Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2006. március 11.
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium református iskola volt 1622-től 1948-ig, a felekezeti oktatás felszámolásáig. 1990-től az egyházak megpróbálják visszaszerezni, újraszervezni azt, amitől megfosztották őket, mondta el Kónya Tibor, a kollégium iskolalelkésze. 1992-ben próbálták beindítani a református kollégiumot, de csak egy református szakosztályt, a szemináriumot hagyták jóvá. A 2001–2002-es tanévtől van iskolalelkész, a legfőbb célja a lelki nevelés. Ezt szolgálják a bibliaórák. Kónya Tibor nevelési módszert lát a cserkészetben, vannak is cserkészeik. /Takács Ildikó: Az iskolalelkész és a keresztyén nevelés. Beszélgetés Kónya Tiborral, a Bethlen Gábor Kollégium iskolalelkészével. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 11./
2006. március 13.
Március 11-én Nagyszebenben a Bartók Béla Országos Ifjúsági Kórustalálkozót a magyar Nobel-díjasokat bemutató kiállítás megnyitója követte, végül pedig felavatták a Nagyszebeni Magyar Kulturális Irodát. A HÍD Szebeni Magyarok Egyesülete, a Romániai Magyar Dalosszövetség és az Erdélyi Magyar Művelődési Egyesület társszervezésében emlékeztek meg a 125 éve született Bartók Béláról. A kórustalálkozón fellépett a nagyszebeni Olajág Ifjúsági Énekkar, a farkaslakai Tamási Áron és a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola egyesített énekkara, a bukaresti Ady Endre Középiskola Lyceum Konsort régizene együttese, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium leánykara, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium énekkara, a kolozsvári Református Kollégium vegyes kara, a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum vegyes kara és a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági vegyes kar. Bartók Bélára emlékezett Guttman Mihály, a Romániai Magyar Dalosszövetség tiszteletbeli elnöke. A magyar Nobel-díjasokat, valamint Bartók Béla életútját bemutató kiállításról Beke Mihály a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója elmondta, hogy a kiállítás Cseh Áron magyar főkonzulnak és a kolozsvári főkonzulátusnak köszönhető. A Magyar Kulturális Iroda felavatásakor Serfőző Levente, a HÍD Egyesület elnöke kifejtette, az iroda felvállalja a helyi és megyei rendezvények szervezését. Terényi János Magyarország bukaresti nagykövete szerint a nagyszebeni magyar közösség egyszerre van nehéz és könnyű helyzetben. Nehéz a helyzetük, mert kis létszámú a magyar közösség, de könnyű, mert Nagyszeben Románia egyik leggyorsabban fejlődő városa, és ezzel együtt fejlődhet a magyar közösség is. /Dézsi Ildikó: Magyar Kulturális Irodát avattak Nagyszebenben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./
2006. március 13.
A nagyváradi Kiss Stúdió Színház 11 éves történetét felölelő, csaknem ötszáz oldalas, képekkel illusztrált kötetet mutattak be március 11-én Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. A Mesterségünk a szó című kiadványt a Versünnep 2006 elnevezésű rendezvényt követően ismerhette meg a közönség. Az eseményen Kiss Törék Ildikó színművész, a kötet egyik szerzője köszöntötte a jelenlévőket, majd Molnár Judit magyartanárt mutatta be a könyvet. A Kiss Stúdió az egyetlen romániai magyar magánszínház. Nagyváradon a jövőben bemutatják a Kiss Stúdió Színházról készült, Koptatott szavak című dokumentumfilmet. A könyvbemutatót követően megnyílt Tolnay Tibor festőművész kiállítása. /Gálovits Zoltán: Könyvbemutató és tárlatnyitó a Lorántffyban. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 13./
2006. március 16.
Szavalóversennyel egybekötött ünnepséget rendezett Temesváron a Gerhardinum Római Katolikus Líceum március 15-én a piaristák templomában. Az egybegyűlteket, Szabó Péter a Gerhardinum Líceum és a piaristák templomának igazgatója köszöntötte. A versmondók teljesítményét Szabó Péter igazgató, Higyed Imre színművész és Dénes Ildikó tanítónő bírálták el. /(Sz. I.): “Hazám, hazám, Te mindenem…” = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./
2006. március 17.
Március 15-én a nagyenyedi magyarság a Bethlen Gábor Kollégium dísztermében ünnepelt, a Fehér megyei RMDSZ és az iskola szervezte ünnepségen. Szőcs Ildikó igazgatónő, a műsor levezetője üdvözölte a vendégeket. Bárócz Huba református esperes és dr. Gudor Botond magyarigeni református tiszteletes után Mariana Plesa, Horatiu Josan és Krizbai Jenő, a Bethlen Gábor Kollégium történelem tanára mondott beszédet. /Bakó Botond: Jottányit sem 48-ból! = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./
2006. március 17.
Marosvásárhelyen zajlik az Interetnikai Színházi Fesztivál. – Tolsztoj regénye alapján született meg Nagy András Anna Karenina Pályaudvar című drámája. Szabó K. István rendezésében a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház ezzel az előadással vett részt Marosvásárhelyen az Interetnikai Színházi Fesztiválon. A történet a szerelemről és a halálról szól. /Madaras Orsolya: Interetnikai Színházi Fesztivál. Marosvásárhely, 2006. március 10-19./ – Varga Ibolya, a kolozsvári Puck Bábszínház rendezője elmondta, jó volt, hogy ilyen nagyszámú közönség előtt tehettek. Otthon jóval kevesebb néző előtt játszanak a termünk csupán 90 férőhelyes. Mostani előadásuk legfőbb mozgatóereje a zene, a ritmus. /Novák Ildikó: Ki a „ludas”?/ – A temesvári Csiky Gergely Állami Színház Patkó Éva negyedéves rendező szakos hallgató Learjét adta elő. Az előadás címe is hangsúlyozza (L=R+C+G), hogy lényeges eltérések vannak az eredeti Shakespeare-drámától. Az előadás szimbólumokra épül, minden egyes gesztusnak, pillantásnak meghatározott jelentése van. /Kádár-Dombi Katalin: A körön kívül/ – Marosvásárhelyen a Nemzeti Színházban Godot-ra vártak. Reménykedünk. Titokban mindannyian egy-egy Godot-ra várunk. /Papp Ida Júlia: Eljön-e hozzánk Godot?/ /Összeállították a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem teatrológia szakos hallgatói. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 17./
2006. március 17.
Ha nem lépünk most, tíz-tizenöt éven belül elmegy háromszázezer magyar; s ha nem vigyázunk magunkra itt, a tömbmagyarságban, a szórvány sorsa vár ránk –hangzott el a magyarságpolitikai beszélgetéssé alakult kettős könyvbemutatón Sepsiszentgyörgyön, melynek főszereplői Kallós Zoltán néprajzgyűjtő és Farkas Árpád költő voltak, akikkel Benkei Ildikó rádióriporter, a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának szerkesztője készített Magyarnak lenni sorozat köteteiként megjelent mélyinterjúkat. Kallós Zoltán válaszúti magyarságmentő tevékenységénél kilyukadva fogalmazta meg Farkas Árpáddal azt, amit a hazai magyarságot képviselő politikumnak tennie kellene. /(vop): Magyarnak lenni – és maradni. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 17./
2006. március 20.
15 éve, 1991-ben indult újra a szülők kérésére Fehér megyében, Vajasdon a magyar óvoda és 1995-től szakképzett óvónő, Nagy Ildikó neveli a falu 13 óvodását. 1995-ben az óvoda még a régi kántori lakásban működött, nagyon rossz körülmények között. 1996-ban költöztek át az iskola épületébe. A szülők is segítettek a terem berendezésében, a farsangi előadások bevételéből vettek szőnyeget és fogast. A Szent Ferenc Alapítvány jóvoltából kerültek képek a falra, meséskönyvek a polcra, és elektromos billentyűs hangszerük is van. /Takács Ildikó: 15 éves a vajasdi magyar óvoda. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 20./
2006. március 20.
Vasárnap délelőtt az istentisztelet idején Nagyenyeden, a vártemplomban a kisgyerekeknek tart vasárnapi iskolát Tamás Piroska nyugdíjas tanítónő. Ezt a rendhagyó vasárnapi iskolát Lázár Emőke református vallástanárnő kezdte el, most ketten felváltva folytatják. /Takács Ildikó: Gyermekmegőrző és vasárnapi iskola. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 20./
2006. március 22.
Lassan halad az átvilágítási törvénytervezet tárgyalása. Több mint tizenöt évi kivizsgálás, tárgyalás, felderítés ellenére sem mondták még ki, hogy kik a felelősek az 1989. decemberi ártatlan emberáldozatokért. Az átvilágítási törvény megtiltaná, hogy közméltósági tisztséget töltsenek be olyanok, akik a kommunizmus alatt élvezték a pártvezetőségnek kijáró előnyöket, és kommunista elveket vallottak. Egyesek már elkészítették a volt kormánypárt feketelistáját azok névsorával, akik az új átvilágítási törvény szerint „tisztátalanoknak” bizonyulhatnak. Az első helyre Ion Iliescu került, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának egykori tagja, propaganda titkár, ifjúságügyi miniszter, megyei pártbizottsági első titkár. Őt követné Nicolae Vacaroiu, aki az állami tervbizottságban volt igazgató. Octav Cozmanca a miniszteri tanácsban töltött be vezető tisztséget. Doru Ioan Taracila és Ion Solcanu jelentős állásokat foglaltak el a kommunista pártbizottságban. Ioan Talpes tiszt volt a Védelmi Minisztériumban, és egy katonai kiadvány főszerkesztője. Viorel Hrebenciuc megyei párttitkári tisztséget töltött be, Dan Ioan Popescu felügyelő volt a kommunista minisztertanácsban, Mircea Pascu volt védelmi miniszter a pártaktivistákat felkészítő akadémián (Stefan Gheorghiu) volt kutató és lektor, Vasile Puscas a kommunista egyetemisták szövetségében töltött be tisztséget, Ovidiu Banzan volt egészségügyi miniszter pedig ugyanitt az oktatási, művelődési osztály alelnöke volt. /Újvári T. Ildikó: Átvilágítás. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2006. március 22.
Ladányi Árpád Fehér megyei alprefektussal január 5-én tette le a hivatali esküt. Elmondta, munkakörébe tartozik a megyei földosztó bizottságok munkájának vezetése, illetve a munkacsoportok irányítása. Ide tartozik a birtoklevelek kiállítása is. A benyújtott visszaigénylések kapcsán még kb. 10 ezer kérést kell ellenőrizni, kiállítani a birtoklevelet. A munka felgyorsítása érdekében körlevélben leszögezte a helyi földosztó bizottságok kötelességeit, illetve a mulasztás miatti büntetéseket. Az egyházi javak visszaszolgáltatása terén úgy látja, hogy a polgármesteri hivatalok nagyon lassan intézkednek. Több esetben közbe kellett lépnie. /Takács Ildikó: Folytatná a felvállalt munkát. Beszélgetés Ladányi Árpád Fehér megyei alprefektussal. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 22./
2006. március 25.
A Fehér megyei Magyarlapád Pirospántlikás népi együttese 1985-ben alakult, 1986 pünkösd vasárnapján “keresztelték” el a hangszerekre kötött piros pántlikákról. Régi népi szokás, hogy ünnepnapokon pántlikát kötnek a leányok a hegedűre. Az együttes alakulásáról Turzai András mesélt. Először csak Magyarlapádon léptek fel, aztán hívták őket a környező falvakba keresztelőkre, konfirmálásokra muzsikálni. 1990-ben már volt táncegyüttesük, vette át a szót Székely György, a tánccsoport vezetője. A tánccsoporttal együtt először Sepsiszentgyörgyön táncház-találkozón voltak.– Először 1992-ben léptek fel Magyarországon. Egyből aranyminősítést kaptak. Budapestre először a Bartók néptánc együttes meghívására mentek, 1997-ben. Utána már jöttek a meghívások. Volt év, hogy hatszor muzsikáltak Magyarországon. A Duna Televízió 4 órás dokumentumfilmet készített a Pirospántlikásokról. Amióta MSZP kormány van, keveset hívják őket. Többgenerációs a táncegyüttesük van. Évek óta rendeznek tánctábort. Kiadtak két CD-t, magyarlapádi szöveges és szöveg nélküli népzenével. /Takács Ildikó: Elvitték Lapád hírét. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 25./
2006. március 30.
A csombordi általános iskola magyar tagozatának IV. osztályosaiból álló Csipike csapat részt vett a Nagyváradon megrendezett “Mesék szárnyán” vetélkedő országos szakaszán. /Takács Ildikó: Nagyváradon voltak a “Csipikék” . = Nyugati Jelen (Arad), márc. 30./
2006. március 31.
Március 29-én Nagyenyeden az Irodalmi Kávéház meghívott vendége Bernád Ilona természetgyógyász, a Bethlen Dokumentációs Könyvtárban megtartott összejövetel házigazdája Györfi Dénes könyvtáros volt. Bernád Ilona a magyar népi egészségmegőrzésről és gyógyászatról tartott előadást. A magyarságot a hagyományok, szokások is egybekapcsolják, „összeköt bennünket a közös tudás és a közös lélek” – fejtette ki az előadó. /Takács Ildikó: Összeköt a közös lélek. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 31./
2006. április 3.
Kampányzáró nagygyűlést tartott az MSZP és a Fidesz. „A nemzet a szó, a köztársaság a tett”, a nemzet az akarat, a köztársaság a cselekvés – jelentette ki a szocialisták miniszterelnök-jelöltje április 1-jén, „a köztársaság barátainak nagygyűlésén.” Gyurcsány Ferenc szerint a szocialisták képesek összekapcsolni egymással két közös szándékot: egyfelől a gazdagabb, sikeresebb ország és erősebb gazdaság megteremtését, másfelől azt, hogy ez az erő és gazdagság milliókat, egy összetartó Magyarországot szolgáljon. A Hősök tere előtt felállított színpadon a Szocialista Párt vezetői, többek között Hiller István pártelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Medgyessy Péter és Horn Gyula volt miniszterelnök volt jelen. Megrendítő érzésnek nevezte Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pártja április 2-i, vasárnapi budapesti nagygyűlésén, hogy „még többen vagyunk, mint négy évvel ezelőtt.” Beszédében a Fidesz kormányfőjelöltje kitért arra, hogy a párt nagygyűlésével egy időben magyarok ezreinek otthonát fenyegeti az árvíz. Azt kérte a magyar szolidaritás nevében, hogy mindenki segítsen, ahol tud. Orbán Viktor beszédét megelőzően Áder János, a Fidesz frakcióvezetője; Pokorni Zoltán alelnök és Kövér László, az országos választmány elnöke együtt érkezett a színpadra a közönség nagy tapsától kísérve. A szervezők szerint mintegy másfélmillió ember vett részt a rendezvényen. Első alkalommal szavazhattak külföldi magyar diplomáciai képviseleteken azok a magyar állampolgárok, akik ezt nem tehetik meg otthon, a jövő hét végi magyarországi országgyűlési választásokon. /Daczó Dénes, Debreczeni Hajnal, Mihály László: Kampányzárók, külföldi voksok. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3./ Április 1-jén Budapesten piros lángba borult, és Vörös térré változott az Andrássy út. A vörös lufidömping s a vörös egyentábla-rengeteg, a vörös trikók és pólók átfestették az utat. A kivonulás régi ideológiák újraszínezésére emlékeztetett, minden ,,a tartalom és forma egységének jegyében” történt: a szavak és lufik egyaránt könnyű gázzal töltötteknek bizonyultak, az IGEN, MSZP egyenfeliratok özöne: egyenlufik és egyentáblák egy vörös falanszter szabványosító képzetét keltették. A köztársaság barátainak nem volt, kitől megmenteniük a köztársaságot, írta Sylvester Lajos. Valakik ezekben a napokban robbantással keltettek félelmet. Másnap a Kossuth téren délben kelt fel narancssárga színben a nap. A Kossuth téri országos sereglet előtt a szónokok, a szó erejében bízva szólították az ország, a Kárpát-medence magyarságának egészét megjelenítő óriásgyülekezetet az április 9-i ,,választó vasárnapon” a változást hozó jelenlétre és voksolásra. A megszólított társadalmi kategóriák reprezentánsai generációk üzenetét-akaratát tolmácsolták, a nemzetiségek, az értelmiségiek, tudósok, alkotóművészek, sportolók jelenléte a nemzetegyesítés igényét vetítette ország-világ elé. Orbán Viktor beszédébe a kommunista szoborpark megszemélyesítéséről, a múlt új csomagolásba öltöztetett visszalopakodásáról beszélt, a kommunista diktatúrák ,,teljesítményét” is messze túlnövő ,,papírszoborról”, amelynek csak a füle háromemeletnyi, mert, amint mondta, ,,a legnagyobb szobrokat azok állítják, akik lélekben a legkisebbek”. A Kossuth téri nagygyűlés üzenete: az országépítő nemzetegyesítés s az ébresztő, Magyarország! /Sylvester Lajos: Ki húz bele, és ki húz el? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 3./ Orbán Gyurcsány Ferencnek egy kilencemeletes házat elborító arcképére célzott.
2006. április 3.
Rettegi György gazda Magyarlapádon. Elmondta, hogy az Európai Unió a gazdáknak jót nem fog hozni. Lapádon a földterületek felaprózottak, egy 5 hektáros gazdának 10-15 helyen van a földje. Így nem lehet gazdaságosan dolgozni. Nincs szervezettség és piac sincs. Az állami támogatás kevés. Sokan elhagyták a falut. Van a faluban 100 hektár gyümölcsös, azt sem művelik meg. A határ fele megműveletlen, parlagon vannak a földek. Molnár György a falugazdász egyedül a határon átnyúló, régiós mezőgazdaságban bízik. /Takács Ildikó: A mezőgazdaság alkonya Magyarlapádon. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 3./
2006. április 4.
Zeng a lélek címmel mutatta be legújabb produkcióját az Udvarhely Néptáncműhely. A táncegyüttes ez alkalommal Tamási Áron Zeng a magosság című novelláját dolgozta fel, alkalmazta színpadra. A táncjáték koreográfusa a sepsiszentgyörgyi Háromszék Néptáncegyüttes mozgásművészeti szakembere, Ivácson László. A cselekmény középpontjában egy katonának bevonuló, majd leszerelő etédi székely legény áll. A produkció színrevitelébe Szabó Jenő, valamint László Ildikó színművészek is besegítettek, a zenei rész Molnár Szabolcs közreműködésével, a díszlet pedig Bocskay Anna tervei nyomán készült el. /Szász Emese: Tamási-adaptáció az udvarhelyi színpadon. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 4./
2006. április 6.
Április 5-én kezdődtek a Kőrösi Csoma-napok: Kőrösi Csoma és keleti hagyományaink című kétnapos tudományos konferenciával Kovásznán. A hallgatóságot Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke köszöntötte. Előadást tartott Aradi Éva budapesti indológus, majd dr. Balogh Ildikó (Budapest), dr. Bárdi László (Pécs), Bernád Ilona (Marosvásárhely), dr. Obrusanszky Borbála (Budapest) és Gazda László (Sepsiszentgyörgy). /(b. j.): Keleti hagyományaink. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 6./
2006. április 7.
Csata Ambrus Bonyolítók című regényében a közelmúlt és a jelen társadalmának keresztmetszetét adja. A cselekmény egy képzeletbeli országban, Balkániában, egy képzeletbeli kisváros, képzeletbeli iskolájában játszódik, ahol az oktatók, az ellenőrök, a rendfenntartók és a minisztériumi szervek is tudják, hogy a zsebekbe nem lehet belátni. /Gálné Esztegár Ildikó: Tragikomikus regény. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 7./
2006. április 10.
A nagyváradi SO-HA Társulat Játékos hangoló két évszakra címmel mutatta be irodalmi összeállítását április 9-én Nagyváradon, a Tibor Ernő Galériában. Az előadást Hajbók Emil Lajos rendezte, a tematikus vers- és próza-összeállítás előadói pedig Hajbók Klára Ildikó és Somogyi László Gábor voltak. A pincegalériában mindössze két tucat érdeklődő jelent meg. /Gálovits Zoltán: A tél és a tavasz köszöntése – versekkel. = Reggeli Újság (Nagyvárad), ápr. 10./
2006. április 11
Papp László, aki tíz éven át volt Nagyenyed katolikus plébánosa, most ellátogatott Nagyenyedre. A mindenki által szeretett Laci atya elévülhetetlen érdemeket szerzett a nagyenyedi magyar katolikus közösség összekovácsolásában és az ősi templom felújításában. Nevéhez fűződik a kisiskolások Kairosz, a felnőttek Horgony és az idősek Alkony nevű csoportjának kialakítása és lelki vezetése. /Takács Ildikó: Lélekemelő viszontlátás Nagyenyeden. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 11/
2006. április 25.
Hatodik alkalommal rendezték meg az Atlantisz harangoz országos versmondó vetélkedőt a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvesbolt szervezésében április 21–23-a között. A versenyzőknek kötelező versként Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének 6–8 választott szakaszát kellett megtanulniuk a választható vers mellett. A gálaesten fellépett a János Zsigmond Unitárius Kollégium Peregrinus együttese. /Dézsi Ildikó: Atlantisz harangoz hatodszor. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./
2006. április 27.
Szemérmes, vitakerülő, lojális az erdélyi magyar sajtó, mondja egy médiaszakértő hírügynökségi interjújában. A szakmában beszédtémává lett kijelentésről maguk az érintettek, erdélyi magyar főszerkesztők mondanak véleményt az Erdélyi Riport által rendezett ankéton. Néhány napja az MTI-nek adott interjújában Gáspárik Attila, a román Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke többek között úgy fogalmazott, hogy miközben „a román média sokszor illetéktelenül beavatkozik a politikai folyamatokba, a romániai magyar sajtó éppen ellenkezőleg, nem elég bátor, pedig lehetősége lenne, hogy kedvezően hasson a közéletre”. Gáspárik szerint a romániai magyar sajtó legfőbb erénye, hogy egyáltalán létezik, azonban túlságosan szemérmes. Ez vonatkozik mind az RMDSZ-hű, mind az annak politikájával szemben álló lapokra. Gáspárik szerint a „lojalitás” ma érvényesülő formája nem tesz jót a közéletnek. „Hiányolom a romániai magyar sajtó egészséges kritikai szellemét” „Nem jó az állandó bólogatás” – vélte. Szerinte „a romániai magyar sajtó sem esett át a rendszerváltás utáni megtisztuláson” „Ha ez a sajtó pluralizálódott volna, a romániai magyar közélet is pluralistább lenne” – fogalmazott Gáspárik. A témával kapcsolatban főszerkesztők fejtették ki véleményüket. Makkai János főszerkesztő, Népújság: Gáspárik tájékozatlan az írott sajtó ügyeiben, ezért megállapításaival félrevezeti az olvasót. A Népújság olvasó táborhoz hű, ez a közszolgálatiság alfája és ómegája. A Népújság rendszeresen foglalkozik a közvéleményt érdeklő állapotokkal, a fűtésszámláktól az egészségügyig. Naponta teszik le a garast” vezércikkben a közvéleményt foglalkoztató fontos kérdésekben. Az erdélyi megyei laphálózat sokszínű. „Mi igazi piaci versenyben élünk, s nem jól védett és fizetett kuckókból tesszük” – vallja Makkai. A megyei lapok a maguk erejével teremtik meg talpon maradásuk anyagi és egyéb feltételeit. A különböző tulajdonosi formákban működő lapoknál a tulajdonosi kör választja a vezetőket. Az pedig, hogy a magántulajdonban lévő lapok egyes vezetői szúrják G. A. szemét, kizárólag a szóban forgók magánügye. Ami a „bebetonozást”, mint a romániai magyar közéletet jellemző állítólagos mozdulatlanságot illeti, van benne valami. G. A. mindjárt a választott és a kinevezett státusban lévő „bebetonozottak” párttársai körében léphetne fel kezdeményezően, mert egyes figurákat tartja az érdekszférák szövevénye. Makkai szerint „értékén” kezelik az RMDSZ-t, de a magyarság más szervezeteit is. Mellesleg az RMDSZ-szel szembeni kritikátlanságban elkényelmesedhet a szervezet. Ágoston Hugó főszerkesztő, Új Magyar Szó: Gáspárik szövegében a fogalmazás általános. Gáspárik cikkében egyes „vádak” (a sajtó „nem elég bátor, pedig lehetne” stb.) olyan vélemények, amelyek éppúgy bizonyíthatók, mint az ellenkezőjük. A legnagyobb bátorság a tények tisztelete. A megmondások és kibeszélések túlfűtött, nyugtalan hangulatában ez nem divat. Az Új Magyar Szó napilap igyekszik hűnek lenni önmagához. Az érdemi vitákat támogatja. A sajtónak csak a szakmaiatlanságtól kell megtisztulnia. A sajtónak nem feladata „jóindulattal körbejárni az RMDSZ döntéseit”. De nem is lehet megakadályozni ebben, hiszen sajtószabadság van. A látszatkritika opportunistább magatartás, mint az egyszerű tárgyilagosságra törekvés, vagy például a liberális irónia. A „bebetonozás” nem jellemző a romániai magyar közéletre, legfeljebb egyesek úgy érzik. Balló Áron főszerkesztő, Szabadság: Gáspárik Attila nem először fogalmaz túlzottan általánosító módon. A romániai magyar sajtó valóban lehetne bátrabb, a jelenleginél. A Szabadságban megannyi politikai irányzat megszólalt és megszólal. A Szabadság 1995 óta a véleménynyilvánító műfajokat tudatosan külön rovatban tálalja. A Szabadságnál a szerkesztőség minden évben tisztújítást rendez a teljes öttagú vezetőség esetében. Benedek Ildikó felelős szerkesztő, Szatmári Magyar Hírlap: Az olvasóhoz való hűséget tartják szem előtt. Közérdekű témában szükségszerű a vitaindítás, ha azt szakmai szempontok szerint lehet irányítani. Nem célravezető a hergelés. A jóindulatú, de éber körbejárás nem jelent sem veszélyt, sem hajbókolást. Valóban hiányzik a romániai magyar sajtóból az egészséges kritikai szellem, nem jó az állandó bólogatás. Dénes László főszerkesztő, Reggeli Újság: kétli, hogy G. A. teljes mélységében ismeri a romániai magyar sajtót. Dénes szerint a sajtó egy része elég bátor, egy része meg nem eléggé. Gerjesztenének érdemi vitákat, de nem elég fogékony a honi magyar értelmiség. A sajtó tisztulásának belülről kell jönnie. Talán arra célozhatott Gáspárik, hogy ha idejében megszabadult volna a sajtó a régi bértollnokoktól, akkor azoknak nem lett volna idejük kinevelni az utánpótlást, vagyis azt a fiatal bértollnokat. A vita kapcsán az Erdélyi Riport Gáspárik Attilát, az Országos Audiovizuális Tanács alelnökét is megkereste. Gáspárik elmondta, maga is megjárta, hogy felsőbb érdekek miatt, kivágták az egyik lapból a kommentárját. Megkérdezte: a múlt feldolgozása címén miért elégedtek meg Hajdú Győző egyedüli bűnösségével? Miért lehet pályázat nélkül közpénzeket elkölteni? Miért győzködik egyes egyháziak szószékről a híveket politikailag? Hová lett Réman Domokos? Gáspárik szerint amíg nem tudják, hogy a lapok hány példányban jelennek meg, nem ismerik a fenntartási forrásokat, úgy érzi, hogy a „tollat sok esetben más vezeti”. Például Hargita megyében a lap tulajdonosa a megyei önkormányzat, kétségbe vonható sok esetben a szókimondás. Van egy másik magyar lap, amelyet a Micula testvérek tartanak fenn. Az ő kötődésük bizonyos román pártokhoz evidens. Valóban üzleti alapon tartanak fenn egy újságot? A nagybányai önkormányzat egy vagon pénzt fizetett ki, különösen választási évben, egy magyar újságnak. Az újság nem is a városban jelenik meg. /Lapszemlesütve? = Erdélyi Riport (Nagyvárad), ápr. 27./
2006. április 28.
Temesváron tartott április 27-én helyszíni szemlét az Apáczai Közalapítvány kuratóriumának küldöttsége, mely a helyi Diaszpóra Alapítvány szórványkollégium létrehozására benyújtott pályázatának életképességéről tájékozódott. A Diaszpóra Alapítvány bánsági magyar értelmiségi-utánpótlást biztosító szórvány-szakkollégium létrehozását tervezi mintegy hatvan kiemelkedő képességű, Temesváron tanuló magyar egyetemi hallgató számára. A kezdeményezőkkel folytatott tárgyalásaikat követően Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány igazgatója, valamint Bálint-Pataki József és Kőnig Sándor kuratóriumi elnökök elmondták: tudatában vannak, hogy a szórványmagyarság támogatása létkérdés, ugyanakkor nem szeretnék elaprózni a program rendelkezésére álló 150 millió forintot. A végső döntés májusra várható. /Pataki Zoltán: Szórványképzésre pályáznak. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 28./ Bodó Barna, a temesvári Szórvány Alapítvány elnöke és Toró T. Tibor Temes megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő elmondták, hogy a Sapientia Egyetem létrehozásakor nem számoltak a Bánság fővárosával, Temesvárral. A Szórvány Alapítvány nevében megpályázzák a szükséges 600 ezer eurót, számos más civil tömörülés, szakmai egyesület, intézmény, az ifjúsági és diákszervezet is támogatta a kezdeményezést. A terveket már elkészítette az Oprisan–Stern építészpáros, illetve Fekete Nagy László tervezőirodája, méghozzá ingyen, megelőlegezve a bizalmat. A koncepciót Erdei Ildikó dolgozta ki, a terv jogi és gazdasági vonatkozásait pedig Fórika Éva és Kása Zsolt nevét. /Pataky Lehel Zsolt: Konkrét cél a Magyar Kollégium. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 28./
2006. május 8.
Idén ötödik alakalommal szerveztek Bethlen-napokat Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumban. A háromnapos rendezvény programja között mindenki találhatott számára megfelelőt. Mindegyik napon egy-egy jeles személyiségre emlékeztek: első nap Bakó Árpád egykori testnevelő tanárra, második nap Dr. Sáska Lászlóra, harmadik nap pedig Gáspár János pedagógusra, tanárra. Leleplezték Lőrincz Lehel munkáját, a Bakó Árpád egykori kollégiumi tornatanárról készült domborművet. A szavalóversenyt az iskola néptánccsoportjának előadása, valamint táncház követte. A tudományos ülésen többek között Király László nyugalmazott magyartanár, Péntek János, a Babes–Bolyai Tudományegyetem tanára, Józsa Miklós és Bakó Botond nyugalmazott kollégiumi tanárok emlékeztek Szabó T. Attila nyelvészprofesszor tanárkodására. A tudományos diákkonferencián a tanulók bemutatták dolgozataikat. A dr. Sáska László emléksarok berendezése számított a második nap fénypontjának. Xántusz Gábor adományozta az Afrikában élt orvos örökségét a kollégium iskolamúzeumának. Az iskolabörzén bemutatkoztak a különböző szakosodású kollégiumi osztályok, továbbá a cserkészcsapat, és megjelent az iskolaújság legfrissebb száma. Bemutatták a Kollégiumi Értesítőt. Május 7-én, vasárnap dr. Pap Géza református püspök hirdetett igét, majd a Bethlen Gábor udvara című táncelőadásra került sor a Collegium Gabrielense előadásában. Ezután felavatták a felújított konviktus épületét. A délutáni események Torockószentgyörgyön zajlottak. Bakó Botond tartott előadást Gáspár János életéről és munkásságáról. A rendezvény kopjafaavatással zárult. A Torockószentgyörgyön született tanár tiszteletére felállított kopjafára ezt vésték: Egy igazi magyar mindenész. A rendezvénysorozat utolsó mozzanataként az érdeklődők a Torockószentgyörgy ma című képzőművészeti kiállításon vehettek részt. /Dézsi Ildikó: Dr. Sáska László emléksarkot avattak Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./
2006. május 12.
A Nyugati Jelen április 22-i számában megjelent “Visszakapják szőlőjüket, gyümölcsösüket” című cikk szolgáltatott okot a Konzervatív Párt Fehér megyei szervezetének az RMDSZ-szel kötött protokoll felbontására. Nicolae Popa konzervatív párti képviselőnek arra, hogy a román nyelvű megyei lapokban kirohant az RMDSZ ellen, “törvényen kívüli politikai szervezet” ellen, mely „undok politikájával fennállása óta csak önnön érdekeit elégítette ki és olyan tevékenységeket és terveket valósított meg, melyek megingatják Románia területi és közigazgatási autonómiáját. Mindezek a nemzetellenes, alkotmányellenes és Európa-ellenes kezdeményezések világosan és kétséget kizáróan azt mutatják, hogy az RMDSZ-nek nincs mit keresnie abban a kormánykoalícióban, melynek sikerülnie fog Romániát az EU-ba integrálni.” Kováts Krisztián, Nagyenyed alpolgármesterének nyilatkozata szerint a Konzervatív Párt protokollja a Fehér megyei RMDSZ-szel gyakorlatilag nem létezett. /Takács Ildikó: Dolgozni, komolyan és következetesen. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 12./
2006. május 13.
Áldásos működésének 15. évfordulóját ünnepelte a Romániai Máltai Segélyszolgálat temesvári filiája a Piaristák templomában tartott szentmise keretében. Elsőnek a patrónus, a temesvári püspökség fejezte ki elismerését a máltaiak eredményes munkája iránt, és kérte Isten oltalmát további tevékenységükre. A szentmisén közreműködött a Gerhardinum Líceum Énekkara Tóth Flóra karnagy vezényletével. A segélyszolgálat 15 évét dr. Bárányi Ildikó filiavezető mutatta be. Jelenleg állandó és napközi otthont működtet az idősek számára, szociális gondozói szolgáltatása van, házhoz szállítják az ebédet mozgásképtelen gondozottjaiknak, orvosi rendelőt és gyógyszertárt működtetnek, gazdasági tevékenységet folytatnak anyagi gondjaik enyhítésére. A természeti csapások miatt szenvedőket mindig kiemelten támogatják. A 2005-ös árvíz károsultjainak megsegítésére siettek, de nemcsak alkalmi élelem- és ruhaszállítmánnyal, hanem anyagi és emberi erővel részt vettek a falvak újjáépítésében, az élet normalizálásában. A Bárányi házaspár – dr. Bárányi Ferenc az országos vezetőség tagjaként – nagyszámú önkéntest és támogatót nyert meg a segélynyújtás ügyének. A legmagasabb kitüntetést, az Apor Vilmos érdemérem bronz fokozatát a magyarországi Máltai Lovagrend megbízásából Ugron Béla máltai lovag adta át dr. Bárányi Ildikónak, dr. Bárányi Ferencnek és Szakmáry Tibor tanárnak áldozatos és kitartó munkájukért. /Szekernyés Irén: Ünnepelt a Máltai Segélyszolgálat. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 13./
2006. május 13.
A jeles grafikus, Unipán Helga tervezte a Polis Könyvkiadó Prospero Könyveinek sorozatát és a Kettős tükörben megjelenteket. Ezt mutatja be a Kolozsváron május 12-én nyílt kiállítás a Barabás Miklós Céh Farkas utcai székházában. A megnyitón Botházi Mária Vitályos Ildikó színművésszel készített interjú kötetét ismertették. /(németh): A könyvtervezés művészete. Unipán Helga munkái a Barabás Miklós Céh székházában. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./
2006. május 13.
Utolsó kötetbemutatójához érkezett május 11-én a Harag György Emléknapok tíznapos rendezvénysorozata a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. A Pallas-Akadémia Könyvkiadó által elindított Kis Könyv sorozatban jelent meg az a kötet, amelynek címe – a sorozat elnevezését alapul véve – Kis/Harag/Könyv, alcíme pedig Emlékpróba. Szerzője Marosi Ildikó, a kötet riportokat, jegyzeteket és interjúkat tartalmaz Harag Györggyel. Tompa Gábor színházigazgató elmondta: az elmúlt másfél évtizedben ez a negyedik olyan kötet, ami Haragról szól. A Pallas-Akadémia főszerkesztője, Kozma Mária, felelevenítette a kötet kiadásának történetét. A kiadó Kis/Könyv sorozata tulajdonképpen Marosi Ildikó találmánya, ennek első kötete a Kis/Bánffy/Könyv volt. A sorozat célja emberközelbe hozni nagy személyiségeket: erdélyi írókat, rendezőket, közéleti embereket. A Kis Harag Könyv történetéhez az is hozzátartozik, hogy Marosi Ildikó ötször adta be különböző kiadókhoz az interjú-antológiát, de valamilyen ok miatt ennek megjelentetésére eddig elmaradt. /Köllő Katalin: Kis/Harag/Könyv – Emlékpróba. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./
2006. május 15.
Tizenkét órányi elméleti és húsz órányi gyakorlati képzést szervezett a hét végén a budapesti Általános Vállalkozási Főiskola tanárainak részvételével az RMDSZ és az Önkormányzati Menedzsmentért Alapítvány a Maros megyei magyar vállalkozók részére. Az erdélyi magyar lakosság körében kisebb a vállalkozói kedv, mint a román lakosság körében, ezért a képzés egészen az alapoktól indult. A képzés hatékonyságának növelése érdekében a szervezők honlapot is készítettek, ahol a szakanyagok elektronikus formában is tanulmányozhatók és a www.vallalkozas.ro internetes honlapon bárki számára elérhetőek. Szabó Ildikó, az RMDSZ gazdasági és EU-integrációs főosztályának munkatársa tájékoztatott arról, hogy bemutatták az Önkormányzati Menedzsmentért Alapítvánnyal közösen szerkesztett, kimondottan gazdáknak szóló kiadványt. /Bögözi Attila: Az alapoktól induló képzés. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./