Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gușă, Ana Maria
57182 tétel
2011. június 15.
Tudásbázis – Fosztó lett az európai romakutatási hálózat koordinátora
A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet szociálantropológus kutatója reméli, a tudományos közösségnek sikerül hatást gyakorolni a romákkal kapcsolatos politikákra.
Május 6-án adtad le a pályázatod az európai romakutatási hálózat koordinátora tisztségre. Mik voltak a jelentkezési feltételek?
Fosztó László: A kiírásban az állt, hogy olyan személyt keresnek, aki egyrészt szakmailag felkészült a romakutatások területén, rendelkezik nemzetközi tapasztalattal, jó kommunikációs és szervezési készségei vannak, illetve hajlandó utazni, ha szükséges.
- Hány jelentkezőből választottak pont téged? Mivel győzted meg az elbírálókat?
- Nem tudom, hány jelentkező volt összesen. Az előválogatás után hatan maradtunk telefoninterjúra. Azt hiszem, az a húszperces beszélgetés volt a döntő, amit a projekt két vezetőjével folytattam. Persze az is számított, hogy a hálózat 12 tagú tudományos tanácsa jórészt olyan emberekből áll, akik ismerték korábbi munkámat, s ők is támogatták a pályázatom.
- Mi lesz egész pontosan a feladatod és hatásköröd?
- Ez még nincs leszögezve. Június 23-án lesz az első találkozó, akkor fognak kialakulni a szerepkörök. Valószínűleg egyfajta tudományos titkári funkciót töltök be, segítem a kommunikációt, létrehozom a hálózat résztvevőinek adatbázisát és a weblapot, koordinálom a találkozókat és a kiadványok szerkesztését.
- Mennyire befolyásolja majd a Kisebbségkutató Intézetnél végzett munkádat?
- Azt gondolom, hogy segíti. Amúgy is romakutatással és tudományos rendezvények szervezésével foglalkoztam, most ez nemzetközileg is jobban megjelenik. Horváth István, a kisebbségkutató elnöke, tudott a pályázatomról, és támogatta. Az intézetnek csak használ az, hogy egyik munkatársuk részt vesz egy nemzetközi szakmai szervezet felépítésében. A munkámat továbbra is elvégzem.
- Az European Academic Network on Romani Studies a honlapjuk szerint voltaképpen egy európai uniós projekt, aminek a lefutási ideje 2011 június-2013 május. Ez mit jelent pontosan, mi történik ebben az időszakban?
- Igen, az Európai Tanács és az Európai Bizottság közösen kezdeményezte ezt a projektet, az a terv, hogy két év alatt kiépül ez a szakmai hálózat, és utána már önfenntartóan működik tovább. Erre jó esély van szerintem, hiszen nem a semmiből kell építkezni, a romakutatók már rendelkeznek kapcsolatokkal, vannak szakmai csoportok, csak össze kell ezeket kapcsolni egy közös keretbe.
- A romakutatási hálózatnak a döntéshozók munkáját kell elsősorban segítenie, ha jól értettem. Európai vagy országos szinteken is?
- Ez még a jövő kérdése. Azt hiszem, elsősorban az európai szintű kapcsolatok és tudásbázis összeállítása a cél. A tudományos közösség az egyik célcsoport. A döntéshozók a másik. Ha az a két világ közeledhet egymáshoz európai és országos szinteken, akkor sikerről beszélhetünk.
- Hogyan lesz az európai kutatók biztosította, felhalmozott tudásanyagból know-how és jó gyakorlat, amit alkalmazni is lehet?
- Már most is nagyon sok „roma szakértő” van Európa szerte, de sok esetben hiányzik a szakmai háttér. Számomra az egyik kihívás, hogy a társadalomtudományos és az adminisztratív-politikai tudást összekapcsoljuk. A hálózat kezdeményezői megtették az első lépést a döntéshozók oldaláról, a tudományos közösség is lépni fog.
- Kik kapcsolódhatnak be ebbe az európai szintű hálózatba, hány ilyen területen dolgozó kutatóra számíthattok?
- Egy negyven főből álló előzetes listát kaptam. Ezt mindképp bővíteni kell. De mielőtt ezt megkezdjük, átlátható kritériumokat és szabályokat fogunk kidolgozni, s ez alapján válik majd el, kik is lesznek a hálózat tagjai, illetve milyen típusú tagság lesz. A szaktekintéllyel rendelkező tudósok mellett egy fiatal kutatókból álló bővebb hálózat kiépítése is szerepel a szándékok szintjén. Azt gondolom, összesen több mint száz emberről lehet szó Európa szerte.
- Milyen szerepetek lesz az uniós roma keretstratégia és a nemzeti stratégiák finomításában, tartalommal való megtöltésében?
- Ez később fog kiderülni. Ami már most is látszik, hogy sok téves feltételezés van a romákkal kapcsolatos politikákban. Ha a tudományos közösségnek sikerül néhány kérdésben hatást gyakorolni, akkor már nem volt öncélú a hálózat felépítése.
Fosztó László 1972-ben született Sepsiszentgyörgyön. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakán szerzett diplomát 1996-ban. Nacionalizmuselméletet tanult a Közép-Európai Egyetemen (CEU), kutatóasszisztens volt a University College London antropológia tanszékén, doktorandusz kutató volt a hallei Max Planck Szociálantropológiai Intézetben. Jelenleg a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kutatója, az intézet Tudományos Tanácsának tagja. Kutatási témái: a romániai és kelet-európai romák kulturális és társadalmi szerveződései, roma politikai mozgalmak, a megtérés, új vallási mozgalmak antropológiája, nacionalizmuselméletek.
Transindex.ro
2011. június 15.
Tamás Sándor civil engedetlenségi akciót kezdeményez, ha nem jön létre a sajátos statútumú Székelyföld
Abban reménykedünk, hogy politikai úton oldódik meg a régióátszervezés. A mi szempontunkból elfogadhatatlan az a tény, hogy a jelenlegi nyolc fejlesztési régió alakuljon át megyékké. Számunkra az egyedüli elfogadható verzió az lenne, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egy, a Székelyföld régióba tömörüljön, Szilágy, Bihar és Szatmár megye pedig ugyancsak egy entitás legyen, hiszen ott is egy sajátos magyar közösség él. Ha politikai úton ez a probléma nem oldódik meg, akkor kénytelenek leszünk polgári engedetlenségi akciókat szervezni. Az RMDSZ vezetőségével, a magyar egyházak vezetőivel, a helyi önkormányzatok vezetőivel, és a civil szervezetekkel már beszéltünk arról a lehetőségről, hogy békés felvonulást szervezzünk. Amennyiben ez úton nem érjük el célunkat, meglátjuk, mihez fogunk.” - jelentette ki Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke a Gândul napilapnak. A Kovásza megyei RMDSZ azt hangoztatta, hogy az egyedüli elfogadható variáns az lenne, hogy a Székelyföld Dél-Tirolhoz hasonló, speciális statútumot kapjon a régióátszervezés eredményeként. (gândul)
Transindex.ro
2011. június 16.
Teee, beszélj románul!” – kiáltott rá Sógor Csabára egy szocialista képviselőtársa
Az Európai Parlament Állampolgári jogok, bel- és igazságügy szerdai szakbizottsági ülésén az Unió soros elnökségi feladatait ellátó Magyarország szakminiszterei, Navrasics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes és Pintér Sándor belügyminiszter beszámoltak a magyar uniós elnökség tevékenységéről, és válaszoltak az EP-képviselők kérdéseire.
A magyar miniszterek elmondása szerint a főbb elnökségi célkitűzéseket sikerült teljesíteni, és több igazságügyi dosszié előrehaladásában fontos eredményt elérni. Igazságügyi területen elsődleges szempont volt az emberi tényező: az unió polgárait állította a központba a magyar elnökség. Navrasics Tibor magyar miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy sikerült uniós szinten adatvédelmi ütemtervet összeállítani, és a spanyol-belga-magyar trió együttműködésének köszönhetően fontos lépéseket tenni a gyerekek szexuális kihasználása ellen, a kisebbségek védelmében, a szegénységben élők felkarolásában, illetve kiemelten a romák ügyében is.
Pintér Sándor belügyminiszter beszámolójában számszerűsítette a soros uniós elnökségi eredményeket: 25 Tanácsi következtetés, 12 határozat, 1 rendelet és 1 irányelv elfogadtatására került sor a magyar elnökség alatt, és utolsó fázisba került a migráció egységes kezelésének kérdése.
Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő a LIBE szakbizottságban az Európai Néppárt segédkoordinátora. E minőségében az erdélyi magyar képviselő társai közül elsőként kapott szót. Megköszönte a magyar elnökség határozott ügyvezetését, és elismerően nyilatkozott a média-törvény, illetve az Alaptörvény kapcsán ért támadásokra adott válaszokról. A Schengen-dosszié kapcsán Románia és Bulgária tényleges csatlakozásának időzítése érdekelte. Pintér Sándor szeptemberre jelölt meg céldátumot, és ismételten hangsúlyozta, hogy a korábban megfogalmazott félelmekkel ellentétben, a hatékony ügyvezetésnek köszönhetően, semmi nem hátráltatta vagy veszélyeztette az állampolgárok biztonságát és szabad közlekedését, hiszen a migránsokat azonnal fogadta az Unió, a MISS működtetését is azonnal elrendelte a magyar elnökség, sőt a dublini rendeletet alkalmazását is felfüggesztették a tagállamok, szolidaritásból.
Sógor Csaba felszólalását sajnálatos, a ház szabályainak szellemével ellentétben álló incidens zavarta meg. Ioan Enciu, román szocialista képviselőtársa mikrofon nélkül, de hangosan rákiáltott: „Băi, vorbeste româneşte!” (magyarul: Teee, beszélj románul!) Az ülésvezető elnök, Juan Fernando Lopez Aguilar, spanyol szocialista, elnézést kért Sógor Csabától, és kifejtette, hogy ebben a házban senkinek sem kell mentegetőznie nyelvhasználata miatt. Ebből ügyet csakis magyar-román vonatkozásban látott – fűzte hozzá.
Az erdélyi magyar képviselő a replika jogán, immár mikrofonnal tisztázta a hallgatóság számára az ügyet, de írásos panasszal fog fordulni Jerzy Buzek házelnökhöz.
- Megengedhetetlen, hogy a legmesszebbmenő nyelvi szabadságot biztosító európai intézmény keretén belül, súlyos ügyrendi vétségnek számító, etikátlan módon kísérelje meg valaki képviselőtársának elhallgattatását – nyilatkozta Sógor Csaba.
Erdély.ma
2011. június 16.
Semjén: a Ceausescu-féle magyarellenes lépésekre lehet asszociálni
Semjén Zsolt szerint az etnikai arányok tudatos megváltoztatását jelentené a tervezett új romániai régióbeosztás. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában elfogadhatatlannak nevezte a magyarság számára az elképzeléseket.
A székely és az erdélyi magyar megmaradás nagyon súlyos veszélyeztetését jelentené az új beosztás, s azt semmilyen formában nem tudják elfogadni – szögezte le.
Ugyanakkor hozzátette: ez az egyik legsúlyosabb és legfontosabb kérdés a mostani időszakban, de hasonló ötletek már többször előfordultak. Nehéz megmondani, hogy a nagyon viharos román belpolitikai életben ez mennyire „átpozícionálási kérdés”, és mennyire gondolják komolyan.
”A magyarság számára élet-halál kérdés, hogy a történelmileg kialakult Székelyföld, a magyarlakta megyék egyben maradjanak” – fogalmazott Semjén Zsolt, aki emlékeztetett arra is: Románia nemzetközi kötelezettséget vállalt arra, hogy az etnikai arányokat erőszakosan nem lehet megváltoztatni. Semjén Zsolt szerint egy ilyen román többségű nagy megyének létrehozása az etnikai arányok tudatos megváltoztatására irányulna. Ez azokat a rossz emlékű időket idézi, amikor megszüntették a Maros autonóm területet, s a Ceausescu-féle magyarellenes lépésekre lehet asszociálni – tette hozzá.
A miniszterelnök-helyettes kijelentette: nagyon határozottan le kell szögezni, hogy ez elfogadhatatlan a magyarság számára, és „minden eszközzel (...) kötelezettek vagyunk arra”, hogy ebből ne legyen semmi, mert ez a magyarság önfeladását jelentené. Szavai szerint olyan román tömb jönne létre, amin belül a magyarság feloldódna. Székelyföld történelmileg, kulturálisan kialakult egység – jegyezte meg.
A mi álláspontunk, hogy vagy ne legyen átalakítás, vagy ha lesz, akkor vegyék figyelembe a Székelyföld „realitását” – mondta Semjén Zsolt.
A román kormány fő erejét alkotó PD-L a keddi koalíciós tárgyalásokon ismertette elképzeléseit az RMDSZ-szel a közigazgatás átfogó reformját előíró törvénytervezetéről. A PD-L a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régiót megyékké alakítaná át. Ezt az RMDSZ elsősorban azért ellenzi, mert az újonnan létrehozott közigazgatási egységekben jelentős mértékben csökkenne a magyar lakosság számaránya. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a keddi koalíciós tárgyalásokat követően is jelezte: ha a PD-L nem áll el attól a szándékától, hogy nyolcra csökkenti a megyék számát, akkor felbomolhat a kormánykoalíció.
A PD-L elképzelése szerint a romániai magyarság csaknem 90 százaléka két külön megyébe tartozna. Az egyikben a jelentős magyar lakossággal rendelkező jelenlegi három megye, Hargita, Kovászna és Maros egy közigazgatási egységet alkotna a mostani Szeben, Brassó és Fehér megyékkel, így az újonnan létrehozandó „óriásmegyében” a magyarság aránya a 30 százalékot sem érné el (legalábbis a 2002-es népszámlálási adatok szerint). A másik megyébe tartozna a jelenlegi Kolozs, Beszterce-Naszód, Szilágy, Máramaros, Bihar és Szatmár megye. Ebben a régióban a magyarság számaránya a 20 százalékot sem éri el.
MTI
2011. június 16.
Hisztérikus nemzetféltés
Nevetséges az a hisztéria, amit a román újságírók, hírelemzők és politikusok rendeztek szerdán, a régiós átalakítás egyeztetése alatt és után. Korábban napokig Traian Băsescun és Emil Bocon köszörülték nyelvüket a köztudatba váratlanul bedobott nyolcmegyés terv miatt, ám amikor kiderült, hogy az RMDSZ e kérdésben megvetette a lábát, elkezdte siratóénekét a gyászos kórus, és késő éjszakáig a magyarokon és az RMDSZ-en köszörülték nyelvüket.
Már-már temették az egységesnek, oszthatatlannak hitt nemzetállamukat, s vízióikban ott lebegett Nagy-Magyarország réme. Fájt nekik – bármennyire utálják Bocot, a demokrata-liberálisokat, magát Băsescut –, hogy az RMDSZ-nek sikerült legalább annyit elérnie, ne a kormány felelősségvállalásával kerüljön a parlament elé a törvénytervezet. Már-már kiloccsant a tévéstúdiókból a kétségbeesett nemzetféltés, a magyarellenesség. Megzsarolta az RMDSZ a kormányt – sziszegték. S mert a román sajtó kisebb-nagyobb diverziókra mindig kész, az igen jól informáltnak tekintett internetes újság, a Gândul tálcán kínálta az újabb és újabb döbbeneteket: Brassó polgármestere, Gheorghe Scripcaru azt találta javasolni – zárt ajtók mögött –: miért ne lehetne Székelyföldet Székelyföldnek nevezni? Emil Boc “túl sokat engedtünk már eddig is nekik” megjegyzéssel azonnal elutasította, mégis jó ideig még rágták a gumicsontot. Hamarosan jobb csemegét kínált a Gândul, egy ropogósan friss Tamás Sándor-nyilatkozatot. A megyei tanácselnök arról beszélt a lap brassói tudósítójának, hogy e térség lakossága kiáll az egységes Székelyföldért, ha kell, tüntetni fog, ha szükség lesz rá, a polgári engedetlenséghez folyamodik. S mert vagy az elnök úr fogalmazott lazábban, vagy az újságíró színezte ki nyilatkozatát, majdnem sírva fakadtak ama állítólagos kijelentése miatt, miszerint “előbb fegyver nélkül vonul utcára a nép, aztán meglátjuk...” (Nyomban hibaigazítást kért.) Fegyvereik vannak, szörnyű! – mi lesz ebből, kitépik a haza szent testéből a középső három megyét, odacsapják Magyarországhoz, s a Partiumot sem hagyják békén, ott is követelőznek, borzasztó ez a magyar kisebbség, huszonegy éve vezeti orránál fogva Romániát, minden kormányt kiszolgált, a jelenlegit is, mégsem ül nyugton. Pedig az Európai Unióban is megmondták, ez az ország mindent megadott kisebbségeinek. Beszélhetett Borbély László, Antal István, Frunda György, a rémület és pánik nem ült el. Éjfélig osztották a semmit, siratták a hazát, s féltették a hétszázalékos parlamenti képviselettel rendelkező RMDSZ-től. A szövetség valójában csak időt nyert. Boc még aznap este a közszolgálati televízióban elmondta: nem mondanak le a nyolcmegyés területi átszervezésről, mert ez az ország korszerűsítésének egyetlen lehetséges módja. A hírek szerint júliusban rendkívüli parlamenti ülésszakot akarnak összehívni, s arra számítva, hogy az ellenzék nyári szabadságát nem szakítja meg, áterőltethetik a törvényt.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 16.
Régiósítási háború
Magyarország az egységes magyarságot támogatja
A magyar kormány támogatja a romániai magyarság egységes álláspontját az erdélyi régiók felosztásáról – jelentette ki Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai államtitkár-helyettes tegnap Budapesten. Véleménye szerint a DLP nyolcrégiós javaslatát a 16 régiós javaslatot megfogalamzó RMDSZ és a többi magyar szereplő egyértelműen elutasítja, mert az eddig hagyományosan magyar többségű területek elvesztését és politikai visszalépést jelentene. A magyar kormány odaáll az egységes fellépés mögé, a magyar szereplők számíthatnak támogatására – szögezte le.
Székelyföld nem három megyéből áll
Az SZNT nem fogadja el az RMDSZ régióátszervezésről szóló tervezetét, mert az három megyéről, Kovászna, Hargita és Maros megyéről beszél, miközben Székelyföld két és fél megyéből áll, és egységesnek kell maradnia – nyilatkozta tegnap Ferencz Csaba SZNT-alelnök. Izsák Balázs, az SZNT elnöke emlékeztetett: a román többségű Mezőséget a Ceauşescu-korszakban csatolták Maros megyéhez, a Székelyföld valós határait az SZNT által kidolgozott autonómia-statútum rögzíti. Izsák úgy véli, a kormány olyan közigazgatási felosztást tervez, “amely magyarellenes jellegében túltesz Ceauşescu 1968-as közigazgatási reformján”, és arra szólította fel a székelyföldieket, hogy “készüljenek fel akár a polgári engedetlenségre is”. Az SZNT tegnap közleményben tiltakozott Románia közigazgatási átszervezése ellen, az ország nemzetközi vállalásaival és a 2009-ben összehívott – ám az RMDSZ és az EMNT “ellenrendezvényei” miatt nem eléggé sikeres – Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen kinyilvánított népakarattal érvelve. “Egy régiót nem kijelölnek, hanem elismernek, Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható” – áll az SZNT által említett határozatban. A tiltakozást elküldték az államelnöknek, a miniszterelnöknek, a bel- és külügyminisztereknek, és tájékoztatásként az EU-s, az orosz és az amerikai nagyköveteknek is.
A tüntetés nem megoldás
”Nem megoldás az utcára vonulás, és éppen ezért a politikum felelőssége olyan döntéseket hozni, amelyek nem váltanak ki ilyen megnyilvánulásokat” – válaszolt az SZNT sajtóközleményére Korodi Attila RMDSZ-es képviselő, aki szerint természetes, hogy elégedetlenek az emberek. 1968-ban, a kommunista diktatúra idején is voltak tiltakozások, amikor az államhatalom fel akarta számolni a magyar többségű rajonokat – mondotta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 16.
Érvekkel a megamegyék ellen
Felkészületlenül érte a Demokrata Liberális Pártot az RMDSZ határozott ellenállása – fejtette ki a Háromszék kérdésére Antal Árpád, aki szakértőként jelen volt a keddi bukaresti tárgyalásokon. Úgy véli, nem valószínű, hogy az ügy lekerül a napirendről, a legnagyobb kormánypártot választási érdekek hajtják, de szerepelt számításaikban az is, hogy így talán sikerül sarokba szorítaniuk az RMDSZ-t. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke ismertette azokat az érveket, amelyekkel a demokrata-liberálisokat is szembesítették a keddi egyeztetésen. Elmondták, hogy a jelenlegi regionális felosztás 1996-ban történt, akkor készült erről hatástanulmány, azóta eltelt tizenöt év, és kiderült, nem úgy működtek ezek a fejlesztési régiók, ahogy elképzelték.
Az európai alapelv szerint a szegényebb régiók részesülnek nagyobb támogatásban, ám ez a tizenöt esztendő bebizonyította, a jelenlegi felosztás nem alkalmas sem a szegényebb térségek felzárkóztatására – a szakadékok még nagyobbak lettek –, sem arra, hogy adott fejlesztési egységen belül a szegényebb megyék helyzete közelítsen a gazdagabbakéhoz – ismertette a legfontosabb gazdasági érvet Antal Árpád. Szerinte ez megfelelő bizonyíték arra, hogy az érvényben lévő fejlesztési régiós leosztás gazdasági szempontból nem életképes.
Nincs racionalitása a Demokrata Liberális Párt által elképzelt megamegyéknek a pénzek lehívása szempontjából sem, hiszen az önkormányzatok eddig is jól teljesítettek, a Regionális Operatív Program összes pénzét lehívták, rosszul állnak azonban a minisztériumok felelősségkörébe tartozó Szektoriális Operatív Programok. Az infrastruktúra-fejlesztésnél szintén balgaság a nagy megyékre hivatkozni, sem az országutak, sem az autópályák építése nem tartozik az önkormányzatokra. Nem szerepelt az első érvek között, de elmondták a román politikusoknak, hogy Románia három nemzetközi egyezményt is ratifikált, így kötelező számára azok alkalmazása. Ezek közül az egyik kimondja: nem lehet közigazgatási egységet úgy átszervezni, hogy megváltozzanak az etnikai arányok. „Ma Hargita megyében több mint 80 százalékos a magyarok aránya, az új, nagy régióban 29 százalék lenne. Ez elfogadhatatlan” – szögezte le Antal Árpád. Elmondta azt is, felmerült, de válasz nélkül maradt még számos kérdés, például, hogy mi lesz a megyéknek alárendelt intézményekkel – nálunk a Székely Nemzeti Múzeummal vagy a Háromszék Táncegyüttessel –, mi történik a megyei önkormányzatok által felvett hitelekkel – Kovászna megyének nincs ilyen, de Brassónak annál több –, ki vállalja át a megyei tanácsok feladatkörét a községi közbeszerzések, urbanisztikai engedélyek ügyében? Egyértelmű volt, a koalíciós partner nem készítette elő javaslatát, elsősorban választási szempontok vezették, taktikázás, melynek céltáblája lehetett akár az RMDSZ is, és csak a 2012-es megmérettetést tartották szem előtt – vélekedett Antal Árpád, aki szerint a 2014 utáni uniós pénzekre hivatkozni most botorság, az RMDSZ öt éve fújja: 2012 végéig el kell készíteni a fejlesztési régiók újrafelosztását, hogy a 2013 utáni EU-s költségvetést már aszerint osszák el.
A DLP azért akarja a nyolc nagy megyét, mert alkotmánymódosítás nélkül csak ezt a változatot tudják átvinni, az alaptörvény megváltoztatásához pedig nincs többségük. 
A jelenlegi felosztás mellett érveltek, főként azzal, hogy ezt már mindenki megszokta, ha más javaslatot – például az RMDSZ-ét – fogadnának el, felborulna a rendszer. Az RMDSZ azt szeretné, ha első lépésként a fejlesztési régiókat változtatnák meg, sok érv szól az általa javasolt 16 régió mellett, s majd csak akkor alakítsák közigazgatási egységekké, ha beigazolódott alkalmasságuk – mondta Antal Árpád.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 16.
Találkozók szélsőségesség ellen
Román–magyar külügyi bizottsági találkozóra került sor tegnap Bukarestben. A magyar Országgyűlés külügyi bizottságát Korodi Attila parlamenti képviselő, a román külügyi bizottság elnöke hívta meg. A felek egyetértettek abban, hogy fel kell éleszteni a közös, román–magyar kormányüléseket, valamint szükséges az is, hogy az év második felében Traian Băsescu államelnök látogatást tegyen Schmitt Pál magyar államelnöknél.
A két külügyi bizottság találkozóit is rendszerezni kell, félévente szükséges egy közös munkaülés beütemezése. Ha a két állam nem egyeztet folyamatosan, nagy a veszélye annak, hogy eluralkodjék a szélsőségesség – vélik mindkét oldalon. Gazdasági téren folytatni kell az együttműködést az Agri- és a Nabucco-projektben, és az is kiemelt fontosságú, hogy mielőbb befejeződjék a Békéscsabát Nagyváraddal összekötő elektromos vezeték kiépítése. A megbeszélésen érintették a közigazgatási régiók átszervezését, de szó esett a kolozsvári Házsongárdi temetőről, valamint a magyar nyelvű táblák ügyéről is. Beszéltek a magyarországi nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletéről, és arról is, hogy Magyarországon a román ortodox egyház bekerüljön a történelmi egyházak közé.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 16.
Megoszlanak a vélemények a Hit Gyülekezetének nagyváradi jelenlétéről
Nem nézi jó szemmel a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, hogy a részvételükkel megpályázott pénzből épített, Tempfli József nyugalmazott megyés püspök által felszentelt Ady Endre Kulturális Központban tartja istentiszteleteit a Hit Gyülekezete. Fodor József, a püspökség vikáriusa lapunk megkeresésére azt is kilátásba helyezte, hogy levélben fogják felszólítani a központot működtető, RMDSZ-hez közeli Mecénás Alapítványt: a továbbiakban ne engedélyezze az alkalmakat, de erről még további egyeztetésekre kerül sor a püspökségen belül. Azt mindenesetre megjegyezte: az Ady-központ nem a Hit Gyülekezetének, hanem Ady Endre emlékének épült. „Biztosan tiltakozni fogunk” – szögezte le Fodor József.
Mint ismeretes, a központot a nagyváradi Mecénás Alapítvány és a római katolikus egyház közös pályázatán elnyert pénzből építették fel – a 2002-ben lezárult pályázat 320 millió forintos összegét egyébként eredetileg a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek ítélte meg az Orbán-kormány, azonban az időközben hatalomra került Medgyessy-kabinet annak az alapítványnak irányította át az összeget, amelynek vezetője a Bihar megyei RMDSZ-szervezet elnöke, Kiss Sándor. A pénzből a reformátusok eredetileg Érmindszenten, Ady szülőfalujában hoztak volna létre a költő emlékét megidéző zarándokhelyet, a Mecénás viszont Nagyváradon építtette meg a létesítményt. A tervek szerint szabadidőközpont épült volna a Körös-parton a 320 millióból, termálhotellel és más létesítményekkel, ebből azonban mindmáig csak az Ady-központ vagy Mecénás Terem néven emlegetett konferenciaterem épült fel, a hotel építése hamar abbamaradt. A teremben a megyei RMDSZ szervez rendezvényeket, illetve különböző eseményekre, esküvőkre, születésnapokra adja bérbe azt az alapítvány.
Vádak a gyülekezet ellen
A Hit Gyülekezetének váradi tevékenysége ellen az elmúlt télen emelt szót az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete, amely legutóbbi közleményében a „Hit Gyülekezete titkos bihari szeretőjének” nevezi a helyi RMDSZ-szervezetet. Nagyvárad önkormányzati testülete az év elején leszavazta azt a tervezetet, amelynek alapján a neoprotestáns egyház ingyenes használatra megkapta volna a város elhagyott lovardáját, amelyet az ígéret szerint fel is újítottak volna. A tanács RMDSZ-frakciója támogatta törekvésüket, azóta az EMI többször is utalt a szövetség és a gyülekezet közötti feltételezett összefonódásokra. Szűcs István, a Hit Gyülekezetének nagyváradi lelkésze azonban határozottan elhatárolja önmagát és közösségét mindenféle politikai alakulattól.
Növekvő gyülekezet
Magyarországon már hivatalosan is egyházként jegyzik a Hit Gyülekezetét, és a bejegyeztetés Romániában is folyamatban van, a szükséges két lépcsőfok közül az elsőt már megtették, most már csak két-három évet kell várni, amíg egyház státusba lépnek – ecsetelte a Krónikának a váradi közösség vezetője. Szűcs István elmondta: Bihar megyében mintegy 700 tagja van a pünkösdi karizmatikus gyülekezetnek. Az Ady Endre Kulturális Központban azért kezdtek el már tavaly istentiszteleteket tartani, mert egyre többen voltak, és már nem fértek el az előző bérleményben – a lelkész szerint a társadalmi ellenállásnak az utóbbi időben tapasztalható erősödése is a gyülekezet növekedésének tudható be. A Hit Gyülekezete Magyarországon alakult 1979-ben, Romániában nagyjából a rendszerváltás óta van jelen, bár azok az imacsoportok, amelyekből építkezik, már korábban létrejöttek, de csak titokban működhettek az elnyomó hatalom miatt – tudtuk meg. Nagyvárad mellett Marosvásárhelyen, Brassóban, Szatmárnémetiben, Nagybányán és Erdély egyéb városaiban is vannak közösségeik, több helyen román nyelven is folynak az istentiszteletek.
Nincs politikai kapcsolódás
Mindazonáltal a magyar gyökerű vallási közösség lelkésze azt mondja, számára személyesen is fontos a nemzeti identitás, éppen ezért furcsállja, hogy épp egy magyar szervezet támadja őket. „Krisztus-centrikus egyház vagyunk. Épp pünkösd vívmánya, hogy mindenki az anyanyelvén hallhatja az Igét. A keresztény ember az egységet, a békességet támogatja, nem pedig a magyar–magyar konfliktust” – fogalmazott Szűcs István. A lelkész határozottan kijelentette: a Hit Gyülekezetének semmilyen kapcsolata nincs a politikummal, és nem tetszik neki, hogy valakik pártokkal akarják összemosni közösségüket. Azt is kijelentette, hogy egyes vádakkal ellentétben közösségének nem célja, hogy a történelmi egyházaktól vegye el a híveket. „Ugyanannak a Krisztusnak a nevében próbáljuk megmenteni a bűnösöket” – jelentette ki. Hozzátette: alkalmaikon magyar ajkú nagyváradiak vesznek részt.
Csak Isten dönthet
„Aki a jót cselekszi, az Istentől van, aki a rosszat cselekszi, az nem látta az Istent” – idézte János evangéliumából Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, amikor a témában megkerestük. Ennek jegyében ő és egyházkerülete is türelmesen viszonyul a fiatal gyülekezethez, hiszen – mint fogalmazott – csak az Úr döntheti el, jó-e vagy rossz, amit cselekszenek. Azt azonban megjegyezte, egyértelműen nem jó, hogy tudomása szerint „az önmagát gyülekezetnek nevező közösség támadja a történelmi egyházakat”. A püspök egyébként teológiai szempontból közömbösnek tartja, hogy a gyülekezet az Ady-központban tartja alkalmait, de azt kijelentette: ha úgy épült volna meg a központ, ahogyan azt az eredeti pályázatot benyújtó és megnyerő egyházkerület tervezte, akár istentiszteleti helyszínként is funkcionálhatna, így azonban „nem lépi át a polgári kereteket. Van egy kiadó terem és egy szórakozni vágyó közösség, amelyek megtalálták egymást” – összegzett a püspök. Szerettük volna a Mecénás Alapítvány részéről Szabó Ödön ügyvezető véleményét is kikérni, de ő azt mondta, az EMI vádjaira semmit nem hajlandó reagálni, és munkatársunkat arra is megkérte, ilyen ügyben többet ne hívja. Ezenkívül anynyit mondott, hogy ha az RMDSZ-szel partnerként együttműködő történelmi egyházak részéről ellenvetés érkezik, azt föltétlenül figyelembe veszik majd.
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 16.
Kovács Péter: miért nem „harcol” értünk a magyar kormány?
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára sérelmezi, hogy a magyar kormány nem emeli fel a hangját a székelyföldi és partiumi magyarok beolvadása ellen.
Miért nem „harcol” értünk a magyar kormány? – teszi fel a kérdést Kovács Péter szerdai blogbejegyzésében a regionalizációs vita kapcsán.
„Hosszú hónapok óta folyamatosan azt halljuk, hogy Budapest és Brüsszel majd megoldja a problémáinkat. Azt ismételik nekünk, hogy brüsszeli nyomásra a román kormány, a parlament beadja a derekát, és lesz autonómia, bővül a kisebbségi jogok köre. A médiából az folyik, hogy ilyen jó viszonya soha nem volt a magyar és a román kormányoknak, hogy Orbán Viktor és Traian Băsescu amiben megegyeznek, az meg is valósul, kitartás magyarok, mert Budapest közbenjár az ügyünkben. Na, itt az alkalom, és mégis nagy a csend” – írja Kovács.
Az RMDSZ-főtitkár sérelmezi, hogy „senki” nem emeli fel a hangját a magyarok által is lakott nyolc megye ügyében.
„Miért nem mondja el egyetlen kétharmados magyar politikus sem, hogy a magyar közösségek számára a beolvadáshoz vezethet a székelyföldi és a partiumi »magyar« megyék egybeolvasztása olyan megyékkel, amelyekhez gazdasági, szociális, történelmi szempontból semmi közük?” – olvasható a blogbejegyzésben. Kovács így folytatja: „Ha Budapest meg tudja oldani a gondjainkat, akkor most mire vár? Tapsra?”.
A magyar kormány reakcióját Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is hiányolta a Románia közigazgatási-területi felosztásáról folyó vita kapcsán „Egyelőre senki nem kérdezett semmit, és nem tudom, hogy a magyar kormányt érdekli-e e a régióátszervezés, vagy van-e valamilyen álláspontja ez ügyben. Meglepőnek tartom ezt, mivel a romániai magyar közösség sorsát érintő kérdésekben a budapesti kormány általában közli álláspontját” – mondta kedden Kelemen Hunor. (Répás Zsuzsanna: a kormány támogatja az RMDSZ és a magyarság erdélyi régiók felosztásáról szóló álláspontját. A kormány támogatja a romániai magyarság egységes álláspontját az erdélyi régiók felosztásáról – mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerdán Budapesten. Kiemelte: az RMDSZ megfogalmazott egy javaslatot, ami 16 megyére vonatkozna, ezzel szemben a kormányzó Demokrata Liberális Párt (PDL) egy nyolc régiós felosztást hirdetett meg. Ezt az RMDSZ egyértelműen elutasítja, ahogy a többi magyar szereplő is, mert az eddig hagyományosan magyar többségű területek elvesztését, és politikai visszalépést jelentene. A magyar kormány odaáll az egységes fellépés mögé, a magyar szereplők számíthatnak támogatására – jelentette ki.)
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 16.
Marosvásárhely: becsapták a MOGYE magyar vezetőit 
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusának tegnap kellett volna igent mondania a felsőoktatási intézmény új szerkezetére, amely a jelenleginél nagyobb önállóságot biztosít a magyar tagozatnak. A hetek óta tartó egyezkedés és ígéretek ellenére, az általános orvosi kar (ÁOK) román nemzetiségű oktatói a kari tanács tegnap délelőtti ülésén színt vallottak és nemmel szavaztak az átalakításra. Emiatt a magyar vonalat képviselő tanárok és diákok nem vettek részt a szenátus tegnapra tervezett ülésén, amit szavazatképtelenség miatt hétfőre halasztottak.
Nagyon fáj a kollégák viszonyulása, s úgy érzem, hogy a legnagyobb pofon, amit rektorhelyettesként kaphattam, miután az egyetem vezetésében vállalt 12 évi tevékenységem során az egyensúly megtartására törekedtem nyilatkozta kérdésünkre a tegnap történtekről dr. Nagy Örs egyetemi tanár, a MOGYE helyettes rektora. Az utóbbi időben történt egyeztetések során azt reméltük, hogy a multikulturálisnak nyilvánított egyetemen biztosítják a magyar tagozat számára azt az önállóságot, amit az új közoktatási törvény előír. Az utolsó napokban felerősödő magyarellenes hangulat, diverzió megtette a hatását. Az elképzeléseink szerint a gyógyszerészeti és a fogorvosi karon egy-egy önálló főtanszéket (departamentum) terveztünk, az általános orvosi karon végül belementünk abba, hogy öt román és három magyar főtanszék (preklinikum, belgyógyászat, sebészet) alakuljon. Az ÁOK kari tanácsa ezt sem szavazta meg, s a dékán azzal az újabb javaslattal jött, hogy öt vegyes főtanszék alakuljon, amire viszont a többségiekből álló kari tanács igent mondott. Ezek után már nem volt mit keresnünk a szenátus ülésén, amit szavazatképtelenség miatt hétfőre halasztottak. A labda most már nem a mi térfelünkön van tette hozzá a rektorhelyettes.
Szavait azzal egészíthetnénk ki, hogy a jelek szerint a közoktatási törvény 133. cikkelye a háromnegyed részben többségiekből álló szenátus hatáskörébe utalja az egyetemek új szerkezetének a jóváhagyását, ami az egyik legnagyobb hiányossága a törvény felsőoktatásra vonatkozó fejezetének. Naivság volt azt hinni még szélcsendes időkben is, hogy a román többség számunkra kedvező módon fog szavazni is, nemhogy ennyire felkorbácsolt magyarellenes hangulatban, amit célzott diverzióval sikerült kiváltani az utóbbi napokban. A történtek megerősítik azt a korábbi tapasztalatot is, hogy a célzott diverzió fegyverét minden alkalommal bevetik, amikor valamilyen kisebbségi jog megszavazásáról van szó.
De idézzük a rektorhelyettest, aki szerint a román kollégák arra hivatkoznak, hogy az új szerkezet esetében az egyetem mindkét tagozatát a törvényes előírások értelmében a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökségnek (ARACIS) kell akkreditálnia. A törvény megalkotásakor erre is jobban oda kellett volna figyelni, s a szakminisztériumnak biztosítani annyi beleszólási jogot, hogy határidőt adhasson az új szerkezet megszilárdítására, ha mégis megszavaznák azt.
Az állóháború elkezdődött, ezek után ugyanis kellemetlen lesz szembenézni a román kollégákkal, mivel a történtek nem az együttműködés pártján állók, hanem az önálló egyetemet követelő vonal malmára hajtják a vizet.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2011. június 16.
Nemzetközi botrányt szülnek a házsongárdi sírgyalázások
Néhány héten belül elkezdődhet 300 műemléksír védetté nyilvánítása
Lapunk már beszámolt a Házsongárdi temetőben történt újabb sír- és műemlékgyalázásról: az elmúlt hétvégén ismeretlen személyek fáradt olajjal öntöttek le az iktári Bethlen kripta kertjében tárolt két XIX. századi tumbát és Nagy Gyula református püspök felújított műemlék sírhelyét. A temetői restaurálási munkálatok irányítását önkéntes alapon magára vállaló Házsongárd Alapítvány vezetője, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet a kolozsvári magyarellenes jogsértéseket az önkormányzat tehetetlenségének, érdektelenségének tulajdonítja, és a sorozatos sérelmeket a nemzetközi közvélemény elé kívánja tálalni. Évek óta folytatja szélmalomharcát, de a sok fáradtsággal, utánajárással pályázatok útján kiharcolt és megvalósított műemlék-felújításokat mindig barbár rombolás követi, a tettesek pedig homályban maradnak. A legújabb bűntett színhelyét tegnap Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja is felkereste.
Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet kétségbeesetten közölte a rangos látogatóval és a sajtóval a lehangoló tényeket, hozzátéve, hogy a Házsongárd Alapítvány által végzett munka vezetésére főállású emberre lenne szükség. „Ha én kidőlök a sorból, utánam senki sem fogja ezt ingyen végezni, és minden kárba vész” – panaszolta.
Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul az okozott kár megtekintése után megdöbbenésének adott hangot. Szerinte az országban most tapasztalható etnikumközi légkör ellenkezik a magyar félnek a békés kétoldali kapcsolatok építésére való törekvésével. „Disszonáns értékek ellen emeljük fel szavunkat egy olyan XXI. századi országban, amely európai uniós tagállam. Egy olyan városban, amely multikulturálisnak mondja magát, és Európa Kulturális Fővárosa kíván lenni” – mondta.
A főkonzul szerint a házsongárdi állapotok tekintetében most a megoldásra kell összpontosítani. A napokban megrongált tumbákat részben a magyar állam támogatásával újították fel, Füzes Oszkár bukaresti nagykövet a diplomáciai lépéseken dolgozik.
A kolozsvári temetőben háromszáz olyan síremlék található, amelyeket egyenként védetté lehet nyilvánítani. A Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium partner abban, hogy elkészüljön az ehhez a szükséges műholdas felmérés, a Kolozs Megyei Műemlékvédelmi Hivatal is támogatja projektet, amelyet néhány héten belül, egy éves kifutási idővel, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság fog megvalósítani. De ehhez szükség van a polgármesteri hivatal megfelelő hozzáállására is. A főkonzul szerint eddig a román fél nyitott volt a temetői áldatlan állapotok felszámolása ügyében, és ígéretekben sem volt hiány, ami annál is inkább elvárható, mert a Házsongárdban sok neves román személyiség földi maradványai is nyugszanak. A városháza feladata marad a temető védelmének biztosítása a fém- és virágtolvajok vagy a szélsőséges nacionalista huligánok cselekedeteivel szemben. Apostu polgármester régi ígérete a videokamerák felszerelése, ami elrettentő hatást gyakorolna a potenciális bűnözőkre – mondta Szilágyi Mátyás.
A közelben felügyelő temetőőrtől megtudtuk, hogy napi három váltásban 3–3 emberük feladata a rend biztosítása. A 22 hektáros sírkertben azonban ennyien képtelenek eredményesen teljesíteni munkájukat. Térfigyelő kamerák jelenleg csupán a bejáratoknál üzemelnek.
Ö. I. B. 
 Szabadság (Kolozsvár)
2011. június 16.
Lusta, félénk magyar elöljárók
Hivatalosan magyarul – Kétnyelvűség a polgármesteri hivatalokban címmel tartott Maros megye 9 kisrégiójában képzést a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO). A Bethlen Gábor-alap által támogatott programban mintegy 150 magyar önkormányzati tisztségviselő és közalkalmazott vett részt. A CEMO, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem nyelvészei úgy látják, a legtöbb helyen csak formailag teljesül a törvény biztosította kétnyelvűség. Szigeti Enikő főszervező szerint éppen a színmagyar települések elöljárói hanyagolják a leginkább az anyanyelvhasználatot. – INTERJÚ
– A legtöbb magyarlakta településen azt látni, hogy a homlokzati és helységnévtáblák kifüggesztésében kimerül a közigazgatási törvény alkalmazása. A tréningek során önök mit tapasztaltak?
– Nagyjából ugyanezt, azzal a különbséggel, hogy némely polgármesteri hivatalban az ajtókra is kikerültek a kétnyelvű táblák, illetve a színmagyar településeken értelemszerűen magyarul beszélnek az önkormányzathoz forduló személyekkel. Mindenki tud a tíz évvel ezelőtt megjelent, 215-ös számú közigazgatási törvényről, de ennek az anyanyelvi jogokra vonatkozó részeit ismerik a legkevésbé. Romániában a mai napig az az erőteljes hiedelem él, hogy ami hivatalos, az csakis román nyelvű lehet. Ha János bácsi nem tud románul, a magyar polgármesterhez címzett kérvényét nem írja anyanyelvén, inkább a szomszédhoz fordul, hogy az segítsen a fordításban. Ennél szomorúbb viszont, hogy a polgármester sem ismeri annyira az anyanyelvét, hogy írásban azon kommunikáljon. A kurzusok résztvevői kinevettek, amikor megkérdeztem, hogy polgármesterként, helyetteseként vagy jegyzőként az elmúlt évtizedben ki mit tett annak érdekében, hogy oszlassa szét a magyar nyelv másodrangúságára vonatkozó tévhitet a lakosság körében. Pedig egy egyszerű, egyoldalas felhívás kifüggesztésébe vagy egy, a település lakóihoz címzett levélbe került volna. Ha létezne egyéni felelősségvállalás, nem fordulna elő, hogy a színmagyar településeken benyújtott lakossági kérvények és formanyomtatványok alig egy százaléka íródjon magyar nyelven. Tudtam, hogy rosszul állunk ezen a területen, de abban reménykedtem, hogy ez az arány eléri az 5 százalékot. Csalódnom kellett, arról nem is beszélve, hogy a válaszok – melyek a törvény értelmében a kérvény nyelvén kell hogy íródjanak – még az egy százalékot sem érték el. Vagy mondjak mást: Maros megyében csak Vásárhelyen tartják be a törvényt, és fordítják le a közérdekű információnak minősülő tanácsi határozatokat. Hihetetlen, de azokban az önkormányzati testületekben, ahol egy-két román ajkú tanácsos is tevékenykedik, a gyűlések az állam nyelvén folynak, ritka az olyan magyar képviselő, aki anyanyelvén szólalna fel. A jegyzőkönyvet is kizárólag egy nyelven vezetik.
– Miként szembesültek az elöljárók az általuk tolerált hiányosságok feltárásával?
– A magyar nyelvhasználattal kapcsolatos törvényi cikkelyek fontossága sokakban csak a képzések során tudatosult. Ám akadtak olyan polgármesterek és jegyzők is, akik kioktatásként élték meg a nyelvészek, szociológusok, önkormányzati szakértők kérdéseit és útmutatóit. Olyan házigazdánk is volt, aki kivonult a tréningről, és a hivatal alkalmazottait is a terem elhagyására szólította fel. Holott mi nem vontunk senkit felelősségre, és nem is jelöltünk ki feladatokat. Csak elmondtuk, hogy a kétnyelvűség megvalósítása az egész magyar közösség kötelezettségévé kell hogy váljon.
– A magyar községek polgármesterei általában a román nemzetiségű jegyző ellenlépéseivel indokolják visszafogottságukat.
– Sok esetben valóban a román jegyző az, aki fékként nyilvánul meg. Ahol a polgármester nem áll a sarkára, ott a jegyző diktálja a törvényt. A Maros megyei magyar települések mintegy 80 százalékában román jegyző van. Olyan küküllőmenti magyar községben is jártunk, ahol az illető egyik rokonát alkalmaztatta anyakönyvvezetőnek, ebből kifolyólag a magyar párok esketése románul folyik. Egy másik említésre méltó túlkapás a helyi titkár részéről, hogy még a magyarországi testvértelepülésről kapott leveleket is kötelező módon román nyelvre fordíttatja a polgármesterrel. Hasonlóan negatív szerepet játszik a prefektúra is, amely nem a törvényesség fölött őrködik, inkább az anyanyelvvel kapcsolatos kezdeményezéseket próbálja elfojtani. Elmondtuk: elképzelhető, hogy visszadobnak néhány magyarul fogalmazott okiratot, de ha egy kistérség több önkormányzata bizonyos területeken egységesen lép fel, ezek a kiskirályok sem tudnak már oly vehemensen visszavágni. Sőt egy idő után beleunnának.
– Magyar polgármestereink nem tisztelik a törvényt? Vagy még rosszabb: fittyet hánynak anyanyelvükre?
– Egyszerűen nem érdekli őket. Több helyen is megkérdeztük, hogy amikor Marosvásárhely valamelyik állami intézményébe érkeznek településeik ügyeit intézni, zavarja-e őket a kétnyelvűség hiánya. A legtöbb jegyző és elöljáró nemmel válaszolt.
– Sok olyan magyar polgármesterrel lehet találkozni, aki mindig valami más tevékenységet tart fontosabbnak a kétnyelvűség alkalmazásánál. Útjavítás, vízvezetés, csatornázás stb…
– Ezzel szembesültünk mi is. „Hagyjanak engem békén, ne oktassanak a kétnyelvűségről, hisz milliárdos infrastrukturális beruházásaim vannak, most azokra kell összpontosítanom!” – jelentette ki az egyik, Marosvásárhely környéki nagyközség polgármestere. Gondolkodásmódjával nem volt egyedül, mások is előtérbe helyezik a látványos beruházásokat, holott a két ügy nem zárja ki egymást. A szórványban élők sokkal objektívebben látják a dolgokat. A dicsőszentmártoni RMDSZ elnöke meg is fogalmazta, amikor azt mondta, hogy a szövetségnek nem egy aszfaltozó vállalkozásként kell működnie.
– Az ügyintézés anyagi oldalát is szóba hozták?
– Azok, akiknek nem szívügyük a kétnyelvűség, igen. Érdekes, hogy nem a szegényebb települések elöljárói tették pénz kérdésévé a kétnyelvűség alkalmazását, hanem azokéi, ahol fürdőtelep, ipari park vagy bevásárlóközpont működik. Pedig ha a kérdés gyakorlati oldalát vesszük, a közigazgatás tele van sablonszövegekkel. Ezeket egyszer kell bepötyögni a számítógépbe, utána a másolási programmal lehetne ide-oda illeszteni – akárcsak a román nyelvű változat esetében.
– Voltak pozitív ellenpéldák?
– Minden helységben történtek jó dolgok is, de távolról sem annyi, amennyit a közigazgatási törvény lehetővé tesz. Az ellenpélda Kolozs megyéből érkezett, ahol igazán nem lehet túlzott magyarbarátsággal illetni a megyei hatóságokat. Ennek ellenére Körösfőn példamutató módon működik a kétnyelvűség.
– Amint elkészül a jelentés, bemutatják az RMDSZ vezetőségének?
– Abban az esetben, ha kíváncsiak rá. Azért mondom feltételes módban, mert a szervezet programjában ugyan szerepel az igazi kétnyelvűség megvalósítása, de én eddig semmiféle ez irányú, határozott stratégiát, netán utólagos számonkérést nem tapasztaltam. A legtöbb polgármester vagy helyettese még emlékszik arra a Markó Béla által írt körlevélre és magyar nyelvre fordított közigazgatási formanyomtatványokat tartalmazó CD-re, amit a volt RMDSZ-elnök még 2008-ban küldött szét, de a legtöbb helyen ezek a prototípusok a polgármesteri hivatal valamelyik fiókjában porosodnak.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 16.
Érzelem, eszme, ideológia és a nemzetté válás folyamata
A nyári szünet előtti utolsó filozófiai estjét tartotta a Partiumi Keresztény Egyetem Filozófia Tanszéke és Lectio Kulturális Egyesület szerda délután a Moszkva Kávézó koncerttermében.
A főleg egyetemistákból és oktatókból álló hallgatóság ezúttal Dr. Demeter M. Attila, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, illetve a Partiumi Keresztény Egyetem oktatójának előadását követhette figyelemmel, mely a nacionalizmusról, annak különböző lehetséges értelmezési lehetőségeiről és történelmi korszakairól szólt. Az előadó előre bocsátotta, hogy mivel idén ünneplejük Bibó István születésének századik évfordulóját, a centenáriumi évhez kapcsolódóan előadását a legnagyobb magyar politikai gondolkodó emlékének ajánlja. A nacionalizmus megközelítéséhez az analitikus módszer a leghelyesebb, hangzott el a felvezetőben. Arra a kérdésre, hogy mi a nacionalizmus, négyféle választ lehet adni. Egyrészt leírhatjuk, mint egykollektív érzületet, másrészt, mint eszmerendszert, továbbá mint ideológiát, vagy mint az intézményesülés folyamatát. A filozófia eszköztára és módszertana nem hivatott arra, hogy érzésről beszéljen. Az előadó leszögezte, hogy negatív és pozitív tartalma egyformán lehet a nacionalizmus érzésként való megközelítésének, azonban fontos megjegyezni, hogy a nacionalizmus nem azonos a xenofóbiával, a sovinizmussal, vagy a patriotizmussal. Ha a nacionalizmust, mint ideológiát közelítjük meg, akkor megállapíthatjuk, hogy nem illeszthető be a klasszikus ideológiák sorába. Ilyen formában legitimálja a nemzetállam fogalmát, mint olyan államét, mely nemzeti elven határozza meg magát. 
A nemzet önmeghatározása
A nemzet intézményesülésének folyamatában az önpercepcióban kerül felszínre a nacionalizmus. Az előadó megjegyezte, hogy a magyar nemzet sohasem kultúr-, hanem inkább politikai nemzetként definiálta magát. Az új magyar alkotmány szövege is lavírozni próbál a két fogalom között. Demeter M. Attila kitért a nacionalizmus-kutatók azon igyekezetének a bemutatására is, mely a nemzeti önértelmezés tipologizására irányul. Végül a nacionalizmust, mint eszmerendszert mutatta be az előadó. A történeti áttekintést a francia forradalom reformnacionalizmusától kezdte, majd kitért az úgynevezett egyesítő és szeparatista nacionalizmusra is. Előbbi az 1848-at megelőző közép-európai (elsősorban német és olasz), utóbbi inkább az 1848 utáni kelet-európai nacionalizmust jelenti. A mintegy kétórás előadást kötetlen beszélgetés zárta. 
Mészáros Tímea 
erdon.ro
2011. június 16.
Konzervatívok és toleránsak a fiataljaink 
Nagyvárad – Szerda délután az RMDSZ Bihar megyei szervezete által elindított Szacsvay Akadémia és a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet társszervezésében Barna Gergő politikai szociológiával foglalkozó kutató és Kiss Tamás osztályvezető tartott előadást.
Az Ady Endre Középiskola egyik osztálytermében lezajlott rendezvény címe Fókuszban a fiatalok: az erdélyi magyar és a romániai fiatalok összehasonlító elemzése volt. A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Barna Gergő politikai szociológiával foglalkozó kutató elmondta: a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet 2008-ban végzett közvéleménykutatást az 18-35 év közötti erdélyi fiatalok körében, egy 1202 fős mintán, tizenhat megyében. Ennek a felmérésnek az újdonsága abban rejlik, hogy a kapott adatokat összehasonlították annak a közvéleménykutatásnak az eredményeivel, melyet az Országos Ifjúsági Hatóság bonyolított le szintén három évvel ezelőtt román fiatalok körében (a kérdőívek pontjai 70 százalékban megegyeztek), valamint a Mozaik 2001 kutatás statisztikáival, melyet a Nemzeti Ifjúságkutató Intézet végzett tíz évvel ezelőtt. E három felmérésből számos következtetés vonható le. Kiderült például, hogy a fogyasztási javak (mobiltelefon, személyi számítógép, otthoni internetezés, saját autó) birtoklásának aránya nagyjából azonos az erdélyi magyar és román fiatalok körében, viszont a magyar ifjak jobban állnak a használatban levő gépkocsi, illetve a saját lakás tulajdonlása kategóriában. Ugyanakkor 2001-2008 között jelentős expanzió ment végbe a javak birtoklása terén: a 18-29 év közötti magyar fiatalok körében a mobiltelefon-tulajdonosok aránya 30 százalékról 94 százalékra, a számítógép tulajdonosoké 15 százalékról 71 százalékra, a használatban levő saját autó tulajdonosoké pedig 15 százalékról 43 százalékra emelkedett. Megfigyelhető tovább az is, hogy hét év leforgása alatt a materiális problémák helyett inkább az erkölcsi gondok kerültek előtérbe, de a lakáshelyzet továbbra is megoldatlan maradt, és riasztóan elterjedt a kábítószerhasználat (utóbbi a Partiumban a leghangsúlyozottabb).
Passzív magyarok
Az erdélyi magyar fiatalok leginkább azt várják el a magyar ifjúsági szervezetektől, hogy segítsenek nekik az elhelyezkedésben, támogassák a rászorulókat és szakmai továbbképző tanfolyamokat rendezzenek. A legismertebb ifjúsági szervezetek amúgy az IKE, az EMI, a MIÉRT és a MIT. A felmérések ugyanakkor azt is kimutatták, hogy a magyar fiatalok kevesebbet tévéznek, mint román kortársaik, és kisebb arányban olvasnak újságokat és folyóiratokat, de intenzívebben. Valamivel kisebb arányban élnek társasági életet, azonban nagyobb arányban sportolnak és sokkal többet kirándulnak. 2001-2008 között 24 százalékról 74 százalékra nőtt a számítógép és internet használók aránya, a digitális írástudatlanok száma pedig 45 százalékkal csökkent. Ugyanakkor az erdélyi magyar fiatalok már nem netkávézókban, hanem otthon böngészik a világhálót. Elszomorító viszont, hogy úgy a román, mint a magyar fiataloknak az elit kultúrához való viszonyulása (színház, opera, mozi) jelentéktelen.
A kutatások során a biztosok arra is rákérdeztek, hogy milyen mértékben érdeklődnek a magyar fiatalok az országos szintű politikai történések ránt, illetve szerintük milyen mértékben befolyásolják az életüket az önkormányzati és a fővárosi döntések. Kiderült: a magyar fiatalok sokkal passzívabbak, mint a román ifjak, és megítélésükben az RMDSZ (80%) és az MPP (12,9%) képviseli leginkább az érdekeiket.
Inkább mobilisak
Kiss Tamás, a Kisebbségkutató Intézet elemzési és kutatási osztályának vezetője arra hívta fel a figyelmet: a magyar fiatalok inkább mobilisak, mint román kortársaik, ami a külföldi munkavállalást, kirándulást, tanulást, rokonlátogatást és üzleti utakat illeti, viszont ezek megtervezésében együtt mozognak a többségi nemzet fiataljaival. A migrációs célország tekintetében viszont hét év alatt változás történt a magyar fiatalok esetében: míg 2001-ben Magyarország dominált, addig az utóbbi években előtérbe kerültek a nyugati országok, és Németország, valamint Ausztria vezetik a preferencialistát. Elvi szinten ugyan a hagyományos családmodell érvényesül az erdélyi magyar fiatalok körében, viszont a társadalmi valóság felülírja ezt, és a családalapítás, illetve a gyermekvállalás ideje kitolódott a harmincas életkor irányába. Ugyanakkor az erdélyi magyar értelmiségi réteg háromnál több gyermeket szeretne elméletileg, ellentétben a román felsőfokú végzettségű fiatalokkal, akik megelégednének egyetlen utóddal is.
Nemi szerep
Érdekes módon a családon belüli nemi szerep tekintetében a magyar fiatalok konzervatívabbak román kortársaiknál, vagyis úgy gondolják, hogy „az asszonynak a fakanál mellett a helye”, azaz a nő feladatai közé tartozik, hogy főzzön, takarítson és bevásároljon, és erről nem csupán az alacsony végzettségűeknek, hanem az értelmiségieknek is ez a véleménye. A magyar fiatalok viszont toleránsabbak a többségnél, inkább elfogadnák azt, hogy roma, fogyatékkal élő, meleg, AIDS-es vagy volt drogos legyen a szomszédjuk, barátjuk vagy családtagjuk. Ugyanakkor olyan értékek fontosak számukra, mint a család, a béke, és a jólét, és kevésbé vallásosak, mint a román fiatalok.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2011. június 16.
Kelemen Hunor újból felszólította Apostut, hogy tüntesse el a Iorga-táblát
Kelemen Hunor tegnap egy újabb levelet küldött Sorin Apostu polgármesternek, amelyben ismételten arra kérte, hogy a Mátyás-szoborcsoport elé kihelyezett Iorga-idézetet tartalmazó táblát vitesse el és ezzel a törvényességet állítsa vissza. A művelődési tárcavezető a levelet ezúttal a Kolozs megyei prefektusnak is elküldte. “Ebben a levélben azt is mondom, hogy amennyiben ez nem történik meg, akkor a kompetens szervekhez – a rendőrséghez és az igazságszolgáltatáshoz fordulok” – mondta el megkeresésünkre Kelemen. A művelődési miniszter közölte, előző felszólítására írt válaszlevelében Sorin Apostu polgármester azt állítja, a Iorga-tábla kihelyezése nem illegális, ezért nem fogja elvitetni. „Erre a levélre válaszoltam én a tegnap, amelyben nem jelöltem meg türelmi időt, de természetesen néhány napon belül választ fogunk kapni Apostutól, majd annak a válasznak függvényében meglátjuk, hogy mi a következő lépés” – így Kelemen. (hírszerk.) 
Transindex.ro
2011. június 17.
Mircea Geoana: „Csapda Székelyföld etnikai rögeszméje”
Székelyföld „etnikai rögeszméje csapda”, hiszen az ott élő románok és magyarok érdeke elsősorban az, hogy a régió gazdasága fejlődjön – jelentette ki Mircea Geoana, a román szenátus elnöke. 
Az ellenzéki szociáldemokrata párti politikus a Gandul című portálnak nyilatkozott. Kifejtette: Székelyföldnek meg kell adni az esélyt, hogy fejlődjön, ugyanis ez a legfontosabb kérdés az ott élő emberek számára. Geoana úgy vélte, hogy amennyiben az alacsony gazdasági teljesítményű, jelentős magyar lakosságú Maros, Hargita és Kovászna megyéket egy régióba tömörítenék, az ott élő embereket enklávé kialakításával elszigeteltségre és fejlődésképtelenségre ítélnék.
A szenátus elnöke – aki Romániában a második legmagasabb közjogi méltóság – szerint az RMDSZ által szorgalmazott Székelyföld-vita „hamis és anakronisztikus”, amelyet Budapest is táplál. Szerinte az új magyar kormány elavult „poszt-Trianon retorikát” használ. Geoana példaként említette az új magyar alkotmányt, amely magyar nemzetről beszél, valamint magyar állampolgárságot „osztogat”. Geoana úgy véli, hogy ilyen körülmények között az RMDSZ kormányzati szerepvállalása nem hasznos Románia számára.
Raluca Turcan, a román kormánykoalíció fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L) parlamenti képviselője csütörtökön kijelentette: egyetlen román kormány sem lenne hajlandó elismerni a „képzeletbeli” Székelyföldet, ezért – mint mondta – nincs értelme, hogy az RMDSZ tovább erőltesse ezt a kérdést. A politikus hangsúlyozta, hogy személyes véleménye szerint a PD-L soha nem fog belemenni abba, hogy Székelyföld elismeréséről tárgyaljon.
A Romania libera című román napilap csütörtöki számában Sabina Fati publicista Románia tervezett területi-közigazgatási szerkezetének átalakításáról ír. Megállapítja, hogy a román kormánykoalíció fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L) tervei szerint a romániai magyarok még ott is kisebbségbe szorulhatnak, ahol amúgy többségben lehetnének, utalva ezzel arra, hogy a jelentős magyar lakosságú Hargita, Kovászna és Maros megyéket másik három, jelentős román többségű megyéhez csatolnák. A lap szerint kompromisszumos megoldást jelenthet, ha a PD-L által óhajtott nyolc régió mellett létrejönne még egy Székelyföldön, amely magyar többségű lakossággal rendelkezne.
A publicista szerint a román politikusok „nevetséges sirámai” felszínre hozzák a nemzeti biztonságérzet hiányát egy olyan államban, amely 1918 óta képtelen szabadulni a felbomlás rémétől – olvasható a Romania liberában.
MTI
Erdély.ma
2011. június 17.
Elfogadhatatlan az etnikai arányok tudatos megváltoztatása (Semjén Zsolt a régiósításról)
Semjén Zsolt szerint az etnikai arányok tudatos megváltoztatását jelentené a tervezett új romániai régióbeosztás; a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Televízió tegnap reggeli műsorában az elképzeléseket a magyarság számára elfogadhatatlannak nevezte.
A székely és az erdélyi magyar megmaradás nagyon súlyos veszélyeztetését jelentené az új beosztás, s azt semmilyen formában nem tudják elfogadni – szögezte le. Ugyanakkor hozzátette: ez az egyik legsúlyosabb és legfontosabb kérdés a mostani időszakban, de hasonló ötletek már többször előfordultak. Nehéz megmondani, hogy a nagyon viharos román belpolitikai életben ez mennyire “átpozicionálási kérdés”, és mennyire gondolják komolyan. “A magyarság számára élet-halál kérdés, hogy a történelmileg kialakult Székelyföld, a magyarlakta megyék egyben maradjanak” – fogalmazott Semjén Zsolt, aki emlékeztetett arra is: Románia nemzetközi kötelezettséget vállalt, hogy az etnikai arányokat erőszakosan nem lehet megváltoztatni. Semjén szerint egy román többségű nagy megye létrehozása az etnikai arányok tudatos megváltoztatására irányulna. Ez azokat a rossz emlékű időket idézi, amikor megszüntették a Maros autonóm területet, s a Ceauşescu-féle magyarellenes lépésekre lehet asszociálni – tette hozzá. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: nagyon határozottan le kell szögezni, hogy ez elfogadhatatlan a magyarság számára, és “minden eszközzel (...) kötelezettek vagyunk arra, hogy ebből ne legyen semmi, mert ez a magyarság önfeladását jelentené”. Szavai szerint olyan román tömb jönne létre, amelyen belül a magyarság feloldódna. Székelyföld történelmileg, kulturálisan kialakult egység – jegyezte meg. A mi álláspontunk, hogy vagy ne legyen átalakítás, vagy ha lesz, akkor vegyék figyelembe a Székelyföld realitását – mondta Semjén Zsolt. A külügy szerint belügy
Szokatlannak és nem helyénvalónak minősítette a román külügyminisztérium Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettesnek a romániai területi-közigazgatási reformról tett tegnapi kijelentését. A tárca közleménye szerint az ország területi-közigazgatási újrafelosztása kizárólag román belpolitikai kérdés. Ezt a bukaresti magyar nagykövettel is közölték, akit bekérettek a minisztériumba. Füzes Oszkár távozása után elmondta: természetes Magyarország érdeklődése Románia területi átszervezése iránt, mivel ez a romániai magyar közösség számára is fontos kérdés – hangsúlyozta azonban, hogy ez személyes véleménye. Semmit nem fűzhetek hozzá, és nem kommentálhatom a román külügyminisztérium nyilatkozatát. Felteszünk egy kérdést: mi lesz, melyek a román kormány és parlament szándékai? Választ kaptunk, hogy egy demokratikus folyamatról van szó a román parlamentben – fogalmazott.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 17.
Belföldi hírek
A kisebbségi törvény alkotmányos
Elutasította tegnap Varga Attila RMDSZ-es képviselő a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma és a Román Akadémia felvetéseit, miszerint a kisebbségi törvény alaptörvénybe ütköző lenne, és leszögezte: a tervezet teljes mértékben alkotmányos.
A székelyföldi románok és a román akadémikusok küldöttsége tegnap megjelent a képviselőház emberi jogi bizottságának ülésén, amely a sajtó kizárásával zajlik, és amelyen a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvényt vitatják meg – a bizottság azonban őket is kitessékelte a teremből. A két szervezet szerint a kisebbségi törvénytervezet szentesíti az RMDSZ abszolút ellenőrzését Románia területének egy része fölött, és “diszkriminálja a három megyében élő 400 000 románt”. Eugen Popescu, a fórum tagja úgy látja, hogy a kulturális autonómia “gyakorlatilag területi kritériumokon alapuló etnikai autonómiát” takar, és “az ott élő románoknak semmilyen eszközük nincs identitásuk megőrzésére”. A Román Akadémia képviselője szerint a kulturális autonómia politikai autonómiát jelent. A bizottság megvitatta a tervezet első tizennégy cikkelyét.
Román nyelvi agresszió Brüsszelben
Băi, vorbeşte româneşte! – kiáltott rá Ioan Enciu román szociáldemokrata politikus Sógor Csaba RMDSZ-es képviselőre az Európai Parlament szakbizottsági ülésén szerdán. Sógor Csaba e szakbizottságban az Európai Néppárt segédkoordinátora, és e minőségében erdélyi magyar képviselőtársai közül elsőként kapott szót, beszédét azonban megzavarta román kollégája. Az incidensért Juan Fernando Lopez Aguilar ülésvezető elnök, spanyol szocialista politikus elnézést kért Sógortól, és kifejtette, hogy ebben a házban senkinek sem kell mentegetőznie nyelvhasználata miatt. Sógor Csaba a mikrofontól tisztázta a hallgatóság számára a történteket, és írásos panaszt fog benyújtani Jerzy Buzek házelnökhöz, mert súlyos ügyrendi vétségnek és etikátlan eljárásnak tartja, hogy ily módon próbálták elhallgattatni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. június 17.
„Semjén Zsolt magatartása szokatlan és nem helyénvaló”
Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét csütörtökön behívatta a román külügyminisztérium, és „a román fél kifejtette: nem ért egyet a magyar hatóságok június 15-én elhangzott, régióátszervezésről szóló nyilatkozataival”.
„A román fél szokatlannak és nem helyénvalónak tartja a magyar fél eljárását, hiszen Románia területi átrendezése kizárólag belpolitikai ügy, és az erről szóló közvita nemrég indult” – áll a román Külügyminisztérium közleményében.
A Románia területi átszervezéséről szóló tervezet az etnikai arányok tudatos és elfogadhatatlan megváltoztatását jelentené – közölte Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, akit az MTI idézett.
A székely és az erdélyi magyar megmaradás nagyon súlyos veszélyeztetését jelentené az új beosztás, s azt semmilyen formában nem tudják elfogadni – szögezte le Semjén.
Ugyanakkor hozzátette: ez az egyik legsúlyosabb és legfontosabb kérdés a mostani időszakban, de hasonló ötletek már többször előfordultak, így nehéz megmondani, hogy a nagyon viharos román belpolitikai életben ez mennyire „átpozícionálási kérdés”, és mennyire gondolják komolyan.
„A magyarság számára élethalál-kérdés, hogy a történelmileg kialakult Székelyföld, a magyarlakta megyék egyben maradjanak” – fogalmazott Semjén Zsolt, aki emlékeztetett arra is: Románia nemzetközi kötelezettséget vállalt arra, hogy az etnikai arányokat erőszakosan nem lehet megváltoztatni.
Semjén Zsolt szerint egy ilyen román többségű nagy megyének létrehozása azokat a rossz emlékű időket idézi, amikor megszüntették a Maros autonóm területet, s a Ceauşescu-féle magyarellenes lépésekre lehet asszociálni. A mi álláspontunk, hogy vagy ne legyen átalakítás, vagy ha lesz, akkor vegyék figyelembe a Székelyföld „realitását” – mondta Semjén Zsolt.
Szerinte, ha a Demokrata Liberális Párt (PDL) megye-összevonási elképzelését gyakorlatba ültetik, olyan román tömb jönne létre, amin belül a magyarság feloldódna.
A külügyi tárca közleményének kiadása előtt az RFI – Teodor Baconschi külügyminisztert idézve – arról tájékoztatott, hogy Magyarország bukaresti nagykövetét be fogja hívatni a román külügyminisztérium Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes kijelentései miatt.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)
2011. június 17.
„Fúrják” a kisebbségi törvényt
Csökkent az esély a kisebbségi törvény elfogadására a parlamenti ülésszak június végi lezárultáig azt követően, hogy a képviselőház emberjogi, vallási és kisebbségi bizottsága csütörtökön késő délután véget ért ülésén sem sikerült megtárgyalni a jogszabály minden cikkelyét és a hozzá benyújtott módosítási indítványokat. Ráadásul máris elfogadtak olyan módosításokat, amelyek kedvezőtlenek a magyar közösség számára – jelentette ki a Krónikának Varga Attila, a testület RMDSZ-es tagja az ülést követően.
Az RMDSZ által kidolgozott tervezet vitája eredetileg szerdán délután kezdődött volna, ám különböző ügyrendi viták miatt csütörtökre halasztották, ezért Varga Attila szerint mind a 78 cikkely megvitatására nem is lett volna esély egy nap alatt. Az egyik, az RMDSZ számára kedvezőtlen döntés az volt, hogy a tervezet vitáját nem onnan folytatták, ahol évekkel ezelőtt abbamaradt, hanem az első cikkelytől, ennek is betudható, hogy csütörtökön csupán a 18. cikkelyig jutottak el, és végül abban állapodtak meg, hogy pénteken, hétfőn és kedden is folytatódik a vita, és várhatóan kedden születik meg a bizottság állásfoglalása a jogszabályról.
Nem volt azonban eddig sem sima az ügy – tudtuk meg Vargától –, mivel több olyan cikkely is volt, amelyhez egynél több módosító indítvány érkezett, és nem csupán az ellenzék, hanem a koalíciós partner Demokrata-Liberális Párt (PDL) részéről is érkeztek olyan szövegváltozatok, amelyek kedvezőtlenek a kisebbségek számára. Az egyik ilyen módosítás a 14. cikkelyt érintette, amely az eredeti változat szerint megtiltotta volna, hogy az állam oly módon változtassa meg a kisebbségek által lakott régiók határait, hogy megváltozzanak az etnikai arányok. A magyar szempontból kedvezőtlen, elfogadott módosítás értelmében azonban az államnak joga van megváltoztatni a határokat, ha az nem csorbítja a kisebbségi polgárok jogait – az arányok megváltoztatása azonban kimaradt.
„Ráadásul következik a 18. cikkely, amely a kulturális autonómiatanácsok vétójogát rögzítené a kisebbségi intézmények – így az oktatási intézmények – megszüntetésére irányuló szándék esetén. Ezt a PDL sem nagyon akarja elfogadni, ezért további egyeztetések szükségesek. A bizottsági vita folytatása így nem pénteken lesz, hanem hétfőre marad, a hétvégén ugyanis politikai egyeztetés szükséges a koalíciós partnerrel, ellenkező esetben, ha további, kedvezőtlen módosítások születnek, értelmetlen és tartalmatlan lesz számunkra a jogszabály” – mondta el lapunknak Varga Attila.
Felelősségvállalás jöhet
Az RMDSZ a koalícióban maradás feltételéül korábban azt szabta, hogy a kisebbségek jogállását szabályozó törvényt a parlamenti ülésszak lezárultáig, azaz június végéig fogadja el a parlament. „Ha nem készül el jövő héten a bizottsági jelentés, a jogszabály elfogadására nincs esély az ülésszak végéig. Ha ez így lesz, akkor a kormány bejelentheti, hogy a parlamenti vita megkerülésével, azaz felelősségvállalással terjeszti be a tervezetet. Ez esetben júliusban rendkívüli parlamenti ülésszakon kerül sor a felelősségvállalásra” – jelentette ki Varga. Elmondta ugyanakkor, hogy immár nem sok esélyt lát arra, hogy akár ebben a formában is sikerüljön elfogadtatni. „További egyeztetések lesznek, de ha olyan módosítások kerülnek be a jogszabályba, amelyek csorbítják a többséget, akkor mi sem fogjuk erőltetni, hiszen értelmetlen lesz” – mondta el a képviselő. Kérdésünkre hogy mi a forgatókönyv arra az esetre, ha meghiúsul a jogszabály elfogadása, elmondta: erről a jövő héten ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsa, illetve az RMDSZ többi vezető testülete hivatott dönteni.
Kiküldött újságírók
Az ülés amúgy feszült hangulatban zajlott: előbb a nemzeti kisebbségek frakciójához tartozó bizottsági elnök, Nicolae Păun javaslatára többségi szavazással, a kormánypárti honatyák voksaival 6-5 arányban a sajtó kizárásáról döntöttek a bizottság tagjai, majd később az ülésen jelen lévő Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nevű nacionalista szervezetet és a Román Akadémia képviselőit nem engedték hozzászólni a vitához, sőt őket is kiküldték az ülésteremből. Eugen Popescu, a román fórum tagja ezt követően a sajtónak elmondta, jelenlegi formájában ellenzik a tervezetet, mivel az abszolút ellenőrzést biztosít az RMDSZ számára Románia területének egy része fölött. Szerintük a jogszabály tervezete „diszkriminatív a három megyében élő 400 ezer románnal szemben”, ezért annak elvetésére szólították fel a honatyákat. Popescu a tervezet azon cikkelyét tartja diszkriminatívnak, amely kulturális autonómiát biztosít a kisebbségek számára, mivel az szerinte „területi kritériumok alapján biztosított etnikai autonómiát jelent”. „Formailag kulturális autonómiáról van szó, ami azonban világosan a három megye területére szól, az ottani románok pedig semmilyen eszközzel nem rendelkeznek, hogy megőrizzék önazonosságukat” – jelentette ki Popescu.
Az Akadémia képviselője egy, az Etnikai Ügyek Etnikai Kutatóközpontja nevű intézmény tanulmányával érkezett az ülésre. A tanulmány bírálja a tervezet 55. cikkelyét, amely szerint a kulturális autonómia egy nemzeti közösség azon jogát jelenti, hogy saját soraiból választott szervei révén normatív és adminisztratív döntéseket hozzon nemzeti, kulturális, nyelbi és vallási ügyeiben. A tanulmány szerint ezen cikkely hatályba lépése esetén a parlament, a kormány, illetve az állami szervek általában kizárólag etnikai alapon létrejött szerveket ruháznának fel bizonyos hatáskörökkel, vagyis a kulturális autonómia tulajdonképpen politikai autonómiát jelent, ez pedig ellentétes az alkotmánynyal. A bizottságban egyébként több, mint négy év után került terítékre a kisebbségi törvény. A jogszabályt több mint hat éve terjesztette be az RMDSZ, még a Tăriceanu-kormány idején. A szenátus 2005 októberében elutasította, és négy éve porosodik a képviselőház házbizottságának állandó bizottsága archívumában. A jogszabályt egy korábbi döntés értelmében más bizottságnak nem kell megvitatnia, úgyhogy – ha időben elkészül a jelentés – az az alsóház plénuma elé kerülhet. (Erősödhetnek az RMDSZ pozíciói. A jogszabály kimondja, hogy az ország 19 nemzeti kisebbsége államalkotó elem. Nyelvhasználat tekintetében a közigazgatási törvény rendelkezéseit veszi át, az oktatás tekintetében az új tanügyi törvényhez hasonlít. A tervezet előnyben részesíti azon szervezeteket, amelyek a parlamentben is jelen vannak, illetve igen szigorú feltételeket szab a szervezetalapításnak. Emellett a parlamentben működő szervezeteket ismeri el az egyes kisebbségi közösségek egyetlen jogos képviselőjének. A Nemzeti Kisebbségek Tanácsában (NKT) is csak azok a tömörülések vehetnek részt, amelyek a törvény hatályba lépésekor képviselik szavazóikat a törvényhozásban. A tervezet bevezeti a kulturális autonómia fogalmát. Ennek értelmében a kisebbségek ún. kulturális autonómiatanácsokat hozhatnak létre, a megalapítás folyamatát azonban a törvény által elismert kisebbségi szervezetnek (a magyarság esetében az RMDSZ-nek) kell kezdeményezni. Ellenzéke – az Erdélyi Magyar nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt – azzal vádolja az RMDSZ-t, hogy a kisebbségi törvény révén meglévő pozíciói bebetonozására törekszik.)
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 17.
Kezdődik a kisvárdai seregszemle
Pénteken kezdődik a 23. alkalommal megszervezett Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, ahol a határon túli magyar színházak előadásait tekintheti meg az anyaországi közönség. Stier Péter igazgató közölte, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, akárcsak az előző években, idén is részt vesz a kisvárdai fesztiválon. Ezúttal Carlo Goldoni vígjátékát, a Chioggiai csetepatét játsszák majd versenyen kívül június 24-én a Várszínpadon. Stier Péter elmondta: a darabot a fesztivál szervezői választották ki az idei évad előadásai közül, melyeket DVD-n néztek meg. A szóban forgó vígjátékot idén tavasszal Kolozsváron is bemutatták. Keresztes Attila, a társulat művészeti vezetője, a darab rendezője a Krónikának elmondta: jelezte a kisvárdaiaknak, hogy az elmúlt évadban a Harag György Társulatnak nem sikerült olyan darabot színre vinnie, amellyel egy versenyen jó esélyekkel indulhatnának. A művészeti vezető kifejtette: a fesztivált elsősorban egy találkozónak tartja, hozzátéve: az évad utolsó előadásával nem sikerült elkészülniük, Füst Milán Boldogtalanok című darabjának a próbái elkezdődtek ugyan, azonban a pénzhiány nem tette lehetővé, hogy be is mutassák. Ez lett volna az a produkció, amivel akár rangos versenyen is indulhattak volna. A Füst Milán-darabbal kezdik viszont októberben a következő évadot.
A Nagyváradi Magyar Színház Szigligeti Társulata Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című színművével utazik Kisvárdára. Az évadban nagy sikerrel játszott, a 20. század elején született darabot hétfő délután tekintheti meg a fesztivál közönsége a Művészetek Házában. Az előadást Zakariás Zalán rendezte, és a társulat szinte minden művésze játszik benne. Vasárnap a Nagyvárad Táncegyüttes itthon sikerrel játszott előadása látható a Művészetek Házában, a fesztivál gyerekprogramjának keretében. A Tamási Áron elbeszélése alapján létrehozott táncos mesejáték rendezőpárosa Dimény Levente, a Szigligeti Társulat vezetője és László F. Csaba, a táncegyüttes koreográfusa. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén két előadását mutatja be Kisvárdán. Az első napon, az ünnepi megnyitót követően William Shakespeare Ahogy tetszik című közismert vígjátékát adják elő, Koltai M. Gábor rendezésében, szombaton pedig a gyerekprogramban kétszer is játsszák a Zián és Kopik című bábelőadást, Palocsay Kisó Kata rendezésében.
A marosvásárhelyi színház Tompa Miklós Társulata Csehov Platonovjával szerepel a fesztiválon, de a magyarországi közönség a társulat örökös tagja, Farkas Ibolya Börtönnapló című egyéni előadását is megtekintheti, míg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelye Vaszilij Szigarjev kortárs orosz szerző Guppi című drámájával lép fel. Székelyudvarhelyen pénteken, a kisvárdai fesztivál nyitónapján zárul az évad, a társulat azonban a magyarországi seregszemlén is fellép Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiájával. Szatmárnémeti után a Kisvárdai Fesztiválon mutatja be a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az évad legjobb darabját, Carlo Goldoni Hazugját. A kisvárosban játszódó történetet, ahol a lakók nyugalmát egy hazudozó kavarja fel, Barabás Olga vitte színre.
A Csíki Játékszín társulata jelenleg már Magyarországon tartózkodik, hiszen nemrégiben felléptek Dunaújvárosban, ahol a Vaknyugat és Mint a sót című előadásaikat játszották, Budapesten a Liliom című előadással, Kecskeméten a Csókos asszony című produkcióval szerepeltek, és onnan utaznak Kisvárdára, ahová a Finito című produkcióval hívták meg őket. A kisvárdai program első nyitóprodukciója egyébként pénteken a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Shakespeare-előadása, A velencei kalmár lesz, amelyet a versenyprogramjában játszanak. A Bocsárdi László rendezésében színre vitt előadás érdekessége, hogy a közönség a színpadról nézi a színészeket, akik a zsinórpadláson, a nézőtéren játszanak.
Az erdélyieken kívül természetesen az újvidékiek, a szabadkaiak, a kassaiak is szerepelnek az egyhetes seregszemlén, de színre lépnek komáromi társulatok is, de gyerekprogramok, kiállítások, zenés műsorok, koncertek, utcaszínház, népművészeti vásár és gasztronómiai bemutató is színesíti a programot.
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 17.
Nem adnák vissza a magyar nemesek erdőit Maros megyében
Annak ellenére, hogy a 2005-ben, uniós nyomásra született 247-es földtörvény alapján az egykori nagybirtokosok is jogosultak erdőterületeik visszaigénylésére, Maros megye prefektusai – 2004 és 2008 között a liberális Ciprian Dobre és az őt követő demokrata-liberális Marius Paşcan – mindent elkövetnek, hogy a magyar nemesek leszármazottjai ne kaphassák vissza jogos tulajdonukat.
Marius Paşcan, aki köztudottan évek óta akadályozza a Felső-Maros menti erdők visszaszolgáltatását, újabban nemcsak a néhai grófokat és bárókat rágalmazza, de a napokban támadást zúdított a nemesi családok leszármazottjai által megfogadott ügyvédekre és erdészekre is. A becsmérlő nyilatkozatokon túl Paşcan bűnügyi feljelentést tett a Bánffy családot képviselő Mihai Bejenaru kolozsvári ügyvéd és Felician Cotiso Străuţ erdész ellen, akiket nemzetárulással, csalással vádol. Ugyanakkor felkért két marosvásárhelyi, magyarellenességükről ismert ügyvédet, Ioan Sabău Popot és Vasile Gheret, hogy a Maros menti erdők megmentése érdekében ingyen és bérmentve képviseljék az állami szerveket. „Nem hagyhatjuk, hogy 130 ezer hektár erdő kicsússzon a román állam markából csak azért, mert egy nem létező Bánffy gróf állítólagos leszármazottai hamis, szándékosan tévesen fordított okiratokkal állnak elő” – fejtette ki Marius Paşcan. Szerinte Bejenaru és Cotiso Străuţ csalók, akik bizonyos manőverek révén az örökösök közé kerültek, tevékenységükkel nemzeti érdekeket sértenek. Ugyanakkor azt állította, hogy az örökös Bánffy Éva apja, Bánffy Dániel Magyarország hadügyminisztereként 1940 és ’45 között nemcsak, hogy a román állam ellensége volt, de az erdőterületeket tisztségéből kifolyólag íratta a saját nevére.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében Mihai Bejenaru leszögezi: Paşcannak vagy halvány fogalma sincs az ügyről, vagy szándékosan hazudik.
Ami az ügyvéd és az erdészmérnök állítólagos örökségét illeti, a kolozsvári jogász pontosít: Bánffy Éva egyikükre sem testált semmit, a visszaszerzendő erdőkből hivatalosan átadott tíz-tíz százalékot. Az ügyvéd ugyanakkor rámutatott, a tavalyelőtt elhunyt Bánffy Éva apja nem egy virtuális, hanem valós gróf volt, akit nem Dánielnek, hanem Lászlónak hívtak, és a prefektus által emlegetett 130 ezer hektárból mindössze 5 százalék volt a tulajdonában.
Azt sem magyar hadügyminiszterként íratta a nevére, hanem román állampolgárként vásárolta 1936 és ’38 között. Bánffy Lászlót egyébként 1927-ben a román hadseregben tiszti rangra emelték. „Senki nem akarja ellopni a román földet, csupán arról van szó, hogy egy román állampolgár élni mer a törvény adta lehetőségekkel, és visszaköveteli azt, amit román állampolgárságú felmenőitől vettek el. Azt a tulajdont, amit a román királyság tiszteletben tartott, de később, a kommunisták elkoboztak. A bíróság tisztje dönteni arról, hogy az örököst megilleti vagy sem ősei tulajdona” – írja levelében Mihai Bejenaru. Az ügyvéd szerint Marius Paşcan logikája szerint személyén kívül azok a román nemzetiségű bírák és az alkotmánybíróság tagjai is nemzetárulók, akik az eddigi perek során nekik adtak igazat.
Szucher Ervin

Krónika (Kolozsvár)
2011. június 17.
Önállósul a Babeş–Bolyai magyar oktatása
Önálló, a román megfelelőivel egyenlő státusú és hatáskörű intézetekbe szerveződik a magyar tagozat a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Az intézetek a tanszékek helyét veszik át, ezek ugyanis az új oktatási törvény értelmében megszűnnek.
Az intézet nagyobb, erősebb egység lesz, mint a tanszék volt, és nemcsak az oktatást szervezheti meg önállóan, hanem önállóan gazdálkodhat, és részben saját kutatáspolitikája is lehet – áll többek közt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. „Most először fordul elő, hogy a BBTE-n egy magyar szervezeti egység egyenrangú a románnal, eddig a magyar tanszékek a román tanszékek alárendeltségébe tartoztak” – mondta a Krónikának Magyari Tivadar, a BBTE rektorhelyettese. A magyar tagozat vezetője szerint a felsőoktatási intézmény átszervezése várhatóan télen fejeződik majd be, a tanszékeket váltó intézeteket igazgatók vezetik majd. Egy karon általában két román, egy magyar, esetleg egy német intézet alakul.
Magyari Tivadar emlékeztetett: a magyar nyelvű oktatás önállósodásához hároméves belső magyar–román, sőt gyakran magyar–magyar egyezkedés, sokszor huzavona vezetett. A rektorhelyettes szerint az egyetem mostani átszervezésének kedvez az új tanügyi törvény, ugyanakkor úgy véli, a jogszabály nem elég egyértelmű, sok értelmezési lehetőséget nyújt. Mint elmondta, az egyes karokon a magyar oktatók maguk döntöttek arról, hogy mikortól hány intézetet hoznak létre. Ezzel együtt a magyar rektorhelyettes nem elégedett maradéktalanul.
„Csak visszafogottan vagyok optimista. Részben azért, mert még nem tisztázódtak az intézetek költségvetési-gazdálkodási vonzatai. Másrészt az egyetemet a – régóta változatlan – vezetőség szétszórt intézetté fejlesztette, amelyben a magyar tagozat is felaprózódott. Változatlan gazdasági, finanszírozási körülmények között az új magyar intézetek – a németekről nem is beszélve – nehezen fognak boldogulni” – jelentette ki csütörtökön Magyari Tivadar. Hozzáfűzte: fél évszázad után először van lehetősége a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar részének arra, hogy egyenlő státusú intézményes keretei legyenek. A magyar tagozat vezetője szerint ugyanakkor lassan és túlságosan elnagyolva halad az egyetemi charta módosítása, amely a BBTE működésének alapelveit szabályozza, illetve további elégedetlenségre ad okot, hogy a biológia tanszéken a románok gáncsoskodása miatt még nem jött létre az önálló magyar tagozati intézet.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 17.
Magyarország javasolni fogja Romániának, hogy a Házsongárdi temető kerüljön fel az UNESCO-listára
A magyar kormány javaslatot kíván tenni arra, hogy a kolozsvári Házsongárdi temető Románia UNESCO-listájára kerüljön – válaszolta Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes válaszolta egy hozzá intézett írásbeli kérdésre.
A budapesti parlament honlapján közzétett dokumentum szerint a jobbikos Szávay István felvetésére kiemelte: mivel a Házsongárdi temetőben található sírhelyek és egyéb kegyeleti helyek kiemelkedő történelmi és kulturális jelentőségűek, a magyar kormány a román fél számára javaslatot kíván tenni, hogy a Házsongárdi temető Románia UNESCO-listájára kerüljön. Mivel azonban az UNESCO által biztosított védelmi rendszer abból indul ki, hogy minden állam érdeke, hogy a területén található kulturális értékeket meg őrizze, nem teszi lehetővé azt, hogy egy másik állam ebbe a folyamatba beavatkozzon. Ennek értelmében a nemzeti kisebbséghez tartozó kulturális érdekek védelmében beavatkozásra nem biztosít lehetőséget az egyezmény – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kifejtette: Magyarország kérését az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Általános Konferenciájának 1972. november 16-án elfogadott egyezményére alapozza, amely szerint „az Egyezményben részes Államok elismerik, hogy az ilyen örökség az egész világ örökségét jelenti, melynek megóvása az egész nemzetközi közösség együttműködésének feladata”.
A Házsongárdi temető védetté nyilvánításához külön-külön valamennyi sírhelyet védetté kell nyilvánítani, melyhez műholdas felmérés szükséges. Ennek megtervezése és megvalósítása már megkezdődött.
Semjén Zsolt felidézte, hogy a román–magyar kisebbségi vegyes bizottság június 1-jén tartott ülésén a magyar fél ajánlásként fogalmazta meg a Házsongárdi temető kiemelt fontosságú ügyként való kezelését. Hozzátette: a kormány figyelemmel kíséri a Házsongárdi temetőben történő eseményeket, a síremlékek gondozását elvállaló Házsongárd Alapítvánnyal állandó kapcsolatban áll.
A magyarság itt nyugvó nagyjainak emlékét őrző kövek állapotáról Gergelyné Tőkés Erzsébettől, az alapítvány igazgatójától rendszeresen tájékoztatást kap a magyar fél, és folyamatos az információcsere a Házsongárd Alapítvány, a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusa, a Magyar Köztársaság Bukaresti Nagykövetsége, a Külügyminisztérium és a nemzetpolitikai államtitkárság között is.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
2011. június 17.
Újabb évfolyam indul a nyárádszeredai kertészmérnöki karon
Idén indul a 19. évfolyam a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi karának nyárádszeredai kihelyezett tagozatán. A tudnivalókról dr. Jakab Sámuel tagozatvezető tájékoztatta olvasóinkat.
Ebben az évben is 50 helyre lehet jelentkezni. Beiratkozni július 18 – 30. között naponta 10-től 17 óráig lehet a nyárádszeredai művelődési házban. Szükséges iratok: érettségi bizonyítvány és a jegyeket tartalmazó melléklet fénymásolata, a születési bizonyítvány fénymásolata, házasságlevél (névváltozás esetén), személyazonossági bemutatása, 2 db 3x4 cm-es fénykép, külön lapon lakhelyének címe, telefonszáma, születési dátuma, édesanyjának leánykori neve. A beiratkozási díj 150 lej.
Felvételi vizsga nincs, túljelentkezés esetén az érettségi vizsga eredménye, s a jelentkező tetszés szerinti választása alapján a biológia-, kémia- vagy matematikajegy figyelembevételével állapítják meg a bejutók sorrendjét.
Az oktatás időtartama hét félév, az utolsó szakmai gyakorlat és a szakdolgozat véglegesítése. Az oktatás menetéről és helyéről tudni kell, hogy kéthetenként, péntek déltől vasárnap délig Nyárádszeredában zajlik. Évente legalább egy alkalommal sor kerül Magyarországon egyhetes gyakorlatra vagy szakmai szemlére. Az elsőévesek szeptember első felében Budapestre utaznak a Corvinus Egyetemre, ahol ünnepélyes keretek között az egyetem polgáraivá avatják őket. Az útiköltséget ezen egyszeri alkalommal a hallgatók fizetik. A magyarországi ellátmány (szállás, koszt) nem a hallgatókat terheli.
A teljes tananyagról (jegyzetek, tankönyvek, szakkönyvek) tudni kell, hogy a hallgatók garancia lefizetésével kapják, amit tanulmányuk befejezésekor visszatérítenek nekik, az egyes félévek, illetve tanévek végén vissza kell szolgáltatniuk. A távolról járó hallgatók részére a hétvégi konzultációs kurzusok alkalmával a szállás családoknál biztosítható térítés ellenében.
Az oktatás támogatására a hallgatók félévenként 225 lejt fizetnek. A jó tanulmányi eredményt elérő hallgatók a félévek végén tanulmányi ösztöndíjban részesülnek, a nehéz anyagi helyzetűek szociális segélyt kapnak.
Felvételre jelentkezhet minden magyarul beszélő román állampolgár, életkortól függetlenül, aki középiskolai végzettséggel rendelkezik. Szívesen látjuk a már gazdálkodó, kertészkedő személyeket, akik szaktudásukat szeretnék elmélyíteni, korszerűsíteni.
Végzettjeink a Budapesti Corvinus Egyetem oklevelét vehetik át, amelyet az EU valamennyi országában elismernek. A diploma egyenértékű a Sapientia EMTE vagy Románia bármelyik egyetemének Kertészmérnök BSc szakán szerzett diplomájával.
– Végül nem szabad elfelejteni, hogy a fejlesztésekhez, beruházásokhoz nyújtandó pályázati úton megszerezhető támogatások elnyerésénél fontos szempont a pályázó szakvégzettsége. A felsőfokú végzettségű pályázók előnyben részesülnek – mondotta dr. Jakab Sámuel tagozatvezető.
Kilyén Attila
Népújság (Marosvásárhely)
2011. június 17.
Önálló intézetekbe szervezik a BBTE-n a magyar oktatást
Az önálló magyar karok kérdése is napirenden van
Nagyszabású megújulás előtt áll a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, amelyen javában zajlik az új felsőoktatási törvény által előírt reform előkészítése. Az egyetem szerkezeti felépítése jelentős mértékben megváltozik, a jelenlegi tanszékek helyét a 2012 őszén kezdődő tanévtől átveszik az úgynevezett intézetek, amelyek a nyelvi oktatás szerint képződnek le. Ez azt jelenti, hogy a magyar tagozat a Bolyai Tudományegyetem 1959-es felszámolása óta először szerveződik önálló, a román oktatási struktúrákkal egyenrangú szerkezeti egységekbe. Magyari Tivadar rektorhelyettes szerint az önálló magyar karok kérdése továbbra is napirenden van, de ez még nem került előtérbe az eddigi tárgyalásokon. Ez várhatóan akkor kerül terítékre, amikor a kari szintű struktúrák átszervezéséről tárgyalnak. A rektorhelyettes csak mérsékelten derűlátó egyebek között azért, mert az újonnan létrejövő intézetek életképessége kapcsán aggályai vannak.
Az új oktatási törvény értelmében megszűnnek a jelenlegi tanszékek, és helyüket úgynevezett intézetek veszik át, amelyekből minden karon több is alakul. Az újdonság az, hogy a magyar tagozatnak eddig nem voltak meg az önálló szerveződési struktúrái, hiszen a tanszékek nem nyelvi, hanem szakágak szerint különültek el, így a román és a magyar oktatók közös tanszéki tanácsokban voltak. Az új felsőoktatási törvény szerint a tanszékek helyét a románul „departament”-nek nevezett egységek veszik át, amit a magyar tagozat „intézet”-nek fordított le – magyarázta Magyari.
Lapunk kérdésére a rektorhelyettes elmondta, hogy a magyar intézeteket, amelyeket közvetve vagy közvetlenül megválasztott igazgatók vezetnek majd, a kari szintű magyar tagozat fogja koordinálni. Az igazgatókat minden intézet maga választja meg. A dékánt ezentúl a kari tanáccsal konzultálva felülről nevezik ki, így a dékán a rektori hivatal képviselője lesz, az egyetem általános politikájának érvényesítője. Magyari hozzátette: az intézetekhez kerül több kari jogosítvány is. A kari tanácsnak és a dékánnak koordinációs szerepe lesz, az egyetem felső struktúrájában pedig ugyanúgy, ahogyan eddig is, ott lesz a magyar vezetőség. Az új törvény szerint az állami egyetemeknek az intézetek lesznek az alapegységei, amelyek egyenjogúságot élveznek a karon belül és a felsőbb egyetemi vezetés előtt is. Ezekben az alapegységekben hozzák meg majd a sarkalatos döntéseket, felsőbb szinten már csak a közös egyetemi és az országos szabályoknak való megfeleltetés történik – magyarázta Magyari Tivadar.
Jelenleg tizenhét karon zajlik magyar nyelvű oktatás, és a kari tanácsok többsége tudomásul vette a magyar oktatóknak azt az igényét, hogy külön intézetet alkossanak. Kivételt képez a biológia kar, ahol részben a román oktatók egymás közötti vitája miatt megbukott az a terv, hogy a magyar oktatók külön intézetbe tömörüljenek. Magyari elmondta, hogy sem ő, és reméli, hogy az egyetem rektora sem tekinti lezártnak ezt az ügyet, s a biológia karon is megalakulhat majd a magyar intézet. Rámutatott: az intézetek nagyobb, erősebb egységek lesznek, mint amilyenek a mostani tanszékek, és nem csak oktatásszervezési önállóságuk, hanem gazdálkodási, költségvetési, külkapcsolati és bizonyos fokú kutatáspolitikai önállóságuk is lesz. Egy karon általában két román, egy magyar, s esetleg egy német intézet alakul meg.
Az egyetem szervezeti átalakítása várhatóan januárban zárul le, amikor vezetőséget választ az egyetem az új oktatási törvény rendelkezései szerint. A rektorhelyettes hozzátette, hogy napirenden maradt az önálló magyar karok igénye is. Rámutatott: az eddigi tárgyalásokon az önálló magyar karok ügye még nem került előtérbe, ez várhatóan akkor fog megtörténni, amikor az egyetem átalakításával kari szintre jutnak. – Elsősorban magyar–magyar megegyezésre van szükség, hogy milyen karba alakulnak a magyar intézetek, melyek lesznek a legegészségesebb konfigurációk, és ki kivel akar egy karba tartozni, mert senkit nem lehet kényszeríteni – mondta Magyari.
Hozzátette: visszafogottan derűlátó, hiszen még nem tisztázódtak a költségvetési-gazdálkodási vonzatok, s időközben a magyar tagozat felaprózódott. Emiatt változatlan finanszírozási körülmények között az új magyar intézetek nehezen fognak boldogulni. – Ha együtt volnának rokonítható szakok, és közösen alakíthatnának nagyobb intézeteket, jobban gazdálkodhatnának az órák megtartása és az infrastruktúra használata tekintetében, különben sérülékenyek lesznek – magyarázta a rektorhelyettes.
B. T.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. június 17.
„Teljes mértékben közbenjárt az országáért...”
Könyv Mária román királynő párizsi követjárásáról
Koszta István Csíkszeredában élő hadtörténész, újságíró Nem (csak) Erdély volt a tét című könyvének második kötetét – Mária román királynő párizsi követsége –1919, Kárpátia Stúdió, Budapest, 2011 – mutatták be szerdán délután a Minerva Művelődési Egyesület Jókai/ Napoca utca 16. szám alatti székhának alagsori termében. Levelek, feljegyzések, levéltári okmányok, emlékiratok, naplórészletek Mária román királynő 1919-es párizsi követjárásáról – ezt az alcímet adta mostani kötetének a szerző, a bevezető megírására pedig Borsi-Kálmán Béla budapesti történészt kérte fel, aki az est folyamán a kötet méltatását is vállalta. Az esemény házigazdája Köllő Katalin, lapunk munkatársa volt.
Alexandru Vaida-Voevod addig ismeretlen jelentéseit és levelezéseit tette közzé tavaly megjelent Nem (csak) Erdély volt a tét című kötetében Koszta István, hasznos információkkal szolgálva az 1919-es párizsi békekonferencia körülményeiről. Már akkor foglalkozott Mária román királynő párizsi látogatásával, a téma pedig olyannyira felkeltette az érdeklődését, hogy úgy döntött: „mélyebbre ás” ezzel kapcsolatban. – Ez a két könyv tulajdonképpen eddigi kutatásaimnak a mellékterméke: illetékességem az 1869-től 1918-ig terjedő időszakra, a magyar honvéd lovasság hadtörténetére vonatkozik. Ennek ellenére azonban képtelen voltam figyelmen kívül hagyni a párizsi békekonferenciát, hiszen ez az esemény minduntalan előkerült a vizsgálódásaim során – hangsúlyozta Koszta.
Elmondása szerint „muszáj volt” foglalkoznia a témával, s amiként a Nagy Magyarország Dokumentumok sorozat részeként megjelent kötetnek, úgy neki is az volt a célja, hogy a „történelem kevéssé ismert mozzanatairól, vitákat kiváltó eseményeiről, személyeiről további egyedi információkat szolgáltasson” az érdeklődők számára. Mozaikokból összerakni a történetet, hogy aztán az olvasó elé tegye azt, pótolva az eddig megjelent munkák hiányosságait is: jelen esetben Mária román királynőről, a brit Viktória királyné, valamint az orosz II. Sándor cár unokájáról, Nagy Románia megálmodójáról, aki a nagy múltú család leszármazottjaként hatalmas nemzetközi diplomáciai szereppel bírt, és sokak által csodált bölcsességgel rendelkezett.
Koszta István minden olyan dokumentumot igyekezett elolvasni, amit a királynő írt, továbbá azokat is, amelyek vele kapcsolatban napvilágot láttak, munkája során többek között Mária életrajzát és naplójegyzeteit is kézbe vette. – Az életművét úgy kell értékelni, hogy angolként cselekedett, magában hordozva azt a fajta céltudatosságot, amelyre az angol királyi ház tagjait nevelik, közben pedig teljes mértékben közbenjárt az országáért. Tudatában volt annak, hogy Nagy Romániát ő rajzolta be a világ térképére – magyarázta.
Amikor a kötet ötlete megfogalmazódott, a szerző elektronikus postán kereste meg Borsi-Kálmán Bélát, arra kérve a budapesti történészt, írjon hozzá bevezetőt. Ebből végül kisesszé lett, amelyben Borsi-Kálmán arra biztatja az olvasót: „Olvassák figyelemmel! Megéri. Hiszen főszereplője, Mária királynő első monográfusa, Mabel Potter Daggett (tudtán kívül Eminescu Esticsillagára hajazó) szavaival: »olyan tünemény volt, aki felkavarta és varázslatos géniuszával ámulatba ejtette a világot
.”
FERENCZ ZSOLT 
Szabadság (Kolozsvár)
2011. június 17.
Visszatértek Kolozsvárra a funári idők?
Gheorghe Funar szélsőségesen nacionalista kolozsvári expolgármester időszakára emlékeztetett a június 14-i, keddi városi tanácsülés: ismét feszültség, botrány, cirkusz, tiltakozás, elégedetlenség, kivonulás.
Sorin Apostu polgármester és csapata feltételezhetően számított arra, hogy akárcsak korábban a megyei tanácsülés esetében, az RMDSZ ki fog vonulni a teremből. Az ilyen gesztust csak végső esetben követi el egy érdekvédelmi szervezet vagy politikai párt: ily módon egyértelmű jelét adja annak, hogy a szóbeli tiltakozás már nem használ, és ekképpen fejezi ki módfeletti felháborodását.
A kivonulás felidézte azt az időszakot, amikor Funar folyamatosan ugratta, provokálta, sértegette a kolozsvári magyarságot, s az idők során Eckstein-Kovács Péter, Molnos Lajos, Boros János és a többi városi tanácsos tiltakozott a szemtelen gesztusok miatt.
Ha jól belegondolunk, az elmúlt hetekben kirobbant cirkuszok sorozata mindenkinek kedvez: a többségi kormánypártnak azért, mert felmutatja a magyar veszélyt, s ezáltal szavazatokat gyűjt. Az ellenzéknek is jól jönnek az egymást követő botrányok, ugyanis bírálni tudja a Demokrata-Liberális Pártot (PD-L) amiatt, hogy az RMDSZ-szel szövetkezik. Emellett az ellenzékiek is ki tudják játszani a nacionalista kártyát, s közös frontot alkotnak a többségi kormánypárttal.
Az RMDSZ-nek mindez égi manna, ugyanis egyrészt hárítani tudja a „kemény jobbnak” nevezhető szervezetek (elsősorban EMNT) részéről érkező bírálatokat, s megmutatja, hogy akaratosan és határozottan is fel tud lépni. Másrészt pedig a kolozsvári magyarságot emlékeztetni tudja a funári örökségre, rávilágíthat a közös ellenségre, aki lassan-lassan a szélsőségesen nacionalista expolgármester nyomdokába lép. A funári szellem megidézése egyesítő, frontállító hatással van a magyarságra – gyűlnek a szavazatok, érdekeltté válnak a választópolgárok, nő a mozgósító erő. Erre az oxigénpalackra nagy szüksége volt a helyi RMDSZ-nek, ugyanis László Attila alpolgármester enyhén szólva gyöngéd, sokszor félénk fellépése miatt valósággal vérszemet kaptak a helyi narancssárgák, s azt hitték, szinte bármit megtehetnek.
Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének új elnöke állítólag bekeményít. Érzésem az, hogy a valódi kemény vonalat nem ő, hanem Csoma Botond RMDSZ-es városi tanácsos képviseli, aki nemrég polgári engedetlenséget helyezett kilátásba a Iorga-idézetet tartalmazó táblaügy miatt. Botond az új vonal megtestesítője lehet, amennyiben kitartó, következetes munkát végez. Neki nincs sok veszteni valója, habár amennyiben valamilyen köztisztségre pályázna, amely a közösség szempontjából is fontos, akkor bizonyára a narancssárgák ellehetetlenítik majd a dolgát.
A helyzetből a szélsőségesnek nevezhető különböző magyar szervezetek (EMI, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Magyar Gárda székely szakasza) is hasznot húznak, ugyanis próféciájuk bevált: lám-lám, a román többséggel szemben csak ilyen, és hasonló módszerekkel lehet fellépni. Számtalan ilyen jellegű hozzászólás érkezett magánblogomra (www.koliver.wordpress.com, „megmondtuk, hogy a nyerspolgári, besimuló, egyeztetős, koalíciós politikai út nem járható”). Sőt, sokszor uszító, gyűlölködő megjegyzéseket is tettek ebben a témában.
De nézzük az összefüggéseket: a politikusok fellángoltak, ugyanis jövőre helyhatósági és parlamenti választások lesznek.
Önkritikának vagy tragikomédiának is nevezhető az, hogy: az egész helyzet a sajtónak is kedvez, ugyanis az uborkaszezon közeledtével folytonosan biztosított a téma. Hol sírgyalázás, hol kivonulás a megyei vagy városi tanács üléséről, hol a magyar feliratot is tartalmazó táblák tőből történő kivágása, hol pedig idézetes tábla törvénytelen elhelyezése. Égnek a képernyők, szikrázik a levegő a forró frekvenciáktól, egymásnak esnek a politikusok, nő a nézettség.
Máris itt a forró nyár!
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)
2011. június 17.
Valós őstörténet, nem szenzációipar
Nagyvárad – Bíró András Zsolt, nemzetközileg is elismert antropológus, a Kurultáj főszervezője harmadik alkalommal tartott telt házas előadást Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházközpontban.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete nevében Nagy József Barna ügyvezető elnök köszöntötte a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházközpont múzeumtermét zsúfolásig megtöltő közönséget. Rövid köszöntőjében bemutatta a Nagyváradon harmadik alkalommal előadást tartó Bíró András Zsolt antropológust, a Kurultáj főszervezőjét. Az előadó elsőként arról beszélt, hogy hogyan kapcsolódhat az antropológia, genetika és a humánbiológia a magyar nép őstörténetének rekonstruálásához. A Kárpát-medence gazdag régészeti lelőhelynek számít: területén közel ötvenezer koponyacsontot és vázrészt találtak, melyek közül a legkorábbiak a paleolitikumból valóak. Ezek antropológiai szempontból fontos és tényszerű adatokkal szolgálhatnak a magyar őstörténetre vonatkozóan, hangzott el. A leletgyűjtés különböző expedíciók keretében történik, nem csak a Kárpát-medencében, hanem Ázsia területén is. A csontanyagokat laboratóriumi körülmények között vizsgálják meg a történeti antropológia specialistái. 
Tények igazolása
Bíró András Zsolt ezek tükrében, a legújabb tudományos eredmények bemutatásával cáfolta a nyelvészeti alapon elfogadott finn-ugor elméletet a magyarság eredetét illetően. „Nem először kell hipotézist felállítani, majd bizonyítékokat keresni rá, hanem éppen fordítva. Először a tényeket kell megvizsgálni és az alapján kell levonni a megfelelő következtetéseket” – magyarázta az előadó. A finn-ugor elméletet sem az antropológia, sem a genetika nem igazolja. Az előadó részletesen bemutatta a honfoglalás szakaszait, majd rámutatott arra is, hogy a Kárpát-medencébe letelepedő hun birodalom erősebb volt, mint az akkori római birodalom. A latin forrásokban olvasható, hogy az eltörlésükre indult több ezres (egyes források szerint 100 ezernél is több) zsoldos sereg nem jár sikerrel, a hunok megsemmisítő vereséget mérnek az ellenségre. Embertani felépítésük kevésbé ismert, mivel hallottaikat nem temették, hanem máglyán égették el. Az ismert antropológus felhívta a figyelmet, hogy a napjainkra jellemző „őstörténeti szenzációipar” ontja magából a történelmileg megalapozatlan könyveket, ezért óvatosan kell ezekkel bánni. 
Vetített fotók
A meghívott fotókkal illusztrálta az elhangzottakat. Beszélt őseink vallási és harcászati szokásairól, viseletéről, orvoslásáról egyaránt. Előadásának utolsó részében Bíró András Zsolt tájékoztatást nyújtott a magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepéről, a Kurultájról és az idén első alkalommal megrendezésre kerülő, nagyszabású Attila-Árpád ünnepről, az Ősök napjáról. A több mint két órás előadást nagy tapssal köszönte meg a hallgatóság.
Mészáros Tímea
erdon.ro