Még két nap
Pedagógus továbbképzők
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos elnöksége meghirdette a 2013-as Bolyai Nyári Akadémia tanfolyamait. A XXI. BNYA idei fő címe A tanulás tanulása, mottója pedig egy Szent-Györgyi Albert idézet:
„Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen a tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit eszmél,és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.”
A tanfolyamok jegyzéke, időpontok és helyszínek felsorolása megtalálható a rendezvény honlapján, www.bnya.rmpsz.rocímen. Jelentkezési határidő június 7., péntek. Bármely kérdésben az RMPSZ tagjai forduljanak a megyei vezetőkhöz (Arad megyében Matekovits Mihály vagy Kiss Anna, Temes megyében Halász Ferenc, Hunyad megyében Csatlós Erzsébet).
Ugyancsak pénteken van az utolsó jelentkezési nap a magyarországi, vajdasági és felvidéki magyar pedagógus szervezetek által rendezett tanfolyamokra. Ezek jegyzéke és a jelentkezési lap megtalálható az RMPSZ honlapján, www.rmpsz.rocímen.
Nyugati Jelen (Arad)

Alkotmánytoldozás-foldozás
Hosszú lazsálás után teljes gőzre kapcsolt a parlament alkotmánymódosítással foglalkozó bizottsága, de nem akarja észrevenni, hogy már kezdettől fogva rossz síneken halad.
Ha a testület vezetője, Crin Antonescu arról álmodozik, hogy ő lesz Románia új alaptörvényének a tisztelt apukája – ahogy az előző alkotmány szülőatyjának Antonie Iorgovan úr tartotta és tarttatta magát –, az eddigi magas tisztségeinél is magasabbra, államelnökségre vágyó politikusunk, elődje sorsára juthat: az ő alkotmánya sem állja majd ki sokáig az idő próbáit, már születésekor elavult lesz.
Amit saját táborának környékéről is kezdenek észrevenni, nem beszélve politikai ellenfeleiről, akik már nem titkolják, hogy ha nem veszik figyelembe módosító javaslataikat, még az elfogadásukat szentesítő népszavazást is ellenezni fogják.
Tăriceanu volt miniszterelnök, Antonescu korábbi elődje a Nemzeti Liberális Párt elnöki székében még határozottabban fogalmaz: abbeli keserűségét fejezte ki, hogy utódja nem mert egy valóban új, a mai és a jövő körülményeit tükröző alaptörvény-testületet vezetni, megelégedett a toldozgatásokkal.
És foltozgatással, tegyük hozzá, hisz inkább az történik, hogy lyukakat stoppolnak egy elhasznált harisnyán.
És itt nem arról van csupán szó, hogy a bizottság már első kézből visszautasította az RMDSZ azon javaslatát, amely kivenné az alaptörvény első szakaszából a nemzetállam fogalmát. Az sem tetszik a bizottsági uraknak, hogy azokban a térségekben, melyekben nagy számban élnek kisebbségek, a román hivatalos nyelv mellett azok nyelvét is ismerjék el regionálisnak.
Még arról sem, hogy elfogadhatatlannak tartják azt a javaslatot is, amely szerint a román egyesülés gyulafehérvári nyilatkozatának nemzetiségekre vonatkozó tételeit is tartalmaznia kellene az alkotmánynak, pedig ezt nem az RMDSZ, hanem a Romániai Német Demokrata Fórum javasolta.
Újdonságok, persze, vannak: az elfogadott javaslatok között szerepel, hogy a nemzeti zászlóra felkerül Románia címere, az alkotmány tartalmazni fogja, hogy az ország nemcsak községekből, városokból és megyékből áll, hanem régiókból is, ez utóbbiak azonban igencsak kétes jellegűek lennének, valamilyen megyék fölötti szervek, eléggé bizonytalan hatáskörökkel, amelyek az önkormányzati jogot csorbítanák. A királyi család történelmi szerepének elismerését is be akarták vinni az alaptörvénybe, egyelőre úgy látszik, hogy erre legfeljebb csak a bevezető szöveg utalhat. Érdekes, hogy a külföldön élő románok is teret kapnak az alkotmányban, függetlenül attól, hogy saját hazájukban románoknak tartják-e magukat.
Helyszűke miatt a felsorolást itt most nem folytatjuk, első látásra mindesetre úgy tűnik, hogy az új alaptörvényt nem a népszavazással, hanem a parlamentben lesz nehéz elfogadtatni a javasolt formában, amelyben most is sok a mellébeszélés és értelmezési lehetőség.
Szerény véleményünk szerint egyik legnagyobb hibája azonban, hogy államformaként nem hajlandó bevezetni a parlamenti köztársaságot, megmarad a mostani fél-elnökinek nevezett formulánál.
Nagy kár, hogy kopott síneken halad a módosítás vonatja.
Hisz egy alkotmányt nem tíz-húsz évre, hanem legalább százra kellene tervezni.
Kilin Sándor
Nyugati Jelen (Arad)

Hunyad megyei magyar napok
Előadások a szórvány szórványában
Igazi színházi napra került sor a Zsil-völgyében kedden a Hunyad Megyei Magyar Napokon, a megyében turnézó budapesti Trambulin színház jóvoltából. Rendkívüli érdeklődés mellett léptek fel Petrillán, a Schmidt László Művelődési Ház nagytermében, az Egyszer egy királyficímű interaktív darabbal, amelyet a közönség vastapssal fogadott.
Aninószán a Nénje bolond meséi című darabot mutatták be a református templomban, ahol a közönség szívesen vett részt a játékban. Egy nappal korábban Hosdáton a budapesti Trambulin színház lépett fel a nagysikerűBasa Pista pórul jár című gólyalábas pandúrjátékkal,Hátszegen pedig az erdőfülei Dobó Néptáncegyüttes vitt színt a szürke hétköznapokba, a helyi maroknyi magyarság örömére. Lelkes tapssal fogadták a háromszéki néptáncosokat, amolyan köszönetként, mivel legutóbb éppen egy évvel ezelőtt, szintén a magyar napok alkalmával került sor magyar rendezvényre a szórvány-szórványában, s a szervezők az idén sem feledkeztek meg róluk. Mindhárom településen örömmel üdvözölték a színészeket és kifejezték abbeli reményüket, hogy nem kell újabb egy évig várni a folytatásra.
Ez a föld, amelyen élünk
Ez a föld, amelyen élünk címmel mutatta be verses-zenés összeállítását kedden Alpestesen a vajdahunyadi Célpont Ifjúsági Színjátszócsoport. A Téglás iskola és a vajdahunyadi magyar iskola diákjaiból verbuválódott társulat produkciója – melyet az elmúlt hónapokban számos helyszínen mutattak be – komoly üzenetet hordoz. Versanyaga, színpadi elemei a magyar nép viharos történelmét bemutatva hirdeti: a szüntelen folytatott küzdelemnek akkor lesz vége, amikor a Földön béke lesz. Úgy próbáltuk összeállítani az anyagot, hogy minden korosztály megtalálhassa az előadásban a neki szóló üzenetet, mindenki magára találjon benne, hiszen egy olyan komoly célért küzdünk, melyet csak együtt, szüntelen munkálkodva érhetünk el, fogalmazott Takács Aranka, a csoport vezetője. Az alpestesi közönség a Csernakeresztúri Hagyományőrző egyesület táncelőadását is érdeklődéssel fogadta. Eközben a brádi római katolikus templomban Rácz János és Illés István munkáit tekinthették meg az érdeklődők, akik a vártnál nagyobb létszámban jelentek meg a megnyitón. A művészeket Baráth Árpád brádi RMDSZ-elnök mutatta be.
Igaz magyar bort iszik
Azt tartja a mondás, hogy az igaz magyar ember bort iszik. Ennek jegyében került sor kedden este Vajdahunyadon a Takács pincészet bemutatójára. A szép számban megjelent érdeklődőknek Csávossy György, a mezőgazdasági tudományok doktora, a bor nagy tisztelője és ismerője, valamint Takács Attila borász mutatta be nemcsak a borokat, hanem a kulturált borfogyasztási szokásokat. A közönségnek a kóstolás mellett alkalma volt megismerni a hét bemutatott borfajtát, az Erdélyi borverseny díjnyertes borait. A bemutatott Chardonnay, Piros tramini, Fűszeres tramini, Herkules, Olasz rizling, muskotály, Rajnai rizling elnyerte a közönség tetszését, a kitűnő hangulatot Csávossy György borokat kísérő gondolatai csak fokozták.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

S ha Erdélyt elveszik? – avagy a nemzeti összeomlás magyar útja
A fenti címet kapta az a trianoni megemlékező előadás, melyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi szervezete és az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete szervezett kedden este a Jelen Ház nagytermében.
A június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján megtartott, videovetítéssel egybekötött tényfeltáró előadás zsúfolt teremben zajlott dr. Borbély Zsolt Attila politológus, az EMNT aradi szervezete elnökének irányításával.
Az est meghívott előadója Fráter Olivér történész, a budapesti Miniszterelnökség Nemzetstratégiai Kutatóintézetének elnökhelyettese tömör, részletes összefoglalót tartott a nemzeti összeomlás sajátságos magyar útjáról.
Az átfogó előadást az I. világháború előestéjétől a trianoni tragédiáig témába illő szavalatok tarkították: Pálfi Emese Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz , Murvai Róbert Dávid Wass Albert: Láthatatlan Lobogó, Kiss Zsuzsa Wass Albert: A hontalanság hitvallása, míg ifj. Tóthpál Béla Reményik Sándor: Nagy Magyar télben című költeményét tolmácsolta az est folyamán.
Fráter Olivér történészi pontossággal és részletekkel ismertette az országszakadáshoz vezető tragédia állomásait, mozzanatait, helyszíneit:
a szarajevói merénylet – a világháború kitöréséhez vezető közvetlen ok, a román betörés Erdélybe, Tisza István 1918-as parlamenti felszólalása, majd tragikus halála, a Magyar Nemzeti Tanács megalakulása, a belgrádi fegyverszünet, a demarkációs vonal, a román katonaság betörése a gyergyóbékési és gyergyótölgyesi szorosba, Jászi Oszkár tárgyalásai a Román Komité képviselőivel (akik 26 erdélyi és kelet-magyarországi vármegyét követeltek), a marosvásárhelyi Székely Nagygyűlés, a gyulafehérvári Román Nemzetgyűlés, Philippe Berthelot tábornok aradi látogatása, a zászló-affér stb.
A múlt iránt érdeklődő és a jelenben tenni akaró magyaroknak nem ismeretlen a trianoni tragédiához vezető út.
A budapesti történész előadásában historia domusokból (egyházi intézmények fontosabb eseményeit tartalmazó könyv) olvasott fel idézeteket, mintegy alátámasztva mondanivalóját.
„Nem arról van szó, hogy Trianon piros betűs ünnep lenne. Ez a Nemzeti Összetartozás Napja, meg kell tanulnunk szellemileg építkezni abból, aminek a veszteségeit és hátrányait el kellett szenvednünk. Meg kell találjuk a módját és lehetőségét annak, hogy ebből a széttagolt, felaprózott nemzetből hogyan lehet egy egységes és erős világnemzetet építeni” – zárta előadásár Fráter Olivér.
A rendezvény befejezéseként Baracsi Levente belvárosi református lelkipásztor imát mondott a nemzetért, majd a régi és az új Magyar Himnusz közös éneklése zárta a megemlékező előadást.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Új honlap segíti az érettségizni készülő magyar maturandusokat
Elavult a hazai oktatáspolitika: nem tartja a lépést a digitális nemzedékkel
Iskolások és hallgatók által működtetett, nemrég üzembe helyezett honlapot – www.erettsegi.ro – mutattak be tegnap délelőtt az Iskola Alapítvány székhelyén. A portál célja, hogy hasznos információkkal lássa el a magyar anyanyelvű érettségizőket. Márkus András, a honlap ötletgazdája elmondta: ez az első olyan weboldal, amely kimondottan a romániai magyar érettségizőkhöz szól. Magyari Tivadar, az RMDSZ Oktatási főosztályának főtitkár-helyettese támogatásáról biztosította a kezdeményezést, Szekernyés Réka tanártól pedig megtudtuk: a projektben közreműködő 14 pedagógus már lefordította és közzétette a weboldalon az érettségi tantárgyak programjait, az oktatási minisztérium honlapján szereplő tételmintákat és javítókulcsokat. A honlap működtetői várják a további információkat, javaslatokat az érettségizőktől, tanároktól stb. Az új weboldal tanulási tippeket is ad, mert sok végzős fiatal még mindig nem tudja, hogyan kell tanulni.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Nem tudott legyőzni
Trianonra emlékeztünk a mostani június 4-én is, a történelmi Magyarország iszonyatos megcsonkítására, feltrancsírozására – de egy kicsit másképpen, miként az régebb szokásban volt, lévén, hogy 2010 óta, a jelenlegi magyar kormány kezdeményezésére, parlamenti döntés értelmében ez a gyásznap egyszersmind a nemzeti összetartozás napja is, ilyetén pedig egyfajta ünnepnap is. S mert ünnepnap is, sor került ünnepi rendezvényekre is, olyanokra is, amelyeken perdült a tánc, szállt az ének. Sokan nem tartották ezt helyénvalónak. Mármint azt, hogy egy gyásznapon ünnepelünk, akár még tánccal, dallal is. Ez, mondják, azt a látszatot kelti, keltheti, hogy hazánk megcsonkítását ünnepeljük – s ezen a látszaton még az sem segít, hogy azt mondjuk: emlékezünk Trianonra, gyászolunk, de egyszersmind örülünk a végbemenő nemzeti összefogásnak is, a nemzet határok fölötti újraegyesülésének is. Azt is mondják: a nemzet- és országdarabolás időben még túl közeli, a trauma túlságosan nagy volt ahhoz, hogy ezt a magyarság máris fel tudta volna dolgozni – a rettenetes sokk hatása még nem múlt el sem a tudatunkban, sem a lelkünkben, idegeinkben, ezért hát június 4-én csakis gyászolhatunk…
A különféle vélekedéseket hallgatva az jut eszembe, hogy annak idején, néhány száz esztendőkkel ennek előtte a szörnyűséges tatárjárás-dúlás traumájának a feldolgozása sem mehetett sem könnyen, sem hamar – viszont ott volt egy romhalmazzá tett, lakosságában is erősen megcsappant ország, valamit kezdeni kellett véle. Kesergésre, töprenkedésre nem nagyon volt idő, talpra kellett kényszerülnünk, ha meg akartunk maradni. S ezt IV. Béla királyunk pontosan tudta, miként jól és hittel hitte: ha nem is könnyen, ha nem is hamarjában, de sikerülni fog az életünk talpra kényszerülése, mert van népében, népünkben elég erő is, szívós akarás is, hit is az újabb országépítéshez. Mert hát erről volt szó: újraépíteni a megdúlt országot, újraépíteni a megdúlt lelket, tudatot és hitet, hogy megmaradhasson a magyarság, lehessen továbbra is Magyarország. És neki lett igaza, a népében hívő, szintén országépítő IV. Béla királyunknak. S a hitnek, az életakarásunknak, az életigenlésünknek lett igaza: a magyar élet feltápászkodott, Magyarország újraépült.
Nyilvánvaló az is, jut eszembe, hogy a mohácsi vész, a nagy vereség traumáján sem volt könnyű és hamar túltenni magunkat, még a törökvilág múltán, s jó sokáig még annak utána sem, hogy ismét „egy fedél alá került” az ország. Magyarország is újra élt, s mi sem lettünk sem törökké, sem németté – magyarok maradtunk. (Hogy miféle tanulságokat vontunk le például a mohácsi vészt megelőző és az azt követő időkből a későbbiekben? – ezt most ne firtassuk.)
(Csendesen dörmögő

Vajdahunyadon magyar napok, Bánffyhunyadon kalotaszegi magyar napok, Kolozsváron ünnepi magyar könyvhét, s hamarosan a kolozsvári magyar napok, a Szent István-napi rendezvények, és emitt falutalálkozó, amott Anna-bál, itt hagyományőrző, ott nyelvművelő tábor, kézművesek seregszemléje… Tényleg nem tudott legyőzni Trianon sem. Pedig – Isten a tanúnk rá – nagyon le akart, miként ma is nagyon le akarnak a mindenféle sunyi trianonocskák is.)
A tatárdúlás, a mohácsi katasztrófánk mára már történelmünk adaléka lett. Volt-traumákká s időben nagyon távoliakká „szelídültek”. De nem csak ebben különböznek a még csak alighogy „tegnapi” Trianontól (s az ezt bosszúvágyában és mohó koncéhségében, prédaszerző igyekezetében lemásoló párizsi békekötéstől), hanem abban is, hogy a tatárjárás után is egyben maradt, megmaradt az ország, s a török után ismét történelmi Magyarországról beszélünk, amelyhez később „csatlakozott” Erdély, a Márciusi Ifjaknak is köszönhetően. Trianonban viszont a diktátumot diktálók elrabolták a magyaroktól hazájuk kétharmadát, tehát felszámolták az ezeréves történelmi Magyarországot, s a magyar nemzettől elrabolták nemzettársai egyharmadát, koncként dobva oda az utódállamok, kényének-kedvének. A csonkolt országot pedig kifosztották a közeli múlt prédaleső kalózai. És lám, mindezek ellenére is talpra állt a csonka Magyarország – az életigenlés, a megmaradni akarás felülkerekedett a csonkolás okozta traumán: újra meg kellett szervezni az életet, újra hazává kellett építeni a lerombolt, megcsonkított, kirabolt országot. Rendelt idők voltak, rendelt teendőkkel! S ez nem történt másképpen a hirtelen „határon túliakká” lett velünk sem – csak sokkalta nehezebb, emberhez méltatlanabb körülmények közt, jogfosztottságban, másodrendű honpolgárokként. Ha megcsappanva is, de létezünk: Romániában is, Szerbiában, Ukrajnában és Szlovákiában is magyarokként, és sokan már állampolgáraként a „földi” Magyarországnak is, nemcsak ama „magasban levő” hazának. Trianon után maholnap száz esztendővel lám, történik a „csoda”: egységesül a magyar nemzet, és összefog – önmagáért, megmaradásáért, szellemi, lelki, anyagi gyarapodásáért. S ha ennek örülni tudunk, s éppen június 4-én, szerintem ez nem azt jelenti, hogy elfelejtettük Trianont, hanem azt jelenti, hogy még Trianon sem tudott legyőzni, és, a költővel szólván: él a nemzet a hazán. Él, mert élni akar.
Jó sok évvel ezelőtt egyik beszédében mondta Orbán Viktor, hogy ha alaposan szemügyre vesszük történelmünk eseményeit, mindazt, ami vélünk történt, azt kell mondanunk, hogy a magyarság története alapjában véve sikertörténet. Sikertörténet olyan értelemben, hogy a magyarságnak sikerült megmaradni, gyarapodnia, értékeket teremtenie, jelentősen hozzájárulnia az egyetemes művészet, tudomány, kutatás stb. gyarapodásához, fejlődéséhez – mindazok ellenére is, hogy megdúlta tatár, török, labanc és orosz, s mindenki más, aki tehette, és folyton újra kellett kezdeni az országépítést, a hazateremtést, a lelki-tudati talpra állást, ébreszteni az önbecsülést.
Még azt is mondta akkor a mai miniszterelnök, hogy legalább két emberöltőnyi idő kell ahhoz, hogy a nemzet kigyógyuljon az őt ért traumák okozta lelki, tudati sérülésekből, s visszanyerje önbizalmát, derűlátását, önbecsülését. Nos, ennek sok módja van. A Trianon okozta sebek tudatos, következetes kezelésének is.
Olvasom: Vajdahunyadon magyar napok, Bánffyhunyadon kalotaszegi magyar napok, Kolozsváron ünnepi magyar könyvhét, s hamarosan a kolozsvári magyar napok, a Szent István-napi rendezvények, és emitt falutalálkozó, amott Anna-bál, itt hagyományőrző, ott nyelvművelő tábor, kézművesek seregszemléje… Tényleg nem tudott legyőzni Trianon sem. Pedig – Isten a tanúnk rá – nagyon le akart, miként ma is nagyon le akarnak a mindenféle sunyi trianonocskák is.
MOLNOS LAJOS
Szabadság (Kolozsvár)

A város és napjai
Véget ért a III. Kolozsvári Napok rendezvénysorozat, de mintha csak azért, hogy teret nyisson a további, szinte folyamatosan zajló rendezvényeknek. A Főtérnek nem is volt ideje kiürülni, mert berendezkedett a filmfesztivál, tegnaptól pedig ismét elfoglalta a Mátyás szülőháza előtti teret és utcákat a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, immár harmadik alkalommal. Tegyük hozzá: magyar könyvhét, hiszen ez már a kolozsvári magyarság rendezvénye, amelyről érezhetjük azt is, hogy kiegyenlíti valamelyest a nemrég zárult városnapok keltette esetleges hiányérzetünket.
Az idén harmadik „kiadásához” érkezett Kolozsvári Napok rendezvénysorozata lényegesen, szemmel láthatóan fejlődött és gyarapodott, mennyiségileg és minőségileg egyaránt: talán a (jó értelemben vett) vetélkedés szellemében, a városnapok programjai jobban átfogták a belvárost, kiterjedtek a Farkas és a Színház utcára is, hasonlóan a tavalyi és tavalyelőtti Kolozsvári Magyar Napok egyes rendezvényeihez. A nyolc nap alatt több mint száz műsort kínáltak a rendezők – a mérlegeléshez azonban hozzátartozik, hogy ezek közül alig ötről mondható el, hogy kifejezetten a magyar kultúra hirdetője: két alkalommal volt kulináris jellegű magyar rendezvény, közösen a többi nemzeti bemutatóval (japán, angol, spanyol, svéd, koreai, szír, német, orosz, olasz, zsidó stb.), egyszer láthatott a közönség magyar néptáncegyüttest, és kétszer vetítettek magyar filmet. Joggal érezheti a kincses város magyar lakossága, hogy egy általános városnapi rendezvénynek nem csupán kevéske mozzanata, hanem része is kellene hogy legyen az arányaiban igenis jelentős nemzetiség, városteremtő kultúrájával és hagyományaival.
Hiányérzetünket (már akiben volt ilyen) most javában pótolhatjuk az ünnepi könyvhét rendezvényein való részvételünkkel. Kevés idő elteltével pedig (amely alatt a város továbbra sem fog elcsendesedni, hiszen újabb nyári programok következnek, szoros egymásutánban) máris belesétálunk negyedik alkalommal a Kolozsvári Magyar Napokba, ahol és amikor ismét megmutathatjuk kulturális értékeinket, bizonyíthatjuk és igazolhatjuk jelenlétünket. Mert mindezekkel együtt vívhatja ki igazán sikeresen Kolozsvár az európai kulturális főváros címet.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Megnyílt a 3. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
A Quadro Galériában szervezett Cseh Gusztáv-emlékkiállítással, valamint Csapody Miklós Cseh Gusztáv című monográfiájának bemutatójával nyílt meg tegnap délután a harmadik Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, a Romániai Magyar Könyves Céh, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, az RMDSZ Főtitkársága és a Kós Károly Akadémia közös rendezvénye.
Az ünnepségen Kántor Lajos irodalomtörténész átadta a Kolozsvár büszkesége díjat Egyed Péter filozófusnak, majd Székely Sebestyén György, a Quadro vezetője, H. Szabó Gyula, a könyves céh alelnöke, Horváth Anna alpolgármester, Magdó János főkonzul, Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia elnöke, Csapody Miklós irodalomtörténész, Árkossy István festőművész, Bálint Lajos nyomdász, Nagy Péter, az Idea nyomda igazgatója szólt az egybegyűltekhez, közreműködött Réman Zoltán szaxofonon. A részletes program megtalálható az unnepikonyvhet.ro oldalon.
Szabadság (Kolozsvár)

Kezdődik a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
„Nulladik nappal” veszi kezdetét szerdán a harmadik alkalommal megszervezésre kerülő Kolozsvári Ünnepi Könyvhét.
A budapesti és számos más magyarországi helyszínt megelőző kincses városi nyitórendezvényre a Jókai (Napoca) utcai Quadro Galériában kerül sor, és egyben a minőségi könyvkiadás és a képzőművészet szerves összefonódására hívja fel az érdeklődők figyelmét, hiszen a ’60-as, ’70-es évek romániai magyar könyvkiadásának egyik jeles képzőművészalakja, Cseh Gusztáv emlékére szerveznek kiállítást. Az 1985-ben elhunyt grafikusművésznek nemcsak könyvillusztrációiból, de olajfestményeiből, ex libriseiből is válogattak a szervezők a tárlatra, amelynek megnyitóján az életművet bemutató, igényes megjelenésű kötetet is bemutatják, amelyet Csapody Miklós jegyez szerzőként.
A Romániai Magyar Könyves Céh, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, az RMDSZ Főtitkársága és a Kós Károly Akadémia közös szervezésében megvalósuló esemény ez alkalommal is színes, a tavalyi évhez képest bővült programmal várja a Mátyás szülőháza előtti térre látogatókat. A kiadók és könyvterjesztők mintegy 35 standon kínálják a legfrissebb könyvújdonságokat, illetve a korábbi évek fontosabb köteteit.
A kísérőprogramok tekintetében is folyamatosan bővül a rendezvény, többek között Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs, a Sebő együttes, a Folker zenekar, valamint a Jazzybirds koncertjeire is sor kerül, továbbá az eddigi évekhez hasonlóan gyerekfoglalkozással, színházi előadásokkal, könyvakciókkal várják az érdeklődőket. Számos könyvbemutatóra, író olvasó találkozóra is sor kerül az ötnaposra bővült könyvünnepen, csütörtök este például a Kolozsvárról Budapestre elszármazott Bodor Ádámmal találkozhat a kincses városi közönség – a főként novellákban alkotó írónak Sinistra körzet és Az érsek látogatása című nagysikerű kötetei után 2011-ben jelent meg harmadik regénye Verhovina madarai címmel. Ugyancsak a díszvendégek közé sorolható a budapesti Lackfi János költő, aki vasárnap két alkalommal is találkozik olvasóival.
A budapesti Vörösmarty téren csütörtökön Háy János író nyitja meg a 84. Ünnepi Könyvhetet és Gyermekkönyvnapokat, a rendezvényen 345 könyvújdonsággal találkozhatnak az olvasók.A magyar kortárs irodalom legnagyobb seregszemléjének 147 pavilonjában 220 magyarországi és határon túli kiadó mutatja be kiadványait. A központi helyszínen, a Vörösmarty téren két színpadon zajlanak a kulturális programok, koncertek, könyvbemutatók, beszélgetések - mondta el a tegnapi sajtótájékoztatón Zentai Péter László, a könyvhetet szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója. Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere elmondta, hogy a könyvhét vidéki megnyitóját az idén Fejér megye székhelyén tartják csütörtök délelőtt, itt többek között Vámos Miklóssal, Esterházy Péterrel és mintegy 40 kiadóval lehet majd találkozni.
Krónika (Kolozsvár)

Trianonok után
A történelemben, ezen belül a magyar, illetve a román történelem évszázados találkozásában – miként minden más népek és nemzetek történetében – láthatók azok a mozzanatok és események, amelyek az egyik fél számára pozitívak, a másik fél számára negatívak, s amelyeket mindkét fél másképpen értékel és érzékel.
Ilyen a magyar–román közös történelemben 1920 Trianonja – és 1947 Párizsa –, de ugyanilyen kétféleképpen rögzült és a köztudatban számon tartott történelmi pillanat Gyulafehérvár december elsejéje vagy például a pesti március 15-éből kibontakozott 1848–49. évi magyar forradalom és szabadságharc egy-egy szakasza. Ebből a megközelítésből mind a román fél Trianont éltető, mind a magyar fél június 4-ét gyásznapként meghatározó álláspontja világos, és a maga szemszögéből nézve érthető. A politikum és az átlagember szintjén egyaránt. Ezt mindenkinek, erdélyi esetünkben mind a román, mind a magyar félnek tudomásul kell vennie, s ha ezt megtettük, hozzáfoghatunk ahhoz a kibeszéléshez, amelynek mentén – talán – kezelhetővé válhat az utódállami – román, szerb, ukrán, szlovák – paranoia. Hozzáteszem: egyben magyar is, mert a mindkét világháborút lezáró békeaktusok tulajdonképpen mindannyiunkat megnyomorítottak, kik Kelet-Közép Európában, pontosabban a Trianonban szétszedett Osztrák–Magyar Monarchia valamikori térségében élünk. Hiszen világosan látszik, hogy amekkora kereszt számunkra a nemzeti kisebbségi lét, legalább akkora kereszt vagyunk mi, magyarok az utódállamok számára. Legalábbis mindaddig, amíg létre nem jön a – Kende Pétert idézve – társadalmi és nemzeti közösségek önrendelkezésén és szabad megegyezésén alapuló tartós rend. Vagy amíg beolvadunk – amitől őrizzük meg magunkat, s minket az Isten. És hozzáteszem azt is, hogy mindezért az európai mindenkori nemzetállami őrületet struccpolitikával kezelőknek sem lehet nyugodt a lelkiismerete. És a miénk sem, amíg végre fel és rá nem ébredünk arra, hogy a fájdalom kibeszélése mellett azt is világosan meg kell fogalmaznunk és megértetnünk, hogy nem eszközként, de célként mit akarunk, s annak eléréséért tenni mit és hogyan akarunk.
Benkő Levente
Krónika (Kolozsvár)

Magyar iskolát akarnak – ismét
Kétszeres sikertelen próbálkozás után újra nekilendül a dicsőszentmártoni és segesvári magyar közösség egy-egy önálló magyar tannyelvű iskola létrehozásának kiharcolására. A korábbi években mindkét Maros megyei város önkormányzata – figyelmen kívül hagyva az oktatási törvény előírásait – elutasította a szórványban élő magyarság kérését. A történtek tükrében az RMDSZ illetékesei óvatos derűlátásuknak adtak hangot.
Miután a nacionalista hangadók befolyására mind a dicsőszentmártoni, mind a segesvári román többségű önkormányzat az elmúlt években sorozatosan lesöpörte a helyi magyar közösségek iskolaalapító igényeit, a szülők és az RMDSZ illetékesei az idén is megpróbálnak érvényt szerezni az oktatási törvénynek. Bár az érdekeltek nem túlságosan optimisták, úgy érzik: kötelességük belevágni a szórványban élő közösség megmentését jelentő harcba.
Pingpong kipattanó labdával
„Nem tudom, hogy jelenleg milyen esélyeink vannak, annál is inkább, mivel a szociál-liberális szövetség abszolút többséggel rendelkezik a képviselő-testületben” – látta be Szabó Albert dicsőszentmártoni önkormányzati képviselő. Szabó egyike a mindössze két helyi magyar képviselőnek, aki szavazatával nem sokat tud változtatni a testület román tagjainak álláspontján.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke mégis reméli, hogy az USL-vel való egyeztetés nyomán a dicsői szociál-liberális városatyák ezúttal kedvezőn viszonyulnak a 20 százalék alá csökkent magyarság kéréséhez. „A mostani javaslatunk szerint csupán a város iskolahálózatán kellene módosítani, mégpedig úgy, hogy a Traian Gimnázium egyik épületébe gyűjtsük Dicsőszentmárton összes magyar gyerekét” – vázolta fel a helyzetet Brassai.
A Küküllő menti városban jelenleg három iskola rendelkezik magyar tagozattal. Kérdésünkre, hogy számíthatnak a szociál-demokrata pártvezér Ştefan Someşan támogatására, aki egyben a megye főtanfelügyelője is, az RMDSZ elnöke csak annyit mondott, hogy reménykedhetnek a korrekt hozzáállásába. Mint kifejtette, a főtanfelügyelő nem rendelheti el a magyar iskola létrehozását, ő csak ajánlatot tehet erre vonatkozóan. „A törvény egyértelműen kimondja, hogy ha igény mutatkozik a kisebbségi iskola létrehozására, azt kötelező módon meg is kell valósítani. Csakhogy az alkalmazási módszert még mindig nem készült el. Az önkormányzat és a tanfelügyelőség két éve pingpongozik a magyar szülők kérésével, a labda pedig lepattan az asztalról, ami arra vall, hogy a többség részéről hiányzik a politikai akarat” – fejtette ki érdeklődésünkre Brassai Zsombor.
Az elmúlt években a helyi önkormányzat a román nemzetiségű oktatók, a gyermekeik elűzését féltő szülők, az ortodox és a görög katolikus egyház magyarellenes nyomására szavazta le az RMDSZ és a magyar szülők kérését.
Inkább a szórványkollégiumra összpontosítanak
Segesváron is a pedagógusok voltak azok, akik a terv ellen hallatták a leghangosabban hangjukat. A román tanárok mindegyre azt hangoztatták, hogy a helyi kis magyarság ki akarja túrni őket a város egyik iskolájából. Gáll Ernő helyi RMDSZ-elnök szerint az eddigi eredménytelenség nyomán mára a magyar szülők egy része is meghátrált és nem tartja fontosnak aláírásával támogatni az új tanintézmény létrehozásának kérését. A segesvári magyar iskola annál is inkább ábránd marad egyelőre, mivel a kisebbségben élő közösség nem rendelkezik saját épülettel.
„Míg a szászok mindent visszakaptak, amit csak lehetett, nekünk azt az egy épületet sem adták vissza, amelyben hajdanán a református egyház iskolát működtetett. Ha az megvolna, gondolom egyszerűbb volna a magyar iskola létrehozása is” – mondta el Gáll. A Küküllő-híd melletti egyházi ingatlanban jelenleg a 2-es számú, vegyes tannyelvű általános iskola működik. Ezen kívül a város további két tanintézményében működnek magyar osztályok.
Értesüléseink szerint a magyar nemzetiségű oktatókat is némileg megosztja az iskolalétesítés terve. Egyesek közülük attól tartanak, hogy elveszítik állásukat, hisz jelenleg is csak néhány román tannyelvű osztály tanításával kerekedik ki a normájuk. „Egyesek azzal érvelnek, hogy a városban nagyon jól működik a Gaudeamus szórványkollégium, ahol a diákok valóban magyar környezetben szocializálódnak. Mindez szép és jó a vidékről behozott gyerekek számára, csakhogy ez még mindig nem oldja meg a segesvári gyerekek helyzetét” – vélekedett Brassai Zsombor.
Szucher Ervin
szekelyhon.ro

A nyelvi charta érvényesítéséről készül jelentés Romániában
A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának érvényesítéséről készít jelentést a bukaresti kormány mellett működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (EKH): ezzel függhet össze az, hogy az egészségügyi minisztérium a nyelvi jogok betartásáról kért tájékoztatást a megyei közegészségügyi hivataloktól – közölte az MTI-vel csütörtökön Laczikó Enikő államtitkár, az EKH elnöke.
Az Európa Tanács nyelvi chartája a közélet számos területén teszi lehetővé a kisebbségi közösségek tagjai számára, hogy az intézményekben is használják anyanyelvüket. Romániában húsz kisebbségi nyelvet védenek a charta előírásai, amelynek betartásáról 2010 októberében készült el az első szakértői jelentés.
Az Európa Tanács tavaly csaknem 1100 észrevételben fogalmazta meg ajánlásait a nyelvi charta romániai alkalmazásával kapcsolatban, illetve kérte Bukaresttől a hiányos adatok pótlását. Ezekre kell válaszolnia Romániának az idén elkészítendő második jelentésben, ezért az EKH felkérte az érintett minisztériumokat és intézményeket: számoljanak be arról, miként érvényesül szakterületükön a kisebbségek anyanyelv-használati joga – magyarázta az államtitkár.
A külügyi, oktatási, közigazgatási, munkaügyi, kulturális, igazságügyi tárca szakértőivel, illetve a médiahatóság, fogyasztóvédelem, az ombudsman és a közszolgálati média képviselőivel tartott első konzultáció után Laczikó Enikő úgy fogalmazott: megnyugtatónak tartja, hogy nem volt újdonság számukra a charta. Ennek ellenére számos területen hiányosak az adatok – tette hozzá. Az államtitkár beszámolt arról: a szerdai találkozón több intézmény is azt kifogásolta, hogy a chartát a román jogba beépítő 2007-es törvényhez a kormány nem készített végrehajtási rendeletet.
Laczikó Enikő rámutatott: a nyelvi charta 13. cikkelye szerint a kórházakban is biztosítani kell, hogy a beutaltak anyanyelvüket használhassák. Az MTI felvetésére reagálva az államtitkár is azt valószínűsítette, hogy a román egészségügyi minisztérium az EKH adatgyűjtése miatt kérte számon a nyelvi charta érvényesítését a megyei közegészségügyi hatóságokon. Az egészségügyi minisztérium viszont nem tett eleget a konzultációra való meghívásnak, és az EKH-nak nincs tudomása arról, hogy milyen eredménnyel járt az adatgyűjtés.
Az Európa Tanács szakértői bizottsága 2012-es jelentésében rámutatott: nem tudni, hogy a magyarlakta területeken csak a lakosságarányból fakadóan, véletlenszerűen használhatják-e a magyar betegek anyanyelvüket a kórházakban, vagy a román hatóságok gondoskodtak arról, hogy magyarul is tudó személyzetet alkalmazzanak.
erdon.ro

Gyalázat Nagyszalontán
2013. június 6-ára virradó reggelre ismeretlen tettesek az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyszalontai irodaépületén lévő táblát, valamint a bejárati ajtót emberi ürülékkel mocskolták be.
Balogh János, a Néppárt szalontai szervezetének elnöke feljelentést tett a rendőrségen. A helyszínre érkező nyomozók elmondása szerint nem volt még példa Nagyszalontán hasonló gusztustalan tettre. Balogh János megítélése szerint a gyalázkodás politikai indíttatású, ez abból is kiderül, hogy az elkövetők a szintén összemocskolt Csillagos Hírek című néppárti havilapot dobták a bejárati ajtó elé.
Az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi sajtószolgálata
erdon.ro

Kettős állampolgárság – Strasbourg elutasította a felvidéki beadványokat
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elutasította azt a két beadványt, amelyet két szlovákiai magyar nyújtott be a testülethez, amiért a magyar állampolgárság felvétele után elveszítették szlovák állampolgárságukat.
A bíróság a május második felében született döntésében úgy foglalt állást, hogy mivel a Fehér István és a Dolník Erzsébet által két egymást követő napon benyújtott keresetben leírt két ügy ténybeli és jogi háttere rendkívül hasonló, ezért a két beadványt összevonja.
Mindkét panaszos azért fordult a strasbourgi bírósághoz, mert úgy véli, hogy a szlovák alkotmány előírásai ellenére fosztották meg őket szlovák állampolgárságuktól. Emellett sérelmezték, hogy semmilyen jogorvoslati lehetőség nem állt rendelkezésükre, nem szavazhattak a parlamenti választásokon, és „gyakorlati nehézségeik támadtak" a társadalombiztosítási jogviszonyukkal kapcsolatban. Fehér István azt is kifogásolta, hogy a révkomáromi önkormányzat nem volt hajlandó állandó lakcímét igazoló okiratot kiállítani számára.
Az EJEB honlapján nyilvánosságra hozott döntésében a bíróság kimondta: nincs joghatósága megítélni, hogy sérti-e a szlovák alkotmányt vagy Szlovákia nemzetközi szerződéséből fakadó kötelezettségeit az, hogy a két panaszost megfosztották szlovák állampolgárságától. A strasbourgi bíróság ugyanis csak az Emberi Jogok Európa Egyezménye alapján ítélkezhet, az pedig nem tartalmaz, nem ír elő az állampolgársághoz, annak megtartásához vagy felvételéhez való jogot. A bíróság utalt arra, hogy a szlovák állampolgársági törvényt jelenleg is vizsgálja a szlovák alkotmánybíróság, valamint arra, hogy az ügy akkor tartozna Strasbourg hatáskörébe, ha a szlovák állam önkényesen megtagadta volna az állampolgárságot a panaszosoktól.
„(A panaszosok) szabad akaratukból kérelmezték a magyar állampolgárságot egy olyan időpontban, amikor a szlovák állampolgársági törvény alkalmazandó pontjai hatályban voltak. Következésképpen úgy döntöttek a magyar állampolgárság megszerzéséről, hogy tisztában voltak azzal, hogy ez a döntés a szlovák jog értelmében milyen következményeket von maga után" – indokolja döntését a bíróság.
A társadalombiztosítással kapcsolatos panaszok ugyan bizonyos esetben a bíróság hatáskörébe tartozhatnak, mert azt például senkitől nem lehet kizárólag az állampolgárság alapján megtagadni, de a strasbourgi törvényszék szerint „a társadalombiztosítási jogviszonnyal kapcsolatos nehézségek" alátámasztására egyik panaszos sem mutatott be olyan konkrét tényeket, amelyek alátámasztották volna az általuk vélelmezett jogsértést.
Megalapozatlannak találta a bíróság a választáson való részvételből való kizárás miatti panaszt is, mert úgy ítélte meg, hogy az egyezmény, illetve annak egyik jegyzőkönyve szavatolja ugyan a választáshoz való jogot, de mindkét panaszos törvényi rendelkezés miatt elveszítette szlovák állampolgárságát, olyan jogot pedig nem lehet az egyezményből levezetni, amely azt garantálná, hogy külföldiek részt vehetnek egy olyan állam törvényhozásának megválasztásán, amelynek nem állampolgárai, jelenleg ugyanis mindkét panaszos kizárólag magyar állampolgár. A lakcímet igazoló okirat megtagadásával kapcsolatban a bíróság azt is figyelembe vette, hogy a révkomáromi önkormányzat azt javasolta a panaszosnak, hogy forduljon a helyi rendőrséghez, a külföldiek letelepedésével kapcsolatban ugyanis a rendőrség illetékes intézkedni.
A bíróság azt is megállapítja, hogy a benyújtott dokumentumok alapján nem lát arra utaló nyomot, hogy a hatóságokkal való érintkezéskor a panaszos olyan nehézségbe ütközött volna, amely felveti annak gyanúját, hogy sérültek volna az emberi jogi egyezményben lefektetett jogai.
A panaszosok úgy vélik, hogy Szlovákia a diszkrimináció általános tilalmára vonatkozó előírásokat is figyelmen kívül hagyta. Ebben a bíróság – mint rámutat – azért nem jogosult ítéletet mondani, mert az egyezmény vonatkozó, 12-es jegyzőkönyvét, amely ezt kimondja, Szlovákia aláírta ugyan, de még nem ratifikálta.
A jogorvoslati lehetőség hiánya miatti panaszt a strasbourgi bíróság amiatt utasította el, mert úgy látja, hogy ennek meglétét is csak olyan ügyekben vizsgálhatja, amelyek eleve a hatáskörébe tartoznak, és mint megállapította, a szlovák állampolgárság elvétele a magyar állampolgárság felvétele miatt nem ilyen ügy.
MTI
Erdély.ma

Ellenzik a tagozatosodást a hatóságok a marosvásárhelyi Unirea főgimnáziumban
Ellenzik a hatóságok a magyar tagozat önállósulását a kétnyelvű marosvásárhelyi Unirea főgimnáziumban, ahol egy magyar és egy román tannyelvű iskola megszervezését javasolta az épület tulajdonosa, a római katolikus egyház – közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.
„Az egyház tervei szerint ugyanabban az épületben, ugyanazzal a tanári karral és ugyanazokkal a laboratóriumokkal a magyar osztályokat különálló állami intézménybe szerveznék, ahova a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban működő római katolikus felekezeti osztályokat is áthoznák" – magyarázta Peti András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi szervezetének elnöke.
Corneliu Grosu Maros megyei prefektus kijelentette, hogy nem tud elfogadni egy ilyen „nacionalista" kezdeményezést.
„Sosem fogok egyetérteni egy olyan romboló kezdeményezéssel, amely a kultúra és oktatás valamely templomában kerítéseket emel, vagy szakadást idéz elő" – idézte a prefektust az Agerpres.
A hírügynökség szerint az Unirea főgimnázium Maros megye legnagyobb elismerésnek örvendő iskolája, ahol a román tanárok is ellenzik a magyar tagozat különválását.
Marosvásárhelyen 1990-ben, a kommunista diktatúra bukása után a magyar oktatás önállósulási törekvései szolgáltattak ürügyet a bukott rendszer híveinek arra, hogy – öt halálos és több száz sebesült áldozattal járó – etnikai összecsapást provokáljanak ki magyarok és románok között. A „Fekete Március" után Marosvásárhely maradt az egyedüli város Erdélyben, ahol a magyarság nem tudta a Ceausescu-rendszerben román tagozatokkal összeolvasztott iskoláit visszaszerezni, és önálló intézményekbe szervezni.
A csaknem felerészt magyar lakosságú Marosvásárhelyen továbbra sincs önálló magyar általános iskola: a magyar diákok kétnyelvű iskolákban tanulnak. Hosszas politikai egyeztetések eredményeképp az RMDSZ tíz éve elérte, hogy a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban ne indítsanak újabb román osztályokat, így ez az intézmény ma önálló magyar iskolaként működik.
MTI
Erdély.ma

Nyakunkon a veszedelem
Vészes iramban gyúrja át a megbízott parlamenti bizottság az alkotmánymódosítás tervezetét, s bár sok a megmosolyogtató javaslat, minket, erdélyi magyarokat egyre inkább aggodalommal, keserűséggel tölthet el mindaz, ami a törvényhozásban történik.
Nem nagyon lehetett illúziónk, hogy a nemzetállam fogalom kikerül Románia alaptörvényéből, hisz mint életmentő szalmaszálba kapaszkodnak ebbe a román politikusok, úgy vélik, haza- és nemzetszeretetükön esne csorba, ha a valósághoz igazítanák az alkotmányt. Ám az, hogy akad olyan liberális (!) képviselő – Tudor Chiuariu volt igazságügyi miniszter –, aki a jelenlegi szövegben szereplő román népet egyenesen román nemzetre cserélné, azaz az alaptörvény csak a román nemzet tagjai számára biztosítana jogokat, számukra írna elő kötelezettségeket – az bizony megdöbbentő. Amit eddig jóváhagyott a bizottság, számunkra cseppet sem kedvező. Jogos és nehezen vitatható igényeinket – például, hogy társnemzetként kerüljünk be az alaptörvénybe, vagy anyanyelvünk regionális hivatalos nyelvi státuszt nyerjen az általunk többségben lakott térségekben – könnyedén elnapolják, s valami csodának kellene történnie, hogy a jelenlegi ugyancsak nacionalista, magyarellenes hangulatban nekünk is teremjen babér. Az alkotmánymódosító bizottság működése, az eddig elfogadott javaslatok tükrözik: a hatalom érvényesíti akaratát, s teszi ezt felgyorsított ütemben. Hihetetlennek tűnhet, de egyáltalán nem lehetetlen, hogy mire beköszönt a nyár, már a képviselőház is elfogadja az új alaptörvényt, s ősszel megtartják a népszavazást, egykettőre átgyúrják az új régiókat, immár közigazgatási jogkörrel. Tavaly júniusban négy nap alatt váltották le az államfőt, a parlament házelnökeit, és írták ki a referendumot – most nem napok, de hónapok alatt teljesen új Romániában ébredhetünk, melyet még annyira sem érezhetünk majd hazánknak, mint eddig.
Mindeközben a magyar politikum hallgat, időnként ejnyebejnyéznek, fél szájjal tiltakoznak választott és önjelölt vezetőink, de nem látni semmiféle tervet, stratégiát, mellyel akadályozni próbálnák a ránk váró igen veszélyes lépéseket.
Lehet, tárgyalnak Bukarestben? Sovány vigasz, hisz attól eredményt alig remélhetünk, már bebizonyosodott: a kétszínű román politizálás könnyedén ígér egyet és tesz mást. Főként, ha végre megvalósíthatja évszázados álmát, sikerre viheti, amit még Ceauşescunak sem sikerült: színromán földdé változtatja kies országát.
Késő lesz akkor tiltakozni, tüntetni, amikor már érvényes törvények lehetetlenítik el megmaradásunkat, alapozzák meg elvándorlásunk, beolvadásunk felgyorsítását. Ha jövőt akarunk a magyarságnak e tájakon, a döntések meghozatala előtt kellene megmutatni, hogy sokan vagyunk, egységesek és erősek.
Farkas Réka

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Meghurcolták, de nem indítanak eljárást (Villámtüntető fiatalok)
Ügyészségre továbbította a Kovászna megyei rendőrség a helyi termékek népszerűsítéséért villámtüntetést szervező s emiatt a hatóságok által bekísért fiatalok ügyét, diszkriminációra való felbujtással vádolták őket, ám az ügyészség a dokumentumok tanulmányozása után elutasította a vádemelést – tájékoztatott Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezetének elnöke.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) sepsiszentgyörgyi csapata április 20-án vonult ki a Kaufland nagyáruház bejáratához, Ébredj, székely, Vedd és vidd a hazait, Vásárolj székelyföldi üzletben hazai terméket, Székely termék = munkahely feliratú táblákkal próbálták ráébreszteni az arra járókat, hogy ne a multiknál költsék pénzüket, inkább a helyi termelőket, gyártókat, kisebb boltokat támogassák.
A HVIM további három nagyáruháznál tervezett hasonló megmozdulást, de csak a második helyszínre értek el, a Billa elől a hat fiatalembert bekísérték a rendőrségre. A hatóság akkor azzal magyarázta lépését, hogy engedély nélkül tiltakoztak, holott villámtüntetéshez nincs szükség hivatalos jóváhagyásra. Több mint négy órán keresztül benn tartották, bűnözőkként kezelték őket: nyilatkozatot írattak velük, rögzítették ujjlenyomatukat, lefényképezték. Egy héttel később Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke a Területi Közrendészeti Hatóságtól kérte a hat fiatal meghurcolásának kivizsgálását, a testület napirendre tűzte az ügyet, meghívta az érintetteket, de az ülésről a megyei rendőrparancsnok kérésére végül mégis kiutasították őket. Azóta sem kaptak értesítést semmilyen döntésről.
Időközben az is kiderült, a rendőrség továbbította az ügyészségnek a fiatalok iratcsomóját. Kulcsár-Terza felháborítónak tartja, hogy míg Kolozsváron a honvédemlékművet festékkel leöntőket csak 100–500 lejes bírsággal fenyegetik, addig a magyar fiatalokkal szemben ilyen eljárást folytatnak. Emlékeztetett, pártja már több éve kéri idevalósi, a helyi körülményeket jól ismerő rendőrparancsnok kinevezését, úgy vélik, akkor talán elkerülhető lenne az ilyen visszaélés.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Őszinte" gyűlölet vagy kampányfogás?
Corina Cretu európai parlamenti képviselő, az EP szocialista csoportjának alelnöke minapi közleményében kivágta a rezet nacionalizmusból. Olyan szöveget juttatott el a sajtóhoz, amelyet akár a volt kolozsvári bíró, vagy az ugyancsak Brüsszelben székelő nagyromániás pártelnök is aláírhatott volna.
A szocialista képviselő haragját a trianoni megemlékezések váltották ki. Európa fővárosából kürtölte világgá nemes felháborodását az "extrémista magyarok" ellen, akik szerinte "nem képesek lépést tartani a 21. századdal, és képtelenek elszakadni az osztrák-magyar dualista monarchia nosztalgiájától, ahelyett, hogy erőfeszítéseket tennének a múlt sebeinek a begyógyítására és a közös jövő felépítésére". A képviselő dühét különösen Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester nyilatkozata váltotta ki, aki azt mondta, hogy a trianoni békeszerződés emléknapja gyásznap a magyarok számára, akik "este Magyarországon feküdtek le, és reggel Romániában ébredtek fel". Ez a közleményben anakronisztikusnak nevezett felvetés a képviselő szerint azt jelenti, hogy "olyan emberek élnek közöttünk, akiknek az agya az évszázaddal korábbi valóságban rekedt, képtelenek elfogadni a történelmi valóságot, és veszélyes erőfeszítéseket tesznek a múlt kísérteteinek a felélesztésére". Mi több, úgy gondolja, és ki is mondja, hogy a polgármester nyilatkozata "a román nemzet iránti tiszteletnek, illetve a románság által a Habsburg- korona alatt elszenvedett trauma iránti megértésnek a legelemibb szikráját sem érezteti".
Végül azzal tette fel az i-re a pontot, hogy kijelentette: ezek az álláspontok akadályozzák meg a történelem sebeinek begyógyítását és a közös jövő kiépítését célzó európai erőfeszítések sikerét, ugyanis, jelenti ki, "az olyan megnyilatkozások, mint a trianoni szerződés alkalmából szervezett gyászszalagos megemlékezések, illetve az úgynevezett székely zászló tüntető kitűzése, árt az interetnikus kapcsolatoknak", és csupán "sovén-nacionalista provokációk, amelyek ellentmondanak az európai szellemiségnek, de a béke eszméjének is, amely a trianoni békeszerződéssel győzedelmeskedett, lezárva a második világháborút".
Ha valaki azt hitte, hogy eleget mondott, tévedett, mert az európai képviselő felhánytorgatta, hogy a Nagy-Magyarország iránti nosztalgiát a budapesti hatóságok a legmagasabb szinten támogatják, sőt szítják. Véleménye szerint az, hogy Magyarország elnöke kijelentette, a trianoni békediktátum olyan emlék, amelyet a magyarok máig sem tudtak feldolgozni, azt mutatja, hogy "Magyarország egyre jobban eltávolodik az európai értékektől és azoktól a törekvésektől, amelyek a békés együttélést szolgálják az öreg kontinensen".
Bevallom, meglepett a vehemens szitkozódás, ennél azért többet vártam volna el a mindeddig megfontoltnak, kiegyensúlyozottnak ismert képviselőtől. A kérdés az, hogy vajon mindig is így érzett, és két évtizeden át sikeresen leplezte, és most ezzel a közleménnyel mutatta ki igazi énjét, vagy kampányfogás az egész, hiszen egy év sincs már az európai parlamenti választásokig, és a magyar kártya ismét jól jöhet...
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Megkezdődött a 3. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
„Meg kell győzni az embereket, hogy megéri olvasni” – hangzott el Magdó János kolozsvári magyar főkonzul köszöntőbeszédében, a 3. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét szerda esti hivatalos megnyitóünnepségén.
A Jókai (Napoca) utcai Quadro Galériában megtartott rendezvényen a Cseh Gusztáv-emlékkiállítás megnyitójára és Csapody Miklós Cseh Gusztáv című monográfiájának bemutatójára került sor. A kettős kulturális eseményen Székely Sebestyén György, a Quadro Galéria igazgatója köszöntötte a kiállítótermet teljesen megtöltő érdeklődőket, majd Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere beszéde következet.
Magdó János főkonzul ugyanakkor a kiállítás-megnyitó kapcsán elmondta: fontos emlékezni Cseh Gusztávra, mert jelentős az életműve, maradandót alkotott. Hozzáfűzte bár Cseh Gusztáv eleinte nyugatias volt, később elkezdett a műemlékekkel foglalkozni. Székely Sebestyén György emlékeztetett: bár Cseh Gusztáv minden szempontból Erdélyhez kötődik, a most megnyílt tárlat anyaga a hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum gyűjteményéből származik.
Markó Béla az egyik szervező Kós Károly Alapítvány elnöke arról értekezett, hogy a könyvhét esetében nem igaz az a közmondás, hogy sok bába között elvész a gyermek, hiszen számos civil, kulturális szervezet összefogásáról van szó. Mint részletezte egyre népszerűbb rendezvény a könyvhét, olyannyira, hogy Marosvásárhely is megirigyelte Kolozsvártól így elképzelhető, hogy jövőre ott is megrendezik. Markó szerint az elmúlt ezer év legfontosabb találmánya volt a könyv, elképzelni se tudja, mi lett volna nélküle. „A jelen feladata az, hogy újragondolja a könyv szerepét, funkcióját, hiszen korunkban rengeteg gyorsabban, könnyebben hozzáférhető információforrás áll rendelkezésünkre” – fogalmazott.
Csapody Miklós monográfiáját Kántor Lajos irodalomtörténész mutatta be. Elmondta: a kiadványnak nem csak művészettörténeti jelentősége van, hiszen családtörténet is van benne, amely részben megmagyarázza, könnyebben értelmezhetővé teszi Cseh Gusztáv munkásságát. A szerző, Csapody Miklós arról értekezett, hogy „Cseh Gusztáv előbb az európai egyetemes modernitás nyelvén tanult meg beszélni, majd később ezzel a tudással felvértezve visszanyúlt a tradíciókhoz”. „Nyugaton a hasonló kaliberű képzőművészekről versenyben írják a monográfiákat” – szemléltette Cseh Gusztáv életművének jelentőségét Csapody Miklós. A vasárnapig tartó seregszemlén a Mátyás király szülőháza előtti téren a kiadók és könyvterjesztők mintegy 35 standon várják a vásárlókat. Az ugyanitt felállított színpadon a tervek szerint csütörtökön lapzártánk után a Csillagszedők zenekar lépett fel először Kovács András Ferenc megzenésített verseit adva elő, ezzel egy időben pedig a Sapientia épületében Bodor Ádám íróval találkozhattak az érdeklődők. A rendezvény részletes programja az unnepikonyvhet.ro honlapon érhető el.
Kiss Előd-Gergely

Román cinizmus
Jó alkalmat szalasztott el a román kormány arra, hogy tanúbizonyságot adjon jóindulatáról és empátiájáról. Az a közlemény azonban, amelyben a bukaresti külügy a trianoni békediktátum évfordulóján üdvözölte a Magyarország feldarabolását szentesítő dokumentumot, nem csupán ezek teljes hiányáról tanúskodik, de ráadásul provokatív is.
Az persze objektíve érthető, ha a mindenkori román kormány nem ugyanúgy vélekedik a diktátumról, mint a magyarok, hiszen az tette lehetővé, hogy az alig néhány évtizeddel korábban megalakult Román Királyság óriási területeket kebelezzen be. Viszont éppen ezen az alapon elvárható lenne, hogy azt is elfogadják: nekünk, magyaroknak június negyedike gyásznap.
Ehelyett a külügy politikailag korrekt lózungoktól hemzsegő közleményben ferdít, amikor a független és etnikai határai között megalakuló Magyarország „születési okmányának" titulálja a diktátumot. Hiszen olyan területeket szakítottak el az anyaországtól, amelyeken több százezres, többmilliós nagyságrendben éltek és élnek magyarok – sok helyütt tömbben –, vagyis az etnikai határok emlegetése közönséges hazugság.
Az európai uniós együttműködés hangsúlyozása ebben a kontextusban nem több, mint üres és cinikus mellébeszélés. A nyilatkozat minősíthetetlen. Akasztott ember házában dicsérte a kötélverők munkáját. Erre mondják azt: ha hallgatott volna, bölcsebb lett volna.
A provokációra azonban nem hasonló stílusban kell válaszolni. Nem kell beidézni a román nagykövetet, nem szabad engedni, hogy abban az időszakban, amikor olyan kulcsfontosságú ügyek vannak napirenden, mint az alkotmánymódosítás, valamint a régiók kialakítása, a román kormány ismét csak egy mesterségesen gerjesztett magyar–román konfliktussal terelje el a figyelmet a fontos témákról.
Higgadtan, a nemzetközi közösség előtt kell számon kérni a román kormánytól: hogyan viszonyul a romániai magyarok igényeihez – államalkotó tényezőként való megemlítésükhöz az alkotmányban, valamint a kulturális és történelmi hagyományok tiszteletben tartásához, az etnikai arányok megváltoztatásától való tartózkodáshoz a régiók megrajzolásakor –, amelyek teljesítése szavatolhatja a magyar közösség megmaradását.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Szigligeti, a horthysta
Figyelem, rendhagyó történelemlecke következik: a legújabb információk szerint Szent László király fasiszta volt, Szigligeti Ede pedig horthysta.
A szenzációs felfedezés nagyváradi nagy-romániás politikusoktól származik, akik a jelek szerint egyszerre két hobbit is magas szinten űznek: az amatőr történészkedést és a rendkívül hatásos tudatmódosító szerek élvezetét. A párt – amely mind olimpiai aranyéremre, mind Nobel-díjra a legnagyobb eséllyel pályázhatna uszításban és gyűlölködésben, ha ezekben a nemes sportágakban osztanának ilyeneket – a városközpont szoborügyei miatt érezte fontosnak, hogy veretes álláspontját megossza a nyilvánossággal. Fölmerült ugyanis, hogy a magyarokat amúgy szintén nem különösebben szívelő, liberális párti polgármester egy egykori magyar temető helyére költöztetné a főtéren álló Mihály vajdaszobrot, hogy a helyére Ferdinánd román király szobrát állítsa fel. A nagyrománok azonban ellenzik ezt, mint ahogy azt is, hogy a téren ismét a városalapító Szent László király szobra álljon. Ferdinándot viszont szívesen látnák – Szigligeti Ede szobra helyett. A történelemtudomány nagy-romániás mozartjai azzal érvelnek Szent László ellen, hogy nem kellenek fasiszta, illetve magyar alkotások, Szigligetivel meg az a baj, hogy szobra a Horthy-időben, vagyis Észak-Erdély 1940-es felszabadulása után került a helyére. Ami technikailag igaz is – csakhogy röpke két évtizedes szünet után, ugyanis már a trianoni diktátum előtt is ott állt, akkor azonban az újonnan berendezkedő román hatalom elvitette onnan. Bizonyára ők is úgy gondolták, hogy horthysta, ami akár igaz is lehetett, már ha elfogadjuk azt, hogy hosszú évtizedek óta elhunyt színdarabírók haláluk után kormányzóvá választott ellentengernagyok rajongóivá válhatnak.
Meg kell hagyni, a kortárs szélsőségesség – a választók által amúgy minimális támogatásra méltatott – váradi főpapjaiba nem kevés kreativitás szorult, ha Szigligeti és Horthy kapcsolata mellett képesek összefüggéseket fölfedezni egy 1095-ben elhunyt, szentté avatott magyar uralkodó és Mussolini fekete ingesei között is. Talán jobban is járnának, ha kreativitásukat inkább stand-up humoristaként kamatoztatnák, ilyen poénokkal simán beférnének bármelyik dumaszínházba. És végre sikerélményekhez is jutnának, mert legalább nem ingyen röhögtetnék magukat, mint most.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Viszonyunk Trianonhoz
Huszadik-huszonegyedik századi történelmünk pályakijelölő, mozgástér-meghatározó, megkerülhetetlen eseménye a trianoni békediktátum. Olyan pillanat, amelyhez a politikai elitnek így vagy úgy, de azóta is viszonyulnia kell. A kétezres évek elején egy libertinus közíró azt találta írni, hogy „nem az a magyar, akinek fáj Trianon, hanem az, aki szembenéz Trianonnal”. Nem zavarta, hogy amit mond logikai bakugrás, hiszen a fájdalom nincs ellentmondásban a szembenézéssel, sőt tulajdonképpen a fájdalom mint érzékelés az első lépés a szembenézés irányában.
Mert igenis, szembe kell nézni vele, és nem úgy tenni, mintha meg sem történt volna, ahogy a kommunista időkben tették. Nemcsak a békeszerződés tényét nem propagálták, s nem igyekeztek enyhíteni a kárt, de a kádár–aczéli kultúrpolitika kifejezetten arra törekedett, hogy kilúgozza a megmaradt Magyarországon élő lakosság fejéből a nemzeti összetartozás eszméjét, a nemzeti büszkeséget, a nemzetközpontú cselekvés belső létparancsát. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy nemcsak Trianonról nem tudtak, de arról sem, hogy az aktuálisan érvényes határokon kívül is élnek még magyarok. A sokat és joggal bírált „románozás”, amiben a szocialista politikusok Szanyi Tibortól Kovács Lászlóig ma is élen járnak, nagymértékben ezzel magyarázható.
Vesztesek és nyertesek
Ez is egyfajta viszonyulás, ez a tudati, területi és a nemzettestet is érintő öncsonkítás programja, Trianon tulajdonképpeni beteljesítése. Ez az, amit Trianon nyertesei, a szomszéd államok politikai elitje nyíltan vagy burkoltan, de elvárna. Ennek ránk, az anyaországtól elszakított erdélyi magyarokra vonatkozó része a politikai román nemzettel való érzelmi, lojalitásszintű azonosulás elvárása, amelynek a legkülönbözőbb formában adnak hangot a többségi politikusok. Leginkább szembeötlő, mindenki által könnyen felfogható megjelenése az, amikor „elcsodálkoznak”, hogy az erdélyi magyarok a magyar csapatnak szurkolnak egy román–magyar sporteseményen. Azért tettem idézőjelbe a csodálkozást, mert értelmes emberekről nem feltételezem, hogy tényleg érthetetlen számukra, ha a magyarok saját nemzettestvéreik győzelmét kívánják, s nem azokét, akik az őket elnyomó állam színeiben játszanak.
A képzeletbeli paletta másik oldalán áll a magyar területi egység programja, az etnikai határok mentén megrajzolható új határ kialakítása. E megoldás igazságos és hosszú távon stabilizáló lenne, de politikailag kivihetetlen. E politika meghirdetéséhez Magyarországnak sem kellő ereje, sem szövetségesei nincsenek. Sőt „hála” a proletár-internacionalista, majd a kozmopolita-libertariánus kultúrpolitikának, a kérdésben még olyan magyar társadalmi és politikai konszenzus sem teremthető, mint amilyen a Horthy-korszakban adott volt.
Öncsonkító, a magyar mozgásteret, a magyar létesélyeket szűkítő politika lenne az elszakított magyarság módszeres, államilag támogatott, egyéni szinten természetesen önkéntes döntésen nyugvó áttelepítése az anyaországba. Talán stabilizáló hatással lenne, viszont egyenértékű ezeréves magyar területek végleges és önkéntes feladásával, a magyar léttér drasztikus összezsugorításával. Gondolatiságtól tankönyvekig
Végül, de nem utolsósorban koherens és jövőbe mutató elképzelés a határokon átívelő magyar újraegységesülés programja, amit Orbán Viktor már az első kormánya idején meghirdetett, és fontos lépeseket is tett ebbe az irányba. A státustörvény, amint azt a Trianon igazságosságát hirdető SZDSZ-es, majd DK-s politikus, Bauer Tamás is – persze bírálólag – szóvá tette, azt hirdette, hogy a határon túli magyarság igazi hazája Magyarország, és az általa teremtett „státus” egyfajta „csíra-állampolgárságként” is felfogható volt, amiként a Magyar Állandó Értekezlet egyfajta összmagyar parlamentcsíraként.
Ugyanezen gondolat jegyében 2010-ben fogadta el a magyar parlament a magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvényt, majd az új választójogi törvényt, amely nem köti a jelenlegi Magyarország határain belül bejelentett lakcímhez a szavazati jogot, hanem kiterjeszti azt a határokon kívül élő állampolgárokra is. E gondolatiságnak kellene áthatnia a civil szférát is, a különböző magyar szakmai szervezeteknek integrálniuk kellene a határon kívüli magyar erőket. E tekintetben láthattunk több előremutató példát, kezdve a borászattól – a Magyar Borakadémiának több, határon kívül élő rendes tagja van, Erdélyből például Csávossy György, Kovács Adorján és Balla Géza – egészen addig, hogy a magyar politológus vándortalálkozót idén Kolozsváron rendezték.
A program szerves részének kellene lennie a határon kívüli autonómiák rendszerének is. Nem elég ugyanis, hogy a határon kívüli magyarság egyéni szinten kötődjön a magyar államhoz, minél nagyobb mértékben kellene függetlenednie a többségi politikai akaratképzéstől, nemzetpropagandától. Amíg a magyar iskolák tananyagát Bukarestben határozzák meg, a román nemzetpropagandát igyekeznek lenyomni gyermekeink torkán a dákoromán elmélettől a vélt román felsőbbrendűség által áthatott, immár román történészek által is kikezdett hamis történelemig, képtelenek leszünk öntudatos, nemzethű magyar nemzedékeket felnevelni.
Mindenki mindenkiért
A határokon átívelő nemzetegyesítés programjának szimbolikus gesztusa, hogy június 4-ét a magyar parlament a nemzeti összetartozás napjának nyilvánította. Súlyos hiba azonban ünnepként kommunikálni e napot, amely a megemlékezés, a gyász napja. Június 4-én akkor sincs mit ünnepelni, ha e nap figyelmeztethet minket, magyarokat arra, hogy együvé tartozunk, közös a sorsunk, és oda kell figyelnünk egymásra. Mint ahogy az is fájdalmas, hogy a „nemzeti összetartozás dalaként” hirdetnek egy minden pátosztól mentes, gyengécske szerzeményt, amely semmit nem mond az összetartozás mélységéről, a közös múltról, közös kultúráról, amelyben semmi magasztos, semmi lélekbemarkoló nincs. A nemzeti konzervatív politika nem hagyhatja figyelmen kívül a szimbolikus dimenziót.
Jelentős pozitívum, hogy a magyar alaptörvény preambuluma integrálja a Szabó Dezső-i alapgondolatot, amely szerint minden magyar felelős minden magyarért („Mi, a magyar nemzet tagjai az új évezred kezdetén felelősséggel minden magyarért kinyilvánítjukaz alábbiakat”), és rögzíti a magyar nemzeti büszkeség kútfőit. Érdemes kitérni arra a mondatra, amely szintén a preambulumban kapott helyet, s amely Trianon évfordulóján igencsak aktuális, és zárszónak is beillik: „Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét.”
Úgy legyen!
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Erdély.ma

Buldózeres városrendezés Nagyváradon
Tiltakozó aláírásgyűjtéssel szeretnék felhívni a nagyváradi magyarok a város vezetői és a világ figyelmét arra, hogy komoly veszélyben forog a történelmi Nagyvárad évszázados arculata. De hogyan jutott idáig a Pece-parti Párizs, hogyan vált romhalmazzá a történelmi belváros?
A múlt század elején még a szecessziós építészet gyöngyszemeként ismert Nagyvárad belvárosa ma többnyire furcsa romvárosra emlékeztet. A műemlékeknek számító paloták, emeletes bérházak lepukkant, málló vakolatú, többnyire porlepte védőhálókkal bevont komor romok, akár egy egykor virágzó kultúra múltból ránk kiáltó figyelmeztetései. Szent László fényei és a román milicisták
Az egykor híresen szép váradi történelmi belváros nem egyik percről a másikra változott romhalmazzá. A Szent László király alapította megyeszékhely magyar műemlékeit még a kommunizmus évtizedeiben kezdték el rombolni. A legismertebb, egyfajta jelenkori legendává nemesült esemény 1967-ben zajlott a főtéri Szent László-templomnál. A kommunista párt vezetői úgy ítélték meg, hogy a templom rontja a polgármesteri hivatal környékének képét, ezért a lovagkirály tiszteletére emelt római katolikus templom eltávolítását határozták el. Azt fundálták ki, hogy átköltöztetik a tér másik oldalára az egész templomot, s ha ne adj’ isten eközben tönkremenne, hát ki tehet róla? Idős váradiak máig emlékeznek azokra a napokra, amikor a város magyarjai élőláncot formáltak a templom köré, testükkel védve a bontásra érkező munkásoktól. Éjjel-nappal őrizték a városalapító király templomát, a főtérre kirendelt karhatalom pedig nem mert nyilvánosan véget vetni a tiltakozó akciónak.
belváros?
Máladozó kisértettanyává vált a római katolikus püspökség egykori tulajdona. A múlt század elején még a szecessziós építészet gyöngyszemeként ismert Nagyvárad belvárosa ma többnyire furcsa romvárosra emlékeztet. A műemlékeknek számító paloták, emeletes bérházak lepukkant, málló vakolatú, többnyire porlepte védőhálókkal bevont komor romok, akár egy egykor virágzó kultúra múltból ránk kiáltó figyelmeztetései.
Szent László fényei és a román milicisták
Az egykor híresen szép váradi történelmi belváros nem egyik percről a másikra változott romhalmazzá. A Szent László király alapította megyeszékhely magyar műemlékeit még a kommunizmus évtizedeiben kezdték el rombolni. A legismertebb, egyfajta jelenkori legendává nemesült esemény 1967-ben zajlott a főtéri Szent László-templomnál. A kommunista párt vezetői úgy ítélték meg, hogy a templom rontja a polgármesteri hivatal környékének képét, ezért a lovagkirály tiszteletére emelt római katolikus templom eltávolítását határozták el. Azt fundálták ki, hogy átköltöztetik a tér másik oldalára az egész templomot, s ha ne adj’ isten eközben tönkremenne, hát ki tehet róla? Idős váradiak máig emlékeznek azokra a napokra, amikor a város magyarjai élőláncot formáltak a templom köré, testükkel védve a bontásra érkező munkásoktól. Éjjel-nappal őrizték a városalapító király templomát, a főtérre kirendelt karhatalom pedig nem mert nyilvánosan véget vetni a tiltakozó akciónak.
Munkások és por a Fekete Sas Palotában
De több más, már-már misztikus történet is fennmaradt ezekről a napokról, mint például a Szent László gyertyáiról szóló történet. A csatárláncban álló, kezükben gyertyát tartó váradi magyarokat körbevették a milicisták. Szemtanúk elmondása szerint erős szél volt azokban a napokban Nagyváradon, azonban furcsa módon egyetlen, a templomért világító gyertya sem aludt ki, míg az embereket vigyázó rendőrök képtelenek voltak cigarettára gyújtani, annyira erősen fújt a szél. Valójában mai napig tisztázatlan, miért is állt el a hatalom a templom lerombolásától, a történteket követően azonban tizenegy tüntetőt letartóztattak, többen néhány évet le is húztak a börtönben, egyikük meg is halt a szamosújvári fegyházban.
Szoborcsere: László ment, Mihai jött
A templom melletti Szent László tér az elmúlt években egyre lepukkantabbá vált, jelenleg az önkormányzat által sikertörténetként előadott és eladott felújítási munkálatok folynak ott. A tér közepén egy esztétikailag is igencsak kifogásolható lovasszobor áll: Mihály vajda, azaz Mihai Viteazul szobra. A második világháború előtt egy Szent László-szobor állt ott, azt azonban nem sokáig tűrték a román elvtársak, a nagyváradi római katolikus püspökség székhelye előtt kapott helyet.
A váradi főtér felújítása az elmúlt év alatt is több vitát váltott ki. Az Ilie Bolojan polgármester által vezetett önkormányzat egy korszerűnek állított sima kőplaccot tervez főtérként Váradra, az uniós támogatással kivitelezendő felújítási projekt körül azonban sok a homályos kérdés.
Náci kincsek helyett kommunista szemét
A főtér közvetlen közelében fekvő híres Fekete Sas Palotát is éppen felújítják, jelenleg építőtelep benyomását kelti. Onnan csak egy ugrás a Kossuth (ma Independenței) utcában lévő romos zsinagóga. A Kossuth utca műemlék épületeinek egy részét a hetvenes-nyolcvanas években lebontották, megsemmisítették az utca teljes szakaszát. A lerombolt bérházak helyén suta zöldövezetecskét létesítettek egy meglehetősen nagy, Mihai Eminescut ábrázoló szoborral.
A régi váradi legendákban a romos zsinagóga is szerepel, állítólag alatt titokzatos alagútrendszer húzódik, ezek katakombáiban a második világháború ideje alatt a Váradról elhurcolt zsidók kincseit őrizte a Gestapo. Más történetek szerint itt húzódik az az alagútrendszer, amely összeköti a Szent László-templom altemplomát a váradi várral. Ezeket a legendákat azonban még senki sem igazolta, sem a váradi polgármesteri hivatal illetékesei, sem pedig a Körösvidéki Múzeum régészei. Amikor azonban 2012 nyarán a Körösök Vízügyi Igazgatósága hozzákezdett a belváros szégyenfoltjának számító, lerobbant partszakasz rendbetételéhez, hihetetlen mennyiségű szemetet találtak a lerombolt műemlék épületek helyett tátongó gödrökben. A kommunista érában ugyanis nagy mennyiségű szemetet hordtak a lebontott műemlék épületek helyén maradt gödrök feltöltésére. A Kossuth utcai partszakasz rehabilitálása hamar abbamaradt, sok hercehurca után csak a közelmúltban folytatták a munkálatokat, miután kiderült: csak akkor kivitelezhető Bolojan polgármester nagy álma – az ide tervezett föld alatti parkoló –, ha rendbe hozzák a Körös-partnak ezt a részét.
A kocka el van… lopva!
A nagyváradi korzó ma bizonyára Európa legroskatagabb sétálóutcája. A még a magyar világban épített csodálatos műemlék épületek zömét védőháló borítja, az önkormányzat bejelentése szerint idén aztán nekiveselkednek, és rendbe hozzák a gyalázatos állapotban lévő váradi Főutcát. Talán egyben ez Európa egyetlen ki nem világított nagyvárosi korzója, tavaly óta ugyanis egyetlen utcalámpa sem oszlatja a sötétséget. Hogy miért? Ennek is megvan a maga balkáni sztorija, ami még az előző polgármesterhez, az időközben EP-képviselővé avanzsált Petru Filip személyéhez kötődik. Az olténiai származású, a váradi polgári értékekre erősen „immúnis” Filip ugyanis igencsak elvetette a kockát a nagyváradi főutcán. Meglehetősen rossz minőségű kőkockákat, pontosabban azoknak is csak a felét: a váradi sétálóutcát ugyanis félbevágott kínai kockakövekkel burkolták. A kőszállítmány árának másik fele szőrén-szálán eltűnt, a nyilvánosságra kerülő panamát azonban egyelőre valamennyi elkövető megúszta büntetés nélkül. A volt polgármester elment Brüsszelbe, a félkockákból összerótt, „félkorzó” meg itt maradt. Azaz alig két esztendő múlva a burkolat elkezdett szétcsúszni, s ez nemcsak sarokmarasztaló, bokaficamító hézagokkal járt, hanem egy-kettőre szétverte azokat a „talajmenti” utcalámpákat is, amelyeket 2006-ban a tervezők a kínai kockakövek közzé raktak le. Míg működött a furcsa talajmenti utcalámpasor, sokak szerint a váradi korzó egy elfuserált reptéri kifutóra emlékeztetett, ma már semmire sem emlékeztet, éjszakánként csak a boltok firmamentumainak sejtelmes fényecskéi világítják meg. Romturizmusunk végén megszemlélhetjük az egykori pénzügyi palota döbbenetesen lepusztult épületét, ahol régebben évtizedeken át a járóbeteg-gondozó rendelői működtek. A római katolikus püspökség tulajdonában lévő műemlék épületnek a restitúciós törvények értelmében vissza kellett volna kerülnie eredeti tulajdonosához, azonban a Bihar Megyei Tanács megfellebbezte a döntést, a pereskedés évek óta zajlik, miközben a védőhálóval borított belvárosi épület málladozó kísértettanyává züllött.
A polgármester erőgépei
Az elmúlt években a váradiak közelről nézhették, hogyan jut ebek harmincadjára a város történelmi értékeinek jó része. Az 1989-es változásokat követően az RMDSZ semmit sem tett az egykori magyar múltat igazoló műemlék épületek megóvása érdekében. A politikai kavarásokkal, pénzügyi panamákkal tarkított tudatos múltrombolásnak azonban nincs vége. Bolojanék néhány hete bejelentették: néhány méternyi kerékpárút megépítése érdekében elbontanak több műemlék jellegű épületet a Kert (ma Avram Iancu) utcában. Úgy tűnik, ez volt az utolsó csepp a pohárban, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének kezdeményezésére ugyanis a váradiak tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdtek. Elhatározásuk szerint az akciót addig folytatják, míg a váradi önkormányzat fel nem fogja: az európai normákat is felrúgják, ha megpróbálják tönkretenni, felszámolni Nagyvárad egykori történelmi arculatát.
Szőke Mária Magdolna
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Trianon: a magyarság tragédiája
Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4-e a nemzeti összetartozás napja – 2010. május 31-ei ülésén döntött erről az Országgyűlés. „A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme” – áll többek között a jogszabályban.
A magyarok részvétele nélkül határozták meg az első világháború után a béke feltételeit az 1919–20-as párizsi békekonferencián, ahol a győztes hatalmak Európa új rendjét állították fel. Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva. A bemutató azonban teljesen hatástalannak bizonyult, a békefeltételeket 1920 májusában adták át a magyar delegációnak, amely a dokumentum láttán lemondott. A szerződést ezután Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és megbízott látta el kézjegyével 1920. június 4-én a versailles-i Nagy-Trianon-kastélyban. Az aláírás percében Magyarországon megkondultak a harangok, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.
Bilincsbe zárva
A 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló szerződés első része a Nemzetek Szövetségének (Népszövetség) egyezségokmányát tartalmazta, amely valamennyi békeegyezményben helyet kapott. A békediktátum kimondta az ország függetlenségét, meghatározta határait, és megtiltotta, hogy a Népszövetség engedélye nélkül Magyarország bárkivel államszövetségre lépjen. A magyar haderő létszámát 35 ezerben maximálta, megtiltotta az általános hadkötelezettséget és a nehézfegyverzet tartását, korlátozta a fegyvergyártást. Az országnak 1921. május elsejétől 30 éven át jóvátételt kellett fizetnie az általa okozott háborús károkért, zálogul lekötötték az állam minden vagyonát és bevételét. A békeszerződés betartását nemzetközi katonai ellenőrző bizottság felügyelte. A szerződés rögzítette azt is, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, aminek következményeként Magyarország területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánság Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánság, Zala megye nyugati pereme, a Muraköz és a baranyai háromszög a Szerb–Horvát–Szlovén királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország pedig északon Szepes és Árva megyéből kapott területeket. A magyar állam elveszítette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910-es népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra, fele összefüggő tömbben a határok mentén. A békeszerződés a kisebbségek jogaira vonatkozóan is tartalmazott előírásokat: ezek szerint az ország lakosait egyenlő jogok illetik meg nemzetiségi, faji, vallási hovatartozásuktól függetlenül, a törvény előtt egyenlő bánásmódban kell részesíteni őket, biztosítani kulturális, vallási életük zavartalanságát. A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta a békeszerződést, amelyet az 1921. július 26-i XXXIII. törvénycikk hirdetett ki. Az 1921. december 14–16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke Magyarország része maradt, északon pedig Somoskő és környéke (kivéve a somoskőújfalui várat) 1923-ban tért vissza.
A trianoni sokk
A döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közötti években az ország meghatározó külpolitikai célja lett Trianon revíziója. Az 1938-as első bécsi döntéssel Magyarország visszakapta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, 1939-ben Kárpátalját, 1940-ben pedig, a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és Székelyföldet, majd Jugoszlávia 1941-es német megszállása után Délvidéket. A területgyarapodások nyomán Magyarország Trianonban megállapított területe csaknem kétszeresére nőtt, a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része ismét határai közé került. A világégést és az ismételt háborús vereséget követően Magyarország 1947. február 10-én írta alá az újabb párizsi békét, amely lényegében a trianoni határokat állította vissza, semmisnek nyilvánítva a két világháború közötti területi változásokat, sőt, Csehszlovákia további három, Pozsony környéki falut kapott a Duna jobb partján.

Elmaradt az EMNP és az MPP egyesülés
Elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fúziós ajánlatát, és csak a párbeszédkészségét erősítette meg a Magyar Polgári Párt (MPP).
A Toró T. Tibor EMNP-elnöknek címzett nyílt levelében Biró Zsolt, az MPP elnöke pártjának a szervezeti önállóság megőrzéséről szóló kongresszusi határozatára hivatkozott, és éles hangon bírálta az EMNP fúziós törekvéseit.
Az EMNP nem adta fel: válaszul kiadott közleményében tudatja, hogy az MPP helyi vezetőivel folytatja a fúziós tárgyalásokat, mert a magyar közösség nagy része együttműködést és közös cselekvést vár az erdélyi magyar politikai szereplőktől.
Az EMNP elnökségének megbízásából Papp Előd alelnök május 4-én, a makfalvi majális alkalmával tett nyilvános ajánlatot a fúzióra, a bejelentés után pedig írásban is átadta Biró Zsoltnak a fúziós tárgyalások elkezdését ajánló néppárti határozatot. A két párt megközelítőleg egyenlő teljesítményt ért el a 2012. júniusi önkormányzati választásokon, de összesen is kevesebb polgármesteri és tanácsi mandátumot szerzett – a leadott magyar szavazatok mintegy 15 százalékával –, mint 2008-ban az RMDSZ-szel szemben akkor még egyedüli magyar versenypártként fellépő MPP. Jelenleg a polgári pártnak 7, a néppártnak 2 polgármestere van (az RMDSZ-nek 140), az MPP azonban ragaszkodik önállóságához és a politikai pluralizmushoz.
Tegnapi nyílt levelében Biró Zsolt arra kérte a Néppárt vezetőit, hogy „lépjenek túl saját árnyékukon, hagyjanak fel a közvélemény folyamatos manipulálásával, a sajtón keresztül történő üzengetéssel, a fúzió alapokat nélkülöző erőltetésével, és amennyiben tényleg szívükön viselik közösségünk sorsát, akkor maszatolás helyett válasszák bátran az őszinte párbeszédet”. Biró úgy véli, az EMNP és az MPP meg tudja találni az együttműködésnek azokat a lehetőségeit, amelyek a választások szabadságát és az erős nemzeti érdekképviseletet is biztosítják.
Az elutasítás nem tántorította el a Néppárt vezetőit szándékuktól: az MPP helyi vezetőivel folytatják a tárgyalásokat a két párt fúziójáról. „A Néppárt számára egyértelmű, hogy a fúzió ellenzésével az MPP egyes vezetői, Biró Zsolt elnökkel az élen, homlokegyenest szembemennek a párt tagságának akaratával, hiszen a polgáriak helyi szinten – amint ezt több alkalommal jelezték is –, igenis, akarják a nemzeti oldal egyesítését” – áll az EMNP közleményében, amely szerint helyi és önkormányzati szinten a legtöbb esetben példaértékű az együttműködés a két párt között. Emlékeztettek arra, hogy május elején a makfalvi majálison ajánlották erőik egyesítését az autonómia érdekében, és akkor a két párt vezetősége arról is megállapodott, hogy egy többfordulós, váltott szervezésű tárgyalássorozat keretében egyeztetnek az egyesülés lehetséges módozatairól. A tegnapra tervezett első tárgyalási fordulón azonban Biró Zsolt MPP-elnök nem jelent meg.
MTI
Erdély.ma

Erdélyből is önkéntesek indultak Magyarországra – További jelentkezőket várnak!
Az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében egy negyven személyes autóbusz indult el a Duna-menti településekre, segíteni az árvízkárok megelőzésében, majd a helyreállításban. Vannak közöttük, akik csak erre a hétvégére tudnak kimenni, de többen maradnának is, amennyiben erre szükség lesz.
Csibi Zoltán szervező elmondta: az önkénteseket tovább toborozzák, és amennyiben annyian jelentkeznek, újabb buszt vagy akár buszokat indítanak útnak.
Szombaton hajnalban Nagyváradról is elindult egy autóbusz, szintén segítőkkel. Az önkénteseket Budapest környékére szállítják, és vasárnap este hozzák vissza.
Jelentkezni a következő telefonszámokon lehet:
Partium: Nagy József Barna: 0762-248662
Belső-Erdély: Fancsali Ernő: 0762-248686
Székelyföld: Csibi Zoltán: 0762-248697
Jó erőben lévő, 18 év fölötti férfiak és nők jelentkezését várják. Csak a mentéshez szükséges ruházatra (vízhatlan ruha, gumicsizma), és egynapi élelemre van szükség. Legkevesebb kétszáz önkéntes útját tudják megszervezni.
Kovács Csaba P.
Erdély.ma

Rekviem a Történelmi Magazinért
Tizennyolcadik évfolyamába lépve megszűnt a Sepsiszentgyörgyön szerkesztett, kiadott Történelmi Magazin című folyóirat.
Ezt Kádár Gyula, a lap ötletgazdája, szerkesztője – egyszemélyes „szerkesztősége” –, kiadója jelentette be a Székely Akadémia évadzáró rendezvényén, melyen legutóbbi könyvét mutatta be. A folyóirat utolsó lapszámában Búcsú a Történelmi Magazintól című, az olvasókhoz intézett levelében írta: „nehéz szívvel mondom el, jelentem be, hogy az erdélyi magyarság kultúrája szegényebb lett, mert anyagi háttér hiányában megszűnt az általam szerkesztett és kiadott Történelmi Magazin”.
A lap Történelmünk címmel indult 1996-ban, s független kulturális-történelmi folyóiratként határozta meg magát. A nemsokára Történelmi Magazinra keresztelt lap kinyilvánított célja ,,a helyes magyarságtudat erősítése”. Kádár Gyula sikertörténetnek nevezi a lap pályafutását, s értékelését azzal indokolja, hogy „ennyi időn keresztül eljutott az olvasóhoz egy olyan kulturális folyóirat, amelynek sem székháza, sem szerkesztősége, és semmilyen hivatalos támogatottsága nem volt”. Sok iskolában köri tevékenységeken, történelmi vetélkedők során több ezer gyermek tanult a Történelmi Magazinban közölt anyagokból, számos pedagógus érezte magáénak a lapot. A folyóiratot nemcsak Székelyföldön, Erdélyben, hanem az anyaországban, Nyugat-Európában, a tengeren túl is olvasták és igényelték.
A Történelmi Magazin 2007–2008-ban érte el fénykorát. Akkor ötezer példányban kelt el. Ám a gazdasági válság megjelentével a szám egyre csökkent, míg az utolsó lap már csak ötszáz példányban jelent meg. Ezenkívül a világháló térhódítása és a lapot megrendelő, de ki nem fizető olvasók vagy terjesztők hanyagsága is hozzájárult a megszűnéshez.
Kádár Gyula vallja: egy cél vezérelte, az erdélyi magyar és székely közösség szolgálata. Igyekezett olvasóit rádöbbenteni arra, hogy a csak saját gyökereit ismerő közösség képes az őt megillető kollektív jogokat kiharcolni. A lap mindvégig hirdette, hogy nem szabad lemondanunk a minket megillető közösségi jogokról, a helyi, a kulturális és a területi autonómiáról, szabad teret biztosított a székely önkormányzati hagyományok, az évszázadokon át tartó székely önrendelkezés bemutatásának.
Kádár Gyula, fájó szívvel bár, de lemondott a lapról, a küzdelemről viszont nem. A továbbiakban könyvei révén igyekszik a lap által kitűzött célt megvalósítani.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Múltfoglalás
Mindennap meg kell küzdenünk hagyományainkba ágyazott jövőnkért. A térfoglalási játékban nálunk dörzsöltebb betelepültek mindegyre el akarják bitorolni értékeinket. A pillanatnyi politikai helyzet függvényében van, amikor erőszakkal veszik el, máskor kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre apellálva kinézik szánkból a sajtot. Most is arra készültek némelyek, hogy a Marosvásárhely jelképének számító két Bernády-épületbe sunyi módon becsempésszék a román múltigazolás jelképének számító Dandeát. Első látásra bagatellnek tűnhet egy gyűlésterem elnevezése. Mégsem lehet egy napon emlegetni a Trianon után kinevezett polgármester ténykedését a modern várost megalapozó városvezetőével. Az sem mellékes, hogy így csapdába futva legitimizálhatjuk ezt a párost a sokat halogatott iskolai névadáshoz is. Persze, a politikusoknak mérlegelniük kell, hogy mit nyer vagy veszít a közösség a kompromisszumos alkuból. De a két évtizedes húzd meg-ereszd meg játékból már annyi következtetést levonhattunk, hogy csak mi nem vagyunk szószegők. A nemrég tartott RMDSZ-kongresszuson újfent elmondta ezt minden román politikai párt szónoka. Ami azt jelenti, rájuk nem vonatkozik. Ezért született egy csiki-csuki oktatási törvény és számos „ha akarom, megadom” kisebbségi jogosítvány. Itt, az egykori székely fővárosban úton-útfélen arra törekednek, hogy marginalizáljanak bennünket. Mert kapott ugyan Bernády szobrot egy tenyérnyi parkban, ahol egy tisztességes megemlékezést sem lehet megtartani, míg Dandea a központban pöffeszkedik. Nekünk, magyaroknak itt nincs helyünk Avram Iancutól és a kétes eredetű, sorozatgyártott anyafarkastól. Petőfit kilökték az egykori úri kupi közelébe. Tőlünk kompromisszumkészséget várnak el, miközben ők az egykori katolikus fiúgimnáziumban létrehozandó magyar iskola ötletére kígyó-békát rámondanak. Tegnap a mérsékeltnek mondható román napilap majdnem egész oldalas írásban bizonygatta, hogy miért rossz az ujabb magyar iskola. Állításuk szerint az épületet most bitorló Unirea (Egyesülés) nevű líceumban európai szellemiség uralkodik. Szülőként és évbúcsúztatókra járó magyarként nem ezt tapasztaltuk. Sőt, azt éreztük, hogy megint kiszorítottak a térről, mint közösségünk jelképeit, a szobrokat. Tudom, ígérgetik: lesz majd Sütő András-szobor a Színház téren. Remélem, megérjük, csak túl nagy árat ne fizessünk érte! A kompromisszumos megoldásokat kereső választott tisztségviselők ne csak választásokkor bízzanak a sajtó erejében. Most is bebizonyítottuk, hogy nem a szenzációhajhászás késztetett a Dandea névadás megszellőztetésére, hanem közösségi értékeink védelme.
Karácsonyi Zsigmond

Népújság (Marosvásárhely)

Gulág-idézés fiataloknak: megismertetni múltunkat
Túlélők, hősök, áldozatok. Kolozsváriak a Gulágon címmel tartottak megemlékező előadást a szovjet birodalomba kényszermunkára elhurcolt áldozatok emlékére középiskolás fiataloknak csütörtök délután a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum zsúfolásig megtelt fizikumában.
Murádin János Kristóf történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa röviden ismertette a diákokkal a második világháború után a megszálló szovjet hadsereg által az utcáról vagy otthonaikból ártatlanul összeszedett, és a Szovjetunióba „csak egy kis munkára”, azaz „málenkij robotra” elhurcolt magyar emberek ezreinek történetét, ahol embertelen körülmények között dolgoztatták őket, és nagyon sokan közülük belehaltak a szenvedésekbe. Erdélyt a hatalom ellenséges területként kezelte, és bosszúvágy hajtotta őket, következésképpen összefogdosták a magyar és német nevű embereket, és foglyokként marhavagonokban a szovjet lágerekbe hurcolták el. Kolozsvárról körülbelül ötezer férfit és serdülőkorút vittek el, a halottak száma 36 százalékra (1600-1700 főre) tehető. Volt, aki egy év után szabadult, míg mások csak jó pár év múlva, vagy soha nem tértek haza. A témát a kommunista hatalom tabuként kezelte, sokan még rokonaiknak sem mertek panaszkodni, a hazatérők visszailleszkedése a társadalomba pedig akadozott.
A „málenkij robot” két túlélője is megjelent a találkozón, hogy meséljen személyes élményeiről. Bitay Lászlót tizenhat évesen kapta el egy járőr a Széchenyi téren, és szerencséjére egy év múlva betegsége miatt szabadon engedték. Mile József pedig láboperáción esett át hihetetlenül primitív körülmények között, így őt is felmentették. Jóska bácsi azt üzeni a mai fiataloknak, hogy ne a számítógép mellett ülve éljék le életüket, hanem tartózkodjanak minél többet a szabadban, mert ő is sokat köszönhet természetszeretetének.
A rendezvényen Papp Annamária és Benkő Levente gulág-kutatók is megosztottak néhány gondolatot a fiatalokkal. Lapunk szerkesztője, Papp Annamária arról kérdezte az iskolásokat, hogy családjukban akadtak-e olyanok, akiket meghurcoltak, és a téma feltárásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Benkő Levente arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy a múlt században a fasizmus és a kommunizmus egyformán embertelennek bizonyult, mindkettő számláját több millió áldozat terheli.
A hallgatóság körében kézről kézre járt néhány eredeti tárgyi bizonyíték a szovjet fogságban szenvedők utókornak átmentett személyes tárgyai közül: csajka, kulacs, kanál, dohányszelence, sőt még egy világháborús nyomokat magán viselő sisak is, amelyet többen fel is próbáltak. A fiatalok ugyanakkor fellapozhattak több, az adott témakörben eddig megjelent kötetet is, amelyet a többi emléktárggyal együtt a szervezők a helyszínen kiállítottak.
Az áldozatokra való méltó megemlékezést és a további kutatómunkát szolgálja a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága (www.gknt.hu), amely legutóbbi, Miskolcon megtartott ülésén egy emlékbizottság megalakításáról döntött. Ennek célkitűzései között szerepel egy önálló, független kutatóintézet és múzeum létrehozása, magas szakmai színvonalú tanulmánykötet kiadása 2014 áprilisáig, továbbá szeretnék, ha a történelemtankönyvekbe a II. világháború témájánál kerüljön be a „málenkij robot”. A tervek között szerepel emléktáblák és emlékhelyek létrehozása az elhurcolások, a gyűjtőhelyek és az egykori céltáborok színhelyein, a „,málenkij robot”-ban érintett települések, szervezetek és személyek felkutatása, a velük való együttműködés kialakítása, az egymás közötti információáramlás elősegítése, közös megemlékezések szervezése. Az emlékbizottság tagjai fontosnak tartják dokumentum-, ismeretterjesztő és játékfilm készítését a történtekről. További célkitűzésük a „málenkij robot” emlékév megtartása a Kárpát-medencében 2014–2015-ben, e tragikus események 70. évfordulója alkalmából a témában érintett önkormányzatokkal, civil szervezetekkel és magánszemélyekkel összefogva.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Romsics Ignác: álhírekre nem lehet építkezni
Nemrég a Kolozsvár Társaságnál tartott előadást – Mérlegen a 20. század címmel – Romsics Ignác történész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Ez alkalommal sikerült villáminterjút készítenünk a neves magyarországi történész professzorral.
– A történelem során a magyar toleráns, befogadó nemzetnek tartotta és tartja ma is magát. Minek köszönhető ez a magatartás, illetve hova vezethetők vissza ennek gyökerei?
– A magyarok befogadó jelleme István király intelmeire vezethető vissza, amelyek között az szerepel, hogy annál értékesebb egy nemzet, minél több idegennek nyújt otthont, mert gyenge az, amelyiknek csak egy nyelve és szokása van. Ez persze nem az akkori Kárpát-medencei szláv, oláh, vlah vagy más lakosságra vonatkozott, hanem az olasz építőmesterekre, a német papokra és lovagokra, akik a kereszténységet meggyökereztették Magyarországon. A későbbiekben is mindig érkeztek Magyarországra, és hívtak be szászokat, más nemzetiségűeket. Hogy ez az állítás mennyire hosszabbítható meg a huszadik századig, ez más kérdés, mert akkor már történtek olyan fejlemények egész Európában, amelyek nem teljesen a befogadó magatartásra utaltak. Régebben befogadott népcsoportokkal szemben elég kegyetlenül lépett fel a német, a magyar, a román állam is, itt a zsidókra vagy a második világháború után a sváb lakosság kitelepítésére gondolok. Ami pedig a napjainkat illeti, nem tudom, hogy Magyarországon az idegen szellemiség most jobban jelen lenne, mint Romániában vagy Lengyelországban, mert én azt nem érzékelem.
– Akadt-e a történelem folyamán hozzánk hasonló példa, amikor nemzetközi megkülönböztetési kampányt indítottak egy nép ellen? Gondolok itt a Brüsszelből jövő folyamatos „megfigyelésre” és „intésekre”, amelyeket sokszor otthonról irányítanak.
– A történelemben azért nincs erre példa, mert Brüsszel új keletű fejlemény, az EU-nak Magyarország 2004 óta tagja. Hogy egy ország hírét mi alapozza meg, mi kelti külföldön, tudatos propaganda vagy ellenpropaganda, ez is bonyolult kérdés. A történelemben voltak idők, amikor Magyarországnak jó híre volt, és máskor rossz. Például az első világháború előtt angol és francia történészek meglehetősen kritikus képet festettek a magyar nemzetiségi politikáról, amit mi talán jobbnak gondoltunk, mint amilyen volt. 1848–49-ben pozitívnak tekinthető külföldi megítélésünk, míg a Horthy-korszakban ellentmondásosnak. Azok az országok, amelyek a revízióban nem voltak érdekeltek, nem figyelték rokonszenvvel a magyar törekvéseket, Németországban és Olaszországban viszont annál inkább. A későbbiekben 1945 után az 1956-os forradalom és szabadságharc váltott ki rokonszenvet a világban. Ha napjainkra gondolunk, ezeket a korábbiakkal azért nehéz párhuzamba állítani, mert ma olyan technikai civilizációban élünk, amely olyan híráramlást tesz lehetővé, mint korábban soha. Magyarországgal kapcsolatban kétségtelenül sok kritikus vélemény hangzott el az elmúlt időszakban különböző amerikai és más nyugati hírcsatornákon. Azt hiszem, ez összefügg a magyar politika egyes lépéseivel.
– Vagyis manapság a hírek és az álhírek egyformán gyorsan terjednek?
– Igen, ez teljesen igaz. Tőlem is kérdeztek külföldön olyant, ami elképesztett, és tudom, hogy nem provokáló céllal kérdezték, hanem őszinte tájékozódásból: igaz-e, hogy Magyarországon utcai harcok vannak, és hogy verik a zsidókat? Természetesen tagadtam, hiszen nem igaz, létezik viszont antiszemitizmus, úgy ahogyan más országokban is. Sok hír torzítottan, fölnagyítva jelenik meg.
– Mi várható ezen a téren?
– Az Európai Unió tagja vagyunk, tehát ha nagyon feszítjük a húrt, és nagymértékben teszünk olyan lépéseket, amelyek nem felelnek meg egyesek elvárásainak, akkor elképzelhető, hogy még többször fognak rólunk még több rossz hírt kelteni.
ÖRDÖG IMRE BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)