolgozása céljából való együttműködés; valamint 8) egy „új koppenhágai mechanizmust” bevezetése, „az EUSZ 2. cikkében és az Alapjogi Chartában meghatározott alapvető uniós jogok és értékek tiszteletben tartásának, védelmének és előmozdításának biztosítására”.
Az „új koppenhágai mechanizmus” – amely a tavaly nyáron elfogadott Tavares-jelentéssel került be a köztudatba – bevezetésének célja egyrészt az lenne, hogy átvilágítsa a tagállamokat, hogy megfelelnek-e a koppenhágai kritériumoknak. Ezt olyan objektív mutatók kidolgozásával és gyakorlatba ültetésével képzeli el, amelyek alkalmasak az emberi jogok és alapvető szabadságjogok tagállami betartásának vizsgálatára. Másrészt, az új mechanizmus része egy olyan számonkérési rendszer bevezetése lenne, amely a szankciók mellett egy korai figyelmeztető rendszer, a politikai és technikai párbeszédre szolgáló rendszer, felszólító levelek és „befagyasztási mechanizmus” bevezetésével reális eszközöket adna a Bizottság kezébe az EUSZ 2. cikkébe foglaltak betartására (11. pont).
A dokumentum hátralevő részében kitér a különböző alapjogi kérdések Unión belüli helyzetére, valamint ajánlásokat fogalmaz meg a Bizottság és a tagállamok számára a demokrácia, a jogállamiság, valamint az alapjogok javítására.
A jelentés nemzeti kisebbségekre vonatkozó részének elemzése
A fenti elemzésből jól látható, hogy az állásfoglalás elsődlegesen nem a nemzeti kisebbségek jogainak megoldására született, azok csak sok más kérdés mellett szerepelnek a dokumentumban. Az erre való legtöbb hivatkozás a jelentés harmadik részének Egyenlőség című fejezetében található, azon belül is kiemelten a 47., a 48., 56-58., valamint a 61. cikkek foglalkoznak a kérdéssel.
A jelentés megállapítja, hogy a tagállamoknak foglalkozniuk kell az egyenlőség kérdésével, valamint „fokozniuk kell az egyenlőség, a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem, a kulturális, vallási és nyelvi sokszínűség védelme, a nemek közötti egyenlőség, a gyermekek jogai, az idősek jogai, a fogyatékos személyek, az LMBT-személyek és a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogai terén tett fellépéseiket” (47. cikk). Ebből két következtetés vonható le. Egyrészt, a tervezet egy kategóriába sorolja a különböző csoportokat, másrészt a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogairól, nem pedig közösségek jogairól beszél.
Emellett fontosnak tartja a megkülönböztetés elleni küzdelmet, felszólítja a tagállamokat, hogy építsék be a megfelelő uniós normákat nemzeti jogrendjükbe, és kihangsúlyozza, hogy „a nyelvi alapon történő megkülönböztetés” egyik formája a megkülönböztetésnek, tehát azzal is foglalkozni kell (48. cikk).
Továbbá megállapítja, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek „az egyéb kisebbségi csoportoktól eltérő, sajátos igényekkel bírnak, a közpolitikáknak célzottabbnak kell lenniük, valamint magának az Uniónak megfelelőbb formában kell foglalkoznia ezekkel az igényekkel” (56. cikk). Más szóval, megerősíti azt a fajta elkülönítést, amelyet a nemzeti kisebbségi szervezetek hangsúlyoznak, és sajátos megoldások keresését szorgalmazza. Ugyanakkor elismeri, hogy nem létezhet egységes megoldás a kisebbségi helyzet kezelésére, azonban szükségesnek látja bizonyos minimális célkitűzések kidolgozását (57. cikk). Ezt azonban a meglévő nemzetközi jogi dokumentumok, kiemelten az Európa Tanács nemzeti kisebbségek jogainak védelméről szóló keretegyezmény alapján képzeli el.
Fontos javaslata a jelentésnek: egy átfogó, a hagyományos nemzeti kisebbségek, a regionális nyelvi csoportok és az autonóm régiók védelmére létrehozott rendszer kidolgozásának a szükségessége. E rendszer nemcsak a tagállamok által alkalmazott kettős mérce elkerülésére, hanem „működőképes nyomon követési mechanizmusok” bevezetésére is alkalmas lenne.
A román alkotmány szempontjából fontos újdonságot hoz az 58. pont is, hiszen annak megállapítása, hogy a „közigazgatási, politikai, gazdasági, szociális, kulturális és más téren végrehajtott pozitív intézkedések nem minősülnek megkülönböztetésnek” némiképp ellentmond a román alkotmány 6 cikke (2) bekezdésének, illetve annak nemkorlátozó értelmezését támogatja.
A nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos utolsó javaslat az idegengyűlölet, a fajgyűlölet és a cigánygyűlölet kérdéseinek nemzeti tantervekbe való bevezetésére vonatkozik, mely segítségével a diákok már fiatal korból párbeszédet folyathatnak a megkülönböztetés káros voltáról (61. cikk).
Összegzés
1. Elmondható, hogy a fent bemutatott állásfoglalás elsősorban nem a kisebbségi kérdés megoldásáról, hanem a Bizottság és Parlament államok fölötti kontrolljának növeléséről, és egy egységes az EUSZ 2. cikkében rögzített alapjogok betartását megcélzó uniós mechanizmus kidolgozásáról szól. Más szóval egy olyan szabályrendszer kidolgozását alapozná meg, amely lehetőséget nyújtana a Bizottság számára, hogy közelebbről monitorizálja a tagállamok intézkedéseit, egyben konkrét eszközöket adva a kezébe kihágások kezelésére. Tehát az alapvető szabadságjogok megítélésében ténylegesen növelné a Bizottság és a Parlament hatáskörét, és ez csökkentené a tagállamok mozgásterét. Ugyanakkor nem kérdéses, hogy a jelentés aktuális és jól időzített, hiszen az európai szerződések felülvizsgálata a válság tapasztalatai alapján napirenden van.
2. Habár a kérdésben létrehozott egységes számonkérő mechanizmus fontos előrelépés lehet az Unión belüli demokratikus és emberjogi kérdésekben született jogsértések megszüntetésében, a jelentés hivatkozási alapját képező nemzetközi jogi és európai uniós dokumentumok, valamint a dokumentum második részében megfogalmazott indoklások vizsgálatából kitűnik, hogy a Fidesz és Tőkés László által megfogalmazott félelmek nem alaptalanok. Egyrészt, mert az Európai Parlament nem egységesen ítéli meg az egyes államok által elkövetett jogsértéseket (vagyis az EP-megítélés mindig politikai megítélés), másrészt mert a dokumentum indoklásában máris megjelentek azok a konkrét államokra való egyoldalú hivatkozások, amelyek alapján felmerül az ilyen eljárások politikai kiegyensúlyozatlanságának az eshetősége.
3. Ennek ellenére a jelentés pozitív hozadékának elismerése is helyénvaló lett volna, hiszen a fentiek mellett az elfogadott állásfoglalás fontos utalásokat tartalmaz a nemzeti kisebbségek védelmére is. Egyrészt, a kisebbségi kérdés tételesen megjelenik az EUSZ 2. cikkében, másrészt a jelentés is több passzusban foglalkozik a témával. Egyik legfontosabb nóvuma az, hogy szakít az Európai Unió eddigi gyakorlatával és megfogalmazza a tradicionális nemzeti és nyelvi kisebbségek, valamint az egyéb kisebbségek közötti különbségtételt, egy külön normarendszer létrehozását szorgalmazva az előbbiek számára.
4. A pozitív folyományok ellenére a jelentés nem feltétlenül ad okot az RMDSZ-es EP-képviselők által megfogalmazott optimizmusra sem, hiszen ennek eredményeit több szempontból is fenntartásokkal kell kezelnünk. Egyrészt, a készülő normarendszert az Európa Tanács nemzeti kisebbségek jogainak védelméről szóló keretegyezménye alapján képzeli el, ami mind a biztosítandó jogok, mind pedig az államokra kirótt kötelezettségek szempontjából elmarad a nemzeti kisebbségek által szükségesnek tartott és követelt normáktól. Másrészt nem világos, hogy a kidolgozandó szabályozásba milyen formában kerülnek be és bekerülnek-e a kollektív jogok: a dokumentum következetesen a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogairól beszél, azonban az 57. pont megfogalmazása („a hagyományos nemzeti kisebbségek, a regionális nyelvi csoportok és az autonóm régiók vonatkozásában átfogó uniós szintű védelmi rendszerre van szükség”) bizonyos szempontból túlmutat ezen, hiszen komoly lehetőségeket tartalmaz a már megszerzett kollektív jogok uniós védelme tekintetében.
5. Tovább árnyalja a kérdést az Uniós jogalkotási gyakorlat is, hiszen a jelentés alapján elkészített állásfoglalás nem kötelező érvényű, mindössze felkéri a Bizottságot és a Tanácsot, hogy foglalkozzon a kérdéssel, amely önmagában is egy hosszú folyamat, nem beszélve a tagállamok ellenállásában és az Európai Uniós intézmények működéséből adódó nehézségekben rejlő csapdákról.
6. Mindent egybevetve, egy, az alapjogok betartásának monitorizálására irányuló mechanizmus kidolgozása a nemzeti kisebbségek szempontjából üdvözlendő lenne, hiszen áttekinthetőbbé tenné a rendszert, azonban az elmúlt évek történései, valamint a Michel-jelentésben megfogalmazott elvárások arra engednek következtetni, hogy ez nem zárná ki az államok cselekvésének politikai alapokon való megítélését, ami viszont lehetőséget teremthet ezek számára a felelősség elhárítására is.
mensura.ro,

Hangoztatott demokrácia
Kinyílt az írószer a zsebemben, amikor minap a következő nyilatkozatot olvastam Sógor Csabától, az RMDSZ jelenlegi, és talán jövőbeli európai parlamenti képviselőjétől: „ma az igazi kihívás az, miként tudjuk mozgósítani az erdélyi magyarságnak azt az 57-58 százalékát, amely bármilyen választáson inkább az otthonmaradást választja. 2009 óta változatlanul az a nagy kérdés, miként lehet megszólítani az otthon maradók nagy táborát”. Nos, ha ez „a nagy kérdés” foglalkoztatja a szövetség politikusait, egy jó tanáccsal szolgálhatunk. Hátha lazul az a gordiuszi csomó.
Az RMDSZ a májusi EP-választásokra akkor tudna az eddigieknél több választópolgárt megszólítani, ha nem csak hangoztatná a demokráciát, hanem el is játszaná azt. Az EP-lista állítása, pontosabban a listára felkérezkedők rangsorolása előtt ugyanis hagyta a jelölteket, hogy nyugodtan érveljenek a maguk személye mellett. Hagyta az RMDSZ nőszervezetét, hogy keressen magának egy jelöltet, aki lóhalálában körbejárta Székelyföldet, sajtóeseményeket szervezett.
A szövetség csúcsvezetése abba is beleegyezett, hogy az RMDSZ ifjúsági szervezete, a MIÉRT is saját jelöltet indítson, pedig jól tudta, hogy minden úgy lesz, ahogy az elnök akarja. A nők szervezete, az ifjak egyesülete és a magát a legjobb kandidáltnak nevező tapasztalt róka Eckstein-Kovács Péter is azt hitte, hogy végre demokráciát játszik az RMDSZ. Mindaddig, amíg a Szövetség Állandó Tanácsa úgy nem szavazott, ahogy azt az RMDSZ elnöke kérte. Utóbbi fél mondatot nem én mondom, hanem maga Eckstein-Kovács írta Facebook-oldalán.
A nagy képmutatás tehát azzal ért véget, hogy az RMDSZ jelenlegi EP-képviselőit, Winkler Gyulát és Sógor Csabát indítja a befutónak számító első két helyen az Európai Parlamenti jelöltlistáján.
Tehát, akkor lehetne megszólítani az otthon maradottak egy tekintélyes részét, ha a szövetség nem csak eljátszaná a demokráciát, hanem szembe nézne a múltbeli tapasztalatokkal, és végre olyan jelölteket indítana, akik valóban el tudják hitetni, hogy a romániai magyaroknak, a székelyeknek létkérdés, hogy valaki ott van-e Brüsszelben vagy sem. A székelységet képviselő régi-új jelölt egyelőre csak azt tudja elhitetni, hogy neki fontos ott lenni az Európai Unió fővárosában.
Kozán István
Székelyhon.ro

Székely felvonulás: a prefektus közbeavatkozását kérik
Elutasította a marosvásárhelyi bíróság a Székely Nemzeti Tanács által Marosvásárhely polgármesterének a március 10-ei felvonulást tiltó határozata ellen benyújtott fellebbezését.
Hétfő délután született a döntés, miszerint a bíróság nem fogadta el az elnöki rendelvényt – tájékoztatott az SZNT-t képviselő Kincses Előd ügyvéd. „A polgármesternek a felvonulás megtartása ellen megfogalmazott kifogásait korábban elutasította a bíróság, reméltem, érdemben is hasonló döntés születik. Sajnos nem így történt. Öt nap áll rendelkezésünkre, hogy fellebbezzünk, amit meg fogunk tenni. Izsák Balázsnak azt fogom javasolni, hogy forduljunk Victor Ponta miniszterelnökhöz, hogy utasítsa a prefektust a tiltó rendelet megtámadására, a közigazgatási törvény értelmében ugyanis ebben az esetben hivatalból szüneteltetik a határozatot a végleges döntésig, tehát elérjük a célunkat, mert március 10-én megtarthatjuk a felvonulást, s bírósági döntés majd csak később lenne” – mondta portálunknak Kincses Előd. Hozzátette, a prefektus – aki jelenleg Corneliu Grosu, de az RMDSZ bukaresti kormányra lépése következtében ez napokon belül megváltozhat – már két hete kézhez kapta a polgármester tiltó rendelkezését, de egyelőre nem lépett az ügyben, holott kötelessége a törvénytelen határozatokat megtámadni.
Az elnöki rendelvényről – tisztázás végett, portálunk érdeklődésére – Kincses Előd elmondta, ez amolyan veszély elhárítására alkalmazható gyorsított eljárási jogi procedúra. „Például, ha elrendelik egy ház lebontását, akkor ha simán beperelem, akkor a házat le is bontják, amíg a per véget ér, s ha igazam lesz, vagyis törvénytelenül bontották le, akkor következhet a kártérítés, de a ház attól még lebontódik. Erre való az elnöki rendelvény nevű procedúra, hogy megakadályozza a ház lebontását, a mi esetünkben a polgármester tiltó rendelkezését szerettem volna leállíttatni ezzel a gyorsított eljárással. Ehhez fordulhattam, ellenkező esetben lehet, hogy novemberben hirdettek volna ítéletet” – ismertette az ügyvéd, aki szerint egyébként a városvezető tiltása képtelenség, mert „nem lehet megakadályozni 30 ezer embert, hogy ne a főtéren át menjen haza a Postarétről”.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro,

Belépett a román kormányba az RMDSZ
Belép a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román kormányba, amelyben egy miniszterelnök-helyettesi tisztséget, valamint a környezetvédelmi és a kulturális miniszteri posztot fogja betölteni – jelentette be hétfőn Kelemen Hunor (képünkön), az RMDSZ elnöke.
A miniszterelnök-helyettesi és a kulturális miniszteri poszt várományosa Kelemen Hunor, a környezetvédelmi szaktárca élére Korodi Attilát javasolta a magyar szervezet. Mindkét politikus vezette már a szóban forgó tárcákat az előző román kormányokban.
Hétfőn ülésezett az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa, amelynek döntenie kellett arról, hogy a magyar szervezet belép-e vagy sem a román kormányba azt követően, hogy a román liberálisok ellenzékbe vonultak.
A tanácskozást követően Kelemen Hunor az MTI-nek elmondta: Romániának kormányzati stabilitásra van szüksége, és ehhez hozzá tud járulni most az RMDSZ. Rámutatott: két megállapodást írnak alá, egy rövidet a kormányra lépésről Victor Ponta miniszterelnökkel és egy másik terjedelmesebb dokumentumot a Szociáldemokrata Párttal (PSD), a Konzervatív Párttal (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR), amelyekkel együtt fog kormányozni az RMDSZ. Ez utóbbi, négypárti megállapodást a pártelnökök látják el kézjegyükkel.
Kelemen Hunor rámutatott: „technikai-alkotmányjogi megfontolásokból” nem lesz új kormányprogram, hanem folytatják a parlament által már 2012-ben megszavazott kormányzati programot. Az RMDSZ elnöke kifejtette, hogy ez a program is vaskos kisebbségi fejezetet tartalmaz, és mind gazdasági, mind szociális téren tartalmazza azokat a lehetőségeket, amelyek „hozzásegítenek a jó kormányzáshoz”.
Közölte: a 2012-es kormányprogram kisebbségi fejezetét is az RMDSZ írta, hiszen akkor az azóta már felbomlott Szociálliberális Szövetség (USL) őket kérte fel ennek a fejezetnek a megírására. Hozzátette: a Mihai Razvan Ungureanu vezette, és 2012 áprilisában megbuktatott kormány – amelynek része volt az RMDSZ is – programjának kisebbségi fejezete szinte szó szerint ugyanazt tartalmazza, mint a jelenlegi kormányprogram. „Minden megvan benne, ami elfogadható, és ami szükséges, és lehetővé teszi hogy előrelépjünk, új utakat keressünk” – mondta az RMDSZ elnöke az USL kormányprogramjáról.
Az MTI kérdésére válaszolva kijelentette, hogy a politikai megállapodás tartalmazza mind a székely zászló, mind a Marosvásárhelyei Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata körüli viták rendezését, amelyekre a kormányzás során fognak megoldást találni.
Kelemen Hunor azt is bejelentette, hogy 14 államtitkári és államtitkári rangú tisztséget kap a szövetség az új kormányban. A kormány által kinevezett prefektusok tekintetében még folytatódnak a tárgyalások – mondta az RMDSZ elnöke –, de az már eldőlt, hogy Maros megyében az RMDSZ fogja adni a prefektust.
Aláírták a kormányzásról szóló egyezményt az új koalíció tagjai Aláírták hétfőn az új kormánykoalíció pártjai – köztük az RMDSZ – a közös kormányzást lehetővé tevő politikai megállapodást Bukarestben. A parlament épületében először Victor Ponta román miniszterelnök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke látta el kézjegyével azt a megállapodást, amely az RMDSZ-nek a kormányba lépéséről szól. Ezután csatlakozott hozzájuk Daniel Constantin, a Konzervatív Párt (PC) elnöke és Gabriel Oprea, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) elnöke. A négy pártelnök aláírta azt a politikai megállapodást, amely a 2014-2016-os közös kormányzásuk alapját képezi. Az új, négypárti kormánykoalíciót a nemzeti kisebbségek frakciója is támogatja a parlamentben.
MTI
Székelyhon.ro,

Emlékekkel a hazugság fala ledöntésében
A Castellum Alapítvány hétfőn este megemlékezést szervezett az 1949-es kitelepítések 65. évfordulóján. A marosvásárhelyi református templom gótikus termében jelen voltak az egykori kitelepítettek és leszármazottaik.
Haller Béla alapítványi elnök elmondta – az egy évvel korábban történt városi birtokosság vagyonfosztása és az 1949. március 3-i földbirtokos réteg gazdasági megsemmisítése és kényszerlakhelyre toloncolása óriási értékvesztést jelentett a XX. század közepi erdélyi magyarságnak. Szerencsére már akadnak fiatal történészek, akik megpróbálják feldolgozni ezt a traumatikus történetsorozatot.
Összehangolt akció volt
László Márton történész, aki pontosan ezt a korszakot kutatja, elmondta – a hatóságnak hivatalos magyarázatokra volt szükségük, hát gyártottak. 1948. február 25-én, pénteken a kommunista párt központi bizottsága Vásárhelyre küldte Varga Bénit, aki felkészítőt tartott a helyi pártaktivistáknak az akció előkészítéséről. Ő már névjegyzékkel érkezett Bukarestből a kitelepítendő személyekről. Ezt kellett időszerűsíteni, bővíteni. Február 28-án, hétfőn Ioan Stoica milicista hadnagy jelentkezett Traian Suciu megyei párttitkárhelyettesnél, lezárt borítékos végrehajtási utasítással. Ebben az is benne volt, hogy hová nem szabad telepíteni a földbirtokosokat (nagy ipari központokba, a jugoszláv határ menti övezetbe). Szász János milíciaparancsnok intézkedett, hogy minden olyan helységbe, ahol kitelepítésre kerül sor, 2-2 milicista menjen ki, hogy biztosítsák a helyszínt. Március elsején teljes titoktartás mellett megalakultak a kisajátítási bizottságok. A később felszínre került iratokból kiderült, hogy a kitelepítésekben részt vett 120 munkás és ezer „paraszt” is.
És jött húshagyó kedd
Az utasítások szerint március másodikán este teherautókkal indultak minden faluba, ahol tervezett kisajátítás volt, hogy éjjel 2-3 között egyszerre csapjanak le a birtokosságra mindenhol. És így is történt. Kisebb gikszerek adódtak. Mezőbándon például nem találták a listán levő Szabó nevű birtokost, ezért teherautóra raktak egy ugyanolyan családnevű kulákot. Másik három esetben sem találták meg a jegyzéken szereplőt.
Összesen 85-89 birtokost fosztottak meg földjétől (különböző iratok különböző adatai), őket és családjukat teherautóra rakták, s vagy Szászrégenbe vagy Marosvásárhelyre szállították. Az iratok szerint itt kényszerlakhelyet és munkahelyet biztosítottak számukra. Ugyancsak a korabeli iratok szerint 2600 hektár körüli szántóföldet, 973 hektár kerthelyiséget, 4000 hektárnál több erdőt vettek el. A teljes kisajátított terület megközelítette a 10 ezer hektárt.
Hazugságok sorozata
A teremben levő érintettek a történész előadása után elmondták – az iratok nagy része hazugságot tartalmaz. Beczássy Tánja elmondta – az elűzetésük szerdára virradóra történt, ezt édesapja, István is megírta a Bekerített élet című munkájában. Orbók Ferenc szerint a szülei egyáltalán semmilyen lakást nem kaptak. Munkahelyet még úgy sem. „És senki nem kapott, legtöbb esetben jóakaratú városiak fogadták be a kitelepítetteket. Vagy rákényszerítették az amúgy is szegény sorsú városlakókat, hogy osszák meg hajlékukat velük” – mondta. Példa volt erre gr. Teleki Gemma esete is, aki Vásárhelyen egy lyuknyi odúban húzta meg magát. De az író, irodalomszervező Kemény János gróf esete is példázza ezt.
Az elkobozott javak, aranyékszerek, értéktárgyak eltűntek, a „leltározást” az elvtársak rendszerint a borospincében kezdték, aztán napok múlva folytatták kitalált adatokkal. Mert addigra már minden mozdítható eltűnt a házból.
Koszorúzás és ígéret
Az emlékező est végén megkoszorúzták a kitelepítettek emlékére állított kopjafát a Vártemplom udvarán. Jelképesen a legidősebb és a legfiatalabb résztvevő helyezte el a koszorút: a jelenleg tordai lakos, Bogdánffy Botond (a Szolnok-Doboka vármegyei Esztényben volt birtoka) és a Torda melletti Harasztos falu Horváth családjának leszármazottja, Darabont Horváth István.
A résztvevők megegyeztek abban, hogy mindenki leírja családja történetét, azt eljuttatja a Castellum Alapítványhoz, hogy az emlékeket összeállítva rést törhessenek a még meglévő kommunista hazugságok falán, s a következő nemzedékek már teljes valóságában ismerhessék meg az 1949-ben történt kitelepítések történetét.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro,

Bemutatta új kormányát Victor Ponta román miniszterelnök
Bemutatta új kormányát Victor Ponta román miniszterelnök, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusainak részvételével megalakuló, huszonhat tagú kabinet hivatalba lépéséhez fogja kérni kedden a parlament támogatását.
Ponta hétfőn ismertette kormánya névsorát, amelyben négy miniszterelnök-helyettes, 17 miniszter, és nyolc tárca nélküli miniszter foglal helyet. A miniszterelnök-helyettesek egyben miniszterek is, valamennyien egy-egy minisztériumot is irányítanak.
Az RMDSZ-t Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesként és kulturális miniszterként, Korodi Attila pedig környezetvédelmi miniszterként képviseli a kormányban.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) két kisebb koalíciós partnere, a Konzervatív Párt (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) egy-egy miniszterelnök-helyettesi és két-két miniszteri posztot kapott. Daniel Constantin, a PC elnöke a miniszterelnök-helyettesi tisztség mellett a mezőgazdasági szaktárcát, Gabriel Oprea, az UNPR elnöke miniszterelnök-helyettesként a belügyi tárcát is vezeti.
A kormány gerincét azok a szociáldemokrata miniszterek alkotják, akik eddig is tagjai voltak a bukaresti kormánynak. Így Titus Corlățean külügyminiszter, Mircea Dușa védelmi, Remus Pricopie oktatási, Robert Cazanciuc igazságügyi, Eugen Teodorovici az európai pénzek minisztere és Liviu Dragnea regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter marad. Ez utóbbi a PSD részéről a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betölti. Szintén az előző kormányból hivatalában marad Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter.
A liberálisok ellenzékbe vonulásával megüresedett tárcák többségét szintén a szociáldemokraták veszik át, így Ponta miniszterelnök Dan Șovát a közlekedési, Nicolae Banicoiut pedig az egészségügyi tárca, Ioana Petrescut a pénzügyminisztérium, Rovana Plumbot a munkaügyi minisztérium, Constantin Nitát pedig a gazdasági minisztérium élére javasolta.
Az új kabinettagok között szerepel többek között Szabó Gabriella, volt romániai sportcsillag. A híres atléta az ifjúsági és sportminisztérium élére kerülhet.
MTI
Székelyhon.ro,

Elsikkasztanák az emlékeinket
Valahogy úgy alakult, hogy kisebb-nagyobb porveréssel, intenzitással, de örökké baj volt a Postaréttel, s ennek már 160 esztendeje. Ennyi ideje, hogy a székely vértanúk halálukkal megszentelték ezt a helyet. Utóbb már a március 10. időpont is zavart kelt a vásárhelyi (álló)vizekben. Nemrégiben egy magyar politikus azt mondta, túl sok márciusban az emlékezés, nehézséget okoz, hogy öt nap alatt kétszer is össze kell gyűlni a vásárhelyi Postaréten. Maradjunk csak a 15-ével – fejtette ki egyéni véleményét. És ezt egy vásárhelyi születésű, itt élő ember mondta.
A március 15-i ünnepségeket immár 139 éve itt tartják. Ennek azért volt – és van – hagyománya, mert más, a forradalomhoz, szabadságharchoz kötődő emlékhely nem volt a városban. Most van. Petőfi-szobor, Teleki-ház, Görög-ház. Utóbbi kettő megjelölve. A 139 év ellenére egy kicsit nincs a helyén a március idusi emlékezés. A vásárhelyiek akkor, egyébként objektív okokból, 1848-ban a kirobbanása után csak egy héttel később szereztek tudomást a forradalomról.
Minden hátsó gondolat nélkül kérdem – a vásárhelyieknek mi fontosabb az emlékművel kapcsolatban? A Vásárhelyhez kötődő székely vértanúk emléke, vagy a forradalom kitörésének évfordulója? Félreértés ne essék – mindkettő fontos. De. Azt tudjuk, hogy Nagyváradon a Rulikowski-sírnál augusztus 28-án emlékeznek. A Szacsvay-szobornál október 24-én. Fehéregyháza mellett, az Ispánkútnál július 31-én. Eresztevényben július 2-án tartanak megemlékezést. Egyik helyen sem március 15-én. Március idusának is megvannak a maga helyei, ami természetesen nem zárja ki azt, hogy ezen a napon a magyar szabadságharcban részt vevő mártírrá vált lengyel tisztről, a vértanúhalált halt jegyzőről, akinek csak egy tollvonás volt bűne, a lánglelkű Petőfiről, az ágyúöntő Gábor Áronról is megemlékezzenek.
És mégis. Mindennek ellenére „helyén van” a március 15-i postaréti megemlékezés, ha másért nem is, hát azért, mert eleink is ezt tették, itt tették. De ne feledkezzünk meg közben arról, hogy a postaréti vesztőhely, a mártírok sírja elválaszthatatlanul, letagadhatatlanul és elvitathatatlanul hozzátartozik a város képéhez, eszmeiségéhez, a város történetéhez és történelméhez. Ha mást nem is számítunk, csak azt, hogy azon szomorú 1854-es március 10-én délelőtt sírtak a vásárhelyiek, amikor a Vargák bástyájától a Postarétig kísérték a három elítéltet, hogy a kivégzés után az egész városban nem talált maréknyi oltatlan meszet sem az áruló főbíró, hogy az áldozatok holttestét elemésztesse, hogy éveken keresztül virágok kerültek a sírjukra, annak ellenére, hogy az osztrákok titkos ügynökei árgus szemmel, de hiába lesték a virághozókat, s legfőbbképpen pedig azért, mert a város lakóinak közadakozásából emelték ezt a hat méter magas emlékművet. A vásárhelyiek összeadott fillérjeiből.
És mennyi a sok? Március 10. és 15. között van öt nap. Miért ne lehetne öt nap alatt kétszer emlékezni? Tisztelettel jelentem – december 25-én van karácsony, 31-én, hat nap múlva szilveszter. Néhány száz éve mind a kettőt megünnepeljük. És még sohasem hallottam olyat, hogy valaki sokallta volna.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro,

Bemutatták Felvidéken a „2014 a külhoni magyar felsősök éve” programot - Megkezdődött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a 2014 a külhoni magyar felsősök éve nevű programjának kárpát-medencei bemutató körútja. A program részleteit Répás Zsuzsanna, a szaktárca nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn ismertette a körút első felvidéki állomásán, Zselízen.
A magyar nyelvű oktatás fontosságát hangsúlyozó, s az oktatás megerősítését szolgáló program a külhoni magyar tanítási nyelvű általános iskolák felső tagozatosait kívánja megszólítani, hogy naprakész gazdasági ismeretek adjon át a fiataloknak, ezzel segítve őket abban, hogy sikeres felnőtté válhassanak saját szülőföldjükön. A "2014 a külhoni magyar felsősök éve" program a 2012-ben indított "óvodások éve", illetve a tavaly megvalósított "kisiskolások éve" program folytatása.
"Három esztendővel ezelőtt indítottuk el tematikus programjainkat, amelyekben a külhoni magyar oktatást állítottuk a középpontba. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy miért fontos az, hogy magyarul tanuljanak a gyerekek" - mondta az MTI-nek Répás Zsuzsanna a program bemutatása alkalmából Zselízen tartott sajtótájékoztató után. Rámutatott: a programot a helyi pedagógusok észrevételeit figyelembe véve dolgozták ki, annak középpontjába a pályaorientációt, a tehetségkutatást és a tudományok megszerettetését állították.
Elmondta: a programok fogadtatása nagyon jó, olyan visszajelzéseket kapnak, hogy a szülők kifejezetten a program hatására döntöttek úgy, hogy magyar intézménybe íratják gyermekeiket. Az idei programot - akárcsak az előző két évben - a nemzetpolitikai államtitkárság finanszírozza a Bethlen Gábor Alapon keresztül, azok megvalósítására az előző években száz-száz millió forintot, az idén a program összetettsége miatt többet, 140 millió forintot különítettek el.
A "felsősök éve" program keretében az általános iskolák felső tagozatosai kisebb csoportokban, problémamegoldást fejlesztő, 3 órás gyakorlati tréningeken vesznek részt, a képzéshez az iskolák módszertani csomagokat is kapnak. A tréningek során a tanulók alapvető gazdasági képzésben részesülnek, pénzügyi ismeretekre tesznek szert, a végzősök pedig már például olyan témákkal is foglalkoznak mint egy családi költségvetés összeállítása. A szaktárca és program megvalósításában együttműködő Fáy András alapítvány a programot az idei évben 35 iskolában mutatja be, köztük 12 felvidéki oktatási intézményben is.
Világos Gábor, a Fáy András alapítvány munkatársa a program bemutatása során elmondta: a tréningekkel a fiatalok pénzügyi tudatosságát fejlesztik, olyan tudást szeretnének adni, amelyet a fiatalok a hétköznapi életben használni tudnak s nem felejtenek el.
Máté Anikó, a zselízi magyar tannyelvű alapiskola igazgatónője a tréningeket nagyon hasznosnak és hiánypótlónak nevezte. Elmondta: a program reményeik szerint annak a sajnálatos trendnek a megfordításában is szerepet játszhat, hogy olyan magyar szülők, akik maguk még magyar iskolába jártak, gyakran szlovák intézményekbe íratják saját gyermekeiket.
Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
(MTI)