Kelemen Hunor: „Ma is a szabadságjogokért küzdünk, mint a ’49-es hősök”
Párhuzam vonható az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc célkitűzései és az erdélyi magyarság mai önrendelkezési, jelkép- és anyanyelv-használati törekvései között – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és Faragó Péter parlamenti képviselő, Arad megyei RMDSZ-elnök október 6-án reggel, az aradi 13 honvédtiszt kivégzésének 168. évfordulóján.
A sajtótájékoztató elején a házigazda Faragó Péter a héten a parlament plénumában elmondott beszédére építve kifejtette: a szabadságharcosok egy olyan elnyomó hatalom ellen lázadtak fel, amely nem fogadta el az önrendelkezési törekvéseket, nem értette meg, hogy a jogok biztosításával nem csorbulnak a hatalom jogai. Utalt arra, hogy a parlament alsóházának illetékes szakbizottsága és plénuma is vita nélkül utasította el az anyanyelv-használati küszöb 20-ról 15 százalékra való leszállítására vonatkozó RMDSZ-es törvényjavaslatot. „Kit zavart volna, ha például a 16 ezer aradi magyar használhatta volna a közigazgatásban?” – tette fel a költői kérdést a honatya.
Kelemen Hunor szerint a 215/2001-es helyi közigazgatási törvény (mely akkor teszi lehetővé egy etnikum anyanyelvhasználatát egy településen, ha számaránya eléri a húsz százalékot) elfogadása óta eltelt 16 évben megváltozott a társadalom összetétele és igénye. „Egy, a kisebb közösségek számára is elfogadható küszöbérték kellene. Mi először a tíz százalékot javasoltuk, majd kompromisszumos megoldásként a 15 százalékot, illetve a nagyvárosok esetében egy alternatív küszöböt. Ezt érdemi vita nélkül elutasították, és számomra az a meglepő és szomorú, hogy 27 évvel a rendszerváltozás után a román hatalom nem hajlandó a párbeszédre” – fejtette ki a szövetségi elnök.
A 2001-es (a törvény elfogadása évében rendezett) népszámlálás szerint 374-375 közigazgatási egység esik a 215-ös jogszabály anyanyelv-használati rendelkezése alá, az RMDSZ javaslata alapján ez a kör további 40-45 községgel, várossal bővülne. Ezt azért nyomatékosította Kelemen Hunor, hogy megcáfolja a román szélsőségesen nacionalista sajtóban megjelenteket, miszerint „2000 településen vezetnék be hivatalos nyelvként a magyart”.
„Ezáltal nem vennénk el semmit a románoktól, sőt javulna a magyar közösség közérzete, jobban viszonyulna a többségi társadalomhoz. A 20. században hibáztak a kisebbségi jogok alkalmazása terén, de meg kell ismételnünk a történelem hibáit, vagy tanulnunk kellene belőle?” – fejtette ki Kelemen Hunor, aki szerint az 1918-as román egyesülés centenáriuma alkalmából pozitív üzenet lett volna a románok részéről, ha ők tesznek gesztust a kisebbségek felé, bebizonyítva, hogy nem félnek, mert „egy erős nemzetnek nincs mitől tartania”. Felhívta – különösen a román – közvélemény figyelmét, hogy „2018 után is lesz élet”, de már most a nacionalizmus felerősödését tapasztalják, olyan irányból is, „ahonnan nem is vártuk”. Épp ezért az RMDSZ-elnök nyugalomra, józan gondolkodásra szólított fel mindenkit, mert szerinte jelenleg az ország valamennyi politikai-gazdasági sikertelenségéért, „a benzinár vagy a bankközi kamatláb emelkedéséért mi vagyunk a hibásak”.
A katalóniai függetlenedési népszavazásra vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor kifejtette: nem állítható párhuzamba a katalán nép az erdélyi magyar közösséggel, mert „az ország határain belül képzeltük el az önrendelkezést, és soha nem jelentettük ki az elszakadási szándékot”.
Az október 6-i megemlékezések Aradon 11 órakor a minorita templomban tartott gyászmisével folytatódnak. 13 órakor a Szabadság-szobornál mond beszédet és koszorúz többek között Kelemen Hunor és Íjgyártó István, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, 16.30-kor pedig a vesztőhelyen lesz tisztelgés a hősök emléke előtt. Pataky Lehel Zsolt / maszol.ro

Csoma: nem mondunk le az anyanyelv-használati küszöb csökkentéséről
Száz évvel a gyulafehérvári kiáltvány után illett volna elfogadni a törvény – fogalmazott Csoma Botond pénteken arról, hogy szerdán visszautasította a képviselőház az anyanyelv-használati küszöb csökkentésének törvénytervezetét.
Az RMDSZ parlamenti képviselője elmondta, elvárták volna, hogy a tervezethez javaslatokat fogalmazzanak meg a román pártok, de ez nem történt meg. A bizottsági ülés hangulata is megelőlegezte, hogy mire számíthatnak a későbbiekben. Ők elmondták, párbeszédet szeretnének folytatni a román társadalommal 2018 küszöbén, de ez a plénumban sem történt meg – tájékoztatott a politikus.
A Nemzeti Liberális Párttal és a Népi Mozgalom Párttal szemben nem voltak elvárásaik a korábbi nacionalista kirohanások tükrében, az ellenzék továbbra is a magyar kártyával próbálja gyengíteni a kormánypártok helyzetét. „Ez most is megtörtént, a szociáldemokrata pártot és bennünket is azzal vádoltak, hogy a románok jogait szeretnénk szűkíteni, történelmi érzékenységeket érintünk a törvénytervezet beterjesztésével” – fogalmazott Csoma, aki szerint ezekben a kijelentésekben semmilyen logika nincs.
A képviselő nehezményezte a kérdéshez moderáltabban viszonyuló Mentsétek meg Romániát (USR) hozzáállását, akik az időpontot kifogásolták. „Persze soha nincs jóidőpont” – mondta Csoma.
A képviselő elmondta, nem mondanak le a törvénytervezetről, az is cél, hogy senkit ne büntessenek meg a székely zászló használata miatt. Száz évvel a gyulafehérvári kiáltvány után illett volna elfogadni a törvényt, megmutatta volna így a román állam, hogy tud párbeszédet folytatni a kisebbségekkel hangzott el – jelentette ki.
Csoma szerint újra kell gondolni a PSD-vel az együttműködést, de az elszigetelődés sem megoldás. Paktumot kellene kötni a teljes romániai politikummal arról, hogy nem használják a magyar kártyát – mondta el a képviselő. Kustán Magyari Attila / maszol.ro

„ISMERETLEN” VÉRTANÚK A SZABADSÁGHARC UTÁN
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legismertebb vértanúiként az Aradon kivégzett tábornokokat és Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt tartja számon a közvélemény.
Az ő mártírhaláluk kétségtelenül a megtorlás csúcsa volt, ám rajtuk kívül is száznál több katonatisztet, politikust és polgári személyt végeztek ki az osztrákok.
A megtorlás ráadásul 1849 januárjában megkezdődött; az év első felében a kivégzések a civil lakosság megfélemlítését és elrettentését célozták, nyártól és a világosi fegyverletétel után viszont a katonai és a polgári vezetéssel való leszámolás volt az osztrákok szándéka.
Agyonlőtték a színházi súgót
– Az 1848 decemberétől kibocsátott kiáltványokban az udvar már jelezte, a szabadságharc résztvevői semmi jóra nem számíthatnak. Csupán az volt kérdéses, milyen kört érint az osztrákok bosszúja – mondta lapunknak Hermann Róbert történész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese. – Eleinte nem főtiszteket és politikusokat végeztek ki, hanem civileket: földműveseket, falusi tanítókat, papokat, földbirtokosokat, akiknek az volt a bűnük, hogy lázítottak, kocsmákban iszogató császári katonákat próbáltak rábírni arra, hogy álljanak a magyar szabadságharc ügye mellé – ezt pedig Pelyach István történész, a Szegedi Tudományegyetem tudományos munkatársa fűzte hozzá. A megtorlás egyik első áldozata Daniel Christian Dressler, a pozsonyi német színház súgója volt.
A pozsonyi kocsmákban enyhén illuminált állapotban szidta Ferenc Józsefet, a trónbitorlót, a Habsburgokat, és kiállt a magyarok mellett. Aztán besúgók feladták, majd hadbíróság elé állították, és 1849. január 18-án reggel 7 órakor végrehajtották rajta a halálos ítéletet – mutatta be egy példával Pelyach István, milyen „bűnökért” járt halálbüntetés még jóval Haynau 1849. május 30-i színre lépése előtt.
Kivégzés a kormány szidalmazásáért
Hasonló eseteket Hermann Róbert is felsorol a megtorlással foglalkozó munkáiban. „(1849) Március 27-én Giovanni Baldini vasúti mérnököt, a többnyire olaszokból alakult Frangepán-csapat főhadnagyát lőtték agyon az olasz legénységű 23. (Ceccopieri) gyalogezred tagjainak magyar oldalra csábításáért, valamint fegyveres felkelésben való részvételért. Március 30-án pedig Barta Józsefet, Simonyi Ernő gerillacsapatának őrmesterét állították kivégzőosztag elé fegyveres lázadásban való részvételért, valamint a verebélyi sópénztárban található pénzösszeg elrablásáért (…) Másnap lőtték agyon Csömy Zsigmond aranyosi molnárt az uralkodó és a kormány szidalmazásáért, valamint fegyverrejtegetésért. Február 6-án a lengyel Feliks Slawsky szabót végezték ki, mert január 30-án több cs. kir. katona szállásán »őfelsége a császár ellen a legdurvább és legingerlőbb rágalmakat szórta«, s e katonákat »hitszegésre is csábítani igyekezett«” – ezeket az eseteket Az 1849–1850. évi kivégzések című tanulmányában említi Hermann Róbert.
A megtorlás jellege 1849 nyarától Haynau kinevezésével megváltozott. A hadifogságba esett főtiszteket kivégeztette az osztrák csapatok parancsnoka. Július 5-én Pozsonyban felakasztatta Mednyánszky László honvédőrnagyot és Gruber Fülöp századost. Hermann Róbert tanulmánya szerint „kivégzésük valósággal sokkolta a magyarországi közvéleményt. (…) Mednyánszky báró volt, s az ilyen magas társadalmi állású személyeket az osztrák hadbíróságok eleddig legfeljebb börtönbüntetésben részesítették.”
Haynau fővezérségével megszaporodtak a rögtönítélő eljárások. A számtalan példa közül csak egy a hivatkozott tanulmányból: 1849. július 12-én Mannsbarth Antal csákberényi katolikus plébánost és Szikszay János ottani református lelkészt végezték ki rögtönítélettel Nagyigmándon. „A két pap bűne az volt, hogy a szószékről a magyar kormány rendelete értelmében kihirdették a Függetlenségi Nyilatkozatot, s állítólag népfelkelésre, s arra hívták fel híveiket, hogy fegyver híján kövekkel verjék agyon a betolakodókat” – írja Hermann Róbert.
„Felakasztattam egy Auffenberg nevű egyént”
1849. augusztus 22-én halt mártírhalált az az Ormai (Auffenberg) Norbert, akit az első aradi vértanúnak tekintenek, mivel ezredesi rangban szolgált, és őt is a partiumi városban végezték ki. Ormai az úgynevezett vadászezredek főfelügyelője és az 1. honvéd vadászezred megszervezője volt.
Haynau nem is csinált titkot abból, hogy a vele szemben foganatosított eljárást alkalmazza majd a későbbi vértanúk esetében. „Tegnapelőtt megkezdődött a dolog, felakasztattam egy Auffenberg nevű egyént, aki valamikor hadnagy volt a Mazzuchelli-ezredben, aztán ezredes és Kossuth segédtisztje. Kiss, Leiningen, Poeltenberg, Vécsey stb. is követni fogja, mihelyt megérkezik.
Az eljárás a lehető legrövidebb lesz, megállapítjuk az illetőről, hogy tisztként szolgált nálunk, és fegyveres szolgálatot teljesített a lázadó hadseregben” – írta egy osztrák tábornoknak küldött levelében.
A megtorláspárti fiatal császár
Pelyach István szerint az augusztus 13-i világosi fegyverletétel után fogságba került főtisztek, tábornokok számára a halálos ítélet eleve elrendelt volt. A szakember hangsúlyozta, aki az osztrákok szerint felségárulást követett el, annak csak halálos ítélet lehetett a büntetése. De Haynauhoz hasonlóan megtorláspárti volt-e a fiatal uralkodó, Ferenc József? Ezt a kérdést Hermann Róbertnek tettük fel, aki úgy válaszolt, egyértelműen igazolható, hogy még olyan esetekben is, amikor Schwarzenberg miniszterelnök hajlamosabb lett volna enyhébb elbírálásra, Ferenc József döntött a keményebb megtorlás mellett. Az 1849. augusztus 20-án, az ifjú uralkodó elnökletével tartott minisztertanácson született döntés arról, hogy nem lesz amnesztia, hanem – a történész szavai szerint – a megtorlás teljes szigorával fognak fellépni a magyar szabadságharc résztvevői ellen.
Az 1849. október 6-án végrehajtott kivégzések – az aradi vértanúké és különösen Batthyány Lajosé – azonban óriási nemzetközi felháborodáshoz vezettek. Ráadásul a tábornokok és a volt miniszterelnök halálos ítélete előre készen állt.
Batthyány esetében Hermann Róbert arra hívta fel a figyelmet, pere száz sebből vérzett, illetve annyira próbálkoztak azzal, hogyan lehet ezt az egyébként semmilyen szempontból felelősnek nem tekinthető miniszterelnököt elítélni, hogy ez 20. századi szempontból nézve is koncepciós per volt.
Pelyach István ehhez hozzátette, nyilvánvaló volt, hogy Batthyányt halálra szánják, pere eleve lejátszott volt.
Tizenhat aradi vértanú
Kevésbé ismert, hogy az október 6-án kivégzett tábornokok és Ormai (Auffenberg) Norbert mellett az aradi vértanúk közé sorolják még az október 25-én agyonlőtt Kazinczy Lajos ezredest, a nyelvújító író-költő, Kazinczy Ferenc fiát. Az ő kivégzésével ért véget az 1849. évi megtorlás, amit az osztrákok a nemzetközi tiltakozás hatására állítottak le.
Legalábbis a politikai szempontú kivégzéseket, mert köztörvényes színezetű ügyekben 1850-ben is hajtottak végre halálos ítéleteket, az utolsót 1850 júliusában – hívta fel a figyelmet Hermann Róbert. De még ebben az évben is akadt egy politikai ügy, amelynek végén egy volt bécsi újságírót, a szabadságharcban Bem József mellett alezredesként szolgáló Ludwig Haukot végezték ki.
Bár a hadbíróság halálra ítélte, Schwarzenberg miniszterelnök mégis 20 évi várfogság kiszabását javasolta rá, mondván, közben úgyis meghal. Mint Hermann Róbert írja, Haynau azonban nem hallgatott Schwarzenbergre, és Haukot 1850. február 19-én Aradon felakasztották. Ő volt a tizenhatodikként kivégzett honvédtiszt.
A megtorlás egyéb formái
A kivégzések mellett a megtorlásnak más formái is léteztek. Ilyen volt a várfogság, a sáncfogság (erődítési munkákban való részvétel), a volt honvédek tömeges besorozása, illetve a botozások, vesszőzések. Hermann Róbert megemlítette: nem volt gyakori, de néhány esetben előfordult, hogy az osztrák vagy az orosz csapatok feldúltak egy-egy települést. A Csorna melletti Bősárkány lakóit például azzal vádolták, hogy a csornai ütközet (1849. június 13.) után megtámadták a menekülő császáriakat – ami nem volt igaz –, ezért felgyújtották a falut. Losoncon 1849 augusztusában magyar gerillák támadtak meg oroszokat, mire a cári csapatok feldúlták és felégették a várost. A megtorlás része volt, hogy egy felkelés miatt Székesfehérvárra, a magyarok támogatásért pedig a zsidó hitközségekre vetettek ki hadisarcot az osztrákok.
Csapás a gazdaságra
– A nemzetet ért legnagyobb megtorló intézkedés az volt, hogy 1849 őszén begyűjtötték és megsemmisítették a szabadságharc fizetőeszközét, a Kossuth-bankókat – mondta Pelyach István. Ez a lépés ugyanis gyakorlatilag lenullázta a gazdaságot. A Kossuth-bankók be nem szolgáltatásáért és rejtegetéséért ráadásul szigorú büntetés járt. Szintén csapást jelentett az országra, hogy 1850 tavaszától a birodalmi adópolitikát alkalmazták Magyarországon. A szabadságharc alatt gyakorlatilag nem létezett adózás a fegyveres önvédelem miatt. Ezért a kőkemény birodalmi adórendszer azt jelentette, hogy lényegében minden után adózni kellett.
Hogyan lett Görgeyből „áruló”?
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utáni megtorlás egyik legnagyobb kérdése, hogyan kerülhette el a halálbüntetést a magyar sereg főparancsnoka, Görgey Artúr. Pelyach István ezzel kapcsolatban elmondta: Görgey meg volt győződve, hogy ő lesz a megtorlás első számú célpontja, azt is mondhatjuk, hogy készült valamiféle mártíromságra. Tragédiája tulajdonképpen pont az lett, hogy nem végezték ki, mert ezzel vált alkalmassá arra, hogy az áruló szerepét betöltse a magyar közgondolkodásban. Görgeynek az oroszok többször is próbáltak csapdát állítani, de mindig kijátszotta őket – ez is bizonyította hadvezéri rátermettségét. – Ez a harmincadik életévét betöltő magyar tábornok valami olyasmit tudott, amit nagyon kevesen tudtak ebben a korban Európában – mondta hadvezetői képességeiről Pelyach István. I. Miklós orosz cár értékelte is ezt, ezért arra kérte Ferenc Józsefet, adjon kegyelmet, és bocsásson meg a magyaroknak. „Megbocsátunk, de előtte akasztunk egy kicsit” – szólt a császár és Schwarzenberg miniszterelnök hírhedtté vált válasza. A cár erre kikötötte, hogy ha nem garantálják Görgey életét, nem fogják kiadni őt az osztrákoknak. A bécsi udvar végül fogcsikorgatva ugyan, de belement ebbe; így Görgeynek nem esett bántódása, a karintiai Klagenfurtba száműzték. – Életét egyértelműen az oroszoknak köszönheti. Éppen elég tehertétel volt számára, hogy árulónak bélyegezték – összegezte sorsát Pelyach István. Ambrus Vilmos / Magyar Nemzet; Erdély.ma

Háromszéki képviselők tapasztalatai: szószegés és ultranacionalista szónoklatok a parlamentben
Megdöbbentették a háromszéki RMDSZ politikusokat a román pártok ultranacionalista szónoklatai, a párbeszédre való nyitottság teljes hiánya, hogy a románok még „kirakat-gesztusokra” sem voltak hajlandók a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak bővítésével és a szimbólumok használatával kapcsolatos törvénymódosítás kapcsán.
Márton Árpád és Benkő Erika sepsiszentgyörgyi képviselők külön tartottak sajtótájékoztatót pénteken, ám mind a ketten a törvénymódosítás parlamenti elutasítását kommentálták, a tapasztalataikat osztották meg. Érthetetlen, hogy még csak kirakat-gesztusokra sem voltak hajlandók, arra hogy meghallgassák az érveinket, hogy tárgyaljanak, a legnacionalistább szlogenek hangzottak el – mondta el Márton Árpád. Hozzátette, kompromisszumos megoldásra is hajlottak volna, ha a nyelvhasználati küszöböt 20 százalékról, nem a javasolt 10 százalékra, hanem legalább 15-re csökkentik, akkor is 40 jelentős településen oldották volna meg a problémát.
„Döbbenetes volt számomra nézni az emberjogi, jogi és közigazgatási bizottságok ezzel a témával kapcsolatos együttes ülésén, ahogy a román pártok szabadjára engedték az ultranacionalista szónokaikat. Később a képviselőház plénumában is visszaköszöntött mindez. A bizottsági ülésen nem voltak hajlandók sem elolvasni a módosítások szövegét, sem érdemben tárgyalni cikkelyeként azokról, a lehetőségét is elutasítva a párbeszédnek” – számolt be tapasztalatairól Benkő Erika. Hangsúlyozta, ebből világosan kitűnik, hogy Románia nem akarja betartani azokat a nemzetközi egyezményeket, amelyeket a kisebbségek jogaival kapcsolatosan tett, majd hozzátette, hogy annak a tudathasadásos helyzetnek vagyunk tanúi, hogy Románia nemzetközi szinten azzal fényezi magát, hogy példaértékű módon megoldotta a kisebbségek helyzetét, mindeközben pedig nem engedik bővíteni a kisebbségi nyelvi jogokat, szisztematikus visszarendeződés történik a nyelvi jogok és a szimbólumhasználat terén. A két háromszéki politikus rámutatott, a szociáldemokrata párttal való együttműködés folytatásáról az RMDSZ erre kijelölt testülete dönt, ám személyes álláspontjuk az, hogy ezt újra kell értékelni. „Ha valaki egyszer a szavát szegte, mi a garancia arra, hogy másodszor nem teszi meg?” – tette fel a kérdést Márton Árpád. Újra kell értékelni az együttműködési protokollumot és világos határidőkre van szükség az ebben foglalt kisebbségi jogokkal kapcsolatos törvényalkotási folyamat tekintetében – szögezte le Benkő Erika. Bíró Blanka / Székelyhon.ro

Főhajtás a Megbékélési parkban
„Feladatunk óvni szabadságunkat”
Nem mosta el az eső a Megbékélési parkban pénteken délben kezdődött megemlékezéseket. Még a szélsőségesek hatalmas, kifeszített trikolór zászlaja sem zavarta meg a helybélieket, hogy magyarországi meghívottjaikkal együtt, békésen, tisztelettudóan hajtsanak fejet az aradi tizenhárom emléke előtt.
A 13 órai rendezvényt, a román, magyar himnusz, majd az Örömóda lejátszása után Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke nyitotta meg, majd felkonferálta a felszólaló hivatalosságokat.
(A rendezvény megkezdésére a parkba értek a Noua Dreapta szélsőséges szervezet nacionalistái is, akik a román emlékmű előtt egy húsz méteres zászlót feszítettek ki. A belügyisek által szigorúan felügyelt térre gyalog érkezett a mintegy 15 fős csoport, melynek tagjai a városközponton keresztül vonultak át, a Hegyalja tértől egészen a Megbékélési parkig, zászlókkal a kezükben.)
Elsőként Gheorghe Falcă aradi polgármester állt mikrofonhoz, köszöntve a magyar vendégeket és Arad testvérvárosainak képviselőit, ugyanakkor „az összes barátot” akikkel együtt lehettek „ezen a szép eseményen”. „Ezen a napon Arad város tiszteletét fejezi ki azok iránt, akik a szabadságért harcoltak. Ezért a mi gesztusunk elismerés és egyben nagy felelősség is” – mondta, elismerően beszélve azokról, akik évről évre megemlékeznek a mártírokról. „Nekünk is feladatunk óvni a mi szabadságunkat és erre a 13 tábornok kell példát szolgáltasson számunkra nap mint nap! (…) Meg kell mutassuk gyermekeinknek, hogyan kell tisztelnünk hőseinket!”. A román zászlót lobogtató szélsőségeseknek a polgármester azt üzente: „Mi a barátaik vagyunk”, majd hozzáfűzte: mindenkit becsülnek, aki a szabadságért harcol.
Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke szerint „Minden nemzedéknek meg kell vívnia a maga szabadságharcát.” Mint elmondta, itt az idő, hogy a magyarok feltegyék maguknak a kérdést: mit jelent számukra a szabadság, mit jelent ma szabadnak lenni, és mi az, ami ezt veszélybe sodorhatja? „Egy nép, egy nemzet akkor szabad ma is, ha szabadon dönthet arról, hogy milyen utat követ, hogy mit választ az előtte álló lehetőségek közül. És mindezt úgy teszi, hogy nem sérti, és nem korlátozza más népek és más nemzetek hasonló módon elképzelt szabadságát, hisz a szabadság felelősség is egyben. És igaz ez egy nemzetrészre is, egy olyan nemzeti közösségre, amely saját akaratán kívül számbeli kisebbségbe szorult, de nyelvét, kultúráját, identitását meg kívánja őrizni.” (…) „Bennünket úgy neveltek, hogy az ígéretet be kell tartani. Bennünket arra tanítottak, hogy akkor ígérj, ha be tudod tartani, és ha ígértél, akkor viszont tartsd be ígéretedet. Ez a hitelesség, ez a szavahihetőség kulcsa. És mi erre várunk száz esztendeje” – mondta a szövetségi elnök, utalva arra többek között, hogy a parlamentben a román többség érdembeli vita és tárgyalás nélkül utasított el olyan törvénymódosítást, amely szerinte tisztázhatná a kisebbségek anyanyelvhasználati jogait. A szövetség vezére párbeszédre, az ígéretek betartására, továbbá az állam és a nemzeti kisebbség közötti viszony rendezésére kérte a román többséget. „…nem azt kérjük, hogy adják nekünk, ami nem a miénk. Nem azt kérjük, hogy mondjanak le valamiről, ami az identitásuk része. Nem akarjuk őket megfosztani szabadságuktól. Viszont azt kérjük, hogy maradhassunk közösségként szülőföldünkön magyar emberek.”
Köszönet Aradnak, hogy ápolják a hősök emlékét
Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára hangsúlyozta, nemzetiségtől függetlenül minden háborús elesett előtt kötelességünk fejet hajtani, hiszen áldozatvállalásuk, kiállásuk nekünk is tartást ad, tettekre sarkall. Köszönetet mondott Arad vezetőinek és polgárainak, hogy óvják, tisztelik és ápolják az emlékhelyként számon tartott Megbékélési parkot. „Ahhoz, hogy boldogulhassunk itt szűkebb és tágabb hazánkban, továbbra is szükség van jó szándékra, kölcsönös tiszteletre és megértésre is. Így érhetjük el, hogy országainkat és népeinket csak jelképes határok válasszák el. Hogy szabadon használhassuk nyelveinket, megőrizzük iskoláinkat, intézményeinket, élhessünk jogainkkal. Hogy a jó és nemes ügyeinknek ne csak mártírjai, hanem boldog birtokosai is lehessünk”.
Nem akarnak több gyűlölködést
Horgea Florentina Arad megyei prefektus rövid beszédében a tolerancia, a szabadság és az európai szellem színterének minősítette a Megbékélési parkot. Faragó Péter képviselő, az RMDSZ Arad megyei elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy megemlékezéseinket, más európai országokkal ellentétben, nálunk még most is a gyűlölködések és nacionalista hozzáállások jellemzik. Itt az ideje, hogy ennek véget vessünk, mondta. „Már nem számolják, melyik nemzet ölt többet a másik katonái közül, ki milyen vélt vagy valós vérengzéseket hajtott végre (…) Mindegyik nép a saját igazságának, szabadságának a nevében küldte a harctérre fiait, legtöbbször a biztos halálba.” Arra kereste a választ, hogy vajon mikor fog legalább száz egyszerű román polgár a magyarok mellé állni és a németek és franciák példájára fejet hajtani az ilyen megemlékezéseken. „Vajon gyásznapunkon mikor tűnik el a térről az irántunk érzett és kimutatott gyűlölet?” – nyomatékosítva, hogy nem a város és a megye vezetőire célzott, hanem azokra az átlagos, hétköznapi románokra, akik hamis hazafiasságtól tüzelve zavarják gyásznapjainkat.
A beszédek után, az előző évekhez hasonlóan, a házigazdák, a helyi és megyei helyhatósági vezetők, civilszervezetek, egyházi képviselők, a román parlamenti és a magyarországi országgyűlés képviselői, a határon túli meghívottak és egyéb szervezetek vezetői koszorúkat helyeztek el a Szabadság-szobornál.
A hivatalosságok között köszöntötték még Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetét, Jakab Istvánt, a Magyar Országgyűlés alelnökét, Kiss László ezredest, Magyarország bukaresti nagykövetségének véderő attaséját, illetve Kreszta Trajánt, a román kisebbség magyarországi önkormányzatának elnökét is. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

A megemlékezés, megerősítés a küldetésre
Lélekemelő gyászszertartás a vértanúkért
Ma az arad-belvárosi római katolikus templomban 11 órakor kezdődött a vértanúk emlékére felajánlott szentmise, amelyen a templomot megtöltő hívek előtt a bal oldalon elhelyezett székeken foglaltak helyet a kerékpárral érkezett Kecskeméti Református Gimnázium diákjai és tanárai. Jobb oldalon ültek a hazai és anyaországi elöljárók: Kelemen Hunor RMDSZ-szövetségi elnök, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő, Bognár Levente aradi RMDSZ-elnök, alpolgármester, Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Kiss László Ferenc ezredes, véderő attasé, Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke. Az ünnepélyes bevonulást követően a nagyszámú hívet köszöntötte msgr. Fodor József nagyváradi általános helynök, nagyprépost, aki előrebocsátotta: a 13 hős tábornok örökös példa számunkra a helytállásban, az Istenhez, az igazsághoz és a szabadsághoz való hűségben. Azért kell eljönnünk évről-évre emlékezni rájuk, mert nem egy nyugati író vallotta: a magyarság többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármely nemzet. Emlékezzünk hát rájuk, imádkozzunk értük és magunkért, kérjük Isten irgalmát, bocsánatát bűneinkért.
A minorita kórus énekei közepette, az evangéliumból a jelen lévő 20 pap és egyházi méltóság közül nt. Sipos András Mosóczy-telepi református lelkipásztor, nt. Gyurkócza Aranka börtönlelkész, majd ft. és ns. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános olvasott fel.
Szentbeszédében msgr. Fodor József nagyváradi általános helynök, nagyprépost kifejtette, ha a 13 vértanúra emlékezünk, nem kerülhetjük meg két település nevét: Világos és Arad. Történelmünk állandó fenyegetettség közepette telt el, tele sorsfordulókkal. Ilyen sorsforduló volt 1848. március 15. is, amikor az utána következő napok és hónapok eseményei, győzelmei oda vezettek, hogy az osztrák uralom alól felszabadult az ország, csakhogy jött a segítségül hívott orosz a 200 ezer fős ármádiájával, aminek az elfáradt, megfogyatkozott magyar sereg nem tudott ellenállni, ezért 1849. augusztus 13-án Görgey Artúr fővezér és serege Világosnál letette a fegyvert. Ez egy újabb fontos dátum nemzetünk történelmének a tragédiáiban 1241. a tatárjárás, 1526. a mohácsi vész, 1662. Váradnak a török általi elfoglalása, 1918–20. a trianoni békediktátum, az 1956-os szabadságharc, amit újra vérbe fojtottak. Számos író és világi ember vallotta: a magyar a hősök nemzete, amelyet soha nem lehetett véglegesen legyőzni. A szabadságvágyáról soha nem mondott le, a nemzet feltámasztásáért hozott véráldozatok mindig megteremték a gyümölcsüket. Imádkozzunk hát Jézus Krisztushoz, hogy népünknek mindig legyenek olyan áldozatkész fiai és leányai, akikre felnézhetünk, akik nemzetünket szerencsésen átvezetik a történelem viharain.
A könyörgést Matekovits Mihály, Kiss Anna, Matekovits Mária és Fekete Károly olvasták fel.
A szertartás végén a minorita testvérek nevében p. Blénesi Róbert plébános, minorita házfőnök mondott köszönetet msgr. Fodor József nagyprépostnak a szentbeszédért, ugyanakkor felekezeti hovatartozástól függetlenül, köszönetet mondott a római katolikus, a református, az evangélikus-lutheránus, valamint a baptista paptestvéreknek, a külföldi és belföldi vendégeknek, mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelte a gyászszertartást.
A megemlékezés egyben megerősítés is, hogy nekünk, mai embereknek, híveknek is küldetésünk van, mint a vértanúknak, akik a legdrágábbat, az életüket is feláldozták nemzetünknek az oltárán.
A lélekemelő gyászszertartás nemzeti imánknak a közös megszólaltatásával zárult. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Izgalom és könnyek Horváth Anna első nyilvános tárgyalásán
Tanúk kihallgatásával kezdődött a korrupciós per
Bár a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kérésére a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által végzett tavalyi lehallgatás hanganyagának – azaz a vádirat összeállítását képező sarkalatos, kulcsfontosságú bizonyíték – meghallgatására csak a következő alkalommal kerül sor, több váratlan fordulat is volt Horváth Anna és Fodor Zsolt, az Euro GSM társtulajdonosa korrupciós perének tegnapi első nyilvános tárgyalásán. Eddig Kolozsvár volt alpolgármesterét és az üzletembert csupán zárt ajtók mögött hallgatták ki, vagyis ezeken az újságírók és további érdeklődők, érdekeltek nem vehettek részt. A pénteki tárgyalás során immár nyilvánosan hallgatták ki kettejüket, illetve a védőügyvédjeik által javasolt tanúkat, akik vélhetően először kerültek ilyen helyzetbe, hiszen messziről látszott, mennyire izgulnak. A tárgyalás örömkönnyekkel ért véget – de az ügynek még koránt sincs vége: a következő tárgyalás időpontját október 20-ra tűzték ki.
Tavaly október első felében tartottak házkutatást Horváth Anna városházi irodájában, Kolozsvár alpolgármesterét és néhány tanút ugyanekkor hallgattak ki a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kolozsvári fiókjánál korrupció gyanújával. Az alpolgármestert később meg is vádolták azzal, hogy arra kérte Fodor Zsolt üzletembert: vásároljon 60 bérletet – 20 ezer lej értékben – különböző zenei fesztiválokra azoknak az önkénteseknek, akik segítették őt a helyhatósági választások előtti kampány során. A vád szerint Horváth Anna és Fodor Zsolt abban egyeztek meg, hogy mindezt az Euro GSM és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) között kötött támogatási szerződéssel álcázzák. A DNA szerint ugyanakkor Horváth Anna közbenjárt a városháza ügyosztályán annak érdekében, hogy az üzletembernek kibocsássanak egy hosszú ideje várt iratot. A fentiek alapján az ügyben befolyással való üzérkedés és pénzmosás vádjával indult bűnvádi eljárás. Az ügy miatt 2017 márciusának második felében Horváth Anna lemondott alpolgármesteri tisztségéről. Ugyanakkor, bár több ízben óvást emelt az intézkedés miatt, a volt alpolgármester ellen végig hatósági felügyelet volt érvényben, így nem hagyhatta el az ország területét és bizonyos személyekkel semmilyen formában nem vehette fel a kapcsolatot.
Fodor Zsolt: baráti kapcsolat fűzött Horváth Annához
A tegnap elsőként kihallgatott személy az Euro GSM Kft. társtulajdonosa volt. A vádlott elmondta: baráti szálak fűzik Horváth Annához, akit hosszú évek óta ismer.
– Tavaly májusban felhívott, s találkozni akart velem. A Karolina tér egyik kávézójában találkoztunk. Megkérdezte, tudok-e segíteni a választási kampány finanszírozásában. Eddig se magánszemélyként, se cégeimen keresztül nem adtam pénzt ilyen célra. Anna azt mondta, hogy a KMDSZ fiataljainak bérleteket ígértek zenei koncertekre, s mivel hajdanán jómagam is az ifjúsági szervezet tagja voltam, beleegyeztem. Lévén, hogy az Electric Castle főtámogatója voltam, azt gondoltam, a szervezőktől kapott protokolljegyeket ajánlom fel, de azokat az alkalmazottak már igénybe vették, ezért vásárolnunk kellett – mondta az üzletember. Hozzátette: a Karolina tér 4. szám alatti ingatlan rehabilitálásának és az eredeti, az 1870-ben levő állapot visszaállításának engedélyezésére már 2014-ben kérvényt nyújtottak be a városházára, ugyanis a munkálatok egy terasz felépítését is feltételezték. Mivel hajdanán ez oszlopokon állt, az alatta levő 10 négyzetméteres telket a helyhatóságnak koncesszionálnia kellett volna Fodor cégének. Az üzletember volt kihallgatáson az urbanisztikai osztályvezetőnél, de a helyzet nem rendeződött, ezért 2015 novemberében kihallgatást kért Horváth Annától. – 4-5 hónapra rá felhívott, hogy a telekkönyv helyzete megoldódott ugyan, de időközben bizonyos iratok érvényessége lejárt. A 2016. május 13-án a Karolina tér egyik kávézójában tartott személyes találkozónk során nem éreztem, hogy valamilyen formában kényszerítene a KMDSZ anyagi támogatására. Hogy ígért-e nekem valamit cserébe? Nem. A beszélgetésünk végén, mivel éppen a szóban forgó épület előtt voltunk, Horváth Anna megkérdezte: apropó, hogy áll az engedélyeztetés. Azt válaszoltam, folytatódik a vörös kakas meséje – mondta vallomásában az üzletember.
Horváth Anna: hallgassuk meg a hanganyagot!
Nyilatkozattételében a volt alpolgármester azt kérte, mihamarabb kerüljön sor a SRI hanganyagának a meghallgatására. – Ugyanabba az iskolába jártunk, barátok vagyunk Fodor Zsolttal, természetes, hogy hozzá is fordultam segítségért. Egyébként a törvény értelmében az anyagi támogatásokat nem egy személy, hanem egy politikai szervezet kaphatja. Mivel saját forrásból nem tudtam finanszírozni a kampányt, bankkölcsönhöz nem fordulhattam, a barátaim segítségét kértem – mondta többek közt a volt tisztségviselő, nyomatékosítva, hogy kizárólag a választási törvény alapján járt el. Azt is igyekezett megértetni, hogy az önkéntesek más RMDSZ rendezvényeken is tevékenykedtek, nem csupán a kampány során, szponzorálásukra általában végzett munkájukért került sor. – Nem vettem részt a cég és a KMDSZ közötti támogatási szerződés megszerkesztésében, aláírásában. A városházán pedig egyébként is feladatköröm volt a polgárok által jelzett problémák megoldása – mondta. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)

Vállaljuk magyarságunkat és fogjunk össze
Október 6-án, péntek délután a hagyományokhoz hűen az RMDSZ közösen emlékezett- koszorúzással- a történelmi egyházakkal, a civil szervezetekkel és az iskolákkal Nagysándor József nagyváradi táblájánál az aradi vértanúkra.
A megjelenteket Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke köszöntötte. Pásztor Sándor megyei tanácselnök a beszédében arra hívta fel a figyelmet: nemzettudat, hazaszeretet és önfeláldozás jellemezte a vértanúkat, és ebben is örök példaként járnak előttünk, megmutatva azt, hogy egy nemzet ereje az egymásra utaltság felismerésében rejlik. Akkor van jelenünk és jövőnk, ha ezt mi is világosan látjuk és megéljük a mindennapokban, itt a Kárpát-medencében, Erdélyben, a Partiumban, Bihar megyében. Bár fegyverek moraja és csattogása szerencsére ma nem veszélyezteti létünket, azért ez nem jelenti azt, hogy ellenséges erők nem szeretnék összeforrt közösségünket bomlasztani.
„Ma, amikor pereskedés útján kellett bebizonyítanunk, hogy Bihar Megye Tanácsának elnökét a jogi keretnek megfelelően választottuk meg, ma, amikor egyesek becstelen rágalmakkal igyekeznek bennünket a Bihar megyei választópolgárok által kijelölt utunkról eltávolítani, akkor újból és újból erőt kell merítenünk hős elődeink életútjából. Harcolnunk kell jogainkért, a megmaradásunkért, a törvény adta lehetőségek és keretein belül. Az RMDSZ nem hiába indította el a Minority SafePack polgári kezdeményezés online aláírásgyűjtését Romániában és az Európai Unió többi tagországában. Az EU-nak kötelessége megvédeni azokat a kisebbségeket, akik értéket teremtenek és nem akarnak asszimilálódni. Ezért mindenkit arra buzdítok, hogy írjuk alá ezt a kezdeményezést, mely kisebbségügyi javaslatcsomag kiterjed a szabad anyanyelv- és szimbólumhasználatra, az egyenlő bánásmódra, a nemzeti kisebbségi kultúrák megőrzésére” – fogalmazott.
Segítenek
Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke szerint az október 6-i nemzeti gyásznap fontos üzenetet hordoz számunkra, s nekünk az a feladatunk, hogy ezt életben tartsuk, és átadjuk a következő nemzedéknek, hiszen gyökerek és múltunk ismerete nélkül nem lehet reményteljes jövőt építeni. Azt közvetíti: a függetlenség, a szabadság, a hazaszeretet, egy jobb és igazságosabb élet reményében készek vagyunk feláldozni akár az életünket is. Emlékeztet bennünket 1848 célkitűzéseire, a magyarság összetartó erejére, egy nemzet önrendelkezési törekvéseire, Magyarország polgári átalakításának programjára, és a hétköznapi hősökre is, akiknek a nevét nem említik a történelemkönyvek, de nélkülük nem élhetnénk most szabadon. És miközben a múlt eseményeit követjük, rájövünk arra: a történelem nem egy megfoghatatlan fogalom, hanem emberi sorsok összessége, egyéni kudarcok és diadalok sorozata.
Az önkormányzati elöljáró ugyanakkor hangsúlyozta: fontos, hogy emlékezzünk a vértanúk nemzetiségére is, hiszen a 13-ról elmondható, hogy 3 német, 2 örmény, 1 szerb, 1 osztrák, 1 horvát és 5 magyar volt, tehát akik meg akarták változtatni a Habsburg Birodalmat, összefogtak és együtt küzdöttek a jólétért. Arról is beszélt: összeköt bennünket Nagysándor József személye is, hiszen sajnálatos módon 1849. augusztus 2-án éppen Debrecenben volt a szinte majdnem utolsó csata, ahol azt lehet mondani, hogy hősiesen küzdöttek elődeink, de nem tudták azt, hogy az oroszok egyik fő csapatával kerültek szembe, s a 3664 katona közel 50, illetve más jelentések szerint 80 ezer orosz ellen reménytelen harcot vívtak, és ennek következtében a mai nap is 112-en a debreceni honvédtemetőben vannak eltemetve. „Az összefogást, és a győzelembe vetett hitet soha sem szabad feladni, akárcsak a függetlenségünket és a nemzeti önállóságunkat, nyelvünket. Kell bennünk lennie annyi hitnek és erőnek, hogy bármilyen nehézség közepette, soha nem adjuk fel ezen céljainkat. Szerencsére mindig voltak az elmúlt évszázadokban zászlóvivők, és ahogy itt most önökre nézek, látom a tömeget, azt gondolom: jóleső érzést azt kijelenti, hogy megint vannak olyanok, akik erre vállalkoznak. Ehhez kívánok erőt és egészséget, kitartást mindazokban a küzdelmekben, amelyeket vívnak. Hajdú-Bihar megye lakossága és a politikai vezetése nevében arról biztosítom önöket: mi mindig itt vagyunk, és amikor tudunk, testvériesen segítünk” – hangoztatta.
Legyen összefogás
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke úgy vélte: ez időtájt minden évben legalább három dolgon el kell gondolkodni. Azon, hogy mi történt egyéni és közösségi életünkben a közeli és távolabbi múltunkban, hogy mi van ma, és üzenni is szükséges a jövőnek. Az, hogy mi volt, tudjuk, napjainkban pedig azon kívül, hogy összegyűlünk, fejet hajtunk, imádkozunk és tisztelgünk, tehetünk még valamit: cselekednünk kell azért, hogy az az összefogás, amiről hőseink bizonyságot tettek, ne széthulljon, elmúljon, hanem tovább éljen. Tehetünk ma azért, hogy ne csak mi legyünk büszkék rájuk, hanem ha fentről, valahonnan lenéznek, ők is büszkék lehessenek ránk. Azért, hogy mi is úgy éljünk, hogy azok, akik utánunk jönnek, megemlékezhessenek rólunk. A kérdés tehát: harcolunk-e, kiállunk-e minden esetben, ami különösen lényeges most, ha arra gondolunk, hogy mit készítenek elő számunkra a centenáriumi év kapcsán. „Nem mi vagyunk a hibások azért, hogy ez az ország nem készült fel arra, hogy megfelelően ünnepelje a saját évfordulóját. Nem mi, magyarok vagyunk a hibások azért, mert nem sikerült száz év elteltével se összekötni ennek az országnak a történelmi régióit, azért, hogy ez az ország nem ott tart, ahol kellene tartson a mi elvárásaink szerint se. Ezért azt kérjük: ne minket tegyenek bűnbaknak ebben a kérdésben. Ha kell, mi megharcoljuk a harcunkat, nem rajtunk kell számon kérni mások balgaságait, fel nem készültségét” – közölte. Hozzátette: magyarként bátran kell vállaljuk azt, hogy alkotó közössége vagyunk ennek a térség és országnak, és soha nem mások ellen, hanem mindig magunkért akarjuk a jogainkat érvényesíteni. „Hogy mi lesz, rajtunk és közösségünkön múlik. Legyen végre vége a széthúzásnak, és legyen végre valós összefogás!” – zárta beszédét a politikus.
Műsor
A rendezvényen felléptek a Művészeti Líceum diákjai. A himnuszt a középiskolások kórusa énekelte el Schneider Arnold tanár vezényletével és Benczédi Mónika tanárnő zongorakíséretével, majd „Bátor katonái voltak a nemzet feltámadásának” címmel műsort adott a VI. C, Mados Andrea tanárnő osztálya, a gyerekek felkészítő tanárai Nagy Gabriella, Mircescu Georgiana és Szabó Attila voltak. Demeter Krisztina énekelt, őt Catona Ábel kísérte zongorán, a felkészítőtanár Béres Csilla volt. Később egy szacsvays kislány, Miklós Anna is énekelt.
Említést érdemel még, hogy az emléktábla közelében több autó parkolt, az egyiknek a tulajdonosa pedig, egy fiatal hölgy, épp Pajna Zoltán beszéde közben akart elhajtani, illetve indította be a motort, de a felháborodás miatt végül letett ezen szándékáról, és megvárta a mondandó végét. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Kelemen H.: 2017-ben a román többség visszautasította a párbeszédet a magyarokkal
Ezekben a napokban újra megtapasztalhattuk: elutasításra talált a párbeszéd, amelyet mi, magyar emberek keresünk és kezdeményezünk, hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök pénteken, Aradon tartott sajtóértekezletén – tájékoztat a szervezet közleménye.
Kelemen Hunor értékelőjében rámutatott: májusban nyújtották be a 215-ös, helyi közigazgatási törvényt módosító javaslatukat. Mivel 16 év telt el azóta, hogy bevezették a 20 százalékos anyanyelv-használati küszöböt, teljesen természetesnek tartották annak módosítását. 2001 óta sok minden megváltozott, a társadalom is átalakult.
„Ezen a héten, szerdán előbb a képviselőház bizottságaiban, majd a plénumban utasították vissza a párbeszédet a parlamenti pártok. Lehet, hasonló döntés születik akkor is, amennyiben elfogadják kezdeményezésünket, viszont így azzal találtuk szemben magunkat, hogy anélkül, hogy meghallgatták volna kérésünket, anélkül, hogy kompromisszumos megoldást kereshettünk volna közösen, erővel mondtak ellent nekünk, magyaroknak. Ezt az RMDSZ-nek nem szabad szó nélkül hagynia” – idézte a szövetségi elnököt a közlemény.
Úgy véli: a magyar közösség és a Szövetség új, soha nem tapasztalt helyzetbe került 27 évvel a rendszerváltást követően. Azzal találta szemben magát, hogy 2017-ben a román többség nem akar párbeszédet folytatni a kisebbségekkel, nem akarja elfogadni a magyar közösség jogos követeléseit – a parlamenti pártok mindegyike szájba verte a magyarokat – ez az üzenet pedig nem korrekt, nem tisztességes.
„Csúnya manipulációkba ütköztünk az elmúlt időszakban a román politikusok részéről, de a többségi média nagy része is azt sulykolja a társadalom fejébe, hogy a magyarok el akarják szakítani Erdélyt, hogy második nyelvként akarják elfogadtatni sajátjukat. Erről szó sincs. A 2001-es népszámlálás adataira alapozva kiszámoltuk: eddig valamivel több mint 370 települést érintett a húsz százalékos anyanyelv-használati küszöb, a kompromisszumos tizenöt százalékos küszöb bevezetésével ez a szám pedig újabb negyvennel bővülne – semmiképpen sem kétezerrel, ahogyan azt egyesek hangoztatják” – nyomatékosított a közlemény szerint Kelemen Hunor. erdon.ro

„Csak meg van tágítva a lánc”
Szacsvay Imre szobránál zajlott megemlékezés október 6-án, az EMNP és az EMNT szervezéséven. Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke és Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke szólalt fel.
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett pénteki megemlékezésen Moldován Gellért Lajos, az EMNP nagyváradi szervezetének elnöke a gyászoló nagyváradiakhoz, a gyászoló vendégekhez intézte szavait. Október 6-án az aradi tizenhárom vértanúra emlékezünk, mondta el, arra a tizenkét tábornokra és egy ezredesre, akik a bécsi udvar zsarnokságának és bosszúállásának áldozatai lettek, csak azért, mert megelégelték az elnyomást, a központi diktatórikus irányítást és ki merték mondani, hogy elég. Egyúttal azokra is emlékezünk, tette hozzá, akik névvel vagy névtelenül vérüket ontották egy szebb és jobb jövőért, mint Batthyány Lajos, Szacsvay Imre és sokan mások. Az 1848-49-es forradalom a nemzet lelkében is zajlott, s a legfontosabbat elérte – a lehetőség üzenetét, vagy, amint Áder János köztársasági elnök beszédében megfogalmazta – annak megértését, hogy nincs az az erő, vagy hatalom, sem Aradon, sem Világosnál, amely megállítaná az önmaga útját járni kívánó magyar nemzetet.
Tanácstalanná váltunk
Tőkés László beszédében elmondta: nosztalgiával és utólagos csalódottsággal gondol vissza a kommunista diktatúra bukása utáni kezdeti időszakra, a rendszerváltás hőskorára, amikor az első megemlékezések során a hívek sokasága szinte szétvetette az olaszi templomot – hiszen visszanyerték a tilalmas ünneplés szabadságát. Mostanra viszont ünnepeink megfakultak, elerőtlenedtek, a nemes megemlékezésekkor üres szólamok hangzanak el, a megemlékezés politikai korteskedés szintjére süllyedt, a Szacsvay Imre körül kialakult kultuszt csak szavazatgyűjtésre használják fel „hitelességüket elrontott politikusok”. Elfeledkeztünk a szabadságról, amire felesküdtünk, megálltunk félúton – pedig, mint Petőfi Sándor írta, csak meg van tágítva, de nincs eltörve még a lánc. Hajlamosak vagyunk a lemondásra, önfeladásra, felejtésre, nem vesszük észre, hogy félúton megrekedtünk, tanácstalanná váltunk és nem tudjuk, merre az előre.
Felemás demokrácia
Annak idején lefejezték a nemzet vezérkarát, s ezzel sikerült az egész népet megfélemlíteni. Most is fegyverletételre akarnak kényszeríteni, lemondatni hitünkről, szabadságunkról, anyanyelvünkről, tétlenségre és tehetetlenségre akarnak kárhoztatni bennünket. Ez volt a célja az önkényuralomnak a kivégzésekkel és megtorlásokkal, s ma is ez a helyzet, csak a módszer változott – diktatúra helyett felemás demokráciát, tilalom helyett hazugságot, hátrányos megkülönböztetés helyett előnyök kecsegtetését kapjuk. „Verd meg a pásztort és szétszéled a nyáj” – hangzik a mondás, vagy ahogy Orbán Viktor fogalmazta, „vedd meg a pásztort” – és az eredmény ugyanaz. Kenyerezd le politikusainkat és sikerül megtörni a nyájat. Az aradi tizenhárom példája arra hivatott, hogy felrázzon és a helyes útra tereljen bennünket, indítson halálmegvető lelkesedésre.A dicső tábornokok utolsó csatájukat vívták meg a bitófán – hogy ne vállalnánk mi is a küzdelmünket a szabadságért, az igazságért, Erdélyért, Váradért, nemzetünkért, a demokráciáért és nem utolsó sorban Európáért? – tette fel a kérdést. Isten kegyelmében bízva, aki megajándékoz bennünket új élettel és jövendővel, a megkezdett úton haladjunk tovább, míg célba érünk, itt, majd az örökkévalóságban – mondta Tőkés László.
Értjük
A Tasnádi Ferenc által vezetett Nagyváradi Asszonykórus előadásában hazafias dalok hangzottak el, majd Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke szólalt fel. Mint elmondta, nemzetünkben a szabadság szeretete a lét két nagy misztériumának mélységében, az életnek és a halálnak a szférájában van – a magyarok nagyon is értik azt, amit Aulich Lajos honvédtábornok mondott kivégzése előtt: „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.” És mi, akiket a történelem a határon túlra sodort, még jobban értjük, hiszen tudjuk, milyen, amikor nem élhetünk a nemzeti önrendelkezés teljességével. 168 évvel a forradalmat követően is összeköt a szabadság utáni vágyunk azokkal a népekkel, akiknek szabadságharcos hősei vannak. S még ha hőseink halála roppant tragikus is volt, tulajdonképpen a kiegyezéssel megvalósítottuk, amit szerettünk volna, Magyarország be tudta teljesíteni a forradalom céljait. Szilágyi Zsolt visszaemlékezett arra, amikor egyetemistaként elment Aradra, megkoszorúzni az ottani emlékművet. S hogy miért tette? – erre a kérdésre bármit válaszolhatott volna, nem tükrözte volna azt, amit érzett, hiszen a szabadság szeretete olyan misztérium, mely nemzedékről nemzedékre fiatalokat és időseket egyaránt megmozgat.
Legyen erőnk
Érthetetlen, folytatta, hogy a román többségi nemzet vezetői száz évvel Trianon után is félnek a szabadságunktól – attól, hogy anyanyelvünkön tanulhassunk, hogy a közigazgatásban használjuk az anyanyelvünket – pedig törvénytisztelő adófizető állampolgárok vagyunk, akiknek nem csak kötelességei, de jogai is vannak a szabadsághoz, a nemzeti szabadsághoz. Nekünk sokkal kevesebbet kellene tennünk, mint az aradi vértanúknak, a 48-49-es történések lángját kell tovább vinnünk. „Isten adja, hogy legyen erőnk és hitünk nemzeti önrendelkezésünk megvalósítására” – mondta végül. A Váradi Dalnokok alkalomhoz illő előadása hangzott el, Márkus Zoltán karnagy irányításával.
Mécsesek
A megemlékezés egy különleges momentuma során elhangzottak az aradi vértanúk nevei, és minden név után a megemlékezésen jelenlévők egyike egy mécsest helyezett el Szacsvay Imre szobránál. Később a megemlékezés koszorúit és virágait helyezték el a jelenlévők, majd közösen elénekelték a Székely Himnuszt, majd a Nemzeti Himnuszt. Neumann Andrea / erdon.ro

Reformációs jubileumi konferencia
A Partiumi Keresztény Egyetem és a Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete a reformáció 500. évfordulója alkalmából háromnapos konferenciát szervezett.
Október 6-án reggel tartotta meg köszöntőbeszédét Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos és Tőkés László európai parlamenti képviselő, az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke. Hafenscher egyebek mellett kifejtette: a reformáció mindig is jelentette a lelki, szellemi megújulást is. Ezért 2017-ben is megújulásra kell törekedni. „Legyünk tudatában gazdag örökségünknek és gazdagísuk is azt” – biztatta az egybegyűlt hallgatókat.
Vissza- és előre tekintve
Tőkés László elmondta: a Reformáció Emlékbizottság jóvoltából Brüsszelben is meg fognak szervezni egy reformációi konferenciát, kiegészítéseképpen a hazai eseményeknek. Az Emlékbizottság a mostani konferenciához is témogatást nyújtott, valamint egy olyan emléktábla felállításához, amelynek felmutatta a látványtervét: a féldomborműves emléktáblát, Kurucz Imre berettyóújfalui szobrászművésznek az alkotását a PKE belső udvarában kialakított „partiumi panteonban” helyezik el november folyamán. Támogatást kaptak még egy könyvnek a kiadásához. Méliusz Juhász Péternek a Jelenések könyvéből való prédikációs kötetét fogják kiadni – hasonmás kiadásban –, ezt is majd november folyamán mutatják be. Tőkés hozzátette: „Hafenscher Károlyt első ízben az egyházi rendszerváltozásról szóló konferencián láttuk vendégül 2015 nyarán, és ennek kapcsán tekintek vissza arra a szilágycsehi felhívásra, amely közvetlenül a Ceauşescu-diktatúra bukása után fogalmazódott meg a szilágysági kisvárosban 1989. december 28-án, ahol spontán módon összegyülekeztek egyházunk lelkészi és világi képviselői. Ekkor egy kezdeményezést tettünk közzé a megújulásért, a reformáció örökérvényű elvének értelmében, mely szerint ecclesia semper reformari debet, vagyis az egyháznak mindig meg kell újulnia. Ebben az 1989-es felhívásban egyebek mellett azt hangsúlyoztuk, hogy az egyetemes egyház szenteljen különleges figyelmet egyes problémaköröknek és szakterületeknek, melyek elsorvadtak, háttérbe szorultak a kommunista-ateista diktatúra idején. És ezen szakterületek között természetesen kiemelt helyen említettük meg az iskolai vallásoktatást, a felekezeti oktatást, a teológiai oktatást. A református, evangélikus, unitárius, azaz a protestáns oktatás egyidős a reformációval, ilyen értelemben a reformáció szellemét és örökségét követtük és hirdettük tovább, arra gondolva, hogy a tanító egyháznak helyre kell állítania a katekézist, a vallásoktatást, és be kell töltenie tanítói hivatalát. Ugyanakkor az iskolafenntartó egyház szerepét hangsúlyoztuk: a reformáció egyháza, majd a katolikus reformáció egyháza elsőrendű feladatának tartotta a felekezeti oktatásnak az ügyét. Azt mondhatjuk, hogy a reformáció forradalmasította az oktatást, és ennek az örökösei a felekezeti protestáns iskolái, melyek szerte a Kárpát-medencében – Sárospataktól Gyulafehérvárig, Nagyenyedig, Sepsiszentgyörgyig, nem utolsó sorban Nagyváradig – megtalálhatók voltak abban az időben. Nagyváradon jött létre a reformáció idején a Schola Illustris, egyik legrangosabb korabeli iskolája egyházunknak. Hétfői egyetemi tanévnyitó beszédemben hasonlóképpen említettem a gyulafehérvári Collegium Academicumot, amely már a felsőoktatás irányába kereste az utat.
Amikor a Sulyok István Református Főiskolát – a Partiumi Keresztény Egyetem elődjét – létrehoztuk, akkor egyházkerületünk engedelmeskedett a hitvallási parancsnak, amelyik így szól (a Heidelbergi Kátéban olvasható), hogy az iskolák pedig fenntartassanak. Ezt a részt a kommunizmus idején kicenzúrázták a református egyház alapvető hittételeit tartalmazó katekizmusból… Ez a parancs jutott eszünkbe, amikor megalapítottuk iskoláinkat, gimnáziumainkat helyreállítottuk, és létrehoztuk a Sulyok István Református Főiskolát.
Hosszú ideje nem volt itt Nagyváradon református felsőoktatás, tehát nagyon merész lépés volt ezt a főiskolát létrehozni”. Tőkés szerint ez az egyetemalapítás, a magyar felsőoktatásért folytatott küzdelem egyszerre sikertörténet és kálvária. Jelezte: „A semmiből indultunk, nagyon sok küzdelem, csalódás, megaláztatás és eredmény áll mögötte. Az iskolarendszer helyreállításáról hadd ne szóljak részletesebben, vagy arról, hogy mennyit kellett harcolnunk épületeinkért. Tüntetéseket is rendeztünk például itt, Nagyváradon a Lorántffy-gimnáziumért. Ezt az épületet,a református püspöki palotát, ülősztrájkkal védelmeztük meg. Be akarták telepíteni a városi hatóságok a román ortodox teológiát, illetve a román állami egyetemet. Ezekkel a kísérletekkel szembeszálltunk, és íme használatunkban van egyházkerületünk volt székháza, amely mostantól az egyetem tulajdonába került. Erdélyi magyar történelmi egyházaink állandó értekezlete létrehozta 2000-ben a Sapientia Alapítványt, amely a maga során a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. A négy katolikus és négy protestáns – református, evangélikus, unitárius – püspökség által létrehozott alapítvány a fenntartója a mi egyetemünknek is. Mindez nagyon szépen hangzik, viszont ne felejtsük: távol álluk attól, hogy helyre tudtuk volna állítani magyar nyelvű oktatásunkat. Ötszáz körül volt a református középiskolák száma az államosítás, 1948 előtt. Körülbelül ugyanannyi katolikus tanintézetről beszélhetünk. Ezeknek csak a töredéke állt vissza. Mintegy húsz középiskolával rendelkeznek a történelmi egyházaink szerte Erdélyben, de ami különleges többlet, hogy létrejött a partiumi és az erdélyi magyar egyetem.” Kiemelte azt is: „Egy mellbevágó statisztikát olvastam a napokban. Eszerint 2016-ban magyarországi egyetemeken tanult: 2054 romániai állampolgár, 1907 szerbiai állampolgár, 1885 szlovákiai állampolgár és 1193 ukrajnai állampolgár. Ez mindösszesen 7039. Ennyi határon túli magyar ifjú testvérünk tanul Magyarországon – ami önmagában nem lenne rossz, de hogyha arra gondolunk, hogy ezeknek az ifjaknak a nagy része nem fog visszatérni szülőföldjére, és nem érjük el azt a célt, hogy saját nemzetüket odahaza, hazájukban, szülőföldjükön szolgálják, itt teljesedjen ki életük és jövőjük, akkor bizony ezt veszteségként kell elkönyvelnünk. A statisztikát tartalmazó írás címe: Elszívják a magyarországi egyetemek a határon túliakat. Nagy veszteségként könyvelhetjük el mindezt, még akkor is, ha szemben ezen adatokkal elmondhatjuk, hogy jelen pillanatban 766 ifjú tanul a partiumi egyetemen, 2318 ifjú tanul a Sapientia-egyetemen, Kárpátalján pedig, a beregszászi főiskolán a diákok száma 1224. Nem rendelkezem adatokkal arra nézve, hogy a kolozsvári Babeș–Bolyai egyetemen hány magyar fiatal tanul, de gondolom, hogy jó lenne, ha legalább annyi magyar ifjú tanulna odahaza, mint amennyien elmentek e célból Magyarországra.
Látnivaló, hogy nem rózsás a helyzet, tehát ezen ismeretek, körülmények összefüggésében igyekszünk szolgálni nemzetünk ügyét itt, Erdélyben és a Partiumban.” A konferencia résztvevői előadásokat hallgathattak meg a következő témakörökben: a reformáció nyelvi hatásai, református diákok Heidelbergben, a felekezeti identitás megjelenése a protestáns iskolai színjátszásban, a genfi zsoltárok magyar nyelve (kántori szolgálattal bemutatott előadás), A művészetfilozófus Fülep Lajos elfeledett írásai a református templomról, Fülep Lajos művészetfilozófiája, Berde Amália és Berde Mária, a Helikon jeles nőalakjai. erdon.ro

Itt épülhet meg az elsők között egy új óvoda a magyar kormány támogatásával
Ünnepélyes keretek között tették le az alapkövét pénteken Erdőszentgyörgyön annak a református óvodának, amely az elsők között épülhet meg Erdélyben a magyar kormány támogatásával. Összesen négy csoport fog itt működni, lesz köztük bölcsőde is, amelyre nagy igény van a Kis-Küküllő menti településen.
A magyar kormány 17 milliárd forintos forrásból Kárpát-medencei óvodaépítési és fejlesztési programot indított, ebből 2,9 milliárd forintot az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) fektethet óvodafejlesztésbe, illetve -építésbe. Nemcsak szórványvidékek részesülnek a támogatásból, hanem olyan tömbmagyar települések is kaphatnak új óvodát, mint például Erdőszentgyörgy vagy Backamadaras. Az egyházi óvodák és bölcsődék fejlesztésére juttatott összeg legnagyobb részét a két református egyházkerület (Erdélyi Református Egyházkerület és Királyhágómelléki Református Egyházkerület) kapta, a fennmaradó résszel a katolikus, az unitárius és a lutheránus egyház óvodafejlesztési terveit támogatják.
Huszonhét romániai településen épül vagy újul meg óvoda, bölcsőde jövő év végéig a magyar kormány által 2016 novemberében meghirdetett Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében. Maros megyében Segesvár, Marosludas, Szászrégen, Backamadaras, Erdőszentgyörgy és Marosvásárhely is részesül a támogatásból.
Erdőszentgyörgyön hamarosan el is kezdődhet az építkezés, hiszen péntek délután ünnepélyes keretek között egyházi vezetők és helyi politikusok, illetve Magyarország kormányának megbízottja, Brendus Réka, a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság főosztályvezetője jelenlétében helyezték el az újonnan épülő óvoda alapkövét egy időkapszulával együtt, amelybe egy digitális adathordozó került az épülettervekkel és az aznap készült fotókkal, hogy a jövő nemzedék számára is átörökíthessék ezt a napot. Az ünneplők az újonnan felépült Református Esperesi Hivatal átadása után mentek át a Bözödre vezető híd körüli telekre, ahol a református óvoda épülete fog állni. „Erdőszentgyörgy kérte, az egyház pedig megadja a hátteret és a garanciát a településen való magyar oktatáshoz. Aki a mi óvodánkba jár, az ehhez a közösséghez fog tartozni gyerekkortól kezdve, hiszen idejében megismerheti ezt a világot, az általunk képviselt értékeket” – mondta el Kató Béla püspök az alapkőletételnél.
Az intézmény felekezettől függetlenül minden olyan gyereket befogad majd, akiknek a szülei fontosnak tartják a kicsik magyar nyelven való taníttatását – tette hozzá az egyházi vezető. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere lapunknak elmondta, összesen 190 három év alatti, illetve négyszáz 3 és 6 év közötti gyerek van a településen. Jelenleg az egyik óvodaépület a főút mentén van, amely nagyon veszélyes, illetve a Zeyk-kúriában működik a napközi. Az új óvoda megépülésével ez a két épület felszabadulhat, és másra használhatja majd az önkormányzat. Mint mondta a polgármester, az engedélyekre várnak, de hamarosan elkezdődhet az építkezés. Négy csoport fog működni benne, lesznek köztük bölcsődei csoportok is, amely újdonságnak számít a településen, hiszen jelenleg nincs bölcsődéje Erdőszentgyörgynek, pedig nagy igény van rá – mutatott rá a település vezetője. Egyébként egy uniós alapokból épülő óvoda is tervben van Erdőszentgyörgyön, amelyet leghamarabb jövő év végén kezdhetnek el építeni – tudtuk meg.
„Értéket teremt a református óvoda felépülése, amely különösen a mai világban nagyon fontos, amikor a keresztyén értékek egyre inkább háttérbe szorulnak a nyugati társadalmakban” – fejtette ki lapunknak Csibi Attila Zoltán. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Márton Árpád: Fontos változtatásokat akarnak
Létrejött és meg is tartotta első üléseit a parlament két házának együttes bizottsága, amely a büntető és polgári törvénykönyveket, illetve ezek perrendtartásait hivatott módosítani – mondta el Márton Árpád képviselő. Kiemelte, feladatuk az alkotmánybíróság észrevételei alapján változtatni az említett jogszabályokon, de kitért arra is, nem az igazságügyi miniszter által kidolgozott, nagy felháborodást kiváltó törvénycsomagról van szó, az elsősorban az igazságszolgáltatás szervezési kérdéseivel foglalkozik.
Márton Árpád szerint sokan felhördültek a bizottságok összehívása miatt, azt hangoztatták, hogy a kommunista időkre emlékeztető visszarendeződést próbálnak véghezvinni, pedig meglátása szerint éppen a módosításra szoruló cikkelyek idézik az átkos korszakot. Példákat is felsorolt: a titkosszolgálatoknak korlátlan időre lehetőségük van lehallgatni bárkit, és nemcsak a célzottat, de bármilyen ügyben felhasználhatják az így készült felvételeket; magyar esetekben nem kötelező az eredeti hanganyag csatolása, sokszor rossz, torz fordítások alapján születik ítélet; a demokratikus országok egyikében sem fordul elő, ami Romániában, hogy az ügyész a bíró mellett ül, mindenütt a védelemmel egyenrangúként kezelik. Márton Árpád szerint ezek az eljárások idézik a kommunista időket, és fontos lenne módosításuk. A bizottságok egyelőre számba vették a pontokat, ahol változtatásra van szükség, a héten megkezdik az érdemi munkát is – mondta el a képviselő. Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyoldalú videokonferencia a vitatott kérdésekről
Tankönyvek, segédeszközök, közoktatási törvény…
A közvitára bocsátott tanügyi törvény és a tankönyvellátás gondjainak a „megoldását” célzó tankönyvtörvény-tervezet, az oktatási segédanyagok engedélyezése, a mobiltelefonok használata a tanórán, az iskolák őrzése, az oktatási egységek finanszírozásának a módosítása – az iskolakezdés óta legtöbb vitát kavart kérdések szerepeltek a Liviu Pop közoktatási miniszter által tartott csütörtöki videokonferencián.
A szaktárca képviselői mellett a megyei tanfelügyelőségek vezetői, az oktatásügyi szakszervezetek, a tanulók, szülők, egyetemi hallgatók képviselői kaptak meghívást a televíziós eszmecserének tervezett rendezvényre, amelyen a sajtó is részt vehetett. Bár eszmecserét mondtunk, hiszen az ország minden megyéjéből a tévé elé hívták a szóban forgó személyeket, többen csalódottan vették tudomásul, hogy a miniszter saját bejelentéseit és ígéreteit követően soros teendőire hivatkozva távozott. Így részben a harcias oktatási államtitkár asszony válaszolt a különböző megyékből érkezett megjegyzésekre, és ígéretek hangzottak el, hogy feljegyzik ezeket.
Az idei tankönyvellátás csődje miatt gyakran bírált közoktatási miniszter újra kitolta a korábban október 11-re ígért határidőt, és öt hétben jelölte meg azt az időszakot, amire minden hiányzó tankönyv eljut a diákokhoz, kivéve az ötödikes ortodox valláskönyvet, amelynek kapcsán az óvás érvényben maradt.
A tervezett tankönyvtörvényről Liviu Pop elmondta, hogy a közvita során a minisztérium arra kívánt választ kapni, hogy az érdekelt felek támogatják-e az egységes tankönyvet, amelynek elektronikus formája az interaktív gyakorlatokkal mindenki számára hozzáférhető lesz, a nyomtatott példányt pedig hat hónappal az iskolakezdés előtt lehet megrendelni. Mint ismeretes, a szóban forgó jogszabálytervezettel a tankönyvmaffiának akar véget vetni a tárcavezető azzal, hogy a minisztérium alárendeltségébe utalt Tankönyvkiadóra bízza a tankönyvek kiadását, amelyeket az állami nyomdában fognak kinyomtatni. A szerzők versenyezhetnek egymás között az Országos Minősítő és Vizsgaközponthoz benyújtott tankönyvtervezetükkel, amit ha elfogadnak, a kiadás költségei az államra hárulnak. Az úgynevezett virtuális iskolai könyvtárban minden dokumentum, tankönyv elektronikus formában ingyen letölthető lesz – ígérte.
Megegyezés született a középiskolai tantervek kidolgozásáról, és jövőre a szakoktatás tanterveit is elkészítik. Szellősíteni kell a tanterveket, többet nem lehet heti 32-36 órája a diákoknak – hangsúlyozta.
Beszélt az oktatási segédeszközökről szóló miniszteri rendeletről (munkafüzetek, példatárak, szöveggyűjtemények), amelyek közül azok használatát tiltotta meg, amelyek nem rendelkeztek minisztériumi jóváhagyással, majd ismertette a jóváhagyás menetét. Első körben október 8-ig lehet(ett) kérni az engedélyezésüket, majd a következő évben egy újabb akkreditálási szakaszra is sor kerül. Korábban azt mondta, ezt a rendeletet azért hozta, mert véleménye szerint az alternatív oktatási eszközök ellepték az iskolákat, nagy nyereséget biztosítva a kiadóknak, amelyek hátrányos helyzetbe hozták a tankönyvkiadást. Az új tanterveknek megfelelő tankönyvek fennakadás nélküli megjelentetése esetén nem volna a segédeszközökre olyan nagy szükség, mint ebben a helyzetben – hangzott el a vidékről érkező egyik hozzászólásban.
Liviu Pop a jövő szeptemberre ígérte a módosított tanügyi törvényt, amelynek a közvitája elkezdődött. Ne hazudjunk tovább – hívta fel az érvényben levő jogszabály öt gyenge pontjára a figyelmet. Soha nem tartották be, hogy az általános iskola kilenc osztályból áll, 2020-ra kötelezővé válik a 12 osztály elvégzése, hogy az előkészítő és 11. osztály valójában nem jelent 12 osztályt, nem történt meg az érettségi vizsga megszervezésének az átalakítása, elmaradt a felvételi vizsga kiírása a középiskolák 9. osztályába, ha a meghirdetett helyekre több diák jelentkezett. Az elkövetkező 30 napban a tanügyi törvény alapos átvizsgálását ígérte, ebben a diákszervezetek, a szülők és a vállalkozók is partnerei a minisztériumnak – jelentette ki.
Az iskolai keretszabályzat kapcsán engedékenyebb lett a mobiltelefonok használatát illetően, az iskola eldöntheti a tanár kérésére, hogy bizonyos tanórákon kéznél lehessen, egyébként mind a tanár, mind a diákok telefonjait 50 percig le kell tenni, és ki kell kapcsolni – mondta.
Közvitával kell eldönteni, hogy legyen-e a jövőben szolgálatos diák? – vetette fel a kérdést, majd hozzátette, hogy az iskolák őrzése a helyhatóságokra hárul.
Törvénytervezet készül a tanintézetek finanszírozásáról, amely elfogadása esetén lehetővé tenné, hogy az óvodák, iskolák működtetésére szánt összegeket közvetlenül az adott intézetnek utalják át. A jövő évre az eddigi legnagyobb mértékben finanszírozzák az oktatásügyet – ígérte a miniszter, majd távozott.
A hozzászólásokban a szakszervezetek képviselői felvetették, hogy a munkatörvénykönyv előírásainak bizonyos pontjait nem lehet a pedagógusokra alkalmazni. Az ő nyolcórás munkaidejükbe ugyanis bele kell számítani az otthoni felkészülést is, továbbá azt, hogy a kezdő tanár nem tud megélni a fizetéséből, ezért nem lehet elvárni tőlük, hogy napi nyolc órát töltsenek az iskolában. A diákok képviselője felvetette a megfelelő környezet hiányát a tanintézményekben, kifogás hangzott el a sajátos nevelési igényű diákok integrált oktatási feltételeinek a megteremtését illetően, és arról is szó esett, hogy a végzős osztályoknak szükséges segédeszközök már a diákok és tanárok rendelkezésére kellene álljanak, februárban ugyanis elkezdődik az érettségi vizsga. Akkor kellett volna megtiltani a segédeszközök használatát, amikor már a diákok kezében van a tankönyv. Van olyan tanintézet, ahol betöltetlen állások maradtak, mégis utasítást kaptak, hogy a létező személyzetből le kell építeni – idéztünk néhány felvetést a sokból, amit már nem volt ideje megválaszolni a miniszternek.
* 
A sajtótájékoztató végén az újságírók kérdésére Todea Alexandru, a Papiu líceum tanulója, a Megyei Diákszövetség elnöke úgy összegezte a hallottakat, hogy a mentalitás továbbra sem változik, s mivel a vonatkozó törvény is előírja, azt szeretnék, ha valóban ingyenes lenne a közoktatás, ugyanis jelenleg nem tekinthető annak.
Ioan Macarie megyei főtanfelügyelő megerősítette, hogy ezentúl a Tankönyvkiadó fogja megjelentetni, az állami nyomda pedig kinyomtatni a tankönyveket.
– A kisebbségi diákoknak készült két alternatív román tankönyv közül miért nem a diákok számára hozzáférhetőbb, népszerűbb változatot rendelte a tanfelügyelőség, amiről meg lehetett volna kérdezni a kisebbségek számára írt tanterv marosvásárhelyi készítőit?
– Ellenőrizni fogom – ígérte a főtanfelügyelő, aki szerint a segédanyagok és a tankönyv használata a tanártól függ.
Ezzel egyet is érthetünk, de a tanárnak biztosítani kell a választás lehetőségét. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely)

Képírás – képolvasás. Az erdélyi magyar művészetről
Banner Zoltán nyolcvanöt éves
Úgy érzem, ezúttal elmondhatom: könnyű helyzetben vagyok. Mármint könnyű helyzetben amiatt, hogy olyan személyiségről vallhatok színt a tisztelt olvasó előtt, akivel, mint kiváló műtörténésszel, műkritikussal, íróval, költővel, előadó- és szavalóművésszel, közéleti személyiséggel immár jó fél évszázada hozott össze a Sors Erdély, szűkebb értelemben véve Kolozsvár szellemi sugárútjain, és akinek a diktatúra horzsolásában megkopott sárga patinás szerkesztőségi íróasztala éveken át csupán alig karnyújtásnyira várta szebb idők eljövetelét a magamétól.
Nap, mint nap találkoztunk a főtéri Szent Mihály templom déli harangkondulásának aurájában az egykor Kós Károly tervezte fejléccel útjára indított Utunk irodalmi-művészeti és kritikai hetilap – talán nem túlzás ezt mondani –: mára legendássá átlényegült kiadói világában; ott, ahol a Forrás-nemzedék határozott szárnycsapásaitól minden politikai zimankó ellenére már érzékelhetően áramlott a lélegzéshez nélkülözhetetlen friss transzilván fuvallat. Banner Zoltán, a képzőművészeti, zenei, és színházi élet szakavatott krónikásaként és hetedhét (országot) megyét bejáró utazó nagyköveteként a művészeti rovatot vezette, szerkesztette és gondoskodott arról, hogy a mostoha kor zaklatásai és elvárásai dacára lehetőleg minden érdemleges művészeti esemény, figyelemre méltó műalkotás az akkori jelen és a még távolinak tűnő jövendő (itt van ma már!) prizmáin szemlélve, rangjához méltó helyet találjon a hétről hétre újraformálódó laptest hasábjain. Az ilyen, részleteiben igencsak sokrétű rovatszerkesztői tevékenység sikeres megvalósítása kellő hivatástudat, éberség és gyakorlat nélkül, majdhogynem eredménytelenségre van ítélve. Mert míg például a prózai rovat vezetője, ha közlésre szánt terjedelmesebb kéziratot (netán folytatásos regényrészletet) kap egy szerzőtől, amit továbbadva a főszerkesztőnek belátható ideig akár zavartalan „szabadságon” is érezheti magát, addig kollégámnak a lapkiadói ritmust, a nyomdai határidőket nemigen érzékelő külső szerzők néha igen alapos (át)szerkesztést igénylő anyagaiból kell húzva-alakítva mozaikszerűen fölépítenie a képekkel teletűzdelt oldalakat. Ma is szinte rejtély számomra, hogy effajta szellemi-lelki teljességet, szüntelen tájékozódási jelenlétet megkövetelő tevékenység mellett hogyan sorakozhat polcain három tucatnál több monográfia kötete Erdélyország jeles művészsorsairól, ami ennek tetejében még elenyésző szám is az ezret jóval meghaladó önálló írás, sőt több kötetnyi lírai szférákat megidéző szépirodalmi mű szerzőisége mellett.
Jóllehet máshol is említettem már, de szeretném itt és most újra szóba hozni azt az analógiát sugalmazó benyomásomat, ami minduntalan reám köszön, amint Banner Zoltán neve feltűnik előttem. Ez pedig az ouvre összevethetőségének nem csak szimbolikusan, de valósan is értelmezhető tartalma miatt áll fenn Firenze egykori kiválóságáéval, a Giorgio Vasariéval. Banner életművének legfontosabb szegmensét – művészetelméleti irodalmát –, megítélésem szerint jelentőségét illetően magabiztosan állíthatjuk párhuzamba a műelemzés atyjának, a polihisztor és reneszánszkori manierista építész, valamint festő életművének máig egyedülállóként minősített, egyben a műfaj bölcsőjét is megtestesítő papírra nyomtatott hagyatékával, ami mintegy százötven fejezetével A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete című munkájában maradt az utókorra. Ám míg Vasari ezeroldalas gyűjteményében alapos dokumentáltsággal ugyan, de többnyire csupán néhány lapot szán egy-egy alkotóra, addig Banner Zoltán gazdagon árnyalt monográfiáiban tárja elénk a bemutatásra szánt mester művészetének átfogó érrendszerét, műveinek korrajzba ágyazott jelentőségét, közben láthatóvá varázsolva a stílusáramlatok sajátos tendenciáit is a reá jellemző emelkedett költői eszmék rajzolatában. De még további hasonlóságot jelenthet köztük annak megítélése, hogy a remekművek élete is véges, hogy az idő vasfoga és a barbárság gátlástalansága nem képes különbséget tenni érték és érték között. (Gondoljunk csak Leonardo da Vinci Francesco Sforzát ábrázoló lovas szobrának szánalmas végzetére). Minden alkotás ily módon véletlenszerű rosszsorsának akár áldozata is lehet, eszerint a hozzáértő írás igen sokat tehet egy-egy mű időbeli túléltetéséért. Hisz ismerős: hány mesterremek idézhető fel ma már kizárólag textusok rejtett sorai közül felbukkanva akár a görög idők kezdetétől fogva, mert a történelem nyugalmat nem ismerő csatazajában is léteztek olyan megszállottak, akik képesek voltak meghallani a szépségeket óvni szándékozó olimposzi Istenek magasból alászálló üzenetét. Néha nosztalgikus pillanataimban szívesen gondolok egy másik, ugyancsak jövendőlátó honfitársra is, Veress Ferenc hajdani fotográfusra, aki ugyan kezdetleges eljárással még, ámde magával ragadó képsorokban állította meg az Idő óriáskerekét, emígy rögzítve az 1850-es esztendőkben kincses Kolozsvárnak azt a szép arcát, amely mára szintén csupán a mementó egyre jobban foszladozó papírlapjain küszködik a mulandósággal. És ahogyan az itáliai reneszánsz körképe immár elképzelhetetlen Vasari akkurátusan egybe gyűjtött íráskoszorúja nélkül, vagy a messze tűnt Kolozsvár felidézése Veress nosztalgikus anzikszai hiányában, feltehetőleg ugyanúgy válik majdan nélkülözhetetlen forrásanyaggá Trianon villámcsapását és az „arany korszak” testet-lelket próbáló nyomását elviselni kénytelen Erdély művészeti életének kutatói számára Banner Zoltán papírra vetett műkrónikája.
Egykori grafikus kollégaként most is tisztán felidézem lendületesen hurkolt, már-már rajznak beillő vonalakkal jegyzett kéziratait, gyakorlott szerkesztői jelzésekkel „gazdagított” korrektúráját, mert Ő az, aki az írást mindmáig szó szerint isírásnak tekinti, ezt pedig számára nem a megabitoktól dagadó számítógép klaviatúráján lezongorázott betűk kopogása testesíti meg. Ilyen tehát Banner Zoltán történelemillatú scriptóriuma, ahol a szellem transzparens mesterműve és a kéz formateremtő nyoma, mint „opus manum” harmonikus egységgé idomul. (Hol van mára a kódexek egykori parádéja, ahol írás és rajz minden idők talán legbámulatosabb társkapcsolatában élt…).
Szerzőnk, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott kötete szerkesztésekor (Képírás–képolvasás. Az erdélyi magyar művészetről. Csíkszereda, 2016) észrevehetően „szemelgetni” kényszerült a terjedelmes és sokszínű életmű gazdag választékából. Ez nem kis fejtörést jelenthetett neki, miként maga is utal erre könyve előszavában. Merthogy naptári pontossággal kereken hatvan esztendeje a Csíki Múzeum Közleményei I. félévi számában (1957) megjelent tanulmánya óta oly gazdag szakirodalom került ki tolla alól, amiből szerkesztő legyen ám a talpán (mégoly egykori Utunk szerkesztő is), aki könnyeden tudna akárcsak egyetlen szempont figyelembe vételével is írásbokrétát csokorba szedni. Ám mégis éppen attól válik a végeredmény szellemgyönyörködtetővé, mivel Erdély olyannyira sokszínű művészeti arcvonásait látjuk benne visszatükröződni. Az író, noha óvva-aggódva, de mégis büszkeséggel teli bizakodással bocsájtja útjára művét „Persze csak azoknak, akik velem együtt hiszik, hogy volt/van/lesz erdélyi magyar művészet, transzilvanista világszemlélet, erdélyi lélek és gondolat, ami huszadik századi művészetünkben formát öltött.”
Tallózásunkat az időzónákban már az első fejezetcím visszaigazolja: „Amikor még a középkorban utaztam”, ekként aposztrofálja pályára léptének induló korszakát (1955) a Kárpátok szegletében meghúzódó Csíkország műkincsvilágát feltérképező, akkoriban még kerékpáros művészettörténeti időutazó, Banner Zoltán. Mert ne feledjük, ha művészetről beszélünk, egyszersmind történelemről és idősíkokról is beszélünk. Hisz szülessen meg egy mű akár a jelenben, csupán rövid idő kérdése, hogy a jelennel együtt maga is a múlt részévé váljék. A kötet végén viszont, „Kétezertizenöt” fejezetcímmel időrendiségben és zárszóként azokat a gondolatokat tárja elénk, amelyeket voltaképpen már igen régen megálmodott: lényege egy széles körű, az erdélyi művészetet minél teljesebb spektrumában reprezentáló képzőművészeti seregszemle fölépítése és bemutatása az anyaországban. Reményektől áthatva fogott tehát hozzá még 2000-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától kapott nem mindennapi megbízatásnak, hogy készítse el a Modern Magyar Művészet Múzeuma tervezett erdélyi részlegének szinopszisát. Ez a korszakos jelentőségű elképzelés a szóban forgó kötetben is olvasható, ám a megvalósulás, sajnálatosan mindmáig elmaradt. Aztán az egykori vágyálom részben valósult meg, amikor Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató helyettese hozzáértő és hathatós kurátori munkájának köszönhetően, a Sors és jelkép / Erdélyi magyar képzőművészet 1920-1990 című átfogó, időszaki kiállítás létrejött a budai királyi várban, és amelynek impozáns album-katalógusának egyik fejezet szerzőjeként Banner Zoltán az 1950–1990 között megjelent kiadványok prizmáján keresztül szemléli a korabeli művészeti élet sajtóban tükröződő jelenlétét.
A Képírás–képolvasás című kötet többi anyaga értelemszerűen e két szélső időpólus közé feszülő térben nyer kifejezést; műfaji értelemben igencsak sokrétűen, hiszen lapozás közben találunk tanulmányt, esszét, művészportrét, előadást, köszöntőt, levelet, jegyzőkönyvet, búcsúztatót, kiállítás megnyitó beszédet stb. Mindahány dokumentáltan helyezi látótérbe azokat a művészeti eseményeket, amelyek Erdély két világháború közti időszakában, valamint az azt követő kényszer-rendszer idegbénító fogságában a szellemi fennmaradásért folytatott túlélésben nyilatkoztak meg. Képi aforizmaként úgy ölt formát mindez előttem, mint ahogy egy lombhullató erdőben a rothadó avarból felbukkanó zsenge hajtások törnek áporodottságuk fogságából a tavasz friss üzenetével áradó fény felé; hol kisebb, hol pedig nagyobb virágszigetek látványos terítékével gyönyörködtetve a szemet, mindenkori újjászületésük biztos és eltaposhatatlan zálogaként. Némileg ily módon bomlottak ki Erdély szellemi humuszából is az önazonosulásukat kereső, létükben eltérő tájegységekből megszülető művészeti áramlatok, iskolák, stílus-csoportosulások és persze az érdemlegeset hozó, magányosan alkotók is. A könyvben felsoroltakra mind kitérni képtelenség volna, ezért csupán néhány megkerülhetetlen gravitációs sarokpontról tennék említést. Ilyen a két Szervátiusz: Jenő és Tibor szobrász-legendája, amely a transzilván szellemiségtől átitatott lélek erejével életre keltett matéria igazzá vált balladájával regél, vagy a zsögödi Nagy Imre magával ragadó festői attitűdjének vonzásában kialakult népi-expresszív jelenség térnyerése. De ide kívánkozik a Nagyváradon született, majd Kolozsváron alkotó, kivételes zenei képességekkel megáldott Rudnay tanítvány Miklóssy Gábor neve is, miként a marosvásárhelyi ősgyökerekből táplálkozó Nagy Pálé, lévén mindketten köztisztelettel övezett oktatók, akiknek szellemi-művészi aurájuk érzékelhetően gyűrűzött tova az elkövetkező nemzedékek frissülő szemléletvilágában. Nagy Imre életművében külön hangsúlyt érdemel az az eltökélt ragaszkodás, ahogyan rokonságot vállalt mindazokkal, „akik – bármilyen művészeti ágban – a legszorosabban földhöz ragadt népi rétegek sorsának és akaratának megjelenítésére esküdtek fel”. Ez a szándéka irodalomhoz kapcsolódva a népi írók iránti szimpátiájában, konkrétan a Helikon írók portréit megörökítő mintegy 40 rajzában tetten is érhető. Miklóssy Gábor gondolatai viszont elsősorban a képiség letisztult szürrealista jegyeit viselik magukon (érthető hát diákjainak ragaszkodása), amint az az itt olvasható példából is tisztán következik: „Hullafekete pernye hull a fehérpapok templomára. Dermedten áll a két torony, ablakaik, mint halálra vert lovak szemei, az irgalmat kémlelik a hályogosított jövendőben. A piszok fagyott tenyerében, mint az elmerült múltra emlékeztető bóják, némán állnak, vagy mint az elmúlás vitrinjében a kitömött madarak, amelyek többé már nem dalolnak. Az emlékezés egy tenyérnyi helyen letörli a sarat az idő félszázados kalitkájáról, a sarat, amit az itt hagyott évtizedek freccsentettek rá. /…/ Minden az elmúlás permetében áll, mint befagyott tóban a dermedt gólyák, amelyek egy őszön nem tudnak elrepülni.” Nagy Pálról viszont, a „legkonokabb küzdelmet önmagával vívó” marosvásárhelyi grafikus-festőről Banner többek közt így vall: „Nagy Pál az 1956-ból kimaradt Erdély ’ötvenhatos’ művésze volt, az elkeseredett felelősségtudat keletibb Kondor Bélája.”
Aztán párhuzamos jellegű tanulmányt olvashatunk a Koszta József és Tornyai János nevéhez köthető Hódmezővásárhelyen működő alföldi iskola és Trianon drámája nyomán a transzilvanizmus jegyeiben életre kelt székely festőiskola szellemiségéről, mely utóbbi voltaképpen szerzőnk értelmezésében nem más, mint „az alföldi festészet határon túli, hegyvidéki szárnya”. Ez az áramlat, megítélése szerint, miként az irodalomban, úgy a képzőművészetben sem stíluskategóriát jelent, hanem mindenekelőtt kifejezés- és magatartásformát testesít meg; ami nemzedékeken átívelő identitásával a magyar művészet korszerűsödését gyarapította: „szemléletével pedig az európai művészet forradalmainak a hullámgyűrűit szélesítette Kelet felé”.
Majd egy újabb írásban találkozhatunk az egyre népszerűbbé váló művésztáborok valódi értelmével, ahol az önfeladás helyetti ellenállás szellemében születtek meg jelentős kortárs műgyűjtemények; ilyen lett mára a már „klasszikusnak” tekinthető gyergyószárhegyi, a homoródszentmártoni, a Kalotaszeg lágy dombjai között Kós Károly kőbe-fába álmodott Varjúvárától alig sóhajtásnyira megbúvó zsoboki, vagy a dálnoki, a nagyszalontai. Mindközül mégis az Arad megyei Zerindi Képtár vált igazán emblematikus jelentőségűvé, azzal, hogy „örök példa, örök mementó marad, mivel az erdélyi magyar művészet rejtőzködésének a feloldására tett első kísérletként írja be magát művészetünk történetébe”. Visszaemlékszem, nem egy alkalommal éltem át magam is e táborok, helyszíni találkozók áradó vendégszeretetét, ahol az alkotás jótékony pillanatai mellett megtapasztalhattam az „ősközösségi szellem” sajátos ízű újjáéledésének modern kori változatát, az együvé tartozást, az együtt gondolkozást némelykor hajnalpírt köszöntő momentumaival. És ma már örömmel nyugtázzuk, hogy azóta Erdélyben gombamód bukkannak fel az újabb és újabb alkotótáborok, amelyek egyre elismertebb rangot nyernek akár nemzetközi téren is.
A szerző, ámbár némi fanyar honpolgári melankóliával fűszerezetten, de mégis őszinte nosztalgiával pillant vissza abba az idősávba, amelyről ezt veti papírra: „csodálatos évek voltak a hetvenes évek, különösen az évtized első fele. Ekkor érik be az ötvenes évek második fele és a hatvanas évek viszonylagos gazdasági és szellemi fellendülésének átmeneti szabadságában, nyitottságában felnőtt nemzedékek honfoglalása irodalomban, művészetekben, közművelődésben, főként a még jelentős román polgári, főleg bukaresti alkotó értelmiség (ezen belül például a képzőművészek és építészek) küzdelme révén a nyugati, főleg francia irányzatok, egyáltalán a liberálisabb közgondolkodás meghonosításáért. Rövid és szélmalomharc-siker volt ez, mégis áttörésszerű minőségi váltás történik a kultúra minden területén, s noha a diktatúra már a nyolcvanas évek elején ellentámadásba megy át, a leépülés csak a nyolcvanas évek közepén gyorsul fel; ám azokat a nemzetiségi kezdeményezéseket, amelyeknek az idők során valamiképpen sikerült intézményesülniük, különös csoda s főleg a fenntartó személyiségek áldozatos kitartása folytán, nem temette maga alá az országos összeomlás”. Ekkor értékelődött igazán fel a művészettörténészeket és műkritikusokat kellő számban nélkülözni kénytelen sajtó szerepe az írók, szociográfusok, riporterek újszerű felelősségével, ahogy egyre többen vállalták fel sajtóbeli jelenlétükkel a közművelődési és képzőművészeti események dokumentálását, vagy az arra érdemes művészarcok olvasónak szánt bemutatását. Iskolák előcsarnokai, szerkesztőségi szobák, klubok, színházak közösségi terei, sőt magán lakosztályok nyitották meg ajtajukat alkalmi, vagy rendszeres kiállítások, kamaratárlatok bemutatásához, ahol képi szimbólumok és példabeszédek leple alól kelhettek szárnyra a rejtőzködni kényszerülő, ámde suhanni vágyó szabad gondolatok.
Persze, a politikai viharfelhők sötétjének árnyékában lezajlott „művész-exodus” bekövetkező időszaka láthatóan érzékeny változásokat hagyott maga után – utal is erre Banner az érintett nevek felsorolásával –, mivelhogy mind többen leltek új hazára külhonban, a szomszédos Magyarországon vagy a nyugati államok délibábos illúziókkal kecsegtető határsávjain túl. Az élni akarás egzisztenciális kényszerűségének mindennapokra nehezedő nyomása pedig azzal járt együtt, hogy az eltávozott művészek jelentős hányadának hajdanvolt karakteres önkifejező látványvilága átalakult, az „ellenállás” egykori színei veszítettek erejükből, netán teljesen el is haltak, más szóval: a tartalom és forma az érvényesülés reményében új környezetéhez idomult át.
A kötet nyolcadik fejezete személyes hangvételű vallomással indul: „Műtörténészi és művészetírói pályám alfája és ómegája, tulajdonképpeni értelme: a transzilvanista gondolkodás és világszemlélet folytonosságának és végtelen megnyilvánulási jeleinek a feltárása a 20. század legkiválóbb erdélyi művészeinek az életművében.” E véleményformálás nem más, mint a szerző ars poétikájának hangja, amivel egyszersmind a kötet tisztán értelmezhető üzenetét is aposztrofálja, szemlét tartva az említett elvek erőterei mentén megszületett értékek színes palettája fölött. Elsőként Szolnay Sándorról olvashatunk esszét, akinek tevékenysége, mint a huszadik századi erdélyi művészsors „ősmodellje” írta be nevét a transzilván szellemi élet aranykönyvébe a Kós Károlyéval egyetemben, mert „nélkülük sohasem lett volna Barabás Miklós Céh, Műcsarnok, s emlékezetes, kisebbségi öntudatserkentő kiállítások”. Aztán Balázs Imre absztrakt expresszionizmusa jön szóba; ezt követi a csíkszeredai Hargita-műhely megteremtőinek két emblematikus alakja, Márton Árpád és Gaál András művészportréja, akikről szerzőnk az elragadtatás ünnepélyes hangjain nyílik meg: „… szeretnék most magasra emelkedni, és nagyon magasból – ha szabad ezt mondani: a Teremtő szemével nézni és gyönyörködni, hogyan születik valóban újjá az emberiség művészettörténete itt, Csíkszeredában”. Zsigmond Attila festői-grafikusi munkásságát értékelve pedig megjegyzi: „egyetlen nagy és mindig azonos erősségű áramkör sugárzása volt”. Akit kiemelten két írásban is méltat, Kádár Tiborról ezt írja: „Munkáinak sajátosan drámai ereje a racionális és az indulati elemek szétválaszthatatlan egybeforrottságából származik”. Majd újabb esszé jelzi a kolozsvári grafikai iskola Feszt László művészetének technikai bravúrosságtól áthatott vonulatát; itt Bardócz Lajos mellett a vonal valódi poétájaként is számon tartott, a Kriterion könyvkiadó egykori arculattervező grafikusával, Deák Ferenccel találkozhatunk; végül pedig az „új hullám” tragikusan korán eltávozott állhatatos sepsiszentgyörgyi művész prófétájáról Baász Imréről következnek elismerő szavak.
Egyetlen kiadványban félszáz esztendő művészeti kardiogramját rögzíteni, egyenlő a lehetetlenséggel. Ámde az a félszáznyi kötet, amely Banner Zoltán avatott tolla nyomán látott napvilágot, immár ott olvasható Erdély művészetének viharokkal dacoló emlékművén.
ÁRKOSSY ISTVÁN
(Megjelent a Magyar Napló­2017. augusztusi számában, köszönjük a szerzőnek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta). Szabadság (Kolozsvár)

Múltról és jelenről gróf Mikes Borbálával
Múltról és jelenről faggatta a kolozsvári Szent Mihály római katolikus nőszövetség tiszteletbeli elnökét, gróf Mikes Borbálát Balogh Gizella, a nőszövetség egyik volt elnöke a szombat esti teltházas rendezvényen.
Fábián Mária, a nőszövetség jelenlegi elnöke bemutatta a piarista templomban őrzött Mikes-címert, amelyet a szombati rendezvényre hoztak el. A kolozsvári piarista templomban a Mikes család két, míg a Ferences rendi templomban tíz tagja nyugszik. A XVIII. század első felében a Mikes-család barokk mellékoltárt adományozott a ferences rendieknek.
Kovács Sándor római katolikus főesperes üdvözlő szavait Fodor György piarista konfráter tolmácsolta. „Erdély történelmében is meghatározó szerepet vállaltak és töltöttek be a nemesi családok, akiknek túlnyomó része kitűnt a hit oltalma, a magyar kultúra támogatása, nemzetünk létének és érdemeinek védelme – esetenként akár életük árán is –, valamint a jótékonykodás területén. Az adott történelmi korszakban megbecsült tagjai voltak koruk társadalmának és felejthetetlen személyiségei az utókornak. Közülük mindmáig kiemelkedő a Mikes név, a család akár zágoni, uzoni vagy zabolai ágáról beszélünk, függetlenül attól, hogy katolikus vagy református vallásúak voltak”, nyomatékosította a főesperes.
A rendezvényen részletet láthattak Essig József kolozsvári tévés szakember által tíz évvel ezelőtt készített kisfilmjéből.
Gróf Mikes Borbála Kolozsváron született, életének nagy részét „mély istenhitben, emberséges magatartásról tanúbizonyságot téve” itt élte le, több mint tíz évvel ezelőtt költözött el Uzonba, a Béldi-Mikes kastélyba, és azóta is ott él. A grófnő hatvanéves érettségi találkozója alkalmával látogatott el Kolozsvárra elfogadva a nőszövetség meghívását is. Gróf Mikes Borbála mesélt arról, hogyan menekült el családja az 1944-es orosz betörés elől, hogyan vészelték át a kitelepítést. – Felnéztem szüleimre, akik hatalmas lelkierőről tanúbizonyságot téve vészelték át a nehéz időket, zokszó és panasz nélkül. Később édesanyám egy zöldségárusító üzlet pincéjében dolgozva hihetetlen megpróbáltatásoknak volt kitéve – magyarázta a grófnő.
Megtudtuk: Mikes Borbála unokaöccse kérésre hagyta el Kolozsvárt, aki jól fizető németországi egzisztenciáját hagyta ott azért, hogy a per által visszaszerzett uzoni Béldi-Mikes kastélyban új életet kezdjenek. Azóta is ott él, tele megbocsátó szeretettel, derűvel.
A rendezvényen közreműködött Albert Júlia színművész, Kondrát Bea (fuvola) és Botár Katalin (zongora). Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

„Ideje elszakadnom Sztálintól...”
Beszélgetés Kun Miklós történésszel, Szovjetunió-kutatóval
Kun Miklós Széchenyi díjas történész, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora egyike a legismertebb magyar Oroszország-kutatóknak. 1946. július 11-én Kasinban, a sztálini Szovjetunióban született, gyermekkorát erdélyi – nagyenyedi származású – nagyanyja, Gál Irén zongoratanár közelségében töltötte. 1959 után családjával visszatér Magyarországra, majd 1964-től beiratkozott az ELTE történelem-orosz szakára. Bár korai kutatásai a 19. századra fókuszáltak, figyelme hamar Oroszország, majd a Szovjetunió felé fordult. Számos alkalommal kutatott szovjet levéltárakban, több kötete foglalkozik Sztálinnal, Leninnel, Bakunyinnal és a prágai tavasszal is. Utóbbi években a Gulág-jelenséget kutatja. Kun Miklós több ismeretterjesztő dokumentumfilmben is szerepelt, nevéhez köthető többek között A rejtélyes XX. század című történelmi sorozat, amely a határon túl, így Erdélyben is nagy népszerűségnek örvendett. Kolozsvári előadása A titkos szovjet történet címmel eddig közöletlen levéltári forrásokra alapozva járta körül a sztálini rendszer és a Gulág jelenség néhány máig rejtélyes aspektusát. Teltházas előadása előtt (amelyről a Szabadság szeptember 30-i lapszámában közölt részletes beszámolót, – szerk. megj.) a történésszel beszélgettem életútjáról és tudományos munkásságának főbb állomásairól.
– Gyermekkorát a Szovjetunióban töltötte, ahol nagyanyja, Gál Irén és nagynénje örömmel idézték fel Kolozsvár városát és az itt töltött emlékeket még azokban a nehéz időkben is. Mit idézne fel gyermekkorából, és hogyan élt tovább Kolozsvár mítosza az innen a Szovjetunióba elszármazott emberek emlékezetében?
– Nagyanyámékkal négyen voltunk magyarok Kasinban, egy furcsa kis városban, ahol az akkori lakosság mintegy fele száműzött volt. Nemigen érintkeztek ezek az emberek egymással, ritkán találkoztak vagy beszélgettek. Édesanyám maga is orosz volt, ő szegény nem nagyon tanulta meg Arany János csodálatos nyelvét, még akkor sem, amikor később Magyarországon orvosnő lett, pedig ott ez már elengedhetetlen lett volna. Ennek ellenére otthon a családban mi csak magyarul beszéltünk, igazából nekem magyar volt az anyanyelvem. Kolozsvár nevét, érdekes módon, hamarabb hallottam, mint Budapestét, hiszen nagyanyám és az ő nővére, Hánika nagyenyedi származásúak voltak, de az élete úgy alakult, hogy egy ideig Kolozsváron, a Kovács utcában élt és a város „szépleánya”, elismert zongoratanárnője és művészeti életének jól ismert alakja lett. Miután elengedték a börtönből és a Gulágról, nagyanyám szinte itta magába a magyar szót, és nővérével sokszor idézték fel előttem Kolozsvár emlékét, így a város számomra szinte úgy vált otthonommá, hogy nem is jártam gyermekkoromban erre. Már Magyarországon voltunk, amikor az 1960-as években aztán további történeteket hallottam a kincses városról számos neves értelmiségitől, így Basilides Máriától és férjétől, Péterfi Istvántól, de rengeteget tudtam meg a család jóbarátjáról, Janovics Jenőről az ismert színházigazgatóról és filmrendezőről, valamint Bernáth Ilma festőművészről is, akinek a műveit jó ideje szisztematikusan gyűjtöm. Kolozsvár számomra azóta mitikus hely. Amikor itt vagyok, itthon érzem magam. Ez egy olyan tiszta hely, mint a borszéki víz: legszívesebben ideköltöznék, legalább az év egy részében. Nagyon szeretem ezt a várost, még ha a mai Kolozsvár már nem is olyan, mint amilyennek nagyanyám leírta, itt megvan még a magyar kultúra sajátos varázsa.
– Kutatásai igen széleskörűek. Foglalkozott az orosz anarchizmus és a kortárs újbaloldal ikonikus alakjával, Bakunyinnal, de könyvet írt Leninről, a prágai tavaszról és Sztálinról is. Hogyan jutott el Kossuthtól Sztálinig?
– Szabad György történész volt az egyik példaképem, de voltak még idősebb tanáraim is. Perényi József híres történész például nagy hatással volt rám, oroszországi kutatásaim alatt tudtam meg például milyen elmarasztalóan vélekedtek róla és Szegfű Gyuláról. Az ő tanácsára kezdtem el foglalkozni 18–19. századi történelemmel, különösen a Kossuth-emigrációval. Tőle és az idősebb történész-generációtól tanultam meg a levéltári források jelentőségét, a sine ire et studio elvét, amely bár sokáig idegenül hatott számomra, ma már belátom, hogy nagyon hasznos tanács volt. Megtanultam elég jól angolul is a kutatásaim alatt, aztán jöttek a szláv nyelvek. Most például az ukrán holodomor története érdekel, így az ukrán nyelvvel is elkezdtem foglalkozni. Megdöbbent, hogy a közel 7 millió ukrán mesterséges kiéheztetését sokszor a nyugati szakirodalom természetes jelenségeként, a klímaváltozás hatásainak tünteti fel, miközben tudnivaló, hogy Sztálin szándékosan pusztította el az ukrán parasztság nagy részét. Ugyancsak ő volt az, aki kitalálta a kvótarendszert, az ún. „bűnös nemzetek” – tehát a Szovjetunió határvidékén élő nemzetek – kitelepítéséről szóló rendelkezést. Afgán, csecsen, észt, lett, de még a román csoportok is a bűnös és nemkívánatos nációk csoportjába lettek sorolva, és sajnos ezeket az etnikumokat Sztálin – ahogy Hitler is – szisztematikusan mozgatta és nemegyszer megtizedelte. Ennélfogva értelmetlen a 20. század két legszörnyűbb diktátorát bármilyen formában is összehasonlítani, hiszen mindkettő leírhatatlanul gonosz tetteket vitt végbe. Levéltári kutatásaimból pedig tudom, hogy Sztálin ezeket a tetteket személyesen vezényelte és az 1930-as évek Nagy Terrorjának, az uránbányászat áldozatai, a Gulág halottai és a holodomor áldozatai mind közvetlenül az ő lelkiismeretét terhelik.
Gorbacsov idején már elkezdték megnyitni a szovjet levéltárakat és lehetőség nyílt a Sztálin-korszak részletes irodalmát és forrásait kutatni. Így lehettem az elsők között, akik hozzájutottak Sztálin személyes levelezéséhez, amelyből főleg a lányával folytatott freudi levelezés fogott meg. Sztálin és a lánya közötti rendkívül szoros viszonyról azóta könyvtárnyi szakirodalom keletkezett, angol és magyar nyelvű köteteimben is foglalkoztam ezzel. De még mielőtt Sztálinnal kezdtem volna foglalkozni, orosz nyelven írtam egy nagy könyvet Nyikolaj I. Buharinról, az anarchizmus egyik vezető alakjáról és a bolsevik mozgalom fő ideológusáról. Számos jelentős emberrel ismerkedtem meg kutatásaim folyamán, így Buharin özvegyével is, aki évtizedekig küzdött férje rehabilitációjáért, és a Sztálin kormány 80-as években még élő tagjaival, rengeteg Gulág túlélővel, Hruscsov lányával, Molotov nevelt fiával valamint egykori KGB ügynökökkel is. Édesanyám többször mondta, hogy számára óriási csalódást okozott, hogy Kossuth és a 19. század nemes alakjait követően egy köztörvényes bűnözővel, Sztálinnal kezdtem el foglalkozni. Anyám halála után Sztálinról szóló könyveimet az ő emlékének ajánlottam, és most már érzem, hogy ideje elszakadnom ettől a rémisztő alaktól, nem egészséges viszony ennyi éven át kutatni.
– A Gulágról sokáig csak a szépirodalomból és az onnan visszatért erdélyiek visszaemlékezéseiből tudhattunk itthon. Azóta több kutató is foglalkozott a mintegy 5000 kolozsvári deportált fogoly történetével és úgy tűnik, felélénkülni látszik az erdélyi Gulág-kutatás. Hogyan látja ön ezt a jelenséget és milyen további források, kutatási témákkal foglalkozhat egy mai jelenkorász?
– Félreértés ne essék, Erdélyben és Kolozsváron számos olyan történész van, aki tízszer, százszor többet tud az erdélyi front, a székelyföldi események vagy épp a Maniu-gárda tevékenységéről, mint jómagam. Amit esetleg én hozzátehetek ezekhez az eseményekhez azok az eddig ismeretlen levéltári források, amelyeknek szerzői az Erdélyben állomásozó szovjet csapatok tisztjei voltak. Ezekből a dokumentumokból kitűnik, hogy a helyi lakosság nem kedvelte a szovjet csapatokat, eltűrte azok jelenlétét, hogy így meneküljön a nagyobb baj elől. Leírásaik nagyon részletes képet mutatnak a korabeli Kolozsvárról is, egyedülálló kordokumentumoknak számítanak. Ugyancsak érdekes forrásként szolgál egy kommunista tiszt, Vas Zoltán hagyatéka. Tizenhat évet töltött fegyházban, majd 1956 után háttérbe szorul. Hagyatékában elképesztő dolgokat írt le Erdélyről, amelyet érdemes lenne közreadni. Gyermekkoromban és később is számos olyan erdélyi értelmiségivel találkoztam, akik történeteit – így egy Molnár Béla nevű orvosprofesszor visszaemlékezéseit – érdemes lenne papírra vetni.
– Lankadatlan kutatónak bizonyul, aki nemcsak kutat és közöl, de fontosnak tartja a tudományos ismeretterjesztés műfaját is. Milyen projekteket tervez és milyen perspektívát lát a kortárs tudományos ismeretterjesztés műfajában?
– Nagyon jólesik, hogy legutóbbi kolozsvári látogatásom alkalmával is a patinás utcákat járva sokan rám köszöntek. Hat könyvet írtam az Akadémiai Kiadónak, megjelentek könyveim vietnámi, portugál és görög nyelven is. A tudás átpolitizált, gyakran alkalmazkodik az aktuálpolitikához, de én igyekszem kimaradni ezekből a rendszerekből. Ezt megtanultam a Szabad Európa Rádióban. A tudás ismertetése azonban hamar elszáll, olyan ez, mint a kandalló tüze: állandóan táplálni kell, mindig új dolgokkal kell előrukkolni, különösen a tudományos ismeretterjesztés műfajában. Ezért olvasok sokat ma is, van, hogy néha két-három perces szerepléseimhez száz oldalt is elolvasok.
Most több könyv-projekten is gondolkodom, hátha sikerül megírnom még ezeket: Kelet-Európa 1945 után, George Orwell hatása a mi régiónk másképp gondolkodóinak körében, 1956 titkos története. De az igazi vágyam mégis az, hogy visszatérhessek eredeti kutatási területemhez, a 19. századi történelemhez: kipróbálni azt, hogy mai szemmel, mai fejjel hogyan látom annak a kornak a nagy történelmi eseményeit és olyan ikonikus alakjait, mint Klapka György vagy Kossuth Lajos. Remélem, sikerül ezt megérnem.
T. Szabó Csaba
A szerző történész, az Erdélyi Figyelő munkatársa Szabadság (Kolozsvár)

A technológiai fejlődés volt az RMKT vándorgyűlésének fő témája
Az elmúlt 25 év megváltoztatta a világot, ezt a változást hívják 4. ipari forradalomnak – többek között ez állt az RMKT 16. vándorgyűlésének középpontjában, az előadók pedig egyetértettek abban, hogy ennek a folyamatnak vesztesei és nyertesei egyaránt lesznek, így a közös cél a nyertes oldalára állni.
A világ az elmúlt 20 évben szinte észrevétlenül óriásit változott, a számítógépek kapacitása a sokszorosára nőtt, a világhálót ma már emberek tömegei használják, a jövő gazdasági fejlődése elképzelhetetlen a mesterséges intelligencia nélkül – hangzott el a többek közt a Romániai Magyar Közgazdász Társaság hétvégén megtartott 16. Vándorgyűlésén.
A kolozsvári rendezvény megnyitóján elsőként Keresztúri Zsolt, az RMKT kincses városi szervezetének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Emlékzetetett, utoljára 2011-ben tartották a vándorgyűlést Kolozsváron, az azóta eltelt időszakban a kincses város jelentős technológia fejlődésen ment keresztül, Erdély gazdasági fővárosa lett. A technológiai fejlődés átalakította hétköznapjainkat, erről szólnak az előadások a konferencián, amelynek összesen 304 résztvevője van.
A rendezvénynek helyt adó Babeș–Bolyai Tudományegyetem nevében dr. Szász Levente, a közgazdasági kar dékánhelyettese köszöntötte a résztvevőket. Kerekes Tibor konzul pedig köszöntőbeszédében hangsúlyozta: a magyar kormány kiemelten tekint a gazdasági fejlesztésekre. Csatlós Pál, az RMKT elnöke arról értekezett: eddig három ipari forradalom zajlott le, az első gépesítette a termelést, a második az áram és a futószalag megjelenésével tömegesítette a termelést, a harmadik ipari forradalmat pedig a mikrocsippel a számítógépek megjelenése hozta el. Ezekben az a közös, hogy valamennyinek komoly gazdasági következményei voltak, gazdasági birodalmak születtek és estek össze. Ami a jelent illeti: éppen azt a kort éljük, amikor a virtuális és a fizikai valóság közötti határ végleg elmosódik, el fog érkezni a pillanat, amikor gépek bölcsebbek lesznek, mint mi, ez pedig a gazdaság valamennyi terén változást fog hozni – fejtette ki az RMKT elnöke. Ami pedig a 4.0-ás ipari forradalmat illeti megjegyezte: mint minden forradalomnak, ennek is lesznek nyertesei és vesztesei. „Igyekezzünk a nyertes oldalára állni” – összegezte a konferencia lényegét. Hasonlóképpen vélekedik Konrad Kaschek, a Bosch Kft. nemeszsuki gyárának igazgatója, aki szintén azt emelte ki, hogy az elmúlt években rengeteg változás történt szép csendben, ezért szinte senki sem vette észre, hogy valamennyi változás egy irányba mutat. Húsz évvel ezelőtt az internet lassan kezdett terjeszkedni, ma ott tartunk, hogy szinte mindenkinek van internet-hozzáférése, a számítógépek teljesítménye megduplázódott. Ma már a GPS elterjedésének köszönhetően tömegesen használnak navigációs rendszereket. A Bosch valamennyi gyártósorainak, minden egyes gépének tudja a pontos koordinátáit függetlenül attól, hogy az egyes gyárak épp a világ melyik részén vannak. A ma gyártott autókban pedig egyre több a beépített érzékelő, amelyek képesek csatlakozni az internetre. Mint részletezte: a dolgok internete már létezik, az autók tudnak már kommunikálni egymással, ezért csak idő kérdése, amíg automatikussá nem válik az autók vezetése. Az elmúlt 25 év megváltoztatta a világot, ezt a változást hívják 4. ipari forradalomnak” – fogalmazta meg a jelenség egyszerű és közérthető meghatározását az óriáscég vezetője. Mint részletezte: amit ma láttunk, az a teljes fizikai világ fúziója az informatika virtuális világával. A gépek egyelőre az emberektől függetlenül (elsősorban biztonsági előírások miatt) dolgoznak a gyártósorokon, azonban közeleg az idő, amikor az emberek és a gépek együtt dolgoznak majd. A kortárs csúcstechnológia ugyanis egyre több intelligenciával ruházza fel a tárgyakat. A gépek képesek lesznek személyre szabott termékeket gyártani automatikusan. Konrad Kaschek úgy látja, adatvezérelt világ jön, ha meg akarjuk érteni, túl akarjuk élni, akkor újra kell indítanunk önmagunkat, mint egy számítógépet.
Az igazgató szerint ugyanakkor ennek az adatvezérelt világnak a fő erőforrása – ő eredetileg az „üzemanyag” kifejezést használta – az emberek lesznek. Mégpedig a jól képzett, iskolázott emberek lesznek a társadalom üzemanyaga, nem a kőolaj – jósolta a német fizikus (mert nemcsak vállaltvezető, hanem tudós, kutató is). Kaschek szerint ugyanakkor attól nem kell tartani, hogy a gépek átveszik az irányítást az emberek fölött, a gépeket ugyanis felkészült, elit oktatásban részesült emberek fogják irányítani. A sakkban és a góban (megj: intuitív stratégiai táblajáték, nálunk kevésbé ismert) már a számítógépek nyernek, de nem ez minden, amire az ember képes. Érzelmi intelligenciával ugyanis csak az ember rendelkezik, ne becsüljük ezt alá, mert ebben rejlik a kreativitás, ez vezet új termékekhez” – magyarázta. Meglátása szerint a mesterséges intelligencia ugyanakkor egy csomó mindent meg fog változtatni. A munkagépek rugalmasak lesznek, a gyártósorok képesek lesznek új termékeket létrehozni, önállóan mást gyártani. Ezt azért úgy kell elképzelni, hogy a mesterséges intelligenciával rendelkező számítógép megkapja, hogy mi az új termék, és önállóan átrendezi úgy a gyártósort, hogy azonnal hozzá tud látni a munkához. Innentől kezdve a gyártás elköltöztetése tulajdonképpen adatköltöztetés lesz. A mesterséges intelligenciák optimalizálni fogják az energiafogyasztást, saját biztonsági rendszereket generálnak, lesznek olyan alkalmazások, amelyek képesek lesznek a saját hibáikból tanulni – folytatta a jóslatok sorát Kaschek. Hozzáfűzte: ezzel együtt az ember irányítása nélkül semmi nem fog történni. A jövő munkavállalóinak ugyanakkor minél több számítástechnikai ismerettel kell rendelkezniük. Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)

A feketetói vásárt valóban látni kell!
Október második hétvégéjén rendezték meg Körösfeketetón Erdély, vagy talán egész Kelet-Közép-Európa legnagyobb kirakodóvásárát. A több napos rendezvényen rengeteg érdeklődő fordult meg. Idén kedvezett az időjárás is mindazoknak, akik kilátogattak a vásárba.
A Nagyvárad-Kolozsvár országút mellett, a Királyhágótól tizenöt kilométerre, a csütörtöktől hétfőig tartó eseményen rengeteg hazai árus és az ország minden sarkából összesereglett vásárló, nézelődő vett részt. Persze külföldiekből sem volt hiány, a parkolókban mindenütt magyarországi buszok, kisautók jelezték azt, hogy az anyaországban is nagy híre van Feketetónak. Mert Feketetó tényleg az a hely, ahol mindent lehet kapni. Az általában mindig zsúfolt E 60-as műúton szombaton a nagy forgalom miatt még nehezebben lehetett közlekedni a vásárba igyekvő autók miatt. Feketetóra érve észlelhettük, hogy a vásár jó alkalmat nyújt a helybélieknek arra is, hogy a parkolási díjakból egy kis haszonra tegyenek szert. Az út mellett levő porták, udvarok ajtajai ugyanis nyitva álltak, várva a beállni akarókat, de parkolóhelyeket rendeztek be az E 60-as főút melletti legelőkön, földparcellákon is, ahol 10 lej ellenében lehetett parkolóhelyhez jutni. Cserébe a pénzszedő ember figyel a kocsira is.
Régi és új
A vásár területére a belépő ára csekély 1 lej. A négy nap alatt megforduló több tízezer embertől és a rengeteg árustól így is sok hasznot húzhat az önkormányzat. Hihetetlen mennyiségű árus árul itt hihetetlen mennyiségű kacatot és néhány valódi kincset. Viszont miután az ember körbesétálja a több négyzetkilométeres alapterületű vásárt, arra a következtetésre jut, hogy Feketetót valóban látni kell. Mert sokkal több, mint egy egyszerű piac. A Sebes-Körös két partján a piac több kilométer hosszan húzódik, gyönyörű dombokkal a háttérben. Akármilyen összevisszák is az árusok és a portékáik által alkotott alkalmi utcák, mégsem érzi az ember az említett két piac néha nyomasztó labirintushangulatát, inkább azt, hogy kinn van a szabadban. Mintha túrázna, ahová az ember kedvenc kutyáját is magával viheti, csak az ösvényeket nem virágok és bokrok szegélyezték, hanem a világ összes kacatja, régi és új áruja. A kirakodóvásár több hektáros területén szinte minden kapható. Új és régi dolgok, a porcelánbabától egészen a pálinkafőző kazánig, enni- és innivaló, ruházati cikkek, dísztárgyak, szerszámok stb.
Kincsekre lelhetünk
Szombaton, a jó időt kihasználva rengetegen látogattak ki, szinte alig lehetett haladni a vásárban. Az árusok közötti sétányokon lépésről-lépésre jutott előbbre az ember, megállni, szétnézni is elég nehézkes volt. A Sebes-Körösön átívelő vaskorlátos fahídon az autók miatt sokszor percekig megrekedt a tömeg, és az emberek ilyenkor a híd magasságából tekinthették meg a vásárt. Idén is népviseleteket, fazekastárgyakat, régi idők emlékeit felidéző dolgokat kínált a vásár. Györgyfalvi, inaktelki, széki, kalotaszegi asszonyok kínálták portékáikat, népviseleti darabjaikat. Aki szeret kincset keresni, Feketetónál aligha talál jobb terepet. Minden árucikk alku tárgya, de minél turistásabb a vevő, annál kisebb valószínűséggel köti meg az évszázad üzletét. A vásárban bőven lehet hallani magyar szót, és a legtöbb árus, aki akár csak halványan is el tudta képzelni azt, hogy tényleg vásárolni akarunk valamit, ráérősen mesélt a portékájáról, legyen az teafű, havasi méz, üst, pálinkafőző, katonasisak, kés vagy monarchiás hadikitüntetés. Külön színfoltot jelentenek a nagy kalapos férfiak, a gábor cigányok és a tarka ruhás cigány nők. A sorok között kéregetők nyújtják kezeiket a vásárlók felé, a vásár területén több helyen a Jehova tanúi osztogatják a szórólapjaikat. Feketetó tényleg az a hely, ahol mindent lehet kapni. Mintha Erdély és Románia elmúlt több száz évének zaklatott története lenne kiöntve a fűre. Láttam faragott székely bútorokat és román ikonokat, használt központi fűtésű kazánt, kalotaszegi hímzéseket, porcelán csecsebecséket, szőlőprést és használt fúrógépfejeket. A komolyabb árusok egyetlen árucikkre specializálódtak – festmény, réztárgyak, cipő, ruha –, de rengeteg standon az „amit össze tudtunk szedni” volt az egyetlen rendezőelv. Volt, aki az asztalra állva kiabálta, hogy nála minden portéka öt lej, embertársa tőle húsz méterre hangszóróból ordította el az üzenetét a vásárlók felé.
Ételkülönlegességek
A kötelező erdélyi vásári ételen, a miccsen (mititei) kívül olyan különlegességeket is árultak az ételsorokon, mint a pacalleves, túrós puliszka, sült kolbász. Kellemes színfoltjai voltak a vásárnak a Székről, illetve a Mérából érkezett vendéglősök, akik csárdát állítottak fel. Náluk töltött káposztától a bundáskenyéren keresztül egészen a zsíroskenyérig, az erdélyi Csiki söröktől, a különféle pálinkákon keresztül egészen a forralt borig mindent kapott a megéhezett vendég. A kétszáz éve rendszeressé vált, hatalmas zsibvásárból mára turisztikai attrakció is lett, és olyan látogatók is felkeresik, akik igazából semmit nem akarnak venni, csak kíváncsiak. Mert a gyűjtőszenvedély bárkit elkap(hat). Hasas János erdon.ro

Mozgalommá nőtte ki magát a könyvvásár vetélkedője
Rekordszámú jelentkező, 717 gyerek és fiatal, azaz 239 csapat vesz részt idén a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Olvasd el, és játssz velünk! irodalmi vetélkedőjén.
A legtöbben Maros megyéből jelentkeztek, de Hargita és Kovászna megye is szép számmal képviselteti magát. Az évente visszatérő iskolák diákjai mellett idén több új csapat is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az elmúlt évek során összesen 1845 gyerek olvasott a könyvvásárral.
„Nagy örömmel tölt el, hogy a három évvel ezelőtt a könyvvásár keretében elindított Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték mára már – úgy is mondhatnánk – »olvasó-mozgalommá« nőtte ki magát a fiatalok körében” – idézi a Marosvásárhelyi Kulturális Központ közleménye Makkai Kingát, az olvasójáték főszervezőjét, aki hangsúlyozza, a verseny kigondolásakor az olvasóvá nevelés célja lebegett a szeme előtt. Hiszem azt, hogy izgalmas, friss és jó kortárs könyvekkel fel lehet kelteni az olvasókedvet a fiatalság körében, illetve kortól függetlenül meg lehet szerettetni az irodalmat. Úgy gondolom, hogy az olvasóvá nevelés össztársadalmi feladat. Nem csak a szülő vagy a pedagógus feladata, hanem mindazoké, akik fontosnak tartják a fiatal nemzedék művelődését, kultúrába való beavatását.
A kategóriánkénti első 15 jelentkező csapat már megkapta az ajándékköteteket, így már el is kezdődött az elődöntőre való készülés. A csapatok október 23-án kapják kézhez az elődöntő feladatlapjait, amelyeket október 30-ig kell a megadott email-címekre kitöltve visszaküldeniük. A döntőbe jutó első nyolc csapat névsorát ugyancsak e-mailben közlik a szervezők november 6-án.
A döntőre a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 1-es számú próbatermében. A 3–4. osztályosok november 18-án délelőtt 10 órától találkoznak egy újabb játékra, ezt követően pedig 12.30-tól az olvasásra kijelölt kötet szerzőjével, Kertész Erzsivel is találkozhatnak a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében. Az 5–8. osztályos döntős csapatokat 19-én délelőtt 10 órára várják, az ő jutalmuk az ugyancsak 19-én 12.30-tól kezdődő A kulcs című Kosztolányi Dezső novella feldolgozása. A középiskolások november 16-án mérik össze tudásukat délután 4 órától, majd este hat órától a Sebestyén Aba rendezte Papírrepülők című kortárs színházi előadást tekinthetik meg. A Kertész Erzsivel való író-olvasó találkozóra, A kulcs, illetve a Papírrepülők című előadásokra minden vetélkedőre jelentkező diákot várnak. Antal Erika / Székelyhon.ro

Igazi csemege hitről, legendákról az operában
Kortárs vígopera ősbemutatójával csatlakozik a Szent László-évhez a Kolozsvári Magyar Opera: a budapesti Művészetek Palotájával együttműködve állítják színpadra Selmeczi György Boldogasszony lovagja című művét – derült ki hétfőn az intézmény sajtótájékoztatóján.
„Minden opera életében rendkívülinek számít, ha ősbemutatót sikerül színre vinni”, mondta Szép Gyula igazgató, kiemelve, ez a bemutató a kolozsváriaknak más szempontból is fontos, hiszen Selmeczi György fontos szerepet játszik az intézmény 1989 utáni történetében. „A 27 éves múltunkban Selmeczi meghatározta az opera életét, műsorpolitikáját, több irányvonalat ő szabott meg” – mondta az opera vezetője. A Boldogasszony lovagja című alkotás már a harmadik a szerző hat operájából, amelyet Kolozsváron mutatnak be, ez a mű pedig igazi csemege – tette hozzá Szép Gyula.
A produkciót Novák Eszter, a nagyváradi Szigligeti Színház művészeti vezetője rendezi, aki a sajtótájékoztatón elmondta, jól ismeri a szerző zenei gondolkodását, hiszen együtt oktatnak a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
A rendező szerint a történet nagyon szerethető: egy kis falu lakói Szent Lászlónak szeretnének szentelni egy templomot, ám László király akkor még nem volt szentté avatva. A falu lakói küldöttséget hoznak létre, akiknek feladatuk bebizonyítani, tanusítani a király csodatételeit, elérve, hogy szentté avassák. Az opera több legendát jár körül, a kun leánnyal való históriát részletesen is bemutatja.
– A mű a hit erejéről szól. A csoda a lelkekben, hitben jön létre, nem feltétlenül kell fizikai megtestesülése is legyen, hogy azt elfogadjuk – mondta Novák Eszter. A zenében keveredik a profán és a szakralitás, a komikum és az emelkedettség, így az ember nem tudja eldönteni, sírjon vagy nevessen – jegyezte meg a rendező.
Selmeczi György az opera zenéjét Béres Attila szövegeire írta, a librettó alapjaként egy rádiójáték szolgált.
– A zene alátámasztja a szöveget – mondta el a sajtótájékoztatón Szabó Sipos Máté karmester. Úgy vélte, Selmeczi zenéje rafinált, a karakterzene és a színházi zene határai között mozog. – A Boldogasszony lovagjában a szerző sok stílus keveredik – kamarazene, népzene, koráll, himnusz, gregorián ének – , ám mindez alaposan átgondolt, „nagyon kialált zene” – jegyezte meg Szabó Sipos Máté.
Az ősbemutatóra október 12-én, csütörtökön, 18:30-tól kerül sor a Kolozsvári Magyar Operában. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Lebegtetik a visszaállamosítást: meginoghat a talaj a vásárhelyi katolikus iskola épülete alatt
Mozgolódni és mozgósítani kezdtek az állami hatóságok azok után, hogy Marius Pascan képviselő kijelentette, a restitúciós bizottság törvénytelenül szolgáltatta vissza a római katolikus egyháznak azt a marosvásárhelyi iskolaépületet, amelyben jelenleg a román tannyelvű Unirea Főgimnázium működik.
Miután a román hatóságoknak sikerült ellehetetleníteniük a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium működését, inogni kezd a talaj az egyházi tulajdonban visszakerült épület alatt is. A román hatóságokat ugyanis egyre inkább foglalkoztatja az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány által visszaszerzett marosvásárhelyi iskolaépület újraállamosításának gondolata.
A szikrát a magyarellenességéről elhíresült Marius Paşcan, a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) parlamenti képviselője robbantotta ki, aki szerint a restitúciós bizottság törvénytelenül szolgáltatta vissza a római katolikus egyháznak azt a marosvásárhelyi iskolaépületet, amelyben jelenleg Marosvásárhely román tannyelvű elitiskolájának számító Unirea Főgimnázium, melléképületében pedig a megszüntetett, és a Bolyai Farkas Gimnázium jogi ernyője alá utalt Római Katolikus Gimnázium osztályai működnek.
Marius Paşcan egy 2014-ben benyújtott bűnügyi feljelentésre azt a választ kapta az Országos Korrupcióellenes Ügyészségtől (DNA), hogy az Országos Restitúciós Bizottság 2004-ben törvénytelenül járt el, amikor elrendelte az iskolaépület visszaszolgáltatását.
Mire azonban a feljelentők 2014. december 10-én a DNA-hoz fordultak, a restitúciós bizottság tagjai által elkövetett állítólagos bűncselekmény elévült. Az ügyészség válasza szerint a panaszosnak 2012. szeptember 20-ig kellett volna megtennie a bűnügyi feljelentést. Paşcan szerint épp ez a vádhatósági véleménynyilvánítás szolgálhat fordulópontként.
„Ez a bizonyíték arra, hogy az épületegyüttes soha nem volt az egyházé. A formai hibák miatt lezárt ügyet újra lehetne indítani, amennyiben a bíróság elfogadná a rendkívüli perújrafelvételt” – szögezte le lapunknak augusztus folyamán a PMP alsóházi képviselője.
Akkor egyben fel is szólította Dorin Florea marosvásárhelyi polgármestert és Lucian Goga prefektust, hogy tegyék meg a megfelelő jogi lépéseket a visszaállamosítás érdekében.
Megjegyzendő, hogy Florea – a helyi tanács tudta és beleegyezése nélkül – már évekkel ezelőtt próbálkozott peres úton visszaállamosíttatni az iskolaépületet, azonban a bíróság megerősítette a restitúciós bizottság döntését. Az ingatlan a 2004-es visszaszolgáltatás és az azt követő per következtében, 2005-ben jogerős bírósági ítélettel került az egyház tulajdonába.
A prefektus megtette az első lépést
Maros megye kormánymegbízottja szinte gondolkodás nélkül igyekezett eleget tenni Paşcan felkérésének. Lucian Goga szeptemberben a közigazgatási és belügyminisztériumhoz fordult, hogy kikérje a tárca hivatalos álláspontját és beleegyezését a per újrafelvételéhez.
A tárca jogászai arra a következtetésre jutottak, hogy a DNA nem végezte kellőképpen a dolgát, és lényegében az elévültség kifogásával rázta le a rá háruló feladatot.
A minisztériumi átirat szerint az ügyészségnek lett volna a kötelessége a bírósághoz fordulni, és a 2004. szeptember 20-án hozott jogerős ítéletet megsemmisítését kérni.
A belügy jogtanácsosai szerint még így sincs minden elveszve, újabb bűnügyi feljelentés szükséges, s ha azt elutasítják, polgári per indításával, fel lehetne melegíteni a restitúciós ügyet.
Lucian Goga bejelentése szerint a prefektúrának nem áll módjában pereskedni, erre Marosvásárhely polgármesteri hivatalát kéri fel. Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Kovászna, a mofetták városa
A kovásznai Bardócz Áron egy reggel arra ébredt, hogy a lovai elpusztultak az istállóban, és amikor kihívták az állatorvost, megdöbbenten tapasztalták, hogy egy láthatatlan erő, vagyis gáz végzett velük: a széndioxid. Bardócz már ismerve a széndioxid jótékony hatását is, úgy döntött: többé nem foglalkozik állatokkal, inkább gyógyászati célra használja a gázfeltörését. Történt mindez az 1880-as években. Azóta a fürdővárosban már ipari méreteket öltött a mofettázás – derült ki a Dr. Benedek Géza Szívkórház fizikusával, Gyila Sándorral folytatott beszélgetésünkből.
– Elmondaná, Kovásznán miként került be a köztudatba a mofetta?
– Kovásznán mindig jött a gáz, tehát ez nem új keletű dolog, és sajnos nem egyszer történt meg, hogy amikor kutat, épületalapzatot vagy épp pincét ástak, egy olyan helyen, ahol széndioxid-feltörés volt, halál lett a vége a történetnek. Az 1800-as években a líceum régi épületének építése során történt, hogy a mesterember fejszéje a pinceüregbe esett, és amikor az illető utánament, ő maga is elesett, és a földből jövő „doh” – mert a nép így hívta a széndioxidot – végzett vele. Ilyen esetekből tanulta meg az ember, hogy bizony a gázfeltörésbe beleszippantani halálos lehet. De rájöttek arra is, hogy ennek gyógyászati ereje van, ugyanis ha óvatosan mentek bele, a csípő szintjénél nem mélyebbre, akkor elkezdett bizseregni a lábuk köze, meg is izzadtak azonnal és jó erősen. Ezért is nevezték el gőzlőnek ezeket a gázzal feltelt üregeket. A mofetta kifejezés eredetileg az olaszból származik, sokkal később a román fürdőorvosok hozták be Erdélybe. És ez a nyelvi implantáció jól sikerült, mert a gőzlő csak magyarul érthető, miközben a mofetta sokkal titokzatosabb hangzású, sokkal nemzetközibb, és szakkifejezésnek számít a vulkanológiában.
– Melyik Kovászna legrégebbi mofettája?
– A Bardócz-mofetta volt a legelső Kovásznán, ami tudatosan erre a gyógyászati célra készült, és mai napig eredeti formájában látható. 1885-ben a véletlen műve folytán jött létre, ugyanis Bardócz Áron, miután a lovai elpusztultak az istállóban, tudva a gázfürdő jótékony hatásáról, elhatározta, hogy gőzlőt fog működtetni. Később, az 1900-as évek elején, ettől nem messze megnyílt a Bene-mofetta is, céltudatosan gyógykezelésre megépítve. Mondhatni ezekkel kezdődött el Kovásznán a szakszerű gyógyturizmus, ami kezdetben – modern kifejezéssel szólva – panziórendszerben működött, magánházaknál történő elszállásolással. Később, a hetvenes években kezdtek épülni a szállodák, bővült a Szívkórház és a nyolcvanas évek elején a diktátor tiszteletére a Ceau’-villa, ami szintén rendelkezik fürdőgyógyászatra alkalmas felszereléssel, így mofettával is. Egyik próbatöltésén részt vettem, és volt szerencsém látni annak hibáit.
– Mesélne a diktátor mofettájáról?
– A Ceau’-villa mofettáját a tervezők igyekeztek a legbiztonságosabbra építeni, nehogy a „hőn szeretett” államfő megszédüljön, elessen és belehaljon a széndioxidba. Ezt úgy valósították meg, hogy a medence oldalában elhelyeztek egy turbinát, ami gombnyomásra pillanatok alatt kiszívta a széndioxidot a mofettából. De a technikai alagsor felé emiatt huzat keletkezett, a gáz az alagsorba szivárgott be a mofetta helyett. Próbálták ezt a hibát orvosolni, de ettől függetlenül, bár szép, sosem volt igazán jó az a mofetta, főleg amiatt is, hogy három kilométerről, mesterségesen táplálták.
– Máshol is előfordult, hogy „elrontották” a mofettát?
– Kovásznán volt még a Banu-mofetta, pontosabban egy szekrényajtóval lefödhető parányi üreg, amit korabeli fásszínben alakítottak ki, eredetileg – gondolom – magánhasználatra. Szédületesen ömlött belőle a gáz, amiről annak idején még a német ARD televízió is anyagot készített. Nagyon jól működött, idővel vendégek is jártak oda, aztán a kilencvenegynéhány éves Banu néni halála után, állítólag amerikai pénzből, egész kezelőközpontot hoztak létre az udvaron, szálláshelyekkel, vendéglővel, fürdővel. A mofettát továbbköltöztették, de nem épp jó helyre. Értesüléseim szerint most egy helyi vállalkozó próbál újra lelket lehelni az egykoron virágzónak elképzelt kezdeményezésbe. Sikert kívánok neki!
– Kovászna az a város, ahol az ember gödröt ás, és széndioxidot talál?
– Nem mondhatnám, hogy az egész Kovászna ilyen gázos zóna, és azt sem, hogy ha az ember lefúr, akkor biztosan borvizet talál. Készült a hetvenes évek végén egy geológusi tanulmány, ami kifejti, hogy Kovászna melyik részén tör fel a széndioxid, hol van, borvíz stb. Érdekességként megemlítem, hogy a földalatti sziklarétegek függőleges vagy ferde állása miatt megtörténhet, hogy amíg egy helyen borvízkút van, tőle alig pár méterre már édesvizet találnak. A város főterén például, viszonylag kis területen több, egymástól különböző összetételű és ízű vizet lehet kóstolni.
– Mindenik mofetta egyformán jó? Vagy van, amelyik gyengébb?
– A Dr. Benedek Géza Szívkórházban működik a világ legnagyobb, gyógyászati értelemben használt mofettája. Naponta több mint 600 ember megfordul ott, félórás váltásokban. Mondjuk, azt el kell ismerni, hogy a nagy tömeg megzavarja a gázteret, és nincs olyan erős koncentrátum, mint mondjuk a Bene- vagy Bardócz-mofettában, ahol naponta kb. tízszer kevesebb ember fordul meg. Ám a szívkórház és a dr. Benedek Géza által kidolgozott kovásznai módszer hírneve számos külföldit vonz, és rengeteg példát sorolhatnék, hogy honnan és milyen célból jöttek. Gyógyászaton kívül sok más célra, pl. sportolók edzésére, magashegyi oxigénhiány szimulálására, a vérkör oxigénszintjének színültig telítésére is használható a széndioxid, de a manapság divatos téma, az ún. üvegházhatás modellálására, kutatására is.
– Voltak, akik mesterségesen készítettek mofettát?
– Volt rá precedens. Egyszer jött egy oltyán gyógyvendég a szívkórházba, benyitott hozzám, és előállt a huncut ötletével. Azt mondta, mivel autógyárban dolgozik, ahol védőgáz alatt hegesztenek, annyi palackozott széndioxidot tud hazavinni amennyit csak akar. Kérdezte tőlem, hogy szerintem működne-e, ha otthon egy gödröt ásna, és azt a palackról töltené széndioxiddal? Hát… igyekeztem lebeszélni. Mondtam neki, olyan ez a megoldás, mintha bor helyett alkoholozott, szénából erjesztett löttyöt kóstolgatna, vagy cukorszirupot a hiteles, méhek által gyűjtött méz helyett stb. Alig egy esztendeje, hogy a kovásznai tapasztalatokon felbuzdulva valaki Magyarországon „feltalálta”, sőt szabadalmaztatta a mofetta-csizmát, ami egy olyan légmentesen zárt lábbeliszerű valami, amit palackról töltenek széndioxiddal. Nem tagadhatjuk, a gáznak így is van gyógyhatása, de lokálisan. Minket nem érint ez az eset, nem konkurencia, de a találmány a kovásznai tapasztalatok alapján létrehozott mátraderecskei „testvérmofettánknak” rontja a mítoszát, épp akkor, amikor a magyar betegbiztosítás beleegyezett az ottani gyógykezelés finanszírozásába, a romániai mintát követve.
– Ön szerint megfelelően reklámozzák a mofettákat?
– Az interneten láttam Viagra gázfürdőként is reklámozva. Ez jól hangzik, csakhogy nem etikus orvosi szemszögből nézve. A közelmúltban svájci egyetemisták jártak szakmai gyakorlatra ide, Háromszékre. A tanulmány végén csoportonként tartottak előadásokat. Itt hallottam egy svájci egyetemista hölgy ötletét, mely szerint a kovásznai Pokolsárt (Balta Dracului) Balta Drakula-ként kellene népszerűsíteni a neten. Na, ettől már csak egy lépésre állt az a próbálkozás, hogy a kürtőskalácsot román brandként jegyeztessék. De a pálinkapert is megnyertük…
– Egy zárójeles kérdés, így a végén. Pár hete az erdélyi média zengett arról, hogy kitörhet a Csomád. Ön szerint is megtörténhet ez?
– Volt egy konferencia 2013-ban. A Magyar Földtudományi Szakemberek Világtalálkozóján nemzetközi hírű vulkanológus szaktekintély valóban beszélt arról, hogy a Csomád magmakamrája még forró, sőt szeizmo-tomográfiai úton megalkotott képet is láthattunk erről, de arról, hogy „mük”, székelyek a tűzijátékot még megérhetjük (autonóm Székelyföldünkön), erről nem esett szó. A geológus közismerten ezer vagy millió években gondolkodik, ha múltról vagy jövőről beszél. A román sajtó nyolcas erősségű földrengéssel ijesztgette nézőit a minap, Amerika népét a szupervulkán kitörésével ijesztgetik, Indonéziát cunamival, Nápoly népét pedig a Vezúvval. Ez az utóbbi tényleg nem gyerekjáték, ránk, Európára nézve sem, hát még a tövében! A Pokolsár viszont kitörhet, ahogy már többször is kitört (1835, 1856, 1884, 1984, 1988), viszont ott nem a láva működik, hanem cseppfolyósodott, hideg széndioxid-tartalékok szabadulnak el. Szakállas nemzetközi szakirodalma van a cseppfolyós széndioxidnak, Kína keleti partján pl. az óceán mélyén, egy sziklaüregben cseppfolyósszéndioxid-tó fekszik, mert ez a folyadék sűrűbb a víznél. Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Fókuszban a Mezőség beruházásai
Kezdődik a magyar kormány erdélyi fejlesztési programja – idén egymilliárd a pályázatok összege
A magyar kormány által meghirdetett és finanszírozott erdélyi gazdaságélénkítő program indult el, amely első körben egy, a Maros-Mezőség térségét célzó támogatási rendszert kíván létrehozni.
A tizenhat erdélyi megyére kiterjedő, 2018-tól elindítandó program főpróbájának szánják a három hónapos halogatás után elkezdett, kísérleti jellegű mezőségi támogatási rendszer beüzemelését. Eredetileg június 15. és július 14. között tervezték fogadni a marosvásárhelyi székhelyű Pro Economica Alapítvány által meghirdetett pályázatokra érkező anyagokat, de a Grindeanu-kormány megbuktatása körüli, magyarellenes felhangokat is bőven tartalmazó hisztéria miatt a program lebonyolítói a halasztás mellett döntöttek.
Az azóta eltelt időszakban a pályázatok meghirdetői folyamatosan konzultáltak a román versenytanáccsal és a diszkriminációellenes bizottsággal, és a diplomáciai szintű tárgyalások során is állandó téma volt a kezdeményezés ügye. A két külügyminiszter, Szijjártó Péter és Teodor Melescanu augusztus végi, bukaresti találkozója után a román kormány több képviselője is pozitívan nyilatkozott a magyar kormány azon szándékáról, hogy a vajdasági és a kárpátaljai után erdélyi gazdaságfejlesztési programot is elindítson.
Annál is inkább, mivel van már hasonlóra példa Romániában, a brassói Saxonia–Transilvania Alapítvány által a Romániai Németek Demokrata Fórumával partnerségben működtetett program a német kormány támogatását közvetíti az erdélyi szászok és svábok felé. – Mi is a német mintára szeretnénk elindítani a magunk programját. A román kormány hozzáállása abszolút pozitív, már csak néhány technikai részletet kell tisztáznunk ahhoz, hogy a program a magyar, a román és az uniós jogszabályoknak is megfeleljen – nyilatkozta akkor Szijjártó Péter.
A program a fiatalok helyben tartásának elősegítését, a tulajdon megbecsülését célozza, illetve annak tudatosítását, hogy egy földdarab birtoklása, egy vállalkozás létrehozása értéket jelent. Az idei kísérleti évre előirányzott egymilliárd forintos költségvetésű pályázatokkal anyagi segítséget készülnek nyújtani a mezőgazdasági földterületek telekeléséhez – ami a tulajdonosok további pályázatokon való részvételét is nagymértékben elősegíti –, állatok, mezőgazdasági gépek és eszközök vásárlásához, illetve támogatni a kis- és középvállalatokat.
Az indulást a román fél szeptember végén érkezett hivatalos válasza tette lehetővé, amely szerint a pályázati kiírás és a támogatási rendszer nem sérti a versenytársakat és senkit sem diszkriminál. Kozma Mónika, az alapítvány ügyvezetője szerint a kiírásban időközben egyetlen érdemi változás történt, mégpedig az, hogy a magyar állampolgárság nem előfeltétele a pályázásnak. Amúgy csak a pályázati határidő tolódik ki október 20-ig, november végéig szeretnének eredményt hirdetni, december 15-ig megkötni a támogatási szerződéseket is, év végéig pedig a pénzeket is célba juttatni.
A megítélt finanszírozás összege nem a pályázó bankszámláján landol, a szerződések alapján közvetlenül a beszállítónak utalják át. A meghirdetést megelőző felmérések mindenekelőtt eszközbeszerzési igényeket azonosítottak a térségben, így elsősorban mezőgazdasági gépek vásárlására benyújtott pályázatokra számítanak. Az egyénenkénti finanszírozási plafon 15 ezer euró, így minden bizonnyal szükség lesz a teljes, egymilliárd forintos keretre.
Október 9-én mintegy száz beérkezett és regisztrált pályázatról számolhattak be, de Kozma Mónika az utolsó hétre várja a jelentkezési özönt. Addig is igyekeznek minden hívásnak eleget tenni, ahol további tájékoztatást igényelnek az érdeklődők. „A közvetlen haszon mellett abban reménykedünk, hogy e program sikerével képesek leszünk eloszlatni azt a gyanakvást, amely a későbbi projektjeink hatékonyságát is károsan befolyásolhatná” – fogalmazott a Pro Economica Alapítvány igazgatója. Csinta Samu / Magyar Idők (Budapest)

Visszaállamosítás készül? (Marosvásárhelyi iskolaügy)
A román állami hatóságok keresik a módját a római katolikus egyháznak 2004-ben visszaszolgáltatott marosvásárhelyi iskolaépületek visszaállamosításának – írja tegnapi számában a Krónika, csokorba foglalva azokat a lépéseket, amelyeket a hatóságok Marius Pascan parlamenti képviselő szeptemberi megkeresése nyomán tettek.
A Népi Mozgalom Párt Maros megyei politikusa szeptember közepén arra kérte Lucian Goga Maros megyei prefektust és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármestert, hogy nyújtsanak be rendkívüli felülvizsgálati kérelmet a legfelsőbb bíróságra az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületeinek visszaszolgáltatása ügyében. Paşcan – aki korábban Maros megye prefektusa volt – a korrupcióellenes ügyészség álláspontjára hivatkozott, mely egy 2014-ben tett feljelentése alapján megállapította, hogy a restitúciós bizottság 2004-ben törvénytelenül juttatta vissza a marosvásárhelyi iskolaépületeket a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, ám az ügy elévült, ezért a restitúciós bizottság tagjai már nem vonhatók felelősségre.
Ennek ellenére Lucian Goga szeptemberben a belügyminisztérium hivatalos álláspontját és beleegyezését kérte a rendkívüli felülvizsgálati kérelem benyújtásához, a tárca jogi főosztálya pedig arra a következtetésre jutott, hogy az ügyészség nem végezte jól a dolgát, amikor az elévültség kifogásával szabadult meg a rá háruló feladattól, és újabb feljelentést szorgalmazott a restitúció ügyében.
A belügyminisztérium jogászai úgy látják: ha a büntetőjogi eljárás nem vezet eredményre, polgári keresettel lehet folytatni a pereskedést a visszaszolgáltatás érvénytelenítéséért. A minisztériumi véleményezés alapján Goga arra a következtetésre jutott, hogy ebben csupán Marosvásárhely polgármesteri hivatala illetékes, és felszólította, hogy indítsa be a perújrafelvételt, ugyanakkor felkérte a korrupcióellenes ügyészséget, hogy támogassa a perben a polgármesteri hivatalt, amelynek jogászai még keresik, hogy mit tegyenek.
Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd a lapnak elmondta: a visszaszolgáltatási határozatot Marosvásárhely polgármestere egyszer már megtámadta a bíróságon, ám ennek a pernek a végén a restitúció törvényességét állapította meg a legfelsőbb bíróság. Rendkívüli esetekben lehet perújrafelvételt kérni, de csak ha olyan – a jogi helyzetet befolyásoló – dokumentum kerül elő, amelyet az egyház visszatartott.
Az ügyvéd az elbirtoklás lehetőségét is megemlítette: a törvény szerint ugyanis az egyházat illeti az az ingatlan, amellyel már több mint tíz éve rendelkezik. Háromszék; Erdély.ma

Szijjártó: a magyar érdekek védelmében a legkeményebb diplomáciai eszközök is szóba jönnek
A magyar érdekek képviseletében a legkeményebb diplomáciai eszközök használatától sem szabad visszariadni – vélekedett a Krónika című erdélyi magyar napilapban szerdán közölt interjúban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A miniszter az érdekalapú magyar külpolitika megnyilvánulásaiként említette, hogy Magyarország nem támogatja a horvát csatlakozást a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD), amíg Horvátországban a magyar gazdasági érdekeket sértő, a nemzetközi szabályokat be nem tartó intézkedéseket hoznak, és azt is, hogy az ukrán oktatási törvény miatt világossá tették: valamennyi létező ukrán törekvést azonnal blokkolnak a nemzetközi szervezetekben. Megjegyezte, hasonló okokból ellenezték volna Románia OECD-tagságát is, ha a marosvásárhelyi iskola ügyében nem születik meg a hosszú távú megoldás ígérete.
„Nem szabad szívbajosnak lenni, és véget kellett vetni annak a túlhaladott külpolitikának, amely csak a meghunyászkodást ismerte, és megijedt a konfliktusoktól. A mostani patrióta külpolitika a végletekig hajlandó elmenni az ország, valamint a határainkon kívül élő magyar közösségek megerősítése érdekében” – jelentette ki a miniszter.
Szijjártó Péter szerint az elmúlt hetek eseményei világosan megmutatták Magyarország és Románia egymásrautaltságát. Az egymásrautaltság területei között a két ország gazdasági kapcsolatait és a közös nemzetközi érdekérvényesítést említette. Utóbbira példaként az ukrán oktatási törvény elleni közös fellépést hozta fel.
„Mindkét oldalon leesett a tantusz, hogy a lehetőségeinket, képességeinket, a közelségünket, a bennünket összekötő szálakat nem egymás kárára, hanem egymás javára kell használnunk. Ha ez a racionális belátás végre mindkét ’b’ betűs fővárosban a kormányzati politika legmagasabb szintjére tud emelkedni, akkor az egymásrautaltságban sok mindent el tudunk érni közösen, a két ország és a két kisebbség pedig nagyon sokat profitálhat ebből” – jelentette ki Szijjártó Péter.
Elmondta: a román hatóságok nyitottnak és jóindulatúnak mutatkoztak az erdélyi gazdaságfejlesztési programmal kapcsolatban, miután a magyar fél világossá tette számukra, hogy pontosan azt akarja megvalósítani, mint amit a német állam tesz az Erdélyben maradt szászokkal. A miniszter reményét fejezte ki, hogy mielőbb rendeződik a csíkszeredai és kolozsvári főkonzulátusokon szolgálatot teljesítő magyar diplomaták igazolványainak a kiállítása, és az új csíkszeredai főkonzul is megkapja működési engedélyét. Hozzátette: a kolozsvári magyar kulturális intézet létrehozásához is már csak egy-két utolsó bürokratikus diplomáciai feladat maradt hátra.
“Nem akarok elhamarkodottan kijelenteni semmit, de az érzésem az, hosszú idő után román oldalról most mutatkozik a legnagyobb nyitottság arra, hogy a kapcsolatrendszerünket európai mértékkel is intelligenssé tudjuk alakítani” – fogalmazott a miniszter.
Arra a felvetésre, hogy román véleményformálók előszeretettel igyekeznek összefüggést teremteni a jó magyar-orosz államközi kapcsolatok és a székelyföldi autonómiatörekvések, illetve ezek Budapest általi támogatása között, Szijjártó Péter kijelentette: a magyar kormánynak “kutya kötelessége kiállni” a határokon túl élő magyar nemzeti közösségekért, függetlenül attól, hogy van-e nagyhatalom a szomszédjában.
„Ha rossz lenne a kapcsolatunk Oroszországgal, ugyanígy kiállnánk a nemzeti közösségeinkért. A magyar külpolitika nem a washingtoni, brüsszeli, moszkvai érdekeket képviseli, a magyar külpolitika a magyar érdekeket képviseli. Tudom, nem volt ez mindig így, de amíg én tölthetem be a külügyminiszteri posztot, addig ez biztosan így marad” – jelentette ki Szijjártó Péter. Gazda Árpád / MTI; Erdély.ma

A történelem néma tanúi
Kegytárgyak sorsa
Az 1916-os román betörés századik évfordulója kapcsán számos írás, könyv jelent és jelenik meg bizonyára a közeljövőben. Ezek nagy része tárgyilagosan tárja fel az első világháború számunkra, erdélyi magyarok számára megpróbáló időszakát. Érvényes rá George Orwell megállapítása: „A háború lényege a pusztítás – nem feltétlenül emberi életeké, hanem az emberi munka eredményeié.”
Az általam bemutatott történet a háború farkastörvényei felett is diadalmaskodó Isten iránti tisztelet győzelmét bizonyítja. A sepsiszentgyörgyi kis unitárius közösség, amelynek lelkésze, az 1905-ben Kilyénből beköltözött József Lajos alig vetette meg lábát, lelkesedéssel állt neki egyházközsége építésének. Tagjai Isten iránti szeretetük jeléül adományaikkal szaporították az eklézsia vagyonát. 1914-ben Ütő András és neje, Gyárfás Amália egy drapp színű selyem úrasztali takarót ajándékozott az egyházközségnek, amelynek értéke 300 korona volt. Rá két évre, a háborús évek közepén József Lajos esperes felesége – született Ütő Julcsa – fia konfirmálása emlékére, pünkösdkor „egy krémszínű brokát selyem, közepén kehely, búzakalász koszorúval körítve s drága selyemmel hímezve, széle pointlace csipkével szegélyezve urasztali pohár és kenyérterítőt” adományozott 150 korona értékben. Hamarosan a háború forgataga megtörte a lelkesedést, haladást. 1916 augusztusában, amikor a sepsiszentgyörgyi esperes a Kolozsváron tartott főtanácsi gyűlésen tartózkodott, a román hadsereg betört Székelyföldre, elérve Sepsiszentgyörgyöt is. A jegyzőkönyvbe bejegyezték: „A városban az ellenség nagy számmal járt, és az egyes házakban laktak is. Nagyobb részben azonban a városon kívüli területeken tanyáztak.” A nagy felfordulásban a lelkész asszony az értékpapírokat és takarékbetétes könyveket magával vitte a meneküléskor. Több mindent, ezek között „egy igen értékes asztalterítőt, 1 drb. szintén szép és értékes urasztali kenyér és pohár terítőt is magukkal vittek az oláhok”. Nem jutottak messze az elrabolt tárgyak: 1916. december 1-jén a vargyasi unitárius pap, Kisgyörgy Sándor levelezőlapon értesítette sepsiszentgyörgyi kollégáját, hogy az említett tárgyak nála vannak, de a postaszolgálat bizonytalansága miatt később fogja eljuttatni jogos tulajdonosához. Rá két hétre, december 19-én hosszabb levélben számolt be a történtekről: „A pohárterítő [...] csipkefosztottan került ide, de jól észrevehető, hogy volt a szélén dísz, látható lévén a lebontás durva művészete.” Aztán folytatta: „Egy szegény özvegyasszonyunk házánál valami posta- és táviroda-kezelő altiszt volt szállva (oláh), s mikor a nagy visszanyomuláskor átvonultak itt a bocskoros hadak, egy tolvaj katona oda tért be, hogy újabban rablott tárgyait csomagolja, és eközben dicsekedve mutatta az altisztnek ezeket a szép tárgyakat, de vesztére, mert az altiszt látva, hogy azok szent dolgok, templomi kincsek, keresztet vetett, s felpofozva a katonát, elvette azokat, és a szegény asszonynak odaadta, hogy tegye a ládába. Ez osztán a katonák eltakarodása után megmutatta a bírónak, hogy nála mit hagytak az oláh katonák, és a bíró arra intette, hogy majd a vizsgálatkor adja át a csendőröknek. De ez gondolva, hogy a csendőrök erre s tova összegyúrják, s ki tudja, mi lesz a vége, legjobbnak látta elhozni hozzánk és letétbe helyezni, míg valahogy hazaküldhetjük.” A lelkész megdicsérte az istenfélő idős asszonyt, és kilátásba helyezett egy kisebb ajándékot számára. A tárgyak visszaérkeztek Sepsiszentgyörgyre, de a pontos időt nem tudjuk. 1917-ben még ott voltak Vargyason, a sepsiszentgyörgyi jegyzőkönyvek nem említik a visszaérkezés időpontját. 1927-ben, amikor a szentgyörgyi unitárius eklézsia az elkészült imaházát avatta fel, az Aranykönyv megjegyezte: „Kriza Zsuzsika készítette már korábban, 1916-ban a József Lajosné lelkészné által adományozott pointlace csipkés urasztali pohár terítőre (brokát, selyemből készült) az elveszett csipke helyett az ujat. (Az anyaga a hívek adománya.) A munka értéke 1500 korona.”
A kegytárgyak ma is az eklézsia tulajdonában vannak a történelem zivatarainak néma tanúiként. Márk Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Premier és Vastaps díj
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata a színház nagytermében szombaton országos premierként mutatta be a Dés László, Geszti Péter és Békés Pál által szerzett A dzsungel könyve című musical román nyelvű változatát, Oana Leahu rendezésében.
Rudyard Kipling világhírű regényének adaptációja a Maugli nevű kisfiú kalandjait meséli el, akit a dzsungelbeli farkasok neveltek fel. Barátai: Balu, a medve, Bagira, a párduc és Ka, a piton segítségével Maugli megtanul a dzsungel törvényei szerint élni. Ám fokozatosan felismeri nemcsak az állatok törvényeit, hanem az emberekét is. A történet az életről szól, a túlélésről, a barátságról, a magányról, és egyúttal egy fiú sajátos életútjáról a gyermekkortól a felnőttkorig, egy olyan helyszínen, ahol a dolgok nem a megszokott módon zajlanak – áll a színház közleményében.
Maugli szerepében Claudiu Banciu és Lucian Banciu lépett színpadra, a szereposztás további tagjai: Ciugulitu Csaba, Luchian Pantea, Elena Purea, Costin Gavază, Mihai Crăciun, Rareş Budileanu, Georgiana Ghergu, Ion Vântu, Cristina Holtzli, Alexandru-Andrei Chiran, Cristian Iorga, Sergiu Marocico, Ştefan Mura, Tiberius Vasiniuc, Gabriela Bacali, Loredana Dascălu, Anca Loghin, Laura Mihalache, Delia Martin, Raisa Ané színművészek, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói, továbbá gyerekszereplők.
A hangszerelés Zeno Apostolache-Kiss munkája, a díszlet- és jelmeztervezésért Rodica Arghir felelt, az előadás koreográfusa Cristina Iuşan és Ruszuly Ervin; a művet Sándor László fordította románra, a light design Daniel Klinger munkája, a video designt Lucian Matei jegyzi, a zenei felkészítésért Teodora Sântean felelt. Díszlet- és jelmeztervező-asszisztens: Sikó Dorottya és Huszár Katalin; Video design asszisztens: Adrian Matei, ügyelő: Ilarian Varga, súgó: Laura Moldovan, hang: Jancsó Levente, fények: Kászoni Attila, felvétel és hangkeverés: ifj. Kacsó Tibor. A musicalt a Proscenium Szerzői Ügynökség közvetítésével mutatták be, az előadás magyar nyelvű felirattal követhető.
További, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal kapcsolatos hír, hogy az idei, immár 73. évad első premierje – Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája (Harsányi Zsolt rendezésében) – alkalmával átadták az előző év színészi teljesítményeit elismerő Vastaps díjakat.
A Vastaps díj többéves hagyományra tekint vissza, a legtöbb előadást játszott, valamint legtöbb próbán részt vett színésznő, illetve színész jogosult rá. Az idén Nagy Dorottya és Csíki Szabolcs vehette át az elismerést – a Tompa Miklós Társulat két színművésze a 2016/2017-es évadban 431, valamint 508 alkalommal lépett színpadra.
A díjak átadásakor Gáspárik Attila kihangsúlyozta: ezt a díjat azok kapják, akik számszerűen a legtöbbet dolgoztak.
– Az évad első bemutatójának ideje alatt a társulat másik fele Újvidéken játssza a Sirály című előadást egy nemzetközi színházi fesztiválon. Azért, hogy ez megtörténhessen, bizony sokat kell dolgozni – mondta a vezérigazgató.
A díjazottak az elismerő oklevél mellett a marosvásárhelyi Bioeel gyógyszer- és kozmetikai gyár, valamint a Kárásztelek Pezsgőpincészet által felajánlott ajándékcsomagokat vehették át. A díjazott Csíki Szabolcs legközelebb október 13-án, pénteken William Shakespeare Macbeth című tragédiájában, míg Nagy Dorottya 17-én, szerdán Radu Afrim Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című előadásában lép közönség elé. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Bölcs diákok: kulturális sokszínűség, nemzeti értékek versenye
A tavalyi döntőben a Kolozsvári Református Kollégium csapata bútorfestésben is bizonyított
Kulturális sokszínűség címmel szervezi meg a 8. Bölcs diákok országos vetélkedőt 2017. október – 2018. augusztus között a Communitas Alapítvány, az Örökségünk Őrei mozgalom, a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézet, a BBTE Interdiszciplináris Bio-Nano Tudományok Kutatóintézet, valamint a BBTE Történelem – Filozófia Kar, Magyar Történeti Intézet közreműködésével – jelentették be a vetélkedő tegnapi sajtótájékoztatóján. Nagy-Molnár Tamara és Sólyom Réka programkoordinátorok, a Communitas Alapítvány munkatársai elmondták: a vetélkedő célja, hogy a tanulók saját nemzeti értékeik iránti érdeklődését felkeltsék és fejlesszék az életkorukhoz mérten. Olyan világba tekinthetnek be, amelynek értékei a szép, az eredeti és a gyakorlati tudás, felfedezhetik az egyes tudományágak közötti összefüggéseket a kreatív feladatok, a színes programok által.
– Évről évre arra törekszünk, hogy olyan programokat találjunk ki a diákoknak, amelyek által szívesen tanulnak és szórakozva bővítik az ismereteiteket, olyan interdiszciplináris vetélkedőn, ahol felismerik az egyes tudományágak információi közötti összefüggéseket – mondta Nagy Molnár Tamara programkoordinátor.
A vetélkedő összesen 5 szakaszból áll: három online fordulót szerveznek, ahol a csapatok megmérettetnek, majd ezt követi március 12-én az összesített eredmények közzététele. Az 1–3. forduló összesített eredményei alapján kiválasztott legjobb 10 csapat kerül az elődöntőbe.
– A döntőben az első négy csapat vesz részt. A legjobb csapatok számára egyhetes élménytáborozást szervezünk. Idén is sok érdeklődőre számítunk, tavaly 13 megyéből összesen 108 csapat jelentkezett a vetélkedőre – ismertette a program részleteit Sólyom Réka.
Mihályfalvi Katalin, a vetélkedő feladatlapjainak kidolgozója elmondta: a kulturális sokszínűség téma két évet ölel fel: a 8. Bölcs diák vetélkedőn az egy nemzethez tartozó, viszont jelenleg nem egy ország határain belül élő népcsoportokkal és ezek kultúrájával fognak megismerkedni a diákok. – A második évben pedig olyan kisebbségekkel akarunk foglalkozni a program keretében, amelyek soha nem rendelkeztek önálló országokkal, mint például a katalánok – hangsúlyozta.
Markó Bálint, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, a Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet képviseletében elmondta, azért tartja fontosnak, hogy részt vegyenek a vetélkedő szervezésében, mert ez jó alakalom arra, hogy kapcsolatot építsenek ki a diákokkal még az egyetem előtti oktatásban.
Az interdiszciplináris vetélkedőre 4–5 fős csapatok (három–négy IX–XIII. osztályos diák és egy tanár) jelentkezését várják. Jelentkezni 2017. október 27-ig lehet elektronikus formában a www.bod.communitas.ro honlapján. A benevezés díjtalan.
Molnár-Galaczi Júlia, a Kolozsvári Református Kollégium angoltanára számára ez lesz a negyedik vetélkedő, amelyen részt vesz. – Az iskolásoknak nagy igényük van arra, hogy az iskolai tanuláshoz képest másképp szerezzenek ismereteket. Az iskolában elsajátított és többnyire elméleti megközelítésű tananyag mellett a versenyre való felkészülés gyakorlati jellege mintegy kiegészíti az iskolai tanulást. Másrészt pedig biztosítja az interdiszciplinaritást, amely szintén hasznos lehet a gyermekek számára. A feladatsorokat ugyanis minden évben úgy állítja össze a szervezőbizottság, hogy a különböző tantárgyakban, így például a reáltudományokban való jártasság mellett az irodalommal és a művészettel kapcsolatos tudnivalókat is ötvözze – nyilatkozta a Szabadságnak az angoltanár.
Domokos Boglárka a Kolozsvári Református Kollégium Rucaöröm csapatának tagjaként versenyzett a tavalyi vetélkedőn. – A tudás hatalom. Ki ne hallotta volna Francis Bacon szállóigéjét. Sokszor mondták ezt a tanáraim, ha a tanulásra akartak ösztönözni. Egy idő óta mégis foglalkoztat a kérdés, hogy vajon mi is a tudás? Meg vagyok róla győződve, hogy a tudás fogalma nem csak a fizikai képletek és a matematikai egyenletek megoldásának készségét jelenti. Az ember tudásának ennél többnek kell lennie. Erre tanított meg engem a Bölcs Diákok Országos Szintű Vetélkedő – fogalmazott a versenyző diák. – A csapattagok kiváló együttműködésének köszönhetően igazán értékes perceket töltöttünk egymás társaságában. Összetartás, nevetés, bizalom: e szavak jellemezték a közös munkát. A verseny folyamán mindenki elnyert egy-két szakmai címet a csapaton belül: volt biológusunk, aki nagyon szívesen bogarászott; kémikusunk, akinek olykor füstbe mentek tervei; de elmondhatjuk azt is magunkról, hogy olykor költői énünket is megmutattuk ország-világ előtt – értékelte a közös munkát. – De ahogyan már említettem a tudás mellett nagy hangsúlyt fektettek a szervezők a kreatívitásra, így a művészkuckónk éjjel-nappal üzemelt, így kerültek a karácsonyfára általunk készített díszek, a falra saját alkotásaink vagy akár a „királyi kamra aranykészlete” is az általunk készített „aranyozott” tárgyakkal büszkélkedhet. Így ragadt rá minden résztvevőre a Bölcs diák név, amelynek jelentése az élmények révén óriási többlettel bír a mi körünkben. Bízom benne, hogy a fiatalok érdeklődése biztosítéka lehet e verseny jövőjének, és az itt szerzett tudás által még hatalmasabbak lehetnek, hiszen nem feledhetjük, a tudás hatalom!

SZNT: a katalánok szabadsága az európai demokrácia ügye
Székely őrtüzek, katalán zászlók
A katalánok szabadsága európai ügy, az európai demokrácia ügye - így foglalt állást kedden a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amely Székelyföld területi autonómiáját szorgalmazza.
Az SZNT közölte: a székelység sorsán keresztül megismerte az elnyomott közösségek kollektív élményét, és a legmélyebb együttérzését és szolidaritását kívánja kifejezni katalán barátainak. Az Izsák Balázs SZNT-elnök által jelzett dokumentum az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) alapokmányát idézi, melyben a világ népei hitet tesznek a népek önrendelkezése, valamint a nagy és a kis népek egyenjogúsága mellett. Megemlíti, hogy ezeknek az alapelveknek a tiszteletben tartásához az Európai Unió is hozzájárult alapszerződésében.
Az SZNT álláspontja szerint „az Európai Unió alapértékeit tiszteletben tartani, kulturális sokszínűségét megvédeni és hosszú távon fönntartani csak úgy lehet, ha egyetemes elismerést nyer Európa népeinek egyenjogúsága, függetlenül attól, hogy az önmagát népként, nemzetként meghatározó közösség megalkotta-e saját államát, vagy egy más ország területén él őshonos közösségként”.
Az SZNT az Európai Unió belső bővítésére vonatkozó nyilatkozatát idézve kijelentette: elfogadja és támogatja az Európai Unión belső bővítésének gondolatát, mely során hangsúlyosan érvényesül a szubszidiaritás elve és kiteljesedik a népek önrendelkezési joga, beleértve akár új, független államok megjelenését is.
„Igazuk van a katalánoknak: az ő szabadságuk európai ügy, az európai demokrácia ügye. Legyen szó akár a véleménynyilvánítás szabadságáról, akár a népek önrendelkezési jogáról, ha ma elbukik a katalánok szabadsága, holnap egész Európa a cenzúra, a megfélemlítés, és a szabad vélemény elfojtásának kontinense lesz” – áll a közleményben.
Izsák Balázs arra szólította fel a székelyföldieket, hogy október utolsó vasárnapján, amikor immár több éve őrtüzek gyújtásával hívják fel a figyelmet a székely autonómiatörekvésekre, lobogjon minél több katalán zászló is a rendezvényeken, mely ma az emberi szabadság jelképe Európában. Szabadság (Kolozsvár)