Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2009. március 28.
Traian Basescu államfő és Calin Popescu Tariceanu volt miniszterelnök neve is felmerült abban a korrupciós botrányban, amely a román belügyi titkosszolgálat volt vezetősége körül robbant ki – adta hírül a román sajtó. A Ziua szerint Cornel Serban megpróbálta meggyőzni a korrupcióellenes ügyészség /DNA/ rendőrtisztjét, hogy Popoviciu nagyon fontos személy, s bizonygatta: Basescu cáfolta, hogy bármi köze lenne az üzletemberhez. /Magas rangú politikusok a korrupciós botrányban? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./
2009. március 28.
Az RMDSZ Arad megyei szervezete március 28-án tart tisztújító közgyűlést, amelyen, az elnöki székre az egyedüli jelölt Király András jelenlegi elnök. Kifejtette: „Nekünk, akik RMDSZ segítséggel jutunk valamilyen tisztségbe, sosem a funkció határozza meg a tevékenységüket, hanem, hogyan tudjuk a közösséget szolgálni, mind többet tenni a magyar közösség érdekében.” A 2002-es statisztikai adat szerint az Arad megyei magyarság majdnem 50 ezres. Meg kell nézni, mi a helyzet az oktatási intézményekben, milyen a gyermeklétszám, hányan látogatják az egyházakat. Van, aki magyarnak vallja magát és vállalja, hogy a közösség aktív tagja, és vannak, akik csak tiszteletből tartják meg magyarságukat. A megyében az RMDSZ létszáma évenként fogy. Átlagban minden megyében az ott élő magyarságnak 50 százalék alatti aránya szavazott az RMDSZ-re, néhány kivételtől eltekintve, mint Szilágy, Bihar vagy Maros. Arad megyében a magyar gyermekek fele nem magyar iskolába jár. /Irházi János: „Próbáljuk mi megérteni az embereket”. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 28./
2009. március 28.
A kommunista rendszerben a párt mindenható „szakembere” még a megnyitás előtt kötelezően megnézte minden kiállítás anyagát, kiparancsolta a műtárgyak közül mindazokat, amelyek ellen ideológiai kifogása támadt. Vagy a premier előtt egyszerűen letiltotta a színházi előadást, emlékeztetett Ujj János. Mostanság az egykori szigorú cenzorok egyike a modern tárlatoknak egyik leglelkesebb támogatója! Folyik a szerecsenmosdatás. Az itteninél nagyobb mértékben történik ez az anyaországban. A régi rendszer kiváltságosait, haszonélvezőit jól megfizetett tollnokok, az egykori elvtársaik igyekeznek tisztára mosni. Kezdődött 1990-ben, amikor Farkas Mihálynak, az ötvenes évek magyar kommunista „négyesfogata” egyik tagjának fia, az ÁVH-s alezredes Vlagyimir megírta a Nincs mentség c. könyvét. A cím ellenére ő talált mentséget a törvényszegésekre, apja és önmaga tetteire. Néhány hónapja a magyar közszolgálati televízió levetítette azt a dokumentumfilmet, amelyet az 1956-os miniszterelnök, Hegedűs András Ausztráliába kivándorolt unokája készített az akkor még élő nagyapjáról Budapesten. Az 56-os forradalom értékelésénél az 1956-ban a diktatúra ellen lázadókat, a Nagy Imre kormány tagjait felelőtlen személyeknek nevezte. A legocsmányabb szerecsenmosdatást Moldova György követte el Kádár Jánosról írt könyvével. A magyar történelem vérengző hóhérát (ő több embert ítéltetett el, mint ahány náci vezért a második világháború után Németországban!) a 20. század legnagyobb magyar politikusának nevezni, ez több mint alávalóság. És a Moldova György nevével fémjelzett könyv hány, a kádári gulyáskommunizmus után nosztalgiázó személyt téveszt meg. Minap este Aczél Györgyről, az MSZMP egykori mindenható ideológusáról vetített portréfilmet a Duna Televízió. (Ő volt Révai József politikájának a folytatója, a magyar Zsdanov.) Családtagjai, ismerősei, barátai szólaltak meg. Szinte valamennyien dicsérően! A megszólított írók, művészek, filmrendezők valamennyien Aczél György lekötelezettjei voltak. Mindnyájan az ő jóvoltából jutottak közlési, fellépési, rendezési lehetőséghez, kaptak útlevelet külföldre. Az elutasítottakat, hallgatásra ítélteket, az országhatárok mögé zártakat, az állásukból elbocsátottakat, a visszaminősítetteket szándékosan (?) nem kérdezte a film alkotója. Romániában a szerecsenmosdatás nem ilyen mértékű. A központi párt- és államvezetésben, sőt minden megyei pártbizottságban akadtak, akik felelősek voltak a gazdasági romlásért. /Ujj János: Szerecsenmosdatás. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 28./
2009. március 28.
A nyíregyházi Művészeti Hetek keretében mutatkozott be alkotásaival a nagyváradi művészházaspár. Jakobovits Márta, a temesvári egyetem tanára, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, valamint a rotterdami székhelyű Európai Kulturális és Művészeti Akadémia vezetőségi tagja legfrissebb, sajátos hangvételű, míves kerámiáit, Jakobovits Miklós Munkácsy-díjas festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke pedig legújabb alkotói periódusának munkáit állította ki. Kettejük közös tárlatát március 17-én az Erdélyből Magyarországra áttelepült Miklóssy-tanítvány, Madarassy György Tamás, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti szakának végzettje nyitotta meg. /A Jakobovits házaspár kiállítása. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./
2009. március 28.
Elképesztő, hogy egy politikai vagy irodalompolitikai nézet behatol a közéletbe, és meghatározó szerepet játszik írók elismerésében, könyvek megjelenésében, korszakok megítélésében – mondta Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténész Magyar irodalom Erdélyben 1918-1944 /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ című könyvének marosvásárhelyi bemutatóján. A szerző kétkötetes irodalomtörténeti munkájával sorra járja az erdélyi tájakat. Kozma Mária, a kiadó főszerkesztője egy nyolcvanas évekbeli rendeletre emlékezett, melynek értelmében az erdélyi magyar írók művei román írók magyar nyelvű fordításaiként szerepelhettek a könyvtárak állományaiban. Az irodalom lényegét nem az határozza meg, hogy milyen országban működik, milyen állampolgárságú. A besoroláskor az irodalom nyelve az egyetlen döntő tényező – fejtette ki Pomogáts Béla. Magyarországon olyan kockázatot jelent élő irodalomról írni, mint annak idején amerikai kémnek lenni, vallja a szerző, különösen akkor, ha egyes írókról nem az elvárásoknak megfelelően ír. /Nagy Székely Ildikó: Akinek az Úristen is megbocsát. Pomogáts Béla és az erdélyi magyar irodalom. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 28./
2009. március 29.
A szatmári római katolikus egyházmegye vezetősége a nagykárolyi politikai élet vezetőivel találkozott. A Szent László Közösségi Ház adott otthont Nagykárolyban a találkozónak, amelyre Schönberger Jenő szatmári püspök hívta meg a nagykárolyi politikai élet vezetőit március 13-án. A találkozón olyan témákat beszéltek meg, mint a Kalazanci Szent József Líceum ügye, az egykori zárda épületének rendezése és a plébániák támogatásának kérdése. 2006 óta, amikor az iskola beköltözött az épületbe, a szatmári egyházmegye 1 807 000 lejt fektetett az épület felújításába, modernizálásába. Összehasonlításként: az épület bérleti díja egy évre 115 872 lej, amelynek kiegyenlítésével jelentősen elmaradt a nagykárolyi polgármesteri hivatal. Varga Attila képviselő elmondta: a 2003-as alkotmánymódosítás ellenére sem jött létre a román jogrendben a felekezeti oktatás fogalma. Ezek állami iskolák felekezeti jelleggel, így ugyanolyan támogatásban kell részesülniük, mint bármelyik más iskola. Kovács Jenő polgármester elmondta, hogy már tavaly rendezni akarták a bérleti díjakat, de nem várt költségeik miatt még nem sikerült törleszteniük adósságukat. Ígéretet tett arra, hogy elmaradásukat kiegyenlítik. Az egykori zárda épületéről Schönberger püspök elmondta, nyártól átadnák azt a Nagykárolyban működő piarista nővéreknek, hogy ott bővíthessék gyermekmentő tevékenységüket. Kovács Jenő ígéretet tett, hogy más épületet keres majd az osztályoknak, és nyártól átadják az épületet. Felmerült még a különböző felekezetek támogatása. Az elmúlt évben az ortodox egyháznak 142 000, a római katolikus egyháznak 80 500, a református egyháznak 62 500, a görög katolikusoknak pedig 56 500 lejt ítélt oda a város vezetése. (Nagykároly lakossága 35,17 százalékban ortodox, 35,95 százalékban római katolikus, 20,99 százalékban református és 7,37 százalékban görög katolikus.) /Együtt a közösségért. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 29./
2009. március 30.
Az alacsony béreket és nyugdíjakat a válság idején is emelni kell kissé, jelentette ki Traian Basescu államfő. „Szükségünk van egy kis szolidaritásra” – mondta Basescu, hozzátéve, Románia meghozta a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy a gazdasági válság ne okozzon szociális félrecsúszásokat. /Nyugdíjemelés válság idején is. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 30./
2009. március 30.
Április 3-án ülésezik első alkalommal az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) – adta hírül Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Az EMEF konszenzusos és paritásos alapon működik, és a romániai magyarsággal kapcsolatos stratégiai kérdéseket vitat meg. A tanácskozáson a két szervezet elnökén kívül 6-6 személy vesz még részt. Markó elfogadhatatlannak tartotta a Maros megyei prefektus, Marius Pascan legutóbbi nyilatkozatait, amelyben több ízben is etnikai feszültségkeltéssel, etnikai konfliktusra való izgatással vádolta az RMDSZ-t. Markó a napokban Emil Boc kormányfővel is részletesen tárgyalt a Maros megyei kérdésekről, elsősorban a prefektus nyilatkozatairól. /Antal Erika: EMEF: első ülés pénteken. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./
2009. március 30.
Kettős állampolgárságot ígért Kárpátalján Orbán Viktor, a Fidesz–MPP elnöke, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség közgyűlésén azt mondta: a magyar nemzet újraegyesítése pártja programjának egyik alappillére. „Nem tartom erkölcsileg vállalhatónak azt a helyzetet, hogy a Kárpát-medencében minden népnél, szerbeknél, horvátoknál, szlovénoknál, osztrákoknál, szlovákoknál is létezik kettős állampolgárság, egyedül mi nem adjuk meg a sajátjainknak, holott nekünk volna rá a legnagyobb szükségünk” – fejtette ki. /Simon Judit: Státusmagyar téma újratöltve. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./
2009. március 30.
A beharangozottaktól eltérően nem került napirendre a Hargita Megyei Tanács hét végi ülésén a Hargita Népe Kiadó átszervezése. Karda Emese felelős kiadó menesztését korábban Borboly Csaba megyei tanácselnök, illetve Hajdu Gábor tanácsos helyezték kilátásba. Az ülés után Borboly Csaba egyenesen cáfolta, hogy a megyei tanács átszervezné a kiadót, menesztetné a vezetőjét, leváltaná a főszerkesztőt, illetve bővítené a Hargita Népe napilap szerkesztőségét. „A hír annyiban igaz, hogy a Hargita Megyei Tanács áprilisban készül egy saját kiadvány megjelentetésére, amelyben nem a tanács tevékenységére kerülne a hangsúly, hanem a megye értékeit lenne hivatott felvonultatni” – mondta a tanácselnök. Az ÚMSZ úgy tudja, hogy Karda Emesét a tanácsülés előtt behívatták Borboly irodájába, s felkérték, távozzon önként a kiadó éléről. Borboly tájékoztatása szerint csupán annyi történt, hogy a felelős kiadót arra bíztatta: pályázza meg a már második alkalommal meghirdetett gazdasági igazgatói posztot a megyei tanácsban. Borboly cáfolta, hogy Karda Emesét valamilyen módon megfenyegették volna, ha nem mond le tisztségéről. A cáfolatsorozat ellenére az ÚMSZ úgy tudja: az elmúlt két hétben a megyei tanácshoz közel álló személyek több erdélyi lap munkatársát is megkeresték azzal az ajánlattal, álljon munkába a megújuló Hargita Népénél. /Horváth István: Nem nyúltak a Hargita Népéhez. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./
2009. március 30.
Gyurcsány lemondása és a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményének bedobása a politikai köztudatba sejtette, hogy a magyar miniszterelnök, az MSZP elnöke pályája végéhez közelít. Először úgy tűnt, ellenőrizni tudja az eseményeket. Terve azonban nem sikerült, a napok élénk miniszterelnök-kereséssel teltek, majd Surányi Györgytől Békesi Lászlóig többen kijelentették, a szocialisták tákolmány programját nem vállalják. Az SZDSZ háromszázalékos, de újabb koalícióra bármikor kész pártként ismét királycsináló akar lenni, bedobta: számára elfogadható lenne Bokor Lajos volt pénzügyér, az MDF európai parlamenti listavezetője is. Azonban elutasítást kaptak. Mindeközben Sólyom László államfő, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is kimondta: az ország jelenlegi helyzetében a döntést a nép elé kell vinni, azaz előrehozott választásokat kell tartani. Gyurcsány és köre, no meg a cselédsajtójuk hevesen tiltakozott. Azután Suchman Tamás, a szocialisták egyik ismert figurája közölte: a pártnak új elnököt kell választania, mivel Gyurcsány lejáratta magát. Erre Gyurcsány, aki a gyors véleményváltás nagymestere, bejelentette: lemond pártelnöki funkciójáról is. Azonban utódja kijelölésétől nem állt el, jelölte Bajnai Gordon ipari és gazdasági miniszter. Az MSZP rábólintott. Még az SZDSZ döntésére várnak. Ha az SZDSZ besorol Gyurcsány mögé, néhány hónappal meghosszabbítják Magyarország agóniáját. /Simó Erzsébet: Gyurcsány megbukott. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 30./
2009. március 30.
Ágoston Hugó vezércikkéből megtudhatjuk, hogy húsz évvel ezelőtt a nagy közép-kelet-európai megújulás bölcsőjénél a „korábbi belső ellenzéki reformerek álltak”, vagyis a reformkommunisták. „Ők határozták meg a korszellemet”. Lehet, hogy Magyarország a jobboldali ellenzék kezébe kerül, amely a „gyalázkodás, hazaárulózás, köpdösés és dobálás, egyszerűbben: az erőszak filozófiájából merítve” indul majd. A lap szerint Gyurcsány „abba bukott bele, hogy megpróbálta megreformálni a közkiadásokat, a szociális és az egészségügyi rendszert, hatékonyabbá tenni a gazdaságot, a közügyek intézését.” /Ágoston Hugó: Bölcsődal. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./
2009. március 30.
Egyszerre három helyszínen – Kolozsváron is – szervezett a hétvégén konferenciát a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ), amelynek fő témája a kompetenciafejlesztés volt. Kolozsváron Szőcs Judit, a szövetség országos alelnöke nyitotta meg a tanácskozást, ahol jelen voltak Beszterce, Szilágy és Fehér megyei pedagógusok is. /N.-H. D.: Közös érdek az oktatás minősége. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./
2009. március 30.
Dél-Erdély magyar tanintézményeinek iskolakönyvtárairól tanácskoztak március 28-án Szászmedgyesen a dévai, nagyenyedi, tordai, nagyszebeni és medgyesi magyar tanintézmények pedagógusai. A rendezvényre a Világhírnév internetes névsorolvasó és a Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület által szervezett Szórványtengelyek-műhely keretében került sor. A 16. Szórványtengelyek-műhely a könyvek és könyvtárak kérdésköre mentén épült fel. A rendezvény fénypontja a Szórványhűség-, illetve az Őrhely-díj átnyújtása volt. Az előbbit Balázs János, az RTV bukaresti munkatársa, az utóbbit a baromlaki elsőosztályos, Narita Elemér vehette át, akit nagy áldozatok árán járat magyar tagozatra román anyanyelvű édesapja. A 16 Szórványtengelyek-műhely kettős könyvbemutatónak is otthont adott: Mihály István, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének esszékötetét (A képernyő jótékony homálya) Völgyi Marcell, Szabó Csaba, a kolozsvári tévé szerkesztőjének új regényes nyomozását (Jó Sándor Margarétái) Páll Ferenc méltatta. Az újonnan született Világhírnév Kiadó újságíró-sorozatát (Fehér Holló) Ambrus Attila MÚRE-elnök értékelte. Szabó Csabának, a szórványtengely-mozgalom alapítójának meghívottjai most a szucsávai magyarság képviselői voltak. A rendezvénynek otthont adó szászmedgyesi RMDSZ nevében Balázs Béla megyei elnök kalauzolta a szórványtengelyek-műhely immár valóságos kisközösséggé összeforrott pedagógus-csapatát a város „téka-hangulatú” épületeiben. /Szászmedgyesen átadták a Szórványhűség és az Őrhely-díjakat. = Erdély.ma, márc. 30./
2009. március 30.
A színház emeleti előcsarnokában szervezett kerekasztal-beszélgetéssel zárult március 27-ém a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak a színházi világnap alkalmából szervezett programja. A Média és politika című fórumon a délután folyamán előadott III. Richárd című drámát több nézőpontból értelmezhette a nagyközönség. Hatalmas taps követte William Shakespeare III. Richárdját, a Tompa Gábor által rendezett, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház művészei által előadott produkciót. Tompa Gábor, a színház igazgatója színpadra hívta a társulat legidősebb színészét, a 95 éves Senkálszky Endre érdemes művészt. Ezt követően nevezte meg az idei Bánffy Miklós Vándordíj díjazottját, Bíró Józsefet. A fórumon a BBTE oktatói közül Ungvári Zrínyi Imre etikatanár, Szabó Levente irodalomtörténész, Salat Levente politológus, Keszeg Anna szerkesztő volt jelen, a házigazda szerepét pedig Tompa Gábor és Visky András töltötte be. /Ferencz Zsolt: Színházról, a média és a politika tükrében. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./
2009. március 31.
Az EP-választások és temesvári forradalom 20. évfordulója megünneplésének előkészítése volt a célja Temesváron a Belvárosi református templomban megtartott vitafórumnak, amelynek díszvendége és vezérszónoka volt Tőkés László református püspök, jelenlegi EP-képviselő. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke részletesen ismertette az RMDSZ és az EMNT között megkötött választási egyezséghez vezető rögös út főbb állomásait. A tárgyalásoknak két fontos eredménye van: a Magyar Összefogás Listája és az Egyeztető Fórum létrehozása, amelynek fontos szerep juthat a jövőben magyar egyetemért, az autonómiáért, a közös magyar ügyekért folytatott küzdelem során. Toró szerint a magyarság mozgósításával el lehet érni akár az 500 ezer szavazatot is az EP-választásokon, ami három, de akár négy képviselőt is hozhat az erdélyi magyarságnak. Tőkés László ez alkalommal hangsúlyozta: a közös lista nem az egymás nyakába borulást jelenti, az összefogás a közös ügy érdekében nem a „szeressük egymást gyerekek” jelszó jegyében jött létre. A püspök azért vállalta, hogy a neve felkerüljön az összefogás listájára, mert attól tartott, ha megint független jelöltként indul, „kettős kiütés” lehet az eredmény, vagyis sem ő, sem az RMDSZ nem éri el az Európa Parlamentbe való bejutáshoz szükséges százalékarányt. /Pataki Zoltán: Tőkés László: „A kettős kiütést akartam elkerülni”. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 31./
2009. március 31.
Horváth Levente, a közelmúltban leváltott aradi alprefektus először a Nyugati Jelennek beszélt az intézményen belüli hangulatról, személycserék hátteréről. Leváltottak 120 magas rangú köztisztviselőt, és ideiglenesen kineveztek a helyükre 120 embert, akiknek lehetőségük van egy éven belül letenni a vizsgákat. Áthelyezni csak akkor lehetne valakit, ha nincs megfelelő képesítése, nem kapott jó minősítést az év végi, kötelező elbíráláson, de szerinte minden magyar prefektus, alprefektus kiváló minősítést kapott. Az aradi prefektúrán Horváth Levente volt az egyetlen magyar, holott a tízszázalékos képviseltség alapján többen kellett volna lenniük. Sértő volt, ahogyan őt eltávolították, ő lesz Arad megye egyetlen kormányzati felügyelője. Az RMDSZ ígérte, hogy segít az elbocsátottakon. Horváth Levente nem kapott semmiféle konkrét felkérést az RMDSZ részéről. /Irházi János: „Nem kaptam semmiféle konkrét felkérést” = Nyugati Jelen (Arad), márc. 31./
2009. március 31.
Egy szabadesésben lévő kormány évek óta magabiztosan pózoló miniszterelnöke lemond, minek utána pártja 85 százalékban bizalmat szavaz neki, és ismét az MSZP vezérévé választja. A továbbiakban pedig Gyurcsány Ferenc gondoskodik a számára megfelelő kormányfő kijelöléséről. A jelöltek sorra nemet mondanak nemet a politikai öngyilkossággal felérő tisztségnek. Végül Gyurcsány lemondott pártelnöki tisztségéről is. Menyasszonytáncnak vagy haláltáncnak minősítette Hankiss Elemér mindazt, ami az országban folyik, s ami elsősorban társadalmi-politikai-erkölcsi válságként jellemezhető. Az SZDSZ végül, a számára pillanatnyilag elfogadható pozíciók valószínűsíthető birtokában, hajlandó volt kiegyezni a Gyurcsány Ferenc jó barátjának és üzlettársának számító Bajnai Gordon fejlesztési és gazdasági miniszter személyében. A magyar baloldal siralmas helyzetben van, mekkora hitele lehet egy olyan, kormányon lévő pártnak, amely képes volt 85 százalékban újraválasztani az időközben lemondott Gyurcsány Ferencet? Az intellektualitás pártjának tartott Szabad Demokraták Szövetsége pedig hajlandó szekundálni egy effajta társaságnak? /Németh Júlia: Mennyasszonytánc vagy haláltánc. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./
2009. március 31.
Politikai jellegű vitát gerjesztett az a javaslat, miszerint Erdőszentgyörgyön a központi park egy részét a Rhédey-családról kellene elnevezni. Az erre vonatkozó határozattervezetet az önkormányzati képviselőtestület egyetlen MPP-s tagja, Szabó Ferenc nyújtotta be, melyben kérvényezi az Egyesülés (Unirii) tér átnevezését. Szabó Ferenc jelezte: Erdőszentgyörgynek büszkének kellene lennie arra, hogy a brit uralkodóház egyik tagja, Rhédey Klaudia, II. Erzsébet angol királynő szépanyja Erdőszentgyörgyről származik, Mária walesi hercegnő nemrég emléktáblát helyezett el a tiszteletére a református templom belső falán. Az uralkodó család ugyanakkor a templom restaurálásához is hozzájárult. A körülbelül 4700 lakosú (ebből több mint 3500 magyar ajkú) városka polgármestere, Tar András nem támogatja a javaslatot, arra hivatkozott, hogy a lakosság véleményét is ki kellene kérni. Hegyi László alpolgármester közölte az RMDSZ-es önkormányzati tanácsosok nem ellenzik ezt a névcserét, de azt mondják, várni kell még ezzel a dologgal. /Máthé Éva: Rhédey teret akarnak Erdőszentgyörgyön. = Krónika (Kolozsvár), márc. 31./
2009. március 31.
Figyelemfelkeltő akcióval folytatta országos szintű tiltakozó akcióját a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, a MAKOSZ. Március 30-án több száz líceumi tanuló vett részt Kolozsváron azon a felvonuláson, amely a Báthory István Elméleti Líceum előtti térről indult, végigvonult a Farkas utcán, majd a prefektúra előtti téren megállt. Kolozs megye mellett Hunyad, Szilágy és Bihar megye is képviseltette magát megyénként hozzávetőlegesen húsz-húsz tanulóval. Ezt megelőzően a Pro Iuventute székházban a MAKOSZ vezetősége, azaz Vetési Imola elnök és Borzási Sarolta oktatásügyi alelnök tájékoztatta a sajtót: párbeszédet kívánnak kezdeményezni az oktatási minisztériummal, hiszen a diákok túlterheltségét csakis az oktatási intézmények oldhatják meg. „Múlt hét végére tizenhárom megyéből hetven tanintézmény csatlakozott a MAKOSZ akciójához, azaz hozzávetőlegesen 25 000 középiskolás. Ugyanakkor egyetértésükről biztosított a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) és az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége.” Az óraszámok csökkentése elengedhetetlen, de nem a testnevelés, az osztályfőnöki és az idegennyelvórák rovására. Akciójuk után szóbeli ígéretet kaptak, hogy Florin Stamatian prefektusnak előterjeszthetik javaslataikat, a magyar középiskolások pedig a prefektus közbenjárását kérik majd gondjaik megoldásához. /Nagy-Hintós Diana, Dombi Ibolya: Több száz magyar középiskolás vonult fel Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./
2009. április 1.
Továbbra sem hajlandó Emil Boc kormányfő visszahívni a parlamentből és közvitára bocsátani a törvénykönyvtervezeteket, amelyeknek egyes szakaszai a sajtószervezetek szerint súlyosan korlátozzák a szólásszabadságot. A kormányfő a Román Sajtóklub (CRP) képviselőivel folyatott tárgyalása után elmondta, felkéri a törvénykönyvek véleményezésére összeállított bizottságok elnökeit, hogy folytassanak szélesebb körű egyeztetést a sajtó érdekeit képviselő civil szervezetekkel. A tervezet szerint ha a közszereplők úgy érzik, hogy valamely sajtóorgánum emberi méltóságukat készül megsérteni, a bíróságtól kérhetik nemcsak a róluk készülő sajtóanyag megjelenésének megakadályozását, esetleg egy televíziós műsor bizonyos képeinek kivágását (pl. csúszópénz átvételéről), de magának a terméknek a forgalomból való teljes kivonását is. Lehetőség nyílik arra is, hogy a sértett fél, az anyagi kártérítés mellett kérje az anyag legyártásához, megírásához felhasznált eszközök – számító- és fényképezőgépek, mikrofonok, nyomtatók – elkobzását, megsemmisítését. /O. M. : „Megálljt a törvénykönyveknek!” = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 1./
2009. április 1.
Bolsevik módszerekkel keresi a fecsegőt az MSZP-ben a pártvezetés. A kormányközeli Népszabadság értesülése szerint bekérették az elnökségi tagok szombati mobil híváslistáját, hogy kiderüljön, ki szivárogtatta ki idő előtt Gyurcsány Ferenc lemondásának hírét. Bajnai Gordon megkezdte a tárgyalásokat kormánya minisztereiről. A Népszabadság úgy tudja, a jelölt teljes diszkréciót próbál tartani, ezért még a legközelebbi munkatársai sem tudhatnak arról, kiket szemelt ki a kulcsfontosságú tárcák élére. A titoktartás oka, hogy Bajnai maga is kutyakomédiának tartja az elmúlt hét miniszterelnökjelölt-keresését, és szeretné megelőzni, hogy az általa kiszemelt, tiszteletben álló embereket meghurcolja a politika és a sajtó. /Keresik Gyurcsány lemondásának kiszivárogtatóját. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 1./
2009. április 1.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) javára döntött a Brassó megyei Táblabíróság a Tamás Sándor háromszéki tanácselnök által indított perben. Tamás Sándor a bíróságon fellebbezte meg a CNCD decemberi döntését, amelyben a testület elmarasztalta, amiért a megyei könyvtár igazgatói állásának meghirdetésekor a magyar nyelv ismeretét is kérte a jelentkezőktől. A tárgyaláson a jogász végzettségű Tamás Sándor személyesen képviselte álláspontját, többek között a Keretegyezmény a nemzeti kisebbségek védelméről című dokumentumra, valamint a könyvtárak működéséről szóló, 334-es számú törvényre hivatkozva. Kovászna megye lakosságának 74 százaléka magyar anyanyelvű és ez az arány a könyvtár olvasóinak számában is tükröződik, a könyvtárigazgató hetente két alkalommal fogadóórát tart, tehát találkozik az olvasóközönséggel, érvelt a megyei elöljáró. A bíróság azonban nem adott helyet keresetének, és megerősítette a CNCD döntését. /Bíró Blanka: Diszkriminált Tamás Sándor? = Krónika (Kolozsvár), ápr. 1./
2009. április 1.
A román–magyar viszonyt megzavaró fölösleges hangulatkeltéssel, történelemhamisítási próbálkozással vádolta meg Tabajdi Csaba magyar szocialista európai parlamenti képviselő két román képviselőtársát. A politikus levélben kérte fel a szintén a szocialista frakcióhoz tartozó Adrian Severint és Victor Bostinarut, halasszák el konferenciájukat, amit Közép- és Kelet-Európa politikai stabilizációja az első világháború után: a Magyar Szovjet Köztársaság bukása címmel rendeznek Brüsszelben. Tabajdi már a konferenciának címét is megdöbbentőnek tartja. „A történelmi tényeket veszi semmibe az, aki az 1919-ben megalakult Tanácsköztársaságot Szovjet Köztársaságnak nevezi” – érvelt a szocialista politikus, aki levelében történelemhamisítási kísérletnek minősíti a szervezők szándékait. Szerinte az Európai Parlament nem lehet terepe történelmi sérelmek megvitatásának. A rendezvényre szlovák, román és lengyel történészeket hívtak meg. A meghívottak között szerepel egy erdélyi magyar történész – a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem tanára –, Hunyadi Attila neve is. /Cs. P. T. : EP: Tabajdi Severinék ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 1./
2009. április 1.
Két és fél esztendeje fiatal lelkésze van a Lécfalva református egyházának. Incze Hunor, akinek oroszlánrészt kellett vállalnia az egyre öregedő és anyagilag gyengülő egyházközség gondjainak rendezésében. A harangok megnémultak, miután a villám két alkalommal alaposan megrongálta a három harang villamos meghajtását szolgáló berendezést. A templom tetőzetének állapota lassan tarthatatlan. Beomlott a mennyezet egy része, megdőltek az épület két oldalán a tűzfalak. Kőtárat szeretnének létesíteni a templom cintermében annak a közel harminc-negyven elhagyott és tulajdonos nélküli régi sírkőnek a felhasználásával, amely szerteszét hever a régi temetőben. /Kisgyörgy Zoltán: Megszólaltatni elnémult harangokat (Lécfalva). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 1./
2009. április 1.
Több amerikai város után Los Angelesben is bemutatták Visky András Júlia: párbeszéd a szerelemről című darabját. A közönség a Los Angeles-i Első Magyar Református Egyházban láthatta a monodrámát. Júlia szerepében Melissa Hawkins jelenítette meg a magyar asszony és hét gyermekének a kommunizmus idején egy büntetőtáborban megélt kálváriáját. Hawkins harmadik hónapja járja az Egyesült Államok nagyvárosait a monodrámával: többek között Chicagóban, Bostonban és Floridában láthatta a közönség. A József Attila-díjas szerzőnek szentelik a Pécsen indult kortárs magyar drámák felolvasó-színházi sorozatának második előadását is április 6-án: bemutatják Visky legújabb, Gyáva embert szeretsz című verseskötetét és felolvasó-színházi előadásként a Pécsi Nemzeti Színház művészei megtartják a Megöltem az anyámat című dráma magyarországi ősbemutatóját. /Júlia és Bernadett meséi. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 1./
2009. április 1.
A sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban április 1-jén Baász Orsolya, Éltes Barna, Kristó Róbert, Sipos Gaudi Tünde, Péter Alpár és Vetró Bodoni Zsuzsa háromszéki útirajzait megörökítő kötetét mutatják be /Háromszéki útirajzok/, mely a Kovászna Megyei Művelődési Központ kiadásában jelent meg. Az alkotók csaknem mindegyike fiatal művész; szerteágazó tevékenységük mellett vállalták a háromszéki vándorlást és e klasszikus műfaj felelevenítését. A kiállításon látható a kötetben szereplő csaknem száz grafika. /(-):Kiállítás és könyvbemutató. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 1./
2009. április 1.
A székelyudvarhelyi Infoprint Kiadó a kézdivásárhelyi Bujdosó vendéglő konferenciatermében bemutatta a Felső-háromszéki Omnibus 2009-es cégkatalógusát. A több mint egy évtizede indított helyi katalóguscsalád legfrissebb, több mint százoldalas kiadványa ezúttal nem csak Kézdivásárhely és Kovászna, hanem egész Kézdi-Orbaiszék vállalkozásainak, intézményeinek, egyházainak, civil szervezeteinek szakszerű, rendszerezett elérhetőségét kínálja. Vass Dénes, a kiadó igazgatója elmondta: a teljességre törekedtek, munkatársai több mint ezer céget, intézményt stb. kerestek fel személyesen, de így is kimaradtak az adatgyűjtés után alakult cégek. /Iochom István: Bemutatták a Felső-háromszéki Omnibust. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 1./
2009. április 2.
Az Osztrák Európai Ügyek és Nemzetközi Kapcsolatok Minisztériuma által összeállított dokumentum, amelyet a Romániába látogató tárcavezető számára készítettek, számos kínos részletet tartalmaz a román belügyekre, politikai viszonyokra vonatkozóan. Az anyag szerint Romániában jelentősen lassult az igazságügyi reformok életbe léptetése és az ország a korrupcióellenes harcban is lemaradt Bulgáriához képest. A helyzet jelentős javulása nélkül az EB végső jelentése alapján ismét monitoring alá vehetik az országot és legvégső esetben akár befagyaszthatják az uniós forrásokat. /M. Á. Zs. : Fejeket kért az államelnök? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 2./
2009. április 2.
Dragos Basescu, az államfő unokaöccse cáfolta, hogy a múlt héten őrizetbe vett Puiu Popoviciu üzletember által alkalmazott „recept” szerint jutott gyanús körülmények között egy harminc hektáros telekhez Konstanca közelében. A vádat a Mugur Ciuvica vezette Politikai Tényfeltáró Csoport (GIP) röppentette fel. A „Popovicu-recept” abban áll, hogy a bukaresti üzletember is eredetileg azzal a feltétellel kapott koncesszióba a fővárosi agrártudományi egyetemtől 224 hektár telket, hogy a területen gyümölcstermesztéssel foglalkozik majd. Ehelyett Puiu Popoviciu kiirtotta a fákat, és építkezésbe kezdett. /Basescu család vagyonát firtatják. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 2./