Díjazott díjtalanok
Kitüntették Böjte Csaba atyát
Böjte Csaba atyát ünnepelték szombaton Déva művelődési központjában a „Díjazott díjtalanok” keretében. A díjazást még 2013 ősszén indította Dan Terteci, Hunyad megye prefektusának kabinetfőnöke, azzal a céllal, hogy a közösség megismerhesse a különleges tehetségű, elszántságú embereket, akik itt élnek közöttünk, de kiemelkedő teljesítményük nem kap megfelelő nyilvánosságot. A díjazottak között szerepelt már képzőművész, hegymászó, sportoló, néprajzkutató és több más hivatásnak élő Hunyad megyei ember.
Szombaton végre Böjte Csaba atya, az immár európai hírű Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjének díjazására került sor. Amint a rendezvénysorozat elnevezése is jelzi, a díj szimbolikus: kitűző jelvény, a jelenlévők által aláírt elismerő diploma és egy csokor virág. Nem a díj anyagi értéke számít, hanem az, hogy a jelképes díjazással Déva lakossága elismerését fejezi ki a kiemelkedő teljesítmények iránt, fejet hajt bármilyen ember előtt, aki tevékenységével példát mutat a közösségnek. Böjte Csaba atya immár több mint 20 éve nagyszerű példát mutat, hogy a hit és a szeretet mekkora csodákra képes, jegyezte meg ünnepi beszédében Dan Terteci, megköszönve Ştefan Ciocan dévai újságírónak, hogy figyelmébe ajánlotta Csaba atyát. Aki amúgy már évek óta Déva díszpolgára, 2011-ben pedig az Európai Parlament az év embere címével tüntette ki.
Csaba atya 1992-ben indított gyermekgondozási tevékenységének kezdeti nehézségeit említette, amikor a hatóságok rendszeresen akadályozták munkáját. Idővel gyökeres szemléletváltozás történt, a hatóságok megértették, mekkora önzetlen, felemelő és áldozatos munka zajlik a Szent Ferenc Alapítványnál, és immár évek óta támogatják tevékenységüket.
Nemcsak a hatóságok, hanem az egyszerű dévaiak is, magyarok és románok, katolikusak, ortodoxok és más felekezetűek, hangsúlyozta Csaba atya. Sok ortodox romántól kaptak adományokat az évek során, boltban, cukrászdában gyakran olyan is előfordult, hogy nem kértek pénzt az alapítvány által gondozott gyermekektől, sőt, még meg is ajándékozták őket.
Csaba atya hitre és szeretetre építő áldásos munkájába sokan kapcsolódtak be, például a Point Coeur francia szervezet önkéntesei, akik a szombati ünnepségen is jelen voltak. Argentin, francia, lengyel, svájci vagy USA-beli fiatalok jöttek el egy évre Dévára, hogy önkéntesként vegyenek részt a Szent Ferenc Alapítvány lélekemelő gyermekgondozási munkájában.
Az ünnepség végén a szokásos csoportképre került sor, melyen a nagy számú közösség – olyan fele-fele részben román és magyar – együtt fényképezte le magát a díjazottal és a szervezőkkel.

Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés László Attilával, a dévai Fioretti csoport vezetőjével
Isten virágoskertjében
Déván, a Szent Antal plébánián kerek egy esztendeje működik a Fioretti csoport, amely az értelmi fogyatékkal élő fiatalok, gyermekek számára nyújt találkozási lehetőséget, közösségi alkalmat. A csoport kezdeményezője László Attila, aki több mint egy évtizedes tapasztalattal a háta mögött szólította meg az értelmi fogyatékkal élő fiatalokat, gyermekeket illetve szüleiket.
– Tizenegy évvel ezelőtt egy svájci barátom ajánlotta fel a lehetőséget, hogy egy genfi alapítványnak segítsek levezetni a Romániában tervezett táboroztatást. Tulajdonképpen ez volt a mélyebb találkozásom az értelmi fogyatékkal élőkkel. Azonban előtte a katolikus egyház keretében alkalmam volt olyan családokat látogatni, ahol éltek ilyen fiatalok, gyerekek, és már akkor motoszkáltak bennem olyan kérdések, hogy tulajdonképpen mit is jelent az értelmi fogyaték, miben különböznek ezek a gyermekek, fiatalok tőlünk, hogyan élnek, mire volna igazán igényük.
– Azóta mennyire sikerült megválaszolni ezeket a kérdéseket?
– Azóta minden nyáron több táborban veszek részt és annyira mély kapcsolataim lettek ezekkel az emberekkel, hogy úgy érzem: szükségem van arra, hogy találkozzam velük és együtt legyünk. Azt vettem észre, hogy a legtöbb ember fél a közelségüktől, mert nem érti őket meg. Tavaly volt egy olyan gondolatom, hogy tulajdonképpen nem is helyes, hogy fogyatékkal élőről beszéljek, hanem inkább úgy mondanám, hogy ők mások. Mint ahogy mindannyian különbözünk egymástól, mások a képességeink, elvárásaink, azok, akiket fogyatékkal élőknek nevezünk, szintén csak annyiban különböznek tőlünk, hogy bizonyos vonatkozásban mások. Közeledni kell hozzájuk ahhoz, hogy megismerjük és megértsük őket.
Törekvés a természetességre
– Egy éve kezdeményezte a Fioretti csoport létrejöttét. Miért érezte szükségét annak, hogy itthon is foglalkozzon a fogyatékkal élőkkel?
– Hiányérzet volt bennem olyan szempontból, hogy Nyugaton gyakran találkoztam az utcán értelmi fogyatékkal élő emberekkel. Sétálnak kéz a kézben, mosolyogva, üzletbe járnak, és az emberek természetesnek tartják ezt, nem bámulják őket az utcán. Azt szeretném, ha nálunk is természetessé válna ez, hogy az értelmi fogyatékkal élők kijönnek az utcára sétálni a szüleikkel, kísérőikkel, elmennek a boltba, a parkba és a járókelők, vásárlók ezt természetesnek tartják, elfogadják őket a másságukban.
– Romániában mennyire van lehetőségük az értelmi fogyatékkal élőknek, hogy bekapcsolódjanak különböző közösségekbe gyermek- illetve felnőttként?
– Tudomásom szerint 1990 után több hazai nagyvárosban indultak be ilyen kezdeményezések, hogy velük foglalkozzanak, intézményeket hoztak létre. Azonban itt Déván úgy láttam, hogy van egy ilyen űr, főleg ami a magyar közösségünket illeti.
„Nincs tudomásom olyan védett műhelyekről, ahol dolgozhatnának”
– A jelenlegi törvények, rendelkezések szerint van-e lehetőségük ezeknek a gyermekeknek, fiataloknak részt venni a közoktatásban, felnőttként pedig munkát vállalni?
– A törvényes kereteket annyira nem ismerem, azonban azok a fiatalok, akikkel jelenleg foglalkozunk, iskolába járnak. Természetesen különleges odafigyelést igényelnek, előrehaladásuk mértéke nagymértékben függ a tanügyi káderek jóindulatától. Később, hogy felnőttként mennyire tudnak munkát vállalni, azt nem tudom. Nincs tudomásom olyan védett műhelyekről, ahol dolgozhatnának. Akiket én személyesen ismerek, néhányan a szüleik mellett próbáltak dolgozni, többen azonban az adott körülmények között nem tudnak semmilyen munkát végezni.
– Beszéljünk egy kicsit a Fioretti csoportról. Elsősorban mit jelent a név?
– A fioretti olaszul virágoskertet jelent. S amikor csoportban kezdtem gondolkozni, csak ez a szó járt az agyamban, úgyhogy nem tudtam szabadulni tőle. Szent Ferenc életére is utal, meg ahogy úgy elnéztem ezt a csoportot, tényleg olyan, mint egy virágoskert. Sokszínű, különböző formájú, igényű emberek, és úgy érzem, nekünk is megvan ott a helyünk, a szülőkkel együtt ebben a kertben.
– Milyen korú fiatalok kapcsolódtak a csoportba?
– Jelenleg 15 évtől ötven évig terjed a csoporttagok életkora. De el kell mondanom, hogy azoknál, akik értelmi fogyatékkal élnek, az életkor nagyon relatív, úgyhogy nagyjából egyformán tudunk viselkedni mindenkivel, körülbelül egy a szint.
– Hogyan zajlanak a Fioretti csoport találkozói?
– Az első találkozókat úgy képzeltük el, hogy alkalom legyen valamire fókuszálni. Különböző foglalkozásokkal kezdtük, mint papírhajtogatás, festés, gyurmázás, hogy mindnyájan egy hullámhosszra kerüljünk, utána meg játékokkal, tánccal, zenével fűszereztük a találkozóinkat. Majd mikor eljött a jó idő, sokat kirándultunk erdőbe, a dévai várba, a piski arborétumba. Fontos a természetbe kimenni. Főleg azokkal, akiknek nagyobb a mozgásigényük. Mindenkit az igényeiben kell megfogni, nem lehet mindenkivel egyformán foglalkozni. Erre próbáltunk koncentrálni, hogy megismerjük egymást és lassan-lassan közösséget kezdjünk építeni.
Egyre családiasabb találkozók
– Mennyire haladt a közösségépítés egy év alatt?
– Nagy örömmel mondhatom, hogy egy év távlatából nézve azt látom, hogy mind a fiatalok, mind a szüleik egyre családiasabban mozognak a találkozókon. És nagyon jó látni, hogy a fiatalok, gyermekek hogy örvendenek egymás jelenlétének, hogyan közelednek azokhoz, akik végigkísérték őket ezen a kalandon egy év alatt. Nem tartják már egymást idegennek. És nagy tisztelettel nézem ezeket a szülőket, akik tényleg vállalják, hogy támogatják gyermekeiket és nagy szeretetben részesítik őket.
– Bizonyára van elképzelés a folytatásra. Milyen irányba szeretné fejleszteni ezt a csoportot?
– Tulajdonképpen eredetileg nem is annyira a csoport, mint a személy volt a legfontosabb. Az ő igényeiket keresgéltük, beszélgettünk a szülőkkel, hogy milyen irányba menjünk, mert ez a leglényegesebb. Egy év után sok embernek a füléhez eljutott a tevékenységünk és vannak, akik igényelik, hogy bekapcsolódjanak a mozgalmunkba. Tehát nagy levegőt kell vennünk, mert úgy néz ki, hogy tovább kell lépni. A kis közösségünket meg kell nyissuk azok előtt, akik eldugva, esetleg szégyenkezve viselték otthon ezt a terhet, mert van akinek teher elviselni, hogy a gyermeke fogyatékkal él. Félnek a szomszédok megjegyzéseitől, az ilyen vonatkozásban még éretlen társadalmunk. Azt hiszem, jelenleg ez a legfontosabb célkitűzésünk, hogy ilyen embereket befogadjunk, hogy érezzék, nincsenek magukra hagyva, esetleg a fiatalok is kapjanak maguknak egy olyan környezetet, ahol otthonosan tudnak mozogni, együtt tudnak vidám pillanatokat tölteni, szórakozni, kikapcsolódni. Meg a szülők is tudjanak szusszanni.
– Jelenleg havonta egy találkozásra van alkalom. Ez elegendő, vagy igény volna többre is?
– Persze az igény sokkal nagyobb, szerintem ha hetente találkoznánk, az is kevés lenne. Azonban amikor egy új csoport indul, úgy látom, fontos időt szánni arra, hogy mélyen szántsunk, hogy időt adjunk az élmények feldolgozására, próbáljuk jól megismerni egymást és biztos lépéseket tegyünk.
– Az említett svájci tapasztalat táborokról szól, ami már egy egészen komoly lépés lenne a Fioretti életében is. Ilyen terveket szövögetnek-e?
– Természetesen ez is egy távoli terv. Pillanatnyilag a helyi körülmények nem engedik meg egy svájci színvonalú tábor lebonyolítását, azonban bízom benne, hogy kisebb léptékben, de jóakaratú emberek segítésével majd lesz alkalmunk ilyen tevékenységre is. Ez még a jövő titka, hogyan tudunk lépni, milyen támogatásokat tudunk szerezni, mert egyelőre kizárólag az emberek jó szándéka, jó akarata segít minket a munkánkban.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Igazi otthon a délutánokban
A nyárádremetei Szent Imre gyereksegítő napközi otthon a szovátai gyermekvédelmi központhoz tartozik. Több mint harminc rászoruló gyerek, előkészítősöktől nyolcadik osztályosokig, érkezik az otthon délutáni foglalkoztatásaira, ahol meleg étellel, kedves szóval várják őket.
– 2006 januárjában a falu hittantermében indult a délutáni foglalkoztatás pár gyerekkel. Naponta egyre többen érkeztek, és rövid idő alatt negyven körülire nőtt a rászoruló gyermekek száma. A hittanterem kicsinek bizonyult, ezért az akkori polgármester közbenjárását kértem nagyobb helyiség kiutalására – meséli a kezdeteket Hegyi Anna házvezető. A 2006/2007-es tanévet már egy nagyobb, azonban több mint százéves, romos, elhanyagolt tanácsi épületben kezdhették, amit negyvenkilenc évre bérbe kapott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a bérleti díj fejében felvállalták az ingatlan felújítását. Kétkezi munkával, valamint önkéntesek segítségével tették lakhatóvá, barátságos otthonná az épületet.
"Amikor Csaba testvér meglátogatott, biztatott, hogy ne aggódjak, mert ez a ház lesz a legszebb a faluban" – emlékezik az otthon beszerzője, szakácsa, pedagógusa, mindenese, aki egyetlen segítséggel látja el harmincvalahány gyerek testi-lelki táplálását. 2008 októberében tartották a házszentelőt. Sok segítséget kaptak ahhoz, hogy az egykori rendőrség székhelye megújuljon, szép, kényelmes otthonná alakítsák, de főképp élettel szerették volna megtölteni. Árva, nagy családokban élő gyerekek, munkanélküli vagy agressziós szülők gyerekeit fogadják délutáni foglalkoztatásra. A gyerekek az iskolából, óvodából szeretettel és boldogan jönnek, még a nyári szünidőben sem akaródzik nekik a távolmaradás, akkor is tevékenységeket kell kitalálni számukra.
"A szociálisan rászoruló gyerekeknek az engedélyeztetés jóváhagyásáig csakis hideg élelmet szolgálhattunk fel. Miután megkaptuk a főzéshez szükséges engedélyeket, és a gyerekeket főtt étellel vártuk az iskolából, óvodából, sokan rácsodálkoztak, mivel egyáltalán nem ismerték a meleg ételt"– részletezte a házvezető.
Előkészítősöktől nyolcadik osztályosokig mindenik korosztályból érkeznek az otthonba. "Együtt tanulunk, megoldják a házi feladatokat, játszanak, dolgoznak és sokat imádkozunk. Szeretnénk jó gazdái lenni a napközi otthonunknak, hogy még sok rászoruló gyereknek nyújtsunk igazi otthont a délutáni órákra, hisz azért vagyunk itt, hogy együtt legyünk. A Jóisten évekkel ezelőtt küldött számomra egy feladatot, és azt a küldetést szeretném maradéktalanul ellátni. Naponta hitünk erősítéséért imádkozunk, és örömmel tapasztaljuk, hogy nem hiábavaló" – mondja Hegyi Anna. A nappali foglalkoztató központ anyagi támogatását az alapítvány állja, valamint bel- és külföldi támogatók, illetve a település lakói is sokszor jótékonykodnak névtelenül, főképp élelmiszerekkel.
A Szent Imre otthon lakói a látogatókat meg szokták ajándékozni. Bennünket is három útravalóval láttak el: "A Jóisten csodáját naponta észlelem...", "Amikor Isten Szent Ferencet hívta...", valamint a magyar, román és német nyelven előadott "Ez az a nap, mit az Úr rendelt..."
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Hagyományos értékek mentén
Különleges, a világ legtermészetesebb rendje, a szeretet, a megértés jegyében dolgoznak Máréfalván az Összefogás Házában. Ez az intézmény tizedik esztendeje működik a Dévai Szent Ferenc Alapítvány égisze alatt, a községi önkormányzat, jószívű vállalkozók, a helyi és a másutt élő jótevők segítségével.
Valami különleges harmónia, meghittség és nyugalom lengi körül, az a fajta otthonosság, amelyet ismerünk ugyan, de időnként hajlamosan vagyunk megfeledkezni róla. A helyi római katolikus egyházközség tulajdonát képezi az ingatlan, amelyen az otthon van, tartós bérleti szerződés alapján üzemeltetik. „Itt, Máréfalván kezdetben 12 gyerek járt hozzánk, a régi kántori lakban kezdődött a munka, Olosz Kató vezetésével – mondja Pálfi Ildikó pedagógus –, a munkát elől kezdtük, a házban. Egy évre 23 fősre bővült a csapat, és önkéntesként én is csatlakoztam. A gyermekek hol az iskola ajánlására, hol a szülők kérésére, hol a magunk észrevételei révén jutnak el hozzánk. Előkészítős, illetve elsőstől nyolcadik osztályosig fogadunk elemi- és felső-tagozatos tanulókat, de már olyan is előfordult, hogy egy-egy gyermek óvodás korában került be ide."
Az Összefogás Háza hiánypótló intézmény
„Tulajdonképpen napközi iskola ez, olyan intézmény, amely pótolja az állami oktatás hiányosságait, segít a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásában, hiszen a klasszikus iskolákban a tanítás végetér a tanórákkal, nem kerül sor a tananyag ismételt átvételére, a korrepetálásra és a másnapra való közös felkészülésre. Az oktatásnak ez a része a szülőkre, illetve a családra hárul” – folytatta a beszélgetést a pedagógus.
Pálfi Ildikó főállásban mediátorként dolgozik a helyi Nyirő József Általános Iskolában, a család és az iskola hivatásos „összekötőjeként” jól ismeri a szociális körülményeket, a lehetőségeket, hogy kinek-kinek mi áll a rendelkezésére odahaza. Gyakran iskolai ajánlásra, illetve szülői kérésre, a saját felmérések alapján gyűjti ide a gyermekeket. Egyetlen itteni, főállású kolléganője, Olosz Zsófia Katalin, az intézményvezető, akit egyszerűen Katónak szólítanak, nevelő- és szakácsnő egy személyben, délkor lát hozzá az ebéd készítéséhez.
Egy órára érkeznek a „kicsik” – az az előkészítősök és az elsősök, kettőre a többi elemi osztályos, majd háromra a „nagyok”, azaz a felsősök, az V-VIII. osztályos tanulók. „Minden gyermek ebédet kap, majd kisebb csoportokban sor kerül a másnapi lecke átismétlésére, a közös tanulásra. Délután 6 óráig tartanak a foglalkozások, ha vendég van, akkor valamivel tovább.”A Dévai Szent Ferenc Alapítvány havi húsz lejjel járul hozzá az étkeztetéshez, ami nem sok ugyan, de kiinduló alapnak viszont elég. Külön nem gyűjtünk, nem kérünk. Úgy látszik azonban, hogy a Jóisten mindig kirendeli számunkra a legszükségesebbeket, mert az emberek tudják, hogy mit, s mikor kell nekünk adni.
Olosz Kató szerint ez a fajta gondozás azért jött létre, hogy ne kelljen a gyermekeket kivenni a családból. Ezt a véleményt erősíti meg a mediátor is. „Mint a kolléganőm említette, szociális alapon kerülnek hozzák a gyermekek. Pillanatnyilag 30 fős létszámmal dolgozunk, de volt a tíz év alatt esztendő is, amikor 47-en voltak. Előfordulnak olyan szituációk, hogy a szülő egyedül neveli gyermekét, az is megtörténhet, hogy betegség, külföldi munkavállalás miatt egyik szülő huzamos ideig távol van, léteznek hátrányos helyzetű és sokgyermekes családok is, ahol 8-10, esetenként ennél több kiskorút nevelnek, és előfordul, hogy olykor a szülők hozzáállása sem megfelelő. Megelőző szolgáltatás a miénk, de ugyanakkor szinten tartja, fejleszti a tanulók érdeklődési köreit és készségeit.
Nem véletlenül működnek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány égisze alatt, a hagyományos falusi, népi és a római-katolikus hit értékrendjét vallják magunkénak, amit megkövetelnek a gyermekektől és együttműködés szintjén elvárnak a szülőktől is. Az Összefogás Háza két munkatársa szerint többet is vállalnának, de ahhoz ketten túl kevesen vannak. Ebben a pillanatban – az igények és szükségletek ismeretében – itt, Máréfalván ennyi rászoruló gyermek van. Nyilvánvaló, hogy nagyobb létszám esetén bővíteni kell a személyzetet. Ha úgy alakul, akkor bíznak abban, hogy a személyzet bővítését is meg tudják majd oldani.
Barátságos, otthonos hely
Ha belépünk a csűrből átalakított foglalkoztató házba, konyhát, mosdót és egy nagy, minden szükséges eszközzel felszerelt, tanterem méretű helyiséget találunk, ahol ebédeltetik a gyermekeket, s ahol a csoportos foglalkozások is zajlanak. A telken található másik épület – tulajdonképpen egy hagyományos parasztház –, amelynek pincéje és lakószintje is felújításon esett át, műszakilag kiváló állapotban van, de pillanatnyilag is tart az átalakítása. Itt – a helyi önkormányzat segítségével – egy vendégházat alakítanak ki. Komfortos szobák lesznek, amelyek majd azokat a másutt élő jótevőket szolgálják, akik időnként szeretnének a környéken eltölteni néhány napot.Egyébként az erkölcsi és hitbeli hozzáállás mellett még vannak másfajta elvárások is. Az intézményben nincsen kisegítő személyzet – takarító, kazánfűtő, kertész stb. – itt minden közösen végeznek.
A szülőnek és a gyermeknek is tudomásul kell vennie, hogy a tanulás mellett mindenki részt vesz a házi munkákban: sepreget, mosogat, rendben tartja az udvart, kertészkedik, kézműves foglalkozásokat végez, s mindig rendet hagy maga után. A szomszédos kertben található a konyhakert. A pityókát, a murkot, a hagymát és az egyéb zöldségeket közös erővel termelik. Mivel ezek természetes és vegyszermentes környezetben növekednek, tulajdonképpen biotermék szintűek, nagyon jó minőségűek. Ezt eszik a tanév folyamán végig, amikor az időjárás lehetővé teszi; általában nem kell konyhakerti zöldségeket vásárolniuk. Az a gyermek, aki nem szeret dolgozni, talán haza vagy másfelé kívánkozik, talán a „boldog” semmittevést választja, de ilyen eset nem volt ezidáig. Lemorzsolódás azonban fordult elő, mégpedig a hetedik-nyolcadik osztályos gyermekek körében, megtörténik, hogy kimaradnak, s nemcsak a „rendes” iskolából, hanem innen is. Mivel az Összefogás Házának látogatása feltételezi az iskolalátogatást, így értelemszerű, hogy – sajnos – olyankor elmennek a rendszerből „kieső” gyermekek. Egyébként vannak később kiváló eredményeik a nyolcadikos korukig idejáró növendékeknek, nagyon magas arányban jutnak be jó középiskolákba. Többen már egyetemet is végeztek, néhányan a pedagógusi pályát választották, és – nagy örömükre – van az egykori neveltek között fiú teológus-hallgató, meg olyan fiatal lány is, aki élethivatásul választotta azt a különleges pályát, amit a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kínál, ő a tusnádi otthonban ma már nevelőként dolgozik.
A máréfalvi házban csak hétköznapokon tartanak foglalkozásokat, de hétvégeken, vakációk alatt is szerveznek külön programokat, Biblia-tábort, amelyek által a gyermekek bekapcsolódnak a község és a környező települések kulturális életébe. Azokat a megmozdulásokat is érdemes végigkövetni, hiszen példaként szolgálnak mások számára is. Azok azonban más történetsorhoz tartoznak. Előbb-utóbb sorra fognak kerülni szemlélődéseink körében.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Válasz és pontosítás a segesvári magyar iskolával kapcsolatban
Úgy érzem, nem hagyhatom válasz nélkül Kriszta Edit héjjasfalvi tanítónő Önálló magyar iskolára van szükség? című írását, amely a Népújság március 24-i számában jelent meg egy előbbi interjúmmal kapcsolatosan, és pontosítanom, részleteznem kell a segesvári magyar iskolával kapcsolatos álláspontomat.
Az említett cikkben Kriszta Edit héjjasfalvi tanítónő személyeskedő (helyenként durva) hangon támad rám, sőt a segesvári református egyházra és esperesére is, ami azt bizonyítja, hogy teljesen félreértelmezi az interjúban megjelent álláspontomat és nem rendelkezik a minimális információkkal sem a kérdést illetően. Sajnálom, hogy újságban nyilvánul meg ilyen módon, amikor lehet, hogy egyszerűbb lett volna néhány kérdést tisztázni a kialakult helyzetről. Elfogadhatatlannak tartom az ilyen típusú megnyilvánulást, a hangnemet, még akkor is, ha lehet, hogy csak a mély aggodalom késztette arra a tanítónőt, hogy így fogalmazzon.
A velem készített interjúban a következő mondat jelenik meg:
"Figyelni kell arra, hogy megszűnőfélben vannak a vidéki, falusi iskolák magyar osztályai, már a héjjasfalvival is gondok vannak." Eddig az idézet, melynek végén ott a PONT. Közismert tény, hogy általában az iskolákban, de különösen a szórványban, a gyerekhiány miatt, gondok vannak az osztálylétszámokkal, iskolákkal. És ez alól a héjjasfalvi iskola sem kivétel, mint ahogy a segesvári, erzsébetvárosi vagy medgyesi és még sok más iskola sem.
Részletezem a véleményem:
A gyerekhiány miatt kialakuló problémáról távlatban kell gondolkodnunk, és fel kell készülnünk arra, hogy esetleg a szaktárca vagy a kormány olyan intézkedéseket foganatosít, amelyek a vidéki iskolák összevonását vagy megszüntetését célozzák, egyszerű fenntartási költségekre hivatkozva. A döntéshozók nem a tanárt és sajnos még a gyereket sem tartják elsődlegesen szem előtt, hanem számokkal és pénzösszegekkel dolgoznak, érvelnek. Nyugat-Európában már rég alkalmazzák az egy központba összevont iskola működtetésének és a vidéki iskolák felszámolásának politikáját. Itt, nálunk is vannak jelek, melyek arra utalnak, hogy várhatóan ilyen irányban szervezik át a román iskolahálózatot. Egy ilyen átszervezés pedig, főleg az eddigi román tapasztalatok alapján, nem arról szól, hogy az illetékes döntéshozók a tanárok vagy szülők beleegyezését kérik ehhez, hanem megérkezik egy kormány- vagy miniszteri rendelet, amely kimondja, hogy ezt meg ezt az iskolát meg kell szüntetni, a gyerekeket pedig melyik iskolába kell átíratni.
De fel kell tennünk a kérdést: mit teszünk, ha hirtelen ilyen váltásra kényszerülünk? A héjjasfalvi iskola összevont 5–8. osztályaiban tanuló 13 magyar gyerek be fog járni Segesvárra, a magyar tagozatra? Van a szülőknek arre anyagi lehetőségük? Vagy, teszem fel, öt gyerek inkább helyben marad, átiratkozik román tagozatra? Nekünk, magyar közösségnek jó, ha így veszítünk el gyerekeket? Úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben felelősen kell gondolkodnunk és IDEJÉBEN kell megoldást találnunk. A megmaradásunk alapját képező anyanyelvi oktatásban kötelességünk elemezni a jelenlegi helyzetet, és olyan lépéseket tennünk, amelyek ellensúlyozzák az esetleges negatív hatásokat. Ilyen fontos kérdésben nem lehet megvárni, hogy bekövetkezzék a baj, a probléma, és akkor rohangáljunk megoldást keresni!
A segesvári közösség már 1993-ban lépett, létrehozva a bentlakást működtető Gaudeamus Alapítványt, azért, hogy az előreláthatóan bekövetkező (és valóban bekövetkezett) gyereklétszám- csökkenést ellensúlyozza és a líceumi magyar osztályokat fenntartsa. A bentlakás nélkül legalább jó pár éve elveszíthettük volna az egyik osztályunkat! Egy ilyen helyzetben már csak idő kérdése, mikor szűnik meg teljesen a magyar középiskolai tagozat! Sajnálatos módon példa erre a medgyesi helyzet, ahol egy ideje csak kétévente tudnak magyar nyelvű líceumi szakosztályt indítani, pár diákkal!
Ugyanígy, a segesvári tanítónők kezdeményezésére sikerült a Böjte Csaba atya és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekvédelmi központot beindítani a városban, amely segít az elemi és gimnáziumi osztályok megmaradásában. És mindezt két évvel ezelőtt, annak ellenére, hogy a drasztikus gyereklétszám-csökkenés három-négy év múlva várható! Tehát ELŐRE, idejében történtek olyan intézkedések, amelyek javíthatnak a segesvári magyar iskolák helyzetén!
És még egy tény: február folyamán az Aurel Mosora iskola tanári testülete tanácskozott az iskola jövőjével kapcsolatosan, melyre, mint a Gaudeamus Alapítvány igazgatója, meghívást kaptam és részt is vettem. Ezen a találkozón határozottan és világosan megfogalmazódott a következtetés: azokban az iskolákban, ahol még létezik magyar tagozat, mindent meg kell tenni azért, hogy ezek megmaradjanak! Ide tartozik többek között a héjjasfalvi iskola, a nagybúni, illetve a szederjesi elemi iskola és mások. Viszont gondok lehetnek például Szásznádason, ahol csak összevont elemi magyar osztályok vannak, és negyedik osztály végén nem biztos, hogy minden magyar szülő behozza a gyerekét Segesvárra (főleg anyagi okok miatt). Vagy olyanok is, akik tudva, hogy ötödik osztálytól a gyerek nem jön be a városba, már az első osztálytól nem íratják magyar osztályba, hisz majd úgyis románul fogja folytatni tanulmányait. De ott is meg kell maradnia a magyar nyelvű elemi oktatásnak, viszont segítenünk kell a szülőket abban, hogy ötödik osztálytól be tudják hozni Segesvárra gyerekeiket.
Az interjúban ilyen helyzetre gondoltam, nem pedig arra, hogy mi magunk szüntessük meg valamelyik vidéki iskolát!
Az írással kapcsolatosan egy utolsó megjegyzés: sajnálatosnak tartom a segesvári esperes úr és az egyház felelősségre vonását a témával kapcsolatban. A segesvári és a környékbeli egyházak vezetői mindig készségesen segítettek, ha felmérések készítésére szólították fel őket, mivel ezek a felmérések reális képet adtak a jelen helyzetről és adatokat szolgáltattak az esetleges negatív hatások kivédésére irányuló döntések meghozatalához. Ugyanezek a lelkészek és maguk az egyházak is mindig kiálltak mind a segesvári, mind a vidéki iskolák mellett, nem részesítve előnyben egyiket sem a másik kárára!
Egyelőre reménykedjünk abban, hogy mind Segesváron, mind Héjjasfalván 43 év múlva is lesz majd magyar nyelvű oktatás, és MINDENKI megtesz mindent azért, hogy ez megmaradjon.
Tóth Tivadar igazgató – segesvári Gaudeamus Alapítvány
Népújság (Marosvásárhely)

Kisiratoson beindult a kulturális program-sorozat
Tartós barátságok, termékeny kapcsolatok születnek
Kisiratoson komoly hagyománya van a kulturális programok folytonosságának, a sokszínűségének. A legközelebbi programok felől Almási Vince polgármesternél érdeklődtünk, aki elmondta: áprilisban újra beindult a közművelődési programok sorozata, ugyanis jelenleg a Pusztaszabolcsi Általános Iskola 44 tagú küldöttsége tartózkodik náluk. Tegnap Arad nevezetességeivel ismerkedtek, de a két iskola diákjainak és pedagógusainak nagyon sok szórakoztató programot szerveznek 4 napig, és megtekintik Vajdahunyad várát is. A vendégek közül az Ír Házban 32, míg a Szent Ferenc Alapítvány helybeli gyermekotthonában 12 személyt szállásolnak el, mindnyájan a Máltai Házban étkeznek.
Április 25-én kerül sor a III. Kárpát-medencei Nótaénekesek Találkozójára, ahol 5 országból lépnek fel magyarnóta énekesek, de helybeli, illetve nagyzerindi nótaénekes is színpadra lép. A Pro-Ki-Dor Kulturális Egyesület, illetve a Magyarnóta-szerzők és Énekesek Dél-magyarországi Egyesülete által szervezett nagyszabású rendezvényre a kultúrotthonban kerül sor. Ezt megelőzően, a vendégeket aradi látogatásra viszik, ahol a Szabadság-szobor mellett megtekintik a megyeközpont fontos, magyar vonatkozású műemlékeit, emlékhelyeit. Az esti műsorra az összes belépőjegy elkelt, igen nagy érdeklődés nyilvánul meg iránta.
Május 3-án harmadik alkalommal szervezik meg a nemzetközi fogathajtó versenyt, ahol hazai és anyaországi hajtók és fogataik mérik össze tudásukat. A látványos megmérettetésre szintén nagyon sok érdeklődőt várnak.
Május 9-én jótékonysági előadásra kerül sor, ahol kétsopronyi és békéscsabai néptáncosok, népzenészek és énekesek lépnek fel, az előadás bevételét a Szent Ferenc Alapítvány kisiratosi gyermekotthonának ajánlják fel.
Július 18–19-én szervezik meg a hagyományos Kisiratosi Falunapokat, de lesz kézműves tábor, kórustalálkozó, illetve népzenei fesztivál is. Mivel e programok megszervezése még távol van, a polgármester eltekintett részletes ismertetésüktől. Fontos azonban, hogy a testvértelepüléseik különböző kategóriába tartozó képviselőivel folyamatosan szerveznek közös programokat, amelyeken a két lakosság képviselői együtt vannak, a közös programokon jól érzik magukat, tartós barátságok, termékeny kapcsolatok alakulnak ki, ami talán a legfontosabb – mondta el érdeklődésünkre Almási Vince, kisiratosi polgármester. 
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Hatalmas űrt pótolnak a civil szervezetek (Szociális ellátás)
Közel kétezer háromszéki idős beteg otthoni ápolását, gondozását vállalják a megyében működő civil szervezetek, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeket segítenek a tanulásban, testi, lelki, szellemi fejlődésben, fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok számára működtetnek nappali központokat, részt vesznek a romaintegrációban, olyan szociális feladatokat látnak el, amelyek terén az erre hivatott hatóságok nem tudják lefödni a teljes szükségletet.
A szervezetek tevékenységét Kovászna Megye Tanácsa 2007 óta támogatja, tegnap az idei szociális pályázat eredményeit ismertette a megyei önkormányzat. Induláskor 110 ezer lejjel járult hozzá a megyei tanács a háromszéki civil szervezetek szociális programjainak lebonyolításához, idén 400 ezer lej a kiosztott keret, ennek közel felét az otthoni betegápolásra utalják ki – ismertette Henning László  alelnök. Vass Mária, a megyei szociális gondozói és gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetője hangsúlyozta, elsősorban olyan szociális területeken nyújtanak támogatást, ahol hiány mutatkozik, majd a civil szervezetek számoltak be röviden tevékenységükről.  A Diakónia Keresztyén Alapítvány ötvenkét településen (köztük három városban) havonta több mint ezer idős beteget lát el, ötszázötvenet szinte napi rendszerességgel, két szociális mosodát működtet, valamint jelzőrendszeres szolgálatot. Évi költségvetése 1,2 milliárd lej, ennek harmada állami szubvenció, 480 ezer lejjel a helyi önkormányzatok járulnak hozzá, 90 ezer lejjel a megyei tanács támogatja ezt a tevékenységet, a többit adományokból gyűjtik össze – ismertette Nyíri Katalin. Az alapítvány másik tevékenységi köréről Makkai Péter számolt be. Elmondta, harmincöt fogyatékkal élő fiatallal működik a nappali központ, Sepsiszentgyörgyön és Sepsikőröspatakon szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását segítik a Kapernaum Alapítvánnyal közösen, mindezt olyan körülmények között, hogy az állami támogatás esetükben megszűnt, ami 70 ezer lejes kiesést jelent számukra. A Gyulafehérvári Caritas helyi szervezete harminc településen több mint hatszázötven beteget gondoz otthonában, általános iskolás roma gyermekek integrációját segíti, és bárhol, ahol szolgáltatásaival megjelenik, többrétű feladatot lát el a hátrányos helyzetű közösségek megsegítésére. Egyik legújabb megelőző programjának célja visszaszorítani a gyermekelhagyást és a kiskorúak gyermekvállalását – tájékoztatott Hubbes Kinga. Az Izabella Alapítvány huszonhét ágyhoz kötött beteget ápol – közölte dr. Szígyártó Ernő, a Kovászna Megyei Vöröskereszt pedig közel kétszáz betegről gondoskodik otthonában. Pap Adolf elmondta, a Vöröskereszt programjai révén évente négyezer háromszéki rászorulón segít, a szervezet állami támogatásban nem részesül.  A baróti Laura Ház Egyesület tizennyolc fogyatékos gyermek és fiatal számára működtet nappali központot, részt vesz a sérült gyermekek korai fejlesztésében. Cseresznyés Emília beszámolt arról, alapításuk óta a térségben sikerült hozzájárulni a másság elfogadásához. A felső-csernátoni Háromszéki MÁRA Egyesület sokrétű foglalkozást és meleg ebédet biztosít harminckét, nehéz sorban lévő családból származó gyermeknek, szabás-varrást tanítanak, a főzés alapismereteibe is bevezetik őket, hogy később könnyebben boldoguljanak a házi teendőkkel, táborokat, egyéni és közösségi fejlesztő programokat szerveznek – ismertette Szőcs Ilona. A dévai Szent Ferenc Alapítvány a négy Háromszéken működő nappali foglalkoztató számára kapott támogatást a megyei tanácstól, a szervezet Esztelneken, Kézdiszentléleken, Sepsibükszádon és Kovásznán száz gyermekről gondoskodik – tájékoztatott Vass Mária. A tegnap bemutatott beszámolóból is kiderül, az említett civil szervezetek hatalmas űrt pótolnak a szociális ellátásban, nem egymással versenyeznek, hanem területi megoszlás és tevékenység szempontjából is kiegészítik egymást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Böjte Csaba kiállt Ráduly Róbert és Szőke Domokos mellett
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője Facebook-posztban állt ki akorrupcióval gyanúsított és 24 órára őrizetbe vett Ráduly Róbert Csíkszereda polgármestere és Szőke Domokos Csíkszereda alpolgármestere mellett. Böjte a követőit is arra biztatja, hogy támogassák az elöljárókat. 
Böjte azt írja szerda esti posztjában: Imádkozzunk elöljáróinkért!! 
maszol.ro

Hunyad Megyei Magyar Napok
Közösségi majális
Nagyszerű hangulat uralkodott a Hunyad megyei magyarság körében május elsején. A hagyományos majálist ezúttal a Magyar Napok keretében töltötték együtt Déván, Lozsádon és Vajdahunyadon egyaránt.
Déván a Magyar Ház udvarán került sor a majálisra, melyre a helyiek szép számban jöttek el, többen, mint ahányra a szervezők számítottak. Idősek és fiatalok, belvárosiak és csángótelepiek, mindenki jól érezte magát a magyar napok nyitórendezvényén. A gyerekek kézműves-foglalkozásokkal szórakoztak, az ifjak pedig jót fociztak. Eközben a szervezők (RMDSZ, a nőszervezet és a Téglás Gábor Iskola) két üstben főzték a finom gulyást, hiszen az nélkülözhetetlen kelléke bármilyen szabadtéri magyar szórakozásnak. Közben a közönség felszabadultan beszélgetett, sörözgetett, hallgatta a jó magyar zenét, vagy Winkler Gyula EP-képviselővel és a többi RMDSZ-es vezetővel beszélgetett, viccelődött.
Mire elkészültek a finom falatok, a hangulat már nagyszerű volt, melyet a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta néptánccsoportja csak fokozott mezőségi, székelyföldi és szilágysági néptáncaival. A dévai Trio Forte pedig örökzöld magyar dalokkal kényeztette el a közönséget, s később már miccssütésre is sor került.
Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke az elmúlt 25 év megvalósításai hangsúlyozásával és az előttünk álló teendők felvázolásával köszöntötte az egybegyűlteket, köszönetet nyilvánítva mindazoknak, akik tetteikkel hozzájárultak a szórványmagyarság sorsának javulásához – az idei Magyar Napok ugyanis 25 év a 25 évesekért mottó alatt zajlanak. Ugyanakkor bejelentette, hogy Csatlós Zsófia tanítónő és Koppándi-Benczédi Ildikó unitárius tiszteletes asszony javaslatára gyűjtési akció indul a hányatott sorsú magyar történelmi örökség rendbetételére. Idén a lozsádi református templom renoválására gyűjtenek.
Lózsádon, Hunyad megye talán legkisebb szórványfalujában is együtt majálisozott a maroknyi magyarság. Az istentisztelet után az iskola udvarán gyűltek össze a helybéliek, ahol a község polgármestere is köszöntötte őket. Ott is finom gulyás, illetve a csernakeresztúri hagyományőrző együttes fellépése fokozta a hangulatot.
Nem az volt a hagyományőrző együttes fiataljainak egyetlen fellépése, este otthon, saját falujukban is felléptek, amikor egy másik bukovinai székely hagyományra, a májusfaavatásra került sor.
Művészet, testvérkapcsolat és gasztronómia
Szombaton Vajdahunyadon a Corvin-Savaria Magyar Házban került sor hasonló majális ünnepségre, melynek átütő sikerét még az egész napos eső sem tudta beárnyékolni: a magyarok nagy számban jöttek el, a 4 üstben főzött gulyás elfogyott, sőt, a lelkes helyi asszonyok által készített finomabbnál finomabb palacsinták is. Jóllehet az egybegyűltek a sátorok alatt húzódtak meg az eső elől, a mulatság mégis estig elhúzódott, kellemes meglepetést szerezve ezáltal a szervezőknek, akiket korábban az időjárási viszonyok igencsak elkeserítettek.
A kohászvárosban azonban a majálisnak művészi vetülete is volt, a helybéli magyarság művészei saját alkotásaikat állították ki. Balázs Tibor festményeket és szobrokat, Takács Ibolya, Kofity Magdolna és Demeter Annamária gobelineket, hímzéseket és egyéb hagyományőrző kézimunkákat, Kún Árpád nyugalmazott református lelkész pedig az erdélyi szász erődtemplomokról szóló fényképeit.
Ugyancsak ekkor emlékeztek meg a Vajdahunyad és Szombathely testvérvárosi kapcsolatának 25. évfordulójáról, ez volt az első (ha nem éppen a legelső) ilyen jellegű kapcsolat erdélyi és anyaországi település között. 25 év alatt a szombathelyiek sokat segítettek a vajdahunyadi szórványmagyarságnak, a testvérkapcsolat nevét viselő Corvin-Savaria Magyar Ház létrehozásához is jelentős támogatást nyújtottak, s számos gyereket táboroztattak a Balatonon – mérlegelte a negyed évszázadot Györfi Jenő egykori vajdahunyadi RMDSZ-elnök. Kofity Zoltán, a kohászvárosi RMDSZ jelenlegi elnöke köszönetet mondott a Vas megyeieknek az elmúlt 25 évért, és reményét fejezte ki, hogy a kapcsolat a jövőben is ugyanilyan gyümölcsöző marad. Márton Ferenc, a szombathelyiek képviselője pedig megtisztelőnek nevezte a testvérvárosi kapcsolatot, melynek elmélyítését főleg a civil szféra terén látja megvalósíthatónak. Winkler Gyula amolyan jelképes szombathelyi nagykövetségnek nevezte a közös összefogással létrehozott Magyar Házat, a szórványt és a nyugat-dunántúli magyarságot összekötő hidat.
Amúgy a Magyar Ház régi épületében, két szobában helytörténeti jellegű múzeumot szándékoznak létesíteni, ismertette a helyzetet Takács Aranka helyi tanácsos. A dévai magyarházban ugyanis van már egy bukovinai székely szoba, Vajdahunyadon is hasonlót terveznek, ezért felkérik azokat, akik tehetik, adományaikkal segítsenek: régi tárgyakat, régi bútorokat, népművészeti anyagokat, mindent, ami a vajdahunyadi magyarság múltjáról tanúskodik, szívesen fogadnak.
Művészet másféleképpen
Míg Vajdahunyadon majálisra gyűlt össze a magyarság, Petrozsényban és Lupényban néptánc-előadással kezdődtek a Magyar Napok. A várpalotai testvérváros Cserregő néptáncosai nagy sikert arattak a Petrozsényi Városháza márványtermében, ahol erdélyi, moldvai csángó, alföldi és dunántúli táncokkal örvendeztették meg a bányavidéki magyarokat, majd az előadás végén fel is kérték táncra a közönséget. Wersánszki Eduárd petrozsényi RMDSZ-elnök köszöntötte az egybegyűlteket, majd Dezméri István, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke hangsúlyozta a Zsil völgyében amúgy is jelentős hagyományokra visszatekintő multikulturalizmus fontosságát. Bács Erzsébet nyugalmazott petrillai tanárnő megköszönte a várpalotai néptáncosoknak, hogy a mai modern világban a nemzeti hagyományok ápolását választották, a közönség pedig vastapssal díjazta a vendégeket.
Eközben Déván az unitárius parókián a petrozsényi Kuron-Békési Wilhelmina képzőművésznő vegyes technikával készített, ötletes alkotásait mutatta be.
Vasárnap délelőtt is a művészet volt a Magyar Napok témája, ezúttal anyák napja alkalmával a Téglás-iskola diákjai versekkel, dalokkal és táncokkal fejezték ki hálájukat. A legnagyobb tapsot nyílván a legkisebbek, az aranyos apró óvodások kapták, de a többiek színvonalas előadásai is nagy sikert arattak. A Magyar Házban végül is egy tűt sem lehetett volna elejteni, annyian gyűltek össze a Kun-Gazda Kinga tanárnő, RMDSZ-es nőszervezeti elnök által szervezett ünnepségre, melyet a dévai Szivárvány Nyugdíjasklub bukovinai székely dalai zártak. Lengyel Izabella tanítónő ezúttal is kitett magáért, roppant színvonalas előadással kényeztette el a közönséget, ő készítette fel ugyanis a legtöbb diákot, és a nyugdíjasklub kórusát is ő vezényelte.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Jókedvvel és jótékonysággal tálalt fesztivál
Mennyei ízekkel és jókedvvel árasztotta el Székelyudvarhelyt immár harmadik alkalommal is a Tavaszváró bárány- és pálinkafesztivál. Az ízekben gazdag rendezvényen külföldi mesterszakácsok és vendégek, illetve hazai profi és amatőr szakácsok is jelen voltak.
Idén új helyszínen, a városi sportcsarnok melletti parkolóban kapott otthont az Erdélyi Magyar Fehérasztal Lovagrend és a polgármesteri hivatal által szervezett kulináris fesztivál. Pénteken a hagyományos felvonulás után a lovagrend tagjai a Barátok templománál megáldották az ünnepi bárányt, pálinkát, kalácsot és kenyeret, majd a városháza Szent István Termében felavatták az új lovagokat. Aztán szombaton a déli órákban kezdtek fortyogni a különböző ételvariációk a sátrak alatt: üstös ételekkel, grillezett hússal és zöldségekkel, de nyárson sült báránnyal is készültek a szakácsok.
A versenybe 29 pálinkával neveztek be, ennek egyharmada szilvából készült. Elég kemény próbatételnek voltunk kitéve – mondta el a zsűrizésről Bodrogi István, a Magyar Pálinka Lovagrend tagja, aki a leggyakoribb hibák közé sorolta az elő- és utópárlatosságot, valamint a cefrézési problémát. Ennek ellenére úgy vélte, hogy a verseny eredményes volt. Sajnálatos módon a pogácsák készítésekor a versenyzők nem használták ki a díszítési és ízesítési lehetőségeket – magyarázta Bakos László cukrászmester. Javasolta, hogy az elkövetkezőkben szezámmaggal, sajttal, dióval vagy köménnyel tegyék látványosabbakká a pogácsákat, ízüket pedig hagymával, fűszerekkel vagy káposztafélékkel fokozzák.
A négy részt vevő sajtkészítőt Magyari Piroska, a Gordon Prod Kft. társtulajdonosa értékelte, a tehén-, juh- és kecsketejből készített sajtfélék tájjelegét és gazdag ízvilágát emelve ki. A huszonöt csapat üstételeit Ambrus György olimpiai bajnok mesterszakács értékelte. Voltak jók, nagyon jók és kevésbé jók, de a kevésbé jóból is tudunk tanulni ahhoz, hogy a jövőben még jobb ételeket készítsünk – hangzott el kiértékelőjében. A roston sült ételekről Tímár András mesterszakács azt mondta, hogy az amatőrök szinte profi módon készítették el a grillételeket.
A különböző finomságok főzésén túl a rendezvény célja volt felkarolni a rászorulókat, így különböző tevékenységekkel lehetett támogatni a Dévai Szent Ferenc és a Szent Erzsébet Alapítványt. A jótékonykodni vágyók szerencsefánkok vásárlásával adományozhattak, és egyben könyveket, csokoládét vagy akár vacsorautalványt is nyerhettek. Nem messze a fánkoktól a fesztivál látogatói megtekinthették a kétszázharminchat literes barátság poharát, amelyből bodzaszörpöt ihattak. Az üdítőért kapott adományokat a magyarországi Szikvízgyártók Jedlik Ányos Lovagrend tagjai szintén jótékony célra, Pál atya gyermekeinek ajánlották fel. Egri borok kóstolásával is lehetett adományozni, ugyanis a Barócsi Borászat képviselői is a rászorulók segítésére ajánlották fel boraikat.
A rendezvényen a Békés Megyei Culinary Team hungarikumokat mutatott be, emellett a mohácsi busójárók is jelen voltak, akik előbb jól ismert jelmezeikkel csaltak mosolyt a falatozók arcára, majd a rendezvény zárásaként rögtönzött mohácsi táncházba hívták a fesztivál látogatóit.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Böjte Csaba felszentelte az Élet útját Szovátán
Még az égből is áldás hullott alá, esett az aranyat érő májusi eső, miközben Böjte Csaba május 2-án, szép ünnepség keretében felszentelte az Élet útja nevű, 18 állomásból álló meditációs utat a Szent Ferenc Alapítvány szovátai Szent József Otthonában.
A kápolna alakú tölgyfa lapokra egy-egy gondolat és kép van vésve a családról, az ismerkedéstől kezdve minden sorsfordító eseményt érintve, ami egy házaspár életében bekövetkezhet. Új és új állomások érintenek meg, attól függően, hogy utunkon éppen hol tartunk: keressük leendő párunkat, szerelmünk a kezdeti lobogását éli, vagy feszültségek vannak köztünk és megértésre vágyunk, vagy a mindennapi hajszában, taposómalomban "a nehéz hűséget" (József Attila) igyekszünk könnyűvé tenni egymás számára, vagy talán özvegyek lettünk, egyedül maradtunk. Éppen várjuk első gyermekünket, vagy próbáljuk az életre nevelni őket, esetleg segítjük őket kirepülni a fészekből, talán gyengülő, betegeskedő szüleinkről kell gondoskodnunk? Mi a jelenlegi feladatunk: az önnevelés, az otthonteremtés, a közösségépítés vagy a válságokkal, nehézségekkel való szembenézés?
Csaba testvér így fogalmazott: "Korunk nagy prófétája, Ferenc pápa legtöbb lelkipásztori munkája a családok megerősítésére irányul. Számára és számunkra is egyértelmű, hogy családok nélkül nincs fenntartható jövő, népünk, egyházunk mint oldott kéve szétfolyik, elenyészik. Az élet apró atomjai, elmúlással dacoló várai a családok, ahol szép és gyönyörűséges vállalni a létet. Családjainkért állítjuk fel a 18 állomásból álló, meditációs célokat szolgáló Élet útját szovátai gyermekvédelmi központunk udvarán.
Az út a Szent József Otthon, a Szűz Mária Otthon és a Gyermek Jézus Ház előtt kanyarog, és hiszem, hogy ha valaki imádságos lelkülettel hosszan járja, akár gyermekeink kezét fogva, ezeket az állomásokat, képes testben és lélekben megerősödni. A családos életre készülők vagy e célt már elértek testi, lelki tisztulását, újjászületését hivatott szolgálni egy kis füzet is, amibe az állomásokhoz A szeretet bölcsője című könyvemből válogattuk a gondolatokat. Az állomások mellett padok vannak, kis virágoskertek, ahol megpihenve megteheted a továbbiéletedhez szükséges pályamódosításokat vagy akár meghozhatod életed alapvető döntéseit teremtő Istened, drága szeretteid, életed nagy feladatai mellett".
Az Élet útja szervesen kapcsolódik Csaba testvér tevékenységébe is, mert ahogy hangsúlyozta: "a legfontosabb a megelőzés, hogy ne hulljanak szét a családok, ne kerüljenek el intézményekbe a gyerekek, ne legyen több szociális árva".
A szentmise után erdélyi és magyarországi házaspárok meséltek arról, hogy családban élni jó: Bakó Marika bemutatta, hogy a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központban milyen programokat szerveznek a családok megerősítéséért. Máté Emília rendkívül őszintén és megindítóan beszélt arról, hogy férjével való kapcsolata hogyan mélyült el, vált boldogabbá a Házashétvége segítségével. Magyarországról érkezett a Radnai és a Ther házaspár a Schönstatt Családok képviseletében, akik megosztották tapasztalataikat, hogy lelkiségük alapítója, Kentenich atya életpéldája, tanítása, a Szűzanyával kötött szeretetszövetség, a mindennapi élet a háziszentélyben, a közösségük által szervezett, házaspárok által tartott lelkigyakorlatok, "családnapok", melyeken gyermekeikkel együtt vehetnek részt, milyen erőforrásként szolgálnak számukra.
Két nagyszerű előadást is hallhattunk: Kádár Annamária a családi életciklusokról, szükségszerű krízisekről és ezek megoldási módjairól mesélt, idézve esküvői meghívójukból: "Egészen egyszerűen azt hiszem, hogy te meg én szeretjük egymást. Földi módra, tökéletlenül". (Bergman). Uzsalyné Pécsi Rita a gyermeknevelésről beszélt: "Akarom a jót és teszem a rosszat" – miért van ez így? Bár újszerű és komoly gondolatokat osztott meg velünk, olyan élvezetes stílusban tette, hogy mondandóját a hallgatóság kacagása kísérte.
Nem új keletű a Házaspárok útja, a Schönstatt Családmozgalom óbudavári központjában létesült az első, azóta ennek mintájára több helyen is épültek hasonló utak. Örvendünk annak, hogy Erdély földjén is gyökeret ereszt és talán tovaterjed ez az út, amire oly nagy szükség van, különösen ma, mikor azt halljuk, látjuk, hogy a házasságok válságban vannak.
Kívánjuk mindannyiunknak, hogy társunkkal beszélgessünk egy jót az úton, kapjunk új lendületet, erőt, bátorságot a mindennapokhoz, friss szemet, hogy jobban tudjuk értékelni azt, akit ajándékba kaptunk egy életre!
Cím: Szent József Otthon, Szováta, Sómező utca 22.
Karikó Éva
Népújság (Marosvásárhely)

Véget értek a 6. Hunyad Megyei Magyar Napok
Barátok között
A Kárpát-medence szinte minden sarkából érkeztek érdeklődők, előadók az idei Hunyad Megyei Magyar Napokra.
A Déva főterén szombaton megtartott zárórendezvényen Winkler Gyula EP-képviselő köszöntötte mindazokat, akik több száz kilométerről, barátként jöttek el és természetesen azokat is, akik évről évre megszervezik a Hunyad Megyei Magyar Napokat, lehetőséget biztosítva értékeink ápolására és a többségi lakosság felé történő nyitásra. – A jó embereknek sok barátjuk van, és úgy gondolom, hogy a Hunyad megyei magyarság körében igen sok jó ember él, hiszen az idei rendezvénysorozatra is számos barátunk érkezett a Kárpát-medence különböző vidékeiről. Itt köszönthettük körünkben a háromszékieket, a magyarországi testvérvárosaink, testvériskoláink képviselőit Szombathelyről, Várpalotáról, Zsombóról, kolozsvári barátainkat, felvidéki vendégünket, egyszóval sok-sok olyan embert, akik fontosnak tartják a dél-erdélyi magyarság erősítését, támogatását, és akik évről évre szívesen jönnek el velünk együtt ünnepelni itt Dél-Erdélyben – fogalmazott Winkler Gyula EP képviselő.
A sokfelől érkező barátok mindannyian sajátos módon gazdagították az idei Hunyad Megyei Magyar Napokat. – Örömmel látom azt, hogy most már hatodik esztendeje megrendezésre kerülnek a Hunyad Megyei Magyar Napok, melyeket „a mi szemünk is hízlalt”. Idén Zorkóczy Zenóbia előadóművész és Egyed Edit baróti tanítónő érkezett a vidékünkről számos gyermekelőadást tartva az elmúlt héten kisebb-nagyobb Hunyad megyei településeken, és jó néhány egyéb produkciónak vállaltuk fel az anyagi támogatását, azért, hogy minél színesebb, gazdagabb, tartalmasabb legyen az itt élő magyarság ünnepe – fogalmazott Demeter László, háromszéki megyei tanácsos, a Székely–Szórvány kapcsolat lelkes támogatója.
Lélekkel fűszerezett ínyenségek
Hasonló szándékkal érkeztek Dévára a zsombóiak, akik immár visszatérő vendégként évről évre több ezer palacsintát sütnek a Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával. – Közel öt esztendeje alakult ki testvériskolai kapcsolat a Zsombói Általános Iskola és dévai oktatási központ között. Azóta rendszeresen részt veszünk egymás ünnepségein. Egy találkozás alkalmával derült fény arra, hogy Zsombón négy esztendeje megdöntöttük a Guiness világrekordot, 18 500 palacsintát sütve meg 24 óra leforgása alatt. Akkor kaptuk a felkérést, hogy kisebb léptékben, de Déván is süssünk palacsintát. És mi örömmel jövünk, hogy a magunk módján hozzájáruljunk az itt élő magyar közösség rendezvénysorának a sikeréhez – fogalmazott Gyuris Zsolt, Zsombó nagyközség polgármestere, aki hattagú csapat élén szorgosan keverte, sütötte a palacsintát. Fogyott is az ízes, lekváros desszert, ami immár a magyar napok egyik jellegzetes ínyencségévé vált.
Természetesen a gulyásfőzés sem maradt el. Idén hat csapat állt a 80-90 literes üstök mellett, és aprította a belevalót: húst, csülköt, kolbászt, zöldséget, pityókát, babot, gombát s keverték bele a titkos fűszereket meg sok-sok jó lelket. – Idén szarvasi barátaink nem tudtak eljönni, ezért az óriásgulyás elmaradt, de így is több száz liternyi magyaros étel (gulyás, bogrács, székelykáposzta) fő az üstökben, úgyhogy lesz miből kóstolni – mondta Kocsis Attila Levente főszervező a koradélutáni órákban, amikor már több tucatnyian sorakoztak az üstök körül türelmetlenül várva, hogy megkóstolhassák az ízletesnek ígérkező főzteket. Röpke félóra alatt ki is ürült valamennyi üst: elsőként az RMDSZ nőszervezetének kolozsvári káposztája fogyott el, de nem kellett kínálni a Téglás Gábor Elméleti Líceum csapatának gombás gulyását, a csernakeresztúriak hagyományos krumplis gulyását, illetve a dévai RMDSZ-választmány babgulyását sem. Vitték jó szívvel a Szent Ferenc Alapítvány bográcsát és a Lengyel család pityókás pörköltjét is. És a szakácsok nagy örömére szinte el sem kellett mosni az üstöket, az utolsó cseppig kitakarították. Ezután persze jól esett egy-egy lekváros palacsinta, illetve a csatószegiek sütötte kürtöskalács.
Néptáncosok és kézművesek
Közben a zene sem hiányzott. Déva régi főterén reggel óta szólt a muzsika, s mire mindenki jóllakott, benépesült a színpad. Ezúttal a csernakeresztúri hagyományőrzők mellett a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta csoportja ropta a táncot. – 2013 óta táncolunk itt, Déván. A testvéremmel korábban tagjai voltunk a Nefelejcs néptánccsoportnak. Két éve egy felkérésre hoztuk össze az itteni csapatot Pál Éva nevelővel, s azóta igyekszünk kitartani. Jelenleg csak három párunk van, de sokfelé felléptünk az idei magyar napok alkalmával és sikerült széki, Nyárád menti, Küküllő-vidéki, illetve mezőségi táncokat is bemutatnunk – mondta Roman Cornel téglásbeli diák, a Margaréta tánccsoport vezetője.
Míg a színpadon szólt a muzsika, a téren zajlott a vásár. Idén kevesebb kézműves érkezett, úgy hogy alig győzték az érdeklődők áradatát. Szalma Zsolt kolozsvári üvegművész előtt folytonosan égett a tűz és alakultak a szebbnél szebb üveg díszek, vázák. – Tavaly is itt voltam, és jól éreztem magam. Gyermekek-felnőttek egyaránt érdeklődnek az üveg-tárgyak készítése iránt és úgy jöttem, hogy ezt itt, a helyszínen is bemutathassam, sőt, akinek kedve van hozzá, ki is próbálhassa – mondta Szalma Zsolt. Volt is bőven érdeklődő. Persze nemcsak az üvegfújást próbálgatták, hanem szívesen vásároltak a kész portékából is: a színes üvegékszerekből, illetve egyéb kézműves tárgyakból. A legnagyobb kereslet idén is a pálinkakimérő iránt mutatkozott, úgy tűnik, ez a tüzes víz fogyasztóinak, illetve a cenzor szerepét betöltő feleségeknek egyaránt kedvére való szerszám, hiszen ha az üvegre erősítik, hiába kisebb-nagyobb a pálinkáspohár, pontosan követni lehet, hogy hány deci fogy.
A kézművesek között jelen volt Orbán Ioana is, aki különleges dísztárgyakat készített papírból quilling technikával, illetve a szombathelyi önkormányzat képviseletében Németh Felicia és Horváth Boglárka Brigitta, akik textilfestésre kínáltak lehetőséget. – Immár ötödik esztendeje jövök el a Hunyad Megyei Magyar Napokra. A szombathelyi önkormányzat anyagi támogatásával különböző kézműves-foglalkozásokat tudunk itt lebonyolítani. Eddig volt már nemezelés, tűz-zománc, illetve bőrkarkötőket készítettünk. Idén textiltáskákra festhetnek az érdeklődők egyedi mintákat – mondta Horváth Boglárka, a foglalkozások közti pillanatnyi szünetben. Az érdeklődőkből ugyanis az ő asztaluknál sem volt hiány: szombaton több tucatnyi egyedi textiltáska készült Déva főterén.
A gulyáskóstolók, kézműveskedők között szép számban voltak jelen román ajkúak is. – Évről évre figyelmet fordítunk a többségi lakosság felé történő nyitásra is, a párbeszédre, és örömmel tapasztaljuk, hogy folyamatosan nő az érdeklődés nem csupán a magyaros gasztronómiai termékek iránt, hanem a kézműves-foglalkozásokon, néptánc-előadásokon is jelen van a helyi román lakosság, és szívesen ismerkednek értékeinkkel, hagyományainkkal – fogalmazott Kocsis Attila Levente főszervező.
Foci, ami többről szól
Külön mozzanata volt a zárórendezvénynek az elmúlt héten zajlott kosárlabda-, illetve focibajnokság győzteseinek, résztvevőinek a díjazása.
– Idén hat focicsapat és három kosárcsapat vett részt a bajnokságon Szászvárosról, Csernakeresztúrról, illetve természetesen a dévai Keresztesek, a lupényi Barbárock és a kolozsvári Sutyerákok is. Számunkra sokat jelent itt lenni, a Hunyad megyei magyarság körében, látni azokat az embereket, akik a végvárakon őrzik a magyarságtudatot, őrzik önazonosságukat. Jelenlétünkkel szolidaritásunkat kívánjuk érzékeltetni, de minden esztendőben számunkra is lelki feltöltődést hoznak az itt töltött napok. Csapatunk tagjai a kilencvenes években kolozsvári diákok voltak. Ma már csak ketten élünk a kincses városban, de a dévai focitornán minden esztendőben összegyűlünk feltöltődni az együttlét örömével – fogalmazott Koppándi Botond teológiai tanár, a kolozsvári csapat tagja.
Az est fénypontjának a Bojtorján koncert ígérkezett. A Pomázi Zoltán vezetésével megújult magyarországi együttes szintén jó szívvel érkezett a dél-erdélyi magyarság-ünnepre. – Erdélyi fellépéseink helyszíne általában Székelyföldön, Marosvásárhelyen van. Soha nem jártunk még Dél-Erdélyben, de annál nagyobb örömmel jöttünk el most, hogy megismerjük az itt élő embereket és azon leszünk, hogy örömöt szerezzünk nekik dalainkkal – fogalmazott a koncert előtt Pomázi Zoltán. A jó szándék nem maradt viszonzatlanul, a közönség, köztük szászvárosi, Zsil-völgyi, gyulafehérvári, kolozsvári magyarok végigdalolták az ismert Bojtorján-számokat és az együttesnek csak bőséges ráadás után sikerült leszállnia a színpadról. A jó hangulat megteremtésében jelentős szerep jutott Szabó Zolinak is, aki a magyarországi együttes előtt, illetve után ismert slágerekkel szórakoztatta a közönséget, némelyeket még táncra is perdítve. Így a magyar utcabál késő estébe nyúlt Déva főterén, sokak számára téve emlékezetessé a hatodik Hunyad megyei Magyar Napokat is.
A hivatalos zárórendezvényt követően tegnap délelőtt még némi ráadással szolgáltak a magyar közösségek: Brádon helyismereti kirándulást szerveztek a Fehér-Köröshöz, Szászvároson bográcsos finomságra várták a helyieket, Vajdahunyadon pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei Régi magyar Cabarettelszórakoztatták a közönséget.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Iskola nélkül kiürülhet a templom
A Gróf Majláth Gusztáv Károly, Erdély néhai római katolikus püspökéről elnevezett önálló iskola lehet a maroknyira zsugorodott gyulafehérvári magyarság megmaradásának záloga. Látlelet az elsősorban a történelmi magyar egyházak által szorgalmazott „identitásmentési” erőfeszítésekről.
A Gróf Majláth Gusztáv Károly, Erdély néhai római katolikus püspökéről elnevezett önálló iskola (képünkön) lehet a maroknyira zsugorodott gyulafehérvári magyarság megmaradásának záloga. A történelmi magyar egyházak vezetői 1990 után felmérték: a nemzeti identitás megőrzéséért folytatott harcot a vallás önmagában nem veheti fel, sikere csak az iskolával karöltve lehet. Míg a gyulafehérvári iskola névadója, aki négy évtizeden keresztül állt az egyház élén, élete jelentős részét az erdélyi magyarságért és az anyanyelvű oktatás jogáért folyó közdelemmel töltötte ki, utódainak ma főként a szülőkkel kell megvívniuk a harcot, ha azt akarják, hogy az iskola padjai ne maradjanak üresek.
A statisztikánál is szomorúbb valóság
A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a magyarság a város mindössze 1,58 százalékát jelenti. Számokra fordítva ez alig jelent valamicskével többet, mint 1000 lélek Fehér megye 63 500 lakót számláló központjában, amelynek püspökségét 1009-ben Szent István király alapította, várfalait pedig III. Károly magyar király építtette. Hogy ma pontosan hány római katolikus és református is él Gyulafehérváron, az még a két történelmi egyház vezetői előtt is talány. Gudor Kund Botond református esperes például 322 fizető tagot tart nyilván, de a legutóbbi népszámláláson csaknem kétszer ennyien vallották magukat kálvinistának. „Nagyon sokan vannak, akik valójában nem tartoznak sehova. Sajnos ezzel nem csak mi vagyunk így, a katolikus testvérek sem állnak sokkal jobban. Gyulafehérváron ugyanis közel 1200-an vallják magukat római katolikusnak, de nagyjából ennyi a magyarok száma is. Ami lényegében azt jelenti, hogy a híveknek csak fele magyar” – értelmezi a számok tükrében a tagadhatatlan fogyást a református esperes.
Ezt erősíti meg Jakubinyi György római katolikus érsek nyilatkozata is, miszerint annak dacára, hogy a városban több mint ezren vallják magukat katolikusnak, az egyházi nyilvántartásban mindössze 707 lélek szerepel. „Híveink folyamatosan öregednek, egyre kevesebb a gyerek, a vegyes családban élők pedig elrománosodnak” – fájlalja az egyházfő. Egyértelművé vált, hogy a teljes beolvadás megakadályozása, de legalábbis késleltetése érdekében a templom mellett iskolára is szükség van. Az összefogásból született meg az önálló intézmény alapításának gondolata, majd maga az iskola.
Példa és összefogás
Gudor esperes szerint a városban kiépült anyanyelvű oktatási rendszer az egész szórvány számára példaértékű lehet. A két felekezet és az oktatási intézmények összefogása mentette meg a római katolikus egyház által megcsappant diáklétszámmal működtetett Gróf Majláth Gusztáv Károly Gimnáziumot, a reformátusok délutáni óvodáját és a Vasile Goldiş iskolából átirányított 1–8. osztályt.
„A magyar iskola ügye nálunk nem felekezeti kérdés, a különböző vallású gyerekek a legjobb egyetértésben tanulnak iskolánkban” – jelenti ki az iskola igazgatója, Gál László. Gyulafehérváron 2007 előtt az általános iskolás magyar gyerekek a Vasile Goldiş iskola magyar tagozatán tanulhattak anyanyelvükön. Mivel azonban nem volt meg a minimális létszám a külön osztályok működtetéséhez, a magyar osztályokat összevonták, ami negatívan befolyásolta az oktatás minőségét. Az önálló magyar oktatást csupán a magyar középiskola, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Gimnázium képviselte. Ebbe a struktúrába illeszkedett bele az 1989-es változások után – a magyar szülők kérésére létrehozott – Caritas magánóvoda, majd az első, illetve ötödik osztály beindítása. Jelenleg 173-an tanulnak a korszerű és patinás tanintézményben. Az óvodába 26, az elemibe 42, az 5–8. osztályba 35 gyerek jár, a további 70 középiskolás. A szép számok a Vajasdról iskolabusszal ingázó 15, az Alvincről érkező további 5 és a Balázsfalváról naponta érkező 1 diáknak köszönhetően kerekedtek ki. A líceumi római katolikus teológiai osztályok tanulóinak túlnyomó többsége székelyföldi, gyimesi, de szép számmal jönnek Erdély belső vidékeiről, mint például Marosludasról vagy a Mezőségről is.
Az önálló magyar iskola – a GMGK, ahogy tanárok, diákok előszeretettel becézik – az érsekség tulajdonát képező felújított Fogarasy-épületben, a várban működik. Fenntartását az önkormányzat segíti, de a magyar oktatás fennmaradásához a dévai Szent Ferenc Alapítvány is jelentősen hozzájárul, gyulafehérvári házának létrehozásával a gyereklétszám megnövekedett. „Csaba testvér itteni háza meghatározó segítség az iskolának: a ház lakói révén egészül ki két esetben is az a minimális csoportlétszám, mely lehetővé teszi az önálló osztályként történő működést” – mondja Gál László. A tanügyi törvény és rendelkezései is szavatolják a kis létszámú tanulóközösséggel rendelkező nemzetiségi iskolák működését, de a Böjte Csaba által vezetett alapítvány jelenléte Gyulafehérváron is stabilabb alapokra helyezi a magyar oktatást.
Szülői öntudatébresztés
Senki sem rendelkezik pontos kimutatással, hány magyar család csemetéje jár a város valamelyik román iskolájába. A tanárok 15–20-ra teszik az „elcsellengők” számát, de ha a szülők nem hagynak fel a régi reflexekkel, az átpártolt diákok száma tovább nőhet. „Az óvodába nagyon sok gyerek jelentkezik, de itt is a tipikus erdélyi rossz gondolkodásmód mutatkozik meg: amikor a csöppség előkészítő osztályba kerül, a szülő már román tagozatra íratja” – mondja Gudor. Ily módon a kicsik csaknem fele nem anyanyelvű osztályban kezdi az iskolát. Mivel a gyermekhiány a tanintézmény színvonalára is kihat, a katolikus érsekség több fiatal munkatársa gyermeke érdekében otthagyta az állását, és visszatért Székelyföldre.
Gál László sajnálatosnak tartja, amikor egy színmagyar családból származó gyermek a szülők különös előítéletei vagy nemzetiségi öntudathiánya miatt román osztályban kezdi a felkészítő osztályt. Talán nem véletlen, hogy épp Gyulafehérvárról került fel az internetre az az egyperces kisfilm, amelyben egy helyi magyar fiatalember, aki a december elsejei ünnepre igyekszik, azt próbálja bizonygatni, hogy „Romániában élsz, román vagy.” Mindezt azok után, hogy elmondja: gyermekkorában még csak nem is tudott románul. „Továbbra is él az a hamis felfogás, miszerint jobban érvényesül a gyermek, ha románul végzi a tanulmányait, holott ma már alig van olyan egyetemi szak, ahol ne lehetne magyarul tanulni. Hiába a jól felszerelt iskola, a kitűnő tanárok, a szülőt nehezen tudjuk magyar öntudatra ébreszteni, ha az nem alakult ki nála tanulóévei, ifjúsága folyamán” – sajnálkozik az iskolaigazgató.
A magyar vonal „szakadása” az elemi befejezése után folytatódik. Ötödik osztálytól is sok gyereket átíratnak a román tagozatra. Ezzel szemben a nyolcadik osztályt végzetteket már nem térítik el a szülők. A GMGK-s statisztikák szerint a végzősök túlnyomó többsége anyanyelvén, Gyulafehérváron vagy a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban folytatja tanulmányait.
A szülőkön múlik az iskola jövője
Gál igazgató mégis derűlátó, bár tisztában van: a Majláth Gusztáv iskola sorsának kedvező alakulásához több odafigyelésre van szükség – főként a város és a környék magyar szülei részéről. Református kollégája, Gudor Kund Botond azon a véleményen van, hogy a fehérvári iskola csak abban az esetben maradhat fenn, ha többet nyújt, mint egy román tanintézmény. Az egyház mellett működő Bod Péter Alapítványon keresztül sikerül ösztöndíjakkal támogatni az ingázó, illetve bentlakó diákokat, megszervezni a délutáni programokat, finanszírozni a nyári táborokat. „Ezzel kicsit el is kényeztettük a szülőket, akik közül már többen is eljátszották, hogy ha az ösztöndíj késik, elviszik a gyermeküket a magyar iskolából. Sajnos színmagyar értelmiségi anyukák-apukák tették ezt, olyanok, akiktől az ember egészen mást várna” – sérelmezi egyes szülők gondolkodásmódját a lelkész. Szerinte a magyar közegből kikerülő gyermekeken a „sátoros ünnepi” fellépéseken érződik leginkább az anyanyelvüktől való eltávolodás.
Évszázados múlt
Gyulafehérvárt, mint püspöki székhelyen, mindig volt iskola a középkor századain keresztül. A jezsuita iskola alapítójaként a Zemplénből származó Leleszi Jánost tartják számon, akit Báthory Kristóf fejedelem telepített Erdélybe 1579-ben. A 18. század második felében már 100 diák tanult a városban, közülük 10 a felső, 15 a középső osztályban, a többi 75 pedig alsóbb és elemi osztályokban. A jezsuita rend eltörlése alkalmával a gyulafehérvári iskola közel állt a megszűnéshez. Mária Terézia királynő azt rendelte el, hogy a rend volt tagjai az iskolai év befejezése után menjenek át Kolozsvárra, s ott vagy lelkészkedjenek, vagy a humanisták osztályainak tanítására vállalkozzanak. A rendelet híre „leverőleg hatott a város intelligens elemeire”, akik mozgalmat indítottak az iskola érdekében. A pénzverde tisztviselői kérelmet nyújtottak be a káptalanhoz, amelyben kérték, hogy a gimnáziumot hagyják Gyulafehérváron, sőt, egészítsék ki azt a humanista osztályokkal. A felterjesztés sikerrel járt, Mária Terézia engedett a káptalan és a város kérésének, és meghagyta a gimnáziumot is és a szemináriumot is Gyulafehérvárott, hogy a vidék ne maradjon katolikus nevelés nélkül. A jezsuiták is Fehérváron maradtak – a rend beszüntetése után is –, s világi papi ruhában tanítottak tovább. 1792 őszén Batthyány Ignác püspök berendezte a mostani papnevelőt, és a kisszeminárium visszakapta a régi szállását. A régi rendszerű gimnáziumot a szabadságharc idején, 1848. október 21-én bezárták, s az intézet épülete az 1849. június 24-i várostrom alkalmával lángok martalékává vált és romba dőlt. Ötévi szünetelés után – Haynald Lajos püspök közbenjárásával és támogatásával rendbe hozva – az iskola 1853-ban újra megnyílt, 8 osztállyal és 12 tanárral. Az elnyomatás éveiben a német tanítási nyelv mellett is több tárgyat magyarul tanítottak, s a hazafias szellemet ápolták. Ugyancsak Haynald püspök kezdeményezésére az intézetben több évtizeden át (1857–1886) tanították rendkívüli tárgyként a román nyelvet, s a tanári kar olyan értelmű felterjesztést tett, hogy kötelező tárggyá kell tenni. A gimnázium régi épületét a századfordulón lebontották, a helyén emelt palotában működött az iskola – 1922-től Majláth Főgimnázium néven – mindaddig, míg az 1948-as tanügyi reform Erdély más központjaihoz hasonlóan itt is megszabta a magyar nyelvű középiskolai oktatás új feltételeit. A kommunista állam elvette a katolikus főgimnáziumot, amelyben a Római Katolikus Kisszeminárium néven a kántoriskola is működött. 1953-ban a Teológiai Intézet keretén belül Márton Áron püspök utólagos jóváhagyásával létrejött a kántoriskola, amely – saját épületétől megfosztottan – az előbb említett néven működött egészen 1990-ig. A püspök folyamodványban követelte a bukaresti kommunista vezetéstől az épületet a kántoriskolának, a Majláth Főgimnázium egykori bentlakását, a katolikus egyház jogos tulajdonát. A levél válasz nélkül maradt. Csak 2002-ben sikerült újra birtokba venni, szörnyen lelakott, romos állapotban. 1990-től a kántoriskola érettségi diplomáját visszamenőleg államilag is elismerték, az intézmény nevét Római Katolikus Líceumi Szemináriumra változtatták. Egészen 2006-ig, amikor felvette a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum nevet.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Elismerés a „székely mecénásnak”: Kurkó Árpádé az idei Hargita Megyéért díj
Kurkó Árpád vállalkozó kapta az idei Hargita Megyéért díjat, a Hargita megyei önkormányzat által alapított kitüntetést. A díjat évente egy alkalommal azoknak a személyeknek adományozzák, akik kiemelkedő tevékenységükkel, helyi és országos szinten egyaránt, hozzájárultak a megye jó hírnevének öregbítéséhez.
Az elismeréssel járó aranygyűrűt, oklevelet és díszutalványt Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke adta át szerdán a csíkszentkirályi kultúrotthonban, ahol a dísztanácsülést szervezték, a hagyományokhoz híven ezúttal is a megyenapok keretében.
Borboly Kurkó Árpád gazdag, szerteágazó, nagylelkű és önzetlen mecénási tevékenységéből beszélt, megemlítve egyebek mellett a kultúrház felújítását, a százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozat anyagi alapjainak megteremtését, illetve több jeles képzőművész támogatását.
Kurkó Árpád díjazás utáni beszédében elmondta, soha nem kívánkozott más vidékre vagy más országba, pedig lett volna alkalma elvándorolni, és itt akarja folytatni tevékenységét. Hozzátette: a gyerekeit is itthon maradásra, a szülőföld szeretetére nevelte.
„Mindig igyekeztem hasznára lenni a falunak, a megyének, az országnak és népemnek. Örülök, hogy itt élhetek, és ígérem, hogy ezentúl is a szülőföldemet szolgálom” – jelentette ki a kitüntetett, aki a Szent Ferenc Alapítványnak ajánlotta fel a díjjal járó, 1500 eurónak megfelelő összeget.
Krónika (Kolozsvár)

Szövetségkötés ünnepe Marosillyén
Dél-erdélyi fiatalok találkozója
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány idén május 30-án szervezi meg a Szövetségkötés ünnepét Bethlen Gábor marosillyei szülőházában, illetve ennek kertjében. Az ünnepi szentmise délelőtt 10 órakor kezdődik, ezt követően Kányádi koncert, könyvbemutató, kürtőskalács-sütésre, Amor-Fortum boxbajnokság, reneszánsz táncok illetve sok-sok játék szerepel a programban. És természetesen mindenkit nagy szeretettel várnak!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Történelmi emlékek lépten-nyomon (Magyarnak lenni Hunyad megyében - 2.)
Hunyad megye református esperese, Zsargó János vajdahunyadi lelkipásztor szerint a szórványban az egyháznak a magyarság megmaradásáért is sokat kell tennie, a legtöbb településen a templom az egyetlen gyülekezőhelye a magyar közösségnek. A Hunyad megyei, közel tizenötezer – kétharmad részben római katolikus – magyar ajkú lakosságból négyezerhatszáz vallja magát reformátusnak tizenhat önálló gyülekezetben, ebből háromezren városon élnek, ahol sok a bevándorló, körükben az összetartás sokkal kisebb, mint a falvakon, ahol igyekeznek a hagyományokat megőrizni.
Zsargó János: Városon mindenki hozta a maga vidékéről a saját szokásait, sokan jöttek Székelyföldről, de Szilágyságból, Bihar megyéből, a Nyárád mentéről is, azonban azt tapasztalom, hogy falun és városon is igény van az egyház iránt. A lelki megerősödést várják tőle, hogy megmaradhassanak. Igyekszünk lelki- és nemzetmegtartás szempontjából is eleget tenni. Ha a statisztikai adatokra tekintünk, akkor látjuk, hogy két-három nemzedéken belül esetleg néhány templomot be kell zárni, de tudjuk és továbbadjuk hitmegtartó erőként, hogy a jövendő az Úristen kezében van. Vajdahunyadon száz évvel ezelőtt Gál Sámuel lelkipásztor leírja, hogy az 1614-ben a Bethlen család által épített ősi templomban pünkösd első napján hatan vannak és vesznek úrvacsorát egy százlelkes gyülekezetből. Jelenleg kilencszázan vagyunk Vajdahunyadon, vasárnaponként százhúszan-százharmincan hallgatják Isten igéjét. A Maros mentén és a Cserna völgyében csak Vajdahunyad és Déva nagyobb gyülekezet, egy másik erősebb vidék a Zsíl völgye, de az elmúlt húsz év alatt ezeknek a gyülekezeteknek a fele eltűnt. Vajdahunyadon, ahol jelenleg az ötvenezres lakosság csupán öt százaléka beszél magyarul, fele református, fele katolikus, idén nyolc konfirmandusunk volt, ez elég szép szám, a tavalyi egyhez képest, azelőtt három, előtte meg egy sem volt. Ez viszonyítás kérdése, mert amikor én 1980-ban konfirmáltam, több mint negyvenen voltunk, és azután hatvanig, hetvenig is felment a konfirmandusok száma évente. Sajnos, általános jelenség más gyülekezetekben is. A hatvanas években indult fejlődésnek a vaskohászat, ezért arra az időre tehető a bevándorlás, akik akkor jöttek, azok most hatvan-hetven évesek, a következő generáció már keveset fogott ki a vasgyár életéből. Annak idején húsz-harmincezer ember dolgozott ott, de a gyár összeomlott, munkalehetőség nincs, sokan elmennek külföldre. Falvainkban kis lélekszámúak a gyülekezetek, több helyen nincs lelkész, a közeli városból szolgál be a lelkipásztor. Ilyen Lozsád is, közel tizenöt éve nincs a gyülekezetnek saját lelkésze. Lozsád olyan helyen épült, ahol időnként csúszik a föld, sok családi házban hatalmas károk keletkeztek, a talajmozgás érintette a templomot is, de az RMDSZ segítségével sikerült pályázni, így a templomot nagyrészt megmentették. A faluban száz lelkes a gyülekezet, a parókiája lakhatatlan.
Lozsád Piskin, a Sztrigy felett átnyúló hídról, ahol Bem tábornok megvívta dicső csatáját 1849 februárjában a császári csapatokat vezető Puchner ellen, és megvédte Erdély déli kapuját, látni a romos állapotban éktelenkedő egykori csárdát, amelynek kertjében több száz honvéd lelte nyughelyét. Erdély történelmének emlékei lépten-nyomon megszólítják az arra utazót, Déva száz-százötven km-es körzetében nemesi kastélyok, kúriák, templomtornyok őrzik a Hunyadi, Bethlen, Apafi, Bornemissza, Gyulay, Ocskay, Kún, Barcsay, Kendeffy családok emlékét, a névsor mögött az elmúlt fél évezred történése, építkezés, rombolás, újraépítés húzódik. Piskitől Szászváros irányában Tordosnál kell letérni Lozsád felé, a faluról a szájhagyomány többféle emléket őriz: talán nem is ott alakult, ahol ma található, s tán a török betörések után kapták székely katonák vitézségük jutalmául. Lozsád Mărtineşti községhez tartozik, a föléje magasodó Măgura-domb a helyi románság szent hegye, ahol az Úr színeváltozása-kolostorban ottjártunkkor, május 9-én Szent Miklós ünnepét ülték. A vegyes házasságban élő Bökös Árpád is éppen oda készült feleségével és két gyermekével, Alexia Máriával és Chiril Árpáddal. A kapuban röviden csak annyit tudtunk meg tőle, a fiatalok sokan elmentek a faluból, ő otthon maradt, azt pedig nem tudja, mikor van református istentisztelet, mert ő az ortodox templomba jár. Magyar iskola már nem volt, amikor ő kezdte, román is csak elemi, azóta az is megszűnt. „Húzzuk egyik napról a másikra, gazdálkodunk, így élünk.” Csuka Irénnel már jobban megy az ismerkedés, ő nem készül a Măgurára. Kéthetente, amikor a százvárosi lelkész Lozsádra jön, elmegy az istentiszteletre, ő az egyik a hat-hét templomba járó helyi reformátusból. A családban lozsádiasan beszélnek, ha kérdik tőle, evél tojást?, válaszol, ráér, mert már megdagasztá a kenyeret, de velünk átvált „a máshonnan jövőnek kijáró beszédre”, azt mondja, csak egymás között tartják a régi nyelvet. Csuka Irén 1954-ben született, kifogta a magyar elemi iskola utolsó éveit, ötödikben Szászvárosban folytatta az iskolát románul, majd Ploieşti-en tanulta a műanyag-feldolgozó szakmát. Meséli, a templom nyolc évig be volt zárva, aztán felújították. „Az istentiszteleten, ha ünnep van, harmincötön, negyvenen gyűlünk össze, máskor, vasárnap ötön-haton, tízen nagyon ritkán. Összesen lehetünk kilencvenen reformátusok a faluban, sok a vegyes házasság, a három lányom is mind vegyes házasságban él. Egy unokámmal magyarul beszélek, a többiekkel nem tudok. A férjem harói volt, ott valamikor volt magyar iskola, de az ő idejében már nem. A Csuka úgy volt beírva, Ciuca, ott meg kellett változtatni a neveket, nálunk nem.”
Andrásfalva messze van
A Dévához közeli Csernakeresztúron a magyar lakosság 99 százaléka bukovinai székely, mind az öt faluból származtak ide, de a többség andrásfalvi, kevesebben vannak Istensegítsről, Fogadjistenről, Hadikfalváról, Józseffalváról. Amióta 1910 körül ide telepítették, mindig működött itt hagyományőrző csoport, énekkar, színjátszó csapat, dalárda, a leányegyletekben táncoltak. A kommunizmus alatt megszűntek ezek, de a kilencvenes évek elején újra fellendült a néptánc és az ének. A csernakeresztúri hagyományőrző néptánccsoport vezetőjével, Szabó Juliannával a csernakeresztúri magyarok életéről beszélgettünk.
Szabó Julianna: Csernakeresztúr Árpád-kori település volt, ami nagyon elrománosodott. A bukovinaiak idetelepülésétől változott az arány, jelenleg 1400 lakosa van a falunak, 65 százaléka magyar. Nyolc-kilencszáz magyar katolikus van, laknak itt még reformátusok is a régi időkből. Nagyanyám andrásfalvi, nagyapám hadikfalvi, leányul, legényül kerültek Dévára, itt házasodtak össze. Déván hamarabb történt a kitelepülés, később váltottak telepeket Csernakeresztúron. Nagyszüleim sokat meséltek, miként jöttek szekerekkel Bukovinából. Azért kellett eljönni, mert nem volt megélhetőségük. Nagy családok voltak, tíz-tizenkét gyermekkel, és akik eljöttek Dévára, szívesen fogadta az akkori bíró, jó föld volt a Maros mentén, és ment a hír hazafelé, hogy itt meg lehet élni belőle, és jöttek a többiek is. Van egy táncunk, amit hétfélésnek neveznek, édesanyám azt mondta, ezzel borozdolták ki (mérték ki a barázdákat – szerk. megj.) Csernakeresztúrt. Ez nagyon régi tánc, hét féle tánc van benne. Bukovinában többféle nemzetiséggel éltek együtt, mindeniktől átvettek valamit, és sajátjuknak tekintik. 1994-ben jött hozzánk Kóka Rozália, bukovinai gyökerű néprajzkutató, ő volt a mentorunk, azt mondta, annyi kincs van itt, össze kellene gyűjteni, csoportot alakítani. Az ő segítségével írtuk meg az első pályázatot, így vettük meg a tájházat. Az öregek összegyűjtötték a Bukovinából hozott tárgyakat, ott vannak kiállítva. A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület a ház tulajdonosa, melyet sokan látogatnak. Csernakeresztúron működik magyar óvoda és elemi iskola, a nagyobbak Dévára ingáznak a Téglás Gábor iskolába, aki ötödikben magyarul folytatja, az úgy is érettségizik. Sokáig mondták nekünk, hogy csángók vagyunk, még a Tatros Forrásánál Fesztiválra is meghívtak, aztán rájöttek, nem is vagyunk csángók, és nem mentünk többet. Eljárunk a Bukovinai Nemzetközi Néptánctalálkozóra. Olyankor van, aki hazalátogat az ősei falujába, de ott már nincs senki, utolsóként Szemcsuk István bácsi halt meg két éve, az ő gyermekei már nem tudnak magyarul.
Böjte atya gyermekei
Szászvárosban az iskolaépítő Kún Kocsárd, az EMKE alapító tagja emléktáblája megtekintése után utunk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által 1999-ben indított Szent Erzsébet Gyermekvédelmi Központba vezetett. Az egykori ferences rendházban működő bentlakásotthonban jelenleg nyolcvan nehéz sorsú óvodás és elemista mindennapjait teszik szerethetőbbé a nevelők, köztük a csíkszentdomokosi Fazakas Rozália, aki egy életében bekövetkezett változás után döntött úgy, hogy hivatásszerűen foglalkozzék gyermekneveléssel, oktatással.
Fazakas Rozália: Tíz évvel ezelőtt láttam egy műsort a Duna Televízióban Csaba testvérről, és az nagyon meghatott. Írtam egy levelet Dévára, amiben jeleztem Böjte atyának, hogy szeretnék nevelőként dolgozni valamelyik házban. Két hét múlva érkezett a válasz, hogy elmehetek megnézni a tevékenységet. Szászvárosban nevelőhiány volt, így kerültem ide, ahol nem ismertem senkit, semmit. Nagyon megszerettem a munkámat, a gyermekeket.
A szászvárosi gyermekvédelmi központ gyermekei többségében román anyanyelvűek, akik magyar óvodában és elemi iskolában tanulnak, ötödiktől a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban folytatják tanulmányaikat. Olyan családokból származnak, ahol éheznének, esetleg bántalmaznák őket, ez az egyetlen esélyük, hogy táplálkozzanak, ruházkodjanak, tanuljanak – mondják a nevelők. Ünnepeken, amikor a szülők közül is többen eljönnek, két nyelven miséznek a templomban, magyarul és románul. A kert áldásaiból jut zöldség és gyümölcs az asztalra, jó szóból és szeretetből pedig annyi, amennyit ezek a gyermekek eddig soha nem tapasztaltak. Minden bizonnyal így van a Dévai Szent Ferenc Alapítvány mind a hetvenkét iskolaházában, napközijében, bentlakásotthonában, ahol Erdély-szerte több mint kétezerháromszáz gyermek menekül meg a nélkülözéstől és szeretet hiányától. Egyetlen református Kitiden
Kun Árpád nyugalmazott református lelkésszel a vajdahunyadi magyar házban találkoztunk. Miután megmutatta a szász erődtemplomokról készített fotóiból állított kiállítást, a gyülekezetek fogyásáról beszélt, és arról, hogy ezelőtt kétszáz évvel huszonkilenc lelkész nevét jegyezték fel Hunyad megyében, most tízen szolgálnak. Kun Árpád 1969–2007 között szolgált Kiskujonban, Melegföldváron, Székelykövesden, Magyarkájánban, Lozsádon, Bácsiban, 1987-től él Vajdahunyadon. Kun Árpád: A szórványban élő meg akarja tartani az anyanyelvét, de keveset beszél magyarul. Egyfajta kevert identitással rendelkeznek, nem is csoda, hisz vannak települések, ahol ötven-hatvan éve nincs magyar iskola. Van egy falu, Kitid, ahol egyetlen református asszony él, az 1928-ban született Ravisaniné Farkas Piroska, akit évente egyszer-kétszer meglátogatok, Bibliát olvasunk. Kun Árpád gondolataival, a kevert identitás valóságtartalmának megtapasztalt tudatával, kissé szomorúan, de sok szép emlékkel tértünk haza Sepsiszentgyörgyre. Kitid templomát lebontották 1960-ban, köveiből téeszistállót építettek, már csak a templom vázlatrajza maradt fenn Debreceni László albumában. A többi Piroska néni emlékezetében él. Rajtunk, tömbben élő magyarságon is múlik, hogy a szórványlét ne váljék csupán emlékezetté, hogy a Dél-erdélyi magyarság, ha nem is gyarapszik, de legalább megmaradjon.
Fekete Réka
Előző: Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2015. máj. 23.
Hétköznap és ünnep (Magyarnak lenni Hunyad megyében - 1.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Időutazás múltban és jövendőben
Tanulmányúton Székelyföld és Szászföld szomszédos vidékein
A Kántor-tanítóképző Főiskolán hosszú évek óta hagyomány, hogy a zárthelyi oktatás mellett hivatásra felkészítő tanulmányutakat, néprajzi táborokat szervezünk. Egy évvel ezelőtt a Nyárádmente, Sóvidék és Gyergyó történeti, egyházi, természeti értékeivel, iskoláival ismerkedtek diákjaink, vagyis a tömbmagyarság életével; 2014 adventjén a dél-erdélyi szórványmagyarság (Dicsőszentmárton, Balázsfalva, Medgyes, Küküllővár környéke) sorsával, kultúrájával való szembesülést tűztük ki tanulmányúti célul, és gyülekezeti alkalmakon a felkészülést a szolgáló életre.
A nemrég lezárult tavaszi tanulmányutunkon a Székelyföld és Szászföld szomszédos vidékeit jártuk be a két Küküllő és a szőke Nyikó mentén, voltunk Erdőszentgyörgyön, Keresden, Segesváron, Fehéregyházán, Székelykeresztúron, Nagygalambfalván, Bögözön, Székelyudvarhelyen, Szejkefürdőn és Farkaslakán.
A két nap során alig 300 km-es kört írtunk le a térkép szerint, mégis mennyi értékkel találkoztunk a minket érdeklő szűkebb területen, és mennyi élményben volt részünk! Valóságos időutazáson vettünk részt az erdélyi múltban és jövendőben.
Keresden a Bethlen család várkastélyában diákjaink beleélhették magukat a kastély egykori lakóinak, az erdélyi főúri családok életének hétköznapjaiba és ünnepeibe, művészi ízlésébe és kultúrateremtő munkásságába. Segesváron a turistáknak szóló kirakatokon túlmenően bepillantást nyerhettek a középkori szász város életébe, meggyőződhettek a szász közösség erejéről, tehetségéről, remek gótikus építészetéről. Nem véletlen, hogy a hegyre épített város ma a világörökség része. A középkori székelyek módjára "olvashatták" a bögözi templom falaira festett "képregényt": Szent László királyunk harcát a pogány kunok ellen és a bibliai utolsó ítélet jeleneteit. A bögözi templom freskói, akárcsak a közeli székelyderzsi vagy a gelencei, a középkori művészet csúcsát jelentik, legalábbis nekünk, magyaroknak. De nemcsak a freskókhoz értettek őseink, hanem később, a "virágos reneszánsz" idején a templomok mennyezetének díszítéséhez is. Itt van mindjárt a bögözi templom kazettás mennyezete, mint annyi más Erdély-szerte, vagy a meglátogatott erdőszentgyörgyi református templom felújított virágos mennyezete és bútorzatának világos "székelykék" színe. Az egykori gyülekezet hitbeli erejét, hozzáértését dicséri, hogy a templom szószékét a kor legkiválóbb kőfaragó művészével, Sipos Dáviddal készíttette 1760-ban. És a padok alatt, a templom kriptájában nyugszik a 19. század eleji Erdély legszebb főúri asszonyának tartott Rhédey Klaudia grófnő; rövid életének, tragikus halálának története nem hagyja érintetlenül a 21. század emberét sem. Közismert, hogy ő az angol királyi család egyik "ősanyja", Károly brit trónörökös, aki 2008-ban ide látogatott, a szépanyját tisztelheti benne. Klaudia a templommal szomszédos Rhédey-palotában született. Jó volt látni, megtapasztalni, hogy a palotát az elmúlt években felújították, és Erdőszentgyörgy városa kulturális célokra szeretné hasznosítani.
A tanulmányút programjának összeállításakor elég nagy fejtörést jelentett, hogy kit, kiket válasszak kalauzul szellemi nagyjaink közül, akiknek az élete-halála, életműve valamiképpen kapcsolódik a bejárt vidékekhez. Végül úgy döntöttem, hogy négyüket állítsuk középpontba, akik írásaik üzenetével is vegyenek részt a táborunkban: a két Sándor, Balázs és Áron. Mármint Petőfi Sándor és Kányádi Sándor, Orbán Balázs és Tamási Áron, nagy korbeli különbségekben és felekezeti jó egyetértésben. De hát akkor hol marad az erdőszentgyörgyi orgonakészítő ezermester Bodor Péter, a segesvári Andreas Bertram gyógyszerész, aki Apafi Mihály erdélyi fejedelmet is ellátta patikájának készítményeivel, a Segesváron (1892-ben) született báró Apor Vilmos mártír püspök – akit a katolikus egyház boldoggá avatott, és akinek az emléktáblájánál szintén tisztelegtünk –, hogy a felduzzasztott Drakula-kultuszról ne is beszéljünk; a Keresztúron múzeumot alapító Molnár István vagy a Székelyudvarhelyen a református ókollégiumot és a templomot építtető backamadarasi Kiss Gergely rektor úr? Sándorainknál maradva, Petőfit verseivel köszöntöttük Fehéregyháza és Héjjasfalva között, nem messze attól a helytől, ahol utoljára látták őt és nem messze halálának valószínű helyétől, az Ispán kútnál. Maradjon meg ő nekünk itt Erdély földjében akkor is, ha valakik Szibériában keresték, keresik csontjait, és a keresztúri székelyek a timafalvi temetőben visznek virágot "Petőfi legendai sírjára". Nekünk csak az az óhajunk lehet, amit az emlékműnél is elmondtunk, Sándor: "Takarjon bár a szemfödél:/ Dícső neve költő fiadnak,/ Anyám, soká, örökké él." És beálltunk a Kányádi Sándort köszöntő versmondók seregébe, de nem akárhol, hanem Nagygalambfalván, abban az utcában, ahol felnőtt és amelyről azt írta egyik korai versében: "nem is utca, csak fél utca", és valóban ma is csak fél utca, de Kányádi életműve a bizonysága, hogy "Becsületből, akit innen/ tarisznyáltak, azt egykönnyen / nem fogja az élet piszka,/ mert itt még a sár is tiszta." Éppen akkor állt el az eső, megtapasztaltuk: Kányádi Sándor utcájában és életművében még a sár is tiszta. A jó öreg, a szép szakállú Orbán Balázs faluról falura kísért székelyföldi utunkon, mindig hozzá lehetett fordulni tanácsért, eligazításért, a fényképezőgépet sűrűn kattintgató fiatalok az erdélyi fényképezés ősatyját is tisztelhetik benne, csakhogy ő húszkilós csomagban vitte a fotós felszereléseit, most pedig egy ingzsebben elfér a masina. Végrendeletének üzenete legalább annyira fontos, mint a Székelyföld leírása. Azt írja: mivel az Isten nem áldotta meg családdal, az egész magyar népet tekinti családjának és így örökösének. Örökösére hagyta vagyonát, ösztöndíjat alapított a székelykeresztúri unitárius kollégium jeles és szűkölködő diákjainak. És hogyne köszöntöttük volna Tamási Áront farkaslaki sírjánál, aki Ábelként megjárta Amerikát, és egy ottani kisebbségitől, egy négertől hallotta az élet egyik nagy igazságát, amit annyiszor idéznek manapság: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". Ez az otthon most itt Farkaslaka, a Nyikó mente falvai, s a dombon túl Udvarhely iskolaváros és a tágabb szülőföld. Szülőföldjét járva Tamási így fejezte be önéletrajzi regényét: "S a káprázatban, az apám és az ősök sírjánál, vajon feltehetem-e a kérdést: – A miénk ez? Nem tehetem fel, mert ez kérdés nélkül a miénk. Miénk a fény, amit lelkünkbe fogadunk: s a föld, amelyen élünk és meghalunk."
Tanulmányutunkon nemcsak a múltat és a jelent, hanem a jövendőnk jeleit is fürkésztük, kérdeztük, kerestük. Mint említettem, jó volt hallani, hogy az erdőszentgyörgyi Rhédey-palota a város tulajdonában kulturális központ szerepét tölti majd be. A keresdi Bethlen-kastély és birtok még nagyobb átalakulás elé néz: a Marosvásárhelyen élő örökösök a visszakapott kastélyt nagylelkű gesztussal 50 évre a dévai Szent Ferenc Alapítványnak adományozták. Itt Böjte Csaba atya és munkatársai felnőttképzési központot szeretnének kialakítani az iskolarendjükben végzett fiatalok számára, Szőts Béla ügyvezető lelkesen beszélt a terveikről. Tóth Tivadar, a segesvári Gaudeamus Ház és Szórványközpont igazgatója a segesvári magyar nyelvű iskoláztatás történetét ismertette diákjainkkal, és a szórványlét mai kihívásaira figyelmeztette az eljövendő pedagógusokat, akárcsak Szávuly Ildikó, aki nevelőnő társával együtt 16, szüleik által elhagyott Maros és Hargita megyei gyermek otthonát vezeti a Szent Ferenc alapítvány iskolarendjében. Diákjainkat mélyen megérintette a gyermekek helyzete, sorsa, hiszen többségük székelyföldiként most találkozott először a szociális és etnikai, kulturális, nyelvi szórványlét jelenségeivel.
A tanulmányút részeként találkozókra is sor került az erdőszentgyörgyi, segesvári, keresztúri és udvarhelyi középiskolák végzős osztályaival; Gál József tagozatvezető ismertette főiskolánk szakmai kínálatát, Dénes Kinga III. éves diák kisfilmje még vonzóbbá tette a főiskolai életet, a kórus pedig az énektudásából adott ízelítőt.
Dr. Barabás László projektvezető
Népújság (Marosvásárhely)

Eredményesen zárult a tízedik tanév
Tízedik tanévét zárta péntek délelőtt a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum. A tanintézmény igazgatója ünnepi beszédében elmondta, eredményes, de kihívásokban bővelkedő évet tud maga mögött Hunyad megye magyar oktatási központja. Rendkívül sok, iskolán belüli és kívüli rendezvényen vett részt a tanintézmény közössége, ami jelentős energia-befektetést igényelt. A tanulmányi eredményeket azonban így is sikerült szinten tartani, és a különböző versenyeken is jó helyezéseket értek el a dévai diákok. – Iskolánkban idén két minisztériumi szintű ellenőrző bizottságot is fogadtunk. Az egyik ellenőrzés nyomán engedélyt kaptunk egy új szak, a természettudomány osztály beindítására. A másik, időszakos minőségi ellenőrzés nyomán pedig szintén kiváló minősítést kapott az iskola – számolt be a tanintézmény két vezetője, Kocsis Attila Levente igazgató és Balogh-Botár Károly Csaba aligazgató. Elmondták továbbá: idén a tanintézmény nem bővelkedett az anyagi juttatásokban, de Communitas-, illetve anyaországi támogatásoknak köszönhetően a legszükségesebb javításokat sikerült elvégezni.
A tanévzárás leghosszabb momentuma idén is a jeles tanulmányi eredményt elérő diákok díjazása volt. Színtízes átlagot három diáknak sikerült elérnie: a hatodikos Osváth Tamásnak, illetve a hetedikes Anderlik Patricknak és Fodor Orsolyának. Továbbá számos helyi, megyei, országos és nemzetközi versenyen nyertek díjat a dévai diákok, többek közt a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalomtantárgy-verseny országos szakaszán, ahol az ötödikes Tófalvi Ágnes kapott harmadik díjat, a Zrínyi Ilona matematikaversenyen, a Bonifert Domonkos matematika versenyen, melyen Osváth Tamás döntős lett, Fodor Orsolya pedig III. díjat kapott. Szintén Fodor Orsolya képviselte az iskolát a Nemzetközi Magyar Matematika versenyen. A Barangolás Európában verseny országos szakaszán a csernakeresztúri Világjárók csapata (Sárközi Kristóf, Herţeg Francesca és Szentes Tímea) a Napsugár különdíját nyerte el. A Simonyi Zsigmond Helyesírás Verseny országos szakaszán a hatodikos Aczél Emília kapott II. dicséretet, a Sapientia Tudományegyetem CSI nyomozóversenyén a középiskolásokból álló BreakUs csapat nyert 4. helyezést. A szarvasi történelmi vetélkedőn pedig szintén dévai középiskolások (Tolnai Tibor, Pop Tímea és Gáspár-Barra Szilárd), nyerték el az első helyezést. Két különdíjjal tértek haza a téglásbeli diákok (Dézsi Zsófia és Székely Rita) a Kaposvári Magyar–Román Baráti Társaság versmondó versenyéről is, illetve Fábián László Emese elsős kisdiák a Kányádi Sándor szavalóverseny országos szakaszán szerzett dicséretet. Emellett számos helyi és megyeközti fizika, kémia vetélkedőn, illetve mese- és szavalóversenyen szereztek jó helyezést a dévai diákok.
A kitűnő tanulmányi- és versenyeredmények jutalmazása mellett a Romániai Magyar Pedagógusszövetség megyei szervezete idén külön díjazta azon pedagógusokat, akik a tanórák mellett aktívan részt vettek az iskolai élet megszervezésében. Így kitüntetésben részesült Lengyel Izabella zenetanárnő, Kun Gazda Kinga és Mészáros Enikő magyar szakos tanárnők, valamint Orbán Juliánna matematika- és Heiuş Ágnes kémiatanárnők. Az iskola vezetősége külön díjazta az idei tanévben rendkívül aktív Hauer Erich Diáktanácsot is.
A tanévzáró ünnepség alkalmával Palkó Cecília, a dévai Szent Ferenc Alapítvány igazgatója aktív vakációs pihenésre biztatta a diákokat, majd Albert Leánder ferences atya hálát adott az elmúlt tanévért és Isten áldását kérte a tanintézmény közösségének további életére.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Beszterce és a szórványiskolák védelméért
Példás összefogásról, segíteni akarásról tettek tanúbizonyságot mindazok a résztvevők, akik a Fehér Holló Médiaklub Egyesület meghívására a májusban létrejött önálló besztercei magyar iskola indulásához, eredményes működtetéséhez adtak ötleteket, jó tanácsot, erőt és biztatást a tanintézmény vezetőségének és pedagógusközösségének.
Június 24-én a besztercei Magyar Házban tartott megbeszélésre a Fehér Holló Médiaklub Egyesület keretében működő Szórványtengely mozgalom nagyenyedi, dévai, medgyesi, lupényi küldöttségei hozták el ötleteiket, megoldási javaslataikat, eredményeiket és gondjaikat, hogy megosszák az új testvérintézménnyel. A megbeszélés végén a résztvevők a Fehér Holló Médiaklub Egyesület javaslatára levélben fordultak Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz azzal a kéréssel, hogy magánemberként legyen tiszteletbeli munkatársa a Szórványtengely mozgalomnak.
A besztercei csoda, amiért tenni kell
Besztercén mondhatni csodának számít, hogy a rendszerváltás óta eltelt 25 év után ősztől önálló intézményként működhet első osztálytól az érettségiig a magyar tannyelvű oktatás a Hunyadi János iskola keretében. Az örömöt részben beárnyékolta a környező szórványtelepüléseken végzett "gyöngy-halászat", amelynek során a székelyföldi iskolákba toboroztak és nyertek meg diákokat az ingyenes ösztöndíj, étkeztetés és utaztatás ígéretével. Távozásuk felboríthatja a fogyó gyermeklétszám miatti kényes egyensúlyt az új besztercei iskolában.
Az elcsábítás kérdéskörét Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub Egyesület vezetője a kolozsvári televízió munkatársaként göngyölte fel, bejárva a besztercei iskola körzetébe tartozó falvakat, ahol elbeszélgetett az érintettekkel. A tényfeltáró riport során arra a következtetésre jutott, hogy nem a magyar-székely konkurencia miatt kell keseregni, hanem a gyermekek számára kell az új önálló besztercei magyar iskolában olyan feltételeket teremteni, hogy ne kívánkozzanak máshova, kivéve, ha valóban olyan szakma iránt éreznek vonzódást, amelyet lakhelyükhöz közel nem tudnak elsajátítani.
– A víz meg a halak ott vannak előttünk. Halászni kell megtanulni, nem a kukkerek üvegét csiszolgatni – hangsúlyozta a besztercei tanácskozás ötletgazdája.
A besztercei magyar iskola létrejöttéről Antal Attila, az Andrei Muresanu Főgimnázium magyar tagozatért felelős aligazgatója, a helyi tanács képviselője számolt be.
Az ötlet már a rendszerváltást követően felmerült Besztercén, ahol a magyar oktatás szerepét és tekintélyét a jelenlegi főgimnázium 1912- ben épült patinás épülete igazolja (képünkön). Kezdetben leányiskola, majd 1940–44 között a Hunyadi János fiúiskola működött az épületben, amelyből 1989 után a magyar tanárok nem akartak kivonulni, így az önálló iskoláról szőtt elképzelés 2000-ig szunnyadt, majd újra felmerült, de összefogás hiányában ki is hunyt hamar.
– Májusban a városi tanács 21 tagjából 15-en az önálló magyar iskola mellett szavaztunk – mondta Antal Attila történelem szakos tanár. Úgy gondoltuk, hogy a csökkenő diáklétszámot figyelembe véve, önálló intézményként a magyar oktatás hosszabb ideig fenn tud maradni, mint egy közös iskolában. Ezenkívül olyan szakokat tudunk indítani, amelyek megfelelnek diákjaink képességének, s a 2016–17-es tanévtől bevezetnénk a szakoktatást is. A kérdést megvitattuk a helyi érdekvédelmi szervezetben, a tanári kar kezdettől mellénk állt, sikerült meggyőzni a szülőket is, akiknek bemutattuk, hogy mit tudunk megvalósítani, és azt is, amiről álmodunk, de megígérni még nem merjük. Egyelőre az adminisztráció és az V-VIII. osztályok számára biztosít külön épületet az önkormányzat, a többi osztály a főgimnázium épületében marad, majd egy olyan európai pénzekből feljavított épületbe költözhetünk át, ahol az iskolaközpont minden osztálya elfér.
A trójai faló jót is hozott
A szépen alakuló tervezgetést zavarta meg a székelyudvarhelyi szakiskolaközpont képviselőinek jelenléte a megye községeiben, ahol magyar nyelvű oktatás folyik. Ígéretük ellenére nem csak azokat a gyermekeket szólították meg, akik román nyelven készültek szakmát tanulni, hanem bárkinek, aki érdeklődött, megígérték az ingyenes ellátást.
– Bár trójai falónak éreztem őket, rá kellett jönnöm, hogy minden rosszban van valami jó is. A református egyház keretében működik egy 41 férőhelyes bentlakás Besztercén, de arra, hogy ingyenessé tegyük az étkeztetés és ingázás költségeivel együtt, álmodni sem mertünk. Most azonban rá kellett jönnünk, hogy az ingyenességben gondolkodva kell járjuk a falvakat és ajánlatot tegyünk. A megyében hat általános iskolában, Szentmátén, Bethlenben, Magyar- décsén, Árpástón, Vicén, Magyarnemegyén működik magyar tagozat, ahonnan a középiskolai utánpótlás biztosítható, Felőrön és Tekében sajnos megszűnt a magyar nyelvű oktatás.
Sikeres keresztszülőprogram
A tanácskozás során a közelebbi vagy távolabbi szórványközpontokból érkezett iskolaigazgatók, pedagógusok, szervezők megosztották az évek során szerzett tapasztalataikat, azt, hogy milyen módszerekkel sikerült iskolájukat vonzóvá tenni, megnyerni a diákok, szülők bizalmát, az egyházak és a sajtó támogatását.
– Novemberre befejeződik a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium mindhárom épületének a felújítása a regionális operatív program keretében – hangzott el Szőcs Ildikó igazgatónő beszámolójában. Az iskolában közel 700 diák tanul, Aradtól Pusztináig, egész Erdély területéről, és 120 bentlakó van. Vonzerejét a tanítóképző jelenti, szakközépiskolai osztályában turisztikát-közélelmezést oktatnak, szakiskolai szinten pincéreket képeznek.
A bentlakó diákok támogatását pályázati pénzekből és a sikeresen működő keresztszülőprogram révén oldják meg, önkéntesen végezve ezt a munkát. Diákjaik ingázási költségeit is támogatják, holott a tanügyi törvény szerint ezt állami pénzekből kellene fedezni, de az előírás gyakorlati útmutatóját sajnos nem dolgozták ki. A szülőket is sikerült megmozgatni a diákokkal, pedagógusokkal szervezett közös programok révén. Az igazgatónő felajánlotta segítségét mind a pályázatírásban, mind a keresztszülőprogram beindításában az induló besztercei szórványiskolának.
Nem szabad a gyermeket megvásárolni
Egy bentlakó diák havi 270, évi 2545 lejbe kerül – mondta Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Líceum igazgatója, aki szerint Besztercén is ingyenessé kell tenni a bentlakást és az ingázást, amit közadakozásból, alapítványi pénzekből lehet fedezni. Véleménye szerint a teljes ingyenesség nem jó, ezért Déván az államilag biztosított gyermeknevelési támogatás összegét elkérték a szülőktől, mert úgy vették észre, hogy jobban értékelik, amit kapnak, ha ők is hozzájárulnak a gyermekük taníttatásához. Mivel az utazási költségeket egy ideje csak részben fedezi az állam, néhány ingázó diákot elveszítettek, de a költségek 50 százalékos térítésével sikerült őket visszacsalogatni. Bár Hunyad megyében nagy a munkanélküliség, a keresztszülőprogram Déván nem járt sikerrel, mindössze négy esetben találtak olyan keresztszülőket, akik négy éven át vállalták egy-egy gyermek taníttatását. Diákjaik egy része viszont jelentős segítséget kap a Szent Ferenc Alapítványtól.
– Tanulmányi ösztöndíj annak a diáknak jár, aki előmenetele alapján megérdemli. Nem szabad a gyermeket megvásárolni csak azért, mert magyar iskolába jár – hangsúlyozta. A bentlakó, ingázó gyermekeknek az oktatás terén olyan komolyságot, szabad idejükben olyan programokat, tevékenységeket kell biztosítani, ami feledtetni tudja, hogy hátrányos helyzetben vannak. A külföldi testvériskolai kapcsolatok hasznosak, de óvatosan kell felvállalni, mert a nagy távolságok miatt költségessé válhatnak, egyébként lehet partneriskolákat találni Erdélyben is. A saját példájukból kiindulva arra figyelmeztette a beszterceieket, hogy a kezdeti három-négy évben megnyilvánuló lelkesedést követően számítsanak a megtorpanásokra is.
Demográfiai mutatók
Szeben megyében egyre kevesebb a magyar gyermek – figyelmeztetett a demográfiai mutatók fontosságára Orosz Csaba, aki a medgyesi Báthory István Általános Iskolát képviselte a besztercei tanácskozáson. A rendszerváltást követően megalakult iskolának az alapításkor 350 tanulója volt, számuk 2015-re a felére csökkent. Mivel a városban kevés az iskoláskorú gyermek, az egyetlen Szeben megyei önálló magyar iskolába, amelynek épületét 2010-ben újjáépítették, a környező településekről ingáztatnak 30 diákot. Az utazásukat biztosító két kisbusz fenntartása és működtetése óriási erőfeszítést igényel. Ezt az összeget pályázatokból, cégek, magánszemélyek adományából gyűjtik össze, besegít a városi és a megyei helyhatóság, a testvérváros és a testvériskola is. A tanulók egy része vegyes házasságból született, s a magyar iskolának fel kell vennie a versenyt szervezettség és minőség dolgában a német tannyelvű iskolákkal.
A fordított példáról tett említést Benedekfi Dávid, az épülő lupényi szórványközpont ötletgazdája, aki elmondta, hogy a bányavidéken a hajdani párhuzamos osztályok helyett mára már csak összevont osztályok működnek. A vegyes házasságbeli gyermekeket nem adják magyar iskolába, de néha mégis könnyebben meg lehet győzni a szülőket, mint egyes székely családokat, akik a román tagozat mellett döntenek.
A nyárádszeredai származású bányamérnök elmondta, hogy a túlélés megkönnyítését szolgálja a tervezett 1400 négyzetméter alapterületű szórványközpont, ahol egyéb rendezvények mellett táborokat, románnyelv-tanfolyamokat szerveznének a székely gyermekek számára például.
Támogassuk őket!
– Ne egymás ellen hadakozzunk – legyük jobbak, mutassunk példát, népszerűsítsük a tevékenységünket, a sajtó segítségét kérve juttassuk el a híreket minden szórványtelepülésre – hangzott el egymás felé a biztatás. A Magyar Ház termét megtöltő pedagógusok civilként aláírták a helyben megfogalmazott levelet, amelyben megbízták a Fehér Holló Médiaklub Egyesületet, hogy a nagyenyedi, dévai, lupényi, medgyesi és besztercei szórványiskolák túlélési költségvetésének vázlatával együtt adja át a levelet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőségének, hogy elemezzék és továbbítsák az iratokat a magyar Miniszterelnöki Hivatalnak.
– A Szórványtengely mozgalom újszerűen próbál közelíteni a megoldandó feladathoz, olyan közéleti személyiségeket kérve fel adakozásra, akik önszántukból és saját zsebükből szeretnének feláldozni egy keveset az ősztől induló besztercei magyar szórványiskola túlélési költségvetésébe, és ezen túlmenően a szórványoktatási intézményeknek, hogy az újonnan előállt versenyben helyt tudjanak állni, meg tudják mutatni értékeiket. Más szóval: támogassuk őket, hogy labdába tudjanak rúgni! A meccs végét úgysem befolyásolhatjuk – nyilatkozta Szabó Csaba.
– Jó érezni, hogy ennyire felfigyeltek és mellénk álltak – nyilatkozta a tanácskozás végén lelkesedéssel és örömmel a hangjában Antal Attila, aki a megelőlegezett bizalomért cserébe komoly, felelősségteljes munkát ígér.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Parajdi só a magyarok kenyerében
Idén a Vajdaságból, Székelykevéről érkezik Baranyába a kovász a magyarok kenyeréhez, a sót pedig Parajdról küldik, a liszt pedig a határon túli rászorulókon kívül minden magyarországi megyébe eljut.
A 2011-ben indult Magyarok kenyere program szerdai pécsi sajtótájékoztatóján Korinek László jogászprofesszor, ötletgazda elmondta: ebben az évben is a Baranyába érkező lisztből sütik meg augusztus 20-ra a magyarok kenyerét és az azt jelképező több ezer cipót. A liszt jelentős részét idén is a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak adományozzák. Újdonság, hogy a határon túli települések mellett idén minden magyarországi megyébe, karitatív szervezetek számára is juttatnak a lisztből. Böjte Csaba a sajtótájékoztatón lejátszott videoüzenetében méltatta a kezdeményezést, és beszámolt arról, hogy évről évre egyre több gyermek arcára csal mosolyt a lisztből sült kenyér, fánk, palacsinta vagy éppen pizza az alapítvány árvaházaiban. Ahogy eddig, idén is a szervezők minden magyarországi és határon túli magyar megyéből, településről búzaadományokat gyűjtenek, amit ünnepélyes összeöntésen egyesítenek, a nagy mennyiségű búzát megőrölik, majd ebből a lisztből készítik el az augusztus 20-i kenyereket az ország összes megyei jogú városa ünnepsége számára, valamint a budapesti Szent Jobb körmenetre is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Előválogatót tartanak a Virtuózok Csíkszeredában
Székelyföldi turnéra készülnek augusztus elején a Virtuózok, a világ első, Magyarországon lezajlott komolyzenei tehetségkutató műsorának fiataljai. A jótékony célú koncertsorozat bevételét a Dévai Szent Ferenc Alapítvány pártfogoltjainak ajánlják fel. A Virtuózok stábja a koncertkörút során előválogatást is tart, lehetőséget adva az erdélyi tehetséges fiataloknak, hogy a tehetségkutató műsor második szériájában ők is bemutatkozhassanak.
A Virtuózok népszerűsége bizonyítja, hogy van igény a minőségi zenére, ugyanakkor lehetőséget biztosít a gyermekek számára a kibontakozásra, megerősíti őket abban, hogy érdemes kitartóan gyakorolni – fogalmazott Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a Virtuózok turnéját, valamint az előválogatást beharangozó sajtótájékoztatón.
A háromállomásos turné ötletgazdája, a Csíkszeredában nevelkedett Molnár Levente világhírű operaénekes, aki minden erejével azon volt, hogy a tehetségkutató műsor példaértékű és tehetségei kis zenészeit szülőföldjére is elhozza.
Előválogatás Csíkszeredában
Július 30-ig hosszabbították meg a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskolában megrendezendő 2016-os Virtuózok komolyzenei tehetségkutató előválogatóját. Az augusztus 5-én tíz órától sorra kerülő meghallgatásra eddig több mint húsz gyermek jelentkezett Erdélyből. A sajtótájékoztatón elhangzott, az előválogatást rögzítik és a későbbiekben műsorra tűzi a közszolgálati televízió. Molnár Levente szerint ez egy hatalmas lehetőség, amit ki kell használni. „Gyakoroljanak, jelentkezzenek" – biztatta a világhírű operaénekes a kis zenészeket. Jelentkezési lap és további információ a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában igényelhető.
„Amikor tehetségekre gondolok, elsősorban székelyföldi, erdélyi magyar tehetségekre gondolok, arra, hogy figyelni kellene rájuk, egy picit segíteni kellene nekik. Kellenek az ilyen lehetőségek, szükség van arra, hogy akár egy versenyen, akár egy ösztöndíjon keresztül a gyerekeket ösztönözzük. Úgy néz ki az egyik álmom megvalósult. Ritkaság az a csiszolatlan gyémántmennyiség, amely Székelyföldön, Erdélyben van. A pályára állítással van egy pici probléma, ezért minden tőlem telhető eszközt szeretnék megragadni a tehetséges gyermekek ösztönzésére” – fogalmazott Molnár Levente. Ugyanakkor kiemelte, számára példakép Böjte Csaba ferences szerzetes, és ezért is döntöttek úgy, hogy a fellépések bevételét az általa létrehozott Szent Ferenc Alapítványnak ajánlják fel. „Nagyon fontos lenne, hogy ezek a fellépő gyerekek példát mutassanak az itthoniaknak. Köszönöm, hogy a Virtuózok fiataljai eljönnek és csodát fognak tenni. Böjte atya hangszereket akar vásárolni a begyűlt pénzből azok számára, akik zenét akarnak tanulni. Úgy érzem egy szent missziót töltünk be” – fűzte hozzá.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke szerint fontos megismerni és megismertetni szerte a világban az erdélyi magyar, ezen belül a székelyföldi értékeket. „Ha arra gondolok, hogy sok székelyföldi, erdélyi magyar gyerek lehetőséget kap arra, hogy itthon és külföldön megismerjék, a mi nagyköveteink legyenek szerte a világban, akkor elmondhatjuk, hogy fontos dolgot értünk el” – fogalmazott. Merjenek a gyermekek nagyot álmodni, erről szól ez a turné – jegyzete meg Hegedüs Csilla. „Szeretnék, hogy ez ne csak egy egyedi esemény legyen, jó lenne hagyományt teremteni és ezáltal Székelyföldnek, Erdélynek egy olyan oldalát mutathatjuk meg, amely bebizonyítja, hogy mindig Európához tartoztunk, egy olyan kultúrnemzet voltunk, akire fel kell nézni”.
A csíkszeredai sajtótájékoztatón jelen volt Boros Misi zongorista, a tehetségkutató 6-13 éves korcsoportjának győztese, aki maga is arra biztatta a gyermekeket vegyenek részt a csíkszeredai meghallgatáson. „Anyai ágról csíkszentmiklósi vagyok, ezért nagy öröm számomra, hogy itt játszhatok. Én nagyon köszönöm ezt a versenyt, nagy öröm volt, hogy részt vehettem rajta” – mondta a kis zongorista, aki maga is fellép a turné során.
Virtuózok Erdélyben
A jótékony célú koncertsorozat első állomása augusztus 6-án Székelyudvarhely, a koncert a Digital 3 Stúdióteremben lesz. Másnap, 7-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében, 8-án Csíkszeredában a Szakszervezetek Művelődési Házában lépnek fel a Virtuózok fiatal tehetségei. Mindhárom helyszínen a koncert este hét órakor kezdődik. Fellép: Boros Misi, Kéringer Dávid, Kiss Zoltán, Csaba Zsuzsanna, Szűts Apor és Váradi Gyuszi. Közreműködik a Csíki Filharmonikus Zenekar. Vezényel: Héja Domonkos.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

Teljes alakos festmény Bethlen Gáborról
Fejedelmi portré a Veresbástyában
Új képzőművészeti alkotással gazdagodott tegnaptól a marosillyei Veresbástya állandó kiállítása. A teremben, melyben a szájhagyomány szerint Bethlen Gábor meglátta a napvilágot, a fejedelem egész alakos képe várja immár a látogatókat. – Ez egy egészen különleges kép, hiszen Bethlen Gáborról sem a maga korában, sem később nem készült egész alakos ábrázolás. Ezt a képet 2013-ban festette meg Székely Beáta, erdélyi származású, a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen végzett fiatal alkotó. A korabeli dokumentumok alapján, tudományos és művészeti igényességgel megalkotott kép eredetileg a Magyar Nemzeti Múzeum által 2013-ban megrendezett A kód: Bethlen 1613 című kiállításra készült. A rangos magyar intézmény ugyanis a nagy erdélyi fejedelem megválasztásának 400. évfordulója alkalmából időszakos kiállítással hajtott főt Erdély Aranykorának megteremtője előtt. A kép számos korabeli emléktárgy társaságában került bemutatásra, azt követően viszont időszakos tárlat lévén, raktárba helyezték – mesélte a teljes alakos fejedelmi portré korábbi történetét Varga Csaba, a marosillyei Bethlen-ház vezetője. Elmondta továbbá, a Veresbástya tulajdonosaként a Dévai Szent Ferenc Alapítvány évek óta jó kapcsolatot ápol a Magyar Nemzeti Múzeummal, és ennek nyomán számos együttműködésre volt már példa. Ezúttal Csorba László, az intézmény főigazgatója ajánlotta fel az alapítványnak, egyelőre 5 éves megőrzésre a teljes alakos Bethlen-ábrázolást. A kép a hétvégén érkezett meg Marosillyére, és tegnaptól már megtekinthető a kandallós-teremben.
Varga Csaba elmondása szerint az idei nyáron már több mint 2000 turista kereste fel az illyei Veresbástyát. – A legtöbb érdeklődő természetesen Magyarországról érkezik, köztük igen sok a Határtalanul program keretében kiránduló diákcsoport. De vannak erdélyi, sőt román látogatóink is, illetve néhány távolabbról érkező átutazó is megáll a műemléképületnél. Reményeink szerint a Bethlen Gáborról készült portré kiállítása tovább növeli a fejedelmi szülőház iránt érdeklődők számát – fogalmazott Varga Csaba.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve
A Mária-tisztelet sokszínűségét tárja fel a Csíki Székely Múzeumban megtekinthető A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve − Mária-tisztelet Erdélyben című kiállítás. A csíksomlyói kegyszobor létrejöttének 500. évfordulója alkalmából összeállított kiállításon olyan tárgyi emlékek, levéltári dokumentumok is láthatók, amelyeket eddig még nem mutattak be a nagyközönségnek.
A csíksomlyói Mária-szobor története összeforr a ferences kolostor és Csíkszék történetével. Muckenhaupt Erzsébet történész-muzeológus szerint a kiállítás, mely tulajdonképpen két tárlatból tevődik össze, több kutatóterület határán áll: művészettörténet, történelem, helytörténet, egyháztörténet, vallástörténet, vallásos néprajz, irodalomtörténet, zenetörténet, nyomdatörténet stb.
A Mária-tisztelet Erdélyben című kiállítás célja időrendi sorrendben és témák szerint csoportosítva bemutatni a Mária-tiszteletet és feltárni a jellegzetesebb fennmaradt tárgyi emlékeket az erdélyi templomokból, vagy a közgyűjteményekben fennmaradt olyan szobrokat és oltárképeket, amelyek Máriát ábrázolják. Ehhez kapcsolódik a csíksomlyói Mária-szobor is, így a két kiállítás kiegészíti egymást.
„Igazi csapatmunka. Nagy alázattal és szeretettel hoztuk létre ezt a kiállítást Hegedűs Enikővel, Mihály Ferenccel és munkatársaival, valamint P. Urbán Erik ferences atyával. Segítettek restaurátor és fényképész munkatársaim, Benedek Éva, Nagy Gyöngyvér és Nagy István. Én mint történész dolgoztam a kiállítás somlyói részének a kialakításában, nekem a kutatási területem a csíksomlyói kolostor és a templom története, valamint a könyvtár, a nyomda és a könyvkötő műhely. Rendhagyó kiállítás, még soha nem volt együtt összegyűjtve ilyen jelentős anyag a Mária-tisztelet Erdélyben témakörben és a somlyói Mária-szoborról” – mutatott rá Muckenhaupt Erzsébet.
A kiállítás a csíksomlyói kegyszobor története kapcsán bemutatja a ferencesek által írt történeti munkákat, de levéltári anyagokat is meg lehet tekinteni. A források közül jelentős a még lappangó, 17. századi szerződés, amelyet 1664-ben kötöttek a ferencesek Nyerges János brassói oltárkészítő mesterrel, aki a szerződés szerint arra vállalkozott, hogy megaranyozza a szobrot, rádiuszba, azaz sugarakba foglalja. Ekkor került a főoltárra az addig a templomban mellékoltáron lévő Mária-szobor.
Tavaly júliusban találta meg Muckenhaupt Erzsébet a gyulafehérvári érseki levéltárban Bernád Rita egyházmegyei főlevéltáros segítségével azt az iratcsomót, amely tartalmazza annak a három egyházi vizsgálatnak a dokumentumait, amely során a szobor csodatételeit vizsgálták. 1746-ban, 1747-ben, 1779-ben, majd az európai műveltségű erdélyi püspök Batthyányi Ignác idején, 1784-ben tartottak vizsgálatot ez ügyben. A történész szerint a Mária-évnek egyik ajándéka volt mindannyiunk számára az, hogy rátaláltak ezekre a dokumentumokra. Ezek, valamint a Mária-szoborról készült nyomtatott anyagok is megtekinthetők a kiállításon.
Általános jelenség volt, hogy az évszázadok folyamán a kegyszobrokat öltöztették – mesélte a történész. A legkorábbi adatok a somlyói szobor öltöztetéséről a 17. századból valók. 1622-ben és 1624-ben készült két különböző leltár a somlyói kegytemplomban található értékekről és szobrokról. Az elsőben már említik, hogy öltöztették a Mária-szobrot. Az 1624-es leltárból – ez egy latin nyelvű kivonat – tudjuk, hogy ekkor nyolc oltára volt a templomnak, a főoltár, volt egy kisebb mellékoltár, majd a Boldogságos Szűzanya oltára karján a Kisjézussal, a Szent Ferenc, Szent Antal, az apácák oltára és még egy kisebb oltár. Az 1746-47-es tanúvallomásokat tartalmazó iratcsomó utal erre a leltárra is, és leírja, hogy 1622-ben mibe volt felöltöztetve a szobor. Később már csak Jézuskát öltöztették. A kiállításon három ruhát is bemutatnak, melyekbe Jézuskát öltöztették valamikor a Mária-szobornak fogadalomból felajánlott néhány tárggyal együtt. A szobrot az 1960-as évekig öltöztették.
A csíksomlyói templomban 1798. december 8-án hirdették ki a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, hogy a Mária-szobor csodatevő – ekkor olvasták fel Batthyány Ignác levelét, melyben elismerte, hogy a csíksomlyói Szűzanya csodatevő. Ennek a levélnek az egykori másolata is látható a kiállításon. Az akkori ünnepi szentmisén több mint háromezer ember vett részt. A szobor a Mater admirabilis et contra haereses auxiliatricis, azaz „Csodálatos Anya, az eretnekek ellen Segítő” feliratot kapta. Ezzel egy időben ezüst koronát és jogart adományozott a püspök a Máriának és a Jézuskának. Ezek is megtekinthetők.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Zászlót szentelt a Hazajáró Honismereti és Turistaegylet
Várják az új tagokat
Bár a Duna TV Hazajáró című honismereti és turisztikai műsorának szerkesztői és a rajongók kezdeményezésére aHazajáró Honismereti és Turistaegylet idén április 3-án alakult meg Budapesten, az első Kárpát-medencét is átfogó eseményére július 31-e és augusztus 1-e között a Pilis hegységben levő Csobánkán került sor, amikor a Böjte Csaba testvér által támogatott Prohászka Ottokár Élet Házának udvarán tartott rendezvényen felszentelték az egylet zászlaját, és a kezdeményezők mellett jelen levő Kárpát- medencei tagok, érdeklődők arról döntöttek, hogy mozgalommá bővítik ki a tavaszi kezdeményezést.
Az alapítók, Erdélyi Rudolf, Farkas Zoltán, dr. Gyimesi Kende, Jakab Sándor, Kenyeres Oszkár, Molnár Roland, Moys Zoltán, Schödl Dávid, Thuma Róbert, dr. Tihanyi István és Vándor Attila közös meghívására július 31-én, pénteken a csobánkai gyerekotthonba érkeztek azok, akik a Hazajáró műsor szerkesztőit barangolásuk útján segítették, együttműködtek a stábbal annak érdekében, hogy sikeres legyen a Kárpát-medence szépségeit, kulturális örökségét és természetvédelmi értékeit népszerűsítő műsor. Az egybegyűltek pénteken ismerkedő szabad programon vettek részt, majd dr. Thuma Róbert elnök vezetésével vasárnap a település melletti Oszoly csúcsra kirándultak. A zászlószentelési ünnepség 10 órakor kezdődött. Többek között felszólalt Bartha József holtmarosi lelkipásztor, a Czegei Wass Alapítvány elnöke, aki az összefogás jelentőségéről beszélt. A Kárpát- medence magyarjainak egységét, a sokakat összefűző baráti köteléket említette beszédében Moys Zoltán, a turisztikai magazinműsor rendezője, forgatókönyvírója, az egylet egyik alapítója. Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor, a Hazajáró "túrázói", a Magyar Televízió Rt. műsorigazgatója a 127 adást megért műsorról beszélgettek. Jó hír, hogy az állami televízió képviselője azt ígérte, 260 adásig finanszírozzák a barangolást. A hivatalos felszólalásokat követően az otthon udvarán "spontán ötletbörze volt", ahol a jelenlevők elmondták véleményüket arról, hogyan lehet a mozgalmat fellendíteni. Többek között elhangzott az is (Székely László – Marosvásárhely), hogy évente az "elszakadt" régiókban is lehetne találkozókat szervezni, ahol alkalmat teremtenének arra, hogy a természetjárásban otthonosan mozgók kicseréljék tapasztalataikat, egymásnak ajánljanak barangolásra alkalmas helyeket.
Délután ökumenikus istentisztelet keretében a zászlót Böjte Csaba atya, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője szentelte meg, majd a jelenlevők az összetartozás jelképeként hársfákat ültettek.
Erdélyből nemcsak Marosszékről, hanem többek között Csíkszékről, Máramarosból, a Zsil völgyéből is voltak résztvevők. Megyénkből Bartha Józsefen kívül Suba Gyöngyvér Nyárádszeredából, Varga Sándor Szovátáról és Székely (Indián) László Marosvásárhelyről voltak jelen.
Székely László a Népújságnak elmondta: a Hazajáró Honismereti és Turistaegylet mozgalmának célja, többek között, hogy a tagok minél több, a műsorban látott helyeket bejárjanak, megismerjék a Kárpát-medence történelmi, természeti és kulturális értékeit, emlékhelyeit és az ott élő emberek mindennapjait. A www.hazajaroegylet.hu honlapon megtalálható az egyesület célkitűzése, alapszabályzata és az az elérhetőség, ahol online is lehet regisztrálni, beiratkozni. Nemcsak magánszemélyek, hanem intézmények, más egyesületek jelentkezését is várják. A tagsági díj magánszemélyeknek évi 3000 Ft, amelyet a bejegyzést követően a megadott számlaszámra kell átutalni. Eddig közel ezren csatlakoztak az egylethez, köztük az a mintegy 300 résztvevő is, aki elment Csobánkára. A Semsey Andor Mecénáskör felajánlotta azt is, hogy az általuk Székelyvéckén fenntartott kisebb házban legyen "hazajáró pont".
A honlapon a tagok által javasolt helyszínek leírását, térképét, fényképét lehet majd elérni, ugyanakkor 2015 őszétől indul a Hazajáró jelvényszerző mozgalom, amely arra ösztönzi majd a benevezőket, hogy a látogassák meg a Hazajáró című honismereti és turisztikai magazinműsorban bemutatott helyszíneket, s egy később kidolgozandó szabályzatnak megfelelően a "hű-séges" turistákat négy fokozatban – bronz, ezüst, arany és gyémánt – és két kategóriában – természeti és kulturális – tüntetik majd ki. Várják a mozgalomhoz csatlakozókat!
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

Bihari búza a Magyarok Kenyerében
Bihar megyéből, Partiumból is adományoztak a gazdák búzát a Magyarok Kenyerébe. A Bihar megyéből összegyűjtött búzát augusztus 12-én szállították át a püspökladányi gyűjtőponthoz.
Az idei évben az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének szervezésében, Bihar megyében két szervezet, az Érmelléki Gazdák Egyesülete, illetve a Dél-Bihari Gazdák Egyesülete kapcsolódott be a Magyarországon már ötödik alkalommal megszervezett Magyarok Kenyere elnevezésű kezdeményezésbe. A program keretében Magyarország összes megyéjéből, megyei jogú városaiból, valamint a Kárpát-medence magyar lakta településeiről felajánlott búzát összegyűjtik, egy ünnepélyes összeöntést követően megőrlik, és lisztet készítenek belőle. Az összmagyar lisztből készül el a Magyarok Kenyere, az augusztus 20-i ünnepségekre szánt nagykenyerek. E mellett a nagy mennyiségű lisztet karitatív célokra is felajánlják. A lisztből többek között a dévai Szent Ferenc Alapítványnak is juttatnak.
Búzaadomány A Bihar megyéből összegyűjtött búzát az Erdélyi Magyar Néppárt váradi irodájának székhelyére szállították, innen pedig augusztus 12-én délután Püspökladányba. Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke a programról elmondta, hogy az Pécs városának, illetve a Magyar Agrárgazdasági Kamarának a közös kezdeményezése. „Úgy gondoltuk, hogy itt az ideje, hogy ebbe az akcióba az erdélyiek is bekapcsolódjanak. A partiumi gazdaegyesületek (a szilágysági, a szatmári, az érmelléki és a dél-bihari gazdák egyesületei) az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének koordinációjában vettek részt a gyűjtésben. Partiumból összesen négy tonna búza gyűlt össze, ennek a fele Szatmár megyében, a többi pedig a Szilágyságban és Bihar megyében. Két gyűjtőpontra szállították át ezeket, az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, valamint Püspökladányba, ahova a Nagyváradon összesített valamivel több mint két tonnányi búzaszállítmányt is elvitték. Partiumban összesen 50 gazda adományaképpen gyűlt össze ez a mennyiség. Az Erdélyi Magyar Néppárt az akcióba úgy kapcsolódott be, hogy mi biztosítottuk a gyűjtőpontokat, többek között az EMNP irodáiban gyűjtötték össze a búzaadományokat, amelyeket a váradi iroda székhelyén összesítettünk” – tette hozzá végül.
P. Nagy Noémi
erdon.ro
Erdély.ma

Búzát küldtek a magyarok kenyerébe Székelyföldről is
Négy Hargita megyei adományozó közel kétszáz kilogramm búzát ajánlott fel a magyarok kenyerének megsütéséhez. Ebből húsz kilót kedden vittek el Pécsre, a többit pedig átadták Balázs Zsókának, a Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó csíksomlyói Szent István Kollégium vezetőjének.
Székelykeresztúrról Nagy László, Csíkszeredából a Harmopan Rt. malomipari és pékipari cég, a burgonyakísérleti állomás, valamint egy székelyudvarhelyi, névtelenségét megőrizni kívánó vállalkozó adományozott idén közel kétszáz kilogramm búzát a Pécsett megsütendő magyarok kenyeréhez. A felajánlott búzából a megyei önkormányzat szimbolikusan húsz kilogrammot küldött Pécsre, a többi pedig Csíkszeredában maradt.
„Szimbolikus gesztus, mely az összetartást erősíti. Köszönet az adományozóknak, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy ez az összefogás kiteljesedjen Székelyföld ezen részébe is. Ez a búza tovább él nemcsak a lelkünkben, hanem felhasználása révén a legjobb helyre kerül, ide, a Szent Ferenc Alapítványhoz” – fogalmazott Borboly Csaba, Hargita Megye önkormányzatának elnöke kedden, amikor a búzát átadta Balázs Zsókának. E gesztust a Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó csíksomlyói Szent István Kollégium vezetője „egy szívből jövő Isten fizessével” köszönte meg.
A magyarok kenyere rendezvény az új kenyér ünnepéhez, augusztus 20-hoz kapcsolódó program, melynek keretében immár ötödik alkalommal a Kárpát-medence magyarlakta területeiről ajánlanak fel búzát. Az ünnepélyes összeöntés és őrlés után sütik meg a Magyarok Kenyere Ünnepén, augusztus 20-án az ünnepi kenyeret Pécsett. A magyarok kenyeréhez a vajdasági Székelykevéről küldenek kovászt és Parajdról érkezik a só. A szervezők tájékoztatása szerint az összegyűjtött búzából őrölt lisztet a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, illetve a kárpátaljai Nagydobronyi Református Irgalmas Szamaritánus Gyermekotthon gyermekeinek, valamint az Oltalom Karitatív Egyesület rászorulóinak ajánlják fel.
A program a Magyarok Kenyere Alapítvány, Pécs városa és a Nemzeti Agrárgazadasági Kamara stratégiai partnerségében valósul meg. Az első évben a jótékonysági akció keretében magyarországi és határon túli magyarlakta településekről 10 tonna búza érkezett, egy évvel később már 25 tonna, majd a harmadik évben 100, tavaly pedig 220 tonna.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

Urbán Erik: úgy érzem, itthon vagyok
Urbán Jánosként látta meg a napvilágot 1981. január 1-jén a Szatmár megyei Krasznabélteken. Bármennyire is meglepően hangzik, gyermekkorának volt olyan időszaka, amikor nem szeretett ministrálni. Ma ő a csíksomlyói kegytemplom igazgatója.
„Hogy mikor mi szerettem volna lenni, az változott, mint minden gyermeknél. Az is megfogalmazódott, hogy pap szeretnék lenni, csakhogy én nem szerettem ministrálni. Aztán egy új plébánost helyeztek a faluba, és ő kérte, hogy minden fiú járjon ministrálni. Úgy beleszoktam én is és a társaim is, hogy reggel nyolctól mentünk a halottas misére ministrálni, és csak utána iskolába” – emlékszik vissza Urbán Erik ferences szerzetes.
Mint felidézte, tulajdonképpen a középiskola utolsó évében fogalmazódott meg benne egy iskolai lelki napon, hogy szerzetes is lehetne. Aztán megismerkedett egy, Jézus Szíve Népleánya nővérrel, akitől olvasnivalót kért. A tőle kapott három könyv közül az egyik Carlo Carrettónak az Én, Ferenc című kötete volt, amelynek elolvasása után még határozottabban érezte, hogy úgy szeretne élni, mint Szent Ferenc.
„Mikor én ezt többeknek elmondtam, nagy ellenállásba ütköztem. Megharcoltam ezért a hivatásomért. De kellett ez a harc, hogy bennem tisztázódjanak a dolgok. Most is úgy érzem, hogy itthon vagyok, boldog és kiegyensúlyozott. Nincs hiányérzetem, amit csinálok, nem fogcsikorgatva teszem” – mondja. Aztán a végső döntés egy szentségimádáson történt – folytatja –, amelyre már azzal a szándékkal ment, hogy megbizonyosodjon, mivé kell lennie. „Ott megbizonyosodtam. Annyira, hogy az osztálytársaim meg is kérdezték, mi történt velem a szentségimádáson, mert más vagyok, mint amikor megérkeztem. Akkor mondtam is nekik, hogy most már tudom, hogy ferences leszek.”
Így aztán az ifjú Urbán János 2000 augusztusában kérte felvételét a Szent István királyról elnevezett erdélyi rendtartományába, 2000–2001-ben jelölt volt Csíksomlyón, majd 2001–2002-ben novícius a magyarországi Szécsényben. „Ez az az év, amikor az ember a szerzetességre készül: délelőtt tantárgyak vannak, délután valamilyen munka. Ez az év igazából egy nagy lelki gyakorlat. Visszafogottabban éltünk, csak a szülőkkel tartottuk a kapcsolatot, azt is csak havonta egy alkalommal, levél formában, ennek ellenére nem börtönévre kell gondolni” – mondja határozottan.
„Miután véget ér a noviciátus és még mindig erős az elhatározás, illetve az elöljárók is úgy látják, hogy alkalmas vagyok a szerzetesi életformára, a szerzetességre, letesszük az első fogadalmat. A noviciátus elején már rendi ruhát öltünk, ha akar, az ember nevet választ, én az Erik nevet vettem föl. A fogadalmakat évente újítjuk, körülbelül hat év telik el, amíg valaki a jelentkezéstől az örök fogadalomig eljut” – meséli. Urbán Eriket 2007-ben szentelték diakónussá Gyulafehérváron, egy évre rá volt Csíksomlyón a papszentelés. Első kinevezését Kaplonyba kapta, négy évvel ezelőtt pedig Csíksomlyóra helyezték. Állítja, meghatározó Csíksomlyó az életében, úgy érzi, őt a Gondviselés hozta ide, és teszi, amit jónak lát.
Urbán Erik ferences szerzetes elmondása szerint a napi rend minden kolostorban egyforma. Csíksomlyón reggel hét órakor van a közös ima, aztán fél nyolctól reggeli szentmise következik, ezt követi a közös reggeli, majd mindenki intézi napi dolgait, feladatait. Háromnegyed egykor újra közösen imádkoznak, majd közös étkezés és a délutáni feladatok ellátása következik. Nyári időszakban negyed héttől közösen a kápolnában imádkoznak, majd aki be van osztva, az bemutatja az esti szentmisét, illetve végzi a gyóntatást. A közös vacsora után kötetlen együttlét van, amikor beszélgetnek, társasjátékot játszanak.
A csíksomlyói kolostorban heten vannak, négy pap és három laikus testvér. Kíváncsian kérdeztem, egy ferences szerzetes hogyan ünnepli születésnapját. Erik testvér nevetve jegyzi meg, bár az ő születésnapján tűzijáték van, a Ferences Rendtartományban, de más tartományokban sem szokták a születésnapot megünnepelni, csak a névnapokat. Urbán Erik, ha ideje engedi, kortárs irodalmat olvas, most is kézügynél vannak Dragomán György könyvei, de egy időben szívesen lapozta Szabó Magda regényeit is. Szívesen hallgat verset, sokat biciklizik, néha kocog, és ha teheti, kirándul. Egy ferences szerzetes ruházata három részből tevődik össze – magyarázza. A habitus (csuha), a kaputium (csuklya), valamint az öv, amelyen három csomó található az engedelmesség, a tulajdonnélküliség és a tisztaság hármas fogadalma jelképeként. „Gyerekeknek szoktuk viccesen mondani, azért van három csomó az övön, hogy ne felejtsünk el reggelizni, ebédelni, vacsorázni” – teszi hozzá nevetve.
„Nem ajánlom senkinek” – válaszolja határozottan. „Meg vagyok győződve arról, hogy ha valaki csupán egy szerzetesért jön be a rendbe, akkor abból nem lesz hosszú életű hivatás. Kell az Úrjézus iránti szeretet, így nem tudja eltántorítani ettől a hivatástól senki és semmi. Nem mindig rózsás az élet, néha a rózsa tövisei mutatkoznak meg, mindig vannak olyan tényezők, amelyek eltántorítják az embert. Nem szeretek rábeszélni senkit, de ha valaki látva a mi életünket, életformánkat, az egyházban betöltött szerepünket, azt mondja, hogy neki ezt tetszik, tegye rá az életét” – mondja békésen.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

Böjte Csaba a menekültekről: „Isten nem teremt selejtet”
Hisztériakeltéssel nem lehet megoldani a menekült-helyzetet - mondta Böjte Csaba Ferences rendi szervezetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója a 7/24 Embere című műsorban Magyarországon.
A szerzetessel Benyó Rita beszélgetett a magyarországi menekülthelyzetről. Böjte atya szerint nem áll meg a lábán az a feltételezés, hogy a menekültek nagyon másfajta emberek lennének, akik ne tudnának Európában élni. Böjte szerint tanítással, türelemmel bármi megtanítható a menekülteknek.
„Kint jártam Budapesten a Déli pályaudvaron, rengeteg menekültet és köztük sok - sok gyereket láttam... A politikusainknak, a katonáknak meg kell védeniük a lakosságot, nekik ez a dolguk, de nekem, mint Krisztus szeretete hírnökének az a dolgom, hogy az emberekben lévő szeretetlángot életbe tartsam. Testvéreim, ezért mindenkit arra kérek, hogy a menekültekkel szemben legyünk emberségesek. A kis Maryam a mi szülőföldünkre virágot rajzolt. Nekünk úgy kell viselkednünk, ha majd béke lesz az ő szülőföldjén és hazatér, otthon is virágot rajzoljon gondolatba a Kárpát-medencére!” - írja augusztus 27-én.
Augusztus 21-én, a Szerbiával határos Mórahalomból a következő gondolatokat osztotta meg: „Mórahalomban békesség van, az emberek este 20 órától kint a parkban gond nélkül nagy búcsút rendeztek Szent István tiszteletére. Több ezren összegyűltek a fáklyafénynél tartott istentiszteletre. A gyermekek békésen játszottak a fák alatt, míg mi, felnőttek imádkoztunk, énekeltünk, senki nem rettegett a határon átjövő menekültektől. A polgármester szerint még senki nem akart itt megállni, letelepedni, hisz terveik szerint mennek tovább nyugatra. A helybeli emberek szerint még egy ágat sem törtek le a gyümölcsfákról ezek az emberek, mert fegyelmezettek, békességesek, nyugodtak, mennek a maguk útján".
Képzési központot a menekültek számára
Az árvagyerekekkel foglalkozó atya korábban konkrét ötletet is megfogalmazott, hogy mit lehetne tenni azokkal, akik mégis maradnának: egy képzési központot kellene létrehozni a részükre, amely felkészíti őket a békés együttélésre.
"Ugyanaz a kérdés, „menekültek” és két nagyon különböző válasz — 1 és 2 —, és én e két út közül egyikre sem mernék rálépni!
Igen, választani, dönteni e két lehetőség között nem merek, mert szerintem befogadni feltétel nélkül nem lehet, de véres erőszakkal elűzni sem szabad ezeket az embereket... Egy harmadik utat javasolnék.
Ismerős, hogy 1956 után Ausztriában, nyugaton, a magyar menekültek számára befogadó lágerek létesültek, ahol nem csak a nyelvet, de az együttélés szabályait is meg lehetett tanulni. Aki erre hajlandó, azt be lehet fogadni, aki erre nem, azt haza kell toloncolni.
Az autó vezetéshez szükséges hajtási engedélyt sem lehet erőszakkal megszerezni; megvannak a minimumok, amit egy autót vezetni akaró embernek el kell sajátítani, és ha abból eredményesen levizsgázik, akkor kiengedhető a közutakra. Hajtási engedély nélkül, aki kiengedi a forgalomba az embereket, az potenciális gyilkos. Gondolom, hogy azok, akik közénk jönnek, a káosz elől menekülnek, egészen biztos, hogy megértenék, hogy egy oktatási, nevelési központ az ő és az ő gyermekeik érdekében is van. Nem szeretnénk, ha velük együtt a káosz, az anarchia is átcsapna Európába.
Megtapasztaltam, hogy az elvadult, utcára került gyerek nagyon goromba, gonosz tud lenni, és ha az ember őket elűzi, akkor nagyon kegyetlenekké válnak, de ha befogadom, és szépen megfürdetem, megetetem, majd iskolába viszem, megnyugszik, és megérti, hogy mindaz, amit neki meg kell tanulnia, az ő javát szolgálja. Hihetetlen gyorsan fel tudnak zárkózni ezek a gyermekek, és azt látom, hogy az „elveszett gyermek”, aki a társadalom számára problémát jelentettek, a képzéssel a társadalom gondjaira választ adnak. Igen, bátran állítom, hogy képzés, nevelés által ajándékká, áldássá válik az árva gyermek!
Tisztelettel javaslom a kormányainknak, hogy sürgősen hozzák létre az Európai Akadémiát, egy olyan képzési központot, amely felkészíti a bevándorlókat a békés együttélésre.
Itt az idő, hogy hitünkről, keresztény értékeinkről alázattal tanúságot tegyünk. A politikusoknak is, de az egyházainknak is meg kell érteniük, hogy lejárt az az idő, mikor fényes lakásokból bölcs tanításokat mondogathattak. Ki kell lépni Mesterünk, Jézus Krisztus útjára, és meg kell győznünk az embereket, hogy Isten parancsainak megtartása nélkül életünk káoszba, pusztulásba torkol. Ha ezt nem merjük felvállalni, nem tudjuk az embereket szeretettel, szeretetre nevelni, akkor a történelem mint fölösleges kacatokat a süllyesztőbe küld.
Több mint húsz éve árva gyermekeket nevelek, megtapasztaltam, hogy Isten selejtet nem teremt, ezért most is hiszem, hogy van jó megoldás! Európa vizsgázik, esélyünk van, hogy eredményesen letegyük ezt a vizsgát, és még erősebb, szebb legyen a világunk, de azt is tudni kell, ha ezt a vizsgát Európa elbukja, akkor a békés létünket is elbukhatjuk.
Hiszek a szeretet végső győzelmében, Csaba t."
maszol.ro

Külhoni Magyarságért Díj a Téglásnak
A tanítást váltsátok tettekre!
Bizakodóan indult az új tanév a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban. Az immár tíz esztendőt maga mögött tudó magyar oktatási központban idén 520 diák ült be a padokba. E létszám ugyan a korábbi esztendőkhöz képest apadó tendenciát mutat, az intézmény vezetői úgy vélik: évről-évre szilárdul a dévai magyar iskola. – Újra sikeres tanévet tudunk magunk mögött: végzőseink messze az országos és megyei átlag felett teljesíttetek. Hiszen az érettségin 84%-os sikert könyvelhettünk el úgy, hogy elméleti osztályaink mellett szakosztályunk is végzett. Ez méltán büszkeséggel és bizakodással tölt el, mint ahogy az is, hogy az elmúlt tanévben diákjaink számos megyei, országos és Kárpát-medencei szintű versenyen szereztek elismerést. Mindezen eredmények mögött nagyon sok munka áll: diákok, pedagóguskollégák és szülők munkája. Mindannyiuknak szól tehát a köszönet és az a rangos kitüntetés, a Külhoni Magyarságért Díj, melyet maga Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke adományozott iskolánknak, s melyet idén augusztus 19-én vehettünk át ünnepélyes keretek között – fogalmazott Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Köszöntet mondott mindazoknak, akik intézményi vagy egyéni szinten támogatják az iskolát.
Balogh Botár Károly Csaba aligazgató szintén reményteljesen tekintett az új tanév elé, fő célkitűzésként nevezve meg a diákok álmainak, terveinek valóra váltását. Úgy fogalmazott: mindehhez megvan a kellő pedagógusi tudás, tapasztalat, intézményi nyitottság és szülői támogatás, amihez csupán a diákok szorgalma kell társuljon, hogy álmukat valóra válthassák.
Palkó Cecilia, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány igazgatója arra buzdította a fiatalokat, gyermekeket, hogy az Istentől kapott tálentumokat igyekezzenek a legjobban kamatoztatni.
Széll Lőrinc, a Hunyad megyei Ifjúsági Hatóság igazgatója, születésnapi ünnepséghez hasonlította a tanévnyitót: „Az ünnepi díszek, lufik most a gyermekek arcán ülő mosoly, a torta pedig maga a tudás, amiből mindenki jókora szeletet kanyaríthat ki magának”.
Burján Gergely, az RMDSZ megyei szervezetének képviseletében, hajdani dévai diákként azokra az időkre emlékezett, amikor a magyar diákság még egy-egy román többségű tanintézményben, meghúzódva hallgatta az ünnepi beszédeket. Örömmel nyugtázta, hogy immár mindez emlék.
A számunkra megadatott, sokszor elbagatellizált lehetőségekre, jogokra hívta fel a figyelmet dr. Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes, megemlítve a pakisztáni Malala Juszufzaj nevét, aki a lányok tanuláshoz való jogáért harcolva, tavaly 17 évesen kapta meg a béke Nobel-díjat. –Szintén az igaz értékekre igyekezett rávilágítani Winkler Gyula EP-képviselő, aki köszöntve az idei tanévkezdő diákokat, pedagógusokat, külön gratulált az iskolát elismerő rangos díjért. – A kárpát-medencei kitüntetés méltatja az iskola tevékenységét, és fontos elismerése az oktatási területen végzett kiemelkedő munkának. Az iskola tízedik születésnapi ajándékaként is méltón megállja helyét – hangsúlyozta Winkler. Majd a diákokhoz fordulva így fogalmazott: – A mai rohanó világban, amelyben a számítástechnika mindent mérhetővé tett, a sikert is mérni igyekszünk. Elsősorban pénzben vagy éppen hatalomban. Azonban felmerül a kérdés: ennyi lenne? Valóban ez a siker? Vagy szükség van egy harmadik mércére is, ami maga a szeretet?! A sikeres tanuló, az, aki örömmel segít másoknak, aki őszinte és megbízható csapattag, aki tudja, hogy az igazi öröm csak attól teljes, hogy valakivel megosztod. Aki képes megérteni azt, hogy együtt minden akadályt könnyebb áthágni és minden győzelemnek nagyobb az értéke – fogalmazott az RMDSZ politikusa.
Az elmúlt tíz esztendő eredménye amúgy az idei tanévnyitó hangulatában, szervezésében is megmutatkozott. Az iskola udvarán felsorakozó diákok fegyelmezetten hallgatták végig az ünnepi beszédeket, az elsős és tizenegyedikes társaik szavalatát és igazgatói vezénylés mellett szépen, sorban vonultak be a tantermekbe. A tanévnyitó ünnepség fénypontjaként pedig első ízben csendült fel a tanintézmény himnusza – a Téglás Himnusz –, melynek szövegét Csatlós Erzsébet Zsófia tanítónő szerezte. A maroknyi diákkórus előadásában még félszegen szállt a dal, de remélhetőleg az évek múltával egyre bátrabban és hangosabban énekli majd a diáksereg. Ehhez, az eredményes és sikeres tanévhez kérte Isten áldását Albert Leánder OFM és Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkész.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

325 éves az esztelneki ferences kolostor
Ma 325 éve, hogy a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány Szent György vértanú védelme alatt kolostort alapított Esztelneken. A ferences barátok erre a jeles évfordulóra rendezvénysorozattal emlékeznek, melynek csúcspontja a ma 18 órakor a ferences templomban kezdődő hálaadó jubileumi és Szent Ferenc tiszteletére bemutatásra kerülő szentmise.
Bemutatja és szentbeszédet mond Tamás József püspök. A rendezvénysorozat kedden kezdődött, amikor a szentmise után Urbán Erik, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, érseki helynök Az erdélyi ferences nagyokról – esztelneki kötődéssel címmel tartott előadást. Erik testvér három ferences szerzetes életét ismertette részletesebben, az Esztelneken született Veres Györgyét, a későbbi fráter Lajosét (1697–1763), a Budapesten született Takács Albertét, Gábor atyáét (1896–1974) és az esztelneki születésű Kiss Béláét, Márton atyáét (1880–1979). Ők számunkra példaképek lehetnek – hangsúlyozta előadása végén.
Előadását követően Erik testvért arról kérdeztük, mit kell tudni az erdélyi ferences rendről. Elmondta: a ferencesek Erdélyben először a szász vidékeken – Szászvárosban, Szászsebesen, Nagyszebenben – telepedtek le, majd onnan érkeztek Székelyföldre. Felső-Háromszék missziós területén, ahol ferencesek voltak, ott maradt meg a tömbkatolikusság. A ferences életnek itt, Esztelneken van folytatása, ha innen kivonul a rend, akkor nemcsak itt, Háromszéken sem lesznek ferencesek. Hála az Istennek, Székelyföldet ellátjuk a ferences lelkiséggel, hiszen Szárhegyen, Csíkban és Udvarhelyen is közösségeink vannak. Az erdélyi rendtartomány érzi a negyvenéves kommunizmus hatását, hiszen négy évtizeden át nem vehettek fel jelentkezőket, ami nemcsak abban mutatkozott meg, hogy hirtelen elfogyott az utánpótlás, hanem ki is öregedett a rendtartomány, hiszen a legfiatalabb atyák közel hetvenévesek vagy annál is idősebbek voltak. 1990-ben, az újraszerveződéskor új, fiatal tagok is jelentkeztek. Jelenleg az erdélyi rendtartománynak közel ötven örökfogadalmas tagja van, akik tíz kolostorban élnek, az átlagéletkor negyvenegy év. Ha évente egy-két jelentkező akad, és ez folytatódik, fenn tud maradni a ferences lelkiség Erdélyben, illetve a szatmári egyházmegyében. Tegnap, ugyancsak a szentmisét követően Varga Kapisztrán, a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára a Ferencesek letelepedése magyar földön: Magyarország, Erdély, Esztelnek címmel tartott előadást. A rendezvénysorozat vasárnap este a felújított művelődési otthonban a Nagy Mózes-iskola és a kolostor által iskolás gyermekek számára meghirdetett, Az esztelneki ferences kolostor alapításának 325. éve című jubileumi rajz- és fogalmazáspályázat kiértékelésével és a díjak átadásával ér véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)