Kő hull
Nem tudhatja senki ember, csak az ítélkező és könyörülő Isten, hogy Cs. Gyimesi Éva, amikor önkéntes halálának formája mellett döntött, gondolt-e a legnagyobb 20. századi erdélyi regény, a Kő hull apadó kútba hősnőjére, Szilágyi István Szendy Ilkájára, a balladás önbüntetés legmegrázóbb magyar példájára. Ha a halált önbüntetésnek szánta egyáltalán, egy végzetesen elhibázott, tehát hatásában bűnös, életstratégiává züllő politikum szükségszerű és kényszerű tanulságlevonásának… Vagy csak a betegségek elviselhetetlen sokfélesége mondta ki a végső szót? Beismerés volt tette vagy menekülés, penitencia vagy panacea? Ezt sem tudjuk meg már soha. Démoni a kép: a tajték csapkodta óriáskavicsokra és betonkoloncokra hulló törhetetlen kövek között egy megtört és megtöretett női test. Démoni a látvány – és groteszk. Mert a nyári Szamosban nemcsak havasok küldte gömbölyű sziklák hemperegnek dölyfösen, hanem mindenféle csúf uszadékok is, és az aláhulló testet sem ophéliás virágok övezik, hanem valami ócska hátizsák húzza a mélybe. Mint Szendy Ilka karját a kővel teli kosarak, várja lent az elvermelhetetlen vétek, a kút szájánál koszos malacok visongják a végzetet.
Ki tudja, mióta ismertük egymást, sokszor találkoztunk, de soha közelebbi kapcsolatban nem voltunk, igazából nem volt közünk egymáshoz. Mi tagadás, soha nem érdekelt, mert soha nem tudtam megszeretni. Szenvelgőnek láttam és magabiztosnak egyszerre, mártírnak és kérlelhetetlennek, megértést követelőnek, akinek nincs köze másokhoz, okoskodónak és bizalmatlannak. Hisztériás nőszemélynek. Vagy csak nem ismertem eléggé. Soha már meg nem bocsátom ezt magamnak. Könyvei itt vannak a polcon, s csak pár aláhúzásom mutatja, hogy forgattam-olvasgattam őket valaha.
Utoljára Szombathelyen találkoztunk, pár éve ennek, egy díszes ebédelőasztalnál, a Kolozsvárról idekerült, hetvenéves Láng Gusztávot ünnepeltük, csak miatta jöttem ide, a távolabbról jött vendéggel nagyon nem akartam találkozni. Egy szót ha válthattunk. Ahogy az asztal túlnani végén ült, csak motyogását hallottam, egyszer mintha Gyurcsányt emlegette volna ugyan egy önironikus mondatban magával, mintha úgy néznék őt egyesek, mint Gyurcsány könnyes zsebkendőjét... Vagy rosszul hallottam. Kicsi volt, zavart és magabiztos. Láttam ekkor az utolsó előtti képet is: fut át a kolozsvári főtéren, leszegett fejjel be a Szent Mihály-templomba, a diktatúra utolsó évében, megszállottan Isten felé egy szürke reggelen.
Megszállottja volt az irodalomnak, azt hiszem, mindenekelőtt az erdélyinek. Bár távol legyen tőlem az a gusztustalanság és ripőkség, hogy egy embertársam pusztulását okoskodással tetézzem, nem hallgatom el a véleményem: tragédiájának végső oka az lehetett, hogy megtagadta azt a szellemiséget, amelyet Erdély irodalmának legjava sugároz felénk a múltból és a félmúltból. Ami azt jelenti, hogy a diktatúra megszűnte után rosszul, „témaidegenül” döntött, amikor úgy vélte, minden és mindenki, ami és aki a vegytiszta liberális elvekkel nem egyezik, az ellenség. A nemzeti-nemzetiségi elv ezért sovinizmus, etnicizmus, rasszizmus. És ha így látta, így láttatták vele, szegény balekkel az „elvtársai”, akkor mihez kezdhetett a későbbiekben Kányádival és Sütővel, Dsidával és Lászlóffy Alival, Kós Károllyal és az öngyilkos Szilágyi Domokossal. Aki az irodalom rajongója, az nem mozgósíthatja fogyó energiáinak javát Wass Albert gyalázására. Pedig, pedig… Nem hittem, hogy valaha még Tamás Gáspár Miklóst idézni fogom – óh, a régi Gazsi, ahogy ott kucorog az Utunk legsötétebb odújában –, azt írja most nekrológjában, mintegy odavetve: „Tanúsíthatom, a félig öntudatlan magyar nacionalista kísértéseket nehéz volt elhárítani. Hiszen óhajaink nemzetiségi természetűek voltak…”
Áll szegény teremtés valamelyik Charta-pódiumon a rafinált sakálok között – beszél és sír. Kilencvenes évek eleje. És ez a szuverén szellem mint a verkli: Horthy, keresztény kurzus, az RMDSZ gondolkodni képtelen Lászlója és Gézája, a Tőkés meg a Szőcs… Az idén még a médiatörvény, Orbán…
Szegény Éva. Sóhaj egy hajdani Cseh Tamás-dalból.
Biztos vagyok benne, hogy több szánalommal és szeretettel gondolunk rá, mi – ellenfelei és ellenségei –, mint azok, aki manipulálták, akik gyengeségével visszaéltek, akik maguk közül valónak hazudták. Akik már el is felejtették. Mert már nem használhatják.
Azon tűnődöm, hogy a Kő hull apadó kútba megjelenésekor írt-e valamit Gyimesi Éva Szendy Ilkáról. Biztos vagyok benne, hogy igen. Meg fogom keresni, de félek elolvasni. Hátha megtudom belőle azt, amit tudnom kellett volna Éváról. Akkor. És akkor könnyebb lenne talán most is.
Alexa Károly
Magyar Hírlap

Kisebbségi tematikájú európai polgári kezdeményezés
Az Európai Parlament több képviselőjével találkozott tegnap délben Brüsszelben az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) vezetősége. A FUEN intenzívebbé szeretné tenni kapcsolatait az EU fővárosában, főként az Európai Parlamentben, ezért a munkaebéddel egybekötött szemináriumon Hans Dietrich Hansen, a FUEN elnöke és Jan Diedrichsen, a szervezet igazgatója az európai kisebbségvédelem szempontjából fontos témákat vetett fel.
A rendezvény meghívott előadójaként Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője a kisebbségi tematikájú európai polgári kezdeményezésről beszélt. A FUEN júniusi ausztriai kongresszusa az RMDSZ javaslatára egyhangúan úgy döntött, hogy a legnagyobb kisebbségi ernyőszervezetként kezdeményezőként lép fel a Lisszaboni Szerződés által biztosított új jogi eszköz – egymillió európai állampolgár által támogatott indítvány – hasznosításában.
A szemináriumon Winkler Gyula utalt arra, hogy a FUEN-kongresszus óta eltelt időben a magyar közösségeken kívül több európai kisebbségi szervezet és EP-képviselő támogatta a kisebbségi kezdeményezés gondolatát. Az RMDSZ képviselője javasolta, hogy az őszi ülésszakban kezdődjön el a szakértői munka a kezdeményezés konkrét tartalmáról és az aláírásgyűjtés stratégiai kérdéseiről. Esélyeikkel kapcsolatban Winkler Gyula úgy fogalmazott: „az EU-ban a kisebbségi kérdés érzékeny témának számít, de mi nem adhatjuk fel erőfeszítéseinket”. Sógor Csaba, az RMDSZ másik EP-képviselője a romániai közigazgatási átszervezéssel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Közép- és Kelet-Európában még gyenge a demokrácia, kisebbségi vonatkozásban pedig egyelőre lehetetlen jogbiztonságról beszélni.
Erdély.ma

80 éves az Ezer Székely Leány Napja
Július 2-án szervezi meg a 80 éves Ezer Székely Leány Napját, a székely viselet, a tánc, a dal és az imádság ünnepét Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány, valamint Hargita és Kovászna Megye Tanácsa Csíksomlyón.
A Csíkszeredai Városháza gyűléstermében június 29-én sajtótájékoztatón ismertették a 80 éves Ezer Székely Leány Napja szervezői a rendezvény előkészületeit, programját, és bemutatták azt a két esketési széket, amelyet annak a településnek ajánlanak fel, ahonnan a legnagyobb számban érkeznek székely ruhás résztvevők az eseményre.
A sajtótájékoztatón a szervezők részéről jelen volt Ráduly Róbert Kálmán és Antal Attila, Csíkszereda polgármestere, valamint alpolgármestere, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, András Mihály és Füleki Zoltán a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója, illetve aligazgatója. A tavalyi Ezer Székely Leány Napjának díjazottja Csíkszentlélek község volt, innen érkezett ugyanis a legnagyobb számú székely ruhába öltözött résztvevő, akik elnyerték az adománylevél kíséretében átadott esketési székpárt. A község idén az esemény tiszteletbeli házigazdájának szerepét tölti be. Csíkszentlélek képviseletében a sajtótájékoztatón jelen volt Pál Péter polgármester, valamint Szabó László és Szabó Júlia, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai, akik 2010-ben a mindszenti hagyományőrző csoportot vezették, és a díjként elnyert esketési székpáron fogadtak egymásnak örök hűséget ez év májusában. A Csíki Anyák Egyesülete is szervezőként vesz részt a szombati eseményen, az egyesületet a sajtótájákoztatón Tiboldi Bea elnök képviselte.
Antal Attila alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, 80 év távlatából érdemes az Ezer Székely Leány Napja szervezésének azokkal a vonatkozásaival is foglalkozni, amely az esemény kiindulópontját jelentették, amelyek életre hívták azt.
– Nem lehet gépiesen ismételni minden évben ugyanúgy az eseményt, ki kell találni mindig mire van aktuálisan szükség, igény – mondta az alpolgármester. Ennek tükrében gazdagodott az esemény az elmúlt években a legnépesebb résztvevővel érkezett település díjazásával, és előtérbe helyezték a viselet történetét és sajtátosságait is. Mint elhangzott, az utóbbi időben jelentős előrelépés történt a népzene kutatásában, sokkal többen és szakavatottabban folgalkoztak népzenével, mint a viselettel. Ezért fektetnek idén nagyobb hangsúlyt a viseletre: tavalyhoz hasonlóan megszervezik az autentikus viseletek vetélkedőjét, és díjazzák a legértékesebbeket, legszebbeket. Az idei rendezvény meghívottja Kallós Zoltán néprajzkutató, a népviselet szakértője, akit felkértek arra, hogy zsűrizze a népviseleti versenyre benevezett székely ruhákat. András Mihály felkérte az esemény résztvevőit, hogy keressék elő, viseljék és mutassák be szombaton legszebb viseletüket. Mint elmondta, ezzel is a népviselet romlásnak indulását szeretnék visszafogni. – Értékes darabokat szeretnénk látni, és a későbbiekben ezeket újra elkészíteni – mondta Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója.
Hargita Megye Tanácsa is bekapcsolódott az Ezer Székely Leány Napjának szervezésébe és anyagi támogatásába. – A lentről jövő kezdeményezésekkel lehet élő, működőképes közösségeket létrehozni. Ilyen jó kezdeményezése volt Csíkszereda önkormányzatának, hogy felkérte az önkormányzatokat, így Hargita és Kovászna megye tanácsát is, legyenek partnerek az esemény szervezésében. Nemcsak stratégiákra, beruházásokra és fejlesztésekre van szükség Székelyföldön, hanem közös ünneplésre, a közös értékek felvállalására is – mondta a sajtótájékoztatón Borboly Csaba tanácselnök.
Pál Péter csíkszentléleki polgármester nagy megtiszteltetésnek nevezte azt, hogy a 80 éves Ezer Székely Leány Napja házigazdái lehetnek, ugyanakkor, mint elmondta, nagy felelősséget is jelent számukra, mivel példát szeretnének mutatni a többi székely településnek, hogy nemcsak a település mérete számít, hanem az ottélők lelkesedése és hagyományőrzése is. Idei céljuk, hogy minden nyolcadik, tehát összesen 250 személy vegyen részt Csíkszentlélekről a csíksomlyói ünnepségen. Idén ők állítják az aranykaput, valamint bográcsolással is készülnek.
Füleki Zoltán szervező azoknak a résztvevőknek a számát ismertette, akik szervezetten jelentkeztek be a rendezvényre. Mint elmondta, idén 48 településről jelentkeztek be résztvevők, 34 fellépő csoport lesz 1 220 fellépővel. Velük együtt összesen 1 724 szervezetten bejelentkezett résztvevőt tartanak számon, de ennél sokkal több tényleges résztvevőre számítanak. Kovászna megyéből 200 résztvevő jelentkezett, Marosvásárhelyről a Napsugár együttes, Mezősámsondról a citerazenekar vesz részt, de érkeznek kibédi és nyárádszeredai résztvevők is. Különleges résztvevői lesznek az idei rendezvénynek a Szeben megyei oltszakadátiak, akik minden hétvégén viselik gyönyörű, hétféle viselettípusukat, amelyeket érdemjeik szerint kapnak meg a település lakói.
Füleki megköszönte az önkormányzatoknak a szervezéshez való pozitív hozzáállásukat, akik sok esetben a csoportok beszállítását is felvállalják. A szervező arra kérte a városban gépkocsikkal közlekedőket, legyenek türelemmel az ünnep napján, kerüljék el a Szék útját és a felvonulási pontokat (Szentlélek utca, Brassói út, Nagyrét utca). Az aligazgató elmondta, az eseményt, az időjárási viszonyoktól függetlenül, mindenképpen megtartják.
A 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Boros Károly felcsíki főesperes, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány elnöke celebrálja. Az esemény meghívottja Berecz András ének- és mesemondó, akitől a jó hangulat biztosítását remélik a szervezők.
A Csíki Anyák Egyesületének képviseletében Tiboldi Bea elnök elmondta, a pünkösdi búcsú mintájára az Ezer Székely Leány Napján is szolgálatot vállalnak a Nyeregben felállított CsAkEgy sátorban, ahol a kicsinyeiket szoptatni, pelenkázni vágyó anyukákat, szülőket, nagyszülőket várják, de szívesen fogadják a megpihenni, eső elől félrehúzódni vágyó személyeket is.
A sajtótájékoztatót megelőző napon, június 28-án, kedd este mutatták be a Régi idők ezer leánya – Ezer Székely Leány Napja 1931–1940 között címmel készített dokumentumfilmet a Csíki Játékszín Hunyadi László Kamaratermében. A Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának megbízásából és Hargita Megye Tanácsának támogatásával a Mementó Stúdió által készített dokumentumfilm az Ezer Székely Leány Napja kezdeti időszakát eleveníti fel.
Erdély.ma

Az erőtlenség ellenszerei
Nem tartozom azok közé, akik az RMDSZ vereségeként fogják fel azt, ahogy legutóbb visszavonult a régiósítási vita csatateréről, noha üres kézzel tért meg, sőt, kisebbségi törvénytervezete azonnali elfogadtatásáról is kénytelen volt lemondani az adott helyzetben.
Ez fájhatott a szövetségnek a legjobban, dédelgetett célja volt e törvényjavaslat, és fájó szívvel nézte, ahogy annak lemészárlásába kezdenek a bizottságban tulajdon szövetségesei, akik annyira jutottak a paragrafusok önmagukból való kiforgatásában, hogy e féltett magzatra tulajdon édesanyja sem ismerne rá. Ilyen formában nem is kell az már neki, új alkuk rehabilitáló kezelésében bízik, abban, hogy azok majd visszaadják szegényke emberi ábrázatát.
Mondom, ennek ellenére nem tartom vesztesnek az RMDSZ-t, mivel úgy vélem, a hatalomban maradni sem utolsó dolog. Amíg Romániában a pénzek elosztása a mai rendhagyó rendszer szerint folyik, addig a kormányban való jelenlét szokásos hatalmi pozíciónál több, tulajdonképpen a kijátszás lehetőségének kijátszása, és mint ilyen, megbecsülendő.
No de a várt nyereség, melyre pedig olyannyira számított az RMDSZ, amit szinte biztosra vett, s amire szavazói előtt olyannyira szüksége lett volna, mégis elmaradt. Bizony, a nagy játékosként az erőviszonyokat bármikor fonákjukra fordító, a politikai helyzetteremtés nagy mestereként hírhedtté vált elnök játszmáiban nem először maradt alul a szövetség, s a dolog alighanem bármikor megismétlődhet. Különösen, hogy az elnököt és pártját most mindenekelőtt választási esélyeinek növelése motiválja. A nemzetiségi jogegyenlőségért folyó birkózásban újabb számottevő siker számunkra egy időre aligha ígérkezik. Az RMDSZ kényszerű, ámbátor bizonyos értelemben méltányolható visszatáncolása azonban legélesebben a szövetség eszközeinek szegényességére világított rá. Kiderült – és már hányadszor –, hogy nem csupán saját erőnk nem elegendő, hanem a kormánybeli partnerek szavahihetőségét sem szabad túlbecsülni. Ne kerteljünk, a szövetség mai politikai vezetése múltjának adósa. Kudarcos taktikája akkor alakult ki, mikor csak magára számíthatott a kilencvenes években. Mióta azonban új nemzetstratégia lépett érvénybe, ideje lenne ott keresni a távlatilag is megbízható és kitartó szövetségeseket, ahol azok magamagukat kínálják, határokon túl és innen. A nemzeti oldalon. 
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Smaranda Enache nem lép vissza
Semmiként nem tesz le Smaranda Enache arról, hogy 2012-ben függetlenként versenybe szálljon Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért. „Legyen tiszta: nem lépek vissza egyetlen magyar jelölt vagy az őt támogató politikai alakulat kedvéért sem. Még akkor sem, ha a hetek óta folyó érzelmi zsarolás fokozódik. Bizonyos személyek ugyanis azt próbálják elhitetni velem és a választókkal, hogy én megosztanám a magyar közösséget. Ez egyszerűen politikai infantilizmusra vall” – utasította vissza a vádakat a Krónika megkeresésére az ismert emberjogi harcos, aki már néhány hónappal ezelőtt bejelentette indulási szándékát.
Annak ellenére, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt már több nevet felemlegetett, Jakab István EMNT-elnök pedig egyenesen kizártnak nevezte, hogy leendő pártja egy román nemzetiségű jelöltet támogasson, a város magyarsága nem feledkezett meg arról a személyről, aki 1990-től errefelé, számos magyar politikust megszégyenítő módon, kiállt a kisebbségek jogaiért. „Nagyon sokan Smaranda Enachéban látjuk azt a személyt, aki képes legyőzni a jelenlegi polgármestert és az általa képviselt és felkarolt klikkrendszert” – jelentette ki a Krónikának Kincses Előd. Az ügyvéd-politikussal azonos véleményt képvisel jó néhány magyar értelmiségi, olyanok, akik az elmúlt hetekben különböző, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, majd az EMNT által szervezett nyilvános fórumon hallatták hangjukat.
„Azt szeretném, ha a magyar politikai pártok összefognának és támogatnának. Azt is el tudnám képzelni, hogy a jelenlegi városvezetés leváltásában érdekelt Nemzeti Liberális Párt is mögém sorakozzon fel” – adott hangot reményeinek a Pro Europa Liga társelnöke. Románia egykori finnországi nagykövete belátta, hogy normális körülmények között teljesen természetesnek tűnik, hogy minden párt ragaszkodjon a saját jelöltjéhez. „A demokráciában tökéletesen megérteném a politikusok makacsságát, azt, hogy mindenik ragaszkodik a saját jelöltjéhez. De lehetetlen nem észrevenni, hogy Marosvásárhely esete teljesen rendhagyó” – szögezte le. Kérdésünkre, hogy a kisebbségi jogokért folytatott húszéves küzdelme után nem érte-e hideg zuhanyként a magyar szervezetek és főként az EMNT ellenállása, Smaranda Enache nemmel válaszolt. Szerinte a jövő évi helyhatósági választásokig mindhárom párt kinövi „a mostani politikai infantilizmusát”, és belátja, hogy az ő személye jelenti a legnagyobb garanciát a polgármesteri szék visszaszerzésére.
„Évekkel ezelőtt a kolozsvári RMDSZ-ben is volt annyi bölcsesség, hogy amikor Gheorghe Funar megbuktatása volt a tét, nem indított saját jelöltet. Én nem mondom, hogy Dorin Florea egy Funar lenne, de mind gazdasági, mind művelődési vagy társadalmi szinten pontosan úgy lezüllesztette ezt a várost, akár Kolozsvár volt polgármestere” – vélekedett a nemrég Európai Polgár díjjal kitüntetett PEL-elnök.
Felvetésünkre, hogy ellendrukkerei leginkább azzal támadják, hogy semmiféle közigazgatási tapasztalattal nem rendelkezik, Smaranda Enache azzal érvelt, hogy a városházán több száz szakember dolgozik, akinek pontosan az a feladata, hogy igazgassa a települést. „Tapasztalatom nincs, de egy tiszta, a mostani maffiózó típusú városvezetéstől teljesen eltérő vízióm van. Olyan polgármester szeretnék lenni, mint egy évszázaddal korábban volt Bernády György. A város nagyköveteként járni a világot, pénzt szerezni, és öregbíteni Marosvásárhely hírnevét. Nem akarok tizenvalahány órákat a hivatalban tölteni, és politikai intrikákat szőni” – fejtette ki lapunknak Smaranda Enache. Példaként a szintén civilként pályára lépő Klaus Johannist hozta fel, akit matematikatanárként választottak meg, és aki Európa kulturális fővárosává futtatta fel a ma is rendkívül dinamikusan fejlődő Nagyszebent. Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, az EMNT az RMDSZ-es Vass Leventét indítaná a polgármesteri tisztség megszerzéséért folyó küzdelemben, az egészségügyi minisztériumi tanácsost az MPP is hajlandó lenne támogatni. Az RMDSZ még nem nevezett meg egyetlen potenciális jelöltet sem, mint nyilatkozták, a választmány fog ebben a kérdésben döntést hozni.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Az első magyar világtalálkozó
Tizenkét helyszínen mintegy száz programot tartanak az I. magyar világtalálkozó keretében, amely június 30. és július 3. között várja az érdeklődőket Balatonlellén.
Egy régi terv válik valóra a Balaton-parti városban. A fesztivál nemzetközi és civil összefogásból valósul meg, hogy határokon átívelve lehetőséget teremtsen a kapcsolatteremtésre és a magyar értékek megmutatására – hangsúlyozta sajtótájékoztatón Tanka László főszervező, a Panoráma Világklub alapító elnöke.
Kenéz István, Balatonlelle polgármestere reményét fejezte ki, hogy a találkozó hagyománnyá válik és évről évre a tóparti város adhat otthont a magyar világtalálkozónak.
Jakab György erdélyi származású szobrászművész bemutatta Megmaradásunkért című, mintegy két méter magas és másfél méter széles faszobrának másolatát, amelynek eredetijét a megnyitón, július 1-jén leplezik le. A tölgyfából készült, tojásforma installáció talapzata alá a világtalálkozó résztvevői helyezhetik el egy-egy mondatos üzenetüket. A tervek szerint az utókorra hagyott mondatokat ötven év múlva veszik elő.
A fesztivált konferenciák színesítik, a Szent Miklós-sétahajón Magyarsághíd címmel tartanak összejövetelt. A Hotel Lellében műszaki és természettudományi konferenciát, a Hotel Lidóban egészségkonferenciát rendeznek, a rádpusztai szabadidős centrumban pedig a hungarikumokról tartanak megbeszélést.
A fesztivál keretében számos koncertet tartanak, fellép többek közt Pataki Attila, a Summer Sisters, Kefír, Király Viktor, Szikora Róbert és Demjén Ferenc is. A szabadtéri színházban a Csárdáskirálynő kerül színre, a programsorozatot gasztronómiai bemutatók, bor- és pálinkakóstolók egészítik ki.
Július 3-án Rádpusztán tartják az első nemzeti lovagtorna-bajnokság döntőjét, amely egyben a 2012-es világbajnokság előválogatója is.
A világtalálkozón rendezik meg a Magyarok világszépe elnevezésű verseny döntőjét is. A július 2-ára szervezett megmérettetésen “magyaros jellegű alkalmi ruhában”, “világtalálkozós emblémával ellátott ajándék fürdőruhában”, majd estélyiben állnak a magyar szépségek a zsűri elé.
Népújság (Marosvásárhely)

Székelyföldnek autonóm parlament és regionális kormány kell
Beszélgetés Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével
– Elnök úr! Beszélgetésünk nyitányaként kanyarodjunk vissza a kezdetekhez: hogyan alakult meg a Székely Nemzeti Tanács?
– A SZNT létrejöttének előzményei a kilencvenes évek derekára nyúlnak vissza: 1995-ben Sepsiszentgyörgyön megalakult az RMDSZ Székelyföldi Egyeztető Tanácsa a Kovászna, Hargita és Maros megyei képviselők részvételével. Dr. Csapó I. József volt a terv elindítója, aki elsőként fogalmazta meg markánsan Székelyföld autonómiájának a megjelenítését. A rendszerváltás utáni években eufóriában éltünk, hogy végre van magyar közképviselet, de hamar szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, hogy köreinkben is vannak előítéletek a székelyföldi autonómiatörekvésekkel szemben. A Maros megyei RMDSZ-ben szembesültem ezzel: amikor felvetettük a Magyar Autonóm Tartomány visszaállításának szükségszerűségét, általános elszörnyedés, elképedés volt a válasz. Volt, aki nem restellte kijelenteni, hogy nekünk ez a három megye is elégséges, amit Ceauşescu idejében alakítottak. Akkor kerültem összetűzésbe a székelyföldi autonómiát elutasító mentalitással. Rákérdeztem, persze, hogy mi volt a baj a Magyar Autonóm Tartománnyal? Azon túl, hogy a kommunista rendszerben az ország többi tartományához hasonlóan működött, közigazgatási megoldásként nem volt rendszerfüggő. A rendszerváltás után húsz évvel még mindig az 1968-as kommunista megyerendszer működik az országban. Ha a rendszerváltást úgy érjük meg, hogy nem került volna elfogadásra a megyésítést kimondó 1968/2-es törvény, ma sokkal könnyebb dolgunk lenne: a Magyar Autonóm Tartomány hatásköreit kellene kiegészíteni, és nem újrarajzolni egy közigazgatási térképet, amely a mai megyerendszernél is több veszélyt tartogat Székelyföld számára. Az autonómia gondolata tehát a rendszerváltással egy időben merült fel, de markánsan 1995-ben jelent meg, majd 2003-ban, az RMDSZ szatmári kongresszusa után, amikor létrejött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete. Ezen belül, a székelyföldi képviselőkből megalakult a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete. Végigjártuk Székelyföld városait és falvait, és 2003 októberében, Sepsiszentgyörgyön, a Gábor Áron teremben Székelyföld autonómiájának közképviseleteként megalakult a Székely Nemzeti Tanács. Nem párt, és nem bejegyzett szervezet: a mai viszonyok között nem bír román jogi személyiséggel. Ez ellentétes lenne magával az autonómiatörekvéssel.
– Az RMDSZ a kétezres évek elején egyeduralkodó volt a romániai magyar közéletben. Miként fogadta az SZNT megalakulását?
– Az RMDSZ vezetése az SZNT megalakulásában politikai riválist látott, emiatt értetlenül fogadtak. Később megértettem, hogy a két szervezet között koncepcionális különbségek vannak. 2008-ban, amikor az RMDSZ kissé korrigálta a hozzánk és az autonómiához való viszonyát, és a szervezet elnökét, Csapó I. Józsefet, illetve jómagamat alelnökként fogadott, Markó Béla, Kelemen Hunor társaságában kifejtette: az SZNT Székelyföldben, mint autonóm entitásban gondolkodik, és székely népről beszél, az RMDSZ számára viszont egységes erdélyi magyarság létezik. Az a differenciált jövőkép, amelyet az RMDSZ programja is tartalmaz – az erdélyi magyarság különböző élethelyzetekben él, emiatt más-más megoldás tudja biztosítani Székelyföld vagy Közép-Erdély teljes egyenjogúságát –, ez az RMDSZ számára néhány évvel ezelőtt még elfogadhatatlan volt. Közben nálunk is változnak az idők, hiszen az RMDSZ-en belül ma már székelyföldi pártstruktúrát hoztak létre, ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt. Kezdetben tehát ellenségesen, félve viszonyultak a Székely Nemzeti Tanácshoz, viszont megalakulásunk után egy évvel az SZNT-nek köszönhetően már módosították programjukat, és választási kampány-jelmondatukat. 2004-ben az RMDSZ Jó úton, Európába szlogennel ment bele a választási kampányba, és amikor észrevették, hogy az SZNT népszavazási kiírást kezdeményez – a sajtó és a közvélemény elsősorban ezzel foglalkozott –, félidőben, a kampány közepén visszavonták eredeti választási jelszavukat, plakátjaikat begyűjtötték, és egyik napról a másikra teljesen új jelszó és plakáterdő borította be Erdélyt Együtt az autonómiáért! címmel. Kevés emberben maradt meg ennek emléke.
– Hogyan alakult az SZNT kapcsolata a román közéleti és politikai elittel, és a sajtóval? Sikerült-e valamilyen párbeszédet kialakítani az évek során? – Utoljára egy román újságíró tette fel nekem ezt a kérdést egy marosvásárhelyi román televíziós műsorban. Akkor elmondtam: mindig pozitívan válaszoltunk a román média megkeresésére. Igazán jó együttműködést nem tudtunk kialakítani román pártokkal. Megkerestek román értelmiségiek, volt, aki nyitottságot is tanúsított, de a román politikai erők részéről semmiféle támogatást nem kaptunk autonómia-küzdelmünkhöz. A román közvéleményt azonban élénken foglalkoztatja mindaz, amit a Székely Nemzeti Tanács tesz. Mi természetesen a jó kommunikációra törekszünk, hiszen határozatainkat, közleményeinket eljuttattuk román fordításban a román sajtónak, a román közhatalom intézményeinek. Budapesti gyűlésünk határozatait megkapta a román államfő, a kormányfő, és a külügyminisztérium is. Ez utóbbitól érdemi választ is kaptunk, amire viszontválasszal éltünk. Pozitívumként lehet elmondani, hogy 2003-hoz képest jó irányú elmozdulás történt.
– Kronológiai sorrendben miként tudná összefoglalni az SZNT autonómia ügyben tett eddigi fontosabb lépéseit? – Elsőként említem a 2004 januárjában elfogadott törvénytervezetet, Székelyföld Autonómiatatútumát, amely a Székely Nemzeti Tanács legfontosabb dokumentuma, és az egyetlen létező törvénytervezet, amely Székelyföld autonómiájának intézményeit írja le. Ezt 2004 után 2005-ben másodszor terjesztettük be a román parla ment elé. A Szenátusnál akadt el, ahol immár hat éve nem tárgyalják. Ez a törvénytervezet azért is alapmű, mert Székelyföld autonómiájával kapcsolatban mindent tartalmaz: körülírja Székelyföld határait, az autonómia intézményeit és részletesen meghatározza azok működését.
– Melyik európai autonómia ihlette leginkább az SZNT székelyföldi autonómia-statútumát? – Az autonómia-statútum alapjául szolgáló törvénytervezet az Európai Unióban működő autonómiákra épül, azokat tekinti mintának. A dél-tiroli, a baszk, a katalán vagy a skót autonómia közös vonása, hogy regionális parlamentben, és regionális kormányban gondolkodik: ez az a közös elem, amely a székelyföldi autonómia-statútumban is fellelhető. Természetesen más közös elemek is vannak, hiszen Katalónia, Baszkföld vagy Dél-Tirol autonómiájához hasonóan a régió nyelvét – a Székelyföldön a magyar nyelvet –, hivatalos nyelvnek tekinti: a magyar nyelv Székelyföldön azonos jogállású lenne az állam hivatalos nyelvével, a román nyelvvel.
– A nyelvi jogok terén azért történt némi előrelépés Erdélyben, a létező törvényes kereteket azonban nem használjuk ki...
– A nyelvi jogokért folyó jelenlegi küzdelem arról szól, hogy a magyar anyanyelvű román állampolgároknak egyénenként biztosítsák az anyanyelv szabad használatának jogát. E logika alapján nem a magyar nyelvnek biztosítanak területhez köthető jogállást, hanem a magyar anyanyelvű román állampolgárok egyéni jogaira helyezik a hangsúlyt. A megközelítés eleve diszkriminatív: már a megfogalmazásba valótlan, hamis állítást építenek be, ami kétféle mércét takar, hiszen szabadon használhatjuk ugyan anyanyelvünket, a magyar nyelvnek még sincs hivatalos jogállása a Székelyföldön.
– Az autonómia-statútum volt tehát az alap. Mi következett ezután?
– Az autonómia-statútummal egy időben fogadtuk el a Székely Nemzeti Tanács jelképeit, amelyek az elmúlt nyolc évben Székelyföld jelképeivé váltak. Fontosnak tartom a jelképek és szimbólumok terén történő kommunikációt. Amikor egy önkormányzat vagy pártszékház épületén megjelenik a székely zászló, ennek politikai, közéleti üzenete van. Két évvel ezelőtt Marosszéken – ahol a székelység egyharmada él – egyetlen önkormányzat épületén sem volt székely zászló. Azóta nyolc önkormányzatra sikerült kitűzni. Maros megye prefektusa minden alkalommal nagy segítségünkre van a mediatizálásban, mert ő azonnal le szeretné vetetni, be akarja tiltatni, folyamatosan fenyeget, így fölkelti a közfigyelmet. Pascan prefektus akarata ellenére partnerünkké vált a székely jelképek terjesztésében. Az ő ellenkezése nélkül nehéz lett volna kitűzetni nyolc önkormányzatra zászlónkat. Nemrég törvényt javasolt a székely szimbólumok betiltására. Meggyőződésem, hogy ez újabb lendületet fog adni a székely zászló minél több helyen történő kitűzéséhez. Ma már nem csak a Magyar Polgári Párt székházain lehet látni, hanem több RMDSZ székházra is felkerült. Ez jelzi, hogy pártoktól független jelképről van szó. A székely zászló ma már minden, Székelyfölddel kapcsolatos eseménynek része. Legutóbb a brüsszeli székelyföldi iroda megnyitásán került közelképbe. Az évek során mindenhol ott szerepelt, ahol Székelyföldről szó esett. Tőkés László székelyföldi kampánya, székelyföldi plakátjai elképzelhetetlenek voltak a székelyföldi zászló nélkül. A kronológiai felsorolást a székelyudvarhelyi nagygyűléssel folytatnám, ahol tömegrendezvényen sikerült fölmutatni közösségünk akaratát, és ennek igen jelentős médiavisszhangja volt. Az ott elfogadott határozatok ma is időtállóak. A soron következő gyergyóditrói nemzetgyűlés a népszavazás-kezdeményezés elindítója és legitimálója lett.
– A székelyföldi népszavazást sokan az SZNT legfontosabb kezdeményezésének tartják. Mekkora volt ennek a hatása?
– Az akció 2006 és 2008 februárja között zajlott, és 250 ezer székelyföldi polgárt sikerült megszólítani: a megkérdezettek több mint 90 százaléka mondott igen Székelyföld területi autonómiájára! Ez ma és a jövőben is igen fontos hivatkozási alap a nemzetközi fórumok előtt. A népszavazás jegyzőkönyveit beköttettük, ezek bekerültek az SZNT archívumába. Ennek egy másolatát átadtuk a Magyar Köztársaság Elnöki Hivatalának, személyesen Sólyom Lászlónak, és felkértük, hogy a legmagasabb állami magyar közméltóságként erkölcsi és politikai védnökséget vállaljon fölötte. A köztársasági elnök úr, Sólyom László nagy empátiával fogadta munkánk eredményét. A Sándor-palota volt a legfontosabb hely, ahova jegyzőkönyveink másolatát eljuttattuk. A népszavazás végeredményéről részletesen tájékoztattuk az Európa Tanácsot, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet, de eljuttattuk a román állami hatóságokhoz is. Úgy gondolom, hogy az SZNT kezdeményezése a Trianon utáni nemzettörténet egyik kiemelkedően fontos eseménye: a trianoni határokon túl, magyar közösségek még soha nem szerveztek önrendelkezési kérdésről népszavazást. A nemzetközi figyelemfelkeltés másik fontos példájaként említhetem az SZNT tavalyi, budapesti gyűlését, amely elsősorban a magyarországi közvélemény figyelmét hívta fel a székelyföldi autonómia-törekvésre. Sikerként könyvelem el, hogy a magyar pártokkal sikerült megértetni: ez pártpolitika fölött álló törekvés. Elmagyaráztuk, hogy Székelyföld autonómiája közjogi megoldást, és nem ideológiát jelent. Az ellenzéki pártok is elfogadták törekvésünket. A Magyar Szocialista Párt ígéretet tett, hogy ha a magyar kormány a székely autonómia irányába bármilyen lépést tesz, törekvésében támogatni fogják. A Lehet Más a Politika (LMP) szintén támogatásáról biztosított. Nagy előrelépésnek tartom, hogy magyarországi önkormányzatokkal gyümölcsöző együttműködést tudtunk kialakítani, elsősorban olyan önkormányzatokkal, melyek területén székelyek élnek. A Kerepesi Székely Köröknek például 500 tagja van, de sok más települést is felsorolhatnék, amelyekkel jó kapcsolatot építettünk ki. Bízom benne, hogy amennyiben megteremtjük Székelyföld autonóm intézményeit, nagy számban fognak hazatérni a szülőföldjüket elhagyott székelyek.
– Az anyaországból és általában a Kárpát-medencéből többször fogalmaztak meg olyan véleményt az erdélyi magyar közélet felé, hogy alakítsunk ki egységes álláspontot az autonómia-statútumok ügyében, így azokat nem csak az anyaországban, hanem az európai intézményekben lobbizó magyar diplomácia könnyebben támogathatná. Kialakítható-e konszenzus ebben az ügyben? – 2004-ben, amikor az SZNT megszavazta saját törvénytervezetét, és azt Románia parlamentje elé terjesztette, RMDSZ-politikusok szájából ígéretként hangzott el, hogy az RMDSZ is ki fogja dolgozni saját, Székelyföldre vonatkozó autonómia-tervezetét. Ez azóta sem történt meg. Sokáig vártam rá, mert kíváncsi voltam arra, hogy az autonómia általánosan elfogadott intézményei az RMDSZ koncepciójában helyettesíthetők-e mással? Nem tudtam eldönteni, hogy mit takarhat az RMDSZ más fajta autonómia-koncepciója? Nos, hét esztendővel az elhangzott ígéret óta, sem az RMDSZ-nek, sem más politikai alakulatnak nincs az SZNT-től eltérő koncepciója. A Bakk Miklós-féle törvénytervezetről szokás még alternatívaként beszélni, de aki ezt elolvassa és összeveti a Csapó-féle tervezettel, rájön, hogy a Csapó-féle tervezetből indult ki, arra építette a sajátját, és ezt a szerző is elismeri. Lényeges, elvi különbség tehát nincs a két törvénytervezet között! Egy másik törvénytervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács személyi elvű autonómia-statútuma az egész erdélyi magyarságra kiterjedő autonómia-statútum részként magába foglalja a sajátos jogállású önkormányzatok autonómiájának lehetőségét, illetve a tömbben élő magyarság, Székelyföld területi autonómiáját is. A törvénytervezet a romániai magyar nemzeti közösséget egységes jogalanynak tekinti, és kiragadja a kisebbségi kérdéskörből. Az EMNT két törvénytervezete azokat a jogköröket fogalmazza meg, amellyel minden erdélyi magyar rendelkezhet, azonban a sajátságos helyzetekre nem tér ki, amellyel például egy magyar többségű önkormányzatnak lehetősége és joga lenne élni. Megfogalmazása szerint a személyi elvű autonómia-statútum által szavatolt jogok gyakorlója, képviselője, megjelenítője a magyar többségű önkormányzat területén maga a választott önkormányzat. Az EMNT törvénytervezetei az RMDSZ programjában is megtalálható háromszintű autonómia-koncepcióra épülnek. Az általános szint kiterjed egész Erdélyre: ez a romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiája. Ebben a megfogalmazásban lehetőség van a sajátos jogállású önkormányzatok autonómiájára, és Székelyföld területi autonómiájára is. Minden olyan jogkört, amit a személyi elvű autonómia intézményei biztosítanak, Székelyföld esetében a regionális parlamentre és a regionális kormányra ruház. A Székelyföldön kívül lévő, magyar többségű települések esetében ez a feladatkör a helyi önkormányzatokra tartozik.
– Ehhez képest az RMDSZ kisebbségi törvénytervezete messze áll mind az SZNT, mind az EMNT elképzeléseitől... – Az RMDSZ törvénytervezetével az a legnagyobb baj, hogy megtéveszti az embereket: sokan azt gondolják, hogyha itt-ott javítanának rajta, akkor talán elfogadható lenne a romániai magyarság számára. Ez nem igaz! Rossz maga az alapkoncepció: az erdélyi magyar nemzeti közösség és a többi romániai kisebbség egy szinten van kezelve. Az erdélyi magyar nemzeti közösség nem tartozik a romániai kisebbségek közé! Érdekességként mondom el, hogy 1988-ban jelent meg a magyar és román értelmiségiek közös nyilatkozata, a Budapesti Nyilatkozat, amely egy jövőképet vetített elénk. Lényege az volt, hogy Erdély a komplementaritás tere, az egymást kiegészítő kultúráké. Ezen belül a román és a magyar kultúra egyenrangú. Ehhez a felfogáshoz képest az RMDSZ kisebbségi törvénytervezete hátrébb lép, és azt mondja, hogy van román többség és 18 kisebbség, amelynek egyike mi lennénk. Ez nem igaz! Katalónia kormánya, Katalónia parlamentje nagyon korrekt kisebbségügyi politikát folytat. Védi például az aráni nyelvet, és hivatalos rangra emeli azon a tíz katalóniai településen, ahol jelentős számban élnek. Vagyis a katalánok a maguk területén nem alanyai a kisebbség-politikának, hanem ők alkotják a kisebbség-politikát. Székelyföldön mi nem vagyunk kisebbség, 75 százalékos többséget alkotunk. A skótok nem tekintik magukat kisebbségnek, hiszen Skócia az ő hazájuk, ahol ők többségben vannak. Mi székelyek saját hazánkban, a Székelyföldön többségben vagyunk. Jobb kisebbségpolitikát folytatnánk, mint amit a román kormány jelenleg folytat. Az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetét nem lehet javítani, mert az eleve rossz. Erről közleményt adtunk ki több erdélyi magyar szervezettel közösen. Amennyiben a román kormány elfogadná a törvénytervezetet, többet ártana a magyar nemzeti közösségnek, mint amennyit használna.
– A rendszerváltás óta eltelt több mint két évtized. Traian Băsescu román államfő magyar- és autonómia-ellenes vehemenciája a kilencvenes évek elejére emlékeztet. Úgy tűnik, az autonómia területén tapodtat sem haladtunk előre, hiszen az SZNT és az EMNT autonómiatervezeteit, a több évig tartó műhelymunkát az egymást követő román törvényhozások olvasatlanul seperték le az asztalról. Még az RMDSZ által benyújtott, vérszegény kisebbségi törvénytervezet minimális jogköreit is kiiktatná a román többség. Miben látja az autonómia teljeskörű elutasításának okait? – Romániában a központosítás gondolata sokkal erőteljesebben, markánsabban élte túl a rendszerváltást, mint bármelyik más kelet-európai országban. A központi hatalom decentralizációjával a román hatalom képtelen megbirkózni. Amikor 1989 decembere után az Iliescu-rendszer a megyei elsőtitkárok funkcióját átalakította, és bevezette a prefektusok intézményét, az ellenzéki pártok, a későbbi Demokratikus Konvenció pártjai igen keményen kritizálták. Rámutattak arra, hogy az Iliescu-rendszer fenntartja a Román Kommunista Párt egykori struktúráját. Az indítvány motivációja az volt, hogy ahol Iliescu pártja nem nyerte meg a helyhatósági választásokat, ott a kihelyezett kormánybiztos érvényesítse a helyi népakarattal szemben a központi kormányzat akaratát. Az 1996-os váltással hatalomra került a Demokratikus Konvencióba tömörült ellenzék, de a prefektusi intézményt ők sem törölték el, hanem megerősítették saját klientúrájuk számára. Az 1968-as Ceauşescu-féle alkotmányba bekerült a nemzetállam gondolata, amit a háború előtti régi román alkotmányból élesztettek újjá, és ezzel folytonossá vált az egységes román nemzetállam szintagmája. Ez voltaképpen a Magyar Autonóm Tartomány megszüntetésével egyidejűleg következett be, és nem véletlenül. Az egységes és oszthatatlan román nemzetállam doktrínája Európában egyedülálló partikularitás: nem tudok még egy olyan alkotmányt, amelyben ez a doktrína így szerepelne. Ez a román politikai osztály fejében mindennél fontosabb! Ma Romániában az egy főre eső nemzeti össztermék kisebb, mint a gaboni. Ez már nem annyira fontos a románok számára. A románság el tudja fogadni azt, hogy az életszínvonal még alacsonyabb legyen, csak az egységes román nemzetállam doktrínája érvényesüljön továbbra is. Az autonómia-elképzelések útjában ez a legfontosabb akadály.
– Ha a romániai magyarság közképviselete az utóbbi másfél évtizedben nem alkudott volna meg a román állami vezetéssel, vajon előbbre állnánk autonómiaügyben?
– A román hatalom mindenkori érdeke az volt, hogy az RMDSZ-szel valamiféle szövetséget alkosson. Romániában nincs vertikális, csak horizontális hatalommegosztás, így nyilván román érdek volt az RMDSZ-t szervesen beépíteni a rendszerbe. A két-három RMDSZ-es miniszter hatásköre az egységes román nemzetállam jegyében terjed ki az ország egész területére. Miközben lemondunk arról, hogy saját ügyeinkről döntsük, cserébe néhány magyar politikusnak megadják azt a lehetőséget, hogy országos ügyekben legyen befolyása. Az RMDSZ részéről ez teljesen elhibázott felfogás volt. Ma már az autonómiát nem csak a románok ellenzik, hanem nincs markáns magyar képviselet sem, amely az autonómiáért és a vertikális hatalommegosztásért fellépne. Az autonómiához kell egy központi hatalom, amely átad, és kell egy regionális akarat, regionális képződmény, amely hatalmi központtá válva a központi hatalomtól jogosítványokat kap. Nálunk hiányzik ez a regionális képződmény, amely követelni tudná a közösségi jogok képviseletét a Székelyföldön. A két fél nélkül nincs hatalomátadás, és hatalomátvétel.
– Ön szerint milyen szerepe volt az utóbbi két évtizedben az anyaország gyenge, vagy hosszú évekig hiányzó autonómia-támogatásának?
– Az SZNT budapesti gyűlésén, egyik határozatában azt kérte az anyaországtól, hogy a székelyföldi autonómia-törekvést, az erdélyi magyarság autonómia-törekvéseit tegye az államközi megbeszélések tárgyává, hiszen a román-magyar alapszerződés értelmében ezt megteheti. Az alapszerződés szerint jogaink védelme az államközi együttműködés tárgya, összhangban a nemzetközi joggal. Az autonómia nem más, mint ezeknek a jogoknak az intézményi garanciája. Mi elmondtuk, hogy nem a nyomásgyakorlás eszközét látjuk ebben, hanem éppenséggel a bizalomépítését. A dél-tiroli autonómia példája nem csak arról szól, hogy Ausztria lobbizott és nyomást gyakorolt, hanem hármas együttműködéssel jött létre: a dél-tiroli helyi közösség, Olaszország és Ausztria egyezett ki. Ebből Ausztria nem maradhatott ki: kimaradása gyengíti a bizalmat, hiszen nem világos, hogyan viszonyul az autonómia ügyéhez. Magyarországnak világos álláspontot kell kialakítania a székelyföldi autonómiáról, kormányközi együttműködés tárgyává kell tennie. Ebben a kérdésben a magyar politikát átláthatóvá kell tenni.
– Úgy tűnik, Brüsszelben is megtört a jég, hiszen a székelyföldi iroda megnyitása elmozdulás a holtpontról… – Bármennyire is sikeresnek tartom és üdvözlöm, néhány dolgot hiányolok belőle. Először is hiányzik a tartalom: önmagában a Székelyföldet jeleníti meg, de a nyilatkozók szerint Romániának akarnak pénzt szerezni. Ez Székelyföldnek kevés, de a román politikumnak túl soknak tűnt. Hiányzott az előzetes egyeztetés is. Az lett volna a természetes, hogy az iroda megnyitására a román külügyminisztérium is meghívást kapjon. Utána neki kellett volna megmagyaráznia, hogy miért nem ment el. Az autonómiatörekvés arról szól, hogy ezeket a törvényeket Bukarestben akarjuk elfogadtatni. Az SZNT budapesti nagygyűlésére Románia budapesti nagykövete is kapott meghívót. Ha nem jött el, az már nem a mi felelősségünk. Mi mindig nyitottak vagyunk a párbeszédre: rendezvényeinkre meghívjuk a román hivatalosságokat is. Ha nem reagálnak, minket felelősség nem terhel.
– A jövő évi választások fő témája ismét az erdélyi magyar autonómia-törekvés lesz. Az alakulóban levő Erdélyi Magyar Néppárt a közbeszéd tárgyává tenné a témát, ugyanakkor a választások előtt valószínűleg létrejövő erdélyi magyar politikai öszszefogás akár fordulópontot is jelenthet az autonómiaküzdelemben. Lát-e reményt az áttörésre?
– Az a kérdés, hogy egységesek tudunk-e lenni az autonómia kérdésében? Az összefogás lényege az volna, hogy egy világos autonómia-elképzelés mögé sorakozzunk fel mindannyian. A múlt keserű tapasztalatait csak így tudjuk megváltoztatni. Mondanék erre egy példát: 2009-ben a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést az SZNT azért kezdeményezte, mert a román politikum diplomatikusan teszteli az erdélyi magyar közösséget, a magyar kormányt, hogyan fogadna egy maihoz hasonló közigazgatási reformot. Akkor is felvetődött Székelyföld beolvasztása, felszámolása. Elképzelésünk az volt, hogy az önkormányzatokat vigyük szembe ezzel az akarattal. Ha ők tesztelnek, akkor legyen világos üzenet, hogy ez nem fog menni. Az önkormányzati nagygyűlésre előkészített dokumentumokban az első és legfontosabb határozat címe ez volt: Állásfoglalás a romániai közigazgatási reformról. A szöveg kulcsmondata így szól: Székelyföld fel nem osztható, és be nem olvasztható. Székelyföldnek egyben, önálló fejlesztési régióvá is kell válnia. Az egységes fellépés lett volna kívánatos. Ezzel szemben az történt, hogy az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács összehívott egy ellen rendezvényt Csíkszeredában, ahol úgynevezett Autonómia-memorandumot fogadtak el. Ebben a közigazgatási reformról nem vettek tudomást, ráadásul egy rendkívüli balsikerű mondattal spékelték meg a szöveget: Romániában jelenleg nincs olyan központi politikai akarat, amely a nemzetiségi arányok megváltoztatását célozná ott, ahol magyarok élnek. Ez döbbenetes kijelentés volt! Ha teszteltek Bukarestből, azt láthatták, hogy a székelyföldi önkormányzatoknak mindössze az egyharmada mondja ki, hogy szembe kell menni a veszéllyel, miközben a kétharmada ország-világ előtt arról beszél, hogy ilyen veszély nincs! Ez nagyon súlyos tévedés volt! Beszélhetünk egységről, de az egységnek az a feltétele, hogy amikor ilyen veszélyek vannak, senki ne szervezzen ellen rendezvényt a közös akarat gyengítésére. Természetesen elképzelhető az egységes fellépés, de csakis az autonómiának elkötelezett, koherens és világos álláspont körül. Ha ez az egység nem valósul meg, a közvéleménynek, sajtónak meg kell értenie, hogy e mögött nem személyi hiúságokat kell keresni.
– Ezt az egységet meg lehet-e teremteni immár három erdélyi magyar párt összefogásával?
– Én szkeptikus vagyok abban, hogy politikai versenypártokkal teremthető-e egység…A Székely Nemzeti Tanács azért nem alakul párttá, és nem határozta meg magát soha pártként, hogy az autonómiáért való együttműködésnek kerete, háttere lehessen. Ha a székelyföldi választásokon három versenypárt indul, azok mindent meg fognak tenni, hogy a létező helyeket megszerezzék. A választásokig nincs esélye az egységnek: a következő egy év a kampányról fog szólni, sőt a közéletben már be is indult a kampány. Persze van ennek pozitív hozadéka is, hiszen annyian beszélnek székelyföldi autonómiáról, mint az előző években még soha. Igaz, e mögött rendszerint az a szándék áll, hogy mindenki tőkét kovácsoljon magának az autonómiával. Mégis jó dolog, mert ez befolyásolja a közgondolkodást. Hogy a választások után sikerül-e egységet kialakítani, nem tudom megjósolni.
Magyarországon ma a nemzetpolitikában erős egység alakult ki, de ez nem úgy működik, hogy a választások előtti pártok valamiben megegyeztek volna, hanem a politikai palettáról egy párt eltűnt, és egy liliputivá zsugorodott. A nemzet egysége egy kétharmados többség égisze alatt valósul meg. Nálunk például az lenne a természetes, hogy a magyar politikai közszereplők a székelyföldi megyei tanácsok tagjaiként közös határozatokkal hozzák létre Székelyföld autonóm regionális parlamentjét, ahol lehetne vitatkozni közös dolgainkról.
– A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés utoljára tavaly márciusban ülésezett. Lesz-e folytatás? – Ez az önkormányzati résztvevőkön és a házbizottság akaratán múlik. Most, hogy Székelyföld fölött lebeg az országos közigazgatási reform veszélye, szükség lenne a nagygyűlés újbóli összehívására. A Székelyföldön 150 községi és városi önkormányzat működik. Ha a 150 polgármester, és helyi tanács a központi hatalomtól markánsan követelné hatáskörök átadását, eleve előrelépnénk. Akkor nem csak az SZNT követelné mindezt, hanem egység alakulna ki az önkormányzatok részéről is. Ezért van nagy szükség a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés újbóli összehívására.
– Önök is tiltakoztak az új román régió-elképzelések ellen. Úgy tűnik, végül is nem lesz belőle semmi, hiszen a kormánykoalíció tagja, az RMDSZ ezt nem szavazza meg. Vajon elkerülhető az ilyenszerű régiós átszervezés jövőbeli veszélye?
– Ha a románságban tudatosodik, hogy ez egy magyarellenes lépés, és a román pártok a következő választási kampányt is a magyarellenességre akarják építeni, akkor keveset számít, hogy az RMDSZ mit akar. Az RMDSZ által támogatott három megyés Székelyföld szintén elfogadhatatlan: Kovászna, Maros és Hargita megye nem Székelyföld! Ebbe a régióba a két megye mellett csak Marosszék tartozik. Maros megye megalakításakor 290 ezer románt csatoltak Marosszékhez. Maros megyét a Ceauşescu-rendszer kényszerítette ránk. Az a súlyos, hogy immár mi magunk kérjük a három megyét, holott tudvalevő, hogy azok nem képezik le a történelmi Székelyföldet. Azt akarjuk szentesíteni, amit Ceauşescu 1968-ban ellenünk megtett. Miközben mindenki azt mondja, hogy rossz a Ceauşescu-féle megyerendszer, úgy tűnik, az RMDSZ mégis erre építené a fejlesztési régiókat. Kérdés az is, hogy a mezőségi románság akarja-e ezt a régiót? Őket megkérdezték? A cseléd-mentalitás érhető tetten az RMDSZ viselkedésében: ők eleve a kompromisszumból indulnak ki. Azt mondják, a románság számára elfogadhatatlan a Székelyföldet kérni, akkor meg ne is kérjük. Az eleve kompromisszumos magyar kérést a többség nem érzékeli, nem látja az RMDSZ szolgai mentalitását. Nem tudja, hogy ez nem a helyi magyar közösség kérése, hanem a párté. Ezt a megfelelési kényszert senki nem kérte az RMDSZ-től. A három megye iránti igényhez a többség éppen úgy viszonyul, mintha az RMDSZ eleve a történelmi Székelyföldet igényelné vissza.
Makkay József
Erdélyi Napló
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Vádemelés a bántalmazott gyulafehérvári magyar rektor ügyében
Vádat emelt a romániai Fehér megyei törvényszék melletti ügyészség négy fiatalember ellen, akik két héttel ezelőtt megverték a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát és az intézmény egyik alkalmazottjának férjét.
Az ügyészség szerint a vádlottak magyarellenes szólamokat skandáltak, ezért diszkriminációra való felbujtás miatt is vádat emeltek ellenük. Közülük az egyik férfi a román hadsereg alkalmazottja – közölte az Agerpres román hírügynökség.
Román fiatalok június 18-án este baseballütővel megverték Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát, aki le akarta fényképezni az egyház épületeit kövekkel dobáló fiatalokat. A támadók az intézet egyik alkalmazottjának a férjét is leütötték, aki a rektor segítségére akart sietni.
A román hatóságok tagadják, hogy magyarellenes indíttatású bűncselekményről lenne szó. Ezt azzal indokolták, hogy az ittas állapotban lévő támadók aznap este román nemzetiségű személyek által lakott ingatlanok ablakait is betörték. A legutóbbi ügyészségi közlemény még azt írta, hogy az elkövetők antiszemita megjegyzéseket tettek.
Adela Corodeanu, a Fehér megyei törvényszék melletti ügyészség szóvivője azonban most elmondta, hogy az ittas állapotban lévő négy fiatalember azt kiabálta románul, hogy “Kifelé a magyarokkal az országból!”.
A hátrányos megkülönböztetésre való felbujtáson kívül – amelyért hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetés vagy pénzbírság szabható ki – a négy vádlott ellen rongálás, a közerkölcs és a közrend megsértése és csendháborítás miatt is vádat emeltek, hármójuk esetében pedig az erőszakcselekmény szintén bekerült a vádpontok közé.
Az ügyészek megállapították, hogy a fiatalok a baseballütőt az utca egy másik lakójától vették el, aki ezzel az eszközzel ment ki a házát szintén kövekkel megdobáló fiatalok ellen. Az illető nem tett feljelentést a rendőrségen.
A magyar külügyminisztérium az incidens után közleményben fejezte ki megdöbbenését. Úgy fogalmazott: az eset ellentmond a magyar-román kapcsolatokban tapasztalt nyitottságnak és szoros együttműködésnek is, és olyan időszakot idéz fel, amelyet mindkét nemzet már meghaladottnak vélt.
A román külügyi tárca ugyanakkor úgy vélte, hogy a gyulafehérvári incidenssel kapcsolatos magyar reagálás nyelvezete “nem megfelelő és ellentétes a két ország közötti közvetlen és nyílt politikai párbeszéd szellemével”.
Az ügyről korábban Traian Basescu román államfő is kifejtette a véleményét. Szerinte nem beszélhetünk magyarellenességről. Úgy vélte, hogy az ittas fiataloknak fogalmuk nem volt, hogy az egyik bántalmazott éppen a magyar rektor, szerinte ha egy román lett volna ott, akkor őt is bántalmazták volna. Basescu szerint a rektort szidalmazni kezdték, s amikor kiderült, hogy magyar, akkor kezdték szidni nemzetiségét.
erdon.ro

Újabb székelyföld fejlesztési stratégia készül
Székelyföld fejlesztési irányvonalának elkészítésére nyertek pályázatot Kovászna és Hargita megye önkormányzatai. A stratégiai együttműködést az Európai Unió Szociális Alapja 816 ezer lejjel támogatja, ebből a következő évben képzéseket szerveznek 40 vezető beosztású köztisztviselőnek, illetve támogatják az együttműködést a két székely megye között – mondta el sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Birtalan József Hargita megyei megyemenedzser.
„Kovászna és Hargita megyékben hasonlóak a fejlesztési irányok, de hasonlóak a problémák is. A térségben számos égető kérdés van: csökkenek a jövedelmek, romlott a foglalkoztatás aránya, és így az életkörülmények is, drágulnak az egészségügyi szolgáltatások, nem megfelelő az infrastruktúra” – hangsúlyozta Henning László Kovászna megyei önkormányzati alelnök, aki szerint a közös fejlesztési stratégia teremthet megoldást.
Az elöljáró szerint túl merész elképzelés, hogy 12 hónap alatt teljes stratégia születik, de úgy vélte ez az időszak az adatgyűjtésre, és a prioritások felmérésére elég. Henning László emlékeztetett: prioritást érdemelnek az ásványvízforrások, az erdőgazdálkodás, a megújuló energiaforrások, turizmus és hagyományos termékek terén kialakítható fejlesztések.
A tervek szerint a közös projektek révén széleskörű közvélemény-kutatást végeznek, felmérik, hogy a térségben élő lakók milyennek látják Székelyföldet és melyek az általuk támogatott fejlesztési irányvonalak. A résztvevők hálózati elemzéseket készítenek, felmérik, hogy mennyire hatékony az önkormányzatok, az intézmények, a vállalkozói- és a civil szféra együttműködése.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)

Egyelőre nem lesz kisebbségi törvény. Jobb így?
Erdély FM
Csütörtökön lejár a tavaszi ülésszak, a meggyámbászott tervezet pedig a szakbizottságban vesztegel. Kelemen Hunor és Varga Attila nyilatkozott az Erdély FM-nek.
Nem lesz kisebbségi törvény egyelőre, annak ellenére, hogy elfogadása kormányzati prioritás, és az RMDSZ június 30-ig szerette volna megszavaztatni a jogszabályt. A határidő holnap lejár, így esély sincs arra, hogy a mostani parlamenti ülésszakban döntsenek róla. A csúszás viszont még jól is jöhet, mivel a jelenlegi politikai közhangulat nem kedvez a jogszabálynak. Magyarán nem szavaznák meg. Az Erdély FM közéleti műsora, az Arcvonal az RMDSZ reakciójára volt kíváncsi.
”Ebben az időszakban nagyon nehezen tudtunk előre haladni a kisebbségi törvénnyel, ha előrehaladásnak lehet nevezni azt, hogy a parlamentben, a bizottságban néhány cikkelyt megvitattunk. A bizottságban valóban elkezdődött a munka, és a jelentés gyakorlatilag el is készülhetne a jövő hétre, de június 30-ra ebből nem lesz megszavazott törvény. Akkor, amikor a protokollumot aláírtuk a kollégákkal, június 30-át, a tavaszi ülésszak végét jelöltük meg a kisebbségi törvény elfogadási határidejeként. Nyilván a politikai kontextus mindent fölülírhat, illetve sokmindent befolyásolhat. Ebben a felturbózott magyarellenes hangulatban, ebben a mostani politikai viszonyban, ahol az ellenzék és a kormányoldal semmiben nem akar és nem tud közös nevezőre jutni, nehezen látom azt megvalósíthatónak, hogy június 30-án egy olyan kisebbségi törvénnyel álljunk elő, amely megfelel az elvárásainknak. De azt igenis kötelességünknek tartom, hogy továbblépjünk, hogy továbbvigyük ezt a kisebbségi törvényt, keressük a partnereket, párbeszédet folytassunk, érveljünk és alakítsuk ki azt a politikai helyzetet, amikor a kisebbségi törvényt el lehet fogadni. Nekünk most, ebben a pillanatban, nem egy kétnyelvű táblát, nem is egy kétnyelvű feliratot, mégcsak nemis a nyelvhasználatot, hanem az elmúlt 21 esztendőben elért eredményeinket kell mindenestül megvédenünk” - mondta el az Arcvonalnak az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor. 
Varga Attila, a képviselőház emberjogi bizottságának tagja szerint jelenleg nem is menne át a kisebbségi törvény a parlamenten. “Az emberjogi bizottság tagjaként részese vagyok annak a vitának, ami a kisebbségi törvény körül közvetlenül is zajlik ezekben a napokban is. A konklúziók: az elmúlt napok, hetek tapasztalata azt mutatja, hogy a kisebbségi törvénnyel kapcsolatosan kialakítható egy közel kétharmados többség. Sajnos nem mellette, hanem ellene, ami nyilván a mi pozíciónkat is meghatározza” - fogalmazott. Kelemen Hunor azt mondta a szombati SZKT-n, hogy újra kell kezdeni az egyeztetéseket annak érdekében, hogy a kisebbségi törvény valóban a magyarság érdekeit szolgálja, és megteremtse a kulturális autonómia kereteit. Ezért inkább halasztódjon a törvény elfogadása, semmint egy olyan törvényt szavazzanak meg, amely hiányos - mondta el a szövetség elnöke. Az RMDSZ korábban a koalícióban maradás feltételeként szabta meg a kisebbségi törvény elfogadását még ebben a parlamenti ülésszakban. Varga Attila képviselő szerint viszont ha kilép a kormányból az RMDSZ, mert nem sikerült végigvinni a kisebbségek jogállására vonatkozó törvényt, akkor az nem jelenti azt, hogy majd az ellenzékkel meg lehet ezt valósítani. “Ha mi kilépünk a kormányból azért, mert a kisebbségi törvényt nem fogadják el, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy nem találunk jelenleg olyan romániai parlamenti partnert, amelyik ezt támogatná. Tehát nem logikus vagy nem ésszerű a kilépés. Akkor lenne ez ésszerű, ha úgy lépnénk ki, hogy partnerek lennének körülöttünk, akik támogatják majd a kisebbségi törvény megszavazását. Szívem szerint én kilépnék, de eszem szerint tudom, hogy csak egy gazdasági és politikai válságot mélyítenénk el, miközben kisebbségi törvény nem lenne. Tehát eszem szerint én is amellett vagyok, hogy most, ebben a pillanatban nincs hova kilépni” - fogalmazott Varga. Annak ellenére, hogy Teodor Baconschi külügyminiszter nemrég még azt hangoztatta, a kisebbségi törvény elfogadása a koalíció legfontosabb céljai között van, a képviselőház emberjogi bizottságában olyan módosításokat is jóváhagytak, melyek hátrányosan érintik a magyar közösséget, és nem csupán az ellenzéki pártok képviselői szavaztak ezekre a módosításokra. Ráadásul a törvény vitáját nem onnan folytatták, ahol évekkel ezelőtt abbamaradt, hanem az első cikkelytől, tudtuk meg Varga Attilától. 
A képviselő beszámolt az Erdély FM-nek: “Politikai partnerünk, a PDL segítségével elölről kezdtük a vitát, de olyan módon, hogy módosultak bizonyos cikkelyek, amelyek szerintem már most elfogadhatatlanná teszik számunkra így a kisebbségi törvényt, és vannak függőben lévő kérdések.” Varga elmondta: “A partnereink nem akarnak már hallani az autonómiáról, magát a szót, a kifejezést sem akarják, és nem is merek rákérdezni, hogy a tartalmát értelmezik-e valamilyen módon vagy sem. Azt is kifejtették, hogy döntési kompetenciát nem hajlandóak biztosítani valamilyen autonómia-tanácsnak, és ha ezt nem teszik meg, akkor értelmetlen az egész jogszabály ezen része. Nagyon veszélyes, hogy az elnök is, mások is elmondták, nem tudnak egyetérteni azzal, hogy vétójoga legyen a kisebbségügyi szervezetnek vagy valamilyen tanácsnak például akkor, ha egy kisebbségi iskola megszűnéséről van szó, mert hogy hozható az állam olyan helyzetbe, hogy ne tehessen meg bármit? Ennél is súlyosabbnak vélem azt, hogy egyszerűen törölték azt az egyértelmű rendelkezést a törvénytervezetből, amely azt mondja ki, hogy normatív illetve közigazgatási eszközökkel nem változtatható meg az etnikai arány. Ugyanennek a cikkelynek a következő bekezdését, amely azt mondja ki, hogy nem módosíthatóak a közigazgatási határok úgy, hogy sérüljenek az etnikai arányok, módosították. A tiltást pozitív módon fogalmazták meg, hogy az állam megteheti, csak nem csorbulhatnak a jogok. Nyilván teljesen másról van szó, hiszen itt a jog maga a meglévő etnikai arány. 
Tehát nem állunk jól a vitában. Ne kerüljünk abba a helyzetbe, hogy erőnket arra kelljen összpontosítsuk, hogy kivédjünk egy olyan döntést, amellyel netán megszavaznak egy olyan kisebbségi törvényt, amellyel nem tudunk egyetérteni.” A képviselő nem zárja ki, hogy júliusban egy rendkívüli parlamenti ülésszakon a kormány felelősségvállalással fogadja el a kisebbségi törvényt. Ugyanakkor nem sok esélyt lát arra, hogy ebben a formában megszavazzák a jogszabályt.
Transindex.ro

A Communitas esete a magyar sajtóval
Szinte észrevétlenül jelent meg a napokban a Communitas Alapítvány tavaszi kiírásának az eredményhirdetése. A kuratóriumok hozták formájukat, különösebb meglepetést nem okoztak. Az RMDSZ holdudvarához tartozó, vagy hozzájuk közel álló szervezetek idén is taroltak. Az alapítvány által kezelt lejmilliók kis hányadát nyilvános pályázati úton elosztó kuratóriumok hűek maradtak önmagukhoz: ahogyan eddig is, tették „kötelességüket”, és kirostálták a nem oda való, a más magyar pártok irányába elcsángáló delikvenseket.
Lévén, hogy idén egy-két ellenzéki napilapnak is hullattak némi morzsát, nagy felhajtás nem volt a Communitas örökös visszaéléseinek ügyében. Az meg bizonyára sokaknak nem tűnt fel, hogy a százszázalék RMDSZ-ellenőrzés alatt álló heti- és havilapok, vagy más időszakos periodikák kuratóriumában az RMDSZ-monopóliumot legkeményebben bíráló Erdélyi Napló, Polgári Élet vagy Erdélyi Gazda idén sem kapott egy banit sem.
Érdemes néhány szót szólnom a sajtótámogatások ügyéről, már csak azért is, mert a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének igazgatótanácsi tagjaként az előző években nekem is szerepem volt abban, hogy a napilapok által megpályázható nyilvános sajtótámogatások megítélésében az újságírószakmának is beleszólása legyen. Elértük, hogy hosszas kirekesztés után nem csak a Krónika, hanem a két, ellenzéki hangvételű megyei napilap, a Háromszék és a Reggeli Újság is támogatásban részesülhessen.
Ha jól számolom, a MÚRE képviseletében összesen három ilyen kuratóriumi ülésen vettem részt. Ha már a jobboldali sajtó részéről egymagamban voltam ott, valamit mozdítani próbáltam. Napilap számára jelképes összeg a megítélt évi 10 000-20 000 lej, mégis jó volt tudni, hogy a Reggeli Újság vagy Krónika részére nem volt kis siker keresztülvinni ezeket a döntéseket.
A párhuzamos sajtókuratóriumban viszont ez a fajta szakmai egyeztetés már nem működött. Itt a Communitas Alapítvány hozta hagyományos formáját: mindig hithű RMDSZ-katonák osztották az erdélyi magyarság pénzét, így természetesen szóba sem jöhetett, hogy az RMDSZ-vonaltól eltérő lapok részesüljenek támogatásban. Persze, mindig akadt egy-két kuratóriumi tag, aki azért rákérdezett, hogy az Erdélyi Napló például kaphat-e pénzt? A kétezres évek végéig ez úgy működött, hogy Markó Béla tudatta a nagyérdemű kuratóriummal, kik vannak tiltólistán. Az Erdélyi Napló néhány más lappal együtt hosszú éveken át a lista oszlopos tagja volt. Aztán kis erdélyi világunk változott, és az RMDSZ egyezkedésre kényszerült Tőkés Lászlóval. Ettől persze az RMDSZ-csúcs nem változott meg, de hirtelen, szemszúrásból eltűnt a virtuális lista. Tíz év után így eshetett meg, hogy az Erdélyi Napló 2009-ben egyszer csak kereken 5 000 lejt kapott, nagyjából annyit, mint egy községi polgármesteri hivatal faliújságja. Összehasonlításként írom, hogy az RMDSZ egyik szócsöveként elhíresült Erdélyi Riport hetilap abban az évben az általunk kapott összeg több mint hatszorosához jutott hozzá.
Amikor RMDSZ-tisztségviselőknek panaszkodtunk a méltánytalan pénzosztásról, válaszuk rendszerint az volt: miért nem megyünk Tőkés Lászlóhoz vagy Szász Jenőhöz pénzt kérni? Az természetesen egyikük fejében sem fordult meg, hogy a szétosztásra kerülő pénz nem valamiféle RMDSZ-mágnás személyes vagyona, hanem a romániai magyarság adólejeiből megítélt támogatás.
Az RMDSZ pénzosztó kuratóriuma semmit nem hajlandó saját hibáiból tanulni. Úgy tűnik, idén a kuratóriumokban ismét „listás szavazás” folyt. A Communitas ismétli önmagát, akár a történelem. Miközben a magyarországi kormányváltás rendre mindent kihúzott az RMDSZ alól, a figyelmeztetés nem elegendő. Ugyanott folytatják, mintha mi sem történt volna.
átvette Makkay József blogjából, 2011. május 23
Erdélyi Polgár /Az MPP Kolozs megyei lapja.

„Szeresd ezt a fölrdet, Erdélyt, és képes legyél érte áldozatot hozni”. Beszélgetés Kovács Kuruc János zilahi helytörténész-tanárral
Kovács Kuruc János helytörténész a Szilágysággal szomszédos tájegység, Kalotaszeg szülöttje. Körösfőhöz kapcsolódik gazdag helytörténészi munkássága, helyismerete szilágyságivá nemesítette. Családtagjaival együtt ragaszkodik választott hazájához, amit a Szilágyságban végzett munkássága, az elismerések hitelesítenek. Felsoroljuk – a teljesség igénye nélkül – azokat a munkákat, elismeréseket, amelyeket zilahi éveiben szerzett. 1990-től a Szilágy megyei Tanfelügyelőség szakmai irányítója kisebbségi és egyetemes történelemből, a Szilágy megyei történelemtanárok Konzultatív Tanácsának tagja. Szakmai, társadalmi, kulturális és politikai tevékenységéért számos kitüntetést, oklevelet és emlékérmet kapott: Szilágysági Magyarok (Báthory István Alapítvány – 2002); Vasvári Pál-díj (Körösfő – 2003); Életműdíj (Pro Zilah – 2006); Diplomă de Excelență (Történelmi és Művészeti Múzeum, Zilah – 2006); EMKE-díj (2008); Körösfő díszpolgára (2010).
Tagja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének; a Romániai Történelemtanárok Társaságának; a Pro Körösfő Baráti Társaságnak; a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületnek; a Zilahi Református Kollégium Baráti Társaságának; a Báthory István Alapítványnak; a Tövishát Kulturális Társaságnak; a Pro Zilah Egyesületnek és a Katz Pál alapította Holocaust Társaságnak; az 1990-ben újraindított Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, melynek keretében 2003-tól az EME Zilah és Vidéke fiókszervezet megalapítója és alelnöke lett. Alapító tagja a 2002 januárjában beindított Hepehupa művelődési folyóiratnak. Szakmai és közérdekű cikkeket és tanulmányokat közöl folyamatosan a Művelődés, a Hepehupa, a Limes, a Caiete Silvane, a Gazeta de Duminică, a Școala Noastră, a Romániai Magyar Szó, a Szabadság, a Kalotaszeg, a Szilágysági Szó, a Kraszna, a Szilágyság, a Sarmasági Hírmondó, a Szilágysági Vidéki Napló, az Árkád folyóiratokban, valamint a Nemzetiségi Fesztivál Füzetekben (1991–2000).
Fejér Lászlóval és Kovács Sándorral együtt kiadta Fazakas Ferenc: Életemet elmesélem című könyvét (Kriterion, 1998); A grundtól az olimpiáig helytörténeti füzetet (Zilah, 2001), több kollégával közösen Körösfő képes monográfiáját (2001). Egyik legjelentősebb alkotása a Szilágysági magyarok című monográfia munkaközösségének megszervezése (Kriterion, 1999), amelynek második kötete kiadóra vár.
– Mindenekelőtt arra kérlek, mutatkozzál be néhány mondatban olvasóinknak: mikor és hol születtél, hol jártál iskolába, milyen intelmekkel tarisznyáltak fel szüleid, amikor útnak indítottak, hogy keresd és megtaláld helyedet a világban?
– Kezdhetném hagyományosan: a kalotaszegi Körösfőn születtem 1951. március 13-án, kézműves-háziiparos családban. Négyen voltunk testvérek, közülünk sajnos az egyik kishúgom orvosi műhiba miatt nyolcvanegy napos korában tüdőgyulladásban meghalt. A négygyermekes család megszokott volt körösfői viszonylatban akkor, az egykézés nem volt jellemző még Felszegen, mint a nádasmenti falvakban. Édesanyámék családjához képest viszont visszalépés volt, mivel ők a Nagy Péntekek famíliájából nyolcan érték meg a felnőtt kort.
A második világháború utáni Körösfőn elég nehéz világba születtem és nevelkedtem. Sok család siratta elhunyt vagy eltűnt szeretteit. Emlékszem, hogy dédnagyanyám haláláig (1966) nem nyugodott bele, hogy az első világégésben férjét elvesztette. Férje, Mihály János Cika a galíciai front első csatájának első áldozatai közt halt hősi halált Halics mellett 1914. szeptember 31-én, nagyon fiatalon, és három árvát hagyott maga után. Dédapámról még csak annyit, hogy tehetséges fafaragó volt, és részt vett abban a csapatban, amely Bartók Bélának készítette a híres kalotaszegi hímes bútorát.
A második világégés sem kegyelmezett családunknak, két nagybátyám pusztult el, amihez hozzáadható a falunk létét megrendítő esemény, amikor 1944. október 11-én, a front átvonulása után a szomszédos hegyi lakosok (főleg a hitványabb bedecsiek vezetésével) irgalmatlanul kirabolták Körösfőt. Állatok, szekerek, élelem, ruha, kályha és lábbeli nélkül hagyták a háborútól amúgy is sokat szenvedett, férfiak nélkül maradt, védtelen, kétségbeesett asszonyokat. A 15 éves édesanyámnak Bungar Iosif rángatta le erőszakkal egyetlen pár csizmáját, mezítláb indítván neki a télnek. Kuruc Pisti bátyánkat, a Hangya Szövetkezet raktárosát félholtra verték és két napig vallatták a hideg vizes hordóban eldugott kincseket keresve rajta. Hasonló dolgok történtek a környező magyar falvakban is. Feleségem nagyapjának mondta egyik román szomszédja: magyarok vagytok, szenvedjetek, örüljetek, ha a gúnyátok megmarad rajtatok. Aztán végig kellett néznie, amint román szolgája szekérre felrak minden értékes holmit és élelmet, majd indulás előtt köszönetképpen ostorával végigvágott egykori kenyéradója hátán.
Falunkat a teljes pusztulástól az orosz hadsereg egyik tisztje mentette meg, az első világháborút megjárt oroszul még tudó öregek könyörgésére. Elképzelhető, milyen lehetett a Völgyön szekéren közeledő rablóbanda meglepetése, mikor gépfegyvertűz fogadta őket a Kuruc oldalról. Erről tanúskodik a református egyház első Családkönyve: „Ezt a családkönyvet megmentettem az elpusztulástól 1944. október 12-én, amikor megszállták az oroszok Körösfőt. (Péntek Márton Piszkiri presbiter)”.
A nehéz világ tovább hitványodott, mert szovjet mintára megkezdték a közös gazdaságok szervezését, először társulásokba, majd termelőszövetkezetekbe való csalogatással, végül a legdurvább erőszakkal. A túléléshez, a mindennapi előteremtéséhez a gyenge lábakon tipegő háziipar nyújtott megoldást, ami hatalmas áldozatot követelt a vállalkozó szellemű emberektől. Édesanyámat idős koráig sosem láttam éjfél előtt ágyba térni, aztán korán, a tehéncsorda kihajtása előtt már a műhelyben görnyedve, az eszterga előtt vagy az asztalnál fűzögetve találta a hajnal. Így sikerült lábra állniuk, házat építeniük, minket iskolába járatniuk, hiszen esküvőjükön nagyapám egy rendes pár csizmát sem biztosított kisebbik fiának. Korán, már ötödikes tanuló koromban, fejlett fizikumomnak köszönhetően, rendesen tudtam esztergálni (a vésőt fogni), annyira megszerettem, hogy vakációimat egyetemista és tanár koromban is édesapám 2001-ben bekövetkezett haláláig mindig otthon, a műhelyben esztergálva töltöttem.
– Milyen hangulata volt gyermekkorodban szülőfaludnak, mi változott azóta? Mit jelentett Kalotaszegen körösfői magyar gyermeknek, fiatalnak lenni? Volt részed ezért hátrányos megkülönböztetésben, az iskolában, egyetemen vagy később a katonaságnál, bárhol?
– Körösfő lakosságának száma sosem haladta meg a másfél ezret (mára már ezren alig élnek a faluban), gyerekáldás azért bőven volt, hiszen pajtásaimmal harmincan szorongtunk a régi, egykori felekezeti iskola egyik osztályában. Az új, emeletes iskolában az 1952-ben születettek végeztek legelőször. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy 2010-ben Antal István ifjú igazgató meghívására részt vehettünk az iskola Kós Károly névre való keresztelésének ünnepén, s újra találkozhattunk kedves tanító néninkkel s még élő tanárainkkal: Szabó T. E. Attilával, Mártonné Tőrös Ilonkával és Mihályné Tóth Annával, Fekete Károllyal és Fekete Ernővel. Aránylag jó magaviseletű gyereknek számítottam, azért én is belekóstoltam párszor a körmös, a tenyeres, vagy a kukoricaszemen való térdepelés, a nádpálca és a nadrágszíj élményeibe. Alig vártuk a hétvégét, amikor sorjában kipróbáltuk az egyetlen, a háborúból maradt Eska típusú biciklit (10 banit fizettünk egy fordulóért). Vasárnap délutánonként darabjaira rúgtuk a rongylabdákat. A villany bevezetéséig mozikaraván járt filmeket vetíteni a kultúrház falára. Visszaemlékszem az 1954-es foci világbajnokságra is, amikor apró gyerekként lábatlankodtam a nagybátyám, Cika Gyuri telepes rádióját hallgató és a magyar válogatottnak – Puskásnak, Kocsisnak, Grosicsnak – szurkoló falubeliek között. Ugyanúgy emlékszem az 1956-os eseményekre, s most is látom a megdöbbent arcokat, a kétségbeesést a megtorlások és a véres események hallatán.
A román nyelv elsajátítása számomra könnyűnek tűnt, mivel sok román könyvet olvastam, és néha beszélgethettem az egyik nagynéném román férjével. Főleg a téli vakációban, az ünnepek idején, disznóvágáskor tartózkodtak huzamosabb ideig otthon. A téli esték különösen vidáman teltek nekem és a románul szintén folyékonyan beszélő unokaöcsémnek, amikor a tolmács szerepét játszottuk a románul vajmi keveset beszélő nagyanyám és a magyarul ugyanannyit értő Nelu sógor (Bota Ioan) között. Őszintén elmondhatom, hogy származásom, nevem miatt nyíltan sosem tapasztaltam hátrányos megkülönböztetést. Az általános iskolában a romántanárnő nagyon kedvelt, amiért olyan sokat olvastam és szépen beszéltem. A katonaságnál és az egyetemen sem éreztem megkülönböztetést. Sőt a nevem miatt nagy becsületem volt Ioan Piersic őrnagynál, a híres színész, Florin Piersic nagybátyjánál. Akkoriban nagyon megbíztak katonáéknál a magyar bakákban. Az egyetemen sok román jó barátom volt, akikkel végig egy szobában laktunk. Sokat hülyültünk s autonómiákat osztottunk Erdély egyes részeinek (attól függően, honnan származtunk), engem elfogadtak és megválasztottak ezelőtt 36 évvel az önálló Erdély gubernátorának. Egyformán befogadóak voltunk és vallottuk: a lényeg az, hogy eléggé szeresd ezt a szülőföldet, amit Erdélynek hívnak és képes legyél érte áldozatot hozni, küzdeni; megelégedjél azzal a kevéssel, amit nyújthat, amely azonban nagyon édes és kedves lehet. Mert tudod, hogy a tied, és azt senki tőled el nem veheti. Nekem érthetetlen az a magatartás, hogy még most is bizonyos szülők nem anyanyelven taníttatják gyereküket, mondván, hogy jobban tudnak majd érvényesülni az életben. Ez hamis állítás volt mindig. Ennek ellenkezőjét tanítottam diákjaimnak. Ebben nevelkedtek gyermekeim is, akik itthon maradtak, megtalálták helyüket és számításukat. Azt szeretném, ha unokáim is ugyanúgy éreznének, élnének, gondolkodnának és cselekednének.
– Kik befolyásolták fejlődésedet? Kihez szerettél volna hasonlítani? Miért lettél történész, kik voltak kedvenc tanítóid, mestereid? Mit tudtál megtanulni a családban, szülőfaludban és mit tehettél hozzá a kolozsvári egyetemen?
– Szülőfalum vonzása még most is erőteljes, hiszen ott nyugszanak őseim, ott élnek rokonaim, ismerőseim és kedves barátaim. Divat volt régebben a kalákában történő segítségnyújtás komolyabb munkálatoknál (például házépítésnél), de kalákában folyt a kukoricahántás is, ahol a kukoricacsövekről leszedett panusában kedvünkre hempereghettünk, birkózhattunk és bajszokat aggathattunk egymásnak. A visítozó lányoknak alaposan teletömtük alsóneműiket puha panusával.
Téli estéken a férfiak összeültek beszélgetni, pipázgatni, italozni. Fahordás és friss vízhozatal ellenében minket, gyerekeket is beengedtek. A kályha melletti sarokba kucorodtunk, és tátott szájjal hallgattuk egy évszázad eseményeit, a két világháború történéseit, szemtanúk által egyes szám első személyben elmesélve. Harcolni láttuk őket a szerb fronton, Galíciában az oroszokkal, Isonzónál az olaszokkal, vagy dideregve, vacogva, vonszolva magukat a Don-kanyarnál, éhezni az orosz lágerekben. A disznótor az egyik legszebb élménynek számított Mikulás napja környékén. Mi, gyermekek már napokkal előtte izgultunk és készültünk egy kis tüzelődésre, hiszen abban az időben még szalmával perzselték a göndörszőrű mangalicát.
A tanulás, a könyv szeretete hagyomány volt családunkban, rongyosra olvastuk a faluban létező könyveket, az érdekesebbek fejezetre bontva jártak kézről kézre. Abban a szegény világban anyám testvérei közül Laci, Miki, Anna Kolozsvárt tanultak, Kati néném egy hegyközszentmiklósi időszakot követően nyugdíjazásáig volt tanítónő a faluban. Keresztapám, az utolsó Mihály János Cika a bánffyhunyadi kereskedelmi szövetkezet elnöke volt. Unokatestvérem, Mihály Éva Cika pedig gyerekorvosként tevékenykedett. Azt, hogy én is jól tanultam, szüleimnek, tanáraimnak és jó kollégáimnak köszönhetem. Hogy tanár lettem, osztályfőnököm, Makfalvi Erzsike példamutatásának eredménye. A középiskolában végig párhuzamosan szerettem a történelmet és a földrajzot, de a biológiatanárom, Vasas Samu egyénisége hatott rám különösen, akitől megtanultam az egyenes tartást, a népi hagyományok tiszteletét és becsülését. Vele tanultuk meg és barangoltuk végig nagy sikerrel Szentimrei Jenő: Csáki bíró lánya című népszínművével egész Romániát. Játszottunk a kolozsvári és a szentgyörgyi színházban is, valamint Kalotaszeg és Székelyföld számtalan településén, Körösfőtől Csíkszentsimonig, sőt Bukarestben és Budapesten is. Én a vőlegény szerepét játszottam, Árvadi csizmadia fiát, aki menyasszonyát halálra táncoltatta.
Vasas Samutól kaptam az első megbízatást a Kalotaszeg folyóirat új sorozatának beindítása után, ahol ő volt a mindenes szerkesztő, hogy írjam meg folytatásos cikkekben a magyarok történetét. Egyetemi éveim alatt Jakó Zsigmond professzor volt számomra az alaposság és a komolyság mintaképe, Kovács József a szakmai megbízhatóság megtestesítője, míg Imreh István szakmai igényességre nevelt, államvizsga dolgozatom türelmes irányításával is. A szülőfalumból származó Péntek János nyelvészprofesszor mai napig fő támaszom és tanácsadóm, 2001-ben közösen szerkesztettük Körösfő kismonográfiáját. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraindítása óta Egyed Ákos akadémikust tekintem tanítómesteremnek és második apámnak.
Az egyetem elvégzése után Zilahon tanítottam különböző iskolákban, főleg románul. Az 1989-es váltás után bekapcsolódtam a Szilágyság szellemi és politikai életébe. Az első napokban megjelent Szilágysági Szóban, majd a Szilágyságban közérdekű cikkekkel jelentkeztem, majd Joikits Attilával magyarságtörténelem leckéket közöltünk sorozatban tanároknak és diákoknak. 1994 és 1995 között a Bemutatjuk falvainkat sorozatban megírtam Kalotaszeg Szilágy megyéhez szakadt alszegi falvainak rövid történetét (Magyarzsombor, Nagypetri, Kispetri, Középlak, Váralmás, Bábony, Farnas, Zsobok, Sztána és Ketesd). Ez felbátorított egy szilágysági monográfia megszerkesztéséhez, kezdetben Major Miklós szilágynagyfalusi kollégámmal és Sipos László bogdándi iskolaigazgatóval, majd egyre bővülő szerzőgárdával. Ebből született meg 1999-ben a Szilágysági magyarok első kötete, amely kétezer példányban kelt el, és lendületet adott a második és harmadik kötet megírásához és szerkesztéséhez.
– Mikor nősültél? Milyen körülmények között kezdted el helytörténészi munkásságodat, hogyan született meg a Szilágysági magyarok nagy sikerű kötet, és mikor olvashatjuk a folytatást, a képes krónikát? Hogyan működik az EME Zilah és Vidéke fiókszervezete?
– Feleségem, Erzsébet, nyárszói születésű, már bánffyhunyadi középiskolás korunk óta udvaroltam neki, együtt ingáztunk. Az esküvőnk első éves egyetemista koromban történt a nyárszói református templomban. Két szép gyerekkel áldott meg az Isten. Egyetem után, 1977-ben Zilahra költöztünk. A zilahi 2-es számú Általános Iskolába kerültem, Vártelekre, ahol románul kellett tanítani. Kiderült, hogy nem is volt olyan rossz választás, Erdély bejáratánál, a Meszesi kapunál tanítani, az ókori Porolissum szomszédságában. Sok jó és tehetséges tanulóm származott Mojgrádról, akikkel tavaszonként (hisz akkor még szántották a mojgrádi tetőn a római vár területét) sok értékes római leletet gyűjtöttünk az iskola múzeumi sarkába, amiket a fordulat előtt egy évvel át kellett hogy adjak a Zilahi Múzeumnak. Azokban a sötét években, amelyeknek fiatalságunk leggyönyörűbb éveinek kellett volna lenniük, nem bízhattál majdnem senkiben, még véleményt is veszélyes volt cserélni. Csak otthon éreztük magunkat biztonságban, szüleinkkel, nagyszüleinkkel és gyerekkori pajtásainkkal mertünk őszintén tárgyalni. Számomra igen nehéz volt az alkalmazkodás, még diákjaimmal is politikai vicceket mondtunk, aminek meg is lett később az eredménye. Megízlelhettem ellenben, milyen gyógyító ereje van az Istenhez való őszinte imádkozásnak és a benne való hitnek. Jó az, ha az ember mindig egyenesben van Istenével. Az 1989. évi decemberi események Zilahon, a város főutcáján találtak. A Szabad Európa rádióból és a magyar tévéből értesültünk a beindult eseményekről. 1990-től a zilahi Simion Bãrnuțiu és az Avram Iancu iskolákba kértem áthelyezésemet, ahol tanárként tevékenykedek most, 2011-ben is, annyi kitérővel, hogy 1995 és 1997, majd 1999 és 2003 között kinevezett aligazgatója voltam a Fenyves negyedi iskolának. Örömünkre a fizika–kémiatanár feleségem is ott tanított, majd 1994-től Ildikó lányom is ott kapta első tanítónői állását. Szép életünk van a Szilágyságban, mégis Mikes Kelemennel mondhatom: úgy szeretem Szilágyságot, hogy el nem feledhetem Kalotaszeget. Ha otthon, szülőfalumban maradtam volna, anyagilag biztosan jobban állnék, szaporán esztergálnék ma is édesapám műhelyében, ott a Kuruc oldal alatt, de valószínűleg egyetlen elképzelésemet, gondolatomat sem fektettem volna papírra.
Azt is elmondhatom, hogy ha újra kezdhetném, ismét pedagógus lennék. Terveimet, elgondolásaimat mindig is szerettem halogatás nélkül gyakorlatba ültetni. Így valósult meg például a Vasvári Pál emlékére emelt kopjafa Körösfőn (1995), az emléktábla Nagymonban Márton Gyula nyelvészprofesszor házán (1996), a Zilah 525 év emléktábla (1998), az Ady Endre halálának 80. esztendejére szervezett közös ünnepségek Kalotaszegen és Szilágyságban: Nyárszón, Zilahon és Diósadon (1999), a Petőfi emlékoszlop Bánffyhunyadon (1999), az 1848-as obeliszk Zilahon (1999), a Sipos László emléktábla Bogdándon (2001), a Wesselényi szobor Zsibón (2004).
Úgy érzem, bőven válaszoltam kérdéseidre, sok időbe telt a közel hat évtizednyi emlékeimet felidézni, de jólesett és utólagosan elégtételt érzek ezért. Saját kezdeményezésre talán sosem fogalmaztam volna így meg élményeimet, pályafutásom és eddigi munkásságom egyes részeit. Köszönöm, hogy rám is gondoltál, és úgy érzed: a Szilágyság-kutatásnak van múltja, jelene és jövője, mert van egy Kurucjancsija.
– Igen, van a Szilágyságnak egy Kurucjancsija, akit a Kalotaszeg egy kis részével Körösfőtől kaptunk ajándékba. Szerintem sok hasonló, népünk önazonosságát kutató, ápolásában elkötelezett, az együtt élő nemzetiségek barátságát hirdető értelmiségire lenne szükség ma és nem csak a Szilágyságban, hanem máshol is.
Gáspár Attila?
Művelődés (Kolozsvár)

Késleltetik a Sapientia-egyetem akkreditálását
Mélységesen csalódott a politikumban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Dávid László, aki szerint a politikusok egy része fékezi, másik része pedig nem segíti a felsőoktatási intézmény amúgy is elnyúlt akkreditációs folyamatát.
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) tízéves fennállása óta a 2010/2011-es tanév bizonyult a legrosszabbnak és a legnehezebbnek – állítja Dávid László rektor. Az EMTE vezetője a Krónikának úgy nyilatkozott, mélységesen csalódott a politikumban, melynek egy része véleménye szerint szándékosan fékezi, másik része pedig nem segíti a felsőfokú oktatási intézmény amúgy is elnyúlt akkreditációs folyamatát. Mint mondta, a késés várhatóan két-három évvel veti vissza a rangsorolási folyamatról lemaradó egyetemet. „Számos alkalommal kértem, valósággal könyörögtem, hogy hagyják a dolgokat haladni a maguk természetes útján. Mi, szakemberek végezzük a dolgunkat, végezzék a politikusok is a maguk teendőjét. Elvégre ez az egyetem mindannyiunk ügye. A Sapientia soha nem állt ide vagy oda, és nem sértette senkinek az érdekeit” – fakadt ki Dávid, hozzátéve, hogy eddig valóban hitte, a romániai magyarságnak azért van szüksége parlamenti és kormányképviseletre, hogy az ott ténykedő politikusok segítsék a közösség ügyeit.
Dávid László rektor mindezt annak kapcsán mondta el, hogy az egyetemet felmérő Román Felsőfokú Oktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) egy éve átadta az intézményről szóló jelentését az oktatásügyi minisztériumnak, és azóta még csak a kormány elé sem került az akkreditációs törvénytervezet, amit utólag a parlamentnek is el kell fogadnia. Kérdésünkre, hogy véleménye szerint miért akadt el a Sapientia EMTE akkreditációs folyamata, Dávid László annyit mondott, hogy erre ő is szeretne választ találni.
Még a román kollégák is csodálkoznak
„Kihallgatáson voltunk Daniel Funeriu tanügyminiszternél, aki – akárcsak a felmérést végző román és külföldi szakemberek – arról biztosított, hogy az egyetemünkkel kapcsolatosan mindent a lehető legnagyobb rendben találtak. Ügyünk az oktatási tárcától két más minisztériumba, a munkaügyi, valamint az igazságügyi tárcához került, hisz innen is szükségeltetik egy-egy formális jóváhagyás. Ez még mindig várat magára. Csodálkoznak is a román egyetemek vezetői, hogy minket még mindig nem akkreditáltak, holott más intézmények esetében, az ARACIS jelentése után a folyamat nem tartott többet négy hónapnál” – avatott be a részletekbe a Sapientia rektora.
Ezzel szemben Király András, az Oktatásügyi Minisztérium államtitkára arra kívánta emlékeztetni Dávidot, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem esetében is négy évre volt szükség. Az RMDSZ-es politikus azonban arról nem tett említést, hogy a nagyváradi székhelyű egyetem is hátrányosan megkülönböztetett tanintézménynek számított. „A tanügyminisztérium nem húzta az időt, tőlünk időben tovább haladt a Sapientia dossziéja. Remélem, hogy a nyár folyamán, legkésőbb az ősz elején a kormány asztalára, majd a parlament elé kerül” – fejtette ki az államtitkár. Ugyanerre tett ígéretet Markó Béla helyettes kormányfő is.
Benőtte a gyom az alapköveket
A késés több szempontból is negatívan érinti az egyetemet. Egyrészt nem hirdethet mesterképzést, másrészt nem vehet részt a jelenleg zajló rangsorolási folyamatban. Ez azt jelenti, hogy mint utólag akkreditált felsőfokú tanintézmény a legalsó szinten kell majd kezdenie. Dávid László szerint ez újabb két-három éves csúszást eredményezhet. Az akkreditáció hiányának nem utolsósorban anyagi vonzata is van. Mivel az egyetem az idén sem szervezhetett az államvizsgát, végzős diákjainak Bukarestbe, Temesvárra, Kolozsvárra és Iaşiba kellett utazniuk. A Sapientia EMTE vezetősége úgy döntött, hogy valamennyi végzős hallgatójának biztosítja a mintegy ezerlejes költségét. „Érzem, hogy nem haladunk előre, hanem lecsúsztunk” – fogalmazta meg az Erdélyi Magyar Tudományegyetem jelenlegi helyzetét a rektor. A többletkiadás a beruházásokra is kihatott. Hiába tették le még a múlt év folyamán a marosvásárhelyi kollégium, illetve a kolozsvári campus alapkövét, egyik központban sem sikerült hozzálátni az építkezéshez. A marosvásárhelyi campus esetében tovább csúszhat a beruházás elkezdése, a kincses városban viszont már tudni lehet melyik az a cég, amely hamarosan elkezdheti az építkezést. (Hamarosan építkezhet a PKE. A látvány- és épületterve is készen van már a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) jövendő új székházának – mondta el a Krónikának János-Szatmári Szabolcs rektor. A tervek több évvel ezelőtt készültek, azóta az igények is megváltoztak, így néhány módosítás történt az eredeti elképzelésekhez képest – tudtuk meg. Ahhoz, hogy elindulhasson az építkezés, a terveket a közigazgatási minisztériumnak is jóvá kell még hagynia. Ősz folyamán elkezdődhet az engedélyeztetés, és a rektor reményei szerint még az idén legalább az épület alapját elkezdhetik építeni. Az építkezést a magyar kormány finanszírozza, nagyjából 2,4 millió euró értékben. A leendő új székház alapkövét egyébként már 2005-ben letették, de aztán a támogatások annyira elapadtak, hogy – mint Tőkés László elnök legutóbbi sajtótájékoztatóján fogalmazott – csak a túlélésre volt elegendő a pénz. A PKE másik két épületének szomszédságában fekvő füves telek, ahol a székház épül majd, jelenleg üresen áll.
N.O.)
Krónika (Kolozsvár)

Bocék „eltörölték” a Székelyföldet
Kiiktatta egy tavalyi dokumentumából a Székelyföld és a Barcaság megnevezését szerdai ülésén a Boc-kormány. A kabinet a tavaly áprilisban elfogadott, majd a Hivatalos Közlöny május 11-i számában megjelent, Illyefalva község címerének elfogadásáról szóló 402-es számú határozatából törölte a két régiót. Noha Gáti István kormányfőtitkár-helyettes szerint a döntésnek nincs köze az elmúlt hetek Székelyföld-ellenes hangulatkeltéséhez, a módosítás kapitulálásnak tűnik a román balliberális ellenzék támadássorozata előtt.
Az egy évvel ezelőtt elfogadott kormányhatározat a Sepsiszentgyörgy közelében fekvő Illyefalva új címerét, annak heraldikai elemeit hagyja jóvá, és a címerben szereplő ezüst határkő leírásánál jelenik meg indoklásként, hogy a díszgúla azt jelképezi: a település a Székelyföld és a Barcaság határán fekszik. Gáti István helyettes kormányfőtitkár csütörtökön a Krónikának elmondta: a határozatot azért kellett módosítani, mert a Kovászna megyei prefektúra felszólítására az illyefalvi önkormányzat utólag Kovászna és Brassó megyére cserélte a két tájegység elnevezését, tudniillik a kormány területi képviselője kifogásolta, hogy Székelyföld és Barcaság néven Romániában nem létezik önálló közigazgatási egység. „A módosítás közel egy éve szerepel a kormány napirendtervezetén, és nincs összefüggésben a régióátszervezés kapcsán az elmúlt időszakban tapasztalt Székelyföld-ellenes hangulatkeltéssel” – magyarázta kérdésünkre az RMDSZ-es politikus. Az ominózus kormányhatározatot azonban már tavaly össztűz alá vette a Hargita és Kovászna megyei Románok Civil Fóruma. A szervezet alkotmányellenesnek tartja a hivatalos dokumentumban szereplő Székelyföld megnevezést, sőt a „határ” szó használatát is elfogadhatatlannak nevezte, mivel az a román értelmező szótár szerint „két országot egymástól elválasztó” vonalat jelent.
Erőteljes nyomást gyakorolt a kormányra az ügyben Horia Grama szociáldemokrata (PSD) parlamenti képviselő is. A Kovászna megyei ellenzéki honatya nemrég a miniszterelnöknek címzett interpellációjában Románia alkotmányos berendezkedése elleni merényletnek, a Hargita, Kovászna és Maros megyében élő románok elleni sértésnek titulálta, hogy a kormány hivatalosan elismerte a Székelyföld létezését. Grama szerint a Boc-kabinet nemzetbiztonsági ügyet sértett azzal, hogy hivatalos rangra emelte azt a régiót, ahol a romániai magyar politikai szervezetek „etnikai alapú autonómiát” kívánnak kialakítani. Később, a brüsszeli Székelyföld-iroda megnyitása apropóján Olguţa Vasilescu PSD-s szenátor bírálta éles hangnemben a Boc-kormányt, amelyet azzal vádolt, hogy a „fű alatt” elismeri a Székelyföld létezését az illyefalvi címerről hozott határozattal.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

A magyar nyelvű oktatásért harcol továbbra is a KMEI
Szabó Á. Töhötöm váltja Veres Valért az igazgatói tisztségben
A magyar nyelvű oktatás megerősítését és versenyképességének növelését, a tehetséggondozást és a külföldi szervezetekkel való kapcsolatok mélyítését az elkövetkező időszakra nézve is céljai között fogalmazza meg a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI), a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának szakmai háttérintézménye. Az erdélyi tehetséggondozásnak a magyarországi Országos Tudományos Diákköri Tanács rendszerébe való illesztése érdekében tavaly többoldalú együttműködési megállapodást aláíró intézet a napokban megújította megállapodását a BBTE magyar tagozatával is, amelynek eredményeként – több más mellett – a vendégtanári programok megszervezésére és a magyar nyelvű jegyzetkiadásra fókuszálnak. Tegnap délben Veres Valér leköszönő igazgató az elmúlt egy év megvalósításairól tájékoztatta a sajtó képviselőit, ugyanakkor Szabó Árpád Töhötöm néprajzkutató, a KMEI újonnan megválasztott igazgatója is bemutatkozott.
– Jelen pillanatban nem tudok gyökeres változásokat ígérni, mindenekelőtt mélyebben meg kell ismerkednem ezzel a munkával. Reménykedem ugyanakkor abban, hogy Veres Valér segíteni fog, hiszen mindig is nyilvánvaló volt az ő szakmai hozzáértése, konszenzusteremtő képessége, szakmaisága pedig hozzájárult ahhoz, hogy az intézet sikereket érjen el – hangsúlyozta Szabó Árpád Töhötöm, a BBTE oktatója, akit – miután Veres Valér június 21-én benyújtotta lemondását, – az intézet igazgatótanácsa, az alapszabály értelmében egyhangúlag, egy tartózkodással választott meg igazgatónak. A néprajzkutató szerint lényeges elgondolkodni a KMEI jelenlegi struktúráján: működtethető-e az jelenlegi formájában az elkövetkező időszakban is, a székház és a partnerintézményi hálózat vonatkozásában egyaránt.
Szabó Á. Töhötöm iskoláit szülőfalujában, Siménfalván, majd Székelyudvarhelyen végezte, 1999-ben szerzett magyar–néprajz szakos diplomát a BBTE-n, majd doktori dolgozatát 2008-ban, a Debreceni Egyetemen védte meg. Vezetői tapasztalatokat a Kriza János Néprajzi Társaság alelnökeként és programigazgatójaként, valamint a KMEI aligazgatójaként, egyes programjainak felelőseként szerzett az elmúlt időszakban.
Mint kiderült, az új igazgató, és egyúttal az intézet jövőbeli tervei között szerepel a magyar nyelvű oktatás megerősítése, versenyképességének növelése minden lehetséges eszközzel, közösen a BBTE magyar tagozatával, valamint tagszervezeteikkel és partnerintézményeikkel. Ezen belül lehetőség szerint évente meg kívánják hirdetni a konferenciarészvételek támogatását: ezt elsősorban az hívta életre, hogy a hazai lehetőségek mellett a 2000–2500 lejre duzzadó részvételt sokan (főként a pályakezdők) nem engedhetik meg maguknak.
Emellett még szorosabb kapcsolatokat és együttműködést építenének ki a hazai és a magyarországi intézményekkel (a BBTE magyar tagozata mellett a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel, az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel, a Bolyai Társasággal, a Stúdium Alapítvánnyal, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel stb.). A KMEI és az egyetem magyar tagozatának nemzetközi megítélését is erősíteni kívánják, ugyanakkor a tehetséggondozásra is hangsúlyt fektetnének: együttműködési programok keretében, a szakkollégiumokon keresztül tehetségpontokat alakítanának ki, hogy aztán ezeket tehetséghálózatba kapcsolják be. Segítenék továbbá az egyetemi oktatás szerkezetének átalakulása miatt nehéz helyzetbe került alapszakokat, és nem titkolt céljuk – amely már jó ideje foglalkoztatja a KMEI vezetőségét –, hogy a KMDSZ-szel együttműködve szakkollégiumi központot hozzanak létre.
– Sikerült jelentős mértékben felfuttatni a szervezetet, a visszajelzések azt mutatják, hogy az oktatók nagy többsége pozitívan vélekedik a KMEI-vel kapcsolatban – magyarázta Veres Valér leköszönő igazgató, hozzátéve: az a tény, hogy a magyar tagozaton meglehetősen jól mentek a dolgok az elmúlt években, a KMEI tevékenységének is köszönhető, kezdve a támogatási rendszer kialakításától a szakmai tevékenységeken át el egészen az önállósodás segítéséig. A leglátványosabb eredménynek a 24 szakkollégiumot magában foglaló programot említette, amelynek eleinte alig 2–3 előzménye volt Kolozsváron. Amint az elmúlt egy év megvalósításait számbavevő beszámolóból kiderült, a program keretében 258 szakkollégistát támogattak, akik közül 96 személy ösztöndíjban részesült. A támogatás keretében 125 konferencia- és 34 versenyrészvételt tartanak nyilván, az idei egri Országos Tudományos Diákkörü Konferenciáról (OTDK) pedig két első és öt harmadik díjat kaptak.
Eseményekben és megvalósításokban gazdag az évi tevékenységek listája: a BBTE-n 22 magiszteri képzést támogattak, a vendégtanári program keretében 82 külföldi személy költségeinek fedezéséhez járultak hozzá (teljes egészében a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával), a jegyzetkiadás támogatási programon belül egyetemi jegyzetek megjelenését támogatták, a magyar nyelvű felnőttképző programban főleg a tanártovábbképzés terén segítettek, ugyanakkor, bár szerény mértékben, de a tagszervezetek működési költségeinek fedezéséhez is hozzájárultak.
A BBTE magyar tagozatával megújított együttműködési megállapodás pontjai között szerepel a vendégtanári programok további közös megszervezése, a magyar nyelvű akkreditált tanártovábbképzés és felnőttképzés megszervezése a közoktatásban dolgozók számára, a magyar nyelvű szakkollégiumok és mesteri programok működésének és programjainak biztosítása, a jegyzetkiadás, az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia és más tudományos konferenciák stb. megszervezése.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Húsz éve történt a kelet-európai rendszerváltozás
A Varsói Szerződés megszűnése
Húsz éve, 1991. július 1-jén Prágában a Varsói Szerződés tagállamainak delegációi megállapodtak a kelet-európai volt szocialista országok közös katonai-politikai szervezetének megszüntetésében.
A Varsói Szerződés Szervezete létrehozásának közvetlen előzménye volt, hogy az NSZK-t 1955. májusában felvették az 1949-ben megalakult NATO-ba, s szerepet játszott benne az is, hogy az osztrák semlegességet kimondó államszerződés ugyancsak 1955. májusi aláírásával megszűnt a szovjet csapatok romániai és magyarországi állomásozásának jogi alapja.
A bevezetőből és 11 cikkelyből álló szerződést 1955. május 14-én írta alá Varsóban nyolc, magát szocialista orientációjúnak nyilvánító ország (Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió). Az eredetileg 20 évre szóló barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést 1975-ben tíz, majd 1985-ben újabb húsz évvel meghosszabbították. A katonai szövetség keretében egyesített fegyveres erőket hoztak létre, a közös parancsnokság alá helyezett haderők parancsnoksága élén szovjet tiszt állt. A magas szintű tanácskozásokra, a szerződés végrehajtásával kapcsolatban felvetődő kérdések megvizsgálására a „nyolcak” Politikai Tanácskozó Bizottságot (magyar szóhasználatban testületet) állítottak fel, és működött egy állandó honvédelmi miniszteri és külügyminiszteri bizottság is. Magyarország az 1956-os forradalom idején bejelentette kilépését a moszkvai székhelyű szervezetből, de ez a szovjet intervenció miatt meghiúsult. Albánia 1968-ban kilépett, de már korábban, 1962-ben felfüggesztette tagságát, Románia pedig 1964-től csak bizonyos korlátozásokkal vett részt a VSZ tevékenységében. A két német állam 1990. októberi egyesülésével még a szövetség formális felbomlása előtt megszűnt az NDK tagsága is.
A szerződő felek vállalták, hogy az ENSZ Alapokmányának megfelelően nemzetközi kapcsolataikban „tartózkodnak az erővel való fenyegetéstől vagy annak alkalmazásától, és nemzetközi vitáikat békés eszközökkel oldják meg”. Ugyanakkor leszögezték, hogy ha valamely állam vagy államcsoport Európában fegyveres támadást intéz a szerződés valamely részese vagy részesei ellen, akkor az egyéni és kollektív önvédelem jogának érvényesítéseként egyenként és közösen, minden szükséges eszközzel, a fegyveres erő alkalmazását is beleértve azonnali segítséget nyújtanak a megtámadott államnak vagy államoknak. Összességében a szerződés inkább volt „a szocialista tábor” Szovjetunióhoz való lojalitását biztosító politikai eszköz, mint a kelet-nyugati katonai konfrontáció eleme. Fennállásának három és fél évtizede alatt a szervezet két fegyveres akciót hajtott végre, mindkét alkalommal a tagállamokon belül: 1956-ban szovjet csapatok verték le a magyar forradalmat, 1968-ban pedig a tagállamok (Romániát kivéve) együttesen katonai intervenciót hajtottak végre Csehszlovákiában.
A Varsói Szerződés sorsát a szocialista világrendszer megrendülése pecsételte meg. A Szovjetunió belső politikai-gazdasági helyzetét a peresztrojkával megreformáló Mihail Gorbacsov a külpolitikában is fordulatot kezdeményezett: az Egyesült Államokkal a közép-hatótávolságú rakéták csökkentéséről kötött szerződés keretében hozzájárult a szovjet rakétáknak az NDK és Csehszlovákia területéről történő kivonásához. Megkezdte a kivonulást Afganisztánból, majd 1988. december 17-én azt is bejelentette, hogy a szovjet fegyveres erők létszámának csökkentése keretében egyoldalú lépésként 50 ezer katonát és 5 ezer harckocsit vonnak ki az NDK, Csehszlovákia és Magyarország területéről, egyidejűleg pedig csökkentik a Szovjetunió európai területein lévő haderőket és azok fegyverzetét.
 A VSZ 1988-ban még tárgyalásokat kezdett a NATO-val az európai hagyományos fegyverzetek csökkentéséről (CFE), az 1990 novemberében aláírt szerződés a korlátozás körét földrajzilag kiterjesztette az Atlanti-óceánig és az Urálig. 1989 júliusában a szervezet bukaresti csúcsértekezlete azonban már elismerte a tagállamoknak azt a jogát, hogy saját politikát valósíthatnak meg – ezzel az 1968-as csehszlovákiai beavatkozás ideológiai alapját képező Brezsnyev-doktrínát átadták a múltnak. 1990 elején Csehszlovákia és Magyarország gyors és viszonylag zökkenőmentes tárgyalásokon egyezett meg a Szovjetunióval, hogy 1991 közepére mindkét országból kivonják az ott kormányközi megállapodások alapján állomásozó szovjet haderőket. Ezek az egyezmények beleillettek a NATO és a Varsói Szerződés 1990. februári megállapodásába, miszerint a közép-európai övezetben sem az Egyesült Államok, sem a Szovjetunió nem állomásoztathat 195 ezernél több katonát.
A VSZ megszüntetésében Csehszlovákia és Magyarország járt az élen. A Szovjetunió végül 1991. február 12-én bejelentette: április 1-jéig a tagállamok közös megegyezéssel felszámolják a Varsói Szerződés katonai szervezetét, s Moszkva kezdeményezi, hogy a VSZ-tagországok kapcsolatait a jövőben kétoldalú alapokon fejlesszék. A Szovjetunió azt is javasolta, hogy a VSZ-el együtt a NATO katonai szervezete is szűnjön meg, amit az atlanti szövetség – arra hivatkozva, hogy senkit sem fenyeget – figyelmen kívül hagyott.
 A Varsói Szerződés katonai struktúrájának felszámolásáról szóló határozatot 1991. február 25-én írták alá a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének budapesti, soron kívüli ülésén a külügy- és védelmi miniszterek. A VSZ „békés önfelszámolási” folyamata 1991. július 1-jén, a tagállamok prágai csúcstalálkozóján ért véget: a Politikai Tanácskozó Testület utolsó ülése a tömböt hivatalosan is megszűntnek nyilvánította. A delegációk többségét államfők vezették, a szovjet küldöttség élén azonban Mihail Gorbacsov államfő helyett Gennagyij Janajev alelnök állt, az okmányt magyar részről Antall József miniszterelnök látta el kézjegyével. Nyolc évvel később, 1999. március 12-én a Varsói Szerződés egykori tagállamai közül Csehország, Magyarország és Lengyelország a NATO tagja lett, példájukat 2004 márciusában más kelet-európai volt szocialista országok (Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia, Szlovénia) is követték.
(MTI/Háttér) Szabadság (Kolozsvár)

Tomboló nacionalizmus a megyei tanácsülésen
A Kolozs Megyei Tanács tegnapi ülése bővelkedett a megelőlegezett választási kampányra jellemző ellenzéki kirohanásokban. A PSD már az ülés kezdetén új napirendi pontot akart kicsikarni: az új közigazgatási felosztási elképzelésről szeretett volna népszavazást kiíratni. Hosszas vita után a tanácsosok elvetették a javaslatot, amely nem aktuális, és eredménye használhatatlan lenne. Alin Tişe elnöknek már ekkor vissza kellett utasítania néhány, a magyarokra vonatkozó sértő megjegyzést. De az „előadás” folytatódott, sőt eldurvult.
Nagy összecsapást eredményezett az Első Iskolatáska programra vonatkozó határozattervezet megvitatása: a PSD a szülők anyagi helyzetét figyelembe vevő, megkülönböztető eljárást akart elfogadtatni.
A program tervezete szerint minden elsőosztályos gyermek ősszel, az iskolába járást támogatandó, a megyei tanács részéről egy-egy 20 lejes iskolatáskát kap. A PSD viszont úgy képzelte el a programot, hogy a táskának 100 lej értékűnek kellene lennie, és csak azok a gyermekek részesülnének belőle, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 300 lej/főt. Azt is felvetették: az elsőosztályosok kapjanak értékjegyet, és a szülők döntsék el, hogy táskát vagy egyebet vásárolnak vele. Végül a tanácsosok az eredeti tervezetet fogadták el.
A nap „fénypontját” azonban az a tervezet jelentette, amelynek alapján a Tordai út 2–14. szám alatti telek egy részét, 619 négyzetmétert, ingyen átengednék a Sapientia Alapítvány által ott megépítendő ingatlan építőtelepének, a gépek és építőanyagok ideiglenes raktározása céljából. Maximum két évről lett volna szó, és olyan általánosan bevett eljárásról, amely más esetekben nem vált ki vitát. Viszont Dan Canta és Liviu Medrea dirigálásával a PSD-frakció mindent beleadott a tervezet megszavazásának az akadályozásába, és főleg az ingyenességet kifogásolták. Szokásához híven, Cantaból ismét kibuggyant: „A magyarok néhány száz éve jöttek ide, és ha hagyjuk őket területet szerezni, maholnap mindenünket elveszik!”
Nem járt sikerrel Alin Tişe csillapító próbálkozása, sem az a módosító javaslata, hogy az ingyenes terület-felajánláshoz írják be: a megyei tanács bármikor egyoldalúan visszavonhatja az ingyenes koncesszionálást. Egy órai, késhegyre menő vita után, 19 igennel, 11 nemmel és 2 tartózkodással nem jött össze a szükséges kétharmados többség. A kérdés a következő tanácsülésen újra napirendre kerül.
Fekete Emőke alelnököt láthatóan megviselték a történtek. Lapunknak ezt nyilatkozta: „Közintézményeknek a megyei tanács ingyen adhat területhasználatot. Amit most megtagadtak tőlünk, arra a következő tanácsülésen ott lesz a pozitív példa, amikor az ortodox egyháznak 49 évre akarják odaadni a területet a Sapientia leendő épületének szomszédságában. Teljesen felháborító egyes tanácsos kollégák mai viselkedése! Természetesen megpróbálunk tárgyalni velük a következő ülésig.”
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Gáspárik Attila a Nemzeti új vezérigazgatója
Megszűnik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház évek óta tartó ideiglenes vezetése: július elsejétől Gáspárik Attila színész lett a legendás Székely Színház jogutódjának a vezérigazgatója.
Gáspárik lemond rektori tisztségéről, mert nem akar funkciót halmozni Lezajlott pénteken a Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium által szervezett versenyvizsga második fordulója. Bár a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatói tisztségére többen is pályáztak, a második fordulóra már csak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem jelenlegi rektora, Gáspárik Attila jutott tovább. Ő egy 50 oldalas menedzseri vízióval pályázott a tisztségre, amelyben a Nemzeti 5 éves megvalósíthatósági tervét írta le. „A bizottság nagyon jónak találta a tervemet, csak arra voltak kíváncsiak, hogyan is lehet ezt majd pénz nélkül megvalósítani. Szerintem kevés pénzből meg lehet oldani mindent” – mondta a versenyvizsga után Gáspárik. Gáspárik Attila 2008 márciusától a marosvásárhelyi színitanoda rektora, azelőtt az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke is volt. A színész és oktató amikor megpályázta a vezérigazgatói tisztséget, már akkor kijelentette, amennyiben elnyeri a pozíciót, lemond rektori tisztségéről. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak pont három évig volt ideiglenes vezetése: 2008 július elején menesztette a minisztérium Cristian Ioant tisztségéből, arra hivatkozva, hogy nem tett eleget kötelezettségeinek. Pár hónapig vezérigazgató nélkül működött a színház, majd a 2009-es év elején ideiglenesen Vlad Rădescut nevezték ki vezérigazgatónak. Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter 2010 októberében Vlad Rădescut Csapó Györgyre cserélte – szintén ideiglenesen. A minisztériumi döntés ellen azonban pert indított Rădescu, meg is nyerte azt, így a fővárosi táblabíróság úgy döntött, visszahelyezi vezérigazgatói tisztségébe őt ez év márciusában. Vlad Rădescu ideiglenes mandátuma a versenyvizsgáig tartott, hétfőtől már Gáspárik Attila veszi át a vezetést a Nemzetiben.
Szász Cs. Emese. Székelyhon.ro

Pedagógusok a hagyományőrzésért
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata jelenleg két nemzetközi projektben vesz részt — tájékoztatott Végh Balázs Béla adjunktus.
Július 1–3. között zárul az első féléve az „Esélyegyenlőség a lokális identitás megőrzésére és újjászervezésére az oktatásban és a perifériális közösségekben” elnevezésű projekt, melynek keretében szemináriumokat és műhelymunkákat tartanak. A konferenciának a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kar Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata ad otthont. Az Európai Unió által finanszírozott projektben három felsőoktatási intézmény — a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kar Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem, valamint a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolai Kara — vesz részt.
Hétvégi programok
A hétvégi konferenciára szemináriumok és kulturális programok vannak szervezve, ugyanakkor összegzik az eddig elért eredményeket. A konferencia keretében neves szakemberek, professzorok tartanak előadást antropológiai, nyelvészeti, népművészeti témákkal kapcsolatban. A képzés többrétű: egyetemi hallgatókat képeznek, akik majd terepmunkára járnak, tanulmányozzák a helyi hagyományokat, amit később majd felhasználhatnak az oktatásban. Itt lesz tíz nagyváradi, tíz hajdúböszörményi és tíz szatmárnémeti pedagógus, valamint öt–öt egyetemi tanár, akik tartják az előadásokat. A hallgatók megismerhetik, hogyan kell beilleszteni a pedagógiai tevékenységekbe a helyi hagyományokat. Szó esik arról is, hogyan kell feléleszteni a már feledésbe merülő szokásokat. A szatmárnémeti hallgatók átjárnak Nagyecsedre, ahol a magyar és a roma kultúrával, Vállajon és Mérken a sváb kultúrával ismerkednek. A hajdúböszörményiek jönnek Mezőfényre, Piskoltra és Hadadra. A partiumiak Debrecen környékére utaznak.
A projektben résztvevők olyan szakemberek és kutatók, akiknek célja a magyar, román, sváb és roma közösségek antropológiai és népművészeti hagyományainak feltárása. erdon.ro

Dúl az újabb címerháború
A Székelyföld elnevezés miatt bírálta fölül e heti ülésén önmagát a kormány: a Boc-kabinet elrendelte Illyefalva címerének módosítását. A döntést a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának kezdeményezésére hozták, mely szerint a címer nemlétező térségmegjelölést hivatalosít.
A Székelyföld elnevezés miatt bírálta fölül e heti ülésén önmagát a kormány: a Boc-kabinet elrendelte Illyefalva címerének módosítását. A döntést a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának kezdeményezésére hozták, mely szerint a címer nemlétező térségmegjelölést hivatalosít.
A döntés szerint a 2010-ben szintén kormányhatározattal megerősített címerleírásból ki kell venni a „Székelyföld” megnevezést. A heraldikai magyarázatban ez olvasható: „a címeren látható ezüsthatárkő Székelyföld (Ţinutul Secuiesc) és a Barcaság (Brassó vidékének hagyományos neve) határát jelképezi”.
A tavalyi rendelet megjelenése után a Kovászna Megyei Tanács elnöke, Tamás Sándor azt nyilatkozta: a kormányhatározat szövege azért fontos, mert mindeddig a román hatóságok kétségbe vonták a magyar többségű történelmi régió létezését. A címerleírás ellen a székelyföldi román civil szervezetek is tiltakoztak, az érdekvédők nemcsak a Székelyföld megnevezést sérelmezték, hanem a határ-fogalmat is vitatták. Úgy vélték, határ csak két különálló állam között húzódhat, márpedig Illyefalva Románia részét képezi, és nincs a közelében államhatár.
A kérdést egy évvel a tavalyi kormányhatározat után június 16-án Olguţa Vasilescu szociáldemokrata képviselő vetette fel újra. Szerinte a 2010 április 21-én kelt, 402-es számú, Emil Boc kormányfő által aláírt és Vasile Blaga akkori belügyminiszter által ellenjegyzett dokumentum jogszerűtlen feltételeket rögzít.
„Mindeddig úgy tudtuk, hogy Brüsszelben nem lehet székelyföldi képviseletet nyitni, mert ilyen adminisztratív egység egyetlen romániai hivatalos okiratban sem szerepel. És íme, a hátsó ajtót maga a román kormány nyitja ki a székelyföldi törekvéseknek, amikor az illyefalvi címermeghatározást engedélyezi” – vélekedett Olguţa Vasilescu.
A PSD-s képviselő emlékeztetett: a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma a brassói táblabíróságon támadta meg a Barcaság és Székelyföld határát kijelölő címerleírást, az illetékes jogi fórum pedig helyt adott a keresetnek. A kormány fellebbezett a döntés ellen, Olguţa Vasilescu szerint azért, hogy „mindenki számára világos legyen: ki az, aki elismeri Székelyföldet”.
„Hogy a macska rúgja meg!” – reagált lapunk megkeresésére Fodor Imre illyefalvi polgármester, aki tőlünk tudta meg, mit tartalmaz az ominózus kormányhatározat. „Nekem az a fontos: hogy Illyefalvának legyen címere, amit a jogszabályoknak megfelelően tudunk használni” – nyilatkozta az elöljáró, aki hozzátette: az elmúlt években kompromisszumkészséggel kezelte az ügyet.
„Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy gondot jelent a Barcaság és a Székelyföld megnevezés, indítványoztuk, hogy a címerleírásban a fentieket cseréljék ki Brassó és Kovászna megyére” – mesélte Fodor, aki úgy tudja, végül is kommunikációs hiba miatt, véletlenül került bele a tavalyi kormányhatározat által legitimált verzióba a Székelyföld megnevezés.
„Illyefalván a románság aránya 15 százalék, a helyi románokat pedig nem érdekli az, amiből most aktuálpolitikai kérdést csinálnak, és én magam is nagyon sokat dolgozom azért, hogy itt ne legyen etnikai konfliktus” – hangsúlyozta az elöljáró.
Paradoxonok
A tavalyi kormányhatározatot hatályon kívül helyező döntés azért is meglepő, mert a címerügyben jelenleg is folyik a per. „Meglepődve vettük tudomásul a tavaly, hogy a román civil fórum által benyújtott kereset ellen, illetve a brassói bíróság döntése ellen maga a belügyminisztérium fellebbezett. Rengeteget kínlódtunk azért, hogy a román civilek, a román kormány mellett valaki már minket is, engem, kis falusi szutyok polgármestert is kérdezzen meg” – foglalta össze a történteket Fodor Imre.
Mint elmondta, a fellebbezésről jövő év februárjában dönt az illetékes hatóság. „Most politikai nyomásra a kormány önmagának mond ellent egy olyan ügyben, amelyben egyébként pereskedik” – összegezte a paradoxont az elöljáró.
Szekeres Attila István heraldikus, az illyefalvi címer készítője az ÚMSZ-nek elmondta: indokolatlan politikai vita folyik a címer körül, amelynek minden eleme történelmileg hiteles, és ha a kormány ezt nem ismeri el, történelemhamisítást követ el. „Felháborító, hogy összekötik ezt a címert a brüsszeli székelyföldi iroda ügyével” – tette hozzá a szakértő.
Nagy-Románia és horogkereszt
Bár Illyefalván az önkormányzat gondot fordít arra, hogy az országos vita ne gyűrűzzön be a vegyes lakosságú településre, Kovászna megyében érezhetően nőtt az etnikai feszültség az utóbbi időszakban. Amint arról lapunk korábban beszámolt, a Nagy-Románia Párt sepsiszentgyörgyi tagszervezetének irodájára ismeretlen tettesek néhány napja a „Székelyföld nem Románia!” feliratot festették, ugyanitt felbukkant a horogkeresztes jelkép is.
A felirat másodszor jelenik meg az irodának helyt adó tömbház falán, tavaly ősszel pedig a román zászlót lopták el a székház homlokzatáról. A Nagy-Románia Párt aktivistái a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjait vádolják, akik viszont tagadják, hogy részük lenne a provokációban. Az etnikumközi feszültség növekedését bizonyítja a youtube videómegosztó portálon nemrégiben megjelent felhívás is.
A román szélsőséges szervezetek nevében született videóüzenet sepsiszentgyörgyi „nemzetgyűlésre” hívja „az ország területi egységéért elkötelezett románokat”. Az üzenet szerint a kormány által meghirdetett közigazgatási reform miatt „ismét veszélyben van Románia egysége”. A videóban több civil szervezet logója is feltűnik, többek közt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma vagy a Noua Dreaptă szélsőjobboldali alakulat is szervezőként jelenik meg. Mindkét szervezet cáfolta, hogy köze lenne a kezdeményezéshez, az akció végül elmaradt.
Parászka Boróka. Új Magyar Szó (Bukarest)

Önbecsülésünk címere
Mit kezdjen egy szokványos módon normális gondolkodású ember azzal, hogy egy szenátor a címerek fölötti éberkedést tartja "honanyai" tevékenysége egyik legfontosabb elemének? Persze, túltesszük magunkat rajta, némi felsőbbrendűséget magunkra erőltetve azt mondjuk, bocsásd meg neki, Urunk, nem tudja, mit cselekszik. Aki azonban kicsit is üldözöttnek érezi magát ebben a meg-megújuló kiszorítósdiban, aligha rázza le úgy magáról az újabb inzultust, mint kutya a vizet.
Az illyefalvi címerátminősítés ugyanis legalább két roppant zavaró dologról szól. Az első a hatalom lényegében alig, eszközeiben talán valamelyest változó, de állandóan jelen lévő kontrollja. Annak üzenete, hogy figyelünk ám, mindenütt jelen vagyunk, még ott is, ahol az "î" betű az istennek sem akar másként megszólalni, mint "ü". Senkit se tévesszenek ám meg az apró politikai engedmények, még ezek közé sem fér Székelyföld fogalmának hivatalos iratokban való megjelenítése, sátáni precedens lenne, amelyre az elkövetkezőkben hivatkozni lehet. Ám ha a kormánnyal, az akadémia heraldikai bizottságával – egyáltalán a világgal – szembeszálló román hatalom képviselőjének érdekszövetségeseivel való együttléthez hozzá is kellett szoknunk, akaratlan segítőikkel továbbra is nehéz felvenni a harcot. Az illyefalvi tanács "kompromisszumkészségét" – a címermagyarázat történelemhamisító módosítását – például azzal magyarázza a polgármester, hogy elég, ha a helybeliek tudják, milyen történelmi jelentőséggel bír az inkriminált határkő, amúgy jobb a békesség, okos ember nem dacol a prefektussal. A korábbi kormánybiztos nemzetféltő buzgalmának ismeretében is elfogadhatatlan ez az indoklás, hiszen diplomáciának álcázott szükségtelen megalkuvásról, értékeink lebecsüléséről árulkodik, a "merjünk észrevétlenek lenni" mentalitásáról. Az "autonómiatudatról", amely létezik ugyan, csak nehogy valaki észrevegye. A köldöknéző kisszerűség néhány bizonyítékát már a régióátszervezés közelmúltbeli áldübörgésekor is tapasztalhattuk. Ha másra nem, arra jó volt az egész, hogy ébredjünk: nem csak a többség számára hangzik "kínaiul" ez az egész önrendelkezősdi, hanem jó néhányan közülünk sem értik, akarják érteni. Az önképzés kulcsszavaként kezdetnek hadd ajánljunk egy közérthetőbbet: önmegbecsülés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Domokos Pál Péter, a moldvai csángók apostola
Domokos Pál Péter Széchenyi-díjas magyartanár, történész, néprajzkutató, "a moldvai csángók apostola" – miként Beke György nevezte – születésének 110. évfordulójáról nekünk, székelyföldieknek erkölcsi kötelességünk megemlékezni.
A magyar nemzetrész legelárvultabb fiainak, a moldvai csángó magyarok sorsának alakulását hosszú élete során nemcsak figyelemmel kísérte, hanem, amint erre a mindenkori sanyarú időkben lehetősége volt, támogatta, s azt az archaikus szellemi kincset, amelyet a moldvai magyarok megmaradt töredékei birtokolnak, hozzáértő érzékenységgel emelte be a magyar kultúrába. Egyébként a csángó sorsot, amellyel azonosulni tudott, nemcsak megélte, hanem életének alakulása is sok mindenben hasonlatos, szülőföldjéről neki is el kellett bujdosnia, volt eset rá, hogy "cseberből vederbe esett", mert Magyarországon is üldöztetésben, mellőzésben volt része. Viszont képes volt arra, hogy hátrányos helyzeteit is előnnyé változtassa. Idősen is figyelemmel kísérte a csángók sorsának alakulását, és székelyföldi szülőföldjére hajlott korában is ellátogatott. A diktatúra éveiben, mikor Romániából kitiltották, Kézdivásárhelyen, életének egyik állomáshelyén Szőcs Mihály gimnáziumi igazgató barátját és kollégáját is felkereste, ahol bizony bújtatniuk kellett. A véletlen során jómagam is egy ilyen alkalomkor kerültem – Szőcs Géza lakásán – személyes kapcsolatba vele. Beszélgetésünk már az első percekben a moldvai csángók irányába kanyarodott. A kézdivásárhelyi tanítóképzőben Erőss Péter és Kaszap István pusztinai csángó gyermekek is tanultak. Osztálytársaim közül többen, köztük Buna István hétfalusi csángó a képző elvégzése után küldetéstudattal moldvai iskolát választott, feleségével, Molnár Olgával együtt. Ezt tették ismeretségi körömből mások is. A beszédtéma e közös szálaira aztán nagy nyomatékkal épült rá az, hogy a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum létesítésének előkészületei során találtam rá Szentkatolnai Bakk Endre paptanár 1896-ban kiadott könyvére, A kézdivásárhelyi Jancsó család és annak története című vaskos monográfiájára, benne a milkói római katolikus püspökség (Milcov) históriájára. 1991-ben, halála előtt egy évvel budai találkozásunk idején Domokos Pál Péter mintegy végrendeletként ismételte: minden moldvai csángót egyenként is meg kell menteni. Át kell menteni őket Erdélybe, mert otthon menthetetlenül beolvadnak a nagy többségbe. Az 1989-es romániai fordulat után ez az intelem úgy módosult, hogy otthon is, Erdélyben is, Magyarországon is "menteni" kell őket. Ez az ügy most minden kétséget kizáróan jobb úton van, mint negyedszázaddal ezelőtt. A magyar oktatás részben lehetségessé vált, a csángók közül népes értelmiségi csoport emelkedett ki, intézmények alakultak, a nem csángók közül is sokan misszióként vállalják a moldvai magyarság szellemi felemelkedését. Személyes kapcsolataink alakulására visszautalva tulajdonképpen arra is Domokos Pál Pétertől kaptam ösztönzést, hogy könyveimmel, publicisztikai írásaimmal támogassam a "csángó ügyet". Napjaink viszont, sajnos, újabb kihívásokkal terheltek: a legújabb jelenség, amire Domokos Pál Péter örökségének szellemében fel kell figyelnünk, az, hogy a moldvai csángók tömegesen vállalnak munkát nyugat-európai országokban. És ennek következtében áll elő az a helyzet, hogy missziós papjaik, az asszimiláció elkötelezettjei is követik őket, és elrománosításuk sok esetben Spanyol- és Olaszországban fejeződik be, a román nyelvű egyházi szolgáltatások révén. A csángóföldi munkaerő-fölösleget ajánlatos lenne akár program alapján is Magyarország felé irányítani. Domokos Pál Péter intelmének – minden csángót egyenként is meg kell menteni – így lehet és kell érvényt szerezni.
Domokos Pál Péter hatgyermekes földműves családban született 1901-ben Csíkvárdotfalván. Gyermekkorában megtapasztalta a csíksomlyói kegyhely pünkösdi búcsújának különlegességét. Ekkor találkozott először az ide zarándokló moldvai csángókkal. A csíksomlyói tanítóképzőbe járt, amit az 1916-os román betörés miatt egy időre meg kellett szakítania, Debrecenben végzett egy évet, majd otthon fejezte be tanulmányait. A csíkkarcfalvi tanítóskodás után Krajován a román hadsereg katonája. Ez idő tájt határozta el, hogy az elszakadt magyarságért tennie kell, beiratkozott a budapesti Tanárképző Főiskolára, ahol matematika, fizika, kémia, és ének-zene szakon végzett. 1926-ban hazatért, és Vulkánban, majd Csíkszeredában a tanítóképzőben tanított. Tudatosan hordani kezdte vasárnapokon és ünnepnapokon a népviseletet, néptáncokat tanult, hogy később továbbadhassa. Ő szervezte meg először Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napja néven ma is élő rendezvényt. Három év után elbocsátották, mert Magyarországon szerzett diplomáját a román állam nem fogadta el. Olvasott Bartók és Kodály népdalgyűjtő útjairól, akik szinte az összes magyarlakta vidéket felkeresték, kivéve a moldvai csángókat. Huszonnyolc éves korában indult első ízben a csángók közé. Moldvából visszatérve újra tanítani kezdett Kézdivásárhelyen, míg végleg el nem tiltották a pályától. Gyergyóalfaluba került három esztendőre kántornak. Összegyűjtött anyagát bemutatta Bartóknak és Kodálynak, további kutatásokra ösztönözték. A bécsi döntés után Hóman Bálint kinevezte a Kolozsvári Állami Tanárképző igazgatójává, 1943-ban summa cum laude doktorált néprajzból, Kelet-Európa történelméből és magyar irodalomból a kolozsvári egyetemen. A bukovinai székelyek Magyarországra telepítése kapcsán Teleki Pál is véleményét kérte. Domokos ellenezte a Bácskába való telepítést. 1944 őszén családjával Budapestre menekült, 1945-től a közoktatási, majd a népjóléti minisztériumban dolgozott. 1948-ban elbocsátották, mert a segélyezéshez amerikai civil adományokat vett igénybe. Szárászpusztán birtokot kapott, gazdálkodásba kezdett. Egyházaskozár, Szárászpuszta és Mekényes községekben a Bukovinából idetelepített székelyek közt tovább folytatta az anyaggyűjtést. Három év múlva elvitte az ÁVO, a földjét is elvették. Munkásként, jobbára építkezéseken dolgozott, később egy általános iskolában taníthatott. Ezután nyugdíjba vonulásáig (1961) Budapesten gimnáziumi tanárként tanított. 1991-ben könyvtára csángó vonatkozású anyagait átadta a győri Hungarológiai Tanszéknek. Százezer forintos alapítványt is tett olyan csángó fiatalok képzésére, akik diplomaszerzés után visszatérnek szülőföldjükre. Díjai, elismerései:
Bethlen Gábor-díj (1986); Széchenyi-díj (1991); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1991); Magyar Örökség-díj (2002); Magyar Művészetért-díj (2006, posztumusz). Munkái: A moldvai magyarság, 1931; Zemlényi János kéziratos énekeskönyve (XVII. század), 1939; Adalékok Moldva történetéhez, 1940; Mert akkor az idő napkeletre fordul. Ötven csángó magyar népdal, 1940; Moldvai csángó mese és négy csángó magyar ének, 1942; Rezeda. 96 csángó magyar népdal, 1953; Hangszeres magyar zene a XVIII. században, 1978; "...édes Hazámnak akartam szolgálni...", 1979; Az én Erdélyem, 1988; Rendületlenül. Márton Áron, Erdély püspöke, 1989; Moldvai útjaim, 2005.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az RMDSZ célja a stabilitás
Markó Béla szerint a jelenlegi megyék túl kicsik, hogy fejlesztési stratégiát valósítsanak meg, a nyolc javasolt megye azonban túl nagy lenne az eredményes közigazgatáshoz. "A reflektorok fénye a kérdés etnikai oldalára vetült, miszerint az RMDSZ attól tart, hogy így elveszítjük a döntéshozást bizonyos térségekben, ami igaz.
Mindenki védeni próbálja a döntéshozási hatalmát. Ezek a felvetések természetesek egy etnikai közösség számára, szeretnénk, ha befolyásunk lenne, és bizonyos helyzetekben döntési lehetőségünk. De nem ez a legfontosabb szempont Románia számára. Egész egyszerűen elemzésre van szükség, mert a nyolc megye túl nagy" – nyilatkozta a miniszterelnök-helyettes egy tegnapi zilahi sajtótájékoztatón.
Markó azt mondta, az RMDSZ érdeke és célja a jelenlegi koalíció stabilitásának fenntartása, a szövetség szeretné megőrizni a jelenlegi koalíciót a kitűzött időpontig, azaz a jövő évi választásokig. "Ter­mészetesen ez csak közös érdekek esetében lehetséges, ha minden partnerünk hasonlóan gondolkodik, és ők is meg akarják őrizni ezt a koalíciót. Mi így viszonyulunk a koalíció kérdéséhez, szeretnénk folytatni a választásokig, egyrészt szeretnénk végigvinni mandátumunkat, másrészt a stabilitás elsődleges ebben a pillanatban a romániai politikai életben" – mondta az RMDSZ volt elnöke. A kérdésre, hogy 2012-ig a koalícióban maradva az RMDSZ nem kockáztatja-e, hogy nem lesz tagja a következő kormánynak, Markó azt válaszolta: "A belépés egy koalícióba vagy kormányba sok feltételtől, kritériumtól függ. Ha ezek teljesülnek, akkor tagjai lehetünk egy eljövendő kormánynak, ha nem, nem. Ne­künk eb­ben a pillanatban nem a következő kormányon kell gondolkodnunk. Ahhoz, hogy egy koalíció, kormány tagja légy, be kell jutnod a parlamentbe, a közvélemény-kutatások szerint jelenleg megvan a szükséges öt-hat százalékos támogatottságunk." Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A nyolc javasolt megye túl nagy
Markó Béla, miniszterelnök-helyettes pénteken Zilahon azt nyilatkozta, hogy ki kell gondolni egy közigazgatási átszervezést Romániának, mert a jelenlegi megyék túl kicsik, hogy fejlesztési stratégiát valósítsanak meg, a nyolc javasolt megye azonban túl nagy lenne az eredményes közigazgatáshoz.
„Az RMDSZ véleménye szerint is gondolkodnunk kell a közigazgatási átszervezésen. A jelenlegi megyék túl kicsik, hogy stratégiát érvényesítsenek, emiatt még nem kötelező a felszámolásuk, de megoldást kell keresni. Amit javasoltak, a nyolc nagy megyével, elfogadhatatlan volt. Mi azt mondtuk, komoly elemzésekre, tanulmányokra van szükség, mert a javasolt megyék túl nagyok, a terület hatékony közigazgatása szempontjából. Ha a jelenlegi megyék, vagy közülük egyesek túl kicsik, hogy végigvigyék elképzeléseiket, akkor a nyolc javasolt túl nagy”, nyilatkozta egy sajtótájékoztatón Markó Béla.
Az idézett forrás szerint, azt mondták, az RMDSZ azért találta elfogadhatatlannak a nyolc megyés változatot, mert így elveszítheti befolyását bizonyos térségbe, „ami igaz”.
„A reflektorok fénye a kérdés etnikai oldalára vetült, miszerint mi attól tartottunk, hogy így elveszítjük a döntéshozást bizonyos térségekben, ami igaz- és természetes, hogy védeni próbálod döntéshozási hatalmadat. Ezek a felvetések természetesek egy etnikai közösség számára, szeretnénk ha befolyásunk lenne és bizonyos helyzetekben döntési lehetőségünk. De nem ez a legfontosabb szempont Románia számára. Egész egyszerűen elemzésre van szükség, mert a nyolc megye túl nagy”, nyilatkozta Markó Béla, miniszterelnök-helyettes.
Kiemelte, szükség van a területi közigazgatási átszervezésről folyó vitákra, hogy megtalálják a közös megoldást és elkerüljék az olyan megoldást, „amely nem volt eléggé előkészítve, megemésztve”.
A hétfői koalíciós ülésen az RMDSZ elutasította a PDL területi átszervezési javaslatait, ezért úgy döntöttek, hogy halasztják a kezdeményezés megvalósítását, nyilatkozta a Mediafax tudósítójának az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.
Roberta Anastase, a PDL első alelnöke hétfőn azt nyilatkozta, hogy a koalíció képviselőinek egy bizottsága őszig elemzi a regionalizáció kérdését és ezzel párhuzamosan a kormány folytatja a decentralizációt.
Mediafax. Nyugati Jelen (Arad)

A magyar autonómiatörekvések konkretizálását sürgeti Csűry István püspök 
A magyar autonómiatörekvések konkretizálását sürgeti Csűry István, a Generális Konvent múlt heti ülésének helyet adó Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. A házigazdával a romániai népszámlálásról, a közigazgatási reform tervezetéről és az egyházkerület fenntartásában működtetendő kórházról beszélgettünk.
– Miért pont Temesvárra hívták össze a Generális Konvent ülését? 
- Igaz, hogy a magyar reformátusok jobban ismerik a tömbmagyarságot – Szatmárnémetit, Nagyváradot –, de éppen ezért egy olyan várost szerettünk volna most megmutatni, ahol a szórványlét mind a magyarság, mind a reformátusság szempontjából szinte kézzel fogható. A másik szempont az volt, hogy Temesvár és a Bánság a nemzetiségek együttélésének és együttműködésének szép példáit hordozza. Itt a német, a román és a magyar nyelv egykor szépen megfért egymás mellett, ezért érdemes elgondolkodni azon, mit tanulhatunk a régiektől. Meggyőződésem szerint a város virágzásának ma is alapvető feltétele az itt élő németek, románok és magyarok egymás iránti kölcsönös megbecsülése.
– Az idei romániai népszámlálásra hogy készül az egyházkerületük? 
- Arra kértük a gyülekezeteinket, hogy vegyék nagyon komolyan a népszámlálást, és felhívást intéztünk a híveinkhez, hogy vállalják felekezeti és nemzeti hovatartozásukat. Nem mindegy, hogy hány magyart fognak összeszámolni: a román közigazgatás mindig a számokból indul ki, amikor a kisebbségi jogokról van szó, de a felekezetek támogatását is e számokra hivatkozva határozza meg az illetékes minisztérium. A magyarság szempontjából sikeres népszámlálás érdekében ezért június 17-i közgyűlésünk felszólította az összes erdélyi magyar pártot az együttműködésre. Kértük továbbá, és szigorúan számon is fogjuk kérni, hogy olyan becsületes számlálóbiztosokat állítsanak munkába, akik nem ceruzával fognak hamis adatokat beírni, hanem akár még egymást is ellenőrizni fogják a tisztaság érdekében.
– Milyen tendenciákra számítanak a népszámlálási adatok alapján? 
- A románság nyilvánvalóan mindent megtesz majd annak érdekében, hogy bizonyítsa túlnyomó többségét. A hatóságok manipulatív szándékára utal az is, hogy a kérdőíven háromféleképpen jelenik meg a magyarság: csángók, székelyek, magyarok. Ugyanakkor meg kell jegyezni: hárommillióra is becsülik a Nyugat-Európában élő románok számát. Ez azt jelenti, hogy a románok nagy számú elvándorlása miatt a magyarok aránya akár még kedvezően is alakulhat a népszámlálási adatok tükrében. - Negatívan érintené ugyanakkor a magyarságot a romániai megyerendszer tervezett átalakítása.
- Ez egyelőre csak a politika szintjén megfogalmazott felvetés. Szerintem nem eszik ilyen forrón a kását, és a román fél is be fogja látni, hogy nem sok realitása van ennek a tervezetnek. Azonban ha már európai uniós megfontolásokból ilyen jellegű kérdésekről beszélünk, szóljunk inkább az autonómiáról, sőt ne csak szóljunk, hanem végre tegyünk is érte! Ideje lenne végre a pártjainknak a politikai lózungok szintjéről a tettek mezejére lépni! Szükség lenne egy olyan autonómiatervezetre, amiben konkrétumok vannak, amit le lehet tenni a román parlament asztalára, amiről lehet vitatkozni, és amiért ki lehet állni.
– Hogy áll a nagyváradi kórház alapításának ügye? 
- A város önkormányzata támogatja az elképzeléseinket, várjuk, hogy pozitív döntést hozzon egy tizenhétezer négyzetméteres telek átadásáról. A telekkönyvvel a birtokunkban kezdhetünk majd hozzá a tervezéshez.
– Egy kórház építése és működtetése óriási feladat. Nem túl nagy falat ez egy egyházkerületnek? Ráadásul az egyházi vagyon visszaszármaztatásával is folyamatosan gondok vannak, miért támogatnák a román hatóságok egy új református intézmény létrehozását? 
- Valóban bátor vállalkozásnak tűnik a kórházindítás, azonban nagyon rossz állapotban van a román egészségügy, ezért az állam felkarolja azokat, akik tenni akarnak az ellátás javításának érdekében. Az egészségügyi minisztérium, melynek nem mellesleg egy presbiterünk, Cseke Attila a vezetője, mindent meg fog tenni azért, hogy megmozgassa az európai uniós és a román állami forrásokat. Számítunk a testvéregyházi kapcsolatainkra és a magyar kormány segítségére is. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy évente legkevesebb négyezer erdélyi magyart kezeltetünk Magyarországon. Ha közülük legalább háromezret itthon tudunk tartani, az az anyaországnak óriási megtakarítást jelent. Ami pedig az egyházi kárpótlást illeti: ha a múltunkat igazoló, szimbolikus értékű épületeinket nem is akarják visszaadni, az ellen nincs kifogásuk román hatóságoknak, ha a jövőnek építünk, és ha a beruházásaink a románságnak is hozhatnak valamit.
reformatus.hu/Harangszó
Erdély.ma

Izsák: Székelyföldön dől el az autonómia kérdése
A Székely Nemzeti Tanács az utcára is hajlandó kivinni az embereket, hogy megakadályozzák a régiós reform terveit – mondta a Székely Nemzeti Tanács elnöke a 180 percben.
A székely autonómia kérdése a Székelyföldön dől el – jelentette ki a Kossuth Rádió reggeli adásában az elnök.
Izsák Balázs a tervezett romániai közigazgatási reform, illetve a régiók kialakítása kapcsán megjegyezte: szervezete számára elfogadhatatlanok a jelenlegi román tervek, amelyek eredményeként a Székelyföldet egy román többségű régióba olvasztanák be. Izsák Balázs hangsúlyozta: a Székely Nemzeti Tanács akár az utcára is hajlandó kivinni az embereket, hogy megakadályozzák ezeket a terveket. A politikus egyben elégtétellel nyugtázta, hogy az RMDSZ sem hajlandó elfogadni a régiók létrehozására irányuló jelenlegi román szándékokat. Kossuth Rádió. Erdély.ma

Bandi Dezső emlékére – kilencedszer
Csittszentiván volt Bandi Dezső utolsó olyan „állomása”, ahol a hagyományos népművészeti foglalkozások fortélyait adta át helyi és környékbeli gyerekeknek. A neves iparművész emlékére pedig immár kilencedik alkalommal szervezték meg a Bandi Dezső nemzetközi gyermek és ifjúsági kézműves illetve fafaragó tábort június 27. – július 3. között.
A Bandi Dezső Kulturális Egyesület 2005-től szervezi meg azt az ingyenes tábort, ahol évente egyre több helyi illetve környékbeli gyermek és fiatal élheti ki alkotószenvedélyét, bontakoztathatja ki tehetségét. Ebben az évben naponta 120-130 fiatalt fogadtak a tábor különböző műhelyeiben egy héten keresztül, amelyeket a helyi iskola tantermeiben illetve a kultúrotthon földszinti termében alakítottak ki. A fafaragás, gyöngyfűzés, szövés, makramé, agyagozás, bogozás fortélyain kívül népdalokat tanítottak a résztvevőknek, ottjártunkkor pedig az Európai Unióról tartottak előadást a csittszentiváni és környékbeli gyerekeknek.
Nem csak a táborban faraghatnak a helyi fiatalok, hanem az egyesületben működő állandó faragászati körön is lehetőségük van erre – tudtuk meg Székely Lajostól, a faragászati kör vezetőjétől, a tábor szervezőjétől. A helyi kultúrotthon épületében működő szakkör legfontosabb célja, hogy átadja a mesterség lényegét, kibontakozhassanak a helyi tehetségek, de közösségformáló szerepe is van. „Kitartásra, figyelemre, türelemre neveli a fiatalokat, hiszen nem elég a tehetség, tanulni kell a kitartást” – tette hozzá Székely Lajos.
Nemzetköziséget hozott Mezőtúr
Ebben az évben is Erdély különböző tájegységeiről érkezett, elismert művészektől „leshették el” a mesterségek csínját-bínját. A marosvásárhelyi Tamás Mihály agyagozást, a Székelyszentkirályról érkezett Bencze László és a zsoboki Gál Potyó István pedig fafaragást tanított a tábor résztvevőinek. A tábor nemzetköziségét annak a 16 fős magyarországi csoportnak köszönheti, amely a Mezőtúri Református Gimnáziumból érkezett Csittszentivánra.
A szülők számára is nagy segítséget jelent, ugyanis gyerekeik pályaválasztása szempontjából is fontos lehet az itt elsajátított, megszeretett mesterség. Az évek folyamán számos olyan tehetséges gyereket sikerült a táborban „felfedezni” és elindítani a pályán, akik azóta elvégezték az asztalos szakképzést, a faragászati szakot vagy a művészeti iskolát – tette hozzá a tábor szervezője
Székelykaput is avattak
A tábor ifjú alkotói az elmúlt évben kezdték el, és az idei táborban fejezték be azt a székelykaput, amelyet a hétvégén tartott Csittszentiváni Falunapok keretében állítottak és avattak fel az iskola épülete előtt. „A faragott kaput kizárólag a helyi és környékbeli fiatalok készítették, csupán az ácsmunkában segédkezett Bencze László” – mondta el Székely Lajos. A faragászati szakkör alkotásai a kultúrotthon nagytermében egy állandó tárlat keretében tekinthetők meg, a tábor ideje alatt készülteket pedig minden évben kiállítják Marosvásárhelyen. Ebben az évben az Unitárius Egyház Bolyai téri tanácstermében lesznek láthatóak, két hét múlva pedig Szászrégenben a DIO Házban állítják ki az arra érdemes alkotásokat.
A tábor ingyenes minden résztvevője számára, éppen ezért a helyi önkormányzat, a Maros Megyei Tanács, a Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatása nélkül nem szervezhették volna meg ebben az évben sem – mondta Székely Lajos.
Hajnal Csilla. Székelyhon.ro

Boldoggá avatták Scheffler Jánost, Szatmár vértanú püspökét
Mintegy tízezer ember jelenlétében megtartott ünnepi szentmisén hirdették ki Scheffler Jánosnak, Szatmár vértanúhalált halt püspökének boldoggá avatását a szatmármémeti székesegyház előtti téren vasárnap.
A Szatmári Egyházmegye 1942-ben felszentelt megyéspüspökének életét szociális érzékenysége, az elnyomottak és az üldözöttek védelme kísérte végig. Szembeszegült a katolikus egyházat a pápától elszakítani akaró kommunista törekvésekkel, ezért előbb kényszerlakhelyre vitték, majd letartóztatták. Jilava börtönében halt meg 1952. december 6-án.
Schönberger Jenő római katolikus szatmári megyéspüspök köszöntője után Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa olvasta fel a boldoggá avató határozatot, majd leleplezték Scheffler János arcképét. A vértanú püspök életének ismertetetése után Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be szentmisét.
A katolikusság fontos eseményén számos vallási vezető, többek között Francisco-Javier Lozano apostoli nuncius, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Ioan Robu bukaresti érsek, Ternyák Csaba egri érsek, Lucian Muresan fogaras-gyulafehérvári görög katolikus nagyérsek, valamint Románia és Magyarország római és görög katolikus egyházmegyéinek mintegy kétszáz papja és több mint harminc, püspöki rangot elért főméltósága vett részt. A világi vezetők közül többek között Semjén Zsolt és Markó Béla miniszterelnök-helyettesek, Csehi Árpád, a Szatmár megyei tanács elnöke, valamint Habsburg György, Habsburg Kristina és Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg tette tiszteletét az eseményen.
A Szatmárnémeti régi főterét zsúfolásig megtöltő hívek előtt megtartott prédikációjában Erdő Péter rámutatott, hogy Scheffler János tanúságtétele messze túlmutat egyetlen egyházmegye határain, üzenete mindenkihez, püspökökhöz, papokhoz, hívő emberekhez, de még a nem hívő világhoz is szól. "Ez pedig azért van így, mert bensőségesen összeforrt Krisztussal, aki az egész emberiség Megváltója" – hangoztatta.
Életét felidézve elmondta: 1910. július 6- án szentelték pappá, kánonjogból és teológiából szerzett doktorátust, volt káplán, plébános, teológia- és hittanár, gimnáziumi igazgató. Számos kánonjogi tanulmányt tett közzé, de nem tért ki az állam és az egyház viszonyának komoly és aktuális jogi kérdései elől sem.
Kiemelte: a szatmárnémeti székesegyházban felszentelt püspök megszervezte az egyházmegyei hivatásgondozást, magyarra fordította Spirago felnőtt katekizmusának harmadik kötetét és más fontos műveket. "De nem csak a betű és a szó embere volt – hangsúlyozta Erdő Péter –, hanem végigkísérte életét a szegények, az elnyomottak és az üldözöttek iránti szeretet." A háború idején közbenjárt a magyar hatóságoknál nagybányai román püspöktestvére szabadon bocsátása végett, megpróbálta segíteni a gyűjtőtáborba hurcolt zsidókat, s személyesen járt közben sváb származású hívei deportálásának megakadályozása érdekében. Igazi apostolutódként nyitott volt a szíve mindenki felé, közben pedig mély, szinte misztikus lelki életet élt. "Szíve készteti, hogy állandóan mondjon az Atyának valamit. Atyám, végtelenül szeretlek, egész emberi életemet feláldozom dicsőségedre. Fogadd el egészen elégő áldozatomat: földi életemet" – idézte Erdő Péter Scheffler János sorait az általa írt lelkigyakorlatos könyvéből, amelyet a püspök 1950-ben, száműzetése alatt írt meg. Népújság (Marosvásárhely)

Bővül a magyar ifjúsági háló Arad megyében
Az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ – a MIÉRT tagja) az elmúlt hét végén két új fiókszervezetet hozott létre, a helybéli fiatalok kezdeményezésére Simonyifalván, illetve Ágyán. 
Az alakuló üléseken szép számban megjelent fiatalok megválasztották elnökségüket, majd terveikről, elképzeléseikről, illetve mindennapi gondjaikról is elbeszélgettek.
Simonyifalván Mucsi Bettina lett az elnök, akinek munkáját Haasz Tünde alelnök és Péter Róbert titkár segíti. Az új elnökség főként szabadidős és sportrendezvények szervezését tervezi a nyárra, hiszen ezek tudják a leginkább megmozgatni, összefogni a fiatalokat. Ugyanakkor benevezték településüket az Arad Megyei Ifjúsági Vándorkupára, melynek első fordulójára szombaton, július 9-én kerül sor Pécskán.
Ágyán is háromtagú elnökséget választottak. Az elnök Tiba Attila lett, alelnök Székely Zoltán, a titkári teendőket pedig Bodó Kinga látja el. Az ágyai fiatalok szeretnék újra beindítani településükön a táncházat, illetve a színjátszó kört, de nyári bulikat is terveznek.
Az AMISZ idei prioritásai között szerepel minél több magyar településen beindítani fiókszervezetet, ezáltal optimális lehetőséget teremtve a helybéli igények, ötletek gyors megválaszolására. A fiatalok amúgy is aktív szerepet vállalnak, besegítenek, dolgoznak a különböző események szervezőcsapataiban – legyen szó falunapról vagy más helyi rendezvényről. A fiókszervezetek viszont megteremtik a keretet, kiemelik a fiatalok közösségszervező tevékenységét, illetve ösztönzően hatnak saját ifjúsági programok kigondolására és lebonyolítására.
Albert László Arad megyei AMISZ elnök. Nyugati Jelen (Arad)

Diszkriminációnak minősül a tordaszentlászlói rendőrségen a magyar feliratok hiánya
A rendőrségnek magyar nyelven is ki kell írnia a közérdekű információkat tordaszentlászlói épülete hirdetőfalán, a helyi tanácsnak pedig biztosítania kell a magyar nyelvű táblákat elhelyezését a rendőrség épületére – döntött az Országos Diszkrimináció Ellenes Tanács.
A testület – a hollandiai székhelyű Európai Magyar Emberjogi Alapítvány beadványa nyomán - figyelmeztetésben részesítette a Kolozs megyei Rendőrparancsnokságot, illetve a tordaszentlászlói polgármesteri hivatalt, ugyanakkor azt javasolja, hogy tegyenek eleget a törvénybe foglalt kötelezettségüknek, vagyis biztosítsák a magyar nyelvű tájékoztatást a helységben.
A diszkriminációellenes tanács megállapítása szerint a helyi hatóságok részéről diszkriminációnak minősül a rendőrség épületén a román nyelvű „Politia” felirat magyar megfelelőjének hiánya. Ugyancsak diszkrimináció – a megyei Rendőrparancsnokság részéről – a román nyelvű rendőrségi tájékoztatók magyar megfelelőjének hiánya, melyeket a tordaszentlászlói rendőrőrs hirdetőfalán szoktak kifüggeszteni.
Az Európai Magyar Emberjogi Alapítvány lapunkhoz eljuttatott közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a bukaresti intézmény döntése érvényes az 50 százaléknál nagyobb arányban magyarok lakta Tordaszentlászlón kívül minden olyan településre, ahol a magyar lakosság aránya meghaladta 20 százalékot. Mint írják: sajnálattal állapították meg, hogy Kolozs megyében gyakran nem tartják be a nyelvi jogokat. Románia az EU csatlakozás alapfeltételeként különböző szerződésben és egyezményben vállalta a nyelvi jogok biztosítását a magyar anyanyelvű lakosság számára. Krónika (Kolozsvár)