Erről jut eszembe
"Csángónak lenni állapot" – idézte múlt szerdán a Bernády Házban a témában egyik közvetlenül érintett szaktekintély szavait Deáky András. A gyimesbükki nyugalmazott tanár, a gyimesi csángómagyarok mindenes vezéregyénisége a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság meghívottjaként, Csíky Boldizsár kérdéseire válaszolva beszélt e hányatott sorsú népcsoport egykori és mai helyzetéről, bizonytalan jövőjéről. Véletlen egybeesés, de mindenképpen érdekes, hogy rá két napra is a csángók váltak főszereplővé a népszerű kulturális központban. A Borospataki Művésztelep kiállítására gyűlt egybe Vásárhelyről és más helységekből is a népes közönség. Nyilván a művészet nyelve, eszköztára másképpen közelíti meg, más módon láttatja az életet és a sorskérdéseket. Az ilyen különleges, szép helyeken, mint a Gyimes-völgy és környéke, a rövid ideig vendégként jelen levő művészeket óhatatlanul megkísérti a látvány romantikája, befolyásolhatja az éppen akkor uralkodó hangulat, túlzásba is eshetnek ilyen vagy olyan vonatkozásban. A magyar iskolát és sok egyebet több évtizedes, kínkeserves harccal megteremtő legendás igazgató, aki akkor is mert és tudott szépeket álmodni, és elképzelései megvalósításáért tenni, küzdeni, amikor meghurcolták, közellenségként kezelték, és minden eszközzel megpróbálták elhallgattatni, izgalmas történeteit mesélve is a realitások talaján marad, elkerüli a múlt rendszerből átörökölt "lakkozást", nem azt mondja, amit manapság a divatos hazaffyas melldöngetés jegyében egyesek szívesebben hallanának. Ő bizony nem hallgatja el, hogy ha napirendre kerül a csángó probléma, sokkal több a szólam, mint a gyakorlati cselekvés, az illetékesek, a politikacsinálók Romániában és Magyarországon is inkább csak beszélnek, közben pedig vészesen fogynak a csángómagyarok, a moldvaiak különösképpen, hiszen az ottani katolikusoknak már csak egynegyede, nagyjából hatvankét-ezer ember beszéli magyar anyanyelvét is. Gyors és folyamatos a magyar identitás- és anyanyelvvesztés. És sajnos, kisebb mértékben ugyan, de a jelenség az ötvenes években Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükkön is fennáll. Annak ellenére, hogy ott, akik mertek, mindenféle kockázatot vállalva, szembementek az árral. A hatalom ma is él és visszaél a megfélemlítés jól bevált eszközeivel, a bükki magyar lakosságot direkt vagy közvetett formában megpróbálják bizonytalanságban, félelemben tartani, azonosságtudatától megfosztani. Településükön is egyre könnyebb románná válni, mint megőrizniük magyarságukat azoknak, akik magyar gyökereikhez ragaszkodnak. Innen a jegyzet elején idézett mondat, amely egészében valahogy így hangzik: Csángónak lenni állapot – változó helyzet a magyarból románná válás útján. Lehangoló moldvai csángó jövőkép? Vagy inkább mai? Nyilván a folyamatot lassítani lehet. A Gyimesekben hatványozottan is. És tudjuk, Deáky András és a hozzá hasonló kitartó rettenthetetlenek ennek érdekében meg is tesznek mindent, amit megtehetnek. Közeledik pünkösd, amikor a gyimesbükki felújított vasúti őrházhoz, a kontumáci kápolnához, az ezeréves határ más jelképeihez, emlékműveihez is újra magyarok ezrei, tízezrei látogatnak el. Deákyéknak ilyesmik is köszönhetők. És most azt hallhattuk, hogy a Rákóczi-várat is szeretnék felújítani. Őt és eredményeit ismerve, hinnünk kell, hogy ez is sikerülni fog nekik. De ha a csángókérdés egészére gondolunk, egy másik, egy régebbi, de ugyancsak megszívlelendő mondás, Széchenyi István gondolatának igaza lebeghet előttünk: "Egynek minden nehéz, soknak semmi se lehetetlen".
N.M.K. Népújság (Marosvásárhely)

Kelet–nyugati láthatár
Nagy szavak, de aligha vitathatók: április vége szimbolikus üzenetükben is példa nélküli aktusok idejeként vonul be a naptárba.
A Fidesz-lista harmadik helyén európai parlamenti képviseletre készülő Tőkés László nagyváradi kampánynyitója ugyanis koránt sincs annyira távol a román–moldovai határnyitástól, mint ahogyan az első látásra tűnne.
Ha a nemzeti lista megalkotásával – Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnökét idézve – a magyar nemzet megérkezett a 21. századba, a moldovai állampolgárok uniós vízummentességének életbe léptetésével éppen ez a század nyitott újabb dimenziót. Az ország nyugati és keleti kapujának szimbolikus, illetve tényleges szélesebbre tárása két nemzet magabiztosabb jelenlétének kezdetét jelentheti a népek Európájában.
Mert ha Magyarország immár kereken tíz, Románia pedig bő hét éve teljes jogú tagja is az Uniónak, az elszakított területeken élő magyarok brüsszeli jelenléte sokkal inkább az EU műfogsormosolyos toleranciatesztjének tekinthető, mint tényleges kisebbségi érdekvédelemnek. Tőkés László Fidesz-listázása ezen a megítélésen javíthat lényegeset.
Moldova helyzetmódosításának felgyorsítása kétségtelenül az orosz veszélynek is tulajdonítható, de mindez a lényegen alig változtat. A román vezetők ugyanis nem rejtik véka alá, hogyan is gondolkodnak azon területek identitásáról, amelyeket a Molotov–Ribbentrop-paktum szakított el Romániától, és csatolt a Szovjetunióhoz.
Annak az egyezménynek egyetlen pontja van ma is érvényben: Besszarábia elszakítottsága. Ha egyelőre nem is csapkodják a brüsszeli asztalt, Moldova Európához való közeledése pluszfelelősséget ró rájuk. Ez viszont sokszor sorolhatja őket – akár észrevétlenül is – ugyanabba az érdekszférába az önrendelkezést kulcsfogalomként kezelő magyar képviselőkkel – köztük Tőkés Lászlóval. És remélhetőleg az RMDSZ ma még megjósolhatatlan számú leendő brüsszeli arcaival. A román képviselők részéről ugyanis nehezen lesz elfogadtatható a kisebbségi kérdések erősen kétértelmű képviseleti retorikája.
Tágulóban a láthatár keletről nyugatra.
Csinta Samu. Krónika (Kolozsvár)

Újabb román mítoszokat rombolt le Lucian Boia történész
Erdély és Románia 1918-as egyesülésének a mítoszait feszegeti Lucian Boia bukaresti történésznek az első világháborúról szóló új könyve.
Az Első világháború - Ellentmondások, paradoxonok, újraértelmezések (Primul razboi mondial. Controverse, paradoxuri, reinterpretari) című 120 oldalas történelmi esszéjét az elmúlt héten jelentette meg a bukaresti Humanitas könyvkiadó, és a szerző máris a média érdeklődésének a középpontjába került vele. A Ziuadecluj.ro kolozsvári portál kedden idézte a könyv legeredetibbnek vélt állításait, és történészeket reagáltatott ezekre.
A Bukaresti Tudományegyetem történész professzora a mítoszok kategóriájába sorolta, hogy az 1918-ban megvalósult nemzeti egység "több évszázados álma" lett volna a románoknak. Kijelentette, ha az állítás igaz lenne, a románok olyan korban vágytak volna a nemzeti egységre, amelyiknek sehol Európában nem volt ez a jellemzője.
A történész kíméletlenül ír az 1918. december elsejei Gyulafehérvári Nagygyűlésről is, amelyiken az erdélyi és magyarországi románok kinyilvánították a Romániával való egyesülést. "A Nagygyűlés nem pótolhatta a népszavazást, hiszen nemcsak a románok voltak jogosultak Erdély jövőjéről dönteni, hanem a tartomány valamennyi lakója. A lakosság majdnem felét tehát nem kérdezték meg, hogy akar-e Románia határai közé kerülni" - fogalmazott Lucian Boia.
A mítoszromboló könyveiről híres történész azt is megemlítette, hogy Erdély és Bukovina megszerzésével Románia lemondott Moldva Prúton túli részeiről. "Erdély és Bukovina elég meggyőző jutalom volt a másik román tartomány, Besszarábia teljes elfelejtéséhez. Az ugyanis szóba sem kerülhetett az Antanttal, azaz Oroszországgal kötött szerződés esetén" - fogalmazott a történész.
A kolozsvári portál által megszólaltatott történészek közül Ottmar Trașcă nyereségnek tartotta, hogy Lucian Boia új szemléletet hoz az ellentmondásos történelmi korok leírásában. Ion Novăcescu azonban nevetségesnek tartotta, hogy a bukaresti szerző négy évvel a nagy egyesülés centenáriuma előtt vitatni kezdi a Gyulafehérvári Nagygyűlés legitimitását. "Megvalósult a román egység, és ez egy letagadhatatlan történelmi tény" - tette hozzá Ion Novăcescu. maszol.ro

Jogainkból nem engedünk!
A Kovászna Megyei Törvényszék határozata, valamint a Brassói Táblabíróság azt megerősítő végzése alapján el kell távolítani a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban tavaly felvont székely lobogót. Mivel a központosított román hatalom a rá jellemző sunyisággal ismét a törvénybírákkal mondatja ki az ellenünk irányuló, s ezért általa nehezen vállalható utasításokat, mindenki előtt világossá kell tenni, hogy Bukarest áll az újabb magyarellenes támadás mögött.
Bár nem új keletű, így akár hozzá is szokhattunk volna, de nem tettük, így ki kell mondanunk, nyilvánosan és jól érthetően, hogy ez a magatartás és a mögötte megbújó szándék számunkra felháborító, elfogadhatatlan és vérlázító, éppen ezért elutasítjuk, és többé nem kérünk belőle. Felháborító a román állam vezetőinek hozzánk való viszonyulása, mert igényeinket és elvárásainkat sarokba rúgva, gyarmatosítóként viselkednek velünk.
Elfogadhatatlan az a hazugságáradat, melyet egy aprólékosan kidolgozott ördögi terv részeként a médiából naponta a nyakunkba zúdítanak, hiszen gyűlöletet szítanak vele, és ellenünk hangolják a velünk együtt élő románokat. Vérlázító, amint akaratunkat semmibe véve és érzelmeinkbe belegázolva, hatalmi szóval tiltják ki tereinkről a hovatartozásunkat kifejező nemzeti jelképeinket.
Mi, erdélyi magyarok és székely magyarok az elmúlt 94 év alatt a román határok mögé kényszerítésünk ellenére is számtalanszor bebizonyítottuk, hogy békeszerető, befogadó, együttélésre képes, segítőkész és dolgos nép vagyunk, azonban azt senki se várja el tőlünk, hogy a látszatbarátság kedvéért, lemondva nyelvünkről, szokásainkról és tulajdonunkról, megtagadjuk önmagunkat. Már csak azért sem, mert egy barátnak nem lehetnek a társával szemben ilyen és ehhez hasonló elvárásai.
Ugyanakkor a békeszeretet sem tévesztendő össze a gyávasággal, a befogadás és harmonikus együttélésre való törekvés a behódolással, valamint a segítőkészség és munkaszeretet a szolgasággal. Édes anyanyelvünk használata, szülőföldünk birtoklása, nemzeti jelképeink tisztelete és használata nem képezheti alku tárgyát és nem is fogja képezni soha! És jó lenne, ha ezt a bukaresti hatalom birtokosai is az eszükbe vésnék végre!
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Hol a mai veréb?
Nem csitul a magyarellenesség az RMDSZ kormányzati szerepvállalásával, pedig a szociáldemokratákkal megkötött paktumot megelőzően ez volt a szövetség vezetőinek egyik legfontosabb érve: amikor hatalmon vannak, visszafogottabbá válik a román nacionalizmus, nő a magyar emberek biztonságérzete.
Ez idáig jóformán semmi nem valósult meg a papírra fektetett vagy szóban megfogalmazott ígéretekből. A marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye megoldás nélkül feneklett meg, az észak-erdélyi autópálya gyorsforgalmi úttá silányult, Maros megyének nincs magyar prefektusa, pénz csurrant-cseppent, de csak a kormány eddigi tartozása, a székely zászlót, a szimbólumokat ugyanúgy üldözik, mint korábban, a parlament elé terjesztett törvény egyfajta kibúvót jelenthet (ha egyáltalán elfogadják), de tisztességes, egyenes megoldást nem. Annak kell örvendenünk, hogy Uzon esetében beérték a kék-arany lobogó eltávolításával, büntetést nem fizettetnek a polgármesterrel, s nem rögtön, hanem talán csak a városünnep után szereltetik le Sepsiszentgyörgy központjából a székely zászlót, illetve hogy kormánypárti politikusok nem, csak félhivatalos szószólóik, no meg az ellenzékiek gyaláznak bennünket élő egyenes adásban. Az RMDSZ vezetői mégis elégedettek – kampányban mi mást is mondhatnának –, csodát ugyan nem ígérnek, de szerintük szépen, lassan, türelemmel minden megoldódik. Csakhogy éppen az idő és a türelem van fogytán. A sok kérdésre gyógyírt jelentő autonómia ügye ismét fiókba került, jó mélyre, hírt sem hallani az RMDSZ által ígért törvénytervezetről, nyoma sincs az oly sokat emlegetett román–magyar párbeszédnek, mi több, szövetségesük, az MPP háromszéki elnöke december elsejére tervez tüntetést, idejekorán lefoglalva a helyi románság ünnepségének helyszínét. Ily gesztusokkal nehéz lesz meggyőzni őket arról, hogy közös érdek, közös haszon Székelyföld autonómiája. A magyar önkormányzatok még arra sem hajlandóak, hogy állásfoglalásban jelezzék: a Székelyföld nevű közigazgatási egységhez akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és amelynek területén a magyar is hivatalos nyelv. A Székely Nemzeti Tanács februári felhívására eddig csupán három Gyergyó környéki tanács válaszolt. Feladták hát a holnapi túzokot, és még mai veréb sem igazán pottyan helyette. Csodákra rég nem várunk, de egy kis valós reménysugár azért jót tenne. A magyar emberek biztonságérzetének is. Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Európai ajánlás az autonómia (Beszélgetés Kalmár Ferenc KDNP-s országgyűlési képviselővel)
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése április 9-én strasbourgi ülésén elfogadta Kalmár Ferenc András magyar néppárti (KDNP-s) országgyűlési képviselő jelentését a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól.
A dokumentum hangsúlyozza, hogy az Európa Tanács azon tagállamainak, amelyek ezt még nem tették meg, alá kell írniuk és ratifikálniuk kell a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt, valamint a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, de utal a kollektív kisebbségi jogok jelentőségére, és elvárásokat fogalmaz meg a speciális oktatási intézményrendszer létrehozása, illetve a szabad kisebbségi média biztosítása kapcsán. Kiemelt jelentőségű az is, hogy az ET felszólítja az összes tagállamát: ültessék gyakorlatba a létező területiautonómia-megoldásokat, követendő példaként Dél-Tirolt jelöli meg. Legutóbb 2003-ban az Andreas Gross cseh képviselő által megfogalmazott és a közgyűlés által megszavazott ajánlás foglalkozott az európai kisebbségek helyzetének rendezésével, azóta egészen mostanig nem került ilyen súllyal napirendre a kérdés. Kalmár Ferenc András képviselőt a jelentés elfogadásához vezető útról, annak jelentőségéről, esetleges jövőbeni hozadékáról kérdeztük. – Vélhetően hosszú előkészítő munka előzte meg a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól szóló jelentés véglegesítését, és nem volt könnyű feladat a többségi igen elérése sem az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén. Hogyan sikerült meggyőznie a jelenlevők többségét a nemzeti kisebbségeket érintő kérdéskör fontosságáról, és miként lehetett elnyerni támogatásukat? Melyek voltak a leghatásosabb érvek?
– A folyamat egy és fél, de talán inkább két évvel ezelőtt kezdődött. 2010-ben lettem tagja az Európa Tanács magyar delegációjának. Azt tapasztaltam, hogy sok fontos témáról tárgyal az ET, de valahogy a nemzeti kisebbségek ügye nem került a politikai főasztalra. Pedig ez a téma jelentős feszültségeket tud gerjeszteni, melyek akár katonai konfliktusokhoz is vezethetnek. Sajnos, előttünk Ukrajna példája, és több ízben tapasztalhattuk: az európai testületek akkor foglalkoztak a nemzeti kisebbségek ügyeivel, amikor azok már robbantak. Például a ’90-es évek elején, a dél-szláv háború hatására született a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény, amelyre azóta is mindenki hivatkozik. Jelentésemnek is ez az alapja, kiindulópontja. Ugyanakkor véleményem szerint akkor kell egy problémával foglalkozni, amikor még konstruktívan állnak hozzá a felek, amikor még nem szabadultak el az indulatok. Számos politikussal, civil szervezetek vezetőivel beszéltem, konzultáltam erről Strasbourgban és az ET-n kívül is. Az erdélyi magyarok közül külön meg kell említenem Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét. E beszélgetések következményeként fogalmazódott meg végül bennem és másokban az a kezdeményezés, melyet az ET politikai vezetése elé terjesztettünk. Ennek első aláírója Kovács Elvira vajdasági képviselő asszony volt. A beadott kezdeményezés egyik célja, hogy hozzuk vissza a fő politikai témák közé a nemzeti kisebbségek kérdéskörét. Az ET politikai vezetése ezt elfogadta, és kérte az Esélyegyenlőségi és Diszkrimináció Elleni Bizottságot, hogy állítson jelentéstevőt. Erre a munkára jelentkeztem, és versenybe kerültem egy görög képviselő asszonnyal. Miután mindketten elmondtuk elképzeléseinket, a bizottság nagyarányú többséggel engem jelölt ki jelentéstevőnek. Elkezdtem a munkát, és minden egyes bizottsági ülésen beszámoltam a jelentés aktuális állapotáról. Az észrevételeket beépítettem, és így haladtunk. A siker kulcsa talán éppen ebben a folyamatos konzultációkban rejlik. A végső szavazáskor sokat nyomott a latba a bizottság véleménye. E testület pedig a már ismert végső változatot támogatta.
– A jelentést végül 58-an szavazták meg, 16-an voksoltak ellene és 16-an tartózkodtak. Szinte országokként csoportosíthatóak a jelentést elutasítók. Mivel magyarázták nemleges szavazatukat?
– A napokban kaptam meg a szavazási listát. A kép nagyon vegyes. A szlovák és horvát képviselők valóban egyhangúlag szavaztak nemmel. A román delegáció vegyesen szavazott. Volt benne minden: igen, nem és tartózkodás is. A török képviselők is vegyesen szavaztak, bár a bizottsági üléseken kifejtették, hogy Törökország az 1923-ban aláírt lausanne-i szerződést követi. Tudni kell, hogy a negyvenhét ET-tagállam közül csak Törökország, Görögország és Franciaország nem írta alá vagy nem ratifikálta a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt. A szerb delegáció egyhangúlag igennel szavazott. Végül is senki sem magyarázta szavazatát.
– Melyik volt a jelentés legkényesebb, legnagyobb ellenállásba ütköző része?
– A jelentés különböző fázisaiban eltérőek voltak a vitapontok. A végén a nemzeti kisebbségek külön oktatási rendszerére vonatkozó javaslat keltett vitát, továbbá az általam eredetileg megfogalmazott „tradicionális nemzeti kisebbségek” (őshonos – szerk. megj.) meghatározás, valamint a kollektív dimenziójú jogok kontra egyéni jogok kérdése. A második témát főleg néhány finn képviselő firtatta, ők azt sérelmezték, hogy a jelentés nem foglalkozik a roma kisebbséggel. Én tájékoztattam a közgyűlést, hogy volt egy levélváltásom a strasbourgi európai roma szervezet vezetőségével, melyben kifejtettem véleményemet, miszerint a körülbelül 12–13 milliós európai roma kisebbségről egy különálló, csak a romákkal foglalkozó jelentést kellene készíteni. Ez a téma oly összetett, hogy nem lehet egy általános jelentésben fél oldalon megtárgyalni, és megfelelő ajánlásokat tenni. Végül a közgyűlés a meghatározásból kiszavazta a „tradicionális” szót, így a határozat a roma kisebbségre is vonatkozik. A kollektív dimenziójú jogok kontra egyéni jogok témakörben sok módosító indítvány érkezett, melyeket a román delegáció tagjai nyújtottak be. Ezek arra irányultak, hogy az ide vonatkozó paragrafusokat úgy fogalmazzák át, hogy azok egyéni jogokra vonatkozzanak. Néhány kivételtől eltekintve ezeket a módosító javaslatokat a bizottság és a közgyűlés egyaránt elvetette.
– Mit tart ön a jelentés és az elfogadott ajánlás legjelentősebb pontjainak?
– Nagyon fontos, hogy a jelentés nyomán az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése felszólítja a tagállamokat az „egység a sokszínűségben” koncepció támogatására az országok között és azokon belül egyaránt. Politikai prioritásként jelöli meg a nemzeti kisebbségek védelmét, ami segíti Európa fenntartható jövőjének építését, hozzájárul a méltóság, az egyenlőség, a megkülönböztetés-mentesség elve tiszteletben tartásának biztosításához. További fontos kitétel, hogy az előnyök nem korlátozódnak a kisebbségekre, hanem ez a védelem mindenki számára stabilitást, gazdasági fejlődést és fellendülést hoz. A jelentés rögzíti, hogy az önrendelkezéshez való jog összeegyeztethető az állami integritás és a nemzeti szuverenitás jogával. A dokumentum azt is kimondja, hogy a területiautonómia-megállapodások szintén hozzájárulhatnak a nemzeti kisebbségek kollektív dimenziójú jogainak hatékony védelméhez és az asszimiláció elkerüléséhez. Első ízben fogalmaz meg egy ET-jelentés kifejezetten autonómia-megállapodásokra vonatkozó erőteljes ajánlást. A jelentés nyomán a közgyűlés a kultúrát, nyelveket, vallást is magában foglaló közös identitáshoz való jog tiszteletben tartását a nemzeti kisebbségek jogai védelmének fontos részének tekinti, így joguk van megőrizni és fejleszteni saját intézményeiket, és kollektív védelemben kell részesülniük. A közigazgatási átszervezések kapcsán a dokumentum rögzíti, hogy gazdasági szempontoktól függetlenül figyelembe kell venni a történelmi régiókat. Mindezekre tekintettel a közgyűlés felszólítja az Európa Tanács tagállamait, hogy mielőbb írják alá és ratifikálják a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, valamint a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt. Továbbá felszólítja az ET-tagállamokat, hogy tekintsék át és használják útmutatóul az egyes államok által alkalmazott legjobb gyakorlatokat – és itt nevesíti Dél-Tirolt és az ötszázaléknyi svéd polgár nyelvét is hivatalos nyelvként elismerő Finnországot. A jelentés szerint ezek és más államok kollektív jogokat biztosító gyakorlata érvényes modellül szolgál az ilyen jogokat még nem biztosító országok számára. – Milyen formában nyithat utat az autonómia felé az ET Parlamenti Közgyűlése által elfogadott ajánlás? Mi az benne, ami a korábbi, hasonló dokumentumokból hiányzott? – Nyugat-Európában vannak nagyon jól működő autonómia-modellek. A jelentésen keresztül ezeket közelebb szeretném hozni térségünkhöz, nézzék meg más közép-kelet-európai politikusok is, és lássák, hogy ezek egyáltalán nem a realitástól elrugaszkodott, „ördögtől való” modellek. 2003-ban a Gross-jelentés az autonómiákról mint feszültségoldó megoldásokról beszélt. A most elfogadott Kalmár-jelentés a területiautonómia-megállapodásokat és a kollektív dimenziójú jogokat az asszimiláció fékezésére, a demokrácia kiterjesztésére, az európai sokszínűség megőrzésére, a szolidaritás és az európai integráció megvalósítására is javasolja. – Valóban hozhat áttörést a nemzeti kisebbségek védelmében a most megszavazott ajánlás? Hiszen nem kötelező az európai államok számára, és Románia vezetői máris tiltakoztak a benne foglaltakkal kapcsolatosan, Traian Băsescu államelnök pedig kijelentette, az ET-ajánlás mit sem ér, mivel Románia alkotmánya nem teszi lehetővé az autonómiát. Mily módon vehetőek rá az érintett kormányok, hogy mégis tartsák tiszteletben az ET Parlamenti Közgyűlése által megfogalmazottakat? – Valóban, az ET határozatai nem kötelező érvényűek, de irányadóak Európában. Éppen egy román szenátor fogalmazott úgy, hogy az ET erkölcsi erejű üzeneteket küld szerte a kontinensen. Ne feledjük, hogy a ’90-es évek elején, mikor a közép-kelet-európai volt szocialista országok csatlakoztak az ET-hez, aláírták, hogy betartják az addig elfogadott határozatokat, javaslatokat. Sőt, vannak államközi alapszerződések, ilyen például a magyar–román is, melyek hivatkoznak ET-határozatokra, és ettől kezdve ezek már kötelezővé váltak. Szerintem a legfontosabb hatása a jelentésnek az, hogy a területi autonómia-megállapodások és a kollektív dimenziójú jogok ellenzői nem érvelhetnek a jövőben azzal, hogy nincs európai dokumentum, mely ezeket ajánlaná. Azt se feledjük, hogy Európának komoly külső kihívásokkal kell szembenéznie és válaszolnia. Európa csak összefogással lehet sikeres, ehhez pedig a nemzeti kisebbségek helyzetének rendezése – európai szinten elfogadott elvek alapján – elkerülhetetlen.
– Hogyan tovább? Várható a közeljövőben újabb lépés, amely esetleg erősíti, hatásosabbá teszi a most elfogadott ajánlást?
– Európai parlamenti választási kampányban vagyunk, így a „hogyan tovább” még sok mindentől függhet. Azt meg kell említenem, hogy a kampány során többen próbálják kisajátítani legalább részben a jelentést. Jelöltek és szervezetek is. Igaznak tűnik a mondás, hogy „sikeres csata után sok vitéz mutatkozik”. Most nem szeretnék nevesíteni senkit, mert folyik a kampány, de egyszer megteszem majd. A végső, plenáris vitában Kovács Elvira vajdasági képviselő asszony és Gaudi-Nagy Tamás vitázott nagyon határozottan, higgadtan, komoly érveket felsorakoztatva. Ez valóban nagy segítséget jelentett.
Farkas Réka

Egyenes beszéd Brassóban: a pohár félig tele van
"A pohár félig tele van: ezt is meg kell látnunk, ne csupán az üres felével foglalkozzunk” – jelentette ki Sógor Csaba brassói körútja során. Az EP-képviselő április 30-án, délután meghívottja volt az Egyenes beszéd elnevezésű közéleti estnek, amelyen Kovács Attila Brassó Megyei RMDSZ elnök, illetve moderátorként Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője is részt vett.
Sógor Csaba hangsúlyozta: egyre több olyan dokumentum van, amely a kisebbségek védelmét szorgalmazza. ,,Az ukrajnai válság, a Nyugat-Balkán integrációs törekvései is óhatatlanul felerősítik a nemzeti kisebbségek kérdését. Előrelépésnek számít az is, hogy az EU felismerte a koppenhágai kritériumok utólagos számonkérésének szükségességét” – hangsúlyozta. Az RMDSZ EP-képviselőjelöltje kifejtette: az Európai Unió amellett, hogy támogatást biztosít, arra is kiváló lehetőséget nyújt, hogy a különböző népek megtanulják egymást elfogadni, egymást tolerálni.
"Számunkra nagyon fontos, hogy román kollégáink megértsenek bennünket, hiszen rajtuk is múlik az, hogy ebben az országban milyen szintű jogegyenlőséget élvezhet az erdélyi magyar közösség. Ebben az európai környezetben ők is rájöttek, hogy semmilyen hátrányuk nem származik abból, ha mi saját anyanyelvünkön beszélünk, ha ragaszkodunk értékeinkhez és hagyományainkhoz” – fejtette ki Sógor Csaba.
Kovács Attila, a Brassó Megyei RMDSZ elnöke a találkozó során kifejtette: szórványmagyarként két szempontból is fontosnak tartja a brüsszeli jelenlétet. "Ha nem vagyunk ott Brüsszelben, akkor meggyengül a Szövetség bukaresti súlya is, nem beszélve arról, hogy az európai fórumokon a magyar kisebbség kérdését senki sem fogja felvetni” – fejtette ki. Mint mondta, közel száz éve nem volt magyar prefektus Brassó megyében, az, hogy ez most megvalósulhatott, egyfajta biztonságot ad a helyi magyarságnak. "Az Európai Unió is hasonló biztonságot jelent, amelyet nem szabad elveszítenünk”– hangsúlyozta Kovács Attila a május 25-i választásokon való részvétel jelentőségét. maszol.ro

Mi a megoldás: MOGYE vagy valami más?
Amint az sejthető volt, eredménytelenül zárult a felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter múlt heti marosvásárhelyi látogatása is. Újfent meggyőződhettünk, hogy a MOGYE román többségű vezetősége hallani sem akar az önálló magyar tagozatról. Egyébként maguk a magyar oktatók sem fűztek sok reményt az újabb tárgyalás sikeréhez, Székely Tibor rektorhelyettes előre megírt lemondásával a zsebében jelent meg az eseményen. Az újabb kudarc után, tiltakozásképpen a vezető tisztségeket betöltő oktatók – korábbi döntésükhöz híven – pénteken beadták lemondásukat. Sokan vitatják a lépés célszerűségét, azzal viszont mindenki egyetért, hogy a helyzet tarthatatlan, valamit sürgősen tenni kell, ha ragaszkodunk a magyar nyelvű orvosképzéshez.
Szakmai körökben kétféle megoldást látnak. Az egyik szerint el kell fogadni a cáfolhatatlan tényt, hogy jelen pillanatban hiányzik a szükséges oktatói létszám. A rendszerváltás előtt külső kényszer, politikai nyomás hatására, azt követően pedig többnyire bűnös érdektelenség miatt vagy miért, de a magyar professzorok elmulasztották kinevelni saját utódjaikat. Ezért – tetszik-nem tetszik – ki kell egyezni az egyetem román többségű vezetőségével. A javasolt lépés: elállni az önálló magyar tagozat követelésétől, cserében a magyar oktatói kar létszámának szükséges mértékű növeléséért. Ha e változat mellett döntenek, akkor azt pontosan elő kell készíteni, s kényesen vigyázni, hogy minden a tervek szerint történjen. Kiemelten fontos, hogy miként kommunikálják ezt a magyar közösséggel, s résen kell lenni, mert fennáll annak a veszélye, hogy a reálpolitikainak mondható megoldás észrevétlenül elvtelen önfeladásba csusszan át. Amire volt már példa bőven az utóbbi fél évszázad során.
A másik változat: egy új, önálló magyar tannyelvű orvosi egyetem alapítása. Bátor, karakteres, a közvéleménynek tetsző megoldás lenne. A vállalkozás várható anyagi vonzatai egyelőre ismeretlenek, de az tagadhatatlan, hogy komoly erőpróba elé állítaná az erdélyi magyar társadalmat. A merész terv csak a korábbi hozzáállását meghaladni kész politikum, egyházak és civil szervezetek összefogásával, és hathatós anyaországi segítséggel kivitelezhető.
Kívülállóként, jó szándékú kibicként nem tudhatom, melyik változat vezethet a várt eredményhez, de az biztos, hogy a magyar nyelvű orvosképzés végveszélybe került. Az utóbbi negyedszázad történései bebizonyították, hogy az RMDSZ által erőltetett kis lépések politikája, önfeladásba hajló kompromisszumkészsége zsákutcába vezetett. Ez a felsőoktatás, különösen az orvosképzés terén a legnyilvánvalóbb. Tény, hogy az RMDSZ sem képes kilépni saját árnyékából – a jelek szerint nem is igen akar –, ezért elérkezett az ideje az alternatív megoldásoknak.
Szentgyörgyi László. Székelyhon.ro

Tüntetne az MPP december elsején – Kiakadtak a román pártok
Felháborodással fogadták a román politikusok az MPP kezdeményezését, amellyel – válaszként a székely szimbólumok használatának korlátozására – tüntetés jóváhagyását kéri a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól december elsején, hogy a Gyulafehérvári Nyilatkozatban megígért, de meg nem adott jogokat követelje a magyarság.
A tegnap Gyulafehérváron kampányoló Mircea Duşa védelmi miniszter, az SZDP Hargita megyei elnöke szerint „szemtelenség és sértés a románokkal szemben”, hogy éppen Románia nemzeti ünnepén kérjék a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul tér kibérlését, holott jól tudják, hogy ezt a napot „az ország minden egyes állampolgárának, etnikumtól függetlenül tiszteletben kell tartania, meg kell ünnepelnie. Amikor kijelentjük, hogy román állampolgárok vagyunk, amikor az MPP kijelenti, hogy a magyar nemzetiségű állampolgárok szolgálatában álló politikai párt, akkor tegye ezt becsülettel és felelősséggel, mivel mi tiszteljük a magyar etnikumot. Március 15-én, amikor a magyarok meg akarják ünnepelni a magyarság nemzeti napját, senki nem zavarja meg őket” – mondta. Mircea Duşa hozzátette: inkább kampányfogásnak tekinti az MPP gesztusát, de azért „az autonómia eszméit terjesztőknek is felelősen kellene viselkedniük”. Duşa szerint ezt a kérdést biztosan meg fogják vitatni a kormányban, és hivatalos álláspontot bocsátanak ki, de mind a románok, mind a magyarok képviselőinek „a gazdasági és szociális fejlődésre vonatkozó” európai célokkal kellene foglalkozniuk, valamint a munkahelyek és a megfelelő életszínvonal biztosításával.
A párt Kovászna megyei elnöke, Horia Grama volt prefektus is szemtelenségnek, ráadásul pedig provokációnak, a román állam semmibevételének tekinti Kulcsár-Terza József megyei MPP-elnök ötletét, és meggyőződése, hogy a sepsiszentgyörgyi városháza nem engedélyezi majd a tüntetést azon a téren, ahol a román ünnepi megemlékezéseket tartják. „Ez már túlzás. Meg kellene érteniük, hogy Romániában élnek” – nyilatkozta.
Visszafogottabban, de nem kevésbé elítélően minősítette az MPP gesztusát Mădălin Guruianu, az NLP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke, aki szerint rendkívül rosszhiszemű és rendkívül rosszul időzített kezdeményezésről van szó, amely a mindenki számára kedves, és mindig pozitív megítélésű városnapok jó hangulatát is beárnyékolja. Álláspontját a szerdai tanácsülésen közölte, senki nem reagált rá.
Demeter J. Ildikó
Háromszék. Erdély.ma

Verespatak turisztikai szempontból is aranybánya lehetne
Wanek Ferenc geológus szerint felelőtlenség kiárusítani aranytartalékainkat
Verespatak is témája volt annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyre a Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencián került sor. A meghívott geológus szakemberek az „Aranynégyszög” környezeti gondjait próbálták megközelíteni. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Környezetvédelmi Tanszéke által szervezett március végi rendezvényen Wanek Ferenc geológus tartotta az egyik vitaindító előadást. Lapunknak adott interjújában a szakember a verespataki bányaterv ellen érvelt, véleménye szerint Romániának nem kellene sietnie aranytartalékainak kiárusításával. Később, más gazdasági feltételek mellett, más technológiával, akár kisebb befektetéssel és környezeti kárral a magunk hasznára termelhetnénk ki ezt a kincset, magyarázta. A képviselőház jövő heti ülésén szavaz a Verespatak ügyében alakult parlamenti különbizottság elutasító jelentéséről, a múlt heti vitán valamennyi frakció a beruházás ellen, a jelentés elfogadása mellett érvelt.
– A szakemberek véleménye megosztott Verespatak-ügyben, ez a Sapientián rendezett március végi konferencia alkalmával is kiderült. Ön már a ´70-es években végzett kutatásokat a helyszínen, behatóan ismeri az „Aranynégyszög” földtani sajátosságait, mennyire osztja azokat a véleményeket, miszerint hosszú távú környezeti katasztrófával érne fel a kitermelés engedélyezése?
– A bányászat minden körülmények között környezetromboló, a kérdés valójában az, mit mennyiért áldozunk fel. Bányászatra márpedig szükség van, hiszen nyersanyagok nélkül a legegyszerűbb dolgok előállítása is elképzelhetetlen. Mérlegelnünk kell azonban, hogy mit érdemes kitermelni, és mit nem.
A bányászati tevékenység bizonyos környezeti feltételek mellett hihetetlenül környezetromboló, más esetekben viszont kevésbé. Sivatagi környezetben például a színesfémbányászat nem jár különösebb rizikóval, itt nem áll fenn annak kockázata, hogy a vizek kimossák a zagytározókból a mérgező anyagokat. Az Erdélyi-érchegység úgynevezett „aranynégyszöge” – a Verespatak, Aranyosbánya, Nagyág és Zalatna települések által körülhatárolt terület – hihetetlenül érzékeny zóna. Magas helyzeténél fogva a kitermelt érc meddőjét, a zagytározókat a felszíni csapadékvizek átmossák, ezeknek tartalma bekerül a talajvizekbe.
SZÉKELY KRISZTA. Szabadság (Kolozsvár)

Magyarok, románok, lojalitás
Nemrég azt nyilatkozta a televízióban a román külügyminiszter, hogy lojalitást vár el a romániai magyaroktól. A hír megjelent számos helyen, szerte az írott és elektronikus sajtóban, de különösebb reakciókat nem váltott ki sem újságírókból, sem névtelen hozzászólókból.
Holott mint cseppben a tenger, ebben a fél mondatban benne van az erdélyi magyarság sorstragédiájának közel száz éve (illetve az elkövetkező ki tudja hány). Lehet, hogy egyesek ezt túlzásnak gondolják, de alább megpróbálom kifejteni, indokolni.
Kulturális különbségek
A kiindulópont a sokat emlegetett kulturális különbség Nyugat és Kelet között. Nyugaton az a természetes, hogy az állam van a polgárokért, a közhivatalnok, kezdve a falusi irodistával és bezárva az államelnökkel, azért van, hogy az állampolgárokat szolgálja. Ott a kérdést csak úgy lehet feltenni, hogy mennyire lojális az állam és annak hivatalnokai az állampolgárhoz. Ezzel szemben van a keleti szemlélet, ahol az ilyen-olyan atyuskákhoz való lojalitás az elvárt magatartás.
Ahol az a jó polgár, és az számíthat jólétre (amint azt a külügyminiszter is említi), aki lojális az államhoz. Mindkét mentalitásnak hosszú időre visszanyúló hagyománya van, s a maguk módján és helyén elfogadottak, és működnek is. De itt vagyunk mi, a sors által távolról sem kegyelt erdélyi magyarok, akik kulturális szempontból a Nyugathoz tartozunk, de a nagyhatalmi érdekek egy keleti országba tagoltak be. S hogy részrehajlással ne vádolhassanak, hadd szögezzem le, hogy annak levét isszuk nemcsak mi, de a román kormányok is 1920-tól errefele.
Mi nem tudunk megbarátkozni ezzel a helyzettel és mentalitással, ők pedig rettegve feküsznek le minden este, s azért imádkoznak, hogy reggelre szét ne hulljon az ország. Mi nem akarjuk elfogadni ezt a mentalitást, ők meg, úgy néz ki, képtelenek változni, s a gyakorlatban is bizonyítani azt az állításukat, hogy Románia egy latin gyökerű európai ország. Újra és újra kibukik belőlük a fanarióta, s nem csak szóban, de tettekben is tanújelét adják annak, hogy képtelenek lojálisnak lenni azokhoz, akik őket ilyen-olyan tisztségekbe juttatják, és gondoskodnak anyagi jólétükről. Hadd mondjak erre rögtön két aktuális példát.
Tavaly nyáron uniós állampolgárok egy csoportja polgári kezdeményezést nyújtott be az Európai Bizottsághoz, amiben azt kérik, hogy az kezdeményezzen egy jogszabályt az úgynevezett nemzeti régiók (olyan régiók, melyekben a lakosság többségének nemzeti, etnikai, nyelvi, vallási vagy kulturális jellemzői eltérnek a környező régiókban élőkétől) védelmében. Az Európai Bizottság ennek a kezdeményezésnek a beiktatását elutasította, mondván, hogy nem hatásköre ilyen téren jogszabályt kezdeményezni.
Az elutasítást a kezdeményezők bíróságon támadták meg, s legnagyobb meglepetésükre példa nélküli helyzetet idéztek elő, mivel egy olyan perbe, amit két természetes személy indított az Európai Bizottság ellen, négy EU-tagország avatkozott be. A pert indítók egyike Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke (nem titok, hogy a kezdeményezés a Székely Nemzeti Tanács nevéhez fűződik, ugyanis az elfogadásra javasolt jogszabály egyik lehetséges haszonélvezője a Székelyföld lenne), a beavatkozó országok egyike pedig Románia.
Épeszű ember azt gondolná, hogy Románia a kezdeményezők oldalán avatkozik be, hisz ha egy olyan jogszabály születne, ami előnyös Románia egyik régiója számára, akkor a román kormány azon lesz, hogy az a jogszabály megszülessen. De nem! Románia a Bizottság oldalán, a kezdeményezés ellen lépett szorítóba, azaz – hogy fogalmazzunk a külügyminiszter szóhasználatával – Románia nem lojális saját állampolgárai egy jelentős csoportjához.
Közismert, hogy ha a Székelyföld autonómiája ellen foglalnak állást, bukaresti politikusok rendszeresen előállnak azzal, hogy ez egy szegény régió, ha nem kapna pénzt Bukarestből, akkor képtelen lenne fenntartani magát. Feltéve, hogy ez így van, még érthetetlenebb ez a lépés. Itt lenne egy lehetőség arra, hogy a Székelyföld külső forrásokhoz jusson, s ne kelljen elvonni a moldvai vagy olténiai románok szájától a falatot, hogy jusson az éhező székelynek is, a kormány pedig ezt elutasítja!
Tegyük fel, hogy a jogszabály megszületik, s évente 100 ezer euró érkezik Brüsszelből Székelyföldre. A kormány ezzel egy időben megteheti azt, hogy mondjuk 50 ezer eurónak megfelelő lejjel kevesebbet utal vissza a központi költségvetésből a székelyeknek, ezt az összeget pedig szétosztja az ország többi régiói között. Így még az sem állna fenn, hogy a támogatásból csak a székelyek profitálnak, az ország többi része nem. Mindezek ellenére Románia álláspontja tiszta és világos: határozottan ellenzi, hogy szülessen egy olyan jogszabály, amiből a székelyek is profitálhatnak! A kormány ugyanis úgy gondolja, hogy a székelyek dolga nem az, hogy jobban éljenek, hanem az, hogy lojálisak legyenek.
Tűrjük el a beolvasztásunkat?
A második példa is európai, annyi az eltérés, hogy a helyszín nem Brüsszel (pontosabban Luxemburg), hanem Strasbourg. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése a hónap elején tárgyalta a 13445-ös számú dokumentumot, ami végső formájában az 2014/1985-ös számú jelentés lett, más néven a Kalmár-jelentés, melynek témája az európai hagyományos nemzeti kisebbségek helyzete.
Kalmár Ferenc magyar néppárti (KDNP-s) országgyűlési képviselő – a közgyűléstől kapott megbízatás szerint – megvizsgálta az európai kisebbségek helyzetét több tagállamban, majd hivatkozva már régebb elfogadott ET-dokumentumokra, illetve az elfogadásuk óta eltelt időben felgyűlt tapasztalatokra, ajánlásokat fogalmazott meg azon államok számára, melyek területén hagyományos nemzeti kisebbségek élnek.
A jelentés legnagyobb újdonsága az, hogy különleges hangsúlyt helyez a kollektív jogokra, illetve a különböző területi jellegű megoldásokra. Mindebben semmi rendkívüli nincs, nem fogalmaz meg íróasztal mellett született nyakatekert elméleteket, hanem számba veszi a gyakorlatban jó eredményeket hozó megoldásokat, s nevükön nevezi azokat. A tervezethez 35 módosító indítvány érkezett. Azokból húszat finn képviselők nyújtottak be, de ez a húsz tulajdonképpen vehető egynek is, mert mindegyik arról szól, hogy a szövegben több helyen megjelenő hagyományos nemzeti kisebbség kifejezésből töröljék azt, hogy hagyományos.
Erről is lehetne elmélkedni egy sort, de témánk szempontjából másik 14 javaslat érdekes. Azokat román képviselők egy csoportja nyújtotta be, céljuk pedig az, hogy tompítsák és maszatolják a jelentés következtetéseit. Hogy még konkrétabb legyek: a kollektív jogokra és a területi megoldásokra (értsd: a területi autonómiák különböző formáira) vonatkozó részeket szerették volna kiiktatni, avagy átírni.
Azt gondolom, nem kell hosszan magyarázni, hogy ha a jelentést eredeti formájában fogadják el, annak haszonélvezői lettek volna az ország határain kívül élő románok, illetve román közösségek is, miközben semmiféle hátrányt nem jelentett volna a Romániában élő románok számára. Igen ám, de megint ott van Erdély, és ott vannak azok a fránya magyarok! A román álláspont pedig ilyenkor egyértelmű: nem lojálisak, tehát fügét nekik! Ha pedig valaki azt hinné, hogy ezen úgy lehet változtatni, hogy naponta fennhangon kinyilatkoztatjuk, hogy lojálisak vagyunk, akkor az téved. Egy jó román ugyanis tudván tudja, hogy a magyarok nemcsak illojálisak, de alattomosak is, egy szavukat sem szabad tehát elhinni.
A helyzet tehát világos: Románia feltétel nélküli lojalitást vár el tőlünk, ráadásul még arra sem számíthatunk, hogy cserébe ő is lojális lesz hozzánk. Ez az elvárás teljesen egyoldalú: legyünk csendben, ne ellenkezzünk, tűrjük az elűzésünket és beolvasztásunkat célzó praktikáikat, sőt abban a kis időben, amit nekünk szántak még, vágjunk jó képet is, teszem azt, nevezzük át a Kossuth utcát December 1. sugárútra és ama napon el ne fogyjon ajkunkról a mosoly és a hozsanna.
Mindezt jó, ha pontosan tudjuk, ha jogainkért és jövőnkért sikeresen akarunk harcba szállni. Mi következik ugyanis ebből: csak szép szóval, racionális érvekkel semmire nem fogunk menni. Ennél többre van szükség. Saját erőre és erős partnerekre, támogatókra. Olyan helyzeteket kell tudnunk teremteni, amikor a bukaresti kormány meg parlament inkább enged, vagy legalább észrevenni a mások által teremtett helyzeteket, s azokat ügyesen kihasználni.
Pártviszonyulás a nemzeti kérdéshez
Ahhoz nincs szükség túlzott intellektuális erőfeszítésre, hogy belássa bárki: ehhez – stílszerűen fogalmazva – a magyarsághoz lojális vezetőkre van szükség. Olyan emberekre és szervezetekre, amelyeknek nemcsak a lózungok szintjén, hanem valóban a népünk jövője, boldogulása a fontos, cselekedeteiket annak rendelik alá.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez nem jelenti azt, hogy csak akkor van esélyünk, ha politikai érdekeink képviseletével egyetlen pártot bízunk meg, ami mögé felsorakozik a közösség apraja-nagyja. Tud az működni több párt létezése esetén is, ha azok külön-külön nemzetileg elkötelezettek, s a megfelelő pillanatokban képesek minden sajátos érdeket félretéve együttműködni.
Értelmetlenség tehát azon keseregni, hogy immár három erdélyi magyar párt létezik, ellenben igencsak érdemes azt megvizsgálni, hogy ezek miképpen viszonyulnak a nemzeti kérdéshez. Más szóval azt, hogy mennyire lojálisak népünkhöz. A kérdés pedig annál nagyobb súllyal bír, minél nagyobb a formális támogatottsága egy magyar pártnak.
Tekintettel a 2012-es választások eredményeire, illetve az általuk a gyakorlatban megtett lépésekre, ilyen téren a Magyar Polgári Pártot és az Erdélyi Magyar Néppártot felesleges elemezni, különösebb bizonyítás nélkül elfogadható, hogy autonómiaharcaink sikere rajtuk nem fog múlni. A kép sokkal árnyaltabb az RMDSZ esetében, sőt túlzás nélkül mondhatunk az árnyalt helyett aggaszót is. A szimmetria kedvéért hadd adjak ebben az esetben is két konkrét és aktuális példát.
Az első lehet éppen a fennebb már vizsgált Kalmár-jelentés. Ha valaki a jelentés elfogadása után a hazai magyar sajtó híradásait figyelte, azt láthatta, hogy azok tele voltak különböző szintű RMDSZ-vezetők nyilatkozataival, amelyek egyrészt nagy sikerről beszéltek, másrészt meg arról, hogy abban milyen nagy szerepe volt az RMDSZ-nek.
A valóság azonban kicsit más, ezt személyes tapasztalataim alapján állíthatom. Kezdjük azzal, hogy a jelentés gondolata a Székely Nemzeti Tanács és az ET parlamenti közgyűlése magyar küldöttségének 2011-es megbeszélésén vetődött fel, amikor azt járták körül, hogy miképpen lehet a Székelyföld javára fordítani a már létező ET-dokumentumokat különös tekintettel arra, hogy 2013-ban kerek évfordulója lesz az 1201/1993-as, illetve a Gross-jelentés néven ismert 1334/2003-as jelentésnek.
Ekkor merült fel az a gondolat is, hogy meg kellene vizsgálni, a gyakorlatban milyen eredményeket hozott eme két dokumentum, illetve az eltelt évtizedek tapasztalatait levonva miképpen lehetne továbblépni a kisebbségvédelem terén. A témát Strasbourgban az esélyegyenlőségi és diszkriminációellenes bizottság kisebbségjogi albizottságában vetette fel annak elnöke, Kovács Elvira délvidéki politikus, majd miután a parlamenti közgyűlés elfogadta azt a javaslatot, hogy szülessen egy ilyen jelentés, kemény harcokat kellett megvívjon a magyar küldöttség, hogy Kalmár Ferencet bízzák meg annak elkészítésével.
A jelentéstevő végig kapcsolatban volt a Székely Nemzeti Tanáccsal, konzultált vele a jelentés tartalmáról, ennek is köszönhető az, hogy abban jelentős teret kaptak a kollektív jogok és a területi jellegű megállapodások. Az nem kétséges, hogy a 2013-ban az ET parlamenti közgyűlése küldöttévé választott Korodi Attila mandátuma rövid időszakában igen aktív volt, és jó együttműködés alakult ki közte és a magyar küldöttség, valamint a Székely Nemzeti Tanács között is, de azért enyhén szólva túlzás azt sugallni, hogy az RMDSZ-nek olyan nagy szerepe lett volna a jelentés elkészültében.
Ráadásul a történet vége igencsak kérdőjeles, hisz április nyolcadikán a jelentés bemutatásakor és megszavazásakor a teremben nem volt RMDSZ-es képviselő! Hogy ennek mi volt az oka, arra vonatkozóan semmit nem nyilatkoztak az RMDSZ illetékesei, de az tény, hogy igen kínos helyzetben lett volna az, aki ott van, s egy kormánypárt képviselőjeként szavaznia kellett volna futószalagon a román kollégák (lényegében a román állam) módosító indítványairól.
Egyáltalán nem valószínűtlen feltételezni azt, hogy ez volt a távolmaradás oka, de ha netán így volt, akkor hogy is állunk a lojalitás kérdésével? Ha az RMDSZ lojális a magyarsághoz, akkor a képviselője ott ül a teremben, és hozzászólásaival meg szavazataival kiáll a tervezet eredeti formája mellett. S végső soron legyen bármi a távolmaradás oka, az a tényen nem változtat: ebben az esetben az RMDSZ nem volt lojális népéhez.
Véget vetni a Bukarest-függőségnek
A másik téma már valamivel régebbi, de még mindig napirenden van: az a kezdeményezés, hogy a székelyföldi önkormányzatok hozzanak határozatot Románia közigazgatási átszervezésének ügyében. Itt az alapgondolat az, hogy már évek óta szó van a közigazgatási átszervezésről, melyet jobb helyeken úgy ejtenének meg, hogy megkérdezik az állampolgárokat, hogy mely települések alkossanak egy régiót.
Ez nálunk esélytelen (lásd a két rendben kiírt helyi népszavazásokat, melyeket a bukaresti hatalom mindig megakadályozott), de tavaly nyáron sikerült találni egy alternatív megoldást, ami abban áll, hogy a helyi képviselő-testületek – mint a közösség legitim, megválasztott képviselői – állást foglalnak ebben a kérdésben. Azt ugyanis nem lehet adminisztratív eszközökkel megakadadályozni, hogy egy képviselő-testület elfogadjon egy állásfoglalást, avagy egy petíciót, amiben kinyilvánítja, hogy milyen összetételű régiót tart kívánatosnak, illetve hogy eme régió számára milyen többlethatáskörökre tart igényt.
A kezdeményezésről hosszas egyeztetések zajlottak a hazai magyar politikai szervezetek között, a gyakorlatba ültetés azonban késett. Hogy ennek véget vessen, a Székely Nemzeti Tanács elnöke február 12-én közzétett egy felhívást, amiben arra kéri a székely polgármestereket, hogy terjesszék be a vonatkozó határozattervezetet, a képviselő-testületeket meg arra, hogy szavazzák meg.
Azóta eltelt több mint két hónap, s fél kézen még mindig meg lehet számolni, hogy hány önkormányzat tett ennek eleget. Kétségtelen, hogy a bukaresti politikusok nem örömükben ugrálnának a plafonig, ha a posta heteken keresztül naponta több ilyen határozatot kézbesítene a kormánynak meg a parlamentnek, s ismerve a román közigazgatás működési mechanizmusát, ez némi pénzben kimutatható retorziót vonna maga után, de azt végre tudomásul kell venni, hogy áldozatok nélkül nem fog menni.
Ha azt akarjuk, hogy a minél közelebbi jövőben a saját adóinkkal legjobb tudásunk szerint magunk gazdálkodjunk, akkor vállalni kell annak a kockázatát, hogy átmenetileg meg kell húzzuk a nadrágszíjat. Ez már csak azért sem olyan nagy áldozat, mert egy magyar polgármester semmiféle hűségnyilatkozattal meg mosolydiplomáciával nem tudja elérni azt, hogy őt Bukarestben ugyanúgy kezeljék, mint egy románt.
Ezt tudomásul kell venni, számolni vele, s azon igyekezni, hogy minél hamarabb és minél nagyobb mértékben szűnjön meg a Bukarest-függőségünk. A székelyföldi polgármesterek igen kis százaléka az, aki nem RMDSZ-színekben nyert mandátumot, azok egy része ellenben már eleget tett a felkérésnek, miközben az RMDSZ-es településvezetők közül csak elvétve találni olyat (mindamellett egyformán elismerés illeti az összest, akik már léptek). Ha az RMDSZ lojális lenne a népéhez, akkor azon lenne, hogy a polgármesterei terjesszék be ezt a határozattervezetet. Mivel ezt nem teszi, joggal kérdőjelezhető meg a lojalitása.
Példákat még lehetne mondani, de nem akarván visszaélni az olvasó türelmével, itt inkább megállok, mert ennyiből is látható, hogy igen nagy optimizmusra (naivságra?) vallana azt állítani, hogy a legnagyobb erdélyi magyar párt következetes módon lojális a választóihoz, népéhez.
Recept a békére
Ezek szerint semmi remény, vethetünk keresztet Romániában a különböző autonómiaformákra s Székelyföldre? Nem, nem hiszem. Itt van például az, ami április nyolcadikán Strasbourgban történt: a román képviselők igencsak meglepődtek, amikor módosító javaslataikat sorra elvetette a plénum. A közmondásosan nagyra tartott román diplomácia csúfos kudarcot szenvedett! Ez is arra utal, hogy más szelek kezdenek fújni Európában. Következik két függetlenségi népszavazás: szeptemberben Skóciában, novemberben meg Katalóniában.
De ne is rohanjunk olyan előre időben, hisz itt van a szomszédban az ukrán válság, aminek a kimenetele jelenleg kiszámíthatatlan, de egy dolog biztos: nem fog nyomtalanul elmúlni. A következtetés pedig az, hogy célszerű lesz újragondolni eddigi magatartását, viszonyulását minden olyan ország kormányának, amelyikben hagyományos nemzeti kisebbségek élnek, s ez hatványozottan igaz azokra, ahol ezek adott régióban helyi többséget alkotnak. ű
Ha ugyanis jót akarnak, akkor ezek a kormányok át kell értékeljék a lojalitásról alkotott fogalmukat, s el kell fogadják, hogy kölcsönösség nélkül nem megy. Esetünkben ha a bukaresti kormány lojális hozzánk, egyenrangú állampolgárnak tekint, és nem tör folyton a nyelvünkre, jelképeinkre, életterünkre, ha biztosítja számunkra azt a területi autonómiát, amire igényt tartunk, akkor mi is lojálisak leszünk hozzá. De csak akkor! Addig ellenfelek vagyunk, és minden legális és demokratikus eszközt felhasználva harcolni fogunk.
Ha pedig azt gondolják, hogy azzal leszerelnek, hogy beveszik a kormányba a legnagyobb hazai magyar pártot, akkor jó, ha tudják, hogy ez magában nem elég, a békéhez az is szükséges, hogy átemeljék a kormányprogramba ezen párt programjának sarkalatos pontjait, majd hozzá kell lássanak azok gyakorlatba ültetéséhez. Mondanom sem kell, hogy ama párt is akkor számíthat a lojalitásunkra (ami választásokon leadott szavazatokban tud konkretizálódni), ha maga is lojális hozzánk, vagyis csak akkor vállal kormányzati szerepet, ha az előbb említett feltétel teljesül.
Adott tehát a béke receptje, nincs abban semmi ördöngős és teljesíthetetlen, következésképpen adott a béke lehetősége is. Közhely, hogy a székely katona-nemzet, de azért azt jó tisztán látni, hogy nyugodtan nevezhető a béke nemzetének is, ugyanis történelme arról szól, hogy a saját és mások békéjét védte. Ez ma is így van, s befejezésképpen csak azt tudom kívánni, hogy a mostani autonómiaharc érjen véget minél hamarabb.
Árus Zsolt
A szerző a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke. Krónika (Kolozsvár)

Levélféle a ballibekhez
A határontúlimagyarozás a ballibek mocskoszsidózása – írta ki a barátom a választások után a legnagyobb közösségi portálra, és elnézve a politikusi, „szakértői”, illetve kommenthuszári véleményeket az elmúlt két hétből, igazat kell adnom neki. A zsigeri indulaton, az ellenségkép-konstruáláson és bűnbakkeresésen túl ráadásul kontra-produktív is a külhoni magyarokat ilyenképp elidegeníteni a nemzettől.
Induljunk el az alapoktól: a magyar nemzet létezik. Ez tényállítás. Nemzetrészek élnek szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágban, magyar öntudattal, anyanyelvvel, kultúrával, hagyományokkal. Igaz, a nemzeti összetartozás érzése és tudata mély sebet kapott a kommunista diktatúrák idején, kissé fura nekünk az anyaországi, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki vagy diaszpórabeli magyar. És miért ne lenne fura, hiszen több emberöltőnyi ideig voltunk és vagyunk más történetekbe beágyazva, kiszakítva a közös nemzeti narratívából. Szintén tapasztalati tény: a „szétfejlődés” logikáján túlmutatóan bárhol a világon magyar szót hallunk, az esetek többségében nemzettársként fordulunk a beszélőhöz. Ezt a tudást nem tudták kiölni belőlünk a kommunisták, tudjuk, hogy magyarok vagyunk, tudjuk, hogy a másik is magyar, tudjuk, hogy egy nemzethez tartozunk. Ezt a tudást indulatból tagadni dőreség.
A magyar állampolgárságú, de máshol élő magyarok szavazati joga valamiért mégsem természetes. A legerősebb érv kb. így hangzik: ne szavazzanak magyarországi országgyűlési választáson azok, akik nem ott adóznak, és akiket a Magyar kormány döntései nem érintenek. Nemrég egy internetes újságban erdélyi szemszögből úgy érveltem: már hogyne érintene bennünket, Magyarország határain túl élő magyarokat a mindenkori kormányok teljesítménye, hiszen a nemzet első számú letéteményese és védelmezője az anyaország. Számunkra nagyon nem mindegy, hogy saját rövid távú érdekeit követő, a hatalomgyakorlást öncélként tételező kormányfő hazudik-e a választóinak a hatalom megtartása érdekében (lásd az őszödi beszéd vonatkozó részeit), ezáltal árt az ország és a nemzet egészének, vagy a hatalom megszerzésén és megtartásán túl a magyar kormány felelős tisztségviselői elvégzik mindazt, amire tőlünk, választóiktól felhatalmazást kaptak. És nemigen tudok elképzelni (vagy helyeselni) olyan választói alapállást, amely a magyar nemzet megszüntetését tűzi ki feladatul a magyar politikusok számára. De fordítsunk egy kicsit a képleten: tegyük fel, hogy a jelenleg minket hibáztató ballib indulatkeltőknek igazuk van. Hogy igazatok van. Gondoljuk végig közösen, legyen: csak és kizárólag a Magyarországon élő, ott adózó állampolgárok szavazzanak a magyarországi választásokon. Vagyis a nemzet ne legyen politikai közösség, szűkítsük a kört Magyarország adófizető polgáraira.
Véreim! Ezzel gyakorlatilag a külföldön munkát kereső fiatalokat is elkülditek – végérvényesen. (Ez a típusú könyvelői logika más társadalmi csoportokat is kirekeszt, de most csak az elvándorlókra fókuszálnék.) Jelenleg állampolgárnak lenni és adózni a jóléti államokban jobb, mint Magyarországon, és amekkora versenyhátrány halmozódott fel a rendszerváltást követően, középtávon jobb is lesz. A jóléti államokat viszont nem véletlenül nevezzük így, mert bár nincs kolbászból a kerítés, de ott adózó állampolgárként nagyobb lehet a biztonságérzetünk: jól működik az állam, az adómért cserébe jó szolgáltatásokat nyújt. A tágabb értelemben vett anyanyelvű kultúra és a haza szeretetén kívül mondjatok egy olyan érvet, ami ezeket a fiatalokat visszatérésre késztetné.
Ja, hogy ott idegenek maradnak életük végéig. Hát a „határontúlimagyarozó-mocskoszsidózó” Magyarországon sem fogják otthon érezni magukat. Mert megtapasztalják azt az idegengyűlöletet, amivel mi, külhoni magyarok részetekről 2004 óta, szülőföldünkön pedig már száz éve nap mint nap szembesülünk.
Demeter Szilárd. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A német megszállás emlékműve
Nincs olyan politikai rendszer, amely nélkülözhetné az ideológiai legitimációt, amely lemondana arról, hogy saját létét eszmei érvekkel aládúcolja, és kívánatosnak ábrázolja azok előtt, akik vevők e szólamokra. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy a hirdetett szólamok és a valóság között milyen mértékű az eltérés.
Ha a Horthy-korszakot vesszük górcső alá, meglepő egyezést találunk a hirdetett elvek és a követett politika között. A másik pólust a kommunista rendszer képviseli, amely saját embertelen elveihez sem volt következetes, saját polgárnyomorító jogrendjét sem tisztelte, amelynek hivatalos szólamai a legcsekélyebb mértékben sem voltak komolyan vehetők.
Valóság kontra globalizmus
Hasonló szakadék tátong a civilizáltnak mondott világban, az európai kultúrkörben hirdetett hivatalos propaganda és a realitás között. Felelős államférfiak sem tudnak mit kezdeni a valósággal, mert az annyira ütközik a globalizmus önlegitimáló, igaznak hirdetett téziseivel. A globalizátorok a média egyencsatolásával, a filmiparral, az egyes országok kultúrpolitikájára való ráhatással preformálni igyekeznek a lelkeket, a hivatalos liberális szólamok szerint „önálló és döntőképes individuumok” tudatát igyekeznek manipulálni, megkísérlik elvágni az embereket saját szerves kulturális gyökérzetüktől, hagyományaiktól, ösztönös igazságérzetüktől, a „jó” és a „rossz” morális megalapozottságú értékpárosa helyére a „győztes/vesztes” amorális értékpárosát illesztik. E hadművelet keretében háborút folytatnak a helyi társadalmak, a nemzetek ellen azzal a céllal, hogy a lehető legengedelmesebb embermasszát alakítsák ki, amely a lehető legnagyobb mértékben alkalmas a bérrabszolga szerepre.
Magyarországon a globalizátorok azokban találtak a leghűségesebb követőkre, akiknek elsőként kellett volna ellenük fellépni: a szocialistákban és a szabaddemokratákban. Hiszen a szocialistáknak a munkásosztály kizsákmányolása ellen kellene küzdeniük, márpedig amit a multinacionális vállalatok művelnek világszerte, az a legbrutálisabb kizsákmányolása a munkaerőnek. A szabad demokraták és általában a liberálisok gondolkodásának központjában az önálló gondolkodásra, érdekmérlegelésre és racionális döntésre képes egyén áll. A gondolkodó egyén akkor is a globalizmus célkeresztjében van, ha történetesen kivetkőztették hagyományrendszeréből, és ideáltipikusan megközelíti a liberális doktrína absztrakt egyénfogalmát. Ne gondolkozz, termelj, fogyassz és hallgass! Ez a globalizátorok üzenete.
E nemzetellenes koalíció hihetetlen szívóssággal, következetességgel és belső indulattal lép fel a nemzeti érdekek érvényesítése, a nemzeti öntudat regenerálása, a magyarság történelmi önképének valóságelvű rekonstrukciója ellen. Legyen szó a Beneš-dekrétumokról, a magyar állampolgárság kiterjesztéséről, Wass Albert vagy Tormay Cecile életművének tananyagba vételéről, Horthy Miklós emlékének ápolásáról, az Alaptörvény preambulumáról vagy éppen a német megszállás emlékművéről.
Kollektív nácizás
A Magyar kormány – nem várt ellenállásba ütközve – a választások előtt leállította a német megszállás emlékművének munkálatait. Kár lett volna ezért feleslegesen százalékokat veszteni, amikor neki állt a zászló. Miután az emlékmű felállításának munkálatai az április 6-i választások után folytatódtak, a balliberális ideológiai kommandó támadásba lendült: kordonbontás, nácizás, tüntetés.
Toleranciájukra és méltányosságukra jellemző, hogyan fogadták, ha valaki, akár a sajátjaik közül nem volt hajlandó együtt uszulni velük. Lásd Schiffer András esetét, aki túlméretezett hisztériának nevezte a tiltakozást, s ezért előbb az ATV-s műsorvezető igyekezett helyre tenni kihallgató tiszti modorban, majd önmagukat mértékadó intellektuelleknek képzelő személyiségek gyalázták útszéli hangnemben. Kálmán László nyelvész beígérte az LMP elnökének, hogy leköpi (sic!), ha találkoznak, és szégyenletes disznóságnak nevezte az LMP hozzáállását a német megszállási emlékműhöz. Sándor Zsuzsa exbíró, bírósági szóvivő „görénynek” titulálta Schiffert, s persze nem maradhatott ki e tábor leggyakrabban használt kedvenc jelzője: a „náci” sem. Arra a Schifferre, akinek felmenőit a német megszállás után deportálták, s aki e jelzőre soha egyetlen megnyilatkozásával sem szolgált rá.
Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a gátja szakadt balliberális gyűlölködőknek a német megszállás minden áldozata előtt tisztelgő, a nácizmust elítélő emlékmű is „náci”, a kormány is „náci”, a házelnök is „náci”. Náci mindenki, aki nem hajlandó teljes mértékben azonosulni az ő világlátásukkal és történelemszemléletükkel. Ahogy Korniss Mihály mondta Bayer Zsoltnak: vagy egyetértesz velünk, vagy holnaptól náci vagy.
Reméljük, az Orbán-kormány nem hátrál meg, annak dacára sem, hogy a tiltakozások nem csitulnak, hogy még a globális háttérhatalom első számú nyílt színi megjelenítője, az Egyesült Államok nagykövetsége is hallatta hangját az ügyben, átvéve a gyűlölködő álliberálisok szlogenjeit, s hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tiltakozásul bojkottálja a Holokauszt-emlékévet.
A szobor felállítása egyébként eleve kompromisszum, olyan, mint az Alaptörvény, amelynek preambuluma hivatkozott ugyan a Szent Korona-tanra és a történelmi jogfolytonosságra, de nem állította vissza a történelmi alkotmányt és az alkotmányos monarchiát, hanem formailag megmaradt a magyarságra jellemzően pusztulást és romlást hozó köztársaság államformájánál. A Szabadság teret szerencsésebb lett volna a Kossuth térhez hasonlóan korábbi formájára hozni az Ereklyés Országzászlóval és az Urmánczy Nándor-kezdeményezte Magyar Feltámadás szoborcsoport újrafelállításával. De ha már ez nem lehetséges, és ha a szovjet megszállás emlékművének az orosz–magyar kapcsolatok rombolásának elkerülése érdekében vélhetően ott kell maradnia a téren – melynek felirata botrányos módon felszabadításról beszél –, akkor fontos, hogy a téren ott álljon a német megszállás emlékműve is. Hogy jelezze, mikor is vesztette el Magyarország a szuverenitását.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Félszáz mű a Gyimesekből
Marosvásárhelyen is népszerű a Borospataki Művésztelep, minden eddigi tárlatnyitójára népes közönséget vonzott a Bernády Házba. Azért is persze, mert hangulatosak, kellemesek a rendezvényei, és ilyenkor nemcsak a Gyimesek ihlette művekből kapnak ízelítőt a jelenlevők, hanem a táj és lakói zenéjéből, dalaiból, táncaiból, sőt jellegzetes ételeiből, italaiból is hoznak magukkal valami különlegeset az alkotótábor gazdái, működtetői – Szász István és Szász Marika –, illetve vendégeik, munkatársaik, de még inkább azért, mert a művészetkedvelők joggal számíthatnak arra, hogy jó alkotók figyelmet érdemlő alkotásaiból rendezett színvonalas kiállítást láthatnak minden alkalommal. Április 25-én is így volt, és nem csak a Házat megtöltő érdeklődők voltak nagyon sokan, de a korábbiaknál is több nevet, munkát vonultatott fel a tárlat.
2013 őszén ötödször gyűltek össze a meghívott festők, grafikusok, szobrászok, textilművészek, fotósok, a házigazdák jubileumi jelleget adtak a táborozásnak, s a művészi termés is ehhez lett mérhető. Vásárhelyen a Borospatakán októberben ténykedő 30 művész több mint ötven munkáját lehet most megismerni, s amint az eseményt méltató Nagy Miklós Kund kiemelte, sokszínű, változatosságában is harmonikus, reprezentatív válogatást mutatnak fel a művésztelep látványosan gyarapodó műgyűjteményéből. Életkortól, művészi törekvésektől, stílusirányzatoktól függetlenül minden alkotó jól érzi magát a különleges szépségű gyimesi tájakon, az értékteremtő, hagyományőrző tábor semmilyen módon nem korlátozza a fantáziát, valamennyi résztvevő nagy kedvvel, felszabadultan dolgozik a művésztelepen, amelyen derű és a vidámság uralkodik. A kiállított képek, plasztikák, textíliák és ezt tükrözik.
A táborban a legtöbben visszatérő vendégek, a törzsgárda fele Magyarországon él, mégis egyfajta vásárhelyiség is kapcsolható Borospatakához. Az első öt év nem telt el anélkül, hogy ne hívtak volna a táborba egyszerre több marosvásárhelyit is, de számos olyan művész is eljön a Gyimesekbe, akik innen, a Bolyaiak városából települtek át az anyaországba és váltak ott is elismert alkotókká. Szinte valamennyien a vásárhelyi művészeti középiskolában kapták meg a kellő indíttatást és lendületet az alkotói pályára. Márton Árpád festőművész is, aki Gaál Andrással együtt az alkotótábor fáradhatatlan művészeti vezetője. A megnyitón ő is hangsúlyozta a kiállítás sokféleségben is egységes jellegét, a kiállítók művészi igényességét, egyben arra is kitért, hogy miközben a fennállása 40. évében végveszélybe került a Gyergyó-szárhegyi Művésztelep, mert a Lázár-kastély örökösei közt van, akinek a kultúraápolásnál fontosabbak önös érdekei, a Szász házaspár példás ügyszeretettel mindent megtesz, hogy Borospatakát a fejlődés, az értékteremtés dominálja. A festő külön köszöntötte a jelen levő táborozó helybeli kollégáit, Bálint Zsigmondot, Bandi Katit, Csíky Szabó Ágnest, Hunyadi Lászlót, Kákonyi Csillát. Ők ketten, utóbbiak most vehették át Szász Marikától a tavalyi évfordulós okleveleket, akkor ugyanis nem tudtak részt venni a gyimesi ünnepségen. Vásárhely az immár hosszú ideje nyíregyházi illetőségű Erdei Anna és Zagyva László számára is kedves hely, de szorosan kötődik városunkhoz Adorjáni Endre, Ádám Gyula, Bardócz Lajos, Ferencz Ernő, Bakos Erzsébet, Gaál András, Kádár Tibor, Kopacz Mária, Köllő Margit, Orth István, Simó Enikő is. Balási Csaba, Kristó Róbert, ifj. Szász István csíkszeredai kötődésű. Ásztai Csaba, Bráda Tibor, Deák Ilona, Kövecsi Kovács Imre, Magyari Márton, Nagy Előd, Szakács Imre, Székely Berta, Varga Edina határon túliként is itthon vannak Erdélyben. Műveik is erre vallanak, a belőlük fakadó érzelmi, szellemi kisugárzás ilyenszerű benyomást kelthet a nézőkben.
A megnyitó zárórészében az Öves együttes gyimesi műsora pezsgő hangulatot teremtve autentikus csángó muzsikával, dalokkal tetézte a festmények, grafikák, szobrok, kisplasztikák, textilművészeti alkotások és művészfotók nyújtotta élményeket.
(nmk) Népújság (Marosvásárhely)

Fenntartható fejlődés Erdőszentgyörgyön
Fenntartható fejlődés helyi, kistérségi és regionális szinten – Erdőszentgyörgy kulcsfontosságú szerepe a térségben címmel tartottak beszélgetést április 26-án, szombaton Erdőszentgyörgyön, a városnapok keretében. Az eseményen jelen volt Zsigmond Barna Pál főkonzul is. „Ha mi itt akarunk élni, be kell kapcsolódnunk mindabba, ami velünk történik" – szögezte le a beszélgetés elején Csibi Attila, a város polgármestere, majd megköszönte az anyaországi támogatásokat, figyelmet, partnerséget.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke szerint Erdőszentgyörgy az egész Maros megyei magyarság szívügye, akár csak más városok, települések, ezért tartja fontosnak a fejlesztések tudatos megtervezését főként a mai világban, amikor „ripsz-ropsz kell dönteni" – fogalmazott a szervezet elnöke.
Erdőszentgyörgy vezető szerepe a Kisküküllő-mentén mindig megmarad Kelemen Márton, Maros megye Tanácsának alelnöke szerint. Úgy véli, ez a kiemelt státus nem csak megtiszteltetés a településnek, hanem felelősség is: szükség van a helyi erőforrások kiaknázására és a helyi értékek megmutatására. Erdőszentgyörgynek autonómiára van szüksége – mondta Biró Zsolt, MPP-elnök, aki szerint vannak magyar ügyek, amelyek mellé politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek fel kell sorakozni. Kiemelte ugyanakkor, mint jelentős pénzügyi erőforrást, az EU által nyújtott támogatásokat, amelyek révén fejleszthetők úgy a kisgazdaságok, mint a városok.
Zsigmond Barna Pál főkonzul elmondta, évekkel ezelőtt a település védjegyének számított az erdőszentgyörgyi krémes, így most is a helyi értékekre építve kell beépülni a köztudatba. „Meg kell határozni, hogy Marosvásárhely és Szováta között hogyan akarja pozicionálni magát Erdőszentgyörgy, ki kell találni, hogy mivel tudják itt megállítani az átrobogó turistákat" – fogalmazott a főkonzul, hangsúlyozva, ennek a régiónak a mezőgazdaság és a turizmus jelenthet kitörési pontot. A főkonzul rámutatott: az iskola, az egészségügy, a hétköznapi dolgok a legfontosabbak, mert ezek tartják meg a közösséget. Úgy véli ugyanakkor, hogy a jó példákat el lehet és el is kell tanulni. „Nem baj, hogy hasonlítunk másokra, de figyeljünk, vigyázzunk a helyi sajátosságainkra, hiszen azoktól leszünk önmagunk" – mondta. csikszereda.gov.hu. Erdély.ma

Tompa Gábor: sikerül magasan lebegni és lobogni
Tompa Gábor, az Uniter-gálán a legjobb előadásért díjazott kolozsvári színház igazgatója beszélt lapunknak a győztes produkcióról, a társulat nívós munkájáról, kellő színészi alázatáról.
– Az idén önt a díjátadók között láthattuk, társulata, a sétatéri színház a Viktor avagy a gyermekuralom című elődással elnyerte a nagydíjat az Uniter-gálán. Mennyiben más a mostani, nyolcadik díj az eddigi hétnél, amennyit begyűjtöttek?
– A legnagyobb örömöt számomra az jelenti, hogy társulatunknak ennyi év után is ilyen magas szinten sikerül tartania a mércét. Annak dacára, hogy minden színház életében vannak hullámvölgyek és hullámhegyek, úgy tűnik, a mi csapatunknak sikerül magasan lebegnie és lobognia. Én ezt annak tulajdonítanám, hogy színészeinkben megvan a kellő alázat, soha nem fekszenek rá a képzeletbeli babérjaikra, képesek mindig újra és újra kezdeni alkotói munkát.
Másrészt azért is örülök, mert a Viktor avagy a gyermekuralom egy remek színészi alakításokkal teli, rendkívül kemény és nagyszerű előadás. Minden fantasztikus összhangban áll, ami természetesen elsősorban a kiváló rendezőnek, Silviu Purcăretenek köszönhető. Meggyőződésem, hogy Roger Vitrac darabjának hosszú élete és komoly nemzetközi pályája lesz. Azt szoktuk mondani, hogy nem annyira a díj a fontos, de ez az előadás megérdemelte a kitüntetést.
– Hét nagydíj után az lett volna a meglepő, ha a mostanit nem az ön társulata viszi el?
– Nem lett volna meglepő, hisz két rendkívül erős előadás versenyzett egzmţssal. Ugyanígy a sepsiszentgyörgyiek Hamletje is megnyerhette volna a fődíjat. Gondolom, a zsűri is komoly dilemmában volt, és ezért osztotta meg a legjobb előadásnak és a legjobb rendezésnek járó díjat. Persze az külön öröm számomra, hogy a rendezők kategóriájában volt tanítványom, Bocsárdi László vitte el a pálmát.
Tudom, hogy sokan elégedetlenkednek az Uniter díjazási rendszerével, és blogbejegyzéseikben arra panaszkodnak – főleg azok a kolozsváriak, akik nem örülnek a mi sikereinknek –, hogy miért mindig ugyanazok kapják a kitüntetést. Ez kissé olyan, mintha azért neheztelnénk a tenisztornák szervezőire, hogy azokat mindegyre Federer, Nadal vagy Djokovics nyeri, holott mindenki másnál jobban ütik a labdát.
– Hogy érzi: a díjátadási gála mostani helyszíne, Marosvásárhely is valamiféleképpen közrejátszott abban, hogy az idén ennyi magyar és magyar vonatkozású díjat osztottak?
– Nem mondanám, hisz máskor is voltak magyar díjazottak. Ez egyrészt azt bizonyítja, hogy sikerült erős társulatokat és jó előadásokat összehoznunk, másrészt pedig arról a nyitottságról és előítélet-mentességről tesz tanúbizonyságot, amivel a román színházi szakma viszonyul az összes társulathoz. Ezt nem csak fontosnak, de modellértékűnek is tartom, olyasminek, amit eltanulhatna az úgynevezett anyaországi szakma is.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

A székelyföldi magyar sírkövek meggyalázássa ellen tiltakozik a Sepsiszentgyörgyi HVIM
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom sepsiszentgyörgyi tagjai tiltakoznak a régi székelyföldi illetve erdélyi magyar sírkövek eltulajdonítása és azok román emlékművé átalakítása ellen. A tiltakozó akció apropóját a nemrégiben Előpatak határában újonnan elhelyezett sírkő adta. Az „emlékművet" ami egykoron egy magyar sírkő volt, azon román katonák emlékére emelték akik Észak-Erdélyért folytatott harcban haltak meg 1944ben.
A HVIM tagjai úgy vélik, hogy felháborító a román hatalom ezen provokatív és cinikus cselekedete mivel az egykori sírkövön még jól olvasható az Erzsébet név. Nem egyedi az eset, hogy magyar sírköveket hamisítanak és rongálnak meg a román hatalom emberei, korábban Sósmezőn rongálták meg több magyar sírkövet, eltávolítva az eredeti magyar neveket és román neveket vésve helyettük, amatőr módon. Elég volt abból, hogy egyesek büntetlenül rongálhatják emlékműveinket, büntetlenül festhetik le folyamatosan a székelyföldi helységnévtáblákon a magyar megnevezéseket, elég volt a történelemhamisításból és a pofátlan hazugságokból, elég volt szimbólumaink üldözéséből! Az emlékmű felső felén kivehető az Erzsébet név
Követeljük, hogy a román hatalom hagyjon fel ezen szokásával, hogy magyar emberek sírköveit lopja el és hamisítja meg, követeljük, hogy az Előpatak fele vezető úton felállított sírkövet vigyék vissza az előpataki katolikus temetőbe, az eredeti helyére és ha mindenképpen román emlékműveket akarnak avatni, akkor azt ne a mi sírköveink illetve emlékműveink meggyalázása által tegyék. Felszólítjuk az újonnan „kormányon" lévő RMDSZ-t, hogy emelje fel a szavát ezen felháborító eset kapcsán és tegyen lépéseket a sírkő eredeti helyére való visszaszállításáért!
HVIM Sepsiszentgyörgy közleménye. Erdély.ma

Nyomdafesték alatt Mikóújfalu
Jelentős esemény egy település életében, ha monográfia készül múltjáról és jelenéről, miként az is, ha napilapok egész oldalon számolnak be mindennapi életéről. Megtörténik, hogy visszaélnek a monográfia kifejezéssel, s annak nevezték-nevezik a pártparancsra összetákolt régi falufüzeteket is. E műfaj fogalmát igyekszik kimeríteni a falu nyomdakész bemutatókötete a Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában. Látogatásunk kapcsán azonban a község mai életéből adunk egy kis kiegészítő ízelítőt.
Újraszülető kőipar?
A több személyből álló szerzői gárda munkájaként születő kötetben helyi szerzők is szerepelnek: a Fejér Ákos Általános Iskola történelem szakos igazgató-tanára, Nagy Sándor az alapanyag szolgáltatója, a község polgármestere, Nyáguly Vilmos, valamint Demeter Ferenc helyi tanácsos. Mikóújfalu saját nevén való újraszületéséről Nagy Sándor így ír: „2004-ben helyi népszavazás eredményeként a régi Málnás község három kisebb közigazgatási egységre bomlott fel: Málnás községre (Málnás, Málnásfürdő és Zalánpatak falvakkal), valamint Mikóújfalu és Sepsibükszád községekre. A korábbi Málnás község központja Mikóújfalu volt. A népszavazás kezdeményezői azzal indokolták a népszavazás kiírását, hogy Mikóújfalu, mint a régi község központja, mindig is hátráltatta a többi falu fejlődését, mivel a költségvetést úgy osztották el, hogy nagy része Mikóújfaluban maradjon. (...) Ha elemezni kívánjuk, hogy kinek hozott hasznot a szétválás, akkor megállapíthatjuk, hogy Sepsibükszád, Málnás, Málnásfürdő települések nagyobb hasznot húztak belőle, mint Mikóújfalu, mert a régi község nagyobb vállalkozásai mind a környező falvak területén működtek, így azok a két szomszédos községnek fizetnek adót. Mikóújfalu területén nincs nagy gazdasági egység, így a falu költségvetésébe nem folyik be adó az említett gazdasági vállalatoktól. Különben is, ilyen okokból Málnás és Mikóújfalu község évek óta pereskedik a közöttük meghúzandó határ miatt. Ugyanis két régi térkép is létezik, amely különbözőképpen húzza meg a két község közötti határt. Valójában a két község az Olt jobb partján levő kőbányák hovatartozása miatt áll vitában. Jelenleg a kőbányák Málnás községnek fizetik az adójukat.” A megélhetés és a mindennapok túlélése kényszerítette arra az újfalusiakat a rendszerváltás után, hogy sok-sok család – hivatalosan, avagy anélkül – a kőfaragással keressen kenyérrevalót. A helyiekkel való beszélgetés során kiderült, hogy számos ismert és kiváló kőfaragómester – Urszuly Samu, Urszuly Árpád, Lupuly Géza, hogy csak azokat említsem, akiket magam is ismertem – már a túlsó parton van, ellenben számos olyan élő alkotó él (Keresztes Zoltán, Urszuly Sámuel és mások), aki művészi szinten műveli a kőfaragást. „Sajnos, azok miatt, akik engedély nélkül dolgoznak – mert ilyen sok van a faluban –, hátrányt szenvedünk mi, akik adót fizetünk, és emiatt csak emeltebb áron tudjuk eladni készítményeinket, a vásárlók pedig mindig az olcsóbb kiszolgálók felől érdeklődnek” – panaszkodott egy magát megnevezni – érthető módon – semmiképpen sem óhajtó személy. Utunkon régebbi ismerősünkhöz, Gábor Ottó fiatal kőfaragó mesterhez kopogtattunk be, aki a mindennapokhoz szükséges kocka és szegélykövek, idomkövek, sírkeretek-obeliszkek, falborító kövek készítője. „Én négy évet dolgoztam a Hável-kőbányában, volt alkalmam megtanulni sok kőfaragási fogást, de édesapámtól is sokat tanultam, aki szintén kőbányász volt. Megszűnt a bánya, és végkielégítéssel kitettek. Ezért kellett itthon, saját udvaromon folytatnom. 2003-tól van engedélyem.” A bükszádi bányából pénzén vásárolja meg a követ, pénzért szállítóeszközt fogad és hazaszállítja, de bosszankodik, mert a kapuja előtt kell tárolnia a nyersanyagot, s a helyi tanács arra a helyre területadót rótt ki. A bükszádi követ jobb minőségűnek tartja, nem mállik, keményebb, és nem telepedik meg idővel rajta a moha. A málnásfürdői rózsaszínben játszó botosi-andezit könnyebben formálható, de ha vizet kap, fehér por formájában „kivirágzik” felületén a salétrom.
A kő, az kő, de hát a borvíz!? – mondogatják a helybeliek. Mindenki nem tud kőfaragáshoz kezdeni, jó volna, ha itt egy borvíztöltődét építenének, hogy legyen munkahelye az asszonyoknak is. Bezzeg a mi falunkat kikerülte A borvíz útja program, pedig itt a legtöbb borvíz a földben – elégedetlenkednek az újfalusi asszonyok. Van itt ugyan gondja a községvezetésnek az ásványvíz-forrásokra, mert a tavaly felújították a Bedő-borvizet, belekezdtek a Hunnia-forrás mentésébe, s egy zömében helyi nyugdíjasokból álló önkéntes csoport éppen a napokban újította fel a Sósborvíz küpüjét, lefolyását, és tetemes szemétmennyiséget gyűjtöttek össze környékéről. Ez az a borvízforrás, amit a régiek Palacsintasütő borvíznek is neveztek, mert az asszonyok ezzel keverték be a kőttest (magas a borvíz szódabikarbóna-tartalma).
– Köszönettel és tisztelettel tartozom a csoportnak, Bíró Árpádnak, Varga Árpádnak, Deák Sándornak, Nyáguly Attilának és Illyés Józsefnek – mondta a polgármester, mert önkéntes forrásmentő munkájuk példaértékű. Akadnak a faluban, akik ódzkodva nézik, amikor kopjafát állítunk: minek kell az – jegyzik meg, itt nem hagyomány, és miért ágálnak állandóan a rakott ággal? Nekem az a véleményem, hogy nekünk azzal kell bemutatkoznunk a külvilág előtt, amink van, régi hagyományainkkal, a húsvéti fúvószenekaros locsolással, értékes borvízforrásainkkal, helytörténetünkkel! A forrásszemléről a Temető utcába siettünk a gyergyói származású Lackó Bálint vízügyi mérnök lakására, akinek melegházát mint helyi érdekességet tekintettük meg. Lackó Bálint udvarán-kertjében beindította az aquapónia nevű, vidékünkön majdnem ismeretlen, de világszerte már elismert érdekes és különleges intenzív növénytermesztési módszert, ami a haltenyésztés és a növények közötti szoros kapcsolaton alapszik, s eredményei kimondottan biotermékek. Helyszűke miatt részletekbe nem bocsátkozhatunk.
– Nagyon egyszerűen magyarázva arról van szó – mondta a mérnök –, hogy azzal a vízzel öntözöm-táplálom a növénypalántákat, amiben a növényevő halak élnek, s amiben benne van azok ürüléke. Ez a víz ammóniában gazdag. Ezt a baktériumflórák nitritté, majd nitráttá alakítják, s a homokréteg, amelybe a növényeket beleültettem, valamint a növények gyökerei megszűrik a vizet, felveszik belőle a tápanyagokat, majd a víz – pumpálás útján – visszakerül a halak medencéjébe. Az eredmény hihetetlenül gyors és jó. Sajnos, nálam télen nem működik, most is csak melegházi körülmények között. Az elv bevált, a szomszédos Magyarországon is sikerrel gyakorolják. A kiépítése, működtetése befektetést követel, amire pályázni kellene – fejezte be Lackó mérnök. S az interneten többet is megtudhatunk erről a kultúráról.
Nem leosztják, beosztják a költségvetést
– A kettő között nagy a különbség. Azt a pénzt, amit kapunk vagy azt, amit a helyiek befizetnek, közmunkával és kalákával lehet fiaztatni, spórolni belőle egyébre is – jegyezte meg Nyáguly Vilmos polgármester. 91 százalékban finanszírozza a fejadagtörvény alapján iskolánkat az állam. Tehát a költségvetés 9 százalékával kell segítenünk őket. Kissé aggódom a lakossági mozgásunk miatt, mert az idén tizenkét személyt temettünk, és az újszülöttek száma kettő. Ilyen szaporulat mellett mi lesz magyar iskolahálózatunkkal? Addig lehet nyújtózkodnunk, amíg a takarónk ér, saját költségünkből ebben az évben fel fogjuk újítani és korszerűsíteni az családorvosi rendelő és a gyógyszertár közös épületét, és elvégeztetjük az utolsó simításokat a szennyvízhálózaton és a tisztítóállomáson.. – A környék turisztikai kínálatához képest gyarapodik-e a szálláshelyek száma? – kérdeztük Nyáguly Vilmost.
– Robbanásszerű változásra nem várhatunk. Sajnos, a faluban vendégházak létesítése is csak a tervezgetés fázisában, ellenben a Máltai Szeretetszolgálat patakszeri táborában látható a haladás, elkészült a központi épület. Bízunk abban, hogy idén már több táborozót tudnak majd fogadni. Örömünkre szolgál, hogy a község Sepsiszentgyörgy felőli bejáratának övezetében néhány nappal ezelőtt megnyílt a Mikóújfalusi fogadó, és jelen van a világhálón is. A hárommargarétás egység vendéglői részén száz személyre lehet teríteni – tudtuk meg Márton László tulajdonostól –, és négy vendégszoba áll az éjszakázni akarók rendelkezésére, egyelőre összesen tizenkét ággyal. A tulajdonos szándékszik a fekvőhelyek számát bővíteni. A fejlesztési lehetőségek korlátlanok, mert az épület mögötti Olt-parti részen édesvíz után kutatva savanyú ásványvízre, előterében pedig édesvízre találtak. A tájba illő rusztikus épület Zakariás Attila tervei szerint épült, s közelében ágazik le a székelyföldi nemzetközi műútból Erdővidék felé tartó aszfaltburkolatú átkötőút. Az egység tizenkét alkalmazottja közül tíz helybeli, konyhája kimondottan erdélyi-székelyföldi, valamint hazai – román, örmény – ételféleségeket kínál. Búcsúzáskor tudtuk meg, hogy Mikóújfalu és Zalánpatak ünnepre készül. Május 8-án, csütörtökön 10 órakor bérmálás lesz a materben – részletezte Simó Gábor helybeli plébános, ötvenkét gyerek, huszonkilenc fiú és huszonhárom lány áll majd az oltár elé, főtisztelendő Tamás János segédpüspök végzi a szertartást. 17 órakor a Mikóújfaluhoz tartozó zalánpataki filiában pedig nyolc fiatal, négy fiú és négy lány bérmálkozik.
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sokszínűség – amitől szinte dalol az anyanyelv
A vidéki sajtó, illetve a határon túli média egy része arra törekszik, hogy felzárkózzon, nevelje közönségét, ezért az anyaország felé kacsingatva próbál az elitnek vélt elvárásoknak is megfelelni. E nagy igyekezetben fennáll a veszély, hogy változatos erdélyi nyelvjárásunk sokszínűsége, a trendi irányultságot követve, lassan megkopik.
Az írott és elektronikus sajtóban naponta szembesülünk tájnyelvi elemekkel, melyek szervesen illeszked(né)nek megfelelő szövegrészekbe. Mégis legtöbbször az anyaországban használatos kifejezésmódra esik a választás, ha az MTA szótárában egyik-másik tájnyelvi szó éppenséggel nem található. Pedig tengernyi a lehetőség köznyelvünkben, aminek épp sokfélesége teszi széppé az anyanyelvet. Olyannyira, hogy szinte dalol a nyelv, ha kellő érzékkel használjuk.
A nyelvi egyenöltözék közepette a vörös hagyma jelentését lassan átveszi a pesti sárga hagyma, murok helyett répát árulnak a piacon, az oltyánok vinettája is padlizsánná nemesül. Tesszük ezt annak ellenére, hogy itt, Erdély szívében a beszélt köznyelvben a többség által elfogadott és használt szavakkal kommunikálunk.
– Mit érdemes követendő példának tekinteni? Használjuk-e helyi jellegű szavainkat a médiában is, vagy "nevelő szándékkal" az anyaország stílusához ildomos igazodni? – kérdeztük dr. Péntek János nyelvészprofesszort, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának elnökét.
– Mindenekelőtt azt kell tudni, hogy mit óhajt a sajtó által kiszolgált olvasótábor. Ha nem készült ilyen jellegű felmérés, az a természetes, ha úgy beszélünk, illetve írunk, hogy megértessük magunkat. Hasonló megkeresésem volt már televízió- vagy rádiószerkesztőség részéről is. Ők a vinetta/padlizsán változat helyes használatáról kérdeztek. A válaszom az volt, hogy én is a vinettát használom. Szerintem normálisan kell beszélni.
Ez a fajta sokszínűség, ami nyelvünkre jellemző, sokkal értékesebb, mintsem a magyarországi irányzatot követni. A lényeg, hogy értessük meg magunkat. Kimondottan örülök annak, hogy a budapesti kvízműsorokban megjelennek táj jellegű szavaink, ezáltal immár ők is megtanulták, hogy például mi a pityóka. Miért baj az, ha tudják Pesten is, hogy a burgonya Székelyföldön pityóka? Szerintem a nyelv természetes változatossága sokkal többet ér, mintsem igazodni kellene egy vonulathoz. A múlt században a magyar nyelvművelésben azt tekintették fejlődésnek, ha egységesül a nyelv. Akkor azonban eltűnik az igazi érték, a változatosság. A kilencvenes évek után egy újvidéki tanár barátom meg volt győződve arról, hogy azonnal igazodni kell Pesthez. Neki is azt mondtam, hogy igazodhatunk egymáshoz is, de csak amennyire kell.
A magyarországi dr. Balázs Géza nyelvésszel sem értek egyet a román szavak beépülésének elmélete kapcsán. Természetesen ő másképp látja a dolgokat, ami nem gond. Egyik nyilvános internetes levelezésünk során megkérdeztem tőle, hogy mennyivel jobb a panellakás kifejezés, amit az anyaországban használnak, a mi erdélyi blokklakásunknál? Ezt magyarázza meg nekem valaki, hogy az egyik miért jobb, mint a másik.
Egy udvarhelyi mezőgazdasági konferencián a Magyarországról Csíkba áttelepült gazdálkodó előadása kezdetén elnézést kért a jelenlévőktől azért, mert ő magyarországi nyelven beszél. Ez kedves gesztus volt részéről, persze a bocsánatkérés fölösleges, de akkor hallottam először ilyet Erdélyben, hogy egy anyaországi előadó azért szabadkozott, hogy másképp beszél, mint mi.
– Igen, talán azért is, mert a paszulyt odaát babként ismerik, a kibédi vörös hagymát a pesti piacon lila hagymaként árulják...
– A régi erdélyi szövegekben, folklórszövegekben ahányszor babot használtak, az nem a paszulyra vonatkozott. A régi eurázsiai lóbab (Vicia faba) a lencse, borsó, csicseriborsó mellett az európai népek egyik alapélelmiszere volt, mely a tengerentúlról származó közönséges bab, a paszuly térhódításával kiszorult, most kezdik újra felfedezni. Magyarországon az új növénynek a neve kiszorította a régit, Erdélyben nem, itt ugyanis a közönséges paszuly megnevezésére ma sem a bab kifejezést használják.
Szerintem ha tudjuk, milyen közeget szólítunk meg, maradjunk az élőbeszédben használatos sokszínű kifejezéseknél – zárta közös álláspontunk alátámasztását dr. Péntek János nyelvészprofesszor.
Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely)

Kiss Sándor lemondását követeli az EMNP
Lemondásra szólította fel Kiss Sándort az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amely elfogadhatatlannak tartja, hogy a Bihar megyei közgyűlés korrupciós botrányba keveredett alelnöke következmények nélkül folytassa pályafutását.
„A történtek után az lenne a legkevesebb, ha visszavonulna a politikából. Ez nemcsak a közösségnek válna hasznára, hanem követendő példa lenne napjaink romániai társadalmában is” – szögezte le hétfői sajtótájékoztatóján Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke, aki Zatykó Gyula és Szilágyi Zsolt országos alelnök társaságában emlékeztetett a helyi RMDSZ-vezető „kétes múltjára”.
Kiss ellen, mint ismeretes, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nagyváradi ügyészei többrendbeli bűnvádi eljárást indítottak csúszópénz elfogadása, pénzmosás és hatalommal való visszaélés gyanúja miatt. Zatykó most emlékeztetett, hogy a helyi pártvezér már korábban is összetűzésbe került a törvénnyel adócsalás vagy éppen „pornóbotrány” miatt.
„Pár napra őrizetbe is vették, de eddig megúszta” – magyarázta. Ismét felhívta a figyelmet az ominózus nagyváradi Ady-központ ügyére, arra, hogy az RMDSZ által létrehozott Mecénás Alapítvány hogyan térítette el a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek megítélt magyar állami támogatást, amellyel máig nem számolt el nyilvánosan, és gyanítja, hogy a váradi üzletember, és a Kiss-ügyben szintén gyanúsított Mudura Sándor és a volt magyar kormányfő, Medgyessy Péter közti jó viszonynak köszönhető az ügy határon túli kivizsgálásának elodázása.
„Ugyanazok az ismert nevek, Kiss Sándor, Mudura Sándor. Biró Rozália még nem került fel a listára, de tudjuk, hogy alpolgármester volt, amikor az önkormányzat megítélte a szerződést a debreceni Keviépnek” – magyarázta Zatykó, emlékeztetve a nyomozóhatóság gyanújára, mely szerint Kiss és Mudura összesen 300 ezer eurónyi kenőpénzért cserébe közbenjárt azért, hogy a magyarországi cég kivitelezhesse és üzemeltethesse a váradi szeméttározót.
„Nem akarunk osztozni a felelősségen. Nem akarjuk, hogy miattuk árnyék vetüljön ránk, a helyi magyar kisebbségre és a teljes román társadalomra” – szögezte le Szilágyi, aki sajnálattal állapította meg, hogy Kissék módszerei ugyanolyanok, mint a magyarországi szocialista párté.
A bűnvádi eljárás alatt álló Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes titkos számláit említette és feltette a kérdést, hogy a Kiss-ügy átnyúlik-e vajon az MSZP köreibe, Simon „bajtársainak” van-e kapcsolata Kiss Sándor társaival.
Szilágyi egyúttal felszólította az érintetteket, hogy ne pusztán személyes vagyonnyilatkozataikat hozzák nyilvánosságra, hanem számoljanak el azokkal a közpénzekkel is, amelyek az elmúlt 15 évben rájuk voltak bízva. „Politikai színezettől függetlenül, az a cél, hogy a helyi magyarságot ne a DNA által gyanúsított elöljárók alapján ítéljék meg” – szögezte le Szilágyi.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Tovább határontúlimagyarozik a baloldal
A baloldal toleranciát tanulhatna a határon túli magyaroktól. Esetleg feltehetnék a kérdést: mit csináljon a baloldal máshogy, hogy leküzdje a feléje irányuló bizalmatlanságot és ellenszenvet?
Vasárnap értem haza Erdélyből. Nem Székelyföldön voltam, hanem Nagyenyed környékén, ahol egymás mellett élnek románok, magyarok, cigányok. Kinyitom az internetet, és az elsők között botlok bele Sütő Imre rövid intésébe, amelyet a határon túli magyarokhoz intézett. Hogy tudniillik, mivel ők nem viselnek Magyarországon közterhet, ezért nem járna nekik a szavazati jog (unalmas balos mantra), de ha már szavaztak, akkor „...felelőtlenek voltatok, mert a szavazataitokkal ti segítettétek elő a további négyévi országromboló kormányzási lehetőséget, az újabb kétharmados kormányzási jogot, amelyre hivatkozással az uralkodó kormány azt teheti, amit csak akar.” Stb, stb.
Nos, nekem kezd kicsit elegem lenni a határon túli magyarok baloldali utálatából, ami a választások után a Galamus toleráns, befogadó és együttérző felkiáltásával vette kezdetét Mihancsik Zsófia tollából, ha még emlékszünk: „külön köszönet az újdonsült magyar állampolgároknak, akik nem itt élnek, de rólunk szavaztak, eddig 95,37 százalékban a zsarnok pártra. Második náluk a csendőrpárti kistestvér.”
Sokszor leírtuk már, hogy a határontúlimagyarozás a baloldal antiszemitizmusa (az antikatolicizmus mellett, nagymestere pedig Bauer Tamás), de ha ők még egyszer elküldik a fenébe a határon túliakat, akkor mi is még egyszer leírjuk, mit gondolunk erről.
Nem a határon túliak miatt nyerte agyon magát a Fidesz-KDNP, de ha már hirtelen ennyire fontosak lettek az ő szavazataik a baloldalon: a baloldal elsősorban magának köszönheti, hogy a határon túli magyarok nem rájuk szavaztak, éppen a Mihancsik- és Sütő-féle gőgös lenézések és ellenszenv miatt. De nem, a baloldali publicisták, úgy látszik, nem tanulnak, és a lecke határása nem pályamódosítást javasolnak pártjaiknak és a baloldalnak; hanem még inkább mennének tovább az eddig úton, szemben a határon túli magyarokkal. Komolyan, ezek az emberek milyen hangulatban utaznak a Kárpát-medencében, mikor átlépik a magyar határt?
Az nem érdekli őket, hogy mennyi más országban van még kettős állampolgárság és szavazati jog (az Európai Unió huszonhét tagállama közül huszonháromban az állampolgároknak lakhelytől függetlenül jár szavazati jog az állampolgársághoz). Nyilván már az állam-és nemzetfogalom is eltérő a baloldalon, mint azt tudjuk az előző húsz évből. Úgy látszik, még nem jöttek rá, hogy az állampolgári hűség és hasonlók nem pusztán gazdasági fogalmak, amelyek kizárólag közteherviselésen alapulnak. Van érzelmi és közösségi dimenziója is. Ilyen a − mellesleg annak idején a baloldal által felkapott és az egyenlőség nevében abszolutizált − nemzeti érzés.
De ha már klasszikus baloldali értékek: csak a Kárpát-medencében él határainkon kívül a 2,6 millió magyar. Nos, 128 378 érvényes szavazat érkezett a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők részéről. Közülük 122 588-an, a voksolók 95,49 százaléka szavazott a Fideszre a végleges eredmények szerint. A kevesebb mint 123 ezer szavazatot semmiképpen sem „a” határon túliak adták le, ez körülbelül olyan általánosítás, mint a baloldal által oly sokat kifogásolt cigányozás („a cigányok”).
A közteherviselésről pedig annyit, hogy ha ehhez kötjük a szavazatokat, akkor egyrészt könnyen kieshetnének a szavazati joggal rendelkezők közül azok, akik az EU-s szabályoknak megfelelően külföldön dolgoznak és ott is adóznak, talán még a nyugdíjat is onnan fogják kapni (ha lesz nekik olyan); másrészt bizony akkor el kell gondolkodni, hogy aki nem fizet adót, csak segély kap például, az szavazhasson-e (segélyből adózni nem ér). Ha olyannyira gyűlölik az egykulcsos adót a baloldalon, akkor talán a szavazati jogot is progresszivizálnák, azaz aki többet keres, arányaiban is többet adózzon, de több szavazati joga is legyen? Gondolom, az egyenlőség ezt követeli, tehát a Galamus, a Népszava és a baloldal válasza az „igen”.
Vagy a „leszakadó” és „hátrányos helyzetű” rétegekkel szemben a kötelező „társadalmi szolidaritás” és a „társadalmi igazságosság” (amelyet persze az állam kényszerít ki) csak határon belül érvényes, mert egy társadalom határai minden körülmények közt egybeesnek az állami határokkal? Mi ez, valami új baloldali állampártiság, nacionalizmus és kirekesztés? Hova lett a nemzetköziség és a határokon való átívelés? Mi ez a bezárkózás?
A baloldal határon túli magyarok szavazatai miatt háborgó része toleranciát tanulhatna a határon túli magyaroktól. Ők nagymesterei ennek, űzik is, bár beszélni nem nagyon beszélnek róla. Esetleg beszélgethetnének határon túliakkal, feltéve a kérdést: mit csináljon a baloldal máshogy, hogy leküzdje a feléje irányuló bizalmatlanságot és ellenszenvet? Talán itt kezdődne a demokrácia és egy egészségesebb magyar, kárpát-medencei közéleti légkör.
Szilvay Gergely. mandiner.hu/cikk/20140506

Vincze Lóránt Arad megyében járt
Romániai magyar érdekeket Brüsszelbe!
Amint azt a szombati lapszámunkban is hírül adtuk, vasárnap Arad megyei kampánykörúton vett részt Vincze Lóránt, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje, akit elkísértünk Nagyiratosra, Nagyvarjasra és Szentpálra. Szentmise az anyák napja jegyében Vasárnap Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök és Papp Attila nagyiratosi polgármester táraságában Vincze Lóránt részt vett a helybeli katolikus templomban 10 órától megtartott szentmisén, ahol ft. György Zoltán plébános anyák napja alkalmából köszöntötte az édesanyákat és a nagymamákat, akiknek egyúttal köszönetet mondott a családjukért kifejtett áldozatos munkáért. Szentbeszédében a tavasz beköszöntét, a természet újjászületését kapcsolatba hozta Szűz Máriával, aki vállalta, hogy anyja legyen Isten egyszülött fiának, Jézusnak. Őt szerető, gondoskodó anyaként óvta, szeretetben nevelte, átadva neki mindazokat a tapasztalatokat, amelyekre a földi élete során szüksége lehet. Szeretett fia mellett mindenkor, annak a keresztre feszítésekor is kitartott, mert tudta: ahol igent mondanak az életre, ott Isten áldása érvényesül. Éppen ezért a mai édesanyáknak is igent kell mondaniuk az életre, minél több gyermeket kellene szülniük, szeretetben felnevelniük, Isten dicsőségére, nemzetünk megmaradása érdekében. A szentmise végén a ministráló leányok színvonalas szavalatokkal, köztük a helybeli Veres József által az alkalomra írt verssel is köszöntötték az édesanyákat és a nagymamákat, akiknek a kijáratnál egy-egy Mária-képpel kedveskedtek. Felemelő érzés volt tapasztalni a nagyiratosi hívek egyházi énektudásának színvonalas megnyilvánulását. Nem választani, szavazni kell! A községháza tanácstermében közel 40 polgár gyűlt egybe a meghirdetett lakossági fórumra. Papp Attila polgármester mutatta be vendégeit, Vincze Loránt EP-képviselőjelöltet, Bognár Levente RMDSZ-megyei elnököt és Faragó Péter ügyvezető elnököt, majd a május 25-re tervezett EP-választásokon való minél nagyobb részvétel szükségességét ecsetelte, kiemelve a betegek, illetve az idősek számára szolgáló mozgóurna előzetes igénylésének a fontosságát. Bognár Levente megyei elnök hozzászólásában köszöntötte az édesanyákat és a nagymamákat, majd kiemelte: a romániai magyarság 25 évvel ezelőtt a kezébe vette a sorsát, minden alkalommal bebizonyítva, hogy képes képviselőit az ország, illetve az utóbbi két alkalommal az EU törvényhozásába is bejuttatni. Most egy újabb próbatétel előtt állunk, aminek a feladatához, összefogással, újra fel kell nőnünk! Vincze Lóránt köszöntőjét követően jó kezdetnek tartotta, hogy a nagyiratosi, lelkesen éneklő hívekkel először a templomban lehetett része a nagyszerű közösségi élménynek. Miután maga is köszöntötte az édesanyákat és a nagymamákat, egy újabb nagyszerű közösségi élményről, a soron következő EP-választásokról beszélt, ahol tömbben szavazva újabb alkalom adódik bebizonyítani: mi, magyarok együtt erősek vagyunk. Mert ez a közel másfél milliós romániai magyarság nem veszítette el az összetartozás érzését, a hitét, de a bizalmat sem életünk jobbra fordulásában. Már 25 évvel ezelőtt is tudták a magyarok, hogy csakis egy magyar szervezet képviselheti méltón az érdekeiket: az elmúlt 25 évben sikerült visszaszerezni a kommunizmus által eltörölt olyan jogainkat, mint az anyanyelv-használat a közigazgatásban, a teljes körű oktatás, az elkobzott közösségi ingatlanok visszajuttatásának az ügye, amelyekben még vannak megoldatlan kérdések, de az ügy jó irányba halad. Ugyanakkor igen sok tervet sikerült megvalósítani a magyar emberek, a közösségek javára, hiszen az RMDSZ mindig ott volt a bukaresti törvényhozásban, illetve 7 éve az Európai Parlamentben is ott vannak a képviselői, akik Brüsszelben az erdélyi magyar emberek gondjairól beszélnek. Mert a brüsszeli politikusok rólunk, erdélyi magyarokról annyit tudnak, amennyit az ottani képviselőink elmondanak rólunk. Helyettük más biztosan nem fogja elmondani, méghozzá a többi, őshonos európai kisebbséggel együtt, hogy minden közösség számára az EU-ban hatékonyabb legyen a kisebbségvédelem. Együtt vannak a dél-tiroli németekkel, a finnországi svédekkel, a dániai németekkel, illetve a többi kisebbséggel, akikkel elhatározták: elmennek az EU intézményei elé, ahol védelmet kérnek a kisebbségi jogoknak. Azt is el akarják érni, hogy a finnországi svédek által élvezett önrendelkezés a romániai magyar közösség különböző csoportjai számára is megvalósítható legyen. Ha Dél-Tirolban meg lehetett teremteni az autonómiát, az nálunk is megvalósítható. E célkitűzéseken nemcsak az EP-ben, hanem itthon is dolgozni kell, hiszen a hosszú évek óta elodázott kisebbségi törvényt, az EU-ban élő kisebbségek támogatásával, remélhetően el lehet majd fogadtatni. Érintette az EU-támogatással megvalósult projekteket, kitérve a területalapú támogatásokra, de azokra a programokra is, melyek jóvoltából a hazai fiatalok az EU-ban tökéletesíthetik a tudásukat. A jelzett programok kidolgozásánál, jóváhagyásánál azonban az erdélyi magyarok képviselőinek is ott kell lenniük, ha azt akarjuk, hogy ne mások döntsenek a fejünk fölött. Nem csak az EP-ben, de az itthoni ügyintézésben is részt kell vennünk. Ha a Szövetség kormányon van, a kisebbségi ügyek mellett egy-egy országos érdekeltségű tárcának a vezetését is vállalja, hogy aktív részesei legyünk az ország vezetésének, a sorsunk jobbra fordításának. Ehhez azonban minden választáson nagy számban kell részt vennünk, hogy az RMDSZ elérhesse az 5%-os választási küszöböt a helyi önkormányzatokban, a bukaresti parlamentben, valamint a brüsszeli Európai Parlamentben is. Mivel mindig az volt az elvárás, hogy ne legyen magyar–magyar verseny, a következő EP-választáson ez teljesül, hiszen Romániában csak az RMDSZ-lista magyar, ezért éljünk a lehetőséggel. Május 25-én tehát nem kell választani, hanem szavazni kell az erős magyar képviseletre – összegezte mondanivalóját Vincze Lóránt EP-képviselőjelölt. Előtérbe a kisebbségi jogokat! A hozzászólások során Kiss István, mintegy nyugtázva az elhangzottakat, a képviselőjelöltet alaposan felkészült, a mandátumra méltó fiatalembernek nyilvánította, akárcsak a község által két évvel ezelőtt megválasztott fiatal, dinamikus polgármestert, Papp Attilát. Éppen ezért, a választásokon minél nagyobb számú részvételre szólította fel a jelenlévőket. Tomuţ Csaba az Ukrajnában zajló nemzetiségi feszültségekről kért véleményt Vincze Lóránttól, aki aggasztónak találja az ottani helyzetet, ami azonban azt is érzékelteti, mennyire fontos, ha egy ország tagja az Európai Uniónak vagy a NATO-nak. Ukrajna viszont, részint önhibájából, egy polgárháború küszöbén áll. AZ EU-nak is rá kellett jönnie, hogy a közép-kelet-európai bővítés együtt jár a nemzetiségi kérdések megjelenésével, amit nem lehet a szőnyeg alá seperni. Éppen ezért változik az EU is, amelyben nem lehet elmenni a kulturális és szabadságjogok mellett úgy, hogy ne érintsék a kisebbségi jogokat is. Az RMDSZ kezdeményezése volt a kisebbségek európai összefogása, amiben maga az elmúlt 3 évben dolgozott. Winkler Gyula EP-képviselő irodájában a kisebbségvédelem területén dolgozik, míg Kelemen Hunor szövetségi elnök megbízásából az RMDSZ külügyi kapcsolatait építi a 93 tagot számláló Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójában (FUEN), amelyiknek az alelnöki tisztségét is betölti. A most záruló mandátumban nem sikerült EU szinten elérni a közösségi jogok felkarolását, a következőben azonban sokkal határozottabb lépéseket tesznek az úton. Vincze Lóránt abban bizakodik, hogy az EP-t sikerül majd rávenni a kisebbségi ügyekkel való hangsúlyosabb foglalkozásra, hogy a lehetőségét is elkerüljék egy, az ukrajnai helyzethez hasonló kialakulásához. A továbbiakban Papp Attila polgármester javaslatára Romániának a schengeni övezethez való csatlakozásával esedékes, Kisvarjas–Dombegyház közötti időszakos határátkelőnek átjáró úttá válási esélyeit mérlegelték, míg Faragó Péter RMDSZ-ügyvezető elnök az EP-választások technikai kérdéseit járta körbe. Ezek szerint minden párt egy-egy országos listát nyújt be, amire bárhol az országban szavazni lehet, egy pótlista segítségével. Mivel az országnak 32 parlamenti képviselője lesz, az országos listán minden párt ennyi jelöltet tüntethet fel, a szavazólapon az RMDSZ a III. helyen található, tehát arra kell szavazni, hogy a 32 hely közül minél többet lehessen megszerezni. Akik egészségi okokból nem tudnak elmenni a szavazóhelyiségbe, orvosi igazolás alapján kérhetik a mozgóurna lakhelyükre szállítását. Erre nagyon oda kell figyelni, meg kell szervezni, hogy minél többen szavazhassanak. A községháza tanácstermében Papp Attila polgármester ebédet adott a vendégek, illetve a sajtósok tiszteletére, majd az EP-képviselőjelölttel és az RMDSZ-megyei elnökkel az élen az otthonukban keresték meg a nagyiratosi magyarokat, akikkel ismertették a választásokon való részvétel fontosságát, a tudnivalókat tartalmazó szórólapokat osztogatva. Kampány, előadás Nagyvarjason Miután a jelzett csapat Nagyvarjason is házalva kereste meg a magyarokat, 17 órától a helybeli kultúrotthonban találkoztak a lakossággal. Both István helybeli RMDSZ-es tanácsos bemutatta a vendégeket. Közülük elsőnek Papp Attila köszöntötte az édesanyákat, ismertette az EP-választásokon való részvétel elemi fontosságát, majd Bognár Levente megyei elnök, illetve Vincze Lóránt EP- képviselőjelölt fejtették ki a már ismertetett véleményüket. Ezt követően jó szórakozást kívántak a Tapasztó Ernő technikai segítségével fellépett Kulcsár-Székely Attila színművész által bemutatott darabhoz, Nyirő József Halhatatlan élet című egyszemélyes népi vígjátékához. A 45 perces, vérbő humorral, mimikával előadott vígjáték vastapsot aratott a közel 30 nagyvarjasi magyar körében. Nagy érdeklődés Szentpálon Ugyanaznap délután az EP-képviselőjelölt és megyei RMDSZ-elnök által vezetett kampánystáb Szentpál magyar családjait is felkereste, hogy az otthonukban mondják el, szórólapokkal támasszák alá a választásokon való részvétel fontosságát. A szentpáli kultúrotthonban 19.30 órától száznál több érdeklődőnek mutatta be Sandu Piroska alpolgármester a vendégeket, Vincze Lóránt EP-képviselőjelöltet, Bognár Levente megyei RMDSZ-elnököt, Király András oktatási államtitkárt, valamint Faragó Péter ügyvezető elnököt. Az említettek közül elsőnek Bognár Levente vázolta a május 25-én sorra kerülő EP-választással kapcsolatos tudnivalókat, majd Király András államtitkár az RMDSZ elmúlt 25 évi munkáját értékelte szentpáli, Arad megyei, illetve országos szinten. Amint hangsúlyozta, a közérdekű elképzelések megvalósítását csakis a szavazópolgárok támogatásával, vagyis az RMDSZ-listára való szavazás segítségével lehet kivitelezni. Az eddigi EP-választásokon való jó szereplése jóvoltából Szentpálon fel lehetett újítani a bekötőutat, hozzáfoghattak a csatornázáshoz, illetve további beruházásokhoz. A település jövője érdekében a legközelebbi megmérettetésre is felkérte a helybelieket, hogy Erdélyt Európában, a magyar érdekeket Brüsszelbe lehessen érvényesíteni. Miután Vincze Lóránt megköszönte a biztatást az előtte szólóknak, köszöntötte a szép számban megjelenteket, itt is vázolta az EP-választások már ismertetett fontosságát. A Szentpálon megkeresett emberektől szeretetet, biztatást kapott, ami sok lelki erőt kölcsönöz az érdekképviseleti munkához. Annak a reményének adott hangot, hogy a 25 éve az RMDSZ-ben folyó építőmunka a polgárok támogatásával, bizalmával folytatódni fog, ha az önkormányzatban, a román parlamentben, de Brüsszelben is képviselhetik az erdélyi magyarságot. Mindezt méltón, csakis a romániai magyar képviselők tehetik meg, ezért e munkához kért a szentpáliaktól támogatást. Az elhangzott beszédek után a szentpáli kultúrotthon közönsége is jót mulatott a Kulcsár-Székely Attila által bemutatott Nyirő József-komédián, ami, ha lehet, a nagyvarjasi sikert is túlszárnyalta. A szentpáli kampánytalálkozót, előadást követően Sandu Piroska és csapata nemcsak vendégeknek, hanem a közönség tagjainak is igen ízletes sült kolbásszal kedveskedett. Az egész napos vasárnapi program, a sok emberrel történt civilizált, bensőséges találkozás is azt bizonyítja: Erdély, a Partium és a Bánság valóban Európához tartozik, ahol az érdekeink képviseletét rátermett, tehetséges politikusokra bízhatjuk. A sikerhez azonban május 25-én minden magyarnak az urnákhoz kell járulnia, hogy a romániai magyar érdekeket hatékonyan képviselhessék Brüsszelben.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Összbüntetésbe foglalta a törvényszék Adrian Nastase börtönbüntetéseit
Összbüntetésbe foglalta a bukaresti törvényszék első fokon Adrian Nastase volt miniszterelnök két börtönbüntetését, a politikusnak a súlyosabbik, a négyéves szabadságvesztést kellene letöltenie – közölték csütörtökön román hírforrások.
A mostani, nem jogerős ítélet szerint a bíróság elutasította az ügyészeknek azt a kérését, hogy plusz egy év szabadságvesztést szabjanak ki Nastaséra, tekintettel arra, hogy már kétszer elítélték.
A két ítélet összbüntetésbe foglalását Nastase ügyvédei kérték. Az első fokú ítélet azt jelenti, hogy a volt kormányfő hamarabb elhagyhatja a börtönt, de ez elsősorban attól függ, hogy a vádhatóság várható fellebbezése során másodfokon milyen jogerős ítélet születik.
Nastasét az idén januárban ítélték el 4 évre egy korrupciós perben, miután 2012-ben 2 év szabadságvesztést róttak rá egy másikban. Ez utóbbinak az egyharmadát letöltötte, és tavaly márciusban helyezték feltételesen szabadlábra. Nastase jelenleg börtönben van január óta, de ügyvédei szerint az idén ismét feltételesen szabadlábra kerülhet.
A két évvel ezelőtti, első ítélet abban találta vétkesnek Nastasét, hogy illegálisan finanszírozta választási kampányát 2004-ben, amikor az államelnöki tisztséget pályázta meg, sikertelenül. Az idén januárban a politikust vesztegetés elfogadása és a vád egyik tanújának megzsarolása miatt ítéleték szabadságvesztésre.
Ion Cazacau, Nastase egyik ügyvédje a Digi 24 hírtelevíziónak a csütörtöki ítélethirdetés után elmondta: védence feltételes szabadlábra helyezését a börtön illetékes testülete kezdeményezheti. Becslése szerint leghamarabb ősszel szabadulhat Nastase, aki korára való tekintettel jogosult arra, hogy megfelelő magaviselet esetében csak a büntetés egyharmadát töltse le – magyarázta az ügyvéd. MTI. Erdély.ma

Ujjongó tömeg, felhőtlen buli – KMDSZ Diáknapok
Talán Mátyás király sem kapott még egyszerre annyi figyelmet és tiszteletet, mint tegnap, a diáknapok nyitóbuliján. Nem véletlenül választottam a buli szót, hiszen a rendezvénysorozat valamennyi eseményére ez a legjellemzőbb: mert a diáknapok a négy napig tartó banzáj, a főtéri gyülekezés pedig az ennek kezdetét jelző füttyszó.
Minden bizonnyal azért volt akkora hangzavar, hogy mindenki tudtára adják: a következő napok nem a csendről és a nyugalomról szólnak majd. A helyszínre jóval a kezdés előtt érkeztek a csapatok, az ujjongó tömeg hangját pedig még a dobok és harsonák sem tudták überelni, hanem egymást erősítve változtatták át Mátyás udvarát Kolozsvár legzajosabb és legélőbb helyévé. Az üdvrivalgás a beszédek közben sem hagyott alább, pedig jó lett volna hallani, hogy a csapatok alkotják Kolozsvár savát-borsát, s nélkülük unalmas lenne a város. Szabadság (Kolozsvár)

Tanácstalanság az autonómiaharc terén
Megoszlik a székelyföldi elöljárók véleménye az SZNT javaslatáról, mely szerint az önkormányzatoknak határozatot kellene elfogadniuk a Székelyföld jogállásáról. Többen úgy nyilatkoztak: egyelőre csak elviekben támogatják a szervezet javaslatát.
Továbbra sincs összhang a székelyföldi települések polgármesterei között a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslata kapcsán, hogy a székelyföldi települési önkormányzatok fogadjanak el határozatot a Székelyföld jogállásáról, és nyilvánítsák ki a közösség autonómiaigényét.
A február 12-én tett felhívást a szervezet május 3-án, a makfalvi székely majálison is megismételte, az elképzelés kivitelezésével azonban legtöbb helyen kivárnak az önkormányzati vezetők, sokan eleve kétkedve fogadták az ötletet, vagy, mint kiderült, nem pontosan tudják, mi a teendőjük.
Az SZNT terve szerint 153 székelyföldi önkormányzat egyszerre nyilváníthatná ki, hogy egyetlen, különálló közigazgatási egységbe akar tartozni. A területi önrendelkezést célzó határozattervezet azt is tartalmazza, hogy ez a közigazgatási egység viselje a Székelyföld nevet, sarkalatos törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke a Krónikának elmondta, meglepte, hogy több színmagyar székelyföldi község vezetője azzal takarózik, hogy nem kapta kézhez és nem is látta a határozattervezetet.
„Február 12. óta a honlapunkon bárki számára elérhető és letölthető a dokumentum, mindössze néhány perces munkát igényel. Sem a gyergyószentmiklósi, sem a gyergyószárhegyi, sem a gyergyóalfalusi, sem a makfalvi polgármesternek nem küldtük el külön, az ottani önkormányzatok mégis egyhangúlag megszavazták a tervezetet. Az egész mindössze politikai akarat kérdése” – magyarázta Izsák, aki az elmúlt hónapokban több elöljárót személyesen is felkeresett és tájékoztatott az SZNT felhívásáról és annak támogatási módozatáról.
Az SZNT elnöke igyekezett leszögezni: a határozattervezet megszövegezése előtt tárgyalásokat folytattak az RMDSZ-el. Példaként említette: míg Sepsiszentgyörgyön jó fogadtatásban részesült a kezdeményezés – Antal Árpád RMDSZ-es polgármester lapunknak is elismerte, a kezdeményezésről egyeztetett az SZNT-vel –, Csíkszeredában úgy tűnik, nem tetszett az ötlet.
„Válaszlevelében a Hargita megyei önkormányzat arról tartott nekem kiselőadást, hogy össze kellett volna gyűjtenünk a lakosság 5 százalékának a támogató aláírását. De hát ki beszélt itt állampolgári kezdeményezésről, amikor önkormányzati határozatokról van szó?” – tette fel a kérdést Izsák, aki azt sem értette, hogy több magyar nemzetiségű vezető miért levelezik a Székely Nemzeti Tanáccsal román nyelven.
Peti András marosvásárhelyi alpolgármester szerint sem az RMDSZ, sem az SZNT nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy Vásárhelyen a magyarság képviselői kisebbségben vannak a helyi tanácsban, ezért a határozat megszavazásához legalább még egy politikai partnerre lenne szükségük. Ugyanakkor nem tartja helyénvalónak, hogy az amúgy is kényes kérdést a választási kampányban feszegessék.
„Majd május 25. után tárgyalhatunk erről, de addig napirendre tűzni csak azért, hogy valaki azzal vádoljon, hogy kampánycéllal rántottuk elő, teljesen értelmetlen” – vélekedett Peti, a vásárhelyi RMDSZ elnöke. Kérdésünkre, hogy más helyi elöljárókhoz hasonlóan ő igényli-e a párt felső vezetésének az utasítását, Peti András elmondta, hogy az ilyen jelentős politikai kérdésekben mindenképpen egyeztetni kell a megyei és az országos vezetőséggel.
Többen még hivatalos értesítésre várnak
„Ismerjük a dokumentum tartalmát, de hivatalos felkérést még nem kaptunk. Amint ez megérkezik, az önkormányzati képviselő-testület elé terjesztjük a határozatot” – mondta el érdeklődésünkre Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere. Az elöljáró hozzátette, soros ülését jövő héten tartja a testület, és mivel a napirend már összeállt, utólag nem módosítanak rajta.
Szentegyháza városvezetője is azt válaszolta kérdésünkre, hogy nem kapott felhívást az SZNT-től: Rusz Sándor szerint amint megérkezik a dokumentum, a hivatal jogászai áttekintik, és amennyiben jogi szempontból rendben találják, napirendre tűzik a határozattervezetet.
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóosztályán sem találták nyomát az SZNT felhívásának, a májusi önkormányzati ülésen feltehetően itt sem kerül napirendre az ügy. Thamó Csaba, a Székely Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezetének elnöke azonban érdeklődésünkre hangsúlyozta: az SZNT központi irodája már továbbította a felhívást a székelyföldi önkormányzatnak.
Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének ügyvezetője, Bíró Barna Botond szerint a dokumentum amúgy is ellentmondásos. „A székelyföldi önrendelkezésre vonatkozó szerves törvényt csak a parlament fogadhatja el, ezért nem hatékony, hogy helyi szinten az önkormányzatok is tanácshatározatot hozzanak a kérdésben. Nem ez a legjobb módszer a jég megtörésére” – véli az ügyvezető.
Elvi támogatást ígérnek Háromszéken
A háromszéki polgármesterek elvben támogatják a makfalvi felhívást, ám mint kiderült, gyakorlatban még nem foglalkoztak vele. Lázár Kiss Barna, Barót polgármestere a Krónikának elmondta, hetekkel korábban személyesen tárgyalt a témáról Izsák Balázs SZNT-elnökkel, támogatja az elképzelést, ám még egyeztetnie kell az RMDSZ frakcióval. Az erdővidéki város polgármestere kifejtette, tanulmányozni fogják a határozatok szövegét, és az alapján készítik majd elő a saját tervezetet. Bács
Benke László, Maksa néppártos polgármestere lapunknak elmondta, minden autonómiaharcot támogat. „Maksán jelenleg nincs tanács – három határozatképtelen ülés után a prefektúra feloszlatta a testületet –, de ha lenne, egy percet sem haboznék, azonnal napirendre tűzném az autonómia iránti igényt kifejező határozat tervezetét. Most azt a jogi megoldást keresem, hogy tanács nélkül miként lehet eleget tenni a makfalvi felhívásnak” – mondta Bács Benke László.
„Majd döntsenek ott fenn, az RMDSZ-ben”
A Maros megyei Székelyvécke polgármestere, Fekete Pál lapunkkal közölte, az SZNT felhívása nem volt téma a helyi önkormányzatban, és annak dacára, hogy a községben szinte mindenkit autonómiapártinak tart, mindaddig nem is lesz, amíg a döntést nem az RMDSZ felső vezetése hozza meg.
„Egyezzenek meg ott fent, vidéki polgármesterként én itt lent, a községben végzem a dolgom. Ha azt mondják, hogy ezt meg kell szavazni, megszavazzuk, miért ne? De nem akarok kilógni a sorból, mert amúgy is egyesek attól tartanak az RMDSZ-ben, hogy hátat akarok fordítani nekik” – fejtette ki lapunknak Maros megye legkisebb községének az elöljárója.
Szintén a felkérés hivatalos oldalát hiányolja Karácsony Károly, Nyárádgálfalva RMDSZ-es polgármestere is. Mint mondta, hallott valamit a makfalvi felhívásról, azonban neki írott dokumentumra lenne szüksége ahhoz, hogy bemutassa a helyi képviselői testületnek. „Persze, hogy autonómiát akarunk, de mit írjunk a tanácsi határozatba? Ezt is meg kellene mondani” – válaszolta Karácsony, aki szerint egy ilyen önkormányzati határozat elfogadása több mint biztos, hogy közigazgatási perrel végződne.
A téma kapcsán korábban nyilatkozó Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, a szövetség később alakítja ki álláspontját az SZNT javaslatával kapcsolatban, erről azonban azóta sem nyilvánított véleményt.
Az RMDSZ elnöke megjegyezte, kétségei vannak afelől, hogy ez a megfelelő útja az akarat kinyilvánításának. Megjegyezte, a romániai törvények értelmében az önkormányzatok csak olyan határozatokat hozhatnak, amelyeket a polgármestereknek kell végrehajtani, az SZNT által javasolt határozat viszont a kormányra és a parlamentre vonatkozik. Krónika (Kolozsvár)

Tetthely
Marosvásárhelyt olyan polgármester vezeti, aki szerint a kétnyelvű utcanévtáblák csak arra lennének jók, hogy összezavarják a turistákat.
A Strada Secuilor Martiri utcán sétálgató vendégek bizonyára nem tudják, hogy a jelenlegi feliratozási gyakorlat bő tíz éve alakult ki, amikor a most már csupán 60 ezer kisebbségi magyart képviselő érdekvédelmi szervezet még többségben volt a helyi önkormányzatban. A messze földről a városba sereglő turisták – akikről természetesen feltételezni sem lehet, hogy számottevően magyarok – bizonyára értetlenül állnak a táblácska sarkában virító utca elnevezés láttán, de szerencsére ettől még nem tévednek el.
A már sokat látott-hallott vásárhelyi magyarokat sem téveszti meg, amikor (most éppen) alpolgármesterük üzeni nekik: régi, jogos kérés a valóban kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése – „nem tudom, mikor, de remélem, hogy mielőbb”. Közben az európai parlamenti kampányban érdekelt párttársaiból ömlik a „mindent meg lehet oldani” duma.
Az RMDSZ jelöltlistájának vezetője már egyenesen az Európai Néppártot vinné győzelemre kis közösségünk voksaival. Az EP-képviselő keményen nekiment a szocialistáknak, mondván: Isten ments, hogy demagóg vezérük álljon az Európai Bizottság élére. Teszi mindezt egy olyan szövetség nevében, amely minden ideológiai és erkölcsi kifogásnak fittyet hányva a bukaresti porondon hajlandó a román szocialisták kiszolgálója lenni.
Akár az EP-ről, akár a román parlamentről legyen szó, képviselőink megpróbálnak nagypolitikát játszani, miközben itthon egyre több frusztráló problémát hagynak megoldatlanul. Marosvásárhely az az érdekvédelmi küzdőtér, ahol a leginkább lehetne bizonyítani, ehelyett a gyökértelen politizálást büntető bukaresti megaláztatásoknál is fájdalmasabb pofonok állandó színtere.
Az egyre gyakoribb civil kezdeményezések – mint amilyen például a kétnyelvű utcanévtáblákért indított mozgalom – legfőbb üzenete: csalódtunk bennetek. Minden tisztelet azoké, akiket ez nem ábrándít ki teljesen, s a beletörődés, a hátat fordítás helyett tenni akarnak valamit.
Páva Adorján. Krónika (Kolozsvár)

Hegedüs Csilla: Romániában mintegy 10 ezer műemlék szorul felújításra
Romániában mintegy 10 ezer műemlék szorul felújításra Hegedüs Csilla szerint. A kulturális tárcának azonban szűkösek a műemlékvédelemre fordítható forrásai, az államtitkára szerint ezért nagyon fontosak azok a civil kezdeményezések, amelyek a veszélyeztetett műemlékekre hívják fel a figyelmet. Az Europa Nostra szervezet vasárnap a 7 legveszélyeztetettebb európai műemlék közé sorolta a dél-erdélyi és az Olténia északi részén található fatemplomokat. A 18-19. században épült, ma már többnyire használaton kívül levő templomok szerepelnek a világ 100 legveszélyeztetettebb műemlékének listáján is, amelyet a World Monuments Watch állított össze – tudtuk meg Hegedüs Csillától. „Ez jóval rangosabb lista, ha úgy tetszik, mint az Europa Nostraé. Viszont mind a két listának az a feladata, hogy felhívja a figyelmet a világon, illetve az Europa Nostra esetében, az Európában legveszélyeztetettebb műemlékekre. Ez pénzt nem fog jelenteni nekik a helyreállításra, viszont ráirányítja a világ figyelmét ezekre az épületekre” - nyilatkozta az Erdély Fm rádiónak.
Romániában 30 ezer műemléket tart nyilván a Kulturális Minisztérium, ezek egyharmadánál lenne szükség mielőbbi beavatkozásra. Hegedüs Csilla megjegyezte, nehéz prioritásokat megszabni a veszélyeztetett műemlékek sorában, de van egy országos műemlék-helyreállítási terv, amely alapján elosztják az állami támogatásokat.
„A kulturális minisztériumnak van egy országos helyreállítási terve. Abban Kelemen Hunor kulturális miniszter előző mandátuma alatt szerepelt 100 erdélyi magyar műemlék, amelynek a felújítását támogattuk. Nyilván, hogy ezeknek a műemlékeknek a 95 százalékát abban a pillanatban levették a támogatottak listájáról, ahogy az RMDSZ nem volt már kormányon.”
Hegedüs Csilla államtitkár szerint idén már kevés esély van a kulturális tárca költségvetésének kiegészítésére, de bíznak benne, hogy jövőre folytatni tudják az elkezdett műemlék felújítási munkálatok finanszírozását. (erdély fm) Transindex.ro

Abszurdisztán esete a marosvásárhelyi magyarnyelvű orvosképzéssel
Szélsőségesen nacionalista marosvásárhelyi román oktatók és hasonló gondolkodású bukaresti politikusok abszurd játékának az áldozata a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata. Hiába szavatolja immár három éve törvény a magyar oktatás önállóságát, a jogszabályokat a saját kénye-kedve szerint értelmező többség kiskapukkal lehetetleníti el annak alkalmazását. Szilágyi Tibor lemondott rektor-helyettest a magyar törekvések eddigi kálváriájáról kérdeztük.
– A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román többségű szenátusa egy évvel elnapolta az intézmény magyar főtanszékeinek megalakítását. A MOGYE magyar tagozatának közgyűlése hat tartózkodás mellett, elsöprő többséggel döntött arról, hogy az egyetem három vezetőségi tagja benyújtja lemondását. Rektor-helyettesként ön ezzel egyet értett?
– Teljes mértékben! A szenátus döntését a magyar oktatók kivétel nélkül felháborítónak tartották. Közgyűlésünkön a vita igazából arról szólt, hogy az a legjobb megoldás, ha lemondunk az egyetem vezetőségében betöltött tisztségeinkről? A döntésnek nyilván megvannak a negatív következményei is, hiszen most már nem vagyunk benne az információáramlásban. Kollégáinknak ugyanakkor azt is elmondtuk: ha az egyetem vezetősége a legfontosabb döntéseket úgy hozza meg, hogy bennünket nem vesz figyelembe, akkor mindegy, hogy ott vagyunk, vagy sem. Többször is előfordult, hogy rektor-helyettesként csak utólag értesültem bizonyos döntésekről. Ha mérlegre teszem jelenlétünket az egyetem vezetői struktúráiban, elmondhatom, hogy jó döntöttünk.
– Az RMDSZ, illetve a román politikusok részéről olyan vélemények is elhangzottak, hogy lépésük elsietett volt, azaz tovább kellett volna egyezkedni...
– Nézőpont kérdése, hogy eredménytelen egyezkedéssel meddig lehet elmenni. Amit lehetett, mindent megpróbáltunk az elmúlt két esztendőben. A 2012 őszén, Victor Ponta miniszterelnök kezdeményezésére, a tanügyminiszter által is aláírt hét pontos egyezség óta gyakorlatilag állandó párbeszédet folytatunk az egyetem vezetőségével. Elmentünk már a falig, sőt szinte már tovább is. Számos olyan engedményt tettünk, ami nem ellenkezett az alapvető értékrendünkkel, rengeteg sértést, megaláztatást lenyeltünk, mondván, hogy ne az apróságokon múljon a nagyobb cél megvalósítása. Ha úgy látnánk, hogy ez az egyezkedéses út elvezet az önálló magyar oktatói és hallgatói struktúrák kialakításához, minden nehézség ellenére tovább haladtunk volna ezen az úton, sajnos azonban úgy tűnik, hogy ha ezt így folytatjuk, akkor a végtelenségig fogunk ebben az útvesztőben bolyongani.
– Kanyarodjunk vissza az időben. 2011 tavaszán a román kormánykoalíció – amelynek az RMDSZ is tagja – megszavazta azt az új oktatási törvényt, amely az állami egyetemeken elviekben lehetőséget biztosít más nyelvű tagozatok létrehozására, amennyiben azt az egyetem szenátusa támogatja. Hittek abban, hogy ezt a román többségű egyetemi szenátus elfogadja?
– Mi abban hittünk, hogy jogállamban a törvényeket nem csak be lehet, hanem be is kell tartani. Az oktatási törvény szerint az egyetem belső struktúrájáról valóban a szenátus dönt, a törvény egy másik paragrafusa viszont kimondja: a magyar vonalnak a magyar főtanszékekbe kell szerveződnie. A mi olvasatunkban ez azt jelenti, hogy a szenátus nem utasíthatja el a magyar oktatás önállóságát. Ennek szellemében kezdtük megírni a MOGYE új chartáját. A törvényes előírások alapján az egyetem tükörstruktúrában szerveződött volna újra: minden román nyelvű főtanszéknek lett volna egy magyar párja. A több hónap megfeszített munkájával elkészült charta kimondta: a magyar vonalon mind az elméleti, mind a gyakorlati képzés nyelve magyar. Ezzel az új chartatervezettel indultunk neki a júniusi szenátusi gyűlésnek.
– A chartát az egyetem többségi román szenátusa 2011 nyarán leszavazta. Az előkészítési munkálatok során konzultáltak a román oktatókkal?
– Gyakorlatilag együtt írtuk a chartát. Az elején az új oktatási rendszer kialakításában a román fél is partner volt. A mostani rektor, az akkori dékán minden oktatónak körlevelet küldött, hogy döntsük el: a román vagy a magyar vonalhoz szeretnénk tartozni? Normális mederben és hangnemben indult a magyar kezdeményezés. Nagy reklámmal hozták az új tanügyi törvényt, így mi is abban hittünk, hogy a háttérben már megszületett a politikai egyezség. Ma sem tudjuk, hogy csúcspolitikai szinten mi történhetett: a szenátusi szavazás időpontjára gyökeresen megváltozott a román álláspont. Magabiztosan ellenünk fordultak, és többé esély sem volt a normális párbeszédre.
– Mit kellett volna akkor tenniük a magyar politikusoknak?
– Határozottan kiállni a MOGYE magyar vonalának a megalakítása mellett. Ha lett volna határozott lépés, az oktatási minisztérium követelésére az egyetemen belül meg tudtuk volna oldani a problémát, hiszen ekkor még nem volt átpolitizálva ez az egész kérdés. Egyértelmű, hogy a román vezetőséget felsőbb utasításra lebeszélték a magyar oktatás jogait biztosító új egyetemi charta elfogadásáról. Onnantól kezdve pótcselekvések hosszú sora következett. A magyar oktatás önállósulását mellőző új chartát megszavazták ugyan a szenátus román tagjai, ellene viszont a minisztérium emelt kifogást. Hónapokig folyt a vita arról, hogy az oktatási minisztérium törvényes időben, azaz 30 napon belül utasította el, vagy túllépett a határidőn?
– Mindeközben önök végig tiltakoztak, az egyetem pedig visszasodródott az oktatási törvény megjelenése előtti gyakorlathoz. Az oktatási minisztérium szemet hunyt a törvénytelenségek felett?
– Amikor a magyar oktatók az ellen is tiltakoztak, hogy a minisztérium által el nem fogadott charta alapján nem lehet választásokat kiírni az egyetemen, Cătălin Baba oktatási miniszter ellátogatott Marosvásárhelyre. A miniszter látta, hogy mi történik a MOGYE-n, ezért egy darabig nem ismerte el az egyetem újonnan megválasztott rektorát. Nyilván, politikai szinten ismét történt valami, mert az egyetemtől a magyar oktatás jogainak betartását követelő miniszter mégis beadta a derekát. A MOGYE-nak küldött átiratában azzal a feltétellel fogadta el a rektorválasztás eredményét, ha az egyetem új chartájába beveszik az általa kért kitételeket a magyar oktatás biztosításáról. Az egyetem vezetősége ezt úgy könyvelte el, hogy a minisztérium mégis elismerte a rektorválasztás eredményét, a többi követelményről pedig szépen megfeledkezett. Ilyen előzmények után következett az Ungureanu-kabinetnek a külön magyar fakultást előíró kormányrendelete, amelynek talaján az egyetem román vezetősége a marosvásárhelyi márciusi eseményekre emlékeztető hangulatot kezdett teremteni. Akkora nacionalista hőzöngéssel utasították el az új jogszabályt, hogy a kormány is belebukott.
– Az ezt követő két esztendőben volt-e olyan pillanat, amikor úgy érezte, hogy mégis létre lehetne hozni az önálló, magyar vonalat?
– 2012 szeptemberében az új román miniszterelnök, Viktor Ponta társaságában éjszakába nyúló tárgyalásra került sor, amelyet egy hét pontos megegyezés zárt. Ennek egyik fontos eleme volt az akkreditálás: a megegyezés szerint ezt követően lehetne létrehozni a magyar főtanszékeket. Már akkor világos volt számunkra: a megegyezés eleje a könnyű, a vége lesz a nehéz. Én feleltem az akkreditálás új dossziéjának összeállításáért, így nem volt meglepetés, látnom kellett, hogy a románok teljesen mást gondolnak erről, mint a magyar oktatók. A román vezetőség gyakorlatilag a már meglévő vegyes csoportokat vette be a dossziéba, szó sem lehetett a magyar vonal mentén építkező új rendszerről. Az elképzeléseinkkel és érdekeinkkel ellenkező akkreditációs dossziét nem írtam alá, ennek ellenére ezt felküldték az akkreditációs bizottsághoz. A Bukarestből jövő szakemberek az elején értetlenül álltak a sehol máshol elő nem forduló, egyidejűleg két oktatási programhoz tartózó, vegyes csoportok előtt és felkarolták törekvéseinket, de ez rövid ideig tartott. Hamar kiderült, honnan fúj a szél, így gyakorlatilag az akkreditálás is a régi status quót próbálta szentesíteni. Ezt bizonyítja a legutóbbi miniszteri látogatás is Marosvásárhelyen. A miniszter értelmezése szerint, ha a gyakorlati képzésbe bevezetnénk a magyar nyelvet is, akkor ez már új szaknak minősülne, amire csak ideiglenes akkreditációt lehet kérni. Azt mondta, hogy ez olyan mintha a Spiru Haret indítana egy új szakot, először azt is ideiglenesen akkreditálják. Határozottan tiltakoztunk a hasonlat ellen, felháborítónak tartván, hogy az 1945-ben magyar nyelven indult, és azóta is folyamatosan zajló orvosképzést ilyen kategóriába sorolja. Az is elhangzott, hogy mivel a magyar orvosképzés még egy monitorizálási látogatás elé néz, menet közben nem lehet semmilyen szerkezeti változást végrehajtani, vagyis nem kérhetjük a magyar főtanszékek megalakítását. Ha összetesszük a részleteket, eddig azért nem lehetett különválni, mert a régi akkreditációban együtt szerepelt a két tagozat, most nem lehet a fenti ok miatt, ezután pedig azért nem fog lehetni, mert az új akkreditációba is a vegyes rendszer kerül be. Ez a történet most már arról szól: ha a törvények (félre)értelmezését rábízzuk a román félre, egyáltalán nem lehet létrehozni az önálló magyar tagozatot.
– A MOGYE magyar tagozata gyakorlatilag így is létezik, hiszen jelenleg mintegy 1800 magyar diák tanul a marosvásárhelyi egyetemen. Mennyire tartható fenn ez az állapot?
– Ezzel a magyar oktatással az a legnagyobb baj, hogy nem önálló. Mindig és mindenben ki van szolgáltatva a többségi román vezetőség kényének-kedvének. A rendszer lényege ugyanaz maradt, mint a rendszerváltás előtt: az elméleti oktatás magyar nyelven folyik, de az orvosi képzés kétharmada gyakorlati oktatás keretében történik. Itt viszont csak a románokkal vegyes csoportokban tanulhatnak a magyar diákok, és kizárólag román nyelven. Ez azt is jelenti, hogy nincs megoldva a magyar tanárutánpótlás sem. Minden meghirdetett magyar tanársegédi állás egyezkedés kérdése: vagy beleegyezik a román vezetőség, vagy nem. Jobb érzésű román tanszékvezető bevállal egy-egy magyar végzőst, de hivatalosan erre nem lehet kötelezni, hiszen a gyakorlati oktatás nyelve a román. Ördögi kör ez, mert ha tanársegédnek nem alkalmazhatunk magyart, előbb-utóbb adjunktus és magasabb beosztású magyar tanár sem lesz, aki az elméleti órákon oktasson. Az egész rendszer arra van kitalálva, hogy elsorvassza, leépítse a magyar oktatást. Ezt az 1990 óta tartó folyamatos átmeneti állapotot szeretnénk megszüntetni, hogy az önállósuló magyar vonal saját kezébe vegye a magyar orvosi és gyógyszerészeti oktatás jövőjét Marosvásárhelyen.
– Ki tudná megoldani a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának a helyzetét?
– Ma sok minden bizonytalan a magyar tagozat körül. Egyértelmű, hogy az egyetem vezetősége nem partner az ügyünk megoldásában. Tegnap elmentem az igazgatótanácsi ülésre, hogy megkérdezzem, mikortól fogadják el a lemondásomat. Nagyon cinikusak és magabiztosak voltak. Nekünk mind a román belpolitikai, mint az ukrajnai helyzet alakulása rosszul jött. Nem bocsátkoznék jóslásokba, annál is inkább, mert a politikum részéről semmiféle új rendezési tervről nincs tudomásom. Márpedig a magyar oktatás jövőjének a biztosítása a nagypolitika döntéseitől függ.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Légy magyar, hogy európai lehess!”
A május 25-én sorra kerülő európai parlamenti választásokon a Fidesz nemzeti listával képviseli a Kárpát-medencei magyarságot. Az új nemzeti lista tagja Tőkés László erdélyi EP-képviselő, aki az erdélyiek érdekvédelméért immár 2007 óta elkezdett munkáját folytatná az új ciklusban. Az erdélyi politikussal az eddigi eredményekről, a közös erdélyi lista elmaradásának kockázatairól és a jövőbeni tervekről beszélgettünk.
– Ön a Fidesz jelöltlistáján indul az európai parlamenti választáson, ami példátlan az erdélyi magyar politika viszonylatában. Mennyiben más ez a helyzet az előző két EP-választási szerepléséhez képest?
– A Fidesz nemzeti listája a 2010-ben végrehajtott nemzetpolitikai fordulat újabb állomása. A külhoni állampolgárság megadása után 2014-ben a nemzet választott, az Országgyűlésből nemzetgyűlés lett. Most a nemzeti lista formálisan is beteljesíti azt, amit mi az elmúlt öt évben már megvalósítottunk Brüsszelben. A magyar néppárti képviselet – tizenkilenc magyar EP-képviselő a Kárpát-medencéből – ahogy eddig is, ezután is egyként áll ki a magyarság érdekei mellett, éljenek bárhol a világon, tizenötmillió magyar nevében beszélünk Brüsszelben, Strasbourgban. Erős Európában erős Magyarországra, erős magyar nemzetre van szükségünk. Ehhez a kulcs az önrendelkezés. Kiállunk Magyarország, a magyar nemzet és a magyar nemzetrészek önrendelkezése mellett. Ezek egymást erősítik. Ez a magyarság 21. századi európai útja. Ha választási jelszavakban szeretnénk megfogalmazni a magyarság európai képviseletének állomásait, akkor először is idézzük fel a 2007-es jelmondatunkat: „Unió, Erdéllyel!” 2009–2014 között az Európai Parlamentben a magyar néppárti delegáció a következő szlogen jegyében dolgozott: „Magyar unió az Európai Unióban”. A következő ciklusban ki kell állnunk a magyar nemzet érdekeiért. Mert európaiak csakis úgy lehetünk, ha vállaljuk magyarságunkat. Maurits Coppietersnek, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alapítójának mondása szerint: „Légy flamand, hogy európai lehess”. Magyar olvasatban, a nemzeti összetartozás klasszikus költői átfogalmazásában ez a példamondat a következőképpen hangozhatna: „Magyarnak lenni Európában – ez a mi munkánk, és ez nem is kevés.”
– Kit fog képviselni a következő években az Európai Parlamentben? Mennyiben befolyásolja majd a munkáját az, hogy egy másik tagország választásán nyer mandátumot? Ezt néhányan úgy értelmezik, hogy „cserben hagyta” az erdélyi magyarokat.
– Hogy Orbán Viktor miniszterelnököt parafrazáljam, egyetlen szóban tudom ezt megválaszolni: „Folytatom”. Folytatom a hét éve elkezdett munkát az Európai Parlamentben, ahogy eddig, úgy ezután is a magyar nemzet, és ezen belül az elszakított nemzetrészek, kiváltképpen az erdélyi magyarság érdekeiért küzdök. Magyarország Alaptörvényben rögzítette a külhoni közösségekért viselt felelősséget. Ennek az alkotmányos felelősségvállalásnak is eleget teszünk akkor, amikor nemzeti listát állítunk az európai választásokon. Másfelől: eddigi életutamat figyelembe véve el tudja bárki is képzelni rólam azt, hogy cserbenhagyom az erdélyi magyarságot, hogy nem szeretett népemért és szülőföldemért dolgozom? Sokat támadtak az elmúlt huszonöt évben, a kommunisták és a szekusok nem tudták megbocsátani nekem 1989 Temesvárját. De nem véletlen, hogy az erdélyi magyar EP-képviselők közül egyedül csak és kizárólag engem támadott meg a szocialista pártvezetés az autonómia melletti brüsszeli kiállásom miatt, abszurd és a legrosszabb időket idéző koncepciós pert komponálva. Továbbra is Nagyváradon lakom, és továbbra is lojális állampolgára maradok mind Magyarországnak, mind Romániának. A két ország érdekei egyébként jelentős mértékben egybeesnek – csak a hatalomhoz öncélúan ragaszkodó pártelit fejében ellentétesek.
– Erdélyben elmaradt az összmagyar összefogás az EP-választásra. Ön szerint miért nem sikerült megegyeznie a három erdélyi magyar pártnak?
– Tankönyvbe illő esete annak, amikor a rövidtávú és szűkkeblű pártpolitika felülírja a nemzeti érdekeket. Már csak a választási matematika is azt diktálta volna, hogy legyen összpárti összefogás, hiszen az EP-választásokat szabályozó törvény a koalíciók számára ugyanúgy ötszázalékos küszöböt ír elő, mint a pártok számára külön-külön. Ezt várták el a pártpolitikusoktól az erdélyi magyarok is, tehát valószínűsíthetően az összpárti listának mozgósító hatása lett volna, megismételhettük volna a már kétszer elért közel kilencszázalékos részvételi arányunkat, és megmaradt volna a legkevesebb három erdélyi magyar EP-képviselőnk. (És ha még ehhez hozzávesszük a Fidesz-KDNP nemzeti listáját: négyen dolgozhattunk volna erdélyi magyarságunkért is.) Az RMDSZ viszont másképpen döntött: az erőpolitikát választotta, elutasította az összefogást, elütötte a baráti jobbot, és eleve lemondott egy képviselői helyről, mert legjobb esetben is két tulipános képviselő lesz a kollégánk Brüsszelben. És jelentős kockázatot vállaltak ezzel, hiszen ha nem sikerül megugorniuk az ötszázalékos küszöböt, akkor RMDSZ-esek nélkül maradunk az EP-ben. De ez már az ő felelősségük, meghozták ezt a döntést, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői viszont – jókora bölcsességről téve tanúbizonyságot – inkább nem állítottak listát, mert kétszer öt százalékot lehetetlen lett volna hozni, nagy a kettős kiütés kockázata. Kelemen Hunorék viszont tizenkilencre lapot húztak, lelkük rajta. Részemről béke van, bízom a választók bölcsességében.
– Mi lehet a tétje az erdélyi magyar közösség szemszögéből az Európai Parlament következő ötéves ciklusának?
– A magyar nemzet megérkezett az Európai Unióba és a 21. századba. Mindenki, aki csak Magyarországban, vagy csak Romániában képes gondolkodni, még a 20. században él, a 20. század foglya. Huszonöt éves tapasztalat igazolja, hogy az erdélyi magyarság önrendelkezését aligha várhatjuk Bukaresttől. Ellenükben nem tudjuk megvalósítani, de a meggyőzésükhöz szükség van az egységes nemzeti fellépésre. Az autonómia sikeres európai gyakorlat, előbb-utóbb belátják ők is. Másfelől: Erdély hagyományosan a tolerancia földje, Európában nálunk mondták ki először a vallásbékét. Ennek a toleranciának a szellemében lépünk fel minden őshonos európai kisebbség védelmében. Saját bőrünkön tapasztaltuk meg, milyen másodrendű állampolgárnak lenni. Nem engedhetjük, hogy Európában másodrendű polgárok éljenek – sem egyének, sem közösségek szintjén. Mintegy száz esztendeje (1921-ben) tette közzé a nemzeti autonómia apostola, Kós Károly Kiáltó szó című röpiratát. Éppen itt az ideje, hogy aktualizáljuk. A 21. században – többek között – a legfontosabb üzenet így hangozhatna: „Mi, tizenötmillió dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgár felséges erőgyarapodása vagyunk Európának. […] Nyíltan és őszintén valljuk: inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek. De azzal a feltétellel, ha megadatik számunkra az új keretek között az a minimum, melyet mi nemzeti kultúránk, ősi szokásaink, faji öntudatunk, szociális érzésünk, gazdasági fejlődésünk szempontjából ezeresztendős múltunk tanulságaképpen nélkülözhetetlennek tudunk.”
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mindenki Szabadság-szobra
Az aradi Szabadság-szobor több szempontból is különleges alkotás, ám legfőképpen talán azért, mert 124 éves, viharos története során sokan sokféleképpen hivatkoztak rá. Összeállításunkban ezt az igencsak változatos repertoárt igyekszünk érzékeltetni az emlékmű „kiszabadításának” tízéves évfordulóján.
Nem néma az a kőszobor mely amott a magyar Golgotán a halhatatlan vértanú halottak emlékének emeltetett. Én hozzám a kitaszított élő halotthoz ki egykor zászlótartója valék Magyarország függetlenségének, melyért ők a lehóhérolt hősök annyit küzdöttek és mártír halált haltanak, én hozzám elhozták a múltak szellemei a velőkig ható szózatot, mely amaz emlékszobor kimagasló alakjának Hungáriának hallgatag ajkairól zeng: Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar! (...) – részlet Kossuth Lajos beszédéből, melyet Torinóban írt a szoborcsoport felavatása alkalmából 1890. szeptember 20-án.
Hőskor
„A vértanúk emlékünnepe. A templomból a Szabadság térre vonult a menet. A szobor előtt felállított amfiteátrális tribünön 3000 ember foglalt helyet. Az egész teret 25 000 ember állja el. A szobor körül levő négy oszlopról hatalmas lángok csapnak fel. Az ünnepélyt a dalárdák gyászdallal nyitották meg, majd Salácz Gyula polgármester a közönség meg-megújuló éljenzése közt megkapó beszédet tartott. A beszéd alatt lehullott a négy óriási árbocra erősített két vászonfal. A közönségen nagy meghatottság vett erőt, csaknem minden szem könnyekkel van tele. Damjanich özvegye folyton sírt, arcáról a fájdalom könnyei perdültek alá. Munkácsiné pedig hevesen zokogva fordult Zalához, s vele kezet szorított. Nagy meghatódottság között hangzott el azután a Szózat, melyet a közönség nagy része is énekelt. Zala György erre lelkes beszéd kíséretében átadta a szobrot Salacz polgármesternek” – részélet az Ellenzék című lap 1890. október 7-i számából.
Már az első világháború után felmerült a szobor lebontásának gondolata a Romániához csatolt Aradon, ám egy ideig még sikerült megőrizni eredeti helyén. 1923-ban a rongálások megakadályozása céljából bedeszkázták, míg végül 1925-ben a Ion I. C. Brătianu vezette kormány eltávolíttatta az emlékművet a Szabadság-térről. Több helyen őrizték a szobrokat. 1999-ben az aradi vár árkából szállították az aradi minoritákhoz, kik a 2004-es újraállításig őrizték a szabadságharc emlékművét.
Bonyodalmak és megoldások
Közvetlenül a rendszerváltás után elindult az aradi Szabadság-szobor visszaállításáért folytatott küzdelem. Ez a szándék végighúzódott a kilencvenes éveken, különböző politikai tárgyalásokkor téma volt. 1999-ben – a szabadságharc 150. évfordulójának évében – Dávid Ibolya magyarországi igazságügy-miniszter nem hivatalos tárgyalást folytatott Aradon román kollégájával, Valeriu Stoicával, annak érdekében, hogy az aradi vár árkából a Szabadság-szobor a helyére kerüljön az 1848-49-es forradalom évfordulójának tiszteletére. Valeriu Stoica ekkor úgy vélekedett: még nem érkezett el az ideje az emlékmű helyreállításának. Nemsokára felmerült egy úgynevezett megbékélési emlékpark lehetősége, ahol a Szabadság-szobor is helyet kaphatna. 1999. október elsején kormányhatározat értelmében a Szabadság-szobrot átszállították a várból az aradi minorita rendházhoz, ahol elkezdődött a mű restaurálása.
2002-ben városi határozat és megyei RMDSZ–PSD-protokollum szólt a szobor újra felállításáról. Helyszínül a Tűzoltó teret jelölték meg. 2003-ban megalakult a Szabadság-szobor felállítására létrehozott alapítvány a restaurálás és újbóli felállítás költségeinek összegyűjtése céljából, ugyanebben az évben négypárti egyeztetés is folyt a szobor ügyében, ahol megegyeztek a felállításról. Pár hónappal később mégis meghiúsulni látszott a terv, mert a szobor a művelődési minisztérium szerint esztétikailag nem felelt meg a mai követelményeknek, „másrészt a szaktárca csak a román történelem jeles mozzanataiból ihletődött alkotásokat pártolja, támogatja és védi”. Pár hét múlva, szeptemberben már az Állami Építkezési Felügyelőség lépett az ügyben: formai okokra hivatkozva leállíttatta a Szabadság-szobor felállításának munkálatait. Az intézkedéseket tárgyalások sorozata követte a 2003-as esztendőben: Markó Béla, az RMDSZ elnöke Adrian Năstase miniszterelnökkel egyeztetett, de Ion Iliescu államelnök is tárgyalt Mádl Ferenccel, a Magyar Köztársaság elnökével, Medgyessy Péter miniszterelnök pedig román kollégájával, levélváltások és helyi szintű tárgyalások folytak. A román fél újfent megbékélési park létesítését kezdeményezte, az RMDSZ ezt – amennyiben az a Tűzoltók terén létesül – elfogadta. A 2003. október 5-re tervezett felavatás elmaradt.
„Álláspontunk változatlan: még idén fel kell állítani a Szabadság-szobrot. A román fél a miniszterelnök által már korábban szorgalmazott változatot hozta elő újra, azaz egy ’48-as üzenetet közvetítő szoborpark létrehozását, amelyben a Szabadság-szobor is helyet kapna. Ez viszont a műalkotás visszaállításának beláthatatlan ideig való elhúzását jelentené, s ehhez mi nem lehetünk partnerek” – Markó Béla szövetségi elnök válasza a Krónika kérdésére a 2003. szeptember 10-i lapszámban.
„Meglepődve látjuk, hogy több mint két év elteltével is újabb és újabb nehézségek állnak elő az aradi Szabadság-szoborcsoport felállítása körül, és nem is egészen értjük, miért történik így” – Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az MTI kérdésére válaszolva 2003. szeptember 16-án.
„Hogy a Năstase-kormány a helyi döntést most felrúgta, nem csupán annak a jelzése, hogy választások közeledtén – gesztusokat tesz a PSD a nacionalista hátországnak. Azt is jelenti, hogy a román kormány a nemzeti érzelmeket és – ezen keresztül – a román–magyar megbékélést tranzakciók eszközeként fogja fel. (…) Ha viszont (az RMDSZ) belemegy az emlékmű szoborparkosításába – egyfajta el-petőfi-schilleresedésébe –, akkor a megbékélés politikai tranzakcióként való felfogása mellett áll ki. És megválaszolatlanul hagyja a kérdést, hogy mi fontosabb a számára: a történelmi megbékélés, vagy annak ügyleti kezelése” – részlet Bakk Miklós vezércikkéből a Krónika 2003. szeptember 17-i lapszámában.
„A MISZSZ aggodalommal szemléli az aradi Szabadság-szobor felállítása körül kialakult helyzetet, és felszólítja a magyar érdekvédelmi szervezeteket, hogy határozottan álljanak ki nemzeti értékeink védelme mellett” – részlet a MISZSZ IX. Kongresszusának zárónyilatkozatából 2003 szeptemberében.
„»Nem a propaganda, hanem a tudomány eszközeivel kell helyükre tenni a dolgokat.« Az akadémikus úgy véli, a magyar közvélemény joggal várta az aradi Szabadság-szobor visszaállítását. »Még abba is beleegyezett, hogy a műalkotást nem is az őt megillető, eredeti helyére állították volna vissza, hanem a Tűzoltó téren« – mondotta Egyed Ákos (történész, akadémikus – szerk. megj.). – » Ha ez a szobor jó volt az aradiaknak a 19. század végén, miért ne lenne jó most is – tette hozzá. De választások közelednek, és úgy látszik, a kormányfő ismét ki próbálja játszani a nemzeti kártyát. (…) Ha RMDSZ-vezető lennék, legalább egyszer kipróbálnám, mi történik akkor, ha kijelentjük: köszönjük szépen, ilyen körülmények között nem kérünk az együttműködésből« – jelentette ki Kovács András (művészettörténész – szerk. megj.). – »Úgy kellene felállítani a szoborcsoportot, nehogy újra ledönthessék« – summázta véleményét Kányádi Sándor. Úgy vélte, a szoborállítást szellemi szinten is meg kellett volna alapozni, és e szellemi síkon bizony mélyebbre kellett volna leásni” – részlet a Krónika 2003. szeptember 19-i számából, amelyikben erdélyi közéleti személyiségeket szólaltat meg a Szabadság-szobor ügyéről.
„Önök, miniszterelnök úr, minket súlyosan megsértettek. Az engem nem érdekel, hogy az Ön művelődési miniszterének tetszik-e a Szabadság-szobor. Nekünk tetszik! Érdekes módon az aradi románok sem mondták eddig, hogy nekik nem tetszene. Márpedig ha így van, akkor tessék elfogadni, hogy hátha mégis jogunk van nekünk is szobrot állítani ebben az országban. Aradon! A Tűzoltó téren! És nem feltétlenül kézen fogva egy román szoborral, mert a megbékélési park ötletét csak akkor támogatjuk, ha az nem művészietlen és nem történelmietlen tisztelt kormánypártiak! Mit szólnának Önök, ha nekiállnánk szétszedni Mihai Viteazul vagy Avram Iancu szobrát, és külön próbálnánk elhelyezni a lovat és az embert?” – Markó Béla az RMDSZ SZKT-n 2003. október 11-én Marosvásárhelyen.
Megbékélés
A Szabadság-szobor kérdésének megoldása képezte 2004-es évben kötendő PSD–RMDSZ-egyezség legfőbb akadályát, s miután a kormányzó párt 2004. március elején kormányhatározattal szavatolta a szoborállítást, megszülethetett a protokollum. A kormányhatározat értelmében a Szabadság-szobor a Tűzoltó téren egy az 1848-as Forradalom Emlékműve elnevezésű diadalívvel együtt kap helyet, így jön létre a Megbékélés Emlékpark. Arad Zala György alkotásán és a diadalíven túl egy további emlékművel is gazdagodhatott, amely Románia és Erdély 1918-as egyesülésének állít emléket. A diadalív miatt a Szabadság-szobor már fölállított talapzatát 45 fokos szögben el kellett fordítani.
2004. április 25-én Aradon, a Tűzoltó téren újra felavatták az az 1925-ben lebontott Szabadság-szobrot. Az ünnepségen először a majd csak 2005-ben felavatott diadalív makettjét leplezték le, majd a Zala György alkotását. Az avatáson részt vett többek közt Medgyessy Péter, Dávid Ibolya és Răzvan Theodorescu is. A restaurálás és felállítás magyar állami segítséggel és közadakozásból valósult meg. A Szabadság-szobor eredetileg a ma Avram Iancu tér nevet viselő Szabadság téren állt. A Megbékélés Emlékparkja az egykori Attila tér, későbbi Tűzoltók terét jelenti.
„Az aradi Szabadság-szobor körül kialakult válság megoldása szintén nem kizárólag »két politikai alakulat« – az RMDSZ és az SZDP – ügy. Ez a jeles műalkotás az egész magyar nemzet közös kulturális öröksége. Éppen ezért sorsáról – felállításának helyéről és módjáról – dönteni az RMDSZ önmagában nem illetékes. Következésképp javasoljuk, hogy a Szabadság-szobor újraállítása kérdésében konszenzuson alapuló összmagyar döntés szülessen – a Magyar kormány, illetve az erdélyi egyházak és a civil szféra, valamint a polgári mozgalom szervezetei bevonásával” – részlet az EMNT Állandó Bizottságának 2004. január 22-én kelt állásfoglalásából.
„Aradon hamarosan két gigantikus műalkotás hirdeti majd a román hősök dicsőségét, cserébe pedig mi is jókat koszorúzgathatunk majd a Szabadság-szobornál március 15-én és október 6-án. Az államkassza pedig könnyebb 190 milliárd lejjel” (az összeg a két új emlékmű ára – szerk. megj.) – részlet Balog Levente 2004. március 8-i vezércikkéből (Krónika).
„Nincs miért tagadnom, az aradi Szabadság-szoborról hozott kormányhatározat nyitotta meg az utat a 2004-es együttműködés elől. (…) A miniszterelnökkel kialakított megállapodás legfontosabb eleme, hogy időben nem kapcsolódik össze a két emlékmű felállítása. A Szabadság-szobor már áprilisban állhat, a másik emlékművet pedig minden valószínűség szerint az ősz folyamán állítják fel” – Markó Béla szövetségi elnök a Krónika 2004. március 8-i lapszámában.
„A választási évben újrakötött protokollum nem más, mint választási szövetség az SZDP-vel. Ennek az elvtelen, utódkommunista irányba elhajló, nemzeti érdekeinket sértő paktumnak a látványos kulisszája az aradi Szabadság-szobor. A további megcsúfolásával létrehozandó úgynevezett román–magyar megbékélési park első rendben nem a »megbékélésről«, hanem a hivatalos RMDSZ megalkuvásáról szól” – részlet Tőkés László 2004. március 15-én Nagyváradon kelt nyilatkozatából.
„Arad, az erdélyi magyarság Mekkája. A szervezők szerint mintegy tízezres tömeg vett részt az aradi ünnepségen; egy harminc fős csapat kifütyülte a felszólalókat” – Krónika, 2004. április 26.
„Ma politikai üzeneteket fogalmaztunk meg, és talán keveset beszéltünk a lényegről. Arról, hogy a Szabadság-szobor egy kiváló műalkotás. Most, hogy felállítottuk, kiszabadítottuk, magam is újra meggyőződhettem róla: nagyon szép ez a szobor. Érett, kiforrott művészi munka, annak ellenére, hogy annak idején egy nagyon fiatal művész készítette – nyilatkozta a Krónikának Markó Béla. – Elég szomorú, hogy nálunk a politikától függ, hogy látható-e egy ilyen műalkotás: annak idején politikai okokból vették le, és tulajdonképpen most is politikai okokból került vissza Arad közterére. Remélem, ez a pillanat kezdete annak, hogy nem a politika határozza meg ezeket a kérdéseket” – részlet a Krónika 2004. április 26-i lapszámából.
„»Istennek hála, áll a szobor. Aradon áll, köztéren áll. Fantasztikus üzenet, hogy az anyaország európai uniós csatlakozásával egy időben állíthattuk fel, és arra kötelezi Magyarországot, hogy élő lelkiismerettel képviseljük a világban azt, hogy minél hamarabb bővülhessen Európa« – jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke. A Szabadság-szobor ügyében elévülhetetlen érdemeket szerző politikus (…)” – részlet a Krónika április 26-i lapszámából.
„Ma sem egyeznék bele abba, hogy egyetlen szobrot emeljenek, és nemcsak politikai, hanem esztétikai szempontok miatt sem. Két esztétikai víziót állítottunk itt egymással szembe, és ez európai szemszögből igen érdekes perspektívát szolgáltat” – Răzvan Theodorescu művelődési miniszter szavai a Krónika április 26-i lapszámában.
„Tőkés László elítélte az RMDSZ egyre megalkuvóbb politikáját, amelynek része az aradi megbékélés park is. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy az RMDSZ egymagában kisajátítja az aradi Szabadság-szobor ügyét, egyedül dönt az úgynevezett megbékélési parkról is, holott ennek közös ügyünknek kellene lennie. Úgy vélte, a parknak szintén a Petőfi–Schiller nevet kellene adni” – tudósítás az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2004. április 24-i üléséről az Erdélyi Naplóban.
„»Kiszabadítottuk« – imigyen szól az RMDSZ-sikerpropaganda. Arról nem is szólva, hogy valójában ki is szabadította ki a szobrot, újból csak felvetődik a kérdés, hogy melyik csapatban játszik az, aki kifogástalanul együtt tud működni az utódkommunista-nacionalista román hatalommal, miközben a magyar nemzeti erők lefasisztázásában vállal cinkosságot. Melyik oldalon állanak azok, akik »párbeszédet«, »megértést«, »együttműködést« és kölcsönös »tiszteletet« hirdetnek elnyomóinkkal szemben, miközben Arad magyarsága a szemük láttára, szinte teljesen kipusztul?! Minő »európaiság« az, mely az erdélyi magyarság vértelen genocídiumához, továbbtartó asszimilációjához és exodusához ünnepelve asszisztál?
Az aradi diadalív nem más, mint: durva magyarellenes provokáció. Az erdélyi magyarságnak elidegeníthetetlen közösségi joga saját hazájában saját szobrait és műemlékeit előfeltételek és restrikciók nélkül felállítania.
Az aradi Megbékélés Parkja valójában a magyar politikai megalkuvás szégyenletes objektuma – s mint ilyen, a Petőfi–Schiller fantomegyetemmel, valamint a Kempinsky-szindrómával rokon létesítmény. Felavatása egyet jelent a magyar politika, illetve az erdélyi magyarság »rituális megalázásával« – még akkor is, hogyha a Szabadság-szoborcsoport újraállítása önmagában véve örvendetes eseménynek számít” – részlet Tőkés László püspök, az EMNT elnökének Csapatjátékok. Nyilatkozat az erdélyi magyar párbeszédről című 2004. április 28-án kelt írásából (Erdélyi Napló).
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kampányindító rendezvényén vagyunk ezen az esős, szomorkás péntek délutánon. Igaz, rossz nyelvek szerint a kampány már szűk másfél héttel korábban, Aradon megkezdődött. A Szabadság-szobor Váradon is az RMDSZ-nek statisztál: az óriásplakáton a Zala György-alkotás – amit már lassan nem lehet tudni, ki is szabadított ki: Dávid Ibolya, Markó Béla, Năstase vagy a sors... – alatta a Tűzoltó téren összegyűlt tömeg. A képet a felhívás uralja: »Együtt, szabadon! 2004. június 6-án szavazzon az RMDSZ jelöltjeire!«” – részlet Fábián Tibor 2004. május 11-én az Erdélyi Naplóban megjelent cikkéből.
Kiszabadítva
Az újraállítás óta az aradi Szabadság-szobor továbbra is hivatkozási alap, leginkább kampányidőszakban merül fel sikertörténetként.
„Ha az első alkalommal megtorpantunk volna, Szabadság-szobor sem lenne, semmi sem lenne ma Erdélyben” – részlet Markó Béla 2006. március 15-i beszédéből Kézdivásárhelyen.
„Király András, az Arad megyei RMDSZ-szervezet a szórványban élő magyarság nevében állt színpadra, és szimbolikus gesztusként az aradi Szabadság-szobor egy csavarját adta át Takács Csaba kampányfőnöknek” – részlet az RMDSZ 2008. október 28-i, kolozsvári kampányindítójából.
„Támogatom Andrei Şaguna püspök szobrának a felállítását Gyulán – mondta el Traian Băsescu tegnap a város román tanítási nyelvű általános iskolájában és gimnáziumában tartott fórumon. Az elnök utalt arra, hogy Aradon Szabadság-szobor állít emléket az aradi vértanúknak, továbbá – mint mondta – Şaguna püspök XIX. századi tevékenységét utóbb az UNESCO is elismerte” (Transindex.ro, 2009. február 4.)
„Később is mondták, hogy soha nem lesz ismét Szabadság-szobor Aradon. És áll ma a Szabadság-szobor! A minap is hallottuk egy román politikustól: soha nem lesz területi autonómia. Erre is csak azt válaszolhatjuk: várjuk ki a végét” – Markó Béla szövetségi elnök Székelykeresztúron elhangzott ünnepi beszédéből 2009. március 15-én.
2011. áprilisában három bronzelem (a diadém, egy tőr és egy kard) tűnt el a szoborról. A hiányzó elemeket pótolták, a szobor mellé térfigyelő kamerákat telepítettek. 2013 novemberében az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) bejelentette, hogy a Szabadság-szobor eltávolítását támogató aláírásokat gyűjt. Az ezirányú határozattervezet napirendre tűzésére esélyük szinte nulla.
Tíz év múlva
Az újraállítás tízéves évfordulóján ünnepséget rendeztek Aradon, ahol bemutatták a Gondozzátok, őrizzétek… című emlékalbumot. A kötet címe Salacz Gyula egykori polgármester szavait idézi, és sorban a harmadik kiadvány, mely az újraállítás óta a Szabadság-szoborról szól.
„A Szabadság-szobor sikertörténet – szoktuk mondani, sikertörténet lett, mert mindenki elvégezte a rá bízott feladatot, senki sem kételkedett abban, hogy a helyi vagy az országos RMDSZ vezetés nem fog keményen, következetesen kiállni az ügy mellett a cél érdekében. Így volt ez az elmúlt 25 évben, így volt 10 évvel ezelőtt is, és így van mind a mai napig. Amennyiben további sikertörténetek tanúi, szereplői szeretnénk lenni, akkor azt az egységet kell megőriznünk, amelyet közösségünk felmutatott, és lehetővé tette, hogy ez a szobor ismét köztérre kerüljön. Mivel az egység a feltétele annak, hogy közösségünknek ereje legyen, az RMDSZ meg tudja valósítani azt, amit közösségünk elvár. Ha ezeket teljesítjük, akkor maradunk őrzői múltunknak, gondozói jelenünknek és építői jövőnknek” – Király András oktatási államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke Aradon 2014. április 25-én (Nyugati Jelen).
„Számunkra a szobor nemcsak a szabadság, hanem az összetartozás szimbóluma is, mert csak összefogással tudtuk megvalósítani. Köszönet mindenkinek, aki ebből a munkából kivette a részét, kezdve a csákányozástól egészen a felavatásig. Zala György munkája gazdagítja városunkat, és hirdeti a szabadságot, a megértést és az együttműködést” – Bognár Levente, Arad alpolgármestere Aradon 2014. április 25-én (Nyugati Jelen).
„És ennek a szobornak az üzenete számunkra a mai napig él. Hiszen látjuk, hogy nekünk minden nap, újra és újra meg kell küzdenünk a szabadságért. És ismételten meg kell győznünk a többségi társadalmat, hogy ha tőlünk elveszik jogainkat, szabadságunkat, akkor ők sem lehetnek szabadok. És ezt nekünk minden nap újra kell kezdenünk, mert a szabadságért való küzdelem nem érhet véget este, vagy a hét végén, vagy a hónap végén. És az a munka, amit 1989-től 1999-is, majd 2004-ig, majd 2014-ig közösen elvégeztünk azt mutatja, hogy lehetnek olyan pillanatok, amikor megbotlunk, vagy elgáncsolnak és elesünk, de képesnek kell lennünk felállni, hitünket, reményünket megerősíteni, és újra talpra állni, haladni, építkezni” – részlet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökének beszédéből Aradon, 2014. április 25-én (rmdsz.ro).
Az aradi Szabadság-szobor a szabadságért való állandó harc jelképévé vált egyrészt azáltal, hogy az 1848-49-es forradalomra emlékeztet, másrészt az újraállításáért való küzdelem miatt. Kompromisszumok és sikerek egyaránt születtek vele kapcsolatban, ám az szinte biztosra vehető, hogy különböző megközelítésekben hivatkozási alapként továbbra is találkozhatunk nevével. Pedig Aradon személyesen megnézni az igazi.
Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár)