Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2010. május 10.
Nem szűnő vita a régióról
Továbbra is vita tárgyát képezi, hogy milyen szempontok alapján kellene a romániai megyéket csoportosítani. Az új régiókról és az ország regionális politikájáról beszélgettek Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, Tánczos Barna államtitkár, Csutak István régiófejlesztési szakértő, Ilyés Szabolcs pályázatíró tanácsadó, Nagy Egon, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának adjunktusa, Vincze Mária, a Közgazdaságtan és Gazdálkodástudományi Kar professzora Kolozsváron egy kerekasztal-beszélgetésen.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság által szervezett beszélgetés során kiindulásként szolgált a Csutak István által kidolgozott, új regionális felosztás, amelyet az RMDSZ törvénytervezet formájában már a román parlament elé is terjesztett, sőt már a szenátus hallgatólagos szavazattal el is fogadta azt.
Vita tárgyát képezték a Csutak által használt kritériumok, így például a homogenitás elve, miszerint az azonos problémákkal, azonos gazdasági szinten levő megyék jobban tudnak fejlődni. A beszélgetés résztvevői ezzel szembeállították azt az elvet, hogy a gazdag, jól fejlett szomszéd húzóerő tud lenni.
A jelenlévők egyértelműen elfogadták: fontos, hogy a külvilág egységes régiónak lásson egy területet, de ennél sokkal fontosabb az, hogy az ott lakók magukat egységnek „éljék meg”, azaz legyen identitástudatuk. És ebben az irányban érdemes lenne előkeresni a történelmi régiókat: Bánság, Partium, Székelyföld, Barcaság, bár ezeknek a határai nehezen meghatározhatóak, és a több évtizedes megyeformában való élés is rombolta az identitástudatot.
Fontos kérdésként merült fel az, bár a legjobb lenne a megyehatárokat is felbontani, vajon ez most kivitelezhető-e, vagy egy méhkast nyitna ki a román kormány. Ugyanis akkor minden megyében előjönnének a régi konfliktusok, követelések, ugyanakkor ezáltal egy organikusabb átszervezést lehetne létrehozni. Az 1968-ban végrehajtott megyésítés ugyanis mesterséges és erőszakos volt, amit akkor rengeteg kistérség megszenvedett.
A jelenlegi felosztás nem működik hatékonyan, nagyon kevés pénzt tudott lehívni Románia. Az új regionális politika kidolgozása arra lenne jó, hogy a 2012-ben kezdődő új költségvetési szakaszban jobb pozíciói lennének az országnak, hatékonyabban tudná a pénzeket lehívni. A költségvetési éven belül szinte lehetetlenség bármit is módosítani.
Erdély.ma

A magyar diákok legjava Marosvásárhelyen
A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban V. alkalommal szervezték meg a hét végén a magyar tannyelvű középiskolák országos tantárgyversenyét. Az erdélyi középiskolák legjobb tanulói biológiából, földrajzból, informatikából, társadalomtudományokból és történelemből mérték össze tudásukat. Jelen volt Markó Béla miniszterelnök-helyettes, szövetségi elnök, a verseny fővédnöke, aki a megnyitón köszöntötte a diákokat.
Bálint István iskolaigazgató elmondta, hogy valamely iskola eredményességét a diákok teljesítménye alapján lehet lemérni. Ehhez pedig olyan versenyek kellenek, amelyek lehetőséget biztosítanak a megmérettetésre. Ezért választották ki azokat a tantárgyakat, amelyekben a magyar diákoknak országos viszonylatban nincsenek felmérhető eredményeik. A verseny, amelyen évente 25-30 iskola képviselteti magát közel 200 diákkal, a tanügyminisztérium által elismert, oklevéllel megerősített és bejegyzett vetélkedő.
A legtöbb első díjas bolyais diák
De lássuk a nyerteseket. A Nyárádi Erasmus Gyula biológia tantárgyverseny – melynek zsűrijét dr. Nagy Örs, a MOGYE prorektora elnökölte – két tagozatban zajlott. Az elsőt, a növény- és állatbiológia vetélkedőt a X. osztályos György Szidónia bolyais diáklány nyerte, aki a vegyi kombinát káros hatásairól írt dolgozatot mutatott be. Pontszáma jóval meghaladta az utána következő helyezettét. A második, az orvosi biológiai vetélkedőn a székelyföldiek arattak, első helyezést Kész Blanka, a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákja ért el.
A Teleki Sámuel földrajzverseny természetföldrajz vetélkedőjét Berze Tamás, a Tamási Áron Elméleti Líceum diákja nyerte, Székely Andrea bolyais diáklány harmadik lett. A humánföldrajz vetélkedőn Illés Tamás székelyudvarhelyi diák bizonyult a legjobbnak, Hunyadi Adrienn, a Mihai Eminescu Pedagógiai Líceum diákja harmadik lett. A díjakat dr. Makkai Gergely, a zsűri elnöke nyújtotta át.
A Kalkulusz informatikaverseny mindkét szekciójában a marosvásárhelyiek szerezték meg az első helyet. A programozói vetélkedőn a X. osztályos Nagy Gellért érte el legnagyobb pontszámot, alkalmazott informatikából László Sándor lett a legjobb. Mindketten a Bolyai tanulói. Eredményeiket dr. Kása Zoltán, a Sapientia professzora méltatta.
Az üzleti tervek vetélkedőjét Demeter Zselyke és György Szilárd, a csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum diákjai nyerték, míg a multimédia versenyt Csáka István és László Barna, a székelykeresztúri Orbán Balázs Elméleti Líceum diákjai. Halmen József és Barabás Szilárd másodikok lettek. Filozófiából Péter Attila, a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákja vitte el az első díjat, Nyulas Dorottya vallás és kultúra szekcióban harmadik helyezést ért el. Munkájukat dr. Fülöp Árpád, a csíkszeredai Sapientia EMTE adjunktusa méltatta.
Az Anonymus történelmi vetélkedőn a nagykárolyi Komlódi Kinga bizonyult a legeredményesebbnek, a szovátai Domokos Kázmér Iskolaközpont diákja, Kovács Kinga második, Takács Kincső Eszter, a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceum diákja harmadik lett. Dr. Rüsz Fogasi Enikő, a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem tanszékének dékánja 10-es bejutó jegyet, ingyenes oktatást és félévi ösztöndíjat garantált a diákoknak.
A Bolyai-kupa helyben marad
Díjazás után Bálint István iskolaigazgató bejelentette, a Bolyai-kupa a legeredményesebb középiskolát illeti, s az nem más, mint a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, mely a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumot előzte meg.
A vetélkedőnek több támogatója volt, köztük a tanügyminisztérium, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, a megyei tanács, a Bolyai Collegium, a Communitas, az Eurotransz alapítványok. A nagyszabású verseny szervezését és lebonyolítását egy hattagú bizottság vezette: József Éva biológia-, Molnár Zoltán földrajz-, Fejér Magdolna informatika-, Láday Zoltán társadalomtudomány-, dr. Borsos Szabolcs filozófia- és Józsa István történelemtanár.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Biztosak a megszorítások: az IMF csak a nyugdíj- és bércsökkentések alkalmazása után utalja ki a pénzt
Ugyan alternatívaként felmerült az adóemelés lehetősége is, végül elfogadta a kormány javaslatát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttsége, így immár biztos, hogy 25 százalékkal csökken a közalkalmazotti béralap, 15 százalékkal alacsonyabbak lesznek a nyugdíjak, illetve a munkanélküli-segély, s a jelenlegi 705 lejről a magánszférában is alkalmazott 600 lejre csökken a közalkalmazotti minimálbér. Mindezt lapzártánkkor jelentette be Emil Boc miniszterelnök.
Mint részletezte, a megszorító intézkedések azért váltak elkerülhetetlenné, mivel 2007 második felétől a bérek és nyugdíjak növekedési üteme jóval meghaladta a munka termelékenységének bővülését, ami pedig súlyos egyensúlyhiányhoz, ezáltal költségvetési hiányhoz vezetett.
A kormányfő ugyanakkor a megszorítások mellett gazdaságfejlesztési programokat is ígért. Így egymilliárd eurós, a vidéki kis- és közepes vállalkozások támogatására irányuló munkahelyteremtő csomagot, kétmilliárd eurós beruházás-fejlesztési programot, és jelentős infrastruktúra-fejlesztési programokat és projekteket helyezett kilátásba, például 500 kilométernyi közút felújítását, Nagyvárad, Kolozsvár és Lugos körgyűrűjének befejezését, valamint az Első otthonhoz hasonló támogatási programok folytatását.
Emellett agresszív fellépést ígért az adócsalás ellen. Ez szerinte elegendő ahhoz, hogy tartható legyen az IMF-fel a napokban kialkudott 6,8 százalékos hiánycél. Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter közölte: az intézkedéseket június 20-áig életbe kell léptetni.
Băsescu: újabb hitel kellene
Ha a kormány nem csökkentené a közalkalmazottak béralapját, a nyugdíjakat, illetve a munkanélküli segélyt, akkor Romániának újabb külföldi hitelt kellene igényelnie, ami pedig az ország jövőjének és a polgárok millióinak „elzálogosítását” jelentené – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Traian Băsescu államfő. „Nem szabad áltatnunk magunkat, nem csaphatjuk be a választópolgárokat ahányszor csak választási kampányban vagyunk. Bosszút állnak most a korábban nyugdíj- és fizetésemelésekre, pluszjuttatásokra kiadott pénzek, s sajnos nem azok járnak pórul, akik fedezet nélküli kiadásokkal próbáltak szavazatokat szerezni” – hangsúlyozta.
Mint részletezte, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Romániában vizsgálódó képviselőivel próbáltak olyan programot kidolgozni, amely lehetővé teszi a közkiadások csökkentését. Băsescu elmondta, a juttatások csökkentéséért nem az IMF-et kell hibáztatni, a kiadások visszaszorításának módozatáról a kormány döntött. „A kabinet fő célkitűzése az volt, hogy ne kelljen növelni az adókat” – tájékoztatott az államfő, aki szerint a Valutaalap képviselőivel kidolgozott program alkalmazásával a román gazdaság növekedési pályára állhat. Băsescu ugyanakkor azt is közölte, hogy a kormány tervezetére az IMF, az Európai Unió, valamint a Világbank illetékesei is rábólintottak, egyetlen feltételük az volt, hogy a kabinet ültesse is gyakorlatba elképzeléseit.
Elkerülhetetlen az adóemelés?
Kevés lesz a közalkalmazottak béralapjának 25 százalékos csökkentése, a 15 százalékkal alacsonyabb nyugdíjakkal és munkanélküli-segéllyel együtt is ahhoz, hogy rendbe rakja a román költségvetést, és csökkentse az államháztartás hiányát – nyilatkozta a Krónikának Ilie Şerbănescu gazdasági elemző. Szerinte mindenképp szükség lesz az adó és az általános forgalmi adó emelésére.
Şerbănescu úgy ítéli meg, e nyáron, de legkésőbb ősz elején meg is történik. Mint beszámoltunk, a szakértő korábban a Krónikának úgy nyilatkozott, a román gazdasági modell fenntarthatatlan, mert csak és kizárólag a fogyasztáson alapul, miközben nem termel és nem exportál eleget ahhoz, hogy meglegyen a fogyasztás alapja.
Összeomlás-ellenes szükségintézkedések
Szükségszerűek a drasztikus intézkedések, különben összeomlik az ország –fejtette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes is. Az RMDSZ elnöke elmondta, ebben a nehéz helyzetben, amikor az országra vetül a Valutaalap és a kormány megszorító intézkedéseinek árnyéka, rendkívül nehéz optimista beszédet tartani, de abban bízik, hogy a nehéz helyzet ráébreszt mindenkit arra, hogy komoly reformokra van szükség.
„Amit húsz éven át nem oldottak meg a kormányok, azt most meg kell tenni. Rendkívül központosított, pazarló és bürokratikus államban élünk, amit át kell szervezni, újra kell gondolni” – hangoztatta a szövetségi elnök. Markó szerint olyan országban élünk, ahol sikernek számít, hogy öt-hat év alatt elkészült 42 kilométer autópálya, holott ez bárhol a világon nevetség tárgya lenne.
Sürgetett lépések
Bár tegnap lapzártánkig nem került még nyilvánosságra a megállapodás pontos szövege, Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének vezetője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a tavaly igényelt készenléti hitel ötödik, 850 millió eurós részletének folyósítása várhatóan késni fog, mivel csak akkor utalják a pénzt, ha a kormány teljesíti a vállaltakat. Mint mondta, sikerült megállapodásra jutniuk a román hatóságokkal.
A Franksszel folytatott tegnapi megbeszélést követően Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter elmondta, a Valutaalap képviselőivel a már említett megszorítások mellett a korábban becsült 5,9 százalék helyett 6,8 százalékos GDP-arányos hiánycélról, a korábban jósolt 1,3, majd 0,87 százalék helyett nulla százalékos gazdasági növekedésről beszéltek. A szaktárcavezető ugyanakkor leszögezte, immár biztos, hogy nem emelik sem az egységes adókulcsot, sem pedig az áfát.
Megakadályozni az „elgörögösödést”
Traian Băsescu államfő tegnapi sajtótájékoztatóján ugyanakkor nyugalomra intette a szakszervezeteket. „Azt javaslom a román társadalomnak, hogy próbáljuk közösen megelőzni az ország elgörögösödését. Ha egy újabb, nem 20, hanem 30 milliárd eurós hitelt igényelnénk, akkor odajutnánk, ahol a görögök vannak” – hangoztatta. A szakszervezetek azonban már péntekre válságtanácskozást hívtak össze, s tegnap, az államfővel folytatott egyeztetést követően is hajthatatlanok maradtak, leszögezték, betartják sztrájkmenetrendjüket.
Elégedetlenségük egyik fő oka, hogy nem sikerült rábírniuk az államfőt arra, hogy a fizetések csökkentése differenciált legyen, a legalacsonyabb bérek esetében ne kelljen 25 százalékkal csökkenteni az összeget. Băsescu leszögezte, ő a lineáris bércsökkentést preferálja, annak ellenére, hogy a szakszervezetiek rámutattak, egy hasonló intézkedés oda vezet, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatal közalkalmazott annyit fog keresni, mint egy takarítónő, egy mester és egy egyetemi tanársegéd pedig egyformán 600 lejt fog hazavinni.
Aurel Cornea, a Tanügyi Szabad Szakszervezet elnöke tegnap arról tájékoztatott, hogy tiltakozó akcióik sorát már a héten elkezdik, s amennyiben semmi sem változik, akkor a munkabeszüntetéssel járó általános sztrájkra is készek, erre szerinte a tanév végén kerülne sor. Marius Petcu, a CNSLR Frăţia elnöke eközben azt mondta, hamarosan egyeztet a szervezet területi vezetőivel, s közösen döntik el, hogy elfogadják-e a Traian Băsescu által bejelentett intézkedéseket, vagy tiltakozó akciókba kezdenek. Dumitru Costin, a BNS vezetője úgy vélekedett, csak akkor tud a továbbiakról beszélni, ha már látta az IMF-fel kötött megállapodás végleges formáját. A kivárás mellett döntött Bogdan Hossu, az Alfa Kartell vezetője is, aki úgy vélekedett, kedden határoznak arról, hogy folytatják-e korábbi tüntetéseik sorát. Sebastian Oprescu, a Közalkalmazottak Országos Szakszervezetének vezetője eközben leszögezte, a korábban leszögezett menetrend szerint folytatják tiltakozó megmozdulásaikat.
A kommunizmusban is jobb volt?
Határozottan ellenezték a Băsescu által bejelentett intézkedéseket a Krónika által megszólaltatott területi szakszervezeti vezetők. „A rabszolgatartásra emlékeztet, ahogyan Traian Băsescu elnök saját tulajdonának tekinti a közalkalmazottakat, és kedve szerint rendelkezik velük” – fogalmazott Ioan Ţenţ, a Szabad Tanügyi Szakszervezet Bihar megyei fiókjának elnöke, akit az is zavar, hogy a megszorítások felsorolásánál Băsescu „egy szóval sem említette az ország leggazdagabbjait, a 11 ezer tanácsost, a kormányügynökségeket, amelyeket ahelyett, hogy megszüntettek volna, öszszevontak, és az egész politikai klientúra a helyén maradt, sőt: 2009-ben 26 000 újabb közalkalmazottat állítottak munkába. Vajon milyen területeken?” – teszi fel a kérdést Ţenţ. Szerinte az egészségügyben azért nincs szükség leépítésre, mert az a rendszer „megtizedelte önmagát”.
„A tanügy 1990 óta alulfinanszírozott, ön pedig most teljesen tönkre akar tenni minket – intézi szavait az államelnökhöz a szakszervezeti vezető. – Minket folyton azzal vádol, hogy nem termelünk semmit, hogy azokon élősködünk, akik pénzt hoznak a konyhára… mire vár még? Szüntesse meg a rendszert, és eljutnak ahhoz a modellhez (tudjuk, hogy honnan ered), amely műveletlen és könnyen manipulálható emberekből áll, akiknek a szavazatait megvásárolhatja két töltött káposztával vagy újabban egy kolbásszal.” Ţenţ azt írja, ilyen rosszul még a Román Kommunista Párt sem bánt a tanügyi rendszerrel.
Felháborodott nyugdíjasok
Ugyanilyen felháborítónak tartja a megszorításokat, ezen belül a nyugdíjcsökkentést Jakab Ibolya, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének alapító tagja. Mint hangsúlyozta, a kisnyugdíjasok többségének most sincs miből élnie, miközben szerinte a speciális nyugdíjakkal rendelkezők, a volt Szekuritáté-tisztek, rendőrök és mások juttatásából „volna mit levonni”. „Személyesen ismerek olyan betegnyugdíjas házaspárt, akik ketten összesen 720 lejt keresnek egy hónapban. Ebből tartanak el két gyereket, és fizetik a gyógyszereiket is. Ha tőlük levonnak 15 százalékot, nem marad semmi” – részletezte Jakab Ibolya, aki úgy véli, a helyes megoldás az lenne, ha a nyugdíjakat összegük szerint kategorizálná a kormány, és differenciáltan vonna le bizonyos százalékokat a legmagasabbakból.
Ötletek spórolásra
A Frăţia országos szakszervezeti tömb Maros megyei fiókjának a főtitkára, Maria Dăndărău szerint az a takarékossági csomag, amelyet Traian Băsescu a közvélemény elé tárt, elhamarkodott, át nem gondolt javaslat. „Véleményem szerint a közigazgatásban nem úgy kell spórolni, hogy csökkentjük a tanárok, az orvosok, a tisztviselők fizetését. Ez hibás elgondolás, és a gazdaságnak sem tenne jót, hiszen csökkenne az emberek vásárlóereje, ez fékezné a kereskedelmet, ami kihat a cégekre is. Strukturális reformra van szükség. Csak egy példát mondok: nem tudom, hogy miért kell párhuzamos struktúráknak léteznie például az állambiztonság, a hírszerzés terén.
Úgy értesültem, hogy az Európai Unióban nálunk a legfelduzzasztottabb ez a gépezet. Miért nem vonják össze a különféle SRI-ket egyetlen hatékony gépezetté? És az sem világos, hogy miért van szükség több, párhuzamosan működő környezetvédelmi hatóságra?” – fogalmazott a Krónika kérdésére Dăndărău. Mint hangsúlyozta, ezen hivatalok munkatársai sem tudják megmondani, hogy mi a különbség a két szakterület között.
„Ezzel arra szeretnék rámutatni, hogy az állami szektorban valóban nagy a pazarlás. Egy egész sor hivatalt, ügynökséget meg kellene szüntetni, és akkor valóban látványos lenne a megtakarítás. Ugyanakkor az egészségügyben is például túlméretezett a nem orvosi személyzet. Ott is ésszerűsíteni kellene a személyzeti összetételt. Csakhogy mindezt nem egyszerű végiggondolni, megtervezni. Ez mélyreható változás lenne. Ennél sokkal egyszerűbb az, hogy mindenkinek csökkentjük a fizetését. Ez a legkényelmesebb megoldás, de nem célravezető” – összegzett a szakszervezeti vezető.
Bálint Eszter, Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Máthé Éva, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Tíz évig működik szervezett formában való magyar nyelvű oktatás Csángóföldön
A moldvai csángók szervezett formában való magyar nyelvű oktatásának tizedik évfordulóját ünnepelték a hétvégén Gyimesközéplokon. „Tíz év után valóban van ok az ünneplésre” – állapította meg az oktatási program felelőse, Hegyeli Attila. Hegyeli megvallotta: 2000-ben nem számított ekkora sikerre, azonban azt is hozzátette, hogy az eredmények még így sem arányosak a szervezet és az oktatók erőfeszítéseivel.
Jelenleg 22 Bákó megyei településen folyik szervezett formában magyar nyelvű oktatás. Idén 1600 gyermek tanul magyarul, közülük közel ezren az iskolában. Azonban a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) programvezetője szerint ez a szám jóval nagyobb is lehetne.
A magyartanítás előzményei
Az egy évtizeddel ezelőtt szervezett formában beindított iskolai és fakultatív oktatásnak előzményei is voltak. Az 50-es években rövid ideig állami magyar iskolák működtek, hogy a következő három-négy évtizedben teljesen kiűzzék a magyar szót Moldva összes tanintézetéből. ’89 után Perka Mihály a szabófalvi gyerekeknek kezdte tanítani a magyar nyelvet. Lészpeden Olaru Fazekas Kolonel Jóska bácsi és Fehér Kati néni saját otthonába gyűjtötte össze a falu nebulóit.
Csíkszeredában Borbáth Erzsébet, Gyimesfelsőlokon Berszán Lajos iskolaalapító plébános szervezte meg a csángóföldi gimnazisták beiskolázását. „Egy percig sem kételkedtem abban, hogy kezdeményezésem átterjed Moldvára. Kár, hogy a folyamat lassú” – mondta a kezdetekről Borbáth Erzsébet, a Kájoni János Gimnázium volt tanárnője. Számos egykori diák, aki úgy kezdte el a magyarórák látogatását, hogy vajmi keveset értett a nyelvből, ma már büszkén vállalja eredetét és anyanyelvét. Olyan is akad, aki oktatóként tért vissza.
Ne temessük a moldvai magyarságot!
Sógor Csaba EP-képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabad hinni azoknak, akik folyton temetik a magyarságot és a magyar nyelvet, pozitív példaként említve az MCSMSZ és pedagógusai tevékenységét. „Bármit is tehetünk mi Bukarestben, az Európai Parlamentben vagy az Európai Tanácsban, civil kezdeményezés nélkül semmi nem működik” – mondta az RMDSZ-es politikus. Az asszimiláció megfékezésére azonban korántsem elegendő az oktatási program – vélekedett Hegyeli Attila.
Valamit kezdeni kell a vallási kérdéssel, a szociális problémákkal, a vidékfejlesztési gondokkal, de nem szabad megfeledkezni az ifjúsági és kulturális programok megszervezéséről, illetve a helyi, politikai kérdésekbe való beleszólási jogról. „Ha ezeken a területeken létezett is valamiféle kezdeményezés, édeskevésnek bizonyult” – figyelmeztet Hegyeli. Úgy vélte, az oktatási programra is ráfér az izmosodás. Bár a pedagóguscsapat jól képzett, a feladat nagyságához az ötven személy kevésnek bizonyul. Bákó és Neamţ megyében a szövetség közel harminc olyan települést tart számon, ahol a gyerekek beszélik a magyar nyelvet, de nem részesülnek anyanyelvi oktatásban a pénzhiány miatt.
Marasztalt, visszavárt oktatók
A volt és jelenlegi pedagógusok többsége – az iskolaigazgatókkal, papokkal, polgármesterekkel, rendőrökkel, de olykor a szülőkkel is folytatott „viaskodás” ellenére – szeretettel gondol a Moldvában töltött évekre. „Aki nem volt közénk való, arról hamar kiderült. Néhány hónap után szedte a sátorfáját és továbbállt. Viszont a tanárok zöme hivatásként kezeli a csángóföldi oktatás kérdését” – mondta el a Krónikának Hegyeli.
Az ötvenes éveit taposó Lódi Erika megvallása szerint élete legszebb három évét töltötte a Csángóföldön, holott azelőtt nem is járt Romániában. „Ma már azt vallom, hogy mesterségem címere: csángóföldi pedagógus” – állítja büszkén. Szász Anna szintén Magyarországról érkezett és nemcsak a vidékbe, hanem egy csángó legénybe is beleszeretett. Mára mint feleség férjével együtt az oktatási program keretében tevékenykedik. Székelyföldi lányt vett el, de a Csángóvidékre költözött a szintén anyaországi Farkas-Ferencz Endre is. Egyed Zsuzsánna története sem mindennapos. Németországban tartózkodott, amikor a Duna Televízióban meghallotta Nyisztor Ilonát énekelni. Ezek után úgy döntött, Nyugat-Európát Moldvára cseréli.
Az anyaországi pedagógusokon kívül szép számban vannak székelyföldi, illetve Erdély szórványvidékeiről származó tanárok. Ugyanakkor megjelentek az oktatási program első eredményei is. A gimnázium és az egyetem elvégzése után Rosu Anna Pusztinára, Gyurka Valentin Külsőrekecsinbe tért vissza. Utóbbi keserűen mesélte, hogy szülőfalujában egyik tanítványa azzal fogadta: „Apukám azt mondta, minek nekem anyanyelven továbbtanulni, hisz a tanár úr is ezt tette, és mégis ide került vissza”. Másként viszonyul a magyar nyelvhez Márton Attila két lészpedi kisdiákja.
A fiúk úgy neveztek be az egyik bákói bevásárlóközpont által szervezett szavalóversenyre, hogy a magyarul nem értő közönség és zsűri előtt anyanyelvű verseket adtak elő, melyeket az elbírálók kérésére utólag lefordítottak románra. „Ha az általunk oktatott csángó gyerekek a későbbiekben nem is fognak magyar gimnáziumban vagy egyetemen tanulni, egy biztos: soha nem fogják elfelejteni identitásukat” – vonta le a következtetést Hegyeli. Azt, hogy a pedagógusok sem felejtik el a csángóföldi élményeiket és sokat tanultak a helyiektől, a soraikból alakult Veres Keldár (vödör) emlékzenekar is bizonyítja, mely kizárólag a csángó folklórra építette repertoárját.
Miután felsorolta a programban részt vevő összes oktató nevét, Solomon Adrián, az MCSMSZ elnöke valamennyiüknek megköszönte áldozatos munkájukat, így biztatva őket: „Maradjatok! Jöjjetek vissza! Mert érdemes.”
Szucher Ervin

Felelősségkeresés
Bátor lépésre szánta el magát Traian Băsescu államfő. Olyan intézkedéseket hirdetett meg a múlt héten, amelyeket Romániában még egyetlen politikusnak vagy pártnak sem volt bátorsága meghozni. A közalkalmazottak bérének 25 százalékkal, valamint a nyugdíjaknak és a munkanélküli segélynek 15 százalékkal való csökkentése mellett szól az a racionális érv, miszerint a gazdasági válság eddigi terheit kizárólag a magánszféra viselte. A döntés meghozatalában vélhetően nagy szava volt Mugur Isărescunak, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzójának, aki éppen Băsescunak a csütörtök délutáni bejelentését megelőzve élesen bírálta a mindenkori kormányt hazug ígéretei és a közszféra megreformálásának hiánya miatt. Isărescu ugyanis korábban többször is leszögezte, hogy nem ért egyet az adóemeléssel, ami elsősorban a munkáltatókat, vagyis a magánszférát sújtaná. A vérbeli úriemberként közismert jegybank elnöke szokásától eltérően, kemény szavaktól sem ódzkodva pakolt ki az elmúlt évek hazug kormányzati politikájával.
A hazugságot az Iliescu-rezsim kezdte el a kilencvenes évek elején, amely a szocialista ipar összeomlása után utcára került hatalmas tömeg „eltüntetése” miatt a korengedményes nyugdíjazást bátorította, és ezzel évtizedekig felborította a dolgozók és a nyugdíjasok közötti arány egyensúlyát. Az elmúlt tíz évben valamennyi parlamenti párt azt a hazug illúziót adta el a választópolgároknak önös hatalmi céloktól vezéreltetve, hogy a nyugdíjakat gyors ütemben lehet növelni annak ellenére, hogy nyilvánvaló volt az aktív dolgozók és a nyugdíjasok száma közötti aránytalanság. Erre a nagy hazugságra mutatott rá Isăsrescu a múlt héten, aki szerint nem lehet folyamatosan a nyugdíjak kérdését előtérbe helyezni, miközben jelenleg összesen hatmillió személy kap öregségi járandóságot vagy valamilyen szociális segélyt, és csak körülbelül négy millió ember dolgozik. Az aránytalanságot csak növeli, hogy a valamivel több mint négy millió dolgozó közül 1,4 millió ember a közszférában fejti ki tevékenységét, ahol jelenleg magasabb az átlagbér, mint a magánszférában.
A hazug jelző annak kapcsán hagyta el Isărescu száját, hogy az elmúlt kormányok a nyilvánvaló lehetőségekhez képest folyamatosan magasabb bevételekkel tervezték meg a költségvetést. A Tăriceanu-kormánytól kezdve a Boc-kormányig a bruttó hazai termék (GDP) 37–39 százalékával számoltak a kabinetek, miközben a rendszerváltás óta Románia csak 28–32 százalékos GDP-arányos bevételi arányt volt képes teljesíteni, ami jóval az európai átlag alatt van.
Logikus magyarázata van annak, hogy 2000-től miért kerültek előtérbe a nyugdíjak. A kilencvenes években ugyanis a nyugdíjrendszer összeomlott, ezért az időseket érintette a legmostohábban az átmeneti időszak. 2000-től a folyamatos gazdasági növekedésnek köszönhetően már lehetőség nyílt a nyugdíjak emelésére, így a Ziarul Financiar című gazdasági napilap számítása szerint az akkor regisztrált nettó átlagnyugdíj értéke a nyolcszorosára nőtt az elmúlt tíz évben, miközben a nettó átlagbér és a tíz évvel ezelőtti GDP is csak a hatszorosára emelkedett. A kormányon lévők tudták azt is, hogy a nyugdíjasok a leghűségesebb és legmegbízhatóbb szavazók, ezért nagyon erős volt a csábítás arra, hogy a gazdasági lehetőségeket meghaladó mértékben emeljék a nyugdíjakat és a szociális kiadásokat. Egyértelmű, hogy 2006-tól az egész társadalom többet fogyasztott, mint amennyit termelt, és ezért most ki kell fizetni a cechet. 2009-ben a magánszektor törlesztett, ahol 25-50 százalékos bércsökkenések voltak, most a közszférán a sor.
Viszont felháborító a politikai vezetők magatartása, akik közül egyikük sem hajlandó vállalni a felelősséget a kialakult helyzetért. Traian Băsescunak nincs lelkiismeretfurdalása, derűsen beszél az állam „túlsúlyosságáról”, mintha nem az ő mandátuma alatt folytatódott volna a közalkalmazottak számának a növekedése, a nyugdíjak emelése, nem utolsósorban ne feledkezzünk meg arról sem, hogy maga az államfő is aláírta a pedagógusok bérének 50 százalékkal való emelését 2008-ban. Akkor vajon Băsescunak elsősorban nem magát kellene bírálnia, amikor azt mondja, hogy véget kell vetni a választási kampányokban hangzotatott hazugságoknak, a nép illúzióba ringatásának? Legutóbb ugyanis ő maga volt érdekelt a kampányban. A tavalyi esztendőt Băsescu miatt szalasztotta el a Boc-kormány, amely ha végezte volna a dolgát – a szociáldemokratákkal együtt, akiknek szintén fontosabbak voltak saját hatalmi érdekeik – akkor most nem a kisjövedelmű nyugdíjasokon és a közalkalmazottakon csattanna az ostor.
Noha az RMDSZ feladata nem elsősorban az ország pénzügyeinek a rendbe tétele, hiszen a szövetség soha nem irányított meghatározó gazdasági szaktárcákat, mégis megdöbbentő Markó Béla nyilatkozata. Az RMDSZ elnöke kijelentette, hogy vállalják a megszorító intézkedéseket, viszont szerinte az RMDSZ nem felelős a kialakult helyzetért, hiszen szerinte elsősorban a nemzetközi gazdasági válság, valamint a PD-L-PSD nagykoalíció tavalyi tétlenkedése teszi kötelezővé a mostani spórlást. Egy olyan országban, mint Románia, ahol a felelősséget senki nem hajlandó vállalni, meglehetősen ártalmas az ilyen részigazságok hajtogatása, hiszen az RMDSZ-t senki nem akadályozta meg, hogy a 2005 óta kormányzati pozícióban eltöltött majdnem négy és fél év alatt akár egyszer határozottan felemelje a szavát a közszférában zajló préda, a felelőtlen nyugdíj- és béremelések ellen.
Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke sem hajlandó fikarcnyi önbírálatot gyakorolni, miközben egyértelmű, hogy a felelőtlen költekezés és az ország gazdasági hanyatlása a Tăriceanu-kormány utolsó időszakában kezdődött el. Beszédes, egyébként a Băsescu által tegnap közölt adat, miszerint 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben az állam összesen több mint 10 milliárd euró adósságot halmozott fel a költségvetési hiány fedezésére. Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is kizárólag a jobboldali kormányzás csődjéről beszél, és a nyilatkozatában nyoma sincs az önbírálatnak. Márpedig a szociáldemokraták voltak a felelőtlen nyugdíjemelések egyik legfőbb szorgalmazói, hiszen a D.A. Szövetség 2007-ben bekövetkezett felbomlása után ellenzékből ők diktálták a tempót a nyugdíjemelés terén, a liberálisok politikai kiszolgáltatottságát kihasználva.
A politikai osztály önreflexiójának a teljes hiánya csökkenti a most meghirdetett megszorító intézkedésekbe vetett bizalmat. Az Emil Boc vezette kabinet hitelessége pedig már régóta a béka ülepe alatt van, hiszen a választások után sem sikerült véget vetni a közszférában zajló pazarlásnak. A megígért elbocsátások elmaradtak, az állami beruházások, valamint a legegyszerűbb használati tárgy beszerzése legalább tízszer többe kerül az államnak a valós piaci árhoz képest. Ez utóbbi tény egyértelműen mutatja, hogy Băsescu elveszítette pártjával együtt a korrupció ellen vívott háborúját.
Ismét a BNR kormányzóját idézve, Románia fordulóponthoz ért. Most a legészszerűbb megoldást a bérek és a nyugdíjak csökkentése jelenti, hogy Románia ne jusson Görögország sorsára, vagyis ne kerüljön az államcsőd szélére. De a fő okot ezzel még nem számoltuk fel, hiszen a jelenlegi helyzet kialakulásáért a nemzetközi gazdasági válságnál sokkal nagyobb mértékben felelős a mohó, tervezésre és önbírálatra képtelen vezető politikai elit, amely kivétel nélkül sorozatosan kudarcot vallott a hatékony államigazgatás megvalósítására tett próbálkozásaival.
Ebbe az ördögi körbe került bele Magyarország is, aminek következményeként megerősödtek az anyaországban a szintén illúziókat kínáló, elitellenes szélsőségesek. A hazai politikai elitnek ezért nem marad más lehetősége, minthogy vonalat húzzon, és felülvizsgálja a csődös államigazgatási és hatalomgyakorlási szokásait. Ellenkező esetben nekünk is fejünkre nőhetnek a szélsőségeseink.
BORBÉLY TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Majális, Tőkés László és a nemzetpolitikai rendszerváltozás – Tőkés: európai összefogás eredménye a cianidos bányászat elutasítása
Közvetlen hangulatú, barátságos majálist szervezett szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány kolozsvári székhelyének udvarán, ahol a rendezvényre kíváncsiak kötetlenül ismerkedhettek, beszélgethettek a szervezet vezetőivel és más rangos tisztségviselőkkel, de bőségesen fogyaszthattak az ízletes bográcsgulyásból is. A majálist követően politikai beszélgetésre is sor került Tőkés László EP-képviselő, EMNT elnök és Mátis Jenő politológus között, Nemzetpolitikai rendszerváltozás, avagy a négyharmados többség címmel, amelyen az EP-képviselő értékelte és bírálta az elmúlt húsz év politikai folyamatait, eredményeit. A majálist megelőzően Tőkés László sajtótájékoztatón ismertette a cianidos bányászati technológiák alkalmazásának tilalmára vonatkozó EP-állásfoglalással kapcsolatos nézeteit. Elmondta, hogy számára elégtétel az egyéves folyamat utáni lehengerlő siker, ami európai összefogás eredménye.
Baráti, közvetlen hangulatban zajlott szombaton délután az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány udvarán szervezett majális. Igaz ugyan, hogy a civilpolitikai szervezet vezetője, Tőkés László nem tudta megkóstolni Kiss Budai Tibor gulyását, de a résztvevők – többek között Szilágyi Mátyás jelenlegi, és Cseh Áron volt kolozsvári magyar főkonzul, továbbá az EMNT különböző szintű képviselői értékelték a Spritz Café tulajdonosa készítette ízletes falatokat.
A majálist követően az alapítvány gyűléstermében került sor a Nemzetpolitikai rendszerváltozás, avagy a négyharmados többség című előadásra, amelyen Mátis Jenő politológus Tőkés Lászlóval beszélgetett.
– Az itt jelen lévő Ilona lányom egykorú a rendszerváltozással, és nemrég vele egykorú, európai fiatalokkal értekezett az európai realitásokról. Érdekes őt példaként említenem, ugyanis mérni lehet vele is a rendszerváltozást – fogalmazott az EMNT elnöke, kifejezve ugyanakkor sajnálkozását, hogy az általuk kiharcolt és létrehozott egyházi iskolában is szembesült a rendszerváltás hiányával a központosított tanügyi rendszer okán.
Tőkés László központi kérdésként említette a húsz évvel ezelőtt bekövetkezett rendszerváltozás folytatását. Szerinte az Orbán-kormány ma is emelkedést, biztosítást jelent, akárcsak 1998-ban, és akkor is, most is nagy élmény a magyarországi változás. Lényegében a 20 év az újrakezdések, a kitartás, az állhatatosság időszaka volt. Tőkés megjegyezte, hogy az Erdélyi Magyar Ifjak ügyesen politizál, és az egyik záloga a folytatásnak. A rendszerváltozást a képviselő a bibliai 40 éves pusztai vándorláshoz is hasonlította, szerinte a folyamat második felénél tartunk, remélve, hogy minden gyorsabban zajlik majd. Tőkés bírálta az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) működésképtelenségét. – Tavaly áprilisban aláírtuk a dokumentumot, kezet fogtunk a kamerák előtt, de nem mindenki tartja magára érvényesnek az iratban foglaltakat. Az RMDSZ egyes képviselői beágyazták magukat a PSD, PNL és PD-L üzleti szférájába, s úgy tűnik, képtelenek szabadulni a vonzáskörből – mondta.
Verespatak miatti RMDSZ-tudathasadás
A majális előtt sajtótájékoztatón ismertette Tőkés László EP-képviselő a cianidos bányászati technológiák alkalmazásának tilalmára vonatkozó EP-állásfoglalással kapcsolatos nézeteit. Mint ismeretes, május 5-én az Európai Parlament plénuma 488 igen, 48 nem és 57 tartózkodó szavazattal elfogadta az Áder János és Tőkés László képviselők, majd mások által is kezdeményezett európai néppárti beadványt, amelynek nyomán az Európai Bizottság elhatározhatja a tömegmérgező bányászati eljárás betiltását.
Tőkés László elégtételnek nevezte az egyéves folyamat utáni lehengerlő sikert, ami európai összefogás eredménye. Csernobil, a tiszai ciánkatasztrófa, újabban pedig a Mexikói-öbölben kialakult tragikus helyzet emlékeztet a környezetvédelem jelentőségére. Sajnálta, hogy a szavazást megelőző napokban Brüsszelben valóságos „bányászjárás” zajlott, a Roşia Montana Gold Corporation által felbújtatott verespataki emberekből álló küldöttség lobbizott, eredménytelenül, a tilalmi tervezet ellen. Anakronisztikusnak nevezte, hogy a PSD szinte teljesen támogatta a beadványt, a PDL ellenezte annak ellenére, hogy az Európai Néppárt tagja. Az RMDSZ pedig szkizofrén állapotba került: Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselők Brüsszelben igennel szavaztak, de a Verespatak ügyében érintett Borbély László és Kelemen Hunor miniszterek a PD-L csapdájába kerülve mára hajlandók beadni a derekukat, bár két hónappal ezelőtt még határozottan kiálltak az ügy érdekében. Ebben a kérdésben elvi és nem konjunkturális politizálásra van szükség: tiltsák be a cián használatát!
Szégyenletesnek nevezte, hogy az aranyat kitermelni igyekvő cég nacionalistákként, szélsőségesekként tüntette fel az ellene fordulókat. Az áldozatokká vált verespataki lakosoknak alternatív megélhetési forrásokat kellene nyújtani (turizmus, famegmunkálás, állattenyésztés, keskeny nyomtávú vasút kihasználása stb.), és EU-s támogatást biztosítani. Világviszonylatban általános, hogy a kitermelők milliókat költenek lobbizásra, helyi polgármesterek megvásárlására ahelyett hogy azt a pénzt kutatásra, alternatív módszerek kidolgozására fektetnék be. Tőkés reméli, hogy az Európai Bizottság gyorsan és pozitívan dönt ebben a közös kérdésben, és a hazai hatalom 2011-ig nem ad ki semmilyen ciántechnológiára vonatkozó működési engedélyt.
K. O., Ö. I. B.

Egységesen megélt” régiók
Továbbra is vita tárgyát képezi, hogy milyen szempontok alapján kellene a különböző megyéket csoportosítani. Az új régiókról és az ország regionális politikájáról beszélgettek Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, Tánczos Barna államtitkár, Csutak István régiófejlesztési szakértő, Ilyés Szabolcs pályázatíró tanácsadó, Nagy Egon, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának adjunktusa, Vincze Mária, a Közgazdaságtan és Gazdálkodástudományi Kar professzora Kolozsváron egy kerekasztal beszélgetésen.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság által szervezett beszélgetés során kiindulásként szolgált a Csutak István által kidolgozott, új regionális felosztás, amelyet az RMDSZ törvénytervezet formájában már a román parlament elé is terjesztett, sőt már a szenátus hallgatólagos szavazattal el is fogadta azt.
Vita tárgyát képezték a Csutak által használt kritériumok, így például a homogenitás elve, miszerint az azonos problémákkal, azonos gazdasági szinten levő megyék jobban tudnak fejlődni. A beszélgetés résztvevői ezzel szembeállították azt az elvet, hogy a gazdag, jól fejlett szomszéd húzóerő tud lenni.
A jelenlévők egyértelműen elfogadták: fontos, hogy a külvilág egységes régiónak lásson egy területet, de ennél sokkal fontosabb az, hogy az ott lakók magukat egységnek „éljék meg”, azaz legyen identitástudatuk. És ebben az irányban érdemes lenne előkeresni a történelmi régiókat: Bánság, Partium, Székelyföld, Barcaság, bár ezeknek a határai nehezen meghatározhatóak, és a több évtizedes megyeformában való élés is rombolta az identitástudatot.
Fontos kérdésként merült fel az, bár a legjobb lenne a megyehatárokat is felbontani, vajon ez most kivitelezhető-e, vagy egy méhkast nyitna ki a román kormány. Ugyanis akkor minden megyében előjönnének a régi konfliktusok, követelések, ugyanakkor ezáltal egy organikusabb átszervezést lehetne létrehozni. Az 1968-ban végrehajtott megyésítés ugyanis mesterséges és erőszakos volt, amit akkor rengeteg kistérség megszenvedett.
A jelenlegi felosztás nem működik hatékonyan, nagyon kevés pénzt tudott lehívni Románia. Az új regionális politika kidolgozása arra lenne jó, hogy a 2012-ben kezdődő új költségvetési szakaszban jobb pozíciói lennének az országnak, hatékonyabban tudná a pénzeket lehívni. A költségvetési éven belül szinte lehetetlenség bármit is módosítani.
Baló Levente
Új Magyar Szó (Bukarest)

Szavazati jog határon túliaknak?
Az új parlament első ülésnapján beterjeszti törvényjavaslatát a Fidesz–KDNP a kettős állampolgárságról – mondta a Hír TV-ben Semjén Zsolt, a nemzetpolitikáért felelős leendő általános miniszterelnök-helyettes, aki szerint a határon túli magyaroknak szavazati jog is jár majd, erről azonban később a választási törvény rendelkezik.
„Ma a világon bárhol élő románnak lehet román állampolgársága. A világon bárhol élő szlováknak lehet szlovák állampolgársága. Ugyanakkor a Kárpát-medencében őshonos magyarságnak nem lehet magyar állampolgársága. Ez a helyzet tarthatatlan” – fogalmazott a politikus.
Semjén Zsolt a Hír TV műsorában a kettős állampolgárság megadását élete legfontosabb ügyének nevezte. Tájékoztatása szerint a román példát követik majd – amely előtt „megemelte a kalapját” –, azaz egyéni kérelem alapján, gyorsított eljárással megadják az állampolgárságot annak, akinek magyar identitása van.
Ilyen megítélés alá az eshet, aki valamilyen szinten tud magyarul, a történelmi Magyarországról származik, vagy vélelmezhetően innen vándorolt el a történelem folyamán. „Ha Románia kiterjeszthette az unión kívüli Moldova Köztársaság polgáraira a román identitás alapján a román állampolgárságot, akkor Brüsszel se szólhat egy szót se, ha a felvidéki és erdélyi magyarság is megkapja az állampolgárságot” – tette hozzá.
Semjén megjegyezte, most az állampolgárság megadásáról van csak szó, a szavazati jog ugyanis nem ennek a törvénynek a témája, hanem a választójogi törvényé. „Ehhez pedig mindenképpen hozzá kell majd nyúlni, meg kell oldani többek között az országon belüli kisebbségek szavazati jogának kérdését is” – tette hozzá a KDNP elnöke, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a szavazati jog most sem jár automatikusan a külföldön élőknek, feltétele, hogy a választópolgárnak legyen egy Magyarországon bejelentett lakcíme.
Martonyi János: újjáalakul a MÁÉRT
Nem a Külügyminisztériumhoz, hanem a nemzetpolitikát is felügyelő miniszterelnök-helyetteshez Semjén Zsolthoz tartozik majd a határon túli magyarok ügye az új kormányzati struktúrában – jelentette ki Martonyi János, leendő külügyminiszter szombaton, a Magyar Televízió Európa Magyarországon című műsorában. A döntést Martonyi azzal indokolta, hogy ez nem külpolitikai kérdés, hanem a nemzetstratégia egy nagyon fontos eleme.
A politikus szerint, a határokon túl élő magyarok feladata, hogy meghatározzák milyen stratégiát, politikát folytatnak, milyen autonómia-formát tartanak a maguk számára megfelelőnek, a magyar kormány feladata pedig az, hogy ezeket a törekvéseket a lehető legnagyobb mértékben támogassa. Az egyeztetési fórumokra vonatkozó felvetésre Martonyi János közölte: a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT) egy megújított formában újra létrehoznák.
Kánya Gyöngyvér, Budapest

2010. május 11.
Ki a szórványt nem becsüli, az a tömböt nem érdemli
A szórvány számára létkérdés az erős Székelyföld, de ugyanennyire fontos, hogy ez a térség felelősséget érezzen a Székelyföldön kívüli nemzettársai iránt, és ez megnyilvánuljon cselekvéseiben is — hangsúlyozta Vetési László református lelkész, a szórványkérdés jelenkori legnevesebb ismerője, a címbéli mondat megfogalmazója tegnap azon a tanácskozáson, amelyet Kovászna Megye Tanácsa szervezett Sepsiszentgyörgyön az egyéves Hunyad megyei kapcsolat elmélyítése érdekében.
A tömbhelyzet ajándék, és hálára, munkára kötelez — ezzel a mottóval hirdette meg a megyei tanács a szórványtanácskozást, ennek ellenére a meghívott civil szervezetek, egyházak és intézmények csupán tíz százaléka képviseltette magát a találkozón. A szűk körűre sikeredett rendezvény ettől eltekintve tartalmas volt, mert azok mondták el, mire van szükségük, illetve mit tudnak nyújtani, akik ebben a kapcsolatban leginkább érintettek. Tamás Sándor megyeitanács-elnök elmondta, azért választották Hunyad megyét szórványpartnernek, mert ott 1992 és 2002 között egynegyeddel csökkent a magyarok létszáma (jelenleg alig 20 000 fő), Demeter László, a megyei tanács kulturális bizottságának elnöke szerint pedig nem lehet a magyar nemzet jövőképe, hogy több szórványtelepülésen kiüresedtek a templomok, parókiák, kúriák, Nemes Előd programfelelős pedig részleteiben ismertette az együttműködés egyéves állomásait.
Vetési László leszögezte, az általában etnikai közérzetjavító programként induló együttműködéseknek át kell alakulniuk organikus programokká, a rendezvények mellett hosszan tartó kapcsolatokat is ki kell építeni, mint például az ösztöndíjak rendszere, vasárnapi iskola, árva és elhagyott gyermekek nevelése, örökbefogadása. A Hunyad megyei kapcsolattartók egyöntetűen azt fogalmazták meg, szükségük van Székelyföld lelki és anyagi támogatására, de a legtöbbet az jelenti számukra, amikor gyermekeiknek, ifjaiknak olyan példát tudnak mutatni a cserelátogatások, közös programok keretében, ami azt erősíti bennük, hogy nem szégyen magyarnak lenni, felvenni a hagyományos népviseletet, megtanulni évszázados szokásainkat, és még a román-magyar szülőktől származóak is jól érezhetik magukat a magyar iskolában, illetve az iskolán kívüli magyar tevékenységeken, ünnepségeken.
Fekete Réka, Háromszék

Húszéves a Temesvári Rádió magyar adása
Húszéves a Temesvári Rádió magyar adása. Először 1989. december 22-én, mindjárt a forradalom után köszöntötték magyar nyelven a temesvári rádióhallgatókat. A rendszeres kisebbségi műsorok azonban csak 1990 tavaszán indultak be. Ekkor magyar, bolgár, cseh és szlovák nyelvű szerkesztőségek alakultak a romániai közszolgálati rádió temesvári stúdiójában.
Hétfőtől vasárnapig, a hét minden napján délután két órától és este nyolc órától jelentkezik a Temesvári Rádió magyar adása, amely 1990 májusában Koczka György, Fall Ilona és Albert Dénes szerkesztésében indult be. Az első szerkesztőségvezető Baranyi László volt, akit Bartha Csaba követett. Ma Lehőcz László a magyar adás főszerkesztője.
A belső és külső munkatársak által készített egyórás magyar adásokban ma hírek, ifjúsági és családi magazinok, nyelvművelő és orvosi rovatok, nyugdíjas műsor, kulturális jellegű műsorok, valamint a különböző vallásfelekezetek műsorai kapnak helyet. Fall Ilona most éppen az egyik leghallgatottabb műsort, a vasárnapi szívküldit készíti. Ide mindenféle levelek beérkeznek, többször is előfordult már, hogy a hallgatók ezen a rovaton keresztül egymás segítségére siettek. Például akkor, amikor egy aradi orvos egy ritka gyógyszer próbált beszerezni a Temesvári Rádió magyar adása révén.fogható a Temesvári Rádió, amely „hivatalosan" elsősorban Románia nyugati részét, Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyéket szolgálja. Az adó nagy teljesítményének köszönhetően az adások azonban egész Nyugat-Romániában, Erdély keleti részén, de Magyarországon és a Vajdaságban is foghatók.
A temesváriak 1997 óta a Magyar Rádió szegedi stúdiójával közösen szerkesztik az Európa Hullámhosszán című eurorégiós magazinműsort. Ez azonban nem az egyetlen külföldi együttműködésük. A húszéves évfordulóra a magyar szerkesztőség jó hírt kapott: a napokban egy olyan új adótorony indul be, amely jelentősen megnöveli majd a Temesvári Rádió vételi körzetét, köztük az esti, nyolc órai magyar nyelvű adásét is.
Duna TV, Térkép

Le kell ráznunk bilincseinket
Az ész és bűbáj erdélyi gyémántja
"Ha más vidékre hív a szépség, / De rab-cellába zár a kényszer, / Celládat bár mérföldek mérjék, / A zárt falakkal megelégszel?" (Szabédi László)
– Tiszta eszményeket kegyetlenül megcsúfoló idő ördögi kerekei között pusztult el az a Szabédi László, aki egykor innen, ezekről a szomorú szépségekben bővelkedő mezőségi tájakról indult el "világhódító, nagyszerű kalandra" a szellem birodalmának ösvényein. A számára oly szűkmarkúan megadatott esztendők során bejárta a gondolati líra tartományait, mívesen megmunkált novellákban kereste a válaszokat súlyos kérdésekre, kísérletezett a színpadi kifejezés lehetőségeivel, éles elméjű kritikai tartományokban, esszékben mondott máig érvényes véleményt a korabeli szépirodalom és művészet jelenségeiről – például Tamási prózájáról, Nagy Imre festményeiről –, szerkesztett folyóiratot hű pályatársakkal együtt, mindig a dolgok lényegét keresve-kutatva. Maradandót alkotott a magyar nyelvtudomány területén. Ész és bűbáj című, 1953-ban megjelent kötetének előszavában írta: "Soha nem akartam más helyett gondolkozni, mint ahogy azt is elképzelhetetlennek tartottam, hogy helyettem más gondolkozzék." (Nagy Pál: Tisztelgő főhajtással)
A mártír sorsú unitárius íróra emlékeztek vasárnap Szabédon. Kecskés Csaba, Marosvásárhely-kövesdombi lelkész-esperes, aki boldog gyermekéveit ugyanott töltötte, szószéki beszédében bibliai és irodalmi példázatokkal vázolta az értelmes életet kereső ember vívódását "ész és bűbáj" varázsában, ama fénytartományt mutatva fel, melyben ha az élet célja a madáchi tanulság: a küzdés maga –, akkor csak az embert egyetemesen, a nemzetet sajátosan szolgáló, értelmes küzdésnek van jogosultsága. A vendégeket Jenei Sándor Levente helybeli lelkész köszöntötte. Megtisztelte jelenlétével az eseményt Dáné Tibor Kálmán, az EMKE országos elnöke, Egyed Péter író, a kolozsvári BBTE filozófia tanszékének tanára, Máthé Dénes, a BBTE tanára, az Erdélyi Unitárius Egyház főgondnoka, érdekvédelmi szervezetünk és az önkormányzatok képviselői, pedagógusok. A templomban Szabédi László verseit szavalták a nevét viselő iskola diákjai, közreműködött a Szabó Júlia énekvezér dirigálta helyi vegyes kar, a templom falán elhelyezett emlékplakett – Hunyadi László alkotása – alá kerültek az emlékezés virágai, és koszorút helyeztek a kultúrház épületében létesített Szabédi- emlékszoba falára is.
– Szabédi László lélekbeli hovatartozását írói nevének megválasztásával juttatta kifejezésre – mondotta Nagy Pál irodalomtörténész, a költő nemes kultuszának leghűségesebb marosvásárhelyi híve. – Szabédi László 1907. május 7-én eredetileg Székelynek született a Maros menti Sáromberkén. Gyermekkorának egy részét töltötte itt, ebben a faluban, Szabédon, a mezőségi szelíd dombok és vadvirágos rétek világában, ahol anyai nagyapja, Abrudbányai Rédiger Géza: unitárius lelkész volt. Szabédon, a tiszteletes úr családjának fölnevelő közösségében szerzett emlékek és élmények mindvégig – 1959-ben bekövetkezett tragikus haláláig – meghatározó erővel voltak sorsa alakulásában, sokoldalú munkálkodásának hétköznapjaiban. "Ebben a faluban / nem születtem ugyan, / szülőfalum mégis ez; / ebben a faluban / semmim sincsen ugyan, / de itten lesz, amim lesz." Szabédi Lászlóról szólva soha nem feledkezhetünk meg a szabédi temetőben nyugvó papköltő- nagyapáról, Rédiger Gézáról – figyelmeztetett Nagy Pál. És arról sem, hogy Szabédi László édesapja, a hatgyermekes sáromberki vasutas ugyancsak rendelkezett költői talentummal: "írásos hagyatékában több verse maradt fenn, s ezeknek egy része meg is jelent 1944-ben, Pécsett, a Szabédról...levett kalappal című kötetben, amit Abrudbányai Ödön, Rédiger Géza tiszteletes úr legidősebb fia szerkesztett. Irodalomtörténeti tény tehát, hogy Szabédi Lászlónak, a huszadik századi magyar irodalom és tudományosság kiemelkedő egyéniségének annak idején ilyen elődei voltak azok, akiknek családi közösségéből elindult később a maga pályáján. Ezen a talajon Szabédi választott szülőfaluja vonzó és értékgerjesztő góca lehet ma is e vidék – a viharos történelmi múltra visszatekintő székely Mezőség – élni akaró, megmaradásra hivatott magyarságának. * A kérlelhetetlen, szókimondó közíró szólal meg Nagy Pál záró mondataiban: – Szabédi Lászlót a csalódások, megaláztatások végül is öngyilkosságba kergették, ez a küzdelmes életpálya mélyen összefügg az erdélyi magyar értelmiség közelmúltjának megpróbáltató eseményeivel, azokkal a drámai történésekkel, melyek több nemzedék életében kitörölhetetlen nyomokat hagytak. Elegendő talán a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem 1959 tavaszán történt "beolvasztására" – azaz: megszüntetésére – gondolni. Köztudott: Szabédi jó ideig kiváló tanára volt a Bolyainak; évfolyamok számára nyújtott maradandó élményt kitűnő előadásaival. Egykori tanítványai – közéjük tartozom én is – múlhatatlan szeretettel és sok köszönettel emlékeznek rá manapság.
Nem titok: az önálló Bolyai megszüntetése súlyos jogsértés volt, s mint ilyen, az egykori román kommunista-nacionalista diktatúra asszimilációs politikájának "fegyver- tényeként" emlékeztet a korabeli állapotokra. Ennek a fondorlatos jogsértésnek lett áldozata – másokkal együtt – Szabédi László is: 1959 áprilisában Kolozsvár mellett vonat elé vetette magát. * Szabédi László neve értékjelző fogalom irodalmunk, kultúránk jelenkori történetében. Az Őt megillető elismerés jele az is, hogy szavainak hű meghallói hajdani ittlétének színhelyén – a választott szülőfaluban – tisztelgő főhajtással emlékeznek rá minden időkben.
Bölöni Domokos

Tizedik reneszánsz énekkari találkozó
Babits Mihály-idézettel üdvözölte a vendégeket Szász Attila, a Görgényi egyházmegye esperese Körtvélyfáján, a vasárnap tizedik alkalommal megszervezett reneszánsz és egyházi énekkari találkozón. Elmondta, minden ember lelkében dal van, akinek ezen keresztül szól az ének, az meghallja másokét is. Erre teremt lehetőséget a találkozó.
Tíz évvel ezelőtt a Seprődi János Közművelődési Egyesület akkori elnöke, Nagy Ferenc javasolta a lelkipásztornak, hogy az egyházközség lásson vendégül egy ilyen rendezvényt, mert van igény rá. A szerény kezdetek után oda jutottak, hogy az előadásokat és a résztvevők számát is korlátozni kellett, így is a jubileumi találkozóra 12 énekkar jött el, jobbnál jobb műsorral. Szász Attila a Népújságnak elmondta, az a cél, hogy az énekkarok figyelmét ráirányítsák a reneszánsz kor zenei kultúrájára, ugyanakkor a találkozó során a nagyrészt egyházközségekben működő énekkarok megismerhetik egymást, betekinthetnek mások munkájába, az együtt éneklés örömében részesülve. A zene Kodály szerint lelki eledel, amire szükségünk van szürke mindennapjainkban is, ezért sikerült a rendezvényt fenntartani.
A vasárnap délutáni koncerten a következő karok léptek fel: a Gernyeszegi Református Dalkör (karvezető: Szabó Róbert), a Körtvélyfáji Ref. Egyházközség Cantate Domino vegyes kara (Szász Annamária), a Magyarrégeni Református Egyházközség vegyes kara (Samu Pál), a szászrégeni nőszövetség énekkara (Gagyi Béla), a marosvásárhelyi Bernády kamarakórus (Márton Zsolt), a Marosvásárhely – Cserealja Református Egyházközség vegyes kara (Márton Zsolt), a marosvásárhelyi Musica Humana (Csíky Csaba), a Szászrégeni Református Egyházközség Liliom vegyes kara (Banga Gáspár Attila), a Szászrégeni Református Egyházközség Szivárvány vegyes kara (Banga Gáspár Attila), a Radnótfáji Református Egyházközség vegyes kara (Kocsis Csongor-Zsolt), a debreceni Ispotály Református Egyházközség énakkara (Baliga Ádám), a marosvásárhelyi Cantuale énekegyüttes (Nyilas Szabolcs).
Az előadások után a körtvélyfáji református közösségi teremben Vajda György, lapunk munkatársának nyílt fotókiállítása Hagyományosan címmel. A vándortárlat fényképei a vidéki élet mindennapjait, ünnepeinket, hagyományaink globalizálódását mutatja be a fotóriporter szemszögéből. A fotókat egy hónapig lehet megtekinteni.
(erdélyi)

Székely felelősség a szórványért
A Székelyföld egyfajta belső anyaországként felelősséget kell vállaljon a tömbön kívül élő magyarok iránt – jelentette ki Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke azon a szórványkonferencián, melyen Hargita, Kovászna és Hunyad megye számos elöljárója, intézményvezetője is részt vett.
Készen állnak a tervek. Tamás Sándor első fázisban a Hunyad megyében élő magyaroknak segítene
Több Hargita, Kovászna és Hugyad megyei elöljáró, intézményvezető, illetve szórványszakember jelenlétében zajlott szórványtanácskozás tegnap Sepsiszentgyörgyön, melynek keretében elsősorban a székelyföldi megyék és a szórványban élők közti együttműködésről tárgyaltak.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, tavaly Winkler Gyula Hunyad megyei EP-képviselővel és Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével kezdeményezték a Székelyföld–Szórvány partnerséget, azzal a céllal, hogy erősítsék a szolidaritást az erdélyi magyar közösségek között. Mint mondta, néhány hónap alatt „megizmosodott az együttműködés”, sikerült rácáfolni a kétkedőkre, és a programot is megtöltötték tartalommal.
Felszólalásában ugyanakkor hangsúlyozta, Háromszék további közös programokat kíván szervezni idén a Hunyad megyei magyarsággal, melyeket elsősorban a helybeliek igényeihez, elvárásaihoz igazítva kell lebonyolítani. „Azért választottuk Hunyad megyét, mert drámai adatokkal szembesültünk: tíz év alatt 25 százalékkal csökkent a térségben a magyarok száma, 1992-ben Hunyad megyében 36 ezren, 2002-ben pedig már csak 25 ezren vallották magukat magyarnak” – hívta fel a figyelmet az elöljáró. Úgy véli, a Székelyföldnek egyfajta belső anyaországként felelősséget kell vállalnia a tömbön kívül élő magyarok iránt. „Azt szeretnénk, hogy idővel ebbe a programba saját, illetve Hunyad megye magyarországi testvérmegyéit is bevonjuk” – részletezte Tamás Sándor.
Demeter László megyei tanácsos, a szórványprogram Kovászna megyei koordinátora kifejtette: a továbbiakban egy olyan civil szervezetet szeretnének létrehozni, amely a későbbiekben az erdélyi magyar–magyar kapcsolatokért, közös programokért felel. Nemes Előd önkormányzati referens a szórványprogram ernyője alatt zajlott találkozókról, kulturális programokról tartott rövid ismertetőt: az eddigi rendezvényeken iskolás- és nyugdíjaskorúak is találkozhattak. Elmondta, a Zsil völgyében a szociális problémák az identitásőrzésre is rányomják a bélyegüket: nincs kultúrház, előadóterem, magyar emlékmű.
Előadásokat, könyvbemutatókat kell szervezni, iskolai-óvodai testvérkapcsolatokat kialakítani, sőt megfogalmazódott, hogy a csángó keresztszülő program mintájára háromszéki vállalkozók fogadjanak örökbe szórványban élő gyermekeket, és fedezzék a taníttatásukat.
A Hargita, Beszterce-Naszód, illetve Hargita és Temes megyék közti kapcsolatot koordináló Zonda Erika elmondta: mindkét megye hangsúlyt fektetett arra, hogy magyar nyelvű előadásokat, kulturális programokat és tevékenységeket mutassanak be, hiszen a szórványban élőknek ilyenekben csak ritkán van része.
„A testvérkapcsolatok legnehezebb éve a negyedik év, amikor már komolyabb tartalmat kell adni ezeknek a kapcsolatoknak” – mutatott rá Vetési László, a kolozsvári Diaszpóra Alapítvány vezetője. Vetési szerint komoly erőfeszítést igényel kilépni a vendéglátói szerepből, és bonyolultabb programokat létrehozni, ugyanakkor azt is fel kell mérni, hogy a testvérkapcsolat keretében melyek a megvalósítható célkitűzések. A szórványszakember szerint mindkét fél számára szokatlan a másik helyzete: a székelyföldiek nehezen tudják elképzelni, hogy milyen nyelvi sérüléseket szenvedett el a szórványmagyarság. Vetési László szerint kulcskérdés a türelem, hiszen a túlnyomóan román nyelvű környezet jelentette asszimilációs hatást nem lehet pár hónap alatt eltüntetni.
A Téglás Gábor történészről elnevezett az egyetlen magyar nyelvű iskola Déván, amely több mint 600 gyerek számára teremt lehetőséget az anyanyelven történő tanulásra. Tőkés Attila, az intézmény igazgatója szerint a természetes lemorzsolódást jóval meghaladó diákveszteség riasztó. Az oktatási intézmény vezetője a Kovászna megyei kapcsolattól azt reméli, hogy a gyerekekben tudatosul, hogy nincsenek egyedül, vannak még máshol is magyar nyelvű diákok. Az igazgató szerint ez a kérdés lényegessé válhat a továbbiakban, hiszen a kirekesztettség érzésének megszüntetésével az iskolások magyar identitása is erősödni fog.
Bíró Blanka

Megszorítások mellé „bónuszadók”
Nagyszabású tiltakozó akciókat, majd munkabeszüntetéssel járó általános sztrájkot hirdettek meg tegnap a szakszervezetek azt követően, hogy hivatalossá vált, ahhoz hogy biztosítani lehessen a nullaszázalékos gazdasági növekedést, illetve a költségvetési hiányt vissza lehessen szorítani a bruttó hazai termék (GDP) 6,8 százalékára, júniustól 25 százalékkal csökkenteni kell a közalkalmazotti béralapot, illetve 15 százalékkal csökkenteni kell a nyugdíjakat, illetve a közszféra minimálbérét.
A Traian Băsescu államfő, illetve Emil Boc miniszterelnök által már bejelentett, a közszférára vonatkozó megszorító intézkedések mellett ugyanakkor Jeffrey Franks, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője tegnapi kiértékelő sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy középtávon 250 ezerrel csökkenteni kell a közalkalmazottak számát.
„2006 és 2008 között a közszférában dolgozók száma 250 ezerrel nőtt. Középtávon vissza kell térnünk a 2006-os szintre. Az elbocsátásoknak viszont nem egyetlen év alatt kell megtörténniük” – fogalmazott. Mint hangsúlyozta, a román kormány és az IMF képviselői által kidolgozott szándéknyilatkozat nem tartalmaz konkrét számadatot, azonban az elbocsátások folyamatának el kell kezdődnie, s a jövő évi költségvetésnek már kevesebb alkalmazottal kell számolnia. A pénzügyminisztérium adatai szerint jelen pillanatban 1 362 463 személy dolgozik a közszférában, 36 404-gyel kevesebb, mint 2008 decemberében.
Mint a kormány által az IMF-hez eljuttatott, a Mediafax hírügynökség birtokába került szándéknyilatkozatból kiderül, a kormány vállalta, hogy az idei év folyamán 70 ezer közalkalmazottat bocsát el, továbbá, hogy idén már nem folyósít 13. fizetést a közalkalmazottaknak, ezt az intézkedést a 2011-es költségvetés tartalmazza majd. Szintén a jövő évi büdzsében rendelkeznek majd arról is, hogy jövőre már csupán 39 milliárd lejt irányoznak elő a közalkalmazotti béralapba.
Tiltakozásra készek a szakszervezetek
A szakszervezetek szerint egyszerűen kivitelezhetetlen a negyedmilliós elbocsátás. Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés elnöke tegnap leszögezte, ilyen mértékű elbocsátással ellehetetlenül a közszféra működése. „Ha Traian Băsescu államfő javaslatának megfelelően a GDP 15 százalékára kell csökkenteni a közszférával járó kiadásokat, akkor csak a közhasznú szolgáltatások, a rendőrség, az igazságszolgáltatás, valamint a hadsereg marad működőképes, valamennyi más ágazatot privatizálni kell.
Ez pedig elfogadhatatlan, s az Európai Unió modelljének is ellentmond” – részletezte Bogdan Hossu. A szakszervezeti vezető ugyanakkor arra is kitért, hogy a béralap 25 százalékos csökkentése valójában ennél jóval nagyobb megtakarítással jár, hiszen már csak hét hónap maradt az idei évből, ami pedig 35 százalékra emeli a megtakarítás értékét.
Bérlefaragások: csak törvényesen!
A kormányban tanácstalanságot okoz, hogyan fogalmazzák meg a megszorító intézkedéseket tartalmazó jogszabályokat oly módon, hogy azokat ne lehessen utólag az alkotmánybíróságon megtámadni.
Ugyanakkor szerinte ez egyben azt is jelenti, hogy az 1,3 millió közalkalmazott 35 százaléka kerül utcára, ami pedig jóval több, mint 250 ezer személy.
Hossu leszögezte, a nagy fizetéssel rendelkezőknek kellene előbb távozniuk, főként olyan körülmények között, hogy a kormány nem mutatott példát hatékony átszervezésből, s nem csökkentette két államtitkárra valamennyi minisztérium személyzetét.
Ugyan a valamennyi szakszervezet részvételével zajló válságtanácskozásra csak ma kerül sor, Bogdan Hossu tegnap bejelentette, szerdától mindennap legalább ezer szakszervezetis fog tüntetni a Victoria-, illetve a Cotroceni-palota előtt, május 19-én pedig már legalább 40 ezren vonulnak majd a főváros utcáira.
Amennyiben pedig nem sikerül érvényt szerezniük követeléseiknek, akkor május 25-étől készek általános sztrájkot hirdetni. Hossu ugyanakkor arra is kitért, hogy nagyon meg kell fontolni, hogy szüntessék-e be a munkát, mivel a munkaszüneti napok után nem jár fizetés, így akciójukkal tulajdonképpen a kormánynak nyújtanának segítő jobbot, és fizetéseik is alacsonyabbak lennének.
A HotNews hírügynökség kormányzati forrásokra hivatkozva arról írt, az új törvények ezen a héten még nem készülnek el, mivel seregnyi jogász dolgozik azon, hogy ne legyenek alkotmányossági szempontból kifogásolhatók. Andreea Vass miniszterelnöki tanácsadó szerint a következő kormányülésen döntenek arról, milyen jogi formába öntik a megszorításokat.
Balogh Levente
A magánszféra is megsínyli
Ugyanakkor a Mediafax által idézett, az IMF-nek címzett szándéknyilatkozatból több olyan megszorító intézkedésre is fény derült tegnap, amelyek nem csak a közszférát érintik. Az IMF és az EU illetékeseivel megkötött megállapodás kiegészítő szövegében egyebek mellett az is szerepel, hogy a kormány kiszélesíti a jövedelemadót, így ezentúl az étkezési utalványokra, a tőkenyereségre, illetve a banki kamatokra is adót kell fizetni, s a továbbiakban az IT-szektorban dolgozók sem részesülnek a jelenlegi adókedvezményekből.
Infrastrukturális befektetések kellenek
Csak akkor vezethetnek gazdasági növekedéshez a kormány megszorító intézkedései, ha a megtakarított pénzt részint a tervezett infrastrukturális beruházásokba fekteti, illetve ha kifizeti az állam a tartozásait a magánvállalkozásoknak a már elkezdett munkálatokért – nyilatkozta a Krónikának Nagy Ágnes, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsának a tagja.
A szakember elmondta, amennyiben a jelenlegi megszorító intézkedéseket gyakorlatba ültetik, az mintegy egymilliárd euró megtakarítást jelent az államkasszának. Nagy Ágnes szerint ez az összeg elégséges ahhoz, hogy az állam ki tudja fizetni tartozásait a magánvállalatoknak.
“Amennyiben azonban az állam ezt elmulasztja megtenni, ellehetetleníti a magánvállalkozásokat és esély sem nyílik gazdasági növekedésre” – mondta a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának a tagja. Hozzátette a tervezett 6,8 százalékos államháztartási hiány is csak akkor tartható, ha infrastrukturális fejlesztésekre költik a megtakarított pénzt.
Kiss Előd-Gergely
A kormány egyben azt is vállalta az újabb hitelrészlet folyósítása érdekében, hogy adót vet ki a gyógyszerforgalmazó cégek tervezett üzleti forgalmára. Ugyanakkor a vizitdíjként emlegetett egészségügyi részhozzájárulás bevezetését is vállalták.
Rossz hírrel szolgált tegnap a kormány azoknak is, akik idén előrehozott nyugdíjazást szerettek volna igényelni. Mihail Şeitan munkaügyi miniszter a szenátus plénumában bejelentette, június elsejétől hat hónapra befagyasztják az idő előtti nyugdíjazásokat, s csak az egységes nyugdíjtörvény életbelépését követően lehet majd ezt igényelni.
Şeitan közölte, az elmúlt időszakban megugrott az előrehozott, illetve a betegnyugdíjazást kérvényezők száma, ha ezeknek a kéréseknek helyt adnának, az további 0,5 százalékos nyomást gyakorolna a büdzsére.
Mint tájékoztatott, betegnyugdíjba is csak azok mehetnek, akikről a munkaügyi tárca szakemberei is úgy nyilatkoznak, hogy állapotunk valóban feljogosítja erre. Ugyan a szenátus már elfogadta a magáncsődöt lehetővé tevő törvény tervezetét, most a kormány ígéretet tett a hitelt folyósító intézményeknek, hogy ez a törvény nem lép hatályba.
A szándéknyilatkozat továbbá arra is rámutat, hogy amennyiben a most bejelentett intézkedések nem bizonyulnak elégnek a hiánycél tartásához, akkor nem kizárt a további adó- és illetékemelés.
Sürgetett intézkedések
Ahhoz, hogy az idei év végén a költségvetési hiány ne haladja meg a szerződésben rögzített 6,8 százalékot, illetve 2011 decemberében ne legyen több 4,4 százaléknál, a költségvetési megszorításokat már júniustól alkalmazni kell, a strukturális reform intézkedéseit pedig legkésőbb szeptemberig el kell fogadni – szögezték le a hitelezők. Emellett a felek abban is megállapodtak, hogy a kormánynak általában hatékonyabban kell fellépnie az adócsalások ellen.
Bálint Eszter

Kormánytámogatás Háromszéknek
Több mint kétmillió lejt kapott a kormány költségvetési és tartalékalapjából Kovászna megye – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján György Ervin prefektus. Mint mondta, a megye összesen 2,2 millió lej támogatást kapott. Ebből hat egyházközség 479 ezer lejt, három iskola 536 500 lejt, öt önkormányzat pedig 937 ezer lejt kapott beruházásokra.
Kilenc önkormányzatnak 290 ezer lej jutott a kormány tartalékalapjából működési költségei fedezésére. A tételből a többségükben románok lakta vagy román polgármester vezette Kőröspatak, Zágonbárkány, Szitabodza, Dobolló, Nagypatak, Előpatak, Hídvég és Bodzaforduló részesült, valamint az 50 százalékos román lakossággal rendelkező Zágon.
Az egyházközségek közül a legnagyobb támogatást, 230 ezer lejt a szentkirályi unitárius parókia kapta a templom restaurálására és szerkezeti megerősítésére. Ez az öszszeg a terv elkészítésére és a munkálatok elkezdésére elegendő. A tanintézetek közül a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium kapott 320 ezer lejt javításokra és a sporttelep kibővítésére.
Beruházásokra öt önkormányzat közel egymillió lejt fordíthat. Ebből 355 ezer lejt költenek a sepsiszentgyörgyi Beor-palota megerősítésére és restaurálására, az épület az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) székházának ad otthont. Ugyanakkor új községházát építenek Esztelneken, felújítják a berecki sporttelepet, a bardóczi középületeket, valamint az illyefalvi községházát.

Szükséges a régiófejlesztés megreformálása
Kerekasztal a fejlesztési régiók átrajzolásáról – ezzel a címmel váltottak gondolatokat pénteken délután a Transindex szervezésében a Románia Magyar Közgazdász Társaság (RMGT) kolozsvári székhelyén. A témával kapcsolatban Winkler Gyula (EP-képviselő), Tánczos Barna (államtitkár, Vidékfejlesztési és Turisztikai Minisztérium), Csutak István (régiófejlesztési szakértő), Ilyés Szabolcs (pályázatíró tanácsadó), Nagy Egon (adjunktus, BBTE Földrajz Kar), Vincze Mária (egyetemi tanár, BBTE Közgazdasági és Gazdálkodástudományi Kar) és Farkas András (a moderátor szerepét is betöltő pályázati szakértő) fejtették ki véleményüket, a tapasztalatcserét egyetemi hallgatók kísérték figyelemmel.
A beszélgetés során kiderült: Románia több mint három éve Európai Uniós tagország, ahol azonban a régió fogalma mást jelent, mint nálunk. 1997–98-ban koncepció nélkül, csupán a földrajzi tényekre szorítkozva alakították ki a központilag irányított régiókat. Az RMDSZ három éve szorgalmazza a reformot, ami azonban kényes kérdés, mivel emiatt etnikai színezetű politizálással vádolják meg. Pedig a változtatás indokolt: a jelenlegi fejlesztési régiók nem szolgálják a modernizációt, a közösségek életszínvonalának emelését, csupán az erősebb megyék harácsoló magatartását a kisebb és fejletlenebb megyékkel szemben, ami ellentmond a regionalizmus elvének (a legtöbb pályázatot Brassó, Kolozs és Konstanca megye „zsebelte be”). A cél az elmaradt vidékek felzárkóztatása lenne a fejlett megyék serkentő hatásának kihasználásával. Számít, hogy a régiót milyennek látják kívülről, lakossága pedig belülről. Nálunk máig ismeretlen az a módszer, amivel kialakították a mostani régiókat.
Kovászna, Hargita és Maros megyék „pátyolgatásával” az RMDSZ vörös posztó a hazai politikum előtt, mert az autonómia „előszobáját” vélik benne felfedezni, jóllehet a székely-központúság nem szándékos célkitűzése az RMDSZ-nek. Elhangzott: az érdekvédelmi szövetség a szintén szükségesnek tartott közigazgatási reformra való tekintettel olyan társadalmi vitát igyekszik gerjeszteni, ami szakmai érvekkel a civil társadalmat mozgatja meg. Winkler Gyula úgy foglalta össze a helyzetet, hogy a régiófejlesztési pénzszerzés központosított módszere megbukott, erre példa a görögországi helyzet is (sablon-projektekkel való pályázás, sok „kozmetikázással”). Egy másik út a decentralizáció, és az erdélyi közösségeknek erre van szükségük – hangsúlyozta az EP-politikus, hozzáfűzve: a megyehatárok megváltoztatása alkotmánymódosítást igényelne, és nem biztos, hogy minden esetben ez hasznos lenne. Ezért inkább olyan törvénytervezeten dolgozik az RMDSZ, amelyre Bukarest is rábólinthat. Winkler elmondása szerint 2012 júliusáig kell megegyezésre jutni, s akkor 2014-ben már új fejlesztési régiókkal lehetne dolgozni Romániában.
Ö. I. B.

2010. május 12.
Kocsis István író 70 éves
A Csodás Hagyatékunk Kulturális Egyesület rendezésében május 11-én, a budapesti Aranytíz Kultúrház színháztermében barátok és pályatársak az életművének sokoldalúságát bemutató ünnepi műsorral köszöntötték 70. születésnapja alkalmából Kocsis István írót.
Közreműködtek: Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos színművész, Ferencz Éva és Petrás Mária énekművész, Bánffy György színművész.
Kocsis István az erdélyi magyar irodalom és az egyetemes magyar irodalom kiválósága 1940. május 7-én született a Szatmár megyei Ombodon. 1965-ben mutatkozott be novellistaként. Első könyve, az Egyenletek 1967-ben jelent meg. Egymás után írja múltunkat felidéző és a jelennek szóló drámáit, amelyeket nagy sikerrel játszanak az erdélyi, majd a csonkaországi színházak. 1984-ben Magyarországra települ, s itt teljesíti ki az amúgy is gazdag munkásságát.
Magyarságtudatunkat erősítő esszéregényei, novellái, drámái, tanulmánykötetei a Püski Kiadónál jelennek meg. Az utóbbi években Kocsis Istvánt elsősorban a régi magyar közjog, a történelmi alkotmány és a Szent Korona tana, misztériuma foglalkoztatja. Ezek az iskolateremtő erejű, úttörő művei megtermékenyítően hatnak közjogi gondolkodásunkra, politikai kultúránkra. Kocsis István a XX. és XXI. századi magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotói közé tartozik, aki tanulmányaival, regényeivel, drámáival és elbeszéléseivel sokat tett magyarságtudatunk ébrentartása és nemes hagyományainkra alapozott megújítása érdekében.

Románia sokkolás alatt
Alig ocsúdtak fel a románok a bérek 25, a nyugdíjak és a szociális ellátmányok 15 százalékkal történő csökkentésének sokkhatása alól, keddre kiderült, hogy mindez csak a jéghegy csúcsát képezte, s további megszorítások várhatók. A román kormány a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) és az Európai Bizottságnak küldött szándéklevelében azt ígéri, hogy amennyiben a már bejelentett intézkedések elégtelennek bizonyulnak a költségvetési hiány 7,3 százalék alá történő szorításához, az Emil Boc vezette kabinet nem riad majd vissza sem az áfa, sem pedig az egységes jövedelemadó emelésétől.
Már bejelentették, hogy június elsejével kezdve meghatározatlan időre befagyasztják az előnyugdíjazásokat, és az egységes adókulcsot kiterjesztik a bankbetétek kamataira, illetve a tőzsdei nyereségekre is. Megadóztatják az eddigiekben adómentességet élvező ebédjegyeket. A 9500 lej (620 ezer Ft) feletti jövedelemrészre pedig 90 százalékos adókulcsot állapítanak meg, s az így befolyó összegekből társadalmi szolidaritási alapot kívánnak létrehozni, hogy a legelesettebb kategóriákon segítsenek. Többféle állami szubvenció megszüntetéséről is döntöttek, így például a családok átlagos fűtési számlája az ország bizonyos térségeiben akár megduplázódhat. Részfizetést kell majd a román állampolgároknak vállalniuk az egészségügyi szolgáltatások igénybevételekor, ám ennek részletei még nem ismeretesek.
Tibori Szabó Zoltán, Kolozsvár
Népszabadság

Per helyett egyezkedés (Magyar oktatást kifogásol a prefektúra?)
Megtámadta a prefektúra, hogy a Babeş—Bolyai Tudományegyetem csak magyar szakokat hozzon létre a kézdivásárhelyi katonaneveldében — szól a sokak felháborodását kiváltó tudósítás, melyről utóbb kiderült, csak részben igaz. A prefektúra valóban megtámadni kényszerült azt a határozatot, melynek értelmében a céhes város tanácsa a BBTE kezelésébe adja a régi katonaneveldét, az ingyenes használatért cserében az egyetem felújítja az egyre jobban lerobbanó épületet, ám az oktatás nyelve csak harmadrangú hibaként szerepelt, ennél jóval nagyobb gondok voltak a dokumentummal — állítja György Ervin prefektus. Ha a kormányhivatalhoz fordul a városháza, pereskedés nélkül is kijavíthatták volna a hibákat — mondotta.
„A hír ugyanúgy igaz, mint a jereváni rádió egykori híre: nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem biciklit, hanem Ladát, és nem osztogattak, hanem fosztogattak" — válaszolta megkeresésünkre György Ervin prefektus. Hiába küldték el észrevételeiket, senki nem érdeklődött, meg sem próbálták kijavítani azokat — állítja. Kérték például az ingatlan telekkönyvét, de arról is dokumentum kellett volna, hogy senki nem igényelte vissza a 10-es törvény alapján. Nem volt helytálló a 49 évre történő ingyenes odaadás sem, ennyi időre koncesszióba adják az épületeket, ingyen tizenöt-húsz évre adható, azzal a kitétellel, hogy meghosszabbítható a szerződés, s valóban megjegyezték, nem helytálló, hogy csak magyar oktatás szerepel a majdani főiskola programjában, vagy a BBTE mindhárom nyelvét kellett volna felsorolniuk, vagy egyet sem — hangoztatja a hibákat György Ervin. Állítja, hogy intézménye feladata a törvényesség betartását vigyázni, így az észlelt hibákat kénytelenek jelezni, de mindig van mód a javításra, s most is az lett volna a járható út, de a kézdivásárhelyiek semmilyen módon nem reagáltak a felszólításra.
A kézdivásárhelyi városházán valószínűnek tartják, Rácz Károly polgármester távolléte miatt alakult ki a helyzet. A település vezetője Amerikában tartózkodott, Szarvadi József alpolgármester azonban leszögezte, helyesbítik a határozatot, valószínű, még e héten a rendes tanácsülésen napirendre tűzik, és addig a prefektúrával is egyeztetnek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Segítők Baráti Köre sorozat
De hol a határ?
Három napig tartott a majális ebben az évben azoknak a fiataloknak, akik Erdély különböző városaiból, falvaiból Marosvásárhelyre indultak, hogy részt vegyenek a XII. Függőleges Ifjúsági Keresztény Konferencián. Idén a marosvásárhelyi Vártemplom volt a hajléka ennek a találkozónak, ahol 700 fiatalnak szerzett maradandó élményt.
A Függőleges konferencia egy vándorkonferencia, minden évben más városban szerveződik, neve pedig az Istennel való kapcsolatot jelképezi. A keresztény ember életében, a transzcendens, függőleges, Istennel való kapcsolat hozzájárul ahhoz, hogy az önmagával és embertársaival való, azaz vízszintes kapcsolatai jobban működjenek.
A konferenciának minden évben van egy központi témája, amely köré szerveződnek az előadások, műhelyek. Most a konferencia témája: De hol a határ? kérdésköre volt.
A főelőadások mellett 24 különböző műhelymunka tette gyakorlativá a határok kérdését az élet különböző területén: párkapcsolat, hivatás, család, drogok, alkohol, abortusz, művészetek, emberi jogok, környezetvédelem stb. Ugyanakkor változatos szabadidős programok várták a résztvevőket: foci, kosarazás, kenuzás, barkácsműhelyek, citytour, élő sakk, harácsolás. A konferencia fénypontja a bástyában elhelyezett teázó volt, amely dekorációjával és legfőképpen programjával lenyűgözte a résztvevőket: dzsesszkoncert, afrikai zenészek koncertje, vetélkedők, beszélgetés az előadókkal és nem utolsósorban találkozási lehetőség.
Miért pont a határok kérdése volt az idéni konferencia témája? – hangzott el többször. A határok kérdése a fiatalok központi kérdése, hiszen a felnőtté válásnak ez egy mérföldköve: a mások által kiszabott határok megkérdőjelezése (család, iskola, társadalom), a saját határainak megtalálása. A válaszkeresést megnehezíti a kor szelleme: határok nélküli világban élünk, mindenki azt teszi, ami neki jólesik, határtalanul habzsolható az élet, nem kell törődni a következményekkel. Márpedig az élet nem így működik, a gyereknek, fiatalnak azt kellene megtanulnia, hogy minden dolognak van következménye, még a legkisebbnek is, akkor is, ha ez nem látszik meg egyből, nem derül ki, lehet titkolni. Csakhogy a gyerek, a fiatal nem azt látja a környezetében, hogy a felnőtt ember felelősen él, vannak határok, amelyek irányítják életét. A hétköznapokban lépten-nyomon azt látja, hogy a családban is jelen van a csalás, a hazugság, hiányzik a gondoskodás, a bocsánatkérés, a tisztelet. Az iskolában nemkülönben: vannak tanárok, akik bármit megengedhetnek maguknak (ahogy a diákhoz, tanárkollégájához viszonyul, ahogy megtartja vagy sem az órát), nincs következménye, a felsőoktatás minősége, a pénzen megszerzett oklevelek stb. Rengeteg negatív hatás éri a fiatalt, a fogyasztói társadalomról nem is beszélve: reklámok, fogyasztói értékek, számítógépes játékok, információözön, a megfelelési kényszer, a trendek.
A neveléskutatók kimutatták, hogy határok és a lemondás gyakorlása nélkül nem fejlődik ki az egyénben az önállóság, az autonómia, az önértékelés, valamint az érzelmi és társas elköteleződés.
A világ próbálja elhitetni ennek ellenkezőjét, vagyis ha határok vannak, nem tudsz kibontakozni, ha nem csalsz, nem fogsz érvényesülni, ha becsületes vagy, kilógsz a sorból, te vagy a "looser". Próbálja elhitetni, hogy nincs szükségünk értékekre, minden relatív. DE az ember vágyik a rendre, szüksége van az értékekre, mert így lett teremtve. Akkor boldog, akkor érzi jól magát a bőrében, ha rend van az életében, ha megtalálja helyét a világban, ha felfedezi eredetiségét, hogy egyedi és megismételhetetlen, hogy nem véletlenül született a világba, mert Istennek terve van vele. Hogyan lehet megismerni, megtudni, hogy hol a határ? Ha kapcsolatba kerülök Azzal, aki határokat teremtett azért, hogy ne vesztődjünk, ne kallódjunk el. Istennel személyesen találkozni, a hétköznapokban megtapasztalni jelenlé-tét – ezt próbálta a konferencia is elősegíteni.
"Az élet szép! Nagyon boldog vagyok. Érdemes volt itt lenni." – búcsúzott egyik résztvevő.
Belényesi Gabriella, a Philothea Klub ügyvezető elnöke

Zarándokok megyénkben
Tematikus gyalogösvény
Tegnap érkezett megyénkbe az a 15 tagú magyarországi zarándokcsoport, amely 40 napos gyaloglás után részt vesz a csíksomlyói búcsún. A Budapestről elindult lelkes társaságot az Erdélyi Kárpát Egyesület szatmári, kolozsvári, marosvásárhelyi, gyergyói és csíki osztályainak tagjai kísérik el az erdélyi tájakon.
Az idei zarándoklat része annak az egyezségnek, amelyet a magyarországi Mária-út Egyesület, a gyulafehérvári Caritas és az Erdélyi Kárpát Egyesület kötött ez év márciusában, és amelynek célja a spanyolországi El Camino (tematikus gyalogút) mintájára kiépülő 1400 km-es Mária-út kialakítása Közép-Kelet- Európában. A kiépítésben több nemzet (osztrák, szlovák, magyar, román, szlovén, horvát és lengyel) képviselői is részt vesznek.
A magyar nép Mária-tiszteletének és a zarándoklatoknak több évszázados múltja van, erre szeretnének szervezetten lehetőséget teremteni a Mária-út kiépítésével az említett egyesületek, hiszen köztudott, hogy évente több százezren zarándokolnak Csíksomlyóra, Máriapócsra, Máriacellbe.
A kezdeményezés célja, hogy feltárja, ápolja a magyarországi és az erdélyi Mária-kegyhelyeket, létrehozza az országon átívelő Mária-zarándokutat. A Mária-utat gondozók szeretnének az útvonal mentén idegenforgalmi és más jellegű szolgáltatásokat létrehozni, tervezik szórólapok, más ismertetők kiadását, együttműködve hazai és nemzetközi szervezetekkel. Az útvonal nemcsak a vallásos emberek számára jelenthet élményt, a nem hívők, de a más felekezetbe tartozók is gazdag, érdekes kulturális és honismereti tudnivalókkal, tapasztalattal gazdagodhatnak. Ugyanakkor a természetszeretetet is ápolhatják. Az útvonal több mint száz Mária-kegyhelyet érint.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya felvállalta Maros megye területén az egész évben járható Mária-út kijelölését, felmérését GPS-szel, feltérképezését, jelzését, ugyanakkor a csoport és a nagyobb zarándokcsoportok kíséretét. Megyénk területét 110 km-en keresztül fogja érinteni a Mária-út, amit napi 20-30 km-es szakaszokban járhatnak be a zarándokok: Mezőzáh – Szénaság – Mezőmadaras – Marosvásárhely – Marosszentgyörgy – Jobbágyfalva – Nyárádselye – Sóvárad útvonalon.
Máriacelltől gyalog Csíksomlyóig 60 nap alatt lehet megtenni az 1400 km-t, de az útvonal szakaszonként is járható, bárhol, bárki csatlakozhat a távolabbról érkező zarándokokhoz, akár egy napra is. Május 12-e és 16-a között megyénk területén szívesen látják a csatlakozókat. A zarándokok Kolozs megyéből érkeztek megyénkbe, majd Mezőzáh, Mezőmadaras érintésével Marosszentgyörgyre mennek. Áldozócsütörtökön délután 6 órakor Jedden részt vesznek a marosszentgyörgyi katolikus plébánia fíliájának egyházközségi búcsúján. Estére a marosszentgyörgyi plébánia vendégei lesznek, majd másnap reggel a karmelita kolostort érintik, utána folytatják útjukat.
Az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya május 15-én, szombaton 29,5 km hosszú gyalogtúrát szervez, és elkíséri a zarándokcsoportot a Csíkfalva és Sóvárad közötti szakaszon, mezei és erdei utakon, a Só útján. Elegendő számú érdeklődő esetén a szervezet autóbuszt biztosít Marosvásárhelytől Csíkfalváig, majd hazafele Sóváradtól Marosvásárhelyig. Érdeklődni és iratkozni naponta 17 és 22 óra között lehet a 0742-132-911-es telefonszámon, Dósa László elnöknél.
Vajda György

Civil környezetvédő szervezetek találkozója
Határon átnyúló együttműködés
Május 7-én, pénteken Kalotaszentkirályon került sor a helyi Silvanus és a miskolci Holocén egyesület szervezésében a magyarországi és erdélyi környezetvédelmi szervezetek második szakmai találkozójára, ahol mintegy 30 környezetvédelmi szervezet képviselői mutatták be programjaikat, beszélték meg az együttműködés lehetőségeit. A találkozón részt vett Borbély László környezetvédelmi miniszter is, aki ismertette a román környezetvédelmi minisztérium programjait, majd egy fórum keretében válaszolt a résztvevők kérdéseire.
A beszélgetés moderátora, dr. Hajdu Zoltán a Népújságnak elmondta: "A környezetvédelem területén tevékenykedő civil szervezetek a demokratikus társadalmakban fontos szerepet játszanak, egyrészt átvállalnak fontos állami feladatokat, amelyeket hatékonyabban és olcsóbban oldanak meg, mint az állami intézmények, gondolok itt bizonyos kampányok megszervezésére pl. a szelektív hulladékgyűjtés terén, vagy a környezetvédelmi tanácsadásra a lakosság irányába, bizonyos felmérések elvégzésére, tanulmányok elkészítésére vagy a környezetvédelmi nevelésre."
Ezenkívül figyelmeztethetik a hatóságokat a környezetvédelmi szabályok, illetve a fenntartható fejlődés értékrendjének tiszteletben tartására olyan tervek, elképzelések vonatkozásában, amikor ezeket az értékeket semmibe veszik. Jelentős az az úttörő munka, amelyet újító jellegű tervek – vizes élőhelyek rehabilitációja, vagy természetvédelmi területek megóvása – kivitelezésével végeznek. Mindezekre a nyugat- európai országokban, de már Magyarországon is léteznek intézményes keretek és finanszírozási mechanizmusok.
A beszélgetés során a résztvevők megegyeztek abban, hogy ezeket az intézményes kereteket és a finanszírozási mechanizmusokat a hatóságok a civil szervezetekkel kell kidolgozzák, a meglévő rendszert pedig hatékonyabbá tegyék. Szó esett arról is, hogy például a Vízgyűjtőterület Bizottságban a civil szervezetek képviselőjének még a mandátuma időtartama sincs meghatározva, holott a szakmai grémium keretében igen fontos szerepe van a nemkormányzati szférának. A finanszírozási mechanizmusok javítása érdekében Borbély László miniszter azt ígérte, hogy megpróbál a Környezetvédelmi Alapból elkülöníteni a civil szervezetek számára egy összeget, amelyről civil szervezetek képviselőiből álló bizottság dönt. Ez a modell már működik Magyarországon, és sokat segített a civil szervezetek intézményes fejlődésében.
A megbeszélésen szóba került Verespatak és a környezetvédelmi nevelés témája. A bányászati beruházás esetében a miniszter arról biztosította a résztvevőket, hogy csak akkor engedélyeztetik a kitermelést, ha teljesítették az uniós szabályoknak megfelelő normákat. Az oktatással kapcsolatosan kifejtette, a minisztérium kidolgoz egy "zöld oktatási programot", amelynek célja a környezetvédelmi nevelés, oktatás fokozása az iskolában, akár gyakorlati feladatokkal is.
A találkozó szekcióülésein megvitatták a szervezetek gondjait és tapasztalatot cseréltek a két országbeli képviselők, majd a rendezvény tereplátogatással zárult. A résztvevők megegyeztek abban, hogy hasznosak az ilyen jellegű találkozók, és elhatározták, hogy évente megismétlik. A jövő évi rendezvény szervezését a Fókusz Öko Központ és a budapesti Független Ökológia Központ közösen vállalta el.
(vajda)

Búcsúra hangolva
Az első és második világháborúban a Gyimesi-szorost, és ezáltal Magyarország ezeréves határát védő katonák tiszteletére állítanak emlékhelyet Gyimesbükkön. Kontumác konzervált romjaira egy hatalmas gránittáblát helyeznek el, melyre mintegy 500 név kerül fel, a táblát pünkösd vasárnapján avatják fel nagyszámú magyarországi zarándok jelenlétében. Eközben a csíkszeredai városvezetés, a rendőrség, a mentőszolgálat és az egészségügyi intézmények teljes gőzzel készülnek a jövő heti csíksomlyói búcsúra, a helyi vendéglátó-ipari egységek pedig különleges ajánlatokkal várják a távolabbról érkező zarándokokat.
A pünkösdi búcsúra készül Csíkszereda és környéke. A helyi önkormányzat mellett az egészségügyi intézmények, valamint a rendőrség is teljes gőzzel az eseményre koncentrál, a helyi vendéglátó-ipari egységek pedig különleges ajánlatokkal várják a távolabbról érkezőket. A Szentlélek eljövetelének ünnepe vallásos jellege mellett több százezer magyar találkozóhe-lyévé is vált az évek során. A külföldről érkező turistáknak sok esetben többnapos kirándulással egybekötve ajánlják a pünkösdi zarándoklatot, hogy a vallásos feltöltődés mellett az utazóknak lehetőségük legyen megismerni a Székelyföldet.
Többletprogram a vendégeknek
Ferencz Csaba, Csíkcsomortán panziótulajdonos polgármestere is több vendéget vár pünkösdkor. Elmondása szerint a turisták főként a helyi jellegzetességekre kíváncsiak. „Szeretik megkóstolni a hagyományos ízeket, a házi kenyeret vagy házi tejet, és ha már itt vannak, ajánlani szoktuk nekik a szekerezést, a rövid kirándulásokat a havasokban” – fogalmazott. Csíkszereda legnagyobb befogadóképességű szállodája, a Fenyő Hunguest Hotel is minden évben különleges ajánlattal várja a megyeközpontba látogatókat, különböző csillagtúrákat és hagyományőrző programokat kínálnak számukra, magyarázta Püsök Lóránd, a Fenyő eladási igazgatója.
Kulturális programkínálat
Hogy a városba érkező turisták minél szélesebb köre láthassa Munkácsy Mihály, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Paál László alkotásait, a Csíki Székely Múzeum – ahol a Remekművek a 19. századi magyar festészetből című kiállítás július 25-éig tekinthető meg – is hosszabbított nyitva tartással üzemel jövő hétvégén. „Minden évben igyekszünk a pünkösdi búcsú időszakára hangsúlyosan felkészülni, idén május 21. és 24. között, vagyis péntektől hétfőig hosszabbított nyitva tartással, reggel 9-től este 8 óráig várjuk a látogatókat” – tájékoztatott Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója. A szombati búcsúra korábban érkezők ugyanakkor kikapcsolódásképpen ellátogathatnak a magyarországi Chameleon Big Band zenekar szórakoztató előadására is, pénteken, május 21-én, 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házába.
Útlezárás és kereskedési tilalom
A csíkszeredai városvezetés pünkösd alkalmával fokozottan figyel az autósforgalomra, ezért már a búcsút megelőző napon útlezárásokra, forgalomkorlátozásokra lehet számítani. „Egyeztettünk a csíksomlyói ferences rend képviselőivel és lakossági fórumot is tartottunk, így mostanra már kialakult egy rendje ennek az eseménynek” – fogalmazott Antal Attila alpolgármester. A helyi rendőrséggel abban állapodtak meg, hogy péntek délután lezárják a búcsús misének helyet adó Hármashalom-oltárhoz, egyben Csíksomlyóra vezető Szék útját és a Nagymező utcát. Szombaton teljes útlezárásra kell számítani, a gépjárműveket – a parkolóhelyek korlátolt számát tekintve – a város bejáratainál kell hagyniuk az ideérkezőknek, hangsúlyozták a szervezők. Antal ugyanakkor elmondta, egyetlen közterületen sem engedélyeznek kereskedelmi tevékenységet. „A búcsús vásár lebonyolítását a csíksomlyóiakra bíztuk, így ha az eladók bekérezkednek az udvarokra, és kiváltják a szükséges engedélyeket, felállíthatják standjaikat” – hangsúlyozta az alpolgármester.
Felkészültek a mentősök
A biztonsági intézkedések keretében a Hargita Megyei Mentőszolgálat munkatársai is minden egységet mozgósítanak május 22-én, a búcsú napján. „A pünkösdi búcsú a mi életünkben is nagy nap, és az elmúlt évek során azt tapasztaltuk, hogy jó csapataink vannak, helyt tudunk állni” – közölte Péter Szilárd, a Hargita megyei Mentőszolgálat igazgatója. Az egészségügyi intézmény vezetője elmondta, egy katasztrófa előfordulására is felkészült a mentőszolgálat, hiszen szükség esetén más városokból is mozgósítanak mentőegységeket. A Hargita Megyei Mentőszolgálat 7 orvos munkatársa dolgozik a búcsú napján, 15–18 esetkocsival, emellett minden évben pünkösdöt megelőzően szervezik a mentőügyi konferenciát, így az idelátogató orvosok tapasztalatait, tudását is felhasználhatják szükség esetén.
„Kétféleképpen kérhetnek tőlünk segítséget a rászorulók: az egységes 112-es segélyhívószámot tárcsázva, illetve a felállított öt elsősegélynyújtó sátornál, akár a nyeregben, akár a borvízforrás melletti standnál, akár a templomkertben, vagy a járványkórház kertjében” – magyarázta a szakértő. Elmondása szerint a hegyimentők és a Vöröskereszt munkatársai is aktívan részt vesznek a búcsún.
A búcsú napján 150 rendőr teljesít szolgálatot, és öt rendőr érkezik Magyarországról, akik szintén segítenek a rendfenntartásban, illetve a közbiztonság megteremtésében.
Forró Gyöngyvér

A húszéves Caritast ünnepelték
Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte tegnap a Gyulafehérvári Caritas Gyergyószentmiklóson, a Szent Benedek Tanulmányi Házban. „Értékünk az ember” – fogalmazták meg hitvallásukat az ünnepségen a szociális szervezet dolgozói.
Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója a mottót kifejtve elmondta: szervezetük kiterjedt hálózata és emberi kapcsolatai révén számtalan formában képes segíteni a rászorulókon. „Társak szeretnénk lenni az egyéni és közösségi gondok megoldásában, de nem vállaljuk át a felelősséget” – hangoztatta Márton András. Kifejtette, bár igyekeznek minden rászorulón segíteni, ez nem jelenti azt, hogy teljes mértékben átvállalják a segítségnyújtás szerepkörét, ugyanis ehhez széles körű társadalmi összefogásra, az illetékes intézmények, hivatalok támogatására van szükség.
A Gyulafehérvári Caritas megalakulása óta az embert és az emberi értékeket helyezi tevékenysége középpontjába, és az elmúlt húsz évben Erdély egyik legnagyobb közhasznú szervezetévé nőtte ki magát. Az élet különféle területein végzett szolgáltatásaikban több mint 500 alkalmazottat foglalkoztatnak. Ezek csak az elmúlt évben több mint 50 ezer személy gondjain enyhítettek.
Az ünnepségen résztvevők bepillantást nyerhettek a különféle szolgáltatásokba. Többek között megtudhatták, hogy a Caritas otthoni beteggondozó szolgálata csak a Gyergyói-medencében 23 alkalmazottal több mint ezer beteget lát el, többségük 60 év fölötti. Kiderült, hogy a családsegítő szolgálat három munkatársa négy településen szervez idősek klubját, de alkohol- és drogprevenciós programokat, kismamaklubot és különféle önsegítő csoportokat is vezetnek.
A Szent Erzsébet Öregotthonban az ország 12 megyéjéből gondoznak idős embereket, köztük súlyos demenciában szenvedőket is. A Caritas emellett a Szent Benedek Tanulmányi Házat is fenntartja, esély- és önkéntes programot működtet, valamint a vidék- és gazdaságfejlesztésbe is bekapcsolódik.
Jánossy Alíz

Magyar feliratokat követelnek Temesváron
Elégedetlenek a temesvári magyarok, mert a város műemlék épületeire kifüggesztett tájékoztató táblákon nem szerepel magyar felirat, holott a bánsági városban 25 ezres magyar közösség van – jelentette ki tegnap Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök.
„Zavar, hogy a tájékoztató táblákon szerepel spanyol felirat, magyar viszont nem, holott a városnak 25 ezer magyar nemzetiségű lakója van, és a Temesvárra látogató magyar turisták száma jóval nagyobb, mint a kétbusznyi spanyolé” – fogalmazott a politikus.
Halász Ferenc azt is nehezményezte, hogy a nemrég kihelyezett hatalmas lámpáson – melylyel az elektromos közvilágítás bevezetésének állítanak emléket –, szintén nem szerepel magyar, illetve szerb felirat. A hat méter magas lámpást, amelyet a Bánsági Történeti Múzeum előtt kifüggesztett világítótest mintájára készítettek, abból az alkalomból függesztették ki, hogy 145 évvel ezelőtt, 1884-ben Temesvár volt az első elektromos közvilágítással rendelkező európai város.
„A közvilágítás bevezetésekor Temesvár a magyar állam része volt, a polgármestert Török Jánosnak hívták, és az elektromos közvilágítás bevezetésére vonatkozó dokumentáció magyar nyelven született” – hangsúlyozta a Temes megyei RMDSZ elnöke.
Az önkormányzat azzal védekezett a vádakra, hogy civil kezdeményezésről van szó – egy román civil szervezet állt elő az óriáslámpa felállításának ötletével – és nem az ő hibája, ha az akció finanszírozója csupán a nemzetközi nyelveken való feliratozást támogatta.
Halász Ferencnek az sem tetszik, hogy bár a belvárosi Bocşa utca felvette Telbisz Károly egykori polgármester nevét, az utcanévtáblákon ez nincs feltüntetve, sőt a régi táblákat újakra cserélték, azonban ezeken is a régi megnevezés szerepel. Telbisz Károly 29 évig, 1885 és 1914 között vezette a Béga-parti települést, Temesvár az ő elöljárósága alatt vált modern nagyvárossá.

Tüntetéssorozat kezdődik mától a megszorító intézkedések ellen
Országos tiltakozó akciókat szerveznek a legnagyobb szakszervezeti szövetségek az állami kiadások csökkentését célzó, az államfő által múlt csütörtökön bejelentett intézkedések ellen. A közalkalmazotti bérek egynegyedét, a nyugdíjak és a munkanélküli segély 15 százalékát nyírná le a kormány, hogy tartani tudja a hitel fejében a Nemzetközi Valutaalappal kialkudott idei államháztartási hiányt. Kiderült azóta, hogy az „adóalanyok körének bővítése” jogcímén jövedelemadót vetnek ki az étkezési jegyekre és a bankbetétek kamataira is. Megszüntetik továbbá a számítógép-programozók eddig adókedvezményeit. Ennek következtében egyes külföldi informatikai cégek kivonulhatnak Romániából.
Tegnapra körvonalazódott, hogy a gyermeknevelési támogatás (gyes) újra egy meghatározott összegű juttatás lesz, nem választhatnak már a kismamák a fix összeg vagy az elmúlt egy évi átlagbérük 85 százaléka között. A szociális juttatások rendszerét is át akarják szervezni, mert Băsescu elnök emlékezetes csütörtöki beszédében azt állította, hogy már annyi van ezekből a támogatásokból, hogy munka nélkül is jól elélhetnek belőlük sokan. Kifogásolta például, hogy még babakelengyét is ad az állam. (Kelengye helyett hat éve csak pénzt kap az újszülött után a család, de az idén már erre sem futotta. A kezdeményezés pedig éppen akkori pártja, a Demokrata Párt egyik Bihar megyei képviselőjének, Ionela Bruchentalnak a nevéhez fűződik.)
Tegnap délelőttre egyeztetésre invitálta az államfő a parlamentbe a szakszervezeteket, a politikai pártokat, a munkáltatói érdekvédelmi szövetségeket. Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt és – kis hezitálás után – a Nemzeti Liberális Párt bejelentette, hogy nem vesz részt a megbeszélésen, mert semmiképp sem akar olyan látszatot kelteni, hogy legitimizálná a már előre meghozott döntéseket. A szocdemekkel pártszövetséget alkotó konzervatívok sem képviseltették magukat a találkozón, csak javaslataikat küldték el.
A szakszervezetek bejelentették, hogy mától kezdődően május 19-éig naponta tüntetést szerveznek a kormány székháza és az elnöki rezidencia elé, legalább ezer emberre számítanak mind a Victoria-, mind a Cotroceni-palota elé. Május 19-ére az ország minden részéből várnak tüntetőket a fővárosi Győzelem terére. A május 25-ére meghirdetett országos munkabeszüntetésről még nem döntöttek a szakszervezetek, ugyanis – amint az Alfa Kartellt vezető Bogdan Hossu megjegyezte – a sztrájkkal nem akarják a kormány malmára hajtani a vizet. A munkabeszüntetés napjára ugyanis nem jár fizetés, így ha sztrájkolnak a közalkalmazottak, máris spórol a végrehajtó hatalom. A Frăţia Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke, Marius Petcu arra figyelmeztetett, hogy az alkotmánybíróságnál támadják meg a bér- és nyugdíjcsökkentést, ha ellentételezésre nem kapnak biztosítékot a kormánytól.
A Valutaalap vizsgálódó szakemberei minden esetre mossák kezeiket: vezetőjük, Jeffrey Franks román nyelven nyilatkozta bukaresti sajtóértekezletükön, hogy a „sokkterápiához” nem ők ragaszkodtak, hanem a Boc-kabinet döntött emellett. Ráadásul a nemzetközi pénzintézet nincs meggyőződve a drasztikus megszorító intézkedések hatásosságáról, ezért a kormánnyal kötött kiegészítő megállapodásban az is szerepel, hogy amennyiben a kiadáscsökkentés kevés lesz a költségvetés egyensúlyba hozásához, következnek a beharangozott adóemelések.
Máté Zsófia
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bizonytalan a kisebbségi tagozatok sorsa
Május közepén még nem tudják a magyar, német és szerb nyelven működő vidéki iskolai tagozatokon tanuló gyerekek szülei, hogy jövőre lesz-e még a kisebbségek nyelvén folyó oktatás az illető településen, vagy sem – nyilatkozta a sajtónak Halász Ferenc Temes megyei helyettes főtanfelügyelő. A gyermeklétszám-gondokkal küzdő lugosi, dettai, nagyszentmiklósi, zsombolyai magyar iskolai tagozatok, illetve az óteleki magyar iskola sorsa még bizonytalan, mert a legutóbbi tanügyi vonatkozású kormányrendelet sem rendezte a kisebbségi iskolák finanszírozásának kérdését, de hasonló helyzetben van öt szerb és két német nyelvű iskolai tagozat is a megyében. „A tanfelügyelőség kérte az illetékesektől a kisebbségi tagozatos iskolák helyzetének rendezését, de eddig nem történt semmi – mondta Halász Ferenc Bizonytalanságban tartják a szülőket és a tanárokat is, akiknek veszélyben van az állásuk.” Temesváron már összevonták a három magyar nyelvű általános iskolát, úgy, hogy az 1-es és a 26-os Általános Iskola magyar tagozatai a Bartók Béla Líceumba költöznek, de két vidéki 1-4 osztályos iskola helyzete is tarthatatlan az alacsony gyermeklétszám miatt. „Tisztában vagyunk vele, hogy Temesváron jövőre még kevesebb gyerek iratkozik magyar iskolába, mint az előző években, mert a nagy távolság miatt nem minden gyárvárosi és Circumvalaţiunii negyedbeli magyar gyereket visznek el a Bartók Béla Líceumba” – mondta Halász Ferenc – „így mindenképpen veszteség éri magyar nyelvű oktatást Temes megyében. Bízunk benne, hogy egy következő kormányrendelet megoldja a kisebbségi iskolák és tagozatok finanszírozásának kérdését is és legalább a vidéki magyar tagozatokat sikerül megmenteni
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Üzenet Nagyvárad polgáraihoz
„Temesvár ostromának” történetét mindenki ismeri. A város hűséges és kitartó szabadságharcosainak vesztét jelentette volna, hogyha Bukarestben nem fordul a kocka, és a Ceauşescu-diktatúra bukásával nem köszönt reánk a szabadság. Az ostromlott vár hasonlatával élve: határon túlra szakadt magyarságunk sorsa is egyre kilátástalanabbá vált volna, hogyha idén áprilisban meg nem bukik a nemzetellenes Gyurcsány-rezsim. A „szavazófülkék forradalmának” győztesei ahhoz a felszabadító sereghez hasonlíthatók, mely éppen a kellő időben – az utolsó órában – érkezik a vár szorongatott népének felmentésére.
Az itthoni változáshoz viszont nem elégséges a külső segítség. A magunk helyén nekünk is állanunk kell a sarat, hiszen rajtunk nélkülünk nem lehet segíteni. A külső támogatás, sőt Európa szolidaritása csak akkor ér valamit, ha idehaza mi magunk vesszük kezünkbe sorsunkat, és kisebbségi helyzetünkön változtatni akarunk és tudunk.
Mindezek akkor jutottak eszembe, amikor református egyházunk nagyváradi dísztermében – akkreditált magyar egyetemünk központjában – egy, a szomszédos vendéglőből átirányított botránykommandó élén az RMDSZ ügyvezető elnöke és pártbéli elvtársai szégyenletes provokációt hajtottak végre, és párját ritkító skandalumot kavartak a magyar utcanévtáblák és nemzeti érdekeink védelmében tartott közösségi rendezvényünkön – durván megsértve ezáltal mind a vendéglátókat, mind Egyházunkat, mind az emberi és nemzeti méltóságához ragaszkodó váradi, biharországi magyarságunkat.
Most, amikor – húsz elvesztegetett esztendő után – a magyarországi változások újból esélyt nyújtanak nekünk a nemzeti felemelkedésre, éppen ideje volna már, hogy véget vessünk egyes uralkodó hatalmi és pénzügyi körök kizárólagos egyeduralmának, és végre – a kisemmizett román néptömegekhez hasonlóan – mi, magyarok is rendezzük sorainkat, és valamennyi jóakaratú emberrel összefogva az 1989-ben elkezdődött rendszerváltozást kiteljesítsük, és kivívjuk teljes szabadságunkat!
Legyen vége már a – román és magyar – pártoligarchák uralmának! Egyszer s mindenkorra legyen vége a nemzetinek álcázott hazugságpolitikának és a magyarság valós érdekeit cinikusan semmibe vevő sikerpropagandának!
A „Bánat utca” (str. Banatului) – zsákutca és tévút. Találkozzunk inkább – a polgári és a magyar Szabadság útján! Szeretetben és szabadságban. Megosztó és hatalmaskodó botrányhősök nélkül. Együtt viszont mindenkivel, aki nemzetünk és a köz javát, a jobb sorsra érdemes „boldog Várad” felvirágzását akarja.
„Nemzeti Uniót az Európai Unióban!” – ezt hirdettük meg a választások napján. Ehhez viszont az szükséges, hogy minden jóakaratú emberrel, erővel és közösséggel is unióra lépjünk városunkban, szülőhazánkban. És nem a „Sf. Ladislau” sikátorában, hanem Szent László királyunk jövőbe vezető útján haladjunk tovább.
2010. május 11.
Tőkés László

Megtorpant a kormány
Pénteken még módosulhat a megszorító intézkedéseket tartalmazó szándéklevél
„Akár újra is lehet tárgyalni a hitelszerződést a Nemzetközi Valutaalappal” – jelentette ki tegnap Traian Băsescu államfő azon a találkozón, amelyen a megszorító intézkedésekről egyeztettek a koalíciós pártok, a vállalkozói érdekszervezetek és szakszervezetek képviselői.
Nagyon felbosszanthatták Traian Băsescu államfőt azon a találkozón, ahol a koalíciós pártok, vállalkozói érdekszervezetek és szakszervezetek képviselői vettek részt, ugyanis – kiszivárogtatott információk szerint – háromszor is azzal fenyegetőzött, hogy otthagyja őket. A mintegy kétórás találkozó után látszólag beadta a derekát, ugyanis a teremből kijövet azt nyilatkozta, hogy „akár újra is lehet tárgyalni a hitelszerződést a Nemzetközi Valutaalappal, de a lehető legrövidebb időn belül csökkenteni kell a költségeket”.
Az államfő engedett a szakszervezetek azon kérésének is, hogy az IMF-nek írt szándéklevelet vitassa meg a Gazdasági és Szociális Tanács (CES), és péntekre összehívta a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek képviselőiből álló konzultatív testületet.
Băsescu: a legjobb megoldást választottuk
Az államfő amúgy tegnap sajtótájékoztatón „győzködte” a közvéleményt arról, hogy az IMF-szándéklevélbe foglalt intézkedéscsomag a legjobb megoldást jelenti. „Mindenki tanácsokat ad, de ezeket nem támasztja alá számokkal” – háborgott az államfő, hangsúlyozva, hogy ezek a „dilettánsok” félrevezetik a lakosságot.
Băsescu szerint a költségvetési hiány további csökkentése érdekében fel kell számolni az adócsalást és növelni kell az adózók számát. „Országon belüli megoldásokat kell keresnünk a problémáinkra, ugyanis a kölcsönök halmozása nem jelent megoldást hosszú távon. Az IMF nem üdvhadsereg, nem ad ajándékokat” – szögezte le az államfő.
Pénteken összeül a CES
„Nem tartom kizártnak, hogy az IMF-küldöttségnek vissza kell térnie Romániába, ugyanis amennyiben közös nevezőre jutunk a kormánnyal, az átfogalmazott levelet kötelező velük is újraegyeztetni” – fogalmazott Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömb elnöke. Szerinte a szándéklevél egyik leghelytelenebb megfogalmazása az, hogy a bérek individuális csökkentésével számol az egységes béralap 25 százalékos csökkentése helyett.
„Az élelmiszerjegyek problémája is megvitatásra vár még, hiszen tervezett megadóztatásuk komolyan érinti a gazdasági rendszert” – mondta Hossu. Korábban több mérvadó szakszervezeti tömörülés jelezte, hogy nem vesz részt a CES tanácskozásain, de a tegnapi bejelentés hatására például Marius Petcu, a Sanitas szakszervezet vezetője kijelentette: „kötelességünknek érezzük hozzájárulni az ország gazdasági helyzetének helyreállításához, és ezért pénteken mi is részt veszünk a CES-ülésen”.
A munkáltatók elégedettek
A tárgyalást követően, Ioan Cezar Corâci, a Romániai Gyáriparosok Egyesületének (UGIR) elnöke felháborodottan mondta el a sajtónak, az IMF azonkívül, hogy azonnali, gyors eredményeket vár el Romániától, nem adott esélyt az országnak arra, hogy megtalálja a megfelelő megoldást. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a munkáltatók szempontjából előnyösebb a bér- és nyugdíjcsökkentés, mint az alternatívaként felmerülő adóemelés.
Követik a görög példát?
Míg a politikusok és szakszervezeti vezetők viaskodtak egymással, a főváros utcáin és a fontosabb állami intézmények előtt több mint négyezer állami alkalmazott tiltakozott az IMF-nek írt szándéklevélben felsorolt intézkedések ellen. A tanügyben és a mezőgazdasági szférában dolgozók a kormány és a parlament épületét „vették célba”, a diákok – hétfői ígéretükhöz hűen – ismét az oktatásügyi minisztérium előtt skandáltak az új tanügyi törvény ellen.
„A hétvégék kivételével két hétig itt fogunk állni” – nyilatkozta Liviu Marian Pop, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) főtitkára. A mezőgazdaságban dolgozók, a még tavalyról elmaradt fizetéskiegészítő támogatásaikat kérték számon a kormánytól, illetve a gázolaj jövedéki adójának csökkentését is sürgették, azzal fenyegetőzve, hogy legközelebb traktorokkal érkeznek az állami hivatalok elé.
A tiltakozók élén álló Nicolae Ştefan, az Agrostar Szövetség elnöke a helyszínen kijelentette, Emil Boc miniszterelnököt arra fogja felkérni, hogy a földművelésügyi minisztérium teljes vezetőségét bocsássa el, hiszen öt hónap alatt nem voltak képesek egy egyértelmű politika kidolgozására, amely e szakterületet „kihúzná a csávából”.
A tegnapi tüntetések Bogdan Hossu szerint csupán ízelítői voltak annak, ami ezután következik, ugyanis mától megközelítőleg negyvenezer állami alkalmazott vonul utcára tiltakozni, s ha kell, „a görögországi lázadásokhoz hasonló megmozdulásoktól, a bukaresti Victoria tér blokkolásától” sem riadnak vissza
Héttagú kabinetet kérnek
Az ellenzéki pártok testületileg távol maradtak a tegnapi tanácskozástól, ugyanis szerintük a 25 százalékos bércsökkentést, valamint a nyugdíjak és a munkanélküli-segély 15 százalékos megkurtítását magában foglaló intézkedéscsomag csődbe viszi az országot. Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke „társadalmi genocídiumnak” nevezte a kormány csomagját, és kijelentette, hogy készek csatlakozni a szakszervezetek tiltakozó akcióihoz.
A PNL vezetősége azt javasolta a kabinetnek, hogy jelentősen csökkentse létszámát, úgy, hogy összesen csak hét minisztere maradjon a kormánynak. A liberálisok ezen kívül a parlament, az elnöki hivatal és a titkosszolgálatok működési költségeinek drasztikus csökkentését is javasolták.
Üzenet az RMDSZ-nek
Crin Antonescu liberális elnök ismét megpróbált az RMDSZ „lelkére beszélni”, hogy a kormánykoalíció „egyetlen komoly és hiteles alakulataként” hagyja ott a PD-L-t ugyanis a továbbiakban nincs semmi mentsége arra, hogy kiszolgálja Traian Băsescu államfőt és Emil Boc miniszterelnököt.
Fleischer Hilda, Moldován Árpád Zsolt

2010. május 13.
Semjén Zsolt: három hónap alatt állampolgárságot kaphat, aki kér
Semjén Zsolt szerint három hónapot vesz majd igénybe az iratok benyújtásától számítva a gyorsított eljárás azok esetében, akik egyéni kérelemre magyar állampolgárságot kérnek.
A leendő miniszterelnök-helyettes, KDNP-elnök a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjújában kifejtette: az állampolgárság megadása nem függhet más országok véleményétől, ez minden ország szuverén joga.
„Alapvető kötelezettségünk az összmagyarság felé, hogy letöröljük december 5. lelki Trianonjának szégyenét – amennyire lehet" – fogalmazott a politikus, kitérve arra is, hogy akinek nincs lakcíme Magyarországon, „nyilvánvalóan nem fog tudni szavazni egy adott választókerületben".
Mint fogalmazott, nem bánja, hogy az állampolgársági törvény elfogadásának időpontjához közel esik a június 4., Trianon kilencvenedik évfordulója, de nem azon a napon fogják elfogadni a jogszabályt.
Semjén Zsolt „messzemenően liberálisnak" tartja magát a tekintetben, hogy „mindenkinek annyi állampolgársága lehessen, ahány valós identitása van".
A kereszténydemokrata politikus arra a kérdésre, hogy Csányi Sándor, Demján Sándor vagy Széles Gábor oligarcha-e, azt válaszolta: „oligarcha az, aki politikai hátterű maffiózóként vagy maffiahátterű politikusként az állam csecsét szívva hizlalta fel magát". „Ilyen Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vagy Veres János", akik – tette hozzá – „nem az üzleti világban állták meg a helyüket, hanem – megkockáztatom: hálózati – kapcsolataikat tőkésítették".
Semjén Zsolt megjegyezte: egyikükkel kapcsolatban sem vetődött fel, hogy bűncselekmény által szerezték volna vagy külföldre vitték volna vagyonukat az adófizetés elkerülése érdekében, ellentétben a Magyar Nemzeti Bank elnökével, aki „olyan, mint a szomszéd faluban kocsmát működtető detoxigazgató".
Semjén Zsolt annak kapcsán, hogyan lehet belügyminiszter Gergényi Péter 2006 utáni üzlettársa, elismerően szólt Pintér Sándor korábbi belügyminiszteri tevékenységéről, és úgy fogalmazott, hogy „Pintér Sándort nem ferences novíciusnak kértük föl".
Kitért arra, hogy tárgyalások kezdődhetnek az egyházakkal „a jogellenesen visszatartott" pénzekkel kapcsolatos adósságrendezés ütemezéséről.
Az abortusz eltörlésére vonatkozó kérdésre azt válaszolta, nem az a dolguk, hogy politikai irrealitásokat követeljenek a Fidesztől, és a társadalomra nem lehet ráerőltetni olyan törvényeket, amelyek nem találkoznak a közfelfogással.
Semjén Zsolt nem ellenzi, hogy a meleg pároknak „legyen valamilyen jogintézményük", ugyanakkor ellenzi, hogy házasságban élhessenek Magyarországon. „A házasságot, családot nem azért támogatja az állam jelképes és anyagi módon, hogy az állampolgárok személyes önmegvalósítását finanszírozza, hanem azért, mert gyerekek születnek, akik fenntartják a nemzetet és eltartják az idősebb nemzedéket" – mondta a politikus.
inforadio.hu