Legyen minden kétnyelvű! – Szimultán feliratozást kérnek a rádióban
Elutasította az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) azt a törvénytervezetet, amely szerint minden kisebbségi nyelvű rádió- és tv-műsor esetében kötelező lenne a szimultán román fordítás. Még elképzelni is rossz: kedvenc műsorvezetőnk, Kelemen Gábor a reggeli adásban süti el a sült vagy sületlen poénokat, a háttérben meg megy egy monoton felirat, amely kapásból fordítja azt, hogy „tü münköt, vagy mü tüktököt”.
A 2004-es nyelvtörvény módosítását Daniel Oajdea képviselő akarja módosítani, azzal indokolván, hogy az elmúlt években több, kizárólag magyar nyelven sugárzó rádió- és tévéadót hoztak létre Romániában, és egyetlen intézmény sem ellenőrzi, hogy ezeken az adókon milyen tartalmakat sugároznak.
A képviselő szerint elképzelhető, hogy a kisebbségi nyelvű tévéadók Európa- illetve románellenes elveket, nézeteket népszerűsítenek, és gyűlöletre szítanak. Túrós Loránd, az Országos Audiovizuális Tanács tagja az Erdély FM-nek azt mondta, az indoklás is mutatja, hogy a kezdeményezés célja a magyar kisebbség nyelvén sugárzó tv-adók ellehetetlenítése. „Ez természetesen pluszköltséget jelentene, és nem indokolt semmilyen szempontból. A CNA tagjainak pártállástól függetlenül az volt a véleménye, hogy ez elfogadhatatlan, és többek között ellentmond a Románia által is ratifikált Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartájának” – szögezte le.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Heyman Éva, a mosoly nélküli jelkép
Október 15-én avatják fel a holokauszt nagyváradi gyermekáldozatainak emlékművét, amit a tizenévesen meggyilkolt Heyman Éváról mintáztak, aki 1944 tavaszán naplót írt a gettóban. TESZLER EMÍLIÁVAL, a szoborállítást kezdeményező Tikvah Egyesület alapítójával, Szűcs László beszélgetett.
- Mit kell tudni az emlékművet kezdeményező egyesületről?
- A Tikvah – jelentése remény – 2010 szeptemberében jött létre, édesanyám, egy holokauszt túlélő emlékére alapítottuk, akit Szilágysomlyóról deportáltak. Nonprofit egyesület, célja hozzájárulni a zsidók kommunizmus előtti életének dokumentáláshoz, megismertetéséhez, egész a deportálásukig. Célunk nem csak a 20. század történelmi fordulatait, ezen belül a holokauszt időszakát feldolgozni, hanem elmesélni mindennapi életüket, ismertebb váradi családok történetét, hiszen a dokumentumok szerint száz esztendeje a város egyharmadát képezte a zsidóság. A legtöbb család a háború végére eltűnt, de szeretnénk megtartani őket a város kollektív emlékezetében, hogy Nagyvárad mai lakói tudják, ők léteztek, éltek, nemcsak a közösség nevesebb képviselői, hanem mindenki. Nem csak azok emlékezetét őrizzük, akik látványos módon hozzájárultak a város fejlődéséhez, hiszen nem mindenki volt gazdag, hogy híres palotákat építsen. Többségük hétköznapi ember volt, aki itt élte életét.
Ez a misszió egyik része. Továbbá szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy dokumentáljuk azt, ami a deportáláskor és az azt megelőző években történt. Ezt két okból tesszük: részint az odaveszettek emlékére, másrészt, hogy megértsük, hogyan történhetett mindez. Sokszor halljuk, hogy tanulunk a múltból, de hogy ezek ne csak üres szavak legyenek, meg kell érteni, milyen lépések vezettek ehhez a tragédiához.
- Azért van szükség a Tikvah programjaira, mert eddig ez a múltból tanulás nem nagyon történt így?
- Nem tudom, de valami erre ösztönzött minket. Lehetséges, hogy nem volt elegendő, ami ez irányba történt, különben nem lett volna késztetésünk e munkára, hiszen rendelkeztünk volna az erre vonatkozó információkkal. Persze információk voltak, kezdve Mózes Teréz könyvétől, Katona Bélán át, sokan mások írtak erről. De mi nem csak a dokumentáláshoz akartunk hozzájárulni, hiszen nem vagyunk történészek, sem kutatók. Azt akartuk, hogy didaktikai anyagot teremtsünk a rendelkezésre álló információkból. A fiatalokhoz szeretnénk eljutni, a különböző etnikumú, vallású, akár ateista fiatalokhoz, hogy megismerjék a város történelmét. Úgy véltük és továbbra is úgy véljük, hogy a mai fiatalok többsége nem ismeri a város történelmét. Azt szeretnénk, ne csak tudják, hanem meg is értsék, mi történt, miért történt ez meg, és mi történhet. Szeretnénk, ha odafigyelnének minden apró jelre, ami ilyesmihez vezethet. Amikor találkozunk velük, bemutatjuk nekik az általunk felvázolt gyűlöletpiramist, amely az előítéletekkel, a sztereotípiákkal kezdődik, a másik ember nem ismeretével, ami a tolerancia hiányához vezet, és ami, ha nem állítjuk meg idejében, verbális, fizikai agresszióba torkollhat. És a történelem bizonyítja, hogy a folyamat eljuthat a népirtásig.
Továbbá megpróbáltunk, – sajnos nem túl sikeresen, mert kevesen vagyunk, és adatok sem állnak rendelkezésünkre, – segíteni a volt váradiak hazalátogató leszármazottainak megtalálni a gyökereiket. Legalább igazítsuk útba őket, hogy hol, mit keressenek. Előfordult, hogy egy-egy csoportnak megmutattuk, hol laktak a nagyszüleik, hol dolgoztak, honnan deportálták őket. Mindezek mellett vannak projektjeink az általános emberi jogokkal kapcsolatosan, feltehetően ezek dominálnak majd későbbi tevékenységünkben.
A szerző a gettó foglya volt
A naplóírást Heyman Éva a tizenharmadik születésnapján, 1944. február 13-án kezdte meg, s az utolsó bejegyzés május 30-i keltezésű, vagyis a napló közvetlenül Éva elhurcolása előtt zárul. A naplóíró odaveszett; Zsolt Béla (Éva mostohaapja, író, a Kilenc koffer című könyv szerzője – szerk. megj.) szavaival „ezt a csillagszemű kislányt 1944. október 17-én megégették”.7 Mi is e kis kötet lényege? Újból Zsolt Bélát idézem: „A gyermek észleletei, majd félelmei, előbb az emberektől, majd a haláltól. A fasizmus gyermekszemmel.”
Éva feljegyzéseit az édesanyja, Zsolt Ágnes adta ki a háború után. Azt állította, hogy a naplót a család házvezetőnője, Szabó Mariska lopta ki a gettóból; tőle kapta meg 1945-ben. Később az anya öngyilkos lett. A napló eredetisége vitatott, mivel a kézirata elveszett. Feltételezik, hogy Zsolt Ágnes megváltoztatott részeket és részleteket, az is elképzelhető, hogy a teljes szöveget maga írta. Elemzésében Frojimovics Kinga kimutatta, hogy a napló kétséget kizáróan olyan személy műve, aki a nagyváradi gettó foglya volt.
(Lőwy Dániel: A Soá nagyváradi naplóírói, Várad folyóirat, 2010/8.)
Mit kíván jelképezni Heyman Éva szobra?
Amikor megalakult az egyesület, s megfogalmazódott, hogy mit szeretnénk tenni, kezdettől nyilvánvaló volt, hogy a deportált gyerekek emlékhelyét hozzuk létre. Gondolkodtunk, hogy egy park volna kézenfekvő, hiszen abban az időben a gyerekek ott játszottak, görkorcsolyáztak, bicikliztek. A másik ok, hogy a Rhédey parkból – mai nevén Bălcescu – indultak a deportáltakat szállító vonatok, ugyanis közel volt a gettóhoz. Az emlékmű Heyman Éva (1931. Nagyvárad – 1944. Auschwitz) nevét viseli, de nem csak az ő emlékét őrzi majd, hanem az összes deportált gyermekét. Őt szimbólumként választottuk. A venezuelai származású, Angliában élő szobrásznő, Flore Kent, akinek számos alkotása van Bécsben, Prágában, Londonban, tudott Heyman Éváról, meghatotta a kislány naplója. A legtöbb gyermek neve nem ismert. De az édesanyja által publikált napló nyomán Éva megszemélyesíti a holokauszt áldozatává vált összes gyermek és kamasz emlékét. A szobor nem feltétlenül hasonlít Heyman Évára, már csak azért sem, mert nem mosolyogva ábrázolja őt. Az egyetlen fennmaradt tinédzserkori fényképen, melyen vélhetően 12-13 éves volt, Heyman Éva fülig érő szájjal mosolyog. Antropológos vagy más tudós kellene legyen valaki, hogy tudja, hogyan nézhetett ki ez az arc, ha nem is szomorúan, de elgondolkodva, mosolytalanul ábrázoljuk. A szobor egy kislány arcát ábrázolja, aki bárki lehet a deportált kislányok vagy kisfiúk közül.
Heyman Éva naplója sok évtizedes késéssel kezd ismertté válni.
A napló Magyarországon jelent meg először, azt hiszem ’47-ben, Éva édesanyja, Rácz Ági adta ki, aki pár évvel később öngyilkos lett. Folyik a vita, hogy az anya mennyire nyúlt bele ebbe a naplóba, esetleg kihagyott-e valamit, mert az eredeti naplót nem találták meg.
- Akár az is lehet, hogy újságíróként inkább hozzátett?
- Nem tudni. Amit biztosra vehetünk, mivel mi kapcsolatban voltunk olyan személyekkel, akik ismerték Évát, hogy ez Éva stílusa. Nagyon intelligens, érzékeny kislány volt, ráismertek a naplóban, de soha nem tudhatjuk meg, hogy kimaradt-e valami, történtek-e változtatások. Lényegében ez nem is fontos, mert amit leír, az reális. Ha valami ki is maradt, az vélhetően az anya és lánya kapcsolatára vonatkozott, ami viszont nem releváns abból a szempontból, ami a gettóban történt.
- Más nyelveken mennyire ismert ez a napló?
- Néhány oldala román és angol nyelven a mi honlapunkon is megtalálható. Romániában 1991-ben jelent meg, Oliver Lustig fordításában. Nemrég megjelent francia nyelven, tudom, hogy fordítják spanyolra. Héberül és angolul is olvasható. (A Napló magyarul 2011-ben Éva lányom, majd 2015-ben A piros bicikli címen jelent meg, mindkét alkalommal a XXI. Század Kiadó gondozásában - Szerk megj.)
- Kik voltak az emlékmű-állításban segítő partnereik?
- Először is maga Flor Kent, aki ingyen készítette el a tervet, az öntőformát. Aztán szükségünk volt mindenféle engedélyre a helyi hatóságoktól, ebben Emődi Tamás támogatott, előkészítve a beadandó dokumentumokat. Nem szeretem dicsérni a hatóságokat, de az igazság az, hogy a polgármesteri hivatal első perctől, ahogy megemlítettük az emlékmű tervét, nyitottnak mutatkozott. Olyan feladatokat, melyeket a törvény szerint 30 nap alatt oldhattak volna meg, hamarabb elintézték. Hét vagy nyolc intézményhez, például a hőszolgáltatóhoz, vízművekhez kellett elmenjünk engedélyekért, ez okozott egy kis fejfájást, de sikerült mindent rendezni. Szintén le a kalappal a Bihar megyei Művelődési Igazgatóság előtt, segítségükkel megkaptuk a művelődési minisztérium engedélyét. Persze, szükségünk volt pénzre is, hiszen ki kell fizetni a szobor öntését, a talapzatot, ki kell fizetni az emléktáblát, a munkásokat és az eszközöket, amellyel szállítják, s a helyére emelik. A pénzt adakozásból gyűjtöttük. Nagyváradról négy támogatót említenék: a görög-katolikus és a római-katolikus püspökséget, Stern Pétert, és a Messianisztikus Zsidó Hitközséget. Kaptunk még támogatást az Egyesült Államokból, a Jointtól, továbbá segített az egyesület tiszteletbeli tagja, Susan Geroe, azaz Gerő Zsuzsi, három izraeli és amerikai család, a teljes lista olvasható a honlapunkon. Kanadából és Franciaországból is hozzájárultak, valamit Mózes Teréz és a fia Izraelből.
- Hogy halad az előkészítő munka, mikor lesz az emlékmű avatása?
- A szobrásznő már megvette a repülőjegyét, úgyhogy, ha semmi nem jön közbe, október 15-én tartjuk az avatást. A szeptembert ki kellet hagynunk, mert számos zsidó ünnep volt ebben a hónapban. Mi meghirdetjük, és aki akar jönni, szívesen látjuk. Lesz néhány rövid szónoklat: a szobrásznő biztos beszél, én is mondok néhány szót, s ha valaki akar szólni a városi tanács részéről, vagy bárki más, az megteheti. Remélem, lesznek középiskolások és egyetemisták, mindennél fontosabb, hogy a fiatalok eljöjjenek.
Már kiöntötték a fundamentumot, László Attila kőfaragó hozta el Magyarországról a talapzatot. A szobor egy kislányt ábrázol. A fényképről ismerjük a ruháját, a haja két copfban, a kezét egy könyvön tartja majd, ami a naplóra utal. Egy komoly arcú lány lesz, tinédzser. Talán a fiatalok, akik majd elmennek mellette, megállnak, elolvassák, amit ír a táblán, leülnek mellé, és megértik, hogy egy generáció elveszett.
- Említette, olyan projektekben is gondolkodnak, melyek az általános emberi jogokkal foglalkoznak. Erről elárulna részleteket?
- Például érdekel a roma közösség, és minden sebezhető közösség. Nem csak a nemzeti kisebbségekre gondolunk, hanem minden kisebbségre, a hátrányos helyzetű emberekre, a kiszolgáltatottakra, például a mozgássérültekre. Arra, hogyan tud bejutni egy mozgássérült egy nem akadálymentesített középületbe, hogyan intézi az ügyeit egy halláskárosult.
Közben azzal is szeretnénk foglalkozni, hogyan történt a deportálás, meg akarjuk érteni az ezt megelőző éveket, a kor passzív szemlélőjét. Mert voltak ugyan emberek, akik a deportálás idején vagy még azelőtt segítettek és kockáztattak, de hol voltak a jóérzésű emberek, amikor kezdtek életbe lépni a megkülönböztető törvények? Akkor még nem volt veszélyes hallatni a hangjukat. Ezt szeretném megérteni. Például azt, hogy szüleim szilágysomlyói szomszédjai, akikkel nagyon jó viszonyban voltak, a gyerekek együtt játszottak, átjártak egymáshoz, amikor látták, mi történik, asszisztáltak, nem tettek semmit. Mi több, amikor Somlyóról vitték őket Csehibe a gettóba, sokan álltak az ablakban és azt mondták: jól teszik veletek, mert megérdemlitek. Ezek a kérdések gyötörnek engem.
Voltak rossz emberek, akik lelőttek, gázosítottak, elégettek, mindig lesznek rossz emberek. De a nagy tömeg miért tűrte ezt? Nekem ez az, ami nagyon fájdalmas. És ez az, amire figyelnünk kell, ez az, ami manapság is veszélyes, amikor vannak szenvedő embertársaink, és mi úgy teszünk, mintha nem látnánk. Vagy sajnáljuk, de a kisujjunkat sem mozdítjuk. Egyikünk sem angyal, mi sem vagyunk angyalok, de több együttérzésre lenne szükség.
- Hányan dolgoznak az egyesületben?
- Nagyon kevesen, nem is merem mondani. Reggeltől estig dolgozunk, az én egészségem már megsínylette. De nem panaszkodom, mert ez az én választásom.
-
Egyszuszra, egyetlen révületben
1951. augusztus 3-án öngyilkos lett Zsolt Ágnes. Az újságírónő haláláról csupán kenyéradó lapja, a Magyar Nemzet számolt be, az is meglehetősen szűkszavúan. A tizenhárom soros kishírbe a temetés időpontján kívül egyetlen méltató jelző („kitűnő újságíró”) fért csak bele, no meg az, hogy a lap és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége az elhunytat saját halottjának tekinti. A tömör közlemény – a kor új szokásának megfelelően – azt is elhallgatta, hogy a lap belső munkatársa önkezével vetett véget életének. (Hogy is nézne ki, hogy az épülő szocializmusban valaki kilátástalannak érzi a jövőjét?) Alighanem ugyanezért, a kínos kérdések elkerülése miatt nem írták meg azt sem, hogy Zsolt Ágnes mindössze 39 esztendőt élt. A gyászhír névtelen szerzője még azt is elfelejtette megemlíteni, hogy munkatársának neve alatt négy évvel korábban – Éva lányom címmel – egy megrendítő könyv jelent meg. (...)
Zsolt Ágnes neve a köztudatba 1947 őszén robbant be, amikor az Új Idők kiadó közreadta első (és egyetlen) könyvét. Formája, tartalma szerint az Éva lányom című karcsú kötet – napló, Zsolt Ágnes megfogalmazása szerint „Éva baba” naplója, amelyet „hűséges szakácsnőnk” őrzött meg. Ennek tükrében sokak számára talán érthetetlen, hogy a kötet címlapján szerzőként mégsem Heyman Éva, hanem Zsolt Ágnes neve szerepelt. A maga idején a kötet szerzői „kisajátítása” egyáltalán nem okozott problémát. A szép számmal megjelent korabeli – és tegyük azért hozzá: döntő részt barátoktól, a szerzőt ismerő kollégák tollán született – kritikák megállapításai, utalásai szinte kivétel nélkül azt támasztják alá, amit az egyik recenzens fehéren feketén ki is mond, vagyis hogy Zsolt Ágnes „emlékezetből, egyszuszra, egyetlen révületben írta meg lánya utolsó hónapjainak naplóját. Ebbe a kapcsos könyvbe akkoriban lopva belepillantott. S az anya agyveleje pontosan felitta az imádott gyermek hangjának színét.” E recenzest, Kellér Andor írót nyugodtan tekinthetjük koronatanúnak, hiszen a könyvet magasztaló s egyben az anyát vigasztaló kritikája abban az újságban, a Világosságban jelent meg, ahol az idő tájt Zsolt Ágnes dolgozott, s ahová a Szabadság-hegyi szanatóriumból mindig visszavárták.
(Murányi Gábor: Kettős dráma, Várad folyóirat 2013/1.)
erdelyiriport.ro

MOGYE-tanévnyitó a Vártemplomban
"Az elszántnak semmi sem nehéz" – hangzott el a biztatás Zrínyi Miklós szavaival a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatóinak évnyitó ünnepségén. Mivel az egyetem vezetőségének a magyaroktatás háttérbe szorítására vonatkozó törekvését illetően nincsen változás, az idén is a Vártemplom volt az ünnepélyes évnyitó helyszíne.
A diákhimnusz felhangzása után dr. Lőrinczi Zoltán egyetemi docens köszöntötte a megjelenteket, mindenekelőtt az elsőéves hallgatókat, a szülőket, az oktatókat és a vendégeket, Zsigmond Barna Pált, Magyarország csíkszeredai főkonzulját, az RMDSZ-t képviselő Brassai Zsombor megyei elnököt és Peti András alpolgármestert, a városi szervezet vezetőjét, valamint Dávid László professzort, a Sapientia EMTE rektorát.
Az ünnepség ez alkalommal is a négy erdélyi egyház képviselőinek – Pap Noémi evangélikus, Ötvös József református, Nagy László unitárius lelkész, valamint Oláh Dénes római katolikus esperes – szolgálatával kezdődött, akik imát olvastak fel és áldást kértek a diákokra, tanárokra és az új egyetemi évre. Oláh Dénes római katolikus esperes arra biztatta a jelenlevőket, hogy népükben gondolkodó, népüket szolgáló, népüket rajongásig szerető orvosokká váljanak. Ötvös József vendéglátó lelkészként a befogadásról beszélt. Majd azokra gondolva, akik először jártak a Vártemplomban, az ott megtartott 1571-es országgyűlésről szólt, amelyen János Zsigmond erdélyi fejedelem jelenlétében megerősítették a tordai országgyűlésnek a vallásszabadságról szóló végzését egy olyan korban, amikor Európát a vallási türelmetlenség és annak következményei jellemezték. Történelmi példákon át jutott el annak hangsúlyozásáig, hogy Marosvásárhely fejlődésére milyen nagy hatással volt az a gesztus, hogy hetven évvel ezelőtt befogadta a magyar tannyelvű orvosi egyetemet. Az intézmény 1962-től befogadta a román hallgatókat és oktatókat, akik most a magyar fél önállóságát a törvényes előírások ellenére sem hajlandók biztosítani.
Szabó Béla egyetemi tanár, a magyar tanárok közösségének választott vezetője gratulált a diákoknak, hogy az orvosi hivatást választották, s az egyetemről szóló negatív híresztelések sem tántorították el őket attól, hogy tanulmányaik helyszíne a MOGYE legyen. Az erdélyi magyar közösség életképességét tükrözik a felvételi eredmények is, amelyek jobbak voltak, mint a múlt évben. A hallgatóknak sikerült tandíjas helyekre is bejutniuk – mondta Szabó professzor, aki nem hallgatta el a gondokat sem: a magyar oktatás háttérbe szorítására vonatkozó törekvéseket, a törvények figyelmen kívül hagyását és a nyílt történelemhamisítást. Ugyanakkor arra biztatta a "gólyákat", hogy jól használják ki az egyetemi éveket, hiszen a tanulás, a hivatásra való felkészülés mellett életük legszebb időszaka, ami a szerelmek, a párválasztás idejét is jelenti.
A magyar orvosi nyelv a megpróbáltatások és nehézségek ellenére Erdélyben túlélt 500 évet – utalt a Teleki Tékában őrzött, első, tudományos igénnyel megírt magyar nyelvű orvosi könyvre Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul. Az 1577-ben kiadott Ars Medica, az Egész orvosságról való könyv szerzője, Váradi Lencsés György már a maga korában is tisztában volt azzal, hogy a beteg embert az anyanyelvén lehet a legjobban gyógyítani. Megmaradásunkat szolgálja, hogy fiataljaink anyanyelvükön színvonalas iskolákban tanuljanak. Ezen intézmények között van a MOGYE, a magyar felsőoktatásnak az az intézménye, amely az egész nemzet s a magyar kormány számára is kiemelten fontos, s ezért a támogatására is számíthatnak. Bár 25 éve folyamatosan akadályozzák a működését, a nehézségek nem jelenthetik a küzdelemről való lemondást. Az egyetem vezetőségének meg kellene értenie, hogy a magyar nyelvű képzés nem ellenük van, s az egymás elleni csörték nem erősítik, hanem gyengítik az egyetemet, amely éppen a magyar nyelvű képzés által lesz gazdagabb.
A főkonzul szólt a végzősökhöz is, akiknek büszkék kell lenniük, és erőt kell meríteniük a múltból, és a megszerzett magasabb tudásból, bárhol is legyenek a világon, vissza kell adni a szülőföldnek is.
Az elsőéveseknek gratulált a felvételi vizsgán elért jó eredményekhez Tubák Nimród, az MMDSZ, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke, aki komoly tanulásra, felelős döntések meghozatalára biztatta diáktársait. Az a fontos, hogy ki mivé nő fel, nem az, hogy minek születik. Meg kell élni a pillanat súlyát és komolyan dolgozni a kitűzött célok eléréséért – hangzott el többek között Pál Jakab Ádám elsőéves hallgató beszédében.
Les Zoltán egyetemi lelkész az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének a gondolatait tolmácsolta. Kató Béla Marosvásárhely egykori híres orvosának a példájával biztatta a hallgatókat. Az 1800-as években élt Gecse Dániel nyugat-európai tapasztalatokkal bővített budapesti tanulmányai után a szülőföldjére, Marosvásárhelyre visszatérve kamatoztatta tudását, felvállalta a szegények gyógyítását is és a gyógyítás célját szolgáló emberbaráti alapítványt hozott létre. A nemzet jövőjét meghatározó keresztyén értelmiségiek képzésében nyújt segítséget az Erdélyi Református Egyházkerület a 2015-ben alapított Gecse Dániel Orvosi és Egészségügyi Szakkollégiummal, amely az idei ősztől hirdetett felvételit az elsőéves hallgatók számára – hangzott el a beszédben.
Sipos Emese egyetemi tanár a gyógyszerészeti kar magyar oktatói közösségét képviselve gratulált az elsőéveseknek, és kifejezte reményét, hogy eljön az idő, amikor nem egy esős este, hanem fényes délelőtt az egyetem felújított termében valóban örömünnep lesz az új tanév megnyitása.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Földrajzi monográfia a Kálma-hegy alatti faluról (Sepsiszentkirály múltja és jelene)
Ritka, hogy egy hegytetőről huszonkilenc templom tornyát láthassuk, minden udvarnak dísze legyen egy-két diófa, tucatnyi jeles személyiség szülőfalujaként említhessünk egy alig néhány száz lelkes települést. Sepsiszentkirályról mindez elmondható, és immár el is olvasható Komán László augusztusban megjelent, tegnap Sepsiszentgyörgyön a Kós Károly Szakközépiskola dísztermében bemutatott falumonográfiájában. A sepsiszentgyörgyi földrajztanár könyvét Péter Sándor, a kézirat lektora méltatta.
Bár a szerző földrajzi monográfiának nevezi a száztíz oldalas könyvet, jóval több annál, kitér a falu történelmére, a lakosság nemzetiségi, vallási összetételére, a gazdasági tevékenységekre, hagyományokra, bemutatja a régi házakat, templomokat, emléktáblákat és emlékműveket, Sepsiszentkirály neves szülötteit és kortárs személyiségeit. Többek között innen származott Vida Dániel 1848-as honvédőrnagy, Ágh István (1709–1786) unitárius püspök, Vitéz Sebestyén András I. világháborús kitüntetett huszár, aki 1923-ban családjával és néhány falustársával, köztük a szerző nagymamájával a bukovinai Andrásfalváról Sepsiszentkirályba telepedett, és itt újra meghonosították a katolikus vallást.
Péter Sándor kiemelte a kiadvány nyelvi tisztaságát, és hangsúlyozta: a lelkesedés, ahogy az augusztusi szentkirályi könyvbemutatón a falu fogadta a monográfiát, jelzi, szükség volt megírni a település múltját és jelenét. Megemlítette, hogy a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége arra biztatja a tanítókat, tanárokat, írják meg településük, iskolájuk történetét, neves személyiségek életét, mert „a szó elszáll, csak az írás az, ami megmarad”. Ezt vallja Komán László is az önköltségen kiadott monográfia előszavában: „Az a célom, hogy megörökítsem a jelent és a múltnak azt a részét, amire még emlékszünk, hogy összegyűjtsem, ami szétszórva még fellelhető a jövő nemzedék számára.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Királyfik és sárkányok Romániája: megdőlt az erdélyi mítosz
Először vizsgálták a román állampolgárok pszichológiai profilját
Megdőlni látszik az a mítosz, miszerint az erdélyiek „jobbak”, mint a moldvai vagy a havasalföldi honfitársaik – legalábbis ez a következtetés vonható le abból a tanulmányból, amely a román állampolgárok pszichológiai profilját vizsgálta, és amelyet Daniel David, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Pszichológia és Neveléstudományok Kar oktatója készitett. A kutató szerint kétféle, egymásnak élesen ellentmondó pszichológiai profil létezik – „királyfi” és sárkány” –, ám a közöttük levő különbségek az életkornak és az egyén iskolázottságának tudhatóak be, korántsem a földrajzi régió függvényei.
A szakember szerint nem az fontos, hogy milyen mértékben van jelen egyik vagy másik pszichológiai profil, hanem az, hogy az ország intézményrendszere hogyan hat a kétféle profilra. Az erős intézményrendszer ugyanis kibontakoztatja a pozitív profilt és a negatívat is javíthatja, a gyenge intézményrendszerben a királyfik emigrálnak...
Szabadság (Kolozsvár)

Dr. Bencze Mihály méltatása
Bencze Mihály 1954. november 20-án született Csernátfaluban, Bencze Mihály (1919. szeptember 25.–2009. december 18.) és Tomos Ilkó Anna (1926. január 1.–2011. november 23.) egyetlen gyerekeként. 1961–1968 között a csernátfalusi 3-as iskolában járt, 1968–1973 között pedig a hosszúfalusi Elméleti Líceum diákja. 1973–1974 között Bodzán teljesíti a katonai szolgálatát. 1974–1978 között a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Matematika Karának diákja. Egyetemistaként több tudományos konferencián a matematikai cikkeit díjazták, feladatait külföldi lapok is közölték, matematikai kört tartott diákoknak, egyetemistáknak matematikai faliújságot szerkesztett, és részt vállalt a kolozsvári Visszhang diákrádió adásainak a szerkesztésében. 1978–1990 között a brassói Vörös Zászló Középiskola matematikatanára volt. Itt szerkesztette 1978–1990 között az évharmadonként megjelenő Gamma matematikai lapot, ami egy néhány szám megjelenése után az országban és külföldön egyaránt szakmai elismerésben részesült. Hónaponként szervezte az interdiszciplináris Matematikai Szakkört, melyre diákok, egyetemisták, művészek, zenészek, egyetemi tanárok is eljártak előadást tartani. Ezt a szakkört a hatóságok tíz év működtetés után betiltották. 1984-ben vezette a Kockafej Matematika Versenyt az Ifjúmunkás országos lapban, de a hatóságok fél év után betiltják. Ezt majd 1989-ben Kobak név alatt a Brassói Lapokban indítja újra. Diákjaival 1985–1990 között szerkesztette a Hipstern szamizdat lapot. 1989 májusában a kommunista hatóságok betiltják a Gamma matematika lapját, és eljárást indítanak a szerkesztője ellen. Romániában 1980. december 11-én ő szervezi meg az első Rubik-kockát forgatók bajnokságát. A díjazottak a brassói Vörös Zászló diákjai. Őket meghívják Bencze Mihállyal együtt a Budapesten rendezett Rubik-kockát forgatók Világbajnokságára, de a szocialista hatalom nem engedi sem őt, sem diákjait szerepelni. Azóta is minden évben megszervezi ezt a bajnokságot. 1984-ben feleségül vette Lécz Ildikót, házasságukat három gyerekkel áldotta meg a teremtő. Ünige lányuk Marosvásárhelyen régész, Nimród fiuk Krizbán evangélikus lelkész, és Mikolt lányuk Felvidéken néprajzos. Csanád, Magor és Hunor unokáik a család büszkeségei. Az 1989-es változások aktív résztvevője. Az RMDSZ egyik alapító tagja, a Zajzoni Rab István középiskola egyik alapítója és névadója, az Áprily Lajos Főgimnázium egyik alapítója, és 1990-től a brassói Áprily Lajos Főgimnázium matematikatanára. A Hipstern folytatása lesz a Brassói Füzetek, aminek főszerkesztője. A betiltott Gamma matematika lapot most már Octogon Mathematical Magazin néven szerkeszti, angol nyelven, nemzetközi elismert matematikusokkal. 1990-ben megalapítja az Erdélyi Magyar Matematika Versenyt, ami folyamatosan működik napjainkban is, és a román tanügy minisztérium elismert versenye. Megalapítja a Wildt József Tudományos Társaságot, ami a diákok matematikai, irodalmi, tudományos tevékenységét támogatja. A Wildt József Tudományos Társaság jelentette meg a Visszhang, Szimfónia, Szemfog, Galaxis, Pegazus, Üzenet, Erdélyi Bumeráng, Erdélyi Matematikai Lapok és Vadrózsák diáklapokat, valamint működtette a fotókört és a zenekört is. A Fulgur Könyvkiadó alapításával, és működtetésével, a magyar könyvek kiadását támogatta. Több mint 10 irodalmi könyvet, szakfolyóiratot, több mint 20 matematikai könyvet jelentetett meg. Újraindítja a matematikai szakköröket Brassóban, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, majd a Kárpát-medencére is kiterjeszti. 1992-ben megalapítja a Nemzetközi Magyar Matematika Versenyt, ami azóta is a Kárpát-medence elismert szakversenye, – és Erdős Pál világhírű matematikus szerint – egyben a legfontosabb tehetségápoló fóruma. 1990-től szervezi a József Wildt International Mathematical Competition versenyt, majd a Neumann János Matematika Versenyt és a Benkő József Matematika Emlékversenyt. Több mint 20 nemzetközi matematika szaklap szerkesztőségi tagja. Több mint 200 nemzetközi matematika konferencián vett részt Romániában, Magyarországon, Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján, Németországban, Hollandiában, Svájcban és Franciaországban. Az erdélyi magyar könyvtárakat több mint 10 000 könyvvel támogatta. 2010. december 18-án doktorált a Craiovai Egyetemen, Dr. Constantin P. Niculescu egyetemi professzor volt a témavezető tanára. A doktori tézisének címe: New Inequalities based on Convexity. Ezt elismert könyvként Németországban a Lap Lambert Academic Publishing jelentette meg. Több mint 900 szakdolgozata és 15 ISI-s cikke jelent meg hazai és nemzetközi matematikai lapokban, mint például: Libertás Mathematica (USA), Research Report Collection (RGMIA, Ausztrália), Mathematics Magazine (USA) stb.
Több, mint 23 000 matematikai javasolt feladatot és nyitott kérdést közölt hazai és nemzetközi matematikai szaklapokban. Több, mint 20 szakkönyvet szerkesztett, és referált. 2005-ben megalapította a Zajzoni Rab István díjat, amit először 2006-ban osztottak ki, és azóta is folyamatosan rendezi ezen ünnepséget a négyfalusi Szent Mihály Napok keretén belül. 2013-tól a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum igazgatója, és a bukaresti Petőfi Ház igazgatóhelyettese. Szintén 2013-tól szerkeszti a Bukaresti Magyar Élet havilapot. Egykori diákjai országunk elismert szakemberei, tanárai, közülük kiemelkedő és világhírű egyetemi tanárok valamint kutatók lettek hazai és külföldi egyetemeken egyaránt. Verseit, irodalmi és történelmi cikkeit a következő lapok közölték: Kilátó (Belgium), Látó (Marosvásárhely), Brassói Lapok, Romániai Magyar Szó, Krónika, Erdélyi Napló, A Céh (Budapest), Katedra (Pozsony), Erdélyi Toll, Ifjúmunkás, Székelyföld, Honlevél (Budapest), Bécsi Napló, Panoráma (USA), Hungarian Santinel (USA), Hétfalu, Bukaresti Magyar Élet, Közoktatás, Mikes International (Hága) stb. A következő könyvei jelentek meg: A Cenk árnyékában (Brassói Költők Antológiája, 1995), Lélekvándorlás (versek 1972–1996), Erdélyi és Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek (1984–1997), Pogány Madonna (versek 1996-1998), Erdélyi és Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek (1997–2002), Zajzoni Rab István összegyűjtött írások (2004), Tóthpál Dániel élete és irodalmi munkássága (2006), Scientific Elements (USA, 2007), A Mathematical Problem Book (Szarajevó, 2008), Erdélyi és Nemzetközi Magyar Matematikai Versenyek (2003–2008), The International Conference - Mathematical Education in the Current Europen Context (2011), Selected Chapters of Mathematical Analysis (2011), The International Conference - Mathematical Education in the Current European Context (2012), New inequalities based on convexity (Németország, 2012), An introducction to quadrilateral geometry (2013), Selected Problems and Theorems of Analytic Inequalities (2012), The International Conference - Mathematical Education in the Current European Context (2013), Visszapillantó tükör (2013), The International Conference - Mathematical Education in the Current European Context (2014), Mathematical Contest Notebook (2015), Selected Problems for Mathematical Contests (2015).
A következő díjakban részesült: Man of the year (American Biographical Institute, USA, 2003-tól folyamatosan), Ezüstgyopár díj (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Teleki Oktatási Központ, 2005), Farkas Gyula emlékérem (Kolozsvár, 2006), Apáczai díj (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2006), Gheorghe Lázár diploma (I. fokozat, 2007, Brassó), Beke Manó Emlékdíj (Bolyai János Matematikai Társaság, Budapest, 2008), Apáczai dicséret (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2008), Apáczai díj – ezüst fokozat (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2010), Diploma de excelenta (Tanügyminisztérium, Bukarest, 2010), Miniszteri Elismerő Oklevél (Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, Dr. Réthy Miklós, Budapest, 2011), Apáczai díj – arany fokozat (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2012), Diploma de excelenta (Tanügyminisztérium, Bukarest, 2012), az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Kun Kocsárd-díja (2013), A Magyar Művészetért Ex Libris-díja (2013), Bonis Bona-díj (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, 2013), Apáczai díj – gyémánt fokozat (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, 2014). 2013. április 1-től Bencze Mihály az American Romanian Academy of Arts and Sciences (ARA) levelező tagja.
Tisztelt Bencze Mihály, kedves Misi barátom, a barcasági csángó népért, az erdélyi és a Kárpát-medencei magyarságért kifejtett hatalmas munkád elismeréseként fogadd el népedtől a jól megérdemelt Zajzoni Rab István díjat. Isten éltessen!
Magdó István Hétfalu
(Független művelődési és helytörténeti havilap)

Régi zene szólt Olaszteleken
Az Erdővidéki Régizene-találkozó az elmúlt esztendőkben sokakat megszólított, sikerült a régió egyik hagyományos eseményévé tenni. Szervezői új célokat tűztek maguk elé: túllépni a földrajzi határokat, s vonzani új, a kultúra és a tájegység iránt egyaránt érdeklődő közönséget.
A Kájoni Consort Egyesület által ötödik alkalommal megszervezett esemény pénteken a művelődési házban vette kezdetét. A kicsiket és nagyokat megmozgató „bulinak” – francia branles-t és angol kontratáncot lehetett járni – egyik érdekességének az számított, hogy a talpalávalót húzó olaszteleki vasárnapi iskola furulyacsoportja új, Cygnini ének- és táncegyüttes néven mutatkozott be. Szombat délelőtt a legkisebbeket és szüleiket szólították meg a szervezők, amikor a Gaál Mózes Általános Iskola Rózsa utcai épületének egyik tantermében rendezték be Mátyás király udvarát. Ismerkedni lehetett az Igazságoshoz köthető mondákkal, papírból, bársonyból, fonalból és színes fóliából erszénytől kezdve, karkötőn át koronáig sok mindent lehetett készíteni, a fáradozásért pedig lyukas tallér járt, amit tésztára és üdítőre lehetett cserélni. Este az olaszteleki Daniel-kastélyban nagy érdeklődés mellett koncertezett a nagykárolyi Carmina Renascentia, a székelyudvarhelyi Riverenza, a hazai fiatalokból álló Cygnini és az esemény életre hívói és éltetői, a baróti Kájoni Consort régizene-együttes. Gyulai-György Éva együttesvezető Olaszteleket ideális helyszínnek, a Daniel-kastélyt és tulajdonosait, a Rácz családot pedig kiváló vendéglátónak mondta: a régi zenét itt nemcsak befogadták, hanem otthont teremtettek számára. „Azt szeretnénk elérni, hogy az elkövetkezendőkben kicsit terebélyesedjen a találkozó. Azért fogunk dolgozni, hogy ismertebbé tegyük az eseményt, s a régi zenét amatőrként, de igényesen játszó együttesek fórumává váljunk. Szeretnénk elcsábítani a közelebbi nagyobb városok szépet szerető közönségét is: jöjjenek hozzánk családostól egész hétvégére, s a reneszánsz zene mellett fedezzék fel Erdővidék értékeit is.”
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megosztott fődíjat adott a Filmtettfeszt zsűrije
Visky Ábel Romanian Sunrise és Bertóti Attila Mese című alkotásának megosztva adták a Filmgalopp névre keresztelt rövidfilmes versenyprogram fődíját tegnap este, a 15. Filmtettfeszt záró gáláján a kolozsvári Győzelem moziban. A Filmtett Egyesület által első alkalommal meghirdetett versenyre összesen 26 filmet neveztek, az előzsűri ezek közül választott ki 9 kisjátékfilmet és 2 animációs alkotást, amelyeket a rendezvénysorozat összes helyszínén levetítettek. A trófea és az azzal járó 1 millió forintos pénzjutalom odaítéléséről szakemberek döntöttek – Angelusz Iván, a Katapult Film vezető producere, Mihai Fulger kritikus, Szimler Bálint rendező –, de ugyanakkor a nézők véleményére is kíváncsiak voltak a szervezők. Az 1000 lejjel járó közönségdíjat is Visky Ábel filmje kapta, az elismerést Kürti István operatőr vette át. (A képen: Bertóti Attila és Kürti István)

Harminc percnél rövidebb, az utóbbi két évben forgatott filmjeiket küldhették el a Filmtett felhívására az alkotók, olyanokat, „amelyek stábjának kulcsfigurái (író, rendező, operatőr, producer, főszerepet alakító színészek) nagyrészt erdélyi alkotók, javarészben erdélyi helyszíneken készítettek, javarészben magyar nyelven”. Már a beharangozó sajtótájékoztatón szó esett arról, hogy sokféle film érkezett: olyanok is, amelyeken érződik a képzés és a szakmában való jártasság, de nem hiányoztak azok sem, amelyeket inkább a filmkészítés iránti „puszta érdeklődés”, a kíváncsiság és a próbálkozás izgalma vezérelt.
Az előzetesen kiválasztott tizenegy filmet két tömbben vetítették a fesztivál helyszínein (Kolozsvár mellett Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagybányán, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Aradon is), ami a versenyen túl arra is lehetőséget biztosított, hogy minél többen megismerjék a fiatal erdélyi alkotók munkáit, s egyfajta képet kapjanak arról, hogy milyen témák foglalkoztatják őket.
A tegnapi díjkiosztón két alkalommal is elhangzott Visky Ábel neve, egyrészt a (megosztott) fődíj, másrészt pedig a közönségdíj átadásakor. Filmje, a Romanian Sunrise egy harminc év körüli magyarországi fiúról, Dánielről szól, aki a román tengerpartra érkezik, hogy egy váratlan kéréssel meglepje gyerekkora óta nem látott apját. A másik fődíjas film, Bertóti Attila animációja (Mese) klasszikus esti meseként indul, majd a gyermeki fantáziához méltó, újító, képileg és a történet szempontjából is egészen rendhagyó sztoriba megy át.
A közönség voksai alapján egyébként ez az animáció végzett a népszerűségi lista második helyén (19 százalék), a bronzérmes pedig Bán Attila A Paradicsom című filmje lett (16 százalék). A zsűri nevében Angelusz Iván értékelte a Filmgalopp versenyprogramját a színpadon, mint mondta, függetlenül attól, hogy a vetített produkciók között gyengébbek és sikeresebbek is vannak, érződik rajtuk egy-egy sajátos szín, lenyomat, ami semmi máshoz nem hasonlítható.
Balogh Zsolt és a Sárga csikó-életműdíj
A vasárnapi gálán adták át az első erdélyi magyar játékfilmről, a Sárga csikóról elnevezett életműdíjat is, amelyhez a Koncsag Ádám szobrászművész tervezte, filmszalagban vágtató csikó-trófea mellett idéntől 1 millió forintos pénzjutalom is társul. A Filmtett Egyesület által 2012-ben alapított elismeréssel olyan személyiségeket jutalmaznak, akik munkásságukkal jelentősen segítik a kezdő és tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását. Ezúttal Balogh Zsolt Balázs Béla-díjas filmrendezőre, egyetemi tanárra esett a választás, aki 2005 óta tanít a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári, fotó-, film-, média szakán, szinte minden évfolyamon, rendezést, dramaturgiát, és színészvezetést egyaránt.
Jakab-Benke Nándor filmkritikus, rendező, a Filmtett munkatársa laudációjában köszönetet mondott mindazért az energiáért, tudásért, jókedvért, barátságért, amit egyetemista korukban Balogh Zsolttól kaptak, mint mondta, minden alkalommal sokat segített, valahányszor egy-egy „éles forgatásra” készültek – „eljött, hogy szétszedjen, majd összerakjon bennünket forgatás előtt”. A díjat és a pénzjutalmat a felajánló intézmények képviselői, Kósa András László (Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet) és Kollarik Tamás (Magyar Média Mecenatúra program, Médiatanács) adták át. A díjazott megjegyezte: azt kívánja „ennek a fiatal, erős és egyre tehetségesebb generációnak, amelynek tagjai filmkészítéssel foglalkoznak, hogy továbbra is legyenek bátrak, kutassanak, figyeljenek, keressék az élet értelmét, az embert”.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

A román hírszerzés szerint Magyarország egyre jobban fenyeget
Nőtt a „magyarveszély” Romániában a Román Hírszerző Szolgálat éves jelentése szerint. A kormányközeli Antena3 hírtelevízió vasárnapi esti műsorában bemutatott dokumentum szerint külföldi titkosszolgálatok intenzív munkát folytatnak azzal a céllal, hogy megerősítsék kormányuk ellenőrzését „az azonos etnikumú romániai közösség és főbb szervezetei” felett.
Az Antena3 által idézett szövegrész nem említi név szerint Magyarországot, ugyanakkor a felsorolt veszélyek és kémtevékenységek között nem nehéz ráismerni a székelyföldi autonómia szorgalmazására és támogatására, illetve a magyar kormány erdélyi ténykedésére. A műsorban megszólalt Cristian Pirvulescu politológus úgy vélte, a jelentés több helyen egyértelműen Magyarországra utal. A műsorvezető ezt kiegészítette azzal, hogy a dokumentum képernyőre nem került részei valóban „explicitebb módon is foglalkoznak a magyar radikalizmussal".
A bemutatott szövegrész kiemeli, hogy „a regionális és globális geopolitikai fejlemények" nyomán intenzívebbé vált a külföldi titkosszolgálatok tevékenysége Románia területén, és ezek célja egyebek mellett negatívan befolyásolni a döntéshozatalt, „az alkotmányos értékeket és a nemzetiségek együttélésének légkörét". A külföldi titkosszolgálatok céljai között szintén találni olyant, amely egyértelműen Magyarországra illik. Ez a cél „az azonos etnikumú közösség és főbb szervezetei” feletti kontroll megerősítése.
A műsorban megszólalt Daniel Savu szociáldemokrata szenátor, a SRI tevékenységét felügyelő parlamenti bizottság tagja, egyébként volt SRI-tiszt. Hangsúlyozta, hogy a kémelhárítás soha nem a nyilvánosság előtt zajlik, „de nagyon fontos". A kérdésre, hogy melyik ország titkosszolgálata fejtheti ki a legintenzívebb tevékenységet Romániában, kitérő választ adott. „Mindannyiunknak a nyelve hegyén van ennek az országnak a neve. Egy valamit mondok, és ezt emlegetik a SRI tisztjei is: a szomszédaink közül egyedül a Fekete-tenger a barátunk" – fogalmazott Savu.
Cristian Pirvulescu, a bukaresti Közigazgatási és Politikatudományi Főiskola (SNSPA) professzora szerint a titkosszolgálatok, különösképpen pedig a SRI sajátosan értelmezik a birtokukba kerülő információkat. Példaként említette, hogy a jelentés szerint a SRI kémtevékenységnek tekinti azt, hogy a nagykövetségek jelentést tesznek a romániai üzleti lehetőségekről. Ugyancsak értelmezhető, hogy mi számít a román állam befeketítésének. „Ha például valaki támogatja a romániai demokráciát, azzal agressziót követ el Románia ellen?" – tette fel a kérdést a politológus, aki szerint a titkosszolgálat gyakran összeesküvés-elméletekkel dolgozik.
Az ellenzéki Evenimentul zilei című lap botránynak nevezte, hogy a SRI jelentése nem hivatalos úton – a sajtóosztály vagy a parlament révén – került forgalomba, hanem egy hírtévé esti műsorában „szivárgott ki". Ennek ellenére Ovidiu Marincea, a hírszerzés szóvivője élőben kommentálta a dokumentumot.
nol.hu

Táncjáték az aradi 13-ról
Október 5-én este Aradon került színre a 13 című táncjáték, október 6-án a kolozsvári magyar opera színpadán láthatta a közönség, hogy aztán, a közelebbi jövőben Budapesten, Temesváron, majd remélhetőleg szerbiai Zentán, a szlovéniai Lendván és másutt is bemutassák.
Biztos vagyok benne, hogy ez a kiváló produkció mindenütt sikert arat majd.
Az aradi tizenhárom vértanú történetét többször és többféleképpen feldolgozták már, táncjátékban azonban, tudomásom szerint, most először. A „most” ezúttal jó pár hónapot jelent, hisz az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Tabán táncegyüttes és a szabadkai Juhász zenekar közös produkcióját már láthattuk egyszer Aradon. A három ország magyar művészeinek összefogásából létrejött kitűnő (mostanra már „beérett”) előadás azonban ezúttal is vastapsra ragadtatta azokat is, akik már látták, és azokat is, akik most látták először. Sőt: minél többször látja a néző, annál inkább felfedezi az előadás „ízeit”, komponenseit, mondandóját. A tánc ugyanis sajátos művészet, sajátos kifejezési eszközökkel, nehéz a nézőnek szavakban elmondania, jelenetről jelenetre a darab történéseit – a fontos, hogy nagyjából ráérezzen a „cselekményre”, amelyet amúgy a történelemből is ismer: a szilaj harctéri küzdelem után az elfogatás, börtön, majd a kivégzés következik. Az egyórás előadás nem mesél el egyéni sorsokat – lehetetlen felfedezni, hogy a (nem véletlenül) 13 táncos közül ki melyik vértanút eleveníti meg. Csak egyetlen szereplő, Haynau (Móricz Bence aranysarkantyús táncos) különül el mind viseletével, mind a táncát kísérő zenével. Az élő zenét a kitűnő, héttagú szabadkai Juhász zenekar szolgáltatja, a dallamok közt román (a közismert Periniţa) és egy ugyancsak közismert (szerb) Bregovics-szám, sőt francia sanzon is szerepel számos – a győztesek diadalát megjeleníteni hívatott – német–osztrák, és persze a gerincet alkotó magyar zeneszámon kívül. Elhangzik két, József Attila verseire komponált dal, amelyek meglepően jól illeszkednek az előadásba. Egyetlen női szereplő lép fel (anya, feleség, testvér, szerető? – a Nő), Gál Nóra egyaránt jól énekel és táncol.
A rendkívül látványos előadás végén a társrendező, az aradi Tapasztó Ernő bemutatta az előadás szereplőit, a táncosokat – Gazsi László, Szilágyi András, Győri Krisztián, Gál Zoltán, Nagy Márton, Baracsi Gergő, Horváth Dániel, Németh Antal (aranysarkantyús táncos), Balogh Dávid, Harmati Patrik, Szabados Tamás, Földesi Márton, Molnár Bálint –, a Juhász zenekart – Juhász Gábor, Juhász Gyula, Dvoracsko Szebasztian, Vas Endre, Ölveczky Tamás, Barity Zorán, Cimber Ferenc –, végül a rendező-koreográfust: Farkas Tamás örökös Aranysarkantyús táncost, a Népművészet ifjú mesterét. Sajnos, ritkán találkozunk velük, bár megérdemelnék, hogy megjegyezzük nevüket.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Az őshonos nemzeti közösségek autonómiájáért (Interjú Csóti Györggyel, a Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetőjével)
A neve ismerősen cseng határon innen és túl, de kevesen tudják, miként küzdött évtizedeken át politikusként, magánemberként a szétszakított nemzetrészekért. Volt munkahelyén, a Képviselői Irodaházban kerestem fel először, ahol még hónapokig akadt bőven dolga. Névjegykártyáján akkor ez állt: Csóti György, FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség, országgyűlési képviselő, Külügyi Bizottság tagja, Nemzeti Összetartozás Bizottság tagja. Hallottam arról is, hogy Tőkés László a Kárpát-medencei magyar autonómia nagykövetének nevezte.
– 2014. február 13-án elmondott parlamenti felszólalásának élménye hozott ide. Hadd idézzem szembe szavait: „Az elmúlt másfél-két évtized egyértelművé tette, hogy a magyaroknak, a szomszédos, az utódállamokban élő magyar nemzeti közösségeknek a szülőföldön, magyarként megmaradás egyedüli záloga az autonómia, a tényleges és teljes körű autonómia. A teljes körű azt jelenti, hogy személyi elvű, kulturális és területi autonómia, illetve ezek kombinációja. Az elmúlt esztendőben a Tőkés László vezette Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács, amelynek egyébként az elcsatolt területeken működő valamennyi magyar politikai párt tagja, illetőleg részt vesz a tanács munkájában, 2013-at az autonómia évévé nyilvánította. Ezt legkomolyabban a székelyek vették, akik március 10-én, Marosvásárhelyen egy 30 ezres tüntetéssel, október 27-én pedig egy 150 ezer embert megmozgató nagy meneteléssel tettek hitet az autonómia mellett. – Megszakítással 11 évig voltam országgyűlési képviselő. Lehet, hogy véletlen, de sorsszerű, hogy első és utolsó megszólalásom a Tisztelt Házban az elszakított nemzetrészekről szólt. De említsük meg a határozattervezet lényegét is: „Az Országgyűlés október 27-ét, a székelyek nagy menetelésének napját a Kárpát-medencei magyar autonómiák napjává nyilvánítja.”
– Tíz képviselő kezdeményezte e határozatot. Lett belőle törvény?
– Sajnos, nem. De remélem, ez esetben is érvényes a régi igazság: ami késik, nem múlik.
– Mennyire ismerte Erdélyt 1989 előtt?
– Jól ismertem. Mindenekelőtt a Nagyvárad–Bánffyhunyad–Kolozsvár–Torda–Székelyudvarhely–Csíkszereda útvonalat. A nyolcvanas években Kalotaszeget és a Székelyföld nagy részét is bejártam. Mintegy ötvenszer jártunk Erdélyben a feleségemmel. Könyveket, gyógyszereket, élelmiszert, újságokat – és szeretetet – vittünk, barátságokat, felejthetetlen emlékeket hoztunk. Vittük az üzeneteket élő szóban azoktól és azoknak, akik nem léphették át a határt. Például azért, mert tiltólistán voltak. Mi is felkerültünk a megfigyeltek közé. Amikor átléptük a határt, azonnal értesítették a helyi szekusokat Bánffyhunyadon, ahol általában az első éjszakát töltöttük.
Barátságot kötöttem Kallós Zoltánnal, Lászlóffy Aladárral, Szilágyi Istvánnal, Vásárhelyi Gézával, Újváry Ferenccel, Tőkés Istvánnal, Szőcs Istvánnal, Bánffy Istvánnal és másokkal. Nem hagytuk cserben a hargitai juhász barátainkat sem, köztük az ötgyermekes Dániel Imrét, aki ugyan csak „két iskolát” végzett, de intelligenciában és filozofikus töltetű, egyszerű, nemes gondolkodásban kevés hozzá hasonló embert ismertem. Egy alkalommal elmondta: gyermekkori vágya, hogy egyszer átsétálhasson a Lánchídon. Évtizedeken át hívtam, kapacitáltam – családja már többször járt nálunk –, de a reá bízott több száz juhra hivatkozva nem állt kötélnek. „Legalább ígérd meg” – mondtam neki egyszer. Rám nézett csodálkozó, nyílt, kék szemeivel, és így válaszolt: „Ha megígérem, akkor meg is kell tennem!” Többek között ezért szeretem Erdélyt és az erdélyieket. Dániel Imre gondolata lett később a választási kampányom jelmondata „Az adott szó törvény legyen!”
– Ezek az élmények döntőek lehettek politikai szerepvállalásában…
– Politikai pályám tulajdonképpen Erdélyből indult. Kolozsváron megismerkedtem Kallós Zoltánnal, rajta keresztül meg Csoóri Sándorral. Ő hívott az MDF-be 1988 szeptemberében. Amikor 1989. október 22-én Antall Józsefet az MDF elnökévé választották, kérésére úgy döntöttem, politikusi pályára lépek.
– Tehát Antall József felkérése „hozta Önt helyzetbe”. Ön, aki nagyon közelről ismerte, hogyan jellemezné az első miniszterelnökünket?
– Antall József mindenekelőtt humanista demokrata volt, aki politikai célkitűzéseinek elérése során mindig betartotta a törvényességet és szem előtt tartotta az emberiességet. Elkötelezett magyar hazafi volt, aki lélekben, érzésben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánt lenni. Kiemelkedő európai politikus volt, aki a magyarság problémáit európai összefüggésekben vizsgálta, aki ismerte a térség népeinek történelmét, ezért megértette a kor kihívásait, és azokra mindenki érdekeit figyelembe vevő válaszokat tudott adni.
– 1989 adventjének kezdetétől szörnyű, de egyben lélekemelő hónapokat éltünk át, ki itt, ki a határon túl. Jól tudom, hogy karácsony után félszáz kocsiból álló segélykonvojt vezetett Erdélybe?
– Igen, én is azon sok-sok csonka országbeli honfitársunkhoz tartoztam, akik óriási lelkesedéssel igyekeztek segíteni erdélyi nemzettársainknak. Magyarországon azonnal megmozdultak a segítőkész, jó szándékú emberek. A Magyar Demokrata Fórum Ó utcai székházában, a földszintes barakk épületben is folyt a tanácskozás, mit és hogyan lehetne segíteni a sokat nélkülözött erdélyi magyaroknak. Úgy döntöttünk, hogy elsőként élelmiszerekből és gyógyszerekből álló segélyszállítmányt küldünk. Az elnökség engem bízott meg az egész akció megszervezésével és lebonyolításával. Akkoriban az MDF hivatalának a vezetője voltam, vagyis a pártadminisztráció irányítója, egyúttal az elnök, Antall József személyi titkára. Karácsony előtt pár nappal gyűjtési akciót hirdettünk meg. Élelmiszert, ruhát, gyógyszert, könyveket, gyerekjátékot kértünk a lakosságtól. Napokon át, az ünnepek alatt is, tömegesen hozták az adományokat. A szenteste kivételével reggeltől késő éjszakáig vettük át, szortíroztuk és raktároztuk határtalan lelkesedéssel. Hihetetlen, milyen gyorsan ment minden. Ez nemcsak a mi ügyességünknek volt köszönhető, hanem a budapestiek (máshol meg a vidékiek) önzetlen segíteni akarásának. Több mint kilencven teherautót, furgont és személykocsit sikerült hadrendbe állítani. A nagy számra való tekintettel, valamint biztonsági okokból két részre osztottuk a konvojt. Az egyiket Lezsák Sándor, a másikat én vezettem, különböző útvonalon mentünk. December 27-ről 28-ra virradó éjszaka indultunk a városligeti Dózsa György útról. Sötétedés előtt kellett ugyanis Marosvásárhelyre érnünk, mert éjszaka még számítani lehetett a hegyekbe vonult securitatés osztagok támadásaira. Kalotaszegen és Torda után hallottunk is lövéseket a távolból.
Antall József és Csoóri Sándor búcsúztatott bennünket a csípős éjszakai órában. Szívünk tele volt bizakodással, reménységgel. Új fejezetet reméltünk a Romániához csatolt területeken élő magyarok életében. A „parancsnoki” kocsi egy régi Wartburg volt, tetején hangszóróval, ezzel irányítottam a 47 teherautóból és személygépkocsikból álló konvojt. Zacsek Gyula videózott, Antall Péter meg fényképezte az eseményeket. Indulás előtt Antall József odahajolt hozzám, és a fülembe súgta: „Vigyázz a fiamra, mert ő még gyerek!” Nagyvárad határában egy fiatal nő román nemzeti színekből álló kokárdát tűzött a mellemre. Jó szívvel viseltem egész úton. Hittük, hogy megváltozik a világ, románok, magyarok, szászok (akik még ott maradtak) megkapják az emberi élethez és önrendelkezéshez való jogot. Végig az úton, amíg világos volt, a városokban és a falvakban az emberek százai integettek. Sötét este értünk Marosvásárhelyre.
Elsősorban egyházakhoz és kórházakhoz irányítottuk a gépkocsikat. Nem hagytuk ki a román ortodox egyházat sem. Másnap spontán nagygyűlést tartottunk a főtéren. Hangosbeszélőn Lezsák Sándor és Gálfalvi György szólt a tömeghez. Az utcán, a macskaköveken gyertyák égtek a halottak emlékére, ott, ahol lelőtték őket Ceauşescu pribékjei. Én kihasználtam a lehetőséget, és felkerestem számos erdélyi barátomat. Marosvásárhelyen Sütő András ecsetelte a történteket, Székelyudvarhelyen Katona Ádám művelődéstörténész petőfis lelkesedéssel sorolta terveiket. Kolozsvárott többek közt Szilágyi István íróval és Újváry Ferenc ügyvéddel készítettünk videointerjút. Újváry szavait idézném is:
„Az én jogom nem az itt élő másik nemzet jogaiból származik. Az én jogaim abból a tényből fakadnak, hogy elődeim itt születtek, falvakat, városokat építettek fel, kultúrintézményeket hoztak létre, és akkor én itt nem lehetek csak nemzetiség! Igénylem, hogy a jövőben így legyen az alapokmányokba befoglalva.”
Ez az okfejtés adta a nemzetpolitikai ars poeticámat, hitvallásomat. Nem adhatjuk lejjebb, mint hogy az elszakított nemzetrészek évezredre visszamenően őseik földjén, a szülőföldjükön, államalapító, államalkotó tényezők legyenek. Ha ebből kirekesztik őket, akkor a tényleges és teljes körű autonómia jár nekik.
– Régóta figyelem, hogy – képletesen szólva – az ötágú síp a kedvenc hangszere… Milyen törvények kimunkálásában vett részt, amelyek jogi értelemben közelebb hozták, majd egymás mellé állították a „külső” és a „belső” magyarokat?
– Számos nemzetközi rendezvényen emeltem szót az elszakított nemzetrészek érdekében. Az Európai Kereszténydemokrata Unió (EUCD) az Európai Néppárt társszervezete volt, mely valamennyi európai kereszténydemokrata politikai erőt tömörítette. (Az ezredfordulón beolvadt az Európai Néppártba.) Az EUCD 1991. évi őszi brüsszeli kongresszusán – a német CDU és a CSU támogatását élvezve, velük előzetesen egyeztetve – javaslatot terjesztettem elő közép-európai őshonos nemzeti kisebbségek sorsának rendezésére hivatott konferencia megszervezésére. A javaslatot megszavazták, ott helyben megkezdtük az előkészítést. A helyszínre is javaslatot tettem: Pozsony legyen a házigazda! Abból indultam ki, hogy vigyük a kérdést az oroszlán barlangjába. Reméltem, hogy a leendő házigazda, Jan Carnogursky, a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, akkor éppen regnáló miniszterelnök, nem mer, nem fog ellene szegülni egy előre mutató, jó döntésnek, személyes találkozásaink során nemigen konfrontálódott velem kisebbségi kérdésekben. Az 1993 júniusában rendezett konferencia végén beláttam, hogy tévedtem. A zárónyilatkozat hajnalig tartó vitájában a szlovákok és a románok egymást túllicitálva igyekeztek gyengíteni a szöveget, nem kevés sikerrel. – A határon túli magyar pártok is részt vettek az említett nemzetközi szervezetek munkájában? – Többé-kevésbé igen. Az RMDSZ tagságáért az Európai Demokrata Unióban már 1990-ben elkezdtem a harcot. A szervezet Helsinkiben tartott pártvezetői értekezletén javasoltam felvételüket, melynek előkészítésére megbízást kaptam. Az erdélyi magyar szövetség vezérkara, Szőcs Géza főtitkár kivételével, ugyanis hallani sem akart egy konzervatív-kereszténydemokrata szervezeti tagságról. Domokos Géza elnök a Szocialista Internacionáléban gondolkodott. Sokan fel sem fogták egy nemzetközi szervezeti tagság hallatlanul nagy előnyeit, ami egy posztkommunista országban élő kisebbség etnikai alapú pártjánál elengedhetetlenül fontos volt akkor. Szerencsére Szőcs Gézánál nyitott kapukat döngettem, hiszen ő is foglalkozott a gondolattal. Konspiratív úton, az elnökség megkerülésével vittük be az RMDSZ-t az EDU-ba! Gézát főtitkárként meghívattam a Végrehajtó Bizottság soron következő ülésére, ahol a szervezet nevében kérte a felvételt. A kész tények elé állított elnökség végül tudomásul vette a történteket. Hosszabb ideig csak megfigyelői státussal rendelkeztek, mert hiába voltak bent a bukaresti parlamentben – ami a tagság egyik feltétele volt –, az EDU nem ismerte el szabadnak a romániai választásokat. Végül a budapesti pártvezetői értekezleten, 1993 szeptemberében kapták meg a teljes jogú tagságot. Ekkor Bodó Barna alelnök képviselte az RMDSZ-t a konzervatív nemzetközi pártszövetségben. Számos pozitív kezdeményezésük volt, melyeket az EDU többnyire elfogadott, megfelelő lobbizás után! A ’93-as budapesti ülésen a felvidéki Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom kapott megfigyelői státust.
S. KIRÁLY BÉLA
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelykaput avattak a kakasdiak
A település első írásos említésének 500. évfordulóján tartották meg falunapi ünnepségüket Székelykakasdon. Az esemény alkalmából székelykaput avattak a falu bejáratánál.
A szombati eseményt a Pro Veritas Egyesület szervezte, a maroskeresztúri önkormányzat és lelkes adakozók segítségével. Az esemény ünnepi istentisztelettel kezdődött a református templomban, majd a falu bejáratánál, az út fölött átívelő, 12 méter széles és 6,5 méter magas székelykapu felavatásával folytatódott.
Itt Csegzi Attila, az egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket. „Ez a kapu mindig nyitva áll a jó szándékú emberek előtt. A kapun belül van a mi kis világunk, rajta kívül van a gonosz nagyvilág. Megerősít hitünkben, hogy vagyunk és leszünk” – fogalmazott Czegzi Attila, majd a kapura rótt motívumokat, szövegeket, valamint a méreteit és a felhasznált anyagmennyiséget ismertette. Ezt követően Botha Dániel Töhötöm, az egyesület alelnöke, önkormányzati képviselő megköszönte azoknak az adakozóknak a hozzájárulását, akik támogatták a kapu felállításának költségeit.
Kozsik József színművész lélekemelő szavalatai után a Molnár Andrea vezette helyi református kórus tagjai énekeltek és szavaltak, majd Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke szólt az ünneplő közönséghez. Ezt követően Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Székely Tanács elnöke gratulált a szervezőknek, és átnyújtotta a Pro Veritas Egyesület elnökének a Marosvásárhelyi Rádió munkatársainak az ajándékát.
Az esemény a Székely Himnusz és a Himnusz eléneklése után a helyi iskolánál és kultúrotthonnál folytatódott. A székelykakasdi és csíkfalvi gyermekek rajzkiállításának megtekintése után aláírták a Tolna megyei Kakasd és Székelykakasd képviseletében Maroskeresztúr közötti testvér-települési szerződést. Az ünnepség a falu történetét ismertető könyv bemutatásával folytatódott. A Nemes Gyula helytörténész által írt, Székelykakasd 500 éves történetéből című falutörténetet Kálmán Attila, a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium történelem szakos tanára mutatta be. Ezt követően a szerző arról beszélt, hogy mit is jelent egy település első írásos említése, majd megköszönte mindazoknak a hozzájárulását, akik valamilyen formában segítették a könyv megjelenését.
Kozsik József színművész lélekemelő szavalatai után a Molnár Andrea vezette helyi református kórus tagjai énekeltek és szavaltak, majd Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke szólt az ünneplő közönséghez. Ezt követően Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Székely Tanács elnöke gratulált a szervezőknek, és átnyújtotta a Pro Veritas Egyesület elnökének a Marosvásárhelyi Rádió munkatársainak az ajándékát.
Az esemény a Székely Himnusz és a Himnusz eléneklése után a helyi iskolánál és kultúrotthonnál folytatódott. A székelykakasdi és csíkfalvi gyermekek rajzkiállításának megtekintése után aláírták a Tolna megyei Kakasd és Székelykakasd képviseletében Maroskeresztúr közötti testvér-települési szerződést. Az ünnepség a falu történetét ismertető könyv bemutatásával folytatódott. A Nemes Gyula helytörténész által írt, Székelykakasd 500 éves történetéből című falutörténetet Kálmán Attila, a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium történelem szakos tanára mutatta be. Ezt követően a szerző arról beszélt, hogy mit is jelent egy település első írásos említése, majd megköszönte mindazoknak a hozzájárulását, akik valamilyen formában segítették a könyv megjelenését.
„Egy település első írásos említésének dátuma nem azonos a település megalakulásának a dátumával. Székelykakasdot is, bár az eddig megtalált történelmi dokumentumok 1515-ben említik először, a nyelvtörténészek legalább nyolc-kilencszáz vagy ezer évesnek vélik” – fejtette ki a helytörténész.
Az ünnepség díszebéddel, a székelykakasdi kisiskolások műsorával, majd a magyarországi vendégek tiszteletére hajnalig tartó bállal ért véget.
Székelyhon.ro

1849. október 6-ára emlékeztek Kisjenőben
Az Erdőhegyi Általános Iskola diákjai az elmúlt héten két helyszínen is fejet hajtottak a tizenhárom aradi vértanú emléke előtt. Műsorunkat minden érdeklődő megtekintheti a youtube-on, Sime Ioan Sorin feldolgozásában. Október 6-án az iskola tornatermében mutatták be verses összeállításukat, amelyet Kiss Csilla Annamária és Sime Judit tanárnők segítségével tanultak be. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Bíró Zoltán városi tanácsos, Csanádi János magyartanár, ft. Groza Dániel plébános, nt. Papp József tiszteletes, valamint az iskola pedagógusai és diákjai.
Október 11-én, vasárnap az istentisztelet után a református templomban emlékezett közösen Kisjenő-Erdőhegy magyarsága a tizenhárom tábornokra. Nt. Papp Józsel tiszteletes úr igehirdetése után, amelyben kitért a megbékélés és az emlékezés fontosságára, a tanulók felsorakoztak az úrasztala köré és előadták műsorukat. Magasztosan csengtek a szavalatok, fájdalmasan zengett az ének. Múltunk előtt tisztelegve, megmaradásunkért, jövőnkért vállvetve kiállva, lelkiekben feltöltődve térhettünk haza. Az Erdőhegyi Iskola közössége köszöni a meghívást és a vendéglátást nt. Papp József lelkipásztornak és az erdőhegyi református gyülekezetnek.
Sime Judit iskolaigazgató
Nyugati Jelen (Arad)

Székely történész hunyt el
Október 13-án este életének 62. évében Sepsiszengyörgyön hirtelen elhunyt illyefalvi Kádár Gyula magyar történész, közíró, helytörténész, a székely szabadság élharcosa, a Háromszék című napilap munkatársa. /Sepsiszengyörgy, 1953. febr. 18. - Sepsiszengyörgy, 2015. okt. 13./
Sepsiszentgyörgyön érettségizett, néhány évig helyettes tanár Maksán, Dálnokon, Székelyszáldoboson, Felső- és Alsócsernátonban (1973–79), közben a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen történelem szakos tanári oklevelet szerzett (1979). Igazgató-tanár Lisznyóban (1980–82), Uzonban (1982–86), tanár Bodokon, majd Sepsiszentgyörgyön.
Már középiskolás korában megírta szülőfalujának történetét; város- és falutörténeti írásai A Hét, Művelődés, Előre, Brassói Lapok, Megyei Tükör című lapok hasábjain jelentek meg, feldolgozta a sepsiszéki lakodalmast és Illyefalva helyneveit. Nagyobb tanulmányait (Községi rendtartás Háromszéken; Sepsiszentgyörgy története; A székelyek törvénykezési joga; A háromszékiek harca a szabadságért – 1848–49) a Megyei Tükör közölte sorozatban 1981–82-ben, illetve a Brassói Lapok 1982-ben (A háromszéki városok és Brassó közti kereskedelmi ellentétek a középkorban).
Az 1989-es fordulat után középiskolában tanított Sepsiszentgyörgyön, tanfelügyelői feladatokat is ellátott, sokat tett a történelmi hagyományok ápolásáért, a szülőföld megismertetéséért. Az 1990-es években megalapította és szerkesztette Történelmünk, majd Történelmi Magazin című folyóiratát, létrehozta a Scribae Kádár Könyv- és Lapkiadó Kft-t, amely kiadta a korábban tiltott, de hézagpótló történelmi, néprajzi köteteket.
Főbb művei: A romániai magyarság rövid története, 1991, Váraink a századok sodrában: Sepsiillyefalva templomvára, 1992, Gál Dániel, 1993, Mátyás, a győzhetetlen hadvezér, 1993, Erdély és Háromszék népének szabadságharca 1848-1849-ben, 1994, Történelmi fogalomtár –Ókor, középkor: Történelmi események, kifejezések, események, nevek, 1995, Történelmi fogalomtár – Újkor: Történelmi események, kifejezések, események, nevek, 1995, Tanulmányok Székelyföld történetéből: város, népesség, iskola, 1996, Székelyföld határán, 2010, Sepsiszentgyörgy korai története és népessége. Székely vértanúk, 2013.
Kádár Gyula életében megjelent utolsó írását a Háromszék című lap közölte szeptember 26-án /Az erdélyi románok elnyomása
itthon.ma//erdelyorszag

Búcsú Kádár Gyula történésztől – Eltávozott a székely autonómia élharcosa
A földi létnek talán az ad értelmet, hogy a Mindenható végesre szabta, ezért nem engedhetjük meg magunknak a henyélést, jól és okosan kell gazdálkodjunk az időnkkel, ha valami maradandót is szeretnénk az utódainkra hagyni. Ezt az alapigazságot néhai Kádár Gyula tanár úr is felismerte, így ennek tudatában szervezte meg mindennapjait, és tette a dolgát a megszállottak következetességével, pedagógusként, történészként, közíróként, lapszerkesztőként és szerzőként egyaránt. Igen, megszállott volt, mert magyar nemzetének és székely népének olyan sors jutott, hogy őket szolgálni másképpen nem lehetett, és jelenleg sem lehet.
Kegyes volt hozzám az Isten, mert barátjának fogadott, és így alkalmam nyílt nemzetünk múltjának és jelenének, helyzetének és állapotának, valamint gondjainak és sebeinek vele közösen történő számbavételére. Ezt viszont sohasem a meddő kesergés, hanem a megfelelő tanulságok levonása, valamint a megoldások, gyógyír- és kiútkeresés szándékával tettük. Eme beszélgetéseink egy részét, éppen a tartalmuk okán magnóra is rögzítettem, így az alábbiakban önvallomásából idézek, hogy ily módon még most is ő szólhasson hozzánk.
„Nagyapámnak és mesélőkedvének köszönhetően, illetve színes nyelvezeten elmondott történetei hatására már 1965 táján, vagyis ötödikes koromban elhatároztam, hogy történész leszek. A pályán való elindulásom évének pedig 1970-et tekintem, ugyanis ekkor, X. osztályos fejjel írtam meg szülőfalum, Illyefalva monográfiáját, amit a következő esztendőben a Megyei Tükör folytatásokban le is közölt. Ettől kezdve pedig rendszeresen jelentek meg néprajzi, történelmi és kulturális jellegű cikkeim a már említett napilap, valamint a Brassói Lapok, Előre, Művelődés, és a változás után az Európai Idő, Háromszék, Székely Hírmondó, Budapesti Magyarok Lapja, Budapest Hangja, Romániai Magyar Szó és Új Idő hasábjain.
Tanárként és közíróként egyaránt az egészséges magyar öntudat kifejlesztése volt a legfontosabb célkitűzésem, melynek érdekében, a történelmünket közérthető nyelven népszerűsítő írásokon kívül, számos és különböző terjedelmű szaktanulmányt írtam. A romániai magyarság története például három kötetben jelent meg, de a teljesség igénye nélkül közéjük sorolhatom. Váraink a századok sodrában, Erdély és Háromszék népének szabadságharca, 1848–49, Gál Dániel, Mátyás, a győzhetetlen hadvezér, A fekete sereg, Háromszék oktatási intézményeinek története, A magyarok története a kezdetektől, Tanulmányok Székelyföld történetéből. Ezen kívül a 18 éven át megjelenő Történelmi Magazin szerkesztő-kiadója, valamint A székelység története tankönyv társszerzője voltam. Az utóbbi esztendőkben pedig többek között a Székelyföld határán, Székely hazát akarunk, Múltunk kötelez, Prés alatt a magyarság, Sepsiszentgyörgy korai története és népessége, valamint a Gábor Áron életútja című köteteket tettem le az olvasók asztalára.
Tudomásom 1973. november dereka óta van arról, hogy rendszeres megfigyelés alatt állok, ugyanis akkor keresett meg Maksán egy Tecuşan nevezetű szekustiszt, ígéretekkel, majd eredmény hiányában fenyegetőzéssel próbálván rávenni engem az együttműködésre, s mivel nem vállaltam, azóta is ellenségként tekintenek rám.”
Köszönjük neked, Gyula, a hűségedet, az elszántságodat, a népedért végzett kitartó munkásságodat, valamint a hitet, mellyel írásaidon és előadásaidon keresztül minket megajándékoztál. Végezetül, szintén a saját magad által szavakba öntött hitvallással búcsúzunk tőled, melyet nekem így fogalmaztál meg:
„Történelmünk, kultúránk ismerete nélkül nem maradhatunk meg őseink földjén, ezért fel kell vállalnunk egy olyan magyar értelmiség és ifjúság kinevelését, amely mindezek birtokában képes lesz kiharcolni azokat a közösségi jogokat, amelyek Románia területén az erdélyi magyarságot őshonos nemzetként megilletik.”
Adja a Fennvaló, hogy így legyen. Isten veled!
Bedő Zoltán
Kádár Gyulát pénteken 13 órától búcsúztatják a sepsiszentgyörgyi vártemplomi ravatalozóban, ezt követően az illyefalvi református temetőben helyezik örök nyugalomra.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Agronómia 145.: szülinapi „ajándék” a Palocsay-kert
Fennállásának 145. évfordulóját ünnepelte tegnap a Kolozsvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem (USAMV), többek között Daniel Constantin mezőgazdasági, Szabó Gabriella sport- és ifjúsági, Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter jelenlétében.
A vendégek meglátogatták az új Állatorvosi Sürgősségi Kórházat és annak termeit (képünkön), továbbá felavatták az egyetem korszerű központi könyvtárát. Vákár István 1996-ban itt végzett kertészmérnök, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke lapunknak elmondta: annak idején az egész komplexum a bencés apátok adományából került az akkori egyetem birtokába, ezért is fájó, hogy ma nincs magyar tagozata. Délután elhangzott: az egykori kolozsvári Kertészeti Kutatóállomást (SCPP), azaz a volt Palocsay-kertet átadnák adminisztrálás céljából az USAMV-nek – a földjeiket ott visszaigénylő hóstáti gazdák „bosszúságára”.
Szabadság (Kolozsvár)

Román rácsodálkozás Háromszékre
A hagyományok, az épített örökség, a vendégszeretet miatt érdemes ellátogatni Székelyföldre, és bár furcsa, nem baj, hogy Romániában vannak helyek, ahol nem beszélnek románul – vélik azok a román bloggerek, akik október elején háromnapos információs kiránduláson vettek részt Háromszéken.
Szerintük a térség felfedezetlen, rejtett kincs. A 11 hazai bloggert a Kovászna Megyei Tanács és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület látta vendégül a bukaresti Travel Focus Egyesület logisztikai támogatásával, azzal a céllal, hogy megmutassák a román társadalomnak, mit jelent Székelyföld, és a közösségi hálózatokon népszerűsítsék a térség idegenforgalmi potenciálját.
A befektetés kamatozott, hiszen gyönyörű fényképek, hangulatos leírások jelentek meg már eddig is a térségről, és a szervezők szerint még további beszámolók várhatók. Eddig a résztvevők több blogon számoltak már be a háromszéki élményekről, és közösségi oldalon is népszerűsítették a látnivalókat.
Magda Săvuică, a 273 hely, amelyet meg kell látogatnod, mielőtt elhagyod Romániát című projekt és a hazánkban legkedveltebb, több mint 400 ezer rajongót számláló Facebook-oldal szerzője a Vargyas völgyéről, a Daniel-kastélyról osztott meg fotókat, Ovidiu Mureşanu divatblogger és Bianca Nuţu egészségeséletmód-blogger szintén az olaszteleki Daniel-kastélyban készült divat- és hangulatfotókat posztolt.
Megszabadultak az előítéletektől
Kovászna megye jelenleg nem tartozik a belföldi turizmus top tízes célpontjai közé, holott ott lenne a helye – állapítja meg Simona Stănescu, a Lipa-lipa.ro utazásblog szerzője, aki arról számol be, hogy ottjártakor egyetlen turistával sem találkozott, holott a térség éppen a békét, a csendet, a pihenést kínálja.
Megjegyzi, hogy szerinte a politikai és közigazgatási konfliktusok miatt is kerülik a turisták Háromszéket, beismerve, hogy kezdetben neki is fenntartásai voltak, és nem szívesen látogatott olyan romániai vidékre, ahol nem beszélik a román nyelvet. A látogatás után azonban megállapítja, hogy a háromszéki közösség összetartó, a házak rendezettek és szépek, az emberek egyszerűen élnek a kúriák mellett, a hagyományaikkal, népi mesterségekkel foglalkoznak, és ilyen körülmények között szerinte „már kevésbé releváns, hogy beszélik vagy sem a nyelvedet”.
A többség ebben a térségben is beszél románul, és már nem úgy van, mint régen, hogy ha ásványvizet kértél egy boltban, nem értette az eladó, hogy mit akarsz, mutat rá Simona Stănescu. Végül következtetésképpen elmondja, hogy miután saját szemével látta az itteni embereket, tájat, megtapasztalta az itteni vendégszeretetet, megszabadult az előítéleteitől.
„Természetes, hogy elfelejtették”
Radu Neagu a Cavaleria.ro oldalon meleglelkű, vendégszerető emberekről ír, és felidézi, gyakori elképzelés, hogy a magyarok „csúnyán néznek a románokra, és nem akarnak románul megszólalni”. Mint írja, a kis falvakban az emberek többsége tényleg nem tud románul, mert tanulták ugyan az iskolában, de ha húsz éve nem beszélik, „természetes, hogy elfelejtették”. Nincs, ahol román szót halljanak, mert nem nagyon járnak ki a faluból, csak ha személyi igazolványt kell cserélni, magyarázza Radu Neagu, majd gyönyörű fotókkal illusztrált beszámolóban mutatja be a háromszéki kastélyokat, kúriákat.
A hagyományok, az épített örökség, a vendégszeretet miatt érdemes ellátogatni a Székelyföldre Zina Tănase, a Eusuntzina.ro blog szerzője is, de a meghívott bloggerek zöme a kúriákról, kastélyokról, templomokról, népi mesterségekről, borvízforrásokról, mofettákról ír. Simona Stănescu például egy négynapos túrajavaslattal is előrukkol, módszeresen feltérképezve Kovászna megye kistérségeit, a látnivalókat, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot, a kézdivásárhelyi udvartereket, a kisbaconi Benedek Elek-emlékházat, a kovásznai borvízforrásokat vagy a bálványosi várat.
Többen lelkesen népszerűsítik a nemesi turizmust, a szálláshelyeket, az olaszteleki Daniel-kastélyt, vagy a maksai Benke-kúriát, Florin Arjocu, a Drumliber utazási blog alapítója pedig az UNESCO világörökség részét képező gelencei Szent Imre-templomról közöl részletes beszámolót. Zina Tănase a meglátogatott népi mestereket, a vargyasi bútorfestőket, kovácsmestert, kádárt dicséri. Elmeséli, hogy mindenütt terített asztallal és pálinkával fogadták, hogy a kovácsmester az izzó fogóban sütött nekik szalonnát, hogy a kádárnál diót ropogtattak, hogy a vízimalomnál kézzel törték a házikenyeret és házi zsírt, lekvárt kaptak mellé.
Megismétlik a kirándulást
Jövő héten egy csoport román turisztikai újságíró érkezik Háromszékre, majd külföldi újságírókkal, bloggerekkel is megismétlik az információs kirándulást, mesélte lapunknak Grüman Róbert, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület elnöke. Hozzátette, bár még nem vonták meg a mérleget, már most érződik, hogy a projekt sikeres volt, nemcsak a blogokon jelentek meg beszámolók, hanem a sajtó is tudósított a kirándulásról, így több fórumon is teret kaptak a háromszéki látnivalók.
Újságírók népszerűsítik Dálnokot
Újságírókat látott vendégül a Közösségért Alapítvány Dálnokon, hogy feldolgozzák a faluhoz kapcsolódó történeteket, és népszerűsítsék a települést. A Kolozsváron létrehozott Közösségért Alapítvány hivatalos partnere a MOL Románia, Dálnokon három évvel ezelőtt vásárolták meg a Gál-kúriát, hogy helyet biztosítsanak a tehetségtámogató és gyermekgyógyító programjaiknak. A felújított kúriát és a melléje épített vendégházat tavaly avatták fel, a központot Barabás Miklós festőművészről nevezték el, akinek édesanyja dálnoki Gál-leány volt. A központban a hétvégén bukaresti, kolozsvári és temesvári újságírókat láttak vendégül, akik feldolgozzák a faluhoz kapcsolódó történeteket: itt született Dózsa György az 1514-es parasztfelkelés vezére, itt gyermekeskedett Barabás Miklós, míg a felújított Gál-kúriában Gábor Áron ágyújába való golyót találtak. Az alapítvány vezetői abban bíznak, hogy a rendezvény révén ismertté válik a falu, fellendül a turizmusa, megtelik élettel a központ, a vendégforgalomból befolyt összeget pedig programjaik finanszírozására tudják majd fordítani.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Az értékteremtés ünnepe
Nagy Miklós Kund a kitüntetett
Hétesztendőnyi művészálom teremtette meg péntek délután a 18. Bernády Napok megnyitójának hangulatát. Égvilágcserepek, Miért?, Sámánkereszt, Csillagözön, Szemérem, fa – köszöntek vissza a Bernády Ház földszinti kiállítótermében a korábbi tárlatok azon alkotásainak – festményeknek, grafikáknak, szobroknak – címei, amelyeket a kiállító művészek adományoztak az évek során a húsz éve működő kulturális központnak. A kollekciót a Galéria a Bernády Házban 2. című album is egybegyűjtötte. A 2009-es első album folytatásaként megjelentetett igényeskiadványt szerkesztője, Nagy Miklós Kund ajánlotta a népes közönség figyelmébe.
Az együttlét első perceiben a Művészeti Líceum két diákja, Alex Cioata és Domahidi Péter hegedűjátéka töltötte be a termet. Ez a momentum újra igazolta, hogy a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának egyik legfőbb célkitűzése a fiatal tehetségek felkarolása. A továbbiakban Borbély László, az alapítvány kuratóriumának elnöke szólt a jelenlevőkhöz.
"Szükség lenne egy állandó galériára"
– Nagykorúak lettünk ezzel a rendezvénysorozattal. Úgy érzem, hogy egy nagy családban vagyunk itt együtt – hangsúlyozta a kuratóriumi elnök, egyrészt a művészekre, másrészt azokra a marosvásárhelyiekre utalva, akik az 1995-től szervezett 225 kiállítás törzsközönségéhez tartoznak.
– Mintegy 200 műalkotás van a birtokunkban. A bemutatásra kerülő album annak a 72 művésznek a munkáit jeleníti meg, akik 2009-től állítottak ki a Bernády Házban, és adományoztak az alapítványnak alkotásaikból – mondta Borbély László, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy fontos a fiatal nemzedékben tudatosítani az elmúlt negyedszázad értékeit. A megkezdett munkát folytatni kell, ugyanakkor egy állandó galériára is szükség lenne, ahol a Bernády Ház kincsei mindig megtekinthetők lehetnének.
Titkok a teremben
A képzőművészet gyakran szolgált ihletforrásként az irodalom számára, ennek érzékeltetésére Bálint Örs színművész Juhász Gyula Gioconda című versét szavalta el. ..."Mert álmok híján holt leány a lélek" – üzente egykor a költő, és Nagy Miklós Kund is ehhez a gondolathoz kapcsolódott a Galéria a Bernády Házban 2. című album bemutatásakor.
– Álom és valóság, számtalan titok van ebben a teremben is. Amennyi művész, annyi világlátás, álom, a valóság megannyi kivetítése – mondta az album szerkesztője, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiadványban olvasható, tárlatnyitókon elhangzott szövegek korábban lapunk Múzsa mellékletében jelentek meg.
– A Népújság mindig tárt kapukkal várta ezeket az írásokat. Kevés művészközösség örvendhet akkora figyelemnek, mint az itteniek – jegyezte meg a szerkesztő. Nagy Miklós Kund arról is szólt, hogy a Bernády Ház fontos életműveket bemutató kiállításoknak is otthont adott az évek során, volt itt Vasarely-, Capa-, Brassai- tárlat, de a nagy öregek mellett a fiatal alkotók is mindig helyet kaptak ezekben a termekben, és csoportos kiállításokra is gyakran sor került.
– Büszke vagyok arra, hogy a Bernády Ház hírneve messzire jutott. A szaktestülettel évente összeülünk kiválasztani azt a 10-12 művészt, aki alkotásaival nálunk bemutatkozhat. Marosvásárhelyiek mellett azoknak is lehetőséget adunk, akik rég eltávoztak ebből a városból, de a szívük itt maradt. A Székelyföldről, Kolozsvárról, Nagyváradról és az anyaországból is voltak kiállítóink. Nem ismerek még egy olyan nagylelkű közösséget, mint amilyen a munkáikat önzetlenül felajánló képzőművészeké, akik a megnyitó előtti napokon abban is segítettek, hogy a műfajilag sokszínű tárlat egységet, harmóniát árasszon – tette hozzá az album szerkesztője.
A bemutatót követően a jelen levő művészek dedikálták az értékőrző kiadványt, amelyben Both Gyula fotói örökítik meg az alkotásokat Nagy Miklós Kund, Sebestyén Mihály, Bocskay Vince, Túrós Eszter méltatásai kíséretében.
Negyedórás munkaszünet a Bernády téren
Szombat délelőtt Bernády György sírjánál, majd a városépítő polgármester szobránál megemlékezéssel és koszorúzással folytatódott a rendezvénysorozat. A Bernády téren az emlékezés negyedórájában többnyire szüneteltek az útjavító gépek, csak enyhe háttérzaj hallatszott.
– Az embernek szüksége van sikerélményekre. Számomra óriási sikerélmény az, hogy meg tudtunk győzni egy céget, hogy 15 percre szüneteltesse a munkát – jegyezte meg a szobornál enyhén ironikusan Borbély László, majd így folytatta: – Nem tudom, mit szólna Bernády, ha most itt lenne velünk. Bizonyára elkezdené irányítani a munkát. A korabeli képek is mutatják, hogy jelen volt a Kultúrpalota építésénél és mindenhol, ahol egy polgármesternek jelen kell lennie. Nemcsak álmai voltak, meg is tudta valósítani az álmait. A mai nap legfontosabb üzenete az, hogy ne hagyjuk magunkat – hangsúlyozta a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, majd az elmúlt 25 év értékeiről szólt, amely Marosvásárhely két párhuzamos társadalmát, a magyar, illetve román közösséget együttgondolkodásra kellene késztesse. Végül a megemlékezésen évről évre tiszteletét tevő Dr. Bernády György Általános Iskola vezetőségének mondott köszönetet az alapítvány elnöke, ezt követően pedig a jelen levő intézmények, szervezetek képviselői koszorúztak, illetve a Bernády-örökséget fontosnak érző marosvásárhelyiek helyezték el a szobornál virágaikat.
Ahol az "emberség tüze" ég
A Bernády Napok szombat délutáni zárógáláján Nagy István színművész köszöntötte a Kultúrpalota telt házas publikumát, majd Borbély László szólt az ünnep jelentőségéről.
– Október vége számunkra mindig kihívás. Mindig igyekszünk egy olyan rendezvénysorozatot létrehozni, amellyel értékeket mutatunk fel, illetve a jövőre tekintünk. Ha Bernády György most itt lenne közöttünk, és azt kérdezné, hogy édes ecsém, mit csináltatok ti itt az utóbbi 24 évben, elmondhatnám, hogy több mint 1500 rendezvényt szerveztünk, 225 kiállításunk volt, három szobrot emeltünk, 25 könyvet adtunk ki. Bernády munkásságában az értékteremtés a legfontosabb. (...) A marosvásárhelyiek nélkül sem az alapítványt megálmodni, sem a Bernády Napokat megszervezni nem tudtuk volna.
Ezt követően az est fénypontja, a Bernády- emlékplakett átadása következett. A Marosvásárhelyért sokat tett közéleti személyiségnek járó kitüntetést ezúttal Nagy Miklós Kund, a Dr. Bernády György Alapítvány kuratóriumának alelnöke, a Bernády Házban szervezett művészeti és irodalmi események házigazdája, több mint 30 könyv szerzője, lapunk Múzsa mellékletének szerkesztője vehette át. A kitüntetett Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versét idézte, amelyben a költő "a világ abroszán legkritikusabb" helynek nevezi városunkat, majd így folytatta:
– Azt, hogy a legkritikusabb hely, gyakran tapasztalhatjuk, de ugyanakkor a legszerethetőbb hely is. Számos olyan alkotó él itt, aki nem marosvásárhelyi születésű. Ez is bizonyítja, hogy ez a város képes magához édesgetni, idekötni az embereket. Itt mindig sokat jelentett a kultúra, a szellem, Csokonait idézve, az "emberség tüze". Ezt ismerte fel Bernády, ezért hozta itt létre a sok lehetőséget, amelyek a kisvárost nagyvárossá tették.
A 17. Bernády-emlékplakett átadása után egy újabb különleges mozzanat következett. Tekintettel a kettős ünnepre – a 20 éves Bernády Ház és a nagykorúvá vált Bernády Napok ünnepére – az alapítvány kuratóriuma gyűjteményéből három műalkotást bocsátott sorsolásra azon jelenlevők között, akik a nevüket és lakcímüket tartalmazó borítékot előzetesen eljuttatták a Bernády Házba. Sz. Kovács Géza grafikáját a Bernády Ház rendezvényeire rendszeresen ellátogató Benczédi Gyöngyi vihette haza, Szép György olajfestménye Boros István Tety ismert grafikusművészé, karikaturistáé lett, Gyarmathy János plakettje pedig egy fiatal művészetbarát, a gyógyszerészhallgató Kucsera Dániel otthonát gazdagíthatja.
A gála egy ősbemutatóval, A lélek anyanyelvén című zenés-irodalmi összeállítással zárult. A számos költő és zeneszerző művéből született rendkívüli produkció ötletgazdája Csíky Boldizsár zeneszerző, előadói Bogdán Zsolt Uniter-díjas színművész és ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész voltak. A nagyérdemű hosszú percekig tartó tapssal köszönte meg az élményt, amelynek egyik legintenzívebb momentuma a közönség közvetlen közelében tolmácsolt Radnóti-üzenet volt: "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,/ nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt/ kis ország, messzeringó gyerekkorom világa."
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Három vádlott kért egyszerűsített eljárást Borbolyék perében
A Borboly Csaba megyei tanácselnök és tizenkét másik személy ellen folyó büntetőper keddi tárgyalásán három vádlott kérte egyszerűsített eljárás alkalmazását, elismerve a vádiratban foglaltakat. Az ügyész börtönbüntetést kért számukra, jövő héten lesz ítélethirdetés.
A Hargita Megyei Törvényszéken kedden a per három vádlottja számára gyakorlatilag befejeződött a bírósági eljárás, miután azt kérték, hogy ügyüket egyszerűsített formában tárgyalják – erre az új büntetőjogi perrendtartás ad lehetőséget. A három személy egyike a korábbi többszörös hiányzó, Daniel Cristian Mandache, aki megjelent a törvényszéken, és kérdésünkre azt mondta, pénzt kért kölcsön, így tudott ideutazni Botoşani megyei lakhelyéről. Ugyanakkor két másik vádlott, Imre Madarász Attila és Imre Madarász Júlia is egyszerűsített eljárás alkalmazását kérte.
Elismerték a vádiratban foglaltakat
A három vádlott nyilatkozatban ismerte el a bíró előtt a vádiratban foglaltakat, vállalva az esetleges büntetést, illetve ha szükség, a közérdekű munkát is. 2013-ban az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Imre Madarász Júliát, a Bridge Road Construct Kft. ügyvezetőjét közérdeket sértő hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, illetve okirat-hamisítással és azzal való folyamatos visszaéléssel, Imre Madarász Attilát, az említett kft. igazgatóját pedig közérdeket sértő hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, illetve okirat-hamisítással való folyamatos visszaéléssel vádolta meg. Az említett cég azon két vállalkozás egyike, amelyeknek a vádhatóság szerint a Hargita Megyei Önkormányzat indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket. Mandachet, aki egy erre szakosodott cég alkalmazottja volt, egyes megyei utakon végzett technikai mérések eredményének meghamisításával vádolják.
Börtönbüntetést kért az ügyész
Az ügyész egyetértett az egyszerűsített eljárás lefolytatásával, és börtönbüntetés kiszabását kérte a vádlottakra, valamint állampolgári jogaik megvonását. Egyúttal kérte a cég által kibocsátott számlák, illetve a technikai mérések jegyzőkönyveinek megsemmisítését is. A vádlottak ügyvédjei enyhébb, felfüggesztett szabadságvesztéssel, illetve szabadságelvonással nem járó büntetésért folyamodtak, hangsúlyozva, egyik személy sem büntetett előéletű, és hajlandók vállalni a közérdekű munkát is. A bíró az ítélethirdetést esetükben a jövő hétre halasztotta, a többi vádlott számára a per folytatódik, decemberben lesz a következő tárgyalás.
„Az egyszerűsített eljárás során a vádlottak vállalják, hogy a vádemelésig rendelkezésre álló bizonyítékok alapján tárgyalják az ügyüket, és a törvény szerint a büntetésük egyharmad résszel csökken, amennyiben vétkesnek találják őket” – nyilatkozta Emil Moldovan. Mandache hivatalból kirendelt védőügyvédje elmondta, védence számára büntetlen előéletére való tekintettel kérte a várható büntetés további egyharmad résszel történő csökkentését. Hozzátette, az egyszerűsített eljárás során hozott ítélet ellen nincs fellebbezési lehetőség.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Egységnapot ültek az egyházmegye gyülekezetei
Együtt ünnepeltek a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye minden részéről érkezettek: szombaton a belvárosi református templomban több mint félezren emlékeztek a 498 évvel ezelőtt elkezdődött eseményekre.
A kálvini mottójú – Akiknek Isten az atyjuk, azoknak az egyház legyen az anyjuk –hitvalló napon Tőkés Zsolt, az egyházmegye főgondnoka köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a reformáció nem a világhoz való szüntelen alkalmazkodást jelenti, hanem az egyén megújulását, Krisztushoz való visszatérését. Az istentiszteleten a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium kórusa szolgált.
Kántor Csaba esperes igehirdetésében kifejtette, mindig az Ige közelségét kell keresnünk, hogy el ne sodródjunk. Krisztussal ugyanis nem az árral, hanem az árral szembe tudunk úszni, a forrás felé. Az úrvacsora ágendai szolgálatát Gede Ildikó, a Székelyudvarhely Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora tartotta, az egyházmegye lelkipásztorai osztották ki az úrvacsorai jegyeket, a kenyeret és a bort. Az istentisztelet után a református kollégium konviktusán szeretetvendégség várta a részvevőket, majd a Somos zenekar a református, az evangélikus és unitárius magyar énekeskönyvek kincsestárából nyújtott népzenei feldolgozású ízelítőt.
A három csoportban tartott előadások a református létmódra fókuszáltak. A Bocskai István Közösségi Házban Moldovan Radu felsőboldogfalvi lelkipásztor, ifjúsági előadótanácsos játékok, beszélgetés, képek és kisfilmek alapján a helyes döntésekre irányította az ifjak figyelmét. Buzdítása: fel kell vállalni a példaképlétet. Az ehhez szükséges erő a megváltottság tudatából meríthető. Az asszonyoknak a belvárosi református templomban Bogdán Ida tanár A reformációtól a nemzeti költészetig című előadásában a zsoltárokon keresztül világított rá, hogyan jelentek meg és határozták meg a költészet fejlődését, alkotóik életét és gondolkodását. A református kollégium tizenkettedik osztályos lányai pedig énekeltek, zsoltárokat és verseket olvastak fel. A férfiak a városháza Szent István Termében Pitó Zsolt bögözi lelkipásztor, missziói előadótanácsos vezetésével a református férfi jellemvonásairól, szerepéről beszélgettek, és különböző szerzők erről szóló vallomásait hallgatták és beszélték meg.
A SZIKE zenekar dicsőítését újra együtt hallgatta a gyülekezet. Kászoni Szilárd nagysolymosi lelkipásztor a Magyari Hunor és Juhász Ábel által készített, az egyházmegye templomait bemutató, újra kiadott képes albumot mutatta be.
Dániel Tamás ötödéves teológiai hallgató Gönczi Lajosról írt jellemrajzát Bekő István Márton lelkipásztor mutatta be, hangsúlyozva, az igazgató-tanár kitörölhetetlenül beleégette nevét a kollégium történetébe. Beszélt Gönci Lajos életéről, arról, hogy igazgatósága idején nyert új arculatot az iskola, készült el a tanítóképző épülete, valamint indult be a konviktus. Természettudósként alapos tudományos munkát is végzett; író és közéleti személyiség volt. Nyugdíjazása után a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye gondnoka és a Belvárosi Református Egyházközség főgondnoka volt. Dániel Tamás, a könyv szerzője megköszönte a támogatók hathatós segítségét, akik hozzájárultak az emlékkönyv megjelentetéséhez Gönczi születésének 140. évfordulójára.
Bereczki-Orbán Zsolt programfelelős lelkipásztor kérdésünkre elmondta, felülmúlta a várakozást a részvétel. Öröm, hogy ilyen sokaknak fontos volt a reformáció közös megünneplése, melynek üzenete: a hitbéli meggyőződés, a lelki identitás lehetőség és kötelesség minden ember számára.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Havi ötvenlejes támogatás a hátrányos helyzetű óvodások családjának
Mintegy 111 ezer hátrányos helyzetű családban felnövő gyerek részesülhet havi ötven lej értékű szociális utalványban, az egyetlen feltétel, hogy járjon óvodába – jelentette be az oktatási minisztérium.
Az ezt előíró programot október 28-án hirdette ki Klaus Johannis államfő. A jogszabály módszertanában átveszi a Minden gyerek járjon óvodába programot, ami az elmúlt öt évben kísérleti projektként futott 43 romániai közösségben.
A munka- és családügyi minisztérium korábbi felmérése szerint 111 000 hátrányos helyzetű családban felnövő gyerek lesz az óvodába járáshoz kötött szociális utalványok haszonélvezője. A szaktárca számításai szerint az állami költségvetésből finanszírozott program éves büdzséje 39 millió lej lesz.
Maria Gheorghiu, a programban civil félként részt vállaló OvidiuRo Egyesület egyik alapítója azt mondja, azt szeretnék elérni, hogy valamennyi romániai szegény gyerek részesülhessen minőségi oktatásban iskola előtt. „Örvendek annak, hogy közelebb vagyunk, mint valaha ahhoz a pillanathoz, amikor az óvodák ajtaja nyitva fog állni valamennyi romániai gyerek előtt. A következő szakaszban tisztázni kell a projekt gyakorlatba ültetésének szabályait – a módszertan alapját a Minden gyerek járjon óvodába program jelenti majd. Ezt tesszük jobbá az elmúlt öt év tapasztalataival, és reméljük, hogy hatékonynak bizonyul majd valamennyi romániai közösségben” – mondta Maria Gheorghiu.
A törvény kezdeményezője, Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter úgy nyilatkozott, hogy az utalványok szabályokhoz kötött biztosítása megkülönbözteti ezt a szociális juttatást a többitől – ez a tény nyerte el az oktatási minisztérium támogatását és a kormány pozitív véleményezését.
„A szaktanulmányok szerint a befektetés a korai oktatásba a leginkább megtérülő tanügyi beruházás, mivel javítja a későbbi tanulási lehetőségeket. A korai hozzászokás és az elsajátított ismeretanyag a későbbiekben hozzájárul a készségek fejlődéséhez, és növeli az iskolai sikeresség, a munkaerő-piaci és a társadalmi integráció esélyeit. Ez a törvényi kezdeményezés egy újabb lépés, amit a partnereinkkel közösen teszünk meg a romániai gyerekek jövőjének támogatása érdekében” – hangsúlyozta Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.
A Minden gyerek járjon óvodába program keretében az idei tanévben 11 megye 2400 gyerekét támogatják, hogy járjanak óvodába. A szigorúan megfigyelt óvodába járáshoz kötött szociális utalványok mellett a program biztosítja a gyerekek számára az alap tanfelszerelést, évente kétszer ruhát és lábbelit adnak nekik, továbbá gyümölcsöt, higiéniai termékeket kapnak, valamint biztosítják az oktatók képzését, egészségügyi nevelési programokat szerveznek.
Krónika (Kolozsvár)

Tízezrek tüntettek a teljes romániai politikai elit ellen
Ismét tüntetők tízezrei vonultak utcára szerda este Bukarestben és Románia más nagyvárosaiban azt követően, hogy az előző esti kormányellenes tüntetésre hivatkozva Victor Ponta miniszterelnök szerdán bejelentette lemondását.
A demonstrálók a parlament feloszlatását, a korrupt döntéshozók megbüntetését, a „kompromittálódott politikustársadalom" távozását követelték, világossá téve, nem azért mondatták le a szociáldemokrata Pontát, hogy a jobbközép ellenzéket segítsék hatalomra – emelte ki összefoglalójában az MTI.
A tömeg „Huszonhat éve felváltva loptok", „Románia sírásói", „Takarodjatok mindnyájan" feliratokat emeltek a magasba. A spontán demonstrációnak nincsenek vezetői, szónokai vagy megfogalmazott politikai programja. A román média becslése szerint Bukarestben mintegy 30 ezren, a többi nagyvárosban együttvéve körülbelül ugyanennyien vonultak utcára változást követelve.
A tömeg egyebek mellett a „Szemétdombra az összes politikussal, becsületes embereket akarunk", „Meg kell érdemeljétek a voksomat", „Nem vásároltok meg két lemondással", „Mi 300-ra, nem 600-ra voksoltunk" jelszavakat skandálta, ez utóbbival a parlament létszámára utalva. Az előző napi tüntetés jelszavai közül szerda este a „Korrupció öl" és a „Korrupció mérgez" szlogent skandálták legtöbbször a bukaresti Egyetem-téren összegyűlt tüntetők, akik megbénították a közlekedést a város központjában.
Kolozsváron szerda este több ezren vonultak utcára, szintén a korrupció és a politikustársadalom egésze ellen tüntetve. Az ortodox katedrális szomszédságában Daniel pátriárkát is távozásra szólították fel, és templomépítések helyett iskolákat és kórházakat követeltek.
A spontán demonstrációk sorozata amiatt kezdődött, hogy a bukaresti politikai vezetők egymásra próbálták hárítani a felelősséget a múlt pénteki bukaresti tűzvészért, amelyben 32-en haltak meg, és több mint 150-en szenvedtek füstmérgezést és súlyos égési sérüléseket.
Politikai elemzők szerint a tömeg azért vonult ismét utcára, hogy kifejezzék bizalmatlanságukat az egész politikusgarnitúrával szemben és az államfőre, a politikai döntéshozókra gyakorolt nyomással egy gyökeres társadalmi, politikai változást harcoljanak ki.
Klaus Johannis államfő csütörtökre és péntekre konzultációra hívta a parlamenti pártokat egy új kormány megalakítása érdekében.
Krónika (Kolozsvár)

Ortodox kegyetlenség
Egészen szélsőséges, mondhatni eszement vagy, ami még rosszabb: kegyetlen vélemények is elhangzottak a sajtó nyilvánossága előtt vagy megjelentek a közösségi oldalakon a bukaresti tragédiát követően, de ami a legijesztőbb, hogy sok esetben a legembertelenebb, az együttérzés csíráját is nélkülöző kijelentések az ortodox egyház képviselői részéről érkeztek.
Már az felháborodást váltott ki a román véleményformálók, értelmiségiek körében, hogy a szombat hajnalban bekövetkezett tragédia után a görög-keleti egyházat mintha elnyelte volna a föld, semmilyen formában nem voltak jelen a tűz helyszínén, a kórházakban, az emlékező felvonuláson – pedig ha valamikor, hát ekkora bajban igazán elkelt volna minden intézményi, anyagi, lelki támogatás. Számunkra azért is különös ez, mert többször láthattuk hasonló esetekben, szerencsétlenségek, természeti csapások, egyéb tragédiák esetén Magyarországon, Erdélyben, de más nyugati országokban is miként mozdulnak szinte azonnal az egyházakhoz közel álló vagy a tőlük független karitatív civil szervezetek: a Baptista Szeretetszolgálat, a Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a többiek.
Aztán az ütötte ki a biztosítékot, ahogyan egynémely mindentudó pópa „megfejtette” a történetet. Egy bizonyos Filotheu Bălan nevű pap például azt fejtegette: Isten büntetéseként is értelmezhető az, hogy fiatalok haltak meg, miközben sötét, sátáni zenét hallgattak. És mintha egy teljesen párhuzamos világban élne, azt is már-már sértődötten teszi szóvá, hogy az ifjak többsége nem Istent dicsőíteni ment a koncertre. S miközben orgiának nevezi a koncertet, elmereng azon is: talán a holtak közül néhányan nem is voltak megkeresztelve. A halloween ünneplését sérelmező pap nincs egyedül véleményével – közösségi oldalakon sokan fogalmaztak meg, ha nem is ennyire radikális, de hasonló álláspontot –, esetében viszont súlyosbító tényező, hogy hivatása folytán egy közösség szellemi vezetője is.
Nem éppen ennyire elrugaszkodott, de nem kevésbé sértő, kegyetlen és embertelen Daniel pátriárka reakciója, aki előbb az egyház be nem avatkozását firtató újságírókat leckéztette meg – nehogy már a média mondja meg az egyháznak, mi a dolga, inkább tanulnák meg, miről szól az ortodox egyház, emígy utasította rendre a sajtó munkatársait –, majd leszögezte: nem klubokba, hanem inkább templomokba kellene járniuk az embereknek. Az általa vezetett intézmény látványos be nem avatkozására adott magyarázata is megér egy misét: szerinte ilyen helyzetekben csendre van szükség, nem akartak látványosan felvonulni, de anyagilag segítettek a tűzben elhunytak hozzátartozóinak.
Persze, az óhatatlan döbbenet után felmerül a kérdés: végül is mi közünk nekünk ahhoz, hogy miként cselekszik és vélekedik egy másik egyház, legyen az a maga és hívei problémája. Csakhogy nem legyinthetünk, mert az ortodox majdhogynem államvallásnak számít Romániában, az egyház pedig valóságos állam az államban: választásokat döntenek el, pénzügyeiket maguk irányítják, elszámolással senkinek nem tartoznak, s talán maguk a kormány tagjai sem tudják pontosan, mennyi közpénzt kapnak a költségvetésből. A kérdés pedig már szónoki: nem volna jobb ezen adólejeket kórházépítésre, az egészségügy és az oktatás modernizálására, autópályák építésére fordítani?!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megtisztulást sürget az utca immár Erdélyben is
A nagyszabású fővárosi tiltakozáshoz csatlakozva több ezren vonultak utcára a nagyobb erdélyi városokban, hogy egyértelműsítsék: Victor Ponta lemondásával senki nem elégszik meg, a politikai osztály teljes megtisztulását, szakértői kormányt akarnak, és a parlament létszámának a csökkentését sürgetik.
Kolozsváron szerdán több száz gyertyát gyújtottak meg a Mátyás-szoborcsoport talapzata előtt a tiltakozás résztvevői, majd letérdelve, egyperces néma csenddel emlékeztek meg a pénteki bukaresti tragédia áldozatairól.
Az előző napi megmozduláshoz képest ezúttal a tömeg folyamatosan duzzadt: 18 óra körül a Főtéren még „alig” pár százan fagyoskodtak, az egyetlen hangosbeszélővel felszerelkezett résztvevő javaslatára azonban a tüntetők a Deák Ferenc (Eroilor) utca felé indultak el, s a kormányhivatal épülete elé érve már körülbelül négyezren skandálták az „Uniţi salvăm toată România” (Együtt megmentjük Romániát) és „Vrem spitale, nu catedrale” (Kórházakat akarunk, nem katedrálisokat) rigmusokat.
A tüntetők miatt a teológia és a prefektúra közötti téren teljesen megbénult a forgalom, a Kossuth (December 21.) utcában legalább 15 autóbusz várta, hogy behajthasson a spontánul elfoglalt körforgalomba. Egy petárda is robbant a helyszínen, amit hangos füttykoncert és „Fără violenţă” (Erőszak nélkül) skandálás követett. Látszólag senki sem lepődött meg azon, hogy a petárdát az Universitatea futballklub egyik fehér-fekete sálat és csuklyát viselő szurkolója dobta az intézmény bejárata elé.
„Ezek mindig mindent elrontanak” – jegyezte meg később egy baráti társasággal vonuló hátizsákos fiatal lány, miután egy hasonló szurkolói sálat viselő kopasz fiatalember a polgármesteri hivatal felállványozott tornya előtt is meggyújtott egy durranót. A tömeg egyébként is meglehetősen színes volt: a többségben lévő román és magyar diákok mellett külföldi egyetemisták, kisgyerekes szülők és idős helybéliek is vonultak.
A „változás sétája” – ahogy a résztvevők nevezték – 20 óra körül az Diákművelődési Ház felé folytatódott, ahol az ortodox pátriárkának – „Daniel, Daniel, du-te după Viorel” (Daniel, mondjál le, mint Viorel) –, és minden parlamenti képviselőnek – „Nu puteţi fura, cât putem vota” (Nem tudtok anynyit lopni, amennyit szavazni tudunk) – is üzenni kívántak. A kolozsvári rendezvény 22 óra előtt néhány perccel a Mátyás-szoborcsoport előtt ért véget, ahol csütörtöki lapzártánk után is több százan gyűltek össze.
Vásárhely lassan „ébredt” fel
A marosvásárhelyiek három napig a virágóra körül csendben, gyertyagyújtással emlékeztek meg a bukaresti Colectiv klubban elhunytakról, szerdán azonban már mintegy ezerötszáz fős tömeg tüntetett, akiknek tagjai eltökéltnek tűntek, hogy a következő napokban is folytatják a tiltakozást. A kezdeményezők azt állítják: addig folytatják a tüntetéseket, míg technokrata, szakemberekből álló kormány nem alakul.
Bár az egyik országos hírtelevízió szerdán este hetvenezer tüntetőről számolt be országszerte, a híradásokban nem esett szó Marosvásárhelyről. Pedig szerda este 19 órakor már szép számban gyülekeztek az emberek a virágóra körül. Többségük román ajkú fiatal volt.
A későbbi felvonulás során azt is megtudtuk: az orvosi egyetem diákjainak legalább egynegyede utcára vonult. Mintegy húszpercnyi várakozás, álldogálás után megérkeztek az első trikolórok, majd a hangadók egy csoportba tömörülve kezdték „ébresztgetni” a virágórát körbeállókat. „Toate partidele fură prin rotaţie” (Minden párt szerre lop), „Uniţi salvăm toată România” (Együtt megmentjük Romániát), „La puşcărie, cu toţii la puşcărie” (Börtönbe, mindenikükkel börtönbe) – ilyen és hasonló rigmusokat skandáltak a résztvevők, s közben a román himnuszt is többször elénekelték.
Ezt követően a tömeg a prefektúra elé vonult, ahol megismételték a korábbi repertoárt, majd a Kultúrpalota felőli oldalon többen is elindultak visszafelé. „Nu staţi în balcoane, că muriţi de foame” (Ne üljetek az erkélyeken, mert éhen haltok), „Dacă vă pasă, nu staţi acasă” (Ha érdekel, ne maradjatok otthon) – ezek voltak azok a rigmusok, amelyek aztán a fél tíz utánig tartó tüntetésen újból és újból felcsendültek.
Füttykoncert a pártszékházak előtt
Vásárhely főterén végigvonulva a fiatalok megálltak az Apolló palota előtt, a román pártok székhelyeinél, ahol percekig tartó füttykoncertet adtak, majd folytatva útjukat, a Szentgyörgy utcai kórháznál még erősebben hallatták hangjukat, de a néhány tíz méterrel odébb álló mentőt megtapsolták, és azt kiabálták: „Eroi in halate” (hősök fehér köpenyben).
A jellemző módon román fiatalok alkotta tömegben érdekes magyar nyelvű megjegyzés ütötte meg fülünket: „Soha nem gondoltam volna, hogy noua dreaptás fiatalokkal fogok együtt tüntetni” (A Noua Dreaptă – Új Jobboldal elnevezésű anarchista szervezet több magyarellenes megmozdulást is szervezett – szerk. megj.). Tény, hogy a rendezvényen több olyan fiatal is megjelent, aki az említett szervezet címerét viselte.
A tömeg később végigvonult a József Nádor (Victor Babeş) utcán, majd a „Hoţii, hoţii” (Tolvajok, tolvajok) rigmust skandálva kikanyarodott a Vársétányra, és ezzel szinte egy időben rázendített a román himnuszra.
Mintegy zárómozzanatként a több száz fős tömeg a Bernády-szobor mellett letérdelt, és egy perc néma csenddel adózott a tragédiában elhunytak emlékének, majd skandálva köszönték meg a csendőrök munkáját.
Gyergyai Csaba, Vass Gyopár
Krónika (Kolozsvár)

Első helyezéssel tértek haza
Jeleskedett a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad
Kiváló eredménnyel, első helyezéssel tért haza a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad az október végén, Szilágycsehen megrendezett 17. Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválról (PADIF).
A diákszínjátszók (Fülöp Renáta, Balogh István, Papp Tas, Barti Lehel, Dancs Tímea, Deák Gellért Gedeon, Deák Dániel, György Boglárka, Balogh Zoltán, Molnár Gergely, Kis Eszter, Nagy Miklós, Luka Gabriella, Szabó Tamás, Gergely Kovács Máté) ezúttal Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művét mutatták be az október végi eseményen. Mint azt Molnár János informatikatanártól, a Diákszínpad vezetőjétől, rendezőjétől megtudtuk, nem ez az első alkalom, hogy jeleskednek a PADIF-on a fürdővárosiak, ugyanis az előző években is dobogósok voltak az Oktatási és Tudományos Kutatási Minisztérium által megrendezett versenyen, sőt amikor 2007-ben első alkalommal vettek részt a megmérettetésen, akkor is első helyezéssel tértek haza.
Molnár János dicsérettel illette színjátszóit, megjegyezve, hogy az idei tanévben Kis Eszterrel, Balogh Zoltánnal és Molnár Gergely vették át a stafétát az előző tanévben végzettektől. „A diákszínjátszásnak kétségtelenül megvan a saját hozadéka, ugyanis három éve Bajkó Edina egykori színjátszóm a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen folytatta tovább tanulmányait, akárcsak a tavaly végzett Bede Kincső, aki jelenleg a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió karán tanul” – mondta a pedagógus, remélve, hogy a jelenlegi színjátszói közül is akad olyan, aki tovább kamatoztatja az itt tanultakat. Ami a terveket illeti, Molnár János elmondta, november végén Debrecenben lépnek fel, emellett új darabbal is készülnek, jelenleg Thuróczy Katalin Ördöngös Matild bohózatát tanulják.
A Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad 1972-ben alakult, de már azt megelőzően is voltak hasonló kezdeményezések Kovásznán. A diákszínjátszó csoport fő célkitűzése a diákok színpadra való szoktatása, ezáltal kifejezőkészségük fejlesztése, a magyar kultúra ápolása. E célból az évek során felkeresték Beszeterce-Naszód, Mezőség (Kolozs és Maros megyék), Szilágyság, Kalotaszeg, Fehér, Szatmár, Temes, Szeben, Fogaras, és Brassó eldugott, félreeső falvait. A Diákszínpad nemcsak a színházi életből veszi ki a részét, hanem a közösségi rendezvényeken is jelen vannak. Állandó résztvevői a városnapoknak, ahol szoborparkkal várják a közönséget, de fellépnek a a Kőrösi Csoma Sándor Napokon is.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Megyeszerte bábelőadásokat szervez a MIK
A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés a Brighella bábcsoporttal közösen szervez bábelőadásokat a megye több településén.
"Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az. Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hova..."
Dániel András humoros és kedves írása alapján rendezett bábelőadáson a gyerekek mindig nagyon jól szórakoznak, de a nagyobbak is jókat nevetnek. Mindenki számára vidám perceket nyújt egy ilyen élmény. A rövid vakáció után a MIK szeretné megőrizni a fiatalok jókedvét ezért az „Egy kupac kufli" című bábelőadás-sorozat ellátogat Magyargéresre, Kiskolcsra és Nagykárolyba.
A rendezvény a helyi tagszervezetekkel és a Nagykárolyi MIK közös együttműködésével jön létre. A belépés díjtalan.
Magyargéresen november 11-én délelőtt 9 órától a Magyargéresi óvodában, Szamoskrassón, a Kúriában november 11-én 11 órától, Nagykárolyban a Szent László Közösségi házban november 12-én 12 órai kezdettel tekinthető meg a bábelőadás.
szatmar.ro

Daniel pátriárka utazásait is vizsgálja a DNA
Egy civil szervezet és egy magánszemély feljelentése nyomán vizsgálatot indított a korrupció ellenes ügyészség olyan esetekkel kapcsolatban, amikor Gabriel Oprea volt belügyminiszter, Tiberiu Niţu főügyész és Dainel pátriárka rendőri felvezetést vett igénybe.
A korrupcióellenes ügyészség ezek legalitását vizsgálja ki. Gabriel Oprea tíz hónap alatt 1607 alkalommal vett igénybe rendőri felvezetést, miközben a miniszterelnök 814, az államfő pedig 580 alkalommal.
A konvoj a törvény szerint hivatalból az államfőnek, a kormányfőnek és a két házelnöknek jár, a miniszterek sürgős hivatali ügyintézések esetén kérvényezhetik.
Paprika Rádió / transindex.ro / Mediafax
Erdély.ma

Bukarestben folytatódnak a demonstrációk
Szakértői kormány alakításához közelednek a romániai kormányalakítási tárgyalások. A Klaus Johannis államfővel folytatott tárgyalásokról még a korábban egyértelműen a kormányzás folytatását hirdető szociáldemokraták is úgy jöttek ki, hogy készen állnak támogatni egy technokrata kabinet felállítását.
Az álláspontok változását minden bizonnyal az egyelőre szűnni nem akaró tüntetések kényszerítették ki, amelyek tegnap is folytatódtak.
A csütörtöki tüntetésen már konkrét követelések is megfogalmazódtak: a bruttó hazai termék hat százalékát kapja meg a tanügy, tegyék átláthatóvá, mire költik el a közpénzeket, mondjon le a nép ügyvédje, Victor Ciorbea, valamint Calin Popescu Tariceanu, a szenátus elnöke. Persze maradtak a korábbi, nehezen konkretizálható skandálások is: „Nemcsak egy nevet változtatunk meg, hanem egy egész rendszert”; „PNL, PSD ugyanaz a nyomorúság”; „Ne űzzétek el a fiatalokat az országból!”; „Le a csúszópénzzel!”; „Adózzon az ortodox egyház is!”. Elhangzott azonban az is, hogy nem lenne jó megoldás előre hozott választásokat tartani, hiszen idő kell új pártok létrehozására, miután a jelenlegiek képtelenek megújulni.
Az államelnök a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) küldöttsége társaságában töltötte a legrövidebb időt. A mindössze tízperces találkozót követően Gabriel Oprea pártelnök, belügyminiszter – akinek távozását talán a legvehemensebben követelte a tömeg a rendőrhalállal végződött, jogtalanul használt rendőri felvezetés miatt – bejelentette: kilép az ideiglenes kormányból. Ugyanakkor jelezte, hogy az UNPR-ben támogató partnerre lel az államfő, bármhogy is döntene az új kormánnyal kapcsolatosan – akár az előre hozott választások megszervezéséről is.
Váratlan hírek érkeztek az ortodox egyházból is: visszavonulásra készül Daniel Ciobotea, a Román Ortodox Egyház feje. A hivatalos indoklás szerint a döntés mögött a pátriárka megromlott egészségi állapota áll. Elgondolkodtató viszont, hogy a közvélemény nem bocsátja meg neki a diszkótűz következményeivel kapcsolatos empátia hiányát, illetve azt, hogy egyháza több papja is sátánistáknak nevezte a rockkoncert résztvevőit, halálukat pedig isteni büntetésnek tartotta.
Az előre hozott választások ügyében a politikai élet szereplőinek álláspontjai is jelentős szórást mutatnak. Az RMDSZ ugyan járhatónak tartja ezt az utat, ám elemzők szerint a felfokozott hangulat fennmaradása nagy valószínűséggel magas választói részvételhez vezet, amit az RMDSZ aligha tudna produkálni a magyar választók körében. Az RMDSZ szempontjából egy liberális kisebbségi kormány tűnik a legmegfelelőbbnek, annak külső támogatása pedig a leglogikusabb lépésnek.
Ugyanakkor Temesváron – a múlt pénteki diszkótűz helyszíne, a Colectiv Club neve nyomán – Colectiv Párt néven új pártot készülnek bejegyezni. A kezdeményező, Cosmin Mirisan frissen végzett jogász szerint az új politikai alakulat az emberek „azon igényéből fakad, hogy megszabaduljanak a korrupciótól”.
Csinta Samu (Kolozsvár)
Magyar Idők (Budapest)

Borboly-per: elmaradt az ítélethirdetés
Egyelőre nem hirdettek ítéletet a Borboly Csaba megyei tanácselnök és tizenkét másik személy ellen indult büntetőper három vádlottja ellen, akik október 27-én beismerő vallomást tettek a Hargita Megyei Törvényszéken.
A három érintett személy, Daniel Cristian Mandache, Imre Madarász Attila és Imre Madarász Júlia egyúttal egyszerűsített eljárás lefolytatását is kérték. A törvényszék akkor november 6-ára tűzte ki az ítélethirdetés időpontját, de ez elmaradt, és a tájékoztatás szerint november 12-ére halasztották.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Apáról fiúra
„A festett bútorok tanulmányozása szempontjából kivételesen szerencsés a helyzet Vargyason. Az udvarhelyszéki Erdővidék e szép falujában tovább élt a festett bútor divatja, és ugyanakkor ez a község az erdélyi festett bútorok egyik legrégebbi, magas művészi színvonalú termékeket előállító központja, ahol a legnevezetesebb bútorfestő, asztalos család egyik élő tagja, idős Sütő Béla személyében egyaránt kitűnő mesterét és hagyományőrzőjét találni az itteni festettbútor-készítésnek” – írja ifj. Kós Károly A vargyasi festett bútor című könyvében.
A Sütő család első két képviselője 1568-ban ács- és asztalosmesterként került Vargyasra a Daniel-kastély újjáépítésére és bebútorozására az udvarhelyszéki Fiatfalváról. A bútorfestés és faragás hagyományát 14 nemzedék adta apáról fiúra egészen napjainkig. A Sütők jelenlegi portája 1773-ban épült, kőből a korábbi egyszerűbb faház helyére.
A festett bútor a XVII. század végére válik általánossá Székelyföld legtöbb vidékén. Addig csak sima vagy egyszerűen faragott bútorokat készítettek kemény fából. Ezek a díszítések hornyolókéssel vagy bicskával készültek, motívumaik valószínűleg a pogány korig vezethetők vissza. A Sütők ezt a népművészeti ágat is gyakorolták, és gyakorolják ma is. A Sütő családban a bútor festésére utaló legrégebbi eszköz az a festéktörő kő, amire 1680-ban véste rá nevét (második) Sütő József, másik oldalára pedig 1754-ben Sütő István. Ez a két oldalán mélyedésekkel rendelkező márványlap, amelyen két kisebb őrlőkő segítségével tették kenhetővé a festéket. Napjainkban is használat alatt áll, a festékeket ugyanis a hagyományos módszerekkel készítik.
(a vargyasi bútorfestő és fafaragó Sütő család honlapja felhasználásával)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)