„Hazatért” Bánffy Miklós, unokáit is magával hozta
Nagyszabású kiállítás nyílt Kolozsváron a Bánffy-emlékév keretében
Illúzió és tükröződés – Bánffy Miklós művészi pályája címmel nagyszabású kiállítás nyílt tegnap délután az Erdélyi Történeti Múzeumban, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus által meghirdetett Bánffy Miklós Emlékév egyik központi rendezvényeként.
A tárlat azt a páratlan alkotóerőt igyekszik felmutatni, amely az Orosz Balett 1912-es budapesti meghívásával kezdődött, és tervezői, intendánsi tevékenysége révén a modern magyar szcenika-művészet megújulásához vezetett. Bánffy Miklós életművének különböző vonatkozásai mellett a kiállítás meghatározó részét képezik a New Yorkban élő unoka szilikátművei, Nicolette Jelen Bánffy üzenetét üvegbe és tükörbe komponálja. Az ünnepélyes megnyitón felszólalók sorában Németh Zsolt parlamenti államtitkár történelmi adósság törlesztésének nevezte a kiállítás megrendezését a város iránt, ahol 140 évvel ezelőtt Bánffy Miklós született, és ahova pályájának fontos állomásai kapcsolódnak.
– Nagy örömünkre szolgált, amikor januárban Magdó János főkonzul megkeresett bennünket a kiállítás ötletével, rögtön igent mondtunk a felkérésre. Annak ellenére, hogy már végleges volt a 2014-es évre vonatkozó időszakos kiállításaink listája, úgy gondoltuk, mindenképp érdemes helyet biztosítani benne a tárlatnak, hogy egy művészeti utazás keretében Bánffy gróf végre hazatérhessen – hangsúlyozta házigazdaként Carmen Ciongradi, a Történeti Múzeum főigazgatója a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Erdélyi Történeti Múzeum és a kolozsvári Művészeti Múzeum együttműködése révén, a Bánffy, Barcsay, Fornet, Bartha-Stróbl, Dávid, Csiszár, László családok és számos magánszemély közreműködésével létrehozott tárlat megnyitóján. Hozzáfűzte: Bánffy Miklós, a politikus, a diplomata és a művész mindhárom minőségében hozzájárult az erdélyi román–magyar kapcsolatok javításához, ezért fölöttébb hálásak lehetünk neki.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár),

Szombaton adják át az EMKE-díjakat Kolozsváron
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Éves közgyűlése keretében szombaton adja át Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 2014-es díjait az erdélyi magyar művelődési életben kiemelkedő munkát végző személyiségeknek.
Az elismerésben részesülők listáját honlapján tette közzé az EMKE.
Az erdélyi táncház-mozgalomban nyújtott tevékenységéért és a kalotaszegi magyar népdalkincs megőrzéséért, hű tolmácsolásáért Lengyel László népdalénekesnek adományoz Kacsó András-díjat az egyesület.
A munkáskultúra kutatásában elért eredményeiért és szerkesztői tevékenységéért Ilyés Sándor kolozsvári néprajzkutatót részesíti Bányai János-díjban.
A szórvány és a belső anyaország szerepét betöltő Székelyföld identitásőrző kulturális kapcsolatának intézményesített megteremtéséért Tamás Sándornak a Kovászna megyei önkormányzat elnökének adományozza a Kun Kocsárd-díjat.
Az erdélyi magyar zenei életben kifejtett több évtizedes művészi, ismeretterjesztői és oktatói munkásságáért Benkő Judit Emese a kolozsvári rádió szerkesztője kaphatja a Nagy István-díjat.
A közművelődés terjesztésének és a korszerű színházi formanyelv kimunkálásának szolgálatában szerzett érdemeikért, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos nagyváradi színművészeknek adományozza a Bánffy Miklós-díjat a Kiss Stúdió Színház megalakítása huszadik évfordulóján.
Sokoldalú, minőségteremtő, a régió színházi kultúráját kiteljesítő alkotó munkájáért Barabás Árpád a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művésze veheti át a Kovács György-díjat.
A korszerű színházi formanyelv kimunkálásában vállalt szerepéért, alakításainak műfaji változatosságáért Varga Csillát, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét részesíti az egyesület Poór Lili-díjban.
A képzőművészeknek szánt Szolnay Sándor-díjat több évtizedes művészi munkássága elismeréseképpen Nagy Enikőnek, a zománcművészet nemzetközi hírű kolozsvári mesterének, a rekeszzománc első erdélyi művelőjének adományozza az szervezet.
Az EMKE a könyvtári és helytörténeti kutatás terén végzett eredményes munkásságáért, az 1848-49-es háromszéki vonatkozások feltárásában elért kiemelkedő teljesítményéért Demeter Lajost, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter könyvtár könyvtárosát jutalmazza Monoki István-díjjal.
A hitelességre és pontosságra törekvő történész-levéltárosi szakmai munkásságáért, önzetlen népművelői tevékenységéért, a Bányavidék múltjának megismertetéséért és népszerűsítéséért Balogh Béla nagybányai helytörténész veheti át a Kőváry László-díjat.
Az ernyőszervezet a közvéleményt pozitívan alakító, a hagyományokat tisztelő és az újra érzékeny riportjaiért, interjúiért Ferencz Zsoltot, a kolozsvári Szabadság napilap riporterét tünteti ki Spectator-díjjal.
A Mikó Imre-díjat Vita László kolozsvári vállalkozó kapja a gazdasági téren nyújtott kimagasló eredményeiért, és a közösséget segítő kitartó munkásságáért.
A szombati ünnepségen az EMKE díszoklevelét kapja a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, melyet a muravidéki magyarság szellemi életének fellendítéséért, az összmagyarság vérkeringésébe való újbóli bekapcsolásért, a hagyományok visszahonosításáért tart erre érdemesnek az erdélyi művelődés ernyőszervezete.
Úgyszintén díszoklevéllel ismeri el az egyesület az idén hatvanéves Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségét a közösség hiteles tájékoztatásáért, a magyar kulturális, művészeti, társadalmi életének és törekvéseinek a szolgálatáért. MTI

Folytatja társadalomépítő munkáját az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
Kiosztották az idei díjakat, kitüntetésben részesült Ferencz Zsolt
Szokásos évi közgyűlését rendezte meg április 12-én, szombaton, Erdély távolibb vidékeiről is érkezett tagok részvételével az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).
A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében szervezett rendezvényen bemutatkozott a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet. Délelőtt a köszöntések után a lendvai intézetigazgató, Kepe Lili hiányában Patyi Zoltán művelődésszervező tartott előadást a szlovéniai testvérintézményről. Ezt követően a hagyományos „forgatókönyv” szerint az elnöki és a pénzügyi beszámoló, a cenzori jelentés, majd a hozzászólások kerültek terítékre. Délután az utóbbi esztendőben elért kimagasló művészeti és kultúraszervezési, valamint színvonalas és eredményes menedzselési teljesítmények elismeréseként díjakat, díszokleveleket osztottak ki, és három tiszteletbeli tagot választottak meg. A tizenkét díjazott között szerepelt a Szabadság munkatársa, Ferencz Zsolt. Szabadság (Kolozsvár)

Rippl-Rónai-kiállítás – ajándék a székelyföldiek, az erdélyiek számára
Beszélgetés Gyarmati Zsolttal, a Csíki Székely Múzeum igazgatójával
A magyar festészet első modern mesterének 95 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők október végéig a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban, az intézmény, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum és a budapesti Magyar Nemzeti Galéria együttműködésében. A Rippl-Rónai József (1861−1927) életművének fontosabb korszakait és az általa használt minden technikát bemutató kiállítás apropóján Gyarmati Zsolt múzeumigazgatóval beszélgettünk, többek között Csíkszereda kulturális, művészeti szerepvállalásának kérdését is érintve.
– Képletesen szólva ismét Csíkszeredába érkezett a kultúra, Rippl-Rónai József különböző alkotói periódusainak legjavát csodálhatjuk meg a múzeum emeleti termeiben: a fekete és az enteriőr képek korszaka után a Róma-villa és a „kukoricás” stílus tárul elénk, majd a „pasztell arcképek” következnek. Köztudott a művészről, hogy egy idő után terhes lett számára mestere, Munkácsy Mihály segédeként dolgozni, saját útját kívánta járni, s voltaképpen ez a fajta, eltökéltséggel párosuló tehetség hozta meg számára a sikert. Hogyan esett rá a választás?
– Az erdélyi kultúrakedvelők megszokhatták, hogy jelentős művészek alkotásait mutatjuk be a Csíki Székely Múzeum nagyszabású kiállítások sorozatában. Két évig szünetelt a folyamat, ugyanis ez idő alatt kívül-belül megújult a Mikó-vár, általános műemléki rekonstrukció zajlott, így immár új köntösben fogadhatjuk a látogatókat. Sokat gondolkodtunk azon, hogy ki legyen a következő nagy név a sorozatban. Igazából mindig egy intellektuális kaland a választás, több szempont merül fel ilyenkor: ki az, aki még nem volt itt, viszont lenne rá igény, élvonalba tartozó művész, de nem elcsépelt… Valahogy így esett a választásunk Rippl-Rónai Józsefre, a magyar festészet emblematikus figurájára, aki érdekes módon soha nem járt Erdélyben, sőt, kiállításai sem voltak errefelé. Ez a törekvésünk, hogy újra egy nagy művészt hozzunk, találkozott Kaposvár és Csíkszereda testvérvárosi kapcsolatával, így döntöttünk Kaposvár híres festője mellett. A tárlat kurátora, Horváth János kaposvári művészettörténész 85 képet választott ki a város határában lévő Róma-villa gyűjteményéből, majd közösen úgy határoztunk, hogy ezt az anyagot kiegészítjük még 10, szintén nagyon jelentős festménnyel a Magyar Nemzeti Galériából. Így összesen 95 alkotás látható június 6-a óta a múzeum öt termében, átfogó képet nyújtva Rippl-Rónai József munkásságáról. Modern volt ő a szó legnemesebb értelmében: megújította a festészetet, mindazt, amit addig Munkácsyék, Benczúrék, Székely Bertalanék képviseltek. Olyan volt a festészetben, mint Ady Endre az irodalomban, a modernitást képviselte, és hisszük, hogy ennek mindig van aktualitása.
– Térjünk vissza a Magyar Nemzeti Galériából származó képekhez, hogyan választották ki ezeket?
– Szücs Györggyel, a Magyar Nemzeti Galéria igazgatójával és csapatával több évre visszamenőleg jó kapcsolatot ápolunk, kölcsönöztünk tőlük képeket a Munkácsy-kiállításhoz, majd 2008-ban tőlük hoztuk a nagybányai anyagot, és a Barabás-, Munkácsy-, Szinyei-kiállításunk java része is onnan származott.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Öt országból 70 magyar gyerek táborozik Magyarbikalon
Kecskemétiek Kalotaszegen: a határ elválaszt, a szeretet összeköt
Mozgalmas az élet Magyarbikalon: nagy ünnepség keretében átadták a felújított kultúrotthont, testvértelepülési szerződést szentesítettek a magyarországi Tépével, most pedig hetven kárpátaljai, vajdasági, felvidéki, magyarországi és erdélyi diák táborozik a kalotaszegi faluban, a Kecskeméti Református Egyházközség Szeretet-hét programjában. Minden nyáron két tábort szerveznek a kecskemétiek: egyet városukban, egyet pedig valamely határon túli testvérgyülekezetben, így került sorra az idén Magyarbikal. Az isteni gondviselés és a közösségi összetartás szép bizonyítékát adó tábor a haza és a természet iránti ragaszkodást, Isten és az embertárs iránti szeretetet kívánja erősíteni a kecskeméti és a határon túli magyar gyerekek körében. Sok helyen év közben is arra gyűjtenek a gyülekezet tagjai, hogy támogathassák a gyerekek táboroztatását. Az előkészületekből és a lebonyolításból a magyarbikaliak is kivették részüket.
„Áldott falu. Májusban mintha virágot hintene az egész völgyre a Teremtő jó Atya… A falu ilyenkor nem is látszik… csak virág, fehér és rózsaszínű virág: gyümölcsfa, nemes gyümölcsfa virága és illata.” Így írt a Bánffyhunyadtól alig 3 kilométerre fekvő Magyarbikalról száz évvel ezelőtt Kós Károly, néhány esztendővel korábban, 1907 májusában pedig Gyarmathy Zsigáné is szavakba öntötte a település iránti csodálatát: „Ha egy virággal borított falut akartok látni, most jöjjetek… nem is falu, hanem egy fehér virágtenger, amelyre a tavaszi ég ¬ragyog… ringó virágözön… csodálatos illat a tavaszi légben.” Sebestyén Kálmán művelődéstörténész 1996-os monográfiájában (Magyarbikal története) további érdekességekre is felfigyelhet a kíváncsi olvasó, például arra, hogy a falu valamikor a XII. század végén, a XIII. század elején alakult ki, a krónikák 1249-ben említették elsőként. Akkortájt még Terra Bekaly volt a neve, majd a történelem során Bykallyának és Magyar Bükkallyának is hívták, a fölötte húzódó bükkerdőre utalva.
FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár)

Jezsuita ifjúsági fesztivál: hogy a másnap gazdagabb legyen
Tánc, színielőadás, gondolkodni- és látnivalók vasárnap a Sétatéren
Fürge, trükkös mozdulatok jellemzik a capoeirát, elmaradhatatlan kelléke a zene, de a cigánykerekek, az ugrások és a különböző cselek sem állnak távol tőle.
Ezt a brazil harcművészeti játékot is kipróbálhatják azok, akik vasárnap 15–18 óra között a Sétatéren járnak-kelnek, továbbá énekelhetnek, táncolhatnak, színházi előadást nézhetnek, fafaragásokat és papírcsíktechnikákat vehetnek közelebbről szemügyre. A kínálatról, valamint a hangulatról a héten Kolozsváron tartott Magis-tábor résztvevői gondoskodnak, akik a különböző tevékenységek közepette – amelyeket most a nagyközönség előtt mutatnak be – megosztották egymással örömüket és hitüket, együtt ünnepeltek, megvalósítva együttlétükben a jezsuita rendalapító, Loyolai Szent Ignác lelkiségének eszményét: „Mindent Isten legnagyobb dicsőségére”. A nemzetközi kezdeményezéshez ezúttal 120 fiatal csatlakozott városunkban, a Jézus Társasága visszaállításának 200. évfordulóján.
FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár)

Molekuláris népzenész Bécs mellől Kalotaszentkirályon
Kettővel bővült a Magyar Népzenészek Emlékfasora
Kétségtelenül megpendít az emberben egy láthatatlan húrt, ha népzenészek és tanítványaik elhunyt társaik, a régi magyar muzsika átörökítői emlékére játsszák közösen a hajnalit, ültetik a fát vagy egyszerűen csak átadják hangszertudásukat, ízelítőt adva a folklór csodálatos világából.
Mindennek az elcsendesedésnek, tisztelgésnek helye van a Kalotaszentkirályi Népzene- és Néptánctáborban, akárcsak a zajos mulatozásnak, hajnalig tartó táncházaknak, népdaltanulásnak, hangszeroktatásnak, na meg népi gyermekprogramoknak. A mindennapos eső sem riasztotta el a négyszáznál több résztvevőt, a tornaterem mögé felhúzott sátrak néha feladták az eső ellen vívott harcot, de ilyenkor a tornaterem jelentett menedéket az elszánt táborlakóknak. Szép Gyula táborszervező, az Archívum Kulturális Alapítvány elnöke szerint a hagyományőrző tábornak nincs szüksége különösebb népszerűsítésre: a visszajárók viszik hírét szerte a nagyvilágba.
DÉZSI ILDIKÓ, FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Eseményekben gazdag évad a KÁMSZ-ban
Bemutatókban, vendégszereplésekben és kiegészítő programokban gazdag évad elé néz a Kolozsvári Állami Magyar Színház: október 4-én mutatják be Georges Feydeau Vidéki jegyesek című bohózatát a nagyszínpadon (rendező: Alexandru Dabija), majd másnap a Szlovéniában élő Nona Ciobanu Aki elzárja az éjszakát című, kétszereplős darabját láthatja a közönség a stúdióteremben, Györgyjakab Enikővel és Viola Gáborral (r.: Nona Ciobanu). Tompa Gábor igazgató tegnap délelőtt, az intézmény emeleti előcsarnokában tartott sajtótájékoztatón kifejtette: kiemelkedő eseménynek ígérkezik a november 26-a és december 7-e között zajló Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál – amelynek témája: „a test történetei” –, az évad második felére pedig további nyolc nagyszínpadi és stúdiótermi produkció bemutatóját tervezik.
Köztük van A dzsungel könyve című musical is, amelyet az újvidéki Puskás Zoltán, a nagysikerű Óz, a nagy varázsló rendezője visz színre.
FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár)

Jó időre biztonságban tudhatjuk múltunk fontos kegyhelyét
Átadták a felújított iktári Bethlen (Bánffy) kriptát
„A mostani, teljességre törekvő renoválással az erdélyi főúri világ, az erdélyi és összmagyar történelmi múlt egy fontos kegyhelyét sikerült jó időre biztonságba helyezni” – jelentette ki Gaal György tegnap délben a Házsongárdi temetőben, a felújított iktári Bethlen (Bánffy) kripta átadási ünnepségén.
Az alapítvány munkatársai, szimpatizánsai és a fő támogatók képviselői mellett újságírókat, érdeklődő kolozsváriakat is vonzó eseményen a kezdeményezés szíve-lelke, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet megjegyezte: a 2006-ban elkezdett munka és a jóakarat meghozta gyümölcsét – váratlan, csoda számba menő segítségek övezték a felújítást, valósággal olyan volt az elmúlt nyolc esztendő, „mintha láthatatlan erők nagyon is jól látható segítőkkel egy irányba mozgatták volna az eseményeket”. Délután Válaszúton, a Kallós Alapítvány kézműves házának átadásával folytatódott a múltat jelennel és jövővel összekapcsoló ünneplés.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

Andrássy Kurta János-tárlat nyílt Kolozsváron
– Édesapám nem szerette a puha anyagokat, amikor megkérdezték, hogy miért nem farag fába, mindig azt mondta, hogy az neki túl puha. Kőből is a keményebb típusokat kedvelte, a vulkáni kőzeteket és a süttői mészkövet, valamint a bronzt, bár ez a két anyag egészen különböző technikát és hozzáállást kíván – magyarázta Andrási Bálint szerdán délután az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában, Andrássy Kurta János szobrászművész, sárospataki díszpolgár kiállításának megnyitóján.
Édesapja esetében nagyon is találó volt az a Michelangelónak tulajdonított mondás, miszerint minden kőtömbben ott van a szobor, csak le kell róla faragni a felesleget. Másként működik ez a bronz esetében és az agyag mintázásakor, előbbivel ellentétben itt „hozzá kell adni, és mindenféle furmányos térformát ki lehet alakítani, olyat is, amit egyébként a fizika nem tenne lehetővé”.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

„Istenem, mennyi fontos ember van itt, és minket is meg fognak nézni…”
Albert Csilla színésznő mesélt interferenciás érzéseiről, terveiről
Izgalommal tekint az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválra Albert Csilla, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze; szerda este, a nyitóelőadások utáni kavalkádban csíptük „mikrofonvégre” a színésznőt, aki néhány órával azelőtt büszkén vette át fesztiválos kitűzőjét: „részt veszek a fesztiválon, itthon vagyok, és ez nagyon jó”, nyugtázta. A házigazda intézmény négy előadása közül három produkcióban szerepel – Ivanovék karácsonya; Viktor, avagy a gyermekuralom; Caravaggio Terminal –, a felkészülés mellett pedig igyekszik minél inkább elmélyülni a különböző előadások és kapcsolódó események nyújtotta hangulatban, élményekben.
A beszélgetéseken szeretne mindenképp részt venni, de jelentkezett még a dél-koreai Jaram Lee pansori-workshopjára és Declan Donnellan angol rendező mesterkurzusára is. – Egyik nap virágot kell majd bevinnem előadás után a színpadra, s persze minden olyan előadáson részt akarok venni, amin csak lehet. Muszáj mennem például a Rózsákra, úgy érzem, látnom kell, hogy Urbán András hogyan dolgozik másokkal – részletezte Albert Csilla.
Kíváncsiságát és nyitottságát ismerve nem csoda, hogy alapvetően a „lássuk, mit hoz nekem ez a fesztivál”-elképzelés jellemző rá. – Nagyon érdekes, hogy az ember két év alatt elfelejti, milyen volt a legutóbbi Interferenciák. Most pedig jön így minden hirtelen, Istenem, mennyi fontos ember van itt, és mi is benne vagyunk a programban, és minket is meg fognak nézni… Közben meg annyira jó előadásokat látni, gyakorolni a „néző szakmát”. Miközben a programot bogarásztam, arra is figyeltem például, kik játszanak velünk egyidőben, hogy miről maradok le; de nagyon várom, és kíváncsi vagyok, hogyan fogadnak majd bennünket – magyarázta.
Azon is elgondolkodott, mialatt A nép ellensége című előadást nézte, hogy vajon a Schaubühne am Lehniner Platz színészei mit szólnának a Caravaggio Terminalhoz, vajon tetszene-e nekik a produkció. Kíváncsian várja, kik ülnek majd a nézőtéren, amikor ők játszanak majd, s hogy milyen visszajelzéseket kapnak tőlük. Merthogy számít az ilyesmire, még akkor is, ha valakinek nem tetszik valami mindabban, amit a színpadon látott.
Úgy érzi, minden előadás, amelyben szerepel, külön-külön a gyermeke, persze más és más formában, elvégre más energiákkal gondol rájuk. Jó lenne persze, ha mindhárom „gyermekét” szeretnék, de ennek érdekében „mindegyiket meg kell fésülni, és fel kell szépen öltöztetni, hogy a családi fotón jól mutassanak”.
Jelenleg főként az Ivanovék karácsonyára koncentrál, amelyet két alkalommal játszanak november 30-án, és természetesen minden nap foglalkozik a szerepével. Rögtön másnap, december elsején a Caravaggio Terminalt játsszák, majd ötödikén a Viktor, avagy a gyermekuralom következik. – Az talán már kicsit nehezebb időszak lesz: most még tudok bánni az energiáimmal és a gondolataimmal, de amikor már benne vagyunk a sűrűjében, akkor már csinálni kell. Élénk piros színnel ezek vannak bejelölve a naptáramban – fűzte hozzá Albert Csilla.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Képzőművészet és színház találkozása az Interferenciákon
Sokféle hangulat keveredik a Művészeti Múzeum legújabb kiállításán: férfiak és nők jelennek meg konkrétan vagy egyszerűen csak utalás szintjén, egyedül vagy másokkal körülvéve, ruhában vagy meztelenül; a hétköznapi emberek mellett irodalmi, színházi és vallási tekintetben fontos figurák, Don Quijote, Apolló és Daphné, vagy épp a haldokló Krisztus… Az intézmény Parti-pris programja keretében szervezett tárlat kurátora Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki az Interferenciák fesztivál harmadik napján, ma délben tartott megnyitón kifejtette: szubjektív, színházi szemmel igyekezett betekintést nyújtani a múzeum gazdag, ám sokak előtt rejtett gyűjteményébe. – Laikusnak is nevezhető a válogatás, semmiféle művészettörténeti, esztétikai vagy kritikai szempontot nem kíván érvényesíteni– hangsúlyozta.
Călin Stegerean örömét fejezte ki, hogy Tompa Gábor elvállalta a kurátori szerepkört, ugyanakkor kifejtette: a folyamatosan megtekinthető kétszázegynéhány alkotás mellett több olyan festményt, szobrot, grafikát stb. is láthat a nagyközönség a Parti-pris programokon, amelyek részét képezik a múzeum 14 ezernél is több műtárgyat számláló gyűjteményének. Az idei Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál témájához illeszkedve a test történetei kerülnek előtérbe, de ugyanakkor Kolozsvár és Románia sokszínűségére is rácsodálkozhatnak az érdeklődők Andrásy Zoltán, Bardócz Lajos, Benczédi Sándor, Bene József, Gallas Nándor, Herman Lipót, Istókovits Kálmán, Korondi Jenő, Kósa-Huba Ferenc, Lotz Károly, Lövith Egon, Miklóssy Gábor, Mohy Sándor, Munkácsy Mihály, Nagy Albert, Szervátiusz Jenő, Várkonyi Károly stb. munkái révén.
Tompa Gábor, a tárlat kurátora megjegyezte: jóval nehezebb feladat előtt állt ezúttal, mintha egy darabot kellett volna színre vinnie; emellett némiképp az is nehezítette a dolgát, hogy a neves színházi szakember, esszéíró után következik a sorban, hiszen tavaly, a III. Kolozsvári Nemzetközi Találkozások keretében George Banu szervezett hasonló kiállítást. – A képzőművészekhez hasonlóan mi, színházi emberek is elsőként képileg hozzuk létre alkotásainkat. A különbség talán abban rejlik, hogy a képzőművészetektől eltérően a színháznak az emberi test egyszerre alanya és tárgya, elengedhetetlen kifejezőeszköze. A színházi előadás vagy a performansz elsősorban a jelenlétre épül, két fél, alkotó és befogadó jelenlétére – magyarázta Tompa Gábor, majd a kiállított munkák témáit sorolta: szenvedés, egészséges test, Ádám és Éva a bűnbeesésétől a kollektivizálásig, anyaság, családi élet és családban való elmagányosodás, keresztre feszítés, megváltás és újjászületés reménysége.
George Banu gratulált Tompa Gábornak a kiállításhoz, kiemelve az ilyen események érzelmi telítettségét, majd szomorúan nyugtázta, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor Călin Stegerean igazgatóként vett részt a szervezésben. Stegerean, akit a megyei tanács hirdette versenyvizsga után Lucian Năstasă-Kovács vált a tisztségben, boldogan nyugtázta, hogy két nagyszabású tárlattal zárulhat az ötéves időszak. Az egybegyűlteket Paul Neagu kiállítására is meghívta, amelyet holnap, november 29-én, szombaton délután 6 órakor nyitnak meg a Főtér/Piaţa Unirii 30. szám alatt. (8)
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Irodalmi pezsgés ezután is a megújult Bulgakovban
Remek szórakozást ígér minden korosztály számára Méhes György vidám családregény-sorozata, amelynek első két kötetét (Micsoda társaság!, Tatárok a tengeren) tegnap délelőtt mutatták be a Bulgakov irodalmi kávézóban, az intézmény megújulása apropóján szervezett sajtóreggelin. Mint kiderült, az első kötetben például Apu (Nagyfőnök), Anyu, Krisztinka és a jámbor Öcsi nyaral együtt egy másik családdal – Vilmos atyával, Pindur nénivel, Bogárkával és a jó kis Vilikivél –, de ugyanígy a többi részben is olvashatunk a főszereplők viszontagságairól. Az esemény hangulatát jámbor Öcsi és a jó kis Vilike „színrelépése és színvallása” emelte, akik immár Nagy Elekként és Dáné Tibor Kálmánként elevenítettek fel egy-két hasonlóan izgalmas élményt az ötven évvel ezelőtt történtekből.  
A 2007-ben elhunyt Kossuth-díjas erdélyi magyar író emlékét őrző könyvek mellett arról is szó esett a találkozón, hogy milyen újdonságokkal várja vendégeit mostantól a Bulgakov kávézó.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Elsősorban az ember érdekel, akihez aztán hozzárendeljük a témát”
Sinkó Ferenc volt az interferenciás Livingroom vendége
Sinkó Ferenc szeret emberek között lenni, mindig is közösségben tudott jól dolgozni. Hisz a pozitív világlátásban – szavajárása, a „ne búsulj, mert jó lesz” szállóigévé vált a környezetében –, ugyanakkor a visszajelzések is nagymértékben motiválják. A színész, koreográfus, rendező 2002 óta tagja a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak, tanít a BBTE Színház és Televízió Karán, feleségével, Kelemen Kingával, valamint Jakab Melinda koreográfussal 2004-ben alapította meg a GroundFloor Group Egyesületet. 2006-ban szervezték meg először a Trans-Contact Fesztivált, majd azóta újabb hat alkalommal, lehetőséget teremtve előadóművészeknek és amatőröknek egyaránt, hogy világhírű szakemberek képzésein vegyenek részt.
– Eddig még egyik munkám sem ütközött a másikkal, inkább mindegyik résznek megvolt a helye a puzzle-ben, sőt még a család is belefért. Ez az egyik nagy fejezet az életemből – magyarázta a művész a Livingroom elnevezésű sorozat hétfő esti beszélgetésén, ahol az eddigi két alkalomhoz hasonlóan ezúttal is jó zenével és finom falatokkal várták az érdeklődőket. Előbbiről Farkas Loránd (ének, basszusgitár), Balla Szabolcs (szaxofon), Ferencz Áron (dob), Menyhárt Tibor (gitár) és Enyed Károly (zongora) gondoskodott, Laczó Júlia és kuktája, Orbán Attila pedig Cézár-salátát készített.
Az apropót, hogy az Interferenciákra időzítették a Sinkó Ferenccel való találkozást, egyrészt a fesztivál témája szolgáltatta: színészi és koreográfusi tevékenysége során folyamatosan kapcsolatba kerül a test történeteivel, ugyanakkor két olyan előadás is szerepel a tizenkét napos rendezvénysorozat programjában, amelyek elkészítésében része volt (színészként a Caravaggio Terminal, rendezőként pedig a Parallel elkészítésében működött közre) – magyarázta bevezetőjében Bodolai Balázs, aki Kántor Melindával közösen faggatta a meghívottat.
Előbb a gyermekkoráról, amelyet legkisebb családtagként a szülők óvó gondoskodása jellemzett. Bánffyhunyadon született, Zilahon nőtt fel, egy ideig tájfutott, majd 5-6 évig cserkészkedett, mint mondja, ez utóbbi volt a legjobb dolog akkortájt az életében, mind a mai napig szívesen gondol vissza arra a közösségre, sok mindent tanult tőlük. Egy ideig román óvodába is járt, adott pillanatban még gesztenyével is megdobálta a magyar tagozatosokat. Később aztán, a cserkészcsapat mókamestereként vicceket mondott a tábortűz körül, máskor szavalóversenyre ment, vagy március 15-i ünnepségek lebonyolításában segédkezett, a színházzal viszont nem nagyon volt kapcsolata gyermekkorában. A színire édesapja biztatására jelentkezett, azelőtt mindössze két előadást látott: a Lear királyt és egy másik produkciót, amikor a nagyváradi társulat Zilahon vendégszerepelt.
A főiskola révén új irányt vett az élete, egyfajta újraszületéssel ért fel megérkezni oda. Hatházi András és Szilágyi Palkó Csaba osztályába járt, ahol jól érezte magát, jó volt hallgatni a tanárokat, figyelni rájuk, s tenni azt, amit tőlük kértek. Az egyetem befejezése után, egy kéthónapos bécsi mesterkurzuson ismerkedett meg a kontakt improvizációval, úgy érzi, sokat fejlődött azáltal, ahogyan ott foglalkoztak velük. Mivel szükségét érezte egy intézményes keret megteremtésének, amely által alkalom nyílik ezen a téren alkotni, a feleségével már hazafelé úton megbeszélték, miről kellene szólnia az egyesületnek; itthon aztán hamarosan létre is hozták a GroundFloor Groupot, egy évre rá pedig már nemzetközi kontakt improvizációs fesztivált szerveztek Trans-Contact címmel.
Sok mindenről szó esik még a beszélgetésen, például, hogy elsősorban a testtudatot fejleszti a kontakt improvizáció, s hogy bécsi tapasztalatai nyomán kezdett el foglalkozni ennek oktatásával, valósággal lenyűgözte, hogy ennyire emberközpontú ez a táncforma. Ugyanakkor a munkamegosztással kapcsolatban is elárul néhány dolgot: ő inkább ötletekkel, tervekkel járul hozzá az egyesület működéséhez, fejlődéséhez, minden, ami konkrétum, az a feleségének, Kelemen Kingának a hatáskörébe tartozik, akivel ily módon a magánéletben és a munkában is jól kiegészítik egymást.
A GroundFloor Group produkciói közül a Parallelre terelődik aztán a figyelem, amelynek világát Sinkó Ferenc és Leta Popescu rendezők a két szereplő, Lucia Mărneanu és bodoki-halmen kata történeteiből, általuk megélt élethelyzetekből kiindulva, azoktól elrugaszkodva alkották meg. – Találkozásokból születnek az ötletek; emberek inspirálnak, többnyire barátok, hozzám közel álló személyek, ez pedig egyfajta biztonságot ad, hogy belevágjak dolgokba. Eddig minden rendezésem nagyon személyes volt, ami összefüggés azzal, hogy elsősorban az ember érdekel, akihez aztán a témát rendeljük. A Parallel is így kezdődött: ránéztem Katára, és mondtam neki, hogy színpadon a helye, majd sokat beszélgettünk – részletezi.
Mint kiderült, januárban a színházban is rendez, Csehov Hattyúdalát viszi színre Keresztes Sándorral. Amikor Tompa Gábor igazgató felkérte, rögtön igent mondott, és az is egyértelmű volt, hogy kivel dolgozna, mint mondja, őt is inspirálja, és példaértékű számára, ahogyan kollégája a fiatalokkal kommunikál.
S hogy Sinkó Ferenc szerint lehet-e tanítani a diákokat a színész mesterségre? Úgy véli, akkor a legjobb, ha motiválják, biztatják őket, hogy haladjanak előre, legyenek nyitottak, és keressék meg a saját útjukat. – Nincs receptem, viszont nagyon is kétirányú ez a dolog: közben én is nyitott vagyok, és megpróbálok minél több ötletet, inspirációt befogadni tőlük, majd ezeket visszafordítani az ő javukra – összegzi.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Vissza a kezdetekhez – egy sikertörténet margójára
Gáspárik Attila új kötetét ismerhették meg az érdeklődők
Kutatómunkájának első kézzel fogható eredményeként tekint Megszületett Kolozsváron – Interjúk az erdélyi magyar színművészeti felsőoktatás intézményeiről című kötetére Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója, amelyet pénteken délután mutatott be a kolozsvári Minerva-házban.
A témával 1996-ban, a hazai magyar színészképzés ötvenedik évfordulóján kezdett mélyrehatóan foglalkozni, hogy megértse: miért költöztették el az I. Mihály román király törvényerejű rendelete nyomán Kolozsváron létrehozott, és sikeresen működő intézményt Marosvásárhelyre, egy olyan városba, ahol akkoriban a felsőfokú művészképzésnek és az állandó kőszínháznak sem volt hagyománya.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Csoda Tordaszentlászlón: 48 év után ismét többen születnek
Első vidéki kismamaklub, szorgalmas emberek, ötszáz mézeskalács
Legutóbb 1966-ban jegyeztek természetes népszaporulatot a kalotaszegi nagyközségben, most közel fél évszázad után ismét örömmel nyugtázzák a manapság igen ritka jelenséget: több születés, mint temetés volt a faluban tavaly. A jelenség okait keresve a kíváncsi látogató sok érdekességre bukkanhat Tordaszentlászlón: a régió első és eleddig egyetlen vidéki kismamaklubja működik itt, a gazdasági helyzetre nem a munkanélküliség és szegénység az általánosan jellemző, hanem a kiegyensúlyozottság, és igen erősek a közösségi kötelékek. A helyi kórus, fúvószenekar és színjátszó csoport sokszor hallat magáról, de az már sokaknak újdonságként hathat, hogy az asszonyok kalákában sütnek kürtőskalácsot a vendégségeknek, a templom elé nagy adventi koszorút fonnak a fiatalok, a közös karácsonyfára saját készítésű díszeket aggatnak a gyerekek, karácsonykor és szilveszter éjjelén is találkoznak a falubeliek.
Hogy kisangyalként viselkednek-e, vagy éppen csintalankodnak bizonyos helyzetekben, az bizony sok mindentől függhet: a vérmérsékletüktől, a társaságtól, attól, hogy éppen mennyire mozognak otthonosan az adott környezetben; vitathatatlan azonban, hogy a kisgyerekek édesanyjuk közelében érzik magukat a legjobban. A magyarázat egyszerű: ez a bensőséges, biztonságot és nyugalmat adó állapot semmi mással nem pótolható. Egy-két szélsőségesebb esetet leszámítva, a mindenféle külső körülmény hatására jelentkező idegesség, rohanás ellenére pedig az édesanyák számára is az a legkedvesebb, legtartalmasabb idő, amelyet gyermekeikkel tölthetnek. A kellemes ötvöződik a hasznossal a tordaszentlászlói Bogyó és Babóca klubban, ahol az édesanyák minőségi időt tölthetnek szerda esténként gyermekeikkel, a többi szülőtől és a szakemberektől eltanult, ellesett praktikák, ötletek révén szebbé tehetik ezeket az éveket – saját maguk, családjuk és a közösség számára egyaránt.
Egy nagy szobát képzeljünk magunk elé, a földön rengeteg játék: babák, plüssállatok, építőkockák, a „főzéshez” nélkülözhetetlen edénykék, és még mi minden… Ebben az izgalmas galaxisban bármikor ki lehet borítani a színes golyókat vagy begurítani valamelyiket a sarokba, máskor kézbe venni a kockákat, és valami nagyszerűt építeni; de anya karjára is fel lehet csimpaszkodni, vagy az ölében fedezni fel egy-egy szép meséskönyvet… Életkora, habitusa válogatja, hogy kinek mi a legkedvesebb elfoglaltság, mert olyan is akad, akinek a babakocsiban a legkényelmesebb, ott olyan édesen lehet aluszkálni, míg anyáék felnőttes gondjaikról beszélgetnek.
Az ötletgazda, Balázs Attila lelkipásztor olyan előadókat hív meg, akik gyakorlatias tanácsokkal tudnak segíteni az édesanyáknak a gyermeknevelésben. Nemrég a pozitív nevelés témakörében indult egy sorozat, ennek részeként mostanság Rigó Éva pszichológussal társaloghatnak a kismamák. A fiatal szakember, aki előadásába több alkalommal beleszövi tizennégy hónapos kislánya, Sára nevét, miközben különböző példákkal illusztrálja mondanivalóját, olyannyira megkedvelte a baba-mama klubot, hogy szívesen jön akkor is, ha épp nem ő tart előadást. Ezúttal viszont övé a pálya, és az új készségek tanításáról beszél: érdemes erre odafigyelni minden nap, „mert ugye azt szeretnénk, hogy gyermekünk minél többet tudjon, ezáltal minél inkább meg tudja állni a helyét a világban”. Nem mindegy azonban, hogy milyen eszközöket alkalmazunk, az utasító, fenyítő szavak, gesztusok, mimikák, netán erőszak helyett célravezetőbb a szeretetteljes, segítő közeledés. Sose mondjuk, hogy ejnye-bejnye, rosszul csináltad, hanem valami ilyesmit: nagyon jól kiraktad a puzzle első részét, de úgy látom, elakadtál, semmi baj, mert anya itt van, és segít. De ugyanilyen fontos a dicséret és a példamutatás, utóbbira is érzékletes hasonlatot hoz fel az előadó: „fáradtan érek haza, s a zoknimat a sarokba hajítom; mit gondoltok, mit csinál másnap? Ugyanazt. És tudjátok, mennyire élvezi?”
Örültek, hogy kimozdulhatnak
Mihelyst kicsit félre vonulunk, elégedetten nyugtázza Balázs Attila, hogy egyre inkább önállósodik a csoport, már két hónapja jobbnak látja, ha nem ül mellettük a foglalkozásokon. Nem biztos, hogy az ő jelenlétében – egyrészt lelkészként, másrészt férfiként – meg tudnak nyílni, s mernek kérdezni, nyíltan beszélni a problémáikról. A klub gondolata tavaly szeptemberben fogalmazódott meg, miközben az egyik helyi fiatallal, Ambrus Tímeával beszélgettek. A lelkész ezután felkereste azokat a családokat, ahol újszülött és ötéves közötti gyermekeket neveltek, s meghívta az anyukákat egy első találkozóra. Nagyon örültek, hogy kimozdulhatnak, már akkor látszott, hogy érdemes ezzel foglalkozni. Nem sokkal később, 36 anyukával nyitotta meg kapuit aztán a baba-mama klub, és természetesen a gyerekeikkel, akik „nullától” ötéves korig mindig elkísérik őket – ami rendjén is van, elvégre miért maradna otthon az ember fia/lánya, amikor anyuval lehet, vagy találkozhat a vele egykorú, szintén huncut teremtésekkel?
A lakossági adatok is bizonyítják, hogy érdemes odafigyelni erre a korosztályra: jelenleg a faluban több az öt év alatti gyerek, mint ahányan előkészítő osztályostól nyolcadikosig vannak. Tavaly nem is indult első osztály Szentlászlón, de ötödikben is csak hárman, hatodikban és hetedikben pedig négyen-négyen vannak – részletezi Balázs Attila, aki reménykedik abban, hogy a klub révén is minél többen kedvet kapnak a gyermekvállaláshoz.
 A legfontosabb, hogy együtt legyenek, „csak úgy”…
A születésnaposokat is megünneplik, ami nagymértékben erősíti a közösség összetartozás-érzését; elvégre, függetlenül attól, hogy éppen van-e előadás vagy nincs, a legfontosabb, hogy „csak úgy”, együtt legyenek, „nem kell mindig valami céljuk legyen ezeknek a találkozóknak, hiszen már annak értelme van, hogy találkoznak és beszélgetnek”. – Nagyon lelkesítő, számomra legalábbis mindenképp, de az anyukák is büszkék arra, hogy az országban ez az egyetlen baba-mama klub, amely faluhelyen működik, sehol máshol nincs ilyen. Hátha mások is látnak ebben fantáziát. Nem baj, ha nincsenek harmincan, ha heten-nyolcan összejönnek, az is jó, hiszen együtt lehetnek, és tanulhatnak egymástól – összegzi egyfajta ars poeticaként a lelkipásztor.
Az anyukák is rendre igazolják a Bogyó és Babóca klub létjogosultságát: Tamás Gebe Ildikó a jó hangulatról beszél, miközben karon ülő kisfiát, a négy és fél hónapos Benjámint csitítgatja, majd arról is, hogy milyen jól érzik itt magukat. Beninél alig hat nappal fiatalabb Horváth Adrienn, aki olyan csendesen bóbiskol a babakocsiban, akár a bunda, bár a hangzavar már kellően a tetőfokára hágott. – Szereti a zajt, otthon is nyugodtan alszik, még akkor is, ha megy a zene vagy a tévé. Nem suttogunk mellette – mondja édesanyja, Horváth Eliz-Henrietta, akit arról is faggatok, mit szól az apuka, hogy eljárnak a klubba. Örül, hogy mi is ki tudunk mozdulni – jön a válasz, majd tovább mesél: ha csak lehet, minden héten itt vannak, eddig már sok jótanácsot kaptak, s ezután is számítanak a szakemberek és a többi kismama segítségére. A szülők, másrészt a gyerekek egymással való találkozásának fontosságát említi Deák Hilda, Ilka anyukája, és hozzáfűzi: őket is határozottan biztatja az apuka, hogy jöjjenek.
A kezdeményezés a nagyobb tesók körében is népszerű, míg anyu komoly témákról beszélget a szakemberekkel, s a kicsi elbóbiskol-játszadozik kedvére, a hat-hét-nyolcévesek a szomszéd teremben rajzolnak, énekelnek a lelkésszel és az egyik édesanyával. Most éppen karácsonyi kifestőssel bíbelődnek, saját és társuk alkotása viszont szemmel láthatóan leköti a figyelmüket, eleinte szűkszavú válaszokat adnak a kérdéseimre: apu nem szól semmit, amikor a klubba indulnak szerda délutánonként, máskor meg annyit mond, hogy jó; vagy, hogy akármit képesek elénekeli, múlt héten például mindent énekeltek…
De izgalmas karácsonyi sztorik is előkerülnek, amikor már kicsit összebarátkozunk Tamással, Márkkal, Erikkel, Botival, Annával, Emőkével és a többiekkel. A háttérben felcsendül az Egyszer volt egy kemence kezdetű dalocska, s egyiküknek eszébe jut, hogy a teraszon hagyott ajándékból csinos kis karácsonyfát bontottak ki egyik évben, mások az angyaltól kért ajándékokról mesélnek: babát, legót kértek, de bizony még „töltős elemet” is… Számolgatják, hogy ki az idősebb, ki kivel fog egy osztályba járni jövőtől, magyarázzák a testvéri és baráti kapcsolatokat, és így tovább. Olyan is van, aki arról beszél, hogy apukája Norvégiában dolgozik, „újraépíti a házakat”, de karácsonyra bizonyosan hazajön.
Lelkes segítők: Timi és Ildikó
Ambrus Tímea marketingesként dolgozik egy kolozsvári székhelyű szállásfoglaló oldalnál, emellett egyetemre jár, de semmi pénzért nem hiányozna a baba-mama klubból. Első útja most is ide vezetett, nem járt otthon reggel óta, de tudják a szülei, hogy jó helyen van – ha szerda, akkor Bogyó és Babóca. Rajong a gyerekekért, szívesen idézi fel a klub indulásának körülményeit. – Minden gyerek azt hiszi, hogy ő a világ közepe, mindaddig, amíg az óvodában nem találkozik másokkal. Ezért is jött az ötlet, hogy már korábban megteremtsük az együttlét lehetőségét, és ez nagyon jól működik, érezhető, tapasztalható a fejlődés. Első alkalommal az anyukák is még csak ültek, és várták tőlünk az ötleteket, azóta viszont ők is kommunikálnak, beszélgetnek, ami nagyon jó – magyarázza Timi. Szót ejt arról is, hogy gyermekük világra jövetele után „sokan irigylik a kismamákat, amiért otthon ülhetnek, és semmit nem kell csinálniuk; de végeredményben ez a legnagyobb feladat, hogy otthon ülnek, és foglalkoznak a gyerekkel. Ez a másfél óra pedig róluk szól, róluk és a gyerekükről”.
Timitől hallott a klubról Rigó Éva, a pozitív szülői magatartás népszerűsítője, aki október óta rendszeresen részt vesz a találkozókon. Korábban positive parentinggel foglalkozott hat évig Dublinban, tapasztalatait pedig, amelyeket a különböző kísérletek, gyakorlatok révén gyűjtött, itthon szeretné kamatoztatni, minél több kismamával megismertetné ezt a fajta hozzáállást. Nem egyszerű, de nem is lehetetlen: egyrészt át kell programozni az agyat, és elfelejteni azt a kifejezést, hogy nem szabad. – Alternatívákat kell ajánlani a gyereknek. Nálunk a lakásban lépcső van, és amikor a lányom elkezd fölfele mászni, megszólítom: Sára! Rám néz, majd folytatom: gyere anyához, jössz? És megtanulta, hogy amíg anya nem tart vele, addig ő sem megy fel a lépcsőn – részletezi. A férjével mindketten alkalmazzák, nagyon fontos: mindketten. De a nonverbális jelzések is sokat segíthetnek a gyerek és a szülő közötti kapcsolat mélyítésében, a mosoly, a fölfelé mutató hüvelykujj, a pacsi és a vállveregetés mind-mind olyan gesztus, amelyből érezheti a gyerek, hogy szülei büszkék rá.
Mert jót tenni jó...
Időközben alakult ki az a kedves szokás, hogy amint Szentlászlón kisbaba születik, a klubtagok ajándék pelenkát és rugdalózót vásárolnak, majd Attila és Timi segítségével eljuttatják az anyukának. Meghívás társul a figyelmesség mellé: őket is szeretettel várják a baba-mama klubba. Saját közösségük mellett ugyanakkor másokon is igyekeznek segíteni a kismamák: egyik alkalommal, az Aksza Utcagyerek Missziós Ház megkeresésére, sok kicsi sokra megy alapon két tonna alapélelmiszert gyűjtöttek össze két hét alatt, tavaly pedig, bár nem hirdettek a faluban cipősdoboz-akciót, a szülők jelezték: szeretnék, ha újból lenne módjuk az adakozásra. Idén sem volt ez másként, ami örvendetes, elvégre mindig vannak olyanok, akik segítségre szorulnak, jól jön ilyenkor a közösségi összefogás.
FERENCZ ZSOLT 
Szabadság (Kolozsvár)

Penna-díjasunk
A Szabadság szerkesztői Ferencz Zsoltnak adták a 2014-es Penna-díjat, írásaiért és a Szabadságnál kifejtett tevékenységéért. Gratulálunk!
Szabadság (Kolozsvár)

Magány, szeretethiány, kirekesztettség lírai megközelítésben
Könyvbemutató és kiállítás a Györkös Mányi-emlékházban
Szokatlan költői világ tárul az olvasók elé Cseh Katalin Napraforgók a kertben című kötetében, amely tavaly jelent meg a marosvásárhelyi Lector Kiadó gondozásában: a szerző révén a kolozsborsai elmegyógyintézetben élő betegek szólalnak meg; hiányérzetük, érzelmeik, pillanatnyi benyomásaik, hangulataik fogalmazódnak meg a versekben, ezáltal pedig sok mindent megtudhat róluk a kívülálló.
Egyebek mellett azt is, hogy a magány, a szeretethiány és a kirekesztettség ellenére nehezen mondanak le vágyaikról, például intenzíven tudnak és akarnak szerelmesek lenni, s törekednek arra is, hogy változtassanak az életükön. Vincze Tímea, Bodolai Balázs, valamint Cseh Katalin felolvasásai által erről is megbizonyosodhattak mindazok, akik szerdán délután betértek az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházába.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár )

Évszázadok és kultúrák találkozása
Györkös Mányi Albert Kalevala-sorozata tekinthető meg az emlékházban
Nem sokkal azután, hogy Györkös Mányi Albert elkészült a Kalevala-sorozattal, 1985-ben két alkalommal állították ki a tizenöt festményből álló gyűjteményt Kolozsváron: előbb a Filo Galériában, majd az egykori 3-as számú líceumban, a mai Báthoryban is.
Harminc évvel később, a Györkös Mányi Albert Emlékház munkatársainak kezdeményezésére ismét megtekinthetők a munkák, legalábbis kettő kivételével; Kiss László-András művészettörténész, a tárlat szakkurátora ezt azzal magyarázta a szerda délutáni megnyitón, hogy a művész ezt a 13 festményt hagyta az emlékházra, feltételezhető, hogy a másik két munkát elajándékozta. A mostani esemény azonban korántsem volt ettől szegényebb, sőt, a képzőművészet, az irodalom és a zene sajátos találkozójaként szolgált.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Értékőrzés és értékteremtés – 25. születésnapját ünnepelte a Helikon folyóirat
Amióta Döbrentei Gábor kétszáz évvel ezelőtt megjelentette az Erdélyi Múzeumot, Kolozsváron igencsak akadt fóruma az irodalomnak: megannyi szemle, krónika, szalon és társaság, almanach és antológia készült itt – hangsúlyozta Szilágyi István író, a Helikon alapító főszerkesztője múlt csütörtökön a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében, a folyóirat huszonötödik születésnapja alkalmából szervezett ünnepségen.
Mint mondta, a második világháborút követő években, 1946 júniusától az Utunk töltötte be ezt a szerepet, amely tájainkon mindmáig a leghosszabb életű volt; majd 1989 karácsonyán, „amikor a Főteret hullámzó tömeg lepi el, s az anyafarkas szobra előtt már könyvkupac füstölög, Király Lászlóval, Egyed Emesével és még néhány kollégával megszüntetjük a lapot, merthogy az immár túl proletkultusz-zengzetű, és sebtiben, úgy másfél óra alatt új folyóiratot alapítunk. És hónunk alá kapjuk az Utunktól örökölt öreg írógépeket, az Erikát, az Olimpiát, a százesztendős Remingtont, és elkezdjük szabni-varrni rajtuk az új szelek nyögte új szövegeinket”.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Harmincadik születésnapját ünnepli áprilisban a Bogáncs Néptáncegyüttes
Régi és mai Kelekótyáról, filmről és egyebekről beszélgettünk Könczei Csongorral
Fénykép- és plakátkiállítás, filmbemutató, kopjafaavatás, koncert, táncház és gálaműsor is szerepel a kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából zajló rendezvénysorozat kínálatában: április 21-e és 26-a között minden napra készülnek egy-két izgalmas programmal a szervezők, egyfajta ráadás az április 19-i villámcsődület és szabadtéri táncház a Postakertben, valamint a Tranzit Házban tíz nappal később zajló tánc világnapi előadás.
Könczei Csongor már a kezdetektől fogva aktívan bekapcsolódott az együttes életébe: 1985 őszén, amikor édesanyja, Tolna Éva magyartanárnő összehívta diákjait a Brassai-líceum dísztermébe, ő mutatta meg a kortársainak, „hogyan is kell járni”, majd 1990-től ő vette át nővérétől, Könczei Csillától a Folklórkörből Bogánccsá avanzsált csapat oktatását. A Bogáncs „nagytestvérét”, a Zurbolót vezető szakember néhány részletet árult el ezúttal lapunknak a születésnapi rendezvényekről.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Ünnep – Idén sem „fogyott el” Kossuth Lajos kolozsvári regimentje
Kelemen Hunor: az erdélyi magyarság tovább vívja szabadságharcát
Hírügynökségi források szerint tegnap csak kisebb incidens zavarta meg Kolozsváron március 15-e megünneplését. A szélsőségesnek tartott Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezet néhány képviselőjét a csendőrök kivezették a felvonuló tömegből. A fiatalok az egyesület lobogóival és kitűzőivel jelentek meg a rendezvényen. A menetelés elkezdése előtt néhány fiatal kokárdákat és a Jobbik Magyarországért Mozgalom szórólapját osztogatta.
A kezdetben ötszáz főre becsült tömeg csendben és a lehető legnagyobb rendben vonult végig a Kossuth/ 1989. December 21 utcán, majd megkerülte a Főteret, hogy a fél 1 órakor kezdődő misére pontosan megérkezzen. – Március 15-e, a magyar szabadság napja csak visszapillantás a múltba, de előre kell néznünk – mondta Kovács Sándor római katolikus főesperes, majd arra figyelmeztetett, hogy a szeretet a keresztény élethez tartozik, és mi, emberek önfeláldozó szeretetre teremtettünk.
Sallangmentes, megtisztult ünneplést!
Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület kancellárja március 15-ét önmagunk revíziójának szimbólumaként értékelte. – A március 15-i ünnep igazi tartalma az, ha levetjük a felesleges sallangokat, és csak a megtisztult ünnepléssel maradunk. De van erőnk krisztusi lelkülettel bocsánatot kérni és megbocsátani? – tette fel a kérdést a lelkipásztor őszinte önrevíziót kívánva.
Beszédében Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök egy kortárs magyar költőt idézve arra figyelmeztetett: ne higgyünk a híg beszédű szónokoknak, hanem hagyatkozzunk a Példabeszédek tanítására. – 2015 márciusában tegyünk arról bizonyságot, hogy áthat minket a szabadságnak, a szeretetnek és az egymást iránt érzett felelősségnek a fénye. A szabadság létének feltétele az erkölcsi értékek megléte. Nincs erkölcsi érték szabadság nélkül, mint ahogy szabadság sincs erkölcsi érték nélkül. Legyünk szabadok az erkölcsi érték igazságánál, legyünk szabadok, hogy felelősek is lehessünk. Ünneplésünk csak akkor lesz igazi, ha megújul a nemzethez való tartozás tudata – hangsúlyozta az unitárius püspök.
Meg is kell tartani a szabadságot
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök Pál apostolt és Esterházy Péter kortárs magyar írót idézte, miszerint előfordulhat, hogy a szabadság voltaképpen rabság, és fordítva. – A mostani politikai rendszer sokszor használja a szabadság jelszavát, de a lényeg hiányzik. A szabadság nem azt jelenti, hogy függetlenek vagyunk, és elszakadunk az emberektől, hanem azt, hogy szabadon élek felebarátomért, és elkötelezem magam az elesettek védelmében. Igazán szabaddá csak Isten tehet minket. Nem elég a szabadságot kivívni, hanem meg is kell tartani – fogalmazott az evangélikus püspök. Az ökumenikus egyházi szertartás a Szózat és a Himnusz eléneklésével, valamint az egyházi méltóságok áldásával zárult.
Nagy-Hintós Diana
Újrakezdés, cselekvésvágy, nemzeti összefogás
Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke nevében Lőrinczi Zoltán megyei tanácsos, frakcióvezető köszöntötte a volt Biasini-szálló épületénél az egybegyűlteket, mint mondta, az újrakezdés, a cselekvésvágy, a nemzeti összefogás lehetőségét is magában hordozza ez az ünnep évről évre. – Annak büszke megvallását jelenti, hogy magyarként akarunk dolgozni a Kárpát-medencében, Erdélyben és Kolozsváron, mert ez a mi otthonunk. Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Gábor Áron népének egységesnek és kitartónak kell lennie; mert egy egységes és kitartó népet még senki nem tudott megállítani az útján – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: különösen is érvényes ez, elvégre „tisztességesek a céljaink, szabadságot, egyenlőséget, testvériséget akarunk magunknak és más nemzeteknek is”. – Mert mi tudjuk, hogy a szabadságért meg is kell küzdeni nap mint nap, hogy emlékét becsülettel adhassuk át utódainknak. Kitartó, elkötelezett, céltudatos munkára van szükség. Ugyanakkor itt az idő, hogy mi, magyarok, végre együtt dolgozzunk nemzeti ügyeink sikeréért – hangzott el az ünnepi beszédben.
A folytatásban Mile Lajos kolozsvári főkonzul tolmácsolta Orbán Viktor üdvözletét. A levélben, amelyet számos más Kárpát-medencei helyszínen felolvastak, a miniszterelnök úgy vélte: magyarként „mindenkinél több okunk van arra, hogy kivételesnek érezzük ezt a napot, hiszen hosszú évszázadok elnyomása után 1848. március 15-e mutatta meg, milyen életerős és bátor nemzet a miénk. A népek tavaszán Európa számos városát érte el a forradalom vihara, de csak egyetlen ország volt, ahol nem hunyt ki pillanatok alatt a szabadság őrtüze.” Orbán Viktor a levélben felidézte, hogy a magyar szabadság üzenete Budapestről, a Nemzeti Múzeum lépcsőiről indult el, de az egész hazában visszhangra talált. „Az azóta eltelt 167 év sok változást hozott, de az akkori igazságok máig örökérvényűek. Ma is úgy gondoljuk, hogy a magyarok szabadságát csak a magyarok vívhatják ki: összefogással, munkával és egyetértéssel. 2015-ben sem kívánhat mást a magyar nemzet, minthogy legyen béke, szabadság és egyetértés!”– fogalmazott levelében Orbán Viktor miniszterelnök.
Párbeszéddel mindig sikerült túllépni a nehézségeken
A román kormányfő, Victor Ponta üzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy a románok és a magyarok együtt jóval erősebbek lehetnek. A Gheorghe Vuşcan, Kolozs megyei prefektus által felolvasott szöveg szerzője szerint 1848 összeköti a románokat és a magyarokat, és azt jelzi, hogy a két népnek azonosak a törekvései. Véleménye szerint az is a két nép közös értékválasztását mutatja, hogy a magyar forradalom 12 pontjából 11 pont szellemisége az erdélyi románok 1848-as balázsfalvi nagygyűlésének a követelései között is megtalálható. Hozzátette, hogy ma az euroatlanti struktúrákhoz való tartozás jelzi a közös értékválasztást. „Túl a feszültségeken és a vak szenvedélyen, amelybe néha beleütközünk, a magyar szomszédainknak és barátainknak szánt üzenetem a tiszteleté, a párbeszédé és a szolidaritásé. Párbeszéddel mindig sikerült túllépni a nehézségeken, egymást tisztelve építeni tudtunk, szolidárisak lévén fejlődtünk, és tovább vihettük azoknak az eszményeit, akik feláldozták magukat 1848-ban. Igazán hiszem, hogy együtt dolgozva erősebbek vagyunk, és ha jobban összetartunk, bölcsebbek vagyunk” – fogalmazott a román miniszterelnök.
Tiszta szívvel, felebarátaink kezét fogva
Vákár István, Kolozs Megye Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy amennyiben március idusának hívószavai közül a testvériség került volna az első helyre az évek során, „lehet, győzelmünk hosszadalmasabb lett volna”. – Nem úgy adta a jó Isten, nem úgy adták a csillagok, de örülünk, mert megmutattuk, hogy a Kárpát-medence a miénk, itt lakunk, itt termelünk pluszt, itt élünk, neveljük gyermekeinket, és itt is halunk meg – mondta a tanácselnök, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy tiszta szívvel, felebarátaink kezét megfogva érdemes és lehet előrehaladni.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is utalt arra, hogy csak együtt lehetünk igazán erősek, magyarok és románok, „itthon, ebben a csodálatos városban, amelyet sikerült európaivá fejlesztenünk, s ahol minden helybéli és vendég jól érezheti magát, nemzetiségtől függetlenül”. Köszönetet mondott mindazért, amit 2004-től napjainkig, közös erőbefektetéssel sikerült megvalósítani Kolozsváron – mint mondta, ezáltal válhatott ténylegesen Erdély fővárosává, de ugyanakkor gazdasági és kulturális vonatkozásban, toleranciában is élen jár, jó példaként szolgálva más városok számára is.
Mit kíván a fiatalság?
A kolozsvári ifjúság 12 pontját Buchmann Wilhelm, a BBTE Színház és Televízió Karának hallgatója olvasta fel (a fiatalok egyebek mellett valós multikulturalitást, a történelmi kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, nemzeti jelképeink szabad használatát, önálló, állami magyar felsőoktatást, a magyar kisebbség számára is elfogadható tanügyi rendszert, nyelvi, vallási és etnikai toleranciát követeltek), majd különböző alakulatok, szervezetek képviselői helyeztek el koszorút az emléktáblánál: az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a Kolozs megyei prefektúra, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, a Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és a városi tanács RMDSZ-es frakciója, a Kolozs Megyei Tanács és annak RMDSZ-es frakciója, László Attila szenátor, az RMDSZ Főtitkársága, az RMDSZ Kolozs Megyei Nőszervezete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezete, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata, a Protestáns Teológiai Intézet, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Bolyai Társaság, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum, a Magyar Ifjúsági Tanács, a Kolozsvári Magyar Diáktanács, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Erdélyi Magyar Ifjak. A rendezvény a Himnuszés Székely himnusz eléneklésével zárult.
Ferencz Zsolt
„A szólásszabadság korlátozásával kezdődik minden elnyomás”
Az erdélyi magyarság – nem karddal és lándzsával, de – tovább vívja szabadságharcát, mert ma is vannak olyanok, akik meg akarják fosztani nemzeti identitása alapjaitól – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap a sepsiszentgyörgyi március 15-i ünnepségen.
– 167 esztendő telt el azóta, hogy minden egyes évben, még akkor is, amikor nem lehetett, a szigorú tiltás esztendeiben – lélekben és szívben –, és azóta, amióta lehet, szabadon itt, mifelénk, Erdélyben is kint a köztereken ünnepeljük a szabadságharcot, emlékezünk erre a kiváló fordulópontra. 167 évvel a forradalom után is él a magyar emberek életében, lelkében, szívében és tudatában, kollektív tudatunkban, a nemzet memóriájában 1848, az a szabadságharc, amely leverése ellenére is felbecsülhetetlen változásokat hozott a szabadságjogok területén, változást a nemzet önbecsülésében, a világhoz való viszonyában, gyökeresen átformálta a társadalmi rendet és lelki, szellemi munícióval látta el a következő közel két évszázad szabadságszerető magyarjait – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen úgy vélte: föl kell tennünk a kérdést, mi a magyarázata annak, hogy egy 167 évvel ezelőtti esemény, a magyar szabadságharc, ma is elevenen él az emlékezetünkben. – Mi a magyarázata annak, hogy most is, ezekben a napokban Erdély-szerte, Magyarországon, a Kárpát-medencében mindenhol ezrek, tízezrek, és – talán túlzás nélkül állíthatjuk – százezrek mennek ki a közterekre a szobrokhoz, emlékhelyekre, és főhajtással adóznak a magyar szabadságharc harcosai, katonái, egyszerű emberei előtt? A magyarázatunk nagyon egyszerű lehet, és pontosan a szabadságban kell keresni ezt a magyarázatot. A szabadságban, amelyre minden embernek, minden közösségnek, minden nemzetnek szüksége volt, szüksége van, és – ahhoz, hogy teljes életet élhessen egy közösség, egy nép, egy nemzet – szüksége is lesz, míg világ a világ – magyarázta az elnök.
Kifejtette: a szólásszabadság korlátozásával kezdődik minden elnyomás, ezt Petőfiék is tudták, és ezért a cenzúra eltörlésével kezdték forradalmukat. Rámutatott: az elnyomók úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy a szabadságból nem kevesebb marad, hanem több lesz, ha másokkal is megosztják. – Ők azok, akik 25 évvel a kommunista diktatúra bukása után méltó utódai lehetnek a császári és cári stratégáknak: meg akarnak fosztani az anyanyelv használatától, a zászlótól, a himnusztól, nemzeti szimbólumainktól, meg akarnak fosztani az iskoláinktól, meg akarnak fosztani a kultúránktól, és mindattól, ami egy ember, egy közösség, egy nemzet életében a legfontosabb – a nemzeti identitás alapjaitól – sorolta Kelemen Hunor, hozzátéve: ezért kell folytatnia az erdélyi magyarságnak a 21. században is a szabadságharcot.
Kijelentette: a magyar közösség tiszteletet kér a tiszteletért cserébe, azt, hogy maga dönthessen dolgairól. Az autonómia ezt teszi lehetővé – tette hozzá.
A székelyföldi megemlékezésen felszólalt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is, aki rámutatott: mind a magyar, mind a román alaptörvény kitér az országban élő kisebbségek és a határon túli nemzetrészek védelmére. Természetes elvárás, hogy ezeket az előírásokat az európai országok közössége elfogadja és tiszteletben tartsa – tette hozzá.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arra figyelmeztette a román államot, hogy felelősséggel tartozik a területén élő nemzeti közösségekért, és felszólította Bukarestet, hogy ne tekintse mostohagyereknek az erdélyi magyarokat, hanem figyeljen rájuk, tegye lehetővé, hogy egyszerre legyenek jó magyarok és jó román állampolgárok. A polgármester kijelentette: a székelyek nem szakadárok és nem terroristák, és a nagyhatalmaknak nem azoknak a kisebbségeknek a követeléseit kellene elismerniük, akik erőszakhoz folyamodnak, hanem a jogaikért demokratikus eszközökkel küzdő közösségeket kellene bátorítaniuk.
A hagyományőrző huszárok felvonulásával, szavalatokkal, néptáncokkal és forradalmi dalokkal színezett nagyszabású sepsiszentgyörgyi ünnepségen Székelykeve – a Vajdaságba telepített bukovinai székelyek legdélebbi településének – küldöttsége is részt vett, és meleg fogadtatásban részesült.
Szabadság (Kolozsvár)
A Noua Dreaptă (Új jobboldal) szélsőjobboldali szervezet tagjai immár hetedik éve szervezték meg a magyarság nemzeti ünnepével párhuzamos az Avram Iancu-emlékmenetet Kolozsváron. A Széchenyi tér (Piaţa Mihai Viteazu) – Wesselényi Miklós utca (Regele Ferdinand) – Deák Ferenc utca (Bulevardul Eroilor) – Bocskai tér (Piaţa Avram Iancu) útvonalon mintegy százan vonultak végig Autonomie doar la puşcărie (Autonómiát csak a fegyházban), Limba română, unica stăpână (A román nyelv az egyeduralkodó), Harghita, Covasna, pământ românesc (Hargita és Kovászna román föld) és más, hasonlóan uszító feliratú táblákkal és rigmusokkal, de a román zászlót és az Új Jobboldal szimbólumait is előszeretettel lóbálták menet közben.
Codrin Goia, a szervezet helyi elnöke a Bocskai téren tartott beszédében kifejtette: azt kérik a kormánytól, helyezze át Sepsiszentgyörgyre Románia fővárosát. Mint mondta, egyrészt sokkal jobban megközelíthető ez az ország más térségeiből; a másik dolog pedig, amiért szeretnék a változást, hogy ezáltal elejét tudnák venni a Székelyföldön uralkodó szeparatizmusnak, elvégre nem szeretnék Románia széthullását. – A szeparatizmus és az etnikai alapú autonómia megelőzésére ez lenne a legjobb megoldás. Az RMDSZ-esek sírtak amiatt, hogy szegény a Székelyföld, ha viszont Sespiszentgyörgy lenne a főváros, az gyors gazdasági fejlődést hozhatna – hangsúlyozta Codrin Goia .

Így „kapál” Fekete Vince
Ahhoz hasonlítanak a díjak, mint amikor az ember a mezőn kapál, majd a sor végén megáll, megszusszan, és összegzi a dolgokat.
Mert olyan ez a szakma, hogy állandóan kapálni kell. Az életkortól, a születésnapi köszöntésektől sem változik semmi, csak kicsit idősebbek leszünk, de továbbra is ugyanúgy foglalkozunk azzal, amivel azelőtt – erről Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese mesélt szombaton este a Bulgakov kávézóban, az Álljunk meg egy szóra elnevezésű sorozat költészet napi találkozóján. Mint mondta, ma is ugyanúgy írja-szerkeszti a Székelyföldet, és csinosítgatja, boronálgatja, alakítgatja azt a szinte kétszáz oldalnyira felgyűlt versmennyiséget, amit már két-három éve görget maga előtt.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvár, 1885: „ezer meg ezer emberből álló élő sorfal”
A dualizmus korának legnagyobb magyar egyesületéhez, az EMKE-hez Erdély s részben Magyarország társadalma is kapcsolódott valamilyen szállal, a cselédektől a főurakig, politikusoktól művészekig és értelmiségiekig, tisztviselőktől iparosokig, óvodásoktól egyetemi tanárokig. Erős társadalmi mozgósító ereje volt, sikeres kulturális és gazdasági „akcióival”, intézményépítéssel, segéllyel befogta az elkülönülő kulturális és társadalmi csoportokat – magyarázta Bartha Katalin Ágnes, a Szabédi Emlékház vezetője pénteken a Társadalmi szerepvállalás és részvétel a 19. század végén: az EMKE indulása című jubileumi kiállítás megnyitóján a Györkös-házban.
Az egyesület szerepvállalásának vonatkozásában kitért a nép- és cselédkönyvtárak, kisdedóvók, iskolák, olvasókörök, daloskörök, műkedvelő csoportosulások létesítésére és ösztönzésére, különböző társadalmi események szervezésére – színháztól irodalomig, klasszikus koncerttől az erőművészetig és nemzeti ünnepekig –, ipari kiállítások lebonyolítására és a mindennapi fogyasztói kultúra befolyásolására. A különböző tevékenységekben való részvételt az egyesület szervezeti felépítése biztosította Erdélyben és részben Magyarországon: átfogó fiókválasztmányaival, számos szervezet működtetésével „tudták elérni, hogy céljaikat lokálisan is képviselték, Szilágysomlyótól Andrásfalváig, Budapesttől Triesztig, Kolozsvártól Petrozsényig és Bukarestig”.
Ebbe a sokrétű vállalkozásba nyújt betekintést a Bartha Katalin Ágnes összeállította kiállítás, korabeli írásos és képi dokumentumok, tárgyak révén megelevenítve az EMKE kezdeti időszakát, mobilizáló erejét, társadalmi támogatottságát. A molinókat nézegetve egyre inkább megbizonyosodhatunk arról, hogy az 1885-ös alakulástól a század végéig számos politikus, művész, művelődés- és művészetpártoló sorakozott fel az egyesület mögé, illetve azonosult az EMKE célkitűzéseivel az Európa-szerte uralkodó egységesítő-nemzetiesítő program korabeli szellemében. Igazolják ezt a korai filléres adományok és Kun Kocsárd gróf fejedelmi alapítványának dokumentumai, korabeli rangos és kevésbé ismert előadóművészek, műalkotások és művek EMKE-s kapcsolódásai, az egyesületi működést lehetővé tevő szereplők tevékenységi dokumentumai. Emellett az EMKE-nek az erdélyi oktatásügyben és gazdaságban betöltött korabeli szerepébe is bepillanthatunk.
Bartha Katalin Ágnes elárulta: párhuzamosan több közgyűjteményben kutatott, főként a Román Országos Levéltár Kolozs megyei fiókjában, ahol több évnyi várakozás után végre engedélyt kaptak az EMKE 1892-ig tartó időszakát felölelő anyag vizsgálatára. További munkára sarkallta aztán ez az impozáns olvasnivaló: fotótárakat, családi gyűjteményeket, az EMKE gazdag kiadói termését, periodikákat tekintett át, hogy az írásos dokumentumokat képileg is kiegészítse, ezáltal érdekesebbé, „fogyaszthatóbbá” tegye a nagyközönség számára.
– Felmerült, hogy korlátozott térben egyáltalán milyen mélységig lehet megmutatni bizonyos témát, életutat. A kutatás során például kíváncsi lettem, mi indíthatta arra a 86 éves grófot, Kun Kocsárdot, hogy gyakorlatilag teljes vagyonát az EMKE-re hagyja. Számos érdekesség derült ki vele kapcsolatban, az eddigi portrékból hiányzó dolgok. Ezeket most nem lehetett megmutatni, akkor egészen más kiállítást kellett volna szervezni – részletezte Bartha Katalin Ágnes, aki Algyógyon és Szászvárosban is megfordult ennek kapcsán az elmúlt időszakban.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Képzőművészet és irodalom Jánosi Andreával
Gyakran szóba kerül mostanság Jánosi Andrea neve különböző kiadványok kapcsán: az ő illusztrációi díszítik a Kincses Képeskönyv sorozat köteteit (Marosvásárhely, Kolozsvár, Visegrád stb.), a Kányádi Sándor fordításában megjelent Volt egyszer egy kis zsidó című jiddis népköltészeti válogatást, Markó Béla Hasra esett a Maros, valamint Szőcs Géza Ha polip szuszog Kolozsvárott című művét is. Ezekben az esetekben kétségtelenül a szövegek voltak előbb, azokat gondolta tovább az illusztrátor-grafikus, és álmodott izgalmas világokat köréjük, melléjük.
Az Irodalmi Jelen íróműhelye keretében kicsit más helyzet állt elő: a részt vevő fiatalok egyik alkalommal azt kapták feladatként Varga Melindától, hogy Jánosi Andrea festményei alapján írjanak verseket vagy novellákat – kedvükre választhattak a művész álmai ihlette alkotások közül, amelyeket korábban a Korunk Stúdiógalériában és a Kaja Tanyában tárt az érdeklődők elé. A tizenöt-húsz fős csapatból öten olvasták fel hosszabb-rövidebb terjedelmű szövegeiket hétfőn este a Bulgakov kávéház emeletén, a nyolcadik íróműhely keretében – Varga Sándor-György, Sárkány Tímea, Gábos Dezső, Gotha Róbert Milán és Gere Dóra –, sajátos példáját adva annak, miként hathat a képzőművészet az irodalomra.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Hazavihetők, újranézhetők – igényes albumokat mutattak be Thorma Jánosról és a nagybányai művésztelepről
„Hazavihető Thorma János életműve ebben a kötetben, átolvasható, újranézhető, érdekes párhuzamok, kapcsolatok, kölcsönhatások fedezhetők fel művek és művek, korszakok és korszakok között.
Fontos, hogy minden művészetszerető számára elérhető közelségben, akár a könyvespolcon legyen, a múzeumban pedig újra és újra megtekinthetik Thorma János eredeti alkotásait” – mondja Kovács Zita művészettörténész, a bajai Türr István Múzeum igazgatója abban a videóban, amely a Büki Barbarával (Magyar Nemzeti Galéria) közösen jegyzett Thorma János-albumot népszerűsíti. A tévés anyagot kedden délután vetítették le a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében, a 231 színes reprodukciót és 542 festmény adatait tartalmazó háromnyelvű kiadvány bemutatóján. Az érdeklődők ugyanakkor a szerzőpáros másik – hasonlóan igényesen kivitelezett és a kiskunhalasi Thorma János Múzeum gondozásában megjelent – kötetét, a nagybányai művésztelepre fókuszáló Bay-gyűjteményt is megismerhették.
Albertné Simon Edina konzul Thorma János életének, munkásságának fontosabb mozzanatait ismertette bevezetőjében, és hangsúlyozta: nevét és legtöbb festményét a kiskunhalasi múzeum őrzi, amely az utóbbi években nem csak könyvekben és kiállítássorozatban állított emléket a művésznek, hanem komoly erőfeszítéseket tett alkotásainak összegyűjtésére, számbavételére is.
Murádin Jenő művészettörténész, aki az elmúlt időszakban jelentős szerepet vállalt a festőművész tevékenységének népszerűsítésében, a nagybányai művésztelep fontosságára világított rá. – A kolónia létrejötte sorsfordító volt a magyar és tágabb értelemben az egész Kárpát-medencei művészetben. Azáltal, hogy a kárpáti tájba belesimuló bányavároskában művésztelep alakult 1896-ban, a Münchenből érkező növendékek kiléptek a műtermek zárt világából, s a szabadban való festés teljesen más látásmódra vezette őket. Az akadémizmust felváltották az impresszionizmus felé mutató művek – magyarázta a művészettörténész. Thormának is ki kellett szakadnia korának tradícióiból, hogy „a hatalmas vásznak festői próbatételétől” eljusson arra a pontra, amikor „átadhatja magát a természet lírai sugallatának”. Művészi kvalitásain túl kolóniafenntartó és művészpedagógiai munkásságára is felhívta a figyelmet a méltató: „páratlan diplomáciai érzékkel alakította ki kapcsolatait a román kultúrpolitika országos és helyi irányítóival; így sikerült fenntartani a művésztelepet újabb 25 évig, 1944-ig”.
Nem csoda tehát, hogy változatlan érdeklődés mutatkozik pályája iránt, s hogy egyre több könyv, album, levelezéskiadvány és kiállítások sora idézi meg a nagybányai mester életművét.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Tinédzser lett a gyerekből
A 17. jobbágytelki népzene- és néptánctábor
Akkor, amikor egyre inkább elborít a globalizált világ kulturális Bábelje, jó tudni, hogy vannak még olyan lelkes emberek, akik a magyar népzene és néptánc gyökereibe kapaszkodnak, és évente legalább egyszer egy kis szigetet hoznak létre erről Erdély szívében.
A marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány azért jött létre, immár közel két évtizede, hogy a diktatúra béklyóiból kiszabadulva erősítse magyar népi identitásunkat, kultúránkat, amely nem tűnt el ugyan, de a hatalom ördögi politikája miatt csak mutatóban, takaréklángon "üzemelt". Néhány fiatal 1989-et megelőzően táncházakban, dacolva a tiltásokkal, kóstolt bele abba, hogy mit jelent máshova tartozni, mint amit akkor kijelöltek nekünk. Aztán jött a kapunyitás. A ki- és beözönlő áramlatok közepette verődött össze az a társaság, amely immár nyíltan – városiként – szervezhetett táncházat, és beindult a jobbágytelki tánctábor. Soha jobb helyen. Ott, ahol a néhai Balla Anti bácsi felvállalta, hogy a kommunista diktatúrával dacolva megőrzi a néptáncba, dalba zárt örökséget. Tizenhét év alatt könyvnyi élmény gyűlt össze a táborból, ahol – valahogy úgy, ahogy hajdanában – a tánc, a dal mezsgyéjén szerelmek szövődtek, életsorsok fordultak meg, emberek jöttek, mentek határon innen, de még az Óperencián is túl, és hűsöltek abból a forrásból, amelyet évente egyszer feltöltöttek a szervezők.
Puskás Attilával, az alapítvány alelnökével megállapítottuk, hogy nem az a nehéz, amikor valaki kitalál egy rendezvényt és először megszervezi, hanem az, amikor azt hosszú távon fenn kell tartani, emberi és anyagi erővel, az ellenvélemények és kritikák áradatával szemben, a segítő szándékúak elgyengülő hátszelével. S hogyan lehet mindezt tenni – a Jobbágytelkén szervezett marosszéki népzene- és néptánctábor esetében – tizenhét évig? Válasza egyszerű: szívből. "Olyan ez, mint a gyerek: szép vagy csúnya, buta vagy okos – nem számít, a tiéd, és ezért ragaszkodsz hozzá" – mondja a táborszervezők egyike. És mindig kell valami apró újdonság, amiért egy kicsit más az egész.
Az előző években a népi kultúrához kötődő tudományos előadások, vetítések voltak, az idén egy kicsit a környék történelmi múltjába tekintettek be a táborlakók. Eljött Novák Ferenc Tata, A magyar tánc évszázadai címmel tartott érdekes előadást, amit a Rendhagyó történelemórán is bemutatott. Dr. Kálmán Attila történész a Teleki család történetét ismertette. Az előadáson jelen voltak a gernyeszegi kastély tulajdonosai, Teleki Kálmán és nővére, Teleki Erzsébet, Kádár Elemér a "botos táncok" múltjába tekintett be az őskortól szinte napjainkig, ismertetve a hajdútáncok szimbolikáját. Az RTV magyar adásának köszönhetően pedig alkalom volt arra is, hogy az 1970-es években Jobbágytelkén készült riportfilmből visszaköszönjön Balla Anti bácsi vagy dr. Sólyom Péter, a megye elismert mezőgazdásza, állattenyésztője.
A helyi, jobbágytelki táncok mellett a táborlakók az idén is mezőkölpényi, zselyki, gernyeszegi táncokkal ismerkedhettek meg, amelyeket a haladóknak Fazakas János és Emese, László Csaba, László Zsolt és László Ildikó, az "ínyenceknek" Kádár Elemér és Molnár Rozália, a gyerekeknek Balázs Bécsi Csaba és Fekete Orsolya oktattak. A zenét is "igazi" prímások húzták reggeltől napestig: a marospéterlaki Szapora banda tagjai, Csiszár Aladár, Lunka Albert, Ötvös János, de besegítettek a Maros Művészegyüttes zenészei és az Öves együttes tagjai is, s fellépett az Üver és a Magos zenekar is. A zeneoktatás sem maradt el, ennek a szakirányítója Sinkó Ádám, szintén a péterlaki zenekar tagja volt. A gyönyörű szép népdalokat Kásler Magdától lehetett megtanulni, aki immár több esztendeje jelen van oktatóként a táborban. A gyerekekkel mindennap játszóházban foglalkoztak, és volt kézműves-tevékenység is, ezt Szakács Mikes Júlia vezette. A fiúk a hagyományos magyar íjazást is kipróbálták, ezt a foglalkozást a Reflex Íjászklub tagja (Szakács Mikes István György) vezette.
Az idén is fotókiállítás egészítette ki a kínálatot, ezúttal Fekete Kristóf (Chris Black) Amerikában élő fotós – aki immár több esztendeje rendszeresen visszatérő vendége a tánctábornak – az előző esztendők krónikáját mutatta be a nosztalgiázók örömére. Most is hagyományőrző tánccsoportok mutatták be műsoraikat a kultúrház színpadán, amelynek deszkái néha óceánjáró hajó padlójaként vették át a ritmust. Mert sajnos azt is tapasztaljuk, hogy az idegenforgalmi vonzerővel is bíró rendezvény nem igazán mozgatja meg a helyi hatóságokat. A fő helyszín, a kultúrotthon évek óta egyre rosszabb állapotban van. Pedig 2016-ban nagykorú lesz a rendezvény. Megérdemelne a helyi önkormányzattól egy szép születésnapi ajándékot – mondják a főszervezők.
Mielőtt elbúcsúznék a szervezőktől, a jövő évi programokról is szót ejtenek. Bár ez még nem jubileumi, hiszen van még a kerek, 20. rendezvényig, valami különlegeset szeretnének a főszervezők. Akik, bár városi srácok, a "civil életben" sem állnak távol a népi kultúrától. Az egyesület elnöke Ferencz Zsolt, aki bőrdíszművesként alkalmazza az évezredes motívumokat, Czerán Csaba pedig az Öves együttes vezetőjeként a moldvai csángó zenét tolmácsolja együttesbeli társaival. Ígérik – ameddig tudják, tovább "nevelik" a közös gyereket: a marosszéki népzene- és néptánctábort.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Botrány Gyergyószárhegyen: lemondott az ellenzék, megszűnik a tanács
Testületileg mondott le önkormányzati képviselői tisztségéről a szárhegyi ENMP-MPP frakció. Mind a hat tag aláírta a polgármesteri hivatalban a pénteken iktatott dokumentumot. A döntés előidézőjeként több helyen említik a polgármester, Gábor László nevét.
Gyergyószárhegyen tizenkét képviselő volt, péntektől mindössze hat tekinti magát döntéshozó testületi tagnak. „Jelen nyilatkozatunk aláírásának dátumától testületileg lemondunk Szárhegy község önkormányzatában betöltött tanácsosi tisztségeinkről” – áll a dokumentumban, amelyet pénteken iktattattak Gyergyószárhegy Polgármesteri Hivatalában. Az aláírók: Kolcsár András, Ferencz Zsolt, György Endre, Gáspár László, Katona Tibor, Imecs Imre.
Közismert, hogy az ellenzéki döntéshozók és a többségiek között gyakran volt nézeteltérés. A héttagú RMDSZ-frakció addig volt többségben, míg az egyik képviselő le nem mondott, a helyére lépő tag pedig azóta sem kapta meg a testület többi képviselőjétől a szükséges támogatást, hogy elfoglalhassa a helyét. Gyakran voltak döntésképtelenek az ülések, nem egyszer határozathozatal helyett vitába torkollt az összejövetel. Az ellenzékiek többször szólították fel lemondásra a polgármestert, sőt a teljes RMDSZ-frakciót is. Most mégis inkább ők nyújtották be lemondásukat.
Amint a beadvány szövegéből kiderül, a frakció július 24-én tartott ülésén tartott számvetés alkalmával jutottak erre a döntésre. Közrejátszott benne a polgármester többféle módon: a képviselő-testület befeketítésére és feloszlatására irányuló szándékával, önkényeskedő, a sikertelenségekért másokat hibáztató magatartásával, a felelősségvállalás teljes hiányával. A dokumentumban kitérnek arra is, hogy sorozatos visszautasításokból és rosszindulatú bánásmódban volt részük, ha hivatalos iratokat akartak kikérni a polgármesteri hivatalból. Az aláírók úgy vélik, „a teljes testületet félrevezeti a polgármester” és az RMDSZ-esek is kényszerből lojálisak a község első emberéhez.
Vass Katalin, Szárhegy önkormányzatának jegyzője kérdésünkre elmondta, a fennálló helyzetben a közigazgatási törvény betűjét kell követni. Amennyiben fele plusz egy alá csökken a képviselők száma, a testület feloszlik. Az új testület megalakulásáig a polgármester, hiányában pedig a jegyző hoz döntést az önkormányzat ügyeiben.
Petres Sándor alprefektustól megtudtuk, attól a pillanattól szűnik meg létezni a testület, amikor a törvényszék megállapítja, hogy jog szerint feloszlott. Nem bocsátkozott találgatásokba, hogy ez mennyi időn belül történhet meg, azt fűzte csupán hozzá, hogy erre gyorsított intézkedést alkalmaznak, bár figyelembe kell venni azt is, hogy nyári szünet időszaka van.
Egyébként jog szerint három esetben szűnhet meg a helyi testület: ha két hónapig nem ülnek össze a tagjai, ha fele plusz egy alá csökken a mandátummal bírók száma, vagy ha három egymást követő soros ülésen nem születik egyetlen határozat sem. Ez utóbbi is érvényes a szárhegyi testületre, és információink szerint megszüntetésére emiatt már hivatalból elindították az eljárást.
A polgármestert is kerestük, de nyilatkozatára csak később számíthatunk. Egy közösségi oldalon viszont közzétette az ellenzék lemondólevelét, hozzáfűzve többek között, hogy tájékoztatták a prefektúrát a kialakult helyzetről. A községvezető ugyanott valószínűsíti, hogy a polgármesteri hivatal tevékenységében, amíg a helyzet tisztázódik, fennakadások lesznek. Az elöljáró a fejleményekről folyamatos tájékoztatást ígér.
Székelyhon.ro

Kultivál – izgalmas világok találkozása
Újságíróként valóságos kincsesbányának bizonyult a Kultivál – Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál, amely péntek délutántól szombat estig Kolozsvárra költöztette a Kárpát-medence négy régióját (Erdély, Felvidék, Muravidék, Vajdaság), hogy a különböző térségek képviselői magyar vonatkozású értékeikből, hagyományaikból mutassanak be néhányat. A fellépő tánccsoportok, zenekarok, énekesek, színjátszók, hagyományőrzők és hangszeres együttesek műsorait látva-hallva elégedetten nyugtázhattuk, hogy érdemes volt betérni a Bánffy-palota udvarára, a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal rendezvényére, amelynek lebonyolítását az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület vállalta; a résztvevőkkel elbeszélgetve pedig fokozódott a felismerés: jól döntöttünk, elvégre izgalmas „világokba” nyerhettünk bepillantást.
A pénteki hivatalos megnyitó, valamint tárlatmegnyitók után másnap délben rádiós kolléganőmmel, Gergely Zsuzsával vágtunk neki a kultiválódásnak. Az anyanyelvi licitbajnokság kiváló alapként szolgált ahhoz, hogy a hőség közepette oldódjon a hangulat, s kicsit közelebb kerüljünk több olyan résztvevőhöz, akik a nap folyamán színpadra léptek. Miközben a verseny alatt azon tanakodtunk, hogy vajon melyik hónap régi magyar neve lehet a Kisasszony hava, vagy épp megpróbáltuk meggyőzni egymást, hogy Deák Ferenc volt a nemzet prókátora, s taktikáztunk, hogy a másik két csapatnál több pontot gyűjtsünk lehetőleg minél kevesebb zsetonért, szinte észrevétlenül barátkoztunk össze, csapattársakkal és ellenfelekkel egyaránt. A lelkesedésünk aztán a játék végeztével sem hagyott alább, egy kis pihenő után, a szükséges eszközökkel felszerelkezve indultunk el, ki-ki a maga útján-módján, hogy szóba álljunk a vendégekkel. n színpadra léptek. Miközben a verseny alatt azon tanakodtunk, hogy vajon melyik hónap régi magyar neve lehet a Kisasszony hava, vagy épp megpróbáltuk meggyőzni egymást, hogy Deák Ferenc volt a nemzet prókátora, s taktikáztunk, hogy a másik két csapatnál több pontot gyűjtsünk lehetőleg minél kevesebb zsetonért, szinte észrevétlenül barátkoztunk össze, csapattársakkal és ellenfelekkel egyaránt.
Csepei Áronról még nem tudtam, honnan érkezett és mivel foglalkozik, csak annyit, hogy ő is hozzájárult a csapatunk győzelméhez; azzal kezdi, hogy a barátnője a Szederinda hagyományőrző citeraegyüttesben játszik, ha most a színpadra pillantok, őt is ott látom. Megjegyzi továbbá, hogy délelőtt megnézte a Váróterem Projekt paraFabulák című előadását, amelyben az unokatestvére, Csepei Zsolt is játszik, így a fiatalember „első körben” mindjárt két személy révén is kapcsolódik a fesztiválhoz. A barátnőjével már korábban is tervezték, hogy a nyáron látogatóba jönnek Kolozsvárra, most pedig a kellemest a hasznossal is összekapcsolhatták a Kultiválon. Sok mindent megtudok még Áronról: Szilágy megyéből, az egykori alkotótáboráról híres Ippről származik, idén ősztől pedig Marosvásárhelyen kezdi az egyetemet, kertészmérnöki szakon. A szőlőtermesztésbe családi „vonalon” csöppent bele, évente 1500-1700 liter bort készítenek; nagy a család, szeretik a vendégségeket, szeretnek mulatni, úgyhogy jól jön ilyenkor a finom nedű, de még eladni is jut, hogy valamennyire megtérüljön a ráfordított munka. Nem lesz bő termés, viszont erősebb és zamatosabb lesz a bor – nyugtázza, amikor a szárazság következményeiről faggatom.
Tizenhárman jöttek Felvidékről, főként az Érsekújvári járásból – magyarázza Kovács Tamás, a Csemadok területi választmányának titkára, és bemutatja a társaságot: a dzsesszes hangulatot teremtő Gardenö–Góra duó és az Egy pohár citrom verséneklő zenekar Párkány környékéről, a Rozmaringág citerazenekar pedig a járás másik feléből, Szímőből érkezett. Tamás 2011 óta csatlakozott a felvidéki magyarság legnagyobb létszámú kulturális szervezetéhez, jelenleg az alapszervezetek munkáját segíti, pályázatokat ír, programokat szervez helyi és járási szinten egyaránt. Mint mondja, a városokban, falvakban működő alapszervezetek folyamatosan teszik a dolgukat, szinte minden héten van valamilyen összejövetelük, ahová egymást is meghívják. A Kultiválra készülődve arra törekedtek, hogy a néphagyományok mellett a modern művészeteknek is teret szenteljenek, így bizonyosan több fiatalt meg tudnak szólítani. Jól érzik magukat Kolozsváron, sok hasonló gondolkodású személlyel találkoztak, és bíznak abban, hogy lesz folytatása a fesztiválnak.
Járási titkárok mellett korabeli ruhába öltözött hölgyek is jártak-keltek szombaton a Bánffy-palota udvarán: adott pillanatban Juhász Csilla, a kolozsvári Passeggio táncegyüttes vezetője, koreográfusa állt meg az asztalunknál, s miközben rácsodálkozom igényes viseletére, elárulja, hogy 15-16. századi, valamint barokk táncokat adnak elő – de csak a vajdasági, zentai St. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület táncbemutatója után, hogy időrendi sorrendben utazhassunk századokon át. Utóbbiak harci bemutatóval is készültek, a szünetben pedig rám is időt szakítottak. Tizenegy évvel ezelőtt alakult az egyesület, vezetője és a vitézek kapitánya Nagy Abonyi Péter. De nem mindegy, melyik, hiszen egyszerre két személy is ezt a nevet viseli a csapatból, a nagyobb főnököt Nagyaként, a kisebbet pedig Pegyaként becézik. Nagyától mindjárt a bakócsuklyára emlékeztető piros fejfedőjéről érdeklődöm, amit a táncban viselt, de hamar megtudom, nem a hóhértól „kölcsönözte” a ruhadarabot, az általában sötét színű, és nem is csak a fej tetejét fedi. Amit most láttunk, inkább hagyományos, hétköznapi viselet, a középkorban férfiember nem nagyon jelent meg fedetlen fővel. Nagya arról is szót ejt, hogy ezúttal „csökkentett létszámban”, nyolcan érkeztek, köztük a legfiatalabb hadra fogható vitézük, Bence is, aki idestova két éve tagja a csapatnak.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Valós és elképzelt városok találkozása
Bemutatták a Korunk–Komp-Press legújabb kötetét
– Körülbelül egy év alatt készült el a könyv, a szövegek azonban több évtized termékei. Kós Ká­roly írása például, amely először jelenik meg kötetben, körülbelül ötven éve született – hangsúlyozta Kántor Lajos irodalomtörténész csütörtökön délután a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében, a Korunk–Komp-Press gondozásában frissen megjelent Valahol van egy város című antológia bemutatóján.
Mint mondta, a kiadványban több olyan szöveg is olvasható, amelyek főként az utóbbi években láttak napvilágot a Korunk hasábjain; a törzsanyag viszont egészen új, és a Lászlóffy Aladár verse által ihletett gondolat jegyében született. Negyvenhárom író – Kós Károlytól Dragomán Györgyig – valós és elképzelt városát ismerhetjük meg a könyvben, derült ki a rendezvényen, ahol az írások egyfajta kiegészítéseként városélményeikről, városértelmezéseikről mesélt a jelenlévő négy szerző: András Sándor, Csapody Miklós, Markó Béla és Kelemen Hunor.
András Sándor költő, irodalomtörténész és -kritikus megannyi városban élt már, köztük Szegeden, Oxfordban, Londonban és Los Angelesben is; otthonosan érzi magát Kolozsváron, mint mondta, séta közben ezúttal is volt alkalma meggyőződni arról, hogy Budapest után a második legjobb magyar városban van. – Az utcák, a forgalom bonyodalma, a könyvesboltok, kávézók, a levegő mind-mind hozzájárul ehhez, ezen felül pedig jelentős kulturális városa Kolozsvár a világ ezen részének – hangsúlyozta. Úgy véli, amikor az ember jól megismer egy várost, rájön arra, hogy az voltaképpen sok város, csak kellő időre és türelemre van szükség.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)