A morzsagyűjtő asszony
A kommandói Szabó Mária neve egyre tágabb körökben válik ismertté: nem csak faluja monográfiaírójaként, az egykori kisvasutas település falumúzeumának megálmodójaként és egyszemélyes mindeneseként — aki, ha kell, még a szemétdombról is összeszedi a kacatnak vélt, szemétlapátra került régi fotográfiákat —, hanem olyan, a székely falvak múltját eleven tekintettel figyelő, konferenciákra járó, önmagát folyamatosan képző helytörténészként is, aki felkérésre kimerészkedik saját felségvizéről, és könyvet ír egy másik, szomszédos, orbaiszéki településről is.
Mert Szabó Mária, noha nem ismerte avatottként Csomakőrös múltját, jelenét, nem utasította el a 2008-ban érkezett felkérést, és elkezdte összeállítani Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujának monográfiáját. S hogy adatait minél pontosabban, illetve hitelesebb forrásból gyűjtse össze, attól sem riadt vissza, hogy levéltárakban, illetve a Széchenyi Könyvtárban kutakodjék.
Idén megjelent az ,,értékmentő” asszony újabb műve: a Csomakőrös című falumonográfiát négyszáz példányban adta ki a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadó, a kötet megjelenését a csomakőrösi közbirtokosság igen tekintélyes anyagi támogatása tette lehetővé. De ennél többről van szó: miként a szerző az előszóban fogalmaz, Tóth Árpád, a közbirtokosság elnöke az adatok és a fényképek összegyűjtésében is segített, s maguk a kőrösi emberek, adatközlők is szívvel-lélekkel mellé álltak, nagy szeretettel fogadták. ,,Véleményem szerint fontos minden településről monográfiát készíteni, hiszen ideje, hogy visszaállítsuk a monográfiaírás tisztességét. Hátralevő életem fő célja, hogy maradandó emléket állítsak minden lehetséges módon szülőföldemnek, Székelyföldnek” — írja ,,hivatásáról” Szabó Mária, egykori székely határőr katonacsaládok sarjaként, szlovák leánynevű (Biloklávek) asszonyként a Csomakőrös-monográfia előszavában. Nem egy ,,szokványos” monográfiát írt, ugyanis nem elégszik meg száraz tények közlésével, azt szereti, ,,ha lelke van annak, amit leírok”. És ehhez következetességgel, megszállottan gyűjt össze ,,minden kicsi kenyérmorzsát”.
A két és fél éves gyűjtőmunka, szerkesztés, kötetbe foglalás során Szabó Mária felhasználta többek között a csomakőrösi református egyház jegyzőkönyveit, dokumentumok másolata, számos régi fotó került a témakörök szerint összeállított leírásba. A falu életéről szóló fejezetben például azt írja, Kőrös a XX. század elejéig a szitás mesterségről volt híres, a szitakötésről először 1675-ben tesznek említést. Kétségtelen, hogy a helytörténeti adalékok feltérképezése, illetve egymás mellé illesztése jelenti a könyv erősségét, az, hogy bemutatja Csomakőröst, a faluközösséget, ahogy ott éltek és élnek. — Ez a kötet kihívás volt számomra, hogy nem csak a sajátomról, hanem más faluról is össze tudok állítani egy monográfiát — magyarázza, csendesen hozzátéve, hogy sokszor alkalmival, ,,integetővel” utazott Kommandóról Csomakőrösre, mert nincs autója, a buszjárat pedig kevés, de mennie kellett, mert az emberekkel sokat kellett beszélgetni. ,,Úgy érzem, ezzel is tettem egy kicsit Háromszékért” — összegez Szabó Mária, aki természetesen továbbra is fő munkáján, Kommandó részletes helytörténeti feltérképezésén dolgozik.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Badea a magyarországi kisebbségi törvényről
A magyarországi kisebbségi törvény módosításának újratárgyalását szándékszik a magyar–román kormányközi bizottság napirendjére felvétetni Viorel Badea demokrata-liberális párti (PDL) szenátor, a külpolitikai bizottság elnöke.
Állhatatos módon kérni fogjuk a kisebbségi törvény megváltoztatását, hogy ne alakulhassanak ki olyan mesterséges jellegű önkormányzatok, amelyek nem képviselik megfelelően a magyarországi román kisebbséget – jelentette ki a politikus. Badea a magyarországi román közösségek képviselőivel való találkozóját követően értesült az etno-business nevezetű jelenségről, amelynek kiemelkedő példájaként a más etnikumok által irányított, budapesti román önkormányzatot említette.
Badea javasolta a PD-L szenátori csoportjának, hogy a határmenti települések honatyái legalább kéthavonta találkozzanak a magyarországi román közösségek képviselőivel. Mindemellett a politikus tiszteletbeli tanácsost nevezne ki a parlamentben, aki a magyarországi román kisebbség által kijelölt személy lenne, s heti rendszerességgel beszámolhatna közösségének problémáiról.
Totka László. Szabadság (Kolozsvár)

Heten tesznek örökfogadalmat Csíksomlyón
Három esztendő után újra örökfogadalomra kerül sor ma a csíksomlyói kegytemplomban. Hét fiatal ferences kötelezi el magát Isten szolgálatában, Istennek szentelve életüket.
„A világban tapasztalható kísértések ellen menekülsz? Félsz a kinti élettől? Vonz egyik-másik testvér élete? Szeretnél jó közösségben élni? Mindez elindulásra nem rossz, de tökéletlen, és nem elég ahhoz, hogy itt maradj. Egyedül a Szentháromság Istenért szabad itt maradni” – olvasható a ferencesek noviciátusi szabálykönyvében, akárcsak az, hogy: „A szerzetesnek az a szakmája, hogy egyedül Istent keresse és szeresse úgy, hogy ő nem lehet soha senkinek a tulajdona, kizárólag Krisztusé, és neki sem lehet senkije, hanem mindig azoké, akiknek őt Isten ajándékozza.” Heten vállalják most mindezt, örökfogadalmat téve, szegénységet, engedelmességet és szüzességet fogadva.
Szerzetesi élet
Erdélyben is nagy múltja és sok követője volt Assisi Szent Ferencnek. Szászvároson már a XIII., Csíksomlyón a XIV. század végétől voltak ferences testvérek. Jelenleg az erdélyi ferencesek táborát ötven szerzetes alkotja a csíksomlyói, szárhegyi, esztelneki, brassói, udvarhelyi, kolozsvári, dési, kaplonyi és szászsebesi kolostorokban. A kommunizmus évei igen megtizedelték az utánpótlást, ezért nagy öröm, hogy újra a lehetőség mellé igény is társult, fiatalok szeretnének szerzetesek lenni.
A ferences életbe való betekintést a jelöltség, illetve a noviciátus egy-egy éve követi, amely után egy évre szóló fogadalmat tesz a fiatal szerzetes, melyet legalább még kétszer meg kell újítania, hogy az örökfogadalom letételéig eljusson. „Teljesen elkötelezem magam, életemet Istennek szentelem” – ezt mondja ki az örökfogadalmat tevő, amelyre Isten részéről a válasz az ígéret, vagyis az örök élet. Mivel új emberré lesz a fiatal szerzetes, a noviciátus kezdetén, a rend ruhájába való beöltözéskor új nevet vesz fel, az örökfogadalom letételével pedig a ferences rend teljes jogú tagjává válik.
A szerzetesi élet egy új és egészen más minőségű élet. Aki ezt éli, megváltozik, átértékelődik számára a szülőkkel, a rokonokkal, a barátokkal való viszonya. Más értéket nyer a külvilággal, az anyagiakkal való kapcsolata is. Nincs tulajdona, még az imakönyv sem sajátja a szerzetesnek, csupán ő használja.
A ferences rend hivatalos neve: Kisebb Testvérek Rendje – Ordo Fratrum Minorum (OFM). Csak a nép nevezte el barátoknak, illetve az alapítójukról ferenceseknek. Életformájukat az alapító, Assisi Szent Ferenc a Regulában így jelölte meg: „Kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát, és éljenek engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban.” Ezt vállalja most az örökfogadalom által az a hét fiatal, akik különböző helyekről érkezve, különböző életeket cserélnek Istennek szentelt életre.
Az örökfogadalom-tevők gondolatai
Guzranyi Antal Csaba, fr. Péter: Isten hívására jöttem a rendbe, amit nem köthetek egy konkrét, rendkívüli eseményhez, hanem inkább csendes, lassú felismeréshez. Olvasva Szent Ferenc írásait, reguláját, azt mondtam, ezt én is meg kell hogy éljem.
Licz Csaba Zsolt, fr. Tamás: Úgy indultam el a szerzetesi életre, hogy egész életemet szerzetesként akarom leélni. Voltak hivatásbeli megingások, de hála Istennek, az Úr mindig megerősített. Számomra az örökfogadalom szívből jövő megerősítése annak, hogy ezt az életet vállalni akarom.
István Imre, fr. Imre: Régebb elég gyakran jártam a csíksomlyói kegytemplomban, s láttam az ott élő barátokat. Hallgattam az igehirdetésüket, a prédikációikat, és lassan kezdtem érdeklődni ezen élet után. Miután megismertem a ferences közösséget, éreztem, hogy ez az én utam, vagyis az én Úrhoz vezető utam. Puvák Antal, fr. Marián: Valami többre vágytam ahhoz, hogy az életem teljesebb legyen. Az egyik ferences testvértől bátorítást kaptam, hogy menjek el Csíksomlyóra, és nézzem meg belülről, hogyan élnek a ferencesek. El is mentem, és ott egész otthonosan éreztem magam, lelkesedés fogott el ezen életforma iránt. Ez a lelkesedés máig is bennem van, és tudom, hogy ez az, amit élnem kell. Az örökfogadalom számomra végleges döntés, amely mögött nagy szabadság van. Ahhoz, hogy valaki meghallja az Isten szavát, nem nagy dolgokra van szüksége, hanem békességre és csendre. Isten hívására az örökfogadalmam által válaszolok, Isten pedig az ő igenjével megerősíti az én fogadalmamat.
Kiss Sándor, fr. Kamill: A ferences rendbe való belépésem után a Gondviselés megajándékozott egy különös betegséggel, agydaganattal, ami jobb oldali bénulást okozott. 2006 januárjában átestem egy agyműtéten, aminek következtében újra meg kellett tanuljak járni. A betegségem kapcsán megértettem, mennyire fontos a lelki vezetés. Mert ha nem lett volna mellettem a lelki vezetőm, akinek a segítségével az egyes kérdéseket a helyére tudtam tenni, akkor most nem itt tartanék. Tehát nemcsak nekünk, szerzeteseknek fontos a lelki vezetés, hanem minden egyes embernek is.
Főcze Imre, fr. Bonaventura: Számomra sokat jelent, hogyha egy közösséghez tartozok. Ez az örökfogadalom által fog leginkább megvalósulni, amely teljes elköteleződést jelent az iránt, aki engem meghívott, akit úgy szólíthatok, hogy: Abba! Atyám! Ahogy egyre inkább megtapasztalom a jó Isten szeretetét, érzem, hogy az ő gyermeke vagyok, kisebb testvér. Mi pedig úgy vagyunk egymás testvérei, ha ő mindannyiunknak a mennyei Atyánk.
Sebestyén Antal, fr. Albert: Életemben 1998 őszén állt be változás, amikor egy átdorbézolt éjszaka után, reggel 4 órakor kiálltam az erkélyre, és elkezdtem kiabálni, hogy „Istenem, nem ez az én életem!” Elkezdődött bennem egy folyamatos „világi” leépítés. Pénzt nem akartam látni, csak szolgálni akartam másokat. Eleinte szociális munkás akartam lenni. Aztán megtaláltam Szent Ferenc írásait, Reguláját, és olyan kereteket biztosítottak számomra, amelyben el tudtam képzelni az életemet. Sok mindent tapasztaltam kint a világban, de a boldogságot, azt mégsem találtam. Öt év alatt elhagytam mindent, amit csak el lehet hagyni. Elkezdődtek a ferences elöljárókkal való beszélgetések. Pár év után, mivel „dönteni mindig tudni kell”, 2004 nyarán beléptem a ferences rendbe. Azóta bent vagyok, és boldogan.
Balázs Katalin. Hargita Népe (Csíkszereda)

Döbbenetes rongálás
Nem verték nagydobra a hírt, mégis a közvélemény elé került a Szegeden augusztusban megrendezett I. Székely–Magyar Világtalálkozó alkalmával felállított székely kapuk körüli botrány. A szejkefürdői Orbán Balázs-kapukhoz hasonlóan felállított nyolc székely kapu – egy-egy minden székely szék részéről – szemet szúrt a közeli tömbháznegyed lakóinak, akik az avatás előtt felgyújtották a Csíksomlyói Szűzanya oltalmába ajánlott csíkszéki székely kaput. A vélemények megoszlanak: többen állítják, hogy a gyújtogatókat politikai indítékkal bátorították, a közelgő önkormányzati választásokra való tekintettel, mások úgy vélik, a székelyek nyomulnak jelképeikkel, és az anyaország elfoglalására készülnek.
Orbaiszék kapujának avatásán jelen volt Lőrincz Zsigmond kovásznai polgármester, a széki RMDSZ-elnök is, aki a Háromszéknek megerősítette a zavargásokról szóló hírt. ,,Azt hitték, hogy a székelyek elindultak, pedig csak jelkép értékű volt a felállított székely kapuk sora” – nyilatkozta. Pigniczki Zoltán szegedi lakos sajtónyilatkozatában viszont elmondta: a Vértó-dombon már korábban is állítottak emlékművet, a székely kapuk csak kiegészítik azt.
Véleménye szerint politikai felbujtás áll a dolog mögött, nevezetesen a szegedi szocialista polgármesternek állhatott ez érdekében. Szerinte a többség nem ítéli el a székely kapuk állítását. Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)

Elhunyt Irsai Zsolt
Életének 54. évében rövid, de súlyos betegség után elhunyt Irsai Zsolt képzőművész, művészetpedagógus, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója. Nagy Pál, Bretter György, Feszt László és Nica Ioachim tanítványaként, a kolozsvári Ion Andreescu főiskola diákjaként kezdett el dolgozni a hazai korszerű, alternatív művészeti oktatás megteremtéséért. 1990-1992 között a Jelenlét folyóirat grafikai szerkesztőjeként végzett hiánypótló, úttörő munkát.
A méltatlan kompromisszumokat elutasító művészi habitusára jellemző, hogy a főiskola elvégzésekor a korabeli művészeti, egzisztenciális állapotok kritikájaként három éves alkotói sztrájkot hirdetett. Széles körben ismert munkái 1996-tól Anna elrablása címmel készített installációk. Tagja volt az Apolló; MAMŰ; a RÓZSA művészeti csoportosulásoknak.
2003-tól a Marosvásárhelyen megjelenő A Hét vizuális szerkesztője, főmunkatársa. Közreműködésének köszönhető, hogy a hetilap a kortárs vizuális kultúrát naprakészen közvetítette az erdélyi olvasók számára. 2007-től a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen működő díszlettervezői szakon végzett felbecsülhetetlen értékű munkát. Alapító tagja a Marosvásárhelyen működő B5 Stúdiónak. Új Magyar Szó (Bukarest)

Székely, vagy magyar? – népszámlálás Székelyföldön
Székely, vagy magyar? Ez lesz a kérdés Székelyföldön a 2011-es népszámláláskor. Vezető politikusok szerint itt az ideje, hogy a székely nép meghatározza önmagát és vállalja önazonosságát. Azaz, hogy Székelyföldön magyarul beszélő székelyek élnek.
Nemzetiség szerint, állampolgárság szerint, vallás szerint – így csoportosították Gyergyóremete lakosait is a 2002-es népszámlálás után – magyarázza a nagyközség polgármestere.
Legutóbb 2002-ben, előtte 1992-ben szerveztek népszámlálást Romániában. A statisztikák szerint 1992-ben 1.624.959-en, 2002-ben pedig csaknem 200.000-rel kevesebben, 1.434.377-en vallották magukat magyarnak Romániában. Érdekesség, hogy egyik népszámlálási összesítésben sem szerepel, hogy valaki székely nemzetiségűnek vallotta volna magát. Holott vannak ukránok, szerbek, tatárok, lipovánok, bolgárok, horvátok, csehek, vagyis 17 nemzetiség fel van tüntetve a kérdőíven. Valószínű, hogy a „más nemzetiségűek" kategóriába kerültek azok, akik székelyként határozták meg önmagukat.
Másik érdekessége ezeknek a felméréseknek, hogy míg 1992-ben még nem volt lehetőség arra, hogy valaki csángónak vallja magát, 2002-ben már 1370 csángó nemzetiségű román állampolgár jelenik meg az adatbázisokban. De térjünk vissza a 2011-ben sorra kerülő számbavételre. A tervek szerint jövő év októberében kezdődő felmérésen a személyes adatokon túl a munkahelyre, valamint az életkörülményekre vonatkozó adatokat „veszik leltárba" a kérdezőbiztosok.
Gyergyócsomafalvának, a Gyergyói-medence nagyközségének önkormányzati képviselője azt mondja, hogy az öt éve kitett székely zászló bizony sokaknak szúrta a szemét. Ennek ellenére, nem vették le. Sőt, a Gyergyószéki Székely Tanács azt tanácsolja a székelyföldieknek, hogy vallják magukat székelynek a 2011-es népszámláláson.
Hargita megye egyik legnagyobb nyári ünnepsége az Ezer Székely Leány Napja rendezvény. A szervezők – Csíkszereda Önkormányzata és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes – nem titkolt célja erősíteni a székely öntudatot, lehetőséget teremteni arra, hogy az emberek büszkén viselhessék ősi viseletüket, a székely ruhát.
Székelyföldön mindig székelyek éltek. Ezt az öntudatot kommunizmus éveiben igyekeztek mindenki fejéből törölni – magyarázza Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, az Ezer Székely Leány Napja rendezvény egyik szervezője.
Közel egy év áll a székelyföldiek rendelkezésére, hogy eldöntsék: székelynek, vagy magyarnak vallják magukat a 2011-es népszámláláson. Nem árt jól meggondolni ezt, hiszen könnyen elvághatják maguk alatt a fát: ha mondjuk ismét a „más nemzetiségűek" közé kerülnek a székelyek. És a román politikum ismét kap egy magas labdát azzal, hogy lám-lám, milyen kevés magyar él Romániában.
Csata Orsolya
Duna Tv, TÉRkép. Erdély.ma

Szemtelenség gyergyói szobrokkal
Ismét „fal felé” fordították Fejér Dávid arcát, Szent Miklós püspöknek lecsukták a szemét, vámpírfogakat tettek szájába – ez a legújabb mesterkedésük azoknak, akik Gyergyószentmiklós köztéri szobrainak alakítgatásában lelik örömüket.
Gyergyószentmiklós 23 köztéri alkotásából a Fejér Dávid orvosnak emléket állító mellszobor a leginkább kitett a viccelődésnek: arcát már minden égtáj felé forgatták, s nem használ az sem, ha kötőanyaggal rögzítik a talapzathoz. A Szent Miklós-szobor szintén célpontja ismeretlen tetteseknek – a püspök kezében tartott könyvre helyeztek már borosüveget, sőt intim ruhadarabokat is. A legújabb szobrászkodás alkalmával viasszal tapasztották be szemeit, és méretes fogakat helyeztek ajkai közé.
Nagy Zoltán alpolgármester szerdán a sajtótól értesült a szobrok formaváltozásáról, a mellékgazdaság embereit utasította, szabadítsák meg a pluszanyagoktól az alkotást.
„Sajnos gyakran forgatják Fehér Dávidot, azt is tervezzük, a mellszobrot a kórház udvarára helyezzük át, ott védettebb helyen lesz. A Szent Miklós-szobrot nem kell, nem lehet elmozdítani a helyéről. Tervezzük felújítását, mert igen megviselt állapotban van” – közölte lapunkkal Nagy Zoltán alpolgármester. Elmondta azt is, a 2010/83-as tanácshatározat szerint közterület- és zöldövezet-rongálásért 500-tól 1000 lejig terjedő pénzbüntetés róható ki, a büntető törvénykönyv 253-as cikkelye pedig a kulturális közvagyon megrongálóját 1–5 éves börtönbüntetéssel sújtja. „Ismeretlen tettes ellen tettünk feljelentést a rendőrségre. Ha elcsípik, büntetni lehet, csak azt nem tudjuk, hogyan tudnánk megelőzni ezeket a cselekedeteket. Bízom abban, hogyha létrejön a közösségi rendőrség, járőrözések során nagyobb figyelmet fordítanak a köztéri alkotásokra is” – közölte az alpolgármester, hozzátéve, a szobrok nagy része megrongálódott az idők során. Az önkormányzat hatástanulmányt készíttet, majd hozzálátnak az alkotások restaurálásához.
„Az én szobraimra ne készítsen senki hatástanulmányt!” – reagált erre Burján Gál Emil szobrászművész, mindkét szóban forgó szobor készítője. Azt tervezi, hogy újrafesti a Szent Miklós-szobrot, de a Fejér Dávid-alkotást állapota miatt újra kell mintáznia. „Ezúttal viszont nem fogom ingyen csinálni!” – szögezi le, hivatkozva arra, hogy egyik szobor elkészítéséért sem kapott honoráriumot, nem is adta át a városnak, tehát az ő saját tulajdonait képezik.
A püspök arcának viaszozása kapcsán az alkotó ezt egy folyamat részeként tekinti: az Erdélyi Ki Kicsodából szerinte szándékosan hagyták ki épp ennek a szobrának az említését, a különböző városrendezési tervekben a szobor költöztetésre lett ítélve, s Burján Gál Emil szerint a viaszozás sem véletlen, hanem „merénylet”, ami ellene irányul.
Balázs Katalin. Hargita Népe (Csíkszereda)

A történelemhamisítás fellegvárai
Húsz évvel a rendszerváltás után is folytatódik a történelemelferdítés Erdély két leglátogatottabb várkastélyában. Noha mind Törcsváron, mind Vajdahunyadon történt némi áttörés a kastélyok történelmének hitelesebb bemutatása terén, a világszerte ismert két épület magyar jellegére elvétve mindössze néhány mondat utal. Míg a törcsvári „Drakula-kastélyban” a történelem jóformán 1920 után, a román királyi párral kezdődik, a vajdahunyadi vár falai között is sűrűbben találkozni a véres kezű és -szájú, mitikus román gróffal, mint Hunyadi Jánossal vagy fiával, Mátyással. A történelmi csúsztatások és féligazságok nem csak a magyar látogatókat zavarják; a jelenlegi helyzetet a Krónikának nyilatkozó Stelian Arcadie Mândruţ tudományos kutató is élesen bírálta. (Erdély védelmét szolgálta Törcsvár. A törcsvári kastély több évszázadon át a mellette elhaladó fontos kereskedelmi út ellenőrzésére és Erdély védelmére épült. Az I. Lajos magyar király engedélyével 1377-ben épült erőd, fekvéséből adódóan, a nehezen bevehető várak közé tartozott. 1498-ban II. Ulászló zálogba adta a várat Brassónak, majd 1528. január 25-én II. Lajos király meghosszabbította a zálogot 25 évvel azzal a kikötéssel, hogy a vár várnagya mindenkor magyar legyen.
1568-ban a kastély végleg Brassó fennhatósága alá került, aminek következményeként 1660-ban II. Rákóczi György, a Mikes Mihály vezette székely katonákkal elfoglalta a várat. A brassói szászok 1916-ban visszaajándékozták IV. Károly királynak, aki feleségének, Zita királynénak adta a várat. Trianon után, 1920-ban Karl Schnell brassói polgármester ismét elajándékozta, ezúttal Mária román királynénak.
Az uralkodó felesége átépítette és romantikus kiegészítésekkel restauráltatta, majd lányának, Ilona hercegnőnek hagyta örökségül, aki 1931-ben ment férjhez Habsburg Antalhoz. A házaspár később Ausztriába költözött, s 1948-ban – a királyi család száműzetése után – a törcsvári kastély a román állam tulajdonává vált. Az államosítás után nem sokkal ódon falai között múzeumot rendeztek be. A visszaszolgáltatási törvények alapján 2009-ben a kastély visszakerült Ilona hercegnő leszármazottaihoz.
Vajdahunyad – erősségből lovagvár Az apjától örökölt kicsiny erősséget Hunyadi János építette ki kormányzói rangjához méltó lovagvárrá. Később két jelentős építési periódus formálta: eleji és Zólyomi Dávidné század közepi átalakításai. A 18. század első felében, 1725-től a kincstári uradalom hivatalai is kaptak helyet. Első komolyabb felújítását két évszázaddal ezelőtt, 1807-ben látogatásakor rendelte el. A munkálatoknak tizenegy esztendővel később egy villámcsapás okozta tűz vetett véget. 1854-ben ismét tűz pusztított. Az erődítményben korábban is ütött ki tűz, de akkor az ellenség okozta.
Például 1601-ben, amikor az „országegyesítő” Mihály vajda (Mihai Viteazul) megrohamozta és felgyújtatta. Az évtizedekig elhúzódó helyreállítást 1868-ban népszerűsítő kampány nyomán, közadakozásból kezdték el. A restaurálást vezető Schulcz Ferenc és Steindl Imre, a kor felfogása szerint, egységesen gótikussá próbálta „visszaalakítani” a várat. Egyes részeket megsemmisítettek vagy kiemeltek és helyükre újakat toldottak be.
A tudományos igényű helyreállítás csak a múlt század elején kezdődött, amikor 1907 és 1913 között munkájával nem a kor divatját, hanem az eredeti rajzokat próbálta követni. A kommunista érában és az azt követő húsz évben a várat olykor nagyon lassú, máskor valamivel gyorsabb iramban, szinte folytonosan restaurálják.)
Drakula és a playboykirály
Tájékozatlan turistának nem ajánlatos a Nagy Lajos magyar király által épített kastély iránt érdeklődni, mert ilyesmiről tíz járókelőből kilenc sem Brassóban, sem a közeli Törcsváron nem hallott. A kérdésre általában kétféle válasz érkezik: az egyik egy unott vállvonogatás, a másik egy inkább turistabarátnak nevezhető pótajánlat. „Ilyen kastély nálunk nincs – mondja egy jól öltözött, angolul folyékonyan beszélő középkorú brassói hölgy, akit kíváncsiságból éppen a Kapu utcában állítunk le. – De ha valami érdekeset akarnak látni, érdemes kiruccanniuk Törcsvárra, ott van Drakula kastélya.”
Miért is lepődünk meg, hisz már a magyarországi turisták is Drakula-kastély néven kezdik emlegetni. Ami nem is csoda, hisz a történelemhamisítók nem alusznak. Legalábbis azok, akik a kastély alatti nagy bazárban szinte minden egyes portékájuk által a véres grófot népszerűsítik. Nem is akad olyan emléktárgy, amelyből ne készült volna drakulás változat. „Ezek mennek a legjobban, ezt kérik a turisták” – magyarázza az egyik idősebb elárusító, majd amikor hallja, hogy magyarul beszélünk, bizalmasan a fülünkbe súgja: „még a magyarok is”.
Pedig aligha hihető, hogy minden egyes magyar turista vámpírlátogatásra érkezne Törcsvárra, és a kastély I. Lajostól IV. Károly Zita nevű feleségéig tartó több évszázados történelme egyáltalán ne érdekelné. A szuvenírbolt könyvrészlegén azonban csak egyiptomi és görögországi útleírások sorakoznak magyar nyelven, vagy esetleg recepteskönyvet lehet vásárolni. „Valami történelmi jellegű írás nincs? Akár románul vagy angolul…” – fordulunk az eladóhoz.
A férfi arca felvillan, és máris gratulál. „Maguk komoly emberek lehetnek. Akkor Paul D. Quinlan, II. Károly román királyról szóló kötetét ajánlom” – mondja, és rámutat a Regele Playboy című kötetre. Ha belegondolunk, hogy a még életben lévő Mihály király édesapja volt a történelem egyetlen uralkodója, aki kétszer is lemondott királyságáról szerelmei, Zizi Lambrino, majd Elena Lupescu miatt, a Humanitas Kiadónak és szerzőjének nem is kellett különösebben elbulvárosítania az uralkodó sztoriját.
Mielőtt beérnénk a kastélyba, komoly tömegen kell átverekednünk magunkat. A legtöbben hazai látogatók, de a csoportok között vannak angolul, héberül vagy akár japánul beszélő turisták is. Rögtön a bejárat után magyarokkal is találkozunk, akik a közeli Székelyföldről léptek át a Barcaságba. Tekintetünk egyből megakad a falra rögzített ismertetőn, ahol néhány mondat erejéig szó esik a várkastély magyar vonatkozásáról is.
Legutóbbi látogatásunkhoz képest újdonságként hat, hogy Öreg Mircea neve mellett megjelenik a Sigismund de Luxemburgnak nevezett magyar király, Luxemburgi Zsigmond, majd Iancu de Hunedoarának keresztelt Hunyadi János, illetve Bethlen Gábor és II. Rákóczi György, szintén elrománosított változatban. Az ismertetőtábla szövege még így is előrelépésként hat az elmúlt évek teljesen egyoldalú feliratához képest.
Ám Zita magyar királynéról egyetlen mondatocska sem esik, még a múzeum alkalmazottai sem tudják megmutatni, melyik volt az ő szobája. Miután összenéznek, meg is vallják, hogy ők „életükben nem hallottak erről a nőről”.
A falakra kiaggatott korabeli képek csak a kastély későbbi tulajdonosáról, Mária román királynéról tanúskodnak. Az idegenvezetők is őt emlegetik mindegyre és nagy előszeretettel. Az egyik teremben pergő képsorok is csak a román királyi családról szólnak – mintha előttük emberfia nem tette volna be a lábát a kastélyba. A termek ismertetőjéből is csak az derül ki, melyik volt Mária könyvtára, Ferdinánd hálója, Miklós kitagadott herceg szobája vagy Mircea herceg kápolnája.
Meghalt Mátyás, oda az igazság
Vajdahunyadon, a Mikszáth által a várak királyának nevezett Hunyadiak váránál egy picivel másabb a helyzet. A történelemelferdítési kísérletek itt is már a bejáratnál megmutatkoznak, igaz, nagyjából ennyiből ki is merülnek. Ott Decebalnak és Avram Iancunak szentelt, gipszből készült domborműveket csodálhat meg a látogató, akit kétnyelvű köszöntőtábla fogad.
Sajnos a logika meg a várakozás ellenére a második nyelv nem a magyar, hanem az angol. Bent, a falakon meg az érintős képernyőn viszont már több minden olvasható magyarul is. Nem annyi, mint románul, pedig a helyiek szerint 2000-ig minden egyes tábla kétnyelvű volt.
A restaurálást követően azonban már nem helyezték vissza ezeket, s mára csak imitt-amott láthatunk egy-egy magyar feliratot. Az emléktárgyakat árusító boltokban is a vérszomjas Drakula jelentős fölényben van Mátyással, az igazságossal szemben.
Az egyik pultnál hűtőmágnes után érdeklődünk, de a bárányt, gombát vagy teknősbékát ábrázolók közül egyiket sem választhatjuk vajdahunyadi szuvenírnek. A dákok harci zászlaját pedig nem a magunkfajta látogatóknak kell kínálni. „Jó lenne valami magyar jellegű tárgyakat is árusítani, én kértem is, de még nem kaptam” – panaszkodik a pult túlsó oldaláról az egyik középkorú kereskedőnő, miután egyértelmű csalódottságot olvas le arcunkról.
Hogyisne szomorodna el az ember, amikor a kínai mütyür vagy a Drakulás csésze helyett inkább egy magyar nyelvű turisztikai könyvet vagy legalább egy útikalauzt választana. „Csak Erdély háromnyelvű térképével szolgálhatok.
De egy hét múlva lehet, hogy könyvem is lesz” – próbálja kiengesztelni potenciális, ám egy hét múlva biztos vissza nem térő vásárlóit az eladó. A magyar nyelv azért még sincs teljes egészében száműzve a Hunyadiak várából. Ha az ismertető feliratokon ritkán fellelhető, a falfirkák révén annál sűrűbben. „Itt járt Kovács Mária és Farkas Zoltán” – olvasható egyik helyen. Másutt Lázár Sándorné állított emléket önmagának. Valamivel odébb a felsőmarosmenti Disznajót juttatta be a falu egyik szülötte Mátyás király otthonába.
Dézsi Attila Hunyad megyei prefektus belátja, hogy annak ellenére, hogy a vajdahunyadi lovagvár látogatói mintegy 80 százalékban hazai vagy anyaországi magyar nemzetiségű turisták, az illetékesek aligha próbálnak a látogatók kedvében járni.
„Sok-sok év után annyit értünk el, hogy alkalmaztak egy magyar idegenvezetőt” – könyveli el az egyetlen sikert Dézsi. Ottjártunkkor, egy szombat délelőtt, amikor egyik magyar csoport a másik után érkezett, azonban nyoma sem volt a látogatók anyanyelvén is kommunikálni képes idegenvezetőnek.
Hamarosan kiderült: turista idény ide, látogatók igénye oda, az új alkalmazott a hatodik napot ünnepli, vallását pedig szentnek tekinti. „Szerettük volna, ha mindenüvé kikerülnek a magyar feliratok, amit eddig csak részben értünk el. Érződik, hogy a vár mint ingatlan a hunyadi önkormányzathoz tartozik, a műemlékvédelmi része pedig a művelődési tárca fennhatósága alatt áll. Ez a kétfejűség hátránya” – állítja a kormánybiztos.
Érzelem és tudomány
A helyzeten mielőbb változtatni kell, véli Stelian Arcadie Mândruţ történész, egyetemi tanár. A kolozsvári George Bariţiu Történelmi Intézet tudományos kutatója maga is meglepődve tapasztalta a falakon megjelenő útmutatók hiányosságait.
„Véleményem szerint az ismertetőket feltétlenül ki kellene egészíteni – nem érzelmi, hanem tudományos módon. Semmiként nem szabad letagadni vagy minimalizálni a középkor és az akkor épült erdélyi kastélyok magyar jellegét” – fejtette ki lapunknak a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult történész.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Fiatalodó közösség, megmerevedő egyház - interjú Ötvös József lelkésszel (Ötvös József református lelkipásztor 1952. augusztus 27-én született a Maros megyei Pókán. A Kolozsvári Protestáns Teológia elvégzése után 1977 és 1983 között a Görgényszentimrei Missziói Egyházközségben szolgált, majd 1983 és 1995 között Jedden volt lelkipásztor. 1995–2002 között a marosvásárhelyi VIII. Cserealji Egyházközség, 2002-től a marosvásárhelyi I. Vártemplom Egyházközség lelkésze. 2000-től a Marosi Református Egyházmegye esperese, 2001-től az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadója, generális direktora. Kötete: Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok (Kolozsvár, 2004), több rádióadást szerkesztett, és száznál több cikke jelent meg hazai egyházi és világi kiadványokban. Több hazai és nemzetközi egyházi és világi szervezet tagja, a hazai GAW (Gustaw Adolf Segélyszervezet) elnöke.)
„Az új egyházak a kisebb közösségek körében képesek a közvetlen hangot megtalálni, ami a nagy egyházakban már nem lehetséges. Viszont ha nekik is nő a közösségük, ugyancsak személytelenebb lesz a kapcsolatrendszerük. Márpedig az emberek igénylik a személyes kapcsolatot. ”
A kommunizmus idején sokan olyan neveket adtak gyermekeinknek, amelyek nem fordíthatók románra. Három fiáé nemcsak lefordíthatatlan, hanem jó hangzású, patinás magyar név. Tudatosan választottak? – A nyolcvanas években nősültem, akkor született az első két fiam. Akkor már a szülőfalum nevét sem lehetett magyarul leírni. Tehát félig-meddig tudatos, belső ellenállás lapul a nevek mögött. Csíksomlyói születésű feleségemet Emese Erzsébetként, engem viszont Iosifként vezettek be az anyakönyvbe, hivatalosan ma is az vagyok. Feleségemmel mindketten választottunk neveket, így lett az elsőszülött Koppány Bulcsú, a középső Ajtony Atilla – a régi helyesírás szerint –, a harmadik pedig Tétény Álmos. Valójában Töhötöm kellett volna hogy legyen, de az nem talál az Ötvöshöz, így ennek a Tétény változatát választottuk. A kedvenc neveink különben a Taksony és Szörény voltak, de az előbbi csúfolkodásra adott volna okot, a Szörény meg összeolvadt volna az Ötvös szó végével.
Lesz-e lelkészutánpótlás a családban?
A nagyobbik fiunk történész, és éppen értesített, hogy Arad közelében kelta sírra bukkant. Apósomat ’56 miatt elítélték, tehát ő a magyar forradalom szellemében élt, és ez az unokáján csapódott le – érdekli a történelem. A középső most végzi a konzervatóriumot Kolozsváron, már tanít a népfőiskolán. Klasszikus zenei képzéssel a tarsolyában talán dzsessz- és rockzenével foglalkozik majd. A kisebbik most kezdi a középiskolát, talán ő majd a papi pályán folytatja.
Szülei pókai földművesek voltak. Gyerekkorában gyakori jelenség volt, hogy egy paraszti származású fiúból pap lett?
Már a teológián tanultam, amikor tudatosodott bennem, hogy mennyire igaz rám is, amit ott tanítottak: a lelkészi munka hivatás, ugyanakkor ebben az is benne van, hogy valaki hív minket. Ha az emberben nem párosul az isteni hívás és a hivatástudat, akkor nagyon nehéz ezt végigcsinálni. Utólag értettem meg, hogy tizenkettedikes koromban következett be az életemben az elhívás, amit akkor nem ismertem fel. Számomra mindig megnyílt valamilyen tér. Egyedüli gyerek voltam. Mikor az első osztályt kezdtem, indították meg nálunk az 5–8. osztályt. Elődeimnek, ha tanulni akartak, más faluba kellett menniük iskolába. Gyerekkoromban értették meg a pókai emberek, hogy a kollektív gazdálkodás visszalépést jelent az életükben. Roszszabb lett a megélhetés, ezért majdnem mindenki megpróbálta taníttatni a gyermekét. Ennek a káros következménye az lett, hogy kiürültek a falvak. Ugyanakkor egy-két felnőtt is meghatározta az életemet. Amikor elvégeztem a 4. osztályt, akkor került oda két évre tanítani Deé Nagy Anikó, a Teleki Téka későbbi igazgatónője, aki 5. és 6. osztályban magyarra és oroszra tanított. Később édesapámmal úgy döntöttünk, hogy mezőgazdasági szakiskolában fogok tanulni.
Tipikus, becsületes parasztcsaládban nőttem fel, ahol értéke volt a földnek, a földművelésnek. Deé Nagy Anikó azt javasolta, iratkozzam be a Bolyai Farkas Középiskolába, de édesapám eleinte félt, hogy nem állom meg a helyem. Amikor leérettségiztem, olyan egyetemet kerestem, ahol nem szükséges a romántudás. A bentlakás pedellusa, Kiss Géza javasolta a teológiát. Édesapám is egyetértett vele, hogy pap legyek. Ő azért nem lehetett pap vagy tanító, mert egyedüli fiú volt a családban, és a földdel kellett foglalkoznia. De mély hitű ember volt. A nyolcvanas években a teológia magyar sziget volt, zárt közösség, ahol kifejlődött bennünk a magyarság iránti felelősségérzés, de ez szerintem nem a tananyagból, hanem a légkörből származott. 1958–59-ben, az ’56-os forradalom után a teológián kemény rendőrségi beavatkozás történt, embereket vittek el, és akkor az intézmény „magába zárkózott”, hogy megelőzze az ilyesmit. Engem is felelősségre vontak, amikor marosvásárhelyi középiskolásokkal egy kolozsvári vendéglőben találkoztunk, de a teológia felvállalta, hogy a résztvevőket megbünteti. Mai napig hálás vagyok ezért, hogy a professzorok vállalták ezt a fajta igazságtalan büntetést azért, hogy ne legyünk kiszolgáltatva az államhatalomnak.
Az egyetemi évek után Görgényszentimrére került. Ott mekkora gyülekezetet, milyen helyzetet talált? – Aki jelessel végzett, államvizsgázott, kérhette, hogy doktorálhasson, és én jelentkeztem is, viszont az akkori püspök nem akarta ezt engedni. Így is bejutottam a szebeni teológiára, viszont fél év után mégis állami kinevezést kaptam. Ezt nem lehetett visszautasítani, mert akkor elvesztettem volna a diplomámat. 1977. március 5-én utaztam Szentimrére, az autóbuszon hallottam, hogy azelőtt való este földrengés volt. Ez úgynevezett missziós egyházközség, amelynek nagyon szép múltja van. Görgényszentimre fejedelmi vár volt, a községben kiváló erdészeti iskola működött, s ami ritkaságszámba ment: a papi lak előtt aszfaltozott út volt. A reformátusság kisebbségben volt. Az a falu a hatvanas években még polgári közösségként működött, például két magánfodrászattal, a polgári családok napszámosokkal dolgoztattak.
Egyházilag az egész Görgény-völgye hozzám tartozott – a katolikus Görgényüvegcsűr, a zömében ortodox Laposnya, Libánfalva, Hodák. Akkor még nem volt magyargyűlölet, csak a marosvásárhelyi pogrom idején fejlődött ki. Annak idején egy budapesti hölgy kérésére a libánfalvi kocsmában román parasztoktól tudtam meg, hol van eltemetve a hölgy fia, akit katonaként mészároltak le, s ott temették el a román temetőben, amikor visszavonulóban volt a magyar hadsereg. Az az ortodox pap is segített a sírt felkutatni, aki 1990 márciusában felszólította a románságot, vonuljon be Marosvásárhelyre. Később Alsóidecset is hozzám csatolták, ez eredetileg szász település volt, a szász templomban egymás után, békésen folyt a román-ortodox, a német-evangélikus és a magyar-református szertartás. Ha a politikum nem avatkozik közbe, akkor e vidéken jól megférnek egymással a különböző ajkú emberek.
Ebben az időszakban sikerült templomokat felújítania, sőt egy új templom építése is a nevéhez fűződik. – Görgényszentimrén és Üvegcsűrön kevés pénzből, helyi erőből, némi holland segítséggel tataroztunk templomokat. Lelkipásztori szolgálatom alatt épült új templom Marosagárdon, ahol ortodox, görög katolikus és református hajlék van egymás mellett. A görög katolikusok a rendszerváltás után visszavették a templomukat az ortodoxoktól, akik emiatt nekifogtak építkezni, de mivel túl sok téglát vásároltak, a többletet felajánlották a református gyülekezetnek, amely a régi vályogtemplom helyett újat épített.
A Marosvásárhely közvetlen közelében fekvő Jedd már egészen más világ volt, mint a Görgény-völgye, majd következett Vásárhely, ahol a belvárosi, vártemplomi gyülekezet lelkésze lett. – Vásárhelyen – Jedd után – előbb a cserealji közösség élére kerültem. Érdekes kihívás volt. Varga László tiszteletes szolgált ott, ő akkor politizált, s ha el kellett mennie valahova, akkor én helyettesítettem, hiszen ez a gyülekezet közel esik Jeddhez. Mikor elment nyugdíjba, engem hívott a közösség. Kelemen Ferenc, a rádió munkatársa interjút készített velem, és én elmondtam, hogy egyházi műsoraiban néha hibás kifejezéseket használ. Erre ő azzal válaszolt, hogy meghívott műsort szerkeszteni. Így bekerültem a város közéletébe, ismert lettem, rádiós műsoriamból, a lapokban megjelent cikkeimből született a Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok című kötetem. Cserealja az 1988–89-es években alakult közösség, amelyet Csiha Kálmán hozott létre a népes lakótelepen, a Tudor negyedben. Sok magyar fiatal költözött ide faluról, hiszen ez volt ez egyik megélhetési lehetőség. Több mint 5000 reformátust tartottak nyilván, nagy részük a Nyárád- és a Küküllő mentéről származott. A cél az volt, hogy ne veszítsük el őket. Varga László tudta, hogy közösségi épületre van szükség, de református templomra nem adtak építési engedélyt, ezért egy polgári házat vettek meg, s kiütötték a belső falait. Így lett – sokáig torony nélküli temploma a közösségnek.
A Vártemplomba bekerülni, az ide tartozó református gyülekezet élére állni bizonyára rangot jelent egy lelkésznek. – Kihívást is jelentett, nem bántam meg, hogy átjöttem, bár élőbb gyülekezet volt a cserealji. Ez a gyülekezet kissé Marosvásárhelyt szimbolizálja. Itt 3700 a nyilvántartott hívek száma. Elődöm, Fülöp G. Dénes 18 évig a legmegfelelőbb pásztora volt a gyülekezetnek. Helytállt a Ceauşescu-korszak utolsó éveiben, és a rendszerváltás után kiváló külföldi kapcsolatai révén sok mindent meg tudott valósítani. A huszadik század kiválósága volt ő a Vártemplomban – Tóthfalusi József, Csíky József, Mester István után. 2002-ben ment nyugdíjba, és a presbitérium jó ideig kereste az utódját, végül rám gondoltak. Sok lelkipásztor „kiég”, mert nincsenek sikerei. Nálam ez nem következett be. Egyik komoly sikerélményem az orgonához kapcsolódik. Mikor idekerültem, a Vártemplomban a régi, műemlék orgona nem működött, helyette elektromos orgonát használtak. Egy Csehországban lengyelként született ismerősöm, aki 16 évesen Németországba menekült, értesített, hogy ott fölöslegessé vált egy orgona. Molnár Tünde orgonaművész ajánlotta, fogadjuk el, nem baj, ha egy templomban két versenyorgona van. A gyülekezet úgy döntött, hogy előbb a régit kell megjavíttatni. Így is történt, majd a németországit is működőképessé tettük, így két működő orgonánk van, e téren a Vártemplom egyedülálló az erdélyi református templomok között. Ez azért jó, mert Erdélyben a templom már nemcsak egy lelki közösség vasárnapi találkozásának a helyszíne, hanem magyar kulturális közösségi hely. Fülöp Dénes a nyolcvanas években a templom melletti termet gótikus közösségi teremmé építtette újra, az esperesi hivatal tanácstermében pedig mostanában képzőművészeti kiállításokat szervezünk.
A Vártemplom gyülekezetében hogyan alakult a hívek száma?
Amikor idekerültem, Fülöp Dénes azt mondta: egyik legfontosabb feladat az öregekkel való foglalkozás, mert ez a városrész kiöregedett. De pár év múlva megfordult a dolog, eltávozott az élők sorából az idős generáció, bár jobbára még most is az idősek járnak templomba, 250–300-an. Viszont húsvétkor a fiatalok is megjelennek, igaz, általában külföldön élnek, s az ünnepekre hazajönnek. De most már az itthon élők körében is sok a keresztelő, a konfirmáció. És ami igen örvendetes: egyre több magyar család vállal harmadik gyereket. A gyülekezet korképe szerint nagyjából kiegyenlítődtek a generációk, viszont igaz, hogy számszerűen fogy.
Mi a véleménye a rendszerváltás után megerősödő jehovista és egyéb, kisebb egyházakról? – Ma ez már nem annyira jellemző. Ennek a folyamatnak vannak pozitív vonatkozásai is. Például az, hogy a pünkösdista egyház meg tudta szólítani a cigány közösségeket, és bizonyos mértékben civilizálta ezeket. A hagyományos egyházaknak ez nem sikerült. Pedig fontos dolog, hiszen Erdélyben becslések szerint egymillió roma él. Talán a Hit gyülekezete talált leginkább utat a fiatalok felé. Úgy látom, hogy ezek az új egyházak a kisebb közösségek körében képesek a közvetlen hangot megtalálni, ami a nagy egyházakban már nem lehetséges. Viszont ha nekik is nő a közösségük, ugyancsak személytelenebb lesz a kapcsolatrendszerük. Márpedig az emberek igénylik a személyes kapcsolatot. Egyik katolikus társam fogalmazott úgy: a mi legnagyobb problémánk, hogy az egyház kezd megmerevedni.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület már korábban beindította öntisztulási folyamatát, sorozatosan leplezik le azokat a református lelkészeket, akik kapcsolatban álltak a kommunista állambiztonsági szervekkel. Az Erdélyi Református Egyházkerület körében próbálják-e feltárni ezt a káros kapcsolatrendszert? – Rájöttünk arra, hogy e téren még mindig folyik a manipulálás. A mi egyházkerületünk létrehozott egy vizsgálóbizottságot, amely megállapítja, hogy az eddig ismert anyag alapján a lelkészek együttműködtek-e a Szekuritátéval. Ez azt is jelenti, hogy megvédenek esetleg ártalmatlanul meggyanúsított embereket. Ehhez arra van szükség, hogy mindenki kérje ki az iratait, és mutassa fel azokat. Én láttam a saját iratcsomómat, illetve annak egy részét megkaptam Bukarestben. A nyolcvanas években több esetben kihallgattak, a belügyisek tudták rólam, hogy vannak nyugati kapcsolataim. Felkészültem rá, hogy mi lesz a dossziémban, és nem az volt benne, amire számítottam. Tehát valakik még mindig szelektálnak. Igényeltem, fedjék fel annak a húsz személynek a nevét, akik rólam jelentettek, ez fokozatosan zajlik, egyelőre hat nevet ismerek, egyházi személyek is vannak közöttük.
A püspökhöz eljuttatott, velem kapcsolatos iratcsomóban viszont ezeknek már csak a fele jelenik meg. Sajnos egészen reális képet még nem lehet összeállítani. Iratokat visszatartanak, amelyekről nem akarnak beszélni, vagy fel akarnak használni valakik ellen. Az irataim között olyasmi is szerepel, hogy én jelentettem valakiről, és amikor utánanéztem, kiderült: Baciu százados tesz jelentést egy velem folytatott beszélgetés alapján. Erre mondhatnám, hogy az egész nem igaz. De ha igaz, akkor minek tekinthető ez? Az én jelentésemnek? Vagy az ő jelentésének? Az ő szemükben mi, tanárok, lelkészek eleve irredenta elemekként voltunk elkönyvelve. Tehát én hat olyan személynek a nevét ismerem már, akik rólam jelentettek, és ezek után újból elolvastam a jelentéseket. Örülök, hogy szembesültem velük, mert soha annyi jót nem mondtak rólam, mint ők. Egyikük egyetemi tanár. Nekem senki nem ártott, semmilyen hátrányt nem szenvedtem 58 éves koromig amiatt, hogy esetleg felkértek valakit, jelentsen rólam.
Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)

A színházakban nincs alkotói válság
A színházakat súlyosan érinti a 25 százalékos bércsökkentés és a dologi költségek 20 százalékos lefaragása. Ennek ellenére a székelyföldi intézményvezetők gazdag évadot ígérnek – derül ki összeállításunkból.
„A költségevetés csökkentésével és a leépítések okozta nehézségekkel a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznak is szembe kell néznie, a gondok ellenére azonban színvonalas, különleges évadot tervezünk” – mondta el lapunknak Béres László színházigazgató. Kiemelte, hogy az idei évad a 20. jubileumi évadja a színháznak. Így ezt az évet teljes egészében ennek az évfordulónak szentelik, ennek jegyében állították össze az évadot, sőt a dance.movement.theater nemzetközi táncfesztivált is az évforduló tiszteletére szervezik.
Az ünnepi évadra való tekintettel olyan rendezőket hívtak meg, akik hangsúlyos módon járultak hozzá a színház mostani arculatának kialakulásához, így újra előadással jelentkezik Barabás Olga, Bozsik Yvette, Katona Imre és Derzsi Szilárd is. Béres László az „ősfigurás” Török Zoltán Nagynyavalya című keserű vígjátékát állítja színre, amely kimondottan a társulat számára íródott.
„A Figura Stúdió Színház legfőbb törekvése a színházi formanyelv megújítása, amelyet nem könnyű egyeztetni a város elvárásaival” – jelentette ki a társulat vezetője. Figyeltek arra, hogy a bérletrendszerbe a közönség számára vonzó címeket vagy műfajokat válogassanak be, a tartalmas szórakoztatás mellett azonban a nézők színházi nevelése is fontos a társulat számára. Ezért az intézmény két fesztivált is szervez, a Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviuma inkább a klasszikusabb formanyelvű előadások kedvelőinek, míg a dance.movement.theater fesztivál a kísérleti irányvonal szerelmeseinek szól.
A néző nem érezheti, hogy válság van a színházban
„Bármi lesz is, a nézőnek nem szabad megéreznie, hogy válság van a színházban” – erre a gondolatra alapozva építette fel idei évadát a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Így a pénzhiány ellenére igazán gazdag és színes programot állítottak össze.
„Célunk az, hogy minél több ember jöjjön színházba, így egy igazán érdekes, változatos programmal próbáljuk színházba csalogatni őket” – hangsúlyozta Nagy Pál társulatvezető. A diákokhoz, a fiatalokhoz is szeretnék elvinni a színházat, ezért idén egyéni- és felolvasó színházi előadásokkal mennek majd az iskolákba, szórakozóhelyekre.
A Tomcsa Sándor Színház évadnyitó előadására október 7-én kerül sor, már lendületesen folynak a próbák. A tavasz ébredése című nagyszínpadi előadást Szabó K. István rendezésében láthatja a nagyérdemű. A tervezett nagyszínpadi előadások közt szerepel az Irma, te édes! című zenés komédia és a Portugál, de ezen kívül terveznek stúdió- és egyéni előadásokat, valamint felolvasó esteket is.
Október közepétől pedig immár harmadik alkalommal megrendezett Kortárs Dráma találkozót szervezik. „Nyolc saját előadással készülünk idén, színes, de nehéz évad elé nézünk, főleg így, hogy jelentős emberhiánnyal is számolnunk kell” – összegzett Nagy Pál igazgató. A leépítések miatt jelenleg mindössze 21 ember dolgozik a színházban, és olyan fontos munkaerőket kell nélkülözniük, mint hangosító, ügyelő, öltöztető és más műszaki emberek.
A színház nyelvén reflektálni
A gazdasági megszorításokat és a társadalom aktuális kérdéseit egyaránt tükrözi a Csíki Játékszín most kezdődő évadának három előadása – tájékoztatott Budaházi Attila, Csíkszereda önkormányzati színházának dramaturgja. A csíkszeredai társulat az évadot William Shakespeare Macbeth című tragédiájával indítja Gavril Pinte rendezésében. Jevgenyij Svarc A sárkány című, felnőtteknek szóló meséjének Parti Nagy Lajos által készített színpadi átiratát a helyi, csíkszeredai Vargyas Márta viszi színre.
Az újév és a farsang A csókos asszony című Zerkovitz-operett jegyében telik majd, a darabot Parászka Miklós állítja színpadra. Ugyancsak Parászka Miklós rendezi Martin McDonnagh ír szerző darabját, a Vaknyugatot is.
Tasnádi István Magyar zombi című, Moliére stílusában írt, de jelenbe mutató verses szatírájának rendezője Victor Ioan Frunza.
A társulat dramaturgja kifejtette, külön produkcióval ünneplik a magyar dráma, a magyar kultúra és a költészet napját. „Ezek alkalmából Szabad belépő címmel felolvasószínházi előadásokat tartunk, melyekre ingyenjegyet igényelhetnek nézőink” – közölte.
A gazdasági megszorítások nemcsak a műsorpolitikában éreztetik hatásukat, hanem a színház életében is, bár négy munkatársától kellett megválnia az intézménynek, a művészek száma nem változott a tavalyihoz képest.
Új kezdet
A tavaly alakult Kézdivásárhelyi Városi Színház, egy év tapasztalatát felhasználva készül az új évadra – mondta Csapó György társulatvezető. Megtudtuk: ebben az évadban is szerepre szerződnek a színészek, nincs állandó társulat.
Az intézmény ugyanis projektszínház, és a helyi önkormányzat által létrehozott Vigadó Kulturális Alapítvány működteti. Költségvetésük 750 ezer lej, az összegnek egyharmadát a helyi önkormányzat állja. A büdzsé kétharmadát magyarországi és uniós pályázati pénzek teszik ki, illetve a helyi üzletemberek is támogatják a színházat – tájékoztatott Csapó, hozzátéve: mivel a színháznak nincs állandó társulata, a leépítések nem fenyegették.
Az első előadásuk Tamási Áron Tündöklő Jeromos című színműve, olvasópróbáit szeptember elsején indították; rendezője Török Viola, a bemutató október 8-án lesz. Színre viszik továbbá Sütő András Advent a Hargitán című művét, Nagy Ignác és Parti Nagy Lajos Tisztújítás című társadalmi szatíráját, és Egressy Zoltán Sóska sült krumpli című műve alapján A meccs című darabot.
Baloga-Tamás Erika, Baló Levente. Új Magyar Szó (Bukarest)

Táguló-szűkülő irodalom (E-MIL-tábor Árkoson)
Nem túl rózsás az irodalmi folyóiratok s következésképp az irodalmi alkotók helyzete sem a magyar nyelvterületen, legalábbis ez derült ki az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) az Árkosi Kulturális Központban zajló táborán az irodalmi lapok bemutatkozásakor. A Bárka, Együtt, Helikon, Hitel, Irodalmi Jelen, Kortárs, Korunk, Magyar Napló, Sikoly, Székelyföld, Szépirodalmi Figyelő, Szőrös Kő, Új Könyvpiac szerkesztői mindannyian felismerik, a papírhordozó alapú folyóiratra egyre kisebb az igény, a virtuális tér nyújt menekvést ― erdélyi példa erre az Irodalmi Jelen, mely többévnyi nyomtatott változat után immár jó ideje csak az interneten él. Tegnap délután Boka László irodalomtörténész, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatójának előadásán elhangzott, a kulturális globalizálódó folyamatokban tágul, de ugyanakkor szűkül is az irodalom, a mediatizált kultúra egyre nagyobb teret nyer ― ebből meg érdekes vita kerekedett, melybe kisebb-nagyobb kanyarokkal a világirodalom fogalmának megkérdőjelezésén át a magyar irodalom külföldi népszerűsítésének mikéntjéig (mintegy megelőlegezve a ma délelőttre e témakörben tervezett előadást), a műfordítástól a marketingig s a napilapok irodalomközvetítő szerepéig sok minden belefért. S valószínűleg még érdekfeszítőbb viták zajlottak a Szentkereszty-kastély szomszédságában, ahol sok asztal mellett még több költő és író értekezett. Nyilván, irodalomról.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vitéz Nagybaczoni Nagy Vilmosra emlékezünk
A második bécsi döntés értelmében 1940. szeptember 5-én megkezdődött Észak-Erdély megszállása. A három hadseregből szervezett magyar haderő központi erejét a Nagybaczoni Nagy Vilmos gyalogsági tábornok vezérlete alatt álló 1. hadsereg képezte.
Székelyföldet az ötödik naptól kezdődően az erdővidéki származású generális csapatai vették birtokba. Szeptember 12-én értek Háromszékre, ahol 13-án befejeződött az erdélyi területek visszavétele. Harmincnégy éve, hogy a magas rangú katonatiszt örökre távozott az élők sorából. Talán ő vitte legtöbbre Erdővidék tekintélyes számú, hírnevet szerzett szülöttei közül, és ezzel háromszéki viszonylatban is előkelő helyet vívott ki magának. Életútjának rövid összefoglalása a sorsfordító események hetvenedik évfordulója alkalmából vált ismét időszerűvé. Vitéz Nagybaczoni Nagy Vilmos Parajdon született 1884-ben. Apja, Nagy Zsigmond, az ottani sóbánya mérnöke telegdibaconi gyalogszékely família utóda volt, édesanyja, Hermann Vilma pedig Hunyad megyei, többé-kevésbé német származású asszonyként adott a későbbi tábornoknak életet. A családfő korai halála után az édesanya szüleihez, Szászvárosba költöztek, és a gyermekek ott végezték elemi és középiskoláikat. Vilmos, aki bátyja, Béla példáját követve a katonai pályát választotta, 1905-ben a Ludovika Akadémián fejezte be főiskolai tanulmányait. Hadnaggyá kinevezésével egyidejűleg a szabadkai 6. gyalogezredhez vezényelték. A csapatszolgálat nem teljesen elégítvén ki érdeklődését, pályájának alakítása céljából a továbbtanulást látta előnyösebbnek. A Felsőbb Tiszti Tanfolyam és a bécsi Hadiiskola elvégzésével, 1912-ben — miközben főhadnaggyá lépett elő — a 79. gyalogdandár vezérkari tisztje lett. Az első világháborúban előbb a Szerbia elleni felvonulásnak, majd 1915-ben már századosként, a Magyarországot elérő orosz támadással szembeni védekezésnek volt dandárjával együtt részese. Innen átmenetileg a Honvédelmi Minisztériumba helyezték, később, 1916 közepén az orosz fronton küzdő Szurmay-hadtesthez és novemberben az Erdélyben állomásozó 6. hadosztályhoz vezérkari tisztnek osztották be. Ezután 1917-ben a 16. gyalogdandár vezérkarának hadműveleti tiszti teendőit bízták rá, ahol nemsokára átvette a vezérkari főnökséget, de egy év múlva, már a háború vége felé, újra a minisztériumban foglalkoztatták. A forradalmak idején is itt tartózkodott, különféle megbízatásokban a Vörös Hadsereg és a Székely Hadosztály, valamint a Székely Nemzeti Tanács működését segítette. A tanácsuralmat követően egymást váltó kormányok alatt megint csak a minisztérium és utóbb a főparancsnokság keretében szolgált 1925-ig. E válságos időszakban 1919 során őrnaggyá, 1921-ben alezredessé, 1925-ben ezredessé nevezték ki. Előmenetele akkoriban kapott nagyobb lendületet. Még ebben az évben a honvédelmi miniszter szárnysegéde, és 1927-ben a budapesti vegyes dandár vezérkari főnöke lett. 1931 során a főparancsnok szárnysegédje, 1933-ban korábbi dandárjánál a kerékpáros csapatok parancsnoka, 1935-ben minisztériumi csoportvezető, 1936-ban pedig már a sokszori ott végzett szolgálata által megszokott 1. vegyes dandár parancsnoki posztján volt található. Ez utóbbi 1938-ban hadtestté alakulván, Nagy Vilmos vezetésével részt vett a felvidéki bevonulásban. Hadtestétől azonban rövidesen meg kellett válnia, és a főparancsnok gyalogsági szemlélőjeként nyert új beosztást. Egy évvel később, 1940-ben az 1. hadsereg parancsnoki helyét foglalta el, amelyet vezényelve vonult be a visszatért észak-erdélyi területekre. A tábornoki rendfokozatot 1934 folyamán kerékpáros csapatparancsnokként, az altábornagyi rangot 1937-ben a vegyes dandár élén, a gyalogsági tábornokit mint hadseregparancsnok 1940 tavaszán érte el. Ezt a rendfokozati megnevezést a következő évben megszüntetve, vezérezredesre változtatták, ami nem jelentett előléptetést. Az erdélyi közigazgatásnak Nagy Vilmos közreműködésével végbemenő megszilárdulását követően, 1941-ben a tábornokot meglepetésszerűen nyugdíjazták. Ezzel mintegy másfél éven keresztül a polgári lét nyugalmasabb időszaka köszöntött rá, aminek során figyelemreméltó társadalmi szerepvállalása és az új létformába való beilleszkedési képessége is megmutatkozott. Ezért ismét váratlanul érte, amikor a kormányzó mérsékeltebb vezetést szánva a Honvédelmi Minisztérium irányítására, őt kérte fel a miniszteri tisztség vállalására. Kilenc hónapos minisztersége idején a magyar érdekek védelmezését, a hadsereg harctéri követelményekhez igazodó jobb ellátását és a munkaszolgálatosokkal való bánásmód megváltoztatását tartotta legfontosabbnak. Mindez a hazai és német szélsőségesek szerint nemkívánatos tevékenységnek minősült, noha a tábornok eleinte általában németbarát irányvonalat képviselt. Ezenkívül akkoriban és a későbbiekben is nemegyszer szemére vetették, hogy gyengekezű katonának és politikusnak bizonyult. Súlyosbították helyzetét sógornőjének származásával összefüggésben a személyét érő sorozatos szélsőjobboldali támadások is. Ezáltal Nagy Vilmos kellemetlen tehertétellé vált Kállay Miklós miniszterelnök számára. Mindennek okán 1943 júniusában lemondott (vagy lemondatták) hivataláról. Az elkövetkező néhány hónapban aktív kapcsolatot tartott a háborút és a német orientációt ellenző körökkel azon megfontolásból, hogy Magyarországnak a háborúból való kiválását valamilyen módon elősegíthessék. E rejtett elképzelések viszont az ellenállás erőtlensége és szervezetlensége miatt a megvalósításig soha nem juthattak el. Az ország 1944. márciusi német megszállását követően piliscsabai házába vonult vissza, ahol besúgókkal és jelentéstevőkkel körülvéve állandó megfigyelés alatt tartották. A kiugrási kísérlet októberi csúfos kudarca és a nyilas hatalomra jutás után, novemberben ellenségei elérkezettnek látták az időt letartóztatására. Budapestről Sopronkőhidára, majd innen bátyjával és több más fogvatartottal együtt Németországba szállították. Német földön amerikai fogságba esett, ahonnan a háború végével bántalmazás nélkül térhetett haza. Itthon nem került a háborús bűnökkel megvádoltak közé, és nyugdíjának meghagyása mellett igazolták katonai tevékenységét. Pár évig még kivételezettnek mondható helyzetet is élvezett. A kommunizmus térhódításával azonban nemcsak nyugdíját vonták meg, hanem már a viszonylag megtűrtek csoportjából is kiesett. Munkavállalását megnehezítették, így családjával igen nehéz körülmények közé került, épphogy csak boldogultak a rájuk nehezedő nyomás miatt. Fiát, holott a kommunista Néphadsereg tisztje volt, évekre börtönbe zárták. Ezen az állapoton Groza román miniszterelnök — Nagy Vilmosnak Szászvárosban Kuún-kollégiumbeli osztálytársa — közbenjárása enyhített, ami után nyugdíjának újrafolyósításával is könnyítve rajtuk, felszabadultak a közvetlen létbizonytalanság súlya alól. A jó helyzetfelmérésű tábornok egyébként, talán alkalmazkodóképességének is köszönhetően, mindenkor enyhébb megítélés alá esett, mint magas rangú katonatársainak többsége, így élete és személyi szabadsága még a kommunizmus legsötétebb időszakában sem került veszélybe. Nagy Vilmos 1912-ben vette feleségül anyai ágon első fokú unokahúgát, Sepsibaczoni Nagy Zelmát, akitől született hat gyermeke közül négy érte meg a felnőttkort. Leánya, Julianna Nagy Elek nagybaconi református esperes Károly nevű fiához ment férjhez. Kivételes társadalmi emelkedésének — katonai pályája mellett — fontos állomásai voltak, amikor 1923-ban első világháborús érdemeiért vitézzé avatták, és 1938-ban a Máltai Lovagrend is soraiba fogadta, melyen belül 1942-ben eljutott a nagykeresztes magisztrális fokozatig. Más téren mutatkozó adottságai köréből kiemelendő, hogy festészeti, valamint hadtörténeti alkotásaiból kitetszően átlagon felül álló ecsetkezelői és írói tehetséggel rendelkezett, aminek jeléül a Magyar Országos Képzőművészeti Társulat, és a Magyar Tudományos Akadémia Hadtörténeti Bizottsága is tagjává választotta. Az 1950-es évek végétől családtagjai körében zaklatásmentesen élte — néhány nyilvános szerepléstől eltekintve — immár eseménytelen öregkorát Piliscsaba-Klotildligeten. Hosszú élete itt ért véget 92. évében 1976. június 21-én. Nagybaczoni Nagy Vilmos magasra ívelő életpályáján tanúsított — még ha helyenként ellentmondásosnak mondható — magatartásával egyértelmű nagyrabecsülést vívott ki, amelyet el nem hanyagolható kötelességünk a jövő magyarságának továbbörökíteni.
NAGYBACZONI MOLNÁR FERENC. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az RMDSZ nem lép ki a kormányból
Marosvásárhelyen ülésezett a TEKT
Tegnap Marosvásárhelyen ülésezett az RMDSZ Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT). A tanácskozás zárt ajtók mögött zajlott. Markó Béla szövetségi elnök elmondta, hogy a TEKT a szokásos ülését tartja, a két hét múlva sorra kerülő Szövetségi Képviselők Tanácsának ülését előkészítendő.
„A Területi Elnökök Konzultatív Tanácsában minden alkalommal megtárgyalják a soron következő Szövetségi Képviselők Tanácsa ülését. Tegnap is a 25-i tanácskozás előkészítésére ültek össze. Szervezési kérdésekről beszéltek elsősorban, de ugyanakkor, ugyanúgy, ahogy a parlamenti frakciókkal találkoztak Árkoson, úgy, ahogy a Szövetségi Állandó Tanács is megbeszélte ezt a kérdést, a területi elnökökkel is tárgyalunk a prioritásainkról. Arról, hogy melyek az őszi teendőink, a céljaink. Ezúttal természetesen nemcsak a parlamenti és kormányzati prioritásokról, hanem a területeken működő koalícióról is szó lesz” – nyilatkozta az RMDSZ elnöke.
Újságírói kérdésre válaszolva, amely szerint vannak olyan hangok is az RMDSZ-ben, amelyek a kormányból való kilépést szorgalmazzák, Markó Béla kijelentette: Valóban voltak ilyen felvetések, de kevesen szorgalmazták, és akik ezt tették, azok sem tudták komoly argumentumokkal alátámasztani. Az RMDSZ parlamenti csoportjainak többsége továbbra is a kormányzati felelősségvállalás mellett áll ki, természetesen szorgalmazva a szükséges reformok meghozatalát, a decentralizációt, ami a koalíciós partnernek is célja. A viták nem arról szólnak, hogy az RMDSZ kormányban maradjon-e vagy kilépjen a kormányból, hogy ellenzékbe vonuljon, a viták a kormányzásról, a reformokról szólnak.
Az elnök elégedetten nyilatkozott az RMDSZ-miniszterekről és államtitkárokról, akik szerinte jó munkát végeztek.
A franciaországi kitoloncolásokról elítélően nyilatkozott: „Egy olyan Európában élünk, amely egységesnek szereti magát nevezni, ezért azt hiszem, a romakérdést is közösen kell megoldanunk, ami nem azt jelenti, hogy Romániának nem kell megoldásokat keresnie. De Franciaország azzal, hogy kitoloncolta a romákat, bebizonyította, hogy neki sincs megoldása erre a problémára. Azt hiszem, helytelen eljárás volt” – jelentette ki Markó Béla.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi magyar nyelvföldrajz
Murádin László (Harasztos, 1930. nov. 29.) nyelvész. Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári Majláth Gimnáziumban, a kolozsvári Piarista Főgimnáziumban és a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban végezte, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet (1954). Még egyetemi hallgató korában a Magyar Nyelvészeti Tanszék gyakornoka, majd ugyanitt tanársegéd. 1958-tól a Román Akadémia kolozsvári Nyelvtudományi és Irodalomtörténeti Intézetének tudományos munkatársa, 1964-től főkutató. Az akadémia nyelvtudományi intézetében 1968 óta az egyetlen romániai nyelvészeti és irodalomtörténeti szakfolyóirat, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztője. Kutatási területe a magyar nyelvjárástan, a romániai magyar nyelvjárások nyelvföldrajzi vonatkozásai. Részt vett a keleti székely, moldvai csángó és aranyosszéki tájnyelvi atlaszok adatgyűjtő munkájában. E tárgykörben megjelent tanulmányai a NyIrK-ben: Az ikes ragozás állapota és használatának nemzedékek szerinti megoszlása Háromszéken (1957/1); Mutatvány az „Aranyosszéki Tájnyelvi Atlasz”-ból (1958/1-4); Az ly hang a moldvai csángó nyelvjárásban (1965/1). A mintegy 3400 címszavas kérdőfüzettel végzett, 136 falura kiterjedő általános nagyatlasz, a Romániai Magyar Nyelvjárások Atlasza nyelvföldrajzi adatainak gyűjtője, a mű szerkesztője. Szaktanulmányai általában e témához kapcsolódnak, s az atlasz adataira épülnek a NyIrK hasábjain. Legutóbbi kötete: Erdélyi magyar nyelvföldrajz. Nyelvészeti tanulmányok. Europrint Könyvkiadó, Nagyvárad, 2010. Alább közöljük a kötet Előszavát.
Életemből több évtized nyelvföldrajzi kutatással, a nyelv földrajzi, azaz térbeli vizsgálatával telt el. Az ilyen jellegű kutatás a nyelvföldrajzi módszer alkalmazásával válik elérhetővé. Lényege, hogy minden fontos hangtani és alaktani sajátosságot, a hagyományos népi kultúra szókincséből reprezentatív mennyiséget felölelő kérdőfüzet segítségével a vizsgált terület kijelölt településein, kutatópontjain a kérdésekre adott feleletek alapján a közösség nyelvjárását felmérje, és térképlapokon, a térképlapok alapján összeállt nyelvatlasz formájában szemléltesse. A térképlapok száma a kérdések és a kérdésekre adott feleletek számától függ. A megfelelő számú térképlap alapján összeállított nyelvatlasz teszi lehetővé a különböző nyelvjáráscsoportok rendszerszerű leírását, a nyelvjárástípusok összehasonlítását, a jelenségek, a rendszertagok területi elhatárolását és az adott nyelvjárás meg az irodalmi nyelv viszonyának megállapítását.
A nyelvföldrajzi gondolat a XIX. század végén született annak érdekében, hogy a nyelvi, nyelvjárási jelenségek összemérhetőek legyenek és egymáshoz való térbeli viszonyukban szemléltethetővé váljanak. A német Georg Wenker volt a nyelvföldrajz megteremtője és az első nyelvatlasz összeállítója (Sprachatlas von Nord- und Mitteldeutschland, 1881). Sikerén felbuzdulva megszületik a mintegy negyvenezer kutatópontot felölelő nagy német nyelvatlasz (Deutscher Sprachatlas), anyagát 1927 és 1956 között tették közzé Wenker utódai. A nagy francia nyelvatlasz megteremtése J. Gilliéron és E. Edmond nevéhez fűződik (Atlas lingvistique de la France, 1902–1910). Az előfutárok között említenünk kell még K. Jaberg – J. Jud olasz és dél-svájci atlaszát (Sprach- und Sachatlas Italiens und der Südschweis, 1928–1940), valamint a románok Sever Pop és Emil Petrovici gyűjtötte általános nagyatlaszát (Atlasul lingvistic român. I. –II., 1938).
Bár a magyaroknak a XIX. század második és a XX. század első felében nyelvjárási leírásokban, nyelvjárási monográfiákban, tájszójegyzékekben és -szótárakban gazdag a szakirodalmuk, a nyelvföldrajzi módszer alkalmazásában, a magyar nyelvatlasz megteremtésében a magyar dialektológia nem tartozik az úttörők közé. E hiányt pótlandó, az első magyar népnyelvkutató értekezlet 1941-ben felkérte Bárczi Gézát a magyar nyelvatlasz munkálatainak előkészítésére és megszervezésére. Ennek keretében készül el Szabó T. Attila szerkesztésében, Gálffy Mózes és Márton Gyula adatgyűjtése alapján az első magyar nyelvatlasz-mutatvány: Huszonöt lap „Kolozsvár és vidéke népnyelvi térképé”-ből (EM. 49. 1944), majd Bárczi szerkesztésében: Mutatványok a magyar nyelvatlasz próbagyűjtéseiből (Bp., 1947). Később, a táji nyelvatlaszok mellett, megszületik a nemzeti mértékű magyar nyelvatlasz: A magyar nyelvjárások atlasza, I – VI. (Bp., 1968–1977), benne 22 erdélyi magyar kutatóponttal.
Ha a romániai magyarság táji nyelvhasználatára fordítjuk a figyelmet, értékelnünk kell, hogy a nyelvföldrajzi módszerrel készítendő táji nyelvatlaszok megalkotásának óhaja a kolozsvári nyelvészek körében továbbra is meg nem kerülendő feladattá vált. Az 1940-es évek végén megindul a moldvai csángó nyelvjárás nyelvföldrajzi anyaggyűjtése, minden csángó lakta település nyelvjárásának felmérése. Az elkészült atlasz kéziratának kiadását a korabeli viszonyok nem tették ugyan lehetővé, mégis az atlasz évtizedekkel később napvilágot látott (Gálffy Mózes — Márton Gyula – Szabó T. Attila: A moldvai csángó nyelvjárás atlasza (I –II. Bp., 1991). S tulajdonképpen ide, a moldvai csángó nyelvjáráskutatáshoz kapcsolódik az én nyelvföldrajzi tevékenységem kezdete is.
Mint a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékének tagja, részt vettem a moldvai csángó, a keleti székely, önálló vállalkozóként az Aranyos-vidéki táji nyelvatlaszok anyaggyűjtő munkájában, 1948-tól pedig – mint a Román Akadémia Nyelvészeti Intézetének kutatója – a mintegy 3400 címszavas kérdőfüzettel végzett, 136 falura kiterjedő általános nagyatlasz, A romániai magyar nyelvjárások atlasza (I–IX. kötet, 1955–2010) anyaggyűjtője és szerkesztője voltam. Az időközben szakfolyóiratokban megjelent s részint e kötetben felsorakoztatott tanulmányaim e témához kapcsolódnak. Népújság (Marosvásárhely)

Újraalakulásának huszadik évfordulóját ünnepli a Kolozsvári Református Kollégium
Szellemi útravalónk a hitvallásos nevelés, becsület, munkatisztelet – vallja Székely Árpád igazgató
Az 1989-es rendszerváltozást követően Erdélyben az első, újraindított felekezeti tanintézet a Kolozsvári Református Kollégium volt. Székely Árpád zenetanár, igazgató már huszonegyedik tanévét kezdi az iskolában.
A kezdeti nehézségek elmúltával mára a tanintézet hírnevet szerzett magának, az iskola kórusa pedig többször vendégszerepelt nem csak Erdélyben, de külföldön is. Kolozsváron is rendszeresen fellépnek a március 15-i, október 6-i és 23-i ünnepségeken, de szívesen tesznek eleget a legkisebb vidéki település egyházközségének felkérésére is. A Kolozsvári Református Kollégiumban jelenleg több mint háromszáz diák tanul és 35 tanár oktat. Két évvel ezelőtt sikerült első és ötödik osztályt indítani, tavalytól pedig az óvodacsoport apróságainak kacagásától hangosak az ódon falak.
Földrajzfüzetből – napló
Hogyan emlékszik vissza a húsz évvel ezelőtti kezdetre?
Már 1990 tavaszán szó volt arról, hogy ősszel újraindul a Kolozsvári Református Kollégium. Én akkor Petrozsényben voltam tanár, mivel a zeneakadémia elvégzése után oda helyeztek ki. Úgy gondoltam, hogy szívesen tanítanék az újralétesített Református Kollégiumban, hiszen mindig szoros szálak kötöttek egyházamhoz: hatodikosként otthon, Alsó- Felsőszentmihályon kántorkodtam, családommal együtt részt vettem az egyházi ünnepeken, Kolozsváron egy ideig a Belvárosi Egyházközség kórusának is tagja voltam. 1990 szeptemberében több zenetanár közül a püspökség engem választott. Sok akadályt gördítettek Petrozsényben elmenetelem elé. Többen azt mondták: miért hagyom ott a biztos állásomat, mert a Kolozsvári Református Kollégiumból „úgysem lesz semmi...” 1990. október 1-jén a Farkas utcai református templomban megtartott évnyitó után tudtuk meg, hogy az ókollégium épületét nem adták vissza az Erdélyi Református Egyházkerületnek, és még nem lehet tudni, hol működik majd a kollégium. Végül a Györgyfalvi negyedi 16-os Általános Iskolában bocsátottak a rendelkezésünkre négy osztálytermet – a nyolc osztálynyi diákságunknak – és itt töltöttünk el 12 évet. Az első tanév naplói nyolc, nagy méretű földrajzfüzet volt, ezeket ma is őrizzük. Akkor 12 megyéből jöttek a diákok. Nem volt ritka az olyan eset sem, hogy a X. vagy XI. osztályt máshol már elvégzett tanuló újrakezdte nálunk ugyanazt az osztályt, mert felekezeti iskolába akart járni. Az öregdiákok és a református leánygimnázium volt növendékei az első pillanattól kezdve mellénk álltak, segítettek. A 16-os iskola vezetőségével mindig jó, kollegiális kapcsolatot tartottunk fenn.
Mi volt a helyzet a tanárokkal?
Az első tanév elején a kinevezett főigazgató Székely József volt. Úgy emlékszem, az első tanári fizetést 1991. telén kaptuk kézhez. Addig minden pedagógus ingyen dolgozott. A már nyugdíjas tanárok, azt hiszem, jó ideig semmilyen pénzbeli juttatást nem kaptak.
A kollégium akkori diákságának többsége nem volt kolozsvári. Hogyan oldották meg az elszállásolásukat?
Az első tanévkezdés után a bentlakó diákokat főleg a belvárosi gyülekezet tagjainál szállásoltuk el. 1991. februárjában a Traian Vuia Líceum bentlakásában utaltak ki számunkra két emeletnyi helyet. Habár az iskola vezetőségével mindig szót tudtunk érteni, azért nem kis gondokkal kellett szembenéznünk 1995-ig, amikor az energetikai líceum bentlakásában helyeztek el minket. Ma is emlékszem a tanfelügyelőség értesítőjére, amelyben felszólítottak, hogy két nap alatt hagyjuk el a Vuia-líceum bentlakását, mivel az ingatlant át kellett adni a BBTE-nek.1996-ban felépült a Bethlen Kata Diakóniai Központ, azóta is ott vagyunk a bentlakásunkkal.
Mikor kerültek vissza az ókollégiumba?
Az Erdélyi Református Egyházkerület soha nem mondott le arról, hogy visszakérje 1948-ban államosított ingatlanjait. Évekig tartó pereskedés eredményeképpen az egyháznak sikerült visszaszereznie az ó- és az újkollégium (a mostani Şincai-líceum) épületét, ám ezek visszatáblázását megvétózta a városháza és a Şincai-líceum. Beperelték az Erdélyi Református Egyházkerületet, és annak ellenére, hogy a kihívott szakértők bebizonyították, hogy a két épület, az udvar, a tornacsarnok egy együttest alkotott, a kolozsvári bíróság ítélete értelmében csak az ókollégiumot és az ahhoz tartozó udvart vehettük újra birtokba. Az újkollégium épületét, a nagyudvart és a tornacsarnokot 2000-ben visszaírták az állam tulajdonába. 2002-ben szerencsés politikai fordulat következett be. A Kolozs megyei RMDSZ akkori elnöke, Kónya-Hamar Sándor mellénk állt. 2002. december 20-án birtokba vehettük az ókollégium egy részét. A második emeleten egy magániskola működött, az étkezdét kibérelte egy cég, a földszinten a Sincai-líceum karbantartó műhelyei kaptak helyet. Két évbe telt, ameddig a teljes épületet birtokba vehettük. Egy tönkrement, lelakott ingatlant kaptunk vissza, amely állandó javításra szorult. Most már kezdjük “kinőni” az épületet. Nagy szükség lenne az újkollégium épületére is. Reménykedjünk, hogy Isten teljesíti ezt az óhajunkat is. Az évek során nagy hangsúlyt fektettünk nem csak az osztálytermek javítására és szépítésére, hanem a felszereltségre is. Ma korszerű informatikai laboratóriumok és szertárak várják diákjainkat. A bentlakók ellátása is megoldódott. Dísztermünk alkalmas az istentiszteletek és ünnepségek lebonyolítására. Mindezért Istennek adunk hálát. Diákjaink többsége egyre jobb eredményeket ér el. Nem csak a városban, hanem Erdély-szerte ismerik az iskolát, és ebben oroszlánrésze van az iskola kórusának.
Jelenleg milyen karbantartási munkálatokat végeznek?
A mostani felújításokat nagyobb mértékben az egyház, kisebb mértékben a városi tanács finanszírozza. Külső javításokat végzünk, az ingatlan északi részét újracserepeztettük. A bejáratot kívül-belül felújítjuk, a csatornák egy részét kicseréljük. Egy új osztálytermet is berendeztünk és bővítettük az óvodát.
Mi az a szellemi útravaló, amelyet a kollégisták az iskolától kapnak?
Elsősorban a hitvallásos nevelés fontosságát emelném ki, amely az Istenbe vetett hiten alapszik. Emellett a becsületet, a munka tiszteletét említeném. A hitvallásos nevelés és a keresztyén értékek birtokában másként állsz hozzá a munkához, más a kapcsolatod embertársaiddal. Diákjaink ezek elsajátításával lépéselőnyben lehetnek a többi iskola diákjaival szemben. Az elmúlt húsz évben több mint 1500 tanuló végezte el a kollégiumot, közel 86 százalékuk egyetemet végzett. Majdnem másfélszázan végezték el a Teológiát. A legfontosabb alapelvünk az, hogy hívő, református, de ugyanakkor jó magyar emberekké váljanak. Úgy vélem, az eltelt húsz év alatt pozitív irányba alakítottuk az erdélyi magyarság jövőjét, jövőképét.
Milyen a kollégium kapcsolata más iskolákkal?
Nagyon jó kapcsolatot tartunk fenn a többi erdélyi református kollégiummal: hagyományszámba mennek bibliaismereti-, népdal- és zsoltáréneklési versenyeink, diáktalálkozóink. Jó a kapcsolatunk a János Zsigmond Unitárius Kollégiummal, illetve a magyarországi református kollégiumokkal. A Kolozsvári Ortodox Szemináriummal évek óta közös karácsonyi koncerteken lépünk fel. Emlékszem: az első közös koncertünkre Cucu Imola, a Brassai-líceum akkori igazgatója biztosította nekünk a helyszínt a líceum dísztermében. Ezt követően a Kétágú, majd a Farkas utcai református templomban és az ortodox katedrálisban léptünk fel. Egyházunk vezetői is részt vesznek ezeken a közös koncerteken, amelyek jól szolgálják egymás hitének és művészetének megismerését és tiszteletét.
Mi az, ami változott az elmúlt húsz év alatt?
Nem hiszem, hogy a romániai közoktatás jó irányba halad. Stabil tanügyi rendszerre, világos törvénykezésre van szükség. Az iskolák tekintélyét vissza kell állítani, a diáksággal pedig meg kellene értetni a tanulás fontosságát és hasznát. A fiatalság körében egyre nagyobb méreteket öltő nemtörődömség, a jövőkép-nélküliség ellen a hitvallásos nevelés hatásosan veheti fel a harcot.
Az iskola kapuja mindenki előtt nyitva áll
Most két ünnepségre készülnek.
Húsz éve, pontosabban 1990. október 1-jén indult újra a Kolozsvári Református Kollégium, hála egyházunk akkori vezetőjének, ft. Csiha Kálmán püspök úrnak és Székely József generális direktornak, az iskola első igazgatójának. Másrészt pedig szeptember 18-án és 19-én Kolozsváron először kerül sor a kilenc erdélyi református kollégium országos évnyitójára.
Az erdélyi meghívottak mellett meg kell említenem a magyarországi testvériskolákat is, amelyek képviseltetik magukat az ünnepségen: a Gödöllői Református Líceum, a Miskolci Református Gimnázium, a Hódmezővásárhelyi Református Gimnázium, a Pécsi Református Gimnázium és nem utolsósorban a Budapesti Lónyai Református Gimnázium.
Meg kell említenem, hogy kollégiumunk létesítésének húszéves évfordulója alkalmával szeretettel várunk minden volt diákot és tanárkollegát. Külön örömömre szolgál, hogy olyan volt növendékeink is elfogadták a meghívást, mint Pataki Adorján és Szilágyi János, a Kolozsvári Magyar Opera énekesei, Várvári Gabriella, a temesvári opera énekese, Nagy Zoltán, a bécsi Staatsoper énekese, továbbá Németi Zsuzsa, a szatmári színház és Varga Balázs, a nagyváradi színház művésze.
Szombaton, szeptember 18-án kollégiumigazgatók konferenciájára kerül sor, amelyen ft. Pap Géza püspök úr is részt vesz, ha ideje megengedi.
A szeptember 19-i vasárnapi évnyitó ünnepségre meghívtuk László Attilát, Kolozsvár alpolgármesterét, aki sokszor segített rajtunk, Kötő József képviselőt, akit több szál fűz iskolánkhoz. Igét hirdet nt. Kató Béla főjegyző úr. A vasárnapi ünnepség a megszokott keretek között zajlik, lesz zászlós bevonulás, áhítat, köszöntőbeszédek hangzanak el, és átadják a Bethlen-díjat is amellyel a két református egyházkerület érdemes oktatókat tüntet ki. Dr. Gubcsi Lajos Magyarországról átadja az Ex Libris díjat minden erdélyi református kollégium számára.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Evangélikus-Lutheránus Egyetemes Lelkészértekezlet Kolozsváron
„A kövek építésétől a lélek építéséig, a kövek templomától a lélek templomáig” témával, magyarországi részvevőkkel zajlott Kolozsváron az Egyetemes Lelkészértekezlet, amely csütörtökön ünnepi istentisztelettel kezdődött, majd a meghívottak részére az idei és a 2012-es Szélrózsa Ifjúsági Találkozóról, az ifjúsági munkáról, műemlék templomok és bútorzat restaurálásáról hangzottak el előadások.
Gáncs Péter magyarországi püspök: Merjünk cselekedni
„Számunkra minden istentisztelet ünnep, amikor elhelyezzük a lelki követ az épülő lelki templom falán. Az istentiszteletek alkalmával a betérők koldusként érkeznek, ám van esély arra, hogy megajándékozottként távozzanak.” – mondta a megnyitón Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke. Igehirdetésében Gáncs Péter, a Magyar Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke hangsúlyozta, hogy a magyar nem veszteségre ítélt nép, merjünk cselekedni, majd arról értekezett, hogy a mai ember életének centruma üres, amelyet bármilyen pótlék betölthet, ám életünk centruma Jézus Krisztus kell hogy legyen.
Kalit Eszter kolozsvári lelkészjelölt az ifjúságot célzó, és Magyarországon már eredményes Szélrózsa-mozgalom erdélyi hatásairól szólt.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja fiatal közösségnek nevezte az evangélikus egyházat, majd arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy a lelki vár megerősítése mellett a műemlékek, a várak megőrzése is fontos. „A lelki várvédelem összefonódik váraink, közösségeink védelmével. Legfontosabb erősségünk most a szolidaritás, ám ehhez a közösség vezetői, így az egyháziak segítségére is szükség van” mondta a konzul.
László Attila, Kolozsvár alpolgármestere a demográfiai mutatókat ismertette: tavaly Kolozsváron 2600 gyerek született, ebből 370 magyar nemzetiségű. Értesülései szerint az új tanévben csak 229 magyar elsős van, tehát az elöregedés, a gyermektelenség visszatérő gondot jelent. Ilyen körülmények közepette csak üdvözölni lehet a Szélrózsa-mozgalomhoz hasonlók elindítását Erdélyben.
Az istentiszteleten közreműködött Horváth Zoltán (orgona), Jánosi Renáta (hegedű) és Mányoki Mária (ének).
Nagy-Hintós Diana
Ifjúsági fesztivál – Erdélyben is Szélrózsa?
A tökéletes lelkészről szóló ironikus írással köszöntötte az egybegyűlteket Adorjáni Dezső Zoltán püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház kétévente szervezett Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozóját ismertető előadás előtt, figyelmeztetve: építenünk és épülnünk kell folyamatosan. Gáncs Péter püspök kifejtette: a Szélrózsa találkozók áldása nem csak az együtt töltött három napban érezhető és mérhető.
Smidéliusz Gábor lelkész, Szélrózsa atya a Bayern München stadionhoz hasonlította a Szélrózsát: az a közös a kettőben, hogy a játékszabályok mellett mindkettő felfelé (is) nyit, felfelé is figyel. A találkozók egyik legfőbb célja bevonni az olyan fiatalokat is, akiknek egyáltalán nincs vagy csak kevés közük van egy élő hitű közösséghez. A rendezvények nagyrészt szabadtéren zajlanak, az ilyen terek ugyanis sokkal többet megengednek, több lehetőséget biztosítanak, mint egy templom. Hangsúlyozta a szervezői csoportok munkájának fontosságát, a szervezőcsapat folyamatos megújulásának jelentőségét. A fesztivál programjából a különféle tevékenységek – előadások, istentiszteletek, reggeli áhítatok, filmklub, tömegsport, ökológia, ügyességi vagy szellemi játék, kézműveskedés, Szélrózsa-óvoda, színházi előadások, több színpadon zajló koncertek – mellett említette a Perem sátort, amely a más programot nem találókat fogadja, az éjszakai mély beszélgetésekre lehetőséget adó Nikodémusok óráját, a civil szervezeteket, mozgalmakat, egyházi csoportokat bemutató Lehetőségek piacát.
Simon Ilona lelkész, a Romániai Evangélikus Ifjúsági Szövetség (REVISZ) elnöke és Domokos Jenő ifjúsági lelkész beszámolt arról, hogy míg 2000-ben Debrecenben a Szélrózsa találkozón mindössze 17 erdélyi fiatal vett részt, addig 2008-ban Kőszegre, majd 2010-ben Szarvasra három busszal indultak Erdélyből a fiatalok.
Az egyre növekedő lelkesedés láttán a szervezők a 2010-es találkozó előtt vezetőképzőt szerveztek, az erdélyieket is bevonták a fesztiválszervezésbe. Simon Ilona elmondta: nagy öröm volt számára, hogy a fiatalok egymásnak reklámozták a 2010-es találkozót, és olyanok is sokan eljöttek, akik nem tartoztak az ifibe, de kíváncsiságból részt akartak venni a Szélrózsán.
A 2012-es Szélrózsa találkozóra az eredeti tervek szerint a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházzal együtt készülnek. Felvetődött önálló erdélyi Szélrózsa találkozó szervezésének ötlete 2013-ban, ahol a Magyarországról érkezőket is szívesen látnák. Helyszínként felmerült Sepsiszentgyörgy, ám döntés nem született.
Az első Szélrózsát 1996-ban, Váralján szervezték, mintegy 800 részvevővel, a 2000-es debreceni találkozó óta 1700–2100 között alakul a jelenlévők száma, 2008-ban Kőszegre már csaknem háromezren mentek el. A találkozót az idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, Szarvason.
Butyka Anna
Guttmann Szabolcs: Ki kell nyitni a templomokat
A jó szándék mellett sok esetben hozzá nem értés, tájékozatlanság vezérli azokat, akik műemléképületeket, régi bútorzatot restauráltatnának, így a végeredmény sokszor elszomorító, végzetesen destruktív is lehet. A lelkészértekezlet szervezői ezért tartották fontosnak meghívni Guttmann Szabolcs műépítészt, aki közel egy évtizedig Nagyszeben műépítésze volt, hogy a jó és rossz példákon keresztül hangsúlyozzák a restaurálási munkálatok minőségére való odafigyelés fontosságát.
A restaurálás, az értékek feltárásának legnagyobb akadálya a pénzhiány és a tulajdonviszonyok. Németországból sok segítség érkezett az evangélikus-lutheránus gyülekezetek restauráló kezdeményezéseinek támogatására, Nagyszebenben például mintegy 700 ezer eurót fektettek be kb. 150 épület restaurálásába. Guttmann Szabolcs röviden ecsetelte azt a hosszadalmas folyamatot, amely 2000-től napjainkig oda vezetett, hogy Nagyszeben főterén megint a templom a hangsúly.
A műemléképületek falain látható légkondicionáló berendezések, a műanyag nyílászárók a leglátványosabb semmibevételét jelzik mindannak az értéknek, amit egy-egy város teremt – vélekedik a szakember, szerencsés példaként említve a kolozsvári Báthory-líceum esetét, amely műanyag nyílászárókra és csempézett ablakpárkányokra kapott költségvetési támogatást, ám a munkálatok előtt az iskolaigazgató műépítész véleményét kérte. Így kevesebb ablakszem cseréjére futotta ugyan, ám sikerült megőrizni az épület jellegzetességét oly módon, hogy a beavatkozás ne tegye tönkre az iskolában nevelkedő következő generációk mentalitását sem. A sikerek között említette Guttmann Szabolcs az előadás helyszínéül szolgáló Reményik-galériát is: „van egy pince, amely úgy él, mint egy galéria”.
Az utóbbi évek talán legvitatottabb kolozsvári témája is terítékre került: a főtér. Mint mondta: a tér arra van, hogy ott emberek összegyűljenek. Említette azt a mintegy száz éve elindult folyamatot, amely zöldövezeteket alakított ki a városok terein, és ahol szerinte „mindenki meglehet a maga padján, de a közösségi élet megszűnik”. 2010-ben kiderül, hogy ez a tér négynapos magyar kultúrát tud befogadni, és szembesülünk azzal: de jó tágas ez a tér, kár volt annyit civakodni az ügyben.
Az előadó szólt a gyulafehérvári római katolikus püspöki rezidencia kapcsán kialakult feszültségről, amelyet a XX. századi tendencia szerint újabb és nagyobb ortodox székesegyházzal kellett tromfolni. A hajdani erődített várost lerombolta az urbanista törekvés, nagy nyitást alakítva ki az ortodox templom felé. A szakembereknek sikerült meggyőzniük a városvezetést arról: érdemes újra kiásni az ortodox templom előtti várárkokat, feltárva a csillag alakú erődített rendszert, az út pedig a hajdani várkapu alatt halad, a két templom közé.
A szakember hangsúlyozta: a restaurálási munkálatoknál figyelembe kell venni a természetes helyi folyamatokat (víz felszivárgása, elpárolgása stb.), így kell megválasztani a restaurálás módját, az anyagokat. Ajánlotta a gyógyvakolatot és a szilikátos festéket. Fontos megőrizni a templomnak a környezetével azonos jellegét. Guttmann Szabolcs többször hangsúlyozta: ki kell nyitni a templomokat, és meg kell mutatni értékeinket.
Kerekes Edit. Szabadság (Kolozsvár)

A második bécsi döntés 70. évfordulójára szerveznek megemlékezést Csíkszeredában
A második bécsi döntés 70. évfordulója alkalmából szervez megemlékezést szombaton Csíkszeredában a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM).
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) a második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után 11 nappal történt bevonulás évfordulóján szervez megemlékező ünnepséget. Ezelőtt 70 évvel vonult be Csíkszeredába a Horthy Miklós vezette magyar sereg.
Csíkszeredában körülbelül egy hete magyar nyelvű plakátok hirdetik az eseményt.
A rendezvény megszervezésére a HVIM szeptember 1-jén kérte a csíkszeredai polgármesteri hivatal jóváhagyását.
„A második bécsi döntés 70. évfordulójára szeretnénk megemlékező ünnepséget szervezni”, indokolták kérésüket, amelyet a helyi hatóság szeptember 6-án, a rendőrség és a megyei csendőrség később hagyott jóvá.
Elsőként Mircea Duşa, a Szociáldemokrata Párt képviselőházi frakciójának vezetője emelt szót a rendezvény ellen, pénteken kérte a román államot, lépjen fel minden ilyen jellegű eseménnyel szemben.
„Meg vagyok döbbenve, és teljesen érthetetlen, hogy egy ilyen rendezvényt jóváhagyott a városvezetés, a rendőrség és a csendőrség. Sértőnek találom, hogy engedélyeznek egy olyan rendezvényt, amelyen Erdély elfoglalását ünneplik, amelynek következtében a második világháború végéig több ezer kegyetlenség, a horthysta fasizmus által okozott tragédia történt, és égbekiáltónak találom, hogy az eseményen, egy művelődési házban Horthyt méltatják, akit az egész világ háborús bűnösként elítél azokért a szörnyűségekért, amiket tett. Határozottan felszólítom az illetékes állami intézményeket, lépjenek fel, és járjanak el a törvényes előírások szerint”, szögezte le Mircea Duşa.
Ladányi László Zsolt szerint azonban a rendezvénynek nem lenne szabad vitákat gerjesztenie, hiszen azt jóváhagyta a csíkszeredai polgármesteri hivatal, de hozzátette: „fontos, hogy az a törvények tiszteletben tartása mellett zajlódjék le”, még akkor is, ha ő maga, közéleti személyiségi minőségében nem ért egyet a szélsőséges megnyilvánulásokkal.
Korodi Attila Hargita megyei RMDSZ-es képviselő szerint Horthy Mikós nem annyira negatív személyiség, miként azt a történészek bemutatták, sokkal inkább vitatott személyiség. Mint mondta, a csíkszeredai rendezvény nem a történelmi esemény, hanem a szervezők miatt gerjeszt indulatokat.
„Miként Antonescu is vitatott személyiség, Horthyról is elmondható ugyanez. A holnapi (szombati – szerk. megj.) rendezvénnyel az a gond, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezi, és ez csak feszültséget kelt”, mondta Korodi Attila.
Szerinte „a románoknak nincs, mitől félniük, mert az ilyen megnyilvánulások periférikusak, és ha a magyar vezetőknek sikerül pontra tenniük a szélsőséges szervezeteket, akkor nem lesz gond, mert továbbra is a perifériára szorulnak”.
Szász Jenő MPP-elnök is úgy véli, a HVIM kezdeményezése elhibázott, mert nem kívánatos interetnikus feszültségeket gerjeszt az egyesült Európában.
„Szerintem ismernünk kell a múltat úgy, ahogyan az volt, reálisan és objektíven, de nem szabad, hogy a múlt negatív pillanatai visszarántsanak. Ez nem azt jelenti, hogy 2010-ben az ilyen eseményeknek revizionista üzenete van, de nem oly módon kellene fellapoznunk a történelemkönyvet, hogy mások érzékenységét sértsük. Akik ezt teszik, valószínűleg tévednek. Az egyesült Európában együttműködésre vagyunk ítélve, közös jövőnkről kellene tárgyalnunk, megértést és támogatást kellene kapnunk a többség részéről a magyar közösség kollektív jogainak törvénybe foglalásáért”, fejtette ki Szász Jenő.
Szombaton délben a csíkszeredai állomás közelében huszárok vonulnak a városközpont felé, így emlékezve Horthy Miklós csapatainak 70 évvel ezelőtt történt bevonulására.
Este hét órától a városi művelődési házban Tompa László magyarországi történész tart előadást Horthy Miklós életéről.
Mediafax. Nyugati Jelen (Arad)

Beteglátogatók őszi képzése
Szeptember 3–4-én találkoztak újra az egyházmegye önkéntes beteglátogatói az erdőhegyi Helga Winter közösségi házban tartott képzési napon. A nyári szünet után itt tartotta a szatmári egyházmegye Kórházpasztorációs Irodája az önkéntes beteglátogatók képzésének őszi első találkozását. A program első napja a visszatérés és ráhangolódás alkalma volt. Képekkel emlékeztek az eltelt vakációra, majd mindenki beszámolt beteglátogatói tevékenységéről, elmondta gondjait, nehézségeit, kihívásait. A szamariai asszony történetével elmélkedtek az élő víz forrásáról, ezt kiscsoportban feldolgozták, majd Jákob kútjának szimbólumát a terem közepén közösen megépítve, képletesen merítettek belőle. A következő nap Gáspár Annamária kórházpasztorációs referens tartott előadást. Ennek elején csomagba foglalta az elmúlt hét előadás legfontosabb üzeneteit, így többek között kitért a segítő beszélgetés módjaira, a verbális és nonverbális kommunikáció során használt módszerekre, a hallgatás technikájára. Carl Rogers módszerével kapcsolatban elmondta, értő figyelemmel kell a beteghez fordulni, személyiségként és nem tárgyként kezelni őt. Az empátiát, a pozitív, feltétel nélküli elfogadást és a hitelességet nevezte meg a beteghez való viszonyulás szükséges feltételeiként. Kiemelte, a Rogers-i felfogásban mindig a kapcsolatnak van a legfontosabb szerepe. „Ahhoz, hogy valakin segíteni tudjunk, először meg kell őt hallgatnunk, meg kell értenünk a problémáját, amit legjobban ő maga tud megfogalmazni. A figyelem bizalmat épít. A beteg érzi, hogy érdekel minket mindaz, ami vele történik. […] Nagyon fontos, hogy nem kutatok a másik lelkében, nem ítélkezem, és nem tanácsolok. Feltétel nélkül elfogadom úgy, ahogy van. Nem maradok semleges ezáltal, hanem egyértelműen a beteg mellé állok. Meghatározó a beteglátogató őszintesége, hitelessége, melyhez magas szintű önismeretre is szüksége van.”
Előadása végén Gáspár Annamária a betegség értelme keresésének problematikáját fejtette ki. Az értelem keresésének nem a miért, hanem a hogyan kérdés megválaszolásában kell kiteljesednie. Nem arra kell törekedni, hogy a betegség okát találja meg a beteg és beteglátogató, hanem azt a módot, amely által a szenvedés értékké válhat. A beteglátogató segíti hozzá a beteget a lelki fejlődéshez, mely a betegség, a fájdalmak elfogadásával, azok felajánlásával jár.
A képzési nap fontos részeként az előadás során érintett egyik módszert, a „tükrözést” igyekeztek megérteni a résztvevők egy feldolgozott dialógus során, majd csoportokban maguk is leírtak egy-egy „elképzelt látogatást”, különösen figyelve a beszélgetés vezetésére. A nap végén a résztvevők egyértelmű igényüket fogalmazták meg: a lassan egy éve futó képzést folytatni szeretnék.
Józsa János. Vasárnap (Kolozsvár)

Bogdánffy Szilárd nyomában
A váradi főpásztor és a kispapok zarándoklata Bogdánffy Szilárd életének legfontosabb színhelyeire
Augusztus 31 – szeptember 3. közt a váradi egyházmegye egykori püspöke, a vértanú Bogdánffy Szilárd, az október 30-án boldoggáavatandó főpásztor fiatal éveinek legfontosabb színhelyeit látogatta végig az egyházmegye kispapjai és papjai kíséretében Böcskei László megyéspüspök. A négynapos program célja egyrészt az volt, hogy a résztvevők mélyebb betekintést nyerjenek a szentéletű püspök életébe, másrészt hogy az egyházmegyék közötti kapcsolatokat szorosabbra fűzzék.
A zarándoklat első állomásaként a főpásztor s a kispapok a temesvári piarista templomban mutattak be szentmisét, ahol Bogdánffy Szilárd 1925–1929 között mint az akkori Piarista Főgimnázium (mai Gerhardinum) diákja gyakran imádkozott. Másnap délelőtt a Miasszonyunkról nevezett iskolanővérek templomát mutatta be a zarándokoknak Szilvágyi Zsolt temesvár-józsefvárosi plébános: itt mutatta be első szentmiséjét az 1934. június 29-én a Nagyvárad-Őssi Kis Szent Teréz-plébániatemplomban pappá szentelt Bogdánffy. Majd Martin Roos temesvári püspök vezetésével a nagyváradi csoport felkereste a szentéletű püspök szüleinek sírját. A temesvári program utolsó állomásaként meglátogatták a város első hospice-központját, a 2006-ban alapított Isteni Irgalmasság Házát, amelyet a ferences nővérek működtetnek, s ahol 2008. január 29-én Kräuter Sebestyén temesvári püspök elhunyt.
Délután a szerbiai Nagykikindán Szemerédi Pál plébános fogadta a zarándokokat, bemutatta az 1811-ben felszentelt Assisi Szent Ferenc plébániatemplomot, majd elvezette őket Feketetóra, a szentéletű püspök szülőfalujába. A környékbeli papokkal és hívekkel közösen Böcskei László püspök szentmisét mutatott be ott. A főpásztor homíliájában két igen fontos értékre hívta fel a jelenlévők figyelmét: a hűségre és az áldozatvállalásra. Mindkettő meghatározta a szentéletű püspök életét, s jellemeznie kell a 21. század keresztényének életét is. Feketetóról Csókára vezette át a zarándokokat Mellár József plébános, bemutatta a Szentháromság-plébániatemplomot, a későbbi főpásztor keresztelésének helyszínét. Estére érkeztek meg a zarándokok Nagybecskerekre, a püspöki székhelyre, ahol a szállás elfoglalása után Gyuris László székesegyházi plébánossal, Tietze Jenő protonotáriussal, Halmai János segédlelkésszel és Csipák Csaba székelykevei plébánossal közös vacsorán vettek részt, amelynek során a vendégek megismerkedtek a helyi konyha és a helyi egyház specifikumaival. Másnap a székesegyház meglátogatása után a zarándokok Versecre indultak, az út szerbiai részének utolsó állomására, ahol a város fölé emelkedő 1729-ben épült Szent Kereszt-kápolnát keresték fel, majd Erős Mihály plébános bemutatta a Szent Gellért tiszteletére szentelt neogót plébániatemplomot. A hazafelé vezető úton a Duna romániai partján letelepedett cseh közösségeket is felkereste a nagyváradi csoport: az éjszakát az elszigetelt Eibenthalon töltötték, ahol megtapasztalhatták a helyiek egyszerű életkörülményeit és vendégszeretetét. Temesvárra érkezve a zarándokok örömmel és lelkiekben gazdagodva újságolták, hogy a szentéletű püspök, Bogdánffy Szilárd személye valóban összeköti az egyházmegyéket.
Tóth Attila Levente V. éves kispap. Vasárnap (Kolozsvár)

Anyanyelve magyar – a kisebbségi magyarok népességmozgása
A kilencvenes évek elején a Kárpát-medencei kisebbségben élő magyarok még 2,8 millióan voltak, 2021-re nem lesznek kétmillióan sem, egyharmadára csökken tehát a kisebbségi magyarok száma. A népességfogyás egyik legnagyobb oka a migráció – erről beszélget a két műsorvezető meghívottaikkal, Gödri Irénnel, a Népességkutató Intézet munkatársával és Kovács András szociológussal. Gödri Irén elmondta, a kilencvenes évek elején az emigrálók nagy része Magyarországra érkezett, így a nemzet egészét tekintve nem történt veszteség, viszont az elcsatolt területeket tekintve igen. Az ezredforduló után viszont a Magyarországra emigrálók számát meghaladta a más országokba költözők száma. Erdély.ma

Tanévkezdés Háromszéken
Ma reggel minden óvoda és iskola megnyitja kapuját, de nem felhőtlen a viszontlátás öröme. Az egy évvel korábbinál is több az elégedetlen pedagógus, a jövőkép nélküli fiatal, és még annyi pénz sem jut a hazai oktatásnak, mint tíz esztendővel ezelőtt.
Háromszék háromszázharminckét óvodájában, iskolájában köszöntik ma reggel a diákokat, kicsiket és nagyokat, tanévnyitó ünnepségeken mondják el: a nehézségek ellenére sikerült mindenütt fertőtleníteni, takarítani, holott arról kellene beszámolni, hol mit javítottak, korszerűsítettek, mennyit haladtak a megkezdett beruházásokkal. A tanulók kevesebb, mint felének jut új tankönyv, a többiek régit kapnak. Ötvenkilenc háromszéki falusi óvodában, iskolában nincs vezetékes víz, de ennek ellenére megyénk mégis országos első egészségügyi engedélyek tekintetében.
Becsengetnek közel háromezerötszáz pedagógusnak és mintegy harminchétezer óvodásnak, iskolásnak, valamint a soha ilyen kis létszámban nem foglalkoztatott adminisztrációs személyzetnek, ugyanis a megszorító intézkedésekkel kiseperték a sepergetőket, a karbantartókat, a könyvelők egy részét, de még aligazgatóknak is menniük kellett.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vitatott megemlékezés: elítélik a HVIM csíkszeredai rendezvényét
A szólásszabadságnak nemcsak az alkotmányban, a gyakorlatban is léteznie kell – mutatott rá Ráduly Róbert Kálmán Csíkszereda polgármestere annak kapcsán, hogy számos román politikus támadta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szombati rendezvényének engedélyezése miatt. A szélsőséges szervezet a II. bécsi döntés 70. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepséget a hargitai megyeszékhelyen, román és magyar politikusok azonban elítélték és úgy vélték, a polgármesternek nem kellett volna jóváhagynia.
„Polgármesterként egyetlen rendezvény engedélyezését sem utasítottam vissza, mert véleményem szerint a szólásszabadságnak nemcsak az alkotmányban, de a valóságban is léteznie kell” – reagált a bírálatokra a Mediafax hírügynökségnek az elöljáró, hangsúlyozva, hogy a törvény sem tiltja az ilyen típusú rendezvényeket.
A szeptember 11-i megemlékezésen mintegy harminc huszár vonult be a városháza előtti térre, élükön egy székely népviseletbe öltözött férfivel fehér lovon, Horthy Miklós 1940. szeptember 11-i csíkszeredai bevonulását szimbolizálva. Mintegy tíz feketébe öltözött fiatal Nagy-Magyarország zászlaját, tíz idős férfi, a magyarországi vitézi rend képviselői Nagy-Magyarország címerét vitték.
A rendezvényen Ráduly Róbert Kálmán polgármester is jelen volt, aki rövid beszédben idézte fel a 70 évvel ezelőtti esemény jelentőségét. Ezt követően a polgármesteri hivatal előtt szavalatok és magyar hazafias énekek hangoztak el, a résztvevők a magyar és a székely himnuszt is elénekelték. Az eseményen mintegy 200-an voltak jelen.
A rendezvénnyel a szervezők a II. bécsi döntés 70. évfordulója alkalmából megemlékeztek arról, hogy 11 nappal a döntés aláírása után a Horthy Miklós vezetette csapatok bevonultak Csíkszeredába. Az emlékünnepséget a polgármesteri hivatalon kívül a rendőrség és a csendőrség is engedélyezte. Este a művelődési házban Tompa László magyarországi történész tartott előadást Horthy életéről.
Duşa állami fellépést vár
A rendezvény több román és magyar politikus ellenérzését is kiváltotta. Mircea Duşa, a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti csoportjának alelnöke felkérte a kormányt, hogy lépjen fel az ilyen és hasonló rendezvények ellen. „Szörnyű. Érthetetlen számomra, hogy a polgármesteri hivatal, a rendőrség és csendőrség engedélyezett egy ilyen rendezvényt. Hogy jóváhagyták Erdély megszállásának megünneplését, egy olyan eseményét, amely a II. világháború befejezéséig több ezer kegyetlenkedéshez, a horthysta fasizmus okozta drámákhoz vezetett. Elfogadhatatlan, hogy Horthyt, akit az egész világ háborús bűnösnek tart a művelődési házban méltassák” – jelentette ki Duşa.
A szocialista politikus által mondottakra reagálva Ladányi László Zsolt, Hargita megye prefektusa kifejtette, az ilyen rendezvényeknek nincs miért ellenérzést kiváltaniuk, azonban „fontos, hogy ne ütközzenek törvénybe”. „Nem értek egyet a szélsőséges rendezvényekkel, bármilyen oldal is szervezze ezeket. Úgy értékelem, azonosak a gondjaink, ezért szerintem a békés egymás mellett élés a legfontosabb” – fogalmazott Ladányi.
„Pontra tennék” a szélsőséges szervezeteket
Ezzel szemben Korodi Attila RMDSZ-es képviselő arra mutatott rá, hogy Horthy Miklós nem annyira negatív szereplő, amennyire a történészek beállítják, inkább vitatottnak nevezhető. Úgy vélte, a szombati rendezvény nem is annyira történelmi háttere, mint inkább a szervezők miatt váltott ki ellenérzéseket.
„Akárcsak Antonescuról, Horthyról is elmondható, hogy vitatott figura. A rendezvénnyel az a gond, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezte, amely csak feszültségeket gerjeszt” – hangsúlyozta Korodi. Kifejtette, a románoknak nincs mitől tartaniuk, hiszen csak időszakos megnyilvánulásokról van szó, és „ha a magyar vezetőknek sikerül pontra tenniük a szélsőséges szervezeteket, akkor ezek is ritkává válnak”.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a rendezvény kapcsán elmondta: meg kell ismerni a múltat, de ez objektívan kell hogy történjék. „Mindez nem jelenti azt, hogy 2010-ben az ilyen megmozdulásoknak revizionista jellegük van, azonban nem szabad úgy fellapoznunk a történelmet, hogy ezzel másokat sértsünk. Akik ezt teszik, valószínűleg hibáznak” – vélte a polgári párti politikus. Hozzátette, „egy egyesült Európában együttműködésre ítéltek bennünket, a közös jövőnkről kellene beszélnünk, és megértést, támogatást kellene találnunk a többségi nemzet részéről a magyar közösség kollektív jogainak megszerzéséhez.
Mint ismeretes, 1940. augusztus 30-án Bécsben Németország és Olaszország külügyminiszterei döntöttek Erdély sorsáról. A bécsi döntés értelmében Erdély északi részét Magyarországhoz csatolták, a déli rész Romániánál maradt. Egy hónappal később a magyar csapatok bevonultak Észak-Erdélybe. Krónika (Kolozsvár)

Új tanév meglepetésekkel?
Meglepetéseket is tartogathat a diákok, tanárok és szülők számára a ma kezdődött új tanév, ugyanis Markó Béla RMDSZ-elnök, miniszterelnök-helyettes szerint a kormány sürgősségi rendelettel fogadhatja el az oktatási törvénytervezetet. Amennyiben nem gyorsul fel az oktatási törvénytervezet vitája, a kabinet sürgősségi kormányrendelettel fogadtatja el a jogszabály decentralizációra vonatkozó részét, és ennek nyomán az iskolák átkerülhetnek az önkormányzatok hatáskörébe – jelentette ki Markó Béla. Az RMDSZ már megállapodott ebben a Demokrata-Liberális Párttal (PDL), mondta el a szövetségi elnök az Erdély Televízió Többszemközt című közéleti műsorában.
Kifejtette: a tanintézetek decentralizációja hatalmas lehetőség az önkormányzatok számára, hiszen ezt követően már nem Bukarest, hanem a helyi közösségek dönthetnek az iskolákat érintő kérdésekben.
Példaként említette az intézmények működtetését, az igazgatók személyét, illetve a tanintézeteket érintő fejlesztéseket is. A műsor házigazdájával, Lokodi Imrével folytatott beszélgetésen Markó arról is szólt, hogy az RMDSZ elégedetlen, amiért az elmúlt parlamenti ciklusban nem sikerült elfogadtatni az oktatási törvényt, ezért a következő időszak prioritásának tekinti, hogy felgyorsítsa a szenátus oktatási bizottságában elakadt jogszabály vitáját.
A pedagógusokat is súlyosan érintő költségcsökkentő intézkedések kapcsán megerősítette: a „fűnyíró” politikának vége, az RMDSZ nem fogad el több megszorítást, és azon lesz, hogy december 31-e után a pedagógusok kedvezőbb bérezésben részesüljenek, hisz erre van lehetőség, mondta.
Diákbarát lesz az új törvény
Bízik benne, hogy hamarosan felgyorsul a tanügyi törvény vitája, és a tervezet jelenlegi formájában léphet törvényerőre – nyilatkozta a Krónikának Király András oktatási államtitkár is. A szakember úgy véli, a képviselőházon már túljutott törvényjavaslat kisebbségi oktatásról szóló fejezetének sok pozitív hozadéka lesz a magyarul tanulók számára, ezért azt reméli, változtatások nélkül fogja azt elfogadni a felsőház.
Mint ismeretes, a tervezet szerint a román nyelvet speciális tankönyvekből, kvázi idegen nyelvként tanulhatnák a más anyanyelvű romániai diákok, illetve azokat a tantárgyakat, amelyeket eddig az állam nyelvén tanultak, mint a történelem és a földrajz, szintén anyanyelvükön sajátíthatnák el. Király András szerint azonban nemcsak ez a fejezet, hanem az egész törvénytervezet jobbá teheti a romániai oktatást, ha megszavazzák a honatyák. Mint magyarázta, az óraszám csökken, a tanterv sokkal szellősebb lesz, és egészében sokkal inkább koncentrál a készség- és képességfejlesztésre, mint mostanáig.
A szakállamtitkár úgy véli, kifejezetten diákbarát törvényről van szó. Ha sikerül elfogadtatni a szenátusban, hatásait a 2011–2012-es tanévben érezhetnék a diákok és oktatók, bár mint megtudtuk, bizonyos kitételek már minisztériumi rendelet formájában életbe is léptek, ilyen az iskolák vezetőtanácsainak összetétele, amely megváltozott, illetve az iskolaigazgatók kinevezése, amely egyre inkább a tanintézet saját döntésének eredménye. Király András azt reméli, az oktatásügy is egyre decentralizáltabbá válhat.
Ma kezdődik a tanév
Ma 3,2 millió diák és óvodás számára kezdődik meg az új iskolai-óvodai év. A magyar diákok számáról egyelőre még nincs összesített adat, tudtuk meg Király Andrástól, de az államtitkár ígérete szerint mára ezeknek az információknak is birtokába jut. Az új tanév 36 tanítási hétből áll, és 117 munkanapot foglal magába – néggyel többet, mint az előzők – és 2011. június 17-én zárul. Az első félév december 21-éig tart, az elemisták és az óvodások számára november 1–7. között vakáció lesz. A téli szünidőt december 22. és 2011. január 4. között kapják ki a diákok. Az első félév január 28-áig tart. A két félév közötti vakációra január 29. és február 6. között kerül sor. A második félév 2011. február 7-én kezdődik, majd április 16–25. között tavaszi vakációra mennek a diákok. A második félévet június 17-én zárják. A nyári vakáció június 18-ától szeptember 11-éig tart, egy héttel rövidebb, mint az idei. A diákoknak a hivatalos munkaszüneti napokon sem kell iskolába menniük.
Az új tanév kezdetén több mint 10 ezer rendőr vigyáz a rendre és a biztonságra az iskolák környékén – közölte a román rendőrség. Az iskolák szerepelnek az autós járőrök útvonalában, de folyamatosan ellenőrzik a tanulók közlekedési útvonalát is. A rendőrök naponta jelen lesznek az órák kezdetén és végén az iskolák környékén, de járőröznek majd akkor is, amikor nincs tanítás, mert sok iskolában van sportpálya, melyeket órák után is használnak a diákok.
A rendőrség szerint az elmúlt tanévben csökkent az iskolások által elkövetett bűncselekmények, illetve a kiskorú áldozatok száma is. A iskolákban és óvodákban regisztrált bűnesetek száma 25 százalékkal volt kevesebb, mint a 2008–2009-es tanévben. A diákok által elkövetett bűncselekmények aránya 30,3 százalékkal, az iskolás áldozatok aránya 12,68 százalékkal csökkent. A visszaesés a rablások esetében a legjelentősebb, 48,7 százalékos, a testi sértés 41,7, a fenyegetés 39,7 százalékos. A román rendőrség kidolgozott egy akciótervet az idei tanévre a biztonságos légkör megteremtése érdekében az iskolákban és környékükön. Az intézkedések a bűncselekmények megelőzésére, az iskolák őrzésére és az azonnali közbelépésre vonatkoznak.
Tüntetésre készülnek a szakszervezetek
Az Országos Tanügyi és a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség egyébként a tanévnyitáson jelen levő politikusok mellőzését kérte. A két szakszervezet pénteken megalapította a Tanügyi Föderációk Ligáját, és bejelentette, hogy a következő hónapokban több tiltakozó megmozdulást is szervez a pedagógusok bérének csökkentése és az elbocsátások miatt. Gheorghe Izvoranu, a Spiru Haret-szövetség elnöke kifejtette: ez a liga Románia, a tanügyi rendszer és a pedagógusok katasztrofális helyzete miatt fontos.
Úgy vélte, a szakszervezetek tevékenységének összehangolása révén nő ezek hitele és hatása. Mint mondta, október 5-én, a Pedagógusok Világnapján tüntetést szerveznek a Cotroceni-palota előtt, beadványokat nyújtanak be az Európai Bizottsághoz, és részt vesznek a szeptember 29-i brüsszeli tüntetésen. Újságírói kérdésre, hogy miért nem lépett be a ligába a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), az Alma Mater Szövetség és a többi tanügyi érdekvédelmi föderáció, Marius Nistor, a Spiru Haret ügyvezető elnöke elmondta: „Mert mi meg akartuk találni, és meg is találtuk a szükséges erőt, hogy áthidaljuk mindazt, ami elválaszt bennünket”. Krónika (Kolozsvár)

Verset olvasva...
Mikor annyi eszköz áll rendelkezésükre, hogy belelássanak népek lelkébe, megkérdezném én is a társadalomtudósokat (ha egyáltalán elfogadnák tudományosnak a kérdést), hogy adataik szerint merre tekintenek a székelyek?
Inkább a jövendőt fürkészik, vagy itt tervezni még bátrabb dolog, mint emlékezni? Talán itt állunk idők és terek metszéspontján tanácstalanul, nem tudva, merre lépjünk, nem tudva, hogy a múlt vagy a jövő oltárán áldozzunk? Vajon megtalálja újra ez a nép is a mértéket, ami alapján tekintete vidáman ugrálhat múltról jövendőbe és vissza, anélkül, hogy ezek mélységébe beleszédüljön? Anélkül, hogy annak jelentését, amit lát, ne kérdőjelezze meg? Manapság emlékezni, de tervezni sem lehet anélkül, hogy véreink egy része azonnal el ne bizonytalanodna. És sokszor az emlékezés közös, de a tervek egyéniek – közösen kitalálni magunkat olyan feladat, amit kevesen mernek vállukra venni. (Meg is átkozzák érte őket a kétkedők, de ez az ő dolguk.) Új tatárhad és kufárhad özönlötte el a tájat, és mi sajgó bizonytalansággal éljük át mindezt. Túl merész remények, túl dacos emlékek tömkelege, nem tudjuk kibogozni őket. Nem tudjuk megzabolázni bálványainkat, ráébreszteni őket, hogy csupán agyaglábon állnak.
Egy megemlékezés miatt most újra civakodás lett és lesz, a „nem most, nem erre, de most, de mindenre” érvei alapján. Minden cselekedetünkből, amit nagynak, merésznek szánunk, hiányzik a magabiztosság, a mérték ismeretének derűje, ami nélkül nem tehetünk egy tapodtat sem, ami nélkül futó homokok, népek, házak, nem fognak Magyarországgá összeállni többé.
Megvannak még váraink, amiket fegyver le nem rombolhat? Bírjuk nyelvünket, éljük hitünket, olyan erősen, hogy az elszakíthatatlan kapcsot képezzen mindegyikünk között?
Emlékezni szabad, és senki nem vonhatja kétségbe erre való jogunkat. De cselekedni kötelességünk, és semmilyen indokkal nem bújhatunk ki ezen kötelességünk elől. „Elkél éltünknek minden ékessége, elmúlik, mint az árnyék és az álom.” (90. genfi zsoltár), és mit szólnak majd azok, akik megmérik súlyunkat itt a földön, akiknek örökségét most építjük? Ha majd ők emlékeznek ránk, azt fogják mondani, hogy megtették, amit megtehettek?
„Mert ha sehol is: otthon állok
mert az a való, mit én látok,
akkor is, ha mint délibábot,
fordítva látom a világot.
Így maradok meg hírvivőnek
őrzeni kincses temetőket.
Homlokon lőhetnek, ha tetszik,
mi ott fészkel, égbemenekszik.”
(Illyés Gyula: Haza a magasban)
Isán István Csongor. Hargita Népe (Csíkszereda)

Érmihályfalva: iskolát és emléktáblát avattak
Hatvankét év eltelte után indult újra Érmihályfalván a református iskolai oktatás azzal, hogy az egykori leányiskola rendbetett épületében step by step első osztály kezdte meg működését.
Az elmúlt vasárnap ünnepi jellegét azzal is hangsúlyozta az érmihályfalvi református egyházközség, hogy a délelőtti istentisztelet előtt a templokertbeli zászlórúdra az Erdélyi Magyar Vitázi Rend helyi tagjai felhúzták a nemzeti zászlót, mely nemzeti ünnepeinket bevett szokás. Az Aranykapu Református Napközi korábbi beindítása után az elemi első osztály indítása alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten Csűry István királyhágómelléki püspök egyebek mellett arról beszélt – az oktatás újrakezdésére utalva – hogy a világ talpraállításához a saját kicsinyhitűségünk feletti győzelmen át vezet az út. Továbbra is tisztelnünk kell a másként és más nyelven tanítókat/tanulókat, elvárva az irántunk való tiszteletet is, tette hozzá. Kovács Zoltán főgondnok, polgármester felidézte a helyi református oktatás főbb állomásait, megemlítve annak végét, az 1948–as államosítást is. Az akkori diákok 62 év távlatából is azt vallják, az egyházi iskolában eltöltött idő egész életükre kihatott, ma is ragaszkodnak egyházukhoz, nemzetükhöz. Hozzátette: a presbitérium tavaly novemberben egyhangúan megszavazta, hogy a visszakapott egykori leányiskolában indítsanak alsó tagozatos osztályt, ami illeszkedik az egyházkerület oktatási politikájába.
Azonos tanterv, más módszerek
Pető Csilla képviselő, korábbi tanfelügyelő, aki az Aranykapu beindítását is támogatta, tudatta, hogy az érmihályfalvi a nagyváradi, a margittai, a székelyhídi, és a szalontai után az ötödik step by step–típusú osztály a megyében. Mint oktatási programról hozzátette, ez a legösszetettebb és legeredményesebb alternatív módszer, mely megfelel a széles érdeklődési körű gyerekeknek, kiket a más osztályokra érvényes tanterv szerint okatatnak, csak más eszközökkel. Ezután a zöld nyakkendőt viselő 24 kisdiák adott elő verses–énekes műsort, az istentiszteleten közreműködött a Szenczi Molnár Albert és a Musica Sacra kórus.
Szeptember tizenkettedikék
Ezután a Vitézi Rend tagjai vezették az egybegyűlteket az egykori református leány–, ma ismert nevén a Kerekeskúti iskolához, mely tegnap óta Bernátfalvi Bernáth József nevét viseli. A felvirágozott kapu előtt Balázsné Kiss Csilla lelkipásztor elevenítette fel, hogy az 1936. szeptember 12–én Érmihályfalvára helyezett néhai Sass Kálmán tiszteletes kezdeményezésére 1937. szeptember 12–én avatták fel az újjászervezett református iskolát (a parókia melletti épületben, amit államosítottak), és most ugyancsak szeptember 12–én avatják a rendbetett, több, mint 110 éves épületet. Az anyagi támogatás mellé sokszor kell a jó szó is, mondta, megköszönve Pető Csilla, Kovács Zoltán és Csengeri Csongor iskolaigazgató támogatását. Ugyanakkor köszöntötte az Érmelléki Református Egyházmegye espereseként hivatalosan első napját töltő Rákosi Jenőt, így fogalmazva: azzal a reménnyel választottuk meg, hogy szeretni fogja Érmihályfalvát. A megszólított később gratulált a szorgalmas munkához, azt kívánva, hogy továbbra is tartson a „külső és belső” építkezés.
Emléktáblát is avattak
Még ugyancsak a kapu előtt Csengeri Csongor igazgató mondta el, hogy lelkesen fogadta az osztály beindításának gondoltatát, most pedig diákoknak, tanítóknak jó munkát, türelmet kívánt. Szavaihoz csatlakoztak a balmazújvárosi testvérintézmény pedagógusai, majd az avatószalagot Csengeri Csongor és Balázs Dénes tiszteletes vágta át. Az udvaron – ahová a renoválás alkalmával az iskola falára az utcafronról bekerült Kuthy Lajos író emléktáblája – egy újabb emléktáblát leplezett le Pető Csilla és Kovács Zoltán: halálának 150. évfordulóján a helyi születésű Bernáthfalvi Bernáth József (1801–1860) érmelléki országgyűlési képviselő, 1848–as kormánybiztos, korabeli nagyváradi díszpolgár emlékezetére. A táblát, illetve az épületet a lelkészek megáldották, a tábla alá koszorúk kerültek, az ünneplőket pedig szeretetvendégség várta. A résztvevők kézbe vehették Az Érmihályfalvi református oktatás–nevelés története című, az egyházközség által megjelentetett kiadványt is. erdon.ro

A dévai magyar iskola több mint tanintézmény
Déva – Régi álma valósult meg a Hunyad megyei magyar közösségnek, amikor öt évvel ezelőtt megnyitotta kapuit a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont.
„Az elmúlt öt év az intézményalapítás időszaka volt, nemcsak az épületet kellett befejezni, felszerelni, hanem közösséggé kellett kovácsolni a pedagógusokat és diákokat” – fogalmazott Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője az idei tanévnyitón. Mint mondta, szerinte a következő öt évben a Téglás Gábor Iskolaközpont, mint világítótorony kell, hogy kiemelkedjen a Hunyad megyei magyar szórványközösség életében. „Nemcsak jó iskolának kell lennie, hanem a Hunyad megyei magyar közösség oktatási-nevelési, kulturális központjaként kell működnie a Téglás Gábor iskolaközpontnak, mert nekünk többet jelent, mint egy tanintézmény” – hangsúlyozta Winkler Gyula.
Az RMDSZ Hunyad megyei elnöke rendhagyó módon a válságról is beszélt, kiemelve, hogy nem a pénzügyi, gazdasági, hanem a morális válság veszélyeire akarja felhívni a figyelmet. „A morális válság elhatalmasodott a romániai társadalomban, ezen belül a mi magyar közösségünkben is. Önzőek vagyunk, bizalmatlanok és rosszak. Sokszor fiataljainkra is érvényes ez, akik talán azt gondolják, hogy egy díjnak az elnyerése a vetélytárs ellenében történik, ellenségessé téve őket. Bizalmatlanok vagyunk az állami intézményekkel szemben, de sokszor mi, erdélyi magyarok a saját magunk által létrehozott intézményekben sem bízunk” – mutatott rá az EP-képviselő, aki szerint a kiutat a közösségi összetartozás jelentheti. „A jövő európai társadalma a tudás és az összetartozás társadalma. A Téglás Gábor Iskolaközpontnak egy ilyen európai jövő felépítésében kell élen járnia, mint a Hunyad megyei magyar közösség, és Szövetségünk, az RMDSZ által létrehozott intézmény” – tette hozza Winkler.
A tanévnyitón részt vett és ünnepi beszédet mondott Böjte Csaba, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, ugyanis a Téglás Gábor Iskolaközpontban tanulnak az alapítvány által gondozott gyerekek. Jelen volt Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa és Széll Lőrincz ifjúsági államtitkár.
A Téglás Gábor Iskolaközpontban több mint 600 diák kezdi meg az új tanévet, ötven, túlnyomórészt szakképzett pedagógus irányításával. Idén két első osztály indul, 32 diákkal. Az öt éve működő iskola minőségi oktatást biztosít a Hunyad megyei magyar diákoknak, az idei érettségin a tanulók 97,5 százaléka vizsgázott sikeresen, szemben az országos 69,3 százalékos aránnyal. erdon.ro

Élő, éledező hagyomány
Szatmár megye – 12 hagyományőrző tánccsoport mutatkozott be a XX. Bogdándi Nemzetiségi Folklórfesztiválon.
Vasárnap ünnep volt Bogdándon, hiszen huszadik alkalommal szervezték meg anemzetiségi folklorfesztivált, ahol Szatmárról, a Szilágyságból, és Magyarországról érkezett magyar, román, sváb és cigány nemzetiségű néptánccsoportok mutatták be hagyományos táncaikat, dalaikat az eseményre érkezett népes közönségnek. Bogdánd utcáit különböző vidékek szebbnél-szebb viseleteibe öltözött fiatalok töltötték meg. Aki egy kicsit is szemügyre veszi a színpadi fellépésre várakozó vidám, egymással incselkedő lányokat, fiúkat, láthatja, hogy ezek a fiatalok nemcsak a színpadon, közönség előtt őrzik a hagyományokat, számukra a közös táncolás, éneklés közösséget, baráti kört jelent, ahol fiúk, lányok egymással ismerkedhetnek, hiszen a táncháznak régen, és ma is ugyanaz a szerepe, az ismerkedés, udvarlás, leánykérés. Húsz évvel ezelőtt Sipos László bogdándi pedagógus, néprajzkutató indította el a bogdándi néptánctalálkozó hagyományát, mert szükségét látta a térség hagyományos értékei, táncai, dalai bemutatásának, megmentésének. A fellépők zömét a szilágysági, szatmári tánccsoportok tették ki, de érkeztek táncosok Érmihályfalváról, és Magyarországról is. A szilágysági, tövisháti, szatmári mellett mezőségi, kalotaszegi táncokat is bemutattak a színpadon fellépő gyermek és felnőtt táncosok. A korondi csoport 100 éve készült, kenderből szőtt viseletbe öltözve helyi román táncokat, dalokat vitt színpadra, a csanálosiak sváb táncokat, a stánai romák cigány táncaikat mutatták be a közönségnek. A magyarországi Nagyivánról érkezett csapat szatmári, kunsági, és modern néptáncot is előadott, a hajdúsági Kabáról pedig egy nyugdíjas asszonycsoport jött el a rendezvényre, akik kalocsai, és hajdúsági táncaikkal, dalaikkal lepték meg a közönséget.
Egymást tisztelve
„Nemzeti kultúránk hagyományos táncaink, dalaink, mesterségeink nélkül hiányosabb lenne, talán nem is lenne”, mondta el Kelemen Hunor kulturális miniszter a rendezvényt megnyitó beszédében. „Az ilyen események által kötelességünk ápolni, megőrizni értékeinket, átadni a fiatalabb nemzedéknek azt, amit a kommunizmus fél évszázada alatt nem sikerült kiirtani. Az évszázadokig együtt élő népek egymás értékeit gazdagították, egymás iránti kölcsönös tisztelettel, a jövőnek is erre kell épülnie”, hangsúlyozta a miniszter, ígéretet téve arra, hogy jövő évtől a kulturális tárca partnere lesz a rendezvénynek, és anyagilag is támogatni fogja. A rendezvény jelentőségére utal, hogy Szilágyi Mátyás, a Magyarország kolozsvári főkonzulja is jelen volt, aki rávilágított: „Csak akkor tudjuk megbecsülni mások értékeit, ha ismerjük és becsüljük a sajátunkat”.
Pándi Annamária. erdon.ro

Horthy kísértett Csíkban
Észak-Erdély visszacsatolására emlékeztek a városvezetés részvételével
A Horthy- és a Szálasi-korszak jelképeivel emlékeztek a hétvégén a második bécsi döntésre Csíkszeredában. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett ünnepségsorozatot engedélyezte a helyi önkormányzat és a csendőrség is, az ünnepi szónokok között felszólalt Ráduly Róbert polgármester, RMDSZ-es politikus is.
Árpád-sávos lobogó árnyékában, a Horthy korszak relikviáinak bemutatásával a II. Bécsi döntésre és Észak-Erdély Magyarországhoz való „visszatérésére” emlékeztek a hétvégén Csíkszeredában. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által kezdeményezett ünnepségsorozatot a Csíkszéki Nemzeti Tanács, valamint a Mátyás Huszáregyesület támogatta, ünnepi beszédet Ráduly Róbert Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere mondott.
Szellemlovak és szellemlovasok
A helyi lakosok mérsékelt figyelemmel követték a lovas felvonulást, amely a vasútállomástól indult, végighaladt a Kossuth Lajos utcán és a Mikó-vár előtti térre vezetett. Horthy Miklós „szellemét” a menet élén vezetett, felnyergelt, de senki által nem lovagolt fehér ló idézte meg. Az ünneplők előtt felolvasták a kormányzó kolozsvári beszédét.
Az eseményen képviseltették magukat a történelminek nevezett egyházak: beszédet mondott Darvas Kozma József római katolikus esperes, Szatmári Ingrid református lelkész és Solymosi Alpár unitárius lelkipásztor. A felszólalók „reményt adónak” nevezték a szeptembert és a felszabadulás emlékét.
A helyhatóságokat Ráduly Róbert RMDSZ-es polgármester képviselte, aki az évfordulót a „magyar újjászületés” évfordulójának nevezte: „Mi a magyar újjászületés 70. évfordulóján követelhetjük azt, amit nekünk 1918-ban Gyulafehérváron ígértek, követelhetjük azt, hogy a magyar emberek fölött magyar ajkúak döntsenek” – figyelmeztetett az elöljáró.
Ráduly mellett beszédet mondott Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője is. A megemlékezés részeként a résztvevők megkoszorúzták Kopacz Béla polgárőr sírját, akit a városból kivonuló román katonák lőttek le a korabeli szemtanúk szerint. Az ünnepségsorozaton részt vettek a magyarországi „Horthy Miklós vitézi rend” tagjai, a Szakszervezetek Művelődési Házában pedig Horthy életéről tartott előadást Tompó László irodalomtörténész.
A válasz: nincs válasz
A csíkszeredai évfordulón nemcsak a Horthy-korszak több jelképével, de a Szálasi korszakra emlékeztető Árpád-sávos zászlóval is szembesülhettek a résztvevők és szemlélődők: lapunk szerette volna megkérdezni Ráduly Róbert polgármestert, tájékozódott-e a rendezvény előtt, milyen önkényuralmi jelképek kapnak szerepet a megemlékezésen, és ennek tudatában engedélyezte-e a helyi testület az ünnepségsorozatot?
Ugyancsak szerettünk volna tájékoztatást kérni az elöljárótól arra vonatkozóan, hogy tekinthető-e politikai állásfoglalásnak együttműködése a szélsőséges szervezetként számon tartott Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal. Ráduly Róbert azonban többszöri megkeresésünkre sem reagált.
Az eseményt engedélyezte a helyi csendőrség is. A testület képviselője Adrian Cigărean a jóváhagyással kapcsolatban elmondta, fenntartásaik voltak a kezdeményezéssel kapcsolatban, de az önkormányzati engedély mellett értelmét vesztette a tiltás. „A vonatkozó jogszabályok értelmében az önkormányzat akkor is hozzájárulhat egy nyilvános akcióhoz, ha a csendőrség és a rendőrség ellenzi azt” – figyelmeztetett Adrian Cigărean.
A megemlékezés jellegével és üzenetével kapcsolatban óvatosan fogalmazott Ladányi László, Hargita megye prefektusa is. „Az önkormányzatiság azt jelenti, hogy a döntéseket helyi szinten hozzák. Ha polgármester úgy döntött, hogy engedélyezi a megemlékezést, a prefektúrának nincs joga ezt felülbírálni” – ismételte meg a helyi csendőrség érveit a kormányzati elöljáró.
Ladányi László hangsúlyozta: az általa vezetett hivatalnak feladata azon őrködni, hogy a rendezvény törvényes keretek közt zajlódjon le. Kérdésünkre, miszerint a megemlékezés, abban a formában, ahogy az a hétvégén, Csíkszeredában zajlott, a fasiszta jelképeket tiltó törvény hatálya alá esik-e, a prefektus azt válaszolta: „Én nem voltam ott a rendezvényen, nem tudom, milyen jelképeket használtak. Ha azonban valaki kifogásolható szimbólumokat látott, bepanaszolhatja a rendezvény szervezőit és a polgármesteri hivatalt”.
Egry: ez a korszak nem az a korszak
Egry Gábor történész-politológus, a budapesti Politikatörténeti Intézet munkatársa szerint elnagyolt kép áll az erdélyi közvélemény rendelkezésére a Horthy-rendszerről.
„A probléma az, hogy sokan szemmel láthatóan a történelmet akarják felszabadítani és a történelemben szeretnék elérni azt, amire egyébként ma lenne szükségük. Akármit is gondoljunk Észak-Erdélyről, ennek nem sok köze van mai kisebbségpolitikákhoz, kisebbségi jogokhoz. Legalábbis olyan közvetlen formában, ahogy azt sokan hiszik” – fogalmazott Egry. Új Magyar Szó (Bukarest)

Nem szabad felejteni
Sokat gondolkoztam azon, vajon melyik volt erősebb papi életemben: a hivatásom iránti elkötelezettség, vagy a nemzetem iránti. Nehéz lenne elválasztani. Nem tudok dönteni ebben – vallotta egy beszélgetésben ft. Harai Pál tb. kanonok, ny. medgyesi plébános, akinek A börtönévek papi emlékei című, közel százötven oldalas kötetét csütörtökön Marosszentgyörgyön is bemutatták. Az előszóban msgr. dr. Czirják Árpád Ferenc pápai prelátus, a kolozsvári Szent Mihály-templom nyugalmazott plébánosa ezt írja: „Harai Pál atya a hosszú börtönévek alatt közelebb került Istenhez, önmagához és szenvedő embertársaihoz. Mesteréhez hasonlóan üldözést szenvedett az igazságért. Visszaemlékezéseiből mégsem a szomorú, hanem a boldog ember szól az olvasókhoz, és bátorítja, hogy a kudarcokban ne essenek kétségbe, az Istent szeretőknek minden a javukra szolgál.” A szerzőt nagy szeretettel fogadták Marosszentgyörgyön, hiszen a Kolping család tevékenysége összekapcsolja közösségüket a medgyesivel. A lelkész tizenkilenc éven át szolgálta a Nagy-Küküllő-parti egyházközséget, nevéhez kötődik, többek között, a Szent István király tiszteletére Medgyesen felépített templom, valamint a Kolping-központ és hétvégi pihenőház az ifjúság és rászorulók részére. Nyugdíjba vonulása után a Kolping-ház egyik kicsi szobájában húzódott meg.
Harai Pál a háromszéki Szentkatolnán született 1928. január 25-én. 1947-ben érettségizett Brassóban, 1952-ben szentelték pappá Gyulafehérváron. Aradon, Sepsiszentgyörgyön és Csíkdánfalván szolgált. Négy éven át Székelykál papja is volt. Letartóztatásakor, 1958. augusztus 5-én Brassóban római katolikus lelkész. Az Erdélyi Magyar Ifjak Szervezetében (EMISZ) való állítólagos részvétele miatt „társadalmi rend ellen szervezkedő csoport feljelentésének elmulasztása vádjával” állították bíróság elé. A 79 vádlott kirakatpere 1959. március 9–10-én zajlott Kolozsváron. Az ítélethirdetés március 19-én, Szent József napján történt. A 79 vádlott 1148, azaz ezeregyszáznegyvennyolc év börtönbüntetést és teljes vagyonelkobzást kapott. Harait tíz év börtönbüntetésre ítélték, amiből kemény öt évet a brailai Nagyszigeten, Salcián, illetve Luciu-Giurgeni-ben és Gradinán töltött. Salciáról szabadult 1964. augusztus 5-én az általános kegyelmi rendelet nyomán. – Nem hős vagyok, hanem áldozat. Ebben az egész kirakatperben csak egy szereplőcske... – Ma is fenntartja, hogy az igazságtalanul elítéltek ügyében nem történt meg a jóvátétel. – Mindvégig figyeltek, szabadulás után is, állandóan, s most is figyelnek. Akkor úgy mint papot, s magyart, most mint magyart. Tudatában voltunk: megbélyegzett személyek vagyunk.
Így élte papi életét ez a karakán ember. Humorérzéke azonban sosem hagyta cserben. – Fogolytársaim közül én voltam a legidősebb, és hogy valamelyest felvidítsam őket, azt javasoltam: énekeljünk karban… Rázendítettünk a Megfogtam egy szúnyogot, nagyobb volt egy lónál… című népdalra. Én vezényeltem. Háttal álltam az ajtónak. Bár a folyosóőröknek védő volt a csizmáján, én éreztem, hogy ott áll mögöttem. De nem törődtem vele, s vezényeltem tovább, hisz már úgyis kimondták az ítéletet. Egy adott pillanatban a folyosóőr megszólal: Szunyog-mester, aztán holnap számolunk…! Gondoltam, betesznek a karcerbe, de végül megúsztam. Lehet, az őröknek is tetszett az előadásunk…
Marosszentgyörgyön kedvelt dalait hallhatta Pali bácsi a kolpingosok dalcsoportjának és a Szent Cecília csoport előadásában. A könyvet Bölöni Domokos ismertette. – A húsz fejezetre tagolt emlékezés tárgyilagos, ítéletei egyértelműek, hangneme néhol gyanúsan kedélyes. Az emlékező nyilván kímélni akar bennünket, maiakat és későbbieket, ezért csomagolja ezüstpapírba a keserű orvosságot. Akár az öregbakák, inkább a vidámabb, kedvesebb dolgokról mesél. Pedig láncokban tartották őket: „Édesapám az ozsdolai erdőről hordta a fát. (...) Elég sok helyen lánccal kellett kereket kötni, hogy ne szaladjon meg a megterhelt szekér. Erre a célra nem felelt meg a vékony lánc, vastag kellett. A rabtartók is vastag láncot használtak, és nem is lakattal biztosították azt, hanem ‘nitolással’. Akiket halálra ítéltek, azokat a kivégzésükig ilyen bilincsekben tartották.”
Harai Pál született elbeszélő. Számára valószínűleg az is egyike élete próbatételeinek, hogy az élet szépségei helyett gonoszságokról, szörnyűségekről kell emlékeznie, írnia. Persze ezt is derekasan kiállja, holott alapjában véve inkább mikszáthi alkat – mondta a recenzens. – A fájdalmas történéseken minduntalan átsüt a hitből fakadó derű: „A papi hivatást választottam és 57 éve élem. És még élek, de már nem lehet sok hátra. Római katolikus hitemet megőriztem. Magyar anyanyelvemet is hasonlóan, és másokat is erre tanítottam.”
Külön figyelmet érdemel könyvének ez a passzusa: „Még a gyomor is megérzi, ha egy megszokott étrendet és táplálékot hirtelen meg kell változtatni. Hogyne érezné meg a lélek, a gondolat- és érzelemvilág, ha a megszokottból vagy kedvelt életprogramból erőszakkal kiszorítják. A terrorrendszerek áldozataihoz nemcsak azokat kell számítani, akik bent voltak, hanem azokat a szülőket is, akik gyermekeik sorsa miatt aggódtak, a gyermekeket, akik elhurcolt szüleiket siratták, az őszinte barátokat, szomszédokat és így tovább. Vajon lesznek-e írók, akik az utókor számára szakavatottan megörökítik a 20. század borzalmait, hogy a következő évszázadokban ne fordulhasson elő olyan sok szörnyűség, mint amennyi a mi évszázadunkban oly sok országban előfordult? Régi és bevált megállapítás: egy letűnt kor hibáit vagy borzalmait nem ismerve kitesszük magunkat annak, hogy megismétlődjenek. Isten őrizzen meg ettől!”
Harai Pál elújságolta: nemcsak nagyon sokat olvas, hanem új könyvön is dolgozik, amelyben gyermekkorát, ifjúságát, életét meséli el. Hisszük, hogy benne a maga eredetiségében nyilvánulhat meg rokonszenves egyénisége, hamisítatlan székely humora.
Damján B. Sándor. Népújság (Marosvásárhely)

Az Írásnyomok nyomában
Kuti Márta Írásnyomok című könyve megmozgatta a marosvásárhelyi magyar olvasók táborát. A Népújság hasábjain Bögözi Attila tollából jelent meg szakmai értékelés. Sokan talán e cikk nyomán vették kezükbe Kuti Márta könyvét. És akik elolvasták, azoknak gazdagabb lett a tudástáruk és érzékenyebb a nemzeti öntudatuk.
Mit jelent e könyv az olvasó számára? Elsősorban irodalmi ismereteket közölt olyan szinten, hogy írni-olvasni tudó megértse azt, és élvezze a sziporkázó stílust is.
Emberközelbe hozott olyan irodalmi egyéniségeket, akik valamiképpen kimaradtak vagy nem váltak eléggé hangsúlyossá a tankönyvben.
Történelmi ismereteket is csepegtet, azonban nem történész módjára, hanem elemez, rámutat arra, hogy elődeink miképpen ragadták meg a túlélési lehetőségeket, mintegy irányt mutatva számunkra is.
A nyelvről szóló fejezet különösen hasznos azok számára, akiket érdekel szavaink eredete. Hogyan ne írjunk és hogyan ne beszéljünk! – figyelmeztet, néha kedvesen, néha ironikusan. Biztat arra, hogy használjuk bátran anyanyelvünket, mert az törvény adta jogunk és szépen cseng fülünkben a magyar szó.
És aki e könyv elolvasása után is írásra „vetemedik”, tanulmányozza a könyv utolsó fejezetét is, A tipográfia ábécéjét.
Köszönjük Kuti Mártának azt az erőfeszítést, mellyel a könyvből kiáradó anyanyelv-szeretetét igyekezett átplántálni az olvasó lelkébe. Ha a szándék jó talajba jut, a könyvet a megérdemelt siker örök érvényűvé teszi.
Adja a jó Isten, hogy úgy legyen!
Radványi Hajnal. Népújság (Marosvásárhely)