Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gábos-Foarță Ildikó
3265 tétel
2006. augusztus 21.
A többség nem törődik a bánsági kisebbséggel, ezen változtatni kell, a kisebbségi értékeket be kellene emelni a helyi közös értékvilágba – hangsúlyozta Buziásfürdőn a hagyományossá vált Szent István-napok megnyitóján Bodó Barna, a szervező temesvári Szórvány Alapítvány elnöke. A szakmai tanácskozás célja a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió magyar közösségeit felölelő honismereti stratégia bemutatása és megvitatása volt. „A többségben is tudatosítani szeretnénk, hogy Temesvár legrégebbi műemlék épületét Hunyadi-kastélynak hívják” – tette hozzá az elnök. A komplex szemléletmódra alapozott, történelemmel, irodalomtörténettel, néprajzzal és természettudományokkal is foglalkozó honismereti stratégiát Erdei Ildikó pszichológus ismertette. Eszerint e stratégia kulcsszavai: önismeret, önbecsülés, a regionális identitás átérzése és építése. Fontos eleme a stratégiának, hogy fakultatív tantárgyként a kisebbségi oktatási folyamatba bekerüljön a honismeret. Schwarz Katalin pszichológus bemutatta a Bánsági kronológiát, amelynek alapján elkészül majd a honismereti tankönyv. Fontos elem, hogy a kronológiába bekerülő sajátos és különleges történelmi eseményeket egységes szemlélet alapján írják le, attól függetlenül hogy az eurorégió melyik térségében jelenik meg a tankönyv. A tanácskozáson szó esett még a bánsági magyar életrajzi lexikon elkészítéséről. Augusztus 20-án a résztvevők megkoszorúzták Trefort Ágoston egykori kultuszminiszternek a buziásfürdői református imaház kertjében felállított szobrát. Ünnepi beszédet mondott Toró T. Tibor parlamenti képviselő. /Pataki István: Buziásfürdő – honismerettel. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./
2006. augusztus 23.
Hazaszállítják a Szilágy megyei Krasznára Kiss Lajos holttestét. A 28 éves férfi halálát az augusztus 20-i budapesti vihar által kidöntött fa okozta. Feleségét, Ildikót, aki ugyanakkor súlyos sérülést szenvedett, az egyik budapesti kórház ortopédiai osztályán ápolják. Az áldozatok között még két erdélyi magyar van. A széki illetőségű Szegedi János és felesége, Szegedi Vígh Zsuzsanna egy motorcsónak felborulása nyomán estek a Dunába. A feleség holttestét hétfőn vetette ki a folyam a partra, a férjet azonban továbbra is eltűntként tartják nyilván, és keresik. /Három erdélyi áldozat Budapesten. A krasznai Kiss Lajos holttestét ma hozzák haza. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./
2006. augusztus 23.
Titkos szavazással választott új vezetőséget a kolozsvári Szabadság napilap szerkesztősége. Főszerkesztői székbe az 1975-ben Kolozsváron született Kiss Olivér-Tamás került. Elmondta, gyanította, hogy esetleg rá esik a választás. A főszerkesztő-helyettes Kerekes Edit maradt, a politikai rovat vezetője Újvári Ildikó lett, és a helyi hírek rovatvezetője pedig Balázs Bence. Köllő Katalin maradt a kulturális rovat vezetője. Kiss Olivér 11 éve tagja a szerkesztőségnek. – Továbbra is objektív anyagok, cikkek fognak megjelenni az újságban, nyilatkozta. Az egymástól eltérő vélemények a jövőben is megjelennek. – A Szabadság a legnagyobb példányszámban megjelenő kolozsvári napilap. /Vincze Judit: Beszélgetés Kiss Olivér-Tamással, a kolozsvári Szabadság napilap újdonsült főszerkesztőjével. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./
2006. augusztus 24.
A választási kampányban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Lendvai Ildikó /MSZP/ egyébről sem beszéltek, mint arról, hogy Magyarország szénája remekül áll, és szükséges, hogy ugyanaz a kormány vigye tovább ugyanilyen jó irányba a haza ügyeit. Emlékezetes Lendvai Ildikó régebbi kijelentése: lassan mondom, hogy mindenki értse: nem lesz gázár–emelés. Néhány hónap múlva lett. A választások után kiderült, hogy mégsem „dübörög” a magyar gazdaság, baj van az államháztartással, nőtt az államadósság stb. Igen ám, de a választást akkorra már Gyurcsány megnyerte. Mit számított már, hogy hazugsággal nyertek. A régi–új kormány elfogadott egy megszorító programot, amely minden magyar háztartástól sokat von el, mert úgymond áldozatot kell hozni a jövőjéért. Nagyon hasonlít ez arra, amikor a kommunizmusban is mindig átmeneti volt minden, mert majd eljön az ideális társadalom. Gyurcsány vázolta a konvergencia–tervnek nevezett újabb megszorító akció egyes részleteit. Kiderült, hogy az eddigi sarcok nem vezetnek kielégítő eredményre, újabbakra van szükség. Tovább növekedik az államadósság. Tovább kell csökkenteni az állami kiadásokat. Az állam fokozatosan kivonul az egészségügyből. Vajon az egyenes beszéd csakugyan teljesen kiveszett a politikából? /Veres István: Gyurcsány rálök egy lapáttal. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 24./
2006. augusztus 24.
Hazaérkezett Kiss Ildikó, a budapesti viharban megsebesült és megözvegyült fiatalasszony. Kiss Ildikó férjét vesztette el az augusztus 20-i budapesti ítéletidőben. Ildikó hátgerinc-sérülést szenvedett. Mindössze négy hónap adatott meg neki, hogy felesége legyen a 28 éves Kiss Lajosnak. Férjére rádőlt egy fa, és szörnyethalt. Egész Kraszna gyászolja Kiss Lajost, vagy ahogy mindenki hívta: Öcsit. Egy öregotthonban dolgozott ápolóként, felesége szüleinek háza mellett. Mindenki szerette, „olyan jó gyermek volt”, mondták. A fa vele együtt egy 12 éves kislányt is agyonütött. Krasznáról rengetegen mentek el megnézni az ünnepi tűzijátékot, kész csoda, hogy a többiek épségben hazatértek. /Both Abigél: Kraszna gyászol és hálát ad Istennek. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./
2006. augusztus 26.
Zetelaka immár ötödik alkalommal ad otthont az Erdélyi Magyar Írók Ligája nyári írótáborának. A találkozó során emlékeznek az 1956-os forradalomra. Papp Kincses Emese rámutatott: „Az új, fiatal írónemzedék számára 1956 már történelem.” „Ne ötvenhat kísértete, hanem annak igazi szelleme legyen velünk. A mi önkéntes küldetésünk, tudatos alkotói sorsvállalásunk a meg nem alkuvás!” A lengyel történelmet kutató Kovács István írót gyermekkori személyes élményei fűzik az 56-os eseményekhez, amelyeket A gyermekkor tündöklete című életrajzi regényében mesélt el. Az 1998-ban Magyarországon az Év könyve-díjat kapott regény idén, az 1956-os forradalom évfordulójának alkalmából újra napvilágot látott, sőt Budakeszi srácok címmel játékfilm is készült belőle, Erdőss Pál rendezésében. /Antal Ildikó: Táborozó tollforgatók. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./
2006. augusztus 30.
Marosvásárhely megnyílt két amatőr művész kiállítása. Kulcsár Erzsébet olajfestményekkel és bőrplasztikákkal, Kali József kisplasztikákkal mutatkozott be. /Gábor Ildikó: Színek és érzések az amatőr művészek tárlatán. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./
2006. szeptember 4.
Az autonómia-törekvések és hatékonyabb megnyilvánulási formáin gondolkodtak az elmúlt hét végén az immár harmadik alkalommal táborozó MIT-es fiatalok. A romániai magyar ifjúság érdekképviseleti szervezete, a Magyar Ifjúsági Tanács szeptember 3-án zárult nyári táborába a Tekerj rá! jelszóval szervezett biciklitúra több résztvevője is bekapcsolódott. Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke a román nemzet felfogását az egységes nemzetállam fogalommal magyarázta. Elmondása szerint a történelemkönyvekben kell keresni a többségi nemzet szemléletére a magyarázatot, ezért nehéz a regionalizmusban való gondolkodásra rávezetni őket. A Közösségért Egyesület elnöke, Dan Manolachescu borúlátóan vélekedett a civil szférák tevékenységének hatékonyságáról, azzal érvelve, hogy a román nép még mindig a politikumban, a hadseregben és az egyházban bízik. /Antal Ildikó: Történelemkönyvekben gyökerező értetlenség. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 4./
2006. szeptember 5.
A kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezető testülete nyílt levélben tiltakozott az ellen, hogy Kósa Mária igazgatónő helyett a líceum élére külső személyt kíván kinevezni a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség. Bitay Zsófia, a Brassai-líceum aligazgatója szerint a tanfelügyelőség szokásos tanév végi kérésére a líceum vezető testülete nem javasolt személyi változást az igazgató személyét illetően. Kósa Mária igazgatónő a lapnak nyilatkozta: telefonon hívatták a tanfelügyelőségre, ahol megkérdezték: vállalná-e az aligazgatói tisztséget olyan körülmények között, ha más, kívülről jött személy lesz az igazgató? Ő elutasította ezt az ajánlatot. Török Ferenc Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes nem óhajtott ez ügyben nyilatkozni. A líceum vezető testülete a tiltakozó nyílt levelet eljuttatta Markó Béla RMDSZ-elnökhöz, Pásztor Gabriella oktatásügyi államtitkárhoz, Titiana Zlatior Kolozs megyei főtanfelügyelőhöz, Török Ferenc főtanfelügyelő-helyetteshez, Lakatos Andráshoz, az RMDSZ tanügyi alelnökéhez, László Attilához, a Kolozs megyei RMDSZ elnökéhez, valamint az RMPSZ országos és Kolozs megyei szervezetének vezetőihez. Kósa Mária, igazgató hat éven keresztül lelkiismeretesen vezette az iskolát. Igazgatása alatt az iskola végig „nagyon jó” minősítést kapott a Kolozs Megyei Tanfelügyelőségtől. /Igazgatócsere miatt tiltakozik a Brassai-líceum vezetősége. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./ – Az elmúlt 16 év alatt négyszer neveztek ki új igazgatót, ennek mindig az volt a következménye, hogy megszakadtak a különben jól zajló folyamatok, nyilatkozta Kassay Ildikó, a Brassai Sámuel Gimnázium matematikatanára. A tanfelügyelőség azonban nem enged. – Döntésünk végleges: Kósa Mária mandátuma lejárt, a közeljövőben versenyvizsgát szervezünk az igazgatói tisztség elfoglalására – közölte Titiana Zlatior megyei főtanfelügyelőnő. Elmondta: azért voltak kénytelenek ehhez a lépéshez folyamodni, mivel szerintük az igazgatónő több hibát is elkövetett. Tavaly az oktatók kinevezésére szervezett versenyvizsga körül voltak gondok, ugyanakkor az iskolaépület állapota sem kielégítő, erre is többen panaszkodtak a tanfelügyelőségen. /Kelemen Tamás: Tiltakoznak az oktatók. = Krónika (Kolozsvár), szept. 5./
2006. szeptember 6.
A bevált igazgatói és adminisztrációs teendők továbbvitelével kívánja folytatni korábbi igazgató tevékenységét Tamás Levente, a Csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium újonnan kinevezett igazgatója. Tamás Leventét, a kilenc éve a Márton Áron Gimnáziumban tanító földrajztanárt kérték fel az igazgatói állás betöltésére. Farkas Ibolya korábbi igazgató pedig rendi kötelezettségeinek eleget téve egy időre Amerikába utazik. Az új tanévben az iskola jelenleg 425 diákot tart számon, de még zajlanak a különbözeti vizsgák. Tizenöt osztállyal, négy alsó és tizenegy felső tagozatos osztállyal indul a tanév. /Antal Ildikó: Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium. Új igazgató az iskola élén. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 6./
2006. szeptember 8.
Molnár Vilmos csíkszeredai író, irodalmilap-szerkesztő novellái, írásai kötetekben, a hazai és magyarországi rangos folyóiratokban látnak napvilágot. Néhányat közülük román, francia és svéd nyelvre is lefordítottak. A Tokaji Írótáborban újabb szakmai elismerésben részesült. Kifejtette, hogy csak egy egységes magyar irodalom létezik. Ahogy értelmetlen lenne dunántúli vagy felvidéki, esetleg hortobágyi irodalomról beszélni, éppúgy nonszensznek érzi külön székely irodalmat emlegetni. A székely nyelvjárás sajátos szavai, nyelvi fordulatai is bekerülhetnek egy itt élő vagy innen elszármazott író-költő munkáiba, de ettől az még nem lesz egy külön irodalom része. A magyar nyelv és a magyar irodalom van olyan gazdag, hogy egészen sajátos, egymástól mind szóhasználatban, mind stílusban eltérő variációkat magában tudjon foglalni. A Székelyföldön élő alkotók azonban helyzetüknél fogva érzékenyebbek a székelység, tágabban az egész magyarság sorsproblémáira. Többször kell szembesülniük olyan állapotokkal, viszonyokkal, amelyek az anyaországbeliek számára ismeretlenek. Molnár Vilmos pár évvel ezelőtt nekifogott megírni A. A. Milne világhírű Micimackójának a párját. Kihívásnak vette, meg tudja-e írni úgy, hogy ne epigon fércmű legyen. A Disney-cég megvásárolt a Milne-örökösöktől minden kiadási jogot, és mivel a Milne által megírt szereplők neveit használja, a Disney-képviselettől megtiltották, hogy más kiadónál jelenjen meg, mint ami az ő érdekeltségi körükbe tartozik. Írtak már Molnár Vilmos munkájáról tanulmányt a Korunkban, pedig a könyv pedig még sehol sincs. Molnár Vilmos a csíkszeredai Székelyföld című kulturális folyóirat szerkesztője. A folyóirat kilenc éve jött létre. Ez alatt a Kárpát-medencében megjelenő több tucat irodalmi, kulturális vagy művészeti folyóirat közül példányszámát tekintve a legelsők közé küzdötte fel magát. A szerkesztőkollégák ismert, neves költők, írók, képzőművészek. Ferenczes István költő, főszerkesztőnk nevét mindenki ismeri, de nem ismeretlen Fekete Vince, György Attila, Lövétei Lázár László költők, írók, műfordítók, a néprajzos Mirk Szidónia-Kata vagy a kritikus Zsigmond Andrea nevei sem. /Antal Ildikó: Az olvasó visszajelzése az igazi díj. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./
2006. szeptember 9.
Hozzászólások a Brassai-ügyhöz Kósa Mária, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatója személyét ért támadások hatására megmozdult a szakma, az RMPSZ helyi és országos szinten egyaránt, az iskola vezető tanácsának a tagjai, tanár kollégák, a szülői bizottság. Török Ferenc főtanfelügyelő-helyettes elfoglaltságára hivatkozva nem kívánt hozzászólni a vitához. Hozzászólások: a/ Érthetetlen, miért zavarja a hatalmat az, hogy egy közösség tiszteli, szereti vezetőjét, kiáll mellette, Kinek van erre a hangulatra szüksége? A főtanfelügyelőnek és Török Ferenc főtanfelügyelő-helyettesnek. Tőle hangzik el a nyílt levélben megfogalmazott segítségkérésre: „Legyen csend!” Az igazgatói versenyvizsgát megelőzően Titiana Zlatior főtanfelügyelő asszony kijelentette, hogy nem akarja Kósa Mária mandátumát meghosszabbítani. Ezzel már a történtek előtt megkérdőjelezte a megmérettetés tisztaságát. A vizsgáról „természetesen” Török Ferenc hiányzott. Kósa Mária jelentkezett újabb vizsgára, annak ellenére, hogy Zlatior írásban közölte az iskola vezetőségével: Kósa Mária neve nem szerepelhet az iskola által a tisztségre javasoltak között. Mit tesz az érdekképviselet? Markó Béla az oktatásért is felelő miniszterelnök-helyettes. Az ő segítségét is kérték. /Szőcs Judit, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség országos alelnöke: Egy segélykérő levél tanulságai. „Legyen csend!”/ b/ Kassay Ildikó tizenhat éve tanít a Brassaiban, szereti az iskolát. Minden alkalommal az RMDSZ-re szavazott. Az RMDSZ tisztségviselői eljöttek, tanácsot adtak, erkölcsileg támogattak. Elvárta volna az RMDSZ azon tisztségviselőit, akik Kolozsváron a tanügyi osztályt képviselik. Török Ferenc főtanfelügyelő-helyettesnek mindenképpen el kellett volna jönnie, azonban nem mer szembenézni a tanári karral. Ehelyett telefonon üzenget, újságokban nyilatkozik, és ítéleteket közöl. Ezek után Török Ferenc beadhatja lemondását. /Kassay Ildikó, a Brassai Líceum matematika szakos tanára: Egy segélykérő levél tanulságai/ c/ A Brassai Sámuel Líceum Szülői Bizottsága megdöbbenéssel értesült a sajtóból, hogy valakiknek nem megfelelő az iskola igazgatónője, Kósa Mária, s ezért le akarják váltani. A szülői bizottság elítéli ezt a diktatórikus módszert. /Feischmidt János, a szülői bizottság elnöke: Elégedett a szülői közösség/ d/ Érthetetlen, hogy négy-öt éven át nagyon jó minősítést kap az igazgatónő, utána pedig hirtelen lefokozzák. Zavaró, ahogy a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség bármi áron mást akar kinevezni Kósa Mária helyett. /Nagy-Hintós Diana: Elégedett a szülői közösség. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./
2006. szeptember 9.
Nagyenyeden elég nehéz könyvhöz jutni, főleg jó könyvhöz. A Tulipán boltban működik egy kis könyvsarok. A Bethlen Gábor Kollégiumban Lőrincz Ildikó és Fodor Katalin tanárnők időszakosan könyvárusítást rendeztek. Szeptember 8-án fedél alá került a tanárnők vállalkozása és Nagyenyed főterén megnyílt az Exlibris könyvesbolt. /Dvorácsek Ágoston: Fedél került a könyvesbolt fölé. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 9./
2006. szeptember 14.
Ma egy hete szünetel a melegvíz-szolgáltatás Székelykeresztúron, ugyanis a lakónegyedi hőközpontoknál kikapcsolták a villanyáramot. A monopolhelyzetben lévő Electrica áramszolgáltató a 95 ezer RON értékű tartozással indokolja szolgáltatása megvonását. /Antal Ildikó: Meleg víz nélkül Székelykeresztúr. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 14./
2006. szeptember 14.
Iskola és nevelés a közösség katalizátora címmel az elmúlt tanévben Arad megyében egyetlen magyar nyelvű oktatási intézményként a Nagyzerinden levő Tabajdi Károly Általános Iskola 17 ezer lejes pályázatot nyert. A pályázati előírás szerint a pénzt egy helyiség felújítására, multifunkcionális kabinetté történő átalakítására, különféle szakköri tevékenységek kiszolgálására alkalmas technikával való ellátására fordították. A bábkört, a hagyományőrző kört, a román nyelvkört, az irodalmi, a sport, a biológia, illetve képzőművészeti és Rozmaring népdalkört szaktanárok vezették. E sokrétű munka kiértékelőjére a napokban került sor. Pap Márta iskolaigazgató megköszönte a lehetőséget az elmúlt évi, az egész községet megmozgató széles körű tevékenységhez. Szilágyi Ildikó, a projekt irányítója értékelte az elvégzett munkát. /(B): Rendhagyó projektet értékeltek Nagyzerinden. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 14./
2006. szeptember 15.
A budapesti Blikk értesülései szerint a 22 éves, erdélyi Kiss Ildikó kártérítésért perelné a magyar államot és a tragédiában felelős állami szervezeteket. A terhes Kiss Ildikóra és 28 éves férjére, Kiss Lajosra augusztus 20-án egy gesztenyefa zuhant rá a budai rakparton. Ildikó csigolyatörést szenvedett, férje a helyszínen életét vesztette. /Kártérítést követelnek Kissék. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./
2006. szeptember 15.
Szeptemberi ülésén a Kriterion Alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy Jakobovits Miklós Munkácsy-díjas nagyváradi képzőművésznek adományozza a 2006. évi Kriterion Koszorút. Az alapítvány ezzel nem csupán Jakobovits Miklós festészeti munkásságát jutalmazza, hanem értékmegőrző művészeti írásait, valamint azt a közéleti szerepet, amelyet a nagyváradi Körösvidéki Múzeum főmuzeológusaként, a Barabás Miklós Céh elnökeként, a Magyar Művészeti Akadémia tagjaként végzett. A Kriterion Koszorút 1995-ben alapították, z idén tizenkettedikszer nyújtják át. Az eddigi kitüntetettek: Jakó Zsigmond professzor, történettudós, Tompa Gábor rendező, KAM – Regionális és Antropológiai Kutatóközpont, László Ferenc muzikológus, Faragó József néprajzkutató, Gaál András, Márton Árpád képzőművészek és Zöld Lajos újságíró a szárhegyi alkotóközpont létrehozásáért, Imreh István történész, egyetemi tanár, Péntek János nyelvész, egyetemi tanár, Szilágyi Zsolt énekes, kórusvezető, iskolaigazgató, Marosi Ildikó irodalomtörténész és Egyed Ákos történész, egyetemi tanár. /Jakobovits Miklós a Kriterion Koszorú idei kitüntetettje. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./
2006. szeptember 16.
A szülők kérésére a megyei tanfelügyelőség márciusban jóváhagyta egy magyar óvodáscsoport beindítását Küküllőváron, ahol egyébként magyar tagozatos I–IV. osztály is működik. Az iskola vezetősége minden lehetséges eszközzel megpróbálta ezt megakadályozni. Végül a szülők kitartásának, valamint Matekovits Mihály, az Oktatási és Kutatási Minisztérium vezérigazgatója közbenjárásának köszönhetően szeptember 15-én tíz kisgyerek Fehér Éva óvónő irányításával anyanyelvén kezdhette el óvodai okulását. /Takács Ildikó: Küküllőváron magyar óvoda. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 16./
2006. szeptember 18.
Az Origo internetes portál további részleteket közölt a hangfelvételből. Az írás szerint a több mint háromórás felvételen a szocialista képviselőcsoport vitatta meg az ország helyzetét, Gyurcsány programbeszédét. Lendvai Ildikó vezette az ülést, adta meg a szót a felszólalóknak. Gál J. Zoltán, Veres János, Horn Gyula, Kökény Mihály, Vitányi Iván az ismertebb felszólalók, de a frakció számos tagja hozzászólt. A felvétel megdöbbentő része az, amikor a hozzászólások végeztével Gyurcsány Ferenc 25 percben reagált az elhangzottakra. Az idézetek szerint Gyurcsány Ferenc azt mondta: ,,amit az elmúlt egy hónapban meg lehetett tenni, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogy ha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt.” ,,Azt mondjuk-e, hogy a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni, és nem szarakodtak azon, hogy hogyan lesz majd az útiköltség-elszámolásuk, b...a meg. Jöttek páran, akik nem szarakodtak azon, hogy akkor a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország. Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot. Egzisztenciát lehet még találni. Tudom, hogy ezt nem könnyű mondani, ne vágjátok mindig a képembe!” ,,Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni! Vagy megcsináljuk, és van hozzá egy emberetek, vagy mással kell csinálni” – mondta a miniszterelnök. /(L): Másfél évig hazudtunk (Gyurcsány). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 18./
2006. szeptember 18.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) hatvan tagja vett részt a Sinaián tartott kommunikációs képzésen. Gáspárik Attila főszervező, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke mellett az előadók között volt Kelemen Attila, a Transindex internetes portál főszerkesztője, Salamon Márton László, az ÚMSZ felelős szerkesztője, Hajdu Zoltán a marosvásárhelyi Eco Focus Center részéről, valamint Curtifan Cristina és Gáspárik Ildikó trénerek. /Kommunikálni tanultak a Miértesek. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./
2006. szeptember 20.
Csaknem egyhangúlag fogadta el szeptember 19-én az Országgyűlés Az erőszak ellen és a békességért című ötpárti politikai nyilatkozatot. A dokumentumot 295 igen szavazattal, két ellenszavazattal és két tartózkodással szavazta meg a Ház. A két ellenszavazatot Kelemen András KDNP-s és Aszódi Pál fideszes képviselő adta le. Kelemen András újságíróknak azt nyilatkozta: azért szavazott nemmel, mert hiányolta a dokumentumból a kormány felelősségének hangsúlyozását. Aszódi Pál az MTI-nek úgy indokolta döntését: van a nyilatkozatban egy olyan rész, amely az igazmondásra vonatkozik, Gyurcsány Ferenc viszont hazudott. A szavazásnál tartózkodó Wittner Mária fideszes képviselő, 56-os halálraítélt szerint ki kellene kérni a Szabadság térnél történteket bemutató vágatlan videóanyagokat, mert úgy hallotta, hogy valójában nem történt sem fosztogatás, sem rongálás az MTV épületében. „Ez az egész arra jó, hogy bevezessék a rendkívüli állapotot, hogy befogják az emberek száját” – mondta Wittner Mária, aki szerint ennyi erkölcstelenség után a kormánynak le kellett volna mondania. Az öt frakcióvezető által benyújtott nyilatkozat leszögezi: a Magyar Köztársaság szabadságának és méltóságának megőrzése közös feladata a parlamenti pártoknak és az alkotmányos demokrácia híveinek. „Az ország rendjéért és a polgárok biztonságáért érzett felelősségünktől vezérelve ezért felszólítjuk mindazokat, akik az elmúlt órákban a békés és demokratikus tüntetéseket rendbontással zavarták meg, mások testi épségét szándékosan veszélyeztették, vagyonában kárt tettek, hogy haladéktalanul hagyjanak fel ezekkel a cselekményekkel, és tartózkodjanak a további jogsértésektől” – zárul a dokumentum. Szeptember 18-án eset tíz órakor érkezett az első, 20–30 tagú csoport a tévé székháza elé, miután nem engedték, hogy élő adásban ismertessék céljaikat, a megmozdulás több vezetője, köztük Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke visszament a Kossuth térre, hogy áthívja az ott demonstrálókat. A tömeg megpróbált benyomulni az épületbe, több könnygázgránátot dobtak a tüntetők közé. Először sikerült leszorítania a tüntetőket a székház elől, ám később újra feljutottak. Éjjel betörte az Magyar Televízió bejáratát ostromló tömeg, de ekkor a rendőrök még megállították előrenyomulásukat. A Szabadság téren közben felgyújtották a közszolgálati televízió több autóját, a rendőrök vízágyúval és könnygázzal elkezdték kiszorítani a tömeget az MTV székháza elől. Később – hajnalban negyed kettőkor – a tüntetők közül többen benyomultak az MTV aulájába, és elfoglalták az épületet. Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter felajánlotta lemondását, amit azonban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem fogadott el. Köztörvényes bűncselekménynek minősítette Sólyom László a Magyar Televíziónál történteket. Az MSZP parlamenti frakciója elítéli azokat, akik törvénytelen eszközökkel a közrend és a közbiztonság ellen támadtak – ismertette a szocialista képviselőcsoport álláspontját Lendvai Ildikó. A Fidesz elnöksége szerint a hétfő éjjel történtekért személyesen és egyedül Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a felelős – közölte Szijjártó Péter, a párt szóvivője. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök határozottabb, eredményesebb fellépést vár el a rendőrségtől. „Ez nem forradalom, ez nem 1956, ez megcsalása nagyszerű nemzeti történelmünknek. 1956 nem játékszer, a harmadik Magyar Köztársaság demokratikusan megválasztott parlamentje felelős kormányának kritizálása senkinek nem adott semmilyen felhatalmazást, hogy egy nemzeti intézménybe behatoljon és bűncselekményt kövessen el. Nem látok egy okot sem, ami magyarázná ezt a fajta brutalitást” – szögezte le. Közölte: nem kíván lemondani. Orbán Viktor Fidesz-elnök szerint Magyarországnak az önkormányzati választás után korlátozott mandátumú szakértői kormányra van szüksége. /Továbbra sem mond le tisztségéről Gyurcsány Ferenc? = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./
2006. szeptember 20.
Magyarország erkölcsi katasztrófába sodródott. A magyar médiák, amelyeknek zöme a ludas a közerkölcs folyamatos süllyedésében, most Gyurcsány Ferenc pártját és az egész országot erkölcsi válságba sodró és súlyos konfliktusokba kergető hazugságai felmagasztalásán működnek. Friderikusz Sándor Magyar ATV műsorában a ,,mindenki hazudik” teóriájával Gyurcsány Ferenc és a véle szolidáris csoport ha-zugságait a pozitív erkölcsi tulajdonságok közé próbálta emelni. A magyar kormányfő a saját hazugságait (miután a botrány kipattant) büszkén vállalta, Lendvai Ildikó frakcióvezető és társai erényként tüntették fel a ,,bátor” szembenézést. A lakosság utcára vonulása a hazugság kipattanása miatt az erkölcsi igény és emelkedettség jele – ha ez nem torkollik atrocitásokba. Ha Gyurcsány Ferenc morális megsemmisülése után lemondott volna, vagy lemondatnák, mint ahogyan ő maga megpuccsolta elődjét, Medgyessy Pétert, nem csak a budapesti és országos tüntetések lettek volna elkerülhetőek, hanem a tévé ostroma is elmarad, állapította meg Sylvester Lajos. Amennyiben a közszolgálati tévé felelős beosztású emberei három vagy ennél több fiatalt simán beengednek az épületbe, és hagyják beolvasni azt a szöveget, amelyet a Kossuth téren közfelkiáltással már ismertek és jóváhagytak, s amelyet az ország lakossága ismert, hisz a Hír TV közvetítette, egészen bizonyos, hogy az épületostrom elmarad. Az ország erkölcsi és politikai válságából egyetlen kiút van: ha abbahagyják a szerecsenmosdatást, és a kormányfő lemond. /Sylvester Lajos: Új hungarikum: a hazugság megdicsőülése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 20./
2006. szeptember 23.
Kényszerből mondta le a Fidesz a szeptember 23-ra tervezett nagygyűlését, miután miniszterek közölték, hogy az államhatalom nem képes a gyűlésen tervezett robbantásos merényleteket megakadályozni – közölte Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Az ellenzéki politikus, aki az interjúban „beteges hazudozónak” minősítette a miniszterelnököt, elfogadhatatlannak nevezte, hogy politikai hazugságokkal lehessen választásokat nyerni Magyarországon. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője üdvözölte, hogy a Fidesz lemondta tervezett demonstrációját, de rámutatott, hogy az ellenzéki párt az áldozat szerepében tetszeleg, holott „felelőtlen felbujtó, olykor tettes”. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) üdvözli, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök visszahívta provokátorait az utcákról. /Csendesedtek a budapesti éjszakák. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 23./
2006. szeptember 23.
Saját birodalomra tettek szert Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium bentlakó kisdiákjai a 2006–2007-es tanévre kialakított I–VIII. osztályos bentlakásban. Az Erdélyi Református Egyházkerület egymilliárd régi lejes támogatása egyetlen visszakapott épület renoválását sem fedezte, viszont elégnek bizonyult a Bagolyvár (Ókollégium) emeletének teljes felújítására. Átépítés nem történt, csak a folyosót osztották kétfele. Jelenleg 15 lakója van a Bagolyvárnak s jó részük a mélyszórványból érkezett. Nagylak, Maroscsúcs, Medvés ötödikesei eddig a szomszédos falu román tannyelvű iskolájába jártak. A nyaranta megrendezett szórványtáborban ismerték s szerették meg a kollégiumot. /Takács Ildikó: A kisdiákoké lett a Bagolyvár. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 23./
2006. szeptember 25.
Nagyenyeden tartották a református középiskolák országos tanévnyitó ünnepségét, Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégium igazgatónője mondott beszédet. Kilenc református középiskola diákjainak és pedagógusainak képviselői voltak jelen. Az anyanyelv védelmére hívta fel a figyelmet Tonk István, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka. Aggasztónak tartja, hogy a Protestáns Teológián az idei felvételin, a magyar nyelv és irodalom vizsgákon nagyon gyengén szerepeltek a felvételizők. A rendezvény keretében szeptember 23-án megnyitották a Közelképek Barcsay Jenőről című fotókiállítást. Barcsay Jenő festőművész az iskola diákja volt. Barcsay Jenő emlékére 2003-ban domborművet lepleztek le, ugyanakkor az iskola egyik termét is róla nevezték el. Pápai Páriz Ferenc Lőrincz Lehel szobrászművész által készített mellszobrát is szeptember 23-án leplezték le, az alkotás a kollégiumban végzett művész ajándéka. Pápai Páriz Ferenc /1649–1716/ a Bethlen-kollégium tanáraként is tevékenykedett. Az ünnepélyes tanévnyitón a református zsinat által alapított Bethlen-díjat nyújtották át Turzai Melánia magyar szakos tanárnőnek. /Kelemen Tamás: Református középiskolások közös tanévnyitója Nagyenyeden. = Krónika (Kolozsvár), szept. 25./
2006. szeptember 25.
Jubileumi ünnepséget ült szeptember 24-én a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház és a zsögödfürdői Caritábor, 25-én pedig a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon. A Gyulafehérvári Caritas-szervezet e három intézménye fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte. A Gyulafehérvári Caritas munkatársai és partnerei, római katolikus egyházi és világi személyek adtak hálát az intézmények eltelt tízesztendős múltjáért. A szellemi munka otthonaként 1990-ben létrejött Jakab Antal Tanulmányi Ház születésnapi ünnepségén Vencser László professzor, akkori Caritas-igazgató, ma a linzi egyházmegye Idegennyelvű Lelkészségek Szakosztályának vezetője beteljesült víziónak nevezte a tanulmányi ház születését. A baráti hangulatú ünnepségen a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes néptáncosai biztosították az ünnepi műsort, a zsögödfürdői Caritáborban pedig az Árvácska együttes csángó és gyerekdalokból összeállított műsora szórakoztatta a jelenlévőket. Csató Miklós, a Caritábor intézményvezetője a játszótér felújítását és még több gyermektábor megvalósítását tűzte ki célul ünnepi beszédében. /Antal Ildikó: Ünneplőben a Caritas intézményei. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 25./
2006. szeptember 26.
Esett a tiltakozók száma a Kossuth téren, azonban még így is nyolcezer ember tüntetett szeptember 25-én, a kormányfő lemondását követelve. A Blikk magyarországi bulvárlap értesülései szerint az MTV székházát védők parancsnoka meg akarta tagadni a parancsot. A bulvárlap birtokába került felvételek szerint Gíber László a székház védőinek kivonására készült, mivel, mint mondta „nem fogunk megdögleni ebben a kurva épületben”. Gíbert arra utasították, védje tovább az épületet, ő azonban megtagadta a parancsot. Az MSZP ismételten bejelentette: nem fogják leváltani a miniszterelnököt. /Lankadó hév a Kossuth téren. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./ Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezetője bejelentette: Gyurcsány lemondatásával az MSZP „nem a köznyugalmat állítaná helyre, hanem végső válságba taszítaná az országot, éppen ezért ezt nem teszi meg”. Hasonlóan nyilatkozott Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) elnöke. A Fidesz viszont továbbra is a szakértői kormány felállítását szorgalmazza. /Farcádi Botond: Magyarországon immár kilencedik napja tartanak a Gyurcsány-ellenes tüntetések. = Krónika (Kolozsvár), szept. 26./
2006. szeptember 28.
A Magyar Nemzet napilap első fokon elvesztette azt a pert, amelyet rágalmazás vádjával indított ellene Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) volt elnöke. Bálint-Pataki azt követően kezdeményezett jogi eljárást jóhíre védelmének érdekében, hogy a Magyar Nemzet tavaly augusztus 22-től kezdődően több cikkében „hírbe hozta” a volt hivatalvezetőt egyik munkatársnőjével, aki – a lap állítása szerint – férjével együtt a román hírszerzésnek dolgozott. A Magyar Nemzet azt állította, hogy Szatmári Ildikó, aki „korábban a HTMH-nál vállalt munkát, így került bensőséges viszonyba főnökével”, és így elérte azt, hogy a hivatal szabotálhassa a határon túli magyarságnak szánt támogatásokat, valamint azt is, hogy az erdélyi magyarság számára hátrányos kormányzati döntések szülessenek. A Magyar Nemzet „kisebbségi szakértőjét”, Lukács Csaba újságírót vette igénybe állításainak bizonyítására. Lukács szerint forrásai meg nem nevezett HTMH-munkatársak voltak, továbbá „névtelen leveleket, elektronikus anyagokat kapott pontosan meg nem határozható forrásokból”. Bálint-Pataki elégtételt kapott, de aligha nyert. A helyreigazítás nem volt hírértékű sem Budapesten, sem az Evenimentul Zilei háza táján, de Kolozsváron és Székelyudvarhelyen sem. Bálint-Pataki József, Szatmári Tibor, Szatmári Ildikó – „ezt a három embert aljas, koholt vádakra alapozott módon hurcolták meg, penderítették ki állásából és alázták porig.” – írta Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság kolozsvári tudósítója, a Szabadság munkatársa. /Tibori Szabó Zoltán: „Ismeretlen forrásból” tönkretett életek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 28./
2006. szeptember 29.
A negyventagú Bóbiska néptánccsoport immár hét éve képviseli Kászonaltíz községet a különböző rendezvényeken, találkozókon. Új és újabb koreográfiákkal rukkolnak elő és járják a nagyvilágot. Szeptember 30-án a Csíkkozmási Néptánctalálkozón lépnek fel. Mintegy negyvenöt tagot számlált a Bóbiska 2000 szeptemberére, azóta csupán néhányan morzsolódtak le. A gyakorlást a kezdetektől fogva Tima Mária Magdolna tanítónő irányítja, hat éve társa ebben Antal Teréz tanítónő. 2004-ben először, idén már másodjára járt Belgiumban a Bóbiska. Az ottani magyar Kárpátia Egyesület munkatársa, Kliment Nóra szervezésében több helyszínen is bemutatták produkciójukat. Idén az 56-os forradalom évfordulójának szentelt ünnepi év keretében az Európai Parlamentbe is sikerült belopni a produkciójukat. /Antal Ildikó: A kászonaltízi néptánccsoport születésnapjára. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 29./
2006. szeptember 29.
Nagyenyeden a természetrajzi, valamint történelmi múzeum megalakulásának 210. évfordulóját ünnepli a város. A múzeum alapításának az 1796-os évet tekintik, amikor Benkő Ferenc professzor külön választotta a Bethlen-könyvtárban őrzött tekintélyes gyűjteményt a könyvtár anyagától. Alapítási dokumentumként a Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárban őrzött A ritkaságok és természeti dolgok Múzeuma címet viselő, Benkő Ferenc 1796-ban kézzel írt leltára szolgál. A mai Románia területén elsőként a székelyudvarhelyi múzeum 1772-ben, majd a nagyszebeni 1790-ben, a iasi-i Természetrajzi Múzeum és a bukaresti Nemzeti Múzeum 1834-ben, a balázsfalvi Természettörténeti Múzeum 1850-ben, a kolozsvári Erdélyi Múzeum 1859-ben létesült. Mint természetrajzi múzeum azonban a nagyenyedi vitathatatlanul az első az országban. A Bethlen Kollégium 1948-ban történt államosítása után 1950-ben a múzeumot kettéválasztották. A Történelmi Múzeum a Fejedelmi Palotába (vár) költözött. Az akkor átvett kb. 7000 tárgy jelenleg 30 000-re bővült, főleg az ásatások során előkerült leletekkel. A Természetrajzi Múzeum a Kollégium épületében maradt és a Fenichel-gyűjteménynek köszönhetően, tudományos értéke alapján a bukaresti Grigore Antipa után a másodikként tartják számon az országban. Az Erdélyi Református Egyházkerület mindkét múzeumot visszaigényli, az államosításkor készült leltár eltűnt. Az 1950-es kettéváláskor készült és megőrzött leltár szerint valamennyi tárgy a román állam tulajdonát képezi. A Bethlen Dokumentációs Könyvtár államosítási leltára viszont minden további nélkül előkerült, így az átadás is zökkenőmentesen megtörtént. /Takács Ildikó: 210 évesek az enyedi múzeumok. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 29./