Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1999. október 19.
"Az aradi összjáték és a színjáték változatlanul eredményesnek bizonyult, állapította meg Lászlóffy Csaba. "Funarióta és vadimtudorkodó banditizmus és tucatnyi per után is szabad uszítás." - Radu Vasile kormányfőt így jellemezte Gabriel Andreescu és Emil Hurezeanu: "Miniszterelnökké való felmentése napján megtette első hódoló látogatását Teoctist pátriárkánál, egy legújabb típusú felesleges-szuper reklám-BMW-ben; mint személyiség így fejezte ki, reflektorfényben, nem szokványos vonzalmát a nyugati modernség és a nemzeti hagyomány iránt Hol a KDNPP és Románia elnöke akar lenni, hol nem akar. Hol szövetségre akar lépni az RTDP-vel, hol mindenkinek megtiltja azt, amiről pár héttel előtt még úgy hitte, hogy megmentheti vele Romániát. Hol tiszteletben tartja a vallásgyakorlás demokratikus szabályainak betűjét és szellemét, hol meghunyászkodik a pátriárka ideges pásztorbotja előtt. Hol van, hol nincs. Ingatag, megfoghatatlanul illékony, jellegtelen, meggyőződés nélküli kormányfő." - Amikor a román miniszterelnök Orbán Viktornak megígért valamit, ő maga is tudta, hogy nem mond igazat. Miért nem világosította föl hát senki a fiatal magyar miniszterelnököt? - kérdezte Lászlóffy, hozzátéve: "emberi, nemzeti méltóságunkban sértenek meg nap mint nap." Magyar részről mindvégig minimalizálni igyekeztek a sajtó, a politikusok és a provokátorok mocskolódásait, gyűlöletszítását. Vajon milyen csodára várnak a magas rangú magyar politikusok, kérdezte Lászlóffy. /Lászlóffy Csaba: Képzeld, hogy beteg! = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 19./"
1999. október 22.
Funar azt tanácsolta Emil Constantinescu elnöknek, hogy ne vegyen részt okt. 23-a alkalmából a kolozsvári magyar főkonzulátuson adott fogadáson, tudósított a Jurnalul national. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./
1999. október 22.
"Alföldi László, kolozsvári magyar főkonzul okt. 21-én közleményben fejezte ki megdöbbenését a kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar által elkövetett újabb rendkívül súlyos provokáció miatt. A polgármesteri hivatal nyíltan megfenyegetett minden román állampolgárt, aki megjelenik azon a fogadáson, amelyet a magyar főkonzulátus október 22-én a magyar nemzeti ünnep tiszteletére ad. "Mindez újabb, a magyar-román államközi kapcsolatok építését súlyosan mérgező, az államok közötti legalapvetőbb diplomáciai és udvariassági normákat durván sértő provokáció, amely szöges ellentétben áll a román állam vezető intézményei által megtestesített, a magyar-román kapcsolatokat egyébként jellemző jószomszédi, baráti, stratégiai partneri kapcsolatainkkal" - hangsúlyozta a közlemény. A magyar főkonzulátus bízik abban, hogy az illetékes román hatóságok mindent megtesznek majd azért, hogy a magyar nemzeti ünnep tiszteletére adott fogadás Kolozsváron méltóképpen, minden zavaró körülmény nélkül történhessen. "Természetesnek és elvárhatónak tekintjük azt is, hogy a hivatalos román intézmények a maguk részéről határozottan lépjenek fel a kolozsvári polgármester tudatos, rendszeres, a magyar-román kapcsolatokat súlyosan sértő és a Kolozsváron együtt élő nemzetiségek közötti gyűlöletkeltésre irányuló tevékenységével szemben" - szögezte le végezetül a magyar főkonzul közleménye. Az okt. 21-i román sajtó közzétette Funar polgármester Emil Constantinescu államfőnek küldött levelét. Az államfő okt. 22-én Kolozsváron tesz látogatást. Funar arra figyelmeztette az elnököt, hogy meg ne jelenjen a magyar főkonzulátus fogadásán, mert az Kolozsvár és egész Románia lakossága elleni súlyos sértés lenne. - Alföldi László kijelentette: amikor tudomásukra jutott az államfő kolozsvári látogatása, jelezték, hogy nagy megtiszteltetésnek vennék az államfő esetleges részvételét a fogadáson, de azt az udvarias választ kapták, hogy ezt már, sajnos, nem tudják az elnök zsúfolt programjába beilleszteni. A Ziua értesülései szerint a Nagy- Románia Párt már mintegy száz hivatásos botránykeltőt is felfogadott, hogy azok "riasszák el az elnököt a tévedés és a sértés elkövetésétől". /Alföldi László tiltakozik az újabb polgármesteri provokáció ellen Az NRP hivatásos botránykeltőket is alkalmazott. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./"
1999. október 23.
Kolozsváron Gheorghe Funar felhívása dacára sem történt semmi, leszámítva, hogy egy kocsiból videofelvételt készítettek ismeretlenek. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke kijelentette, hogy Funar provokációit sem a kormánynak, sem az igazságszolgáltatásnak nem lenne szabad tovább tűrnie. A két ország minél jobb viszonya valóban mind a két félnek egyaránt érdeke. De ez nem jelenti azt, hogy jelentéktelen incidensként kell kezelni például a kolozsvári főkonzulátus elleni provokációt. Kolozsváron nem ez az első provokáció a főkonzulátus ellen. /Mózes Edith: Markó Béla a román és a magyar kormányt bírálja. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./
1999. október 26.
"Funar polgármester a magyarok március 15-ei ünnepét úgy próbálta megzavarni, hogy egy rezesbanda élén masírozott végig Kolozsvár utcáin. - Okt. 21-én kezdődött az ünnepségsorozat annak emlékére, hogy "55 évvel ezelőtt szabadította fel a IV. hadtest Kolozsvárt a horthysta-fasiszta megszállás alól". Az Október 25. - A Román Hadsereg Napja című szimpóziumon Kolozsváron tábornokok, ezredesek felszólalásaikban dicshimnuszokat zengtek a hős román katonáról, hadseregről, amely elüldözte a magyar megszállókat. Simion Vasiu háborús veterán elítélte az aradi ünnepséget, mivel "a tizenhárom aradi tábornok 40 ezer román életét oltotta ki 1848-ban". Elbeszélte azt is, hogyan tisztították meg annak idején Kolozsvárt a fasiszta hordáktól, majd felszólított minden "igazi" románt, hogy az ortodox egyház és a román hadsereg köré tömörüljenek. Beszédével hatalmas sikert aratott. Az öreg hadastyán megfeledkezett arról, hogy a román katonák a front elől menekülő magyarokat mind egy szálig ki akarták irtani. Ebben szovjet bajtársaik akadályozták meg őket. /Nánó Csaba: Mivé válhat egy tisztelgés. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 26./"
1999. október 26.
"Gheorghe Funar polgármester okt. 25-i sajtóértekezletén bejelentette: határozat-tervezetet terjeszt elő a "Kolozsvárhoz nem méltó személy" cím létrehozására. Erre azért van szükség, mert "az elmúlt évek során fellángolt az irredenta magyar szervezetek által kifejtett soviniszta, románellenes propaganda, amely hazugságok, valótlanságok terjesztését, a történelem meghamisítását tűzte ki célul. Annak érdekében, hogy a közvélemény megismerje őket és gyalázatát fejezze ki ellenséges magatartásukkal és az ellenséggel való szövetkezésükkel szemben, szükség van ezen személyek jegyzékének összeállítására, és ennek nyilvánosságra hozatalára" - áll a dokumentumban. Ugyanakkor a polgármester az "árulók temetőjét" szándékozik létrehozni, amelybe "nemzet- és hazaárulókat" temetnének. - A személyek kijelölését a Vatra Romaneasca Szövetségre, az Avram Iancu Társaságra, a Háborús Veteránok Szövetségére, a Ion Antonescu Marsall Ligára, illetve az RMDSZ-re bízom - mondta Gheorghe Funar. /A román nemzet "ellenségei" számára "Hazaárulók temetőjét". = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./"
1999. október 28.
A Babes-Bolyai Tudományegyetem szenátusához intézett levelében Gheorghe Funar polgármester Andrei Marga leváltását kérte. A polgármester szerint az egyetem chartája tiltja azt, hogy a felsőfokú oktatási intézmény rektora több tisztséget töltsön be és párttag is legyen. Ugyanakkor a polgármester támogatásáról biztosítja a szenátust abban, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetem nevét Felső Daciai Egyetemre változtassák. Mint ismeretes, miniszteri kinevezése után Andrei Marga a BBTE rektora maradt. Néhány hónappal később a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártba is beiratkozott. /Funar: váltsák le Margát a BBTE éléről. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./
1999. november 1.
"Okt. 28-án Budapesten tartott előadást Sabin Gherman, a Pro Transilvania Alapítvány elnöke. A találkozót "Erdély, ha felnő - Van-e lehetőség Erdély közigazgatási és gazdasági autonómiájának kivívására?" témakörben hirdették meg. Sabin Gherman ismertette a Pro Transilvania Alapítványt, majd csoportosulásuk pártalakítási tervét. Egyes felszólalók vitatták Sabin Ghermannak azt a kijelentését, hogy Erdélyre a tolerancia szelleme jellemző, addig, amíg a közvélemény-kutatások szerint az erdélyi románok 52 százaléka tartja azt a magyarokról, hogy nem lojálisak a román államhoz, s ugyanok megválasztják Funar urat kétszer is. /Guther M. Ilona: Erdély, ha felnő. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./"
1999. november 3.
Funar, Kolozsvár polgármestere nyílt levelet intézett Ion Caramitru művelődési miniszterhez, amelyben azt javasolja: a kolozsvári Állami Magyar Opera és az Állami Magyar Színház kerüljön a városháza hatáskörébe. Ugyanakkor a román Nemzeti Színházat és Operát a minisztériumnak hagyná. - Ez provokáció - nyilatkozta erről Kelemen Hunor művelődési államtitkár. A minisztériumnak meg kell tartania a reprezentatív kisebbségi kulturális intézményeket. Ilyen a kolozsvári magyar színház és az opera. Egy nem kisebbségbarát önkormányzatnak nem lehet odaadni ezt a két intézményt. /(kiss): Provokáció a polgármester nyílt levele - véli Kelemen Hunor művelődési államtitkár. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./
1999. november 10.
Több mint másfél hónapos huzavona után a kormány kinevezte az új Kolozs megyei prefektust Vasile Salcudean személyében. Salducean tagja a parasztpártnak, kinevezéséig megyei tanácsos volt. Kijelentette, hogy nem folytatja a volt prefektus próbálkozását, hogy Funar polgármestert felmentse tisztségéből. Salducean az együttműködés híve, de ha ők ezt nem akarják, akkor megteszi a kellő lépéseket. /Kiss Olivér: Vasile Salcudean Kolozs megye új prefektusa. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./
1999. november 24.
A Gheorghe Sincai Elméleti Líceum /Kolozsvár/ igazgatósága beadvánnyal fordult a kolozsvári polgármesteri hivatalhoz, amelyben alkotmányellenesnek minősítette a Református Kollégium volt épületének visszaszolgáltatásáról rendelkező sürgősségi kormányrendeletet. Funar polgármester kijelentette, kérni fogja, hogy a kormány vonja vissza a rendeletet. A Kolozs megyei törvényszék az épületet szeptember 13-án telekkönyvezte az egyházkerület nevére, és így az ingatlan törvényesen is visszakerült az erdélyi református egyház tulajdonába. Tőkés Elek, az egyházkerület oktatási főosztályának vezetője azt javasolta, hogy az iskola igazgatósága elsőnek engedje be a jelenleg a 16-os iskolában ideiglenesen működő Református Kollégiumot a Farkas utcai épületrészbe, és nyolc tantermet bocsássanak a kollégium rendelkezésére, 2000. augusztus 15-ig teljes egészében adják át a Farkas utcai ingatlant a kollégiumnak, 5-10 év alatt építsenek maguknak új iskolát, addig is viszont az épületben maradhatnak. A Gheorghe Sincai Elméleti Líceum jelenleg huszonhét teremben folytat tevékenységet, az épületnek nyolcvannégy tanterme van. /Papp Annamária: Tiltakozik a Sincai-líceum a Református Kollégium visszaszolgáltatása ellen. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./
1999. november 26.
"Az Interetnikus Párbeszéd Egyesület /alapította dr. Octavian C. Buracu, 1992-ben/ tiltakozott Gheorghe Funar kolozsvári polgármester kezdeményezése ellen, hogy Ion Antonescu marsallnak szobrot emeljenek. Ion Antonescu Romániában fasiszta típusú diktatúrát vezetett be, Romániát "nemzeti- legionárius államnak" kiáltották ki, ő maga a "Conducator (Vezér)" címet vette fel, a többi fasiszta vezető mintájára: Führer, Duce, Caudillo, Poglavnik, Nemzetvezető. Antonescu szándékában állt a zsidóság teljes megsemmisítése, közvetlenül felelős a zsidók ellen elkövetett tömegmészárlásokért, a bukovinai és besszarábiai zsidóknak Transznisztriába való deportálásáért, akiknek nagy része elpusztult az úton vagy a megsemmisítő lágerekben. Az áldozatok száma 100 ezernél többre becsülhető. Antonescu 25-30 ezer romát is Transznisztriába deportált, akik közül sokan elpusztultak az úton vagy a lágerekben. A megszállt területeken a marsall beosztottjai rendszeresen követtek el vérengzéseket a polgári lakosság, elsősorban a zsidók ellen. Egyedül Ogyesszában mintegy 40 000 személyt öltek meg, többnyire zsidókat. Európában sehol sincs a közterületeken szobruk volt fasiszta vezéreknek, a háborús bűnösöknek, nem neveznek el róluk utcákat. /Tiltakozás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 26./"
2000. január 6.
Markó Bélát, az RMDSZ elnökét vádlottként idézte be jan. 25-re a kolozsvári bíróság. Markó ellen Gheorghe Funar tett bűnügyi feljelentést. Előzmény: Alföldi Lászlót, a kolozsvári magyar főkonzult a diplomáciában páratlan durva támadás érte Gheorghe Funar provokációja révén, aki a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulátusa közelében "Itt van a magyar kémkedés székháza" szöveggel táblát helyeztetett el. Markó Béla egyik sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy a kolozsvári polgármester elvakult nemzeti gyűlölettel a szomszédos ország ellen uszít, s a szövetség megtette a lépéseket Funar felelősségre vonásának irányában. /Markó Bélát pereli Funar. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 6./
2000. január 18.
Gheorghe Funar polgármester sajtóértekezletén újból kitűnt magyargyűlöletével: okirathamisítással, sikkasztással, hazugsággal vádolta az Erdélyi Református Egyházkerület képviselőit, ugyanis - szerinte - a hajdani Ady-Sincai Líceum épületét törvénytelenül táblázták be. Funar elmondta: annak érdekében, hogy a román állam lehessen mielőbb a törvényes tulajdonos, a városháza kérni fogja a telekkönyv mihamarabbi kiigazítását. A református egyház képviselői a sátán földi küldöttei, jelentette ki. Tőkés Elek református egyházkerületi tanácsos elmondta: az ingatlant három ízben is betáblázták. Az elsőt ellopták, majd újat nyitottak. Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter elmondta: a tulajdonjog visszaállításáról van szó, így a líceum épületét a kormány jogosan juttatta vissza volt tulajdonosának, az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Hangsúlyozta: a sürgősségi kormányrendelet előírja, hogy az ingatlan rendeltetését nem szabad megváltoztatni. /Kiss Olivér: Durva városházi offenzíva a református ingatlanok visszaszolgáltatása ellen. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 18./
2000. január 25.
Jan. 24-én bűnvádi eljárást indított Daniel Morar ügyész Gheorghe Funar kolozsvári polgármester ellen. Amennyiben a törvényszék bűnösnek találja a polgármestert, Gheorghe Funárra 5-15 év közötti börtön vár. Vasile Chis Kolozs megyei főügyész átiratot küldött Vasile Salcudean prefektushoz, amelyben kéri a polgármester felfüggesztését arra az időszakra, amíg véglegesen tisztázódik az ügy. A prefektus kétnapos gondolkodási időt kért, hogy elemezhesse az esetet. Daniel Morar ügyész elmondta, hogy Funar öt esetben nem tett eleget a felszólításnak, nem jelent meg az ügyészségen. Az Alimentara RT. és a polgármester közötti immár kétéves per kiindulópontja Gheorghe Funar azon határozata volt, amelyben nem engedélyezte az előbbinek a Széchenyi téri élelmiszeripari komplexum földszintjének átszervezését és felújítását. /Börtönbe kerülhet Gheorghe Funar. Napokon belül felfüggeszthetik a polgármestert. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 25./
2000. január 26.
Vasile Salcudean Kolozs megyei prefektus jan. 25-én rendkívüli sajtóértekezletén megerősítette, hogy Gheorghe Funar kolozsvári polgármestert jan. 24-én felfüggesztette tisztségéből. Salcudean aláírta Gheorghe Funar felfüggesztését és azt elküldte a kormánynak, a polgármesteri hivatalnak valamint a kolozsvári ítélőtábla melletti ügyészségnek. Előzőleg Funar telefonon kérte a prefektust, hogy ne írja alá, majd levélben arra szólította fel a prefektust, hogy vonja vissza felfüggesztését. /A prefektus igyekezett eloszlatni a kételyeket. Törvényes és szükségszerű a polgármester felfüggesztése. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 26./
2000. január 27.
Jan. 26-án a közigazgatási bíróság február 15-ig felfüggesztette a prefektus január 24-i rendeletét, amely Gheorghe Funart felmentette polgármesteri tisztségéből. A bíróság február 15-én kezdi meg a felmentés végleges sorsáról a tárgyalást, addig a polgármester továbbra is megőrzi és gyakorolja tisztségét. Kivéve abban az esetben, ha a prefektus megismétli Funar felmentését. Funar elmondta: amennyiben a bíróság végleg felfüggeszti a prefektus rendeletét, kártérítési perbe fogja majd Vasile Salcudean prefektust. A polgármester megígérte: a jan. 27-i tanácsülésen indítványozni fogja a két alpolgármester leváltását. Funar polgármester érthetetlennek találta, hogy olyan köztisztviselőket nem függesztenek fel, mint Kolumbán Gábor, a Hargita megyei tanács elnöke, vagy Fodor Imre marosvásárhelyi polgármester, akik "magyarul taníttatnák a románokat". /Villámgyorsan dolgozott a bíróság. Visszanyerte székét a polgármester. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./
2000. január 27.
Funar, Kolozsvár polgármestere továbbra is meg kívánja tartani azt a népgyűlést, amelyet a Nagy-Románia Párt (NRP) helyi szervezete jelentett be. Az eredetileg Funar felmentésének felfüggesztését követelő tüntetés így egyfajta "szimpátia-megmozdulássá" válik. Az NRP jan. 29-én az Avram Iancu térre, délután három órára százezres tömeget ígért, akik Funar felfüggesztése ellen tüntettek volna az NRP elnöke, Corneliu Vadim Tudor vezetésével. Mivel a polgármester visszakerült tisztségébe, a tüntetés tárgytalanná vált. Ennek ellenére Funar mégis meg szeretné ezt rendezni, hogy a mellette tüntető tömeg bizonyítsa, mennyire igazságtalanok és törvénytelenek az ellene felhozott vádak. A megmozdulásra meghívta Vlad Roscát, a közigazgatási minisztert, illetve Vasile Salcudean prefektust, hogy az összegyült polgárok előtt ismertessék az ellene felhozott vádakat. /"Szimpátia-megmozdulást" rendez szombaton az NRP. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./
2000. február 16.
Febr. 15-én tárgyalták a közigazgatási bíróságon a prefektus Gheorghe Funar polgármester tisztségéből való felfüggesztési rendeletének jogosságát. Mivel a prefektúra és a polgármesteri hivatal is a per áthelyezését kérte, a tárgyalást március 7-re halasztották. Előzmény: Vasile Chis Kolozs megyei főügyész kérésére január 25-én a prefektus felfüggesztette tisztségéből Gheorghe Funart. A polgármester óvása következtében másnap a közigazgatási bíróság felfüggesztette a prefektus rendeletét. Salcudean prefektus megfellebbezte a döntést. Ez ügyben a Legfelsőbb Bíróság február 24-én határoz. /Elhalasztották a felfüggesztési pert. Temesvárra helyezhetik át a Funar-ügyet. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./
2000. február 16.
Febr. 15-én a Kolozs megyei Építkezési Felügyelőség képviselői a kőrösfői Vasvári-kopjafa eltávolítására szólították fel Antal Jánost, Kőrösfő polgármesterét. A felügyelők arra az 1996-ban kibocsátott törvényszéki ítéletre hivatkoztak, amely annak idején elrendelte a Vasvári-kopjafa lebontását. Kijelentették, hogy ellenkező esetben komoly pénzbüntetésre számíthatnak. Inkább lemondok polgármesteri tisztségemről, minthogy meggyőződésemmel ellentétesen cselekedjem- jelentette ki Antal János. Eckstein-Kovács Péter elmondta, hogy a felszólítás jogi háttere számára egyelőre nem világos. Emlékeztetett arra, hogy korábban Gheorghe Funart felszólították, távolítson el néhány szobrot Kolozsváron. /Újból támadják a Vasvári-kopjafát. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./
2000. február 23.
Febr. 22-én kihirdették a referendumtörvényt. Ennek értelmében közérdekű, az önkormányzatot érintő kérdésekben helyi népszavazást szervezhetnek.- Gheorghe Funar polgármester referendumot szervezne a közeljövőben létesítendő magyar magánegyetemről, a Széchenyi téri bevásárlócsarnoknak a városi tanács javára történő kisajátításáról, illetve a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényről. Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter leszögezte: A törvény értelmében a polgármester helyi jellegű kérdésekben referendumot hirdethet. Egy magánegyetem működése viszont regionális és nem helyi érdekű kérdés. A helyi referendum tárgya tehát nem lehet egy magánegyetem székhelyének megállapítása. - Egyetem-ügyben történő referendum emberi jogokat sért. Hasonlóan badarság a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényről referendumot szervezni, mint ahogy nem lehet népszavazással egy város etnikai összetételét és számarányát megállapítani. Az eljárás törvénytelen. A nemzetiségi bevallás népszámláláskor történik. /Eckstein-Kovács Péter: Badarság Funar referendum-kezdeményezése. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./
2000. március 2.
Március elsején reggel két legionárius szórólapot lehetett látni a Kolozs megyei RMDSZ Fürdő utcai székházának kapuján. A Kolozsvári Keresztény-Nacionalista Klub fejlécét viselő falragaszon a legionárius mozgalom alapítójának, Corneliu Zelea Codreanunak a képe alatt, ez állt: "Nemet a kolozsvári magyar egyetemnek!" A legionarizmus nyílt színrelépése, magyarellenes megnyilvánulása kapcsán Kónya-Hamar Sándor megyei RMDSZ elnök hangsúlyozta, hogy jól időzített akcióról van szó. Funar polgármester a múlt héten a városi tanáccsal akarta betiltatni a magyar egyetemet, Marosvásárhelyen a tízéves Vatra megünneplésén C. Vadim Tudor magyarellenes beszédével szinte delíriumba próbálta kergetni az ötezer főnyi tömeget. A választási kampány sosem tapasztalt mértékben fog eldurvulni. Kónya figyelmeztetett, hogy meg kell őrizni a higgadtságot, emlékeztetett arra, hogy Kolozsváron a két világháború közötti "revizionista Magyarországról" könyvet író Fényes Samu lebukott szociáldemokratának kívánnak szobrot állítani épp a magyar színház előtt, ahova a városi tanács már jóváhagyta a pénzügyi keretet Janovics Jenő szobrára. Kónya-Hamar Sándor elmondta, hogy az RMDSZ a történtekről, a provokációról értesítette a megfelelő állami intézményeket, kisebbségügyi, államvédelmi, belügyi minisztériumokat, ügyészséget, rendőrséget, prefektúrát. - Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter elmondta, hogy a legionárius, fasiszta jellegű szervezetek monitorizálását már tavaly megkezdték. Információt kértek az igazságügyi minisztériumtól azokról a szervezetekről, amelyek működéséről tudnak és kértük az összes bejegyzett legionárius szerveződések jegyzékét. Azonban nem kapták meg a szükséges adatokat. Arra hivatkoztak, hogy ez a bíróságok hatásköre. Arról viszont kaptak tájékoztatást, hogy a Legionárius Mozgalom bejegyzési folyamata most folyik a bíróságon. Döntés március 16-ára várható. - Emil Constantinescu elnök januári izraeli látogatása során elismerte a különböző legionárius szervezetek létezését, és ígéretet tett megfékezésükre. /Gál Mária, Ördög I. Béla: Legionárius provokáció Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./
2000. március 16.
A szabadságharc évfordulója alkalmából megemlékezések:- Csíkszeredában márc. 14-én tartották Petőfi Sándor mellszobrának avatóünnepségét a Petőfi Sándor Általános Iskola előtt. Kiss Ernő, az iskola igazgatója beszédében elmondta: tíz évvel azután, hogy az iskola felvette a költő nevét, a városvezetés és a támogatók segítségével sikerült szobrot állítani Petőfinek. Jelen voltak a magyarországi testvériskolák küldöttségei, valamint a támogató intézmények képviselői. Az ünnepségen köszöntötték a mellszobor alkotóit: Ercsei Ferenc és Nagy Ödön csíkszeredai képzőművészeket. Dr. Csedő Csaba István polgármester ünnepi beszédét követően leleplezték a mellszobrot, majd Koncsag László római katolikus plébános, Hegyi István református és Simén Domokos unitárius lelkészek áldották meg a költő szobrát. /Orbán Ferenc: Szoboravató Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 15./ Csíkszeredában márc. 15-én az ünneplők Gál Sándor szobra előtt gyülekeztek, többen székely ruhában érkeztek. Dr. Csedő Csaba polgármester köszöntötte a csíkszeredaiakat, majd az ünneplők Petőfi Sándor és Nicolae Balcescu szobraihoz vonultak, ahol Mugur Isarescu kormányfőnek március 15-e alkalmából a magyarsághoz intézett üzenetét olvasta fel Hajdu Gábor egészségügyi miniszter, majd Orbán Viktor magyar miniszterelnök levelét ismertette Dézsi Zoltán prefektus. A határoktól szétszaggatott 15 millió magyar szíve együtt dobban ezen a napon - mondta a polgármester. Az ünnepség a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult. /Kovács Attila: Helytállásra buzdítottak az ünnepen. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./- A helyi szokásokhoz híven lovas huszárok és a környező falvak népviseletbe öltözött lakosainak felvonulásával kezdődött Kézdivásárhelyen a negyvennyolcas szabadságharcra emlékező, mintegy tízezres tömeget vonzó ünnepség. Ünnepi beszédében Markó Béla szövetségi elnök az itthonmaradás szükségességét hangsúlyozta. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 16. -1681. sz./ Kézdivásárhelyen külön színfoltot jelentett a felvidéki hét huszár felvonulása. A 15. székely határőr gyalogezred gelencei hagyományőrző csoportjának meghívására érkeztek a céhes városba. A gelenceiek kapcsolata a felvidéki hagyományőrzőkkel immár két éve tart, 1998-ban és 1999-ben a felvidéki tavaszi hadjárat-emléktúra alkalmával a gelenceiek jártak Felvidéken. Kurucz Lajos, az 1. felvidéki huszárbandérium huszárkapitánya elmondta: a nagy távolság miatt Kézdivásárhelyre a lovakat nem tudták elhozni. A huszárok 15-én délután Gelencén is felvonultak. /(Iochom): Felvidéki huszárok Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 15./- Gyergyószárhegyen a fúvószenekar már 14-én 48-as indulókkal hirdette az ünnepet. A cserkészek és az RMDSZ 14-e délutánján megkoszorúzták Both Ferenc és Gurzó Lajos 48-as honvédtisztek sírjait a helyi temetőben. 15-én délelőtt 10-től ünnepi szentmisét tartottak, majd ünnepi megemlékezést a hősök emlékoszlopánál, amely során a helyi RMDSZ a magyarság ezeréves múltjának felvállalása jelképeként emléktáblát avatott fel az emlékoszlop keleti oldalán a következő felirattal: MAGYAR MILLENNIUM "Jézus áldd meg Erdély földjét." Az Úr 2000. évében a szárhegyi RMDSZ. /Millenniumi emléktábla Gyergyószárhegyen = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./- Kolozsváron a Szent Mihály-templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött a március 15-i ünnepi megemlékezés. A magyar történelmi egyházak vezetői /Dr. Czirják Árpád római katolikus érseki helynök, Csiha Kálmán református püspök, dr. Szabó Árpád unitárius püspök, Mózes Árpád evangélikus püspök, Mikes Sámuel baptista főlelkész mondtak beszédet, továbbá Tőkés László püspök figyelmeztetett: az elmúlt évszázadban Pozsony és Kolozsvár a magyar élet szélére sodródott. "Kelj fel, és világosodjál, Kolozsvár! Ne lankadjatok, ne csüggedjetek, keljetek fel és járjatok. Ezen az úton legyen egy igen fontos állomás: az Úr születésének 2000. esztendejében megünnepelt március 15." Ezután Kónya-Hamar Sándor képviselő mondott ünnepi beszédet. "Erdély múltja jelenti az ország jövőjét, ezért az egykori és még létező Erdély-modellt történelmileg, társadalmilag, de politikailag is restaurálni kellene. Szerkezeti, vallási, kulturális, intézményi és civil síkon egyaránt." Az ünneplő gyülekezet a Biasini szálló elé vonult, ahol további beszédekre és koszorúzásra került sor. /Papp Annamária: Emlékezés március 15-re. Ne engedjük szabadságunkat korlátozni. Több ezren ünnepeltek Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ Gheorghe Funar polgármester szokásához híven márc. 15-én különböző rendezvényeket szervezett "magyarok által 1848-ban meggyilkolt románok" tiszteletére. - Gheorghe Funar felszólította az RMDSZ képviselőit, mutassák fel a városházától kapott engedélyt. A rendezvény szervezői azzal érveltek, hogy nem volt szükség engedélyre, hiszen megemlékező összejövetelről és nem utcai tüntetésről van szó. Miután a polgármester kérésére a rendőrök nem voltak hajlandók eloszlatni a tömeget, Gheorghe Funar távozott a helyszínről. /A polgármester igyekezett megzavarni a meghitt ünnepélyt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./- Nagyváradon a Rulikowski temető névadó hősének sírja előtt kezdődött az emlékezés. A Szent László téren a borsi csoport bemutatja tánctudását. A tömeg megérkezett Szacsvay Imre szobrához. A mártír jegyző szobra előtt cserkészek álltak vigyázzban. A koszorúzás után a több száz fős tömeg a Petőfi-szoborhoz vonult, majd a székesegyházba. Zsúfolásig megtelt a bazilika. Tempfli József megyés püspök köszöntötte az egybegyűlteket, beszéde után Csűry István református generális direktor, majd dr. Csapó I. József szólt az egybegyűltekhez. /Hol március emléke él, Petőfi visszatér. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 16./- Székelyudvarhelyen márc. 15-én lovasok vonultak fel a város utcáin, majd a Himnusz éneklésével kezdődött az ünnepség. Nemzeti imánkat énekelte a több, mint tízezres tömeg. A megemlékezés fénypontja a Vasszékely szobrának, Szabó János szobrászművész alkotásának felavatása volt. A Vasszékely újra otthonra lel a székely anyavárosban - hangsúlyozta Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere. Dr. Deutsch Tamás, a magyar kormány ifjúsági és sportminisztere Orbán Viktor magyar kormányfő jókívánságait tolmácsolta az ünneplőknek. "A nemzetpolitikai célkitűzéseink legnagyobbika újra az unió. Igen, az Európai Unió. És az autonómia. A határon túl élő magyar testvéreink autonómiája" - mondta. Ezután Eckstein-Kovács Péter miniszter szólt az egybegyűltekhez. /Sarány István: Újból helyére került a Vasszékely. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./- Márc. 14-én kezdődtek Aradon, az aradi vértanúk és a félig kiszabadult Szabadság-szobor városának nemzeti ünnepi rendezvényei. Tokay György RMDSZ-képviselő a még rácsok mögött lévő, de félig már kiszabadított Vértanú-szoborcsoport monumentális alakjai között elhelyezett emelvényen mondta el beszédét. Vajon kitől őrizték ezeket a szobrokat és azt a gondolatot, amit ez a szobor kifejez, tette fel a kérdést. /Tegnap a templomudvarban, ma délután a Vesztőhelyen. = Nyugati Jelen (Temesvár), márc. 15./- Az RMDSZ Brassó megyei szervezete a magyar szabadságharc emlékére ünnepi előadást rendezett. Felléptek helyi (Brassói Magyar Dalárda, Búzavirág, Márk Attila daltulajdonos) és környékbeli műkedvelő együttesek, előadók (a szecselevárosi Kéknefelejcs, a pürkereci gyerek-boricások, a Keresztvári Kórus, tatrangi műkedvelők). A négyfalusi RMDSZ márc. 12-én megkoszorúzta a tömösi emlékművet, , melyet tavaly ismeretlenek festékkel bemázoltak. /(Tóásó Áron Zoltán): Március Brassóban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./- Sarmaságon, a nagy bányászközségben márc. 12-én, vasárnap a református templomban az ökumenikus istentiszteletet követően az alkalomhoz illő műsort tartott a helybeli ifjúság, majd az 1848-as emlékművet koszorúzták meg /Sarmasági megemlékezés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./- Temesváron márc. 12-én a Milleniumi templomban ünnepi szentmise keretében emlékeztek meg a szabadságharc évfordulójáról. A szentmise végén Toró T. Tibor, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke mondott rövid emlékbeszédet. /A magyar lélek feltámadásának ünnepe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./ Márc. 15-én Temesvár megfogyatkozott magyarsága a szabadfalui Petőfi-emlékműhöz zarándokolt, ahol Somogyi Attila egyetemista méltatta a másfélszáz év előtti eseményt. Szabó Dezsővel valljuk, hogy magyarként, fiatalként felelősek vagyunk minden magyar lélekért, hangzott el beszédében. Szővérdfi Szép Zoltán, a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet elnöke feltette a kérdést: Teszünk-e valamit azért, hogy gyermekeink, unokáink magyar iskolába, magyar színházba, magyar templomba járjanak? Mert igenis kell nekünk magyar egyetem, Magyar Ház, ragaszkodunk ahhoz, hogy egyéni és közösségi jogainkat tiszteletben tartsák /Sipos János: Felelősséggel tartozunk a '48-as hősök emlékének. = Nyugati Jelen (Temesvár), márc. 16./
2000. március 16.
A román lapok szerint Borbély László, a területrendezési és közmunkaügyi minisztérium RMDSZ-es államtitkára saját kezűleg hagyta jóvá a kolozsvári polgármesteri hivatal Bukarestbe eljuttatott folyamodványát, amelyben Gheorghe Funar szoboremelésre kér engedélyt. A szobor Fényes Samut, a két világháború közt élő magyar történészt örökítené meg, aki a Revizionista Magyarország című könyvével "nyerte el" a polgármester elismerését. A színhely a magyar színház és opera előtti tér lenne. Borbély László a Szabadságnak elmondta: semmit sem tud Funar kérvényéről, különben nem is az ő hatáskörébe tartozik az efféle engedélyek láttamozása. - A magyar történészek szerint Fényes Samu az ellenforradalmi megtorlások elől Romániába menekült. Bukarestben lapszerkesztő volt, az erdélyi magyar értelmiségiek szerint a "román kormány zsoldjában" állt. /Kiss Olivér: Nincs érvényes engedélye a polgármesternek a Fényes-szobor felállítására. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./
2000. április 5.
"A kormány sürgősségi rendelettel 191 ezer hektárnyi területet készül a román ortodox egyháznak juttatni Suceava megyében. Ennek az "ajándéknak" nagy hatása lehet az idei választási évben, de a többi romániai egyház részéről heves bírálatok várhatók, mivel azok is már többször kérték volt erdőik visszaadását - olvasható a Cotidianulban. Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter kijelentette: ha csak az ortodox egyháznak juttatják vissza a földtulajdonát, a Kisebbségvédelmi Hivatal ellenzi az eljárást. - Kolozs megyében az egyházak összesen 1200 hektárnyi termőföldre és erdőre jelentették be igényüket. Gheorghe Funar polgármester már közölte, hogy Kolozs megyében nincs elegendő termőföld és erdő az egyházak kérésének teljesítésére. Mikó Lőrinc, az unitárius egyház tanácsosa szerint Gheorghe Funar polgármester nem illetékes arról nyilatkozni, hogy van-e elegendő földterület vagy sem Kolozs megyében. /Újabb diszkrimináció? Kétszázezer hektár a suceavai ortodoxoknak. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./"
2000. április 7.
Ápr. 6-án a Legfelsőbb Bíróság végleges döntést hozott Funar-ügyben: elutasította a prefektúra keresetét, így Gheorghe Funar továbbra is Kolozsvár polgármestere marad. Emlékezetese, hogy Kolozs megye főügyészének kérésére január 25-én a prefektus felfüggesztette tisztségéből Gheorghe Funart. A polgármester óvása következtében másnap a közigazgatási bíróság felfüggesztette a prefektus rendeletét. Salcudean a Legfelsőbb Bíróságon megfellebbezte a döntést. /Hivatalban marad Funar. A Legfelsőbb Bíróság elutasította a prefektúra keresetét. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./
2000. április 8.
"Ismeretlen tettesek ápr. 7-én Kolozsváron leverték a magyar konzulátus tábláját. A magyar címerrel, valamint a konzulátus magyar és román megnevezéssel ellátott réztáblát a bejáratnál találták meg. Emlékezetes, hogy Alföldi László magyar főkonzul tavalyi kinevezésekor Gheorghe Funar polgármester utasítására a következő feliratot helyzeték az épület elé: "Itt működik a magyar kémszolgálat." Idén március 15-én a Petőfi-emléktáblánál tartott koszorúzás után eltűnt a magyar főkonzulátus koszorúja. Alföldi László megállapította, hogy Kolozsváron működnek a szélsőséges nacionalista erők. /Újabb incidens a kolozsvári magyar konzulátusnál. Leverték a címert. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 8./"
2000. április 19.
"Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete küldötteinek tanácsa (MKT) ápr. 19-én dönt a szervezet kolozsvári polgármester-jelöltjének személye felől, és véglegesíti városi tanácsosjelöltjeinek listáját. Az önálló polgármester-jelölt indításának mozgósító hatása lehet a magyar szavazók körében, és az RMDSZ idén sokkal eredményesebben szerepelhet a helyhatósági választásokon, mint 1996-ban. Mint ismeretes, 1996-ban Kolozsváron 256 858 személy rendelkezett szavazati joggal, ezzel 173 883-an éltek, a részvételi arány 67, 70 százalék volt. A kolozsvári magyarság esetében a lehetséges 56 118 szavazóból csupán 26 710-en adták le voksukat, a magyarság részvételi aránya alig 47, 6 százalék volt. Ennek következtében az RMDSZ a lehetséges nyolc, kilenc tanácsosi mandátum helyett csupán hatot szerezhetett meg. Bitay Leventét, a megyei szervezet ügyvezető elnöke kifejtette, hogy Kolozsvár a "legbetegebb" település a megyében. Vidéken valamennyire fel tudták rázni a lakosságot, Kolozsváron azonban Gheorghe Funar nyomasztó légkört teremtett az utóbbi nyolc évben, amelynek a hatását igazán most érzik. Az emberek többsége szerint a helyzet úgysem változik meg. A statisztikák azonban világosan mutatják, ha 1996-ban nagyobb arányban mentek volna el a magyarok is szavazni, akkor Gheorghe Funar egészen biztosan nem került volna ki győztesen az első fordulóban. - Pálffy Zoltán, a megyei kampánystáb tagja elmondta, hogy nem mindenütt értik meg a helyhatósági választások rendkívüli fontosságát. /Ma döntenek a polgármester-jelöltünkről. Mozgósító erejében bíznak. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 19./"
2000. április 19.
"Molnos Lajos önkormányzati képviselő, volt megyei RMDSZ-elnök rágalom vádjával büntető feljelentést tette Gheorghe Funar polgármester ellen. Ápr. 6-án ugyanis Gheorghe Funar azt állította a Tele 7 ABC tévéadóban, hogy "Molnos Lajos úr, volt megyei RMDSZ-elnök, városi tanácsos rám szavazott a helyhatósági választásokon és azt mondta, hogy továbbra is rám voksol". A keresetben Molnos kifejti: az állítás nem fedi a valóságot. Emiatt - írja Molnos - párttársai és a választói lebecsülik. "Több választó felkeresett és elmondta, hogy rám szavazott, tudva, hogy az ők érdekeiket képviselem, amelyek ellentétesek a polgármesterével". Hozzáteszi: mivel a polgármester a választások közeledtével tette kijelentését, rontotta hitelét és lejáratta becsületét a választók előtt. Molnos 50 millió lejes erkölcsi kártérítést kért. /Molnos beperelte a polgármestert. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 19./"
2000. április 20.
"A helyhatósági választásokkal egybekötve Gheorghe Funar polgármester népszavazást szervezne a kolozsvári központú magyar egyetemről. Az ápr. 20-ra összehívott tanácsülés napirendi pontjából nem derül ki, hogy Funar a Bolyai Egyetemről, a Petőfi-Schiller multikulturális egyetemről, vagy a Magyarország által kétmilliárd forinttal támogatott magyar magánegyetemről kérdezné meg a lakosokat. Korábban a polgármester már próbálkozott hasonló kérdés napirendre tűzésével: rendkívüli tanácsülést hívott össze, hogy a városi tanács foglaljon állást az RMDSZ "követelőzéseivel" kapcsolatban. Kvórum hiányában az ülést felfüggesztették. Kihasználva a törvény adta lehetőségeket, Funar most népszavazást szervezne. Ionel Chicinas parasztpárti önkormányzati képviselőt nem lepte meg a polgármester lépése, közölte, hogy a határozattervezet ellen fog szavazni, mert egy egyetem létrehozása nem a városi tanácsra vagy Kolozsvár lakóira tartozik, erről a kormány, az oktatási minisztérium és az akkreditáló bizottságok hivatottak dönteni. Romulus Zamfir nemzeti liberális városatya, polgármester-jelölt nem ellenzi, hogy népszavazást szervezzenek a magyar egyetem kérdésében. Mátis Jenő RMDSZ-képviselő szerint törvénytelen a polgármester kezdeményezése. /Kiss Olivér: Újabb polgármesteri diverzió. Népszavazás a magyar egyetemről? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 20./"