Szász: nem tudom, Tőkésnek miért fáj a foga az MPP-re
„Nem tudom, Tőkésnek miért fáj a foga az MPP-re. Ott álltunk mögötte, mellette, szavára belementünk a jeges Küküllőbe, és eljátszotta az esélyét, a bizalmunkat” – állítja Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke, aki szerint nem időszerű most egy újabb magyar pártot alapítani.
– Hogyan fogadta a bejelentést, hogy megszületik az Erdélyi Magyar Néppárt? – Azt tudom mondani, hogy Tőkés László az RMDSZ európai parlamenti képviselője, RMDSZ-tag, és hogy ha pártot kíván bejegyezni, akkor elsősorban annak a szervezetnek a tevékenységéről állít ki bizonyítványt, melynek keretein belül politizál. Ugyanakkor azt látom, Tőkés László húsz évet késett a pártbejegyzéssel, 1990-ben kellett volna pártot csinálnia, mint az akkori rendszerváltás egyik főszereplője. Már tudjuk, hogy nem volt forradalom, az akkori forgatókönyvet megíró puccs szervezőitől kapott szerepet, és elkövette azt a hibát, hogy posztkommunistákkal alapított pártot, ami egyfajta azonosulást is jelent ezekkel az emberekkel. Ezért persze meg is kapta a fizetségét, hisz tiszteletbeli elnök lett, ehelyett viszont létrehozhatott volna egy nemzeti pártot. 1993-ban volt még egy esélye, Domokos Géza visszavonulásakor, most pedig úgy érzem, végérvényesen elkésett.
– Úgy érveltek, a két párt nem hozta a várt eredményeket, ezért van szükség egy harmadikra... – 2003-ban állt fel a nemzeti oldal, mely 2008-ig sikeresen együttműködött: létrejött az EMNT, az SZNT, az MPSZ, 2007-ben függetlenként Tőkés Lászlót bejuttattuk az Európai Parlamentbe, az alig bejegyzett MPP székelyföldi 40 százalékos sikere pedig politikatörténeti bravúr. Ez az időszak tehát az életről szólt. A jövőt pedig úgy látom, hogy az RMDSZ alternatívájaként 2003 és 2008 között működő nemzeti oldalt kellene tovább erősíteni. Annak, hogy most Tőkés olyan hangnemet üt meg az MPP-vel szemben, amelynek már 2004-ben megmutatkoztak a jelei, hisz a Magyar Polgári Szövetség indulásakor a bihari különítményét igyekezett előre tolni, és nem akarta, hogy én legyek a szövetség vezetője. Ez a különítmény tehát már azóta működik Tőkéssel, Szilágyi Zsolttal és Lengyel Györggyel közösen. Eltelt hat esztendő, és most külön pártot akarnak alapítani – nem látom ennek most az idejét.
– Lépésük a nemzeti oldal szétdarabolódását is jelenti...
– Tőkésék az RMDSZ-en belüli, Markóékkal szembeni pozicionálásukat akarják megteremteni, és továbbra is az RMDSZ-en belül képzelik el politikai jövőjüket.
– Olyan véleményezés is volt, hogy az új párt magába szippantja az MPP-t...
– Az RMDSZ nagyobb veszélyben van, hisz az MPP-n belül nagy a belső kohézió. Azt látom, hogy a Kovászna megyei RMDSZ fogja meghasítani az RMDSZ-t, belül vagy Tőkésék irányába. Ezt még borítékolni is merem mint politológusi jövendölést. A Markó-vonal és örökösei számára Tamás Sándor, Antal Árpád és Olosz Gergely nem életbiztosítás, és Tőkésék erre építenek. Ez kihatással lesz az MPP életére is, hisz ha az RMDSZ-en belül egy ilyenfajta erőviszonyrendszer alakul ki, azzal meg lehet téveszteni a választókat, mint ahogy az Összefogás-lista is megtévesztette az embereket. Ez is le fog lepleződni, kérdés, hogy hány év vagy mandátum alatt.
– Lát esélyt arra, hogy az új párt 2012-ben labdába rúgjon?
– Az új párt nem fog 2012-ben megméretkezni, nem is volna semmi esélye. Ha lesz is EMNP, nem fog önállóan indulni, mert biztosan kullogó lenne, eléggé gyalázatos eredménnyel, és attól a pillanattól senki nem állna vele szóba. Mivel ezt nem fogják megkockáztatni, és nem is erre megy ki a játék, az a kérdés, hogy a nemzeti oldalt képviselő MPP-vel fognak együttműködni, vagy pedig az RMDSZ-en belül képzelik el jövőjüket. Attól tartok, hogy Tőkés és Toró T. Tibor nem tud az RMDSZ-es múltjától megválni. Nem szeretném, hogy így legyen, de attól tartok, igazam lesz. Egyébként az MPP-n nem fog múlni az együttműködés, ez egészen biztos.
– Tőkés azt közölte, nem legitim az MPP vezetősége, és kérte, rendezzék belső ügyeiket, utána szóba jöhet a tárgyalás.
– Most erre mit mondhatnék? Nem tudom, Tőkésnek miért fáj a foga az MPP-re. Ott álltunk mögötte, mellette, szavára belementünk a jeges Küküllőbe, és eljátszotta az esélyét, a bizalmunkat csak azért, hogy RMDSZ-színekben EP-képviselő lehessen.
– Egyesek tudni vélik, megvan már a forgatókönyv az MPP és az EMNP összeolvadására, sőt önnek tisztsége is van az új pártban.
– Ezt a forgatókönyvet még nem láttam, nincs kizárva, hogy ilyenek készülnek, de nem a mi konyhánkban. Ettől függetlenül – bár Tőkés az utóbbi időben műharagot mímel irányomba – ez nem befolyásolna engem, hogy az EMNT-vel együttműködjünk. Nem tud engem Tőkés úgy megsérteni, hogy ne tudjunk leülni tárgyalni a nemzeti oldal akár mesterségesen történő egyben tartása érdekében. A kérdés ugyanis nem rólam, hanem a közösség jövőjéről szól.
Máthé László Ferenc, Hargita Népe (Csíkszereda)

Nosztalgia
Írják meg, hogy kik voltak a szekusok, itt vannak közöttünk, mi, idősebbek tudjuk, kik azok, most is jól viszik, legalább erkölcsi megszégyenítésben legyen részük – mondta a minap egy olvasónk, aki szerkesztőségünkben keresett fel minket.
A felvetés teljesen jogos, nem viszonyultunk elég szigorúan múltunkhoz, nem adtunk az olvasók kezébe elegendő információt, és itt a mi nem feltétlenül a Hargita Népe, hanem általában a magyar sajtó. Nem ugrottunk neki az ismert neveknek, nem kutattuk fel azokat, akik 1989 előtt pofoztak és meggyaláztak embereket csak azért, mert megtehették. Nem szégyenítettük meg őket. És ugyanakkor nem adtunk egy koherens interpretációt a múlthoz, nem voltunk elég következetesek a válaszok keresésében. Egy-egy rövidebb projekt, egy-egy kiszivárgott név, ezzel beérte mindenki.
A negatív hatások pedig egyértelműek: emberek, akikre fel kellene nézni a múltbeli kiállásuk miatt, hátuk mögött megrágalmazva, esetenként illedelmesen félreállítva élnek közöttünk. Azok az emberek, akiket meg kellett volna „kövezzen” a közvélemény, akikre kellett volna alkalmaznunk az erkölcsi megszégyenítést – amelyik idős olvasónk szerint a legerősebb –, nyugodtan élnek közöttünk, kisebb környezetüknek néhol még hangadói is. Nyugodtan nyilatkoznak a politikáról, véleményük van, korosztályuk vagyoni helyzetéhez képest még tehetősek is, ami további magabiztosságot ad nekik.
Közben azok a fiatalok, akik ha olvassák ezeket a sorokat, nemigen értik, hogy miről van szó, nagyrészt nem is akarják tudni, hogy mi volt a rendszerváltás pillanata előtt. Én gyerekként éltem meg a nyolcvanas éveket, de rengeteg negatív emlékem van. Ezért mindig felkavar, ha a jelen ellen érzett valamilyen frusztráció okán emberek dicsérik a múlt rendszert. Igaz, hogy szavaikból leginkább a jelen iránti düh érződik ki, fel vannak háborodva, hogy a lehetőségként megélt, a szabadsággal kecsegtető felszabadulás pillanatai után kudarcok és nehézségek következtek. Azt azonban sosem vagyok képes megérteni, hogy azok, akik visszatekintenek azokra az évekre, nem találják úgy, hogy őket sérelmek érték volna (mint ahogy a napokban közzétett egyik közvélemény-kutatásból egyértelműen kiderült). Azt értem, hogy az akkori rezsim értékelése a mostani gazdasági kudarcának szemüvegén át látszik. Az elmúlt húsz évben ebből volt elég: mindenkitől folyamatosan áldozatot kértek egy soha meg nem határozható jövő érdekében. De ez nem szabad amnéziát okozzon: a kétórás napi adag sötét, az üres boltok, a fejenként negyed kenyér és havi fél vaj, megannyi megalázó momentum, ami emberi és magyar mivoltunkban is mélyen sértett, ezekről nem szabad megfeledkezni.
Meg kell vizsgálnunk a múltat, újra és újra, ellenkező esetben a jelenben is tévedhetünk – a fent idézett olvasónk is erre kér, és igaza van: ha nem tudjuk, hogy kik mit tettek akkor, majd még visszasírjuk őket. Furcsa dolgokat hozhat az idő, és az akkor kapott megalázások talán egyesekben kellemes emlékké alakulnak?
Isán István Csongor, Hargita Népe (Csíkszereda)

Elfogadták az oktatási törvényt
A képviselőház és szenátus keddi együttes ülésén jóváhagyta az új oktatási törvény azon formáját, amelyre a kormány felelősséget vállalt. Az Alkotmánybíróság korábbi döntését követően, a PD-L javaslatára napirendre kerülhetett az oktatási törvényre vonatkozó felelősségvállalás, amellyel kapcsolatban az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be. A Liberális Párt képviselői rendre visszavonták az indítványt támogató aláírásaikat, így a házvezetés megállapította, hogy ez érvényét vesztette. Következésképpen a törvény elfogadottnak tekinthető, és a jogszabályt átküldték az államelnöknek kihirdetés végett. Az ellenzéknek két napja van az alkotmánybírósági fellebbezésre.
A kisebbségi oktatásra vonatkozóan az RMDSZ szerint számos, igen jelentős előrelépést sikerült elérnie. Az RMDSZ-tájékoztató a következőképpen összegez:
Elsődleges szempont: anyanyelvünk magyar
A kisebbségi oktatásban részt vevő diákok minden tantárgyat anyanyelven, azaz magyarul tanulhatnak, a román nyelv és irodalom kivételével.
A magyar diákok magyarul tanulhatják Románia történelmét és földrajzát minden osztályban, a líceumot is beleértve.
A román nyelvet és irodalmat végig sajátos tanterv szerint és sajátos tankönyvekből oktathatják a kisebbségi gyerekeknek, a líceumban is.
A kisebbségi gyerekeket oktató pedagógusoknak ismerniük kell az adott nyelvet.
A közoktatásban magyar nyelv és irodalomból, kisebbségi történelemből és zenéből olyan szakemberek dolgozzák ki a tanterveket, akik ismerik a magyar nyelvet és a magyar kultúrát.
Az egyetemi oktatásban a nemzeti kisebbségek számára biztosított az anyanyelvű képzés alapszinten, a mesteri és doktori képzésben, valamint a továbbképzés során is.
Kiemelt támogatás a kisebbségi oktatás számára
Annak a diáknak, aki lakhelyétől távol tud csak anyanyelvén továbbtanulni, fedezik a bentlakás vagy az ingázás költségeit.
A magyarul tanuló diákok után nagyobb támogatás illeti az iskolákat, tekintettel az anyanyelven történő oktatás többletköltségeire.
Szórványban kisebb létszámmal is indíthatnak óvodás csoportokat, illetve elemi és gimnáziumi osztályokat a magyar anyanyelvű diákok számára.
Az olyan magyar tanintézmények vagy tagozatok esetében, amelyek egyedüliek a helységben, különböző profilú líceumi vagy szaklíceumi osztályok is indíthatók a kisebbségek nyelvén az illető intézményben.
A magyar egyházak valamelyikéhez tartozó diákok számára is biztosítani kell a vallásórát.
A kisebbségi nyelvű felsőoktatásban egy diák után nagyobb pénztámogatást ad az állam, mint a román nyelvű felsőoktatásban, tekintettel a kisebb létszámra.
Döntés saját ügyeinkben
A kisebbségi nyelvű oktatást önálló intézményekben szervezhetjük meg, még ha esetenként kevesebb is a diák, mint a többségi iskolákban.
A magyar iskolák elnyerhetik a jogi személyiséget, diáklétszámtól függetlenül.
Az iskolák vezetésében a kisebbségiek számarányuk alapján vesznek részt. Vegyes tannyelvű iskolákban az egyik aligazgatónak kötelezően az adott kisebbséghez kell tartoznia.
A kisebbségi nyelvű oktatás olyan felsőoktatási intézmények keretében biztosítható, ahol kisebbségi nyelvű karok, programok működnek illetve multikulturális és többnyelvű egyetemeken, valamint más egyetemeken is, igény szerint. A multikulturális és többnyelvű egyetemeken a kisebbségi nyelvű oktatás tagozatokba szerveződik, amely lehetséges karokon, szakokon belül, vagy egyetemi szinten. A kisebbségi egyetemi tagozatok, ha nem önálló karokban működnek, akkor saját működési szabályzat szerint választják meg képviselőiket, és fejtik ki hatáskörüket.
Az egyetemek keretén belül működő kisebbségi nyelvű tagozatok autonómiát élveznek.
A törvény lehetőséget ad önálló karok létrehozására is a kisebbségek nyelvén.
Az egyetemek vezetőségében kötelező biztosítani a kisebbségi nyelvű oktatók arányos képviseletét. A rektor illetve a dékán helyettesei közül legalább egyet a kisebbségi oktatói közösség javaslatára neveznek ki, amennyiben maga a rektor vagy a dékán nem kisebbségi.
Kevesebb óra, kevesebb tananyag
Minden tantárgynál csökken a kötelezően tanítandó tananyag mennyisége, az előirányzott évi tanóraszám 25%-át minden pedagógus legjobb belátása szerint használhatja fel.
Növekszik a választható tantárgyak aránya, 20% a kötelező oktatás szintjén és 30% líceumi szinten.
Csökken a heti óraszám felső határa.
Az oktató-nevelői munkában nagyobb hangsúlyt fektethetnek a készségek elsajátítására, fejlesztésére.
Valós decentralizáció
Az oktatási intézmények irányítása a helyi közösség kezébe kerül, növekedik az önállóságuk.
Az iskolák irányítását biztosító vezetőtanácsban a pedagógusok mellett jelentős szerepet kapnak a szülők és az önkormányzat képviselői.
A vezetőtanács megtervezi az iskola költségvetését és fejlesztését, jóváhagyja az iskola sajátos tantervcsomagját, megszervezi a pedagógusok számára kiírt versenyvizsgát.
A felsőoktatásban, a többnyelvű egyetemeken, önállóságuk biztosítása érdekében a magyar nyelvű tagozatok saját működési szabályzatot dolgoznak ki.
Jelentősen csökken az oktatási minisztérium, illetve a tanfelügyelőségek beleszólása az iskolák életébe. Népújság (Marosvásárhely)

Elnökjelöltek szemtől szemben
A Szövetségi Képviselők Tanácsa múlt szombati ülésén két RMDSZ- tisztségviselő, Eckstein Kovács Péter államelnöki tanácsos és Kelemen Hunor művelődési miniszter jelentette be szándékát, amely szerint a februárban sorra kerülő tisztújító kongresszuson versenybe száll az elnöki tisztségért. A tanácskozás szünetében őket kérdeztük.
A változás jelöltje vagyok
– jelentette ki Eckstein Kovács Péter. Ellenjelöltjéről azt mondta, Kelemen Hunort barátjának tekinti, nagyon tehetséges politikusnak nevezte, aki fiatal kora ellenére nagy tapasztalattal bír. Azonban, tette hozzá, ami az előnye, az egyben a hátránya is, mert ő a Markó Béla által támogatott jelölt. – Én a változás jelöltje vagyok, és mint ilyen, gondolom, támogatásra számíthatok mindazoktól, akik azt gondolják, hogy változásra van szükség az RMDSZ-ben, és véleményem szerint nem kevesen vannak ilyenek". Elismerte, nincs könnyű dolga, lévén Kelemen Hunor az RMDSZ ügyvezető elnöke és miniszter, ezért a lehetőségei jóval nagyobbak, mint neki, "akinek a puszta kezű ember leleményességével kell megküzdenem ezért a tisztségért". A kérdésre, hogy mit gondol, mekkora támogatottságot élvez a területi szervezetek részéről, kijelentette: – A területi szervezetek meg fognak nyilvánulni irányomban és Kelemen Hunor irányában is, majd lesz egy szavazás, amikor az emberek egyedül lesznek a szavazófülkében. Nekem, úgy érzem, ott van esélyem.
– Azt mondta, a változás jelöltje. Mit szeretne feltétlenül megváltoztatni?
– A kommunikációs hozzáállásban látok elsősorban okot a változtatásra és indokot. Azt, hogy milyen struktúra lesz, azt nem az elnök, hanem a kongresszus fogja eldönteni. Az elnök úgymond készen, tálcán kapja az új szervezeti felépítést. Viszont tény, hogy a tagság úgy érzi, meglehetősen magára maradt, a napi problémái nem jutnak el az RMDSZ vezetőinek a fülébe. Hogy a kommunikáció a magyar pártokkal, román pártokkal, még a sajtóval is kívánnivalót hagy maga után. Úgy gondolom, integráló személyiség vagyok, lehet, az idő vagy önök meg fognak cáfolni. Ezt a szervezetet egyben kell tartani, kompetitívnek kell megtartani. A legfőbb célt abban látom, hogy a következő parlamenti választásokon megőrizzük helyünket a román parlamentben. Ez a cél mindent de mindent felülír. Itt nincs helye a primadonnáskodásnak, nincs helye személyes ellentétek kiélezésének, és – legyen tiszta, nem azt mondom, hogy holnap vagy holnapután lépjünk ki a kormányból – ha a kormányzati szerepvállalás a gátja annak, hogy két év múlva bekerüljünk a parlamentbe, akkor lépjünk ki a kormányból.
Legfontosabb az önállóság megőrzése
Kelemen Hunor: – A legfontosabb, amit meg kell őrizni, bárki is lesz az RMDSZ elnöke, az önállóság. Az a fajta önállóság, amely sokakat bosszant és zavar, de amely lehetővé tette, hogy mindig azokat a döntéseket hozza meg, amelyeket a közösség érdeke megkívánt. Sokan és sokszor megpróbáltak belenyúlni az RMDSZ életébe, de aki ezt megpróbálta, csődöt mondott. Azt gondolom, hogy ez ezután is így fog történni, és ezt az önállóságot mindenáron meg kell őrizni. Mert akkor van az embernek politikusként mozgástere, hitele, lehetősége jó pozícióba kerülni, ha nem lesz soha senkinek a csatlósa.
A magyar kormánnyal partnerek kell legyünk, hisz olyan kérdésekben, amelyek a magyar nemzet alapvető kérdéseit illetik, meg kell tudni egyezni, és azt meg tudom ígérni, hogy mindenkivel párbeszédre és partneri viszonyra törekszem.
Az RMDSZ-ben szükség van a fiatal nemzedékre is, mindig újítani kell, de ezt a megújulást bennünk kell keresni, van elég erőnk és erőforrásunk ahhoz, hogy belülről megújuljunk. De a döntéshozatalba én bevonnám a megyei önkormányza-tok vezetőit, rengeteg döntést nekik kell végrehajtani, nekik kell továbbítani. Bevonnám a döntéshozatalba a megyei elnököket és a platformok képviselőit jobban, mint eddig, mert az ideológiai sokszínűséget a döntéshozatalban is meg kell jeleníteni. Ez csak néhány dolog, de jelentős dolgok, a többiről menet közben beszélünk, hisz lesz alkalmunk alapszabályzat-módosításról, programról a következő hetekben nyilatkozni. Azt tudom ígérni, hogy akár szövetségi elnökként, amennyiben megválasztanak, akár politikusként azt fogom javasolni, hogy hagyjanak fel a pártalakítási kísérlettel, mert az nem hoz semmi jót, a három kevesebb, mint egy, azt tudom ajánlani, keressünk közös megoldást, hogy ne veszélyeztessük az erdélyi magyar képviseletet a román parlamentben, az Európai Parlamentben. Azt gondolom, ez akkora hiba lenne, amit soha nem bocsátanának meg nekünk. Van elég erőnk, tehetségünk, hogy ha ez a szándék közös, ha ezt az erőt meg akarjuk őrizni, akkor megtaláljuk a megoldást.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi krónikások az Európai Parlamentben
Erdélyi újságírók tettek munkalátogatást múlt héten az Európai Parlamentben Tőkés László alelnök meghívására. A jól szervezett háromnapos brüsszeli programon alulírott képviselte a Reggeli Újságot. A látogatás során EP-képviselőkkel találkoztunk, betekintést nyerhettünk a parlament működésébe, valamint tapasztalatokat gyűjthettünk.
A csapatot Jakabos Janka, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács háromszéki elnöke vezette, segítette. Az EP-ben találkoztunk Szilágyi Zsolt alelnöki kabinetfőnökkel, aki megmutatta többek között az EP plenáris üléstermét. Ezután egy beszélgetésre került sor Panyi Miklóssal, az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) magyar képviselőcsoportjának sajtótanácsosával, valamint Forgács Annamáriával, az EP elnöki kabinetjének munkatársával. Panyi elmondta, főleg írásban kommunikálnak az újságírókkal és rajtuk keresztül az olvasókkal. Azt szeretné, hogy ne csak a pályázatok jussanak az emberek eszébe, amikor az EU-ról beszélnek. A lapokban többnyire az utolsó oldalakon szerepelnek eldugva az EP-közlemények. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a közérthetőbb hírek sokat javítanának az olvasók álláspontján, ezzel a tanácsos is egyetértett, hozzátéve azt is, hogy olykor nehéz a közérthető és ugyanakkor precíz megfogalmazás között megtalálni az egyensúlyt. Forgács Annamária az elnöki kabinet működéséről beszélt nekünk, ezután ellátogattunk a Magyar Fejlesztési Bank brüsszeli kirendeltségéhez, ahol Harsányi Csaba, az MFB brüsszeli képviseletének vezetője fogadott. Elmondta, amikor folytak a tárgyalások az EU-hoz való csatlakozásról, azt a feladatot kapta, hogy az MFB-t olyan egyesületekbe vetesse fel tagként, amelyek európai állami pénzintézeteket tömörítenek. Ez sikerült, s a gyümölcse meg is látszik: a magyar gazdaság a bankon keresztül jutott EU-s támogatásokhoz. Harsányi – miután bemutatta a bank történetét és célkitűzéseit – végigvezette a csapatunkat a kirendeltség épületében. Ezután az EP-ben What role does business play in Human rights? címmel kezdetét vette egy konferencia, amelyen jelen lehettünk mi is.
Kitárult előttünk az EP kapuja
A nap végén egy találkozót szerveztek nekünk Tőkés Lászlóval. Schmitt Pál leköszöntével megüresedett az EP-alelnöki tisztség, ennek a betöltésére az Európai Néppárt erdélyi képviselőnket jelölte a Magyar Néppárti Delegáció ajánlására. Az alelnök feladatkörébe az oktatás, a kultúra és az egyházi párbeszéd kialakítása tartozik, valamint a Nyugat-Balkán bővítési ügyei. Az összejövetelen kötetlen beszélgetés alakult ki a részvevők között. A vacsora után Erdélyt érintő kérdésekről, politikai témákról is szó esett. Belefeledkezve a jó hangulatú társalgásba, észre sem vettük, hogy az étterem lassan bezár. A szállodához vezető úton lehetőségünk nyílt megnézni az óváros középpontját, a főteret (franciául Grand-Place). Gótikus és barokk stílusú épületek között járva megpillanthattuk a városházát, amelyet céhházak vesznek körbe. A téren egy hatalmas feldíszített fenyőfa állt, nem messze ettől a betlehemi jászol. A szent ünnephez közeledve karácsonyi kedvcsináló videó-összeállítást vetítettek a városháza falára, eközben a hangfalakból alkalomhoz illő dalok szóltak.
Másnap a szmolenszki légi katasztrófáról tartottak konferenciát a parlamentben. Katyn falu közelében a szovjetek 1940-ben húszezer lengyel hadifogoly tisztet mészároltak le. A vérengzés 70. évfordulójának alkalmából tartott megemlékezésre utazott a lengyel államelnök, Lech Kaczyński a feleségével, valamint az ország politikai, katonai és társadalmi életének számos vezetőjével. A gép idén április 10-én zuhant le 96 utasával a szmolenszki katonai repülőtér közelében, a tragédiát senki sem élte túl. A konferencián felszólalt a katasztrófa áldozatainak néhány családtagja, mások mellett a néhai elnöki pár lánya, Marta Kaczyńska. Mint kiderült, az elhunytak hozzátartozói kételkednek a nyomozás eredményében. A vizsgálat során a hatóságok azt állapították meg, hogy a pilóta hibázott, figyelmen kívül hagyta a jelzéseket, melyek azt mutatták, hogy túl alacsonyan repülnek. A hozzátartozók nem elégedettek a megállapításokkal. Az értekezleten rávilágítottak a tragédia gyanús körülményeire, például hogy hiányosak a boncolási adatok, nem végeztek DNS-tesztet, nem történt meg az összes maradvány azonosítása, nem engedélyezték az exhumálást, nem tájékoztatták megfelelően a nyomozásról a családtagokat; az a kérdés is felvetődött, hogyan zuhanhatott le a gép olyan rövid idő alatt, s hogy a fák miként maradhattak sértetlenül a katasztrófa helyszínén. A hozzátartozók egy vizsgálóbizottság felállítását kérik az igazság kiderítésére, valamint Jerzy Buzek EP-elnök segítségét, támogatását.
Jelen lehettünk a Magyar Néppárti Delegáció ülésének nyilvános részén. Tőkés László bemutatott minket az egybegyűlteknek. Gyürk András küldöttségvezető köszöntött, gazdag tapasztalatgyűjtést és hasznosan időtöltést kívánva. Az ülésen szó esett egyebek mellett a schengeni övezet bővítéséről. Tőkés László kijelentette, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is támogatja Románia schengeni övezetbe való felvételét. Jakabos Janka és Szilágyi Zsolt ezután Sandu Eugennel, az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) román képviselőcsoportjának sajtótanácsosával ismertetett össze bennünket, aki – miután beszélt EP-beli teendőiről – megmutatta a parlament sajtóközpontját, illetve a 2006-ban meggyilkolt orosz újságírónőről, Anna Politkovszkajáról elnevezett sajtótájékoztató-termet.
Az autonómia alapköve a kultúra és a nyelv megőrzése, védelme
Röviddel ezután Ramon Tremosa i Balcells EP-képviselővel találkoztunk, akivel a katalán önrendelkezésről beszéltünk. 1936–1975 között, a Franco-rezsim alatt a katalán helyett a spanyol nyelvet használták Spanyolország leggazdagabb tartományában, Katalóniában. A képviselő beszélt arról, miként telepítették be a spanyolokat a diktatúra alatt Barcelona környékére, gyűrűt alkotva a város köré. Miután meghalt Franco, a demokrácia helyreállásával együtt a katalán újjászületés is bekövetkezett. Ma az ország lakosainak több mint tizenöt százalékát teszik ki a katalánok. Már nem tekinthetők kisebbségnek, amióta autonómiában élnek. A képviselő a katalán nyelv megőrzésének fontosságáról is beszélt. Elmondta, nem számít, ki liberális vagy kereszténydemokrata, egységesen védik a nyelvüket és a kultúrájukat, ez képezi az autonómiájuk alapját. A kisebbségek sorsára vonatkozó kérdésekben továbbra is érzékenyek maradtak, legyen szó róluk, vagy más nemzetekről.
Az EP Gazdasági és Monetáris Bizottságának alelnökével, Theodor Stolojannal beszélgethettünk ezután. Az EP-képviselő, aki a Pénzügyi, Gazdasági és Szociális Válsággal Foglalkozó Különbizottságnak is a tagja, kijelentette, a gazdasági válság enyhítésére Magyarország okos előrelépést tett az adócsökkentéssel. Szerinte pár év múlva a szomszédos ország nem lesz már krízishelyzetben. Romániáról más a véleménye: azt mondta, a recesszió megoldására át kellene alakítani a szociális ellátórendszert. Arra utalt, hogy kikötésekkel kellene a társadalmi segélyeket folyósítani.
Közvetlenül ezután Schöpflin György EP-képviselővel találkozhattunk, aki egyebek mellett az alkotmányügyi bizottság, valamint az Albániával, Bosznia-Hercegovinával, Szerbiával, Montenegróval és Koszovóval fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja a parlamentben. A könnyített honosításról kérdeztük a politológust, aki azt válaszolta, Szlovákiában problémát jelentett ez, Romániában viszont nem. Orbán Viktor szavait idézve úgy vélekedett, nem volt ilyen jó viszony Magyarország és Románia között évtizedek óta. A honosításnak az a célja, hogy a határon túli magyarok ne legyenek idegenek az anyaországban. Jogaikra vonatkozóan kijelentette, csak azoknak kellene szavazati jogot adni, akik Magyarországon laknak. Az új magyar alkotmányról azt mondta, tudomása szerint áprilisban lépne érvénybe. Az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottsága az új alaptörvény koncepcióját december első felében vitatja meg, majd az Országgyűlés elé terjeszti. Az alapvető rendelkezések között rögzítenék, hogy Magyarország viseljen felelősséget a határain kívül élő magyarok sorsáért. A munkaanyag egyaránt számol az egy- és a kétkamarás parlamenttel is. A második kamara (felsőház vagy szenátus) külön törvényben meghatározott összetételű testület lenne, tagjai lennének a történelmi egyházak, a nemzeti és etnikai kisebbségek. Továbbá rögzítenék, hogy minden magyar állampolgárt sarkalatos törvényben meghatározott feltételek esetén illesse meg a választójog. Megszűnne a konstruktív bizalmatlansági indítvány, a képviselőknek nem kellene új miniszterelnököt megnevezniük a bizalmatlansági indítvány benyújtásakor. A schengeni csatlakozásról is szó esett. E tekintetben a képviselő nem túl bizakodó, szerinte Franciaország hozzáállása miatt nem veszik fel sem Romániát, sem Bulgáriát a schengeni övezetbe. A törökök EU-s csatlakozásáról annyit mondott, hogy Törökország nem szeretne uniós tagállam lenni, mivel nem hajlandó teljesíteni a felvételi követelményeket. Nem értik például, mit jelentenek a gyermekek és a nők jogai. Mindezek ellenére komoly esélye van arra, hogy a Közel-Keleten fontos regionális hatalmi pozíciót töltsön majd be.
Erdély regionális felosztásába nem szól bele az EU
Brüsszeli ottlétünk utolsó napján lehetőségünk nyílt beszélgetni Járóka Lívia magyar EP-képviselő tanácsadójával, Ökrös Oszkárral, aki a romastratégiát részletezte. A kérdés európai üggyé vált. A korai iskolaelhagyás elleni küzdelem, a felnőttoktatás, a foglalkoztatási lehetőségek bővítése, a közmunkaprogramba való bevonás, versenyképes szakmák képzése – tehát minden olyan megoldás, ami a romák társadalmi beilleszkedéséhez vezethetne – egyaránt kapcsolódik a stratégiához. A tájékoztatást követően Deutsch Tamás EP-képviselővel találkoztunk, aki az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottságának az alelnöke, valamint a Regionális Fejlesztési Bizottságnak a tagja. Mivel Románia regionális felosztás előtt áll, megkérdeztük, szerinte mi lenne célszerűbb: történelmi, etnikai vagy gazdasági szempontok alapján kellene-e meghatározni a régiókat. Nem titok, sokan tartanak attól, hogy Székelyföld több részre szakad majd. Deutsch Tamás azt válaszolta, az lenne az ideális, ha Erdély regionális felosztása egyszerre lenne nemzetpolitikailag kielégítő és az uniós támogatások szempontjából is kedvező. Hogy végül miként alakul majd a regionális felosztás, az a tagállam saját szuverén döntése lesz. Az EU a szubszidiaritás elvére épül, ez azt jelenti, hogy nem szólhat ebbe bele, csak segíthet, koordinálhat. Felvetődött az a kérdés is, hogyan képzelhető el majd a sportélet a könnyített honosítás után. A képviselő azt válaszolta, a határon túli magyar közösség fiataljainak ez egy karrierlehetőség, magyar színekben válhatnak akár a világ legjobb sportolójává, arra viszont ügyelni kell – hívta fel a figyelmet –, hogy ez ne alakuljon át a legtehetségesebbek „levadászására.”
A háromnapos tartalmas brüsszeli munkalátogatás után tapasztalatokkal gazdagodva térhettünk haza. Az EU-parlamentbe, illetve az ott zajló sokrétű munkába való betekintés mellett számos érdekes témáról is szót válthattunk, amelyek nem csupán az újságíró szemszögéből érdekesek: a válságkezelés, az önrendelkezés, az új magyar alkotmány, a könnyített honosítás, a schengeni csatlakozás, valamint a regionális felosztás kérdése minden erdélyi-partiumi számára fontos, sorsmeghatározó.
Ladányi Norbert, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nem a politikusoknak, hanem a gyermekeknek van szükségük jó oktatási törvényre
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ szövetségi elnöke kedden a parlament két házának együttes ülésén kijelentette: nem a politikusoknak van szükségük jó oktatási törvényre, hanem a gyermekeknek, függetlenül attól, hogy többségi vagy kisebbségi gyermekekről van szó.
„Válaszolni szeretnék arra, amit Ludovic Orban képviselő úr mondott. Utalt az RMDSZ-re, azt követően, hogy előtte már sokan céloztak az RMDSZ érdekeire. Képviselő úr, nem nekünk, nem az RMDSZ-nek érdeke az oktatási törvény, mert mi elvégeztük az iskolát, elvégeztük az egyetemet is. Magatartásából ítélve önnek van végső soron szüksége az oktatási törvényre. A mi szemszögünkből a román gyermekeknek és a magyar gyermekeknek, a többségi és kisebbségi gyermekeknek egyaránt szükségük van jó oktatási törvényre. Nem az RMDSZ, vagy a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD), stb. politikusainak van szükségük erre” – nyilatkozta Markó Béla.
Markó arra kérte az ellenzékhez tartozó parlamenti képviselőket, ne utalgassanak a házbizottságok döntéseire, hogy elfogadják-e vagy sem a bizalmatlansági indítványt.
„A plénum joga elfogadni vagy elutasítani a bizalmatlansági indítványt. Mi vagyunk a nép képviselői: a szenátorok és a képviselők. Az állandó tanács a szenátus adminisztratív vezetősége, csak ennyi” – szögezte le az RMDSZ elnöke.
Az oktatási törvény, amelyért a kormány felelősséget vállalt, elfogadottnak minősül, miután a liberálisok visszavonták aláírásaikat a bizalmatlansági indítványról – jelentette be kedden Roberta Anastase alsóházi elnök.
Mediafax, Nyugati Jelen (Arad)

Tőkés: össze kell fognunk a „nemzeti minimum” mentén
Markó Béla „visszalépése” önmagában jelzi, hogy az RMDSZ legújabb kori történetének biztos origója volt az elnök személye – és ilyen szempontból akár párhuzamot is lehetne keresni a Magyar Polgári Párt „személyre-szabottságával”. Valószínűleg innen eredeztethető az a riadalom, amely leginkább RMDSZ-es körökben érzékelhető - kommentálta a Transindex kérésére a szombati SZKT-n történteket Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-alelnök.
A személyi természetű kérdéseken túlmenően azonban, mi már régóta hangoztatjuk, hogy egyfajta „rendszerváltozásra” volna szükség az RMDSZ-en belül is, mert ha az új elnök vezénylete alatt is az eddigi politikai kurzus fog folytatódni, akkor – nagy valószínűséggel – egy erejében meggyengült, és továbbra is a többségi nagypolitika foglyaként és kényszerpályáján bukdácsoló RMDSZ-re számíthatunk a jövőben - vélekedett Tőkés.
Szerinte tény az, hogy ha jelenleg tartanának országos választásokat, akkor az RMDSZ nem jutna be a parlamentbe, hiszen legutóbbi kormányzati szerepvállalása "igencsak gyalázatosra" sikeredett, ami által még a saját törzsszavazói bázisát is magára haragította.
"Márpedig nem engedhetjük meg magunknak – és ebben mint stratégiai célban egyet is érthetünk –, hogy az erdélyi magyarság országos képviselet nélkül maradjon. A különbség csupán abban áll, hogy a romániai parlamenti képviseletet eleddig – alanyai jogon – magának vindikálta az RMDSZ, mi pedig úgy véljük, hogy a tényleges érdekvédelem érdekében a közösség iránt elkötelezett, a társadalom lehető legszélesebb rétegeit képviselő, és a lehető legnagyobb támogatottsággal rendelkező magyar képviseletnek kell Bukarestben értünk dolgoznia. Senkinek sincs joga kisajátítani sem az autonómiát, sem pedig más, nemzetstratégiai prioritást jelentő célokat – ezek megvalósítása céljából, egyfajta „nemzeti minimum” mentén össze kell fognunk. Sajnos, az elmúlt évek tapasztalata az mutatta, hogy az RMDSZ „szóból nem, hanem csak voksokból ért”. Példának okáért a 2007-béli sikeres megválasztatásom után már tárgyalóképes partnernek bizonyultunk számukra, míg annak előtte csak a verbális „hintáztatásra” futotta figyelmükből..." - így Tőkés.
Kijelentette, az EMNT kész arra, hogy amennyiben tényleges változások következnek be az RMDSZ életében, akkor az új vezetőséggel tárgyalóasztalhoz üljön, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretein belül megkeressék a konszenzus lehetőségét alapvető, a pártpolitikai csatározások szintjét meghaladó céljaik elérésében. "A bukaresti kijárásos-, illetve a koncokért való politizáláshoz ellenben nem vagyunk hajlandóak asszisztálni. Könnyű belátni ugyanis: nem sok értelme van annak, hogy a román kormány tagjaként azt magyarázzuk, hogy miért jó nekünk az, ami rossz mindenkinek" - sommázott Tőkés. (hírszerk.)
Duna Televízió, Transindex.ro

Rendszerváltást sürget Tőkés (Tisztújítás az RMDSZ-ben)
Markó Béla RMDSZ-elnök visszavonulására és szombati marosvásárhelyi beszédére utalva Tőkés László EMNT-elnök tegnapi nyilatkozatában reményét fejezi ki, hogy soron következő kongresszusán az RMDSZ-párt képes lesz a visszahúzó múltjával való szakításra és a — belső — megújulásra.
Utal Markó Béla azon kijelentésére, mely szerint tizennyolc évi elnöksége legfőbb eredményének a romániai magyarság politikai egységének fenntartását nevezte. ,,A totalitárius egypárti szemlélet eme példaértékű megfogalmazása mindent elárul mind a kimondójáról, mind a rezignált szócsövéről" — vélekedik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Szerinte a nemzetileg szentesített kommunista pártegység reminiszcenciájaként ható érzetet szerencsétlenül egészíti ki az a kijelentés, mely szerint Markó Béla ,,nem tartja lehetségesnek, hogy a szövetség együttműködjék az új párttal". Idézi Antal Árpád RMDSZ-es polgármestert, akinek az a véleménye, hogy az új párt alapítása nemcsak ,,veszélyeket", hanem ,,lehetőségeket" is rejt. Leszögezi: az Erdélyi Magyar Néppárt ,,olyan befogadó gyűjtőpárt" kíván lenni, mely nem más pártok ellenében, hanem a romániai magyar nemzeti közösség érdekében szerveződik, s mely valamennyi más — demokratikus — párttal és szervezettel kész együttműködni. Az RMDSZ-en belüli tisztújítás kapcsán úgy véli, ,,a megválasztandó elnök személye az erdélyi magyarság számára csupán annyiban érdekes, hogy vezetésével posztkommunista nemzeti érdekszövetségünk képes lesz-e — másokkal együtt — az 1989-ben elkezdődött, majd hosszú időre visszahanyatlott belső magyar politikai rendszerváltozást munkálni". Ez ügyben számíthat partnerségünkre — zárja nyilatkozatát Tőkés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az autonómiaharc bibliája (Székelyföld határán)
Székelyföld határán a címe Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész, a Történelmi Magazin szerkesztője, kiadója legújabb kötetének, mely tartalmát, mondanivalóját tekintve méltán jellemezhető az autonómiaharc bibliájaként, hisz olvasmányos, rövid írásaival igyekszik kiegészíteni a történelmi ismeretek hiányosságait és rávilágítani a kisebbségi sorsból fakadó életérzésre.
A szerző meggyőződése, hogy a helyi önkormányzás szükségességét és jelentőségét tudatosítani kell. Igyekszik rámutatni arra is, hogy Erdélyben a magyarság jogait nem szabad az Európába bevándoroltakéval mérni. Ha egy magyar és székely gyermek úgy nő fel az iskolai történelemoktatás eredményeképp, hogy ezen a földön jövevény, nincs remény az autonómiaharc eredményességére — vallja Kádár Gyula, hozzátéve: ha egy nép ismeri gyökereit, múltját, akkor azt is tudja, hogy őt milyen jogok illetik meg. A szerző minden eszközt megragad hitének közvetítése érdekében, ezért a történetírás mellett a politikai tájékoztatást és publicisztikát is felhasználja az autonómiaharc szükségességének alátámasztására.
Határkő A sajtóban és a belföldi politikai porondon jelentkező hőzöngés ismeretében érthető a könyv címe: Székelyföld határán. Az illyefalvi származású szerző épp a szülőfaluja címerének elfogadása nyomán kialakult ellenséges hangulatot is elemzi, s igyekszik higgadtan elmagyarázni, hogy a Székelyföld és a Barcaság határán fekvő község címerében található határkő, mely évszázados jelképből került át a közigazgatási egység mai címerébe, nem az állam egységének megbontását jelképezi, hanem történelmi tényt közöl: Székelyföld határát jelöli meg, s akkor is azt mutatta, amikor Románia mint állam még nem létezett.
A székely haza
Kádár Gyula nem csak keresi a választ a kérdésre, hol is van a székely haza?, hanem logikai levezetéssel válaszol is, így a felvetett kérdés nem szónoki. Miért fájdalmas a székelynek meghatározni a haza fogalmát? Mert ő Székelyföldön él, egy olyan területen, amely az önrendelkezés elve alapján önálló államiságra lenne jogos, de erről a román alkotmány és a nemzetközi szerződések sora nem hajlandó tudomást venni — írja. A székelynek gyakran hallania kell a bicskanyitó lebozgorozást, hazátlanozást, a csonka országban élők részéről pedig a lerománozást, leoláhozást. Akkor, amikor neki van háza, hazája, ,,élete", szülőföldje. Sehol a világon nincs még egy olyan népcsoport, amely telkét, udvarát, házát életnek, életének nevezné. A székely, ha vendéget fogad, akkor ma is azt mondja: lépjen be az életembe! Ez magyar nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy a vendéget szívesen fogadja a telkén, az udvarában, a házában. Nos, hol a székely haza? A székelymagyar hazája Székelyföld, lelke az egész Kárpát-medence történelme és kultúrája, anyanyelve a magyar. Egy olyan élettérben éli életét, amelynek történelme hozzá kötődik, ahol otthon érzi magát. Azért sem érezheti hazájának Romániát, mert ebben az országban még a Székelyföld megnevezést (is) tűzzel-vassal irtják. Hasonlóképp nem lehet haza az a megcsonkolt ország sem, melynek népe nemmel szavazott az egységes magyar nemzetben való gondolkodásra. A székelynek nem maradt más hazája, csak a szülőföldje, Székelyföld, melynek megtartásáért napról napra meg kell küzdenie, mert ez az ő sorsa, másképp nem cselekedhet. Anyagi jóléte, kultúrája, nyelvének szabad szárnyalása csak a saját ,,életében", házában-hazájában lehet, olyanban, ahol ő maga az úr. Belső önrendelkezését, autonómiáját Románia keretén belül is el tudja képzelni, csak hagyják, hogy élje életét!
Nép, nem csupán nemzetiség
A szerző történelmi levezetéssel igyekszik bizonyítani, hogy a székelység esetében nem csupán nemzetiségről van szó, hanem népről. Határozottan állítható, hogy a székely nép nem fog lemondani az önrendelkezés jogáról. A középkori Európában, ahol a feudalizmus kiépült, ilyen egyedülálló függetlenséggel csak a székely nép rendelkezett. Ennek alapja a székely nép páratlan szabadságvágya volt. Épp ezért bízunk abban, hogy a székelység nem fog lemondani a területi önkormányzat jogáról. Úgy gondoljuk, hogy a 21. században nincs szükség határok mozgatására, mert a régiók Európájában megvalósulhat a székely nép olyan önrendelkezése, amely a határokon átívelve lehetővé teszi számára azt, hogy a magyar nyelv és kultúra részeseként, közjogilag Románia keretében megőrizhesse identitását — vallja Kádár Gyula.
Autonómiát Az autonómia szükségességének kérdését boncolgatva a szerző kijelenti: a székely nép csak így őrizheti meg identitását, vehet részt saját sorsának rendezésében, biztosítható a közhivatalokban a részarányosság elve. A kétnyelvűséget pedig a kölcsönös érdekek alapján teremthetik meg. A dél-tiroli megoldás látszik követhető modellnek. Ez többek közt azt jelenti, hogy ha valaki munkát fektetett be egy másik nyelv megtanulásába, akkor fizetésének tíz százalékát kitevő nyelvismereti pótlékra jogosult. A szerző kimondott célja, hogy az erdélyi magyar olvasóban tudatosuljon, őshonosként ugyanazok a jogok illetik meg, mint a románokat. Ahhoz, hogy egyenjogú lehessen, szüksége van a megfelelő intézményrendszerre, közigazgatásra. Ez csak a helyi, a kulturális és a területi önkormányzat valamelyik formája által valósulhat meg. A szórványban élő magyarok számára a kulturális, a településen belül többségben élőnek a helyi autonómia, míg Székelyföldön vagy a Partium bizonyos régióiban a területi önkormányzat teremtheti meg az optimális kereteket. Nyelvtől és kultúrától függetlenül mindenkinek szüksége van arra, hogy a döntések helyben szülessenek, mert csak a helyi adottságok ismeretében lehet megfelelő intézkedéseket hozni. Nagyon fontos, hogy mindenki magáénak érezze azt a földet, amelyen él — szögezi le Kádár Gyula.
Hiszünk Székelyföld feltámadásában
A kötet végén a szerző szilárd hitének ad hangot: hisszük, hogy e történelmi régióban a székely nép képes lesz saját hagyományaira építve újjászervezni életét úgy, hogy a székely városokba betelepített és a korábbi századokban Székelyföld peremvidékeire letelepedett román közösségek tagjai is otthon érezzék magukat. Míg Erdélyt a románság a többség jogán, a magyarság a történelmi jog alapján igényli magának, addig Székelyföld a székelyeké (is) mind a népesség számaránya, mind a történelmi jog alapján. Ezért hiszünk Székelyföld feltámadásában! Hisszük, hogy ez Románia kereteiben is megvalósulhat. Karácsonyi ajándék Karácsony közeledtével csak ajánlhatjuk, hogy a székely autonómia kérdését alaposan körüljáró könyvet saját okuláson túl ajándék gyanánt is megvásárolják. Ezzel még egy gond megoldható, hisz az ilyenkor tapasztalható ajándékozási bizonytalanság kiküszöbölhető. A Scribae Kádár Lap- és Könyvkiadónál megjelent kötet kapható a H—Press lapterjesztő standjain, a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, megrendelhető a 0740 026 450-es telefonon, illetve a gyula.kadar@gmail.com e-mail címen.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Horváth István emlékezete
A fáradhatatlan irodalomtörténész, Nagy Pál szerkesztésében jelent meg a költő, író Horváth István életművét méltatók egy csoportjának írása, illetve Horváth István prózai, lírai műveiből válogatás.
A szerkesztő rendezni akarja közös dolgainkat, immár a szocialista realizmus árnyékából kilépve. 1909-ben született az író, költő Magyarózdon szegényparaszt családban. A cselédsors kérlelhetetlenül megkínozta a családot, akár a nemzet kétharmadát.
"...minél többet tudtam, annál inkább láttam a paraszti sors tarthatatlanságát, és kiáltó szó akartam lenni: a parasztság kiáltó szava".
Az író fölmérte a vállalkozás minden terhét, 1940-ben elindult a Magyarországhoz visszakerült erdélyi részbe, hogy tanulhasson. Első írásait Jékely Zoltán gondozta, a Pásztortűz adta le legelébb azokat. Követte az Erdélyi Helikon, a Termés, Híd, Forrás. Nem volt példátlan a sorsa, a nyomorúsága sem, hiszen napszámoskodott, szolgált, altiszt volt — kortársa a hasonló sorsú Veres Péternek, Sértő Kálmánnak, Sinka Istvánnak... A párt, mármint a kommunista, aztán annak aktivista irodalmárai, kritikusai hamar kioktatták, hogyan kell az ő módjuk szerint a parasztságot megváltani. Horváth István is beállott a sorba, ha nem is úgy, mint sokan mások. Ha vallott a műanyagrealizmus mellett, legtöbbször fenntartásokkal tette, mindig kihangsúlyozva és hittel hangsúlyozva a nép, a nyomorúság állapotát. Székely János egész tanulmányt közölt 1961-ben Horváth Istvánról — jelen van e gyűjteményben is —, és a szigorúan is óvatos szerkesztő, költő kíméletesen megmagyarázza, hol vét, hol igénytelen Horváth, hol emelkedik ihletetten költői magasságba, hol sikkad el a gondolatiság, hol kattog az üresjárat. Olyan szerzők vallatják az életművet, mint Cseke Péter, Gaál Gábor, a kérlelhetetlen kommunista főszerkesztő, aki még Arany Jánost és a Toldiját is kikezdte, aztán Szabó T. Attila, Deák Tamás, Sütő és Mózes Attila, Czine Mihály, Görömbei András, Dávid Gyula. Sosem volt közömbös Horváth iránt a kortárs irodalom, és nem csupán azért, mert a legmélyebbről tört föl, maga is jelenséggé vált. Tanulmányában Deák Tamás a tőle megszokott szigorral mutat rá: igenis gyökértelen Horváth István, hiába mutogatják egynémely kritikusok az elhagyott gyökereket. A tudós, nyelvész Szabó T. Attila elemzi értő módon Horváth István hatalmas szociográfiáját, a Magyarózdi toronyalja című monumentális művet, melyet évtizedeken át írt, gyűjtögetve a maradékot a falu süllyedő kultúrájából.
Ízeket kapunk a családi levelezésből, hátborzongást is azokkal együtt. Háborúk, aztán szocializmus. A háborút még kiheverte a maradék nép, a szocializmus szétverte a hagyományrendszert, de azt aztán módszeresen tevé.
Illesse tisztelet a szekustiszt által halálra gázolt író emlékét és hagyatékát, s nem kevésbé a kilencven felé szorgalmaskodó Nagy Pált ezért a könyvért!
Czegő Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tovább kell harcolni
A trianoni döntés következtében a Tiszántúli Református Egyházkerület keleti részét – 183 egyházközség és majd kétszázötvenezer református hívő – Romániához csatolták. Egy új egyházkerület létrehozását és megszervezését tűzték ki célul az 1920. december 14-én Nagyváradon megtartott közgyűlésen, amelynek a 90. évfordulójára emlékeztek tegnapelőtt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) székházának Bartók-termében.
A sokak által remélt nagy érdeklődés elmaradt, mintegy ötven ember tekintette meg az áhítattal és zenés produkcióval egybekötött szimpóziumot. Elsőként Csűry István, a KREK idén újraválasztott püspöke tartott nyitó áhítatot. A zsidókhoz írt reményt sugalló levélből (6,18-20) olvasott fel, majd az ige szimbolisztikáját magyarázta és transzponálta a hányatott sorsú, szétdarabolt magyar nemzetre. „Eltelt kilencven esztendő, és kisebbségben élünk. Olykor bizony nem örvendetes az életünk, néha halkabban, néha hangosabban mondjuk ezt ki” – mondta a püspök, a reményvesztés okait pedig Isten igéjétől való elfordulásban látta. „A nagy ellentétek emberei vagyunk” – folytatta, majd a magyar nemzetről beszélt, amely bár hatalmas sikereket ért el és akadályokat döntött le a történelem folyamán, olykor mégis a legkisebb gondokkal volt képtelen szembenézni és megküzdeni.
A továbbiakban Boros Konrád Erzsébet Katalin (ének) és Letiţia Chirodea (zongora) tanárnők, egyetemi előadók zenei produkciója következett, akik Verdi, Mozart és Liszt műveiből adtak elő részleteket.
Ezek után három előadást követhettek figyelemmel a megjelentek, melyek a 19. század eleji Kárpát-medencében lezajlódó történelmi eseményeket tárták fel.
Kupán Árpád nyugalmazott történelemanár, közíró Sulyok István néhai püspök életébe, illetve kiemelkedő szellemi és anyagi munkásságába nyújtott betekintést. A betegeken és a rászorulók támogatásán, valamint a nemzet és az egyház mellett folytatott harcokon túl olyan megvalósítások is a neve mellett szólnak, mint a KREK mostani székházának az építtetése, amely eredetileg református középületnek, kultúrpalotának és ipariskolának készült.
Hermán M. János lelkipásztor, a teológiai tudományok doktora az első világháború körülményeit, majd a trianoni döntés következményeit taglalta, illetve a KREK megalapításának nehézkes útjáról beszélt. Az új egyházkerület megszervezésével és vezetésével Sulyok István rangidős esperest, valamint Domahidy Elemér rangidős gondnokot bízták meg. A román kormány azonban majd két évtizedig, 1939. november 23-áig nem ismerte el jogi személynek az egyházkerületet. Ezt követően Sulyok Istvánt a rá következő év májusában hivatalosan is püspökké választhatták.
Pálfi József lelkipásztor, teológiai doktor az 1940-es második bécsi döntést, majd az 1947-es párizsi békét követő visszacsatolásokról, illetve ezeknek az egyházkerületre gyakorolt óriási hatásairól beszélt. Miután Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt, két évtizednyi keserves harc után a román kormány előtt is elismert KREK-et a Tiszántúli Református Egyházkerület ismét bekebelezte, pedig ez ellenkezett a helyiek akaratával. „Ez a kerület már kész volt” – emelte ki Pálfi tiszteletes. Hét év múlva pedig megtörtént az, amire senki sem számított: a visszaszerzett hajdani magyar területeket, közöttük Észak-Erdélyt ismét elcsatolták, ez a fordulat pedig hatalmas csapást mért a már megalapított, majd bekebelezett, és immáron ismét védtelenül álló egyházkerületre.
Az előadásokat hozzászólások, illetve kérdések követték, egyesek borúsan, mások derűsen látták a magyarság, valamint az egyház jelenlegi, illetve jövőbeli sorsát, de abban valamennyien egyetértettek, hogy a harcot, melyet kilencven éve megkezdtek, folytatni kell.
Balla Sándor, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Érmelléki demokrácia központ RMDSZ-módra – Majd mi!
Kedden délelőtt ülést tartott az érmihályfalvi képviselőtestület, de erről az elöljáróság szokása szerint csak a pártsajtót értesítették. Csak az ülés után tudtuk meg, hogy a titkosított tanácsülés egyik napirendi pontja a helyi MPP-frakció azon felajánlása volt, miszerint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által nyitandó Érmelléki Demokrácia Központ javára lemondanának saját székházukról. A zömében RMDSZ-es tanács azonban kettébontotta a javaslatot, melynek értelmében elvették a székházat, de az irodát majd maguk hozzák létre.
Mint arról már többször is szó esett a médiában, november végén egyszerűsített honosítás végrehajtásához kapcsolódó együttműködési megállapodást kötött a magyar Külügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Budapesten. Ezen megállapodás révén az Erdélyi Demokrácia Központok létrehozása által tájékoztató irodahálózat jön létre azzal a céllal, hogy segítsék a külhoni magyarok eligazodását az állampolgárság igénylésében.
Erdélyben húsz településen indítanak demokráciaközpontot, egyet Csángóföldön, egyet pedig Bukarestben. Kolozsváron működik majd a hálózat koordinációs központja, ide is lehet fordulni információért, segítségért. A hálózat kiépítésével szeretnék tehermentesíteni a konzulátusokat. A magyar állampolgárság megszerzésében nyújtott segítség csupán a kiegészítő feladatok egyike lenne a demokrácia központok számára. Ezen kívül figyelemmel kísérnék a megszerzett nyelvi jogok érvényesítését, és ha kell, nyomást gyakorolnak az illetékesekre annak érdekében, hogy élni lehessen a törvény által biztosított lehetőségekkel.
Mihályfalván tehát ilyen hivatal létrejöttéhez járult volna hozzá székháza átadásával a Magyar Polgári Párt helyi szervezete. Ifj. Szilágyi Ferenctől, az MPP önkormányzati képviselőjétől tudjuk, a tanácsülésen az ügynek nem akadt pártolója a polgári oldal két képviselőjén kívül, de egyértelmű volt, hogy az RMDSZ helyben is kisajátítja az EMNT kezdeményezését. A helyi polgári oldal, valamint az RMDSZ képviselete pénteken nyilatkozik az ügyben.
A részletekre visszatérünk. Már csak azért is, mert a helyzet elég faramuci amiatt, hogy az EMNT ötletét-kezdeményezését lenyúlni látszik az a párt, amelyről épp ezekben a napokban azt írogatja a magyarországi sajtó, hogy nem lelkesedik a kettős magyar-román állampolgárságért, sőt van, ahol az aktivistái megpróbálják lebeszélni az embereket a honosítás igényléséről. Vannak, akik egyenesen kettős beszéddel vádolják az RMDSZ-t, mondván: kifelé jó képe vág az egész procedúrához, de befelé ő maga szabná meg a demokrácia kereteit. S. É. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Felavatták a Garasos híd emléktáblát
Nagyvárad – Péntek délután avatták fel az egykori nagyváradi Garasos híd emléktábláját azon a gyalogos hídon, melyet annak helyén építettek, és amely örökölte a Garasos híd nevét.
A Bihari Naplóban megjelent cikk hívta fel a figyelmet arra, hogy egy emléktábla állt agarasos hídon, mely rejtélyes körülmények között eltűnt. Ebből az ötletből kiindulva tartunk most ott, hogy a garasos híd építésének száz éves évfordulója alkalmára egy új emléktáblát helyezünk ki rá – mondta lapunknak a tegnap délutáni ürövid avatóünnepségelőtt Gavrucza Tibor székelyhídi lelkipásztor, az emléktábla állítás ötletgazdája. Az avatón elsőként Biró Rozália Nagyvárad alpolgármestere szólalt fel, kliemelve Gavrucza Tibor kitartását az emléktábla avatás ügyében, majd felidézte Ilie Bolojan polgármesterrel folytatott beszélgetését, melyben Bolojan azt kérdezte tőle:
„Miért kell maguknak annyi emléktábla?” „Azért kell az emlléktábla, hogy emlékezhessünk, és emlékeztessük a gyermekeinket arra, hogy itt a helyük, mint ahogy nekünk is itt a helyünk. Lehet, hogy azért kell emléktábla, hogy önmagunkat is erősítsük abbéli hitünkben, hogy nekünk itt van jelenünk és jövőnk van. Ezek a megvalósítások mutatják azt, hogy ez a közössélg él, hogy itt akar élni, és nem máshol” – válaszolt Biró Rozália a polgármesternek és az avatáson megjelent érdeklődőknek. Gavrucza Tibor beszédében a kulturális autonómia szükségességét húzta alá, mert mint mondta, vban elég szakember helyi szinten, nem kellene tehát Bukaresttől megkérdezni azt, hogy hova kell emléktáblát szobrot állítani. A két beszélő leleplezte a kétnyelvű emléktáblát. Az avatás a Lorántffy Zsuzsanna Központban állófogadással zárult.
Pap István, erdon.ro

Magyarnak lenni nem deviáns dolog, hanem természetességgel vállalható, megélhető identitás– vallja Kiss Tamás demográfus, a Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Erdélyi magyarság: csökkenő létszám, változatlan arány címmel jelent meg a héten Kiss Tamás kolozsvári (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet) és Kapitány Balázs budapesti (Népességtudományi Kutatóintézet) szociológus tanulmánya a Korfa című magyarországi kiadványban, amelyben a szerzők a 2011-es romániai népszámlálás előzményeit és lehetséges eredményeit tárgyalják. A kilencvenes évekhez viszonyítva az ezredforduló után jelentős eltérések figyelhetők meg az erdélyi magyarság és a romániai közösség esetében, írásuk ezért is időszerű. A tanulmány kapcsán Kiss Tamással beszélgettünk.
– A 2002-es népszámláláshoz képest a lakosságnak legalább a 10 százaléka külföldön tartózkodik, azaz 20 milliónál is kevesebben élnek ma Románia határain belül – ez a tanulmány egyik legfontosabb megállapítása. A románokhoz hasonlóan, az erdélyi magyarság lélekszáma is folyamatosan csökken, az 1992-es 1 604 000 főről 1 417 000 főre esett vissza 2002-re, az előrejelzések szerint pedig akár 1 300 000 főre is csökkenhet 2011-ben. Milyen mértékben befolyásolta ezt az elmúlt tíz évben az 1992 és 2002 közötti három leggyakoribb ok, a kivándorlás, a természetes népességfogyás és a vegyes házasságok révén fellépő intergenerációs asszimiláció?
– 1992 és 2002 között egyértelműen az elvándorlás volt a népességfogyás legfontosabb oka. Legalább 100 ezer magyar hagyta el az országot ebben az időszakban, és a magyarok egyértelműen felül voltak reprezentálva a migráns népességen belül. A második legfontosabb ok a természetes fogyás, míg az asszimilációs veszteség az első kettőhöz képest kisebb jelentőségű volt. Ugyanakkor bizonyos terülteken (Dél-Erdély, Bánság) ez utóbbi volt a fogyás egyik legfontosabb oka. 2002 óta a migráció mérséklődött, és mára egyértelmű, hogy a románság kiáramlása intenzívebb. A természetes népmozgalmi veszteség befolyásolja legfőképp a fogyást. Annak ellenére, hogy a termékenység és a születéskor várható élettartam növekedett, a halálozások és születések egyenlege nem lett kedvezőbb. Ez a korösszetétel romlásának tudható be. Az asszimilációs folyamatok erőssége nagyjából változatlan, miután a vegyes házasságok aránya nem változott az utóbbi tíz évben.
– Traian Băsescu államfő a héten úgy nyilatkozott, folytatódnak az elbocsátások, ugyanakkor sokakat elgondolkodtattak idén a kormány megszorító intézkedései. Lehetnek konkrét következményei ezeknek a 2011-es népszámláláson?
– A megszorításoknak és az elhúzódó válságnak két fontos következménye lehet demográfiai szempontból. Egyrészt fokozhatják az elvándorlást, illetve gátolhatják a visszavándorlást (például a szintén komoly válsággal küzdő Spanyolországból vagy Írországból). Másrészt a jóléti ellátórendszer (különösen a gyermeknevelési szabadság) körüli bizonytalanság csökkenti a gyermekvállalási kedvet. Nemrég végeztünk Csata Istvánnal egy népesség-előreszámítást Hargita megye vonatkozásában – ott azzal számoltunk, hogy a termékenység a következő néhány évben semmiképp nem fog emelkedni.
– Számos adat és vizsgálati tényező játszik közre a népszámlálási eredmények kialakulásában, ha csak a kétnyelvű vagy a kisebbségi összeíró ívek hiányára, a roma közösség tagjainak önmeghatározására, vagy az egy évnél több ideje külföldön tartózkodó, de itthon is számba vett állampolgárok helyzetére gondolunk. Milyen mértékben viszik „tévútra” ezek a tényezők az eredményeket? Melyek azok a lehetőségek, amelyeket elfogadhatónak lát, avagy látna egyik-másik kezelésére, hiszen pozitív avagy negatív tekintetben, de módosítják a valós helyzetet.
– Véleményem szerint a migránsok regisztrációját el kell választani az etnikai/nemzeti identitás bevallásától. Egyik sem egyszerű kérdés. A román szociológusok a külföldi vendégmunkásokat sokáig „időszakos kintlévőségként” kezelték, a népesség-előreszámítások pedig azzal számoltak, hogy ők vissza fognak térni. Mára azonban ez kérdésessé vált: nem tudhatjuk pontosan, hogy a jelenleg más országokban élő és dolgozó románok közül hányan és mikor fognak végül hazatérni. Az Európai Unió statisztikusai szempontjából azonban a fő problémát a kettős regisztráció jelenti. Vagyis, ha Románia – Kelet-Európa más országai mellett – nem tartja be a statisztikai konvenciót – miszerint aki egy évnél több ideje tartózkodik külföldön, azt nem regisztrálják, és „trükközni” kezd a népességszámmal, fennáll annak a veszélye, hogy az EU népességét összességében több millió fővel felülregisztrálják. Ezért Románia – és más országok – irányában van egyfajta nyomás, hogy tartsák a konvenciókat. Ennek ellenére felmerül a kérdés, hogy mennyire mer szembenézni az ország azzal a rideg valósággal, hogy a migráció miatt nálunk a nyugdíjrendszer vagy a jóléti ellátórendszer valószínűleg hamarabb fog összeomlani, mint más környező országokban.
Az etnikai/nemzeti identitás bevallása még bonyolultabb dolog. Ezen a téren véleményem szerint nincs egy adott és megváltoztathatatlan „valóság”, amihez képest torzulhatnak az eredmények. Az emberek egy olyan társadalomban élnek és alakítják ki identitásukat, ahol különböző hatások és nyomások érik őket. Ezen hatások közül a legfontosabb a nemzetállami intézményrendszer nyomása. Teljesen másként alakultak volna például a nemzetiségi arányok és az emberek identitása Erdélyben, ha az elmúlt 65 év nem a román nemzetállam intézményes terében telik el. Ez hosszú- vagy középtávon – népszámlálásról népszámlálásra – eltolja az arányokat egy adott irányba. A nemzetállami intézmények által meghatározott, a többség számára kedvező hierarchiának tudható be például, hogy a vegyes házasságokban a többség javára kiegyenlítetlen az etnikai szocializáció. Ez a jelenlegi társadalmi valóság, de nem feltétlenül valamilyen örökérvényű és megváltoztathatatlan valóság. A kérdés az, hogy a magyar elitben, illetve az erdélyi magyar társadalomban van-e annyi erő, hogy ezt a nyomást legalább részben ellensúlyozza, hogy a magyar kategóriát vonzóvá tudja tenni minél több ember számára. A magyar nyelvű, a magyarsághoz kapcsolódó romák esetében is ezt látom. Kérdés, hogy ki tudunk-e alakítani egy olyan magyarság-meghatározást, amihez nekik érdemes tartozniuk, és amibe egyáltalán beleférnek.
– A tanulmányban azt is leszögezik, hogy amennyiben nem valósul meg, vagy sikertelen lesz jövőre az RMDSZ-nek a nemzetiségi hovatartozás bevallására ösztönző kampánya, úgy csökken a szórványterületeken élő magyar nemzetiségűek pontos számbavételének esélye. Mit is jelent ez?
– A román nemzetállami tér nyomása a szórványban élők esetében érvényesül, nem a Székelyföldön, ahol a magyar közösség számbeli ereje és intézményes integritása gyakorlatilag ellensúlyozza azt. A szórványban élők esetében fontos, hogy érezzék: magyarnak lenni nem valamilyen rendellenes, deviáns dolog, hanem egy teljes természetességgel vállalható, megélhető identitás. Ebben segíthet egy jól felépített és főként jó hangulatú népszámlálási kampány.
– Hogyan látja, milyen mértékben befolyásolhatja a 2011-es, avagy a következő népszámlálás eredményeit, és ezen belül az erdélyi magyarság számát és százalékarányát a kettős állampolgárság igényelhetőségének lehetősége?
– A kérdést az eddigieknél jóval alaposabban kell elemeznünk, ez lesz a jövő év egyik legfontosabb feladata. Anélkül, hogy az elemzések elkészültek volna: én az előnyeit és a veszélyeit is látom. Előnye, hogy sok köztes helyzetben lévő ember és csoport számára a magyar identitás kikristályosodottabb formát nyerhet. Példaként a Krassó-Szörény megyei krasovánokat említhetném, akik egy igen fluid identitású csoport voltak. Egyesek szerbnek, mások horvátnak, mi több egyesek bolgárnak tekintették őket. Ők valószínűleg sokkal inkább valamilyen regionális identitást éreztek közel magukhoz, amely a felsorolt nemzeti kategóriák egyikéhez sem viszonyult túl intenzíven. A függetlenné vált Horvát Állam azonban állampolgárságot adott nekik, amit a közösség apraja-nagyja kiváltott. Ez fokozatosan egy kikristályosodott – klasszikus – horvát nemzeti identitás fele tolta-tolja őket. Elfogadom: ízlés kérdése, hogy előny vagy hátrány, ha a kettős vagy bizonytalan kötődésű magyar csoportokkal is ez történik. De az én ízlésemnek minden esetre megfelel.
Az állampolgárság veszélyei is számosak lehetnek azonban. Problémát jelenthet, hogy Romániában vannak olyan állások, amelyeket kettős állampolgár nem tölthet be. Hosszútávon átalakíthatja például a magyar nyelvű felsőoktatási piacot, vagy ha Magyarország és Románia között nőnek a gazdasági különbségek, migrációs folyamatokat indukálhat és könnyíthet. Emellett csökkentheti a magyar tömbterületek – gazdasági értelemben vett – integráltságát Románián belül, ami a magyarok hátrányára az amúgy is meglévő társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket fokozza majd.
– Fogy a(z erdélyi) magyar, mondogatják többen. De vajon kik azok, véleménye szerint, akiknek leginkább tenniük kellene ez ellen?
– Nagyon fontos, hogy a szereplőket és a feladatokat reálisan azonosítsuk be. Több szintről beszélhetünk. Egyrészt az RMDSZ jelenleg kormányzati tényező, így befolyásolhatja az ország népesedési és egészségügyi politikáját. Ugyancsak szerepe lehet a magyar elitnek abban, hogy a magyarok minél inkább tájékozottak legyenek a meglévő kedvezmények terén. Egy vizsgálatunkból az derült ki, hogy a románoknál tájékozatlanabbak. Ezzel függhet össze például, hogy vegyes etnikumú városokban a magyar fiatalok alulreprezentáltak az ANL-lakások igénylői körében. Harmadrészt az önkormányzatok is hozhatnak olyan intézkedéseket, amelyek segítik a családalapítást: ilyen lehet több más mellett a kedvezményes telek vagy a lakásbérlet. Negyedrészt az identitás- és az oktatáspolitikában összehangolt stratégiára lenne szükség, amelynek az esetében a magyarországi és az erdélyi magyar szereplők és források egymásra hangoltan és egymást kiegészítve működnek. Végül Magyarországnak az identitás-megőrzés és intézményfejlesztés mellett abban is felelőssége van, hogy migrációs politikája kidolgozásakor az erdélyi magyar társadalom érdekeit is figyelembe veszi
FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár)

Levél Budapestről
Teleki Pál emlékezete
Vedd példának őt. Hogyha vért / szomjaznak fenn az istenek: / a népedé helyett / nyujtsd némán nékik fel a magadét. // Mert olyan a kor, mint midőn Zeusz / bitorolta még a Fiu helyét, / itta a bort és zabálta a húst. / Midőn tivornya-hely volt még az ég. // Barbár idő. De ilyenkor terem / Sárkányölőt a föld és Tűzlopót. / Barbár idők. De hősök s áldozók / ilyenkor győzhetnek a végzeten. // Ilyen volt ő is, aki most kimult. / Nem összeroppant, de fölmagasult. // Rom, rom és rom. S úgy érleli magát / rommá a ház, a város, a világ,/ ahogy gyümölccsé érik a virág. // Hazám: jövendőnk, Déva vára vagy? / Elég a vér, hogy megkösse falad? / Szorong a sziv; bár hajnalod hasad! // Népünk jövője? Szó, te semmi rongy! / Az beszél ma, ki semmit se felel. / És nemzetét ma az emeli fel, / ki hangtalan lerogy. // Fölfelé futva példát igy mutat, / ki jobbra-balra nem lel már utat. (1941. április 4.) * Illyés Gyula: Áldozat
2001. április 3-án a Teleki Pál Emlékbizottság, amelynek fővédnöke Göncz Árpád és Mádl Ferenc, ügyvezető elnöke Csicsery Rónay István, az 1945 után meghurcolt, majd emigrációba kényszerített egykori kisgazda politikus, egyebek közt Szabad György személyes, illetve Áder János képviselő jelenlétében ünnepélyesen lerakta az egykori miniszterelnök készülő szobrának alapkövét a Várban, a turulemlékmű és a Sándor-palota közelében. Jelen voltak a lengyel nagykövetség, a Teleki Pál segítségével megalakított Magyar Cserkészszövetség, a Magyarok Világszövetsége és az EÖtvös József Collegium képviselői. A szobor felállítását megakadályozta a Demszky Gábor-féle városvezetés. Végül a Teleki- szobrot Balatonbogláron állították fel, 2004. április 3-án.
Az Eötvös József Collegium Baráti Köre és a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma a kollégium épületének centenáriumi ünnepségsorozata keretében 2010. október 26-án felavatta Teleki Pál tudós-államférfi, a kollégium kurátora szobrát. (Eötvös József Collegium, Budapest, XI. ker. Ménesi út 11.) Szoboravató beszédet mondott dr. Bertényi Iván történész professzor, a Baráti Kör elnöke és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Bethlen Alapítvány Kuratóriuma elnöke. Közreműködött Szvorák Katalin népdalénekes és Szabó András előadóművész, a Baráti Kör tagjai, s részlet hangzott el Teleki Pál miniszterelnöki rádióbeszédéből (1939).
Bertényi Iván beszédében elmondta: amikor meghalt Eötvös Loránd, az Eötvös József Collegium kurátora 1919-ben, az utóda Teleki Pál miniszterelnök lett, haláláig ő volt a kurátor. Az Eötvös József Collegium igazgatójának, Bartoniek Gézának sok munkája volt. Teleki Pálnak gondja volt a collegiumra. Amikor Bartoniek Géza megírta neki, hogy a diákoknak nagyon szegény a konyhája, Teleki Pál a birtokán rendezett vadászaton lőtt összes vadat társzekereken elküldte a nélkülöző diákoknak. Gróf Teleki Pál miniszterelnök főcserkész is volt. Az Eötvös Collegiumban kommunista röplapozás történt. Kiderült, hogy a tettesek képviselők, vezetők gyermekei voltak. Teleki Pál közbelépett, nem engedte, hogy eljárás induljon a fiatalok ellen.
Teleki az öngyilkossága előtti napon meggyónt. Mélyen hívő katolikus volt, tudta, hogy az öngyilkosság megbocsáthatatlan bűn. Teleki az üdvösségét feláldozta nemzetéért.
Lezsák Sándor beszéde megrendítően szép volt: "Merjünk megszólalni, merjük megfontolt és hiteles szavainkat, gondolatainkat, a kétharmados történelmi felhatalmazást tettekre váltani! Merjünk gróf Teleki Pálról beszélni! Ne engedjünk az ármánykodó kísértésnek, álljunk ellen a gonoszoknak, hazaárulóknak, a hazugságnak, a politikai bűnözők tudatos rágalmazásának, szégyenteljes akadémiai dolgozatokat védelmező hamisítóknak! Merjünk gróf Teleki Pálról beszélni! Legyen bátorságunk példázattá emelni rendíthetetlen keresztény hitét, nemzeti elkötelezettségét, erkölcsét. Legyen erőnk és bátorságunk, hogy a nemzet önismeretében méltó helyre emelkedjen gróf Teleki Pál, a miniszterelnök, az akadémikus, a nemzetnevelő főcserkész.
Több évtizednyi történelemhamisítást és rágalmazást követően merjünk a nemzet nagyjairól beszélni, merjük őket példának és iránytűnek tekinteni, és ne csak a tudatunkban, de a városok és falvak közterein is merjünk számukra emlékművet emelni!
Legyen bátorságunk szólni és cselekedni a történelmi hazáért, a mártírok véréből születő jövendőről, merjünk beszélni Isten szolgájáról, Mindszenty bíborosról, mint nemzeti – és nem csupán katolikus – példaképről! Merjünk beszélni gróf Teleki Pál munkásságáról, életútjáról, aki nemzedékével együtt a Lenin-fiúk által megkínzott, Trianonban megcsonkított ország megmaradása érdekében rendkívüli erőfeszítésre volt képes! Merjük idézni Prohászka Ottokár püspök intelmeit, szociális tanításait! Legyen bátorságunk újra és újra a nemzeti jövendő szolgálatába állítani a két világháború közötti népi írók gondolatait!
Merjünk emlékezni és beszélni, mert vakmerő – a nemzetre nézve káros következményekkel járó – gyávaság lesz, ha elszalasztanánk a korszakváltó történelmi esélyünket!
Igen, végzetes és vakmerő gyávaság, ha igazunk és lehetőségünk tudatában nem leszünk képesek az országleltárral párhuzamosan hiteles történelmi leltárt is készíteni, ha nem leszünk képesek a fiatal kutatóknak, történészeknek lehetőséget biztosítani az elmúlt évszázad történéseinek tudományos elemzésére, feltárására. Vakmerő gyávaság, ha igazunk és lehetőségünk tudatában nem mondjuk, nem képviseljük azt, ami közjó, ami nemzeti érték és minőség.
Igazunk és lehetőségünk tudatában merjünk szobrot állítani Tóth Ilonkának, Wass Albertnek, és még mennyi történelmi adósságunk van! Merjünk Budapesten, köztéren szobrot állítani gróf Teleki Pálnak! Merjünk előtte egyenes derékkal megállni és lengyel barátainkkal együtt főhajtással megköszönni, hogy a barna és a vörös ordas eszmék világot hipnotizáló erőterében tízezrek életét mentette meg, és millióknak ad a jövőben is keresztény és magyar példázatot.
Az iskola és a közélet megújhodásával, a nemzeti reneszánsz reményével merjünk magyarok és európaiak lenni gróf Teleki Pál életének, sorsának példázatával is, akiről Illyés Gyula 1941-ben a ma is érvényes versmondatában így írt: ‘Fölfelé futva példát így mutat, ki jobbra-balra nem lel már utat.’"
Szabó András elszavalta Illyés Gyula Áldozat és Vas István Teleki Pál emlékezete című versét. Vas István 1956-ban írta ezt a verset, de 1990-ig nem jelenhetett meg. Végül felavatták a szobrot, Rieger Tibor szobrászművész alkotását. A fővárosból 2004-ben törvénysértően kitiltott, a befogadó Balatonbogláron fölállított szobor Rieger Tibor szobrászművész alkotása, a Balatonbogláron fölállított szobor kicsinyített mását avatták fel az Eötvös Collegiumban. Megjelent a 85 éves Török Bálint közíró is. Török Bálint kitűnő cikkeire, tanulmányaira a rendszerváltozás után figyeltem fel.
Az ünnepség után megnyílt az Eötvös József Collegiumban az Agyagfalvától Zsombolyáig – Magyar nyelvű hírlapok, folyóiratok és könyvek Romániában 1918-1945 között című kiállítás, melyet Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat szerkesztője nyitott meg. Régóta szerettem volna beszélgetni Szabó Zsolttal, most mód nyílt rá. Nagy késéssel olvasható a Művelődés az interneten, mondtam neki, pedig értékes folyóirat. Nem kaptak rá pénzt, mondta. Kérdeztem, továbbra is gyűjti-e a kolozsvári Egyetemi Könyvtár az erdélyi, legalább a kolozsvári magyar lapokat? Megtudtam, hogy ott is van kötelespéldány-rendelet, de a legtöbb kiadó nem tesz ennek eleget, így nagyon sok újság példányai hiányosak a könyvtárban. Szomorúan hallottam tőle azt is, hogy a legkeményebb ötvenes években a megijedt magyar írók, újságírók bementek a könyvtárba és zsilettel kivágták régi, a magyarság értékei mellett kiálló cikkeiket, annyira féltek a megtorlástól.
Szabó András kitűnő verseket szavalt. Nagyon szép volt Vas István Teleki Pál emlékezete című verse, melyet a "Szobor vagyok, de fáj minden tagom!" Fehér könyv a Teleki szoborról (Occidental Press, Budapest, 2002) című könyvben talált. Ez a könyv dokumentumokat tartalmaz arról, hogyan akartak Budapesten szobrot állítani Teleki Pálnak.
Udvardy Frigyes, Népújság (Marosvásárhely)

Könyv a régi dévai református templomról
Meglepő témát dolgozott fel csütörtökön bemutatott könyvéhez Ionuţ Codrea fiatal dévai történész: a város legrégibb és sokáig legjelentősebb temploma, a huszadik század elején lebontott református templom történetét.
A könyv románul jelent meg és szinte kizárólag román közönség előtt került bemutatásra. Ennek ellenére a fogadtatása roppant kedvező volt, s a fiatal történészt dicsérettel halmozták el, noha a könyv a katolikusból a XVI. században reformátussá vált Déváról és a város főtemplomáról szól.
Bátorság olyan műemlékről írni, ami már több mint 100 éve nem létezik. A fiatal Ionuţ Codrea vállalta a kihívást. Éppen ez keltette fel érdeklődését, a történésznek az az érdekesebb, ami már nincs, nyilatkozta a könyvbemutató végén. Főleg régi fényképek, térképek, valamint Szőts Sándor és Halaváts Gyula századfordulós monográfiái jelentették a kiindulópontot. A kutatómunka körülbelül két évig tartott, a magyar nyelvű történelmi források feldolgozásában Bodó Krisztina történész kollégája segített.
Hogyan választott témának az 1905-ben lebontott régi református templomot, melynek utódja októberben ünnepelte századik évfordulóját? Hiszen a magyar történelem – finoman fogalmazva – nemigen számított a román történész-szakma csemegéjének. A magyar történelem mindenütt ott van Erdélyben, bármely régész vagy középkori-szakértő óhatatlanul szembesül vele. Ráadásul a román historiográfia eléggé elhanyagolta Déva történetét, mondta Ionuţ Codrea. Déva legrégibb és évszázadokig legjelentősebb főtemploma megérdemli a tanulmányt. A könyv a gazdag információkon kívül érdekes, századfordulós fotókat és régi térképeket is tartalmaz, méghozzá roppant színvonalas kiadásban.
Chirmiciu András, Nyugati Jelen (Arad)

Reform vagy zsarolás?
A történet kísértetiesen hasonlít arra a helyzetre, amikor 2006-ban Traian Băsescu akarta megreformálni a PSD-t.
Mai igémet Tőkés László expüspök szolgáltatta. „Markó Béla ‘visszalépése’ önmagában jelzi, hogy az RMDSZ legújabb kori történetének biztos origója volt az elnök személye – és ilyen szempontból akár párhuzamot is lehetne keresni a Magyar Polgári Párt ‘személyre-szabottságával’. Valószínűleg innen eredeztethető az a riadalom, amely leginkább RMDSZ-es körökben érzékelhető” – így kommentálta a Transindex kérésére az SZKT-n történteket Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
„A személyi természetű kérdéseken túlmenően azonban, mi már régóta hangoztatjuk, hogy egyfajta rendszerváltozásra volna szükség az RMDSZ-en belül is, mert ha az új elnök vezénylete alatt is az eddigi politikai kurzus fog folytatódni, akkor – nagy valószínűséggel – egy erejében meggyengült és továbbra is a többségi nagypolitika foglyaként és kényszerpályáján bukdácsoló RMDSZ-re számíthatunk a jövőben” – vélekedett EMNT elnöke.
Kijelentette, az EMNT kész arra, hogy ha tényleges változások következnek be az RMDSZ életében, akkor az új vezetőséggel tárgyalóasztalhoz üljön, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretein belül megkeressék a konszenzus lehetőségét alapvető, a pártpolitikai csatározások szintjét meghaladó céljaik elérésében.
Eddig az Erdélyi Napló híre, amelyet, javaslom, értelmezzünk jóhiszeműen és keresztényekhez illő lelki alázattal. Itt van mindjárt az információ első tézise, amely szerint azért, mert Markó Béla nem pályázza meg az elnöki tisztséget, riadalom érzékelhető úgy általában mindenütt a világon, de leginkább RMDSZ-es körökben. Jó lett volna, ha Tőkés László példáját is adja az univerzális riadalomnak, mert – hacsak a Wikileaks soron következő kiszivárogtatásai nem fogják dokumentálni – ennek nyomait még RMDSZ-es körökben sem tapasztalni, legalábbis az SZKT-n elhangzott felszólalásokban nehezen lehetett volna észlelni.
A hír második tézise szintén tisztázásra szorul. Nem tudni ugyanis, hogy a volt püspök milyen minőségben nyilatkozik, amikor azt mondja: „mi már régóta hangoztatjuk, hogy egyfajta rendszerváltozásra volna szükség az RMDSZ-en belül”. Ha Tőkés RMDSZ-tag minőségében sürgeti a Szövetségen belüli egyfajta rendszerváltozást, akkor miért a királyi többes? Ha viszont az EMNT elnökeként szólalt meg, akkor miért aggodalmaskodik, ha a konkurens szervezet nem váltja a rendszert, erejében meggyöngül, bukdácsol stb.
Ha jól tudom, akkor az EMNT legnagyobb gondja most egy újabb magyar politikai párt megalakítása (miután Szász Jenő kezéből nem tudták kicsavarni a pecsétet), azért, hogy átvegye a romániai magyarság érdekképviseletét az RMDSZ-től. Nem látom be, hogy miért akarja megújítani a Szövetséget, mielőtt félreállítja. Arra a kis időre igazán maradhatna reformálatlanul, még akkor is, ha egyik tagja egy volt református püspök és annak permanens reformációs kényszere része szolgálati leírásának. A történet kísértetiesen hasonlít arra a helyzetre, amikor 2006-ban Traian Băsescu akarta megreformálni a Szociáldemokrata Pártot, és ezt azzal kezdte, hogy megfosztotta az ellenzéki alakulatot a képviselőház elnöki tisztségétől.
Az igazi truváj azonban csak ezután következik. Ha tényleges változások következnek be az RMDSZ életében, akkor az EMNT színeiben az RMDSZ-tag hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni saját szervezetével. Asztalos legyen a talpán, aki olyan tárgyalóasztalt tud készíteni, amelyik fizikailag is lehetővé teszi, hogy az asztal mindkét oldalán Tőkés László üljön (hiszen feltételezem, hogy az RMDSZ-vezetésnek az RMDSZ európai parlamenti alelnöke is tagja).
De, ha eltekintünk a protokolltól, akkor is fennmarad néhány kérdés. Miben áll az RMDSZ tényleges változása? Ki dönti el, hogy a változás megtörtént és tényleges is volt? Miről tárgyalna Tőkés az RMDSZ-szel (és saját magával)? Azt vélelmezni ugyanis, hogy Tőkés az Erdélyi Magyar Néppárt pecsétjével a zsebében meg akarja zsarolni az RMDSZ-t, reformer elvbarátainak a beejtőernyőzése érdekében a választási listákra, nyilván merőben rosszindulatú feltételezés lenne...
Székely Ervin, Új Magyar Szó (Bukarest)

Leleplezték Kiss Gedeon szobrát
Tegnap leleplezték a szatmárnémeti Kossuth-kertben Kiss Gedeon volt városkapitány mellszobrát. Az ünnepséget Barakonyi Gergő vezényelte, az első szónok pedig Dr. Bura László helytörténész volt, aki néhány szóban felelevenítette a fák ezredesének is hívott hajdani városvezető életét és munkásságát. Kihangsúlyozta: az esemény legnagyobb jelentősége az ismétlésben lelhető fel – 107 évvel ezelőtt ugyanis, akárcsak most, szintén közadakozásból állítottak emléket a szatmáriak Gida bácsijának. Az 1823-as születésű Kiss Gedeon a szabadságharc alatt nemzetőr főhadnagyként szolgált, majd számos városi, illetve megyei tisztséget töltött be. 1872-től foglalkozott közrendészettel városkapitányként, többek között megalapította és vezette az önkéntes tűzoltó egyesületet, de a városi múzeum, valamint a Kossuth-kerti közfürdő megalapítása is az ő nevéhez fűződik. A 19. század végi rohamosan fejlődő városban szintén ő volt az, aki felfedezte a parkok, a zöldövezetek létrehozásának szükségességét. Bura László szerint a ma emberének nemcsak a természet erői ellen, de saját, romboló hajlamú természete ellen is küzdenie kell, hisz saját életterét veszélyezteti mohóságával. Ezért irányadó jel kell hogy legyen számunkra Kiss Gedeon: a közösségért élő és dolgozó, ugyanakkor a természetet szerető és óvó ember értékrendjét kell megismernünk és magunkévá tennünk példája nyomán. Felician Pop, a megyei hagyományőrző központ vezetője ünnepi beszédében arra emlékeztetett, hogy a jelenlegi Kossuth-kert helyén Kiss Gedeon idejében egy elhanyagolt, mocsaras külvárosi telep volt, melyet az ő törekvései nyomán változtattak át a lakosság által igen kedvelt zöldövezetté, ahová a szatmáriak szívesen jártak sétálgatni, kerékpározni. Mint elmondta, egy, a Kossuth-kertet bemutató filmen dolgozott korábban, ennek során ismerte meg Kiss Gedeon munkásságát, ekkor értette meg, hogy egy olyan közéleti személyiséggel van dolga, aki „szerelmes a természetbe“. Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, a szobor újbóli felállításának kezdeményezője a jól ismert Tamási Áron-idézettel kezdte mondandóját: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne“. Elmondta: Kiss Gedeon – bár nem ismerhette Tamási írását, hisz korban megelőzte őt – ebben a szellemben élt és dolgozott, ugyanis minden erejével azon volt, hogy a természettel is összhangban lévő, élhető környezetet teremtsen a szatmáriak számára. Kifejtette, úgy érzi, hogy erkölcsi adósságot sikerült törlesztenünk a volt városkapitány irányába, hisz az emlékét őrző szobor egyszer már állt a lakosság közös akaratából – ez azonban a történelem zavaros sodrában eltűnt. Megköszönte továbbá mindenkinek a hozzájárulást, a támogató cégektől kezdődően a szobrot újból megformáló Szodoray-Parádi Hajnalkán át a pénzgyűjtésben oroszlánrészt vállaló egyházakig. Mint elmondta, több mint kétezer ember adakozott az öntési költségekre. Mivel több gyűlt össze a szükségesnél, jut 20 állami gondozásban élő gyerek karácsonyi ajándékára is. Két civil szervezetet is kiemelt az adományozók sorából, az Erdélyi Kárpát Egyesületet, valamint a Román Madártani Egyesület szatmári szervezetét. Ezt követően Ilyés Gyula polgármester fejezte ki örömét a szoborállítással kapcsolatosan, majd Geszti Tímea és Carol Erdős szavalatai hangzottak el, Koncz Kriszta, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákja pedig egy népdalt énekelt. Az ünnepségen megjelent Kiss Gedeon egyik leszármazottja, Meleg Enikő is, aki szintén adakozott a szoborállításra. Az ünnepség koszorúzással ért véget.
Babos Krisztina, Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Verseny, nézők nélkül
Megpezsdülni látszik az élet az RMDSZ-ben: azt követően, hogy Markó Béla bejelentette visszavonulását, az elnöki tisztségre pályázók területi szervezeteket járva próbálnak támogatást szerezni maguknak, elmondják — igaz, meglehetősen klisészerűen, közhelyeket halmozva — milyen szervezetet szeretnének, melyek a célkitűzéseik.
A szövetség helyi struktúrái pedig azonnal reagálnak: a Szilágy megyeiek például, jó RMDSZ-es szokáshoz híven, egyhangúlag foglaltak állást Kelemen Hunor mellett, a Kolozs megyei szervezetben már megoszlottak a szavazatok, de a hazai pálya előnye döntőnek bizonyult, és végül Eckstein-Kovács Péter mellett tették le a garast.
Akár érdekes is lehetne ez a versengés, ha valóban különféle nézetek ütköznének, ha arról szólna, milyen jövőt szánnak a szövetségnek, hogyan képzelik el az immár jó ideje pártosodás útjára tévedt érdekvédelmi szervezet további működését, miként tárnák nagyobbra annak kapuit, mely értékeket tartanak fontosnak, kikkel kívánnak együtt dolgozni. Ki ne találná izgalmasnak, milyen retorikát használnak a jelöltek, hogyan próbálják megnyerni maguknak kollégáikat, milyen elvek mentén vezetnék az RMDSZ-t, mit folytatnának, mit tennének másként? Csakhogy mindebből vajmi keveset tudhatunk meg. A szervezeten belül folyó kampány meglehetősen titokzatos, a legfontosabb döntések, alkuk a kulisszák mögött születnek, a közvéleményt, a sajtót gyakran csak propagandisztikus ízű közlemények révén tájékoztatja a szervezet csúcsvezetése. A szövetség nagyágyúinak bizalmát élvező Kelemen Hunor útját felülről egyengetik, emiatt aztán módfelett magabiztos is a trónörökös, Eckstein-Kovács Péter indulása pedig hozott ugyan kis színt a versenybe, de neki az évek során igencsak precízen kiépített hatalmi gépezettel kell szembeszállnia. S míg mindkét politikus azzal van elfoglalva, hogy elnyerje a kongresszusi küldöttek tetszését, megfeledkezni látszanak a nyilvánosságról, a párbeszédről, nem kérik ki a civil szféra, a szakmai szervezetek, saját választóik véleményét.
Elszalasztanak hát egy esélyt a nyitásra, a közösség elvárásainak meghallgatására, és az érdekvédelmi szervezet tisztújítása így, szinte észrevétlenül, kizárólag belső pártüggyé silányul. De vajon igazi verseny az, amely nézők, szurkolók nélkül zajlik?
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Akármilyen volt, de a mi életünk, emiatt mégis szép volt”
Tolna Éva könyvbemutatója a Tranzit Házban
– Van egy olyan része a házassági eskünek, hogy „véle tűrök, véle szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomiglan vagy holtáiglan, hűtlenül el nem hagyom”. Ez a kötet pontosan erről szól: hogy találkozik két ember az ’50-es évek közepén, felvállalják egymást, örömeiket és bánataikat megosztják a másikkal – magyarázta Dávid Gyula irodalomtörténész szombaton délután, Tolna Éva Aranylakodalom című könyvének bemutatóján. Helyszínként a Tranzit Ház emeletén lévő kávéház szolgált, ahová fiatalok és idősebbek egyaránt ellátogattak.
Az Exit Kiadó gondozásában jelent meg Tolna Éva fikcionalizált önéletírása, amely a Könczei Ádámmal együtt leélt éveket regényesíti meg. A szerző férjére emlékezik, aki már 27 éve nem lehet közöttünk; a könyvbemutató is ennek az emlékezésnek a jegyében zajlott. – Számos olyan helyzetbe kellett belekeverednünk életünk során, amelyet jó szívvel nem tudtunk és nem is akartunk elvállalni. Élete társának a maga kudarcaival és lobogásával kellett elviselnie Könczei Ádámot, ettől volt szép és igaz az ő életük – értékelte Dávid Gyula, az Aranylakodalom című kötet szerkesztője. Hozzátette: bár a könyvben sok a szomorúság, minden bizonnyal voltak szép részek az életükben, olyanok, amelyek révén a „nyomorúságot a hátuk mögé tudták dobni ezek az emberek”, hogy azt mondhassák: ezért megérte.
Szilágyi Júlia esszéíró, irodalomkritikus betegség miatt nem lehetett jelen a rendezvényen, felolvasott méltatásában viszont elhangzott: „Tolna Éva könyve egy emberpár, egy család története. Szenvedéstörténetként is megírhatta volna a szerző, akinél jobb magyartanár aligha volt Kolozsváron, de mást választott. A romantika és a durva valóság nagyon egyéni, sajátos jelenlétét, három nemzedék, egy történelmi korszak regényesített krónikáját. Az énregény hősnőjét és családját, akik lázadnak a rájuk kényszerített körülmények ellen, és sebeket kapnak, de a zsarnokság és a nélkülözés rabságából kimenti őket valamilyen poétikus hit a szerelemben, a szeretetben, a hűségben, bátorságban, jellemerőben”. Az esszéíró szerint az ad hitet nekik, hogy az üldöztetés és a hétköznapok küzdelmében is emelt fővel élik életüket, egyaránt tudnak örülni egymásnak és a művészetnek.
– Akármilyen volt, de a mi életünk, emiatt mégis szép volt – mondta a szerző, majd hozzátette: a kötetben szereplő fejezetek címe is egy-egy virágnév (őszirózsa, szekfű, tulipán, ibolya stb.). Menye, Plugor Judit készítette a könyv illusztrációit, a rajzokból összeállított tárlatot a résztvevők is megtekinthették a helyszínen.
Befejezésül a Jégvirág című fejezetet olvasta fel könyvéből Tolna Éva, az est zenei aláfestéséről pedig Réman Zsófia (fuvola) és Réman Zoltán (klarinét) gondoskodott, akik Eugène Bozza-műveket adtak elő.
FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár)

Iskolák, sorsok, politikák
Minél többet szemlélem, annál kevésbé tudom megérteni a társadalomnak az oktatáshoz-neveléshez való viszonyulását. Sokszor úgy tűnik: egyrészt minden más ágazat fontosabb, másrészt, az oktatási rendszeren belül mintha a gyerekek számítanának a legkevésbé.
Folyamatosan ütköztetik a mindenféle politikai, nemzetféltéses és egyéb stratégiákat, viták, tanulmányok és sopánkodások látnak napvilágot, és a legtöbbször az derül ki belőlük, hogy a szent cél valamiféle meglévő, kalcifikált rendszer fenntartása, statisztika-alapú jövőképeken való hősies munkálkodás.
Rossz eszközökkel, rossz célokért.
Minden tiszteletem azoké, akik az oktatás sorsát szívügyüknek tekintik, messzemenően értékelem jóindulatukat, elszántságukat, kitartásukat.
És minden elismerésem a szórványvidéki, lakótelepi tanító néniké és tanár bácsiké. Én is részesültem abban az áldásban, amit lassan szélmalomharcnak tekinthető munkájuk jelent. Névtelen, csendes hősök ők, akik borzasztó körülmények között, valamiféle megtartó hivatástudattól vezéreltetve teszik a tőlük telhető legjobbat a rájuk bízott gyerekekért. Amióta az eszemet tudom, soha nem fizették meg őket tisztességesen, és mégis soha nem hallottam olyanról, aki emiatt – jó balkáni divat szerint – hanyagul végezte volna munkáját.
De mindezek tudatában sem tudok egyetérteni azokkal, akik a lakótelepi magyar osztályok leapadásán siránkoznak és – hol hangosan kimondva, hol finom utalásokkal – a belvárosi „elit” iskolák s az azokban létesülő újabb és újabb osztályok számlájára írják a „tragédiát”.
Vizsgáljuk csak meg a helyzetet közelebbről.
A Szabadsághasábjain is megjelent „Hová tűntek az erdélyi magyar gyermekek” című tanulmány-részletben egész sor olyan érvet olvasok, amilyeneket jó ideje hallok itt-ott, de képtelen vagyok elfogadni.
Mit jelentsen az például, hogy a szülők „nem adják gyerekeiket a »nem nekik való« iskolába” – méghozzá a tanulmány szerint érthető módon?
Hogyan képes egy szülő – bármilyen származású legyen – arra, hogy hatéves gyermekéről eldöntse: a jó iskola túl jó neki? Milyen megfontolások alapján ítéli valaki tulajdon gyermekét középszerűnek? Számtalan zseni híres arról, hogy az iskolában nem teljesített túl jól. Hogyan tudhatná egy szülő, vagy akár egy tanár is, mi rejtőzik egy hatéves gyermekben, mi bontakozhat ki belőle a megfelelő környezetben?
Tudom, most ez a divat: összeszorult gyomorral hallom, hogy újabban felvételit tartanak az óvodákba is, így aztán kétéves gyermekeket pavlovi módszerekkel idomítanak a ceruza helyes tartására, másképpen nem jut be. Már csecsemőkorban megpróbálják eldönteni ki mire jó és ki nem érdemli meg a józan körülményeket. Meddig lehet még elrugaszkodni a józan észtől, és miért kell gyermekeinket valamiféle homályos-divatos sikerképzet délibábjáért esztelen butaságoknak kitenni?
A gyermek hadd legyen gyermek és tegye azt, amit egy gyermeknek kell tennie, a lehető legmegfelelőbb körülmények között.
Szeretném nagyon erősen hangsúlyozni: itt nem elsősorban az oktatásról, annak színvonaláról, minőségéről van szó.
Én lakótelepi iskolába jártam. Szerettem tanáraimat, de szívből gyűlöltem a környezetet. Az egykori Auguszteom legkisebb épületében a klórmészbűzös mellékhelyiség és az orvosi rendelő mellett két osztályterem volt: egyikben román, a másikban magyar osztály működött. Hetente legalább egyszer összeverekedtünk, és legnagyobb közösségi élményünk az volt, ha olykor a Laci és Tibi vezette magyar fiúk verték meg a „Bungherz” csúfnevű lurkó által vezérelt románokat, és nem fordítva.
Emlékszem, mennyire félszegen mozogtam ezek után a természettudományi líceum akkoriban még fél-elitnek számító felszabadult, értelmes, tevékenység-alapú magyar közösségében, és mennyire ledöbbentem, amikor először besétáltam az Apáczai épületébe, és a hirdetőtábláról rám zúdult az a felbecsülhetetlen közösségi háló: furulyakör, magyarországi kirándulás, kórus, barlangászklub stb.
A helyzet azóta jobbult, és remélem ma már a még meglevő lakótelepi magyar osztályok sorsa is jobb, de az arány bizony megmaradt: tessék besétálni az „elit iskolák” akármelyikébe és körülnézni. Vagy tessék benézni a János Zsigmond Unitárius Kollégium honlapjára, a Diákélet menüpont alá. Olyan közösségi élet és olyan élményhalmaz vár a gyerekekre, amilyent egyetlen lakótelepi iskola sem fog tudni nyújtani soha.
Melyik szülő fogja ennek tudatában eldönteni, hogy gyermekének ez nem való, járjon csak ide a lepattant lakótelepi iskolába?
Ki fosztja meg gyermekét attól a plusztól, amely pályára állíthatja őt az erdélyi magyar társadalmon belül, egy közösség tagjává teszi, és kapuk sokaságát nyitja meg előtte?
Vagy van olyan szakember, aki ránéz akár egyetlen gyermekre is, és ki meri jelenteni: valamiféle rosszul értelmezett etnopolitikai szempont érvényesülése fontosabb az ő sorsánál?
Bizonyára van olyan szülő is, aki úgy gondolkozik: „ha nekem jó volt, jó lesz neki is”(mint ahogy olyan is akad, aki gyakorlatinak hangzó megfontolások alapján inkább román osztályba íratja csemetéjét), de a többségre nem ez jellemző, a legtöbb szülő azt szeretné, ha gyermekei többet, jobbat kapnának, mint ami nekik jutott.
A gazdasági szempont már sajnos komolyabb – pedig áthidalható lenne –, na nem a szülők, hanem más közösségi tényezők részéről. Kolozsváron igazán nem panaszkodhatunk a közszállításra, a belváros minden egyes lakónegyeddel össze van kötve, a trolibuszbérlet pedig valahogyan csak kikerül. És ha még messzebbről, netán vidékről kell bejárni: manapság már akad bentlakás is.
Persze, a bentlakás, mint ahogyan a jobb iskolák sok más juttatása is, pénzbe kerül. Na, itt lenne igazán szerepe a közösségnek, a civil szervezeteknek, az erdélyi magyarság berkeiben működő alapítványoknak, pártpénz-szivacsoknak, pályázatokból évek óta jól megélő zártkörű kluboknak. Vajon hány kolozsvári magyar tud arról, hogy a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban hatvan bentlakási helyet évek óta amerikai családok fizetnek? Hányat fizetnek a tehetősebb erdélyi magyar családok? Hányat az Erdélyért szívreszorított kézzel szenvedő anyaországi vezérszónokok? Hányat az ilyen-olyan alapítványok? Hányat a jól menő, erdélyi magyar kézben levő cégek?
Hány magyar gyerek részesülhetne minőségi magyar oktatásban, akár egyetlen civil gittegyleti „sopánkodjunk együtt a magyarságért” típusú szimpózium árán?
Ki merészeli kimondani azt, hogy nem elég fontos a cél? – az ilyen legyen szíves és mondja ezt egy monostori magyar anyának, aki pénztárcájába tekintve hozza meg a keserű döntést: ide fogsz járni fiam, a sarokra.
A lakótelepi magyar osztályok felbecsülhetetlen értéket képviseltek és még ma is nagyon fontosak – sokak számára az egyetlen lehetőséget jelentik. De letűnőfélben vannak, akármit is csinálunk. És kövezzenek meg, de én egyetlen magyar gyerek lehetőségeit, életbe való elindulását sem csorbítanám azért, hogy egy városvégi magyar osztály halódó vegetálását pár évvel meghosszabbítsam.
ERCSEY-RAVASZ FERENC, Szabadság (Kolozsvár)

Háromszék most sem alkudott...
Huszonegy évvel ezelőtt Háromszék lakossága Sepsiszentgyörgyön a térség újkori történetének legforróbb óráit élte át. A nap eseményeinek alakulását a gyárakból az utcákra, majd a városközpontba vonuló-nyomuló tömeg döntötte el, amelyhez a nagy menetelés közben a lakosságból, az utcai bámészkodók közül is tömegesen csatlakoztak.
Sepsiszentgyörgy városképét 1989. december 22-én délelőtt az utcára, az Erzsébet parkba sereglő sokaság dimenziói és a külső látvány alapján az 1848. november 28-i nagygyűléshez lehet mérni, amikor Háromszék önvédelme, a ,,Lészen ágyú!" volt a tét. Az 1989-es háromszéki eseményekhez históriai analógiákat keresve az 1848. novemberi nagygyűlés emléke nem véletlenül kerül képbe: a tömegek kockázatvállalása mindkét esetben az élethalálharc vállalását jelentette. A háromszéki újabb kori népfelkelés tétjének nagyságát az mutatja, ha figyelembe vesszük, hogy a városközpontot ellepő és a pártszékház ostromára készülő sokaság mindezt azokban az órákban cselekedte, amikor még nem lehetett tudni, hogy a diktátorpár és környezete nem ad-e tűzparancsot a diktatúra elleni lázadás szétverésére, mint Temesváron, Aradon, Kolozsváron, Szebenben és másutt. A háromszékiek az 1989. december 22-i bátorságukkal ismét a ,,Háromszék nem alkuszik" erkölcsi magasságába emelkedtek. Annak dacára ― vagy éppen ennek következtében? ―, hogy a nem éppen díszfelvonulásra kivezényelt katonaság, a városközpont épületeinek tetőterére és padlására, az emeleti szintekre kivezényeltek, a rendőrök, államvédelmiek és a fegyverviselő pártvezetés puskacsövei előtt kellett követeléseiket megfogalmazniuk.
A diktátor bukaresti elűzése, Sepsiszentgyörgyön a párt megyei csúcsvezetésének hátsó kapun való elmenekülése, a sorkatonák és a civilek eufóriás örömmámora után elmúlt ugyan a fegyveres beavatkozás közvetlen veszélye, de már az első percekben tartani kellett attól, hogy obskúrus erők idegen elemek bevonásával polgárháborút robbanthatnak ki.
A háromszéki ,,felkelők" akkor még nem észlelhették, hogy az államvédelem feloszlatása és az állomány kaszárnyákba rendelése kiváló taktikai lépés ennek megmentésére ,,A hadsereg velünk van!" jelszó alatt, s azt sem, hogy a ,,terroristák bevetésének" külföld-belföld előtt az országban végbemenő forradalom látszatát kell keltenie. Holott sok más titkosszolgálati fogás mellett ez is a spontán népfelkelés felhajtóerejének az újabb hatalomkiépítés eszközévé változtatása volt.
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dan Voinea: nem léteztek terroristák 1989 decemberében
A Ceauşescu-házaspárt azért tették el az útból, hogy ne rendezhessék meg a kommunizmus perét – nyilatkozta kedden a Radio France Internationale-nak (RFI) az 1989-es forradalom évfordulója alkalmából megszólaltatott Dan Voinea egykori katonai ügyész, aki a később kivégzett diktátorházaspár elleni 1989-es perben összeállította a vádiratot. A 21 évvel ezelőtti utcai harcokban semmiféle terroristák nem vettek részt, az 1989-ben átmentett kommunista adminisztráció pedig a mai napig létezik – állítja Voinea.
Voinea, aki 1989-ben a katonai ügyészség ezredeseként jelentkezett, hogy közvádlóként szerepel a tömeggyilkossággal vádolt Ceauşescuék karácsony napján lefolytatott perében, úgy vélte, amennyiben a diktátor házaspár pere a szabályoknak megfelelően folytatódott volna, ez lett volna az első olyan ügy, amelyben elítélik a kommunizmus bűneit.
Voinea néhány évvel ezelőtt nyugdíjba vonult, miután fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene a forradalommal kapcsolatos ügyek – nevezetesen a Ion Iliescu egykori államfő elleni eljárás – vádiratainak szabályellenes összeállítása miatt
A cél: a kommunista hatalom átmentése
„A mai napig nem került a bíróságok elé a kommunizmus bűneivel kapcsolatos vádirat. Ez volt a Ceauşescu-házaspár fizikai megsemmisítésének oka, mivel az ellenük megfogalmazott vádak a kommunizmus elleni vádak is egyben. Stănculescu (egykori, a forradalom idején elkövetett bűncselekmények miatt börtönbüntetésre ítélt tábornok – a szerk. megj.) és azok, akik akkor átvették a hatalmat – itt Ion Iliescura, Petre Romanra, Brucanra és Gelu Voican Voiculescura gondolok –, tehát, mint utólag megtudtam, ez a hatalmi csoport döntött a Ceauşescuék fizikai megsemmisítéséről. Őket azért áldozták be, hogy ne kerüljön sor a kommunizmus perére, és hogy átmenthessék a kommunista adminisztrációt, amely, mint látják, túlélt, és a mai napig létezik. De még most sincs késő, és a társadalmi megbékélés érdekében javallott a kommunizmus elleni per, de ehhez előbb politikamentessé kell tenni az igazságszolgáltatást” – jelentette ki Dan Voinea, aki amúgy maga is a diktátor házaspár halálos ítéletére tett javaslatot 21 évvel korábban.
Voinea egyúttal azt is kijelentette, hogy az 1989 decemberi utcai harcokban – az akkori hivatalos bejelentésekkel ellentétben – nem vettek részt semmilyen terroristák. Azt is kifejtette, hogy az általa összeállított vádiratok közül több mint 35 esetében született ítélet, és többek között a Temesváron a lakosság elleni katonai fellépést irányító Mihai Chiţac és Victor Athanasie Stănculescu egykori tábornokok elleni vádirat összeállításáért is magának követelte a dicsőséget, bár ebben az ügyben Romeo Bălan ügyész járt el, aki emiatt díjat is kapott az ügyészek szövetségétől. Emellett – mint mondta – a hasonló kolozsvári és a nagyszebeni ügyekben is bebizonyította, hogy nem voltak terroristák, mivel a sortüzek minden egyes áldozata esetében sikerült kideríteni, hogy kik lőttek. Az ügyek 80 százalékában sikerült kideríteni, hogy kik lőttek, hogy kik azok, akik több ezer polgár haláláért, megsebesüléséért vagy jogtalan bebörtönzéséért felelősek – mondta Voinea.
Nincs bizonyíték Vasile Milea öngyilkosságára
Arról is beszélt, hogy semmilyen bizonyíték sincs arra, miszerint Vasile Milea, a hadsereg akkori főparancsnoka 1989 december 22-én öngyilkosságot követett volna el, mint ahogy azt akkor a halottkém megállapította. Közölte: Milea halálát követően Stănculescu tábornok bement a védelmi minisztériumba, és az akkor Milea után a hivatali rangsorban következő Ilie Ceauşescut őrizetbe véve önmagát nyilvánította védelmi miniszterré, majd ebbéli minőségében irányította az összes katonai műveletet az országban.
Voinea a katonai főügyész helyetteseként, majd főügyészként tíz évig, 1997-től foglalkozott a forradalomhoz kapcsolódó perek vádirataival, többek között a Milea-ügyével is, amelyet lezártak, és akkor Voinea nem emelt szót a végkövetkeztetés ellen. (Incidens Aradon: Kisebb incidens történt Aradon az 1989-es forradalom hőseinek tiszteletére rendezett tegnapi megemlékezésen, amikor a megjlent egykorri forradalmárok összetűztek a rendfenntartó erőkkel, mivel azok nem engedték, hogy kitűzzenek egy zászlót a vértanúk emlékművére. „Még 1989-ben sem gyakoroltak ránk olyan nyomást, mint mostanában, példa erre a hatóságok mai akciója is, akik szabotálni kívánták a mgemlékezésünket” - jelentette ki a megyei forradalmárszervezet titkára, Duka Attila.)
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)

„Nagyszebenben még szokatlannak számít hangsúlyosabb magyar kulturális értéket teremteni”
Kevés itt a magyar lélek – mondja Serfőző Levente, a HÍD-Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke
A Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda 2006. március 11-én alakult romániai és magyarországi intézmények támogatásával. Az iroda munkatársainak célja, hogy a szórványmagyarság számára színvonalas kulturális, közösségépítő rendezvényeket szervezzen a sokszínűség és a megmaradás jegyében. A HÍD-Szebeni Magyarok Egyesülete által évente lebonyolított Ars Hungarica fesztivál kapcsán Serfőző Levente elnökkel, a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda vezetőjével beszélgettünk.
– Milyen következtetéseket lehet levonni a 2010-es Ars Hungarica fesztivál lezajlása után? Beváltotta-e a rendezvény a hozzá fűzött reményeket?
– Kettős célunk van az Ars Hungarica fesztivállal Nagyszebenben. Egyik, hogy az itt élő magyarok számára olyan eseményt szervezzünk, amelynek köszönhetően még több Kárpát-medencei magyar kulturális értéket megismernek, büszkén fogadják magukévá, miközben kulturált kikapcsolódási lehetőséget is biztosítunk a számukra. Másik célunk pedig, hogy minél tágabb körben népszerűsítsük magyar kulturális értékeinket egy multikulturális, és bátran merem kijelenteni, toleráns városban. Itt egyaránt gondolok a más nemzetiségű helyi lakosokra és turistákra is. Úgy érzem mindkét kitűzött célunkat elértük: eseményeinken több mint 2000 látogatót számlálhattunk, akik között akadt sok vegyes házasságból származó is, de voltak eseményeink, ahol a közönség létszámának fele teljesen más nemzetiséghez tartozott. Bevallom őszintén, nagyobb látogatottságra számítottam a meghívott művészek hírnevére is alapozva elvárásaimat, de a válság miatt sok helyi magyar lakos nem tudta megengedni magának, hogy kifizesse a belépők árát. Ezzel kapcsolatban megjegyezném: az ilyen jellegű rendezvények esetében véteknek tekinteném az ingyenességet. A visszajelzések szerint a közönség nagyon pozitívan fogadta műsorainkat, továbbítják az üzenetet, és az elkövetkező években remélhetőleg még többen vesznek részt fesztiválunk eseményein.
– Hogyan értékelné az idei rendezvényt a korábbi évek Ars Hungarica fesztiváljaihoz képest?
– Szögezzük le azt, hogy a 2007-ben szervezett fesztiválhoz nem hasonlíthatunk sem nagyságrendileg, sem műsorszám, sem pedig látogatók száma szempontjából egyetlen Ars Hungaricat sem. Nagyszeben számára különlegesen jó év volt 2007, amikor a megyeközpont az Európai Kulturális Főváros címet viselte. Üzenetünket szerettük volna – főszervező kis csapatommal együtt – idén is olyan hangosan „szétkürtölni”, mint 2007-ben. Emellett fesztiválunkat helyi és Kárpát-medencei szinten is ismertebbé szeretnénk tenni, és úgy vélem, ilyen szempontból jelentős eredményeket értünk el. Az előző évek tapasztalataira és az elért eredményekre alapozva úgy értékelem, hogy a térség egyik legfontosabb magyar fesztiváljaként tartják számon az Ars Hungarica fesztivált. Ezt tartottuk fontosnak az első fesztivál megszervezésekor, ehhez tartjuk magunkat továbbra is, mindamellett, hogy évről évre a folyamatos fejlődésre törekszünk.
– Milyen szervezési nehézségekbe ütköztek?
– Szeretném hangsúlyozni, hogy mindent önkéntes, lelkes fiatalokkal szervezek meg. Jómagam is munkahelyem mellett, egyelőre hobbiként űzöm a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda ügyintézését. Mielőtt a nehézségekről beszélnék, szeretném megköszönni mindazoknak a munkáját, akik támogatnak, velem együtt dolgoznak, értékelem a közös pályázatírásokat és az együtt haladást. Sokak számára különleges módon, de működő intézményt létesítettünk Nagyszebenben, olyannyira, hogy senki – a mai interjúig – nem is tudja, hogy egyetlen alkalmazottal sem rendelkezünk. És most hadd soroljam fel a nehézségeinket is. Természetesen vannak olyan pillanatok, amikor az önkéntesség miatt nincs, aki elvégezze az adott feladatot. Ritka ugyan, de előfordul. Ugyanakkor nagyon hiányzik az a szakember is, akinek a munkája az lenne, hogy a dokumentációt, saját irattárunkat, pályázatokat, hivatalos leveleinket, stb. rendezettebben kezelje. Emiatt néha előfordul a késés, és megtörténik, hogy nem tudunk pályázatokkal sem idejében elszámolni. Vannak olyan helyzetek is, amikor egyszerűen nem tudunk időben eleget tenni bizonyos követelményeknek. Ezt mind csupán egyetlen, teljes körű beosztással és normálbérrel fizetett személytől ki tudná kérni? Ha megtanulnánk együttműködni, sokkal szervezettebben és naprakészen, minden követelménynek megfelelően helyt tudnánk állni. További nehézségnek bizonyul az is, hogy több támogató még nem tudja reálisan felmérni azt, hogy mit is jelent mostohavidéken magyar fesztivált megszervezni. Arra gondolok, hogy majdnem mindenért fizetnünk kell, hiszen nincs olyan lehetőség, hogy elmegyünk egy-egy másik magyar intézményhez és termet, felszerelést, esetleg szállást, ellátást, vagy akár más szükséges támogatást kérünk, illetve partnerségben megoldjuk. Bármennyire is igyekszünk jó kapcsolatot ápolni más helyi intézményekkel, a költségek legalább 90 százalékát készpénzben, átutalással kell kifizetni. Ugyanakkor az is eléggé kényes helyzet, hogy a legtöbb idelátogató művésznek, szervezési költségek szempontjából útiköltséget kell visszatéríteni, illetve szállást, ellátást kell biztosítani. Ez utóbbival kapcsolatosan kitaláltuk azt, hogy megpróbáljuk „kihasználni” a művészvendégeinket és a kulturális irodába csalogatjuk őket, ahol igazi after party-k, vagy jamm-session-ok alakulnak. Ezzel közelebb hozzuk a művészt rajongóihoz, és a munkatársaknak is nagy élményt jelent a közös együttlét. Egyfajta érték ez, amellyel egy kulturális intézmény „fizetni” tud önkénteseinek.
Nem utolsósorban emelném ki azt, hogy Nagyszebenben még szokatlannak számít hangsúlyosabb magyar kulturális értéket teremteni, a kulturális sokszínűséget népszerűsítő feladatokat felvállalni. Egyrészt, mert távol esik a magyar kulturális eseményektől, másrészt pedig azért, mert kevés itt a magyar lélek. Ennek ellenére mindig kihangsúlyozom, hogy pontosan itt kell hatni a megmaradt magyarjainkra, itt kell jelen lennie a magyar értéknek, mint Kárpát-medencei meghatározó elem, pontosan ez az a hely ahol más nemzetiségűek is befogadóbb képességgel rendelkeznek mifelénk.
Természetesen sok nehézséget sorolhatnék fel, de a lényeg az, hogy minden akadály ellenére a fesztivál létezik, minden évben megszervezzük és úgy értékelem, sikerrel vagyunk jelen a helyi, dél-erdélyi és Kárpát-medencei magyar kulturális fesztiválpalettán.
– Nem volt nehéz három párhuzamosan futó rendezvényt összehangolni: az Ars Hungaricát, a Duna Gálát, és a 3+2 együttes erdélyi turnéját?
– Nem gondoltam volna soha azt, hogy mi, önkéntes magyar intézményként ilyesmit fogunk átélni. Hogy nehéz volt-e, az nem kérdés. Igen, nagyon nehéz, de örülök, hogy vállaltuk ezt a kockázatot és ezt a munkát. Nagyon szépen volt nehéz ez a tapasztalattal tele időszak és eseménysor. Ez esetben is azt kell mondanom: köszönöm mindenkinek, aki bőven részt vállalt a 3+2 turné és Duna Gála megszervezésben is. Együtt sokkal egyszerűbb volt a párhuzamos rendezvényeket lebonyolítani.
– A megnyitón elmondta, hogy többnyire a Nagyszebeni Magyar Központ vállalja fel a kulturális rendezvények megszervezését. Milyen kulturális rendezvényeket szerveznek még a Szebenben élő szórványmagyarság számára?
– A megnyitón inkább azt hangsúlyoztam ki, hogy nincs egy kinevezett civil/kulturális intézmény, amely a magyar kultúra képviseletével lenne megbízva. Gondolok itt arra is, hogy nem létezett és jelen pillanatban sincs állandó jelleggel támogatott, saját és elkülönített/megszabott anyagi és ingatlani keretekkel rendelkező entitás, amely helyileg, megyeileg, országosan vagy kirendeltségi státusban ezzel lenne megbízva. E körülmények között minden civilként működő szervezet a saját belátása szerint működik és fejti ki tevékenységét. Az elmúlt öt évben a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda számos eseményt, rendezvényt, fesztivált szervezett. Minden évben megszervezésre kerül a már eléggé jó hírnévnek örvendő Ars Hungarica fesztivál, mint legfontosabb magyar kulturális eseményünk, de nem felejteném el a hagyományos szüreti és farsangi bálokat, a havonta megszervezett irodalmi műsorokat, konferenciákat, kiállításokat, gyermekműsorokat. Működési palettánk eléggé komplex, és számos olyan eseményt is felvállalunk, amelyek nem kimondottan kulturális jellegűek. Célközönségünk az újszülött gyerekektől kezdve az idős generációig terjed, viszont sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítunk a gyerek- és ifjúsági tevékenységeknek, hiszen jövőt kell építenünk és minden eszközünket erre a célra szeretnénk felhasználni.
– Milyen igényeik vannak a Szeben térségében élő magyar közösségeknek kulturális téren? Hogyan tudják ezt felmérni, és mennyire tudják lefedezni?
– Örülök, hogy megjelent a kérdések között a térség fogalom, mert egész régióban gondolkodunk tevékenységeink betervezésekor. Az igények felmérésével kapcsolatosan a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda állandó jellegű, élő felmérést készít a közösségek tagjainak bevonásával. Úgy vélem ez tükrözi a legjobban azt, hogy mennyire értékelik vagy nem a különféle irodánk által ajánlott műsorokat. Vannak kísérleti programjaink is, volt olyan eset, hogy beindítottunk valamit, majd leállítottuk, mert nem volt rá igény. Vagy jelenlegi tapasztalatokról is beszélhetek, akár a turnéval kapcsolatosan például. Sokak véleménye, hogy szórványban élő magyar közösségek esetében csökkent az igényesség mértéke, és beletörődnek a megváltozhatatlan „sorsba”, a fenyegető beolvadás veszélye miatti fásultságba.
Nem akarom ezt az álláspontot elfogadni, hiszen véleményem szerint akár az igényt is lehet formálni. A kulturális szervezők, az intézmények, természetesen a közvetítőkkel, a művészekkel együtt hivatottak arra, hogy napról napra, egyik előadástól a következő műsorig, és a fesztiválok esetében évről évre magasabbra tegyék a mércét igényesség tekintetében, mind a műsorkoncepció kialakításkor, mind a szervezésben. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor értelmet és létjogosultságot nyer az érintett kulturális intézmény, máskülönben komolyan és alaposabban át kell gondolnia működését. Ez ösztönöz engem, és erre próbálom rávezetni a körülöttem és velem együtt tevékenykedő személyeket is.
– Kik nyújtottak támogatást (mind anyagi, mind szervezési téren) az idei rendezvényhez? A helyi közigazgatás mennyire segíti az iroda ilyen jellegű kezdeményezéseit?
– Hosszú a lajstroma a támogatóknak, éppen ezért nem szeretnék most neveket felsorolni, mert valaki biztos lemaradna a listáról. Rendezvényeink szervezésekor számos támogatót sikerült mozgósítani helyi, országos és nemzetközi szinten is. Már a különböző partnerkapcsolatok is értékes támogatást jelentenek számunkra, hiszen egy kulturális műsor megszervezése – lehet az koncert vagy kiállítás, de akár irodalmi vagy gasztronómiai jellegű – nagyon sok olyan tényezőből áll össze, amit gyakran nem lehet anyagiakban mérni. Számos ilyen jellegű kapcsolatot sikerült kialakítanunk és ezeknek köszönhető, hogy műsoraink majdnem fele együttműködésre épül, ami örvendetes a számomra, és ezúton is köszönöm mindazoknak, akik támogatnak. Természetesen anyagiakban számíthatunk néhány pozitívan elbírált pályázat pénzalapjára. Idén mind a helyi, mind pedig az országos és határokon túli hatóságok támogatására sikeresen pályáztunk. A helyi közigazgatás, annak ellenére, hogy nincs magyar képviselet a testületben, örömmel veszi tudomásul, hogy a magyar kulturális jelenlét hangsúlyosabbá vált a térségben, és az Ars Hungarica fesztivált olyan hivatalos események közé sorolják, mint a nagyszebeni nemzetközi jazz-, színház-, komolyzenei fesztiválok, ami sokat jelent nekünk és egyben kötelez is. Szabadság (Kolozsvár)

„Én nem vagyok Markó Béla”
Az elnökjelöltek programjával a kongresszusi küldötteknek is szembesülniük kell, de nem a kongresszuson, hanem jóval előtte. Az én elképzelésem szerint az elnök programja nem lehet más, mint az RMDSZ programja, ami a politikai célkütűzéseket illeti, és természetesen emellett kell egy nagyon karakteres rész arról, hogy – amennyiben megválasztanak – hogyan kívánom ellátni az elnöki teendőket.
Miniszter úr, a napokban azt nyilatkozta, 98 százalékos támogatottságot élvez RMDSZ-elnökjelöltként. Ezt hogyan számolta ki?
– Nem vagyok matematikus, és belátom, hogy nem volt szerencsés százalékarányokat emlegetnem. Igazából azt akartam mondani, hogy a szervezetek nagy többsége engem támogat, ami lehet, hogy 98, lehet, hogy 95, lehet, hogy 85 százalék, végül is teljesen mindegy.
Közelítsük meg másképp a kérdést. Mi a két százalék?
– Ugye azt tudjuk, hogy Kolozs megye Eckstein-Kovács Pétert támogatja. Ez várható volt, hiszen ő Kolozs megye szenátora volt, három mandátumon át. A Szabadelvű Kör, amely platformként szintén jelölhet, ugyancsak őt jelöli, és ez is érthető, hiszen ő a platform elnöke, alapítója. Másrészt a szervezetek támogatásától a küldöttek szavazatáig még van egy kis távolság, és ebben a pillanatban még azt sem tudjuk pontosan, kik a küldöttek.
Én a megyei szervezetek vezetőivel, tagjaival beszélgettem a napokban, és az ő visszajelzésükből, biztatásukból, illetve az általuk tett ígéretekből jutottam el arra a következtetésre, hogy a szervezetek nagy része támogatni fog. Szilágy megye, Hunyad megye már meghozta az ilyen irányú döntést, és januárban a többi szervezetnél is megtörténik ugyanez.
Mivel tudta meggyőzni őket, hogy támogassák?
– Amikor találkoztunk, elmondtam nekik, hogy én milyen RMDSZ-t képzelek el. Az RMDSZ helyéről, szerepéről, a magyar közösség jövőjéről beszélgettünk. Ezután jutottak el arra a következtetésre, hogy támogatni fognak. De meg kell várni a küldöttgyűléseket, én nem szeretnék előreszaladni, nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy itt előre lehet tudni mindent.
Gondolom, jelöltként van már RMDSZ-elnöki programja.
– Van, és hamarosan el fog készülni írott formában is. A megyei szervezeteknél közvitára bocsátjuk, elküldjük a közvélemény-formálóknak, azoknak, akik úgy gondolják, hogy véleményt akarnak mondani róla. Az elnökjelöltek programjával a kongresszusi küldötteknek is szembesülniük kell, de nem a kongresszuson, hanem jóval előtte. Az én elképzelésem szerint az elnök programja nem lehet más, mint az RMDSZ programja, ami a politikai célkütűzéseket illeti, és természetesen emellett kell egy nagyon karakteres rész arról, hogy – amennyiben megválasztanak – hogyan kívánom ellátni az elnöki teendőket.
Van néhány alapelv, ami számomra szentírás: csapatmunka, munkamegosztás, az RMDSZ függetlenségének megőrzése a román és a magyarországi politikától, és természetesen arról is kell beszélnünk, hogy hogyan valósítható meg az erdélyi magyarság politikai képviselete 2012-ig és 2012 után, amikor minden bizonnyal éles versenyhelyzet lesz, amennyiben Tőkés László kollégánk nem gondolja meg magát, és nem hagy fel pártalapítási szándékával. A tavalyi, 2009-es elnökválasztási kampányomból nagyon sok elemet átveszünk, például azt, hogy a politikus ne ígérjen olyasmit, amit nem tud betartani, és amiről előre tudja, hogy nem fogja tudni betartani.
Kelemen Hunort Markó Béla közeli munkatársának, követőjének tartják. Mi az az elem, az a személyes jegy, amiben RMDSZ-elnökként megkülönbözteti majd magát Markó Bélától?
– Én nem vagyok Markó Béla, mint ahogy Markó Béla sem volt annak idején Domokos Géza. Nem úgy fogok dolgozni, nem úgy fogok döntéseket hozni, mint Markó Béla. Ez nem jelenti azt, hogy a Markó Béla vezette RMDSZ-től bármilyen módon elhatárolódnék.
Markó Béla a Kárpát-medence legsikeresebb politikusa az elmúlt húsz esztendőben, össze tudta tartani a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget tizennyolc éven keresztül. Én nem szégyellem, hogy azzal az emberrel dolgoztam együtt, attól az embertől tanultam, akinek emberi habitusát, értékrendjét, politikusi arcát nagyon nagyra tartom. De, ismétlem, ez nem jelenti azt, hogy olyan vagyok, mint Markó Béla.
Mit csinálna másképp, mint ahogyan Markó Béla csinálta?
– Változtatni kell munkamegosztásban – és ilyen szempontból én a csapatmunka feltétlen híve vagyok –, változtatni kell a kommunikációban. Én nem fogok ugyanúgy kommunikálni, mint Markó Béla: jobb vagy rosszabb lesz a kommunikációm, erről majd sokat fognak vitázni az újságírók, de más kommunikációt folytatok, mint ő.
A döntéshozatalt kiszélesíteném bizonyos esetekben, a megyei területi szervezeteknek nagyobb autonómiát, hatáskört adnék, ami a politikai döntések meghozatalát illeti: a különböző jelöléséknél – megyei önkormányzati képviselőtől polgármesterig – a felelősség és a döntéshozatal a megyei szervezeteké kell, hogy legyen. Mint ahogyan, fennebb lépve, a parlamenti képviselőtől az európai parlamenti képviselőig az országos vezetőségé kell hogy legyen a felelősség.
Ilyen szempontból a felelősségek újragondolása, újra körülhatárolása, illetve a munkamegosztás lenne az, amin mindenképp változtatnék. De ez nem jelenti azt, hogy a szervezetet a feje tetejére állítjuk.
Ami a román és a magyarországi pártokkal való viszonyt illeti, folytatná a „Markó-vonalat ”?
– A román demokratikus parlamenti pártokkal szerintem a kiegyensúlyozott viszony megtartandó, nem kötelezzük el magunkat senki mellett, nem vagyunk senkinek a csatlósai. Nincsenek örök barátaink, nekünk érdekeink vannak, mint ahogyan az erdélyi magyarságnak is érdekei vannak. Ami a magyarországi politikát illeti, én a Fidesszel közelebbi, szorosabb viszonyra törekszem, mint amilyent Markó Béla az utóbbi években ki tudott alakítani, nem feltétlenül az ő hibájából.
Én azt gondolom, a Fidesszel szót lehet, szót kell érteni, megint csak azt az elvet követve, hogy a partnerség fontos. A partnerségnek pedig az a lényege, hogy egymásra oda kell figyelni, egymást meg kell érteni, de a döntéseket külön-külön hozzuk meg. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kormányzó párttal, pártokkal a viszonyunkat rendezzük, és ilyen szempontból megint csak változásra lehet számítani, amennyiben én leszek az RMDSZ elnöke.
Sok bírálat hangzott el az RMDSZ irányában egyrészt román részről, másrészt magyar ellenfelei részéről azzal kapcsolatban, hogy a mgyar érdekvédelmi szervezet mindig a mindenkori hatalom oldalán áll.
– Az RMDSZ-nek mint politikai szervezetnek arra kell törekednie, hogy a végrehajtó hatalomban is benne legyen. Legyen benne a végrehajtó hatalomban a megyékben, legyen benne a végrehajtó hatalomban központi szinten. Nem bármi áron, de erre kell törekednie. Ha erre törekszik egy magyarországi párt kétharmados parlamenti többséggel, nem látom, hogy miért rossz az, ha az RMDSZ arra törekszik, hogy az egységes képviseletet biztosítsa?
Én erre a vádra azt szoktam mondani, hogy az RMDSZ-nek egyetlen szövetségese a romániai magyarság, amellyel hosszú távú, felbonthatatlan szövetségre léptünk. A többi partner, a többi szövetséges csak eszköz a romániai magyarság céljainak megvalósításában.
Átalakítaná-e a szövetség külső és belső viszonyrendszerét?
– Szerintem szükséges egyfajta nyitás a civil szervezetek felé, illetve a magyar politikai szereplők felé: a Magyar Polgári Párt felé, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felé, azt a fajta ernyőszervezet-jelleget erősítve, amely az RMDSZ-t mindig is jellemezte.
Bár az elmúlt években ezt a jelleget némi sérülés érte, és ezt korrigálni kell. Ami a politikai platformokat illeti, ők azok, akik a különböző ideológiai értékekeket meg tudják jeleníteni, és én úgy gondolom, hogy hasznos, ha a döntés-előkészítésben az eddiginél hangsúlyosabban részt vesznek. Ehhez egy olyan testületben kell jelen lenniük, mint a Szövetségi Állandó Tanács, mert erre az értékartikulációra szükség van.
Ön azt mondja, hogy a Fidesszel szorosabbra fűzné a viszonyt. Éppen ezt az „aduászt” villantgatja meg mostanában egyik lehetséges ellenjelöltje, Olosz Gergely. Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője aki bírálta a szövetség eddigi „egyenlő távolságtartás”-politikáját a magyarországi pártok felé, arra hivatkozva, hogy – nem idézem pontosan – a magyarországi jobboldal közelebb áll az erdélyi magyarság értékrendjéhez.
– A Fidesszel, mint mondtam, rendezni kell a viszonyt; a többi magyarországi párttal rendezett a viszonyunk, és ezt nem kell elrontani. Arról, hogy a romániai magyarságnak mekkora százaléka jobboldali, és hogy egyáltalán ebben a pillanatban mit értünk jobboldaliság alatt, sokat lehetne beszélni. Én nem gondolom azt, hogy az erdélyi magyarságot be lehet így skatulyázni, hogy jobboldali, mint ahogyan a Tőkés László által igen kedvelt skatulyába sem lehet bezárni az RMDSZ-t, hogy „posztkommunista”.
Ma egyébként a jobboldali pártok programjában rengeteg szociális, populista elemet lehet fölfedezni, ami a jobboldali pártokra korábban egyáltalán nem volt jellemző. Ezeket az ideológiai vitákat én Olosz Gergellyel vagy bárki mással szívesen lefolytatom, de én nem innen látom megközelítendőnek a problémát. A problémát onnan kell megközelíteni, hogy az erdélyi magyarságnak nem érdeke, hogy konfliktusban legyen a magyar kormánnyal, a magyar kormányzó pártokkal. Hogy most a magyar kormányzó pártok középjobboldali pártok, ez egy adott helyzet, így döntöttek a magyar választópolgárok. De nem lehet és nem is szabad az erdélyi magyarságnak megmondani, hogy akkor a jobboldalt kell szeretni, vagy a baloldalt kell szeretni.
Nem tartja taktikai hibának, hogy az RMDSZ bejuttatta Tőkés Lászlót az európai parlamentbe, hiszen ő most azokat a forrásokat és azt a legitimációt használva ellenpártot indít?
– Nem tartom hibának, de azt meg kell mondanom, hogy jobbra számítottam. A politikában meg kell tanulni, hogy jótett helyében ne várj jót. Mi azt gondoltuk, hogy egy ilyen megállapodással hosszú távú együttműködést alapozunk meg, bennünket a jó szándék vezérelt. Tőkés László tudta, hogy az ő püspöki, egyházi karrierje a végéhez közeledik, ő politikai karriert akart, és mi azt gondoltuk, hogy ha egy ilyen úton együtt indulunk el, az a hosszú távú együttműködést erősíti. Hát nem ez történt.
Mit jósol, meddig tart még ki a jelenlegi romániai kormánykoalíció?
– A román politikában nehéz jósolni. 2010 nehéz esztendő volt, a megszorító intézkedések miatt rengeteget veszítettünk, ennek ellenére azt gondolom, egy felelős politikus ilyen helyzetekben nem futamodik meg, hanem megpróbál megoldásokat találni, megpróbálja megmagyarázni, hogy a döntései mögött milyen ráció áll. Remélem, hogy 2011-ben a megszorító intézkedéseket nem kell folytatni, és azt is remélem, hogy a következő döntések – ha nem is a nagyon gyors, de – a kiszámítható javulást vetítik előre.
Az ellenzék soraiból egyre gyakrabban hallatszik a hívó szó az RMDSZ felé...
– A tapasztalat azt mutatja, hogy egy négyéves ciklus félidején túl az ellenzék már nemigen hajlandó kormányozni, főleg ilyen nehéz időszakban. A mostani ellenzék nem akar kormányozni, egyetlen célja van: ezt a kormányt megbuktatni. Ez kevés politikai programként, és a két ellenzéki pártot rengeteg minden el is választja egymástól.
Nem hiszem, hogy képesek szövetséget létrehozni anélkül, hogy valamelyikük identitása ne sérüljön. Csak egy példát mondok: az egységes adókulcs kérdése. Ennek feladása a liberálisok szempontjából a politikai halált jelentené. Ezért én azt gondolom, hogy ez a kormány, amely két európai néppárti tagpártból áll, képes erre a két esztendőre együtt maradni.
Utolsó kérdés önhöz, mint RMDSZ-elnökjelölthöz: mikor lesz autonómia?
– Nem az a fontos, hogy mikor, hanem az, hogy hogyan. Ha rajtunk múlna, akkor tegnaptól lenne autonómia. A hogyan sokkal fontosabb, és a hogyanra az a válaszom, hogy egy hat és fél százalékkal rendelkező kisebbségi szervezet csak a többségi társadalommal folytatott párbeszéddel, parlamenti eszközökkel és nemzetközi lobbival tudja elérni az autonómiát. Ehhez kell egyfajta akciótervet elkészíteni a következő jó néhány esztendőre.
A következő két évben két jogszabályt kell elfogadtatnunk: a kisebbségi törvényt, amely a kulturális autonómia kereteit biztosítja, és a régióátszervezési törvényt. Mindkettő a törvényhozásban vár sorsára, és valószínűleg jövő tavasszal tudunk újra elkezdeni ezekkel foglalkozni. Ehhez azonban nagyon erős szolidaritásra van szükség.
Salamon Márton László, Új Magyar Szó (Bukarest)

Mindannyian felelősek vagyunk nyelvünk állapotáért
Az idei év”, „a tavalyi év”, „a Monostor”
Vannak, akik nyelvünk „fejlődéséről”, sőt „fejlesztéséről” fáradhatatlanul gondoskodnak. Elszólják magukat, és „szólásuk” máris futótűzként terjed.
A terjesztésben azután a magyar tömegtájékoztatásnak, ezen belül elsősorban a Kossuth rádiónak, a Duna tv-nek és a többinek döntő szerepe van. Tevékenységük egyirányú: onnét errefelé szórják az „újításokat”, ami azt jelenti, hogy visszajelzésre nincs mód. Esetleg a helyi sajtóban. Amit viszont odaát, enyhén szólva, senki sem vesz figyelembe. Ez az egyirányúság bizonyos mértékig ugyan hozzájárul nyelvünk egységének megőrzéséhez. De csak látszólag. Mert – amint a szólás tartja, „minden jóban van valami rossz” –, hátránya sem marad el. Esetünkben az, hogy a hazai magyar sajtóban, rádióban, tévében odaátról gyakran épp az „visszhangzik”, aminek nem kellene.
Ilyen „visszhang” például az év végén, év elején, de máskor is elég gyakran hallható, olvasható „tavalyi év”, „idei év”. Sajnos, a Szabadság sem kivétel (2010. december 21., 1. old.).
De mit jelent egyáltalán a „nyelvújításnak” ez a „gyümölcse”?
A tavaly – a távol határozószó alaki és jelentéstani szempontból elkülönült változata – jelentése első, 1435. évi lejegyzésekor ’a múlt év’ volt. És ezt napjainkban is így értelmezzük. A tavalyi ennek -i képzős változata, jelentése ’a múlt évi’.
Az idei – az idő főnév ide- tőváltozatából alakult -i melléknévképzős származéka – jelentése első, 1549. évi írásbeli említésekor ’folyó évből való’, tömörebben ’folyó évi’, ’ez évi’ volt. És ma is ugyanez.
Mi kifogásolható a fönt említett „tavalyi év”-ben, „idei év”-ben? Mi az, ami tavalyi és idei lehet, és ami az új divat előtt nemrégiben még az volt? A tavasz vagy bármelyik évszak, a búza-, a szőlő- stb. termés, és sok minden. De nem az év! Mert a „tavalyi év” jelentése magyarul, mint a fentiekből következik, ’múlt évi év’, az „idei év” pedig ’ez évi év’, ’folyó évi év’. Ami körülírás, és mondanunk sem kell, fölösleges szószaporítás. A magyar nyelv egyik sajátossága ugyanis épp a tömörség.
A sajtóban megjelent, a tévében elhangzott néhány példa, mint „...drágulást jövendöl az idei év egészére” esetében „az egész évre”, „a folyó évre”, „erre az évre”, „2010-re”, illetőleg „...aki már végigrettegte a tavalyi évet” esetében „...a múlt évet”, „...az elmúlt évet”, a „...tanulságai az idei évre még inkább érvényesek” esetében az „...erre az évre”, „...a folyó évre” a helyes, a magyaros.
Az ugyancsak gyakori „az idei évben” (’az ez évi évben’) helyett egyszerűen „az idén” vagy „a folyó évben”, „ebben az évben”, „a tavalyi évben” (‚a múlt évi évben’) helyett pedig „a tavaly”, „a múlt évben”.
Újabban „a tavalyi év folyamán”, „az idei év folyamán” is hallható, olvasható. Ez további szószaporítás, úgynevezett terpeszkedő kifejezés. Magyarul „a tavaly”, „az idén”. Akár azt is hihetnők, hogy ebbe a román „în cursul anului trecut” tükörfordítása is besegített, de magyarországiakról is lévén szó, saját „fejlesztés”. Ennek ellenére merőben idegen nyelvünk szellemiségétől. Magyarul ez, mint láttuk, „a tavaly”.
A Monostor
Meglepő, sőt kolozsvári szemnek meglehetősen idegen az utóbbi időben a helyi hírekben fölbukkanó a Monostor („a Mócok útján a Monostor felé menet”). Ezzel kapcsolatban meg kell említenünk, hogy a városrésznevek többnyire névelősek. De nem mind. Névelő nélkül használatos azoknak a városrészeknek a neve, amelyek az egykori várostól külön épültek, mint például Hidelve, vagy régebben önálló települések voltak. Utóbbiak közé tartozik Monostor is. 1895. január elsejétől ugyan a város része, neve azonban most is úgy viselkedik, mintha önálló település lenne, tehát névelő nélkül írandó. Ugyanígy Szamosfalva sem a Szamosfalva, Kardosfalva sem a Kardosfalva. De: a Hóstát, a Házsongárd, a Kerekdomb, a Tóköz, természetesen a Hajnal-, a Dónát-, a Györgyfalvi-, a Hóstáti-negyed (Mărăşti helyett!), az Írisz-, a Bulgária-, a Pillangó-, az ONCSA-telep stb. Ugyanígy a Monostor-negyed vagy a Monostori-negyed. Valószínű ezek hatására, a második tag, illetőleg ennek és a melléknévképző -i-nek az elvonásával jött létre az újdonsült a Monostor.
ASZTALOS LAJOS, Szabadság (Kolozsvár)

VAJÚDÁS: SZÉKELYFÖLDI RMDSZ SZÜLETIK
Míg az elmúlt húsz év a nyelvi jogokról szólt, a következő húsz év a régiókról fog szólni. Miről beszélünk? A székelyföldi RMDSZ körvonalazásával pontosan arról beszélünk, hogy milyen RMDSZ-t akarunk. Pontosan azt vázoljuk, hogy véleményünk szerint hogyan nézne ki a legoptimálisabb struktúra, mely hatékonyabbá tenné a szövetséget, és közelebb hozná az erdélyi magyarságot céljaihoz. Úgy gondoljuk, maga a tény, hogy az elképzelés „indulatokat váltott ki”, azt mutatja, hogy felvetésünk indokolt, sőt, égető és fontos kérdés a szervezet reformja.
Mi a székek szerepe? Az RMDSZ-t Háromszéken gyakorlatilag úgy szerveztük át, hogy bár egyesítettük a területi szervezeteket, a széki szervezetek autonómiáját növeltük. A széki és a regionális szervezetek közötti megyei szervezetek jelenleg sem relevánsak, tulajdonképpeni szerepük, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, a valódi munka nem ezekben zajlik. A legkevésbé sem kívánjuk csorbítani a széki szervezetek autonómiáját, célunk a széki szervezetek hatékonyabb koordinálása, nem autonómiájuk csorbítása. Ne csorbuljon a szervezet belső demokráciája Az RMDSZ egyik legfontosabb értéke a szervezet belső demokráciája, ami nem sérülhet a jövőben sem. Továbbá, a választókerület alapú szervezés nem lehet elsődleges cél, mert nem szervezhetjük át a szövetséget, valahányszor változik Romániában a választási rendszer. Ugyanakkor, a választókerületek és a széki szervezetek eléggé lefedik egymást ahhoz, hogy választások alatt a székek a kerületekben megfelelően aktivizálódjanak. Mi lesz a székelyföldi RMDSZ szerepe? Az RMDSZ székelyföldi szervezetének az lesz az elsődleges célja, hogy irányítsa a régió közpolitikáit, összehangolja a székek munkáját, stratégiákat tervezzen, és megvalósítsa azokat. Hangsúlyosan képviselje a régiót, és a régió törekvéseit. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy míg az elmúlt húsz év a nyelvi jogokról szólt, a következő húsz év a régiókról fog szólni. Úgy kell kialakítanunk a régiókat, hogy azok magukba foglalják Székelyföld autonómiájának a keretét. És nemcsak Székelyföldben kell a szervezetnek regionálisan gondolkodnia, hanem véleményünk szerint Partiumban is. A Partium esetében sem mindegy, hogyan zajlik le a regionalizáció. Székelyföld és a Szórvány viszonya Elhibázottnak és elhamarkodottnak tartjuk azt a következtetést, miszerint a szórvány érdekeit sértené a székelyföldi RMDSZ megalakulása. Ellenkezőleg, határozottan fenntartjuk azt a tapasztalaton alapuló véleményünket, hogy egy erős Székelyföld minden erdélyi magyarnak érdeke. Székelyföld a szórványnak is belső anyaországa tud lenni úgy adottságai mint affinitása alapján. Nemzetpolitikai szempontból Erdélyben csak akkor lehet előre tervezni, ha számolunk egy erőteljes és versenyképes Székelyfölddel. Az egyéves fennállását ünneplő Székelyföld-Szórvány Program sikere azt mutatja, régiónk nemcsak felelősen érez a szórványban élőkkel szemben, de felelősen is cselekszik. Alulról építkezünk Maximálisan egyetértünk azzal, hogy a szervezetnek alulról kell építkeznie. És ennek szellemében is gondolkodunk. Mivel a felvetés önkormányzati körökből érkezett és önkormányzati vezetők támogatják, úgy gondoljuk, hogy a szervezeti struktúra regionális átalakításának gondolata pontosan arról a szintről érkezett, mely a legközelebb van ahhoz a közösséghez, melynek képviseletét szervezetünk céljának és feladatának tekinti. Noha jelenlétünk hangsúlyos kell legyen mindenütt, ahol a közösség érdekében cselekedhetünk, úgy Budapesten, mint Bukarestben, Brüsszelben, vagy akár a szívünk csücske Kolozsváron, tudjuk hogy mindenhol vannak fontosabb ügyek, mint a székelység ügye. Kell lennie a világon egy helynek, ahol nálunk senki sem fontosabb, és ez a hely a mi otthonunk, Székelyföld.
Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere
Tamás Sándor a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Transindex.ro

Törvény a Bethlen Gábor Alapról
(MTI) – A Szülőföld Alap általános jogutódjaként egységesíti a határon túli magyarságnak szánt támogatási rendszert a jövőben a Bethlen Gábor Alap – az erről szóló törvényjavaslatot csütörtökön fogadták el a magyarországi képviselők.
Az Országgyűlés 257 igen szavazattal, 64 nem ellenében, 43 tartózkodás mellett hagyta jóvá a törvénytervezetet. A kormánypártok és három független képviselő támogatta, az MSZP és az LMP ellenezte a javaslatot, a Jobbik tartózkodott.
A törvény az előterjesztő szándéka szerint négy ponton hoz új szemléletet a támogatások kezelésében. Egységesen kezeli a nemzetstratégiai elképzeléseket és az azokhoz rendelt forrásokat, többszintű döntés- előkészítő munkát szab meg, átláthatóbbá és elszámoltathatóbbá teszi a kifizetéseket, valamint megnyitja a lehetőséget az uniós alapok hatékonyabb kihasználásához. Az alapot az Állami Számvevőszék folyamatos ellenőrzés alatt tartja. A törvény alapján a jövőben nem bázisalapon, hanem az ellátandó feladatokhoz mért tervezési munkával próbálják meg biztosítani a külhoni intézményrendszerek működését és fejlődését.
Az új jogszabály szerint lehetőség nyílhat a Bethlen Gábor Alap javára önkéntes befizetésekre és adományokra, állampolgárságtól és lakóhelytől, illetve telephelytől függetlenül bármely jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet és természetes személy számára.
A büdzsében meghatározott forrásokat is biztosítanának az alap javára, mindenkori működőképességének megőrzése érdekében a törvény egy minimális költségvetési támogatás kötelezettségét írja elő, azaz minden költségvetési évben legalább egymilliárd forintra ki kell egészíteni az alap pénzeszközeit.
Az alapból a támogatások nyilvános pályázat vagy egyedi kérelem benyújtása keretében lennének elnyerhetők.
Rögzítették, hogy az alap irányítását ellátó bizottság tevékenységét a Magyar Állandó Értekezlet elvi iránymutatásainak figyelembe vételével végzi.
A nemzetpolitikáért felelős miniszter szükség szerint, de legalább évente egyszer, április 30-ig tájékoztatja a kormányt, amely május 31-ig beszámol az Országgyűlésnek az alap előző évi tevékenységéről és működéséről, valamint e törvény alkalmazásának tapasztalatairól. A beszámolót az alap honlapján is nyilvánosságra kell hozni.
Az új alap elnevezésekor azért esett a választás Bethlen Gáborra, mivel nevét és a hozzá fűződő erdélyi rendi, gazdasági és társadalomszervezési aranykort minden magyar ismeri – olvasható az indítványban. Népújság (Marosvásárhely)

Rendezvénymagyarság helyett működéstámogatásra van szükség - interjú Vetési Lászlóval
„Nemcsak a válság nyomta rá a bélyegét a munkánkra, az anyagi támogatásra, hanem érződik a politikai polarizálódás is. Nagy tanácstalanság van a szórványban a politikai csoportokat illetően, hisz mindenki szeretné valamilyen formában a zászlajára tűzni ezt a kérdést. Az anyagi támogatást sürgősen konkretizálni kell az új magyar kormánnyal.” - beszélgetés Vetési László református lelkésszel, szórványügyi előadóval. (Vetési László. Református lelkész, egyházi író, szórványkutató, szociográfus. 1953. december 26-án született Székelyudvarhelyen.
1976-ban végzett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. 1976–1983 között Bürkösön, majd a kolozsvári Pata utcai gyülekezetben teljesített lelkipásztori szolgálatot.
1983–1990 között az Erdélyi Református Egyházkerület kiadói szerkesztője, majd 1990-től szórványügyi előadó, az egyházkerület Szórványgondozó Szolgálatának vezetője.
1990–1992 között a Felebarát című szórványlap szerkesztője, 1996-tól szerkeszti az Üzenet Levél című szórványlap mellékletét.
Rendszeresen jelennek meg cikkei, tanulmányai, szórványelemzései a hazai és magyarországi sajtóban, több tanulmánykötet szerzője.
Jenei Tamással együtt a Czedler Márton és Földes Károly Szórványdíj alapítója.
Munkatársaival a romániai szórványmagyarság statisztikai felmérésének, a művelődés- és oktatástervezésnek, a nyelvi, etnikai és vallási rehabilitációs program stratégiai tervének a kidolgozója.
Munkásságát számos díjjal ismerték el, 2005-ben Bethlen Gábor-, 2009-ben Kemény Zsigmond-díjat kapott.)
Székelyudvarhelyen, tömbmagyar vidéken született. Hogyan irányult a figyelme a szórványra? – A végzős segédlelkész oda megy, ahova kihelyezik. Volt abban szándékosság is, hogy Szeben megyébe kerültem, a teológián egyházpolitikai világmegváltó szándékaink voltak Tőkés Lászlóval és még néhány kollégával. Ennek része volt, hogy egy megyében maradjunk, és közösen tegyünk valamit. Így kerültem Bürkösre, egy Szeben megye közepén fekvő elszigetelt településre, ahol 30–40 kilométerre vannak a legközelebbi magyar szomszédok. Bürkös tárháza volt valamennyi, egész Erdélyre jellemző szórványproblémának.
– Melyek voltak ezek a problémák?
– Először is a kisközösség túlélési küzdelme. Ha egy hagyományos közösség elszigetelt, kialakít védekezőtechnikákat, néhány tekintélyelvű emberre, általában a lelkészre vagy az egyházi vezetőségre építi a fennmaradását. Bürkösön volt egy keménykezű gondnok, aki a házassági tanácsadásig elmenően mindenbe beleszólt. Például segítettük a fiatalokat magyar házasságokat kötni. Bürkösön 1971-ben volt az első magyar–román vegyes házasság. A család, a falu irányította, hova kell menni lányért, fiúért. Ezenkívül léteztek egyéb immunizációs technikák is, de volt még Bürkösnek egy egyedülálló érdekessége, ami felkeltette az érdeklődésemet a kérdés iránt. Három-négy hónap után rájöttem, hogy a híveim 50 százaléka német eredetű, a magyarság asszimilálta a szászokat. Nagyon kedves idők voltak, nehéz idők, de épületesek. Az ember egy életre lökést kapott, hogy mit kell tennie. Egy székelyföldi meg különösen, hiszen alapvető együttélési formákat kellett megtanulnom.
– Az ottani tapasztalatok késztették arra, hogy létrehozza a szórvánnyal foglalkozó Diaszpóra Alapítványt? – A 70-es évek végétől a 80-as évek végéig, amíg Kolozsváron voltam, illetve a püspökségen dolgoztam kiadói szerkesztőként, nem volt törés. Nemcsak a bürkösi évekhez való hűségből jártam vissza és gyűjtöttem adatokat, már akkor rendszeresen jártam a vidéket, elsősorban a Mezőséget. Tudatosan készültem arra, hogy pontosan át kell látni, mi a helyzet, mit kell tenni, miben segíthetünk a tanítóknak, a lelkipásztoroknak. Ez persze nem volt könnyű, hiszen tevékenységünk a hatóságok figyelmébe került. De ’89 tettre készen talált, és tudtuk: itt az idő. Nagyon korán kezdtük az alapítványi munkát, 1991-ben már elhangzott az óhaj, hogy be kellene jegyezni egy ilyen szervezetet, és ’92-ben sikerült is. Nagyon sok területen kezdtük el a munkát, elsősorban teológusokkal és vidéken szolgáló lelkészekkel. Lassan eljutottunk oda, hogy információs és tanácsadói központként a szakmai tanácsadás, kapcsolattartás, közösségépítés, értelmiségre való vigyázás, oktatástervezés minden területét megpróbáljuk átlátni. A legkisebb közösségek meglátogatásától kezdve az egyházak vezetőségének, az RMDSZ-nek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak szóló tanácsadáson át eljutottunk a magyar kormány legmagasabb szintű tanácsadásáig, beleértve a Sólyom László volt államfőnél lezajlott szakmai találkozók rendkívül nagy visszhangot kiváltott szórványprogramját és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának szórványprogramját. Ezt a hatalmas skálát a közösségében utolsónak maradt magyartól a Magyar Köztársaság elnökéig megpróbáljuk becsületesen lefedni.
– Mit céloznak ezek a szórványstratégiák? – A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma a maga szórványstratégiáját ez év februárjában letette az asztalra. Hogy mi lesz a testülettel a továbbiakban, még nem kristályosodott ki. Ez egy általános, elvi megközelítés a Kárpát-medence, az őshonos magyarság és a diaszpóra magyarsága szemszögéből. Ehhez kell megvalósíthatósági tanulmányt, részletes tervet készíteni. A másik, amit a Nemzetiségi és Civil Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság Répás Zsuzsanna vezetésével akar folytatni és kibontakoztatni, hogy ne csak a cselekvési terv legyen benne, hanem a hozzá tartozó összes eszköz-, intézmény- és lépésterv. Ezt az elkövetkezőkben kell elkészíteni. Várjuk, ki kap megbízatást erre.
– Mennyire segítik az önök munkáját a hatóságok, a politikai pártok? – Nemcsak a válság nyomta rá a bélyegét a munkánkra, az anyagi támogatásra, hanem érződik a politikai polarizálódás is. Nagy tanácstalanság van a szórványban a politikai csoportokat illetően, hisz mindenki szeretné valamilyen formában a zászlajára tűzni ezt a kérdést. Az anyagi támogatást sürgősen konkretizálni kell az új magyar kormánnyal. Mi csak ennek függvényében tudunk dolgozni, hiszen a nagy titkunk a vidékkel való kapcsolattartás. Nálunk a heti 600–700 kilométeres út fontos, hiszen pontosan át kell látnunk a helyzetet. Ha épül egy bentlakás, oda évente háromszor ki kell menni, megnézni, hogy állnak, mennyi pénzre van szükségük. Alanyi jogon kellene fenntartani ezt az egész rendszert. Jelenleg az egyház állja az iroda költségeit, a Communitas Alapítvány a munkatársaink fizetését és az utazásokat, de várjuk a folytatást.
– Sokan azt várják, hogy a magyarországi kormányváltással fellendül a határon túli magyar intézmények ügye, vagy legalábbis a támogatásuk megoldódik. – Nagyon vártuk már, hogy a támogatáspolitikában az esetlegességeket, véletlenszerűségeket felváltsa valamilyenfajta rendteremtés. Én is készen állok bizonyos tervekkel. A gépemben van néhány elképzelés, sürgősségi program arra vonatkozóan, hogy melyek azok a területek, ahol haladéktalanul kell cselekedni. Ezek elsősorban szórványbeli intézmények fenntartására irányulnak. Nekem fixa ideám, hogy ha nem jutunk el a lokális társadalomig, akkor szimbolikus cselekvés folyik, egyfajta rendezvénymagyarság, rendezvény-élményteremtés. Márpedig az említett intézményeknek működniük kell, értem ezen az iskolát, a lelki gondozást, kellene falugondnok, meg kell oldani a néptanítók kérdését. Ha nem jutunk el a működéstámogatásig, nagy bajok lesznek. Sokan kérdezik, hogy januárban ki fogja kifizetni 25–30, szórványfeladatot ellátó erdélyi magyar intézmény gázszámláját. A bentlakások támogatására külön pénzt kell elkülöníteni, mert csak egy részük kapja meg a román állami támogatást, a másik része ügyeskedik, pályázik vagy könyörög, hogy fenn tudja tartani magát. Az egyik legfontosabb feladat az intézmények fenntartásának normatív rendszerbe történő helyezése. Utána pedig tovább kell lépni, hogy minél szélesebb rétegekhez jussunk el.
– Eddig milyen eredményeket sikerült elérni? – Munkánk eredményessége kétféle skálán mozog. Az egyik az indirekt szolgálat. A témát belőttük a köztudatba, leülepedett a társadalom különböző rétegeiben, és egy idő után észrevétlenül, közvetett módon erősítette azokat a civil kezdeményezéseket, amelyeket nem akarunk, és nem is szabadna a magunk dicsőségének feltüntetni. De közvetett módon hozzájárultunk ezek sikeréhez. A legújabb siker a megyeközi kapcsolatok kialakulása a szórvány- és székelyföldi megyék között. Megyei tanács megyei tanáccsal, iskola iskolával, önkormányzat önkormányzattal, művelődési egyesülettel közvetlenül tartja a kapcsolatot. A történet leglátványosabb része a romániai magyar szórványoktatási hálózat megszületése, fenntartása és a teljes stratégizálás. Mi, egyházi alapítványként, én lelkészként szaktanácsadói helyet kaptam különböző kuratóriumokban, ahol nemcsak pénzről döntenek, hanem stratégiákról is. Részem volt az RMDSZ szórványoktatási stratégiájának kidolgozásában, most készül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szórványstratégiája. Abban, hogy ma Erdély legnagyobb része szórványoktatási szempontból lefedett, nekünk is komoly részünk van. Nem mindig közvetlenül, hanem például azzal, hogy animátori szerepet vállalunk: a helyi közösségeket mozgósítjuk, tanácsot adunk, pályázati pénzekhez juttatjuk. Ha van valami, amire az elmúlt húsz esztendőben elmondhatjuk, hogy sikertörténet, az éppen a legkritikusabb helyzetben lévő gyermekközösségek megszólítása. Ma már az erdélyi magyar gyerekek 70–80 százaléka számára biztosított az objektív feltétele annak, hogy anyanyelven tanuljon. Ezt fontos sikernek tartom. A lelkészek támogatása szintén siker, van 36 olyan református gyülekezet Erdélyben, amely kiemelt státusú missziói feladatot kapott. A civil szféra kialakulását, erősödését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettel közösen segítjük. Emellett vannak a pályázati rendszerek. Az Illyés Közalapítvány még meg sem született, amikor a magyar kormánynak már volt egy grémiuma, amelyben a határon túli magyaroknak szánt pénzekről az érintettek döntöttek. Ennek már ’90 őszétől tagja voltam, és elkezdődött a civil építkezés. Úgy döntöttünk, hogy olyan kezdeményezések kellenek, amelyek mögött építkezés van, nem pedig egy nagy zsák, melyben eltűnik a pénz. Hogy legyen egy dévai Téglás Gábor-iskola, egy szamosújvári Kemény Zsigmond-iskolaközpont, egy szilágycsehi, tordai magyar iskola. Ezeket mind sikerként említhetem. A legnagyobb siker pedig az, hogy valamennyi érintett intézmény között meg tudtuk, és meg tudjuk találni a kommunikáció, a közvetítés lehetőségét. Nem a törésvonalakat keressük. Amikor tenni kell valamit, nem az a fontos, hogy ki mit képvisel, milyen vallású vagy politikai nézetű, hanem hogy a gyermeknek iskolába kell járnia. Mindig ez a magasabb rendű cél, amely révén felül tudunk emelkedni a konfliktusokon, közvetíteni tudunk intézmények, egyházak, civil szervezetek, politikai alakulatok között.
– Az intézmények támogatásán kívül felméréseket is készítenek a szórványban élő magyar gyerekekről. Miről árulkodnak ezek a kutatások? – Most fejeztük be a Mezőség gyermekjegyzékét, közel 40 település gyermeklétszámát mértük fel, a csecsemőtől a 14 évesig. Ez azért fontos, mert vannak még hiányosságok. Sorolhatnám, hogy oktatási szempontból melyek az elmúlt évek nagy fájdalmai: a nagysármási iskolaközpont kiépítését nem tudtuk megoldani, a mezőbándit sem. Ezek nagy lélekszámú magyar közösségek, amelynek a vonzásereje földrajzilag, demográfiailag és gazdaságilag adott, és ide be kell hozni a környék gyermekeit. Ez volt az egyik nagy adatgyűjtő munkánk. A probléma az, hogy a megvalósítás már nincs teljes egészében a mi kezünkben. A helyi közösségeket kellene úgy mozgósítani, ösztönözni, hogy ők maguk érezzék szükségét, hozzák létre ezeket az intézményeket. Kutatásaink nem elméleti jellegűek, ez cselekvéstervezés. Stratégiákhoz gyűjtünk adatokat, amelyekből könnyen kibontható, hogy a következő lépést hol és hogyan kell megtenni. Ugyanez vonatkozik egy másik munkánkra is. Ez a Holt-tenger elnevezésű dokumentációs program olyan területekről, ahol vagy nagyon kevesen vagyunk, vagy már egyáltalán, de még maradt valami utánunk. Jelenlegi adataink szerint legalább 500 olyan település van Erdélyben, ahol valamilyen formában jelen volt a magyarság az elmúlt 150 esztendőben, és eléri az ezret a veszélyeztetett települések száma. Ide muszáj kimenni, megkeresni az utolsó magyart, lefényképezni az utolsó kastélyt, parasztházat, a temetőket, mert ezzel befejeződik a magyarság jelenléte azokon a településeken. És ennek az emlékezete is. Ez nagyon nagy feladat. Most már körülbelül 90 százalékban elvégeztük ezt a munkát Fehér megyében, 70–80 százalékban Hunyad megyében, Kolozs és Beszterce megye is viszonylag jó szakaszban van. Nemcsak a magyar településeket keressük fel, hanem a vonzáskörzetükben lévő román falvakat is, mert nagy a kölcsönhatás. S még mindig találunk nemesi temetőt, udvarházat, amelyet senki nem tart nyilván. Ez nagyon lesújtó. Erre szoktuk mondani, hogy az utolsó utáni percben vagyunk. Ha ezt most nem készítjük el, rögzíthetetlenek lesznek ezek az emlékek. Hihetetlen mennyiségben és ütemben pusztulnak el ezek, tűnnek el az emberek. Idén, egyetlen év alatt öt településen halt meg az utolsó magyar: három Kolozs megyében, egy Fehér és egy Hunyad megyében. Ez szomorú szám.
– Azáltal, hogy foglalkoznak a szórvánnyal, hogy létrejönnek a különböző intézmények, mennyi esély van arra, hogy a következő húsz évben másként alakul az erdélyi magyarság számaránya, mint az elmúlt húsz évben? – Ez a legnagyobb kérdés, amelyet feltettünk, felteszünk a témában. Nemcsak, hogy mi az értelme, hanem hogy milyen hatékonyságot mutathatnak fel ezek az intézmények. Szerencsére nem lehet mérni, és nem is méricskélünk, léteznek kőkemény elvárások. Ha építünk egy intézményt, annak hatékonyságát ki kell jelölni, mert milliókba, milliárdokba kerül. Nem lehet csak álmodni, hogy majd csak lesz belőle valami. Minden intézmény egyaránt beszél sikerekről és kudarcokról. Megmentett gyerekekről, hisz egy intézménynek nagyon nagy a hozzájárulása a magyarság régióban való fennmaradásához. Ez bizonyítható, Böjte Csabát emlegetjük a legtöbbet. Ha nem lenne Csaba atya, a gyermekek többsége bizonyosan elveszne. Nincs választás, átmenet, vagy megmentjük a gyereket, vagy az utcára kerül, elvész. És nemcsak az anyanyelv szempontjából, bizonyos helyzetekben ugyanis ez a legkisebb probléma, hanem az, hogy emberileg nem tudja sem a család, sem a közösség biztosítani számára a megmaradást. Ilyen értelemben ezek egzisztenciális intézmények, és ezt a feladatot 70–80 százalékban el is látják. A gyerekek közösséget kapnak, olyan nyelvi, emberi, hitbéli töltést, ami felvértezi őket a további életükre.
– Beszélt a kudarcokról is. Említene néhányat? – A legnagyobb problémája a szórványkérdésnek Erdélyben és a Kárpát-medencében is a nagyváros. Nem jutottunk el, nem tudunk eljutni a nagyváros magyarságának mélyebb rétegeihez, ahol a legnagyobb szükség volna a család, a gyermekek megszólítására. Tipikus példa erre Kolozsvár, Nagybánya, Brassó, Temesvár, Szeben. De közülük is Kolozsvár, ahol létezik az elit réteg, amely magyar nyelvi burokban él, magyar iskolába jár, magyar intézményekben dolgozik, másrészt létezik a periféria, amit általánosan Monostor negyednek szoktunk nevezni. Ahol a kolozsvári magyarság egyharmada marginalizálódik abból a nyelvi közegből, amelyből érkezett, vagy amelyben valamikor élt. A monostori magyarokhoz nem találtuk meg a bejáratot. Úgy élik le az életüket ugyanazon a Kolozsváron, több egyetem, magyar középiskola, szerkesztőség árnyékában, hogy semmilyen magyar közösségi élményben nincs részük. Többségi médiát fogyasztanak, vegyes környezetben barátkoznak, vegyes házasságban élnek, a gyerekük „băiat de cartier”, utcagyerek lesz. S ez vonatkozik minden erdélyi nagyvárosra. Itt vannak a nagy kudarcélmények. Nagyon kétséges, hogy ezt a kérdést hogyan lehetne kezelni. Ha valami fontos, az az, hogy megkeressük a nagyvárosi szórvány megszólításának módozatait.
– Karácsonyi ajándékprogramot is működtetnek. Ez miből áll? – Tizenvalahány éve a kapott támogatásokból hátrányos helyzetű településekre viszünk karácsonyi ajándékokat, ahol a gyülekezetnek erre nem futja. Ezzel egy kis ünnepet is viszünk az embereknek, akik ott élnek a többség tengerében, nincsenek közösségi, nyelvi élményeik, szociális problémákkal, magánnyal küszködnek. Voltak idők, amikor 1500–2000 csomaggal mentünk ki, ez a szám visszaesett 60–80-ra, de ezekkel is végigjárjuk Erdélyt, mert tartozunk egymásnak egy kis karácsonnyal.
– Ha már a karácsonynál tartunk: mi volt a legkedvesebb karácsonyi élménye? – Sok kedves karácsonyi élményben volt részem, hisz mi nem irodalelkészek vagyunk, hanem minden ünnepen szolgálunk, főleg olyan gyülekezetekben, ahol nincs lelkész. Vidékre feltétlenül ki kell menni, és mikor megy ki oda az ember? Amikor az örömet személyesen is kiviheti: karácsonykor. Az egyik legérdekesebb élményem egy Kolozsvártól nem messze található kicsi faluhoz kötődik, ahol az utolsó magyar él szerény körülmények között, Miki bácsi. Ő úgy fogalmazott: „Itt már egyedül én vagyok a gyülekezet”. Amikor karácsony előtt kimentünk, láttuk, hogy Miki bácsi háza előtt vágják a fát a szomszéd románok, az asszonyok a putriban takarítanak, karácsonyfát díszítenek, a szomszéd boltosné pedig töltött káposztát készít, hogy Miki bácsinak is legyen karácsonya. Nem kérdeztem meg, miért, nem lehet ilyet kérdezni, de így fogalmazott: „Ce să facem, Miki bácsi e al nost!” (Mit tegyünk, Miki bácsi a miénk!). Ez azt jelenti, hogy az egész közösség magáénak érzi a Miki bácsi sorsát. Érzi, hogy valamivel hozzá kell járulnia ahhoz, hogy neki is jusson szeretet, figyelmesség. Hihetetlen energiák vannak az emberekben, és nemcsak karácsonykor. És ez nemcsak erre az ormányi esetre vonatkozik. Annyi szeretetet soha senkitől nem kaptunk, mint a szórványban élő magyaroktól és románoktól egyaránt. Mindig kapunk simogató szót, bátorítást, hogy érdemes szeretetben élni.
– A fogyasztói társadalomban egyre inkább átértékelődik Jézus születésének ünnepe, a lelkiek helyett az anyagiakra tevődik a hangsúly. Ön hogyan érzékeli ezt? – A szórványban megőrizték a hagyományos ünneplési formát. Ha kimegyek a Mezőségre szolgálni, most is megérem, hogy a gyülekezeti tag a parókia előtt leveri a havat a cipőjéről és kántál, csak utána lépi át a küszöböt. És karácsony hajnalán a betlehemezők háromszor-négyszer is felköltenek. Itt a hagyományos karácsony még mindig él, alig érte el a szupermarketek vásárlási szele. Falusi környezetben tartalmasabb az ünnep. Persze, a nagyvárosi szórványban ez a fajta karácsony nem ismerős, de falun még mindig erőteljesen él a hagyományos karácsonyozás a maga minden szépségével együtt.
Pap Melinda, Krónika (Kolozsvár)

Vizsgálat a Mikó visszaszolgáltatása ügyében
Karácsonyi hangulatrontónak ennél jobb sem kellett: a Korrupcióellenes Ügyészség átiratban értesítette a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, lépjen be abba a perbe, melyben az állam megkárosításával vádolják a Székely Mikó Kollégiumot a református egyháznak visszaszolgáltató bizottságot. A városvezető testület tegnapi ülésén úgy döntött, nem engedhetik, hogy veszélyes precedenst teremtsenek némely szervek, tehát nem vesznek részt a perben.
Az ünnepinek szánt — s amúgy valóban olyanná sikeredett — tegnapi tanácsülésen ismertette Antal Árpád András polgármester a Korrupcióellenes Ügyészség átiratát, melyet hétfőn kapott kézbe, s arról értesíti a városházát, feljelentés nyomán vizsgálatot indítottak a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében, az állam 1,3 millió eurós megkárosításával vádolnak három személyt, köztük Markó Attilát, ki akkoriban a restitúciós bizottság vezetője volt. Az ügy olyannyira előhaladott, hogy a három gyanúsított személyi vagyonát zárolták már. A polgármester szerint azonban az államnak nem lehet jogi szerepe ebben az ügyben, hiszen a Mikó épülete az önkormányzat tulajdona volt a visszaszolgáltatás időpontjában, így ha igaz volna is, amit a feljelentők állítanak — mármint, hogy a Székely Mikó Kollégium sohasem képezte a református egyház tulajdonát —, akkor is a város károsodott volna, nem az állam. Azért ismertette az önkormányzattal a helyzetet, illetve kérte ki a képviselők véleményét a felszólításról, mert 2002-ben is a városi tanács szavazta meg az ingatlant az egyháznak átadó jegyzőkönyvet — tette hozzá. A frakciók nevében Klárik Attila elmondta, szerinte veszélyes precedenst teremtene Sepsiszentgyörgy, ha belépne a perbe, amilyen nehezen indult a restitúció, épp annyira vissza akarják most fordítani a folyamatot egyesek, ezért az RMDSZ határozottan elzárkózik az ügyészség felszólításától — mondta. A románok részéről a liberális Ivan Nicolae elmondta, a Korrupcióellenes Ügyészség átiratát nem ismeri, ezért nem foglalhat állást, de személyes véleménye, hogy az iskolának a város tulajdonában kellene lennie. Az MPP álláspontját a frakcióvezető Bálint József alpolgármester ismertette, mint mondta, a 2008 előtti képviselő-testületek számos döntésével nem értenek egyet, a Mikó visszaszolgáltatásával viszont igen. A szavazáskor csupán Ivan voksolt a perbe lépés mellett, a szociáldemokrata Pârvan Rodica véletlenül a tartózkodás gombját nyomta meg, de utólag kérte, javítsák szavazatát nemre. Hogy mennyire súlyos következményei lennének egy ilyen perben való részvételnek, azt a Háromszék kérdésére Antal Árpád András fejtette ki: lavinát indítana el, következne a szórványbeli egyházi tulajdonok — nem csak épületek, de földek, erdők is — visszaállamosítása, majd a többi városokbeli, végül a kolozsváriaké. ,,És a legszomorúbb az, hogy magyar emberek tettek feljelentést a Korrupcióellenes Ügyészségnél“ — fűzte hozzá.
Váry O. Péter, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)