Évadnyitó ülés az aradi Tóth Árpád Irodalmi Körben
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör szeptember 14-én, kedden délután tartotta évadnyitó ülését a megyei könyvtár zenetermében. Hevesi József Petőfi Sándor Ősz elején című versével kellemes őszi hangulatot teremtett.
A rendezvény témája Vörösmarty Mihály reformkori költészete volt a költő születésének 210. évfordulója kapcsán. Dr. Brauch Magda röviden bemutatta Vörösmarty életét, pályatársait, majd rátért a reformkor, az akkori társadalmi-politikai helyzet ismertetésére.Részletesen jellemezte a Gondolatok a könyvtárban, Az élő szobor, Országháza, Honszeretet, Liszt Ferenchez, Gutenberg albuma, A vén cigány, Szózat című költeményeket. Kolumbán Zsolt, Kiss Anna, Lovász Miklós, Hevesi József, Czernák Ferenc és Katona Béla körtagok ezúttal is lelkesen szavaltak, színesebbé, gazdagabbá téve a megemlékezést.
Czernák Ferenc az évadnyitó alkalmából virágokkal kedveskedett a nőknek. Az irodalmi kör októberi rendezvényén Bokor Ella versei kerülnek bemutatásra, majd Kaffka Margitra emlékeznek az írónő születésének 120. évfordulója alkalmából.
Regéczy Szabina Perle. Nyugati Jelen (Arad)

RMDSZ–PDL-vita Szatmár megyében: nincs helyi egyezség
Egyéves tárgyalási folyamat után sem sikerült együttműködési szerződést aláírnia az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) Szatmár megyei szervezetének – közölte Csehi Árpád megyei elnök.
Mint mondta, a nézeteltéréseket a pártok központi vezetése próbálja majd feloldani Markó Béla közbenjárása révén. Csehi kifejtette: bár a két kormánypárt közötti együttműködési szerződés előírja, hogy a közintézmények élére a magyarság számarányának függvényében RMDSZ-es vezetők kerülnek, a partiumi megyében nem tartották tiszteletben ezt.
„Az iskolákban nem vették figyelembe, hogy ha magyar tagozat is van, az igazgató vagy aligazgató magyar nemzetiségű legyen” – mondta Csehi. A tanácselnök szerint a nézeteltérések akkor kezdődtek, amikor a PDL a megyei tanács egyik alelnöki és a szatmárnémeti önkormányzat egyik alpolgármesteri tisztségét követelte, de ebbe az RMDSZ nem egyezett bele. Krónika (Kolozsvár)

Az oktatási reformnak a decentralizációra kell épülnie
Az RMDSZ és a magyar oktatásért felelős tanfelügyelők állásponja szerint az oktatási törvény annyira fontos az oktatási rendszer reformja szempontjából, hogy amennyiben a jogszabály továbbra is akadozik a Szenátusban, akkor sürgősségi kormányrendelet révén kell elfogadtatni az rendszer decentralizációjára vonatkozó részét.
Ez azonban továbbra is csupán mentőmegoldásnak tekinhető, az RMDSZ ugyanis az oktatási törvény mihamarabbi elfogadtatásában érdekelt – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes csütörtökön, Kolozsváron, a magyar tanfelügyelők találkozóján.
A szövetségi elnök elmondta, a tanácskozáson az oktatási rendszer helyzetéről, a magyar tanintézmények sajátos gondjairól, valamint a készülő oktatási törvényről volt szó. Mint mondta, a magyar oktatási szakemberek is azon az állásponton vannak, hogy a tanügyi reformnak egyértelműen a valós decentralizáció irányába kell mutatnia, ezt pedig a most készülő törvény szolgálná a legjobban. Hozzátette: a tanfelügyelők számos konkrét és hasznos javaslattal jöttek főként a tekintetben, hogy milyen módszerekkel lehet fenntartani az anyanyelvű oktatás minőségét a jelenlegi nehéz pénzügyi-gazdasági helyzetben. A javaslatok olyan szempontból is fontosak, mondta, hogy az oktatás törvény gyakorlatilag még nyitott, így bármilyen megalapozott szakmai észrevételt be lehet még emelni.
A megbeszélésen sok olyan konkrét, megoldásra váró probléma is felmerült, mint a pedagógusok bérezése, az iskolák finanszírozása, vagy az elkezdett beruházások, fejlesztések kérdése is. Ez utóbbi kapcsán Markó Béla kifejtette: a kormánynak mindent meg kell tennie, hogy törlessze az eddigi iskolafejlesztések során felhalmozott állami tartozásokat, és be kell fejeznie a fontosabb beruházásokat: ez egyébként gazdaság-ösztönző intézkedésnek is tekinthető, hiszen az állami kifizetések sok céget menthetnek meg a működésképtelenségtől.
A szakmai egyeztetés fontosságáról szólva a miniszterelnök-helyettes kifejtette, az oktatási ágazatban felmerülő általános problémák mellett a magyar oktatás számos sajátos gonddal is küzd: a legnehezebb helyzetben kétségtelenül a magyar szórványiskolák vannak, ezek működtetése az alacsony gyereklétszám miatt egyre nehezebb, emiatt alapvetően fontos, hogy megteremtsék a fenntarttásukat biztosító törvényes keretet.
A nemrég elfogadott nyugdíjtörvény kapcsán Markó Béla elmondta: bár nem ért egyet a jogszabály egyes rendelkezéseivel, mint például azzal, hogy a nők számára a férfiakéval azonos nyugdíjkorhatárt szabtak meg, álláspontja szerint a törvény megteremti a keretet arra, hogy a nyugdíjak kérdését ezentúl egy egységes rendszer szabályozza, de fontos a nyugdíjak közötti gyakorta igen jelentős különbségek kiegyenlítése szempontjából is.
A tanácskozáson az RMDSZ részéről jelen volt még Takács Csaba ügyvezető elnök, Lakatos András, az RMDSZ oktatási kérdésekért felelős ügyvezető alelnöke, Király András oktatási államtitkár, valamint Szőcs Domokos, az Oktatási Minisztérium kabinetigazgatója is.
erdon.ro

Böjte Csaba tartott „tanévnyitót” Székelyhídon
Bihar megye – Böjte Csaba ferences rendi szerzetes részvételével tartottak úgynevezett tanévnyitó szentmisét Székelyhídon szerda délután a Dévai Szent Ferenc Alapítvány működtette helyi és diószegi napköziknek.
A délután hat órakor kezdődött szentmisén Böjte Csaba atya, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője egyebek mellett arról beszélt a gyerekeknek, hogy érdemes minél többet tanulni, hogy az életben később jó szakemberek legyenek, akik megállják a helyüket. A szerzetes megszokott közvetlen stílusában arra kérte a gyerekeket, hogy legyenek „erősebbek” a tankönyveknél, a matematika feladatoknál, ne hagyák, hogy azok kifogjanak rajtuk. Az alapítvány székelyhídi és bihardiószegi napközijébe járó gyerekek rövid műsort adtak elő, a misén összegyűlt adományokat Bodor Zoltán helyi tisztelendő a Stubenberg kastély javítására ajánlotta fel. (A kastélyt a székelyhídi önkormányzat az alapítvány kezelésébe adta, hogy ott gyerekotthon létesüljön.)
Napközisek a főzőversenyen
A székelyhídi Napraforgó napközit vezető Galamb Erzsébettől megtudtuk, hogy Bokor Erzsébet tanítónővel együtt az elmúlt iskolaévben 44 hátrányos helyzetű gyerekkel foglalkoztak, idén is lesznek legalább 40–en. A tanítónő feladata az iskola utáni foglalkozások szervezése és a tanulás az ovisokkal, illetve az I.–VIII. osztályos diákokkal, míg Galamb Erzsébet takarít, készíti az ételt. Az ennivaló szendvicsből áll, ha van adomány amiből készíteni, akkor melegétel is van. A szerdai eseményen részt vettek olyan támogatók is Debrecenből, akik mindig ott vannak, ha történik valami a gyerekotthonok környékén, sőt, olyan új érdeklődők is voltak, akiket Böjte Csaba „varázsa” vonz a segítők táborába. Galamb Erzsébettől azt is megtudtuk, hogy „csapatával” ott voltak a bihardiószegi községi napon, ahol a főzőversenyen a zsűri különdíjátnyerték el bográcsosukkal, ami a testvértelepülés, a szlovákiai Diószeg 100 eurós jutalma volt. A székelyhídi Érmelléki Ősz megnyitóját követően pedig Szabó Ödöntől, az RMDSZ megyei ügyvezető elnökétől kaptak két nagy csomag tanszert, amit ez úton is szeretnének megköszönni.
Minden segítség jól jön
Bihardiószegen 20 gyerekkel foglalkozik Pongor Éva az alapítvány Kikelet napközis csoportjában. A székelyhídi misén három gyerekkel képviseltették magukat, a csoportot egyébként 3 ovis, 5 elemista és 12 V.–VIII. osztályos alkotja. Náluk nincs főzés, Pongor Éva egyedül készíti naponta a szendvicseket, foglalkozik a gyerekekkel. Sem Székelyhídon, sem Bihardiószegen nem könnyű a nevelők dolga, és nem is lehetne ellátni másképp, mint azzal az elkötelezett odaadással, amivel teszik a dolgukat, amihez minden adomány és segítség jól jön. Csütörtökön délelőtt Böjte Csaba, és az őt munkájában segítő Karda Róbert – a székelyhídi illetékesek társaságában – bejárták a Stubenberg kastélyt, felmérni a teendőket, délután pedig a diószegi napköziseket látogatták meg. erdon.ro

Bihariak a Művészetek Palotájában
Nagyvárad – Szeptember 19-én, vasárnap a budapesti Művészetek Palotája Hetedhét ország című rendezvényén nagyváradi, illetve Bihar megyei művészek mutatkoznak be. A programokon való részvétel ingyenes.
A budapesti Művészetek Palotájában vasárnaponként látogatható népszerű Cifra Palota 2007 őszétől a Hetedhét ország elnevezésű rendezvénnyel bővült, melynek keretében a látogatók ízelítőt kapnak egész Magyarország kulturális életéből. Az idén tovább gazdagodtak a programok, ugyanis átlépve a határokat, az anyaországon kivüli városok, térségek is bemutatkozhatnak. Megtiszteltetés Nagyvárad, illetve Bihar megye számára, hogy a határon túli vidékek közül elsőként kapott lehetőséget arra, hogy “meghódítsa” a fővárosiakat, valamint a MÜPÁ-t felkereső turistákat.
Biró Rozália váradi alpolgármester, Czvikker Katalin, a megyei RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke és Nyakó József, a választmány művelődésügyi szakbizottságnak tagja csütörtöki közös sajtótájékoztatójukon arra hívták fel a figyelmet: Bihar megye kulturális életének meghatározó alkotóműhelyei, művészei lesznek jelen az eseményen, a helyszínen zajló kézműves foglalkozások, színpadi bemutatók, mesejátékok, népi mesterségek, kiállítások és interaktív játékok révén, a mesteremberek és az előadóművészek segítségével az érdeklődők szinte játszva ismerhetik meg a bihari régió népművészetét, építészetét, történelmét és kultúráját.
A Bihar Megyei RMDSZ Czvikker Katalin kultúráért felelős ügyvezető alelnököt bízta meg a programok összeállításával, arra törekedve, hogy színes, dinamikus és statikus eseményeket egyaránt tartalmazó műsorfolyamot szerkesszen.
Változatos program
Czvikker Katalin elismerte: mindez nagy kihívást jelentett számára, hiszen szinte képtelenség, hogy a teljesség igénye mellett a rendelkezésre álló öt órába valamennyi reprezentatív személy, szervezet és csoport fellépését beillessze. Ezért végül úgy döntött, hogy intézményeket- az Állami Színház Szigligeti Társulata, az Árkádia Bábszínház Lilliput Társulata, a Nagyváradi Állami Filharmónia, a Tibor Ernő Galéria, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti kara és a Francisc Hubic Művészeti Iskola- kér fel arra, hogy küldjenek egy-egy csoportot. A népművészeti résszel (néphagyományok, -dal, -tánc, népi mesterek) Nyakó József, a Bihar Megyei RMDSZ-választmány kulturális szakbizottságának a tagja foglalkozott, aki megpróbált felkeresni idős mestereket és néptánccsoportokat verbuvált. Ennek eredményeképpen a MÜPÁ-ban szerepelhet többek közt az érsemjéni Ezüstperje Néptánccsoport, az érmihályfalvi Nyíló Akác Néptánccsoport, a Bartók Béla Citerazenekar, az Üver Népzenei Együttes, Csűri Katalin énekesnő vagy Biró Böske textilműves. Vár/Ady címmel napjaink Nagyváradjának írói és költői irodalmi kávéházban fogadják a vendégeket és a Nagyváradi Vár címmel kisfilmeket is vetítenek. A magyar idő szerint 10-15 óra között zajló ingyenes rendezvény ceremóniamestere Daróczi István bábszínész lesz.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Magyarul gőgicsélhetnek
Az unitárius egyház támogatásával és közreműködésével nyitotta meg kapuit az első kolozsvári magyar bölcsőde. Az intézményalapítás hiánypótló: a helyi szülők évek óta küzdenek az alapellátásért. Egyelőre harminc gyerek helye biztosított.
Megnyitotta kapuit tegnap az első önálló kolozsvári magyar bölcsőde, mely 30 kisgyerek számára biztosít ellátást. A hiánypótló intézmény létrejöttét az erdélyi unitárius egyház támogatta. Az intézményalapítás mellett elkötelezte magát a Kolozsvár Belvárosi Unitárius Egyházközség és az Unitárius Óvodáért Egyesület.
Rácz Norbert belvárosi unitárius lelkész a rendhagyó tanévnyitóval kapcsolatban jelezte: felbecsülhetetlen lépést tett most meg a helyi közösség, ilyen jellegű alapellátásra ugyanis eddig nem volt mód a Szamos-parti városban. A bölcsődét az egyházközség tulajdonában levő – korábban állami óvodaként működő – épületben alakították ki, egyházi támogatással, önerőből, valamint magánszemélyek adományaiból és önkéntesek bevonásával. Az új intézmény hivatalos megnyitóját a tervek szerint szeptember 28-án tartják. Új Magyar Szó (Bukarest)

Idegennyelv tanítás „Calepinus-szótárral”
Fennállásának húsz éves évfordulóját ünnepli vasárnap Marosvásárhelyen a Calepinus Idegennyelviskola. Az ünnepi rendezvénysorozat vasárnap reggel fél 9-kor a református temetőben Fülöp G. Dénes lelkipásztor, az iskola létrejöttének kezdeményezője sírjánál kezdődik.
A Vártemplomban ünnepi istentisztelettel veszi kezdetét az 1990-ben alakult nyelviskola 2010-2011-es tanéve, amelynek keretében angol és német, illetve román nyelvet tanulhatnak az érdekeltek, kezdő és haladó szinten, de a különböző fokozatú nyelvvizsgákra is felkészülhetnek.
A Calepinus Alapítvány létrejöttének gondolata abból az igényből fakadt, hogy az 1989-es politikai fordulatot követően hirtelen megnőtt az idegen nyelvek tanulása iránti vágy. Az Alapítvány 1990-től főiskolai rendszerben biztosította a felnőtt hallgatók számára a minőségi nyelvtanulás lehetőségét, a személyes és szakmai érvényesülés érdekében. Bár elsősorban nem az egyház feladata a nyelvoktatás biztosítása, azonban valakinek mégis fel kellett vállalnia ezt a feladatot.
A nyelvoktatás megszervezését a Vártemplomi Református Egyházközség keretében Fülöp G. Dénes lelkipásztor kezdeményezte. Az iskola arról az Ambrosio Calepino (1450 – 1510), latinosított nevén Calepinus, Ágostonrendi szerzetesről kapta a nevét, akinek nagy művét, a modern elvek szerint szerkesztett latin nyelv szótárát (Dictionarium Linguae Latinae. Reggio, 1502.) a marosvásárhelyi Teleki Téka őrzi és amelynek az 1585-ös lyoni, tíz nyelvű változata már felvette a magyar nyelvet is.
Az 1990-ben létesült idegennyelviskola az angol és német nyelvek mellett kezdetben franciát és hollandot is oktatott, próbálkozott a magyarral is idegen anyanyelvűek számára, valamint a románnal, mint idegennyelvvel. A kezdő, középhaladó és haladó szintű tanfolyamok mellett felkészítő kurzusokat is tart a különböző nyelvvizsgákra.
Ötvös József lelkipásztor igehirdetését követően fellép a Vártemplom Psalmus Vegyeskara, majd angol nyelvű verses-zenés összeállítás következik a Calepinus kisdiákjainak előadásában. Fülöp Géza, a Calepinus Alapítvány elnöke és Fülöp G. Miklós igazgató köszöntőbeszéde után rövid iskolatörténeti ismertetés következik, majd Spielmann Mihály történész, a Teleki Téka főmunkatársa bemutatja a Calepinus-szótárat.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Semjén: felkészültünk a magyar állampolgárság megadására
Felkészültünk arra, hogy január elsejétől megkezdődhessen a magyar állampolgárság megadása azoknak a határainkon kívül élő magyaroknak a számára, akik ezt kérik – hangoztatta csütörtökön Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke. Elmondta: a nemzetpolitika tekintetében olyan történelmi lépést tettünk, amely Trianon óta először megteremti annak lehetőségét, hogy a magyar nemzet közjogi értelemben is egyesülhessen.
Hangsúlyozta, a magyar állampolgársági törvény mindenben összhangban áll az Európai Unió szabályaival és utalt arra, hogy a körülöttünk lévő országok már mind kiterjesztették saját állampolgárságukat határaikon kívül élő nemzettársaikra.
A magyar nemzet legelemibb érdekei közé tartozik az állampolgárság megadása mindenki számára, aki azt kéri, akinek őse a valamikori magyar királyság területéről származik, valamilyen szinten beszél magyarul – fűzte hozzá.
Semjén Zsolt elmondta: az állampolgársági kérelmeket bármelyik magyarországi önkormányzat anyakönyvi hivatalánál be lehet majd adni, az ügyintézés legfeljebb három hónapot vesz majd igénybe.
A Magyar Köztársaság senkiről nem fog másik ország számára állampolgársági adatokat szolgáltatni, így azoknak sem félniük az állampolgársági kérelmek benyújtásától, akik szülőföldjükön bármiféle retorziótól tartanak. Semjén Zsolt szerint ugyanis az állampolgárság megadása Magyarország belügye, azt pedig egyenesen magyar diplomáciai sikernek nevezte, hogy szavaival élve „a kisantant országai” nem sorakoztak fel ellenünk, szomszédjaink közül pedig egyedül Szlovákia emelt kifogást.
A KDNP elnöke a sajtótájékoztató után Puskás Tivadar a Fidesz-KDNP szombathelyi polgármesterjelöltjének kíséretében rövid belvárosi sétát tett egy főtéri kávézóhoz, a választási fórum helyszínére, ahol válaszolt a 60-80 fős hallgatóság kérdéseire.
Semjén Zsolt beszélt arról, hogy pártszövetségük továbbra is a családbarát politika megvalósítását tekinti egyik fő céljának, ennek érdekében bevezetik a családi adózást, és az élet minden területén támogatni kívánják a gyermekes családokat.
A miniszterelnök-helyettes szólt arról is, hogy csak a gazdaság élénkítése, a vállalkozók helyzetbe hozása teremthet új munkahelyeket.
Kérdésre megerősítette: az egyházaknak vissza kívánják adni azt a pénzt, amit az egyházi oktatási intézményektől nyolc év alatt elvett az előző kormányzat.
Szombathelyről megjegyezte: elengedhetetlenül fontos a térség közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése. Duna Tv, MTI. Erdély.ma

Evangélikus lelkészértekezletet tartottak Kolozsváron
Magyarországi mintára Erdélyben is megszervezné a Szélrózsa ifjúsági találkozót a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház – hangzott el az elmúlt hétvégén Kolozsváron tartott munkaévkezdő lelkészértekezleten. Az itteni Szélrózsa a korábbi tervekkel ellentétben egy, a magyarországitól független, önálló fesztivál lenne. A megbeszélés szerint a páratlan években Erdélyben, a páros években pedig Magyarországon tartanák az egyházi napokat, amelyek egymást mintegy kiegészítenék, így erdélyiek és magyarországiak kölcsönösen látogatnák egymást ezeken az alkalmakon – tájékoztatta lapunkat Fehér Attila főtanácsos.
A találkozón Simon Ilona apácai lelkész, a Romániai Evangélikus Ifjúsági Szövetség elnöke, valamint Domokos Jenő ifjúsági lelkész örömmel számolt be arról, hogy a legutóbbi két Szélrózsa-találkozón, Kőszegen, illetve Szarvason már százharminc erdélyi fiatal vett részt. A lelkészértekezlet támogatta a fesztivál erdélyi megszervezésére irányuló tervet, az első erdélyi Szélrózsa-találkozót 2013 nyarán Sepsiszentgyörgyön szervezik meg.
A kövek építésétől a lélek építéséig, a kövek templomától a lélek templomáig című lelkészértekezlet nyitó istentiszteletén Adorjáni Dezső püspök meghívására Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke prédikált, és az erdélyi egyházi elöljáróval együtt úrvacsorát osztott. Az ünnepi istentisztelet végén Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság főkonzulja és László Attila kolozsvári alpolgármester köszöntötte a gyülekezetet, valamint a lelkészi kart. Az értekezletet Adorjáni Dezső püspök nyitotta meg, majd Smidéliusz Gábor Budapest-Deák téri lelkész, „Szélrózsa-atya” szólt az eddigi nyolc magyarországi országos evangélikus ifjúsági találkozó tapasztalatairól.. Krónika (Kolozsvár)

Kiegyenlített korhatár - elfogadták az egységes nyugdíjtörvényt
A képviselőház szerdán éjszakába nyúló, tízórás vita nyomán elfogadta az egységes nyugdíjtörvényt. Az új jogszabály – amely a szenátuson már korábban átment – szerint férfiak és nők 2030 után egyaránt 65 évesen vonulhatnak nyugdíjba, ha legalább 15 éven keresztül fizették a hozzájárulást a nyugdíjalaphoz. Az új rendszer megszünteti ugyanakkor az aránytalanul magas nyugdíjakat, a közalkalmazottakat pedig egységes nyugdíjrendszerbe sorolják. Az ellenzéknek nem sikerült elfogadtatnia javaslatát, amely a bruttó országos átlagbér 45 százalékra emelte volna a nyugdíjpont értékét, így a törvényhozás a kormány által támogatott 39 százalékos szintet foglalta a jogszabályba.
Ez jelenleg 732,8 lej. A vereséget követően a szociáldemokraták (PSD) és a liberálisok (PNL) kivonultak az ülésteremből. Az ellenzéki pártok egyébként 63 évben szabták volna meg a nyugdíjkorhatárt a nők esetében.
Nem minden módosító indítványt utasított el azonban az alsóház. Azt a javaslatot például megszavazta a honatyák többsége, hogy két évvel hamarabb mehessenek nyugdíjba mindazok, akik legalább harminc évig éltek Nagybányán, Kiskapuson, Zalatnán vagy ezen települések nyolc kilométeres körzetében.
Botiş: bár hiányt eredményez, nem csökkennek a nyugdíjak
A maratoni parlamenti vitán jelen volt Ioan Botiş újonnan kinevezett munkaügyi miniszter is. Mint felszólalásában hangsúlyozta, azért nem szabad az átlagbér 45 százalékára emelni a nyugdíjpont értékét, mert az 5,1 milliárd eurós deficitet eredményezne a társadalombiztosítási költségvetésben. Leszögezte: ha nem csökkennek 2011-ben a nyugdíjak, a büdzsében 3,1 milliárd eurós hiány keletkezik. Hozzátette: ezt a deficitet semmiképp nem szabad hitelből finanszírozni.
A szaktárcavezető ugyanakkor arra is kitért, hogy a nyugdíjasok alig egyharmada, összesen 4,7 millió személy dolgozta le a törvényben rögzített éveket. Hozzátette: eközben jóval alacsonyabb az aktív lakosság száma, mint a nyugdíjasoké, egy nyugdíjast 0,89 alkalmazott tart el. Botiş leszögezte, 2011-ben a megszorító intézkedések keretében nem csökkentik a nyugdíjakat, mindenki 732,8 lejes nyugdíjponttal számolva kapja majd a havi járandóságát, ami által „elfogadható” szinten marad a büdzsé deficitje.
Szintén a deficit mélyülésének megakadályozásával érvelt az egységes nyugdíjtörvény mellett csütörtökön Emil Boc kormányfő. Mint hangsúlyozta, ha megemelték volna a nyugdíjpont értékét, akkor 3 milliárd euró helyett 5 milliárdot kellett volna jövőre a költségvetésből a nyugdíjak kifizetésére fordítani. Szerinte éppen ezért a jogszabály elfogadása „társadalmi igazságot” teremt, hiszen egyebek mellett megszüntették a „luxusnyugdíjakat”, illetve lehetővé tették a nyugdíjak költségvetésének közép- és hosszú távú fenntarthatóságát.
„Valamennyien nyugdíjba mehetünk 50 éves korunkban, dönthetünk erről is. De akkor kérem, mondják meg, honnan vesszük a pénzt a nyugdíjak kifizetésére. Ha valaki előrukkol a megoldással, akkor én már holnap készen állok kiadni egy erről szóló sürgősségi rendeletet. Ha pillanatnyi döntéseket hozunk, akkor egy napig, két hónapig, talán egy évig túlélhetünk, azonban nem tudjuk közép- és hosszú távon biztosítani a nyugdíjalap fenntarthatóságát” – válaszolta Emil Boc arra az újságírói kérdésre, miszerint szerinte nem túl késői a 65 éves nyugdíjkorhatár. A miniszterelnök ugyanakkor arra is kitért, hogy Európa szinte valamennyi országában téma a nyugdíjak reformja, mindenhol lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a közelebbi és távolabbi jövőben egyaránt biztosítani lehessen a járandóságok kifizetését.
Az alkotmánybíráktól várnak jogorvoslatot
Bár a parlament két háza megszavazta a jogszabályt, amit így már csak az államfőnek kell aláírnia és kihirdetnie, korántsem biztos, hogy a jelenlegi formában lép hatályba. A legnagyobb ellenzéki alakulat, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ugyanis már jelezte, az alkotmánybíróságon támadja meg a törvényt, mert annak egyes előírásai szerintük ellentmondanak az ország alaptörvényének. Ioan Cindrea PSD-s képviselő csütörtökön úgy nyilatkozott, meglátásukban nem szabadna csökkenteni az úgynevezett különleges nyugdíjakat, amelyekben a katonaság, a rendőrség vagy az igazságszolgáltatás kötelékeiből nyugdíjba ment személyek részesülnek. Mint részletezte, a szociáldemokraták egyebek mellett azért sem szavazták meg a jogszabályt, mivel a nyugdíjpont értéke idén a bruttó átlagbér 39 százalékára csökkent, s egyáltalán nem kizárt, hogy az elkövetkező években a kritikus 30 százalékig süllyedhet. Ugyanakkor a PSD-s honatyák szerint az is elfogadhatatlan, hogy a nők nem mehetnek a férfiaknál két évvel hamarabb, azaz 63 éves korukban nyugdíjba.
Markó: korlátozott a kormány mozgástere
Nekem sem tetszik a nyugdíjtörvény – válaszolta Markó Béla miniszterelnök-helyettes csütörtökön kolozsvári sajtótájékoztatóján arra az újságírói kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy a PSD megtámadja az alkotmánybíróságon a jogszabályt. Markó Béla elmondta: nem ért egyet a jogszabály egyes rendelkezéseivel, többek közt azzal, hogy a nők számára a férfiakéval azonos nyugdíjkorhatárt szabtak meg.
Ennek ellenére úgy véli, a törvény megteremti a keretet arra, hogy a nyugdíjak kérdését ezentúl egy egységes rendszer szabályozza, ugyanakkor a járandóságok közötti gyakorta igen jelentős különbségek kiegyenlítése szempontjából is előrelépésnek számít a törvény. Arra a kérdésre, hogy kilép-e a koalícióiból az RMDSZ, ha egyszer elégedetlenek a jogszabállyal, a szövetség elnöke leszögezte, egyrészt az RMDSZ-képviselők megszavazták a nyugdíjtörvényt, másrészt nem a koalíciós partnerrel elégedetlenek, hanem azokkal az intézkedésekkel, amelyeket az Európai Unió és a Világbank megkötései miatt kénytelenek voltak meghozni. A miniszterelnök-helyettes hozzáfűzte, megérti a PSD képviselőit, hiszen az ellenzéknek az a dolga, hogy ellenkezzen, ugyanakkor leszögezte, a kormánynak gyakorlatilag alig van mozgástere.
Szakszervezeti felzúdulás
Nemcsak az ellenzéki honatyák tartják felháborítónak az egységes nyugdíjtörvény előírásait, hanem szinte valamennyi nagy országos szakszervezeti tömörülés felemelte csütörtökön a hangját a jogszabály ellen. Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) közleményében arra szólította fel Traian Băsescu államfőt, hogy ne hirdesse ki a törvényt, hanem küldje vissza felülvizsgálatra a parlamenthez. Ugyanakkor a szakszervezetiek az ombudsmantól azt várják, hogy hivatalból eljárást indít, s az alkotmánybíróságon támadja meg az alaptörvénynek ellentmondó előírásokat. „Hazugság, arcátlanság, megvetés – ezek azok a szavak, amelyekkel jellemezni lehet azt a folyamatot, amely a képviselőház szerda esti döntésében csúcsosodott ki.
Egy parlamenti többség, amelynek szégyenében el kellene süllyednie, elfogadott egy teljesen népellenes jogszabályt, teljesen semmibe véve a szakszervezetekkel a témában folytatott tárgyalásokat. A BNS közlése szerint korábban a kormányfővel és a munkaügyi miniszterrel abban állapodtak meg, hogy a nyugdíjpont értéke jövőre eléri az átlagbér 40 százalékát.
Szintén az államfőtől várnak segítséget az Alfa Kartellhez csatlakozott szakszervezetiek is. Liviu Apostoiu, a szakszervezeti tömb alelnöke csütörtökön úgy nyilatkozott, amennyiben Traian Băsescu nem küldi vissza a törvényt a parlament elé, akkor jogi úton támadják meg a jogszabályt, s a nemzetközi szervektől is segítséget kérnek. Azt azonban Apostoiu is belátja, hogy igen kevés esély van arra, hogy az államelnök ne hirdesse ki a jogszabályt. A szakszervezeti vezető közlése szerint elégedetlenségük fő oka, hogy a törvény megemeli a nyugdíjkorhatárt, illetve nem értenek egyet a nyugdíjpont kiszámításának módszertanával sem.
A rendőröket és vámosokat tömörítő Pro Lex szakszervezet eközben az ellen emelte fel a hangját, hogy az egységes nyugdíjtörvény megszünteti privilégiumaikat, s ezentúl nem részesülhetnek az emelt értékű különleges nyugdíjakban. Szerintük ez igazságtalan, főként olyan körülmények között, hogy jelenleg Romániában egy rendőr várható élettartama alig 62,5 év. A Pro Lex csütörtöki közleménye rámutat, támogatást kértek a Rendőrségi Szakszervezetek Európai Tanácsától. Krónika (Kolozsvár)

Magyar tanfelügyelőkkel találkozott Markó Béla RMDSZ-elnök Kolozsváron
Az RMDSZ és a magyar oktatásért felelős tanfelügyelők álláspontja szerint az oktatási törvény annyira fontos az oktatási rendszer reformja szempontjából, hogy amennyiben a jogszabály elfogadása továbbra is akadályokba ütközik a szenátusban, akkor sürgősségi kormányrendelettel kell elfogadtatni a rendszer decentralizációjára vonatkozó részét.
Ez azonban továbbra is csupán mentőmegoldásnak tekinthető, az RMDSZ ugyanis az oktatási törvény mihamarabbi elfogadtatásában érdekelt – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes csütörtökön Kolozsváron, a magyar tanfelügyelők találkozóján.
Még „nyitott” a törvény
A szövetségi elnök elmondta, a tanácskozáson az oktatási rendszer helyzetéről, a magyar tanintézetek sajátos gondjairól, valamint a készülő oktatási törvényről volt szó. Mint mondta, a magyar oktatási szakemberek is azon az állásponton vannak, hogy a tanügyi reformnak egyértelműen a valós decentralizáció irányába kell mutatnia, ezt pedig a most készülő törvény szolgálná a legjobban. Hozzátette: a tanfelügyelők számos konkrét és hasznos javaslattal jöttek, főként azzal kapcsolatosan, hogy milyen módszerekkel lehet fenntartani az anyanyelvű oktatás minőségét a jelenlegi nehéz pénzügyi-gazdasági helyzetben.
A javaslatok olyan szempontból is fontosak, mondta, hogy az oktatási törvény gyakorlatilag még nyitott, így bármilyen megalapozott szakmai észrevételt be lehet még emelni. A megbeszélésen sok olyan konkrét megoldásra váró probléma is felmerült, mint a pedagógusok bérezése, az iskolák finanszírozása, vagy az elkezdett beruházások, fejlesztések kérdése is. Ez utóbbi kapcsán Markó Béla kifejtette: a kormánynak mindent meg kell tennie, hogy törlessze az eddigi iskolafejlesztések során felhalmozott állami tartozásokat, és be kell fejeznie a fontosabb beruházásokat: ez egyébként gazdaságösztönző intézkedésnek is tekinthető, hiszen az állami kifizetések sok céget menthetnek meg a működésképtelenségtől.
A szakmai egyeztetés fontosságáról szólva a miniszterelnök-helyettes kifejtette, az oktatási ágazatban felmerülő általános problémák mellett a magyar oktatás számos sajátos gonddal is küzd: a legnehezebb helyzetben kétségtelenül a magyar szórványiskolák vannak, ezek működtetése az alacsony gyereklétszám miatt egyre nehezebb, emiatt alapvetően fontos, hogy megteremtsék a fenntartásukat biztosító törvényes keretet.
Veszélyben az utánpótlásképzés
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő a Krónikának elmondta, az iskolák decentralizációját a következő tanévtől mindenképpen életbe kell léptetni. A magyar nyelvű oktatás szempontjából ez azért fontos, mert új iskolahálózatot kell kialakítani, és ennek a struktúrája teljesen más kell legyen Kovászna és Hargita megyében, mint a szórványban. Elmondta, a kolozsvári találkozón megfogalmazódott, hogy helyi, megyei szinten tökéletesíteni kell a kölcsönös információáramlást az oktatásban érintett tényezők – önkormányzatok, iskolák, tanfelügyelőségek, civil szféra – között, mert az oktatás a helyi közösség igényeit kell kielégítse.
Véleménye szerint nagy hangsúlyt kell fektetni a tanárképzésre, hiszen a magyar oktatásban egyre több a hiányszakma, matematikusok, fizikusok és a magyar szakos tanárok vannak kevesen. A következő néhány évben Kovászna és Hargita megyében összesen 60 matematikatanár vonul nyugdíjba, elsősorban városokban, és ha nem fordítanak figyelmet az utánpótlásképzésre, komoly gondok adódhatnak.
Az egyetemeken nem pedagógusokat, hanem kitűnő szakembereket képeznek, így a matematikusok, fizikusok többsége nem a tanügyben keres állást, és ezen változtatni kell – hívta fel a figyelmet Keresztély Irma. Mint mondta, a kolozsvári találkozó résztvevői kezdeményezték, hogy a következő ülésen a felsőoktatásban dolgozókkal beszéljék meg, hogy az egyetemek kínálatát igazítsák a piaci igényekhez. A találkozókat megyei szinten is rendszeresítik, a következő megyeközi megbeszélésre februárban kerül sor, amikor a kiértékelésekről, a tanárok továbbképzéséről lesz szó.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Test, lélek, irat összefonódása - interjú Bernád Rita főlevéltárossal
Szorgalom, kíváncsiság, kitartás és pontosság – ezek a legfőbb jellemzői egy levéltárosnak, aki ideje nagy részét régi, poros, penészes iratok társaságában tölti. Az eredmény: több „kilométernyi” rendszerezett irat, nyolc gyűjtőlevéltár. Minderről Bernád Ritát, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye főlevéltárosát faggattuk.
Hogyan lesz valakiből levéltáros?
Ha röviden akarok válaszolni, azt mondom, hogy rengeteg tanulással és egy kis szerencsével, amit esetemben inkább isteni gondviselésnek neveznék. Amikor szülővárosomban, Gyergyószentmiklóson érettségiztem a Salamon Ernő Gimnáziumban, álmokat szőttem, mint minden frissen végzett diák. Az isteni gondviselés Gyulafehérvárra „terelt”, ahol muzeológiát tanultam. Már az egyetemi évek alatt inkább a könyvek, a papírok világa vonzott, mert meggyőződésem, hogy az ember testből, lélekből és iratból áll. Mindenkiről van valami feljegyzés, ami a legrégebbi időkben barlangrajz formájában jelent meg, aztán papiruszon, majd pergamentekercseken, később papíron és ma már elektronikus formában marad meg. Már az első szakdolgozataim régi könyvekről szóltak, így jutottam el a Batthyány-könyvtárba, és román nyelven írtam dolgozatot magyar könyvekről, történelmi emlékekről. Ekkoriban még a levéltár fogalma eléggé távoli volt számomra, de szerettem a régi könyveket, és izgatott a kutatás. Aztán 2000 júliusában az érsekség munkatársa lettem, akkoriban még román–magyar fordítóként, illetve dokumentációs titkárnőként dolgoztam.
De fél év múltával a kezébe adták a levéltár kulcsát...
Igen ám, de amikor bementem a hét raktárból álló helyiségbe, ahol több mint ezer folyóméter – vagyis egy méter magasságban egy kilométer hosszúságban kirakott – irathalmaz állt, elveszettnek éreztem magam. Idő kellett ahhoz is, hogy a dobozokba rendszerezett iratokhoz merjek nyúlni. Következő nyáron jött Szögi László magyarországi professzor egy egyetemista-csoporttal, akik már elkezdték a meglévő anyagok feldolgozását, nekik segédkeztem. Aztán Szögi professzor ösztönzésére beiratkoztam az ELTE posztgraduális levéltárosi képzésére, közben mindvégig dolgoztam a levéltárban, és amit elméletben megtanultam, azt gyakorlatban alkalmazhattam.
Miből áll a munkája?
Az ezeréves történelmi múlttal rendelkező erdélyi egyházmegye iratait kell rendszerezni, megőrizni és hozzáférhetővé tenni, illetve a kutatószolgálatból. Előbbi közel sem egyszerű feladat, mert ugyan az elején évente két alkalommal egy-egy hétre jött Szögi professzor a diákjaival rendszerezni az anyagot, de az év többi részében magamra maradtam. Ez nem olyan munka, hogy jön a főnök és megmondja, mit kell tenni, nekem kell eldöntenem mindennap, mi a legfontosabb, amivel foglalkoznom kell. Ezenkívül jönnek az egyetemisták, a kutatók, akik mondanak egy címszót, s nekem kell előkeresnem az ezer folyóméternyi anyagból pontosan azt a dobozt, amiben az illető adatokat talál a dolgozatához. Emellett pályázatokat is írok, hiszen ezeket az értékeket európai normáknak megfelelő tárolóeszközökben kell tartani, ami rengeteg pénzbe kerül, de pénz kell a kötetek, okmányok restaurálására is. Ezért már több pályázatot is benyújtottam a Nemzeti Kulturális Alaphoz, és eddig mindenik nyertes volt.
A munkájához tartozik az is, hogy eljár elhagyatott plébániákra, és olykor poros padlásokról, pincékből gyűjtögeti össze „kincseit”.
Kezdetben a Gyulafehérvárhoz közeli településekről az érsekségre bejáró papok ösztönzésére indultam el felfedezőútjaimra. Jöttek a papok, látták, mivel dolgozom, és mondták, hogy tíz, húsz, negyven, hetven kilométerre tőlem lévő elhagyatott plébánián is vannak régi iratok, és jó lenne, ha azokat is megőriznénk. Felajánlották, hogy amikor hetente-kéthetente mennek misézni egy-egy filiába, elvisznek kocsival, és mise után megnézhetjük az iratokat. Előbb a közelebbi településekre mentem, aztán egyre távolabbra.
Milyen állapotok fogadták egy-egy elhagyatott plébánián?
Úgy képzeltem el, mint a Csipkerózsika mesében: minden ott volt, csak éppen az idő állt meg. Ott voltak a régi iratok, de esetenként ötvenéves por, pókháló fedte, innen kellett összegyűjteni, és biztonságos helyre szállítani. És volt példa olyanra is, hogy a Mária Terézia-oklevélen a pecsétet elvágták, és az iratot átlyukasztották, hogy a sínes dossziéban elférjen. Mindez természetesen nem a papok hibája, hisz ők nem szakemberek, és csak jót akartak azzal, hogy a maguk módján megpróbálták megőrizni az anyagokat.
Melyik volt a legrégebbi irat, amit ilyen körülmények közepette találtak meg? – Atyhában, Székelyudvarhely mellett talált rá Pénzes Lóránd kollégám egy Bethlen Gábor korából származó, 1625. március 15-én keltezett okmányra, melyben a fejedelem felszólítja az unitárius superintendenst, hogy ne háborgassák hitük gyakorlásában a római katolikusokat, és adják vissza a templomukat.
Mára már sikerült valamennyire rendszerezni az egyházi iratok hagyatékát, és ezek zömét biztonságos helyen tárolják. Volt-e valamilyen modell, mely alapján elindulhattak? – Nem volt ilyen, mondhatni ebben is az isteni gondviselés vezérelt, mert ennyire rendszerezett hagyaték nincs Magyarországon, de még Németországban sem. Magyarországon még mindig plébániák padlásain porosodnak a régi egyházi iratok, nálunk viszont már sikerült nyolc gyűjtőlevéltárban rendszerezni 630 működő, illetve elhagyatott plébánia és szerzetesrend anyagait. Gyulafehérváron vannak a hunyadi és a fehérvári főesperesi kerületek iratanyagai, Gyergyószentmiklóson a Gyergyói-medence plébániáinak okmányai, de Sepsiszentgyörgyön, Szamosújváron, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen is működnek gyűjtőlevéltárak.
Jánossy Alíz. Krónika (Kolozsvár)

Horthy-fasizmus? Horthy, a háborús bűnös?
A hetven évvel ezelőtti második bécsi döntésről való csíkszeredai megemlékezés – akárcsak az 1989. évi fordulat utáni első március 15-i ünnepségek – sokak, elsősorban román politikusok felháborodását, nemtetszését váltotta ki.
Különösen az borzolta fel az idegeket, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom volt a szervező, továbbá hogy Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester, nemkülönben a helyi rendőrség és csendőrség miért járult hozzá a rendezvény megtartásához. Olyan kijelentések, vélemények hangzottak el, amelyek a korabeli helyzet részleges vagy teljes nem ismeretéből származnak, a legelemibb tárgyilagosság hiányát tükröző, évtizedek óta hangoztatott címkézésekből fakadnak, és sokan ezeket visszhangozzák.
A megszállás mítosza
Megemlítették például, hogy a „II. bécsi döntés aláírása után tizenegy nappal a Horthy Miklós vezette csapatok bevonultak Csíkszeredába”. Tudjuk, hogy a döntést augusztus 30-án írták alá, a magyar csapatok viszont szeptember 11-én vonultak be Csíkszeredába. Tehát nem 11, hanem 12 nappal később. És ami még fontosabb, nem Horthy Miklós vezetésével. A kormányzó aznap nem ott, hanem Marosvásárhelyen vett részt a tiszteletére rendezett ünnepélyes fogadtatáson. Mircea Duşă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőházi frakciójának elnöke „Erdély megszállásának” megünneplését emlegette. Véleménye a folytonosság dák–római mítoszán alapszik, mely szerint Erdélyben a románság az őslakó, a magyarság pedig leigázta és ezer évig elnyomta őket. 1918-ban végül felszabadultak, így a II. bécsi döntés nyomán bevonuló magyar csapatok csakis megszállók voltak. Ezen az alapon 1918. december 1-je jogosan a felszabadulás napja, míg 1940. augusztus 30-a a megszállásé. Ez azonban nem maradhat így, előbb-utóbb csak ki kell derülnie, hogy ez a mítosz egyszerűen bizonyíthatatlan.
Amit a bevonulásról, a megszállást követő több ezer kegyetlenségről mond, ismét egyoldalú vélekedés. Mert arról nem tud, arról nem hallott, nem olvasott, mi történt 1918 decemberétől, Erdély román csapatok általi megszállásától, az állami iskoláitól, egyetemétől, színházaitól való megfosztásával, sok tízezer személy állásától, megélhetésétől történt megfosztásával, szülőföldjéről való elűzésével – hogy a kegyetlenkedéseket éppen csak megemlítsük –, az erdélyi magyarsággal.
Mircea Duşă a továbbiakban horthysta fasizmusról, Horthy háborús bűnösségéről beszél. Ez a román illetékesek kedvenc szóhasználata. A valóságban azonban más volt a helyzet. Horthy ugyanis soha nem volt fasiszta, vagyis szélsőjobboldali. Jobboldali, konzervatív politikus volt. Ebből következik, hogy horthysta fasizmus sem létezett. Magyarországon, Horthy idején, a Kommunista Párt kivételével, végig működött a Kisgazda Párt, nemkülönben a Szociáldemokrata Párt, megválasztott képviselőik az Országgyűlésben tevékenykedtek. Szálasi és Imrédy szélsőjobboldali pártját betiltották, Szálasit elítélték, börtönbe vetették.
Horthy és Antonescu egy lapon?
Ugyanakkor Korodi Attila, az RMDSZ parlamenti képviselője összehasonlítja Horthyt Ion Antonescu marsallal, szerinte ugyanis mindkettő vitatott figura. Nos, Antonescu idején Romániában minden párt be volt tiltva, parlament nem létezett. A szégyenteljes zsidótörvények ellenére Magyarországon 1944. március 19-éig, a német megszállásig, a zsidókat nem üldözték, nem gyilkolták halomra. Miközben Antonescu kezén mintegy 350–380 ezer zsidó lelke szárad, akiket saját kezdeményezésére, német segítség nélkül gyilkoltak meg.
A „horthysta fasizmus” velejárója volt, hogy Észak-Erdélyben voltak román iskolák, Kolozsvárt például gimnázium is. A magyar gimnáziumokban kötelező tantárgyként oktatták a román nyelvet – nálunk manapság is nagy felháborodást kelt, ha valaki arról beszél, hogy ott, ahol a nemzetiségek élnek, az ő nyelvüket is tanítani kellene a román iskolákban. A „horthysta fasizmus” idején a bankjegyeken minden nemzetiség nyelvén feltüntették azok értékét, így a német, szlovák, horvát, továbbá a cirill betűs szerb és ruszin tízpengősön a román zece penghei is olvasható volt. Mircea Duşă azt is kijelentette, hogy Horthyt az egész világ háborús bűnösnek tartja. Ez persze durva túlzás, mert csak az ő és a hozzá hasonló román politikusok minősítik Horthyt háborús bűnösnek. A háborús bűnösök nürnbergi perében ugyanis csupán tanúként volt jelen, majd szabadon távozott.
A csíkszeredai megemlékezéssel kapcsolatban még egy pontatlanságra kell kitérnünk. Arra, hogy a magyar csapatok nem egy hónappal, hanem hat nappal a bécsi döntés aláírása után, szeptember 5-én kezdték meg a bevonulást és ugyanazon hónap 13-án fejezték be. A magyar hadsereg szeptember 5-e és 13-a között vette birtokba a visszakapott területeket. Elsőként Bihardiószegre, ugyancsak szeptember 5-én Szatmárnémetibe, 6-án Nagyváradra, 7-én Nagybányára, 10-én Gyergyószentmiklósra, 11-én Kolozsvárra és Csíkszeredába, utoljára, 13-án Gyimesre, Sepsiszentgyörgyre, Kézdivásárhelyre és más háromszéki településre vonultak be a honvédek. A kormányzó ünnepélyes fogadtatására Marosvásárhelyt 11-én, Kolozsvárt 15-én került sor.
A tárgyilagosság reménye
Mindenképpen rendkívülinek mondhatjuk azt, hogy a csíkszeredai polgármester, a helyi rendőrség és csendőrség hozzájárult a megemlékező rendezvény megtartásához, hogy Ráduly Róbert Kálmán kijelentette, „a szólásszabadságnak nemcsak az alkotmányban, de a valóságban is léteznie kell”. Ez újabb lépés ahhoz, hogy ne másodrendű polgárai legyünk ennek az országnak, hogy belátható időn belül a román illetékesek tárgyilagosan kezeljék a történelmet.
Asztalos Lajos, kolozsvári helytörténész. Krónika (Kolozsvár)

Bizonytalan évad az M Studiónál
Végleges költségvetés nélkül nem tudja megtervezni az idei évadot a sepsiszentgyörgyi M Studio mozgásszínházi műhely. Az M Studio öt esztendővel ezelőtt a Háromszék Táncegyüttes műhelyeként jött létre, ám ettől az évtől – hogy a megszorító intézkedések következtében fenyegető teljes felszámolást elkerülje – a táncegyüttestől átvette a Tamási Áron Színház, és így a Kovászna megyei önkormányzattól a sepsiszentgyörgyi fennhatósága alá került.
M Még nem dőlt el, hogy milyen körülmények között, miből, hogyan fognak dolgozni, ezért az évadot sem tudják pontosan megtervezni, vázolta Uray Péter társulatvezető. Már korábban egyeztettek Mihai Măniuţiu rendezővel, aki a napokban kellett volna elkezdje a munkát a társulattal, ám ezt az együttműködést is elhalasztották bizonytalan időre.
A Tamási Áron Színházban nincs az M Studio számára működési lehetőség, ezért továbbra is a Háromszék Táncegyüttes termeiben fognak dolgozni. Uray hangsúlyozta: a Tamási Áron Színház erőteljes, meghatározó értékrendű teátrum, de az M Studio ugyanolyan teljes értékű színház, a későbbiekben fog eldőlni, hogy tud összeépülni a két művészeti érték: a Bocsárdi- és az Uray-féle művészeti koncepció. Az együttműködés ígéretes lehet, ha meg tudják tartani a függetlenségüket, magyarázta Uray Péter.
A társulatvezető elmondta, öt évvel ezelőtt új műfajt teremtettek Erdélyben és Romániában, az országban egyetlen hivatásos mozgásszínházi társulatként el kellett fogadtassák a műfajt a közönséggel. Nem a gyors siker, hanem a színházépítés volt a fontos, öt év alatt 15 bemutatót tartottak. Az ötödik évre, úgy tűnik, a szakma is befogadta őket: 13 hazai és külföldi fesztiválra kaptak meghívást. Szombaton utaznak Ljubljanába, ahol az Ex Ponto Nemzetközi Színházi Fesztiválon vesznek részt Törékeny című előadásukkal, amelyet Goda Gábor magyarországi rendező vitt színre, és amely „egy szürreális vallomás mozdulatokban, képekben, szavakban”.
Ebben az évadban első bemutatójukat, a húszperces Adagio cantabile című produkciót a 20 éves Háromszék Táncegyüttes és az 5 éves M Studio születésnapi gálaműsorán láthatja a közönség. „Képek az összekapcsolódásról és elválásról, emléktöredékek a keresésről a mozgásszínházi táncok eszköztárának felhasználásával. Az Adagio cantabile (lassan énekelve) finom atmoszférájú kihágás az M Studio mozgásszínházi előadásainak határozott, dramatikus világából” – fogalmazta meg Uray Péter.
Ünnepel a Háromszék Táncegyüttes
Közvetlenül egymás után szervezik meg Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncegyüttes 20 éves születésnapi ünnepségét és az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek VII. Találkozóját. Deák Gyula, a táncegyüttes igazgatója elmondta: a születésnapra visszahívták az együttes minden régi tagját, lesz plakát- és fotókiállítás, film- és könyvbemutató, koncert, táncház, folkkocsma, valamint gálaműsor a 20 éves Háromszék Táncegyüttes és az 5 éves M Studio közreműködésével, a volt és a jelenlegi együttestagok részvételével.
A gálaműsor összeállításában azok a rendezők-koreográfusok vesznek részt, akik a legtöbbet dolgoztak a társulattal. A két évtized alatt 36 bemutatót tartottak, az együttesnél 230-an tevékenykedtek, koreográfusok, rendezők, zenészek, táncosok, énekesek, művészeti és műszaki személyzet, állandó és meghívott művészek.
Az erdélyi magyar hivatásos táncegyüttesek találkozóján a Nagyvárad Táncegyüttes, a Maros Művészegyüttes, az Udvarhely Táncműhely és a házigazda Háromszék Táncegyüttes lépnek fel, külön előadásokkal és közös gálaműsorral. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes kínai turnéja miatt hiányozni fog. A hatnapos fesztiválra a diák- és nyugdíjasbérlet 30 lejbe, a felnőttbérlet 40 lejbe kerül.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Zenekar nélküli táncegyüttes Kínában
A Nagyvárad Táncegyüttes után a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes is lehetőséget kapott, hogy a Sanghaji Világkiállításon népszerűsítse az erdélyi népi kultúrát. A megszorítások miatt azonban az együttesnek meg kellett válnia zenészeitől.
Nem ez az első. A hargitások 2007-ben is felléptek Kínában.
Tegnap érkezett meg Sanghajba a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 26 fős csapata, ahol másfél hónapig Romániát és a Székelyföldet képviselik minden idők legnagyobb világkiállításán. A gazdasági válság azonban az együttest sem kímélte, a megszorítások miatt ugyanis zenészeik nagy részétől kénytelenek voltak megválni.
Kínába is csupán két prímást vittek magukkal. Az együttes vezetője, András Mihály szerint a megmaradt két zenészük képes átlátni az előadások zenei anyagát, jövőbeli fellépéseikhez pedig hivatásos zenészeket terveznek ideiglenesen szerződtetni, de az is elképzelhető, hogy egyes műsoraik zenéje felvételről szól majd. András Mihály keserűen fogadta a helyzetet, azonban igyekszik orvosolni a problémát – amellett, hogy megpróbálják elérni, hogy a fizetések ne csökkenjenek, igyekszik támogatást szerezni Magyarországról bizonyos produkciókra.
A Nagyvárad Táncegyüttes után a csíkszeredai már a második erdélyi magyar csapat, amely a román pavilonban szerepelhet a világkiállításon. A Hargita táncegyüttes gyimesi, moldvai magyar, valamint szász és román táncokat is bemutat majd az érdeklődőknek. András Mihály elmondta: egyes táncokba a közönséget is bevonják majd. Az együttes kiutazását Korodi Attila parlamenti képviselő és Gyerkó László szenátor támogatta.
„Megtiszteltetés számunkra, hogy itt lehetünk, hogy Csíkszeredát képviselhetjük ezen a rendezvényen, ami világviszonylatban a legnagyobbak közé tartozik” – mondta az együttes vezetője. Hozzátette: nem kirándulásra, hanem kemény munkára vállalkoztak. „Másfél hónapig mindennap délelőtt és délután is folyamatos fellépéseink lesznek” – magyarázta András Mihály. Az együttes a tervek szerint két csoportban fog dolgozni, így remélik, alkalmuk nyílik megnézni az országméretű várost is.
A hargitások életében nem ez az első kínai kirándulás, hisz néhány évvel ezelőtt már felléptek az országban. „A kínaiak sok mindent tudnak a magyarokról, szeretnek bennünket, és empátiával viseltetnek irántunk” – emlékezett vissza András Mihály. A világkiállítás elsősorban a jövő városairól szól, arra keresik a választ, hogyan válhatnak környezetkímélőbbé az egyre növekvő nagyvárosok. „Mi a népünk múltbéli tudását mutatjuk be Sanghajban, ahol éppen a jövőre koncentrálnak” – fogalmazott az együttes vezetője.
Elmondta: érdekes az, ahogyan a kínaiak tisztelik múltjukat, történelmüket. „A múlt és a jelen együtt él bennük. Néha kimonóban látjuk őket, máskor nyakkendőben. Néha a számítógép előtt ülnek, máskor pedig ősi színházi hagyományaikból kapunk ízelítőt” – mesélte a művészeti vezető. Az együttes tagjai november elején térnek haza Csíkszeredába.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)

Segíteni a bölönieket
A Kárpát—Tisza Szövetség által Bölönben szervezett építőtáborba a jászberényi Klapka György Szakközépiskola diákjai, tanára, Kovács Zsolt és Pozsonyi Kálmán vállalkozó jelentkezett, hogy segítsen a bölöni árvíz legnagyobb csapását átélt Benkő családnak az újjáépítésben.
Mint mondották, úgy érzik, jó helyre érkeztek, s örvendenek, hogy olyan családnak segíthetnek, melynek tagjai az őket ért csapás ellenére is tesznek azért, hogy talpra állhassanak, újra jövőt teremthessenek. A szövetség elnöke, Egri Sándor elmondta, az elmúlt hónapokban Felsőzsolcát segítették, most az árvíz által háromszor sújtott Bölönbe az unitárius egyház közvetítésével érkeztek. „Az építőtábort az újjáépítés igénye hívta létre, oda megyünk, ahova hívnak, ahol szükség van ránk. Bölönt többször érte az árvíz, sőt, emberéletet is követelt az ítéletidő, így kötelességünknek éreztük, hogy tegyünk valamit értük. A helyszínre érve láttuk, hogy a lehető legjobb helyre irányított meghívónk, az unitárius egyház, hiszen Benkő Aladárnak és az édesanya nélkül maradt gyermekeknek jóformán az életben maradást jelenti, hogy gazdaságuk újra működjék” — tette hozzá. Pozsonyi Kálmánék a munkával jól haladnak, kiásták és megöntötték az istálló alapját, a szikkadást követően pedig a falrakást is elvégezhetik. A fiatalok azért vállalták az önkénteskedést, mert örömüket lelik, ha a rászorulókon segíthetnek, kezük munkájának eredménye mások életét teheti jobbá. Az építőtábor tagjai segítenek az unitárius egyházközségnek a Kapitány-bástya kitakarításánál, illetve a magyar összetartozást szimbolizáló emlékmű előkészületi munkálataiban is.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Olcsó román vese izraelieknek
Vádat emeltek a Dél-afrikai Köztársaság legnagyobb, magántulajdonú egészségügyi csoportjának, a Netcare-nek az igazgatója és öt sebésze ellen, mert szegény sorsú braziloktól és románoktól vett veséket ültettek át jómódú izraeli betegeikbe. Ugyancsak eljárást indítottak a Netcare csoport vezette Sainte Augustine de Durban magánkórház ellen, mivel az helyet biztosított a 2001 és 2003 között levezényelt 109 műtétnek
„A veseátültetésre váró izraeliek Dél-Afrikába utaztak, ahol elvégezték rajtuk a sebészeti beavatkozást, ők pedig kifizették a szervadományozókat” – írta a The Times című újság a perjegyzőkönyvre hivatkozva. A veséket korábban izraeli donoroktól szerezték be, de kiderült, hogy a románok és a brazilok sokkal olcsóbban adják szerveiket.
Az izraelieknek vesénként 15 ezer eurót kellett fizetni, míg a brazilok és a románok mindössze 4600 eurót kértek érte. A dél-afrikai rendőrség 2005-ben nyomozást indított az izraeli Ilan Perri ellen, akit azzal gyanúsítottak, hogy a szervkereskedelem szellemi atyja volt. A férfi végül úgy döntött, hogy együttműködik az igazságszolgáltatással, így derült fény a Netcare szerepére. A Netcare közleményében határozottan tagadta a vádakat. Új Magyar Szó (Bukarest)

Az önmérséklet nem cenzúra
Még ha számtalan buktatója és akadálya is van, tenni kell valamit az etikátlan, az alapvető emberi jogokat sértő sajtómagatartás szankcionálásáért.
Az írott sajtó és az online média felelősségéről szóló viták nem újkeletűek. Az öngyilkosságok megelőzéséért létrehozott romániai egyesület például a napokban újfent felhívta a figyelmet a sajtó szerepének jelentőségére az öngyilkosságok számának alakulásában, pontosabban a sajtó eltúlzott és etikátlan magatartására.
Képmutatás lenne azt állítani, hogy az írott sajtó hibátlan. A piacorientált sajtó, azaz a könnyen emészthető, éppen ezért könnyen értékesíthető bulvár számára nincsenek alapvető emberi jogok, nincsenek szabályok. Persze olvashatni olyan ellenvéleményeket, hogy nem muszáj megvenni, hogy egy kattintással ki lehet védeni a bulvár sokkoló hatását, én azonban nem hiszem, hogy ilyen egyszerűen leseperhető a téma.
Azok, akik a használati szokás, a választás lehetőségéről beszélnek, csak az olvasóra gondolnak, azonban a kérdés másik oldalán ott vannak azok, akik alanyai a bulvármédia mocskolódásának. Hangsúlyozom: nem politikusokra, közéleti személyiségekre gondolok. Nem azokra gondolok, akik ilyen vagy olyan jogi vagy más úton meg tudják védeni magukat, hanem elsősorban a kiszolgáltatott áldozatokra.
Konkrétan: a pár hónappal ezelőtt történt döbbenetes medgyesi eset után a bulvársajtót ellepték az áldozatokról készült, nagyított felvételek. Kíváncsi lennék arra, hogy ebben, vagy hasonló ügyben mennyire mentség a sajtószabadság védelme? Mennyire jogos azzal az ürüggyel, hogy az olvasónak joga van az információhoz, baleset, gyilkosság, öngyilkosság kiszolgáltatott áldozatairól készült színes és részletes sorozatképekkel teletömni a sajtót? De vegyünk más példát.
Mennyire független és korrekt az a sajtó, amely nyomozati iratok kivonatát (lásd Liviu Man esete, aki újságíróként maga is megtapasztalhatta az írott sajtó tökéletlenségét) vagy a magánügyeket részletező periratok anyagát teregeti ki? Erre az utóbbira jó példa a Tőkés László válóperét részletező és véleményező sajtómagatartás, amiről – egyébként nagyon helyesen – így írt Ambrus Attila újságíró, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) egykori elnöke: „Románia főügyésze, Laura Codruţa Kövesi beismerte, nem tudja megakadályozni, hogy az érintetteknek orvosolhatatlan erkölcsi károkat okozó ellenőrizetlen és nem bizonyított információk ne szivárogjanak ki a bíróságokról, az ügyészségről. Politikai vagy üzleti érdekből a bírók, ügyészek megsértik a szakmai titkot és a sajtó informátoraivá válnak. A média pedig nem finnyáskodik, holmi szakmai, erkölcsi alapon nem utasítja vissza a hírként tálalható pletykát.”
A Prigoană-féle törvénytervezet vitatható. Számtalan pontjával – például a licensz bevezetése, az írott és az online média bevonása a Országos Audiovizális Tanács (CNA) fennhatósága alá – nem értek egyet. Amiért aláírtam (és szeretném hangsúlyozni, hogy a jogszabály végleges formáját hosszas vita előzi meg, tehát lehetőség van annak módosítására), az a tervezet alapgondolata.
Még ha számtalan buktatója és akadálya is van, tenni kell valamit az etikátlan, az alapvető emberi jogokat sértő sajtómagatartás szankcionálásáért. Ez pedig az én elképzelésem szerint nem a CNA (tehát nem a politikai pártok által kinevezett tagokból álló Audiovizuális Tanács) feladata, hanem médiaszakembereikből álló, politikailag független szervezet – például a Román Sajtóklub vagy a magyar sajtó esetében a MÚRE – lehetne. Tehát nem valami külső szabályozásról, hanem saját etikai kódexük elfogadásáról és annak törvényerőre emeléséről lenne szó. Az önmérsékletre, fegyelemre egy újságírónak is szüksége lehet, előnyére válhat. Ettől még nem lesz cenzúra, pláne nem politikai.
A kemény logikára, érvelésre épített kritikára egy politikusnak vitathatatlanul szüksége van. El is fogadom, meg is hallgatom, tiszteletben tartom, de csak azután, miután elég indíttatást érez az újságíró arra, hogy információját alaposan leellenőrizze, magyarán megkérdezze azt a bizonyos jelzős politikust, hogy mire is gondolhatott. Így a szakmailag kifogástalan újságíró elkerülheti azt a szerencsétlen helyzetet, hogy kioktató hangnemben valótlan állításokat adjon alanya szájába.
Máté András. Új Magyar Szó (Bukarest)

(Vezércikk)
Mai álom egy nem létező múltról
Barátot tarts közel, ellenséget még közelebb! A közismert népi bölcseletet tartja láthatóan szem előtt az új magyar kormány, amelynek a nyugat felé sokszor fityiszt mutató külpolitikája a szomszédsági és régiós kapcsolatok erősítését, meglévő régiós kötelékek megszilárdítását és újak létrehozását promoválja.
Mert miközben Orbán Viktor miniszterelnökkel az élén a Fidesz-kormány nagy merészen kitessékeli a Nemzetközi Valutaalap bankárait az országból, alaposan meghökkentve a nemzetközi közvéleményt, a magyar diplomácia vezetője egy hónap leforgása alatt kétszer látogat Bukarestbe, egyéb, balkáni célpontjait nem is említve. (És akkor még nem beszéltünk arról, hogy előreláthatólag egy hónap múlva Martonyi János ismét itt lesz a – tavaly elmaradt – román–magyar kormányülésen, valamennyi kormánybeli társával együtt.)
Orbán Viktorék alighanem ráhibáztak itt valamire. A gazdasági válság ugyanis valóban közelebb hozhatja egymáshoz az Európa kevésbé szerencsés felén született embereket, népeket. Antropológiából ismert tény, hogy amikor egy embercsoport bajba kerül, az egyedek közelebb húzódnak egymáshoz, így próbálják óvni magukat és egymást a veszedelemtől. Egy másik szinten a válság most olyan konjunktúra, amikor érdemes elővenni a fiókban porosodó régiós stratégiákat, terveket, és a történelemben sem árt egy kicsit visszamenni. Például Németh Lászlóig, aki – valamikor a harmincas években – egy akkor sem létező múltat álmodott hazájának, a Duna-medencei népek testvériségét. Tudatosan vagy sem, Budapest mostani szomszédságpolitkájában a dunai népek összefogásának Németh László-i gondolatának nyomai fedezhetők fel.
Az író nagy port kavart, a „Tanú”-ban megjelent, Magyarok Romániában című esszéjében azonban csalódottan állapítja meg, hogy a magyar nép nem áll készen arra, hogy egy ilyen nemes cél zászlóvivője legyen ebben a térségben. Akkor is, mint ahogyan most is, egy gazdasági világválság után-közben született meg az összefogás nemes gondolata, amely akkor is elbukott, és most is ugyanazon bukhat el: a felsőbbrendűségi komplexuson, a magyar rátartiságon.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)

Tájak, korok, (mű)emlékek
Csortán Ferenc építészettörténész szerint a jó kommunikáció kíváncsi és tiszteletteljes közeledést feltételez
Kolozsvári származású, hosszabb bukaresti tartózkodás után Marosvásárhelyen letelepedett beszélgetőtársunk úgy fogalmaz: otthon van a világban mindenütt, a természetben, az emberek között, falun és városon egyaránt, mert azt tartja, ha a környezet nem változtatható meg, az embernek kell megváltoznia ahhoz, hogy jól érezze magát. Mikes Kelemennel is rokon léleknek érzi magát, hiszen olténiai és dobrudzsai „száműzetésében” nem a saját nehéz helyzetén szomorkodott, hanem inkább felfedezte magának azt a világot, amelybe akaratán kívül került.
Hogyan lesz valakiből műemlékvédelmi szakember, mit kell ehhez tudnia?
Európának ezen a részén műemlékvédő szakemberré válik elsősorban az, aki nagyon szeretne ezzel foglalkozni. Az én korosztályomban még nem képeztek ilyen szakembereket,igaz, most sem egyből lesz valakiből ez. Most is más oklevéllel rendelkezők úgynevezett posztgraduális tanulmányok során válhatnak kompetens műemlékvédő szakemberré.
Tehát sokan vagyunk mérnökök, sokan még azok sem, és van, aki a műemlékek ügye iránti szeretetből lép erre a pályára, vagy olyan is, akit a véletlen sodor ide.
Az ideális műemlékvédő szakember ért az épület anyagához, szerkezetéhez, funkcionális lehetőségeihez, de történelmet is tud, azét a közösségét, amely annak idején az épületet igényelte és létrehozta, használta, netán mindmáig használja, de kell tudjon általános építészettörténetet, művészettörténetet, hogy megállapíthassa, egy épület barokk, gótikus vagy klasszicista, ismerje azt, hogy melyik korokban a társadalom milyen szinten állt, a tudása, anyaghasználata szempontjából és így tovább. Mindezt nekem nem oktatták, dilettánsok útján, amatőrként tanultam meg, szedtem össze életem során.
Miközben tudatosság is volt a dolgok alakulásában...
Kamaszkorban dőlnek el az ilyen választások, és már végzős gimnazista koromban sejtettem, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom. Persze, már akkor volt Romániában mind művészettörténész-, mind építészképzés, de mindkettő egyetlen egyetemen, Bukarestben, és annyira exkluzívak voltak emiatt, hogy ilyen vidéki plebejus igen kis eséllyel juthatott be oda. Felismerve, hogy az életem kényszerpálya lesz, fegyelmezetten és eléggé kínlódva elvégeztem a kolozsvári műszaki egyetemen az építőmérnöki szakot, és éveken át ipari építőtelepeken dolgoztam.
Az én sorsom más kollegákétól annyiban különbözött, hogy nem Erdélyben, hanem a Regátban kellett a mérnöki pályára lépnem, aminek megvoltak a maga nehézségei és persze a hasznai. Rossz évjáratba estem, amikor végeztem, a ’70-es évek elején, viszonylag nagyszámú regáti, főleg olténiai munkahely került a kolozsvári műegyetemhez, és Târgu Jiu-ba kerültem, ott három évet lehúztam. Ez a három év persze, hogy felejthetetlen, mert fiatal voltam, sikerült helytállnom és súlyos negatív következmények nélkül megéltem ezt.
Az ottaniak milyenek voltak? A barátok, a kollégák?
Kétfélék voltak: a barátok és kollégák, akik nagyrészt hozzám hasonló módon máshonnan kerültek oda, illetve további csoportosítási szempont szerint: erdélyiek és regátiak. A helyiekkel nem volt semmi baj, kézenfekvő összehasonlítani, hogy az erdélyiek ilyenek, az oltyánok olyanok. Ezek sztereotípiák, nagyjából érvényesek is, a lényeg az, hogy nagyon melegszívű, jó emberek voltak.
A kollégák, máshonnan odahelyezettek, hozzám hasonlóan fiatalok voltak, és osztoztunk mindannyian az élet felfedezésének kalandjaiban, tehát hozzájuk is baráti érzelmek kötnek, nagyritkán találkozunk, telefonon beszélünk, természetesen hazamentek a legtöbben a szülőhelyükre.
További nagyon érdekes szempont az, hogy az erdélyi civilizáció más múltra tekint vissza, mint a moldvai-havasalföldi, és ennek részesei, örökösei vagyunk, az erdélyiek mindannyian, magyarok, románok, szászok, és ha Erdélyben élve mi érzékeljük a feszültségeket, ott nagy élmény volt felismerni, hogy amazokkal szemben egy anyagból vagyunk gyúrva, és ott nagyon erős szolidaritások, testvéri kapcsolatok kötődtek, szintén erdélyi, de román fiúkkal, lányokkal, akikkel oda lekerültünk.
Tehát otthonosan érezte magát. Ennek mi a magyarázata, a titka?
Egyfelől bizonyára a családban kapott neveltetés, ahol persze, hogy minket az örökölt identitásunkban megerősítettek, de mégis nem kimondottan, mert erre nem volt alkalom, hogy a szánkba rágják a szüleink, mégis valószínűleg olyan légkörben nevelődtünk, hogy a Kárpátokon túlra kerülve, az idegen kulturális környezetben nem a különbségekre figyeltem, hanem arra, ami emberileg mindenkiben közös. Ugyanazon erkölcsi értékek érvényesek mindenütt, és hát mindenütt van kultúra, számomra nagyon izgalmas volt a Regátnak és azon belül Olténiának a hagyományos kultúrája, a népi kultúra, a népzene.
Ez egy archaikus, kevésbé urbanizálódott világ volt, éppen ezért sokkal tisztábban maradt meg ott sok kulturális jelenség. Úgyhogy eleve nyitottan kommunikáltam azokkal az emberekkel, akiknek pedig nem volt külön viselkedési kódja a máshonnan jöttek számára. Ha kívülről jön valaki, és a kód szerint helytáll, tisztességes, jó cimbora, satöbbi, akkor ugyanúgy befogadják, mint saját osztálytársukat vagy unokatestvérüket. És ez az erdélyi magyarnak meglepő, olyannyira, hogy volt, aki ettől annyira elvesztette a fejét, hogy hagyta magát beszippantani, beolvadni, ami emberileg végülis érthető.
Mert nagy az esélye annak, hogy bekövetkezik?
Ez technika kérdése is. Saját beilleszkedési technikám alakult ki, nem tudatosan, de egy-két év után felismertem, hiszen néhány év során egész más országrészekre is eljutottam. A gyakornoki éveimet Gorj megyében töltöttem, utána fél év katonaság következett, majd Dobrudzsába kerültem, ahol szinte két évet töltöttem. Aztán ismét Olténia, de már a műemlékvédelem keretében, egy másik régiójában. Utána elkerültem egy vízierőmű építőtelepére, tehát volt egy kis intermezzo a Bihari havasokban, de azután jött a rendszerváltás, és ismét Bukarestbe kerültem, a kulturális minisztériumba.
Tehát kiderült: ahhoz, hogy az ember ne veszítse el a fejét és az identitását, jó úgy hozzáállni a dolgokhoz, ahogyan végül is nálam ez kialakult, fontos, hogy legyen egy lakás, ahová bezárkózhatok, ott meglegyenek a könyveim és a zenéim. Ez a kettő nagyon fontos. Az első években megadatott az, ami később már nem, mert most már elönt az olvasnivaló, de akkoriban program szerint olvastam, például minden elérhető Illyés Gyulát, minden elérhető Vörösmartyt, néhány éven át futotta az időmből.
Ahogy megérkeztem valahová, nem tétováztam, hamar végigjártam a múzeumokat, a műemlékeiket, és pár hónap után jobban ismertem a régiót, mint ők maguk. Sohasem voltak identitászavaraim, és mindig magától értetődő volt, hogy én itt tulajdonképpen száműzetésben vagyok, mint Mikes. Ő akár lehetett volna minta is, de annyira nem ismertem akkor, utólag jöttem rá, hogy tulajdonképpen ugyanazon gondolkodásmód működött bennem is, mert ő, ha már Rodostóban kellett élnie, nem sopánkodott, hanem körülnézett, hogy hogyan is élnek azok az örmények, törökök, görögök. Minden jó kommunikációnak az a titka, hogy kíváncsian és tisztelettel közeledjünk egymáshoz.
Ön kolozsvári, mégis Vásárhelyen beszélgetünk.
A magyarázat az, hogy általában nem az történik, amit az ember tervez. Persze, fontos, hogy mit akarsz és mit szeretnél, végül is a végső cél, hogy jól érezd magad és ne szenvedéssel teljen az életed. Ha rosszul érzed magad, akkor vagy a körülményeken változtass vagy magadon.
Csortán Ferenc (1947, Kolozsvár)
Építészettörténész, műemlékvédelmi szakember. 1971-ben diplomázik a Kolozsvári Műszaki Egyetemen, ezt követően mérnökgyakornok Tg. Jiuban (1971–74), a Műemlékvédelmi Hivatal (1975–78), majd a krajovai Electroputere gyár beruházási osztályának munkatársa (1978–87), műszaki ellenőr a Dregan-völgyi vízierőmű építőtelepén (1987–90).
A rendszerváltás után 1990–95 között a Művelődésügyi Minisztérium Kisebbségi Igazgatóságának tanácsosa, majd igazgatója. Jelenleg a Maros megyei Művelődés-, Vallásügyi és Nemzeti Örökségvédelmi Igazgatóság műemlékvédelmi tanácsosa. Kutatási területe a közép-európai nemzeti kisebbségek művelődéstörténete, szociológiája, amelyhez kapcsolódóan számos írása jelent és jelenik meg hazai és külföldi lapokban, szakfolyóiratokban.
Kézenfekvő volt, hogy Kolozsvárról elindulva valaha Kolozsvárra érkezzem vissza, de akkor amikor családi okokból hirtelen sürgőssé vált eljönni Bukarestből, Maros megyébe jöttünk, a feleségemnek Szovátán ajánlottak fel állást, elfogadtuk, ott lakást vásároltunk, én Vásárhelyen találtam állást, ingáztam naponta, majd egy év után a feleségemnek új állást találtunk Marosvásárhelyen.
Nem nehezebb Vásárhelyre sem begyökerezni és beilleszkedni, mint máshová, nagyon érdekes kihívás, nem volt ismeretlen a számomra, de azért kiderült, hogy igen kevésbé ismertem és értettem, tehát ötödik-hatodik éve tanulom a várost, egyes dolgok vonzanak, mások taszítanak, a mérleg pozitív. Jól érzem magam a bőrömben és ebben a világban, amely, hála Istennek, kinyílt, és a kerítésen túl Bécs van és Strasbourg van.
Otthon vagyok a világban mindenütt, a természetben, mert szeretem a fákat, a virágokat, a bogarakat, a csillagokat a fejünk felett, és ugyanennyire otthon érzem magam az emberek között is, a falvak, városok, utak és épületek világában, amelyek mind emberek épületei, emberek igényelték és építették, laktak benne, és persze, hogy megállapítom, hogy ezt az épületet nem szeretik a mostani birtokosai, vagy a másiknak szerencséje volt, mert jó helyre született, figyel a tulajdonára.
Szinkrontolmácsként is ismert, sok helyre hívják.
A rendszerváltás után kiderült, hogy kellőképpen fel vagyok készülve a szinkrontolmácsolásra. Botcsinálta szinkrontolmácsként kezdtem, olyan helyzetbe jutottam, hogy magyarországi kortárs művészek kiállításának szervezésekor engem bíztak meg, hogy segítsek, legyek tolmácsuk, idegenvezetőjük, a kiállításmegnyitón is fordítottam, és nagyon jól végeztem ezt, azután egyre több ilyen alkalom volt.
Mind többször derült ki, hogy képes vagyok erre; az elején lámpalázzal, most már nagy rutinnal csinálom, angolból is, és néha, témától függően, még franciából is. Bátran kell csinálni, gyakorlat kell hozzá, a felismeréshez is, hogy mire kell a hangsúlyt fektetni, mert csak akkor lehet fordítani valamit, ha értem, amiről szó van. Nem elég egy általános szókincs, ha annak a szakmának nem ismerem a fogalmait.
Szerencsénkre a rendezvények zöménél elegendő egy olyan szókincs, mint egy jó napilapban megjelenő cikkben arról a témáról. Például amilyenek a Színképben vannak a mai csillagászat vívmányairól, klónozásról, erről-arról, világos, hogy a műveltebb olvasó számára. Tehát ezen a szinten, mondhatni, bármilyen témáról tudunk fordítani, ritka az, amikor a monetáris politika vagy az AIDS-kezelés a téma, ehhez valóban már olyan ember kellene, akinek ez a szakmája.
A szinkrontolmácskodást szeretem, mert tudom, hogy hasznos, mert sikerélményt nyújt és egy kicsi pénzt is hoz a házhoz. Ezen kívül információt kapok, nagyon gyakran olyanok a témák, amelyek aktuálisak, és nem árt, ha egy kicsit megfürdetem magam azokban az ismeretekben. Pláne most, hogy korosodom, kell használnom az agyamat, és ez agytorna is.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Feltűzték a kokárdát Pusztinán
Abból az alkalomból, hogy magyar a parlament megszavazta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, a Csongrád megyei Mindszent város római katolikus hívei egy lourdes-i barlangot adományoztak a pusztinai Magyar Háznak, amit magyar mise keretében adtak át határon túli testvéreinknek. A misét Perlaki György, Mindszent egykori plébánosa celebrálta szeptember 12-én. Az ünnepen a falu apraja-nagyja feltűzte a kokárdát.
Pusztinán, hasonlóan a többi csángó településhez, az 1950-es években megszűnt a magyar nyelvű oktatás és a magyar nyelvű misézés. Dr. Nyisztor Tinka néprajzkutató 2006-ban Vatikánban a pápánál járt, aki áment mondott a magyar istentiszteletre, azonban a jászvásári püspökség továbbra sem járul hozzá. Jelenleg, olyan egyezség van érvényben, hogy csak akkor lehet magyarul misézni a településen, ha turisták érkeznek, és azok visznek magukkal papot.
Megtelt a Szent István tiszteletére felszentelt pusztinai templom azon a magyar nyelvű misén, amit Perlaki György szeged-tápéi pap szolgáltatott. Szinte mindenki kokárdát viselt, amit a mindszentiek vittek ki és adták minden jelenlévőnek a kezébe, akik maguknak tűzték fel a nemzetiszínű szalagot ruhájukra, ezzel fejezve ki magyarságukat.
A magyar nyelvű mise előtt Perlaki György találkozott a pusztinai pappal, Augusztin Benchea atyával, aki nagyon készségesen fogadta. Kiderült, ő is csángó-magyar, somoskai születésű. Perlaki atyának felajánlotta, kölcsön adja neki magyar nyelvű misekönyvét, amit a plébánián tárol, – hogy abból olvasson fel olvasmányt. Az istentisztelet előtt közel 20 pusztinai lakos gyónt magyarul a szegedi plébánosnál. A misére Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes küldött egy köszöntőt, amit felolvastak, és írásos formában megkapta a Magyar Ház igazgatója: Nyisztor Ilona, valamint a Szent István Egyesület elnöke: dr. Nyisztor Tinka.
„Szép ünnep a mai, hitünk megvallásáról és az összefogásról szól. Az itthoni és az otthoni magyarok összetartozását erősíti és fejezi ki a szobor formájában most átnyújtott lelki ajándék. Köszönet illet mindenkit, aki tett a mai ünnepért. Annál is inkább fontos, hogy Szűz Máriához kötődik az adomány, hiszem a Nagyboldogasszony – Szent István királyunk felajánlásával – mindannyiunk Nagyasszonya, pusztinaiaké, magyarországiaké, vagy a világ bármely vidékén élő magyar testvéreinké. Egy nemzet vagyunk, éljünk bármely szegletében a világnak” – írta Semjén Zsolt a levelében.
A mindszentiek, egykori papjukkal Pusztináról Lábnyikra utaztak, ahol Perlaki György atya találkozott a falu plébánosával, Compu Péterrel, aki Szegeden végezte a Hittudományi Főiskolát. A két pap 17 éve látta utoljára egymást.
A lábnyiki plébános és Perlaki György atya megállapodtak abban, hogy tavasszal egy hétig minden nap magyar misézés lesz a településen, amit György atya fog celebrálni. – thj – Erdély.ma

Kifüstölték a Kölcseyt
Ismét igaza lett Széchenyinek: ellenségeink nem tudnak annyit ártani, mint amennyit mi ártunk önmagunknak! A nagyhírű szatmári magyar iskola, a Kölcsey Főgimnázium az új tanévre végleg elhagyta évtizedeken át megszokott épületét.
Hiába volt minden tárgyalás, egyezkedés, halogatás, a helyi magyarság többségének érdekére való hivatkozás, távozott a nyolcszáz diák és a nyolcvan tanár!
Még szerencse, hogy a katolikus egyháznak akadt a közelben egy kevésbé kihasznált épületegyüttese, és felajánlotta azt. Ám a városvezetés és a szülők igyekezete ellenére, máig csak felét tudták rendbe tenni. A múlt héten a félig romos épületrész felújításának költségeiről tárgyalt a helyi tanács, s az egyik szocialista képviselő, Viorel Solschi tanár megdöbbenésének adott hangot, hogy egy olyan elit magyar iskolának, mint a Kölcsey, amelyre a románok is felnéznek, nincs végleges helye!
Az előzmény az ÚMSZ-ből is ismert. A történelem fintora: 1957-ben a Kölcsey, mint állami iskola, a kommunista hatalom által megszüntetett, több évszázados református gimnázium épületében jött létre. A politika széljárása miatt közben többször átnevezték, majd 89 után ismét Kölcsey lett. Kiváló teljesítménye okán letörölhetetlenül ez a név ragadt rá. Igazi rangot a legnehezebb kommunista években kapott, amikor teljes végzős osztályok „sétáltak be” innen a legjobb egyetemekre.
Nagyra szökött a remény, mikor látszott, hogy a Láncos-templom körül négy-öt iskolaépületet visszakap a református egyház. Tőkés püspök leutazott Szatmárnémetibe, és a helyi magyar vezetőkkel a Láncosban szándéknyilatkozatot írt alá, hogy nevezett épületekben egy református iskolaközpontot hoznak létre. Mára ez a terv füstbe ment. Ennek egyik oka az, hogy akkor szó sem volt a Kölcsey épületének kiürítéséről, hisz bőségesen jutott hely a Refinek.
Közben Tőkés László EP-képviselő lett, s már nem volt fontos a református központ, így azok élére állt, akik a Kölcsey távozását akarták, ami azért is furcsa, mert ide több református diák jár, mint a Refibe. (De hiába, ha az ügy olyan színezetet kapott, mintha a Kölcsey az RMDSZ líceuma lenne és szándékosan gátolná az újraindulása óta tébláboló református iskolát.)
Talán dacból, a kifüstölt Kölcsey nem a felkínált régi udvaron, hanem a filharmóniában tartotta tanévnyitóját. Az új igazgató, Pataki Enikő nagy tapsot kapott, amikor kijelentette: a Kölcsey erejét nem a falak adják, hanem szellemisége, tanárai és diákjai teljesítménye. S erre nagyon vigyáznak ezután is. Akárki ellenében.
Sike Lajos

Család, szerelem, gyerek, istenkeresés: tulajdonképpen minden
Saját bevallása szerint egy évtizeden át gyakorlatilag semmit nem írt, amit irodalomnak lehet nevezni, az utóbb időben azonban egymás után jelennek meg a verseskötetei. Igaz, hogy előbb „csupán” gyerekversek írásával hagyta föl a számára is érthetetlen sztrájkot, ezek írása ugyanis magától értetődőbb volt, könnyebb útja volt a fokozatos és óvatos visszatérésnek – derült ki Markó Béláról csütörtökön este a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiójában szervezett rendhagyó könyvbemutatón, ahol Markó ezúttal költői minőségében volt jelen. A költői estre a színház egy hosszabb sorozatának első állomásaként került sor, a rendezvényen Visky András dramaturg, Tompa Gábor rendező és Láng Zsolt író voltak a beszélgetőpartnerek, a Tulajdonképpen minden című szonettkötet szerzője mellett pedig a kiadványt megjelentető Bookart Könyvkiadó igazgatója, Hajdú Áron is az est vendége volt.
Ebben a tíz évben ugyan nem írt semmit, olvasni azonban olvasott, igaz, hogy csak verseket, rövidségüknél fogva, a regényolvasás már kivételes pillanatnak számított, vallotta be Markó. A beszélgetés alatt kiderült: dátumozta a szonettek születését, nem rejtette el, hogy ezek a versek pontosan mikor születtek. – Amit mi ebben a pillanatban művelünk bizonyos esztétikák szerint rendkívül szakszerűtlen, vagy irodalmiatlan, hogy így fogalmazzak, hiszen versek fejlődéstörténetéről, kontextusáról, a megszületés körülményeiről próbálunk beszélni, ama esztétikák szerint pedig ezt ki kellene vonni a műből. Bevallom, hogy valamikor pályám kezdetén én magam is így gondoltam, időközben rá kellett jönnöm azonban, hogy ez nem igaz. Ennek ellenére továbbra is hiszem, hogy egy szöveg vagy jó, vagy nem jó, de hogy honnan és milyen körülmények között születik, egyáltalán nem mellékes. Keltezem a verseimet, ilyen szempontból ez egy érdekes naplószerű könyv, 2009 júliusától 2010 februárjáig született szonetteket tartalmaz, szám szerint 114-et – magyarázta a költő.
Markó megjegyezte: a kötet tulajdonképpen egy grafomániának a tanúsága is lehet, hiszen valamivel több mint egy félév alatt született verseket tartalmaz, és azt is bevallotta, hogy azóta szinte ugyanennyi van a tarsolyában, időközben pedig szinte egy kötetnyi haiku is született, ez így együtt valóban grafománia.
Tagadhatatlanul érdekes kísérlet, mert amikor azt a tíz év alatt megszakadt fonalat újból megpróbáltam összebogozni, a megszólalást sokkal inkább viszonyítottam saját múltamhoz, mint az éppen domináló stílusáramlathoz. Utólag majd kiderül, hogy sikerült, vagy nem.
Arra a kérdésre, hogy miért éppen szonetteket írt, Markó Béla elmondta: a nyolcvanas években volt egy pillanat, amikor költői pályája során a szabad vers után–közben hirtelen szonettet kezdett írni, ami akkor újdonság volt az erdélyi magyar költészetben, olyan értelemben, hogy valaki egy többszáz esztendős formában véli meglelni a legjobb eszközét. Rájött, hogy van valami lényegi különbség a szonett és más versformák között. – Azért izgalmas a szonett, mert a kánonon belül nagyon keveset lehet elmozdulni. Kötöttséget jelent, ezért valamiképpen izgalmas életmodell is. Az is nagyon érdekes, hogy a kötöttségen belül valaki hogy képes önmagát felmutatni. A szonett viszi-e magával a szerzőt, vagy a szerző hajlítja magához a szonettet? Kiváló költők írtak szonettet, tökéletesek, pontosak, de látszik rajtuk, hogy a szonett gyűrte maga alá a költőt, és nem a költő a szonettet. Szabó Lőrinc egyike azon keveseknek, akik maguk alá tudták gyűrni a szonettet – magyarázta a költő.
Család, szerelem, gyerek, istenkeresés – így összegezte a kötet tartalmát a szerző, amely egyfajta naplónak is betudható.
A könyvbemutatón közreműködtek: Salat Lehel, Skovrán Tünde és Tordai Tekla színművészek. Hegedűn játszott Szép Gy. Bálint és Szőcs Márton.
Köllő Katalin. Szabadság (Kolozsvár)

Magyar kultúra – ami összeköti a Kárpát-medence magyarságát
Budapesten találkoztak a közművelődési kerekasztal szervezetei
„Hétre ma várom a Nemzetinél/ ott, ahol a hatos megáll!/ Este az EMKE cigánya zenél,/ ha nem jön el, szívem de fáj!” Ez a sokak által jól ismert és kedvelt sláger jutott eszembe, amikor néhány hete megkerestek a 125. születésnapját idén ünneplő Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) munkatársai, mondván: ha van kedvem, kísérjem el őket a szeptember 11-én Budapesten esedékes Kárpát-medencei Kulturális Napra. A közel másfél évtizede elindított, évente sorra kerülő rendezvény programpontjait szemlélve örömmel mondtam igent a felkérésnek. Hiszen filmvetítéseket, kézműves foglalkozásokat, zenei műsorokat ígértek a szervezők, a 2008 őszén megalakult Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal tagjai és a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, továbbá Kolozsvár múltjával és jelenével kapcsolatos fényképkiállítást, és több más mellett a Zurboló Táncegyüttes Postakert című előadásának beharangozóját is ott láttam a tervezetben...
Szombat délelőtt 10 óra, Budapest, Corvin tér 8. Az esős, borongós időjárás ellenére már javában gyülekeztek a résztvevők a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Hagyományok Háza, valamint a Magyar Állami Népi Együttes székházaként szolgáló Budai Vigadó épületében. – Különösen aktuális ma a mondás, hogy sok jó ember kis helyen is elfér, reményeink szerint nagyon jól fogjuk érezni magunkat ezen a rendkívül színes napon – mondta Tóth Erzsébet, a házigazda Magyar Művelődési Intézet munkatársa, aki kollégájával, Kiss Lászlóval együtt szívélyesen üdvözölte a Kárpát-medence különböző régióiból – Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről, Drávaszögből és Muravidékről – érkezőket.
A körmönfonástól a könyvekig
Felnőttekre és gyerekekre egyaránt kacsintgattak a kézműves tevékenységek: Papp Emese, a kolozsvári Waldorf iskola tanítója a körmönfonás rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket, a muravidékiek csuhéból készítettek különböző figurákat (kosarakat, babákat stb.), szalvétatartókat, valamint hímes tojást, természetesen a tájegység jellegzetes motívumaival ötvözve azokat. A Vajdaságból, Adáról érkező Balog József segítségével fából készíthettek különböző játékokat és dísztárgyakat a szemlélődők, ugyanakkor egy logikai, a gyermekek szem- és kézkoordinációját is fejlesztő próbába is bekapcsolódhattak.
Kulturális kvízben sem volt hiány, itt a vállalkozóbb kedvűeknek többek között azt kellett tudniuk, hogy milyen szarvasról szól a rege, kinek a címerében szerepelt a fekete holló, honnan származik a kürtőskalács, avagy milyen téren található a Budai Vigadó épülete.
Az egyik budapesti könyves nagykereskedés, a Xantusz képviseletében Bihari Józsefné a határon túli magyar kiadók köteteit kínálta: mint kiderült, a fia által vezetett üzlet szinte valamennyi felvidéki, erdélyi és vajdasági magyar könyvkiadóval partneri kapcsolatban áll, céljuk pedig, hogy az egyes régiókban megjelenő kiadványokat a Kárpát-medence más térségeibe is eljuttassák. Kizárólag az interneten működnek (www.xantusz.hu), ezért a mostanihoz hasonló rendezvények lehetőséget teremtenek számukra a kapcsolatteremtésre, valamint arra, hogy „közszájon forogjanak”. Bihari Józsefné ezúttal a kárpátaljaiakkal is elbeszélgetett, és reménykedik abban, hogy a jövőben velük is sikerül jó viszonyt kiépíteniük. S hogy milyen könyveket vásárolnak mostanság az emberek? Az elszármazottak többnyire az adott régióhoz kapcsolódó köteteket részesítik előnyben, de a történelmi, néprajzi és tudományos kötetek iránt is mutatkozik kereslet – magyarázta.
A lendvai székhelyű Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet munkatársai több tucat muravidéki magyar nyelvű kötetet hoztak el a kulturális napra, a tájszójegyzék mellett különböző verseskötetekbe, valamint a Lendváról szóló monográfiába is belelapozhattunk. Az EMKÉ-sek pedig eseménynaptárt kínáltak, valamint a Szabédi-napok alkalmával elhangzott előadásokat tartalmazó konferenciakötetüket, a Gondolat-kísérletek Szabédi László életművében című könyvet, ezeket ingyen vihették haza a résztvevők.
Filmjében és zenéjében is él a nemzet
Ritkán, vagy eddig még nem látott, a Kárpát-medencében készített rövidfilmek vetítésére is sor került a nap folyamán: a programban dokumentum- és ismeretterjesztő kisfilmek szerepeltek, olyanok, amelyek a szecessziós Szabadkát, a bácsi várat vagy éppen Bicskei István munkásságát mutatták be. Hat vajdasági (A szép Tisza és más, Még oda nem ér az idő, Szivárványkígyó, Testté lett alázat, A szecessziós Szabadka, A bácsi vár), egy muravidéki („Én hittel dolgozom”) és négy erdélyi (Visky Sámuel: Parttalan, Felméri Cecília: Mátyás Mátyás, Visky Ábel: Éjszaka földön, László József: Autóstop) produkciót tekinthettek meg az érdeklődők, ha pedig még nem tettük volna, a filmeket nézve most nyugodtan elkönyvelhettük magunkban: filmjében is él a nemzet.
Az esti gálára való bemelegítés gyanánt, a budapesti Nemes Nagy Ágnes Humán Szakközépiskola drámatagozatos osztályának Hazafelé című mozgásszínházi előadása után a Kárpát-medence zenei terméséből kaptunk egy jókora csokorra valót a felvidéki Hunor Citerazenekar, a Muravidék Citera-együttes, a Triola+1 együttes műsora és a vajdasági B-terv zenekar koncertje révén.
Fotókiállítás, valamint táncegyüttes Kolozsvárról
A délutáni órákban, a kézműves tevékenységek helyszíneként szolgáló aulában került sor az Örökségünk Kolozsvár elnevezésű fényképkiállítás megnyitójára: az EMKE és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) által szervezett tárlatot 2002-ben már láthatta a kincses város közönsége, ezúttal, egy teljes hétig a magyar fővárosban élők is megcsodálhatták azt. Veress Ferenc képein a 19., László Miklós alkotásain pedig a 21. századi Kolozsvár épületei, műemlékei tárulnak a szemünk elé. Az erdélyi fényképészet úttörő mestereként emlegetett Veress Ferenc munkásságát, aki 1859-ben és 1860-ban készített félszáz felvételéből állította össze páratlan értékű Kolozsvár-albumát, Miklósi Sikes Csaba művészettörténész méltatta. Mint kiderült, 1881-ben Veress Ferenc elsőként próbálkozott színes fényképek előállításával, 1884-ben pedig már kielégítő levonatokat tudott készíteni színes diapozitívekről másolókeretben. Méltán emlegetik a magyar fényképészeti szaksajtó megteremtőjeként, a nevéhez fűződik a Fényképészeti Lapok című folyóirat elindítása is. – Veress Ferenc Kolozsváron született és hunyt el, 86 évet élt. Ő az a személy, akit számos tekintetben is úgy emlegethetünk: az első – értékelte a művészettörténész.
Dáné Tibor Kálmán az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület történetével ismertette meg a népes hallgatóságot, a mostani Kárpát-medencei Kulturális Nap ugyanis egyúttal a megalapításának 125. évfordulóját ünneplő EMKÉ-t is köszöntötte. – Az alapító erdélyi magyar nemesség és polgárság tőkéjéből sikerült viszonylag gyorsan népiskolákat, népkönyvtárakat és dalkört létrehozni, ami jelentős mértékben megpezsdítette az erdélyi magyar közművelődési életet. Az EMKE sikeresen lépett az erdélyi gazdasági élet pozitív előrehaladásáért, a múlt század fordulójára pedig a magyarság legnagyobb intézményévé, társadalmi szervezetévé nőtte ki magát – mondta Dáné, majd a huszadik század jelentős eseményeinek, valamint az egyesület 1948 és 1990 közötti kényszerű beszüntetésének említése után az elmúlt húsz év megvalósításairól is szót ejtett. 1990-től napjainkig ugyanis az EMKÉ-nek sikerült kiépítenie egy saját közművelődési intézményhálózatot: az egyesület közreműködése révén jöhetett létre tavaly a Magyar Házak Hálózata, amelynek mára már több mint 30 tagja van.
Este 7 óra, színházterem. Az egésznapos gazdag program megkoronázásaként elkezdődött a gálaműsor: a Magyar Állami Népi Együttes, a kárpátaljai, eszenyi Ritmus Népi Táncegyüttes, a felvidéki Aranymetszés Duó és az Alsószeli Magyar Dalkör produkciója mellett a muravidéki Gaál Désire, a Kárpát-medencei versmondó verseny győztese is színpadra lépett. A verses műsor után népdalokat adott elő a vajdasági, bácskertesi Csizmadia Anna népdalénekes, a programot pedig a Zurboló Táncegyüttes Postakert című előadása zárta.
Igyekeznek odafigyelni a fiatalokra Muravidéken
Mialatt a különböző programok zajlottak, volt időm elbeszélgetni a Kárpát-medence különböző térségeiből érkezőkkel, így Kepe Lilivel, a lendvai székhelyű Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI) igazgatójával is. A kulturális napon már a kezdetektől részt vesznek, és büszkén teszik ezt, annak ellenére, hogy a Muravidék az egyik legkisebb, magyarok által lakott régió. Intézetük 1994. január 1-je óta működik hivatalosan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség alapította meg. – Igyekszünk úgy megszervezni magunkat, hogy az emberek megismerkedjenek velünk, ugyanakkor mindig örömmel tölt el, ha régi barátokkal, ismerősökkel találkozhatunk, akikkel valamilyen módon együtt műveljük a magyar kultúrát a Kárpát-medencében – fogalmazott Kepe Lili.
S hogy miként tehetnek otthon, Szlovéniában a magyar kultúra ápolása érdekében? Igyekeznek a hét-nyolcezres magyar közösség javát szolgáló programokat szervezni, minden olyan személyt „célközönségüknek” tekintenek, aki magyarnak érzi magát. – Persze, ezt önerőből nem tudnánk megvalósítani, a szlovén állam már több évtizede pozitív diszkriminációban részesíti mind a magyar, mind pedig az olasz őshonos kisebbséget. Ha nem kapnánk állami támogatást, nem számolhatnánk be ilyen eredményes munkáról – tette hozzá az intézet igazgatója.
Mesélt továbbá arról is, hogy az utóbbi években minden olyan megmozdulást prioritásként kezelnek, amely összefügg a fiatalokkal. A könyvkiadástól a műkedvelésen át a tudományos tevékenységekig, a turizmustól a nagyobb jellegű rendezvények megszervezéséig valamennyi kezdeményezést megpróbálják felkarolni. Ez ugyanis valamilyen szinten ellenpontozhatja, hogy Szlovéniában több mint ötven éve nem működnek magyar tannyelvű iskolák. – A mi esetünkben nem kis dolog, ha évente tíz nyári tábort szervezhetünk, és folyamatosan azon vagyunk, hogy a többi határontúli fiatal is bekapcsolódjon a programjainkba. A munkánk gyümölcsei később érnek majd be, ennek ellenére nap mint nap tennünk kell azért, hogy az egyetemes magyar kultúrának Muravidéken is legyen folytatása – összegezte Kepe Lili.
Országos és regionális rendezvények Felvidéken
Mézes Rudolf, a Csemadok Területi Választmányának országos alelnöke örömmel újságolta, hogy ezúttal közel harmincfős csoport érkezett a Felvidékről: többek mellett a Hunor Citerazenekar és az Alsószeli Magyar Dalkör tagjai, valamint verséneklők kísérték el a Csemadok küldöttségét. – Nálunk, a Felvidéken nagyon népszerű a verséneklés, már jó néhány esztendeje a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyen is összemérhetik tudásukat a verséneklők – hangsúlyozta. Mint kiderült, a vers- és prózamondó vetélkedő egyike azon megmérettetéseknek, amelyeket több más szervezettel közösen, évente szervez meg a Csemadok. Mézes Rudolf az országos rendezvények közül többek között a Falusi Színjátszó Csoportok Országos Fesztiválját, a Citerazenekarok Országos Seregszemléjét, a Verséneklő Együttesek Országos Fesztiválját, az Országos Népművészeti Fesztivált, a Duna Menti Tavasz Gyermek báb- és színjátszó csoportok országos seregszemléjét, valamint a Bíborpiros szép rózsa elnevezésű népzenei versenyt említette.
Emellett számos regionális programot szerveznek a térségben. – Igyekszünk úgy tevékenykedni, hogy ne csupán egyetlen központ fejlődjön, hanem legyenek rendezvények szerte az országban, olyanok, amelyek igazán közel állnak a szívünkhöz – magyarázta lelkesen. Többnyire pályázatokból próbálják finanszírozni ezeket, az országos támogatás ugyanis 1994-ben megszűnt.
Elégedettek a kárpátaljaiak és a budapestiek is
Zubánics László, a két évvel ezelőtt létrejött Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke szerint az ismerkedés mellett a Magyarországon és a többi határon túli régióban felmerülő igények megbeszélésére is lehetőséget biztosítanak a mostanihoz hasonló alkalmak. Elmondta: Kárpátalján számos nehézségbe ütköznek a magyar kultúra megőrzésén fáradozók, ennek ellenére szép számban vannak művelődési intézményeik, iskoláik és kultúrházaik. Derűlátóan vélekedett ugyanakkor az előkészületben lévő új ukrajnai nyelvtörvényről, amely a magyar nyelv használatát is támogatni kívánja.
Pozitívan értékelte a Kárpát-medencei Kulturális Nap idei kiadását Kiss László, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus munkatársa is: mint mondta, örömmel tölti el, hogy ily nagyszerű csoportok érkeztek Budapestre a Kárpát-medencéből, „nagyon jó barátok, akik többnyire már ismerik egymást, a viszontlátás öröme pedig mindig jóleső érzéssel tölti el”. – Ez az a nap, amikor megmutathatjuk egymásnak azokat az értékeket, amelyeket képviselünk, és az egyes területek színvonalas műsorait a többiek is megismerhetik. Az a cél, amelyet a kezdetekkor kitűztünk, hogy a Kárpát-medencei magyar kultúrát egységes, szerves egészként szemléljük, megvalósult, és az itt látott produkciók is, bár előadóik különböző régiókból érkeztek, az egyetemes magyar kultúra részét képezik – magyarázta Kiss László. Úgy véli, napjainkban, amikor a hétköznapok inkább a gazdaságról és a globális problémákról szólnak, kellő teret kell szentelni a kultúrának, ellenkező esetben ugyanis az könnyen elsorvadhat. – Ezen belül különösen oda kell figyelni a magyar kultúrára, ezért mi vagyunk felelősek. Legyünk büszkék mindarra, amit a magyar kultúra az elmúlt több mint ezer évben letett a világ kultúrájának asztalára! – hívta fel a figyelmet, ugyanakkor elismerően beszélt a megalapításának 125. évfordulóját idén ünneplő EMKE tevékenységéről.
A szívverésünk és az életünk, hogy kellő mértékben odafigyeljünk a Kárpát-medencei magyar kultúra alakulására, hiszen ez az a szál, amely összeköt bennünket, magyarokat – magyarázta a Magyar Művelődési Intézet képviseletében Hegedűs Kata, az egésznapos program egyik főszervezője. Annak kapcsán, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok megismerjék egymás kultúráját, a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal által szervezett filmes és irodalmi karaván sikerét említette, és reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben is számos hasonló csereprogramra kerülhet sor.
EMKE: tartalommal megtölteni az együttműködést
Kolozsvár irányába tartva Dáné Tibor Kálmánt is arra kértem, értékelje az idei Kárpát-medencei Kulturális Napot, és ezen belül az erdélyiek szereplését: nem csalódtam, amikor a rendezvényről, a Zurboló Táncegyüttes produkciójáról, az Örökségünk Kolozsvár kiállításról, Papp Emese kézműves tevékenységéről és a Sapientia–EMTE fiatal filmeseinek alkotásairól egyaránt pozitívan vélekedett. A lehetőséget kihasználva az EMKE jelenlegi terveiről is érdeklődtem. Mint kiderült, a közeljövőben tartalommal kívánják megtölteni az idén márciusban, Sárospatakon létrejött Észak-magyarországi EMKE-képviselettel (élén Csatlósné Komáromi Katalinnal, a Művelődés Háza igazgatójával és Bordás Istvánnal, a Sárospataki Népfőiskolai Egyesület titkárával) való együttműködést. Az elmúlt fél évben Borsod-Abaúj-Zemplén megyei művelődésszervezők érkeztek Erdélybe, hogy megismerjék az itteni Magyar Házak működését, következő lépésként pedig egy itteni Magyar Ház vezetőjét küldik tanulmányútra Sárospatakra. A két város közötti kapcsolat további gyümölcsöztetése érdekében szakmai összejöveteleket is kívánnak szervezni, ezek egyikébe az EMKE társszervezete, a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület is bekapcsolódik. Jövő tavasszal kerül sor az Erdélyiek Sárospatakon elnevezésű rendezvényre, amelynek középpontjában a tervek szerint Cs. Szabó László élete és munkássága áll majd. – A másik nagy tervünk, amelynek a megvalósítása jelenleg is folyamatban van, az Erdélyi Magyar Közművelődésért Alapítvány bejegyzése lesz Magyarországon, amelynek segítségével megvalósulhat az EMKE társszervezeteinek célirányos támogatása – összegezte Dáné Tibor Kálmán.
„Az abrosz tarkabarka,/ és rajta jó kadarka,/és már az első csók után,/ meglátja, de jó lesz itt Óbudán!” Nos, kadarka és csók nem volt, ennek ellenére mindannyian jól éreztük magunkat szombaton a Budai Vigadó épületében. A Kárpát-medencei Kulturális Nap ugyanis ismét beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a kapcsolatteremtésre és a más régiókban élő, ám hozzánk hasonlóan magyarul beszélők kultúrájának megismerésére egyaránt volt lehetőség. Köszönet ezért elsősorban az EMKÉ-nek, valamint a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal más szervezeteinek. Reméljük, hogy a jövőben hasonlóan tartalmas programokról számolhatunk be lapunk hasábjain.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

“A templom, az nagy dolog. Olyan, mint a vár”
Ünnepel vasárnap a csíkszeredai református gyülekezet: tíz éve áll a templomuk. A templomépítésről, a templom fontosságáról a gyülekezet életében, illetve az évforduló tiszteletére szervezett ünnepség előtti gondolatairól is kérdeztük Hegyi István templomépítő nyugalmazott lelkipásztort.
Lépjünk vissza az időben úgy 20 évnyit. Miért vágott neki a templomépítésnek? – Azért, mert a gyülekezet megkeresett, hogy templomot kell építeni. Én azelőtt bő három évvel, 1986 decemberében jöttem lelkésznek Csíkszeredába. Akkor már voltak lappangó beszélgetések, hogy templom kellene, hogy kicsi az imaház. Mondtam, hagyjanak békén engem, emberek, ez a nagy lendület úgyis alábbhagy. De nem hagyott alább. Én csak óvatoskodtam, mondtam, ide valami aláírások kellenének, hogy a többi hívek is akarják. Rövid idő múlva hoztak 3000 aláírást. Igaz, hogy aláírta azt református, nem református, a vállalatoknál is gyűjtötték az aláírásokat. Így indultunk el.
– Miért próbálta hárítani ezt a feladatot? Túl nagy fának tűnt? – Sosem voltam az a túlbuzgó, aki valami hősiességet akart volna véghezvinni. Elvégeztem az én papi dolgomat, és kész. Ráadásul tudtam, hogy egy építkezés annyi bajjal jár. Tusnádfürdőn csak egy imaházat javítottunk, állandóan jöttek reánk, hogy milyen engedéllyel, hogy s mint zajlanak a munkálatok? Pénz nem volt, én voltam a malterhordó, egy atyánkfia volt a munkás, szóval jól tudtam, hogy sok baj van az egyházi építkezésekkel. Különösképpen, ha templomot akarunk építeni. Azzal még több van. Gondoltam, könnyebb lesz az életem, ha nem építünk.
– De végül nem volt kiút, muszáj volt nekivágni...
– Édesapámtól azt láttam, hogy ha a gyülekezet valamit kér a lelkipásztorától, és olyant kér, ami a gyülekezet javát szolgálja, akkor oda kell állni, azt a lelkipásztornak kutya kötelessége megtenni. Akkor is csinálnia kell, ha az nincs a kedvére vagy fáradtságot, nehézséget okoz számára, mert nagy dolog, ha a gyülekezet jó kedvvel és örömmel veszi a szolgálatát a lelkipásztornak.
– Az építkezéshez hol talált támogatókat?
– Nagy kételyeim voltak az elején, hogy lesz pénzünk templomépítésre, de végül is ment minden magától. Volt egy összegünk, de ki kellett fizessük a telekkisajátítást, így azt a pénzt odaadtuk. Amikor az alapot kiástuk, kisült, hogy tőzeg van ott, le kell cölöpölni. Az is egy csomó pénzbe került. De amíg a munkálatot elvégezték, a pénz is előkerült. Kaptuk a szállítmányokat Hollandiából – nem egyházi vonalon, hanem egy város lakossága segített –, ezeket értékesítettük az imaház udvarán, és biza ebből elég sok pénzt elő tudtunk teremteni. Körülbelül az építkezéshez szükséges összeg felét. A másik felét pedig a hívek adták össze. Jöttek tehetősebb emberek, ennyit hoztak, annyit hoztak, volt olyan ember, aki azt mondta, tiszteletes úr, én a tanügyben dolgoztam, nem tartoztam az egyházhoz, de most úgy gondoltam, hogy egy bizonyos összeggel támogatom a templomépítést. És egy nagyobb összeget adott. De ott voltak az özvegyasszonyok, akik az összekuporgatott pénzüket hozták örömmel. És amikor látták, hogy kezd épülni a templom, jöttek az emberek, és adakoztak. Emlékszem, egyszer el voltam keseredve, ültem ott az építőtelepen, és egy ügyes falusi bácsi odajött, hogy ugye, el van keseredve, tiszteletes úr? Hát nem olyan öröm itt építkezni most, amikor tudom, hogy mennyit kell fizetni, mondtam neki. Azt mondta: ide figyeljen! Maga ne búsuljon, amit elkezdünk, az úgyis felépül. Az Isten megsegíti az embereket, ne törődjön, mi is imádkozunk azért, hogy magának sikere legyen itt. Pedig ez az ember nem is tartozott a gyülekezetünkhöz, azt sem tudom, ki volt, csak azt tudom, hogy egy ügyes falusi ember volt, aki ismert engem, talán az alcsíki szolgálatomból.
– Volt olyan pillanat az építkezés során, amikor úgy érezte, hogy nincs tovább, nem lehet folytatni?
– Nem volt. Amikor elindult a munka, és az alap már elkészült, azután már olyan volt, mint egy játék. Jött minden magától. Úgy örvendtem! Persze volt olyan, hogy összetűztünk, hogy ez miért így, vagy miért úgy, de én nem fáradtam bele az építkezésbe. Mintha nem is én kellett volna csináljam az egészet, hanem Isten akarja, hogy építsük a templomot, és mondaná, hogy te ne törődj, te csak legyél ott. Én így voltam ezzel a templomépítéssel.
– Tíz éve áll a templom. Milyen érzésekkel megy el a vasárnapi ünnepségre?
– Hát, ejsze úgy, mint minden vasárnap. Olyan különös érzésem nincsen. Nekem élmény volt minden vasárnap odamenni, újra látni a híveket, együtt ülni, énekelni, imádkozni. Amikor jöttünk ki, látni azt a sok ragyogó szemet, hogy miként néznek rám, pedig kicsit gyengélkedek, és nem tudok az emberekkel úgy álldogálni és beszélgetni. Ennek ellenére jóleső érzés volt mindig ott lenni. Én nem szeretem a nagy ünnepségeket. Jóleső érzés, persze, hogyne volna jó érzés, mikor az embernek azt mondják, hogy ügyes fiú, templomot épített, hát ember vagyok én is. De nekem jólesik az is, amikor ránézek a templomra, vagy ha vasárnap elmegyek a templomba. Az ünnep mindennap meglehetne, hiszen templomunk van. És ez a fontos. Mert a templom nagy dolog. Az olyan, mint a vár. Az Ószövetségben azt olvassuk, hogy amikor a nép megérkezett valahová, az első dolguk az volt Mózes idejében, hogy sátrat húztak. Később az, hogy templomot építettek. Mikor a templom megvolt, várat építettek. A templom megvédte a bűntől, a vár megvédte a külső bajoktól. A gyülekezetnek is nagy öröm a templom. Mert sokan voltak úgy, hogy mindig arra emlékeztek, hogy hej, nálunk, otthon a faluban a templom ilyen volt, meg olyan volt. De most már ez a templom az övék. Most már azt mondják, hogy nálunk, Csíkszeredában, a templomunkban.
Forró-Erős Gyöngyi. Hargita Népe (Csíkszereda)

A 20 éves Calepinus ünnepe
Az 1990-ben alapított Calepinus nyelviskolában tízezren tanultak idegen nyelvet, s több mint ezer azoknak a száma, akik nemzetközileg elismert nyelvvizsgákon sikeresen szerepeltek.
Ezek a számok támasztják alá az intézmény létjogosultságát, azt a tényt, hogy az Európához való felzárkózás elképzelhetetlen idegen nyelvek ismerete nélkül. Ezt a követelményt és igényt ismerte fel ezelőtt 20 évvel Fülöp G. Dénes néhai vártemplomi lelkipásztor, aki nem csak álmodni mert, hanem valóra is váltotta azt. A tegnapi ünnepi istentiszteleten Ötvös József esperes hirdetett igét, Fülöp Géza, az alapítvány elnöke az iskola történetét ismertette.
A sok nyelv közösségében
Olyan faluban születtem, ahol a föld volt az érték. Aki tehette, összekuporgatta a pénzét és földet vásárolt, ez volt a felemelkedés egyetlen útja. Házunkban három könyv volt. A Biblia, az Énekeskönyv és a Kalendárium. Amikor olvasni tanultam, nekem a Biblia jutott. A mi generációnk az anyanyelvvel együtt tanulta meg: Jézus az úr! A felaprózódott Római Birodalom kisebb államaiban az őskeresztyének ugyanezt vallották, s vallják ma is, hiszen Európa e hitvallás talaján épült fel. A sok nyelvben van tehát egy közös. Azonban a nyelvi korlátokat csak egymás nyelvének a megismerésével tudjuk leküzdeni – mondta Ötvös József esperes, aki hozzátette, húsz év távlatából beigazolódott: az igazi álmok valóra válnak, amit lelkipásztor elődje megálmodott, ma élő valóság.
Van ok az ünneplésre
Fülöp Géza, a Calepinus Népfőiskolát működtető alapítvány elnöke – aki 17 évig igazgatója volt az intézménynek – az iskola történetét ismertette, visszatekintett az alapításra, amikor Ian Goodrick angol orvos segítségével 500 "tanulóval" elindították az első nyelvtanfolyamokat. Két évre rá már francia nyelvet is oktattak, majd egy év múlva a németen volt a sor. Később holland, magyar és román nyelvoktatást is beiktattak. Érdeklődés hiányában ez utóbbiak megszűntek.
Az órákat a Bolyai Farkas Líceumban helyi tanárok és külföldi partnerszervezetek, mint a Scottish Churches World Exchange, az amerikai Christian Reformed World Mission vagy a franciaországi Alliance et Partage önkéntesei tartották, tartják.
A tanfolyamok mellett 1994-től nemzetközi elismertségű nyelvvizsgákra szerveznek felkészítőket. A nyelviskolába 20 év alatt több mint tízezer hallgató iratkozott be és több mint ezren tettek nyelvvizsgát. A nyelvoktatás mellett létrehozták még a Calepinus idegen nyelvű könyvtárat, amely ma több mint 6300 kötetével az egyetlen idegen nyelvű könyvtár a megyében.
– Van okunk az ünneplésre. De a kudarcainkról is beszélni kell. Arról, hogy a népfőiskola számára próbáltuk megszerezni a Vártemplom mögötti romos épületet, amelyet dr. Szekeres Gerő tervei alapján szerettünk volna felújítani. A város nem adta nekünk. Aztán a volt leányiskola épületébe szerettünk volna beköltözni, ide szerettük volna átköltöztetni a könyvtárat. A terv megszületett, a tíz marosvásáhelyi református egyházközség kuratóriuma letiltotta. Azt mondták: anyagi hasznot hozó épületté akarják átalakítani. Így iskolánk és könyvtárunk a Bolyai utca 8 szám alá költözött – mondta a kuratórium elnöke.
Művészi műsor és kitüntetések
Fülöp G. Miklós, a Calepinus Népfőiskola igazgatója köszöntötte mindazokat, akik hozzájárultak a népfőiskola támogatásához, működtetéséhez. Tanároknak, támogatóknak Hunyadi László szobrászművész által készített plaketteket nyújtott át.
Az ünnepi műsor része volt a Vártemplom vegyes karának, a Psalmusnak a fellépése Kovács András karnagy vezetésével. Grosz Imola tanárnő diákjai angol nyelvű előadással léptek fel, Grosz Sára fuvolán Mozart- és Händel-műveket játszott. Végezetül a Tiberius vonósnégyest hallgatta a gyülekezet.
Az ünnepi műsort követő állófogadás után a Teleki Tékában Sebestyén Spielmann Mihály történész, fő- könyvtáros bemutatta a Calepinus szótárat.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

Az EMKE és a BMC is tagja a magyarság szellemi múzeumának
Magyar Örökség-díjakat adtak át Kolozsváron
Rangos hazai és határon túli személyiségek jelenlétében adták át hétvégén a Magyar Örökség- díjakat Kolozsváron: a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért Bírálóbizottság hatvanadik döntése értelmében ezúttal hét erdélyi személy és intézmény érdemelte ki az 1995-ben, a Magyarországért Alapítvány által létrehozott „magyarság szellemi becsületrendjét”. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében szeptember 18-án tartott ünnepségen Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, Hajdó István főesperes, Kilyén Ilka színművész, Korniss Péter fotóművész, az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés, a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Barabás Miklós Céh részesült az erkölcsi elismerésben, és lett tagja a magyarság láthatatlan szellemi múzeumának. A rendezvény keretében a Gaal György tanár, irodalomtörténész és Gránitz Miklós fotóművész által összeállított Örök Házsongárd című kötetet is megismerhették a résztvevők.
„Soha irodalomra és tudományra (kultúrára) olyan szent feladat nem várt, mint ma, nemzetünknek ebben a lelki válságában. Megmutatni nemzeti múltunkban, nemzeti géniuszunkban az örök értékeket, ennek révén növelni az önbizalmat, az önbecsülést, figyelmeztetni a nemzeti hibákra, fejleszteni a nemzeti erényeket, saját értékének öntudatára ébreszteni a magyart: ez a szent feladat” – idézte Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1920-as írását bevezetőjében Hámori József agykutató, a Magyar Örökség-díj Bírálóbizottságának elnöke. Mint mondta, szükségszerű, hogy a Magyar Örökség-díjak átadására ezúttal Erdély fővárosában, Kolozsváron került sor. – A magyarságnak és kultúrájának megmaradását jelentős mértékben köszönhetjük az évszázadokon át független erdélyi fejedelemségnek. Erdélyből és a Partiumból származó kiválóságok, intézmények eddig is szerepeltek az évi díjazottak között, ma azonban mind a hét kitüntetett közvetve és közvetlenül is az erdélyi magyarság soraiból kerül ki – magyarázta Hámori, majd a díjról szólt néhány szót.
Megtudtuk: a Magyar Örökség-díj megalapítói 1995-ben a klebelsbergi gondolatok szellemében határozták meg a kitüntetés misszióját. Úgy látták, „az elmúlt negyven-ötven évben a magyar történelemnek olyan alkotó személyiségei merültek feledésbe, és kerültek ki ezáltal a nemzeti emlékezetből”, akik alapvetően meghatározták a 19. és a 20. századi Magyarország fejlődési irányát. – Ezeket a személyiségeket, életműveket szinte elő kell bányászni a feledés mélységeiből, hogy példaként lehessen őket a mai nemzedék elé állítani: íme, ők voltak azok, akik a magyar 20. századot megcsinálták. Ez az oka, ha úgy tetszik, történelmi oka annak, hogy bizottságunk számos esetben jutalmaz Magyar Örökség-díjjal már nem élő személyeket vagy egykor működött intézményeket – hangsúlyozta Hámori, majd hozzátette: ezek a személyek és intézmények óriások voltak a maguk idejében, a személyek közül nem egy a zseni kategóriájába sorolható. Bartók Bélát, Kodály Zoltánt, Lajtha Lászlót, Reményik Sándort, Dsida Jenőt és Nagy Imrét említette többek között példaként, mintegy bizonyítva: a díj odaítélésének fő szempontja az életmű minősége. Az intézmények közül többek között a több mint háromszáz éves nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a Nagybányai Művésztelep részesült eddig a díjban.
Ablonczy László megfogalmazása szerint a Magyar Örökség-díj a „magyarság szellemi becsületrendje”, nem jár pénzjutalommal, sem más anyagi elismeréssel: a kitüntetettek egy oklevelet kapnak, valamint egy jelvényt, amely a magyar Szent Koronát ábrázolja – fejtette ki Hámori József, majd Poprády Géza könyvtárosnak, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökének, a Bírálóbizottság tagjának adta át a szót. A Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre kezdeményezésére, a Magyarországért Alapítvány Kuratóriumának tevékeny közreműködése révén létrejött Magyar Örökség-díj kapcsán elmondta: a kitüntetettek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén alapszik, ugyanis a Bírálóbizottság az állampolgárok által érdemesnek tartott személyek, együttesek, intézmények, teljesítmények közül választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal hét-hét díjat osztanak ki a mostanihoz hasonló kulturális műsor keretében. Mint kiderült, a díj gondozását 2003. márciusában a Magyar Örökség és Európa Egyesület vállalta fel.
A folytatásban Schulek Ágoston, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke mutatta be a Bírálóbizottság tagjait: Hámori József akadémikust, a Bírálóbizottság elnökét, Poprády Gézát és Zelényi Kovács Annamáriát, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökeit, Juhász Judit szóvivőt, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettesét, Bakos István tanárt, művelődéskutatót, Benkő Samu művelődéstörténészt, esszéistát, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját, Kelemenné Farkas Márta nyelvészt, egyetemi oktatót, Boda László tanárt, művelődéstörténészt, Pázmándi Gyula vegyészmérnököt, közgazdászt, Rókusfalvy Pál pszichológust, Takács József biológust, agykutatót, Tóth-Pál József zenetanárt, kultúrakutatót, valamint Veres-Kovács Attila nagyváradi református lelkészt.
Magyar Örökség-díjban részesült, nevét az Aranykönyv őrzi és szombat óta a magyar szellem láthatatlan múzeumához tartozik: az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés (az elismerést Rezi Elek, Adorjáni Zoltán és Benkőné Zonda Tímea vette át, laudált Kozma Zsolt kolozsvári teológiai tanár), Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, múltfeltáró nemzetszolgálatáért (laudált Benkő Samu művelődéstörténész), Hajdó István főesperes, lélekmentő szolgálatáért (laudált Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános), Kilyén Ilka színművész, kulturális missziójáért (laudált Medgyessy Éva marosvásárhelyi író, újságíró), Korniss Péter, fotográfusi alkotóművészetéért (laudált Sára Sándor operatőr, rendező), a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (az elismerést Dáné Tibor Kálmán, Dávid Gyula és Kötő József vette át, laudált Filep Antal budapesti néprajzkutató) és a Barabás Miklós Céh, az erdélyi magyar képzőművészetet felélesztő és megtartó szolgálatáért (az elismerést Kolozsi Tibor szobrászművész és Németh Júlia műkritikus vette át, laudált Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező).
A díjazottak nevében Hajdó István főesperes mondott köszönetet, majd a Bolyai János Alapítvány Kuratóriuma által odaítélt Bolyai-pályadíjjal tüntették ki Benkő Samu akadémikust az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezésében és vezetésében kifejtett kiemelkedő közszereplői tevékenységéért, valamint Bolyai János marosvásárhelyi kéziratainak gyűjteményes kiadásáért, őt Nagy Ferenc méltatta. Az ünnepség keretében közreműködött a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusa, Majó Julianna karnagy vezetésével, valamint Kilyén Ilka és a pusztinai Kovács Krisztián.
Rövid szünet után az Örök Házsongárd című, a budapesti székhelyű Pharma Press kiadónál megjelent kötetet ismerhették meg a résztvevők, Sipos Gábor EME-elnök méltatását Köllő Katalin, lapunk munkatársa tolmácsolta. Elhangzott: „a régi metszetek, archív felvételek, új fényképek a míves szöveggel összefonódva igazán és legjobban a minőségi papíron, kiváló nyomdatechnikával hatásosak, ráadásul szép kötésben, igényes védőborítóval – ezt a szépség-együttest forgathatjuk most a Pharma Press könyvkiadó jóvoltából. Dr. Gaal György kolozsvári tanár, irodalomtörténész, a kincses város múltjának avatott kutatója és Gránitz Miklós budapesti fotóművész több mint három évi kitartó munkájának eredménye kerül most az olvasó kezébe”. Az immár kétkötetes kiadvány létrejöttéért köszönetet mondott továbbá Gránitzné Demel Editnek, Gergelyné Tőkés Erzsébetnek, a Házsongárd Alapítvány „legfőbb munkásának”, aki a helyszíni munka feltételeinek biztosításában vállalt oroszlánrészt, valamint Dávid Ferencnek, a kiadó ügyvezető igazgatójának és az album külalakját elkészítő Árgyélus Grafikai Stúdiónak. A két szerző a kötetek megszületésének körülményeiről szólt, majd a rendezvény dedikálással zárult.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Országos tanévnyitót tartottak Kolozsváron
Az erdélyi református kollégiumok országos tanévnyitó ünnepségére került sor a hét végén Kolozsváron. A kétnapos rendezvény változatos programja közül megemlítendő az első világháborúban elesett kollégiumi tanárok és diákok emlékét őrző, a kommunizmusban megsemmisített tábla hasonmásának szombati leleplezése, valamint az eseményen részt vevő kollégiumi igazgatók és iskolalelkészek konferenciája, míg vasárnap Farkas Ferenc, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója vehette át a munkáját elismerő Bethlen Díjat Kató Béla főjegyzőtől. Ex Libris Díjakat és annak alapító oklevelét adta át a kilenc református kollégium és gimnázium képviselőinek a Magyar Művészetért Díj alapítója, Gubcsi Lajos, aki szerint kevés olyan valós, egységes szellemi egység van, mint a kilenc református iskola.
A Farkas utcai templomban megtartott istentisztelettel kezdődött a református kollégiumok országos megnyitó ünnepsége szombat délután. Kovács Tibor iskolalelkész igehirdetésekor kifejtette: „Ma rengeteg támadás éri a felekezeti oktatást, ám tudnunk kell, hogy amikor tanítunk és nevelünk, hitvallásos kötelezettségünknek teszünk eleget. Minden ránk bízott gyermeket úgy kell nevelnünk, hogy az Isten dicsőségét szolgálja. Legnagyobb ellenségünk az érdektelenség és a népbutítás, ám vannak jelek, miszerint Isten megáldja munkánkat, és ez folytatásra sarkall”.
Ezelőtt húsz évvel, 1990. október 1-jén szomorúan állt a kollégium akkori tantestülete és diákjai a Farkas utcai templom előtt, és néztük az ókollégium épületét, ahova nem mehettünk be. A templom és az iskola erős szövetséget kötött, amelyet Isten pecsételt meg! – vélekedett Székely Árpád, a kollégium igazgatója. Székely József nyugalmazott lelkipásztor, a kollégium első megbízott igazgatója úgy vélte: a Kolozsvári Református Kollégium most új starthoz érkezett, és ehhez kívánt kitartást.
Lauer Edit asszony a kollégium amerikai támogatói nevében beszélt. – Az amerikai támogatók által lefolytatott keresztszülő- program nem csak anyagilag támogatta a résztvevő diákokat, hanem megerősítette az iskolát és az amerikai magyarok identitástudatát is – hangsúlyozta.
Kónya-Hamar Sándor volt megyei RMDSZ-elnök üzenetét Kovács Tibor iskolalelkész olvasta fel. „A húsz éve föltámadt Kolozsvári Református Kollégium az erdélyi református közösséget építi megalkuvás nélkül, kitartással”, hangzott el. Somogyi Botond a szülői bizottság elnöke pedig arra buzdította a kollégium tantestületét, hogy olyan emberekké formálják növendékeiket, akik a közösségért élnek, hiszen a felekezeti oktatás ezt biztosítja. Pataki Adorján és Szi lágyi János, a Kolozsvári Magyar Opera művészei, volt kollégisták, egy-egy áriát énekeltek el.
Bogdán Zsolt esperes, véndiák beszédében azt hangsúlyozta, hogy a református nevelésnek és oktatásnak ma is van létjogosultsága, még ha ellenvélemények is fogalmazódnak meg ezzel kapcsolatban. Bogdán örömmel tudatta, hogy a Zilahi Református Kollégiumban idén indítottak először első osztályt.
Rácz Melinda magyartanár a kollégium ez alkalomra készített emlékkönyvét mutatta be, majd kiemelte: Székely Árpád végigküzdötte az elmúlt húsz év minden megpróbáltatását, s az igazgató elszánt céltudatossága nélkül nem jött volna létre ez a kiadvány. Bíró Krisztina volt kollégista, színművészetis hallgató egy Reményik-verset szavalt. Keresztes Attila, a szatmárnémeti színház igazgatója kiemelte: megköszöni élete legfontosabb két évét, amelyet a kollégium diákjaként Kolozsváron töltött el. „Örvendek, hogy gyermekem ide jár óvodába”, hangsúlyozta a művész.
A templomi beszédek után a jelenlévők átvonultak a kollégium udvarára, ahol Kolozsvári József, az 1943-as tanévben végzett véndiák leleplezte az első világháborúban elesett kollégiumi tanárok és diákok emléktáblájának hasonmását. – Az 1915-ben végzett évfolyam 1930-ban elhatározta, hogy az első világháborúban elesett tanároknak és diákoknak emléktáblát állít. Erre csakis az 1940-es évek első felében kerülhetett sor. A tábla majd négy évtizeden át állt ezen a helyen, ám 1980-ban az akkori iskola román igazgatója parancsára a táblát leverték és darabokra törték. Az odasiető református lelkésznek azt sem engedték meg, hogy a darabokat összeszedje, és magával vihesse.
Most Bartha-Szallós Levente adományozó révén, továbbá Bartha István és Oltyán István magyarvistai kőfaragó mestereknek köszönhetően leleplezhetjük az egykori tábla hasonmását – hangsúlyozta Kolozsvári József, majd leleplezte a három tanár és tíz diák nevét tartalmazó emléktáblát.
Ezt követően Bogya Katalin és Ősz Előd tanárok városlátogatást szerveztek a nem kolozsvári diákok számára. Este Némethy Zsuzsanna és Nagy Csongor- Zsolt színművészek, továbbá Rigmányi József énekes lépett fel a díszteremben. Az ünnepséget a Rekita Rozália színművész által betanított csapat előadása zárta a tornateremben.
Az iskolaigazgatók és iskolalelkészek tanácskozásán a tanintézetek új vezetőtanácsának összetételéről volt szó. Ábrám Tibor, a miskolci Lévay József Református Gimnázium igazgatója tudomása szerint Magyarországon létre kívánnak hozni egy református közoktatási alapot, amellyel az anyaország határán kívüli református kollégiumokat támogatnák, továbbá megbeszélték az egyházi iskolák idei közös eseménynaptárát, tudtuk meg Kovács Tibor iskolalelkésztől.
Bethlen Díj és Ex Libris Díjak átadása
Vasárnap a különböző kollégiumokból érkezett lobogók gyülekezésével folytatódott a Református Kollégiumok idei tanévének országos megnyitója és a Kolozsvári Református Kollégium újraindulásának 20 éves évfordulója alkalmából szervezett programsorozat. A Farkas utcai református templombeli ünnepi istentiszteleten Kató Béla az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője hirdetett igét. Prédikációjában kiemelte a folyamatos fejlődés fontosságát. – Emellett Isten arra biztat mindenkit, hogy ne csak kegyelemben, hanem Jézus tanításának ismeretében gyarapodjon – magyarázta az igét a lelkész. – Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az értékeket lassú, türelmes munkával lehet megteremteni – figyelmeztetett a főjegyző, majd reflektált az aktuális tanügyi problémákra. Székely Árpád iskolaigazgató felemelő eseménynek nevezte a kilenc református tanintézmény közös ünnepét. Elmondta: minden rendezvény, amelynek együtt tudunk örülni, közösséget teremt, reményt ad a további munkához. Felidézte azt a kort, amikor egykori egyházi vezetőink ragaszkodtak ahhoz, hogy neveljék a gyermekeket, majd hozzátette: az állam még mindig furcsának tartja, hogy az egyház vállalta az oktatás terhét.
Számos hiányosság és nehézség felsorolása mellett Székely Árpád a legfontosabbnak egy stabil tanügyi törvény kidolgozását tartja, ami az iskolák autonómiájára alapozna. Ami pedig a Kolozsvári Református Kollégium által nyújtott többletet illeti, az intézményvezető kiemelte a hitvallásos nevelés fontosságát, valamint az egyházi értékek elsajátítását.
Kató Levente az egyházkerület tanügyi tanácsosa beszédében Józsué szavait idézte, aki tömören megfogalmazta a vallásszabadság lényegét. Hangsúlyozta: a kilenc református kollégium az évek során kis létszámú iskolából többszintű, fejlett iskolává nőtte ki magát. A tanácsos a tanintézmények pozitívumaként említette meg az ösztöndíjrendszert, a tehetséggondozást és a keresztszülőprogramot is, de beszéde nyomán képet alkothattunk a kollégiumi tevékenységekről és a jövőbeli tervekről is.
Péter Tünde főtanfelügyelőhelyettes kifejtette: mindig különös varázsa van az ilyen ünnepnapoknak, viszont ez a kollégiumi megnyitó töblettel rendelkezik. – Nem csak dolga után szétszaladó emberek ülnek itt, hanem gyülekezet vagyunk – mondta. Hozzátette: ma már nem csak a város, de az ország határain túl is ismerik a református kollégiumot. – Azok a szülők, akik ide iratták be gyermekeiket, jól választottak, hiszen a tanintézményben kiváló pedagógusok dolgoznak – méltatta a kollégiumban dolgozó tanárok munkáját, eredményekben és áldásokban gazdag tanévet kívánva.
Kötő József képviselő szerint a felekezeti iskoláknak hármas küldetésük van: megmaradni a transzilván értékek világában, a hitből élő igaz ember formálása, illetve a közösségépítés. Az országos évnyitó keretén belül adták át a Bethlen Díjat, amelyet 2004-ben alapítottak és egy maradandó szellemi értéket teremtő pedagógusnak ítélik oda. Idén Farkas Ferenc, a Kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója vehette át a munkáját elismerő díjat Kató Béla főjegyzőtől. Ruszka Sándor József kézdivásárhelyi református lelkész laudációjából kiderült, hogy a történelem szakos igazgató 1963-ban született unitárius családban és 2001-ben vette át a kézdivásárhelyi tanintézmény igazgatását. Munkájának, kitartásának, jó szervezőképességének eredménye, hogy az iskola új épületbe költözhetett. Az intézményvezetőre jellemző a kitartás, a következetesség, a pontosság és az egyházi iskola iránti elkötelezettség.
Ezt követően az Ex Libris Díjakat és annak alapító oklevelét adta át a kilenc református kollégium és gimnázium kéviselőinek a Magyar Művészetért Díj alapítója, Gubcsi Lajos, aki szerint kevés olyan valós, egységes szellemi egység van, mint a kilenc református iskola. A hatkötetes, Kárpát-medencei örökös létünket bizonyító könyvcsomagot átvehették a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Líceumból, a kézdivásárhelyi Református Kollégiumból, a Királyhágómelléki Lórántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumból, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumból, a Marosvásárhelyi Református Kollégiumból, a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumból, a Szatmárnémeti Református Kollégiumból és a Sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumból érkezett vendégek. A kétnapos rendezvénysorozatot az iskola kórusának rövid bizonyságtétele
DÉZSI ILDIKÓ, NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvár Főtere: átvertek bennünket?
Tavaly november elején adták át Kolozsvár felújított Főterének egy részét. Az átalakítás folyamata és az új arculat akkoriban nagy port kavart, nyilvános viták, kerekasztal-beszélgetések, állásfoglalások, illetve összmagyar tiltakozás kísérte.
Nos, tény, hogy a mai arculat funkcionális (egyre több ott a rendezvény, majdnem mindig vannak a téren különböző korcsportokhoz tartozó kolozsváriak, turisták), az amúgy is sikeresnek mondható Kolozsvári Magyar Napok alkalmával lehetett ott rendezvényeket tartani, amelyeken nagyon sokan örömmel vettek részt. A tér átalakítása azonban befejezetlen, hiszen a kezdeti tervnek csupán egy részét valósították meg. E tekintetben két probléma merül fel, véleményem szerint.
Egyfelől, a Mátyás-szoborcsoport restaurálása sok tekintetben problémás, a megrendelő és a kivitelező máris egymást okolják az elhúzódó munkálatok miatt. Ennek kapcsán mindazokhoz intézném a kérdést, akik a város ügyét hozzám hasonlóan szívükön viselik: van-e ebben a kérdésben a lakosságnak valamilyen felvállalandó feladata? Gondolok itt bármire, ami az ügyet előre vinné: pénzgyűjtés, adakozás, illetve közösségi nyomásgyakorlás a kivitelezőre, megrendelőre, tájékoztatás, egyebek.
Másfelől pedig, talán ennél is problémásabb, hogy az újonnan kibővített parkoló eltér az eredeti Planwerk tervtől, amely szerint a tér nyugati és keleti oldalán gyalogosforgalmat kellene kialakítani. A parkoló léte azt jelezné, hogy a tervet valójában feladta a városháza? Habár a későbbiekben cáfolták, de a polgármester nyilatkozata szerint jelenleg így állna a helyzet. Ez esetben is marad a kérdés: van-e ebben az ügyben a lakosságnak valamilyen felvállalandó feladata? Lehet-e ezt a kérdést annyiban hagyni?
A cikket valójában vitaindítónak szántam
Péter László, szociológus. Szabadság (Kolozsvár)

Restaurálták a Bethlen-táblát Nagyváradon
A Kulturális Örökség Napján, szombaton leplezték le a nagyváradi vár egyik bástyáján azt a restaurált és kiegészített 400 éves kőtáblát, melyet Bethlen Gábor erdélyi fejedelem dicsőségére helyeztek el. A bástya építtetését 1618-ban fejezte be Bethlen Gábor. A tábla latin szövege nehezen ültethető át magyarra: nemcsak mitológiai metaforákkal tűzdelt emelkedett stílusa miatt, hanem mert egyes szavak nem az elfogadott latin helyesírással íródtak, sok helyütt szándékosan olyan betűket használtak bennük, amelyek szóképszerűen évszámokká állnak össze.
A tábla szövegének hozzávetőleges fordítása: „Pannónia Gábrielje, Herkules ivadéka emelte hazaszeretetből e gigantikus erősségű falakat, melyek még a nagy mitológiai háborúk sorsát is képesek volnának megfordítani: Tróját, Tarpeia szikláját, Babilont. Az egek visszhangozzák érdemeit, isteni nevét csillagokból fogja megörökíteni az égbolt.”
Mivel az 1627-ben elkészült és kihelyezett emléktáblát ágyúgolyó-találat érte, a későbbi korokban pedig senki nem foglalkozott helyreállításával, több rész is hiányzik belőle. A szöveget tehát levéltári kutatások révén sikerült rekonstruálni – magyarázta el Sárközi Zoltán városi tanácsos, aki az önkormányzat műemlékvédő alapítványának soros elnöki tisztjét veszi át hamarosan. A szemerkélő esőben a bástya tövénél megtartott rövid rendezvényt szándékosan szervezték a Kulturális Örökség Napján, mondta el Angela Lupşea alapítványi igazgató, s hozzátette, a jövőben évente szeretnék valamilyen különleges eseménnyel megünnepelni a jeles dátumot.
Biró Rozália alpolgármester elmesélte: Jakabffy László váradi mérnök már hét évvel ezelőtt felhívta a figyelmét arra, hogy a tábla állaga folyamatosan romlik. A restaurálási folyamat másfél éve gyorsult fel, az önkormányzathoz tartozó műemlékvédelmi alapítvány segítségével sikerült kőfaragó restaurátorokat keríteni, akik aztán nem egészen két hónap alatt helyreállították a táblát, és kipótolták a hiányzó részeket. Emődi Tamás építész, a munka vezetője elmagyarázta: az ötágú csillag alakú erődítmény többi bástyáján is állhatott hasonló tábla, hiszen akkoriban szokás volt emléket állítani egy ekkora építkezés befejezésének, de az utolsóként épült, Bethlenről elnevezett bástya feliratán kívül csak az Arany-bástyán maradt meg egy, már helyreállíthatatlan darab.
A tábla fölött, a levéltári adatok alapján, több címer is állt, de dokumentáció és bármilyen képi emlék híján csak a Bethlen családéról tudjuk, hogyan nézett ki. Ezt Keresztúri József kanonok 19. század eleji leírását alapul véve készítette el bronzból Fekete Tibor képzőművész. A tábla az épp restaurálás alatt álló vár főbejáratától jobbra eső bástya falán látható, alatta négynyelvű (román, magyar, angol, német) információs pannóról olvasható le a szöveg és fordítása, illetve az ide tartozó történelmi adatok.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)