Székely Géza: Sztrájkőrségem napjai (VI.)
Vasárnap a sétatéren járt a tiltakozó művésztanár. A hétfő további érdekes találkozásokat tartogatott.
December 18., vasárnap. Ilyen-olyan egyházi kifogásoknak engedve, végül is nem a hidelvei református templom, illetve a főtéri római katolikus templom előtti térségben folytattam tiltakozásomat, hanem a Farkas utcai református templomi istentisztelet után a Sétatér színház felőli bejárati részén állapodtam meg.
A Farkas utcai templomban tíz órakor kezdődött vasárnapi istentiszteleten szolgáló Kató Béla püspök prédikációjának vezérfonalát, a Lukács evangéliumából vett, simeoni hűséggel kapcsolatos történet képezte. „És ímé, vala Jeruzsálemben egy ember, akinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, aki várta az  Izrael vigasztalását, és a Szentlélek vala ő rajta. És kijelentetett néki a Szentlélek által, hogy addig halált nem lát, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát.” Útban a Sétatér felé a prédikáció üzenetén töprengtem, miszerint a mai ember nem tud türelmesen várakozni, nemhogy valamely világmegváltó történésre, de egyszerű, hétköznapi jelentőségű dolgokra sem.
A nem zsidó származású, foglalkozását tekintve köztudottan orvos Lukács evangélistáról ugyanakkor már kevesebben tudják, hogy festő is volt. Ezért is tartják a mai napig a festőművészek védőszentjének. Mindezeken tűnődve akasztom a parki bejárathoz érkezve a nyakamba azon transzparenst, amely éppen a művészet és a művészeti nevelés jövője iránti aggodalmam mementójaként, egy tizenhatos lélekszámú, és két hónappal a tanév kezdés után kegyetlen embertelenséggel megszüntetett képzőművészeti ötödik osztály ügyét kívánja közismertté tenni, illetve védelmébe venni.
Az iskolai és más feladatokat elvégezve, és ugyanakkor kitartóan helytállni immár három hete a mínusz alatti hidegekben, bizony emberpróbáló kihívás. Ezért is talált szíven talán a szokottnál erősebben a szóban forgó ige üzenete. Vajon egy kicsit én magam is Simeon lennék, amikor heteken, hónapokon, sőt éveken keresztül kitartóan (küzdve) várakoztam, hogy egyszer majd révbe jut a képzőművészeti tagozat sorsa? Vagy ezen hasonlítgató gondolat már önmagában véve is istenkáromlás lenne?
Lehet egyáltalán manapság nemhogy hősnek lenni, de bár legalább (valamelyest) embernek megmaradni?
Önvallató, lelkiismeret-furdalástól sem mentes kérdés, amelyre szinte lehetetlen választ találni. Legfennebb csak biztathatja az emberfia önmagát, hogy talán az igazság oldalán áll, ha tizenhat lélekben kárvallott, eredeti szándékától erőszakkal eltérített gyermek ügyéért szót emel. És cselekszi mindezt legjobb tudása és keresztyéni hitvallása szerint, miszerint „amit a legkisebbel teszitek, azt velem teszitek!”
A vasárnapi tapadós hidegben alig látni a máskor oly forgalmas parkban embert, egy-egy sétálón vagy edzésszerűen szaladón kívül. Kezdetben csak néhány gerle jő-megy körülöttem, egy kis táplálék után csipegetve. Beszélni volna kedvem egy hétköznapi Szent Ferencként hozzájuk, hogy megosszam velük, mi végre álldogálok köztük én, aki éveken keresztül itt laktam családommal a sétatér közvetlen közelében, és ahol felnőttek a gyermekeim. A két fiam, akik közül a nagyobbik, Előd maga is a képzőművészeti tagozaton végzett, mostanság pedig a filmrendezői szakon mesterizik.
Eltűnődve aztán a képzőművészeti tagozatos tanári múltamon, előtolakszanak a különböző évfolyamú rajzosztályos tanítványaim, akik közül immár többen képzőművészek, formatervezők, művészettörténészek, filmrendezők, műépítészek vagy éppen valamelyik képzőművészeti egyetem egyik-másik szakán végzik tanulmányaikat. Sokan közülük, ha találkozunk, rám köszönve megállítanak egy kézfogás erejéig, bárhogyan is sietnek. Nekik sem könnyű az életük, de tudomásom szerint kivétel nélkül itthon, a szülőföldjükön keresik boldogulásukat. Többjüknek már az Apáczai Galériában is volt egyéni vagy csoportos tárlata.
Persze, hogy belém ivódtak ezek az arcok, hiszen nem volt tanév, hogy négy-öt napra, olykor akár egy hétre ne vigyem a tanítványaimat alkotótáborozásra, jórészt pályázati úton szerzett anyagi források révén: Györgyfalvára, Mákóba, Sztánára, Válaszútra, a háromszéki Csernátonba vagy éppen legutóbb a csángóföldi Lujzikalagorba. Nem is beszélve az ugyancsak évenkénti autóbuszos körutakról! Hadd lássák, tapasztalják meg életközelből is azon régiók hétköznapjainak életvitelét, szellemi arculatát, amelyeket az adott tanév során a képzőművészeti órákon tanulmányoztunk! Hadd ismerkedjenek Erdély különböző régióinak ránk hagyott néprajzi, kulturális, történelmi örökségével! Hadd ismerjék meg a szülőföld egy-egy szeletkéjét, melynek ők is örökösei, még ha vannak is olyanok, akik mindezt elvitatják!
De beszélhetnék a különböző díjkiosztó ünnepségekre tett külföldi és belföldi, olykor két-három napos kiruccanásainkról is, amikor nemcsak egyéni, de kiemelt csoportos díjakban részesültünk. (Nemegyszer akár  magam is, mint felkészítő tanár...).
Mit tudnak mindezekről azon oktatásügyi tótumfaktumaink, akik az elmúlt tizenhat év alatt semmilyen, a képzőművészeti tagozat által szervezett rendezvényen (tárlatok, szimpóziumok, konferenciák, iskolák közötti rajzversenyek, albumbemutatók stb.) nem méltattak arra, hogy megtiszteljenek bennünket jelenlétükkel, ezáltal is bátorítva ezen sok-sok erőfeszítéssel létrehozott és fenntartott képzőművészeti tagozatot? Sőt, inkább ellenkezőleg! Minden lehetőséget megragadtak, hogy felszámolják ezen, az Apázai-líceum számára annyi elismerést hozó, a vizuális képességek kiművelésével foglalkozó, hiánypótló oktatási vonalat. (Finnországban pl. tavaly, ezen ország hivatásos képzőművészeinek ex libris szövetsége rendezett a tagozat növendékei által készített könyvjelekből kiállítást Helsinkiben, melynek bemutatására a szövetség szaklapja külön teret szentelt, kiegészítve egy kiváló minőségben kivitelezett, többoldalas katalógussal.)
Mindezeken tűnődve, a sétatéri gerlék társaságában, hirtelen (szinte a semmiből), mint egy mai hittérítő próféta állít elém Crăciun Ioan, aki valamelyest Dosztojevszkij hőseinek egzaltált alakjait idézi fel bennem. Megszállott szombatistaként sehogyan sincs megbékélve ezzel a mai, csak a pénz után rohanó, lelkileg, szellemileg meghasonlott világgal. Meg se kell szólalnom, mert azt is elmondja, amit netán én szeretnék közölni. A legvégén pedig azzal összegzi az amúgy gondolatgazdag, szinte prédikációnak is beillő beszédét, hogy magának a Sátánnak a műve, ahogyan elbántak ilyen rút istentelenséggel a transzparens szövegében  feltüntetett gyermekekkel.
Közben Csernátonból felhív telefonon az unokatestvérem, Dénes, aki az ősz eleji tárlatnyitóval egybekötött otthonlétem óta tud az elhíresült szóban forgó osztálymegszüntetési esetről, annak előzményeiről is. Aggódik értem, nehogy bajom történjen. Amint mondja, szorítanak értem a falusfeleim is. Néhányuknak a tavaly nyáron történt ott táborozásunk idején alkalma nyílt megismerkedni nemcsak a képzőművészeti tagozat jórészével, hanem a helytörténeti múzeumban kiállított Mesés Székelyföld téma köré csoportosuló linóleummetszeteikkel is. Mostanság viszont sajnos, a nyáron még a béke szigetének tűnő Csernátont is felkavarta a polgármesternek, Bölöni Dávidnak az állásából való felfüggesztése...
A délutáni órákban kezd élénkülni a sétatér. Egyre inkább feltünedeznek a sétáló vagy éppen sietős emberek. Ismerősöm bicajozik felém, Vizi Sándor egyetemi kosárlabda-tanár, a hátsó ülésen bukósisakkal a fején kisfia, aki a lánytestvére társaságában maga is résztvett a tegnapi: Adventi várakozás / Jézus élete című rajzversenyen. Néhány perc erejéig megbeszéljük Sándorral az Apáczai-líceumban kialakult áldatlan helyzetet. Jól értesült a történtekről, hiszen a felesége, Kata, maga is elszenvedője az ügynek, annál is inkább, mivel az V.B oszijaként alkalma volt megsiratni ezen, immár kialakult és erőszakkal felbomlasztott, szeretetre vágyó és szeretetre méltó gyermekközösséget.
Jól átfázva, hazafelé készülődve szedelőzködöm, miközben az eddig kitartó társaim, a gerlék is magamra hagytak... (Mint ahogyan az utóbbi időben többen is az ismerőseim, kollégáim közül, akik jóformán kerülik a velem való találkozást, már telefonon vagy email-en sem igen „zaklatnak”. Hogy miért van ez így, inkább csak sejteni lehet!)
Minden csalódottságom ellenére próbálom erősítgetni magam, hazafelé tartva így advent negyedik vasárnapján (a Gyermekre várakozón), hogy mégis jó volna hinni, miszerint az építő szándék a visszahúzó hatalmakon végül felülkerekedik. És talán mindebben megerősíthet minket, az ügyben érdekelt letudottakat a Simeonnal kapcsolatos, vasárnap délelőtti igehirdetésben megfogalmazódó türelmes várakozás példája.
December 19., hétfő. Többen is már rám kérdeztek, rám kérdeznek a képzőművészeti V.B osztály feloszlatását elítélő, és annak újraindítási lehetőségeit firtató szimpatizáns érdeklődők közül, hogy miért nem nyilvánulnak meg az ügyben érdekelt apáczais kollégák, hiszen számukra se lehet közömbös a kialakult áldatlan helyzet, s nem tanácsos (köztudottan!) a szemetet a szőnyeg alá seperni. Néhány nappal ezelőtt az iskola lépcsőjén felfelé menet nagyjából ugyanezt a kérdést szögezte nekem az egyik kolléganőm is, sajnálkozását fejezve ki, hogy magamra maradtam. De vajon miért nem önmagának tette és teszi fel ezen kérdést, hiszen akár személy szerint ő maga is kinyilváníthatná nemtetszését a tanfelügyelőségnek a nemzetiségi oktatásunkat sújtó hatalmi túlkapását illetően!
Persze, magam is el-eltöprengek ezen előállt, megmagyarázhatatlanul furcsa helyzeten, de az igazság az, hogy amikor belevágtam az egyszemélyes japánsztrájkba, melyet november 28.óta sztrájkőrség formájában is immár három hete a belváros különböző pontjain folytatok, tisztában voltam, hogy akciómat magányosan kell véghezvinnem. Az persze más kérdés, hogy menetközben kisebb-rövidebb időszakra (reményeimet felül múlva!) többen is mellém állva szolidarizáltak vagy érdeklődésükkel kitüntetve, támogatásukról biztosítottak.
Tulajdonképpen már az, hogy végül is nem szigetelődtem el, illetve a különféle, előre nem látható esetleges provokációk vagy erőszakos fellépések miatt (tagadhatatlanul, ezen lehetőségek is benne voltak a pakliban!) nem kellett felfüggesztenem a város különböző pontjain folytatott tiltakozó akciómat, már ez is eredménynek számít. Az pedig, hogy a magyar nyelvű, de (valamelyest) a román sajtó is figyelemmel követte sztrájkőrségemet, lehetővé tette, hogy a két transzparensen románul és magyarul megfogalmazódó tiltakozó felirat magyarázatot kapjon olyanok számára is, akik kívülállóként másképpen nem ismerhették volna meg az ügy hátterét. Vagyis azon elsődleges elvárásom, hogy érzékenyítsem a közvéleményt az V.B képzőművészeti osztály megszüntetésébe torkolló embertelen tanfelügyelőségi eljárással kapcsolatosan tulajdonképpen eredménnyel járt.
Az persze más kérdés, hogy mindez mire lesz majd elegendő? Egyáltalán elérhető-e az Apáczai-líceum képzőművészeti tagozatára felvételt nyert, de két hónappal a tanévkezdés után bekövetkezett erőszakos osztályfelszámolás miatt az elért eredményeiktől megfosztott gyermekek „kártalanítása” a szóban forgó V.B osztály második félévtől való újraindítása révén? Továbbá: a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség a következő tanévre szóló beiskolázási tervébe hajlandó-e beiktatni egy újabb V. osztályt, ezáltal biztosítva a tizenhat éve az Apáczai-líceumban jogfolytonosan létező képzőművészeti tagozat továbbműködésének a lehetőségét?
Tiltakozási akcióm kedvező visszhangjára többek között az is rávilágít, hogy a Szabadság napilap főszerkesztője, Újvári Ildikó is mellém állt a Mátyás-ház előtti téren folytatott tiltakozásom idején, felöltötte a fehér karszalagot és az egyik transzparenst, ily módon is kitartásra buzdítva, valamint arról biztosítva, hogy ezután is rendszeresen beszámol az általa irányított napilap az V.B osztály sorsával kapcsolatos fejleményekről, illetve ezen ügyet felkarolni hivatott sztrájkőrségemről. Amint mondja, mindezek mellett azért is kijött hozzám, hogy ne csak külső, az üggyel szimpatizáló szemlélőként kövesse az eseményeket, hanem hogy életközeli tapasztalatot szerezzen, immár „belső ügyeletesként” is „az utca embereinek” viszonyulásáról.
A fennforgó gyermekellenes eset jogi hátterének kivizsgálásában való közbejárását ajánlja fel az időközben velem szolidarizáló Antal Debora József (kovásznai illetőségű földim) jogászhallgató, aki lépéseket kíván tenni a C.S.D. (Comisia de Supraveghere a Democrației), vagyis a demokratikus jogokat felügyelő tanács irányába. Ugyanis, amint közölte, közeli kapcsolatot tart fenn e szervezettel. Elmondása szerint nem kizárt, hogy akár eredménnyel is járhat ilyen irányú közbelépése.
A déli órákban, hószállingózás közepette felém közelít Gabor Vasile nyugdíjas, aki a hazai  társadalmi és politikai viszonyok elkeserítő helyzetéről folytat diskurzust. Elmondása szerint nem tartotta érdemesnek bármelyik pártra is leadni a szavazatát, mert egyik politikai pártban sem bízik. De azért kitartásra biztat, mert amint mondja, talán az alulról jövő civil kezdeményezések, mint amilyen (kicsiben) az enyém is, valamelyest jó irányba árnyalhatják a pillanatnyilag meglehetősen sötétnek tűnő képet.
Ilyen értelemben fejti ki gondolatait az aradi Buftea Gabriela román nyelv és irodalom szakos tanár, akinek a meglátása szerint a tanfelügyelőség a megelőző diktatórikus rendszerből átöröklődött, idejétmúlt bürokratikus intézmény, amelynek mihamarabbi felszámolása üdvös lépés lenne, másképpen egyre hatékonytalanabbá és formálisabbá válik a romániai oktatás.
A művészeti nevelés háttérbe szorítottságról fejti ki véleményét Vajnai Noémi konzervatóriumi csellószakos hallgató, aki a S. Toduță Zeneművészeti Főgimnázium tanáraként is érzékeli e negatív folyamatot. Elmondása szerint nagyon sajnálná, ha megszűnne az Apáczai-líceum képzőművészeti tagozata, amely köztudottan egyedüli a maga nemében egész Közép-Erdélyben. Biztat ugyanakkor, hogy minden tőlem telhetőt tegyek meg az ügy érdekében, hogy utólag ne vádolhasson senki...
Miközben tovahalad, a gondolatfonalat göngyölítgetem magamban, megállapítva, hogy tulajdonképpen kétségbeesésemben szántam el magam ezen tiltakozó akcióra, mivel képtelen lettem volna passzív szemlélője lenni a képzőművészeti tagozat kilátástalan helyzetbe való taszításának. Számomra ugyanis e képesség-kibontakoztató oktatási vonal egyben a művészettel, illetve a művészeti neveléssel való „eljegyzettségem” egyik fokmérője is...
Ha meggondolom ugyanis, félennyi erővel is elláthattam volna a tanári munkámat lényegében ugyanennyi, szinte nevetséges fizetésért. Tehát semmiképpen nem a magam számára összeügyeskedett, akármilyen tagozat életben tartásáért harcoltam és harcolok teljes erőmből immár tizenhat éve, ahogyan egyesek (rosszakaróim, irigyeim?) netán vélnék, hanem azon esélyért, hogy nemzetközösségünk tehetséges gyermekei anyanyelvükön tanulva bontakoztathassák ki képzőművészeti tehetségüket. Vagyis ne kerüljenek ilyen téren se hátrányba! Következésképp, hogy elemükben érezhessék magukat gyermekeink köznevelésünk ezen területén, ezzel is elősegítve közösségi otthonteremtési igyekvésünket. Mert mi más lehetne időszerűbb hívó szó, mint hogy teremtsünk végre otthont a hazában! (Hiszen köztudottan erre intettek és cselekvő módon erre buzdítottak nagy elődeink is a maguk idején: Kós Károly, Márton Áron…)
Ezért is jó volna, ha nagyobb fokú empátiával fordulnánk közös ügyeink felé, mert amint Jablonovszki Ildikó megállapítja beszélgetésünk során: gyáva népnek nincs és nem is lesz hazája! Hozzátéve: mennyire elkeserítő volt megtapasztalnia a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziummal kapcsolatos tüntetésen a résztvevők kiábrándítóan alacsony számát!
Most, amikor írom a mai történésekkel kapcsolatos feljegyzésemet, rezignáltan tűnődöm azon közömbösségen, hogy a sajtón kívül egyetlen szakmai vagy kulturális civilszervezet sem érdeklődött az ügy iránt, illetve nem tartotta érdemesnek védelmébe venni mindazon tizenhat gyermeket, akikkel ennyire embertelen és pedagógia-ellenes módon bántak el oktatásrendszerünk mai képviselői! Persze, lehet továbbra is hallgatni, de ha jól belegondolunk, amely társadalomban ennyire semmibe veszik a gyermekek hajlam szerinti önkiteljesedéshez való jogát az ügyben érdekelt tanügyi szervek, bizony nem túlzás attól tartani, hogy más ehhez hasonló (és olyanabb!) szörnyűségek is megtörténhetnek! És feltehetően ezen felismerés mentén eshetett meg, hogy a kolozsvári magyarság mellett a románság is annyi beleérzéssel viszonyult és viszonyul tiltakozásom figyelemfelhívó üzenetéhez. Szabadság (Kolozsvár)

Tíz alkalommal álltak közönség elé a betlehemezéssel és regöléssel
Betlehemes műsorral és regöléssel kedveskedtek udvarhelyszéki idősotthonok lakóinak az idei év utolsó iskolai hetében az Orbán Balázs Általános Iskola VI. A osztályos tanulói – tájékoztatott Hajdó Noémi tanárnő.
A diákok eldöntötték, hogy nemcsak társaikat és tanáraikat lepik meg vidám, népi humorban gazdag műsorukkal, hanem pedagógusi segítséggel megpróbálják minél több helyen közvetíteni azokat az értékeket, melyekre sok száz éves hagyományaink épülnek.
A karácsonyi ünnepkörhöz kötődő betlehemezéssel és regöléssel összesen tíz alkalommal álltak közönség elé. Eljutottak a Székelyudvarhelyen működő öregotthonokba, ahol a bentlakók nagy örömére felelevenítették a gyerekkorukból ismert dalokat, rigmusokat. Az előadást Hajdó Noémi és Farkas Helga, az iskola tanárai tanították meg a gyerekeknek.
A Csillagvár Napközi Otthon apróságai tátott szájjal figyelték a pásztorokat és angyalkákat, az előadás végén pedig a kicsik és az iskolások közösen énekeltek karácsonyi dalokat. Zetelakán megajándékozták a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett otthont is, hiszen már több évre visszanyúló hagyománya van annak, hogy az iskola diákjai adományokkal is kedveskednek valamely környékbeli otthonban.
Dávid Anna Júlia Székelyhon.ro 

A székelyudvarhelyi kódex kalandos vándorlása
A székelyudvarhelyi kódex szövegét pontosan a mohácsi vész esztendejében, 1526-ban kezdték el fordítani meg írni. A kódex az udvarhelyi római katolikus főgimnázium könyvtárában volt az 1876-os felfedezésétől egészen 1944-ig. A visszavonuláskor a műkincseket-műtárgyakat Erdély-szerte bevagonírozták, elmenekítették a közelítőfront elől. A szerelvényt lebombázták Szombathely határában, a rakomány szétszóródott a töltés két oldalán. Ma viszont már újra biztonságos helyen, a Tamási Áron Gimnázium páncélszekrényében őrzik a székelyudvarhelyi kódexet. A közel fél évezredes könyv kalandos vándorlásának és hazakerülésének jártunk utána.
A fiatal lány a klastrom cellájából nem láthatta a tornyot, amit Hunyadi János, a törökverő építtetett csaknem nyolcvan évvel korábban. Ez a torony még sokáig állni fog még azután is, hogy az oszmán porba gázolja a sereget, a királyt, az országot. Kis idő múlva a kertben látni, kezében egy imakönyvnél nem nagyobb, de vastagabb könyvecske. Belepillant olykor, csak hogy megállapítsa, a bátyjától kapott ajándék kétszeresen is Judit könyve, őt ugyanis úgy hívják, Nyújtódi Judit, s a kézzel írott munka is a Judit könyve a Bibliából. Amit a katolikusok deuterokanonikusnak mondanak, a protestánsok pedig apokrifnak, de csak majd jóval később. Erről most kár és vétek bölcselkedni, a reformátor vitairatát röpke tíz éve hogy kiszegezték a wittenbergi templom főkapujára. Judit a tövisi ferences kolostorban apáca, ami pedig Erdélyben van, távol a világtól, értelemszerűen még távolabb Luthertől. És egyébként akitől e nyelvbotlasztó elnevezés származik, Sziénai Sixtus, amikor Judit testvérbátyja kijelöli az első oldal tükrét és tintába mártja tollát, még csupán hatéves, egészen biztos, még a porban játszott és nem a második kánonhoz tartozó istenes irodalom könyvein agyalt. András viszont Szent Ferenc rendjének frátere Udvarhelyen. Igen, Nyújtódi András fordította, ő másolta és bevallottan húgának ezt a munkát. A liturgikus könyvek, a Szentírás mind latinul íródnak, testvérhúgát a szép magyar nyelvre fogja imigyen.
Mérgezett idők
Nem esik nehezemre bevallani, Szabó Gyula regényfolyamára, A sátán labdáira gondoltam miközben e tizenhatodik század harmadik évtizedére időzített helyzetvázlatot írtam. Amikor Judit apáca kezében először látni a könyvet, nagyjából két év eltelt már a mohácsi vésztől, addigra a középkori regionális nagyhatalom – s ez a magyar királyság – agonizál, majd kimúlik. Igen, a székelyudvarhelyi kódex szövegét pontosan a tragédia esztendejében, 1526-ban kezdték el fordítani meg írni, s e nem csekély munkára ráment a következő esztendő is. Keletkezésének története tehát fekete évhez kötődik, amire sokszor hivatkoznak mindmáig a hivatásos történészek, sőt, a huszadik meg a huszonegyedik század politikusai. A történelem madárjósai, az írók nemkülönben, és logikus, mind egyetlen jelentésében: hogy ott, akkor és azzal kezdődött a nemzet romlása.
A kódex vándorlásának krimibe illő fordulatait igyekszem értelmezni minduntalan, az ezekből adódó lehetséges következtetéseket és következményeket, ám csakhamar rájövök, a bűntény vagy a bűntényszerű helyzetmódosulás az, aminek az elmaradása miatt mégsem krimi a történet. Úgy tudom, senki nem halt meg ezért a bőrkötésű könyvért, bár tagadhatatlan, egész sor érdemtelen vagy hitvány dologért haltak s halnak meg emberek. A krimi tehát elmarad, és marad egy a maga huszadik századiságában jellemző vándorlástörténet. A kódex az udvarhelyi római katolikus főgimnázium könyvtárában volt felfedezésétől egészen 1944-ig. A visszavonuláskor a műkincseket-műtárgyakat Erdély-szerte bevagonírozták, elmenekítették a közelítőfront elől. A szerelvényt lebombázták Szombathely határában, a rakomány szétszóródott a töltés két oldalán. Kódexünket nagy szerencsénkre Jancsó Ádám, az ottani gimnázium igazgatója találta meg, és látva, hogy régi holmi, beadta a római katolikus plébániára, ahonnan átkerült az Országos Széchényi Könyvtárba.
Tizenöt esztendővel a történtek után megint Udvarhely jön képbe. Mészáros Imre, a katolikus státus egykori európai műveltségű tanára volt akkoriban a gimnázium igazgatója. Igen, akit még ma is Mészi tatának emlegetnek nagy rokonszenvvel az öregek. Honnan, honnan nem, ő tudta, hogy a gimnázium kódexe megvan s hol van. Mészáros Imre elmondta Albert Dávid történelemtanárnak-aligazgatónak a történetet, aki nekiállt, hogy visszaszerezze. Fiatal volt és bátor, teszi hozzá az emlékező, ám a bátorság hamar fogyó valami volt akkoriban, az 1956-ot követő időkben. Kint is, itthon, Erdélyben is. A nemrég még felekezeti iskolában szolgáló tanárokat megfélemlítették, egykettőre reakciós, osztályellenség, ellenforradalmár lett bárki már csak a gyanú okán is. Ebben a mérgezett időben az aligazgató olyat is csinált, hogy meghívta Szabó Dezső húgát, találkozzon a tanulóközösséggel. Az írót, aki az udvarhelyi főreál franciatanára is volt a múlt század elején négy kerek éven át, s aki Budapest ostromának napjaiban halt meg, csak a hetvenes években kezdték úgy-ahogy emlegetni, addig a harmadik utas koncepció (szerintem több, politikai doktrína) kidolgozóját horthyfasisztának mondták. S Albert Dávid, az akkori végzős évfolyamelső mondott díszbeszédet 1956. március 15-én a kolozsvári egyetem aulájában, mire Balogh Edgár, a rektor odalépett hozzá, köszönöm neked, fiam, gyönyörűen beszéltél, mondta neki könnyes szemmel. Mindezt nincs hogyan beleírni a közvetlen kódextörténetbe, ám beszélnünk kell róla, mert ez idő tájt, ilyen s hasonló hangulatú történetek közepette volt a fordulópont. Albert Dávid levelet írt az OSZK-nak, személyesen a könyvtár igazgatójának, dr. Jóború Magdának. Az üzenetváltás protokolluma szerint válaszra vártak, de semmi. Kis idő múlva, minden előzetes bejelentés nélkül, diplomáciai postán, kísérőlevéllel...
.. megérkezett a kódex.
Amit Albert Dávid annyi idő teltén elmond, hogy a történet végére jó darabig még nem lehet pontot tenni. Mert igaz, hogy kalandosan hazakerült a ritkábban Nyújtódinak, máskor meg Székelyudvarhelyinek mondott kódex, de a mindenható állam is közbeszólt ám, szokása szerint rendelkezett.
– Betettük a páncélszekrénybe a könyvet, de most más veszély környékezte. A levéltári törvényre hivatkozva ezt is be akarták gyűjteni, mire meggyőztem Boar Liviut, a megyei levéltár akkori igazgatóját, hogy változatlanul iskolánkban a helye, mert a mű nem levéltári műfaj. Sikerült megmentenünk a központosítástól, az album gymnasiit, a jezsuita iskola legrégibb anyakönyvét sajnos, be kellett szolgáltatnunk. Az így szabadított kódexszel lesétáltam Hubbes Évához, a dokumentációs könyvtár akkori vezetőjéhez, papírt írtunk, betettük a páncélszekrénybe. Aztán jött a rendszerváltás.
Derzsi András, a római katolikus plébánia gondnoka ezen a ponton folytatja: attól tartottunk, valami baja eshet a kódexnek. Azokban az időkben történt ez is, az is. Megbeszéltük Kovács Sándor főesperes úrral, kikértük a könyvtári állományból, itt, a plébánián helyeztük el. Egészen 2015 tavaszáig őriztük, akkor az iskola visszakérte.
Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója megerősíti, valóban így, konfliktus-, de nem érzelemmentesen zajlott le a visszakérés, előtte a múzeum gyakran és hosszasan kikölcsönözte, kiállításokra hordozták. Visszakérték, visszakapták. Úgy tervezi, idővel közszemlére kerül, ám hogy így legyen, a nagy könyvtárakéhoz-kiállításokéhoz hasonlóan megteremtik azt a sajátos mikroklímát, ami minden kockázati tényezőt kiszűrve óvja a becses nyelvemléket.
Amit tudunk, és amit nem
A vázolt vándorlástörténet természetesen nem teljes. Az is érdekelne, csak létező források híján nincs honnan megtudnom, hogyan került az udvarhelyi gimnázium könyvtárába, ahol aztán tiszta véletlenül Szabó Sámuel kolozsvári kollégiumi tanár fedezte fel 1876-ban, egy értekezlet napjaiban. Bejegyzés segít, Fancsali Dániel gyergyói plébános, később udvarhelyi tanár és igazgató hozta magával 1810-ben s elhelyezte az iskola könyvtárának polcán. Hogy került hozzá, és egyáltalán ki tulajdona lehetett a tizennyolcadik században, a tizenhetedikben, még találgatni sem lehet. Nyújtódi András személye sem sokkal élesebb, mint a néhány száz évvel korábban élt krónikásé, akit mindmáig úgy hívunk, a Névtelen, mert puszta létezését leszámítva szinte semmi egyebet nem tudni róla. Pedig Nyújtódi fordította le és írta meg könyv kétharmadát, a már említett Judit könyvét és a második részt kitöltő katekizmust, amely tulajdonképpen a magyar nyelv legelső katekizmusa. No igen, tudni róla, hogy Krakkóban tanult.
Lukinich Imre gimnáziumi tanár, aki az 1907-es kiadás bevezetőjét írta, kinyomozta, hogy a család a kézdiszéki Nyújtód községből származik. A középkor mozgalmasságában több ágra szakadt, a Székely Oklevéltárban udvarhelyszéki, rugonfalvi, keresztúri, szentdemeteri előnévvel szerepelnek. Lukinich azt is kiderítette, hogy egy keresztúri előnevet használó Istvánnak a fiát Andrásnak, lányát Juditnak hívták, másik fiát meg Demeternek, utóbbi a tizenhatodik század második felében királybíró is volt. Végül pedig Benkő Elek, aki feldolgozta Székelykeresztúr középkori kályhacsempeleleteit, nemesi kúriájuk nyomait Keresztúrfalván találja meg. Ez is a történethez tartozik, még az az epizód is, amely eléggé szubjektív, de hihető: bátyja ösztökélésére annyira megbarátkozhatott a magyar nyelven íródott bibliai történettel, hogy a kódex harmadik részét, ezt a halálról szóló példák gyűjteményét feltehetően Judit apáca másolta. Mindent egybevetve a hat tartalmi rész hat kéz írása, amiből ha igaz, kettőnek sikerült utánanyomozni.
Judit könyve
Judit története egy ókori sztori (emez újkori kifejezés minden értelmében), több ősi nyelven létezik még a Krisztus előtti időkből. A Biblia és az Ezeregyéjszaka bővelkedik a hasonlóan gyönyörű és félelmetes mesékben. Asszíria uralkodója, Nabukodonozor nagy sereget küldött az izraeliek leigázására. Ostromgyűrűbe fogták a várost, Bethuliát, és amikor a védők már-már feladták, a nagyon szép és istenfélő özvegyasszony átment az ellenség táborába, Holofernész hadvezér bizalmába férkőzött. Leitatta, majd fejét levágva visszament övéihez. Az ostromlók szedték a sátorfát és eltakarodtak. Ezt az idők folyamán sokat prédikált epizódot az öregebbik Lucas Cranach is megfestette, és (véletlen egybeesés, persze) nagyjából akkor, amikor a székelyudvarhelyi Kódexet írta és díszítette Nyújtódi András. A kép a bécsiSzépművészeti Múzeumban látható. 
Még egy megjegyzés, a kötetnek van legújabb kori kiadása. (Székelyudvarhelyi Kódex 1526–1528. Régi Magyar Kódexek, 15. szám. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata bevezetéssel és jegyzetekkel. Közzéteszi, a bevezetést és a jegyzeteket írta N. Abaffy Csilla. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 1993.)
Oláh István
Székelyhon.ro

Akadály a kézdivásárhelyi minorita rendház épületének felújítása előtt
A római katolikus egyház alapító okiratát hiányolta Kézdivásárhely önkormányzatának egyik pályázatából a Központi Fejlesztési Ügynökség. Bokor Tibor polgármester portálunknak elmondta: ha kell a pápához is elmennek a szükséges iratokért, ám egyelőre a történelmi egyházak létét elismerő kormányhatározatra hivatkozva fellebbeztek az ügyben.
Kézdivásrhely önkormányzata még tavaly ősszel benyújtott két pályázatot két műemléképület felújítására: a kantai minorita rendház, és a székely katonanevelde épületeinek teljes rehabilitálására hívnának le európai uniós pénzéket. Mindkét pályázat két százalék önrész kifizetésére kötelezi az önkormányzatot, az egykori kaszárnya pályázati értéke közel 3 millió 800 ezer euró áfával, míg a minorita rendházé 3 millió euró áfával.
A katonanevelde felújítását követően az ingatlanba költöztetnék át az Incze László Céhtörténeti Múzeumot, míg a minorita rendházba a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett Szent Ferenc Alapítványt.
A minorita rendház felújítására benyújtott pályázatot azonban a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Ügynökség formai okokra hivatkozva elutasította, azzal érveltek, hogy nem csatolták az iratcsomóhoz a római katolikus egyház alapító okiratát.
Bokor Tibor, kézdivásárhely polgármestere felháborítónak és rosszindulatúnak tartja ezt az indoklást, a döntést meg is fellebbezték. „Nem mehetek a pápához, hogy kérjem a római katolikus egyház alapító okiratát. De ha kell, oda is elmegyünk” – reagált az ügy kapcsán portálunknak az elöljáró. Bokor Tibor kifejtette, arra hivatkozva óvták meg az elutasítást, hogy Romániában kormányhatározattal ismerik el a történelmi egyházak létét, az alkalmazottaik fizetésének egy részét is az állam finanszírozza. A fellebbezést a múlt héten nyújtották be, az ügynökség harminc nap alatt kell válaszoljon.
A katonanevelde felújítására benyújtott pályázat ugyanakkor átjutott az első szűrőn, ezután következik az első szinten elfogadott negyvennégy pályázat pontozása. A városvezetés abban bízik, hogy megkapják a támogatást, és hamarosan aláírhatják a finanszírozási szerződést.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Huszonöt éves a Hunyad megyei RMPSZ
Hétvégén a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum adott otthont a Hunyad megyei RMPSZ 25 éves évfordulója alkalmából szervezett ünnepségnek.
A Romániai Magyar Pedagógusszövetség tavaly decemberben, Sepsiszentgyörgyön ünnepelte megalakulásának 25 éves jubileumát, melyen számos kitüntetést osztottak ki azon pedagógusoknak, akik az elmúlt időszakban aktívan vettek részt a szövetség munkájában, arra törekedve, hogy jobbá tegyék a romániai magyar oktatást. – Hunyad megyéből többtagú küldöttséggel vettünk részt a jubileumon, a kitüntetések jó részét azonban ünnepélyes keretek között itthon továbbítottuk díjazott pedagógustársainknak a hétvégén megtartott Hunyad megyei RMPSZ-évforduló alkalmával – számolt be Csatlós Zsófia, a pedagógusszövetség megyei elnöke, akit odaadó munkájáért emlékplakettel jutalmaztak Sepsiszentgyörgyön. Kitüntetésben részesült továbbá Kocsis Attila-Levente, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója, dr. Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes és Winkler Gyula EP-képviselő, akik partneri minőségben támogatják a pedagógusszövetség munkáját.
A hétvégi dévai ünnepségen további tizenhárom pedagógusnak adtak át emlékérmet, illetve oklevelet az RMPSZ törekvéseit támogató tevékenységükért. Kitüntetésben részesült Kofity Magda, volt RMPSZ-elnök, Széll Zoltán a Tudományos Tanács volt tagja, Balázs Amália megyei alelnök, Szabó Ildikó pénztáros, Vlaic Ágnes, Sáfár Csaba és Lengyel Izabella volt kisebbségi tanfelügyelők, Ács Éva, Balogh-Botár Károly Csaba, Illyés Katalin, Şoacă Erika és Kiss Mihály, a magyar (tagozatos) oktatási intézmények aligazgatói, illetve Palkó Cecilia, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke. Az RMPSZ megyei szervezete emlékoklevélben részesítette továbbá aktív és nyugdíjas tagjait.
Az ünnepséget Pap Evelyn Karina szavalata és a Lengyel Izabella tanárnő vezette iskolakórus előadása gazdagította, melynek keretébe felcsendült az iskola himnusza is. A felszólalók soraiban jelen volt Széll Zoltán nyugalmazott számtantanár, aki kitartóan küzdött az önálló dévai magyar iskola megalakulásáért, Kofity Magda volt RMPSZ-elnök, valamint Acimov Margit nyugalmazott tanítónő.
Csatlós Zsófia megyei RMPSZ-elnök az ünnepséget követően elmondta: a pedagógusszövetség Hunyad megyében jelenleg közel 80 tagot számlál, köztük olyan román anyanyelvű kollégákat is, akik ismerve a szövetség munkáját, érdemesnek tartották részt venni e tevékenységben. – Az országos RMPSZ támogatásával évente legalább egy továbbképzőt szoktunk szervezni a megyében, melyen 20-30 kolléga vesz részt. Továbbá szép számban veszik igénybe a nyári Bolyai Akadémia keretében zajló továbbképzéseket is, melyekre már román ajkú kollégák közül is volt jelentkező – számolt be Csatlós Zsófia Erzsébet.
A hétvégi Hunyad megyei jubileumot annak rendje s módja szerint, dallal és tortával is megünnepelték a pedagógusok.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Felháborító döntés Gyulafehérváron (A kézdivásárhelyi volt minorita rendház felújítása)
Meglehetősen sajátos érvvel utasította el a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Ügynökség Kézdivásárhely önkormányzatának pályázatát a volt minorita rendház felújítására: azt kifogásolták, hogy nem csatolták a római katolikus egyház alapító okiratát.
Kézdivásárhely önkormányzata tavaly ősszel két pályázatot nyújtott be a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Ügynökséghez európai uniós alapokra két romos állapotban lévő műemlék épület, a kantai egykori minorita rendház és a volt székely katonanevelde épületének teljes körű felújítására. Mindkét pályázat esetében az önkormányzat önrésze két százalék, az egykori kaszárnya pályázati értéke közel 3 millió 800 ezer euró áfával együtt, míg a minorita rendházé 3 millió euró áfástól.
A katonanevelde felújítását követően ide költöztetnék át az Incze László Céhtörténeti Múzeumot, míg a minorita rendházba a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány szakképző központot létesítene.
Míg az egykori székely katonanevelde felújítását célzó pályázatuk átjutott az első szitán, a minorita rendház felújítására benyújtott pályázatot a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Ügynökség formai okokra hivatkozva már az első körben elutasította, azzal érvelve, hogy nem csatolták a pályázati iratcsomóhoz a római katolikus egyház alapító okiratát. Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere felháborítónak és rosszindulatúnak ítélte az indoklást. Az önkormányzat nevében a történelmi egyházak létét elismerő kormányhatározatra hivatkozva fellebbezett. Az óváshoz csatolták azt a kormányhatározatot, amellyel a román állam elismeri a Római Katolikus Egyházat, továbbá a Katolikus Egyház Egyházi Törvénykönyvét és az esperes kinevezéséről szóló dokumentumot. A gyulafehérvári ügynökségnek harminc napon belül választ kell adnia a beadványra.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Műemlékek közt Dél-Erdélyben – Magas Déva vára (1.)
Már hónapokkal ezelőtt terveztük ezt az utazást. Déva jó kiindulópontnak mutatkozott, s praktikus okokból kifolyólag azt terveztük, hogy itt lesz a bázis, ahonnan majd megközelítjük a célba vett dél-erdélyi helyszíneket. 
Úgy gondoltuk, hogy innen kiindulva megtekintünk néhány a Maros-mentén elhelyezkedő magyar vonatkozású emlékhelyet, majd úgy járunk-kelünk Hunyad és Szeben megyékben, majd másutt is, hogy valamelyest beletekintsünk az ott élő emberek életébe, de ugyanakkor információkat szerezzünk a magyar, a román és - esetleg - a szász közösségek múltjáról, ittlétük tárgyi emlékeiről és ezek őrzéséről. 
Mindezeken túl a természeti környezet is érdekelt, hiszen a Páring és a Retyezát hegységben egyaránt sok látnivaló kínálkozhat, ha időt szánunk a felkeresésükre és képesek vagyunk odafigyelni.  A terv megvolt ugyan, de az időzítést és a kirándulás hosszúságát sem határoztuk meg pontosan és előre. Úgy gondoltuk, hogy majd igyekszünk maximálisan kihasználni a rendelkezésünkre álló időt és mindent megtekintünk, ami belefér ebbe a három napba, de kapkodni és sietni azért nem fogunk, hiszen jártunk már ezen a vidéken korábban is, s ami kimarad, az majd sorra kerül legközelebb. 
A program eléggé képlékenyen működött, hiszen már az első napon - csütörtökön, február 2-án - változott, Déva és Vajdahunyad várát látogattuk meg, aztán másnap Marosillye, aztán a Retyezát meglátogatása, a Zsil-völgyének rövid szemléje, Őraljaboldogfalva felkeresése következett. Ezen a napon még lettek volna egyéb célkitűzéseink, de azokat ejtenünk kellett. A látottak-hallottak azonban kárpótoltak. Szombaton Sarmisegetusa Regia - és egy-két hozzá kapcsolódó dák vár - volt az úticél, aztán Marosszentimre református temploma és a keresdi Bethlen-kastély következett volna, de ekkor is egyszerűsítenünk kellett, s választanunk Marosszentimre és Keresd között. Időhiány miatt csak ez utóbbit tudtuk "abszolválni". Este fél kilenc óra tájt érkeztünk vissza Székelyudvarhelyre.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik vendégházában szálltunk meg, ahonnan pár percnyire található a várra feljáró sikló. Előbb azonban ejtsünk pár szót a vár történetéről.
A mai város fölé magasodó vulkanikus eredetű Várhegyen (371) már az ókori időkben - a dákok és a rómaiak korában bizonyítottan - erődítmény állott, amelyet IV. Béla magyar király a tatárjárás után újjáépíttetett. Itt zajlott le 1264-ben az a csata, amelyben a király hadvezére a szövetséges kunok élén vereséget szenvedett, az alkirály, IV. Béla fia, a későbbi V. István seregétől. 1302-től kezdődően a dévai vár az erdélyi alvajdák székhelye. 1333-ban Hunyad megye főispánjáé. 1453-ban Szilágyi Mihály birtokába jut, majd 1504-ig a Hunyadiaké lesz. 1526-ban Perényi Péter vajda tulajdona, három év múlva a Szapolyai Jánosé lesz, aki feleségének, Izabellának adja jegyajándékként (1539). 
Az itteni várbörtönben raboskodott és itt is halt meg a vallásalapító Dávid Ferenc (1520-1579) Erdély első unitárius püspöke. Itt tartották egy ideig fogságban Dobó Istvánt (1502-1572), Eger hős védőjét, aki rövid ideig az erdélyi vajda címét is betöltötte. 
1580 után bővítik és megerősítik. I. Rákóczi György idején épül a déli kerek bástya. 1657-ben a törökök elfoglalják, Apafi Mihály (1660-1690) visszaszerzi, ám az ő idejében többnyire börtönként funkcionál a vár. A Rákóczi-féle szabadságharc idején sikeresen kiállja a kurucok ostromát. 1717 és 1719 között Steinville tábornok végeztet osztrák megbízásra erődítési munkálatokat. Vauban-rendszerű várrá építteti át. 1733-től a Haller-család birtokolja, de ekkor már nem jelentenek veszélyt a törökök. A Horea-féle lázadás idején (1784) jut fontosabb szerep a várnak, hiszen menedéket biztosított a környék nemességének, majd ide szállították és itt végezték ki a véres magyarellenes pogromba torkolló felkelés vezetőit. Déva várát később elárverezték, új tulajdonosa, Pogány Franciska elhordatta, a mozdítható értékeket pedig elszállíttatta. Az 1848-49-es forradalom idején kisebb, helyi érdekű erődítményként osztrák császári kézben szolgált. A honvédek 1849. május 27-én foglalták el, Bem tábornok lőszerraktárt rendeztetett be a várban, amely aztán rejtélyes körülmények közepette augusztus 13-án felrobbant, több mint 100 fő halálát okozva. Öt nappal később Bem hadserege itt tette le a fegyvert. 
Ezt követően a város kezelésébe került a vár és környéke, amelynek már csak a Várhegy ormán található épületei maradtak fenn erősen romos állapotban. 2007 után Európai Uniós források bevonásával a Hunyad Megyei Tanács végeztetett igen komoly felújítási munkálatokat, kiépültek a csúcsig vezető gyalogos-sétányok, az északi oldalon pedig siklót helyeztek üzembe, amely kiválóan alkalmas arra is, hogy az odalátogatók felvételeket készítsenek a városról és annak környékéről, majd bejárják a felújított részeket. 
A tetőn levő zárt udvarban elhelyezkedő tömlöc, amelyben Dávid Ferenc meghalt azonban nem került felújításra, s nem is látogatható. Oda csak különleges alkalmakkor, kérésre lehet belépni. Ilyen ritka alkalmak a Magyar Unitárius Egyház által szerevezett megemlékezések (minden év november 15-én, Dávid Ferenc halála évfordulóján). 
Úgy tűnik, hogy a felújítást nagyjából szakszerűen elvégezték. Egyébként nincsenek itt olyan építészeti emlékek, díszítőmotívumok és bizonyos kultúrtörténeti korok stílusához köthető épületrészek, amelyek különösebb művészi és restaurátori szakértelmet igényelnének. Kellő odafigyeléssel, betartva az anyaghasználat és a technológia szabályait, elvégezhető volt a helyreállítási munka. A kőművesek és ácsok elég tisztességes munkát végeztek. Kissé zavaró, hogy helyenként a tégla- és kőburkolatok teljesen újszerűek, hasonlóképpen a faszerkezetek is, de idővel az ódon falakhoz vénülnek, s akkor eltűnnek majd ezek a különbségek. 
Külön említést érdemel, hogy a történelmi tények egy részének elhallgatása mellett, mégiscsak vannak magyar nyelvű tájékoztatók, s a kültéri feliratok és a nyomtatványok, illetve a használati utasítások szintjén is felbukkannak a magyar nyelvű szövegek. 
Nem túl népes ma a város magyarsága, a 70 ezres lakosságnak mindössze 7,5 %-át képezi (mintegy 5500 fő). Nem néztük meg ugyan a pontos statisztikákat, de biztos, hogy éves szinten igen jelentős az idelátogató magyar turisták aránya is, úgyhogy az ilyen irányú gesztusok teljesen természetesek. Nem volt kifejezetten turistaszezon látogatásunk idején, de azért egyéni és csoportos látogatók folyamatosan érkeztek, gyakran lehetett magyar szót hallani, több magyarországi rendszámú autót fedeztünk fel a vár alatti parkolóban. 
A gyenge ipari tevékenység mellett igen jelentősek megyeszerte a turizmusból származó bevételek, hiszen a várak és múzeumok látogatása mellett számos sportolásra alkalmas helyszínt is népszerűsítenek, amelyek a szolgáltatások minőségére is hatnak, hiszen szállást és étkezési lehetőséget is kell biztosítani a látogatóknak, ha itt kívánják őket pár napra tartani.
A vár könnyen megközelíthető a közelben elhaladó országútról. Úgyhogy tulajdonképpen kihagyhatatlan. Ajánlani merjük a Magna Curiában működö helyi múzeumot is (1882), amelyben ma a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat által létrehozott közgyűjtemény jogutódja, a Dák és Római Civilizáció Múzeuma működik (1938 óta) - lehet benne szelektálni és bizonyos kritikával szemlélni a kiállított anyagot, amelyet ott a látogató elé tárnak.  
Simó Márton
eloszekelyfold.com

Ökumenikus imahét Déván
Krisztus szeretete megbékélésre szólít
Február 5-én úrvacsorával egybekötött istentisztelettel zárult az ökumenikus imahét Déván. Rátoni Csaba református lelkipásztor kezdeményezésére az idei istentiszteleti alkalmak a valós ökumené szellemében zajlottak, az Istennel, magunkkal és egymással való megbékélésre fordítva a figyelmet.
A január 29. és február 5. között megtartott istentiszteleteken különböző felekezetű lelkipásztorok hirdettek igét, arra buzdítva hallgatóságukat, hogy merjenek Istenben bízni, engedjék, hogy az Úr kegyelme megváltoztassa életüket, hogy erőt nyerjenek lebontani a fájdalomból, elégedetlenségből, önzésből, vádaskodásból és sok más emberi gyarlóságból épített falakat, megbéküljenek Istennel és egymással.
Az imahetet Rátoni Botond kisgalambfalvi református lelkipásztor nyitotta meg, majd dévai és környékbeli lelkészek szolgáltak: Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkipásztor, Albert Leánder OFM és Főcze Bonaventúra OFM, dévai plébános, Csontos József pünkösdi lelkész, valamint Szász Zoltán, Sipos Szabolcs és Rátoni Csaba református lelkipásztorok. Az istentiszteleti alkalmakon a jelenlévők betekintést nyerhettek a szolgálatot végző lelkipásztor hivatásába, illetve az illető gyülekezet életébe. Rövid műsorral gazdagította az alkalmakat a pünkösdi gyülekezet zenekara, Ursu Vladimir énekes, a dévai református ifjúsági és bibliaórás kórus, a dévai Szent Ferenc Alapítvány zenekara, a Téglás Gábor Elméleti Líceum kórusa. A gyülekezeti tagok hozzájárulásával valamennyi alkalom szeretetvendégséggel zárult. A minden esti finom kalács, sütemény és meleg tea külön örömet  jelentett  a nap mint nap hűségesen jelen lévő gyermekek számára. Rátoni Csaba lelkipásztor valamennyiüket külön oklevéllel tüntette ki a vasárnapi záró istentisztelet alkalmával. Az ökumenikus imahétről Csatlós Erzsébet és Orbán Ioana munkája nyomán rendszeres fotós tájékoztatás került fel a világhálóra. A lelkipásztorok igehirdetése összefoglalva elolvasható a Dévai Református Egyház közösségi oldalán.
Az ökumenikus imahét minden bizonnyal hozzájárult a résztvevők lelki épüléséhez és érezhető nyitást, közeledést jelentett a dévai kisközösségek számára. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Emberi méltóságért díjat kapott Böjte Csaba ferences szerzetes
Az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) Emberi méltóságért kitüntetésben részesítette Böjte Csaba ferences rendi szerzetest, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapító elnökét. Az elismerést Lomnici Zoltán, az EMT elnöke és Szunai Miklós, a civil szervezet főtitkára adta át február 6-án Budapesten.
Lomnici Zoltán, aki 2002–2009 között a Legfelsőbb Bíróság elnöke volt, 2006-ban az Alkotmánybírósághoz fordult kérve, hogy a bírói fórum értelmezze az emberi méltósághoz való jogot és annak tartalmi elemeit. Az Alkotmánybíróság három esztendőn át több ülésen elemezte a beadványt, majd végül hatáskör hiányára hivatkozva nem adott érdemi választ a feltett kérdésekre. Ezt követően Lomnici Zoltán felhívást adott ki az emberi méltóság védelme érdekében, azt a célt megjelölve, hogy hazánkban ne sérüljön az egyenlő emberi méltóság elve, és ne nyerjen teret a keresztényellenes, rasszista, antiszemita és magyarellenes retorika. A csatlakozók elkötelezték magukat annak érdekében, hogy visszautasítanak minden olyan sértő megnyilvánulást, mely személyek vagy csoportok ellen irányul, azok vallási vagy nemzeti és etnikai hovatartozása miatt. A csatlakozók fontosnak tartották a másoknak fájdalmat okozó történelmi sérelmek tiszteletben tartását, és mindenkit arra hívtak fel, hogy sem szóban, sem cselekedettel ne sértse meg az áldozatok emlékét.
Szunai Miklós, a Széchenyi Tudományos Társaság ügyvezető elnökének javaslatára az alapítók létrehoztak egy politikai pártoktól független civil szervezetet a felhívásban megjelölt célok megvalósítása érdekében, és neves közéleti személyiségeket kértek fel a tagságra. Így jött létre az Emberi Méltóság Tanácsa. Azóta minden esztendőben átadják az Emberi méltóságért kitüntetést olyan személyeknek, akik kiemelkedően sokat tesznek az emberi jogokért, az emberi méltóságért.
A díj idei kitüntetettjét Lomnici Zoltán elnök méltatta, aki ismertette Csaba testvér eddigi életútját. Mint mondta, Böjte Csaba olyan, reménytelenségben élő gyerekeknek adott és ad ma is otthont, ételt és hitet, akiket szüleik elhagytak, vagy anyagi lehetőségeik nem engedik meg, hogy emberhez méltó módon ételt, otthont adjanak nekik. Lomnici Zoltán hangsúlyozta: Csaba testvér lelkeket ment, s a testi nélkülözéstől óv nemre, származásra, nemzetiségre nézve függetlenül – fiatal életeket.
A díj átadásakor elhangzott: Böjte Csaba élete példakép a jövő nemzedék számára is. A ferences szerzetest hallgatni bármikor felér egy lelkigyakorlattal. Ez történt a Budakeszi úton lévő Öko Ház Lovagtermében is, amikor a jelenlévőkhöz szólt Csaba testvér. Miután megköszönte az elismerést, így szólt: Igazából, amit teszek, nem áldozat. Nyáron elmenni egy tóhoz fürdeni, jó dolog. Ha megkérdezik, megéri-e, csak az lehet rá a válasz, hogy persze, megéri fürdeni egy tóban. Gyereket befogadni, gyereket nevelni, az élet mellett dönteni – megéri, csodálatos dolog. A mai napon a Gát utcában, József Attila szülőházánál jártam. Eszembe jutott, amit munkatársaimnak szoktam mondani: honnan tudjuk, netalán a következő „József Attilát” fogadjuk-e be, hiszen ki tudja, mit rejt az a kisgyermek, aki hozzánk érkezik. Minden gyermekben a csodát látom. A Jóisten nem gyárt selejtet. Minden kisgyermeknek feladata van, melyet egy-egy anyuka kezében küld el hozzánk a Mindenható. Pedagógusnak, szülőnek az a feladata, hogy a gyermek küldetését segítse beteljesíteni. Otthonainkba 1992–93 óta fogadunk be gyermekeket. Mi ezt az isteni küldetést, a gyerekek feladatát próbáljuk segíteni, támogatni. Csaba testvér elmondta, egykor „csupán” huszonhárom gyereket fogadott be. Mára nyolcvanhárom helységben végzik munkájukat; házaikba eddig összesen körülbelül hatezer gyereket fogadtak be. Hozzátette: pillanatnyilag kétezer százharminc fiatalról gondoskodnak.
A díj átadásának szervezői kulturális programról is gondoskodtak. Az ünnepi beszédek után azt tervezték, Dévai Nagy Kamilla énekében és gitárjátékában, Kathy Horváth Lajos hegedűjátékában, illetve a Cseppkő Gyermekotthoni Központ fiataljainak előadásában gyönyörködhetnek majd a megjelentek, ám e terveket Csaba testvér módosította, hiszen sehova nem érkezik üres kézzel. A Nagyszalontán található otthonuk kilenc fiataljával érkezett, akik Szent Lászlóról szóló verset adtak elő, majd bemutatkoztak egyenként. Volt olyan fiú, akinek tizenöt testvére van. A bemutatkozások után következett a szervezők ének- és hegedűprogramja, illetve a magyarországi otthon fiataljainak éneke, felolvasása.
Az ünnepség végén Csaba testvér egy tervét is megosztotta a jelenlévőkkel. Mint mondta, az anyaországból évről évre zarándokok érkeznek Csíksomlyóra. Szeretné, ha az Eucharisztikus Világkongresszusra ő jöhetne el egy vonatnyi gyerek zarándokkal, hogy Magyarországon találkozhassanak az Oltáriszentségben jelenlévő Jézussal. Bókay László
magyarkurir.hu
Erdély.ma

Böjte Csaba: Európa jövője a kereszténység - Európa jövője a kereszténység, a szeretet, amelyet Jézus Krisztus karácsonykor közénk hozott - jelentette ki Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes a brüsszeli Balassi Intézetben rendezett kedd esti kerekasztal-beszélgetésen.
A Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság "Hol vagyunk, merre menjünk?" című rendezvényén Gál Kinga fideszes és Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő beszélgetett a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnökével.
"Isten a remény, a bizalom hangját adja nekünk". Ne mondjuk semmire azt, hogy lehetetlen, merjünk lehetetlent kérni, +merjük Istent helyzetbe hozni+" - hangoztatta Böjte Csaba a zsúfolásig megtelt teremben.
A szerzetes azon véleményének adott hangot, hogy "hihetetlen távlatok vannak az emberiség előtt". Kijelentette, hisz Európa jövőjében, ahogyan hiszi azt is, hogy a magyarság előtt is van jövő.
Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet tevékenységéről szólva Böjte kiemelte: "Fontos lenne, hogy mindannyian szeretettel nézzünk egymásra, a gyerekeink is olyanok lesznek, mint amilyennek a szemünk tükre mutatja őket". "Szárnyakat ad, ha az ember szeretettel bánik a gyerekekkel" - tette hozzá.
Gál Kinga felhívta a figyelmet arra, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány a gyermekmentés és a lélekmentés mellett a "magyarságmentést" is szolgálja, a szerzetes ugyanis nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a szárnyai alá vett gyerekek Erdélyben magyarként tudjanak boldogulni, illetve sokat tesz a műemléképületek megmentéséért is.
Hölvényi György pedig hangsúlyozta, a beszélgetés fontos üzenete, hogy "szükség van a cselekvő közösségekre, és ezen keresztül az egyházakra Európában", ...ez nem vallási vagy hitbuzgalmi, hanem társadalmi kérdés".
Böjte Csaba ferences szerzetes a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az 1993-ban létrehozott gyermekmentő szervezet célja, hogy a nehéz körülmények között élő családok gyerekeinek vagy család nélkül élő fiataloknak segítséget, otthont nyújtson, biztosítsa iskoláztatásukat.
Bajnok Artúr
(MTI)

Szalontára ért az Önkéntesség Karavánja
Szociális szférában tevékenykedő civil szervezetek találkoztak pénteken Nagyszalontán a nagyváradi Caritas Catolica meghívására, hogy egy tematikus képzés keretében az önkéntességről és az önkéntesek hatékony felhasználásáról folytassanak tapasztalatcserét. A rendezvényt a svájci finanszírozású VOLO-projekt keretében szervezték meg az Önkéntesség Karavánjának újabb állomásaként. A projekt célja egy interneten is elérhető, regionális önkénteshálózat kiépítése Bihar, Szatmár és Szilágy megyében.
A nagyszalontai találkozón – melynek a Slavia Hotel adott otthont – hat civil szervezet képviseltette magát. A nagyszalontai Smiles Egyesület, a József Ház Idősek Otthona és a Szent Ferenc Alapítvány mellett jelen voltak a Bélfenyéri Kolping Egyesület, valamint a Tenkei Keresztény Segélyszervezet és a Peniel Keresztény Egyesület képviselői is. A képzés keretében Löchli Tünde és Szabó Laura trénerek többek közt beszéltek az önkéntességet szabályozó, 2014-ben kibocsátott, 78-as számú törvény által kínált lehetőségekről és megkötésekről, ugyanakkor gyakorlati tanácsokkal is szolgáltak az önkéntesek toborzását, motiválását, megtartását és kezelését illetően.
A szervezők ugyanakkor kifejezték: továbbra is várják azon civil szervezetek csatlakozását a regionális hálózathoz, amelyek önkénteseket foglalkoztatnak a szociális szférában. Az érdekelt szervezetek a www.volonet.ro weboldalon iratkozhatnak fel a hálózatba. Ugyanitt jelentkezhet önkéntesnek is bármely 16 éven felüli személy, aki hajlandó szabadidejét, energiáját és tehetségét más, rászoruló emberek szolgálatába állítani.
A VOLO-projekt a Svájci–Román Együttműködési Program keretében valósult meg. Főpályázó a nagyváradi Caritas Catolica, projektpartner a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet.
Sz. G. T
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Unitárius hiterősítés Böjte Csabával
A szeret erejéről beszélt Böjte Csaba ferences szerzetes a Kolozs megyei, Aranyos-völgyi szórványban élő keresztényeknek.
Böjte Csaba ferences szerzetessel zárták hiterősítő hetüket a múlt pénteken a Kolozs megyei Bágyon unitáriusai, akik az immár hagyományosnak számító közösségi eseményre minden évben meghívnak más felekezetűeket, hogy az ő életpéldájuk, prédikációjuk által is az Istenhez közelebb kerülhessenek. Az idei év több okból is különlegesnek mondható, hiszen a helyi unitárius lelkész, Fekete Béla már a tavalyi alkalomzáró óta készült meghívni az idei vendéget – azt, akinek szórványban is végzett szociális tevékenysége és Istenre mutató élete a helyi közösség számára is erőadó lehet.
Az alkalomra a környékbeli településekről is sokan – felekezetre való tekintet nélkül – ellátogattak. Az Együtt Isten völgyében elnevezésű programba társult, az Aranyos-völgyben lévő egyházközségek is magukénak érezték ezt a hiterősítő alkalmat, népszerűsítették azt, és szép számban képviseltették is magukat. Böjte Csabát elkísérte Bágyonba egy-egy gyerek- és ifjúcsoport, ahogy a szerzetes mondta: „az előadók szoktak szemléltető ábrákat mutatni, én elhívtam őket, hogy legyünk együtt, lássák őket, mutatkozzanak be ők, s ne én beszéljek róluk”. A szerzetes ugyanakkor elmondta, mindig szívesen tesz eleget azon kéréseknek, amelyek őt a magyar szórványba hívják. Mint kiemelte: itt, a Földön kell megtanulnunk együtt élni különbözőségeink és vallási nézeteink eltérésein túllépve.
Böjte Csaba beszédének kiindulópontjául a Szent Pál-i szeretethimnuszt választotta, illetve azt a parancsot: az Úr napját szenteld meg! Ennek kapcsán kihangsúlyozta: szereti a ma embere, a ma hívő embere is letudni az Úr napjának megszentelését annyival, hogy vasárnap elmegy a templomba, és kész. Pedig az Úr napja minden nap – s a megszentelés nemcsak a templomba járással lehetséges, sőt a szeretet, amely a tetteinket, az egymáshoz való viszonyulásunkat irányítja, és a hit a tulajdonképpeni megszentelés. Ferences egyszerűséggel szőtte beszédét nagyszerűre – a szeretet erejére első példaként előhozta a kóbor kutyákhoz való viszonyulásunkat. Ha feléjük rúgunk, valószínűbb, hogy a bokánk felé kapnak, ha pedig étellel, esetleg simogatással próbálkozunk, valószínűbb, hogy farkcsóválás, barátságos nézés lesz a „jutalmunk”. Nincs ez tulajdonképpen másként az emberekkel sem. A hozzá kerülő gyermekekből és ifjakból is a sok fájdalmat, amit addigi rövidke életük alatt megtapasztaltak, s ami haraggá, dühhé keményedett az évek folyamán, csak így lehet eltávolítani: kiszeretgetéssel. A bántás, a hirtelen mozdulat nem gyógyszere annak.
Ezen kívül a magyar történelemből, lévén 2017 Szent Lászlónak szentelt év, a lovagkirály cselekedeteiből vett példákat a ferences, illetve további, a saját, illetve a Szent Ferenc Alapítvány életéből való történeteket is említett arra szánt „szemléltetőül”, hogy a szeretet cselekedetei miként képesek helyreállítani a rendet. Szent László kapcsán kiemelte, ő a hódítás, az országvédelem mellett az építkezésre, a vallásosságra, a templomok emelésére, vagyis a lelki-hitbéli életre is külön gondot fordított.
Dénes Gabriella
Krónika (Kolozsvár)

Dévára érkezik a történelmi tárlat
„Hátrahagyottak emlékezete”
Hétvégén kerül bemutatásra Déván a „Hátrahagyottak emlékezete” című nagysikerű kiállítás, mely a Magyar Honvédelmi Minisztérium Rendezvényszervező Hivatalának megrendelésére készült és a Carola Egyesület szervezésében járja be a különböző erdélyi helyszíneket.
– Hunyad megyébe sepsiszentgyörgyi barátaink, a Székely–Szórvány kapcsolat révén jut el a kiállítás, a Nagyszebeni Magyar Kulturális Központ közvetítésével. Egyszóval sokan vállaltak munkát, áldozatot azért, hogy e tárlat itt is megtekinthető legyen – fogalmazott Kun-Gazda Gergely, a kiállítás dévai bemutatásának fő szervezője.
A tárlat újszerű témát dolgoz fel, az 1849-es aradi vértanúk szeretteinek állítva emléket. Nőknek és gyermekeknek, akik egy életen át hordozták férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának lelki és fizikai terheit, sokszor a legnehezebb körülmények között. A nagyméretű pannók egy-egy vértanú-feleség, -menyasszony alakját jelenítik meg, kétnyelvű (magyar és román) felirattal ismertetve életútjukat. A Hernádi Zsolt történész által megírt szövegek rávilágítanak, hogyan hordozták az özvegyek és gyerekeik életük végéig férjük, vőlegényük, édesapjuk tragédiájának lelki és fizikai terheit, sokszor a legnehezebb körülmények között.
A kiállítást Hunyad megyében elsőként a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál mutatják be vasárnap, 2017. április 2-án, a déli szentmisét követően. A megnyitón jelen lesz Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a Balassi Intézet Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi képviselője. A szervezők azon dolgoznak, hogy a kiállítás a következő hetekben több Hunyad megyei helyszínen is megtekinthető legyen. Egyelőre, április 9-ig a Szent Ferenc Alapítvány biztosít teret a tárlatnak.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

Aradi vértanúk özvegyei
Nem csak férfiak voltak hősök, a szabadságharcban nők és gyerekek is fontos szerepet vállaltak, jegyezte meg vasárnap, a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál szervezett kiállítás ünnepi megnyitóján Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi képviselője. A kiállítás ugyanis a 13 aradi vértanú szeretteiről, mindenekelőtt özvegyeiről szólt.
A Karola Egyesület és a Balassi Intézet által szervezett kiállítást március 14-én nyitották meg Sepsiszentgyörgyön, nevezetesen a város főterén állították fel a vértanúk feleségeiről szóló plakátokat. A kiállítás óriási sikernek örvendett, csupán az első napon mintegy 5000 ember tekintette meg, mondta el Szebeni Zsuzsa. A háromszéki város sikere nyomán a kiállítás erdélyi vándorútra indult, a nagyszebeni Híd Egyesület és a Hunyad Megyei RMDSZ női szervezete felvették a kapcsolatot a székelyföldi szervezőkkel és Dévára hozták el, ahol két hétig látogatható a Szent Ferenc Alapítványnál. A vértanú-feleségek is hősök voltak, szögezte le beszédében Szebeni Zsuzsa. Egyesek a harcokban is részt vettek férjük mellett, legtöbben azonban erkölcsileg támogatták őket a legnehezebb pillanatokban. Egyesek már jóval a szabadságharc előtt házasodtak össze és hosszú időn keresztül éltek boldog családi életet férjükkel, gyerekeikkel, mások viszont a forradalom előestéjén, vagy annak idején fogadtak örök hűséget szívük választottjának, azaz családi boldogságuk rövid volt. Özvegyként valamennyi helytállt, noha a szabadságharc leverése és férjük kivégzése után komoly üldözésnek voltak kitéve. Letörni őket azonban nem sikerült, a vértanú-özvegyek felnevelték gyerekeiket – sőt, egyesek más vértanúk gyerekeit is –, és végig őrizték mártír férjük és a magyar szabadságharc emlékét. Holott – férjükhöz hasonlóan – sokan más nemzetiségűek voltak, mégis életük végéig a magyar szabadság elkötelezett hívei maradtak.
A kiállítás 11 vértanú-feleség sorsát mutatja be (két vértanú nem volt nős), s ezek közül 5-ről külön-külön pannót készítettek, melyeken hozzájuk hasonló nők fotói szerepelnek. Ugyanis csak 5-ről maradt fenn fénykép vagy festmény: Lucia Conchetti (Lahner György felesége), Csernovics Emília (Damjanich János), Domicella Bilinska (Schweidel József), Sissány Elíz (gróf Leiningen-Westerburg Károly) és Kapitány Katalin (Knezić Károly). A pannók egyik oldalán a hölgyek ifjú feleségként, mennyasszonyi ruhában szerepelnek, a másik oldalon pedig gyászoló özvegyként.
Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)

Bekerül a szociális kerettörvénybe a Böjte Csaba által alapított bentlakástípus
Megszavazta a képviselőház kedden azt a törvénymódosítást, amellyel beépítik a szociális kerettörvénybe a Böjte Csaba ferences szerzetes által bevezetett bentlakástípust, és lehetővé teszik a Romániában elismert, szociális szolgáltatóként is akkreditált felekezetek tevékenységének állami vagy önkormányzati finanszírozását. A Böjte Csaba által 1993-ban indított Dévai Szent Ferenc Alapítvány az eltelt csaknem negyed évszázadban több mint ötezer nehéz anyagi helyzetben élő, vagy elhagyott gyermeket karolt fel. A szociális támogatások kerettörvényébe most vezették be az alapítvány által működtetett "szociális bentlakások" fogalmát, ahol a nehéz helyzetben lévő családok gyermekeit a szülők beleegyezésével, gyámjogi beavatkozás nélkül étkeztetik és szállásolják el. mti; Transindex.ro

Böjte Csaba: új korszak kezdődik
Előrelépést jelent a képviselőház döntése, mellyel törvénybe iktatta a „szociális bentlakás" fogalmát, állítja Böjte Csaba ferences szerzetes, a számos ilyen házat működtető Szent Ferenc Alapítvány vezetője.
Új korszak kezdődik a Szent Ferenc Alapítvány életében – értékelte a Krónikának Böjte Csaba ferences szerzetes, alapító a képviselőház keddi döntését, miszerint törvénybe iktatták az általa bevezetett „szociális bentlakás" fogalmát.
Az MTI beszámolója szerint a képviselőház döntő kamaraként szavazta meg a törvénymódosítást, amellyel beépítik a szociális kerettörvénybe a ferences szerzetes által bevezetett bentlakástípust. Ez lehetővé teszi a Romániában elismert, szociális szolgáltatóként is akkreditált felekezetek tevékenységének állami, önkormányzati finanszírozását.
„Halleluja! Nagyon örvendek" – reagált a hírre Böjte Csaba, aki lapunktól értesült a képviselőház döntéséről, így, mivel nem ismerte annak részleteit, csak visszafogottan merte kommentálni. „Úgy gondolom, úgy igazságos, hogyha az ember állami feladatokat lát el, akkor a költségvetésnek is a részese lehessen. Ez egy új korszakot jelent, ha igaz" – mondta a Szent Ferenc Alapítvány alapítója, hozzátéve, nem ismeri a módosított törvényt, de nagyon kíváncsi rá, ugyanis „mindig az apróbetűs részben vannak elrejtve a részletek". A ferences szerzetes szerint a román állam eddig is sok szempontból támogatta a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett bentlakásokat, valamilyen fajta fejkvóta alapján átvállalva azok kiadásainak egy részét, azonban úgy vélte, a mostani döntés mindenképp előrelépést jelent.
A Böjte Csaba által 1993-ban létrehozott Szent Ferenc Alapítvány honlapján közzétett ismertető szerint Erdély-szerte 25 bentlakást, 19 napköziotthont és 30 iskolaházat működtet, ugyanakkor öt bentlakásuk van támogatott intézményként feltüntetve. Az alapítvány az eltelt csaknem negyed évszázadban több mint ötezer nehéz anyagi helyzetben élő vagy elhagyott gyermeket karolt fel.
A szociális támogatások kerettörvényébe most vezették be az alapítvány által működtetett „szociális bentlakások" fogalmát, ahol a nehéz helyzetben lévő családok gyermekeit a szülők beleegyezésével, gyámjogi beavatkozás nélkül étkeztetik és szállásolják el. A szociális bentlakásokban elszállásolt kiskorúak szüleinek a megszavazott módosítás szerint nem kötelező anyagilag hozzájárulni a kiskorúak ellátásához. A kedden elfogadott jogszabály lehetőséget teremt arra, hogy az egyházak nemcsak az általuk működtetett alapítványok révén, hanem „saját jogon" is szociális szolgáltatóként lépjenek fel, és igényelhessenek karitatív tevékenységükhöz állami, vagy önkormányzati támogatást – számolt be az MTI.
A hírügynökség emlékeztetett: a Dacian Cioloş vezette szakértői kormány tavaly iktatott véleményezésében nem támogatta a törvénykezdeményezést, arra hivatkozva, hogy ingyenes kollégiumi ellátást az állami oktatási hálózat is biztosít, de nem jó, ha szociális helyzetük alapján elkülönítik a szegény sorsú gyerekeket. Azért is bírálták a tervezetet, hogy a szülői hozzájárulás elengedésével úgymond a „felelőtlen" szülőket bátorítják, akiket a „szociális bentlakások" tulajdonképpen mentesítenek a gyerekeik gondozásával és nevelésével kapcsolatos kötelezettségeik alól, anélkül, hogy ennek gyámsági szempontból jogi következményei legyenek.
Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese a keddi döntés után úgy nyilatkozott, egy joghézagot sikerült orvosolniuk, „hiszen a szociális intézményrendszereket szabályozó törvényről kiderült, hogy nem nyújt megoldást azokra a helyzetekre, amelyekkel a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek szembenéznek”.
„Jelen pillanatig megtűrt állapotban működtek azok a szociális jellegű bentlakások, ahol időszakosan gondozzák a gyerekeket, majd családjukhoz rendszeresen visszatérhetnek. Amennyiben ezek a bentlakások nem az iskolai intézmény keretében működnek, amiről egyébként a tanügyi törtvény rendelkezik, akkor nyilván más, a szociális intézményrendszert szabályozó törvényben kell helyt kapniuk. Ezt orvosolta az RMDSZ megszavazott törvénykezdeményezése" – mutatott rá Szabó Ödön a szövetség közleménye szerint.
Csép Éva Andrea, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője, a képviselőház munkaügyi és szociális bizottságának titkára elmondta, hogy nagy szükség volt erre a kezdeményezésre, hiszen azokon a hátrányos családi helyzetből származó gyerekeken segítene, akiket a szülők nehezen tudnak iskoláztatni, így kénytelenek szociális bentlakásokba elhelyezni őket.
Az RMDSZ politikusai, illetve két szociáldemokrata és egy liberális törvényhozó által kezdeményezett módosítást 222 képviselő támogatta, egy ellenezte, 55-en pedig tartózkodtak. A szenátus által már elfogadott jogszabály hatályba lépéséhez már csak Klaus Johannis államfő aláírására van szükség.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Közösségi esemény összefogással Abrudbányán
Verespatakra is kirándultak a dévai vendégek
Különleges eseményre került sor március utolsó napján Abrudbányán: a Petőfi Sándor Program segítségével, a dévai ösztöndíjassal, Tompos Krisztinával összefogva magyar néptánc-bemutatót és táncházat rendeztek a kis Fehér megyei városban, a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta tánccsoportjának közreműködésével.
Abrudbányán mára sajnos megfogyatkozott a magyarság, ráadásul sokan az idősebb generáció tagjai. Helyi magyar csoportosulások híján – mint amilyen egy néptánccsoport vagy egy daloskör lehetne –, jelentősen csökken az itt élők magyar kultúrához való közvetlen kapcsolódási lehetősége. Éppen ezért a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként már a kezdetektől fontosnak tartottam, hogy felvegyem a kapcsolatot a környékbeli, tekintélyesebb létszámú magyar lakossággal rendelkező települések ösztöndíjasaival, hogy összefogva próbáljunk nagyobb közösségi eseményeket szervezni az abrudbányaiak számára. Ennek eredményeként került végül megrendezésre a táncházzal egybekötött néptánc-bemutató Tompos Krisztina ösztöndíjas és a dévai Szent Ferenc Alapítvány Margaréta tánccsoport 16 diákjának segítségével. A csoport igazán remek előadással érkezett a településre egy napos péntek délután, ahol népviseletben adtak elő többek között rábaközi, moldvai, szatmári táncokat – igazán felemelő volt látni, ahogy a gyerekek szívből, minden energiájukat beleadva járják a táncot. A helyi román fiatalok is nagyszerű műsorral készültek, mindenki számára érdekes élmény lehetett a többségi társadalom népművészetébe is bepillantást nyerni. Az együtt eltöltött délután méltó befejezéseként a román és a magyar tánccsoport együtt táncolt, mi több, egymásnak tanítottak különböző táncokat.
Bár a táncháznak este hét órakor vége lett, a dévai vendégek programja nem fejeződött be a pénteki nappal. Szombaton Abrudbánya magyar emlékeit tekintették meg, majd egy rövid kiránduláson vettek részt, amelynek során ellátogattak Verespatakra. Bízom benne, hogy maradandó élményekkel távoztak, és a jövőben ellátogatnak még a városba.
CSŐKE KRISZTINA / Szabadság (Kolozsvár)

Jótékonysági rendezvény a petrozsényi kápolnáért
Vasárnap, április 23-án, délelőtt 10 órakor szentmisével és jótékonysági rendezvénnyel indítják a petrozsényi Jézus Szíve Gyermekotthon kápolnájának felújítását. A mallersdorfi nővérek által alapított zárdaépületet a dévai Szent Ferenc Alapítvány hozta rendbe, otthont és tanulási lehetőséget teremtve a vidék szegény sorsú gyermekei számára. A Jézus Szíve Gyermekotthon kereken 10 esztendeje nyitotta meg kapuit. Jelenleg száznál több gyermeknek nyújtanak oktatást, nevelést, szeretetet e falak között. A zárdaépület különlegesen szép helyisége a 150 négyzetméter alapterületű kápolna, melyet a gyermekotthon megnyitásakor még nem volt lehetőség megfelelően rendbe tenni. Több mint 10 évvel ezelőtt, amikor az épületet átvettük és feljavítottuk, ezt a kápolnát, úgy ahogy volt, lezártuk. A gyermekeink gyakran kérdezik, hogy mi van a zárt ajtó mögött, de mi csak azt tudtuk, mertük mondani sejtelmesen, hogy a jövő majd meghozza a választ. A helybeli plébánossal, Szász János atyával és a közélet néhány meghatározó személyiségével egyeztetve arra gondoltunk, hogy a patinás hajdani kápolnát jó lenne felújítani, hogy a Zsil-völgyi magyaroknak legyen egy kulturális központjuk, ahol akár egy tanévnyitó szentmisét, színdarabot, koncertet, de miért ne, egy farsangi bált is meg tudnának szervezni.
A kápolna felújítása meghaladja a Szt. Ferenc Alapítvány anyagi lehetőségeit, ezért az április 23. ünnepségen gyűjtést is szeretnénk szervezni e multifunkcionális terem felújítására. A rendezvény során ismertetjük a terveinket, melynek kivitelezéséhez mindenki erejéhez mérten hozzájárulhat! Tisztelettel kérjük gyermekeink barátait, mindazokat, akik számára fontos a Zsil-völgyi magyarság fennmaradása, hogy segítsenek munkánkat jó végre vinni – írja a magnificat.ro honlapon Böjte Csaba OFM.
A petrozsényi jótékonysági rendezvényen fellépő NEMADOMFEL Együttes – amelyben a szólisták kivétel nélkül sérült (mozgáskorlátozott, értelmileg akadályozott és látássérült) előadók – Csaba testvér kíséretében több erdélyi helyszínen is koncertezik a napokban. Déván szombaton, április 22-én, délután 18 órától a városi római katolikus templomban lépnek fel, április 24-én Medgyesen, majd Tusnádfürdőn, Csíksomlyón, Szovátán hallgatható előadásuk.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

Jótékonysági rendezvény a petrozsényi kápolnáért
A szeretet új életet fakaszt
Reményteli jótékonysági rendezvénnyel indították vasárnap a petrozsényi zárdaépület kápolnájának felújítását. A tágas, romos állapotában is méltóságteljes helyiségben Szász János petrozsényi plébános és Böjte Csaba OFM celebrált misét, majd a köszöntőket követően a magyarországi Nemadomfel együttes tagjai, illetve a Szent Ferenc Alapítvány dévai és Zsil-völgyi gyermekei tartottak előadást.
Házigazdaként Lönhard Andrea, a petrozsényi Jézus Szíve Kollégium vezetője köszöntötte a meghívottakat és mindazokat, akik fontosnak tartották jelen lenni ez ünnepségen, biztatni, bátorítani egymást és anyagiakkal, imával, jó szóval vállalni részt a kápolna megújulásában.
A petrozsényi zárdát 1893-ban kezdték el építeni és 1894-ben a mallersdorfi nővérek már beindították a leányiskolát, mely bő fél évszázadon keresztül nyújtott lelki-szellemi nevelést a helyi fiataloknak. 1948-ban a felekezeti oktatást beszüntették, az iskolát és az épületet államosították és ezzel elindult a hanyatlás útján. Az épület visszaszolgáltatását követően az egyház, illetve a mallersdorfi nővérek rendje a dévai Szent Ferenc Alapítványnak adta az épületet, amely 2001-ben elkezdte annak felújítását, és megnyitották a Jézus Szíve Gyermekotthont, felélesztve az évtizedek során elsorvasztott petrozsényi magyar oktatást. Ma száznál több nehéz sorsú gyermeknek nyújt nevelést, védelmet, szeretetet az intézmény, illetve az ennek teret biztosító évszázados épület, melyben osztálytermek, lakótér, étkezde, tornaterem áll a gyermekek rendelkezésére.
A még felújításra váró kápolna története kapcsán Böjte Csaba atya hangsúlyozta: nem a múlt boncolgatása a feladatunk, nem az ítélkezés és a számonkérés, hiszen Jézus sem ezt tette. A Megváltó egész élete a szeretetről, megbocsátásról, irgalmasságról szólt, kezdve a bethlehemi jászoltól, egészen a feltámadást követő találkozásokig. És ennek a szeretetnek kell munkálkodnia bennünk is, a Szentlélek által. Tekintettel a mallersdorfi nővérek bajorországi alapítójára, Böjte atya, Szent István király feleségének, a szintén bajor származású Boldog Gizellának életpéldáját állította a jelenlévők elé. Férjével 42 év házasság alatt közel 2000 templomot emeltek szerte a Kárpát-medencében és a királyné maga gondoskodott ezeknek a felszereléséről, terítők, miseruhák elkészítéséről. Öt gyermeke közül bár csak Imre herceg érte meg a felnőttkort, ő is, apja is, nevelője is a szentek sorába került. Talán érdemes lenne ma is példaként tekinteni erre a szülő–gyermek–nevelő kapcsolatra, melyben mindhárman szentté váltak. – A mi feladatunk az, hogy szeretetünk által szentté tegyük a körülöttünk élőket. Hogy gyermekeink szeressék egymást, becsüljék meg szülőföldjüket, hogy együtt, bizalommal tudjunk építkezni itt Erdélyben, a Kárpát-medencében, és ezzel a bizalommal újítsuk fel a petroszényi kápolnát is. Legyen benne újra élet, lelki program, kulturális rendezvény, öröm, jókedv és szeretet – fogalmazott Böjte Csaba atya, arra biztatva a jelenlévőket, hogy mindannyian induljanak el a szeretet és a bizalom útján. A felkérésre mintegy válaszként érkezett a rendezvény meghívottjainak szava. Tiberiu Iacob Ridzi polgármester elismeréssel és biztatóan szólt a helyi magyar közösséghez, a Szent Ferenc Alapítvány képviselőihez, teljes körű támogatásáról biztosítva őket, anyagi hozzájárulást ajánlva fel a kápolna felújításához. Hasonló támogatási szándékról beszélt Petrozsény hűséges testvérvárosának, Várpalotának polgármester asszonya, Campanari-Talabér Márta, aki hangsúlyozta, az általa képviselt önkormányzat mellett a helyi kisebb-nagyobb közösségek is támogatni kívánják a petrozsényi kápolna felújítását. A rendezvényen jelen lévők tisztelettel fogadták körükben a mallersdorfi nővérek képviselőit is, akik örömmel nyugtázták, hogy az eredeti rendeltetését visszakapott épület kápolnája is megújulhat, és szintén támogatásukat ígérték. És minden bizonnyal hasonló szándék fogalmazódott meg a rendezvény valamennyi résztvevőjében, hiszen a romosan is impozáns kápolna látványa, illetve a Csaba atya által tolmácsolt biztatás mellé még további erősítésként érkezett a petrozsényi gyermekek üde tánca és dévai társaik kedves színpadi előadása. Utóbbiak Pál Éva nevelőnő irányításával adták elő a Néma Leventét, szép tiszta kiejtéssel, fiatalos bájjal mutatva be a középkori szerelmi históriát. A rendezvénynek szívet melengető mozzanata volt a budapesti Nemadomfel együttes fellépése is. Az erdélyi turnéra indult, különböző fogyatékkal élő fiatalok nem csupán fizikailag bírták táncra a jelenlévőket, de lelküket is dalra fakasztották. Remélhetőleg a szívből dalolt Soha nem adom fel! napról-napra elszántabban hangzik majd a petrozsényi kápolna falai között és azon kívül is családjainkban, templomainkban, iskoláinkban.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

Egy erdélyi könyvbemutató turnéról
A napokban kikerült a nyomdából Frigyesy Ágnes Az Úr csodásan működik – Erdélyi nagy Tanúságtevők – Ferencz Béla Ervin OFM, Tőkés István, Bíró János Antal OFM című könyve, mely alkalomból a kötet szerzője a jövő héten erdélyi könyvbemutató körútra indul. Második erdélyi könyvbemutató körútját augusztusra tervezi.
Takaró Mihály irodalomtörténész a kötet bevezetőjében így ír: „Hiánypótló, egyszersmind friss, eredeti munkát tart az olvasó a kezében. A Szalézi Szent Ferenc-díjas, sokszínű és sokrétű munkát végző újságíró Frigyesy Ágnes arra vállalkozott, hogy a történelmi félmúltat és jelent összekötve, felekezeti korlátokon túllépve, három ’istenszolga’ életútját bemutatva példákat tárjon elénk, XXI. századi magyarok elé arról, hogy a hit, a szeretet, a remény örök megtartó erő, mely bátorságot, hűséget, bizodalmat teremhet abban, aki mindvégig, rendületlenül ezekbe kapaszkodik…”
Urbán Erik ferences szerzetes, érseki helynök, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója a kötet ajánló soraiban rámutat: „Sokatmondó a kötet címe is: Az Úr csodásan működik – Erdélyi nagy Tanúságtevők, hiszen e kötetnek nemcsak az a célja, hogy csupán emlékeztessenek egy adott korban, politikai rendszerek viszontagságai között nagyrészt leélt életutakra, hanem az egyes eseményekben felismerjük Isten gondviselését népe iránt, hiszen minden időben megadja azon karizmatikus személyeket, akik elveszítik életüket Istenért és felebarátiakért, így kiteljesítve azt.
A Budapesten élő Frigyesy Ágnes első erdélyi körútjának várható programja:
Május 7., 12 óra, Déva, ferences templom – déli szentmise utáni könyvbemutató
Május 7., 17 óra, Szászváros – Szent Erzsébet Gyermekvédelmi Központ, ferences kolostor ebédlője – teadélután
Május 8., Gyulafehérvár – papi szeminárium díszterme, 60 kispapnak (zártkörű)
Május 9., 18 óra Székelyudvarhely – Városháza, Szent István díszterem
Május 10., 18 óra Gyergyószárhegy, Művelődési Ház, Cike terem
Május 12., 17 óra, Kovászna – Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ épülete
Május 13., (szervezés alatt) Sepsiszentgyörgy, esetleg Málnás
Május 14., 10.30, Csíksomlyó, kegytemplom – szentmise utáni könyvbemutató
Május 14., 17 óra Csíkszereda, Millenniumi templom – szentmise utáni könyvbemutató
Az első négy nap alkalmain közreműködik Kegye János pánsípművész. http://itthon.ma/kult

Kányádi Sándort köszöntötték 88. születésnapján Budapesten
MTI - Kányádi Sándor Kossuth-díjas költőt, a Nemzet Művészét köszöntötték 88. születésnapja alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) szerdán Budapesten.
Isten éltesse a Kárpát-medence legnagyobb élő költőjét! – mondta az eseményen Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, aki szerint Kányádi Sándor minden versében ott van „a gyermekekhez lehajló jóság és vidámság, amelyre nagyon nagy szükség van a mai világban". „Áldott az az ember, aki be tudja lopni az emberek szívébe a gyermeki derűt és jókedvet" – fűzte hozzá. Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója úgy fogalmazott, intézménye büszkén vállalja, hogy Kányádi Sándor születésnapjait megünnepli. Mint felidézte, az erdélyi születésű költő alapító tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának és ötletadója az ország egyik leglátogatottabb közgyűjteményének, a Mesemúzeumnak. Az eseményen a Kaláka együttes zenélt, Kányádi Sándor Fekete-piros című versét Havas Judit előadóművész szavalta, a Nyári alma ül a fán és a Könyörgés tavasszal című költeményeket a gyerekeknek meghirdetett 19. Kányádi Sándor Szavalóverseny résztvevői adták elő. A versenyt szervező Szilágy megyei Varsolc iskolájának igazgatója, Dénes Irén elmondta: az idei megmérettetésen kilencven gyermek versenyez több mint tíz megyéből. Kányádi Sándor úgy fogalmazott: a varsolci verseny minden évben bizonyítja, hogy „nincs külön gyermek és felnőtt vers, csak vers van vagy nemvers". Kányádi Sándor 1950 óta publikál, gyermekeknek szóló verseskötetei (Három bárány, Kenyérmadár, Tavaszi tarisznya) mellett drámai hangú versekben adott számot arról, hogy a bukaresti zsarnokság milyen nyomasztó súllyal nehezedett az erdélyi magyar életre és kultúrára (Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban). Az 1989-es politikai változások után nemcsak a múlttal vetett számot, hanem keserű iróniával arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokság továbbra is él a társadalom mélyebb szerkezeteiben (Kuplé a vörös villamosról). Válogatott versei 1992-ben Vannak vidékek címmel jelentek meg. 2009-ben jelent meg Előhang című könyve, amely verseit és műfordításait tartalmazza. 2010-ben adták ki Az elveszett követ című művét. 1993-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 2000-ben megkapta a Közép-európai Irodalmi és Kulturális Társaság (CET) millenniumi különdíját. 2002 óta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja. 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével ismerték el, 2010-ben Bethlen Gábor-díjban részesült. 2013-ban megkapta az Emberi Méltóság Tanácsának Emberi méltóságért díját. 2014-ben Budapestért díjat kapott, ugyanebben az évben Nemzet Művésze díjjal tüntették ki. A teltházas eseményen részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke. Krónika (Kolozsvár)

Erdély nagy tanúságtevői
Az Úr csodásan működik
Mindhárman közel egy évszázadot éltek, mindhárman átélték a mostoha huszadik század viharait, mindhárman kemény üldözést vállaltak kettős meggyőződésükért: a magyarságért és a hitükért. A sors megpróbáltatásai azonban nem törték meg őket, egész életükön keresztül hűek maradtak a hithez és a nemzethez, derült ki a dévai belvárosi római katolikus templomban vasárnap tartott könyvbemutatóból, melyet a Szent Ferenc Alapítvány gyermekei tartottak roppant színvonalasan.
Frigyesi Ágnes újságíró szinte az utolsó pillanatokban beszélgetett el részletesen a három kiemelkedő erdélyi egyházi személyiséggel.Az Úr csodásan működik című könyv minapi budapesti megjelenését sajnos már egyikük sem érte meg: Tőkés István élete 100., Ferencz Béla Ervin 97., Bíró Antal pedig 99. évében adta vissza lelkét Teremtőjének 2016-ban.
Tőkés István, a forradalmár-politikus-püspök Tőkés László édesapja református lelkipásztor volt, Ervin atya és Antal atya pedig római katolikus pap. Mindhármat meghurcolta az ateista kommunista diktatúra, mindhárman megszenvedtek a kisebbségeket elnyomó rendszer éveiben: Erdélyben a huszadik század a keresztény hitnek és a magyarság nemzeti létének szomorú, mostoha időszaka volt.
A könyvben a magyarországi újságírónő külön-külön mutatja be a három kiemelkedő személyiség életútját, nehéz pillanatait, a vezérfonal azonban az Istenbe vetett mély hit, amely erőt és reményt adott még a legkilátástalanabbnak tűnő időkben is, példát mutatva az utókornak bátorságból, kitartásból, gerincességből és magyarságból.
A Szent Ferenc Alapítvány diákjai nagyszerűen mutatták be az erdélyi nagy tanúságtevőkről szóló, Budapesten áprilisban megjelent könyvet
Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)

Böjte Csaba lesz az Aranycsapat emlékévének fővédnöke
Böjte Csaba ferences szerzetes lesz az Aranycsapat idén kezdődő és 2018 végéig tartó emlékévének fővédnöke – mondta az emlékévet kezdeményező Lomnici Zoltán, az Emberi Máltóság Tanácsának elnöke szerdán Budapesten.
Lomnici Zoltán elmondta, az Aranycsapat emléke nemcsak a sportot kedvelők, hanem az egész nemzet, a nemzeti önbecsülés és önértékelés számára is szimbolikus jelentőségű. Éppen ezért fontosnak tartotta, hogy olyan embert kérjen a fővédnökségre, akit vallási hovatartozástól, politikai beállítottságtól független tisztelet és szeretet vesz körül. Böjte Csaba úgy fogalmazott: „ezt a világot fenntarthatóvá kéne tenni, ehhez pedig fenntartható vágyakat kéne a felnövekvő fiatalság szívébe ültetni". Félelmetesnek nevezte, hogy ma mindenki a hatalommal és pénzzel tartja elérhetőnek a boldogságot, hozzátéve, hogy ha mindenki arra vágyik, örökösen „egymásnak fogunk esni". Böjte Csaba rámutatott: olyan vágyakat kellene a fiataloknak adni, amilyenek Puskásék szívében is éltek. „A sport, a művészetek szeretete, a természet, a világ megértésének vágya is lehet a kibontakozás útja" – tette hozzá a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője. Lomnici Zoltán elmondása szerint az emlékév során nem grandiózus eseményeket szeretne, hanem minél több helyen megtartott megemlékezéssel „eljutni a szívekhez". Hozzátette: 2014-ben magánemberként kezdeményezte a megemlékezés-sorozatot, és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár április elsején jelentette be az emlékévet. Mint mondta, a 2018 végéig tartó időszakban az évszázad mérkőzésének tartott, a londoni Wembley Stadionban megvívott 6:3-as mérkőzés 65. évfordulója mellett még tucatnyi, az Aranycsapathoz köthető évforduló lesz. Példaként említette Bozsik József halálának 40., Lantos Mihály és Budai László születésének 90. évfordulóját. Lomnici Zoltán kitért az erdélyi magyar egyházi ingatlanok visszaadásának ügyére is. Mint mondta, a közelmúltban Brüsszelben jelezte, hogy Románia a mai napig nem teljesítette az Európai Unióba lépésekor vállalt kötelezettségét, hogy visszaszolgáltassa a jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanokat. Hozzátette: a 2500 ingatlan egyharmadát szolgáltatták vissza, és a visszaadott ingatlanokat is megpróbálják újra elvenni az egyházaktól. Elmondta: egyetért a gyulafehérvári főegyházmegyével, amely egy esetleges 2018-as romániai pápalátogatás feltételéül szabná a kommunista rezsim által államosított egyházi javak visszaszolgáltatását.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

Irakban misézett Böjte Csaba
Négy napot töltött az Iszlám Államtól visszahódított területeken, keresztények között Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója, számtalan árva és nehéz sorsú erdélyi gyerek mentora a Magyar Nemzetnek nyilatkozott.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója, számtalan árva és nehéz sorsú erdélyi gyerek mentora a lap kérdésére elmondta: két napja érkezett haza a háborús területről, és nagyon megrázták a látottak. Bibliai tájakon, a ninivei fennsík falvait és városait látogatta meg, káld és asszír keresztény, valamint asszír keleti ortodox közösségeket. A szerzetes bejutott az Erbil környéki menekülttáborokba is, ahol sok Krisztus-követő lelt menedékre.
Böjte Csaba arról mesélt: járt olyan keresztény katedrálisban, amelynek márványoszlopait fáradt olajjal mázolták be az iszlamisták, hogy utána felgyújthassák. Látott porig lerombolt templomokat, golyószóróval szétlőtt kereszteket is. Hangsúlyozta, hogy a gyűlöletre nem a bosszú a jó válasz.
Hasonlóan gondolkodnak a helyi papok is. A közösen celebrált miséken olajfákat szenteltek meg, és a visszatérő családoknak olajfacsemetéket ajándékoztak, hogy a vérrel áztatott földbe a béke szimbólumait ültessék el.
Böjte Csaba megdöbbent azon, hogy a nagyvilág mennyire nem kíváncsi a közel-keleti keresztények szenvedésére. Beszámolt arról is, hogy gyűjtés indult a káld-szír-asszír testvérek visszatelepedésének megsegítésére, a településeik és templomaik újjáépítésére.
Mindezekről a ferences rendi szerzetes azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke hívott össze szerda délután, és ahol bejelentették: 2018 novemberéig, az emlékezetes londoni 6:3-as labdarúgó mérkőzés évfordulójáig emlékévet szentelnek az Aranycsapat sikereinek. Ennek a rendezvénysorozatnak lesz a fővédnöke Böjte Csaba.
Lomnici Zoltán elmondta azt is: petícióval fordult Brüsszelhez amiatt, hogy Románia nem tett eleget az unióhoz való csatlakozáskor elfogadott kötelezettségeinek, és az erdélyi magyar egyházaktól a kommunizmus idején elkobzott kétezer-ötszáz ingatlan kevesebb mint egyharmadát adta vissza. Az ügyben múlt héten meghallgatást tartottak, ahol elmondta: a helyzet nemhogy javult volna, hanem immár olyan ingatlanokat is megpróbálnak elvenni, amelyeket korábban visszaadtak a jogos tulajdonosnak. Lomnici támogatja a Gyulafehérvári Főegyházmegye felhívását, amely szerint a jövőre tervezett romániai pápalátogatás egyik feltétele legyen az, hogy előtte a katolikus egyház ingatlanait maradéktalanul visszaszolgáltassák.
mno.hu; http://itthon.ma/karpatmedence

Három Krisztus-szolga példája (Az Úr csodásan működik)
A Szalézi Szent Ferenc-díjas, sokszínű és sokrétű munkát végző újságíró Frigyesy Ágnes arra vállalkozott, hogy a történelmi félmúltat és jelent összekötve, felekezeti korlátokon túllépve, három „istenszolga” életútját bemutatva példákat tárjon elénk, XXI. századi magyarok elé arról, hogy a hit, a szeretet, a remény örök megtartó erő, mely bátorságot, hűséget, bizodalmat teremhet abban, aki mindvégig, rendületlenül ezekbe kapaszkodik.
A nagy erdélyi tanúságtevők közül három, a huszadik századot átívelő „szent ember” sorsát, életútját tárja elénk. A szerző AZ ÚR CSODÁSAN MŰKÖDIK címet adta munkájának, mely közismert éneke a keresztény-keresztyén világ közösségének. Több mint két esztendő kitartó kutatómunkájával, számtalan utazással és dokumentumok gyűjtésével készült el a három nagyinterjú, mely a könyv centrumát képezi.
A meglepően gazdag, eredeti fotóanyag is arra utal, hogy a kötet szerzője különleges és feltétlen bizalmát nyerte el riportalanyainak, akik egyben emberi, szellemi és keresztény értelemben példaképek is számára.
Három, kivételesen hosszú életút, három sors, mindhárom egy évszázadot átívelően ad példát arra, hogyan lehet az ember és az emberiség legnagyobb viharait, válságait túlélni hittel, erővel szolgálva. Ferencz Béla Ervin OFM, Tőkés István és Bíró János Antal OFM egyenként kivételesen hosszú életpályája arra is példa egyben, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül, a Jézussal járó élet egyforma konzekvenciára készteti a benne hívőket az élet nagy kihívásaival szemben. Egy gyergyószárhegyi földműves családból származó ferences szerzetes az első tanúságtévő, akit Márton Áron mártírpüspök szentelt fel így: ,,Vértanúkká szentellek titeket”. S valóban, kihirdették halálos ítéletét, melyet később változtattak életfogytiglanra! A börtön, a megaláztatások, verések, kínzások sem törték össze hitét, melyből, míg magyar ember él a Földön, mindig erőt meríthet. Emlékművét tanítványai és művei állítják neki a magyar idők végezetéig. Papi jelmondata „Hirdesd a szegényeknek az evangéliumot!” Tőkés István református lelkész is Székelyföld szülötte, Málnáson látta meg a napvilágot. Lelkész családban született, püspököt nevelt (Tőkés László) a hazának, ki a hitet megtartotta, ezért hite megtartotta. Végezetül eltétetett neki az örök életnek koronája! A 99 évet élt Bíró János Antal ferences atya 85 esztendősen úgy érezte, még dolga és szolgálata van ezen a földön, és testi nyomorúságait legyőzve ajánlotta fel Böjte Csabának segítségét abban az új ember- és lélekmentő programban, mely Déván kezdődött. Még 85 évesen is arra gondolt, hogy mit tehetne Isten országának építéséért, népéért és a hazáért. Ő is Székelyföld szülötte, zsellércsalád sarja, Márton Áron tanítványa. És „lelki kenyér-sokasító”, mint minden igaz keresztény „szentember”. A kötet vele készült nagyinterjújának utolsó mondatai e hosszú élet tökéletesre sűrített összefoglalásaként így hangzanak: „Háromszor írtam alá a halálos ítéletemet, lelki dolgaimat elvégeztem, testamentumot nem kell csinálnom, hozzátok a szent útravalót, a keresztet. Soha életemben tisztábban, nyugodtabban el nem mondtam a Miatyánkot, azt a kérését: – Legyen meg a Te akaratod, miként a mennyben, úgy a földön is…” Mi, a XX. század sebesült hitű keresztényei-keresztyénei épüljünk, gyógyuljunk eme egyre sötétedő, szekularizálódó világban e messze világító három Krisztus-szolga életéből, erejéből, hitéből. Isten e három ember-fáklyája mutasson utat a valódi világosság, a Világ Világossága felé vezető úton, gyakran sötéten botorkáló életünkben e könyv szavai által is!
TAKARÓ MIHÁLY
A könyv bemutatóját Sepsiszentgyörgyön szombaton 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében tartják. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tanúságtevők emberközelben (Frigyesy Ágnes Sepsiszentgyörgyön)
Sepsiszentgyörgy volt az utolsó háromszéki állomása annak a körútnak, mely során az erdélyi közönség megismerhette Frigyesy Ágnes budapesti újságíró interjúkötetét, amelyben az általa erdélyi nagy tanúságtevőknek nevezett istenszolgákkal, Ferencz Béla Ervin, valamint Bíró János Antal ferences szerzetesekkel, illetve Tőkés István lelkipásztor-teológusprofesszorral, egykori püspökhelyettessel készített beszélgetések kaptak helyet.
Bedő Zoltán újságíró, házigazda felvezetőként Takaró Mihály irodalomtörténésznek Az Úr csodásan működik című könyvhöz írt előszavát olvasta fel, mely szerint hiánypótló és egyszersmind friss, eredeti munka Frigyesy Ágnes két év kitartó kutatása eredményeként megszületett kötete. A kiadvány ft. Urbán Erik érseki helynök, a csíksomlyói kegytemplom igazgatójának ajánlásával kerülhetett nyomdába. A könyv félmúltat és jelent összekötve, felekezeti korlátokon túllépve három istenszolga életét mutatja be, példát állítva ezáltal a 21. század magyarsága elé a hit, a szeretet és a remény megtartó erejéről három kivételesen hosszú, szenvedésekkel, nélkülözéssel és üldöztetéssel tarkított, de végig a Gondviselés kísérte életpályán keresztül. A házigazda felvetésére Frigyesy Ágnes úgy vélte, a kötet létrejötte nem véletlen, és abban, hogy mondhatni az utolsó pillanatban sikerült ily mélységekben megszólaltatnia e három különleges életű istenszolgát – mindhárman 2016-ban távoztak az élők sorából –, talán az is nagy szerepet játszott, hogy ő maga is keresztény gyökerű családból származott (a férfiak a piarista iskolák növendékei), s a rendszerváltást követően megtalálta az utat a keresztény újságírás irányába. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a Mindszenty Alapítványhoz került, ahol az egykori bíboros hagyatékának hazahozásán dolgozott mások mellett az emigrációban élő Szőke János atya. Általa erősödött meg hitében, és végképp erre a pályára lépett, majd az erdélyi rokoni szálak révén megismerhette a két ferences atyát, valamint Tőkés Istvánt. Ervin atyához az újságírói kíváncsiság vonzotta, és elsőként sikerült beszélnie a rendszerváltást követően a gyergyószárhegyi kolostorban élő „remetével”. A beszélgetés végül életfogytig tartó barátsággá alakult. Tőkés Istvánnal való ismeretsége is szép múltra tekint vissza, több mint tizenöt éves mély barátságról van szó – amely fia, Tőkés László volt püspök, egykori temesvári lelkipásztor révén szökkent szárba –, és amelynek végén született meg a könyvben olvasható interjú, illetve e bensőséges viszony révén kerülhettek hozzá a közölt fényképfelvételek, levelek. Bíró János Antal atyával sajátosabb viszonyt ápolt, mivel zárkózottabb, életéről mégis beszélni, írni kívánó emberről volt szó – idézte fel Frigyesy Ágnes. A könyvbemutató körút kapcsán elmondta, az állomásokat nem feltétlenül szándékosan választották ki, valahogy mégis keretesre alakul, hiszen Déván a Szent Ferenc Alapítványnál kezdték, majd Csíksomlyón (Ervin atya utolsó lakhelyén) zárják. Az alapítvány vezetője, Böjte Csaba atya mindkét szerzeteshez szorosan kötődik. A könyv címének választott, Az Úr csodásan működik megállapítás azonos azzal a tanáccsal, amellyel Ervin atya Böjte Csabát annak idején elindította a gyermekmentő pályájára, ami viszont nem lett volna lehetséges Csaba testvér áldozata nélkül, aki vállalta, hogy Szászvárosban a helyébe lép a szószéken, míg a máig működő mentőmissziót végzi – részletezte az összefüggéseket a szerző. A három, a kommunizmus alatt számtalan szenvedést (súlyos börtönéveket is) megélt istenszolga életútjának rövid – a kötetben szereplő – leírását, illetve kisebb, de a jellemüket híven visszaadó szövegrészletet Józsa Zsuzsanna újságíró, Damokos Kinga, illetve Tölgyesi Erik és Karola tolmácsolta, utóbbiak egyházi énekekkel is ünnepélyessé téve a baráti hangulatú találkozót. Frigyesy Ágnes kiegészítésnek szánt történeteiből – az ismerkedések körülményei, az atyák mellett, valamint Tőkés István családjában megélt élmények – egy még emberibb képet ismerhettek meg az érdeklődők (a kilencvenedik évén túl lévő Ervin atya foglalatosságai, Tőkés István személyes hangvételű, gyöngybetűkkel a szerzőnek írt levelei, Bíró és Ervin atya emlékei Márton Áron püspökről), amint arra is fény derült, hogy további feladat vár a szerzőre. Míg a két ferences szerzetes lelki és szellemi hagyatékát a rend viszi tovább, Tőkés István halála előtt arra kérte, lányával, Tőkés Eszterrel dolgozzák fel az egykori Securitate által róla összeállított dossziét.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Életsorsok bizonyítják: az Úr csodásan működik
Szomorú vagyok, mert három nagyszerű ember ma nem lehet közöttünk – kezdte mondandóját Frigyesy Ágnes: Az úr csodásan működik című könyvének gyergyószárhegyi bemutatóján Bartis Edit könyvtáros, az esemény házigazdája. A kötet – mélyinterjúkon keresztül – három kiemelkedő egyházi személyiség, P. Ferencz Béla Ervin és Bíró János Antal ferences szerzetesek, valamint Tőkés István református lelkész életútját mutatja be. A bemutatóra sokan összegyűltek a szárhegyi kultúrotthon Cika-termében. Az eseményről Kertész László számol be.
A helyi kolostor templomában tartott szentmisével kezdődött a szárhegyi esemény, majd a kultúrotthon Cika-termébe vonultak az emlékezők, ahol Frigyesy Ágnes: Az úr csodásan működik című könyvét mutatták be. A kecskeméti születésű újságíró, az általa készített interjúk révén mutatja be Ferencz Béla Ervin és Bíró János Antal ferences szerzetesek, valamint Tőkés István református lelkész életútját, a három istenszolga életének szép pillanatait és megpróbáltatásait. Különleges, érzelemdús volt a szárhegyi bemutató, hisz Ervin atya épp aznap töltötte volna 97. életévét, a szerző elmondása szerint nagyon készült a könyvbemutató körútra, személyesen is szeretett volna ott lenni az eseményeken. „De hát itt van, most is itt van velünk” – hangsúlyozta. Frigyesy Ágnes megosztotta a jelenlévőkkel a könyv létrejöttének körülményeit, mondván mindhármukkal sokat beszélgetett, így alkalma volt elmélyülni az életútjukban. Mint mondta, amikor elkezdte írni a könyvet, mindössze annyit tudott, hogy Erdélyi nagy tanúságtevők lesz a címe vagy alcíme, Az úr csodásan működik címet pedig az ismert református ének ihlette. – Az úr csodásan működik, ezt pedig mindhárom életútban felfedezhettem – jegyezte meg a szerző, majd hozzátette, az is érdekes, ahogyan a szálak összefonódnak, hiszen Ervin atya indította el Böjte Csaba ferences szerzetest, akinél Antal atya jelentkezett időskorában munkára. A rendezvény házigazdája, Bartis Edit szárhegyi könyvtáros Takaró Mihály, Magyar Örökség-díjas irodalomtörténész méltatószavait olvasta fel a könyvről: „Hiánypótló, egyszersmind friss, eredeti munkát tart az olvasó a kezében. A Szalézi Szent Ferenc-díjas, sokszínű és sokrétű munkát végző újságíró, Frigyesy Ágnes arra vállalkozott, hogy a történelmi félmúltat és jelent összekötve, felekezeti korlátokon túllépve, három »istenszolga« életútját bemutatva példákat tárjon elénk, XXI. századi magyarok elé arról, hogy a hit, a szeretet, a remény örök megtartó erő, mely bátorságot, hűséget, bizodalmat teremthet abban, aki mindvégig rendületlenül ezekbe kapaszkodik.” – Tudtam, hogy jó kezekben van az a szellemi örökség, amit a könyv által megismerhetünk – fogalmazott a bemutatón Danguly Ervin, Gyergyószárhegy polgármestere. A kötet egyébként rendkívül friss, húsvétkor ment a nyomdába, a szerző azonban előre részleteket küldött belőle, amelyeket Böjte Csaba testvér szárhegyi otthonának gyermekei olvastak fel. A meghitt hangulat emeléséhez Kegye János pánsípművész játéka is hozzátett, bizony egy-egy helyen előkerültek a zsebkendők a jelenlévők között. A körút következő állomásai Kovászna és Sepsiszentgyörgy, végül pedig vasárnap a csíksomlyói kegytemplomban, és szintén aznap a csíkszeredai Millenniumi-templomban mutatják be. A szerző egyébként minden kötet megvásárlásának tíz százalékával a Böjte Csaba otthonaiban nevelkedő gyermekeket támogatja. Hargita Népe (Csíkszereda)

Iszlám Állam – Böjte Csaba: az elüldözött iraki keresztények „talpra fognak állni"
A menekülttáborban élő, otthonukból elüldözött iraki keresztények összetartanak, szeretik és segítik egymást, és „talpra fognak állni" – mondta Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Budapesti Székely Kör rendezvényén hétfő este Budapesten.
Böjte Csaba előadásában kiemelte: iraki utazása során azt tapasztalta, hogy azok káld keresztények, akiket az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei elüldöztek otthonukból, és három éve az erbíli menekülttáborban élnek, lelkileg egészségesebbek mint mi.
Hozzátette: az erbíli menekülttáborban 1400 konténerben 5000 ember lakik, de vasárnaponként több szentmisét is tartanak a tábor közepén felállított, 1000 férőhelyes sátorban. Mert, mindazok ellenére, ami velük történt és történik, bíznak és hisznek Istenben. „Ezt a lelkületet kellene megtanulnunk nekünk is" – hangsúlyozta.
Böjte Csaba kitért arra: a térségben az elmúlt ezer évben 12 nagy népirtás volt, többek között az örmény népirtás idején „egy füst alatt közel hatszázezer káld keresztényt is kivégeztek".
Csak a ninivei fennsíkon több mint háromszáz olyan kolostor- és templomrom van, amit az elmúlt száz években pusztították el – fűzte hozzá.
Ugyanakkor az Erbílbe érkező menekültek szinte azonnal egyetemet építettek. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a magyar kormány adományából épülő iskola pedig, amelynek alapkövét tavasszal tették le, ősszel már működni fog.
"Azért mentem, hogy vigasztaljam őket, de én kaptam erőt, bátorítást tőlük" – fogalmazott Böjte Csaba.
Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes köszöntőjében hangsúlyozta: egy várost nem csak az épületei, hanem a benne élők szellemisége, lelkülete is meghatároz. Budapest pedig leginkább szellemileg, lelkileg szorul fejlődésre, hogy szociálisan érzékenyebbé, elfogadóbbá váljanak lakói. Ferencz Vilmos, a Budapesti Székely Kör elnöke arról beszélt: Csaba testvér „áldozatos munkája" erősíti a Kárát-medencében és a világban szétszórtan élő magyarok összetartozását. „A nemzetstratégiáról sokat és sokan beszélünk, de Csaba testvér csinálja" – fogalmazott.
MTI; Erdély.ma

Kiemelten figyelnek az otthoni beteggondozásra (Kihirdették a szociális pályázat eredményeit)
Meggondolatlan és felelőtlen döntést hozott a kormány, amikor megvonta a törvény szerinti februári támogatást a szociális ágazatban tevékenykedő civil szervezetek egy részétől, majd márciusban a korábbi összegeknél 25 százalékkal kevesebbet fordított e célra – mondta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke tegnap az idei szociális pályázatok elbírásálását ismertető tájékoztatón. A kialakult helyzet miatt a megyei önkormányzat a tavalyi összeg kétszeresét osztotta szét a pályázó szervezetek között, amelyek képviselői az alkalomból beszámoltak tevékenységükről.
A szociális szolgáltatások közül Tamás Sándor az otthoi idősgondozást nevezte a legfontosabbnak, a 800 ezer lejes pályázati keretből ez a tevékenységi terület 500 ezer lejt kapott. A megyevezető azzal indokolta a pályázat késői kiírását, hogy amíg nem volt megyei költségvetés, az önkormányzat nem dönthetett az összegről, bár az érintett szervezetek éppen az év elején voltak a legnagyobb bajban az állami támogatás megvonása miatt. Vass Mária, a szociális gondozói és gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetője ismertette a 2007-ben indult megyei támogatási programot, és kiemelte, míg az első évben 110 ezer lejre pályázhattak a civil szervezetek, idén közel nyolcszorosa ez az összeg. A május 5-i határidőig nyolc szervezet tizenhárom pályázatot nyújtott be, mindeniket pozitívan ítélte meg az elbíráló bizottság. A sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány 203 ezer lejt kapott az otthoni beteggondozói szolgálatra, amelyet jelenleg tizenhét önkormányzat területén ötvenkét településen működtet a szervezet. Tóth Anna, az ágazat vezetője elmondta, havonta több mint kilencszáz idős embert gondoznak, közülük közel ötszázat hetente többször, a többieket alkalomszerűen, havonta kétszer-háromszor látogatják. Júliustól bővítik a tevékenységet, Málnás és Uzon kilenc településén indítják be a szolgáltatást. A terepmunkát huszonnégy főállású asszisztens és ápoló végzi, nyolcan a programszervezésben, szakmai koordinálásban dolgoznak. A megyevezetők közbenjárásával sikerült egységesíteni a helyi önkormányzatok anyagi hozzájárulását a szolgáltatás finanszírozásához, a pályázati úton elnyert támogatás mellett ez is biztonságot nyújt a tevékenységük folytatásához – hangsúlyozta Tóth Anna. A Diakónia fogyatékkal élő fiatalok számára létesített nappali integrációs központja 63 ezer lejt nyert a pályázaton, amit Makkai Péter, a program vezetője megköszönt, és némi iróniával azt mondta, a támogatások megvonásával a kormány megtanítja a civil szervezeteket önállóan boldogulni. Kiemelte, tíz évvel ezelőtt még jelentős volt a külföldi szervezetektől kapott segítség, jelenleg ez a támogatás egyre kevesebb, mert a külföldi partnerek belátták, korábbi kedvezményezettjeik képesek autonóm módon megszervezni és fenntartani a tevékenységüket. A legnagyobb pályázati összeget, 220 ezer lejt a Gyulafehérvári Caritas háromszéki szervezete otthoni beteggondozói szolgálata kapta. Hubbes Kinga területi képviselő elmondta, több mint harminc településen hétszáz idős beteget látnak el, mottójuk: a szükség közelről látszik. Ezt azért hangsúlyozta, mert szerinte a megyei önkormányzat is eszerint járt el, amikor az anyagiak hiányával küszködő civil szervezetek segítségére sietett, hogy folytathassák a közösség érdekében végzett munkájukat. Ezenkívül a Caritas 39 ezer lejt nyert a nehéz helyzetben lévő családból származó gyermekek őrkői nappali központja működtetésére és 48 ezer lejt komplex szociális szolgáltatásokra, amelyekkel gyermekeket és nehéz sorsú családokat segítenek falvakban. A baróti Laura Házban tizenkilenc helyi és erdővidéki fogyatékkal élő gyermekkel és fiatallal foglalkoznak, a létesítményt működtető egyesület folyamatosan anyagi gondokkal küzd. Tevékenységüket idén 45 ezer lejjel támogatja a megyei önkormányzat. Cseresznyés Emília egyesületi elnök úgy véli, az iskolákban folytatott érzékenyítő programokkal és a különböző baróti eseményeken való részvétellel változtatni tudtak a helyiek viszonyulásán a fogyatékkal élő embertársaikhoz. Kiemelte a tavaly novemberi Fogadjunk, kibírod elnevezésű futóversenyüket, amelyen a Laura Ház javára gyűjtöttek, és a helyi közösség felkarolta akciójukat. A dévai Szent Ferenc Alapítvány a sepsibükszádi, kovásznai, esztelneki és kézdiszentléleki nappali központok javára kapott 66 ezer lejes támogatást, hogy folytathassa áldásos tevékenységét az elhanyagolt gyermekek körében. A Kovászna Megyei Vöröskereszt az otthoni betegápolásra kapott 55 ezer lejes támogatást, mely szolgáltatás által havonta átlagban száz idős számára nyújtanak segítséget. A szociomedikális ellátásban olyan egyedül élő idősek is részesülnek, akiknek senkijük nincs, ágyhoz kötöttek, esetenként naponta háromszor is el kell menni hozzájuk megetetni, megmosdatni. Szintén otthoni beteggondozásra pályázott az Izabella Alapítvány, idén 22 ezer lejes támogatást nyújt számára a megyei önkormányzat. Pap Adolf, a Vöröskereszt megyei igazgatója visszatért egy több mint másfél évtizedes javaslatára, hogy alakítsanak egy megyei testületet a szociális ágazat tevékenységének stratégiai megtervezése céljából. Minden változás a mi fejünkben történik – ezt a gondolatot népszerűsíti a sepsiszentgyörgyi Pro Nobis Egyesület, amely az általa létrehozott bölönpataki nappali központ működtetésére 39 ezer lejes támogatást nyert. Hetvenöt hátrányos helyzetű gyermek számára tavaly életvezetési tréninget tartottak, idén művészetterápiás foglalkozásokba vonják be a gyermekeket. Kernászt Huba, az egyesület ügyvezetője kiemelte, hogy programjukban nagy segítség a bölöni önkormányzat, és a helyi közösség is pozitívan fogadta a Pro Nobis jelenlétét. Az összegzésnél kiderült, az említett civil szervezetek több mint 1700 háromszéki beteget, idős embert ápolnak rendszeresen otthonaikban, és a más jellegű tevékenységeikkel együtt 340 alkalmazottat foglalkoztatnak. Többen hangsúlyozták, vannak nehéz időszakok a szervezetek életében, ilyen minden esztendő első néhány hónapja, amikor még nem tudják, miből fedezik a kiadásaikat, de bárhogy legyen, a rászoruló és a beteg ember megsegítését nem hagyják, nem hagyhatják abba.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyéves a Nők a Nőkért Gizella Egyesület
Sok, színes, közösségépítő programot terveznek
Egyéves múlt a Nők a Nőkért Gizella Egyesület, amelynek elmúlt évi tevékenységét tesszük mérlegre Zámbori Magdolna elnök és Vass Csilla titkár társaságában.
– Hölgyeim, milyen célokat tartottak a legfontosabbnak az Egyesület tavalyi tevékenységében?
– Legfontosabbnak tartottuk megismertetni az emberekkel a civilszervezetünket, ezért az arad-gáji katolikus templomban karácsonykor is, húsvétkor is apró ajándékokat osztogattunk – kezdi Vass Csilla. – Anyák napjára és Nőnapra virággal kedveskedtünk a hölgyeknek, a templombúcsú alkalmával a résztvevők között kiosztottuk a Gizella-ima kinyomtatott példányait.
– Miből fedezték az ajándékozást? Visszhangra talált-e az emberek, a hívek körében a törekvésük, gyarapodott-e a támogató tagságuk?
– Megalakulásunk óta sikerült önkéntes támogatókat is találnunk – kapcsolódik a beszélgetésbe Zámbori Magdolna –, az ő anyagi támogatásaikból finanszírozzuk a tevékenységünket, de számítunk a személyi jövedelemadó azon 2%-ára is, amivel mindenki támogathatja a civilszervezeteket. Tavaly ebből a forrásból is támogatták egyesületünket.
– Milyen programokat szerveztek az elmúlt évben?
– Az összesítésből kiderült, hogy tavaly 52 aktív napot tudhatunk magunk mögött, ami azt jelenti, hetente általában egy napot az arad-gáji közösségért dolgoztunk. A velük való folyamatos együttlét, gondjaik lereagálása meghozta a gyümölcsét, hiszen mind többen álltak mellénk. Sokan adtak hangot hálájuknak, amiért rájuk is gondoltunk. Gizella-napkor mindenki megkapta a kinyomtatott imát, amiért ugyancsak hálálkodtak, ezért úgy érezzük, sikerült megvetnünk a lábunkat. Tehát elindultunk valahonnan, ahonnan a város felé is ki szeretnénk terjeszteni a munkánkat.
– Mit kell tenni a Gizella-imával?
– Azt bármilyen alkalommal el lehet mondani, de Boldog Gizellának a szentté avatásáért a Gizella-litániákon szoktunk imádkozni. Úgy érezzük, az elmúlt év alatt elértük az elénk kitűzött célt. P. Böjte Csaba testvért is megajándékoztuk a dr. Faltin Erzsébet által írt A királyné című kötettel, egyben megkérdeztük, hogy áldásos munkája mellett tudna-e Boldog Gizella hírnöke is lenni? Erre azt felelte: házi feladatnak tekinti. Komolyan vette, ami abból is látszik, hogy nagyon sok prédikációjába belefoglalja Szent Istvánt és Boldog Gizellát. Beszél az egyház- és hitépítő munkájukról. Bizakodunk abban, hogy Csaba testvér jóvoltából mind többen felfigyelnek Boldog Gizellára, akinek a szentté avatását ezzel is előre tudjuk mozdítani.
– Dédelgetnek-e olyan tervet, hogy az Egyesület autóbuszos kirándulást szervezne Németországba, felkeresné Boldog Gizella sírját?
– Én személyesen jártam ott – válaszolja Zámbori Magdolna –, pontosan nem tudom, melyik évben, de 2010 táján történt, hogy a mezőhegyesi és a marosludasi hívekkel közösen dr. Faltin Erzsébet, A királyné című monumentális mű szerzője zarándoklatot szervezett Passauba. Akkor, több mint 1000 év után, Szent István és Boldog Gizella ereklyéi újra egyesültek. Természetesen gondoltunk zarándoklat-szervezésre, de az első évi tervünkbe nem tudtuk belefoglalni. Első évben legfontosabbnak tekintettük az Egyesület céljainak megismertetését, illetve felkutatni a működés hosszú távú biztosításához szükséges támogató tagságot.
– Nem zavarja-e önöket, hogy bizonyos programjaik visszatetszést keltenek némely emberekben? Gondolok itt elsősorban az oktatási fórum megszervezésére, ami a pedagógusok körében nem talált visszhangra. Úgy érzik, hogy az anyanyelvű oktatásnak a reformálása az önök feladatkörébe tartozik?
– Mi elsősorban szülőkként kezdeményeztük a jelzett vitafórumot, hiszen az Egyesület elnökségi tagjai egyben szülők is vagyunk. Éppen ezért fontosnak tekintettük, hogy valamilyen formában elinduljon egy vita, ami valamikor oda vezethet, hogy a pedagógusok és a szülők tábora őszintén elbeszélgessen. Jól tudjuk, hogy a szülők a pedagógusokkal folytatott dialógusban teljesen másképp nyilvánulnak meg, mint amikor maguk között beszélgetnek. Ez komoly oka lehet annak, hogy a szülők az állam nyelvén taníttatják a gyermeküket, fokozva az anyanyelvű oktatás gondjait. Jó példa erre az Aurel Vlaicu Általános Iskola, ahol a gyermekeink tanulnak, de nem biztos, hogy ősztől lesz-e különálló magyar ötödik osztály. Viszhányó Aranka aligazgató közbenjárására az iskola vezetőségének jóváhagyták a minimális 10 fős V. osztályt, amihez azonban legkevesebb 10 magyar diákra van szükség, csakhogy jelenleg csupán heten vannak. Részünkről a kezdeményezés mindenfajta rosszindulat nélkül teljesen tiszta volt, mindenképp az anyanyelvű oktatásnak a javát akartuk. Éppen ezért felkerestünk vegyes házasságban élő vagy olyan magyar családokat, amelyeknek a gyermekei nem anyanyelven tanulnak. A velük folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy a gondok legtöbbje a kommunikáció hiányából ered, tehát kézzelfogható, bizonyítható érvekkel kell alátámasztani az anyanyelvű oktatásnak a hatékonyságát, a szükségességét. Mindehhez azonban meg kell találni a megfelelő kommunikációt, amivel az érvényesülés érveit is tolmácsolni lehet. Az internetes módszerrel megkeresett vegyes családok visszajelzéseiből kiderült: ha nem is azonnal a magyar oktatásba, de előzetesen magyar közösségbe szívesen engednék a gyermekeiket ismerkedni, barátkozni. Ha bekerülnek egy ilyen társaságba, ahol gyakorolhatják az anyanyelvüket, sokkal könnyebben hajlanak az oktatás felé is. Ehhez viszont valamilyen módon kommunikálni kell e családokkal!
Jövőbeli tervek
– Ne bonyolódjunk túlságosan az oktatásba, inkább térjünk át az Egyesület jövőbeli terveire!
– Szeretlek apa! címmel pályázatot hirdettünk az apának címzett versíró pályázatra. Az ötlet az apáktól származik, akik a nőnapi és az anyák-napi ünnepségeken gyakran szóvá teszik, hogy őket soha nem ünneplik, köszöntik. Utánanéztünk: Romániában 2010 óta iktatták törvénybe, hogy az anyák és az apák napját minden év májusának második vasárnapján, együtt kell megszervezni. Példának okáért idén, Aradon a Család Napja elnevezéssel szerveztek közös programot. Magyarországon június utolsó vasárnapján tartják az Apák Napját, világszerte azonban februártól novemberig sok programot szentelnek az apáknak.
– Önök hogyan képzelik megszervezni az apák-napi ünnepséget?
– Úgy gondoljuk, ha az anyák napjával közösen ünnepelnénk, az tompítaná az apák-napi részét, ezért inkább a magyarországi hagyomány szerint június utolsó vasárnapján szerveznénk meg. A meghirdetett pályázat szerint a június 19-ig beküldött, apákhoz szóló verseknek a szerzőit megkérnénk, hogy szavalják el vagy olvassák fel költeményeiket. E-mailen augusztus 28-a beküldési határidő. A beérkezett versek elbírálására felkérünk egy szakavatott zsűrit, amelynek tagjai kiválasztják azokat, amelyek belekerülhetnek a Szeretlek Apa! című kötetbe, amihez hasonlóról nincs tudomásunk. Szeretnénk tisztázni: nemcsak gyermekek, hanem felnőttek verseire is számítunk, hiszen mindenkinek van vagy volt édesapja, aki bizonyára megérdemel egy szívből jövő verset.
– Milyen további terveik vannak erre az évre?
– Az említett, nyár eleji projektünk előtt anyák napján Aradon minden egyes magyar tagozaton dolgozó pedagógust felköszöntöttünk. Mindnyájan örvendtek neki, reméljük, hogy a szeretetből és szívből szervezett tevékenységeink mellé állnak. Szeretnénk biztosítani őket, hogy mindent az anyanyelvű oktatásunkért, a diáktoborzás előmozdításáért teszünk.
– Hozzávetőleg hányan vesznek részt az önök által meghirdetett programokon?
– Legnépszerűbb volt a fennállásunk féléve alkalmából szervezett töltött káposztás fogadásunk, amely komoly programmal, nagy részvétellel zajlott le, a Duna TV is filmet forgatott róla. Ugyanakkor egész évben jönnek-mennek az adományok, amelyeket ahogy kapjuk, adjuk is tovább. Mintegy 1000 kilónyi élelmiszer, ruhanemű, lábbeli, könyv érkezett hozzánk, adtuk tovább a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kisiratosi és az arad-gáji gyermekotthonba. Ugyancsak a gáji gyermekek egy fogorvos jóvoltából ingyenes fogászati kezelésben is részesültek. Megragadjuk az alkalmat ezúttal is köszönetet mondani mindazoknak, akik az elmúlt évben bármivel is támogatták vagy a jövőben támogatni kívánják az Egyesületünket. Abban reménykedünk, hogy a jelenlegi 31 fős támogató tagságunk létszáma tovább fog gyarapodni, ezért szeretettel várjuk mindazokat a hölgyeket és urakat, aki csatlakozni kívánnak az Egyesülethez, amelynek a programjaiban is aktívan részt kívánnak venni.
– Köszönöm a beszélgetést, sok sikert kívánok a további programjaikhoz.
– Mi köszönjük a lehetőséget.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)