Határon innen vagy túl?!
A Kontumáci templom közelében kiképzett kilátó padján ülök, és a Gyimesbükk végén húzódó 1000 éves határ vonalát pásztázza tekintetem. Azon tűnődöm, hogy tulajdonképpen most én hol vagyok, a határon innen vagy a határon túl. Mert én s velem együtt az erélyi magyarok és székelyek határon túliakként szerepelünk a magyarországi közbeszédben.
Velem szemben jól kivehető a Tatros folyó, a mellette húzódó sínpár és a múzeummá alakított Magyar Királyi Állami Vasutak legkeletibb, 30. számú őrháza, innen a Rákóczi-várhoz felvezető lépcsősor és a határgerinc vonulata. Ezen túl már Moldva.
Nincs a Kárpátokban még egy ilyen jól körülhatárolt természetes határvonal. Ezer éven át itt húzódott Magyarország és a moldvai fejedelemség, később Románia határa. Erdély Romániához csatolása után, bár az adminisztratív határ megszűnt, a két régió, Erdély és Moldva közti határ szerepét továbbra is megtartotta.
1950-ben a Tatros völgyében települt etnikai és történelmi vonatkozásban egymással szorosan összefüggő három székely-csángó település közül Gyimesbükköt a moldvai Bákó tartományhoz, később megyéhez csatolták. A közigazgatási határ a Hidegség patakáig eltolódott, de a „határ” továbbra is itt húzódik, mivel ez nemcsak Erdély és Moldva, hanem egyben Közép- és Kelet-Európa határa is. Persze, az eltelt 62 év meghozta a határtologatók elvárásait, a Székelyföldtől való elcsatolás következményeként ma már a lakosságnak alig fele vallja magát magyarnak, bár a faluban szinte mindenki beszéli a nyelvet. Így állt elő a sajátos helyzet, hogy egyházi értelemben a gyulafehérvári érsekséghez, tehát Erdélyhez, közigazgatásilag pedig Bákó megyéhez, azaz Moldvához tartozik. Ilyen értelemben Moldvának van egy Közép-Európai része is. (...) Évszázadokon keresztül ezen a szoroson (ezen is) jöttek át az eurázsiai sztyeppék vándor népei, a szkíták, hunok, avarok, majd a honfoglaló magyarok, ezt követően besenyők, uzok, kunok, majd a tatárok zúdultak Erdélyre, később a Moldvából elüldözött örmények kértek bebocsátást Apafi Mihály fejedelemtől, majd az oroszokkal szövetkezett románok támadtak ránk. Itt védték halált megvető bátorsággal a magyar hazát az I és II. világháború idején a székely és a magyar katonák. A diktatúra éveiben még hátizsákosan sem volt tanácsos az ezeréves határ környékén őgyelegni. A kommunizmus bukása után aztán divatba jött ide is eljönni, napjainkban pedig egész évben, de különösen a csíksomlyói búcsú idején Magyarországról egyenesen ideérkező különvonatok, autóbuszok és kisautók százai hozzák a több ezerre tehető nosztalgiázók tömegét. Könnyes szemmel fogadják és üdvözlik egymást vendégek és helybeliek, virágcsokrok, ünnepi beszédek, magyar és székely himnusz, gyalogséta és szentmise, majd a helyi vendéglők kínálata teszi emlékezetesé az itt-tartózkodást. Az utóbbi évtizedben valóságos búcsújáró hellyé nőtte ki magát az ezeréves határ és tartozékai, amelyek ösztönzően hatottak az emlékhelyek felújítására és a szükséges vendéglátóipari létesítmények létrehozására.
A mi értékrendszerünkben, a hajdan volt Etelköz és az ott élő negyedmillió csángó révén, akiknek egynegyede még beszéli a magyar nyelvet, fontosabb helyet foglal el Moldva, mint Munténia, (Havaselve) Olténia vagy Dobrudzsa. De összehasonlíthatatlanul jobban érezzük magunkat a határ innenső, erdélyi oldalán.
Ezt az érzést talán legkifejezőbben egy pottyondi székely atyafi fejtette ki úgy negyven évvel ezelőtt. Egy makói (Magyarország) tanulókból álló csoportot vittem el Csíkménaságra, majd Pottyondra, és arra kértem a helybeli székely embert, közeli ismerősömet, hogy mondja már el nekünk a település feletti magaslatról milyen hegyek, tájak láthatók be. Sorra nevezte meg a látható és kevésbé látható táj elemeit fontos megjegyzéseket fűzve mindenikhez, majd amikor a keleti részhez ért, azt mondta, hogy ott nincs semmi. Mármint olyan, ami hozzánk közel állna. Nem állt messze az igazságtól, amikor ezt kijelentette. Ugyanis a határon túli rész már a Kelet-Európai régióhoz tartozik, más táj, más hitű, vallású és nyelvű közösség otthona. A közel 100 év együttlét sem volt elég arra, hogy eltűnjenek a különbözőségek. A román álláspont szerint ez csak a teljes asszimilációval válik valóra. Ezért is kezdődik az alkotmány a következő kijelentéssel: Románia egységes nemzetállam. Még nem az, de azzá kell tenni. Ez a politikai indítéka a velünk szembeni magatartásnak. Pedig a másság elismerése mindkét részről felszabadítaná a lelkeket, és a kölcsönös tisztelet igen jó barátokká tenne bennünket.
Mi, erdélyi székelyek mindig a határ innenső részén éltünk és élünk ma is, és velünk együtt ott él minden magyar, bárhol is lakjon a történeti Magyarország területén. Mi úgy tudjuk, hogy a határon túli megnevezés azokra vonatkozik, akik a túloldalról jönnek ide. Ezért nem illik rám és ránk és egyetlen magyarra sem a határon túli jelző.
Beder Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bemutatták Markó Béla újabb román és magyar nyelvű szonettkötetét
Markó Béla román és magyar nyelvű újabb szonettkötetét mutatták be kedd este Bukarestben. Az egyhangúság dicsérete/Lauda monotoniei című kötet 57 szonettet tartalmaz, amelyeket egy év alatt írt a szerző – mondta el a bukaresti nemzeti könyvtárban tartott bemutatón maga a költő.
Hozzátette: a szonetteket több mint száz hasonló vers közül válogatták és a kötet egyfajta “érzelmi napló”, hiszen a versek megírásának időpontjaként feltüntetett dátumok valódiak. Kifejtette: nagyon kedveli a szonett kötött formáját, amely ugyan egyhangú, de csodálatos, akárcsak az ismétlődő irodalom, amely mindig a minket körülvevő “kötött” világ értelmére keresi a választ.
Daniel Cristea-Enache, a fiatal román irodalomkritikusok egyik legtehetségesebb képviselője kiemelte, hogy miközben a mai írók és költők többsége megpróbálja átlépni és kitolni a különböző műfajok közötti határokat, Markó Béla szigorúan ragaszkodik a szonettformájához.
Alex Stefanescu irodalomkritikus szerint a kortárs költők és írók zöme megpróbálja széttörni “a formák ünnepélyességét”, de Markó Béla ezt megőrzi azáltal, hogy tiszteletben tartja a szonett sajátos formai szabályait és ritmusát.
A kritikus a szerzőt idézte, aki úgy véli, hogy aki szonetteket ír, óhatatlanul versenyre kel a műfaj nagy mesetereivel, így William Shakespeare-rel is. Stefanescu szerint a romániai magyar költő nem került ki vesztesként ebből a versenyből.
Iren Arsene, a Curtea Veche kiadó egyik tulajdonosa emlékeztetett, hogy két évvel ezelőtt kiadták már Markó Béla A kert erotikája/Erotica gradinii című, első román és magyar nyelvű szonettkötetét. Kiemelte Paul Drumaru fordítói munkájának minőségét.
A Curtea Veche kiadó kiemelt figyelmet szentel a kortárs magyar irodalomnak, Esterházy Péter és Márai Sándor több könyvét is kiadták már.
erdon.ro

Kárpát-medencei médiaműhelyek – A sajtó is segíthet a magyar közösségek szellemi gyarapodásában – A sajtó is segíthet a magyar közösségek szellemi gyarapodásában – erről is szó volt a Kárpát-medencei médiaműhelyek Esztergomban szerdán megkezdődött kétnapos találkozóján, amelyen a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) rendszeresen kapcsolatban álló külhoni tudósítók és televíziós műsorkészítők vesznek részt.
Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője erdélyi magyar példák alapján arról beszélt, a médiának is biztatnia kell a nézőket, hallgatókat és olvasókat, hogy nehéz körülmények között is meg tudják őrizni az emberi méltóságukat, bízzanak magukban és merjenek jó cselekedetekre vállalkozni.
"Miért lennénk kicsinyhitűek, miért ne bátorítanánk egymást, miért ne sikerülne nekünk egymásban hitet támasztani? Jó szóval bárkit jobbá lehet tenni" – mondta Böjte Csaba.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója a Kárpát-medence magyarságának aktuális állapotáról szóló előadásában ismertette az általában létszámcsökkenést mutató népesedési adatokat. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy alapos felkészítéssel, jó oktatási és közösségszervező programok indításával, valamint összefogással meg kell próbálni változtatni a negatív folyamatokat. Mindezekre a sajtó is fel tudja hívni a külhoni magyar közönség figyelmét – tette hozzá.
Fontosnak nevezte, hogy minél több külhoni magyar gyermeket próbáljanak bevonni a magyar nyelvű oktatás-nevelésbe, elsősorban az oktatás színvonalának növelésével érdekeltté téve a szülőket, gyerekeket.
(MTI)

A székely zászlóért tüntettek Sepsiszentgyörgyön
A prefektúra, vagyis a kormány képviselőjének otthont adó hivatal előtti akciót Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere hirdette meg.
A szervezők szerint 3-4 ezer résztvevője volt a tüntetésnek, a Mediafax román hírügynökség 2 ezer emberről ír, a prefektúra szerint viszont 800-an voltak ott a megmozduláson. A résztvevők az ellen kívántak tiltakozni, hogy Codrin Munteanu prefektus május óta módszeresen támadja a magyar szimbólumokat, egyebek között a székely zászlót.
A rendezvényen a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) képviselő Tamás Sándor szólalt fel, aki egyebek között üdvözölte, hogy a többi magyar párt is csatlakozott a tüntetéshez. A megyei önkormányzati vezető petíciót adott át a prefektusi hivatalnak, amelyben felszólította Codrin Munteanut, kérjen bocsánatot a székelyektől, ellenkező esetben újabb tüntetések lesznek.
Az RMDSZ, de a Székely Nemzeti Tanács is sérelmezte korábban, hogy a prefektus feljelentette a közigazgatási bíróságon Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterét, amiért a községházára kitűzte a székely zászlót.
A keresetben a prefektus amellett érvelt, hogy Székelyföld nem alkotmányos entitás, így zászlajának kitűzése illegális.
A rendezvény egyetlen felszólalója Tamás Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Háromszéki elnöke volt:
„Aki szelet vet, vihart arat – tartja a népi bölcsesség. A prefektus hergeli a székelyeket, hiszen az elmúlt hetekben, hónapokban úgy szórta a törvényszéki feljelentéseket, mint aki szándékosan vihart akar aratni. El akarja törülni a Kónya Ádám Művelődési Ház nevét. Mindannyian ismertük és tiszteltük a tanár urat. Meg tudja mondani valaki, mi az, ami nem tetszik a prefektusnak? Megtámadta az Incze László Céhtörténeti Múzeum nevét. Mindannyian ismertük és tiszteltük a múzeum-alapítót. Meg tudja mondani valaki, mi az, ami nem tetszik a prefektusnak?
Nézzék meg, ma tettük fel Kovászna Megye Tanácsának épületére – a hivatalos feliratok mellé -, hogy: Megyeháza. Várom, mikor érkezik a törvényszéki idézés...
A prefektus centivel méri, hogy a bodoki sportcsarnokon a magyar vagy a román felírat a nagyobb. Képzeljék el: még az erdei utakat jelző táblákra is kiterjedt árgus figyelme. Újabban azt is vadássza, hogy az Isten hozta köszöntés eltűnjön településeink bejáratairól. Mondják meg nekem, mégis mit kellene felírni egy száz százalék magyar lakosú település bejáratánál?
Megtámadta Háromszék vármegye címeres zászlóját. A címerünkben látható elemek több mint 600 éve a székelyeket jelképezik. Addig, amíg polgármestereink dolgoznak, minket hátulról támad a prefektus. Nézzék meg Sepsiszentgyörgy, vagy Kovászna városa mekkorát fejlődött. Antal Árpád polgármester úrnak és Lőrincz Zsigmond polgármester úrnak köszönhető mindez. Velük szemben itt van a prefektus, aki még egy gyufásdobozt sem hozott ezekbe a városokba, ebbe a megyébe.
Amikor felvonnak egy zászlót, az számunkra két dolgot jelenthet. Vagy azt jelenti, hogy sikerrel ért véget egy küzdelem, vagy azt, hogy éppen most kezdődik el. Ahogy körülnézünk, láthatjuk, hogy mindenki, aki itt van, tudja, de legalábbis a lelke mélyén érzi, azért hoztunk ma ennyi zászlót, mert most egy új küzdelem kezdődik. Az a célunk, hogy megváltozzon ebben az országban a szemlélet.
Az a célunk, hogy a Parlamentben olyan törvényeket hozzanak, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar legyen hivatalos nyelv a Székelyföldön.”
A jelenlévők közt 500 székely zászlót is kiosztottak – ezzel a gesztussal is jelezve, hogy Székelyföld igenis reális. Bár a prefektus nem mutatkozott a rendezvényen, a petíciót, amelyen a következő szöveg áll: „Felkérjük Codrin Munteanu prefektus urat, hogy kérjen bocsánatot a székely néptől” a kormányhivatalnál iktatták.
Tamás Sándor a szimpátiatüntetés végén közölte: „Amennyiben a bocsánatkérés nem történik meg, újabb tiltakozást szervezünk, amelyre elvárunk minden jó szándékú székely-magyar embert. A következő alkalommal mindenki hozzon magával még két embert, és mi a mai 500 zászló mellé, újabb 500-at biztosítunk.”
Erdély.ma

Magyar nyelvhasználat – Kedvező bírósági ítélet Szatmár megyében
Első fokon a diszkriminációellenes tanácsnak adott igazat a nagyváradi táblabíróság, amely szerint Szatmár megye prefektusi hivatalának magyar nyelvre is le kell fordítania az internetes honlapján közölt információkat.
A tanács korábban figyelmeztetésben részesítette a hivatalt amiatt, hogy kizárólag román nyelvű az intézmény honlapja, holott Szatmár megyében a magyar lakosság aránya meghaladja a 20 százalékot. A figyelmeztető határozat ellen nyújtott be bírósági keresetet a prefektúra, amelyet most elutasított a nagyváradi táblabíróság.
Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács elnöke az MTI-nek elmondta: csütörtökön kézbesítették a bírói indoklást, amely szerint a prefektúra nem érvelhet azzal, hogy nincs pénze a fordításra, hisz van büdzséje, s a költségeket ebből kell biztosítania.
A dokumentum szövegéből az is kiderül, hogy a prefektúra megkérdőjelezte, egyáltalán hátrányos megkülönböztetésben részesülnek-e a magyarok amiatt, hogy az intézmény honlapja kizárólag román nyelvű. A bíróság elvetette ezt az érvet megállapítva, hogy a kizárólag román nyelvű tartalom miatt sérül a magyar nemzetiségű személyeknek a közérdekű információkhoz való hozzáférési joga.
Megállapította, hogy a prefektúrának az az érve sem elfogadható, hogy nem rendelkezik szakképesített fordítókkal, hiszen lehetősége van fordítócégek szolgáltatásának igénybevételére.
Asztalos szerint a prefektúra várhatóan megtámadja az első fokú ítéletet, de szerinte jó esély van arra, hogy az általa vezetett intézmény jogerősen megnyerje a pert. Hozzátette: más megyék prefektusi hivatalával is hasonló perben állnak.
MTI
Erdély.ma

A magyar nemeseket sértegeti Marius Paşcan
Bocsánatkérést és egylejes kártérítést követel Marius Paşcantól, Maros megye volt prefektusától Nagy Géza, Kemény János báró unokája. A nemesi család leszármazottja azután fordult a szászrégeni bírósághoz, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) megrovásban részesítette a magyar történelmi családokat rendszeresen sértegető demokrata-liberális párti szenátorjelöltet, de a politikus nem volt hajlandó felhagyni a magyarellenes uszításokkal. A szenátorjelölt most azt állítja, hogy a magyar nemesek a román állam ellenségei voltak.
A CNCD felszólította a volt kormánybiztost, hogy tartózkodjék a diszkriminatív jellegű megnyilvánulásoktól és nyilatkozatoktól. Paşcan – aki prefektusként azzal dicsekedett, hogy a visszaigényelt felsőmarosmenti erdők ügyében több bírósági ítéletet is az állam javára fordított – számos esetben durván támadta az egykori tulajdonosokat. A nyári, helyhatósági választások kampányában a tanácselnöki tisztségre pályázó politikus árulónak nevezte a magyar nemeseket és csalóknak azok leszármazottait. Paşcan ezúttal azt állítja, hogy azok a román állam ellenségei voltak, leszármazottaik pedig képtelenek okiratokkal igazolni tulajdonjogukat.
Nagy Géza egyike azon magyar nemes családok leszármazottjainak, akiket szinte huszonhárom évvel a rendszerváltás után is a mindenkori román hatalom képviselői megaláznak, csalónak és árulónak neveznek.
Hatásos uszítás
A középkorú férfinak mindössze két „bűne” van: a felsőmarosmenti erdőket és legelőket birtokló családok egyikébe született, és mint örökös, nem hajlandó lemondani ősei fenyveseinek a visszaigényléséről. Magyarországról költözött haza, a Kemények valamikori galonyai vadászházába. Évek óta pereskedik a román állammal, mely Marius Paşcan, Maros megye volt prefektusa (portrénkon) révén, a kommunizmus legvadabb éveit idéző módszerrel lendült ellentámadásba.
A nyáron leköszönt kormánymegbízott olyan szórólapokkal töltötte meg a Maros menti román lakosság postaládáit, melyekben azt állítja, hogy a régió – egyébként szinte nem is létező – idegenforgalmát teljesen ellehetetlenítenék a grófok restitúciós igényei. Éppen ezért, dicsekszik az általa aláírt propagandaszövegben Paşcan, még prefektusi minőségében mindent megtett annak érdekében, hogy megfordítsa a román nép ellenségeinek kikiáltott nemesek által indított perek kimenetelét.
„Több jóérzésű román falubeli is mutatta, mi került a postaládájába. Olyan szórólap, amelyen ez az ember, akit nem ismerek, és azt sem hinném, hogy ő ismerne minket, egyszerűen lehazaárulóz. Holott nagyapám, Kemény János soha nem hagyta el Erdélyt, annyira szerette” – sérelmezi Marius Paşcan eljárását Nagy Géza. Mint mondja, a magyarellenességre mindig kapható sajtóban, majd a szórólapokon rágalmazási hadjárat indult ellene.
„A szomszédok közül kettő már szóba sem áll velem. Az egyikkel, mondhatni, addig baráti viszonyban voltam. A Galonya völgyén, amikor kimentem körülnézni nagyapám erdejében, a favágók megtámadtak” – sorolja a legutóbbi kellemetlenségeit Nagy Géza. Szintén a hatalom rosszindulatára vall az is, hogy a Kemények által visszaigényelt, mintegy négyezer hektár erdőből, miután a földosztó bizottság megítélt háromezret, a prefektúra rögtön megtámadta a döntést. Így a leszármazottak a család vagyonának mindössze egy százalékát szerezték vissza. „Én például a mai napig is pénzt adok a tűzifáért. Nagyapám erdejéből hozzák, természetesen számla nélkül” – meséli a groteszkbe illő helyzetet az egykori vadászházban élő férfi.
A CNCD után következhet a bíróság
Mivel Nagy Géza úgy érezte, hogy a kormánymegbízott bemocskolta a Kemény család becsületét – azt próbálta elhitetni a Felsőmarosmente románságával, hogy a bárók és grófok, valamint azok leszármazottai a nép ellenségei lennének –, a báró feljelentette Paşcant az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. Az Asztalos Csaba, Theodora Bertzi, Ioana Cazacu, Haller István és Claudiu Stanciu alkotta vizsgálóbizottság figyelmeztetésben részesítette Paşcant, és felszólította, hogy tartózkodjék a diszkriminatív jellegű megnyilvánulásoktól és nyilatkozatoktól. A lapunk által megkérdezett, demokrata-liberális színekben szenátori tisztségre pályázó politikus azt állítja, hogy ő semmit nem tud sem a CNCD döntéséről, de még csak a feljelentésről sem. Ezt cáfolja viszont az a január 27-én megfogalmazott levél, amelyet ő maga írt az ügy tisztázása végett a bukaresti testületnek.
A diszkriminációellenes tanács július 19-i döntése indoklásában arra hivatkozik, hogy a feljelentett prefektus-politikus üzenete egyben becsületsértő és uszító. Bár közvetlen módon nem támadja a magyarságot, Paşcan bizonyos gondokért-bajokért a grófok és bárók személyében olyan társadalmi réteget tesz felelőssé, amely egyértelműen a magyar közösséghez tartozik.
CNCD álláspontja szerint a volt prefektus úgy állítja be a román többségű Felsőmarosmentét, mint a nemesek és azok leszármazottjainak az áldozatát. „Mivel Marius Paşcan nem fogta vissza magát, és még mindig azzal hivalkodik, hogy a bírósági ítéletek révén ő mentette meg a Felsőmarosmentét a grófok és bárók leszármazottjaitól, úgy döntöttem, beperelem. Hiába kérném azt, hogy szégyellje magát, mert úgysem tenné. Ezért inkább azt szeretném, ha egy hasonló szórólapon bocsánatot kérne és fizetne egy lejt. Ha az előbbit megteszi, az is lehet, hogy az anyagiaktól eltekintenék” – legyint Nagy Géza.
Paşcan hajthatatlan
Lapunk megkeresésére Marius Paşcan nem akarta kommentálni Nagy Géza pereskedési szándékát. Mint mondotta, bírósági idézést még nem kapott, így a keresetet sem láthatta. „Csak azt mondhatom, hogy prefektusként kötelességem volt az állam vagyonát védeni. Jóhiszeműen jártam el, senkit nem rágalmaztam alaptalanul. Most is azt állítom, hogy a nemes családok még a háború előtt kárpótlásban részesültek, leszármazottaiknak nem jár semmi. Ráadásul a legtöbb igénylő nem is tudja bizonyítani, hogy ő maga az örökös” – sorolta a grófok és bárók elleni érveit Paşcan. A jelenleg szenátori tisztségre pályázó politikus hangsúlyozni kívánta: a CNCD döntésétől függetlenül, a Maros menti erdők ügyében hajthatatlan marad.
Nagy Géza viszont reméli, hogy a diszkriminációellenes bizottság után a bíróság is korrektül végzi a dolgát. Mint mondja, képtelen elfogadni, hogy származása miatt ne is kapja vissza a jussát, ráadásul még csúfot is űzzenek belőle.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Kisebbségi színházak Nagyváradon
Nívós programot ígér a vasárnap kezdődő Interetnikai Színházi Fesztivál, amelyet idén először szerveznek Nagyváradon.
Szabó K. István, a váradi Szigligeti Színház társulatigazgatója, illetve Czvikker Katalin főigazgató a tegnapi sajtótájékoztatón kifejtette, a színház számára nagyon fontos, hogy a fesztivál minden szempontból elnyerje a résztvevők és a nézők tetszését, de már az is nagy fegyvertény számukra, hogy az önálló jogi személyként második évadát kezdő Szigligeti belépett a fesztiválszervező színházak sorába.
A hetedszer megszervezésre kerülő biennálét vasárnap este a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nyitja meg a Bánk bán című előadással, amelyet Bocsárdi László rendezett. A hivatalos megnyitót megelőzően azonban már sor kerül néhány érdekes akcióra, amelyeket a Partiumi Keresztény Egyetem reklámgrafika szakos hallgatóival közösen szervez a színház: a diákok a város utcáin állítanak majd fel installációkat, ugyanakkor a fesztivál reklámfilmjeit is ők készítik el.
A seregszemlén szinte minden kisebbségi romániai színház részt vesz, a kolozsváriak kivételével, akik épp Ázsiában turnéznak. Itt lesz azonban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a a Yorick Stúdió, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, amely a budapesti Forte Társulattal készített előadásával érkezik, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a kézdivásárhelyi Városi Színház közös produkciója, az M Studio Mozgásszínház, az Bukaresti Állami Zsidó Színház, az Aradi Kamaraszínház, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem csapata, a Csíki Játékszín, a Tomcsa Sándor Színház Székelyudvarhelyről, a kolozsvári Váróterem Projekt, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának Magyar Színházi Intézete, a Temesvári Állami Német Színház, illetve a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház német tagozata.
A záróelőadás a debreceni Csokonai Színház Scapin, a szemfényvesztő című produkciója lesz, amelyet a nemzetközi hírű román rendező, Silviu Purcărete vitt színre.
Az Ifeszt idén második alkalommal működik versenyfesztiválként: a szakmai zsűri több díjat is odaítél majd előadásoknak és művészeknek, emellett több különdíj is gazdára talál. A fesztivál minden napján fórumokra, szakmai beszélgetésekre kerül sor, nem pusztán az egyes előadásokról, hanem a romániai kisebbségi színjátszás sajátosságairól, a nehézségekről és a megoldási lehetőségekről. A 4. Ifeszt november 11 – 18. között zajlik.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Márton Áron csodájára várva
„Márton Áron mind a mai napig Románia legmegfigyeltebb embere volt. Senkiről nincs akkora »szekus« anyag, mint róla” – jelentette ki Kovács Gergely egyházjogász, Márton Áron püspök boldoggá avatási ügyének posztulátora, aki a vasárnap délelőtti szentmisét követően előadást tartott a csíkszeredai kegytemplomban.
Mint részletezte, Márton Áronról összesen 236 kötetnyi anyag van. A bűnvádi iratok két doszsziét tartalmaznak, bennük tizenhét kötet, ami összesen ötezer aktát jelent. A másik ügyirathalmaz tartalmazza a tájékoztató dokumentumokat, ahol ugyancsak két iratcsomó található: az egyikben 174 kötet lelhető fel, ami 55 ezer lap, továbbá 62 kötet a másikban, ami 27 ezer lap.
A Vatikánból hazalátogató egyházjogász előadásában ugyanakkor részletesen kitért a boldoggá és szentté avatás közötti különbségekre. Ez abban áll, hogy a boldoggá avatás során az egyház megengedi az illető tiszteletét egy adott közösség számára, legyen az egyházmegye vagy szerzetesrend, míg a szentté avatás során az egész egyház számára elrendeli hivatalos tiszteletét. A boldoggá avatás gyakorlatilag a szentté avatást megelőző lépés.
Kovács Gergely a továbbiakban ismertette az egyházmegyei szakasz és a szentszéki szakasz lépéseit, amelyeket Márton Áron ügye már megtett. Saját bevallása szerint személyesen ugyan nem találkozott az 1896. augusztus 28-án Csíkszentdomokoson született Márton Áron püspökkel, de a boldoggá avatási eljárás során átfogó kép alakult ki róla benne. „Ha vértanúról van szó, nincs szükség csodára a boldoggá avatáshoz, Márton Áron püspök esetében viszont bizonyított csodára is szükség van a boldoggá avatáshoz” – emlékeztetett a posztulátor. Hozzátette: a szentté avatáshoz az szükséges, hogy a boldog közbenjárására, a boldoggá avatás után újabb csoda történjen. Az előadás végén az 1980. szeptember 29-én, 84 éves korában elhunyt nagy püspökért imádkozott az egybesereglett hívők sokasága, azért, hogy Márton Áron püspök tanítása és példája valóban világító jel legyen mindenki számára.
Kovács Gergely 1968-ban született Kézdivásárhelyen, 1987-ben kezdte meg teológiai tanulmányait a gyulafehérvári szemináriumban, majd 1990-ben Rómába küldték tanulmányai folytatására. 1993-ban szentelték pappá, római tanulmányait 1996-ban fejezte be egyházjogi doktorátussal. Egy évig káplánként tevékenykedett Marosvásárhelyen. 1997 augusztusától a Vatikán kultúráért felelős pápai tanácsának szolgálatában áll, amelynek jelenleg irodavezetője, emellett több szentszéki intézmény munkatársa. 2000 júliusától pápai káplán. 2012 februárja óta pedig Márton Áron püspök boldoggá avatási ügyének posztulátora.
Iochom Zsolt
Krónika (Kolozsvár)

Szavazatrablás és magyarellenes pokol
Az érvelés soha nem volt az RMDSZ-fősodor erőssége. Az egykoron egységes és sokszínű RMDSZ-ben a Markó-éra alatt – főleg Frunda György SZKT elnökségének idején – gyakran megtörtént, hogy a megtámadottnak nem adtak lehetőséget a válaszra. Markó Béla rendszeresen elbeszélt az őt bírálók feje fölött. Sok esetben kikerülték a nyílt vitát, akárcsak a minap, amikor Kovács Péter RMDSZ-főtitkár nem vállalta, hogy Szilágyi Zsolttal, az EMNP alelnökével nyilvánosan ütköztessék az erdélyi magyarság jövőjével kapcsolatos meglátásaikat. A vita elkerülésének van egy másik módszere is, amelyet a jeles szociológus, Pokol Béla „nyelvpolitikaként” határoz meg. Bő másfél évtizede megfogalmazott Ideológia és nyelvpolitika című írásában a következőképpen körvonalazta a nyelvpolitika mibenlétét: „E küzdelem lényege, hogy ellentétes politikai erő törekvése ellen nem érveléssel lépnek fel, nem céljainak káros jellegét, esetleg hibás elvi megalapozását mutatják be történelemből vett példákkal illusztrálva.
A törekvésre olyan kifejezést ragasztanak, amely ellenszenves (nevetséges, amorális stb.) a tömegek számára, és ezt terjesztik el a közvéleményben.” Pokol Béla írásaiból egyértelműen kiderül az is, hogy a tudatalatti manipulálására építő kommunikációs eljárások betörése a politikai szférába nem magyar sajátosság, hanem 20. századi jelenség: „Igazán jelentős áttörés a politikai harcokban akkor mehet végbe, ha a mélyebb nyelvi rétegekben húzzák ki a politikai ellenerők kulcsszavai, distinkciói alól a talajt, és új kifejezéseket, új distinkciókat tudnak elterjeszteni helyettük. A konkrét választási küzdelmek ekkor már csak a részleteken változtathatnak. A nyelvpolitikában sikertelen pártot megverik, mielőtt a pástra léphetne.”
A nyelvpolitika különösen akkor igen erős fegyver egy párt kezében, ha az teljes vagy közel teljes médiakontrollal rendelkezik, ha ellenőrzi az elektronikus médiát és a sajtó nagy részét. Magyarországon hosszú ideig erre csak a balliberális oldal volt képes, élt is a lehetőséggel. A nemzeti gondolkodásmódot összemosta a sovinizmussal, rasszizmussal, etnicizmussal, szélsőségességgel, antiszemitizmussal, nácizmussal, fasizmussal. Számtalan példát idézhetnénk, ám a legszemléletesebb Tamás Gáspár Miklós publicisztikája, aki lényegében képtelen volt a nemzetben gondolkodókról akár egy sort is úgy leírni, hogy az előbbi jelzők közül kettőt-hármat – minden alap nélkül – rájuk ne ragasszon. De számos olyan eljárás említhető meg, amikor a vitázó felek nem érvekre támaszkodnak, hanem asszociációkra építve neveznek meg jelenségeket, bélyegeznek meg politikusokat.
Erdélyben sem ismeretlenek ezek a kommunikációs eljárások. Kelemen Hunorék nemrég „szavazatrablással” vádolták meg az EMNP-t. Nyílt színen, érvütköztetés mellett egy ilyen kifejezés használata közröhejbe fulladhatna. Mit ért a demokráciából, a plurális politikai versenyből az, aki a másik pártot „szavazatrablással” vádolja? A szavazat netán nem a szavazóé? El lehet azt egyáltalán rabolni? Hasonlóan vitaképtelen, abszurd szöveg az is, amikor egy magát érdek-képviseleti szövetségnek valló, ám pártként viselkedő szervezet önmagát a képviselt közösséggel azonosítja. Az RMDSZ vezetői mindig is hajlamosak voltak erre, legdurvább megnyilvánulásuk az volt, amikor Frunda György 2007-ben azzal vádolta Tőkés Lászlót, hogy a magyarság ellen indul választási harcba.
Apropó Frunda György: a sztárszenátor legutóbb azzal a sajátos jogértelmezéssel állt a választók elé, hogy a 6 : 3-as küszöb a kisebbségek esetén csak egy pártra vonatkozhat. Talány, hogy miként akarta eladni a választóknak ezt a jogi abszurdumot. Miközben a törvény szabatosan megfogalmazza: az alternatív küszöb valamennyi választáson induló szervezetre vonatkozik. Fontosabb lett a megtévesztés, mint a saját szakmai presztízs? Attól, hogy a jogi szövegek megfogalmazása több esetben eltérő értelmezésekre ad alkalmat, elhitethető az emberekkel egy egyértelmű törvény nem létező homályossága?
De a jobbak között is akad, aki alaptalan állításokra ragadtatja magát. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azt állítja, hogy aki városában az EMNP-re szavaz, román jelöltre adja a voksát. Olcsó dolog lenne visszalőni azzal, hogy ennek a fordítottja épp ennyire igaz. Maradjunk annyiban, hogy önmagát komolyan vevő politikus ilyen abszurdumot nem jelenthet ki. Mint ahogy Antal Árpádnak az a kijelentése sem állja meg a helyét, hogy „elszabadul a magyarellenes pokol, ha december 9-e után nem vagyunk erősek”. Efféle riogatást Domokos Gézától, Nagy Benedektől, Tokay Györgytől hallottunk, később mások is üzérkedtek vele, sosem hittem volna, hogy a közéleti kérdésekben alapvetően tisztán látó Antal Árpád is hasonlókhoz folyamodik. Ő ne vette volna észre, hogy a magyarellenesség nem függ a magyar képviselet erősségétől? Ő ne tudná, hogy 1990-ben, amikor a legerősebb képviseletünk volt minden szempontból, akkor dúlt a legnagyobb magyarellenesség az országban? Soha annyi szavazatot nem kapott az RMDSZ, mint abban az évben, egységes volt a magyarság, a szövetséget támogatták az egyházak, a civil társadalom és a sajtó, mégis akkoriban bujtogatták fel leginkább ellenünk a románságot. A magyarellenesség intenzitását a román politikum boszorkánykonyháján határozzák meg. Ha a háttérben tevékenykedő döntéshozók szükségét érzik, előrántják a magyarellenesség kártyáját. Ha pedig attól remélnek stratégiai sikert, hogy engedékenynek mutatkoznak, akkor nem. Visszatérve a nyelvpolitikára: a kampány még meg sem kezdődött, de már lőnek a szövetség kommunikációs ágyúi, ahogy a csövön kifér. Nagy kérdés, hogy mindez miként csapódik majd le a választók körében. Egy hónap múlva megtudjuk.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyar kulturális sziget Biharpüspökiben
Nagyvárad- Csütörtöki sajtótájékoztatóján Pásztor Sándor RMDSZ-es váradi helyi tanácsos elmondta: arra törekszik, hogy magyar kulturális szigetté váljon a biharpüspöki Bocskai István Közösségi Ház.
Eddig is számos rendezvénynek biztosított már helyszínt a biharpüspöki Bocskai István Közösségi Ház, ezek alapján, illetve bővítésével pedig Pásztor Sándor váradi RMDSZ-es önkormányzati képviselő egy olyan koncepciót szeretne „felépíteni”, melynek megvalósításával magyar kulturális szigetté válna a kultúrotthon. Az infrastrukturális körülmények tehát adottak, s az elképzelés sikerét talán megelőlegezi az a tény, hogy a legutóbbi szüreti bálon is akkora volt az érdeklődés, hogy pótszékeket kellett kihelyezni még a folyosóra is. De fellépett már itt a református és a katolikus egyházközség egyesített kórusa, a Hitbástya is, sőt, egy alkalommal színházi előadásnak tapsolhatott a közönség.
A tervezett, illetve már zajló különféle programokat csütörtök délelőtt egy sajtótájékoztatón ismertették az érintettek. Karácsony Lilla táncoktató kifejtette: körülbelül három hónappal ezelőtt kezdett el tanítani társasági táncokat, a különböző korosztályú résztvevők minden kedd és csütörtök délután 6 órától gyakorolnak. Azt szeretné, hogy minél többen bekapcsolódjanak, mert tapasztalatai alapján főleg a tizenévesek inkább diszkóba járnak, vagy a hip-hop zenét kedvelik, s egy-egy mulatságon vagy lakodalmon nem nagyon táncolnak, mert nem tudtak. Később magyar néptáncokat is oktatna esetleg, Pásztor Sándor ezzel kapcsolatban elmondta, hogy együttműködve a kalotaszentkirályiakkal, pár napos néptánctalálkozókat is rendeznének, azon felbuzdulva, hogy tavaly milyen nagy sikere volt a Biharpüspöki Napokon fellépett Felszeg gyöngye néptáncegyüttesnek.
Barátságos hely
Molnár Júlia színművésznő megjegyezte: ahogy telik-múlik az idő, egyre inkább belakják a művelődési házat. Eleinte családias jellege volt az összejöveteleknek, de most már egyre több a vendég, mert kedves és barátságos a hely. Meleg Vilmos színművész örömének adott hangot, hogy az öccsével, Meleg Attila előadóművésszel közösen alapított MM Pódium számára lehetőség adódott arra, hogy a Bocskaiban is rendszeresen fellépjenek, sőt, egyfajta székhelyként használhatják az otthont. Erre nagy szükségük volt, mert a várból szinte teljesen kiszorultak, viszont a közönség minőségi, színvonalas produkciókat igényel, és ők is nyomot szeretnének hagyni maguk után. „Bízok benne, hogy magyar központtá válik a Bocskai István Közösségi Ház, mert annak ellenére, hogy Várad kulturális arculatát a mi őseink körvonalazták, sajnos egyre inkább a mezsgyén vagyunk kénytelenek mozogni”, magyarázta.
Szőcs Lőrincz prímás azt emelte ki: szeretettel vár mindenkit a Kovász Nótazenekar estjeire, nótázással akarják megünnepelni például a jelentősebb névnapokat. Timár Enikő óvónő arra hívta fel a figyelmet: sporttevékenységek is zajlanak a művelődési házban, a helyi óvodások, iskolások pedig már megszokták, hogy itt tartják az ünnepségeiket, az őket érintő foglalkozásokat. Biztonságos, külső hatásoktól mentes a környezet, valószínűleg ennek tudható be, hogy többször Várad más negyedeiben lakó szülői jelezték: szeretnék, ha gyermekeik itt szerepelnének.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

„Tőkés László ma is Orbán erdélyi helytartója”
Fél éve jelent meg a Tőkés László magánéletéről szóló, Ne vígy minket a kísértésbe című könyv, amelyből azóta több mint hétezer fogyott el. Bár az EP-képviselő májusban még perrel fenyegetőzött, mindeddig ezt nem tette meg. A szerzőt, Andrassew Ivánt a könyv utóéletéről kérdeztük.
- Fél éve jelent meg a Tőkés Lászlóról írt könyve, a Ne vígy minket a kísértésbe. Mennyi fogyott belőle eddig?
- Nem tudom pontosan, de talán több mint hétezer példány.
- Van-e adat arról, hogy Erdélyben hány példány kelt el?
- Csak azt tudom, hogy Erdélyben 41 napig volt az eladási lista élén. Magyarországon csak két hétig. A könyvet eredetileg azért írtam, mert attól tartottam, hogy Orbán Viktor Tőkés Lászlót nevezi ki köztársasági elnöknek. Mint azóta kiderült, olyan túl sok újdonságot nem tudtam mondani az erdélyi olvasóknak. Szinte egységesen arról számolnak be, hogy ismerték ezeket, sőt - főleg az újságírók - az összegyűjtött dokumentumok többségét is olvasták már. A szememre is vetették, hogy miért én írtam meg. Mert ugye egy erdélyi kollégának kellett volna. Ezzel egyet is értek.
Beváltak a kiadó és a saját számításai a könyv piaci sikere tekintetében?
Nem számoltam én semmivel. Nekem az a dolgom, hogy ha olyan adatok vagy dokumentumok jutnak a birtokomban, amelyek jelentős mértékben befolyásolják egy igen magas rangú választott vezető megítélését, akkor azokat a következmények mérlegelése nélkül nyilvánosságra hozzam. Azt nem tudom, hogy a kiadó mivel számolt.
- Megfogalmazná-e (újra), hogy mi volt a célja a Ne vígy minket a megírásával? Fél év után elmondhatja-e, hogy elérte a célját?
- Mint mondtam, nem akartam, hogy Tőkés László köztársasági elnök legyen. De ha tudtam volna, hogy a könyvem milyen hatással lesz az ő erdélyi megítélésére, akkor is ugyanígy cselekedtem volna. Ha Tőkés úr tönkretétele lett volna a célom, akkor azt nem értem el. Hiszen ma is Orbán erdélyi helytartója, és pontosan úgy viselkedik, mint azelőtt.
- Mitől több ez a könyv, mint dokumentum-gyűjtemény? Mi a „hozzáadott érték”, ami Andrassew Iván nevéhez fűződik?
- A hozzáadott érték talán annyi, hogy hónapokon át kutattam, és megszerkesztettem a könyvet. Ez egy ilyen műfaj.
A Ne vígy minket a kísértésbe megjelenése után kapott hideget is, meleget is a recenziókban. Az egyik bírálat szerint politikai célokat követett a könyv kiadásával, megjelenését a romániai helyhatósági választások tájékára időzítette a kiadó.
Persze, és Kövér László fizetett nekem, hogy megírjam. Vagy az RMDSZ. Az föl se merül, hogy valaki csak úgy ír, összeállít valamit mélységes fölháborodásában. A kiadó a kézirat befejezéséhez időzített. Egyébként az én szempontomból elkéstem, mert mire megjelent, lett új elnökünk. Megjegyzem, ahogy Orbánt ismerem, Áder János akadályoztatása esetén Tőkés úr ismét államfőjelölt lenne.
- Bírálat érte amiatt is, hogy magát az érintettet, Tőkés Lászlót nem szólaltatta meg a könyvben. Erre mi a válasza?
- Eleinte az volt a tervem, hogy megszólaltatom, de aztán, olvasván, amiket például a feleségéről a gyerekeinek írt, elment a kedvem. Teljesen reménytelen lett volna vele olyan interjút készíteni, amelyben halvány remény lehet arra, hogy értelmes, emberi párbeszéd alakulhat ki. Netán valami kis hibát beismer. Másrészt, ha vele beszélgettem volna, akkor köteles lettem volna a feleségével is. Teljesen fölösleges lett volna, hiszen minden benne van a dokumentumokban. Amikor aztán olvastam, hogy a könyvem Tőkés úr pártjának központi bizottsága szerint az erdélyi magyarok elleni támadás volt, megnyugodtam, hogy helyesen döntöttem.
- Tőkésék a könyv megjelenése után perrel fenyegetőztek. Kapott-e már idézést a bíróságra?
- Nem kaptam. Remélem, azért, mert megértette: az interneten föllelhető, vagyis nyilvános, már mások által is ismert és ismertetett dokumentumok kötetbe gyűjtéséért, engem aligha ítélnek el. Viszont a pert már a jobboldali, kormánypárti sajtó sem tudná elhallgatni. {loadpositon szeben}
Maszol.ro

Statisztikai intézetet alapítanak Székelyföldön
Székelyföldi Statisztikai Intézetet alapítanak – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az eseményen a városvezetőség mellett több szakember is részt vett.
Az intézet elősegítheti a közpolitikák kidolgozását
Az városvezető szerint az intézet szerepe az lesz, hogy bemutassa a térség migrációs és demográfiai változásait, ezek alapján az önkormányzatok meg tervezhetik közpolitikáikat, így befolyásolni tudják az elöregedési, gyermekvállalási és migrációs folyamatokat.
A Székelyföldi Statisztikai Intézetet egy induló nemzetközi pályázat részeként hozzák létre – részletezte Antal Árpád, aki szerint a későbbiekben az önkormányzatok finanszírozzák annak működését.
Sepsiszentgyörgy elöljárója rámutatott: a gazdasági válság nem csak problémát jelent, hanem lehetőséget is teremt azoknak az önkormányzatoknak, amelyek tudományosan megalapozzák tevékenységüket, és másoknál jobb közpolitikákat dolgoznak ki, így nyertesei lehetnek a települések és régiók versenyének.
Kiss Tamás, a kolozsvári kisebbségkutató intézet demográfiai kutatója a projektindító sajtótájékoztatón rámutatott: a Székelyföldi Statisztikai Intézet feladatai közé tartozik, hogy biztosítsa Székelyföld jelenlétét a statisztikákban, mivel jelenleg ez a térség nem szerepel egységként.
Az intézet majd olyan adatokkal is támogathatják az önkormányzatok munkáját, amelyek felhasználásával megtervezhetik a család, egészségügyi, migrációs, identitásmegőrző politikájukat, de segítséget jelenthetnek az intézménytervezésben és romaintegrációban is.
Székelyföld szerepe felértékelődött
Kiss Tamás rámutatott: az 1992-ős, a 2002-es és a 2011-es népszámlálási adatok arra mutatnak rá, hogy Székelyföldön az országosnál kedvezőbbek a demográfiai viszonyok, Kovászna és Hargita megyékben mérsékeltebb a népességfogyás, mint az ország más térségeiben, illetve gyermekvállalás szempontjából is kedvezőbb a helyzet.
A demográfiai adatok szerint az erdélyi magyarságon körében is felértékelődik Székelyföld szerepe. „1992-ben az erdélyi magyarság 32 százaléka élt Székelyföldön, mára már 38 százaléka lakik ebben a térségben, és az iskolába járó magyar gyerekek többsége is székelyföldi" – részletezte Kiss Tamás.
A tudományos háttér előnyöket jelent
Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára elmondta: amikor létrehozták a kolozsvári kisebbségkutató intézetet az volt a cél, hogy az tudományos tevékenységével szakmai hátteret biztosítson a jogszabályok előkészítéséhez, ez történik most is Székelyföld esetében.
Horváth István, a kolozsvári kisebbségkutató intézet elnöke úgy véli: a projekt lényegében összehozza az akadémiai szférát az önkormányzatokkal, hiszen ha beazonosítják az elvándorlás okait, azokra válaszlépéseket, közpolitikákat lehet kidolgozni.
„Átfogó migrációs kutatás kezdődik egy 3,2 millió eurós projekt keretében, amelyet a Magyarországi Központi Statisztikai Hivatal írt ki, és amelyben 11 európai ország és 28 intézmény vesz részt" - számolt be a sajtótájékoztatón Buja Gergely, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat projektmenedzsere. Értesülése szerit a 30 hónapos futamidejű projektben az országból a kolozsvári kisebbségkutató intézet, Hargita Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy önkormányzata vesz részt. A kutatás során a humánerőforrás, a migrációs és demográfiai viszonyokat próbálják feltárni, előrejelzéseket és adatbázist készítenek.
Maszol.ro

Együttműködési megállapodást kötött a MIÉRT és a KDNP ifjúsági szervezete
Együttműködési megállapodásban formalizálták kapcsolatukat a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) vezetői.
Az IKSZ a magyarországi kormányzó Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) ifjúsági társszervezete.
Az ifjúsági vezetők a megállapodást csütörtökön, Nagyváradon írták alá, majd sajtótájékoztató keretében ismertették az együttműködési keretet és a jövőbeni terveiket a jelenlevőkkel - derül ki a MIÉRT közleményéből.
„Ez a megállapodás egy írásos formáját jelképezi annak a több éve zajló együttműködésnek, amely szervezeteink között létezik. Ennek a dokumentumnak az aláírása révén, a kapcsolat formális alapokra helyezése által arra törekszünk, hogy folytassuk az együttműködést, a megállapodásba foglalt célokat tartalommal töltsük fel és együttes erővel minél több magyar fiatalhoz érjünk el, minél eredményesebben tudjuk megszólítani az ifjúságot” – ismertette Stágel Bence, IKSZ elnök, KDNP-s Országgyűlési képviselő, tolmácsolva Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üzenetét is, aki üdvözölte az új nemzedék együttgondolkodását.
Stágel kifejtette: „Minden politikai pártnak érdeke, hogy megszólítsa a fiatal nemzedéket, az ifjúság szempontjából pedig fontos, hogy minél több fiatal szóljon bele a közéleti kérdésekbe és találja meg azt a pártot, amely az ő meglátásait, érdekeit képviseli. Az ifjúsági szervezetek feladata, hogy becsatornázzák ezeket az igényeket és megteremtsék azokat a fórumokat, amelyek keretén belül az ifjúságnak lehetősége nyílik hallatni a hangját a döntéshozatalban. Az IKSZ a kezdetektől támogatta ezt, melynek jegyében ma, közösen a MIÉRT-el kezdeményezzük, hogy mind a MÁÉRT (Magyar Állandó Értekezlet), mind a KMKF (Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma) gyűlésein a magyar politikai pártok ifjúsági szervezetei képviselőinek lehetősége legyen megbeszéléseket folytatni”. Bodor László, MIÉRT elnöke elmondta, több magyarországi és nemzetközi ifjúsági szervezettel tartják a kapcsolatot, a csütörtöki megállapodás a nyitottság, a szakmaiság és partnerség jegyében született meg. Reményei szerint a jövőben közösen is képviselhetik a magyar fiatalok érdekeit a Kárpát-medencei és az európai színtereken.
A választásokra kitérve Bodor elmondta: „Az önkormányzati választások eredményei alapján kijelenhetjük, hogy a MIÉRT a második legnagyobb magyar érdekképviseleti erő Erdélyben, mely erőt az Erdély összes megyéjéből a parlamenti választásokra nevesített 122 jelöltünk is tovább hangsúlyozza. Számunkra az a prioritás, hogy a fiatalok a szülőföldjükön boldoguljanak, melynek a megvalósításán, a szükséges lehetőségek megteremtése érdekében dolgozunk. Célkitűzéseink között szerepel az ifjúság körében fellelhető munkanélküliség csökkentése, az oktatási rendszer és a munkaerőpiac hatékonyabb összehangolása, valamint egy vállalkozóbarát gazdasági környezet megteremtése a fiatalok számára. A célok megvalósulása érdekében létfontosságú, hogy a fiataloknak minden olyan hazai és nemzetközi fórumra bejárásuk legyen, ahol az ő sorsukat befolyásoló döntések születnek, hisz a mi generációnk az, amely továbbviszi a képviseletet, és ennek jegyében felkérjük a KMKF és a MÁÉRT képviselőit, hogy vegyék figyelembe a MIÉRT és az IKSZ ma megfogalmazott kezdeményezését, közös álláspontját”.
A sajtótájékoztató záró mozzanataként Gaal Gergely, IKSZ elnökhelyettes az együttműködési megállapodás pontjait mutatta be, míg Grüman Róbert, MIÉRT ügyvezető elnök a két szervezet együttműködésének kezdő mozzanatait ismertette a sajtó képviselőivel. (hírszerk.)
Transindex.ro

A puskaportól az erődtemplomig
Gyöngyössy János eredeti szakmáját tekintve vegyészmérnök. A ’80-as években templomerődökről készült rajzait és felméréseit több városban kiállították. Ezek az egyedi értékőrző és értékközvetítő munkák a rendszerváltozás után több ízben könyv formában is napvilágot láttak. Kézzel írott és rajzolt első könyve, a hasonmás-kiadásban többször újranyomott Székely templomerődök című kötet, ma már igazi ritkaságnak számít. Hosszú ideje a “mérnök” urat tartják a székelyföldi erődített templomok és várak, várromok egyik legavatottabb szakértőjének. Szerepet vállalt a közelmúltban bemutatott A székelység története című “alternatív” tankönyv grafikai kivitelezésében. A könyv megjelenése kapcsán a szerkesztőbizottságban végzett munkájáról beszélgettünk, s ha már szóba álltunk, akkor sort kerítettünk az életút korábbi állomásai számbavételére, és szó esett a tervekről is.
Hogyan kerültél be A székelység története című tankönyv szerkesztőbizottságába?
Hermann Guszti barátom, egykori iskolatársamnak jutottam eszébe. Tudniillik kerestek egy illusztrátort a könyvhöz és az ő véleménye szerint több képzőművész neve is felmerült, de ő emlékezett a madártávlati rajzaimra, amelyek korábban megjelentek több könyvben és folyóiratban. Úgy gondolták, hogy ez a stílus lesz a leginkább megfelelő, ez fogja megragadni a gyermekek figyelmét. A tíztagú, történészekből álló szerkesztői gárda is jónak tartotta az ötletet. Tudták, hogy nekem nem kell mindent elmagyarázniuk, a számba rágniuk, hiszen a történelmi ismereteim is nagyjából rendben vannak, s így elég hamar megértettem, hogy mit kell megrajzolnom. Az én legelső feladatom az volt, hogy idézzem fel magamban azt a gyermeket, aki egykor voltam hatodik-hetedik osztályos koromban, mi volt az, ami érdekelt, mi volt az, ami megfogott, ha kinyitottam egy tankönyvet. Ezen az optikán keresztül próbáltam megközelíteni a témát és olyan rajzokat készíteni a szöveg mellé, hogy a gyermekeket a könyv mellett tartsa.
Időben ez milyen hosszú folyamat volt?
Ez bő fél évet, de leginkább háromnegyed évet tartott. Nem volt folytonos a munka, de elég huzamosnak nevezhető, mert időközben egyeztetni kellett, ha Csíkban összeültünk a szerzőkkel. Olyankor mindenki elmondta a maga igényét, hogy mit szeretne és hogyan. Én mindig magammal vittem az addigi vázlatokat és rajzokat, és bemutattam. Általában sikert arattam a szerzői-szerkesztői társaságban. Valamelyik kolléga meg is jegyezte, hogy ezeken a munkákon látszik a szeretet, amellyel készítem, jól tetten érhető az affinitás, az empátia, amely egy-egy ilyen mű elkészültéhez szükséges.
Külön feladat volt a képszövegek megírása is, amikor a teljes képi anyag elkészült – egész komoly feladatsort adott -, de szívesen végeztem ezt is, mert arra gondoltam, hogy a jó illusztrációhoz mellékelt megfelelő szöveg annyit nyom a latban, mint egy vagy másfél oldal a leckéből, mert a gyermeki szem először az illusztrációra tapad. Ha a képet megnézi, akkor biztosan a szöveget is elolvassa alatta, mert az csak egy rövid, egy megfelelően odahelyezett lényeges mondat. Győzködtem a szerzőket, akik ezt megértették, igyekeztünk a képek alatti szövegben plusz információkat adagolni, nem a történelmi személyiség nevét írtuk oda, hanem kerestünk róla egy-egy találó félmondatot, mert az rögzül a gyermek fejében. Részben, a terjedelmi korlátoknak megfelelően érvényesült is ez az elképzelés.
Említetted, hogy visszaemlékeztél arra az időre, amikor magad is hatodik-hetedikes voltál. Viszont, ha megnézzük a könyvben az oldaltükröket, akkor feltűnik, hogy szerkezetében hasonlít a számítógép képernyőjén felbukkanó internetes tartalomhoz, olyan, mintha egy portált látogatnánk. Rovatokat, mögöttes tartalmakat és funkciókat vélünk felfedezni. Érzed ezt a kettőséget?
Igen. Látom. Ezt már a számítógépes tördelőprogrammal dolgozó grafikus adta hozzá a szerkesztőbizottság beleegyezésével. Ez ma már elkerülhetetlen. Hogyha teljesen rám bízták volna a könyv előállítását, én kézzel írtam és rajzoltam volna mindent, mert én a Székely templomerődök című „kézi gyártású” könyvem óta ilyen vagyok, illetve olyan megszállott, hogy szeretem újra és újra átélni azt a kalandot. Egyébként megint lesz ilyen kalligrafikus betűkkel és saját rajzokkal megtöltött könyvem… Az természetes, hogy egy mai tankönyvön érződnie, látszania kell a modern szerkesztési módszereknek.
Elég titokzatos könyv volt egy ideig ez a történelemkönyv. Többször bemutatták, de csak elektronikus változata volt meg pdf-formátumban. Most már kézbe vehető, és elkezdték az iskolákat is feltölteni. Hányadik „rendes” papírkönyv-bemutatónál tartotok?
Az első Csíkszeredában volt. Nagyon meglepett az ünnepélyessége. Igen kellemes emlékeim vannak erről a könyvbemutatóról. Nagyon nagy volt az érdeklődés, meghatott a gyönyörűen éneklő kórus jelenléte, és szépek voltak a huszárok is. Aztán a háromszéki bemutató következett. Szentgyörgyön, a Gábor Áron teremben. Ez nem lepett meg, valami hasonlót vártam tőlük, hiszen a háromszékiekben, ha lehet így mondani, még erősebb a székely tudat és ezt alaposan ki is mutatják. Emlékezetesen jó volt látni, hogy az emberek még az állóhelyeket is mind elfoglalják, sokan be sem férnek az ajtón. Mit mondjak? Ez mind várakozás feletti volt.
Lesznek még közönségtalálkozók a közeljövőben?
Körvonalazódik egy marosszéki bemutató is. Nem ismerem még a dátumokat és a turné állomásait. Nagyon hiányolom viszont az udvarhelyi bemutatkozást. Gondolom, ezt csak akkor érdemes megtartani, ha van a kötetből annyi felszabadítható kereskedelmi példány, hogy kielégíthessük a vásárlói és olvasói igényeket.
Lehet tudni, hogy A székelység története című alternatív tankönyvvel hány hatodikost és hetedikest „szereltek” fel?
Nincsenek pontos információim. Úgy gondolom, hogy mostanra már elég sokan megkaphatták. Nagy adagokban nyomják, de én nem ismerem ezeket az adatokat. Egyébként alternatív tankönyv, tehát nem kötelező. Választható, bár ehhez fogható használható kötet több nincsen a piacon. És az az érzésem, hogy egyelőre nem is lesz.
A helyi fogadtatásról csak jókat hallani. A többségi román sajtó, a bukaresti média azonban teljesen másképp beszél erről a munkáról. Te ezt érzékeled?
Értelmiségi oldalról én még szakmai véleményt nem olvastam. Politikai véleményt viszont naponta hallok. Nagyon sajnálom, hogy ők nem örvendenek ennek. Valószínű, hogy előbb saját magukkal kellene elszámolniuk azzal kapcsolatosan, hogy még mindig művi, mesterségesen kreált történettudományt pártolnak. Ők olyan történelmet szeretnének a mi gyermekeinkkel megismertetni, hogy csak annyit tudjunk meg általa saját magunkról, amennyit ők szeretnének közölni. Sajnos, önmagukat is áltatják bizonyos megkövesedett ál-koncepciókkal és mítoszokkal.
A székelység története című tankönyv bemutatásának állomásairól a közeljövőben még beszámolunk lapjaink hasábjain, illetve itt, a KultúrHonon is.
A székelység története
Kézikönyv és tankönyv az általános iskolák VI. és VII. osztályai (valamint minden érdeklődő) számára.
Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Hargita Megye Tanács, Csíkszereda-Székelyudvarhely, 2012. 200×260 mm, 176 oldal, varrott-ragasztott. Készült Hargita Megye Tanácsa megbízásából. Írták: Ferencz S. Alpár, Forró Albert, Hermann Gusztáv Mihály, Kádár Gyula, Mihály János, Novák Csaba Zoltán, Novák Károly István, Orbán Zsolt, Sepsiszéki Nagy Balázs, Sófalvi András, Sztáncsuj Sándor József. Szerkesztették: Ferencz S. Alpár, Hermann Gusztáv Mihály, Novák Károly István, Orbán Zsolt. Főszerkesztő: Hermann Gusztáv Mihály. Programirányító: Ferencz S. Alpár. Illusztrálta: Gyöngyössy János. A térképeket készítette: Gyöngyössy Katalin, Gyöngyössy János, Péter Izabella, Szász Etelka-Zita. Az előzéklapok térképei Tamás Sándor gyűjteményéből származnak. A “Filmajánló” összeállításában közreműködött: Szabó Károly. Lektorálta: Pál-Antal Sándor, az MTA külső tagja. Korrektúra: Kolumbán Zsuzsanna, P. Buzogány Árpád. ISBN 978-973-0-13074-4
A Gyöngyössy-család nem is székely, “csak” magyar!
Kezdjük talán a családdal. Ti nem is vagytok székelyek, ti magyarok vagytok!
Valóban. Ezt tisztázni kell! Anyai ágon székely vagyok, árvátfalvi és homoródszentmártoni gyökerekkel. Ezt tartom a fontosabb ágnak. Nyilvánvaló, hogy ezzel nem sértem meg édesapámat, aki tulajdonképpen magyar, „bevándorló”, de van egy érdekessége a Gyöngyössy-familiának, mégpedig az, hogy átszármaztak ugyan Magyarországra, de kálnoki Gyöngyössynek írták, írják a nevüket, de ezt a családtörténeti vonatkozást én a mai napig sem tudtam kideríteni.
Mi szerettél volna lenni eredetileg?
Az én pályakezdésem az Egri csillagok elolvasásakor kezdődött. Legalább ötször olvastam el a regényt, de a regénnyel való legelső szembesüléskor körvonalazódott bennem egy kettősség: az egyik a történelem iránti érdeklődés, amit a regény óhatatlanul felkeltett, a másik pedig a puskapor-készítés izgalma. Gárdonyi szépen leírja, hogy milyen arányokban vegyítik. Én hatodikos koromban laboratóriumot állítottam fel, ahol olyan nagy sikerrel dolgoztam, hogy a vadonatúj kabátomat összeégettem, sőt fel is robbantam. A laborral együtt távoznom kellett a házból. Nem küldtek száműzetésbe, de ki kellett takarítanom az anyagokat a szobából. Egyformán hatott rám a vegyészet és a történelem iránti érdeklődés. Ez a két szakma életem során végigkísért, de azért a történelem hatása mindig erősebb volt, még annak ellenére is, hogy a civil szakmám szerint vegyészmérnök vagyok. Bukarestben végeztem a vegyészmérnöki karon. Ezen a szakterületen is voltak sikereim annak idején. Én utoljára a Roseal Rt.-nél dolgoztam a vegyész szakmában, grafit-, azaz műszén-égető kemencéket terveztünk és üzemeltettünk. Az is egy érdekes és izgalmas szakterület. A nyolcvanas években pedig a székelyudvarhelyi Matricagyár mérnöke voltam.
A Pro-Print Könyvkiadónál megjelent (1999) Székely templomerődök című kötet az 1980-ban elkezdett felmérések és kutatások eredményeit összegzi
Egyből hazakerültél, vagy előtte gyakornoki éveket kellett eltöltened a Regátban?
Erdélybe jöhettem. Úgy gondolkodtam, hogy mindegy hová, de közel Udvarhelyhez. Kiskapusra kerültem az ottani „koromgyárba”. Egy évet és egy hetet húztam le a romániai vegyipar legsötétebb bugyrában, onnan 1981 őszén jöttem el. Ekkor már kiváló és élvonalbeli üzem volt a Matricagyár. Mérnökként dolgoztam, majd műhelyvezető lettem. Volt egy vargabetű a pályámban, 1989 nyarán átmentem a kórház laboratóriumába fővegyésznek. Onnan hívtak a Roseal Rt.-hez, amikor megalakult ez a magánvállalkozás, 1991-ben. Szóval voltak kanyarok az életemben, de mindig vigyáztam arra, hogy ne én legyek a vegyészmérnökök közt a legjobb történész, illetve ne legyek a történészként a legjobb vegyész. Igyekeztem szétválasztani ezt a kettős érdeklődést.
A ’80-as évek közepén volt egy olyan időszak, amikor elég gyakran előfordultál történészek, múzeológusok és képzőművészek társaságában. Egy olyan pillanatra emlékszem, hogy mész lefelé a Kossuth Lajos utcán, a múzeum felé, a válladon van egy hatalmas bőrtáska, s az tele van jobbnál jobb rajzokkal. Többnyire vártemplomokról készült rajzok voltak.
Építészekkel is tartottam a kapcsolatot, akiktől eltanultam az építészeti rajzolás, a műemlékfelmérés alapelemeit. Ebbe a szakmai körben valóban a Kossuth utcában „robbantam” be. Odamentem Murányi Jánoshoz, aki akkor muzeológusként dolgozott. Átnézte a rajzokat, s mindjárt hívta is Zepeczáner Jenőt, az akkori igazgatót, hogy felhívja rám a figyelmét. Igen elcsodálkoztak, hogy én miket „maszekolok” a szabadidőmben.
A székelyföldi templomerődök felmérését, leírását és rajzolását választottad szűkebb szakterületként?
Tulajdonképpen negyedikes koromban találkoztam először templomerőddel. Kacán csodálkoztam rá az ottani hatalmas templomra, amikor egy iskolai kirándulás során pár órát vesztegeltünk ott, mert kitörtem az autóbusz ablakát. Én voltam a tettes, de a gyönyörű erődtemplom képe rögzült bennem és feledtette a bűntudatomat. Az első rajz-kiállításom a Matricagyárban volt.
Utána Fülöp Lajos, a székelykeresztúri múzeum akkori igazgatója vállalt fel egy másikat. Ez az egyre ridegebb és egyre sötétedő nyolcvanas évek derekán volt. Kiállítottam a székelyudvarhelyi Művelődési Házban, majd Csíkszeredában az egyik bástyában, tehát a Csíki Székely Múzeumban. 1988-89-re már annyira megfagyott a légkör körülöttünk, hogy semmit nem lehetett kezdeményezni, de rendületlenül dolgoztam tovább, gyűjtöttem az anyagot, hiszen tudtam, hogy előbb-utóbb megváltozik a rendszer, s ebből munkából egy kiadható könyv lesz.
A kilencvenes évek elején-közepén, amikor kinyílott a világ és mindenki kifelé ment az országból, te önkéntes emigrációba vonultál, kiköltöztél Homoródkeményfalvára.
Nem egyből történt. Én is „világgá mentem” egy ideig, utazgattam, Közép- és Nyugat-Európában egyaránt, bepótoltam a lemaradásokat. Beleláttam úgy-ahogy a polgári, fejlett világba, de jelentkezett nálam valami atavisztikus visszavágyódás a vidék felé. Édesapám egyébként a mai napig elemezget engem, mert ő nem vágyott és ma sem vágyik falura, de bennem valami furcsa vágy működik. Én a városnak is szeretem bizonyos arcait, de a nyugalmat azért mindenekelőtt kedvelem. Ezért jobb számomra a vidéki lét.
Itt mire fordítottad az energiáidat?
Először munkahelyet teremtettem magamnak, magunknak, hogy lehessen élni. Ez volt a Czímeres kocsma, amely 2012. október 31-ig működött. Egy hete kényszerültem a bezárására. Lassan létrehoztam magam körül azt a helyet, olyan körülményeket teremtettem, ahol folytathatom azt, amit Udvarhelyen a második szenvedélyemként végeztem. Befejeztem a Székely templomerődök című könyvet. Először a kézzel írott változat hasonmás-kiadása jelent meg, aztán Pesten kiadták az úgynevezett teljes kiadást, képekkel, kiegészített rajzanyaggal és szöveggel. Amikor ez megtörtént, egy pillanatra megálltam és szétnéztem.
Észrevettem, hogy érződik már az új idők hatása, egyre markánsabban jelentkeztek a feltörekvő, pontosabban a feljövő új régész-, történész-nemzedék tagjai. Ez nagy megelégedéssel töltött el. Arra gondoltam, hogy én a nyolcvanas években elvégeztem a magam feladatát, a folytatás immár a fiatalabb és jól képzett fiatalokra vár… Megtaláltam a helyem a faluban is. Láttam a gyönyörű kőházakat. Homoródkeményfalva azért is érdekes, mert a Nagy-Homoród mentének a legfelső, havaslaji települése, s bár itt szerényebbek voltak mindig a körülmények, nagyon sok szép porta maradt meg épségben. Kutattam, felmértem ezeket a házakat, úgyhogy mostanra elég jelentős anyagom gyűlt össze…
Idestova két évtizede élsz a faluban. Milyen változásokat érzékelsz? Most nemcsak az épített, hanem a szellemi örökségre gondolok. Mi van az emberi lelkekben?
Amikor ideköltöztünk és megvásároltunk egy 1873-ban épített nagy kőházat, akkor az itteni mester azt ajánlotta, hogy nyissunk egy hármas ikerablakot a két kicsi ablak helyén, vágjuk egybe a kettőt, hogy jöjjön be sok fény a lakásba. Egy ilyen beavatkozással tönkre lehet tenni az utca összképét! Mi nem tetettünk nagy, utcára néző ablakot –olyant eleget láttunk annak idején a blokkban, olyanon nézelődtünk kifelé –, de ezek „műtétek” még annak ellenére is megtörténtek Keméynfalván, hogy ott voltam és tanácsokat igyekeztem adni. Most nem beszélek az ennél sokkal durvább dolgokról, amikor teljesen idegen anyagokból, a környezettől elütő formájú és méretű lakásokat építenek, amelyeket én legszívesebben behúzatnék a város szélére. Az ilyen házaknak semmi keresnivalójuk nincsen a faluban…
A vállalkozó szellem nem mozdult. A gazdaszellem sem. Amikor hazaköltöztünk – akár így is mondhatom, hiszen a feleségem innen származik –, én azt mondtam, hogy a falu meg fog telni emberekkel. Nemcsak ez a falu, hanem Udvarhelyszéken minden kisebb és félreeső települése úgyszintén, hiszen a sorvadó iparból szívesen visszatérnek majd az emberek. A faluról elszármazottak, illetve azok utódai azonban nem jöttek vissza. Többnyire mindenki túlélte a munkanélküliséget, vagy most is ügyeskedik valami tengő-lengő állapotban, külföldi munkával, valamivel foglalkozik, amiből bizonyos szinten meg tud élni. A visszatérésre számítottam! Erre komolyan alapoztam, de egyáltalán nem igazolódott be a számításom.
Véget ért a kocsmárosi pályafutásod. Milyen civil tevékenységhez fogsz?
Így van. Új polgári foglalkozásom lesz. A könyvkészítés, a rajzolás, a felmérés megmarad.
Visszamész a városba?A vegyiparba?
Nem. Nem fogok, úgy látszik, hogy nem kell visszamennem. A műemlékvédelem területén fogok megbízatást kapni, ami mégiscsak szívemhez közelálló munka. A távlatot nem látom, de a jelek továbblépésre és cselekvésre biztatnak. Itt. Keményfalván.
Simó Márton
Kulturhon.szhblog.ro

Mi állt a Basescu elleni puccskísérlet mögött?
A Ponta-kormány azon kísérletét, hogy megszabaduljon Traian Basescu államfőtől, a román igazságügyi szervek elfoglalásáért zajló küzdelem fényében kell szemlélni. Utóbbiak pedig egyre öntudatosabban lépnek föl, megszorongatva a korábban „érinthetetlennek" vélt politikusok kasztját – írta elemzésében a Neue Zürcher Zeitung.
A nyáron Romániában lezajlott belpolitikai válság láttán megfigyelők tanácstalanul tették föl a kérdést: ugyan miért akar alkotmányos vádemelési eljárást indítani a szociáldemokrata kormányfő és nemzeti-liberális partnere Basescu ellen, amikor jó esélyük van arra, hogy a decemberi parlamenti választások után jóval erősebb demokratikus legitimációval léphetnének föl az államfővel szemben?
A svájci újság tudósítója által megkérdezett politológus, Laura Stefan, a bukaresti Expert Forum munkatársa a Basescu ellen megkísérelt puccsot Adrian Nastase korábbi miniszterelnök tavaszi korrupciós perére és elítélésére vezeti vissza. „Nastase bíróság elé állítása fordulópont volt. A román történelemben először vonták felelősségre a legfelső politikai vezetés egy tagját", ami pánikot váltott ki azokban a körökben, amelyeknek tagjai mindeddig érinthetetlennek vélték magukat. Úgy érezték, ha Nastasét elítélheti a bíróság, akkor bárkit közülük elérhet ez a sors – mondta Stefan a NZZ tudósítójának.
Stefan és más megfigyelők úgy vélik, hogy az elnöki hivatal elleni támadást egyfajta pánikreakció szülte. A kezdeményező pedig nem elsősorban Victor Ponta kormányfő volt, hanem a háttérben működő jelentékeny erők. Ezek azt követelték a májusban hatalomra került szociál-liberális koalíciótól, hogy minél előbb vonja ellenőrzése alá az igazságszolgáltatást. Ennek szervei ugyanis az utóbbi időben egyre inkább független és rettenthetetlen magatartást tanúsítottak.
Az igazságügy reformját célzó első lépéseket 2004-2007 között Monica Macovei miniszter tette meg, a cél az volt, hogy felkészítse Romániát az EU-tagságra. Macovei nevéhez fűződik többek között a politikai korrupció ellen küzdő különleges ügyészség (DNA) létrehozása. Ennek ügyésze, Daniel Morar (megbízatása a napokban járt le) független személyiségnek számított, aki nem volt tekintettel politikai érdekekre. Hasonlóan jó renoméja volt Laura Kövesi főügyésznek, akinek mandátuma ugyancsak októberben járt le.
A két tisztség új betöltőinek személye roppant nagy jelentőségű Románia fejlődése szempontjából. Ettől függ ugyanis az, hogy az igazságszolgáltatás továbbra is független maradhat-e a politikától, erősítve ezáltal a jogállamiságot.
Az új tisztségviselők kinevezése kissé bonyolult: a személyekre az igazságügyi miniszter tesz javaslatot, amelyet a különleges igazságügyi tanácsnak kell ajánlással megtoldva az államfő elé terjesztenie. Utóbbi azután vagy jóváhagyja, vagy elutasítja a jelöltek személyét. Kizártnak tekinthető, hogy a liberális-demokrata párthoz kötődő és a szociál-liberális koalícióval ellenséges viszonyban lévő Basescu jóváhagyjon pártpolitikai hátterű jelölteket.
Ahhoz tehát, hogy az igazságszolgáltatást ellenőrzésük alá vonják, a koalíciós pártoknak előbb meg kellett kísérelniük Basescu „eltakarítását". Számításuk azonban nem vált be – nem utolsósorban azért, mert a jogállamiság védelmében az Európai Unió is sorompóba lépett. A „puccsisták" csak azt érték el, hogy Romániát a nyár óta nagyítóval figyeli a külföld. Az EU nyomásának engedve Ponta kormányfő kénytelen volt visszavonni több olyan kétes intézkedést, amelyek az ő hatalmának kiszélesítését szolgálták volna.
Bár a kormánypártok nem csekély mértékben lejáratták magukat az államfő elleni fellépésük vehemenciájával és a jogállami játékszabályok semmibe vételével, arról szó sincs, hogy a hónapok óta zajló konfliktus a jó és a rossz közötti küzdelem volna. Basescu nem véletlenül számít erősen vitatott személynek a közvélemény szemében. Ő sem riad vissza machiavellisztikus eszközöktől, intrikáktól, miközben a mögötte álló liberális-demokrata tömbön belüli személyi összefonódások semmivel sem kevésbé kíméletlenek és hataloméhesek, mint a másik táborban.
Nem sokan siratták volna Basescut, ha sikerült volna a leváltása. Alighanem a szociál-liberális koalíció arcátlan eljárása elleni tiltakozás hatására, nem pedig az államfő iránt érzett rokonszenv miatt maradtak olyan sokan távol a júliusi népszavazástól, hogy a részvételi arány nem érte el az érvényességhez szükséges szintet. A kommentátorok többsége úgy véli, hogy Romániában ma csak a rossz és a még rosszabb között lehet választani. A felnövekvő fiatal politikusok többsége Laura Stefan szerint még rosszabb, mint elődeik. Az idősebbek – minden morális hibájukkal együtt – legalább értenek a politikához. A fiatalok „szakértelme" viszont többnyire abban merül ki, hogy a régi gárda őket szemelte ki utódjául.
Hogy Basescu mindezek dacára némileg hitelesnek tűnik politológusok szemében, azt az igazságügy erősítését célzó intézkedéseinek köszönheti. Stefan számára sem világosak az államfő indítékai; „talán így akart emlékművet állítani saját személyének" – vélte a politológus. Macovei, aki időközben az Európai Parlament képviselője lett, nem csak negatívumokat lát a nyári politikai vihar „hozadékában". Mint a svájci újságnak nyilatkozta, a politikai korrupció elleni harc intézményei meglepően ellenállóképesnek bizonyultak.
MTI
Erdély.ma

Herta Müller: A múlt feldolgozása évtizedekig eltarthat
Az írónő elmondta: egykori politikai üldözöttként nagyon odafigyel a politikai hírekre, a magyar helyzetről is megfogalmazta véleményét a beszélgetésen.
Politikai kérdések is szerepeltek Herta Müller Nobel-díjas román származású német író pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Az alkotó a Szavak ördögi köre címmel az életét a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban bemutató tárlat záróeseményére érkezett Budapestre és műveiből fog felolvasni.
Az írónő elmondta: egykori politikai üldözöttként nagyon odafigyel a politikai hírekre, de „naiv újságolvasónak" tartja magát.
"Az ember felfigyel, ha a hírekben azokról az országokról van szó, ahol már járt. Akik az irodalom, a művészetek iránt érdeklődnek, szükségképpen a politika iránt is kíváncsiak" – fogalmazott Herta Müller. Az MTI kérdésére elmondta, hogy művei már azelőtt is megjelentek Romániában, hogy 2009-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Ezért – folytatta – neki alapvetően nem a művei fogadtatásával van problémája az egykori hazájában, hanem az „örökös szemrehányással" azzal kapcsolatban, hogy a külföldön élő értelmiség már nem érti az országot, „nincs beleszólási joga" az ország ügyeibe. Herta Müller kiemelte: nem ért egyet azzal, hogy a román értelmiség megszépíti a múltat és túlértékeli az egykori ellenállást, az ellenzék szerepét. Szerinte a Securitate emberei ma is az élet minden területén jelen vannak, a privatizációs eljárások során jelentős vagyonokra tettek szert, és újra politikai hatalomra törnek.
"A mai titkosszolgálat a régi személyi állományának 40 százalékát átvette" – fogalmazott Herta Müller. Megjegyezte, hogy a román értelmiség nem foglalkozik ezzel, amikor az akták megnyíltak, kevesen voltak kíváncsiak a róluk szóló jelentésekre. Arról is beszélt, hogy a múlt feldolgozása évtizedekig eltarthat, és valójában sohasem fog véget érni. Szólt arról, hogy számos területről nem esett szó, ilyen például egyes társadalmi csoportok szerepe a diktatúrában, és a kutatóknak fel kellene dolgozni az orvosok, tanárok, postások, papok szerepét a kommunista elnyomó gépezetben.
Herta Müller Lélegzethinta című művének szerzőtársáról, barátjáról, a 2006-ban elhunyt Oskar Pastiorról 2010-ben kiderült, hogy a román titkosszolgálatnak dolgozott. A Nobel-díjas író elmondta: sokként érte a hír, de aztán utánanéztek a jelentéseinek, és kiderült, hogy Pastior tíz év alatt mindössze hét jelentést írt.
"Ezek a jelentések teljesen jelentéktelenek, és azt mutatják, hogy őt belekényszerítették ebbe, ezért nem tudom elítélni" – fogalmazott az írónő, aki felidézte, hogy a szolgálatok részben a lágerben írt verseivel, részben a homoszexualitásával is zsarolhatták Oskar Pastiort. „Döntenie kellett: aláír vagy börtönbe megy". Herta Müller szerint az egykori ügynökök felett nem szabad elhamarkodottan ítélkezni, egyénileg kell megvizsgálni az egyes eseteket.
A Nobel-díjas író újságírói kérdésre kitért a magyarországi politikai helyzetre is, hangsúlyozva, hogy főként az újságokból és barátaitól tájékozódik.
"Az a benyomásom, hogy autoriter irányba mozdultak el a dolgok. Amit Magyarországról hallok, az tulajdonképpen ijesztő" – jelentette ki, hozzátéve, hogy ezt sokan furcsállják, hiszen „Magyarországot liberális, nyílt országnak tartották". Herta Müller szerint a nacionalizmus mindig elszigetelődéshez, provincializmushoz vezet.
Az írónő bírálta a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval szembeni „hangulatkeltést", szerinte ezzel a kormány „megosztja a lakosságot és elszigeteli az országot".
Arra a kérdésre, hogy van-e nemzetisége a Nobel-díjnak, Herta Müller azt felelte, hogy bár Romániában született és 43 éves koráig ott is élt, már nem román állampolgár, és nem is románul, hanem német nyelven ír. Elmondta, hogy nem anyanyelve a román – csak tizenévesen kezdte tanulni -, ezért elbizonytalanodik, ha románul kell írnia. „Ez német nyelven nem történik meg velem, de ha németül írok, románul is írok, hiszen annak szóképei itt vannak a fejemben" – magyarázta. „Nemcsak azért írok, mert átéltem a diktatúrát, hiszen valószínűleg enélkül is írtam volna, csak éppen más témákról. Hogy mi lesz a téma, azt nem én keresem, azok birtokolnak engem. Az élet azért fontosabb, mint az írás" – szögezte le.
Herta Müller elmondta, hogy a Nobel-díj érdemben nem, csak a külsőségekben változtatta meg az életét. „Jó ebben, hogy azok a könyveim, amelyek a diktatúrával foglalkoznak, sok vitát keltenek. A diktatorikus országokban a műveimet gyakran szamizdatként olvassák a hivatalos fordítás hiányában. Ez a Nobel-díj nélkül nem történt volna meg" – tette hozzá.
A romániai születésű német író 2009-ben kapta az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Akadémia akkori indoklása szerint az írónő „a költészet tömörségével és a próza tárgyilagosságával rajzolta meg műveiben az otthontalanság tájképét".
MTI
Erdély.ma

Egy kis visszatekintés
Örömmel olvastam az egyik úriember véleményét lapjukban arról, hogy mennyire passzív az ifjúság érdeklődése a magyar történelem és úgy általában a magyarság sorsa iránt, egészen addig, ameddig a fejtegetés feléig nem értem. Itt egy 180 fokos fordulattal találtam szembe magam. Valahogy úgy éreztem magam, mint régen, amikor jött a fekete autó és a pribékek egészen megnyugtattak, hogy elvtárs, mi érted jöttünk, nem ellened. Az történt ugyanis a szerzővel, hogy a fiatalok kezdeti történelmi hiányosságai miatt már-már kitör és a magyarok legádázabb ellenségeitől vett idézettel kezdi szapulni a magyarságot. Úgy éreztem, mintha a megboldogult SZDSZ, vagy annak hosszú nyelvű csatlósai szólaltak volna meg - jönnek a szarból a mélymagyarok, vagy zsidó kultúra nélkül a magyaroknak csak a fütyülős barackjuk lenne stb. - és céljuk az egész nemzet lejáratása itthon és külföldön egyaránt. Ilyen véleményt akár a románoktól is vehetett volna, ők sem írtak valami hízelgően rólunk (a lovaglástól teljesen karikalábú, makogó, törpe, vad kinézetű hordák stb.). Véleményem szerint azért nem ideális pont egy Habsburgot idézni, mert tudjuk, kik voltak az említett urak. Ezt még fokozza az a tény is, hogy az említett II. Habsburg József (1741-1790), akit Kalapos Királynak is hívtak – ugyanis nem volt megkoronázva - és 1781 után cseh és magyar király – nem az intelligenciájáról volt híres. Autodidakta módszerrel képezte magát, aztán Álmodozások (franciául Réveries) címmel veti papírra elképzeléseit, a reformok alapjául a korlátlan teljhatalmat jelölve meg. A nemzetiségi mozgalmakat Bécs hallgatólagosan támogatta, külön épületrész volt számukra biztosítva, és ide az ún. Controlor folyosón lehetett bejutni. Itt fogadta a Horia, Cloșca és Crișan triót is, és biztatta az 1784-es kegyetlenségekre. Az említett trió mindent támadott, ami nem volt ortodox, és ezen belül is főleg a magyar nemességet. A király a rendfenntartó szerveket nem engedte közbelépni, csak miután már több ezer áldozatot követelt a véres randalírozásuk. A felkelés leverése után csak a 3 főkolompos ellen indult eljárás a király parancsára. Ez röviden a kalapos király, akire hivatkozik a szerző - és ő hihetetlenül igazat ad neki (érdekes kifejezés) - vádol és verbőczyzik. Azt is tudni kell, hogy Werbőczy István (1458-1541) kora egyik legműveltebb egyénisége volt . A magyar és német nyelv mellett tökéletesen elsajátította a latin és görög nyelvet is. Az állami apparátusban különböző magas funkciókat foglalt el és az ő nevéhez fűződik a Hármas Könyv - Tripartitum - című törvénygyűjtemény kiadása 1517-ben, amely a nemesség és a parasztság közti viszonyt igyekszik tisztázni. A bécsi udvarral nem volt különösebben rossz viszonyban, ezért a szultán 1541-ben megmérgeztette. Most, ha kicsit is beletekintünk a magyarok történetébe, akkor egyből látjuk, hogy már több mint ezer éve (most nem veszem figyelembe László Gyula kettős honfoglalás-elméletét) népünk talán a világ egyik legnagyobb ütköző zónájában telepedett meg. Itt találkozik ugyanis két ellentétes civilizáció, az ortodoxia és a kereszténység, és itt kellett helytállni több mint ezer éven keresztül mindenféle idegen segítség nélkül. Persze, ígéretek mindig voltak, de hány Habsburg vagy román király esett el az ellenséggel vívott csatában úgy mint II. Lajos magyar király (1506-1526)? Persze, azt elismerem (erdő száraz fa nélkül), hogy a nemesség körében voltak széthúzások és kisebb-nagyobb kilengések, de nem ez volt a történelem során az általános jellemvonása a magyarságnak, de mivel állandó hadakozásban volt, férfinépségből mindig hiány volt. Bezzeg a betelepedő népeknek nem volt kötelező hadviselés, ami az addigi életkörülményekhez képest Kánaán volt. Így is pl. Lórántffy Zsuzsanna, Rákóczi György (ma terrorista lenne) fejedelem felesége a fogarasi oláhoknak iskolát építtetett „Isten dicsőségére és az oláh nemzetnek épületekre”. Ma melyik moldvai településen nyitnak magyar iskolát megtollasodott román testvéreink? Máskülönben Bécsnek a „legnagyobb magyar” Széchenyi Istvánról sem volt valami jó véleménye, hiszen ő a döblingi börtönben végezte 1860-ban, talán azért, mert azt merte mondani, hogy „vár állott, most kőhalom”. Pedig volt idő, mikor „nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára”. Tehát az a nemzet, mely 22 fő szentet, 22 fő boldogot, 18 fő tiszteletreméltót avatott, ugyanakkor 1222-ben kiadta az Aranybullát, lényegében az ország alkotmányát - a világon talán csak az angolok előzik meg ebben - az én olvasatomban nem lehet egy söpredék nemzet, sőt büszkeség tölt el, hogy ide tartozom. A szerző gondolatmenetét folytatva, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének az ősbemutatója 1915-ben volt , és zeneileg legtermékenyebb periódusa 1920 után kezdődött, tehát az ő zenéjére már nem nagyon mulathatták el az országot. Sajnos, a legkritikusabb időben Magyarországnak nem volt egy Kemal Atatürkje, de volt egy Károlyi Mihálya, aki a liberálisok teljes befolyása alatt állt, majd Kún (alias Kohn) Béláék politikai prostituáltja lett, ami a hatalmas országvesztés egyik okozója. Abban az időben talán Liszt Ferenc zenéje volt a topon, de az nem feltétlen volt alkalmas nagy mulatozásokra. Kölcsey Ferenc a Himnuszban nem mástól vár segítséget, ő Istenhez esedezik áldásért, ami nem meglepő, hiszen Szent István királyunk Máriának ajánlotta országát. Tehát nem kell ellenségeink alá lovat adni, mert tudok egy nemzetet, amely 2500 éve már hordozza a civilizációt és kultúrát e tájon, minden csatában győzedelmeskedett, az első világháborúban is csak győzelemre emlékeznek (pe aici nu se trece), de arra már nem, hogy August von Machensen a magyar hadsereggel egyetemben úgy megriasztotta, hogy ijedtségükben még a fővárost is Iași-ba költöztették. Erre mondják: Falsa tempore ac spatio vanescunt. Da pace Domine! (A hamisságok idővel semmivé foszlanak. Adj nekik békét, Uram!) Azt is tudjuk, hogy a történelemben, bármennyire is akarják egyesek, nincsen status quo. Románia mai határvonalait az 1947. 02.10-én kötött párizsi békeszerződés szentesíti. Az MNSZ (Magyar Népi Szövetség) élén tevékenykedő Kurkó Gyárfás hathatós hozzájárulásával akkor Észak-Erdélyt Romániához csatolták. Akkor még Kolozsvár (ezért Vadim elvágja a torkomat), Nagyvárad stb. még magyar többségű városok voltak. Azóta egy magyar nemes sem telepített be senkit, de az etnikai összetételt ma meg lehet nézni. Ez a tendencia sajnos, ma is gőzerővel folytatódik, csak Csíkszeredában is nyitott szemmel kell járni. Végül a szerző mondanivalójának befejező részével újra tökéletesen egyetértek, ha egyáltalán ennek van valami jelentősége. Tisztelettel,
Bilibók Károly
Székelyhon.ro

Ma kezdődik az egy hónapig tartó választási kampány
Bemutatkoztak az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti jelöltjei
A politikum számára fontossággal bír a mai nap, hiszen november 9-én hivatalosan is elkezdődik az egy hónapig tartó parlamenti választási kampány. A jelölési iratcsomók benyújtásának határideje október 30-án éjfélkor járt le, és amint az a Kolozs Megyei Választási Iroda (BEJ) adataiból kiderül: a megyében öt politikai párt, két pártszövetség és egy független jelölt méretkezik meg a december 9-i választásokon. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Román Ökológus Párt (PER) kivételével az RMDSZ, az Igaz Románia Szövetség (ADR), a Szociálliberális Szövetség (USL), a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD), valamint a Nagy-Románia Párt (PRM) az összes egyéni választókerületben állított jelöltet. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete tegnap tartott kampánynyitó rendezvényén Máté András Levente elnök bemutatta a szövetség jelöltjeit. Mint fogalmazott, a kampány során szeretne közvetlen kapcsolatot teremteni a választókkal.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Gyulafehérvár magyar múltja, jelene, a jövőjéért
Évtizednyi iskolatörténelem a „kisszeminárium” második évkönyvében
Gyulafehérvár magyar múltja és jelene címmel látott napvilágot nemrég a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum évkönyve. A szó szoros értelmében hiánypótló kiadványról van szó, hiszen szerkesztői és a szerzők nem kevesebb feladatra vállalkoztak, mint az intézmény utóbbi tíz éve (2002–2012) történetének megörökítésére a magyarság és az utókor számára.
Az intézménynek Értesítője jelent meg az 1870-es évektől kezdődően tova az első világháborúig, majd hosszú szünet következett. A kommunizmus bukását követően az a döntés született meg, hogy évtizedenként kiadnak egy összefoglaló kötetet. Eddig egy kötetet adtak ki, a mostani a második.
Köszöntőjében Dr. Gál László igazgató hangsúlyozza; „Számos esetben kellett és kell újraterveznie erdélyi magyar nemzetközösségünknek útirányát az idők folyamán – amennyiben önmaga tehette ezt –, s jelenünkben, nem éppen barátságos viszontagságok közepette azért, hogy megmaradhasson erdélyi – s ezen belül is dél-erdélyi – magyar önazonossági minőségében. Mindez a törekvés hol békésen, hol ádáz küzdelemmel valósult meg – folytonos arányszámbeli apadással, gyengüléssel... (...) Napjainkban sincs ez másként... Az új tanügyi törvény, a szekularizálódó társadalom állandó odafigyelést, állandó »újratervezést« követel azért, hogy óvodától, elemi és gimnáziumi szinteken keresztül, katolikus teológiai líceumi (előszeretettel nevezett kisszemináriumi) tagozatig teljes magyar oktatási palettát képezzen, remélhetőleg a hosszú idejű fennmaradás kezességével... s azért is, hogy ne csak Gyulafehérvár magyar múltja és jelene legyen a témánk, hanem mindenképpen a jövője is!”
A gazdag tartalmú könyvben alaposan dokumentált tanulmányt olvashatunk Máté Pál tollából Gyulafehérvár és környékének történetéről, az erdélyi püspökség megalapításáról, annak intézményeiről, a városnak a fejedelemség központjaként betöltött szerepéről, műemlékeiről és művelődési életéről.
Irodalmi fejezetében – Híres emberek, híres művek – Karácsonyi Benő gyulafehérvári témájú írása, Ferenczy Miklós: Gy. Szabó Béla méltatása (ezt a művész Márton Áron püspökhöz írt levelének fénymásolata egészíti ki); Kovács Mihai az erdélyi irodalom kellőképpen nem ismert és méltatott alakját, Simpf Jánost, a fiatalon elhunyt papköltőt, magyartanárt mutatja be.
Gudor Botond református lelkész, vallás- és történelemtanár értékes tanulmányának témája „Művelődés, társadalom, könyvtár- és akadémiaalapítási törekvések a Gyulafehérvár melletti Hegyalja XVIII. századi történetében.” Sipos Ibolya történelemtanár az írott magyar nyelv kezdeteihez kapcsolódó, a gyulafehérvári Batthyaneum könyvtár kincsei között található Gyulafehérvári Sorok (1310–20) kéziratot elemzi.
Egyház részében a könyv bemutatja a gyulafehérvári Szent Mihály római katolikus székesegyházat (Fülöp Sándor Szabolcs), a városban működő szerzetesrendeket (Chinda Péter), Komáromi Attila jogtanácsos pedig a kommunista hatalom által államosított és jogtalanul elkobzott ingatlanok romániai helyzetét ismerteti.
Kimondottan a rangos iskoláról szóló fejezetben Gál László tanár, igazgató A gyulafehérvári katolikus oktatás a kezdetektől a XVIII. századig címmel közöl értékes tanulmányt; Marton József nagyprépost, egyetemi professzor Vorbuchner Adolf gyulafehérvári püspökre emlékezik; Geréd Vilmos karnagy, tanár a kántorképzésről ír; Bakó Botond diák- és későbbi tanári éveit idézi fel.
A római katolikus kántoriskolából – ez volt a régi hivatalos neve a mai teológiai líceumnak – indultak közül Tamás József segédpüspök, Potyó Ferenc pápai káplán, általános érseki helynök, Szász János kanonok, petrozsényi plébános, s nem utolsósorban Korom Imre-György, az iskola jelenlegi lelki (spirituális) vezetője és hittantanára vall arról, mennyire szívükhöz nőtt és megerősítette őket hivatásukban ez a „kisszeminárium”. Korom Imre-György így fogalmaz: „Köszönöm neked, Gyulafehérvár, valóban Alma Mater – Tápláló Anya voltál és maradsz számomra!”
Nagyon őszinte hangnemű és tanulságos interjú olvasható a kötetben Jakubinyi György érsekkel a főpásztor és a kisszeminárium kapcsolatáról (diákszemmel kérdezett Ilyés Lehel), amelynek sokatmondó címe A bizalom és a szeretet útján a közösség szívébe. Egy másik interjút Tóth Csabával, az érsekség gazdasági vezetőjével Székely Róbert készítette. Tartalmas összeállítással emlékezik meg a kiadvány Gróf Majláth Gusztáv Károlyról, az intézmény névadójáról, a diákok püspökéről. Gazdag képgyűjtemény, képek az iskola életéből, az elöljárók és tanárok s az elmúlt 10 év csoportjainak, osztályainak és végzőseinek névsora emeli a történelmi kordokumentum értékű, visszapillantó évkönyv jelentőségét.
Fodor György
Szabadság (Kolozsvár)

Választómagyar
A hazai politikai közhangulat lassan egy éve fortyog, és nagy a román nyüzsgés, de a magyar mozgolódás is tavasz óta tart.
Egy hónap múlva túl leszünk a romániai parlamenti választáson.
Az induló pártok nevesítették a jelöltjeiket, és egyesek már kampányindítóikat is megtartották.
Arad megyében az RMDSZ elnökét két helyszínen is bevetették: Pécskán, és Aradon, a megyei kampányindítón.
Magyar szempontból a tét a szokottnál is nagyobb.
Ha hinni lehet a pártoknak, akkor a következő négy évben át fogják írni vagy akár ki is cserélik Románia alkotmányát. Az egyik tét a nemzetállamtól való megszabadulás.
Évek óta minden párt át szeretné rajzolni Románia közigazgatási felosztását. Nagyobb megyéket, új régiókat emlegetnek. Kérdés, hogy Székelyföld önálló régió lesz-e, egy nagyobb régióban marad, vagy több régióba szabják.
Az oktatási törvény nem oldotta, mert nem is oldhatta meg a romániai oktatás és társadalom válságát. Tőle nem változott, nem is változhatott a tudás elismert értékké való emelése. De a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszeréti Egyetem magyar karai beindításának lehetetlensége is rávilágít felemás voltára.
Szerintem az sem mellékes, 2012-ben még mindig megvannak a királyság által 1926. után kiosztott oktatási intézmények számai, és azok nem jeles elődök neveit viselik. Említhetem a Háromszéken éppen dúló intézményelnevezési és székelyzászló cirkuszt, vagy a marosvásárhelyi Bernády iskola, és a sepsiszentgyörgyi Petőfi utca esetét. De az Arad megyei RMDSZ-es szenátorjelölt polgármester falujának, Kisiratosnak a Nagyiratos felőli bejáratánál is csak azt írja a táblán, hogy Dorobanţi.
Az RMDSZ 22 éves politizálásának magyar gyümölcse 2004-ben kezdett el érni. Akkorra gömbölyödött ki az első, fenyőfa alakúra szabott MPP-termés. Az MPP fája törzsének csenevészsége cserére ítéltetett és a kiegyenesdni képtelen új éppen az RMDSZ felé hajlong.
Látva a szavazók elbizonytalanodását 2009-ben az RMDSZ kezet nyújtott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, és létrehoztak egy választási szövetséget, amely azonban rövid életű lett, mert miután Tőkés László mögött Sógor Csaba és Winkler Gyula is bejutott az Európai Parlamentbe az egyezség részét képező Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot annak RMDSZ-es társelnöke, Kelemen Hunor nem táplálta tovább, így pólyájába halt.
Nos az RMDSZ megy a maga útján. Minél inkább fogynak a megülhető székek, annál konokabbak a székvadászaik.
Tudták, hogy a parlamenti választásokon a legveszélyeztetettebb mandátumaik éppen a szórványvidékiek: Arad, Brassó, Máramaros, mégis elzárkóztak mindenféle megegyezéstől, amely szavazatmaximalizáló és mandátumszámnövelő hatású lehetett volna.
Így az RMDSZ önállóan indul, és a hegyen túli megyék románjaitól reméli azt a több tízezer tulipánra nyomott pecsétet, amelyet a Kárpátokon inneni megyékben nem kap meg a magyaroktól, mert ők a szervezet politizálása miatt létrejött Erdélyi Magyar Néppártot hitelesebbnek tartják.
Az Erdélyi Magyar Néppárt a párttörvény szigora miatt kénytelen indulni a választáson, mert az előírja, hogy ha országos megmérettetésen nem kap legalább 50 000 szavazatot, akkor a bíróság föloszlathatja. Ezért indított a párt Erdélyben, a Részeken és Bánságban szinte minden választási körzetben szenátorjelölteket, hogy összegyűjtse az elvárt szavazatszámot.
Ha már indul az EMNP, akkor természetesen megcélozza az RMDSZ által önmaga számára törvénybe iktatott 3+6-os küszöb elérését is, vagyis megpróbál megnyerni hat képviselői és három szenátori körzetet, és ha az sikerül, akkor bejuttat a bukaresti parlamentbe 1-2 szenátort és 3-4 képvislőt.
Megítélésem szerint az RMDSZ-nek csak akkor lesz Arad megyei parlamenti képviselője, ha az Erdélyi Magyar Néppárt bejut a bukaresti parlamentbe!
Érveim.
Az EMNP-re adott szavazatok miatt az RMDSZ-re adott szavazatok száma csökkenni fog.
December 13-án látni fogjuk, hogy olyan megyékben, ahol az EMNP nem indított képviselőjelölteket, de vannak szenátorjelöltjei, ott az RMDSZ-es és EMNP-s szenátorjelöltekre adott szavazatok száma közel azonos lesz az RMDSZ képviselőjelöltjeire adottakkal.
Ha az EMNP nem jut be, akkor az RMDSZ-nek a mostani 22 helyett jutó tizenvalahány mandátum a „magyarosabb” választási körzetekben lesz kiosztva, és így Arad, Temes, Máramaros, Brassó elesik a képviselőtől.
Amennyiben az EMNP bejut, akkor a mandátumait a tömbmegyékben fogja megkapni, aminek következtében az RMDSZ kevesebb tömbös mandátumot kap majd, és több szórványvidékit, így akár aradit, brassóit, máramarosit, temesit is.
Kelemen Hunor meg van győződve arról, hogy az EMNP nem jut be a parlamentbe. Ne legyen igaza, de ez valószínűsíthető.
Márpedig, ha Kelemen Hunornak lesz igaza, akkor a fentebb felsorolt megyékben, így Aradon is, az RMDSZ parlamenti képviselők nélkül marad.
Adott tehát a lecke. Ha már nem volt képes a jelöltállítási időszakban megállapodni az RMDSZ, akkor úgy kell(ene) kampányoljon, hogy azzal az EMNP-t is a parlamentbe segítse, mert azzal, és csak azzal lehet nyertese december 9-nek!
Összegezve azt írhatom, hogy december 9-én minden magyar menjen el szavazni, szavazzon magyarul, magyarokra. Ki-ki meggyőződése szerint választhat RMDSZ-est és EMNP-st, mert csak akkor fog mandátumot érni minden magyarnak adott szavazat, ha mindkét szervezet bejut a parlamentbe.
Ha az Erdélyi Magyar Néppárt nem jutna be, akkor annak az RMDSZ-szervezet lesz a legnagyobb vesztese.
Nagy István, Pécska
Nyugati Jelen (Arad)

Kész a külhoni óvodák módszertani csomagja, le is lehet tölteni
Csütörtöktől elérhető a külhoni magyar óvodák éve programhoz kapcsolódó módszertani csomag internetes formában, és ezzel párhuzamosan 3500 csomag jut el Kárpát-medence szerte minden olyan óvodai intézménybe, amelyben magyar nyelven (is) nevelik az óvodásokat – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-vel.
A program keretében a külhoni magyar szakemberek, pedagógusok, óvónők által felvetett igényeknek megfelelően állították össze a módszertani csomagot – áll a közleményben. A csomag írásban, oktató DVD és CD formájában foglalja magában az eddig hiányzó, a külhoni magyar óvónők számára könnyen elsajátítható és hasznosítható módszereket.
A csomag az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Nyugat-Magyarországi Egyetem, a Debreceni Egyetem és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatóinak, Fábián Éva és Szabó Zoltán, az Óbuda Népzenei Iskola tanárainak, valamint Timár Böske és Mayer Orsolya, a Csillagszemű Táncegyüttes művészeti vezetőjének és asszisztensének közreműködésével jött létre.
A módszertani csomag csütörtöktől letölthető a http://kulhoniovodak.hu/index.php/letoltheto linkről, és ezzel párhuzamosan 3500 csomag jut el Kárpát-medence szerte minden olyan óvodai intézménybe, ahol magyar nyelven (is) nevelik az óvodásokat.
Kitértek arra is, hogy a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács, a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma, valamint a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség közreműködésével novemberben és decemberben a módszerek könnyebb elsajátítása érdekében továbbképzéseken vehet részt több száz óvónő valamennyi külhoni régióban.
Emlékeztettek arra, hogy a Magyar Állandó Értekezlet október 9-ei plenáris ülése zárónyilatkozatban rögzítette: a nemzetpolitikai államtitkárság következő tematikus programja a 2013, a külhoni magyar kisiskolások éve lesz, de az idei tematikus év is folytatódik. Az elkövetkező napokban a felvidéki Galántán, az erdélyi Szovátán és a horvátországi Eszéken tartanak szakmai tanácskozásokat.
Krónika (Kolozsvár)

Ars Hungarica a szórványért
A sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus fellépésével kezdődött szerda este Nagyszebenben az immár hetedik alkalommal megszervezett, Ars Hungarica elnevezésű magyar kulturális fesztivál. Az erdélyi multikulturalitás egyik fellegvárának tekinthető városban és környékén négy napon át zajlanak az önazonosság erősítését szolgáló, közművelődési események.
Az „újratöltött” barokk jegyében igyekszik idén megmozgatni a 2500 fő körülire tehető nagyszebeni magyarságot a 2005-ben alakult Híd – Szebeni Magyarok Egyesülete. Az Ars Hungarica programjai ily módon illeszkednek a Sibiu 2012 – Baroc Update elnevezésű fősodorhoz, amelynek jegyében Nagyszeben valamennyi idei kulturális megmozdulása zajlott. Ez a városi önkormányzat tevőleges részvételét is feltételezi, amit Serfőző Levente főszervező, a Híd-egyesület elnöke is megerősített. „A tízezer euró körüli költségvetés tekintélyes részét az önkormányzat által kiírt pályázatok révén teremtettük elő, de az irántunk megnyilvánuló érdeklődés örvendetes fokozódását jelzi, hogy idén kiemelt támogatóként üdvözölhettük Magyarország kolozsvári főkonzulátusát is” – mondta Serfőző.
Bitay Levente kolozsvári konzul hangsúlyozta: az anyaország számára kiemelt fontosságú minden olyan rendezvény, amely a szórványmagyarság megmaradását célozza. Ezért jövőre még hangsúlyosabb szerepet kíván vállalni a főkonzulátus az Ars Hungarica megszervezésében, de hasonló szándékokat fogalmazott meg a Magyar Turizmus Zrt. kolozsvári kirendeltségének vezetője, Soós Júlia is.
Hogy mit lehet tető alá hozni alig több mint tízezer euróból? A jelek szerint sok mindent, ha a szervezők lelkes önkéntesekre és megfelelő partnerekre találnak. Ilyen partnerségnek köszönhetően tapsolhatott a közönség a nyitóhangversenyen a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórusnak, amelynek szebeni fellépését a Kovászna megyei tanács tette lehetővé a Hunyad, Fehér és Szeben megyére fókuszáló szórványprogramja keretében. Mivel a szebeni és a környékbeli magyarság tekintélyes része vegyes etnikumú családban él, a szervezők igyekeztek olyan programot összeállítani, ami egyszerre ad okot nemzeti büszkeségre, illetve alkalmas a magyar kultúra népszerűsítésére. A kolozsvári Flauto Dolce együttes, a magyarországi Ciráda zenekar, a barokk jegyében pedig a Codex régizene-együttes táncház követte koncertje remek szórakozási lehetőséget jelentenek, a színvonalas népi kultúrát pedig a csíkmadarasi zenekar és Koós Éva közös fellépése képviseli. A nagyszebeni filharmónia Thália Termében, az Atrium kávéházban, a Habitus Galériában, illetve szebeni és vízaknai szakrális helyszíneken zajló programok többsége ingyenes. „Az Ars Hungarica beágyazódott a szebeni magyarság tudatába, igény van rá, egyre fokozódó érdeklődés nyilvánul meg iránta – fogalmazott Serfőző Levente. – Tudatában vagyunk annak, hogy küldetést teljesítünk, hiszen egy nem egészen kétszázaléknyi kisebbség megtartása érdekében minden apróság fontos, még egy olyan toleráns városban is, mint Nagyszeben.” Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)

A pusztákból a nagyvilágba hallatszott szava
„Szólni tudó más nyelveken is, / hű európaiként / mondandói miatt figyelemre, / bólintásra becsült más népek előtt is: / nem léphet föl oly ünnepi polcra, / nem kaphat koszorút / oly ragyogót, amelyet szaporán lesietve ne hozzád / vinne, ne lábaid elé / tenne, mosollyal bírva mosolyra vonagló / ajkad, fölnevelő / édesanyám.”
1970-ben írja Illyés Gyula (Sárszentlőrinc–Felsőrácegrespuszta, 1902. november 2.–Budapest, 1983. április 15.) Koszorú című versét, melynek fent idézett zárósorában még egy lépést tesz előre a gyakori használat miatt már szinte észre sem vett, vallomásos értékű anyanyelv szavunk metaforikus megnevezéséig, fölnevelő édesanyámnak mondva lényegévé vált munkaeszközét, a nyelvet. Hódolata annál is értékesebb, mert nem kényszerhelyzetben teszi, nem kisebbségben élve azonosítja a Szentírással, mint Reményik vagy az akkor még a visszaút nélkülinek tudott emigrációban Márai vagy Faludy, hanem a mindenki által értett és beszélt nyelv otthonos melegéből.
Amit viszont csak akkor érzünk, ha valamiért hűlni kezd ez a meleg. Akár a levegőt is csak akkor, ha már fogyóban – addig, amíg a hiánya meg nem fojt. Akárcsak a mélyszegénység, ahonnan Illyés indult, helyesebben, ahonnan kiemelkedett: a dunántúli Rácegrespusztán, uradalmi cselédek gyermekeként született. „Vidéken születtem és nevelkedtem, de a falvak életéről sokáig alig tudtam többet, mintha városban pillantottam volna meg a napvilágot. A parasztok lelkivilágát jó ideig csak hallomásból ismertem. Pusztán születtem, és ott is laktam serdülő kamasz koromig. Puszta magyarul nemcsak azt a regényesen szabad, tengervégtelenség legelőt jelenti, amelyen Petőfi méneseinek körme dobog, a dunántúli magyar nyelven ezt egyáltalán nem jelenti, abból az egyszerű okból, mert ott ilyenek nincsenek. A Dunántúl a nagybirtokok közepén épült, s néha egész faluszámba menő cselédlakások, istállók, fészerek és magtárak együttesét jelenti, amelyet azért nem lehet tanyának nevezni, mert a tanyán csak egy-két család él, ezeken meg néha száz-kétszáz is.”
Nagy merészségnek tűnhet az Illyéséhez hasonló, gazdagon áradó életműhöz egyetlenszavas kulcsot keresni, de úgy érzem, vele kapcsolatban mégsem nehéz azt megtalálni, ami nem is annyira az Illyés-művek hétpecsétes zárjait, hanem szerzőjük egész gondolat- és érzelemvilágát azonnal kitárja. Ez a varázsszó: Petőfi. Az 1936-ban megjelent, irodalmi szociográfiaként definiált Puszták népe című művének idézett kezdő soraiban is feltűnik, de – mondhatnám: természetesen – nem hiányozhat a ma már irodalmi csemegének számító Oroszország című, 1934-es útijegyzetek egyik legtorokszorítóbb epizódjából sem. „Az Arzenálba nem könnyű bejutni. Másfél óráig is folyik a telefonálás ide-oda, míg az engedélyt nagynehezen megkapjuk. Az Arzenálban hadianyagot őriznek, minden kapualjban fegyveresek állnak. Vorobjov őrnagy kalauzol bennünket. A régi hadizsákmányok ódon hatalmas épületben vannak, melynek széles vörösmárvány feljáróján gépkocsival és lóháton is lehet közlekedni. Öt-hat termet is megtöltenek a zászlók. Vannak itt kifakult svéd lobogók, lófarkos török zászlók, primitív kirgiz és tatár harci jelek, pogány hadi istenek, melyeket az észak-szibériai törzsektől zsákmányoltak. Itt vannak a lengyel felkelések lobogói és amott, az ablak mellett sorban: a piros-fehér-zöld színűek... Nem győzhettem le meghatottságomat, mikor óvatosan felemelem őket, leverem öregesen zörgő selymükről a port. KIRÁLYÉRT, HAZÁÉRT, SZABADSÁGÉRT, olvasom, ahogy az elsőt végigterítjük a földön. Nemzeti színűre van festve a nyél is, tetején még ott vannak a szalagok, melyeket a búcsúzó lányok rákötöttek. MEZŐKÖVESD LELKES NEMZETŐREINEK – hirdeti a másik. Súlyos, vastag selyemből készült ez is, szélén a dús bojt gondos kézimunka. Sokáig tapogatom, aztán csak úgy tartom a tenyeremben, gondolataim messze járnak. Furcsa találkozás! Szegény zászlók, milyen utat jártak meg, míg idejutottak. Ide, ebbe a dohos, félhomályos terembe a csencsenc és arjél fétisek közé. Ha hozzájuk érsz, sóhajtásul sűrű port eresztenek. A következőn együgyű, kéz hímezte címer és körülötte: MINDENT A HAZÁÉRT ÉS KIRÁLYÉRT 1848.22.T.C.
A következőt viaszosvászon burokból húzzuk elő. Lyukas, össze-visszatépett, közepén a címer alatt egyetlen szó áll: »UNIO«. Nem nézzük végig valamennyit. Kibotorkálunk a diadaljelek temetőjéből, melyek mindegyikének megszerzése ezer és ezer ember életébe került. Visszapillantok azokra, melyek körül egykor a mi kis szabadságunk lelkes katonái indultak rohamra a szörnyű polip, az abszolutizmus ellen. Ott van tán közöttük, amely alatt Petőfi indult utolsó útjára, az a fakult selyem, amelyet életénél is többre tartott. Soványan, dideregve állnak ott egymáshoz szorulva, sorsüldözött testvérek az idegenben. Lehetnek vagy húszan. Legtöbbje tetején egyszerű aranyozott fagömb fénylik.”
Ekkortájt, az oroszországi út után közvetlenül kapja a francia írószövetségtől a felkérést, hogy írjon egy könyvet Petőfiről, ismerkedjék meg vele behatóbban a francia olvasó. Megírja a Petőfi Sándor című könyvét, ami regénynek semmiképpen sem nevezhető, hisz nem fikció, kis- vagy nagymonográfiának sem, mert nem száraz adathalmaz – leginkább talán oknyomozó lírai riportkötetnek mondanám, végső soron pedig még a thriller sem volna túlzás ezzel a szöveggel kapcsolatban, mert tudjuk, hogyne tudnánk, hogy a főszereplő meghalt, de a szerző olyan mennyiségű szeretetet áraszt felé, hogy végig reménykedhetünk: hátha mégse... A 20-as évek elején Párizsban kiépített francia kapcsolatnak nemcsak a Petőfi-könyv a jeles fegyverténye, hanem egy újabb, még szörnyűbb háború után, amikor már nemcsak harci zászlókat gyűjtött a győztes sereg, hanem egész országokat akart mindenestül lenyelni, s amikor 1956-ban néhány napra visszatérni látszott „a mi kis szabadságunk”, nem utolsósorban Illyés francia írói kapcsolatainak köszönhetően maradtak börtönben, de életben a meghurcolt írók. Illyés megírta híres ikonversét, az Egy mondat a zsarnokságról címen áradó vádirattirádát, aminek egyik „mellékhatása” Albert Camus tragikus esszéje, A magyarok vére lett. Ma már alig van olyan, aki ne tudná, hogy „ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van...”, ha esetleg nem is társítja azonnal az Illyés nevéhez. Ahogy a hortobágyi pásztorok is népdalként énekelték Petőfi egy-egy szerelmes versét. És hogy is hiányozhatna Petőfi a másik nagy referenciaverséből, a kultúrhazát újrafogalmazó Haza, a magasban című költeményből: „Már meg is osztom, ha elmondom, / milyen e biztos, titkos otthon. / Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit, / köréd varázskör teremtődik. // Ha új tatárhad, ha kufárhad / özönli el a tiszta tájat, / ha útaink megcsavarodnak, / mint giliszta, ha rátapodnak: // te mondd magadban, behunyt szemmel, / csak mondd a szókat, miktől egyszer / futó homokok, népek, házak / Magyarországgá összeálltak. // Dühöngő folyók kezeskedtek, / konok bércek – ezt ne felejtsed, / ha megyünk büszke szájjal vissza, / mint várainkba, titkainkba. // Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet, / nem ölhet, mi csak ölne minket, / mormolj magadra varázsinget, / kiáltsd az éjbe Berzsenyinket.”
A Koszorú anyanyelvről szóló, himnikus soraiban hű európainak nevezi magát, több mint egy emberöltővel ezelőttről mutatva meg az európaiság igazi arcát: ha a saját nyelvünkkel, kultúránkkal nem foglalkozunk, nem várhatjuk el másoktól sem a velünk való törődést, illetve a mi aggodalmunk mások iránt önmagunk elhanyagolása miatt azonnal álságossá fog válni. Illyés mindezt nem harsányan kiabálva, nem mellveregetve, hőzöngve mondta el, szava mégis elhallatszott a pusztákból a nagyvilágba. Mi volt a titka? Talán éppen az őszintesége, a hiteles hangereje. Az egyszerűsége, érthetősége. Ahogy például a megjelenésekor olyan nagy vihart kavart „ötágú síp”-gondolatát is kimondta: „A magyar irodalom ötágú síp, összehangolatlan. Eléri még vajon a mi nemzedékünk, hogy egy jó munka mind e nemcsak külön-külön, de más és másként is szóló sípot egyszer ismét összehangolja, illetve az eldugulástól megmenti? A közelmúlt esztendei a föladat nehezülésére vallanak. Nézzük meg egy azonos mondandónak kifejeződését – a vers ezt különös élességgel mutatja – Kassán, Kolozsvárt, Szabadkán, Dél-Amerikában, és szemmel látjuk, hogy a különben gazdagító távolság hogy szegényíthet, közös mérce híján.” A közös mérce még mindig hiányzik, de a feladat mintha könnyebben megoldhatónak látszana. A 110 éve született Illyés Gyula és nemzedéke ennek már nem örvendhet köztünk élő klasszikusként, csak az örök dicsőség fényénél gyönyörködhetnek a lassan-lassan alakuló eredményben.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Vigyázz, kész, rajt!
Hivatalosan ma kezdődik a december 9-i romániai parlamenti választások kampánya, ami már hetek, sőt hónapok óta zajlik, és leginkább akkor erősödött fel, amikor kiderült, hogy – többségi vonatkozásban – mégsem akkora a kormányzó balliberális pártszövetség előnye az ellenzékben lévőkkel szemben, mint amekkora a Ponta-Antonescu tandem arca. Nyerő helyzetben lévőnek azért hiszi magát mégis az USL-nek becézett koalíció, mert a versenytársak részben gyengék, részben pedig kormányzásra alkalmatlanok. Elemzők szerint ha nyer is és kormányt is alakít majd az USL, kétséges, hogy jövő tavaszig megmarad a kutya-macska barátság a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok között. Jó balkáni szokás szerint akár a népakarat megcsúfolása is bekövetkezhet újfent a parlamentben dívó átülések és hatalmi viszonyváltozások révén, sőt előrehozott választásokkal is számolni kell majd.
De addig is: eldördült a startpisztoly, következhet a választási kampányban nálunk megszokott adok-kapok, mocskolódás, eget verő hazudozás, lefizetés és hamis ígérgetés. Tiszta és tisztességes népszavazást Romániában még soha nem rendeztek, a legutóbbi referendum alatt és után egyenesen a harmadik világban érezhettük magunkat, nem az Európai Unióban, de a kisebb-nagyobb csalások és átverések ugyanúgy hozzátartoznak a társadalmi-politikai összképhez mifelénk, mint a korrupció, ami nélkül az ország lehet, hogy nem is működne. (Mert valamiképpen csak működik, külső támogatással és belső összjátékkal.)
Ami a kampány kisebbségi vonatkozását illeti, egyszerre számíthatunk normális és abnormális jelenségekre. Normálisnak, európai léptékűnek és mindenképpen demokratikusnak tűnik a legnagyobb romániai nemzetiségi közösségen belüli többpártrendszer, a magyar-magyar versengés, még akkor is, ha a közösség képviseletét és érdekvédelmét két évtizede kisajátító RMDSZ veszélyesnek állítja be a versenytársak megjelenését a politikai porondon, mondván: a magyarok voksainak megoszlása zsugoríthatja a bukaresti törvényhozásban (és esetleg a kormányzásban) a magyar részvétel súlyát (és esélyét). A végül egyedüli versenytársként elinduló Erdélyi Magyar Néppárt épp ellenkezően érvel: az alternatíva megjelenése több szavazót szólíthat az urnákhoz, mint eddig, ugyanis évről évre nő azoknak a száma, akik nem mennek el szavazni vagy nem akarnak a megfonnyadt-színevesztett tulipánra pecsételni. Ideális esetben akár mindkét párt bejuthat a parlamentbe, de egyik mindenképpen be fog, mivel a sokat szidott választási szisztéma biztosítja ezt – amúgy a pártoknak kedvezően és a független jelölteket súlyosan diszkriminálva.
Abnormális jelenségként máris tetten érhető saját házunk táján, hogy miközben mindegyik magyar alakulat a választásokon való részvételre buzdít és csak magyar jelöltek támogatására szólít, az RMDSZ – ígérete és magabiztossága ellenére – agresszív és negatív kampányba fogott, ami az elklikkesedett pártvezetés félelmeiről árulkodik. A (köz)pénz, paripa, fegyver viszont náluk van, kérdés, hogy az EMNP elvszerűsége és visszafogottsága elég lesz-e az üdvösséghez. A választópolgár ugyanis – s ez már többször bebizonyosodott – majd mindig összetéveszti a szerénységet a gyengeséggel.
Dénes László
Székelyhon.ro

A kisebbségek védelme is bekerült az EP éves emberi jogi jelentésébe
A nemzeti kisebbségek védelme, a gyermekkatonák és gyermekmunka elleni küzdelem kérdése is bekerült az Európai Parlament (EP) éves emberi jogi jelentésébe – tudatta csütörtökön közleményében Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője, aki az erre vonatkozó módosító javaslatokat jegyezte.
Az EP külügyi bizottsága november első hetében szavazott az idei jelentéstervezetről. A minden évben elkészített jelentést – amely az emberi jogok helyzetét taglalja az unión kívüli országokban – pedig várhatóan az EP decemberi plenáris ülésén fogadja majd el a ház. „A gyermekek jogainak védelme kiemelt módon kell, hogy szerepeljen mindennemű emberi jogi jelentésben. Örömömre szolgál, hogy képviselőtársaim támogatták az ezt célzó módosító indítványaimat" – nyilatkozott Gál Kinga a szavazást követően. A közlemény tanúsága szerint a néppárti politikus módosító indítványainak köszönhetően a nemzeti kisebbségek védelme is hangsúlyosabban bekerült a jelentéstervezetbe. „Fontos, hogy a nemzeti kisebbségek a többségi közösségekével egyenlő jogokat élvezzenek az oktatáshoz, egészségügyhöz, valamint egyéb szociális jogokhoz való hozzáférés területén" – hangsúlyozta a néppárti EP-képviselő. Üdvözölte továbbá, hogy Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselő kiemelt figyelmet fordít a többi között a nemzeti kisebbségek részvételére a választásokon jelöltként és választópolgárként egyaránt.
Székelyhon.ro

Felértékelődő Székelyföld
Tegnap a sepsiszentgyörgyi városházán mutatták be azt a nemzetközi projektet, mely a demográfiai folyamatok, a migráció vizsgálata révén próbál szakmai hátteret nyújtani a hosszú távú közpolitikák megalkotására – közérthetőbben: eme folyamatok elemzésével olyan előrevetítéseket alkotnak, melyekből kiderül, hogy például harminc év múlva hány bölcsődei helyre lesz szüksége Sepsiszentgyörgynek. És ami talán ennél is nagyobb haszon az erdélyi magyarság számára: olyan stratégiák kidolgozásához szolgáltat támpontokat, melyek révén megállítható a népességfogyatkozás.
A programban 11 ország 28 intézménye vesz részt, irányítását a Magyar Központi Statisztikai Hivatal végzi, romániai partner a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI), Hargita Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy önkormányzata, összköltségvetése három és egynegyed millió euró, kivitelezésére pedig harminc hónap áll rendelkezésre – ismertette a számadatokat Buja Gergely szociológus, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat projektvezetője. Horváth István, az NKI elnöke a hivatalos nevén A migráció és a migrációs hatások kezelése Délkelet-Európában (rövidítése SEEMIG) projekt megszületésének körülményeit ismertette, Markó Attila államtitkár az NKI egykori létrehozatalának szükségességéről beszélt. Antal Árpád polgármester – távolabbról közelítve a témához – kiemelte, a gazdasági válság nemcsak gondot, de lehetőséget is jelenthet, ebben a versenyben, aki jobban megalapozza tevékenységét, jobban tud előzni, mert amikor dübörög a gazdaság, a nagyvárosok elhúznak: a demográfiai folyamatokat figyelembe véve, ha okos közpolitikát építünk e kisvárosra, akár Brassót is meg tudjuk előzni válság idején – mondta. A politikum, a gazdasági vezetők, választott tisztségviselők állandóan pillanatképeket készítenek a társadalomról, de a folyamatok ismerete nélkül ezek mit sem érnek, ugyanakkor különféle programokkal befolyásolni is lehet e folyamatokat – tette hozzá. A SEEMIG-projekt konkrét hozadékaként egy székelyföldi statisztikai intézet létrehozását nevesítette, mely évente követné Székelyföld demográfiai helyzetét, megvilágítaná azokat a folyamatokat, melyek a gazdasági tervezéshez fontosak. Kiss Tamás demográfus, az NKI kutatója a demográfiai és migrációs folyamatok erdélyi és romániai összehasonlítása révén kimutatta Székelyföld felértékelődő szerepét a magyarság számára. Példaként említette, míg 1992-ben a romániai magyarság 33 százaléka élt Székelyföldön, a 2012-es népszámlálás adatai szerint ez az arány 38 százalékos. A tömbmagyarság ugyanakkor lehetővé teszi regionális szinten a magyar közpolitika kialakítását, olyan programok kidolgozását, melyek a magyar közösség reprodukciójának szolgálatába állíthatóak, és ismertette a különböző politikai szereplők (önkormányzat, kormány) mozgásterét a népesedés- és migrációpolitikában. A projekt hasznát – az említett székelyföldi statisztikai adatszolgáltatás mellett – a népesség-előreszámítás kérdésének kezelésében, illetve a közpolitikák alakításában látja. A júniusban indított projekt az előtanulmányok elkészítésével folytatódik, konkrét cselekvési terveket jövő őszre dolgoznak ki.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bírósági ítélet: kötelező magyarul
Első fokon a diszkriminációellenes tanácsnak adott igazat a nagyváradi táblabíróság, amely szerint Szatmár megye prefektusi hivatalának magyar nyelvre is le kell fordítania az internetes honlapján közölt információkat.
A tanács korábban figyelmeztetésben részesítette a hivatalt amiatt, hogy kizárólag román nyelvű az intézmény honlapja, holott Szatmár megyében a magyar lakosság aránya meghaladja a 20 százalékot. A figyelmeztető határozat ellen nyújtott be bírósági keresetet a prefektúra, amelyet most elutasított a nagyváradi táblabíróság. A táblabíróság indoklása szerint a prefektúra nem érvelhet azzal, hogy nincs pénze a fordításra, hisz van büdzséje, s a költségeket ebből kell biztosítania. Hasonlóképp a szakképesített fordító hiányának érvét is visszautasította a bíróság, hiszen a prefektúrának lehetősége van fordítócégek szolgáltatásának igénybevételére. A prefektúra ugyanakkor megkérdőjelezte, egyáltalán hátrányos megkülönböztetésben részesülnek-e a magyarok amiatt, hogy az intézmény honlapja kizárólag román nyelvű. A bíróság elvetette ezt az érvet, megállapítva, hogy a kizárólag román nyelvű tartalom miatt sérül a magyar nemzetiségű személyeknek a közérdekű információkhoz való hozzáférési joga.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar nyelvhasználat – Kedvező román bírósági ítélet
Első fokon a román diszkriminációellenes tanácsnak adott igazat a nagyváradi táblabíróság, amely szerint a romániai Szatmár megye prefektusi hivatalának magyar nyelvre is le kell fordítania az internetes honlapján közölt információkat.
A tanács korábban figyelmeztetésben részesítette a hivatalt amiatt, hogy kizárólag román nyelvű az intézmény honlapja, holott Szatmár megyében a magyar lakosság aránya meghaladja a 20 százalékot. A figyelmeztető határozat ellen nyújtott be bírósági keresetet a prefektúra, amelyet most elutasított a nagyváradi táblabíróság.
Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács elnöke az MTI-nek elmondta: csütörtökön kézbesítették a bírói indoklást, amely szerint a prefektúra nem érvelhet azzal, hogy nincs pénze a fordításra, hisz van büdzséje, s a költségeket ebből kell biztosítania.
A dokumentum szövegéből az is kiderül, hogy a prefektúra megkérdőjelezte, egyáltalán hátrányos megkülönböztetésben részesülnek-e a magyarok amiatt, hogy az intézmény honlapja kizárólag román nyelvű. A bíróság elvetette ezt az érvet megállapítva, hogy a kizárólag román nyelvű tartalom miatt sérül a magyar nemzetiségű személyeknek a közérdekű információkhoz való hozzáférési joga.
Megállapította, hogy a prefektúrának az az érve sem elfogadható, hogy nem rendelkezik szakképesített fordítókkal, hiszen lehetősége van fordítócégek szolgáltatásának igénybevételére.
Asztalos szerint a prefektúra várhatóan megtámadja az első fokú ítéletet, de szerinte jó esély van arra, hogy az általa vezetett intézmény jogerősen megnyerje a pert. Hozzátette: más megyék prefektusi hivatalával is hasonló perben állnak.
erdon.ro

Katona Szabó István – 90
A napokban szerkesztőségünk meghívást kapott a Gödöllői Új Művészet Közalapítványtól. Születésnapi találkozóra hívnak a GIM Házba (Gödöllői Iparművészeti Műhely Alkotóház), ahol november 11-én délután 4 órakor Katona Szabó István írót, kritikust, szerkesztőt köszöntik. A hosszú ideje Marosvásárhelyről Erzsébet királyné egykor igen kedvelt városába áttelepedett tollforgató vasárnap ünnepli 90. születésnapját. A Hetven év az irodalom és közélet szolgálatában című rendezvényen az ünnepelttel Albert Gábor író, a Magyar Művészeti Akadémia tagja és Gaálné dr. Merva Mária irodalomtörténész, a Gödöllői Városi Múzeum igazgatója beszélget. A találkozón bemutatják Katona Szabó István frissen kiadott önéletírását. A nagy hazugságok kora. Életem Erdélyben 1948 – 1968 címmel megjelentetett kötet a Kráter Könyvműhely kiadványa. Amint a könyv beharangozójában a kiadó hangsúlyozza, az író „az erdélyi magyarság tragikus történetének újabb fejezetét tárja fel, a korábban két kötetben Nagy remények kora 1944–1948 című, 1990-ben kiadott visszaemlékezések folytatása. Az Erdélyből idős korában Magyarországra települt szerző szubjektíven, ám megkérdőjelezhetetlen igazságokkal ír a nagy romániai >szocialista< átalakulások évtizedeiről, melyek döntő kihatásai máig érvényesek.” Az író konkrét számadatokkal bizonyítja, hova vezetett az az erőltetett folyamat, amellyel a romániai nemzeti kisebbségeket el akarták tüntetni, be akarták olvasztani. Fél évszázada történt eseményeket idéz fel a kötet, de „sajnos időszerűsége nem csökken, hanem növekvőben van.” – emeli ki az ismertető.
A kiadvány bizonyára rövidesen eljut a mi könyvesboltjainkba is, érdeklődéssel várjuk. A szerzőnek pedig erőt, egészséget kívánunk további tervei, mindenekelőtt visszaemlékezései újabb fejezeteinek a megírásához, kiadatásához!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

„Vagy az RMDSZ jut be a parlamentbe, vagy nem jut be senki!” – beszélgetés Markó Béla szenátorral –
– Mandátum vége, újabb mandátum kezdete, illetve kampány egy újabb mandátumért. Mit mutat a mérleg? Milyen sikerekről, eredményekről, esetleg kudarcokról számolhat be?
– Abban a helyzetben vagyok, hogy nem tudom különválasztani a parlamenti munkát az RMDSZ elnökeként elvégzett munkámtól, vagy az utóbbi években a különböző kormányokban betöltött szerepemtől. Az elmúlt négy év is úgy alakult, hogy annak egy részében szenátor is és az RMDSZ elnöke is voltam, és elég hosszú ideig a román kormány miniszterelnök-helyettese. Csak így tudom ezt az időszakot szemlélni. Tagadhatatlan, hogy amióta egyéni körzetes választási rendszer van, 2008 óta, kiemelt figyelemmel követtem, mi történik az én választókerületemben. De emellett egész Maros megyét képviselem, és oda kell figyelnem Szászrégen, Dicsőszentmárton vagy Marosludas gondjaira, a Mezőség gondjaira, még akkor is, ha ezek nem tartoznak az én választókerületemhez.
Ami a saját választókerületemet illeti, azt gondolom, hogy az elmúlt négy esztendőben, amely bár ínségesebb volt költségvetés szempontjából, mint az azelőtti időszak, mégis sikerült infrastrukturális fejlesztésben, az oktatási intézmények, iskolák, óvodák tekintetében vagy akár az egyházak esetében, templomok felújítása kérdésében folyamatosan segíteni. Ezekre próbáltam kiemelten figyelni. Amit a fentebb említett tisztségekben megvalósíthattam, nem egyedül, hanem az RMDSZ-béli kollégáimmal együtt, abból talán a legfontosabbnak az új oktatási törvényt tartom, amely az anyanyelvű oktatás szempontjából jelentős előrelépés. Listázhatnék más eredményeket is, és listázhatnám azt is, hogy mi mindent – ellenünk irányuló szándékot – sikerült megakadályozni.
– Ez is épp annyira fontos, esetenként talán még fontosabb is lehet.
– Egyetlen példát hoznék föl: adott időszakban a saját koalíciós partnereink majdnem átszervezték a romániai közigazgatást, mi akadályoztuk meg, hogy ne hozzanak létre olyan mamutrégiókat, amelyekben a magyarok nem lesznek döntéshelyzetben. Erre az átszervezésre valószínűleg a következő években sor kerül, és éppen azért kell ott lennünk, hogy megakadályozzuk, hogy rosszul és ellenünkre szervezzék át közigazgatást.
– A kampánynyitón mondta, hogy hetedik alkalommal áll jelöltként választási kampányban, és fel is tette a kérdést, hogy ez sok-e vagy kevés. Nos, sok ez vagy kevés?
– Sok. Tudom, hogy 22 esztendő a parlamentben sok. Nem elsősorban az életkorról van szó, mi korán kezdtük a politikát 1989–90-ben. Szinte rögtön a romániai magyar politika élvonalába kerültem én is, és aztán nagyon hamar az RMDSZ elnöke lettem. Ez azt is jelenti, hogy valószínűleg korán kell átadnunk a helyünket a fiataloknak, mert egyébként – életkor szempontjából persze –, az európai vezető politikusok tulajdonképpen többségükben idősebbek, mint az én generációm. Az Európai Néppárt kongresszusán például Wilfried Martenst 75 évesen választották újra. Tehát mi korán kezdtük, és szerintem a körülmények is olyanok voltak, hogy gyorsabban égtünk, gyorsabban koptunk. Ezért is jutottam arra a következtetésre – bár voltak, akik le akartak erről beszélni –, hogy az RMDSZ elnöki tisztségét át kell adnom nálam fiatalabb kollégának. Be kell vallanom, az újabb jelölésen is sokat dilemmáztam. Lehet, ilyenkor, választási kampányban nem kellene ilyesmiket mondani, hanem erőt és önbizalmat kellene sugározni. Erő és önbizalom van bennem természetesen, de az, hogy ezt az erőt szenátorként kell-e használnom, azon elég sokat gondolkoztam. Lehet, hogy ha a dolgok körülöttünk viszonylag jól mennének, egy viszonylag nyugodt időszak ígérkezne, nem vállaltam volna új mandátumot. De pontosan ez a 22 évnyi tapasztalat mondatja velem azt, hogy megtanultam a parlamenti munkát, megtanultam a törvényhozói munkát.
– Mit jelent ez?
– Azt, hogy ha egy törvénytervezetre ránézek, egy fél mondatból meg tudom állapítani, hogy hol vannak benne a kiskapuk, hol vannak a lehetséges rossz következmények, hogyan kellene úgy átszerkeszteni, hogy ténylegesen garanciákat nyújtson, hogy alkalmazzák. Ezt megtanultam és azt hiszem, hogy erre még a következő négy esztendőben szükség lesz, mert a következő négy évben óhatatlanul sor kerül alkotmánymódosításra. Az új alkotmányt lehet az eddiginél jobbá tenni, de el is lehet rontani, a mi szempontunkból is. Ezt látom az egyik nagy kihívásnak. A másik a közigazgatás átszervezése. Ez hatalmas változás lesz Romániában, ha bekövetkezik, és azt gondolom, hogy ebbe bele kell szólnom nekem is másokkal együtt. A harmadik ilyen problémacsomag az oktatási törvény kérdése. Ahhoz is hozzá fognak nyúlni. Nyilván nem engedhetjük meg, hogy az anyanyelvű oktatásra vonatkozó rendelkezéseket elrontsák. Ami a saját választókerületemet illeti, azt gondolom, hogy a Sóvidéket, a Küküllő mentét, Nyárádmentét, Maros mentét és a Mezőségnek a mi kerületünkbe eső részét az elkövetkező időszakban kiemelt figyelemmel kell kísérni.
– Arról beszélt nemrég, hogy vannak 22 éve is változatlan, maradandó eszmék, értékek, elvek. Vannak-e olyanok, amelyek elavultak, amin változtatni kell?
– Az alapelvek nem avultak el. Egyrészt a programunkra, a célokra gondolok. Ennek egy része megvalósult, de arról sem lehet mondani, hogy elavult: vannak önálló magyar iskoláink, magyarul ki lehet írni bizonyos százalék fölött a helységneveket, ezek óriási célok voltak akkor, bár ma apróságnak tűnnek sokak számára. Van magyar szakoktatás, mondok most így kapkodva egynéhány dolgot, amelyek akkor rendkívül távolinak tűntek és megvalósultak azóta, magyar nyelvet lehet használni bizonyos hivatalos alkalmakkor, önkormányzati üléseken, van magyar nyelvű egyetemi oktatás, sőt alapítványi egyetem magánegyetem formájában, van magyar egyetem is, tehát ezek mind megvalósultak, de elavultnak nem lehet mondani. Ezek ma is pont olyan fontosak, mint, ezelőtt 22 évvel.
– Vannak célok, amelyek megvalósítása még előttünk áll...
– Lehetnek olyanok, akik kishitűségből vagy azért, mert más irányba látják a világot menni, ezeket a sokak által lejáratott célokat, mint például az autonómia, már értelmetlennek tekintik. Én azt mondom, ez pontosan olyan élő és fontos cél ma is, mint ezelőtt 22 évvel, és meg kell keresni és ki kell alakítani a különböző intézményes közigazgatási formáit. Egy része ezeknek is megvalósult, ma az önkormányzatok sokkal több dologban dönthetnek, mint ezelőtt 22 esztendővel. Tehát haladtunk az autonómia felé, de még persze messze vagyunk attól, amit célul tűztünk ki. Az alapvető célok tehát nem változtak. Az elvek, amelyekről beszéltem, tulajdonképpen az eszközökre vonatkoznak, hogy hogyan kell nekünk politizálnunk. Mi 1989-ben azt mondtuk: nem pártokat kell létrehozni, hanem egy egységes érdekvédelmi szervezetet. Azóta is vitázunk arról, hogy hogyan lehet a politikai sokszínűséget érvényesíteni egységes érdekvédelmi szervezetben. Platformokat hoztunk létre, de kiderült, hogy ezek meglehetősen lagymatagon működnek. Az RMDSZ szövetség jellegét inkább az mutatja, hogy megyei szervezetek szövetsége vagyunk és nem ideológiák szövetsége. Sok ilyen problémánk van, de ennek ellenére nem avult el az az elv, hogy egységes érdekvédelmi szervezetben kell nekünk politizálni, szolidárisnak kell lenni, össze kell fogni. És az sem avult el, hogy ha elmegyünk Bukarestbe a magyar érdekeket képviselni, akkor mi nem mondhatunk többfélét. Azelőtt magunk közt ki-ki elmondhatja a véleményét, veszekedhetünk, de ha kialakul egy többségi álláspont, akkor Bukarestben nem mondhatunk mást, mert gyengítjük magunkat. Nem mondhatunk Brüsszelben sem többfélét, sőt még Budapesten sem. Így tudjuk megőrizni önállóságunkat is. Ezt az önállóságot a több-kevesebb magyarországi támogatással létrejövő RMDSZ-n kívüli csoportosulások, pártok próbálják tagadni, és úgy képzelik a politikai jövőt, hogy itt egyik-másik magyarországi pártnak lesz majd egy-egy fiókszervezete. Azt gondolom, hogy ez nem működik. Mindaddig, amíg két külön országban élünk, bármilyen szoros is legyen köztünk a viszony, nekünk megvannak a saját bajaink, más itt a gazdaság mozgása, másak a szociális körülmények, a nyugdíjak, más az oktatási rendszer, tehát teljesen világos, hogy nekünk alapvető kérdésekben, létkérdésekben is önálló konklúziókra kell jutnunk. Ebben látok szintén olyasmit, ami egyesek szerint nem biztos, hogy ma érvényes. Szerintem ugyanúgy érvényes, mint 22 évvel ezelőtt.
– Ezeket a versenypártoknak is nevezett alakulatokat bontóbrigádoknak nevezte. Viszont léteznek, és ezt tudomásul kell venni. Az ön körzetében is első alkalommal kell szembesülnie egy magyar ellenjelölttel.
– Nem akarok senkit bántani. De valaki elkezdte, hogy Markó Bélával Tőkés Lászlót kellene indítani. Nyilván Tőkés László ilyesmibe nem ugrott bele. Ha nem László, akkor András, ez számomra enyhén szólva nevetséges. Nem beszélve arról, hogy ez az egész RMDSZ-en kívüli mozgalom a megújulás jegyében zajlik. Egyesek szerint Markó is elég régóta politizál, abba kellene hagyja. Szeretném elmondani, hogy amit úgy láttam, hogy abba kell hagyni, azt abbahagytam, és amikor úgy látom, hogy abba kell hagyni a szenátori munkát, azt is abba fogom hagyni. De ha valakik velünk szemben a megújulást, a változást, a fiatalodást hirdetik, akkor miért kapok én a nyakamba jóval idősebb jelölteket?
Számolni kell velük persze, nem kell senkit lenézni. Sohasem gondoltam, hogy a politika vagy a közélet úgy oszlik meg, hogy egyik oldalon vannak a jók, a másikon a rosszak. Azt gondolom, az RMDSZ-ben is vannak kevésbé felkészültek, felkészültebbek, hozzáértők, kevésbé hozzáértők, valószínű, hogy az RMDSZ-en kívüli pártokban is ez a helyzet. Viszont van egy alapvető különbség, és ettől jó az RMDSZ és rosszak ezek a pártok. Az RMDSZ az elmúlt években és most is a helyes irányt választotta: parlamenti politikával eredményt elérni, egyenlő partnerként párbeszédet folytatni a román politikai pártokkal, minél nagyobb befolyásra kell szert tenni Bukarestben és Brüsszelben is, és az önkormányzatokban minél erősebbnek kell lenni. Parlamenten kívüli eszközöket a mai Európában nem látunk használhatónak. Akik az RMDSZ-en kívül vannak, tulajdonképpen nem mutatnak semmiféle utat. Egy dolgot mondanak, hogy az RMDSZ-nek nem kellene bejutni a parlamentbe.
– Egyesek 22 év elhibázott RMDSZ-politikáról beszélnek.
– Természetesen, azt mondják, elhibázott politikája van az RMDSZ-nek, de hogy milyen lett volna az el nem hibázott politika, azt nem mondják meg. Nem mondják meg, hogy mit kellett volna csinálni, csak azt mondják, hogy szerintük az RMDSZ nem jól politizál, miközben az RMDSZ föl tudja mutatni azt, hogy ma a magyar nyelv, a magyar kultúra és a magyar oktatás állapota lényegileg egészen más, mint 1989-ben. Ehhez képest ők nem mutatnak egy másik irányt, egy dologgal próbálkoznak bevallva vagy bevallatlanul, hogy hátha meg lehet akadályozni, hogy az RMDSZ bejusson a parlamentbe. Szerintem ez az egyetlen szándék. Mert a román törvényeket és ezen belül a választási törvényt ismerve, nem gondolhatja normális ember azt sem RMDSZ-en belül, sem RMDSZ-en kívül, hogy a jelenlegi körülmények között más, mint az RMDSZ bejuthat a parlamentbe. A jelenlegi törvény szerint vagy az RMDSZ jut be, vagy nem jut be senki. Azzal, hogy jelölteket indítanak az RMDSZ ellen, azzal próbálkoznak, hogy ne jusson be senki. De hogy utána mi lesz, azt nem mondják meg. Arról sem beszélnek, hogy az alternatív küszöb a 6 képviselővel és 3 szenátorral, az 5%-ból van. Tehát szándékos hazugság, amit mondanak, hogy elképzelhető, hogy 6 képviselő és 3 szenátor egyik oldalon, és a másik oldalon 5%. Ilyen nincs. Ha valaki hajlandó lenne számolni, kiszámíthatná, hogy ha összeadjuk a 6-3-at és az 5%-ot, akkor 8-9%-nyi magyar szavazat jön ki. A 6,5%-ból nem tudsz 8 vagy 9 százalékot csinálni, főleg olyan helyzetben, amikor éppen ennek az ellenkezője körvonalazódik, vagyis az a veszély, hogy mivel a románoknál nagy a konfrontáció a két oldal között, feltételezhető, hogy sokan elmennek szavazni. És ha sokan elmennek szavazni, nálunk pedig a magyarok nem mennek el elegen, vagy nem szavaznak az RMDSZ-re, akkor a magas román részvétel lenyomhatja az RMDSZ-t 5% alá. Úgyhogy akárhonnan közelítjük meg, az RMDSZ-en kívüli pártoknak az a céljuk, hogy az RMDSZ-t megakadályozzák, hogy bejusson a parlamentbe. Ezért mondtam, hogy ezek bontóbrigádok.
– Megválasztása esetén melyek az azonnali céljai?
– A céljaimra már utaltam, alkotmánymódosítás, közigazgatási átszervezés. Nagyon nagy hangsúllyal szeretnék a következő időszakban az oktatással foglalkozni. A politikán belül én is rákényszerültem, hogy idézőjelben mindenhez értsek. Sok mindent meg kellett tanulnunk, de amiről úgy gondolom, hogy értek hozzá, az a kultúra, az oktatás, a közigazgatás. Önkormányzati kérdésekkel, művelődési, oktatási kérdésekkel foglalkoznék szívesen az elkövetkezőkben, elsősorban az anyanyelvű oktatás problémáival. A Nyárád mentével, Küküllő mentével, Maros mentével, tehát az én kerületemmel, pedig a feladat egyszerű és ugyanakkor rendkívül bonyolult. Segíteni kell minden értelmes infrastrukturális terv megvalósításában, utak: víz, gáz, iskolák, óvodák. És vannak persze saját problémák. Számos kérdés van, amiben szintén segítenünk kell és – ami a legnehezebb, és itt azt hiszem, hogy kiemelten kell ezzel majd foglalkozni – a munkahelyteremtés, a befektetések kérdése, ami most, a gazdasági válságban olyan, mintha akasztott ember házában kötelet emlegetnék, de ezt akkor is nagy feladatnak tartom.
– Huszonkét év munkájáról beszéltünk az elején. Egy húsz év előtti beszélgetésünk címe az volt, hogy nem születtem politikusnak. Húsz év után hogy érzi, politikussá vált?
– Igen, politikussá váltam, nem volt mit tennem. Ha egy olyan hatalmas és bonyolult szervezetet vezettem, mint az RMDSZ, akkor politikussá kellett válnom, de nem a politika a szakmám, a hivatásom továbbra is az irodalom. Sajnos, olyan társadalomban élünk, ahol egyre kevesebb embert érdekelnek ezek a dolgok, sokkal izgalmasabb a politika. És sajnos az életünket is jobban befolyásolja, mint az írók, költők művészek. Ennek ellenére nekem ez a hivatásom, és jó, ha van az embernek egy olyan háttere, amely segít abban, hogy az igazi célokat lássuk meg, és a politikát ne úgy lássuk, mint egy egzisztenciateremtő pályát vagy karriert. Engem a hivatásom segített abban, hogy a megfelelő pillanatban tudjam abbahagyni az RMDSZ-elnökösködést, hogy egyszer s mindenkorra eldöntsem, kormánytisztséget többet nem vállalok, és majd segíteni fog a megfelelő pillanatban abban is, hogy a parlamenti szerepemet is lezárjam.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)