Sikeres vakság
Az elmúlt két évben robbant be sikeres erdélyi kortárs drámasorozatként Székely Csaba Bányavidék című trilógiája, amelynek első két részét, a Bányavirágot és a Bányavakságot a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió mutatta be nagy sikerrel itthon és Magyarországon egyaránt. A hétvégén a Pécsi Országos Színházi Találkozón kapott két újabb díjat a Bányavakság Nagy Dorottya és Bányai Kelemen Barna színészek alakításának köszönhetően, akik a legjobb női és legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést vehették át.
Az eddig bemutatott két erdélyi produkció szinte minden fesztiválon feltűnést keltett, hiszen a szerzőnek sikerült olyan húsba vágóan mai erdélyi élethelyzetekről érvényes korképet felvázolnia, amely alig jelenítődik meg a közbeszédben vagy más kortárs művészeti alkotásokban. Székely Csaba végre nem panoptikumként vagy skanzenként közelített Erdélyhez, hanem felépített egy élethű tükörképet, amely helyenként lehet, hogy torz, de összességében megbízható ábrázolást nyújt a jelenlegi erdélyi valóságról. Székely Csaba tehát nem csak megemlékezett Erdélyről és a dicső múltjáról, hanem szembenézett a valósággal, és olyan társadalmi jelenségekről szólalt meg hitelesen, mint a szegénység, a korrupció, a nacionalizmus, a hagyomány. Már rengeteg írás jelent meg az erdélyi és a magyarországi előadásokról, a Bányavirág szövegét a Látó című irodalmi folyóirat is közölte, időközben a teljes trilógia megjelent kötetben a Magvetőnél. De igazán csak az értheti meg a már-már divatossá vált bányavidékiséget, aki megnézi a Sebestyén Aba rendezésében készült erdélyi produkciókat. Lehet sokat nevetni, de sírni is. Sőt egy kicsit bele is lehet betegedni az előadásokba, hiszen a darab metsző humorral leplezi le a nagy Erdély-mítosz alatt elterebélyesedett kicsinyességet, gyűlöletet, képmutatást, kilátástalanságot.
A mindennapi életben értetlenkedve szemléljük sokszor azt, ami körülöttünk történik. Nem értjük, hogy miért és kinek fontos a nemzetállam, miért nem értenek minket a románok, a románok pedig azt, hogy miért nem értjük meg mi őket. Miért van az, hogy román és magyar emberek nem tudnak őszintén beszélni identitási kérdésekről, de sokszor azzal sem vagyunk tisztában, hogy mit jelent Romániában élni, mennyire vesszük tudomásul azt, hogy ebben az országban születtünk, hogyan tudunk alkalmazkodni ehhez a valósághoz, milyen kompromisszumokat kell kötni, vagy egyáltalán akarunk-e Romániában élni. Nem értjük a román–magyar viszony történelmi terhét, ami folyton megnyomorít, fogalmunk sincs, hogy miként lehetne feloldani ezt az átkos örökséget és kohéziós hajtóerővé változtatni. Iskolák, tankönyvek, oklevelek kétnyelvűsége – vagy miért ne, többnyelvűsége – még mindig kedélyeket borzol. Politikusok használják fel szavazatszerzésre a zsigeri indulatokat úgy, hogy közben színvonaltalanság, fegyelmezetlenség dúl mindenütt, a szűkebb és tágabb világban pedig villámgyorsan mennek végbe az átalakulások, amivel a belterjes világunkban már senkinek sincs ideje foglalkozni.
A Bányavidék trilógia nagy érdeme az, hogy normálisan, emberien szólal meg nyavalyáinkról. A szerzőnek nincs semmilyen érdeke, így nem torzítja mondanivalóját. Székely Csaba nem mérlegelt, hogy mit szabad és mit nem szabad kimondania, hanem végtelenül őszintén kiírta magából azt, ami zavarja. A Bányavakságban kapott a magyar és a román nacionalizmus egyaránt, tüneményes humorral van ábrázolva a románok és magyarok közötti kommunikációs nehézség, ami bizonyos helyzetekben már-már krónikus képtelenséggé fajul. Visít a nevetéstől a közönség miközben Székely Csaba megmutatja, hogy időnként milyen ostobák tudunk lenni, nemzetiségre való tekintet nélkül. Ha csak pillanatokra is, de a szerző száz politikusi helyzetértékelőnél, vezércikknél és politikai elemzésnél is eredményesebben lebbenti fel a fátylat az emberek szeméről, akik így szembesülhetnek családtagjaikkal, szomszédaikkal, kollégáikkal, ismerőseikkel. Vagyis önmagukkal. A marosvásárhelyi produkciókban a bányavidékiség a mai életszagú erdélyi létet jelképezi, és csak örülni lehet annak, hogy volt bátorsága egy erdélyi állami intézménynek műsorra tűznie a darabot.
BORBÉLY TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Erdély-szintű tehetségnapot tartottak városunkban
A 2010-ben létrejött Erdélyi Tehetségsegítő Tanács (ETT) és a János Zsigmond Kollégium (JZSK) egész Erdélyt átfogó tehetségnapot szervezett szombaton, amelynek keretében az ETT-t alkotó 32 tehetségpont (iskolák, egyesületek stb.) által támogatott több mint 40 tanuló mutathatta be képességét. A hagyományos területek (matematika, informatika, fizika, földrajz, kémia, biológia, irodalom) mellett volt homokrajzolás, robotépítés, mechatronika, népdaléneklés, papírruha-bemutató és régizene-előadás is.
A diákok Közép-Erdélyből, a Székelyföldről, Partiumból és a Bánságból érkeztek.
Péntek János akadémikustól, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület elnökétől megtudtuk: kisebb földrajzi területet átfogó tehetségnapokat már szerveztek, ám az egész Erdélyt felölelő első rendezvényre Kolozsváron került sor.
Popa Márta, a házigazda tanintézet igazgatója köszöntőjében elmondta: nem véletlen, hogy a JZSK adott otthont az első Erdélyi Tehetségnapnak, mert az unitárius kollégium 455 éves múltja során mindig úgy adott esélyt a tanulásra, hogy idevonzotta távoli települések tehetséges gyermekeit is.
– A neves személyiségeken kívül nemzedékek hosszú sora kapta meg azt az erkölcsi alapot és tudást, amelyet saját életében és közössége javára kamatoztathatott. Az iskola homlokzatára vésett Musis et virtutibus szellemében most is olyan pedagógusok oktatnak és nevelnek, olyan diákok tanulnak a Múzsák és Erények otthonának falai között, akik hisznek abban, hogy az életben nemcsak a felhalmozott tudás jelent felbecsülhetetlen értéket, hanem a lelki-szellemi épség és az erkölcsös magatartás is – magyarázta az iskolaigazgató.
– Bármilyen tudás és tehetség önmagában erkölcsileg közömbös, csak a helyes cél és eszköz, azaz a szeretet teszi azt áldásossá az egyén és közösség számára. Kívánom, bontakozzon ki tehetségetek, tudásotok pedig a szorgalmatok és kitartásotok által gyarapodjon, hogy végül kapjátok meg a saját utatokat – fűzte hozzá az iskolaigazgató.
András Szilárd, az ETT ügyvezető elnöke (és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója) rámutatott: a tehetség fogalmát a hagyományosnál sokkal általánosabban kell értelmeznünk, és semmiképpen sem szabad leszűkítenünk valamilyen területre, valamilyen mérések eredményére, vagy akár az elért teljesítményre.
– Ez a rendezvény annak is a bizonyítéka, hogy a társadalom irányából megindult egyfajta nyitás, érzékennyé válás, a sokszínű tehetség megértése, elfogadása, támogatása irányába. Másrészt a tartalmak minőségéből arra következtethetünk, hogy diákjaink közt szép számmal akadnak olyanok, akik profi szinten teljesítenek a különféle hagyományos és modern területeken. Érdemes tehát támogatni ezt a sokszínű tehetség-kinyilvánítást – hangsúlyozta András Szilárd.
Török Ferenc tanfelügyelő, az ETT szakbizottsági tagja szerint az ETT és a tanfelügyelőség által működtetett kiválósági központok kiegészíthetik egymás tevékenységét.
Péntek János, a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület elnöke, akadémikus szerint a rendezvény célja az, hogy a tehetséges gyerekek megismerjék egymást, össze tudják hasonlítani egyik teljesítményt a másikkal stb.
A tehetséges gyerekek bemutatkozása után szombat délután az erdélyi tehetségpontok képviselői tanácskoztak.
– A tanácskozás során megfogalmazódott az a következtetés, hogy a diákok érdekében sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a tanári együttműködésre, a több iskolát felölelő szakmai műhelyek (városi, regionális szakkörök) működtetésére. A kolozsvári iskolák képviselői megfogalmazták azt az óhajt, hogy városszintű szakköröket működtessünk magyar nyelven (román nyelven már működnek ilyen szakmai műhelyek a kiválósági központokban), az egyetemmel vagy a civil szférával közösen. A tehetségpontok hálózatát és a kisebbségek nyelvén történő tehetségápolást el kell ismertetnünk a romániai tanügyminisztérium által is. Létre kell hoznunk egy erdélyi nyilvános adatbázist, amely segíti a tehetségek fejlődését, ki kell építeni egy mentorhálózatot, átláthatóvá kell tenni és rendszerbe kell foglalni a helyi tehetségtámogató és tehetségfejlesztő programokat. Magyarországról az erdélyi tehetségápolásnak szánt támogatást valamilyen módon át kellene szervezni és figyelembe venni a helyi hiányokat, nehézségeket, speciális helyzeteket – nyilatkozta lapunknak András Szilárd az első Erdélyi Tehetségnapról, amelyet a szervezők a továbbiakban rendszeresíteni kívánnak évi egy találkozó formájában.
– Nem csak a tanulóknak, hanem az őket felkészítő mentoroknak is hasznos volt az első Erdélyi Tehetségnap. Mindannyiunk számára jó alkalom volt a tapasztalatcserére, ismerkedésre. Ugyanakkor a tehetségpontok működésének erősítése is szóba került – összegezte tapasztalatait a rendezvényről Popa Márta iskolaigazgató.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Băsescu szerint a székelyek elriasztják a befektetőket
Traian Băsescu államfő arra figyelmeztette az alkotmányt módosító és közigazgatási régiók kialakítását tervező politikusokat, hogy Románia egységes, nem pedig szövetségi állam. Băsescu a legnépszerűbb kereskedelmi csatorna, a Pro TV meghívottjaként bírálta vasárnap a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) azon tervét, miszerint a kétkamarás parlament felsőháza a megalakítandó régiók képviseletét látná el.
"Ha ők regionális parlamentekben, régióelnökökben és széleskörű autonómiában gondolkodnak, azt jelenti, hogy átalakítják az országot szövetségi állammá. Úgyhogy csak óvatosan, politikus urak a regionalizációval, mert Románia egységes állam" - jelentette ki az államfő.
Băsescu szerint a parlament jobban és olcsóbban működne, ha egykamarás lenne. Megerősítette, hogy ismét népszavazást ír ki az egykamarás rendszerre való áttérésről, ha az alkotmánymódosítás során nem érvényesül a törvényhozás karcsúsításáról rendezett 2009-es népszavazáson megnyilvánult népakarat. Az államfő a tervezett régiósítást is arra hivatkozva bírálta, hogy az nem egyszerűsítené az államot, hanem egy újabb közigazgatási szintet iktatna be a megyék és a központi kormány közé.
"Szerintem a regionalizációnak csökkentenie kéne az állam működési költségeit. A megyei közigazgatásnak el kéne tűnnie, akkor is, ha a régiókon belül megőriznénk a megyék elnevezéseit" - magyarázta Băsescu. Hozzátette: elképzelhetőnek tartana 8, 12, vagy akár 16 régiós felosztást is, mert nem a régiók száma a fontos, hanem az, hogy azok közvetlenül lehívhassák Brüsszelből a regionális fejlesztésre szánt pénzeket.
A régióknak az adott térség kiegyensúlyozottabb fejlődését kéne szolgálniuk - mutatott rá az államfő. Negatív példaként említette - a magyar többségű - Hargita és Kovászna megyét, amelyek fejlesztését szerinte a magyar nacionalizmus hátráltatta.
"Tizenöt éven keresztül a magyar politikusok által vezetett helyi közigazgatás csak magyarországi befektetőktől fogadott el beruházásokat, és mindenféle 100-200 eurós kft.-k jöttek, aminek semmi látszatja nem lett. Nézzék meg a környező megyéket: Brassó, Szeben és Fehér megyébe mennyi beruházás történt. Itt viszont a helyi nacionalizmus hangoskodása visszafogottá tette a befektetőket" - vélekedett Traian Băsescu államfő.
Maszol.ro

Hálával ünnepeltek Gyergyóditróban
A gyergyóditrói nagytemplom fennállásának századik évfordulóját ünnepelték a hívek az elmúlt pénteken. A templombúcsú a szeretet, a hála, a köszönet, az elismerés és az összefogás jegyében zajlott.
Pompával, ugyanakkor alázattal és hálával ünnepelt nagytemplomának búcsáján, Jézus szent szíve ünnepén Gyergyóditró közössége. Az istenházának száz évvel ezelőtt történt felszentelési ceremóniájából ihletődve most is a falu szárhegyi végénél fogadták a ditróiak és vezetőik a szentmise ünnepi szónokát, s akárcsak annak idején gróf Majláth Gusztáv Károly püspököt, ezúttal Jakubinyi György érseket is díszmenet kísérte a templomig. Az úton átívelő virágkapun, székely ruhás fiatalok sorfala között vonult a főpásztort szállító díszhintó és a menet, az istenházába pedig virágszőnyegen léptek be az ünnepre összegyűlt helyiek és zarándokok.
Emléktábla őrzi a felújítást segítők nevét
A templom restaurálásának 2007 óta zajló munkálatait végző és támogató személyek, intézmények nevét őrzi az a márványtábla, melyet a templom előterében helyeztek el. A Székelyföld-szerte egyedüli szépséggel bíró, impozáns templom építésének, felszentelésének körülményeit, a történelmi események templom- és hitpusztító hatásait Baróti László Sándor helyi plébános ismertette, részletezve a felújításra szorult állapotokat, a restaurálás folyamatát. „Azok az emberek jöttek segíteni, azok javították ki a ditrói nagytemplomot kívül-belül a ma látható szépségében, akik a templom javításával egy időben saját lelküket és szívük szeretetét is igyekeztek megújítani" – fogalmazott az emléktábla leleplezése előtt a lelkipásztor, az egyházközség köszönetét tolmácsolva mindazoknak, akik áldozatot hoztak a templom felújításáért pénzben, imádságban, munkában és időben. A templom javításának összköltsége 1 millió 300 ezer lej, az összeg a hívek, helyi és megyei intézmények, illetve a két ausztriai testvérplébánia adományaiból gyűlt össze – hangzott el. „Mi templomépítő nép vagyunk, egyházközségünk tudott, és ma is tud templomot építeni, a ditróiaknak ezt az erejét, képességét hirdeti a kolosszális templomunk 100. évfordulója" – mondta a plébános, arra kérve a híveket, járuljanak hozzá a felszegi Szent Imre-kápolna és a tervezett ravatalozó felépítéséhez.
Átadták a centenáriumi zászlót
Áldási szertartással folytatódott az ünnep. A ceremóniát a főpásztor végezte, szenteltvízzel hintve meg a falakat, tömjénfüsttel illetve a templomot, hogy az a felújítás után is Istennek méltó hajléka legyen. Az ünnepség keretében a centenáriumi zászló átadására is sor került, a templom részére Puskás Elemér polgármester és Kovács Árpád András közbirtokossági elnök adta át a lobogót. A községvezető a településen megvalósult összefogás fontosságát emelte ki beszédében, gondolatát továbbszőve az elnök egy kívánságot fogalmazott meg: „Szeretném, ha ez a zászló nemcsak arra emlékeztetne minket, hogy százéves a templomunk, hanem dédapáink, nagyapáink, apáink összefogására és a mi összefogásunkra is. Legyen ez példakép az elkövetkezendő nemzedékek számára" – mondta Kovács Árpád András.
Csak a szeretet számít
A Jézus szíve tiszteletének megnyilatkozási formáiról szólt prédikációjában Jakubinyi György érsek, felhívva a hívek figyelmét a szeretet, a hit és Krisztus követésének fontosságára. „Isten színe előtt egyedül a szeretet számít. Nincsenek nagy és kis tettek, csak szeretet van, amit tetteinkbe beleviszünk. Így van ez az egyházközséggel is. Hogyha ez, az egykor kilencezer, aztán hatezer, majd ötezer lelket számláló ditrói római katolikus egyházközség nagy egyházközség akar lenni Isten színe előtt is, akkor legyen bennetek szeretet, összetartás, egymásnak a megsegítése" – hangsúlyozta prédikációjában az érsek.
Az ünnepség keretében oklevéllel tüntették ki mindazokat, akik valamilyen módon hozzájárultak a templom felújításához, a főpásztor által átadott 21 elismerés személyeknek, közösségeknek, intézményeknek szólt. Köszönettel illeték továbbá azokat, akik az ünnep szervezésében, kivitelezésében nyújtottak segítséget.
Felavatták a templomépítő szobrát
A szentmisét követően került sor lovag Takó János, az egyházközség egykori plébánosa, a templom építtetője mellszobrának leleplezésére. A templomkertben felállított bronzalkotást a ditrói származású Kolozsi Tibor szobrászművész készítette, a művet ajándékképpen ajánlotta fel. A szoboravatáson elmondta, ezzel kíván hozzájárulni az áldozatvállalásra mindig kész ditrói közösség építéséhez.
Elhangzott, Takó János főesperes-plébános huszonhét éven át, 1888–1915 között volt Ditró plébánosa. Ezt a közel három évtizedes időszakot a nagytemplom építésének előkészítése, tervezgetése, felépítése töltötte ki. Az őt ért gyanúsítgatások, rágalmazások, számonkérés miatt áthelyezését kérte a Szeben melletti Vízaknára, itt nyugszanak földi maradványai. „Takó János hazajött. Azt üzeni nekünk, ne torpanjunk meg, ébredjünk fel, építsünk templomot, és éljünk Jézus Krisztus tanításai szerint" – ezzel a gondolattal zárta az ünnepséget Baróti László Sándor plébános.
Maszol.ro

A szekus irattárban nyugvó egyházi közelmúltról
Fontos tényfeltárást végzett Oláh Sándor társadalomkutató, akivel a Székelyföld Galériában csütörtökön 18 órától találkozhatnak az érdeklődők. A kutatót az Izsák Vilmos unitárius lelkész besúgóról szóló, a Székelyföldben folytatásban megjelent tanulmánya kapcsán kérdezhetik.
– A Székelyföld folyóirat legutóbbi három számában egy besúgó unitárius pap, Izsák Vilmos ténykedését tárja fel. Mennyire átlátható ezen az eseten keresztül a hírhedt Szekuritáté besúgói hálózatának működése?
– Annyira, amennyit ebből egy ügynök vagy ügynökök tevékenységének megismerésével, ezek mozgásterének feltárásával megismerünk, illetve megnézzük, hogy a tartótisztek hogyan, milyen szempontok alapján válogattak emberekben (pl. az ügynökök beszervezésekor), mikor, milyen megfontolások alapján használták vagy mellőzték az ügynökök adatait. A hálózat működtetése a hatalmi gépezet egyik eszköze, a politikai, társadalmi erőterek változásaival összefüggésben alakuló, időben változó hierarchikus alakzat volt. Egy egyedi eset azonban e jelenség teljes bonyolultságát nem mutathatja meg. Ehhez más léptéket is kell a kutatóknak választani, a politikai intézmények szintjén is szükséges a jelenséget vizsgálni.
– Egyházi, társadalmi, illetve kulturális szempontból mi a hozadékuk ezeknek a jelentéseknek? Mennyire számítanak kordokumentumnak?
– Az említett esetelemzés az Unitárius Egyház Közelmúltkutatás programja keretében készült – hálás vagyok a Székelyföld folyóiratnak, hogy folytatásokban közölte. A programot az EU keretében működő Egyházi Átvilágítási Folyamatot Koordináló Bizottság irányítja. De nemcsak az unitáriusok, a református és evangélikus egyházak is megteremtették a lelkészek és világi tisztségviselőik átvilágításának intézményes kereteit. Hogy milyen eredményekkel és következményekkel zajlik a folyamat, erről az egyházak képviselői nyilatkozhatnak. Az említett koordináló bizottság kikérte a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól (CNSAS) a személyi iratcsomókat, létrehozott egy kutatócsoportot (ennek tagjaként dolgozunk), amelynek feladata a különböző állami szervek egyházi életbe való beavatkozásának feltárása az 1945 és 1989 közötti időszakban a kapott levéltári anyag alapján. A cél a bizottság ügyvezetője, Szabó László lelkész megfogalmazásában „a közelmúltunkkal való őszinte szembenézés és az erkölcsi jóvátétel az áldozatok irányába”. De más hozadéka is van az átvilágítási folyamatnak. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület (volt) püspöke fogalmazta meg 2011-ben: „tudomásul kell vennünk, hogy a jelenkori egyháztörténetünk értékes leletei a Szekuritáté levéltárában nyugszanak. De ez a történelem nem az övék, hanem a miénk. Ha ismerni akarjuk valós történelmünket, a hűséges kitartásokkal, no meg az árulásokkal együtt, akkor ezt az anyagot nem szabad nekik hagyni... a hallgatás azért a legrosszabb megoldás, mert ezzel azt üzenjük a következő nemzedékeknek, hogy a nehéz ügyeket az egyházban is el lehet kenni.” (Erdélyi Napló, 2011. szeptember 15.)
Körültekintő, gondos elemzést igénylő kérdés, hogy egy-egy ügynöki jelentés mennyire hiteles kordokumentum. Ezt esetenként kellő kontextusba helyezéssel szükséges vizsgálni és a döntéseinket mérlegelni, esetleg újabb adatok előkerülésével újra kell értelmezni egy-egy korábbi megállapítást. Az ügynök sokszor erőfeszítésekre kényszeríti a kutatót: érdekei szerint vagy rosszindulatból nagyokat mond, máskor elhallgatja a tényeket. Akár saját érdekei alapján, akár az elvárások, követelések kényszere alatt cselekszik, a feljelentését konstruálja. A kutató dolga, hogy ezt a konstrukciót szembesítse az általa szintén más konstrukciókból megismert múltbeli valósággal.
– Olvasva a tanulmányokat arra a következtetésre lehet jutni, hogy ez a besúgó önként vállalta feladatát. Fel lehet becsülni, hogy mekkora lehetett ez a hálózat, illetve hogy a beszervezettek milyen arányban vállalták önként ezt a feladatot, és hányan lehettek azok, akiket megfélemlítéssel kényszerítettek besúgásra? – Az ügynöki tevékenység vállalásának, elfogadásának sokféle indítéka lehetett, a történeti kutatás szerintem soha nem fog eljutni olyan mikroszkopikus szintre, hogy e tekintetben pontos arányszámokkal szolgáljon. Ennek egyik oka lenne az óriási vizsgálandó esetszám és a kis létszámú kutatócsoport. Például a Pálfi Géza római katolikus pap köré szervezett informátorhálózatban követésének két évtizede alatt 84 hálózati személy tevékenykedett, közülük 27 világi, a többi egyházi személy volt. Még erre az egy személyre állított kis hálózat ügynökeinek indítékait is nehéz lenne feltárni. Bizonyára sok esetben rejtve is maradtak ezek. Írásunk „hőse” közel negyven évig volt a pályán, ez idő alatt ügynöki tevékenységének motivációi is változtak – jól megfontolt érdekei szerint. Önkéntessége soha nem volt megkérdőjelezhető, akkor is jelentett, amikor még nem volt a hálózat tagja, majd akkor is, amikor időlegesen kizárták. Mikor, milyen indítékokból? Erre is kerestük a válaszokat a Székelyföldben megjelent írásban.
– Izsák tetteinek erkölcsi elítélése elmarad a tanulmányban...
– A morális ítélkezés nem a kutató dolga, annak az olvasók értelmezéseiben, olvasataiban kellene megszületnie.
Szőcs Lóránt
szekelyhon.ro |

A kulturális autonómia ösvényén
Kolozsváron ülésezett az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsának (KAT) elnöksége. A testület megállapította, az RMDSZ legutóbbi, csíkszeredai kongresszusának döntései javítják a kulturális autonómia kiépítésének feltételeit, ennek megfelelően a KAT meghatározta a következő időszak cselekvési prioritásait.
Elkezdik a parlamentben elakadt kisebbségi törvény kulturális autonómia fejezetének aktualizálását, kidolgozzák az egyes területek ágazati stratégiáit, ugyanakkor olyan konkrét, a mindennapok kérdéseire választ adó lépéseket terveznek, amelyek a jelenlegi jogszabályi feltételek között is előrelépést jelentenek.
Száraz hírként ennyit, esetleg hasonlóképp száraz hangnemben a fentieket némileg kibővítve lehetne lehozni a végre működését érdemben elkezdő KAT üléséről. Székely István, a KAT elnöke viszont fontosnak tartotta a fogalmak útvesztőjén túlmenően részletesen is elmagyarázni, mit is akar a tanács, hogyan képzelik el a kulturális autonómia kiépítését. Háttérként tudni kell, a KAT felállításáról már előző kongresszusán döntött az RMDSZ, hogy a valós munkát csak most kezdheti el a testület, amiatt a külső körülmények és a szervezeten belüli ellentmondások egyaránt okolhatóak.
Lássuk tehát a Székely István felvázolta elképzelést. A kisebbségi törvénytervezetből leválasztva a kulturális autonómia fejezetét, azt különállóan dolgozzák ki. Jogi hátterének elkészítéséhez szakpolitikai koncepciócsomagot társítanak, magyarán leírják, mit tennének másképp, ha holnap ránk köszöntene az autonómia. Itt válnak el a területi és a kulturális autonómia útjai, Székely István a KAT elnökeként utóbbiról beszélt csupán.
A kisebbségi törvénytervezetben megalkotott kulturálisautonómia-elképzelést jócskán át kell alakítani, hiszen míg a kilencvenes évek elején azt a civil társadalom irányából kívánták felépíteni, nem számolva az önkormányzatokkal, feladatvállalásuk növekvő mértékével, addig mára egyértelművé vált, az önkormányzatokra lehet a tervezhető jövőt alapozni. Ez innen, a Székelyföldről nézvést máris realitás, hiszen az önkormányzati intézményeket lehet magyar intézményekként működtetni, interetnikus környezetben viszont ennek kivitelezése a magyarság számarányának csökkenésével egyenes arányban mérséklődik, adott esetben lehetetlenné válik.
Lehetséges ellenben az arányosság elvének betartatása: a közvetett vagy közvetlen állami fenntartású kulturális-tudományos intézményeknél a költségvetésnek, a programoknak, a szakszemélyzetnek az adott terület etnikai arányának megfelelően kell jelen lennie. Ennek előkészítéséhez előbb felmérik, jelenleg milyen ez az arány az érintett intézményekben, a megfelelő százalékok elérése az önkormányzati képviselet és a politikum közös feladata. És végül az önkormányzati háttér nélküli szórványban – de ez érvényes az interetnikus környezetre is – tovább kell erősíteni a magyar kulturális feladatokat vállaló civil szervezeteket támogatás és együttgondolkodás terén egyaránt.
Ezek a jelen valóságára, a mostani jogi feltételekre és költségvetési adottságokra építhető elképzelések, ezzel párhuzamosan a szakpolitikai felmérésekkel alátámasztott kulturális autonómiastatútumot is elkészítik, szándékuk szerint az év végéig a parlament elé is terjesztik. A középiskolai, felsőfokú és felnőttoktatástól az egészségügyön át a művelődés minden terét átölelő szakpolitikai felmérések célja a világos jövőkép meghatározása is, bejelölve azt az intézményrendszert, melyben a kulturális autonómia okán jogosítványaink lennének, valójában igénybejelentésünk ez, megrajzolja a romániai magyarság életterének határát.
Ez lenne tehát az az ösvény, amelyen most az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsa elindult. Hogy az ösvényből felhagyott csapás lesz-e, vagy járható út, sok mindentől függ, elsősorban attól, az RMDSZ felvállalja-e és végigviszi-e a KAT által kidolgozandó tervezetet, de éppoly mértékben függ a társadalom ez irányú igényének további következetes felmutatásától. Vagyis attól az összefogástól, a jelzések és visszacsatolások nem is annyira bonyolult rendszerétől, amelyet ez idáig csak a kinyilatkoztatás szintjén sikerült megvalósítani.
Váry O. Péter
Háromszék
Erdély.ma

Sírrablók
A szlovákoknak saját hősökre van szükségük, a románok szabadulni szeretnének minden olyan emlékműtől, sírtól, mely a magyar történelmi jelenlétet bizonyítja Erdélyben, a Bánságban vagy a csatolt részeken.
Ezért nem meglepő, csak felháborító, hogy a két fél pillanatok alatt megegyezett: az újaradi temetőben kihantolják, és a mai Szlovákia területén lévő szülőfalujába, Hegyesmajtényba szállítják Skultéty László egykori huszárhadnagy hamvait, aki 1738. június 27-én Gábris László néven született a Trencsény vármegyei Hegyesmajtényban, s szlovák, mert ők szlováknak tekintenek mindenkit, aki országuk mai területén látta meg a napvilágot. Például II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem is.
Teljesen fölösleges dolog most vitázni Skultéty László nemzetiségéről. Egyébként életében, a XVIII. században ennek jelentősége sem igen volt. Alakja azért él majd két évszázad után is a magyar köztudatban, mert Garay János Az obsitos című költeménye és Kodály Zoltán Háry Jánosa halhatatlanná tette.
Az erdélyi magyar közösség és a magyarországi hatóságok megkerülésével elkövetett szabályos sírrablás emiatt érint bennünket érzékenyen. És igen jellemző e történetben Dirschl Mathes, az aradi egyházkerület plébánosának szerepe, aki állítólag a sírhelymegváltás elmaradásának ürügyén javasolta szlovákiai plébános kollégájának, hogy temessék újra szülőfalujában Skultétyt. S megtehették azért is, mert obsitosunk sírját nem katonasírként, hanem műemlékként tartották számon, így a vonatkozó román–magyar egyezményt ez esetben nem lehetett érvényesíteni.
Az öreg katonát kilencvenhét éves korában, amikor már nem tudta megülni a lovat, ezrede Arad városára bízta. Sokáig gondját nem viselhették, mert alig nyolc hónap múltán meghalt, de emlékét, sírját a város őrizte és ápolta. De mert a mai Aradnak, a Falcă-féle vezetőknek az égadta világon semmit nem jelentett az öreg huszár sírja, odaadták szlovák barátaiknak, vigyék, eggyel kevesebb néma történelmi tanú emlékezteti a számukra idegen múltra, Dirschl Mathes plébános meg örülhet, a sír kiürült, eladhatja, néhány száz lejjel nagyobb lesz temetője bevétele, ráadásul az értékes márványobeliszk is megmaradt. Azt is megveszi majd valaki, a nevet egyszerűen lekaparják, ahogyan nem egy síremlékkel megesik, például a Házsongárdi temetőben.
Ocsmány cselekedet a sírrablás, a múltat rabolja. De az öreg huszár a magyar köztudatban élni fog.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több mint félmillió erdélyi magyar nézheti az ETV-t
Immár nyolc erdélyi megye 386 településén, több mint 500.000 magyar nemzetiségű néző számára elérhetőek az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) műsorai, azt követően, hogy az elmúlt hetekben számos helyi kábelszolgáltató is műsorkínálatába vette a televíziót. Szepessy Előd igazgató elmondta, a UPC-vel folytatott eredményes együttműködésnek köszönhetően a nemzetközi műsorszolgáltató nemrég úgy döntött, nemcsak a digitális, hanem az analóg műsorkínálatába is beemeli az ETV-t. Ez újabb több ezer potenciális nézőt jelenthet az egyetlen önálló erdélyi magyar televízió számára – mondta az igazgató. A legnagyobb lefedettséggel Maros megye rendelkezik, itt Marosvásárhelyen kívül 154 magyarok lakta településen, Hargita és Kovászna megyében pedig 58, illetve 55 településen van jelen az adó. Jelentős eredménynek számít, hogy további öt erdélyi megyében, Szilágy, Máramaros, Kolozs, Szatmár és Brassó megyék közel 120 településén is foghatók vagyunk – tette hozzá Szepessy Előd.
Nagy Zsolt, a televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke kifejtette, közel állnak ahhoz a célkitűzésükhöz, hogy valóban minden erdélyi magyar számára elérhető legyen az ETV. – Célunk, hogy a mai, túlnyomórészt kereskedelmi alapú televíziózás világában egy értékközpontú, korszerű, ám a hagyományos erdélyi magyar értékvilágot hitelesen tükröző műsorkínálatot biztosítsunk nézőinknek. Egyre több pozitív visszajelzést és kritikát is kapunk, ami számunkra azt mutatja, hogy az erdélyi magyar nézők igényt tartanak a televízióra, és hogy fontos helyünk és szerepünk van az médiapiacon – mondta Nagy Zsolt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy azok a nézők, akik még nem fogják az Erdélyi Magyar Televízió műsorait, ezt az igényüket jelezzék a helyi kábelszolgáltatónál.
Az Országos Audiovizuális Tanács nemrég hozott határozata értelmében az ETV bekerült az országos must carry (vinni kell) csomagba, így azon településeken, ahol a magyar közösség számaránya eléri a 20%-ot, a műsorterjesztők kötelesek szerepeltetni kínálatukban a marosvásárhelyi székhelyű televízió műsorát.
Népújság (Marosvásárhely)

A Csűrszínház mint jövőbe mutató törekvés
Szombaton a Csíki Játékszín az idei évad első csűrszínházi színházi produkcióját, Gádor Béla–Tasnádi István Othello Gyulaházán című zenés vígjátékát hozta el Mikházára. A csíkszeredaiak nem először lépnek fel ezen a színpadon, tavaly Móricz Zsigmond Búzakalász című színművével szerepeltek. Mindkét darab rendezője, a társulat alapító igazgatója Parászka Miklós, akivel az előadást megelőzően a helyszínről, színházművészetről beszélgettünk.
– Miért jönnek vissza szívesen a Csűrszínházba, miért más itt fellépni, mint egy kőszínházban?
– Nagyon sokra tartom, hogy egy kulturális jelenség mögött egy szervesen beágyazódó folyamat van. Az, hogy egy kis faluban megjelenik a színház, a nagy kulturális központok szempontjából abszurdumnak tűnik, de valójában ez az igazán jövőbe mutató törekvés. Akkor őrizhetjük meg nézőinket, ha kis közösségek találnak rá a színházra. Hiszek a kultúra demokratizmusában, abban, hogy a színház nem az elitek kiváltságos privilégiuma vagy saját játékszere, hanem ugyanolyan mértékben bárki örömére megszülethet egy színházi produkció, és bárhol kifejleszthető a színházi élet. S erre jó példa a Csűrszínház. Rendkívül tetszik az a mikházi jelenség, amit Szélyes Ferenc színművész Csűrszínházi Egyesületén keresztül képvisel, a hagyományokra épülő makacssága és az újba, a jövőbe való kapaszkodása. Bármilyen téren az a legértékesebb, ha valami létrejön, épül és szervesen beépül egy közösség életébe. Ennek megtartó, jövőbe mutató ereje van. Ezért és a régi ismeretségünk alapján rendszeres visszatérő vendégei vagyunk a Csűrszínháznak.
– A tapasztalat azt igazolja, hogy a csűrszínházi nézőknek több mint fele marosvásárhelyi, aztán a környékbeliek, de kevesen jönnek el a faluból. Ön szerint miért nem érzi kellőképpen magáénak a falu a létesítményt?
– Ez egy hosszú folyamat, amelyhez lehet, hogy nem elég egy évtized. Ez a kérdés színházalapítóként is nagyon sokat foglalkoztat. A kulcsszó talán az igény felkeltése lehet, ami nem magától születik, hanem gerjeszteni kell. A Csíki Játékszín rendszeresen jár vidékre. Azt tapasztaljuk, hogy ahova visszatérünk, ott évről évre valami új történik. Akár úgy is, hogy a mi jelenlétünk hozzájárul ahhoz, hogy egy olyan helyi döntés szülessen, ami előrelendíti a művelődési életet. Erre a legjobb példa Gyergyóremete, ahol másfél évtizede rendszeresen fellépünk, s emiatt az önkormányzat úgy döntött, hogy felújítja a művelődési otthont, amelyet színvonalas, korszerű "színházzá" alakítottak. Nyilván ez nemcsak a mi hasznunkra válhat, hanem a közösséget is ösztönözheti arra, hogy színtársulat alakuljon, színvonalas előadásoknak legyen helyszíne a gyergyóremetei kultúrház. S ha már van ahova, akkor az emberek a munka után átöltöznek, színházba mennek, és kialakul az a reflexszerű rítus, a színházba járási szokás, ami kineveli az értő közönséget. Ezzel kapcsolatosan megemlíteném egy másik kezdeményezésünket: a hónap elején Csíkszeredában megszerveztük az első gyerek- és ifjúsági fesztivált Lurkó színház néven. Ennek az a célja, hogy új formában ágyazódjon be a kulturális kínálatba a rendezvényünk. A gyerekszínházba például nem iskola által szervezett bérletrendszerben, hanem családoknak felkínált belépést biztosítunk, így lehetőséget teremtünk arra, hogy zsenge gyerekkorban kialakuljon a színházba járás szokása. A családi látogatások elősegíthetik a belső kohéziót, a generációk közötti párbeszédet, az élmény közös feldolgozásával. S ez nemcsak a színháznak jó, hanem pozitív erővel hat a társadalomra is. Tisztában vagyok azzal, hogy ez a folyamat is hosszú távú, de eredményes lesz. Ilyen a csűrszínházi jelenség is. A színházba járás igényének a felkeltése mellett Mikháza a Csűrszínház által egy csomópont, találkozási hely, ahova eljönnek Marosvásárhelyről, a Nyárádmentéről. Igazi kulturális, turisztikai, idegenforgalmi helyszín lett, aminek természetesen csak akkor van igazán értelme, ha a falu lakosságát, a községet is meg tudja érinteni. Ez viszont komplexebb folyamat, hiszen függ a műsorpolitikától, a személyes kapcsolatoktól, a szervezési készségtől, az odafigyeléstől, amihez rengeteg türelem és kitartás kell.
– Ebben a hosszú távú folyamatban a műsorpolitikát is említette. Mennyire kell egy színház műsorpolitikáját igazítani a kor elvárásaihoz, ki az, aki meghatározza az igényt: a közönség vagy a színházi szakemberek?
– A színháznak három alapvető funkciója van: egy létfilozófiai, egy rekreatív- szórakoztató és a társasági életet alakító. Mi, általában szakbarbárok, színháziak az utóbbi kettőt el szoktuk felejteni. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a színház a társasági élet alakítója. S ezért is kezdeményeztük a Lurkó fesztivált. A színházba járással a nézők, együtt, közösen alakítanak ki szokásokat, megosztják az élményt, élményeket, találkoznak, s ebben az atomizáló társadalomban igencsak szükségünk van az ilyen találkozási helyekre. Ugyanakkor ott van a szórakoztató jelleg is. A mai élet kihívásaiba belefáradt ember vágyik arra, hogy újraépítse önmagát, hogy szórakozzon, s ezt nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Ez a funkció néha szitokszóvá minősül a szakmai berkekben, amit óriási butaságnak tartok, mert az elitista színházelméletet vallók közül sokan vannak olyanok, akik az esztétikai élmény létfilozófiai élményét helyezik előtérbe. Tulajdonképpen ezek a kategóriák átjárhatók, hatnak egymásra, együtt érvényesek, és e három szemlélet kiegyenlített érvényesítése, gyakorlása alapozhat meg egy korszerű, a közönség elvárásainak is megfelelő színházat. Az átjárhatóság persze nem azt jelenti, hogy e külön polcokra helyezzük a jól elkülöníthető darabokat. A legizgalmasabb szakmai, formai kihívást az jelenti, hogy olyan élményszerűvé kell tennünk egy-egy színpadi produkciót, amiben mindhárom funkció érvényesül, de a hatásrendszere megérinti a primér közönséget is. S erre a "kísérletre" alkalmas színtér a Csűrszínház is, ahova azért is érdemes eljönni, mert nem a megszokott kőszínházi körülmények között, és igen heterogén közönség előtt lehet kipróbálni egy-egy darab iránti befogadókészséget. És ott van még a Csűrszínház társadalmi- kohéziós szerepe is, aminek igen nagy jelentősége, hatása van, és kell legyen a környékre.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Sóvidék – írásban és képekben
Kivételes élményben volt részünk június 13-án a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János Termében tartott kulturális-irodalmi rendezvényen. Oniga Erika művészettörténész bemutatta a Sóvidék folyóiratot, melynek célja Szováta és környéke földrajzi, történelmi, kulturális értékeit felmutatni, népszerűsíteni. Ahogy Szolláth Hunor főszerkesztő megfogalmazta: "...elődeink a sóhoz kötött természeti kulturális környezetben éltek, népszokásaink, hagyományaink, történelmünk, gyökereink ettől elválaszthatatlanok. Lapszámunkat Szovátához köthető régi fotográfiákkal illusztráltuk, hiszen megfogalmazott célunk, projektjeink közé tartozik ezeknek a forrásértékű dokumentumoknak az összegyűjtése, digitalizálása."
A kiadvány összefogja és ösztönzi a tehetséges tollforgatókat mind a környékből, mind távolabbról, még az anyaországból is. Szerkesztői szakemberek. Az írásokból megismerhetjük a helység nagyjait, akik a város gazdasági-kulturális fejlődésének apostolai voltak, megjelennek a gerinces papok, akik megfélemlíthetetlenül küzdöttek a hitért meg a székely magyarság jogaiért, mint Lőrincz András sóváradi református lelkész, Török Mihály szovátai plébános. Hiteles leírások tanúskodnak a só őrzéséről, a sós tavak kialakulásáról, az itt élő emberek mindennapi ügyes-bajos gondjairól.
Szolláth Hunor értékes és érdekes előadása a sóról sok újdonságot tárt fel, majd a Szovátafürdőt ábrázoló képeslapok keletkezéséről, múltjáról, jelentőségéről folytatott értekezése tudományos szakszerűségével ragadta meg a figyelmünket, különösen, hogy fényképes vetítéssel szemléltették.
A májusi folyóiratot kézbe véve feltűnt a borítója, rajta a családias, barátságos, meghitt hangulatot árasztó kép, Búzás András szovátai tanító ismerőseivel a Medve- tó partján. Ugyanazt a meghitt hangulatot érzékeltetik a többi képek is, megörökítve a festői Székelyföld múltját. Valamennyi azt sugallja, hogy egy nagy családba tartozunk, örömünk, bánatunk, hitünk közös.
A kiadvány végén két nagyszerű könyvismertetőt olvashatunk Oniga Erikától: Fekete Árpád iskolamonográfiáját, Hegyi Noémi tollából Derzsi Ferenc levelezését.
A rendezvény mindezeken túl még azzal is megörvendeztetett, hogy felismertem: Oniga Erika művészettörténész volt kedves tanítványom, feleségem pedig az óvó nénije. Micsoda boldogság! Erika a megyei múzeum munkatársa, aki a Kultúrpalotáról, a városházáról, városunk nevezetes épületeiről értékes tanulmányokat írt. Szívből gratulálunk neki és további sikereket kívánunk!
A Sóvidék kulturális folyóirat a páratlan szépségű székely tájról és népről szól, lélekébresztő és - erősítő. Meghalljuk benne Szováta és környéke szívdobogását, megismerjük a csodálatos fürdőt, melyre mindannyian büszkék vagyunk.
Kajcsa Jenő, Marosvásárhely
Népújság (Marosvásárhely)

Egyetem a községben
Egyből elterjedt a híre a Kolozs megyei Szászfenes község polgármestere által a közelmúltban aláírt szerződésnek, amelyben az önkormányzat rábólint arra, hogy egy civil szervezet tíz hektáron egyetemet és campust (azaz bentlakást) építsen a község területén. Érthető a hír iránti érdeklődés, hiszen állítólag egy tízmillió euróra tervezett befektetésről lenne szó, amely egyetemi piackutatási, közgazdasági, jogi és mérnöki kart eredményezne. Akár hihetetlennek tűnhet, de mégis igaz.
A polgármester azzal indokolta döntését, hogy amennyiben megvalósul ez a befektetés, megközelítőleg 800 ezer lejes bevételt jelentene a község költségvetésébe, és ennek a pénznek már a felhasználása is megvan: korszerűsíthetik a község óvodáit, iskoláját vagy más fontos intézményét. Érthető ez az indoklás, hiszen a közel 30 000 lakosra duzzadt Szászfenes az utóbbi időben robbanásszerű fejlődésen ment keresztül – köszönhetően a 2005–2008 közötti kedvező gazdasági helyzetnek is –, és rengeteg fiatal házas és kisgyerekes család költözött oda. Persze egyből felmerült, hogy az önkormányzat – ha már ennyire ad az oktatásra – megpróbálhatott volna javítani a hatáskörébe tartozó tanintézeteken, de ezt a polgármester az anyagiakra (ezek hiányára) hivatkozva vetette el.
Ahhoz, hogy egy egyetem megépüljön, nem szükséges egy-két évnél több idő. De ahhoz, hogy működjön, és főleg jól működjön, éveken át tartó akkreditáció szükséges. Gondolom, a másik szerződő félnek (amelyik viszont nem nyilatkozott a sajtónak) megvan a maga elképzelése arról: honnan szerzi be a pénzt ehhez a – valljuk be – mamutbefektetéshez. Ellenben a pénzen, a tanintézet akkreditációján és a tanerők alkalmazásán kívül nem tudom, mennyire számoltak azzal, hogy lesz-e elegendő diákjuk? Főleg a mostani körülmények közepette, amikor a maturandusok alig 50-60 százalékának sikerül az érettségije. Továbbá a kolozsvári nagymúltú egyetemek is megszenvedték az 1990-es években szinte törvényszerűen bekövetkezett demográfiai mélypontot, még ha erről nem is beszélnek szívesen. Ha ehhez még hozzátesszük a két éve megismétlődő kudarcos érettségit, akkor óriási kételyeim vannak az egyetem működését illetően. Mivel az egyetem nem állami, hanem magán felsőoktatási intézmény lesz, tandíj-kötelezettséget jelent. Értesülésem szerint van épp elég tandíjas egyetem Kolozsváron. Ki és miért válassza akkor a Szászfenesi Egyetemet? Így, nagybetűkkel…
Van még egy másik gond is, ami egyaránt jellemző a romániai magyar és a többségi fiatalokra is, és ez a munkahelyhiány, valamint a kilátástalanság miatti elvándorlás. Be kell vallanunk: létezik néhány hiányszakma, ahol állítólag elég magasak a bérek (pont azért, mert hiányszakmákról van szó), de amúgy nem könnyű az elhelyezkedés, a pályakezdés még az egyetemi alapképzés vagy a mesteri birtokában, netán a doktori dolgozat megvédése után sem. Ezért a fiatalok jó része külföldön próbál állást találni, elhelyezkedni, egzisztenciát teremteni magának és majdani családjának. Még akkor is ezt az utat választja, ha nem az általa végzett szakmában, vagy csak rokon szakmában helyezkedik el, vagy képzettségét meg sem közelítő állás jut neki.
Szóval, még csak elképzelni sem tudom, hogy mi lesz a sorsa a szászfenesi egyetemnek. Mivel már aláírt szerződésről van szó, a hír nem tekinthető kacsának. Én inkább csak halkan nevetgélek, hogy a több évszázados felsőoktatással rendelkező Kolozsvár közvetlen közelében egy község milyen terveket dédelget. Nagy a gyanúm, hogy végül csupán annyi lesz az eredmény, hogy bekerülünk a Rekordok Könyvébe a községi egyetemünkkel, és végérvényesen világszínvonalon nevetség tárgya leszünk.
Szabadság (Kolozsvár),

Lopjunk történelmet
A kilencvenes években Kárpátokon túli, ideiglenesen Nagyszalontán állomásozó katonatisztektől lehetett hallani olyan történelemszemléletet, miszerint ha Arany János a hajdúváros szülötte, a település pedig Romániához tartozik, akkor a költő csakis román lehet.
Ugyanezt a területi elvet hozzák fel érvként most a szlovák hatóságok is, amikor a leghosszabb ideig szolgáló magyar huszár, Skultéty László aradi hamvainak elorzását próbálják megindokolni. Vagyis: ha a jó öreg zászlótartó a jelenlegi Szlovákia területén látta meg a napvilágot, akkor a nemzetisége egyértelműen szlovák. Mit számít, hogy a Gábris néven született katona magyarnak vallotta magát, hogy mindkét síremlékére magyarul írták fel a nevét és a feliratokat, hogy világviszonylatban páratlan katonai karrierjével a magyar nemzeti hagyomány részévé vált?
Ha egyszer a szlovák történetírás gróf Hadik András magyar huszártábornokról és Magyar Balázs erdélyi vajdáról, Felvidék kapitányáról is kimondja: „a magyarok tévesen vindikálják maguknak", mellettük eltörpül a Skultéty nemzetiségéről folytatott vita. Effajta történelemhamisításra tájainkon is akad példa, sokan emlékszünk még Kolozsvár magyarfaló expolgármesterének hiábavaló, Hunyadi Mátyást „Magyarország román királyának" kikiáltó erőlködésére. Csakhogy miközben – dákoromán kontinuitáselmélet ide vagy oda – a románok rendelkeznek önálló, a magyarokétól független történelemmel, a szlovákok esetében mindez bajos.
A történelem és a saját államalapítás-élmény hiányával, nagyfokú identitászavarral magyarázható Pozsony kurzusa, miszerint a nagymorva fejedelemségben nem szlávok, hanem „régi szlovákok éltek", akiknek a királya Szvatopluk volt. „Ha a magyaroknak lehet Szent Istvánjuk, a cseheknek pedig Szent Venceljük, akkor nekünk pedig Szvatoplukunk lesz" – adta ki az ukázt évekkel ezelőtt Robert Fico kormányfő, fittyet hányva történészek véleményére, miszerint a nagymorva birodalomban szlávok és nem szlovákok éltek, a „régi szlovákok" megnevezés pedig egyszerűen minden tudományos alapot nélkülöz. De hát ha a politikai érdekek ezt kívánják, akkor szemrebbenés nélkül lehet történelmet, identitásokat, állampolgárságot, hamvakat lopni.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

"Túllépi a hatáskörét"
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettesének nyilatkozata a Maros megyei főtanfelügyelő "rendeletéről":
"A Maros Megyei Tanfelügyelőség épülete a többségi nacionalizmustól régóta bűzlik: jó lenne kiszellőztetni és egy kicsit megmozgatni az állóvizeket. Ehelyett a még hivatalban levő főtanfelügyelő túllép a hatáskörén, és bele próbál szólni abba is, hogy az iskolák milyen díjakat, okleveleket, dicsérő iratokat nyomtatnak sikeres tanulóiknak. Az iskolák elsősorban szülői, pedagógusi és önkormányzati hatáskörben vannak, a tanfelügyelőségek az országos oktatási – tehát szakmai – politikát felügyelik, és egyes szervezési jogosítványaik vannak. Vannak törvényesség felügyeletéről szóló jogosítványaik is ugyan, csakhogy semmilyen jogszabály nem tiltja az iskoláknak, hogy milyen papíron, milyen formai elemekkel nyugtázzák kiemelt teljesítményű tanulóik érdemeit, illetve, hogy ezeket hol nyomtatják, hol szerkesztik. Az évzárói diplomák nem tartoznak az 5565/2010-es minisztériumi rendelet hatálya alá sem, ami az iskolai okmányokról rendelkezik. Helyes, hogy a helyi RMDSZ azonnal felszólította a megtévedt főtanfelügyelőt, hogy vonja vissza azt a rendeletet (ez tulajdonképpen egy fontoskodó cifra körlevél, nem több), sőt a leghelyesebb az, ha ezt egyszerűen tudomásul sem veszi, ha pedig szükséges, akkor az iskolaszékek határozottan, ha kell, a helyzethez illően nyersen lépnek fel" – fogalmazott Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese.
Az oktatásért felelős főtitkárhelyettes hozzátette: "Egyébként a romániai magyar iskolai rendszer maximálisan alkalmazkodott az egyes oklevelek terén a központi elvárásokhoz. Nem kuruckodtunk ott, ahol nem volt alkalmas, és például az országos tantárgyversenyeinket sorra elismertettük a minisztériummal, ami minisztériumi oklevéllel jár, és bármennyire is román nyelvűek voltak ezek, bármilyen giccses bizánciak, az ilyeneket is – még a magyar nyelv és irodalom versenyein is – kiadtuk, hiszen ezek nemcsak szimbolikusak, hanem különböző pályázatokon, egyetemi felvételiken számítanak."

Bűvölet: a mához és a máról szóló történet
„Úgy érzem, mind a szakmát, mind pedig az operafogyasztó közönséget meglepte az a fajta látszólagos könnyedség, amivel egy ilyen sokrétű és nehéz partitúrát képesek voltunk színpadra vinni, azzal az előadói »arcátlansággal« közvetítve a szerzői szándékot, amilyen merészen van a mű megírva” – magyarázta lapunknak Laczkó Vass Róbert színművész, akit Víziorgonás szerepében láthatott a miskolci operafesztivál közönsége szombaton, Orbán György Bűvölet című operájának ősbemutatóján. A Kolozsvári Magyar Opera és a Bartók Plusz fesztivál koprodukciójában létrejött előadást Novák Eszter rendező és Selmeczi György zongoraművész, karmester vitte színre, közreműködött a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a Debreceni Kodály Kórus. A főszerepeket kolozsvári – Balla Sándor, Laczkó Vass Róbert, Molnár Mária – és budapesti – Herczenik Anna, Nyári Zoltán – művészek alakítják.
– Kolozsvári, budapesti és debreceni művészek, alkotók közös munkája a Bűvölet című operaelőadás, amely a Kolozsvári Magyar Opera és a Bartók Plusz Operafesztivál koprodukciójaként valósult meg. Hogyan zajlott a felkészülés?
– Próbáltuk úgy beosztani a rendelkezésünkre álló, meglehetősen rövid időt, hogy egymás otthoni elfoglaltságait is tiszteletben tudjuk tartani. A munka folytonosságának biztosítása érdekében Kolozsváron és Budapesten is gyakoroltunk az elmúlt időszakban: amikor például nekem itthon előadásom volt, akkor 2-3 napra a teljes főszereplő stáb átköltözött Kolozsvárra, és fordítva. Zenekarral próbáltunk egy rövidet itthon is, majd a rendpróbák sűrűjét az éppen árvízi hangulatban tocsogó Budapesten hoztuk össze, az ottani kollégák és a rendező programjához igazodva. A produkció végül az utolsó hat napra, színpadi és főpróbák idejére költözött le Miskolcra, ott nyerte el végleges formáját a díszlettel és a jelmezekkel együtt. Közben megérkezett a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a debreceni Kodály Kórus is, így már teljes felállásban fejezhettük be a munkát. Ami engem illet, kolozsvári munkáimmal párhuzamosan gyúrtam át magamon az újabb szerepet, így a Valahol Európában bemutatójára készülve már a Bűvölettel is napirenden voltam.
– Már korábban is részt vettél kortárs operák színpadra állításában, mások mellett Orbán György első operájának kolozsvári bemutatóján is dolgoztál. Hogyan alakult ilyen vonatkozásban az énekesi pályád?
– Elsőként a Pikkó herczeg egyik főszerepét játszottam, énekeltem 2002-ben, a Kolozsvári Magyar Operában tartott országos bemutatón, kis híján beugróként. Ekkor ismerkedtem meg a zseniális Orbán Györggyel. Tavaly aztán lemezre vettük ezt a művet, közben egyik munka hozta a másikat: a Pikkó herczeg után rendre következtek Demény Attila kamaraoperái, Vajda János Leonce és Lénája Kolozsváron, majd a Karnyóné ősbemutatója a budapesti Magyar Állami Operaházban, valamint a Mario és a varázsló, szóval megtaláltuk egymást a kortárs repertoárral. Így kerültem a képbe legutóbb is, szinte kibicként a diplomás operaénekesek mellett, akikhez képest egészen más munkamódszerrel készülök egy-egy ilyen előadásra.
– Éppen amiatt, gondolom, hogy elsődlegesen színész vagy…
– Így van, gyökeresen ebből a nézőpontból viszonyulok egy színpadi zenedrámához. Szándékosan fogalmazok így, hiszen az opera, mint megénekelt és meghangszerelt drámai műfaj, számomra főként színpadi műként értelmezhető még akkor is, amikor metronómmal is mérhető, tehát állandó értékűre szab a szerző egy-egy szándékot, helyzetet, érzelmi kitörést, ezzel pedig jócskán behatárolja az előadó lehetőségeit. Félreértés ne essék: ezt én egy hozzáadott plusz értéknek, különleges minőségnek fogom fel, nem pedig egy korlátnak! Ugyanakkor van itt egy másik szempont is: kortárs zenedrámák ősbemutatójának részese lenni a szó szoros értelmében zenetörténeti esemény. Innentől kezdve te vagy a referencia, mint ahogy referencia minden olyan alkotó, aki a darab történetében először formál meg egy szerepet, vezényel egy művet, értelmez és vázol föl egy színpadi szituációt. Az utánuk következők már hozzájuk képest alkotnak újra valamit. Egyedi, soha vissza nem térő élmények ezek, amelyekből megadatott már nekem jó néhány, különösen hálás vagyok értük, és rendkívül büszke vagyok rájuk.
– Orbán György írja a Bűvölet kapcsán: „A szürrealisztikusan romló birodalomban vagyunk... a kései Róma szenátorának házában. Szenátor két vendégével cseveg, gyönyörű felesége és rabszolgája némán hordják fel az ételeket, italokat. A dekadencia már önjáró. A szenátus betiltja a zenét. Ez a Kuplerosnénak jó üzletet jelent: Afrikából hozat zenészeket, amiből felvirágzik az üzlete. Tilosnak tilos, de áriában halljuk, hogyan kell az ilyesmit működtetni. A másik vendég, a Víziorgonás nagyobb ívű. Gátlástalan újgazdag, aki hazafias alapon ad el olyan víziorgonákat, amelyek maguktól játsszák a rémes Birodalmi Himnuszt.” Hogyan kapcsolódik ez a történet napjaink világához?
– A míves szöveg mondanivalója, tágabb értelemben a szerzői üzenet szempontjából is döbbenetesen „közel” áll hozzánk ez a történet. Ha Rómát mint szimbólumot például Brüsszelre vagy Washingtonra cserélnénk, akkor is tökéletesen érthető lenne a történet. Végülis egy kortárs művet leginkább a saját korunk és körülményeink determinálnak azzá, amivé lesz, függetlenül attól, hogy adott esetben az egész eddigi zenetörténet és a szerző különleges műveltségének legszebb arzenálja van belesűrítve a műbe. A Bűvöletben olyan, csöppet sem – vagy sokak számára sajnos nagyon is... – bűbájos kifejezések hangzanak el, mint „liberalizált korrupció” vagy „progresszív kenőpénz”… Nos, aki ennyire vérmesen kortárs szókapcsolatokat képes komplex, ám nagyon is szuggesztív és pontosan értelmezhető zenei formában megfogalmazni, azt az alkotót nem lehet eléggé megbecsülni! Minden mondatnak és zenei frázisnak átütő ereje van a színpadon, ha komolyan vesszük a szerzői szándékot, amelyet Orbán a legjobb humoristákat is kenterbe verő malíciával fogalmazott meg adott esetben elhanyagolható, de csöppet sem zárójeles utasításként. Az előadó szempontjából külön érdekesség, hogy a mű dramaturgiailag is nagyon jól megkomponált, rendkívül sok intellektuális műveltséggel telített. Szerzője – akit a librettó Anonymusaként is tisztelhetünk, persze – megteremtette mindegyik figura jelrendszerét, nyelvezetét, szókincsét, valamint a személyes problematikát, amellyel egyedül ő foglalkozik.
– Milyen utat jár be a Víziorgonás, akit te formálsz meg az előadásban?
– Elindul valahonnan, a történet végére pedig ugyanoda jut vissza; egyenesen és rendületlenül halad előre úgy, hogy mégis helyben toporog. Szerepfejlődés olyan értelemben nincs az ő esetében, hogy jó vagy rossz irányba mozdulna el a karakter. Taktikázás, froclizás viszont annál bőségesebben! Az érdekek közötti szlalomozása révén tökéletes szimbóluma annak a társadalmi romlottságnak, amelynek ma nap mint nap tanúi vagyunk. Ilyen értelemben roppant izgalmas, nagyon a máról és a mához szól ez a szerep, tanulságul!
– Mint ahogyan a darab is, amelyben egyebek mellett adóbevallásról, üzletről, törvényhozásról és erkölcsi romlottságról esik szó… A fesztiválnaplóban olvastam, hogy a közönség vastapssal fogadta az előadást. Milyen más reakciók érkeztek?
– Tapasztalataim szerint az operafogyasztók körében egyfajta pejoratív értelme lett a „kortárs” jelzőnek. Mi az, hogy kortárs opera? Nem talál a kép a hanggal... Ez sajnos egy rosszul felfogott előítélet. A kortársiasság ugyanis éppen azokra a sajátos problémákra, napjaink jelenségeire tud reflektálni, amelyekre a századokkal korábban született művek a legnagyobb jóindulattal és átértelmezéssel sem képesek. Lehet, hogy műélvezeti szempontból a tökélyt közelítik, dramaturgiailag viszont nem válaszolhatnak meg bizonyos kérdéseket. Innen nézve megdöbbentő volt számomra, hogy a vastaps és a siker után, amely a bemutatót követte, a nézők nem mentek rögtön haza, hanem közülük sokan ott maradtak, hogy megvitassák a látottakat. Úgy érzem, mind a szakmát, mind pedig az operafogyasztó közönséget meglepte az a fajta látszólagos könnyedség, amivel egy ilyen sokrétű és nehéz partitúrát képesek voltunk színpadra vinni, azzal az előadói „arcátlansággal” közvetítve a szerzői szándékot, amilyen merészen van a mű megírva. Ezt külön értékelte a közönség, többen mondták, hogy szívesen megnéznék újra. A jelenlévő Négyek – a szerző Orbán György, Vajda János, Csemiczky Miklós és a művet színpadra segítő Selmeczi György – pozitívan értékelték a látottakat. Nekik hihetünk, hiszen mindannyian alkotó pályatársak, akik a mű szakmai színvonalához felnövő kritikát is lényeglátóan megfogalmazzák.
– Hogyan látod, milyen sorsa lehet az előadásnak az elkövetkező időszakban?
– Annak ellenére, hogy én konkrétan nem alakíthatom a sorsát, reménykedem abban, hogy játszani fogjuk még Miskolcon is, emellett pedig bízom a mielőbbi kolozsvári és a budapesti bemutatókban is. És miért ne: Debrecenben, a Kodály Kórus székvárosában? Nagyon szeretném, ha Erdély különböző városaiba is eljutna az előadás, mert nem túl nagy stábot megmozgató, rendkívül a mához és a máról szóló történet, ami zenei és dramaturgiai szempontból egyaránt könnyed, humoros és roppant élvezhető, ráadásul Orbán György Marosvásárhely szülötte és Kolozsvár érlelte világszínvonalú komponistává.
– Selmeczi György karmesternek és Novák Eszter rendezőnek is az érdeme, hogy az ősbemutató ilyenre sikeredett. Milyen volt velük dolgozni?
– Az opera esetében – amely korlátozott időtartamba szorított szándékokról, szerepformálási ívről és azokhoz adaptált színpadi eszközök használatáról szól – nagy szükség van a biztos kezű rendezőre, aki képes felmérni, hogy mit lehet beledolgozni az előadásba, és mi az, amit ki kell hozni az énekelve játszó személyekből. Nagyon fontos a lényeglátó külső szem – jelen esetben ez Novák Eszter rendező volt –, és ugyanilyen fontos a néma szándékokat is meghalló külső fül, amelynek szerepét próbáról próbára Selmeczi György töltötte be. Érdekes és izgalmas volt a velük való munka, sok tekintetben is a színész- és a színpadközpontúság érvényesült. Én persze külön hálás vagyok a kolozsvári korrepetitoraimnak, nélkülük ebből semmi nem lett volna. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy rendkívül munkás ez a mű mind a karmester, mind pedig a rendező, a díszlet- és jelmeztervező, nem utolsósorban pedig a profi zenészek és az énekesek számára is! Egyúttal persze tanulságos és rendkívül hasznos a kottarágás, a műnek pedig az a lényege, hogy foglalkozzanak vele.
Orbán György: Bűvölet
Szereplők: Szenátor – Balla Sándor, Víziorgonás – Laczkó Vass Róbert, Kuplerosné – Molnár Mária, A feleség – Herczenik Anna, Orfeusz – Nyári Zoltán, Dajka – Gerdesits Irén. Közreműködött a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a debreceni Kodály Kórus. Karmester: Selmeczi György. Díszlet, jelmez: Zeke Edit. Művészeti munkatárs: Foltin Jolán. Alkotók: Selmeczi György és Novák Eszter.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Kiállást sürget az amerikai Helsinki Bizottságtól az AMSZ a romániai egyházi javak visszaszolgáltatása ügyében
Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2013. június 19., szerda (MTI) - Az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ) kedden feljegyzésben szólította fel ismételten az amerikai Helsinki Bizottságot, hogy június 27-ig "nyilvánosan és bizalmasan is vesse fel" a romániai egyházi és közösségi javak, beleértve a levéltárak igazságos és azonnali visszaszolgáltatásának kérdését.
Az AMSZ vezetőségének három tagja az MTI-hez helyi idő szerint kedden eljuttatott memorandumban emlékeztette a Helsinki Bizottságot arra, hogy a 2013. április 25-i közös megbeszélésükön az amerikai magyar szervezet képviselői hangot adtak aggályaiknak azon veszélyek miatt, amelyek a Közép- és Kelet-Európa néhány országában "a magyar kisebbség ellen irányuló vagy az azt érintő diszkriminatív lépésekből és eljárásokból fakadóan, veszélyeztetik a demokráciát és az emberi jogokat".
A dokumentumban Koszorús Ferenc, az AMSZ elnöke, Segesváry Lajos politikai tanácsadó, a nemzetközi kapcsolatok bizottságának tagja, valamint Bryan Dawson ügyvezető elnök a végre nem hajtott romániai restitúcióra és Románia tervezett közigazgatási újrafelosztására hívta fel a Helsinki Bizottság figyelmét, s kérte, hogy sürgősen kezelje a problémákat.
Az AMSZ memoranduma emlékeztetett rá, hogy június 13-án az amerikai képviselőház egy húszfős, kétpárti csoportja levélben kérte John Kerry külügyminisztert: erőteljesen lépjen fel a román kormánynál annak érdekében, hogy az állam maradéktalanul szolgáltassa vissza az egyházak 1945 után elkobzott javait.
Egyebek közt kérték az amerikai diplomácia vezetőjét, hogy az Egyesült Államok tájékoztassa a román kormányt arról: szándékában áll figyelemmel követni a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium tulajdonjogával kapcsolatos ügy fejleményeit, valamint a Markó Attila, Marosán Attila és Silviu Clim ellen folytatott bírósági eljárást. A román legfelsőbb bíróság június 27-én dönt a három elítélt sorsáról, az AMSZ ezért sürgeti, hogy az amerikai Helsinki Bizottság eddig az időpontig cselekedjen.
Az AMSZ vezetői emellett felhívták a demokratikus, gazdasági és emberi jogok helyzetének alakulását az EBESZ tagállamaiban figyelemmel kísérő testület figyelmét, hogy a tervezett romániai közigazgatási újrafelosztás "tovább csökkentené a magyarok azon képességét, hogy hatékonyan részt vegyenek a közügyekben".
A memorandum hangsúlyozta, hogy a "Ponta-rezsim az átszervezés álcája alatt arra készül, hogy a magyar többségű régiókat újonnan kialakított, román többségű (területi) alegységekbe olvassza bele".
"Ez megfosztaná a magyarokat a helyi közigazgatástól és a kulturális autonómiától" - hangzott az amerikai Helsinki Bizottsághoz intézett feljegyzés.
A memorandum szerzői kitértek arra, hogy egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok többsége ellenzi az új átszervezést és emlékeztettek arra, hogy ilyet utoljára Ceausescu tett, amikor a "homogenizáció" jelszavával egy tollvonással megszűntette a Magyar Autonóm Tartományt.
Pogány Demeter MTI

Kezdődik a vakáció
Zajlanak már a tanévzáró ünnepségek a tanintézetekben a szombaton kezdődő nyári vakáció előtt. A diákok számára szeptember 16-án kezdődik újra az oktatás.
Véget ér pénteken a 2012–2013-as tanév. Az óvodákban, iskolákban elkezdődtek a tanévzáró ünnepségek, van, ahol már szerdán elbúcsúztak nyár idejére a diákok az iskolától, átvették díjaikat a jól tanulók. Több iskolában, óvodában kirándulásokat szerveztek a tanév utolsó napjaira. A nyári vakáció szeptember 15-ig tart, az oktatás a következő tanévben szeptember 16-án kezdődik el – közölte Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője. Elmondta, a pedagógusok számára már szeptember 1-jén kezdetét veszi a következő tanév.
A főtanfelügyelő hasznos időtöltést kívánt azon diákoknak, akik gondtalanul tölthetik a vakációt. Rámutatott, nagyon sok hasznos tevékenységgel is ki lehet kapcsolódni a vakációban, például az olvasás, táborozás, a szülőknek való segítség, nagyobbaknak pedig a munkavállalás lehet ilyen. A vizsgák előtt álló nyolcadikosoknak a főtanfelügyelő sok sikert kívánt és azt, hogy jussanak be abba a középiskolába, amelybe leginkább szeretnének. Az érettségi folyamatába már belekezdett fiataloknak Bartolf Hedvig szintén sok sikert kívánt. „Az érettségi ma már egy nagyon komoly megmérettetés, amely komoly felkészülést igényel” – mondta. Akinek sikerül az érettségi, annak sikeres továbbtanulást, aki pedig nem érettségizik, vagy nem sikerül a vizsgája, annak azt kívánta a főtanfelügyelő, hogy találjon minél előbb komoly, hosszú távra szóló munkahelyet.
R. Kiss Edit
székelyhon.ro

Adatvédelmi aggályok a romániai magyar állampolgároknak küldött levelek kapcsán
A román posta tárolja, és a román hatóságoknak vagy akár hirdetőknek is átadhatja az Orbán Viktor miniszterelnök által levélben megkeresett romániai magyar állampolgárok címlistáját.
Minderről a Transindex erdélyi portál írt szerdai tényfeltáró írásában. A portál azt a „szóbeszédet" próbálta ellenőrizni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök köszöntőlevele alapján eljut-e a román hatóságokhoz a romániai magyar állampolgárok címlistája. Amint a cikkíró megemlítette: elvben nem jelentene gondot, ha a román hatóságok hozzájutnának a címlistához, hiszen Románia nem jelezte, hogy kifogása lenne a könnyített honosítással szemben. Úgy vélte azonban, hogy nem lehet kizárni a hozzáállás jövőbeni megváltozását.
A Transindex szerint a Magyar Posta által továbbított, „Flexi-elsőbbségi üzleti levél" kategóriájú feladványok Romániában a nemzetközi kicserélő központokba kerülnek. Itt pedig a Román Posta minden esetben tárolja az elsőbbségi levelek címeit.
A Román Posta honlapjára feltöltött tájékoztató szerint „igen lazán bánnak az adatokkal" – fogalmazott a Transindex -, átadják azokat a velük szerződéses viszonyban levő partnereknek, mint például a rendőrségnek, az egészségügyi közszolgáltatóknak valamint bankoknak, biztosítótársaságoknak. Sőt, bizonyos idő elteltével ezeket az adatokat reklámcélokra is kiadják.
A Román Posta interneten is elérhető adatkezelési nyilatkozata mindezt annyival egészíti ki, hogy a szóban forgó adatokat addig tárolják, amíg a postai szolgáltató megszűnik. Az adatbázisból csak egy külön kérvénnyel lehet töröltetni a személyes adatokat.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) működését szabályozó törvény több paragrafusa is felhatalmazza a szolgálatot arra, hogy a nemzetbiztonság szempontjából „fenyegetést" jelentő eseményekkel kapcsolatban dokumentumokat kérjen ki közintézményektől. A cikkíró megállapította: „nem kell sok empátia ahhoz, hogy belássuk: a könnyített honosítással kettős állampolgárrá lett személyek neve és lakcíme a SRI számára minimum érdekes információ".
Erdélybe februárban érkeztek meg az újdonsült magyar állampolgárokhoz az első olyan levelek, amelyekben Orbán Viktor magyar miniszterelnök köszönti őket, és azt ígéri, hogy a jövőben rendszeresen tájékoztató levelet küld számukra, hogy bekapcsolódhassanak Magyarország sorsának alakításába.
MTI
Erdély.ma

Kik kaptak idén pénzt a Bethlen Gábor Alaptól?
Közzétette szerdán a Bethlen Gábor Alap (BGA) a 2013. évi pályázati felhívásainak eredményeit.
Az adatokból kiderül, hogy a magyar költségvetésből idén összesen 189 millió forinttal támogatják a nemzeti jelentőségű programokat, és 400 millió forintot osztanak ki a magyar kultúráért és oktatásért felhívás központilag támogatott pályázataira. A BGA külön állományban közli a magyar kultúráért és oktatásért felhívás erdélyi regionális pályázatait, amelyekre összesen 84 millió forint jut.
Értelemszerűen a legnagyobb összegeket a nemzeti jelentőségű programok kapják, amelyeknek alanyi jogon jár a támogatás. Kiemelkedőn magas összegben, 5 millió forintban Erdélyből a Kolozsvári Magyar Intézet, a Jakabffy Elemér Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) részesül. A Jakabbfy Elemér Alapítvány az RMDSZ-hez köthető elnöke, Székely István főtitkárhelyettes révén, míg a MIT az Erdélyi Magyar Néppárthoz közel álló ifjúsági szervezet. Jutott pénz több erdélyi színháznak és kulturális lapoknak: a Székelyföld folyóirat például 3 millió, a Helikon, a Látó, a Korunk és a Művelődés 1-1 millió forintot kap.
A listába becsúszott egy megmosolyogtató elírás is. E szerint Veres Péter „csalási vállalkozása” 1 millió forint támogatást kap az Erdélyi Művészet folyóirat kiadására.
A központilag támogatott pályázatok közül az egyik legnagyobb tételt, 3 millió forintot a Székely Nemzeti Múzeum kapja egy kiállítás megszervezésére, a Marosvásárhelyért Egyesületnek a Vásárhelyi Forgatagra 1,5 millió forint jár. Ezen a listán felbukkan ismét a Magyar Ifjúsági Tanács, amelynek 1,2 millió forintot utal a BGA az Adj, király, katonán ifjúsági vetélkedő megszervezésére. A legkisebb támogatás ennél a kiírásnál 350 ezer forint.
Az úgynevezett regionális pályázatoknál a fentieknél jóval kisebb összegek szerepelnek. Az elbírálókat érezhetően az a szándék hajtotta, hogy minél több pályázónak juttassanak legalább egy kis összegű támogatást. Ennél a kiírásnál a legnagyobb tétel 400 ezer forint (ennyit kap például a dévai Szent Ferenc Alapítvány vagy a kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület), a legkisebb tétel 100 ezer forint.
Maszol.ro

Brixenben mutatják be a RMDSZ kisebbségvédelmi polgári kezdeményezését
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) a dél-tiroli Brixenben szerdán kezdődő kongresszusán mutatják be azt az európai polgári kezdeményezést, amellyel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és európai partnerei szeretnék az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó keretszabályozás elfogadására sarkallni az Európai Uniót.
Az RMDSZ szerdai közleménye szerint a Minority SafePack Initiative című kisebbségvédelmi csomagot péntek délelőtt mutatják be a többségében német ajkú észak-olaszországi tartományban szervezett kongresszus küldötteinek. Ezután Brixen főterén indítják hivatalosan útjára a kisebbségi európai polgári kezdeményezést. A ceremónián jelen lesz a kezdeményezés héttagú bizottsága, beszédet mond Luis Durnwalder, Dél-Tirol kormányzója, Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A héttagú kezdeményező bizottság megalakulását május 23-án Kolozsváron jelentették be. A testületben Luis Durnwalder, Hans Heinrich Hansen és Kelemen Hunor mellett részt vesz Karl-Heinz Lambertz, a belgiumi német ajkú közösség kormányának miniszterelnöke, Anke Spoorendonk, a németországi Schleswig-Holstein tartomány igazságügyi, művelődési és Európa-ügyi minisztere, Jannewietske de Vries, a Nyelvi Sokszínűséget Támogató Hálózat (NPLD) hollandiai elnöke és az ausztriai Valentin Inzko, az ENSZ bosznia-hercegovinai főképviselője, a karintiai Szlovének Nemzeti Tanácsának elnöke.
Az Európai Unió 2012 áprilisa óta teszi lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság (EB) jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel.
Az aláírásgyűjtést akkor kezdhetik el, ha az Európai Bizottság megállapítja, hogy az uniónak jogosultsága van a javasolt szabályozásra.
A romániai magyarság politikai szervezetei nem jutottak közös nevezőre a kérdésben, és három különböző polgári kezdeményezést dolgoztak ki. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerdán közölte, hogy az előzetes normakontrollra benyújtott kezdeményezését az Európai Bizottság polgárokkal folytatott kommunikációért felelős részlege úgy ítélte meg, hogy nincs törvényes alap az elfogadására, mert a kisebbségügy nem uniós hatáskör.
Gazda Árpád MTI

Erdélyi Könyvfesztivál
Kolozsváron az Eikon Kulturális Egyesület, az Eikon Kiadó és a városháza közös szervezésében rendezik meg az Erdélyi Könyvfesztivált, a város Főterén.
A Román Írószövetség kolozsvári fiókjának székhelyén tartott sajtótájékoztatón Irina Petraş elmondta, az 5 napig tartó rendezvény (június 19.-23.) tekintélyes mennyiségű kiadványt kínál az olvasni vágyóknak. Lényegében minden korosztály megtalálhatja az ízlésének megfelelő könyvet. Biztatása megerősítéseként említette Lukács József: „Gastronomie şi istorie în Transilvania sec. XV-XVI.” című könyvét. Az érdeklődő olvasó a tulajdonképpeni korabeli ételreceptekből megtudhatja, melyek voltak Mátyás király kedvenc ételei.
Vasile Gheore Dâncu kettős minőségben, mint könyvkiadó és terjesztő, lendületesen, nagy gyakorlattal a háta mögött, sorjázta, melyek azok az irodalmi értékek, melyeket föltétlenül érdemes megvenni és elolvasni. Meg említette azt is, hogy ez alkalommal magyar könyvstandok (Mentor, Hunga Libri, Koinónia, Korunk-Komp Press, Polis, Kriterion, Művelődés, Idea) is jelen lesznek a könyvvásáron. Mint H. Szabó Gyula mondta, a magyar könyvkiadókat a Romániai Magyar Könyves Céh képviseli.
Ezen a könyvvásáron meggyőződhetünk arról, hogy a román nyelvű könyvkiadás virágkorát éli. Jobbnál, jobb, értékesebbnél értékesebb kiadványok sokasága dominál. Ebből a könyvtengerből talán kiemelkedik Horea Bădescu írónak „Clujul Poeţilor” („Költők Kolozsvárja”) címmel összeállított antológiája. Csodálatos városkép kerekedik ki, amely igyekszik mindazon értékeket felsorakoztatni, amelyek figyelemre méltók. A kötetből Dorel Vişan színművész fog felolvasni.
Az esemény szervezőinak bevallott szándéka az olvasókedv minél jobb felcsigázása, melynek eredményét abból lehet lemérni, mennyire kelendő a kínálat.
A rendezők arról sem feledkeznek meg, hogy a moldáviakat is ellássák olvasnivalóval. Ennek érdekében cselekednek is.
A kínálat bősége lehetővé teszi a tényleg színes kolozsvári kultúra palettát bemutatni olyan módon, ahogy a XXI. század gondolkodása fejezi ki. Ebből a szempontból érdemes megtekinteni az Irina Petraş Locuirea cu stil – címmel összeállított képes albumát. Az összeállítás a maga nemében dicséretes. Úgy helyez képeket és magyarázó szövegeket egymás mellé, hogy azok pontosan úgy hassanak, ahogy azt ő akarja. Mert a montázs nagyon könnyen mást is közölhet, mint amit az egyedülálló kép mondana. Felhoznék egy példát: egy oldalon, baloldalt fent Romulus Ladea szobrászművész Erdély Iskola (Şcoala Ardeleană), 1973-ban a Babeş- Bolyai Tudományegyetem előtt leleplezett, valóban értékes térplasztikáját láthatjuk, alatta Kolozsvár címere, 1377, majd jobboldalon az Erdélyi Iskola szobor, éjjeli kivilágításban. A képeskönyvből kiderül, exportra szánták, mert nem csak a városunk, hanem több helységből is turisztikailag érdekes helyeket mutat be.
A könyvkiadás gazdagon bizonyítja, van, amit az olvasók elé tárni. Balla Zsófia, Lászlóffy Aladár, Molnos Lajos, Balázs Imre József verseit románra fordították, szerepelnek az antológiában.
Gabriel Bota költő a vasárnap tartandó felolvasó napra hívta fel a figyelmünket, mikor is bárki fél háromtól hét óráig, felolvashat egy rövidke szöveget abból, amiből ő akar. Hiszen szólás és mozgás szabadság van.
Az I. Erdélyi Könyvfesztiválon 66 könyvbemutatót és 14 hangversenyt tartanak.
Csomafáy Ferenc
;;;?erdon.ro,

Román alkotmánymódosítás – Elkészült a szövegtervezet
Befejezte munkáját a román alkotmánymódosítást előkészítő parlamenti különbizottság: a véglegesített szövegtervezetet 17 szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el szerdán a testület. Az ellenzéki pártok már korábban visszahívták képviselőiket a bizottságból.
Máté András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióvezetője tartózkodott a szavazáson. Álláspontját az MTI-nek azzal indokolta, hogy – bár a szövegező bizottság több RMDSZ-javaslatot elfogadott – nem került be a tervezetbe sem a kisebbségi nyelvek elismerése regionális nyelvként, sem a hagyományos térségek különleges jogállásának lehetősége. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ ellenzi a közigazgatási régiók megalakítását, az alkotmánytervezetbe mégis bekerült ezek létrahozásának lehetősége.
A pozitívumok közt említette, hogy az alkotmánymódosítás szövegtervezete elismeri a nemzeti kisebbségek szerepét a román állam kialakulásában, lehetővé teszi számukra a nemzeti jelképek szabad használatát, valamint saját döntéshozó és végrehajtó testületek létrehozását az identitásuk megőrzését érintő hatáskörökkel.
Máté András elmondta: az RMDSZ a parlamenti vita során még megpróbálja elfogadtatni a bizottságban visszautasított módosító indítványait, és ha az alaptörvény végső formája megfelel majd a magyarságnak, akkor támogatni fogja az alkotmánymódosításról megtartandó népszavazást. „Addig, amíg ezek nem fognak szövegszerű alkotmányos előírássá változni, addig, finoman fogalmazva, tartózkodni fogunk bármilyen mozgósítástól, ami szükséges a referendumhoz" – magyarázta a frakcióvezető.
Crin Antonescu szenátusi elnök, az alkotmánymódosítást előkészítő különbizottság elnöke úgy értékelte: a módosítás „nyertese" a parlament, amely megerősíti pozícióit a kormánnyal és az elnöki hivatallal szemben.
„Szükséges volt az államfő, a parlament és a kormány hatásköreinek pontosítása, hogy megelőzzük az utóbbi évek megalázó tapasztalatainak megismétlődését" – mutatott rá Antonescu. Felidézte: Traian Basescu államfő több ízben elutasította, hogy a parlamentben már kialakult többség jelöltjének adjon kormányalakítási megbízást – ilyesmit az új alkotmány már nem tesz lehetővé. Az alkotmánymódosítás tervezetét ezután normakontrollnak és szakértői véleményezésnek vetik alá, és ősszel szavazhat róla a bukaresti parlament. A módosított alkotmány akkor lép hatályba, ha azt a román parlament kétharmados többséggel elfogadja, és népszavazás is megerősíti. MTI
Erdély.ma

Európára számítanak, Brüsszel hárít (Magyar szervezetek polgári kezdeményezése)
Az erdélyi és a székelyföldi magyarságot is érintő európai polgári kezdeményezések sorsa került előtérbe tegnap. A Székely Nemzeti Tanács elnöke közölte: iktatta már az Európai Bizottság a szervezet dokumentumát, amely nemzeti és kulturális sajátosságokkal rendelkező régiók védelméről szól. Az RMDSZ őshonos nemzeti kisebbségek védelméről szóló tervezetét az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) dél-tiroli kongresszusán véglegesítik és mutatják be a héten. Közben azonban az Európai Bizottság polgárokkal folytatott kommunikációért felelős részlege válaszolt az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megkeresésére, és ebben leszögezte: az Európai Uniónak nincs hatásköre kisebbségi ügyekben.
Az EB nem kíván beleszólni
Az EMNP és az EMNT az európai polgári kezdeményezés eszközével próbálja az őshonos kisebbségek védelméről szóló jogszabály elfogadására sarkallni az uniót. „A kisebbségekhez tartozó egyének védelme fontos az Európai Bizottság számára. (...) Bár az Alapjogi Charta tiltja a valamely nemzeti kisebbséghez való tartozás alapján történő hátrányos megkülönböztetést, az uniónak nincs általános hatásköre a kisebbségek ügyében, és különösképpen nincs egy kisebbség jogállásának elismerésére, valamint a kisebbség önrendelkezésére vagy autonómiájára vonatkozóan” – idézte az EMNP tegnapi közleménye a brüsszeli választ. A bizottság kommunikációs osztálya azt is közölte, hogy az Európai Uniónak a kulturális örökség védelme terén sincs döntéshozatali hatásköre. A brüsszeli hivatal ugyanakkor azt is hozzátette véleményezéséhez, hogy „a közölt álláspont sem az Európai Bizottságot, sem pedig a kezdeményezőt hivatalosan nem kötelezi, a véleményezés pusztán tájékoztató jellegű”. Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke értékesnek tartotta a visszajelzést. Abból a tényből, hogy két és fél hónapra volt szükség a válaszadásra, azt a következtetést vonta le, hogy „jó helyen kopogtatnak”, a beadott szöveg pedig „éppen hogy súrolja a lécet”. „Ez hozzásegít ahhoz, hogy továbblépjünk, a tapasztalatot pedig megosszuk mindenkivel, aki hasonló kezdeményezésen dolgozik” – idézte a közlemény a párt alelnökét. Szilágyi hozzátette, továbbra is vallják, hogy az európai polgári kezdeményezést csakis Kárpát-medencei és európai összefogással lehet sikerre vinni.
Őshonos kisebbségek védelmében
Az RMDSZ és európai partnerei az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó keretszabályozás elfogadására szeretnék sarkallni az Európai Uniót. A Minority SafePack Initiative című kisebbségvédelmi csomagot péntek délelőtt mutatják be a dél-tiroli Brixenben zajló FUEN-kongresszuson. Ezután Brixen főterén indítják hivatalosan útjára a kisebbségi európai polgári kezdeményezést. A ceremónián jelen lesz a kezdeményezés héttagú bizottsága, beszédet mond Luis Durnwalder, Dél-Tirol kormányzója, Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A héttagú kezdeményező bizottság megalakulását május 23-án Kolozsváron jelentették be. A testületben Luis Durnwalder, Hans Heinrich Hansen és Kelemen Hunor mellett részt vesz Karl-Heinz Lambertz, a belgiumi német ajkú közösség kormányának miniszterelnöke, Anke Spoorendonk, a németországi Schleswig-Holstein tartomány igazságügyi, művelődési és Európa-ügyi minisztere, Jannewietske de Vries, a Nyelvi Sokszínűséget Támogató Hálózat hollandiai elnöke és az ausztriai Valentin Inzko, az ENSZ bosznia-hercegovinai főképviselője, a karintiai Szlovének Nemzeti Tanácsának elnöke.
Iktatták az SZNT kezdeményezését
Iktatta az Európai Bizottság a Székely Nemzeti Tanács és partnerei polgári kezdeményezését – tájékoztatott tegnap Izsák Balázs. Az SZNT elnöke elmondta: a kezdeményezés internetes regisztrációját igazoló levélben a bizottság közölte: augusztus 18-áig ad választ arra, hogy bejegyezték-e a nemzeti régiók védelméről szóló kezdeményezést. Ha a válasz pozitív, az SZNT és partnerei elkezdhetik a támogató aláírások gyűjtését. Az SZNT és partnerei azt javasolják a dokumentumban, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Az SZNT május elején alapította meg a dokumentumot beterjesztő kezdeményező bizottságot. Ebben Izsák Balázs mellett a szlovákiai Boldoghy Olivér, a magyarországi Dabis Attila, a spanyolországi baszk Miren Martiarena, a spanyolországi katalán Jordi Xuclá, a svédországi magyar Publik Antal, az ausztriai Roland Dudda és a hollandiai Frans Jeursen kapott helyet. Az SZNT felkérésére az RMDSZ később Korodi Attila képviselőt delegálta a testületbe. Az SZNT tizennyolc tagállamban épített ki partnerkapcsolatokat a majdani aláírásgyűjtésre. Az Európai Unió 2012 áprilisa óta teszi lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel. Egy év alatt egymillió uniós polgár támogatását kell megszerezni ahhoz, hogy az EU figyelembe vegye a kezdeményezést. Ugyancsak előírás, hogy legkevesebb hét országban kell 750-szer annyi aláírást összegyűjteni, mint amennyi európai parlamenti képviselője van az illető tagállamnak. Az aláírásgyűjtést akkor kezdhetik el, ha az Európai Bizottság megállapítja, hogy az uniónak jogosultsága van a javasolt szabályozásra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Amerikai magyarok a régióátszervezés ellen
Az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ) tegnap feljegyzésben szólította fel ismételten az amerikai Helsinki Bizottságot, hogy június 27-ig „nyilvánosan és bizalmasan is vesse fel” a romániai egyházi és közösségi javak, beleértve a levéltárak igazságos és azonnali visszaszolgáltatásának kérdését.
Az AMSZ vezetőségének három tagja az MTI-hez is eljuttatott memorandumban emlékeztette a Helsinki Bizottságot arra, hogy az április 25-i közös megbeszélésükön az amerikai magyar szervezet képviselői hangot adtak aggályaiknak azon veszélyek miatt, amelyek a Közép- és Kelet-Európa néhány országában a magyar kisebbség ellen irányuló vagy az azt érintő diszkriminatív lépésekből és eljárásokból fakadóan veszélyeztetik a demokráciát és az emberi jogokat. A dokumentumban Koszorús Ferenc, az AMSZ elnöke, Segesváry Lajos politikai tanácsadó, a nemzetközi kapcsolatok bizottságának tagja, valamint Bryan Dawson ügyvezető elnök a végre nem hajtott romániai restitúcióra és Románia tervezett közigazgatási újrafelosztására hívta fel a Helsinki Bizottság figyelmét, s kérte, hogy sürgősen kezelje a problémákat.
Az AMSZ emlékeztetett: június 13-án az amerikai képviselőház egy húszfős, kétpárti csoportja levélben kérte John Kerry külügyminisztert, erőteljesen lépjen fel a román kormánynál annak érdekében, hogy az állam maradéktalanul szolgáltassa vissza az egyházak 1945 után elkobzott javait. Az AMSZ vezetői emellett felhívták a demokratikus, gazdasági és emberi jogok helyzetének alakulását az EBESZ tagállamaiban figyelemmel kísérő testület figyelmét, hogy a tervezett romániai közigazgatási újrafelosztás „tovább csökkentené a magyarok azon képességét, hogy hatékonyan részt vegyenek a közügyekben”. A memorandum hangsúlyozta: a Ponta-rezsim az átszervezés álcája alatt arra készül, hogy a magyar többségű régiókat újonnan kialakított, román többségű (területi) alegységekbe olvassza bele. „Ez megfosztaná a magyarokat a helyi közigazgatástól és a kulturális autonómiától” – hangzott az amerikai Helsinki Bizottsághoz intézett feljegyzés.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Színvonalas előadások az európai irányelvek tükrében
Kardiológusok tanácskozása
A Magyar Kardiológusok Társaságának ülésével vette kezdetét tegnap a XII. Kardiológiai Konferencia a Megyei Sürgősségi Kórházban. A nem szakember számára is rendkívül tanulságos előadások magyar nyelven hangzottak el. A cél – ahogy azt dr. Kiss Róbert Gábor osztályvezető főorvos, a Magyar Kardiológusok Társaságának új elnöke megfogalmazta – az volt, hogy a legfrissebb európai ajánlásokra épüljenek fel az előadások, amelyek a leggyakoribb szívbetegségek kórismézéséről és kezelési lehetőségeiről szóltak.
A vendégeket dr. Benedek Imre professzor köszöntötte, majd dr. Kikeli Pál egyetemi tanár tekintett vissza a Magyar Kardiológusok Társaságával kiépített szoros együttműködésre, amelynek fontos szerepe volt, van a fiatal szakemberek képzésében. A Magyar Kardiológusok Határon Kívüli Csoportjának a megalakulása 2010-ben s az évente megrendezett kongresszusok is jelentős mértékben járultak hozzá a minőségi betegellátás erősítéséhez.
A Magyar Kardiológusok Társasága vezető helyen áll a magyarországi orvosi társaságok sorában. A magas szakmai színvonalon végzett munkának és a népes, 3.300-as tagságnak köszönhetően véleményformáló szerepe van a magyar közéletben. A Társaság számára kiemelten fontos a határon túl élő magyar szívgyógyászokkal való együttműködés az anyanyelvi orvoslás megmaradása érdekében, s ezt szolgálja a határon túli csoport támogatása is – hangzott el dr. Kiss Róbert Gábor beszédében, aki nemrégiben vette át a vezetést dr. Merkely Béla professzortól, s ahogy elmondta, az eltelt sikeres három év munkáját szeretné folytatni.
A megyei kórház amfiteátrumát megtöltő közönség tegnap délelőtt dr. Kerkovits András főorvos előadását hallgathatta meg a pitvarfibrillációnak az európai gyakorlati irányelvek alapján történő kórismézéséről és gyógyszeres kezeléséről. Az előadó a sok hasznos információ mellett elmondta, hogy 75 év fölött az aszpirin nem segít az agyvérzés, agyi érelzáródás megelőzésében. A pitvarfibrilláció antikoaguláns kezeléséről s az intervencionális kardiológiai beavatkozás javallatairól a népszerű dr. Gellér László docens beszélt. A magas vérnyomásról dr. Nagy Viktor főorvos ismertette az európai ajánlásokat és saját tapasztalatait, kiemelve, hogy a beteget ki kell vizsgálni és meg kell hallgatni. Az előadásokból kiderült, hogy az új ajánlások és drága gyógyszerek ellenére a bevált és általában olcsó szerekről sem kell lemondani. Érdekes adatok hangzottak el a noninvazív képalkotásról (dr. Vágó Hajnalka), a szívelégtelenségről (dr. Kiss Róbert Gábor), a zsíranyagcsere zavarainak kezeléséről az új ajánlások tükrében (dr. Simonyi Gábor) és a gyermekkardiológiában alkalmazható intervencionális kezelésről (dr. Szatmári András).
Délután a családorvosoknak a szívérrendszeri betegségek kezelésében betöltött szerepéről tartottak előadást a marosvásárhelyi szakemberek (dr. Benedek Imre professzor, dr. Benedek Teodora, dr. Chitu Monica, dr. Kovács István és dr. Incze Sándor), majd bemutatták a sürgősségi kórházban működő Kardiológiai Klinikát.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Román alkotmánytervezet: negatívumok és pozitívumok
Nem került be a román alkotmánytervezetbe sem a kisebbségi nyelvek elismerése regionális nyelvként, sem a hagyományos térségek különleges jogállásának lehetősége.
Befejezte munkáját a román alkotmánymódosítást előkészítő parlamenti különbizottság: a véglegesített szövegtervezetet 17 szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el szerdán a testület. Az ellenzéki pártok már korábban visszahívták képviselőiket a bizottságból. Máté András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióvezetője tartózkodott a szavazáson. Álláspontját az MTI-nek azzal indokolta, hogy – bár a szövegező bizottság több RMDSZ-javaslatot elfogadott – nem került be a tervezetbe sem a kisebbségi nyelvek elismerése regionális nyelvként, sem a hagyományos térségek különleges jogállásának lehetősége. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ ellenzi a közigazgatási régiók megalakítását, az alkotmánytervezetbe mégis bekerült ezek létrahozásának lehetősége.
A pozitívumok közt említette, hogy az alkotmánymódosítás szövegtervezete elismeri a nemzeti kisebbségek szerepét a román állam kialakulásában, lehetővé teszi számukra a nemzeti jelképek szabad használatát, valamint saját döntéshozó és végrehajtó testületek létrehozását az identitásuk megőrzését érintő hatáskörökkel. Máté András elmondta: az RMDSZ a parlamenti vita során még megpróbálja elfogadtatni a bizottságban visszautasított módosító indítványait, és ha az alaptörvény végső formája megfelel majd a magyarságnak, akkor támogatni fogja az alkotmánymódosításról megtartandó népszavazást. „Addig, amíg ezek nem fognak szövegszerű alkotmányos előírássá változni, addig, finoman fogalmazva, tartózkodni fogunk bármilyen mozgósítástól, ami szükséges a referendumhoz” – magyarázta a frakcióvezető.
Crin Antonescu szenátusi elnök, az alkotmánymódosítást előkészítő különbizottság elnöke úgy értékelte: a módosítás „nyertese” a parlament, amely megerősíti pozícióit a kormánnyal és az elnöki hivatallal szemben. „Szükséges volt az államfő, a parlament és a kormány hatásköreinek pontosítása, hogy megelőzzük az utóbbi évek megalázó tapasztalatainak megismétlődését” – mutatott rá Antonescu. Felidézte: Traian Băsescu államfő több ízben elutasította, hogy a parlamentben már kialakult többség jelöltjének adjon kormányalakítási megbízást – ilyesmit az új alkotmány már nem tesz lehetővé.
Az alkotmánymódosítás tervezetét ezután normakontrollnak és szakértői véleményezésnek vetik alá, és ősszel szavazhat róla a bukaresti parlament. A módosított alkotmány akkor lép hatályba, ha azt a román parlament kétharmados többséggel elfogadja, és népszavazás is megerősíti.
MTI
Nyest.h/hirek
Nyelv és Tudomány

Kelemen Hunor: a félelem és a bizalmatlanság falait kell lebontanunk
Az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiatörekvéseiről beszélt ma, június 20-án Kelemen Hunor szövetségi elnök Dél-Tirolban, Brixenben, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) 58. kongresszusán, amelyen 30 ország 40 kisebbségének képviselője van jelen.
A kongresszus megnyitóján jelen volt és beszédet mondott Luis Durnwalder, Dél-Tirol miniszterelnöke, Jordi Pujol, Katalónia volt elnöke, Sigmundur Ísfeld, a Feröe-szigetek külügyminiszter-helyettese, valamint Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke, aki külön köszönetet mondott az RMDSZ jelenlévő politikusainak az Európai Polgári Kezdeményezés elindításában betöltött szerepükért.
„Egy olyan országból jövök, Romániából, amely bár nemzetállamként határozza meg magát, a román többség mellett és vele együtt még 19 nemzeti kisebbségnek, nemzeti közösségnek is a hazája. Egy olyan országból jövök, ahol az Alkotmány szerint, egyesek álma szerint mi, magyarok nem is létezünk. A romániai magyar nemzeti közösség képviselőjeként állok itt Önök előtt, a közel másfél milliós magyarság üzenetét és üdvözletét tolmácsolom” – ezekkel a szavakkal indította beszédét az RMDSZ elnöke, majd kiemelte, egy olyan nemzeti kisebbség nevében beszél, amely ezer esztendeje otthont teremtett magának a mai Románia területének egyik régiójában, a tág értelemben Erdélynek nevezett régióban.
„Az erdélyi magyarok soha nem hagyták el szülőföldjüket, csak az országhatárok vándoroltak a fejünk felett. A mi őseink éltek az egykori magyar királyságban, voltak önálló fejedelemség, harcoltak a törökökkel, tudjuk, hogy milyen volt az osztrák-magyar monarchia, majd az első világháborút lezáró békeszerződések után Románia polgárai lettünk úgy, hogy tőlünk senki sem kérdezte meg, hová szeretnénk tartozni. Volt egy rövid időszak, amikor Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, hogy aztán a második világháború után és azóta is Románia állampolgáraiként éljük a jelent és tervezzük a jövőt. Azt hiszem ismerős európai sors és élettörténet a miénk. Túléltük a közel fél évszázadig tartó kommunista diktatúrát, egy olyan időszakot, amikor nap mint nap a beolvasztásunk, a nemzeti asszimiláció, a megsemmisítésünkre tett kísérlet volt jellemző, és megéltük Ceausescu bukását, az 1989-es közép-európai változásokat, amelyek elhozták számunkra is azt a reményt, hogy nemzetiségi jogainkat ki tudjuk vívni”.
Az 1989-es fordulat után az erdélyi magyar közösség a nulláról kezdte el közösségi létének megszervezését – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
„Politikai eszközökkel, a demokratikus értékek mentén és a politikai intézményekben tettünk próbálkozást arra, hogy szülőföldünkön ismét jövőt teremtsünk a magunk és az utánunk jövő nemzedékek számára. A biztonságos megoldást 24 évvel ezelőtt is, ma is a különböző autonómiaformák megteremtésében látjuk. A tömbben élő magyarság, így a székelyek számára a területi, a szétszórtan, interetnikus környezetben élő magyarok számára a kulturális autonómia jelenti azt az európai mércével is mérhető és leírható megoldást, amelyért nekünk nap mint nap meg kell küzdenünk. 24 év után objektíven állíthatjuk, hogy vannak eredményeink, – főként a nyelvhasználat, az oktatás és a kultúra területén -, és rögtön hozzá is kell tennem, hogy még csak az út elején tartunk. A párbeszédet, a többségi társadalom meggyőzését, az európai autonómia modellek megismertetését és elfogadását, a nemzetközi partnerek és támogatók megkeresését tartjuk a járható útnak. A mi tapasztalatunk az, hogy legnehezebb a többségi társadalom meggyőzése, a kommunista diktatúra alatt kialakult nacionalista mentalitás megváltoztatása állandó cselekvést, érvelést, az értékek újra és újra fogalmazását követeli meg. A félelem és a bizalmatlanság falait kell lebontanunk. Ezt itt, Dél-Tirolban nem szükséges külön elmagyarázni. És nem szükséges egyetlen nemzeti közösségnek, nemzeti vagy nyelvi kisebbségnek sem ezt külön hangsúlyozni.”
A Szövetség elnöke elmondta, az erdélyi magyarok óriási reményeket fűztek az Európai Unióhoz. „Meg voltunk győződve, és a mai napig hiszünk abban, hogy a mi jövőnk egy sokszínű, az etnikai és nemzeti kisebbségeket is megbecsülő, azokat értékteremtő közösségnek tartó, politikailag is egységesülő Európában van biztonságban. Mi ma egy százmilliós közösségnek a képviseletében beszélünk, közel százmillió ember nevében hisszük azt, hogy az Európai Unióban szükség van ránk, értéket képviselünk, és meg akarjuk őrizni az etnikai, nyelvi, vallási identitásunkat. Én hiszek abban, hogy ha az Európai Unió figyelmet szentel arra, hogy az uborkának milyen méretűnek kell lennie, hogy az autópályák alatt milyen átjárást kell biztosítani a vadon élő állatoknak, akkor oda kell figyelnie az őshonos nemzeti kisebbségekre is. Az európai közösség megalapítóit a közös cél, a közös értékek és a közös érdekek vezérelték. A szolidaritás volt az egyik mozgatója az egységesülő Európának. Bennünket is ez mozgat: a közös szándék, a specifikus és mégis közös értékek, a szolidaritás és a demokratikus elvek és értékek iránti elkötelezettség.” A FUEN évtizedeken keresztül meghatározó szerepet játszott a nemzeti, nyelvi és vallási kisebbségek jogainak megerősítésében – hangsúlyozta az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója működésének jelentőségét Kelemen Hunor. „Különböző helyzetekben, különböző történelmi és társadalmi körülmények között élünk. Ezért igaz az, hogy minden közösség a maga útját járta és járja, minden közösség maga kereste a számára elérhető és elfogadható megoldást. Van, aki előrébb tart, van olyan közösség is, amelynek a létét is kétségbe vonják. Meggyőződésem, hogy a 21. században a FUEN, mint a mi közös intézményünk, szervezetünk, óriási feladat előtt áll, és elsősorban rajtunk múlik, hogy ezt a feladatot teljesíteni tudjuk-e, vagy sem.” Az RMDSZ elnöke köszönetet mondott az elmúlt években az erdélyi magyarok iránt tanúsított támogatásért, és külön köszönetét fejezte ki az elmúlt két év közös munkájáért, amely most, az Európai Polgári Kezdeményezés elfogadásával csúcsosodik ki. „Köszönöm Hans Heinrich Hansen elnök úrnak, a FUEN munkatársainak a közös munkát és köszönet minden kisebbségi szervezet vezetőjének, akikkel találkoztunk, akik partnerünkké váltak. Én hiszem, hogy együtt sikeresek leszünk. Én hiszem, hogy az Európai Polgári Kezdeményezésünket sikerre visszük. Hiszem, mert egy jó ügyet szolgálunk. Hiszek benne, mert olyan értékeket képviselünk, amelyeket egyetlen igazi demokrata sem kérdőjelezhet meg. Hiszek ebben, mert nem irányul senki ellen, senkitől sem akar elvenni semmit. Ha mi elérjük a célunkat, attól senki sem lesz szegényebb, senki nem veszít semmit. Hiszek abban, hogy az Európai Unió intézményeinek és a többségi társadalmaknak is érdekük, hogy olyan uniós szabályozás szülessen, amely a nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek, kisebbségi nyelvek számára védelmet jelent.
Nagyon találó, hogy mindannyian az európai kisebbségek ernyőszervezetének tartjuk a FUEN-t, amely alatt minden európai kisebbségnek helye van. Közös felelősségünk, hogy részvételünkkel, hozzájárulásunkkal erősítsük ezt a szervezetet, hogy az európai intézmények megkerülhetetlen partnerévé váljon. Óriási eredmény, hogy az ernyő alatt most létrejött a polgári kezdeményezés kisebbségi szolidaritási platformja. Ez a mi közös eredményünk! Az erdélyi magyarok a jövőbe tekintenek. Erősödni, gyarapodni kívánnak a szülőföldjükön. Meggyőződésem, hogy az európai kisebbségek is a jövőbe tekintenek, otthon kívánnak lenni Európában, erős és sikeres közösségekként” – zárta felszólalását Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Erdély.ma

Orvosgondok
Nagyméretű tiltakozást, akár általános sztrájkot, vagy az orvosok testületi lemondását és azáltal kórházak bezárását helyezte kilátásba az orvosi kamara.
Az elégedetlenség kiváltó oka anyagi jellegű: az orvosi bérek megalázóan alacsonyak, holott rendkívül nehéz és felelősségteljes munkát végeznek, miután az összes szakma közül a leghosszabb ideig, 6 évig koptatják az egyetemek padjait.
Csakhogy ürességtől kongó államkasszával, újabb és újabb gazdasági-pénzügyi válsággócok tűzoltásszerű kezelésével, fejlesztési stratégia hiányában a kormánynak nemigen volna miből teljesítenie az orvosok követeléseit. 5 millió befizetővel képtelenség 19 millió ember ellátása, jelenlegi állapotában az egészségügyi rendszer fenntarthatatlan, a mostani szint biztosítására sem futja. Sőt, bevezették a beutalási illetéket az állami kórházakba, a fogorvosi kezelés térítésmentességét korlátozták, a privát kórházak finanszírozását megszüntették, de még így sem elég a pénz például a daganatos betegeknek szóló gyógyszerek biztosítására. Nagyobb kiadásokra, például magasabb orvosi bérekre, vagy a Cseke Attila mandátuma alatt bezárt 67 kórház újraindítására – amit az USL ellenzékből még a kormányrúd átvételének első napjára ígért – egyszerűen nem futja.
Az állami források átcsoportosítása szóba jöhetne, de annak nagy lenne a politikai ára az USL számára, hiszen a szociális kiadásokat, nyugdíjakat, vagy közbéreket kellene lefaragni, méghozzá lényegesen. Vagy jelentősen megemelni és a nyugdíjasokra is kiterjeszteni az egészségügyi hozzájárulást, amit az irreális ígéretekkel évekig elámított érintettek aligha díjaznának. Fejlesztéstől már nem csoportosíthat át lényeges összegeket, hiszen Ponta azokat jóformán leállította.
Vagy a kiváltságosakat kellene feláldozni?
A kormány ugyanis a volt katonák (beleértve a szekusokat is) Boc által lefaragott – de még így is az orvosi béreknél lényegesen nagyobb – nyugdíjak visszaállítást tervezi, amolyan köszönetként a Dogaru-féle szakszervezet támogatásáért az USL Băsescu-ellenes hadjáratában. Ha már azoknak jut, akik egész pályafutásukat laktanyákban töltötték, s nagy csatákat legfeljebb szeszes üvegekkel vívtak, sőt, néhányan ‚89 decemberében még a nép vérével is bekenték kezüket, vagy a Securitate munkatársaiként megnyomorították a nép testét-lelkét, miért ne jutna az orvosok – vagy a tanárok – bérére?
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Mester és tanítványai: Barcsay, Balogh, Deim, Konok
Kiállításmegnyitó a Minerva-házban
Barcsay Jenő festő, grafikus, és három tanítványa – Balogh László, Deim Pál, Konok Tamás – alkotásaiból nyílt kiállítás szerdán délután a kolozsvári Minerva-házban. A tárlat vándorkiállítás formájában járja végig a Kárpát-medence magyarlakta területeinek nagyobb városait, és a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány, Kónya Márta és Kónya Ferenc Barcsay jogutódok támogatásával valósult meg. A kolozsvári kiállítás a Barabás Miklós Céh és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság közös rendezésében jött létre, védnöke pedig Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja.
Magdó János a megnyitón elmondta: megtiszteltetés számára, hogy felkérték a kiállítás védnökének, hiszen többek között Barcsay Jenő által vált ismertté Európa-szerte a huszadik századi magyar grafika. – Sokoldalú alkotó volt, a képzőművészeti skála minden műfaját ismerte és gyakorolta, kiválóan – fűzte hozzá a főkonzul.
A kiállítást Takács Gábor, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tagja nyitotta meg, mint mondta, abban a szerencsés helyzetben van, hogy személyesen ismerhette Barcsay Jenőt, akire mindig a legnagyobb tisztelettel, szeretettel és hálával emlékezik. – Nagyon sokat köszönhetek neki, ugyanis, ismerve a grafika iránti érdeklődésemet szeretettel irányította bizonytalan és bátortalan lépéseimet a grafikai eljárások elsajátításában – magyarázta Takács. A méltató kiemelte: a közelmúltban Barcsay Jenő és művészete gyakran került az érdeklődés központjába Kolozsváron. – A Korunk Galéria szervezésében láthattunk egy gyűjteményes, értékmegőrző kiállítást a Bánffy-palota termeiben, ahol Barcsay Jenő nevével és munkáival is találkozhattunk; megjelent Kántor Lajos Barcsaytól Vinceffyig című kötete, amelyet a Gaudeamus könyvesboltban mutattak be, és elhangzott egy előadás is az Unitárius Egyházközség Tanácstermében Barcsay Jenőről és művészetéről, amelyet jómagam tartottam, amikor megemlékeztünk Barcsay Jenőről. Ekkor, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság közbenjárása révén emléktábla került a Mester katonai szülőházára – hangsúlyozta Takács.
A méltató szerint a jelenlegi kiállításon látható alkotások valójában a négy művész munkájának a lényegét foglalják magukba, ily módon a szemlélő betekintést nyer a XX. század magyar képzőművészeti életének egy szegletébe, egy kiváló mester és tanítványai segítségével. Takács Gábor beszédében kitért Barcsay Jenő, valamint a három tanítvány életrajzi adataira, felsorolva a művészek által elnyert kitüntetéseket is.
Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke ezt követően átadta a szót Kónya Ferencnek, aki ismertette a festőművész testvére, Barcsay Erzsébet által 1989-ben tett Közérdekű Közhasznú Felajánlását a Barcsay-díjra illetve a Barcsay Jutalomra, valamint a 2006-ban általuk létrehozott Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány tevékenységét. A Barcsay Jutalom a Magyar Képzőművészeti Főiskola diákjainak támogatására jött létre, ez az egyetem gondozásában él tovább. A Kónya házaspár Barcsay jogutódként folytatni és kiegészíteni kívánta a fiatal képzőművészek támogatását, azzal, hogy 2006-ban az Alapítvány céljával összhangban Barcsay-díjat alapított, amelyet azóta minden évben meghirdetnek, így idén is. A pályázaton részt vehetnek mindazok a magyar ajkú pályakezdő festőművészek, akik a folyó év december 31-éig még nem töltötték be a 35. életévüket.
Kónya Ferenc ugyanakkor elmondta: a vándorkiállítás végigjárja a Kárpát-medence magyarlakta területeinek nagyobb városait, ezáltal is népszerűsítve a szellemi örökség értékeit. Szintén az alapítvány tevékenységéhez tartozik, hogy határon túli magyar tanintézeteket ajándékoznak meg Barcsay-könyvcsomaggal, ezúttal az ajándékcsomagok az Apáczai Csere János Líceumhoz és a János Zsigmond Unitárius Kollégiumhoz kerültek.
A megnyitó zenei műsorában Béres Melinda és Márkos Albert hegedűművészek Bartók-műveket szólaltattak meg, Rekita Rozália színművész pedig Weöres Sándor két írását olvasta fel. A tárlat július 3-ig látogatható a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. sz.), munkanapokon 10 és 15 óra között.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)

Áradás Udvarhelyszéken
Hirtelen lezúduló eső okozott áradást az udvarhelyszéki Kápolnásfaluban és Szentegyháza alsó részén.
A megáradt patakok miatt pincékbe és lakóházakba is befolyt a víz szerdán délután. Kápolnásfaluban a helybéliek elmondása szerint szerdán délután 14 óra körül kezdett esni az eső. A rövid idő alatt lezúduló, hatalmas menynyiségű csapadék miatt kiléptek medrükből a településen átfolyó patakok, a Kis- és Nagy-Homoród. Homoródfürdőn nem okozott nagy gondot a patak megáradása, viszont Szentegyháza alsó részén több helyen is kilépett medréből a Nagy-Homoród, és gyárudvarokat öntött el a víz. Főképp Kápolnásfaluban tett sok kárt az áradás. A Hargitáról lefolyó nagy vízmennyiség annyira megduzzasztotta a Csonka-patakot és a Homoródot, hogy 30 családi házba befolyt a víz.
Este 18 óra után kezdtek apadni a patakok, a falu felső részén a házakból elkezdték kiszivattyúzni a vizet. Benedek László polgármester elmondta, körülbelül hat kilométer utat tett járhatatlanná az áradás, továbbá rengeteg kis hidat megrongált, valamint az erdei utak is tönkrementek. Az elöljáró elmondta, megpróbálnak lehívni kormánypénzeket a sürgősségi esetekre elkülönített alapból.
Pál Gábor
Krónika (Kolozsvár)

Könyvvel harcolva autonómiáért, népnevelésért
Beszélgetés Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történésszel, publicistával.
– Amikor pályát választott, nem tartott attól, hogy a kommunista rendszer által meghamisított történelmet kell majd tanítania?
– Számomra ez nem okozott gondot, mert már ötödik osztályos koromban szilárdan elhatároztam, hogy történelem szakra megyek. Gyermekként arról álmodoztam, hogy a Székely Köztársaság első elnöke leszek. Minderre az a magyarázat, hogy anyai nagyapám nagyon szerette a történelmet és a politikát, gyakran beszélt az első világháborúról, a történelmi eseményekről, ezzel felcsigázta az érdeklődésemet. Azon nem gondolkoztam, hogy a kommunizmusban ez számomra mit fog jelenteni.
– Már diákkorában megírta szülőfaluja, Illyefalva történetét. Most, felnőtt fejjel milyennek látja azt a dolgozatot?
– 1970 augusztusába kezdtem el írni a falumonográfiát. Később felrótták nekem: hogy mondhatja Kádár Gyula, hogy Illyefalva város volt, mikor még a nevében is benne van, hogy falu? Az érdeklődés és a tenni akarás indított el, elsősorban Illyefalva temetőit leltároztam fel, a határneveket, a gerendafeliratokat, az utcaneveket írtam össze, nyilván a lehetőségekhez mérten használtam a szakirodalmat, sőt titokban még a levéltárba is beengedtek. Hivatalosan nem lehetett, de kerültek olyan emberek a Székely Nemzeti Múzeumban és a székely levéltárban, akik segítettek. Az anyag szépen összeállt, de egységében még nem került kiadásra. Most már nagyobb témákkal foglalkozom, olyan horderejű anyagok vannak a birtokomban félig kidolgozva, hogy nem tudom, lesz-e idő Illyefalva helytörténeti monográfiájára. Megírtam jeles szülötte, Gál Dániel, az 1848-49-es önvédelmi harc háromszéki forradalmi pártja elnökének és Németh László 1849-es kormánybiztos életrajzát. Ugyanakkor más dolgozataimban is megjelenik Illyefalva, például a nemrég napvilágot látott, Sepsiszentgyörgy korai története és népessége című kötetemben folyamatosan szerepel az összehasonlításokban, mint Sepsiszék másik városa. A monográfia része ilyen módon beépült a közlésbe.
– Kutatási területe több témát felölel, mégis melyik korral foglalkozik legszívesebben?
– Érdekesen alakult, mert korábban azt hittem, soha nem fogok a klasszikus értelemben vett erdélyi középkor, az írásbeliség 15–18. századánál korábbi korszakot tanulmányozni. Úgy éreztem, ezt a kort tudom megközelíteni az írásbeliség alapján. Aztán rájöttem, hogy a kutatók többsége ugyanígy gondolkodik, nem merészkedik a korábbi korszakokba, ezért alakult úgy, hogy a szerint kezdtem kutatni, amivel kapcsolatban hiányt, űrt éreztem. A már említett legújabb kötetem szintén egy ilyen hiányzó korszakot vizsgál, hiszen a köztudatba úgy épült be, hogy Székelyföldön Sepsiszentgyörgy híres szláv település volt, magyarok nem voltak sehol, jöttek a székelyek és letelepedtek. Pedig sűrű magyar településhálózat létezett, vármegyerendszerbe és egyházi szervezetbe szervezve. Az elmúlt években Sepsiszentgyörgyről több kötet jelent meg, nagyon jó könyvek, monográfiák, ám a legtöbb így kezdődik: Sepsiszentgyörgy első említése 1332, holott ez az jelenti, hogy 540 esztendő hiányzik a város történetéből. Megünnepeltük a város említésének 550 éves évfordulóját, és a köztudatba úgy épült be, hogy a településnek 800 éves története van, holott 1100 éves. Honfoglalás kori sírok kerültek elő, legalább négy magyar, illetve magyar–szláv települést ástak ki a régészek. A szlávok beolvadtak a letelepedő magyarságba, a magyarság aztán beolvadt a székelységbe.
– Milyen munkamódszerrel dolgozik?
– Nem szakkönyveket akartam írni, agyonhalmozva forráshivatkozásokkal, rideg adatokkal, hanem azt gondoltam, szükség van ennek a népnek a nevelésére, hiszen négy-öt nemzedék óta megfosztották saját történetének ismeretétől. Úgy kell írni, hogy megértsék, emiatt hosszú évtizedeken keresztül inkább népszerűsítő jelleggel próbáltam írni, és a forráshivatkozásokat elhagytam. Nem az a cél, hogy negyven év múlva azt mondják: jaj, de ügyes fiú volt ez a Kádár, milyen hatalmas apparátust használt fel. Mégis a legújabb kötetemben úgy éreztem, ez megkerülhetetlen, ezért a Sepsiszentgyörgy korai története és népessége és a Székely vértanúk című könyvek majdnem 40 százaléka hivatkozás. Erre azért volt szükség, mert az említett korszakot be akarom vinni a köztudatba, Sepsiszentgyörgy ürügyén az egész Székelyföldre vonatkoztatva, ezért muszáj volt a hivatkozásokat közölni.
– Tizennyolc évfolyamon keresztül jelent meg a Történelmi magazin című kulturális kiadvány, soha nem volt székháza, szerkesztősége, pénz rá. Miért érezte most mégis, hogy abba kell hagyni?
– A Ceauşescu-rendszerben, kihasználva a húzd meg, ereszd meg időszakokat, történelmi népszerűsítő írásokat közöltem. A rendszerváltás után el kellett döntsem, mit teszek. Akkor Matekovics János volt újságíró kollégánk Varázsszem címmel akart ötventagú szerkesztőséget felállítani, emiatt évekig halogattam az önálló lap indítását. Azt is láttam, hogy gond van a háromszéki történelem szakos tanárok irányításával, kilenc történelemtanár volt Háromszék 69 általános iskolájában, közben hívtak Kolozsvárra is. Mérlegelni kellett, végül elvállaltam a tanfelügyelői megbízatást, és beindítottam a Háromszék az én hazám című vetélkedőt, amit a tanfelügyelőség keretében is partizán módon kellett szervezni, mert a kilencvenes években Bukarestből számon kérték, mi történik. Akkor jelentettem meg a háromkötetes Magyarságtörténetet, Erdély-szerte kezdtek ebből fakultatív módon tanítani. Elsősorban segédkönyveket adtam ki a világtörténelemből Fogalomtárak címen, ebből nyolc jelent meg, ezekbe a szócikkekbe próbáltam bevinni a magyarságra vonatkozó adatokat nevekhez vagy eseményekhez kötve. Mátyás királyról, a fekete seregről jelentek meg kisebb kiadványok, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharccal kapcsolatos könyvek kiadását is vállaltam. 1998-ban úgy gondoltam, a tanügyi munkámat nem végezhetem megfelelően, mert nagy a nyomás, el akarnak hallgattatni. A vetélkedőn több ezer gyerek vett részt, kijöttek a bukaresti ellenőrök, és eldöntötték, hogy nem kapok fizetést, mert nem dolgom, közben én terepen voltam, sokszor az állomáson aludtam, hogy szervezhessem a történelmi versenyt. Lemondtam a tanfelügyelői állásomról, de tudtam, hogy a közösségi munkáról nem mondok le. Éreztem, szükség van egy olyan folyóiratra, mellyel a nemzeti öntudatot alakítani, fejleszteni lehet. Így indult be 1996-ban az a lap, melynek utolsó száma a napokban jelent meg. Először Történelmünk címmel, aztán rájöttem, nem lehet csak történelmet közölni, mert a diákok voltak a célközönség, tehát szórakoztató olvasmányokra is szükség volt. 1998-ban vette fel a Történelmi magazin nevet, legalább 50-60 százaléka mindig népünk történelmével, kultúrájával foglalkozott, vagy ha más népekkel, akkor valahol biztos csatlakozott a téma a magyarság történetéhez. Éveken keresztül sikeres volt a kiadvány, előfordult, hogy húsz-harminc iskolából jöttek a visszajelzések, történelmi vetélkedőket tartottak a magazinban közölt anyagból. Ez elég ösztönző volt arra, hogy hosszú ideig csináljam. Aztán a fiatal tanárok már nem vállalták a nehéz munkát, a lap terjesztését, így lassan csökkent a példányszám, majd a gazdasági válság hatására annyira visszaesett, hogy 2010 körül már ráfizetéses volt. Éreztem, meg kellene szüntetni, de nem vitt rá a lélek, másfél évig húzódott, aztán mégis kijött az utolsó lapszám. Rájöttem, a könyveimet jobban megveszik, mint a folyóiratot. Nem is annyira a pénzről van szó, egyszerűen nincs igény komoly kiadványra. Amikor nemrég egy író-olvasó találkozón bejelentettem, hogy meg lehet vásárolni az utolsó lapszámot, mindössze kettőt vettek, közben meg tucatnyi könyvet. A legutolsó számban is legalább tizennégy olyan dolgozat van, mely egy 120 oldalas könyvnek felel meg, mégsem lehet eladni 5 lejért. De amint az elköszönőben is írtam: a harcot másként, könyvvel folytatjuk. Néhány évvel ezelőtt volt a negyvenéves érettségi találkozónk, mindenki el volt keseredve, hogy megöregedtünk, nyugdíjba megyünk. Én akkor is azt mondtam: még negyven évet fogunk élni, dolgozni kell, és megfogadtam, harminc kötetet írok. Ebből már négy el is készült.
– Elkötelezett autonómiaharcos, több ízben megfogalmazta, hogy az a nép, amelyik nem ismeri a gyökereit, nem tudja kivívni a közösségi jogait. Hogy látja, mennyire eredményes most ez a harc?
– Bennem már rég megfogalmazódott, hogy autonómia nélkül a székelységnek nincs jövője. Világossá vált, hogy a 95 százalékban magyarok lakta Nagyvárad, a 90 százaléknál magasabb arányú magyar lakosságú Kolozsvár, Marosvásárhely, a több mint 70 százalékos magyar–szász lakosú Brassó, a kétharmadnál több magyar és szász lakosú Szeben rövid idő alatt elrománosodott, részben a természetes folyamatok, a politika és a betelepítés által. Ez a sors vár a Székelyföldre, a két és fél megyényi területre, melynek sikerült a történelmi Székelyföld határai között még a román statisztika szerint is a 76-77 százalékos magyar többséget megőriznie. Meg kell teremteni Románia keretén belül azt a területi önkormányzatot, autonómiát, amely lehetővé teszi ennek a népnek a fennmaradását. Látjuk, hogy a román politikai hatalom ennek a közösségnek a felszámolására tör; itt nem történelmi magyarságban, nem Erdélyben kell gondolkodni, hanem azt a maradék területet kell menteni, amit még meg lehet szervezni. Pár évvel ezelőtt mosolyogtak az írásaimon, akkor az RMDSZ csúcsvezetése kormányon, mindenki boldog volt és kövér. Senkit nem tudtam meggyőzni, hogy miért írok folyamatosan az autonómiáról. Hiába magyaráztam, hogy a politika változik, jönnek nacionalista kormányok, pár törvénnyel a kivívott jogokat is visszavonhatják, Székelyföld három-négy nagyobb várost jelent, ezek felszámolása igazán nem nagy dolog. Egyszerűen nem hitték el, hogy sor kerülhet arra, hogy a Székelyföldet feldarabolják, betagolják nagyobb régióba. Ilyeneket mondtak: Gyula, erre nem kerül sor, ha kell, majd kiállunk és tüntetünk. Sajnos a történelem nem ismerete miatt a politikusok nem értik meg, hogy az nem a multikulturalitás, hogy Marosvásárhely 18 iskolájának a fele vegyes, tehát magyar és román, hiszen tizenhatnak román neve van, a megemlékezések, az ünnepségek román nyelven, a román kultúra szellemében történnek. A multikulturalitás azt jelenti, hogy óvodától egyetemig saját intézményrendszerünk van, a falon Ady Endre képe, a gyerekek magyar dalokat énekelnek, megélhetik a magyarságukat. Ez a kulturális autonómia. Amikor néhány hónap múlva arra ébredhetünk, hogy a kormány betagolta Székelyföldet, a magyar média megosztott, a nagy tömegek nem értik, mi a cél, mi a küzdelem, nagyon veszélyes helyzet alakult ki. Az én írásaimat egyenes, határozott stílus jellemzi, nem vagyok szélsőséges. Soha nem mondtam mást, csak azt, hogy az autonómia azt jelenti, az itt élő székelyek és a kisebbségben élő románok helyi erőforrásokra támaszkodva olyan helyzetet teremtenek, hogy néhány év múlva kialakulhasson a magasabb életszínvonal. Másik feladat, hogy a románság kérdését mintaszerűen oldja meg az autonóm Székelyföld, hogy a dél-erdélyi, bánsági, partiumi magyarság érdekében példamutató legyen. A székely autonómia összmagyar érdek, ezért nem tudom felfogni, hogy lehetnek olyan politikusok, akik az autonómia ellen beszélnek, gettósítást emlegetnek. Meggyőződésem, hogy Európa térképe át fog rajzolódni, újabb önálló államok alakulnak ki, Észak-Itália, Bajorország, Skócia, Spanyolországban pár állam. Európai szinten ezt a kérdést rendezni kell, hiszen legalább százmillió fős őshonos nemzeti kisebbség él a kontinensen. Hogy jól érezzék magukat, biztosítani kell számukra az alapvető jogokat. Ebbe a sodrásba kell a következő öt-hat évben Székelyföld népének is betagolódnia.
– Említette, sok feldolgozásra váró anyaga gyűlt össze. Beszéljen a terveiről!
– Novemberi megjelenésre tervezett könyvem politikai publicisztika lesz, fontosnak tartom, mert most kell tudatosítani a székelyekben, hogy mi történik. A nép nyelvén a publicista tud írni, én az vagyok, a történelemtanár általában tudja, mi van a fejekben, én az is vagyok, az adatok ismeretében a történész meri vállalni az egyenes beszédet. Támogatást eddig sem kaptam, de ha addig eladom a korábban megjelent könyveimet, akkor novemberben megjelenhet az új kötetem, ugyanakkor megjelennek érdekes történelmi témák. Írtam például a Basarab-dinasztiáról, amely nem a román történelem része, hiszen a kunok leszármazottai magyarként élnek az Alföldön, Kiskunság–Nagykunságban, a románság kialakulásában is szerepet vállaltak, a Basarab nemzetség az 1700-as évekig uralkodott vajdaként Moldvában, Havasalföldön, a magyar királyság kiegészítő részeként. Benne lesz a székelység sorsfordulója, Madéfalva, a székely gyilkolás, a véres farsang 1596-ban, a nándorfehérvári győzelem. Jövőre 1848–1849-cel kapcsolatos kötetet tervezek, majd a székely várrendszerek kialakulásáról készítek dolgozatot. Erről már kiadtam 1990-ben egy kis füzetet, de szeretném kibővíteni, mert zavar, ha a fogalmakat rosszul használják, például ha székely templomerődökről beszélnek, holott ez a szászokra jellemző. Három székely templomra tudjuk ráfogni, hogy erődítették: a székelyderzsire, a zabolaira és a sepsiszentgyörgyire. Rengeteg anyag van még, haladok előre, meg tudom csinálni. Csak legyen erő, egészség, pénz és érdeklődés!
Kádár Gyula Kádár Gyula történész, helytörténész Illyefalván született 1953. február 18-án. Középiskoláit a sepsiszentgyörgyi 1. számú líceumban végezte, néhány évig helyettes tanár, közben a Babeş–Bolyai Egyetemen történelem szakos tanári oklevelet szerzett. Igazgató és tanár Lisznyóban, Uzonban, tanár Bodokon, majd Sepsiszentgyörgyön. Város- és falutörténeti írásai különböző lapok hasábjain jelennek meg, nagyobb tanulmányait sorozatban közölték. Az 1989-es fordulat után középiskolában tanított Sepsiszentgyörgyön, tanfelügyelői feladatokat is ellátott, sokat tett a történelmi hagyományok ápolásáért, a szülőföld megismertetéséért. Az 1990-es években megalapította és szerkesztette Történelmünk, majd Történelmi magazin című folyóiratát, létrehozta a Scribae Kádár Könyv- és Lapkiadó Kft-t, amely kiadta a korábban tiltott, de hézagpótló történelmi, néprajzi köteteket. 2010 novemberében indított könyvsorozatából két év alatt négyet adott ki. Az első, a Székelyföld határán című politikai publicisztikai kötet témája a székely autonómia, a Székely hazát akarunk kiadvány a magyarság honfoglalás kori hadtörténetét tárgyalja, a harmadik kötet címe Múltunk kötelez, bemutatja Szent István történelmi szerepe mellett Erdély 10. századi történetét, valamint Erdély egészségügy-történetét 1400-tól 1900-ig. A negyedik kötet nemrég látott napvilágot Sepsiszentgyörgy korai története és népessége – Székely vértanúk címmel.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)