Alaptalanul vádolja a székelyföldi Románok Civil Fóruma Tamás Sándort
Januárban tett feljelentést a Ioan Lăcătuşu nevével fémjelzett Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Fóruma nevű szervezet az nál. A szervezet azt kifogásolta, hogy Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke egy korábbi nyilatkozata során különbséget tett a megyében régóta honos románok, valamint az egykori Securitatea által betelepített román ajkú lakók közt.
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Fóruma szervezet által kifogásolt szöveg a következő: „Megyénkben soha sem volt problémánk azokkal a románokkal, akik évszázadok óta itt élnek Székelyföldön. Azokkal van gondunk, akiket az egykori Securitate idetelepített a megyébe, hogy megosszanak, és etnikai feszültséget szítsanak. Meg kell próbálnunk változtatni azon románok mentalitásán, akikkel együtt élünk ebben az országban és Székelyföldön, ahol nem csak magyarok, hanem székelyek is laknak. Fontos, hogy legyen nagyon világos: Románia nem csupán a románoké, hanem minden olyan lakosé, aki itt él, betartja a törvényeket és adót fizet.”
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács határozata értelmében Tamás Sándor kijelentése nem volt kirekesztő a románsággal szemben. Az üggyel kapcsolatban a megyei tanács elnöke a következőket nyilatkozta: „A kijelentés, amely Ioan Lăcătuşu-nál kiütötte a biztosítékot éppen a nemzeti szimbólumhasználat körüli cirkusz elején hangzott el. Meggyőződésem, hogy Kovászna megyében sok olyan román ember él, aki számára tiszta: ami a székelyeknek jó, azzal nem ártunk a román közösségnek sem, hiszen ugyanazokon az utakon járunk, ugyanazon üzletekben vásárolunk, ugyanazt a levegőt szívjuk. Amikor azt mondtam, hogy Kovászna megyében vannak olyan román ajkú emberek, akiket az elnyomó karhatalom telepített ide, akkor azokra a szélsőséges személyekre gondoltam, akik nap mint nap feljelentések megírásával foglalkoznak, árgus szemekkel keresik azokat a törvény által megteremtett kiskapukat, amelyektől szimbólumaink használatának betiltását remélik.
Én úgy látom a dolgokat, hogy azok, akik ténylegesen tesznek a magyar, vagy éppen a ro közösségért, ezáltal közvetve a megye szellemi és gazdasági fejlődéséért, hasznos emberek. Akik az energiájukat a két közösség egymás mellett élés megnehezítésére fecsérelik, akik annak idején a Securitatea-nak körmöltek jelentéseket, azok mindannyiunk ellenében áskálódnak. A feljelentést olvasva felmerült bennem a kérdés, hogy Ioan Lăcătuşu melyik kategóriába sorolná magát? Nem az én tisztem, hogy az ilyesmit eldöntsem, mindenesetre örvendetesnek tartom, hogy a diszkriminációellenes tanács nem adott helyet a mondvacsinált vádaknak.”
Kovászna Megye Tanácsa
Erdély.ma

Zsákutcában
Az RMDSZ vezetői nagyon elégedettek utolsó kongresszusukkal, a főtitkár egyenesen azzal dicsekszik, hogy a huszonegyedik század látványigényeinek minden tekintetben megfelelő összejövetelük egyetlen baki nélkül zajlott, olajozottan és fegyelmezetten tehát, s kérkedik, mindenki tiszteletét tette pompás összejövetelükön, aki valamit is számít a politikában.
Csupán egy-két napnak kellett eltelnie, hogy a máz megpattanjon, s kitessék: a szövetségen belül sem mindenki tartja oly tökéletesnek és eredményesnek a tizenegyediket, mint főszóvivői és -szószólói. A legradikálisabban Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere fogalmazott, aki nem is örvendett, hogy városát tisztelték meg vele. A flancos kongresszus helyett egyesítő romániai magyar összejövetel egybehívását tartotta volna időszerűnek, mert „csak a vak nem veszi észre, hogy a hazai magyar politikum megosztott, és minden csoport mögött kisebb vagy nagyobb tömeg áll, melyről az RMDSZ igyekszik tudomást sem venni.” Ha valóban komolyan gondolja mindenki az RMDSZ-en belül és kívül, hogy az erdélyi magyarságnak kulturális, a Székelyföldnek területi autonómiára van szüksége, égetően fontos túllépni az emberi hiúságokon, személyes sértődöttségeken, s összefogni – így Ráduly. Akadnak, akik még huszonöt évnyi életet jósolnak a Székelyföldnek területi autonómia nélkül, Ráduly pesszimistább, szerinte jó esetben három-négy, esetleg öt éve van e folyamatosan nyomás alatt tartott régiónak. Csíkország e kérdésben letette voksát, várják az erősítést a székelység más területi egységeiből is, Háromszékről, Udvarhelyszékről, Maros mentéről, Gyergyóból, hogy elképzeléseiket, terveiket egységbe kovácsolva megvalósítsák. Az elmúlt két évtizednél is hosszabb idő alatt az RMDSZ soha nem akart – még most, ellenzékben sem – radikális szervezetté válni, sőt. És döbbenten halljuk, hogy autonómiastatútumát is csak ezután készül kidolgozni, holott a brassói kongresszus óta – húsz éve – programjában szerepel e cél. Mi több, akkoriban munkacsoportot is létrehoztak a dokumentum kidolgozására.
A minden áron való kormányozni vágyás s az a veszély, melytől jóakaratú bírálói megalakulása óta óvták-védték, miszerint kár beolvadnia, illeszkednie s arcára öltenie bukaresti politizálás tiri-tarka, heveny farsangi maszkját, mégis bekövetkezett, s most akár tetszik, akár nem, újra kell gondolniuk önmagukat. Mögöttük már csupán 370 ezer voks áll, míg egymilliónyi a szavazatképes magyar. Tovább morcoskodni, haragszom rádat játszani, a román politikának udvarolni, s beérni annyival, hogy néhanapján körüludvarolják őket a bukaresti pártvezérek, csak zsákutcába vezethet. Illetve vezetett.
Onnan kellene új egységet teremtve kibotorkálniuk.
Simó Erzsébet

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az MSZT Izsák Balázst jelölte az SZNT elnökének
Hétfő délután tartotta soros ülését Marosszék Székely Tanácsa. A Kultúrpalota kistermében tartott tanácskozáson, a nemzeti összetartozás napjára készülve – a magyar országgyűlés 2010-ben június 4-ét, a trianoni békediktátum napját nyilvánította a magyar összetartozás napjává – , megemlékeztek a székelység történetének legutóbbi közel száz évéről. Utána szavaztak Marosszék SZNT- elnökjelöltjéről, meghallgatták a megyei elnök beszámolóját, és elfogadták a következő időszak tevékenységi tervét.
Marosszék Székely Tanácsa Izsák Balázsnak szavazott bizalmat a Székely Nemzeti Tanács június 22- én tartandó tisztújító gyűlésére.
A székelység történetének arról az időszakáról, amikor kisebbségi sorsba került, a rendezvény díszvendége, Egyed Ákos akadémikus, a Székely Nemzeti Tanács által Gábor Áron-díjjal kitüntetett történész tartott előadást.
A székelyek helyzetének alakulása 1918 után
Az előadásból megtudhattuk, hogy a kisebbségi sors másféle magatartást, másféle politikát és életmódot követelt, mint amelyben azelőtt voltak a székelyek a magyar állam keretében vagy az erdélyi fejedelemségekben, majd az Osztrák-Magyar Monarchia területén. A székelység történetének létesszenciája az, hogy hogyan tarthatta meg ősi szállásterületét. Ha ezt a kérdést az ember a megélt történelemben meg tudja ragadni, akkor tulajdonképpen érti a székelység történelmét, mutatott rá Egyed Ákos.
– 1918, illetve Trianon után az a kérdés, hogy az eltelt 93-95 évben hogyan sikerült a székelységnek megtartani továbbra is a szállásterületét, identitását úgy, hogy ne szakadjon el közben a magyarságtól, a magyar kultúrának ápolója, fészke, továbbfejlesztője legyen.
A székelységnek – mondta – sajátos a történelme. Ez a sajátosság az autonómia keretében alakult ki, a századok folyamán, és 1920 után, megfosztva az autonómiától, újfajta alkalmazkodást kellett keresnie. Ezt a megtartó életmódját találta meg véleményem szerint, mert a székelység 90 százaléka falun élt, s az egy külön életmódot jelentett: az önellátó székely családi gazdaság általános volt, és azt egy pillanatig sem lehetett abbahagyni 1918 után sem, és 1920 után sem. Meg kellett a földet szántani, be kellett takarítani a termést. Érdekesnek találta, hogy a demográfiai számadatok ebben az életmódban tovább nőttek, vagyis nem született kevesebb gyermek, mint azelőtt, nagyon sokáig – csak az utóbbi évtizedekben kezdődött el a csökkenő tendencia –, mert ez az életmód nagymértékben függetlenítette az embereket az államtól és a politikától is.
Emellett – mondta a továbbiakban –, a politika tette a magáét. Kós Károlyt és a Kiáltó szót említette, amely szerint: az lesz a miénk, amit ki tudunk harcolni! Mint mondta, ez volt a nagy stratégiai jelszó, emellett pedig az, hogy akkor lesznek lojálisak az új állam keretében, ha az megadja nekik azt, amit 1918-ban megígértek: az autonómiát, az egyházi, iskolai autonómiát és azokat a szabadságjogokat, amelyeket megígértek 1918 decemberében, és amit a Párizsi Szerződés is leszögezett. Ezt a román állam soha nem volt hajlandó megadni, a székelység ezért tovább küzdött, ragaszkodott identitásához. A történész szerint ebben a magyar kultúra nagymértékben segítette, mert azzal, hogy a magyar nyelvet használta, taníthatta, tanulhatta, egy-egy lépést tett a kulturális autonómia felé. Emellett nem szakadt el a magyarságtól még akkor sem, amikor elszakították az anyaországtól. ’89 után a székelység megpróbálta visszaszerezni a történelmi arculatát – utcanevek, az újságok nevei, amelyeket a Ceausescu-éra előtt használt –, és sok mindent sikerült is ezekből megszerezni. Amit nem, az az autonómia, amiért tovább kell küzdeni, jelentette ki Egyed Ákos akadémikus.
Az előadást követően Gáspár Sándor ülésvezető, a Marosszéki Székely Tanács marosvásárhelyi elnöke ismertette a napirendet. A testület Izsák Balázs jelenlegi SZNT-elnököt nevezte meg elnökjelöltnek a június 22-i tisztújító ülésre, amelyet titkos szavazással erősítettek meg.
Ezután Csíki Sándor megyei elnök ismertette a tanács tevékenységét. Beszámolt a januári madéfalvi megemlékezésről, a Bocskai István-emléknapról, a március 10-i Székely szabadság napja rendezvényről, illetve arról, hogy az akkor elfogadott petíciót 35 ezer aláírással erősítették meg, valamint a makfalvi székely majálisról.
A tervek között említette a június elején Nyárádszeredában tartandó Csaba királyfi ünnepséget, a júliusi biciklis zarándoklatot Brüsszelbe, az augusztusra tervezett, Makai Zsigmond székely képviselőre való megemlékezést. Szeptemberben arra emlékeznek, hogy Balavásár helyi tanácsa elsőként fogadott el határozatot az autonómia- népszavazásról, októberben lesz 10 éves az SZNT, novemberben fociselejtezőre kerül sor, decemberben pedig Makfalván Wesselényi Miklós születését ünneplik meg.
Izsák Balázs megköszönte a bizalmat, és elmondta, hogy 2003-ban, amikor megalakult a Székely Nemzeti Tanács, úgy gondolták, nem jó úgy belépni a közéleti porondra, hogy hosszú távú célokat fogalmazzanak meg. Azt hitték, elkészítenek egy autonómia-törvénytervezetet, a parlament elé terjesztik, majd elfogadása után az SZNT szerepét átveszi a Székelyföldi Önkormányzati Tanács. Csapó Józseffel indultak a hajrára, majd Csapó 2006-os lemondása után egy nehéz átmeneti időszak következett, amikor Fodor Imre szinte emberfeletti munkával szervezte a népszavazásokat Székelyföld önrendelkezése kérdésében. 2008-ban választották meg őt az SZNT elnökének, s mivel sokakban felmerült a kérdés, meddig tart az elnök mandátuma, tavaly kiegészítették az alapszabályzatukat azzal, hogy az elnök mandátuma négy évre szól.
Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a tavaly ősszel a szenátus vita nélkül elutasította az SZNT törvénytervezetét a parlament törvényhozási tanácsának jelentése alapján, amely, mint mondta, meghamisította az Európa Tanács 1201-es Ajánlása 12. cikkelyét. Az SZNT ezért büntető feljelentést tett a Bukaresti Legfelsőbb Törvényszék melletti ügyészségen. Az ügyészség a panaszt azzal utasította el, hogy a törvényhozói tanács véleménye nem kötelező jellegű. A következő tárgyalásra júniusban kerül sor. Az SZNT jogi képviselője Kincses Előd.
Bejelentette, hogy a 2014. március 10-i Székely szabadság napjára "a helyfoglalás megtörtént", már iktatták a kérést. Ha Barcelonában a hétmilliós katalán közösség másfél millió embert tud mozgósítani, az SZNT-nek legalább százezer embert kell mozgósítania a Székely szabadság napjára – mondta végezetül Izsák Balázs.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Magyarul vagy románul
Szép anyanyelvünk van, amelynek sok évszázados szövegeit ma is gond nélkül olvassuk, nem úgy mint a mai angolok, akik nehezen értik meg az eredeti nyelven íródott, halhatatlan Shakespeare-drámákat.
Vannak magyar Nobel-díjasaink, több ezer feltalálónk, nemzetközileg elismert tudósaink, művészeink, sportolóink, akik az Isten adta tehetségük mellett valószínűleg sokat tanultak, képezték magukat.
Különböző szociális kutatások és felmérések igazolják, hogy az ember leghatékonyabban az anyanyelvén tanul. A mi „magyarjaink“ ellenben román iskolába íratják gyermekeiket, mert „majd jobban fognak érvényesülni” (erről azonban lehetne még sokat vitázni). Amikor a kicsi gyermekek a betűvetés, olvasás, számolás nehézségeivel küszködnek, ami nem kis feladat még anyanyelven sem, megnyomorítják őket azzal, hogy amikor a legfontosabb lenne tanítónénik-bácsik odaadó magyarázatát sem érthetik meg.
Az iskolavégzés ideje alatti tanulást egy ház felépítéséhez szoktuk hasonlítani: ahogyan a téglák a falban illeszkednek egymáshoz, ugyanúgy az elsajátított ismeretek is kapcsolódnak egymáshoz. Azt mindenki tudja, ha a falból egy tégla hiányzik, a házfal labilis lesz, nem biztonságos. Ezek szerint a „jóakaró szülők” már az alapjaiban megbontják a gyermekeik leendő „biztonságos” házának az építését. Nehezen sajátítva el az anyagot, a kicsi gyermek kezdeti sikerélménye elmarad, ezzel aztán elveszik a kedvüket, esetleg akár meg is utáltathatják velük az iskolát, a tanulást.
Felsőbb osztályokba lépve a nebulónak nem lesz alkalma tudomást szerezni a bevezetőben említett megvalósításokról, amelyekre az egész magyar nemzet büszke.
Sajnos a mai világban, főleg nálunk már tanulás nélkül is lehet diplomát szerezni – de minek? Munkanélküli lehetsz diploma nélkül is, kár a befektetésért. Hosszú távon tudás nélküli diplomával úgy sem fog érvényesülni senki. Talán ezek a „jóakaró szülők“ ezzel nyugtatják meg a lelkiismeretüket: „én mindent megtettem a gyerekemért, diplomát adtam a kezébe“.
Azzal, hogy románul végzed tanulmányaidat, attól még nem leszel román. (Vagy időközben sajnos román leszel, és lehet, sajnálatosan megfeledkezel az anyanyelvedhez kapcsolódó kultúráról.)
A napokban egy anyuka büszkélkedett: ha ő annak idején nem adja román iskolába a leányát, akkor a kisasszony ma nem dolgozna bankban. Azt elfelejtettem megkérdezni, hogy mit dolgozik a bankban, tisztviselő vagy takarítónő (egy bankban az utóbbi is jól fizető állás lehet). De megnyugtattam, hogy voltak és vannak olyanok is, akik magyar nyelven érettségiztek (ráadásul esti líceumban) és szintén bankban dolgoztak, például mint gazdasági igazgatók hosszú éveken keresztül. Sőt sokan vannak, akik vezető beosztásban voltak, vannak, kutatók, doktorátussal rendelkezők, több tudományos értekezés összeállítói, könyvek szerzői – akik az érettségiig magyar iskolában koptatták a padokat, és itt ROMÁNIÁBAN alkották meg és érték el ezeket a dicséretre méltó eredményeket.
Ezeket az embereket csupa jóakaratból nem nyomorgatták, nem alázták meg a szüleik az iskolába indulásuk pillanatától.
Túsz Ferenc
Nyugati Jelen (Arad)

Nem fogják többé politikailag kinevezni az iskolaigazgatókat
Az iskolaigazgatókat nem fogjuk többé politikai kritériumok szerint kinevezni, versenyvizsgákat szervezünk a tisztségek betöltése érdekében, jelentette ki Remus Pricopie oktatási miniszter kedden, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Föderációja által szervezett közvitán.
Az USL kormánystratégiájának a gyakorlatba ültetése az oktatásban – esély a román tanügy megmentésére témában szervezett vitán az oktatási miniszter kifejtette, az ő véleménye szerint a tanügyi rendszer legsúlyosabb betegségét a politika begyűrűzése jelenti, és csak ezt követi az alulfinanszírozás.
„Miniszterként fel akarom ezt számolni. Január első napjaiban láttam, hogy iskolaigazgatókat váltanak le, és azt kérdeztem, miért. Kértem, magyarázzák meg nekem, hogy milyen nevelésügyi meggondolásból váltják le az illető igazgatókat, és attól fogva nem történtek további leváltások. Ezt a jelzést le kell küldeni az iskolák szintjéig. Versenyvizsgákat fogunk kiírni az igazgatói tisztségek elfoglalására, azonban nem hiszem, hogy ezt meg lehet valósítani novemberig, mert azt jelentené, hogy akkor csak ezzel kellene foglalkoznunk. Fokozatosan kell ezt megvalósítanunk, egy-másfél éven belül” - magyarázta a miniszter.
Simion Hancescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Föderációjának elnöke pedig elmondta, hogy 2008-tól nem szerveztek versenyvizsgát a tanfelügyelői, iskolaigazgatói és aligazgatói állások betöltésére.
Mediafax
Nyugati Jelen (Arad)

Több a magyar kisdiák
Az eddig összesített beiskolázási adatok szerint országos szinten nőtt az előkészítő osztályba beíratott magyar gyerekek száma az előző évhez képest. A Krónikához eljutott minisztériumi adatok szerint előzetesen 9749 magyar nulladik osztályosra számítottak a tanintézetek, ehhez képest összesen 10 163 beiratkozási kérvényt regisztráltak, míg egy évvel korábban 8320 kisdiák ült be első alkalommal az iskolapadba.
A beiratkozási időszak lejártával derült ki, országos szinten 160 294 gyereket vettek előzetesen számba, a gyakorlatban viszont 172 192 beiratkozási kérvényt nyújtottak be, vagyis mintegy 12 ezerrel többet, mint amennyire az iskolák számítottak. A jelentkező gyerekek 80 százaléka szeptember elseje előtt tölti be hatodik életévét. Király András oktatásügyi államtitkár lapunknak azzal magyarázta a magyar diákok számának a növekedését, hogy immár nem a tanintézetekre van bízva a gyermekek „felkutatása", hanem a szülők jelentkeznek az iskolákban. Arra a kérdésünkre, hogy az elemi oktatásban is a tanintézetek hírneve alapján választanak-e a szülők, vagy a kicsiknél inkább a pedagógus hírneve a döntő azt mondta: tapasztalata szerint mindkét esetre van példa. „Előfordult, hogy nem belvárosi iskolába, hanem egy külvárosi iskola jó nevű tanítónénijéhez viszik inkább a gyermeket" – magyarázta Király.
Senkit nem utasítanak el
Hasonlóképpen vélekedik Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes is, de tapasztalata szerint náluk inkább az jellemző, hogy pedagógus alapján választanak tanintézetet. A második beiratkozási szakasz lezárultával összesen 5156 gyermeket írattak be előkészítő osztályba, közülük 1271-en magyar tagozatban kezdik az iskolát, s mivel az idén még lehetséges volt, 744 kicsit egyenesen az első osztályba küldenek a szüleik – ismertette a partiumi megye adatait Kéry, aki lapunknak elmondta: pillanatnyilag még nem tudják, hogy lesznek-e olyan iskolák, ahol létszámhiány miatt nem fognak osztályt indítani, ám az magyar tagozatot biztosan nem fog érinteni. „Tizenkettes létszám alatt csak külön engedéllyel lehet osztályt indítani" – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes, és hozzátette: a beiratkozások még korántsem zárultak le, hiszen épp a hivatalos határidő után kereste őt fel hét szülő aki még nem adta le a papírokat. „Senkit nem utasíthatunk el" – jelentette ki Kéry.
Nem csökken a 2013/2014-es tanévtől Szatmár megyében sem az előkészítő osztályok száma. Amint Szejke Otília, az elemi oktatásért felelős tanfelügyelőtől megtudtuk, bár a beiratkozásra megszabott határidő már lejárt, május 30-ig a tanfelügyelőségen még átveszik azok kérvényeit, akik elmulasztották időben benyújtani a papírokat. Ezek sorsáról egy megyei bizottság dönt majd. Amint a tanfelügyelő elmondta, vannak még helyek, több olyan induló első, illetve előkészítő osztályt tartanak nyilván, ahol nem érték el a maximális diáklétszámot. Szatmár megyében ősztől 153 előkészítő osztály indul, ebből 96 román, 53 magyar és 4 német tannyelvű lesz. A beiratkozások terén hasonló a helyzet Szilágy megyében is, lapunk érdeklődésére Rozs Rita Éva kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő elmondta: náluk sem csökken a magyar kisdiákok létszáma.
Felemás helyzet a Székelyföldön
Hargita megyében a tanfelügyelőség szerint sok iskolában az előre megszabott helyek számát növelni kellett. A gyerekeket be tudták íratni szüleik az iskolába, még ha nem is minden esetben abba a tanintézetbe, amelybe szerették volna. Bartolf Hedvig főtanfelügyelő elmondta, az április 2–22. között lezajlott első szakaszban Hargita megyében összesen 3181 gyereket írattak be az előkészítő osztályokba, a május 8–17. közti második beiratkozási időszakban további 62 jövendőbeli diákot – mondta el Waczel Ferenc, a megyei tanfelügyelőség munkatársa. A szaktanfelügyelő azt is közölte, a beiratkozás során 15 Hargita megyei tanintézetben is növelni kellett az előkészítő osztályok előre meghatározott 25 fős létszámát, Székelyudvarhelyen például egy kivételével az összes iskolában, de néhány vidéki tanintézetben is szükség volt erre.
Kovászna megyében viszont az iskolák által számba vett gyerekek 94,66 százalékát beírták az előkészítő osztályokba. Keresztély Irma főtanfelügyelőtől megtudtuk, eszerint a beiskolázási tervet nem valósították meg, így kevesebb osztály alakul, mint amennyire számítottak: a 106 önálló előkészítő osztályból 104 indulhat el, a 74 szimultán osztályból pedig 73. Elmondta továbbá, a statisztikák nem megbízhatók, például Háromszéken 2600 olyan gyerek szerepelt a statisztikai adatokban, aki ebben az évben tölti a hat évet, a népszámlálás eredményei szerint azonban 2300-an vannak, míg az iskolák 2190 hatéves gyereket számoltak össze. Közülük a két fordulóban 2073 iratkozott be előkészítő osztályba, 1457 kisdiák, vagyis 70,28 százalék magyar tagozatra, és 616 a román tannyelvű iskolákba.
Következetes brassói magyarok
Brassó megyében várhatóan három 17 vagy 18-as létszámú magyar osztály jön létre – mindhárom a megyeszékhelyen –, míg falvakon, ahol megcsappant a gyereklétszám, a 2-3 előkészítős magyar kisdiák szimultán osztályban tanul majd az elsősökkel és a második osztályosokkal. Szabó Mária Magdolna, a Brassó megyei főtanfelügyelő-helyettes érdeklődésünkre elmondta: Brassó megyére továbbra sem jellemző, hogy a magyar nemzetiségű gyerekeket román iskolába íratják. Mint mondta, valószínű előfordul, hogy a magyar gyereket román óvodába járatják, majd román tagozaton folytatja az iskolai tanulmányait, de azokat a kicsiket, akik magyar óvodába járnak, általában magyar iskolába íratják. Az előkészítő osztályokra a beiskolázási tervet nagy vonalakban teljesítették, Brassó városában egyetlen betervezett osztály nem alakulhat meg, mert mindössze nyolc gyerek jelentkezett, őket átirányítják más tanintézetekbe létrejövő magyar osztályokba.
Kolozs megyében is zökkenőmentesen zajlottak le a beiratkozások az előkészítő és első osztályokba – tudtuk meg Péter Tünde Kolozs megyei főanfelügyelő-helyettestől. Érdeklődésünkre elmondta, a tervezett számban indulnak el a magyar nyelvű előkészítő osztályok, az előzetes tervekhez képest mindössze annyi változott, hogy Kolozsváron az Emil Isac Gimnáziumban a tervezett magyar tagozat nem indul el, mert csak nyolc gyerek iratkozott be, őket várhatóan a Brassai Sámuel Gimnáziumba irányítják át. Ezzel együtt a magyar tannyelvű előkészítő osztályok száma nem csökken, mert a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban a tervezett kettő helyett három előkészítő osztály indul.
Sikeres az RMDSZ „diáktoborzója"
A magyar nyelvű oktatás népszerűsítése érdekében az RMDSZ az idén is elindította a Minden magyar gyermek számít nevű kampányát, és bár pontos adatokkal még nem tudnak szolgálni, a programért felelős oktatásügyi főtitkárhelyettes sikeresnek véli az akciót. Magyari Tivadar eddig pozitív visszajelzéseket kapott a szórványból. A Krónika érdeklődésére elmondta: amikor például két héttel ezelőtt Nagyszebenben járt, a helyi pedagógusok tájékoztatása szerint érezhetően nőtt a magyar oktatás iránti érdeklődés. A kampány során igyekeztek tudatosítani a szülőkben azt, hogy nem jár hátránnyal az anyanyelven való tanulás. „Beszterce-Naszód, Szilágy és Temes megyében érezhető a javulás, a többi helyről még nem kaptunk visszajelzést" – mondta Magyari. Tapasztalata szerint csupán a rendszerváltás után, a magyar tanintézetek, illetve osztályok gyarapodása miatt volt látványos növekedés a magyar iskolákba való beíratások számában, ezt leszámítva viszont az ötvenes évek elejétől mostanáig nem voltak nagy ingadozások.
Kötelezővé tennék az óvodát is
Remus Pricopie oktatásügyi miniszter az egyik hírtelevíziónak nyilatkozva jelentette be: egy-két éven belül Romániában kötelezővé válhat az óvodai oktatás is. „A tervek szerint a gyerekeket legkésőbb 5 éves korukig be kell íratni a nagycsoportba, így fel tudnak készülni a nulladik osztályra" – érvelt a tárcavezető. Pricopie rámutatott, több uniós tagállamban az óvodakötelességet négy éves kortól alkalmazzák. Mint ismert, az oktatási törvény jelenleg csak az iskolakötelesség korát szabályozza, ez pedig a hatodik életévet betöltött gyerekekre vonatkozik.
Krónika (Kolozsvár)

Asszimilál a román tévézés?
A határon túli magyarok egyre gyakrabban választják országuk többségi kereskedelmi csatornáit, mindez jelentős hatással van a kisebbségek asszimilációjára – hangzott el Médiatanács Médiatudományi Intézete által szervezett konferencián kedden Budapesten.
Ezzel szemben Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kutatója a konferencián elhangzottakra úgy reagált a Krónikának, az utóbbi időben készített számos erdélyi felmérés eredménye igazolja, hogy a romániai magyarok egyre inkább a magyar nyelvű médiumokat választják.
Az autonómia nem elég a fennmaradáshoz
A kisebbségek erózióját okozhatja a tömegmédia – mondta vitaindító előadásában Apró István, a Médiatudományi Intézet munkatársa a budapesti Média és identitás című tanácskozáson. A kutató szerint a határon túl élő magyar kisebbségek számára az autonómia sem biztosíthatja a történelmi fennmaradást, mégis ennek létrehozására kell törekedni, hiszen ez nyújthat megfelelő életminőséget a magyarok számára – mondta. Dobos Ferenc, a B-Fókusz Intézet kutatási igazgatója egy 2011 novemberében és decemberében végzett, a határon túli magyarság médiafogyasztását bemutató kutatás eredményeit ismertette.
Ezek alapján megállapította, hogy a média még azoknak az asszimilációjához is hozzájárul, akik őrzik identitásukat, vagyis homogén házasságban élnek és gyermeküket is magyar nyelvű iskolába járatják. Mint mondta, egy olyan műsort, amely anyanyelven és az adott ország többségi nyelvén is megnézhető – például egy futballmérkőzés – az erdélyiek 17 százaléka románul követ, a vajdasági, vegyes házasságban élő magyaroknak pedig mindössze a fele választja a magyar nyelvű adást.
A 2011-es vizsgálat eredményei összevethetők egy tíz évvel korábbi felmérés adataival. Ebből kiderül, hogy a kisebbségek tagjai körében csökken a magyarországi közszolgálati média nézettsége, és egyre többször választják a többség nyelvén sugárzott kereskedelmi csatornák kínálatát – mondta. Beszámolt arról is, hogy az Erdélyben, vegyes házasságban született gyermekek 95 százaléka románul használja az internetet.
Inkább magyar nyelvű adókat néznek a romániai magyarok
"Az elmúlt évtizedben egyre jellemzőbbé vált, hogy a romániai magyarok a magyarországi tévécsatornákat részesítik előnyben a román nyelvű adókkal szemben" – fejtette ki lapunk kérdésre Kiss Tamás szociológus. Mint hangsúlyozta, a médiafogyasztás ilyen irányú változását több, Erdélyben és a Partiumban, például a Kisebbségkutató Intézet vagy a Quantum Research közvéleménykutató cég által az elmúlt években készített felmérés eredményei igazolják.
"Egyértelmű, hogy médiafogyasztás a 2000-es évektől kezdődően – a digitális televíziózásnak tulajdoníthatóan is – hangsúlyosan "magyarnyelvűsödik". Ez fokozottan és egyre inkább igaz a Székelyföld, de a Partium esetében is, ahol a magyarországi csatornákat nézi a magyarok többsége. Ugyanakkor a rádióhallgatási szokások is ebbe az irányba mozdultak el, főként miután megjelentek a helyi, magyar nyelvű kereskedelmi rádiók.
A szórványvidékeken, például Dél-Erdélyben vagy a Bánságban a magyarok gyakrabban választják a román nyelvű csatornákat, de globálisan ez nem jellemző a romániai magyarságra" – mutatott rá Kiss Tamás. Mint kifejtette, a médiafogyasztás nem releváns az asszimiláció szempontjából, sokkal többet nyom a latban a vegyes házasságok számának növekedése, a magyar nyelvű oktatás leépülése – ezek a tényezők befolyásolják nagy mértékben a kisebbségek erózióját.
Az identitás építése elsősorban az iskoláztatással függ össze
A Magyar Rádió külhoni magyarsággal foglalkozó műsorairól, a kárpátaljai magyar médiumokról, az identitásválasztás lehetőségeiről és a média ebben betöltött szerepéről is hallhattak előadásokat a tegnapi budapesti konferencia résztvevői.
A média nemzeti identitásképzésre gyakorolt hatásáról beszélt Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója, aki azt mondta: az identitás erősítésére csak a nyomtatott sajtó hat kimutathatóan, más médiumok nem járulnak hozzá ahhoz. Az identitás építése elsősorban az iskoláztatással függ össze, nem a médiához kapcsolódik – mondta.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

RMDSZ-es játszmák
Bár egy politikai alakulat be nem vallottan folyamatosan választási kampányt folytat, kissé korainak tűnik Kelemen Hunor kongresszusi bejelentése, miszerint az RMDSZ már hétfőtől (azaz tegnaptól) nekivág a jövő májusi európai parlamenti megmérettetés korteshadjáratának.
Tulajdonképpen ezzel magyarázható a sportcsarnokban rendezett csíkszeredai nagygyűlés enyhe grandomániája is, amelyet a választók irányába megfogalmazott üzenet aláfestésének szántak. Ez az üzenet úgy szólt: a szövetség történetének eddigi legnagyobb és leglátványosabb kongresszusa, az ott felszólaló bukaresti és budapesti politikusok is azt bizonyítják, milyen fontos és megkerülhetetlen politikai alakulat az RMDSZ, amely ráadásul az erdélyi magyarság egyetlen legitim képviselője . Holott ez utóbbi kizárólagosságnak maga a szövetség elnöke mondott ellent, amikor az autonómiaküzdelem kapcsán megállapodás megkötésére tett javaslatot a rivális magyar politikai szervezeteknek. Vélhetően azoknak a „zsebpártoknak, a magyarok megosztására törekvő alakulatoknak", amelyek létezéséről eddig jórészt tudomást se nagyon akart venni az RMDSZ...
De hát a cél szentesíti az eszközt, és mivel a közösség önrendelkezési törekvéseiről van szó, jobb későn, mint soha. Csakhogy a felkéréssel az a baj, hogy nem tűnik többnek egyszerű kampányfogásnál. Nem tudni, miben jelentene újat a Székelyföld közjogi státusának rendezéséről szóló törvénytervezet az eddigi statútumoknál, amelyet korábban „elfektetett" vagy elutasított a román parlament – legutóbb az RMDSZ több szenátorának asszisztálása közepette. Rendben van, hogy a cél elérése érdekében román partnereket is keres a szövetség, amely e téren fegyvertényként könyveli el a kormányzó USL vezetőinek kongresszusi jelenlétét. Csakhogy nem veszi észre: Ponta és Antonescu valójában nem az autonómia gondolatával való kibékülés szándékával utazott Csíkszeredába, hanem hogy megszerezze az RMDSZ kegyeit arra az esetre, ha felbomlik a kétharmados koalíció. Arra pedig különösen kíváncsiak vagyunk, hogy egy újabb kormányzati pozícióban miként viszonyul az RMDSZ saját autonómiatervezetéhez vagy az ellenzékéhez fűződő viszonyához.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Szoboravatás Magyarcsaholyban
Ünnepelni gyűlt össze Magyarcsaholy református gyülekezete vasárnap, hogy a falu híres szülöttjéről, Sztáray Zoltánról emlékezzen meg, aki 1918. június 20-án született Magyarcsaholyban.
Vasárnap, május 26-án leplezték le a Sztáray Zoltán emlékére állított szobrot
Az ünnepségen Nt. Nagy Sándor esperes hirdetett igét, aki a nemzetéért munkálkodó újságíró, szerkesztő, közgazdász, geológus és szociológus Sztáray Zoltánt méltán hasonlította össze nagyságában és önfeláldozó munkájában családja nagy hírű ősével, a reformátor Sztáray Mihállyal. Nagy Róbert András helybeli lelkipásztor köszöntőjében mint követendő példáról beszélt a gyülekezetnek Sztáray Zoltánról, akit bármerre is sodort az élet, mindenhol megmaradt nemzetéért élő és munkálkodó embernek.
Az ünnepségen részt vett Sztáray Nóra, az író özvegye, valamint dr. Sztáray Mihály, Zoltán második fia is. A család közösen helyezte el a magyarcsaholyi református templom előterében a 2011. április 20-án Portlandben elhunyt Sztáray Zoltán hamvainak egy részét tartalmazó urnát, hogy legalább haló poraiban hazakerüljön a messzi idegenből mindig hazavágyó író.
Ezután a templomkertben folytatódott az ünnepség, ahol sor került a Sztáray Zoltán emlékére állított szobor leleplezésére, melynek alkotója Glatz Sándor nagyváradi szobrászművész, aki magyarcsaholyi felmenőkkel rendelkezik. A szobor leleplezésénél Sztáray Zoltán egykori barátja, dr. Horváth János, a Magyar Parlament korelnöke mondott laudációt.
Az ünnepség folytatásaképpen a deportáltak és a kommunizmus áldozatai emlékére állított emléktábla leleplezésére került sor. Itt ünnepi beszédet mondott Vitéz Kocsis László, a Történelmi Vitézi Rend Észak-erdélyi Törzsének kapitánya, valamint Vitéz Bikfalvi György, a Történelmi Vitézi Rend Észak-erdélyi Törzsének székkapitánya.
Az ünnepség fényét emelték szolgálatukkal a Nagykároly-Kertvárosi Református Gyülekezet Pro Ecclesia énekkara, valamint Pákai Dávid, Gencsi Anita és Kovács Patrik szavalatai.
Az ünnepség szeretetvendégséggel ért véget, a meghívott vendégeket pedig a kultúrotthonban látta vendégül a gyülekezet, ahol emléklapokat nyújtottak át az ünnepség támogatóinak.
Sztáray Zoltán /Magyarcsaholy, 1918. június 20. – Portland, 2011. ápr. 20./ A recski kényszermunkatábor c. könyv szerzője, 1950-től 1953-ig volt a recski kényszermunkatábor foglya.
frissujsag.ro

Brüsszelben is bemutatták a volt finn miniszter csángókról szóló könyvét
A múlt szeptemberi siófoki Finnugor Népek VI. Világkongresszusát követően szerdán Brüsszelben, az Európai Parlamentben is bemutatták Tytti Isohookana-Asunmaa egykori finn kulturális miniszternek a csángókról írt, Csángó körkép című könyvét.
A könyvbemutatót Tőkés László EP-képviselő szervezte, aki úgy vélekedett, hogy ma Romániában etnikai és vallási asszimiláció is zajlik, a csángók esetében pedig a vallást is az asszimiláció érdekében igyekeznek felhasználni.
"A román magyarellenes politika továbbra is fenyegeti a magyar nyelv csángó dialektusát, a világ legarchaikusabb magyar nyelvváltozatát" - fogalmazott Tőkés. A politikus mindazonáltal úgy vélekedett, hogy a románokat több dolog köti össze a magyarokkal, mint amennyi szétválasztja őket, egyúttal kijelentette, hogy a magyarság semmiféle veszélyt nem jelent a románságra és a román államiságra. Az egykori finn miniszter könyvét rendkívülinek nevezte, mert - mint fogalmazott - külföldiek nem szoktak érdeklődni ilyen apró kisebbségek iránt.
Tytti Isohookana-Asunmaa elmesélte, hogy azért vállalkozott a könyv megírására, mert barátai kérték, hogy ha már annyit mesél a csángók között eltöltött időről, az utazásairól és az élményeiről, akkor írja meg azt könyvben is.
"Ez nem csak történelemkönyv, útikönyv, néprajzkutatás vagy emlékkönyv, ez minden" - hangsúlyozta a finn politikus, hozzátéve, hogy a saját történetét, véleményét és emlékeit igyekezett papírra vetni. A volt kulturális miniszter elmondta, ismeri, mi a románok történelmi koncepciója a csángókról, és mi a magyaroké, és, hogy abban bízik, hogy a csángók történetét egyszer majd egy csángó írja meg.
A könyvbemutatóra mintegy húszan érkeztek Csángóföldről, eljött Nyisztor Ilona is, akit a moldvai csángók egyik legismertebb népdalénekeseként tartanak számon, és aki két népdalt is előadott. Nyisztor beszámolt a csángók mostani helyzetéről, elmondta: kettő helyett ma már 26 faluban tanulhatnak a gyerekek a magyar anyanyelvükön, és egyre többen szépen írnak és olvasnak is magyarul. Azt ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy otthon a szülők egyre több családban inkább románul szólnak gyerekeikhez
"Ha kivesz a kultúránk, akkor biztos nem fogunk létezni münk sem" - hangsúlyozta a moldvai csángók archaikus dialektusában a népdalénekes, művelődésszervező Nyisztor.
Márton Attila, aki tanító a moldvai Lészpeden, elmagyarázta, hogy a gyerekekkel azt kell érzékeltetni, hogy csángónak lenni nem egyenlő a lemaradással és a szegénységgel, ezért a tantermeket például igyekeznek úgy felszerelni, hogy az "presztízsértékű" legyen. Van népviselet, fali szőttes, meg például projektor is - magyarázta.
A pedagógus hangsúlyozta, hogy a csángók nyelve is magyar nyelv, de annak egy olyan formája, amely sok olyan szót tartalmaz, amely a magyar irodalmi nyelvben már nem szerepel, de nincsenek benne egyes olyan kifejezések, amelyeket az irodalmi magyar nyelv más népektől vett át.
A helyi dialektust kell megőrizni a lehető legérintetlenebb formában, mert az az érték - nyomatékosította mondandóját Márton. Megjegyezte, hogy sem a helyi gyerekek mondatszerkesztési sajátosságait nem javítják ki, sem azon nem változtatnak, ha valahol a helyi nyelvben nem használják a nyelvújítás szabályait.
Márton Attila arra is kitért, hogy a csángók magyar nyelvű oktatását a magyar állam és civil támogatók finanszírozzák, a román állam azokon a településeken vállal részt a terhekből, ahol az oktatás a falu iskolájának épületében zajlik. Mint mondta, minél több helyen törekednek is erre, mert az oktatásnak az iskola épületében van a helye.
maszol

Kulturális és Tudományegyetem lett az egykori Népi Egyetem Vásárhelyen
A Marosvásárhelyi Napok keretében mutatták be a sajtónak kedden a Kulturális és Tudományegyetemet, amely az egykor Népi Egyetem néven ismert intézmény jogutódja.
A Népi Egyetem korábban a Rózsák terén működött, ám évekkel ezelőtt kiköltözött az épületből, előbb albérletben, majd az ifjúsági házban talált helyet. A Mihai Eminescu Ifjúsági Házban tartott sajtótájékoztatón Csegzi Sándor, az intézmény ideiglenes igazgatója ismertette az intézmény működését, valamint a rövid- és hosszú távú terveket.
Az önkormányzat fennhatósága alá tartozó intézmény együttműködést tervez a tanfelügyelőséggel, a Pedagógusok Házával, a Petru Maior Egyetemmel, a Sapientiával és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemmel. Továbbra is szervez szakmai tanfolyamokat, azokat, amelyek jelenleg is működnek: idegen-nyelv kurzust, néprajztanfolyamot. Újdonság a fotótanfolyam, ahol a hallgatók több szakaszban sajátítják el a fényképezés mesterségét, valamint a kommunikáció és közkapcsolatok szak, ahol a látogatók elméleti és gyakorlati alapismereteket tanulnak sajtókommunikáció, vezetéselmélet területén, szakemberek irányításával. A robotika-automatizálás szak szintén újdonságnak számít, ahogy a menedzser-képzés, vagy a tudományos kutatás is.
„Az 50 éves intézménynek az újjáélesztését tűztük ki célul a folytonosság és a fenntarthatóság jegyében” – fogalmazott Csegzi a maszol.ro-nak azt is elmondva, hogy az intézmény önfenntartó, de nem a tanfolyamok árából működik, hanem pályázatokból. „Az idei elmaradásokat az önkormányzat támogatásával kifizettük, a továbbiakban szakemberek bevonásával fogunk európai uniós pályázatokkal pénzt szerezni” – mondta az intézményvezető.

Ismét távol-keleti turnén az Osonó Színházműhely
Kedden újabb kéthónapos távol-keleti turnéra indult a Osonó Színházműhely. A sepsiszentgyörgyi társulat tagjai már-már „hazajárnak” Thaiföldre.
Ezúttal a négyhetes thaiföldi turnéjuk mellett műhelymunkát is vezetnek a bangkoki egyetemen és a Moradokmai színházi iskolában.
Ezt követően pedig négy hétig Vietnamban és Kambodzsában turnéznak, számolt be sajtótájékoztatón Fazakas Misi. Hozzátette: a távol-keleti országban felújítja Carnival című előadást, amelyet két évvel ezelőtt már színre vittek helyi színészekkel közösen. Akkor ez volt az első előadás, amelyben egy színpadon játszottak európai és thaiföldi színészek.
Fazakas Misi szerint a darab azokra a hasonlóságokra épít, ami a tradicionális thaiföldi és székely társadalom között fellelhető, így mindkét társadalomban jelen van a nyugati civilizáció előretörése, az „amerikanizmusok” háttérbe szorítják a hagyományos értékeket, a globalizáció, a „Coca-Cola kultúra” megváltoztatja a fiatalok világképét.
Az Osonó Színházműhely thaiföldi turnéjának csúcspontja július 30-án lesz, amikor a sepsiszentgyörgyi társulat lesz a díszmeghívottja a működésének 40. évfordulóját ünneplő bangkoki román nagykövetségnek. Gruia Jacota nagykövet két évvel ezelőtt látta a Carnival című produkciót, és most díszmeghívottként lépnek fel az ünnepségen, így a sepsiszentgyörgyi társulat a bangkoki diplomáciai testületek képviselői előtt öregbítheti Székelyföld hírnevét. „Megtisztelő számunkra ez a meghívás, örvendünk, hogy a román nagykövetség értékeli munkánkat, és reprezentatívnak tartja előadásunkat” – mondta Fazakas Misi társulatvezető. Hozzátette: az Osonónak be van már táblázva az egész nyara, hiszen augusztus harmadikától tábort szerveznek Kökösben, a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának. Ezután, ugyanott nemzetközi tábornak lesznek házigazdái, majd augusztus közepén indulnak Monacóba, ahol részt vesznek az Amatőr Színházi Világfesztiválon. A négyévente megszervezett seregszemle, amelyre idén öt kontinens 24 előadását hívták meg, a világ legnagyobb és legrangosabb amatőr színházi fesztiválja.
maszol

Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
Csángó Napok Brüsszelben
A csángó kultúra az európai kulturális örökség része, ezekkel a szavakkal nyitotta meg Francois Alfonsi, a Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoport (intergroup) társelnöke Tytti Isohookana-Asunmaa asszony moldvai csángókról írott könyvének brüsszeli bemutatóját.
Tőkés László európai parlamenti képviselő irodájának szervezésében, 2013. május 27–28-án Csángó Napokat rendeztek Brüsszelben. Ennek első napján a Nyisztor Ilona által vezetett pusztinai hagyományőrző csoport és a Brüsszelben erdélyi zenészek által, tavaly alapított Esztenka zenekar lépett fel a Balassi Intézet színpadán. A nagy sikerű előadást megelőzően Duma András, a Szeret-Klézse Alapítvány nevében az általuk létrehozott Kend kitüntetést adományozta Tytti Isohookana-Asunmaa asszonynak, „mindazért, amit a csángókért tett”. A finn és magyar nyelven íródott, csángó kézi szőttesű borítóban átadott oklevél átnyújtásakor Duma András az egész, tizenöt tagú utazócsoport érzéseit és gondolatait juttatta kifejezésre, amikor azt mondta: a csángók maguk közé valónak fogadják el Tytti asszonyt, hiszen finnországi támogatójuk – Finnország volt művelődési minisztere, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének volt tagja – is közösséget vállalt velük, és síkra szállt védelmükben.
Az esti műsort levezető Szilágyi Zsolt, Tőkés László brüsszeli irodavezetője, a szervezők nevében ekképpen méltatta a jeles vendéget: Tytti asszony a legmegbecsültebb és legszeretettebb nyugati személyiség a csángók körében, a csángók és az erdélyiek is mindig úgy fogják fogadni, mintha haza jönne…
Az Európai Parlament székhelyén másnap délután került sor a volt finn miniszter asszony könyvének bemutatójára. A könyv előbb finnül, tavaly pedig magyarul, majd angol nyelven is megjelent.
A szerző megköszönte Tőkés Lászlónak, hogy alkalmat teremtett a könyv európai parlamenti bemutatójára. Beszédében, a csángók jelenlegi mostoha sorsa ellenére, bizakodását fejezte ki jövőjüket illetően. A sorsüldözött moldvai csángómagyarok évszázadokon át megőrizték őseik hitét, kultúráját, anyanyelvét, és bízik abban, hogy most, amikor az integráció eszközei is rendelkezésükre állanak, ennek ők is haszonélvezői lesznek. Ugyanakkor az európai intézmények kötelességének nevezte, hogy mindazokat a kultúrákat és nyelveket, amelyek veszélyben forognak, védjék és biztosítsák fejlődésüket. „Megdöbbentő volt látnom, el sem tudtam képzelni, hogy valaki, egy nép, ne használhassa anyanyelvét a saját templomában, ne mondhassák, ne énekelhessék saját imádságaikat és énekeiket anyanyelvükön” – vallotta meg elérzékenyülve Tytti asszony.
Francois Alfonsi európai parlamenti képviselő, aki éppen a veszélyeztetett nyelvek védelméről készülő jelentés felelőse, ugyancsak az Unió és a tagállamok felelősségét hangsúlyozta. A Korzika szigetét képviselő politikus a korzikai és a csángó kultúra ellenében, az elmúlt évtizedekben folytatott nemzetállami elnyomást állította párhuzamba. Ezek a kultúrák az európai kulturális örökség részét képezik, semmivel sem alacsonyabb rendűek, mint akármelyik más európai nép kultúrája. Ezeket védelmezni nem mást jelent, mint az európai szellemiséget, Európa kulturális örökségét megvédeni – mondotta.
Házigazdaként Tőkés László, az említett jelentés társelőadójaként, szintén a veszélyeztetett nyelvek ügyének égető időszerűségére hívta fel a figyelmet. Mint mondotta, nem csupán a csángók szenvedő alanyai az erőszakos nemzetállami asszimilációnak, de hasonló sors jutott a szerbiai vlachoknak, valamint az ukrajnai magyaroknak és románoknak. Tytti Isohookana-Asunmaa asszony csángókról írott Európa Tanácsi Ajánlásának (1521/2001) meghagyásait a román állam sajnos mind a mai napig nem ülteti életbe. A kisebbségeket, az erdélyi és moldvai magyarokat Romániának nem veszélyforrásként, hanem veszélyeztetett közösségekként kellene kezelnie – hangsúlyozta erdélyi képviselőnk, majd külön is gratulált Tytti asszonynak azért, hogy az európai értékek rangos képviselőjeként nem csupán a csángómagyarok ügyét viseli a szívén, hanem amint azt az Európa Tanácsban végzett munkájával, ET-jelentéseivel is bizonyította, az elnyomott Ural-vidéki és a finn-ugor rokon népekre is gondja van.
A rendezvényen felszólaltak a klézsei Duma András alapítványi vezető és Nyisztor Ilona, a pusztinai közösségi ház vezetője, valamint az udvarhelyszéki Márton Attila, aki a moldvai tanítói program keretében végzi szolgálatát Lészpeden. A moldvai magyar nyelvű oktatásról szóló tájékoztatásában elmondta, hogy a Magyar Pedagógusok Szövetségének égisze alatt futó oktatási programnak köszönhetően immár mintegy kétezer csángó gyermek részesül magyar nyelvtanításban, és amint az utazócsoportban részt vevő fiatalok példája is mutatja, a gyermekek „kezdik visszatanulni szüleik nyelvét és énekeit”.
Sandra Kalniete és Sógor Csaba képviselők mellett Hannu Takkula és Anneli Jäättenmäki finn európai parlamenti képviselők is részt vettek a könyvbemutatón, akik külön is méltatták nemzettársukat a könyv megírásáért. A felemelő együttlétet a pusztinai hagyományőrzők éneke fogta keretbe. Tőkés László a Csángó körkép címet viselő könyv szerzőjét az ő nevükben is meghívta Erdélybe és Moldvába.
Brüsszel, 2013. május 29.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája

Életműve: ezer tárgy
Amolyan nemzetségi találkozónak is lehetne nevezni az apára, nagyapára és dédnagyapára emlékező népes család meg az egykori tanítványok sokaságát, mely a református templomban emlékezett Nagy Béla (1911–1988) tanítómesterre-tanárra, nemzedékek nevelőjére, oktatójára. Az egyik olyan néptanító emlékét idézték, aki a régiek nyomdokain haladva az életben szükséges dolgokra tanította meg azokat a gyermekeket, akik igényelték eszük-tehetségük gyarapodását.
A tananyag mellett a kertészkedés, a virág- és a gyümölcsfa-szaporítás, oltás-szemzés tudományát, a zenét, a faragást és bútorfestést is meg lehetett tőle tanulni. Újszékelyi református családból indult, s már első munkahelyén, Székelymuzsnán megkezdte az udvarhelyszéki népi díszítés mintavilágának gyűjtését, agyagfalvi és középajtai szolgálat után került Sepsikőröspatakra 1949-ben, ahol áldásos oktató-nevelői tevékenységét folytatta, s mint azokban a nehéz években mások is, részt vállalt a közművelődési életből. Az évek múltával, ereje fogytával mindinkább az ülőmunkát igénylő népi bútorfestés felé fordult, sorozatban készítette a zömében kék alapra festett népi ornamentikát, új színt, Udvarhely- és Keresztúrszék motívumvilágát hozta be Háromszékre. A hetvenes évek elején kálvinista hívő székely emberként felvállalta a sepsikőröspataki református templom bútorzatának díszítését, 40 színes, festett kazettát készített. Ilyen méretű alkotása díszíti az aldobolyi református templom belsejét, karzat- és padelőkéit is. Nem a mi tisztünk eldönteni, hol Nagy Béla helye a székelyföldi népművészek sorában. Örömmel láttuk azonban, hogy a maga faragta és festette kettős temetői kopjafájánál tartott vasárnapi tiszteletadáson adózott emlékének a néprajzkutató és muzeológus Szőcsné Gazda Enikő és Albert Ernő, a háromszéki népköltészet kiváló ismerője-kutatója. Nagy Béla munkásságát unokája, a néprajzos Sepsiszéki Nagy Balázs méltatta a kőröspataki kultúrotthonban összegyűlt helybeliek előtt. Elmondta: munkáiból a határokon kívülre is kerültek darabok, mintakincséből a Székely Nemzeti Múzeumba, emléke az életmű több mint ezer tárgya, valamint a család, a rokonok révén él.
Munkássága helybeli folytatójának tekinthetjük Mézesné Demeter Mária nyugalmazott tanárt, népi bútorfestőt. A megemlékezés házigazdája a református egyházközség és lelkipásztora, Nagy Zsolt Attila volt, szervezője a nőszövetséggel partnerségben munkálkodó Kálnoky Ludmilla Egyesület, a Zsigmond házaspár, akik felvállalták egy emlékkiadvány összeállítását is Nagy Béla néptanító emléke a sepsikőröspataki köztudatban címmel, megörökítve az egykori kollégák és tanítványok visszaemlékezéseit, Nagy Béla festett bútorainak fényképfelvételeit. Az ünnepi istentiszteleten képviseltette magát a helybeli római katolikus és unitárius gyülekezet, a helyi önkormányzat, igét hirdetett Nagy Béla dédunokája, Szász István Gergely bitai református lelkipásztor, az orgonánál Kiss Zoltánné Váncsa Irén ült, aki Nagy Bélától tanulta meg a templomi orgona megszólaltatását. Nagy Béla ükunokái szavaltak, s zeneszámmal tisztelgett a helybeli református fiatalok csoportja. A megemlékezés végén elhangzott: ha eladó lesz Nagy Béla lakása, az beillenne közösségi háznak, melyben más tevékenységek mellett az egykori tulajdonos emlékét is őriznék.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Konferencia a határon túli magyarság szellemi örökségéről
A Magyar Emigrációs és Diaszpóra Központ létrehozásának szükségességéről, a nemzetpolitika feladatáról és a Nemzeti Kulturális Alap Ithaka-programjáról is szó volt a határon túli magyarság szellemi örökségének megőrzéséről rendezett szerdai budapesti konferencián.
A házigazda Balassi Intézet főigazgatója, Hatos Pál elmondta: a konferencia egyik célja annak az eszmecserének a folytatása, amely a diaszpóra szellemi örökségének megőrzésével és hazaszállításával kapcsolatos. Másrészt az új mobilitásról, a "most kiáramló" magyar állampolgárok, illetve magyar közösségek megszólításának módjairól is beszélnek.
Hatos Pál előadásában a Magyar Emigrációs és Diaszpóra Központ létrehozásának szükségességéről szólt, amely számos stratégiai feladatot látna el, többek között élő, interaktív kapcsolatot tartana a diaszpórával a nemzetpolitikai célok megvalósításáért. Az intézményben állandó tárlatok ismertetnék egyebek mellett a diaszpóra szellemi műhelyeit, a nagy magyar utazókat, a világban megtalálható emlékhelyeket, az időszaki kiállítások pedig teret engednének külföldi emigrációs múzeumok bemutatkozásának és magyar származású művészek alkotásainak is.
A múzeumi feladatok ellátása mellett az intézmény kutatási-oktatási bázisként működne konferenciák és könyvbemutatók szervezésével, de helyet kaphatna benne könyvtár, kézirattár és archívum is.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a tanácskozáson bemutatta a magyar kormány eddigi és tervezett intézkedéseit, beszélt a határon túli magyar épített örökség megőrzésének szükségességéről, a különböző emlékhelyek, értékek összegyűjtését célzó Julianus-programról és a budapesti Magyarság Háza határon túli kultúrát bemutató tevékenységéről. Előadásában emlékeztetett arra is, hogy a határon túli magyar műemlékek programszerű megóvása 2012-ben indulhatott el ismét az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), a Balassi Intézet, az örökségvédelmi hivatal és a Teleki László Alapítvány együttműködési megállapodásával.
A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a Kőrösi Csoma Sándor-program keretében a magyar kormány 47 ösztöndíjas fiatalt küldött az Amerikai Egyesült Államokba és Kanadába a magyar diaszpóra hétköznapi életének megismerésére, életük segítésére.
A külföldön található magyar értékek hazahozatalát célzó, 2001-ben indított Ithaka-program eredményeiről számolt be Kenyeres István, a fővárosi levéltár megbízott főigazgatója, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Közgyűjtemények Kollégiumának vezetője. A program célja a magyar művészethez, tudományhoz tartozó nemzetpolitikai jelentőségű hagyatékok, gyűjtemények hazaszállítása külföldről és magyarországi közgyűjteményekben való elhelyezése.
A kiírásra a program elindulása óta összesen 43 pályázat érkezett, ebből 33 nyert támogatást összességében 78,4 millió forint értékben. Így került például a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonába Dsida Jenő erdélyi költő hagyatéka, míg a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum egy amerikai magyar emigráns életmódját dokumentáló épület berendezésével, a Magyar Természettudományi Múzeum pedig Kölcsey István zoológiai vadászati gyűjteményével lett gazdagabb.
Népújság (Marosvásárhely)

Ilyen még nem volt! – bánsági diákok kisfilmfesztiválja
Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum 15–15 diákja első alkalommal vett részt a temesvári Szórvány Alapítvány által tavaly decemberben meghirdetett Bánsági diákok kisfilmfesztiválja című pályázaton.
A pályázati munka gyümölcsét, azaz a kisfilmeket ma délelőtt vetítették le a főgimnázium dísztermében, ahol a pályázatban részvevő diákokon, vezető tanárokon kívül részt vettek a Szórvány Alapítvány képviselői, valamint több csikys diák is.
A zsúfolásig telt díszteremben Ilona János, az aradi csoport vezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd Hadnagy Éva, a főgimnázium aligazgatója, és Kovács Katalin, a Szórvány Alapítvány projektmenedzsere szóltak a részvevőkhöz.
A diákok egyénileg, illetve csoportban készíthettek kisfilmeket. Az egyéni alkotások témája Városom szépségei – miért vagyok büszke rá, a csoport kategóriában pedig Kisebbségi vagyok – büszke vagyok rá témában készíthették kisfilmjeiket.
A pályázat célja, hogy erősítse a bánsági diákok helyi és magyar értékekhez való kötődését, továbbá elősegítse a kisebbségi identitásépítést.
Az aradi diákok komoly felkészítőkön, „tanfolyamokon” vettek részt: olyan neves szakemberektől tanulhattak, mint Ujj János helytörténész, Puskel Péter újságíró, helytörténész, Pálfi Kinga televíziós szerkesztő, László Ferenc operatőr. Hat hónapon keresztül készültek a munkára, részt vettek helytörténeti, várostörténeti előadásokon, gyakorolták a filmezést, betekintést nyerhettek a temesvári rádió és az újszentesi televízió stúdiójának a tevékenységébe, megismerhették a szerkesztés és a vágás tudományát.
A pályázatban résztvevő kisfilmesek:
Egyéni kategóriában (téma: Városom szépségei – miért vagyok büszke rá)
– Bognár Tünde (X. C): Textilgyári emlékek
– Bortoş Júlia (IX. C): Arad látványosságai
– Havrán Krisztián (IX. B): Aradi pillanatok
– Mészár Tamara (IX. B): – cím nélkül –
– Palcu Tímea (XI. B): Ortodox templom
– Rostás Szandra Tamara (X. A): A Szabadság-szobor
– Tóthpál Béla (IX. A): Miért vagy büszke a városodra?
– Weisz Tibor (XI. D): – cím nélkül –
Csoport kategóriában (téma: Kisebbségi vagyok – büszke vagyok rá)
– temesvári diákok kisfilmje
– Bella-Pscherhoffer Réka, Szilágyi Dóra (XI. D): Szabadság, egyenlőség, testvériség…
– Nagy Attila (XI. C), Németh Regina (IX. B), Păcurar Ariana, Papp Anabella, Tarkó Tina (IX. A): – cím nélkül –
A háromtagú zsűri – Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke, Farkas-Ráduly Melánia rádióműsor-szerkesztő és Kovács Katalin – döntése alapján 1–1 első, illetve 1–1 különdíj született mindkét kategóriában.
Egyéniben Bortoş Júlia kisfilmje kapta az első díjat, különdíjat pedig Bognár Tünde Textilgyári emlékek című alkotása kapott.
Csoportos kategóriában a Bella-Pscherhoffer Réka és Szilágyi Dóra páros kisfilmje első díjas lett, különdíjat az öttagú csapat – Nagy Attila, Németh Regina, Păcurar Ariana, Papp Anabella, Tarkó Tina – cím nélküli kisfilmje kapott.
Természetesen minden résztvevőt elismerő oklevéllel díjaztak, valamint a Szórvány Alapítvány 2013-as naptárát vihették haza.
Amint azt Ilona János végszóként mondta: „Egy ilyen megmozdulásnak lehet, sőt, lenni is kell folytatásnak.”
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Good-bye Bechtel: felbontották a sztrádaszerződést
A kormány hosszas alkudozások során felbontotta a szerződést az észak-erdélyi autópálya megépítésével megbízott Bechtel vállalattal. A szerződésbontás ára 37,2 millió euró – közölte szerda este az országos jelentőségű infrastrukturális beruházásokért felelős tárca nélküli miniszter a Realitatea Tv-ben.
A szerződést a Năstase-kormány 2003-ban írta alá
Dan Șova sikernek nevezte, hogy a szerződésbontás feltételeit sikerült négy hónap alatt kialkudni. „Bármelyik komolyan ügyvéd megerősítheti: egy ilyen nagy értékű, hosszú lefutású, szövevényes szerződés felbontása nem kis teljesítmény” – magyarázta. Szerinte ezt a lépést hamarabb is meg lehetett volna tenni, ám a Bechtel csupán április végén adta át az eddig elvégzett munkálatok jegyzőkönyvét.
A miniszter a román állam által kifizetendő 37,2 millió eurót normális, szerény összegnek nevezte. Magyarázata szerint a pénz jelentős része a Bechtel szolgáltatásaiért jár, az amerikaiak anyagi követelése a szerződés idő előtti felbontása miatt mindössze „néhány millió euró”. Mint mondta, a vállalat ennél jóval nagyobb összeget kért. „Ám az ügyvédeink szembesítették az amerikaiakat azzal, hogy a Bechtel is tartozik a román autópálya társaságnak” – jelentette ki.
Șova megígérte, hogy a kormány nyilvánosságra hozza a Bechtel-szerződés részleteit. Ugyanakkor elpanaszolta, hogy az egyik volt demokrata liberális szállításügyi miniszter, Anca Boagiu 50 millió eurós tartozást hagyott maga után, amit a Ponta-kormánynak előbb áprilisban ki kellett fizetnie az amerikaiaknak, hogy elkezdődhessenek a tárgyalások a szerződésbontásról.
A miniszter megerősítette, hogy az észak-erdélyi autópálya építése folytatódik. Mint mondta, az autópálya-szakaszok munkálatait koncesszióba adják, és a folyamatba bevonnák a helyi önkormányzatokat. „Nem kérdezzék, hogy mikor készül el a sztráda, nem ígérgetek, mert nem szeretnék úgy járni, min az elődeim” – jelentette ki.
Maszol.ro

Kolozsvárt választotta helyszínül a Politológus Vándorgyűlés
A Magyar Politikatudományi Társaság először tartja Magyarország határain túl a legjelentősebb éves rendezvényét, a 19. alkalommal megszervezett Politológus Vándorgyűlést.
A csütörtöktől szombatig tartó rendezvény keretében a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Politikatudományi Intézetében és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán 12 szekcióban több mint száz előadás hangzik el.
A Közép-Európa: együttműködés és versengés című konferencián a térség sajátos, konfliktusok által szabdalt, mégis létező, történelembe ágyazott együvé tartozására kívánnak reflektálni. A szervezők idén is törekedtek arra, hogy a társtudományágakat is megszólítsák a rendezvénnyel.
A vándorgyűlés honlapján közölt köszöntőjében Balázs Zoltán, a Magyar Politikatudományi Társaság elnöke azért tartotta fontosnak a vándorgyűlés határon túli megrendezését, mert így „nemcsak az erdélyi magyar politológusokkal, hanem – a BBTE politikatudományi tanszéke révén – román szakemberekkel, a kolozsvári politológiai iskola tagjaival is perspektívaformáló szakmai kapcsolatépítésre kerülhet sor".
Bakk Miklós kolozsvári politológus, a vándorgyűlés szervezési igazgatója az MTI-nek úgy vélekedett, hogy a helyszínválasztás egyfajta elismerése a kolozsvári politológiai iskolának. A magyar politológusok számára adódó kapcsolatépítési lehetőséget azért tartotta fontosnak, mert - mint fogalmazott - a kolozsvári politológiai iskola a legfrissebb kimutatások szerint vezető szerepet tölt be Romániában.
Bakk Miklós külön kiemelte a Kisebbség és politika szekciónak az előadásait, amelyben elsősorban határon túli, és főleg erdélyi szakemberek tartanak előadásokat. „Ebben a kérdésben a kolozsvári iskola akár közép-európai szinten is piacvezetővé válhat" - fogalmazott a szervezési igazgató.
Maszol

József atya, aki Istennel él
P. Márk József nyugalmazott ferences atya, akit a legtöbben József atyaként ismernek, több mint negyven éve a csíksomlyói ferences kolostor lakója. A kolostor, a kegyhely, a kegytemplom múltjának kutatója idős korban is aktív, írásai a világhálón, saját blogján is megtalálhatók.
A csíksomlyói ferences kolostor kertjében beszélgettünk József atyával, aki idős kora és nehezebbé vált mozgása ellenére is derűsen, jókedvűen fogadott, és elevenítette fel emlékeit. Csíkszenttamáson született 1927. szeptember 27-én, mint mondja, vallásos községben, vallásos szülők gyermekeként már korán közel került az egyházhoz. „Jó tanítók és jeles pap neveltek, ministráltunk, szerepelni jártunk az egyház és iskola keretében” – emlékezett a kezdetekre. A karcfalvi elemi iskola, majd a polgári iskola elvégzése után 1945-ben a somlyói Majláth római katolikus tanítóképző diákja lett. Az itt eltöltött időszak döntően meghatározta további életútját.
„A barátok tanítottak minket, Angi Csaba, Boros Valér orgonista és zenetanár. Négyen-öten fellelkesedtünk, és megkérdeztük, mi lenne, ha mi is belépnénk a rendbe. Elmondták, mivel jár, és kértük a belépést. 1946 augusztusában bevonultunk, szeptembertől kezdődött a próbaév a rend keretében, a mikházi kolostorban, Páter Gurzó Anaklét atya magisztersége alatt. Nagyon tetszett a szerzetesi élet, mert itt megismertük a szent kegyhelyet, jó, buzgó barátok voltak, akik példaképeink lettek. Az egy év után visszautaltak ide, Somlyóra, akkor már beöltözve, fogadalomtétel után. A következő osztállyal jártuk az utolsó évet, ’47 őszétől ’48 tavaszáig. Utána elmentünk Vajdahunyadra, a ferences teológiára, és ott 1948 őszén megkezdtük a teológiát” – mesélte.
Akkoriban nehéz idők jártak a ferencesekre, és az egyházra, mert megkezdődött a szerzetesrendek feloszlatása, különösen az iskolarendeké. 1949 őszén a karhatalom erőszakkal távolította el őket a teológiáról, az intézetet feloszlatták. A fiatal teológus hazakerült Szenttamásra, majd munkaszolgálatra sorozták be, és Brassóban három évet töltött a cementgyárban dolgozva. „1953 nyarán hazajöttem, ősszel bevonultam Désre. Üzentek, hogy menjek, mert folytatjuk a teológiát. Elmentem, a többiek is eljöttek, folytattuk. Mivel azalatt folyt az áskálódás a rend ellen, hogy szétzavarjanak, 1957-ben Márton Áron püspök titokban felszentelt, az ő kápolnájában, hogy nehogy a hatóság elfogjon, bezárjon. Az öt hátralévő teológiai évet elvégeztük, aztán ott voltunk Désen, vidékre jártunk beteg papokat kisegíteni vagy helyettesíteni. 1958 nyarán egy hónapig itt voltam Somlyón, Daczó Lukács atyát helyettesítettem” – mondta P. Márk József.
1967 őszéig Désen maradt, akkor már annyira erősödött az üldözés, hogy a rendfőnök kimondta a feloszlást, és a provinciális engedélyével mindenki elvonult, hogy az egyházban elhelyezkedjen. Püspöki jóváhagyással került József atya Zágonba, plébániára, ahol két évet töltött. Lukács atya kérésére 1970-ben Csíksomlyóra került, mert itt papra és orgonistára is szükség volt.
A búcsú egykor és ma
„Amikor ide kerültem, a helybeliek jártak csak a templomba, de a búcsúkat megtartottuk. Ezt nem üldözték, de ellenőrizték. Csak a templomban volt, a templom elé sem volt szabad kijönni. A nép részt vett a szentmisén, csoportonként kimentek a hegyre, de búcsús menet nem lehetett, még egy kereszttel sem” – mesélte. 1990-ben már 80 ezer ember volt a templom előtti téren. Utána kétannyi, a harmadik évben már nem fértek el a téren, akkor határozták el, hogy kiviszik a szentmisét a két Somlyó közé.
„Albert atyával ketten kimentünk, felmértük a helyet, az oltár helyét, a nép elhelyezését elterveztük, és 1993 pünkösdjén megvalósítottuk. Előre én vezettem az egészet, aztán jöttek a tanárok, megkértük Miklós Józsefet, hogy segítsen. Sokan mellénk álltak, megszerveztük a rendezői társaságot helybeliekből, s ezt évről évre fejlesztettük. Úgy szoktuk mondani, nemzetközivé vált a búcsú, sokan azt emlegetik, hogy nagy magyar összejövetel. A ’90-es évek végén mi ez ellen tiltakoztunk. A búcsú lényege a Mária-tisztelet, búcsújárás, bűnbánattartás, lelki megtisztulás. Érdekes esetek is voltak, politikusok akartak felszólalni, programbeszédet mondani, de lefújtuk. Ez vallásos dolog, a politikának itt nincs helye” – magyarázta József atya.
A csíksomlyói szolgálat évei
A ’70-es évektől Écsy János atya váltotta fel Daczó Lukácsot a kolostor élén. „Ő egy jeles, rendkívüli egyéniség volt mint pap is, mint ember is. A vele töltött 11 év nagyon nagy kegyelem volt. Az ő idejében a Mária-tisztelet egyre nőtt, sokan jöttek a templomba” – emlékezett József atya. Écsy János 1982-ben autóbalesetben hunyt el, József atya is az autóban ült akkor, ő vezetett. Szerinte a balesetkor biztonsági öv használata segített volna a súlyosabb következmények elkerülésében. Be is akarták kötni magukat, ha egy parkolóhelyre érnek, de erre már nem került sor.
„Medgyesre voltunk, névnapra az egyik atyához, és amikor jöttünk vissza, délután, szép, tiszta időben egy völgybe mentünk be, és ahogy jöttünk ki, szemből két személyautó egy teherautót előzött. Az első bevágott elé, de a második az úton maradt. Amikor megláttam, hogy két autó jön velem szembe, rávágtam magam a kormányra s a fékre, ennyi volt” – elevenítette fel a történteket. Ekkor törött ki a forgója, amelyet később műforgóval helyettesítettek. Az autóban hátul ülő Gurzó Anaklét atyának a lába tört el. Écsy atya elhunyt, helyére P. Pöhacker Balázs került.
„A provinciálisi rangot ő örökölte végrendelet útján, 1989 őszéig volt itt. Albert atyával cserélt, aki Kolozsváron volt. Ő telefonált nekem, és mondta, hogy hívták, legyen ő a főnök. Mondtam, ne okoskodj, gyere ide, s én mondom, hogy mit csinálj. 1989 őszén idejött Albert atya, jött a változás, s aztán tizenegy évet küszködtünk, a rend helyreállításával, a rendház, kertek, birtokok visszafoglalásával” – mondta P. Márk József.
Megtalált értékek
József atya hosszú éveken át a kegytemplom orgonáján is játszott, a kegyhely múltját kutatta, régi egyházi énekeket gyűjtött, a templomban megtalált régi könyveket tanulmányozta, részt vett ezek megmentésében. 1980-ban és 1985-ben kerültek elő eltűntnek vélt XV–XVI. századi zenei kódexek, a Kájoni-kéziratok, a csíksomlyói iskoladrámák, először 1980-ban, a Mária-szobor talapzatának javítása alkalmával, majd 1985-ben a kolostor beépített falában 123 felbecsülhetetlen értékű kéziratot és régi könyvet találtak. Ezeket a könyveket a ferencesek 1944–1948 között rejtették el azzal a szándékkal, hogy megóvják a pusztulástól.
„Jött a Szekuritáté, hogy ezek a könyvek állami kincsek, és kérdezték, hogy mertünk hozzányúlni. Mondtam, én úgy tudom, hogy ez a barátoké volt, és most is az. A könyveket elvitték, restaurálták. Úgy tudtuk visszaszerezni, hogy szerveztünk egy könyvkiállítást, és kértük a könyveket, így visszakaptuk” – emlékezett vissza a történtekre.
A kegytemplomról, a benne levő tárgyakról, a kolostorról, a kegyhely történetéről számos írása van József atyának, ezek nemcsak a kolostor világhálós honlapján, hanem saját blogján is megtalálhatók, mert ahogy erre lehetőség adódott, megtanult számítógépen dolgozni, megismerte a világhálót, még a legismertebb közösségi oldalhoz is csatlakozott. A kegytemplom Domus Históriáját már húsz éve ő írja. 2007-ben ötvenéves papi jubileumát ünnepelte.
„Boldog nyugdíjas vagyok, még tudok gyóntatni, s azt végzem is. Hallásom megtompult, de tisztán meghallom, ha kimondják a bűnöket, és feloldozom. Mi lelki emberek vagyunk, az Istennel élünk, nem félünk se a haláltól, se a jövőtől, mert akinek szolgálunk, annak gondja lesz ránk az örök életben” – mondja József atya.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

„Szent László vagy senki!”
Semleges, senkit sem bántó megoldást talált a nagyváradi Olaszi park elnevezése körül kialakult vita rendezésére az Erdélyi Magyar Néppárt – jelentette be szerdai váradi sajtótájékoztatóján Csomortányi István, a párt Bihar megyei elnöke. Mint korábban beszámoltunk, Ilie Bolojan polgármester Mihai Viteazul névre akarja keresztelni az egykori temetőből lett zöldövezetet, hogy utána oda költöztethesse a havasalföldi fejedelem Szent László téren álló szobrát, amelynek helyére Ferdinánd királynak állítana emlékművet.
„Számunkra teljesen elfogadhatatlan, hogy Mihai Viteazul szobra oda kerüljön. Az egy megszentelt, régi temetkezési hely. Lovas szobornak ott nincs mit keresnie” – szögezte le Csomortányi, aki több városvédő egyesülettel, civil szervezettel, valamint egyházi méltósággal egyetemben szeretné, ha a park megőrizné közismert történelmi nevét. Alternatív megoldásként azt javasolja, hogy a vajda emlékművét inkább a Velence és Szőllős közötti részen most kialakítandó zöldövezetben helyezzék el, amit majd akár a vajdáról el is keresztelhetnek. „Úgy gondoljuk, hogy ezzel a káposztát is megtartjuk, s a kecskét is jóllakatjuk” – véli a fiatal politikus.
Azzal viszont ő is egyetért, hogy a havasalföldi fejedelem emlékművét máshová vigyék, viszont ha a városalapító Szent László király szobra nem lehet a főtéren, akkor szerinte másé se legyen. „Építsenek oda inkább szökőkutat vagy hagyják üresen” – mondta. Hozzátette: javaslatukat írásban is eljuttatják a városházára, hogy azt akár már a mai tanácsülésen figyelembe vehessék.
Ilie Bolojan városrendezési tervének amúgy nem ez az egyetlen olyan pontja, ami a város lakosaiból nemtetszést váltott ki. A néppárt eddig már több mint ezer aláírást gyűjtött össze a Kert (Avram Iancu) utca és a Vámház (Sucevei) utca részleges lebontása elleni tiltakozásaként, és úgy gondolják, a nyár folyamán elérik a tízezret is. Csomortányi bízik abban, hogy ez a szám elegendő lesz ahhoz, hogy a városi tanács ne adjon zöld utat a műemlék jellegű épületek lerombolására, s megőrzik a történelmi belváros arculatát. „A forgalmat a központból kivezetni kellene, nem bevezetni. A villamos-hálózat bővítésére valóban szükség van, de azt inkább az Aradi úton vezessék ki” – magyarázta.
Ami a nagyváradi beltelekadókat illeti kiderült, hogy az önkormányzat visszautasította az EMNP azon beadványát amelyben a tanácsi határozat visszavonását sürgeti, ezért Kristófi Kristóf, a párt városi vezetője bejelentette, a közigazgatási bírósághoz fordulnak jogorvoslatért. A vonatkozó dokumentumokat jövő héten iktatják, szerintük ugyanis törvénytelen, hogy önkényesen beépíthető területté nyilvánítottak mezőgazdasági telkeket.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár) |

Tőkés: etnikai és vallási asszimiláció zajlik Romániában
Az Európai Parlamentben is bemutatták Tytti Isohookana-Asunmaa egykori finn kulturális miniszternek a csángókról írt, Csángó körkép című könyvét kedden este Brüsszelben. A könyvbemutatót Tőkés László erdélyi EP-képviselő, volt királyhágómelléki református püspök szervezte, aki úgy vélekedett, hogy ma Romániában etnikai és vallási asszimiláció is zajlik, a csángók esetében pedig a vallást is az asszimiláció érdekében igyekeznek felhasználni.
„A román magyarellenes politika továbbra is fenyegeti a magyar nyelv csángó dialektusát, a világ legarchaikusabb magyar nyelvváltozatát” – szögezte le Tőkés László. A politikus mindazonáltal úgy vélekedett, hogy a románokat több dolog köti össze a magyarokkal, mint amennyi szétválasztja őket, egyúttal kijelentette, hogy a magyarság semmiféle veszélyt nem jelent a románságra és a román államiságra. Az egykori finn miniszter könyvét rendkívülinek nevezte, mert – mint fogalmazott – külföldiek nem szoktak érdeklődni ilyen apró kisebbségek iránt.
Tytti Isohookana-Asunmaa elmesélte, azért vállalkozott a könyv megírására, mert barátai kérték, hogy ha már annyit mesél a csángók között eltöltött időről, az utazásairól és az élményeiről, akkor írja meg azt könyvben is. „Ez nem csak történelemkönyv, útikönyv, néprajzkutatás vagy emlékkönyv, ez minden” – hangsúlyozta a finn politikus, hozzátéve, hogy a saját történetét, véleményét és emlékeit igyekezett papírra vetni.
A volt kulturális miniszter elmondta, ismeri, mi a románok történelmi koncepciója a csángókról, és mi a magyaroké, és hogy abban bízik, a csángók történetét egyszer majd egy csángó írja meg. A könyvbemutatóra nagyjából húszan érkeztek Csángóföldről, közülük Nyisztor Ilona beszámolt a csángók mostani helyzetéről. Elmondta: kettő helyett ma már 26 faluban tanulhatnak a gyerekek a magyar anyanyelvükön, és egyre többen szépen írnak és olvasnak is magyarul. Azt ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy otthon a szülők egyre több családban inkább románul szólnak gyerekeikhez.
„Ha kivesz a kultúránk, akkor biztos nem fogunk létezni münk sem” – hangsúlyozta a moldvai csángók archaikus dialektusában a népdalénekes, művelődésszervező Nyisztor. Márton Attila lészpedi tanító elmagyarázta, a gyerekekkel azt kell érzékeltetni, hogy csángónak lenni nem egyenlő a lemaradással és a szegénységgel, ezért a tantermeket például igyekeznek úgy felszerelni, hogy az „presztízsértékű” legyen. Van népviselet, fali szőttes, meg például projektor is” – magyarázta.
A pedagógus rámutatott, hogy a csángók nyelve is magyar nyelv, de annak egy olyan formája, amely sok olyan szót tartalmaz, amely a magyar irodalmi nyelvben már nem szerepel, de nincsenek benne egyes olyan kifejezések, amelyeket az irodalmi magyar nyelv más népektől vett át. „A helyi dialektust kell megőrizni a lehető legérintetlenebb formában, mert az az érték” – nyomatékosította mondandóját Márton. Rámutatott, sem a helyi gyerekek mondatszerkesztési sajátosságait nem javítják ki, sem azon nem változtatnak, ha valahol a helyi nyelvben nem használják a nyelvújítás szabályait.
Márton Attila arra is kitért, hogy a csángók magyar nyelvű oktatását a magyar állam és civil támogatók finanszírozzák, a román állam azokon a településeken vállal részt a terhekből, ahol az oktatás a falu iskolájának épületében zajlik. Mint mondta, minél több helyen törekednek is erre, mert az oktatásnak az iskola épületében van a helye.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Német EU-biztos: Románia kormányozhatatlan
Jókora megdöbbenést okozott Bukarestben az egyik uniós biztos kijelentése, amelyben kormányozhatatlannak nevezte Romániát: Titus Corlăţean külügyminiszter szerdán este leszögezte: hivatalos és meggyőző magyarázatot vár az elhangzottakra.
A bombát a német Günther Oettinger energetikai ügyekért felelős európai uniós biztos robbantotta, amikor a német, a belga és a luxemburgi kereskedelmi kamarák konferenciáján a Bild című lap szerint úgy nyilatkozott: „Aggasztanak azok az országok, amelyek alapvetően egyszerűen kormányozhatatlanok: Bulgária, Románia és Olaszország.” A kereszténydemokrata politikus mindezt annak kapcsán mondta, hogy szerinte Európában sokan azt hiszik, minden rendben van, miközben az európai unió gyökeres reformra szorul. Úgy vélte, a válság valós mértékét még nem mérték fel az illetékesek, ezért az EU, ahelyett, hogy a saját válsága miatt aggódna, jótékonysági intézményként viselkedett a világ többi részével. A három említett ország mellett Oettinger Franciaország nehéz gazdasági helyzetére is kitért, szerinte Párizs nulla mértékben készült fel a szükséges reformokra, és a Nagy-Britanniában egyre inkább elterjedő euroszkepticizmus miatt is aggodalmának adott hangot. Nem kímélte saját hazáját sem: szerinte Németország gazdasága elérte a csúcspontot, és már nem képes tovább növekedni. Ezt azzal magyarázta, hogy a kormány nem a valóban fontos dolgokat tekinti prioritásnak. „A fontos témákat nem a gyermeknevelési pótlék, az üzleti szférában bevezetendő női kvóta vagy a minimálbér jelentik” – szögezte le a biztos.
A kijelentés Olaszországban is felháborodást váltott, ki ennek nyomán Angela Merkel német kancellár szóvivője, Steffen Seibert leszögezte: a német kormány részéről sohasem hangozhatnak el ilyen minősítések Olaszország kapcsán.
Romániával kapcsolatban ugyanakkor még nem született magyarázat, ezért Titus Corlăţean román külügyminiszter is megszólalt az ügyben. „Mélységesen megleptek a Romániával kapcsolatos kijelentések. Hivatalos, nyilvános és meggyőző magyarázatot várunk, mielőtt további kommentárokat fűznénk az ügyhöz” – közölte a külügyminiszter.
Corina Creţu szociáldemokrata párti európai parlamenti képviselő arrogásnak nevezte Oettinger kijelentését, úgy vélve, Románia a lehető legnagyobb mértékben kormányozható, és az volt a forradalom óta eltelt 23 évben is, a legnagyobb nehézségek közepette is. A politikusnő szerint Oettinger csak azért nevezte kormányozhatatlannak a három országot, mert az a politikai család, amelyhez ő tartozik – a jobbközép Európai Néppárt – mindhárom országban elveszítette a választásokat.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Egy zászlóbontás történetéhez 8.
Élet (?) a magyar diaszpórában
Azt már Rebreanu is megénekelte, hogy a kisebbségi létnél már csak a diaszpórában folytatott kisebbségi lét a nehezebb. Nyirőnél e tételt igazolva látjuk, aki azonban még rávilágít arra is, a legnehezebb a kisebbség kisebbségének: magyarok és cigányok „Az én népem” című regényben.
Az előző részekben láthattuk, hogy – akár a Herdelea-család Rebreanu által megírt kisebbségi sorsa Nagy-Magyarországon – igen nehéz a magyar, tömbben élő kisebbség sorsa Nagy-Romániában. Cikkünkben most abba is betekintést nyerünk, hogy az élet a végeken – ahogy Rebreanunál is láthattuk – mindig jóval nehezebb. Botár Béla pap, Az én népem című Nyirő-regény főszereplője, az alábbiakban szembesül kollégája, Islai Miklós és a szórványmagyarság helyzetével.
A szórvány, hol nemzet süllyed el
Islai Miklós a magyar végeken, a román tenger közepette – áldatlan körülmények között – megpróbálja ellátni papi teendőit. Ezek a körülmények azonban még főhősünk számára is riasztóak:
... Islai Miklós, ki ebből a faluból került ki papnak, valahol a Mezőségen hányódik egy istenverte, elhagyatott, mocsok szórványban.
(173. oldal)
A mezőségi „mocsok szórvány” kifejezés természetesen a kilátástalan állapotra utal, melyhez képest Székelyföld helyzete – talán némi túlzással –egyenesen idilli. A kontraszt olyan, mint Rebreanu regényében a szatmári szórványrománság és a besztercei tömbrománság helyzete közt:
– Maguknak sejtelmük sem igen van, hogy ezekben a szórványokban milyen nyomorral küzdenek a papok.
– Hogy nézhetik el az effélit az ott lakó népek?
– Kitől várjanak valamit? – világosítja fel a pap. – Hiszen alig tíz-tizenöt családból áll ezeken a helyeken az egész magyarság. Ötven-száz lélek. Sok helyt még ennyi sincs. Ezek is napról-napra fogynak.
(173. oldal)
Islai Miklós aztán apránként adagolja a mérget, s felvázolja Botár Béla előtt a mezőségi magyarság körében végzett lelkészi ténykedésének történetét:
– [...] Szép márciusi napon érkeztem meg és a zsidó kocsmájánál leszállottam a szekérből. Senki sem várt, senki sem fogadott. A zsidó örvendett, hogy végre magyar szót hall. Előkerítette a kurátort, aki bizalmatlankodott és nem örült, hogy papot kaptak. Megkínáltam pálinkával. Ettől barátságosabb lett.
– Menjünk a papi házhoz! – bíztattam.
[...]
– Ez az?
– Ez, a micsodás –, bólintott a kurátor, akinek a beszédén érzett, hogy jobban tud románul, mint magyarul. Ha egy-egy szó nem jutott eszébe magyarul, románnal pótolta. A hangsúlyt is nyújtotta.
– Na te-esék!
Később tudtam meg, hogy az én híveim otthon is románul beszélnek.
(177–178. oldal)
A helyi zsidó kocsmáros magyarpreferenciája mellett különösen érdekes, hogy a magyar kurátor viszont már töri a magyart. A magyarság lokális pusztulása, a nemzet mezőségi „süllyedése” szimbolikusan megjelenik a paplak süllyedésének a képében is:
– Tudja, az ilyen öreg ház minden esztendőben besilyed a főldbe félaraszt, egy araszt, már a szerint, hogy milyen az esztendő.
(179. oldal)
Az évek múlásával természetesen egy egészen biztos – az olvasó számára is: felemelkedni sem a pap háza, sem a mezőségi szórványmagyarság nem fog, viszont a süllyedésük megállíthatatlannak tűnik. Főleg akkor, ha maguk a helyiek is mindent elkövetnek a múlt felszámolása érdekében...
A múltat végképp eltörölni
Islai Miklós – miután szembesül azzal, hogy a paplak süllyed, a nyáj fogyatkozik, és se pénz, se posztó – kénytelen a feledés és a múlt megsemmisülésének rémével is szembenézni. A falu magyar temploma – érdeklődés hiányában – megszűnt létezni. Sőt, a helyzet még ennél is rosszabb:
Úgy éreztem, mintha rám omlott volna a vén templom.
– Úgy tudom, hogy még árpádkori, nyolcszáz esztendős templom volt.
– Ammá csak volt!... Amit lehetett, felhasználgattunk belőle.
– Maguk? Református magyarok? – riadtam rá megbotránkozva, de a kurátor nem jött zavarba.
– Románok, magyarok vegyest. [...]
– Szóval templom sincs!
– Van, hogyne volna! – világosított fel a kurátor. – A románoknak szép, nagy kőtemplomuk van. [...]
– És maguk oda járnak?
– Hova járjunk? – vonta meg a vállát az atyafi. – Oda kell, hogy járjunk, ha nincs más!
– De hiszen maguk kálvinisták, magyar kálvinisták! – képedtem el.
– Mi meg is tartottuk a vallásunkat! – veti fel az ember büszkén a fejét. – Igaz, hogy csak nyolc család vagyok magyarok a faluban. A többi általment a tisztelendő úrhoz.
(180–181. oldal)
Az asszimiláció teljes fronton érvényesül. Az még hagyján, hogy kevesen maradtak magyarok a Mezőségben, hogy a falu műemlék templomát kőről kőre elbontották, elhordták a hívek, hogy a kálvinista magyarok az ortodox román templomba mennek istentiszteletre, de hogy még el is veszítik magyarságukat és nyíltan románná válnak, az már Islai Miklóst is ájulással fenyegeti. Olyan jelenségnek vagyunk itt tanúi, mint Rebreanu román végvidékén, Szatmárban, néhány évtizeddel korábban:
Felfigyeltem.
– Az nem magyar?
– Ő nem, de az apja még négylovas hintón járó magyar volt. Ide van eltemetve a kriptában, csak ehelyt... A fia már szegény napszámosember.
[...]
– Vannak még ilyen magyar nevű románok a faluban?
– Ojjé, de mennyien!... Itt van mindenek előtt az öreg tiszteletes úr leánya, Lukrécia kisasszony.
– Lehetetlen! – döbbentem meg. – Az öreg református pap leánya román?
– De még mekkora!
A falnak tántorodtam.
(183. oldal)
Pusztul a magyar; a kutató szellemű Islai Miklós pedig nem rest, hogy a fellelhető egyháztörténeti dokumentumokból ki is olvassa az egyelőre csak lokális nemzethalál krónikáját. Hiszen a nemzetnek, melynek immár nincs múltja, jövője sincs:
Tanulmányozta az egyházközség történetét.
Olyan volt, mint a részeg ember, ki nem bír elválni a saját tragédiájától.
Mert rettentő beszéde volt ennek a múltnak.
A könyvek lapjai közül kihalt magyar nevek feketélnek elő: Balogh, Rigó, Kovács, Koncz, Balázs, Lőrinczy, Domahidy... Az egykori alispán unokája görögkatolikus cseléd, az egykori előneves, ősi magyar családból származó kálvinista pap dédunokája ma magyargyűlölő román tanító. Naghi-nak hívják.
(184. oldal)
Azt már láttuk, hogy a Székelyföldön és a Mezőségben a tömbmagyarság és a szórványmagyarság sorsa között mekkora különbség van. Az igazi páriák azonban – s Nyirő regényében ennek a mozzanatnak külön értéke van – a cigányok.
Megátkoztál, meg is vertél, örök csavargóvá tettél
Korábban már találkoztunk Nyirő regényében Szándokival, a cigánnyal, aki a magyar felekezeti iskolába vitte beíratni gyermekét, ám az iskola román hatóságok általi bezárása után egész családjával felkerekedett és – a jobb élet reményében – odébb állt. A cigányok örökös vándorlásának világa látszik megelevenedni, különösen annak fényében, amit – egy anekdotikus történet keretében – Szándoki mesél saját apjáról Botár Bélának:
... az apám, a vén Szándoki éppen akkor készülődött, hogy megy meghalni Magyarországra, Tiszabecsre. Ott akart nyúgodni, ahol született... Mi akkor – istállom – csehek voltunk törvényileg.
(61. oldal)
A Magyar Királyságban az 1893-as cenzus szerint mintegy 274 ezer fő vallotta magát cigánynak; Erdélyben ekkor 105 ezren voltak közülük. Az 1918-ban Romániához került, egykor a Magyar Királysághoz tartozó területeken az 1893-as cenzus szerint 151 ezren vallották magukat cigánynak. A Román Királyságban az 1930-as cenzus szerint mintegy 262 ezren vallották magukat cigánynak, Erdélyben 75 ezren. Az egykor a Magyar Királysághoz tartozó területeken pedig (Erdéllyel együtt) összesen 109 ezren. Viorel Achim szerint azonban ezek az adatok erősen kétségesek.
A Trianon után törvényileg csehszlovák állampolgár öreg magyar cigány megkísérel „hazajutni”, szülőföldjére, a király nélküli Kis-Magyarországra, s mindezt fia meséli el – Nagy-Romániában. Csak a totális abszurditás érzékeltetése érdekében elmondjuk: ha megélhette volna, az öreg Szándoki, miután kis intermezzóval ismét magyar, később akár még szovjet állampolgár is lehetett volna, ma pedig ukrán állampolgár is lehetne. A hontalanság, a párialét, a teljes kivetettség igazi parabolája bontakozik ki szemünk előtt Nyirő regényének lapjain:
... indulni akart Tiszabecsre, hogy magyar földben pihenjen, mert igaz magyar cigány volt, az Isten nyugtassa!
(63. oldal)
Trianon után Tiszabecs egyszerre a csehszlovák-magyar határra került, melyet egy patakon kívül egy újkeletű országhatár is elválaszt attól a településtől, ahol az öreg Szándoki lakik – a csehszlovák Kárpátalján:
Távol a híd fényében csillog a Batár-patak. Öreg fahíd ül a hátán. Ott van a két ország határa.
Mikor a közelébe ér a vén Szándoki, visszaretten.
(63. oldal)
Az öreg Szándoki megkísérli a lehetetlent: az éj leple alatt át akar osonni a nem éppen schengeni határon:
– Ott születtem! – rí benne a lélek – ott illik meghalni is!
Mit tudja ő, hogy mi történt a világgal? Hiszen ő hazátlan, szabad madár. Eddig sem tudta semmi törvény megkötni a lábát. Neki mindez olyan természetes. Óvatosan körülnéz.
A hídon erről fehér ház látszik, a cseh határőrök szállása. Félre vág az útból és nesztelenül megkerüli. Az éj s a cigány egyforma s nesztelen.
Nem veszik észre.
A hídon túl a magyarok lámpája hunyorog sárgán.
[...]
– Ki vagy? – fogják körül a magyar határőrök.
– Az öreg Szándoki, no!
– Mit akarsz? Hová mégy?
– Ide Tiszabecsre. Odavaló vagyok.
– Hol az írás?
– Minek az írás, istálom? Nem akarok én semmi rosszat, csak meghalni. Jaj eresszenek haza, mert mindjárt végem van.
[...]
Szabály, szabály.
– Passzus nélkül nem lehet átlépni a határt. Mars vissza, ahonnan jöttél.
Szegény cigány elnémul. Fáj a rossz fogadtatás.
[...]
Valahogy visszavánszorog a cseh oldalra. [...]
Alig ér azonban a híd végére, ott is elébevágódik a puska.
– Állj, ki vagy?
– Nono, – motyogja elhalón – csak az öreg Szándoki, a cigány... Meg akarok halni.
A cseheknek is van ám eszük.
– Ravasz vagy te vén tyúktolvaj. Cseh pénzen akarod eltemettetni magadat. Mars vissza, ahonnan jöttél.
Mert ilyen a cigány. Még a saját temetését is lopni akarja.
(64–65. oldal)
Ekkor bontakozik ki az öreg Szándoki igazi tragikomédiája. Haza akart térni szülőfalujába meghalni, megkockáztatott egy illegális határátlépést, a magyar hatóságok visszadobták, a csehek szintén – néhány napig a senki földjén (hídján) vegetál magányában, majd – a tényleg groteszk helyzet egyedüli lehetséges megoldásaként – meghal:
Másnap eltakarították az útból. Cseh oldalon eltemették.
Hazátlan volt.
Jel nem illeti meg, sírdomb nem jár neki.
(66. oldal)
A felesleges ember orosz irodalomból is ismert képéhez hasonlatosan Nyirő József e regényében – az öreg Szándoki élettragédiája kapcsán – mesteri módon ábrázolja a kisebbségek kisebbségének, a – bármely ország számára is – felesleges etnikumnak, a cigányságnak megrendítő képét. A folytatásból pedig az is kiderül majd, mit gondol Az én népem című kötetben román a magyarról és magyar a románról. Talán közelebb jutunk végre egymás jobb megértéséhez?
Felhasznált irodalom
Achim, Viorel: The Roma in Romanian History. Central European University Press, Budapest, 2004.
Fonseca, Isabel: Bury Me Standing. The Gypsies and Their Journey. Vintage, 1995.
Nyirő József: Az én népem. Révai, Budapest, 1935.
Horváth Krisztián
Nyest.hu
Nyelv és Tudomány

Csíkszeredai ballagásokon vett részt a román oktatási és honvédelmi miniszter
A székelyföldi Csíkszereda román nyelvű gimnáziumának és legnevesebb magyar nyelvű gimnáziumának a ballagásán vett részt pénteken Remus Pricopie román oktatási miniszter és Mircea Dusa székelyföldi származású honvédelmi miniszter.
Az Octavian Goga Gimbnázium és a Márton Áron Gimnázium ballagási ünnepségei után adott sajtónyilatkozatában Remus Pricopie a román és a magyar diákok, valamint a román és a magyar tanárok közötti párbeszéd fontosságát hangsúlyozta.
Visszautalt arra a kovásznai esetre, amikor egy vegyes tannyelvű iskolában egy román diáklányról az osztályfőnöke levétette a március 15-én tiltakozásképpen feltett román nemzeti színű hajpántot. Kijelentette, az eseményt követő vizsgálat azt mutatta ki, alig van párbeszéd a román és magyar gyermekek, a román és magyar tanárok között. Helytelenítette, hogy „a kultúrák közötti átjárhatóság értékeinek a hirdetése helyett az elkülönülés a kiindulópont" a térségben. Remus Pricopie ugyanakkor a kisebbségi oktatás fontosságáról is beszélt. Kijelentette, hogy Romániát ebben a tekintetben példamutatónak tekintik az Európai Unióban. „Ha csak három kisebbségi származású gyermek is van egy településen, akkor is minden feltételt kell biztosítani a számukra" – idézte az Agerpres hírügynökség a minisztert. A tárcavezető megjegyezte, ez az elv egyaránt érvényes a Székelyföldön kisebbségben élő román, és az ország más régióiban élő, valamely kisebbséghez tartozó gyermekekre.
Mircea Dusa védelmi miniszter elismerő szavakkal illette a Márton Áron Gimnázium eredményeit, és megjegyezte, az Európai Unió forrásaiból nemrég felújított gimnázium az egyik legszebb iskolaépület Erdélyben.
A csíkszeredai Octavian Goga román tannyelvű gimnázium ballagásán Mircea Dusa román zászlót adott át a végzős diákoknak. Arra kérte őket, hogy más vidékek diákjainál jobban „viseljék a szívükön" e szimbólumot. Abbéli meggyőződését is hangoztatta, hogy a csíkszeredai román iskolában olyan szellemű nevelést kaptak, amely alapján büszkék a románságukra. MTI
Erdély.ma

Az egykori város: ledöntött emlékműveink és szobraink emlékezete
Nemcsak az országzászlós emlékmű sínylette meg az elmúlt száz év viharait. Dőltek itt is szobrok, eltűntek emlékművek. Nem mind nyomtalanul.
Székelyudvarhelyen a Márton Áron tér felújítása kapcsán az elmúlt néhány hétben többször is hallhattunk az ún. országzászlós emlékmű címereiről, illetve a Patkóról, mint kegyeleti helyről. 1940-41-ben létesült a mostani építmény – azonban nem ez volt az egyetlen emlékmű, ami megsínylette a történelem viharait, a hatalom- és rendszerváltásokat.
„Mi csak a ledöntött szobrainkat állítjuk fel újra!" – mondta Orbán Balázs szobrának avatási ünnepségén Sütő András író 1995-ben, utalva arra, hogy az utóbbi egy évszázadban a politikai rendszerek jöttek és mentek, s ezek a jövés-menések nem egy szobor vagy emlékmű életébe is kerültek.
A legnagyobb szoborállítási hullám a néha viccesen Soborheiu Secuiescnek, vagy Szoborhelynek is nevezett Székelyudvarhelyen kétségtelenül az elmúlt húsz évben volt. Azonban a múlt században nemcsak emeltek, hanem döntöttek is le szobrokat, emlékműveket.
Dőlnek a szobrok
A kommunizmusban emelt két híres udvarhelyi mellszobor két iskolához kapcsolódik, ezek dőltek a leghamarabb 1989-1990 fordulóján, amikor a mese, ha csak látszólag is, véget ért.
Józsa Béla mellszobra a tanítóképző (ma a Református Kollégium), Petru Grozáé a gimnázium előtt állt 1990. januárjáig. A kommunista, mártírhalált halt (Kolozsváron agyonverték 1943-ban), hodgyai születésű Józsa szobrát, amelyet 1961. tavaszán avattak fel, Orbán Áron szobrász készítette, az iskola elől eltávolított alkotás jelenleg a múzeum udvarán van.
A gimnázium 1958-ban vette fel dr. Petru Groza nevét, Románia első kommunista miniszterelnöke (1945. március-1952. június) halálának évében. Groza tökéletesen tudott magyarul, Budapesten tanult, és igen népszerű volt azokban az években a romániai magyarság körében.
Szobrát 1974-ben avatták fel a gimnáziumhoz vezető út mentén, alkotóját nem ismerjük, a márványszobrot Bukarestből, az akkori Alkotók Házából hozták. 1990. januárjában, Józsa Béla szobrához hasonlóan, a mellszobrot levették a talapzatról.
Ugyanabban az évben a Tamási Áron nevét felvevő iskola egyik hátsó raktárába tették, azóta is ott van. A szobor talapzata ma is ott áll a gazzal benőtt, rendezetlen környéken.
A levésett emlékművek
A dualizmus korában, illetve az első világháború idején két jelentős emlékművet állítottak a város közterein. Az egyik az 1896-ban emelt millenniumi emlékmű a Megyeháza előtti téren, a másik az 1917. december 8-án, az akkori Deák téren felavatott Vasszékely.
Mindkettőt lerombolták az első világháború után: a bevonuló román katonák 1919. januárjában először megcsonkították a Vasszékelyt, majd lerombolták - egy megmaradt darabját ma a múzeumban őrzik. 2000-ben újraállították a Vasszékelyt – az eredeti helyéhez képest körülbelül harminc-negyven méterrel hátrább.
A millenniumi emlékmű is ugyanarra a sorsra jutott, mint a Vasszékely, 1919-ben lebontották, két darabját szintén a Haáz Rezső Múzeum őrzi. 2008-ban újra felállították, nagyjából az eredeti helyére.
Az első világháborúhoz kapcsolódik egy másik emlékmű, aminek már nincsenek nyomai. 1915-ben a Kuvar-szikla oldalára két dombormű került a német–magyar barátság „örökkévalóságának" bizonyosságául, Ferenc József osztrák-magyar és II. Vilmos német császár portréival.
Ezeket is leverték, de a helyük, illetve a később kiegészített emlékmű elszórt darabjai egészen addig fellelhetők voltak a Kuvaron, amíg a töltőállomás melletti támfalat néhány éve meg nem építették.
Címerek a Patkóban
A Patkó, illetve az országzászlós emlékmű 1941-ben épült meg, avatását szeptember 5-én tartották, pontosan egy évre rá, hogy a magyar honvédek átlépték a trianoni határt. A bécsi döntés után Székelyudvarhely két országzászlót kapott: az egyiket a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségétől – ezt a Kuvar oldalában állították fel, az említett első világháborús emlékműnél –, a másikat a testvérváros Pestszentlőrinctől.
Ez utóbbit helyezték el egy emlékművel együtt a Felső piactéren, amit akkoriban Batthyány-térnek neveztek. Az emlékművet Gidó Csaba történész kutatásai szerint egy helyi mérnök, Asztalos Kálmán tervezte.
A zászlórudat, illetve az öt címert (balról jobbra: Erdély, Udvarhely vármegye, Magyarország, Pestszentlőrinc és Székelyudvarhely) a háború utáni hatalomváltáskor tüntették el.
S ha már a szobortörténelmet Sütővel kezdtük, vele is végezzük: a tervek szerint idén felavatják a néhai író mellszobrát Székelyudvarhelyen, ez lesz a város legújabb ilyen jellegű alkotása.
A szobrok, emlékművek az örökkévalóságnak készülnek, de Kelet-Európának ebben a szegletében a politikai rendszerek, illetve a hatalomra került emberek meggyőződései, akarata és véleményei határozzák meg sorsukat: dőlnek vagy újra visszaállnak.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Elosztották a sajtótámogatást
Az RMDSZ által alapított és működtetett Communitas Alapítvány az adólejeinkből a magyar közösségnek visszaosztott pénzből az alábbi napilapokat támogatja 2013-ban: Hargita Népe – 5 000 lej, Hargita Népe Műhely című kulturális melléklete – 20 000 lej,
Hargita Népe Aranyalma című heti gyermekrovata – 5 000 lej, az aradi Nyugati Jelen Irodalmi Jelen című melléklete – 30 000 lej, a kolozsvári Szabadság napilap Művelődés melléklete – 30 000 lej, a marosvásárhelyi Népújság Múzsa című irodalmi, művészeti melléklete – 30 000 lej, a nagyváradi Reggeli Újság – 10 000 lej, a Székely Hírmondó – 25 000 lej. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete 23 000 lejt, kiadványa, a Romániai Magyar Sajtó 10 000 lejt kapott. Az időszakos kiadványok közül a legnagyobb összegű támogatást a Látó (45 000 lej), a Korunk (40 000 lej) és a Brassói Lapok hetilap (40 000 lej) kapta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
INDUL A MAGYAR EURONEWS. Csütörtöktől megkezdte 24 órás magyar nyelvű adását a Euronews európai hírtelevízió. A legfőbb magyar kábeltelevíziós hálózatokon és a Euronews európai műholdhálózatán fogható új magyar nyelvű hírtévé szerda déltől már a világhálón (hu.euronews.com), valamint a Euronews Express mobiltelefon-alkalmazáson is elérhető.
A magyar szerkesztőség a sikeres indulás érdekében egyelőre még a franciaországi Lyonban dolgozik a többi stábbal együtt, és az év negyedik negyedében költözik majd át magyarországi irodájába, amely Budapest belvárosában nyílik meg. A magyar Euronews egész Európában fogható lesz az Eutelsat Hot Bird 13A műholdon, és fokozatosan kerül be a kábelszolgáltatók kínálatába. A magyar adás elindítását anyagilag az Európai Bizottság támogatja. (Hírhatár) VISSZAMINŐSÍTETTÉK, AZAZ B KATEGÓRIÁJÚ EGYETEMMÉ VÁLT A MOGYE. B kategóriába sorolták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet. Dr. Leonard Azamfirei rektor szerint a „politikai játékoknak” köszönhető ez az osztályozás, és egyáltalán nem tükrözi a valóságot. Hozzátette, a MOGYE fejlődik, ahogyan az utóbbi 7–8 évben is tette, és rendkívül fontos projektjei vannak, amelyek a közeljövőben válnak valóra. (Marosvásárhelyi info) SZERZETESBULI. Nőkkel és a kolostortól idegen személyekkel szervezett születésnapi mulatságot két ortodox szerzetes egy kelet-romániai rendházban, ezért büntetésben részesültek. A két szerzetest fényképek buktatták le, amelyeket a mulatozáson részt vevők maguk készítettek. Az egyikük tánc közben látható, fején bohócsipka, orcáját álarc takarja, de a kolostor szobájának az ágyára leheveredve, egy nőhöz simulva is megjelenik a fényképen. A püspökség a szerzetespapot sújtotta a legszigorúbban, őt egy hónapra eltiltották a papi szolgálattól, és két évig nem gyóntathat. Az alacsonyabb rangú, másik szerzetes megúszta figyelmeztetéssel és főpapi feddéssel a dorbézolást. A megbüntetett szerzetesek írásban vállalták, hogy megjavulnak, ellenkező esetben a szerzetességből való kizárásukat kockáztatják. (România liberă)
KÉPÉGETŐ RABLÓK. Legalább egy képet biztosan elégettek Radu Dogaru anyjának házában abból a hat festményből, amelyet a rotterdami Műcsarnokból (Kunsthal) loptak el. A házból származó hamvakat egy házkutatás során találták meg, majd szakértői vizsgálatnak vetették alá, így találták meg a festményre utaló nyomokat. A Nemzeti Galéria speciális laboratóriumában végzett vizsgálatok során másfél évszázados festéknyomokat találtak a hamuban, illetve vasszegecsek nyomait fedezték fel. Mihai Alexandru Bitut, Eugen Dariét és Radu Dogarut – akik korábban Hollandiában éltek – azzal gyanúsítják, hogy tavaly októberben kirabolták a rotterdami Műcsarnokot, ahonnan hét igen értékes festményt loptak el. Az ellopott Picasso-, Matisse-, Monet- és Gauguin-festmények összértéke meghaladja a százmillió eurót. (Realitatea.net)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünnepelt a telefonos szeretetszolgálat
Fennállásának negyedik évfordulóját ünnepelte szerdán a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében a Református Telefonos Szeretetszolgálat. Ez alkalommal beszámoltak az eddigi munkájukról és jövőbeli terveikről.
Sógor Árpád lelkész, teológiai oktató az Apostolok cselekedeteinek könyvéből idézett. Sajó Norbert, a szolgálat „lelke” elmondta: 2009. május végétől mostanáig 3000 telefonhívást jegyeztek; jelenleg Kolozsváron és Marosvásárhelyen 32 önkéntessel és egy alkalmazottal dolgoznak. A működéshez szükséges 170 000 lejt pályázatokból és adományokból szerezték meg, illetve az Erdélyi Református Egyházkerület biztosította.
Sajó Norbert beszámolójából megtudtuk: a betelefonálók kora 16–86 év között ingadozik, de 21 százalékuk a 66–70 év korosztályhoz tartozik. Nem csak Kolozsvárról, hanem további 72 településről érkeznek a segítséget kérő vagy felajánló hívások, felekezeti hozzátartozástól függetlenül. – Eleinte azzal riogattak minket, hogy mindenki pénzt fog kérni, ám ez nem így történt. A segítséget kérőknek mindössze 3 százaléka igényelt pénzt valamilyen célra, és nő azok száma is, akik azért hívnak, hogy anyagi támogatást nyújtsanak nekünk. Eredményesnek mondhatjuk a szolgálatot, hiszen a kérések 82 százalékát megoldottuk, 12 százalékuk pedig folyamatban van. Négyéves működésünk alatt egyetlen téves vagy gúnyolódó hívást sem jegyeztünk – magyarázta Sajó Norbert, majd megemlítette azt is, hogy hét kolozsvári vállalkozó havonta 200 lejjel támogatja a telefonos szolgálatot.
Sajó megható történeteket is elmesélt egy idős hölgyről, aki fia hirtelen elhunyta miatt hívta fel kétségbeesetten őket, illetve a 16 éves kamaszról, akinek egy cipőre volt szüksége.
Terveik között szerepel, hogy Nagyváradon, Temesváron és Brassóban is indítanak telefonos szolgálatot, illetve a kolozsvárit pedig éjjel-nappal hívhatóvá teszik. Végül két önkéntes, egy vállalkozó és egy segítségben részesült személy vallott arról, milyen érzés volt segíteni, illetve segítve lenni.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Régi bibliák a templomtoronyból az új könyvtárba
Több XV. századi könyvet, ritkaságnak számító misekönyveket és Márton Áron bejegyzését viselő misekönyvet is megtekinthettünk a Kolozs-Dobokai Főesperesség 700 éves fennállását ünneplő, Elődeink Bibliái című tárlaton, a római katolikus nőszövetség Szentegyház utcai székhelyén, kedden délután. A bibliák a főtéri templom tornyából átkerülnek a rövidesen megnyíló új levél- és könyvtárba.
Fábián Mária nőszövetségi elnök köszöntő szavai után Kovács Sándor római katolikus főesperes elmondta: a most kiállított bibliák eddig a Szent Mihály-templom tornyában voltak. – A hőmérsékletingadozás miatt a torony nem volt megfelelő a könyvek tárolására. A Szentegyház utca 2. szám alatti ingatlanunk felső részében nemsokára megnyitjuk az új levél- és könyvtárat. Így az eddig elraktározott könyveket el lehet majd olvasni, a szakembereknek pedig megadjuk a lehetőséget a kutatásra. A Szentegyház utca 4. szám alatti ingatlan egyik földszinti termében állandó egyházművészeti kiállításon megtekinthetőek lesznek a toronyban őrzött szobrok, barokk képek, oltárrészek – közölte a jó hírt a főesperes. – A szent, azaz a biblikus irodalom kezdetei a szájhagyományban gyökereznek. Lelki és nyomdaművészeti kincsek szép csokrát emelhetjük ki ezen a kiállításon, és szemlélhetjük hitünk és lelkünk gazdagodásáért – magyarázta Kovács Sándor, majd a Biblia tanításáról szóló Gárdonyi-versrészletet olvasott fel.
A Potyó István karnagy vezényelte Szent Cecília kórus fellépésekor szólót énekelt Sándor Csaba, zongorán kísért Geréd István.
– A nehézségek ellenére szerencsés korban születtünk. A gyulafehérvári egyházmegye létesítésének 1000., a kolozsmonostori bencés apátság 950., és most a Kolozs-dobokai Főesperesség 700-ik esztendeje előtt tiszteleghetünk – kezdte előadását Sas Péter budapesti művelődéstörténész. – Érdekes a plébánia könyvtára, ám nem áll a rendelkezésünkre olyan adat, amelyből kiindulva hitelesen be lehet mutatni a történetét. A templom történetét alapul véve elmondhatjuk, hogy a hívek sokszor adományoztak könyveket a templom javára. A XX. század első évtizedében Kelemen Lajos kolozsvári helytörténész naplójában arról számolt be, hogy az aporfalvi Apor-kúria könyvtárát kutatva a Szent Mihály-plébánia könyvtárából származó könyveket fedezett fel, amelyek valószínűleg a XVII. századbeli Apor József plébános által olvasott könyvek közül felejtődtek a családi könyvtárban. Sajnos, az Apor-könyvtárat 1944-ben felgyújtották, az egyetlen leírás róla az, amit Kelemen Lajos naplójából olvashatunk – közölte az előadó, majd további forrásokat említett. Mint mondta, Kelemen Lajos 1915-ben a Keresztyén Magvetőben közölt írást a Szent Mihály-plébánia könyvtárának egyes darabjairól. Kelemen Lajos még kiadatlan naplójából tudjuk meg, hogy 1925-ben Csűry Bálint nyelvésszel elkezdték a plébánia könyvtárának átnézését. 1932-ben Hirschler József plébános megmutatta a könyvtár anyagát Asztalos Miklós budapesti történésznek, aki 1934-ben megjelentetett a Könyvtári Szemle folyóiratban egy tanulmányt.
Megtudtuk továbbá, hogy a XVII. század előtt megjelent egyes könyvekben nem katolikus papok írtak a lapszélekre bejegyzéseket, amelyek most az egyháztörténészek érdeklődésére tarthatnak számot.
– Vorbuchner Adolf erdélyi római katolikus püspök 1938-ban felkérte Baráth Bélát, aki 1928–1942 között a gyulafehérvári Batthyaneum igazgatója volt, és könyvtörténettel is foglalkozott, hogy írja össze a Szent Mihály-plébánia könyvtárában található ősnyomtatványokat. Baráth hozzávetőlegesen 100 ősnyomtatványt írt össze, amelyeket 1440–1500 között adtak ki. Munkája eredményeképpen tájékoztató kiadványt jelentetett meg. Mindez azt mutatja, hogy a korabeli plébánosok fontosnak tartották a könyvek beszerzését. Sajnos, a két világháború idején sok levéltár, könyvtár elpusztult. Ma a Szent Mihály-plébánia könyvtára kb. 2000 kötetből áll, ebből 24 ősnyomtatvány, bibliákat, misekönyveket, a vallásos élettel kapcsolatos kiadványokat tartalmaz – közölte Sas Péter.
Az előadó röviden ismertette a kiállított könyveket, mint például az 1575-ben kiadott Concordia-jegyzéket. – Ez a szép fatáblás, bőrkötéses könyv sarokveretekkel, a korabeli mesterek szakértelmét, gondosságát bizonyítja. Az eltelt évszázadok ellenére ma is jó állapotban van, és sok érdekességet tartalmaz. Ezt a bibliát Hirschler József plébános ajándékozta a XX. század elején az Auguszteumnak, ahol a Miasszonyunkról elnevezett nővérek iskolát működtettek (a mostani református Kakasos templom mellett – szerk. megj.) – mutatott rá egy könyvre Sas Péter. – Megtekinthetünk itt egy Károli Gáspár-féle eredeti bibliafordítást, amit Amszterdamban adott ki Misztótfalusi Kis Miklós, továbbá a Petrus Lombardus munkáit tartalmazó, 1487-ben kiadott negyedik kötetet. Nagy gondot fordított a könyvtár fejlesztésére Kedves István plébános, akinek a nevéhez a templomtorony felépítése fűződik. Éltes Károly plébános pedig francia és latin nyelvű kiadványokat szerzett be külföldi útjai során – tette hozzá Sas Péter.
Az előadás után Albert Júlia színművész a Szent Mihály- templomhoz kapcsolódó verseket mondott erdélyi magyar költőktől.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Új idők szava
Új szelek fújnak, korszakváltás zajlik Európában és Amerikában. A nincs új a Nap alatt bölcsesség ismét győzedelmeskedett, ezúttal az önmagát idealizáló nyugati trend felett.
A transzatlanti porondon zajlott politikai kísérletezgetések kudarca mára szinte mindenki számára nyilvánvalóvá vált. Új mese kell, új ideál. A jóléti állam eszménye megbukott, az amerikai és az európai álommal együtt. Ennek egyik oka a BRICS- és más fejlődő államok gyors gazdasági felzárkózása, melynek hatására átszíneződött a világgazdaság dinamikájának a térképe, és meggyengült a monopolhatalmat gyakorló Egyesült Államok pozíciója. Ki gondolta volna ezt öt évvel ezelőtt, mikor még a 2008-as Wall Street-i zuhanás sem váltott ki különleges reakciókat errefelé? Maga Traian Băsescu államfő nyilatkozta akkoriban, hogy a spekulatív krízis nem fogja érinteni Románia gazdaságát. Ma már másként látja, velünk együtt...
Európa egyik fő problémája, hogy csak fél szívvel akar reformálni. Egyrészt kijelenti, hogy új mese kell, de a reform másik pillérét, az új embereket már kihagyja. Mi, '89 előttiek tudjuk, mit jelent, ha egy perverz rendszer kiszolgálói tükörbe nézés helyett új ruhákat öltenek magukra. Új ruha és régi ember. A reform meg a fejét csóválja: „Ez nem én vagyok, csak a dublőr! Az ő neve pedig: opportunista."
De mi a helyzet az erdélyi magyarság háza táján? Történtek-e, szükségesek-e változások politikai képviselőink szervezeteiben? Szándékosan használtam a többes számot, mert az RMDSZ több alkalommal is jelezte, hogy egyetlen egységes képviselő-szervezetben gondolkodik, vagyis rajta kívül nincs szükség más képviseletekre. Ez a berendezkedés jól működhet rövid ideig, de hosszú távon ebben gondolkodni naivitásra vall. Az elmúlt 23 esztendőben az RMDSZ gyakorlatilag egyedül uralta a magyar politikai palettát. De ma a változások korát éljük. Új román alkotmány van születőben, és a régiósítás előkészítése zajlik, s mindez egy átalakulóban levő Európában. Az RMDSZ-nek ajándékozott bizalmi periódus lezárult, beérett az idő a megmérettetésre. Ideje a versenynek, ideje a megújulásnak. Ha ez ésszerűen zajlik, akkor az új politikai alakulatok megjelenése felüdülést jelent az erdélyi magyarság számára. De ha az RMDSZ-főtitkár kérkedő logikája – miszerint mindenki részt vett az RMDSZ kongresszusán, aki számít (a többi erdélyi magyar párt nem kapott meghívást) – érvényesül, akkor a konstruktív hozzáállás hiánya dublőrré változtatja a 23 éves alakulatot.
Egy bölcs párt meghallja az új idők változásra hívó szavát. A rövid távú veszteségeken túl az RMDSZ csak nyerhet azzal, ha elfogadja a másságot, és az arrogancia tatamijáról lelépve az érvek pályájára ereszkedik. Ha az ellenfél csatáraival mindig együtt érző Markó bácsi (Iliescu bácsi barátja) elavult szellemiségét hátrahagyva az ésszerű szolgálat szellemiségét promoválja, mely a szervezet egyes tagjaira jellemző. Ez utóbbiak a mérleg pozitív oldalát képezik az RMDSZ-en belül.
A régi szemlélettel nincs mit kezdeni; képtelen feladni a csatármunkát lenéző muszájdefenzív szemléletét (csatármunka alatt a játékszabályokat betartó, csapatmunkára hajlandó csatármunkát értem). Ilyen mentalitással legfeljebb egy rövid ideig tartó mecscsen vagy a milliárdos honoráriummal járó versekben képes egy csapat kiharcolni a döntetlent. Lehet ám tovább űzni ezt a terepvesztes illúziójátékot, de mi értelme? Hisz esélyegyenlőség tekintetében az erdélyi magyarság összvektora erősen negatív.
A fő probléma ennek jelképes tagadása. A bizalmat a központi vezetés azzal igyekszik megtartani, hogy az eredményeket hangsúlyozza, a hátrányokat és az összkép alakulását pedig relativizálja. Jól bevált módszer ez, mely a szavazók ismerethiányára épít. De a takargatnivalót nem lehet örökké rejtegetni. Pontszerű eredményeket azok is fel tudnak mutatni, akik napi nyolc helyett csupán két órát dolgoznak. És közben ígérgetnek, hogy a terv majd teljesül. De legyünk reálisak. Szavazók helyett ideje emberekben gondolkozni. Ez a teljesítmény kevés ahhoz, hogy mire a terv teljesül, a vállalat elkerülje a csődöt. Ahhoz meg végképp kevés, hogy a menedzser ezt megvárja...
Tehát a pálya nyitott a baráti versenyhez. Az pedig hamarosan kiderül, hogy az RMDSZ új vezetése hajlandó-e vélt előjogairól lemondani és a csatármentalitást is a magáévá tenni, vagy pedig ügyes védőként továbbra is kizárólag védekezik, időnként kiszedegetve a labdát a hálóból.
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)