Hátrányos helyzetben a magyar tankönyvek kiadása
Április 15-én kellett volna az új elemi osztályos tankönyvekre szóló közbeszerzési eljárást meghirdessék, ami az ígért napon elmaradt. Talán nem véletlenül, hisz a tankönyv- és oktatási segédanyagok kiadására vonatkozó miniszteri rendelet a kisebbségi tankönyvek megjelentetésében érdekelt intézmények, kiadók mellett a többségi kiadókat is hátrányosan érinti – szögezik le egyértelműen a szakmabeliek.
Bár az oktatási tárca honlapján közvitára bocsátott módszertannak az esélyegyenlőséget mellőző rendelkezéseivel kapcsolatos módosító javaslatait a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének képviselője személyesen adta át a miniszternek, az alkalmazási útmutatót életbe léptették, anélkül hogy a javaslatokból valamit is figyelembe vettek volna – hangzott el az RMPSZ országos küldöttgyűlésén Siklódi Burus Botond elnök beszámolójában.
A vészharangot a magyar nyelvű tankönyvkiadás jövőjét illetően dr. Bencze Mihály, a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum igazgatója is meghúzta, aki szerint a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár ígérgetései, amelyek a tervezet megjelenése kapcsán kialakult múlt őszi vitát lezárták, nem jártak eredménnyel. Véleménye szerint, amit sikerült 23 év alatt az Erdélyi Tankönyvtanácson, az Ábel Kiadón és Pedagógusok Szövetségén keresztül elérni, azt el kell felejteni. Magyar nyelven ugyanis csak az anyanyelvet, a kisebbségi történelmet és hagyományokat, valamint a zenét oktató tankönyvekkel lehet pályázni, de ezeket is le kell fordítani románra. A rendeletből nem derül ki világosan, hogy a többi tantárgyból – matematika, természetismeret, román nyelv a kisebbségek számára – hogyan lehet pályázni. A román nyelven megírt tankönyvek magyarra fordítása a kiadóra hárul, a magyar nyelven írt könyvek románra való átültetése hasonlóképpen. Az új alkalmazási útmutató szerint a fordítás mellett a tankönyv elektronikus változatát is el kell készíteni, ami nagy költséget jelent a kiadóknak, miközben az idő nagyon rövid. A pályázatokat június 2-ig kellene benyújtani, miközben a miniszteri rendelet március 14-én jelent meg novemberre visszadátumozva, s az ígéretekhez képest a közbeszerzés kiírásával is késtek.
Király András (felvételünkön), a szaktárca kisebbségi oktatásért felelős államtitkára szerint az elemi osztályos tankönyvek kiadására vonatkozó módszertannal nincsen semmi probléma, ugyanis addig nem írták alá, amíg bele nem foglalták, hogy a kisebbségi oktatásban három típusú tankönyvet lehet használni, az anyanyelven megírtat, az importból származót és a románból fordítottat. Erre azért volt szükség, hogy ne maradjanak tankönyv nélkül a nemzetiségi diákok. Abból, hogy a magyarul megírt tankönyvet le kell fordítani románra is, "nem kell olyan történetet kikerekíteni, hogy anyanyelven nem lehet tankönyvet írni. Igenis lehet, s a fordításról a kiadónak kell gondoskodnia".
– Az más kérdés, hogy a miniszterelnöktől kezdve mindenütt elmondtuk, hogy ez badarság. Egy első osztályosoknak írt ukrán vagy magyar abécéskönyvet lehetetlenség románra fordítani. Ezt nem gondolta át a miniszter, aki úgy nyilatkozott, hogy a tárca vezetőjeként nem veheti magára az ódiumát annak, hogy valami olyan szerepeljen a tankönyvekben, ami nem felel meg a hivatalos álláspontnak. Tankönyvet azonban csak a tanterv alapján lehet írni, ezért érthetetlen a bizalmatlanság. Kérdésemre a miniszter megjegyezte, hogy a kiadó legfeljebb beleszámítja a könyv árába a fordítást, aminek a költségeit a minisztérium fedezi. Jelen pillanatban itt tartunk, de a meccs még nincs lejátszva. A kiadóknak elküldött rendelet ugyanis, amelyet nem írtunk alá, ütközik a módszertannal és a törvénnyel.
Szikszai Ildikó, az Ábel Kiadó igazgatója szerint a jól megszerkesztett törvény alkalmazási útmutatója hátrányos a magyar nyelvű oktatás szempontjából. A módszertan harmadik változatába, amit az illetékeseken kívül senki sem látott, olyan előírások kerültek be, amelyek a román kiadókat is hátrányos helyzetbe hozzák. Az Ábel, amely tagja a Romániai Könyvkiadók Egyesületének, kérésükre külön jelezte a problémákat a minisztérium honlapján, a kisebbségi osztály igazgatóságán és az államtitkárságon is, amit nem vettek figyelembe. Ilyen az 1993-as tankönyvreform óta nem volt, hogy románra kelljen fordítani az ábécéskönyvet!
A magyar nyelven megírt matematika nem jelenik meg külön tételként, s az Ábel Kiadó, amely 2001 óta pályázik tankönyvek kiadására, tisztában van azzal, hogy csak akkor lehet magyar nyelven megírt könyvvel pályázni, ha az tételesen is szerepel a kiírásban.
– 2004-ben kidobtak a tankönyvlicitről, mert a tenderfüzetben csak a "Matematica" cím szerepelt, s a magyarul megírt könyveink nem kerültek sem elbírálásra, sem közbeszerzésre.
Hozzátette, hogy nagy anyagi kockázatot jelent a tankönyv digitális változatának az elkészítése, amire szintén kötelezik a szerzőket és kiadókat.
– 2006 óta nem írtak ki tankönyvpályázatot, s a minisztérium csak utánnyomásokat rendelt. Ebből nem lehetett a kiadót a munkatársakkal együtt fenntartani. Az idő is nagyon rövid, hat hét alatt "össze lehet ugyan lapátolni" valamit, de részünkről ez szakmai felelőtlenség lenne.
– Mi nagyon vigyáztunk arra, hogy a könyvek szakmai és nyelvhelyességi szempontból is megfeleljenek a követelményeknek, s ami nem ütötte meg a mércét, azt visszaadtuk, mert nem mindegy számunkra, hogy mit adunk gyermekeink kezébe. A tisztességes munkához legalább hat hónap szükséges. Ráadásul a fordítást is mellékelni kell, és ahogy említettem, a digitális interaktív változatot úgyszintén, ami olyan költség, hogy abban az esetben, ha nem fogadják el a tankönyvet, bele is bukhat egy kiadó. Emiatt nem tudunk részt venni a liciten.
A késedelmes kiírás mellett Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó vezérigazgatója is azt kifogásolja, hogy a digitális változat már a kész terméket jelenti, amelynél az első példány előállítása a legköltségesebb, míg a sokszorosítás sokkal egyszerűbb. Véleménye szerint csak egy fejezetet kellett volna az elektronikus változatból kérni, s aki megnyeri a licitet, annak a feladata lett volna, hogy digitális formában is elkészítse az egész könyvet.
Hátrányos megkülönböztetésnek tartja, hogy be kell nyújtani a magyar nyelvű tankönyvnek a román változatát is, ami kétszeres munkát jelent. Ráadásul a költségeket illetően sem mindegy, ha a magyarul írt könyvet a románnal együtt versenyeztetik, ebben a helyzetben a magyar könyvek esélytelenek, mert az alacsony példányszám miatt nem adhatják a román tankönyvekhez hasonló áron, az elbírálásnál pedig a legalacsonyabb árat veszik figyelembe.
– Mi történik, ha ilyen feltételek mellett nem lesznek könyvek? Már a jelenlegi első osztályosoknak is az új tankönyvekből kellett volna tanulniuk, s ehelyett az új tanterv szerint tanulva a régieket használják, de erről nem beszél senki. Aki adminisztrációval foglalkozik, és soha nem próbált egy tankönyvet jóváhagyásra előkészíteni, az nem tudja, hogy milyen munkát jelent. Ezért kellett volna konzultálni a kiadókkal – hangsúlyozta az Ábel igazgatója.
Király András kisebbségi államtitkár szerint nem kell aggódni amiatt, hogy a magyar nyelven írt és románra lefordított matematikakönyvvel nem lehet pályázni. Ezt a módszertan második pontja leszögezi, ahogy azt is, hogy a kisebbségek a számukra készült román tankönyvből fognak tanulni – tette hozzá.
Az érveket és ellenérveket egymás mellé sorakoztatva próbáltuk áttekinteni az első és második osztályos tankönyvek megírására és pályáztatására vonatkozó előírásokat, amelyek, bármilyen szempontból is nézzük, hátrányosak a kisebbségek számára, arról nem is beszélve, hogy az idő is nagyon rövid ahhoz, hogy kifogástalan minőségű papíralapú és digitális tankönyvek szülessenek.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Átadták a Jakab Antal Keresztény Kör idei díjait
Ötödik alkalommal adták át a Jakab Antal-emlékdíjakat. A Márton Áron püspök utódának nevét viselő elismerést a Jakab Antal Keresztény Kör (JAKK) alapította 2010-ben, és évente egy-egy papi, illetve világi személyt díjaznak. Az idei díjakat Kolumbán Csilla tekerőpataki tanár és Salamon József gyimesbükki plébános vehette át.
A Jakab Antal Keresztény Kört a neves erdélyi püspök rokonai és tisztelői alapították a Jakab Antal centenáriumi emlékévben, célul tűzve ki a névadó néhai gyulafehérvári megyéspüspök emlékének fenntartását, szellemi örökségének ápolását, illetve az ő nyomdokain járók és az általa vallott értékeknek megfelelően élők és tevékenykedők munkájának, törekvéseinek elismerését. A díjat minden esetben Jakab püspök életútjának valamely jelentős dátumához kapcsolódóan valamelyik díjazott lakóhelyén vagy ahhoz közel eső településen adják át. Idén húsvét harmadnapján Gyimesbükkön került sor e rangos eseményre. A Bákó megyéhez csatolt erdélyi településen a 13 évet raboskodó püspök börtönből való szabadulásának 50., a gyimesbükki templom építése elkezdésének 40. évfordulóján került sor az eseményre.
Zsúfolásig megtelt kedden, április 22-én a gyimesi templom, ahol a hálaadó szentmisét az ausztriai Linzben élő Vencser László teológus, egyetemi tanár mutatta be, az ünnepséget pedig színesebbé tette a Koncsag László kántor által vezetett egyházi kórus éneke, illetve Fórika Sebestyén alkalomhoz illő szavalatai.
Elsőként Salamon József gyimesbükki plébános vehette át a díszoklevelet, a Kolozsi Tibor szobrászművész által tervezett emlékplakettet és a díjjal járó 500 eurót. A 25 éve pappá szentelt Salamon József mindvégig a végeken, a magyar nyelvterület határain védte a magyar értékeket. A Lujzikalagorban született plébános Óradnán, Galócáson és Gyimesbükkön alkotott maradandót, és amint Berszán Lajos atya laudációjában rámutatott, ő Dani Gergely szellemi utóda, folytatja azt, amit a templom- és közösségépítő híres pap elkezdett.
Az idei világi díjazott Kolumbán Csilla hittan és földrajz szakos tanár, aki 24 éve tanít Gyergyótekerőpatakon és Kilyénfalván. Amint Csedő István tekerőpataki plébános laudációjából kitűnt, a tanárnő pedagógiai, közéleti és szociális tevékenységével egyaránt rászolgált a díjra.
A rendezvény házigazdái Vencser László és a Budapesten élő Varga Gabriella újságíró (mindketten a JAKK alapító tagja) voltak, fővédnöke pedig dr. Márfi Gyula, a Veszprémi Főegyházmegye érseke.
Jakab Antal-emlékdíj kitüntetettjei
2010 (Kolozsvár): Veres László nyugalmazott lelkész, szentszéki tanácsos és Tokay Rozália, a Kolozsvári Magyar Mozgássérültek Társulatának elnöke.
2011 (Csíksomlyó): posztumusz Pálfi Géza mártír sorsú lelkipásztor és dr. Antal Zoltán csíkszeredai sebész, Jakab Antal kezelőorvosa.
2012 (Marosvásárhely): P. Bakó Béla, Pál testvér, ferences szerzetes, illetve a Mustármag közösség és a Szent Cecília Együttes.
2013 (Ditró): Kémenes Loránd Zoltán lelkipásztor és dr. Puskás Károly főorvos, a ditrói kórház vezetője. 2014 (Gyimesbükk): Salamon József plébános és Kolumbán Csilla tanár.
Dobos László. Székelyhon.ro

Raktárba száműzött hagyaték
Ugyan a 2001-ben Marosvásárhelyen, a Köteles utcában nyílt Nagy Imre képtár immár hatodik éve bezárt, napjaink Bolyai utcán sétáló városlakójában – a nemrég nyílt pékség láttán – szinte akaratlanul feltevődik kérdés: hol vannak a Nagy Imre-képek? Utánanéztünk: a képeket a Kultúrpalota két raktárában őrzik. Murádin Jenő művészettörténész szerint a múzeumoknak nem az lenne a feladatuk, hogy eldugják a festményeket a nagyközönség elől, míg Szabó Zoltán muzeográfus úgy véli, Nagy Imre munkásságát tévedések, ferdítések következtében helyezik piedesztálra Marosvásárhelyen.
Zsögödi Nagy Imre marosvásárhelyi hagyatéka máig lezáratlan, ismételten felszínre kerülő és kedélyeket borzoló téma. Az örökséghez objektív szakmai szempontok alapján közelítők táborához tartozik bevallása szerint Szabó Zoltán muzeográfus: szerinte elvitathatatlan érdemei mellett a köztudat sorozatos tévedések vagy szándékos ferdítések eredményeként emeli piedesztálra a művészt.
„Még a Bernády-gyűjtemény is kevésbé él a köztudatban”
„Soós Zoltán múzeumigazgató közbenjárásának köszönhetően újabb emeletet kaptunk a Kultúrpalotában, tehát a Bernády-gyűjtemény kiállított darabjai mellett van remény a múzeum további magyar anyagának bemutatására” – ismertette a muzeográfus, majd hozzátette, úgy gondolja, hogy a majdani galéria termeiben elsősorban olyan érdemtelenül elfeledett vásárhelyi művészek alkotásait kellene bemutatni a közönségnek, mint Dósa Géza és Vida Árpád. „Óriási hiba, hogy a Nagy Imre-motívummal valósággal helyettesítették és kimerítették a művészet egész dimenzióját. És itt nem csak a vásárhelyi művészekre gondolok, hiszen a Bernády-gyűjtemény egészéről is elmondhatom, hogy kevésébé él a köztudatban, mint a sikertörténetként felkapott Nagy Imre” – vélekedett a szakember.
A képek legutóbbi kiállítási helyéről Szabó Zoltán szerint az illetékesek elsiették az épület megválasztását, a Köteles utcai galéria tudniillik a nedvesség miatt veszélyes volt a képek állagára nézve. A problémát végül a véletlen oldotta meg, ugyanis az épületet visszaszolgáltatták egykori tulajdonosának. A helyszínválasztás talán egyetlen szempontja az volt, hogy közel legyen a Teleki Tékához, a képek első kiállítási helyéhez. „A Téka és a Nagy Imre-örökség tévesen forrt össze elválaszthatatlanná a vásárhelyiek képzeletében, ugyanis a könyvtár és művészet vonatkozásában elsősorban a vásárhelyi Szabadiskola olyan jeles képviselőit kellene megemlíteni, mint Gulyás Károly, Vida Árpád, Bordi András, Szász Endre vagy a Gulyás utáni idők legendás szereplője, Nagy Pál” – véli Szabó Zoltán.
A festményadományozás körüli tévhitek
A képek bekerültek két raktárba, tudtuk meg a múzeum alkalmazottjától, aki azt is elmesélte, a száznegyvenvalahány festmény első negyvennégy darabja valójában nem egy nagylelkű adományozás, amint az a vásárhelyiek köztudatában él, hanem kényszerhelyzet – a művész börtöntől való szabadulásának ára. A festő a kolozsvári egyetemről való távozása után a marosvásárhelyi cukorgyárba jött vendégművésznek, és a kor divatjának megfelelően a gyári életet festette. Az akkori hatalom azokban az időkben kezdte el a magánszemélyeknél lévő aranykészletek elkobzását. A háború utáni nehéz időkben a festőnek is fizettek arannyal, amit megneszeltek, és Nagy Imrének nem volt még akkora nimbusza, hogy ne kezdték volna emiatt zaklatni. Az üldözések elkerülése érdekében a cukorgyár két igazgatója kitalálta, hogy Nagy Imre tömlöctől való megmentésének módja az, ha a városnak képeket adományoz. A terv bevált, és az altruista és önzetlen cselekedetnek beállított festményadományok így kerültek a Teleki Tékába.
Vida, Dósa és Nagy is a városé
Nagy Imre raktárban lévő marosvásárhelyi hagyatékáról megkérdeztük Murádin Jenő Kolozsváron élő nyugalmazott művészettörténészt is, aki szerint Nagy képeit mindenképp ki kellene állítani „mert minden mű, ami raktárban senyved, az halott. A múzeumoknak és képtáraknak nem az a feladata, hogy eldugják és raktáron tartsák a festményeket, hanem az, hogy a közönség elé tárják azokat. Marosvásárhely éppen úgy megérdemli Nagy Imrét vagy Nagy Imre Marosvásárhelyt, mint az általam igen nagyra tartott Vida Árpád vagy Dósa Géza, akikről az a véleményem, hogy egymás mellett szépen megférnek”. A nyugalmazott szakember nem vonta kétségbe, hogy Dósa Géza és Vida Árpád a 19., illetve 20. század elejének jelesei voltak, és a marosvásárhelyi művészetet emblematikusan képviselik. A Vida-képek nagy része azonban '44-ben elégett, amikor ezeket a a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum menekített anyagához csatolták. A megmaradt munkák inkább rajzok és akvarellek, grafikai anyagból állandó tárlatot szervezni pedig nem szokás, csak időszaki kiállításokat, mert az ilyen jellegű munkák a fényre érzékenyek. Dósa Géza munkái szintén túl kevésnek bizonyulnának egy állandó tárlat anyagához, jó hír azonban, hogy a fiatalon elhunyt művész hagyatékának feldolgozása éppen folyamatban van. Murádin Jenő szerint Vida és Dósa mellett ugyanolyan emblematikusan képviseli Marosvásárhelyt Nagy Imre is, akit miután a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolából kulák származása miatt kitettek (pontosabban amiatt, mert földje volt), Marosvásárhelyen élt jó ideig, és akinek munkássága nemcsak szülőföldjéhez, hanem Marosvásárhelyhez és Kolozsvárhoz is szervesen kapcsolódik.
Vass Gyopár. Székelyhon.ro

Románia a tartalékosok mozgósításának lehetőségével számol
Az elkövetkező időszakban Románia Legfelsőbb Védelmi Tanácsa elemezni fogja, miképpen mozgósíthatja a tartalékosokat – nyilatkozta csütörtökön Traian Basescu államelnök.
Hozzátette: Romániát egyelőre nem fenyegeti támadás, de mindenre fel kell készülni. A legnagyobb gond az, hogy jelenleg nagyon sok tartalékos Spanyolországban, Franciaországban vagy Németországban tartózkodik.
Az elnök kijelentette: a Legfelsőbb Védelmi Tanács keretében arról kellene dönteni, hogyan lehetne mozgósítani ezeket a tartalékosokat, ha véletlenül az országnak szüksége lenne rájuk. Az államfő szerint nem áll fenn a veszélye annak, hogy Oroszország megtámadja valamelyik NATO-tagállamot, ugyanis az háborúhoz vezetne.
Marosvásárhelyi Rádió. Erdély.ma

Akik őshonosok nélküli Erdélyre vágynak
Bukarestben a politikaalakítók köreiben igen nagy ellenszenvvel fogadták az Európa Tanács ama ajánlását, miszerint a nemzetállamoknak komolyan fontolóra kellene venniük a kollektív jogok biztosítását az őshonos nemzeti közösségek számára, mi több, ezek s a területi autonómiák olyan pozitív példák, melyeket ajánlatos életbe ültetni.
Az egyéni jogok biztosításának bűvöletében élő és az eredményekkel úgymond gyakorta és mértéktelenül dicsekvő politikai osztály zavara óriási, s az ellenérvek halmaza is gyorsan összeállt, legfőképpen azt hangoztatják, ilyesmit a román nép 99,99 százaléka nem fogadna el. Igaz, eddig legalábbis még senki nem számolta össze, hogy valóban tiltakozna-e a románság a kollektív jogok vagy az autonómiák ellen. És sajnos, azt sem vették még számba, hogy Erdély például nem unta-e meg, hogy négy híján száz esztendeje az ország kifli alakú részét abból a pénzből fejlesztik, melyet mi a Kárpátokon innen megtermelünk, hogy közel száz év elteltével, s a nagy betelepítések ellenére a Regátban vagy Moldvában is él az a nagy Brătianujuk által hangoztatott szellemiség, miszerint ők szeretik ugyan Erdélyt, de lehetőleg lakói nélkül. Minden bizonnyal a bukaresti politikusoknak az lett volna ideális állapot, ha csak területet kapnak a híres-hírhedett trianoni szerződés nyomán, de emberanyagot véle nem. Bár, ha így történik, annyi év tapasztalatával hátunk mögött, nyugton állíthatjuk: nem lett volna, aki számukra megtermelje azt a pénztöbbletet, amivel úgy- ahogy, de talpon tartják az országot. Most ellenben rettenetes idegesség fogta el a román politikusokat, mert az Európa Tanács azt merte ajánlani – az Ukrajnában történtek hatására is –, hogy Európa államalkotó nemzetei próbáljanak megbarátkozni a kisebbségek közösségi jogai tiszteletben tartásának gondolatával, ellentétben azzal a gyakorlatukkal, melyet a kilencvenes évek óta hallunk, miszerint joga csak az egyénnek, azaz a kisebbségeket alkotó személynek van, közösségének nincs. Miközben az egyén közösségben él, s még ha nem is iktatták törvénybe jogait, nemcsak személyként, de kis- és nagyközösségként is gyakorolja, akár tetszik ez a nemzetállamot alkotó többségnek, akár nem. Hogy Románia és politikusai ma is valahol a tizenkilencedik századi nemzettudat áldozatai, mi sem bizonyítja jobban, mint Traian Băsescu államelnök ama kijelentése, hogy az ET ajánlása mit sem ér, hisz Románia alkotmánya nem teszi lehetővé az autonómiát. Mintha ebben a törvényeket, alkotmányt, rendeleteket oly léhán kezelő országban ezt az egyet kőbe vésték volna. Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Térképmágia
Pozsony és Brüsszel bűvkörében élő, írói fantáziával megáldott, osztrák származású, szabadúszó újságíró a román nacionalistáknak szolgáltatott érveket egy német hetilapban megjelentetett cikkében. A székelyföldi autonómiatörekvést úgy tálalja, mint a térség következő konfliktusforrását. Amely a Krím félsziget elszakítása és az ukrajnai orosz kisebbség erőszakos határmódosítási törekvéseinek légkörében irritálóan hat a nemzetközi közvéleményre. Legalábbis a román média ilyen módon tárgyalta. Még az sem kizárt, hogy az osztrák úriember március eleji – természetesen nem véletlenül a székely és a magyar szabadság napjaira szervezett – tájékozódó körútját bukaresti forrásokból fedezte. Bizalmatlanságom érthető mindazok számára, akik átélték az 1990 fekete márciusát megelőző heteket, hónapokat. A magyar közösség jogos követeléseit akkor is eltorzítva, ellenünk gyűlöletet szítva mutatta be az állambiztonsági szolgálatokkal együttműködő román nyelvű sajtó. Ebben a kérdésben negyedszázad alatt nem sok változott. Talán csak az eszközök finomodtak. A nyelvi, oktatási, önrendelkezési jogainkat szóban elismerik ugyan, de mindennap meg kell küzdenünk a morzsányi sikerekért. Miközben a Pruton túli Moldovából tízezrével telepítettek családokat ide, a székely fővárosba is. Hogy kedvükre módosuljon az etnikai arány. Ebben, igaz, mi erősen besegítettünk azáltal, hogy világgá engedtük fiataljainkat. Csak nehogy az erdélyi szászok sorsára jussunk. El kell hitetnünk magunkkal, hogy itt is lehet élni. Fenntartható közösségként kell léteznünk. Félretéve az egyéni ambíciót. Legyen az brüsszeli bársonyszék vagy önkormányzati mandátum. Mert a mi életterünkre ácsingózók eszköztára kiismerhetetlen. Bizonyíték rá a múlt század, amelyben megfoszthattak háztól és hazától, nemegyszer csalafinta módon tőrbe csalva. Ezért is most jobban oda kell figyelni, hogy a székely zászlót, a magyar nyelvű orvosképzést vagy netán a községháza feliratát ne bélyegezhessék szeparatizmusnak. Az államhatalmi gépezetet maguk mellett tudva minket folyamatos védekezésre kényszerítenek, miközben ők nyíltan beszélnek Nagy-Romániáról, a Pruton túli területekkel való egyesülés lehetőségéről. Legutóbb alig egy hete jelent meg a money.ro, mértékadónak számító gazdasági internetes lapban, hogy a Moldova Köztársaság EU-hoz való csatlakozása után Kisinyov Románia második legnagyobb városa lesz 900 ezer lakosával. Tehát az unióhoz való csatlakozást országegyesítésnek tekintik. És ez senkinél nem verte ki a biztosítékot. Egyetlen német vagy osztrák lapban sem jelent meg erről tanulmány. Nem úgy, mint a két és fél megyényi önrendelkező Székelyföldről. Pedig Moldova orosz kötődései miatt reális feszültségforrás. Alig egy évtizede még a parlament épületét is megostromolták a Moszkva- pártiak. Csak hát vannak, akik jobban értik a geopolitikai pókerjátszmát, és néha bevetnek egy kis térképmágiát.
Karácsonyi Zsigmond. Népújság (Marosvásárhely)

A magyar nyelvű oktatás helyzete a multikulturálisnak mondott Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) az egyetlen olyan intézmény, ahol az 1,4 milliós erdélyi magyarság az anyanyelvén képezheti gyógyítóit. Az egyetemet 1945-ben királyi rendelettel kizárólag a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés biztosítása végett hozták létre.
A MOGYE 1962-ig csak magyar nyelven működött, országos és nemzetközi hírnévre tett szert. A Román Kommunista Párt Politikai Bizottsága 1962-ben telefonon közölt határozatával elrendelte a román tagozat létrehozását. A kétnyelvű oktatás bevezetése ürügyén erőszakos elrománosítás kezdődött, magyar nyelven csak előadásokat lehetett tartani, a gyakorlatok, szemináriumok, megbeszélések, diplomavizsgák kizárólag román nyelven folyhattak. Nagyszámú magyar oktatót nyugdíjaztak és bocsátottak el, és egyre kevesebb magyar hallgatót vettek fel. 1989-ben, a kommunizmus bukásakor, az egyetemen az elsőéves magyar hallgatók aránya nem haladta meg a 15%-ot (korábban fele-fele volt az arány!), az oktatóknál pedig a 33%-ot. Ma, 24 évvel a fordulat után a magyar oktatók aránya tovább csökkent, nem éri el a 30 százalékot sem! A multikulturálisként meghatározott MOGYE jelenlegi vezetőségének, adminisztrációjának és diákságának etnikai térképe a következő: a rektor román, három prorektor román, egy prorektor magyar, mindhárom dékán román, a szenátusi elnök román, a gazdasági igazgató román, a prodékánok közül kettő román, három magyar, az adminisztratív személyzet kilenc ügyosztályának minden vezetője román, a dékáni hivatalokban 15 titkárnő közül 14 román, egy magyar. A magyar diákok létszáma kb. 1750 a 4800-ból. Az 1989. decemberi fordulat után az egyetem magyar diákjai, tanerői és a magyarság akkori politikai képviselői a paritás elvének tiszteletben tartását követelték, sztrájkoltak is ennek érdekében. Mindhiába. Jellemző módon 24 év után így néz ki a paritás! A magyar oktatás fejlődését, visszaállítását – a magyar nyelvű gyakorlati oktatás és ezáltal az oktatói utánpótlás akadályoztatásával – eszközökben nem válogatva gátolja az egyetemi szenátus kétharmados román többsége.
2011. januárban elfogadták az 1. sz. új román tanügyi törvényt. A törvény által kijelölt három multikulturális egyetem számára előírták azt, hogy a kisebbségek az egyetem keretén belül létrehozandó önálló tagozatokon, oktatási vonalakon saját maguk megszervezhetik a teljes körű, anyanyelvükön történő oktatást. A két másik multikulturális egyetem (a kolozsvári Babes–Bolyai és a marosvásárhelyi Művészeti) a tanügyi törvény kisebbségi rendelkezéseit tiszteletben tartva alkotta meg az egyetemi chartát. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a kétharmados román többségű szenátus az egyetemi autonómiára hivatkozva elutasította a törvénynek az anyanyelvi oktatás kiterjesztésére vonatkozó rendelkezései egyetemi chartában történő rögzítését és azok alkalmazását. Számos tevékenység esetén a román nyelv kizárólagos használatát írták elő. Ennek következtében a törvényt kidolgozó és beterjesztő akkori román oktatási minisztérium törvényellenesnek nyilvánította az új MOGYE-chartát, és elutasította annak jóváhagyását. Miután minden próbálkozás kudarcot vallott, az Ungureanu-kormány a tanügyi törvény által biztosított egyetlen lehetőséggel élt, és kormányrendelettel létrehozta a külön magyar kart. Ezt a tanügyi törvény 132. szak. (5) bekezdése alapján hozott kormányhatározatot a Victor Ponta és Crin Antonescu által vezetett ellenzék törvénysértőnek nevezte, erre a nem létező törvénytelenségre hivatkozva bizalmatlansági indítványt terjesztett elő, és megbuktatta a kormányt. A Victor Ponta által alakított új kormány az előző kormány tanügyminisztériumának törvényességi kifogásait semmibe véve jóváhagyta a magyar nyelvű gyakorlati oktatást és szemináriumokat, a magyar nyelvű diplomavizsgát tiltó törvénysértő chartát. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg hatályos charta előírásai szerint a tanagyag 30%-a magyar, 70%-a pedig román nyelven kerülhet elsajátításra. Igencsak problémás – és tudomásunk szerint sehol a világon nem alkalmazott – megoldás az, hogy az előadásokon magyarul leadott tananyagot a szemináriumokon, a gyakorlatokon román nyelven kérik számon! Sérül tehát a magyar hallgatók óhaja/joga, akik a tananyag tökéletesebb elsajátítása érdekében választották az anyanyelvi oktatást.A MOGYE-charta egyáltalán nem tartalmazza a tanügyi törvény 135. szakaszának a kisebbségi nyelven történő oktatást szabályozó rendelkezéseit, amelyek előírják a teljes körű anyanyelvi oktatást és az önálló anyanyelvi – esetünkben a magyar – tagozatok létrehozását. Ennek következtében a 2011. évi 1-es tanügyi törvény 128. szakaszának rendelkezéseit kellene alkalmazni, miszerint a törvénytelen előírásokat tartalmazó egyetemi charta abszolút semmis. Ezt a semmisséget azonban a romániai bíróságok egyelőre nem hajlandóak kimondani. (Szerintem csak jogi úton lehetne előrelépni, mivel a Ponta-kormány "születési hibájának" következtében nincs abban a helyzetben, hogy kormányhatározattal törje meg a szenátus román kétharmadának csökönyös ellenállását.)
Szinte érthetetlen, hogy Markó Béla volt RMDSZ- elnök és Király András jelenlegi tanügyi államtitkár miért száll szembe a törvény által biztosított jogok alkalmazását kicsikarni akaró magyar tanerők tiltakozó lépéseivel. (A magyar oktatók megelégelték azt, hogy a MOGYE szenátusának román kétharmada nemcsak a tanügyi törvényt, hanem annak politikai nyomásra felpuhított, 2012 szeptemberében megkötött egyezségbe foglalt előírásait sem hajlandók betartani. Közgyűlésükön eldöntötték, hogy a vezető tisztségeket betöltő képviselőik tiltakozásképpen beadják lemondásukat, a vezető testületekbe beválasztott tagok pedig bojkottálni fogják ezek tevékenységét mindaddig, amíg nem állítják helyre a törvényességet.) Felhívom a nyilatkozgatók figyelmét arra, hogy az RMDSZ legelső kormányba lépésekor belefoglalták a kormányprogramba az 1959- ben megszüntetett önálló kolozsvári Bolyai Egyetem visszaállítását. Amikor a Ciorbea- kormány elzárkózott ettől, akkor Markó Béla nyilvánosan csodálkozott azon, hogy a román politikusok nem tartották be ígéreteiket! Amikor Napóleon bukása után visszatértek a Bourbonok, Talleyrand, a nagy politikai túlélő azt nyilatkozta, hogy "semmit sem tanultak, semmit sem felejtettek". Markó Béla jelenlegi halogató álláspontjáról viszont levonhatjuk a következtetést, hogy semmit sem tanult, de felejtett. Ti. jelenleg szóba sem kerül az önálló Bolyai Egyetem visszaállítása, az időhúzással, a Petőfi–Schillerezéssel teljesen lekerült a napirendről. Ha a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésből hiányzó hetven százalékot nem sikerül visszapótolni, itt Marosvásárhelyen is beállhat a Bolyai-szindróma: a politikai ellenszélben küzdő magyar oktatók és diákok elfásulnak, beletörődnek a jelenlegi helyzetbe. Jellemző módon már megjelentek a román kétharmadhoz dörgölődző "sztrájktörők", akik önigazolásként elmondhatják azt, hogy még Markó Béláék is támogatják pecsovics viselkedésüket… Szerintem mindenki be kell lássa, hogy a magyar oktatók és diákok küzdelmét minden politikai erő és a civil társadalom is egyöntetűen kell támogassa!
Kincses Előd. Népújság (Marosvásárhely)

Nyelvhasználat
Egy intim perceit töltő fiatal párral népszerűsíti kezdeményezését legújabb videójában az Igen, tessék! mozgalom.
Az anyanyelvű kiszolgálást Erdély-szerte bátorító civil szervezet kisfilmjében egy fiatal lány és egy srác – mellesleg marosvásárhelyi és kolozsvári színművészek – mutatják be, mire használható a beszéden kívül a nyelv, többek között szenvedélyes csókolózással buzdítva a személyi jövedelemadó két százalékának felajánlására.
Bár a mostani akció elsősorban a mozgalom anyagi haszonszerzését szolgálja, eredetiségénél fogva kiválóan alkalmas arra, hogy főleg a fiatal nemzedék figyelmét felhívja az anyanyelvhasználat fontosságára.
Amiről nem lehet eleget és elégszer beszélni, hiszen kisebbségi létformája okán az erdélyi magyarság többszörösen is veszélyeztetett e tekintetben: nyelvhasználatában a köz- és a magánszférában egyaránt korlátozzák, az asszimiláció, a nyelvi igénytelenség folytán pedig vagy nem tanul meg helyesen írni-olvasni magyarul, vagy azt is elfelejti, amit tudott.
És nemcsak a közemberrel van ám baj! Egyik EP-képviselőjelöltünk videoklipek helyett „videóklippekről” beszél, és arra buzdítaná a fiatalokat, hogy „higgyenek saját maguknak”, holott persze azt akarta mondani, hogy magukban higgyenek.
Erdélyi Magyar Televíziónk egyik műsorának állandó, közíróként bemutatott meghívottja – főállásban színházigazgató – a minap amiatt gúnyolódott, hogy egy másik civil szervezet magyar dalokat kér a marosvásárhelyi korcsolyapálya vendégei számára.
Szerinte nem ott kezdődik a nyelvi jogok érvényesülése, ha választott önkormányzati képviselőink anyanyelvükön szólalnak fel a tanácsüléseken, inkább a pályaudvarok tudakozójánál kellene megkövetelni az idegennyelv-tudást.
Amiben igaza van, viszont a kettő nem zárja ki egymást. Éppen a színidirektorunk a példa arra, hogy mindenütt frontot kell nyitni az anyanyelvhasználatért vívott küzdelemben, hogy ne küldjön üdvözletet az általa vezetett intézmény nevében három szarvashibával tűzdelt szöveggel: „Áldot Húsvéti Ünnepeket kíván a Marosvásárhely Nemeti Színház!”. Na ugye, milyen fontos, hogy használjuk a nyelvünket? De nemcsak csókolózásra...
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Kampány a porticusban
Egy hónap múlva, május 25-én rendezik az európai parlamenti választásokat. Az RMDSZ kampányindító nagygyűlését már március végén megtartották, a napi politika iránt kevésbé érdeklődő nagyközönség azonban jóval később, húsvétvasárnap délelőttjén szembesült azzal, hogy a politika semmit nem bíz a véletlenre. A vasárnapi istentiszteletek és szentmisék résztvevői a templomból kijövet találkozhattak Erdély-szerte az RMDSZ Huszonöt címet viselő választási kampányfolyóiratával. A több tízezer példányban piacra dobott, ingyen osztogatott kiadványban – az ünnepre való tekintettel – a protestánsokat Sógor Csaba református lelkész, az EP-lista lehetséges befutója, a katolikusokat pedig Böjte Csaba ferences rendi szerzetes szólítja meg. Böjtének felajánlották az EP-listán való indulás lehetőségét is, amit nem vállalt, de a kampányban ő is jelen van.
Ha leszámítom, hogy húsvétkor a legkevésbé vágyik pártpolitikai propagandaanyagra a templomba járó ember, nem tartom eget verő bűnnek sem azt, ha valaki vesz egy példányt a porticusban heverő, színes folyóiratból, mint ahogy azt sem, ha közömbösen tovább lép. Inkább az „RMDSZ-hívők” kétkulacsossága az elgondolkoztató: akik éveken át vádolták politizálással és az egyház megosztásával Tőkés László volt királyhágómelléki református püspököt, most a saját oldalukról szerveznek be pártkatonáknak protestáns és katolikus lelkészeket .
Világos, hogy az RMDSZ számára óriási a tét. Ha a májusi EP-választásokon a szövetség nem éri el az ötszázalékos bejutási küszöböt, nemcsak az RMDSZ, de az erdélyi magyarság életében is új korszak kezdődhet. Véget érhet az egypártrendszeri képviseleti monopólium huszonöt éve, amely arról szólt, hogy az erdélyi magyar szavazó a román parlamentbe és az Európai Parlamentbe is csak az RMDSZ-t juttathatta be függetlenül attól, hogy teljesítménye alapján a párt megérdemelte-e, vagy sem a választói kegyet.
Az RMDSZ-es kampányjelszavak mögött először érezni a bizonytalanságot. Az előző években könnyű volt a Magyar Polgári Párt, majd az Erdélyi Magyar Néppárt kevésbé ismert, a napi politikában beágyazódás nélkül megmérettetésre jelentkező politikusait kiütni a ringből. Úgy tűnik azonban, Tőkés Lászlóval más a helyzet. A rendszerváltó magyar református püspök immár akkor is veszélyt jelent az erdélyi magyar RMDSZ-re, ha nem itthon, hanem Magyarországon méretkezik meg.
Az általános közöny és az egykori püspök szavazótáborának választói érdektelensége 2014 májusában könnyen hozhat tragikus eredményt az RMDSZ számára.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Testületileg lemondanak a magyar oktatók
Eredménytelenül végződött Mihnea Costoiu, a felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) tett látogatása.
A bukaresti tisztségviselő hiába próbált közvetíteni a felek között, csütörtökön délután újból bizonyosságot nyert, hogy az egyetem román többségű vezetősége hallani sem akar az önálló magyar struktúrák megalakításáról. Maga Leonard Azamfirei rektor is azzal érvelt, hogy a 2012 őszén aláírt hétpontos egyezségből a román fél betartott már hatot, ami fontos előrelépést jelent az anyanyelvű oktatás területén.
Az újabb kudarc nyomán Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője bejelentette, hogy a közgyűlésen eldöntöttek értelmében a vezető tisztségeket betöltő képviselőik tiltakozásképpen beadják lemondásukat, a vezető testületekbe beválasztott tagok pedig bojkottálni fogják ezek tevékenységét mindaddig, amíg nem állítják helyre a törvényességet. Kérdésünkre, hogy nem éppen ez lehetett az ellenfél célja, Szabó annyit mondott, hogy reméli, nem. Egyébként a miniszterrel folytatott tárgyalásra Szilágyi Tibor prorektor már megírt lemondással érkezett.
A magyar tanárok döntése kapcsán Mihnea Costoiu sajnálkozásának adott hangot, helytelenítve a radikális lépést. „Lehangol ez a lépés, hisz én a párbeszéd híve vagyok. Meggyőződésem, hogy pillanatnyi megrekedésről van szó, és remélem, a közeljövőben sikerül megoldást találni. A döntés joga kizárólag a MOGYE kezében van, a minisztérium csak közvetítői szerepet játszhat” – jelentette ki Mihnea Costoiu. A tárca nélküli miniszter ugyanakkor félszájjal elismerte, hogy a magyar tanárok kérése törvényes, mondván, hogy „legális bármit is kérni, amit csak lehet”.
Szabó Béla azzal indokolta a magyar tanerők döntését, hogy ezúttal még csak ígéretet sem kaptak arra, hogy a szenátus újratárgyalná az önálló magyar struktúrák létrehozásának kérdését.
A tárgyalások kudarca több okból is borítékolható volt. Szinte mindent elárult a miniszter részrehajlásáról az a tény, hogy egy, a négyórás megbeszélést megelőző nyilvános rendezvényen, a Kultúrpalotában a tárcavezető Leo barátomnak nevezte az egyetem rektorát. Ugyanott elhangzott nyilatkozatával, miszerint a politikum nem sértheti meg az egyetem autonómiáját, Costoiu világossá tette, hogy nem a törvényesség betartásának kicsikarásáéért érkezett Marosvásárhelyre. Egyébként a MOGYE-n folytatott megbeszélést megelőzően Szilágyi Tibor rektorhelyettes is legyintve nyilatkozott portálunknak, mondván, hogy ő már semmit nem vár az újabb tárgyalásoktól.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro

Rákóczi Szövetség: a magyarságtudat erősítése
A Rákóczi Szövetség 1989-ben alakult Budapesten, azzal a céllal, hogy a Kárpát-medencében élő külhoni magyarságot támogassa megmaradásáért folytatott küzdelmében, valamint azért, hogy II. Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelem szellemi örökségét ápolja és népszerűsítse.
A szövetség célkitűzései közt szerepel az elszakított területeken élő magyarság oktatásügyének és kultúrájának támogatása mellett, az összetartozás-tudat erősítése.
A jelenben közel 350 helyi szervezete működik a Kárpát-medencében, taglétszáma 19 ezer körül van. Erdélyben is működnek, sőt szűkebb térségünkben: Marosvásárhelyen, Marosszentgyörgyön és Szászrégenben is szervezetei. 2013-ban alakult meg az Erdélyi Rákóczi Szövetségek Egyesülete. Az szervezet elnökét, Csorba István Árpádot és ügyvezető elnökét, Benedek Zsolt történelemtanárokat a marosvásárhelyi, illetve a marosszentgyörgyi szervezetek megalakulásáról, tevékenységéről, jövőbeni terveiről kérdeztük.
Ha megnyitjuk a Rákóczi Szövetség honlapját, igen gazdag tevékenységgel rendelkező szervezet munkássága tárul elénk. Megtudjuk például, hogy a szövetség minden nyáron három anyanyelvi tábort szervez a Kárpát-medencei szórványhelyzetben élő gyermekek számára; a diákutaztatási programjai keretén belül évente több száz középiskola több ezer diákja utazhat egy másik elszakított országrészbe;
2001 óta hirdeti meg a Cultura Nostra történelmi versenyt a Kárpát-medencében élő magyar középiskolások számára; 14 éve minden júliusban sor kerül Sátoraljaújhelyen a Magyar Diákok és Tanárok Találkozójára; a Gloria Victis a szövetség legnagyobb rendezvénye, amely az 1956-os forradalmat elindító ifjúságnak állít emléket; a történelemtanár táborban 1998 óta gyűlnek össze a Kárpát-medence magyar oktatói, és a felsorolást folytathatnánk.
Heti néptáncoktatás és rendhagyó történelemóra
Benedek Zsolt, a Marosvásárhelyi Református Kollégium igazgatója, és a helyi Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, hogy városunkban a szövetség 1994-ben alakult meg. Alapítói az akkori MMDSZ (Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség) vezetői voltak: Ráduly Levente és Vass Levente, de az alapító tagok közt kell megemlítenünk Józsa István, Csegzi Sándor és Kirsch Attila nevét is.
„A marosvásárhelyi szervezet legfontosabb rendezvényei a heti néptáncoktatás és a havi Rendhagyó Történelemóra, amelyet együtt szervezünk a Regenerációval és a Kerecsensólyom Hagyományőrzőkkel. De minden nagy rendezvényén a szövetségnek részt vesz a marosvásárhelyi szövetség is.
Ilyenek például a Gloria Victis rendezvénysorozat, a szentendrei főiskolás diáktábor, a sátoraljaújhelyi középiskolás diáktábor, a gyöngyösi történelemtanár-képző, a diákutaztatási programok. Az erdélyi szervezetek között szoros együttműködés van, nagyon jók a kapcsolataink a csíkszeredaiakkal, kolozsváriakkal, nagyváradiakkal, marosszentgyörgyiekkel.
Van egy újdonság is, amiről szeretnék beszámolni: nemrég sikerült bejegyeztetni hivatalosan az Erdélyi Rákóczi Szövetségek Egyesületét, melynek célja az, hogy még jobban összefogja az erdélyi szervezeteket, hogy több közös programban lehessen részük.
Nem utolsó sorban pedig pénzszerzési lehetőség is a pályázatokon keresztül, ha hivatalosan is be van jegyezve egy szervezet” – tájékoztatta lapunkat Benedek Zsolt. Egységes nemzeti öntudat kialakítása
Arra a kérdésünkre pedig, hogy szerinte a szövetség tevékenysége közelebb viszi-e az igaz magyar történelmet a fiatalokhoz, a marosvásárhelyi kollégium történelemtanár-igazgatója a következőket nyilatkozta: „A programokban résztvevők természetesen közelebb kerülnek a nemzeti történelem megismeréséhez.Nagyon sok személy, aki mielőtt kapcsolatba került volna a szövetséggel, nem tudott a nemzeti ünnepek jelentőségéről, sőt olyan is volt, aki nem tudta mi az, hogy Felvidék, Délvidék vagy Kárpátalja. A Rákóczi Szövetség ilyen téren nagymértékben befolyásolta őket, és segített kialakítani bennük egy egészséges nemzeti öntudatot.”
A szövetség népszerűsége egyre nagyobb
Az Erdélyi Rákóczi Szövetségek Egyesületének elnöke Csorba István Árpád, aki a marosszentgyörgyi szervezet elnöke is, ügyvezető elnöke Benedek Zsolt, a tanácsadó testület tagjai pedig Kolozsvári Szilárd és Nagy F. Atilla. Az egyesület elnöke a szövetség népszerűségéről és a jövőbeni tervekről beszélt lapunknak.
„A magyarországi Rákóczi Szövetség kezdeményezésére alakult meg tavaly az Erdélyi Egyesület, azért, hogy a helyi szervezetek könnyebben be tudjanak kapcsolódni a tevékenységekbe. A szövetség népszerűsége egyre nagyobb, ezt bizonyítja az is például, hogy az utóbbi időben a táborokban túljelentkezés van. A Kárpát-medencei Történelemtanár Tábor résztvevőinek egyharmad részét az erdélyiek tették ki. Véleményem szerint Erdély szinten a legaktívabb tevékenységet a marosvásárhelyiek, a szászrégeniek és a marosszentgyörgyiek fejtik ki. A szentgyörgyi szövetség csak két éve alakult meg, de tagjai már a tavaly második díjat nyertek a Cultura Nostra történelmi versenyen.
Ami pedig a jövőbeni terveinket illeti, elmondhatom, hogy szeretnénk megvalósítani, hogy Erdély minden magyar középiskolájában jöjjön létre Rákóczi Szövetség. Tervünk olyan táborokat kiépíteni, mint a sátoraljaújhelyi, szeretnénk egy irodát nyitni, és segíteni a szórványban élőket, de tovább sorolhatnám céljainkat. Ugyanakkor pályázni fogunk, igyekszünk támogatásokat szerezni. A tavaly például a marosszentgyörgyi Rákóczi Szövetség egymillió forint értékben kapott magyar nyelvű könyveket, ezt a támogatást idén a szászrégeniek számára szeretnénk megszerezni" – mondta el lapunknak Csorba István Árpád.
Nemes Gyula
Központ. Erdély.ma

Kiss Sándor nagy bajban: bűnvádi eljárás indult ellene
Csúszópénz elfogadása, pénzmosás és hatalommal való visszaélés gyanújával indult bűnvádi eljárás Kiss Sándor, a Bihar megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke ellen – jelentette be csütörtökön a román korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Egymillió eurónyi megvesztegetés ügyében indult bűnvádi eljárás Kiss Sándor, a Bihar megyei önkormányzat alelnöke ellen, aki egyúttal az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke.
Mint az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) váradi ügyészeinek csütörtöki közleményéből kiderül, Kiss ellen a csúszópénz elfogadása mellett hivatali visszaélés és pénzmosás gyanújával indult bűnvádi eljárás.
A hivatalos közlés szerint az ügyben a gyanúsítottak között szerepel még Mudura Sándor, Bojtor Vilmos László, Gheorghe-Ioan Roatiș, Beneamin Rus, Miklóssy Ferenc, valamint Miklóssy Ferenc-László is.
Mint a bűnvádi eljárás megkezdésére vonatkozó rendeletből kiderül, Kiss, Bojtor és Rus kiterjedt pénzügyi konstrukciót dolgozott ki és működtetett: romániai (a Rus által vezetett váradi Selina és a Trameco Rt.) és egyesült államokbeli (a Bojtor által irányított Wasleys Worldwide LLC Washington) cégek közvetítésével 2005-2006-ban 600 ezer eurónyi pénzt mostak tisztára.
A DNA közlése szerint az történt, hogy bár a Selina közvetlenül tárgyalt bizonyos gépek és berendezések megvásárlásáról németországi és hollandiai beszállítókkal, a tranzakciót végül a Trameco ütötte nyélbe a Wasleys Worldwide LLC Washington nevű fedőcég közvetítésével, a tranzakciót pedig az eredeti megállapodáshoz képest magasabb áron bonyolították le.
Az így tisztára mosott 600 ezer eurónyi, jogosulatlanul szerzett hasznot pedig Rus a DNA rendelkezésére álló információk szerint nem tartotta meg, hanem a Bihar megyei közgyűlés akkori elnökének, Kiss Sándornak adta át, hogy az előnyben részesítse a Selinát egyes váradi területek értékesítése során. A korrupcióellenes ügyészek úgy számolnak, hogy két ilyen tranzakcióval a Bihar megyei önkormányzatnak mintegy 8,6 millió eurós kárt okoztak.
Korábban egy másik összetett pénzügyi kondtrukciót is tető alá hoztak a felek 2003-2004-ben, ebben már hármukon kívül Roatiș, Miklóssy Ferenc és Miklóssy László is érintett volt. Ennek keretében a Miklóssy Ferenc által irányított debreceni Keviép KFT a Bojtor által vezetett londoni Ariston Distribution Corporation LTD-nek 187 ezer euró értékben szállított gépeket és anyagokat, amelyeket azonban néhány nap múlva 500 ezer euróért visszavásárolt a nagyváradi East Bau Construct KFT révén, amelyet Miklóssy László vezetett.
Az így „kifehérített" 300 ezer eurót a gyanú szerint Miklóssy Ferenc, a Keviép többségi tulajdonosa Kissnek és Mudurának adta át, hogy gyakoroljanak befolyást a nagyváradi városháza által kijelölt tárgyalóbizottságra, hogy az önkormányzat a debreceni céggel kössön PPP-szerződést a város szeméttározójának kivitelezésére és üzemeltetésére.
Egy másik hasonló akciót is gyanít a DNA. Ebben Kiss, Mudura, Bojtor és Rus érintett. Az ügylet során a Trameco Rt. az Ariston Distribution Corporation LTD közvetítésével hozott be árut Romániába a Selina által korábban kialkudottnál mintegy 50 százalékkal magasabb áron 2003-2004-ben. Az így tisztára mosott 100 ezer euró a korrupcióellenes ügyészek gyanúja szerint szintén Kisshez és Mudurához vándorolt, hogy egyes közbeszerzési versenytárgyalások során a Selina kerüljön ki győztesként.
Az ügy felgöngyölítésében egyébként a DNA-t a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a nagyváradi rendőrség szervezettbűnözés-ellenes osztálya, valamint a magyarországi, németországi és hollandiai hatóságok segítették.
Kiss igazságot vár
„Lassan közel két évtizede vagyok a közéletben, már mindennek lefestettek ez idő alatt. Azokat az ügyeket, amelyeket most 9–10 év után előszednek, már vagy 3-szor, 4-szer vizsgálták. Sorban le is zárták. Most ötödször is nekifutnak” – fejtette ki a történtek kapcsán csütörtöki sajtónyilatkozatában Kiss Sándor. Mint fogalmazott, igazából nem ismeri az újabb vádakat, de ha megkérdezik, válaszol.
„Az, hogy egy ilyen időszakban, amikor az egész ország vizsgálat alatt van, az államelnököt, a miniszterelnököt és egy sor embert vizsgálnak, és engem ki akartak hagyni, ez már szinte sértésnek tűnt egy ilyen fontos választási évben. A viccet félretéve, abban reménykedem, mint bármilyen normális ember, hogy az ország Nyugatra és nem Keletre tart, és így az igazság valóban igazság lesz” – szögezte le a megyei közgyűlés alelnöke.
Ioan Mang, a Bihar megyei közgyűlés alelnöke az Agerpres hírügynökség megkeresésére úgy nyilatkozott, meglepődött a Kiss Sándor ellen felhozott gyanú hallatán, mivel – mint mondta – 2005–2006-ban az RMDSZ-es megyei közgyűléselnök tevékenységét több ízben is ellenőrizték. A Szociáldemokrata Párti (PSD) politikus szerint „valószínűleg ez azoknak az akciója, akik nem szeretik Kisst, vagy inkább rosszat akarnak neki”.
A Selina esthajnalcsillaga
A 2005-2006-os telekvásárlási visszaélések egyébként az Aradi úti, a helyiek által Kiss-féle tömbházakként emlegetett lakónegyedhez kapcsolódnak, ahol a Selina ma is építi a Luceafărul elnevezésű lakónegyedét.
Mint csütörtökön az Informația de Bihor portál is emlékeztetett, a helyi sajtó már 2006-ban gyanúsnak tartotta az ügyletet. Kiss Sándor, a megyei közgyűlés elnökeként még 2005-ben bejelentette ugyanis, hogy több ezer „szociális" lakást készülnek felépíteni, azaz olcsón, előnyös hitelkonstrukcióval juthattak volna ezrek lakrészhez a tervezett tömbházakban. A várólistára több ezren is feliratkoztak.
Azonban a történet hirtelen új fordulatot vett. A megyei tanács versenytárgyalást írt ki egy 1500 lakrészesre tervezett Aradi úti telekre, illetve egy 2500 lakrészesre meghirdetett Rulikowsky (Egyetem) úti telekre. Előbbi esetben a kiindulási ár 58,52 euró/négyzetméter, utóbbinál 47,88 euró/négyzetméter volt.
Az Informația de Bihor portál újságírója szerint a tenderen való részvétel kritériumait úgy határozták meg, hogy a Selina jól jöjjön ki belőle – meg is nyerték mindkét kiírást. Az Aradi úti telekhez négyzetméterenként 59,72 euróért, a másikért 48,12 euró/négyzetméterért jutottak hozzá.
A szociálisnak tervezett lakásokat pedig végül a Selina építette fel, a lakónegyed azonban inkább a luxus kategóriába tartozik, az árak pedig váradi viszonylatban csillagászatinak mondhatóak. Ennek oka a portál szerint az, hogy nem sikerült a szerződésben rögzített ütemben haladni az építkezéssel, s Rus úgy gondolta, hogy ha drágán kínálja a lakásokat, akkor azok nem találnak vevőre, így nem kell gyorsabb ütemben haladnia.
Együtt az Ady-központért
Amint arról több ízben is írtunk, Mudura Sándor és Kiss Sándor is alapítói annak a Mecénás Alapítványnak, amely a hírhedt nagyváradi Ady-központra úgy kapott több mint egymillió eurónak megfelelő, 320 millió forintos magyarországi támogatást, hogy a pénzre előzőleg 2001-ben sikerrel pályázott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál.
A Tőkés László püspöksége idején, 2002 májusában kötött megegyezés alapján Érmindszenten épült volna fel a költőről elnevezett vallási, kulturális és turisztikai központ, csakhogy a júniusi magyarországi kormányváltás után az ügyet átvevő Miniszterelnöki Hivatal a pénzt decemberben átirányította a Mecénás Alapítványnak, amellyel nem pályázat útján szerződött.
A politikai döntés tényét maga Szabó Vilmos államtitkár ismerte el 2003-ban a Krónikának. Noha a projektet 2006-ban lezárták, az Ady-központból máig csupán egy konferenciaterem valósult meg, a tervezett szálló soha nem készült el, a félkész létesítmény miatt pedig a telek azóta is építési területre emlékeztet.
A beruházás becsült értéke ma csupán 300 ezer euróra rúg, miközben a támogatás mai értéken is eléri az egymillió eurót. Bár a Mecénás nevében Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke korábban lapunknak azt mondta, a Magyar kormány felé maradéktalanul elszámoltak, az EMNT többszöri felszólítására sem mutatták be a nyilvánosságnak, hogy mire fordították a magyar adófizetők pénzét. A központot időközben ugyanakkor az alapítvány elcserélte a Léda-házra, az ingatlanok a városi önkormányzat tulajdonába kerültek.
Mudura és a Kulcsár-ügy
A Medgyessy Péter volt magyar miniszterelnök barátjaként ismert Mudura Sándor egyébként korábban a nagyváradi Lotus Plaza bevásárlóközpont megépítése kapcsán került a figyelem középpontjába, miután kiderült, hogy a beruházást részben a magyarországi brókerbotrány főszereplőjeként elhíresült Kulcsár Attila pénzéből valósították meg.
A Kulcsár-ügyben zajló tárgyalások keretében 2003-ban tanúként hallgatták ki Mudura Sándor nagyváradi nagyvállalkozót, mivel a másodrendű vádlott, Kerék Csaba egyik cége, a Britton Kft. 2,5 millió euróval, a teljes összeg felével szállt be a Sebes-Körös-parti város első plázájának, a Lotus Marketnek az alapításába.
A nagyváradi üzletember 2003-ban Budapesten tett tanúvallomásában az áll, hogy miután 2000-ben megvásárolta a Szőllős negyedbeli elhagyatott sörgyárat, nem kapott megfelelő hitelt arra, hogy felépítse a bevásárlóközpontot. 2001 második felében Kerék – akit Mudura távolról ismert – azt mondta neki: egy amerikai befektetőcsoport áll mögötte, amely valószínűleg beszállna az üzletbe, ráadásul hitelt is szerezne.
Kerék valóban szert tett a 11,8 millió dolláros bankkölcsönre, mégpedig a magyar Eximbanktól. Mudura Sándor azt vallja, a hitel igen előnytelen volt számára, és emiatt a teljes beruházás a tervezett 9 millió euró helyett 12 millióba került.
A vállalkozó akkoriban azt is elmondta a magyar nyomozó hatóságoknak tanúvallomásában, hogy Kulcsár Attila jó ötletekkel rukkolt elő az üzlethez, ezért választotta be a plázát működtető Lotus Rt. felügyelőbizottságába, de arról vallomása szerint nem volt tudomása, hogy a pénz kétes forrásokból származik, és Kulcsár sötét ügyleteket bonyolít.
Bálint Eszter. Krónika (Kolozsvár)

MOGYE-ügy – Kudarccal zárult a román miniszterrel folyatott tárgyalás, bojkottot hirdettek a magyar oktatók
Kudarccal végződött a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatói és a Mihnea Costoiu megbízott román felsőoktatási miniszter közötti tárgyalás az egyetem önálló magyar főtanszékeinek megalakulásáról – derült ki az érintett felek által tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Szabó Béla, a MOGYE magyar tagozatának vezetője bejelentette: a vezetőségi funkciót betöltő magyar oktatók lemondanak egyetemi adminisztratív tisztségekről, és a szenátus magyar tagjai bojkottálják a felsőoktatási intézmény legfőbb döntéshozó testületének üléseit.
Hangsúlyozta, hogy a magyar oktatók továbbra is bejárnak tanítani, az oktatást nem akarják akadályozni. A tagozatvezető kifejtette, hogy a román és a magyar oktatók között 2012-ben megkötött megállapodásnak szinte valamennyi pontja teljesült, de az utolsó, amely szerinte lényegi kérdés – hogy önálló magyar főtanszékek jöjjenek létre -, nem teljesült. Közölte, hogy a mai tárgyaláson sem közeledtek egymáshoz az álláspontok, és nem kaptak konkrét ígéretet arra vonatkozóan, hogy az egyetem szenátusa ismét napirendre tűzi a magyar főtanszékek megalapításának kérdését.
Az egyetem hetven százalékos román többségű szenátusa márciusban egy évvel elhalasztotta ennek a kérdésnek a megvitatását arra hivatkozva, hogy a magyar tagozat csak ideiglenes akkreditációt kapott a román felsőoktatási minőségellenőrző hatóságtól. A magyar főtanszékek létrehozását a 2012-es megállapodás a magyar tagozat akkreditálásához kötötte.
Mihnea Costoiu felsőoktatási miniszter csalódottságának adott hangot, és „mélységesen elhibázottnak” nevezte a magyar oktatók döntését. A párbeszéd folytatását szorgalmazta intézményes keretek között. Kifejtette, hogy a 2012-es megállapodásból „minden” pontot megoldottak, azóta folyamatosan támogatta a minisztérium a magyar tagozat kéréseit.
Leszögezte, hogy ezen a ponton az egyetem keretén belül kell megoldást találni, és amennyiben ez nem sikerül, és működési rendellenességek merülnek fel, akkor a minisztérium közbelép, és döntést hoz. A tárcavezető az MTI kérdésére sem akarta részletezni, hogy milyen jellegű intézkedésről lehet szó, és mikor kerülhet erre sor.
A miniszternek a magyar főtanszékek megalapítása elleni fő érve az volt, hogy a magyar tagozat nem rendelkezik elegendő tanerővel ahhoz, hogy teljesítse az akkreditációs feltételeket.
Leonard Azamfirei, az egyetem rektora az MTI kérdésére közölte, hogy Szilágyi Tibornak, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettesnek a lemondása miatt az ő feladatkörét egy másik rektorhelyettesrnek adja át. A magyar tanárok döntése megnehezíti az intézmény működését, de az nem válik működésképtelenné – tette hozzá.
A marosvásárhelyi egyetemen 2011-ben alakult ki a konfliktus a román és a magyar oktatók között annak hatására, hogy hatályba lépett az új román oktatási törvény, amely a multikulturális egyetemek esetében – így a MOGYE esetében is – előírja az önálló magyar főtanszékek megalakítását.
erdon.ro

Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A nagy magyar körtánc
Járom körbe – jó, képtelenség – ezt a 45 éves Titus Corlățeanut, a mostani román külügyminisztert, aki nemrég elsiratta Martonyi János volt magyar kollégáját, és arra intette utódát, kösse föl a textíliát, mert nagy elődje volt Martonyiban, a nagy tárgyalóban… Ugyanekkor mintha mentegetőzne is, mintha valami jót cselekedett volna valaha az itthoni magyarok érdekében.
A szövege körbejárhatatlanul pocsolyaként is alaktalan, amorf, akár a megfogalmazója. Egyetlen jellegzetessége az a hitvallás, amely a romániai magyarság sok százezrének ellenében hangzik még ma is, még a sokat megélt Európában is fölháborítóan. „Románia, többi állampolgárához hasonlóan, szeretne jobb életet biztosítani a magyaroknak is, de tőlük lojalitást vár el”.
A lojalitás jóhiszeműséget, igazságot, becsületet, egy politikai rendszerbe való beilleszkedést, törvénytiszteletet jelent. Tehát Románia minden ellenünk szóló törvényének betartását, a hatalom elismerését. Na, és akkor mi van? Mert ha csak szeretnének jobb életet biztosítani, de hát nem teszik (!), akkor máris elismeri a román hatalmi rendetlenség, hogy ránk se bagóznak. És: jobb életről itt nem lehet hazudozni, csak kevésbé rosszról. Tehát beismeri a maguk korlátját Corlățeanu! Azt, hogy aki nem hűséges, az éhesen marad itt, itthon.
Ki és hogyan merészel egyáltalán jó, jobb életről beszélni Románia kormányközelében? Ha a magyarság lojális, törvénytisztelő és azt elfogadó a saját (volt) földjén, akkor el kell ismernie az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) banda jogosságát, ahogy nyíltan, prefektusi, rendőri jóváhagyással üvöltik Marosvásárhelyen, mindenütt, hogy a magyarok takarodjanak ki az országból. Ez az a jobboldal, amelyik kitiltja a Jobbik Magyarországért parlamenti pártot Erdélyből. És még nem feledjük a Nagy Románia Pártot, nem a félbolond Funar kolozsvári expolgármestert sem. Eközben Markó Bélát aggasztja a magyarországi Jobbik fölemelkedése…
Valóban, nehéz hűen s tisztelettel nézni föl erre, arra. Csak járunk körbe.
Czegő Zoltán. hirmondo.ro

A Kőrösi Csoma-kultusz folytatódik
A Kőrösi Csoma Sándor Napok huszonötödik kiadását ünnepelte a napokban Kovászna. És elmondhatjuk: a világhírű Kelet-kutató születésnapja környékére rögzített ünnepkör immár intézménnyé nőtte ki magát.
Kovászna a manapság oly népszerű városnapoknak két változatával büszkélkedhet. A tavaszi Csoma Sándor emléke ápolásának jegyében hozza össze a testvérvárosokat, műkedvelő és hivatásos művészeket és nem utolsósorban a Kelet-kutatókat, miközben az őszi ünnepségsorozat inkább a lazítás, a jókedv, a vásári-sokadalmi hangulat jegyében zajlik. A városi képtár idei, Csoma emléke előtt tisztelgő gyűjteményének megnyitóján jutott eszembe, hogy a mai technika már lehetővé tenné a kiállítások anyagának befényképezését és közzétételét a világhálón „virtuális” képtár formájában. Így igazából közkinccsé válhatna az az évente csokorba komponált gyönyörűség, mely pár héten át megtekinthető, de azután lebontásra-feledésre ítéltetik. Ebben a kontextusban a szintén egynegyed évszázados hagyományra visszatekintő tudományos konferenciákra és az itt kötetekbe gyűjtött, immár kisebb könyvtárnyi információtömeg sorsára is érdemes odafigyelnünk, annál inkább, mert manapság a könyvek anyagai digitális előkészítésben lépnek be a nyomdákba. Az idei tudományos fórumon a Héphaisztosz Szálló konferenciatermében negyvenkét előadás hangzott el három nap alatt. Az előadók egymást hallgatták és egy tudós összejövetelen ez így is van rendjén. A konferencia idei címe: Kőrösi Csoma Sándor és az igazság keresése. Ezen belül kilenc témakörben hangzottak el előadások. Reménytelen próbálkozás lenne tehát a megszokott módon egy-egy maradandó gondolatot és szerzőjét idézve „tudósítani” az olvasót az eseményekről. Ehelyett elmondanám, hogy a kifejezetten Csoma életművét kutatók és az erre összpontosító dolgozatok száma idén kevesebb volt az eddig megszokottnál. Hangzott el előadás például a magyar Szent Koronáról, a madéfalvi siculicidiumról, emlegették Bolyai Jánost, szó esett XIX. századi magyar emlékekről, melyek a Hawaii-szigeteken találhatók stb. Vajon kimerült a Csoma-kutatás? Huszonöt év alatt sikerült mindent kiderítenünk? Vajon ezzel magyarázható a... „mellébeszélés”? Mellesleg már régóta megfigyelhető, hogy a Csoma emberi nagysága előtt tisztelgők – ha megtehetik – elindulnak a nyomdokain Indiába, és amit onnan hazahoznak: filmre vett vagy fényképekkel illusztrált turisztikai ízű beszámoló a tájról, emberekről, szokásaikról, esetenként a maroknyi székely anyaföldről, melyet a dardzsilingi síron elhintettek. Sokan összetévesztik tehát a nyelvész, filológus Csomát valaki geográfussal, aki Guiness-rekordot döntött gyaloglásban, aki eddig ismeretlen vidékre tévedt, ott valami újat vett észre, és leírta azt az emberiség okulására. De mielőtt a kollektív sértegetés vádja alá esnék, tisztázni szeretném: ha a Világ Tetejének is becézett Csomolungmát megmászni még a modern technikai adottságok közepette is keveseknek sikerül, Csoma Sándorunk tudományos életművéhez érdemben hozzászólni ugyanígy csakis nyelvészek, történészek, tehát a kevesek kompetenciája lehet. De eme „elitista” ízű megfogalmazásomat azonnal meg kell cáfolnom Einstein esetével, aki miután két A4-es formátumú papírlapon megfogalmazta Nobel-díjra érdemes észrevételeit, rövidesen mosolyogva-morgolódva konstatálta, sőt, be is vallotta nyilvánosság előtt, hogy amióta a matematikusok formulákba öntötték a relativitás elméletét, ő mint ötletgazda egyre kevesebbet ért belőle. Nos, ilyen szemszögből vizsgálva már egyenesen üdvösnek nevezhető az interdiszciplinaritás, amikor a kovásznai Csoma-fórumon a szakértők mellett megjelennek például matematikusok, közgazdászok, orvosok, szociológusok és egyéb értelmiségiek is. A konferencia szünetében Gazda József tanár úr arra kérte az idei dolgozatok szerzőit, hogy írásbeli beleegyezésüket adják munkáik megjelentetéséhez a Csoma-konferenciakötetben. A Csoma-kultusz tehát folytatódik Kovásznán...
Gyila Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Drakula mítosza
Egyre gyakrabban emlegetik a Brassó mellett emelkedő Törcs várát Drakula váraként. E magyar műemlék épület környékén, a vár közelében zsibvásári hangulatú, turisztikai jellegűnek mondott standokon árusítják, terjesztik, értékesítik a Drakula-kultuszt szolgáló giccshalmazt.
Teszik ezt úgy, hogy gondtalanul kisajátítják a Nagy Lajos királyunk által 1377-ben építtetett magyar királyi határőrvárat. Drakula váraként sulykolják a köztudatba, megtehetik, mert a várba bejutó turista hosszú évtizedekig nem találkozhatott annak valós történetével, csupán csúsztatott, ködösített információk birtokába juthatott. Erdély leggyönyörűbb, legépebben fennmaradt magyar királyi vára az 1500-as években Brassó szász város tulajdonába került, a vár őrségét továbbra is a barcasági magyarok alkották. Feladatuk a havaselvi román vajdák és a török katonai betörések megakadályozása volt. Békeidőben mint határőrök ellenőrizték a magyar és a román határon áthaladó kereskedelmet. Zavaró, hogy a turisták tömegei azzal a meggyőződéssel térnek haza: a Vlad Ţepeş román vajda építette Drakula-várban jártak.
Az utóbbi időben egyre ismertebb a Drakulának nevezett kegyetlen havaselvi vajda, III. Vlad (1448, 1456–1462, 1476) alakja, akit a történelem Karóbahúzó, azaz Ţepeş néven ismer. Hogy a magyar vazallus román vajdának semmi köze nem volt a várhoz, nem tudatosítják, a vár neveként a vérszomjas, vámpírrá magasztosult vajda ragadványnevét emlegetik és nem Lajos magyar királyét. A vár metamorfózisa Bram Stoker (1846–1912) ír regényírónak köszönhető, általa vált a magyar történelem és építészet e darabja román várrá és viseli a turistacsalogató Drakula-vár nevet.
Új film készül
A Háromszék április 15-i száma arról tudósít, hogy újabb Drakula-film készül, ezúttal bukaresti és budapesti együttműködéssel. Örömmel tapasztaljuk, hogy az Országos Filmközpont az elmúlt évben meghirdetett pályázatra küldött filmekből Felméri Cecília és Lakatos Róbert Romániában élő filmesek „animációs dokumentumfilmjét” tartja a legjobbnak. Ennek gyártója a bukaresti Hai-Hui Entertainment, amelynek koprodukciós partnere az Argo Audiovizuális Egyesület és a budapesti M&M Film vállalat lesz. Bizonyára igyekeznek bemutatni a valós történelmi hátteret is, tudva, hogy a Drakula mítosz alapján készült korábbi filmek, ismertetők többsége és a neten közreadott információk halmaza elhallgatja a vár magyar kötődéseit. A hozzánk eljutott hírek szerint az animációs dokumentumfilm rajzait a Kolozsváron élő Jánosi Andrea grafikus készíti. Azt is tudjuk, előtanulmányokat végeznek, így minden lehetőség adott, hogy jó film készüljön. Sajnos, láttunk korábban olyan Drakula-filmet is, amely a 15. század derekára vonatkoztatva Romániát emleget. Ne feledjük: ekkor még két kis hűbéres román vajdaság létezett! Ennek ellenére ez nem nagyon érdekelhette a filmrendezőket. Bizonyára nem törték fejüket azon, hogy Brassó és környéke Törcs várával együtt nem lehet egy nem létező ország része. Márpedig Törcs várát és egész Kelet-Magyarország területét az 1878-ban függetlenné vált Románia csak az 1920-as békediktátummal kebelezte be.
Mivel e film elkészítésében, gyártásában magyar emberek vesznek részt, reméljük, hogy az „animációs dokumentumfilm” készítői figyelnek arra is, hogy helyre tegyék a várral kapcsolatos történelmi hamisításokat. Elég, ha néhány mondatban és rajzban jelzik, mikor és kinek a parancsából épült, kik voltak a vár őrei stb.
Vigyázat a történelemtorzításra
Gondoljunk csak arra, hogy a kitalációra épített „nagy történelmi” filmek ma a román nemzettudatot torzítják. Elég, ha példaként említem Sergiu Nicolaescu (1930–2013) rendező Dákok (1967), Vitéz Mihály (1970) és más filmjeit. Nem lehet véletlen, hogy az alacsonyabb kultúrájú, szélsőségesen magyargyűlölő nacionalista bandák elhiszik a kitalált, elképzelt dákóromán kontinuitás meséjét, és minden év december elsején az őshonos székelyek által lakott városközpontokban ordítozzák, hogy az ősi román föld, a székelyek takarodjanak Ázsiába! Nemrég egy felelős román miniszter – az egyik nacionalista, magyarellenes beállítottságú tévécsatorna élő adásában – Mihály Vitézt úgy emlegette, mint a román állam és nemzet egyesítőjét, kinek nevét a marosvásárhelyi elit katonai egység büszkén viselheti. Igaz, a tankönyvek is hasonlóan propagandisztikus anyagot oktatnak. Nos, a székelyek által vitéznek nevezett vajda még legszebb álmában sem gondolt arra, hogy ő román nemzetállamot egyesít. Már csak azért sem, mert soha nem volt Erdély fejedelme. A vajda az erdélyi oklevelekben így címeztette magát: „Mü Mihály Havasalföldének vajdája, az császári és királyi szent Felségnek tanácsadója, Erdélyben helytartaja”. A vajda halála után a krónikások sora írt Mihályról, de 250 éven keresztül senki sem hallott a nemzetegyesítés szép teóriájáról. Nem is tudhattak róla, mert e magasztos gondolatot Nicolae Bălcescu (1819–1852), az 1848-as havaselvi forradalom ismert alakja csak 1850 táján találta ki palermói magányában, amikor megírta a Vitéz Mihály (1593–1601) vajdáról szóló könyvét.
Sárkányból ördög – a név kialakulása
A Drakula név megértéséhez ismerni kell néhány történelmi adatot. A kegyetlenségéről hírhedten híres Karóbahúzó Vlad apja – II. Vlad (1436–1442/1443–1447) havaselvi vajda – a magyar király Havaselve nevű tartományának vezetője volt. E minőségben, mint magyar főtisztviselő, zászlósúr, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy tagja lehetett a magyar Sárkányrendnek. A rendet 1408. december 12-én Luxemburgi Zsigmond (1368–1437) magyar király alapította. A rendbe 22 magyar főúr, illetve magyar hűbéres tartományi vezető lépett be, köztük II. Vlad havaselvi román vajda, Hervoja bosnyák vajda és Lazarevics István szerb despota. Sárkányrendi tagsága miatt II. Vlad vajdát hamarosan Vlad Dracul néven emlegetik. A dragon (sárkány) szó átvitt értelemben drac (ördög) jelentést nyert, és a vajda ragadványneve lett Dracul formában. Idővel elfelejtik, hogy II. Vlad a Sárkányrend kitüntetettjeként nyerte e megtisztelő nevet, mely a Karóbahúzó szadista hajalmú vajda neveként kelt életre és nyert új értelmet, megteremtve a lehetőséget a Dracula-mítosz kialakulására. Bram Stoker Vámbéry Ármin (1832–1913) professzortól 1890-ben értesült az őrült, kegyetlen havaselvi vajda rémtetteiről, és hatévi munkával, anélkül, hogy járt volna Havaselvén, illetve Erdélyben, megteremtette a világirodalom leghíresebb vámpírfiguráját. Könyve 1897-ben jelent meg, és óriási sikert aratott. Drakula hamarosan a filmsorozatok közismert figurája lesz. Stoker könyve magyarul először 1985-ben lát nyomdafestéket Drakula gróf válogatott rémtettei címmel. A teljes kötet anyaga 2006-ban jelent meg Drakula címmel. Bár Vlad Ţepeş vajdának nem volt köze a magyar királyi várhoz, Törcs várához, de a kialakult Drakula mítosza ma a turizmust, a filmkiadást és akarva-akaratlanul a történelemhamisítást szolgálja.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékalbum-bemutató és koszorúzás a Szabadság-szobor újraállításának a 10. évfordulója alkalmából
Gondozzák, őrizzék!
A címnek választott szavakkal kezdődött az aradi Szabadság-szobor története, melyek Salacz Gyula egykori polgármester szájából hangozottak el 1890-ben, amikor átadta a szobrot az aradiaknak.
Több mint 70 évnyi száműzetés után 15 éve szabadították ki az aradi várbörtönből Zala György szoborcsoportját, majd restaurálás után sikerült ismét felállítani: tíz éve immár, hogy újból köztérre került a 13 aradi vértanú emlékműve.
A mai napot eme jeles és emlékezetes évfordulónak szentelték, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete és a Szabadság-szobor Egyesület egész napos rendezvénysorozattal emlékezett a 2004. áprilisi eseményre.
A Csiky Gergely Főgimnázium zsúfolásig telt dísztermében 16 órakor mutatták be az alkalomra készült jubileumi emlékalbumot Kelemen Hunor RMDSZ-szövetségi elnök jelenlétében. Az országos szervezet elnökén kívül jelen voltak még: Király András, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, Bognár Levente alpolgármester, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke, Cziszter Kálmán városi tanácsos és még sokan mások, akik a tíz évvel ezelőtti esemény részesei voltak.
„Az aradiak, Arad megtette magáét, gondozták, őrizték a szobrot mindig úgy, ahogy lehetett, és úgy érezzük, hogy ezt az üzenetet kell továbbadnunk, a szobrot továbbra is gondozni, őrizni kell. Ez a sikertörténet nem egy emberé, ez a közösségünk sikertörténete” – hangzott el Király András beszédében, akinek felkérésére egyfajta spontán emlékalbum bemutatóra került sor. Felszólaltak és emlékeket elevenítettek fel Cziszter Kálmán, Bálint György, valamint Kocsis Rudolf is megosztotta gondolatait a teremben lévőkkel. Horváth Levente, a kiadvány egyik szerkesztője az album megalkotásához vezető vezérelvekről beszélt. Nagyon sokan vannak még, akik valamilyen formában hozzájárultak a szobor létrejöttéhez, ám időhiány miatt nem volt lehetőség mindenkinek felszólalni.
A jelenlegi emlékalbum a harmadik kiadvány, mely a Szabadság-szoborról szól, ezt megelőzték a Kiszabadítottuk! majd Az aradi Szabadság-szobor címet viselő kiadványok.
A Szabadság-szobor Egyesület kiadásában napvilágot látott album egy képes krónika, amely bemutatja, hogyan is valósult meg a magyarság számára oly fontos ereklye, a Szabadság-szobor.
Sokan állnak mögötte, ez valójában egy sikertörténet, ami csak közös erővel jöhetett létre, amint azt Bognár Levente kihangsúlyozta: „ezt csak összefogva, együtt tudtuk megvalósítani”.
Az emlékalbum bemutatóján jelen volt még Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke, Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője, valamint Erdei Dolóczki István az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője, valamint egyházi méltóságaink.
A Szabadság-szobor Egyesület nevében Király András elnök több mint 70 emléklapot osztott ki olyan magánszemélyeknek, intézményeknek, akiknek szerepük volt, hogy a Szabadság-szobor létrejöjjön, végleges helyére kerüljön.
17 órakor a főgimnázium díszterméből testületileg kivonult a tömeg a már benépesült Megbékélés Parkjába, ahol köszöntő beszédek sorai után elhelyezték a megemlékezés koszorúit.
Az eseményen Gheorghe Falcă aradi polgármester is tiszteletét tette, aki a szabadság fontosságáról beszélt az egybegyűlteknek.
„Ha a szabadság szimbólumai el vannak rejtve, a szabadság nem létezik, vagy korlátozva van. Városunknak volt egy szimbóluma, mely sokáig rejtve volt, éppen azért becsülnünk kell azokat, akik közreműködésének, munkájuknak köszönhetően ez a szimbólum most itt áll, és méltó jelképe városunknak” – zárta beszédét a polgármester.
„Ma ismét összehozott bennünket a Szabadság-szobor. Nyolc évtized álma valósult meg, amikor 10 évvel ezelőtt a 13 aradi vértanú oltárát sikerült újra köztérre állítani. Sikerült, mert hittünk benne, és hittek benne azok is, akikkel együtt dolgoztunk. (…) Mindvégig hittünk, még akkor is, amikor 2003 szeptemberében leállították a visszaállítás folyamatát. Azok az emberek most nincsenek szabadon, a szobor azonban itt áll szabadon velünk együtt, mert 2004-ben városunk bebizonyította, hogy európai szellemben gondolkodik. (…) Számunkra a szobor nem csak a szabadság, hanem az összetartozás szimbóluma is, mert csak összefogással tudtuk megvalósítani. Köszönet mindenkinek, aki ebből a munkából kivette a részét, kezdve a csákányozástól egészen a felavatásig. Zala György munkája gazdagítja városunkat, és hirdeti a szabadságot, a megértést és az együttműködést” – hangzott el Bognár Leventétől a Megbékélés Parkjában.
Kelemen Hunor néhány szóban visszaemlékezett a 10 évvel ezelőtt történtekre, az akkori aradi eseményekre, majd – akárcsak az előtte szólók – a szabadság fontosságáról beszélt.
„Ez a szobor 124 éves, ebből először 35 évet volt köztéren, 74 évet volt rabságban, míg kemény erőfeszítéssel sikerült kiszabadítani és öt évet a minoriták gondozásában volt, majd 10 éve ismét köztéren van. Ez a szobor a 124 évéből mindössze 45 évet töltött köztéren, szabadságban, és 74 évet rabságban. Ez is azt mutatja, hogy a rabság lehet hosszabb, mint a szabadság esztendői, el lehet zárni a szabadságot, meg lehet próbálni rabságban tartani, de amikor olyan eszméről van szó, amely összeköti az embereket, sorsközösséggé formálja, akkor előbb-utóbb győzedelmeskedni fog a szabadság eszméje. (…)
Azok a kezdeményezések, melyek a szabadság eszméjének a jelképét, ezt a szobrot támadják, nem győzedelmeskedhetnek még egyszer. Nem jöhet el az a pillanat, amikor ez a szoborcsoport ismét fogságba kerül, amikor a gyűlölet kerekedik fölül, és valakik megpróbálják eltüntetni, bezárni. Nem jöhet el az az idő, amikor bennünket megfosztanak a szabadságtól. (…) Hiszünk abban, hogy ez a szoborcsoport, és minden, ami a szabadságot jelképezi, nem kerül többé fogságba, nem engedhetjük” – zárta szavait Kelemen Hunor, és köszönetet mondott mindazoknak, akik hittek abban, hogy a szobor egyszer ismét a köztéren lesz.
„Tíz év elteltével Zala György remekműve mindennapjaink része lett, bizonyítékként, hogy a jól előkészített, bölcs döntések megteremtik annak a lehetőségét, hogy a többség és a kisebbség elfogadja és tisztelje egymás múltját, hagyományait. (…) A Szabadság-szobor sikertörténet – szoktuk mondani, sikertörténet lett, mert mindenki elvégezte a rá bízott feladatot, senki sem kételkedett abban, hogy a helyi vagy az országos RMDSZ vezetés nem fog keményen, következetesen kiállni az ügy mellett a cél érdekében. Így volt ez az elmúlt 25 évben, így volt 10 évvel ezelőtt is, és így van mind a mai napig. Amennyiben további sikertörténetek tanúi, szereplői szeretnénk lenni, akkor azt az egységet kell megőriznünk, amelyet közösségünk felmutatott, és lehetővé tette, hogy ez a szobor ismét köztérre kerüljön. Mivel az egység a feltétele annak, hogy közösségünknek ereje legyen, az RMDSZ meg tudja valósítani azt, amit közösségünk elvár. Ha ezeket teljesítjük, akkor maradunk őrzői múltunknak, gondozói jelenünknek és építői jövőnknek” – Király András beszéde zárta az ünnepi felszólalások sorát, melyet a koszorúzás követett.
A Megbékélés Parkjából az ünneplő tömeg a színházba vonult, ahol az ünnepi műsor előtt sor került az RMDSZ EP-kampányindítójára is.
Takáts D. Ágnes. Nyugati Jelen (Arad)

Hegedüs Csilla: prioritás a szórványközösségek fokozott védelme
„Szórványban nagyon sok mindenre kell egyszerre odafigyelnie a magyar közösségnek, miközben folyamatosan számolnia kell a beolvadás veszélyével is. Ebben az ádáz küzdelemben a magyarságnak olyan biztosítékokra van szüksége helyi, megyei, országos és európai szinten, amelyekre támaszkodhat nap mint nap. És ez nem luxus, hanem elsődleges szükséglet. Ha mi a döntéshozás valamennyi szintjén jelen vagyunk, akkor vállt vállnak vetve szolgáltathatjuk a megnyugtató alapot, amelyre építeni lehet. Erre gondoljunk május 25-én a szavazófülkében” – fogalmazott Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár, EP-képviselőjelölt Nagybányán, ahol a Németh László Elméleti Líceumot és a Nagybányai Művésztelepet látogatta meg. Ezt követően az RMDSZ jelöltje, a Szövetség helyi tisztségviselőivel – Vida Noémi Máramaros megyei RMDSZ-elnökkel, Bónis István képviselővel és Ludescher István nagybányai alpolgármesterrel – Szinéváralja és Koltó magyar közösségével találkozott.
Nagybányán és környékén járt kampánykörútja harmadik napján az RMDSZ Nőszervezetének EP-képviselőjelöltje, aki a megyeközpont 1998-ban alakult önálló, magyar tannyelű intézményében, a Németh László Elméleti Líceumban a szórványbeli oktatásról érdeklődött és megtekintette az iskola Református Egyház által visszakapott műemléképületét, amelynek felújítása közösségi prioritás. Ezt követően az államtitkár a Nagybányai Művésztelepre látogatott, amelynek korszerűsítésére, felújítására a Norvég Alapnál pályázik és uniós források lehívását is tervezi a közösség. Az RMDSZ államtitkára úgy vélte: helyreállítását követően az európai hírnevű művészeti központ olyan összehangolt erővel megvalósított népszerűsítést is megérdemel, amely révén a térség turizmusa is fellendülhet.
Bátorítja a nőket a Nőszervezet vezetője
A kampánykörút következő állomásán, Szinérváralján Hegedüs Csilla a helyi nőszervezet képviselőivel találkozott, bátorította a hölgyek közösségért végzett munkáját. „Az önök tevékenysége elengedhetetlenül fontos a közösség számára. Annál is inkább, hogy a mi társadalmunk még nagyon távol áll a családközpontú, gyermekvállalásra buzdító gyakorlattól. Európai társainktól nekünk ezt kell megtanulnunk, itthon pedig megteremtenünk a lehetőséget ezeknek az értékeknek az érvényre juttatására. Segítsünk, tehát, egymásnak és adjunk esélyt erre a közelgő európai parlamenti választásokon” – szögezte le a Nőszervezet vezetője, jelöltje, aki továbbá lakossági fórumon vett részt és meglátogatta a település római katolikus műemléktemplomát.
Koltón a település polgármesterével a Teleki-kastélyt tekintette meg. Az örökségvédelmi államtitkár elmondta: örömmel látja, hogy a helyi közösségek felismerték az uniós és nemzetközi alapok nyújtotta lehetőségeket, európai gondolkodásra vall, hogy a műemlékkastélyt és múzeumát emberközelivé, turisztikai szempontból vonzóvá szeretnék tenni. Ebben a folyamatban minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni fogja a koltóiakat – hangsúlyozta végezetül Hegedüs Csilla. maszol.ro

Boia: az erdélyi románok nem feltétlenül voltak az egyesülés hívei
Ha a Habsburg monarchia 1918-ban egyenlő népek konföderációjává alakult volna, nem biztos, hogy az erdélyi románok egyesülni akartak volna Romániával – jelentette ki Lucian Boia történész.
A neves tudós ezt abból az alkalomból mondta el a Digi 24 hírtelevízióban, hogy az első világháború kitörésének századik évfordulójára újabb kötetet jelentetett meg Az első világháború – ellentmondások, paradoxonok, új interpretációk címmel.
Boia leszögezte: az 1918. december elsejei gyulafehérvári nagygyűlés, amelyen a magyarországi románok kinyilvánították azon óhajukat, hogy egyesüljenek Romániával, nem tekinthető népszavazásnak, mivel akkor már a román hadsereg az országban volt.
„Ma nemigen felelne meg a demokratikus követelményeknek” – hangsúlyozta Boia, hozzátéve: az adott körülmények között azért valószínűleg egy korrekt népszavazás is az egyesüléspártiak győzelmét hozta volna.
Balogh Levente. Székelyhon.ro

Kelemen Hunor nyilatkozott a magyar sajtó képviselőinek
Eredményeink megvédéséért naponta meg kell harcolnunk
Kelemen Hunor RMDSZ szövetségi elnökkel, miniszterelnök-helyettessel, kulturális miniszterrel az érdekvédelmi szövetség Arad megyei székházában megtartott sajtóértekezlet után sikerült a magyar sajtó képviselőinek úgymond, magunk között elbeszélgetni.
A szabadságot, a Szabadság-szobrot is meg kell védeni
Újságírói kérdésre, hogy az RMDSZ országos szervezetének mit jelentett a 10 évvel ezelőtti esemény, vagyis a Szabadság-szobrot újra köztéren felállítani, Kelemen Hunor elmondta:
„1990 után azonnal felmerült a Szabadság-szobor várfogságból történő kiszabadításának a kérdése. Hihetetlenül nagy erőfeszítésekbe került eljutni az 1999-ben bekövetkezett fejleményig, vagyis a várból kihozni, ami után további 5 évnek kellett eltelnie, amíg sikerült az emlékművet restaurálni, illetve köztéren újraállítani. Mindez azt bizonyítja, hogy az aradi, az erdélyi embereknek a türelme, a kitartása mennyire erős volt a szabadság eszméjének a győzedelmeskedéséig. Ugyanakkor dicséretes a közéleti embereknek, a politikusoknak a kitartása is, akik a kiszabadítás, illetve az újra felállítás harcát felvállalták. Ebben igen fontos volt a kitartó partnerkeresés, mert megfelelő partnerek nélkül nem lehetett volna e régi álmot megvalósítani. Mert köztudott, hogy az 1925-ben történt leszerelés előtt a szobrot már bedeszkázták, eltakarták, eldugták a világ elől. 79 évvel a leszerelés után azonban mégis sikerült köztéren felállítani, ami azt jelenti, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet eltitkolni. Köztük a szabadság eszméjét nem lehet eldugni, eltiporni. Azt is hozzá kell tenni: azáltal, hogy az RMDSZ 1997-ben szerepet vállalt a kormányban, a Radu Vasile által vezetett kormányt sikerült meggyőzni, az emlékműnek a várból történő kihozatalát jóváhagyatni. Ugyanakkor sikerült a magyar kormányt is meggyőzni, utóbbi egyébként nem volt nehéz, mert minden magyar kormány támogatta az elképzelést. Az akkori Orbán-kormány, benne Dávid Ibolyával, a másik oldalon a Radu Vasile-kormányban Valeriu Stoica kulturális miniszterrel, akivel megegyeztünk a kihozatalról. Később a Megyesy Péter és Adrian Năstase kormányfők, a mi határozott közbenjárásunkra, kemény és hosszadalmas viták eredményeként megegyeztek. Meg tudtunk állapodni a szobor kihozatalának a részleteiben. Elmondhatjuk, hogy a 21. században az észérvek győzedelmeskedtek. Győzedelmeskedett ugyanakkor az álláspont is: bár a múlt a két népet gyakran szembeállította, de a jelen és a jövő közös céljai megkívánják, hogy a múltat tisztelve, annak az értékeit szem előtt tartva, együtt tervezzük a jövőt. Az elmúlt évtized bennünket arról győzött meg, azt bizonyította: igenis, lehet építeni, de makacsul kitartónak kell lenni, partnereket kell keresni. Arra a kérdésre viszont, hogy biztonságban van-e ma a Szabadság-szobor, elmondhatjuk-e nyugodt lelkiismerettel, hogy immár nem történhet baj, azt mondhatom: ezt nem tudjuk kijelenteni, ezért nekünk minden nap meg kell harcolnunk, mert jelképtelennek tűnő csoport jelenleg az egyik szélső-jobboldali román szervezet, amelyik népszavazást akar szervezni, folyamatosan kéri a szobornak a köztérről való eltüntetését. Tehát ilyen kezdeményezések vannak, amelyekkel állandóan meg kell küzdenünk, akárcsak minden egyes elért eredménynek a megtartásáért és újabb eredményekért. Mert a szabadságot, de a Szabadság-szobrot is meg kell védeni, amit meg tudnunk és meg fogunk védeni. Tíz évvel a Szabadság-szobor, e lenyűgözően szép emlékmű visszaállítása után is ez a nap, az alkalom üzenete.”
Az EP-választások az erdélyi magyarság jövőjéről szólnak
Újabb, az EP-választásokon való RMDSZ szereplésre vonatkozó kérdésre a szövetségi elnök kifejtette: „1989 után az erdélyi magyarság olyan utat választott, amely egyértelműen arról szól, hogy az európai közösségben, az Észak-atlanti Szövetségen belül, a nyugati, demokratikus, civilizáció intézményes keretei között képzeljük el a jövőnket. E döntést a magyar történelemben először Szent István király hozta meg, de utána számos esetben hasonló döntés született, mert ez volt, és most is ez a helyes út. Az Európai Unió nem csodafegyver, nem olyan gyógyszer, ami minden betegségre jó, de még mindig a legjobb gyógyszer arra a betegségre vagy lehetséges betegségekre, amelyek fenyegethetnek egy közösséget, fenyegethetik az erdélyi magyarságot. Meg vagyok győződve, hogy az Európai Unió a következő időszakban át fog alakulni, akárcsak az 1950-es végétől az Európai Unió kialakulásáig hihetetlenül nagy változások ment át e politikai, gazdasági konstrukció. A jelenlegi politikai, társadalmi viszonyokat tekintve, biztos, hogy 2014 után néhány éven belül újra jelentős átalakulásokon megy végben az Európai Unió. Nekünk viszont ott kell lennünk, amikor ezek az átalakulások történnek, hogy a gazdasági, szociális, környezetvédelmi és minden egyéb ügyek mellett, az őshonos nemzeti közösségek kérdését is napirendre lehessen tűzni, ez is kerüljön be az Unió kompetenciái közé, ne legyen egy-egy országnak a kizárólagos hatásköre. Ezt a kérdést viszont, rajtunk kívül más nem képviseli, másoknak más dolguk van. Nem azért, mert esetleg az ellenségeink, mert azok is vannak bőven, hanem azért, mert mások más-más mandátummal, más prioritásokkal jutnak be az Európai Parlamentbe. Nekünk ott kell lennünk, partnereket kell keresnünk, hogy a változások megtörténtével hallathassuk a szavunkat. Ez a választás elsősorban rólunk szól, nem az Európai Unióról. A választás az erdélyi magyaroknak a jelenéről és a jövőjéről szól, ezért fontos, hogy ott legyünk. Ha az EP-ben szorosabb lesz az integráció, a mi életünket még inkább befolyásolják, ezért ott kell lennünk, ahol e döntések születnek. Ezért fontos, hogy május 25-én minél nagyobb számban menjük el, hiszen ez tulajdonképpen népszámlálás is. Annyian vagyunk, ahányan szavazunk, azoknak a véleménye számít, akik elmennek szavazni.”
Félúton nem szoktuk feladni a harcot
A MOGYE-ügyre, vagyis az Egyetem magyar vezetőinek a testületileg történő lemondásával kapcsolatos kérdésre Kelemen Hunor leszögezte: „Félúton nem szoktuk feladni a harcot, de lehet, még félúton sem vagyunk. Mert történtek ugyan lépések 2012 végétől mostanáig, de még rengeteg olyan lépést kell megtennünk, amelyek az akkreditálásig elvezetnek. Az Európai Unióban ugyanis az akkreditáláshoz a kritériumokat teljesíteni kell. A Minisztérium államtitkárával a kérdésről az utóbbi időszakban számtalanszor beszéltünk. Ők az egyezség szerint, jóindulatúan álltak a kérdéshez, és újra fogjuk beszélni a legújabb események után. Akik viszont egyszerűen nem akarnak kitörni e nacionalista körből, azok az Egyetem román vezetői, akiket meg kell győznünk, de a minisztériumnak és a kormánynak is újabb eszközöket kell találniuk a meggyőzésükre. Mert a törvény alkalmazásáról beszélünk, miközben a következő dolog történik: meghirdették az állásokat, amelyekre kevés ember jelentkezett. Ismét meg fogják hirdetni az állásokat, de ahhoz, hogy akkreditálni lehessen egy egyetemet, oktatókra is szükség van. Az oktatókat meg kell keresni, fel kell venni. Tehát az őszi akkreditálásig vagy az akkreditálási felmérésig még néhány lépést meg kell tenni. A magyar oktatók által választott út nem tudom, mennyire átgondolt, engem erről nem tájékoztattak, nem tudom, ez-e a jó taktika. Az elmúlt 25 évben is azt kellett megtapasztalnunk, hogy csodák nincsenek, minden eredményért meg kell küzdenünk, félúton a harcot nem szoktuk feladni. Ha a testületileg történő lemondás nyomásgyakorlásként hat, akkor szerintem rendben van, mivel azonban nem beszéltünk róla az érintett személyekkel, azt hiszem, hogy mindenkinek tudatában kell lennie: ha elindultunk ezen az úton, akkor végig kell mennünk, és végig is fogunk menni rajta. Mert van, amikor elbotlunk vagy elgáncsolnak, orra esünk, de minket arról ismernek, hogy minden pozícióból felállunk, és tovább megyünk. Itt is tovább fogunk menni, egy percig sem merülhet fel a kérdés, hogy a törvény alkalmazása elakadhat vagy az holtvágányra terelhető.”
Céljainkból semmit nem adtunk fel
Újabb újságírói kérdésre, ami az Erdélyi Magyar Néppárt azon vádjára vonatkozott, miszerint az RMDSZ kormányzati szerepvállalása miatt háttérbe szorul az autonómia kérdése, a szövetségi elnök pontosított: „Mint mindarról, amit az EMNP mond, erről is más a véleményem, mert ők nagyjából úgy vannak, mint Móricka az üstben. Nekik mindenről ugyanaz jut eszükbe: mivel eredményeket nem tudtak felmutatni, az erdélyi magyar közösség részéről nem kaptak támogatást, nyilatkozatokban élik ki magukat. Nyugdíjas korhoz néhányan úgy közelednek, hogy az elmúlt 25 esztendőben még semmit nem tudtak felmutatni, csak nyilatkozni tudtak. Ehhez nekik további jó munkát, jó egészséget kívánok. Ami az RMDSZ-t illeti, céljainkból semmit nem adtunk fel, az autonómia ügyét sem”.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Gyűlöletmentesen
Olvasom egy csütörtök délutáni RMDSZ-közleményben, hogy a szövetség csatlakozik a diszkriminációmentes kampányt célzó kezdeményezéshez, a főtitkár már alá is írta az erre vonatkozó dokumentumot.
Teljes mértékben egyetértek mind a Nyílt Társadalomért Alapítvány felhívásával, mind a hazai magyarság legnagyobb szervezetének csatlakozásával. Statisztikai kimutatások, felmérések e tekintetben nem állnak rendelkezésemre, de esküdni mernék, hogy a hazai polgárok nagy többsége olyan kampányt szeretne az egy hónap múlva esedékes európai parlamenti és a későbbi államelnök-választásra – még ha ezt nem is tudná szavakban megfogalmazni –, amely mentes a gyűlöletre való uszítástól, az erőszakos retorikától, a nemi-, etnikai- és vallási stb. hátrányos megkülönböztetéstől.
Mea maxima culpa, ha tévednék. Bár alig hiszem, hogy ezúttal melléfogtam volna.
A hatpontos felhívás lényegét az első paragrafus foglalja össze: a választási diskurzusokban, a kampányanyagokban ne alkalmazzanak olyan üzeneteket, nyilatkozatokat, képanyagot, amelyek faj, bőrszín, nemzetiség, vallási meggyőződés, életkor, szexuális irányultság vagy bármely más kritérium alapján megbélyegeznék a jelölteket.
Dicséretes, nemde?
Az erőszakmentesség, a törvényekben és pártszabályzatokban lefektetett elvek betartásának követelménye azonban többnyire a kicsik és gyengék jelszava, követelése. A „nagyok és erősek” maguk csinálják a törvényt – ha van elég erejük hozzá. Az erőszak, tudjuk a történelemből, sokszor vezetett eredményre, bár néha alkalmazóik belebuktak – de hát ez benne van a játékban.
A (hazai és külföldi) civilszervezetek e tekintetben általában megbízhatóak, a polgárok többnyire jó ügyek érdekében állnak össze. A jóhiszemű átlagpolgárnak mindig és mindenütt érdeke, hogy a társadalom, amelyben él, békés légkörben, a nép, a köz, az átlagpolgár javára működjön. Voltak azonban, s tartok tőle, vannak is más elvek alapján működő pártok. Amelyeknek, például, a legfőbb „érvük” (egyéb konstruktív elképzelésük nemigen lévén a társadalom kétségkívül szükséges jobbítására) a „magyar veszély” volt Romániára. Igaz, eddig nem értek el tartós sikert.
Ma délelőttig az 1990-ben alapított, mai formájában 1997 óta létező Nyílt Társadalomért Alapítvány honlapján mintegy negyedszáz civilszervezet csatlakozását számoltam össze. Közöttük, egyelőre egyetlen „nagy, jelentős” politikai párt sem szerepel.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

Csodavárás
Zavaró kettősség kap erőre az RMDSZ kommunikációjában: egyik pillanatban még életbevágóan fontos, hogy kormányon, illetve az Európai Parlamentben legyünk, ugyanakkor egyre többször halljuk, hogy sokra úgyse visszük.
A Szociáldemokrata Párttal kötött koalíció szükségességét hangoztató politikusaink ismét elővették a régi lemezt: ott kell lennünk, nem dönthetnek nélkülünk, mert ha nem szólhatunk bele, csakis roszszul sülhet el. „Amióta nem vagyunk kormányon, őrültebbnél őrültebb tervezetek jelennek meg, amelyek visszafordítanák, amit eddig elértünk” – magyarázta Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki szerint az erdélyi magyarok biztonságérzete erősebb, ha az RMDSZ kormányon van.
Szűk két hónap elteltével a visszafoglalt pozíciókból érkező nyilatkozatok már „árnyaltabb” képet adnak: hihetetlen erőfeszítés betartatni az ígéreteket, nincsenek illúzióink, ne várjunk csodát. Ugyanez most a helyzet az EP-kampányban is: számtalanszor hallottuk, hogy az elmondhatatlanul fontos választások a jelenünkről és a jövőnkről szólnak, de most már azt is hozzáteszik, ez sem csodafegyver.
Nem azzal van a baj, hogy mindez nem igaz. Ott a probléma, hogy az efféle kortesbeszédek csupán egyetlen célt szolgálnak: semmit ne lehessen számon kérni képviselőinken. Mert előre leszögezett, határidős célok nélkül konkrét elvárások sincsenek, mindent el lehet maszatolni, aztán ha valami jó is kibukik, azt hosszasan lehet fényezni. A legfőbb üzenet: szavazzatok, hogy ott legyünk. Aztán hogy ott mit csinálunk? Hát annyit, amennyit lehet, majd csak lesz valahogy.
A háromlábú székét – az önkormányzati, a parlamenti és a brüsszeli képviseletet – foggal-körömmel őrző RMDSZ elnöke a hétvégén kijelentette: annyian vagyunk, ahányan szavazunk, annak a szava számít, aki elmegy szavazni.
Talán ha az a több százezer, sokszorosan kiábrándult erdélyi magyar, akikről érdekképviseletünk következetesen nem akar tudomást venni, most kirúgná a szék egyik lábát, lenne akkora a pofára esés, hogy rohamosan fogyatkozó közösségünket a célok, az elvárások, a határidők, a jövőkép újratervezésére késztesse. Vagy ne várjunk csodát?
Páva Adorján. Krónika (Kolozsvár)

Könyvespolc – Látlelet egy ország üzemzavaráról
„A jelen a múlt műve. Románia a maga sajátos módján jött létre: ezért olyan, amilyen. Történelmét futtában átlapozva jellegzetes vonások hosszú sorát azonosíthatjuk, melyek többé-kevésbé távol állnak az európai „átlagléttől”, és amelyek maguk is ellentmondásos összefüggésekbe foglaltatnak. E (túlságosan is sok) sajátosság láncolatából jött létre a mai Románia. Egy ország, amely makacsul kitart másmilyensége mellett. Ez természetesen olykor sikert is jelent, nem pusztán beteljesületlenséget és üzemzavart. Csakhogy az a gond, hogy ami egy társadalomban nem működik, előbb-utóbb a szerkezet működő részét is elrontja.” Ezzel a gondolatsorral kezdi Lucian Boia Miért más Románia? (Koinónia, Kolozsvár, 2013) című esszékönyvének zárszavát.
Igen, az epilógust – és bátran vállalom ezt a látszólagos „fordítottságot”, nemcsak azért, mert a kötet fülszövegére is ez került, hanem mert a könyv szellemisége mindenféle hagyományosnak mondhatóval történő szakítást könnyen elbír.
Lucian Boia témamegközelítése ugyanis a legkevésbé hagyományosan román, abban az értelemben, amit az elsősorban sugárzott média napról napra nagyobb szelete sulykol(na) belénk a folytonosan emlegett primitív általánosítással, miszerint román minden és mindenki, aki/ami az ország határain belül „terem”.
Úgy látja – és ami ennél sokkal-sokkal dicséretesebb –, úgy is láttatja a mindennapjainkat kitöltő valóságot, ahogy azt általában mi, itt élő, ma már egyre többször bűnbaknak, idegen kenyérpusztítóknak, legjobb esetben szükséges rossznak elkönyvelt „kisebbségek” látjuk a minket körülvevő világot.
Nem csodálom, hogy megállapításai heves ellenérzést váltottak ki a művileg felturbózott, a piros-sárga-kéket fetisizáló, az országocska szeretgetését mindennapra megkövetelő megélhetési patrióták körében. Ki látná szívesen az egyre dagadó, a majdnem semmit egyre többször majdnem abszolút mindennek hazudó mítoszainak szilánkokra hullását a tiszta logika és tárgyilagosság egyszerű érveinek súlya alatt?!
A román történetírási kurzussal gyakorta szembeforduló történész a történelem áttekintésével kezdi érvelését, természetesen nem hazudva ki tudja mekkora nagy Romániát a középkori és újkori kis vazallus tartományok helyébe, de megmondja az igazat a 90 után egekig magasztalt világháborúk közötti, de különösöen a II. Károly irányította kurzusról is:
„Az 1938 februárja és 1940 szeptembere közötti királyi diktatúra meglepően könnyen bekövetkezett, ugyanolyan váratlanul és könnyedén fel is bomlott, mintha soha nem is létezett volna. A politikusok többsége, a megfelelő kivételektől – főképp Iuliu Maniutól és néhány, a régi gárdához tartozó vezetőtől – eltekintve, liberálisok, nemzeti-parasztpártiak és mások rendkívül fesztelenül tértek át az új egypártrendszerre (Nemzeti Újjászületés Frontja). Még a polgári öltözéküket is levetették, hogy kevélyen a Front egyenruháját öltsék magukra.
Mi lehet nevetségesebb, mint amikor Nicolae Iorga egy ilyen maskarában tündököl, ő, aki egész életében akár túlzottan is előtérbe helyezte személyiségét és méltóságát? Ekkor derült ki, milyen könnyen be lehet Romániában vezetni egy diktatúrát, jóval könnyebben, mint tisztességes és felelős demokráciát gyakorolni. Nagyon látványos volt az intellektuális elit átállása is. Leginkább az írók (a reprezentatív szerzők többsége) dicsőítik szüntelen a királyt és annak a »nemzeti újjászületést« szolgáló rezsimjét. Senki sem kötelezte őket erre. Vajon »ősi« reflex lett volna?”
Az említett időszak párhuzamait az azt megelőző és egészen a máig nyúló politikai-közéleti megnyilvánulásokkal a szerző természetesen nem rejti véka alá, nem bízza az olvasó intuíciójára, hanem szakszerűen okadatolja. Beszél Alexandu Ioan Cuza államcsínyt közelítő reformintézkedéseiről csakúgy, mint az utóbbi két évtized mondhatni követhetetlen átmászkálásairól egyik pártból a másikba, illetve arról, mennyire jellemző manapság is az ideológiai beazonosíthatatlanság, a baloldalon elalvás, jobboldalon ébredés, a különböző hazamentő pártlogók mögé bújó opportunizmus, hatalomközelbe kúszás.
Erre a fejlettebb államokhoz képest valóban nyilvánvaló „másságra” Lucian Boia szintén egyszerű magyarázatot talál: a külvárosi bunkóság, a mahala stílusjegyeit, más szóval az általános és a politikai műveltség nagyfokú hiányát. „Itt egy megkerülhetetlen, és sajnos megoldhatatlan kérdéssel szembesülünk. Bármilyen lentről is indulna egy ember, saját érdemeinek köszönhetően a legmagasabb csúcsra is feljuthat.
Ám egy társadalmi kategóriának nincs esélye hirtelen átváltozni. Főleg így, hogy nem állt előtte a valódi elit példaképe, és a »kulturalizálódási« folyamat a zárt kommunista rendszerben zajlott, a maga óhatatlan torzulásaival és hiányosságaival. Idővel természetesen új nemzedékek jelentek meg, de ennek a szociokulturális bukfencnek ma is meglátszanak a nyomai. Röviden szólva, a román elit egy nagy keverék. Bárki láthatja, hogyan néz ki az ország politikai osztálya, ha az élő közvetítéseket követi a tévében. Sok politikus a legjobb jóindulattal sem nevezhető pallérozottnak, ami pedig az intellektuális szintet illeti...”
A szerzőnek ez a megállapítása semmiféle magyarázatra, különösen magyarázkodásra nem szorul. A magam részéről esetleg még azt tenném hozzá, hogy a politikai pályával mostanában kacérkodni kezdő ifjak számára valami úton-módon kötelezővé tenném ennek a könyvnek az olvasását és akár szűzbeszédként való ismertetését is. Végezetül külön szeretném méltatni Rostás-Péter István fordítását: telitalálatnak tartom, ahogy sikerült a magyar olvasóhoz közel hoznia a miénktől inkább különböző, mint hasonló esszé-pamflet szövegalkotást, anélkül, hogy torzult vagy elidegenedett volna az eredeti írás nagyszerű gondolati-stiláris ívelése.
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)

Kinek hatalom a tudás?
Mit ér a kormányzás, ha nem boldogít, illetve ha csak kevesek hasznát, kényelmét szolgálja? Elegendő-e, ha csak a rossz elhárítására alkalmas, előrelépést alig hoz, ugyanazok a tehetetlen csaták követik egymást közösségünk számára létfontosságú kérdésekben, mint amikor ellenzékből kínlódott az RMDSZ?
Az elmúlt héten több esemény is rávilágított: fabatkát sem ér a szociáldemokratákkal kötött paktum, az írásba foglalt ígéret. A marosvásárhelyi orvosi egyetem (fotó) ügye ismét holtpontra jutott, hiába kormányzati egyezség, törvény, európai elvárás és szokásrend, nem akarják, nem engedik a magyar kar létrehozatalát, a magyar oktatók pedig elkeseredettségükben, tehetetlenségükben lemondtak vezető tisztségeikből. Évek óta tartó állóháborút kellett volna lezárni, ám a helyszínre küldött miniszter nem megoldást kínált, nem közvetített a felek között, hanem a magyar oktatás hátrányairól győzködte a magyar diákokat. Ismét előkerülnek hát a demagóg, buta érvek a románul nem tudó magyar orvosokról, kik ellepik majd a romániai kórházakat, és nyelvtudás hiányában román pácienseiket halára ítélik, akik el sem tudnak majd helyezkedni e kies hazában. Senki nem aggódik azonban az ország hivatalos nyelvét alig ismerő magyar betegekért, azokért a diákokért, majdani orvosokért, kik anyanyelvükön tanulnának, hisz oly sokszor, oly sok formában elhangzott, joguk van ehhez. És az RMDSZ vezetői tehetetlenül szemlélik a történéseket a különböző kormányhivatalok bársonyszékeiből.
Bombaként robbant az a hír is, hogy az egy héttel ezelőtt meghirdetett tankönyvliciten olyan feltételeket szabott a minisztérium, melyek elrettenthetik a magyar kiadókat, minden könyvet le kellene fordítani románra, ám ennek többletköltségét nem vállalja a szaktárca és az amúgy is igen szűkre szabott pénzügyi keret, no meg az idő hiánya lehetetlen helyzetbe hozza a vállalkozó tankönyvírókat, kiadókat. Hiába a magyar államtitkár (évek óta, nemcsak most, az újabb kormányra lépés után), mint oly sokszor, most is legfeljebb a tűzoltásra vállalkozik, utólag próbálja elsimítani az igazságtalanságot, és ígérget, hogy minden megoldódik. Tette ezt már többször, kevés sikerrel. Sok éve életbe lépett az oktatási törvény, ám mai napig nem oldódott meg, hogy a magyar gyermekeket alternatív módszerek, tanterv szerint tanítsák az állam nyelvére, az RMDSZ-es Király András ezt legfeljebb a két év múlva esedékes tanévben látja lehetségesnek, akkor is csak a kezdő osztályok számára.
Válságban, nagyon mély szinten a román oktatási rendszer, és a szakemberek sorra kongatják a vészharangokat, hogy ezen belül a magyar még gyengébben teljesít, ezt mutatják az eredmények. Kiderült az is, még a törvény adta lehetőségekkel sem éltek oktatáspolitikusaink, nem alakítottak ki háttérintézményeket, nem dolgoztak ki stratégiát, még azt sem próbálták elérni, hogy a nagy európai Pisa-felmérésben külön elemezzék a magyar iskolák, diákok teljesítményét, pedig erre ily nagy létszámú kisebbség esetében lehetőség lett volna, ha van, ki megfogalmazza az igényt. Nem volt, úgy tűnik, senki nem ismeri fel az oktatás jelentőségét, hogy nem elegendő jogszabályba iktatni soha meg nem valósuló tételeket, többre van szükség, mert szaporodik az áldozati nemzedékek sora, és lassan már nemcsak egyetemre, de középiskolába is Magyarországra készülnek a tehetségesebb gyermekek. S nem nehéz kitalálni, közülük hányan térnek majd haza. Hiába hát ama mondás, miszerint kisebbségi létbe szorulva a tudás lehet a legnagyobb hatalmunk, ha az iskolapadokat koptató ifjú nemzedék azt látja, hogy a döntéshozó helyzetbe került vezetők számára az oktatás sokadrangú kérdés, majd negyedszázad alatt sem sikerült olyan szakértőcsoportokat kialakítani, melyek a helyzet javításáért tudnának, akarnának tenni, s ha mégis születik egy-egy tudományos dokumentum, a politikum érdektelensége miatt eltűnik a süllyesztőben. Amíg szolgalelkű pártkatonák kerülnek döntő pozíciókba, és a pályán kívülre rekedt valós szakértők hangját senki nem hallja, amíg nem ismerik fel a magyar vezetők e kérdés valós súlyát, addig csúszunk lefelé a lejtőn, gyorsabban, mint a román tanügyi rendszer egésze. Nagy árat fizetünk majd érte, amikor újabb évek múltán kiderül: eltűnőben az erdélyi magyar szürkeállomány, nincs már, ki értéket, jövőt teremtsen. Kormányon vagy azon kívül ezt a vészes folyamatot kellene felismerni, megfordítani. Ha nem sikerül, minden egyéb értelmét veszíti.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar iskolát akarnak
Fenyegetettséget jelentene a magyar közösség számára, ha szétszakítanák a jelenleg egy épületbe járó magyar iskolaközösséget – vélik Balánbányán. A magyar szülők és pedagógusok szeretnék, ha a magyar diákok egy helyen maradnának, ezért kisebbségi magyar iskola létrehozását kezdeményezték.
Drámai hangú nyílt levélben fordult a nyilvánossághoz Vermesser Levente, a balánbányai 1-es számú általános iskola magyar szakos tanára. „Magyar iskolát kérünk Balánbányán. Abban az épületben, amit apáink és nagyapáink építettek. Ehhez kérjük az Önök támogatását is, tisztelt Olvasók. Szívdobogással, jó szóval, mert ez a legtöbb, amit kérhetünk. Mert kétezer ember úgy döntött, csekélyben is lehet nagy a kezdet. Mert Balánbánya magyarsága úgy döntött, amíg lehet, írjuk és mondjuk el magyarul is azt: Nagyhagymás, Öcsém, Egyeskő. És a város német neve, a Kupferwergberk, a román neve, Bălan mellett, amíg lehet, mondjuk és írjuk le magyarul: Balánbánya. És amíg lehet, mondjuk és írjuk magyarul: édesanyám, édesapám, gyermekem, családom, Istenem. Mi döntöttünk. Kérjük, segítsenek a fiatalokon, gyermekeinken és a hetvenéves nénin, hogy a végvár talpon maradjon” – fogalmazta meg a pedagógus.
Két jogi személyiségű iskola
A balánbányai iskolahálózat egy 16 ezer lakosú város kiszolgálására épült, az 1-es számú Általános Iskolában ezer gyerek tanult valamikor, a Geo Bogza Általános Iskolában pedig több mint ezer – idézte fel a levél közzététele nyomán tett balánbányai látogatásunkon Brezovszky György, a város polgármestere.
Ehhez képest most összesen 488 gyermek van a két általános iskolában, a magyar tagozaton ősztől 109 gyerek lesz, jelenleg hattól 17-ig terjed az osztálylétszám. Az 1-es számú Általános Iskolába jár jelenleg az összes magyar osztály és néhány román tannyelvű, a Geo Bogza Általános Iskola pedig teljesen román tannyelvű. Néhány hónapja a gyermeklétszám csökkenése miatt és a fenntarthatóság érdekében az önkormányzat úgy döntött, ősztől egy jogi személyiségű iskolává olvasztja össze a két általános iskolát, egy másik jogi személyiségű tanintézetet pedig a szakközépiskola alkot majd a két óvodával összevonva.
Szétmorzsolódástól tartanak
Bár azt ígérték, hogy a magyar osztályok az összevonás után is a helyükön maradhatnak, a húsvéti vakáció után arról értesültek, hogy a felső tagozatos magyar diákokat ősztől a Geo Bogza Általános Iskolába akarják átvinni – ismertette Orbán Loránd történelem és Vermesser Levente magyar szakos tanár azt, hogy mi volt „az utolsó csepp a pohárban”, mi váltotta ki a szülők és a magyar közösség felháborodását.
Nem szeretnénk, ha a gyerekek egy része a másik iskolába járna, az egyes iskolában egyben van a magyar közösség, a tanintézet szellemi központként is működik – fejtették ki. Úgy látják, a magyar gyerekek két iskolába való szétosztása folyamatos fenyegetettséget jelent majd a balánbányai magyar közösség szétdarabolására és felmorzsolására.
Különálló kisebbségi iskola
Az ősztől létrejövő összevont általános iskola osztályainak átrendezése kapcsán több találkozó lezajlott már, amint hallottuk, ezek egy része indulatoktól sem volt mentes. Az egyesülő két iskola szülői bizottságai is találkoztak, ott hangzott el az, ami aztán kezdeményezéssé konkretizálódott, hogy hozzon létre magyar iskolát a közösség. Utánanéztek, és a tanügyi törvény lehetőséget biztosít kisebbségi iskola létrehozására, ezért el is kezdték ennek érdekében az aláírásgyűjtést. Addig is, amíg az elképzelés megvalósulhat, azt szeretnék, hogy a magyar gyerekeket ne vigyék el jelenlegi helyükről – mondta el a két pedagógus. „Nem harcolni, építkezni akarunk” – szögezték le.
„Ha a törvény lehetőséget ad rá, miért ne?”
Nem zárkózik el egy kisebbségi iskola létrehozásának lehetőségétől Brezovszky György, Balánbánya polgármestere. Elmondta, a kisebbségi iskola óvodától középiskoláig ad helyet a gyerekeknek, és a fejkvóta keretében valamennyi plusz finanszírozás is jár az ilyen típusú tanintézeteknek. Ugyanakkor figyelmeztetett, az önkormányzatnak nincs pénze arra, hogy jelentősen kipótolja a fejkvóta alapján járó finanszírozást, ezért a gazdasági oldalát is meg kell fontolni a kezdeményezésnek. Azzal kapcsolatosan, hogy a magyar osztályokat addig se helyezzék át, a polgármester azt mondta, az iskola vezetősége kell döntsön erről.
Szükségtelen, érzékeny helyzet alakul ki
A kisebbségi magyar iskola az egyetlen megoldás arra, hogy el legyen rendezve a magyar gyerekek sorsa és hogy ne legyenek magyar és román összezördülések ezen a téren – mondta el a kezdeményezést szülőként támogató Sándor Csaba Lajos koreográfus, az Ördögborda néptáncegyüttes vezetője. „Mi a közösséget elsősorban nyelvi közösségben látjuk, és nem akarjuk kitenni magunkat annak, hogy ezt szétforgácsolják” – magyarázta. Ugyanakkor szülőként tart attól, hogy gyermeke román többségű iskolába járjon. Elhangzottak érvek, miszerint a román gyerekekkel egy iskolában könnyebben megtanulnak románul a magyar gyerekek is – ez véleménye szerint azért nem állja meg a helyét, mert a balánbányai gyerekek többsége a játszótársai körében úgyis elsajátítja a nyelvet.
Gazdasági és oktatási szempontokat tartottak szem előtt
Gazdasági és oktatásszervezési szempontok alapján tervezték meg az osztályok átszervezését az ősztől létrejövő összevont általános iskolában – mondta el mindkét, még különálló általános iskola igazgatója.
Az 1-es számú tanintézet vezetője, Hada János rámutatott, jó állapotban, de rossz anyagi helyzetben vannak a helyi iskolák, ezért olyan megoldást kerestek, amellyel benépesítik mindenik iskolaépületet és egy váltásban tudnak járni a gyerekek, az 1-es iskolában ugyanis jelenleg két váltás van. Így az a terv született, hogy az 1-es iskola épületébe kerüljenek ősztől a magyar és a román elemi osztályok, a Gego Bogza iskola egyik szárnyában maradjanak a step by step módszerrel tanuló román elemi osztályok, ezen iskola másik szárnyába kerülne az összes felső tagozatos osztály – részletezte az igazgató.
Liliana Tîrnaucă, a Geo Bogza igazgatója még azt mondta el, több tanárnak katedrakiegészítése van náluk, így az órarend és a pedagógusok szempontjából is egyszerűbb lenne, ha a felső tagozatosok egy helyen lennének. Nem játszottak szerepet nemzetiségi szempontok az osztályok átrendezésének megtervezésekor – szögezte le Liliana Tîrnaucă is, aki ennek alátámasztására azt mondta, gyermekei beszélnek magyarul, iskolájukban pedig opcionális tantárgyként a román gyerekek is választhatják a magyart. Az igazgató úgy tudja, sok az olyan magyar szülő is, aki nem ellenezné, hogy a felső tagozatosok egy helyre járjanak a román gyerekekkel.
Hada János a kisebbségi iskola ügyéről azt gondolja, hogy el lehet azt közben indítani, az osztályok áthelyezéséről pedig az a véleménye, hogy erről még tárgyalni kell és kész közvetíteni ez ügyben. Az átrendezésről a végső döntést az iskola vezetőtanácsának kell meghoznia.
„Helyi szinten kell döntést hozni”
Nem fogják elbotlasztani, ha kapnak egy ilyen önkormányzati döntést – mondta a kisebbségi iskola létrehozása kapcsán Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője. Bár a szív azt mondaná, hozzák létre, a gazdasági szempontokat tekintve elég rizikósnak látszik az elképzelés – tette hozzá. Rámutatott, a fejkvóta alapú finanszírozással azok az iskolák jönnek ki jól, ahol ötszáz körüli a létszám, és bár kisebbségi iskola esetén van kiegészítő finanszírozás, egy ilyen tanintézetnek így is gondjai lehetnek – vélte a főtanfelügyelő. Leszögezte, egy iskola létrehozásáról a helyi önkormányzat kell döntést hozzon, és ugyancsak az kell vállalja, hogy kiegészítő finanszírozást nyújt, ha szükséges.
R. Kiss Edit. Székelyhon.ro

A román nemzeti ünnepen tüntetne az MPP
Autonómiatüntetést szervezne Sepsiszentgyörgyön december 1-jén a Magyar Polgári Párt (MPP) – jelentette be kedden Kulcsár Terza József.
A szervezet Kovászna megyei elnöke (képünkön) közölte, pártja engedélyt kért a sepsiszentgyörgyi önkormányzattól arra, hogy Románia nemzeti ünnepén 11 és 15 óra között a Mihai Viteazul téren – a sepsiszentgyörgyi román közösség szimbolikus terén – felvonulást szervezzenek, melynek keretében emlékeztetni szeretnének az 1918. december 1-jén Gyulafehérváron elfogadott kiáltványban a nemzeti kisebbségek számára megfogalmazott ígéretekre.
Emlékeztetett: a gyulafehérvári nagygyűlésen közfelkiáltással elfogadott dokumentum autonómiát és anyanyelvi ügyintézést, igazságszolgáltatást ígér az erdélyi nemzeti kisebbségeknek „Nem akarjuk megsérteni a Székelyföldön élő románokat, de az nincs rendben, hogy mi mindig hallgatunk, szenvedünk, mások pedig röhögnek rajtunk” – mondta Kulcsár Terza, aki szerint ezzel a lépéssel kivédik, hogy december elsején a magyarellenes Új Jobboldal (Noua Dreaptă) provokáljon Sepsiszentgyörgyön.
Az MPP egyébként feljelentette Területi Közrendészeti Hatóságnál (ATOP) az Új Jobboldalt a tavalyi december elsejei felvonulásuk miatt, a napokban azonban azt a választ kapták, hogy a csendőrség és a rendőrség értékelése szerint nem történt rendbontás. Amint arról beszámoltunk, tavaly a román nemzeti ünnepen csendőrkordonnal kellett szétválasztani a szélsőséges román ifjúsági szervezet tagjait és az ellenük tüntető magyar fiatalok csoportját.
A politikus továbbá emlékeztetett, a brassói táblabíróság ítélete értelmében a polgármesteri hivatal el kell távolítsa az Erzsébet parkban tavaly június 4-én, a trianoni megemlékezésen az MPP által felvont székely zászlót. „Felháborítónak tartom a döntést, Románia európai uniós tagállam, de nem tiszteli az alapvető emberi jogokat. Brüsszelben, Strasbourgban senkit nem zavar a székely zászló, itt pedig a parkban sem engedélyezik a lobogó felvonását” – mutatott rá Kulcsár Terza József.
Bíró Blanka. Székelyhon.ro

A politikusok tiltakozzanak, hogy oktatóink taníthassanak!
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának ügye 25 éves szomorú évfordulóhoz közeledik.
Gyakorlatilag a legrégebbi konkrét jogsérelmi esete erdélyi magyar nemzeti közösségünknek, hiszen az 1990. februári, a magyar oktatás egészéért szervezett gyertyás tüntetés után márciusban – ugyancsak a minisztérium és a kormány képviselőivel folytatott tárgyalások eredménytelenségét követően – a magyar orvostanhallgatók ülősztrájkja nyitotta meg azt a tiltakozássorozatot, amely különböző intenzitással azóta is folyamatosan tart.
A körülmények merőben különböznek: míg 1990-ben, a decemberi eseményeket követő euforikus hangulatban, de egy változatlan és előnytelen törvényi környezetben fogalmazódtak meg azok a jogos követelések, amelyek a magyar orvosi oktatás látható elsorvasztását voltak hivatottak megakadályozni, addig ma egy három éve érvényben levő új tanügyi törvény konkrét előírásait kellene érvényesíteni. Egy dolog viszont közös: az egyetem román többségű vezetősége – a szakminisztérium nyilvánvaló cinkosságával – ellenáll, és folyamatosan odázza a magyar oktatás önálló struktúráinak a kialakítását. Az időhúzás ténye egyértelmű: a 2011 elején elfogadott oktatási törvény 6 hónapot ír elő az új magyar főtanszékek felállítására; miután az egyetemen nem történik előrelépés, 2012 tavaszán az Ungureanu-kabinet kormányhatározattal magyar kar felállításáról dönt (ami amúgy gyakorlatban nehezen lett volna kivitelezhető) – ez később jó ürügy a kormánybuktatásra; 2012. szeptemberében az új kormányfő, Victor Ponta jelenlétében, a tanügyminiszter vezette küldöttség az egyetem román és magyar képviselőivel egy 7 pontos ütemtervben egyezik meg, amit pár napra rá az egyetem szenátusa jóváhagy; 2013-ban az esedékes egyetemi akkreditáció utánra halasztják a magyar főtanszékek megalakítását (ami utolsó, de leglényegesebb pontként szerepel a megegyezésben); 2013. novemberében lezárul az akkreditációs folyamat, amelynek során a magyar oktatási program is végleges akkreditációt nyer – ezt később az egyetem rektora csúsztatva ideiglenesnek nevezi, pedig csak egy 1 éven belüli monitoring-kötelezettséget írnak elő; 2014. március 20-án az egyetem szenátusa újabb egy évvel halasztja el a magyar főtanszékek megalakítását, ami a legfontosabb problémát, a magyar alsó szintű egyetemi oktatók (gyakornokok, tanársegédek) hiányát továbbra sem oldja meg, sőt a helyzet súlyosbodik.
Így teljesen érthető a magyar kinevezett egyetemi vezetők pénteki tiltakozó lemondása, illetve a választott tisztségviselők előrevetített bojkottja. Jogosan érzik úgy, hogy kimerítették a rendelkezésükre álló lehetőségeket a helyzet megoldására. Ők mondanak le, ha mások ezt nem teszik.
Az Erdélyi Magyar Néppárt maradéktalanul egyetért és együtt érez a tiltakozókkal, és erre szólítja fel Erdély egész magyar közösségét: a legváltozatosabb formákkal fejezzék ki szolidaritásukat a MOGYE magyar oktatóival és hallgatóival. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet arra a paradox „szerepcserére”, amelynek tanúi vagyunk. Ugyanis az egyetem adminisztratív vezető testületeiben résztvevő oktatók fő feladata az oktatás megfelelő minőségének biztosítása lenne. A törvény előírásainak betartásáért a kormány és annak szaktárcája az elsődleges felelős, amelynek tagjaiként az RMDSZ tisztségviselőinek kellene elsősorban tiltakozniuk, akár lemondással is, ha más eszközük nincs. Mivel a közel 20 évi kormányzás alatt nem sikerült „tárgyalásos” úton rendezni az – autonómiaharcunk szempontjából már szimbolikussá vált – magyar orvosképzés kérdését, úgy gondoljuk, itt az ideje más módszerekkel fellépni törvényes jogaink érvényesítéséért. Nincsenek illúzióink a kormány, vagy legalább a „tehetetlen” felsőoktatásért felelős miniszter lemondását illetően, pedig ez egy normálisan működő jogállamban egyértelműen elvárható lenne. Az Európai Parlamentbe készülő érdekvédelmi szervezetünktől viszont elvárhatjuk a határozott fellépést. Ezúton lemondásra szólítjuk fel Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest és Király András oktatási államtitkárt, amennyiben másként nem képesek záros határidőn belül érvényt szerezni a magyar közösség jogának és törvényes követelésének és nem alakulnak meg a magyar főtanszékek a MOGYE-n.
Eleget vártunk 25 évig. Itt az idő a határozott fellépésre.
Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Választmányának elnöke. Nyugati Jelen (Arad)

Módosult a beiskolázási terv
Amint az várható volt, a kormány elfogadta a 2014-2015-ös tanévre érvényes beiskolázási tervet. Több szakiskolai és líceum utáni szakosztály indul, kevesebb lesz az elméleti líceumi helyek száma.
A kormány által elfogadott, a 2014-2015-ös tanévre érvényes beiskolázási terv értelmében országos szinten húszezerrel csökken a gimnáziumi és líceumi helyek száma, ugyanakkor harmincezerrel növelték a szakiskolai és ötezerrel a líceum utáni szakoktatási helyek számát. A módosítás hivatalos indoklása szerint ezzel kívánja a kormány biztosítani azt, hogy minden fiatal megtalálja neki megfelelő oktatási formát. Az egyetemi és egyetem utáni képzésre biztosított helyek számát nem módosították, vagyis a következő tanévben összesen 62.400 államilag támogatott hely lesz az egyetemi alapképzésben, 35.600 a mesterképzőkön és háromezer a doktoriskolákban.
A katonai felsőoktatásban 1233 hely lesz alapképzésen és 413 a doktorképzésben. A Moldovai Köztársaság román nemzetiségű diákjainak, valamint a diaszpórában élő román diákoknak a 2014-2015-ös tanévben 1800 helyet tartanak fenn az egyetem előtti oktatásban, 3.705 helyet az egyetemi alapképzésen, 1.070 helyet a mesterképzésen és 170 helyet a doktorátuson.
Megyei beiskolázási terv
Kéry Hajnal, Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes lapunk kérdéseire válaszolva elmondta, hogy még mindig nem érkezett meg Bukarestből a beiskolázási terv Bihar megyére vonatkozó része, így még mindig nem tudni, mit hagytak jóvá, és mit utasítottak el a Biharból felterjesztett kérések közül. Mindazonáltal az említett módosítás várhatóan nem fogja számottevően befolyásolni a Bihar megyei beiskolázási terveket, ezen belül a magyar tannyelvű oktatást sem, tette hozz. A főtanfelügyelő-helyettes tudatta, hogy a Bihar megyei tanfelügyelőség a szakoktatásban magyar tagozaton tíz kilencedik és négy tizedik osztály jóváhagyását kérte, amelyek 392 helyet foglalnak magukban. Magyar szakosztály indul várhatóan a nagyváradi Mihai Viteazul Műszaki Kollégiumban (szakács), az Andrei Șaguna Műszaki Kollégiumban (autószerelő; villanyszerelő – kisfeszültségű hálózatok karbantartására), az érmihályfalvi 1. Számú Mezőgazdasági Kollégiumban (mezőgazdasági gépész; kertész; kereskedő – elárusító), a nagykágyai 1. Számú Szakközépiskolában (mezőgazdasági gépész; kőműves, kőfaragó, vakoló; pék, cukrász, tésztanemű készítő), a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági Szakközépiskolában (kertész) és a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceumban (víz- és gázvezetékszerelő). Az elméleti középiskolai oktatás terén Bihar megye harmincegy magyar tannyelvű kilencedik osztály beindítását kérte.
Ezekben az osztályokban 868 fiatal tanulhat majd. Bihar megyében várhatóan tizenhárom tanintézményben folyik majd magyar nyelvű elméleti középiskolai oktatás.
Módosult a rendszer
Kéry Hajnal kifejtette: a beiskolázási terv módosításának egyik oka, hogy megváltozott maga az oktatási rendszer. Míg korábban a diákok beiratkoztak egy líceumi osztályba, majd a kilencedik osztály elvégzése után átiratkozhattak szakoktatásba, addig az idén már közvetlenül a szakiskolába iratkozhattak be a gyerekek, akik három éves képzés után szakvizsgát tesznek. Ennek a három évnek az elvégzése után nincs érettségi vizsga, viszont a szakképesítés megszerzése után a diák beiratkozhat a tizenegyedik osztályba, és két tanév elvégzése után leérettségizhet. Így bár egy évvel meghosszabbodik a tanulói évek száma, de a fiatal az érettségi diploma mellé egy szakmát is kap a kezébe – fejtette ki Kéry Hajnal.
Mivel tehát sok gyerek immár egyenesen szakiskolába jelentkezik, ezért értelemszerűen meg kell szüntetni bizonyos számú helyet az elméleti oktatásban, magyarázta Kéry Hajnal. A líceum utáni oktatás valamelyest a fordítottja a szakoktatásnak, ti. ebben az esetben a diák elvégez egy elméleti líceumot, és érettségi után vesz részt egy három éves szakoktatásban. Mint Kéry Hajnaltól megtudtuk, ilyen típusú oktatási formában meglehetősen kevés lehetőség van Bihar megyében magyarul tanulni.
Pap István
erdon.ro. Erdély.ma

Ma nyílik Sepsiszentgyörgyön a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékháza
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? Mért nem várta csendben a végét? Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.” Márai Sándor: Mennyből az angyal A kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére Sepsiszentgyörgyön ma olyan emlékházat avatunk és nyitunk meg, amely méltó társintézménye – és nem konkurense! – a máramarosszigeti Kommunizmus Áldozatai Emlékházának és Kutatási Központjának, a budapesti Terror Házának.
Becslések és hozzávetőleges számítások szerint 1945 és 1989 között mintegy kétmillió állampolgárt hurcolt meg a román kommunista diktatúra. Kétmillió ember szenvedett a román gulágokon, a negyven politikai börtönben, a „halál csatornájaként” emlegetett Duna-csatornánál, a poklok poklaként emlegetett Duna-deltai megsemmisítő munkatáborokban, a közbűntényesek számára fenntartott, valójában szigorított fegyházakká változtatott büntetés-végrehajtási intézményekben. A kommunista hatalomátvétel után a leghírhedtebb hazai börtönökbe zárt politikai és szellemi – valójában lefejezett – elitet, a kuláklisták barbár kegyetlenséggel agyonlőtt vagy teljesen kisemmizett, földönfutóvá tett, öngyilkosságba kergetett több tízezer áldozatát, s az osztályellenségnek kikiáltott, ezáltal fizikai megsemmisítésre ítélt arisztokratákat, földbirtokosokat szintén joggal tekintjük a kommunizmus áldozatainak.
Fájdalmas számok
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulás, majd a forradalom leverése kiváló ürügyet jelentett a desztálinizációt csak mímelő román kommunista diktatúra számára a példátlan retorzióra. 1950 és 1968. március 31-e között 91 333 személyt tartóztattak le, közülük 73 636 gyanúsítottat állítottak hadbíróság elé. Rajtuk kívül adminisztratív büntetéssel további 25 740 személyt internáltak különböző munkatáborokba, megsemmisítő munkatelepekre. 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjszakával kezdődően 60 000 állampolgár számára jelöltek ki kényszerlakhelyet. A magyar forradalom hatását a letartóztatási hullám fokozására a következő adatok bizonyítják: 1956 és 1962 között összesen 24 629 személyt tartóztattak le, a csúcsot 1959 jelentette, amikorra felgöngyölítették a szervezkedések és szervezkedési kísérletek döntő többségét, 8910 embert. 1950 és 1968. március 31-e között 129 személyt ítéltek halálra, közülük 34 legionárius, 10 egykori történelmi pártok tagja, 84 más kategóriájú és büntetlen előéletű. A kivégzésekről nincsenek pontos adataink. 1958-ban például az adatok szerint 34 halálos ítéletet hajtottak végre, ám a tényleges szám ennél jóval magasabb, hiszen a Szoboszlai Aladár római katolikus pap nevével fémjelzett per tíz kivégzett áldozata közül a kimutatás csak három nevet említ, az érmihályfalvi csoportból kivégzett Sass Kálmán református lelkészt és dr. Hollós István hadbíró századost meg sem említik. 1957 és 1959 között 9959 elmarasztaló, azaz börtönbüntetéssel végződő ítéletet hirdettek ki, 45 személyt végeztek ki, 139 személy hunyt el a vallatások, illetve a börtönbeli kínzások, szenvedések nyomán. A túlélők visszaemlékezése szerint a romániai politikai börtönökben az életkörülmények a szovjet gulágokon megtapasztalt állapotoknál is rosszabbak voltak. A hírhedt szovjet hadifogságból – ki tudja, hány tetvetlenítés, költöztetés, testi motozás ellenére is – Zsigmond Ferenc, a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet főtitkára hazahozhatta az azóta könyv alakban is megjelent, szivarpapírra írt naplóját, a romániai börtönökből egyetlen feljegyzés, naplótöredék sem kerülhetett ki! Szerzőjét azonnal könyörtelenül agyonverték volna! Így csak a véges emberi memória, visszaemlékezések segítségével idézhetjük meg a romániai börtönök szadista, embertelen, minden abszurd drámán túlmutató világát.
Betartott ígéret
Tavaly a Sepsiszentgyörgyön felavatott emlékparkban a beszédek során ugyanolyan lelkesedéssel fogalmazódott meg az ígéret – mint 1848. november 16-án (más források szerint 23-án) Gábor Áron bejelentése, „Lészen ágyú!” –: egy év múlva olyan emlékházat avatunk, ahol a földbirtokosok, arisztokraták kényszerlakhelyre hurcolásától, az erőszakos kollektivizálástól, Márton Áron erdélyi római katolikus püspök golgotajárásától kezdve a mérhetetlen emberi szenvedés dokumentumai, tárgyi emlékei egy helyen láthatók, tanulmányozhatók, ahová összegyűjtjük az eltelt huszonhárom esztendő levéltári kutatásainak, dokumentumfilm-termésének eredményeit. Így kap történelmi hátszelet a Háromszék 1848–49-es önvédelmi harcára való hivatkozás: ahogyan a háromszéki székely-magyarok több évtizedes kitartó küzdelem után hazahozták Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyúját – a Székely Nemzeti Múzeum egyik páratlan értékű darabját –, ugyanúgy a sepsiszentgyörgyi Terror Házába gyűjtjük össze mindazt, amit Márai Sándor a világ bármely táján, bármely országában élő egyetemes magyarság nevében örök érvényűen így fogalmazott:
„Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.”
Ebben az emlékházban fogunk – a másik magyar költőóriást, Ady Endrét idézve – „összebújni, akik egymás ellen annyit vétkeztünk”! Áll az emlékpark, és ma megnyitjuk – talán nem is annyira nagy túlzással és sarkítva – „az emberi szenvedés és szabadság emlékházát”. Minderre azért kerülhetett sor, mert az egykori politikai elítélt, Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke mert merészet és nagyot álmodni, s városának vezetése azt támogatta. Budapesten a Terror Házánál, Máramarosszigeten a Börtön-Emlékmúzeumban, Bukarestben a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács levéltárában látványtervezők, muzeológusok, történészek sokasága szorgoskodott, hogy a 21. század követelményeihez igazodó modern és ugyanakkor sokkoló kiállítást varázsoljon a szétszórt dokumentumokból, tárgyi emlékekből. Török József – merjük kimondani! – sepsiszentgyörgyi hályogkovácsként érzett rá a hihetetlenül nagy feladat kihívásaira, hadakozott, kért, kilincselt, udvarolt – ahogy a pillanatnyi helyzet megkívánta –, hogy elkészüljön élete legfontosabb műve: előbb az emlékpark, most pedig az emlékház.
E sorok írója talán a legközelebbi szemtanúja, követője volt ennek a nem mindennapi közelharcnak, és már az ötlet megfogalmazásakor felajánlotta: az 1990 elején megkezdett, a romániai, erdélyi ötvenhattal kapcsolatos kutatásai során megtalált legfontosabb levéltári dokumentumok, periratok, a letartóztatáskor készült, az emberi megpróbáltatásokat mindennél hívebben tükröző fényképek, az ítéletek, a kivégzési jegyzőkönyvek itt kapjanak őrzési helyet. Ugyanezt tette a Bolyai Tudományegyetem második csoportjának perében kutakodó Benkő Levente publicista, Ioana Boca, a romániai egyetemi hallgatók 1956-os szervezkedéseit tanulmányozó bukaresti kutató és azok a még életben lévő egykori politikai foglyok, akik legféltettebb tárgyi emlékeiket küldték el a készülő emlékháznak. Furcsa paradoxona a múzeumszervezéseknek: a sajátos, „velünk ez is, az is megesett” erdélyi sors velejárójaként a budapesti Terror Háza valóban döbbenetes fotómontázsáról, a máramarosszigeti börtön-múzeum márvány emléktáblájáról fájdalmasan hiányzik a Romániában kivégzettek, a börtönökben agyonvertek, agyonkínzottak, a halálba kergetett erdélyi magyar politikai foglyok neve, adatai. Ezért döntöttünk Török Józseffel úgy: a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért, azok teljes mértékű felvállalásáért Romániában kivégzett tizenkét erdélyi, partiumi, bánsági magyar és két román neve mellett a sepsiszentgyörgyi emlékházban feltüntetjük a Budapesten kivégzett nyolc erdélyi származású magyar nevét és adatait is!
Beszélő tárgyak
Az emlékház pannói, bemutatott tárgyai, dokumentumai – mint cseppben a tengert – az egész véres, egyéni és közösségi drámákkal teli 20. század közepével kezdődő történelmet megidézik, kezdve a kötelező beszolgáltatásokkal, padlások lesöprésével, a hírhedt kuláklistákkal, folytatva a földbirtokosságnak mint rétegnek a fizikai megsemmisítését előirányzó, 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjszakára időzített deportálásával. Háromszék arisztokratáinak, földbirtokosainak is az embert próbáló szenvedés jutott osztályrészül: a kommunista diktatúra rájuk fogta, hogy az erőszakos kollektivizálás ellen ők lázították fel például a gidófalvi gazdaembereket, a karhatalomnak miattuk kellett erőszakot alkalmaznia. Büntetésképpen a sepsiszentgyörgyi kényszerlakhelyre hurcoltakat Dobrudzsa terméketlen, mocsaras területeire deportálták, ahol a földbe ásott kunyhókban, vályogházakban olyan méltósággal viselték a rájuk mért sorscsapásokat – többen közülük ott alusszák örök álmukat –, hogy a románság csodálatát is kivívták. Az elhurcolt háromszéki agrárszakemberek – köztük a drága emlékű dálnoki Beczásy Pista bácsi – honosították meg Dobrudzsában az addig ismeretlen krumplitermesztést.
Nem véletlen, hogy a sepsiszentgyörgyi emlékházban is méltó helyet és teret kapott a kisebbségi jogokért, minden kisebbség jogaiért, így az erdélyi magyar zsidóság deportálása ellen legkövetkezetesebben kiálló Márton Áron erdélyi római katolikus püspök golgotajárása. Nemcsak remélem, hanem biztosan tudom: a sepsiszentgyörgyi emlékház konferenciatermében is meghallgathatjuk a Kézdivásárhelyen 1968-ban született Msgr. dr. Kovács Gergely prelátus, a Kultúra Pápai Tanácsa irodavezetőjének, egyházjogásznak, Márton Áron boldoggá avatási ügye posztulátorának előadását, és megtekinthetjük Maksay Ágnesnek az 1980. szeptember 29-én, 84 éves korában elhunyt nagy püspök életútjáról készült dokumentumfilmjét. Különös ajándéka a kisebbségi sorsnak, hogy a 20. század magyar történelmében mindössze hárman tudták, meddig lehet elmenni a kompromisszumok megkötésében. Első helyen áll Márton Áron erdélyi római katolikus püspök, utána következik a mártírhalált halt felvidéki gróf Eszterházy János, aki a szlovák parlamentben egyedül szavazott a zsidó törvények és deportálások ellen, őket követi az ugyancsak erdélyi származású, Duna melléki református püspök, Ravasz László, a 20. század legnagyobb magyar gondolkodójának, Bibó Istvánnak az apósa. A mai nemzetiségi politikusok igazán tanulhatnának tőlük: a kompromisszumok kérdésében meddig lehet és kell elmenni! Belépve a sepsiszentgyörgyi emlékház belső termeibe, kibomlik előttünk az 1950-es évek második felének, végének, a hatvanas évek elejének, közepének teljes megtorló gépezete. Melyik politikai pert emeljem ki a hatvanegy szervezkedés és szervezkedési kísérlet közül? Hiszen a magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való azonosulásért – az egyetemes jogtörténet furcsa fintoraként! – még 1965-ben is ítéltek el erdélyi magyarokat. Köztük éppen a Török József nevével fémjelzett tizenkét tagú csoportot, amelynek tagjait 1965. november 13-a és december 28-a között tartóztatták le. Mindez azért is az egyetemes jogtörténet egyik legfurcsább paradoxona, mert miközben Nicolae Ceauşescu arról papolt, hogy Romániában nincsenek politikai foglyok, elítéltek – a leghírhedtebb romániai börtönök tele voltak politikai foglyokkal.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Cserbenhagyás
Furcsa azt hallani Kelemen Hunortól, hogy Mihnea Costoiu felsőoktatásért felelő tárca nélküli miniszter nem hagyta cserben a magyarságot, amikor nem tudta meggyőzni a MOGYE román vezetését a törvény betartásának szükségességéről, a magyar főtanszékek létrehozásáról. Costoiu ugyanis egyetlen percig sem keltette azt a benyomást, hogy meg akarta volna győzni a rektort vagy a szenátus elnökét a fentiekről. Lehet, hogy az RMDSZ csúcsvezetése számtalanszor átbeszélte a vásárhelyi egyetem ügyét a szóban forgó miniszterrel, azt is elhisszük, hogy gyakran egyeztetett, alkudozott az elmúlt három év során, sőt, azt is, hogy időnként meg is győzte a tárcavezetőt a törvény betartásának szükségességéről, de eredmény – mert eredményeket vár a közösség, nem végtelenségig tartó tárgyalásokat – az továbbra sincs. Nem sikerült megoldani a MOGYE magyar tagozatának problémáját, kudarcba fulladtak az egyeztetések, ezek után mi a garancia arra, hogy az elkövetkezőkben sikerül előrelépni ez ügyben? A Bukaresti Egyetem volt rektora, Costoiu miniszter erre semmi esetre sem lehet biztosíték, a tárca nélküli miniszter kijelentései egyértelműen erre utalnak.
Már az egyetem román és magyar vezetőivel való tárgyalásokat megelőzően, a Kultúrpalotában, az egyetemi konzorciumi szerződés aláírásakor Costoiu, röviden "Leo"-nak becézve Leonard Azamfirei professzort, megjegyezte, hogy régi barátság fűzi a MOGYE jelenlegi rektorához, majd az egyetemi autonómia elvének fontosságáról szónokolt, mintegy utalva arra, amit a későbbiekben a magyar főtanszékek megalakítása kapcsán is kifejtett: az egyetemi autonómia elvét a MOGYE esetében is feltétlenül tiszteletben kell tartani. Azon a sajtótájékoztatón, amelyen a MOGYE rektora közölte, hogy továbbra sem közeledtek az álláspontok a magyar főtanszékek ügyében, és a magyar tagozat képviselői bejelentették visszavonulásukat a vezetői ill. döntéshozói struktúrákból, a szóban forgó miniszter kimerítő előadást tartott arról, hogy az egyetemi autonómia jegyében a szenátus dönt a magyar főtanszékek megalakulásának a kérdésében, hogy a magyar tagozat akkreditációjával az oktatóhiány miatt komoly gondok vannak, ezért a jóváhagyás ideiglenes jellegű, akárcsak az angol tagozaté, hogy nem lehet magyarországi professzorokkal megoldani a tanítást, mert az orvosképzés nem levelező szakos oktatási forma stb. Hozzátette: ha a magyar főtanszékek meg is alakulnának, az sem biztosítana túl nagy mozgásteret a magyar tagozatnak, hiszen minden kérdésben végül is a szenátus dönt. Újságírói érdeklődésre, hogy kinek származna előnye a magyar főtanszékek létrehozásából, Costoiu azt mondta, a magyar hallgatóknak semmi esetre sem. Válaszával sejtette, hogy a történetben csupán a magyar professzorok személyes érdekei mentén folyik a harc a magyar képzésért.
A szemléletváltás is tetten érhető: míg korábban a MOGYE román vezetői a magyar végzősök hiányos román nyelvtudása, a román betegekkel való kommunikációs nehézségei miatt aggódtak, immár a konfliktus jogi úton történő megoldására összpontosítanak, bírósági döntésekkel támasztva alá vélt igazukat. A perek azonban nem zárultak le, talán korai az egyetem rektorának lelkesedése. Ne feledjük: két fontos ügy is a bukaresti táblabíróság előtt van: egyrészt a felsőoktatás minőségét ellenőrző ARACIS-nak a MOGYE chartájába is belefoglalt rendelkezését, hogy a pácienssel csak román nyelven beszélhetnek a magyar diákok, és ezért nem lehet magyar nyelvű a gyakorlati képzés, a felperesek, az RMOGYKE és az MMDSZ megtámadták, mint ahogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) többségi szavazattal elfogadott, a gyakorlati képzésben a román nyelv kizárólagos használatára vonatkozó határozatát is.
A miniszter marosvásárhelyi látogatása után talán már nem kérdés, hogy ki kit győzött meg a MOGYE-n. Ezért – Kelemen Hunorral ellentétben – úgy érezzük, a miniszter igenis cserbenhagyta a magyarságot, sőt, cserbenhagyta a törvényt, és az egyetemi autonómia ürügyén egy hullámhosszon mozog a magyar nyelvű orvosképzést kiszorítani törekvőkkel.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)