Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gușă, Ana Maria
57182 tétel
2013. február 12.
Politikai bumeráng
A kormányzóerők részéről kiváltott székelyzászlós tömeghisztériának pozitív hozadékai is vannak.
Először: a többség tudatába (ha eddig még nem sikerült) bekerült egy Erdélyben őshonos népcsoport sajátos múltjának emléke, önazonosságának néhány jelképe. Másodszor: a Bukarestből idezúduló ellenséges hangulatnak köszönhetően végre teljes egyetértést mutatott a hazai három magyar párt (jól érvényesült a közös veszély receptje). Harmadszor: alkalmunk volt felfedezni a román értelmiség soraiban megnyugtatóan higgadt, józan reagálókat, miközben a nyugati határ túloldalán a szanyitiborok ilyen esetekben sem képesek meghazudtolni magukat, és Ponta szocliberálisainak zsoldosaiként nyilvánulnak meg. Negyedszer: az ártatlan ősi zászlónak a pellengérre állítása egybefogta az egész Kárpát-medencei magyarságot is, minden jóérzésű nemzetbelink szolidarizálni akar velünk.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 12.
A körzetek párhuzamos közgyűlést szerveznek
Nem a kizárást támogatják, hanem az együttdolgozás lehetőségét
"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy szűk, érdekek mentén szerveződő csoportosulás önkényesen, visszaélve érdekképviseletünkben elfoglalt pozíciójukkal, diktatórikus magatartást tanúsítson, ezzel mély sebet ejtve a jóhiszemű, tenni akaró marosvásárhelyi magyarság lelkén. Emiatt közgyűlést szervezünk egy valós marosvásárhelyi RMDSZ-érdekképviselet kialakításának érdekében" – olvasható egyebek mellett abban a közleményben, amelyet tíz körzet elnöke és képviselője írt alá, és amelyet a marosvásárhelyi RMDSZ- körzetek nevében tartott sajtótájékoztatón kaptunk kézhez.
A rendezvényre 2013. február 12-én, azaz ma 18 órakor kerül sor a Vártemplomi Diakóniai Otthon Eminescu utcai Bocskai Termében. A sajtótájékoztatón, amelyen Kovács István, Klementisz János, Magyari Károly, Boros Gyula képviselte a körzeteket, jelen volt Vass Levente, az RMDSZ volt polgármesterjelöltje.
"Egy kis érdekcsoport akarja eldönteni, hogy ki képviselje a marosvásárhelyi magyarságot"
Kovács István, a 7-es körzet elnöke szerint a marosvásárhelyi körzeti elnökök megbízottjaiként voltak jelen, és azért szervezték a sajtótájékoztatót, mert "megdöbbentő eseményeknek vagyunk tanúi, ami a marosvásárhelyi és a Maros megyei RMDSZ életében igen-igen súlyos következményekkel járhat". Kovács István elmondta, hogy a két héttel ezelőtti TKT-ülésen született döntés értelmében elindul a városi RMDSZ újraszervezési folyamata, amely szerint február végéig kellett volna regisztrálniuk a szervezet életében aktívan részt venni akaró tagoknak, majd egy meghirdetett közgyűlés keretében a vásárhelyi szervezet megválasztotta volna elnökeit és képviselőit. – Legnagyobb megdöbbenésünkre ez nem így történt. Én magam pénteken mentem bejelentkezni a megyei RMDSZ-hez, ahol Brassai Zsombor közölte velem, hogy egy ad-hoc döntés alapján erre már nincs lehetőség. RMDSZ-tag maradhatok, de a közgyűlésen aktív résztvevőként választó vagy választható minőségben nem vehetek részt.
A körzeti elnök megdöbbentőnek nevezte, hogy "egy kis érdekcsoport el tudja dönteni azt, hogy ki képviselje a marosvásárhelyi magyarságot. Azt a marosvásárhelyi magyarságot, amely hosszú éveken át támogatta az RMDSZ-t, mi több, a legutóbbi választásokon országos szinten a legjobbak között szerepelt, és kitartott mindvégig az RMDSZ mellett". Ezeknek az embereknek a sorsa fölött néhány ember akar dönteni, jelentette ki. Mint mondta, a körzeti elnökök, akik ismerik az emberek problémáit, úgy érzik, hogy feladatuk és kötelességük hangot adni az emberek felháborodásának, ezért szervezik a ma délutáni közgyűlést, ugyanis "szavazóink, illetve a körzetben élő magyarok igen nagy számban támogatnak minket, és 48 óra alatt 300- 400 támogatót tudunk magunk mögött". Ha a regisztráció február végéig tartott volna, valószínűnek tartja, hogy több mint 1.000 támogatót tudnának maguk mögött, jelentette ki Kovács István, hozzátéve, hogy nem az RMDSZ ellen, hanem az RMDSZ-ért dolgoztak és dolgoznak, és fontosnak tartják, hogy "ennek a több száz embernek hallatszodjon a hangja, és egy valós érdekképviseletről beszéljünk az RMDSZ-ben".
"Nem adták meg a lehetőséget a marosvásárhelyieknek, hogy megértsék, mi történik"
– 305 emberrel zárták le a regisztrációt, ennek a tíz százaléka 30 ember, az öt százaléka 15. Itt ebben a teremben ennél többen vagyunk. Megengedhetetlen, hogy a szervezet életében előre meghatározott szabályok nélkül vezessenek le egy ilyen fontos választást, nyilatkozta Vass Levente. Egyetértett az újraszervezéssel, a demokratikus választással, a regisztrációval. Azt azonban megengedhetetlennek nevezte, hogy miután "január 24-én Brassai Zsombor körlevélben értesítette az összes TKT-tagot, hogy február végéig tart a regisztráció, 25- én a TKT döntést hozott, hogy milyen formája legyen ennek, és március 5-ét szabta meg határidőnek a városi elnök megválasztására, hogy a március 29-i megyei választáson érdemi képviselete legyen a városnak, két hét után lezárták a regisztrációt, és a bejelentés percében megszüntették a regisztráció lehetőségét. Nem adták meg a lehetőséget a marosvásárhelyieknek, hogy megértsék, mi is történik, és érdemben hozzájáruljanak a minél jobb döntéshez". Mint mondta, minél több embert várnak, és ha "mi 300-400 fővel hozzá tudunk járulni a szervezet erősítéséhez, akkor a célunkat elértük".
Az etikai bizottságra tartozik, ami Vásárhelyen történik
Klementisz János, a Bolyai líceum volt igazgatója azt nehezményezte, hogy az RMDSZ nem akarja meghallgatni azokat, akik éveken át szavazataikkal támogatták a szervezetet. Véleménye szerint egy szűk csoport párttá próbálja gyúrni. – Feltétlenül figyelembe kell venni azoknak az embereknek a kívánságait, óhajait, akik hosszú éveken át segítettek, akik elmentek szavazni, akik az RMDSZ-re szavaztak, hangsúlyozta, emlékeztetve, hogy "a vásárhelyi szervezet megszüntetésének szándéka nem új keletű, több próbálkozás is volt erre, de ilyen durva még nem volt", amikor az embereket "meghallgatás nélkül kirekesztik abból a választásból, amely az érdekképviseletet tovább is biztosítaná".
Boros Gyula szerint ami jelenleg az RMDSZ-ben zajlik, az az etikai bizottságra tartozik, és felhívta az etikai bizottság figyelmét, hogy "ideje lenne elemezni azt, ami ebben a városban történik", mert megsértették az emberek érzelmeit, félreállították őket, kizárták a szervezetből. Ez még visszaüt, jelentette ki Boros Gyula.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),
2013. február 12.
"A helyzet fokozódik"
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete és a megyei vezetés közötti immár közismert konfliktus újabb fokozata volt, hogy a regisztrációból kimaradottak tegnap egy Brassai Zsombor szervezési alelnök által január 24-én RMDSZ-tisztség- viselőkhöz címzett körlevelet juttattak el szerkesztőségünkbe, amelyben azzal vádolják az aláírót, hogy becsapta őket, mivel egészen más időpontok vannak a levélben, mint ami a valóságban történt.
– Miről van szó tulajdonképpen? – kérdeztük Brassai Zsombort.
– Ez egy belső körlevél, amelyben tájékoztattam az RMDSZ különböző tisztségviselőit az átszervezésre vonatkozó tudnivalókról. Abban a pillanatban, amikor én ezt kiküldtem, még nem lehetett tudni pontosan, tudniillik a TKT később határozott erről, hogy milyen határidővel kell megszervezni a közgyűlést. A TKT ezután ülésezett és határozta meg a március 5-ét mint a közgyűlés meghirdetésének végső határidejét. Nyilván ezen belül, a Területi Állandó Tanács saját döntéshozatali jogkörében állt egy korábbi időpontot meghatározni. Hangsúlyozom továbbá, hogy nekem nincs is honnan tudnom, mikor van a közgyűlés időpontja, lévén, hogy nem vagyok a döntéshozó Területi Állandó Tanács tagja, hanem szervezésért felelős ügyvezető alelnökként végrehajtója vagyok csupán a TÁT által hozott határozatoknak. Úgyhogy nekem nem is volt honnan tudni, csak annyit tudhattam, hogy valamikor február végén, március elejéig a közgyűlésnek meg kell történnie.
– Ebben a körlevélben az áll, idézem, hogy február végéig kerül sor a nyolc kerületi közgyűlésre, nem a városi közgyűlésre, tehát február végéig lehet jelentkezni regisztrációra. Az új időpontokról értesítést nem kaptak a reklamálók…
– Ezt a kedves újságolvasók is pontosan így tudják, tudniillik a TKT ülése előtt az átszervezésért felelős bizottság végig arról beszélt, hogy az új szervezeti struktúrát is felállítja, meghatározott nyolc kerületet. Időközben sor került a Területi Képviselők Tanácsának az ülésére, ahol leegyszerűsítették a folyamatot, az új struktúra felállítását a most megválasztásra kerülő elnökségre bízták. Tehát még nem volt meg a TKT, amikor a körlevelet kiküldtem, és azt szorgalmaztam elsősorban, hogy a tisztségviselők használják ki a lehetőséget, és regisztráljanak.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely),
2013. február 12.
Nyílt levél a marosvásárhelyiekhez
Tisztelt RMDSZ-pártoló marosvásárhelyiek, úgy vélem, hogy Önök az a közösség, amelyet tájékoztatni illik és kell arról, hogy mi történt 2013. február 8-án a Maros megyei RMDSZ-nél, amikor be szerettem volna jelentkezni a városi tisztújító közgyűlésen való részvételre. Közölték velem, hogy a gyűlésen hivatalból részt vesznek szenátorok, parlamenti képviselők, megyei és városi tanácsosok, valamint az eddigi bejelentkezők. Nem fogadták el a bejelentkezőlapomat, annak ellenére sem, hogy az SZKT- valamint TKT-tagok eddig minden városi és megyei közgyűlésen hivatalból voltak jelen. SZKT- tagságomból adódóan tagja vagyok a TKT-nak is.
Közölték velem, hogy csütörtökön, 7- én este volt egy megyei állandó tanácsi döntés, amelyen eldöntötték, hogy másnap, 8- án, pénteken lezárják a jelentkezéseket. Visszautasították a Kerekes Károly parlamenti képviselő családjának (feleségének és fiának) a bejelentkezőlapjait is, tehát a városi közgyűlésről őket is ezennel kizárták.
Ha az Állandó Tanács ezt a döntést hozta, azt el kell fogadni, de úgy, hogy közölnek a másnapi, szombati újságban egy közleményt, amiben közlik, hogy hétfőtől megszűnt a jelentkezés.
Az már világos, hogy az a bizonyos átszervező bizottság ki akart rekeszteni személyeket a közgyűlésről, de az a meglepő, hogy erről még az ügyvezető elnökség tagjai sem mind tudtak. A Területi Képviselők Tanácsának januári gyűlésén nem volt szó február 8-i határidőről, sőt arról volt szó, hogy bármennyien jelentkeznek, minden jelentkező részt vehet a választáson.
Amint tudják, az RMDSZ keretén belül platformok is működnek, ezek az ilyen jellegű gyűléseken minden alkalommal helyet kaptak, hiszen a városban legalább két olyan platformról tudok, akiknek városi és megyei szervezete is van. Ezért volt helyük a feloszlatott városi szervezet választmányában is. Ezt a különböző fórumokon való részvételt számukra a szabályzat is biztosítja. Nem tudok arról, hogy értesítve lettek volna.
Így tehát egy 302 tagú, a fent említett módon összehívott gyűlés kedden, február 12-én megválaszt majd egy, kizárólag a közgyűlésen javasolt személyt elnöknek. Egy demokratikusnak mondott szer-vezetben nem ott csak helyben lenne szabad elnököt jelölni, hanem záros határidőben lehetőséget kellene kapjon minden jelölt bejelenteni azon szándékát, hogy megméretkezik. Hiszen itt nem egy zártkörű kereskedelmi társaságról van szó, hanem egy városi RMDSZ-szervezetről. Az ilyen jellegű akciók az RMDSZ-ben szakadáshoz vezethetnek. Ha a tagságra szükség van, márpedig van, akkor kerülni kellene az ilyen jellegű akciókat.
Tisztelettel
Gál Éva
Népújság (Marosvásárhely),
2013. február 12.
Két vásárhelyi RMDSZ?
Két, egymástól különálló rendezvényt is tartanak ma 18 órától az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének újraszervezése kapcsán – derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet a szövetség korábbi körzeti elnökeinek többsége, valamint Vass Levente volt polgármesterjelölt hívott össze.
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Állandó Tanácsa (TÁT) korábban közleményben értesítette szerkesztőségünket, hogy február 12-én 18 órára összehívja a marosvásárhelyi RMDSZ közgyűlését a Deus Providebit Tanulmányi Ház tanácstermébe. Az ülésen megválasztják a helyi RMDSZ elnökét, ügyvezető elnökségét, választmányát, ellenőrző és felügyelőtestületeit, a TKT-tagokat, és kijelölik a megyei küldötteket. Kovács István, a 7-es számú körzet elnöke elmondta: a Területi Képviselők Tanácsa (TKT) két hete hozott döntést a vásárhelyi RMDSZ újraszervezéséről.
Ennek leszögezett menete az volt, hogy február végéig újra regisztrálniuk kell azoknak, akik aktívan részt akarnak venni a tevékenységben, majd ezután megtartják a választásokat. „Ennek ellenére engem és másokat pénteken tájékoztattak, hogy már nem regisztrálhatok, mert ad hoc döntés született arról, hogy a regisztrációt berekesztik, és összehívták a közgyűlést. Brassai Zsombor szervezésért felelős megyei alelnök közölte, hogy RMDSZ-tag maradhatok, de a közgyűlésen nem vehetek részt. Elfogadhatatlan, hogy szűk érdekcsoport döntse el, ki és milyen módon képviselje a marosvásárhelyi magyarokat, és minket, akik napi kapcsolatban vagyunk az emberekkel, félretoljanak” – jelentette ki Kovács István. Hozzátette, mivel 48 óra alatt összegyűjtöttek több mint 300 regisztrációt, ez pedig legitimitást biztosít (pénteken 305 személy után zárták le a regisztrációt a megyei RMDSZ-nél), ők is közgyűlést szerveznek „egy valós marosvásárhelyi RMDSZ-képviselet kialakításának érdekében” ma 18 órakor a vártemplomi diakóniai otthon Bocskai-termében. „Mi nem az RMDSZ ellen, hanem az RMDSZ-ért, a széles körű és valós érdekképviseletért cselekszünk” – fogalmazott a volt körzeti elnök.
Vass Levente arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen fontos döntést nem lehet meghozni a szabályok tisztázása nélkül. „Az egyetlen leszögezett határidő március 5. volt: a TKT-döntés értelmében eddig meg kell alakuljon és új elnököt kell válasszon a szervezet. Ehhez képest a sajtóból értesültünk, hogy abban a pillanatban lezárják a regisztrációt, amint a közgyűlés dátumát közlik, és ezt 14 nap után, február 8-án meg is tették. Hallatni akarjuk a hangunkat, mert mi is 300-400 fővel erősíteni tudjuk az RMDSZ-t, és így Marosvásárhely érdekeit megfelelőbben tudjuk képviselni. A másként gondolkodást csírájában akarják eltiporni, mind a mai napig nem ismert a vásárhelyi elnökjelölt vagy jelöltek neve és programjuk, ráadásul most kell dönteni arról az 51 személyről is, akik a március 29-éig megtartandó megyei tisztújító közgyűlésen Marosvásárhelyt képviselik” – mondta Vass. Klementisz János, a 3-as körzet volt elnöke úgy vélte, egyesek párttá akarják gyúrni az RMDSZ-t, és holott már több próbálkozás is volt az átszervezésre, ennyire durva intézkedést még nem tapasztaltak, ezért az emberek sértve, kirekesztve érzik magukat.
A felek közötti harc sajtó- és Facebook-nyilatkozatok szintjén is zajlik. „Felháborítónak tartjuk ezt az antidemokratikus lépést, amely arra enged következtetni, hogy egy szűk, érdekek mentén szerveződött csoport a színfalak mögött tervezi eldönteni, hogy ki irányítja majd a marosvásárhelyi magyarság sorsát. Ennek az önkényes magatartásnak – amit mi, aktív RMDSZ-tagok régóta érzünk, ám most félreérthetetlenül megnyilvánult – súlyos következményei voltak és lehetnek a város magyarságára nézve” – áll abban a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben, melyet Kovács István, Magyari Károly, Szőke Zsuzsanna és Vass Levente írnak alá. Utóbbi Facebook-oldalán keményebb hangnemben fogalmaz, disznóságoknak nevezve a választások előkészítését. „Isten óvjon minket! Isten óvja az Eremdéeszt!” – írja Vass.
„Mintegy három hét állt rendelkezésére azon jóhiszemű marosvásárhelyieknek, akik regisztráció nyomán az alakuló közgyűlésben és egyáltalán az újraalakítás folyamatában részt akarnak venni. Több mint 300-an éltek a lehetőséggel” – írja válaszlevelében Brassai Zsombor. A Maros megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke lapunknak úgy nyilatkozott, hogy egy modern politikai szervezetben különbséget kell tenni az aktív, cselekvő tagságot vállaló és a passzív, csak választásokon megnyilvánuló tagok között. „Az aktív mag természetszerűen mindig töredéke annak a nagy közösségnek, akikért síkra száll a politikum. A 90-es évek rég elmúltak már, ez az anakronisztikus felvetés csak további viták gerjesztésére alkalmas” – vallja Brassai. Szerinte azok, akik úgy döntöttek, hogy részt akarnak venni a szervezet újjáalakításában, kihasználták az alkalmas időt, és jelentkeztek az RMDSZ-székházban. Mint mondta, miután a TÁT lezárta a regisztrációt, megjelentek mások is, dossziényi kitöltött regisztrációs lappal. Kérdésünkre, hogy kik voltak ezek, Brassai annyit mondott, hogy „utcáról betért emberek”. „Az újjászervezési határozat világosan leszögezi, hogy csak személyesen lehet regisztrálni. Ahogy Borbély László be tudott jönni személyesen, más is megtehette volna” – szögezte le Brassai.
Krónika (Kolozsvár),
2013. február 12.
Kinek áll a zászló?
Körlevélben szólította fel a Hargita megyei önkormányzatok vezetőit Adrian Jean Andrei Hargita prefektus, hogy távolítsák el településükön a közintézményekről a székely zászlót. A kormány területi megbízottja a marosvásárhelyi táblabíróságnak a zászlóra vonatkozó jogerős ítéletére hivatkozott. A táblabíróság tavaly szeptemberben érvénytelenítette a Hargita Megyei Tanácsnak azt a határozatát, amelyben a megye szimbólumává nyilvánították a zászlót. Adrian Jean Andrei kijelentette: a törvényesség felügyelőjeként szólította fel a polgármestereket és a megyei önkormányzat vezetőit, hogy hajtsák végre a jogerős bírósági ítéletet, és vegyék tudomásul, hogy a közintézményekre nem tűzhető ki a székely zászló.
Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke elmondta: az ítélet akkor válik hatályossá, ha szövege megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Ez pedig még nem történt meg. A tanácselnök hozzátette: a sajtóból tudja, hogy Kelemen Hunor Victor Ponta miniszterelnökkel készül egyeztetni a székely zászló kérdésében, és meg szeretné várni ennek az egyeztetésnek az eredményét. A Hargita megyei prefektúra úgy tudja, jelenleg 40 polgármesteri hivatal és 62 tanintézet tűzte ki épületére az eddig megyezászlóként szolgáló székely lobogót. Tegnap egyébként Dumitru Marinescu Kovászna megyei prefektus is bejelentette: az intézmény átfogó ellenőrzést helyez kilátásba a megyében a szimbólumok használatára vonatkozó törvények betartása érdekében.
Az Antena 3 hírtelevízió vasárnap esti beszélgetős műsorában egyébként mind Mircea Duşa védelmi miniszter, a kormány hargitai származású tagja, mind Radu Stroe belügyminiszter kijelentette, törvénytelen a székely zászló kitűzése a közintézményekre.
Anomáliák az igazságszolgáltatásban
Különben a bukaresti hatóságok annak ellenére folytatnak hadjáratot a székely zászló ellen, hogy egy három évvel ezelőtti ügyészségi határozat szerint nem törvényellenes kitűzni a hazai közintézményekre az aranycsíkkal, valamint a nappal és a holddal díszített, kék színű lobogót. Virgil-Horaţiu Aldea, Segesvár főügyésze 2010. augusztus 10-ei végzésében kimondta: nem indít bűnvádi eljárást a Maros megyei Makfalva polgármesteri hivatalán elhelyezett székely lobogó ügyében. A főügyész az akkoriban Kelemen Hunor vezette művelődési minisztériummal folytatott egyeztetés alapján megállapította, hogy a lobogó egy történelmi közösség jelképe, és nem esik a rasszizmust és antiszemitizmust tiltó törvény hatálya alá. „A művelődési minisztérium által adott tájékoztatás szerint az említett zászló egy történelmi közösség jelképe anélkül, hogy a fasiszta, rasszista és xenofób jelképek kategóriájába tartozna, amelyeket a törvény büntet. Következésképpen az említett zászló nem tartozik a 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendelet 2. cikk. 1. bekezdésének b) betűjénél felsorolt jelképek közé” – szerepel Virgil-Horaţiu Aldea főügyész indoklásában. Ebben megállapítja, hogy a székely zászló kitűzése kapcsán a hivatkozott bűncselekmény törvényi tényállási elemei nem valósulnak meg, éppen ezért elrendelte a büntetőeljárás megszüntetését. Ezzel egy időben zászlóügyben több olyan határozat született már, amelyekben a lobogót kitűző önkormányzatoknak adtak igazat. Például Kovászna megyében – ahol az azóta leváltott Codrin Munteanu prefektus néhány hónapja „hadjáratot” indított a székelyek szimbóluma ellen – született egy elsőfokú, még nem jogerős bírósági ítélet arról, hogy a megyei önkormányzatnak joga van saját hatáskörben dönteni jelképeiről, zászlajáról. A határozat azt is rögzítette, hogy a prefektus által támadott önkormányzati határozat nem ellentétes a román jogszabályokkal. A hazai igazságszolgáltatás anomáliáját tükrözi, hogy egy hasonló ügyben a fentiekkel ellentétes jogerős ítéletet hozott a Maros megyei táblabíróság, amelyre hivatkozva Adrian Jean Andrei Hargita megyei prefektus tegnap a székely zászló eltávolítására szólított fel.
Tüntetett az Új Jobboldal
Hétfőn egyébként az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű szélsőjobboldali román szervezet mintegy harminc szimpatizánsa tüntetett Magyarország bukaresti nagykövetsége előtt a székely zászló használata ellen tiltakozva. A résztvevők egyebek mellett egy magyar nyelvű, „A székelyek nem magyarok” feliratú óriásplakátot feszítettek ki a nagykövetség előtt. Tudor Ionescu, az Új Jobboldal elnöke kifejtette: a népszámláláskor alig néhány száz lakos vallotta magát székelynek, és elfogadhatatlan, hogy ennyi embernek autonómiája vagy saját zászlaja legyen. A nacionalista szervezet szimpatizánsai közül nyolcan a kolozsvári magyar főkonzulátus elé is kivonultak. A tüntetők „ajándékcsomagot” is hoztak a főkonzulnak, azt a bezárt intézmény kapujában hagyták. Codrin Goia, a szervezet propagandaosztályának vezetője elmondta: a becsomagolt bocskorral arra kívánnak emlékeztetni, hogy a román hadsereg szabadította fel 1919-ben a magyar fővárost a kommunisták hatalma alól. A csomag egy Ardealul márkanevű májpástétomot is tartalmaz, amellyel azt akarják jelezni, hogy csak ezt az Erdélyt tartják eloszthatónak, Románia területét nem.
MIT: elég a gyűlölködésből
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöksége tegnap közleményben ítélte el azt a hisztériakeltést és gyűlöletkampányt, melyet a bukaresti politikum jelentős része folytat az erdélyi közösség ellen a székely zászló körül generált botrány kapcsán. „Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy nemzeti szimbólumainkat felhasználva, nem létező veszélyekkel riogatják az ország román többségű lakosságát, elterelve ezáltal a figyelmet egy sikertelen kormányzás hiányosságairól” – szögezi le közleményében.
Krónika (Kolozsvár),
2013. február 12.
Magyar veszély
Lassan rendeződnek Szatmáron az etnikai viszonyok annak ellenére, hogy az utóbbi időben vészesen degenerálódott a helyzet – a magyarok a románokkal összejártak, előbbiek saját nyelvükön karattyoltak miséken, sőt néha hivatalos helyen is egy-egy „kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok” erejéig, nem is beszélve a vészesen gyakorivá vált vegyes házasságokról.
A normalizálódás kezdetének reménye az egyik szocialista szenátor fáradozása nyomán csillant fel bennem, aki végre elkezdte kongatni a vészharangot, figyelmeztetve a magyar veszélyre.
Az úriember jól látja a dolgokat: valóban keményen büntetni kéne azokat, akik a boltban vagy fodrásznál nem a román nyelvet használják, és abban is igaza van, hogy megelőző csapásként a legjobb az lenne, ha a román hadsereg máris elindulna Budapestet elfoglalni, mert hisz mégiscsak ez jelentené a valódi biztonságot. Tudvalevő, hogy egy társadalom jövője nagymértékben az oktatáson múlik, ezért szerintem komolyabban kellene venni a román történelem tanítását, illetve keményebb módszereket kellene alkalmazni a nemzeti identitás kiépítése érdekében – különös tekintettel a magyar gyerekekre. Alternatív, gyakorlati módszereket is használó történelemórák keretében például ismételten eljátszhatnák a poszádai csatát, ami abból állna, hogy a magyar diákok fejére az emeleti termekből nagyobb súlyú tankönyveket és cserepes virágokat dobálnak. Hogy a Horea vezette parasztfelkelés se menjen feledésbe, a bordásfalra felkötött gyerekeken kéthetente alkalmazhatnák a kerékbetörést, persze csakis úgy, hogy 8 napon túl gyógyuló sérülést ne okozzanak. A bakugrásnál pedig a magyar diákok számára a gumimatrac helyett kihegyezett karókat tehetnének, hogy agyukba vésődjön az igazságos uralkodó, Vlad Ţepeş. A nemzeti emlékezet horizontjának tágítása érdekében továbbá a magyar gyerekeknek nem a szokványos dobozos tehéntejet kellene adni uzsonnára, hanem anyafarkasok csecsét szopogathatnák szünetben, hogy egész életükben emlékezzenek Romulusra és Remusra, a nagy elődökre. De lehet, hogy a legegyszerűbb mégis az lenne, ha a honatya végre elmenne egy jó nevű pszichiáterhez, aki kigyógyítaná a paranoiájából, amit valószínűleg akkor szedett össze, amikor a mamája megfenyegette, hogy nagyon elveri, ha ismét behugyozik a sötétben a kiságyába.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),
2013. február 12.
Feudumpolitika
Bár az elmúlt napokban sokan azt jósolták, hogy a székely zászló körül egy hete kirobbant, államközivé terebélyesedett adok-kapok hamarosan elcsitul, a román hatóságok képviselőinek nyilatkozatai, intézkedései egyáltalán nem ebbe az irányba mutatnak.
A börtönnel fenyegetőző belügyminiszter intelme, a székelyföldi prefektusok újabb és újabb körlevelei alapján borítékolható, hogy a magyar jelkép(ek) elleni hadjárat, az ezt övező vita még sokáig eltart.
És sajnos az is kijelenthető, hogy – legalábbis ma még – nem körvonalazódik az erdélyi magyarság számára elfogadható megoldás, és ez esetben jelentős felelősség terheli az RMDSZ-t is. A Budapest és Bukarest közötti nyílt diplomáciai pengeváltás közepette a szövetség vezető politikusairól lerítt: roppant zavarja őket, hogy a magyar kormány nem kérte ki előzetesen az engedélyüket arra, hogy keményen szót emeljen a nyilvánvaló jogtiprás ellen. Miközben maguk a leginkább érintettek, a székely megyék tanácselnökei, a pénzbírsággal és börtönnel fenyegetett RMDSZ-es polgármesterek üdvözölték Budapest kiállását, addig ugyanezt az alakulat vezetői közül többen a jövő évi (!) magyarországi országgyűlési választások számlájára írták, és a Fidesz kampányfogási kísérleteként állították be. Sőt egyesek odáig merészkedtek, hogy – a szemellenzős kortespolitika logikája alapján – párhuzamot vontak az MSZP kolozsvári meakulpázása és az Orbán-kormány zászlóügyben tanúsított magatartása között. Eközben súlyos károkat okoztak az ügynek, hiszen alájátszottak a román kormány magyarellenes megnyilvánulásainak, azt sugallva Bukarestnek: a budapesti illetékesek feleslegesen feszítik a húrt.
Az elmúlt 22 évben „feudumpolitikához” szokott RMDSZ szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni a helyzettel, hogy rajta kívül mások is elő kívánják segíteni az erdélyi magyarság jogainak érvényesítését, és ebbéli féltékenységében gyakorlatilag a magyar alkotmány ama alapvetése ellen berzenkedik, miszerint az anyaország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért. Holott ezt a jogot – az untig hajtogatott „be nem avatkozás” elve alapján – eddig csak a többségi politikusoktól lehetett hallani.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),
2013. február 12.
Helyükön maradnak a székely zászlók
Megdöbbenéssel fogadta a Csík-környéki települések polgármestereinek nagy része Jean Adrian Andrei, Hargita megye prefektusának hétfői körlevelét, amelyben – a marosvásárhelyi ítélőtábla jogerős döntésére hivatkozva – arra szólította fel a megyei önkormányzatok vezetőit, hogy távolítsák el a közintézményekről a székely zászlót. A környező községek elöljárói közül mindössze hárman döntöttek úgy, hogy eltávolítják a lobogót. Ugyancsak három olyan község van, ahol egyáltalán nem is volt, vagy egy ideje már nincs kihelyezve a jelkép.
A közgyűlést este hat órára hirdette meg a szervezőbizottság nevében kilenc marosvásárhelyi RMDSZ körzet elnöke, ám a meghirdetett időpont előtt néhány perccel már nem lehetett helyet kapni a Bocskai-teremben. A szervezők az előtérben is székeket helyeztek el, de még így sokan állni kényszerültek.
Válaszok a miértre
Vass Levente, a szervezők nevében megköszönte az egybegyűlteknek, hogy ennyien megjelentek, Kovács István, a 7-es körzet elnöke elmondta, mindazok, akik eljöttek a közgyűlésre, azok évek óta kiveszik a részüket abból, hogy a magyarok érdekeit megfelelően képviselhesse a szövetség. „Ez önökről kell szóljon elsősorban. Csak legutolsó sorban a szövetség vezetőiről” – mondta. Hozzátette, elfogadhatatlannak tartják, hogy egy kis csoport döntsön sok magyar sorsáról. Ismertette, miért volt szükség a közgyűlés megszervezésére. Ezt követően újra Vass Levente beszélt az egybegyűltekhez, megjegyezve, a rendezvény célja nem az, hogy hibákat keressenek, hanem hogy azok, akik nem regisztrálhattak, hallathassák a hangjukat. Hozzátette, nem funkciókat akarnak, hanem azt, hogy meghallgassák őket.
Nem ezt akarták az emberek
Az egybegyűltek közül legtöbben abbeli aggodalmukat fejezték ki, hogy az RMDSZ vezetőségének lába alól kicsúszott a talaj. Mások szerint egyesek kisajátították a szövetséget. „Ceauşescu idejében nem ment el az országból a magyarság 25 százaléka, de az elmúlt huszonhárom évben igen” – mondta az egyik körzet exelnöke. Egy másik megjegyezte, ha az RMDSZ úgy képviselte volna a magyarságot, ahogyan azt elképzelték az emberek, akkor ma nem lenne két másik magyar párt is Romániában. Vass Levente megkérte az egybegyűlteket, ne a múltba tekintsenek, ne egymást támadják, hanem inkább konstruktív legyen a közgyűlés.
Jelölteket választottak
Vass Levente elmondta, nem elnököt választanak a következő napirendi pontnál, hanem elnökjelöltet, aki ellenfele lehet a másik gyűlésen megválasztott elnökjelöltnek. Megjegyezte, ő nem akar a következő három évben semmilyen funkciót betölteni – erre egy személy hangosan megkérdezte, mi van akkor, ha a többség ezt akarja. A szavazás során Kovács Istvánt választották meg az egybegyűltek a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet elnökjelöltjének, ellenvetés nélkül, két tartózkodással. Vass Leventét megszavazták a majdani megyei küldöttgyűlésen részt vevők tanácsadójának, majd a körzeti elnökök javasoltak küldöttségi tagjelölteket.
Több elöljáróval összhangban Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke úgy látja, a háttérben egyértelműen a román kormány szándékos hangulatkeltése és az utóbbi időben hozott előnytelen döntések „eltussolására” irányuló próbálkozások, valamint a közeljövőben esedékes változások mögötti magyarellenes érdekek állnak. Van, aki egyenesen úgy fogalmaz, „a magyarokkal szemben egyébként teljesen toleráns prefektust bábként rángatják a bukaresti nagykutyák”, és a megyezászló betiltásának semmilyen kihatása nem kellene legyen „a teljesen ártalmatlan, korábban senkit sem zavaró székely lobogóra”.
Felcsík: csupán Csíkszentdomokos „lóg ki a sorból”
A nyolc felcsíki község közül egyedül a domokosi polgármesteri hivatalnak nem kell megküzdenie a székely zászló ellen zajló hadjárattal. Ferencz Alajos, a település első embere elmondta, a „véletlennek” köszönhető, hogy nincs kitűzve a lobogó, azt ugyanis még tavaly nyáron valaki ellopta, azóta pedig nem került új a helyére. „Ha még ott lenne, ott is maradna” – közölte a községvezető.
Nem mozdítják a helyéről a magyar közösség szimbólumát Csíkszenttamás, Csíkkarcfalva, Dánfalva, Csíkmadaras, Csíkrákos, Madéfalva és Csíkcsicsó polgármesterei. Márk Tibor, Csíkszenttamás vezetője humorosan úgy nyilatkozott, „eddig még nem vertek össze az egymás mellett lévő román, európai uniós és székely zászlók, feltételezem, ezután sem fognak”.
Annak ellenére, hogy néhány napja Jean Adrian Andrei négyezer lejjel bírságolta meg a csíkmadarasi hivatalt, amiért a községháza homlokzatára kitűzték a címeres magyar zászlót, az illetékeseknek egyáltalán nem áll szándékukban – még az újabb bírságot kockáztatva sem – „meghunyászkodni”. Tántoríthatatlannak bizonyult Császár Attila, Csíkrákos elöljárója is, ő úgy véli, „a prefektus átirata egyszerűen érvénytelen, a székely zászló nem egy másik állam jelképe”.
Példamutató cselekedettel állt elő Lutz Levente csíkcsicsói alpolgármester, aki megkeresésünkre elmondta, múlt szerdán mosásra levették a lobogót, majd a kirobbant botrány miatt úgy döntöttek, egyelőre nem teszik vissza. Lutz azonban röviddel beszélgetésünk után jelezte, hogy szerzett egy székely zászlót és ki is tűzte azt a községházára. „Nem szeretnénk, hogy bomoljon az egység. Ha a szomszédos falvak nem távolították el, nem akarjuk, hogy mi legyünk azok, akik miatt támadás érheti a többieket” – indokolta tettét.
Alcsík: sokan meghátráltak
Kencse Előd, Csíkszentimre polgármestere szabadságolás miatt ugyan még nem látta a prefektusi fenyítést, azonban „esze ágában sincs eltávolítani a lobogót”. Hasonló okok miatt Albert Tibor, Tusnádfürdő első embere is csak a sajtóból értesült a hozott intézkedésről, úgy nyilatkozva, hogy ő sem kívánja levenni a közösség szimbólumát.
„Figyelemfelkeltő össznépi hisztéria” – foglalta össze tömören véleményét Gergely András, Csíkszentmárton irányítója. „Amikor Románia címerét törvényesen jóváhagyták, azzal egyúttal elismerték a mi jelképünket is – utóbbi szerves része annak” – fűzte hozzá. Gergely szerint „amikor a kormánynak nehézségei akadtak, mindig a székelyeket vették elő, így próbálván leplezni, hogy milyen katasztrofális helyzetben van az ország”. Az elöljáró elmondta, jól ismeri a prefektust, aki „sokkal közvetlenebb annál, minthogy ilyen kicsinyes dolgokkal foglalkozzon, de eleget kell tennie a felsőbb szintekről érkező utasításoknak”. A csíkszentmártoni községházán szintén helyén marad a lobogó – akárcsak Csíkszentsimonban.
Az RMDSZ-es képviselők passzivitását nehezményezte Bodó Dávid. A csíkkozmási községvezető levette a lobogót, „mert nem kíván tovább cirkuszolni”, viszont a helyi képviselő-testülettel közösen igyekeznek megoldást találni a helyzetre, „ha már a politikusaink nem foglaltak elég határozottan állást és kihátráltak, rábízva az emberekre a döntést”. Tusnád község polgármesteri hivatalának homlokzatáról szintén hiányzik a székely zászló, és Csíkszentkirály is csatlakozott a büntetést nem kockáztatók táborához.
„Csíkszentmihályon eddig soha nem zavart senkit a székely zászló, pedig a község húsz százaléka román ajkú” – emelte ki Kósa Péter. A polgármester „jóval fontosabb dolgokkal kell foglalkozzon, mint a szélsőséges politikusok által elindított lavina túlélése”, így nem is kívánta véleményezni az ügyet – azonban a jelkép a községházán marad. Csíkpálfalva elöljárója, Ferencz Csaba szerint egyszerűen félremagyarázzák a törvényeket, „a prefektus átirata nem arról szól, hogy le kell venni a lobogót, hanem csak a jogszabályok betartására figyelmeztet”, így a zászló levétele fel sem merül.
„A diktatúra idején volt ilyenre példa” – méltatlankodott György József, Csíkszentgyörgy első embere egyelőre vacillálva, hogy mi lenne a helyes döntés. „Egy megoldást látok: a zászlót ne vegye le senki, sőt, egyre több helyre kerüljön fel, hogy egyszer s mindenkorra lássák, meddig merünk elmenni – és mi is megtudjuk, mennyit tűr a hatalom” – javasolta. Kászonaltízen néhány napig még biztos nem történik változás lobogóügyben, ugyanis András Zoltán községvezető szerint elhúzódik egy ideig, míg iktatva, hivatalosan is elér hozzá a levél.
Ideiglenesen lekerült a zászló a csíkszépvizi községházáról, de rövid időn belül visszakerül a helyére – tudtuk meg Balázs Gáspár alpolgármestertől. Ezzel szemben Csíkszentléleken „vannak jelentősebb dolgok is, mint ez a zászlóháború” – fogalmazott Pál Péter polgármester. Hozzátette, a községházán eddig sem volt, ezután sem lesz kifüggesztve a lobogó.
A jogi helyzet nem, csak a prefektus személye változott
Csíkszeredában 2008. október 28-én tűzték ki a városháza homlokzatára a székely zászlót. „Akkor más volt a politikai helyzet, a miniszterelnök és a prefektus. A problémát utóbbi személyében kell keresni, a jogi helyzet ugyanis azóta nem módosult” – közölte Ráduly Róbert Kálmán polgármester. „Nem kívánunk változtatni az évek óta kint lévő székely, magyar, román, európai uniós és a város zászlóin” – tette hozzá.
Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának tagja szerint egyfajta „logikai ficam” levét isszák most a székelyföldi települések, miután Hargita Megye Tanácsa 2009-ben „kisajátította” a székely zászlót. „Nem fedi a valóságot, hogy a két zászló ugyanaz. A székely zászlót nem tiltották be, ebből a szempontból nem is szabad arra kihatással lennie a táblabíróság ítéletének” – fejtette ki Ferencz. „A székely történelmi jelképet nem megvédeni kell, hanem minél szélesebb körben terjeszteni és használni” – egészítette ki.
Borboly: ellehetetlenítik a magyarok helyzetét
„Semmilyen formában nem értek egyet a körlevéllel” – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, hozzátéve, hogy „a megyei tanács határozata ellen született döntés, és az nem érvényes a székely zászlóra”. Az elnök úgy véli, a botránynak az a célja, hogy miután elfogadták az ország idei költségvetését, növelték a gáz- és villamosenergia-árakat, ugyanakkor megemelték a mezőgazdasági adókat, elterelődjön a kormányról a figyelem. „Nagy problémát jelent a közeledő alkotmánymódosítás és a régiósítás kérdése, ezzel a hisztériával pedig teljesen el akarják lehetetleníteni a magyarok helyzetét” – mondta. A magyarellenes retorika visszaszorítása érdekében Borboly sokat vár Kelemen Hunortól, az RMDSZ elnökétől és Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől, akik „sokat segíthetnek a békés politikai légkör újbóli megteremtésében”.
Pinti Attila
Székelyhon.ro,
2013. február 12.
DUPLA VAGY SEMMI
Két elnöke is lehet a marosvásárhelyi RMDSZ-nek
Forrnak az indulatok a marosvásárhelyi RMDSZ újjáalakuló közgyűlése körül. A szövetség egyes tagjai szerint idő előtt, antidemokratikusan hirdett
A marosvásárhelyi RMDSZ keddi újjáalakuló közgyűlésének végén az sem kizárt, hogy két elnöke lesz a szervezetnek. A helyi RMDSZ-tagok egy része szerint az újjászervezési bizottság a játékszabályokat megszegve, határidő előtt lezárta a választói regisztrációt, ezért a meghirdetett üléssel párhuzamosan egy másik ülést is tartanak.
A szervezet újjászervezésével megbízott öttagú bizottság pénteken jelentette be, hogy az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Állandó Tanácsa (TÁT) lezárta a tagregisztrációt, és február 12-re, keddre összehívta a marosvásárhelyi RMDSZ közgyűlését. A tagok egy része - Kovács István kerületi elnök és Vass Levente volt polgármesterjelölt vezetésével - azt sérelmezi, hogy a Területi Képviselők Tanácsának (TKT) döntésével szembemenve, már február 8-án lezárták a regisztrációt, ezért 48 óra alatt ők is összegyűjtöttek 305 regisztrált tagot, akik jelenlétében tartanák meg az ellenrendezvényt.
Brassai Zsombor a Transindex megkeresésére elmondta, teljesen egyértelmű, hogy az általuk szervezett alakuló közgyűlés tekinthető legitimnek, a Kovács István nevében összehívott gyűlés egyértelműen egy protesztgyűlés. „Tudomásom szerint azok hirdették meg, akik sértettnek érzik magukat a korábbi RMDSZ vezetők közül. Nem idő előtt zárult le a regisztráció. A TKT március 5-ig szabott határidőt a közgyűlés meghirdetésére, ám a TÁT a két TKT között úgy döntött múlt pénteken, hogy teljesültek a közgyűlés összehívására vonatkozó feltételek. Több mint 300-an regisztráltak, ezért meghirdette keddre a marosvásárhelyi RMDSZ alakuló közgyűlését a Deus Providebit Házban” - fogalmazott a megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke. Hangsúlyozta: nem az újjászervezési bizottság, és nem is ő személy szerint döntött a regisztráció lezárásáról, hanem a TÁT. „Tény, hogy azoknak a jóhiszemű RMDSZ tagoknak, akik részt akartak vállalni az RMDSZ újjászervezésében, három hétig megvolt a lehetőségük a regisztrációra, és azt gondolom, akik ezzel a lehetőséggel éltek, azok komolyan gondolták” - mondta Brassai. Kérdésünkre, hogy ki indul a szervezet elnöki tisztségéért, a politikus elmondta, egyetlen jelöltről van tudomása. „Eddig Peti András városi tanácsos és frakcióvezető jelezte indulási szándékát” - közölte.
Vass Levente megkeresésünkre úgy reagált, hogy azért volt szükség egy másik ülés összehívására, mert velük senki semmilyen dátumot és határidőt nem közölt előzetesen a tagregisztráció lezárására vonatkozóan. „Január 24-én körüzenetet kaptunk Brassai Zsombortól, hogy február végéig tart a regisztráció. Nem tartottuk helyesnek, hogy minden marosvásárhelyi magyart, aki dolgozni szeretne, azt újra be kell hívni és regisztráltatni kell, főleg, hogy vannak idős emberek, és télvíz idején vagyunk, azonban ezt elfogadva úgy gondoltuk, hogy akár célravezető megoldás is lehet. Március 5-re volt kitűzve az elnökválasztás és a küldöttválasztás. Január 25-től az első héten 105 bejelentkező volt, a második héten szerdán meglepődve olvastuk a sajtóban Brassai Zsombor nyilatkozatát, hogy a regisztráció lehetősége azon nyomban megszűnik, amikor az újjászervező bizottság bejelenti, hogy mikor lesz a választás” - magyarázta a volt marosvásárhelyi polgármesterjelölt. Hozzátette: antidemokratikus és megmosolyogtató, hogy február 8-án, húsz nappal a hónap vége előtt és 14 nappal a TKT döntés után, egyik napról a másikra bejelentik, hogy már nem lehet regisztrálni, és rögtön meg is hirdették az elnökválasztás időpontját.
„Szerintünk ez valamilyen csoportérdek mentén történik így, és nem hagyjuk, hogy az amúgy általunk támogatott ötlet, a nyílt választási regisztráció idő előtt lezáruljon. Nem értjük, hogy miért nem tart a regisztráció az előzetesen meghirdetett február végi határidőig, hisz húsz nap állna még rendelkezésünkre, hogy újabb és újabb tagokat győzzünk meg. A marosvásárhelyiek arculcsapásaként értékelhető, és az RMDSZ-nek csak erre a 300 embernek a döntésére alapozott elnökválasztását szeretnénk kiegészíteni a mi ülésünkkel. Ezért az Eminescu utcai Bocskai-teremben hirdettük meg a mi ülésünket, és arra kérjük az RMDSZ országos vezetését, hogy a marosvásárhelyi eseményeket vizsgálja felül, és lehetőséget adjon ennek az általunk regisztrált 305 személynek is, hogy ő is hozzájáruljon a marosvásárhelyi RMDSZ sikereihez. Aktivitásunk nem RMDSZ ellenes, hanem RMDSZ melletti, és a demokrácia alapjait veszi figyelembe. Ha van megegyezési szándék, ha van valós integráló szándék, akkor bennünket nem megrovás, hanem dicséret illet” - fogalmazott a politikus.
Hozzátette: nem érti, miért kellett lezárni a regisztrációt, hisz nincs nyilvánosan megnevezett elnökjelölt, nincs elnökjelölti program, vagy legalább szándéknyilatkozat arra vonatkozóan, hogy az elkövetkezendő 4 év évben hogyan és milyen formában fogja képviselni a marosvásárhelyi magyarok érdekeit. „Ez szerintünk nem demokratikus, és úgy gondoljuk, hogy nagyon átlátszó” - fogalmazott. Kérdésünkre, hogy kedden terveznek-e elnököt is választani, Vass Levente úgy válaszolt: azt is mondhatnák, hogy ha 305 embert beregisztrálnak, akár elnököt és az 51 küldöttet is megválaszthatnák. „Azért álltam a szervezők mellé, hogy segítsem ezt a munkát, támogassam az új, demokratikus RMDSZ megalakításáért kifejtett tevékenységet. Nem kívánok semmilyen funkciót magamnak sem a városi, sem a megyei szervezetben. E kapcsán az a véleményem, hogy az újjászervezési bizottság tagjai, Brassai Zsombor, Peti András, Csép Andrea, Kelemen Márton legyenek kedvesek és tegyék meg, hogy az elvi, etikai kérdések szabályait betartva, ne jelöltessék magukat és ne vállaljanak el semmiféle jelölést, mert nem korrekt. Nekünk nem volt tudomásunk arról, hogy 300-as limit van a regisztrációnál, és a sajtó sem tudott erről, de ők benne voltak a szervezőbizottságban. Nem tudom, mi lesz a keddi ülésen, de SZKT tagként és volt polgármesterjelöltként nagyon szeretném, ha Kelemen Hunor szövetségi elnök úr segítene nekünk tisztázni a nézeteltéréseket, és lehetővé tenné a marosvásárhelyiek további regisztrációját. Meggyőződésünk, hogy nem a kizárás, hanem az integrálás a cél” - zárta Vass Levente.
A marosvásárhelyi RMDSZ alakuló üléseire kedden 18 órától kerül sor.
Transindex.ro,
2013. február 12.
Sebestyén Mihály: Szimbólumok és színbarmok
Belesza(r)nyi az erdélyi magyarok lelkibe, azt tud kedves barátunk, akinek, lehet jól áll az iparpolitikai irály és haduva, kezéhez fekszik a gazdaságirányítási vitorla, de hogy mit sem tud a magyar múltról, Erdélyről, az állam és nemzet közötti alapvető fogalmi és gyakorlati különbségről, az már bizonyos. Így van az, ha annyi évtizeden keresztül a gyalogmagyar eszetokját az államnemzet zavaros folyadékával fecskendezik be, ha a határon túl sem jár nyitott szemmel és füllel, oda sem dugja az orrát, vagy ha jár, a román/szlovák/szerb állami és párthivatalosságokkal kerül kapcsolatba.
Otromba tréfa a romániai, erdélyi, partiumi magyart románnak tekinteni, csak azért mert odahaza Magyarországon mindenki magyar az egyszerűség kedvéért, vagy a befogadást kinyilatkoztató és az asszimilációs szándékot/törekvést egyszerre elleplező politikai gyakorlat szerint. Hiszen a baloldal és a liberalizmus ideológiájában az a befogadás küszöbe, hogy a cigányt, a zsidót, a svábot pl. magyarnak, azaz egyenlőnek tekintik, a politikai nemzet részének. A nemzetiséget el nem ismerni autonóm résznek, ostobaság és rövidlátás. Összemosni az etnikumot a politikai nemzettel súlyos baklövés.
Szanyi mester kezében ez az ugyancsak kétélű fegyver visszafelé sült el. Hiszen az erdélyi magyar, különösen az odaát, Gyulán megszólított, ahol nem Erkelt s a himnusz zeneszerzőjét, nem a várjátékokat, hanem a kormány légvárait seregeltek ünnepelni, az a románul „üdvözölt" rész, nemhogy nem tekinti magát románnak, de a román politikai nemzetbe történő befogadásából sem kér. Ő egész egyszerűen magyarként határozza meg önmagát, ugyanolyannak, mint a gyulai. Nemzetrész. Leszakadt, elszakított, eltaszított (?!). Etnikum, nemzetiség, kisebbség – ha már a mai romániai hatalmi állapotokhoz kell viszonyítania magát.
Ő csak polgári, állampolgári, emberi, szabadságjogokat és autonómiát akar, és e jogokkal élni. Mert önnön véleménye szerint tudna vele élni. Igaz, az autonómiát még nem próbálta (a MAT nem volt igazi autonómia és különben is Sztálin kezéből csordult ki), de hát nem lehet – hiszi – olyan fene nehéz saját magad fölött uralkodni, kormányozni, törvényt tisztelni és persze megszervezni saját munkád. Hogy ez a műteremtés talán félre is siklodhat, hogy a vezetők, a választott autonóm vezetők esetleg hibáznak, rosszul teszik a dolgukat, hibás döntéseket hoznak, nem hajlandók a korrekcióra, arra nem is gondol egyelőre. Honnan lesz pénz a normális működéshez? Ki tudja? Végsősoron az már egy következő szakasz, egy másik nemzedék dolga.
A minap a székely zászló kapcsán a facebookon egy magát igen magasztos férfiúnak tartó mérnök kioktatóan küldte nekünk vélekedése, értékítélete „úrpalastját", mondván intelligens ember a 21. században nem él nemzeti szimbólumokkal, azokat mélyen megveti, eltartja magától. Nem tudom, honnan származik ellégiesített érzésvilága, felsőbbsége, hiszen nemzeti szimbólumok nélkül csak a tudatlan magát megtagadó, hasadt tudatú vegetál.
Mindenkinek vannak effle szimbólumai, ha nem is tud róluk. Az anyanyelv, ahogyan a szavakat ejtjük, az olvasmányélményekből felderengő régi és a megtapasztalt élő haza, építési stílus, viselet, az ősök tisztelete, a sírkert-látogatás, a szívdobbanás egy régi emlék kapcsán, amelyet valamelyik még szimbólumokban hívő rokonunkhoz kapcsolódik (háborús, harcos, meghurcolt előd), avagy a rossz emlék, amikor megalázták emitt vagy amott, a tieid vagy éppen a mieink...
A nemzeti jelképekkel nem az bibi, hogy vannak, és életünk tartozékai, hanem az a művészet, ahogyan és amikor használni kell/illik/illendő.
Okosan. Büszkén. természetesen. Amit a kovásznai-hargitai-marosi prefektus éppen úgy nem ért, mint a bőrkabátos leninfiú, Tiberiu Szanyi.
Maszol.ro,
2013. február 12.
Ösztöndíjat alapítottak csángó egyetemisták számára
Az idén januárban elhunyt Jáki Sándor Teodóz atya emlékére új tanulmányi ösztöndíjat hozott létre a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) – jelentették be egy keddi sajtótájékoztatón az RMPSZ székhelyén.
A csángómagyar diákok egyetemi tanulmányait támogató ösztöndíjat félévente lehet megpályázni. Kimondottan azoknak a moldvai csángóknak szól, akik tanulmányaikat romániai, magyar tannyelvű felsőoktatási intézményben kívánják folytatni.
Az ösztöndíjra pályázó fiatalnak naprakész, vizsgákat dokumentáló leckekönyvet, valamint a sikeres félév kreditpontjainak meglétét igazoló okmányt kell felmutatnia és tanulmányaiban el kell érnie a minimum 6,50 médiát. További feltételek: aktív részvétel valamilyen közösségi programban, önkéntesség, szervezőmunka (kötelező egy ajánlólevél felmutatása, amely igazolja ezirányú tevékenységét, különösen, ha ez a tevékenység kapcsolatban áll a csángó identitással, kultúrával); iskolalátogatási igazolás, amelyből kitűnik, hogy magyar nyelven, hányad éven és milyen szakon folytatja tanulmányait, valamint egy személyi igazolvány másolat, amellyel Bákó megyei lakhelyét igazolja.
A megpályázható összeg 250-450 lej havonta. Az ösztöndíj mértéke függ a tanulmányi eredményektől és lebontásban a következőképpen jelenik meg: 2x450, 2x400, 2x350, 2x300, 2x250 lej.
A pályázatokat 2013. február 15-ig lehet benyújtani az első félév tanulmányi eredményei alapján. A pályázatok elbírálási ideje február 25., a második benyújtási határidő szeptember 16., az előző II. félév tanulmányi eredményei, vagy a felvételi bejutási eredmények alapján, ennek elbírálási határideje szeptember 27.
További részletek iránt 0266-371 377 lehet érdeklődni.
A csángómagyarok apostolaként is emlegetett Jáki Sándor Teodóz atya, a győri Cuczor Gergely Bencés Gimnázium tanára 2013. január 8-án Pannonhalmán hunyt el. Sok évtizedes csángóföldi zarándokútjainak élményeit, tanulságait, néprajzi, népzenekutatói gyűjtőmunkájának emlékeit, eredményeit Csángókról igaz tudósítások címmel 2006-ban egy könyvben is megjelentette. CD-lemezét is kiadták Jáki Sándor Teodóz énekel és tanít címmel, amelyen a páter utazási élményeinek legszebb zenei élményeiről is beszámol, és bemutat egy csokrot a Moldvában tanult csángó népénekek közül. Számos kitüntetés (Márton Áron-emlékkérem, Magyar Királyi Szent László Lovagrend lovagi vaskeresztje, Juliánusz-díj) birtokosa. Munkásságáért nemrég vette át a Fraknói Vilmos-díjat.
Maszol.ro,
2013. február 12.
Ismét van RMDSZ-szervezet Marosvásárhelyen
Megtartotta (újjá)alakuló ülését kedden este az RMDSZ városi szervezete, amelynek elnökévé az egyetlen jelöltet, Peti András városi tanácsost választották. Az üléssel párhuzamosan a Bocskai-teremben a leváltott körzeti elnökök köré csoportosuló RMDSZ-esek tartottak közgyűlést.
A Deus Providebit Tanulmányi Házban tartott közgyűlésen az elnökválasztás előtt Kelemen Márton ülésvezető ismertette azokat az előzményeket, amelyek szükségessé tették a szervezet megújulását. „Igazi építkezésre hívta fel a tagságot, és úgy fogalmazott: „nem valaminek a végén, hanem valaminek a kezdetén vagyunk”. A napirendi pontok ismertetése előtt az ülésvezető Benedek Istvánnak, a városi szervezet volt elnökének adta át a szót.
A leköszönő arról beszélt, hogy a múlt évben körvonalazódott az RMDSZ és a Néppárt összefogása iránti akarat a szervezetben. „Azt mondtam, csak olyan feltételek között tudom az összefogásról szóló dokumentumot aláírni, ha a hátam mögött érzem az RMDSZ megyei és országos vezetőinek támogatását is. Úgy lehet győzni, ha a magyarság összefog. A legnagyobb hibának azt tartom, hogy a városi szervezet mögé nem sorakozott fel a megyei és országos RMDSZ” – magyarázta Benedek a városi szervezet választási kudarcainak okait.
Elmondta, Erdélyben a statisztikai adatok szerint 1,299 millió magyar él, az RMDSZ-re 350 ezer szavazott. A helyhatósági választásokon Frunda György polgármesterjelöltként 22 ezer szavazatot kapott. „A körzetek szintjén vannak hibák, súlyosak is, remélem az új elnök meg tudja oldani ezeket a problémákat” – tette hozzá Benedek, aki azt is kifejtette, fájdalmasnak tartja, hogy míg az alakuló ülésen a Deus Providebit Tanulmányi Házban összegyűlt 200 ember, a másik helyszínen is vannak ugyanennyien. „Ezt az összevisszaságot meg kell szüntetni, az új elnöknek ez is a feladata” – hangsúlyozta.
Egy hozzászóló kért szót mindössze. Szász Lajos nyomatékosította, hogy továbbra is RMDSZ-tag marad és az RMDSZ-ért fáradozik, de sajnálja, hogy a regisztrációt túl gyorsan lezárták. Mint mondta, a 11. körzet testületileg szeretett volna regisztrálni, de nem tehették meg, így valamennyien lemaradtak a nyilvántartásba vételről. Szerinte ha nem szabják ilyen rövidre a határidőt, akkor sokkal többen gyűltek volna össze, annyian, hogy talán még a Kultúrpalota sem lett volna elég. Kelemen Márton elmondta, hogy a regisztrációt csak ideiglenesen függesztették fel, reggeltől újraindítják és várják a tagságot.
A sorra kerülő napirendi pontok között az elnök személyére kért az ülésvezető jelölést. Elhangzott Peti András neve, aki vállalta is tisztséget. Mivel más jelölt nem volt, a jelenlevők egyhangúlag megszavazták.
Peti András megköszönte Benedek Istvánnak a négy éven át végzett munkát a városi szervezet élén, majd felsorolta mindazokat a célokat, amiket a marosvásárhelyi magyarság érdekében, „de velük közösen” el kell érni. Szerinte elsősorban olyan erős képviseletre van szüksége a magyarságnak, amely kellőképpen tud fellépni, akár az alkotmánymódosítás terén, akár más törvények meghozatalában.
„Arra törekszünk, hogy minél több marosvásárhelyi magyar kinyilatkoztathassa véleményét. Az európai parlamenti választásokon helyre kell hoznunk azt, amit 2000-ben a magyar közösség elveszített. Vissza kell szereznünk a polgármesteri tisztséget, közelebb kell hozni a magyarságot a szervezethez, egymáshoz” – sorolta a célokat az elnök.
Peti András bemutatta a csapatát is: a szociális kérdések terén nagy tapasztalattal rendelkező Koreck Mária lett az egyik alelnök. Haller Béla francia-olasz szakos tanár az oktatási, Novák Csaba Zoltán történész a kulturális alelnök. Ügyvezető alelnöknek Kovács Róbertet, a hegyimentő szolgálat vezetőjét javasolta Peti, kommunikációért felelős alelnöknek Borsos Csaba rádiós műsorszerkesztőt, gazdasági ügyvezető alelnöknek pedig Orosz Attila vállalkozót. Bakó Szabolcs ifjúsági és programvezetői (21 éves) alelnöki tisztségbe, Béres Lórántot egyházakért és civil szervezetekért felelős, míg Gombos Csabát az önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöknek.
A jelenlevők nyílt szavazással egyhangúlag hagyták jóvá a javaslatokat.
Ezt követően Peti András javaslatot tett arra a kilenc személyre is, akik a TKT-küldöttek lesznek: Zólyomi Erika, Borsos Csaba, Béres Lóránt, Haler Béla, Orosz Attila, Novák Zoltán, Nagy Attila, Szepessy Szabolcsés Nagy Botond. Ezt is, akárcsak az 51 küldöttet is jóváhagyta a tagság.
Harmadik napirendi pontként elfogadták, hogy Brassai Zsombor legyen a városi szervezet jelöltje a megyei elnöki tisztségére. Brassai Zsombor elmondta, nem olyan szigorú, ahogy azt róla terjesztik, vagy ahogy az utóbbi napokban nagyon sok hírcsatorna beállította. Közölte, pozitívan tekint az előtte álló négy esztendőre. „Maros megyében egyetlen magyar szavazatról sem lehet lemondani. Sok konfliktust kell megoldanunk együtt, békétlenséget békésre térítenünk. Tágra nyitjuk a kapuinkat és visszacsalogatjuk mindazokat, aki úgy érzik, tévesen, hogy eltántorítottuk őket” – fejtette ki Brassai.
A Jókai utcai Bocskai teremben a hétfőn kiküldött meghívó szerint azok gyűltek össze, akik „egy valós marosvásárhelyi RMDSZ-es érdekképviseletet" szeretnének alakítani.
A jelenlévők Kovács István volt körzeti elnököt választották meg szervezeti elnökjelöltnek. Vass Levente volt polgármesterjelölt, akit többen is javasoltak jelöltnek, kifejtette, hogy nem akar a következő négy évben semmilyen politikai tisztséget elvállalni. A tanácskozás résztvevő, ahogy a megválasztott jelöltjük is, többször is hangsúlyozták, nem az RMDSZ ellen, hanem a szövetségen belül akarnak cselekedni. A továbbiakban tárgyalni szeretnének Peti Andrásékkal a „minden magyar számít” szlogen jegyében.
Maszol.ro,
2013. február 13.
Izsák Balázs: továbbra sem ütközik törvénybe a székely zászló kitűzése a középületekre!
A címben rögzített tény akkor is igaz, ha a Hargita megyei prefektus, az Önök megtévesztésére, félrevezetésére ennek az ellenkezőjét próbálja elhitetni. Nincs semmi köze ugyanis a Marosvásárhelyi Táblabírósági döntésnek a székely zászlóhoz, annak használatához. Ez a bírósági döntés egy Hargita megyei tanácsi határozatot hatálytalanít, és egyetlen következménye, hogy az aranysávos kék zászló nem Hargita megye zászlaja. És valóban nem az. Szabadon lenghet a Maros-, Sepsi-, Kézdi-, Orbai-, Bardóc-Miklósvárszéki önkormányzatok épületeinek homlokzatán is.
Mint korábbi, a székely zászlóra vonatkozó nyilatkozatainkban tettük, ismételten emlékeztetünk arra, hogy a „Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága 2008. augusztus 29-én felkérte a székelyföldi önkormányzatokat, tűzzék ki székhelyeik homlokzatára a székely zászlót. Ezt követően elindult egy folyamat, amelynek során egyre több polgármesteri hivatal épületén jelent meg az aranysávos kék zászló, világos jeleként annak, hogy a székely önkormányzatok pártállástól függetlenül megértették, hogy az önrendelkezés elvének érvényesítése, Székelyföld területi autonómiája olyan cél, amelynél kevesebbet kitűzni nem szabad. A székely zászló így lett a közösségi önazonosságon túlmutató jelkép, a székely autonómiatörekvés jelképe. 2009. szeptember 5-én a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés a székely zászlót Székelyföld zászlajának nyilvánította.” Az elmúlt évek során a Székelyföldre rendelt román kormánymegbízottak nagyon sok, következmények nélküli levelet küldtek ki az önkormányzatoknak abból a megfontolásból, hogy a hatalom szavával talán sikerül megfélemlíteni őket. Ez a kísérlet minden alkalommal meghiúsult. Ma sincs másként. Ha válaszként a prefektusi felszólításra azok az önkormányzatok is kitűzik a székely zászlót, akik eddig nem tették meg, akkor ismételten be fog bizonyosodni, hogy a törvényességre megtévesztő módon hivatkozó prefektusok állításainak nincsen valós alapja.
Bátorságot, kitartást és egymással vállalt, törhetetlen szolidaritást kívánok Önöknek. Legyen a másfél-száznál több székely önkormányzat egységesen és tudatosan az őket közhatalommal felruházó közösség védőpajzsa és akaratának kifejezője.
Magunk mellett tudhatjuk a magyarországi önkormányzatok testvéri szolidaritását, mint a falurombolási tervek idején, nyíltan kiáll értünk Magyarország kormánya és az Országgyűlés, és reméljük, hogy a demokrácia értékeire fogékony testvértelepülések szerte a nagyvilágból meg fogják érteni, hogy együttérzésük kifejezésével a diktatúra lopakodó visszatérését akadályozzák meg. Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma,
2013. február 13.
Romániai bíróság: diszkriminatív a magyar nyelvtudás megkövetelése
A Kolozsvári Táblabíróság érvénytelenítette a szilágyperecseni községi jegyzői állás betöltésére szervezett versenyvizsgát, mert azon a magyar nyelvtudást is megkövetelték.
A Realitatea hírtelevízió honlapján közölt hír szerint a szilágyperecseni községi jegyzői állás betöltésére 2011-ben szervezett versenyvizsgát a Köztisztviselők Országos Ügynöksége (ANFP), és a vizsgafeladatok között egy román nyelvű dokumentum magyarra fordítása is szerepelt.
Az ügynökséget, annak román nemzetiségű vezetőjét és a község magyar polgármesterét a versenyben alulmaradt román pályázó perelte be. A Kolozsvári Táblabíróság honlapján elérhető, február 11-én kimondott – egyelőre nem jogerős – ítélet szerint meg kell ismételni a szilágyperecseni jegyzői állásra kiírt versenyvizsgát. A bíróság ugyanakkor arra kötelezi az elmarasztalt feleket, hogy fizessenek ötezer euró (1,44 millió forint) erkölcsi kártérítést a panaszosnak, és fizessék ki a 204 lejes (13500 forintos) perköltséget is.
Boncidai Csaba, Szilágyperecsen polgármestere az MTI-nek elmondta, várják az ítélet indoklását, hogy eldönthessék, fellebbeznek-e a döntés ellen. A polgármester megemlítette, a 2011-es versenyvizsgán javaslatára iktatta be a köztisztviselők ügynöksége a fordítást is a vizsgatételek közé. Ez azonban nem volt kizáró jellegű tétel. Egy jól felkészült jogász a magyar nyelv ismerete nélkül is elnyerhette volna az állást.
Boncidai Csaba többek között azzal indokolta a nyelvtudás szükségességét, hogy a hivatali struktúrában a jegyzőre hárul az anyakönyvvezetés feladata, és a helytelenül leírt magyar nevekből megannyi bonyodalom származik.
A Szilágy megyei községben a 2011-es népszámlálás adatai szerint 57 százalékos a magyarok aránya. MTI
Erdély.ma,
2013. február 13.
Benkő Samu
(Őrszavak)
„Ódon kéziratok és régi könyvek kutatói őrszónak, latinul custosnak nevezik azt a szöveggel telt lap aljára, külön sorba írt legutolsó szót vagy szótagot, amelyet a következő lap első szavaként (szótagjaként) a betűvető újra leírt, illetőleg a nyomdász ismét lenyomtatott. Az olvasás folyamatosságát könnyítették meg vele, de lapszámozás hiányában a lapok sorrendjének a vigyázását is reá bízták.
Példaképpen áll őrt egy szó ennek a lapnak az alján is.
A szó általában – mint a nyelvnek önállóan is élő legkisebb egysége – a maga hangalakjával nem tükrözi közvetlenül a dolgok természetes lényegét, legfeljebb a keletkezését kutató derítheti ki – szerencsés esetben –, hogy létrejötte és jelentése távolról sem önkényes. A szó jel. „Sajátos jellegének megfelelően a szó – olvassuk A mai magyar nyelv rendszere című kézikönyvben – egyrészt jelentéstartalmával a gondolkodásban kialakuló fogalmakat és rajtuk át az objektív világ dolgait és jelenségeit jelöli (s az előbbivel az általánosítás eszköze); másrészt nyelvtani formái és vonatkozásai alapján a dolgok és jelenségek egymáshoz való viszonyának kifejezője (s ezzel egy másféle: a nyelvtani általánosítás hordozója.)”
Az írástörténet értelmében felfogott őrszó nem általánosít, esetében nincs fontossága a jelentéstartalomnak, ezért gyakran nem is a teljes szót, hanem csak töredékrészét, egy-két szótagot vetettek oda a lap aljára, hiszen a lényeg csak azt volt, hogy ugyanaz a betűcsoport ismétlődjék a következő lap elején.
Természetesen véges-végig, amíg az írásgyakorlatban és a könyvnyomtatásban használatos volt a szócska, teljességgel a véletlenen múlott, hogy egy-egy lap beteltekor mikor melyik szó vált őrszóvá. Eredeti rendeltetésén túlmutató tartalmi jelentése talán csak abban az egyetlen esetben mutatkozik, ha valamely terjedelmesebb írás(mű)
írás(mű) lapjai alján gyakran bukkan fel ugyanaz a szó, de ilyenkor is mindössze az író szókincsének a szegénységét sejteti.
Az őrszavakat gyakorlati hasznuk okán becsülik a régi írások kutatói. Ha e sorok írója, mint művelődésünk múltjának krónikása, arra hivatkozik, hogy Bolyai János kéziratainak nagy összevisszaságban reánk maradt, nem lapszámozott halmazában csak úgy tudott rendet teremteni, az egymás után következő lapok eredeti sorrendjét csak úgy sikerült rekonstruálnia, hogy lepedőnyi táblázatokat készített az őrszavakról és az azokat valahol ismétlő lapkezdő szókról, mindössze a számára legemlékezetesebb példával próbálja érzékeltetni a szónak mint jelnek ez esetben sajátos funkcióját. – A Bolyai-hagyaték mellett lapjaira széthullott könyvet, misszilis levelet, hivatali irományt szép számmal rakosgatott össze őrszavak segítségével ahhoz, hogy ezeknek a kicsi eligazító jeleknek a bibliografikus és archeográfiai jelentésén túlmutató, metaforikus üzenetét is felfedezze.
„Szó” szavunknak számtalan összetétele van, s a magyarhoz hasonló a helyzet más nyelvekben is. A szóösszetételek jelentéstartalma általában világos, értelmezésükhöz ritka esetben van szükségünk szótárra. Történelmi útjukról is sokat tudunk. A harsány jelszó, az élelmes divatszó, az igazat nyomatékosító becsületszó, a káprázatot ígérő varázsszó, az okulásunkra szánt példaszó kitüntetett, különleges szerepe rendszerint nem tartós, időleges felértékelése után devalválódik. Ha nem hangzik el idejében a zárszó, sokukból lesz szózagyvalék. Mindenikük képes viszont a megújulásra, arra, hogy idő múltával beszédben és írásban ismét eredeti rangján és helyén élje életét.
Az őrszó, mint a fentebbiek szerény rokona, alkalmasint éppen szegénysége következtében sohasem devalválódott, de a szavak átlagos életkorához mérten hamar megöregedett. Későn született, akárcsak az általa megnevezett útbaigazító jel, s ha túlélte is azt, ma már csupán szakemberek veszik ajkukra, ők is ritkán. De így öregen is a folyamatosságra emlékeztet, arra, hogy következik legalább még egy lap, hosszabb-rövidebb szöveggel. Lapozzunk tehát tovább...” (1984)
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 13.
„A helyzettudat változásai”
Benkő Samu nyolcvanöt éves
„Két évvel ezelőtt Kolozsváron jártam. Hatvan év múltán először. Kedvenc nagybátyám, Hunyady Sándor, nyomait kerestem. Barátaimmal városnéző sétára indultunk. Hirtelen az egyikük hátramaradt. Pár lépésre mögöttünk beszélgetni kezdett egy elegáns, kalapos úrral. Majd mindketten csatlakoztak hozzánk. Bemutatkoztunk egymásnak. Benkő Samuhoz volt szerencsém. Mégpedig nagy szerencsém. Hiszen véletlenül megismerhettem egy enciklopédikus tudású és egyben valódi úriembert. Egy olyan szerény reneszánsz férfit, aki ma már világszerte kihalóban van. Valakit, akit minden érdekel és mindent tud, amit egyáltalán értékes tudni. Nekem úgy tűnt, hogy Kolozsváron ismerte minden ház történetét – és azokét, akik valaha benne laktak. A rövid séta bizonyította, hogy otthon van úgy a világtörténelemben, mint a világirodalomban. De nem ez hatott rám a legerősebben. Hiszen diákkoromban gyakran ebédeltem Einsteinnel, úgy ahogy mostanában John Lukaccsal. Mindkettejüket is jellemzi a tudás és a szerénység. Benkő Samunál az fogott meg, hogy az első pillanattól kezdve nyájasan, barátian és szeretettel viszonyult hozzám, pedig csak percekkel azelőtt az utcán, véletlenül ismert meg.
Elmondtam neki, hogy szívesen felkeresném azt a helyet, ahol Hunyady Sándor tanyázott mint fiatal újságíró. Benkő Samu habozás nélkül elsétált velünk a Farkas utcába, a Református Kollégium lakóházához, ahol valaha Sándorka Kuncz Aladárral, Áprily Lajos tanári lakásában élt albérletben. Megmutatta az emeleten azt a két ablakot, ahonnan Sándorka valaha kinézett a fákra és az utcán sétáló lányokra. Nekem ez igen sokat jelentett és ezért a gesztusért örökké hálás leszek Benkő Samunak.
Hetvenöt évvel ezelőtt, 1934-ben, sok évi távollét után Hunyady Sándor hazatért egy látogatásra Kolozsvárra. Többek között így ír az útról és az érkezésről:
„…Egyszerre kékebb lesz az ég, zöldebb a fű. Furcsa rajzú felhők az égen. Lebocsátom az ablakot. Érzem a havasi levegőt, teli szénillattal és egy kis füstszaggal. Nedves fa éghet valahol.
A vad sziklák oldalában, kis tisztáson, amelyet szabadon hagyott a bükk, apró kalyibák. Nincs ezeken a kunyhókon kémény. Összehajló rőzsetetejük kúpján ered vékony kék szalagban a füst. Azt érzem…
Istenem! Itthon vagyok, Erdélyben! Hát itt van Kolozsvár. Az állomásépület homlokán tábla. Ez van a táblára festve:
Cluj! – Nekem festhetnek akármit. Nekem ez az ázsiai jellegű, zsúfolt állomás, szalmakalapos, bocskoros parasztjaival, füttyeivel, kőszénporával, az iklódi motorossal, a tömött székely vicinálissal mindig Kolozsvár kapuját fogja jelenteni.
Jön a hordár. Szedi össze szuszogva a cókmokomat. Megnéz, aztán megszólal.
– Fiakerre tekintetes úr vagy autóra?
Óh ez a tömzsi legény már az én emberem, testvérem. Meglátta ebben a Bábelben az orromon, hogy magyar vagyok. És én is látom a homlokán, a válltartásán az eredetét. Valami kapcsolat támad közöttünk. Először kettőnk közt, aztán hármunk közt. Mert a kocsis is magyar, pedig micsoda hegyes, mokány süvege van.
Na gyerünk befele, a városba.
Hosszú ucca kezdődik a pályaudvarnál. Úgy hívták valaha Ferenc József út. Tizenöt éve keresztelték el Calea Regele Ferdinandnak. Régen csöndes volt és üres ez a széles, hosszú út. Országút inkább, mint városi ucca. Ma teli házzal és bolttal.
Keletiesen hemzseg, nyüzsög, kiabál. Szekerek és autóbuszok torlódnak rajta össze…”
Bizony Kolozsvár igen sokat változott hetvenöt év óta. És hatvan év óta is, amikor utoljára jártam erre mint gyerek. Viszont Sándorkával együtt én is úgy éreztem: „itthon vagyok”. Pedig én nem Kolozsváron születtem.
Alkonyodni kezdett. Nagybátyámra gondoltam és arra, ahogy nekünk gyerekeknek Erdélyről és Kolozsvárról mesélt.
Ugyanaz a mély szeretet áradt minden mondatából, melyet aznap Benkő Samu szavaiból éreztem. A másnapi repülőút előtt, este még későig merengtem hotelszobámban. Eszemben járt Hunyady Sándor és Kuncz Aladár egykori házigazdája is. Sóhajtva gondoltam Áprily Lajos Kolozsvári éjjelének utolsó versszakára:
Holdas tetők, virághavas tér,
dalok, tüzek, csodák:
nem az enyém többé! – Ahasvér,
gyerünk tovább!”
(Alexander Brody: Benkő Samu és Hunyady Sándor Kolozsváron. 2009)
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 13.
Időzítésstratégia
Ádám Valérián az RMOGYKE (Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület) titkáraként az egyesület nevében szervez, tiltakozik, nyilatkozik, küzd a magyar oktatásért a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, narancssárga (most már akár pirosra vagy kékre is cserélhetné!) esernyővel sétálgat Marosvásárhely főterén vagy Bukarestben. Ami rendben is van, a látványtüntetésre felfigyel média, hatóságok, illetékesek. Nem tesz jót a város, az egyetem imázsának, de éppen ez a cél: a figyelemfelkeltés, az üzenet, hogy a dolgok nincsenek rendben a MOGYE-n, hogy a magyar oktatást diszkriminálják. Két hétig tartó legutóbbi tiltakozásának saját bevallása szerint nem sok eredménye volt, ezért közelebbről autós tüntetésre készül.
Miközben Ádám Valérián azt mondja, az RMDSZ-politikusok nem keresték meg, de a MOGYE magyar professzorai támogatták a tüntető akciót, az RMOGYKE vezetése erre kissé felhördült, és kivette Ádám Valérián kezéből a szervezés, döntés jogát, az egyetem professzorai pedig pillanatnyilag azt szeretnék, ha megnyugodnának a kedélyek, még akkor is, ha tudják: a magyar nyelvű oktatás a MOGYE-n nem fejlődhet úgy, hogy önálló magyar tagozat működjön, hisz mindenben a kétharmados román többségű szenátus dönt. Tény és való: továbbra sincs lehetőség magyar nyelven végezni a gyakorlatot (a tanársegédek alkalmazásánál a magyar nyelv ismerete nem volt pályázati kritérium), továbbra sem a betegjogok oldaláról közelítik meg az anyanyelvű oktatás kérdését a MOGYE-n. Sőt, olyan helyzetet teremtenek, amikor a szenátus két alelnöki tisztségébe román részről egyetemi professzort, magyar részről egyetemi docenset szavaznak meg, kényes és igen nehéz helyzetbe hozva utóbbit, akinek nem lesz könnyű a magyar érdekek képviselete, hiszen szakmai előrelépése az elkövetkezőkben éppen a kétharmados román többségű szenátus kezében van. Fentiek ellenére a tiltakozó megmozdulásokat folytatni kell, a küzdelem sem maradhat abba, azonban az elmúlt napokbeli, a székely zászló kitűzése által kiváltott botrány miatt a magyar oktatók egy része, sőt, az RMOGYKE vezetése sem kívánja jelen pillanatban fokozni a feszültséget, attól tartva, akcióik éppen ellenkező hatást váltanak ki, a szélsőséges nacionalisták malmára hajtják a vizet, és gyengítik tárgyalási pozícióikat a MOGYE-n. Ezt feltételezhetően Ádám Valériánnal is megértették, akinek különös, előretolt figurája, el kell ismerni, adott pillanatban meghozta a várt hatást. A MOGYE-ügy azonban ennél több.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely
2013. február 13.
Közlemény
A ROMÁNIAI MAGYAR ORVOS- és GYÓGYSZERÉSZKÉPZÉSÉRT EGYESÜLET (RMOGYKE) köszönetét fejezi ki Ádám Valérián titkárnak és tüntető társainak azért, hogy két héten keresztül tiltakoztak a MAROSVÁSÁRHELYI ORVOSI- és GYÓGYSZERÉSZETI EGYETEM (MOGYE) magyar oktatást diszkrimináló gyakorlata ellen. A tiltakozást befejezettnek nyilvánítjuk!
Az RMOGYKE további lépéseiről az elnökség fog dönteni, és azokat elnöke fogja közösségünk tudomására hozni.
Marosvásárhely, 2013. 02. 12.
Prof. dr. Kincses-Ajtay Mária elnök
Népújság (Marosvásárhely),
2013. február 13.
Németh Zsolt: Egy kisebbség léte nem kormányfüggő
A mai Európában elfogadhatatlan és életidegen, hogy a prefektusok fellépnek a székely zászló használata ellen a három székely megyében. Mindez egyértelműen a székelység egyik legfontosabb szimbóluma ellen irányul,és egyben tagadja jogukat saját jelképeikhez. Holott egy nemzeti közösség nem attól létezik, hogy egy kormány azt akarja-e vagy sem, hanem attól, hogy a közösség tagjai mit éreznek – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
– Heves indulatokat váltott ki a bukaresti balliberális kormány részéről egy héttel ezelőtti nyilatkozata, amelyben jelképes agressziónak nevezte a román hatóságoknak a székely zászló kitűzése ellen foganatosított intézkedéseit. Akkor is ilyen keményen fogalmaz, ha előre sejti, milyen durva reakciót vált ki Bukarestben a nyilatkozata?
– Nagyon szerettem volna finomabban fogalmazni, de sajnos immár hónapok óta annak vagyunk tanúi, hogy a román kormány helyi képviselői, a prefektusok fellépnek a székely zászló használata ellen a három székely megyében. Ez egyértelműen a székelység egyik legfontosabb szimbóluma ellen irányul, és egyben tagadja jogukat saját jelképeikhez. Ez a mai Európában elfogadhatatlan és életidegen. Egy nemzeti közösség nem attól létezik, hogy egy kormány azt akarja-e, vagy sem, hanem attól, hogy a közösség tagjai mit éreznek. Érdekes az is, hogy nemcsak az EU más országaiban teljesen megszokott a regionális identitás és annak szimbólumrendszere, hanem Romániában is, vannak például mócok, oltyánok, moldvaiak, dobrudzsaiak, csak a székelyektől vitatják el ezt a jogot.
– Miközben az elmúlt napokban egyeztetett az ügyben Orbán Viktor kormányfő és Traian Băsescu román elnök, valamint a két ország külügyminisztere, a román kormány képviselői továbbra is kötik az ebet a karóhoz, miszerint törvénybe ütközik közintézményeken elhelyezni a székely zászlót. Milyen eszközök állnak a magyar kormány, a diplomácia rendelkezésére, hogy meggyőzze Bukarestet álláspontja felülvizsgálatáról?
– A célravezető eszköznek továbbra is a párbeszédet tarjuk, amely alkalmat adhat arra, hogy mindkét fél kifejthesse álláspontját, érveit különböző kérdésekben, és érdemi, kölcsönösen kielégítő válaszokat találjon azok megoldására. Magyar részről erre készen állunk.
– Kovászna megye prefektusa után a napokban Maros és Hargita megye kormánymegbízottja szólította fel a polgármestereket, hogy távolítsák el a város- és községházáról, iskolákról, kórházakról a székely zászlót. Elképzelhető-e, hogy Magyarország nemzetközi fórumokhoz forduljon, ha a párbeszéd nem vezet eredményre, és folytatódik a székely és a magyar jelképek elleni hadjárat Romániában?
– A felmerült problémák megoldását szeretnénk kétoldalú keretek között, higgadt hangnemben folyó megbeszélések útján megtalálni, nem célunk a feszültség élezése. Romániának érdemes végiggondolnia, hogy mit ér el egy jelkép, így a székely zászló tiltásával. Minél erősebben és korlátozóbban lépnek fel, annál világosabbá válik nemzetközi téren, hogy Románia vitatja állampolgárai egy csoportjának jogát arra, hogy saját maga határozhassa meg, milyen jelképpel tud azonosulni. Magyarországon elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki a román lakosságú községekben a hivatalos épületekre, iskolákra kihelyezett román zászlók leparancsolásáért szálljon síkra, miközben Romániában a magyar és a székely zászló használatáért rendszabályoznak, sőt büntetnek.
– Ön többször hangsúlyozta, hogy Magyarország a párbeszéden alapuló megoldásban érdekelt Romániával a székely zászló használatának ügyében, Bukarest azonban folyamatosan a belügyeibe való beavatkozásnak minősíti Budapest fellépését. Mivel magyarázza ezt a román retorikát a „be nem avatkozás” elvéről kisebbségi kérdésben? Főleg annak ismeretében, hogy Bukarest tavaly azzal fenyegetőzött: megakadályozza Szerbia uniós tagjelöltségét, ha Belgrád sürgősen nem tesz konkrét lépéseket a Szerbiában élő román (vlach) kisebbség helyzetének javításáért.
– A kettős mérce alkalmazása nem szép dolog, ráadásul a belügyekbe való beavatkozás vádja kicsit talán idejét múlta is. Én hiszek abban, hogy tudunk ebben az ügyben is párbeszédet folytatni a román barátainkkal.
– Hogyan kommentálja, hogy az RMDSZ számos vezető politikusa sérelmezte, hogy a magyar kormány előzetesen nem kérte ki a szövetség véleményét a székelyzászló-ügyben, sőt többen azt állították, hogy a Fidesz kampánymegfontolásból vetette fel a kérdést?
– Ez olyan félreértés, amelyet tisztáznunk kell: a fellépésünk mögött nem volt semmiféle belpolitikai megfontolás. Valóban elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a magyarság több százezres tömegeitől megtagadják szimbólumai használatának jogát. Okunk sem volt – és most sincs – feltételezni, hogy az RMDSZ véleménye esetleg eltér e kérdésben a miénktől, hiszen őket még közvetlenebbül érinti a román állam egyes szerveinek fellépése. A fellépésünk nem a feszültség élezését szolgálta sem román partnereinkkel, sem az RMDSZ-szel.
– Titus Corlăţean román külügyminiszter kiutasítással fenyegette Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet, mert Magyarország támogatásáról biztosította a székelyföldi autonómiatörekvéseket. Módosíthat a magyar kormánynak az önrendelkezési igénnyel kapcsolatos álláspontján az ehhez hasonló bukaresti diplomáciai fenyegetőzés?
– Nézze, ez megint olyan kérdés, mint a zászló ügye: ha valami létezik, az attól, hogy tiltjuk, még van. A székelyek sokszor kinyilvánították, hogy szeretnék, ha Székelyföld lakosai dönthetnének saját ügyeikben. A hangsúly a lakosságon van, ami azt jelenti, hogy a magyarok és a románok közösen, demokratikusan döntenek az egyes ügyekben. Az autonómia pedig azt, hogy mindehhez a román állam teremti meg a garanciális kereteket, amelyet az autonómia szervei nem léphetnek át. A románság számára a legfontosabb üzenet, hogy az autonómia nem irányul ellenük. Sem az ország más részein lakó, sem a Székelyföldön élő románok ellen. Attól, ha a magyar nyelv egyenrangúvá válik a románnal, ők még ugyanúgy boldogulhatnak anélkül, hogy beszélnének magyarul, a közigazgatásban a román nyelv nem veszti el a szerepét. Megszűnik viszont egy olyan dolog, ami ma mérgezi a kapcsolatokat, és amivel a magyarokat naponta szembesítik: nevezetesen hogy nyelvük, jelképeik alacsonyabb rangúak, idegenek szülőföldjükön vagy akár tiltottak, büntetést érdemlőek. Ha hideg fejjel végiggondoljuk ezt, akkor magunk is megütközhetünk azon, hogy mennyire egyszerű kérdésről van szó itt: a jogegyenlőség, az otthonosság érzésének megteremtéséről. Ráadásul az autonómiától Románia nem kevesebb lesz, hanem több, gazdagabb, a kétoldalú kapcsolatok pedig tehermentessé válnak, ami kölcsönös érdek. És veszít vele valaki? A nacionalista hangulatkeltőket leszámítva senki.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),
2013. február 13.
A székely zászlóért a parlamentben
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő a parlament tegnapi ülésén napirend előtti felszólalásában emlékeztette a jelenlévőket a Nemzeti Megmentési Front azon ígéretére, melynek értelmében garantálják a nemzeti kisebbségek személyi és kollektív jogainak alkotmányos, illetve törvényes szabályozását.
Felemlítette, hogy 2005-ben a Tăriceanu-kormány idején megszületett, kisebbségekre vonatkozó törvénytervezetet mai napig nem fogadták el. „Ha ezt a törvényt elfogadtuk volna, akkor világos lenne a prefektus urak számára, hogy a nemzeti kisebbségeknek joguk van arra, hogy használják nemzeti szimbólumaikat” – vélekedett a képviselő, majd hozzátette, hogy az illetékes személyeknek világos kéne legyen, hogy létezik ez a jog, amennyiben figyelmesen elolvassák az alkotmány 6. cikkelyét. „Az alkotmány 6. cikkelye kimondja, hogy az állam elismeri és garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek azon jogát, hogy kifejezzék etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásukat. Ennek értelmében egy zászló kitűzése az identitás kifejezése” – hangsúlyozta Márton Árpád. A belügyminiszter azon nyilatkozatával kapcsolatban, melyben büntetőjogi következményekről beszélt, a képviselő elmondta, hogy „az alkotmány garantálja a nemzeti kisebbségek identitásának kifejezését, márpedig a zászló kitűzése egy ilyen hovatartozás kifejezését jelenti, és közhivatalnok révén történő korlátozása az, ami a büntető törvénykönyvbe ütköző cselekedet”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. február 13.
Hírsaláta
ÍGY NŐ AZ RMDSZ. Áll a bál Marosvásárhelyen az RMDSZ újjáalakuló közgyűlése miatt, mert az újjászervezési bizottság idő előtt lezárta a választási regisztrációt. Akik lemaradtak, ellenközgyűlést szerveznek, ugyancsak mintegy háromszáznyi, jegyzékre feliratkozott taggal. Mindkét csoport tisztújítást is szándékszik tartani, így a Transindex beszámolója szerint megeshet az is, hogy két elnöke lesz a helyi RMDSZ-nek.
HIÁNYZIK EZER ÉV. Lucian Boia román történész több művében szembeszáll pályatársai több évszázados történelemhamisító praktikáival. Elismeri, hogy a mitológián alapuló román történetírás oly mélyen beágyazódott a román közgondolkodásba, hogy súlyosan befolyásolja az egész nép tisztánlátását, józan ítélőképességét. Ezzel hozható összefüggésbe a kommunizmus bukása után újult erővel feltörő kisebbségellenesség, a másság elutasítása, ami állandó kerékkötője az ország fejlődésének. Legutóbbi könyvében Boia tág teret szentel Erdély elrománosításának. Egyetlen olyan erdélyi város sem volt Nagy-Románia létrejötte után, amelyben a román lakosság meghaladta volna az összlakosság 50 százalékát, fogalmaz a szerző, aki szerint a modern kori Románia megteremtésében nagy szerepet játszó „idegen elemek” eltávolítása, elüldözése a mítoszokra alapozó román közgondolkodás kényszerítő eszközévé vált. (Történelemportal.ro)
AZ A HÍR, AMIRŐL ŐK BESZÉLNEK. Összedőlhetett volna a világ, a román televíziók mégis csak a Gigi Becalira kiszabott ítélettel, a liberális pártból való kilépésével, Dubajból való hazautazásának körülményeivel foglalkoztak. Cristian Tudor Popescu a Gândulban meg is jegyezte, hogy a juhászból lett liberális politikus valódi fertőző góc a román társadalom számára. Hogy milyen mélyre jutott a hazai politikai osztály, a parlament, az időnként megszólaló primitív honatyák szavai s a tévék által futtatott közbeszólók szövegéből világosan kitetszik. Bár a prímet jó ideje Gigi Becali viszi, de Dan Diaconescu szerepeltetése sem vall kényes ízlésre.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. február 13.
Diákszínpadból színházműhely (Húszéves az Osonó)
Egész éven át tartó rendezvénysorozattal ünnepel a húszéves sepsiszentgyörgyi Osonó, amely Salamon András magyar szakos tanár kezdeményezésére diákszínjátszó körként indult 1993-ban a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, majd 1998-tól, Fazakas Misi színművész irányítása alatt, a később bekapcsolódott Muha Oszkár oktató és segédrendező segítségével fejlődött színházműhellyé. Márciusban Hobó, októberben Závada Péter lesz az Osonó vendége, a kettő között pedig meghívott vendégelőadásokkal, fotópályázattal, társulatok közötti rendhagyó vetélkedővel teszik színessé a jubileumi kultúrfolyamot.
Az Osonóban az elmúlt húsz év alatt több mint száznegyven diák és fiatal színházkedvelő fordult meg, közülük közel negyvenen jelenleg is színházközelben élnek, dolgoznak és hirdetik a közösségi alkotás szükségszerűségét. Az évfordulós rendezvénysorozat koncepciójába is beleépítik ezt a látásmódot, Sepsiszentgyörgy fiataljaival együtt kívánják megszervezni a programokat, és elsősorban azokat a művészeket, társulatokat hívják meg, akikkel azonos alapelvek szerint működnek, illetve akik az évek során meghatározták az Osonó művészi hitvallását. Földes László Hobó márciusban a József Attila-, Vlagyimir Viszockij-, Jim Morrison-versekből, dalszövegekből összeállított Hármasoltár című egyéni műsorral lép színpadra Sepsiszentgyörgyön (a jegyeket a napokban kezdik árusítani a szervezőirodában), áprilisban a thaiföldi Moradokma Színházi Társulat, ősszel a budapesti Nyitott Kör Színházi Nevelési Társulat és a Schilling Árpád által alapított Krétakör Színház az Osonó vendége, és az év során Eperjes Károly színművész is vendégszerepel Háromszéken istenes versekből összeállított műsorával. Lesz tekeparti Sepsiszentgyörgy minden színházi és táncos társulata részvételével, megtartják a nyári nemzetközi drámatábort, és fotópályázatot hirdetnek Ami nem tetszik témával – ezt írásban is kifejthetik a fiatal tollforgatók –, a rendezvény meghívottja Závada Péter, a magyarországi slam poetry neves képviselője. Az évforduló alkalmából szervezett programok mellett 2013 kiemelt osonós eseménye márciusban egy öthetes európai turné, valamint a társulatnak a Monacóban tartott Amatőr Színházi Világfesztiválon való részvétele augusztusban, ahol az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című nagy sikerű előadást mutatják be.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. február 13.
A szórvány igenis megmenthető
Nagyvárad
- Nem igaz, hogy a szórványban élőket nem lehet megmenteni- reagált szerdai sajtótájékoztatóján egy elmúlt hétvégi konferenciára Grim András, az RMDSZ szórványügyi ügyvezető alelnöke.
Az elmúlt hétvégén a Magyar Polgári Egyesület egész napos szórványkonferenciát szervezett, melyen Szilágyi Ferenc egyetemi oktató, az EMNP szakpolitikusa is felszólalt, azon meggyőződésének adva hangot, hogy a szórványban élő nemzeti kisebbségeket nem lehet megmenteni. Erre a kijelentésre reagált szerdai sajtótájékoztatóján Grim András, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének szórványért felelős ügyvezető elnöke, megdöbbentőnek nevezve, hogy egy közéleti szereplő hogy mondhat olyat, hogy a szórványrégiókban élő, ott családokat alapító magyarokat nem lehet megmenteni. Arra hívta fel a figyelmet: az elmúlt három évben az RMDSZ-nek pont a szórványt érintő programja volt a legsikeresebb. Szervezetépítésbe fogtak, tizenkét községben hoztak létre új szervezeteket: Kövesegyházán, Dernán, Oláhszentmiklóson, Cséffán, Mezőbikácson, Váradszentmártonban, Szentandráson, Érábrányban, Vársonkolyoson, Diófáson, Nagyürögdön és Köröskisjenőn. Utána két nyári szórványprogramot indítottak 2011-ben és 2012-ben, több mint 20 településen rendeztek fórumokat, kulturális eseményeket, honosítási ügyintézést, és emellett könyvgyűjtést is meghirdettek, melynek keretében több ezer kiadvánnyal tudták gazdagítani a szórványkönyvtárakat.
Mindezen akciók sikerességét az elmúlt évi önkormányzati választások is jelezték, hiszen olyan helységekben jutottak mandátumhoz a tanácsokban, ahol eddig nem rendelkeztek képviselettel, például Diófáson, Alsóbiharkristyoron, Nagyürögdön, Érábrányban vagy Vársonkolyoson. Ugyanakkor 14 szórványközségben indítottak helyi listát, Telkiben pedig újraindult a magyar oktatás. „Közösségszervezéssel tehát szép eredményeket tudunk elérni a szórványban is. Nyilvánvaló, hogy ehhez szükséges a történelmi magyar egyházaknak, a civil szervezeteknek és az RMDSZ-nek az összefogása”, hangsúlyozta az ügyvezető alelnök. Hozzátette: sajnos negatív példák is vannak, hiszen Váradfenesen az RMDSZ ellen elindult EMNP ugyan nem jutott be a helyi tanácsba, de azért „sikerült” elvinnie egy testületi helyet, és az öt magyar önkormányzati képviselő helyett most csak négy van.
Önfeladás
Grim András azt is kiemelte, hogy a magyar kormány is hisz a szórvány jövőjében, hiszen a Bethlen Gábor Alap által meghirdetett pályázatok kiemelt figyelmet szentelnek ennek. Hangsúlyozta: azért is sajnálja, hogy a szórvánnyal kapcsolatban ilyen negatív attitűdök jelentkeznek, mivel nagyon sok ember dolgozik a tárgyal három régióban- a Sebes Körös völgyében, a Belényesi-medencében és Dél-Biharban- annak érdekében, hogy sikereket érjenek el. „Szilágyi Ferenc az ominózus kijelentésével ezeknek az embereknek a munkáját becsülte alá és vette semmibe, és ez nem jó, hiszen ha mi magunk mondunk le a szórványtelepülésekről, akkor saját magunk húzzuk az etnikai vonalakat még inkább visszafele, és ez hosszú távon ahhoz vezet, hogy önfeladás által valóban eltűnünk”-vélekedett.
Végül az ügyvezető alelnök arra is kitért, hogy az elkövetkezendő időszakban a hangsúlyt a kulturális rendezvényekre szeretnék helyezni, de ezen kívül folytatják a szervezetépítést is a szórványban, új körzeteteket alapítanának Fegyverneken, Esküllőn és Tataroson.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,
2013. február 13.
Elődeink hagyatékának nyomában
Bútor- és üvegfestés, faragás, batikolás és ékszerkészítés mellett a hagyomány megőrzése és a magyarságtudat erősítése is célja volt az Elődeink hagyatékának nyomában címmel meghirdetett programnak.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett pályázaton a Pro Terra Alapítvány sikeresen pályázott, így több mint harminc gyergyószentmiklósi 14-18 év közötti fiatal is részt vett a programban, alkotásaik elektronikus formában tekinthetők meg.
„Az Elődeink hagyatékának nyomában című programban ötnapos táborra pályáztunk, hogy a fiatalok minél jobban megismerjék a magyar kultúrát, a székely motívumok világát" – tájékoztatott Szőcs Zsuzsa, a Pro Terra Alapítvány vezetője, majd beszélt a Zetelakán sorra került táborról.
„A résztvevők maguk döntöttek, hogy milyen kézművességi formát választanak, volt, aki a rendelkezésre állók közül minden tevékenységbe belekóstolt (üvegfestés, faragás, batikolás, bútorfestés és ékszerkészítés), de olyan is, aki csak a bútorfestés mellett döntött, és több tárgyat is kifestett. Zetelakán Dimén Levente földrajz szakos tanár vezetett körbe a székely kapuk birodalmában, mesélt a népi szokásokról, hiedelmekről is, majd ellátogattunk Szabó Gábor asztalos mesterhez, aki a faragás rejtélyeit mutatta be a fiataloknak. Hazaérve közel egy héten át zajlott az alkotás, azokból a motívumokból és tudásból kiindulva, amit a táborban figyelhettek meg a fiatalok" – mesélte Szőcs Zsuzsa. Hozzáfűzte: ez a második olyan nagyobb programjuk volt, melyen a hagyományőrzés, a magyar identitástudat kialakítása, illetve őrzése irányába nyitottak.
A program befejeztével a táborban készült alkotásokat elektronikus formában „állítják” ki a http://www.facebook.com/proterrart oldalon, a hét végén már megtekinthetők lesznek.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro,
2013. február 13.
Zászlóháború: lassan azért csatlakozhatna az RMDSZ
Forrás: MTI
Állásfoglalásban jelentette ki szerdán az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), hogy a székelyzászló-háború csak összmagyar szolidaritással nyerhető meg.
A Toró T. Tibor elnök által jegyzett dokumentumban az EMNP a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) bírálta, amiért – mint állították – a szövetség nem részese a székelyzászló-ügyben körvonalazódó összmagyar szolidaritásnak. Az EMNP emlékeztetett arra, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egy interjúban azt követően is méltatta Victor Ponta miniszterelnök úgymond „fogékonyságát, nyitottságát és korrektségét” a magyar üggyel kapcsolatban, hogy a Ponta-kormány támadást indított a székely szimbólumok ellen.
„Aki az általa képviselni vélt közösség nemzeti identitásának kétségbe vonása után is képes a következetesen magyarellenes kormánypártok kegyeit keresni, az mindenféle szempontból alkalmatlan a felelős magyar közképviseleti feladatra” – áll az állásfoglalásban. Az EMNP egyre világosabbnak látja, hogy „az RMDSZ felső vezetésébe hosszú ideje beragadt szűk csoport a magyar közérdek helyett már csak önös érdekeit próbálja védeni”.
Az erdélyi magyar ellenzéki párt azt is kifogásolta, hogy az RMDSZ több meghatározó politikusa „irritáltan”, ingerülten utasította el a székelyzászló-ügyben szolidaritást vállaló magyar kormány fellépését. Az EMNP úgy vélte, a március 10-ére tervezett marosvásárhelyi autonómiatüntetés „jó alkalom lehet arra, hogy az RMDSZ is végre csatlakozzon az autonómiapártiak táborához.
Előzmények
Magyarország továbbra is a román–magyar párbeszédet tartja a legalkalmasabb módszernek a zászlóvita rendezésére – hangsúlyozta a Krónika erdélyi magyar napilapnak adott, szerdai számban megjelent interjúban Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Semjén Zsolt arra biztatta az önkormányzatokat és az egyes intézményeket kedden, hogy tűzzék ki épületükre a székely zászlót szolidaritásuk jelképeként.
Az Új Jobboldal nevű román szélsőnacionalista szervezet tagjai tüntettek hétfő délelőtt Magyarország kolozsvári főkonzulátusa előtt. A megmozdulást kéttucatnyi újságíró és tucatnyi rendőr követte figyelemmel. A szélsőjobboldali szervezet a bukaresti magyar nagykövetség előtt is demonstrációt tartott.
Több román publicista közölt az előző héten a kisebbségi jelképhasználat jogát elismerő, a nacionalista hangulatkeltést elítélő írást a székelyzászló-ügy kapcsán. Ezeknek a kivételeknek az internetes portálok és közösségi fórumok biztosítottak nyilvánosságot.
A Kereszténydemokrata Néppárt által delegált polgármesterek is elhelyezik településeiken a székely lobogót az elkövetkező napokban – mondta Pálffy István, a kisebbik kormánypárt szóvivője február 8-i, budapesti sajtótájékoztatóján.
A kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használnia szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát – tájékoztatott a Külügyminisztérium február 6-án.
BuL
MNO
2013. február 14.
Egységes erdélyi fellépés várható a marosvásárhelyi autonómiatüntetésen
Világossá kell tenni, hogy Székelyföld fel nem osztható, és be nem olvasztható, csakis a történelmileg kialakult regionális határai közt autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, ez a lesz a fő üzenete a március tizedikére meghirdetett autonómiatüntetésnek. A kezdeményező Székely Nemzeti Tanács szerint eddig soha nem tapasztalt egységes erdélyi fellépés várható a demonstráción.
Minderről bővebben a Duna Tv székelyföldi stúdiójában Száva Enikő beszélgetett Izsák Balázzsal, az SZNT elnökével.
Izsák Balázs legelőször az általa tett közleményt indokolta meg, miszerint március tizedikén Marosvásárhelyen senki ne akarjon az SZNT céljaitól idegen üzenetet megfogalmazni. Március tizedike egyetlen dologról szólhat: a székelység akaratáról és autonómiatörekvéséről, illetve a tiltakozásról a régió-átalakítás ellen, hangsúlyozta Izsák.
A továbbiakban az SZNT elnöke a Kelemen Hunorral való egyeztető megbeszélésről beszélt. Izsák elmondta: Kelemen szerint azok az RMDSZ-szervezetek, amelyek már jelezték részvételüket a tüntetésen, azok ott lesznek, de a saját személyére vonatokozóan választ nem adott. Izsák Balázs ennek ellenére reméli, hogy végül az RMDSZ is teljes mellszélességgel kiáll az ügy mellett.
Izsák és Kelemen a már benyújtott európai polgári kezdeményezésről is tárgyalt egymással és megegyeztek abban, hogy kölcsönösen támogatják azt. Az SZNT elnöke kifejtette, hogy két különböző kérdésről van szó, mert a nemzeti és nyelvi sajátosságokkal rendelkező régiók ügye az egy kérdés, a nemzeti kisebbségek ügye pedig egy másik kérdés, nem lehet egyazon jogi rendszabályban rendezni ezt a kettőt. Izsák Balázs nem ért egyet Tőkés László azon véleményével, miszerint a két párhuzamos kezdeményezés egymás rovására mehet.
Egyoldalú gesztust tettünk az RMDSZ felé, amikor feltétel nélkül meghívtuk őket, vegyenek részt a kisebbségi kezdeményezésben, mondta Izsák.
A svédországi látogatásáról is beszélt az SZNT elnöke, aki az ottani magyarság segítségét kérte a Székelyföld státusát érintő polgári kezdeményezéssel kapcsolatban. Izsák bizakodó a 13500 svédországi aláírás összegyűjtését illetően.
Végül Izsák Balázs elmondta: nagyon örül annak, hogy Magyarország felvállalta és támogatja a székely szimbólumok szabad használatának ügyét, mert ez legalább annyira fontos, mint a rendszerváltás előtt az anyaország fellépése a falurombolás ellen. A tervezett közigazgatási átszervezés legalább annyira súlyos, és veszélyes az erdélyi magyarság számára, mint annak idején a falurombolás, jelentette ki az SZNT elnöke.
Duna Tv
Erdély.ma
2013. február 14.
Életképtelen Székelyföld? – Akik bizonytalan számokkal vagdalkoznak
Életképtelen lenne Székelyföld, ha „önállósulna”: erre a következtetésre jutott az Adevărul román napilap, amely hétfői számában Hargita, Kovászna és Maros megye néhány gazdasági mutatóját elemezte. A lap azt vizsgálta, milyen gazdasági kilátásai lennének egy „etnikai alapú” székelyföldi autonóm területnek, de a forrásaira, no meg hazug állításaira való tekintettel utánanéztünk az adatoknak, mielőtt itt bemutattuk volna.
Egyrészt az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság (Comisia Naţională de Prognoză) adataira támaszkodtak, amely a maga során a statisztikai hivatalt idézte, amiben nem lenne semmi kivetnivaló. Másrészt ez a hivatal valamilyen ok miatt nem képes még azt sem közölni Románia lakosságával, hogy a 2011-es népszámlálás alapján hányan vagyunk, pedig 2013 februárját írjuk, így az adatok hitelességét gyanakodva szemléljük.
Másrészt az Adevărul (Igazság) című román napilap múlt év végén olyan fotót közölt Kovászna Megye Tanácsa felirattal, ami Jász-Nagykun-Szolnok megye székházát ábrázolta, tehát a fiúk csúsztatásban nem kezdők. De megnéztük a számokat, és ugyanabból a forrásból összevetettük egy lényegesen nagyobb régió, az északkeleti (Bacău, Botoşani, Iaşi, Neamţ, Suceava, Vaslui), no meg Románia adataival.
Az Adevărul szerint a három megye, vagyis Hargita, Kovászna és Maros összterméke tavaly körülbelül hatmilliárd eurót tett ki, ami az 1,12 millió lakosra vetítve ötezer euró körüli egy főre eső GDP-t jelentene. Erről azt írták, „csak a világ legszegényebb országaiban ilyen alacsony.”
Megnéztük pontosan, miről beszélnek, és leírjuk, miből indultunk ki.
Hargita, Kovászna és Maros megyék összlakossága 1,2 millió, írja az Adevărul, míg a tavaly közzétett előzetes népszámlálási adatok szerint 1 042 610 lakossal számolhatunk.
Bacău, Botoşani, Iaşi, Neamţ, Suceava, Vaslui lakossága 3 148 578 az idézett forrás szerint, míg Romániának 19 042 966 lakosa volt a népszámláláskor.
A lap által leírt kb. hatmilliárd euró 4,4 lejes árfolyammal számolva 5,82 milliárd, ami visszaosztva a lakosságra 5582 euró egy főre eső GDP-t jelentene. A román egy főre eső GDP 7250 euró volt, az északkeleti régióban pedig 4649 euró, amit tovább nem kommentálnánk.
A nettó fizetések tekintetében az északkeleti régió vezet, ott 1334 lej, a „székelyföldi” 1221-el szemben, míg az országos átlag nettóbér ugyanabban az időszakban 1572 lej volt.
Azt írják, „alacsony” az alkalmazottak aránya, a három megyében 216 ezer alkalmazott van, ami a lakosságnak csupán 19,1%-a. Ismét számolunk, és kiderül, hogy az arány 20,7 nálunk, míg az északkeleti régió hat megyéjében összesen 501 800 alkalmazott volt, több mint 3 milliós lakosság mellett, ami 15,93%-os arányt jelent. Nos, az valóban veszélyesen alacsony. A romániai átlag a lakosság számához képest 23,26 százalék alkalmazott. 43,2 százalék országosan a foglalkoztatottak aránya, 40,7% Hargita, Kovászna és Maros megyében, 37% az északkeleti régióban.
Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy Székelyföld gazdaságilag életképes lenne, ahhoz komoly gazdasági elemzésre lenne szükség, amit két évtizede senki nem hajlandó megrendelni: sem a székelyföldi gazdasági szereplők, sem a székelyföldi autonómiával házaló politikum. Pedig lenne néhány előnye, a legelső, hogy netán befektetői tőkét lehetne idevonzani, másrészt a létező adatok birtokában visszakézből lehetne visszaverni az ehhez hasonló médiatámadásokat, amit itt néhány mondatban megvilágítottunk. Csak meg kellene mérni, mekkora a potenciális felvevőpiac itt, a vásárlóerő, az infrastruktúra állapota, melyik területen miféle beszállítókkal lehet számolni, mennyi és milyen minőségű szakképzett munkaerő áll rendelkezésre és hasonlókat, nem ördöngösség.
Részben ugyanazokat a forrásokat használtuk: Comisia Naţională de Prognoză, Proiecţia principalilor indicatori economico – sociali în PROFIL TERITORIAL, până în 2015, valamint COMUNICAT DE PRESĂ, 2 februarie 2012, privind rezultatele provizorii ale Recensământului Populaţiei şi Locuinţelor – 2011.
Willmann Walter
Székely Hírmondó
Erdély.ma
2013. február 14.
Szolidaritás, kitartás a székely zászló ügyében
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke által a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből kiderült: a székely zászló kifüggesztése kapcsán kirobbant helyzetben a minél szélesebb bázisú Kárpát-medencei magyar szolidaritás lehet az egyetlen eredményes ellenszer. Érezte ezt az erdélyi magyar politikai és civil szervezetek, illetve az anyaországi önkormányzatok többsége is. Külön köszönetet érdemel Berényi József és az általa vezetett felvidéki Magyar Közösség Pártja. Az RMDSZ vezetőivel ellentétben ők megértették a székelyföldi zászlóháború igazi tétjét.
– Emlékeztetjük a parlamenti képviselet monopóliumát birtokló Szövetséget, hogy március 10-én, Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére az erdélyi magyar politikai pártok autonómiatüntetést szerveznek. Jó alkalom lehet ez arra, hogy az RMDSZ is végre csatlakozzon az autonómia-pártiak táborához. Mert az autonómiatörekvések sikerre viteléhez mindenkire szükség van – összegez a néppárti politikus.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs legutóbbi közleményében kifejti: nem ütközik törvénybe a székely zászló kitűzése a középületekre.
Az aranysávos kék zászló szabadon lenghet a Maros-, Sepsi-, Kézdi-, Orbai-, Bardóc-Miklósvárszéki önkormányzatok épületeinek homlokzatán is. A székely zászló a közösségi önazonosságon túlmutató jelkép, a székely autonómiatörekvés jelképe – tudtuk meg az SZNT-közleményből, amely kitér arra is, hogy az elmúlt évek során a Székelyföldre rendelt román kormánymegbízottak nagyon sok, következmény nélküli levelet küldtek ki az önkormányzatoknak abból a megfontolásból, hogy a hatalom szavával talán sikerül megfélemlíteni őket. – Ez a kísérlet minden alkalommal meghiúsult. Ma sincs másként. Ha válaszként a prefektusi felszólításra azok az önkormányzatok is kitűzik a székely zászlót, akik eddig nem tették meg, akkor ismételten be fog bizonyosodni, hogy a törvényességre megtévesztő módon hivatkozó prefektusok állításainak nincsen valós alapja – hangsúlyozza Izsák.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. február 14.
Alkotmányt és választási törvényt módosító bizottság alakult
Megszavazta tegnapi közös plenáris ülésén a képviselőház és a szenátus az alkotmánymódosító törvénytervezet összeállításával megbízott, valamint a választási törvény átalakításán dolgozó bizottság összetételét. Az RMDSZ-nek egy-egy teljes jogú, szavazattal rendelkező tagja van mindkét testületben.
A parlament két háza 439 igen-szavazattal és egy tartózkodással fogadta el, hogy a 23 tagból álló alkotmánymódosító szakbizottság vezetője a szenátus elnöki tisztét is betöltő nemzeti-liberális pártelnök Crin Antonescu legyen. A testület üléseit csak kétharmados részvételi aránnyal tarthatja meg. A szociáldemokraták kilenc, a liberálisok hat, a demokraták pedig három bizottsági taggal rendelkeznek. Két fővel képviselteti magát a Dan Diaconescu-féle Néppárt (PPDD), egy-egy megbízottjuk van a nemzeti kisebbségeknek, valamint a Konzervatív Pártnak (PC).
Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője lapunknak elmondta: az alkotmánymódosító bizottságban teljes jogú tagként ő képviseli az érdekvédelmi szövetséget, ő egyben a testület egyik alelnöke is. Az üléseken póttagként részt vehet továbbá Bíró Rozália szenátor, de nem rendelkezik szavazati joggal. Hozzátette: a választási törvényt kidolgozó bizottságban Márton Árpád képviselő, frakcióvezető-helyettes az RMDSZ megbízottja, aki titkári tisztséget kapott a testületben. Máté András kifejtette: nyilván jobb lett volna, ha az alkotmánymódosító bizottságnak legalább ketten rendes tagjai lehettek volna az RMDSZ részéről, de az alsó- és felsőházi frakciók csökkent létszáma miatt képviseleti arányuk is kisebb lett a testületben.
A politikus elmondta, hogy az RMDSZ mindenféleképpen javaslatot tesz majd az alaptörvény első cikkelyében foglalt, „nemzetállam” kifejezés törlésére. Hozzátette: amint a vita elkezdődik, módosításokat nyújtanak be a jogállam felépítésére, működésére vonatkozó több kitételre vonatkozóan is.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke tegnap az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott: az alkotmánymódosítás során figyelni kellene az állam- és kormányfői jogkörök egymásra tevődésének elkerülésére. Mint kiemelte, a parlamentáris köztársaság mellett tenné le voksát, de elképzelése szerint a nagyon pontosan körülhatárolt feladatkörrel rendelkező államfőt továbbra is közvetlen módon kellene megválasztani, legitimitását így az állampolgárok szavazata biztosítaná. Az alaptörvényben korlátozni kellene annak lehetőségét is, hogy a kormány ne hozhasson törvényeket a parlament megkerülésével a rendeletek, sürgősségi rendeletek és a felelősségvállalás eszközeihez folyamodva – fejtette ki Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint az alaptörvényben módosítani kellene a főügyészek – az utóbbiak a kormány tagjai kellene hogy legyenek, akárcsak más államokban – kinevezésére vonatkozó előírásokat is.
A választási törvény kidolgozásáért felelős bizottság összetételét 440 szavazattal fogadta el a törvényhozás. A 15 tagú testületből hat fő a PSD-t, három a PNL-t, kettő a PDL-t képviseli, az RMDSZ, a PP-DD, a PC és a nemzeti kisebbségek egy-egy taggal rendelkeznek. A tervek szerint novemberig tevékenykedő testület elnöki tisztét a szociáldemokrata Valeriu Zgonea látja el.
Victor Ponta miniszterelnök február első hetében bejelentette: a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) május elejéig ki szeretné dolgozni az alkotmánymódosítás tervezetét, hogy május-júniusban vitára, majd szavazatra bocsáthassák azt a parlamentben. A vonatkozó népszavazást a tervek szerint az ősz folyamán, valószínűleg szeptemberben szerveznék meg.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár),