Hatvanéves a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Díszdoktori címek adományozásával ünnepelt az intézmény
Igazi családi buli volt tegnap délelőtt a Művészeti Egyetem udvarán és a Stúdió teremben. Nem is lehetett másként, hiszen színvonalas, színes produkciókkal, ugyanakkor az alkalomhoz méltó mozzanattal – díszdoktori címek adományozásával – ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját az egyetem.
Az udvaron a magyar tagozat II. éves látványtervező szakos hallgatói: Konceptuális Public Art Project (Dobre Kóthay Judit egyetemi adjunktus és dr. Bartha József egyetemi adjunktus tanítványai) interaktív eseménnyel fogadták a belépőket, tulajdonképpen egy üzenőfalat állítottak fel az udvaron, amelyre szavak, betűk, számok és sok minden más felkerült, ami a vizuális alkotás nyelvezetével próbálta ráhangolni a résztvevőket az ünnepre. Aztán a jelt a kezdésre a varroda tetőteréről az I. éves színész szak magyar tagozatának diákjai (dr. Tompa Klára egyetemi docens osztálya) adták meg a Ritmus névjegykártyák testre című produkcióval. Miután a tanárok, diákok, meghívottak a Stúdió terembe vonultak, a "műsorvezetők", dr. Daniela Lemnaru egyetemi docens és drd. Strausz Imre István egyetemi tanársegéd köszöntötték a jelenlevőket. Alina Fabri, a román tagozat II. éves színészhallgatója (dr. Lelia Albu egyetemi docens tanítványa) Elena Cârstea repertoárjából előadta a Nem vagyok tökéletes című dalt, majd dr. Sorin Crisan egyetemi professzor, az intézet rektora szólt a jelenlevőkhöz.
A professzor mindenekelőtt tiszteletét fejezte ki azok iránt, akikért létezik az egyetem, a diákok, a tanárok – az utóbbiak, akik családi kötelezettségeik mellett tisztességgel megállják a helyüket a szakma terén és olyan diákokat nevelnek ki, akik bárhol a világban öregbíthetik az intézmény hírnevét. Kiemelte az intézmény végzettjei, oktatói, Bocsárdi László, Alina Nelega és Bartha József nevét, akit nemrég az UNITER is díjazott. A "születésnap" alkalom arra is, hogy a szakterületen kiemelkedő tevékenységet kifejtő személyiségeket is kitüntessenek. Bejelentette: az egyetem szenátusának döntése értelmében díszdoktori címet adományoznak dr. David Esrig egyetemi professzornak, rendezőnek és Kovács András Ferenc költőnek, aki 23-án veszi majd át a díjat. A rektor rövid laudációt mondott a költőről, akit a Forrás nemzedék alkotójaként az egyik legnagyobb kortárs magyar költőként emlegetett.
A rektor beszédét követően Razvan Bogdanescu zongorakíséretével Teodora Santean III. éves zenepedagógia szakos hallgató Gary Jules Mad World és Tory Amos Cornflakes Girl című zeneszámait adta elő, majd a magyar tagozat II. éves színészhallgatói (dr. Gáspárik Attila egyetemi professzor tanítványai – Strausz Imre zenei vezető) Alan Menken Szépség és szörnyeteg musicaljéből idéztek igen sajátos stílusban és előadásmóddal.
Az ünneplőket dr. Kós Anna egyetemi docens, dékán magyar és román nyelven köszöntötte. Beszédében kifejtette, ma nemcsak az egyetem születésnapja van, hanem az Európa-napot is köszöntjük, és a holokausztra is emlékezünk. Szimbolikus e hármasság, hiszen a művészet a legáltalánosabb foglalkozás a világon, amelynek nincsenek földrajzi határai, nem függ nemzetektől, bőrszíntől vagy egyéb megkötésektől. A 68 évvel ezelőtt Kolozsváron megalakult színművészeti intézet magyar karát azzal a céllal hozták át 8 évvel később Marosvásárhelyre, hogy elsorvasszák. De az ellenkezőjét érték el: az intézet megpezsdítette a város művelődési életét, és ahogy 100 évvel ezelőtt a Kultúrpalota megépítésével is történt, a közönség, az érdeklődők, az elit felzárkózott az értékteremtő intézet mögé – foglalhatnánk össze a dékán asszony gondolatait, aki fel is konferálta diákjait. A multimédia szakos hallgatók két színvonalas, nemzetközi versenyen díjazott rövid kisfilmjét tekinthették meg a teremben levők.
Aztán a színpadot a magyar tagozat III. éves koreográfia szakos hallgatói (Deák Orsolya, Gothard Veronika, Nagy Orsolya, Márton Rita – drd. András Loránd egyetemi adjunktus tanítványai) charleston tánccal, míg a román tagozat II. éves hallgatói (Andra Marian és Cristian Tomsa – drd. Cristina Iusan egyetemi tanársegéd diákjai) szerelmi történettel "forrósították" fel a színpadot.
A táncprodukció után dr. Oana Leahu, a román tagozat dékánja lépett a pulpitushoz. Önvallomással kezdte: számára minden nap ünnep, az is, amikor a folyosókon szerepeiket tanuló diákokkal találkozik, vagy amint valamelyik darab betanulásának "zaja" árasztja el az épületet. Mindez tükrözi azt a szellemiséget, szellemi műhelyt, ami meghatározza az intézményt, s amely értelmet ad a mindennapoknak is. A II. éves zenepedagógia szakos hallgatók (tanáruk drd. Buta Árpád egyetemi gyakornok) a Zorro álarca című film zenéjéből, valamint A. L. Webber: Az operaház fantomja című musicaljéből adtak elő egy-egy dalt.
Újabb ünnepélyes mozzanat következett. Miután az egyetem szenátusa színpadra vonult, dr. Sorin Crisan rektor laudációt mondott dr. David Esrigről. A Haifában született, 1938 és 1973 között Romániában élő rendező az ország egyik legnagyobb színházi személyisége volt, mígnem előadásait, filmjét betiltotta az akkori hatalom. Kivándorolt Németországba, ahol több egyetemen oktatott, díszdoktori címet nyert el, és saját színházi és filmakadémiát indított el. Az egzisztencialista színház jelentős európai képviselője, aki külön formanyelvet teremtett és oktat. Számos színháztörténeti rendezése, alkotása van szerte a nagyvilágban.
Miután a kitüntetett professzor átvette az oklevelet és a palástot, művészetéről, a színházról beszélt. A színházművészet a költészet legmagasabb formája, mondta, amely fikciót jelenít meg, úgy, hogy az valós, megélhető, s ezáltal tulajdonképpen kiegészíti a valósról, az igazságról alkotott értelmezést. Tulajdonképpen ebben nyilvánul meg az egzisztencialista színház is – mondta a professzor, akit a diákok még tegnap egy közvetlenebb találkozás során részletesen is meghallgathattak.
A díszdoktoravatás után a magyar tagozat III. éves bábszínész hallgatói (osztályvezető tanár dr. Máthé Lőrinczi Rozália egyetemi adjunktus) Robert Lopez és Jeff Marx Avenue Q című bábmusicaljéből adtak elő egy jelenetet. Majd a magyar tagozat I. éves színészhallgatói (dr. Tompa Klára egyetemi docens osztálya) A zenés ritmusnévjegykártyák kockára című produkcióval zárták a rendezvényt.
Az esemény részeként délután a várban a Művészeti Egyetem diákjai a holokausztnapra emlékeztek egy különleges műsorral, amelyet Ozvald Enikő II. éves mesterképzős színművészhallgató
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Hírsaláta
ORTODOX EGYHÁZFŐ ÜZLETE. Daniel pátriárka nem hazudtolja meg találékony üzletember voltát. Legújabban piacra dobtak egy JesusChips nevű terméket, melyen a Megváltó képe látható, de csak három napig, hisz a hívő ember olyan táplálékot, melyen Krisztus képe látható, nem fogyaszt el. De miután eltűnik a krumpliszelet-ropogósról, szívesen elfogyasztja, így a piac él, a vásárlók száma nem csökken, ami nagy örömmel tölti el az ortodox egyház fejét, mert a bevétel folyamatos. (Adevărul)
NINCS PÉNZ VÍZI MENTŐKRE. A kormány bejelentette, hogy a tengerparti vízimentő-szolgálat költségeit ezentúl a helyi városi tanácsok fizetik. A vízi mentők fizetése, a figyelőtornyok és az elsősegély pontok karbantartása közel 4 millió lejbe kerülne, ám erre sem a megyei tanácsnak, sem a helyi önkormányzatoknak nincs elkülönített keretük. A Konstanca megyei polgármesteri hivatalok szerint, ha a kormány nem utal ki pénzt, vízimentő-szolgálat nélkül maradhat a román tengerpart a nyáron. (Nagyvarad.ro) JÓL VAN AZ ÚGY. A Román Vasúti Társaság elutasította a Brassói Polgármesteri Hivatal kérését, hogy korszerűsítés céljából átvehesse a nagyállomás épületét. Azt állítják, 2007-ben uniós alapokból felújították már, és helyiségeit vasutasok, külső vállalkozók használják, bérlik. Ennek dacára Brassó vezetői nem mondanak le arról, hogy a nagyállomásból korszerű, európai normák szerint működő városkaput létesítsenek. (Marosvásárhelyi rádió)
AZ ELNÖKI PALOTÁBA VÁGYIK A BOHÓC. Az Antena 3 igazgatója bejelentette, hogy kérni fogják az elnöki hivataltól Mircea Badea akkreditálását az Cotroceni Palotába. A bohóckodásáról és erős Băsescu-ellenességéről ismert sajtós azt nyilatkozta: első alkalommal azt megkérdezné az államelnöktől: „Ismerve az Ön nagy külpolitikai tapasztalatát, véleménye szerint hány üveg vodkát fogyasztott el Rogozin nyilatkozata előtt?” (Jurnalul naţional)
FOGY A ROMÁN. Románia lakossága 2050-ben várhatóan nem éri el a 16 milliót sem. A Ceauşescu-féle „népesedési politikát” követően, 1989 után a lakosság létszáma jelentősen megcsappant. 25 évvel ezelőtt évente csaknem 315 ezer gyermek született, húsz évvel később számuk közel a felére esett vissza – derül ki a Gândul összeállításából. Szociológusok felmérései szerint a romániai családok egyre nehezebben szánják el magukat a gyermekvállalásra. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint például 2014 januárjában 1360-nal kevesebb gyermek született, mint a megelőző esztendő hasonló időszakában. A hivatalos kimutatások szerint Románia lakossága havonta 5000 személlyel csökken, miközben a nyugdíjasok száma eléri az 5,4 millió főt. Romániában ugyan óránként 21 gyermek születik, ami soknak tűnhet, ám az ország ezzel világszinten a kullogók között helyezkedik el.
NÁLUNK NE KUTASSANAK! Harminc alkalmazottját már elbocsátotta, és a folyamatos tiltakozások miatt a többit sem tudja foglalkoztatni a Bihar megyei Tótiban talajkutatásokkal megbízott magyarországi Acoustic Geophysical Services (AGS) vállalat – írja a Krónika. A cég tavaly érkezett a Partiumba, hogy feltérképezze a kőolaj-, illetve földgázlelőhelyeket. A talajmérést úgynevezett vibrációs technikával, szerkezetmegbontás nélkül végzik, amelyre végül a környezetvédelmi engedélyt is megkapták, és néhány helyi önkormányzat is rábólintott a kutatásra. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Árvák könnyeit letörölni - Báró Szentkereszty Stefánia, a székelyek Nagyasszonya (1842. február 5.–1906. május 26.)
1842 februárjában az égiek bizonyosan jókedvükben voltak, amikor báró Szentkereszty Istvánt és feleségét, vargyasi Daniel Annát kolozsvári házukban leánygyermekkel ajándékozták meg.
A család meglehet, jobban örvendett volna egy címet-rangot, hagyományt továbbvivő fiúnak, de belenyugodva Isten akaratába, keresztvíz alá tartva leánygyermeküket, Szent Istvántól kölcsönözve a nevét, Stefánia keresztnévvel illették.
A szülők leányuknak, valószínű, csendes családi tűzhelyet kívántak, ahol férje árnyékában, gyarapodó családja körében biztonságban élheti majd életét. De ember tervez, Isten végez. A gyermeknek más utat kellett járnia. Nem követte a hagyományos etikettek irányította úri életmódot, ahol még a szórakozásnak módját is előírták.
Születésekor nem is sejtették, hogy e kis csecsemő majd Szent István-i szellemben éli életét, s egykoron a szegények gyámolítójaként az „árvák könnyeit letörlő” Nagyasszonyaik közé sorolják a székelyek. Hogy vezér lesz belőle, aki maga köré gyűjti a szunnyadó tehetségeket, irányt és célt ad minden adakozó szívű embernek, kézfogásra bírja a közösség elheverő erőit. Előkelő, módos házba született, de kisgyermekkora és ifjúsága „édes örömek, de leginkább égető fájdalmak” között telt. Édesanyja korán elhunyt. Nemsokára szeretett jó apja, akinek mindent köszönhetett, szintén a fellegajtó nyitogatók közé szólíttatott. Ezek után sokan belerokkantak volna az élet nyomorába, de nem Ő. Nagy családot alapított: anyja lett a leányárváknak, és viselte gondjukat felnőtt korukig. Mivel szüleit nem támogathatta, hiszen azok korán elhunytak, kárpótlásként sok idős embernek nyújtott gyermeki gondoskodást. Andor testvérének élete, aki szomorú megpróbáltatásban, egy svájci intézetben éldegélte napjait, nem hagyta érzéketlenül a Nagyasszonyt. Az elesettek iránti érzületét a város szegényeire és elhagyott, magára maradt betegeire testálta, azoknak öregotthont, kórházat létesítve. Otthont az elesetteknek
Eszes, művelt emberhez méltóan mérlegelni és dönteni számára pillanat műve volt. Első ízben 1872 októberében emeli fel szavát egy megyei árvaház alapítása érdekében Sepsiszentgyörgy vagy Kézdivásárhely központtal. A két város közötti versengésre sok idő nem maradt. Kézdivásárhely telket ajánlott fel e nemes ügy érdekében, a városi polgárok pedig az első tíz árva gondozását vállalták magukra. A legfontosabb még hátra volt: az anyagi háttér megteremtése épp azokban az esztendőkben, amikor a nagy gazdasági válság egy évtizedre megbénítja az országot. A bárónő viszont útnak indult postakocsin, váltott lovakkal, hiszen akkor még errefelé nem vezetett vasútvonal. Személyes varázsával, szívhez szóló szavaival kérte és bírta adakozásra, akikhez bekopogott, Erdély és Magyarország törvényhatóságait. Egy esztendő leforgása alatt annyi pénzt sikerült egybegyűjtenie, hogy megnyithatta kapuját az Erzsébet királyné nevét viselő Háromszék Megyei Erzsébet Árvaleány Nevelő Intézet 1873. október 12-én.
A bárónő saját adománya, valamint a város nagylelkű pártfogása mellé sorakoztatta fel Széchényi Pál ipari és kereskedelmi, Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi, Bethlen András földművelés- és iparügyi minisztereket, Budapest városát, Bihar, Nyitra és Gömör vármegyét. Itthon pedig Isten tudja, hányszor hangoztak el segélykérő szavai: „Felkérem ezen gyűlést és nemes Háromszék lakosait”, karolják fel e szent ügyet. A háromszékiek nem késlekedtek, hiszen maradt még egy tál étel minden asztalnál, egy váltás fehérnemű, egy rend ruha vagy egy pár lábbeli egy árva gyermek részére. De perdült táncra a város és a környék lakossága bál idején, nyitottak tárlatot, hallgattak úgymond hangversenyt, helyeztek perselyt a templomokba, szántak árverésre vitrinből kivett dísztárgyakat, almáriumból kiemelt értékes tárgyakat, amelyek követték útját a bárónő ama gyönyörű antik művű legyezőjének, melynek bevétele az árvaleány intézetet támogatta. Ezúton vált hasznossá minden jóindulatú gondolat, tettrekészség, tánclépés és dísztárgy, s vált hasznára a közösségnek, de főképpen a 19 év alatt felnevelt 110 árva leánynak. Az intézetnek rendszere, célja volt: értelmet művelni, kézügyességet fejleszteni, hogy a munkában az ott nevelkedők örömüket megtalálják. Ezáltal vált a szülők nélküli, vagyontalan árvából szakácsnő, tanítónő, gondozó, szobaleány vagy önbizalmát visszanyerő, székely lelkiségét, szellemiségét továbbadó anyja gyermekeinek. Öregeknek menedék
Egy alkalommal Pap András kézdivásárhelyi városi tanácsos neje, Nagy Karolina a bárónő jelenlétében felvetette: szánandóbbak azok az emberek, akik család nélkül maradva öregségben, gyógyíthatatlan betegségben nyomorognak, s még koldulni sem tudnak. A bárónő azonnal felkarolta az ügyet, s 1874 őszén a városi képviselő bizottság elé írásbeli indítványt terjesztett egy menedékház létrehozására. A város támogatta. Megfelelő helyiséget biztosított örök időre annak létesítéséhez. Két hónap elteltével már tudott erről a vállalkozásról is Erdély és Magyarország, s nyílt meg a szíve császári és apostoli királyi fenségnek, Rudolf főherceg trónörökösnek, aki magánpénztárából jelentős összeget utalt a Stefánia Menedékház számlájára.
Azt azonban szükséges hangsúlyozni, hogy királyi fenség ide, főherceg oda, a város polgárai, a környékbeli községek lakói támogatása nélkül aligha működhetett volna bármelyik báró Szentkereszty Stefánia-intézet. A város elöljárósága ismét vállalkozott, biztosítva 12 szegény beteg egy-egy heti élelmezését, s gyűjtöttek össze kegyes adakozásból csaknem 5000 forintot. Jancsó Géza gyógyszerész pedig megígérte, míg ő Kézdivásárhely polgára, ingyenes gyógyszerellátást biztosít az intézetben lakóknak. Jól szervezett, részleteiben is kidolgozott menet szerint gyűlt a vegyes adomány a menedékház részére. A megnyitáskor rendezett bál alkalmával a kegyes adományok közé írtak szalonnát, bélhúst, csirke- és pulykahúst, skatulya szardíniát, kenyeret, befőttet, bort és borvizet, skatulya bonbont, süteményt, „lemonadet”. Felszerelésére adakoztak „laskaserítőt”, guzsalyt, ágylepedőt, rokolyát és levesmerőt, imakönyvet és tormástálat, keszkenőt, herbateát és számos más hasznos dolgot. A menedékházban lévő öregeknek reggeli, ebéd és vacsora is kitellett a jóakaratú emberek konyhájáról. Ezek mellett a kézdivásárhelyi asszonyok külön gyűjtést is felvállaltak. Így gyarapodott a menedékház éléstára több véka pityókával, kupa fuszulykával, köböl búzával, rakás murokkal, számos koszorú hagymával, különböző bútorokkal, lábbelikkel, ruhaneművel s egyéb hasznos dologgal.
Betegeknek kórház
Elképzelhető, ennyi vállalkozás, adakozás után a város és környéke már jócskán kimerült, de a bárónő tovább vitte a fáklyát. 1877 ősszén megalakította Kézdivásárhely városi és vidéki Rudolf Kórházát akkor, amikor még alig működött ilyen intézmény, s az egészségügy fejlettségét is szinte csak a nagyvárosok lakói élvezhették. Az újabb alaptőke előteremtése újabb nehézségekbe ütközött. A bárónő ismét útnak indult, s „a trón zsámolyától a kunyhókig mindenütt” hallatta hangját. A ház védnökségét a trónörökös Rudolf főherceg vállalta, aki a bárónő kérésére magánpénztárából 200 forintot adományozott.
Igaz, ezúttal hosszabb időbe telt, míg kapuit az intézmény megnyithatta, de 1884-ben ennek is eljött az ideje. Örvendetes tény: szaporodott a tőke, de sajnos, ugyanakkor a betegek száma is. 1892-ig összesen 2056 beteget ápoltak az intézetben. S ne feledjük, egy esztendő múltán is Erdély-szerte még igen kevés kórházat, pontosabban 29 működő egységet tartottak nyilván. Amikor a nehézségek mellé a közösség részéről lassacskán az unalom, a megszokás is felzárkózott, és lanyhult az adakozás népszerűsége, a jó barátok ismét az ügy mellé álltak. Ezúttal gróf Mikes Benedekné Moser Sofie rendezett zabolai kastélyában fényes estélyt, ahová annyian érkeztek, hogy adakozásukkal ismét kihúzták a kátyúba ragadt szekeret.
Templom és nőegylet
A ország szükségére az Úrnak szolgálatát teljesítő „földön megtestesült angyal, Zágoni báró Szentkereszty Stephanie úrhölgy”, ahogyan kortársai nevezték, már mindenre odafigyelt. Látván, hogy Székelyföld templomai, mint egyedüli s igazi őrtornyai a keresztényi gondolatnak és művelődésnek, mily szegények, az általa eddig létrehozott intézetek áldásos tevékenységének köszöneteként maga köré gyűjtötte a kézdivásárhelyi-kantai római katolikus iskolába a papokat és híveiket, s „az úrnak 1876-ik évében létrehozták a »kézdi-vásárhelyi Oltáregyletet« november hó 19-én árpádházi szent Erzsébet napján, Erzsébet felséges királyné dicső névünnepén”. A bárónő kedvenc évszaka kezdeményező készségét illetően az ősz lehetett, ugyanis 1871 szeptemberében felhívására megalakult a 16 tagból álló Zágoni Jótékony Nőegylet. Ezen újabb alapítvány már követte útját a jól bejáratott rituáléknak: dalra fakadtak a kórusok, megszólaltak a hegedűk egy-egy háromszéki udvarház vastag falai mögött tartott koncerten. Hat esztendő múltán, 1878-ban, amikor befejeződött Bosznia elfoglalása, a Monarchiából származó halottak száma meghaladta a 7000 főt, s ki tudja, hányan maradtak árván, család nélkül vagy sebesülten. A falu akkor is gyűjtést rendezett. A megsebesült katonák s az árvák segélyezésére a pénz mellett 7 kiló tépést és sebkötőt, 7 láda húskivonatot küldtek az arra szorultaknak. Éberen figyelték a világ eseményeit, nemzettársaik sorsát. 1879 tavaszán, amikor a megáradt Tisza egyik éjjelen átszakította a gátat, romba döntve Szeged városát, annak hírét véve, a zágoniak máris útnak indították a segélyt. Más alkalommal a bárónő arra kérte embertársait, hogy akik családjukban örömteljes eseményt ünnepelnek, gondoljanak a szegényekre, elesettekre, az őket felkaroló intézetre is, és küldjenek élelmet számukra. Jó példával ismét ő járt az élen, minden év augusztus 20-án édesapja és az ő neve napján egyheti élelmet küldött intézete részére.
Működött is megszakítás nélkül e szeretet lánca hosszú időkig. Hatékonyságát a szabad kezdeményezés biztosította abban a korban, amikor az egyik dualista vezető politikus arról szólt, hogy „olyan messze vannak innét a jó székelyek, hogy mire óhajtásuk idáig” ,azaz Budapestig ér, akkorra már idejét veszíti a kérelem, megbukik az eszme és javaslat. Végezetül: ennyi munka láttán kinek van bátorsága nagyságát mérlegelni báró Szentkereszty Stefániának? Hiszen ő egyike volt azoknak a géniuszoknak, akik jól tudták, a fennkölt eszmék, a veretes szavak elszállnak, mint a pillanat, ha nem fogja szolgálatra őket az ember. Halálának évfordulójához kapcsolódóan csupán egy rövid idézetet emelünk ki gyászjelentéséből: „zágoni br. Szentkereszty Stefánia úrhölgy az Erzsébet-rend és a koronás arany érdemkereszt tulajdonosa, tiszteletbeli alapítványi hölgy, Kézdivásárhely díszpolgára stb. stb. f. hó 26-án este 10 órakor, Budapesten, hosszú ideig tartó súlyos szenvedések után, angyali lelkét visszaadta Teremtőjének”. A gyászjelentő pontosan fogalmaz, hiszen a Nagyasszony a lelkét adta vissza Teremtőjének, de szellemiségét örökre nekünk hagyta, amikor 64 éves korában eltávozott az élők sorából. Örök mécsest hagyott számunkra, hogy világítson utunkon a nehéz időkben. Megemlékező sorainkat végezetül zárja Nagyasszonyunk gondolata: „Noha ezennel távozom körükből, de szememmel hű kísérőjük leszek ezentúl is.”
Úgy legyen.
Tüdős S. Kinga. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az eurorégió színházait összekötő Határutak
Határutak címmel hiánypótló kiadványt mutattak be vasárnap a Temesvári Eurorégiós Színház Találkozó (TESZT) keretében, amelynek célja a régió színházi kultúrájának a bemutatása, illetve egy minél teljesebb színházi adatbázis létrehozása.
A bemutatón Balázs Attila színházigazgató, a kötet kiadója elmondta: a Határutak a tavalyi TESZT keretében megtartott régiós színházi konferencia nyomán született meg, ahol a térség színházainak a képviselői elhatározták egy eurorégiós színházi munkacsoport létrehozását is, de utóbbi különböző okokból még nem valósult meg. Megszületett azonban a Határutak, egy többnyelvű színházi kiadvány, amelynek része egy régiós (és nemcsak) színházi körkép, egy interjúkat tartalmazó fejezet a színházak közötti együttműködésekről, egy drámafordításokat tartalmazó fejezet és végül egy színházi adatbázis. A kiadvány az eurorégió főbb nyelvein (magyar, román, szerb) íródott, a közös nyelv azonban az angol.
A kötet szerkesztője Varga Anikó, aki Gálovits Zoltánnal közösen kidolgozott koncepció alapján szerkesztette meg a Határutakat. „A hiánypótló kiadvány a térség magyar, román, német és szerb színházi kultúráját hivatott egymáshoz közelebb hozni – mondja a Határutak előszavában Gálovits Zoltán –, úgy gondoljuk, hogy valós, sokak által megfogalmazott igénynek tettünk eleget, amikor eldöntöttük, hogy az egyre jelentősebb Temesvári Eurorégiós Színház Találkozó megszervezésével párhuzamosan egy olyan kiadványt is létrehozunk, amelyben teret biztosítunk az elmélyültebb tanulmányoknak, elemző írásoknak, interjúknak. Reméljük, ezáltal olyan hagyományt teremtünk, amely beépül a köztudatba és a TESZT-hez hasonlóan meghatározó tényezőjévé válik a térség színházi életének, hiszen ugyanazzal a céllal hoztuk létre mindkettőt.”
A Határutak bemutatóján Gálovits Zoltán azt is elmondta: tervben van egy online felület létrehozása, ahol a kiadványban közölt írások megjelennek, kiegészülve egy eseménynaptárral, az állandóan frissíthető, aktualizálható színházi adatbázissal és egy dinamikusabb felülettel, ahová rövidebb színházi hírek is felkerülhetnének.
A kötet szerzői közül Daniela Magiaru és Claudiu Groza színikritikusok is részt vettek a bemutatón, akik egyetértettek azzal, hogy hiánypótló kiadvány született, amely hozzájárul a régió különböző nyelvű színházai közötti együttműködések bővítéséhez, egymás jobb megismeréséhez. A Határutak című színházi kiadványt ingyen megkaphatják a régió kulturális intézményei, színházi szakemberei.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Egység a kultúrában – Elkezdődött a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Több száz ember jelenlétében nyitották meg hivatalosan csütörtök délután a 4. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet, ezúttal a Bánffy-palota udvarán. A tavaly a Mátyás király szülőháza előtti téren zajló vásár helyszínváltozásának fő oka, hogy a szervezők a Bánffy-emlékév programjaiba is bekapcsolódnak, így a standokat az impozáns főtéri ingatlan udvarán állították fel.
A Kolozsvár Társaság idei díját az IDEA nyomda érdemelte ki, mivel az ő kezdeményezésükre idén sikeresen beindult a nyomdászképzés a Báthory István Gimnáziumban. Az IDEA képviseletében az elismerést lapunk munkatársa, Könczey Elemér vette át Kántor Lajostól, a társaság elnökétől.
A megnyitón Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a művelődésügyi minisztérium vezetője arról beszélt, hogy „nemcsak az létezik, ami megtalálható az interneten, ám a digitális technológia nem ellensége a könyveknek, a kettő megfér egymás mellett”.
Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke elmondta: öt éve vetődött fel, hogy a budapesti rendezvényhez határon túli helyszínt is kapcsoljanak, mára egyébként már mintegy 50 magyarországi vidéki helyszínen ünneplik meg az eseményt.
„Az igazi kultúra nem szakadhat táborokra” – fogalmazott Markó Béla költő, szenátor példaként pedig a 140 éve született Bánffy mellett Dsida Jenőt és Apáczai Csere Jánost említette, akiknek nagyságáról szerinte minden erdélyi magyar ugyanúgy elismerően vélekedik szekértáboroktól függetlenül.
Az RMDSZ főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett rendezvény egyik kiemelt meghívottja idén a gyermek- és felnőttverseiről, illetve színpadi műveiről egyaránt ismert és népszerű budapesti Varró Dániel lesz, aki pénteken délután négy órakor lép fel a Bánffy-palota udvarán lévő színpadon, de a „fiatalítás” jegyében a fiatalok körében egyre népszerűbb slam poetry műfaj helyi és budapesti képviselői is fellépnek ugyanott.
A számos könyvbemutató, közönségtalálkozó mellett koncertekre is sor kerül, fellép többek között a Magashegyi Underground és Ágnes Vanilla.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Versgyűjtemények hangzó csodái
Számos könyvbemutató, közönségtalálkozó, koncert várta a felnőtt és gyerekközönséget a hét végén Kolozsváron a több helyszínen, az RMDSZ főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett, 4. Ünnepi Könyvhéten.
A korábban a Mátyás király szülőháza előtti téren zajló vásárnak azért is változtatták meg a fő helyszínét, mert a szervezők a Bánffy-emlékév programjaiba is bekapcsolódtak: konferenciát tartottak Bánffy Milkós (utó)életei címmel. A könyves standokat a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó impozáns főtéri ingatlan emeletén állították fel, ahol a kiadók gazdag kínálata várta a közönséget.
A nátha mint ihletforrás
A rendezvény egyik kiemelt meghívottja idén a gyermek- és felnőttverseiről, illetve színpadi műveiről egyaránt ismert és népszerű budapesti Varró Dániel volt, aki pénteken délután lépett fel a Bánffy-palota udvarán található színpadon.
A „fiatalítás” jegyében egyébként a fiatalok körében egyre népszerűbb slam poetry műfaj helyi és budapesti képviselői is felléptek ugyanott.
A leginkább az évszakok változása, a szerelem és a nátha azok az ihletforrások, amelyek versírásra késztetik – jelentette ki a József Attila-díjas költő, műfordító a közönségtalálkozón.
A 4. Kolozsvári Ünnepi Könnyhét keretében megrendezett eseményre a borús időjárás ellenére szép számú érdeklődő volt kíváncsi a felolvasásra. A költő hűséges olvasói pedig megragadták az alkalmat, hogy dedikáltassák könyveiket. Náthájára hivatkozva Varró Dániel ezúttal inkább „nátha-verseiből olvasott” fel. Mint tréfásan kifejtette: a versíráshoz meg kell legyen egy kicsit zavarodva az ember feje, és mivel ő nem fogyaszt szeszes italt, maradt számára e célra a nátha.
A szellemes rímeivel a laikus nézőkből is mosolyt kicsaló költő többek közt felolvasta 1999-ben írt első, nátháról szóló versét. Ezt követően pedig a Boci, boci, tarka gyerekdal kortárs költők stílusában átírt változataival szórakoztatta közönségét Varró Dániel.
Két felolvasás közt elmesélte, kritikusai a posztinfantilizmus előfutárának nevezték, majd ötsoros, csattanóval végződő versek, úgynevezett limerickek következtek. Varró Dániel a vers „gyakorlati felhasználhatóságát” bizonyítandó elmondta, amikor újszülött kisfiát a szülészeten a kezébe adták és sírt, egy Ady vers nyugtatta meg. Sajnos épp a Párizsban járt Ősz jutott eszébe, viszont egy csecsemőnek mégse Adyval kellene kezdeni – jegyezte meg.
Lászlóffy Aladár „repülőszőnyege”
Lászlóffy Aladár személyiségét elevenítette, költői pályáját vázolta fel az a beszélgetés, amelyet szintén a könyvhét keretében tartottak a hét végén. A 2009-ben, 72 éves korában elhunyt Kossuth-díjas költő, író, műfordító, szerkesztő verseiből a Kriterion kiadásában megjelent, Séta két kor között című kötetet a kiadvány szerkesztője, a költő pályatársa, barátja, Kántor Lajos mutatta be.
A Kolozsvár társaságnál tartott rendezvény keretében személyes emlékeket idézett fel az irodalomtörténész a költőről a Golyószórásban, repülőszőnyegen – kettős portrék Lászlóffy Aladárral című, általa írt kötet vonatkozásában. A Lászlóffy-életmű alkotásai, levelek és személyes emlékek alapján született könyv irodalomtörténeti, politikatörténeti, közéleti vonatkozásokra összpontosít a két tollforgató mély, több évtizedet felölelő barátsága tükrében.
Mint H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója fogalmazott, Kántor Lajos ezzel a két kötettel mintegy elindítja a halhatatlanság felé a Lászlóffy életművet. „A kötetek szerkesztésekor, illetve írásakor természetesen nem tudtam kikapcsolni a személyességet, hiszen megannyi szálon kapcsolódott össze az életünk” – fogalmazott Kántor, aki közös középiskolás éveiktől, emlékeiktől kezdve az első hivatalos, 1958-ban történt irodalmi jelentkezésükön, az egyetemi időszak alatt elmélyülő emberi, költői barátságukon keresztül egészen Lászlóffy késői, Budapesten töltött éveiig, illetve haláláig tartó időszakot elevenítette fel.
Az irodalomtörténész többek között szólt a Forrás-sorozat, illetve a Forrás-nemzedék indulásáról, a pályatársakról – Szilágyi Domokosról, Lászlóffy Aladár szintén költő testvéréről, Lászlóffy Csabáról, Veress Zoltánról, Bálint Tiborról, Jancsik Pálról, a köztük költészeten innen és túl szövődött barátságokról éppúgy, mint Lászlóffy költészetének jelentőségéről, életműve esztétikai megítélésének változásairól.
Külön kiemelte a Lászlóffy és Szilágyi Domokos közti barátságot, szoros emberi, költői szakmai kapcsolatot. A Lászlóffy-életműről szólva úgy fogalmazott, a költő igazán jelentőset a történelmi víziójú, erősen gondolati és izgalmas, „áradásos” kompozíciójú beszédmóddal megírt költeményekben alkotott, de kötött versformában írott költeményei közül is sok a jelentős. „A Lászlóffy-örökség valóban fontos részét a 60-70-es években megjelent kötetekben olvasható nagy lélegzetű szabadversek alkotják. Az életműre szükségünk van, és reméljük, nem jár úgy, mint sok erdélyi költő életműve, hogy a feledés homályába vész” – fogalmazott Kántor Lajos.
Visszatérő motívumok és traumák
Az foglalkoztatja, hogy az ember emberségéhez hozzátartozik, hogy jelentőséget ad a fájdalomnak – mondta el Serestély Zalán Feltételes átkelés című verseskötetének bemutatóján, a Bulgakov irodalmi kávéházban. A fiatal költő kötetét bemutató költőtárs, Borbély András vitaindítóként azt ecsetelte, hogy az erdélyi költészet visszatérő motívuma a gyöngyházkagyló, amely Serestély verseiben is felbukkan.
Az Erdélyi Hiradó Kiadó gondozásában megjelent kiadványt ismertető Borbély András ugyanakkor arról értkezett, hogy a keresztény hagyományban a szenvedés út, amely vezet valahová, míg Serestély Zalánnál ez a szenvedés értelmetlen. Ennél a pontnál rövid filozófiatörténeti kitérőt vett a beszélgetés – Borbély ugyanis megjegyezte, hogy a szenvedés értelmetlensége nietzschei gondolat, amelyre Serestély azzal válaszolt, hogy már Spinozánál megjelenik.
Borbély felvetésére, hogy a családtagjainak ajánlott versekkel velük szeretne-e kommunikálni, Serestély határozott nemmel felelt, mondván, családja elég nagy trauma az életében. „Mit kezd az ember a nagyon szép gyerekkori emlékekkel, miközben itt van a csúf jelen?” – tette fel a költői kérdést Serestély.
Mint fogalmazott, Erdélyben a család fogalma válságban van, nincs magától értetődő közösség, hiába tűnik annak a család. Amikor a családi háttér mintegy megfogyatkozott mögüle, akkor jött rá, mint jelentenek a barátságok – vallotta a szerző. Borbély András azt is elmondta, a kötetben olvasható versekben éles politikai kérdések is megjelennek. Végezetül a beszélgetőtársak az irodalomelmélet és az „irodalomcsinálás” vszonyát boncolgatva arra a következtetésre jutottak, hogy a kettő nem választható teljesen külön egymástól: az irodalomelmélet visszahat az irodalomra.
Egy alien „filmversei”
A „hagyományos” líra, a sci-fi irodalom és a filmes látásmód keveredik lapunk volt munkatársa, Papp Attila Zsolt harmadik, Vízimozi című verseskötetében, amelyet szombat este mutattak be a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében a Bulgakov kávéházban. Bár a bemutató számos rendezvénnyel esett egybe – hiszen a kincses városban most zajlik a TIFF, aznap este pedig slam poetry verseny is volt –, számos érdeklődő összegyűlt a kötet ismertetőjén.
Szántai János író ismertetőjében elmondta: bár ez verseskötet esetében számára ritka, együltő helyében olvasta végig a 84 oldalas versgyűjteményt, amely nemcsak remek olvasmány-, de 114 perces (ennyi idő alatt olvasta el a kötetet) moziélménnyel is megajéndékozta.
A szerző elmondta: ebben a kötetben kerültek legközelebb egymáshoz azok a motívumok, amelyeket korábban is előszeretettel használt verseiben: a víz, a Hold, a files látásmód, az űrséták és a földönkívüliek (Papp Attila Zsolt a sci-fi irodalom rajongója is), amelyek a szerkesztőjével, Gáll Attilával való közös munka eredményeképpen álltak össze végül egy jól összerakott feszes kötetté.
A szerző háromgyerekes családapa, a Főtér szemleportál főszerkesztője, a Helikon és a Filmtett szerkesztője, így saját bevallása szerint igen kevés ideje marad versírásra, inkább éjszaka hódol ennek a „szenvedélynek”. Ez azonban szerinte nem lehet kifogás, hiszen „a vers vagy megíratja magát vagy nem”, Szántai kérdésére pedig azt is hozzátette, hogy a verseiben többször felbukkanó alien, földönkívüli lény maga a versek szerzője, vagy az, aki arra ösztönzi a szerzőt, „hogy ilyen haszontalan dolgokkal foglalkozzon”.
Papp – aki politikai, közéleti témákban is igen érzékeny, publicistaként is gyakran hallatja hangját – elmondta: az újabban ismét divatba jött közéleti költészetet mégsem érzi sajátjának, mert a különböző témákhoz szerinte különféle műfajok illenek, „verses pulicisztikát” pedig nem szeretne írni. A közönség több alkotást meg is hallgathatott a szerző előadásában az est során.
Vasárnap este lapunk szerkesztőjének, Varga László Edgárnak első, Cseréptavasz kötetét mutatják be szintén a Bulgakov kávéházban.
Délután kisgyerekes családok, egyetemisták, és idősebbek vettek részt a Hangzó csoda című közösségi versmondáson, amelynek keretében a Bánffy-palota udvarán László Noémi versét olvasták közösen. A könyvhét rendezvényei közt számos koncert is szerepelt, így péntek este a magyarországi Magashegyi Underground koncertjére bulizhatott a közönség – az alternatív zenekar dalait a csíkszentmártoni származású Bocskor Bíborka énekelte nagy sikerrel.
Kiss Előd-Gergely, Kiss Judit, Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Nagyszalonta évszázadai kötetbe gyűjtve
Gyermekek számára készült, de a szülő vele együtt tanulva szintén megismerheti Nagyszalonta históriáját Dánielisz Endre Nagyszalonta és környékének történelme című könyvéből, amelyet a napokban, a hajdúváros első írásos említésének 800. évfordulóján mutattak be.
„Török László polgármester már nyolc évvel ezelőtt felvetette, hogy kellene egy olyan könyvet adni a diákok kezébe, amelyből megismerhetik szülőhelyük múltját, mert úgy nőnek fel, hogy semmit nem tudnak róla” – emlékezett vissza az előzményekre a Krónikának nyilatkozó helytörténész, akit legutóbb Nagyszalontai sírkertek című könyvének bemutatásakor ismét felkért az elöljáró.
Noha akkor még ez utóbbit szánta pályafutása utolsó kötetének, végül győzött benne a „nevelő”, és tavaly novemberben hozzálátott a település históriájának bemutatásához egészen a régészeti ásatások eredményeitől jelenünkig. A több mint nyolcvan oldalas, több tucat fotóval illusztrált könyvet – amely gyakorlatilag majd 5500 évet átfog – a 6–7. osztályosoknak szánják, de már a bemutatón is számos felnőtt érdeklődött iránta. Dánielisz bevallása szerint az adatgyűjtés nem okozott nehézséget.
„Én a 90. évembe léptem, ebből több tíz esztendőn át olvastam, kivonatoltam. Részekben már megírtam a város történelmét, így gyakorlatilag saját magam loptam saját magamtól” – magyarázta a szerző, aki már korábban kiderítette és rögzítette, hogy a város első írásos feljegyzése voltaképp nem az 1320-as pápai összeírásból való, hanem 1214-re datálódik.
„Arany János költő szülővárosa nagyon különleges település” – vallja a nyugdíjas pedagógus, a helyi Arany-emlékmúzeum egykori igazgatója, rámutatva arra, hogy bár kicsi város, mégis számos kiválóság, jeles személyiség indult onnan útnak. „Három Kossuth-díjasunk is van ezen a kis helyen, és költők szép sorával büszkélkedhetünk” – hangsúlyozta Dánielisz Endre.
Rámutatott: Nagyszalonta régen még parasztváros volt, de fejlődése a 1867-es kiegyezéskor fellendült, építkezések, az utcák kövezése már 1914 előtt megtörtént, hogy aztán az „új demokráciában” további előrehaladást érjen el.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Elena Udrea a Népi Mozgalom Párt új elnöke
A Népi Mozgalom Párt szombati kongresszusán Elene Udrea 742, vetélytársa, Daniel Funeriu 209 voksot kapott a küldöttektől.
Elena Udrea nem sokkal megválasztása után bejelentette: Cristian Diaconescu lesz a Népi Mozgalom Párt elnökjelöltje.
Cristian Diaconescu elfogadta a jelölést.
marosvasarhelyiradio.ro. Erdély.ma

Veszélyes a prepay-kártya a román hírszerzők szerint
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) támogatja, hogy a jövőben ne lehessen névtelenül mobiltelefon-feltöltőkártyát vásárolni.
Dumitru Dumbravă SRI-tábornok a képviselőház távközlési bizottságának szerda délutáni ülésén azt mondta: az ország európai uniós partnerei már eddig is sokszor bírálták Romániát, amiért bárki a személyes adatainak megadása nélkül prepay-kártyához juthatott.
„Bírálatokat kaptunk, amiért Románia sérülékenység-exportőrré vált, vagyis a rosszfiúk között elterjedt, hogy Romániában szabadon hozzáférhetőek a kommunikációs eszközök, anélkül, hogy a vevő felfedné a személyazonosságát, ezért beszerzik, és rossz célokra használják fel őket az EU-ban. Az EU-s partnerek megkérdezik, ki áll a gyanús kártya mögött, én pedig nem tudok válaszolni” – fejtette ki a meghallgatáson Dumbravă.
Hozzátette: teljes mellszélességgel támogatja annak a kormány által tervezett jogszabálynak az elfogadását, amely véget vetne a személyi adatok megadása nélküli kártyavásárlásnak. „Égető nemzetbiztonsági kérdésről van szó, különös tekintettel az EU külső határai mentén bekövetkezett fejleményekre” – fogalmazott a tábornok.
Rámutatott: bár már a 2008-as bukaresti NATO-csúcs idején fölmerült a névtelen kártyák okozta probléma, azóta sem történt semmi, bár már a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) is felhívta a figyelmet a témára.
Daniel Iane, a távközlési bizottság nemzeti liberális párti tagja ugyanakkor megjegyezte: eddig már kétszer vetették el a tervet, mivel Dumbravă nem tudta a honatyákat meggyőzni arról, hogy az általa említett fenyegetések valódiak. Szerinte a szolgáltatóknak és a felhasználóknak is sokba kerülne a jogszabály bevezetése, az elért haszon pedig nem állna arányban a rá költött pénzzel.
Dumbravă szerint ugyanakkor egy uniós kollégáját idézte, aki szerint az első terrortámadás után a parlament biztosan megszavazza majd a SRI által kért összes törvényt.
Mint arról beszámoltunk, a kormány április elején fogadta el a vonatkozó jogszabály tervezetét. Robert Cazanciuc igazságügy-miniszter akkor elmondta: a jogszabály hatályba lépést követően hat hónapon belül minden feltöltőkártya-tulajdonosnak regisztrálnia kell, ehhez pedig fel kell mutatnia valamely személyi okmányát, és szintén csak személyi igazolvánnyal lehet majd új SIM-kártyát vásárolni.
Cazanciuc közölte, az intézkedés célja a nemzetbiztonsági kockázatok csökkentése. Amennyiben valaki nem regisztrál szolgáltatójánál, az mindaddig megszakítja a szolgáltatást, amíg nem pótolja a mulasztást.
Victor Ponta miniszterelnök árnyalta a képet, mondván: a regisztrációs kötelezettség a jövőre vonatkozik, a bevezetéséről ugyanis a parlamentnek kell döntenie. „Volt egy beszélgetés a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban (CSAT), ennek megfelelően dolgoztunk ki egy törvénytervezetet, amelyet továbbítunk a parlamentnek. A törvényhozás a vitát és a közvélemény tájékoztatását követően úgy dönthet, hogy a rendszer 2015. január elsejétől működésben lépjen” – mondta a kormányfő.
Victor Ponta még tavaly, amikor először fölmerült a lépés lehetősége, arról beszélt, hogy a Legfelsőbb Védelmi tanács (CSAT) még 2012 nyarán, az izraeli turisták elleni bulgáriai merényletet követően döntött a felöltőkártyák tulajdonosainak regisztrálási kötelezettségének bevezetéséről.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Hol van a mi lelkünk? (Olvasólámpa)
„NEM TUDOM, MIÉRT HAGYTUK ELVESZNI ERDÉLYT.
ATTÓL TARTOK, NEM VOLT RÁ SZÜKSÉGÜNK.”
Vida Gábor Marosvásárhelyen élő, 46 esztendős írót idén két ízben is kitüntették prózaírói munkájáért, januárban Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjjal, e héten meg a Romániai Írók Szövetsége héttagú kurtóriuma ítélte oda a tavalyi év egyik prózadíját Ahol az ő lelke című regényéért. Lövétei Lázár László a regény Székelyföldben való közlésének első méltatója és szerkesztő-gazdája szellemesen morfondírozik a könyv eredeti címének – A visszairány – nehézkes voltán, s hogy a könyv megjelenésével alcíme is – Kis Erdély-regény – odalett. De idézzük az aggodalmaskodó szerkesztőt:
A cím körüli „műhelytitkok” persze nem tartoznak az olvasóra, nem is hozakodtam volna elő velük, ha utólag nem lett volna egy kis lelkifurdalásom a rábeszélésért: elolvastam ugyanis az ÉS-ben Károlyi Csaba kritikáját a regényről, ahol Károlyi leginkább Vida címválasztását kifogásolja, mondván, hogy a cím legyen egyszerű és könnyen megjegyezhető, mondjuk olyan, mint a Bovaryné. Nekem viszont továbbra is nagyon tetszik az új cím, és ha sarokba szorítanának, akkor én is egy Flaubert-regény címével tudnék takarózni: Vida regényének címe ugyanolyan talányos – mondanám –, mint az Érzelmek iskolája, és ugyanúgy lefedi a teljes regényt, mint emez. „A cím lefedi a teljes regényt” – mondtam az imént, és most újra felhívnám a figyelmet az állításban szereplő jelző fontosságára! Miről is van szó? Első olvasásra még túl soknak tűnt a regény. („Mintha Vida mindent bele akarna zsúfolni, amit momentán a világról tud” – mondtam szerkesztőségbeli kollégáimnak, hogy ne csak áradozzak a regényről.) Nem egészen értettem például, hogy miért küldi el a szerző Werner Lukácsot, a regény főszereplőjét Afrikába (itt tölti Werner Lukács az I. világháború négy évét), illetve hogy miért utaztatja le a háború után Galacra, a román megszállás alatt Budapesten megismert fiatal román katonatiszt, Théophil Savin apjához. Az új cím viszont képes sokkal élesebb megvilágításba helyezni a dolgokat, mint a korábbi. Vegyük például a hosszú afrikai kitérőt: „…amikor sebláztól és maláriától gyötörve haldokolt Afrika színpompás ege alatt, egy öreg maszáj azt mondta a többieknek, akik már le is mondtak az életéről, hogy: nem halhat meg a fiatalember, nincs itt az ő lelke” (143. o.). Ugye, hogy az új cím még a lusta olvasó figyelmét is képes a helyes irányba terelni?
Sokkal érdekesebb viszont a Théophil Savin-szál. Az új cím nyitotta távlatok nélkül ez a szál nem lenne több olcsó töltelékszövegnél (ti. hogy egyedül Théophil Savin adhat alibit Werner Lukács számára arra nézvést, hogy nem ő ölte meg az ószeres Steiner Ignácot). Micsoda bugyuta detektívhistória ez egy ilyen jó regényben? Az új cím viszont megmagyarázza a galaci utazást is. Arról van ugyanis szó, hogy Théophil Savin katonai kiküldetésben Párizsba megy, ahonnan nem akar hazajönni: „…nem akar hazajönni, és nem ad életjelt magáról, nem tart senkivel kapcsolatot, belépett egy titkos szektába, amelyik a világ sorsát hivatott újragondolni” (299. o.). Werner Lukácsnak tehát azzal kell szembesülnie Galacon, hogy nemcsak ő nem tudja, hol van az ő lelke, hanem Théophil Savin sem! Pedig Nagy-Románia létrejöttével épp az imént valósult meg a románok „évszázados álma”! Még egy megnagyobbodott ország sem elég egy fiatalembernek, hogy a lelke otthonra találjon? Lehet, hogy nem is igazi román az a Théophil Savin? Stb. (Kíváncsi vagyok, hogy a regény román fordításának milyen sikere lenne a „széles” román olvasótömegeknél…) Maradva még egy kicsit a címnél: a végén minden jóra fordul – az öreg Werner Sándor is megtalálja lelke nyugalmát (igaz, a fiatalokkal ellentétben ő már korábban is tudta, mit akar: „nem akar hányódni és tekeregni többet, a hazát keresi, az otthont, a biztost, a valamit” – 208. o.); Werner Lukács is „megérkezik” Kolozsvárra („Mióta 1914. február végén felszállt az öreggel a pesti gyorsra, állandóan haza akar menni, vagy csak vissza, eltelt azóta kilenc évnél is több, és bár nem biztos, hogy meg fog érkezni valaha, igen, haza akar menni” – 307. o.); egyedül Daniel Klaudia, Lukács szerelme túl fiatal még ahhoz, hogy hazafelé vágyakozzék. Reméljük, egy következő Vida-regényben már ő is megérzi a hazafelé vezető irányt.
LÖVÉTEI LÁZÁR LÁSZLÓ
Vida Gábor: Ahol az ő lelke, Magvető, 2013. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ragyog a mindenség: líra, grafika és zene találkozása
Beszélgetés Tőzsér Lászlóval, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó vezetőjével
A vers, a rajz és a zene közös találkahelyére vezeti el az érdeklődőket a csíkszeredai Gutenberg Kiadó Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiája, amelyet rendhagyó módon, a kötethez társuló cédé bemutatásával ajánlanak kicsik és nagyok figyelmébe ezekben a napokban, Kolozsvár után Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában, Kovásznán és Sepsiszentgyörgyön is. Hétfőn este a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében koncertezett a Kaláka együttes, amelynek tolmácsolásában régebbi slágerek – Fakatona, A nandu, Ukulele stb. – is felcsendültek a kiadványban szereplő versek mellett. A hangulatos műsor után az emeleti előcsarnokban dedikáltak a zenészek, valamint az antológia összeállításában szerepet vállaló költők, illusztrátorok közül is jó néhányan, ekkor beszélgettünk az ötletgazdával, Tőzsér László kiadóvezetővel.
– Mintha egy nagy családdal találkozna, olyan érzése támadhat az embernek, ha fellapozza a 24 költő, 14 illusztrátor és a négy zenész – Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs – munkáját dicsérő kötetet. Hogyan indult a projekt?
– Körülbelül három éve kezdtünk ábrándozni: éppen a Mátyás királyról szóló köteteinket mutattuk be Kolozsváron, a Mátyás király szülőházában, hazafele pedig, Makkai Kingával beszélgetve szó esett arról, hogy szükség lenne egy színvonalas antológiára. Már akkor elterveztük, hogy tematikus fejezetekbe gyűjtjük a verseket, és nagyjából a szerzőket is kiválasztottuk, majd Makkai Kinga gyűjtötte össze a verseket. Az erdélyi lírából akár minden héten válogathatnánk egy kötetrevalót, annyira gazdag a rendelkezésre álló anyag, szempont volt viszont, hogy ez a mostani gyűjtemény egyedi legyen, próbáljunk úgy eljárni, hogy ezenfelül még valamilyen értéket tudjunk hozzárendelni. Eldöntöttük tehát, hogy a líra mellé a grafikát és a muzsikát is társítjuk, hogy egy nagy találkozás legyen ez az antológia. Eleinte még egyetlen grafikusra gondoltunk, de menetközben kiderült, hogy rettenetesen sok időbe telne egy személy számára, hogy 230 oldalt illusztráljon; így jött az ötlet, hogy ha már versantológiáról van szó, akkor alkossuk meg az erdélyi illusztrátorok gyűjteményét. Véleményem szerint sikeresen megvalósultak az elképzeléseink, hiszen 14 erdélyi grafikus mutathatta meg a stílusát a 24 erdélyi költő mellett, és a Kaláka együttessel lett teljes a kép. Annak ellenére, hogy a bemutatón nem volt jelen az összes szerző és grafikus, itt, Kolozsváron éreztem azt, hogy egy nagy család gyűlt össze, meghatározó élmény ez számomra. Szabadság (Kolozsvár)

Nem indul eljárás Boldizsár Béla ellen
A Bélafalván élő Boldizsár Béla, a Tuzson János Hagyományőrző Társaság vezetője a minap kapta kézhez a marosvásárhelyi ügyészség végzését, amelyben arról értesítették, hogy lemondtak a bűnügyi nyomozásról, és nem indítanak ellene bűnvádi eljárást.
A Daniela Călin ügyész által aláírt végzésben az olvasható, hogy március 24-én iktatták a marosvásárhelyi rendőrségen a Maros Megyei Sabin Motora Ezredes Csendőrfelügyelőség panaszát azzal kapcsolatban, hogy a székely szabadság napján, március 10-én 20 óra körül Boldizsár Béla egy csoport élén kihúzta kardját, és azzal tüntetőleg hadonászott a kocsiban ülő személyek felé. Az ügyészség március 31-i döntése nyomán elrendelte a bűnvádi nyomozás elindítását Boldizsár Béla ellen veszélyes tárgyak jogtalan birtoklásáért és használatáért, amiért legtöbb hét év börtönbüntetés szabható ki. A nyomozásból és a helyszínen készített videofelvételből az derült ki, hogy Boldizsár Béla tette nem összesíti a bűnvádi eljárás elkezdéséhez szükséges elemeket, ezért arra a következtetésre jutottak, hogy megszüntetik ellene a bűnvádi eljárást. A húszlejes eljárási költséget az államkasszából fedezik – olvasható az ügyészségi végzésben.
Mint már hírül adtuk, Vetró András szobrász, hagyományőrző pénzbüntetéséről szóló jegyzőkönyvet a csendőrség kérésére a bíróság megsemmisítette. A kilenc, pénzbírsággal sújtott vármegyés fellebbezési tárgyalásai is elkezdődtek, Hodor István óvását június 10-én és 24-én július 1-jére napolták, Demeter Dénesét június 20-án szintén elhalasztották, szeptember 19-én tűzik ismét napirendre. Varga András fellebbezését július 4-re, a Szőcs Csongorét szeptember 4-re, a Salamon Csaba Attiláét szeptember 15-re, a Szőcs Zoltánét október 20-ra tűzték ki, Tóth Bálint, Papp Ferenc és Varga László Előd esetében pedig még nem tűzték ki a tárgyalás időpontját.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kárpát-medencei fiatalok összefogása
Magyarországi, felvidéki és vajdasági ifjúsági szervezetek vezetői is kiállnak a székelyföldi autonómiatörekvések mellett.
Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági partnerszervezete, a Minta elnöke tegnapi közleményében tudatta: részt vettek a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas nyári szabadegyetemén a mátrafüredi Sástón, és magukkal vitték az SZNT által szorgalmazott és több székelyföldi önkormányzat által elfogadott autonómiapárti petíciót. „Bíztunk abban, hogy az elnyeri a jelen lévő ifjúsági vezetők támogatását szerte a Kárpát-medencéből. És így is történt, kézjegyével látta el a dokumentumot Szegedinszki Krisztián a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórum tanácstagjaként, Nagy Richárd önkormányzati képviselő a Magyar Közösség Pártja Ifjúsági Csoport nevében és Kurucz Dániel, a budapesti Fidelitas nemzetpolitikai munkacsoportjának vezetőjeként” – áll a közleményben. A Minta ugyanakkor reményét fejezi ki, hogy a 153 székely önkormányzat mindegyike elfogadja a határozatot. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Folytatódik a PNL és a PDL összeolvadásának előkészítése
Folytatódtak hétfőn az egyeztetések a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) között a két alakulat közötti fúzióról.
Sajtóértesülések szerint július 12-én vagy 19-én terveznek közös kongresszust tartani, amelyen döntenek majd a következő lépésekről. Vasile Blaga, a PDL elnöke cáfolta, hogy zsákutcába jutottak volna a tárgyalások, mivel a PNL ragaszkodik ahhoz, hogy az új párt PNL néven fusson.
Több PDL-es vezető is felháborodásának adott hangot a hétvégén, amiért a PNL szombati tisztújító kongresszusán a párt élére frissen megválasztott Klaus Johannis azt mondta: a PDL elfogadta, hogy a párt neve PNL legyen. Blaga szerint a név az utolsó dolog, amiről egyeztetnek majd, és kielégítőnek tartja Johannis magyarázatát szombati kijelentésével kapcsolatban.
Johannis vasárnap este úgy nyilatkozott: azt, hogy a PDL elfogadja a liberálisok névvel kapcsolatos feltételét, a PDL politikusaival folytatott hivatalos és nem hivatalos beszélgetésekből szűrte le. Eközben hétfőn Daniel Chiţoiu PNL-es képviselő, volt pénzügyminiszter bejelentette: kilép a pártból, ha az átlép az Európai Néppártba.
Krónika (Kolozsvár)

Évad végi összegzés a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban
Ebben az évadban 316 előadása volt a két társulatnak és több mint negyvenkilencezer nézője, ami 24 százalékkal több mint az előző évadban. 20 bemutatóra került sor, és tizenegy vendégelőadásnak adott otthont a színház. Az alábbiakban néhány nyilatkozattal tekintünk vissza a 2013/2014-es évadra. Gáspárik Attila vezérigazgató: „Úgy érzem, hogy a színház felvette azt a sebességet, amit három évvel ezelőtt terveztünk. Végig hittem abban, hogy a Tompa Miklós és a Liviu Rebreanu Társulat sokkal többre képes, mint ahol volt, habár a Kulturális Minisztérium élén történt változások nem szolgálták a színház ügyét. Úgy érzem a társulat összefogásán, akaratán múlik, hogy sikerüljön megerősíteni azt az előkelő helyet, amit ma a színházunk országos szinten elért, illetve hangsúlyosabban jelen lenni a nemzetközi színházi porondon” – mondta el a Nemzeti Színház vezérigazgatója. Beszámolójában elégedetlenségét fejezte ki az erdélyi önkormányzatokkal szemben, amelyek megítélése szerint, kevés hangsúlyt fektetnek arra, hogy a lakosság minőségi színházi produkciókat láthasson.
A Liviu Rebreanu Társulatnak ebben az évben nyolc premiere volt és 133 előadást tartottak, amelyet több mint 15 ezer néző látott. Ehhez adódik még közel háromezer néző, akik kiszállásokon, fesztiválokon nézhették meg a társulat előadásait.
Alina Nelega szerint: „Közel három év elteltével a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román társulatának sorsában irányváltásról beszélhetünk. A határozott kanyar, mely a mai valósághoz és az európai értékekhez csatlakozó színház felé irányul, egy lépést jelent nagyobb léptékű, a román és nemzetközi színházi jelenség érték-áramlatába illeszkedő projektek tervezése felé. Ám mindebből semmi nem volt lehetséges a társulat színészeinek meghatározó hozzájárulása nélkül, mely társulatról büszkén állítom, hogy valóban értékes, nyitott, lelkes, örömmel dolgozó művészekből áll. Nyilvánosan is gratulálok nekik komoly munkájukhoz, és együtt készítünk a közönségünknek még izgalmasabb művészi projekteket a következő évadra” – zárta értékelőjét a román társulat művészeti vezetője.
A Tompa Miklós Társulat Marosvásárhelyen összesen 183 előadást tartott, amit több mint harminckétezren láttak. Ebben az évadban 12 bemutató előadást tartottak, ebből négyet a nagyteremben, hetet a kisteremben és egyet az underground teremben láthatott a közönség. Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője szerint az elmúlt évad beváltotta azokat az elvárásokat, amiket célul fogalmazott meg. „Elindultunk azon az úton, aminek a végén bizonyosság megérkezni. Csodálatos elégtétel, hogy ez a csapat, akik csináljuk és akikkel csináljuk nekem való közösség” – értékelte Keresztes Attila.
A nagyteremben először Varró Dániel – Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátékát mutatták be Keresztes Attila rendezésében, 2013. októberében. Ezt követte novemberben az Alekszandr Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála című tragikomédia, Tufan Imamutdinov rendezésében. Szilveszteri előadásként került repertoárra Székely Csaba Hogyne, drágám! című zenés vígjátékának ősbemutatója, Sebestyén Aba rendezésében. A nagytermi bemutatók sorát áprilisban Pierre Beaumarchais Figarója zárta, Keresztes Attila rendezésében. A Tompa Miklós Társulat a kisteremben Páskándi Géza Kalauz nélkül című drámájának felolvasószínházi előadásával emlékezett a szerző születésének 80 éves évfordulójára a Magyar Dráma Napján. Rendező: Gáspárik Attila. Októberben került sor az Euripidész nyomán Székely Csaba által írt Alkésztisz bemutatójára Sorin Militaru rendezésében. Kemény János születésének 110. évfordulójára, a 100 éves Kultúrpalota rendezvénysorozat keretén belül került sor a Kemény János Mester című színművének ősbemutatójára László Csaba rendezésében. Ezt követte a Szilágyi Domokos verseiből készült pódiumműsor Kényszerleszállás címmel, Gáspárik Attila előadásában. Februárban Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Erdő című drámáját vitte színre Harsányi Zsolt. Improvizációkból született az Ördög próbája című előadás, amelyet Radu Afrim rendezett, majd márciusban került sor Szabó Magda – Bereményi Géza Az ajtó című premierjére Kincses Elemér rendezésében. Az előadással a színház Farkas Ibolya színművész 75. születésnapját és színészi pályájának 55. évét ünnepelte. A kistermi előadások sorát a szintén improvizációkból készült TwiLike-Lájkonyat, vámpírjáték, vagy amit akartok bemutatója zárta Balogh Attila rendezésében Az évad repertoárját az elmúlt évadokból áthozott előadások tették változatosabbá. Az évad során látható volt Dorota Maslowska Két lengyelül beszélő szegény román című színműve, Carl Orff Carmina buranája táncszínházi előadás formájában, Makszim Gorkij: Mélyben (Éjjeli menedékhely) színműve, I.L. Caragiale Megtorlás című drámája, a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös produkciói, Székely Csaba drámái, a Bányavirág és a Bányavakság, Shakespeare A makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázása, Háy János A Gézagyerek istendrámája, valamint Medgyessy Éva Rekviem egy hazáért monodrámája.
Számos vendégelőadás is tarkította az évadot. A Katowice-i Teatr Śląski Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő előadását mutatta be Marosvásárhelyen Keresztes Attila rendezésében. Vendégszerepelt Bogdán Zsolt a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, az Ady Endre előadóestet májusban láthatta a helyi közönség. Bérletes vendégelőadásként a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház J.B.P. Moliere A fösvény és Tadeusz Słobodzianek Ilja próféta című előadásai vendégszerepeltek Bocsárdi László rendezésében. Az évadot pedig a Kolozsvári Magyar Opera Trubadúr című operája zárta.
A Tompa Miklós Társulat számos fesztiválmeghívásnak tett eleget, ahonnan a művészek több rangos díjjal tértek haza. Az évad elején, októberben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió közös produkciója Székely Csaba Bányavakság című előadásával vett részt a dráMA kortárs színházi találkozón Székelyudvarhelyen. Ezt követte a gyergyószentmiklósi – Nemzetiségi Színházi Kollokvium, ahol a Bányavakság mellett a Bányavirág előadással is szerepelt a társulat. Szintén a Bányavakságot mutatták be a bukaresti Országos Színházi Fesztivál (FNT) – keretén belül. November végén rendkívüli meghívást kapott a lengyelországi katowicei színháztól a társulat, ahol Makszim Gorkij Mélyben (Éjjeli menedékhely) című előadását mutatta be Keresztes Attila rendezésében. A színház eleget tett a Thália Színház meghívásának is, a Humorfesztivál kiegészítő rendezvényeként mutatták be Budapesten Alekszandr Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála című előadását. Májusban Miskolcon vendégszerepelt a társulat Makszim Gorkij Mélyben (Éjjeli menedékhely) és Székely Csaba Bányavakság előadásaival, amelyet az aradi Nemzetközi Új Színház Fesztivál követett, ahol az Az ördög próbáját mutatták be. Az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon, Sepsiszentgyörgyön B. Fülöp Erzsébet a legjobb női főszereplő díját és Galló Ernő a legjobb férfi mellékszereplő díját kapta az Ördög próbájában nyújtott alakításukért. Az fesztiválon egyébként a Tompa Miklós Társulat előadása volt az egyetlen magyar nyelvű beválogatott előadás. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában a Tízen a filmért (10 PENTRU FILM) programjába Berekméri Katalin, a társulat színművésze kapott meghívást. Júniusban a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) hozta el az év egyik legrangosabb elismerését. Az Euripidész nyomán Székely Csaba által írt Alkésztisz nyerte a szakmai zsűri különdíját. Temesváron a Európai Előadóművészeti Fesztivál – Román Dráma Fesztivál (FDR)-on a Bányavakság szerepelt, a fesztiválszezont pedig a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja XXVI. zárta, ahol a társulat két előadását is beválogatták a versenyprogramba: Székely Csaba Hogyne drágám és – Euripidész nyomán Székely Csaba írta Alkésztisz című előadásokat. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházi az előadásokon kívül is sűrű évadot tud maga mögött. A város legnagyobb kulturális intézményeként számos kulturális rendezvénynek volt szervezője, kezdeményezője és partnere. Ebben az évadban sikerült Marosvásárhelyre hozni az UNITER gálát, a romániai színházi szakma legrangosabb seregszemléjét, amelynek társszervezője volt a Nemzeti Színház. A gálán a legjobb román dráma díjával díjazták Alina Nelegát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulat művészeti vezetőjét, kortárs drámaírót. A Dugóban (În Trafic) című dráma ősbemutatójára június végén került sor. Novemberben ismét helyet adott és partnere volt a színház a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak, amelynek keretében többek közt a Kaláka együttes is koncertet adott. Áprilisban a Szomszéd néni Produkciós Iroda, Badár Sándor, Badár Tamás- Humorfeszt Gála rendezvényének volt partnere a Nemzeti. Az évfordulók, világnapok alkalmával is számos rendezvényt kezdeményezett a Nemzeti Színház. Vásárhelyi filmszínészeknek állított emléket az 21. Alter-Native rövidfilmfesztivál első napján, a Kultúrpalota galériájában megnyitott Lohinszky Loránd & Ion Fiscuteanu elnevezésű fotókiállítás. A 100 éves Kultúrpalota ünnepi rendezvénysorozatához a színház kultúrpalotabeli éveiről készült fotókiállítással csatlakozott 2013. december 3-án.
Karácsonyhoz közeledve a színház a kicsikre is gondolt: míg a Tompa Miklós társulat színészei december 24-én délután angyalváró játszóházzal szórakoztatták az óvodás és kisiskolás korú gyermeket, a Liviu Rebreanu Társulat hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett ajándékgyűjtést, mely ajándékokat az Ír mese című előadás után osztottak ki az ifjú közönségnek. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a román illetve magyar kultúra napjainak (január 15. és január 22.) alkalmából társszervezőként vett részt a Zanza Kávézóban megszervezett Olvass fel Marosvásárhelyért! / Citeşte-le târgumureşenilor! elnevezésű ikerrendezvényen. A színház bekapcsolódott az országos szintű Iskola másként című alternatív oktatási programba is, melynek keretén belül egy héten keresztül több mint 450 diákot látott vendégül színházi előadásokra és kulisszajárásra.
2014. árpilis 23-án a Látó Szépirodalmi Folyóirattal közösen ünnepelte William Shakespeare születésének 450. évfordulóját. A Látó ünnepi lapszámának bemutatását követően a Tompa Miklós Társulat színészei olvastak fel Shakespeare-ből ihletett kortárs szonetteket, ezenkívül Shakespeare-előadások vetítésére és fotókiállításra is sor került az eseménynek otthon adó G. Caféban. Idén a Nemzeti első ízben vett részt a Maros Megyei Múzeum által szervezett Múzeumok éjszakája elnevezésű programsorozatban. A színház előcsarnokában berendezett Színházi Kávézóban a színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila Legendák és valóság. 60 év színészképzés Marosvásárhelyen című színháztörténeti előadást tartott, az emeleti előcsarnok Marx József emlékkiállításnak adott helyet, melyet a 100 éve született marosvásárhelyi fotóművész tiszteletére hozott létre a Marx József Fotóklub. A több mint 500 látogató nyeremények fejében felmérhette a színház történetére vonatkozó ismereteit, megtekinthette régi előadások felvételeit illetve színházi jelmezeket próbálhattak fel.
Idén alakult meg a színházkutató központ a Nemzeti Színház keretén belül. A színházalapítástól kezdve napjainkig terjedő gyűjtemény nagy részét már digitalizálták és kivonatokat jelentettek meg a Nemzeti Színház honlapján: www.nemzetiszinhaz.ro. A színházi örökség megvédése és ápolása mellett a színházkutató központ emléknapok, kiállítások és konferenciák szervezését is célul tűzte ki, továbbá azoknak a diákoknak, doktorandusoknak kívánja elősegíteni a munkáját, akik szakdolgozatukat a marosvásárhelyi színházművészetről írják.
Az évadzárón Gáspárik Attila az erdélyi színjátszás kapcsán mondta el: „Örömmel tölt el, hogy Erdélyben a színházművészetnek sikerült újrafogalmaznia magát, úgy Kolozsváron, mint Sepsiszentgyörgyön vagy Temesváron” – zárta az értékelőt a vezérigazgató.

Hétköznapok a hátországban (Sepsiszentgyörgy az első világháború idején - 2.)
Szervezik a hadisegélyeket
Bálint Dénes polgármester augusztus elsején városi tanácsülésen ismertette a mozgósítás eredményeit, beszélt az eltávozottak hozzátartozóinak megsegítéséről, de a sebesült katonák ellátásában a lakosság által tanúsított messzemenő segítőkészséget is kiemelte.
A városi tisztviselők közül Balázs Ernő főmérnök, Szabó Mózes végrehajtó, Hamar Imre, Farkas Lajos díjnok, Baconi Zsigmond, Deme Gábor, Nagy Mózes rendőr, Nagy János hivatali szolga vonult be katonának. A hadba vonultak hozzátartozói törvényes segélyben részesültek, ezenkívül társadalmi adakozással igyekeztek a kereső kiesésével fellépő nyomort enyhíteni. A város lakói csaknem 4000 korona értékben adakoztak a rászorulók kenyérrel és tejjel való ellátására. A hatóságok az otthon maradt munkaképes családtagoknak a szövőgyárban és a dohánygyárban való elhelyezkedését segítették.
Minden ilyen család megsegítése, a családfővé előlépett anyáknak munkalehetőség biztosítása a hatóságok elsőrendű feladata volt. Augusztus 2-án helyi bizottságot alakítottak a katonák családjainak segélyezésére és gyámolítására. Ez alkalommal a város lakói nagy számban gyűltek egybe, amikor is az apa nélkül maradt családok félelme és szorongása, a bajban lévők kétségbeesése arról győzte meg a városvezetést, hogy a segélyezés elnapolhatatlan. A jelen lévő személyek vagy intézmények képviselői nagylelkűségről tettek tanúbizonyságot. Külön említést érdemel Kardhordó László tanítóképzői tanár és dr. Kertész Jenő ügyvéd nagyvonalúsága: előbbi 100, utóbbi 50 koronával járult a gyűjtés sikeréhez. Báró Szentkereszti Béla főispán is 50 koronát adakozott a nélkülözők számára. Testületek is adományoztak: a Csizmadia Társulat 100 koronát, az Asztalos és Szabó Társulat ugyanennyit, a Cipész Ipartársulat 50 koronát, a Siculia Szabadkőműves Páholy 100 koronát, a Magyar Királyi Dohánygyár 37-et, a Klinger cég varrodája 10-et, a Háromszéki Takarékpénztár adománya 500 koronát tett ki. Összesen 2812 korona gyűlt össze. A pénzadományokon kívül többen természetbeni felajánlást tettek: gabona, élelem, ruha. Mások a nehéz helyzetben lévő családok gyermekeit fogadták állandó ellátásra, 86 család 269 kiskorú gyámolítását vállalta, népkonyhákat rendeztek be, napközi otthonokat szerveztek. Arra törekedtek, hogy munkalehetőséget biztosítsanak a foglalkozás nélküli családfenntartó asszonyoknak. A kézdivásárhelyi hasonló intézkedések gyorsaságban, de adakozó készségben is megelőzték a sepsiszentgyörgyieket. Ott már 1914. augusztus 17-én dr. Török Andor polgármester irányításával elkezdődött a jótékonykodás. Falragaszokon buzdították adakozásra a lakosságot. Ennek eredményeként 7833 korona gyűlt össze, de úgy gondolták, hogy nagyobb hangsúlyt kell helyezni a természetbeni segélynyújtásra: népkonyhák, napközi otthonok, munkalehetőségek létrehozásával. A segélyek elosztásakor ellenőrizték, hogy az érintett személy tényleg állás nélküli-e, mert előfordult, nem is ritkán, hogy az illető nem vallotta be munkaviszonyát, az ilyeneknek viszont az állami segély nem járt. 1914. szeptember 25-én D. Andrásné kérvényezi az alispántól az állami segély folyósítását. Férje augusztus 6-án hadba vonult, a feleség két kis gyerekkel alig volt képes az életvitel legminimálisabb feltételeit előteremteni a dohánygyártól kapott keresetéből. Nyomorúságos helyzetére hivatkozva kéri állami támogatásban részesítését. Bálint Dénes polgármester magyarázattal szolgált az ügy elbírálásával kapcsolatosan. A kérvényező, aki dohánygyári alkalmazottként állandó ellátásban részesült, saját házában lakott, ennélfogva pedig a pénzügyminisztériumi előírás feltételeinek nem felelt meg, segélyre tehát nem volt jogosult. A polgármesteri felirat szerint Pakucs Istvánnét az összeírási jegyzék segélyezésre jogosultnak tekintette, és részére a pézügyi igazgatóság november elsejétől 57 filléres napi segélyt állapított meg. D. Mihályné is kérte az alispáni hivataltól segélyezését. Férje augusztus elsején bevonult, az ő csekély bére alig fedezte életszükségleteit. Lakbér törlesztésére kért némi támogatást. Bálint Dénes a kérvényezőt azért utasította el, mert gyári munkásnő lévén állami segélyben nem részesíthető. B. Dánielné kérését is hasonló okokra hivatkozva utasították el. K. Anna esetében viszont megítélték a segélyben részesítés jogosultságát, mert nem rendelkezett állandó munkahellyel.
Szolidaritás a frontharcosokkal
A hazatérő sebesült katonákat a Vöröskereszt Egylet a vasútállomáson szeretetteljes fogadásban részesítette, ahonnan a Ferenc József Közkórházból alakult katonai tartalékkórházba, valamint az Olt utcában létesített üdülőházba kerültek. Itt nemcsak a berendezési tárgyak biztosításában jelentkezett a közösségi áldozatkészség, de a sebesültek ellátása tekintetében is a városi polgárság nagylelkűsége dicsérendő.
Különböző formákban nyilvánult meg a lakosságnak a fronton lévőkkel való szolidarítása. A tanítóképző negyedéves hallgatói például elhatározták, hogy a padlón fognak aludni és a kényelmes, sodronybetétes ágyaikat átadják a vöröskeresztes kórház számára. Amikor a vallásügyi és közoktatási miniszter elrendelte, hogy a sepsiszentgyörgyi tanítóképző intézet növendékei a hadba vonuló katonák számára hósapkát, csuklóvédőt, térdmelegítőt, haskötőt, flanell férfiinget, törülküzőt készítsenek a kézimunkaórák idején, a tantesület és a tanulók szívesen tettek eleget a felkérésnek. A tél közeledtével és a zord idő beálltával ugyanis megállapították, hogy 600 000 téli ruhaneműféleség hiányzik a katonák felszereléséből.
A sebesültek számának állandó növekedésével az Olt utcában létrehozott üdülőházat városi pótkórházzá alakították át. A közösség hozzájárulását kérték a gyógyintézet ellátásához tejjel, kávéval, kiflivel. 1914. október 13-án újabb kórházi egységet szerveztek a polgári fiúiskola internátusában, ahová az első húsz sebesült katona érkezését aznapra várták. A sepsiszentgyörgyi nőegylet Kelemen Lajosné elnök, a vöröskeresztes egylet pedig Csinádi Lajosné vezetésével a legtöbbet tett a sebesültek ellátása érdekében. 1915. január 30-án a nőegylet felhívást tett közzé, amiben a lakosság hozzájárulását kéri az elfogyott fehérneműkészlet kiegészítésére. Elsősorban ingre, alsónadrágra, zsebkendőre volt nagy szükségük. A vöröskereszt egylet a sepsiszentgyörgyi polgári fiúiskolában elhelyezett katonai kórház számára párnákat kért a lakosságtól. Az igények növekedésével száz ágyra bővítették a kórház befogadóképességét, mely májusra elérte a 132-t. Fenntartása és működtetése szempontjából elsősorban a báró Szentkereszty Béláné nevét kell említeni. A vöröskereszt egylet kezdeményezésére 1915. június közepén megalakult a Háromszék megyei rokkant katonákat gyámolító és elhelyező bizottság. A Székely Mikó Kollégium tanári kara a hadba vonuló tanítványok emlékének megörökítésére elhatározta, hogy az iskola értesítőjében közzéteszi a frontra vonuló tanulók névsorát.
Cserey Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A polip
A korrupció polipja – ez az imaginárius szörnyeteg – behálózza Abszurdisztánt. Csak a péntek reggeli hírekből: letartóztatták a korrupcióellenes ügyészség iaşi-i ügyészét csúszópénz elfogadása miatt, előzetesbe került a sloboziai vérközpont igazgatónője, mivel a vérátömlesztéshez elengedhetetlenül szükséges vér is alkuk céltáblájává vált, aki nem fizetett 50 vagy 100 lejt, nem kapott vért, betegek haltak meg a műtőasztalon.
Letartóztatták az egyik teleormani árvaház vezetőjét, azzal vádolják, hogy csúszópénzt kértek az örökbefogadásokért, egy boldog család 1000 euróért juthatott gyermekhez, az ügyek nyolc esztendeje folynak… Hetek óta folyik a kenőpénz elfogadásával vádolt Mircea Băsescu ügye is, előtérbe kerültek ismét a korrupcióval vádolt tévémogul zűrös ügyletei, s Voiculescu ellen szaporodnak a vádak! De mindez eltörpül a legújabb botrány mellett: a Korrupcióellenes Ügyészség három minisztérium 2001 és 2013 között kötött, több mint gyanús szerződéseit vizsgálja. A korrupció polipja tehát elérte a hatalom legfelső köreit is, az elnök családját, a leggazdagabb üzletembereket és a kormányt. De lássuk, miről van szó ez utóbbi esetben. Négy szerződésről, melyekkel körülbelül egymilliárd lejjel károsították meg az államot. A történet 2001-ben, a Năstase-kormány idején kezdődik, de átnyúlik a Boc- és a Ponta-kabinet idejére is. A mába! Az oktatási minisztérium az iskolák informatikai berendezéseinek korszerűsítésére kötött még 2001-ben egy szerződést. Nyilván, csúszópénzekért juthattak a cégek az üzlethez, később az ügy az informatikai minisztérium hatáskörébe került, s folytatódott Daniel Funeriu és Valeriu Vreme oktatásügyi, illetve kommunikációért felelős miniszter idején is, érintve a kabinet főtitkárságát is. Még megdöbbentőbb a belügyminisztérium umbuldája. Ioan Rus minisztersége idején, 2001-ben a határok biztonságosabbá tételének érdekében kezdett tárgyalásokat a tárca különféle cégekkel, 40, illetve 60 ezer euróért kaphatták meg a szerződéseket az érintett vállalkozások, de tejeltek 5–10 százalékot a megkötött szerződések után is a megítélt összegből. Ez az ügy is átnyúlik a mába. 650 millió euróról van szó, az összeg jelentékeny része köztisztviselők zsebébe vándorolt. A Korrupcióellenes Ügyészség munkatársai kezdeményezik tizenegy volt és jelenlegi miniszter őrizetbe vételét. Ha tagjai a parlamentnek, kiadatásukról a képviselőház és a szenátus dönthet, ha nem tagjai, akkor Traian Băsescu államfő. Az 1989 utáni huszonöt év legnagyobb korrupciós ügyéről van szó. Mindez cáfolja szegény Radu Vasile – a costeşti-i csata hőse – megállapítását, aki még 1999-ben, a bányászvillongások idején jelentette ki: Romániában már mindent elloptak, nincs, mit ellopni. Kiderült: van, és az is, hogy a száz sebből vérző polip levághatatlan karjai elérték a hatalom legfelső köreit is.
Bogdán László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Másodszor is elkobozzák
Miután a nyilasok halálra ítélték
A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) kiadott egy dokumentumot, amelyben azt állítják, a kommunisták nem jogsértő módon, hanem bírósági ítélet alapján kobozták el Bánffy Dániel birtokait – így semmisnek minősülhet 9 323 hektár erdőterület 2007-es visszaadása az örökösöknek – tudósít az Agerpres.
A CNSAS által kiadott dokumentummal egyetlen baj van: a bírósági ítélet tényleg megvolt, ám az napnál világosabban bizonyítja, hogy 1952-ben a bukaresti bíróság politikai okokból ítélte el nyolc év kényszermunkára és vagyona elkobzására az egykori földbirtokost. A hivatalos indoklásban az áll, hogy Bánffy Dániel 1940 és 1944 között emberiesség elleni bűntettekre bujtogatott. Az ítéletben az is benne van, hogy a magyar világban Románia és a román lakosság érdekei ellen lépett fel. Fogalmunk nincs, mit tehetett Bánffy, ám egy ilyen indoklás elfogadása alapján nagyjából az összes erdélyi magyar vagyona elkobozható: 1940 és 1944 között mindenki Románia érdekei ellen lépett fel.
A Maros megyei földosztó bizottság június 24-én a CNSAS dokumentuma alapján bíróságon támadta meg Bánffy Dániel területeinek visszaszolgáltatását az örökösöknek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Markó Béla: szinte káosz van a tanügyben
Sürgősségi rendelettel közel száz pontban módosította a kormány a tanügyi törvényt. A lépést több volt oktatási miniszter és a felsőoktatási intézmények is bírálták. Markó Béla RMDSZ-es szenátor, az oktatási szakbizottság tagja szerint szerint káosz van a tanügyben.
Az elmúlt napokban több volt oktatási miniszter és az egyetemek (köztük a kolozsvári BBTE) is bírálták a kormányt, amiért sürgősségi rendelettel "átírta" a tanügyi törvényt. A kifogásolt módosítások között szerepel, hogy ezentúl magánszemélyek is indíthatnak magánegyetemet és az intézmények bezárását is kezdeményezhetik, doktori képzést pedig távoktatáson is lehet tartani, növekszik ugyanakkor a beiskolázási szám mintegy tíz százalékkal.
Mint arról már írtunk, az érettségi eredmények javultak a tavalyihoz képest, a módosított oktatási törvény azonban jó hírrel kecsegteti a végzős diákokat, hiszen a jövőben sikertelenül érettségizők az állam által finanszírozott felkészítőkön vehetnek majd részt, sőt nem csak ősszel, hanem tavasszal is próbálkozhatnak újra a diploma megszerzésével. Ez utóbbi módosításnak a bírálói szerint kimondottan kampányíze van. Fontos újdonság az is, hogy alacsonyabb óraszámmal dolgoznak a tanárok, és az iskolatanácsok tagja lesz a polgármester is.
Markó Béla szenátor oktatásért is felelős miniszterelnök-helyettesként az új tanügyi törvény elfogadásának egyik fő szorgalmazója volt 2010-ben, a Boc-kormány idején. A jogszabály 2011. január elsején lépett életbe, azóta többször is módosult. A maszol.ro-nak elmondta: szerint ebben a pillanatban szinte káosz van a tanügyben, és ha a Boc-kormány alatt a törvény számos rendelkezését alkalmazták volna, akkor ma nem változtatnák meg ezeket.
Példaként említette: az RMDSZ a történelem és földrajz magyar nyelvű oktatását megoldotta az oktatási törvényben, kikényszerítették a kisebbségi, elsősorban magyar iskolák számára a román tantervek kidolgozását is, az életbe léptetésükre azonban még mindig várni kell – a maszol.ro által korábban megszólaltatott Király András szerint a 2015-2016-os tanévben van esély erre.
"Gyakorlatilag sürgősségi kormányrendeletről sürgősségi kormányrendeletre a volt tanügyi törvényt bontják le.Azzal pedig végképp nem értek egyet, hogy szakszervezeti befolyással történjen mindez, nekik a munkavállalók érdekeit kell képviselniük, de a tanügyi törvénnyel nincs dolguk" – fogalmazott Markó. Szerinte a parlamentnek meg kellene vizsgálnia, milyen lett a törvény a sürgősségi kormányrendeletekkel tűzdelve, és újra kellene gondolnia az egészet."De nem úgy, hogy lemondunk a korábban elindított reformról” – tette hozzá.
Remus Pricopie tanügyminiszter ugyan a 2011-ben elfogadott törvényt tartja hibásnak és védelmébe veszi a módosításokat, elődje, Mircea Miclea szerint újracentralizálták a rendszert, Daniel Funeriu szerint pedig a változások inkább fenyegetést jelentenek a diákok számára, mint támaszt. "A kormány csoportos nei erőszakot hajtott végre a törvényen" - jelentette ki Funeriu.
A politikus viszont üdvözölte azt a módosítást, hogy apolgármester az iskolatanács tagja lehet, mert ostobaságnak tartotta azt a korábbi sürgősségi rendeletet, amely ezt megtiltotta. "Míg az önkormányzatok adminisztrálják az iskolákat, és az önkormányzatok részéről jelen vannak képviselők is, miért volna jobb, ha a városvezető csak közvetetten értesülhetne a problémákról?" – magyarázta.
Az iskolák vezetőtanácsát érintő más módosításokkal nem ért egyet, mert ezek szerinte pontosan a vezetőtanácsok gyengítését eredményezik. Ilyen változtatás például az igazgatói kinevezések centralizálása.
Kustán Magyari Attila, maszol.ro

Köpecről indulva… (4.)
Vargyas, Székelyszáldobos, Olasztelek
A Rikától visszafelé Vargyas irányába érdemes haladnunk. E nagyközség Erdővidék északnyugati csücske – a Rika-hegység és a Dél-Hargita lábánál – Barót városától kilenc, Sepsiszentgyörgytől 57 kilométer távolságra. Amit itt feltétlenül meg kell tekinteni, a település impozáns műemlék kastélya, amely a 16–18. századi építészet gyönyörű hagyatéka.
A Daniel-kastély a reneszánsz, a barokk és a klasszicista építészeti stílusok felejthetetlen remeke. Érdemes megtekinteni az unitárius templom harangjait, a hagyományos helyi festett bútordíszítést. A kora középkori alapokra épített református templomot, melyet Makovecz Imre tervei alapján építettek 2005-ben. 1997. május 31-én, az új templom alapkövének lerakásakor egy 12–13. századi középkori templom kőből faragott ablak- és ajtókeret-töredékeire, egy székely rovásírásos, kőből faragott keresztelőmedencére bukkantak. E rovásírásos szöveg megfejtése: „Mihály Isten szentje.” Vargyas egyike azon falvaknak, ahol utcanév és patakhíd – a Rapsán utca, a Tatár hídja – őrzi a település népének tatárok elleni önvédelmi harcát. Vargyas határában is találunk a tatárjárással kapcsolatos megnevezéseket, mondákat. Az almási barlangnál láthatjuk a tatár kápolna megmaradt romjait, a Csala tornyát, a Síró-kutat. Ez utóbbiak külön gyalogtúra látnivalói, témái. A két utcanévhez kötődő mondát báró Orbán Balázs, a legnagyobb székely a Székelyföld leírásában jegyezte le. A monda szerint egy tatár csapat vezére, Rapsán itt, Vargyason ütötte fel a főhadiszállását, innen rabolta, gyújtogatta a környékbeli településeket. Kezdetben a vargyasiak elmenekültek, míg végül egy Marczel Gergely nevű vitéz állt az élükre, és rátámadtak a ma is Tatár hídjának nevezett híd mellett a rablókra. A közelharcban azonban Marczel halálosan megsebesült, a vezér nélkül maradt nép felmenekült a Látóhegyre. Végül a vargyasiak Marczel feleségének vezérletével felfegyverkeztek, ki mivel tudott, rajtaütöttek és szétverték a tatár hordát. Rapsán vezér is menekülésre kényszerült, üldözői elől az egyik zsákutcába torkolló úton igyekezett egérutat nyerni, lovastul a megáradt Vargyas-patakba ugratott, és ott lelte halálát. Azóta az utca az ő nevét viseli. A vargyasiak tatárok elleni küzdelméhez hasonló mondáink száma elenyésző, épp ezért turistacsalogatónak képzelem, hogy a hasonnevű utca bejáratánál vagy a híd közelében dombormű ábrázolja Rapsán és a székely vitéz, Marczel Gergely párviadalát. Ez megvalósítható, mivel Vargyason él és munkálkodik Máté Ferenc (Ilonka) jeles fafaragó meg az ő tanítványai. De e faluban alkot négy és fél évszázada a híres bútorfestő Sütő-dinasztia is. Barót felé haladva útközben érdemes betérni a székelyszáldobosi bekötőútra, mert pár percnyi gyaloglás után, bal kéz felől egy borvízkút mellett felfrissülhetünk, megpihenhetünk. E forrás vizét Bethlen Gábor fejedelmünk reumás fájdalmai enyhítésére, kúrálásra használta, és nagyra értékelte a forrásvíz gyógyító erejét. A helyi lakosság e forrást nem véletlenül nevezi még ma is, 400 évvel később Bethlen-forrásnak. Száldobostól bő fél óra séta után már az olaszteleki Daniel-kastélyt tekinthetjük meg, amely gyönyörű késő reneszánsz és klasszicista stílusban épült. Tovább gyalogolva hamarosan Barótra érünk.
A mondák földjén jártunk
Köpeci–baróti gyalogtúránk egy nap alatt megtehető. Egy ilyen úton csak a legjelentősebb emlékhelyeket, műemlékeket kell megtekinteni, mert a látottak az emlékezetben csak így maradnak meg. Előre meg kell tervezni az útvonalat, a pihenőhelyeket is ki lehet jelölni. Útközben nem szabad a múlt tragikus eseményeit elhallgatni, mert ezek is részei életünknek. Ahol alkalom adódik rá, beszéljünk a tatárjárásról, az 1848-as eseményekről. Miért ne lehetne bemutatni Attila királyt is, aki a világ egyik legnagyobb birodalmát teremtette meg. Ne feledjük, Mongóliától Törökországig nagyszámú ázsiai nép büszkén vallja a hunokkal való rokonságot, és Attila királyt nagy elődnek tekintik. Az ázsiai népek többsége a székelyeket és a magyarokat rokon népként, Attila népeként tartja számon!
A nép ajkán élő mondák, a határnevek népi magyarázatával fenn lehet tartani az érdeklődést. Nem kell rágódni azon, hogy ezek mennyire kapcsolódnak a történelmi valósághoz. Ne feledjük, hogy mindenki tud Artúr brit királyról, a kerek asztal lovagjairól, Robin Hood balladahősről, akik mind-mind a fantázia teremtményei, de helyük van a brit nemzettudat formálásában, sőt, a filmsorozatok jóvoltából az egész világon közkedvelt történelmi hősök. A kora középkori magyar királyi várak romjainál nem árt, ha néhány mondatban ismertetjük a magyar honfoglalást, a székelyek származásával kapcsolatos elméleteket.
Az erdőkben, mezőkön énekeljük népdalainkat. Lehet, sokan most tanulják azokat! A mondák földjén, szülőföldünkön járva játszva ismerkedhetünk a természet világával. Utunk során őzek, nyulak, rágcsálók, mókusok, madarak is egyre gyakrabban feltűnhetnek. Jó, ha kerül olyan útitárs, aki a gazdag rovarvilágról, lepkékről is beszél. Alkalom adódik arra is, hogy ismerkedjünk a mezei, az erdei virágokkal, fákkal, gombákkal, és így lehet egy túraút, kirándulás teljesebb, élményekben gazdagabb, és válik a szülőföldszeretet bensőségesebbé.
Vége
Kádár Gyula, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bekeményítettek a románok: háborús bűnös volt az erdélyi arisztokrata?
Hosszas pereskedés után visszaszerezték a román államtól egykori erdeiket a Bánffyak, ám most – mondván, egyik felmenőjük háborús bűnös volt – vissza akarják venni tőlük.
Újraállamosítás céljából perújrafelvételt kér a Maros megyei földosztó bizottság, mely ismét rátenné kezét a Bánffyaknak nemrég visszajuttatott erdőterületre, arra hivatkozva, hogy Bánffy Dániel háborús bűnös volt – írja a www.szekelyhon.ro. Vasile Liviu Oprea Maros megyei alprefektus szerint a Securitate Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács archívumából olyan dokumentumok kerültek elő, amelyek szerint Bánffy Dániel vagyonát nem államosították, hanem az 1952-ben kimondott állítólagos háborús bűnössége miatt elkobozták, őt magát pedig nyolcéves kényszermunkára ítélték.
A Nagyenyeden született földbirtokos és politikus 1940-ben az Erdélyi Párt elnökeként került be a magyar képviselőházba. Két hónap múlva Teleki Pál kormányfő felkérésére Budapestre költözött, és földművelési miniszter lett, majd az egymást követő kormányokban 1944. március 22-éig töltötte be a tisztséget.
„Aljas rágalom, hogy Bánffy Dániel háborús bűnös lett volna. Börtönben ült, mert nem akart együttműködni a nyilasokkal meg a nácikkal” – jelentette ki nagyanyja testvéréről Bethlen Anikó. Bánffy már csak azért sem lehetett háborús bűnös, mert szem előtt tartva az erdélyi érdekeket, 1944 szeptemberében fegyverszünetet követelt. Ezért a nyilasok halálra ítélték, és mindössze nyilas álruhába öltözött barátainak köszönhetően tudott kiszabadulni a budapesti Margit körúti fogházból.
Ha a bíróság elfogadja a megyei földosztó bizottság kérését, az ügyet továbbá bonyolíthatja az a tény is, hogy a három Bánffy-örökös már eladta a több mint kilencezer hektárnyi erdőt. „Jó kezekben van, egy árvaház vette meg. Muszáj volt eladni, mert a számos visszaigénylési pert valamiből ki kell fizetni” – indokolta a család döntését Bethlen Anikó.
A grófnő szerint felháborító, hogy nagyanyja testvérét a nácik utálták, a nyilasok halálra ítélték, a kommunisták kisemmizték, a jelenlegi hatalom pedig mindegyre rágalmazza. Szerinte ennek is tudható be, hogy a család – és általában a magyar nemesek leszármazottjai – mindmáig alig kaptak vissza valamit egykori vagyonukból a román államtól. Ami vissza is került a nevükre, azt nagyrészt bírósági ítéletek révén szerezték vissza.
A Bánffyaknak és Bethleneknek jelenleg is számos pere folyik az ország különböző bíróságain. „Olyan erdőkért is pereskedünk, amelyeket végleges és megfellebbezhetetlen ítéletek által már rég vissza kellett volna szolgáltatniuk” – panaszkodott a grófnő. Bánffy Dániel nevéhez nem csupán a Maros menti erdők fűződnek. Ő volt, aki bővítette a család fugadi kastélyát, Maroshévízen pedig nyaralót építtetett a tágabb család számára.
Szőnyi Szilárd
valasz.hu, Erdély.ma

Úz-völgyi történetek
Erkölcsi kötelességünk ismerni múltunkat, hiszen ha másban nem, következményeiben a mi életünk része – jelentette ki a T1224 – Úz völgye 1944. augusztus 2.–szeptember 19. című könyv bemutatóján a házigazda Lakatos Mihály, a magyarországi Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi irodájának igazgatója.
A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében szépszámú érdeklődőt vonzott a filmvetítéssel egybekötött tegnap esti esemény, amelyen a második világháborús Úz-völgyi harcok három veteránja, Bartha Mihály, dr. Szőts Dániel és Páll Sámuel is részt vett. A kötet a kiadó Charta Nyomda igazgatójának, Kisgyörgy Tamás édesapjának a frontvonalban vezetett naplójára épült, ehhez adtak hozzá a tágabb háborús összefüggésekben eligazító írásokat, illetve közel 200 fényképet, amelyek mindegyike megőrzésre méltó adatokat közöl az olvasóval. Mivel a napló és több kapcsolódó anyag is először kerül nyilvánosságra, a történészek számára is hasznos forrásmunka lehet, hiszen az elmúlt évtizedek kötelező némasága után támadt fehér foltot számol fel. A történelmi Magyarország legkeletibb határának védelméről van szó, ahol a harcok nyomait még mindig látni, de sok feltárnivaló is van még. A megbízható fogódzót nyújtó kötetet Váry O. Péter, lapunk munkatársa méltatta.
Demeter J. Ildikó, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jubileumi Kaláka kézművestábor Zsombolyán
Sipos Ilona különdíjat ad át a legaktívabb legénynek
Augusztus első hetében a Kohézió Egyesület immár tizedik alkalommal szervezte meg Zsombolyán a hagyományos Kaláka kézműves tábort, amely ez alkalommal a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg. A zsombolyai Mihai Eminescu iskola diákotthonában megszervezett tábor célja a hagyományos kézműves tevékenységek – gyékényfonás, bútorfestés, batikolás, textíliafestés, nemezelés – valamint a magyar erkölcsi és szellemi értékek átadása annak a 35-40 bánsági fiatalnak, akik Zsombolyáról, Temesvárról és környékéről, valamint a vajdasági Magyarcsernyéről érkeztek a szerb határ menti városba. A jubileumi Kaláka kézműves tábor záróeseményét Bicók Tibor, Magyarcsernye község alelnöke is megtisztelte jelenlétével.
A tizedik jubileumi tábor záróeseményén egy hét kitartó munkájának gyümölcseit – gyékényből készült dísztárgyakat, népi motívumokkal díszített terítőket, fából és kerámiából készült, valamint a batikolás és a nemezelés technikájával készített dísz- és használati tárgyakat – bemutató, látványos és rendkívül színvonalas kiállítás fogadta a táborlakó gyerekek szüleit és a határon túlról érkezett magyarcsernyei vendégeket. A születésnapi rendezvény résztvevőit a Kohézió Egyesület nevében Sipos Ilona táborszervező köszöntötte.
A kézműves hagyományok ismertetése jegyében Papp Annamária meghívott előadó, a temesvári Művészeti Egyetem hallgatója a tojásfestési technikákról tartott érdekes előadást. Vetési Zoltán, a Kohézió Egyesület egyik alapítója a magyar értékrendről tartott izgalmas előadást, amelyet a magyar népmesékből vett példázatokkal illusztrált. Az egyhetes táborban működött kézműves műhelyek tevékenységét Lázár Éva gyékényfonó mester, népművész és Sipos Ilona, a Kaláka kézműves tábor vezetője értékelték. A tábor valamennyi résztvevője oklevelet és Kohézió pólót kapott, a kézműves tevékenységek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó Nóra és Dániel különdíjban részesültek. A táborzáró esemény csattanója – a zsombolyai szülők jóvoltából – a Kaláka kézműves tábor 10. születésnapi gyümölcstortája volt, amelyet valamennyi jelenlevő, gyermek és szülő megkóstolhatott.
„A Kaláka kézműves tábor célja a hagyományok őrzése, a kézműves tevékenységek átadása a bánsági magyar fiatalságnak – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Sipos Ilona táborszervező. – Azért hívjuk meg rendszeresen a táborba Lázár Éva népművészt és férjét, Lázár Csabát, mert a Bánságban nem ismerik a gyékényfonás mesterségét, ez újdonság volt a számomra is. Én is megtanultam tőlük, hogyan kell a nádat gyűjteni, kiszárítani, feldolgozni, előkészíteni ahhoz, hogy a gyerekek tudjanak vele dolgozni. Augusztus végén, szeptember elején gyűjtik itt a nádat, le kell vágni, kévébe kötni, megszárítani. Lázár Éva néni egyszerre két-három gyerekkel tud foglalkozni, megtanítja nekik a gyékényfonás alapjait, Lázár Csaba a haladókat kosárfonásra tanítja, a többiekkel én foglalkozom. Minden nap egy fő tevékenység zajlik: a népi motívumokra alapozunk, a bútorfestéstől kezdve a batikoláson, textíliafestésen keresztül a nemezelésig mindenféle kézműves technikát elsajátítanak a gyerekek. Nemezből például takarókat, mobiltelefon-tartókat, szemüvegtartókat készítettünk a diákokkal. A kézműves táborban 30-40 gyerek vett részt, Temesvárról a Kohézió Egyesület támogatott gyerekei, a Bartók Béla Líceum és a Gerhardinum Katolikus Líceum diákjai, akik már visszajáró gyerekek, tudják az alapokat, gyönyörűen dolgoznak. Négy magyarcsernyei gyerekünk is volt, ők is visszajáró vendégeink. A táborban minden évben zsombolyai gyerekek is részt vesznek, a szüleik a Kohézió baráti köréhez tartoznak, és nagyon sokat segítenek a szervezésben, a tortát is ők sütötték!”
Sipos Ilona táborszervezőtől azt is megtudtuk: a Kaláka kézműves tábor anyagi hátterét a Kohézió Egyesület biztosítja, a farsangi és a szüreti jótékonysági bálok bevételéből. Ebből az alapból finanszírozzák a hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatását is, amit szintén Zsombolyán szerveznek meg a következő hetekben. A kézműves és egyéb tábori tevékenységekhez szükséges anyagi eszközök beszerzését a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Nevelőszülők kerestetnek
Csökkent az elmúlt évben a hivatásos nevelőszülők aránya egyes erdélyi városokban, az illetékesek szerint ez főként a felelősség mértékéhez képest alacsony állami bérezésnek tudható be. Holott az árvák pótszülőknél történő elhelyezéséhez lényegesen egyszerűbb és rövidebb ideig tartó eljárás szükséges, mint az örökbefogadás esetében, a nevelőszülői programon keresztül ugyanakkor közvetlenebb és családiasabb környezetet biztosíthatnak a szüleiket elveszített gyermekeknek, mint a családi típusú árvaházakban.
A gyermekvédelmi igazgatóság által kibocsátott tanúsítvánnyal rendelkező, hivatásos nevelőszülőként tevékenykedő magánszemélyeknek számos követelménynek eleget kell tenniük a kormány által 2001-ben összeállított stratégia, illetve az ennek kapcsán elfogadott határozatok alapján.
Számos követelménynek meg kell felelni
A pótszülőknek jelentkező magánszemélyeknek például olyan társadalmi pozícióval, illetve fizikai és pszichikai erőnléttel kell rendelkezniük, amivel biztosítani tudják, hogy teljes mértékben képesek ellátni a rájuk bízott gyermekek felneveléséhez, gondozásához és tanításához szükséges szülői feladatokat. Emellett egyebek mellett igazolniuk kell, hogy olyan ingatlannal rendelkeznek, amely megfelel a kiskorú mindennemű igényének kielégítésére.
A hatályos jogszabályok szerint nem lehetnek hivatásos pótszülők a büntetett előéletű és a fertőző betegségben szenvedő polgárok. A tanúsítvány megszerzéséhez a jelentkezőknek részt kell venniük az illetékes megyei gyermekvédelmi igazgatóság által szervezett felkészítőkön, a szakképzésen való részvétel ingyenes.
A nevelőszülőknek a kiskorú nevelésén és gondozásán kívül az is feladatuk lehet, hogy felkészítsék a gyermeket a biológiai családjába való visszatérésre, illetve az örökbe fogadó szülők közé történő beilleszkedésre. A pótszülők havi nettó bére 800–900 lejtől indul, emellett az állam többek között az étkezés, az üdülés, az iskolai felszerelések költségének egy részét is megtéríti – a pluszjuttatások arányát a nevelt gyermekek számától és korától függően számítják ki.
Népszerűsítik az állásokat
A szükségesnél kevesebb hivatásos pótszülőt tartanak nyilván Maros megyében, ahol az árva gyermekek száma alapján legalább 320 szakemberre lenne szükség, de a gyermekjogvédelmi igazgatósággal csak 250-en állnak munkaviszonyban.
Mint kiderült, 2007-ben még háromszázan vállalták, hogy hivatásos pótszülőként tevékenykednek, de számuk évről évre csökkent. Schmidt Loránd, az igazgatóság vezetője lapunknak elmondta: nagyon sokféleképpen népszerűsítették ezeket az állásokat, mégis egyre kevesebben jelentkeztek nevelőszülőnek.
Schmidt szerint ez elsősorban annak tudható be, hogy az állam mindössze havi 900 lejes juttatást biztosít a pótszülőknek, ez az összeg ugyan esetenként nőhet, de alig néhány százalékkal, ezért a pénzért pedig egyre kevesebb személynek éri meg elvállalni a munkát. Az intézményvezető hozzátette: emellett az is problémát jelent, hogy nagy a lemorzsolódás aránya a már munkaviszonyban álló pótszülők között is – egyesek nyugdíjba vonulnak, de az is előfordul, hogy valakiről kiderül, nem felel meg a követelményeknek.
„Szerencsére az elmúlt években jelentősen csökkent a kórházakban felejtett újszülöttek száma is. Míg nyolc évvel ezelőtt egy év alatt csaknem száz kisbabáról mondott le az anyja, a tavaly harminc kismama távozott csecsemője nélkül” – fejtette ki Schmidt Loránd. Az igazgató ugyanakkor rámutatott: negatívum, hogy egyre több magyar és román nemzetiségű anya hagyja a kórházban csecsemőjét – az igazgatóság által nyilvántartott 43 örökbe fogadható gyermek közül huszonheten roma származásúak.
Schmidt elmondása szerint nagyjából ugyanekkora az adoptálni kívánó szülők száma is, jelenleg 31-en szeretnének gyermeket örökbe fogadni, probléma viszont, hogy legtöbben néhány hónapos, legfeljebb egy- vagy kétéves kisbabát vinnének otthonukba.
„A legtöbb árva gyermekünk azonban már elmúlt háromesztendős, de akad köztük majdnem tizenkét éves is” – magyarázta az intézményvezető. Az örökbe fogadó szülőkhöz képest egyébként a hivatásos nevelőszülők előnyöket élveznek: esetükben például nem szükséges a három hónapos próbaidő, és amennyiben ugyanazt a gyermeket szeretnék felnevelni, mint az adoptáló pár, elsőbbséget élveznek.
Az örökbefogadás bonyolultabb
Bihar megyében közel négyszáz hivatásos nevelőszülő áll munkaviszonyban az illetékes intézménnyel, az elmúlt öt évben számuk nagyjából csökkent főként a nyugdíjazások, illetve az állami szektorban befagyasztott állások miatt. A Bihar megyében állami gondozásban élő kiskorúak közül 650-en vannak nevelőszülőknél elhelyezve.
Szarka Árpád, a megyei gyermekvédelmi igazgatóság vezetője lapunknak kifejtette: az általa vezetett intézménynek az is gondot okoz, hogy az örökbefogadási eljárás ennél jóval nehézkesebb és személytelenebb.
„Miután az érdeklődő családot egy első felmérés után megfelelőnek találják, bekerül az országos adatbázisba, amelyet összevetnek az örökbe fogadható gyermekek listájával. Ilyenkor az elméleti összeférhetőség alapján párosítanak, és ha a szülőjelölt nem lép vissza, akkor törvényszéki határozattal elindíthatják a 90 napos hitelesítési időszakot, amely során a gyakorlati összeférhetőséget elemzik. Az örökbefogadást ismételten törvényszéki határozat véglegesíti, ám ezt követően a gyermekvédelmi szakemberek még két évig figyelemmel követik a családot” – magyarázta Szarka.
Hozzátette: az elméleti összeférhetőség komplex felméréssel jár, és a gyermekek érdekeit szolgálja. Tapasztalata szerint nagyjából egy év szükséges a problémamentes örökbe adásokhoz, előfordul azonban, hogy a törvényszéki határozatokra várni kell, vagy éppen a biológiai szülő előkerülése gátolja a folyamatot.
Kolozs megyében 745 gyermek várja nevelőszüleit, év eleje óta pedig mindössze tizenkét árvát fogadtak örökbe. Daniel Tămaş, a Kolozs megyei gyerekvédelmi igazgatóság vezetője korábban a Monitorul de Cluj napilapnak úgy nyilatkozott: a tényleges örökbefogadások aránya rendkívül alacsony, ennek pedig számtalan oka van.
Egyrészt az örökbefogadási eljárás rendkívül bürokratikus, a jelentkező családoknak sokféle feltételnek kell eleget tenniük. „Érdeklődésben nincs hiány, több család fogadna örökbe gyermeket, mint ahány árva van a megyében, de sokan az eljárás közben feladják” – magyarázta Tămaş.
Szucher Ervin, Kiss Előd-Gergely, Kőrössy Andrea, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Úz-völgyére emlékeztek
Filmvetítés és könyvbemutató Kovásznán
Hétfőn a kovásznai Városi Művelődési Házban, a Fábián Ernő Népfőiskola égisze alatt tartották meg a 70 éve történt című rendezvényt, ahol az Úz-völgyi eseményekre emlékezve filmet vetítettek, valamint Kisgyörgy Tamás, a Charta Kiadó igazgatója bemutatta az általa szerkesztett, T 1224 Úz völgye című könyvet.
A rendezvény megnyitóján Balogh Zoltán református esperes, a Fábián Ernő Népfőiskola programszervezője elégedettségét fejezte ki, amiért olyan sokan eljöttek az eseményre. Balogh kifejtette, bár a népfőiskola nyári szüneten van, fontosnak tartották, hogy megemlékezzenek az Úz-völgyében történt, 70 évvel ezelőtti ütközetre.
A délutáni esemény első felében filmvetítést tartottak, ahol a szegedi Szín-Tér-Kép stúdió Úz-völgyében készült filmjét tekinthették meg az érdeklődők. A közel negyvenperces filmben elsősorban az ottlakók szólaltak meg, elmondva, miként emlékeznek vissza az 1944-es ütközetre, ugyanakkor az interjúalanyok szót ejtettek a jelenlegi nehézségeikről is, s mindezek mellett az Úz-völgyében létesített vízerőműről is bemutattak néhány képsort a filmben, felhívva a figyelmet a környezetrombolásra, a természet veszélyes kiaknázására.
Ezt követően Kisgyörgy Tamás vette át a szót és mutatta be a T 1224 Úz völgye című könyvét. Elmondta, előtte már sokan foglalkoztak az Úz-völgyi csatákkal, azonban e tanulmányok többsége mindig hadászati szempontból közelítette meg a témát. Kisgyörgy könyve abban tér el másokétól, hogy a szerző sokkal inkább a csatában részt vevő civilek szemszögéből mutatja be az 1944 augusztusában történteket.
Kérdésünkre a szerző elmondta, a könyve egyfajta tisztelgés mindazon elesett civilek előtt, akik kaszát, kapát vagy bárminemű eszközt ragadva küzdöttek a szovjet betörők ellen, és életüket vesztették. A kötetben így nemcsak a történelmi adatok, hanem fényképek és naplóbejegyezések is olvashatóak a történtekről.
A rendezvényen meghívottként jelen voltak dr. Szőts Dániel és Páll Sámuel sepsiszentgyörgyi lakosok, akik részt vettek az 1944-es harcokban. A két Úz-völgyi veterán előadásából kiderült, nem sok esélye volt a magyar csapatoknak a szovjetekkel szemben, mert nem voltak annyira jól felszerelve, mint az előretörő, hatalmas számbeli fölényben lévő ellenség. Elmondták, leginkább első világháborús fegyvereik voltak a honvédeknek, ez pedig nem sokat ért a szovjet harci gépek ellen. Mint felidézték, az akkori reménytelenség láttán a menekülés lett volna a legjobb megoldás a honvédek részéről, de ők mégis kitartottak, mert annyira erős volt a hazaszeretetük, hogy a túlerővel szemben is tartani akarták az ezeréves határt.
Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Emlék az utókornak: Egy honvéd visszaemlékezései
Családi dokumentumok rendezgetése közben került elő egyik székelyhídi olvasónk üknagyapjának az első világháborúról, illetve az azt követő évekről írt visszaemlékezése, melyet, mint kordokumentumot adunk közre.
Tatai István székelyhídi olvasónktól kaptuk az alább több részben olvasható, megszerkesztett kéziratot, melynek aktualitást ad, hogy nemrégiben volt az első világháború kitörésének 100. évfordulója. A szöveg szerzője olvasónk üknagyapja, Farkas Gábor (1877–1949) építőmester és kőműves, az első világégés részese volt, mint a debreceni 39. gyalogos ezred katonája, és ennek „köszönhetően” bejárta fél Európát, harcolt a piavei fronton, és Doberdónál is, majd szerencsésen hazatért. A visszaemlékezés régi fotók és családi dokumentumok rendezgetése közben került elő. Olvasónk joggal fogalmaz úgy, hogy igazi kincsre bukkant, hiszen a papírra vetett szöveg a hozzá tartozó fotókkal kiegészítve valóságos kordokumentumnak nevezhető: hogyan látta a háborút egy katona a lövészárokból, és hogyan a háború utáni éveket. Hogy valóban így van, arról most győződjenek meg olvasóink is, íme Farkas Gábor visszaemlékezése.
„Engem is besoroztak…”
Születtem 1877. hatódik hó 10-én, Székelyhídon. Édesapám Farkas Gábor (született Székelyhídon), édesanyám Nyéki Erzsébet (született Váncsodon, Magyarországon). Két és fél évig voltam nyomdász tanonc, de láttam, ez a szakma nem nekem való, ezért kőműves tanonc lettem 4 és fél évre. A segédi idő alatt dolgoztam többek közt Nagyváradon, Érkeserűben, Szatmáron, Nagykőrösön, Kecskeméten, Budapesten. Amikor hazatértem, apám látta, hogy megkomolyodtam, és mivel egyedül nem élhettem, hát megnősültem, Hatházi Julianna lett a hites feleségem. Kőműves iparosként építettem az Érmellékem többek között az asszonyvásári leányiskolát, a székelyhídi pala, később papírgyárat, a nagykágyai malmot. Miután kitört a háború, a Duna és a Tisza közét már elfoglalták a szerbek, az oroszok a Kárpátokat, engem is besoroztak, kiképzésre elvitek Jaromérba (Csehországba), 6 heti kiképzésre. Onnan kerültem Königgratzba (középkori magyar neve Királyvárad), ott volt a harctéri kiképzés, akkor voltam 37 éves. Később 4 hétig voltam, 1916. januárjában a doberdói fennsík lövészárkaiban, melyek közönséges árkok voltak, az ellenség felőli oldalon földdel megrakott zsákokkal egy méterrel megmagasítva.
Méterekre az ellenségtől
A zsákok között vaslemez volt, az azokon volt lyukakon dughatta ki a katona a puskája csövét. Az ároktól egy méterre volt a drótakadálynak nevezett tövises drót, de csupán 20 méterre volt az ellenség is. A tisztek pince alakú, kősziklába vájt üregben voltak, onnan osztották parancsaikat. A katonák az említett árkokban kellett legyenek 10 napig és 10 éjszakán át, az ennivalót éjszaka vitték nekik, már amikor lehetett. Csendesebb időben, amikor nem volt támadás, az 500 emberből 15 – 20 halt meg naponta. Éjszakánként, hogy az ellenséget meglessük, világító rakétát kellett kilőnünk, de sok volt a gránát és repesz, ami az emberek életét könnyen kioltotta. Az életüket vesztett bajtársakat a szanitécek hajnalonként szedték össze, és vitték 2 kilométernyi távolságra, ahol koporsó nélkül, saját ruháikban temették el őket. A sebesülteknek a szanitéc gyorssegélyt nyújtott.
Sok magyar nyugszik olasz földben
A 10 keserves nap eltelte után, hajnali időben érkezett el a váltás ideje, a mi, 39. számú ezredünket a 41. számú váltotta. Nagyjából 10 kilométeres távolságban voltak a deszkából épült pihenő barakkok, egybe 100 ember fért be. Ezeket az építményeket az ellenség, leginkább repülőről, rendszeresen szétverte. Ez a barakktábor egy kis falura hasonlított, a katonák még kis templomokat is építettek deszkából. Volt idő körülnézni a környéken. Doberdó éghajlata meleg, megterem a citrom, a narancs, a füge, a babér, a gesztenye, a rozmaring. A talaj köves egyik helyen, a másikon a burján akár 60 centisre is megnő, a kopárságban semmi nem terem. Egy idő után megbetegedtem, legyengültem, ezért kórházba vittek előbb San Daniele-be, ahonnan másfél hónap után Budapestre kerültem 2 hónapra. Átkértem magam Debrecenbe, ahol újabb 4 hónapig lábadoztam, majd áthelyeztek Érmihályfalvára újabb 5 hónapra. Ekkor már Románia is hadban állt, katonái bevonultak Kolozsvárra. nem sokáig voltak ott, a németek és a magyarok visszaverték őket Bukarestig.
Négy nap, négy éjjel
Ez idő tájt már Mihályfalván nem lehetett maradni, vissza kellet menni az ezredhez. Ott, ahol már korábban voltam, az üdülőbe (San Danielle – szerk.megj.) készítettem egy konyhát épülettel együtt, ahol 500 embernek főztek. Innen beosztottak a menetszázadba, 4 nap és 4 éjjel mentünk vonattal, míg az olasz tengerparthoz értünk, Doberdóhoz közel. Ekkor már az olaszokat Coneglián túl, a Piavé partjánál állították meg a magyar és német hadtestek. A tengerparton kiszálltunk, gyalog mentünk Conegliáig. Szép város volt nagyon, gyárak raktárak, vasúti nagy épületek. Az olaszok, mikor visszavonultak, felgyújtották, az állomást szétlőtték, ebben a nagy városban nem maradt 20 családnál több, a többiek elmenekültek. Mi egy kastélyban szálltunk meg, melynek a kertjéből lett az elhunytjaink temetője: a Piavénél meghalt embereinket ott temettük el. Engem, mint mesterembert, beosztottak a temetkezéshez, tiszteknek csináltan koporsót, közlegényeknek keresztet. Itt kevés ideig voltam, újra beteg lettem, kórházba szállítottak, de csak olasz területen, mivel senki beteget az országunkba vissza nem hoztak, ott volt az üdülőnk is, nagyon sok magyar nyugszik az olasz földön.
Nehéz helyzetben
Innen áthelyeztek a divíziós asztalos műhelybe itt már nagyon jó dolgom volt, 10 napra kaptunk 30 olasz lírát, az volt a lénungunk (fizetésünk). A magyarok1908. májusában átkeltek a Piavén, 14 nap és éjjel egyformán tűz alá voltunk véve. Zita királynénk, az olasz király leánya, árulást tett, a folyó vizét előbb elzáratta, majd, mikor felgyűlt, megengedtette – embereink közül sokan az ágyútűzben haltak meg, mások vízbe fúltak. A mieink kimerültek, nehéz helyzetükben feladták a frontot, a hátralevő emberek pedig fellázadtak: 1918. október 10-én reggel egy jeladásra mindenki felvette a holmiját, fegyverét azzal, hogy nem megy senki a frontra, e helyet védje meg a cseh, mi csak Magyarországot védjük, nem kell nekünk az olasz föld.
Következett Székelyhíd, hazaértem
A tisztek, nem bírván a legénységgel, arra hivatkoztak, hogy „fiúk, messze van Magyarország!” Nem baj, megyünk gyalog is, volt a válasz. A honvédek minden magyart összeszedtek, a fegyvert otthagyták, és elmentek. Október 20-án este jött a parancs, hogy a civilektől hozzunk szekeret, jószágot. Összeszedtünk 25 szekeret, megraktuk élelemmel, a szegény emberektől az utolsó jószágokat is elhoztuk, azok nem győzték siratni. Elindultunk, reggel hallottuk a robbanásokat: a mi embereink amit nem tudtak elhozni, azt felgyújtották. Az országútra érve láttuk, hogy mindenfelől jönnek az emberek a frontról, alig fértek, az égen olasz repülők szálltak. Az utolsó olaszországi falunál, a Plocken hágónál jártunk, amikor újabb parancs jött: fegyvert elégetni! Másnap reggelre elértük Ausztria első faluját, Kötschach-Mauthent. A parancs szerint semmihez nem volt szabad nyúlni, aki azt megszegi, egyből hadbíróság elé viszik. Ekkor már nagy hatalmuk volt a civileknek.
Ismét változás
Meneteltünk tovább, majd Maltambergben szálltunk vonatra, ahol 14 nap utazás után a csehek mindent elszedtek, élelmet, felesleg ruhákat. Pécsre érve jött a parancs: le a sapkát, rózsával. Vártak bennünket, húzták, hogy „Kossuth Lajos azt üzente…”, teával és kaláccsal kínáltak. Innen tovább utaztunk Budapestre, Debrecenbe, végül következett Székelyhíd. Hazaértem! Aztán jött ismét a változás, a kommunisták az egész országban Kun Béla és Lenin nevében kormányoztak. Ezek sok embert eltetettek láb alól, Pesten a Dunába lökték, akik ellenük voltak. Kezdett minden hivatal románná alakulni. 1930-ban elmentem Bukarestbe munkára, 3 hét után tovább Dömbovicára, ahol 6 hónapig voltam egy nagy cementgyárban, és 32 ezrest kerestem. Ó-Románia egy része, Brassótól Szinajáig nagyon sziklás sok erdőséggel, sok forrása van, aztán nagy síkság következik. Ugyanabban az évben, november elsején jöttem haza. Decemberben a székelyhídi papírgyárban robbanás történt, négyen meg is haltak.
„Román idő”
Szüleim sírkövét 1931. januárjában készítettem el, február 16-án meghalt feleségem, Hatházi Julianna. Április hónapban újra nősültem, Bóné Juliannát vettem el. Édes fiam, ifj. Farkas Gábor 1932. április 20-án született meg. A népnek 1939-ig tűrhető volt az élete. Ez ideig 2 minisztert is lelőttek, és most már sűrűsödnek a vészjelek: az olaszok elfoglalták Szicíliát, a németek Ausztriát, az oroszok Lengyelország egy részét, és Finnországot 1939. december 1-én. A “román idő” alatt a közigazgatás román volt, 1939-ben készült el Székelyhídon a katolikus kápolnából egy román templom, ami mostanig sincs bepucolva. E napig 21 éve a román uralomnak…
Rencz Csaba
erdon.ro

Templomot építeni jött, nem bezárni
„Magyarkályán? Így, hogy magyar?” – csodálkozik el a középkorú helybéli román atyafi, mint aki soha nem hallotta volna ezt a településnevet, amikor a Nagysármás és Apahida közötti mezőségi útról letérve, a hét évszázados múltra visszatekintő Kolozs megyei faluról érdeklődünk.
Aztán némi gondolkodás meg a szomszéddal való tanakodás után így válaszol: „Nem, a magyarok nem ott élnek, hanem itt, Kiskályánban”.
Ami egyébként – ma már – igaz is. Pedig valamikor, évszázadokkal ezelőtt a patakon túl, az 1300-as években Kályánpatakának emlegetett faluban, a dálnoki Gálék birtokán telepedett meg a tömbmagyarság. Az első világégés után még négyszázan voltak, ma már alig húszan maradtak. A lövedék érte domboldali templomukat sem építették újra, inkább lebontottak és vártak, vártak…
Bő nyolcvan esztendőt, amíg a Fennvaló és földi helytartója, a kolozsvári püspök Páll Zoltán személyében olyan lelkészt küldött a környék gyülekezeteibe, akinek fontos volt Isten házát újraépíteni. Ekkorra viszont a magyarkályáni magyarság csaknem húsz főre apadt. Igaz, a vele összenőtt Kiskályánban a Trianon előtti tizenkét fős közösség mára nyolcvanra duzzadt. Mindez legfőképpen a főút közelségének köszönhetően.
Az ipszilonnal megvan, csak a sorrend más
A Magyarkályánnal teljesen összenőtt Kiskályán egyike azon kevés mezőségi településeknek, ahol, bár rozsdázó, de aránylag érintetlen kétnyelvű helységnévtábla hirdeti, hogy a faluban magyarok is élnek. Igaz, helytelen helyesírással, de nem a román községvezetők rosszindulatából. Amikor a település református lelkésze szólt Vasile Pop polgármesternek, hogy ideje lenne kitenni a kétnyelvű táblát, az gondolkodás nélkül rábólintott. Aztán ugyanúgy rendelte meg a feliratot is.
„Amikor mondtam, Popică, én leírom a falu nevét, a bíró azt mondta, ne aggódjak, mert ő tudja, hogy mit kell papírra vetnie. Ipszilonnal – hangoztatta büszkén, én meg gyanútlanul bólintottam. Valóban ipszilonnal írta, csakhogy felcserélte a sorrendet” – mosolyodik el a lelkész. Így lett az egykori téesz-alkalmazottból polgármesterré avanzsált ügyködése által Kályánból Kálány. Ami mellesleg Kolozs megye magyar elöljáróinak eddig vagy fel sem tűnt, vagy így is a célnak megfelelőnek tartják. Pedig községi szinten a magyarok aránya megközelíti a románokét.
Oda sietett, ahonnan mások menekültek
Páll Zoltán alig két héttel a ’89-es népfelkelés előtt került a faluba. Nagy Gyula akkori egyházfő azzal indította útnak, hogy „fiam, nem tudom, te ott mit fogsz csinálni”. A kihelyezését maga kérő lelkész viszont nagyon jól tudta. Az elején valóban szomorúság töltötte el a Mezőséget és annak szórványvilágát jól ismerő férfit – aki Pusztakamaráson nőtt fel és jó ideig a Beszterce-Naszód megyei Szászzsomboron szolgált –, azonban a kesergését hamarosan felülírta a tenni akarás.
„Magyarkályánban mindössze egy rozoga épület várt, ahol óvoda, iskola és könyvtár működött, és az egyháznak csak egy kis terem maradt. Az államtól egyszerűen visszafoglaltam a valamikor özvegy Makkai Ferencné által az EMKE-nek, a közművelődési egyesület által meg a református egyháznak adományozott ingatlant, és bejelentettem, hogy lebontatom, helyébe meg templomot építek. Az egyik presbiter, Felházy Sándor, Isten nyugtassa, szét is kürtölte: Ennek a papnak nincs esze! Utólag nekem is bevallotta, hogy hülyének nézett” – idézi fel a két, egymással összeolvadt kályáni egyház modernkori újjászületésének első mozzanatait Páll.
A lelkipásztor már az elején megnyugtatta híveit: bízzanak mindent rá, ő majd intézkedik; senkinek nem kell a zsebébe nyúlnia. „Hermann János mezőségi kollégámon keresztül megismerkedtem egy holland házaspárral, Sturingékkal, akik az építőanyagok költségeit magukra vállalták. Én csak annyit kértem a helyi reformátusoktól, hogy naponta húszan jöjjenek el közmunkázni. Ehhez képest volt olyan alkalom, hogy kilencvenen szorgoskodtak a templom felhúzásán” – meséli a pap.
Isten háza 2000-ben készült el. Páll Zoltán viszont nem állt meg itt. Mint mondja, hamarosan ráébredt, hogy a környező települések szórványmagyarsága is igényli a papot és a rendszeres istentiszteletet. Ekkor fogalmazódott meg benne az egyházközség missziósításának a szükségszerűsége.
Misszió a környező szórványtelepüléseken
Felbuzdulva a magyarkályáni templomépítés sikerén, Páll eldöntötte, hogy Romángyéresen is belevág az építkezésbe. Az ottani, körülbelül alig húsz református addig a jó pár kilométerre fekvő Mócsra járt istentiszteletre.
„Annyira meghatott, amikor az egyik hívem, az akkor már betegeskedő Veress Dániel azt kérdezte, hogy vajon ő megéri-e, hogy szülőfalujában református templom is legyen, hogy csakis igennel válaszolhattam. Ennek tudatában cselekedtem. Veress bácsi egy kis telket adományozott a falu közepén, mondván, hogy lássa csak az ortodox pópa, hogy a magyaroknak is futotta templomra” – idézi fel az azóta elhunyt hívének kérését a missziós lelkipásztor.
Akárcsak a kályáni templom esetében, Romángyéresen is lehetett számítani a Sturing családra, de jól jött a Hollandiából érkező és itthon értékesített használtruha meg a püspökségi támogatás. Az építkezést Zoltán István, Páll közgazdász, de rendkívüli kézügyességgel megáldott barátja ingyen vállalta fel, aki egyetlen segítséggel, 2009 áprilisától augusztusáig fel is húzta a kis, kápolnanagyságú épületet.
A kolozsvári jótevő már nem lehetett ott az első istentiszteleten: amint bejelentette, hogy végzett a munkájával, rosszul lett, kórházba került, és harmadnap meghalt. A telekadományozó nagynénje, a 86 esztendős Veress Rubinka, aki a templom harangozója, takarítónője és egyben mindenese, csak azt sajnálja, hogy a falu fiatalok nélkül maradt, s alig gyűlnek össze egy páran Isten házában.
Ahol a harang nem némulhat el
Páll Zoltán nem érte be a két gyülekezettel, mezőszavai szolgálatát is felajánlotta a püspöknek. Wass Albert valamikori vadászterületét gyermekkori, ágy alatt rejtegetett olvasmányaiból és az apja elmeséléseiből ismerte, hisz az öreg Páll személyes kapcsolatban állt a cegei gróffal. Mezőszaván sikerült rendbe tenni a templomot és 2013-ban újraavatni a hét évtizedig üresen álló parókiát, mely gyülekezeti teremként szolgálja a megmaradt húsz lelket. Idén a Diaszpóra Alapítvány láncfűrészekkel, kisbaltákkal és metszőollókkal felszerelkezett önkénteseinek segítségével az elbozótosodott temetőt is kitakarították.
Az egyház harangozója, Salak Sándor immár húsz esztendeje húzza a köteleket. Mint mondja, ő maga 68 éves, de nem talál fiatalabbat, aki vállalná a feladatot. És különben is, állítja, a szavai fiatalok, ha tehetik, kerülik a munkát. Bezzeg amikor ő volt fiatal… – jegyzi meg. Aztán elmondja, hogy az apja már hatévesen kiküldte a marhákkal az erdőbe. Általában csak a második évharmadban járt iskolába, mert a nyári vakáción kívül tavasszal és ősszel is a gazdaságban kellett ténykednie.
Szerencséje volt az akkori, rendkívül megértő tanítójával, Székely Jóska bácsival, akire ma is szeretettel emlékszik. „Azt, hogy ne harangozzunk mi, reformátusok, szégyellném. Ezért inkább húzom, amíg az erőm engedi” – mondja, hozzátéve, hogy nem csupán istentisztelet előtt és temetéskor kongatja, hanem akkor is húzza, amikor közeledik a „nagy idő”. „A harangszó eloszlatja a felhőket” – magyarázza.
Az öregek már csak tudják ezt, hisz szüleiktől sok mindent hallottak az 1902-es, Szent Konstantin és Eléna napján pusztító jégesőről. Azóta szombatonként, május 21-től Nagyboldogasszony napjáig senki nem hajlandó mezei munkát végezni. A téeszek korszakában efölött még az elvtársak is kénytelenek voltak szemet hunyni.
Sándor bácsi igencsak lelkén viseli a harang és annak kongatásának sorsát. Mint meséli, amikor a harang nyelve megkopott, háromszor is képes volt saját költségén Temesvárig utazni, csakhogy öntessen egy új nyelvet. Heccelődtek is a román szomszédok, de a szemükbe mondta, hogy úgy cseng egy félnyelvű harang, mint ahogy az ő beszédük szólna, ha szájukban csak fél nyelv volna. A munkamorálról a Kolozsvárról kiköltözött gondnokházaspárnak, Nagy Sándornak és Erzsébetnek is megvan a véleménye. Az asszony, aki a falu üzletese, a saját bőrén és pénztárcáján tapasztalja, mit jelent hitelben szolgálni (főként) italt, majd veszteségként elkönyvelni a jótettet.
Munkahelyfüggő gyülekezetek
A mezőszavainál a kötelendi gyülekezet is kisebb: itt mindössze öt reformátust tartanak számon. Míg az egyház és Páll Zoltán számára ők is fontosnak számítanak, a színortodox önkormányzati vezetők egyáltalán nem így gondolják. A zsuki polgármesteri hivatal inkább bérbe adta egy vállalkozónak a ’48-ban államosított és gabonaraktárként használt templomot, mintsem hogy visszaszolgáltassa a maroknyi magyarságnak.
A községközpontban pedig szóba sem jöhetett az esetleges templomépítés, pedig a Nokia idejében csaknem negyven lelket tartott nyilván Páll Zoltán. A finn telefongyártó kivonulása után kiürült a gyülekezet, ám a Bosch megjelenésével újból gyarapodni látszik a hívek száma. Hasonlóan munkahelyfüggő gyülekezetnek bizonyult a lárgai is. Amíg működött az állami gazdaság, akár ötvenen is vettek úrvacsorát, mára azonban mindössze hét református maradt a faluban. Apahidán, a gyors léptekben növekvő nagyközségben harminc hívet tart számon a lelkész, s mint mondja, valamennyien a kiskályáni templomot látogatják.
Lakat helyett szobor
Páll Zoltán három évvel ezelőtt szobrot szeretett volna állíttatni Kájoni Jánosnak, azonban miután megtudta, hogy a Beszterce-Naszód megyei Románkályán is azon van, hogy kisajátítsa magának az 1629. március 8-án Kiskályánban született szerzetest, orgonistát és orgonaépítőt, énekszerzőt és fordítót, valamelyest eltántorodott. „Egyesek Ioan Căianu néven emlegetik, de jegenyei, csíksomlyói és gyergyószárhegyi jezsuita szerzetesként aligha lehetett román” – véli a lelkész, aki eldöntötte: nem hagyja magát, és nyugdíjazásáig csak elkészítteti a kódexíró szobrát.
Álmai valóra váltásában Páll tiszteletest a közösség – még ha olykor kétkedéssel is fogadja – nem hagyja magára. Győry Zsigmond, a missziós kurátor a pap jobb kezének számít. „Ő a mindenes – jellemzi Páll Zoltán. – Ő intéz, ő szervez mindent, első sorban a közmunkát meg a betegellátást. Mindenben jártas, mindenki ismeri”. Ismerheti is, hisz három évtizedig buszsofőrként dolgozott Kolozsváron, ennek az időszaknak javarészét a 8-as vonalon, az egykori Széchenyi tér és a röptér között töltötte.
Ha már a Bethlentől tizenegynéhány kilométerre fekvő faluban iskolát neveztek el a Căianunak vélt Kájoniról, a mezőségi Kályánokban most lelkész és kurátor együtt tervezi a szoborállítást. Már csak azért is, mert Páll Zoltán nem hinné, hogy utódja vagy az utódjának az utódja valaha is lakatot kellene hogy tegyen a kis közösségek templomára. „Látom, hogy egyre többen költöznek haza, falura. Hiszem, hogy Isten megsegít” – vallja.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Szobrokkal gazdagodott a kolozsvári Kálvária
Nagyboldogasszony vigíliáján, augusztus 14-én rendhagyó templombúcsú volt a Kolozsvár-monostori plébániához tartozó, a Kálvária-domb zöldövezetében lévő néhai bencés apátsági templomban.
Húsz esztendeje annak, hogy Kádár István esperes-plébános kitartó utánajárásának eredményeként, 1994. június 20-án az ortodoxok békésen kivonultak és teljesen visszaadták ezt az ősi templomot jogos római katolikus tulajdonosának. Amint Kádár István meghatódottan felidézte, ezt az istenházát 1924-ben egy kétnyelvű szerződés alapján 25 évi használatra bérbe kapta a görögkatolikus egyház 1949. május 1-ig. Azonban a kommunista hatalom betiltotta ezt az egyházat, javaikat, köztük ezt a bérbe kapott templomot is az ortodoxok használták törvénytelenül. Az 1989-es rendszerváltás után, 1991 márciusától közösen használta a római katolikus és az ortodox egyházközség, a végleges visszaszolgáltatásig.
A koncelebrációs ünnepi szentmise főcelebránsa, Kovács Sándor Kolozs-dobokai főesperes megáldotta azt a három szobrot, amellyel rendhagyó módon gazdagodott a templom. Az óradnai születésű Robb Daniel, jelenleg Németországban szolgáló – ehhez a templomhoz és plébánosához még kolozsvári segédlelkészi szolgálata idejéből ragaszkodó – pap a bencés rend megalapítójának, Nursiai Szent Benedek apát művészi szobrával ajándékozta meg a templomot. A másik két – Szent István, illetve Szent László királyt ábrázoló – barokk szobrot pedig Kádár István mentette meg a csicsókeresztúri (Beszterce-Naszód megye) templom lomtárából.
Keresztes Olivér kolozsi plébános prédikációjában elmondotta: az élet sokkal árnyaltabb, mint gondolnánk; életünk szövedéke, fonala, kockái összetettek, minden van benne. A kérdés csupáncsak az, a mai nap beengedem-e életembe Istent és a Szent Szüzet? Köszöntve a Nagyboldogasszonyt, kérjük, lehessünk mindig „az ő kötényében”, mert vele Jézushoz juthatunk.
A szentmise végén a jelenlevők a Nagyboldogasszony szobrával megkerülve a templomot, a magyarok Patrónája oltalmáért, közbenjárásáért imádkoztak. A búcsúünnep szeretetvendégséggel zárult, amelyre minden jelenlevőt meghívtak.
Fodor György , Vasárnap (Kolozsvár)

Romániában még soha nem termett ennyi búza
Romániában a tavalyi rekordot némileg meghaladó volt az idei búzatermés, és 44 éves csúcsot döntött a repcetermés.
Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter hétfőn azt monda, hogy idén 7,4 millió tonna körüli volt a búzatermés, meghaladta a tavalyi 7,3 millió tonna rekordot. Idén a hektáronkénti hozam 3,65 tonna volt.
A miniszter arról is beszámolt, hogy 44 éve legtöbb, 1,1 millió tonna repcét takarítottak be az idén, miközben 1,74 millió tonna árpa került a tárolókba a tavalyi 1,51 millió tonna után. A mezőgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy a júniusi sok csapadék rontotta a búza terméshozamát, jót tett viszont a napraforgónak és a kukoricának.
maszol.ro

Hírsaláta
NAGY-MOLDOVÁT AKARNAK. A Moldova köztársaságbeli Moldova Hazafiai párt az utóbbi 65 év több nemzetközi konvenciójára és szabályozására hivatkozva úgy véli, Moldovának joga van visszakövetelni a korábban birtokolt területeit, melyekről azt állítják, hogy ezeket „jogtalanul engedték át” Romániának és Ukrajnának.
A Moldova Köztársaság törvényes területének visszaszolgáltatásáról című, orosz nyelven közzétett nyilatkozatukban a párt tagjai arra figyelmeztetnek, hogy ha a jelenlegi moldovai kormány figyelmen kívül hagyja a nyilatkozatot, és nem intézkednek a követelt területek visszaadásáért, ez azt fogja jelenteni, hogy a kormány nem a moldovai állam és népe érdekében cselekszik. (Ziare.com) TÖRTÉNELEMTISZTOGATÁS. A kommunista korszakban készült történelemtankönyvek csupa hazugságból álltak, a moszkvai direktívák alapján szerkesztették, gyakorlatilag eltorzítva a román nép eredetét. Oly mértékben meghamisították a történelmet, hogy a kommunizmus 1989. decemberi bukása utáni sem figyeltek oda e terület megtisztítására, így további hibák kerültek tankönyvekbe – állítja Dragoş Dragomir konstancai történelemtanár. Az Adevărul több történész, tanár megszólaltatásával készített elemzésében Mircea Pora temesvári professzor és író a jelenről sem fest rózsás képet, úgy fogalmaz: „Nekünk teljesen meghamisított történelmünk volt. Valójában olyan nép voltunk, mely a kezdetek óta nagy tudatlanságban élt. De az emberek most is a Ceauşescu idejében tanult ostobaságokat hiszik, mert az elit eltűnt, helyüket pedig másodrangú, alja népség, falusiak vették át, akik egyik napról a másikra diplomások lettek, és nyilvánvalóan felkarolták az új szemléletmódot. Ők ma is románellenesnek nevezik azt, aki nem úgy gondolkodik, mint ők.” HAZAMEHETNEK A SZIÁMI IKREK. Maria és Elena, az augusztus 8-án Brassóban született, mellcsontjukon összenőtt ikerpár két-három napon belül kikerülhet a kórházból, hiszen egészségi állapotuk jó, gyarapodtak súlyban, egyikük 3,3, másikuk pedig 2,6 kilogramm, közölte Radu Spătaru, a bukaresti Marie Curie Gyerekkórház orvosa, az ikreket szétválasztó műtétet elvégző csapat koordinátora. Az ikerpárt augusztus 11-én vitték el Brassóból a bukaresti kórházba. A szétválasztó műtétet, amelyen hét orvos vett részt, augusztus 12-én végezték el, és majdnem két órán keresztül tartott. (Mediafax)
REKORD BÚZATERMÉS. Romániában a tavalyi rekordot némileg meghaladó volt az idei búzatermés, és 44 éves csúcsot döntött a repcetermés. Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter ismertette, idén 7,4 millió tonna körüli volt a búzatermés, meghaladta a tavalyi 7,3 millió tonna rekordot. Idén a hektáronkénti hozam 3,65 tonna volt. A miniszter arról is beszámolt, hogy 1,74 millió tonna árpa került a tárolókba a tavalyi 1,51 millió tonna után. A mezőgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy a júniusi sok csapadék rontotta a búza terméshozamát, jót tett viszont a napraforgónak és a kukoricának.
(Maszol.ro), Háromszék (Sepsiszentgyörgy)