Iskola Alapítvány
„Szülőföldön magyarul”
Az Iskola Alapítvány kuratóriuma a legutóbbi, 2010. szeptember 10-i ülésén 14 060 tanuló „Szülőföldön magyarul” Nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásra benyújtott kérelmét részesítette pozitív elbírálásban, és 5212 egyetemista Hallgatói támogatásra beküldött pályázatát fogadta el. A szülők és hallgatók kiértesítésére a döntés magyarországi jóváhagyását követően kerül sor.
Az Iskola Alapítvány programirodája befejezte a 2009–2010-es tanévi pályázatok feldolgozását, ellenőrzését és összesítését. A kuratórium a 2009–2010-es tanévben összesen 121 712iskoláskorú gyerek kérelmét bírálta el pozitívan, amelyből 2010. szeptember 10-ig összesen 72 240 jogosult vette át a támogatást.
A programiroda szeptember végétől kezdődően további 34 509 igénylőnek postázza az értesítő levelet, és folyósítja a támogatást.
Nagy Zoltán, igazgató
Kolozsvár, 2010. szeptember 13. Nyugati Jelen (Arad)

Decentralizáció az ifjúsági- és sporttevékenységben
Október végéig a jelenlegi 202 fős személyzetből csak 167-en maradnak meg az Országos Ifjúsági és Sporthatóságnál, szemléltette a helyzetet Déván Széll Lőrincz, a hatóság államtitkári rangú vezetője. A nadrágszíj-meghúzás azonban nemcsak a bukaresti központra vonatkozik, hanem a megyékre is, ahol az ifjúsági-, illetve a sportigazgatóságok összevonása révén 12 fős személyzet maradhat. Hunyad megyében jelenleg 17-en vannak, s még az sem dőlt el, hogy a két igazgató közül melyik marad. A decentralizációt azonban feltétlenül folytatják. Ami sikerült Cseke Attila egészségügyi miniszternek, azt akarják megtenni a táborhelyekkel: átadni a helyi hatóságoknak. Országosan jelenleg 181 táborhely létezik, ezek közül 80 működő, 101 romokban hever. Ezeket átadják a helyi vagy megyei hatóságoknak, országosan először Arad, Kovászna és Dâmboviţa megyékben, illetve koncesszióba adják magáncégeknek, s az ebből befolyó összegekből a többi ifjúsági- és sporttevékenységet finanszírozzák. Sőt, a helyi hatóságok úgy kezelhetik a romokban heverő táborokat, ahogy jónak látják, nem kötelező megtartani azok rendeltetését, végül is a gyermeklétszám és a táborozás iránti igény is lényegesen csökkent az utóbbi években. Ezeket fordítsák hasznosabb célokra a helyi hatóságok, vélte Széll Lőrincz. Hunyad megyében például 9 táborhely létezik, közülük a Déva határában lévő Őzike (Căprioara) és a kosztesdi működőképesek, 6 használhatatlan, az algyógyiban pedig széles körű fejlesztés zajlik, mely révén az ország egyik legszínvonalasabb táborhelyévé válik. Október végéig a jelenlegi 202 fős személyzetből csak 167-en maradnak meg az Országos Ifjúsági és Sporthatóságnál, szemléltette a helyzetet Déván Széll Lőrincz, a hatóság államtitkári rangú vezetője. A nadrágszíj-meghúzás azonban nemcsak a bukaresti központra vonatkozik, hanem a megyékre is, ahol az ifjúsági-, illetve a sportigazgatóságok összevonása révén 12 fős személyzet maradhat. Hunyad megyében jelenleg 17-en vannak, s még az sem dőlt el, hogy a két igazgató közül melyik marad. A decentralizációt azonban feltétlenül folytatják. Ami sikerült Cseke Attila egészségügyi miniszternek, azt akarják megtenni a táborhelyekkel: átadni a helyi hatóságoknak. Országosan jelenleg 181 táborhely létezik, ezek közül 80 működő, 101 romokban hever. Ezeket átadják a helyi vagy megyei hatóságoknak, országosan először Arad, Kovászna és Dâmboviţa megyékben, illetve koncesszióba adják magáncégeknek, s az ebből befolyó összegekből a többi ifjúsági- és sporttevékenységet finanszírozzák. Sőt, a helyi hatóságok úgy kezelhetik a romokban heverő táborokat, ahogy jónak látják, nem kötelező megtartani azok rendeltetését, végül is a gyermeklétszám és a táborozás iránti igény is lényegesen csökkent az utóbbi években. Ezeket fordítsák hasznosabb célokra a helyi hatóságok, vélte Széll Lőrincz. Hunyad megyében például 9 táborhely létezik, közülük a Déva határában lévő Őzike (Căprioara) és a kosztesdi működőképesek, 6 használhatatlan, az algyógyiban pedig széles körű fejlesztés zajlik, mely révén az ország egyik legszínvonalasabb táborhelyévé válik.
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)

„Hazajöttetek a magyar oktatás temesvári fellegvárába!”
Mintegy ötszáz magyar iskolás gyermek – virágcsokrokat szorongató kisiskolások, nyüzsgő gimnazisták és magabiztos, felnőttes viselkedésű középiskolások –, valamint szülők és pedagógusok gyülekeztek ma reggel az ünnepélyes tanévnyitó alkalmából, a város immár egyetlen I–XII. osztályos magyar iskolájának udvarán.
„A 2010–11-es tanév lényeges változást hoz a teljes temesvári iskolaközösségünk életében – mondta tanévnyitó beszéde során Virginás Tar Judith iskolaigazgató –, a pénzügyi megszorítások következtében az 1-es és a 26-os általános iskola diákjai és pedagógusai ettől a tanévtől a Bartók Béla Líceumba járnak. Változást hoz az új tanév, mert újra 2-2 párhuzamos osztályban tanulnak az elemista és gimnáziumi diákok, újabb értékes, tapasztalt és elkötelezett pedagógusokkal gazdagodik a tanári kar, de változott az iskolai környezet is, megújult az udvar, a sportpálya, az ebédlő, több terembe új bútor került”. Az 1-es és a 26-os iskolából a Bartók Béla Líceumba költöztetett magyar osztályok és pedagógusok nevében Pál Krisztina tanítónő és Albert Etelka matematikatanár szóltak az egybegyűltekhez, búcsúzva a 200 éves hagyománnyal rendelkező gyárvárosi iskolától és a 40 éve létrehozott Váraljai lakótelepi iskolától, amelyeknek kapuja a magyar nyelvű oktatás számára, úgy tűnik, végleg bezárult.
„Rendkívüli ez a tanévnyitó, amelyre a gazdasági válság rányomja a bélyegét, új tanügyi törvényt várunk és új finanszírozási rendszer lépett életbe – mondta évnyitó beszédében Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelő –, de számunkra főleg attól rendhagyó ez a tanévkezdet, hogy szeptember 13-tól a magyar oktatás a Bartók Béla Líceum falai közé szorult. 1990 után új óvodai csoportokat hoztunk létre, abban gondolkodtunk, hogyan lehetne a 25-ös iskolát 8 osztályosra felfejleszteni, a megyében bővítettük a iskolahálózatot, a Bartók Líceumot valóságos iskolaközponttá alakítottuk ki. Ebben az időszakban anyagiakban egyértelműen gyarapodtunk, a pedagógusok döntő többsége Temesváron és vidéken is szakképzett tanár. Ma itt állunk mindnyájan ezen az udvaron, gyermekek, pedagógusok és felnőttek, akik ragaszkodunk a magyar nyelvű oktatáshoz. Kezdjük az évet optimistán. Egyesek régi osztályban a régi tanárokkal fognak találkozni, az 1-es és a 26-os iskolából jött diákok és pedagógusok új helyszínnel ismerkednek. Tudom, hogy fáj a lelkük azért az iskoláért, amit otthagytak, nosztalgiáznak, a szülők szívében keserűség van, düh, fogcsikorgatás, mert ott kellett hagyni ezeket az intézményeket. Mindenkinek csak azt tudom mondani, aki átjött az 1-esből és a 26-osból – szép számmal jöttek, és ezt köszönjük nekik –, hogy hazajöttetek a Bartók Béla Líceumba, a magyar oktatás temesvári fellegvárába!”
Név szerint köszöntötték az első osztályosokat Milos Edit és Tamási Emese, illetve Szabó Ferenc tanítók: a lépésről lépésre (step by step) első osztályba 18, a Vuk rókás kitűzőt viselő, „hagyományos” első osztályba 21 gyereket írattak be a szülők. A történelmi egyházak nevében Nt. Fazakas Csaba református esperes és dr. Davor Lucacela józsefvárosi káplán áldotta meg az egybegyűlteket. Tanévköszöntő verseket szavaltak Györfi Krisztina, Szabó Abigél és Franka Noémi, a Ha én rózsa volnék című Bródy János szerzeményt Szabó Dóra énekelte el.
Tíz órától elkezdődött az oktatás a Bartók Béla Líceumban, az iskolával és az iskolás könyvekkel, tanszerekkel ismerkedő első osztályosokat a szülők is elkísérték az osztályokba.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

A „klinikai halál ”állapotában van a kisebbségi törvény
– Az RMDSZ számára csupán „vészmegoldás” az oktatási decentralizáció kormányrendelettel történő elfogadtatása, a Szövetség a teljes oktatási törvény mihamarabbi elfogadására törekszik.
– Az RMDSZ számára csupán „vészmegoldás” az oktatási decentralizáció kormányrendelettel történő elfogadtatása, a Szövetség a teljes oktatási törvény mihamarabbi elfogadására törekszik – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes keddi, bukaresti sajtóértekezletén. A szövetségi elnök közölte: a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának hétvégi, marosvásárhelyi ülésén is megállapítást nyert, hogy a területi szervezetek is egyik legfontosabb prioritásnak tekintik a kisebbségi oktatási jogok kibővítését, valamint a rendszer átfogó reformját ígérő jogszabály elfogadtatását a Szenátusban. A további prioritásokról szólva leszögezte: végre vissza kell hozni „a klinikai halál” állapotából a kisebbségi törvényt, és komolyan foglalkozni kell a gazdasági fejlesztési régiók újraszervezésének kérdésével is.
Markó Béla elutasította a sajtószabadságot sértő azon törvénykezdeményezést, amely az írott sajtót a Nemzeti Audiovizuális Tanács ellenőrzése alá helyezné. Álláspontja szerint egy igen veszélyes kezdeményezésről van szó, amelyet az RMDSZ semmilyen körülmények között nem fog támogatni.
A miniszterelnök-helyettes elégtétellel nyugtázta, hogy a kormány elfogadta az RMDSZ azon javaslatát, melynek értelmében a szerzői jogdíjakra kirótt társadalombiztosítási adót nem az adott személyek, hanem a munkáltatók kell majd befizessék, ezzel véleménye szerint a szerzői jogok körüli helyzet megoldódni látszik.
Az egészségügyi témában benyújtott ellenzéki egyszerű indítvány kapcsán kifejtette: bár való igaz, hogy az egészségügyi rendszer igen komoly finanszírozási problémákkal küszködik, ennek dacára éppen az egészségügyi tárca – amelyet az RMDSZ vezet – hozta meg az elmúlt időszak legfontosabb reformintézkedéseit. –Az RMDSZ-nek határozott elképzelései vannak az ágazat további reformját illetően is: az a szándékunk, hogy az Egészségbiztosítási Pénztárat az Egészségügyi Minisztérium hatáskörébe utaljuk át, ezáltal ugyanis felszámolható lenne az a „kétfejű” rendszer, amelyben, míg a minisztérium vállalja a felelősséget a teljes egészségügyi rendszer működéséért, az egészségügyi intézmények költségvetése fölött a pénztár rendelkezik– mondta.
Az európai szintűvé terebélyesedő roma-ügy kapcsán Markó Béla leszögezte: Franciaország tévedett, amikor a romák kitoloncolása mellett döntött, álláspontja szerint ezzel az antidemokratikus lépéssel gyakorlatilag azt bizonyítja Európa számára, hogy Franciaországnak nincs megoldása a kérdésre, miközben kizárólag Romániára kívánja hárítani e súlyos és összetett probléma kezelését. A romák kérdésének megoldása nem lehet egyetlen ország feladata, erre közös európai választ kell találni – mutatott rá az RMDSZ elnöke. erdon.ro

Visszahelyezett Bethlen-emléktábla
Nagyvárad – Kedden sajtótájékoztató volt az RMDSZ-nél. Biró Rozália alpolgármester a Művészeti Líceum magyar külsős osztályairól, Sárközi Zoltán helyi tanácsos pedig az újraavatott Bethlen-emléktábláról beszélt.
Biró Rozália alpolgármester, az RMDSZ nagyváradi elnöke kifejtette: a Művészeti Líceumban úgy alakult a helyzet, hogy túljelentkezés van a külső elsős magyar nyelvű osztályba, körülbelül 10-15 gyermekről van szó. Ennek tudatában meggyőzte Dorel Luca főtanfelügyelőt arról, hogy- habár kevés az esélye a sikernek- kérvényezzék a minisztériumnál, hogy indulhasson még egy osztály. Az indoklást a hét közepén fogalmazzák meg, az átiratot pedig pénteken adját át a Váradra érkező Király András szakállamtitkárnak. (Sürgösségi kormányrendelet kibocsátása szükséges a beiskolázási keretszám megváltoztatásához). Amennyiben negatív válasz érkezik a szaktárca részéről, két megoldás lehetséges: versenyvizsga alapján döntik el, hogy melyik gyermeket vegyék fel, vagy pedig mindenkit felvesznek, de akkor többletköltség hárul a szülőkre. Egyébként a többi osztállyal nincsenek problémák, valószínűleg szeptember 20-30. között hívják majd be a szülőket és a diákokat utóbbiak meghallgatása céljából, az időpontról a sajtón keresztül fogják értesíteni őket. Különben az RMDSZ székhelyén kedd délig 31 dossziét tettek le (24 elsős, 2 negyedikes, 4 hetedikes és 1 nyolcadikos), a kéréseket továbbították az iskola titkárságának. Egy jelentkező akadt volna kilencedikbe is, azonban országos szinten sem megengedett, hogy külsős középiskolai osztály induljon, a szaktantárgyak magas száma miatt. Őt arról próbálják most meggyőzni, hogy a belsős osztályba iratkozzon. Az idén amúgy 70 gyerekkel kevesebbnek a beiskolázását hagyta jóvá a minisztérium a váradi líceumba, mint tavaly, sajnos országos tendencia a művészeti oktatás elsorvasztása.
Magyarázó fölszöveg
Sárközi Zoltán önkormányzati képviselő, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány társelnöke tudatta: szeptember 18-án, szombat délelőtt 11 órakor a vár főkapujáról jobbra eső Bethlen-bástya sarkánál újraavatják az 1627-ben készült Bethlen-emléktáblát. Annak idején, négy-öt évvel ezelőtt Jakabbffy László és Emődi Tamás indította el az ehhez vezető folyamatot, és sokat segített Angela Lupşea, az alapítvány igazgatónője is. Sok ember munkája vezetett tehát a figyelemre méltó eredményhez, mely által lehetővé vált “múltunk egy darabjának újrafényezése”. Az öt négyzetméteres alapterületű (189×312 centiméter) kőtáblának hányattatott sorsa volt az évszázadok folyamán: harminc-negyven évvel a kihelyezése után török ágyúgolyó találta telibe (ekkor szenvedett szilánkos törést, mely sugárirányba továbbterjedt). Az 1700-as évek elején gaz és moha nőtte be az alkotást, 1806-ban pedig már hiányzott a Bethlen-család címere. A megtisztításra, renoválásra több mint 100 millió régi lejt költött az önkormányzat, az alapítvány és a szalárdi Constructorul cég, és a tábla latin nyelvű tartalmát a fordítással együtt egy magyarázó fülszöveggel ellátott pulpituson három nyelven (magyarul, románul és angolul) is feltüntetik. Az avatóünnepségen közreműködnek az állami színház magyar és román társulatának művészei, majd a leleplezés után Jakabffy László várlátogatásra invitálja az érdeklődőket.
Pannónia Gábrielje
Az 1627-ben készült kőemléktábla a vár utolsó, Bethlen Gábor által emeltetett, 1618-ban elkezdett bástyájának a befejezését jelzi, és a fejedelem érdemeit méltatja. A latin nyelvű szöveget a szaknyelv mitologikus metaforákkal tűzdelt manierista panegirisznek nevezi, mely Háportoni Forró Pál udvari történetíró dicsőítő verseinek hatására született. Hasonlóságot mutat Háportoninak a váradi vár befejezését megéneklő patetikus hangvételű soraival, melyeket Quintus Curtius Rufus Nagy Sándor-életrajzának magyar fordításához írt előszavába foglalt bele.
Az emléktábla fölé a fejedelem ellipszis alakú címere került annak idején, ez azonban a XIX. század elején eltűnt. Keresztúri József kanonok 1806-ban publikált leírása tette lehetővé a heraldikai kompozíció rekonstruálását: a négyelt pajzsban a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség címerképei, az Oppeln vagy Ratibor sziléziai hercegségek címeréből vett pajzs, középen pedig az iktári Bethlen-család címere kapott helyet. A kőtáblát Kiss Zoltán gyulafehérvári és Gere István kalotaszentkirályi mesterek restaurálták, a bronz relief pedig Fekete Tibor egyetemi oktatónak az alkotása.
A Bethlen-emléktábla szövegének parafrazált fordítása a következő: “Pannónia Gábrielje, Herkules ivadéka emelte hazaszeretetből e gigantikus erősségű falakat, melyek még a nagy mitológiai háborúk sorsát is képesek volnának megfordítani: Tróját, Tarpeia szikláját, Babilont. Az egek visszhangozzák érdemeit, isteni nevét csillagokból fogja kirakni az égbolt”.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Sikeres fellépés Nyíregyházán
A Szatmári Református Egyházmegye Lelkipásztor Kórusa és a Szatmári Református Gimnázium Gyermekkórusa Nyíregyházán a Luther téri evangélikus templomban adta elő az „Ő az Úr, Ő a Király” című tematikus koncertjét.
A Szatmári Református Egyházmegye Lelkipásztor Kórusa és a Szatmári Református Gimnázium Gyermekkórusa Nyíregyházán a Luthertéri evangélikus templomban adta elő az „Ő az Úr, Ő a Király” című tematikus koncertjét, amelyet Higyed Gyöngyi karnagy vezetett. A házigazda lelkipásztor, dr. Kovács László Attila, aki a Kolozsvári Protestáns Teológia zenetanára is nagy örömmel és szeretettel köszöntötte a kórusokat. Elmondta, az a nagyszerű a szatmári egyesített kórus összetételében, hogy a kórust kísérő profi zenészek mellett lelkipásztorok, gyülekezeti tagok és gyermekek együtt éneklése kínálja azt a különleges zamatot, amelynek nem csak vájtfülű élvezője lehet a hallgatóság, hanem szívével, lelkével is felfogja és befogadja az üzenetet. A házigazdák kedves, kifogástalan vendéglátása arról a testvéri szeretetről tett bizonyságot, amellyel az együvétartozást erősítették. Amellett, hogy nagyszerű zenei élményben lehetett részük a hallgatóknak a kórusokat vendégül látó Luther téri templomban, a koncert egyben ünnepi megpecsételése volt annak a jubileumi eseménynek, amellyel Szatmárnémeti és Nyíregyháza közötti testvérvárosi szerdőzés aláírásának tizedik évfordulóját ünnepelték.
erdon.ro

A „legnehezebb” tanév
A pedagógusok szociális gondjai rányomták bélyegüket a tegnapi iskolakezdésre
A huszonöt százalékos fizetéscsökkenést tanúsító bérszelvényt is tüntetően kitűzte tegnap a mellére a tegnapi tanévnyitón több ezer pedagógus. A tanárok ezzel kívánták jelezni: az utóbbi két évtized egyik legnehezebb tanévének néznek elébe.
Fordítsanak hátat a politikusoknak! – szólította fel tagjait a Spiru Haret tanügyi szakszervezet a tanévnyitó alkalmával; az érdekvédők attól tartottak, az oktatási intézményekben zajló tegnapi ünnepségek politikai üzenetváltásra nyújtanak majd lehetőséget. A szakszervezet figyelmeztetése ellenére azonban országszerte nem csak részt vettek a politikai pártok képviselői, de fel is szólaltak az ünnepségeken.
Leszámolnak a fűnyíróval?
Daniel Funeriu tanügyminiszter az aradi Dimitrie Ţichindeal pedagógiai líceumban mondott rövid ünnepi beszédet, amelyben arra figyelmeztetett, égetően fontos a román tanügyi rendszer hitelének helyreállítása. A tárcavezető – aki a hétvégén arra kérte a pedagógusokat és iskolaigazgatókat, rövid és hatékony legyen a tanévkezdő ünnepség – megköszönte a tanároknak, hogy a szolidaritás jegyében elfogadták a megszorító intézkedéseket. A miniszteri felszólalással majdhogynem ellentétes tartalmú üzenetet juttatott el az RMDSZ a sajtóhoz.
Emil Boc kormányfő televíziós üzenetben szólt a hazai diákokhoz és szülőkhöz. A miniszterelnök azt ígérte, hogy a tavalyi nehéz év után „kisüt a nap” a hazai tanügyben, a következő időszak kulcsfontosságú lehet a minőség biztosítására.
Emil Boc szerint a pozitív tendenciák már most is tapasztalhatóak: a diákok több mint kilencven százaléka korszerű, engedélyezett tanintézményben kezdheti meg tanulmányait, a legutóbbi érettségi eredményei pedig azt mutatják, hogy a hazai oktatási rendszer a megszerzett tudás alapján értékel.
Markó Béla arra figyelmeztetett, hogy a „fűnyíró” politikának vége, az RMDSZ nem fogad el több megszorítást, és azon lesz, hogy december 31-e után a pedagógusok kedvezőbb bérezésben részesüljenek. Erre a szövetségi elnök szerint azért van lehetőség, mert bár a béralap nem nőhet számottevően a jövő évben, a költségcsökkentést előirányzó intézkedések és az idei leépítések lehetővé teszik, hogy a rendszerben dolgozóknak növekedjen a fizetése.
Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke pedagógusként és szülőként nyílt levélben fordult tegnap a hazai pedagógustársadalomhoz és a szülőkhöz. Az ellenzéki politikus az utóbbi két évtized legnehezebb tanévének nevezte a következő időszakot, amelyet szerinte a nélkülözés és az állami klientúraépítés jellemez.
Lészen törvény?
Az idei tanévkezdés egyik legfontosabb kérdése, hogy hosszas várakozás után életbe lép-e az oktatási reformot előirányzó törvénycsomag. Markó korábbi közlése szerint az RMDSZ megállapodott a Demokrata–Liberális Párttal: ha nem gyorsul fel az oktatási törvénytervezet vitája, a kabinet sürgősségi kormányrendelettel fogadtatja el a jogszabály decentralizációra vonatkozó részét, és ennek nyomán az iskolák átkerülhetnek az önkormányzatok hatáskörébe.
A kormányfő-helyettes emlékeztetett arra, hogy az oktatási intézmények decentralizációja, akárcsak a kórházi szerkezetváltás, hatalmas lehetőség az önkormányzatok számára. Ennek köszönhetően már nem Bukarest, hanem maguk a helyi közösségek dönthetnek az iskolákat érintő kérdésekben, ideértve az intézmények működtetését, az igazgatók kinevezését, illetve a tanintézményeket érintő fejlesztéseket is.
Mint arról korábban beszámoltunk, az új oktatási törvény lehetőséget teremt a differenciált románnyelv-oktatásra az érettségiig: ez azt jelenti, hogy a kisebbségi osztályok tanulói idegen nyelvként, külön tanterv szerint sajátíthatnák el ezt a tantárgyat a líceumban is. A decentralizáció szempontjából fontos kitétel, hogy a kisebbségi pedagógusok részarányos képviseletet kaphatnak az iskolaszékekben, a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok után pedig az iskolák emelt szorzóval juthatnak támogatáshoz.
Tanügyi drámák
Drámai hangú dokumentumot hozott nyilvánosságra a Tanügyi Szabad Szakszervezet (FSLI) az idei iskolai év nehézségeivel kapcsolatban. „A pedagógusok bére 25-50 százalékkal csökkent, az iskolák helyreállítása, korszerűsítése várat magára, nagyon sok tanügyi dolgozó vesztette el az utóbbi hetekben a munkahelyét” – áll a FSLI mérlegében.
Az érdekvédők arra figyelmeztetnek, csak azért halasztották el a tanévkezdő általános sztrájkot, hogy a szülők és a gyerekek számára ne okozzanak az első napokban áthidalhatatlan problémákat. Ugyanakkor a szakszervezeti tömörülés azt javasolta kétszázezer tagjának: a tanévnyitón a tiltakozás jeleként jól látható helyre tűzzék ki a fizetéscsökkenést tanúsító bérszelvényt.
A felhívással kapcsolatban a lapunk által megkeresett pedagógusok ellentmondásosan nyilatkoztak. „Megalázónak érzem a tiltakozásnak ezt a formáját, a megszorító intézkedések ugyanis nem csak minket, hanem a szülők többségét is érintik. Ha az ünnepi hangulatot ilyesmivel terheljük, úgy tűnhet, saját sérelmeinket túlbecsüljük” – nyilatkozta lapunknak Elena Crişan Bihar megyei pedagógus.
„Mindenképpen tiltakozni kell valahogy, mert a mostani bérviszonyok mellett lehetetlen nemcsak hogy jó munkát végezni, de teljes állásban megmaradni. Én az idei tanévben másodállást vállaltam, egy számítástechnikai cégnél, napi tizenhárom órát fogok dolgozni, fogalmam sincs, hogy lehet ezt bírni” – panaszkodott az ÚMSZ-nek Balog Loránd matematikatanár. A FSLI képviselői azt ígérik: a napokban összeáll a következő időszakra érvényes sztrájknaptár, és folytatódnak a júniusban abbamaradt tiltakozó akciók.
Sok a gyerek, kevés a fizetés
A válság jegyében kezdték a tanévet a szórványban élő és a székelyföldi magyar közösségek is. Déván az öt éve működő Téglás Gábor Iskolaközpontban Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő figyelmeztetett a következő időszak nehézségeire, és arra, milyen lehetőségeket biztosíthat európai perspektívából a jól működő tanügyi rendszer.
„A jövő európai társadalma a tudás és az összetartozás társadalma. A Téglás Gábor Iskolaközpontnak egy ilyen európai jövő felépítésében kell élen járnia” – mondta a politikus. A Téglás Gábor Iskolaközpontban több mint 600 diák kezdi meg az új tanévet, ötven, túlnyomórészt szakképzett pedagógus irányításával. Idén két első osztály indul, 32 diákkal. Az öt éve működő iskola minőségi oktatást biztosít a Hunyad megyei magyar diákoknak, az idei érettségin a tanulók 97,5 százaléka vizsgázott sikeresen, szemben az országos 69,3 százalékos aránnyal.
Hargita megyében 39 ezer diák kezdte el tegnap az idei tanévet, 3700-an először ültek iskolapadban. A lapunknak nyilatkozó Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő szerint bizakodásra adhat okot, hogy az idén többen iratkoztak be a napközibe és óvodába, mint tavaly: 13.500 kisgyerek élvezi ezt a típusú ellátást. A főtanfelügyelő figyelmeztetett: a pedagógusoknak rendkívül feszült helyzetben kell helytállniuk, elhivatottságuk és elkötelezettségük határozza meg ezt a tanévet. Új Magyar Szó (Bukarest)

Stúdióba szorít a válság
„Szeptember huszadikán véget ér a nyári szünet idejére és az új évad első hónapjára hirdetett készenléti munkanélküliség a Tamási Áron Színházban” – jelentette be tegnap a sepsiszentgyörgyi intézmény sajtófelelőse. A három hónapig tartó munkabeszüntetés által a színház mindössze annyi pénzt tudott megspórolni, hogy az intézmény jövőjét veszélyeztető lépések nélkül vészelje át a 2010-es év utolsó három hónapját
Kényszerből erényt
A megszorítások következményeként a szilveszteri produkció kivételével a 2010– 2011-es évad valamennyi új előadása stúdiótérben kerül bemutatásra, ily módon a színház vezetősége csökkenteni tudja a díszletek előállítási költségeit is, melyek anyagi fedezete jelentős mértékben visszaesett az elmúlt évadokhoz viszonyítva.
Művészi szempontból szeretné gyümölcsöztetni az új helyzetet a színház vezetője, a stúdióelőadások adta új lehetőségeket kihasználva úgy, hogy erényt kovácsol a kis költségvetésű, kis térben létrehozott alkotásokból.
„Abból indultunk ki, hogy kis térben kisebb a költségvetés, és ezt a helyzetet megpróbáljuk gyümölcsöztetni, ami a színésznek és a közönségnek is jó, erősíti a kapcsolatot” – mondta Bocsárdi László színházigazgató, aki lapunknak arról is beszélt, hogy a szeptember huszadikán véget érő három hónapos kényszerszabadság egy speciális helyzet volt. A színház dolgozói bár bejártak, az intézmény nem termelt, vagyis nem hozott létre újabb előadásokat, nem adott el és nem vásárolt.
Új bérletek, régi minőség
„Lehetőleg ugyanolyan jó minőséget szeretnénk továbbra is nyújtani a nézőknek, mint eddig” – fogalmazott Bocsárdi, aki az új típusú bérletektől is azt várja, hogy mindenki elmenjen a színházba és megnézze a produkciókat, az újakat és a korábbiakat is.
„Azokat is szeretnénk becsalogatni az előadásainkra, akik eddig nem jártak színházba, de azokat sem szeretnénk elveszíteni, akik munkahelyi elfoglaltságaik miatt nem érnek rá éppen azon a napon színházba menni, amelyre a hagyományos bérlet szól” – nyilatkozta az igazgató.
Az eddig meghirdetett felnőtt és diákbérletek mellett – mindegyik négy előadást foglal magában, ezek közül egyik választható az elmúlt évek sikeres előadásai közül – az idén a sepsiszentgyörgyi intézmény három új bérlettel lepi meg a közönséget. Ábel bérlet egészségügyi dolgozóknak, lelkészeknek, délutáni váltásban dolgozóknak. A bérletet rugalmassága miatt olyan nézőknek kínálja a színház, akik elfoglaltságaik miatt nem tudnak a hagyományos bérletek adott napjain színházba menni. A Bakk Lukács bérlet „azoknak szól , akik azt hitték, nekünk nincsen humorunk” – tudhatjuk meg a sajtóközleményből.
A Tamási Áron halhatatlan hőséről, Bakk Lukácsról elnevezett bérlet kiváló alkalmat kínál a színháztól évek, vagy akár évtizedek óta elpártolt nézőknek is arra, hogy megnézzék, milyen manapság a színház, hogy viccelnek (akár komoly dolgokkal is) ebben az új évezredben. A harmadik típusú új bérlet a Visszajáró bérlet, színházszeretőknek, és mindazoknak, akik úgy érzik, semmit sem szalaszthatnak el.
Megszorítások jegyében
A szokásos két bemutató helyett idén ősszel a sepsiszentgyörgyi színházban egy bérletes előadás, Shakespeare A velencei kalmár című színműve készül el Bocsárdi László rendezésében, főszerepben Mátray Lászlóval és a Sepsiszentgyörgyre nemrég visszatért Szakács Lászlóval. Bérleten kívüli szilveszteri produkcióként Alexandre Dumas A három testőr című regényéből készült musical-átirat kerül bemutatásra Selmeczi György rendezésében, mely előadásban a Tamási Áron Színház művészei mellett újra fellépnek majd a Kolozsvári Állami Magyar Opera énekesei is.
Bérletes előadásként mutatja be továbbá a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Csehov Három nővér című darabját Keresztes Attila rendezésében, a vendégjátékra 2010 októberében kerül sor.
Az intézmény 2011-es tavaszi terveit is a válság jegyében fogalmazta meg. Az új bemutatók sorát Tom Stoppard Árkádia című darabjának bemutatója zárja majd. Amennyiben ezt az intézmény anyagi lehetőségei megengedik majd még két további bemutatóra is sor kerülhet, gyerekelőadásként (9-től 99 éves korig) Ðorde Lebovic Az ezredik éjszaka című darabja Zakariás Zalán rendezésében, kamaratermi produkcióként pedig Jean Genèt Cselédek című drámája Bocsárdi László rendezésében. Műsorra tűzik még Kolcsár József Zabhegyező című ingyenes egyéni előadását, mely J. D. Salinger regénye alapján készült.
Elmúlt bizalmatlanság
Bocsárdi lapunk arra a kérdésére, hogy az önkormányzat nyár eleji bizalmatlankodása mennyire viselte meg, röviden így válaszolt: „Ha a javaslataimat elfogadják és beleegyeznek abba, hogy a magam választotta munkatársakkal dolgozzam, akkor több időm marad az alkotásra is”.
Amint arról lapunkban beszámoltunk Bocsárdi ősztől versenyvizsga nélkül maradhatott a sepsiszentgyörgyi színház igazgatója, miután az elmúlt öt évben folytatott tevékenységét vizsgáló bővített bizottság engedékenyebb volt, mint az első, amely nem adott neki elég nagy jegyet ahhoz, hogy folytathassa munkáját.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kettős
Ha már állampolgárság, és a szomszédoknak sincs kifogása, akkor Magyarország lakosságszáma jelentősen, kábé egymillióval, megnövekedhet a közeljövőben. A magyarigazolványt kilencszázezren váltották ki annak idején. Hogy milyen jogokkal és kötelezettségekkel fog járni, az egyelőre nyitott kérdés, de dolgoznak és aggódnak rajta erősen. Nyugdíj, egészségügyi ellátás, áttelepülés, oktatás, munkavállalás… Ezer rendezetlen terület, amelyekben jelenleg is működnek legális és illegális megoldások.
A legnagyobb kérdés: a választójog. Ügyetlen Fideszes elszólások már megelőlegezték, hogy akár évtizedekre bebetonozhatja a jobboldalt a hatalomba, ha a határon túliak megkapják a beleszólás jogát Magyarország belügyeibe. És ugyanez az aggodalom hangján: pár százezer elkötelezett szavazó eldöntheti kiélezett helyzetben az anyaország belügyeit anélkül, hogy annak gazdasági, politikai következményeit a bőrén megérezné. A más dárdájával csapkodni a csalánt klasszikus esete. A szavazáshoz jelenleg bejelentett magyarországi lakhely kell. Ez nem lehet akadály, a monoki polgármester máris felajánlotta Kossuth Lajos szülőházát erre a célra, ahová korlátlan számban várnak külhoni magyarokat ideiglenes lakcím kiváltása céljából. Ha ez mégsem volna járható út, akkor csak akad pár százezer elkötelezett hazai, aki megengedi, hogy hozzá bejelentkezzenek.
S innen már a képzeletnek semmi nem szab határt. Választások idején a pártkülönítmények elindulnak felpántlikázva Székelyföldre, s ígérnek adócsökkenést, béremelést a pedagógusoknak, autópályákat és metrót. Ha valamivel okosabbak, akkor külön programot (üres ígéretet) dolgoznak ki a román, ukrán, szlovák, szerb állampolgárságú magyaroknak. Kinek mire van éppen szüksége?
A magyarigazolványok kiállítása körül is voltak anomáliák. Jelentkeztek a nyelvünket szinte nem beszélő, de hibátlan magyar ősökkel rendelkező elrománosodott személyek, és vegyes házasságból származó román nevű, ortodox vallású, mindkét nyelvben otthonos haszonlesők. És mi van a csángókkal, akik nem állnának már meg egy nyelvi kompetenciákat vizsgáló bizottság előtt, nevük román lett, katolikusságuk igazolja magyar származásukat?
És nem szóltunk még a legbizonytalanabb tényezőről. Ki állíthatja, hogy az elcsatolt területek magyarjainak többsége jobboldali elkötelezettségű? Mérte, számolta valaki? Mindennapi tapasztalataink ezt igazolják. De azt is, hogy a kisebbségben élő véreink sokkal nagyobb számban fogékonyak a szélsőjobb által összefogott rovásírásos, kurultájos, ősvallásos butítások iránt. Nagy meglepetések következhetnek. Új Magyar Szó (Bukarest)

Mi, székelyföldi magyarok
Vannak dolgok, mikben nem lehet eléggé korán fölemelni a szavunkat, hogy elkerülhessük végzetes közösségi tévedéseinket. Itt van a székelyföldi területi autonómia kérdése. Minden jóérzésű székelyföldi magyar ember egyetért abban, hogy ennek a történelmileg, földrajzilag, gazdasági érdekekben, hagyományokban, etnikai összetételben egységes területnek szinte alanyi jogán jár az önrendelkezés, hiszen csak így maradhat meg, így kerülheti el a további erodálódás, lemorzsolódás veszélyét, mely Trianon óta egyfolytában – négy évet leszámítva – fenyegette és fenyegeti.
S ha fenyegetettség van, akkor a közösségi érzületet és öntudatot is kell mozgósítani, s ennek egyik eszköze a közösség jelképeinek tudatos és következetes használata. A székelyföldi hagyományos zászlók, címerek használata, székelykapuk-állítása, a hagyományos építészet megőrzése, további éltetése. De legfőképpen a nyelvet, magyar anyanyelvünket kell védenünk, ápolnunk és óvnunk, mert nyelv nélkül bajosan lehet nemzeti közösségről beszélni.
A székelyföldi magyar nyelvjárás, a tájnyelvi szóejtés és megannyi ízes fordulat az egységes magyar nyelv és kultúra óriási értéke, megőrzése pedig a legnagyobb felelősség. Láthatjuk, mi történik a nyelvüket vesztett moldvai csángómagyarokkal, hogyan olvadtak – olvadnak – be a környező tengerbe, mert a vallás nagy dolog, de nyelvhasználat nélkül vajmi keveset ér, főleg akkor, ha az egyházat a közösség, annak gyökerei ellen fordítják. Pedig komolyabb történészek – Dimitrie Cantemirtől máig – elismerik, hogy a moldvai katolikusság egységesen magyar eredetű és etnikumú.
Nicolae Iorga és köre (meg egy két nemzetáruló magyar) próbálta elhitetni a székelyekkel, hogy voltaképpen elmagyarosított románok lennének. Erre legyintettek a székelyek, ahogyan arra is legyinteni kell, hogy külön nemzetként kellene meghatározniuk magukat. Tehát nem magyarnak, hanem székelynek, s így nyilatkozni majd a soronkövetkező népszámláláskor is. A szirénhangok szerint, így könnyebben lehetne elérni a székelyföldi területi autonómiát. A szirénkedők egy része ostoba és tájékozatlan, de könnyen lehet köztük néhány áruló szándékú is, aki így gyengítené Erdély magyarságát, mely sokszínű ugyan, de egy dologban egységes és oszthatatlan: magyar anyanyelvű magyar, hívják akár biharinak, kalotaszeginek, mezőséginek, vagy éppenséggel székelynek.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Hetven éve vonult be a magyar hadsereg Sepsiszentgyörgyre
...És felvirradt a várva várt szeptember 13. Őszi eső csepergett, de ez nem zavarta az ünnepi hangulatot. A terv szerint Szentkereszty bárónak, Séra István gárdaparancsnoknak és Ferencz Lajos ügyvédnek a megye határán kellett volna fogadnia Dálnoki Miklós Bélát, de senki sem tudta, milyen irányból fog érkezni a vezénylő tábornok.
Egy rendelkezés értelmében reggel nyolckor kezdhette meg a lakosság az épületek díszítését, miután az utolsó román katona is elhagyta a várost. Közben érkeznek a főtérre az ünneplőbe, népviseletbe öltözött városlakók, saját zászlójuk alatt vonulnak fel a különböző ipartestületek, egyesületek, tűzoltók. Megérkeznek a rendfenntartó árkosi, kőröspataki, kálnoki tűzoltók saját zenekarukkal, és kordont vonnak a felsorakozó közönség előtt, ügyelnek a rendre. Kilenc órakor adták át a román parlamenterek Sepsiszentgyörgy városát a magyar küldöttségnek. Íme, hogyan emlékezik Czikó Árpád közgazdász, akkor kisdiák, az emlékezetes percekre: ,,A sepsiszentgyörgyi kávéház ablakában — a mai színház épületében — írták alá a jegyzőkönyvet. Megjelent a magyar parlamenter kocsi fehér zászlóval. Egy tiszt ült benne… Amikor a tiszt kiszállt, ölben vitték be a kávéházba, hatalmas ünneplésben részesítették. Aztán a román parlamenter elkísérte a kocsit a város széléig. Amire visszajött a Csíki utca végéről, már az egész város piros-fehér-zöld zászlókkal volt feldíszítve, s ahogy a Csíki utca sarkán befordult, látva a kitódult tömeget, felállt — őrnagy volt —, és végig tisztelegve hagyta el a várost. Emlékezetes gesztus, a lakosság megtapsolta.” (Idézet B. Kovács Andrásnak Czíkó Árpáddal folytatott beszélgetéséből) Motorkerékpáros előőrsök jelennek meg, virágokkal halmozzák el őket, cirkálnak a főtéren, közeledik a bevonulás. Közben sorra felvonulnak a menekültek: a hétfalusi csángók, az új életet kezdeni szándékozó brassói magyarok, a regáti menekültek. Jelszavak hangzottak el… kórusban követelték vissza a dél-erdélyi városokat. Befut egy-egy kis Balilla gépkocsi, melyek egyikén sepsiszentgyörgyi származású tisztek érkeznek, köztük József Ákos alezredes, a Székely Mikó Kollégium 1916-ban érettségizett diákja, a Ludovika Akadémia végzettje… Már a délutáni órákban vagyunk, mikor megjelennek a főcsapat gépkocsiosztagai. Egy csónakos motorkerékpár érkezik, román altiszt vezeti, hajójában az itt maradt utolsó román tiszttel. A virággal teleszórt főúton érkező bevonulókat virágesővel, véget érni nem akaró éljenzéssel fogadja a lakosság. A menetoszlop meg-megáll, az emberek szorongatják a bevonulók kezét, virágcsokrokat dobálnak, adnak át… (Részlet József Álmos Bevonulás Sepsiszentgyörgyre, 1940 című, a napokban megjelenő könyvéből) Könyvbemutató csütörtökön 18 órakor a Székely Mikó Kollégium dísztermében. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyre gyakoribb az osztályok összevonása és az ingázás –
Maros megye a szerencsések közé tartozik, mivel a tanfelügyelőség szerint nem szüntettek meg egyetlen iskolát sem, az osztályösszevonás és az ingázás viszont egyre gyakoribb. A kisdiákoknak minden reggel sokszor kell utazniuk.
„Első osztályt ide jártam, de másodiktól bementem Körtvélyfájára, s ott jártam” – mondja Bocskai Péter, aki a Maros megyei Magyarpéterlakáról ingázik a 7 kilométerre levő községközpontba, Gernyeszegre. Az erdélyi falvakban lakó gyerekek kiskoruk óta hozzászoknak a hajnali keléshez és a délutáni hazaérkezéshez. Az ingázás modellként áll a gyerekek előtt kiskoruk óta, szüleik közül is többen a községközpontba vagy Marosvásárhelyre járnak dolgozni.
A szülők is inkább azt szeretnék, ha falujukban megfelelő minőségű oktatást lehetne biztosítani. Mivel azonban ez gyakorlatilag lehetetlen, ezért elfogadják a helyzetet.

Visszatekintettek – Tíz éves a Csángó Oktatási Program
Csángó Oktatási Programban részt vevő mintegy száz pedagógus a tíz év alatt több ezer moldvai gyereket tanított magyarul beszélni, írni és olvasni. Fiatal pedagógusok és idősek, székelyföldiek, szórványbéliek és magyarországiak jöttek egy évre szerencsét próbálni Moldvába, vagy ellenkezőleg: elhivatottságból, misszionáriusként itt maradtak 5-8-10 évre, sőt ide is költöztek.
Az összeállítás a szervezett és rendszeres moldvai magyar oktatás fennállásának évfordulóján elhangzott gondolatokat teszi közzé. Erdély.ma

Egyhetes ünnep Udvarhelyen
Negyven évvel ezelőtti megalapítására emlékezik a művészeti iskola
Negyvenéves az intézményes állami művészeti képzés Székelyudvarhelyen, a dr. Palló Imre Zene-és Képzőművészeti Szakközépiskola. Az esemény nagyságához méltó ünnepséget terveznek szeptember 20-a és 26-a között. Az ünnep előkészületei javában zajlanak, Bodurian János igazgató, aki immár húsz éve vezeti az iskolát, rövid beszámolót tartott lapunknak az intézmény életében történt fontosabb állomásokról.
„Az intézményes művészeti képzés kezdetben igencsak hányatott sorsú volt Székelyudvarhelyen, hosszú éveken keresztül vándoroltunk egyik intézményből a másikba, míg végül 1992-től rendezett körülmények között, két épületben, átlagosan 550 diákkal működünk. Az intézmény 1991-ben vette fel dr. Palló Imre, mátisfalvi születésű operaénekes nevét” – mesélte az igazgató, aki a vezetői teendők mellett 38 éve zenetanárként is dolgozik.
Együtt a negyven évfolyam
Az egyhetes esemény talán legfontosabb momentuma a találkozás lesz, melyre mintegy kétszázötven olyan vendéget várnak, akik valamilyen minőségben az eltelt évtizedek alatt kapcsolatba kerültek a művészeti iskolával. „Az itthon tartózkodók mellett, Magyarországtól kezdve egészen Svájcon keresztül az Egyesült Államokig, sok helyről jelezték részvételi szándékukat volt diákjaink, akik közül többen fel is lépnek az ünnepségen” – meséli Bodurian János intézményvezető.
Az ünnep összehozza az embereket, és ilyen méretű rendezvény még soha nem volt az intézményben, tudtuk meg a szervezőktől. A találkozások mellett az esemény egyfajta összegzést is jelent majd mindenki számára, aki valamilyen minőségben az eltelt évtizedek alatt kapcsolatba került a székelyudvarhelyi művészeti iskolával. Egy összefoglaló könyv is meg fog jelenni, hogy ennek az összegzésnek, számbavételnek nyoma is maradjon. Ez tartalmazza majd az iskola történetét, egy rövid Palló Imre életúti leírás mellett.
Tanári hangverseny és nagybőgőest
Az egyhetes rendezvénysorozat minden napján egyéni koncertek, kamaraestek, kiállítások, tudományos ülések lesznek több helyszínen. A tanári hangversenyen kívül a hét folyamán zongora-, fuvola-, oboa-, nagybőgőestekre is sor kerül. Szabadtéri fúvóskoncertet is terveznek, a gálakoncertet pedig a Székelyföldi Filharmónia adja.
Az intézmény tanárai tudományos ülésszakkal tisztelegnek a névadó Palló Imre előtt, de méltatják az iskolában egykor és jelenleg tevékenykedő képzőművészek munkásságát is. A meghitt találkozások, illetve az említett programok mellett sor kerül még egy erdei piknikre illetve egy nagyszabású kosaras bálra is.
Baloga-Tamás Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Betű és lélek
Szeretné, ha a demokrácia hozzá hasonló titánjairól csak jót írnának azok a szemtelen firkászok.
Napok óta tűnődöm azon, mit ért az a két évtizedes kísérletem, hogy egyazon oldalra álljon a romániai magyar sajtó és a romániai magyar érdekképviselet: a demokrácia védelmének oldalára. Napok óta tűnődöm azon, mit ért az a két évtizedes kísérletem, hogy egyazon oldalra álljon a romániai magyar sajtó és a romániai magyar érdekképviselet: a demokrácia védelmének oldalára. Semmit! Mert lám, akad olyan RMDSZ-es politikus, ügyvéd, aki a szabad sajtó ellenében védené az ügyet, a sértett önérzetű politikusok ügyét.
Máté András Levente is egyetért – hiszen csatlakozott hozzá – Silviu Prigoană törvénytervezetével, amely nem kevesebbet írna elő, mint azt, hogy az írott sajtót és az e-sajtót is az Országos Audiovizuális Tanács ellenőrizze, megadja vagy megvonja a közlési engedélyt. Egyszóval: vezessék be a cenzúrát!
Napok óta arra készülök arra, hogy felvilágosítom az 1989-ben még csak tizenöt éves Máté András Leventét, mit jelentett valójában hét évtizeden át a cenzúra a romániai magyarság számára. Milyen érzéssel lapozgatta az újságot az, aki azt olvashatta 1989-ben, hogy „a sfântu gheorghe-i magyar színház bemutatta”, vagy hogy „Miercurea Ciucon fagy volt az éjszaka”.
Igaz, a párt propagandaosztálya által nyomtatásra engedélyezett lapjainkban csupa pozitív hírt közöltek elöljáróinkról, többek közt, hogy a megyei elsőtitkár üdvözlő táviratot küldött a megye magyar lakóinak nevében, amelyben köszönetet mondott a nép legszeretettebb fiának azért a gondoskodásért, amellyel iránta viseltetik. Mindezt a fiatal RMDSZ-es képviselő nem érthette meg, mert nem érthette még. Ám minden jel arra utal, ezt kívánja. Lelke, meg következő mandátuma rajta!
Nem pazarlom többet erre az őrültségre a szót. (Noha kedvem lett volna ízekre tépni Prigoană tervezetét.) De igaza van Szász Attilának, az Országos Audiovizuális Tanács tagjának: az nagy hülyeség.
Inkább Székedi Ferenc hétfői jegyzetéhez (Akikért a csengő szól...) fűznék pár szót. Gondolatébresztő írás! Leginkább azok a megállapításai felkavaróak, amelyek a tanár–szülő konfliktus létezését bizonyítják. És valóban, ma ott tartunk, hogy a pedagógust lenézi a hatalom, megveti a diák és a szülő is; az elcsépelt közhelyet ugyancsak valós tényként értékelik: a pedagógus a nemzet napszámosa.
Legalább és legelőbb a tanulóknak és szüleiknek kellene változtatniuk téves nézetükön. A tudás magvát elvető, a rendszeres, kitartó munkára nevelő tanító, tanár nyomán érik a jövő. A közvélemény nyomására kényszerülne a hatalom anyagi és társadalmi megbecsülésben részesíteni az oktatásnak lelket kölcsönző pedagógusokat. Mert csak utóbbiak érhetik el, hogy megszűnjön a másfél századosnál is régebbi káros gyakorlat, az, hogy mi magoltunk, gyerekeink magolnak. Mert – Benedek Elek a koronatanú – a tanításnak az a legszörnyűbb hibája, hogy nincs benne lélek.
Amit 1896-ban a tankönyvszerző Benedek Elek leírt, az ma is érvényes a tantervekre, tankönyvekre. Azok akkoriban is rosszak voltak, ma is azok. Száraz, lelketlen kivonatai az ismereteknek, a tudománynak. Felemás, zavaros mondatok, nyelvérzéket rontó kivonatos nyelv, mű- és idegen szavak végtelen sora. Minden soruk csupa tudomány, gyermekeink mégis tudatlanul kerülnek ki az iskolából.
És ezen már csak egyvalaki segíthet: a tanító, a tanár, aki sutba dob minden abszurd előírást, lemond a tankönyvek tudományoskodó bikkfanyelvéről, megkönyörül a növendékein, s lelket önt a sivárnak szánt, eleve élvezhetetlennek gyártott tartalomba.
Ennek eredményeként aztán a gyermek ugyan nem tudja esztétikai szempontok, az aranymetszés szabálya szerint elemezni A walesi bárdokat, de lelkesen olvassa Aranyt, tőle tanul magyarul. Nem böki ki, melyik év hányadik hónapjának hányadik napján halt meg Mátyás király, de ismeri, milyen tragikus és hosszútávú következményekkel jár a diktatúra.
Például azzal, hogy egy fiatal politikus, aki azt a közösséget képviseli, amelynek vezető értelmiségieit a cenzúra hallgatatta el, műveiket indexre helyezte, jogos követeléseiket irredentizmusnak bélyegezte meg, alig húsz év múltán a cenzúra bevezetésének gondolatát támogatja. Csak azért, mert szeretné, ha a demokrácia hozzá hasonló titánjairól kizárólag csak jót írnának azok a szemtelen firkászok. Legyen meg a kívánsága! Képviselő úr, amit tett, példátlan!
Ambrus Attila

Hármas célkitűzés az RMDSZ előtt
Pénteken Marosvásárhelyen gyűltek össze az RMDSZ erdélyi vezetői az őszi parlamenti stratégia megvitatására. Az összejövetelen hármas célkitűzést fogadtak el, számolt be Winkler Gyula, a Hunyad megyei RMDSZ szervezet elnöke.
Az oktatási törvény keresztülvitele prioritásnak számít, mivel ez fontos lépés a tanügy reformja felé és a decentralizáció irányába. A törvénytervezet ráadásul megfelelő biztosítékokat nyújt a kisebbségi oktatás védelmére és megerősítésére.
20 év számtalan sikertelen nekifutása csupán keserűséget és instabilitást hozott, inkább középszerűséget eredményezett, mint javulást a tanügyben. Ezek után természetes, hogy a lakosság és az oktatók komoly fenntartásokkal fogadnak bármilyen új reformelképzelést, ismerte el az EP-képviselő. Ugyanakkor a tanügy jelenlegi helyzete tarthatatlan, s az RMDSZ belátása szerint a törvénytervezet, melyhez a szövetség szakértői is hozzájárultak, igenis szükséges, előrelépést jelent.
Gondot okoz azonban az oktatási törvény csigalassúságú parlamenti elfogadása. Néhány cikkelyen hónapokig ülnek a szakbizottságokban, hosszú időn keresztül alig beszélhetünk előrehaladásról. A reform további elhúzódásának elkerülése végett az RMDSZ inkább támogatná, hogy a kormány felelősségvállalással vigye át a törvényt a parlamentben.
Ráadásul a törvénytervezet valós decentralizációt biztosítana, mivel az iskolák átkerülnének a minisztérium kötelékéből a helyi hatóságokhoz. Az egészségügyben ez már megtörtént, Cseke Attila miniszter munkája révén a kórházak már július elsejétől átkerültek a helyi vagy megyei hatóságok kötelékébe. Az iskolákkal is ugyanennek kell történnie, s a lakosságnak is meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy igenis lesznek színvonalas, jó kórházak és iskolák, illetve versenyképtelen, gyenge tanügyi és egészségügyi létesítmények a helyi hatóságok menedzsmentje révén.
A kisebbségi törvény is előkelő helyen szerepel az RMDSZ őszi parlamenti stratégiájában. Ez sem újdonság, ezt is már jó ideje igyekeznek elfogadtatni, hasonlóan az adminisztratív átszervezésről szóló törvényhez: a szövetség régóta síkra szállt a jelenlegi személytelen és alacsony hatékonyságú megyék és fejlesztési régiók átszervezéséért. Országos szinten az ügy kényes a Maros–Hargita–Kovászna megyék egyesítéséből létrehozandó Székelyföld miatt. Noha a román politikusok, mindenekelőtt az RMDSZ koalíciós partnerei, illetve a közvélemény meg kell értsék: az adminisztratív átszervezéssel járó decentralizálás nem a Székelyföldről szól, hanem az egész országnak előnyös lenne.
Marosvásárhelyen abban is megegyeztek, hogy 2011. február 25–26-án kerül sor az RMDSZ tizedik kongresszusára. A helyszín még nem dőlt el, Nagyvárad és Csíkszereda a két javaslat, mondta Winkler Gyula. A kongresszus célja az RMDSZ programjának és statútumának módosítása, valamint a szövetségi elnök megválasztása.
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)

Brassai Sámuel Unitárius Líceum oldaná meg az iskola gondját?
Tíz év alatt sem sikerült orvosolni Kolozsváron a Brassai Sámuel Elméleti Líceum teremgondjait, amelyek azután jelentkeztek, hogy az iskola épületét visszakapta az unitárius egyház, és létrehozta a János Zsigmond Unitárius Kollégiumot. Az új tanévben a Brassai-líceum 4 osztályát ideiglenes megoldásként a Babeş-líceum (volt unitárius ókollégium) épületébe helyezték, amely szintén az unitárius egyház tulajdona – erre a városháza még nem bólintott rá. A Brassai-líceum állásfoglalásából úgy tűnik: se az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, se a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség magyar szakemberei nem támogatták kellő mértékben a Brassai-líceumot e probléma megoldásában. (A líceum vezető tanácsának közleménye a 3. oldalon olvasható.) László Attila alpolgármester a két líceum egyesülésében látja a legjobb megoldást, ám a két iskola önállóságra törekszik. Az unitárius egyház a Brassai-líceum használatára bocsátaná az ókollégium épületét, de ehhez az ott működő iskolának kellene költöznie.
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezető tanácsa a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében hangot ad a tanintézet sorsa miatti aggodalmának. Hangsúlyozzák: Anca Cristina Hodorogea főtanfelügyelőtől és Anca Podoleanutól, a Babeş-líceum igazgatójától kaptak segítséget, ám a városvezetés mindeddig nem hagyta jóvá azt a megoldást, amely szerint a Brassai-líceum négy osztálya a Babeş épületében tanulhat, és ebben nem kaptak segítséget tisztségviselőinktől. (A Brassai-líceum vezető tanácsának közleménye a 3-as oldalon olvasható.)
László Attila: kompromisszumot kell kötni
A két intézmény egyesülését tartja a legideálisabb megoldásnak László Attila alpolgármester, véleményét a demográfiai mutatókra alapozva.
A kolozsvári gyereklétszámra vonatkozó demográfiai adatokat elküldtem a helybeli magyar tanintézmények vezetőinek, hogy mindenki előtt világos legyen: ilyen kevés magyar gyerekkel számolva milyen jövő vár az iskolákra. A romániai közoktatásban a fejkvóta rendszer bevezetése csakis a nagy létszámú iskolák számára nyújt esélyt a tartós túlélésre. Ami a Brassai-líceum és az unitárius kollégium helyzetét illeti, csakis a két tanintézet között megkötendő kompromisszumban látom a megoldást. Az ingatlan fenntartása óriási összeget emészt fel, amely nehezen kifizethető a minisztériumtól gyerekenként kiutalt évi 3200 lejes fejkvóta-összegből. Értékelem az Erdélyi Unitárius Egyház és Bálint Benczédi Ferenc püspök pozitív hozzáállását. A megoldást abban látom, hogy az említett két tanintézet vezető tanácsa, illetve tantestülete leüljön és kidolgozza az együttműködési lehetőségeket. Felelősségteljesebb viselkedést várok el a két tanintézet vezetőségétől. Jó lenne, ha a közel 40 tantermes iskolában minden gond nélkül elférne a két tanintézet 36 osztálya. A legjobb kompromisszum az lenne, ha Brassai Sámuel Unitárius Líceumként egyetlen iskola működne több mint ezer gyerekkel – összegzett az alpolgármester.
László Attila úgy vélekedett: azt a dokumentumot, amelyben kérik, hogy a Brassai-líceum négy osztálya a volt unitárius ókollégium (ma még Babeş-líceum) épületében működjön, a Babeş-líceum vezető tanácsának kell benyújtania, és a városháza minden további nélkül jóváhagyja a kérést.
Popa Márta: önálló jogi személyiségként kell működnünk
Popa Márta, a János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója elmondta: „A két tanintézet vezető tanácsa és az Erdélyi Unitárius Egyház vezetősége többször is tárgyalt az ügyben, és elhatároztuk: közös erővel lépünk fel azért, hogy mindkét iskola önálló jogi személyként megmaradjon, és folytassa tevékenységét.”
Az Erdélyi Unitárius Egyház írásban is kifejezte szándékát, hogy az ókollégium épületét a Brassai-líceum használatára bocsátja, ám ez nehezen kivitelezhető addig, amíg a kolozsvári önkormányzat nem tud biztosítani megfelelő székhelyet a jelzett ingatlanban jelenleg még működő Babeş-líceumnak.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Megjelent az Erdély Business, az erdélyi vállalkozók folyóirata
Megjelent az Erdély Business gazdasági folyóirat első száma. A Transilvania Business havilap magyar változata. Egy magyar nyelvű gazdasági folyóirat.
Tulajdonképpen mi az Erdély Business? Az erdélyi üzleti élet nagyon fontos gazdasági húzóereje. A folyóiratot 12 megyében terjesztjük: Kolozs, Maros, Fehér, Szeben, Brassó, Kovászna, Hargita, Beszterce- Naszód, Máramaros, Szatmár, Szilágy és Bihar. Az Erdély Business egyszerű elemzés nyomán született: a Kárpátokon túli szaklapok nagyon kis teret szentelnek az erdélyi üzleti életnek. Csupán az országos érdekeltségű, vagy azok a nagyvállalatok kapnak helyet ezekben, amelyek jelentős reklámköltségvetéssel rendelkeznek. Mi történik a többi erdélyi vállalkozóval? Ki kérdezi meg őket, ki hallgatja meg a történetüket, ki mondja el a történetüket? Ki szolgál számukra friss információkkal a saját megyéjük vagy a környező megyék vállalkozásairól? Ki biztatja őket arra, hogy ne forduljanak napraforgóként csupán Bukarest felé, tekintve, hogy vállalkozásaik inkább helyi vagy regionális jellegűek? A törvények gyakori változásain és a kormány adópolitikáján kívül mit tudhatnának meg Bukaresttől? Szinte semmit. Az erdélyi vállalkozókat lassan az kezdi elsősorban érdekelni, ami körülöttük történik. Az autópálya. A regionális repülőterek. Az azonnali konkurencia. A szomszéd – esetleg példamutatóan sikeres – cége. A megyei közigazgatások infrastrukturális projektjei. Az otthoni, erdélyi elemzők, a sikeres vállalkozás titkai.
Ezt a szerepet mostantól a Transilvania Business vállalta fel. Mától az Erdély Business is. Lényegében nagyszabású tervről van szó. Nyomon követheted a fejlődését. Vásárold meg vagy fizess elő az Erdély Businessre, és része lehetsz ennek a projektnek.
Az Erdély Business csapata. Népújság (Marosvásárhely)

Lassítják az árvízkárok helyreállítását a késő kormánytámogatások
Nehezíti az árvízkárok helyreállítását, hogy késlekedve érkezik Kovászna megyébe az áradások során megrongálódott házak helyreállítására és újjáépítésére ígért kormánytámogatás. A napokban két ház felépítésére elegendő, 34,5 köbméter betontéglát és a szükséges fémszerkezeteket szállították a térségbe. Az építkezést azonban csak akkor kezdik el, ha minden szükséges anyagot megkapnak, közölte György Ervin prefektus. A vonatkozó rendelet értelmében a térségben 152 lakás helyreállítását és három újjáépítését támogatja a kormány. Az általános terv szerint a kétszobás házakat 60,5 négyzetméteren építik meg. A kormánybiztos abban bízik, hogy az első hó lehulltáig befejezik a munkálatokat.
Három házat Szitabodzán és Bácsteleken kell újjáépíteni, de megyeszerte vannak javításra szoruló otthonok. Constantin Filofi, Szitabodza polgármestere a Krónikának elmondta: az újjáépítendő házak még mindig állnak, azonban annyira meggyengült a tartószerkezetük, hogy bármelyik pillanatban összeomolhatnak.
Ezek tisztességesen megépített, jól megalapozott téglaházak, amelyeket nem visz el könnyen az ár, de például az egyiket tíz év alatt tíz alkalommal öntötte el a víz. Az elöljáró szerint az önkormányzat és a lakosok is segítenek: a nyolcvanas éveiben járó házaspárt például a rokonok fogadták be, amíg az új ház megépül.
Szükség van a segítségre Bölönben
Bölönben is nagy szükség van a segítségre, hiszen a sorozatos áradások nyomán házak rongálódtak meg, az iskola épülete megcsúszott, míg a polgármesteri hivatal irodáit ki kellett költöztetni – mondta lapunknak Sikó Imre polgármester. A falut szorgalmas emberek lakják, mindenki önerőből próbálja helyreállítani a házát, az önkormányzat kevés cementtel tudott segíteni, ellenben sürgős lenne a kormány által beígért támogatás, mondta Sikó, aki szerint a község vezetői már a lemondást fontolgatták a támogatás késlekedése miatt.
Bölönben két híd rongálódott meg az áradásokban, az egyik teljesen beszakadt, közel száz ház teljesen elszigetelődött, ezekhez még az építőanyagot sem lehet odaszállítani. Az elmúlt héten a megye 3,5 millió lejt kapott a környezetvédelmi minisztériumtól árvízvédelemre, ebből kétmillió lejt különítettek el a Bölön-patak szabályozására, a part megerősítésére. Sürgősen fel kell javítani az óvoda melletti beszakadt részt, hisz nincs kerítés a tanintézet udvara és a szakadék között.
Korábban a környezetvédelmi tárca tízmillió lejt utalt ki Háromszéknek a gátak megerősítésére, mederszabályozásra. Mint arról beszámoltunk, jelenleg a Debren- és a Kovászna-patak medrének tisztítása zajlik, a hét folyamán pedig 13 árvíz sújtotta településen kezdődnek el a munkálatok.
Kovászna megyében idén nyáron néhány települést több alkalommal is elöntött az ár, a prefektúra összesítése szerint az áradások vidéken 71,6 millió lej kárt okoztak. A legtöbb pénzbe, hozzávetőleg 30 millió lejbe az infrastruktúra helyreállítása kerül, 12,3 kilométer megyei, 103 kilométer községi utat kell felújítani, illetve a két bölöni híd helyreállítása is jelentős összegre rúg.
Önerőből építkeznek Udvarhelyszéken
Csak akadozva vagy egyáltalán nem érkeznek a támogatások az udvarhelyszéki árvízkárok helyreállítására is. A települések lakói ennek ellenére megpróbálják önerőből megjavítani azt, amit lehet. A Székelyudvarhely melletti Felsőboldogfalva község szinte minden faluján végigsöpört az ár augusztus 8-án, hatalmas rombolást okozva. A kormánytámogatást várják, de nem sok reményt fűznek hozzá, és más forrásokra sem számíthatnak, hiszen az elöntött ingatlanok alig öt százaléka biztosított – mondta el a Krónikának Sándor József polgármester.
Hozzátette, egyelőre az utak és a közintézmények helyreállításán dolgozó gépek bérét sem tudták kifizetni, ennek ellenére folytatják a munkálatokat, összefogással és a helyi vállalkozók segítségével próbálják helyreállítani a rendet.
Nem sokkal jobb a helyzet a Homoród mentén sem, ahol eddig 15 ezer lejt kaptak a megyei tanácstól és némi ígéretet további támogatásokra, amelyekre egyelőre várni kell. A Homoródszentmártonhoz tartozó településeken augusztus 7-én pusztított az ár, a végső kárfelmérés után 1,7 millió lejre tehető a rongálás értéke. A beérkezett pénzt az utak és hidak helyreállítására fordították, a munkálatokban a helyi közbirtokosság is részt vállalt – mondta el lapunknak Jakab Attila alpolgármester. Mint kiderült, olyan települések is vannak, ahová egyáltalán nem jutott pénz, azonban a lakosok közmunkával, vagy adott esetben saját költségen újra járhatóvá tették az utakat. Mivel a házak nagy része itt sincs biztosítva, az azokban keletkezett anyagi kár helyrehozása is a lakókat terheli.
Hargita megyének eddig 7,5 millió lejes támogatást hagyott jóvá a kormány a Környezetvédelmi Alapból árvízvédelmi munkálatokra. Négymilliót egy zsögödi vízgyűjtő gát építésére szánnak, míg 3,5 millió lejből a Fehér-Nyikót és mellékpatakait szabályoznák.
Jól haladnak Magyarlapádon
A szintén árvíz sújtotta Fehér megyei Magyarlapádra is egyelőre csak a házak újjáépítéséhez szükséges tégla és cement érkezett meg, a kavicsot, a maltert és a festéket még várják – tudtuk meg Jenei Csillától, az árvízkárosultak megsegítésére alakult helyi bizottság RMDSZ-es tagjától. A magyarlakta községben négy házat kell újjáépíteni, míg további 80 javításra szorul. A négy újjáépítendő otthon közül egy faház és egy téglaház már elkészült.
A faházat többnyire adományokból, az egyik szászsebesi építőipari cég segítségével húzták fel, míg a téglaházat saját forrásokból újítják fel – magyarázta a Krónikának Jenei Csilla. A maradék két ház közül az egyik építésén már dolgoznak, a másik felújításához azonban csak ezután fognak hozzá. Fehér megyében még a Marosújvárhoz tartozó Csongván építenek újjá hat házat. A térségben júniusban több mint 21,5 millió lejes kárt okoztak az áradások, míg júliusban újabb 60,5 millió lejes kárt regisztráltak az ítéletidő nyomán. A természeti katasztrófában egy 66 éves nő életét vesztette.
A Máramaros megyei Felsővisónak 400 ezer lejt utalt ki a kormány az árvízkárok helyrehozatalára. A júliusi áradásokban tönkrement utak miatt mintegy 170 ház maradt elszigetelődve. A munkálatokhoz már hozzá is láttak, nyilatkozta lapunknak Vasile Ciolpan polgármester. Mint mondta, a kapott összegnek a duplájára, vagyis 800 ezer lejre lenne szükség ahhoz, hogy az utakat meg tudják erősíteni. A kapott pénz ugyanis csak foltozásokra elegendő, így félő, hogy a következő áradás újra elviszi az utakat, öszszegzett az elöljáró
Bíró Blanka, Dénes Emese, Kiss Előd-Gergely, Zahoránszki Brigitta. Krónika (Kolozsvár)

Orvosokról szóló köteteket mutattak be Vásárhelyen
Mintegy 150 idős, 74–75 éves erdélyi magyar orvos gyűlt össze baráti találkozásra hétvégén a marosvásárhelyi Bernády-házban. A találkozón bemutatták dr. Bárányi László Ildikó Múló évek sodrásában (Excelsior Art Kiadó), valamint dr. Nagy Lajos Sokaknak világítottunk (Charla Kiadó) című köteteit.
A két könyvben mintegy 200 orvos vall életéről, akik 1959-ben, illetve az 1960-ban végeztek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. A kötetek szerzői a szervezést, szerkesztést vállalták magukra.
A két kiadványt Bárányi Ferenc és Szász István Tas mutatta be. Az ’56-os forradalom után Bárányit és Szászt is eltávolították az orvosi egyetemről – akárcsak a két szerzőt –, meghurcolták őket, csak később diplomázhattak. Eltávolításuk után felcserként, bányászként, ólomöntőként dolgoztak. Főleg a politikai üldözés volt az oka annak, hogy Bárányi Ildikó évfolyamán 256 diák közül csak 145-en szereztek orvosi diplomát.
Bárányi Ferenc szerint a szerzők „egy sátáni korról és miazmás kórról” vallanak, megdöbbentő életutak rajzolódnak ki a könyvekben. Mint mondta: az utóbbi évtizedekben több kötet jelent meg az egykori orvosi egyetemről, ő maga és felesége is kiadtak néhányat, de ezek általában egy-egy személy reflexiói voltak, inkább regények születtek a tárgykörben, illetve több kiadvány is tárgyszerűen ismerteti az egyetem történetét. Viszont a két kollektív munka ritkaságszámba megy.
„Olyan korban éltünk, amikor az orvosok is kiszolgáltatottak voltak. Egyesek közülünk hittek a kommunista eszmékben, számukra fájdalmas volt a kijózanodás” – mondta Bárányi. Azt külön értékelte, hogy neje az évfolyam-találkozókról is beszámolt, Nagy Lajos pedig az egykori Marosvásárhelyről is korhű képet rajzolt meg kötetében.
Bárányi szerint az egykori diákok közös vonása az volt, hogy sokat tanultak, egyfolytában attól rettegtek, hogy mikor rúgják ki őket, ugyanakkor az is kollektív vonásuk, hogy nem bántak meg semmit. Sokan azt írják visszaemlékezéseikben: a nehézségek ellenére most is mindent ugyanúgy tennének, mint fiatal korukban tették.
„A jól végzett munka öröme tölt el bennünket. Mindannyian hősök, a szakma közkatonái voltunk” – véli Bárányi Ferenc, egykori egészségügyi miniszter. Szász István Tass Nagy Lajos munkásságát értékelte, aki korábban több orvosmonográfiát írt, levéltári kutatást is végzett.
A Németországban élő dr. Nagy Zoltán a találkozón bemutatta a Bács Ferenc színművészről erre az alkalomra festett portréját. Bács szintén az egyik szóban forgó évfolyam tagja volt a vásárhelyi orvosin, de csak két évig tanult az egyetemen, majd a színészet felé vette az útját.
Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)

Felélednek a regionalizmusok - beszélgetés Dávid Gyulával
Idén jelent meg két kötetben a Kányádi Sándor által a „romániai magyar Noé bárkájá”-nak nevezett Romániai Magyar Irodalmi Lexikon utolsó része. A lexikon főszerkesztője, a kolozsvári Polis Könyvkiadó igazgatója, Dávid Gyula bevallotta: elégedetlenséget érez a 42 éves munka végén.
A lexikonnal kapcsolatos gyűjtőmunka Balogh Edgár főszerkesztésével kezdődött, majd a harmadik kötettől önre hárult ez a feladat. Azonban már az első kötettől részt vett a szerkesztésében is. Hogyan kapcsolódott be a munkába?
– A romániai magyar írásbeliséget felölelő lexikon terve negyvenkét évvel ezelőtt, 1968-ban, Bod Péter Magyar Athaenasa megjelenésének 200. évfordulója idején vetődött fel. Balogh Edgár volt az ötletgazda, s az elképzelést Venczel József a szócikkek jegyzékének elkészítésével pontosította. Intézményi háttere eleinte a Korunk volt – annak szerkesztőségében tartottuk a kéthetenkénti lexikonszerkesztési megbeszéléseket –, majd 1970-től a Kriterion Könyvkiadó, 1989 után pedig az Erdélyi Múzeum-Egyesület, amelynek révén a harmadik kötettől az anyagi hátteret biztosítani lehetett pályázatok útján. Ezért szerepel az utóbbi köteteken kiadóként az elvitathatatlan úttörő Kriterion mellett az Erdélyi Múzeum-Egyesület is. Én kezdettől – még abban az időben, amikor a börtönből kiszabadulva szabadúszóként voltam több hazai magyar folyóirat munkatársa – benne voltam a csapatban. 1970-től a Kriterion kolozsvári szerkesztőjeként a kézirat belső szerkesztője lettem, amikor aztán a harmadik kötet megjelent, Balogh Edgár rám testálta a főszerkesztői tisztet is.
Romániai Magyar Irodalmi Lexikon a cím, mégsem csak szépirodalmi művek és szerzők szerepelnek a kötetekben.
– Az alapelképzelés az volt, hogy ne csak a szépirodalom és az irodalomtudományhoz kapcsolódó műfajok kerüljenek be a lexikonba, hanem minden, ami a romániai magyar írásbeliséggel kapcsolatba hozható, tehát például a társadalom- és természettudományok, a műszaki tudományok teljes skálája, azonkívül a művészetek, illetve a színművészetből, a zenéből, a képzőművészetből mindaz, ami az írásbeliséggel kapcsolatba hozható. Tehát nemcsak azok a szobrászok vagy festők kerültek be, akik megírták az életük történetét, hanem azok is, akik egy-egy nagyobb írónak vagy költőnek a portréját megalkották, azok a zeneszerzők, akik irodalmi alkotásokhoz zenét szereztek. Ugyanakkor az is eldőlt már az elején, hogy ebben a lexikonban nemcsak személyi címszavak lesznek, hanem olyan összefoglaló szócikkek is, amelyek egy-egy irodalmi szempontból fontos témakörnek vagy vidéknek a leírását tartalmazzák. Így az első kötetben volt Arad, Brassó, Csíkszereda magyar irodalmi élete, ott volt másrészt az erdélyi magyar intézménytörténet: a könyvkiadókról, a színházakról, az egyesületekről is készült néhány szócikk, és persze voltak irodalomelméleti és műfaji szócikkek is. E miatt a szinte parttalan profil miatt nevezte később Kányádi Sándor ezt a lexikont a „romániai magyar Noé bárkájá”-nak.
Az első kötet még a diktatúra idején, 1981-ben jelent meg. Milyen kifogások érkeztek a cenzúra részéről? Sok szerzőt kellett kihagyni?
– A szócikkek kiválasztásában és megszerkesztésében természetesen érvényesíteni kellett az akkori politikai kritériumokat: akinek kifogásolható volt az életpályája, nem kerülhetett be a lexikonba. Az egyházi személyek munkásságából is csak az kerülhetett be, ami az egyházi irodalom körén kívül esett. (Sikerült ugyan beiktatni összefoglaló szócikkeket a különböző erdélyi magyar felekezetek irodalmáról, de ennek gyakorlatilag csak később volt jelentősége.)
A kiválasztást illetően az volt az elgondolás, hogy mindenki bekerül, akinek legalább egy önálló könyve megjelent. Ez aztán a cenzúra részéről politikai felhangú vádat hozott a fejünkre: azt mondták, azért tettünk be annyi „jelentéktelen írót”, hogy a magyar kultúrfölényt érzékeltessük a románokkal. Az első kötet, amely A-tól F-ig terjedt, s 1981-ben jelent meg, már 1977–78-ra elkészült – ekkor még sokan vettek részt a munkában –, a cenzúrától azonban elég hosszú idő után kaptuk meg a kifogásokat. A kiadó képviselőjeként nekem kellett leülnöm a minisztérium egyik vezérigazgatójával, akivel tételről tételre vettük át a kifogásolt szócikkeket, helyben javítva a szövegeket. Utána azonban még többször is visszakérték a szöveget (olykor a nyomdai munkák előrehaladott fázisában) és kívántak újabb és újabb javításokat. Egy korrektúrapéldányt, amelyre a cenzor egymást követő kihúzásait és megjegyzéseit rávezettem, megőriztem, s amikor néhány éve az Országos Széchényi Könyvtár felvetette, hogy a Magyar Elektronikus Könyvtárba felvennék a lexikont, az első kötetnek ezt az eredeti példányát adtam oda, ez olvasható náluk, egy eligazító jegyzettel a kötet történetéről.
A második kötet nagyon hamar, ’83-ban elkészült, azonban csak 1991-ben, a rendszerváltás után jelenhetett meg. Mi volt a késlekedés oka?
– Az első kötet 40 ezer példányban jelent meg, és a visszhangja annyira fellelkesítette a közel száz munkatársat, hogy a második kötet anyaga 1983-ra össze is állt. Ez G-től K-ig terjedt volna, azonban Kós Károlyt – az 1940-es, második bécsi döntés után írott egyik cikke miatt – „ellenséges elem”-nek nyilvánították épp születésének centenáriuma küszöbén, és mindenestől kitiltották volna a lexikonból is. Ezért zárul a 2. kötet a „Ke...” kezdőbetűs szócikkekkel. A K betű második felét félretettük, mert bíztunk abban, hogy lesz valami változás. Ilyen, a jövőre számító manőverezések egyébként voltak még: az „evangélikus egyházi irodalom” címszó például az első kötetbe került volna, de Balogh Edgár kitalálta, hogy egy utalószóval („lásd – lutheránus egyházi irodalom”) kikerülünk egy buktatót, így ez átkerült a harmadik kötetbe. Az ilyen ravaszkodásokkal sok mindent ki lehetett védeni. Csakhogy amire a második kötet kézirata kész lett, már ezekkel sem értünk el sokat. Ami a szövegből a cenzúrakifogások végrehajtása után maradt volna, azt sem a kiadó, sem pedig a szerkesztők nem vállalták, így félretettük, azzal a közel száz kézirattal, könyvtervvel együtt, amelyekről Domokos Géza, a Kriterion igazgatója egy ’89-es interjúban beszélt.
A változás után én még a Kriterionnál dolgoztam, és 1990-ben elindítottunk egy sorozatot Tiltott könyvek szabadon szalagcímmel: a lexikon második kötete (az 1983-as változatlan szöveg) is ebben a sorozatban jelent meg ’91-ben. A változás után ugyanis sok korábbi lexikon-munkatárs, aki addig a szerkesztésben és adatgyűjtésben közreműködött, más pályát választott, így nem lett volna, aki a feltétlenül szükséges szövegátdolgozásokat és főleg az azóta eltelt közel egy évtized eseményeit (újonnan jelentkező írókat, új könyveket) bedolgozza.
Nyilván sok minden megváltozott a harmadik kötettől kezdődően. – 1989 után természetesen már nem volt szükség arra az erőltetett ideologizálásra, amelyet korábban gyakran azért kellett alkalmazni, hogy egyes szerzőket elfogadhatóvá tegyünk a hatalom szemében, és bekerülhessenek a lexikonba. Ugyanakkor a munkatársaknak azt a csoportját, akik a fontos szócikkeket megírták volna, már nem tudtuk beszervezni. Ekkor frissen végzett magyar szakosokból és nyugdíjas tanárokból az Erdélyi Múzeum-Egyesület kötelékében alakítottunk ki egy szerkesztői gárdát, az egyesület pedig pályázott ezeknek a kifizetésére, ezt a pénzt azonban csak ösztöndíj formájában számolhatták el, és minden évben újra kellett pályázni. Így aztán az, aki valami biztosabb állást talált, itthagyott bennünket, én pedig kezdhettem elölről a csoport szervezését. A negyedik kötet megjelenése után a támogatási rendszert oly módon alakították át, hogy többé nem lehetett pályázni ilyen célra, így 2005-ben munkatársak nélkül maradtam. Egy időre én is kénytelen voltam félretenni az utolsó kötet anyagát (vállaltam az erdélyi 1956-os bebörtönzöttek életrajzi adattárának összeállítását), és csak 2007-től tudtam ismét komolyabban foglalkozni vele. Ebben az utolsó menetben sikerült aztán bevonni néhány fiatal munkatársat, akik egy-egy nagyobb területet (sajtó, televízió, zeneirodalom) felvállaltak. Ennek ellenére az időközben jócskán kibővült Venczel-féle szócikkjegyzékből sok minden megíratlan (vagy számos régebben megírt szócikk aktualizálatlan) maradt, és nekem el kellett döntenem, hogy várok-e még egy-két évig, hogy teljesebb, pontosabb lehessen az utolsó kötet, vagy megjelenik így, ahogy végül megjelent. Most került némi pénz a kiadásra, nekem pedig – túl a 80-on – számot kell vetnem munkaképességem véges voltával.
Miért nem 5. és 6. kötet jelent meg? Miért 5/1 és 5/2?
– Ennek egyszerű technikai magyarázata van: amikor kiderült, hogy könyvként mekkora lesz ennek az utolsó résznek (S–ZS) a terjedelme, már készen volt az egészet felölelő helységnévmutató, az irodalomjegyzék, s ezt kétfelé kellett volna választani, sőt át kellett volna dolgozni az egész utalószórendszert. Különben az eljárás nem szokatlan: a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent, az 1945–1975-ös időszakot átfogó hatkötetes magyar irodalomtörténet is ezt követi, ugyanúgy, folyamatos oldalszámozással.
Nem tervezik, hogy az első kötetet újra kiadják, kiegészítve mindazokkal, akik akkor nem kerülhettek be, illetve azokkal, akik azóta jelentkeztek kötetekkel?
– Nemcsak az első kötetet kellene kiegészítve újra kiadni, hanem az öszszes korábbit, hiszen 1981 óta 30 év telt el, a második kötet lezárása óta 27, s a harmadik óta is 16. Ami azóta történt, azt mind be kellene gyűjteni egy újrakiadásba. A másik dolog, hogy az 1989 előtt reánk kényszerített szemléleti korlátok miatt az első két kötet értékelő szövegeit is újra kellene írni.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke határokon átívelő nemzetegyesítésről beszél, a nemrég leköszönt köztársasági elnök, Sólyom László pedig elterjesztette a kulturális nemzet fogalmát. Ön szerint az egységes nemzet eszméjével hogy egyeztethetők össze az ilyen régiókat felölelő kiadványok?
– A „kulturális nemzet” fogalma nem mai keletű és nem is köthető politikai koncepciókhoz. Realitás, amely mindig megvolt, gondoljunk akár a török hódoltság idején három részre szabdalt Magyarország vagy az önálló Erdélyi Fejedelemség századaira. Eszébe jutott akkor valakinek, hogy az erdélyi író nem magyar író? A Trianon után más államok fennhatósága alá került magyarságrészek szellemi élete számára egyfajta önvédelemként született a saját kisebbségi körre szorítkozó önszerveződés. De a két világháború között jelentkező erdélyi írókról senki nem mondta, hogy művük nem a magyar irodalom része. Csak a kommunista korszak próbált mesterséges határokat ráerőszakolni külön-külön a hatalma alatt álló egyes kisebbségekre. És nemcsak mi, magyarok voltunk ennek a szenvedő alanyai. Hogy egy kevesek által tudott példát mondjak: miután a korábbi Románia Pruton túli részeit a Szovjetunióhoz csatolták, ott létrehozták a moldovai szovjet köztársaságot, ahol ugyanazon a román nyelven cirill betűkkel lehetett csak írni, ahol a besszarábiai román tájnyelv szókincsét irodalmi nyelv rangjára emelve, s szovjet intézménynevekkel, -terminusokkal felduzzasztva kialakították a „moldován nyelvet”, s az abszurditás odáig ment, hogy képesek voltak még moldován–román szótárt is szerkeszteni, amelyben az egyik oldalon latin, a másik oldalon cirill betűkkel volt leírva az, hogy „om”. Manapság egy ettől teljesen eltérő jellegű folyamatnak, a regionalizmusok feléledésének és kivirágzásának vagyunk tanúi: a nemzetnél kisebb közösségek érzik úgy, hogy valami különösen összeköti őket, s ennek az összetartozásnak megvan a maga külön megtartóereje. De senkinek sem jut eszébe mondjuk székely irodalomról beszélni, székely irodalmi lexikont vagy pláne székely–magyar szótárt szerkeszteni.
Mit érez most, egy közel 50 éves munka végén?
– Őszintén szólva elégedetlenséget: én magam tudom a legjobban, hogy mi minden hiányzik ebből a lexikonból, hogy kedvezőbb külső feltételek mellett mi mindent lehetett volna jobban megcsinálni benne. Ugyanakkor hálát érzek mindenki iránt, aki kitartott e mellett a munka mellett, hiszen bizonyos szempontból ez a lexikon is tükre, dokumentuma annak a kornak, amelyben készült.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Partiumi múzeumok internetes bemutató oldala
Bihar megye – Szeptember 24–én, pénteken kerül sor Érmihályfalván a www.partiumimuzeumok.ro internetes oldal hivatalos bemutatójára. Csorba Sándor muzeológust kérdeztük a részletekről.
–Miről is szól ez az oldal?
–Ez a weboldal egy teljesen civil kezdeményezésből kialakított adatbázis, amely azintézmények elérhetőségét, címét, történetétés kiállításait mutatja be három nyelven. Magyarul, mert szinte kizárólag a magyar kultúra termékeit mutatja be. Románul, mert minden intézmény Románia területén található, és a román ajkúak is érdeklődhetnek iránta, mint ahogy a múzeumokat is meglátogatják, illetve angolul, hogy nemzetközi szinten is képes legyen a romániai magyar kultúra népszerűsítésére.
–Miért gondoltad, hogy szükség van rá?
–Az ötlet az enyém volt, az érmihályfalvi Aegis Ephebum Egyesület pedig – melynek kuratóriumi tagja vagyok – mint civil egyesület csatlakozott, mert csak intézmény pályazhatott támogatás megszerzésére. Szerintem azért kell ez az oldal, mert egyre többen tervezik meg kirándulásaikat, nyaralásukat az internet segítségével. Azért is fontos, mert a legtöbb, általunk bemutatott múzeumnak nincs állandó nyitvatartása, és így lehetőség nyílik az előzetes egyeztetésre. A harmadik ok, hogy egy weboldal sokkal olcsóbb, mint a nyomtatott népszerűsítő anyagok, mivel korlátlan számú ember megnézheti, és a frissítesek sem kerülnek pénzbe, így fentarthatóbb. Amúgy a XXI. században, ha valami nincs a neten, az nem is létezik a világ számára.
–Milyen intézmények kerültek fel a hiánypótló oldalra, és ezek vezetői hogyan fogadták az ötletet?
–Bár majd a közönség érdeklődése dönti el, de szerintem valóban hiánypótló ez az oldal. Én például egy hétig nyomoztam, hogy be tudjak jutni a sződemeteri Kölcsey emlékházba. Az intezmények általában önkormányzati vagy egyházi tulajdonban lévő múzeumok, illetve magántulajdonban lévő tájházak. A legtöbb vezető üdvözölte az ötletet, némelyik egészen lázba jött és nagyon boldog volt, hogy ingyen csináljuk meg a munkát. Nem mindenki volt ilyen lelkes, de mindenki feltétel nélkül segített. Az Ady Endre szülőháza és múzeum a szatmári múzeumhoz tartozik ugyan, de mivel ennek a weboldalán nem szerepel, fontosnak tartottuk, hogy írjunk róla.
–Kiknek ajánlott használni ezt az oldalt, és mit lehet belőle megtudni?
–Az oldal célja a tájékoztatás. Azoknak ajánljuk, akik szeretnék megtudni, milyen múzeumok léteznek, hol, hogyan és mennyiért lehet őket meglátogatni. A képgaléria pedig azt mutatja meg, hogy pontosan mit fog látni az érdeklődő. Így a képek és a rövid leírés alapján eldöntheti, hogy érdemes–e neki a múzeumokat felkeresni. Hasznos lehet a pedagógusoknak, akik tanulmányi kirándulásokat szervezhetnek az itt begyűjtött adatokalapján. Amúgyén egyértelműen a kultúr–turizmuskedvelőinek szántam. A szövegek emiatt rövidek, lényegretörőek. Nem az a lényeg, hogy mindent elmondjunk, hanem az, hogy felkeltsük az érdeklődést. A munkában támogatónk volt a Hungarian Human Rights Foundation, és a Magyar Miniszterelnöki Hivatal.
Az oldalban megtalálható múzeumok
Adyfalvai (Érmindszenti) Ady Endre Emlékmúzem; Érkörtvélyesi Falumúzeum; Érmihályfalvi dr. Andrássy Ernő Városi Múzeum; Érsemjéni Kazinczy–Fráter–Csiha Emlékmúzeum; Gálospetri Érmelléki Magyar Tájház; Mezőpetri Sváb Tájház; Nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum; Nagyváradi Szent László Egyházművészeti Múzeum; Szatmárnémeti Maszlényi Gyula Egyházművészeti Gyűjtemény; Sződemeteri Kölcsey Ferenc Emlékmúzeum.
Rencz Csaba. erdon.ro

„Az alvilág rátörte az ajtót Székelyudvarhelyre!”
Szűk hat hónapja egy utcai verekedést követően kissé másabb időszámítás kezdődött Székelyudvarhelyen: az incidens óta napi téma, hogy egyre gyakoribbak a városban az erőszakos cselekedetek, melyek során ártalmatlan embereket félemlítenek meg, bántalmaznak vagy fosztanak meg javaiktól. Szőke László hadat üzent az alvilágnak.
Az eset erőszakellenes civil megmozdulást eredményezett: áprilisban kisebb utcai tiltakozásra került sor, majd májusban a témában lakossági fórumot is tartottak. Utóbbin többek között az is kiderült, hogy fényes nappal egy unitárius lelkészt bántalmaztak, illetve a lakásmaffiáról, egyáltalán a székelyudvarhelyi szervezett bűnözésről is szó esett. A témát Szőke László székelyudvarhelyi–budapesti újságíró „karolta fel”: internetes blogján „nyomozásba” kezdett, hogy – mint mondja – feltárja az udvarhelyi alvilág viselt dolgait, szereplőit, viszonyait, illetve korrupt kapcsolataikat. Szőkével egy internetes csevegő segítségével készítettünk interjút.
A fekete-fehérrel jól felkavartad a port Udvarhelyen, ha tetszik, egy olyan darázsfészekbe nyúltál, melyet mindenki elkerül. Jogos hát a kérdés, hogy ki Szőke Laci, és mit akar? – Hm, Szőke Laci semmivel sem több, mint aki volt: egy firkász, aki hisz abban, amit csinál. Semmi extra, semmi székely Zorró. Olyasvalaki, aki kötődik saját szülővárosához, s úgy érezte, hogy ha tehet valamit, akkor tennie kell azért, hogy az udvarhelyi viszonyok normalizálódjanak valamelyest. Udvarhelyen ugyanis elszabadult a pokol – egy kis túlzással –, most már a város mindennapjait is fenyegeti egy jól szervezett alvilági csoport, akiknek sikerült mindent behálózni. Jelenlétük most már szemmel látható, hatalmuk szintén, életterük megnőtt, most már a közösséggel is érintkeznek, nemcsak saját köreikkel. Ez pedig értelmetlen erőszakban, buta kivagyiságból fakadó garázdaságokban, de jól működő bűnözői tevékenységben is megnyilvánul. Az alvilág rátörte az ajtót Székelyudvarhelyre!
Ténykedéseddel, annak eredményességével kapcsolatosan megoszlanak a vélemények: sokak szerint ütsz-vágsz amerre érsz, bizonyítékok nélkül.
Ez a reakció természetes, el sem várhatok mást. Több hónapnak, akár évnek is el kell telnie ahhoz, hogy az udvarhelyi alvilág hálóját fel tudjam fedni. Apró, sziszifuszi munka, indult azzal, hogy névtelenektől érkezett infókat kapok, melyeket leellenőrzök. Lassan jönnek a névvel vállalt konkrét esetek, jelentkeznek a sértettek. Az ügyek kapcsán nő az érintettek köre, lassan megismerjük a különböző feljelentésekből, perekből, panaszokból azokat, akik részei ennek az alvilági hálózatnak. Én nem vehetem át semmilyen hatóság (rendőrség, ügyészség, önkormányzat) hatáskörét, de nyilvánossá tudom tenni, hogy mi zajlik az említett hatóságok, intézmények tudtával.
Híradásokból is tudjuk, a világ minden sarkán léteznek bűnszövetkezetek... – A világ okosabb sarkain tudja az alvilág is, hogy hol a helye. Ezeknél a fiúknak elszállt a realitásérzékük. Amikor a nyílt utcán összevernek egy unitárius lelkészt minden következmény nélkül, ott már valami nagyon nem stimmel. Azt a közösséget sem tisztelik, melynek a vérét szívják. Ettől veszélyesek ezek a székely nagyfiúk... – Udvarhelyen a maffia és létezése egyfajta tabu: hivatalos jelentésekben nem beszélnek róla, nyilvánosan pedig a közember sem, egyedül a fekete-fehér lóg ki a sorból. Egyáltalán miről szól az általad nyomozott világ? – Sok száznyi, a szóban forgó fiúkra vonatkozó nyomozati anyag van például a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságnál, büntetőpereik is folynak itt-ott, van köztük több is, akik börtönviseltek, némelyiküket az Interpol is körözte. Legutóbbi információim szerint gyilkos is van köztük, szóval nem mai bárányok ezek. Mindennapjaikat nem fenyegeti a rendőrség és bűnüldözés erős keze, mert sokukat megvették, megszervezték magukat és kapcsolataikat annyira, hogy egyelőre szabadon garázdálkodhatnak. A közösségi nyilvánosság ereje nagy, Székelyudvarhely viszont még nem atomizálódott annyira ebből a szempontból, hogy ne lenne hatása annak, akit a „város a szájára vesz”. Ez természetes, és egy egészséges közösség önvédelmét is szolgálja az ilyen jelenségek esetén. – Nevekkel, fotókkal hozakodsz elő, ez pedig jogi szempontból is egy merész „vállalkozás”. – Óvatos vagyok, de félni nincs mitől. Amikor ezt a szakmát választottam, azt, hogy nemcsak szemlélője vagyok a jelenségeknek, hanem azokat befolyásolni is tudom, nos, a fenyegetettséget természetesként kellett elfogadni. Az szinte mindegy, hogy ez a fenyegetettség milyen természetű. – Ha itthon lennél, akkor is ilyen „bátran” viselkednél, vagy a távolság megvéd? – A távolság most hasznos. Nem tudom, miként viselkednék, ha otthon lennék, különben, ha nem véletlenül sodródom bele ebbe, akkor más módszert, nem egy személyes blogot választok fórumnak. De így alakult. A távolság véd is, hiszen a hirtelen felindulásból elkövetett seggrepacsit nem tudják majd elfogadtatni a fiúk, ha utaznak ezért mondjuk 700 kilométert. Ekkora út alatt mindenki megnyugszik. – Miben reménykedsz? Felébred bennünk a civil kurázsi, összefogunk, atomizálódunk? Te is azt mondtad, hogy egy fecske nem csinál tavaszt! – Én nem reménykedem, tudom, hogy mit akarok: feltárni az udvarhelyi alvilág viselt dolgait, szereplőit, viszonyait, illetve a korrupt kapcsolataikat. Ezeket nyilvánosságra hozom, bizonyítékokkal alátámasztott verziómat pedig elküldöm azoknak a hatóságoknak, melyeknek ilyenkor illik. Én nem fogok senkit letartóztatni, csak információt és adatokat gyűjtök – jelen esetben az illetékes hatóságok helyett, nekik ugyanis a jelek szerint más elfoglaltságaik vannak. – Perbe hívtak-e? – Ó, nagyon sok munkától megmentenének, ha perbe hívnának, hiszen így személyes adataikról „hivatalból” értesülnék, illetve az általam feltárt bizonyítékok, netán tanúvallomások egy perirat hivatalos részei lennének, ami már – ugye – nem pletyka. Ha kirakatperre kerülne sor, mert erre is számítani lehet, nos, akkor sincs semmi baj, hiszen tudni fogjuk, hogy a rendőrségen, ügyészségen és bíróságon kik az embereik. Az eddig névtelen támogatóknak, segítőknek hirtelen arcuk lesz, nekem csak arról kell majd gondoskodnom, hogy ez időben eljusson a potenciális áldozatokhoz, hogy tudják, kik lehetnek sárosak azokban az intézményekben, melyek az áldozatokat lennének hivatottak védeni, nem a bűnözőket. – Látod a végét? Ki fog „nyerni”? – Szerintem Székelyudvarhely, mert kap egy leltárt saját alvilágáról. – Egy bűnszövetkezet általában szerteágazó tevékenységet folytat. Az udvarhelyi miből él, hol tartasz feltáró munkáddal? – Mindennel foglalkoznak: drog, lakás- és telekügyek, lopott autók, biztosítási csalások, prostitúció, védelmi pénzek, lopások, zsarolások, betörések. – 500 000 forintos pénzjutalmi kereted van. Honnan a pénz, vannak támogatóid, „csendes társaid”? – Pénzt saját célra vagy személyesen nem fogadok el. Ígéretem van arra, hogy néhány vállalkozó támogatna egy tájékoztató kampányt, mellyel a lakásmaffia potenciális áldozatait kellene figyelmeztetni arra, hogy vadásznak rájuk. Sajnos ők nem olvasnak blogot, így másként kell elérni őket. Jó lenne a helyi sajtó, de ők még hallgatnak, mert amiről nem írnak, az nem is létezik – szerintük... Van támogatás arra, hogy elkészüljön az udvarhelyi alvilág arcképcsarnoka, egy 12 ezer példányos kis füzet, mellyel könnyebb lesz navigálni az udvarhelyi éjszakában. Ezt valamikor az év végén kellene kiadni. * Szőke László
1970-ben született Székelyudvarhelyen. Húszévesen az Udvarhelyi Híradó napilapnál alkalmazzák, ahol rövid idő alatt felelős szerkesztő lesz. Három év múlva már az Ati-Beta Televíziónál dolgozik, ahol a kezdeti „építkezésben” vesz részt. Szintén három év múlva az induló Príma Rádióhoz kerül. Kicsit kokettál a politikával is, önkormányzati képviselő, majd a polgármesteri hivatala sajtóreferense lesz. „Kitérőként” az Udvarhely Székhez szerződik. A hetilap megszűnését követően rájön, számára beszűkült a szakmai tér, így nagyot lép: Budapesten az RTL Klubhoz és az Axel Springerhez igazol át. 2007-től a Magyar Nemzet munkatársa, külsősként többfelé is dolgozik. Jelenleg a Holding (Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió és Hír TV) úgynevezett belső hírszolgálatának egyik vezetője. Az a feladata, hogy a Holding újságíróit zárt rendszerben kiszolgálja témákkal. Ezen hírügynökségi, témaajánló szolgálatot saját ötlet alapján valósíthatta meg.
Máthé László Ferenc. Hargita Népe (Csíkszereda)

/Szőke László internetes blogja:/
Udvarhelyi maffiákok: lelkészverő SZJ, alias vitéz Szíjgyártó Szabolcs 08/25/2010
Szomorú azzal szembesülni, hogy nekünk még maffiákokból is az aljasabbja jutott. Bocs, mármint Székelyudvarhelynek, a városnak, amit én is magaménak érzek, tetszik vagy sem némelyeknek.
Nos, ugye, Rüsz Domokos áprilisi, nyilvános összeverése csak „pletyka”. Sokan látták, mégis az. És az arany (bika)láncos Szíjgyártó Szabolcs bizonyára röhögött akkor is a markában. Miként kebelmaffiótái is, amint nézték, ahogy az unitárius lelkészt verik fényes nappal a MOL töltőállomásnál.
Vitéz SZJ, alias Szíjgyártó Szabolcs amolyan modernkori honfoglaló maffiótaként (bocs, idiótaként!) kikötötte csilivili négykerekű paripáját oda, ahová nem szabad. De legalábbis nem illik. Másoknak. Neki igen. Mert ő, kérem szépen, ej, de sokra vitte: lelkészeket verhet össze fényes nappal. Minden valamirevaló lófő székely összehányta volna magát anno ekkora vitézség láttán, dehát Udvarhelyről lekopik a székely, a lófő kiveszett, csak az ilyen maffiákok szaporodnak mint a gomba.
Ugye, ez az eset sem történt meg, állítólag rendőrségi feljelentés sem született. Aztán né, mégis, mert sikerült megszerezni egy másolatát annak a fránya, nemlétező írásos panasznak. Szép, ékes román nyelven megírva, hogy a helyi rendőrparancsnok is megértse - holott nyugodtan be lehetett volna adni magyarul is, nyilván, de mi tisztelettudóak vagyunk, s a csak románul beszélő rendőrnek is igyekszünk a kedvében járni, hadd ne kelljen szegénynek tolmácsot foglalkoztatnia. Nem kellett, olvashatta ő saját anyanyelvén, aztán el is süllyesztette valamelyik asztalfiók mélyére. Mert csak kihúzza valahogy a nyugdíjig úgy, hogy ne kelljen a bikaláncos fiúkkal foglalkoznia. Akikről mellesleg fotóalbuma is van már. Nem tudtam, de benne van a feljelentésben. Benne, abban is.
A csak magyarul beszélő olvasók kedvéért összefoglalom édes anyanyelvünkön a történteket. Rüsz Domokos unitárius lelkész szerette volna ellenőrizni autógumijainak nyomását. De több mint 10 perce parkolt egy négykerekű paripa ott, és a tulajnak esze ágában sem volt onnan elhajtani. Ugyanis neki ott támadt kedve parkolni. Az. Aztán, mekkora tévedés, az unitárius lelkész dudált egyet-kettőt, hogy előkerüljön a BMW tulajdonosa, s engedné már át a helyet. Erre aztán meg is jelent az fújtatva, üvöltve (hiába na, az ujjnyi vastagságú aranylánc jót tesz a hangszálaknak is), hogy mit képzel Rüsz Domokos, hogy csak úgy letülköli? Hát nem tanult tisztességet az udvarhelyi unitárius lelkész?
Vitéz Szíjgyártó Szabolcs, a tulok, ott parkol, ahol akar. És, amolyan szórakozásként, összeverték a lelkészt másodmagával, köpködtek is kicsit, aztán röhögve elhajtottak a MOL töltőállomásról, ami amolyan törzshelyül funkcionál számukra, és néminemű adásvétel is folyik arrafelé néha, de ebben most ne mélyedjünk el. Hát így foglalhatnám össze (ál)irodalmiasan az eseményeket. (Részletek a feljelentésben!) Szomorú mozzanata a történetnek az is, hogy a MOL töltőállomás alkalmazottai megtagadták a segítséget Rüsz Domokostól azzal, hogy ők nem látnak, nem hallanak semmmit (közben verték az unitárius lelkészt a szemük láttára), bemenekültek az üzletbe, hogy tényleg ne lássanak semmit. Nem voltak hajlandók arra sem, hogy a rendőrséget hívják.
Túl azon, hogy jobb helyeken a segítségnyújtás elmulasztásáért seggrepacsi jár, azért elküldöm a feljelentést a MOL Románia vezérigazgatójának is azzal a kéréssel, hogy nézne utána, mi is történt nevezett dátumon udvarhelyi állomásuknál? Hogy kicsit piszkálná meg az alkalmazottak felelősségét is, és kérem majd a biztonsági kamera felvételeit is, hátha megőrizték. Legalább nekünk legyen meg, itt, a blogon, ha már a rendőrség nem volt kíváncsi rá.
Vitéz Szíjgyártó Szabolcsot és a még vitézebb maffiákokat pedig megnyugtatom, kicsi a világ. Először is, miközben szakmányban vakartam ott, ahol ők is vakargatják néha, munkatársa is voltam a MOL Románia havi magazinjának. Illetve az udvarhelyi média adott egy kommunikációs igazgatót is a MOL Romániának. De, szintén vakarózás közben, összehozott a sors is néhányszor a MOL Románia jelenlegi vezérigazgatójával, igaz, akkor más munkakörben dolgozott az anyavállalatnál. Ezt csak azért jegyzem meg, hogy bizony van apropó, amire hivatkozni, amikor megkeresem a MOL Romániát, és elnézést ezért a kis kitérőért.
Kedves maffiákok, hogy mi a cél, kérditek? Kikapni a seggetek alól a MOL töltőállomást. Nem fog történni semmi, és továbbra is ott rontjátok a levegőt? Semmi baj, akkor bizony bojkottálni kell a MOL-kutat, nem a cég ellenében, hanem udvarhelyi ügyfelei védelmében. Önvédelemből!
Ui.: A szóhasználatért elnézést kérek, jól tudom, nem leszek több sem én, sem ez a bejegyzés a vulgaritástól, de a célszemélyek intelligenciájához igazodtam most az egyszer. És nincsen igaza György Attilának, amikor azt mondja, ne keveredj disznók közé, mert te is sáros leszel. Nincs, mert ezek a disznók saját bélsarukban is kitűnően érzik magukat. Nekem viszont zavarja az orrom, ha már Udvarhelyen telepedtek meg. Ezért aztán megpróbálkozom a takarítással. Ingyen és bérmentve. Hogy ne borítsa be végleg ez az orrfacsaró bűz Székelyudvarhelyet... Fekete.fehér.info

Fekete-Fehér interjú a Bűnös Városból
Szőke László nemrég a székelyudvarhelyi állóvízbe hajította bele a kisváros állítólagos maffiahálózatának szereplőit. Hogy ne Udvarhely legyen a székely Sin City.
A magyarországi média hamar felkapta a székelyudvarhelyi, ám Budapesten dolgozó újságíró (és családja) megfenyegetésének történetét. A Duna TV-től a TV2-ig mindenhol bemutatták az udvarhelyi érintettek durva, helyenként mégis röhögést kiváltó reakcióját Szőke László blogjára.
Az erdélyi média ingerküszöbét eddig valamiért nem érte el a maffiasztori. A bloggerrel beszélgettünk.
Székelyudvarhelyen egyre többen fedezik fel maguknak a blogod. A most tizenéves generációnak: ki is vagy te, és mi közöd a városhoz?
Újságíró lennék, vagy inkább olyasvalaki, aki ebből él. Amúgy udvarhelyi vagyok, 2002-ig voltam viszonylag állandó szereplője az otthoni médiának: Udvarhelyi Híradó, ATI-BETA TV (most már Digitál 3 TV), Príma Rádió, Udvarhely Szék. Ezeknél a médiumoknál nemcsak dolgoztam, hanem a megteremtésükben is részt vettem, többnyire mint főszerkesztő. Aztán jött 1996-ban a politika, 4 év önkormányzati képviselői tevékenység - függetlenként - a legtöbb szavazattal megválasztva. 2002-re úgy éreztem, hogy elfogyott a tér számomra Udvarhelyen, nem indíthatok megint egy újabb médiumot. Elég volt, beszűkültek a lehetőségeim, és nem voltam eléggé szervilis típus sem...
A blogon több udvarhelyi problémáról írtál (ANL-lakások például), de a maffiás sztorival nagyon belenyúltál valamibe. Honnan jött a téma? Miért érzed úgy, hogy ezzel nem felesleges foglalkozni?
Alkatilag fogékony vagyok az ilyen ügyekre, rendkívül megviselnek azok a helyzetek, amikor valaki kihasználja egy-egy áldozat kiszolgáltatottságát. Mellesleg, amolyan témakeresőként működtetek egy csalásellenes blogot/hírgyűjtő oldalt is (Internetdetektív), ahol önkéntes munkában próbálunk segíteni áldozatoknak túljutni a bürokrácia útvesztőin.
A Szentimre utcai verekedés okán írtam egy bejegyzést, akkor vált világossá, hogy otthon valami nem stimmel, ez már erős az én „sokat látott” szemeimnek is. Azonban nem volt tudatos döntés, hogy beszállok, az események sodortak az elején. Tulajdonképpen belekeveredtem.
Később a családomat és engem ért fenyegetések juttattak el arra az elhatározásra, hogy ezt bizony végig kell csinálni, innen már nincs visszaút! Akik ezt megtették velem, bármit megengednek maguknak, ezt nem hagyhatom, ha úgy vélem, tudok is tenni valamit. Hát ezzel próbálkozom.
Mondhatjuk akkor, hogy ezt már módszeresen, projektszerűen csinálod? Mik a konkrét célok?
Azzá vált, módszerré. Adva van a fórum (a blog és hozzászólások), viszonylag nagy olvasottság Udvarhelyen, és ezt kell(ett) használni arra, hogy valamiféle akcióterv elkészülhessen. Meglepő, de működik. Megnyílnak az emberek, először névtelenül, később névvel is. Kezdenek beszélni, még néhány hónap, és képes leszek névre lebontva feltérképezni az udvarhelyi alvilág kapcsolati hálóját. A nagy fegyverük, a rejtőzködés odalesz - bár ezek már nem is rejtőzködtek igazán.
Mindent nyilvánossá teszek, hogy közösségen belül mindenki odakerüljön, ahová való. Nehogy arra ébredjünk négy év múlva, hogy egy ilyen arc lesz mondjuk a polgármester Székelyudvarhelyen. Mert pénze amúgy lehet, hogy lesz rá, erkölcsi háttere semmiképp - már ha időben megtudja mindenki, hogy kik is ők valójában.
Meglepett, hogy mennyire szervezett és erős lett az udvarhelyi alvilág. Felnőtt és megszervezte magát egy bűnözői generáció Udvarhelyen, ahová a román alvilág - nyelvi kirekesztettsége okán - nem tud betelepedni. Így kiépült a „saját” alvilág, s mivel kisváros, a bűnözés szinte minden területén „nyomulniuk kell”, hogy életszínvonalukat tarthassák. Volt kb. tíz évük, hogy mindent behálózzanak, hogy a korrumpálható hivatalnokokat megkeressék, megzsarolják akár. Így kezdtek el mostanában a szürke gazdaságban is megjelenni.
Székelyudvarhelynek bizony szembesülnie kell saját mocskával, különben összekeverednek a szerepek: bűnözőből lesz a köztiszteletnek örvendő, irigylésre méltó mintapolgár - kizárólag a pénze miatt, és a becsületesen dolgozó emberből lesz a másodrendű polgár. A korrumpált udvarhelyi közélet pedig ezt a folyamatot erősíti, még tíz év, és Udvarhely lesz a székely Sin City.
Tényfeltáró újságírás és crowdsourcing: hatékonyan használod a legmodernebb webes eszközöket. Úgy érzed, könnyebb így elérni az olvasókat és áldozatokat? Vagy ugyanígy működne ez húsz éve is, internet nélkül?
Hm, ez még nem tényfeltáró újságírás, hanem virtuális kocsmaasztal, ha viccesen akarnék fogalmazni. Viszont bizonyíték lehet ez az egész akció arra, hogy ma már egy közösség bármelyik tagjának lehetősége van arra, hogy viszonylag nagy nyilvánossághoz jusson. Csak ehhez nem kell az intézményesült, hagyományos média.
Az is igaz viszont, hogy vannak csoportok - estünkben például a lakás- és telekmaffia potenciális áldozatai -, akiket nincs mód elérni helyi sajtó nélkül. És a közösségi titokzsákon könnyebb lyukat ütni ma már az internettel, vége a szőnyeg alá söprésnek. Esély sincs arra, hogy az eltussolás sokáig működjön, még a zárt székelyföldi közösségekben sem!
Az első posztok után telefonon többször is megfenyegettek, ezután feljelentést tettél. Hogy áll a vizsgálat az ügyben?
Nyomozati szakaszban van az ügy, azaz a fenyegetők ellen tett feljelentést megalapozottnak találta a rendőrség. Beazonosították az elkövetőket, folyik a nyomozás, egyelőre ennyit tudok. Azért Magyarországon, mert itt, a HÉV-en ért az első fenyegető telefonhívás.
Sok komment foglalkozik azzal, hogy nincsenek bizonyítékok az általad elmesélt ügyekben. A háttérben gyűlnek a tanúvallomások és bizonyítékok, vagy csak az elmesélés tényére szorítkozol?
Én újságíró vagyok, nem bíró. Vallomások vannak, és jönnek folyamatosan. Konkrét, megtörtént esetek, melyeknek valamilyen nyoma van valamelyik hatóságnál, tehát biztosan megtörténtek.
Én nem teszek egyebet, mint idézem az elkövetők nevét, és röviden ismertetem a történetet. A lényeg a részletekben van: ha tíz esetben ugyanaz az elkövetői kör, illetve ehhez társul büntetett előéletük, jelenleg is folyó büntetetőpereik, nyugodtan nevesíthetek. És teszem is.
A. E. Manna.ro

Autonómia-konferencia Budapesten
Autonómia-konferenciát szervez szeptember 18-án a németországi Hunnia Baráti Kör a budapesti Polgárok Házában. A konferencia célja az elszakított országrészek autonómia-törekvéseinek ismertetése és ezek jövőbeli megvalósíthatósága.
Az előzetes program szerint a konferenciát a Hír Televízió szerkesztő-riportere, Császár Attila vezeti. Bevezetőként Kiss Dénes költő és Trianon Társaság elnöke szól majd a jelenlevőkhöz. Az Autonómia-Konferenciát Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke nyitja meg 10 órakor.
Az anyaországból a konferencián részt vesz és felszólal majd dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, Wittner Mária országgyűlési képviselő,1956-os szabadságharcos, dr. Balsai István a FIDESZ frakcióvezető-helyettese és dr. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, egyetemi tanár. Erdélyből és Székelyföldről meghívást kapott Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Kárpátaljáról dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke.
Délután folytatódnak az előadások. Felvidékről dr. Duray Miklós politikus és közíró osztja meg gondolatait a hallgatósággal, míg Délvidékről Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ad elő.
Az előadásokat követően interaktív beszélgetésre kerül sor a Benes-dekrétumokról, amely kapcsolódik a 2008. április 22-én, az Európa Parlamentben benyújtott Benes-dekrétumok elleni petícióhoz. Felszólal a szudétanémetek képviselőjén kívül Olajos Péter, országgyűlési képviselő és helyettes államtitkár, dr. Juhász Imre, európai jogi szakjogász, egyetemi oktató, Krivánszky Miklós, a kassai székhelyű DÁLESZ (Deportálás Áldozatainak és Leszármazottainak Szervezete) elnöke és Fehér Csaba, felvidéki történész.
A Hunnia Baráti Kör Németországban alakult. Olyan magyarok alakították, akik szívükön viselik a haza és nemzet sorsát. Honlapjukon található meghatározásuk szerint nem tagjai pártoknak, szervezeteknek. „Sokan közülünk nem születtek, nem születhettek Magyarországon, de szívünk és lelkünk Magyar! Szüleinktől mindig a HAZA iránti szeretetet és tiszteletet tanultuk, ezt szeretnénk tovább adni gyermekeinknek! Az elmúlt négy évben célul tűztük ki, olyan rendezvények szervezését, amelyeken Hazánk történelméről, politikai, erkölcsi, gazdasági és egészségügyi válságáról adtunk rövid előadásokban felvilágosítást. Rendezvényeinken elismert, nagy tudású személyiségek támogatását élvezhettük, akik megosztották tudásukat a hallgatósággal.” – olvasható a Hunnia Baráti Kör honlapján.
Kitekintő/felvidék.ma. Erdély.ma

Levél Szüleimnek, Erdélynek – 1940. szeptember
Az alábbi levél 1940. szeptemberében íródott, a bécsi döntést, majd a bevonulást követő napokban. Írója Paál Árpád István, aki kolozsvári iskolái után Budapesten végezhetett egyetemet, és ekkor Diósgyőrön gyakornokoskodott. Szüleihez, és rajtuk keresztül az erdélyiekhez írt levelében az évtizedeken át várt esemény bekövetkeztének öröme olyan hangulatokat kelt, melyből a mai ember számára is kiérezhetővé válik a tiszta, nem más nemzetek kárára megnyilvánuló öröm, az erdélyi lélek ragaszkodása, a szülőföld tisztelete.
Drága jó Szüleim!
Nektek írom ezt a levelet, de rajtatok keresztül írom mindazoknak, akiket elválasztott idáig valakitől a „határ”, akik vártatok bennünket haza a bevonulókkal. Mentünk volna, szerettünk volna ott lenni, nem a főhelyeken, nem ünneplésre számítva, csak valahonnan, egy eldugott kis erkélyről, egy utcaszegletről megpillantani a régen várt álombeteljesülést. Leírom ezeket a hazavágyódással teli napjainkat, leírom az érzéseinket, hogy megmaradjon emlékként, bizonyítékaként annak a szeretetnek, amivel a magunkénak hisszük a mi újra magyarrá lett kis hazánkat, Erdélyt.
Azon a péntek délutánon, csendes, napsugaras időben mondta be a rádió a bécsi döntést. A 22 éve várt öröm hihetetlen elkövetkezése, a sok-sok színes álom beteljesülése szinte belénk fojtotta az örömöt. Nem tudott kitörni belőlünk, nem tudtuk elhinni a hírt, nem tudtunk gondolkozni akkor, csak ültünk egymással szemben a feleségem meg én, két Erdélyből kiszakadt lélek, s a bennünk született ezernyi kérdés közül nem tudtuk melyik legyen az első. Aztán újra szólt a rádió. Valaki, a tények száraz bejelentése után, az első érző szavakkal köszöntötte Erdélyt, valaki ezrek és ezrek szeméből elindította a megkönnyebbítő könnyeket. Mert megkönnyebbültünk akkor, végre hinni tudtunk, végre végigcsordulhatott az arcunkon az öröm és sírtunk, sírtunk úgy, ahogy csak az örömtől lehet, sírtunk úgy, ahogy sohasem tudott megsiratni a két évtizedes szenvedés. A felszabadult érzés egyszerre tevékennyé tett. Ismerősök, levelek, táviratok útján igyekeztünk biztosítani a hazamenetelünket. Tudom akkor minden odavaló így tett, s senki sem álmodta, hogy lemaradunk.
Vasárnap jött, Várad felejthetetlen ünnepe! Milyen érzés lehetett annyi idő után újra elimádkozni a himnuszt. Nem bírt bennetek maradni, kitört belőletek, s Várad ezzel a vasárnappal mutatta meg igazi magyar arcát, amikor mert lelkesedni, szuronyerdő közt, sortűz, s a vesztes uralom kicsinyes bosszúvágya közepette mert tüntetni, himnuszt imádkozni, szívében a 22 éve várt örömmel. Oh milyen büszkék voltunk akkor mi, odavalók!
Másnap jött a lehangoló hír. 30 napig polgári személyek nem mehetnek a visszacsatolt területre. Istenem csak mi, mi hazavágyók tudnánk megmondani mennyi nekünk ez a 30 nap. Nem tudtunk ebbe belenyugodni, autós kirándulást terveztünk. A többség azonban kimondta, hogy a hosszú út miatt „nők kizárva” jeligével történjék a hazamenetel. Végre megértettem velük, hogy az én kis feleségem nem a látványosságért menne oda, az álmai, a vágyai, a kisebbségi élet alatt beleidegződött érzései viszik most őt haza. Megértették, belegyeztek. Akkorra megjött a végső határozat, a kirándulást sem engedélyezik. Milyen délelőtt volt! De az idő rohant tovább, már nem lehetett semmit sem csinálni.
Csütörtök reggel 7 óra. Megszólalnak az ország összes harangjai, búgva, zokogva, imádkozva kísérik a honvédeinket arra, az ősi Kárpátok felé. Délelőtt Szatmárra vonulnak be. Akkor tudtuk meg, hogy a Kormányzó Úr is velük van, Ő csatolja újra ide az ősi városokat. Még egy utolsó erőlködéssel, telefont, levelet, táviratot igénybevéve megpróbálunk engedélyt szerezni az utazásra, de hiába, nem mehetünk. Így virrad ránk, messze Tőletek, a legszebb váradi nap, 1940. szeptember 6-ika. A rádió mellett kuporgunk, könnyes szemeinken át mennyivel többet látunk mi, odavalók, mint a többiek, mint amit elhozhat ide az a kis mikrofon. Látjuk az állomástól a Bémer térig hullámzó tömeget, látjuk a virágzuhatagot, látjuk a sok-sok ismerős, örömtől síró-nevető arcot, látunk Benneteket, a szeretteinket, a sok-sok zászlót, az ismert szónokokat, s látjuk, sírva látjuk a honvédek élén köztetek lovagló beteljesült álmot.
A könnyeink festenek felétek ezerszínű szivárványt, felétek – örömben úszó otthoniak, feléd magyar lelkű Várad.
Aztán elcsendesedett a rádió, csak a lelkünkben élt tovább az otthoni ünnep. Jöttek rendre a közvetítések. Nagybánya, Beszterce, Dés, jött a kolozsvári örömmámor, a székely falvak, a gyönyörű völgyekben nem hiába álmodó kis székely városok ünnepe. Eljött mind ide hozzánk. Azóta minden visszaadott helységbe elérkeztek az álomhonvédek, mindenütt szabadon szólhat a magyar imádság.
Mi is megnyugodtunk. Az utazási tilalom miatt érzett zúgolódás megértéssé szépült, s vigaszra talált. Mert vigasz az nekünk, hogy ennyire fájt nem otthon lenni, hogy ennyire szeretjük a mi kis hazánkat, s ha Bennetek örökké élő emlékek lesznek az elmúlt napok, bennünk örökké örömöt, önbizalmat, otthonszeretetet szülő érzés lesz a most érzett fájdalom.
Csak októberben mehetünk haza. Csak akkor, amikor elhervadt már minden elhintett virág, amikor eltűnik az utcák zászlódísze, eltűnnek a honvédeket fogadó diadalkapuk, s az örömmámort a megszokottság szürkesége váltja fel. Mi csak akkor mehetünk, de a lelkünkben ünnep lesz, virágzuhatagos, zászlódíszes ünnep lesz az a nap.
Várjatok bennünket is örömmel, várjatok a lelketek színes virágaival. Ne éreztessétek, hogy nekünk, akik nem voltunk ott végig, nekünk nem is volt jogunk részt kérni az örömötökből. Ne éreztessétek ezt, mert mi nem a munka elől menekülni, nem a szenvedések elől szabadságban élni jöttünk ide. Bennünk örök fájó emlék lesz az eddigi elválásokat megszomorító határ, bennünk fel fog sírni mindig az elszakítottság miatt idáig érzett árvaság. Mi itt is az otthonért, a kicsi hazánkért dolgoztunk, a munkánk nevet, megbecsülést szerzett Erdélynek, s ha néha hazamehettünk, mi vittünk nektek buzdítást, reményeket, ha sokszor fájó színészkedéssel is, mégis mi adtunk nektek színes álmokat, amiket nem láthattunk beteljesülni!
Várjatok minket is örömmel, színes virággal, ünneplő köntössel, várjatok minket is, mert nekünk is jogunk van az örömünket sírva ünnepelni.
Árpád Közreadja: Paál Gábor. Erdély.ma

Kormányzati mérleg
Elégedettséget igyekszik sugározni Markó Béla RMDSZ-elnök, kormányfő-helyettes. Próbálja elhitetni a nagyvilággal s talán magával is: kormányzati szerepvállalásuk nem teljes csőd, van, lesz hozadéka az ország polgárai és a magyarság számára is.
Nincs könnyű dolga, hisz a kabinetnek, melynek túlélésében jelentős szerepet vállaltak, egyetlen elfogadható, koherens lépése sincs, hibát hibára halmoznak, kiútkeresés helyett fokozzák a zűrzavart, mélyítik a válságot. A Markó által sorozatosan dicsért, s elmondása szerint nekik, no meg a magyar Cseke Attila miniszternek köszönhető egészségügyi decentralizáció rákfenéi nap mint nap előtűnnek, a jó elképzelés sebbel-lobbal, átgondolatlan intézkedésekkel történt megvalósítása miatt hol egyik, hol másik kórházban robban ki botrány, tüntetés, olykor akár verekedés is. Az önkormányzatok miatt érdemes kormányon lenni, hisz így pénzt kaphatnak beruházásokra — hangzott oly sokszor, ám most ez sem látszik megvalósíthatónak. Üres az államkassza, nem jut sem iskolák, sem megkezdett sportcsarnokok befejezésére, utak feljavítására. Befektetésekre csak pályázatokon, többnyire EU-s alapokból elnyert pénzek kerülnek, ezek odaítélése pedig — reményeink és hivatalos állítások szerint — nem politikai színezettől függőek. Az RMDSZ hatalmi regnálása nemzetpolitikai kérdésekben sem hozott előrelépést. Gyermekeink továbbra is románul tanulják a történelmet, földrajzot, ugyanolyan zsúfolt órarend szerint, központosított iskolákban próbálják fejükbe pumpálni az információhalmazt. Újabb tanévet veszítenek, s jelenleg csak a halovány RMDSZ-es fenyegetőzések próbálják éltetni a reményt, hogy egy esztendő múlva talán másképp lesz. A kisebbségi törvény ma már csak arra alkalmas, hogy időnként követelés vagy ígéret szintjén emlegessék, a regionális átszervezésről, a Székelyföldi Fejlesztési Régióról mind ritkábban szólnak a magyar politikusok, s ha megteszik, kormányzati partnerük élesen utasítja rendre őket. Még a megyei intézményvezetők cseréjét sem sikerült véglegesíteniük itt, Háromszéken sem, ahol pedig már január közepén bejelentették a gyors és sikeres megállapodást a demokrata-liberálisokkal. Nagyon erős meggyőzőképességre van szüksége Markó Bélának, hogy elhitesse: van értelme hatalmi szerepvállalásuknak, mikor már azt sem mondhatják el, legalább néhány kilométer leaszfaltozott utat nyertek az autonómia feladásáért cserébe.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem javult a nemzetiségi arány (Megyei intézményvezetők)
Összeállította a Kovászna megyei prefektúra az intézményvezetők jelenlegi helyzetére vonatkozó jegyzéket, az elmúlt fél évben ugyanis követhetetlenné vált, hol maradt helyén a korábbi vezető, hol került vissza posztjára a régi igazgató, és melyik hivatalt irányítja új főnök.
A kormányhivatal listáján 41 megyei intézmény szerepel, jelen pillanatban 24-nek román vezetője van, 17-nek magyar.
Az RMDSZ kormányra kerülését követő megyei egyezkedést igen gyorsan, már januárban tető alá hozták, és Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnök rendkívül sikeresnek nevezte az elért eredményt, bejelentése szerint a megvitatott intézmények kétharmadát ,,sikerült megszereznie” az RMDSZ-nek. Utóbb azonban kiderült, a kását nem eszik éppen ennyire forrón, alkotmányellenesnek nyilvánították a vezetőcseréket szabályozó kormányrendeletet, és elkezdődött a hercehurca. Időközben néhányan, a liberális kormány által kinevezett, a DLP—SZDP-kabinet által menesztett vezetők közül bíróságon támadták meg leváltásukat, és pert nyertek. Így kerül vissza magyar vezető a munkaügy élére vagy a pénzügyi igazgatóságra, s valamilyen úton-módon sikerült egy-két új embert kineveztetni néhány vezetői posztra, például az Egészségügyi Biztosítópénztár élére. Ez tehát a pillanatnyi helyzet, korántsem nevezhető sikertörténetnek, és távol áll az RMDSZ sokat hangoztatott célkitűzésétől: a nemzetiségi arányoknak megfelelő arányt elérni a megyei hivatalok vezetésében.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felső-Háromszék krónikása (Coroi Artur emlékezete)
Váratlanul és tragikus gyorsasággal tett pontot a kegyetlen kór egy történészi pálya végére. Hatvankét évesen augusztus végén Budapesten elhunyt Coroi Artur /Nagyenyed, 1948/, a nagyenyedi születésű és neveltetésű, de évtizedekig tanári hivatását Háromszéken teljesítő kiváló alkotó értelmiségi.
Választott faluja Torja volt — ahol 1990-ben még közéleti szerepet is vállalt —, amelynek szellemi épülését az anyaországba való áttelepülése után is szolgálta, Altorja címmel jelentetve meg például egyháztörténeti monográfiáját a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál 2000-ben. Szellemi otthonának tekintette az erdélyi magyar tudományos műhelyeket, a Székely Nemzeti Múzeumot és az Erdélyi Múzeum-Egyesületet, ezek kiadványaiban jelentette meg alapos kutatáson nyugvó dolgozatait, szaktanulmányait, de az anyaországi tudományos fórumokon is jelen volt erdélyi-háromszéki vonatkozású előadásaival és közleményeivel. Ugyanakkor személyes jelenlétével is megtisztelt akár egy-egy torjai vagy kézdiszentléleki rendezvényt is, ahol szolgálhatta a helyes és hiteles történelmi tudat alakítását.
Alábbi írásának megszületésére is egy meghívás adott alkalmat. 2009. november végén a Kézdiszentléleki breviárium (Kézdivásárhely, Ambrózia Kiadó, 2009) egyik jeles szerzőjeként vett részt egy találkozón, s idézte fel a hallgatóság előtt a falu 17. századi képét. Hangsúlyoznám, hogy minden kijelentését, utalását, adatát és feltételezését írásos forrásokra alapozta. A dolgozat közlésénél ezek felsorolásától, a gazdag jegyzetanyag közzétételétől eltekintünk, a terjedelmi okokból történt kihagyásokat pedig külön jelezzük. A dolgozat „főszereplőjéről”, Cserei János deák életéről és munkásságáról különben felkérésemre a Kézdiszentléleki breviárium számára készített igen alapos tanulmányt.
Aki minden levelében jó egészséget és jó munkát kívánt partnerének, s a címzett szeretteiről sem feledkezett meg soha, íme, fizikai valójában megszűnt létezni. Munkáit olvasva viszont jelenvalóvá tehetjük, s akik ismertük, azt sem feledjük, hogy nevetésével az emberi butaság és az önkényuralom falait is képes volt megrengetni minden időben Artur barátunk... Borcsa János
Munkái:
Coroi Artur: Altorja. A római katolikus egyházközség története /Pallas-Akadémia, Csíkszerda, 2000/
Coroi Artur Székely falvak 1 - Adalékok Altorja és Háromszék történetéhez /Erdély Történeti Alapítvány, Debrecen, 2001/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)