A szociális biztonságról szóló magyar-román egyezmény nemcsak a nyugdíjakról rendelkezik, kiemelten szabályozza az egészségbiztosítás kérdéseit, az egyenlő elbánás alapelvén, az Európai Uniós koordinációs szabályozásnak megfelelően. Ha mindkét fél ratifikálta az egyezményt és erről értesítik egymást, ezt követően három hónap múlva lép hatályba. A magyar parlament már ratifikálta, a román parlament két háza még nem. Bársony András magyar külügyi államtitkár szerint Romániát semmi sem kötelezi a gyors ratifikálásra. „Bukarest számára ez csak a román EU-csatlakozás után válik elengedhetetlenné” – mondta. /Guther M. Ilona, Budapest: Késhet a magyar-román szociális egyezmény romániai ratifikációja. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./

Bíró Béla szerint az elmúlt jó másfél évtized legmegdöbbentőbb sajtóhírei közé tartozik, hogy a napokban letartóztatták a Román Hírszerző Szolgálat Prahova megyei főnökét és főnök-helyettesét. Utóbbiak ugyanis a legnagyobb titokban a megye egyik üzemanyag-lerakatát fosztogatták. Ugyanakkor Dan Voinea tábornok, katonai ügyész egy közismert titkot is feszegetni kezdett: kijelentette, a forradalomban nem terroristák lőttek, hanem a titkosszolgálat és a hadsereg emberei, s a parancsokat a későbbi hatalom vezetőitől, személy szerint Ion Iliescutól kapták. Bíró Béla emlékezett arra, hogy a 80-as évek elején mint újságírót őt is fejtágítóra küldték. A szünetben egy fiatalember arról beszélt mi történik akkor, ha az országot külső agresszió éri. Mivel a román újságírótársadalom nagyrészt szekusokból vagy a szekuval közeli kapcsolatot tartó emberekből állt, nem figyelt fel az ott álló Bíró Bélára. Erre pontos tervek vannak, válaszolta a beszélő. Bárhonnan is jöjjön a támadás, megvannak azok az emberek, akik az oroszok illetve az amerikaiak vélt bizalmasai, s ezért spontán népi megmozdulást követően minden zökkenő nélkül átvehetik a hatalmat. Arról is gondoskodtak, hogy mindannyiukat látszólagos sérelmek érjék. Ceausescu átmenetileg lemond, hogy a helyzet tisztázódását követően ismét visszatérhessen. Azonban a spontán népi megmozdulásból népfelkelés lett, s ezt – akár emberéletek árán is – kordában kellett tartani. A titkosszolgálat vezetői ejtették Ceausescut, de az általa kidolgozott tervet megtartották. S mivel Temesvár az ő biztonságukat is kockára tette, „idegenekre” volt szükség, akikkel szemben nemzeti egységet kialakíthattak. Ők lettek a terroristák. /Bíró Béla: „Forgatókönyvek” = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./

Saját nemzeti zászlaja van december 23-tól a délvidéki magyarságnak: a lobogó abban különbözik Magyarország állami lobogójától, hogy közepén Magyarország címere van. A szerbiai köztársasági kisebbségi tanács Vojislav Kostunica szerbiai miniszterelnök elnökletével december 23-án ülésezett, és hivatalosan jóváhagyta a vajdasági magyarság nemzeti jelképéről és ünnepeiről szóló határozatot, amelyet szeptember 23-i ülésén fogadott el a Magyar Nemzeti Tanács (MNT). Józsa László az MNT ülése után az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a kisebbségügyi törvény értelmében minden szerbiai nemzeti közösségnek lehet saját nemzeti szimbóluma, de azzal a megkötéssel, hogy nem lehet azonos az anyaország jelképével. Józsa szerint az MNT maradéktalanul betartva a törvényt, „jogi huncutsághoz” folyamodott, és úgy határozott, hogy a délvidéki magyarság nemzeti zászlaja mindenben egyezzen meg a magyarországi trikolorral, de közepén legyen Magyarország címere. Az Újvidéki Egyetem tanulmányi és tudományos tanácsa olyan eljárást indított el, amely révén az egyetem befogadja kebelébe a majdani szabadkai magyar tanítóképzőt anélkül, hogy a kar jogi személy lenne. Józsa szerint a következő tanévtől működni fog a szabadkai tanítóképző. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) évekkel ezelőtt kezdeményezte az önálló szabadkai tanítóképző kar létrehozását az Újvidéki Egyetemen belül. Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkára és Kasza József, a VMSZ elnöke által december elején aláírt memorandumban a magyar kormány vállalta, hogy szakmailag és anyagilag is hozzájárul a szabadkai tanítóképző kar, illetve majdan a szabadkai multikulturális tudományegyetem létrehozásához. /Saját nemzeti szimbóluma van a délvidéki magyarságnak. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 28./

A Nemzeti Kezdeményezés Pártja (NKP) feljelentette az RMDSZ-t az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (ODT). A vád: a szövetség hátrányosan megkülönbözteti a nőket, hiszen egyetlen női képviselőt sem küldött a parlamentbe. Asztalos Csaba, az OTD elnöke közölte, az OTD december 27-én tárgyalta az ügyet, és azt határozta, hogy a döntés előtt kikéri az RMDSZ véleményét is. /Sz. K.: Diszkriminációval vádolják Gusaék az RMDSZ-t. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 28./

Elindult állomáshelyére, Litvánia fővárosába Tokay György nagykövet, az aradi magyar lap egykori munkatársa, több cikluson át parlamenti képviselő, legutóbb Arad városi tanácsos, aki az új esztendőt már Vilniusban köszöntheti. /Tokay György elindult állomáshelyére. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 28./

Az RMDSZ 27 romániai személyiséget – parlamenti és önkormányzati képviselőket, polgármestereket, tisztségviselőket, egyházi méltóságokat, jogászokat, vállalkozókat – tüntetett ki az az Ezüstfenyő díjjal. Az adományozó szerint a díjat azoknak osztják ki, akik “a szülőföld visszaszerzéséért, az RMDSZ programjának megvalósításáért kiemelkedő munkát végeztek”. A lap a régió öt kitüntetettjét mutatta be. Arad megyéből Kocsik Józsefet 16 évi munkájának elismeréséül tüntették ki Ezüstfenyő díjjal. Aradon az RMDSZ Mosóczy-telepi szervezetének alapító tagja, illetve elnöke volt 12 évig, ugyanakkor az aradi szervezet ügyvezetője is a megalakulása után. 1990-től az országos gazdaszövetség, későbbi nevén az RMGE szervezésén dolgozott, amely 1994-ben alakult meg. Az RMGE Arad megyei szervezetének 4 évig az ügyvezetője, 1998-tól az elnöke, az országos szervezet ügyvezető elnöke is volt. Számos gazdatanfolyam megszervezése, gazdálkodóknak jutányos áron beszerzett vetőmag, gazdálkodói konferenciák lebonyolítása, az országhatárokon is átnyúló együttműködési kapcsolatok kiépítése fűződik a nevéhez. Fehér megyéből Fari Palkó Ilona nyugdíjas óvónő meghatódva vette át a díjat. „Én csak apró kavicsokat tettem le a magyarság asztalára. Nem is RMDSZ-es tevékenységem, hanem életem munkájának jutalmazását látom a díjban” – mondta. Nagyenyeden 27 évig vezette a Bethlen Gábor Kollégium gyakorló óvodáját. A 70-80-as években is sikerült úgy összekovácsolni a magyarságot, hogy mindenki tudta, hova tartozik. Úgy látja, egyre nagyobb szükség van a szociális munkára. Szerintem egy kisvárosban fontos az önkormányzat és a civilszervezetek közös munkája. A Máltai Segélyszolgálatnál végzett munkájában is odafigyel a magyarság gondjaira. Jogi tanácsaival Deák Levente, az egyetlen Hunyad megyei kitüntetett már a kilencvenes évek legelejétől segítette az erdélyi magyar közösséget. A Romániai Magyar Szóban a Törvénytár rovatot vezette, amelynek szaktanácsai amolyan RMDSZ jogi központtá fejlődtek. Hunyad és Fehér megyében szinte valamennyi magyar civilszervezet alapítóokmányait vagy folyó jogi ügyeit Deák Levente intézte, s számos országos magyar szervezet, egyesület hasonló problémáinak megoldása is a nevéhez fűződik. A Nyugati Jelenben is folyamatosan közöl jogi cikkeket. Legtöbbet mégis a magyarországi kártalanítási törvény erdélyi vonatkozásain, valamint a romániai tulajdon- és kárpótlás törvények gyakorlatba ültetésén, illetve magyarra való fordításán dolgozott. Marossy Zoltán alprefektusnak is választania kellett: vagy megmarad főtisztviselőnek, vagy tovább politizál az RMDSZ színeiben. Végül a tisztségben maradás mellett döntött. Megkapta az Ezüstfenyő díjat, mert a munkájával elégedettek. Temes megyében elsőnek Újszentes községnek volt RMDSZ-es polgármestere. Tizenhárom évvel ezelőtt pályázta meg a tisztséget Szilágyi Géza mérnök, azóta töretlenül élvezi a választópolgárok bizalmát. A magyarság részaránya az egykor színtiszta református községben napjainkra negyven százalék alá esett, így harmadszorra is első nekifutásra csatát nyerni nem akármilyen teljesítmény! Szilágy vallja, hogy minden intézkedés, mely előbbre viszi Újszentest a civilizáltabb élet felé, egyformán kedvez minden rendű-rangú lakosnak. /Ezüstfenyő díjasok. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 28./

Kellemetlen meglepetés érte az RMDSZ Kolozs megyei szervezetét: a koalíciós „partnerek” ismét megszegték ígéretüket, és az előzetes megállapodások ellenére megakadályozták, hogy az elkövetkező tíz évben az RMDSZ jelöltje töltse be az egyik alprefektusi tisztséget. Korábban azt ígérték, hogy a tisztség betöltésére kiírt versenyvizsgán a többi koalíciós párt nem állít ellenjelöltet, de nem így történt. Az RMDSZ jelöltjét nem is engedték szóhoz jutni, a vizsgáztató bizottság szerint Fekete Emőke nem felel meg a követelményeknek, mivel nincs megfelelő számú munkaéve. A prefektusok jogállásáról szóló törvény módosítása következtében január 1-től a prefektúrák főtitkárai alprefektusokká válnak, így valamennyi megyében a prefektusoknak két helyettese lesz. Mivel Kolozs megyében Silviu Hentz prefektúrai főtitkár nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt, versenyvizsgát szerveztek a megüresedett állás betöltésére. A bizottság tagjai előre eldöntötték, ki lesz a sikeres vizsgázó. Január 1-jétől a prefektusok többé nem közméltóságok, hanem főköztisztviselők. Eddig a prefektusok az aktuális kormánypártot/kormánypártokat képviselték, könnyen le lehetett őket váltani. A prefektusokkal több esetben visszaéltek pozíciójukkal, erőteljesen beavatkoztak az önkormányzatok tevékenységébe. A prefektusok nagy része máris lemondott párttagságáról és a különböző párttisztségekről. Veress Emőd, az RMDSZ önkormányzati főosztályának vezetője megerősítette: az RMDSZ négy prefektusa (Böndi Gyöngyike Máramaros, György Ervin Kovászna, Madaras Lázár Mehedint és Szilágyi János Beszterce-Naszód megyékből), illetve 8 alprefektusa kilépett az RMDSZ-ből. /Kiss Olivér: Nem lesz RMDSZ-es alprefektus Kolozs megyében. Újabb koalíciós átverés. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./

Komlós Attila foglalhatja el a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöki posztját – erősítette meg az erről szóló lapinformációt Szabó Vilmos, a magyar Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkára. A református lelkész várhatóan január elsejével foglalhatja el a posztot. Bálint-Pataki Józsefet július 4-én – saját kérésére – felmentették a HTMH elnöki tisztségéből; az intézményt azóta megbízott elnökként Szabó Béla, a hivatal helyettes vezetője irányítja, akit a magyar kormány a csíkszeredai főkonzulátus-vezetői posztra jelölt. /Komlós Attila lesz az új HTMH-elnök? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./ A Népszabadság információja szerint a református lelkészt Gyurcsány Ferenc kormányfő javasolta a HTMH élére; az elnök kinevezése a külügyminiszter jogköre. Komlós Attila jelenleg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök külpolitikai tanácsadó testületének tagja. /Komlós Attila a jelölt a HTMH elnöki posztjára. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 29./ Szabó Vilmos államtitkár elmondta, azért esett a választás Komlós Attilára, mert olyan személyt kerestek, aki sok szállal kötődik a határon túli magyarsághoz. „Nagy megtiszteltetésnek tartom a felkérést a HTMH elnöki tisztségére, minden nyűgével és gondjával együtt – nyilatkozta Komlós Attila. – Közel harminc esztendeje, diákkorom óta foglalkozom határon túli magyar ügyekkel. A Magyarok Világszövetségének főtitkára voltam 1989 szeptemberétől 1995 decemberéig, aztán az Anyanyelvi Konferencia ügyvezető elnöke a mai napig, és egy csomó más ügyben is járatos vagyok.” Komlós kiemelte: „Magyar barátaink, testvéreink kapcsolattartása az anyaországgal egészen másmilyen lesz, mint korábban, minőségében sokkal pozitívabb, és az egymással való kapcsolattartás lehetősége is hihetetlen módon megváltozik. Ezeket nyomon kell követni és elültetni életünk minden területén.” Fontos szempontként jelölte meg a jövőre nézve, hogy a határon túli magyarságnak „többféle hangja szólaljon meg és gazdagítsa a kapcsolattartást, adjon ötleteket, támpontokat, a döntéshozatalhoz háttéranyagot”. Konkrétan a civil fórumokat nevezte meg. /Guther M. Ilona, Budapest: Komlós Attila a határon túli magyarság újdonsült „első számú ügyintézője”. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 29./

Sergiu Nicolaescu filmrendező, volt szenátor testes könyve (Cartea revolutiei. Decembrie '89. Ion Cristoiu Kiadó, Bukarest, 1999.) már címében is azzal az igénnyel lépett fel, hogy végérvényesen tisztázza a történteket. Azt állította, hogy az eseményeket megelőzően, Magyarországról és más szomszéd országokból mintegy húszezer vendég érkezett az országba. Azt állította, hogy a temesvári megmozdulással egyidejűleg Magyarországról irányított „pszicho-elektronikus háború” keltett pánikot, hogy a román hadsereget megtévesztve a magyar revizionista tervek számára kedvező légkört teremtsen. Hat év múltán, december 22-én, ugyanez a Sergiu Nicolaescu a Román Televízió egyik meghívottjaként ismét hivatkozott a pszicho-elektronikus háború valós céljaira, hogy milyen veszélyben volt az ország területi integritása, majd másnap az OTV kereskedelmi adó évfordulós műsorában az álcázott külföldi „turisták” elméletét részletesebben is kifejtette. 1992-1996 között a parasztpárti Valentin Gabrielescu vezetésével parlamenti bizottság próbálta kivizsgálni, mi történt a forradalomban. Az összegyűjtött adatok annyira ellentmondásosak voltak, hogy végül nem készült jelentés. Sergiu Nicolaescu szenátor, a bizottság alelnöke azért megírta saját változatát, de azt a szenátus nem fogadta el. Ő ugyanis hiteles bizonyítékok nélkül beszélt külföldi beavatkozásról, terroristákról és Magyarországról irányított pszicho-elektronikus háborúról. Ennek ellenére Nicolaescu újra és újra mértékadó forrásként hivatkozik saját jelentésére. Nicolaescu könyvében, illetve minden eddigi nyilatkozatában Ion Iliescut a forradalom nemzetmentő, makulátlan hősének állította be. Azonban Dan Voinea tábornok, katonai ügyész szerint a romániai forradalomban nem volt sem külföldi beavatkozás, sem pszicho-elektronikus háború. Az ügyész a bukaresti események első óráiban hatalomra került érdekszövetség diverziójáról beszélt. Ennek célja szerinte az volt, hogy teljesen indokolatlan fegyveres beavatkozással – akár emberéletek árán is – elterelje a figyelmet az új vezetők kommunista múltjáról. „A kommunistaellenes felháborodás így változott terroristaellenes hangulattá” – mondta Dan Voinea tábornok, aki a Romania Libera december 22-i számában megjelent interjúban kijelentette: a halálos lövéseket nem terroristák, hanem a hadsereg, a Szekuritáté, a milícia, a hazafias gárda adta le, a vétkeseket tehát az akkori új hatalom köreiben kell keresni. A felelősség alól nem mentesül Ion Iliescu sem. Dan Voinea vélekedését alátámasztja az a tény is, hogy az idegen titkosügynökök és terroristák közül azóta sem került nyilvánosságra egyetlenegynek a neve sem. Ion Iliescu reagálása: kilátásba helyezte, hogy kérni fogja Dan Voinea katonai ügyész leváltását. Érdekes az is, hogy mindazok, akik a magyar beavatkozást, a terroristák szerepét, a pszicho-elektronikus háborút okolják az áldozatokért, egytől egyig Ion Iliescu szűk köréhez tartoznak: Sergiu Nicolaescu, Claudiu Iordache, Virgil Magureanu, Constantin Lucescu, Stanculescu tábornok stb. Iulian Topliceanu tábornok, a kolozsvári székhelyű erdélyi hadtest volt parancsnokának nyilatkozata (Ziua, 1999. október 19.): „1989 decemberében feletteseim tudomásomra hozták: ami Temesváron történik, az csak előkészület, hogy Magyarország megtámadja Romániát és elcsatolja Erdélyt. Ezt alátámasztotta, hogy Kolozsváron olyan gyanús civilek keltettek zavargásokat, akikről letartóztatásuk után megállapítottuk, hogy Magyarországon kiképzett terroristák. Mindezen fenyegető jelek következtében az erdélyi hadtest 90 százalékát mozgósítottuk, hogy az idegen invázió ellen megvédjük határainkat.” Természetesen Topliceanu tábornok sem nevezett nevén egyetlen magyar „terroristát” sem. /Barabás István: Magyar kísértetek a román forradalomban. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 29./

„Évtizedekkel ezelőtt úgy jöttünk ide, hogy kis idő múlva valahogy csak hazamegyünk. Aztán a nők férjhez mentek, a férfiak megnősültek, s szinte valamennyien itt ragadtunk” – kezdett az alig néhány száz fős Rimnicu Vilcea-i magyarság modern kori történetébe Stanescu Szabó Anna, az RMDSZ Valcea megyei szervezetének elnöke. Az iparosítás korszakában az ókirálysági városba sodródott magyaroknak nehéz volt megőrizni nemzeti identitásukat. Sokan beolvadtak, és hallani sem akarnak eredetükről. Akik vállalták nemzeti hovatartozásukat, ’89-ig jóformán nem is tudtak egymásról. Az együvé tartozás örömét az RMDSZ és a református egyház 1990 utáni megalakulása villantotta fel. Sokan megjelentek a székházban, bemutatkoztak, megkapták a magyar igazolványt, és azóta sem látta őket senki. Sokan nem tudták egymásról, hogy magyarok. Csorbai Lorándnak, a református gyülekezet új lelkipásztorának a 120 kilométerre lévő Craiovára és az annál is távolabb fekvő bányavidékre, Tirgu Jiura és Motrura is kell ingáznia. A nagyobb gondot az anyagiak jelentik, egy ilyen kis egyházközség nehezen tartja el a papját. Sikerült testvérkapcsolatot létesíteniük a Szeben megyei Vízakna reformátusaival. Az istentiszteleteket mintegy húszan látogatják, ünnepnapokon viszont kétszer ennyien is összegyűlnek a szász evangélikusoktól bérelt templomban. A római katolikus vallású magyarok a katolikus templomba mennek imádkozni, ha viszont anyanyelvüket akarják hallani, ide jönnek. A római katolikus pap, Balint Ioan nem beszél, nem is imádkozik magyarul. A református egyház és az RMDSZ Rimnicu Vilceán nem csupán szellemi és érdekvédelmi űrt tölt be, hanem valóságos kovásznak nevezhető. Máig sem tudják pontosan, hány magyar él a városban, mert a statisztikai hivatal nem hajlandó adatokat szolgáltatni. A 2004-es választásokon több mint hétszázan adták voksukat Valcea megyében az RMDSZ képviselőjelöltek listájára. A város magyarsága az evangélikus egyháztól bérelt székházban szokott hetente összejönni. /Szucher Ervin: Az újra felfedezett identitás. Sokáig nem is tudtak egymásról a Rimnicu Vilcea-i magyarok. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./

Az Új Magyar Szó idézeteket közöl magyarországi kormánypárti lapokból. Az egyik: „Valaha nyílt, racionális, egyenes és bátor politikus volt. Most egy fondorlatos és erőszakos embert látok, aki remeg a hatalomért” – írta nemrég Debreczeni József, aki szerint Orbán Viktor már csak „hatalmi játszmákban gondolkodik, mert másban képtelen”. (...). És hozzáfűzött még egy talányos mondatot: „Tavasszal végleg kiderülhet: félelmetes vagy csak szánalmas figura.” De hol van még a tavasz! És mi minden történik, történhet addig is? (Mester Ákos, 168 Óra) /Magyar kommentár. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 29./

Deli Dali Sándor, így nevezte magában Magyari Lajos a jó kiállású, bajuszos székely férfiút, mert volt valami a lelkében és emberi tartásában, ami delidalivá tette. Dali Sándor betöltötte hetvenötödik életévét. Ő szervezte meg a Sepsiszentgyörgyön az új napilapot 1968-ban, ő volt a Megyei Tükör főszerkesztője. Fiatal költőket hívott a laphoz. Az egész bátor és vakmerő vállalkozásból soha nem lehetett volna semmi Dali Sándor nélkül. A hátát tartotta a hatalom ostorának, védte a fiatalokat. Dali Sándor már az Ifjúmunkás főszerkesztőjeként is az erdélyi magyarság boldogulásának útját kereste. Később színházigazgatóként is a közösségért cselekedett. /Magyari Lajos: Dali Sándor hetvenöt éve. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 29./

A Magiszter folyóirat 2003-ban jelent meg először, azóta pedig évente négyszer lát napvilágot. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének lapja a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában működő Magiszter Kiadó munkája, pedagógiai kérdésekben tájékozódni óhajtó tanítók, tanároknak nyújt segítséget. A Műhely és a Nézőpont rovatok a gyakorló pedagógusok tevékenységét szolgálják. Az Örökség rovat a gazdag hagyományú erdélyi iskolák tapasztalatait tárja fel. A Könyvespolc, Hírek, Események pedig könyveket és időszerű iskolai történéseket népszerűsítenek. A Magiszter késve megjelent őszi száma cikkeket közölt az irodalomtanítás szemléleti változásáról, a természetkutatásról, a matematikatanításról, a munkaközösségek vezetéséről és az V. Országos Neveléstudományi Konferenciáról. /Bakó Botond: Megjelent a Magiszter. Pedagógusok szakmai-módszertani folyóirata. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./

A Seprődi János Kórusszövetség a Kárpát-medence kórusainak és zenekarainak szakmai szervezete. Tagjai vannak Magyarországon (209 kórus és zenekar), Szlovákiában (57 kórus és zenekar), Szlovéniában (14 kórus), Romániában (297 kórus és zenekar), Ukrajnában (9 kórus és zenekar), Szerbiában (53 kórus és zenekar) és Horvátországban (17 kórus és zenekar). Összesen 656 kórus és zenekar, kb. 62 ezer kórus- és zenekari taggal. Nagy Ferenc elnök a szervezeti felépítésről tájékoztatott. A Kárpát-medencét öt régióra tagolták, ezek: Északi régió (Magyarország északkeleti része, Románia – Erdély – északnyugati megyéi, Ukrajna (Kárpátalja) nyugati része, Szlovákia keleti területei. A szövetség fóruma a négyévenként összehívott Nemzetközi Művészeti Kongresszus. Legutóbb Mórahalmán tartottak kongresszust. /B.D.: Még a sóbányában is énekelnek. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 29./

Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában megnyílt a 16 évvel ezelőtt elhuny Bordi András festőművész (Héderfája, 1905. jún. 2. – Marosvásárhely, 1989. aug. 11.) tárlata. A művész születésének centenáriumról még a nyáron emlékeztek szülőfalujában, Héderfáján. A Bordi-életműről színes katalógust is megjelentettek. Markó Enikő megyei kultúrtanácsos, a rendezvény fő szervezője kérésére sorra szólaltak meg az emlékezők. Banner Zoltán művészettörténész és műkritikus, aki közel három évtizede kismonográfiát írt Bordi Andrásról, a jelenlevők elé idézte az alkotó egyéniségét. A szülőföldjéhez, népéhez példásan ragaszkodó festő egy igen fontos művészettörténeti csoport, a székely festőiskola egyik kiváló képviselője. Ioan Virág György korábbi megyei tanácselnök kiemelte, hogy Bordi a szó szoros értelmében gondnoka volt a Bernády létrehozta Kultúrpalotának. /N.M.K.: Centenáriumi Bordi-kiállítás a Kultúrpalotában. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 29./

Sebestyén Mihály gúnyosan írt arról, hogy Méhes György /a nevét nem írta ki/ „nagy erdélyi író” új könyvét /Kolozsvári milliomosok/ öles plakátok hirdetik Budapesten. „Forog körötte a média.” Megállapította, hogy a „ nagy erdélyi író természetesen nem a legnagyobb”, inkább kellemes mesélő. A legnagyobb erdélyiek, akik itt élnek, itthon alkotnak, nem kerülnek semmilyen plakátra. Sebestyén Mihály szerint az író múltkori Kossuth-díja sem véletlen. /Sebestyén Mihály: Aránytévesztés. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 29./

A magyar lobogó felvonásával indul az új év Csíkszeredában: január 3-án Szabó Béla, az új magyar főkonzul jelenlétében megnyitják Magyarország első székelyföldi külképviseletét. Erről az Új Magyar Szót a bukaresti magyar nagykövetség sajtóattaséja, Drávucz Herbert tájékoztatta. Január 6-án Szabó Vilmos határon túli magyar ügyekért felelős politikai államtitkár, valamint Markó Béla RMDSZ-elnök, miniszterelnök-helyettes és a konzulátus hatáskörébe tartozó hét megye prefektusának, megyei tanácselnökének jelenlétében állófogadást tartanak a Csíkszeredai Városházán. „Rendkívüli öröm és megtiszteltetés Csíkszereda számára, hogy végre a magyar főkonzulátus megnyitja kapuit itt Székelyföld szívében. Azt hiszem, hogy ez az esemény világosan jelzi: újabb régi kívánságunk valósulhat meg a 2006-os esztendőben. Ez nem jöhetett volna létre a Székelyföld polgárainak ilyen jellegű kérése és az RMDSZ közbenjárása nélkül. Ez mindnyájunk munkájának eredménye” – nyilatkozta Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. /Daczó Dénes: A magyar zászló felvonásával indul az új év Csíkszeredában. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 30./

A politikusok gúnyneveiről közöl összeállítást a Cotidianul, Verestóyt, aki fakitermelésen és szállításon gazdagodott meg, Cherestoinak, Isten druzsbájának (Attila, Isten ostora analógiájára), Markó Béla Lenin, a bolsevik vezérrel való hasonlatossága miatt, Frunda György meg Gigi, mert a rendszerváltás előtt Gheorghe néven mutatkozott be. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 30./

Idén 2450–en látták meg a napvilágot Szatmárnémetiben, a Megyei Kórház szülészeti osztályán. Az újszülöttek közül 122–t hagyott magára édesanyja, s pár nappal a szülés után eltűnt az osztályról. A kórházban hagyott csecsemők nagy részénél sikerült felkutatni az elhagyó szülőt, aki végül magához vette az újszülöttet. Több esetben előfordult az is, hogy a szülő nő a kórházba kerüléskor hamis nevet adott meg, majd két nappal a szülés után eltűnt. A magára hagyott csecsemők két–három hetet töltenek az újszülött osztályon, az egészségügyi asszisztensek gondozásában. A szükséges iratok beszerzése után szociális anyákhoz kerülnek, majd esetleg örökbe fogadják őket. Jelen pillanatban a szülészeten két olyan kisfiút gondoznak, akiket otthagyott az édesanyjuk. /Bodnár Gyöngyi: Idén 122 gyermeket hagytak el születésük után. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 30./

A Duna Televízió és a Kolozsvári Magyar Opera december 29-i közös operagálája társadalmi eseménnyé vált. Az előadás célja az volt, hogy összehozza a város operakedvelő magyarságát. Ehhez kellett a társulat lelkes támogatója, Selmeczi György, aki egy személyben rendező, karmester, ötletgazda. A műsor ötletdús összeállításáért lehet gratulálni neki. A több mint egy évszázaddal ezelőtti Kolozsvárt idéző képek harmonikusan illeszkedtek az est hangulatához. /Nagy-Hintós Diana: Gála, gála, gála… = Szabadság (Kolozsvár), dec. 31./

Torján, az országút mellett jobb oldalt termetes kőporta tátong. A kerítés a torjai nemes család, az Aporok ősi birtokát határolja. Báró Apor Csaba agrármérnök most e telken lévő kertészlakásban él feleségével együtt. Nyolcvanötödik életévében még mindig gazdálkodik, s energiája nagy részét a kommunista rendszer által elkobozott családi vagyon visszaszerzésére fordítja. Az első erdélyi írásos bizonyíték az Apor családról 1311-ből származik, 1300 körül már itt laktak. Apor Péter (1676–1752), az író, a Meta­mor­phosis Transyl­vaniae (1736) szerzője, és az egykori püspök, boldog Apor Vilmos (1892–1945) csupán két közismert név a népes családból. A kitelepítésre egy éjszaka került sor, fél órájuk volt, hogy összecsomagoljanak, és teher­autóra üljenek. Először Sepsi­szentgyörgyre kerültek, majd Balázsfalvára. Ott voltak 1963-ig. Apor Csaba harmincöt évet dolgozott állami gazdaságokban, „kezdtem mint kertész, és végeztem mint főmérnök”, emlékezett. Apor Csaba 1991 márciusában, a 18-as, földtörvény meg­jelenése után költözött vissza Torjára, majd árverésen megvásárolta a volt állami gazdaság épületeit, amelyek hajdan a család birtokán voltak. Visszatért ,,azért, hogy a mi területünk megmaradjon”. Hétszáz esztendeje a család tulajdona, magyarázta, hozzátéve: ,,engem az Isten a magyar nemzet keretén belül teremtett meg. Az embernek vannak génjei is, van lelke is, és az ember lélekben ragaszkodik saját nemzetéhez, családjához.” ,,A katolikus hit és erkölcs alapján jó magyar akarok lenni, és az volt mindig a törekvésem, hogy ha tudok, használjak a magyarságnak.” Élete során az is előfordult, hogy el akart menni Erdélyből. De aztán mégsem tette, mert volt egy beszélgetése Márton Áronnal, aki csak annyit mondott neki: ,,ne menj el, fiam”. S ebből értett, ez az intelem egy életre elég volt. Az ősi udvarházat akarja helyreállítani, a mintegy hatszáz éves épületben maradtak régi freskók is. Szeretné, ha három gyermeke közül az egyik visszatérne Torjára, a másik esetleg a Maros menti birtokra, Dedrádszéplakra. Az egykori erdélyi arisztokrácia körében mostanában jellemző, hogy valami hazahozza az utódokat, még a gyermekeket, unokákat is. Az a baj, hogy a föld s az erdő visszaadása nagyon lassú, pedig a család gazdasági megerősö­déséhez kellene az egykor meglévő erdő s föld, anélkül nehezen tudják helyreállítani a kúriát. /(Mózes László): Aporék fiatalsága. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 31./

Magabiztos nyilatkozatok indították útjára a kisebbségek jogállásáról szóló törvény tervezetét. Mégsem született meg. „Pedig mi ismét lojális partnerek voltunk”, írta Toró T. Tibor. „Mi nem a konfrontációt, hanem az együttműködést választottuk.” „És újra meg újra rácsodálkozunk a román nacionalizmus eredetiségére”. Az RMDSZ programja legfontosabb stratégiai célkitűzésként a közösségi autonómiát nevezi meg. Egy autonómiatörekvésnek akkor van esélye, ha az a közösség lehető legszélesebb egyetértésén alapul. Az RMDSZ vezérkara következetes abban, hogy belső ellenzékét szélre szorítja, külső ellenzékét nem-létezőnek tekinti, és a „párbeszéd az autonómiáért” a mértékadó civil szervezetekkel meg a történelmi egyházak elöljáróival is inkább propaganda-monológ, mint valós dialógus. Egységes képviseletre szükség van, mert az autonómiát csak együtt lehet elérni. A közösségi igény megfogalmazásakor nincs helye az öncenzúrának. Nem azt fogalmazzuk meg mint közösségi igényt, amiről azt gondoljuk, hogy a partnereink elfogadhatónak tartják, hanem azt, ami a közösségi megmaradás és gyarapodás hosszú távú garanciája. Nincs már esély az egymást kiegészítő együttműködésre a Markó–Tőkés tengely mentén? – tette fel a kérdést Toró. Miért nem használta ki az RMDSZ csúcsvezetése a román– magyar közös kormányülést a kulturális autonómia megtámogatására? Ha az EMNT-diplomáciának /Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács/ és a Fidesz EP-képviselőinek a Moscovici-jelentés kapcsán román diplomáciai ellenszélben elért sikerét nézzük, akkor fogalmat alkothatunk, mit lehetett volna tenni, ha következetesen együtt és a jó irányba mozdul a magyar érdekképviselet, állapította meg Toró T. Tibor. /Toró T. Tibor: Valahol utat tévesztettünk. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 3./

Fennállásának második évfordulóján sajtótájékoztatón értékelte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács eddigi tevékenységét Kolozsváron az EMNT elnöke és két alelnöke. A sajtótájékoztatót megnyitó Szabó László, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet elnöke emlékeztetett: tizenhat éve robbantotta ki Tőkés László püspök a védelmére siető temesváriakkal a forradalmat. Tőkés László elnök is egy évfordulóra hívta fel a figyelmet: hatvan éve foglalt állást a Magyar Népi Szövetség – „az akkori RMDSZ” – SZKT-ja amellett, hogy Észak-Erdély ne térjen vissza Magyarországhoz. Ahogy nekik nem volt joguk az egész erdélyi magyarság nevében így dönteni, ugyanúgy az RMDSZ-nek sincs joga a mi ügyeinkről dönteni anélkül, hogy megkérdezzen, hiszen a három-négyszázezres tagságot magáénak tudó szervezeten kívül létezik az Erdélyi Magyar és a Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Szövetség, a Magyar Ifjúsági Tanács vagy az Erdélyi Magyar Ifjak, s e szervezetek szintén jelentős tömegeket képviselnek, ám nem értenek egyet az RMDSZ politizálásával” hangoztatta Tőkés László. Sikeresnek nevezte az EMNT munkásságát az elnök. Kezdeményezésükre az autonómia ügye újból a figyelem középpontjába került, továbbá az SZNT-vel közösen sikerült nemzetközi szintre emelniük az autonómiatörekvéseket. Az EMNT következő lépésként egyeztető autonómia-kerekasztal összehívását kezdeményezi, az RMDSZ-nek ugyanis nem áll jogában figyelmen kívül hagyni az erdélyi magyar történelmi egyházaknak, a Magyar Civil Szervezetek Országos Szövetségének, a MIT-nek és az EMI-nek a véleményét, akárcsak az EMNT és az SZNT parlament előtt lévő másik két törvénytervezetét. „Ha az RMDSZ erre a megbeszélésre sem jön el, azzal beismeri, hogy nem képviseli az erdélyi magyarság egészét”, jelentette ki Szilágyi Zsolt alelnök. Kiadott nyilatkozatában az EMNT ismételten szorgalmazza az autonómia érdekében való magyar–magyar összefogás megvalósítását a létrehozandó Erdélyi Magyar Állandó Értekezlet (ERMÁÉRT) keretében, továbbá üdvözli a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt 2006. február 3–5. között rendezendő autonómiakonferenciát. Toró T. Tibor alelnök az elmúlt két év ellenzéki törvényjavaslatait ismertette, rámutatva, hogy az RMDSZ számos elemet átvett ezekből, de sajnos nem eleget, és nem törekedett nemzeti konszenzusra a fő kérdésekben. A sajtótájékoztatón jelen volt a Bolyai Kezdeményező Bizottság képviseletében Kovács Lehel is, ismertette a BKB küzdelmét a Bolyai újraindításáért, és hírül adta, hogy néhány órával azelőtt leszavazta a román többségű kari tanács a BBTE Matematika és Informatika Karán kérvényezett önálló magyar tanszék létrehozását. /Bagoly Zsolt: Kétéves az EMNT. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 3./

A kolozsvári Hajnal negyedben kilenc évvel ezelőtt olyan épületnek tették le az alapkövét, amely mára Kolozsváron az idősek, a mozgássérültek körében fogalommá vált. Vezetője Tokay Rozália, a Magyar Mozgáskorlátozottak Társulatának elnöke, a Szent Kamill Otthon megálmodója. Az otthonban kápolna is van. 1996-ban tették le az alapkövet. Akkor ígéretek hangzottak el, hogy a magyar kormány támogatást ad, de ez nem történt meg. Az épületet végül egy osztrák közösség és a kamilliánus rend támogatásával sikerült megépíteni. A kápolnát 2000. szeptember 9-én szentelték fel, 2001 októberében a szociális otthon is benépesült. Egyik nap megkapta a működési engedélyt a tanácstól, emlékezett Tokay Rozália, másnap már szólt a telefon, hogy vissza akarják vonni. A bűn az volt, hogy magyar építette, magyaroknak. Emellett szerettek volna egy hatalmas értékű ingatlant – amelybe semmit nem fektettek be – megszerezni. Szerencsére ezt nem tudták elérni. Az ötszintes, 70 személyt kétágyas, fürdőszobás lakásokban befogadó otthon beépített területe több mint 4000 négyzetméter. Az 1989-es változások után a Magyar Mozgáskorlátozottak Társaságát bejegyezték jogi személyként, már akkor felhívták a figyelmünket arra, hogy támogatást ne várjanak, ha a nevükben ott szerepel a magyar szó. Vállalták a nehézségeket. Emiatt az elmúlt 15 évben semmilyen támogatásban nem részesültek sem az állam, sem a helyhatóság részéről. Ez a negatív diszkrimináció, hiszen más hasonló szervezet nemegyszer részesül különböző támogatásokban. A közköltségek nagyon magasak, a személyzet fizetését is nagy nehézségek árán tudják előteremteni. Továbbra is különböző adományok értékesítéséből próbálják fenntartani magukat, ehhez járul hozzá a kamilliánus rend részéről kapott havi kétezer euró, a vendégszobák értékesítése és a bentlakók hozzájárulása. Segítette őket a Magyarok Világszövetsége is. A Funar-korszak legsötétebb éveiben épült fel és indult el az otthon. 2002-ben a mozgássérültek társulata megtámadta az adóhivatal jegyzőkönyvét, amely 2,5 milliárd lej (mintegy húszmillió forint) áfa és egyéb adóteher befizetésére kötelezte volna az egyesületet. Hosszú pereskedés után sikerült érvényt szerezni az igazságnak. A hatósági zaklatások azonban más szinten is folytatódtak, több alkalommal. Legutóbb az otthon alkalmazottait félemlítették meg, bántalmazták. Szükség volna egy magyar kórházra is Kolozsváron, ahol az embernek nem kell félni attól, hogy egy nagy-romániás orvossal kerül szembe. Jó lenne, ha a város magyarságának, de a környéknek is (Kalotaszegnek, a Mezőségnek) egy rehabilitációs központot (kórházat laborokkal) tudnának építeni. A kolozsvári Magyar Mozgássérültek Társulata 1990-ben alakult, és mintegy 1100 tagja van. (Megjelent a Magyarok Világszövetsége lapjának, a Honlevélnek a tavalyi második számában) /Somogyi Botond: A hit csodákra képes. Beszélgetés Tokay Rozáliával, a kolozsvári Szent Kamill Otthon vezetőjével. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 3./

Pécskán él Arad megye második legnagyobb magyar népessége, ahol a 2002-es népszámláláskor 3825-an vallották magukat magyarnak. A római katolikusok száma 4158 volt. Czeglédi Ferenc plébános elmondta, hogy 2005-ben 23 keresztelés volt és 95 temetés. Tavaly 23 pécskai gyermek volt elsőáldozó. – 2005-ben belső javításokat végeztek a plébánia épületében és az ifjúsági teremben. /Nagy István: Pécskai hálaadás. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 3./

Gyulafehérváron a II. Rákóczi Ferenc közösségi házban Gudor András tiszteletes gyűjtötte egybe a város és a környék magyar lakosait szilveszteri mulatságra. A 60 személyt befogadó terem megtelt. Nagyenyeden a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban meghirdetett szilveszter a jelentkezők kis száma miatt elmaradt. A városban inkább szűk körű, magán jellegű mulatságok voltak. A Svájci Házat a csombordi “rózsások” és a lőrincrévei “káposztások” bérelték ki, lőrincrévei zenészek húzták a talpalávalót. Marosújváron az RMDSZ székhelyén rendeztek szilvesztert. Torockón a kultúrotthon termében volt a mulatságo, de folyt a muri a Forrás mulatóban és a falu valamennyi télen üzemelő panziójában is. Magyarlapádon a “pirospántlikások” otthon ünnepeltek, nem szerződtek el sehova. Felvincen a református egyház gyülekezeti termét is az ifjak foglalták le. A házasok a falu két cukrászdájában rendezett mulatságokon vettek részt. /Évbúcsúztató Fehér megyében. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 3./

A most megjelent Megmaradásunk esélyei /Státus Kiadó, Csíkszereda, 2005/ című, dr. B. Garda Dezső szerkesztette könyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Romániai Magyar Közgazdász Társulat gyergyói fiókszervezeteinek konferenciáján elhangzott négy tanulmányt tartalmazza. A közös téma: mekkora esélye van az erdélyi magyarság s főleg a Gyergyói-medencében élők boldogulásának az EU-ba lépés küszöbén. A tanulmányírók mindegyike – Somai József, Györfy Lehel, Pápai Emese, Garda Dezső – azt feleli, hogy van esély. Somai József, a Romániai Magyar Közgazdász Társulat elnöke rámutatott, Románia nem készült fel a csatlakozásra. Az agrárium maradt le a legjobban az EU-s átlagtól, a vidék lehet a csatlakozás legnagyobb vesztese. A falu konzerválja az elmaradt gazdasági rendszereket, versenyképtelen a globális kereskedelmi hálózatok olcsó és minőségi áruival szemben. A földet felvásárolja a külföldi tőke. Györfy megállapította, hogy egy esetleges közös gazdaság önmagában várhatóan nem hatna csodaszerként. A modern költségvetési módszerekről értekezett Pápai Emese. Garda Dezső, az örök optimista azt fejtegette, hogy főleg a Gyergyói-medencében hogyan maradhatnak meg. Az utóbbi esztendőkben több mint tízezer lakos hagyta el a szülőföldjét, a kedvezőtlen életkörülmények miatt. /Román Győző: Négy gyergyói tanulmány. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 3./

1994. október elsején nagy ünnep volt Illyefalván, ott volt mindenki, aki számított Erdélyből, egyházi méltóságok, művészek, közéleti emberek. Gyermekfalut avatott a KIDA Alapítvány és a református gyülekezet, szinte tucatnyi család befogadására alkalmas pompás házakat, melyek árát, ahogyan Kató Béla sepsiillyefalvi református tiszteletes fogalmazott, Európából koldulták össze. A kétszintes, tágas lakások egy része hamar benépesedett. Kató Ibolya pszichológus, a Gyermekfalu működtetésének felelős-mindenese emlékezett a tízéves zavartalan működésükre, s az utolsó év kálváriáira. 1992-ben elhatározták, hogy létrehoznak egy gyermekfalut. Tervük két év alatt megvalósult, és 1994. október elsején megnyitották, azzal a szándékkal, hogy segítsenek az árván vagy elhagyottan maradt gyermekeken. Úgy tervezték, hogy a gyermekfaluban családi rendszerben működő nevelést valósítanak meg. Körülbelül hat év alatt népesedett be teljesen a gyermekfalu hét háza. Lelki támaszt és anyagi segítséget szerettek volna nyújtani. Tizenegy évig működött így a gyermekfalu. Azután közbelépett a törvény. Tavaly novemberben a munkaügytől jött egy személy, aki közölte, hogy az örökbe fogadó anya státus nem létezik Romániában, ezért most, tizenegy év után el kell végezniük a hivatásos nevelőszülői iskolát. El is végeztették ezt a képzést a nevelőkkel. A következő lépés az volt, hogy a KIDA Alapítvány, mint civil szervezet, nem tarthat fenn hivatásos nevelőszülői hálózatot, annak ellenére, hogy három minisztérium és a Kovászna Megyei Gyermekjogvédelmi Bizottság jóváhagyta e tevékenység folytatását. Más nem maradt, mint hogy az anyukák és velük a gyermekek átmenjenek a gyermekjogvédelem hatáskörébe. A családokat nem küldték el azokból az otthonokból, ahová tizenegy évvel ezelőtt jöttek, hogy a gyermekeket felneveljék. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az anyák fizetését a mai napig a KIDA állja, mert a gyermekjogvédelemnek nem volt erre pénze. Nagyon nehezen élték meg az alapítók és a szülők, gyermekek ezt a változást. 2005 januárjától új törvény jelent meg. A gyermekek után járó pénzjuttatásokat, ami az élelem és ruháztatás költségét jelenti, annak a megyének kell fizetnie, ahonnan a gyermek származik. 1994-ben több helyről hozták a gyermekeket: Bihar és Szatmár megyéből, Marosvásárhelyről, Hargita megye falvaiból. Rengeteg időbe és hiábavaló utazgatásokba került, amíg a támogatások egy részét sikerült megszerezni. Hargita megye a tíz gyermekből csak három költségeit vállalta fel, arra hivatkozva, hogy ezek a gyermekek tizenegy éve Illyefalván élnek. Három hónapig jártak a nyakukra, végül átvette őket a Kovászna Megyei Tanács, vállalva ezzel a rájuk eső költségek fedezését. Nagyon felkavarodott a családok élete, félnek, hogy esetleg elveszíthetik a gyermekeiket. Mind a házak felépítését, berendezését, felszerelését, mind a gyermekek ellátását, az anyák fizetését a KIDA-alapítvány állta 1994-től 1998-ig száz százalékban. Az állam ebben az időszakban semmivel sem támogatott, arra hivatkozva, hogy ez egy sajátos intézmény, ilyen nincs Romániában. Külföldi adományozók pénzéből tartották fönn a gyermekfalut. 1998 júliusától a gyermekek megkapták a román államtól a kihelyezési pénzt, ami minden elhagyott vagy árva gyerek után jár. /Simó Erzsébet: Széttört álmok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 4., folyt. jan. 5./

Az új esztendő jelentős áremeléseket hozott Romániában. Január elsejétől többe kerül a földgáz, a fűtés, a villamos energia, az élelem, a ruházati cikkek és a kötelező gépkocsi-biztosítás. A legnagyobb drágulás a földgáznál jelentkezik (17 százalék), s a kormány 2006-ra további két gázáremelést ígér. A villamos energia csaknem két százalékkal drágul, a kötelező gépkocsi felelőség-biztosításért pedig a gépkocsi-tulajdonosoknak 33 százalékkal kell többet fizetniük. Az energia-áremelések nyomán előreláthatóan 10 százalékkal drágul az idén a kenyér, 5–6 százalékkal a többi élelmiszer és a ruházati cikkek. Január elsejétől egységesítették az adókat. Ezután minden fajta jövedelmet 16 százalékos adó terhel, így például a bankkamatokat és az értékpapírok forgalmazásából származó bevételeket is, amelyekre tavaly májusig egy százalékos, azóta pedig 10 százalékos adót kellett fizetni. Szintén 16 százalékos adót vetettek ki valamennyi 1990. január 1. után megszerzett telekingatlan eladásából származó jövedelemre. Január elsejétől adót kell fizetni a termőföldekre is. /Drágul az élet. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 4./

Január 3-án ünnepélyes keretek között szimbolikusan megkezdte működését a csíkszeredai magyar főkonzulátus. A rezidencia udvarán felállított árbocra felhúzták a magyar lobogót. A Himnusz akkordjaira Terényi János bukaresti nagykövet és Szabó Béla, az új csíkszeredai főkonzul emelte magasba a zászlót. Jelen volt Csíkszereda jelenlegi és egykori polgármestere, Ráduly Róbert, illetve Csedő Csaba, Sógor Csaba szenátor, Strujan Constantin területi kormánymegbízott, valamint több helyi tanácsos. Terényi János nagykövet pohárköszöntőjét követően, spontán kezdeményezésre a Székely himnuszt is elénekeltek az egybegyűltek. Terényi János köszöntőjében hangsúlyozta, a siker közös: „Azt hiszem, hogy az egymást követő magyar kormányok céltudatos diplomáciai munkájára volt szükség ahhoz, hogy ez a nap elérkezzen. A magyar főkonzulátus megnyitásához szükség volt az RMDSZ hathatós támogatására, de szükség volt az egész romániai magyar közélet, az egész romániai magyar társadalom egyhangú kívánságára, óhajára.” A főkonzulátus épületének felújítása még több hónapig eltart. Ráduly Róbert polgármester szerint a konzulátusnak, a magyar zászló felhúzásának fontos szimbolikus jelentősége is van: a következő napokban sokan fognak sétálni ezen az utcán, csak azért, hogy a zászlót megcsodálják. /Daczó Dénes: Tegnap szimbolikusan megnyitották az első székelyföldi magyar főkonzulátust. Magyar zászló lobog Csíkszeredában. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 4./ Szabó Béla a bukaresti magyar nagykövetségen dolgozott 1987 és 1992, valamint 1996 és 2001 között, majd a Határon Túli Magyarok Hivatalának alelnöke, később vezetője volt. /Konzulátus Csíkszeredán. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 4./