Kényszerből fatemplomokat?
Nem mondom, hogy Marius Pascan marosvásárhelyi képviselő netán a saját vackát gyalázza. Ugyanis az a helyzet, hogy Marosvásárhely lakossága 1910-ben összesen 25 517 főt tett ki, ebből 22 790 magyar, 606 német; román mindössze 1717. Kevés tehát a valószínűsége, hogy ebből a maréknyi románból származna a képviselő, aki az ősi magyar várost, a székelyek egykori fővárosát képviseli most.
Egy újságcikk kerül elém a tollából, abban taglalja azt az elnyomást, melyet a románoknak a Magyar Királyságban a grófok kutyája és rabszolgájaként kellett megélniük. Írja, a hazudozásban tán homokot sírva, hogy „semmi joguk nem volt, iskolát sem, templomot sem építhettek másból, csak fából, tilos volt be- és letelepedni románnak…” Itt már lehetne nevetni, hüledezni is arra gondolván, hogy akkor hogyan telepedtek le, úgy mégis? „… A románok munkájából és adójából épültek a legjelentősebb épületek Erdélyben a 19. és 20. században.”
Még kampány idején is nevetséges lenne, ha nem a mi bőrünkre menne a játékuk. Ez a képviselő ugyanis a trianoni erőszakos döntésben, s abban Románia összefércelésében Erdélyt csak úgy említi, mint ami „visszakerült” 1920-ban Romániához.
Mondottam, kacsalábon forgó történelemhez kell a kacsaláb. Az erdélyi csodálatos épületek jelennek meg előttem, a marosvásárhelyi Kultúrpalota és városháza. A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem, ott közel a hatalmas Magyar Nemzeti Színház, Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum, Nagyváradról a Sas-palota… Első dolguk volt kivetni az utcára a magyar egyetemet, beköltözni mindenüvé. Azt nem jelzi ez a szeméthordalék, hogy az Erdély nélküli Regátban ugyan miért épültek százszámra fatemplomok, szép kolostorok fából 1920 előtt, ahol szabad lett volna kőpalotákat meg katedrálisokat építeniük.
Azt is írja – azzal kezdi! –, hogy az Orbán-kormány részéről támadó, hadi propaganda indult Románia ellen. Lám, itt és most történelmi hadi helyzetet építenek a mi saját adónkból minden ellen, ami magyar.
Védjék a tények magukat! Jerney János kutató történész könyvéből idézek (Jerney János: Keleti utazás a magyarok őshelyeinek nyomozása végett, 1844–45) – rosszindulat miatt szellemileg visszamaradottak számára. „II. Rákóczi György erdélyi fejedelem rendeletére 1643–48-ban kiadott Biblia oláh fordítása a legrégibb Neamțiban”. Nem látogatóba ment az egykori Németvár (Neamți) kolostorában, hanem nyilvánvaló magyar nyomokon, a városalapítókén. Az akkor, 1844-ben ezer szerzetest befogadó kolostorban még mindenki tudott a magyarok moldvai szerepéről.
Szintén a sok kutatás után fogalmazza meg Jerney: „Elsorolom itt azon legrégibb oláh munkákat annak is bizonyságára, hogy miszerint az oláh nyelv a magyar fejedelmek és pártfogók alatt Erdélyben nyeré míveltetésének első csíráját.” Ettől a tapasztalattól, mely tudományos nem lesz a lélek nemesebb, a magyar magyarabb. És a mai Románia csak gyengébb és szánalmasabb a maga anyagi helyzetében. A hazudozás még itt sem lehet nemzeti cél.
Marius Pascan szerint tiltva volt Erdélyben a román oktatás. Nézzük csak a Biblia román fordítása után. Maga a kétkötetes történelmi mű szerzője, Jerney írja: „Alább a magyar–oláh viszonyoknál látni fogjuk Gelei István 1640-diki leveléből Rákóczi György fejedelemnek az oláh nyomda iránti gondoskodását.” Igen, anyanyelven iskolát, könyvet!
Németvár szerzetesei a búcsúpohárnál mondták a vendégnek, hogy aztán jót írjon róluk. Igen, igazat! Tovább Moldvában. Kotnár. „Beérvén a faluba, tüstént a kántort tudakoltam. Neve Nikolai, jászvásári születésű (ma Iași), nyelve csángós, minthogy Forrófalván tanulá a kántorságot. A mostani magyar templom első tekintetre elárulja a XIV. században épültét… A másik magyar templom ettől félórányira… A temetőben még magyar fejfák. Az egyiken írás: Roka Panna Marya, 1816.” Egy 1412-beli oklevélen az írás: Forum Jaszkytarg. Jászvásárban jegyzi Jerney azt is, hogy a targ, turg, tirg az oláh nyelvben vásárt jelent. Ezt legalább tudja a cikkíró román képviselő Târgu-Mureșben… Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kelemen Hunor: 2018-at nem tudjuk megúszni
Az Orbán-Dragnea egyeztetésről, a közigazgatási törvény esélyeiről, a Fidesz-pártiságról és 2018-ról kérdeztük az RMDSZ elnökét.
- A legutóbbi műsorban azt mondta, hogy annak a parlamenti megállapodásnak, amelyet a PSD, az ALDE és az RMDSZ kötött, szakítópróbája lesz a közigazgatási törvény módosítása. Úgy tűnik, hogy nem áll túl jól ez a dolog jelenleg.
- Az őszi ülésszak alatt a 215-ös törvény módosításának a sorsáról a képviselőház ilyen vagy olyan döntést fog hozni. Október 20-a körül jár le a hallgatólagos jóváhagyás. Én azt is el tudnám képzelni, hogy hallgatólagos jóváhagyással átkerüljön a szenátusba, mert a szenátus a döntőház, vagy a júniusi kompromisszumos megoldás továbbvitelét is el tudom képzelni, amellyel a küszöböt nem 10 százalékosra, hanem 15 százalékra csökkentenék, és az alternatív küszöbnél a nagyvárosok maradnának, illetve a szankcióknál voltak még kompromisszumos javaslatok.
Ki fog derülni, hogy mit dönt a PSD-ALDE, hogy mennyire bátrak lesznek. Mert itt inkább az a kérdés, hogy mennyire lesznek bátrak. Így a szeptemberi előzetes beszélgetésekből én azt láttam, azt tapasztaltam, hogy minden egyes olyan szakbizottsági vita előtt és után, amelyen a 215-ös szóba került, például a munkaügyi bizottságban, ahol jóváhagyták úgy, ahogy mi beterjesztettük, rögtön – elsősorban a liberális párt felől és a liberális párthoz köthető médiában – nagyon erős támadás éri a kormánykoalíciót, hogy eladták a magyaroknak Erdélyt, hogy hazaárulók, hogy nemzetárulók, és ettől a szociáldemokrata képviselők, különösen az erdélyi képviselők megijednek, és előszobáznak a pártelnöknél, hogy ezt nem lehet, mert nekik haza kell menniük, és őket otthon majd felkötik vagy elhajtják. Ami egyébként nem igaz, ez egy túlzás, de ezt a nyomást érezzük szeptemberben minden egyes kísérletnél.
Azt kértem a koalíció vezetőitől, hogy legyenek bátrak, ugyanis azt gondoljuk, hogy a nyelvi küszöb 20 százalékról 15 százalékra csökkentése, a nyelvhasználati jogoknak az ilyen értelemben való kibővítése semmiféle értelemben nem sérti a román érdeket, a román közösségtől nem vesz el semmit. Azt is bebizonyítottuk statisztikailag, hogy a 15 százalékos küszöbnél 40-41 közigazgatási egység kerülne be a törvény hatálya alá. Most 370-380 közigazgatási egység tartozik a törvény hatálya alá, tehát nem volna egy lényeges, nagy, erőteljes változás. Az igaz, hogy akkor, amikor a nyelvhasználat területeit bővítjük, ott van egy jelentősebb bővülés, tehát az utcanévtáblákra, a hely- és az irányjelző táblákra, a prefektúrára, a különböző dekoncentrált intézményekre is kiterjedne a nyelvhasználat. Azt gondolom, hogy ez helyes, ez korrekt, de radikálisan nem forgatná föl az országot.
De azt látjuk, hogy ennek a nyomásgyakorlásnak ebben a kontextusban most nehezen tudnak ellenállni. Meglátjuk. Nem akarnék előre kiabálni semmit, nem akarnék semmit megelőlegezni addig, amíg tárgyalunk. Amíg ezt a kérdést vitatjuk, addig, azt gondolom, hogy nem szabad semmit előre kijelenteni. Másrészt viszont a képviselőház első ház, tehát a képviselőházi döntés csak részben előlegezi meg a szenátusi vitát, de semmiképpen nem jelent végleges döntést. Persze az is logikus, hogy ha egy parlamenti többség egy kérdésben egyféleképpen dönt a képviselőházban, az a parlamenti többség néhány hónappal később nehezen elképzelhető, hogy teljesen más döntést hozzon, vagy radikálisan más döntést hozna, mint a képviselőházban hozott. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, hogy fog ez menni, de vannak pillanatok, amikor én is úgy érzem, itt ez a nacionalista hisztéria olyan mértékben rányomja a bélyegét minden egyes politikai projektnek a kivitelezhetőségére, hogy nem lehet továbblépni. Kérdeztem a liberálisoktól, hogy miért csinálják ezt, mitől félnek, mi a problémájuk? Azt a választ kaptam, hogy hát ők a kormánykoalícióval harcolnak, meg hogy a kormánykoalíciót kell legyőzni. Én ezzel egyetértek, ez rendben van, a demokráciában így kell lennie, de mondtam, hogy ne a mi ügyeinkkel, ne a magyar kártyát fölhasználva próbálják legyőzni a kormánykoalíciót, találjanak valami egyebet. Gazdasági kérdések, közpolitikák, oktatás, szociális kérdések, nyugdíj, infrastruktúra, egészségügy, igazságszolgáltatás, millió példa, millió lehetőség van. Nekik nincs fantáziájuk. A liberális párt ma egy dolgot tud: déltől, az ebéd utántól vacsoráig éhségsztrájkot folytatni azért, hogy ne legyen nyelvhasználati küszöbcsökkentés és azért, hogy legyen az egyesülés ünneplésére minél több pénz. Ennyi tudnak, a fantáziájuk eddig terjed. Mindenhol magyarveszélyt látnak, és mindenhol azt gondolják, hogy ha egy magyar ember, egy magyar politikus egyet köhint, akkor az azért van, mert Erdélyt el akarja szakítani Romániától. Ez egészen pontosan így néz ki, ezt nem lehet lakkozni, ezt nem lehet és nem érdemes finomítani.
- Liviu Dragnea PSD pártelnök nyilatkozata sokat sejtet. Ő azt mondta, hogy ez a kérdés most nem aktuális, nem kellene most ezzel foglalkozni. Jellemzően olyan típusú kérdéseknél szokott ez lenni a retorika – például a női kvóta esete vagy a bejegyzett élettársi viszony – amiket a politikum, ha tehetné, az idők végezetéig elnapolna és nem foglalkozna vele, mert tudja, hogy nagy a társadalmi ellenállás ezekben a témákban. Hogyan kommentálná ön Dragneának ezt a nyilatkozatát?
- Nincsenek különösebben nagy kétségeim azt illetően, hogy ha most történetesen épp a liberálisok lennének kormányon és ők nyerték volna meg 2016-ban a választásokat, akkor az ellenzékben lévő szociáldemokraták lényegesen másképp viselkednének. Nekem ilyen illúzióim nincsenek, talán soha nem is voltak. Az biztos, hogy az, akivel mi valamennyi időt együtt kormányoztunk vagy együttműködtünk a parlamentben, az a magyar kérdéshez mindenképp árnyaltabban, ha nem is sokkal barátságosabban állt hozzá, mint az, akivel nem volt szerencsénk együttműködni ilyen vagy olyan okok miatt. Rengeteg példát lehetne hozni a ’97-es első kormányba lépéstől egészen a 2013-as, ’14-es kísérletünkig, beleértve azt az időszakot is, amikor a Năstase kormányt kívülről támogattuk, és úgy indultunk, hogy azt mondta Năstase, hogy amíg ő miniszterelnök, addig nem lesz Szabadságszobor, aztán meg ő miniszterelnökként jóváhagyta, aláírta, és a Szabadságszobor köztéren fölállíttatott Aradon. A probléma az, hogy a mostani Nemzeti Liberális Párt, amely az egykori Demokrata Pártból és az egykori Nemzeti Liberális Pártból állt össze, semmilyen formában nem hasonlít ahhoz, amit ismertünk: sem a PD-hez, sem a PNL-hez. Kikoptak, elmentek azok az emberek, akikkel nekünk az együttműködési tapasztalatunk mást mutathatott volna. Messze vagyunk nemcsak a Tăriceanu-féle liberális párttól, amellyel együtt kormányoztunk 2004 és 2008 között, messze vagyunk attól, amelyet még Antonescu jelentett a liberális pártnak, pedig az már azért egy komoly fordulatot vett, de attól is messze vagyunk, amit a két társelnök, Vasile Blaga és Alina Gorghiu jelentett, és akikkel lehetett normálisan egyeztetni és beszélgetni. Egy olyan új nemzedék jött, egy olyan új politikai elit került a Nemzeti Liberális Párt élére, akikkel nem tudunk ebben a pillanatban mit kezdeni. Egyszerűen mert nagyon-nagyon magyarellenesek. A PSD-ben is volt egy váltás, egy komoly váltás, de közülük nagyon sok emberrel mi együtt dolgoztunk az elmúlt években. De nincsenek kétségeim, hogy egy Codrin Stefănescu vagy egy Olguța Vasilescu hogyan viselkedne, ha elengednénk a gyeplőt, azért ennyire naiv nem vagyok.
- Milyen az új miniszterelnökkel az RMDSZ viszonya, mennyire találják meg a szót?
- Az új miniszterelnököt 2000 óta ismerjük, akkor került be a parlamentbe. Ő egy nagyon darabos és nagyon kezelhetetlen ember. Mindig úgy tűnik, mintha meg lenne sértődve a világra, a mimikája ezt sugallja, ahogy beszél, ezt sugallja, de egy nagyon közvetlen ember. Nem szereti kerülgetni a dolgokat, amit gondol, azt ki is mondja, ezért néha brutálisnak tűnik, de az elmúlt két és fél hónapban, hiszen még csak ennyi van a miniszterelnöki múltjában, azt kell mondani, hogy szót tudtunk érteni, és legutóbb a katolikus iskola ügyében, amikor egyeztettünk, hogy mi legyen, hogy legyen, akkor ő nagyon nyitottnak mutatkozott, hogy az OECD tagság rendezését követően törvénnyel valamilyen módon, sürgősségi kormányrendelettel vagy törvénytervezettel ezt a kérdést rendezzük, mert azon a véleményen volt, hogy egy iskola semmiféle értelemben nem jelenthet veszélyt senki számára – ezt egyébként nyilvánosan is elmondta. Egy közösség, családok, gyerekek döntése kell legyen, hogy milyen iskolába akarnak járni. Ha a törvény lehetővé teszi, akkor a kormánynak, az államnak is lehetővé kell tennie a gyakorlatba ültetését. Ez az eddigi tapasztalatunk, hogy később mi lesz, azt nem tudom. Megtanultam, hogy előre ne igyak a medve bőrére, de igyekszünk, hogy ezt az ígéretet, ezt a hozzáállást érvényesítsük.
- Nemrég lezajlott egy telefonbeszélgetés Liviu Dragnea és Orbán Viktor között a római katolikus iskola ügyében, és úgy tűnik, ez volt a fordulópont, bár a következményeit még mindig nem látjuk. Volt-e az RMDSZ-nek szerepe abban, hogy létrejött ez a beszélgetés?
- Nézze, a legfontosabb az, hogy van egy nyitottság mindkét fél részéről, hogy beszéljenek. Igen, én igyekeztem ezt a beszélgetést tető alá hozni a szerény eszközeimmel. Így került erre sor, mert úgy éreztem, hogy az nem normális, hogy ne legyen a két állam között, a két állam vezetői között párbeszéd semmiféle formában. Néha van ugyan egy-egy külügyminiszteri találkozó, de hát azok annyira felszínesek, és a diplomácia (főleg Európának ebben a sarkában) ugye nem mindig azt jelenti, amit az ember első látásra gondolna. Én javasoltam Liviu Dragneának, hogy beszéljen Orbán Viktorral, mert Dragnea nekem azt mondta, hogy az iskola kérdését meg akarja oldani, és, akárcsak Tudose miniszterelnök, akivel egyeztettek, úgy gondolja, hogy erre a következő tanévig megoldást kell keresni. Akkor azt mondtam, vegye fel a kapcsolatot a magyar miniszterelnökkel, mondja el neki ezt, és kérje az OECD-hez a támogatást. Sokszor mondtuk, hogy a román-magyar kapcsolatokban az RMDSZ képes közvetíteni és szerepet játszani, ugyanakkor mindenkinek az az érdeke, hogy ez a viszony a következő időszakban ne romoljon. Ha lehet, akkor javuljon. Ebben az időszakban láthatta mindenki, hogy nem a legjobb, hisz kölcsönös nyilatkozatokból mindenki többet tudna az asztalra tenni, mint amennyit az asztal egyébként elbírna. Ezen javítani kell, hisz egy nehéz időszak következik.
Romániának az volt az érdeke, hogy bekerüljön ebbe a szelekt klubba, amit OECD-nek hívnak. Ettől nem változik meg az élet radikálisan egyik napról a másikra, de ebben a fejlett országok kapnak helyet. Magyarországnak sem érdeke, hogy a magyar gazdasági kapcsolatok is elmérgesedjenek, és én azt gondolom, hogy ezért nagyon fontos volt, hogy egy közös nevezőt találjon a két ország vezető politikusa, akik meghatározzák nagy mértékben a dolgok menetét.
Nem egy, hanem két beszélgetés volt. Ebben állapodtak meg a múlt héten, hogy az OECD tagságot Magyarország támogatni fogja, Románia pedig megoldja ezt a problémát. Liviu Dragneaval azóta már beszélgettem, és készítünk egy törvénytervezetet, remélem, hogy ez tíz-tizenöt napon belül elkészül, amely az iskola létrehozására vonatkozik, azt leegyeztetjük a kormány jogászaival és szakembereivel. Ezt vagy sürgősségi eljárással végigvisszük decemberben a parlamenten, vagy sürgősségi kormányrendeletet kérünk, ugyanis február végéig kell az iskolahálózatokat elkészíteni, javaslatként megfogalmazni, és abban már benne kell lennie az iskolának, mint jogi személyiségnek, intézményként. Másképp ismét elcsúszhatunk az időhiány miatt, a határidőkitolás sosem szerencsés. Elég hamar ki kell tehát derüljön, hogy Liviu Dragnea komolyan gondolta-e az ígéretét, amit tett Orbán Viktornak, és akarom remélni, hogy igen. Mert ha nem, akkor a baj tetőződni fog.
- Nem fogja befolyásolni ennek a törvénytervezetnek a sorsát az, hogy jelenleg nehéz megmondani, hogy létezik-e vagy nem a római katolikus iskola Marosvásárhelyen. Ugye egyesek azt mondják, hogy megszűnt jogilag az intézmény, mások pedig, hogy fel van függesztve a tevékenysége, de maga az intézmény létezik egyébként.
- Ezek olyan jogi viták, amelyekkel én a jelen pillanatban nem kívánok sokat foglalkozni, mert nem tudjuk megoldani. Ahány jogász, annyi vélemény van. Én azt mondom, hogy ma ez az iskola nem létezik. Lehet, hogy valahol a levegőben, valahol a kozmoszban létezik, és fel van függesztve, de ilyen jogi intézmény, hogy római katolikus iskola a marosvásárhelyi, Maros megyei iskolahálózatban nincs. Tehát létre kell hozni. Ez nem jelenti azt, hogy az elindított perek, eljárások nem folytatódnak. Ha az új iskolát létrehozták és működik, akkor ezeknek a pereknek a kimenetele teljesen mellékes. Vissza lehet lépni belőle, abba lehet hagyni, születhetnek döntések, mert nem mindenik az iskola létére vonatkozik, tehát én ezt a kettőt nem kötném össze. Ha összekötjük, és megvárjuk ennek a három, négy, öt pernek a kimenetelét, és majd ahhoz igazítjuk a terveinket és céljainkat, akkor lehet, hogy 2019-ben és 2020-ban is arról fogunk vitatkozni, hogy létezik-e az iskola. Ezzel nem kell foglalkozni, ezt zárójelbe kell tenni. Nem zavarja azt, hogy egy új törvényt elfogadjunk, és a következő tanévtől el kell indítani egy új jogi intézményt. Ez nem ugyanaz kell legyen, ami most perben van, és nem tudjuk róla, hogy létezik vagy nem létezik. A néven kell változtatni, hogy ez ne okozzon később semmiféle problémát. Lehet azt mondani, hogy II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Iskola. Pont.
- Térjünk át 2018-ra. Még van néhány hónap addig, de már van egy csomó olyan dolog, ami beindult 2018 kapcsán. Akár azt is mondhatnánk, hogy Románia számára reálpolitikai szempontból nem lesz egy nagyon fontos év, hiszen nem lesznek választások, de itt van a centenárium. Ugyanakkor Magyarországon választások lesznek 2018-ban és van egy harmadik olyan ügy is, amelynek 2018-ban lesz a kifutása: a Minority SafePack aláírásgyűjtés, amely egy európai polgári kezdeményezés, és azt célozza, hogy az Európai Uniónak is legyenek hatáskörei kisebbségi ügyekben. Ez a három téma egy csomagban az RMDSZ idei év végi kommunikációjának a nagy részét képezi. A regisztráció kapcsán az RMDSZ is kampányol, biztatja a magyarországi választásokon való részvételre a magyarokat, sőt, egyes politikusok már azt is megfogalmazták, többek közt ön is, hogy melyik az a magyarországi politikai szervezet, amelyet támogatnak. Ez számomra azért furcsa, mert ugye egyelőre még a regisztrációról beszélünk, és a kampányig van némi idő.
- Nagy meglepetésekre, gondolom, senki nem számít. Ha jogod van szavazni, részt venni a választásokon, mindegy, hogy az milyen állampolgársághoz kötődik, én nem mondtam mást soha, mint hogy ezzel a joggal élni kell. A román állampolgársághoz köthető szavazati joggal is, a magyar állampolgársághoz köthető szavazati joggal is, ha valakinek van más állampolgársága, amerikai, francia, azzal is. Ettől nem kell elmenekülni, ez nem bűn, nem vétek, nem hiba: ha ezt a jogot megkapta valaki, akkor ezzel éljen. Sőt, én azt mondom, hogy ha megkapta, akkor mindig éljen vele, ne legyen soha kivétel az alól, hogy elmegy szavazni. Hogy a magyarországi választásokon regisztrálni kell, ez a magyarországi törvény. Lehet, hogy ennél egyszerűbb megoldást is lehet találni, vagy lehetett volna találni, de ebben a pillanatban szükséges a regisztráció. Ez az erdélyi magyar emberek szempontjából picit macerás, mert nem szoktak ehhez hozzá: itt ugye nincs olyan, hogy előbb regisztrálsz és akkor szavazhatsz. Ezért segítünk, ezért mondjuk azt, hogy a regisztrációt mindenki tegye meg, mert másképpen hiába akarna szavazni, nem tud. Attól még ha közben meggondolja magát, nem kötelező szavaznia, ha regisztrált, de ahhoz, hogy szavazzon, kell regisztrálnia. Igen, ezért segítünk, ezért tájékoztatást nyújtunk. A kérdés másik oldala, hogy kire érdemes szavazni, kire kell szavazni. Ha azt nézem – és most csak azt tudom nézni –, hogy nemzetpolitikai szempontból a szóba jöhető alternatívák közül ki mit tett le az asztalra az elmúlt négy évben, az elmúlt nyolc évben, akkor számomra nincsen alternatíva. Ha azt nézzük, hogy ki hogyan viszonyult a határon túli magyar ügyekhez az elmúlt években, akkor megint azt mondom, hogy a dolog egyértelmű. És vehetjük sorra az összes szereplőt, aki indulni szándékszik a választásokon, bár nem áll szándékomban végigvenni őket, mint ahogy közvélemény-kutatásokról sem akarok beszélni – bár mondjuk az erdélyi magyar emberek nagy többségének a hangulatát, véleményét ismerem, hisz mérjük, és ott megint csak egyértelműek a dolgok.
Ha csak a nemzetpolitikai víziót, stratégiát nézzük, akkor az én opcióm egyértelmű. Én ezt világossá tettem, én ettől nem félek, nem bújok el. Van sok érvem emellett egyébként. A másik pedig az, hogy segítséget kaptunk. Igen, annak idején 2014-ben, 2016-ban Orbán Viktor eljött Szatmárnémetibe, velem együtt sajtótájékoztatót tartott, és arra biztatta az embereket, hogy menjenek el szavazni, és szavazzanak a Szövetség embereire. Morálisan azt nagyon nehéz fölépíteni, hogy ha segített neked valaki, és most segítséget kér tőled, akkor azt mondod, hogy „hát tudod, ez most kicsit bonyolultabb itt nálunk”, és megpróbálsz elbújni ez elől. Morálisan sem lehet másképpen közelíteni ehhez.
Harmadik szempontként azt gondolom, hogy az erdélyi magyar emberek mindegyike, aki választani, szavazni fog, egészen pontosan tudja, hogy milyen opciója van, függetlenül attól, hogy én mit gondolok. Én egy percig sem hiszem azt, hogy ráerőltetné az RMDSZ vagy én magam az opciómat bárkire, aki szavazni akar. Én nem hiszem, hogy ott ülne János bácsi, és azon tűnődne, hogy kire szavazzon, ott van előtte a szavazócédula, majd beüti az internetbe, hogy mit mondott Kelemen Hunor, ja, igen, akkor odaszavazok. Én azt gondolom, hogy az erdélyi magyar emberek mindegyike, aki a szavazáson részt vesz, már most tudja, hogy kire fog szavazni: Fidesz-KDNP-re, MSZP-re, DK-ra, Jobbikra, Momentumra, LMP-re. Ilyen értelemben nem hiszem, hogy bárkit befolyásolnánk, de az a tisztességes, hogy az én véleményemet, főleg, ha meg tudom érvelni, a közvélemény előtt elmondjam, ha megkérdeznek, ha erre valaki kíváncsi.
Ez ilyen egyszerű, nem kell túlfilozofálni, hogy az egyenlő távolság meg közelség, meg hogy mi volt ezelőtt nyolc évvel, és mi tizenkét évvel. Ezelőtt nyolc évvel nem volt állampolgárság. A lényeg az, hogy ezt kontextusban kell nézni, 2017-2018 kontextusában. Ennyi.
- De fontos szempont, hogy bárki lesz kormányon a következő négy, nyolc, húsz évben Magyarországon, ugyanúgy tudjon viszonyulni a határon túli magyarokhoz.
- Jó lenne. Ha valaki azért sértődik meg, mert nekem van egy politikai véleményem, azzal nem tudok mit kezdeni. Én a politikai véleményekre nem szoktam megsértődni, egyetértek vagy nem értek egyet, főleg politikusként. Szerintem ez butaság. Persze, mi abban vagyunk érdekeltek, hogy egy erős Magyarország legyen a régióban, érdekérvényesítésében hatékony legyen a régióban és nemcsak, hogy a nemzetpolitikai víziója ne szorítkozzon néhány kulturális rendezvény támogatására, mert nem ebből áll a nemzetpolitika a 21. században, és még sorolhatnám hosszan az érveket, de ezt nem mi döntjük el. És ha valaki azt gondolja Magyarországon, hogy az erdélyi magyarokat kell hibáztatni azért, mert ilyen vagy olyan eredmény lesz Magyarországon, az énszerintem egészen rossz pályán van. Nehogy már az a néhány százezer szavazat döntse el, hogy Magyarországon mi fog történni. Egy-két mandátumot tud ez befolyásolni, nem többet. Ma pedig nem úgy néz ki, hogy egy-két mandátumon múlna a magyarországi választások kimenetele, de ezzel megint nem akarok foglalkozni, a politikai elemzők ezt megteszik. De ha van egy véleményünk, akkor azt nyugodtan, érvekkel alátámasztva elmondhatjuk, és ezért senkinek nem kell megsértődnie.
- Jelenleg is zajlik a Minority SafePack aláírásgyűjtése, amelynek az egyik motorja európai szinten az RMDSZ, amely 250 ezer aláírás gyűjtését vállalta. Mennyire tud rámozdulni a szervezet most erre?
- Van nekünk egy tapasztalatunk arról, hogy ez hogy működik. Persze, amikor itteni választásokról van szó, akkor ez egy sokkal szorosabb, rövidebb határidő alatt kell megtörténjen, mert nem lehet elkezdeni egy évvel előtte. Ez a hosszú idő az embereket el is lazítja egy kicsit, hogy van még idő, van még idő. De nekünk megvan ebben a jó értelemben vett tapasztalatunk, tudjuk, hogy hogyan kell aláírást gyűjteni, ott vannak az önkénteseink, ott vannak a különböző helyi, megyei, területi szervezetekben az embereink, le tudjuk osztani, mivel tudjuk, hogy melyik település, melyik terület, melyik megye mennyi aláírást tud összegyűjteni. Mert nem lehet annál többet kérni, mint amennyi megvalósítható. Ennek az anyagi vonzata minimális, nem kerül sokba. Vannak olyan kisebb költségek, amelyeket kell állni, de az erőforrás szempontjából ez a legkevesebb.
Az erdélyi aláírásgyűjtés beindult, és jól megy. Ennek van egy online és van egy papíralapú aláírásgyűjtési lehetősége, és bízom abban, hogy ezt a 200-250 ezres határt tudjuk tartani. Ennél sokkal többre van szükség Európában, mi ennyit tudunk hozzátenni. Ha minden egyes tagállamban, ahol élnek őshonos kisebbségek, ha egy picit fölülteljesítenek a kvótán, akkor meglesz az egymillió aláírás.
Azt is látni kell, hogy mi többet vállaltunk, mint amennyi arányosan ránk jutna, de rögtön hozzá is teszem, hogy ha sikerül nekünk eredményt elérni a Minority SafePackkel az Európai Unióban, ha sikerül ezt a kérdést bevinni a döntéshozatalba, az elsősorban a mi érdekünk. A dél-tiroliak, ahhoz képest, ami nekik ma van, sokat nem kapnak. Kapnak, de kevesebbet. Vagy a finnországi svédek, vagy a dánok Németországban. Elsősorban a közép-kelet-európai államokban, a volt kommunista államokban élő őshonos kisebbségek számára jelentene ez egy jelentős változást. Ilyen szempontból a túlvállalásunk érthető, de azon vagyunk, és arra biztatunk mindenkit a tagállamokban, hogy próbáljanak a kvóta fölött gyűjteni.
Talán a szolidaritási rész a legfontosabb, hogy azok is szolidárisak velünk, akik ettől a kezdeményezéstől radikális változást, jobbulást nem várnak. És azok is szolidárisak velünk, akik még nincsenek az EU-ban, de az unió fele tart az államuk. Ezt a fajta kisebbségi szolidaritást kell szerintem hangsúlyozni és értékelni, mert erre nem volt példa az elmúlt 40-50 évben, hogy egy európai szintű, ilyen típusú, őshonos kisebbségek közötti szolidaritás kialakuljon.
- Közép-Kelet-Európa kapcsán: érződik, hogy itt van nagyobb súlya a kezdeményezésnek, Románia és Szlovákia a fő ellenzői a Minority SafePacknek, miközben Magyarország a fő támogatója. Augusztusban derült ki, hogy Románia újabb pert indított az EU luxemburgi bíróságán, gyakorlatilag ismét megpróbálja megállítani a Minority SafePacket. Nagyon furcsa volt ennek kapcsán, hogy melyik szerv, intézmény, vagy a kormányból konkrétan ki kezdeményezte ezt a pert. Derültek ki azóta konkrétumok?
- Azt tudjuk, hogy a külügyminisztériumból jött a kezdeményezés, és azt is, hogy a korábbi miniszter asszony, Ana Bircea kabinetjéből. Ezt nyilván az iktatószám alapján tudjuk. Azt is tudjuk, hogy bekerült több alkalommal a kormány elé a memorandum, amiben arra kéri a felhatalmazást a külügy, hogy Romániát berántsa ebbe a perbe. Hogy jóváhagyta-e Grindeanu? Ő azt mondja, hogy nem, mások azt mondják, hogy igen – ezt nem tudjuk, met nem férünk hozzá ezekhez a dokumentumokhoz. A lényeg az, hogy eljutott a luxemburgi bíróságra a Románia által benyújtott kereset, tehát valaki ezt letette, jóváhagyta. Ki fog majd derülni az is, hogy aláírta-e Grindeanu. Én azt gondolom, hogy aláírta, annak ellenére, hogy ő ezt tagadja. Vagy nem figyelt oda, vagy ködösít.
De nem is ez a kérdés tulajdonképpen, mert ezen már túl vagyunk, hanem az a kettős beszéd, amit Románia folyamatosan folytat a kisebbségi ügyben is. Itthon és a nagyvilágban különösen azt mondja, hogy mi a mennyországban élünk, velünk olyan jól bánnak, hogy ilyen már nincs is, hogy nálunk modellértékű a kisebbségvédelem. Közben meg egy ilyen kérdést elmeszel és megtámad, és beszáll a perbe, tehát ugyanazt az attitűdöt, politikát folytatja a külügyminisztérium, mint Ceausescu, hogy vannak kérdések, amelyek belpolitikai kérdések, azokba ne szóljon bele senki. Hogy hogyan bánunk a kisebbségekkel, az egy ilyen kérdés. Én meg azt mondom, hogy nem. Hogy hogyan bánik a többség a kisebbséggel, egy nemzet a vele együtt élő nemzeti kisebbségekkel, az mindig európai ügy. Amikor nem volt európai ügy, amikor nem figyeltek erre oda, abból mindig konfliktusok, feszültségek adódtak, és ezért én azt gondolom, hogy az európai stabilitás, béke, jólét, fejlődés szempontjából fontos, hogy az európai tagállamokban a többség-kisebbség viszony rendezve legyen, és hogyha lehet, akkor egységesen legyen rendezve, mondjuk úgy, mint Dél-Tirolban, vagy úgy, mint a finn-svéd viszony. Ezek a jó megoldások. Ha ettől Románia elzárkózik, akkor azt jelenti, hogy még mindig nem értette meg, vagy nem akarja megérteni, hogy a világ változott, hogy a világ milyen irányba megy. Ez a román érdeket sehol nem sértené, hogyha nekik nincs egy olyan rejtett szándékuk, hogy a kisebbségeket továbbra is asszimilálják, fölszámolják, akkor meg miért nem engedik, miért nem hagyják? A szuverenitás rengeteg olyan eleméről, ami ennél sokkal fontosabb, lemondtak Brüsszel javára, és helyesen tettek, amikor lemondtak, hiszen az EU-ba való belépés ezt jelentette. Aki az eurozónába bejutott, az a nemzeti valutájáról is lemondott: ez sokkal jelentősebb kérdés, mint az, hogy a kisebbségek ügyét egy vagy több direktívával európai uniós szinten rendezik-e vagy sem. Ilyen értelemben mondom én, hogy a Ceausescu által megcsontosított állásponttól nem tudott szabadulni a külügyminisztérium. Ezt a pert is meg fogjuk nyerni.
- Beszéltünk már arról, hogy Európában és Magyarországon miről fog szólni 2018, Romániában viszont egyértelműen a centenáriumról. Azt, hogy mire számíthatunk, valószínűleg jól előrejelzi, hogy az ön kijelentése, miszerint az erdélyi magyarok nem tudnak ünnepelni december elsején, óriási vihart kavart a román médiában, amely pofozógépként viselkedett.
Ezt nem először mondjuk, és nem is utoljára, többek közt a kongresszuson is elhangzott. Az, hogy most augusztusban felkapták, és több héten keresztül ezzel próbáltak engem a médián keresztül legyilkolni, csak az érdekessége a történetnek. Ez nem jelenti azt, hogy nem tiszteljük mások ünnepét, és nem fogadjuk el, de a közös ünneplésre sok okot nem találnánk. Ha valami változik, szólok, de egyelőre nem változott semmi. Ha én lennék a román állam, vagy ha én dönthetnék a román állam helyett, akkor azt mondanám, hogy egy erős állam, egy magabiztos nemzet száz évvel a gyulafehérvári ígéretek után itt az ideje, hogy betartsa a kisebbségek irányába tett ígéreteit. Főleg, hogy két-három kisebbséget nagyon durván asszimilált vagy eladott, a németeket, zsidókat, svábokat. Azt mondanám, hogy hát nincsen semmi félnivalóm, rejtegetni valóm, nincsenek hátsó szándékaim. A történelmi megbékélést száz év után elindítom, és azt mondom igen, azt ígértük, hogy anyanyelven rendezhetitek ügyeiteket, ügyintézésben, oktatásban, kultúrában, igazságszolgáltatásban. Tessék, itt vannak ezek a törvénytervezetek, itt van egy törvénycsomag, fogadjuk el, lépjünk előre, nézzünk tovább, hogy 2018 után mi van, 2019-ben, 2020-ban, mert együtt fogunk élni. Tetszik vagy nem tetszik, ez a közös országunk, a közös hazánk.
Én úgy látom, hogy a román politika ettől még nagyon messze van, továbbra is kimondatlan félelmek mozgatják. Ezért az augusztusi interjúmban és az azt követő vitában, ami Andrei Plesuval volt, mondtam még valamit, ami felett elsiklott a román társadalom, a román politikai elit. Hogy üljünk le, beszéljük meg a problémáinkat. Mondjuk ki, hogy mi, magyarok – nem akarok én a többi kisebbség nevében beszélni, nem tehetem meg – hogy miért gondoljuk azt, amit gondolunk, mitől félünk. Mondja el a román többség, hogy velünk kapcsolatosan milyen – vélt vagy valós – félelmei vannak. Ha a félelmeket fel tudjuk számolni, le tudjuk bontani, akkor a bizalmat könnyebben föl lehet építeni. Nézzük meg, hogy amit mi kérünk, az a román érdeket hol sérti, miben veszélyezteti. Kevesebb lesz a román irodalom? Kevesebb lesz a román kultúra? Sérül a román nemzeti identitás? Én ezt nem hiszem. De ezekről ma nem akar senki beszélni.
Ha volt valamilyen szándékom még ezzel az interjúval, akkor épp ez volt, hogy egy ilyen párbeszédet kiprovokáljon. Egy-két újságíró erre nagyon halványan ráharapott, hogy van egy ilyen javaslat is, kezdjünk ezzel valamit, nézzük meg, hogy komolyan gondolta-e egyrészt, másrészt pedig gondolkodjunk el, hogy készen állunk-e egy ilyen párbeszédre mi, román közvéleményformálók, román elit, román értelmiségiek, román politikusok, mindegy, mert ezt a párbeszédet több szinten kellene folytatni. De úgy látom, hogy ez ma kevésbé fontos. Ahogy közeledünk 2018-hoz, sajnos, úgy látom, a racionalitásból egyre kevesebb van, az észérvekkel egyre kevesebbet lehet kezdeni. Ennek ellenére 2018-at nem tudjuk megúszni, nem lehet egy olyan sürgősségi kormányrendeletet hozni, hogy Romániában 2017 után 2019 következzen. Transindex.ro

„Meg kell húzni a vészharangot”
Vajdaszentivány
Dénes Csaba lelkipásztor 14 éve szolgálja a vajdaszentiványi református közösséget. Jelenleg 744 tagból áll a gyülekezet. Kérdésünkre elmondta, azt tapasztalja, hogy az utóbbi időben „megcsappant az érdeklődés az egyház iránt”. Amikor ide került, sokkal többen, lelkesebben látogatták a templomot, mint most, amikor a nyugati világ életritmusa a mi létünket is befolyásolja.
Egyre kevesebben jönnek istentiszteletre, igaz, ünnepeken nincs ok panaszra, mondja, s jó, hogy van egy 30 tagú ifjúsági csoport, amellyel a bibliaórákon kívül különböző tevékenységeket, havonta zenés istentiszteleteket szerveznek, meghívott lelkipásztorok is érkeznek. Dénes Csaba büszkén újságolja, hogy 14 éves tevékenysége alatt négy vajdaszentiványi fiatal végezte el a teológiát, az ötödik az idén kezdte tanulmányait. A nőszövetség aktív, főleg télen, amikor – januártól áprilisig – tematikus találkozókat szerveznek, ugyanakkor a nők segítenek a karácsonyi csomagok elkészítésében, más karitatív akciókban és a presbitériummal együtt részt vesznek a különböző egyházmegyei találkozókon is.
A 2005-ben visszakapott óvoda nemcsak oktatási intézményként működik, hanem közösségi ház is, ugyanis jó ideje nincs kultúrotthon a faluban, így a világi rendezvényeknek is helyet adnak. Volt falutörténeti, egészségügyi előadás is az ún. vajdaszentiványi estéken, s ezt a rendezvénysorozatot folytatják majd.
Egy svéd alapítványnak és a magyar miniszterelnökség határon túliak hivatala rendszeres támogatásának köszönhetően sikerült az épületet felújítani, beépítették a tetőteret, ahol 22 férőhelyes vendégszobákat alakítottak ki. Az óvoda a vajdaszentiványi tánctábor helyszíne.
A lelkész kifejtette, nem szeretné megkondítani a vészharangot, de a döntéshozóknak oda kell figyelniük arra, hogy közösségünk egyre apad, és a széthúzás, főleg azokban helységekben, ahol vegyes a lakosság, nem vezet jóra. Ilyen esetekben az egyház kell legyen a megtartó erő, ahol pártállástól függetlenül az emberek közösségre találnak. (Sz.m.: Azt is megtudtuk, hogy a kis létszámú katolikusoknak az egyházközség beleegyezésével a református templomban miséznek.) Ezt igyekszik szolgálatával fenntartani a vajdaszentiványi lelkipásztor is. Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutató az arad-belvárosi református templomban
Az elfelejtett hadsereg
Vasárnap délelőtt az arad-belvárosi református templomban tartott ünnepi istentiszteleten az Aradi Magyar Napok keretében gazdag (színvonalas, szavalatokból, ének- és hegedűszólóból álló) kulturális műsort is bemutattak, az istentisztelet végén az Arad Megyei RMDSZ és a Kölcsey Egyesület majdnem teljes vezérkara (Faragó Péter megyei elnökkel, Bognár Levente aradi alpolgármesterrel, a Kölcsey vezetőivel az élen) megkoszorúzták a templom belső bejáratánál elhelyezett két emléktáblát és a templom előtti Fábián Gábor-mellszobrot.
A kulturális műsor keretében került sor Balta János, a Nyugati Jelen munkatársának Az elfelejtett „hadsereg” c., nemrég a Pro Identitas Egyesület és Faragó Péter parlamenti képviselő irodájának a támogatásával megjelent könyvének aradi bemutatására is.
A kötetet Jámbor Gyula a Nyugati Jelen munkatársa méltatta.
„A könyveknek megvan a maguk sorsa; vannak olyanok, amelyek eggyel gyarapítják ugyan a már megjelent sokmilliónyi kötet számát, de se nem osztanak, se nem szoroznak, s legfőképpen szerzőjüknek szereznek örömet. Ám vannak valóban fontosak is, amelyekkel gyarapodik az olvasó, amelyek elgondolkodtatják, segítenek neki új szemszögből láttatni az életet, tágítják látókörét, addig nem ismert összefüggéseket, tényeket tárnak fel előtte, állásfoglalásra késztetik – röviden: hatnak rá.
Balta János könyve, bátran állítom – folytatta a méltató –, ez utóbbi kategóriába tartozik. Olyasmiről ír, amiről eddig nem írtak, arról, amiről az emberek többségének nincs tudomásuk, vagy ha igen, az pontatlan és felületes. Kivételt képeznek természetesen azok a tíz- és tízezrek – talán százezrekről van szó, de hát erről sehol sincs statisztikai adat – akik, családjukkal együtt közvetlenül, illetve közvetve átélték és megszenvedték az elfelejtett ’hadseregben’leírt történelmet.”
„Nem szépirodalmat, hanem dokumentumot tartunk a kezünkben. A könyv a hazai, romániai történelem egy időszakát megragadó ún. oral history, azaz az emberek elbeszélései, vallomásai nyomán kibontakozó történelem. E műfajnak erőssége, hogy ’élő’, a szereplők személyes benyomásait, véleményét rögzíti, gyengéje lehet az esetleges szubjektivitás. Csakhogy itt 48 ember szólal meg, és nehezen elképzelhető, hogy valamennyiük annyira szubjektív, hogy ne a valóság bontakozzon ki az olvasó előtt.”
A továbbiakban a méltató a könyv – szerző által írt – előszavából vett rövid idézettel szemléltette a témát: Balta János sorstársainak, a békeidőben erőszakkal besorozott munkaszolgálatosnak vagy munkás sorkatonának kívánt emléket állítani, akik közül sokan lelki vagy szervi betegségekkel, illetve rokkantan, netán (földi maradványaik helyett kövekkel terhelt) lepecsételt koporsóban tértek haza, valójában a Nép Házának vagy a Cernavodai Atomerőmű vastag betonfalában alusszák örök álmukat.
A valóság gyakran túlszárnyalja a képzeletet, összegzett a méltató.
A szerző felszólalásában kitért a könyv megírásának előzményeire, körülményeire, indíttatására – maga is munkaszolgálatos volt 1989-ben –, és hitelesnek tekinthető vallomások nyomán állította össze könyvét, amely egy elfelejtett, a „szocialista építőmunkában” meggyötört „hadseregnek”, egyéni és családi szenvedésének állít emléket, igazságot, elismerést követelve számukra. Nyugati Jelen (Arad)

BBTE tanévnyitó:„Jó csapat, jó helyen vág neki az útnak”
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) 146. tanévnyitóján Soós Anna, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes, Rés Konrád Gergely diák-alprefektus és Szíjjártó Péter magyar külügyminiszter szólalt fel, majd Hatházi András egyetemi oktató tartott előadást Színház az egész világ címmel. Közreműködött a Molnár Botond karnagy által vezetett, egyetemi hallgatókból álló Visszhang kórus.
– A Babeş–Bolyai Tudományegyetem gyökerei a múltba vezetnek. 1872-es létesítésekor az akkori Magyarország második egyeteme volt. Azért, hogy most itt lehetünk, mind a hallgatók, mind az oktatók megdolgoztak. Hallgatóinkat számos tehetséggondozó rendezvénnyel várjuk, kezdve a szakkollégiumok által nyújtott lehetőségektől, a tudományos diákkonferenciákon való részvételig. Célunk az, hogy diákjaink jó eséllyel induljanak a munkaerőpiacon. Jó csapat, jó helyen vág neki az útnak – közölte Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese az egyetem főépületében megrendezett ünnepségen.
Rés Konrád Gergely diák-alprefektus elmondta: minden év előrelépést jelent a fiatalok számára, akik a BBTE-n diákközpontú gondolkodással, a diák és a tanár közti partneri kapcsolattal találja szembe magát, számtalan közösségi tevékenység, sportesemény közül válogathat.
– Húsz évvel ezelőtt kezdtem első egyetemi évemet, és az akkori gondolataimra most is emlékszem. Ez az első alkalom, hogy az anyaország határain túli egyetemen köszönthetem a magyar hallgatókat. Büszkeség számunkra, hogy több mint 2100 magyar elsőéves fiatal kezdi tanulmányait Románia legnagyobb és legjobb egyetemén magyarul. Büszkék vagyunk önökre. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az egyetem sikeréhez magyar oktatók, tudományos kutatók és diákok is hozzájárultak. Soha ilyen gyorsan nem változott a világ, mint jelenleg, ez pedig külön felelősséget ró ránk. A gyors változások versenyre késztették a nemzeteket. Az a nemzet lesz sikeres, amely rendelkezik erőforrásokkal. Erőforrásaink a tehetség, a szorgalom, a fiatalok, nemzeti közösségünk. A magyar kormány azt szeretné, ha önökhöz hasonlóan a többi magyar nemzetrész is hozzáférhessen az anyanyelvi oktatáshoz az egyetemen – összegzett Szíjjártó Péter magyar külügyminiszter. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

„Aki velünk …”
Szijjártó Péter rövid idő alatt immár harmadszorra találkozott román kollégájával tegnap Kolozsváron. Ez a diplomácia nyelvén – az én értelmezésem szerint legalábbis –, nem feltétlenül azt jelenti, hogy a baráti kapcsolatokat egyetlen hétre sem lehet ápolatlanul hagyni, hanem hogy Melescanu lassú felfogású, és még mindig nem érti … Azt jelenti, hogy a román külügyminiszternek még egyszer el kellett magyarázni: „jól fog járni, sőt már most is jól jár a Kárpát-medencében az a nép, amelyik együttműködik a magyarokkal”, amint azt maga Orbán Viktor magyar kormányfő is nyomatékosította hétfői nagyváradi beszédében.
„A szlovénok, szlovákok, szerbek és magyarok egymást erősítve fejlődnek, és remélem, hogy egyszer Románia is erre az útra lép majd”, fogalmazott Orbán, és vélhetően ezt az üzenetet tolmácsolta Szijjártó Péter is Melescanunak. Arról persze nincsenek pontos visszajelzések, hogy mekkora sikerrel. Hogy Bukarest érti végre, vagy sem, nem tudni, egyelőre ugyanis nem adja határozott jelét annak, hogy szívvel-lélekkel elkötelezné magát szlovénok, szlovákok, szerbek, lengyelek, csehek és magyarok, ezen belül is a Brüsszel szemében rebellis V4-ek mellett, amelyek motorja kétségtelenül Magyarország. Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

„Felnégyelték” a Sepsi OSK-t – bepanaszolták a magyarellenes FCSB-szurkolókat
Az FCSB kilenc perc alatt megpecsételte a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsát az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság vasárnapi brassói találkozóján. A 4-0-ra győző bukarestiek szurkolóinak magyarellenes megnyilvánulásai miatt panaszt emeltek.
Az óriás-kürtőskalácsot a közegészségügyi szabályok miatt nem oszthatta szét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a vendégszurkolók között, ugyanakkor az FCSB nem fukarkodott a gólokkal vasárnap este, amikor 4-0-ra legyőzte a háromszékieket az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. Az alapszakasz első felét lezáró forduló brassói találkozóján kilencperces rémálmot éltek meg a házigazdák, hiszen előbb Florin Tănase (26. perc), majd Gnohere (31. perc) értékesíthetett büntetőt, hogy aztán Sebastian Ghinga (34. perc) öngóllal súlyosbítsa a helyzetet. A szünet után kitartóan küzdő Sepsi OSK helyzetei nem jártak sikerrel, a végeredményt pedig Daniel Benzar (74. perc) állította be, így a négy forduló óta veretlen bukaresti „piros-kékek” 28 ponttal maradtak az összetett második helyén. Az élen továbbra is a Kolozsvári CFR áll, amely a sereghajtó Bukaresti Juventus elleni, hazai 2-0-ás vasárnapi győzelmével megőrizte négypontos előnyét fővárosi üldözőjével szemben.
A tíz ponttal tizenkettedik helyen maradt Sepsi OSK veteránja, Hadnagy Attila szerint meglátszott, hogy az FCSB az egyetlen romániai csapat, amelyik még versenyben van az európai kupaporondon, két erős csapatot is összeállíthatna azokból a játékosokból, akik a bukarestiek rendelkezésére állnak.
„Nem hinném, hogy az edzővel lenne gond. Nekünk a hozzáállásunkon kell változtatnunk, mert gyermeteg hibákat követünk el, felelőtlenül játszunk” – vélekedett. Szakvezetőjük, Valentin Suciu szerint is ajándékba adták a Steauának az első három gólt, és sajnálatát fejezte ki azért, amiért nem tudtak felemelkedni drukkereik szintjére. A Székely Légió ugyanis újfent végig énekelve biztatta kedvenceit az FCSB ultrái által ellenséges hangulatot teremtő közegben, az országból „kizavaró" üzeneteikre sértegetés helyett Ria! Ria! Hungária! és Szentgörgy!, Szentgyörgy! rigmusokkal „válaszoltak" a találkozón.
A vendégszurkolók magyarellenes megnyilvánulásaira a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat is a saját maga „fegyvereivel” reagált, hiszen sajtóirodájuk hétfőn közölte: újfent levélben fordultak a Román Labdarúgó-szövetséghez (FRF), hogy lépjen fel a futballmérkőzéseken előforduló xenofób magatartások ellen. Ezen felül – a korábbi esetekhez hasonlóan – panaszt emeltek az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, mert mint rámutatnak: az FCSB drukkerei fütyülni kezdtek, amikor a brassói Ifjúsági Stadion hangosbemondóján magyarul mondták be a csapatokat, majd a mérkőzés során kiterítettek egy bannert, amelyen ez állt: „A ti otthonotok nem Romániában van. Menjetek innen!”
„Sajnálatos módon egyre gyakoribbak a sportrivalizálás határait túllépő, magyargyűlölő megnyilvánulások a romániai futballmérkőzéseken. Mindezidáig azonban nem történt semmilyen jelentős lépés ezek megelőzése érdekében. A bírók általában szó nélkül hagyják a gyűlölködő skandálásokat, az utólagos büntetések elmaradnak, a helyzet pedig egyre súlyosbodik" – fogalmaz tegnapi közleményében a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat. A Liga 1-es bajnokság 13. fordulója különben hétfőn a Voluntari–Chiajna mérkőzéssel ér véget. Az élvonalbeli pontvadászat a válogatott világbajnoki selejtezőmérkőzései miatt október 13-ig szünetel, de az alsóbb osztályokban nem pihennek, és a héten – kedden és szerdán – még a Román Kupa negyedik körében is pályára lépnek az érintett csapatok. Bíró Blanka, Vásárhelyi-Nyemec Réka / Krónika (Kolozsvár)

Református sziget a szász tenger kellős-közepén
Templommentő misszió a szomszédban
Mindmáig szerényen azt hittem magamról, hogy a Székely Kalendárium szerkesztőjeként úgy ismerem Erdély délkeleti részét, mint a tenyeremet, elvégre az elmúlt évek folyamán igyekeztem majd minden településére eljutni, még a legeldugottabb falvakba is. Ezért szerfölött meglepődtem, amikor pár hete Ferkó Zoltán azzal hívott fel telefonon, hogy Kóborról Kézdivásárhely irányába tart, és szívesen felkeresne. Amíg megérkezett, röstelkedve ugyan, de rákerestem Kóbor nevére az interneten, s meglepődve állapítottam meg, bizony nem jártam ott. Pedig itt van a „szomszédban”, Székelyföld határától alig 25 km-re keletre, az Olt-melléki hegysorhoz tartozó Hortobágy (!) magas dombjai között, Szászföld egyetlen református (értsd: magyar) falujaként sajátos, székely kötődésektől sem mentes, titokzatos múlttal, aminek megismeréséhez hajdanán tatár ostromot is kiálló templomerődje nyújthat némi kapaszkodót. Ezt kellene megmenteni a pusztulástól.
No, de előbb kezdjük Ferkó Zoltánnal. Tíz évvel ezelőtt már szerepelt lapunkban híressé vált zarándokútja révén: a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület alelnökeként elkerékpározott előbb Vatikánba, onnan pedig – egy rövid repülős szakaszt is beiktatva – a moldvai Jászvásárig, a moldvai katolikus püspökségig, így próbálván felhívni a közvélemény és az egyházi elöljárók figyelmét az anyanyelvű oktatásban is gátolt moldvai magyarok magyar misézés iránti igényére. Egyszerűen nem értette, hogy még azokban a falvakban sem lehet magyar nyelven dicsőíteni Istent, ahol mindenki, még a pap is magyarul beszél! Másfél hónap alatt négyezer kilométert tekert le akkor, a Vatikánban petíciót nyújtott át Pietro Parolinnak, a Szentszék külügyminiszter-helyettesének, Jászvásáron Petru Gherghel püspökkel folytatott megbeszélést. Persze, azóta is megoldásra vár ez a kérdés, egyedül Pusztinában tartanak néha magyar misét.
Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mitől lesz egy budapesti születésű fiatalember Moldva szerelmese, aki csak húsz évvel ezelőtt, 21 éves korában jutott el először Erdélybe? „Magyar szakon végeztem, mindig is érdekeltek a különböző tájegységek, nyelvjárások, no meg a külhoni magyarság sorsa is, és ez az egyetemen csak tovább erősödött – meséli. – Fejembe vettem, hogy elmegyek Moldvába, ahol még a régi magyar nyelvet beszélik, és onnantól fogva ettől a kötődéstől nem tudok szabadulni.”
Ez a kötődés később erős érzelmi töltetet is kapott, hiszen ott ismerte meg azt a marosvásárhelyi lányt is, aki szintén Moldvába ment magyarul tanítani, és aki nem sokkal később a felesége lett – most már két gyerekük édesanyja. Igaz, a tanári diploma megszerzése után nem egyenes út vezetett Lábnyikba: előbb a mobil távközlésben dolgozott, aztán kiment egy évre Sydney-be. Felszolgálóként tanulta az angol nyelvet, látogatta a magyar közösség rendezvényeit.
Moldvából Kóborra
Nem sokkal Moldvából való hazatérése után jelentkezett a magyar kormány által indított Petőfi-programba. Ennek lényege, hogy a külhoni magyar területekre, leginkább a szórványba küldenek ki ösztöndíjasokat, akik a helyi magyar közösséget igyekeznek segíteni, programokat szervezni számukra. Kóborban négy évvel ezelőtt már megfordult, amikor az erdélyi szórványkollégiumokat látogatta végig – akkor is inkább a szórvány érdekelte.
„Most Kolozsváron kezdtem, Vetési László elküldött Segesvárra, onnan, a Gaudeamus Alapítványtól előbb Kőhalomba irányítottak, majd Szegedi László, a Brassói Református Egyházmegye esperese, aki most is a mentorom a programban, Kóbort jelölte ki missziós állomáshelyemül. Így kerültem el ebbe világtól elzárt kis faluba, amely Kőhalomtól háromnegyed órányi autózásra fekszik. Már akkor feltűnt, hogy rengeteg üres ház áll ott.” Közel száz évvel ezelőtt, az 1920-as népszámláláskor 944 lakosából még 826-an vallották magukat magyarnak (115 románnak, 2 zsidónak, 1 németnek) ma alig kétszázan lakják, ennek mintegy harmada magyar, a többi román és roma. „És ami nagyon érdekes – magyarázza Zoltán –, hogy egy kis református szigetet képez az evangélikus Szászföldön, a környező falvakat régen többnyire csak szászok lakták! Szászföld geometriai központjának is tekinthető, hiszen majdnem egyenlő távolságra esik Brassótól, Nagyszebentől, Segesvártól, Medgyestől.”
Vajon ebben a geometriai központban, ebben a szász tengerben lakói miként tudtak megmaradni reformátusnak? – töprengek félhangosan. „Ez nagyon jó kérdés, magam is keresem rá a választ. Úgy gondolom, a földrajzi elszigeteltség lehet a magyarázata. Mindenesetre biztosnak tűnik, hogy mindig is magyar többségű falu volt, bár a szász befolyás érződik az építészetén, a korábbi népviseleten, de úgyszintén székely hatás is tetten érhető, főként beszédükben. A vallás régen nemzetiségi alapon is meghatározónak számított. A szászok a reformáció idején evangélikusok lettek, a magyarok vagy megmaradtak katolikusnak, vagy kálvinista, unitárius vallásra tértek át. Mivel a kóboriak alapvetően magyarok voltak, már a nemzeti–etnikai korlát is megtartotta őket reformátusoknak. Ez a vallási–etnikai hovatartozás-tudat tartja össze ma is a magyar közösséget.”
Székelyek az ostromban
A faluban szász mintára építették a templomot, de hogy kik, mikor, pontosan nem tudni, mint ahogy a település eredete is homályba vész. Annyit azonban tudunk róla, hogy az igazolhatóan a legrégebbi Brassó megyei település, első írásos említése 1206-ból való. Egyes vélekedések szerint teuton lovagok alapították, szász lakosait 1432-ben egy török támadás során kiirtották, helyükbe székelyek telepedtek. A székelyek egy újabb csoportja a 16. század második felében érkezhetett ide, mert akkoriban földijeink közül sokan menekültek Kóborra, főként a jobbágy-teherviselés elől. János Zsigmond fejedelem egyik 1570-es okleveléből tudjuk, hogy Székelyderzsről, Petki Mihály uradalmáról két jobbágy, Szabó László és Szabó István Kóborra szöktek. A faluról nemrég Kósa Jolán írt monográfiáját, de Balázs János is foglalkozik vele Kő kövön című kötetében.
Maga az Istenházát körülölelő védőfal négyszög alakú, 50 méter hosszú, 32 méter széles, sarkain valamikor bástyák álltak. A falak négy méter magasak, félköríves lőrésekkel. A délnyugati tornyot 1900 környékén bontották le. Komoly erődítmény lehetett, mert 1658-ban, abban az évben, amikor az alsócsernátoni is, sikerrel állt ellen egy tatár ostromnak – bár olyat is olvasni, hogy „a tatárok 1658-ban lerombolták a falu templomát, amely feltehetően egy román kori előzményekkel bíró 15. századi gótikus templom lehetett”, néhány évtizeddel később építették újjá.
Amit biztosra vehetünk, hogy az 1802-es földrengés alkalmával leégett a templom, a bástyák és majdnem az egész falu. Az erősen megrongált bástyatornyokat elbontották, ma csak kettő áll (a harmadik helyén kántori lak épült), a harangtorony (Zwingli-bástya) és az ún. „szalonnabástya”; a falu népe egykoron itt tárolta a szalonnát. Na, és áll még maga a templom – ezt kellene most sürgősen kitakarítani, rendbe tenni, turisztikai látványossággá varázsolni. A jó példa adott, a nem mesze meghúzódó, valamikor úgyszintén székelyek lakta Szászfehéregyháza, amelynek Károly brit trónörökös segítségével felújított evangélikus templomát több ezer külföldi keresi fel évente. Kóboron is sokat segítene a faluturizmus fellendülése, de ahhoz előbb meg kell menteni ezt az építészeti gyöngyszemet.
A misszió nagy célja
„Szegedi László esperes úr segít ebben, de óriási befektetés szükségeltetik – mondja Ferkó Zoltán. – És ez lenne a nagy célja a missziónak. Tudom, hogy amíg én ott ösztöndíjas vagyok, kevés esély van rá, hogy befejeződjön, de elindítani el lehet. Jó lenne, ha Erdélyből, az egész Kárpát-medencéből minél többen eljönnének ebbe a faluba, annak utolsó óráiban, mert még el lehet kapni azt a kis magyar közösséget, ahol legfiatalabb korosztály 60 éves, de a többség már 70–80 éves. A munkaképes középkorosztály Nyugaton vagy Magyarországon dolgozik. Van ugyan három tizenéves lány, akik még tudnak magyarul, de az utánuk jövő nemzedék már más nyelven fog beszélni…”
Tényleg, milyen sors várhat arra a közösségre, ahol csak óvoda és 1–4. osztályos iskola működik, de az is csak román nyelven! De nincs is, akit magyarul oktatni, hiszen a gyerekek többsége román vagy vegyes családból jár oda. Szinte hihetetlennek tűnik a Néptanítók Lapjának 110 évvel ezelőtti híradása, miszerint „a Nagyküküllő vármegyei Általános Tanítóegyesület kőhalmi járásköre Kóboron tartotta meg őszi rendes közgyűlését.” Boldog békeidők…
„Augusztus végén érkeztem, a program kilenc hónapig tart – folytatja a feladatok sorjázását Ferkó Zoltán. – Első lépésben a templomkertet kellene rendbe tenni, nagyon benőtte a bozót. Ide főként ember kell és gép, egy kisebb csapat egy hét alatt ki tudná takarítani. A református egyház komoly pályázatot nyújtott be a magyar kormányhoz, emellett keressük az uniós alapokat is, hiszen a falu nem csak a magyar kulturális örökség része, hiszen szász mintára épült, így egész Európa számára kincs, ami, ha elvész, többé nem lehet előteremteni.”
A világon egyetlen Kóbor van
Ferkó Zoltán emellett a közösségépítésben is szerepet vállal. „A faluban idős emberek élnek, akiknek nehezére esik a saját otthonukat elhagyni, úgyhogy én járok hozzájuk sorban, illetve ezt csináltam az első hetekben. A kétheti istentisztelet mellett összejövetelt szervezek számukra, a parókián megbeszéljük a legsürgősebb tennivalókat. Sok mindenben elkel a segítség. Orvosságot hozok Olthévizről, beviszem Sepsiszentgyörgyre azokat, akik magyar állampolgárságot szeretnének… Sajnos mindegyik magyar család magára van utalva, külön-külön küszködnek, és elmondásuk szerint nem látják a jövőt, sokszor úgy érzik, a semmiért küzdenek. Mezőgazdaságból él, aki még munkaképes, a 60–70 éveseknek még vannak még juhaik, marháik, ezzel foglalkoznak. Más megélhetési lehetőség nincs a faluban.”
Kóbort (románul Cobor, németül: Kiwern) legkönnyebben az E60-as útról lehet megközelíteni: Kőhalom (Rupea) előtt, Olthévíznél (Hoghiz) kell letérni Alsókomána (Comăna de Jos) irányába, ott nyugatra fordulunk Királyhalma (Crihalma), illetve Szásztyukos (Ticuș) felé, innen pár kilométernyi földút vár ránk a faluig. Meg lehet közelíteni északról, Zsiberk (Jibert) felől is, de az csak terepjáróval járható, mint ahogy személygépkocsival Felmér (Felmer) felől érkezni sem tanácsos.
„Szállást családoknál lehet keresni, magam is tudok ebben segíteni, illetve a parókián is le tudunk fektetni pár személyt – ajánlkozik Ferkó Zoltán. – Van egy német vállalkozó, aki csinált oda egy hagyományőrző farmot, lovakat tart, nála is van szálláslehetőség, de az nagyon drága, mert nyugati turistáknak szól. A templom most, romos állapotban is szép, be lehet menni, látogatható, fel lehet menni a harangtoronyban, az orgona fele még ép. Nemrég egy holland házaspár vendégeskedett nálunk, és a hölgynek sikerült megszólaltatnia pár orgonasípot. Most a még megmenthető, visszafordítható állapotában leledzik, de ha várunk 5–10 évet, már nem lesz visszaút. A világon egyetlen Kóbor van – ha ez eltűnik, más nem lesz.”
Aki anyagilag szeretne hozzájárulni a templom felújításához, illetve a falu megmentéséhez, a kóbori református parókia bankszámlaszámára utalhat pénzt:
Parohia Reformata Cobor RO17RZBR 0000 0600 06974290
Adószám (cod fiscal): 1383 6440 Kocsis Károly / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bilinccsel várták Liviu Dragneát a legfelsőbb bíróság épülete előtt
Mintegy tucatnyi tüntető fogadta kedden a legfelsőbb bírósághoz érkező Liviu Dragneát. A Szociáldemokrata Párt elnökének újrakezdődött az a pere, amelyben hivatali visszaélésre való felbujtással vádolják.
A tüntetők a Belina-ügy miatti felháborodásuknak adtak hangot. „Igazságszolgáltatást, ne korrupciót!” – kiabálták, többen pedig bilincseket nyújtottak feléje. Többen a szemére hányták, hogy a „bőrét mentve” próbálja átalakítani a hazai igazságszolgáltatást.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) 2016. július 15-én állította bíróság elé hivatali visszaélésre való felbujtás és csalás miatt Liviu Dragneát, aki a feltételezett bűncselekmények elkövetése idején a Teleorman Megyei Tanács elnöke volt.
Ugyanabban az ügyben Dragnea volt feleségét, Bombonica Prodanát, a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatóság akkori magas beosztású hivatalnokát, valamint több más személyt is bíróság elé állított a vádhatóság.
A per már a végéhez közeledett, amikor a legfelsőbb bíróság elrendelte az újratárgyalását. Ennek oka, hogy időközben nyugdíjba ment az ügyben ítélkezni hivatott bírói testület egyik tagja.
Ez áll a vádiratban
A DNA szerint Dragnea közbenjárt annak érdekében, hogy a gyermekvédelmi igazgatóság alkalmazzon két személyt – Adriana Botorogeanut és Anisa Niculina Stoicát –, akik valójában mindketten a Szociáldemokrata Párt Teleorman megyei szervezeténél dolgoztak. Adriana Botorogeanut 2005-ben alkalmazták mint az intézmény adminisztratív osztályának szakinspektorát, Anisa Niculina Stoicát pedig 2006-ban vették fel referensi munkakörre.
A vádhatóság szerint azonban a két szóban forgó alkalmazott soha nem jelent meg a munkahelyén, és a munkaköri leírásában szereplő feladatok közül egyet sem látott el, ehelyett mindketten a Teleorman megyei PSD-nél tevékenykedtek. Agerpres; HotNews; maszol.ro

Indul az Örökségünk őrei – székelyföldi- és szórvány döntővel bővül a program
Hatodik alkalommal startol az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket mozgalom az RMDSZ kulturális főosztályának szervezésében. A minden év októberében induló program idén két döntővel is bővül, így a vetélkedők végén három győztes csapat vehet részt a brüsszeli jutalomkiránduláson Winkler Gyula európai parlamenti képviselő jóvoltából. A szervezők 15 fős 9–12. osztályos csapatok jelentkezését várják.
„A programban részt vevő fiatalok lelkesedése miatt az idén úgy gondoltuk, hogy tovább kell azt bővítenünk. Így a hagyományos kolozsvári döntő mellett, ahol a kolozsvári magyar iskolák szoktak megmérkőzni, létrehoztunk egy szórvány döntőt, ahol a szórványban levő összes magyar iskola és tagozat összeméri tudását, és egy székelyföldi döntőt is, hiszen legnagyobb örömünkre Marosvásárhelyen is be akarják indítani az Örökségünk őrei programot” – idézi az RMDSZ keddi tájékoztatója Hegedüs Csillát, a szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnökét.
Mint írják, a szervezők szívesen látnák a programban a Hargita és Kovászna megyei iskolákat is. Amennyiben a mozgalom Székelyföldön is beindul, külön döntőt szerveznek majd ott is, így a székelyföldi nyertes csapat is brüsszeli jutalomkirándulásban részesülhet. Emellett az RMDSZ kulturális főosztálya minden évben megszervezi az Örökségünk Őrei erdélyi hálózatának táborát, amelyben az iskolai döntőt megnyert csapatok vehetnek részt – emlékeztet a közlemény.
A vetélkedőn részt vevő diákok feladata, hogy az általuk választott műemléket fél éven keresztül tanulmányozzák, majd másokkal is megismertessék azokat az értékeket, történeteket, különleges eseményeket, amelyek egyedivé teszik azt.
Hegedüs Csilla úgy véli, a legfontosabb, hogy a fiatalok saját eszközeikkel fedezzék fel, és mutassák be az örökbefogadott épületek értékeit egy színházi előadás, flashmob, főzőverseny, film vagy akár egy fantáziadús Facebook-oldal keretében. Így megismerhetik és megszerethetik ezeket az épületeket, és kiváló őrzőivé válhatnak az elkövetkező ötven, akár száz évben is – áll az RMDSZ tájékoztatójában.
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a kezdetek óta a mozgalom támogatója, a nyertes csapatoknak brüsszeli jutalomkirándulást ajánl fel, amellyel arra szeretnék felhívni a diákok figyelmét, hogy az erdélyi magyar és az európai identitás kiegészíti egymást. „Büszke vagyok az Örökségünk őrei mozgalomra, izgalmas programnak tartom, örömmel veszek részt benne" – fogalmazott. Elmondta: idén kezdeményezték, hogy a mozgalom bekerüljön az európai jó gyakorlatok közé, annál is inkább, hogy 2018-ban a Kulturális Örökség Évét ünneplik Európában.
„Azt szeretnénk, hogy a többi kárpát-medencei magyar régió is vegye át ezt a sikeres műemlékvédelmi programot. Újabb évad következik, ez új lendületet, új energiákat jelent, bizonyára idén is lesznek olyan csapatok és helyszínek, amelyek most kapcsolódnak be a mozgalomba. Nemcsak sok sikert kívánok a résztvevőknek, hanem sok felejthetetlen élményt is, hiszen ez olyan program, amely a diákokat megmozgatja, barátságok szövődnek, tanulni lehet, tapasztalatokat szerezni” – összegzett Winkler Gyula.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke ugyanakkor rámutatott: megújult erővel és lelkesen vágnak bele az idei kiadás szervezésébe is, „hiszen évről-évre egyre több fiatal érdeklődését sikerül felkelteni”.
„A programot 5 évvel ezelőtt indította el az RMDSZ, és azóta a Szövetség egyik sikertörténetévé vált, az Európai Unióban is mint példaértékű projektet emlegetik. Eddig 1500 fiatal fogadott örökbe műemlékeket Erdély-szerte, így mutatták meg szűkebb-tágabb környezetüknek azt, amit itt Erdélyben az elmúlt 1000 évben teremtettünk, és azt, ahogyan vigyáztunk erre az örökségre az elmúlt 100 évben is. Ami a miénk, annak a megőrzése a mi feladatunk, és erre kiváló lehetőség az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket mozgalom” – összegzett Hegedüs Csilla. maszol.ro

Fidesz: Gyurcsányék megint megtagadnák a külhoni magyarokat
A Fidesz-frakció szerint Gyurcsány Ferencék megint megtagadnák a külhoni magyarokat, újra gyűlöletkampányt folytatnak ellenük, ahogy azt egyszer már megtették.
A kormánypárt arra reagált az MTI-nek kedden küldött közleményében, hogy a volt miniszterelnök vezette DK azt szeretné: ne szavazhassanak a magyar választásokon azok, akik soha nem éltek Magyarországon.
A Fidesz-frakció ezt úgy kommentálta: „mindig is tudtuk, hogy Gyurcsányék soha nem adnának állampolgárságot és szavazati jogot a külhoni magyaroknak”.
2004-ben magyart magyar ellen fordítottak – írták reagálásukban, emlékeztetve, hogy Gyurcsány Ferenc több baloldali képviselővel és Vona Gábor Jobbik-elnökkel együtt a kettős állampolgárságról szóló törvényt sem szavazta meg.
A külhoni magyarság a nemzet elválaszthatatlan része, „Gyurcsányék azonban előbb adnának jogokat a migránsoknak, mint a külhoni magyaroknak” – fogalmazott a nagyobbik kormánypárt parlamenti képviselőcsoportja. (MTI)

ORBÁN: KERÍTÉS HELYETT INKÁBB ROMÁNIA HATÁRAIT VÉDENÉNK
Magyarország a Romániát próbára tevő migrációs nyomás esetén szívesebben segítene megvédeni Románia keleti határait, minthogy kerítést kelljen húznia a magyar-román államhatáron. Erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt abban az interjúban, amelyet a Nagyváradon megjelenő Bihari Napló közölt számában.
Orbán Viktor úgy vélte: nőni fog a kelet felől Európára nehezedő migrációs nyomás, és ez megnöveli Románia súlyát az elkövetkező időszakban. „Románia ebből a szempontból fontos állam, és fontos küldetése lesz, hogy a keleti határainál megállítsa az Európába tóduló ellenőrizetlen migráns tömegeket. Keleti határainál előbb-utóbb hatékony határzár-rendszert kell létrehoznia. Másképp Romániát el fogják lepni a migránsok, és akkor nekünk magyaroknak kell majd a román határon kerítést húznunk.
Ezt mindenképp szeretnénk elkerülni. Szívesen segítünk inkább – ha kell – Romániának abban, hogy meg tudja védeni a keleti határait” – fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: reménykedve tekint az ortodox egyházra és a román politikai vezetésre, bízik benne, hogy ők is úgy látják, Románia jövőjéről, Románia keresztény jövőjéről van szó. Úgy vélte: Románia és Magyarország jól együttműködhet ezen az alapon a következő években.
Közép-Európa nagy évtizedei jöhetnek
A miniszterelnök elmondta: a következő évtizedeket Közép-Európa nagy évtizedeinek látja. „A lengyelek, a csehek, a magyarok és a szlovákok biztosan komoly sikereket fognak elérni együtt, és még a szlovénokat is ide sorolhatom. A horvátokkal még el kell rendeznünk néhány kérdést. A szerbek pedig határozottan csatlakozni akarnak ehhez a közép-európai sikertörténethez.
Az is nyilvánvaló, hogy a romániai magyaroknak is helye van ebben a felemelkedésben” – fogalmazott. Hozzátette, a románoknak kell eldönteniük, hogy a magyarokkal együttműködve, közös gazdasági projekteket elindítva, közös célokat kitűzve tudnának-e kötődni egy nagy közép-európai sikertörténethez. „Egy V4 plusz Románia formációban megtalálhatnánk az együttműködésnek azt a formáját, ami végül a romániai románoknak is életszínvonal-emelkedést, nagyobb biztonságot és jobb perspektívákat jelentene. Mi ezt a kaput nyitva tartjuk” – jelentette ki.
A magyar kormánynak feladata kiállni a nemzetközi fórumokon
A miniszterelnök azt is elmondta azonban, hogy a magyar kormánynak feladata kiállni a nemzetközi fórumokon és kétoldalú viszonylatban is a magyar kisebbségi közösségek jogai érdekében. Konkrét megoldandó ügyként a bezárt marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium újraindítását, és az egykor államosított ingatlanok „csigalassú” visszaszolgáltatási folyamatának a felgyorsítását említette. Hozzátette, a magyar nemzetpolitika már nem merülhet ki csupán jogvédelemben.
„A románokkal meg kell vitatnunk ezeket a dolgokat, ugyanakkor a másik kezünkkel ki kell nyitnunk azt a kaput, amin a románok beléphetnek a közép-európai gazdasági térségbe. Szerbiával már sikerült megteremtenünk egy olyan együttműködést, melynek nyertesei a szerbek, meg az ott élő magyarok is. Jól haladunk Szlovéniával, és kiváló az együttműködésünk a szlovákokkal is.
Várjuk, hogy kezet foghassunk
„Azt várjuk, hogy valahogy kezet tudjunk fogni a románokkal a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés keretében” – utalt a magyar gazdaságfejlesztő programokra a miniszterelnök. Biztatónak tartotta, hogy Liviu Dragneával, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével a marosvásárhelyi iskolaügy kapcsán sikerült biztató személyes kapcsolatot kialakítania.
„Ezt szeretném megerősíteni a két kormányzó párt között is, függetlenül attól, hogy különböző nemzetközi politikai családokhoz tartozunk” – tette hozzá. Nagy-Románia létrejöttének a 2018-as centenáriumára utalva kijelentette: „a románok megérdemlik, hogy őszintén beszéljünk velük, és mi is megérdemeljük azt, hogy őszintén beszéljenek velünk”. Hozzátette: „megpróbáljuk ezt a ’18-as évet valahogy úgy túlélni, hogy mind a két közösség úgy érezhesse, méltóságának sérelme nélkül került ki egy érzelmileg is bonyolult időszakból”.
A katalóniai történésekre nem reagál a magyar kormány
Az erdélyi magyar autonómia-törekvéseket a katalán népszavazás fényében firtató kérésre Orbán Viktor kijelentette: a katalóniai történésekre nem reagál a magyar kormány, mert ezt spanyol belügynek tekinti. Az autonómiát olyan gondolatnak látta viszont, amely körül sok a bizalmatlanság. „Ott azonban, ahol nem elvi csatákat vívtunk, hanem megpróbáltunk gyakorlatias együttműködést kialakítani, mint például a Vajdaságban, kiderült a szerbek számára is, hogy nem ördögtől való, és a magyarokkal ebben a kérdésben is meg lehet egyezni. Romániával egyelőre messzebb vagyunk ettől” – vélekedett. Úgy értékelte, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) sikerült túllépni a korábbi sérelmeken, és együttműködésük a jövőre tekint. Hozzátette: a mindenkori magyar kormánynak azokkal kell együttműködnie, akikben a romániai magyarság megbízik. A romániai választások eredményei pedig egyértelműsítették az erdélyi erőviszonyokat.
Azt is megjegyezte: szívesen dolgozik együtt Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel. A Bihari Naplóban szerdán közölt interjúban Orbán Viktor arra kérte a külhoni magyarokat, hogy vetessék fel magukat a magyarországi választói névjegyzékbe, és vegyenek részt a jövő tavasszal esedékes parlamenti választáson. „Azt javaslom, hogy a közösen megnyitott úton együtt haladjunk tovább” – fogalmazott Orbán Viktor. hirado.hu; Erdély.ma

Öröm és aggodalom a Heveder alatt
Bizony van öröm is, gond is egy olyan település életében, mint amilyen Sepsimagyarós – derült ki a vasárnapi ünnepi igehirdetésből. Deák Botond tiszteletes, beszolgáló rétyi református lelkipásztor Ezsdrás könyvének azzal a versével példázódott, amikor a hívek lerakták az Úr házának alapját, és felhangzott az örömben való kiáltás, de a nép siralmának szava is. Lehet-e új életre számítani egy apadó lélekszámú, kiöregedő faluban? – tette fel a kérdést a lelkész az ünnepi istentiszteleten. Lehet – hangzott a derűlátóan fogalmazott felelet, mert itt még megkondulnak az imára hívó harangok, mert tartja magát az egykoron önálló jeles település, mert meg-megújítja templomát, mert időnként óhajt találkozni az elszármazott falusfelekkel, jólesik ünnepeket ülni, s lám, emléket állítani és emlékezni az egyre tovatűnőbb múltra is. De az ezsdrási üzenetben benne van a sirám is, egyfajta közösséget sebző jajveszékelés, mert a gyerekhiány a falu ősi iskolájának létét ismét veszélyezteti. – Mennyi a jelenlegi gyermeklélekszám a Fodor János tanító nevét viselő helybeli iskolában? – kérdeztük Gál Erika tanítónőt. – Nagy a gond és főleg az aggodalom – felelte –, mert a tavaly megszűnt az óvoda. Az egyetlen óvodáskorú gyerek most előkészítő osztályos, és vele együtt heten vagyunk. Év végén kirepül egy negyedikes, és így jövőre hatan maradunk. Kérdés, hogy ezzel a létszámmal maradhat-e az iskola? Ennél még szomorúbb, hogy nincsen a faluban óvodaköteles gyerek, nincs utánpótlás, hacsak nem költözik ide néhány fiatal, gyerekes család. – Veszélyben van a magyarósi iskola jövője – jeleztük Ráduly István polgármesternek. – Volt még ehhez hasonló helyzet évekkel ezelőtt – mondotta –, az önkormányzat akkor segített, bepótolt a költségekbe. Segítenénk ezután is, ez lehet a megoldás a következő iskolai évben is. – Valóban aggodalomra ad okot a jelenlegi helyzet? – kérdeztük Szabó Margittól, az uzoni Tatrangi Sándor Központi Iskola igazgató-pedagógusától is. – Már tavaly párbeszédet folytattunk a megyei tanfelügyelőséggel az iskola fenntartásának fontosságáról, megértőek voltak, és engedélyezték az idei működést. Jövő iskolai évre is kérni fogjuk az egység működésének engedélyeztetését, meglépjük ismét a legfontosabb lépéseket. – Van még más baj és kétely éppen elég ebben a faluban – jelezte Kovács Zsombor falufelelős, a községi tanács képviselője. Lehangoló, hogy rohamosan öregedik ki a falu, nincsenek munkahelyek a fiatalabbak számára, a megélhetés is egyre nehezebb, mert a vadállomány szaporodása idén is jelentős károkat okozott az amúgy is munkaerejük fogytán levő magántermelőknek. Rendszeresen bejárnak a vadak terményeinkbe, ezért átlagon aluli volt a termés, a kevéske elvetett napraforgót például teljesen elpusztították a medvék!
Ünnepre készülünk – mondták a templomba igyekvő idős férfiak, s azt is mutatták, hogy egy szép kopjafával több van már a templom előtt. 500 éves a reformáció – betűztük az újonnan elhelyezett kettős feliratú emlékkopján – Az elesett hős kurucok emlékére. Örömmel láttuk, hogy az emlékkopját a Bukarestben élő, de köpeci gyökerekkel rendelkező Vajda Botond állíttatta, a néhai helytörténész, Gáspár József köpeci néptanító unokája, aki a helyiek szerint a magyarósi Jancsókkal ápol rokoni szálakat. A robusztus faragvány Bedő János köpeci faragómester munkája. – Ünnepi pillanatoknak voltunk tanúi a nem kis erőfeszítéssel felújított templomban, ahol a reformáció félszázados múltjára emlékeztek. Gomba támadta meg a templom padlózatát, és már a gerendázatra is átterjedt – tájékoztatott Kovács Zsombor. – Nem kis anyagi áldozat árán kiköveztük a templomot, meszeltünk, nagyobbik harangunkra villanymeghajtást szereltettünk. Kevés volt a tehetős munkaerő. Nyolcvan kepefizetőnk van, a falu lélekszáma 110 körül ingadozik. Leszereltük a műemlék értékű, vasból készült családi címeres ablakkereteket, mert kitöredezett belőle sok hutaüveg ablakszem, pótlása gondot okoz, pénzre lenne szükség, hogy valahonnan ilyen üveget szerezzünk. Zsúfolásig teltek a templomba visszaszerelt padsorok, együtt énekeltek a helybeliek a ménesbirtokáról híres mezőhegyesi testvértelepülésről érkezett vendégekkel. A magyarósiakhoz a Békés megyei kisváros polgármestere, Mitykó Zsolt szólt, felolvasta a Magyar Országgyűlés elnökének ünnepi üzenetét. Az uzoni községvezetés jóvoltából ez alkalommal falutalálkozót is tartottak, újra felcsendült az uzoni fúvósok muzsikája Kóréh Ferenc szülőfalujában, Ráduly István és Mitykó Zsolt jelenlétében felavatták a Kóréh nevét viselő kultúrotthon előtt létesítendő emlékpark bejárati székely kapuját. Étel, ital és zene mellett éjfélbe nyúlva feledte bajait-gondjait a falu. Néhány gondolat még erről a faluról azoknak az olvasóinknak, akik nem ismerik Sepsimagyaróst. A település fölötti hegyfarkon helyezkedik el a Nyír irányában az eredetében még véglegesen nem tisztázott Homárka. Az árok és a mellette húzódó földtöltésvonulat szatellitfelvételen jól követhető. A település mögötti hegyoldalban több alkalommal kerültek napvilágra égetett agyagból készült, sejthetően római kori vízvezetékcsövek. Református temploma 1752-ben épült. Harangtornya megőrizte a korra jellemző toronytetők kiképzését. Két portikuszának háromszöges oromfala már a korai klasszicista stílus jegyeit hordozza. Turisztikai látnivaló egy helybeli székely lakóházból kialakított tájház. A Magyarósi előnevet viselte Bartha László, a XVIII. századi földrajzi utazó, író, de itt született Teleki Sándor (1894–1952) református lelkész, egyházi író, szegedi lelkész, valamint Teleki József (1905–1986) református lelkész, egyháztörténeti író, székelykeresztúri tanár, kinek édesapja a falu jeles kántortanítója volt. Iskolája viseli Fodor János (1899–1969) néptanító nevét. A faluhoz kötődik néhai Fodor Sándor marosvásárhelyi tanár, a falu monográfiájának szerzője és Dancs Rózsa tanár-író, a torontói magyar–angol nyelvű Kalejdoszkop lapszerkesztője. A gazdag történelmi múlttal rendelkező közösség óhaja volt, hogy elevenítsük fel ez ünnepi alkalommal a háromszéki kurucmozgalom históriáját, hiszen október elsejétől azt is képviseli a falu új emlékkopjája.
A magyarósi Kuruchalom Istennel a hazáért és a szabadságért! A kuruc szabadságharc e jelszavának szellemében idéztük a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot (1703–1711), amelynek a háromszéki székelység is részese volt. Említett Kóréh Ferenc, a Háromszék elődjének, a Székely Népnek korabeli főszerkesztője, később az Amerika Hangja rádióállomás belső munkatársa egy rádióbeszédében emlékezett arra anno, hogy egy Magyarósra hazatérő honvéd így mesélt: „amikor kiértem a Heveder tetejére a Kuruchalomhoz, megláttam a falu templomának tornyát, szemem megtelt könnyel”. A kortárs Cserei Mihály Históriájában részleteiben foglalkozik – bár nem rokonszenvezett a ribillióval – a Rákóczi-féle mozgalom eseményeivel. A zágoni kötődésű történésznek, a Mikó-kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának, Csutak Vilmosnak már 1906-ban megjelent Háromszék fölkelése a Rákóczi-szabadságharc elején című tanári székfoglaló értekezése, mely szerint Háromszék idejekorán kifejezte rokonszenvét a kor szabadságeszméivel. Vidékünk székelysége lelkesedéssel csatlakozott a szabadságharchoz. Cs. Bogáts Dénes levéltári kutató 1941-ben részletesen ismertette Zágon 1690. évi feldúlását és következményeit. 2003-ban az említett szabadságharc 300 éves évfordulójára emlékezve jelent meg Magyari András (1927–2006) kolozsvári történész, egyetemi professzor Rákóczi és az erdélyi kurucmozgalom című kötete, s azt követően Demeter Lajos és Éltes Enikő sepsiszentgyörgyi könyvtárosok szerkesztésében II. Rákóczi Ferenc és a háromszéki kurucok című olvasókönyv (2004). Háromszék sem régen, sem most nem viszonyulhatott másodlagosan és érdemtelenül a kuruc szabadságharchoz, ugyanis Rákóczi Ferenc és zágoni Mikes Kelemen személyisége a Habsburg-ellenes harcban az önzetlen kitartás és a hűséges ragaszkodás örökös példaképévé váltak. Sepsimagyarós Uzon község szomszéd települése volt akkor is, lakói (hiszen az 1567-es összeírásban 9, 1703-ban 27 család lakta) hallhattak a fellángoló kurucmozgalomról. Az uzoni református egyház egykori jegyzőkönyvében ez olvasható: „Anno 1704. Ezen esztendő az Isten haragjának, s tűzzel-vassal való pusztíttatásunkkal mostoha ideje lévén a mi bűneinkért, édes hazánknak s nemzetünknek szörnyű pusztíttatásában több környékbeli helységekkel s templomokkal egyedül ége el 14. Aprilis drága szépségű, s ritka ékességű szép templomunk s egész falunk jutának soha ki nem lábalható kietlen pusztasággá.” Bizonyára, hogy a futótűzként terjedő veszedelem híre borzadalmat kelthetett Sepsimagyaróson is, különösen akkor, amikor 1706-ban a Lisznyóból kiszorított és leölt kurucokat a magyarósi határban elhantolták. Erre a küzdelemre emlékeztet ma is a még álló Kuruchalom – írta Sepsimagyarós helytörténetírója, néhai Fodor Sándor marosvásárhelyi tanár, hivatkozva dr. Binder Pál és Cserey Zoltán 1992-ben megjelent adataira. A Kuruchalom domborulatát azóta sem bolygatta meg régész ásója, az akkori eseményekről szűkszavúak az írott emlékek. Még csak a háromszéki Sepsibesenyő népe kapcsolódik olyan tárgyi emlékhez, ami, akárcsak a magyarósi kopja és a halom, kézzelfogható. Nem más ez, mint egy sokszor lemásolt kéziratos irka (füzet), amit őriznek, olvasnak, úgymond több kézen megfordul. Címe Csulak Marci kuruc vitéz regényes élete a 18. század elejéről, Porzsolt Ádám besenyői tanító írta helyi visszaemlékezések és Cserei Mihály adatai alapján. Az eredetiből, a Pál István által 1960-ban lemásolt füzetből e sorok írója közölt részleteket a Háromszékben (2011). Kovács Zsombor falufelelős kifejtette: szakemberrel szeretnénk biztosabban azonosítani a halomsírt, megvizsgáltatni kézi fémdetektorral. Az ötletet Ráduly István polgármester is támogatná, s a leendő ásatásoknál önkéntes módon segédkezet nyújthatnának a község falvaiban lakó fiatalok. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egykori protestáns város mai főtere
Hatvankettedik nyelvlecke
A reformáció ötszázadik évfordulójához közeledve, egyre sűrűbbek az emlékezések, ünneplések, az emlékhelyek felavatása. Fél évezreddel ezelőtt a németországi Wittenberg nevű városból elindult lelki, szellemi és kulturális mozgalom jelentős mértékben alakította Európa, a Kárpát-medence és benne Erdély életét, lelki vagy éppen építészeti arculatát. Keletre tekintve, itt a felsorolást akár be is fejezhetjük, hiszen a második évezred legnagyobb európai eseménye a Kárpátokig jutott el, s lett így a protestantizmus keleti bástyája a Székelyföld, benne az egykori Székelyvásárhely – 1616-tól Marosvásárhely. A mai román politikai és igazságszolgáltatási gyakorlat ellenére is mindez igazolja: Székelyföld volt, van és lesz.
Manapság a városunkba érkező érdeklődő alig-alig fedezheti fel a protestánsok jellegzetes jegyeit vagy emlékeit főtéri sétáján. Sem egy utcanév, sem egy tornyos épület, sem egy szobor vagy emléktábla nem emlékeztet a reformáció itteni ötszáz évére, bár e város történelmében nagyon gazdag a protestáns múlt.
Hisszük és valljuk, nem csak azok a lelki, szellemi értékek élnek és gazdagítanak minket, amelyeknek tárgyi emlékeit naponta láthatjuk, de a reformáció nagy emlékezésében egyfajta adósságot törlesztünk a főtéri emlékhelyek felemlegetésével. A régiek látták és még emlékeznek az egykori főtéri evangélikus-lutheránus templomra, amely a Kultúrpalotától keletre, a sarkon állt, s egy egyszerű négyemeletes tömbház építésének áldozatává vált. Meglepődve fedeztem fel, hogy egykor (1941– 48 között) a főtéren volt Luther Márton utca, ami a történelmi változásokból következően rövid idő alatt nem igazán épült be tudatunkba, emlékeinkbe. Nem csak ezért kérik ma a marosvásárhelyi evangélikus-lutheránusok, hogy az áthelyezett templomuk melletti utca felvegye Luther Márton nevét.
A főtér másik végénél a Vártemplom alatti tér is egykor Kálvin János nevét viselte. Nem véletlenül, hiszen egy valamirevaló egykori partiumi (Nagyváradon ma is van Kálvin tér) vagy erdélyi nagyvárosban (Kolozsváron is) volt a reformátorról elnevezett tér vagy utca. Ezek is mind-mind európaiságunk emlékeztetőiként éltek.
A hitelesség kedvéért említem meg, Dávid Ferenc tér ma van a városban, ha nem is a főtéren, hanem a Kövesdombon. Vájtfülű egyháztörténészek tudják, volt ő református szuperintendens (püspök) is, de igazából az unitárius vallás megalapítójaként ismerjük.
Nézzük meg a legnagyobb protestáns felekezet, a marosvásárhelyi református egyház marosvásárhelyi jelenlétét. Ma, a harmadik évezred elején létezik tíz református templom, szépen elosztva, eloszolva a város területén, de a főtéren semmi jel vagy emléktábla nincs, ami emlékeztetne arra, hogy ebben a Kárpát-medencei városban fogadták el és fogalmazták meg először magyar nyelven a református úrvacsoratant. Ismereteim szerint volt itt egykor Tolnai Lajos utca, de az nem a vitatott hírnevű vártemplomi református lelkipásztornak, hanem az írónak állított emléket. Volt Göcsi Máté utca is, aki vásárhelyi pap, esperes, erdélyi püspök volt, és éppen az ő emléke alapján szólal meg bennem a szomorú kérdés: Marosvásárhely 450 év alatt nyolc püspököt adott az erdélyi református egyháznak, és egyetlenegy sem érdemel meg ebben a városban egy utcát vagy teret? ÖTVÖS JÓZSEF Népújság (Marosvásárhely)

Elutasította a képviselőház az RMDSZ kezdeményezését az anyanyelvhasználati küszöb csökkentésére
Előbb a képviselőház jogi, közigazgatási, illetve emberjogi bizottsága, majd a képviselőház plénuma is elutasította az RMDSZ törvénymódosító javaslatát, amelynek értelmében 10%-ra csökkenne az anyanyelv-használati küszöb a kisebbségek által is lakott településeken. A kezdeményezés mellett csak a 21 RMDSZ-képviselő szavazott, 256-an ellene voksoltak, négyen tartózkodtak.
A helyi közigazgatásról szóló törvény RMDSZ által javasolt módosítása értelmében 20 százalékról 10-re csökkentenék az anyanyelv-használati küszöböt, és egy kedvezményes küszöböt is bevezetnének. A tervezet szerint azon településeken, ahol valamely nemzeti kisebbség számaránya eléri a 10%-ot, használhatják anyanyelvüket a helyi közigazgatási intézményekben és az azoknak alárendelt intézményekben, a prefektúrákon, a minisztériumoknak és a központi közigazgatásnak alárendelt területi intézményekben. Jelenleg csak azokon a településeken kötelező a nyelvi jogok alkalmazása, ahol a kisebbségek számaránya meghaladja a 20%-ot. A tervezetet Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő ismertette, de a szövetségen kívül egyetlen párt sem támogatta, még a nemzeti kisebbségek képviselői sem. Mindegyik alakulat képviselői azon véleményüknek adtak hangot, hogy Románia továbbra is példaértékű országnak számít a kisebbségekkel szembeni tolerancia terén. A végső döntést a parlament szenátusa fogja meghozni.
Csoma Botond: durva, nacionalista szónoklatok az RMDSZ-kezdeményezés vitáján
Lapunkat Csoma Botond tájékoztatta a szakbizottsági, majd ezt követően a plénumban lezajlott vitáról. Az RMDSZ Kolozs megyei képviselője maga is felszólalt a bizottságban a módosítás mellett érvelve. Csoma a Szabadságnak elmondta: a legvehemensebben – amint az várható volt – a liberálisok támadták az anyanyelv-használati küszöb csökkentésére vonatkozó kezdeményezést. Florin Roman (PNL) és Pașcan Emil-Marius (Népi Mozgalom Pártja – PMP) nacionalista szónoklatai a 90-es évek elejének hangulatára emlékeztet, az ellenzők a románok elleni támadásnak, szeparatizmusnak minősítették a módosító indítványt. Jóllehet a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Kolozsváron támogatta a többnyelvű kolozsvári településjelzők kihelyezését, képviselői most az RMDSZ-kezdeményezés ellen szavaztak. Az alternatív küszöböt kifogásolták, amelynek értelmében azokon a településeken is megillet egy kisebbséget a közigazgatásban való anyanyelvhasználat joga, ahol számuk eléri az 5000 főt. Csoma Botond úgy értékelte, ez csak színjáték részükről, hiszen más megoldást nem javasoltak. Mint említette, később azzal a kifogással álltak elő, hogy az RMDSZ miért a szociáldemokratákkal tárgyalt erről.
A Szociáldemokrata Párt (PSD), amely az RMDSZ-szel kötött együttműködési megállapodás aláírása előtt még azt ígérte, hogy támogatja a küszöb csökkentését, utóbb visszakozott, most pedig leszavazta az RMDSZ-indítványt. A Liviu Dragnea pártelnök kínálta kompromisszumos megoldásnak számító 15 százalékról sem sikerült megegyezni velük, noha az RMDSZ elfogadta volna az ajánlatot.
A nem magyar nemzetiségek képviselői is a küszöb csökkentése ellen szavaztak, alkotmányellenesnek nevezve azt. Kifejtették: nagyon elégedettek, ahogy a román állam gondját viseli a kisebbségeknek, a 20 százalékos küszöb pedig több mint nagyvonalú, sehol Európában nincs erre példa, hangoztatták. Mindezt annak ellenére, hogy a viták során több alkalommal is elhangzott: az Európa Tanács miniszteri tanácsa 2012-ben ajánlást fogalmazott meg Románia számára, amelyben a 20 százalék csökkentését javallja, ami pedig az európai példákat illeti, Belgiumban a német lakosság számaránya alig 3 százalék, ennek ellenére élhetnek anyanyelv-használati jogukkal. szabadsag.ro

Nemet mondtak a kisebbségi anyanyelvhasználat bővítésére
Negatív szakbizottsági véleményezést kapott a bukaresti képviselőházban szerdán az RMDSZ törvénykezdeményezése, amely bővítené a kisebbségek anyanyelvhasználati jogait a közigazgatásban.
Az Agerpres hírügynökség szerint a jogi, közigazgatási és emberi jogi bizottságok tagjai érdemi vita nélkül utasították el az RMDSZ tervezetét, amelyet csak a magyar képviselők támogattak.
A hírügynökség kiemelte, hogy az RMDSZ kezdeményezését még a – nem magyar – kisebbségi frakció jelen lévő képviselője sem támogatta, mert úgy vélekedett, hogy a román állam elegendő jogot biztosít a kisebbségeknek.
Az RMDSZ kivételével minden frakció szónoka azt hangoztatta, hogy Románia modell-országnak számít a kisebbségekkel szemben tanúsított türelem terén. Két hete Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke korainak nevezte, hogy Romániában bővítsék a kisebbségek anyanyelvhasználati jogait a közigazgatásban, emlékeztet az MTI.
A pártelnök szerint „roppant érzékeny” kérdésről van szó, és a PSD csak akkor fogja az anyanyelvhasználati küszöb leszállítását támogatni, ha ennek szükségességét a román társadalom is megérti és elfogadja.
A szakbizottságok szerdai ülésén az ellenzéki jobbközép Nemzeti Liberális Párt javasolta a tervezet elutasítását, amit a kormánypártok is támogattak, majd a képviselők meg is tapsolták saját szavazatuk eredményét.
Márton Árpád, az RMDSZ frakcióvezető-helyettese a jelen lévő újságírók előtt csalódottságának adott hangot, amiért képviselőtársai „előítéleteik alapján voksoltak”, anélkül, hogy egyáltalán elolvasták volna az RMDSZ törvénykezdeményezését.
A képviselő nem kívánt jóslatokba bocsátkozni arról, hogy ezek után folytatódik-e az RMDSZ és a szociálliberális kormánykoalíció közötti parlamenti együttműködés, azt mondta: nem tagja annak a testületnek, amely erről dönt.
A magyar parlamenti frakció májusban kezdeményezte a bukaresti parlamentben a közigazgatási törvény módosítását, amely a jelenlegi húszról tíz százalékra csökkentené azt a lakosságarányt, amely felett egy kisebbségnek joga van anyanyelvét használni a helyi közigazgatásban.
A tervezetről a kétkamarás parlament szenátusa fogja meghozni a végső döntést, függetlenül attól, hogy miként voksolnak róla a képviselőház plénumában, vagy egyáltalán napirendre tűzik-e a törvénytervezetet a képviselőházban a hallgatólagos elfogadásra megszabott határidő lejárta előtt. Krónika (Kolozsvár)

Magyar összefogás közös célok mentén: lehetséges együttműködésről egyeztetett az RMDSZ és az EMNP
Közös célok mentén együttműködne és rendszeresítené a párbeszédet az Erdélyi Magyar Néppárt és az RMDSZ, amelyek vezetői Tőkés László kezdeményezésére ültek tárgyalóasztalhoz Nagyváradon. A felvetett témákról nyiltakoztak a Krónikának.
„Ez a megbeszélés nem az első és nem is az utolsó, nem kell sem alul-, sem felülértékelni” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki elmondása szerint Orbán Viktor meghívására, a kormányfővel együtt vett részt a PKE nagyváradi tanévnyitóján.
A szövetségi elnök természetes gesztusnak nevezte, hogy Tőkés László meghívását elfogadta.
„Kiderült, hogy több témában is hasonlít az álláspontunk. Például a Minority SafePack kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés aktuális kérdés, s az EMNT és EMNP vezetői megígérték, hogy segítenek, aláírásra buzdítják a szimpatizánsaikat. Abban is egyetértettünk, hogy a magyar állampolgársággal együtt jár a szavazati jog, amellyel úgy lehet élni, ha a polgárok regisztrálnak” – részletezte a szövetség elnöke.
Hozzátette, több más kérdés is terítékre került, például, hogy a centenáriumi év „esély és lehetőség”, ám kedvezőtlenül is alakulhat, amennyiben elharapózik a nacionalista retorika, szóba került, hogy ezt miként lehet kivédeni. Kelemen Hunor elmondta továbbá, a tárgyaló felek felvetésére a szövetség képviselői hangsúlyozták, hogy a Kárpát-medencei Autonómiatanácsban az RMDSZ évek óta megfigyelői státust tölt be, és ezen nem kívánnak változtatni. Laza beszélgetés volt, különösebb elvárások, és hetekig tartó előkészületek nélkül” – összegezte Kelemen Hunor. Hozzátette: a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) előtt általában szoktak egyeztetni, ha nem is „elnöki szinten”, erre valószínű ezúttal is sor kerül, a novemberi ülésen pedig – mint mindig – ismét találkozni fognak. Érdeklődésünkre Szilágyi Zsolt, a néppárt elnöke elmondta, a másfél órás találkozón felvetettek minden olyan kérdést, amit fontosnak tartottak. „A Minority SafePack és a regisztráció kapcsán egyetértettünk, és megfogalmazódott, hogy a centenáriumi év felfokozott, hisztérikus hangulatában is szükség lesz a magyar szervezetek összefogására” – fejtette ki az EMNP elnöke.
A találkozón Szilágyi Zsolt felvetette, hogy a kulturálisautonómia-tervezetet nem szabad feladni, hiszen két-három évente a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE), vagy a Római Katolikus Teológiai Gimnázium kapcsán felmerül, hogy a magyar közösségnek meg kell mentenie az iskoláit. A kulturális autonómia teret, költségvetést biztosít a magyar közösségnek iskolaalapításra és fenntartásra, ebben a szerbek előttünk járnak, ott működik magyar és román nemzeti tanács is, ennek példájára kellene közös tervezetet kidolgozni és benyújtani. Ez azonban nem helyettesítheti a Székelyföld autonómiastatútumát” – fogalmazott Szilágyi Zsolt.
Az önrendelkezésről szóló tervezet kapcsán az EMNP képviselői a találkozón világossá tették, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott változathoz ragaszkodnak. „Úgy álltunk fel az asztaltól, hogy a párbeszédet állandósítani, rendszeresíteni kell” – mondta Szilágyi Zsolt. Bíró Blanka, Gyergyai Csaba / Krónika (Kolozsvár)

„Közép-Európa nagy évtizedek előtt áll”
Október 2-án Nagyváradon járt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Részt vett a Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitó ünnepségén és az intézmény új épületének felavatásán. Ezt követően exkluzív interjút adott szerkesztőségünknek.
– A jövő tavaszi magyarországi választás immár a második, amelyen a könnyített honosítási eljárással állampolgárságot kapott külhoni magyarok is részt vehetnek. Miben áll ennek jelentősége Ön szerint?
– A világban különböző sorsú és karakterű nemzetek vannak. A magyar ember csak akkor érzi magát biztonságban, ha összekapcsolódik a többi magyarral. Egyébként individualista a magyar, ugyanakkor igényt tart arra, hogy össze legyen kapcsolva a többiekkel. De ha már össze van kapcsolva, akkor azt kívánja, hogy neki ne mondja meg senki, hogy mit gondoljon, vagy mit tegyen. Ha a Kárpát-medencében és a szórványban is élő magyarok nincsenek összekapcsolva egymással, akkor az egész magyarságnak nincs se erőtudata, se önbizalma. Abban a pillanatban, amikor összefűztük a nemzetrészeket, és megtaláltuk a módszereket, hogyan kössük be a diaszpórában élő magyarokat az egységes magyar nemzet vérkeringésébe, azonnal nőni kezdett a magyar nemzet önbizalma. Megnőtt a biztonságérzete, megnőtt a tettereje, és gazdasági értelemben is emelkedni kezdtünk. A magyarok esetében a nemzeti öntudat, erő, önbecsülés szoros összefüggésben van a gazdasági teljesítménnyel, a versenyképességgel. Mióta a nemzetegyesítés ezen a fontos állomáson túljutott, vagyis hogy mindenki megkaphatja a magyar állampolgárságot, és a legfontosabb közös döntésekben részt vehet, láthatóan anyagilag is jobb állapotban vannak a magyar közösségek a világon szinte mindenhol. Éppen ezért buzdítok mindenkit a jövő tavasszal esedékes parlamenti választáson való részvételre és a külhoni magyarok körében megelőző regisztrációra is. Azt javaslom, hogy a közösen megnyitott úton együtt haladjunk tovább.
Összeadjuk az erőinket
– Milyen újabb, a partiumi, erdélyi magyarokat is érintő nemzetpolitikai célkitűzései vannak? – Egységes, magyar nyelven zajló oktatási rendszert kell létrehoznunk a bölcsődétől az egyetemig, beleértve az egységes szakképzési rendszert. Nemcsak a szellemi tudományokat kell közösen tanulnunk és művelnünk, hanem a szakmákat is, hiszen Magyarországnak komoly ipari hagyománya van. Ebből sok minden meg is maradt, sőt, újabban megerősödött. Nekem is volt már lehetőségem Kolozsváron szakmunkásképző intézetet átadni. A hitbéli közösségeket is meg kell tartani, Kárpát-medencei és világméretű magyar médiarendszert kell kiépíteni, és olyan gazdaságfejlesztési programokat is elindítunk, amelyek miközben mindenkinek, akik részt vesznek benne, jót tesznek, növelik a magyarság gazdasági összteljesítményét, és végül többet kapunk vissza, többet hoz, mint amennyit beleadtunk. A jó gazdaságpolitika lényege, hogy úgy kell támogatni a versenyképes, életerős és cselekvőképes személyeket, családokat, vállalkozásokat, városokat és régiókat, hogy azután összességében, a teljesítmény növekedése révén mindannyian jobban járjunk. Így nem elveszünk egymástól, hanem éppen fordítva: összeadjuk az erőinket. Az anyagi kiszolgáltatottság, a szegénység számos rossz tulajdonságot felerősít az emberben. Sokan azt érzik, miért másokat kell támogatni, miért nem bennünket támogatnak. Ez az anyaországban is hosszú időn keresztül így volt, ráadásul a nemzetellenes kommunista politika erre rá is játszott. Hosszú időn keresztül szembeállította a határon túli magyarokat az anyaországi magyarokkal, mondván, hogy amit nekik adunk, azt tőletek vesszük el. Ma azonban már az a gondolat erősödik Magyarországon, és talán többségre is jut, hogy hasznos, ha a többi nemzetrészt támogatjuk, mert ezzel a végén összességében mindannyian jól járunk. Ez nagy dolog, mert ez a magyar nemzet megerősödésének és felemelkedésének egyik előfeltétele. Ezt tartom a munkánk egyik legnagyobb sikerének.
Mit akarnak a románok?
– Lát esélyt a magyar–román államközi kapcsolatok jobbítására? A magyar kormány nagyon határozottan képviselte a marosvásárhelyi római katolikus iskola ügyét a román kormánnyal szemben. – Erre a kérdésre megfelelő távlatból érdemes tekinteni. A nyugati országokban egy olyan népvándorlás és népességcsere zajlik, amely egy kevert etnikumú, a mainál kevésbé biztonságos, terrorfenyegetettségnek kitett és gazdaságilag is kevésbé versenyképes Nyugat-Európát fog eredményezni. A másik oldalon pedig, Ukrajna keleti határainál számos bizonytalanságot okozó, kiszámíthatatlan konfliktus dúl. Ezekben az időkben Közép-Európa vissza nem térő lehetősége, hogy a saját stabilitására alapozva, az együttműködés útján keresztül felemelkedjen. A következő évtizedeket Közép-Európa nagy évtizedeinek látom. A lengyelek, a csehek, a magyarok és a szlovákok biztosan komoly sikereket fognak elérni együtt, és még a szlovénokat is ide sorolhatom. A horvátokkal még el kell rendeznünk néhány kérdést. A szerbek pedig határozottan csatlakozni akarnak ehhez a közép-európai sikertörténethez. Az is nyilvánvaló, hogy a romániai magyaroknak is helyük van ebben a felemelkedésben. Ennek már számos jelét láthatjuk. Az a kérdés, hogy mit akarnak a románok? Ezt nekik kell eldönteniük. Most, a magyarokkal együttműködve, közös gazdasági projekteket elindítva, közös célokat kitűzve kötődni tudnának egy nagy közép-európai sikertörténethez. Az egész Európai Unió gazdasági növekedésének nagy része ma a visegrádi négyektől jön. Egy V4 plusz Románia formációban megtalálhatnánk az együttműködésnek azt a formáját, ami végül a romániai románoknak is életszínvonal-emelkedést, nagyobb biztonságot és jobb perspektívákat jelentene. Mi ezt a kaput nyitva tartjuk.
Őszinte beszéd
– Addig, míg ezt a románok eldöntik, az anyaországnak, a magyar kormánynak milyen valós lehetőségei, eszközei vannak abban, hogy elősegítse a külhoni magyarok jogainak védelmét, érvényesítését? Gondolok itt konkrétan a romániai magyarellenes kirohanásokra, a 2018-as centenáriumi ünnepségek nem túl kedvező előjelű, nacionalista felhangokkal teletűzdelt előkészületeire, vagy arra, hogy Románia megtámadta a Minority SafePack kisebbségvédelmi csomagot. – A magyar kormánynak két dolga van. Az egyik, hogy kiálljon nemzetközi fórumokon és kétoldalú viszonylatban is a magyar kisebbségi közösségek jogai érdekében. Ki kell állnunk minden olyan esetben, amikor úgy érezzük, hogy a kisebbségi jogok sérülnek. Ilyen szerencsétlen eset volt a marosvásárhelyi iskola ügye, amit nehéz magyar szemmel másképpen értelmezni, mint a magyarokkal szemben ellenséges hatósági megnyilvánulást. Nehéz megérteni, kinek mi baja származik abból, ha katolikus magyar gyerekek katolikus magyar iskolába járnak. Másfelől pedig csigalassúsággal halad egy olyan kisebbségi jognak az érvényesítése, ami egyben egyetemes jog, hozzátartozik a vallásszabadsághoz. A restitúció, tehát a visszaszolgáltatása az egyházi közösségek számára azoknak a tulajdonoknak, melyek a hitélet és nevelés okán számukra szükségesek, és korábban az övék is volt, csak elkobozták tőlük, nagyon lassan halad. Ez két olyan ügy, ami európai léptékű emberi jogi probléma, és amelyeket szeretnénk a románokkal valahogyan megoldani. De az is igaz, hogy a magyar nemzetpolitika most már nem merülhet ki csupán jogvédelemben. Amikor a románokkal meg kell vitatnunk ezeket a dolgokat, ugyanakkor a másik kezünkkel ki kell nyitnunk azt a kaput, amin a románok beléphetnek a közép-európai gazdasági térségbe. Szerbiával már sikerült megteremtenünk egy olyan együttműködést, melynek nyertesei a szerbek meg az ott élő magyarok is. Jól haladunk Szlovéniával, és kiváló az együttműködésünk a szlovákokkal is. Azt várjuk, hogy valahogy kezet tudjunk fogni a románokkal a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés keretében. A külügyminisztereink hétfőn tárgyaltak Kolozsváron, és annak is örülök, hogy Liviu Dragnea kormányzó pártelnök és képviselőházi elnök úrral egy konkrét ügy kapcsán sikerült biztató személyes kapcsolatot kialakítanom. Ezt szeretném megerősíteni a két kormányzó párt között is, függetlenül attól, hogy különböző nemzetközi politikai családokhoz tartozunk. 2018 nehéz év lesz. A románok megérdemlik, hogy őszintén beszéljünk velük, és mi is megérdemeljük azt, hogy őszintén beszéljenek velünk. Megpróbáljuk ezt a ’18-as évet valahogy úgy túlélni, hogy mind a két közösség úgy érezhesse, méltóságának sérelme nélkül került ki egy érzelmileg is bonyolult időszakból.
Gyakorlatias együttműködés
– Lát-e reális esélyt a Kárpát-medencei, illetve az erdélyi magyar autonómiatörekvések megvalósítására, a hivatalos, merev román álláspont, valamint a nemzetközi konjunktúra fényében, gondolok itt például a katalán önrendelkezési népszavazásra? – A katalóniai történésekre nem reagál a magyar kormány, mert mi ezt spanyol belügynek tekintjük. Ami az autonómiatörekvéseket illeti, ez olyan kifejezés és gondolat, ami körül sok a bizalmatlanság. Ott azonban, ahol nem elvi csatákat vívtunk, hanem megpróbáltunk gyakorlatias együttműködést kialakítani, mint például a Vajdaságban, kiderült a szerbek számára is, hogy nem ördögtől való, és a magyarokkal ebben a kérdésben is meg lehet egyezni. Romániával egyelőre messzebb vagyunk ettől.
Új fejezet
– Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a napokban nyilatkozta, hogy az RMDSZ tovább erősítené partneri kapcsolatait a Fidesszel, Kolozsváron találkozó is volt a két politikai szervezet vezetése között. Hogyan értékeli e két formáció viszonyát, hiszen nem volt ez mindig felhőtlen? – Mi úgy emlékszünk, hogy nekünk sérelmeink vannak az RMDSZ részéről, ők meg úgy emlékeznek, hogy sérelmeik vannak tőlünk. Ilyenkor az a legjobb, ha a politikusok meg a pártvezetők megpróbálnak inkább a jövővel foglalkozni. Az én kiindulópontom, hogy a mindenkori magyar kormánynak azokkal kell együttműködnie, akikben a romániai magyar kisebbségnek a bizodalma van. A számok egyértelműek. Az RMDSZ-t a magyar közösségen belül a választók 80, vagy még magasabb százaléka szokta támogatni. Ráadásul én személyesen Kelemen Hunorral szívesen is dolgozom együtt. Számos intellektuálisan izgalmas és politikailag hasznos tárgyalás van mögöttünk, úgy látom, pendülhetünk egy húron. Sikerült új fejezetet nyitnunk.
Nem kell a bajt idehozni
– Az utóbbi időszakban Románia felé is erősödött a migrációs nyomás. Hogyan lehetne ezt a helyzetet kezelni most, amikor egyre többen próbálkoznak Romániából Magyarországra jutni? – Politikai és erkölcsi kiindulópontunk, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, és nem a bajt kell idehozni. Magyarország indított egy programot, amelyen keresztül megpróbálunk segíteni az azokban a térségekben élő embereknek, ahonnan a migránsok érkeznek Európába. Mi eleget teszünk annak az erkölcsi kötelességnek, ami a magyarokra ki lett róva. A román–magyar viszonyban is fontos szerepet fog játszani a migráció ügye, ami a szemünkben fel is fogja értékelni Romániát. Így is tiszteljük, de Románia súlya meg fog nőni a következő időszakban, hiszen ebből az irányból is nőni fog a migrációs nyomás Európára. Amit eddig láttunk, az csak a bemelegítés volt. Idén a Földközi-tengert használták a migránsok, de egy olyan periódus előtt állunk, amikor minden kipróbált útvonalat újra használni akarnak majd, a balkánit is, a tengerieket is. Románia ebből a szempontból fontos állam, és fontos küldetése lesz, hogy a keleti határainál megállítsa az Európába tóduló ellenőrizetlen migráns tömegeket. Magyarországnak is volt ilyen feladata ezelőtt két évvel, amikor meg kellett állítanunk a déli határnál azt a hatalmas migráns tömeget. Ott mostanra kiépítettünk egy fizikai védelmi rendszert, ezért Szerbián keresztül nem érdemes Európa felé jönni. Ez azonban növeli a nyomást Romániára, amelynek keleti határainál előbb-utóbb hatékony határzárrendszert kell létrehoznia. Másképp Romániát el fogják lepni a migránsok, és akkor nekünk magyaroknak kell majd a román határon kerítést húznunk. Ezt mindenképp szeretnénk elkerülni, szívesen segítünk inkább – ha kell – Romániának abban, hogy meg tudja védeni a keleti határait. Reményekkel viseltetek az ortodox egyház és a román politikai vezetés iránt is. Bízom abban, hogy ők is úgy látják: itt most Románia jövőjéről van szó, Románia keresztény jövőjéről is. Ezen az alapon jól együttműködhetünk a következő években. Rais W. István / Bihari Napló (Nagyvárad)

Kilencven felé még mindig aktív a nyugalmazott főorvos
További öt, kisebb kiadványt jelentetne meg dr. Mátyus András nyugalmazott főorvos. Monumentális munkája kapható a könyvesboltokban.
A 86 éves dr. Mátyus András nyugalmazott fül-orr-gégész főorvos, volt kórházigazgató néhány héttel ezelőtt gyémántdiplomát kapott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. A főorvos és évfolyamtársai 1957-ben végezték el az orvosi egyetemet, a hajdani 140-ből (104-en az általános orvosi, 36-an a gyermekorvosi karon végeztek) kilencen jelentek meg. Mátyus doktoron kívül még dr. Balla Árpád ismert udvarhelyi gyerekorvos is az ünnepeltek között volt, akik mindannyian jóval túl vannak a 80. életévükön. Többen még mindig nem hagyták abba a hivatásukat, ma is aktívak.
Így van ezzel Mátyus András is, akinek néhány hónappal ezelőtt jelent meg monumentális munkája, Az Udvarhelyszék gyógyászati története című kétkötetes mű. Portálunknak elmondta, hogy több visszajelzést is kapott a könyvvel kapcsolatosan, főleg Magyarországról, illetve Ausztriából és Németországból. Nemcsak egykori orvoskollégák fogadták nagyon pozitívan, hanem olyan kutatók, egyetemi tanárok is, akik részben foglalkoztak már hasonló témák megírásával.
A nyugalmazott főorvos azt is elmondta, hogy összesen öt, kisebb volumenű munkáját szeretné még megjelentetni. Ezek közül az egyik szülőfaluja, Kibéd műemlékeinek története. A második Udvarhelyszék gyógyszerészetének története lenne, ami a kétkötetes nagy munkájában ugyan benne van, de hiányosan és ezt szeretné megjelentetni egy kisebb, de szakmai szempontból teljeseb kötetben. Ugyanez a helyzet Székelykeresztúr, Szentegyháza és Barót kórházainak, gyógyászatának történetével, amelyek szándékai szerint szintén napvilágot látnának egy-egy kisebb könyvben. Mind az öt felsorolt téma készen van, meg van írva, csupán a kiadást kellene megoldani.
Az Udvarhelyszék gyógyászati története címet viselő két kötetet Székelyudvarhelyen az Árnika és a Bagolyvár könyvesboltokban lehet megvásárolni.
A néhány hónappal ezelőtt Pro Urbe-díjjal jutalmazott Mátyus Andrással készített életpálya-interjúnkat itt lehet elolvasni, könyvének megjelenéséről pedig itt számoltunk be. Katona Zoltán / Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Sokan siratják a Securitate utolsó parancsnokát: nemzeti hős vagy véreskezű hóhér?
Megosztotta a román közvéleményt a Securitate utolsó parancsnokának halála. Iulian Vladot most sokan hősként tisztelik, aki megakadályozta a vérontást az 1989-es decemberi események idején, mások viszont a hírhedt román politikai rendőrség vaskezű vezetőjét látják benne, aki szolgalelkűen teljesítette Nicolae Ceauseșcu parancsait.
A Külső Hírszerző Szolgálat Tartalékos és Visszavonuló Katonai Kádereinek Egyesületét vezető Petru Neghiu tartalékos tábornok úgy véli, hogy Iulian Vlad mentette meg az országot, nélküle a mai Románia nem létezne, ezért nemzeti hőssé kellene nyilvánítani, legalább halála után. Cosmin Gusă politikai elemző szerint Iulian Vlad a kevesek között volt, akik tettek valamit Romániáért 1989 után – sajnos azonban „a románellenes erők győztek akkor”.
Az újságíró Dan Andronic kikelt a Iulian Vladot „becsmérlő újságírók” ellen. Azt elismerte, hogy Iulian Vlad „nem a világ legszelídebb titkosszolgálatát vezette”, ám fontosnak tartotta, hogy mérlegre tegyék az általa elkövetett rosszat és jót. Utóbbi pedig – Dan Andronic szerint – nagyobb súllyal esik a mérlegbe.
Iulian Vlad utasítására ugyanis a Securitate nem lépett fel a lázadókkal szemben, jóllehet Ceaușescu kivégzéssel fenyegette meg a parancs megtagadásáért. Iulian Vladot a szovjet és az izraeli titkosszolgálatok emberei tartóztatták le, vagy pedig a magyar titkosszolgálatnak dolgozó volt román honvédelmi miniszter, Victor Stănculescu, de mindebben szerepe volt a szovjet befolyás alatt álló Ion Iliescunak is – állítja az Evenimentul többségi tulajdonosa.
A volt kormányfő, Adrian Năstase meggyőződése, hogy Iulian Vlad mindvégig a román állam érdekeit védte, a kommunizmus évei alatt is. Lehet, hogy hibázott, de aki dolgozik, az hibázik is – fejtette ki blogján a volt miniszterelnök.
„Rossz családból” származott
Iulian Vlad már fiatal korában kezdve hithű kommunistaként, pártaktivistaként kezdte politikai pályafutását: 16 éves korában már különféle pártfunkciókat töltött be a belügyminisztériumban.
Buzgalmára nagy szüksége volt, hiszen „rossz családból” származott: apja templomi kántor volt. Iulian Vlad akkoriban számos beadványt intézett a munkáspárthoz, amelyben azt magyarázta, miként beszélte lebeszélni apját arról, hogy egyáltalán templomba járjon, és azzal érvelt, hogy már 14 éves kora óta a párt nevelte őt. Az Ifjúmunkás Szervezet Központi Bizottsága úgy értékelte, hogy Iulian Vlad „fokozott munkát fejtett ki már 1946-ban – azaz 15 évesen – a földbirtokosok kisajátításának, az 1946-os választások megszervezésének, az 1948-as államosítás előkészítésének érdekében és tevékenyen részt vett „a földesurak malmainak államosításában”.
A bukaresti pedagógiai líceumot jó eredménnyel végezte el, rövid ideig egy elemi iskolában volt tanító, 1952. május elsejétől azonban a belügyminisztérium tisztje lett, alhadnagyi rangban.
Ettől kezdve a kommunista hatalom megbízható embereként, hűséges kiszolgálójaként tartották számon. A romániai kommunizmus utolsó évtizedében, az 1980-as években mindvégig jelen volt a Securitate vetetőségében. 1983-tól belügyminiszter-helyettesi tisztséget töltött be, a Securitatéban pedig a „belbiztonsággal” foglalkozott, végül pedig a Securitate parancsnoka lett.
Attól a pillanattól kezdve, hogy vezetőségi tisztségeket töltött be a Securitatéban, a kommunista rendszer megtorló intézménye visszatért az ötvenes évek megtorló módszereihez. Így meggyilkolták a disszidenseket (Gheorghe Ursu esete), a zsilvölgyi bányászok 1977-es megmozdulását könyörtelenül leverték, a megtorló akciókat éppen Iulian Vlad tervezte meg. A temesvári ellenállók „autóbusz akció” néven ismert, 1981-es megmozdulásának résztvevőit rögtönzött konstrukciós perek során ítélték el, lemészárolták, az 1989-s temesvári forradalom hangadóit…
Az a tény, hogy Iulian Vlad helyet kapott a Mihai Pacepa szökését kivizsgáló bizottságban, jól jelzi, hogy mennyire megbízható embere volt Nicolae Ceaușescunak. Ebben nem kis szerepet kapott az is, hogy a belügyminisztérium államtitkárként a kémelhárításáért is felelt.
A Román Hírszerző Szolgálat is „felvállalta”
Mindennek ellenére a kétezres évektől kezdve a közvélemény jó része megfeledkezett Iulian Vlad szekus múltjáról, és hősként kezdte tisztelni a tábornokot, részben azért, mert 1989 decemberében parancsot adott a Securitaténak a visszavonulásra, másrészt pedig azért, mert megvédte Romániát a külföldi (főleg a magyar) kémektől.
A Securitate helyét átvevő Román Hírszerző Szolgálat csakhamar „felvállalta” Iulian Vladot. 2014-ben meghívást kapott az Antiterrorista Harcos Napjára, amelyet Románia legfontosabb hírszerző szolgálatának központi székházában rendeztek meg. Ezen az eseményen egyébként arról is megemlékeztek, hogy 40 évvel korábban jött létre Romániában az első terrorelhárító struktúra.
A Román Hírszerző Szolgálat igazgatója, George Maior és operatív vezetője, Florian Coldea, a Securitate volt vezetőjével közösen megemlékeztek „a terrorfenyegetés ellen harcoló valamennyi névtelen román harcosról”, és levetítettek egy filmet is, amely a terror elleni fellépéséért magasztalta fel a Securitatét. Holott a Securitate terrorellenes struktúrája, az USLA fontos szerepet töltött be az 1989-es események elfojtására irányuló kísérletekben.
A helyzet sajátos bája az, hogy éppen ezekben a napokban tisztelegtek Temesváron, Klaus Johannis részvételével az 1989-es forradalom ártatlan áldozatai előtt. A bukaresti Bookfest nemzetközi könyvkiállításon bemutatták a Román Hírszerző Szolgálat 25 éves tevékenységéről beszámoló monográfiát – amelyre meghívták Iulian Vladot is, jóllehet a kötetben szó sem esett a Securitatéról.
Megfejtetlen rejtélyek maradtak utána
Iulian Vlad már nyomban az 1989-es események után kidolgozta saját változatát a Securitate és saját szerepéről Romániában. A megtorlásokért elődjét, akiből a kommunista rendszer belügyminisztere lett, Tudor Postelnicut okolta, aki a diktátor szolgálatába állította a Securitátét.
Jómaga viszont – állította – sokat tett a romániai disszidensek védelméért, és itt például Doina Corneát, Radu Filipescut és Gabriel Andreescut említette. Mindketten azonban egészen másként emlékeznek meg Iulian Vlad szerepéről, és minderről másként ír a Securitate 1989-as egyik belső jelentése is, miszerint Doina Cornea és Radu Filipescu ellen a Securitate a szocialista rendszer elleni propaganda miatt indított vizsgálatot.
Iulian Vladról gyakran emlékezik meg a romániai kommunista diktatúrát elemző és Vladimir Tismăneanu által vezetett elnöki bizottság jelentése, amely például megállapítja, hogy 1989 után csupán az 1989-es forradalom elfojtására tett próbálkozásban való részvétele miatt ítélték el, holott fő bűne éppen az volt, hogy az emberi jogokat nyíltan sárba taposó intézményt, a Securitatét vezette.
„A nagy hóhérokat továbbra is kitüntetik, magas nyugdíjakban részesítik, az áldozatokat pedig továbbra is becsmérlik, vagy pedig egyszerűen elfelejtik” – hangzik a jelentés, amely így folytatja: Mivel a kommunista párt 1989 decemberében „gyakorlatilag megbénult, a pártfőtitkár csakis a Securitatétól remélhetett segítséget, amely Iulian Vlad vezetése alatt teljesítette Ceaușescu drákói utasításait is”.
Iulian Vladot végül is huszonöt év börtönre ítélték. Ebből négy évet töltött le – Ion Iliescu kegyelemben részesítette. A rettegett Securitate főnöke ezt követően hallgatásba burkolózott. Politikai megfigyelők szerint szabadságának feltétele éppen a hallgatás volt.
Iulian Vlad halálával viszont az 1989-as decemberi eseményekkel kapcsolatos sok rejtély marad megfejtetlen, és sok titkot vitt magával a Securitate „sajátos módszereiről” is. Bogdán Tibor / maszol.ro

Katalán tanulságok
Hajlandó-e ma Romániában valaki a centenáriumi előkészületek során mérlegre tenni, hogy mi magyarok mit nyertünk, mit veszítettünk ebben a száz évben?
Az idén a családi vakáció néhány napját Katalónia fővárosában töltöttük. Autóval mentünk, és még az augusztus eleji kánikulában is felszabadító hatással volt ránk az az ötezer kilométer oda-vissza Marosvásárhelytől Barcelonáig. Illetve csak hazafelé, Romániába belépve ment el a kedvünk az utazástól, hiszen addig gyakorlatilag mindenütt autópályán robogtunk százhúsz-százharminc kilométeres sebességgel, aztán Nagyvárad után hamar visszazökkentünk az itthoni valóságba. Igen, a szó szoros értelmében: zökkentünk, rázódtunk, fékeztünk, aminek persze megvan az a felbecsülhetetlen előnye, hogy nem alszik el a vezető a volánnál, vagy legalábbis sokkal kisebb az esély erre, mint egy unalmas sztrádán.
Nem tehetek róla, ilyenkor mindig eszembe jut, néhányszor már meg is írtam, hogy az egymást követő román kormányok tehetetlenségén túl – egyik-másik kormányban mi is benne voltunk – bizony az Európai Uniótól sem kaptunk támogatást, de még egyetértő rábólintást sem ebben a sztráda-ügyben. Mint egyébként sok másban sem, ami általában Erdélynek és ezen belül nekünk magyaroknak fontos lett volna. Mennyit győzködtük, többek közt én is több alkalommal, az akkori romániai EU-nagykövetet, Jonathan Scheele-t az észak-erdélyi autópálya fontosságáról, de falra hányt borsó volt minden érvünk. Pedig azt is elég nyíltan elmondtam neki, hogy az Erdélyt délkelettől északnyugatig átszelő autóút a román-magyar feszültségek jelentős csökkenéséhez is vezetne, többek közt azáltal, hogy elősegítené az egész régió gazdasági fellendülését, és hasznára lenne az ott élő románoknak és magyaroknak egyaránt.
Nem és nem! Nyugtató, csitító semmitmondásba csomagolva, tulajdonképpen ez volt a válasz. Nem gonoszságból nyilván, hanem botfülűségből minden helyi, regionális, netán etnikai szempontra. Egy délibb nyomvonalat tekintett prioritásnak Brüsszel, olyan megfontolásból, hogy a Balkán felé tartó tranzitforgalmat jobban szolgálná. Akkor még Szerbia és a többi nyugat-balkáni ország instabilnak látszott, majd később ez is változott, szó sincs régóta arról, hogy fő-fő tranzitország lenne Románia.
Érdemes feltenni a kérdést: mi voltunk-e annak idején elfogultak és szűklátókörűek, vagy mégis inkább az EU?
Igaz, ma már senki sem vitatja, hogy prioritás az észak-erdélyi sztráda is, csakhogy azóta Romániában befagyott minden, alig-alig mozdul valami délen is, északon is. A Nagyvárad-Brassó nyomvonalból van egyelőre szűk hatvan kilométernyi autópálya Gyalu és Aranyosgyéres között, és vannak itt-ott Szilágyságban félbemaradt viaduktok, az egykori nagyszabású tervek töredező emlékművei. Lassú ország lettünk, lassan jár a vonat vagy az autóbusz, és lassan épül minden, ha épül egyáltalán. Ennek az okairól is érdemes lenne beszélni újra meg újra, de most katalán utazásunkról akartam szólni. Mi köze ennek az erdélyi infrastruktúra nyomorúságos állapotához, kérdezhetné valaki. Sok köze van, és nem csak olyan értelemben, hogy századszor, ezredszer is elmorfondírozhatunk rajta: ha mások, magyarok, szlovének, olaszok, franciák, spanyolok – most az útvonalat sorolom, amerre jártunk – tudnak utat építeni, a románok miért nem képesek erre.
Sokszorosan súlyosabb tanulság viszont ennél az, ami valójában nem a gazdaság fejlettségéből vagy elmaradottságából adódik, éppen ellenkezőleg, ismételten rá kell jönnünk, akár egy ilyen vakációs úton is, hogy van valami, amitől az EU jövője sokkal inkább függ, mint önmagában a közös piac jótékony hatásától. Részben gazdasági kérdés ez is természetesen, hiszen magam is arról beszéltem az imént, hogy az etnikumközi viszonyokat is pozitívan befolyásolhatná például egy autópálya vagy más hasonló nagyságrendű beruházások, amelyeknél figyelembe veszik az illető régió sajátosságait. És éppen ez a lényeg: a sajátosságok. Más szóval: az identitás, amelynek persze nemcsak nyelvi, kulturális, vallási, hanem gazdasági vonatkozásai is vannak. Azért fontos mindezt tisztázni, mert egyébként nem fogjuk megérteni, hogy mi a baja a nagyon gazdag Katalóniának, és mitől elégedetlen a viszonylag szegény Székelyföld is. (Tudom, nem tanácsos egy mondatban emlegetni Katalóniát és a Székelyföldet, vagy akár Erdélyt, mert netán ránk szakad az ég, de hadd tekintsek el most ettől a kockázattól: nem a követelések azonosak, hanem az elégedetlenségek hasonlóak mindkét esetben: identitárisak.)
Azt is tudom, nem az Európai Unió okozta a katalánok problémáit, jóval régebbi gondokról van szó, mint ahogy mi sem néhány éve, hanem lassan egy évszázada keressük a megoldást, miközben a román politikusok éppen nemzetállami kiteljesedésként, afféle nagyszerű diadalmenetként készülnek ünnepelni 2018-ban a centenáriumot. Nem az EU az oka hát réges-régi keserveinknek, de az EU segíthetett volna, és nem segített. Igazuk van-e a katalánoknak, amikor teljesen függetlenné akarnak válni? Nem tudom. Ők tudják. Igazunk van-e nekünk, amikor azt mondjuk, hogy Székelyföldnek – és általában az erdélyi magyaroknak – sokkal több döntési jogot kellene adni? Igen, ezt viszont mi tudjuk, hogy számos minket érintő kérdésben nekünk kellene döntenünk. Mint ahogy itt lenne az ideje egész Erdély száz esztendejét is végiggondolni, hogy miképpen viselte gondját ennek a hatalmas – a mostani Magyarországnál nagyobb – régiónak a román állam, nézzük meg iparát, mezőgazdaságát, infrastruktúráját. Nem nagyon van mit dicsekedni. Nem az egykori Megéneklünk, Románia fesztiválra emlékeztető rendezvényekkel kellene készülni az évfordulóra, hanem párbeszéddel, kibeszéléssel akár, és főleg az országon belüli – és az országaink közti - román-magyar viszony radikális újragondolásával. Mert számunkra ez a száz év – talán a kilencvenes évek végét, és a kétezres évek első évtizedét kivéve – Erdély multikulturális jellegének fokozatos visszaszorítását jelenti, a Romániára ráerőltetett nemzetállami egyenruhát, amely enyhén szólva derékban bő, hónaljban szűk, ahogy mondani szokás.
Attól függetlenül, hogy miképpen oldódik majd meg ez a spanyol-katalán patthelyzet, a katalán népszavazásból máris ki-ki a maga érdekei szerint, néha homlokegyenest ellentétes tanulságokat próbál leszűrni. A legközkeletűbb vélekedés, hogy mivel Katalónia a leggazdagabb tartománya Spanyolországnak (tényleg: az összterület egytizenhatodán, az összlakosság egyhatodával Katalónia a nemzeti jövedelem egyötödét termeli meg), a katalánok megelégelték, hogy pénzt kell adniuk a szegényebb tartományoknak. Innen kiindulva aztán kétféle konklúzió lehetséges: hogy a túl sok autonómia megárt, mert íme, adod a kisujjadat, és kell az egész karod, vagy pedig éppen ellenkezőleg: aki akar, lehessen minden feltétel nélkül független.
Igen, ismerjük mi is ezeket a „kisujj-érveket”, de főleg a gazdasági indokokat, csakhogy nálunk mindez tulajdonképpen fordítva működik, az egyik oldal szerint Székelyföldnek semmiféle autonómiát nem lehet adni, mert állítólag nem is tudna élni vele, a másik oldalon meg ugyancsak a szegénységet hozzák fel érvként, hogy Székelyföld azért szegény, mert nem dönthet fejlesztési kérdésekben, és nem használhatja erőforrásait úgy, ahogy az neki megfelelne. (Én ezt a szegénységet nem hangoztatnám annyit sem egyik, sem másik oldalon, mert szegény az egész ország, de a Székelyföldnek valóban sajátos jogokra lenne szüksége, illetve általában nagyobb önállóságot kellene adni minden romániai régiónak, és akkor talán Románia is jobban nézne ki.) A történelmi, földrajzi, politikai különbségek miatt értelmetlen lenne analógiát feltételezni, de a ziccert nem hagyhatom ki: a katalánokkal az a baj, hogy túl gazdagok, a székelyekkel meg az, hogy túl szegények.
Vannak, lehetnek mégis általános következtetések: Ukrajnától Skóciáig, a volt Jugoszláviától Katalóniáig számos példából lehetett volna okulni az elmúlt évtizedekben, és anélkül, hogy jósolgatni kezdenénk – netán eldöntenénk, hogy miben van igazuk a katalánoknak, és miben tévedett a vérlázító gumibotozáson innen és túl a spanyol központi kormány -, az EU jövőjéről beszélnünk kell. Ez a jövő: gazdasági kérdés is. Mint ahogy a különböző, saját államisággal nem rendelkező etnikumok jövője szintén: gazdasági kérdés is.
Alapjában véve a nyugat-európai szolidaritást gazdasági érdekek diktálták, amikor a múlt század ötvenes éveiben az Európai Szén- és Acélközösség létrejött, és ez ma sincsen másként. Viszont bármennyire is erősek ezek a gazdasági érdekek, mégis az identitáris kérdésekre adott válaszoktól függ szerintem, hogy sikerül-e a jövőben többek közt egy szoros gazdasági együttműködést is tovább építeni. Sok múlik azon, hogy az Európai Unió vezetői mennyire veszik figyelembe kontinensünk soknemzetiségű mivoltát, és mennyire tudnak olyan egységes, de alkalmazáskor a helyi közösségekhez rugalmasan igazodó direktívákat kidolgozni, amelyek tükrözik ezt a helyzetet.
Lehet, hogy gazdaságilag valamiféle amerikai típusú Európai Egyesült Államok lenne a (leg)működőképesebb, de egy ilyen államszövetségbe, úgy tűnik, nem igazán tudnak végzetes identitásvesztés nélkül beilleszkedni a nemzetek. Identitásvesztéssel vagy identitás-módosulással mindenképpen számolni kell, de a veszteségnek arányosnak kell lennie a nyereséggel. Így van ez az egy közös államban élő etnikumokkal, és így van a közös Európával is. Ismétlem, nem tudom megmondani, hogy a világnak Antoni Gaudít, Salvador Dalít, Joan Mirót ajándékozó, de egykor a nem katalán Pablo Picassót is útnak indító katalánoknak miért rossz a közérzetük Spanyolországon belül. (Az egymás iránti érzelmekről adott némi „tájékoztatást” az az ominózus gumibotozás.) Talán azért nem érzik jól magukat, mert minden autonómiájuk ellenére többet veszítenek identitásban, mint amennyit nyernek például biztonságos piacban, megbízható jövőképben és olyan napi kulturális kínálatban, ami nem hét és fél millió, hanem negyvenhat millió potenciális fogyasztónak szól. Valamit valamiért.
Úgy tűnik, a katalánoknak – vagy egy részüknek – ma rossz üzlet spanyolországinak lenni, és üzleten én most nem a pénzbeli, hanem a közérzeti – identitáris – nyereséget vagy veszteséget értem. Ma is változatlanul az Európai Unió híve vagyok, akárcsak húsz-huszonöt évvel ezelőtt, egyszerűen azért, mert a globalizálódó világ kihívásaira egymagunkban nem tudunk válaszolni. Meg aztán kisebbségi létünkben már az is felbecsülhetetlen győzelem, hogy oda utazunk ebben a multikulturális konglomerátumban, ahova éppen akarunk. Ám ha tartósan fenn akar maradni ez a mi közös Európánk, akkor újra kell gondolni a prioritásokat, és tetszik, nem tetszik, el kell fogadni azt is, hogy így vagy úgy, ilyen vagy olyan formában nemcsak spanyolok vannak az EU-ban, hanem katalánok, baszkok vagy galiciaiak is, és hogy amikor a brüsszeli bürokraták valamit elképzelnek Romániában – mondjuk autópályát –, akkor az itt élő majdnem másfél millió magyar érdekeire – közérzetére – is gondolniuk kell.
Mint ahogy a románoknak sem kellene erről egy pillanatig sem megfeledkezniük.
Hajlandó-e ma Romániában valaki a centenáriumi előkészületek során mérlegre tenni, hogy mi magyarok mit nyertünk, mit veszítettünk ebben a száz évben? Kezdve a kisebbségi származású, de többségi retorikát használó államelnökkel, folytatva a pártelnökkel, akadnak-e felelős politikusok, akik elismerik, hogy jó lelkiismerettel akkor ünnepelhetne ez az ország, ha az utóbbi évek stagnálása, a jogos magyar igények visszaszorítása vagy a már kivívott jogok megcsonkítása után nekünk is nyújtana valamit? Rájönnek-e, hogy a katalán történet nem a meggondolatlanul odanyújtott kisujjról szól, hanem a rossz közérzetről? (Abból is tanulni lehetne, ahogy a kisebbségi jogokról folyton megfeledkező Brüsszel és Washington hallgatásától felbátorodva az állítólag Európa-párti ukrán vezetés nekilátott az anyanyelvű oktatás felszámolásának, és alig-alig lehetett – ne is igyunk még a medve bőrére! – megállítani.)
Az iskolabezárások és zászlólevételek helyett a létező alkotmányos és törvényes rendelkezések tiszteletben tartásával, új jogi keretek kialakításával, méltányos bánásmóddal lehetne nálunk is úgymond jobb közérzetre hangolni a magyarokat (nem pedig olyasmikkel, hogy az Európai Uniós kisebbségjogi szabályozást, a Minority SafePacket próbálja mindenáron megakadályozni a román diplomácia). Persze némi autópálya- és vasútfejlesztés sem ártana, nem beszélve a vidékfejlesztésről. A centenáriumnak meg nem arról kellene szólnia elsősorban, hogy mi volt mostanáig – túl sok jó nem történt velünk ebben a száz esztendőben –, hanem hogy mi lesz ezután.
Egyébként augusztus 14-én reggel indultunk haza Barcelonából, megaludtunk Génuában, aztán másnap ezerszáz kilométert hajtottunk Budapestig. Már itthon hallottuk harmadnap, augusztus 16-án a hírt a terrorista akcióról a Ramblán, talán százméternyire onnan, ahol két nappal korábban laktunk, és ahol délutánonként végigsétálva néztük, ahogy a népszavazásra biztatva vonultak nagy transzparensekkel a jól öltözött barcelonai polgárok, idősek és fiatalok egyaránt. Közben pedig ide-oda hullámzottak a Ramblán az augusztus 13-i FC Barcelona–Real Madrid mérkőzésre készülő szurkolók is. Minden az identitásról szólt körülöttünk, és ez ezután is így lesz. Még akkor is, ha valamikor régen az iskolában még azt tanultuk, hogy „a lét határozza meg a tudatot”. Markó Béla Transindex.ro

Kelemen Hunor: Románia nem modellértékű ország a kisebbségek helyzetének rendezése terén
Tartalom nélküli hamis állítás az, hogy Románia modellértékű ország lenne a kisebbségek helyzetének rendezése terén – állapította meg Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke arra reagálva, hogy szerdán a képviselőház érdemi vita nélkül elvetette a magyar frakció törvénykezdeményezését, amely bővítené a kisebbségek anyanyelv-használati jogait a közigazgatásban.
Kelemen Hunor rámutatott: az RMDSZ a parlamentáris demokrácia útját választva párbeszédet javasolt a parlamenti pártoknak és a nemzeti kisebbségek képviselőinek, felkérve őket: fogalmazzák meg véleményüket, keressenek közösen kompromisszumos megoldást annak érdekében, hogy a jelenlegi húszról tíz százalékra, „esetleg tizenötre” csökkentsék azt a lakosságarányt, amely felett egy kisebbségnek joga van anyanyelvét használni a helyi közigazgatásban. „A mai üzenet az RMDSZ és a magyar emberek számára is egyértelmű: a román többség visszautasította a párbeszédet” – vonta le a következtetést az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor szerint az elmúlt hónapok magyarellenes kirohanásai, főként az ellenzéki pártok vezetőinek kisebbségellenes retorikája 2018 közeledtével nem segítik a megbékélést, a közeledést, a bizalom erősítését a románok és magyarok között, éppen ellenkező hatásuk van. „Miközben úton-útfélen azzal henceg Románia, hogy modellértékűen rendezte a kisebbségek ügyét, újra és újra bebizonyítja: retteg a párbeszédtől. Meggyőződésem, egy erős nemzet párbeszédet folytat kisebbségeivel, nem pedig szájba veri a magyarokat” – idézte az RMDSZ hírlevele Kelemen Hunort.
Az RMDSZ elnöke hozzátette, a román állam 2018 közeledtével azzal bizonyíthatná, hogy nincsen semmi félnivalója, nincsenek hátsó szándékai, ha elindítaná a történelmi megbékélést a területén élő kisebbségekkel, javasolna néhány törvénytervezetet, amelyek nyomán a magyar közösség is államalkotó tényezőként, jól érezhetné magát szülőföldjén. „Azt mondanám: a történelmi megbékélést száz év után elindítom – itt van néhány törvénytervezet, fogadjuk el, lépjünk előre, nézzük meg, mi lesz a centenáriumot követően 2019-ben, 2020-ban, mert együtt fogunk élni. Teszik vagy sem, ez a közös országunk, ez a közös hazánk” – összegzett Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnökének nyilatkozatából kiderült: a szövetség továbbra sem mond le arról, hogy a jelenlegi húsz százalékos nyelvhasználati küszöböt tízre, esetleg tizenötre csökkentse a törvénytervezet szenátusi vitája során. Szabadság (Kolozsvár)

Kiállítás a protestáns lelkészcsalád két erdélyi nagyasszonyáról
Isteni kegyelem ajándéka: Berde Mária és Berde Amál
Berde Mária és Berde Amál – két lány, két nő, két asszony. Az egyik könyvekkel, a másik festménnyekkel gazdagította az erdélyi, illetve az egyetemes magyar kultúrát. Két testvér, református teológus, lelkész lányai, akiknek tehetségét sokan „isteni ingyen kegyelem” ajándékának tartanak. Mindketten a kolozsvári Házsongárdi temetőben, egymás mellett nyugszanak. A már-már méltatlanul feledésbe merült írónak-költőnek és festőművésznek állít emléket az életpályájukat bemutató tárlat. Mindemellett figyelmet szentelnek annak a Bethlen-féle nemeslevélnek is, amely nemesi rangra emelte az erdélyi protestáns lelkipásztorok fiú- és lányutódait. Mindez meghatározta Mária és Amál életútját, munkásságát is.
Érdemes betérni s kicsit elidőzni a szombaton, Kolozsváron a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából megnyílt Erdélyi Református Múzeum időszakos kiállítótermébe (Bocskai/Avram Iancu tér 13.). Ugyanis az itt látható gazdag anyag (festmények, képek, okmányok, újságcikkek) az erdélyi női irodalom és festészet két úttörőjőnek, R. Berde Máriának és Dóczyné Berde Amálnak az életművébe és munkásságába nyújt nagyon alapos betekintést. Ugyan az idei Kolozsvári Magyar Napok keretében már látható volt egy Berde-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, ezúttal azonban teljesen új szempontból megszervezett, egy-két kivételt leszámítva, teljesen új „felhozatallal” rukkoltak elő a szervezők.
„A reformáció egyik legszebb gyümölcse a protestáns lelkészcsalád , s így kapcsolódik a testvérpárnak, Berde Amália és Berde Mária református papleányoknak, laborfalvi Berde Sándor kackói, majd nagyenyedi lelkész és ónódi Weress Mária gyermekeinek életműve az ünnepléshez” – vélekedett a kiállítás kapcsán Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója, aki nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Berde-lányok munkássága hosszú évtizedek után ismét reflektorfénybe kerüljön.
A kiváló író-festőművész testvérpár életúja ugyanis a Dés városához közeli Kackóról indult egy református lelkészcsaládból: sajnos, a Kolozs megyei településen jelenleg már csak szórványosan élnek magyarok, alig akad egy-két református hívő, akiket időnként a legközelebbi lelkész felkeres és mond értük egy imát. S bár a templom szépen felújítva, de zárva, míg a parókia romos állapotban, lakatlanul áll, a hozzá tartozó szép kertet és udvart felnőtte a gyom, amit valakik időnként lekaszálnak. Az egykori Berde-parókián a vasárnapi harang már nem kondul, helyette a közvetlen átellenben felépített ortodox temlomban celebrált, kihangosított mise hallatszik át.
Két olyan igazgyöngyöt, két olyan életművet próbáltak meg ismét a a felszínre, a köztudatba hozni, szóban és képekben megcsillantani, akiknek az élete példa, mi több ajándék volt szűkebb s tágabb környezetüknek egyaránt – mondta Gergely Erzsébet. „Isten különös kegyelmének érzem, hogy 32 évig Dóczyné Berde Amáliával, talán az utolsó erdélyi nagyasszonnyal, mély emberi kapcsolatot ápolhattam. Őszinte törekvésem az, hogy őrizzem és felmutassam azt a szellemi hagyatékot, amelyből három évtízeden át meríthettem és református papleányként beálhassak azok sorába, akik ragaszkodnak a megtartó örökséghez, a folyamatossághoz és hálaadással fordulnak kegyelmes Istenük felé” – hangsúlyozta a Házsongárdi Alapítvány igazgatója.
A kiállítás kurátora, Szebeni Zsuzsa színház- és irodalomtörténész szerint a Berde család egy olyan dinasztia, amely az évszázadok során a haza, az egyház, a tudomány és a művészetek terén alkotott maradandót. „Nem véletlen, a kálvini tanok közül a legfontosabb a Berde Mária és Amál gondolatvilágában az, hogy a hit- és elvhű élet a kiválasztottság jele. Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem” ajándéka, amelynek gyümölcsöztetése kötelesség, nem egyéni érdem, ugyanakkor a kijelölt úton való megtorpanás istenkísértés” – szögezte le.
Szebeni Zsuzsa emlékeztett arra, hogy a kiállítás szerves folytatása annak az immár húsz éves munkának, amelynek során Bánffy Miklós, Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, Makkai Sándor, Ignácz Rózsa és báró Kemény János pályaképét mutatták be. Mindegyikük esetében megtapasztalhatók az erős református gyökerek, legyenek püspökök, lelkészek, főgondnokok vagy lelkészgyermekek. Ugyanakkor hangsúlyozta, Berde Mária hagyatékát teljes mértékben sértetlenül őrzi a református egyház levéltára, következésképpen ez az egyetlen a helikoni életművek közül, amely hiánytalanul kutatható.
A kiállítás kurrátorától megtudtuk, a Berde-család debreceni leszármazottai átadták a szervezőknek minden tulajdonukban lévő levelet. Ugyanakkor a Székely Nemzeti Múzeumnál található öt festményből hármat (Berde Amál önarcképe, Berde Mária portréja, valamint egy Kalotaszeg-vázlat, amelyen egy idős parasztbácsi a kalapját a templompadra helyezi) sikerült kiállítaniuk.
De ugyanilyen jelentősnek tartja a szakember Berde László nyugalmazott székelyudvarhelyi református lelkésznek, Berde Amál unokaöccsének a felajánlásait is, aki első szóra a rendelkezésükre bocsátotta mind a Dózsa népe című festményt, mind pedig egy egészalakos írógépen dolgozó férfit ábrázoló munkát. A test valójában Berde Amál fia, ifj Dóczy Ferenc világutazó és az ausztráliai Pen Club titkára, aki azonban a kép felvázolása után tragikus körülmények között elhunyt, így az arc már Berde Lászlót formázza.
Továbbá Szőcs Ildikót, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatónőjét is köszönet illeti, hiszen irodájából első alkalommal nélkülözi Dóczy Ferencnek, Amália férjének a portréját. Értékes és fontos adalékokat rögzítenek az Ambrus Emese operatőr által készített mozgóképek is, amelynek megvalósulásában a Dóczy család, a Tőkés-lányok, valamint a nagyenyedi kollégium nyújtott segítséget. A kiállítás grafikai szerkesztője, Szebeni-Szabó Róbert fotográfus is nagymértékben hozzájárult a tárlat létrejöttéhez.
Mindemellett figyelmet érdemel Bethlen Gábor fejedelem 1629-ben kiadott nemeslevele is, amely nemesi rangra emelte az erdélyi protestáns (lutheránus, református és unitárius) lelkipásztorok fiú- és lányutódait. A lelkész az ordináció révén korábban is a nemesség közé tartozott, ám a Bethlen-féle intézkedésnek köszönhetően ez a privilégium mostantól kiterjedt a családjára is. Ősz Előd református lelkész, levéltáros tájékoztatása szerint az okmány példátlan volt a korabeli Európában, hiszen egy latens értelmiségi réteget tett a rendi jogosultságok birtokosává, közülük kerülve ki a kollégiumok diákságának közel harmada, nagyban emelve ezzel az oktatás színvonalát. „A nagy fejedelem nemeslevele az erdélyi művelődéstörténet egyik meghatározó elemévé tette a református értelmiségi dinasztiát. Ezek a dinasztiák túlnőtték az egyház határait, a lelkipásztor édesapa fia gyakran orvos, történész vagy matematikus lett” – hívja fel a figyelmet a levéltáros.
A tárlat az Erdélyi Református Egyházkerület, az Erdélyi Református Gyűjtőlevéltár, a Sapientia EMT Filmművészeti Szak, a Székely Nemzeti Múzeum, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a Berde család leszármazottainak köszönhetően jöhetett létre.
A kiállítás szombaton, október 7-én de. 10-13 , illetve du. 16-18 óra között látható Szebeni Zsuzsa vezetésével, október 8-án, vasárnap pedig Gergely Erzsébet fogadja az érdeklődöket 11.30 -14 óra között. Hétköznapokon hétfőtől-péntekig, azaz október 9-13. között tekinthető meg a tárlat, hétfőn, szerdán és pénteken de. 10-13, valamint kedden és csütörtökön du. 16-18 óra között. Kérésre a következő héten is lehetőség nyílik megnézni a kiállítást, érdeklődni lehet Gergely Erzsébetnél a 0741-217210-es telefonszámon. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár)

Jogászok a Kolozsvár Társaságnál
Ritkán gyűl össze ennyi jogász egy helyen – állapította meg derűsen Bucwald Péter házigazdai minőségében azon a rendezvényen, amelyet kedden, október 3-án tartottak a Kolozsvár Társaság székházában, a Volt egyszer egy egyetem (1945-59) sorozat VI. részeként.
A program filmvetítéssel kezdődött: a Veress Emőd és Kokoly Zsolt által összeállított könyv, a „Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen (1945-59)” alapján készült dokumentumfilmet mutatták be, majd a szerzők röviden ismertették könyvüket is, felvázolva elképzelésüket, hogy folytassák az erdélyi jogászképzés történetének megírását. Ezt követően a résztvevők kötetlenül beszélgettek, meséltek jogi tanulmányaikról, szakmájuk egy-egy érdekesebb történetéről, hiszen a kerekasztal-beszélgetés elképzelése is az volt: feleleveníteni azokat az éveket, amikor magyarul folyt a jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen, majd beszélni a jelenkori román nyelvű képzésről, mérlegelni a szakma anyanyelven illetve az állam nyelvén történő elsajátításának előnyét. A szakma neves és ismert meg elismert képviselői fogadták el a meghívást a rendezvényre, többek között: Hajdú Gábor volt egészségügyi miniszter, Buzeskó György bíró, Frunda György ügyvéd, volt szenátor, Eckstein Kovács Péter ügyvéd, egykori szenátor, Somai József közgazdász, a BBTE jogi karának volt főtitkára, Somai József László, Bánhegyesi Hajnal, Bányai József ügyvédek, Sztranyicki Szilárd ügyvéd, a kataszteri hivatal volt vezetője, és mások.
A jogi szakmát anyanyelven alaposan elsajátították egykor a Bolyai egyetemen, és ez nem volt akadálya annak, hogy utána az állam nyelvén boldoguljanak és szakmailag sikereket érjenek el – sok bolyais története ezt igazolja. Ellenben az is tény, hogy tökéletesen kell ismernie az állam nyelvén szakmáját annak, aki itthon akar boldogulni, karriert befutni, sőt, ma már még legalább két idegen nyelvet is ajánlatos beszélnie – hangzott el a beszélgetésen. A kizárólag román nyelvű képzés viszont az anyanyelven történő kommunikálásban okoz nehézséget, de végülis az egyéntől függ, hogy utólag a magyar szakkifejezéseket is elsajátítsa, jegyezték meg. Szabadság (Kolozsvár)

Orbán Viktor: felívelő pályára álltak a magyarok
A következő évek egyik nagy eredménye lesz, hogy a legutolsó falu legutolsó házában lakó magyar számára is megéri majd magyarnak lenni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a lapcsaládunknak adott interjúban. A kormányfő elmondta, a nagy korszak kapujában álló Kárpát-medencei magyarság várható sikere kívánatossá teszi a vele való együttműködést mások számára. Orbán Viktor szerint létrejöhet egy elsősorban a gazdaságra összpontosító együttműködés a jelenlegi román kormánnyal, a jövő évi országgyűlési választások közeledtével pedig arra kéri a külhoni magyar állampolgárokat, hogy a megmérettetésen való részvétellel legyenek a mainál szebb közös magyar jövő részesei.
– A magyarországi politikai erőviszonyok és a felmérések ismeretében akár úgy is tűnhet, hogy lefutottnak tekinthető a jövő évi országgyűlési választások kimenetele, a győztes kiléte ismert, folytatható a jelenlegi irányvonal. Feltételezem azonban, hogy ettől még nem dől hátra a Fidesz–KDNP-szövetség. Milyen mérleget von kormánya elmúlt négy-, illetve nyolcéves munkája alapján?
– Egy választás sohasem lefutott. Ha valaki ezt gondolná, nemcsak politikai hibát követne el, de tiszteletlen is lenne a választópolgárokkal szemben. A választást nem felmérések, esélylatolgatások döntik el, hanem hús-vér magyar emberek. Hogy ők mit fognak dönteni, azt rajtuk kívül senki nem tudhatja. Kellő tisztelettel és türelemmel meg kell várni, hogy eljöjjön a választás napja, és a választók elmondják, mit gondolnak. Akármit fognak is mondani, nekünk ezt tudomásul kell vennünk, és aszerint kell folytatnunk a munkánkat és a politikai életünket. Egy magyar kormányzó pártnak egyetlen becsületbeli kötelessége van, hogy a szolgálat utolsó napjáig minden ügyet a magyarok érdeke szempontjából vizsgáljon és döntsön el. A négyéves időszak a választások éjszakáján ér véget, lezárultával mindenkinek megszűnik a mandátuma, és új korszak kezdődik. Én a magyar miniszterekkel négy évre szerződtem. Ez hamarosan lejár, mindenki leteszi a lantot, elszámol a munkájával, aztán a választások eredményének ismeretében eldöntjük, miként kezdjük a következő négy évet. Az igaz, hogy esélyek is léteznek, és az álszentség is tiszteletlenség a választókkal szemben. Tehát őszintén meg kell mondani: a Fidesz–KDNP-szövetségnek jó esélye van arra, hogy kiérdemelje a választók bizalmát. Rengeteget dolgoztunk az elmúlt három és fél évben meg az azt megelőző négy évben is, meghirdettünk egy világos programot, és úgy érzem, hogy teljesítettük, amit vállaltunk. Megígértük, hogy munkaalapú gazdaságot fogunk fölépíteni, hogy minden magyar, aki dolgozni akar, az dolgozhasson – ezt a célt elértük. A magyar társadalom jövőjét a családokra akartuk építeni, ezért támogattuk azokat az embereket, akik vállalják, hogy gyermeket szülnek, illetve nevelnek, és az adórendszerünk, egész gazdasági-politikai gondolkodásunk középpontjába a családot helyeztük. Szerintem a családok pontosan érzik, hogy gyermeket nevelni, családként élni ma kisebb terhet jelent, mint négy vagy nyolc esztendővel ezelőtt. A harmadik dolog, amit vállaltunk, a nemzetegyesítés volt: megvan a magunk történelme, amit vállalni kell, az elől nem akarunk sem elbújni, sem félreugrani. Egy több részre szabdalt nemzeti közösség vagyunk, melynek tagjait összeköti a közös történelem, nyelv és kultúra. Nem hiszek abban, hogy lehet úgy sikeres az anyaország, ha sikertelen bármelyik nemzeti közösségünk a mai államhatárokon kívül és nem hiszem, hogy bármely határon túli közösségünk felhőtlenül boldog lehetne, akármilyen jól menne is a sorsa, ha közben szenvedne az anyaország. Lehet fáziskésés az anyaország, illetve az elszakított nemzetrészek fejlődése között, mert kell valamennyi idő ahhoz, hogy az otthoni sikerekből jusson elég forrás, energia a határon túlra, de a lényeg, hogy mindenki ugyanabba az irányba mozogjon. Ma már a határon túli közösségek is érzik, hogy az anyaországnak jobban megy, mint korábban: stabilabb, erősebben áll a lábán, és tud segíteni. A negyedik vállalásunk pedig az volt, hogy nemzeti elvű, nemzeti célokat szolgáló külpolitikát folytatunk. Elsősorban azért vagyunk tagja az EU-nak és a NATO-nak, hogy ott a magyar nemzet érdekeit szolgáljuk, márpedig belül könnyebb, mintha kívül lennénk. Mindezeken túl végig sikerült kapcsolatban maradnunk az emberekkel, ami a mostani nyugati demokráciában kulcskérdés, hiszen sok helyen a kormányzó csoportok elszakadtak a választópolgá­roktól. Mi viszont elindítottuk a nemzeti konzultációt, és a fontos kérdések megvitatásába, eldöntésébe rendszeresen bevonjuk az embereket, így sikerült fenntartani a kormány és a polgárok kapcsolatát. Ezek az eredmények és sikerek együtt adják az alapját annak, hogy jó reményekkel forduljunk rá a választási kampányra. De aki nem feszül meg érte, nem dolgozik éjt nappallá téve a bizalom megtartásán, az akármilyen jól áll is, a végén meglepetés érheti.
– Ezeknek az eredményeknek a megőrzését tekinti a 2018-as anyaországi megmérettetés legnagyobb tétjének?
– A választások tétje nem egyszerűen a megkezdett irány folytatása. Nagyobb feladat is tornyosul előttünk. Az elért eredményeket nem pusztán egy kormányváltás veszélyezteti, hanem az, hogy egész Európa olyan gonddal küszködik, amelyet nem tud megoldani, ez pedig a népvándorlás problémája. Úgy látom, Európa legtöbb országa nem akarja, nem tudja megvédeni magát ezzel szemben. Ha Magyarország nem tudja magát megvédeni a migrációs kihívással szemben, akkor az elmúlt nyolc évben kínnal-keservvel elért eredmény elpárolog. Teljesen új, kevert népességű Magyarország jönne létre, amelynek meggyengülne munkaképessége, munkaereje, hadra foghatósága, kulturális ereje. Én nem szeretnék ilyen országban élni, nem szeretném, hogy a gyerekeim ilyen országban nőjenek fel, és az unokáimnak sem kívánom ezt, ezért mi megmondjuk egyenesen, hogy magyar Magyarországot akarunk, ez pedig a népvándorlás megállítását feltételezi. Vannak olyan országok, amelyek bevándorlóországokká lettek, de én nem szeretném, ha Magyarország ilyenné válna. Aki egyetért velem, és szintén magyar, keresztény jövőt képzel el a gyereke számára, és nem akar kevert népességű, rossz közbiztonságú, terrorveszéllyel fenyegetett országban élni, azt arra kérem, újítsa meg velünk a négy, illetve nyolc évvel ezelőtt kötött szövetséget.
– A jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választás lesz a második, amelyen a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok is szavazhatnak.
– Ha igaz, hogy közös jövőt építettünk az elmúlt években, ha igaz, hogy ezzel a munkával sikerült egy biztató jövő előtt megnyitnunk az utat, akkor nem szabad restnek lenni, hanem végig kell menni ezen az úton. Ez azt jelenti, hogy eljön a pillanat a következő évben, amikor meg kell erősíteni mindazt, amit eddig tettünk. A határon túli, az erdélyi magyaroknak is érdemes ismét részt venniük egy nagy, közös Kárpát-medencei magyar döntésben. Ahhoz, hogy részt vehessenek a választáson, regisztrálniuk kell, amit nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni, mert abból kapkodás lesz, és elvesztegetett szavazatokat eredményez. Arra biztatok minden magyart, hogy regisztráljon, a mostani regisztráció nem más, mint beiratkozás egy a mainál szebb, közös magyar jövőbe.
– Több mint másfél évtized telt el az első Fidesz-kormány idején meghirdetett nemzetpolitika egyik jelentős vívmánya, a kedvezménytörvény elfogadása óta, mára pedig a honosítás révén közel egymillióval nőtt a magyar állampolgárok száma, és beindult az elszakadt nemzetrészek gazdasági megerősítése. Mi a nemzetpolitika fő feladata a jövőben?
– Ha nemzetpolitikáról van szó, akkor középre és lefelé célzok. Fiatalkorom óta azt tapasztalom, hogy – még a legnehezebb időkben is – a magasan képzett, gimnáziumokból kikerülő, biztos családi háttérrel rendelkező, értelmiségi rétegek megtalálják a maguk útját magyarként a Kárpát-medencében. Nem könnyen, de valahogy meg tudnak maradni a magyarságukban, hiszen műveltek, képzettek, jó iskolákhoz férnek hozzá. Nem szabad róluk megfeledkezni, hiszen ők adják azt a minőséget, ami a magyar szellemet olyanná teszi, amire mindannyian büszkék lehetünk, tehát fontos, hogy legyen szellemi elitünk. Az alsóbb és középszintű csoportokkal viszont kiemelten kell foglalkozni, hiszen ők nehezebben maradnak meg a magyarságban, leginkább őket érinti az asszimiláció, a nyelvcsere, a vegyes házasság. Olyan nemzetpolitikát kell folytatnunk, amely megfelel annak, hogy magyarnak lenni ne csak felemelő érzés legyen, hanem kifizetődő is; de ne csak a legképzettebbeknek, hanem minden magyarnak megérje magyarnak lenni. Ezt a célt szolgálják a vállalkozásfejlesztési programok. Az anyaország most már képes arra, hogy minden, határon túli területen az otthonihoz hasonló célokat szolgáló gazdaságfejlesztési programot hirdessen, amely segítségével mindenki léphet egyet előre. Ezek a Délvidéken és Kárpátalján célba érnek, Erdélyben most kezdjük beindítani, a Felvidék esetében pedig megállapodtunk a szlovákokkal arról, hogy miként lehetne ezt úgy megvalósítani, hogy ők is támogatni tudják. A következő évek egyik nagy eredménye lesz, hogy a magyarok azt fogják tapasztalni: csak azért, mert magyarok, szélesebb fejlődési, foglalkoztatási, jövedelmi, iskolázási lehetőségekkel rendelkeznek, mint korábban. Tehát meg fogja érni a legutolsó falu legutolsó házában lakó magyar számára is, hogy megmaradjon a magyarságában. A magyarság törzsét kell most erősíteni és a gyökerét öntözni, a lombkorona rendben van.
– Az elmúlt időszakban a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium megszűnése vagy az ukrán oktatási törvény is bebizonyította, hogy a külhoni magyarok által szerzett jogok visszavehetők. Milyen lehetőségei vannak az anyaországnak arra, hogy bővítse a határon túli közösségek jogainak védelmében, kiszélesítésében bevethető politikai-diplomáciai eszközök tárházát?
– Országonként más és más a helyzet. Először is fontos, hogy az anyaország folyamatosan kinyilvánítsa és megerősítse a jó szándékát. Mi nem akarunk ártani senkinek, csak azt akarjuk, hogy mindenki, akiről a Jóisten úgy döntött, hogy magyarnak születik, az megmaradhasson és boldogulhasson a magyarságában. Ehhez nyújtunk támogatást. Ez nem a románok, a szerbek vagy az ukránok ellen, hanem a magyarokról szól. Ha a magyaroknak jól megy Erdélyben, Kárpátalján vagy Felvidéken, azzal az ottani területek erősebbé válnak. Egy jó szándékú, a helyben élő magyar közösségeket erősítő politika a szomszédos államoknak is érdeke. Ez elvi kiindulópont, ahonnan valamennyiükkel próbálok fair, méltányos, tisztességes és őszinte kapcsolatot kiépíteni. Szlovákia esetében ez sikeres. Nem mondom, hogy nincsenek viták, mert viták minden állami viszonyrendszerben vannak, de a pozsonyi politikai vezetés megértette, hogy a szlovákok és magyarok közös érdekeinek szolgálata a feladat. Tudunk is együttműködni, napokon belül letesszük az új komáromi Duna-híd alapkövét. A szerbekkel történelmi kiegyezést hajtottunk végre; a francia–német megbékéléshez hasonló léptékű és érzelmi súlyú folyamatot indított el Áder János és Aleksandar Vucic elnök úr. Hiszek abban, hogy Szerbia jövője az Európai Unióban van, ennek a törekvésnek a legerősebb támogatója Magyarország. Példaértékű a szerbek által a délvidéki magyaroknak biztosított autonómia, és persze az ottani magyarok szervezettsége is kiváló. Nehezebb a helyzet Romániában, itt a bizalmatlanság vastagabb ködként ereszkedik a két ország kapcsolataira. Ez történelmileg érthető, emiatt kár siránkozni, a történelmünk olyan-amilyen, az a kérdés, hogy mit tudunk belőle közösen kihozni. Amikor jó szándékú román vezetés van, amely megadja Magyarországnak a tiszteletet, akkor ki tudunk hozni ebből valamit, amikor meg rosszindulatú, akkor a kapcsolatok mindig felhígulnak. Mi, magyarok annyi tudunk tenni, hogy ilyen nehéz időszakokban sem viszonozzuk a provokációt provokációval és a durvaságot durvasággal. Az elmúlt időszakban néhány román politikai vezetőtől én személyesen is nagyon sokat nyeltem, velem együtt pedig az anyaország is, de sosem támadtunk vissza. Ennek már középtávon meglesz az eredménye. Most egy bizalomépítési korszakban vagyunk, felvettem a kapcsolatot a román kormánypárt elnökével. Úgy érzem, össze tudunk illeszteni egy olyan együttműködési csomagot, amely elsősorban a gazdaságra összpontosít, és amely Romániának, a romániai magyaroknak és az anyaországnak egyaránt érdeke lehet. Hosszú út van még előttünk, de bizakodom.
– A Liviu Dragneával folytatott telefonbeszélgeté­sük során a PSD elnöke ígéretet tett a vásárhelyi katolikus iskola helyzetének megoldására. Mindez alapot teremthet a párbeszéd kialakulására az elmúlt években meglehetősen hűvös magyar–román viszonyban?
– Amikor Romániában eldőltek a választási eredmények, mi kapcsolatfelvételt célzó lépéseket tettünk, amelyekkel új fejezetet akartunk nyitni. Ez a folyamat lassan haladt, most viszont a marosvásárhelyi iskola ügye felgyorsította. Minden rosszban van valami jó, esetünkben az, hogy a kapcsolatfelvétel felgyorsult. Meggyőződésem, hogy az egész Kárpát-medencei magyar közösség nagy korszak kapujában áll, nagy dolgok fognak itt történni. Most már nem jogfosztás elleni védekezés, hanem jogerősítés lesz, nem szegénység, hanem nyugodt, kiszámítható ütemű és érzékelhető gyarapodás. A magyar családok erősebbekké válnak, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt voltak, nem nemzeti széthúzás lesz, hanem sokkal inkább összedolgozás. Ezentúl nem annak fogunk örülni, ha valaki más ad nekünk munkát, hanem magyarok fognak munkát adni magyaroknak versenyképes európai üzemekben. Ezt nem könnyű elhinni, nem ehhez voltunk szokva az elmúlt hetven évben. De állítom, most mégis ilyen korszak jön, ennek az alapjait megvetette a magyar alkotmány és az emberek támogatását élvező nemzeti kormány. Szerintem az a tény, hogy a magyarok felívelő pályán vannak, és szép jövő előtt állnak, a velünk való együttműködést is kívánatossá teszi. A román, a szlovák, a szerb és az ukrán nemzetnek is az az érdeke, hogy egy komoly sikerre készülődő országgal, mint Magyarország, jó viszonyt ápoljon. Mi nyitottak vagyunk, és szeretnénk, ha ebben a sikerben osztoznának a románok is. Egészen más hangulatú és más minőségű tíz-tizenöt évet látok Magyarország, illetve a Kárpát-medence előtt, mint amiben eddig éltünk.
– Miként győzhető meg Ukrajna Ön szerint a kisebbségeket sújtó jogszabály visszavonásáról?
– Nehéz a helyzet Ukrajnában, amit természetesen megértünk, hiszen mégiscsak olyan országról van szó, amely komoly katonai kihívásokkal néz szembe a keleti határain. Türelemmel és megértéssel vagyunk az ukránok iránt, de a szószegést nem tudjuk elfogadni. Mindig kiálltunk Ukrajna területi épsége mellett, és mi voltunk a leghangosabb, legerősebb képviselője annak, hogy az ország közelebb kerüljön az EU-hoz, kapják meg a vízummentességet. Viszont azt mindig kértük, hogy ne tűzzék napirendre a hírekből egyébként ismert, a politikai térben keringő kisebbség-, így magyarellenes javaslatokat. Elhittük nekik, hogy ez nem fog megtörténni, mégis, ahogy sikerült elérnünk az ukránoknak adandó kereskedelmi kedvezményeket és vízummentességet, már másnap el is fogadtak egy ilyen törvényt. Ezt nem tudjuk másnak tekinteni, mint övön aluli ütésnek, ezen a magyar politika nem tud túllépni. Ráadásul az ukrán parlament asztalán szerepel még két másik, hasonló szellemű törvénytervezet is. Ha Európa most szó nélkül lenyeli, hogy az oktatási törvénnyel jogvisszavétel történik, akkor a többi jogszabály kapcsán sem számíthatunk semmi jóra. Most kell megmutatnia Magyarországnak és Európának, hogy Ukrajna döntés előtt áll: akar-e európai ország lenni. Ha igen, akkor meg kell érteniük, hogy a kisebbségek által megszerzett jogokból visszavenni nem lehet.
– Miközben néhány éve a Fideszt még olyan bírálatok érték az RMDSZ részéről, hogy politikai ellenfelei támogatásával a szövetség gyengítésére törekszik, ma egyre jobb a két alakulat viszonya. Mi a magyarázata ennek a kibékülésnek?
– Voltak nehézségeink az RMDSZ-szel, ezek inkább az előző vezetéshez kötődtek, nem a mostanihoz. A mi politikai közösségünk, a polgári-nemzeti tábor nem tudta megemészteni, hogy a 2002-es választások idején az RMDSZ akkori elnöke azt sem várta meg, hogy a választások második fordulójában megvívhassuk a küzdelmet, már hátat fordított nekünk. Most már új vezetése van az RMDSZ-nek. Mindig az volt az álláspontom, a magyarországi magyaroknak az a dolguk, hogy tudomásul vegyék az itt élő emberek döntését. Márpedig az itt élő emberek rendszeresen hetven-nyolcvan százalékos arányban az RMDSZ-re szavaznak. Mellékes, hogy erről mit gondolnak Budapesten, az a fontos, hogy mit gondolnak erről Erdélyben a magyarok. Ha ők az RMDSZ-t támogatják, akkor nekem az a dolgom, hogy az RMDSZ és Magyarország, valamint a magyar kormány között stabil és gyümölcsöző kapcsolatot alakítsak ki.
– Miként vélekedik a külhoni, ezen belül az erdélyi magyar autonómiatörekvések esélyeiről?
– Az autonómia olyan cél, amelyről sok vita van, de a magyaroknak sem módjuk, sem lehetőségük nincs arra, hogy föladják. Érdemes tisztázó vitákat folytatni. Szerbiában például kiderült: attól, hogy a magyarok példaértékű autonómiában részesültek, Szerbia nem gyengébb lett, hanem erősebb. Hosszú, intellektuális és politikai szervezőmunkát kell végeznünk, és majd célt fogunk érni. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Lélekcserélő idő
Órákon át lapoztam meg olvastam a könyvét, szinte mindent tudtam a szerzőről. Mégis többször is föl-fölrebbent bennem a szánalom: szegény Lajos. Két évvel halála után megjelent könyve (Magyari Lajos: Lélekcserélő idők. 1989 –1990., felelős kiadó Szabó Zsolt) a fent jelzett egy esztendőben írt vezércikkei egy részét adja. ’89 legvégén zajlott az a bizonyos művi forradalom, melynek semmi köze nem volt a forradalmakhoz, azon kívül, hogy a hatalom magasából és a szekuritáté mélységéből eredő parancsokra lőttek a tömegre a nemes Temesváron, aztán Aradon, Bukarestben, Kolozsváron… Magyari Lajos sepsiszentgyörgyi költő, újságíró akkor is együtt volt megnyomorított székely népével, hitte is, mint ahogy százezrek hitték, hogy itt a Petőfi-féle szabadság. Hát nem. Népem, szegény népem és szegény Lajos, igen hamar, négy hónapon belül meggyőződhettek, hogy az a nép, melynek a történelem során soha nem volt egyetlen forradalma sem, ma is csak a véres, hatalmi bohóckodás szemtanúja volt, beleszólási jog nélkül.
Magyari mostani 410 oldalas könyve, merem állítani, igen értékes történelmi dokumentumfilm. A vértől a könnyekig, a csalódások zuhatagáig naponta mindent megélt, figyelmeztetett, javasolt, megírt, a sánc felé menetelő országnyi nép akkori sorsáról. Hallatlan nagy érték ebből a szögből nézve is ez a könyv. Hajmeresztő dokumentum az előző és a mai nemzedékek számára. Annyi semmitmondó egyetemi kar, fakultás van itt ma, lenne ahol a történelmi igazság egy idejét életesen tanítani belőle. Ezt a dokumentumkönyvet is, amely a fajgyűlölet és az egyetemesen működő hazudozás örök életét mutatja, újjászületését és megizmosodó túlnövekedését, el máig, 2017 októberéig. Szegény Lajosnak szegény népe, nemzete. A román politikánál is hatalmasabban hazudozó nagyhatalmak mindmáig tétlenül legyintve nézik a magyar nemzetrész senyvedve haldoklását, álforradalmakat hintve rájuk, megélhetési műanyagforradalmat. Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Korodi: elfogadhatatlan, hogy még tárgyalni sem akartak a nyelvhasználati küszöbről
A román politikum indokolatlan sértődöttségével, szándékos zárkózottságával, valamint a központi sajtó célzott félretájékoztatásával magyarázza Korodi Attila parlamenti képviselő az anyanyelv-használati küszöb csökkentéséről szóló törvénytervezet elutasítását.
A szerdán tartott képviselőházi szavazáson az RMDSZ-es képviselőkön kívül a Mentsétek meg Romániát Szövetség egyik politikusa szavazott igennel, négyen tartózkodtak, 256-an pedig ellene szavaztak – közölte csütörtöki csíkszeredai sajtótájékoztatóján Korodi Attila.
Mint mondta, a tervezetet az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által elfogadott regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájában – amelyet Románia is ratifikált – megjelent ajánlások alapján írták meg. Sőt a bizottság 2012-ben kifejezetten Romániával kapcsolatban állapította meg, hogy az ország területén alkalmazott nyelvi jogok túl merevek, és arra kérték a román hatóságokat, hogy lazítsák a küszöbrendszert.
Korodi Attila elmondta azt is, hogy még a múlt héten írásban hívta fel a képviselőházi frakcióvezetők figyelmét arra, hogy az RMDSZ anyanyelvhasználatra vonatkozó 20 százalékos küszöb csökkentéséről szóló törvénytervezete összhangban van a nemzetközi egyezményekben foglaltakkal.
„Egyértelműen ideális helyzetet írt le a törvénytervezet: megnéztük, hogy melyek azok a helyi közösségeink, amelyek körében egyértelműen csökkenteni kellene a nyelvhasználati küszöböt a közigazgatási rendszerben. Ott van Kolozsvár példája, ahol több magyar él, mint Csíkszeredában, mégsem használhatják a magyar nyelvet a közigazgatásban. Az ideális helyzetről tárgyalhatott volna a román társadalom és politikum, mert nyitottak lettünk volna a vitára, de a törvénytervezetet sértőnek érezték a román politikusok” – fejtette ki az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője.
Értetlenül fogadta továbbá, hogy Popescu Mariana-Venera, a Romániai Macedónok Egyesületének részéről kijelentette, hogy nem támogatják az RMDSZ kezdeményezését, fölöslegesnek tartják, ráadásul alkotmányellenesnek is nevezte azt. Mindeközben a román politikusok meg vannak győződve arról, hogy Románia példaértékű ország, ami a kisebbségeknek biztosított jogokat illeti, sőt úgy gondolják, hogy a nemzetközi egyezményeket maradéktalanul betartják.
Hangsúlyozta, hogy a bukaresti sajtóban hetekkel ezelőtt elindult az a félrevezető médiakampány, amellyel a cél az volt, hogy a kérdést a parlament ne gyakorlatiasan, cikkelyről cikkelyre tárgyalja, hanem egyből visszadobja.
„Számunkra elfogadhatatlan, hogy valaki ezekről a kérdésekről ne akarjon tárgyalni 2018 hajnalán. És azért elfogadhatatlan, mert akkor, amikor a román állam megszületett, és ennek az alapelveit lefektették, a Gyulafehérvári Nyilatkozatban pont azokat a kérdéseket járták körbe, amelyekre még most is számos esetben nincs jogi megoldás” – mutatott rá a képviselő. Kovács Boglárka / maszol.ro

Határon túli magyar fiatalok: a pénztelenség és a munkanélküliség a legfontosabb problémájuk
Ezt a korosztályt nehéz ugyanazokkal az identitásra és etnikumra kihegyezett diskurzusokkal megszólítani
Kerekasztal-beszélgetést szervezett Budapesten a Mathias Corvinus Collegium a kárpát-medencei magyar ifjúságról. Milyen a határon túli magyar fiatalok értékvilága, politikai részvétele, vallásossága? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vizsgált az MTA és a Mathias Corvinus Collegium GeneZYs 2015 nevet viselő kutatása, amelynek eredményeit tavaly januárban ismertették először. Zsigmond Csilla, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány budapesti ügyvezetője és a Genezys 2015 kutatást végző kutatócsoport tagja Sokszínű Ifjúság című előadásában magáról a kutatásról, és az eredményeket tárgyaló, most megjelenő könyvről beszélt. A GeneZYs 2015 célcsoportja a 15-29 év közötti fiatalok voltak, a módszertan egy kvótás mintavétel volt, amely korra, végzettségre, településtípusra nézve reprezentatív volt. Személyes megkereséssel 2700 fő vett részt a felmérésben. A kutatásra azért volt szükség, mert kárpát-medencei viszonylatban csak 2001-ben készült hasonló (MOZAIK 2001) szociológiai felmérés – mondta Zsigmond Csilla. A GeneZYs 2015 néhány fő témaköre a társadalmi mobilitás, az oktatási részvétel, gyerekvállalási hajlandóság, munkaerőpiaci életút, vallásosság, előítéletek, szabadidő-használat, migrációs hajlandóság voltak. A médiahasználatot és a digitális tájkép elkészítését emelte még ki Zsigmond a témakörökből, hiszen az elmúlt évekből igen kevés fogódzó volt. Az első eredmények közül a nemzethez tartozás kérdésében van lényeges eltérés a 2016-os Magyar Ifjúságkutatás gyorsjelentésének adataihoz képest. A kisebbségben élő magyarok részét képezik-e a magyar nemzetnek kérdésben három ország esetében csak 3-5%os eltérés volt mérhető, viszont Szlovákia esetében 86%-ról mindez 67%-ra esett vissza. Nem tudjuk a Magyar Ifjúságkutatás pontos módszertanát, mindenesetre ennek a 21%-os eltérésnek a vizsgálata új szakmai beszélgetések elindítására adhat okot – fejtette ki Zsigmond. A GeneZYs 2015 kutatásban az a kérdés is megjelent, hogy a kisebbségi magyarság részét képezi-e a többségi nemzetnek. Itt viszont azt láthatjuk, hogy a szlovákiai magyarok azok, akik legkisebb arányban gondolják azt, hogy a szlovákiai magyarok a szlovák nemzet részét képezik.
A pénztelenség és a munkanélküliség, vagyis a létfenntartáshoz szükséges problémák azok, amelyek mind a négy régióban (Erdély, Szlovákia, Kárpátalja és Vajdaság) a fiatalok számára a legfontosabbnak bizonyultak. Zsigmond Csilla szerint ez jelzésértékű lehetne a politikum számára is, hogy ezt a korosztályt nehéz ugyanazokkal az identitásra és etnikumra kihegyezett diskurzusokkal megszólítani, hiszen nem ezek azok a témák, amelyek őket érdeklik. Amikor értékekről van szó, akkor pedig sokkal fontosabb a család, a barátok és ismerősök, mint a közösségi élet problémái. Illetve az adatokból az is kiderül, hogy az anyanyelven való továbbtanulást sem sorolták feltétlenül előre a problémák között. Zsigmond szerint kérdés lehet, hogy Kárpátalján az elfogadott ukrán oktatási törvény mennyire változtatja ezt meg az ott élőkben.
Erdélyben a fiatalok többsége rugalmasabb munkaidőt, de alacsonyabb fizetést választana, derül ki az első eredményekből. Ezzel szemben a többi régióban inkább a magas fizetést és a kötött munkaidőt választanák a fiatalok.
A könnyű drogok használata területén belül is megfigyelhető a régiók közötti különbség. Míg Vajdaságban a fiatalok körülbelül fele kipróbált valamilyen könnyű drogot, addig Kárpátalján vagy Erdélyben csak a megkérdezettek 20%-a állítja ezt.
A határon túli fiatalság tekintetében hangsúlyosabb a jobbra tolódás, mint a magyarországi fiatalok esetében. Az önmagukat leginkább jobboldalinak vallóak a szlovákiai magyarok, a legkevésbé a vajdaságiak. Ha pedig azt vizsgáljuk, hogy miben áll a határon túli magyarok jobboldalisága, akkor azt mondhatjuk, hogy a szlovákiai magyarok esetében a legerősebben jellemző a másság elutasítása. Ez leginkább a homoszexuálisok illetve a kábítószerhasználók ellen irányul, ugyanakkor nem gondolják azt, hogy az általános rossz gazdasági helyzet az ifjúságra veszélyt jelentene, és az átlagosnál jobban rokonszenveznek az oroszokkal.
A vajdasági magyar fiatalok esetében a fiatalok jobboldalisága leginkább abban mérhető, hogy kevésbé preferálják az alkotó szabadidőt, mint önmagukat kevésbé jobboldalinak valló társaik. Fontosabb számukra a cselekvő magyarság, azaz a magyar pártra való szavazás, és a magyar nyelven való tanulás. Az erdélyi, önmagukat jobboldalinak valló fiatalokra kevésbé jellemző az önállóság, pozitívabb a saját csoport, illetve a határon túli többi magyar csoport megítélése, valamint egyértelműen negatívabban viszonyulnak a többségi nemzethez.
Az adatokból azt láthatjuk még, hogy a liberális nyitottság elsősorban a vajdasági magyarokra jellemző, őket követik a szlovákiai magyarok, az erdélyi magyarokra közepes szinten jellemző, a kárpátaljaiakra pedig egyáltalán nem. Azok akik politikai attitűdjüket tekintve liberálisabbak, azokra egyúttal jellemző a felnőtt világgal szembeni erősebb oppozíció is. Szlovákiai és erdélyi fiatalok esetében ez a vallási, illetve a politikai vezetőkkel szembeni ellenszenvben nyilvánul meg. A szociális biztonságot pedig elsősorban a kárpátaljai és az erdélyi fiatalok preferálják, és elutasítás a vajdasági és a szlovákiai magyarok esetében mutatkozik.
Ha egy síkon szeretnénk elhelyezni a különböző régiók fiataljait, akkor a két ellentétes végpontnak Vajdaságot illetve Kárpátalját mondhatjuk. A kárpátaljaiak egy erősen hagyományos értékrendet képviselve, míg a vajdasági egy jóval nyitottabb értékrendet támogatva. A vajdasági fiatalokhoz közel helyezkednek el a szlovákiai fiatalok. Az erdélyi fiatalság esetében pedig, több kérdésben inkább közelítenek a vajdasági fiatalok által adott válaszokhoz, viszont számos kérdésben pedig a sokkal hagyományosabb értékrendet képviselik.
Migráció szempontjából lényeges különbségek vannak a régiók között. Erdély esetében létező trend Magyarország, de általánosságban nagyobb többségben mennek Nyugat-Európába – mondta el Orbán Balázs, a Migrációkutató Intézet főigazgatója az előadás után tartott Változásban. Beszélgetés a Kárpát-medencei magyar ifjúságról című kerekasztal-beszélgetés keretében. Szerinte Magyarország gravitációs ereje csökkent, ez a környező országok gazdasági felzárkózásának tudható be. Kárpátalján még mindig Magyarországra való költözési hajlam.
Orbán Balázs szerint a nemzetpolitikában gondolkodók körében mára konszenzus van arról, hogy nem jó folyamat az, hogy a határon túli fiatalok szülőhelyükről elvándorolnak, még akkor is, ha adott esetben Magyarországról van szó. Cél tehát így az lehet, hogy az adott régiók magyarságmegtartó képességet növeljük. Megemlítette továbbá azt is, hogy a kettős állampolgárság egyrészről segíti a magyarság megmaradását, de ezzel együtt az elszívó erőt növelte. Orbán Balázs szerint a magyar nemzetpolitika akkor lesz erős, ha egy gazdasági lábat is növeszt magának. Nem elég etnikai illetve kulturális folyamatokat elindítani. Akkor lesz Kolozsváron vagy Pozsonyban jó magyarnak lenni, ha gazdasági szempontból is megéri magyarnak lenni. A nemzetpolitikának így nemcsak kulturális és etnikai, hanem gazdasági kérdéssé is kell válnia.
Ha Magyarország nem versenyképes, akár a környező országok tekintetében is, akkor nincs sok esély – tette hozzá Talpas Botond, az Igen tessék! Egyesület elnöke. Szerinte először a környező országokban kell Magyarországnak teljesítenie ahhoz, hogy EU-ban is versenyképes legyen. Talpas kiemelte még az internet, illetve a kommunikáció fejlődését, amely segíti a magyar nyelv használatát a kisebbségben. A határon túli magyarság sokkal inkább informált a magyar közéletet illetően, mint eddig volt. Szerinte érdekes dolog lesz az, amikor felnő az a generáció, aki ugyanazokat a médiaorgánumokat fogyasztotta fiatalkorában, mint az anyaországi fiatalság.
A kerekasztal-beszélgetésen kitértek az elfogadott ukrán oktatási törvényre is. Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézet igazgatója szerint a 2015-ös kárpátaljai tendencia megváltozott, akkor a magyar fiatalok jelentős része a többségi nyelvű tanintézményekben vett részt oktatásban. Ma a magyarul tanulók százalékos aránya megnőtt. Jelenleg a felsőfokú oktatásban is körülbelül fele-fele arányban tanulnak kisebbségi illetve többségi nyelveken. Ha a jelenlegi oktatási törvény így marad, az a kárpátaljai magyarság teljes asszimilációját jelentheti. Papp Z. Attila szerint fontos megjegyezni, hogy a környező országok esetében nemzetállamokról van szó. A többségi nyelv identitásképző erő is így egyben. Illetve azt is ki kell emelni, hogy ha a közeg nem szimpatikus az adott fiatalnak, akkor a nyelvet is nehezebben tanulják meg. Azaz, amíg a kisebbség negatívan viszonyul a többségi nemzethez, addig az adott ország államnyelvének elsajátítása nehézségeket fog szülni.
Amikor arról beszélünk, milyen nyelven tanulnak, akkor fontos figyelembe venni a szociális helyzetet – tette hozzá Bauer Béla, a Századvég Alapítvány vezető kutatója. Kiemelte, hogy a magyar nyelvű iskolák nemcsak a magyar nyelvű tanításról szólnak, hanem a tradíció, ünnepek, hagyományok átadásáról is. Az ukrán nyelvtörvény így megkérdőjelezi a jelenlegi identitás-viszonyokat is. Novák Péter / Transindex.ro

Az EU segítse elő a többség és kisebbség közti párbeszédet
Az EU-nak hozzá kell járulnia a többség és kisebbség közötti párbeszéd beindításához – ezt mondta csütörtökön Sógor Csaba az Európai Parlamentben. Az RMDSZ-es politikus szerint bár nagyon helyesen az EU mindig elítéli a területén kívüli jogsértéseket, a saját területén belüli emberi jogi és kisebbségvédelmi problémákról is tudomást kellene vennie.
Az október 2-5. közti strasbourgi plenáris munkahéten több ízben kerültek napirendre a többség és kisebbség viszonyrendszerét érintő kérdések az Európai Parlamentben. A témát illetően a katalán népszavazás körül kialakult helyzet hozta felszínre a legtöbb megoldatlan kérdést. Szintén ezen a munkahéten az Európai Néppárt vendégül látta Ludovic Orbant, a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét a Parlamentben, aki arról beszélt, hogy Románia példaértékűen biztosítja az országban a kisebbségi jogokat, továbbá nincsenek problémák Romániában a többség és kisebbség vonatkozásában.
Mindezek mellett október 5-én, csütörtökön az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértését érintő unión kívüli ügyekről is vitáztak a képviselők. Ennek részeként szó volt a Krím félsziget helyzetéről, a krími tatár vezetőkkel és újságírókkal szembeni közelmúltbeli bírósági ítéletekről, amelyek egyértelműen azt igazolják, hogy az igazságszolgáltatási rendszer kezd politikai eszközzé válni a Krím félszigeten azokkal szemben, akik ellenzik az orosz megszállást.
Sógor Csaba a börtönbüntetésre ítélt krími tatár vezetők helyzete kapcsán olyan alapvető problémákra mutatott rá, amelyek nem csupán az unión kívül, de annak határain belül is léteznek. „Ami a Krímben történik ezekben a hónapokban és években, az jól példázza, hogy milyen retorziókra számíthat egy nemzeti kisebbség, ha a politikai hatalom birtokosa ellenségesnek minősíti. Szerencsére ma már a Krímben alkalmazott módszerek elképzelhetetlenek lennének az Európai Unióban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nemzeti kisebbségek maradéktalanul elégedettek a helyzetükkel az EU-ban” – mondta. Az RMDSZ-es politikus arra hívta fel a plénum figyelmét, hogy egyre inkább egyértelmű a nemzeti vagy nyelvi kisebbségeknek az az igénye, hogy speciális helyzetükkel az uniós intézményeknek foglalkozniuk kellene.
Az erdélyi képviselő szerint a katalán eset megmutatta: nem elég csak akkor párbeszédre hívni az érintett feleket, amikor már elmérgesedett a többség és kisebbség viszonya. „Hasznosabb lenne, ha a párbeszéd még azelőtt létrejönne, hogy az álláspontok megmerevednek, és így a problémák szőnyeg alá söprése az egész EU-ra kiható következményekkel járna” – nyomatékosított a képviselő, aki szerint éppen ezért veszélyesek a román politikai vezetők azon állításai, amelyek feszültségektől mentes román–magyar viszonyrendszer képét festik le Brüsszelben. (Közlemény) Népújság (Marosvásárhely)

Kovách Géza művelődés- és helytörténeti tanulmányai
„Egyesületünk, az aradi Szabadság-szobor Egyesület célja az, hogy bemutassa Kovách Géza történész-tanár sokirányú munkáját, írásain keresztül a helytörténet, az etnográfia a művelődési élet helyi sokszínűségét. Ehhez a szándékhoz válogatott egy kötetre való anyagot Kovách Géza művelődés- és helytörténeti tanulmányaiból, valamint a központi és helyi sajtóban megjelent írásaiból a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára két munkatársa, Erdész Ádám igazgató és Héjja Julianna Erika főmunkatárs” – olvassuk az aradi Szabadság-szobor Egyesület elnöke, Király András egykori Kovách-tanítvány, ny. történelemtanár, felelős kiadó előszavában.
Az igényes kivitelezésű, idén megjelent, több mint 250 oldalas kötetet szerda délután mutatták be az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében szépszámú közönség előtt.
Az összejövetelt profi módon vezető Horváth Levente (a Szabadság-szobor Egyesület ügyvezető elnöke) egyetlen „bakit” vétett bevezetőjében: azt mondta ugyanis, hogy Kovách Géza (2004-ben hunyt el) már nincs közöttünk. Hát köztünk van, mert nem feledtük el, azóta is számtalanszor emlegetjük – cáfolta meg később egy felszólaló.
„Gazsi” – ahogy bizalmasan, nagy szeretettel tanártársai, barátai és tanítványai nevezték (ilyen címmel könyv is megjelent róla) már életében amolyan legenda volt. Sokan azonban, főleg azok, akik csak a katedrán, vagy az általa vezetett emlékezetes, számtalan tréfás epizóddal fűszerezett kiránduláson látták (nagyszerű, „slágfertig” humora volt), jószerivel nem is tudták, mekkora tudományos koponya. Munkái sokáig nem láthattak nyomdafestéket, s hát – legyünk őszinték – a fiatalok többségét nem igazán érdekelték már akkoriban, sok évtizeddel korábban sem az erdélyi jobbágyok (végre megjelent) panaszlevelei, vagy az erdélyi céhes élet történései.
„Gazsi”, a tanár azonban rendkívüli hatással volt rájuk, ma is emlegetik.
A tavalyelőtt, 2015-ben megjelent Válogatott tanulmányok, valamint a most napvilágot látott és tegnapelőtt bemutatott Művelődés- és helytörténeti írások nem a nagyhatású pedagógust, hanem a tudós történészt helyezik előtérbe.
Dr. Erdész Ádám gyulai levéltári igazgató kolléganőjével, Héjja Julianna Erika főmunkatárssal együtt szerkesztette a Művelődés- és helytörténeti írások c. kötetet (két éve ugyancsak ők rendezték sajtó alá a Válogatott tanulmányokat). Emlékszem, annak idején az igazgató úr az aradi bemutatón megemlítette: szándékukban áll a hozzájuk (szerk. megj.: nagyon jó kezekbe) került Kovách Géza-hagyaték további feldolgozása, s egy népszerűbb, közérthetőbb, könnyebben hozzáférhető, nagyobb közönséghez szóló, rövid írásokból álló kötet megjelentetése.
Íme, az elképzelés megvalósult. Ha Arad testvérvárosa, a magyarországi Gyula nem veszi kézbe az ügyet, és nem lép, határozottan az aradi dr. Kovách Géza életművének értékesítése ügyében, jóval hátrébb tartanánk.
***
Hogy ne maradjunk adósok a szerda délutáni események kapcsán (esetleg érdekelhetné majd az utókort?) a két fő előadó, dr. Erdész Ádám és Héjja Julianna Erika előadásának megemlítésével. Mindketten a téma, a bemutatott könyv anyagának rendkívül alapos ismeretében szóltak.
Utánuk egy sor aradi (legalábbis aradi származású) polgár kapott szót.
Matúz András (most külföldön élő) képzőművész, a könyv borítólapjának tervezője, például. A katedrát, amely mögött „Gazsi” ült (ülhetett volna), a négylábú asztal alatt földbe (valóságba?) gyökerezett, szilárd támaszt biztosító fa (tölgy?) is alátámasztja, azaz szilárd alapokon áll. Ujj János, Puskel Péter (egykori tanítványok, későbbi barátok), Nagy István meghatottan, de nem szomorúan emlékeztek Kovách Gézára régi történetekkel, anekdotákkal.
Gazsi, ahogy alulírott ismerte, biztos ízlésű emberként, nem igazán kedvelte a szentimentalizmust (bár nótázásai során ez sem szorult háttérbe).
Ma azonban, ha visszatekinthetne, azt mondaná: srácok, nincs ellenemre, hogy megemlékeztek rólam. De tudjátok: amit csináltam, nem csak magamért tettem. Értetek, meg a jövőért is. Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)