Magyarellenes kormányzat hét pontban
Hét pontban összegezte a jelenlegi román kormány magyarellenes megnyilvánulásait Tőkés László EP-képviselő hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemezti Tanács elnöke, Ep-képviselő hétfői sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy huszonnégy évvel a rendszerváltás után felerősödő posztkommunista visszarendeződés tapasztalható Romániában. A restaurtáció káros jelenségei közül Tőkés László kiemelte a felerősödő kisebbség-, illetve magyarellenességet, az ország közigazgatási-regionális átszervezésének tervét, mely szerinte a Trianont követő, és a nacionálkommunista asszimilációs-homogenizációs politika folytatása; a magyar autonómia-törekvések antidemokratikus megbélyegzését és elutasítását; a zászlóháború néven elhíresült, a székely zászló betiltására törekvő román kormányzati politikát; a kisebbségi kérdések romániai belügyének tekintett doktrináját; az erdélyi magyar felsőoktatás korlátozását és az erélyi magyar személyiségek kulturális örökségünkből való kizárásának a gyakorlatát. Tőkés László elmondta, a Ponta kormánynak csak a magyar közösség elleni intézkedéseit sorolta fel, noha számos olyan döntése volt a jelenlegi román kormánynak, melyek az ország teljes lakosságát negatívan érintik. Tőkés László aggasztónak nevezte, hogy egyes magyar politikai erők – az RMDSZ és a Magyar Szocialista Párt – tudatosan vagy jóhiszeműségből asszisztálnak ehhez a többségi politikához, és felszólította az említett politikai tömörülések képviselőit, hogy ha már nem tudnak segíteni az említett jogfosztások ügyében, akkor legalább ne akadályozzák ezek megoldását.
Pap István
erdon.ro,

Asztalos Csaba szembeszállt az ortodox egyházzal
Dörgedelmes közleményben bírálta az ortodox egyház Asztalos Csabát, a diszkriminációellenes tanács elnökét, amiért a múlt héten szóvá tette, hogy alapvető emberi jogok sérülnek Romániában a kötelező iskolai vallásoktatás bevezetésével.
Az egyház hétvégi állásfoglalása (lásd keretes írásunkat) emlékeztet arra, hogy a román törvénykezés és az európai gyakorlat támogatja a vallás tanítását a közoktatásban. A közlemény támadja az „úgynevezett emberjogi szakértőket, akik véleményének semmi köze az európai valósághoz".
„Nem vagyok vallásellenes"
Asztalos Csaba nem érti, miért zavarta az ortodox egyházat a kijelentése. „Nem vagyok vallásellenes, hanem felhívtam a figyelmet egy jogsértésre" – magyarázta a szakember a maszol.ro-nak. A diszkriminációellenes tanács vezetője továbbra is fenntartja, hogy a jelenlegi törvénykezés sérti az alapvető emberi jogokat. Érvei szerint vallás oktatását kötelező biztosítania az államnak, de a tantárgyat nem lehet kötelezővé tenni.
Az ortodox egyház közleménye szerint a román alkotmány 29. cikkelye kimondja, hogy Romániában szavatolt a gondolat és vélemény szabadsága, a vallásos meggyőződés szabadsága nem korlátozható. Továbbá a 32. cikkelyre hivatkoznak: az állam szavatolja, illetve a törvény szerint megszervezi a vallásoktatást az iskolákban valamennyi felekezet számára. Az egyház szerint az európai gyakorlatban két követelménynek kell eleget tennie azon országok törvénykezésének, ahol kötelező a vallásoktatás: a szülőknek jogukban álljon felmentést kérni a gyerekük számára, a kérést pedig ne kelljen megindokolniuk.
„Az európai gyakorlatnak sem tesz eleget a jelenlegi törvény. Az ortodox egyház közleményében az EU emberjogi bíróságának egyik döntését idézték, de nem idézték helyesen, és az ítélet sem idevágó" – magyarázta lapunknak Asztalos, aki azt tartja jogsértőnek, hogy az érvényben lévő tanügyi törvény értelmében nulladik osztálytól tizenkettedikig valamennyi tanuló órarendjében „hivatalból" szerepel heti egy vallásóra.
Ha a szülő nem ért egyet, hogy gyermeke vallásórán vegyen részt, akkor kérvényeznie kell írásban a diák felmentését ebből a tantárgyból. Hasonlóképp írásban kell kérvényeznie a szülőnek azt is, hogy a gyerekének melyik felekezet vallási tanait oktassák az iskolában. Ez az előírás Asztalos Csaba szerint szintén jogokat sért.
A diszkriminációellenes tanács elnöke emlékeztetett arra, hogy az adatvédelmi törvény tételesen tiltja a felekezeti hovatartozásról szóló adatok begyűjtését. „Senki sem köteles a vallása felől nyilatkozni sem iskolában, sem más intézményben: ez sérti az alapvető emberi jogokat. A vallás, a hit személyes meggyőződés kérdése, és mint személyes információt, védi a törvény" – érvelt Asztalos.
A szakember szerint meg kellene fordítani a kérvényezést: ne azt kelljen igényelnie a szülőnek vagy a gyermeknek, hogy ne járjon vallásórára, hanem azt, hogy járhasson, ha akar. „Vagyis választási lehetőséget kell biztosítani, és nem azt, hogy egy hivatalból jogtalanul eldöntött helyzetet megváltoztassunk. Az állam hivatalból az összes gyereket beíratja, ami szerintem alkotmányellenes is. Miért kell nekem kérvényeznem, hogy ne járjon olyan órákra a gyerekem, amire nem iratkozott be?" – magyarázta a jogász.
Előbb-utóbb per lesz
Asztalostól megtudtuk, a diszkriminációellenes tanács jelenleg nem vizsgálódik ebben az ügyben, jómaga szülői magánvéleményének adott hangot a múlt heti kijelentésével. Korábban azonban civil szervezetek kikérték a testület álláspontját a vallásoktatás kérdésében, és a válaszuk az volt, hogy biztosítani kéne a szülőnek és a gyermeknek a szabad döntés jogát.
„Több mint valószínű, hogy előbb utóbb per lesz belőle. Biztosan akad majd egy szülő, aki nem fogja elfogadni, hogy hivatalból beíratják a gyerekét vallásórára, és bírósághoz fordul" – fejtette ki a szakember, aki nem érti az ortodox egyház reakcióját: „Attól félnek, hogy nem íratják be a szülők a gyerekeket vallásórára?"
Így jut állás teológusoknak?
Mircea Miclea volt oktatási miniszter szerint egyezség született a román politikum és az egyház között a vallásoktatás kötelezővé tételéről, így törvény által biztosított álláshoz jutnak az ortodox teológia végzettjei. Miclea emlékeztetett arra, hogy a romániai felsőoktatás évente 11 és fél ezer teológus hallgatót termel.
Okfejtése szerint nem létezik annyi parókia, lelkészi hivatal az országban, hogy ezeknek a végzősöknek mind állást biztosítson, munkát kellett adni ezeknek a fiataloknak, így bevezették a vallásoktatást a közoktatásba. Asztalos nem kívánta kommentálni Miclea kijelentéseit.
Maszol.ro,

Kérdezett: Sipos Zoltán
A SZABADSÁG TERHE
Etnikai dimenziót kaptak Marosvásárhelyen az átmenet problémái
A fekete március eseményeinek történeti feltárására törekszik László Márton és Novák Csaba Zoltán könyve, A szabadság terhe.
Az utóbbi években viszonylag sok anyagot – filmet, visszaemlékezést, könyvet, meg persze egy színházi előadást – láthattunk a márciusi eseményekről. Miben más könyvetek, A szabadság terhe?
László Márton: – Könyvünk különféle forrásanyagok (levéltári iratok, interjúk, videofelvételek) alapján az események történeti feltárására törekedett: azaz az események tényszerű leírására, az ok- okozati összefüggések feltárására. Lábjegyzetelt – azaz visszakereshető – munka, amely a két fél szempontjainak megértésére összpontosít.
Novák Csaba Zoltán: – A legnagyobb eltérést a fent említett tényeken túl abban látom, hogy ez a munka egy szélesebb történeti kontextusba helyezi bele az eseményeket. Ebben helyet kap a város sajátos történetének, váltakozó szerepköreinek alakulása, Románia és Magyarország 1989 előtti és utáni viszonyának alakulása, a rendszerváltás sajátosságainak leírása.
Fontosnak tartom, hogy sok helyi jellegű forrásanyag (pl. a Nemzeti Megmentési Front iratanyaga) elemzésével sikerült kibontanunk a konfliktus kialakulását, kiterjedését és az azt mozgató események folyamatát.
Ha tömören szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám, ez egy kimondottan elemző munka, és talán nem túlzás azt gondolni, remélni, hogy egy megfelelő alap egy magyar-román szakmai párbeszéd elkezdéséhez.
Az előszóban szó van arról, hogy nem sikerült szakmai együttműködést kialakítani a román történészekkel. Mi volt ennek az oka?
N.CS.Z.: – A könyv megírása ötletének megfogalmazásakor nyilvánvaló volt, hogy egy közös, román és magyar történészeket bekapcsoló munka hozná meg leginkább a kívánt eredményt, azt, hogy egy kimondottan szakmai mederben történő vita során szülessen meg a kézirat.
Megkerestünk egy bukaresti intézetet az ötlettel, amely az akkori viszonyok között ún. erkölcsi támogatást ígért, semmi mást. Ennek hiányában az általunk megkeresett román történész barátaink nem vállalták a munkát.
Így fordultunk a Bernády György Alapítványhoz (amelynek dokumentumtárába már összegyűjtöttek egy jelentős mennyiségű, nagy fontossággal bíró forrásanyagot), hogy támogassák kutatásainkat. Utólag, a kézirat elkészülése után belegondolva, talán nem is rossz megoldás a részünkről már kialakított és valamennyire letisztított narratíva megvitatása a román szakmával.
Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik a könyv román fordításának problémája. Milyen stádiumban áll ez a projekt, és főként: ki finanszírozza?
N.Cs.Z.: – Menet közben kiderült, hogy kettesben dolgozva sokkal könnyebb adminisztrálni a kutatást. Eldőlt az is, hogy megírjuk a könyvet és a kézirat román nyelvre történő fordításával nyitunk a román szakma, illetve közvélemény felé. Jelen pillanatban ezen a téren a tanácskozás, a tervezgetés stádiumában vagyunk, keressük és fontolgatjuk a lehetőségeket.
Magán jellegű pályázat során valószínű, hogy viszonylag hamar lehetne fordítót találni, de mi intézményes keretben (egy szakmai intézet programjának részeként) szeretnénk ezt megvalósítani.
Szintén a bevezetőben említitek, hogy az eseményeknek továbbra is vannak homályos pontjai. Melyek lennének ezek?
L.M.: – A jelenleg rendelkezésre álló forrásanyag nem biztosítja a rendőrség, a hadsereg, a Hazafias Gárdák és – ha még/már működött – a belföldi titkosszolgálat tevékenységének pontos ismeretét a kutatott időszakban.
N.CS.Z.: – Ezek az iratok a jelenleg érvényben levő levéltári szabályozások értelmében titkosítottak. Ezek hiányában bizonyos részletkérdésekre nem kaphatunk választ. Például nem tudni, milyen típusú és mekkora mennyiségű iratanyagot állíthatott elő a titkosszolgálat, kik voltak a szolgálat aktív emberei, milyen utasítást kaptak a város bejáratait lezáró vagy az azt elmulasztó kisebb katonai egységek.
Ugyanakkor felmerül az a kérdés is, hogy egy ilyen történelmi helyzetben, egy ilyen ütemben pörgő eseménysorozatról mennyi írott forrás készülhetett, maradt fenn. Azt viszont egyértelműen fel tudjuk vázolni a rendelkezésünkre álló anyagból, hogy a konfliktus hogyan jelentkezett a városi és a megyei vezetői szervekben.
Hozhatnak-e 180 fokos fordulatot az események értelmezésében a jelenleg hiányzó, titkosított dokumentumok? L.M.: – Véleményem szerint azt a következtetést, hogy mesterségesen gerjesztették tovább a helyi szinten már meglévő feszültségeket, nem hiszem, hogy módosítaná bármilyen a jövőben előkerülő irat. Természetesen óriási meglepetések fognak még érni minket az események megszervezésére, lebonyolítására, a résztvevő személyekre vonatkozóan, de nem hiszem, hogy ez alapjaiban módosítaná a végkövetkeztetésünket.
Mit gondoltok, mennyire sikerült feltárni az események mozgatórugóit?
L.M.: – Kitapintható az 1989. decemberi fordulatot követően a marosvásárhelyi román elit félelme: egy demokratizálódási folyamat óhatatlanul is addigi pozícióik meggyengülését eredményezhette volna, esetenként addigi egzisztenciájuk megszűnésével járt volna.
Ez volt az események fő mozgatórugója: kellett egy olyan eseményt találni, amely igazolja, hogy egyrészt szükség van egy, az országot felügyelő titkosszolgálatra, másrészt szükséges a többségében nemzeti kisebbségek lakta területeken a helyi román eliteket a központból támogatni, akár a demokratikus elvek és gyakorlat figyelmen kívül hagyásával is.
Arra viszont, hogy az 1989-ig működő románosítási projektet felfüggesztették-e, vagy csupán a megváltozott körülményekhez igazítva tovább működtették-e, nem tudunk választ adni.
Az, hogy erre az Erdély elvesztésétől való lappangó félelmet használták fel, egy kézenfekvő megoldás volt, akárcsak egy (ebben az esetben nemzetiségi alapon szerveződött) csoport felhasználása egy másik ellen – az 1989. decemberi fordulatot követő többrendbeli bányászjárásnak is ugyanez volt a forgatókönyve.
Én ezeket tekintem az események fő mozgatórugójának, természetesen rengeteg technikai részletkérdést nem látunk még tisztán.
N.CS.Z.: – Én személy szerint azt emelném ki, hogy sikerült egy folyamatban leírni az eseményeket, ok-okozati összefüggésekkel alátámasztva. Ebben az ún. mozgatórugókat a maguk folyamatában mutatjuk be, amit a könyvben úgy fogalmaztunk meg, hogy az átmenet etnicizálódása. Vagyis a Marosvásárhelyen a fennálló sajátos (etnikai, politikai stb.) helyzet folytán a rendszerváltás alapvető kérdései (politikai, gazdasági szerkezetváltás, elitcsere) etnikai színezetet kapott. Így, 20 év távlatából és a dokumentumok (részleges) ismeretében meg lehet-e nevezni az események felelőseit?
L.M.: – A végrehajtók és a nyilvános vezetők személye már az események időpontjában is, vagy kevéssel utána ismert volt, de a nyomozati és az igazságszolgáltatási szervek szándékosan senkit sem vontak közülük felelősségre, és nem büntettek meg.
A szervezők és a tervezők személye természetesen nem ismert, bár feltételezések vannak, és az intézményi struktúrák ismeretében ki lehetne sakkozni a személyüket. De nem látom sok értelmét a személyes felelősök megtalálásának, hiszen nemhogy felelősségre vonás, hanem még magyarázatkérés, elszámoltatás sincs.
Milyen más végkifejlete lehetett volna az eseményeknek magyar szempontból? Mennyire voltak a helyzet magaslatán a magyar elitek?
L.M.: – Nem hiszem, hogy ennek az eseménynek lenne magyar vagy román szempontú végkifejlete – a kettő összefonódik. Sokan sokfélét mondanak, hogy mi történhetett volna, polgárháborútól etnikai tisztogatásig.
De ha “magyar szempontú” végkifejletről esett szó – azaz a magyarság szempontjából szerencsés végkifejletről, akkor is elég széles skálán mozoghatunk: rendkívül szerencsés lett volna a román intézmények – különösen a hatalmi szervezetek – vezetőinek cseréje 1990 januárjában, márciusában. De ez csak egy országos szintű vezetőségcsere esetében történhetett volna meg.
Még ennél is nagyobb léptékű tisztulás lehetett volna, ha a kommunista párttagsággal rendelkezőknek megtiltották volna a köztisztviselői, közalkalmazotti tisztségek betöltését, netán a közszereplést is. Egészen biztos, hogy az új vezetők tapasztalatlanságából adódó hibák kevesebb kárt okoztak volna, mint a helyükön hagyottak tudatos és begyakorlott szervezőmunkája, amely a márciusi események “profi” megszervezésében mutatkozott meg. De az országos események ismeretében – no és tudva, hogy ma sem működik a lusztráció – ez is utópia.
A valóság talajára visszatérve: szerencsésebb lett volna, ha Maros megye és Marosvásárhely nem katonai vezetőket választ döntéshozóknak az átmeneti időre, hiszen kevesebb rugalmasságot tanúsítottak komplex társadalmi problémák kezelésében – és az események későbbi alakulásában nagy súllyal bírt tevékenységük.
De az események végződhettek volna úgy is, hogy mondjuk 19-én este az ostromlott RMDSZ székházhoz nagyobb erőkkel vonul ki a pár száz méterre lévő rendőrség, vagy a jelentős erőkkel rendelkező katonaság – több óra állt a rendelkezésükre, hogy ezt megtegyék.
És 1990. március 20-án pedig végződhettek volna úgy is az események, hogy a város bejáratánál lévő két páncélozott jármű nem engedi be a városba a görgényvölgyieket szállító konvojt, a főtéren pedig a szóváltásokon kívül nem történik más összecsapás, mert a két felet elválasztó rendőrök sorfalát könnyedén meg lehetett volna erősíteni más egységekkel. Az este/éjszaka folyamán, amikor gyérül a tömeg, lassan el lehetett volna távolítani egymástól a két felet.
A magyar elitek – mint mindig – a tényleges lehetőségek és az általuk képviseltek elvárásai között kellett lavírozzanak. Azt, amit tettek – egészen 1990. március 19-e estéig –, az adott körülmények között ma sem nagyon lehetne másképpen tenni, utána – másnap – pedig elmosta őket a tömeg elemi erejű felháborodása, már csak követték az eseményeket, próbálták kordában tartani az indulatokat. De hát akkor már ők nem rendelkeztek eszközökkel a helyzet kezelésére.
(Novák Csaba Zoltán
1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
László Márton
köztisztviselő, levéltáros a Román Nemzeti Levéltárak Maros Megyei Hivatalában. Tanulmányait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakán végezte, jelenleg doktorandusz a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
Kutatási területe a 20. századi Erdély had- és társadalomtörténete, doktori disszertációjának témája a székelyföldi kollektivizálás.)
Transindex.ro,

Kós Károly, a művészi kovácsoltvas formatervezője - könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön
A Kós Károly Év keretében február 28-án, csütörtökön 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók termében mutatják be Márton László, az Erdélyi Múzeum Egyesület kutatójának kötetét Kós Károly, a művészi kovácsoltvas formatervezője címmel.
Kós nem csak az összlátvány, de a részletek művésze is. Kovácsoltvas terveit eddig nem részesítették elég figyelemben, holott rész és egész csodálatos összhangját csak ezek alapos ismeretével lehet kellőképpen értékelni. Márton László az európai kovácsoltvas művészet kontextusába beágyazva ismerteti Kós vasmunkáit, és könyvét a mai továbbélő művészi munkák ismertetésével is kiegészíti.
A könyvbemutatóhoz így szervesen kapcsolódik Nagy György olaszteleki kovácsmester kamarakiállítása, aki az elmúlt években nagy szakmai alázattal tanulmányozta Kós Károly terveit, hogy megvalósítsa azokat a Kós-vasműveket, amelyeknek kivitelezését mindeddig meghiúsította a pénzhiány. Munkái a Székely Nemzeti Múzeum bejáratánál, lépcsőinél láthatók. Az est házigazdája Kinda István muzeológus. (közlemény)
Transindex.ro,

„Nem egy fortyogó katlanon ülök”
„Nem lehetünk érdekeltek abban, hogy elszigeteljük a magyarságot Románián belül, ez semmiféle eredményt nem hoz” – mondja lapunknak adott interjúban Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnökét a közelgő régióvitáról, a Partium–Székelyföld-ellentétekről, a román politikusokkal való párbeszéd lehetőségéről kérdezte Cseke Péter Tamás.
Liviu Dragnea bejelentette, hogy elkezdődött Románia közigazgatási újrafelosztásának közvitája. A kormányfőhelyettes utalt arra, korántsem biztos, hogy nyolc régióra osztják majd az országot, mint ahogy korábban több kormánypárti politikus szorgalmazta. Ezek szerint van esély arra, hogy a szociál–liberálisok mégsem fagyasztják be a jelenlegi fejlesztési régiókat, hanem – mint ahogy az RMDSZ is szeretné – kisebb régiók lesznek?
Valóban, a kormányzó pártszövetség folyamatosan azt kommunikálta eddig, hogy a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási jogkörökkel való felruházása a szándékuk. Én úgy látom, a háttérben az USL-n belül is vannak olyan kezdeményezések, akár régiónként is eltérő hangok, amelyek szerint a mostani nyolcrégiós felosztás közigazgatásilag nincs rendben. Gyakorlatilag mindenki beismeri, hogy a jelenlegi régiófelosztás egy csőd. Ha közigazgatási jogkörökkel ruházzák fel a mostani fejlesztési régiókat, az hosszú távon megerősíti, sőt súlyosbítja ezt a csődöt. Nem véletlenül mondtam és mondom, hogy egy több mint tízesztendős kudarcot nem szabad szőnyeg alá söpörni, nem szabad megerősíteni, nem szabad elrejteni, nem lehet azt játszani, hogy van egy csődtömegem, abba teszek egy acélvázat, öntök bele egy kis cementet, hogy megkössön. Attól még csőd lesz, nem fog jobban működni. Annak idején a parasztpárti politikusoknak is az volt elsősorban a problémájuk, hogy a Székelyföld nehogy egyetlen régióba kerüljön. A román politikusok ezt a kérdést mindig az etnikai szempontokat előtérbe helyezve közelítették meg. A baj az, hogy az etnikai spirálból nem bírnak kilépni, és számomra ez sokkal mélyebb, sokkal súlyosabb mentalitásbeli problémát vet fel. Ám ha a miniszterelnök-helyettes már képes azt kijelenteni, hogy a nyolc régió nem szentírás, azt mutatja, hogy a kormánypártok kezdenek más felosztáson is gondolkodni. Mi azt mondjuk: sok-sok érv van amellett, hogy egy régió legfeljebb három-négy megyéből álljon.
Az előbbi kérdést azért is tettem fel, mert Csutak István RMDSZ-es szakértő meggyőződéssel állítja: az USL már csak azért is keresztül fogja vinni a nyolcrégiós elképzelését, mert így árthat a legjobban a magyarságnak. Az RMDSZ elnöke nem ennyire borúlátó?
Csutak István álláspontját és az érvelését ismerem, nekem nem Csutak Istvánnal kell vitatkoznom, nem is vitatkozom vele. Azt gondolom, ha egy lehetőségünk van, akkor azon kell lennünk, hogy Románia közigazgatási felosztása ne legyen nyolcrégiós. Akkor még mindig jobb, ha megmaradnak a jelenlegi fejlesztési régiók, ám közigazgatási hatáskörök nélkül. Nekünk egyszer már sikerült megakadályoznunk, hogy a nyolc fejlesztési régió közigazgatási hatásköröket kapjon, amikor Traian Băsescu állt elő ezzel az elképzeléssel, igaz, akkor más helyzetben voltunk.
(„Elképzelhetetlennek tartom a szórvány feladását”
„Nem tudok olyan elképzelést elfogadni, amely a szórvány feladásához vezet, akár a Székelyföld irányában, akár más irányban történne a szórvány feladása” – jelentette ki Kelemen Hunor, amikor az RMDSZ álláspontjáról kérdeztük azzal kapcsolatban, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője a szórványban élő magyarok áttelepítésének gondolatát vetette fel. A szövetségi elnök szerint ez a paradigmaváltás veszélyes a Kárpát-medencei magyarságra. „Jó, ha szembesül azzal a társadalom, hogy vannak, akik másképp képzelik el a szülőföldön maradást. Mi úgy gondoljuk, a szórványt erősíteni kell” – mondta Kelemen, hozzátéve, érdemes vitázni erről a kérdésről, de nem túlságosan hosszú ideig, „mert nem szül jó vért”.)
Mikor véglegesíti elképzeléseit az RMDSZ arról, hogyan kellene kinéznie Románia régióinak?
Négy lépcsőben képzeltük el álláspontunk kialakítását. Már volt Bukarestben egy tanácskozásunk regionális önkormányzati vezetőkkel, szakértőkkel, alapos, statisztikai adatokra alapuló anyagokról. Második lépésként március elsején önkormányzati konferenciát tartunk Kolozsváron, amelyen megvitatjuk ezt a kérdést. Ezután szakértői egyeztetések következnek román és külföldi szakemberek bevonásával, és utolsó lépésként hozunk döntést az RMDSZ politikai testületeiben. Ez a döntés arról fog szólni, mit fogunk fenntartani a parlamentben a közigazgatási átszervezésről szóló vita során, illetve milyen alternatív variánsok lehetségesek.
Az RMDSZ területi szervezetei, a Partiumban, a Székelyföldön már kidolgozták elképzeléseiket a régiós felosztásról. Várhatók-e nagyobb viták a kolozsvári önkormányzati tanácskozáson?
Semmiféle vita nem várható, ugyanis a partiumiak nem akarnak a Székelyföld számára régiót megrajzolni, és a székelyföldiek sem a partiumiak számára régiót megrajzolni. Nincs semmiféle konfliktus közöttük ezen a téren. Van az RMDSZ-en belül egyfajta vita arról, hogy a rendelkezésünkre álló statisztikai adatokból melyek a mérvadóak. Vannak viták közöttünk arról is, hogy egy-egy számot hogyan értelmezzünk, de e viták egy adott régión belül vannak, nem régiók között. A kolozsvári tanácskozáson azt fogjuk kérni, hogy mindegyik régió készítsen több, adatokkal alátámasztott munkaváltozatot. Én ismerem a partiumiak elképzeléseit, ismerem a székelyföldiekét, és ezekben a tervezetekben is van játéktér, lehet mozogni. Ez fontos, mert 70 százalékos parlamenti többséggel állunk szemben, és nem jó, ha egyetlen álláspont mellé lecövekelünk. Képesnek kell lennünk előterjeszteni A, B és C változatot is a régiók megrajzolására. Ám legalább ennyire fontosak az elképzeléseink a régióknak szánt jogkörökről, a régiós testületek megválasztásáról. Ezekről nekünk több változatot kell elkészítenünk.
Lehet, hogy a régiókról nincs Partium–Székelyföld-vita, ám érezni a feszültséget a két régió RMDSZ-es politikusai között. Elhangzik néha egy-egy epés megjegyzés a másik irányában mindkét fél részéről, legutóbb például Mesterházy Attiláék kolozsvári látogatása kapcsán.
Minden szervezeten belül vannak csipkelődések, ellentétek, nem csak az RMDSZ-ben. Régiós vitákban feszültség nem fog megmutatkozni, én arra törekszem, hogy ne is alakulhasson ki. Amikor Traian Băsescu annak idején előállt azzal a kompromisszumnak szánt javaslatával, hogy a két székelyföldi megye alkosson egyetlen kisebb régiót, nem fogadtuk el, mert csak a két megyére vonatkozott, hosszú távon amúgy sem lett volna életképes, és szétszakította volna az erdélyi magyarságot, a Partiumot és a Székelyföldet. Az RMDSZ ernyőszervezet. Az év elején az MSZP vezetőinek kolozsvári látogatását sokan sokféleképpen próbáltak kihasználni, teljesen indokolatlanul. Én azt mondom: az RMDSZ valamennyi magyarországi párttal leül tárgyalni, mindenkinek a véleményére kíváncsiak vagyunk, akinek szándékában van ezt elmondani. Minden évben találkozunk a KDNP-vel, a Fidesszel, az MPSZ-vel, és a továbbiakban is így lesz, ideológiailag az RMDSZ nem köteleződik el sehova.
(„Johannis nem befolyásolja a viszonyt a liberálisokkal”
Kelemen Hunor szerint nincs különösebb jelentősége a kormány kisebbségvédelmi politikája szempontjából annak, hogy Klaus Johannist, a Német Demokrata Fórum elnökét a Nemzeti Liberális Párt második emberévé választották a PNL kongresszusán. A szövetségi elnök „Crin Antonescu és a PNL szempontjából érdekes lépésnek” nevezte a nagyszebeni polgármester belépését a nagypolitikába, azonban ezt nem a kisebbségek irányába tett gesztusnak értelmezi. Úgy véli: az lenne a legnagyobb hiba, ha Románia a kisebbségpolitikáját az olaszok, örmények vagy a szászok szemszögéből közelítené meg. „A nemzetiségi kérdést elsősorban a magyarság szempontjából kell megközelíteni, mert a magyar közösség a valós problémákat és célokat megfogalmazó kisebbség ebben az országban” – jelentette ki. Kelemen gesztusnak inkább azt tartja, hogy Crin Antonescu hosszas mosolyszünet után személyesen hívta meg az RMDSZ elnökét a PNL kongresszusára. „Hónapok óta nem beszélünk, nincs kommunikáció közöttünk. Ezt a gesztust figyelembe kell venni, de nem föltétlenül jelent radikális fordulatot” – jelentette ki a politikus, aki egy székely zászlóval lepte meg liberális meghívóit.)
Tehát nem érzi azt, hogy szövetségi elnökként egy fortyogó katlanon ül?
Egyáltalán nem érzem azt, hogy egy katlanon ülnék, és robbanás előtt állna a katlan. Azt sem érzem, amit mondanak időnként jó szándékú, többnyire tévé elől politizáló elemzők, hogy a szövetségi elnök fejére nőttek az RMDSZ-es kiskirályok. Nincs ilyen, nem nőtt senki a fejemre. Nyilván, én nem vagyok autoriter alkat, ezt azért látni kell.
Mondták önről azt is, hogy „lágy” vezető.
Persze, lehet, hogy sokan így látják, de a kollégák jól tudják, hogy az én habitusom inkább olyan, hogy mindenkit meghallgatok, minden nézetnek megpróbálok helyet teremteni. Van viszont egy határ, amelyen túl nincsen mozgástere senkinek, de ez a határ tág, hisz nem vagyunk párt. Ha párt lennénk, nyilván szűkebb lenne ez a határ.
Visszatérve a régiókra: mennyire nehezíti az RMDSZ helyzetét az ország közigazgatási felosztásáról szóló vitában a székelyzászló-botrány?
Az ilyen feszültségkeltés leszűkíti az amúgy sem túlságosan nagy tárgyalási mozgásterünket, és ez nem szerencsés. A zászlóbotránnyal kapcsolatosan néhány dolgot folyamatosan el kell mondani, mert melléfog a sajtóban még a legjobb szándékú értelmezési kísérlet is. Ez az ügy nem most kezdődött. Tavaly kezdődött, miután az RMDSZ kikerült a kormányból és Codrin Munteanu prefektus elkezdte üldözni a Kovászna megyei polgármestereket a székely zászló használata miatt. Mi ez ellen tavaly már többször felemeltük a hangunkat. Tüntetést is szerveztünk tavaly ősszel a székely zászló, a közösségi szimbólumok használata mellett. A miniszterelnökkel is közöltem, hogy a román–magyar együttélést, a román–magyar viszonyt veszélyezteti, amit Codrin Munteanu művel. A volt prefektus januárban román zászlóval takarta le a Székelyföld feliratú táblát Sepsiszentgyörgyön. Akár provokációnak is tekinthető, hogy a román zászlót a kisegyesülés napjának éjszakáján, hajnalán ismeretlenek összevágták. A vita kirobbanásához az vezetett, hogy az új háromszéki prefektus beiktatásakor kivitték a székely zászlót a megyei önkormányzat díszterméből. Ezt követte Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár reakciója Budapesten. Tehát nem Németh Zsolt reakciója volt az első lépés, csak ez kapott visszhangot, ezt sokan elfelejtik. Mi abban reménykedtünk, hogy ha Codrin Munteanu elkerül a Székelyföldről – ami meg is történt –, akkor visszalépünk a normalitás talajára, erre azonban Németh Zsolt nyilatkozata nem segített rá.
Ezt a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának budapesti ülésén is szóvá tette?
Budapesten azt mondtam: fontos a magyarországiak szolidaritása, fontos az, hogy egymásnak segítsünk. Ám az is fontos, hogy mielőtt a segítség érkezik, szóljanak nekünk időben Budapestről, hogy kapaszkodhassunk meg, mert ügyeinket nekünk kell itt rendezni, rajtunk csattan az ostor. Ha pedig Budapestről segíteni akarnak, jól fel kell mérni, hogyan tegyék: nyilatkozat formájában vagy diplomáciai csatornákon keresztül. Az a jó, hogy fölkorbácsoljuk a kedélyeket és így visszük a közvélemény elé a kérdést, vagy az a jó, ha a budapesti kétharmados parlamenti többség leült tárgyalni a bukaresti kétharmadossal. Fontosnak tartom, hogy ilyen esetben konzultáljanak velünk is.
Több olyan RMDSZ-es képviselővel beszéltem, aki szerint soha nem volt még ilyen „kibeszélős”, éles hangulata a KMKF üléseinek, mint legutóbb Budapesten. Meg tudja ezt erősíteni?
Valóban, az előzőekhez képest ez az ülés feszesebb, élénkebb volt. Jó beszélgetés, még akkor is, hogy ha nem az udvariaskodás jellemezte. Kövér László házelnök részéről megfogalmazódott az a javaslat is, hogy szűkebb körben folyatni kéne, mert sok a kibeszélnivaló.
Még zajlott a KMKF ülése, amikor Kövér László kitűzette a székely zászlót az Országházra. Bukarestben erre előbb hevesen reagáltak, több román politikus javasolta, hogy a parlament foglaljon állást a budapesti lépéssel szemben. Végül nem született állásfoglalás, sőt elhangzott az a javaslat, hogy valamennyi megye zászlaját, így a székely lobogót is helyezzék a bukaresti parlament elé. Megvalósul ön szerint ez a javaslat?
Nem akarom most fölsorolni, mennyi munkánkba, mindennapos erőfeszítésünkbe telt, hogy ezt a székelyzászló-ügyet normális mederbe tereljük. Úgy gondolom, ez sikerült is elérnünk. Sok munkánk van abban, hogy nem született állásfoglalás a parlamentben. Vasárnap délben (február 17-én – szerk. megj.), délután még úgy tűnt, hogy nagy összefogás lesz román oldalon ebben a kérdésben, hétfő reggelre ez már másképpen nézett ki. Ezért is vagyunk ott a parlamentben, hogy a normalitást próbáljuk eredményesen képviselni. Nem tudom, mikor kerülnek ki a megyezászlók a parlament elé, de a javaslatot meg kell próbálni majd gyakorlatba ültetni.
Egy román lapnak adott korábbi interjúban méltatta Victor Ponta miniszterelnöknek a kisebbségi kérdésekhez, a román–magyar viszony alakulásához való hozzáállását. Fenntartja ezt az álláspontját a székelyzászló-ügy után is?
Nem dicsértem Victor Pontát, csak értékeltem a magatartását. Nem vagyok az az ember, aki mindenkiről azt feltételezi, hogy csak rosszat akar. Ha valakivel bizonyos helyzetekben, kérdésekben szót lehet érteni, nyitottságot és jó szándékot vélek benne felfedezni, akkor ezt elismerem, akkor is, ha a döntései nem éppen olyanok, amilyeneket én szerettem volna. Pontának az elmúlt esztendőkben számos olyan kijelentése volt, ami sértette a magyarokat, sértette az RMDSZ-t, ennek jelentős része azonban a választási kampány része volt. Ám mondjon nekem valaki egy olyan politikust, akinek az elmúlt 23 esztendőben nem volt olyan kijelentése, mely a magyarokat ne sértette volna, beleértve Traian Băsescut is. Amióta Ponta miniszterelnök lett, szembesült azzal, hogy a román–magyar viszonnyal valamit kezdeni kell. Felelősségteljesebben próbálja ezt a kérdést megközelíteni. Ezt nem akarom tagadni csak azért, mert Pontának közben vannak olyan kijelentései, melyekkel én magam sem értek egyet. Azzal, ahogy a magyarországi pártokhoz vagy a magyar kormányhoz viszonyult, nem értek egyet. A tanügyi kérdésekben az elmúlt hónapokban korrekt próbált lenni, nyitott volt, én ezt nem akarom letagadni. Ez nem jelenti azt, hogy Ponta megold mindent, mert a kormányfőnek is vannak határai. Ám az erdélyi magyarság képviselőiként mi nem lehetünk érdekeltek abban, hogy elszigeteljük a magyarságot Románián belül, ez semmiféle eredményt nem hoz. Ha valaki párbeszédképes, ha valakinek van egy kis empátiája, nyitottsága felénk, akkor arra oda kell figyelni, keresni kell a párbeszéd lehetőségét.
(„Nem baj, hogy van belső ellenzék Vásárhelyen”
„Az nem baj, ha az RMDSZ-ben van belső ellenzék. Egy demokratikusan működtetett pártban teljesen normális, hogy vannak, akik másképp gondolkodnak. Soha nem félek a vitáktól, hanem az egyhangúságtól félek, mert az a rossz előjel” – jelentette ki Kelemen Hunor, amikor a marosvásárhelyi RMDSZ helyzetéről kérdeztük. A szövetségi elnök leszögezte, Marosvásárhelyen egyetlen RMDSZ-szervezet van, amely az alapszabály szerint és az SZKT határozatának megfelelően járt el. „Bízom abban, hogy ha a szervezet legitim elnöke, Peti András közösségépítő elképzelései megvalósulnak, a városi szervezet hitele, az új elnök megítélése, a városi szervezet munkájának a megítélése radikálisan meg fog változni a városban” – jelentette ki a politikus. Szerinte Peti Andrásék ellenzéke előbb-utóbb meg fog győződni arról, hogy a jelenlegi városi szervezet már egy más, közösségépítő csapat. „Egy olyan városi szervezettől, amely éveken keresztül rosszul működött, nem is lehet elvárni, hogy egyik napról a másikra minden feszültség nélkül a normális mederbe terelődjenek a dolgok. Én azt tudom mondani azoknak, akik Peti András megválasztásával esetleg elégedetlenek, hogy bízzanak abban az emberben, aki ezt a munkát vállalta. Én bízom abban, hogy a szervezetet életre kelti, lesznek eredményei” – mondta Kelemen.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Összmagyar szolidaritás
Megvolt a diszkrét bája annak, ha valaki George Orwell 1984 című könyvét a Ceauşescu-diktatúra alatt olvashatta el. A negatív utópia az akkori jelen bírálatának tökéletesen beillett, de erdélyi magyarként az általános elnyomás mellé társult az etnikai terror is. Trianon óta ugyanis egyetlen román kormány sem volt hajlandó eleget tenni a gyulafehérvári határozatba foglalt román ígéreteknek. Félreértés ne essen, nem várjuk el, hogy kivételezzenek velünk, nem kívánunk extra jogokat saját évezredes szülőföldünkön, csak azt, ami megillet minket létünk okán: nemzeti önkormányzatot az élet minden területén. Ezt ígérték, s ezt soha nem voltak hajlandóak teljesíteni.
Sőt. Kilencvenöt esztendős léttörténetünk a jogfosztások története. A vagyon- és iskola-elkobzások, a nyelvi diszkrimináció, az államilag megtervezett és végrehajtott asszimilációs program véghezvitelének története. Az elmúlt húsz évben lélekszámunk drasztikusan megcsappant. Ha Bukarestben érzelemmentesen közelítenének a magyarkérdéshez, hátradőlhetnének, elvégre az idő nekik dolgozik. De ők még provokálnak is: Budapesten koccintanak december elsején, egy másik évben Csíkszeredába helyezik a központi ünnepséget, színmagyar falvakban építik az egyik ortodox templomot a másik után, s a példák hosszan sorolhatók el egészen a szerencsés módon összmagyar szolidaritást kiváltó székely zászló körüli hercehurcáig.
Ami leginkább idézi az Orwell által megjelenített zsarnokságot, az a gyergyószentmiklósi Wass Albert-megemlékezés története. Nem gondoltam, hogy még okozhat nekem meglepetést a bukaresti rezsim. Markó Attiláék kálváriája a Mikó-ügyben, a zsarnokság brutális és gátlástalan packázása éppen úgy mellbeverő fordulat volt, mint az, hogy most gyanúsítottként (!) idézi meg az ügyészség (!) egy kulturális megemlékezés szervezőit.
Egyik esetnek sincs semmi köze az annyit emlegetett jogállamhoz, demokráciához, európaisághoz. E gesztusok azt érzékeltetik az alattvalókkal, hogy a hatalom sáncain belül egy magyar sincs biztonságban, és a gondolatok és érzések felett is ellenőrzést akarnak gyakorolni. S ahogy Markó Attiláék esetében együtt tüntetett minden magyar politikai erő, úgy erkölcsi kötelessége most minden magyarnak azok mellett kiállni, akiket a román hatalom azért zaklat, mert közösségünk írófejedelme előtt tisztelegni mertek egy megemlékezés erejéig.
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

A változást magunkon kell kezdeni – Az EMI kétnyelvű táblákkal hívja fel a figyelmet nyelvi jogainkra
Mégpedig sürgősen. Ha nem változtatunk a helyzeten, székely közösségünk rövid időn belül felszámolódik. Előttünk a fájdalmas példa: Marosvásárhely, ahol még nem olyan régen a magyar közösség vezető helyzetben volt, mára már teljesen kiszolgáltatottá vált, nem szólhat bele még a saját dolgaiba sem. Szörnyű érzés idegenné válni a saját szülőföldön.
Sepsiszentgyörgy is ezen az úton halad. De még mindig nem késő cselekedni. Van egy 25 százalékos előnyünk, amivel, ha tudatosan gazdálkodunk, lassíthatjuk a folyamatot, sőt, megakadályozhatjuk azt. Ne várjunk megoldást a politikumtól, csak magunkra számíthatunk. Mi pedig sokan vagyunk, ez jelenthet megoldást, ha akarjuk.
Először is önvizsgálatot kell tartanunk: mit jelent számunkra az, hogy magyar? Hogyan éljük meg ezt a mindennapjainkban? Nem elég csak magyarnak születni, azért tenni is kell: odafigyelünk a nyelvre, nem használunk idegen szavakat, igényeljük a magyar nyelv használatát iskolákban, hivatalos helyeken, üzletekben, munkahelyen, mert ehhez jogunk van. Ugyanezt a tudatosságot elvárjuk a családtagjainktól, gyermekeinktől is. Érdeklődéssel fordulunk a történelmünk, hagyományaink felé. Most már egyre több a hamisítatlan, igaz forrás. Fel kell kutatni őket, meg kell ismernünk a saját történelmünket, csak így érezzük magunkénak ezt a földet, és csak így tudunk meggyőződéssel kiállni jogainkért.
A tévézésre szánt időt fordítsuk inkább olvasásra, családi beszélgetésekre, gyerekekkel való foglalkozásra – sokkal többet ér. Költséges utak helyett néha váltsunk honismereti körutakra, családi kirándulásokra, természeti szépségeink megismerésére. A változás folyamatában a tudatunk erősítése nagyon fontos. Ezt megélhetjük közösségi szinten is, ha időt szánunk a társas kapcsolatokra, közösségekbe járunk, és egyéni tapasztalatainkat, élményeinket megosztjuk másokkal is. Ez erősít bennünket és erősíti közösségünket.
A változtatásnak, az öntudat erősítésén túl, van még egy másik eszköze: a pénz. Bármilyen kevés, jelentőséggel bír, hogy azzal mi rendelkezünk, mi döntjük el, kinek és hová költjük. Megélhetésünk, életminőségünk szempontjából nagyon fontos, hogy a pénz helyben maradjon, ne áramoljon ki a közösségből. Jelenleg a multinacionális cégek (bevásárlóközpontok, bankok stb.) kiszivattyúzzák a pénzt a közösségből. Ezért legyünk megfontoltak, ne az olcsóság legyen az egyetlen szempont a vásárlásainkban, mert később ennek sokszorosan megfizetjük az árát: gyermekeinknek nem lesz munkahelye (már most is egyre kevesebb van). Csak a szükségeset és helyi üzletekben vásároljunk. Már ezzel a lépéssel is sokat teszünk a megerősödésünkért. Ehhez persze ki kell iktatni a kereskedelmi tévében folyó reklámok ártó hatását, amelyek valósággal arra ösztönöznek bennünket, hogy életünk értelmét és célját a vásárlásokban határozzuk meg.
Összegezve: a változás bennünk van. Kezdjük azzal, hogy iktassuk ki a családromboló és agykárosító televíziót a lakásból. Foglalkozzunk többet a gyerekkel, magunkkal, a családdal, járjunk közösségekbe, foglalkozzunk magyarságunkkal, és ápoljuk azt nap mint nap. Használjuk helyesen a nyelvünket, és válogassuk meg az olvasnivalót. Pénzünkkel bánjunk tudatosan, ne romboljuk, hanem építsük vele a közösségünket.
Életünk kiegyensúlyozottabbá válik, és mindamellett még nagy megtakarítást is elérhetünk a családi költségvetésben, ha takarékos és ésszerű életszemlélet szerint élünk. Mindezt csak egészséges nemzeti öntudattal érhetjük el. Kezdjünk el dolgozni rajta, már ma, és változni fog minden. Bereczki Kinga
Háromszék
Erdély.ma,

Mikor született Mátyás király?
1443. február 23-án, vágjuk rá. A szülőházán elhelyezett emléktábla szerint viszont március 27-én.
A történetírók véleménye sokáig eltérő volt. Nem csupán Mátyás király születése napját, hónapját, hanem évét illetően is. Jeles történettudósaink, mint Katona István, Pray György, Horváth Mihály, Szalay László, a Hunyadi-kor kiemelkedő kutatójával, gróf Teleki Józseffel együtt, a XIX. század végéig mondhatni egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy Mátyás 1443-ban született.
Ezzel szemben a király halálának 400. évfordulóján, 1890-ben Fraknói Vilmos, különböző forrásokra hivatkozva, Hunyadi Mátyás király élete: 1440–1490. (Magyar történeti életrajzok) című munkájában arra a következtetésre jutott, hogy nem 1443-ban, hanem 1440-ben látta meg a napvilágot. Véleményét a magyar tudományos élet elfogadta és évtizedekig kitartott mellette. Ez az esztendő a történészektől az iskolai tankönyvekig általánosan elfogadott lett. Még véletlenül sem közölt senki 1443-at. A századokig fönnmaradt hagyományt, az ezen alapuló felfogást kiszorította az új vélemény.
Érdekes, hogy azokat a forrásokat, amelyek alapján Fraknói 1440 mellett állt ki, egy-két kivétellel már Katona, előtte pedig Kaprinai István jezsuita történész (1714–1785) – aki hitszónokként, tanárként a rend kolozsvári házában is tevékenykedett – szintén ismert, mégis mindketten kitartottak 1443 mellett.
A Mátyás szülőházán Fraknói könyvének megjelenése előtt egy évvel, 1889-ben elhelyezett emléktáblán még 1443 olvasható. A két év, 1440 és 1443 közül természetesen csak az egyik valós. 1943-ban, a király születésének 500. évében, Guoth Kálmán (1912–1949), 1941 decembere és 1944 decembere között Kolozsvár főlevéltárnokaként vállalkozott a kérdés tisztázására. Megvizsgálta a fönnmaradt forrásokat, hogy kiderítse, melyek a hitelesek, és melyek a tévesek.
Keletkezésük időrendjében vette számba a forrásokat.
1. Thomasi velencei követ 1458. január 24-én, Mátyás királlyá választásakor azt jelentette a dózsénak, hogy az új király körülbelül 18 éves (giovane de anni circa 18).
2. Giovanni de Ulissis, a milánói herceg követe a császári udvarnál, 1458. február 18-án Németújhelyről (később Bécsújhely) azt jelentette, hogy Mátyás húszéves.
3. Aeneas Sylvius 1458. március 9-én Rómából – valószínűleg Carvajal [karvahal] pápai követ jelentése alapján – azt írta egyik barátjának, hogy Magyarország új királya, Mátyás, 18 éves. Másutt viszont egykorúnak említi V. Lászlóval.
4. Az 1463. évi pápai követjelentésben az olvasható, hogy Mátyás akkor, mikor V. László magával vitte Bécsbe – 1457 májusában –, 16 éves volt.
5. A németül Lausitzben, az ott lakó szorb – szláv – lakosság nyelvén Luzsicában, az Odera bal partján fekvő, németül Görlitz, szorbul Zhorjelc város 1469-ben követeket küldött Boroszlóba (lengyelül Wroclaw, most Lengyelországban). Útjukról a követek naplót írtak. Ebben az áll, hogy június 1-jén érkeztek Boroszlóba, meglátogatták az ott időző pápai követet és megkérdezték tőle, hány éves lehet Mátyás király. A pápai követ azt válaszolta, hogy harmincadik évében van.
6. Dlugosz János lengyel történetíró több ízben járt diplomáciai küldetésben Magyarországon. Historica Polonica című terjedelmes munkájában, amelyen 1460-ban bekövetkezett haláláig dolgozott, azt írja, hogy királlyá választásakor Mátyás 13. évében volt.
7. Galeotto Marzio, latinosan Galeottus Martius, 1485 körül keletkezett munkájában kétszer is azt írja, hogy királlyá választásakor Mátyás 14 éves volt.
8. Petrus Ransanus 1487 és 1490 között írt munkája szerint Mátyás 1458-ban, mikor királlyá választották, 15. életévében járt.
9. Helias Lampridus Cervinus raguzai humanista 1490. május 4-én, Mátyásról tartott emlékbeszédében azt mondta, hogy a nagy király 1443. február 23-án született.
10. Antonius Bonfini Rerum Hungaricarum Decades című, 1486 és 1495 között írt munkájában háromszor is utal Mátyás életkorára. Megválasztásakor 17 évesnek, 1468 tavaszán 27 évesnek mondja. 1490. április 6-án, halála napján viszont 47 évesként említi.
11. Heltai Gáspár szerint Mátyás 1443. március 27-én jött a világra. Tőle származik a király óvári szülőházán 1889-ben elhelyezett emléktábla születési időpontja.
A források adatai tehát meglehetősen eltérők. Sőt, egyazon szerző, Bonfini is három eltérő évet említ. Melyik e három közül a legelfogadhatóbb?
Bonfini 1486-ban jött Magyarországra. Így 1458-ban nem volt jelen a királyválasztáskor, ugyanígy az 1468. évi csehországi hadjárat idején sem. Azt azonban, minthogy a királyi udvarban élt, pontosan tudta, halálakor hány éves volt Mátyás. Első két adata valószínűleg úgy született, hogy Mátyásnak a halálakor betöltött életkorából, a 47 évből Bonfini levonta az 1458, illetőleg az 1468 és 1490 között eltelt éveket. És közben tévedett. Erre utal az, hogy az 1458-ra és 1468-ra vonatkozó életkor meghatározása ellentétes egymással, és mindegyik külön-külön ellentmond hiteles tudósításának, annak, hogy Mátyás 1490. április 6-án bekövetkezett halálakor 47 éves volt.
Bonfini följegyzéseiből tehát egyedül az utolsó a megbízható. Vagyis Mátyás 1443-ban született.
A görlitzi követek naplója is ellentmondó adatokat tartalmaz. Ugyanis ha Mátyás június elseje után született, és 1469. június 1-én életének harmincadik évében járt, akkor 1439-ben született. Ha viszont június 1-e előtt, akkor a követek följegyzése 1440-re utal. De mivel a források, melyek a király születésének hónapját is közlik, februárt és március említenek, a görlitzi követnapló adata 1440-re vonatkozik.
Ezek után, februárt és márciust véve a születés hónapjául, a források adatait csoportosítsuk évek szerint. Mátyás tehát születhetett:
1. 1438-ban – Giovanni de Ulissis szerint.
2. 1440-ben – Thomas, Aeneas Sylvius és a görlitzi követek naplója szerint.
3. 1441-ben vagy 1442-ben – az 1463. évi pápai követjelentés szerint.
4. 1443-ban – Galeotto Marzio, Ransanus, Helias Lampridus Cervinus, Bonfini Antonius és Heltai Gáspár szerint.
5. 1445-ben – Dlugosz szerint.
Ebből kiderül, hogy csak 1440 és 1443 jöhet számításba. Mégpedig azért, mert a források többsége, mennyiségileg és minőségileg egyaránt erre a két esztendőre utal. Giovanni de Ulissis az eseményektől távol élt, tudósítása hallomáson alapulhatott. Az 1463. évi pápai követjelentés egy öt évvel korábbi eseménnyel kapcsolatban szerepel. Dlugosz tudósítása eleve téves, Mátyás nem születhetett 1445-ben, mert egy 1444. július 3-án kelt oklevél két ízben is említést tesz róla. De Dlugosz, tévedése ellenére, inkább 1443 javára bizonyít.
A kérdés most már az, hogy 1440-ben vagy 1443-ban született Mátyás király.
Fraknói 1440 mellett érvelve azt mondja: „Mindent összevetve a születési évre nézve Thomasi és Aeneas Sylvius följegyzését kell a leghitelesebbnek tekinteni, a hónapot és a napot illetőleg pedig a raguzai szónokot.” Vagyis Helias Lampridus Cervinust. Ez az érvelés azonban nem helytálló, ugyanis ha a raguzainak az évre vonatkozó tudósítása nem fogadható el, miért fogadható el a hónapot és a napot illetően. Fraknói azt sem mondja meg, miért Thomasi és Aeneas Sylvius följegyzését kell a leghitelesebbnek tekinteni. Az időrendi csoportosításból viszont arra következtethetünk, hogy Fraknói a legkorábbi források alapján döntött 1440 mellett.
Ezzel a véleményével minden 1443-ra vonatkozó adatot tévesnek tekintett és elvetett. De vajon elképzelhető-e, hogy ezek szerzői, akik Heltai kivételével Mátyás kortársai voltak, valamennyien tévedtek? Különösen Galeotto, Ransanus és Bonfini, akik évekig Mátyás közvetlen közelében éltek, gyakran voltak vendégei és bizalmát élvezték.
A kérdés tisztázása végett külön-külön szemügyre kell venni minden forrást.
Az 1440-re utaló források mind követjelentések vagy követjelentéseken alapulnak. Thomasi és Aeneas Sylvius értesítése figyelemreméltó, mert a legkorábbi időpontról, fontos eseménnyel, a királlyá választással kapcsolatban, egyidejűleg tudósítanak. Az 1469. évi görlitzi követnapló is ugyanazt állítja, mint Aeneas Sylvius, és meglehet, hogy miután a pápai követ a forrás, ez is ugyanonnét, vagyis Carvajal követ jelentéséből való, mint Aeneas Sylvius tudósítása.
Thomasi tudósítása 1458. január 24-én, mint mondja, a királyválasztás napján kelt. De Mátyás ekkor még Prágában, Podjebrád fogságában volt, és csak február 14-én érkezett Budára. Így a két pápai követ Thomasitól származó adataiból világosan látható, hogy Mátyás életkorát hallomásból, becsléssel állapította meg.
Születése pontos idejének meghatározásánál figyelembe kell vennünk a csillagjóslást, amit ma szélhámosságnak tartunk. De nem tekinthetünk el attól, hogy a horoszkópok adatainak megbízhatósága nem attól függ, hogy ma hiszünk-e a csillagjóslásban vagy sem, hanem attól, hittek-e benne annak idején, s hitt-e Mátyás király, aki a horoszkópokat készíttette.
Trónra lépése után, számtalan baja közepette, a király egyik fontos gondja az volt, hogyan szerezhetne magának udvari csillagjóst, asztrológust. A raguzai csillagászt, Gazulo Jánost akarta megnyerni magának, de ő korára hivatkozva, nem vállalta. Helyette a lengyel Ilkus Márton lett udvari csillagjósa. Galeottus szerint idővel maga Mátyás is jártas lett ebben a „tudományban”, s ezért „rex et astrologus”-ként említi.
Mikor Mátyás a titokzatos jövendőt akarta kifürkészni, tőle telhetően a legpontosabb adatokat közölte asztrológusainak. Horoszkópjai pontosságához így nem férhet kétség. A Szadeczky Lajos által megtalált krakkói horoszkóp Ilkustól, Mátyás udvari asztrológusától származik, s ebben Mátyás születési éve 1443. A Huszti József által a vatikáni könyvtár egyik kódexében fölfedezett horoszkóp még pontosabb adatot tartalmaz: 1443. február 23., 15 óra 7 perc, 34 másodperc. A készítő hozzáteszi, a másodperc csak föltevés. Ebből következik, hogy a többi adat viszont pontos.
Ez azonban a csillagászati időszámítás szerinti adat. Ami polgári időre átszámítva 1443. február 24., 3 óra 7 perc. A csillagászati nap déli 12 órakor kezdődik, míg a középkori polgári időszámítás általában napkeltétől számította a napot. Innét a különbség.
Mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy a források túlnyomó többsége, beleértve a leginkább hitelt érdemlőket, 1443-ra utal. Nem azért, mert közvetlen egymástól vették volna adataikat, hanem azért, mert valamennyien egyetlen forrástól származnak. Mátyás királytól. Annak eldöntésére tehát, hogy Mátyás mikor született, ő maga a legilletékesebb. Eszerint a nagy király minden kétséget kizáróan 1443. február 24-én 3 óra 7 perckor, Mátyás-nap hajnalán látta meg a napvilágot. Tegyük hozzá, Kolozsvárt, Méhfi Jakab óvári házában.
Asztalos Lajos
Szabadság (Kolozsvár),

Élet a Virgó vize mentén – falumonográfia-bemutató Csejden
"E kicsi falu mindig értéket adott, vigyázni kell rá"
Nemes Gyula nagyernyei helytörténész legújabb falumonográfiáját mutatták be múlt hét végén Csejden, a helyi kultúrotthonban. Élet a Virgó vize mentén. Adalékok Csejd és Tófalva monográfiájához – címmel a Mentor Kiadó gondozásában megjelent, szép kivitelezésű kiadványt a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal, a marosszentgyörgyi tanács, Sófalvi Szabolcs polgármester támogatta.
"Magyar nyelven e két faluról keveset vagy szinte semmit nem írtak az utóbbi évtizedek során. Múltunk, elődeink minél jobb megismerése gazdagabbá tesz lelkileg, szellemileg, és örömtelibbé, otthonosabbá teszi e környéken való létünket. Olyan érték, ami segíti a lokálpatriotizmus kialakulását, elmélyíti a szülőföld, nemzetünk szeretetét, hozzásegít, hogy Marosszent-györgy, Csejd, Tófalva mindannyiunk számára igazi otthonná váljon" – olvashatjuk Nemes Gyula legújabb monográfiájában Sófalvi Szabolcs gondolatait. Maros- szentgyörgy fiatal polgármestere már korábban is kinyilvánította, hogy fontosnak tartja a község és a hozzá tartozó falvak monográfiáinak megjelentetését, "hiszen értéket, maradandó értéket kell alkotni". Ezt hangsúlyozta Csejden is, ahol első ízben tartottak könyvbemutatót, tehát ilyen szempontból is "történelmet írtak". A monográfia telt házas bemutatóján Muresán Kilyén Emma tanárnő üdvözölte a közönséget. Elmondta: "a szülőföldhöz való kötődéshez ezer szálra van szükség, és emléket állítani is sokféleképpen lehet – a falumonográfia megírása az egyik maradandó emlék, amit állíthatunk". "E kicsi falu mindig értéket adott, vigyázni kell rá" – jelentette ki. Biró Jenő csejdi lelkipásztortól megtudtuk, már évekkel ezelőtti megszületett az ötlet, hogy jó lenne Csejdről könyvet írni, és az a gondolat is felmerült, hogy ő írná meg. "Nem vállalhattam fel e feladatot, mivel nincs hozzá képesítésem, tehetségem, adottságom. De mertünk ábrándozni róla, hiszen a szülőföld, múltunk, kultúránk, őseink szeretete összefogó kapocs, és az átörökítés kötelessége a csejdi embernek is. Fontos megírni a falu történetét, amíg lehet, amíg van mit. Nemes Gyula helytörténész vállalta, a polgármesteri hivatal pedig anyagi támogatást nyújtott, a kiadvány megjelentetését, e régi álom megvalósulását a gyülekezet, a presbitérium is támogatta. Ötszáz év történéseit lehetetlen egy könyvben történelmi pontossággal megörökíteni, de tartalmas könyvet vehetünk kézbe, amely segíti nemzeti öntudatunk erősítését"– hangsúlyozta Biró Jenő lelkész.
A könyvet méltatva dr. Tamási Zsolt történész, a marosvásárhelyi 7-es általános iskola igazgatója nem szakmai kritikát fogalmazott meg. Csejdről, arról a kis zárt világról beszélt, amelynek mindennapi hősei – és Csejden sok ilyen mindennapi hős van – példaértékűen éltek, családot tartottak össze, gyerekeiknek megélhetést biztosítottak. "Csejd közel van, de félreesik. Olyan világ, amelynek népszokásai, hagyományai "mások", mint a környékbeli településeké. Kevés a falura utaló szakirodalom, régészeti anyag. Épített örökség, fennmaradt történetek, megtalálható írásnyomok szükségesek egy falumonográfia megírásához, Nemes Gyulának viszont sikerült "bemérnie", milyen lehetett Csejd, amelyről kevés volt az írásos anyag. Fehér foltot tüntetett el, érthetőbbé vált a nemzet története" – mondta a történész. Hangsúlyozta: a kötet szerkesztésében fontos szempont volt az is, hogy tükrözze a viharos változásokat a falu történetében. A különböző történelmi korszakok helyet találtak e könyvben, abban a zárt világban, amely a maga csendjében élte életét, ugyanakkor a nemzet nagy történéseiben mindig részt vett. A könyv tárgyalja azokat a társadalmi változásokat, amelyek behatárolták a falu életét, a falu lakosai magukénak érezhetik a történelmet, a kötet pedig a színes képek mellett közösségi albumot is tartalmaz, felsorolva azokat, akikre a falu büszke lehet. De nem csak erről szól a monográfia. A csejdi híres borokról is megtudunk egyet s mást, vagy arról, hogy hogyan szerveződött a falu táncmulatsága, kik jártak farsangolni, milyen volt a locsolkodás, a lakodalom, a halotti tor, a kalákázás, a cimboraság. Erőt lehet belőle meríteni a jövő építéséhez. A szerző, Nemes Gyula az adatgyűjtésről, a könyvszerkesztés folyamatáról beszélt.
"Az anyag gyűjtés könnyű volt, hiszen ez már a negyedik falutörténetem – Csejd-Tófalva előtt jelentek meg a Nagyernyéről, Székesről, Marosszentgyörgyről írott monográfiáim – , és már van némi tapasztalatom abban, hogy hol mit kell keresni, hogyan kell kiválasztani az adatközlőket, milyen bibliografiát kell átnézni, stb.. A Csejd-Tófalva monográfiához az anyagokat a Szentgyörgy- monográfiával szinte párhuzamosan gyűjtöttem, írtam. Jelenleg Csíkfalva falutörténetén dolgozom, egyelőre az adatgyűjtésen Tulajdonképpen minden falutörténet megírása egy kihívás, de ha az ember valamit jószívvel es kedvvel tesz, akkor nem nehéz. Persze a megjelent munka látványa sikerélmény, ami további munkára ösztönöz" – jelentette ki a szerző.
A könyvbemutatót, amelynek végén a szerző dedikált, a Sola Musica kórus előadása, illetve Lörinczi Izabella szavalata színesítette.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés: Ceauşescu is jobb volt Pontánál
Kemény hangvételű nyilatkozatháború robbant ki Tőkés László európai parlamenti képviselő és Victor Ponta kormányfő között. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, még Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor is „nagyvonalúbb” volt a magyarokkal Pontához képest, mert rezsimje idején egyfajta autonómiát biztosított a magyaroknak, míg a jelenlegi bukaresti hatalom a Székelyföld létét sem ismeri el, és elzárkózik egy különálló székelyföldi régió létrehozásától. Az EP-képviselő a posztkommunista visszarendeződés egyik aggasztó megnyilvánulásának nevezte a Romániában felerősödött magyarellenességet. Reakciójában a miniszterelnök románellenesnek nevezte Tőkést.
Tőkés László úgy vélekedett, Bukarest folytatja a Ceauşescu-korszakra emlékeztető asszimilációs politikát, valamint a „verbális magyarellenes agressziót”, továbbá szerinte az RMDSZ és a Magyar Szocialista Párt „tudatosan vagy jóhiszeműségből” asszisztál ehhez a román többségi politikához. „Románia közigazgatási-regionális átszervezésének – Ceauşescu korszakára emlékeztető – tervét a magyar nemzeti közösség, illetve Székelyföld rovására, a Trianont követő és a nacionálkommunista asszimilációs-homogenizációs politika folytatásaképpen kívánják végrehajtani. Miközben antidemokratikusan visszautasítja és megbélyegzi a magyar autonómiatörekvéseket, Bukarest ellenséges propaganda-hadjáratot folytat Székelyföld és más magyar vidékek területi, illetve a romániai magyar közösség kulturális önrendelkezése lejáratására” – jelentette ki Tőkés. Az EMNT elnöke hozzátette, a székely zászlók szabad használata elleni „szimbolikus agresszió”, a zászlóháború azokra a kommunista időkre emlékeztet, amikor nemzeti jelképeink – például a magyar himnusz éneklése – szigorú tilalom alá estek.
Tőkés felrótta a román balliberális hatalomnak, hogy „felmelegíti a be nem avatkozás Ceauşescu-doktrínáját”, amikor a romániai kisebbségi kérdést, illetve a magyar közösség kérdését állami „belügyként” kezeli. Ugyanakkor ide sorolta azt is, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen uralkodó törvénytelen és magyarellenes állapot fenntartásával a Ponta-kormány korlátozza a magyar felsőoktatást, továbbá a kommunista kultúrpolitikát idéző gyakorlatnak nevezte Wass Albert és Nyírő József íróknak a kulturális örökségünkből való kizárását. A Szociálliberális Unióval (USL) kötött, természetellenes titkos paktum arra enged következtetni, hogy az RMDSZ március 10-i, marosvásárhelyi autonómia-tüntetésünkről való távolmaradása mögött hasonló háttéralkuk, illetve – a nemzeti érdekeinket figyelmen kívül hagyó – pártérdekek húzódnak meg. Egyenesen fájdalmas, hogy miközben a román miniszterelnök „ellenségnek” kiáltja ki Orbán Viktor kormányfőt, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a „cinikus bukaresti és budapesti politikusok” közé sorolja a Fidesz vezetőit, a román utódkommunista párt elnökét, Victor Pontát viszont „nagyon korrektnek, nyitottnak és fogékonynak minősíti” – fogalmazott Tőkés, hozzátéve: Ponta küszöbön álló, budapesti látogatásával és „barátjával”, Mesterházy Attila MSZP-elnökkel való találkozójával máris a Kárpát-medencei Szocialista Internacionálé körvonalazódik.
Az EP-képviselő tegnap bejelentette azt is: rágalmazásért bepereli a bukaresti Antena 3 hírtévét, amelynek egyik műsorvezetője nemrég a legnagyobb, még élő románellenes politikusnak nevezte.
Az Antena 3 hangnemében reagált tegnap Victor Ponta is, aki szerint az erdélyi magyar politikus „az elmúlt húsz évben Románia ellenségeinek érdekeit képviselte”. „Tőkés horthysta nyelvezetet használ. Monica Macovei demokrata-liberális EP-képviselőhöz hasonlóan őt is olyan idegen érdekeltségek pénzelik, amelyek instabil országgá akarják tenni Romániát. Megijednék, ha Macovei vagy Tőkés szépeket mondana rólam” – jelentette ki tegnap újságíróknak a miniszterelnök. Ponta úgy vélekedett, a romániai magyarság ugyanolyan jogokkal rendelkezik, mint a többségi lakosság. Hozzátette: az erdélyi magyarság egyetlen legitim képviselője az RMDSZ, mivel a közösség tagjai a szövetségre szavaztak, míg szerinte „Tőkés pártjára nem voksolt senki, legfeljebb Budapest”.
Ponta kijelentésére Monica Macovei úgy reagált: Románia kormányfői közül legutóbb Constantin Dăscălescu, Ceauşescu miniszterelnöke beszélt „külföldi ügynökségekről”. „Ponta nem tesz mást, mint magáévá teszi az öreg Szekuritáte doktrínáját, miszerint Romániát ostromlott várként kell védelmezni az őt körülvevő félelmetes ellenségektől” – fogalmazott a PDL-s EP-képviselő.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Árulás
Bebizonyosodott ismét – sajnos, immár sokadszor – az RMDSZ árulása. Csúcsvezetői számára a kampányokban hangoztatott autonómia nem több egyszerű szavazatszerző szlogennél, s mivel nem közelednek választások, még a látszatcselekvést sem mímelik.
Pedig mindenféle politikai logikát felülír a Markó Béla által mutatott irány, Székelyföld, az önrendelkezés félresöprésére nehéz józan magyarázatot találni. Vezetheti sértettség, hatalmi gőg, arrogancia, kormányba vágyódás, saját bőrük féltése – legyen bármi, árulásnak hat, a legfontosabb célok megtagadásának. Az autonómia tehát nem téma számukra, de még az annak helyettesítésére kitalált székelyföldi régió is egyre kevésbé. Tulajdonképpen meg sem kezdődött az érdemi vita Románia regionális felosztásáról, de a magyar képviselet szószólói már tálcán kínálják az önfeladás alternatíváit, válasszuk a kisebb rosszat felkiáltással hol Beszterce-Naszód megyét, hol Brassót csatolnák a székely megyékhez. Még csak készülnek az ígért szakértői tanulmányok, a kormány indoklásai sem jelentek meg, de mi kompromisszumra készek vagyunk, s gondoskodunk róla, hogy percig se kelljen aggódniuk a hatalom birtokosainak. Az RMDSZ kihátrált a márciusi 10-i autonómiatüntetés mögül, álságos indokokra hivatkoznak, s az érv, hogy nem csatlakozhatnak más politikai szervezetekhez, egyenesen nevetséges, hiszen éppen az lett volna a lényeg, hogy minden politikai mozgalom közösen sorakozzék fel az ügy mellé. Ez volt a közképviseletként kezdeményező SZNT célja, bíztak benne, kampányok múltával a politikum is felnőttként viselkedik, s felismeri a lehetőséget. Erőt, egységet kellett volna, lehetett volna sugározni, hogy lássa a román hatalom: velünk nem lehet bármit elművelni, ha ellenünkre szabják a régiókat, módosítják az alkotmányt, akkor számítaniuk kell arra, hogy tömegek, tízezrek vonulnak utcára. A jelek szerint erődemonstrációnk elmarad, s hogy az RMDSZ miért nem tartja fontosnak az utca erejét segítségül hívni, arra egyetlen magyarázat lehet: már nem közösek céljaink. Mi megmaradni, sőt, gyarapodni akarunk szülőföldünkön, s ehhez szükségünk van az autonómiára – ők megfelelnének Bukarest elvárásainak, így óvatos duhajként kis célokat határoznak meg: a megszerzett jogok megtartását, az államalkotó nemzet státuszának megszerzését stb. Legfennebb kicsik mernek lenni, pedig nyilvánvaló: a hatalomnak nincs rájuk szüksége, s a kormánykoalíció recsegése-ropogása is csak hiú ábránd, esetleg vidéki polgármestereiket akarják ezzel áltatni. Mégis, miért hát ez az óvatosság? A szövetség jelenlegi irányítói, meghatározó vezetői közül sokaknak vaj van a fején, elfektetett vizsgálatok, korrupciós vádak. Vajon nem csupán saját bőrüket mentik, miközben a magyar közösség bőrét viszik vásárra?
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Antonescu: abszurd lenne kötelezővé tenni a magyar nyelv ismeretét
Abszurd lenne, ha köteleznék a román állampolgárokat arra, hogy megtanuljanak egy olyan nyelvet, amely nem hivatalos nyelve a román államnak – jelentette ki kedden Crin Antonescu, a román szenátus elnöke annak kapcsán, hogy Csíkszereda polgármestere szerint Székelyföldön a románoknak is ismerniük kellene kötelező módon a magyart.
A politikus egy sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: Romániában az egyedüli hivatalos nyelv a román, ezért ezt a nyelvet kell kötelezően ismernie mindenkinek. Antonescu szerint sok román tud jól vagy kevésbé jól magyarul, de ez természetes folyamat, nem lehet erre kötelezni senkit.
Antonescu Katalóniát említette példaként, ahol – mint mondta – hivatalos nyelv ugyan a katalán, de azt nem kell kötelező módon ismernie minden állampolgárnak. „Nem értek egyet vele, és abszurdnak tartom, hogy valakit kényszerítsenek egy olyan nyelv elsajátítására, amely nem hivatalos nyelve a román államnak" – nyomatékosította Antonescu.
A szenátus elnöke szerint a hétköznapokban sokkal egyszerűbbek a dolgok, Romániában mindenki ismeri a román nyelvet olyan szinten legalább, hogy hivatalos helyen boldoguljon. Emellett nagyon helyes, hogy minden magyar ismeri az anyanyelvét, de a románok közül is sokan jól vagy kevésbé jól tudnak magyarul. „Szép, ha a románok ismerik a magyar nyelvet" – mondta.
Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, a város főterén egy nagyméretű székely zászló ünnepélyes felvonásakor hétfőn kijelentette: a magyar nyelv ismerete kötelező Csíkszeredában, nem diszkrimináció. Hozzátette: a prefektustól a román rádiók és televíziók tudósítóiig mindenkinek ismernie kell anyanyelvünket, mindenkinek, aki a székelyek adójából él. Mircea Dusa román védelmi miniszter szerint Hitler korát idézi a polgármester kijelentése.
MTI
Erdély.ma,

Tábla a jövőnek – a közösség javaslatait is várják
A Haáz Rezső Múzeum és a történelmi egyházak közreműködésével Székelyudvarhely nagyjainak, a város hírnevét öregbítő személyeknek a síremlékeit térképezi fel a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány. A szervezet információs pannókat helyez el a belvárosi református és katolikus temetők bejárataihoz, az adatgyűjtésben a lakosság javaslataira is számítanak.
Hiánypótló, Tábla a jövőnek című kezdeményezéssel rukkolt elő az SZKA: két nagyméretű információs táblát helyeznének el a belvárosi református és katolikus temetők bejárataihoz, térképen jelölve meg a város nagyjainak sírhelyeit. „A Közösségi Alapítvány számára megtisztelő, hogy részt vehet ebben a folyamatban, mert így valamelyest leróhatja tiszteletét azok előtt, akik a múltban kiemelkedően sokat tettek vidékünkért, közösségünkért. Meggyőződésem, hogy a temetőbe betérők is ugyanígy éreznek” – mondta el a projekt apropóján Péter Ildikó, az SZKA munkatársa. Az információs táblákon egy-egy térkép, illetve az ezen megjelölt nevezetes személyek rövid bemutatása szerepel majd magyar nyelven.
Az alapítvány konzultált a helyi múzeummal, az így megszerzett listát azonban bővíteni szeretnék: a történelmi egyházak és a lakosság javaslatait is szívesen fogadják. Az udvarhelyiek az SZKA Facebook-oldalán, az szka@szka.org e-mail címen vagy személyesen az alapítvány székhelyén (Székelyudvarhely, Bethlen Gábor utca 55. szám) kapcsolódhatnak be a kezdeményezésbe. Az adatgyűjtő kampány két hét múlva, azaz március 13-án zárul. Egyébként a listán egyelőre Bányai János pedagógus, geológus, Bodola Sámuel erdélyi református püspök, királyi tanácsos, Haáz Rezső etnográfus, múzeumalapító, Szigethi Gyula Mihály dráma- és helytörténetíró, Tompa László költő, Csanády György költő, újságíró, Hargita Nándor, az Állami Kő- és Agyagipari Szakiskola 1893-as alapítója, Spanyár Pál festő, tanár, Szemlér Ferenc költő, író, jogász, Tomcsa Sándor író, karikaturista, Kis Ferenc 1848-as veterán, valamint a Solymossy család három tagja, 1848-as tisztek szerepelnek.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro,

Borbély: az RMDSZ a párbeszéd és nem a konfrontáció útját választotta
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a többségi nemzettel való intézményes párbeszéd és nem a konfrontáció útját választotta, és ezt méltányolnia kell a román kormánynak - hangsúlyozta Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke kedden a Bukarestben akkreditált külföldi tudósítóknak tartott sajtótájékoztatóján.
A politikus kifejtette: az RMDSZ nem egy párt, hanem a teljes romániai magyar közösség legitim képviselője, ezért elvárja, hogy a mindenkori román kormány partnerének tekintse a szövetséget, akkor is, ha az RMDSZ nem tagja a kormánykoalíciónak.
Borbély László szerint a román politikusoknak meg kell érteniük, hogy fennáll a magyar közösség radikalizálódásának veszélye, ha elvitatják jogait. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy úgymond a székely zászló körül fellángolt nacionalizmus veszélybe sodorhatja az RMDSZ 23 év alatt elért eredményeit.
"Nem jó egy ilyen hangulat arra, hogy érdemben tudjunk tárgyalni az alkotmányról, a régiók kialakításáról, ezért kéne lezárni ezt a vitát" - mondta az RMDSZ politikai alelnöke.
Borbély László az RMDSZ-nek az alkotmánymódosítással kapcsolatos álláspontját ismertetve kijelentette: Románia nemzetállamként való önmeghatározása idejétmúlt, a román pártok csak érzelmi okokból ragaszkodnak hozzá, és egyébként sem felel meg a valóságnak. A magyar szövetség nem fűz nagy reményeket a "nemzetállam" fogalmának törléséhez, de azt javasolja, hogy a nemzeti közösségeket ismerje el államalkotó tényezőkként az új alaptörvény - mutatott rá a politikus.
Az MTI kérdésére, hogy visszaköszön-e majd az alkotmánymódosítás során Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester hétfői kijelentése, miszerint Székelyföldön minden közalkalmazottnak tudnia kell magyarul, Borbély László azt mondta, jó lenne, ha az alkotmányban, vagy egy sarkalatos törvényben regionális státust kapna a magyar nyelv, és az RMDSZ kidolgoz majd konkrét javaslatot ezzel kapcsolatban.
Bukarest, 2013. február 26., kedd (MTI)

Pert nyert a MOGYE a Charta-ügyben
Az Orvosi és Gyógyszerészeti Képzés Magyar Egyesülete (AMPCMF) elveszítette a pert, amelyet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Chartája ellen indított. Február 18-án ugyanis a Maros Megyei Törvényszék elutasította az AMPCMF kérését.
Kincses Előd, az egyesület ügyvédje úgy nyilatkozott, a bíróság ítéletének a megindoklását követően, fellebbezni fog a döntésnek.
Az Orvosi és Gyógyszerészeti Képzés Magyar Egyesülete 2012. novemberében indította el a MOGYE elleni akciót, arra kérve általa a hatóságiakat, ismerjék el, hogy a 2012. februárjában megtartott szenátusi választások alaptalanok voltak, mivelhogy nem volt az egyetemnek hivatalos és érvényben lévő Chartája.
Az AMPCMF azt is követelte, hogy töröljék el a meglévő Chartát, helyében pedig egy törvényes, anyanyelvi oktatást is előíró okiratot rendeljelenek el.
„Valamennyi romániai magyar politikai erőt felszólítottunk, álljon ki mellettünk a perben. De az akkor még miniszterelnökhelyettes Markó, aki a tanügyi béreket is megnövelte, nem lépett közbe. Bekapcsolódott viszont az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt. Aztán az RMDSZ is csatlakozott, miután kiléptették a Kormányból.” – nyilatkozta Kincses Előd hozzátéve, a MOGYE számos kifogással állt elő, amelyet a Törvényszék el is utasított.
2013. január 31-én tartották a tárgyalást, a végzés kinyilvánítását azonban a bíróság négyszer is elhalasztotta. Február 18-án végül megszületett a döntés: a MOGYÉ-nek van igaza.
Kincses azt vallotta, még nem ismeri a végzésre adott magyarázatot, de megtámadni készül a bírói döntést. Úgy véli, nyerő lapokat tartogat a tarsolyában, éspedig: „2012. áprilisában az egyetem Chartáját nem hagyta jóvá az Oktatási Minisztérium, de májusban, az Ungureanu-féle Kormány bukása után máris elfogadták az okiratot, egy hazug állítás nyomán, mely szerint a Chartát módosították.” – magyarázta Kincses. Az ügyvéd szerint, a MOGYE becsapta a minisztériumot, mivelhogy az okiraton nem változtattak, holott ezt Daniel Funeriu, volt tárcavezető megkövetelte.
És ez még nem minden. A jogász azzal vádolja az egyetem vezetőségét, hogy megfélemlíti a magyar tanári kart, amelynek tagjai a magyar nyelvű oktatás népszerűsítésén dolgoznak. Kincses szerint, fejenként 300 lejjel pénzbírságolták azokat a magyar oktatókat, akik Magyarországon voltak kiszálláson, és akiket ugyanakkor jelenlévőkként könyveltek el a MOGYÉ-n.
Leonard Azamfirei, az egyetem rektora nem kívánta kommentálni Kincses Előd nyilatkozatát. marosvasarhelyi.info
Erdély.ma,

Az Új kiáltó Szó című röpirat kezdeményezői ellen is vizsgálat indult
A gyergyószentmiklósi Wass Albert-ügyhöz hasonlóan a nagybányai értelmiségiek által tavaly elindított Új kiáltó szó röpirat körül sem csitul a hullámverés.
Augusztusban, az Országos Diszkriminációellenes Tanács indított kivizsgálást az ügyben, majd az év végén, egy feljelentés alapján, az ügyészség is vizsgálatot indított a tizennégy kezdeményező ellen. Az első idézések Karácsony előtt érkeztek, majd néhány hetes csend után tegnap, kedden kézbesítették az újabbakat, csütörtökre időzítve a berendelést a Máramaros megyei rendőrség bűnüldözési osztályára (I.P.J. Maramures, Serviciul de Investigatii Criminale).
Az idézőben az érintetteket nem gyanúsítottaknak nevezik, hanem elkövetőknek (făptuitor), és tudomásunk szerint a vád ellenük: gyülöletre és diszkriminációra való felbújtás. A beidézetteknek ügyvéd kíséretében kell megjelenniük, ennek hiányában az ügyészség hivatalból biztosítja azt. Az érintettek a csütörtöki megjelenés halasztását fogják kérni, hogy addig ügyvédet fogadhassanak – tudtuk meg a kiáltvány egyik kezdeményezőjétől, aki azt is elmondta, hogy a múlt év végi kihallgatások alkalmával nem csak a röpirat megfogalmazói, hanem az online aláírók és a kiáltványt megjelentető sajtótermékek iránt is érdeklődtek.
Ma még csak a tizennégy „tettest" hivatgatják a rendőrségre, de holnap akár a több mint 300 online aláíró utáni vizsgálódás sem kizárt!
Kovács Csaba P.
Erdély.ma,

EMNP: Autonómia nélkül nem lesz társadalmi béke
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint az autonómia évévé nyilvánított 2013-as évnek és a március 10-re meghirdetett Székely Szabadság Napjának arra kell figyelmeztetnie a román döntéshozókat, hogy autonómia nélkül nem lesz társadalmi béke a többség és a kisebbség között Romániában. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján elmondta, az EMNP nem tüntetésként, hanem az autonómia ügye melletti kiállásként, afféle ünnepként tekint a Székely Szabadság Napjára.
A párt megannyi erdélyi településről autóbuszokat indít a rendezvényre, és arra buzdítja az erdélyi és elsősorban a marosvásárhelyi magyarokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a rendezvényen. Toró T. Tibor bajnak tartotta, hogy az erdélyi magyar politikai elit az elmúlt két évtizedben leszoktatta a közösséget arról, hogy tömegmegmozdulásokon nyilvánuljon meg, és részt vegyen sorsa alakításában. Hozzátette, ennek a következménye, hogy a hírtelevíziók még most is rá-rácsodálkoznak arra, hogy az erdélyi magyarság autonómiát akar.
Toró „szemforgatónak" tartja, hogy az RMDSZ egyes politikusai az autonómia kérdésében elutasítják a részvételi demokráciát. 2009-ben azonban – amikor a kormányból ideiglenesen kikerült RMDSZ egyes tisztségviselőinek az állását kellett megvédeni – maguk is utcára szólították a közösséget. Az EMNP elnöke fontosnak tartotta, hogy „több szólamban", de „a szólamok harmóniájával" kérje az erdélyi magyar közösség az autonómiát. Példaként a katalán nép milliós tömegeket megmozdító demonstrációit említette. Megjegyezte, a katalánok azért akarnak ma már függetlenséget, mert Madrid nem oldotta meg időben a gondjaikat. Toró T. Tibor hangsúlyozta, a katalán elszakadási törekvésektől eltérően az erdélyi magyarok a román állam keretei között keresik a megoldást a gondjaikra. MTI
Erdély.ma,

Vesztett az RMOGYKE az orvosi egyetemi chartaperben
Az egyesület fellebbez
Vesztett a Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület abban a közigazgatási perben, amelynek célja a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem chartájának módosítása a tanügyi törvény anyanyelvi oktatásra vonatkozó szakasza szellemében. Az egyesület jogi képviseletét ellátó dr. Kincses Előd kijelentette: fellebbezni fognak a megyei törvényszék döntése ellen, és tiltakozott az egyetem magyar professzorait ért sorozatos zaklatások miatt. Kincses Előd tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, Tőkés László európai parlamenti képviselő megbízásából az Antena 3 tévéadó egyik műsorvezetője, a műsor egyik meghívottja, illetve a televízió tulajdonosa ellen indít kártérítési pert személyi jogok megsértése miatt.
Dr. Kincses Előd ügyvéd a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) nevében 2011 novemberében közigazgatási pert indított a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ellen, kérve a Maros Megyei Törvényszéket, hogy állapítsa meg az egyetemen a szenátusi választások semmisségét, arra hivatkozva, hogy a választások időpontjában az egyetem nem rendelkezett a Tanügyminisztérium által jóváhagyott, törvényes chartával. "A cél az volt, hogy végül kidolgozzanak egy szabályos chartát, az oktatási törvény 135-ös, a multikulturális egyetemekre és az anyanyelvi oktatásra vonatkozó szakasza szerint. Amikor a pert indítottuk, kértük az összes magyar politikai erő támogatását. Felkérésemre Markó Béla, aki akkor miniszterelnök-helyettesként az oktatásért felelt, nem válaszolt, Kelemen Hunor úgyszintén nem. Az EMNT, EMNP és MPP is felsorakoztak a RMOGYKE mellett, utólag az RMDSZ is jobb belátásra tért, beléptek a perbe velünk. A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség saját nevében lépett be a perbe. Az egyetem megkérdőjelezte a perbe lépők jogosultságát, illetve a felperes perképességét, valamint azt firtatta, hogy milyen érdeke lenne a charta törvényesítésében. A Maros Megyei Törvényszék 2013. január 21-én tárgyalta érdemben a pert, majd egy hónapnyi (!) fontolgatás után, február 18-án elutasította a keresetet és a beavatkozásokat" – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Kincses Előd. Hozzátette, az ítéletet megfellebbezik, amint az indoklást megkapják, a fellebbezés során pedig felhasználják a MOGYE rektorának, dr. Leonard Azamfireinek a Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) tett nyilatkozatait, amelyekben elismerte, hogy a szenátust 2012 februárjában törvénytelenül választották meg, hiszen nem létezett egy, a Tanügyminisztérium által jóváhagyott charta, mindebből pedig következik az összes későbbi döntés semmissége. "Szeretnénk elérni, hogy a »megfojtott« magyar tagozat újra életre keljen. A 2011. évi új tanügyi törvény 135-ös szakasza sok jogosítványt ad a három multikulturális egyetemnek. Míg a Babeş–Bolyain és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen sikerült a törvény szellemében elfogadni a chartát, a MOGYE-n nem, a magyar tagozaton az egyetemisták jelenleg is magyarul hallgatják az előadásokat, a gyakorlat pedig románul van, ami egy skizofrén állapot. A román nyelvet nem az orvosi egyetemen kell megtanulni, hanem a középiskolában, a MOGYE nem filológiai egyetem" – közölte Kincses.
Zaklatják a MOGYE magyar tanerőit
Az ügyvéd sajnálatosnak nevezte, hogy az egyetem vezetősége megpróbálja megfélemlíteni azokat a magyar tanerőket, akik azért küzdenek, hogy a chartában érvényesüljön a tanügyi törvény 135-ös szakasza. "Brassai Attila professzort, aki az Európai Parlament kisebbségi bizottságát tájékoztatta azokról a törvénytelenségekről, amelyeket Daniel Funeriu tanügyi miniszter követett el, és ismertette a MOGYE helyzetét, valamint a chartapert, illojalitással vádolták meg. A bírságot semmissé nyilvánította a törvényszék, ám a MOGYE fellebbezett, és továbbra is zaklatja dr. Brassai Attilát, akit önplágiumért is szankcionáltak amiatt, hogy rangos angol folyóiratokban angol nyelven megjelentetett dolgozata magyar nyelven is megjelent magyarországi, impaktfaktor minősítéssel azonban nem rendelkező tudományos kiadványban, amiből azonban semmi előnye nem származott professzori előléptetése során. Ez ellen is panaszt nyújtunk be a bíróságon. A MOGYE vezetése azoknak a professzoroknak a szankcionálását is elérte, akik dr. Szabó Béla professzort elkísérték Budapestre, arra az ünnepségre, amelyen Szabó Béla kitüntetést vett át a magyar államfőtől, Schmitt Páltól, ám aláírták a jelenléti ívet és fizetést vettek fel a szóban forgó időszakra. A Korrupcióellenes Ügyészség nem kezdeményezett bűnügyi eljárást, de 300 lejre bírságolta meg a szóban forgó hét egyetemi tanerőt. "A magyar államelnök általi kitüntetés emeli az egyetem presztízsét, ezt elfelejteni látszik a MOGYE vezetése. Kérdezem én, ha történetesen Sarkozy francia államfő tüntette volna ki a professzorokat, akkor is feljelentést tettek volna?" – tette fel a szónoki kérdést Kincses Előd.
Harmincezer lejes erkölcsi kártérítés Tőkés Lászlónak
Az Antena 3 La ordinea zilei című műsorában elhangzottak miatt indít kártérítési pert Tőkés László, akit Kincses Előd ügyvéd képvisel. Kincses elmondta, a február 8-i, Dana Grecu által moderált műsorban Radu Tudor politikai elemző Tőkés Lászlót a legnagyobb élő románellenes embernek nevezte. "Ezt a sértő kijelentést Dana Grecu tolerálta. Tőkés László személyiségi jogainak és emberi méltóságának megsértése miatt indít pert, és erkölcsi kártérítés címen 30.000 lejt kért egyetemlegesen Radu Tudortól, aki e nyilatkozatot tette, Dana Grecu moderátortól, mert szó nélkül hagyta, valamint az Intact Media Gruptól. Azt a Tőkés Lászlót illették e sértő szavakkal, aki kockára tette az életét a kommunista diktatúra megdöntéséért, akit Románia legrangosabb érdemrendjével tüntettek ki, és aki ugyanakkor a Székelyföld autonómiájáért harcol. Egy demokratikus országban elfogadott az ellenvélemény, lehet harcolni ilyen jogokért. Nem hiszem, hogy azok, akik a monarchia visszaállításáért harcolnak, románellenesek lennének" – jelentette ki Kincses Előd, hozzátéve, a kártérítésként kért összeget Tőkés László jótékonysági célokra fordítja.
"Nincs zászlóverseny!"
Kincses Előd újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, részt vesz a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetésen, amely szerinte – ha nem hoznak be más helységekből leitatott, elkábított románokat – békésen zajlik le. Az RMDSZ elzárkózását és Markó Béla volt RMDSZ-elnök kijelentéseit, miszerint nem ért egyet az autonómiatüntetéssel, Kincses azzal magyarázza, hogy a szövetség igyekszik minél hamarabb kormányra kerülni, hiszen "az USL bárkája recseg-ropog". Ami Markó Bélának a magyar és a székely zászlóval kapcsolatos kijelentéseit illeti, Kincses szerint nem zászlóversenyről van szó, nem az a kérdés, hogy melyik van az első vagy a második helyen. "A magyar zászló magyar, a székely zászló székely. Nincs ellentmondás" – közölte az ügyvéd.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely),

MOGYE: bíróságon keresik az igazukat a megalázott magyar professzorok
A bírósághoz fordul Szabó Béla, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tanára, akit Leonard Azamfirei rektor feljelentése nyomán az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) 300 lejjel büntetett. A magyar tanügyi dolgozók szószólóját azért bírságolta a hatóság, mert 2012 elején, azon a napon, amikor Budapesten Schmitt Pál volt magyar államfő munkásságáért kitüntette, fizetést vett fel.
Hasonló bírságban részesült Szabó további hét munkatársa, akik elkísérték kollégájukat a ceremóniára. A rektor annak dacára is feljelentette őket, hogy valamennyien visszafizették az aznapra kiírt fizetésüket. A DNA ugyan megállapította, hogy egyikük sem követett el bűncselekményt, viszont 300 lejes pénzbírságra kötelezte.
„Máshol, ha egy professzor államelnöki kitüntetésben részesül, az presztízskérdést jelent az egyetem számára. Nálunk, a rektor szemében bűncselekménynek számít” – vonta le a következtetést Kincses Előd, aki tegnap kapta meg az ügyvédi felhatalmazást Szabó Bélától. A jogász egy költői kérdést is feltett: „Vajon, ha nem Magyarország, hanem Franciaország akkori államelnöke, Nicolas Sarkozy tünteti ki Szabó Bélát, akkor is az ügyészséghez fordul a rektor?”
A bíróságon kénytelen megvédeni az igazát a MOGYE másik professzora, Brassai Attila is. A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnökét az egyetem etikai bizottsága megrovásban részesítette, mivel úgymond nem bizonyult lojálisnak az intézményhez. A Minodora Dobreanu által elnökölt hétfős testület – melynek mindössze egyetlen magyar tagja van – úgy vélte: a 2011 novemberében Strasbourgba látogató professzor rossz szolgálatot tett az egyetemnek. Mint ismeretes, Brassai Attila 2011. november 17-én az Európai Parlamentben ismertette az erdélyi magyarság huszonkét éve tartó küzdelmét, amely a Ceauşescu-diktatúra idején megszüntetett önálló magyar állami egyetem, illetve a magyar nyelvű karok visszaállítását célozza. A professzor arról is beszámolt, hogy a MOGYE román többségű vezetősége nem tartja be az érvényben lévő jogszabályokat, így önkényesen gátolja, hogy önálló magyar tagozat keretében, magyar nyelven folyhasson orvosképzés Erdélyben. Az „akadémiai közösség lojalitási szabályainak a megsértéséért” büntetett tanár pert nyert az egyetem vezetősége ellen, azonban Leonard Azamfirei megfellebbezte a Maros megyei törvényszék döntését.
Kincses Előd szerint Azamfirei valóságos bosszúhadjáratot indított azon magyar tanárok ellen, akik az elmúlt másfél-két év alatt kiálltak az anyanyelvű oktatáshoz való jog tiszteletben tartása mellett. A rektor nem kívánta kommentálni az ügyvéd felvetését.
(Kedvezőtlen döntés a chartaperben
Az ítélet indoklására vár a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) mielőtt fellebbezne abban a perben, amit az egyetem vezetősége ellen indított. A civil szervezet a tanügyi törvény 135. cikkelyének a chartába való foglalását kérte, azonban a Maros megyei törvényszék négy halasztás után elutasította a RMOGYKE keresetét. Az anyanyelvű oktatásért küzdő egyesület vezetői remélik, hogy a táblabíróság előtt perdöntő lehet Leonard Azamfirei, időközben a DNA előtt, egy másik ügyben tett nyilatkozata, miszerint a tavaly tavasszal, érvényes charta híján az egyetem szenátusa sem volt legitim.)
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Harangot a Sapientiának!
Harangot kellene állíttatni a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának tornyába, vagy egy különálló haranglábba – az ötlet az egyetem kommunikáció szakos hallgatóinak körében egy szakmai gyakorlaton merült fel. Ennek alapján készült el a négy harmadéves hallgató projektje, amely A bölcsesség hangja címet kapta. A harang megszerzése, felszerelése és működésbe helyezése a közösségépítést, a közösség megerősödését szolgálja, s a mindennapi és az ünnepi kommunikációban betöltött szerepe mellett annak a csoportnak, évfolyamnak az emlékműve lesz, amely felállította. Az ötletet tett követte, s a terv részeként tartottak pénteken konferenciát Harang és harangszó – tárgy, jel, jelentés címmel ismert szakemberek és a diákok részvételével.
Az ötletet dr. Dávid László professzor, az egyetem rektora valamint dr. Székely Gyula egyetemi tanár, rektorhelyettes üdvözölte. Véleményük szerint a haranghoz hasonlóan a Sapientia egyetem is szimbólummá vált. Azt a megtartó erőt jelképezi, amelynek célja a szülőföldhöz való kötődés megerősítése, az elvándorlás megállítása.
Az előadók, dr. Buzogány Dezső professzor, egyháztörténész, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára, Ősz Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület Levéltárának levéltárosa, dr. Tóth Levente és a marosvásárhelyi Teleki Tékát vezető Lázok Klára történészek, Gagyi József docens, az ötletgazda diákok évfolyamfelelős tanára és dr. Máté Márton gépészmérnök, docens a Gépészeti Tanszékről a harang kulturális és társadalmi funkciójának bemutatására vállalkoztak. Mellettük megszólaltak a hallgatók is, András Hanga, a Pécsi Tudományegyetem kommunikáció szakos hallgatója, aki mesterképzésen vesz részt, Gidófalvi Tamás, Dobos Szilveszter, Sófalvi László és Tóth Lehel kommunikáció szakos hallgatók, a projekt kezdeményezői és kollégájuk, Jakab István.
Az előadások során sok érdekes adat hangzott el a harang történetéről, amely a kezdetektől fogva a szakrális kommunikáció, azaz az ember és a természetfölötti erő közötti kapcsolat jelképe, ami a modern korban egyre inkább a világi kommunikáció időjelző eszközévé válik. A leggyakoribb feliratok szerint kulturális és társadalmi szerepe az élők megszólítása (VIVOS VOCO), a halottak siratása (MORTUOS PLANGO) és a villámok elűzése (FULGURA FRANGO) volt. A harang kapcsolatot teremt az ember és a kozmosz szférái között, jelzéseket ad a közösségben élő embernek, biztonságot, az otthonosság érzetét nyújtja, hazahív. Az időt tájolták, kifejezték a megtiszteltetést, a megemlékezés és a vészjelzés eszközei voltak, amely szerepekből vesztettek az idők során, amikor a harangozás napi gyakorisága megritkult. A magyarság számára különleges jelentőséggel, töltettel bírt, hogy a déli harangszót VI. Sándor pápa Hunyadi Jánosnak a törökök fölött aratott nándorfehérvári győzelme emlékére rendelte el egész Európában. Érdekes epizódként hangzott el, hogy 1970-ben rokoni látogatásra Dél-Magyarországra érkezett a balavásári Székely András, aki a helyi eklézsia harangjának szavát hallván kijelentette, hogy az otthoni harangot kongatják, ami a toronyban be is igazolódott, s így visszaadták a harangot az erdélyi falunak. Mint kiderült, a székely ember a jelenlegi rektor nagyapja volt.
Biztató hírként hallottuk, hogy a kolozsvári protestáns teológia egyháztörténészei 13 éve az egyház harangjainak a felleltározásába kezdtek.
Ősz Előd levéltáros előadásában hallottuk, hogy az erdélyi református falvakban a fatornyos haranglábak voltak jellemzőek. A harangozás kezdetben a papok feladata volt, később hárult a harangozókra, akik a faluközösség legmegbízhatóbb emberei közül kerültek ki, s a velük kötött díjlevelek az első munkaszerződéseknek számítanak.
Lázok Klára történész a Teleki Tékában őrzött könyvekről szólt, amelyek témája a harang, majd hozzátette, hogy elképzeléseik szerint a harang szerepét szánják az intézménynek is.
Mit jelent a mai ember számára, hogyan profanizálódik a harang szerepe? – adatokban gazdag dolgozatában András Hanga pécsi mesterképzős hallgató erre a kérdésre keresett és adott választ. A harang történetét, szerkezetét, hangzását, elkészítési módját vette számba a műszaki szakember szemszögéből és pontosságával dr. Máté Márton gépészmérnök, docens.
Majd a projektet kezdeményező hallgatók következtek, akik a környező falvak (Marosszentanna, Koronka, Jedd, Ákosfalva község, Marosszentgyörgy és Székelykál) harangjait mutatták be a hallgatóságnak. Végül Balogh József marosvásárhelyi öntőmester beszélt az életéről, a harangöntésről, az édesapjától örökölt mesterség elsajátításáról, a Bernády-szobor, és a legnagyobb, egy 500 kilós harang öntéséről.
A harangprojekt kezdeményezőinek célja, hogy a 300 kilós harang öntéséhez szükséges 24.000 lejt összegyűjtsék, s ehhez indulásként tanárukkal együtt már egy bizonyos összeget fel is ajánlottak. A közösségi adományozás folytatódik, s erről a harang.kommunikáció.ro honlapon lehet tájékozódni – válaszolta kérdésünkre Gidófalvi Tamás. A harangot marosvásárhelyi mester fogja önteni, s a Sapientia koronkai épületének tornyában szeretnék elhelyezni.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

Kallós Zoltán: a mezőségi magyar ember kétszáz éve él a szórványban
Értetlenül áll Szász Jenőnek az önkéntes területfeladásra és a szórvány kiköltöztetésére vonatkozó kijelentése előtt Kallós Zoltán néprajztudós. Abból a több mint egymilliárd forintból, amit Szász Jenő kapott a Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehozására és működtetésére, meg lehetne oldani nem csak az erdélyi, hanem a moldvai szórvány anyagi gondjait is – vélekedett Kallós Zoltán.
– Szívesen elbeszélgetnék a szórvány kérdéséről Szász Jenővel. Vajon járt-e valaha szórványban? Ne riogasson a szórvány halálával, mivel a mezőségi magyar ember, a történelem viharai miatt, már kétszáz éve szórványban él, és remélem, még sokáig élni fog. A mezőségi magyarok még mindig ugyanúgy ragaszkodnak szülőföldjükhöz, kutúrájukhoz, egyházukhoz. Ezt bizonyítja a magyar népi kultúrának az az archaikus rétege, ami itt maradt fenn a legkésőbbi időkig. Ha nem is tudnak magyarul, vállalják a magyarságukat. Szász Jenő nagyot hibázott ezzel a kijelentésével, bizonyára jócskán vesztett népszerűségéből az erdélyi magyarok körében. Ha Szász Jenőt olyannyira érdekli a szórvány, akkor látogassa meg Budapesten az Apáczai Közalapítvány volt igazgatóját, Csete Örsöt, aki az elmúlt években több mint 300 ezer kilométert utazott a Kárpát-medence magyarlakta területein, hogy megismerje a magyar nyelvű oktatás fontosabb szereplőit. Csete ellátogatott olyan kis erdélyi szórványtelepülésekre is, ahol mindössze két-három magyar élt a faluban – magyarázta lapunk kérdésére Kallós Zoltán. (Csete Örsöt idén január 1-jétől nevezte ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgatójának – szerk. megj.).
Nézze meg továbbá nem csak a válaszúti, hanem a szamosújvári, a kőhalmi, a vicei és a sármási kollégiumot (ez utóbbit ebben a tanévben indítottuk be), vagy a Böjte Csaba által vezetett alapítványt – ajánlotta Kallós. Akár azt is hozzátehetném, hogy jó lenne, ha nem csak a magyar, hanem a román kormány is jobban odafigyelne a kistelepüléseken működő iskolákra, hiszen még a román tannyelvű iskolák is nehéz körülmények közepette működnek ezekben a helységekben – fűzte hozzá Kallós.
– Abból a keretből, amit Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehozására és működtetésére fordítanak, meg lehetne oldani a Kárpát-medencei szórvány gondjait. Nem hiszem, hogy a politikusok kellő figyelmet fordítanak az elemi tagozatos magyar tannyelvű osztályokra. Tudni kell, hogy a már létező szórványközpontok a nagyon nehéz szociális és társadalmi helyzetből gyűjtik össze a gyerekek többségét, ennek ellenére a tízéves tapasztalat azt mutatja, hogy értékes magyar emberekként nőnek fel. Van olyan nyolcéves tanítványunk, aki a forró csoki megvásárlására kapott heti egy lejt hazaviszi hétvégén édesanyjának, mert tudja: szükség van még arra a kis pénzre is. Egy másik kislányt az édesanyja egy szál ruhában engedett el otthonról a válaszúti kollégiumba. Egy hétéves kisfiú akkor látott életében először vonatot, amikor szülőfalujából Válaszútra hozták tavaly ősszel. A Kallós Alapítvány elnökével, Balázs-Bécsi Gyöngyivel együtt pontosan tudjuk: milyen körülmények közepette élnek nem csak a növendékeink, hanem azok szülei is. Munkalehetőség nincs, a háztáji gazdaság pedig csak a legszükségesebbet biztosítja a családnak. Sok növendékünk, amikor idejön, csak levest eszik, mert nincs kétfogásos ebédhez szokva. S ha ezeket a tényeket nem vesszük figyelembe, ha nem próbálunk gazdaságilag is lépni, akkor pár év múlva nem lesz középiskolás, majd egyetemista, aki magyarul tanuljon – magyarázta Kallós.
Megtudtuk: a Kallós Alapítvány jelenleg több mint 90 elemista gyereknek biztosít otthont, akik 26 településről jönnek.
– Az észak-mezőségi falvakból származó gyerekek többsége olyan közösségekből jön, ahol 15-20 magyar él. Nagyrészük jobban tud románul, mint magyarul, amikor Válaszútra érkezik. A szomszédos Bonchidáról 20 gyerek ingázik. Fontosnak tartjuk, hogy az itt tanuló gyerekek 24 százaléka vegyes házasságból származik, ami a minőségi oktatásnak köszönhető. Az idén hozta el a válaszúti óvódába kisfiát a zsuki rendőr, hogy az magyarul tanuljon – hangoztatta.
Kallós Zoltán magától értetődő természetességgel közölte, hogy vegyes nemzetiségű faluban nőtt fel, ahol románok, magyarok és cigányok éltek, és ennek köszönhetően mindhárom nyelvet megtanulta, és válaszúti cigányasszony szomszédjával ma is tökéletesen beszél cigányul.
A néprajztudós büszkén mondta el, hogy egyik tanítványuk rajzai bekerültek egy gyerekeknek szóló, nemrég Budapesten napvilágot látott verseskötetbe illusztrációként.
– A politikusoknak nagyon oda kell figyelniük a szórványban élő romániai magyarságra. Ha nem ügyelnek, ha nem szívlelik meg a szakemberek és az ott dolgozók tanácsait, akkor 15-20 év alatt akár 500 000 magyart is elveszíthetünk... – összegzett Kallós Zoltán.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

„Non omnis moriar”…
Békesség néktek. „Non omnis moriar” … Különleges képeket, beszélgetés meg-megszakadó – tűnődésbe, néma kérdésbe oldódó – hangjait, valószerű és álom határán felsejlő, összetéveszthetetlen hangulatú történeteket jegyzett a látható világba Jancsó Noémi (Kolozsvár, 1988. március 7. – Kolozsvár, 2010. július 25). Mert ama láthatatlanban már nem ír: lesi-várja az emberiség javulását. Értelmes tennivalókra mutat, felismerő, felfedező emberi utakra. És szólít meg nem vénülő hangján a tálentumokkal való, méltó sáfárkodásra.
Ő maga néhány folyóiratközlemény és egy – az igazi tehetséget máris jelző – kötetet publikált tragikusan rövid pályáján, ez a kevés azonban nyíltan vagy tudós nyelvi megoldásokba rejtve rengeteg kérdést és kérést tartalmaz: mindenkinek, aki hisz az emberi kapcsolatokban és abban, hogy eszmények felé törekedve közelebb jutunk ahhoz, ami (ha egyáltalán van ilyen) ember-mivoltunk értelme.
Irodalmi kísérleteit magyarul írta, bár ő maga több nyelvben volt otthonos; a mellékelt, eddig közöletlen vers idiómák, kultúrák különbségével való szembesülés élményét hozza. Bőrszín és szokások, világmagyarázatok nyelvi formáinak másféleségében az emberi állandót (mondhatni: az ilyenbe vetett reménységet) hozza. …Jöjjetek, tavaszi napok, bizakodjatok, emberek, őrizzétek megszenvedett, meglelt és írásművekbe örökített emlékét annak, akinek a kezét már nem foghatjátok meg, hogy például a békességet jelentő névről (Mirembe) vagy a tavaszi áldozat mibenlétéről faggathatnátok.
Kedves Noémink közlésre még elő nem készített írásaiból a családnak köszönhetően most ez a vers (és mai, angol nyelvű fordítása a Csíkszeredában élő Juhász Boylan Kincsőtől).
Jancsó Noémi, „antik” és „fejlődő” kultúrák érzékeny, kutató poétaleánya, köszöntünk 25. életéved kapujában. „Non omnis moriar…” – üzeni neked s mindnyájunknak általad Horatius.
Egyed Emese, 2013. február
Fehér Mirembe
Ha tudtam volna előre, hogy ennyi lesz és egy fél maréknyival sem több a megvalósult álmok mennyisége, akkor végig sem álmodom. Minek. Minek. És most, hogy tudom – úgy érzem magam, mint akit átvágtatok, pedig az egyetlen, aki ujjai közt elfolyatta az időt, az én voltam, én, és senki nem hibás azért a sok elvesztegetett napért, amivel megajándékoztam és megloptam magam. És még emellett úgy is érzem magam, mint akit kiszúrtatok áldozatul és tavaly húsvétra fel is ravataloztatok, és tettétek mindezt még csak nem is komolyan. Bohóc-áldozat voltam, csak mert a tieteknél zöldebb fülemen jó volt vihorásznotok. (Visszaéltetek a fiatalságommal. És én is visszaéltem vele. Gonosz hazugság, hogy minél petyhüdtebb valaki, annál többet ér. Az ember olyan, mint a banán, a rózsa és a többiek. Bimbót eladni nem lehet, rohadt banánon szánkáznak a vének.) És most olyasformán érzem magam, mint akit kicsaptatok és a legteljesebben el lett hagyatva, úgyhogy kutyaszagú embertesttel kóborol valami odaképzelt sivatagban. Talán mert nem sikerült úgy szeretni, hogy cserébe viszontszeressetek, úgy akarni, hogy cserébe viszont-akarjatok, úgy fogadni – kérdezés nélkül – az elfogadhatatlant, hogy cserébe befogadjatok… mert nem sikerült, kutyamód kullogok és nyelveket tanulok, emberi nyelveket …amikor pedig már-már úgy tűnik, nincs az a szavahihető teremtmény aki odajöhetne a tévelygő szukához és feloldozná valami felsőbb hatalom nevében amikor tehát már tényleg senki sem kóborol sem akarattal sem véletlenszerűen ama képzelt sivatagban, akkor elém áll egy a bantuk közül és azt mondja furcsa-angolul: – Noémi! Azt mondják, könnyebb nyelvet tanulni, ha új nevet kapsz hozzá. Legyen a neved Mirembe, mert olyan békés vagy. Tetszik? Mit szólsz hozzá, Noémi Mirembe? És akkor eléje áll a kóborlónak még valaki, egy hiragana-táblázattal és megmutatja, honnan hová kell húzni a vonalat… és aztán hozzáteszi, hogy eljön majd a kanji ideje is, csak túl kell esni a hiraganán és a katakanán, és majd eljön a szépírás ideje is, csak az ember először memorizáljon. És akkor leheveredek a forró homokba, megtanulni az új varázsigéket, mert lennie kell valaminek, amiben hisz vagy legalábbis bízik az ember, ha nem istenben és nem az önmegvalósításban, és ha nem is a szerelemben, ami ezidáig egészen pontosan háromszor árulta el, mire végre megvirradni látszott a táj. És ott, a forró homokba rajzolgatva a hiraganákat egyszerre megértem, hogy hiszek a lugandában és a japánban, A fenékriszáló, színesruhájú fekete táncoslányokban és a visszafogott, nagy legyezőjű japán dámákban és a szu mi ma szen-ben, ami szó szerint annyit tesz: életem végéig fog kísérteni a bánat, amit hibám miatt érzek és amit itt, Európában, mi itt, magyarra csak így fordítunk: Elnézést. És hiszek még az oli-ban, ami azt jelenti, valahol messze… (hosszúra nyújtott i-vel) És azután összeszedem bogaras irhámat, majd az esték és reggelek emlékét, és visszatérek a sivatagból és felemelem fehér, viszonylag kelet-európai, viszonylag széles járomcsontú, viszonylag nagy szemű, viszonylag vékony ajkú és viszonylag sima hajú leány-fejemet és kezemet kinyújtva, ahogy legtöbb helyen illik, bemutatkozom: – Nze Mirembe. Fehér Mirembe, az, aki más névvel született.
Jancsó Noémi
Szabadság (Kolozsvár),

Értesült Mignon a kisebbségi jogsértésekről
Korodi Attilával, az RMDSZ Hargita megyei képviselőjével is tárgyalt Jean-Claude Mignon, az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének elnöke Bukarestben az ellenzéki pártok képviselőivel való találkozója során. Korodi Attila a beszélgetés során beszámolt a politikusnak a romániai magyar kisebbséget érintő jogsértésekről.
Jean-Claude Mignon a szenátus és a képviselőház elnökének, Crin Antonescunak, valamint Valeriu Zgoneának meghívására érkezett hivatalos látogatásra Bukarestbe. Az RMDSZ tájékoztatása szerint a találkozót követően Korodi kiemelte: „a közösségi vagyon visszaszolgáltatásáról hozott döntésektől kezdődően, a közösségi szimbólumaink ellen folytatott jelenlegi politikai harcig mindenről” beszámolt. Felhívta az európai politikus figyelmét arra, hogy a zászlóhasználat miatt csak a két, többségében magyarok lakta megyében alakult ki konfliktus, Románia más megyéiben elfogadottak a helyi szimbólumokból alkotott megyei zászlók. Beszámolt Jean-Claude Mignonnak arról is, hogy bár a legszámottevőbb politikai szereplők azt nyilatkozzák, szeretnék megszüntetni a kisebbségeket érintő politikai feszültséget, ez mégsem történik meg. A képviselő értelmezése szerint a kisebbségi témával a román társadalom más kérdéseiről vonják el a figyelmet.
A Hargita megyei képviselő tájékoztatta továbbá a politikust, hogy az Európa Tanácsnak még mindig vannak olyan, a kisebbségeket érintő ajánlásai, amelyeket Románia nem épített be jogrendjébe. Mint ismeretes, Jean-Claude Mignon hétfőn beszédet mondott a parlamentben, üdvözölve a belpolitikai válság rendezését, amely a Traian Băsescu államfő leváltására tett kísérlet nyomán, tavaly nyáron robbant ki. Úgy vélte, Románia „példaértékűen” megoldotta a kisebbségek kérdését, ugyanakkor aláhúzta, „bizonyos ügyeket még rendeznie kell” ezen a téren.
Jean-Claude Mignon látogatásának tegnapi programpontjai között Traian Băsescu államfővel, Mona Pivniceru igazságügyminiszterrel, valamint Antonescuval, és a civil társadalom képviselőivel való találkozók is szerepeltek.
Szabadság (Kolozsvár),

Válasz Kovács Péternek
Az autonómiaharc legfőbb akadályozója az RMDSZ
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára számon kéri Toró T. Tibortól, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke „mit tett az autonómia ügyében?”.
Érthető a kínos visszakérdezés, hiszen meg kell próbálnia valahogyan elterelni a figyelmet az RMDSZ jelenlegi kínos téblábolásáról. Válaszképpen csak pusztán néhány tényre emlékeztetnénk Kovács Pétert, például arra, hogy Toró T. Tibor volt az egyike azoknak a parlamenti képviselőknek, akik 2004-ben benyújtani merészelték a parlamentben a Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. Beszédes, hogy a beterjesztők – Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly – már akkor is a perifériára szorultak az RMDSZ-ben, többségük pedig ma már a szövetségen kívül tevékenykedik...
De ha már itt tartunk, arra is emlékezhetne Kovács Péter, hogy a tavaly szeptemberben a parlamentben elutasított autonómia-tervezetet is két olyan politikus – Becsek-Garda Dezső és Sógor Csaba – nyújtotta be egyéni kezdeményezésként, akiket nem szokás az RMDSZ-csúcsvezetés által képviselt hivatalos irányvonallal azonosítani. Jelzésértékű az RMDSZ autonómiához való viszonyulásával kapcsolatban, hogy a szövetség vezető honatyái részt sem vettek, vagy kivonultak a szavazásról, sőt, Fekete-Szabó András szenátusi frakcióvezetője egyenesen azt mondta, hogy „nem volt értelme”, hogy az RMDSZ képviselői egyáltalán felszólaljanak a szenátusban a tervezet kapcsán. Történt ez nagyjából akkor, amikor a szövetség csúcsvezetése inkább titkos paktumot kötött a Szociálliberális Unióval a közös kormányzásról, aminek későbbi felrúgása nyomán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kínos magyarázkodásra kényszerült.
De említhetnénk a legújabb fejleményeket is, hiszen a szövetség irányvonalát meghatározó Markó Béla nemrég gyakorlatilag az autonómia ügye mögüli kihátrálás mellett foglalt állást – egy olyan időszakban, amikor a székely zászló körüli botránysorozat révén korábban soha nem tapasztalt érdeklődés mutatkozik a Székelyföld és általában az erdélyi magyar közösség iránt.
Az autonómia felé vezető út valóban hosszú és akadályokkal teli, ahogy Kovács Péter írja, csakhogy amint a fenti példák is mutatják, körül kellene néznie a saját háza táján és észrevennie, hogy a folyamat legfőbb kerékkötői, elmulasztva a bukaresti, kormányzati és parlamenti jelenlétben rejlő, sajnos máig kiaknázatlan képviseleti és érdekérvényesítési lehetőségeket, éppen az RMDSZ-ben munkálkodnak azért, hogy rövid távú önös politikai érdekek mentén a végtelenségig elodázzák vagy megakadályozzák az előrelépést az autonómia ügyében.
És mivel illusztrálható jobban a számító kétszínűség, mint azzal, hogy alig néhány órás eltéréssel Markó Béla az SZKT marosvásárhelyi ülésén megtagadja a székely zászlót, Kelemen Hunor pedig Bukarestben „harcosan” és tüntetően átadja a lobogót a kongresszust tartó Nemzeti Liberális Párt elnökének, Crin Antonescunak?
Továbbá Kovács Péter bukást emleget Toró T. Tibor és a Néppárt kapcsán, viszont afölött nagyvonalúan elsiklik, hogy míg a fiatal Néppárt alig egy éves létezése során gyakorlatilag megduplázta támogatóinak számát, addig az RMDSZ két évtized után a szavazói bázisának egyharmadra apadásával „dicsekedhet”, és hajszál híján nem jutott be a törvényhozásba.
Jó lenne, ha ezeken mind Kovács Péter, mind pedig az RMDSZ csúcsvezetői elgondolkodnának, mielőtt más szemében a szálkát keresnék. A Néppárt a rendelkezésére álló eszközökkel próbálja előremozdítani a különböző autonómiaformák elérésének folyamatát, és szomorúnak tartja, hogy az RMDSZ csúcsvezetése nem óhajt élni a számára hozzáférhető eszközökkel: kivonul az autonómiatervezet parlamenti vitájáról, nem vesz részt a demokratikus tüntetéseken, és az autonómiatörekvések szimbólumává vált székely zászló mögül is kihátrál, vagy politikai tőkét kíván belőle kovácsolni.
Király Melinda,
az EMNP Fehér megyei elnöke
Nyugati Jelen (Arad),

Kelemen kiáll Csíkszereda polgármestere mellett
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szolidaritást vállalt Ráduly Róbert csíkszeredai polgármesterrel, akit hétfőn azért bírságolt meg az Országos Diszkriminációellenes Tanács, mert a főépítészi állás meghirdetésekor a magyar nyelv ismeretét is a kritériumok közé sorolta.
"A magyar nyelv használata a közigazgatásban egy törvény által szavatolt jog, nem kivétel ez alól a csíkszeredai főépítész sem, akinek munkaköri leírásában szerepel a fogadóórák megtartása. Ezekre pedig polgárok mennek el, akiknek kérdéseik, ügyes-bajos dolgaik vannak. Közöttük pedig magyar anyanyelvűek is vannak, sőt, Csíkszereda esetében többségében azok. Éppen ezért a magyar nyelv ismeretének feltételét jogosnak és törvényszerűnek tartom" - olvasható Kelemen Hunor állásfoglalásában, amelyet kedden juttatott el az MTI-hez a politikus sajtóirodája.
Az RMDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy a helyi közigazgatásról szóló törvény szerint azokban a területi-közigazgatási egységekben, amelyekben a lakosság több mint 20 százaléka valamely nemzeti kisebbségekhez tartozik, a helyi közigazgatási hatóságoknak biztosítaniuk kell az anyanyelv használatát.
"Az RMDSZ az elmúlt 23 évben azért is dolgozott, hogy anyanyelvünket szabadon tudjuk használni, ehhez pedig megteremtettük a törvényes feltételeket. Ezek betartása alól pedig nem képez kivételt senki, sem Csíkszeredában, sem más településeken. Az anyanyelv védelme és szabad használata olyan téma, amelyben semmiféle engedményt nem vagyunk hajlandóak tenni. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács azon tagjainak, akik ezt a döntést meghozták, tisztában kellene lenniük azzal, hogy nekik nem a magyar nemzetiségűek és a törvény, hanem a diszkrimináció ellen kell fellépniük" - nyilatkozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor jogorvoslati segítséget kínált a csíkszeredai polgármesternek az ügy megnyugtató rendezése érdekében.
MTI
Nyugati Jelen (Arad),

Zászlóháborúra nyelvvita
Zászlóháború után nyelvháború robbant ki Székelyföldön a magyar önkormányzati vezetők és a román hatóságok képviselői között. Mircea Duşa védelmi miniszter tegnap „példátlan arcátlanságnak”, „Hitlert idéző gondolatnak” nevezte Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester kijelentését, miszerint a magyar nyelv használata kötelező a hargitai megyeszékhelyen. Az RMDSZ elöljárója egy hétfő esti rendezvény keretében beszélt a magyar nyelvhasználatról, amikor a negyvenezer lakosú, 80 százalékban magyarok lakta város főterén ünnepélyesen felvonták a székely zászlót. Mondandója apropóját az adta, hogy – mint arról beszámoltunk – az Országos Diszkriminációellenes Tanács aznap bejelentette: 600 lejes pénzbírsággal sújtotta Rádulyt amiatt, hogy a magyar nyelv ismeretét is feltételül szabta a városi főépítészi állás betöltésére kiírt versenyvizsgán. Különben ugyanilyen büntetést kapott az álláshirdetést jóváhagyó közalkalmazottak országos ügynöksége is.
„Legyen világos: Csíkszeredában a magyar nyelv ismerete nem diszkriminatív, hanem kötelező. A prefektustól a román rádiók és televíziók tudósítóiig mindenkinek ismernie kell anyanyelvünket, aki a székelyek adójából él” – jelentette ki a székely zászló felvonása alkalmából rendezett csíkszeredai ünnepségen Ráduly Róbert.
A Hargita megyei románok parlamenti képviseletét is ellátó Mircea Duşa tegnap a románok és magyarok egymásra ugrasztását célzó „gyalázkodásnak” nevezte az elöljáró kijelentését, amely szerinte Hitler korát idézi. A védelmi miniszter egyúttal a diszkriminációellenes tanács (CNCD) kemény fellépését sürgette. A szociáldemokrata politikus közölte, a napokban Csíkszeredába utazik, hogy ellenőrizze, megszólalhat-e még románul, és kell-e útlevelet felmutatnia.
A csíkszeredai polgármester szavaira Adrian Jean Andrei, Hargita megye prefektusa is reagált. A kormánymegbízott az intézmény tegnapi ülésén magyarul is megszólalt, közölve: mind írásban, mind szóban használja a Hargita megyei többség anyanyelvét. Közben Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a téma kapcsán elmondta, jó lenne, ha az alkotmányban, vagy egy sarkalatos törvényben regionális státust kapna a magyar nyelv, és az RMDSZ kidolgoz majd konkrét javaslatot ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor Crin Antonescu, a szenátus elnöke szerint abszurd lenne, ha köteleznék a román állampolgárokat arra, hogy megtanuljanak egy olyan nyelvet, amely nem hivatalos nyelve a román államnak. A liberális politikus egy tegnapi sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: Romániában az egyedüli hivatalos nyelv a román, ezért ezt a nyelvet kell kötelezően ismernie mindenkinek. Antonescu szerint sok román tud jól vagy kevésbé jól magyarul, de ez természetes folyamat, nem lehet erre kötelezni senkit. Katalóniát említette példaként, ahol – mint mondta – hivatalos nyelv ugyan a katalán, de azt nem kell kötelező módon ismernie minden állampolgárnak. A szenátus elnöke szerint a hétköznapokban sokkal egyszerűbbek a dolgok, Romániában mindenki ismeri a román nyelvet legalább olyan szinten, hogy hivatalos helyen boldoguljon. „Emellett nagyon helyes, hogy minden magyar ismeri az anyanyelvét, de a románok közül is sokan jól vagy kevésbé jól tudnak magyarul. Szép, ha a románok ismerik a magyar nyelvet” – jelentette ki Crin Antonescu.
Különben a diszkriminációellenes tanács a Hargita és Kovászna megyei Román Civil Szervezetek Fórumának feljelentése nyomán vizsgálta ki a csíkszeredai álláshirdetés ügyét. Asztalos Csaba, a CNCD elnöke emlékeztetett, a jogszabályok garantálják az anyanyelvhasználat jogát a kisebbségek számára azokon a településeken, ahol az adott kisebbség teszi ki a lakosság legalább egyötödét. Az viszont a munkaköri leírás függvénye, hogy diszkriminációnak minősül-e egy a romántól eltérő nyelv megkövetelése egy álláshirdetésben, ugyanis ez csak abban az esetben indokolt, ha az illető alkalmazottnak munkaköri feladata az adott nyelven való kommunikáció. Asztalos rámutatott: volt olyan ügyük, amelyben indokoltnak minősítettek egy magyar nyelvtudást követelő kitételt az egyik erdélyi polgármesteri hivatal álláshirdetésében, de a döntéssel elégedetlen panaszos fellebbezett a közigazgatási bíróságon, amely neki adott igazat, és mind a polgármestert, mind a diszkriminációellenes tanács vezetőjét kártérítésre kötelezte. Lapunk is beszámolt róla, hogy a kolozsvári táblabíróság a hónap közepén érvénytelenítette az 57 százalékban magyarok lakta Szilágyperecsen község jegyzői állása betöltésére szervezett versenyvizsgát, mert azon a magyar nyelvtudást is megkövetelték. Később elmarasztalta a CNCD a baróti önkormányzatot is, mert a városgondnoki tisztség betöltésére kiírt versenyvizsgáról szóló egyik határozatában követelményként szerepelt a magyar nyelv ismerete.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Törésvonalak vagy számítások
Mindenkinek ott a helye – fejtette ki véleményét a marosvásárhelyi autonómiatüntetésről alig több, mint egy hónappal korábban Antal Árpád polgármester, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke, kiemelve: bárki is szervezzen ilyen megmozdulást, fontos, hogy minél többen részt vegyünk azon.
Mindannyiunk számára fontos Székelyföld ügye – jelentette ki az elmúlt napokban több ízben is Tamás Sándor, a szövetség háromszéki területi szervezetének vezetője. De akkor Kelemen Hunornak az RMDSZ elnökeként talán nem Marosvásárhelyen lenne a helye március 10-én? Markó Béla szenátornak, volt szövetségi elnöknek talán nem fontos Székelyföld ügye? – adódnak a kérdések, miután az SZKT hét végi ülésén a szövetség csúcsvezetése leszögezte: nem kívánnak részt venni a megmozduláson. Külső szemlélődő számára úgy tűnhet: törésvonalak keletkeztek a szövetségen belül, a székelyföldiek más irányt követnek, mint amit a nagy öregek – Markó Béla, Borbély László, Verestóy Attila – kijelöltek. Kelemen Hunor megnyilvánulásait is elemezve – a szövetség elnöke, elődjétől eltérően, legalább tárgyalóasztalhoz ült ellenzéke egy részével, az MPP, illetve az SZNT vezetőivel – az a benyomásunk támadhat, korántsem oly egységes a szervezet, mint volt, erősödőben egy olyan szárny, amely most feszegeti határait, és amely szakítana a régi doktrínákkal és beidegződésekkel, de egyelőre még az idősebb nemzedéké a hatalom. Bárcsak valóban így állna a helyzet, és bárcsak mielőbb bekövetkezne eme szemléletváltás! Rögvest könnyebb lenne bár az alapvető célokban megegyezni, és autonómiatüntetés előtt nem a félsz és a keserűség venne erőt rajtunk, hogy vajon leszünk-e elegen, hogy lám, ezt az ügyet is elárulták, hanem legfennebb az lenne a magyar pártok közötti versengés tétje, ki tud több embert mozgósítani. Alaposabb vizsgálat után mégis az látszik valószínűbbnek: törésvonalak helyett csupán számításokról, pragmatikus pártpolitikai megfontolásokról beszélhetünk, amelyek hátterében az áll, hogy Székelyföldön radikálisabb képviseletet vár el a közösség, ráadásul itt az erősebb ellenzék miatt lépéskényszerben is vannak. Kitetszik ez abból a félrevezető érvelésből, amellyel a székelyföldi RMDSZ-vezetők bizonygatják álláspontjukat. Tamás Sándor például azt szajkózza, pártrendezvényről van szó – holott a megmozdulást az SZNT kezdeményezte, amely felhívást intézett a pártokhoz, hogy vállaljanak részt már a szervezésben is. Erre mondott igent az EMNP – és erre mondhatott nemet az RMDSZ, hogy aztán ürügyként hivatkozzék erre, távolmaradását indokolva. Álságosnak tűnik az a módszer is, ahogyan a távolmaradást részvételként próbálják beállítani a székelyföldi vezetők: az ugyan örvendetes, hogy mind a háromszéki RMDSZ-elnök, mind a polgármesterek jó része készül Marosvásárhelyre – de elkötelezettségük akkor lehet igazi, ha mozgósítanak, ha népszerűsítik az eseményt, buszokat indítanak Marosvásárhelyre. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Nyelvhasználati nyilakozatháború
Vihart kavart Ráduly Róbert hétfői kijelentése a román politikában. A csíkszeredai polgármestert megbírságolták, mert magyarnyelv-ismeretet követelt meg a város főépítészi tisztségére pályázó személyektől, ő pedig egy nagyméretű székely zászló ünnepélyes felvonásán azt nyilatkozta, hogy a magyar nyelv ismerete kötelező Csíkszeredában, nem diszkrimináció. Ráduly szerint a prefektustól a román rádiók és televíziók tudósítóiig mindenkinek ismernie kell anyanyelvünket, aki a székelyek adójából él. A reakció nem késett.
Abszurd, Hitler korából
Abszurd lenne, ha köteleznék a román állampolgárokat arra, hogy megtanuljanak egy olyan nyelvet, amely nem hivatalos nyelve a román államnak – jelentette ki tegnap Crin Antonescu, az NLP és a szenátus elnöke, aki szerint Romániában az egyedüli hivatalos nyelv a román, ezért ezt a nyelvet kötelező ismernie mindenkinek. Katalóniát említette példaként, ahol – mint mondta – hivatalos nyelv ugyan a katalán, de azt nem kötelező ismernie minden állampolgárnak. A hétköznapokban sokkal egyszerűbbek a dolgok, Romániában mindenki ismeri a román nyelvet olyan szinten legalább, hogy hivatalos helyen boldoguljon. Emellett nagyon helyes, hogy minden magyar ismeri az anyanyelvét, de a románok közül is sokan jól vagy kevésbé jól tudnak magyarul, és ez „szép” – mondta. S Mircea Duşa védelmi miniszter szerint Ráduly Róbertnek a magyarnyelv-használattal kapcsolatos kijelentése „példátlan pofátlanság”, amely Hitler korát idézi. A maroshévízi körzetben megválasztott politikus az Országos Diszkriminációellenes Tanács kemény fellépését sürgette, és a napokban Csíkszeredába utazik, hogy ellenőrizze, megszólalhat-e románul, és kell-e útlevelet felmutatnia. Törvények is szentesítik
Szolidaritásáról biztosítja Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Ráduly Róbert csíkszeredai polgármestert, a magyarnyelv-tudás feltételét pedig jogosnak és törvényszerűnek látja egy magyar többségű város főépítésze esetében. Emlékeztetett arra, hogy a helyi közigazgatásról szóló törvény szavatolja az anyanyelvhasználatot „az alkotmány, a jelen törvény és a Románia által részes félként aláírt nemzetközi szerződések előírásainak megfelelően” ott, ahol a lakosság több mint húsz százaléka kisebbségi. Kelemen Hunor jogorvoslati segítséget is kínál Rádulynak, mert „az anyanyelv védelme és szabad használata egy olyan téma, amelyben semmiféle engedményt nem vagyunk hajlandóak tenni”.
Radikalizálódási veszély
Az RMDSZ a többségi nemzettel való intézményes párbeszéd és nem a konfrontáció útját választotta, és ezt méltányolnia kell a román kormánynak – hangsúlyozta Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke tegnap a Bukarestben akkreditált külföldi tudósítóknak. Kifejtette: az RMDSZ nem egy párt, hanem a teljes romániai magyar közösség legitim képviselője, ezért elvárja, hogy a mindenkori román kormány partnerének tekintse akkor is, ha nem tagja a kormánykoalíciónak. Borbély szerint a román politikusoknak meg kell érteniük, hogy fennáll a magyar közösség radikalizálódásának veszélye, ha elvitatják jogait. „Nem jó az ilyen hangulat arra, hogy érdemben tudjunk tárgyalni az alkotmányról, a régiók kialakításáról, ezért kellene lezárni ezt a vitát” – mondotta. Az RMDSZ nem fűz nagy reményeket a nemzetállam fogalmának törléséhez, de azt javasolja, hogy a nemzeti közösségeket ismerje el államalkotó tényezőkként az új alaptörvény. Az is jó lenne, ha regionális státust kapna a magyar nyelv.
Strasbourgban is tudják
Az RMDSZ képviselőjével is tárgyalt Bukarestben Jean-Claude Mignon, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke. Korodi Attila beszámolt a vendégnek a közösségi vagyon visszaszolgáltatásával és a magyar közösség szimbólumainak használatával kapcsolatos gondokról is. Elmondta, hogy csak a két magyar többségű megyében alakult ki konfliktus a zászlóhasználat miatt, és bár a legfontosabb romániai politikai szereplők azt állítják, hogy szeretnék megszüntetni a kisebbségeket érintő politikai feszültséget, valamiért ez mégsem történik meg. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európa Tanácsnak még mindig vannak olyan, a kisebbségeket érintő ajánlásai, amelyeket Románia nem épített be saját jogrendjébe.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Miért hallgatunk?
Súlyos társadalmi-politikai krízis előszele fúj Romániában, hamu alatt izzik a parázs. A szociálliberális bábkormánynak – amelyet a nemzetközi fináncoligarchia rángat dróton – nincs semmilyen életképes programja, elképzelése hosszabb távra, de még rövidebbre se, ezért a közvélemény figyelmét elterelő manőverekkel, az aggodalmaskodók és kritizálók hangját elnyomó zajkeltéssel próbálkozik. A nemzetiszocialista retorikával fűszerezett hazafiaskodásra már fel sem kapná az ember a fejét, több évtizedes hagyomány ez a nagyhatalmi játszmák szülte balkáni államalakulatban, viszont a hangnem egyre karcosabb: a frusztráltságot leplező harsányságba fölényeskedő irónia és gúny vegyül. Mintha vesztüket éreznék. A román politikai osztály hangadóinak és celebjeinek műveletlensége és bunkósága legendás, ráadásul gáttalanul terjed a bulvármédia révén, igaz, ezáltal meg is örökítődik és le is lepleződik. Széles néprétegek cinkosságát feltételezve engedik meg maguknak ezek az Európa hátsó udvarában felcseperedett senkik, hogy arrogánsak, arcátlanok, kioktatók és udvariatlanok legyenek, hogy tudatlanságukkal és szűklátókörűségükkel tüntessenek, hogy egyszerűen belehazudjanak a kamerákba, mikrofonokba, diktafonokba.
Hogy a felkapaszkodott nímandok és kapaszökevények politikusokként és közvélemény-formálókként milyen baromságokat hordanak össze nap mint nap a médiában és a parlamentben, az a legkevésbé fontos. Ami fontosabb, az az, hogy az EU-tagország Románia kormányfője ellentmondást nem tűrően, senki által sem zavartatva jelentheti ki ország-világ előtt, hogy a romániai magyar kisebbség ugyanazoknak a jogoknak örvend, mint a románság. Ilyen egetverő hazugság hallatán hogy nem gerjed össznemzeti, összeurópai, egyetemes tiltakozás és cáfolat? Alszunk? Vagy már megvették hallgatásunkat is?
Dénes László
Székelyhon.ro,

Csak azért is Wass Albert
„Eddig nagyrészt szórványtelepüléseken játszottuk a Mustármag című előadást, templomokban, hiszen oda még össze lehet gyűjteni a megfogyatkozott számú magyarságot. A gyergyószentmiklósi előadás ötlete abból adódott, hogy olvastuk, láttuk: egy itteni Wass Albert-megemlékezés szervezőit a hatóságok meghurcolják. Eldöntöttük: csak azért is eljövünk ide az előadásunkkal” – mondja az előadó színész, Kulcsár-Székely Attila.
Többnapos huzavona után sikerült helyszínt találni Gyergyószentmiklóson a Wass Albert műveiből összeállított színházi produkciónak, valamint a jelenleg a közép-erdélyi szórványban, Türben szolgáló Kémenes Lóránt Zoltán plébános fotókiállításának.
A Wass Alberttel kapcsolatos rendezvények szervezői ellen indított ügyészségi eljárások, rendőrségi kihallgatások miatt az egyházak és más intézmények is visszariadtak attól, hogy helyszínt biztosítsanak az újabb eseménynek. Végül az előadásra és a kiállításra vasárnap este, a gyergyószentmiklósi Művelődési Házban kerül sor. Az Életkép(es) címet viselő kiállítás megnyitója 18.45-kor kezdődik az előtérben, és az itt bemutatásra kerülő, Kémenes Lóránt Zoltán plébános által készített fényképek csak ez alkalommal lesznek láthatók. A kiállításmegnyitó után, 19 órakor a stúdióteremben tekinthető meg a Wass Albert műveiből összeállított, egyéni színházi produkció. A Mustármag című előadást szerkesztette és előadja Kulcsár-Székely Attila, rendező Csurulya Csongor.
Az előadást már számos helyszínen bemutatták. „Az ötlet megszületése 2009 decemberéig nyúlik vissza, amikor egy karitatív akció keretében eleget tettünk Kémenes Lóránt Tür községbeli katolikus plébános meghívásának, és az ott élő maroknyi szórványmagyarságnak játszottuk egyik egyéni előadásunkat. (...) Az előadás utáni beszélgetés során fogalmazódott meg bennünk, készíteni kellene egy olyan műsort, amelynek elsődleges célja, hogy erősítse az erdélyi, illetve összmagyar nemzeti öntudatot, és az elkövetkező évek során eljuthasson a legtávolibb szórványmagyarsághoz is. Ennek érdekében könnyen mozdítható legyen, ne igényeljen nagy technikai hátteret, és természetesen témája is a fent említett lakosságnak szóljon. Így esett a választásunk Wass Albertre. Az említett célokon kívül azt a küldetést is szolgálná, hogy az egyik legnagyobb magyar írónkról eloszlassuk azt a tévhitet, miszerint Wass Albert múltba forduló, búsongó, jövőkép és optimizmus nélküli, nacionalista és antiszemita” – vallják az előadásról megalkotói.
Kulcsár-Székely Attila kérdésünkre kifejtette: „Az előadás eleve úgy van megszerkesztve, hogy templomi környezetben előadható legyen. Gyergyószentmiklóson sajnos nem templomban mutatjuk be. Odáig jutott a megfélemlítés, hogy 2013-ban Romániában a magyar egyházak nem merik felvállalni, hogy helyet adjanak egy, Wass Albert műveiből összeállított színházi előadásnak.”
Gergely Imre
szekelyhon.ro,