Zsili mesél
A televíziózástól a meseírásig 
Nagy Krisztina színes egyéniség, és nemcsak megjelenésében, hanem kreativitásában is megmutatkozik ez a sokszínűség: rajzol, fest, varr, és tavaly megjelent első meséskötete Zsili mesél címmel. Tudni kell, hogy Zsili a tündérek közül az egyetlen, aki szemmel tartja a világ összes gyerekét, s itt Erdélyben is rengeteg csodálatos dologgal találkozott. Ezek közül hetet vetett papírra, és osztott meg az olvasókkal. Azért hetet, hogy jusson egy a hét minden napjára. A meséskönyv írójával az alkotásról, a tervekről beszélgettem.
Nagy Krisztina Budapesten született 53 évvel ezelőtt, 20 évig dolgozott a Magyar Televízióban, 12 évvel ezelőtt lett sepsiszentgyörgyi lakos.
– Tanár szerettem volna lenni, de abban az időben, az „átkosban” már előre tudni lehetett, kiket fognak felvenni a főiskolákra, én mint anyai ágról sváb, az esélytelenek közé tartoztam. Apám együtt pecázott az akkor még Magyar Televízió Külpolitikai Osztály főgyártásvezetőjével, és így kerültem be lóti-futinak a „kiváltságosok házába”. Ott pont 20 évig dolgoztam, az évek alatt egyre jobb pozíciókban, az utolsó 15 évben már rendezhettem, szerkeszthettem, és riportokat készíthettem különböző műsorokban. Mi hozott Sepsiszentgyörgyre? Hát a szerelem! Pesten ismerkedtem meg a párommal, aki épp egy neves zenekarban zenélt. Mindkettőnk életében elérkezett az a pont, hogy besokalltunk a különböző élethelyzetektől, és ő visszatért a gyökereihez, én meg, viccesen persze, be lettem dobva a mélyvízbe – meséli Krisztina, akit a háromszékiek főképp művelődésszervezőként ismernek.
Verseket ír, gyerekfoglalkozásokat tart, rajzol, fest, varr, egyszóval alkot.
– Mivel magam is egy nagy gyerek vagyok, például betegesen gyűjtök „mindent, ami cuki” plüssben, kerámiában stb., és sajnos az élet úgy hozta, hogy nem válhattam szülővé, imádom a gyerkőcöket, ezért elkezdtek kattogni a fogaskerekeim ott belül. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy elég kreatív ember vagyok, így meg is tudom valósítani az ötleteimet. A legbüszkébb azért a „Játékok a múltból” foglalkozásra vagyok. Ez a projekt a híres flamand festő, Pieter Brueghel játszó gyermekeket ábrázoló festményére alapozva, korabeli ruhákban megjelenő játékvezetőkkel, régi, egyszerű és mégis nagyszerű szórakoztató játékokat elevenít fel – magyarázza.
Krisztinát egy diáklány rajza késztette meseírásra.
– Néhány rajzomat sokszorosíttattam egy nyomtatással foglalkozó boltban, Juditka, aki ott dolgozik, megmutatta a kislánya rajzát véleményezésre. Abban a pillanatban megragadott a zsenialitása, hazavittem, és egy óra alatt megírtam életem első meséjét, a Buba és Blökit. Tehát bátran kijelenthetem, hogy ezeket a meséket Imre Szendének köszönhetem, aki a maga, akkor 13 évével, tussal alkotott egy kislányt, aki előtt egy borzos kutyus ül, ami ennyire megragadta a fantáziámat. Azonnal elküldtem Szendének és az édesanyjának, s az összes olyan ismerősömnek, akiknek az őszinte véleményére nagyon adok, és meglepődtem, hogy mennyire jó volt a fogadtatás – meséli Krisztina.
Mivel egy mese nem mese, leült a számítógép elé, és megírt egy könyvre valót. 
– Sokat hallottam az ihletről és az úgymond múzsákról, és valóban, a mesék írása csak úgy jött, mintha diktálta volna valaki. Jó, a történetek nagyjából velem estek meg, de számomra a mai napig felfoghatatlan, hogy nem kellett törni a fejem, hogy most hogyan tovább, csak írtam, és írtam. A kritikusok biztosan felsorolhatnak egy csomó hibát bennük, de ezek a mesék a lelkemből íródtak. Magam úgy vagyok, hogy mindenkit becsülök azért, ha valamit tesz és alkot, függetlenül attól, hogy szerintem lehettek volna jobbak és szebbek. A lényeg, hogy azokat a gyerekeket, szülőket és pedagógusokat, akik olvasták a könyvet, megérintették a mesék – tette hozzá.
A történetek nem az egész kicsiknek szólnak, inkább a kisiskolásoknak.
– Mivel imádom az állatokat, a zöme a gyerekek hozzájuk fűződő viszonyát meséli el. Nem sárkányos, hableányos, bár egy tündéres azért van, Zsili és testvérei, akiket babák formájában varrogatok éppen. Tudom, elcsépeltnek hangzik, de attól még igaz, hogy a fiatalok már nem olvasnak. Pedig a fantáziánkat az fejleszti, attól tudunk sokkal kreatívabbakká válni. A filmek készen adják a szereplőket, a tájat és mindent. De mikor olvasol, el kell képzelned. Ez szerintem hatványozottan igaz a mesékre. Már mocorognak bennem az újabb mesehősök, remélem, hamarosan ki tudom nyitni azt a „kaput”, hogy kiléphessenek – mondta Krisztina.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mindennek ára van
Tovább húzná a nadrágszíjat a szociálliberális kormánykoalíció: meggondolták magukat a nagy jólétet ígérő honatyák, és legújabb elképzelésük szerint az egyetemisták csak lakóhelyük és tanintézményük városa között vonatozhatnának ingyen, igaz, az utazási kedvezményt kiterjesztenék a középiskolás diákokra is.
A kormány február elsejétől vezette be a diákok számára az ingyenes vonatozást, s bár hallani olyan vélekedést, hogy a Kolozsvárról a bukaresti tüntetésekre utazó pár száz fiatal zavarná őket, vélhetően a pénzügyi szempontok többet nyomnak a latban. A szociáldemokraták ugyanis folyamatosan azzal szembesülnek, túlfűtött választási ígéreteiket egyre nehezebb teljesíteni, s noha kezükben a kincstár kulcsa, jóval kevesebb a pénz, mint amennyire szükségük lenne. Most a szenátus költségvetési bizottságában egy szociáldemokrata és egy liberális honatya (ő később visszatáncolt) javaslatára módosítottak az utazási kedvezményen – egyelőre az egyetemisták bármilyen irányba, kedvük szerint ingyenesen közlekedhetnek a vasúton, ahányszor csak akarják –, s bevezetnék a korhatárt is: az utazási kedvezmény csak 35 év alatti diákoknak járna. A rendelkezés még nem jogerős, a tanügyi bizottságban is el kell fogadni a tervezetet, majd plénumban szavaznak róla.
Érdekes: amikor az államfő még nem nevezte ki a kormányfőt, vagy halogatta a költségvetés kihirdetését, szociálliberális politikusok azonnal azzal vádolták, miatta nem élhetnek jobban a románok, már január elsejétől kezdődően. Maga a miniszterelnök azzal is indokolta a szégyenteljes tizenhármas kormányrendelet sürgősségét, sietniük kellett, mert több tervezet hevert a kabinet asztalán, s azért is határoztak késő este, hogy február elsejétől a diákok ingyen utazhassanak.  Bár diákszervezetek máris kérték, ne fogadják el a parlamentben a bejelentett megszorításokat, nehéz elképzelni, hogy a szavazógépezet elvetné azt, amit a szakbizottságban már jóváhagytak. Nagyobb baj viszont, hogy egyre-másra derül ki: számos, választási kampányban tett ígéret teljesíthetetlen, színes léggömbként pukkan ki. Az is elhangzott, a közalkalmazottaknak látványos könnyedséggel megígért hat üdülési jegy helyett csupán egy jár majd, s vélhetően további hasonló visszatáncolás következik. Egyre világosabban látszik, hogy a vonzó szociális csomag csupán választási csalétek, színes maszlag volt. Hiszen alkalmi osztogatással sehol sem lehet egyik napról a másikra jólétet teremteni, arról nem is beszélve, hogy minden adománynak ára van. Politikai elemzők változatlanul azt mondják, esetünkben ez a fosztogatás jogszerűvé tétele, s ennél jóval súlyosabb az a megállapítás, hogy az intézményesített korrupció nem más, mint egy új diktatúra. 
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar nyelven a kórházakban
Magyar szempontból fontos jogszabály módosítást fogadott el a héten a képviselőház emberi jogi bizottsága – ismertette tegnapi sajtótájékoztatóján Benkő Erika és Kulcsár-Terza József –: azokon a településeken, ahol a magyarság aránya meghaladja a 20 százalékot vagy eléri az 5 ezer főt, biztosítani kell a magyar nyelven is beszélő személyzetet az egészségügyi, szociális intézményekben.  Mindkét háromszéki képviselő tagja az alsóház 18 tagú emberi jogi bizottságnak, elmondásuk szerint kezdeményezésüket a nemzeti kisebbségek képviselői, a romák, továbbá szociáldemokrata honatyák támogatták. A bizottság által elfogadott kezdeményezéssel lényegében az egészségügyi és a szociális gondozásról szóló törvényeket módosítják oly módon, hogy ezek tételesen előírják a nemzeti kisebbségekhez tartozók anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazását egészségügyi és szociális intézményekben azokon a településeken, ahol a nemzetiség aránya legalább 20 százalék vagy számuk eléri az 5 ezer főt. Gyermekek, idősek, de minden magyar számára fontos lehet, ha kórházakban, idősotthonokban, más egészségügyi és szociális intézményekben magyar nyelven tudnak értekezni az orvossal, asszisztenssel – mutattak rá a kezdeményező képviselők. A tervezetet az egészségügyi bizottságnak is véleményeznie kell, ezt követően kerül az alsóház plénuma elé. Benkő Erika (fotó) arról is beszámolt: tagja annak a munkabizottságnak, amelynek feladata az anyanyelvhasználattal kapcsolatos jogszabálymódosítások előkészítése azzal a céllal, hogy az anyanyelvhasználat valóban garantált legyen, akadálytalanul élhessünk nyelvi jogainkkal, ne kelljen adott esetben törvényszékhez folyamodnunk azok érvényesítéséért. Hamarosan kezdik a munkát a szimbólumhasználatot szabályzó kezdeményezések ügyében is: ez kiemelten fontos, hogy a székely zászló kérdését végre egyértelműen rendezzék és a közösség szabadon használhassa jelképeit – mondotta. 
Benkő Erika azt is közölte: az RMDSZ nevesítette képviselőit különféle nemzetközi, interparlamentáris közgyűlésekbe, és ő az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének póttagja lett. Az állandó tag Korodi Attila frakcióvezető, póttagként az ő tevékenységét segíti, de maga is részt vehet a bizottsági munkálatokban. Azért is lényeges ez, mert az Európa Tanács az egyik olyan intézmény, amely érdemben foglalkozhat a nemzeti kisebbségek problémáival, fontos színtere tehát a jogérvényesítésnek.
Az elmúlt időszakban egyébként Benkő Erika a parlament európai ügyek bizottságának alelnökeként több külföldi rendezvényen vett részt: például a máltai COSAC-on, az uniós tagállamok Európai ügyek bizottsági elnökeinek találkozóján, ahol hangsúlyosan foglalkoztak az uniós biztonságpolitikával, vagy a Brüsszeli parlamenti hét elnevezésű interparlamentáris műhelyen, ahol gazdasági kérdéseket vitattak meg.
Igen a bejegyzett élettársi kapcsolatra
A képviselőház emberi jogi bizottsága kedvezően véleményezte a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló tervezetet – közölte Benkő Erika. Miután konzultált az erdélyi magyar nőszervezetekkel, maga is támogatta a kezdeményezést, ugyanis az nem egy ideológiai, hanem sokkal inkább gyakorlati kérdés: pénzügyi védelmet nyújt a párkapcsolatokban élő nők számára. Ezzel párhuzamosan az RMDSZ a házasság intézményét is erősítő javaslatokat készül kidolgozni, Vass Levente marosvásárhelyi képviselő kezdeményezésére, többek között csökkentenék a bürokráciát, az adminisztratív vagy az esetleges anyagi terheket házasságkötéskor
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beszélgetés Matekovits Mihály matematikatanárral
„Romániai magyar vagyok. Nekem az emberek sorsa a fontos” (1.)
– Szülőházad és egyik nagymamám házának közös fala volt a Választó utcában. Jól emlékszem szüleidre is.
– Kiss Karcsival mindig mondtuk, hogy belvárosiak vagyunk, mert a Választó utca belvárosi oldalán laktunk. A túloldalon szabadott csirkét, disznót tartani, a belvárosi oldalon nem…
– Hova jártál óvodába?
– Böbe óvó nénihez, két évet. Utána a Kossuth utcai iskolába. Láng István volt az igazgatónk első négy évben. Aztán hoztak egy rendeletet, amely kimondta, hogy tanító nem lehet igazgató. Ő közben elvégezte a magyar tanárit, és elment a Fürj utcai iskolába. Viszont, legszívesebben zenét tanított. De erről nem volt papírja.
– Nekem is énektanárom volt.
– Nagyszerűen vezetett kórusokat.
– Nyolcadiktól, gondolom, hol folytattad.
– A 3-as Számú Középiskola tanulója lettem. Közben Ocskó Teréznek nevezték el az iskolát, de nekünk megmaradt 3-asnak.
– Kikre emlékszel legszívesebben tanáraid közül?
– Nagyon jó pedagógusok tanítottak, de meghatározó személyiség volt az én szempontomból Kovács Miska bácsi, a matematikatanárom, illetve Vadász Ernő, aki osztályfőnököm volt. Miska bácsitól tanultam meg, hogy ha kicsengettek az óra végén, a tanár tegye le a krétát; a csengőszó után úgysem figyel már senki a tanár szavaira. Vadász tanár úr azt vallotta, hogy a pedagógus mindig hallgassa meg a másikat is, amikor az panaszkodik valakire, még akkor is, ha az diák. Sosem felejtem el, hogy azt kérte az órarend készítőitől, hogy az osztályfőnöki óra előtt kapjon egy lyukasórát. Hogy jusson ideje hazamenni, átöltözni öltönybe, ingbe, nyakkendővel. Úgy érezte, hogy az osztályfőnöki órát nem való sportfelszerelésben megtartani. Tudta, milyen sokat számít egy igazi pedagógus külső megjelenése.
– Kedvenc tantárgyaid?
– Történelem és matek. A líceum utolsó két évében teológiára készültem. Az érettségi táján gondoltam meg magam. A matematikát választottam, mert úgy tartottam, hogy arra nem kell tanulni. Ha az ember szeret és tud példákat megoldani, az elég…
– Úgy emlékszem, sokat jártál be a papokhoz.
– Ministráltam. A Sándor testvérek tőlem tanultak ministrálni. Mindkettőjük felszentelésén részt vettem Gyulafehérváron… Aktív egyházi ember voltam. Később is. Most is az vagyok.
– Hol jártál egyetemre?
– Temesváron. Bátyámat követtem, aki oda járt az orvosira.
– Jól tudtál románul?
– Gyenge volt a román tudásom, de hamar rájöttem, hogy a matematikában csupán néhány szót, kifejezést kell ismerni, a többi képlet és sok-sok szám. Az első évben voltak kisebb gondjaim a tudományos szocializmussal, amely narratív tantárgy.
– Tanári szakra jártál?
– Már elsőéves koromban a 3-asban a tanév elején, amíg Miska bácsi dolgozott az órarenden tanítgattam helyette. Rájöttem akkor, mennyire érdekes dolog a tanítás. És a diákok is szívesen fogadták személyemet.
– Úgy tudom, hogy kedvenc fizikaprofesszorommal, Toró Tiborral is jó volt a viszonyod.
– Már az egyetem előtt is ismertük egymást. Sokat jártam haza hozzájuk. Hobbim volt a csillagászat. Felesége, Edit asszony, a planetáriumban sokszor tartott magyar nyelvű bemutatókat; így kerültem közelebb hozzájuk. Később, miután végeztem, együtt mentünk országos csillagászati konferenciákra. Mint tanár, minden évben vittem látogatóba Temesvárra, a planetáriumba egy-egy osztályt. Később itt, Aradon Cziszter Kálmánnal vezettük a Tudomány, technika, technológia tanfolyamot a Népi Egyetemen. Minden évben legalább egyszer átmentünk a planetáriumba.  Az idős nénik nagyon szerették hallgatni Edit asszony kedvesen, választékos magyarsággal megtartott, a csillagképek magyar elnevezését használó előadását a „csillagos ég” alatt.
– Emlékszem, hogy minden évben Toró professzor nyitotta meg a Népi Egyetem előadássorozatát, és akkor mesélt a legfrissebb Nobel-díjasokról… Meddig foglalkoztál a csillagászattal?
– Gyakorlatilag a ’89-es forradalomig, amikor átálltam a politikára és kultúrpolitikára. Nem maradt időm tovább elmélyülten foglalkozni vele. Lehet, hogy a csillagászat egyféle menekvés volt számomra a múlt rendszerben, hogy valami értelmes dologgal foglalkozzam.
***
– Hol kezdted tanári pályádat?
– Az egyetem után ’68-ban kihelyeztek Fazekasvarsándra. A fél év katonaságot beleszámítva, három évet töltöttem ott. Szerettem Varsándon dolgozni, mert úgy éreztem, befogadnak a gyerekek és a szülők.
– Volt ott akkor még magyar tagozat?
– Csak magyar osztályokban tanítottam.
– Hogy jutottál ki a faluba?
– A komlósi állomástól négy kilométer biciklivel. Szörnyű rossz volt az út. De egészséges a tekerés. Három év alatt egyszer sem fáztam meg. Hangulatos iskola volt a varsándi. És megtudtam, milyen egy faluban a közhangulat. Irodalmi esteket tartottunk Barják Marikával; ő volt a magyartanár. Ma is több székely népballadát tudok kívülről.
– Egyházi kapcsolataid voltak kint?
– Nagyon jó viszonyban voltam az evangélikus tiszteletessel. Hétvégeken kint maradtam különféle tevékenységekre. Tőle kaptam egy vendégszobát. De ezt nem kellett, hogy tudják mindenhol. Megkértek, hogy segítsek szakembert találni, amikor közadakozásból egy új orgonát akartak vásárolni. Az orgona felavatására engem is meghívtak. Akkor mentem el először nyilvánosan a templomba. Másnap hívtak a tanfelügyelőségre. Berezeltem, de fogalmuk sem volt a történtekről. Felkértek, hogy fél év tanítás után vállaljam el az aligazgatói tisztséget. Ez volt életem első vezető funkciója.
– Hogy jöttél el Varsándról?
– Ott megszűnt a magyar tagozat, mert nem volt elég magyar gyerek. Réhon József javaslatára behoztak Aradra az 1-es Számú Általános Iskolába aligazgatónak egy évre. Következő évben versenyvizsgáztam is, és véglegesítettek. Kilenc évig működtem, mint aligazgató. Utána magyarként igazgatónak neveztek ki, román aligazgatóval. Ez voltam kilenc évig. Az utolsó két évben többször le akartak váltani, de a románok kiálltak mellettem. Sikerült felfejlesztenem azt az iskolát. És bevezettem a központi fűtést is – teljesen illegálisan. A német tagozatra járó gyerekek szülei – orvosok, pártvezetők – besegítettek pálinkával, illetve a papírok beszerzésével…
– Mikor kellett otthagynod iskoládat?
– Jött 1989 nyara, amikor Elena Ceaușescu kiadta a parancsot, hogy minden magyar intézményvezetőt váltsanak le. Visszakerültem a katedrára. Aztán fél év múlva jött a forradalom.
***
– Hogy élted meg a forradalmat?
– Érdekes helyzet alakult ki. Két nő vezette az iskolát, de erkölcsi vezetőjének engem tartottak. Az iskola körül lövöldöztek. Ők féltek. Engem kértek meg, hogy bent maradjak. Az utcán nagy mozgás volt. Meggyőztem Héjja atyát, hogy ne tartson éjféli misét.
– Mi történt karácsony után?
– Furcsa időszak következett. Megalakítottuk aradi szervezetünket, ami később felvette az RMDSZ nevet. Megfogalmaztunk 12 pontot, ami majdnem szó szerint megegyezett Domokos Gézáék 12 pontjával. Végül is mindannyian ugyanazt akartuk elérni… Fő célunk volt, hogy a 3-as és a Zárda legyen önálló magyar iskola. Ezt megfogalmaztuk Cziszter Kálmánnal, és az átiratot elvittük Voicilăhoz. Ő meg aláírta: „Engedélyezve”. Akkor tört ki igazából az első nagyobb botrány az 1-es iskolában a román tanerők részéről. Mert tapasztalatlanul, nem ajánlottunk alternatívát. Csak azt hangoztattuk, hogy legyen magyar iskola. A román kollégák meg ezt úgy értették, hogy ki akarjuk dobni őket az utcára. Beindult a román mechanizmus. Voicilă kijelentette, hogy nem éppen így gondolta, üljünk le tárgyalni. Halasszuk el a megvalósítást, ne tanév közben csináljuk, jobb lesz augusztusban, tanévkezdés előtt. Gondolta nagyon furfangosan, hogy addig lecsillapodnak a kedélyek, mindkét részről. Közben Zăvoianu „elvtárs” aljas módon elkezdte támadni a sajtóban a magyar vezetőket. Végül szeptemberre semmi sem lett a magyar iskolák újjászületéséből.
– A márciusi marosvásárhelyi események sokat rontottak a kialakult helyzeten?
– Meghatározó volt példának és ellenpéldának minden irányba. Akkor ’90-ben lett feleségem, Marika, aligazgató, és elértük, hogy szeptembertől a Magyar Vegyes épületében két iskola működjön: a 11-es, a petróleum és a 12-es, a magyar. Közös tanári szobával, minden közös, de mindkettő önálló jogi személy volt. Ez jónak tűnt eleinte, mert a város hat iskolájából átköltöztettük ide a magyar líceumi osztályokat. A prefektus írásba foglalta, hogy a következő tanévben a 11-es, román iskolának már csak egy-egy induló osztályt engedélyeznek. Közben jött egy másik prefektus, azt nem érdekelte az iskola, és mégis csak három párhuzamos román osztály indult. Mire megvalósult az igazi szétválás, összesen 28 osztálya volt a két iskolának 16 teremben. Rossz volt a hangulat. Rengeteg konfliktushelyzet alakult ki. S ezeket generálták is egyesek, mindkét oldalról.
– Mikor vette fel iskolánk a Csiky Gergely nevet?
– ’91-ben. Három nevet javasoltunk: Csiky Gergely, Márki Sándor, Munkácsy Mihály. A prefektúra az elsőt választotta.
– A forradalom után visszakerültél tanítani?
– Megválasztottak kisebbségi tanfelügyelőnek. Egy év után visszamentem az iskolába. De megyei tanácsosként folytattam közéleti tevékenységemet. Tíz évig voltam tanácsos. Amikor Czeglédi József nyugdíjba ment, a prefektúra nem egyezett bele, hogy Matekovits foglalja el helyette a főtanfelügyelő helyettesi tisztet, úgyhogy Kovács Istvánt javasoltuk. Nyolc év után versenyvizsgáztam az állásra, és ’97-től főtanfelügyelő helyettes lettem. „Elfogyasztottam” öt főtanfelügyelőt, hat prefektust és hat másik főtanfelügyelő helyettest magam mellett. Én stabil ember maradtam. És mindegyik főtanfelügyelővel jó viszonyban voltam. Jól éreztem magam a tanfelügyelőségen; úgy érzem, hogy jó szervező vagyok, viszont vezetői feladatköreimben mindig csapattal dolgoztam. Mindegyik Arad megyei iskolát meglátogattam. Nagyon változatos életem volt. A magyarság támogatását állandóan éreztem. 
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)

Potápi: sorsközösség-vállalásra kötelez Szent László öröksége
A Kárpát-medencei magyarság megerősítésére és a közép-európai országok szoros együttműködésén alapuló sorsközösség vállalására kötelez ma Szent László öröksége – hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár pénteken Győrben, a Szent László-év központi megnyitóján, a városházán.
Potápi Árpád János az MTI beszámolója szerint kiemelte: a nemzetpolitikai célokkal összhangban soha nem látott mértékű támogatást tudott adni a kormány 2010 óta a Kárpát-medencei magyaroknak. Sorra hirdette meg a pályázatokat, többet ezek közül emelt összeggel. A következő hónapokban külhoni óvodafejlesztési programot hirdetnek meg és folytatódik a testvértelepülési pályázat is – sorolta.
Hozzátette: a lengyelek, a csehek, a szlovákok, a szlovénok, a horvátok, a szerbek és a magyarok egymásra utaltságát még hangsúlyosabbá teszi a keresztény Európa megőrzése és az annak érdekében kifejtett munka. Szent László alakja olyan szimbólum, amelyet a közép-európaiság és a visegrádi országok tekintetében is használhatunk, mert ha rajta akarunk maradni a kontinens térképén évszázadok múlva is, akkor ezeket a barátságokat ápolni kell – mondta. 
Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke beszédében hangsúlyozta, Szent László uralkodásának és életművének azon értékei, amelyekre büszkék vagyunk, ma is aktuálisak. Meggyőződése szerint nem divatjamúlt kereszténynek lenni és keresztény nemzeti vezetésről beszélni, mert a keresztény értékrend szerinti munkálkodás hívők és nem hívők számára is jót teremt. Hangsúlyozta: Szent László reményei szerint arra lelkesít mindenkit, hogy a keresztény értékeket megerősítse. Beszélt arról is, hogy a lovagkirály szent király volt, arra törekedett, hogy népének békét, szabadságot és elismerést szerezzen. Uralkodása a magyarság történelmében vízválasztó volt, mert biztos alapokra helyezte a keresztény országot. A vallás erkölcsi értékét nemcsak a magánéletben, hanem a közigazgatásban és az ország építésében is megtartotta, őrizte.
Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere hangsúlyozta: Szent László ma arra figyelmeztet, hogy nemcsak fontos és értékes alakjai vagyunk az európai keresztény kultúrának, hanem sok esetben védelmezői is. Szent László korokon átívelő példakép, akinek rendíthetetlensége és az igaz ügy érdekében végzett szolgálata észrevehetetlenül hitet és erőt ad nekünk – tette hozzá. Kitért arra: a város számára különösen fontos a lovagkirály tisztelete és szellemi, erkölcsi hagyatékának tovább örökítése, hiszen a megyeszékhely őrzi a Szent Korona és a Szent Jobb utáni harmadik legértékesebb ereklyét, a Szent László-hermát, amelyet minden évben körmenetben visznek végig a belvárosban. A király tiszteletét ünnepi közgyűlési üléssel, lovagi napokkal és a Szent László-díj átadásával is őrzik.
A nyitóünnepség előtt Veres András szentmisét mutatott be a Nagyboldogasszony-bazilikában, ahol homíliájában Prohászka Ottokár egykori székesfehérvári püspök szavai nyomán hangsúlyozta: a nemzet akkor válik kereszténnyé, amikor a társadalom eszméjét keresztelik meg. Szent László életével és munkásságával ezt tette, mert egész lényét áthatotta a Krisztus-hit – mondta.
A szentmisét követően Szent László életrajzát kórusok énekelték el, Értünk támadt fényes csillag, virág ország gyökerén címmel. Az énekeket az Ének Szent László életéről című könyv alapján állította össze Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész. Az ünnepség végén megnyitották Móser Zoltán fotóművész kiállítását. A Kárpát-medence Szent László-freskóiról készített fényképsorozatot az emlékév során országszerte és a határon túl is bemutatják.
Az eseményen részt vett mások mellett Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. A nemzetpolitikáért felelős államtitkárság a múlt év végén jelentette be, hogy Árpád-házi Szent László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából emlékévet hirdet az idei évre, hogy széles körben megismertesse a lovagkirály életét és művét.
Amint arról beszámoltunk, Nagyvárad lesz a Szent László-év egyik kiemelt helyszíne. A nagyváradi Szent László Egyesület előadás-sorozattal és kulturális fesztivállal tiszteleg a lovagkirály előtt az uralkodóról szóló idei tematikus évben.
Krónika (Kolozsvár)

A Gerliczy egyike a legrégebbi magyar családoknak
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság által szervezett előadássorozat folytatódott péntek délután a vár civil házában. Ezúttal Pásztai Ottó értekezett a Gerliczyekről.
A szervező Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nevében Mihálka Nándor régész köszöntötte az érdeklődőket, majd a híres váradi családok közül ezúttal a Gerliczyek múltját, történetét ismertette Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke egy figyelemre méltó, jól összeállított előadás keretében.
Felvezetőjében megjegyezte: tősgyökeres váradi polgárként mindig jóleső csodálattal adózott az egymással szemben álló két Gerliczy-palotának, de tetszett neki a szépen csengő név is. Miután pedig a helyi sajtóban elég gyakran bukkant fel a nevük mindig csupa dicsérő, magasztaló jelzővel, kíváncsi lett, mit lehet megtudni róluk? Teltek az év, évtizedek, ám csak a közelmúltban jutott el oda, hogy részletesebben utána tudjon nézni a famíliának. Ekkor döbbent csak rá arra, hogy milyen nagyon nagy fába vágta a fejszéjét, amikor elhatározta, hogy egy rövid bemutatást tart. Legelőször azon lepődött meg, hogy milyen hatalmas és ősi a család! Egyike ugyanis a legrégebbi magyar családoknak. A bölcső Krassó vármegye, mivel azonban a családban bőséges volt a gyermekáldás, jutott belőlük a történelmi Magyarország, majd az Osztrák-Magyar Monarchia sok vidékére is.
Nőegylet
A közérthetőség végett a bemutatást és a szerepüket a váradi Gerliczy-kel kezdte, a család egyik ága ugyanis Erdélyben telepedett le. Feltétlenül említést érdemel Félix báró (1819-1895), aki főrendházi tag, kamarás és Bihar vármegye másodalispánja volt, és nőül vette a vallásos, jótékony lelkületű, az elesettek sorsát felkaroló, hazafias érzelmű Kornis Lujzát, aki ötven éven keresztül a Bihar vármegyei és Nagyváradi Nőegyletnek az alapító-elnöke volt. A családfő Félix pedig szívesen vett részt a Szigligeti Társaság rendezvényein, valamint az 1835-ben Polgári Lövész Egylet versenyein.
A Gerliczy-család nevében ugyanakkor szerepel a Kruspér név is, valamint a Des Echerolles, hogy ennek mi az oka, arra is kitért Pásztai Ottó. Arra is felhívta a figyelmet: a közelmúltban egy értékes dokumentumhoz jutott. Egy egykori premontrei diák dédunokája Budapestről fénymásolatban elküldte az 1897-98-as iskolaév értesítőjét, melyben Az új ifjúsági zászló felszentelése címmel jelent meg egy tudósítás. Ez amiatt érdekes, mert a zászlóanya Des Echerolles Kruspér Sándorné volt, báró Gerliczy Félixné leánya, akinek a fiai, Sándor és Gilbert a Premontrei Főgimnáziumnak voltak a növendékei.
Előadása utolsó harmadában Pásztai Ottó nagyvonalakban a távolabbi ősökről is megemlékezett, megemlítve a jeles személyeket, valamint a Haller családot is, mely szintén „képbe került” akkor, amikor Gerliczy Félix feleségül vette Kornis Lujzát.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Csíki Magánjavak: közösen kell tenni a cél eléréséért
Mintegy száz küldött vett részt hétfőn a Csíki Magánjavak tisztújító közgyűlésén. A találkozás jó alkalom volt arra is, hogy a jelenlevők egymást megerősítsék abban, hogy közösen tudnak eredményeket elérni.
A leköszönő igazgatótanács beszámolója a mandátum időszakáról, a 2016-os év tevékenységi beszámoló, valamint ugyanerre az évre vonatkozó pénzügyi jelentés, a 2017-es év tevékenységi és pénzügyi terv, az igazgatótanács és cenzorbizottság megválasztása, illetve különfélék szerepeltek a Csíki Magánjavak hétfői közgyűlésének napirendjén. A megyeházán tartott gyűlésre – a közbirtokossági elnökök, polgármesterek, önkormányzatok képviselői mellett – meghívták Darvas Kozma József római katolikus esperest, Farkas Balázs konzult, Sógor Csaba EP-képviselőt és a sajtó képviselőit is.
„Nem az erdőt tartom a legnagyobb értéknek, hanem hogy ennyien egy asztalhoz le tudunk ülni, hogy ennyi embernek fontos a holnap. (...) Persze, jó lenne, ha visszaadnák a javakat, de ha soha nem adják vissza, akkor is dolgoznunk kell” – hívta fel a figyelmet Böjte Csaba, a Csíki Magánjavak elnöke.
Bíró Albin, a magánjavak alelnöke beszámolójában kitért az elkobzott erdővagyon és több ingatlan visszaigénylési pereire. Rámutatott, ha kell, Strasbourgig mennek megkeresni az igazságot. Kiemelte, a négyévenként megtartott közgyűlésre azért is szükség van, hogy egymást megerősítsék abban, hogy együvé tartoznak, és ezekről a bizonyos „magánjavakról”, erkölcsi és anyagi javakról nem mondanak le.
Kolumbán Tibor ügyvéd, igazgatótanácsi tag elmondta, addig is, amíg a tárgyalásokon előrelépés történik, folytatják a munkát. Ugyanakkor igyekeznek a nagyközönséggel is megismertetni a Csíki Magánjavak történetét, törekvéseit, honlapot és közösségi oldalt terveznek létrehozni.
Mátéffi Győző, a csíksomlyói közbirtokosság elnöke javasolta, vonják be a közbirtokossági tagságokat a Csíki Magánjavakba, Darvas Kozma József esperes pedig pénzbeli felajánlást is tett. „Nagyon fontosnak tartom a Csíki Magánjavakat, és négyezer lejjel fogjuk támogatni az ügyet. Ha akarjuk, akkor valóság lesz minden.”
Rafain Zoltán igazgatótanácsi tag javaslatára a jelenlevők közösen imádkoztak azért, hogy a Csíki Magánjavak ügyei jó irányba haladjanak.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

A hála jegyében született ezüstmisés kötet
Sebestyén Péter ezüstmisés római katolikus plébános tizenötödik kötetét, az Ezüstbeszédet vehette kézbe és ismerhette meg az olvasó szerdán este a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban. A kötetet Oláh Dénes főesperes mutatta be, aki maga is mestere a remekbe szabott írásnak. 
Az Ezüstbeszéd című kötetben az ezüstmisés szerző huszonöt év szónoklataiból válogatott, olyan homíliákat, szentbeszédeket, amelyek a lelkipásztori szolgálatban eltöltött esztendők emlékezetes pillanatait és helyszíneit örökítik meg. A beszédeket olvasva rádöbbenünk, jó ehhez a nemzethez és a hívő közösséghez tartozni. A lelkipásztori sorok egyszerre tanítanak, nevelnek, hitet erősítenek, egészséges nemzettudatot ápolnak, általános műveltséget gyarapítanak, megkedveltetik a szép beszédet, életvezetési ötletekkel szolgálnak, életszentségre buzdítanak. Kibékítenek egymással értelmet és szívet, tudományt és vallást, korszerű, naprakész teológiai tudással vértezik fel az olvasót – vallja a szerző a kötet előszavában, majd reményét fejezi ki, hogy a könyvben leírt szavak nem tűnnek el a semmiben, hanem mozgósítanak, Krisztus követésére indítanak, s a jövő papi nemzedékei több ember-öltőn át haszonnal forgatják majd. 
– Tizenöt kötet önmagában is teljesítmény. Nem szabad elszalasztani az alkalmat, hogy mindannyiunk nevében gratuláljunk a szerzőnek. A kötet érdekessége, hogy a bevezetőben Sebestyén Péter ezüstmisés szerzőnek nevezi magát, és ebből a megfontolásból kapta az Ezüstbeszéd címet is. A kötet küllemre is szép kivitelezésű, színe is ezüst. Sebestyén Pétert 1992. április 25-én szentelte pappá Csíksomlyón az Erdélyi Egyházmegye első érseke, Bálint Lajos. Ezért is van az első borítón a csíksomlyói Szűzanya képe és Krisztus szimbólumaként a gyertya. Csonkig égni! – ez sok lelkipásztor jelmondata. Jubileumi esztendő tehát az idei, amikor a szerző első jubileumi hálaadó szentmiséjét, az ezüstmisét mutatja be. E kötet nem más, mint az ezüstmisés szerző hálaadása a 25 éves papi szolgálatért – fogalmazott Oláh Dénes főesperes.
Mit tartalmaz a kötet? Válogatást 25 év lelkipásztori szolgálatából. Az első részben 25 tanulmány, búcsús beszédek, elmélkedések, a második részben szintén 25 téma, vegyes beszédek és esszék találhatók. 
Forgassa tehát ki-ki lelki épülésére, hitbeli gyarapodására e tartalmas könyvet.
MEZEY SAROLTA
Népújság (Marosvásárhely)

Zajjal, gesztusokkal rajzolt csendélet
A Független Színházi Napok keretében lépett fel szombaton este Nagyváradon a Pataky Klári Társulat CsendÉlet című mozgásszínházi előadásával.
A rövid, kevesebb, mint egy órás előadás háromszereplős kamaradarab, amelyben két férfi és egy nő kapcsolata rajzolódik ki előttünk. A cím – CsendÉlet – félrevezető lehet, hiszen az a mozdulatlanságot, a csendet, nyugalmat, időtlenséget sugárzó festményekre utal, amelyeken jellemzően nem látható ember, csakhogy a Pataky Klári Társulat előadásában nem az ember nélküli csend, nyugalom és a mozdulatlanság víziója jelenik meg, az előadás inkább a csend és az élet fogalmai közötti mélyebb összefüggések feltárására törekszik, egészen pontosan annak megmutatására, hogy az emberek – szó szerinti és átvitt értelemben is – hogyan mozognak belső világuk (a csend), és a külső világ (az élet) koordinátarendszerében.
Kapcsolati háló
A csendet feltétlenül a szereplők belső világában kell kutatnunk, hiszen a külső életüket a zene, gyakran a zaj uralja. A zakatoló, gépies ritmusok belső csendpusztító hangjaitól kezdve a varjúkárogás dermesztő hatásán át a szenvedélyes latin dallamokig széles a hanghatások által közvetített hangulati skála, és ebben a  külső világot érzékeltetni hivatott zavaros zenei mozgásban kell megtalálniuk a szereplőknek, ha lehetséges, a nyugalmukat. A zene harsányságával ellentétes a teljesen csupasz, sötét játéktér egyszerűsége, ahol a fény nem jár át mindent, hanem jellemzően épp csak azokat a táncoskokat világítja meg, akiknek az adott jelenetben szerepük van, és mozdulataikkal, gesztusaikkal viszik előre a történetet. Történetet írtam, de valójában nagyon nehéz történetként felfejteni a látottakat, sokkal inkább viszonyokra helyzetekre, kapcsolatokra vannak utalások, és ezekből az utalásokból áll össze egyfajta szerelmi háromszög amelyben egy férfi és egy nő életébe valahogy beleszövődik egy másik férfi is, és ez a viszonyrendszer mondhatni sorszerszerűen vezet tragédiához. Maday Tímea Kinga, Hámor József és Jellinek György precízen és hajlékonyan közvetítik a Pataky Klári megkomponálta koreográfia elemeit, olykor szólótáncot lejt egyikük a másik két szereplő tekintetétől övezve, olykor alkalmi párokba csoportosulnak a táncosok és szinkronban tolmácsolják ugyanazokat a mozdulatsorokat, vagyis a kapcsolatok szövétneke ide-oda nyúlik, terjed, alakul, ami a két férfi és a nő között folyamatos feszültséget teremt a megnyugvás lehetőségének jelzése nélkül. Mert a megnyugvás itt nem más, mint a tragédia, ami keretbe foglalja az előadást, és a nézőknek ezen a haláltól halálig tartó úton kell végigkövetniük a három ember egymással, önmagukkal, és a világgal folytatott küzdelmét. És érdemes volt végigkövetni.
Pap István
Pataky Klári 2003-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem Koreográfus szakán, azóta független koreográfusként dolgozik.
 erdon.ro

Új elnök az EKE ‘91 Nagyvárad-Bihar élén
Vezetőségválasztás volt az EKE ‘91 Nagyvárad-Bihar  szombati ülésén, az új elnök Bara Lilla lett, aki több mint tíz éve az egyesület alelnöke volt. Okleveleket is átadtak.
Az egyesület pénzügyi helyzetéről Nagy Magda, az egyesület könyvelője számolt be. Mint elhangzott, az EKE bevétele a tavalyi év folyamán 21 952 lej volt, ebből a nyereség 2 380 lej, s az egyesület teljes vagyona, a leltári tárgyakkal együtt 44.890 lej. Tiponuţ Tibor elnök éves beszámolója következett.
Pályáztak
Mint elhangzott, a fizető tagság létszáma az elmúlt évben ha enyhén is, de csökkent. Jelenleg 171 fizető tagja van az egyesületnek, a legtöbben nyugdíjasok, de alkalmazottak és diákok is vannak közöttük. Az elmúlt év során egyetlen EKE-tag sem hunyt el, ami manapság ritka jó hír, mondta az elnök. Sajnos, folytatta, minimálisra csökkent az egyesület ismeretterjesztő tevékenysége, idő és energia hiányában nem volt, aki honismereti és ismeretterjesztő előadásokat szervezzen. Viszont 2016-ban több alkalommal is eredményesen pályáztak, így sikerült újra felpörgetniük az olajgyűjtési akciót, szerveztek egy eredményes elsősegély és életmentő tanfolyamot, megjelentettek egy egyszerű kiadványt az EKE 125. születésnapjára és sikerült megfinanszírozni a 2017-es túraterv kinyomtatását is. Egyebek mellett megszervezték az „EKE Art VI.” fotó biennálét, fő aktivitásuk pedig, akárcsak eddig, a túrázás, természetjárás volt; sok egyéb túra mellett három teljesítménytúrán is részt vettek, és három komoly magashegyi túrát is szerveztek.
Oklevelek
Az elnök kiemelte a túravezetők és szervezők szerepét és külön köszönetet mondott minden önkéntes segítőnek. Az ifjúságnevelésben 2016-ban nem jeleskedtek, de nem is álltak le teljesen. Danicska János sárkányeregető gyerektúrát szervezett. A túraterv megtervezését idén is Bara Lillának köszönhetik, a kivitelezést pedig a Vojticsek házaspár nyomdájának, ezért szintén köszönetet mondott az elnök.
A túrabeszámolót Torma József alelnök olvasta fel, mint elhangzott, tavaly az EKE ‘91 Nagyvárad-Bihar összesen 66 túrát szervezett, ezeken 1665 személy vett részt. „Túráztunk belföldön és külföldön, sok szép élménnyel és tapasztalattal gazdagodva” – hangzott el a beszámoló során.
A cenzorbizottság jelentését Ozsváth Erika ismertette röviden – mint kiderült, a bizottság mindent rendben talált. Oklevél kiosztás következett – díszoklevelet kapott Nagy Magda, az egyesület könyvelője a közösségért végzett példamutató, önzetlen munkájáért és Borsi Edit, aki pénztárosként önzetlenül, becsülettel végezte munkáját. Az év két túravezetője Danicska János és Fekete Irén lett, az év turistái pedig Reich József és Fábián György. A későbbiekben a többi jó túrateljesítményt is díjazták. Ezt követően a januári EKE-olajgyűjtés résztvevői között sorsoltak ki tombolanyereményeket.
Egyöntetűen
A gyűlés következő mozzanata a vezetőségválasztás volt. Tiponuţ Tibor elnök Bara Lilla alelnököt javasolta az egyesület élére, Bara Lilla pedig a két alelnöki tisztségre Hangai Violettát és Torma Józsefet javasolta, a titkári tisztség betöltésére pedig Puskás Évát javasolták. Mivel egyetlen vezetői tisztségre sem érkezett több javaslat, nem volt szükség titkos szavazásra, s a jelenlévő tagok Bara Lilla tartózkodása mellett egyöntetűen megszavazták az új vezetőket. Kérdésünkre válaszolva a későbbiekben Tiponuţ Tibor elmondta:  2008 óta, amikor először elnöknek választották, hosszú idő telt el, úgy érzi, legalább egy kicsit pihenni is kell, másfelől nem árt fiatalítani. Amikor átvette a tisztséget, akkor is úgy gondolta, hogy ha majd „kinevelődnek a fiatalok”, át fogja adni nekik a helyet.
Bara Lilla megköszönte a bizalmat és elmondta, szeretne egy olyan közösséget kialakítani, melynek tagjai tisztelik egymást, nem harcolnak egymás ellen és nem pletykálnak egymás háta mögött. Később kérdésünkre hozzátette ,  hogy 1997 óta tagja az egyesületnek és több mint tíz éve alelnök. Szeretné egy kicsit korszerűsíteni az egyesületet, hiszen a modern technika sok újításra ad lehetőséget. Manapság, amikor szinte mindenkinek van autója, mellyel útnak indulhat, azt szeretné, ha az EKE mégis egy pluszt jelentene, egy olyan társaságot, ahol akárhányan  összegyűlhetnek és jól érezhetik magukat.
A tombolahúzás nyertesei
A januári Nagy EKE 91 Olajgyűjtés résztvevői közül a tombolahúzás nyomán étolajat  Birinyi Jutka, Török Gusztáv és Kovács Levente nyertek, Horváth Mária, Medra Károly, valamint Kovács Levente EKE-pólót nyertek,  könyvjutalmat pedig Pătcaş Ildikó, Szabó Valéria, valamint Madas Edit vehet át. Nyereményüket kedden délutánonként 18 – 19 óra között , a Sas passzázs  alatt (Szent-László tér 2 – 4.), az első emeleti székhelyen vehetik át. Érdeklődni Tiponut Tibornál lehet a 0740 – 974 952 telefonszámon vagy a ttiponucz@gmail villanypostacímen. A következő olajgyűjtést Nagyváradon előreláthatólag április 6-án, szombaton 10 és 14 óra között tartják a szokott gyűjtőpontoknál.
Neumann Andrea
erdon.ro

Tavaly 1624 határsértőt fogtak el a román oldalon
A román határrendészet éves jelentése szerint 2016-ban 1624-en próbálták törvénytelenül átlépni Románia határait – közölte hétfőn a Digi24 hírtelevízió. A határsértők száma 20 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi adathoz képest, de így is tízszer kisebb, mint a Bulgáriában előállított határsértők száma.
A határrendészet honlapján elérhető adatok szerint a határsértők többsége Szerbiából és Bulgáriából próbált a zöld határon bejutni Romániába. A legnagyobb migrációs nyomás a román–magyar–szerb hármas határ térségére nehezedett. A hatóságok 1075 illegális belépőt tartóztattak fel a déli, délnyugati határszakaszon, 549 emberrel szemben pedig akkor intézkedtek, amikor illegálisan akarták elhagyni az országot. A határsértők többsége a zöld határon próbálkozott, de 197 személyt járművekben elbújva találtak meg.
Alexandra Popescu, a határrendészet szóvivője a hírtelevíziónak elmondta: az elmúlt évben 351 szervezett csoportot fogtak el a zöldhatáron, akiket 140 személy segített az átlépésben. A Digi24 azt is hozzátette, hogy a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) tavaly 15 embercsempész ellen emelt vádat. A legtöbb határsértő Irakból, Szíriából, Afganisztánból és Törökországból származik. Közülük csak kevesen fejezték ki abbéli szándékukat, hogy Romániában maradjanak. Legtöbbjük azt közölte a román hatóságokkal, hogy valamely nyugat-európai országba szeretne eljutni.
A román határrendészet éves jelentésében megállapította, hogy Románia nem szerepel a migrációs főútvonalakon, ennek ellenére a déli, dél-nyugati határaira továbbra is erős migrációs nyomás nehezedik. A határrendészet 2017-ben is a legfontosabb feladatai közé sorolta az illegális határátlépések visszaszorítását, megelőzését.
MTI 
Krónika (Kolozsvár)

Lett volna más megoldás a Brassai helyzetére?
Iskolaigazgatókkal, a tanfelügyelőség képviselőivel, diákokkal beszélgettünk a kolozsvári belvárosi iskola egyetlen elméleti 9. osztályának megszűnéséről. Körkép.
A Kolozs megyei főtanfelügyelőség és a Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezetőségének nézőpontja hetek elteltével sem közelít. A tanfelügyelőség azt hajtogatja, hogy muszáj volt megszüntetni osztályokat, a Brassai azt fájlalja, hogy miért pont tőlük vettek el egy osztályt, amikor ezzel az egész iskola létét veszélyeztetik. A Brassai elégedetlenségében pedig hosszú évek óta húzódó folyamat is közrejátszik, ami szerint folyamatosan csak tőlük vesznek el osztályokat. És az is érződik, hogy a szakosztályok nem kellenek senkinek, a tanárok is elégedetlenek, a szülők is inkább elméleti osztályba íratnák a gyereküket. De a minisztérium ezt nem szeretné. Végveszélyben a Brassai? Január végén a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum tanárai nyílt levélben bejelentik, hogy végveszélybe került az iskola, mert a Kolozs Megyei Főtanfelügyelőség január 25-i döntése értelmében a 2017/2018-as tanévtől megszüntetik az iskola egyetlen líceumi elméleti osztályát. Ezzel megváltozhat az iskola jogi státusa, szaklíceummá alakíthatják át, amivel elveszítené az alsó tagozatát. A gyereklétszám csökkenésével kezdődik és végződik minden. A drasztikus gyereklétszám-csökkenés miatt a tanfelügyelőségnek nem volt más lehetősége, minthogy megszüntessen két osztályt a városban. Úgy számolnak, a 2017/2018-as tanévben összesen 507 diák kezdi meg magyarul a tanulmányait Kolozs megyében, ami 82 diákkal kevesebb, mint a 2016/2017-es iskolai évben. Ömböli Irma, a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő szerint a beiskolázási tervek módszertana szerint a tanügyi törvényben meghatározott maximális osztálylétszám (középiskolák esetében 28 fő) szerint számolják ki, hogy hány osztályt kaphat a Kolozs megyei magyar közösség. Eszerint 18 osztályt kaphattak volna a magyar oktatási intézmények összesen a megyében, ezt sikerült 22 osztályra növelni. Az sem jelent igazi megoldást, hogy a felekezeti osztályokba például elég gyakran más megyékből jönnének diákok. A tavalyi adatok szerint 62 olyan kilencedikes kezdte meg a megye valamelyik középiskolai intézményében a tanulást, aki korábban nem a megyében tanult. De 40 diák el is ment a megyéből: főleg az Aranyos mentén jellemző, hogy a nagyenyedi Bethlen Kollégiumot választják.
Ömböli Irma szerint a 2017/2018-as tanévben induló 22 kilencedik osztályért is nagyon sokat kellett harcolni, ennél többet egyszerűen képtelenség volt engedélyeztetni. Ez után kellett dönteni, hogy melyik lesz az a két kilencedik osztály, amelyet a jövő tanévtől megszüntetnek. A tordai, a dési, a bánffyhunyadi és a szamosújvári iskolák líceumi osztályait nem akarták elvenni, mert ezzel veszélybe kerülne a magyar oktatás vidéken, emellett abban is megegyeztek, hogy szakosztályokhoz nem nyúlnak. Így választani kellett a Báthory István Elméleti Líceum és az Apáczai Csere János Elméleti Líceum egy-egy reál és humán osztálya, illetve a Brassai Sámuel Elméleti Líceum és az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum egy-egy természettudományi osztálya közül. Az eredmény ismert, a két utóbbi osztályt megszüntették. "Eddig minden évben valahogy kiharcoltuk az osztályokat, mert a Ghibunak és a Brassainak is megvan a helye a kolozsvári oktatásban. A közepesen felkészült diákoknak adnak otthont, és nagyon jó hangulatú iskolák" - magyarázta a tanfelügyelő. 
A történethez hozzátartozik, hogy a tanfelügyelőség a döntés meghozatala előtt még január 6-ára összehívta az érintett iskolák igazgatóit, hogy döntsenek az osztályok megszüntetésének a kérdésében. Az iskolaigazgatók - érthető módon - nem határoztak, sőt, még csak egy kritériumrendszert sem állapítottak meg, hogy mi alapján válasszák ki a megszüntetésre ítélt osztályt. Érthető, hogy egyetlen igazgató sem akart elveszíteni egy osztályt a saját iskolájában, másrészt nem is nagyon tudtak volna dönteni. Az OM5777/2016-es számú minisztériumi rendelet (Metodologia privind fundamentarea cifrei de scolarizare (2017-2018), 11-es cikkelye szerint nem is lehetett volna az említett találkozón dönteni, és ezért nem is születhetett semmilyen megegyezés, mert az igazgatók egymagukban nem hozhatnak arra vonatkozó döntést, hogy milyen osztályok maradjanak meg. A megkérdezett iskolavezetők azt mondták, hogy az iskola vezetőtanácsának a támogatása nélkül egyetlen igazgató sem vállal be ilyen kockázatot, még csak annak meghatározása kapcsán sem, hogy milyen kritériumokat vagy fogódzókat vegyen figyelembe a tanfelügyelőség. "Ott nem lehetett egyezséget kötni. Egy oktatási stratégia hiányában egyik iskola sem vállalhatja fel azt, hogy olyan dolgot javasoljon a vezetőtanácsának, ami szembemegy az iskola tanárainak az érdekével. Én a január 6-i találkozón is azt kértem, hogy az ilyenszerű döntéseket ne az utolsó percben hozzuk meg, hanem legyen egy átfogó képünk arról, hogy hova alakulnak a diáklétszámok, és mi lenne az az oktatási hálózat, amit ez a diáklétszám fenn tud tartani, és hogyan tudjuk ezt megvalósítani" - mondta a tanácskozásról Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója. A döntést így a tanfelügyelőségre bízták. Miért a Brassai? A tanfelügyelő elmondta, bár jól ismeri és becsüli a Brassaiban folyó munkát, és azzal is tisztában van, hogy nem az eredmények árulnak el mindent, de a beiratkozási adatokat, továbbtanulási mutatókat és a tantárgyversenyeken elért eredményeket is figyelembe véve meghozták a döntést. Tavaly a Brassai elméleti osztályába 5,81-es utolsó médiával lehetett bejutni. Összehasonlításként a Báthory elméleti osztályaiba az utolsó bejutási média 8,09 volt, az Apáczaiba 7,05, míg az Onisifor Ghibu magyar osztályába 5,69. A tanügyminisztérium hivatalos honlapja szerint 2016-ban a Brassai 38 érettségire jelentkező végzőséből 26 diáknak sikerült elérnie az 6-os átlagot (a júliusi, fellebbezés utáni eredményeket számolva), ami 68,42 százalékos arány. 2013-ban 78,08 százalék, 2014-ben 93,47 százalék, 2015-ben pedig 95,34 százalék volt a sikeresen érettségizők aránya az iskolában. 2016-ban a Báthoryban 71 végzősből 5 diáknak nem sikerült az érettségije, míg az Apáczai 82 érettségizőjéből 3 bukott meg a vizsgán. A Brassai álláspontja szerint a viszonylagos sikertelenség azzal is magyarázható, hogy a tavalyi végzősök a 2012-es kilakoltatás után, már az új épületben kezdő új kilencedik osztályosok voltak, akiknek a teljesítményét az is befolyásolhatta, hogy nem tanulhattak tökéletes körülmények között. 
A Brassaiban azt is nehezményezik, hogy az OM5777/2016 számú minisztériumi rendelet, amely meghatározza, hogy a 2017/2018-as tanévben hol és milyen osztályokat indítanak, sehol nem említi az érettségi sikerességi százalékokat, utolsó bejutási médiákat, tantárgyversenyeken elért eredményeket kritériumként. Ehelyett a törvényességet, a gazdasági feltételeket, a demográfiai és a földrajzi adatokat, a társadalmi-gazdasági kritériumokat és a szükségességet kell figyelembe venni. Ömböli Irma szerint épp ezt vették figyelemben, amikor nem szüntették meg a dési magyar osztályt. Mint mondta, nem hagyhatták középiskolai képzés nélkül a 2011-es népszámlálásai adatok szerint valamivel több mint 5000 fős magyar közösséget, még úgy sem, hogyha nagyon gyengén működik, és nemrég a 15 kilométerre lévő Szamosújváron felépítettek és átadtak egy iskolát. Elmondása szerint fogódzókat kellett találni, ami alapján választhattak a Báthory, az Apáczai, az Onisifor Ghibu és a Brassai osztályai közül. A János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Református Kollégium azért nem jött számításba Ömböli Irma szerint az osztályok megszüntetésénél, annak ellenére sem, hogy az állam finanszírozza ott is a képzést, mert felekezeti iskolák, és eddig is csak egy-egy világi osztállyal működtek. Bár a tanfelügyelőségnek beleszólási joga lenne, hogy milyen osztályokat indít a Református Kollégium és a János Zsigmond Unitárius Kollégium, de általános gyakorlat, hogy számításba sem jönnek, ha osztályok megszüntetéséről van szó. 2016-ban a Református Kollégium világi osztályába 6,8 volt az utolsó bejutási média, és minden helyet betöltöttek, míg az JZSUK reál osztályába 8,41. Ott is betelt minden hely. Ha a tavalyi érettségi eredményeket nézzük, akkor a reformátusoknál a 40 érettségiző közül egynek nem sikerült a vizsgája, míg az unitáriusoknál a 61 jelentkező közül mindenki sikeresen érettségizett. 
"Azt sem lehetett figyelmen kívül hagyni a döntés meghozatalában, hogy a Brassai mostani IX. osztályában mindössze 15 gyerek van, ennyien választották tavaly az iskolát, ezeknek is egy része a pótvizsga utáni szakaszban jutott be" - magyarázta Ömböli Irma a tanfelügyelőség döntését. A Brassai igazgatónője, Kósa Mária szerint nem egy évfolyam statisztikájára kellett volna építeni egy ekkora döntést. Elismeri, hogy ez egy rosszabb évfolyam volt, de az előtt voltak 29 fős osztályaik is. Majd azt is megjegyezte, hogy ha valaki 8-as médiával jut be egy iskolába, az nem jelenti azt, hogy ugyanúgy fog érettségizni is. Szerintük túl merev volt a tanfelügyelőség, amikor dönteni kellett. Ömböli Irma azon az állásponton van, ha nem csak egy évnek az adatait nézték volna, akkor is rosszabbul teljesített volna a Brassai a különböző fogódzók szerint. A Brassaisok azt sem tartják méltányosnak, hogy olyan intézmények eredményeit hasonlítják össze, amelyek közül egyesek másfél évtizede viszonylag nyugodt munkakörülmények között, stabil osztályszámmal működhetnek, míg a Brassait kilakoltatták, osztályokat vesztett és a tanári kara is a harmadára csökkent. Mi lesz a mostani nyolcadikos brassaisokkal? "Nem férnek be az elit oktatásba, mert nem teljesítenek úgy a tantárgyversenyeken. Egy tantárgyversenyen öt darab díjat adnak, nem többet. Hogy férjen bele minden iskolának a diákja? Mi lesz ezekkel a gyerekekkel? El fognak menni román tagozatra? Csak elit oktatást akar Kolozsvár? Az a lényeg, hogy az iskola oktatói-nevelői munka, nem feltétlenül csak az eredmények számítanak. Nyilván törekszünk, hogy mindenkinek sikerüljön az érettségije. De én azt sem értem meg, hogy az egész országban az érettségi vizsga az egyetlen kritérium, ami alapján az iskolákat megítélik. Akkor miért kell egyebet csinálni?" - reagált a kialakult helyzetre Iszlai Enikő, a Brassai volt aligazgatónője. A január végi bejelentés óta nem történt lényegi előrelépés. A brassais diákok szülei kompromisszumos megoldásként azt kérték, hogy ha tényleg csak egy osztály maradhat, akkor inkább az elméleti osztály maradjon. A mostani 22 nyolcadikosból 20 kérte, hogy inkább maradjon egy természettudományi elméleti osztály. Ezt kommunikálta az RMDSZ is megoldásként, de ezt végül elvetette a tanfelügyelőség. "Nemcsak a tanfelügyelőség részéről volt negatív a válasz, hanem a minisztériumtól is. A tanfelügyelőség vezető tanácsának gyűlésén - én nem vagyok tagja - döntöttek ebben a kérdésben. Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes komolyan megindokolta, hogy miért is kéri a Brassai az elméleti osztályának a megmaradását, de a szavazáson elvetették a javaslatot" - mondta a tanfelügyelő, aki szerint a legfőbb ellenérv az volt, hogy a magyar középiskolai osztályoknál még így is magasabb az elméleti osztályok aránya a szakosztályokkal szemben, mint a kívánatos 60-40 százalék. "Valamennyit törlesztettünk az elmúlt években a Református Kollégium, a Báthory és a Brassai szakosztályaival, de még mindig nem éri el a kívánt arányt" - tette hozzá. 
Ömböli Irma hozzátette: megérti, hogyha a Brassai nyolcadikosainak nagy része nem a turizmus osztályt szeretné, hanem az elméleti osztályt, és azt is, hogyha az iskola ragaszkodik a saját diákjaikhoz, mert akkor nem kellene arra várni, hogy jön-e máshonnan diák feltölteni a turizmus osztályt. "Ebben a brassaisoknak van igaza, de nagyon sajnálom, hogy nem az elméleti osztályukat tarthatják meg. Mert ezek a gyerekek biztos osztályt jelentenének" - mondta a tanfelügyelő, aki az elmúlt évek tapasztalata alapján nem tart attól, hogy a mostani nyolcadikosok román tannyelvű középiskolát választanak. Mint mondta, a lemorzsolódás nem volt számottevő. A Brassaisok azt is sérelmezik, hogy az elméleti osztályuk elvétele mellett döntők nem vették figyelembe az érvényes oktatási törvény (Legea educatiei nationale nr. 1/2011) 79-es és 80-as cikkelyeit, amely szerint az oktatás haszonélvezői elsősorban a diákok és szüleik, és fontos döntések meghozatalakor kötelező módon konzultálni kell velük is. Ömböli Irma ezzel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, hogy a líceumi osztályokról végső soron a minisztérium dönt, a tanfelügyelőség csak javaslatokat tehet, és ameddig nincs meg a végleges minisztériumi határozat, még van remény. Elmondta, hogy Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettessel egyetemben mindent megpróbáltak, hogy megmaradjon a Brassai elméleti osztálya. A Brassai ellen dolgoznak? "Mi nem csak érezzük a folyamatot ellenünk, hanem az van. Mi vagyunk az iskola, ahonnan folyamatosan vágnak osztályokat. Valahogyan a választás mindig a Brassaira esett, amikor csökkent a gyereklétszám, amikor át kellett szervezni az oktatási formát, amikor stratégiát változtattak. Mindig a Brassai volt az, akinek elmondták, hogy túl sok magyar iskola van Kolozsváron" - mondta Iszlai Enikő azzal kapcsolatban, amikor felvetettük, hogy a nyílt levelük egyik legerősebb része, hogy egyértelmű folyamat tapasztalható az ellehetetlenítésükre. Mint írják, 2010-ben elvettek a Brassai Sámuel Líceumtól egy elméleti osztályt; 2011-ben kilakoltatták az iskolát, ezzel elvesztette osztályainak egy részét, mivel az új épület nem tette lehetővé két párhuzamos I-VIII osztály működtetését. A 2013/2014-es tanévtől kezdődően pedig már csak egy elméleti osztályuk maradt, mert a másik helyett líceumi szakosztályt kaptak. 
A mostani döntéssel pedig a harmadik elméleti osztályát is elveszíti a Brassai, az érintettek szerint mindezt úgy, hogy más kolozsvári magyar iskolák másfél évtizede változatlan elméleti líceumi osztályszámmal működhetnek. A tanfelügyelőség szerint ezzel szemben a folyamatos változás jellemző a kolozsvári iskolarendszerben. Ömböli Irma szerint 2010-ben a Báthorytól is elvettek egy elméleti osztályt, sőt ott is létesíttettek egy szakosztályt épp akkor, amikor a Brassaiban is létrehozták a turizmus osztályt. Emellett pedig más, főleg román többségű iskolákban folyamatosan szűntek meg osztályok, igaz, többségében szakosztályok. "Nem számítottunk erre a döntésre, mert 2013-ban, amikor egy elméleti osztállyal és egy szakosztállyal maradtunk, már elhangzott, hogy nincs ahonnan többet elvenni. Ahhoz, hogy az iskola megmaradjon elméleti líceum státusban, fele-fele kell legyen az arány az elméleti és szakoktatás között. Hogyha logikusan gondolkodunk, akkor az 50-50 százalék már ezzel a döntéssel megbomlik" - mondta keserűen Kósa Mária, aki szerint épp csak azt nem mondták még ki, hogy vége, de 1-2 éven belül ez simán megtörténhet. Ezzel szemben a tanfelügyelőség álláspontja szerint átmeneti állapotról van szó, egy éven belül újra helyreállhat az eddigi rend, és a Brassai újra visszakaphatja az elméleti osztályt, és megőrizheti az elméleti líceum státusát. A kimutatásuk szerint jelenleg 549 magyarul tanuló hetedikes van a megyében, ami 42-vel több, mint amennyi nyolcadikos most van. A brassais tanárok szkeptikusak, mint mondták, egy esetlegre kaptak szóbeli ígéretet, de eddig "az írásbeli ígéreteket sem igen tartották be". "Valószínűleg megkerestem volna azt megoldást, ami nem veszélyezteti egy iskolának sem a létét. Tehát egy olyat, ahol van annyi diák idén, hogy az iskola simán működhet tovább, ha egy évben egy osztállyal kevesebbet indít, a háromból csak kettőt, mert általában három párhuzamos osztály van az iskolákban. Mi voltunk a minimumon, és az Onisifor Ghibuban egyetlen tagozat" - mondta Iszlai Enikő, aki a jóakaratot hiányolja a tanfelügyelőség részéről. 
Állítása szerint idén meglett volna a lehetőség a kompromisszumos megoldásra, például rotációs rendszer bevezetésével, tehát minden évben más iskolától vesznek el egy osztályt úgy, hogy az egyetlen iskolának a létét sem befolyásolja. Ömböli Irma megvalósíthatónak tartja a rotációs rendszert, állítása szerint a tanfelügyelőség részéről semmi akadálya annak, hogy következőkor ne a Brassaiból vegyenek el egy osztályt, hanem az Apáczaiból vagy a Báthoryból. Véleménye sz

Új épületben kezdhetik a következő tanévet a nagygalambfalvi kisgyerekek
A tervek szerint már májusban elkészül a nagygalambfalvi óvoda épülete, amelyben három csoportnyi gyerek tanulhat majd. A térrendezés költségei és a bútorok egy részének beszerzése érdekében kormánypénzekért fog pályázni a község önkormányzata.
Tavaly nyár elején ásták meg az alapját az új nagygalambfalvi óvodának, mostanra pedig majdnem teljesen elkészült az épület. Jelenleg a belső munkálatokat, csempézést, gipszkartonozást végzik. Gyerkó Levente polgármester elmondta, három tanterem lesz az épületben, ezek mindegyikéhez épült mosdó is, továbbá irodák, öltözők, valamint egy nagy multifunkcionális terem lesz még az épületben.
A projektre több mint 700 ezer lejt biztosít a Világbank, ám ez csak az építkezésre és a bútorok egy részére elég. A berendezés többi részét, a közművesítést, a kerítés megépítését, valamint a játszóteret más forrásból kell finanszíroznia a helyi önkormányzatnak. Ennek érdekében már készül egy pályázatuk, amelyet a fejlesztési minisztériumhoz nyújtanak majd be. Gyerkó közölte, a közművesítéssel nem lesznek problémák, hiszen a fontosabb vezetékek a területhatáron húzódnak.
Ha nem ütköznek bürokratikus akadályokba, nyár végéig mindennel elkészülnek, így a kicsik már az új épületben kezdhetik a következő tanévet. Összesen három csoportnyi óvodásról van szó, akik jelenleg a református egyház tulajdonában lévő épületben tanulnak.
Az sem véletlen, hogy az ifjúsági lakások mellett épül az óvoda: így szeretné megkönnyíteni a nagygalambfalvi önkormányzat a fiatal házasok mindennapjait – magyarázta a polgármester.
Fülöp-Székely Botond 
Székelyhon.ro

Néha tényleg győz az igazság?
Romániai törvényszéken magyarokat érintő ügyekben ritkán születik számunkra kedvező ítélet, mégis megtörténik időnként, hogy a bírák is abszurdnak találnak egy-egy nyilvánvalóan kekeckedő vagy éppen megfélemlítési, elrettentési szándékkal hozott hatósági intézkedést.
Egészséges jogállamban, olajozottan működő demokráciában alighanem elképzelhetetlen, hogy megbírságolják egy előre bejelentett, törvényes tüntetés résztvevőit – Romániában azonban pontosan ez történt tavaly: a gyülekezési jogot és a szabad véleménynyilvánítás jogát semmibe véve, nyilvánvaló túlbuzgósággal, elrettentési és megfélemlítési célzattal a csendőrség a március 10-ei székely szabadság napja mintegy száz szervezőjét és résztvevőjét büntette meg. A peres eljárások nyomán most a bíróság érvénytelenítette a bírságokat, s noha a döntések alapfokúak, a csendőrség pedig minden esetben fellebbezett, mégiscsak reménykeltőek az ítéletek. Ráadásul azért is fontos ez az üzenet, mert pár hét múlva, március 10-én Marosvásárhelyen újra megszervezik a székely szabadság napját: a megemlékezésre és autonómiatüntetésre igyekvőknek nem kell tehát aggódniuk, hogy esetleg valamiféle törvénytelen rendezvényen vesznek rész, amint azt a bírósági döntés is igazolja. Ugyancsak tegnap újabb alapfokú döntésnek örülhettünk: a Kolozs megyei törvényszék ítélete szerint megilletik Kolozsvárt a többnyelvű helységnévtáblák. Egészséges jogállamban, működő demokráciában alighanem értetlenkedés követné e hírt: miért is kérdés egyáltalán a minden normális helyen természetesnek számító többnyelvűség Erdély többnemzetiségű fővárosában?! Csakhogy a legutóbbi népszámlálási adatok szerint mintegy félszázezer magyar által lakott, rengeteg magyar egyetemistának is otthont adó városban a Funar-korszak nyílt magyarellenessége nem szűnt meg, csak átalakult: egy kevésbé kirívó, diszkrétebb, de természetében az országos „trendekhez” igazodó nacionalista szellemiség jegyében a városvezetés következetesen és határozottan elutasította, hogy a helységnévtáblákon magyarul is feltüntessék Kolozsvár nevét. A polgármesteri hivatal gáncsoskodásával a Minority Rights Egyesület nevű civil szervezet vette fel a harcot – a tegnapi ítélet szerint nem is eredménytelenül.  S bár mindkét esetben alapfokú ítéletről van szó – amelyet tehát fellebbezés esetén a táblabíróság akár felül is írhat! –, és mindkét ügy érintettjei – a csendőrség, illetve a kolozsvári polgármesteri hivatal – már jelezték óvási szándékukat, azért e döntések mégiscsak azt jelzik: ugyan ellenszélben és kínkeservesen, hosszú időn át pereskedve állami intézményekkel, de az igazságnak érvényt lehet szerezni. Milyen jó is lenne azt hinni, hogy az igazság legalább néha tényleg győz!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszékiek is segítik a családot (Tűzkárosult csángó tanító)
Január 9-e a négygyermekes külsőrekecsini Gyurka Valentin csángó tanító családjának legtragikusabb napja. Házuk porig égett, s bár egyikük sem sérült meg, mindenük odaveszett. A külsőrekecsini Magyar Házban kaptak menedéket, barátok, civil szervezetek siettek segítségükre határon innen és túl. Tegnap a sepsiszentgyörgyi Evilági zenekar és Keresztes Ágnes, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színművésze tartott jótékonysági előadást a Gyurka család javára a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban.
Gyurka Valentin, mint a csángó származású tanítók többsége felnőttként ismerkedett a magyar ábécével. Otthon csángóul beszéltek, és Valentin sokáig nem is tudott arról, hogy ez ugyanaz a nyelv, mint amit Magyarországon beszélnek. „Édesanyámék nem mondták soha, hogy van egy ország, ahol az én nyelvem hivatalos” – mondta lapunknak egy korábbi interjúban. Bákóban, majd Csíkszeredában tanult, könnyűipari szakközépiskolában érettségizett, a budapesti előkészítő intézet után a jászberényi tanítóképző főiskolán végzett művelődésszervezőként, néprajz és kommunikáció mellékszakkal. 2000-ben tért haza Külsőrekecsinbe, tanítani kezdett a magyar oktatási programban, de amikor családot alapított és kezdte építeni a házát, nem tudta törleszteni a kölcsönt, ezért külföldi munkát vállalt. 2008-tól újból tanít, az iskolán kívüli délutáni magyar órákon nyolcvan gyermekkel foglalkozik. A hagyományőrzés számára olyan, mint a levegő, nem tud meglenni nélküle. A csángó rendezvényekre nem csak betanítja a gyermekeket, ő maga is színpadra lép, mint legutóbb a múlt heti XXI. budapesti Csángó bálon. A januári tűzeset után a négygyermekes család néhány napig rokonoknál húzódott meg, majd a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége felajánlotta, hogy költözzenek a Magyar Házba. Megsegítésükre közösségi oldalt hoztak létre a barátaik, megindult a gyűjtés. A mindennapi élethez ruházatot, tartós élelmiszert, háztartási eszközöket adományoztak magánemberek, civil szervezetek, de a család jövője szempontjából a pénzadomány is nagyon fontos, mert a tűz mindent elpusztított, nincs amit kijavítani, új házat kell építeni. Rotary klubok, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Szent László Társulat, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa munkatársai gyűjtöttek, Csíkszeredában a legnagyobb Gyurka fiú, Valentin bentlakótársai, Kézdivásárhelyen pedig a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákszövetsége szervezett gyűjtést. Civil szervezetek és magánemberek segítenek folyamatosan az adományok eljuttatásában, de a romániai és magyarországi bankszámlára is sokan befizettek a javukra. A Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület bankszámláján eddig 3,5 millió forint gyűlt, erről a Csángó bálon értesítették Gyurka Valentint. Az elmúlt másfél hónap alatt több jótékonysági táncházat és előadást tartottak a tűzkárosult család számára, február elején a kovásznai Pokolsár Egyesület is színre lépett a megsegítésükre, Tamási Áron Boldog nyárfalevél című színjátékát mutatták be Jakabfalván.
Gyurka Valentin és felesége, Krisztina, a kilencedik osztályos Valentin, a nyolcadikos Sebestyén, az elsős Sándor és a kétéves Istvánka a történtek ellenére visszatért a napi feladatokhoz, a tanuláshoz, és bizakodóak, hogy újra tudják építeni jövőjüket. Lapunk érdeklődésére Valentin azt mondta, a legfontosabb, hogy a család együtt van és egészségesek. Valentin visszatért a csíkszeredai iskolába, ők a három fiúval a Magyar Házban próbálják megélni az ideiglenes otthont. A külsőrekecsini csángó tanító arra kért, tolmácsoljuk a család köszönetét: „Mindenkinek mindenért hálásak vagyunk, nagyon köszönjük a sok segítséget, nem hittük, hogy egy tragédia ilyen sok jó embert mellénk állít. Tartson meg mindenkit a jó Isten egészségben, szeretetben, miként minket is megtartott a nagy szerencsétlenségben.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A hazaszeretet áldozata
Négy fénykép (kettő azonos, de különböző hátoldali szöveggel), egy hiányos katonai azonosító kazetta (dögcédula), a Hadtörténeti Múzeum Levéltárának tájékoztatója, szórványos, ellentmondásos adatok, amelyeket C. E. második világháborúban eltűnt (?) honvéd lánya apja életének utolsó hónapjairól idősebb rokonoktól, édesanyjától hallott. Ebből kellene összeállítani Voloncs Lajos sepsiszentgyörgyi iparos életének második világháborús történetét, elestének vagy eltűnésének tényét.
Ki is volt Voloncs Lajos? A katonai azonosítója szerint Kézdiszentléleken született 1915. augusztus 25-én római katolikus ötgyermekes családba. Mindkét szülő a spanyol influenzajárvány áldozatául esett 1918-ban, így a legnagyobb testvérre, az akkor 18 éves Máriára hárult a négy kisebb gyermek gondozása, nevelése. Lajos már serdülőkorától különböző munkahelyeken dolgozott, katonáskodott a román hadseregben, míg végül a brassói gumigyárban kapott állandónak nevezhető állást. Brassóban ismerkedett meg leendő feleségével, a gelencei születésű Aros Katalinnal, aki négy testvérével már hároméves korában elveszítette munkabalesetben fakitermeléssel foglalkozó apját.
Az 1940-es második bécsi döntés után a fiatal házaspár több száz brassói magyar családdal Sepsiszentgyörgyre költözött. Kernászt József üvegező- és képkeretező-mesternél és kereskedőnél tanulta ki a szakmát. 1941-ben megszületett E. lányuk.
A helyőrségi csapatok Háromszékre érkezése (1940. szeptember 21–22.) után a megyében is megkezdődött az ifjak leventefelkészítése, majd sorozása és a román hadseregben szolgált, még katonaköteles férfiak átképzése. Székelyföldön a magyar 9. hadtestparancsnokság és a Székely Határvédelmi Erők Parancsnoksága (megszervezője és első parancsnoka felsőtorjai Kozma István) alakulatai tartózkodtak, Sepsiszentgyörgy a marosvásárhelyi 27. székely könnyűhadosztály első zászlóaljának tartózkodási helye volt. A zászlóalj géppuskás századába hívták be átképzésre Voloncs Lajost is, amint azt két felvétel is igazolja: egyik 1941 júliusában a Rétyi Nyírben készült, a másik 1941 októberében Sepsiszentgyörgyön (magyar bronz érdemkereszttel tüntetik ki).
Magyarország 1944. március 19-i német megszállása, illetve a szovjet csapatoknak az ország keleti határaihoz való gyors közeledése a magyar hadvezetést tervei megváltoztatására késztette: a román határvédelem mellett fel kellett készülni az orosz határvédelemre is. Az 1. magyar hadsereg az Északkeleti-Kárpátok előterében 1944 áprilisának közepén lendült támadásba Németország oldalán a Vörös Hadsereg ellen. A hadsereg állományába beosztották a marosvásárhelyi 27. székely könnyűhadosztályt és a 2. önálló székely huszárszázadot, amelyek távozása érzékenyen érintette a székely határvédelmet. A megalakított új hadosztály 1944 április végén Galíciában, a Kuty–Kosow–Pistyn ütközetben került először komolyabb tűzharcba, Voloncs Lajos is itt szerezhette második kitüntetését (magyar bronz vitézségi hadiérem).
Az egyetlen fennmaradt, frontról hazaküldött levelében, amelyet 1944 pünkösdje előtt írt, az alábbiakat olvashatjuk: ...mivel ünnep jön, egy kicsit hosszabb levelet írok, hogy az ünnepen legalább levélben legyek köztetek. Édeseim, ne búsuljatok, hogy valóban az ünnepeken nem lehetek köztetek, mert így kívánja a haza érdeke, de annál nagyobb ünnep lesz számunkra majd annak idején, ha hazamegyünk a ránk bízott feladat elvégzése után... édes fiam, úgy intézz mindent, hogy nem sokára ott lesz az idő a szüléshez és édes fiam, feltétlenül menj el a kórházba szülni, és kérd meg addig Lazikát, hogy háljon… a lakásban és Ágotáékat is kérd meg, addig segítsenek rajtad és nekem meg azonnal írjatok és küldjetek egy születési bizonyítványt, mert akkor elengednek szabadságra és akkor én is megláthatom az én kicsikémet, hát édes fiam, még egyszer kívánok a jó Istentől kellemes, boldog pünkösdi ünnepeket, várom én is a kis pünkösdi csomagot. Ezzel bezárom a lapom, szeretettel csókolja katona apuka Bözsikét és anyukát… innen, a messzi orosz frontról. Lajos… küldöm ezt a kis orosz pünkösdi rózsát.
Amint egy családi kép igazolja, 1944. augusztus 20-án itthon tartózkodott, nem tudni, hány napot. A fényképen feleségével, E. lányával és újszülött K. kislányával látjuk. Két példány is megmaradt ebből a felvételből, az egyiket családjának adta, a másikat viszontagságos körülmények között eljuttatta Ágota nővérének (Kurta Józsefnének). Ennek a képnek az érdekessége, hogy nővére a kommunizmus alatti esetleges megtorlásoktól való félelmében a testvére zubbonyán látható kitüntetéseket lekaparta a fényképről. Szájhagyományból tudjuk, hogy felesége és Ágota nővére kérte Lajost, ne menjen vissza a frontra, lenne lehetősége az elrejtőzésre. Az oroszok közeledésének híre, valószínű, már vidékünkön is terjedt, közel volt augusztus 23-a, a román hadsereg átállásának napja, s azt sem tudhatjuk, hányadikán ért véget Lajos szabadsága. Lajos azonban szerettei könyörgésére így válaszolt: Megyek vissza, mert a Haza így kívánja.
Lajos testvére, Ágota úgy mesélte, hogy a neki szabályszerűen, pontosan megcímzett, de postára fel nem adott családi fényképet (amelyen tintával ez olvasható: Emlékül Frontról hazajött szabadságom alkalmából, 1944. VIII. 20. Sepsiszentgyörgy) a szentgyörgyi állomásfőnök felesége a vasúti sínek között találta, és személyesen adta át. Az üresen maradt helyeken Lajos évtizedek folyamán nagyon megkopott, s így nehezen kiböngészhető tintaceruzás írása olvasható: Édes családom és testvérem. Élek!, hálistennek egészséges vagyok, orosz fogságban vagyok sok régi bajtárssal együtt  (olvashatatlan rész)… imádkozzatok értem, minden helyre fog jönni / sokszor csókollak, édes feleségem, gyermekeim, édesapátok Lajos / a megszabadulásunk még egyelőre (olvashatatlan szó), majd sűrűn kihúzott rész alatt címem. Ugyancsak tintaceruzával írta rá valaki a 43896 számot (tábori postaszám?). Lajos tehát orosz fogságba esett, és a nála levő, feltételezhetően megtartani kívánt és tintával keltezett képet sebtében a tintaceruzával írt szöveggel valaki olyannak adhatta, aki Sepsiszentgyörgyön átutazott, és az állomáson áthaladva ledobta a vonatból.  A fogságba esés ténye elfogadható hadtörténeti szempontból is, hisz a csapattest történetét olvasva megtudjuk, hogy azt 1944. szeptember 5-én Galíciából visszavonták, és Észak-Erdély területén vetették be a szovjet csapatok ellen (talán épp a szeptember 15. és október 7. között dúló, nagy emberveszteséggel járó véres tordai csatában). A Magyar Hadtörténeti Intézet C. E.-nek 2016. május 18-án küldött tájékoztatójából kiderül, hogy (Voloncs Lajos) 1944. 09. 20-át követően a szovjet csapatok ellen frontszolgálatot teljesített, melynek során ismeretlen időpontban és helyen hadi eredetű halált halt. Téves lehet a levél azon megállapítása, hogy ez alkalommal kapta a bronzérmet (hacsak ez nem a második, bár akkor már ezüstnek kellett volna lennie), hisz azt a fénykép tanúsága szerint a galíciai csatákban szerezte.  Lánya úgy hallotta, hogy egy háborúból, de inkább (moldovai vagy szovjet) fogságból hazatérő árkosi férfi azt állította, Lajossal együtt súlyos fertőző betegséget (tífusz, vérhas?) kaptak, egymás mellett feküdtek valamelyik láger kórházában, s egy reggel arra ébredt, hogy Lajos már nincs mellette. Amennyiben így történt, Lajos életének e betegség vetett véget. Egyetlen kérdés maradt: hogyan került szeretteihez Lajos azonosító kazettája (benne az azonosító papír felével), hisz azt csak az életben maradottak hozták haza, az elesetteké bizonyítékként a hadtestnél vagy a fogolytáborban maradt.
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarul is ki kell írni a Kolozsvár nevét – fellebbez a polgármesteri hivatal
Miután február 14-én elhalasztotta az ítélethirdetést, február 21-én meghozta döntését a Kolozs Megyei Törvényszék a többnyelvű helységnévtáblák ügyében, igazat adva a felperesnek és ezzel a kolozsvári magyarságnak: ki kell helyezni a többnyelvű kolozsvári helységnévtáblákat. Az elsőfokú ítélet szerint azonban a „többnyelvű” csak román és magyar lesz: a német feliratnak nem kell rá felkerülnie. Másfelől, az ítélet nem végleges, a polgármesteri hivatal az indoklás nyilvánosságra hozatalától számított 15 napon belül fellebbezhet – és az intézmény szóvívője szerint fellebbezni is fog. A mai döntés egyébként érdekes egybeesésként éppen az anyanyelv nemzetközi napján született meg – emlékeztetett az ítélethozatalt várva a Musai-Muszáj kezdeményezőcsoport –, Szőcs Sándor, az önkormányzatot perelő civil szervezet vezetője viszont nem ezt emelte ki, hanem azt hangsúlyozta: nagyon megküzdöttek a kedvező ítéletért.
A Kolozs Megyei Törvényszék kedden meghozott elsőfokú ítélete szerint magyar nyelven is ki kell írni Kolozsvár nevét a város bejáratainál.
Az ítélet kivonatát a kolozsvári táblabíróság portálján hozták nyilvánosságra kedden – mint ismeretes, a város polgármesteri hivatalát a Minority Rights egyesület perelte be, és a perhez 370 kolozsvári polgár is csatlakozott.
Szőcs Sándor, az egyesület elnöke úgy vélekedett, hogy igazságos döntés született. Hozzátette: nagyon megküzdöttek az ítéletért. Szőcs valószínűsítette, hogy azzal sikerült meggyőzniük a bírákat, hogy a közigazgatási törvény 2006-os módosítása szerint azokon a településeken is alkalmazni kell a többnyelvűségre vonatkozó előírásokat, amelyeken a törvény életbe lépésekor húsz százalék fölött volt, de később a küszöbérték alá süllyedt valamely kisebbség aránya.
Az ügynek azonban ezzel még nincs vége: a kolozsvári polgármesteri hivatal szóvivője a Mediafax hírügynökségnek elmondta: mindenképpen fellebbeznek az ítélet ellen. Ez egyébként várható volt, hiszen Oana Buzatu szóvivő már korábban is azzal érvelt, hogy az önkormányzat „kötelessége” a végsőkig pereskedni minden esetben, ellenkező esetben mulasztással vádolhatják. Ennek ellenére sokan titkon abban reménykednek, hogy ezúttal elmarad a fellebbezés és minél hamarabb kikerülhetnek a táblák, hiszen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kolozs megyei szervezeteinek júniusi koalíciós megállapodása szerint a város vezetésének a per kimenetelétől függetlenül ki kell tennie a többnyelvű helységnévtáblákat Kolozsvár bejárataihoz. Ez alapján pedig felesleges fellebbezni és tovább pereskedni.
Mint arról már többször írtunk, a Minority Rights egyesületet alkotó jogászok korábban már megnyerték első fokon a pert a polgármesteri hivatallal szemben, de akkor egy Hollandiában bejegyzett emberi jogi alapítvány képviseletében pereskedtek, és másodfokon a táblabíróság úgy ítélte meg, hogy a holland civil szervezet nem jogosult pereskedni a kolozsvári magyarok nevében. Ezért kezdték ezúttal egy kolozsvári egyesülettel újra a pereskedést 2015-ben – a felpereshez közel 400 kolozsvári magyar csatlakozott, tovább bizonyítva, hogy létezik igény a helyi magyarság részéről is –, de 2016 elején a törvényszék elutasította a kérést. Az egyesület fellebbezett, ennek eredménye pedig az lett, hogy a táblabíróság visszaküldte a dossziét újratárgyalás végett az alapfokon eljáró törvényszéknek. Ez utóbbi az újabb ítélethirdetést az utolsó tárgyaláson 2017. február 14-ére tűzte ki, de végül egy héttel elhalasztották tegnapra, amit a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezéséért küzdő Musai-Muszáj kezdeményezőcsoport jó előjelnek tekintett, hiszen 2000 óta február 21. az anyanyelv nemzetközi napja. A muszájosok egyébként az ítélethozatalra várva közösségi oldalukon szavazást kezdeményeztek arról, hogy háromnyelvűek legyenek-e a kolozsvári helységnévtáblák, vagy csak románul szerepeljen rajtuk a város neve. „Fontosnak találod, hogy a kolozsvári törvényszék holnap elrendelje a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését?” – tették fel a kérdést, és az ügy iránti óriási érdeklődést mutatja, hogy a Facebook-bejegyzés futótűzként terjedt az interneten: négy óra alatt több mint 1,3 millió embert ért el, 150 ezer reakciót váltott ki és 10 ezer hozzászólást generált, illetve a „közvéleménykutatásra” ez idő alatt több mint 37 ezren szavaztak – közülük kevesebb mint 1700 személy vélte úgy, hogy elég a „Cluj-Napoca”.
 „A Musai-Muszáj mozgalom szerint Romániában, az Európai Unió egyik tagországában, Kolozsváron, egy kozmopolita, interkulturális városban, az anyanyelv nemzetközi napján, azon a napon, amelyen a kolozsvári Törvényszék dönteni fog, nem kérdőjelezhető meg a kolozsváriak többnyelvű helységnévtáblákhoz való joga” – összegzett ennek kapcsán a kezdeményezőcsoport.
Szabadság (Kolozsvár)

Száz éve született ifj. Dr. Xantus János
Ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő munkája rendkívüli hatású volt
Száz éve született dr. Xantus János (1917. február 20. – 1982. november 27.) legendás földrajztudósunk, a biológiai tudományok doktora, a természettudományok kiváló ismerője és népszerűsítője. Kolozsváron született és Kolozsváron hunyt el, de valójában Erdély és egész bolygónk élővilágát tanulmányozta, tapasztalatait széles körben terjesztette. A régi kolozsváriak emlékezhetnek még a kommunista, önkényes időkre, amikor a kincses város magyar értelmisége közösségi sérelmeit és aggodalmait hétvégeken csak a környező kirándulóhelyeken barangolva merte egymásnak kibeszélni: a Bükkben, a Bácsi-torokban, a Szénafüveken, a györgyfalvi erdőben, a Feleki-tetőn, az Őzek-völgyében mindig találkozhattak Xantus Jánossal és (általában) diákjaiból összeverődő kíséretével. Szellemi hagyatéka nemcsak tudományos és oktatói munkájának eredményeit foglalja magába, hanem azt a sikert is, amelyet széles körű népnevelése biztosított számára. Kolozsvár akkori napilapjában, az Igazságban is rendszeresen közölt a természet rejtelmeivel és szépségeivel kapcsolatos írásokat, ezzel is szolgálva az ismeretek vonzó formában történő magyar nyelvű terjesztését. A népszerű természettudósra emlékezik születésének századik évfordulója alkalmából egykori tanítványa és tudóstársa, Szabó T. Attila közös élményeik és a mester köteteinek fényében.
Dr. Szabó T. Attila
Memento a rendhagyó pedagógusra
Vannak sorsfordító, egy életre elkötelező találkozások. Saját életemben kétségtelenül ilyenek voltak kolozsvári találkozásaim Xantus Jánossal csodálkozó kisgyermekként, rajongó kisdiákként, kritikus tanítványként, önfeledt kirándulótársként és végül „száműzött” sorstársként, tanárként is. Emlékeim annyiban közérdekűek, amennyiben a gyermek és a felnőtt, a tanítvány és a tanár, a múlt, jelen és jövendő általános kérdéseiről (is) szól.
Ha agysejtjeimben Xantus Jánossal kapcsolatban elraktározott első emlékeket keresem, akkor a napfényes nyári Szamos-part vizes kavicsain csillogó vászonkajak, egy mosolygó barna arc és az első vízi utazás izgalma bukkan elém… valamikor az 1940-es évek derekáról. És ez ötlik fel sokszor ma is, amikor kajakomban ülök. Jóval később vált csak világossá, hogy a kajak a Tündérszép tájak egyik vándora, a legendás „Szampó”, a barna arc pedig ifjabb (dr.) Xantus János arca volt.
Amikor erre rájöttem, már „pupá”-k, azaz – éppen a Xantus által meghonosított, és diáknyelven „pupákok”-ká torzított – lepkévé válásra várakozó „báb”-ok voltunk a kolozsvári református kollégiumban. „No, hogy vagytok, pupákok?” cseng fülembe ma is a katedrán koppanó katalógusát kísérő köszöntése. És lelki szemeim előtt élesen bontakozik ki az első Xantus-élmény: az első (ha jól emlékszem: helyettesítő) órájának bemutatkozása! Az a felszabadultan szellemes, jó hangulatú tanár-diák kapcsolat, mely csak a született tanár-egyéniségek óráját jellemzi. Nem a „röhög az egész osztály” hangulata, hanem azé a meglepetésé, hogy „… hát ilyen tanárok is vannak? …  így is lehet tanítani ?”
A következő különleges emlék: a táblavázlat. A meglepetés, amit a betűk vonala, a vonalak rendje, a kulcsszavak logikájának felfedezése, a színes rajzok értelmének megfejtése jelentett. Az az érzés, hogy tanárunk felnőtt számba vesz bennünket. Honnan tudhattunk volna szerencsénk áldatlan politikai hátteréről? 
A Bolyai Egyetem  katedrájáról „száműzték” őt a gimnáziumba, polgári-klerikális származása és a  Teleki  Gézához  (Széki gróf Teleki Pál  magyar geográfus, egyetemi tanár, miniszterelnök fia)  fűződő szoros,  baráti és tanártársi kapcsolata miatt is.
Ma sem tudom eldönteni, hogy neki magának javára vagy kárára volt-e ez a „száműzetés”? Az akkori és későbbi „űzetések” nyilván semmiképpen sem voltak számára kellemesek. Abban viszont biztos vagyok, hogy Xantus személyes varázsa, hatása az iskolában nagyobb volt, mint az egyetemen lehetett volna. Amikor diákjaimhoz szólok, amikor a táblára írok (kalligráfiában igencsak tehetségtelen tanítványaként) sok tekintetben ma is ő irányít.
Vagy emlékezzünk a biológia órák hangulatára. Nem hiszem, hogy óráin valaki is rendszeresen szorongott volna. Felszabadult, várakozó zsibongással tódult mindig az osztály a Petőfi utcai „új” épület nyugati szárnyának nagyudvarára néző természetrajzi előadója felé.
És itt van – immár több, mint hatvan esztendő távolából – első „önképzőköri dolgozatom” a madárvonulásról, a vándormadarakról. Alighanem akkor érett elhatározássá bennem a szándék és érdeklődés: biológus leszek. A témaválasztás talán jelképesen is meghatározta életem.
Közös kirándulások
Tavaszi héricsek, szellőrózsák és kökörcsinek a Hajtás-völgy torkában. Rigópohár-vadászat a Cérnaforrás körül egy csalogánytrillás, didergetően hideg májusi sátoros éjszaka után. Vagy az első szputnyik jeleinek táskarádiós „lehallgatása” a Gorbó-völgyben Ruha István két csodálatos hegedűszólója között. Képzeletbeli cirbolya-fenyő keresés (az ő Parádi Ferencet idéző szójátékával – „cirbolyongás”) a Retyezátban. Közös túra a Balkánon … részleteiről a Világjáró bakancsokban is megemlékezett.
 Azután a hányattatások és a meghasonlások kora. Küszködései a méltánytalanságokkal, az áskálódó rosszindulattal, a politikai  rendőrséggel, a hivatalból  rámért, életfogytig  tartó   gáncsoskodással … és mindenekelőtt önmagával, a génjeiből kiszabaduló betegséggel.
Az érzelmek küzdelme az értelemmel … és viszont. Ekkorra már elkerültem Kolozsvárról, találkozásaink megritkultak, de nem szakadtak meg soha.
Egész népét tanította
Xantus János egész életében tanított; előbb egyetemen, majd középiskolai tanárként, miközben egész népét tanító ember is volt.
Tanóráinak hangulatát ma is féltett emlékeim között őrzöm, oktatói munkájának hatását – és utóhatását is! – nemrégiben újból alkalmam volt lemérni egy természet- és környezetvédelmi versenypályázat irányítása, elbírálása során.
A csillagok „születéséről” és „haláláról” írott kis könyvét annak idején íróasztalomról csente el nyolcadikos lányom, s úgy olvasta a paplan alatt, mint egy krimit.
Kívánhat-e többet ennél egy tanár?
Tanítványai felé áradó érdeklődését, szeretetét, ragaszkodását legutolsó személyes találkozásunkig éreztem.
És ezt éreztem akkor is, amikor érettségi találkozóink alkalmából egykori osztályommal – immár a Házsongárdban – újra meglátogattuk.
Kevés természettudományos írónak volt olyan hatása tájainkon, mint Xantus Jánosnak. Ezt most nem a megemlékezéshez illő tisztelet mondatja velem – egykori tanítványaként vagy későbbi (tanár) sorstársaként –, csak azt fogalmazza meg, amit számtalanszor és a legváratlanabb helyzetekben is tapasztaltam.
Ha hiú volnék, vagy éppenséggel irigy természetű – mint az íróemberek általában –, talán még fájna is, hogy régi vagy újabb ismerősökkel beszélgetve többnyire ma is csak rá hivatkoznak, reá emlékeznek, az ő könyvei kerülnek elő a polcokról.
Xantus János ismeretterjesztő, tudománynépszerűsítő munkája volt eddig a leghatásosabb azok közül, akiket személyesen is ismertem. Nagy energiával és kemény munkával küzdött meg ezekért a közhasznú sikerekért. Jórészt ez a szakadatlan küzdelem őrölte fel időnek előtte egészségét is.
Tudta, vallotta, hirdette, hogy lobogni, lángolni kell annak, aki világítani tud, (és akar), mert aki nem lobog, az hamar üszkösödik, azt hamar belepi a szürkeség, a hamu. 
Végtelenül sokszínű, különösen nyugtalan és nyughatatlan egyéniség volt. Született művész – ezt tükrözték fiatalkori versei, versfordításai, a költészet, a mitológia iránti fogékonysága, rajzai, fényképei, sőt táblavázlatai, vetített képes előadásai.
Vérbeli tanár, abban a szellemben, mely szerint a tanárok célja nemcsak a pillanatnyi tárgyi tudásnak, de a tudás, a tanulás igényének a tartós kialakítása, a diák vagy hallgató egyéniségének kibontakoztatása; a „szeresd, amit csinálsz, hogy majd azt csinálhasd, amit szeretsz” elvének megvalósítása.
Testi-lelki vándorlásai
Szenvedélyes természetjáró és nyugtalan vándor, akivel élvezet volt bolyongani hazai és távoli tájakon egyaránt. Megszállott mesélő, író volt és szívós szerkesztő, aki nagy öregek között járta ki az ismeretterjesztő folyóirat-készítés iskoláját, és – mert a körülmények úgy alakultak, hogy lapot nem kaphatott – több, mint négy  évtizeden  át, haláláig  hétről hétre megálmodta a maga külön hangos – majd később mozgóképes újságját, a nagy sikerű Jöjjön velünk című   rádióműsorát, majd a televízióban közreadott ismeretterjesztő  filmjeit.
Mozgatott színészt, zenei szerkesztőt, operatőrt, hangtechnikust.
Hívta és vitte magával a rádióhallgatókat és tévénézőket is addig, ameddig álmait csak elvihették az elektromágneses hullámok. Szerkesztői életműve önmagában is külön tanulmányt érdemelne. Ez a feladat egyre sürgetőbb, hiszen hangját, hangjátékait, dokumentumfilmjeit, egykori elképzeléseit már csak az emlékek, sárguló kéziratkötegek, romló magnófelvételek és filmszalagok őrzik.
De őrzik hitvallását, és szándékait az előszavak is, melyek mindennél beszédesebben érvelnek egy, a Xantus-életmű értékéhez méltó gyűjteményes kötet mellett. Kövessük hát – időrendben vagy tárgy szerint csapongva – a kötetek megszületése, genezise során csiszolódó bevezető sorait.
Első kötetének, a Tündérszép tájakonnak a születését, korrektúrázását – de részben az élményanyag gyűjtését is – diákként és túratársként éltem át. Amikor először olvastam a könyve elöljáró beszédét, alighanem örökre belém vésődött a mondatok muzsikája, nemzedéket átfogó szándéka:
„Olvasó, aki most kezedbe veszed ezt a könyvecskét, feledkezz meg egy pillanatra arról, hogy a falak között vagy a városok kőrengetegeibe zárva töltöd életed javát…
Gyere velem oda, ahol e sorok születtek, vadvizek partjára, csúcsok világába, tábortüzek mellé… Oda, ahol a sátor feszülő vásznán megcsillan a felkelő nap első sugara, s éjszakánként ezernyi hanggal szólal meg a vadon… Mert ott írtam mindazt, amit most magad előtt látsz. A kézirat lapjain ott van még a viharlámpa korma s a vitorláról cseppenő harmat.
Olykor kuszák a sorok, mert hullám dobálta a hajót, vagy hóvihar tépte ki kezemből vázlatkönyvemet. Sokszor nem is belőle olvastam ki azt, amit leírtam, hanem pergő filmkockák ezreit vallattam azért, hogy szóra bírjam emlékeimet…
Ha pedig velem jössz, és gondolatban túratársam leszel, akkor kitárul Előtted is mindaz, ami eddig hiányzott az életedből: a csúcsok perspektívája, a csönd országának beszédes birodalma. Az ifjúság lendületével kell birtokba venned kincseit, de érett értelemmel óvnod pusztuló ritkaságait.
Ha pedig olvasva mindazt, amit e könyvbe sűrítettem, téged is elfog a messzeség utáni vágy, s hátizsákot akasztasz a vállaidra, akkor a szerző elérte célját, mert eggyel több rajongót szerzett annak a testet-lelket gyönyörködtető szenvedélynek, melyet úgy hívnak: természetjárás.”
A következő könyvsikernek, legkedvesebb kötetének – A természet kalendáriumának – már nem egy, hanem három előszava van: ez a munkája három egymást követő és fokozatosan változó, bővülő, alakuló kiadásban (1957, 1972, 1981) és számos változatlan utánnyomásban jelent meg és kelt el egy negyedszázad alatt. Életének megértéséhez ad kulcsot ez a sikerkönyv! Természettudományi köntösbe bújtatott művelődéstörténet ez, az anyanyelvén olvasó legszélesebb nagyközönség számára.
„A természet kalendáriumának harmadik kiadását veszed a kezedbe Olvasóm. Nem a hétköznapi értelembe vett naptárat, melyben megtalálod egy bizonyos esztendő hónapjait, napjait, hanem a csillagászati év szerint hónapokra tagolt kis írásművet, mely természetjáró diákoknak s örökifjú kirándulóknak szól.”
 A természet kalendáriumát nem időrendben, de az események egymáshoz kapcsolódó láncolatában A tengerfenéktől a csillagokig megírása, megjelenése követte.
1958-ban került könyvesboltokba és természetszerető olvasóinak polcaira Xantus János második, tanáros célszerűséggel szerkesztett és összeállított, madárvédelmi kötete, a Szárnyas barátaink.
Aztán naplójegyzeteinek, útleírásainak, újságcikkeinek  sommázataként következtek az Erdélyt járó lokálpatrióta és a nagyvilágot megismerni vágyó vándor újabb könyvei: az Országjáró  bakancsok és a Világjáró  bakancsok.
Középiskolás kisdiák voltam, amikor a katedráról sugárzó arccal jelentette be a Föld legmagasabb pontjának, a Csomolungmának meghódítását, 1953 májusában. Végzősként pedig izgatottan kuporogtunk mellette, hogy akkor még ritkaságszámba menő kis táskarádióján megpróbáljuk elcsípni az első mesterséges hold, a „szputnyik” hívójeleit.
/Interneten nem közölték az egész cikket/
Szabadság (Kolozsvár)

Diplomáciai (roham)mentés
Bár megannyi érv és keserű tapasztalat szól amellett, hogy a magyar–román kapcsolatok egyhamar nem fognak kimozdulni a holtpontról, mégis óvatos optimizmussal tekinthetünk a két ország külügyminiszterének öt nap múlva esedékes megbeszélése elé.
Kapaszkodjunk abba, hogy a bukaresti hatóságok minden bizonnyal erre a találkozóra tekintettel bólintottak rá hosszú-hosszú gondolkodás után a közös határszakasz tíz új átkelőjének megnyitására. (A határnyitás szépséghibája, hogy a sorompók egyelőre csak hétvégenként emelkednek fel, az átkelőket pedig csak az érintett megyék lakosai használhatják, ám nézzük mégis a félig teli poharat.) A kétoldalú kapcsolatok alakítását saját bevallása szerint mondhatni személyes, becsületbeli ügyének tekintő Teodor Meleșcanunak tehát lesz mit „vinnie" a jövő héten Budapestre, és egyáltalán nem lepődnénk meg, ha egyfajta diplomáciai ellentételezésként a vendéglátója, Szijjártó Péter is készülne valami hasonló gesztussal.
Éppen itt lenne már az ideje az enyhülésnek, a kapcsolatok rendezésének a két szomszédos ország között. Egyértelmű, hogy egyik félnek sem érdeke fenntartani a jelenlegi állapotokat, amelyekről sokat elárul, hogy a külügyminiszterek legjobb esetben egy-két évente találkoznak, arra pedig már nem is emlékszünk, mikor cserélt eszmét utoljára a két ország miniszterelnöke. Mindkét oldalon túl kellene lépni végre a vélt vagy valós sérelmeken, és újra kellene tölteni tartalommal a Bukarest és Budapest által oly sokszor hivatkozott, ám az idők folyamán teljesen kiüresedett stratégiai partnerséget. Hiszen számtalan kérdés vár megoldásra, amelyekre elegendő lenne a politikai döntés. Jó kiindulási alapot jelentene például, ha Bukarest vállalná, hogy felhagy a magyar jelkép- és anyanyelvhasználat ellehetetlenítésével, igazán elkelne a Sapientia EMTE-nek is a román állami finanszírozás, és a sor még folytatható.
Bár Magyarországon jobboldali, Romániában pedig baloldali kormány van hatalmon, az eddigi tapasztalatokkal ellentétben ez most furcsa mód nem feltétlenül jelenti akadályát a politikai közeledésnek. Bármennyire is meglepő, számos tekintetben véleményazonosság fedezhető fel a jobbközép Fidesz és a román szociáldemokraták között – akiknek a volt vezetője pár éve még bolseviknak és fasisztának titulálta Orbán Viktort. Ma már a PSD hasonló álláspontot képvisel például a migráció, a multinacionális cégek agresszív adópolitikája vagy a Soros György finanszírozta civil szervezetek tevékenysége kapcsán, mint a magyar kormánypárt.
Hogy ez milyen mértékben vezetheti közös nevezőre a két eltérő ideológiájú kormánypártot, azt ma még nehéz megjósolni, tény viszont, hogy ezek a kapcsolódási pontok még mindig több együttműködéssel kecsegtetnek, mint a korábbi évek antagonista állapota. Most innen kellene elkezdeni az építkezést, még akkor is, ha tudjuk, hogy Romániában meglehetősen képlékeny a belpolitikai helyzet.
Az egy héttel ezelőtt az országhatár magyar oldalán bekövetkezett tömegkarambol idején a román segélyhívóra befutott vészjelzésre Aradról és Temesvárról azonnal elindultak a rohammentők életet menteni, nem törődve azzal, hogy egy idegen állam területén kell bevetést teljesíteniük. Ez a fajta együttműködés és hozzáállás követendő példaként szolgálhatna a politikában is.
Rostás Szabolcs 
Krónika (Kolozsvár)

Értékelő Engi Mártával, a Búzavirág Egyesület elnökével
Tanulni, táncolva örömöt okozni a magyarságnak
Engi Márta Ildikóval, a pécskai Búzavirág Egyesületnek az elnökével az elmúlt évi közművelődési tevékenységet elemezzük, az idei terveket vesszük számba.
– Milyen évet zárt a pécskai Búzavirág Egyesület, illetve az általa működtetett 4 tánccsoport?
– Mozgalmasat, ugyanis több külföldi szerepléssel egybekötve számos hazai meghívásnak is eleget tettünk. Jártunk Belgiumban; Budapesten részt vettünk a Magyarok Világtalálkozóján, számos, határ menti kisebb anyaországi településen is felléptünk. E kiszállások megszervezése csöppet sem volt egyszerű, hiszen egyrészt meg kellett mutatnunk a tánccsoportjaink repertoárjának a keresztmetszetét, ugyanakkor az sem volt közömbös, melyik csoporttal utazunk…
– Ilyen szempontból melyik tánccsoport a legkönnyebben mozgatható, utaztatható?
– Ha a létszámot vesszük, szinte minden csoport átlagosan 20-20 főből áll, ezért szinte mindegy, melyiket visszük. Ha viszont számolunk az utazás, a külföldi fellépések során adódható megterheléssel, a váratlan helyzetekkel, akkor inkább a felnőttek mellett döntünk.
– Ismertetné a korosztályonkénti csoportokat?
– A négy tánccsoport ugyanannyi korosztályt is jelent, az óvodások, az elemisek, a gimnazisták, illetve a középiskolásokat is tartalmazó felnőttek csoportját. Ami a nagyokat illeti, sajnos, rájuk leginkább a XII. osztály elvégzéséig számíthatunk, de van 1-2 olyan tagunk is, aki azon túl is kitart a csoport mellett. A munkahely vagy az egyetem miatt nagy a lemorzsolódás. Legtöbben a munkahely miatt mondanak le, mert nem tudnak rendszeresen a próbákra járni, de a fellépéseken való részvételük is bizonytalan.
– Hogyan szervezik meg a próbákat?
– Csoportonként, heti egyetlen, de kétórás próbát tartunk, amire sokan azt mondják: csak heti egyetlen, kétórás próba, miközben mások hetente két, négyórás próbán vesznek részt? Nekünk be kell érnünk a jelzett próbarenddel, mert hetente kétszer kapjuk meg a művelődési háznak a színpadát. Kedden 17 órától az óvodások és a kisiskolások, míg pénteken a gimnazisták és a felnőttek próbálnak, hogy a hét végén legyen idejük a tanulásra is.
– Van-e segítsége a próbáknak a levezetésében? Mert gondolom, nem egyszerű mindenki munkájára, előmenetelére odafigyelni.
– Most már, idézőjelben, mondhatom: „kissé hátradőlhetek a székemben”, mert a nagyok közül kerültek olyan segítségeim, akik sok munkát átvállalnak tőlem. Például az óvodás kora óta táncoló Papp Enikőre rábízhattam az óvodásokat és a kisiskolásokat. Farsangra készülve is közösen járunk a próbákra, de az oroszlánrészt már átvállalja. A nagyobbakat a szintén gyermekkora óta táncoló Papp Katica vette át, míg váltakozó párjai, Mester Dávid vagy Törő Norbert besegítenek. A nagyoknál vannak olyan táncelemek, amelyeket én nem tudok bemutatni, abban viszont segít Rusánszki László, aki most a Csiky Gergely Főgimnázium tanulója, nagyon ügyes táncos, ezért sokat segít a próbák levezetésében.
– Mi van Sisa Richárddal, talán egyetemre jár?
– Ő most Kolozsváron jár egyetemre, de remélem, a szíve egy kicsit nálunk maradt. Azt mondta, lehet, ott is folytatja a táncot, de hogy valóban teszi is, azt nem tudom…
– Mikor lesz a farsangi előadásuk?
– Azt február 26-án, vasárnap 17 órai kezdettel, a Művelődési Otthonban szervezzük. A végén, ha az idő is velünk tart, a szalmabábot, vagyis Íriszt el fogjuk égetni, de előtte zenés menettel kivisszük olyan helyre, ahol el lehet égetni.
– A programjaik megszervezéséhez, illetve a felkészüléshez kapnak-e megfelelő támogatást?
– A Pécskai Polgármesteri Hivatal és a Tanács részéről a támogatást eddig is kaptuk, tudtommal továbbra is élvezzük, ezért a Hivatal és a Tanács vezetőségének, személyesen Antal Péter polgármester úrnak is megköszönöm az eddigi, illetve a továbbra is biztosított támogatást. Ugyanakkor megköszönöm az RMDSZ pécskai szervezetének is a támogatást, de az Egyesület vezetőségi tagjainak is az önzetlen munkáját. Éppen most hívott telefonon Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója, aki arról értesített, hogy a március 15-i programba iktatták a Búzavirágot is, illetve felkért, hogy mutassuk be a Március 15-i táncjátékunkat. A felkérés mindnyájunkat lelkileg feldobott, ezért most a nagyokkal kedden is, pénteken is csiszoljuk a jelzett táncjátékot, mert az aradi nagyszínházban való fellépés hatalmas megtiszteltetés, egyben kihívás számunkra. A felkészülési programunkat kissé átvágják a nagydiákokra, március 13–15-e között váró vizsgák. Éppen ezért akik részt vesznek a jelzett felméréseken, azok csak a főpróbára jönnek el. 
Idei tervek
– Az idei program milyennek mutatkozik?
– A március 15-i műsort, az aradi fellépés miatt, itthon március 19-én szervezzük, de meg szeretnénk tartani a Pécskai Magyar Napokat is, amelyeknek a programját egyeztetni kell a helybeli civilszervezetekkel és az RMDSZ vezetőségével. Egy biztos: a tűzugrás ezúttal sem marad el. Tervezünk egy moldvai néptánc-tábort is, valahol a Csángóvidéken, ahol népes csapattal kívánunk részt venni. Tavaly ott volt egy igen jól sikerült tábor, ezért az idein mintegy 50 személlyel kívánunk részt venni.
– Egy autóbusznyi emberrel?
– Autóbusznyival, de nem azzal utazunk, hiszen az igen költséges, de ahogy a sófalvi, a kalotaszentkirályi táborozásainkat megoldottuk, ugyanúgy fogunk ezen is részt venni… Tavaly 25 fős csapattal jártunk Magyarlapádon vonattal, átszállással, kisgyermekekkel…
– Úgy nem túl bonyolult?
– De igen, borzasztóan bonyolult, mert felszerelést, ruhákat is vittünk, de a nagyok segítettek a kicsiknek, sőt 2-3 szülő is elkísért minket, ezért közösen mindent megoldottunk.
– Annyira drága az autóbusz?
– Még annál is drágább, hiszen a kiszállásoknak a legnagyobb költségét az utazás képezi.
– Iskolabusz nem lenne alkalmas?
– Túl kicsi nekünk, mert legkevesebb 9 párral utazunk, vagyis 18 személlyel, és akkor még a csomagokról nem is szóltam. Ha az iskolabusz 32 személyes volna, másképpen számolhatnánk…
– Hogy állnak a felszereléssel, hány rend ruhájuk van?
– Mivel a ruhák elavulnak, a ruhatárunkat folyamatosan próbáljuk megújítani, de igyekszünk olyan ruhatárat kialakítani, ami kisebb módosításokkal több tánchoz alkalmas: kötényt, blúzt vagy mellényt cserélünk és változott az öltözék. Arra nem telik, hogy egy teljes mezőségi vagy alföldi ruhatárunk legyen, ezért a kisebb változtatásokkal alkalmazkodunk a táncainkhoz. Egy székelyföldi rendet mindenképp szeretnénk varratni, mert elég sok székelyföldi táncot ismerünk, mutatunk be.
– Hány tánc szerepel manapság a repertoárjukban?
– Van moldvai és felcsíki alaptáncunk, illetve bővebben ismerünk mezőségit, ezen belül több vidéknek a táncát. A kalotaszegiben is több vidéknek a táncát ismerjük: a szucságit, a mérait, amit éppen a Muszka-házaspártól tanultunk. Szilágysági táncból is kettőt tanultunk be, de tövisháti, krasznai táncokat is tudunk. Kétórás előadást gond nélkül szervezhetünk, csak a gyermekek bírják szusszal. Jut eszembe, a székelyföldiek közül nyárádmogyorósi, Küküllő-menti, de pálpataki tánc is szerepel a repertoárunkban.
– Koreográfus segíti-e a munkában?
– Sok táncunk kialakításához a gyermekek is segítettek ötletekkel, amelyeket bevettünk egy-egy táncba. Idén viszont szeretnénk felkérni oktatópárokat, hogy egy-egy hosszú hétvégén tanítsanak be valamelyik csoportnak egy-egy táncot, filmfelvételekkel egy-két hónapig próbálva, majd jöjjenek vissza és ugyanarra a táncra állítsanak össze egy koreográfiát. Természetesen hivatásos oktatópárokra gondolunk, akikkel le kell tárgyalnunk, mennyiért, milyen feltételek között jönnének el. Mindent egybevetve, a biztos támogatás tudatában idén is tanulunk, dolgozunk, illetve a fellépéseinken bemutatva a tudásunkat, örömöt kívánunk szerezni a magyarságnak.
– Sok sikert kívánok hozzá, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Aki független sajtóról beszél, az hazudik
Ágoston Balázst szókimondó cikkeiről ismerik. Az évi rendszerességgel Erdélyben is megforduló budapesti újságíró munkájáról, a világ dolgairól, a magyarság esélyeiről és gasztronómiai szenvedélyéről is beszélt lapunk Sajtóklub sorozatában. 
– Önéletrajzi bejegyzésedben azt írod magadról, hogy számodra a nemzethűség és az értékek védelme gyerekkorod óta természetes. Mit jelent ez manapság?
– Személyes erkölcsi és intellektuális integritást, valamint az ettől elválaszthatatlan közösségi integritást, az egyéni és a nemzeti identitás tudatos megélését. Ma már senki sem tagadhatja, hogy nagy világfordulást élünk: az elmúlt évtizedekben ismert világrend recsegve-ropogva változik. Felemelkedőben a Kelet, alászállóban a Nyugat. Miközben a nyugati világ, azaz Európa és az Egyesült Államok a rendelkezésre álló erőforrások és javak nagy részét birtokolja, a társadalmai lassan felszámolják magukat az elöregedéssel és a természet rendjével való makacs szembeszegüléssel. Miközben dübörög a történelem, tervezett és szervezett folyamat keretében a harmadik világ civilizálatlan hordái zúdulnak ránk. Európa számos meghatározó vezető politikusa még mindig bárgyún tapsikol, és nem veszi észre, hogy háború van, még ha nem is az eddig ismert fegyverekkel vívjuk. Mások a geopolitikai átrendeződés kellős közepén azzal vannak elfoglalva, hogy magukat sem nőnek, sem férfinak nem érző különös emberek számára külön mellékhelyiséget létesítsenek. Ide süllyedt Európa. Ebben a zűrzavarban különösen fontos, hogy tisztában legyünk saját identitásunkkal egyénileg és közösségileg egyaránt. Ragaszkodnunk kell önazonosságunkhoz, gyökereinkhez, ismernünk és tisztelnünk kell önmagunkat, és másoktól is meg kell követelni a tiszteletet.
– Hogyan kötelezted el magad az újságírás mellett?
– Nem volt tudatos folyamat, inkább sorsszerű. Alkatilag sohasem bírtam elviselni az igazságtalanságot, az arcátlanságot, a silányságot. S mivel ebből fakadóan mindig volt véleményem a körülöttem zajló eseményekről, logikusnak tűnt ennek hangot adni. Már csak azért is, mert jobb, ha az ember kiírja magából, ami bosszantja, mint ha mérgében felrobban. Ez egyfajta terápia is. A közélet is mindig érdekelt, hiszen emberként, magyarként nem lehetek közömbös az iránt, hogy mi történik a népemmel, a hazámmal. Legkorábbi olvasmányélményeim is ezt erősítették bennem: Amerika őslakói, az indiánok a szülőföldjüket, a hagyományaikat védték a hódítókkal szemben, a Pál utcai fiúk a grundot a vörösingesek ellen, Eger csillagai pedig a hazát jelentő várat védelmezve feltartóztatták a muszlim áradatot. Egyszóval minden impulzus azt erősítette, hogy mindez fontos. Ezért már iskolás koromban írtam több nemzeti, jobboldali lapba, egyszóval belenőttem.
– Azon magyarországi újságírók közé tartozol, akik rendszeresen járják a Kárpát-medencét. Nehéz általános véleményt megfogalmazni az Őrvidéktől Kárpátaljáig vagy Székelyföldig. Mégis hogyan látod ennek a szétszakadt magyarságnak a boldogulási esélyét?
– Örülök az Őrvidék név használatának, mert feláll a hátamon a szőr, amikor egyébként derék hazafiak is burgenlandozzák Nyugat-Magyarországot mintegy beletörődve, hogy még a velünk bukó Ausztria is kiharapott egy darabot Magyarországból. S aztán szenvedélyesen neki is fogott asszimilálni az ottani magyarokat, sajnos elég nagy sikerrel… Ami a kérdést illeti: szeretnék derűlátó lenni, de sajnos nem vagyok az. A magyarság politikailag az elszakított országrészekben is megosztott, a nemzet ügye iránt elkötelezett szervezetek mellett rendre megjelennek a tájba simuló, az utódállamok vélt vagy valós érzékenységét elsődleges szempontnak tekintő önsorsrontó csoportok, és még jó, ha ezeket nem az utódállami akarat hozta létre… A közösség pedig – amint az a választásokon rendre kiderül – valamiért az ilyen pártokat támogatja meggyőző többséggel. Ezért nem látom azt az áttörési pontot, amitől például Székelyföldön megvalósulhatna a területi és kulturális önrendelkezés, legalábbis ami a Bukarest által szentesített jogi keretrendszert illeti. Felvidéken rémisztően erős az asszimiláció, a magyar párt ciklusok óta nem tud visszakerülni a pozsonyi parlamentbe. Az ukrán állam által elfelejtett, magára hagyott Kárpátalján tragikus a gazdasági helyzet, a kelet-ukrajnai harcok miatt sokan elhagyták szülőföldjüket, mert nem akarnak idegen érdekekért harcolni, főleg nem azon állam érdekeiért, amely nyíltan elnyomja a magyarságot. Délvidéken formailag létezik a kulturális önigazgatás, de a munkavállalás terén szemérmetlen nyíltsággal különböztetik meg az etnikumokat: egy magyar és egy szerb pályázó közül borítékolhatóan a szerb kapja meg az állást. Sajnos arra is van példa, hogy anyaországi vállalkozók nem Délvidéken, hanem Szerbiában fektetnek be. A horvát állam empatikusan viszonyul a magyarsághoz, persze az a körülbelül 14 ezer, területileg széttagolt magyar nem jelent fenyegetést Zágráb számára. A szlovén állam rokonszenvesen segítőkész, de sajnos a Lendva környéki néhány ezer magyar így is ki van téve az etnikai arányokból adódó beolvadás veszélyének. Borúsan látom tehát a helyzetet, de azért vannak biztató jelek is: Székelyföldön például az utóbbi időben javult a népesedési helyzet, ami életösztönt mutat, és több fontos ügyben sikerült összefogni. Erre lehet és kell is építeni.
– Erdélyi vagy délvidéki magyarnak furcsának tűnhet, amikor a magyar sajtó bizonyos részében azt olvassa, hogy Magyarország egyre élhetetlenebb. Újságíróként jól ismered a magyar valóságot. Hogyan látod Magyarország megerősödését, mennyire kormánypárti kampány ez és mennyire valóság?
– Részben kampány, persze, de ilyen a politika természete. Másfelől van is, mivel kampányolni. Gazdasági és pénzügyi téren egyértelműen sikeres Magyarország: ma már nem vagyunk közvetlenül kiszolgáltatva külső tényezőknek. Az államadósság nagyobb részével hazai szereplőknek tartozunk, ami lényeges változás a 2010 előtti helyzethez képest. Az oktatásban és a politikailag életveszélyesnek számító egészségügyben is kedvező folyamatok indultak el. A munkanélküliség gyakorlatilag eltűnt, ma már a munkaerőhiány jelent egyre nagyobb gondot összefüggésben a népesedési mutatókkal, amelyek minimálisan javultak ugyan, de a helyzet továbbra is aggasztó. A honvédelemben is pozitív irányú változások várhatók, amennyiben emelkedik az erre fordított költségvetési forrás. A kultúra terén is számos örömteli fejlemény történt az elmúlt években: kastélyok, várak, turistaházak, múzeumok, műemléképületek újultak meg. És ma már nem kizárólag magyarellenes, szélsőliberális, aberrált, magukat művészeknek nevező provokátorok juthatnak forrásokhoz. A legjobb nyilván az lenne, ha az ilyenek egy fillér közpénzt sem kapnának, de hát ismerjük a hazai és nemzetközi erőviszonyokat ezen a téren… Összességében úgy érzem: Magyarország és benne Budapest is élhetőbb, magyarabb lett, mint a 2010 előtti évtizedekben volt. De tagadhatatlan, hogy ahol nagy az erő és sok a lehetőség, ott a vámszedők, a sakálok, a hiénák is megjelennek, és ezek arrogáns rongyrázása nyomán okkal nyílik a bicska minden jóérzésű ember zsebében. Az is igaz ugyanakkor, hogy ettől még épül és fejlődik Magyarország.
– Budapestről nézve milyennek tartod az erdélyi lapokat?
– Számomra nagyon rokonszenves, hogy Erdélyben erős a regionális sajtó és lojális az olvasótábor. Az erdélyi magyar sajtó nagyobb része emellett világnézettől függetlenül nemzethű, és magyar érdeket képvisel. Ez olyan érték és erő, amit feltétlenül meg kell őrizni, annál inkább, mert érezhetően terjed az SZDSZ-vírus is. Ezzel szembe kell szállni, mert a közösség bomlasztása halálos bűn, különösen most, amikor napról napra változik a világ.
– Mindenhol temetik a nyomtatott sajtót, amit az itt dolgozó újságírók válságként élnek meg. Vajon gond nélkül helyettesíthető a papír?
– Biztos, hogy nem, és nem is hiszem, hogy temetni kell a nyomtatott sajtót. A hírműfajokban persze nem lehet versenyezni az elektronikus felületekkel, főleg a világhálóval. De komolyabb, elmélyültebb elemzéseket, publicisztikákat valószínűleg ezután is papíralapon olvasnak majd azok, akik egyáltalán olvasnak bármit. A jövő szerintem a nyomtatott sajtó és a világháló együttműködése lesz: a cikkek kiegészülnek például a témába vágó rövidfilmekkel, és így élővé válnak.
– Egyre nagyobb a vita a sajtó hitelességéről. Hogyan látod ma az újságírás szerepét?
– Meggyőződésem, hogy aki független sajtóról beszél, az hazudik. A sajtó és az újságíró nem lehet közömbös a körülötte zajló események iránt, nem szemlélhet semlegesen olyan történéseket, amelyekben saját népe, hazája érintett. A sajtó dolga az olvasó alapos, tényszerű, sokoldalú tudósítása, de emellett egyfajta nemzetnevelő küldetése is van. El kell magyarázni az összefüggéseket bizonyos jelenségek között – erősítve és formálva az olvasó identitását. A sajtó fegyver, amit a fajtánk és a hazánk védelmére kell használni.
– Melyek a kedvenc műfajaid, miben érzed magad otthonosan?
– Ha választani kell, akkor az aprólékos terepmunkával – ahogy mondani szoktuk, egerészéssel – járó riportot, illetve a publicisztikát választom, leginkább ezek állnak közel hozzám.
– Milyen a magánember Ágoston Balázs, amikor éppen nem ír vagy nem szerkeszt?
– Bő tíz éven keresztül tevékenykedtem az Erdélyi Magyar Ifjak testvérszervezetében, az Egyesült Magyar Ifjúságban, amíg el nem lehetetlenítették. Szerveztük a délvidéki EMI-tábort, a gyergyói EMI-táborban is a kezdetektől jelen vagyok. Emellett előszeretettel hódolok a gasztronómiai élményeknek: rajongok például a keleti konyhákért. De azért nemrég jóféle kocsonyát főztem, szóval a magyaros vonal itt is jelen van. Szeretem élvezni a képzőművészetet, nem tudnám elképzelni az életem zene nélkül, a rock és a metal világa a fő csapásirány, de azért nem kizárólagosan. És persze örök szenvedélyem a foci: ha tehetem, ott vagyok a legismertebb magyar ember, Puskás Ferenc klubja, a Kispest meccsein.
Ágoston Balázs
Budapesten született 1976-ban. 2002-ben szerzett sajtó szakirányú kommunikációs diplomát az egri Eszterházy Károly Főiskolán. 1991 óta jelennek meg írásai a Magyar Fórumban, a Hunniában, az Új Időkben, a Nyugati Magyarságban, a Karpatiában, a Barikád hírportálon. 2002 óta a Magyar Demokrata munkatársa, 2005 óta főmunkatársa. Társszerzője két publicisztikai gyűjteménynek: „Mi sokkal jobban gyűlölünk titeket”–magyarellenes és neosztálinista közbeszéd a magyarországi médiában (Magyar Ház Kiadó, 2004), Turulmadár az Akropoliszon–tényezők az európai civilizációért (Magyar Ház Kiadó, 2005), illetve a Lámpást adott-e az Úr kezünkbe? esszégyűjteménynek (a Jövő Értelmisége Projekt kiadványa, 2015).
Makkay József | 
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Ízetlen tréfa, legénykedés” – erre építi a védelmet a „terrorista” HVIM-esek ügyvédje
Beke István és Szőcs Zoltán nem akart robbantgatni, ami erre a szándékra utalt a vád alapjául szolgáló lehallgatott beszélgetésen, csak „ízetlen tréfa, legénykedés” volt – erre építi a védelmet a terrorizmusért bíróság elé állított két férfi ügyvédje. A bűnvádi per következő tárgyalását pénteken tárgyalják Bukarestben.
Pénteken tartják a fővárosi táblabíróságon a merényletkísérlettel vádolt Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi vezetője és a merényletkísérletre való felbujtással vádolt Szőcs Zoltán, a HVIM erdélyi vezetője perének újabb tárgyalását. A vád alapjául egy 2015. október 10-i – lehallgatott – beszélgetés szolgál, amelyen az ügyészek szerint Szőcs Zoltán azt a feladatot szabta Beke Istvánnak, hogy petárdákból készítsen egy robbanószerkezetet, és hozza ezt működésbe Kézdivásárhelyen 2015. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén. A vádirat szerint Beke István "lépéseket tett" a robbanószerkezet előállításához szükséges eszközök beszerzése ügyében.
A két férfi ügyvédje, Lică Dragoș Cristian a Maszolnak elmondta: a védelem azt készül bebizonyítani, hogy csak „ízetlen tréfa, legénykedés” volt mindaz, ami ezen a beszélgetésen elhangzott, védenceinek nem állt szándékában robbanószerkezetet előállítani, és az ehhez szükséges eszközök beszerzésére sem tettek lépéseket. Elsőként az ügyészéknek azt állítását cáfolná meg, hogy a hangfelvétel a HVIM-esek titkos szervezkedését rögzítette Beke István cégének irodájában.
„Nem áll meg a lábán az a vád, hogy ez egy konspiratív találkozó volt. Milyen titkos megbeszélés az, amelyen a résztvevőknek folyamatosan csörögnek a mobiltelefonjaik?” – fogalmazott az ügyvéd, aki állítása szerint a hangfelvétel alapján kiszámolta: a beszélgetésnek mindössze a 11 százaléka szól a petárdás „viccelődésről”. A HVIM-esek társalgásának többi részének Lică Dragoș Cristian inkább egy barátok közötti, kocsmai beszélgetés hangulata van, többek között kutyaeledelről esik szó. „Ha valóban egy terrorakció előkészítése lett volna a találkozó célja, meggyőződésem, hogy sokkal elővigyázatosabbak lettek volna, és a beszélgetés nem kutyaeledelről, hanem a tervezett merényletről szól” – magyarázta.
„Nem őrült meg, hogy saját székelyeinek kárt okozzon”
A vádirat szerint az októberi „titkos találkozó” után Beke István rendelt egy mobiltelefont, aminek segítségével – távirányítással – akarta felrobbantani a petárdákból készített „házi” pokolgépet december elsején. Erről az ügyvéd elmondta: védence valóban rendelt ugyan egy telefont, de a készülék meghibásodott, ezért visszaküldte a forgalmazónak, és csupán december 3-án (vagyis a merénylet állítólagosan tervezett időpontja után) kapott helyette egy másik készüléket. „Tehát december elsején nem volt készüléke” – szögezte le Lică Dragoș Cristian.
Az ügyvéd szerint ha valóban egy mobiltelefon segítségével, távirányítással akarták volna felrobbantani a petárdákat, akkor léteznie kellett volna egy másik, SIM-kártyás telefonnak is, amit a HVIM-esek a robbanószerkezethez rögzítenek. A vádirat szerint Beke István elutazott volna a családjával, és mobiltelefonon, interneten követte volna a cége székhelyén lévő térfigyelő kamerán keresztül, hogy melyik pillanat alkalmas a petárdák felrobbantására. „Csakhogy Beke cégének zártkörű megfigyelő rendszere volt, amit nem lehetett az internetre csatlakoztatni” – mondta az ügyvéd.
Lică Dragoș Cristian ugyanakkor egyenesen butaságnak tartja azt a feltételezést, hogy Bekéék képesek lettek volna kárt okozni a kézdivásárhelyieknek. „A város lakosságának 90 százaléka magyar. Beke István a nemzeti identitás megőrzéséért küzdött, békés eszközökkel, nem őrült meg, hogy saját székelyeinek kárt okozzon. Ha valóban a román hatalomnak akart üzenni a román nemzeti ünnepen, akkor Gyulafehérváron vagy máshol robbant, ahol románok élnek. Ez sehogysem illeszkedik be egy terrorista merénylet logikájába” – fejtegette az ügyvéd.
Beke István és Szőcs Zoltán ellen tavaly május 19-én emelt vádat a DIICOT. A vádhatóság közleménye szerint a HVIM romániai tagjainak egy 2015. október 10-i beszélgetésén Szőcs Zoltán azt a feladatot szabta Beke Istvánnak, hogy házilag készítsen egy robbanószerkezetet, és hozza ezt működésbe Kovászna megye területén 2015. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén. A közlemény szerint Beke István "lépéseket tett" a robbanószerkezet előállításához szükséges eszközök beszerzése ügyében.
Nem „megcsináljuk”, hanem „meglátjuk”
Lică Dragoș Cristiantól megtudtuk, hogy a per előző, január végi tárgyalásán lejátszottak egy 25 perces összeállítást a vád alapjául szolgáló hangfelvételéből, amelyre az ügyészség a vádat alapozza. Ebből jóformán csak szavakat lehetett kivenni, mert a résztvevők sokszor egyszerre beszélnek.
Ám az kiderül a felvételből, hogy a vád kulcsmondata magyarul másként hangzik, mint ahogy a vádiratban románul szerepel. Beke István nem azt mondja a felvételen, hogy "megcsináljuk", hanem azt, hogy "meglátjuk". Az ügyvéd győzelemként könyvelte el, hogy ezt a bírósági tárgyalás jegyzőkönyvébe vették, mert a teremben lévő hivatalos tolmács is megerősítette.
Saját bajtársaik vallottak ellenük?
Megtudtuk azt is, hogy az ügyészek szerint a hangfelvételt nem a titkosszolgálatok, hanem a „konspiratív találkozó” egyik résztvevője készítette. Az illetőt védett tanúként ki is hallgatták egy korábbi tárgyaláson, és Bekéék ellen vallott: megerősítette azt a vádat, hogy a robbanószerkezetet, amelyet petárdákból akartak összeállítani, december elsején, a román nemzeti ünnepen kellett volna működésbe hozni. A tanú hitelességét Lică Dragoș Cristian kétségbe vonja. Értésünkre adta: továbbra is meggyőződése, hogy a hangfelvételt a titkosszolgálatok készítették.
Az MTI korábbi híradása szerint Szőcs Zoltán ellen vallott egy másik tanú is, aki korábban hét éven át a HVIM tagja, és az ügy előtt a vádlottak barátja volt. Szerinte Szőcs állt elő a december elsejei "meglepetés" ötletével, és azt is ő javasolta, hogy tolvajnyelvet használjanak, és az összekötött petárdákra pizzaként utaljanak. B. Sz. arról is beszámolt, hogy Beke letartóztatása után megkereste Szőcs Zoltán testvére azzal a kéréssel, hogy kihallgatása esetén vallja azt, hogy csak tréfáltak. Hozzátette: első kihallgatásán ezt is vallotta, de később, miután meghallgatta a hangfelvételt, módosította vallomását.
Mindkét tanú állította, hogy a HVIM-es beszélgetések résztvevői a telefonjukat az autójukban vagy egy másik szobában hagyták, hogy elkerüljék az esetleges lehallgatást.  „Ezek a vallomások már csak azért sem hitelesek, mert mint említettem, a hangfelvételen egyfolytában csörögnek a találkozó részvevőinek a telefonjai” – mondta az ügyvéd.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Markó Béla: A korrupció visszaszorítása ne legyen pártfüggő
Az elmúlt huszonöt év legsikeresebb magyar politikusa Markó Béla – ezt állította Majtényi László, a demokratikus ellenzéki pártok államelnökjelöltje a Bibó társaságban tartott beszédében. Merthogy Markó vezetésével Erdélyben sikerült létrehozni a magyar nyelvű közoktatás rendszerét az óvodától az egyetemig, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kivívta a hivatalos nyelvhasználat jogát, visszaszerezte a ma szabadon működő magyar egyházak és magánemberek javait. Igaz: az utóbbi időben megbicsaklott valami.
– Igaz lenne, hogy recseg-ropog az ön életműve?
– Számomra megtisztelő, ha valaki személyes teljesítményemet is látja azokban a pozitív fejleményekben, amelyek Erdélyben történtek az elmúlt 25 évben, mégis mindaz, amit elértünk, közös eredmény. Azt a minősítést viszont készséggel elfogadom, hogy a Kárpát-medence legeredményesebb politikai szervezete az elmúlt 25-27 évben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt.
– Jól értem? Csak volt?
– Nem, most is az. De el kell ismernem: bizonyos értelemben tényleg veszélyben van mindaz, amit létrehoztunk. De ez nem a mi szervezetünk belső problémáira vezethető vissza. Az RMDSZ továbbra is azt vallja, hogy az erdélyi magyarságnak egységes politikai szervezetre van szüksége, helyzetében alapvető változásokat csak parlamenti politizálással, bukaresti befolyással lehet elérni. Romániában is megroskadt azonban az a demokratikus építmény, amelynek létrehozásában nekünk is szerepünk volt. És itt alapvetően nem is a román–magyar viszonyról van szó – amellyel egyébként szintén nagy gondok vannak. Az igazi baj, hogy Romániában is egymásnak feszül a parlamentáris köztársaság eszméje és az autoriter populizmus. Magyarországon sokan azt hiszik, hogy a jelenlegi válság a jobb- és a baloldal összecsapásáról szól. Nem így van. Az én nemzedékem megpróbált létrehozni a képviseleti demokrácia elveiből kiindulva egy nyugati típusú, a hatalommegosztás elvére épülő demokratikus rendszert. A mostani bukaresti tüntetések viszont azt mutatják, ez a demokratikus építmény elfáradt, meggyengült.
– A nyugatos fiatalok csapnak össze az autoriter hatalommal?
– Nem. Az utcán a populizmus hullámát látjuk. A tüntetők a képviseleti demokráciát próbálják helyettesíteni a közvetlen civil beleszólás illúziójával. Mert lehet ugyan az utcáról változásokat követelni, bizonyos eredményeket elérni, de kormányozni bizonyosan nem lehet. Hosszú folyamat vezetett idáig, hiszen Romániában már több mint egy évtizeddel ezelőtt megkezdődött a parlament eljelentéktelenítése, azóta folyik kísérlet a törvényhozás kompromittálására. Nyilvánvaló, hogy ehhez Romániában is hozzájárult számos politikus, aki a köz érdeke helyett a sajátját követte. Persze hogy a manapság olyan sokat emlegetett korrupció is aláásta a parlamenti eszme alapjait. Ennek következménye volt, hogy lassan-lassan kikerültek a valós döntések a parlamentből. Egy részük az államelnökhöz került, mások a bírósághoz.
– Vagy éppen a titkosszolgálathoz, amely most nagyobb, mint 1989 előtt volt.
– Igen, a titkosszolgálat is befolyásolja a politikai döntéseket. Odáig jutottunk, hogy az utóbbi időben már az ügyészség és az igazságszolgáltatás más szervei is beszélnek arról, hogy szerintük milyen törvényeket kellene elfogadnia vagy nem elfogadnia a parlamentnek. Ez nagyon távol áll a klasszikus hatalommegosztástól.
– Tamás Gáspár Miklós azt írta, Romániában mocskos zűrzavar van, amiben senkinek sincs igaza. A korrupció persze bűnös dolog, de aligha jobb, ha egy korrupcióellenes ügyészségnek nevezett testület az óriásira hízott titkosszolgálat árnyékában demokratikus kontroll nélkül vág rendet a politikusok között. Ráadásul ki tudja, milyen alkuk nyomán papírra vetett tanúvallomások alapján.
– Romániában sem könnyű értelmezni azt, ami történik, még nehezebb átlátni Magyarországról. Egyetértek Tamás Gáspár Miklós diagnózisával, amelyet, úgy látom, Magyarországon kevesen osztanak az úgynevezett balliberális oldalon. A magyar elemzők többsége úgy ünnepli a romániai válságot, mintha valamiféle autoriter, posztkommunista rendszerrel szemben a nyugati típusú liberális demokráciát támogató civil tömeg vonult volna utcára. Ez óriási tévedés. Lehet, hogy a civil tömeg elégedetlenségét nyugati minták motiválják és ösztönzik. Ám a kopott és korrumpálódott parlamenti rendszer valójában olyan koncepcióval ütközik, amelynek egyik mozgatója az igazságszolgáltatás, az ügyészség és mögötte alighanem a titkosszolgálat is. Romániában a büntető törvénykönyv számos pontja kellőképpen homályosan fogalmaz ahhoz, hogy az ügyészség politikai döntések miatt is eljárást indíthasson. Az a cikkely, amely körül a legfőbb konfliktus kibontakozott, arról szól, hogy Romániában bűncselekménynek minősül a hivatali visszaélés. Ám a törvénykönyv szerint hivatali visszaélésnek minősül az is, ha valaki hibás, rossz döntéseket hoz. Ezt akarta a jelenlegi kormány úgy módosítani, hogy csak a jogszerűtlen, a törvényellenes döntéseket lehessen visszaélésnek minősíteni. A tüntetések nyomán ez nem történt meg, pedig könnyen belátható, hogy mérlegelés kérdése, mi számít hibás döntésnek. És baj, ha politikai döntések minőségéről ügyészek és bírák döntenek.
– Jól képzett, nyugatos, városi fiatalok akár szándékuk ellenére is a parlamenti demokrácia ellen tüntetnek, miközben sejthető, hogy manipulálják őket?
– Közülük persze senki sem fogalmazna úgy, hogy a parlamenti demokrácia ellen tüntet. Ők a politikai elit ellen tüntetnek, amely történetesen a parlamentben működik. A pártokkal és a politikusokkal elégedetlenek, aminek persze megvannak az igen nyomós okai. Nekem is meglehetősen rossz véleményem van a parlamentről, az ott működő pártok és politikusok jó részéről. A pártok tele vannak meggyőződés és program nélküli politikusokkal, akik kedvükre és érdekeik szerint sétálnak át egyik pártból a másikba, mert nem tartja őket vissza semmiféle eszmény, politikai program. Csak az a kérdés, kiket akarunk az elkopott politikusok helyébe ültetni. Milyen programot kínálunk– Nem láttam, hogy a tüntetések fel tudnának mutatni célt, programot.
– Mit jelent a válság a magyaroknak– Hol a helyük a zűrzavarban?
– Nekünk, Romániában élő magyaroknak egy olyan rendszer az érdekünk, amelyben minél hathatósabban bele tudunk szólni a döntésekbe. Ha ezek színtere a parlament, a kormány és az önkormányzati világ marad, akkor azokra így-úgy hatásunk lehet. Nekünk nem lehet jó olyan rendszer, amelyben fontos ügyekben egyetlen ember, például az államelnök határoz. Ahol nem választott, hanem kinevezett tisztségviselőkön múlnak a döntések, tartozzanak bár az ügyészségez vagy más bürokratikus hierarchián alapuló szervezetekhez. Persze nemcsak a magyaroknak, de az egész társadalomnak is a jól működő parlamenti demokrácia lenne az érdeke. Tény: vissza kell szorítani a korrupciót. Csak azt nem politikai megfontolások, hanem szabatos jogszabályok alapján kell definiálni és fülön csípni – ideológiától és pártoktól függetlenül.
A nagy közös sakk
A gordiuszi csomót nyilván ketté kellett vágni, és előbb-utóbb a sakktáblát is ketté kell vágni, hogy a fényes fekete ruhások békét hagyjanak a fényes fehér ruhásoknak, s hogy a fényes fehér ruhások ne akarják mindenképpen maguk alá gyűrni a fényes fekete ruhásokat, tűzzel, vassal, fűrésszel és lángvágóval kell őket szétválasztani, az ilyen futókat az olyan futóktól, az ilyen lovakat az olyan lovaktól, az ilyen parasztokat az olyan parasztoktól, be kell vezetni az áramot a sakktábla két fele közé, vizesárkot kell ásni vagy magas falat emelni, hogy a fehér ruhások és a fekete ruhások tehetetlenül vicsorogjanak egymásra, de az az igazság, hogy egy fél sakktábla is alkalmas egy jó kis játszmára, mondjuk, az egyik bástya a másik bástya ellen, az egyik futó a másik futó ellen, hát ezt is irgalmatlanul ketté kell szelni, persze, az a helyzet, hogy egy negyedtábla is, sőt, egy nyolcadtábla vagy egy tizenhatodtábla is veszélyes lehet, tűzzel, vassal, vizesárokkal, fallal, atombombával kell darabokra verni ezt az átkozott sakktáblát, hogy végre ki-ki a maga kockáján: parasztkocka, királykocka, vezérkocka, lókocka, Istenkocka, hullakocka stb.
– Az RMDSZ eddig épp abban volt sikeres, hogy kiharcolta: a magyarok közös érdekeit érintő ügyekben nem lehetett a magyarok nélkül dönteni. Ez veszélybe került?
– Igen, manapság gyakran előfordul, hogy tárgyalásos politikai alkuk során már kivívott jogokat is megkérdőjeleznek. Az utóbbi években átkerült az igazságszolgáltatáshoz számos, alkotmányba és törvénybe foglalt jog felülvizsgálata. Például: Székelyföldön prefektusok és civilek feljelentést tettek azért, mert az önkormányzat épületére az van kiírva, hogy „községháza”, és ennek a szónak nincsen pontos román megfelelője. Ha vitát tudunk erről folytatni, akkor simán megtaláljuk a megoldást, a bíróság azonban úgy döntött, a feliratokat le kell venni. Ez magyar szempontból abszurd történet. Vagy egy másik eset: Marosvásárhelyen az elmúlt években sikerült megállapodni arról, hogy a magyar református középiskola és a nagy állami középiskola mellett működjön külön római katolikus magyar líceum is. Az ügyészség azonban eljárást indított Maros megye román nemzetiségű főtanfelügyelője ellen azon a címen, hogy állítólag adminisztratív vétséget követett el az iskola létrehozásának valamelyik fázisában. Így veszélybe került a római katolikus líceum léte.
– Ön már nem szenátor, kilépett a politika világából. Azért döntött így, mert változóban van a politika és veszélybe került az is, amire ön az életét tette fel?
– Decemberben járt le a parlamenti mandátumom, és a választásokra már nem jelöltettem magam, pedig megtehettem volna. De a döntést már régen, 2010 második felében meghoztam, amikor nem vállaltam újabb elnöki mandátumot az RMDSZ-ben. Már akkor úgy éreztem, lezárult egy hosszú folyamat, amely 1989 végén úgy kezdődött, hogy néhány erdélyi magyar értelmiségi romantikus érdekvédelmi küldetést vállalt és politizálni kezdett. Közöttük voltam én is. Ahogy lehetőség adódott rá, politikai szervezetet hoztunk létre, hogy alapvető jogokat vívjunk ki a magyarok számára. A feladatot teljesítettük. Ezzel le is zárult a romantikus politizálás kora: azok közül, akik minket váltottak, sokan karrierpolitikusok. Mi nem voltunk azok. Én nem szeretem, ha valaki a politikára szakmaként tekint. Számomra viszont eljött a pillanat, amikor már elemezni kell, visszatekinteni arra, mit hogyan csináltunk, mit rontottunk el. Mert örülök, ha most eredményekről és teljesítményekről beszélgetünk, de azért tudom: sok mindent rosszul csináltunk.
– Versek helyett emlékiratokat fog írni?
– Emlékiratokat is fogok írni.
– Azt mondja, hogy ön nem tartja szakmának a politizálást. Pedig komoly tudás, tapasztalat kell hozzá.
– Persze, kellenek az ismeretek. De ha én tanár, orvos vagy mérnök vagyok, akkor az életemet tervezhetem. A politikára viszont nem lehet és nem szabad életpályát alapozni. Aki politikusnak áll, annak el kell viselnie, ha belebukik. Nagy baj, ha valaki mindenáron a székébe kapaszkodik, mert igazából semmihez sem ért. Aki úgy képzeli, hogy neki mindenképpen politikusnak kell lennie, esetleg élni fog a hatalom megtartásának legerkölcstelenebb eszközeivel is, ártani fog a választóinak.
– A Fidesz korábban megpróbált az RMDSZ-szel szemben alternatív szervezeteket létrehozni, a decemberi választás során viszont a két párt együttműködött. Ezt Budapestről sokan úgy látták: megjelent és diadalmaskodott a NER Erdélyben is.
– Én kezdettől fogva azt vallottam, az RMDSZ-nek Magyarországon is egyértelművé kell tennie, hogy – szándékában legalábbis – minden erdélyi magyar politikai szervezete, függetlenül attól, ki hol áll, ki jobboldali, ki baloldali. Szoros kapcsolatot kell kiépítenünk a mindenkori magyar kormánnyal, akár a baloldal kormányoz, akár a jobb. Kezdetben jól együttműködtem a Fidesszel is, később azonban a viszony hidegebb lett. Sohasem értették meg, hogy mi nem választhatunk ideológiát. A Fideszben nem szerették, hogy mi jó viszonyt akarunk ugyan, de ragaszkodunk ahhoz, hogy a ránk vonatkozó döntéseket mi hozzuk meg, mert mi tudjuk a legjobban, hogy mire van szükségünk. Az RMDSZ-en kívüli erdélyi magyar pártok kétségtelenül a Fidesz támogatásával jöttek létre, de az távirányítóval is mozgatható szervezeteket akart Erdélyben működtetni. Ez nem vált be.
– Budapesten sokan úgy látják, az Erdélyi Riport című lap megszüntetése volt az ára az együttműködésnek. Vagy éppen a távirányítás új jele.
– Ennek azért voltak pénzügyi okai is. Az is igaz, hogy az RMDSZ-ben van néhány kolléga, aki nehezen viseli el a kritikát. Azt hiszem, hogy a költségvetési okok mellett ez is hozzájárult ahhoz, hogy az Erdélyi Riportnak az RMDSZ elengedte a kezét.
Mint az összecsukott sakktábla
Olyan vagyok, mint az összecsukott sakktábla, a király cikornyás feje odakoccan a paraszt sima fejéhez, egymással elkeverednek a fehér és fekete figurák, s egymásba simulnak hallgatagon a fehér és fekete kockák, hiába figyelek befelé, mert boldog összevisszaságban hever még minden, s mert a szét nem választott világ is tabula rasa, akár a gyanútlan csecsemő, aki még nem tudja, hogy az első kimondott szóval, már elkezdődik a játszma, egyre jobban szeretem a későn megszólalókat, a sokáig várakozókat, akikben öntudatlanul alusznak a koronás fők, a vezérek, a bástyák, a lovak, a futók és a parasztok, örök dicsőség a habozóknak, akik már azelőtt lesöpörték a figurákat, mielőtt fölrakták volna őket!
Marosvásárhely, 1991. december 23.
– Amikor a Fidesz nagy erőkkel jelent meg Erdélyben 2010-ben, egy pillanatra felmerült a lehetőség, hogy az RMDSZ cserébe a magyar politikai pályán induljon el. Egyébként szerintem Budapesten is bejutottak volna a parlamentbe. Voltak akkor komoly hívó hangok?
– Igen, többen is megkerestek Magyarországról, mondván: ez nagyon jó ötlet, és nemzetpolitikai kérdésekben nekünk tényleg lenne fontos mondanivalónk. De mi Erdélyben vagyunk otthon, és aki nem Magyarországon él, nem tud érvényeset mondani arról, amiről a politikai váltógazdaság itt szól. Másrészt miközben a Magyarországgal való szoros együttműködésre törekedtem, attól azért féltem volna, hogy a politikai figyelmünket eloldozzuk Romániától.
– Viszont úgy tudom, mostanában feloldozta magát a hallgatási fogadalom alól, és úgy döntött: ha fontos a mondandója, kész anyaországi kérdésekben is hallatni a hangját.
– Nagyjából így van. Sok mindenről van véleményem, de a legfontosabb talán az, hogy egyáltalán nem vagyok elégedett Magyarország és a környező országok kapcsolatrendszerével. És ezen belül persze szívügyem a román–magyar viszony. A két ország között egyszerűen nincsen napi politikai kapcsolat.
– Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a napokban mondta, hogy a kapcsolatok javítása nem Magyarország miatt késik.
– Mindig kettőn áll a vásár. Persze nem gondolom, hogy Románia szorgalmazná a Magyarországgal való szoros kapcsolatot. Bukarest Washingtonnal vagy Brüsszellel szeretne szoros kapcsolatot. Tény, hogy Románia szomszédságpolitikája is rendkívül gyenge. De kinek erősebb érdeke, hogy ezek a kapcsolatok létezzenek– Nekünk, magyaroknak. Hogy Romániában hol lehet vagy hol nem lehet a magyar nyelvet használni, milyen mértékű az önkormányzatiság, ez az államközi kapcsolatokon is múlik. Nekünk, magyaroknak fáj jobban, ha a két ország között nincs párbeszéd.
Markó Béla
erdélyi magyar költő, író, szerkesztő, politikus
Kézdivásárhelyen született 1951-ben. 1974-ben szerzett magyar–francia szakos tanári diplomát a Babes–Bolyai egyetemen. 1976 és 1989 között a marosvásárhelyi Igaz Szó folyóirat szerkesztője, 1989 és 2005 között a Látó című irodalmi lap főszerkesztője.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagja volt 1989-ben, 1990-től Maros megyei szenátor. 1993-tól 2011-ig az RMDSZ elnöke. 2004 és 2007 között, majd 2009 és 2012 között a román kormány miniszterelnök-helyettese.
Politikai pályája idején is termékeny szerző, több mint negyven könyve jelent meg.
BARÁT JÓZSEF
168 Óra (Budapest)

A szülőket is kihallgatja a DNA a katolikus gimnázium ügyében
A korrupcióellenes ügyészség a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum több diákjának a szüleit is beidézte és tanúként kihallgatta ezen a héten a tanintézménnyel kapcsolatos bűnvádi eljárás keretében.
„Ez a Szekuritáté módszereit juttatja eszembe. Jönnek, kopogtatnak, hivatalos felszólítást ad át két rendőr, menjek vagy én vagy a férjem, mert a korrupcióellenes ügyészség minket is kihallgat” – mondta a Maszolnak egy neve elhallgatását kérő szülő, akinek a gyermeke a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum tanulója.
Csíky Csengele, a szülői bizottság tagja érdeklődésünkre elmondta, nem tudja, mi a szándéka ezzel a korrupcióellenes ügyészségnek, de óriási riadalmat keltett ez az eljárás. „Nagyon megviseli ez a szülőket is, de a közösséget is, nagy a rémület, nem tudjuk, mire megy ki ez az egész” – mondta a Maszolnak az édesanya.
Mint megtudtuk, egy kihallgatás egy-másfél órát tart, de a beidézett szülőket titoktartásra kötelezik, nem mondhatják el, hogy mit válaszoltak az ügyészek kérdéseire. A vádhatóságot többek között az érdekelte, hogy mit tudtak vagy mit tudnak a katolikus iskola alapításáról. Arra is kíváncsiak voltak az ügyészek, hogy miért íratták be gyerekeiket a katolikus gimnáziumba, önként vagy mások sugallatára tették meg ezt a lépést.
„Engem a katolikus hitem vett rá arra, hogy a gyermekemet ide irassam. Az egyházi iskolák mindig is kiemelkedően jobbak voltak a többi tanintézménynél, katolikusok vagyunk, hát nem ez a természetes, hogy ha az ember hall egy ilyen lehetőségről, akkor azonnal oda viszi a gyerekét?” – fogalmazott a névtelenségbe burkolózó szülő, aki a félelemkeltés és az elbizonytalanítás eszközeinek tartja azt, amit most a DNA velük tesz.
Csíky Csengele azt is elmondta, egyelőre azt nem lehet tudni, szám szerint hány személyt idéztek be, de próbálják tartani egymásban a lelket. A szülők közösségi oldalt hoztak létre, ahol tájékoztatják egymást az újabb fejleményekről. Ugyanakkor jogi segítséget is kértek. Tudni akarják, mivel jár egy ilyen kihallgatás, melyek lehetnek a jogi következményei, mire figyeljenek a szülők.
Az első napokban azokat hívták be, akik kérvényezték gyerekeik áthelyezését az Unirea Főgimnáziumból a katolikus iskolába. „Azt gondoltuk, arra kíváncsiak, hogyan történt az átíratás, de aztán három nap múlva megtudtuk, hogy nem csak erről van szó, mert azok is sorra kerültek, akik eleve oda íratták kicsinyeiket” – mondta Csíky Csengele. 
Kincses: ez kimondott zaklatás
Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd a Maszol érdeklődésére elmondta, a beidézett szülőknek alkotmányos kötelességük megjelenni az ügyészségen, mert ha nem tesznek eleget a felszólításnak, rendőr kíséri be őket.
„Ha valakit tanúként megidéznek, alkotmányos kötelezettsége tanúskodni. Ha nem megy el, akkor elővezethetik. Ugyanakkor a tanúnak meg kell téríteni a költségeit: ha aznap munkából hiányzik, akkor a napidíját, ha utazik, az utazási költségeit, de mindenképpen meg kell jelennie” – fogalmazott Kincses.
Az ügyvéd szerint a szülők ügyészségi kihallgatása kimondottan zaklatás, ugyanis semmi sem indokolja ezt a lépést. Emlékeztetett, hogy a szülőnek jogában áll ügyvéd jelenlétét kérni a kihallgatáson. Emellett a kihallgatásra beidézett személynek jogában áll tolmácsot igényelni, hogy anyanyelvén válaszoljon a hozzá intézett kérdésekre.
Az előzmények
Mint ismert, az iskola volt igazgatója, Tamási Zsolt és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen 2016 november elején indított eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Az ügyészek szerint a gyanúsítottak törvénytelenül jártak el a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásakor, és annak ellenére járultak hozzá a tanintzémény működéséhez, hogy tudták: valójában nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A DNA Stefan Somesant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítja.
Az igazgató elleni eljárás a múlt év végén ellehetetlenítette az iskola működését, aláírási joggal rendelkező vezető híján ugyanis a tanintézet nem folyósíthatta a tanárok fizetését, nem fizethette ki a közüzemi számlákat. Decemberben a DNA egy alkalommal lehetővé tette, hogy az igazgató négy órára bemenjen az iskolába, és aláírja az intézmény működéséhez szükséges iratokat.
Korábban azt is megírtuk, egyelőre bizonytalan, hogy ősszel elkezdődhet az új iskolai év a katolikus gimnáziumban.
Antal Erika
maszol.ro

Oktatási segédanyagnak megteszi: Erdély-ismereti társasjátékot teszteltünk
Elképzelhető, hogy történelem- és földrajztanároknak, kvízrajongóknak vagy bizonyos típusú turistáknak bejön, de aki szórakozni szeretne, inkább valami mást válasszon.
Nagy várakozással ültünk le az Erdély-ismereti társasjáték köré, amely elég sok mindent ígér (lásd a keretes szöveget). Bevallom, azzal a naiv előfeltevéssel kezdtem játszani először egy háromfős, majd egy négyfős társasággal, hogy alapvetően a játék azoknak szól, akik nem élnek Erdélyben, viszonylag keveset tudnak róla, turistaként ellátogattak néhány ikonikus helyszínre és/vagy olvastak pár erdélyi vonatkozású regényt gyönyörű tájleírásokkal, tiszta lelkű főhősökkel. De nem elégszenek meg ezzel az ideologikus reprezentációval, Erdély-ismereteiket valahogyan szeretnék elmélyíteni, vagy legalább betekintést nyerni abba a lokális, praxis-szerűen az erdélyi mindennapokat szervező és működtető tudás- és készség-készletbe, ami az itt élőket, bennünket – minden regionális különbözőség ellenére – meghatároz, mozgat, és amelyet mi is meghatározunk és alakítunk. Egyszóval valamiféle élő kulturális találkozás szimulációjaként képzeltem el a játékot, és egyáltalán nem számítottam arra, hogy egy formális oktatási segédanyaggal fogok szembesülni. Mert az Irány Erdély! valójában az: az egész dobozt cakkompakk be lehet vinni tanórára, a kártyák közül kiválasztva a megfelelő doménium, mondjuk irodalomtörténet vagy történelem tematikájúakat, és az osztályt négy csapatra osztva lejátszatni velük azt a pár kérdés-választ. És persze a végén annak a csapatnak a tagjai, amelynek bábuja hamarabb beér a célba, kap egy tízest (Magyarországon ötöst). 
Azt is feltételeztem, hogy biztosan többnyire olyan kérdések lesznek, amire erdélyiként egyből rávágjuk a választ, azaz hogy számunkra magától értetődő, hogy ne mondjam az anyatejjel, de legkésőbb huszonévesen magunkba szívott ismeretek állnak majd a középpontban. Olyan fontos dolgok, amiket egy erre látogató turistának elmondanánk, mert lehet, hogy az útikönyvében vagy lexikonja Erdély-szócikkeiben nem lesz benne. Persze az ilyesmi teljesen szubjektív, tehát nem lett volna könnyű feladat ilyen kérdéseket és válaszokat kitalálni (de az eredményt nézve ez nem is merült fel célként). 
B. D. T.
Transindex.ro

Selyem Zsuzsa: a kudarcokról nyíltan kell beszélni
A szerző legújabb kötetében állati szereplők mondják el azt, amit a kitelepített nagyapja nem mert.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) kortárs irodalmi sorozata keretében csütörtök este Selyem Zsuzsa íróval, egyetemi oktatóval a kolozsvári Bulgakov kávéházban állhattunk meg egy szóra. A meghívottat László Noémi kérdezte többek között az írói és pedagógiai hivatásról és felelősségről, a magyar közbeszéd fontos és/vagy tabuként kezelt témáiról, és nem utolsó sorban a tavaly ősszel megjelent Moszkvában esik. Egy kitelepítés története című kötetéről.
Van-e felelőssége az írónak abban, hogy hol él? – hangzott el a bemelegítő kérdés. A Marosvásárhelyen született, de Kolozsváron élő és alkotó szerző úgy vélekedett, elsősorban tanárként érzi ezt fontosnak, mivel szöveget bárhol lehet írni.
A 9 kiló című kötetét a stuttgarti Schloss Solitude akadémián, míg a Moszkvában esiket egy svájci kisváros klastromjában írta. Utóbbiról megtudhattuk, természetközelsége és klímája folytán inspiratív környezetet biztosított számára az írásra, akárcsak a Schloss Solitude, mely olyan művészeti laboratórium, ahol különböző ágazatokban alkotó művészek tevékenykednek, és  akár éjszaka is akad olyan alkotótárs, akivel egy sör mellett lehet eszmét cserélni. Itthon, az óratartás miatt nem lett volna lehetősége a két kísérleti regényének megírására, árulta el Selyem Zsuzsa.
Életében két hangsúlyos hivatás van: az írás és a tanítás.
Mint mondta, megtett mindent annak érdekében, hogy ezek ne szerepek legyenek, így bármennyire is szeretett matematikát tanítani, lemondott róla. Az iskolákban rossz a matek megítélése, több az előítélet a tantárggyal kapcsolatban, mint a szőke nőkkel szemben, jegyezte meg a szerző. Az önazonosság fontos számára, ezért váltott. Tanárként a demokratikus pedagógia híve, mivel úgy gondolja, csak párbeszéddel lehet tanítani, és ehhez minden hierarchiát meg kell szüntetni. „Ebben a folyamatban ugyanannyit tanulsz, mint amennyit tanítasz” – fogalmazott.
Tévhit az, hogy a matematikát csak bemagolva lehet megérteni, bár aki nem tanulja meg a szorzótáblát, annak kicsit több időbe telik levezetni, hogy mennyi 6x8. Egy másik tévhit, hogy a matek egyetemen számokkal foglalkoznak, pedig ott több a betű és a levezetés.
A matek alapvetően gondolatmenetekkel dolgozik, ahogyan ideális esetben a bölcsészet is.
Egy három oldalas, új felfedezést eredményező matematikai levezetéshez és egy irodalmi alkotás megírásához is faktuális tárgyismeretre van szükség, de ez is attól függ, hogy az irodalom mely területéről van szó. Elmondta: éppen emiatt a sűrítettség miatt szereti a verseket, annak ellenére, hogy nem az ő műfaja.
A verselés szerinte azért izgalmas, mert általa egy addig nem érzett, meg nem fogalmazott emóció kap egy nyelvet, melyben körbejárható. Ez foglalkoztatta, amikor egyetlen publikált versét megírta egy közeli barátja halála után.
Selyem Zsuzsa úgy vélekedett: egy művészetekkel foglalkozó tudományban nem lehet távolságtartóan oktatni. Nem pusztán racionális, hanem emocionális munkára is szükség van, és minden egyes szöveget önmagához kell mérni. „Az a jó tanítvány, aki nem idomulni próbál egy általam felmutatott értékrendhez, hanem azt ismerve egy újat tud kitalálni. A follower (követői) viszonyulásról azt gondolom, hogy árulás” – fogalmazott.
A Jelenkor kiadó gondozásában megjelent Moszkvában esik. Egy kitelepítés története című könyvről elhangzott: a szerző nagyapja, Beczásy István történetét beszéli el, egyes helyzeteket állati narrátorok szemszögéből. A cselekmény alapját maga a főhős „diktálta le” unokájának, aki háromszéki földesúr lévén a kudarcairól sohasem vett tudomást, így arról például sohasem beszélt, hogy milyen kínzásokat kellett átélnie a Szekuritáté kihallgatásain.
Selyem Zsuzsa elmondta, amiatt nem tekinthető a kötet emlékiratnak, mert töredékes.
„Nagyon sok adat csak dokufikciós formában volt számomra elérhető. Volt három adatom, és a közötte levő emocionális viszonyulásokat és történéseket nekem kellett kitalálnom.” A vallatások ideje alatti kínzásokra azután következtetett, hogy utánanézett a korabeli kínzási technikáknak, mivel nagyapja koponyáján volt két szemmel látható görbület.
A könyvből felolvasott részletből is kiderülhetett a hallgatóság számára, a súlyos témából adódó feszültséget az állati narráció oldja fel. Selyem Zsuzsa elmondta, az állati szempont hitelessége érdekében etológiai könyveket olvasott, hogy melyik állatra milyen érzékelés és kommunikáció jellemző. A regény állatszereplőinek tudásában nincs korlát, így egy poloska is lehet „mindentudó Coelho”.
Ahogyan Beczásy István nem beszélt a megpróbáltatásokról, úgy hallgatja el az erdélyi magyar társadalom a kényes kérdéseket, mint például az ügynökmúltat. László Noémi felvetésére, miszerint 27 év után sem dolgoztuk fel, hogyan éltek az előző generációk az elmúlt rendszerben, Selyem Zsuzsa elmondta: a kérdést nem lehet elbagatellizálni, minden elfedésnek később csak rosszabb folyománya lehet. Ráadásul a mai fiatal generációnak azt sugallja, hogy nincs morális tétje a viselkedésnek.
Találjuk meg azt a nyelvet, ahogyan az ügynökkérdésről beszélni lehet, ugyanis vagdalkozással, elkenéssel nem jutunk előrébb a kérdéssel – javasolta. Ahhoz hasonlította a helyzetet, amikor valakinek fáj a nyaka, ezért egy adott irányba nem tud nézni.
A tabutémák kapcsán szóba került a Magyarországon megalapított Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMGT) viharos ügye is. A 150 millió forintból gazdálkodó irodalmi tehetséggondozót a Kolozsvárról elszármazott Orbán János Dénes – mellesleg a helyszínt is biztosító Bulgakov Irodalmi Kávézó alapítója – vezeti. Selyem Zsuzsa egykori évfolyamtársáról azt mondta, „szakad meg a szíve” látván, hogy ebbe a csúnya történetbe keveredett, és arra kényszerül, hogy a látszólagos szabadsága mellett politikusok előtt alázatoskodjon.
„Még mindig nem lenne késő kiszállni és bocsánatot kérni” – mondta Selyem Zsuzsa. A szintén nemrég alapított Független Mentorhálózatról, amiről – az alapítók szerint – tévesen feltételezik, hogy az Orbán János Dénes-féle Kft. ellenében jött létre, a meghívott úgy nyilatkozott: tagja a mentorhálózatnak, de ettől függetlenül is foglalkozott az őt megkereső fiatal tehetségekkel. A mentorhálózat létrejötte egy performatív gesztus, amivel láthatóvá válik az, amit eddig is csináltak – mondta. Az írást nem lehet tankönyvekből megtanulni, csak úgy, hogy csinálod és valaki visszajelez. Ez így volt száz évvel ezelőtt is, ezután is így lesz.
A beszélgetés végén László Noémi a Selyem Zsuzsa eddig megjelent kötetei közötti összefüggést keresve visszakanyarodott arra a kérdésre, hogy mi a közös a művek címeiben, a közönségnek is megadva a válaszadás lehetőségét. Mint kiderült, kivétel nélkül kétszavas és névelő nélküli címekről van szó, de Selyem Zsuzsa szerint ez teljesen véletlen. De azért a helyes válaszért járt a könyvjutalom.
Timi
foter.ro/cikk

Gondolatolvasó robot csíki diáktól
Tehetséges fiatalokat keres és támogat a KMTA
z egyszeri szülő nem éppen Nobel-díjjal jutalmazza csemetéjét, amikor az apró csavarokra szediszét az újdonatúj távirányítós helikoptert-autót-lánctalpast. Pedig nem vicc: ezzel akár a jövő legígéretesebb tudósainak életpályáját törhetik derékba. A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítványnak (KMTA) a napokban Kolozsváron tartózkodó mentoráltjaitól joggal remélhetünk agyhullámokkal irányított mű végtagokat, az immunrendszer védelmére leghatékonyabban csatasorba állított agysejteket, és még ki tudja miféle technikai vívmányokat, elmét-lelket gyönyörködtető novellákat, verseket, úttörő történeti földrajzi tanulmányokat. Közülük sokan arról regélnek, hogy mára lassan foglalkozásukká váló szenvedélyük gyerekkorban gyökerezik.
Nyolc támogatottja mellé a KMTA januárban felvett 20 újabbat, de számuk gyakran változhat, hiszen a válogatás, a tehetségek felkutatása és a jelentkezés folyamatos – tudtuk meg Petri László programigazgatótól. A támogatottak köre szerteágazó, van köztük zenei és képzőművész tehetség, vannak történelemtudományokban jártasak, irodalomban, biológiában, fizikában, informatikában, csillagászatban, jogban és közgazdaságtanban tehetségesek.
Te is lehetsz felfedezett
– A családszervezetekkel és az egyházakkal alakítottunk ki együttműködést, hiszen olyan tehetségeket is szeretnénk megtalálni, akiket máshol nem lehet elérni, mert nem versenyeznek, nincs mögöttük olyan szakember, pedagógus, aki motiválná őket. Továbbá a magyar oktatási intézményeknek negyedévenként elküldjük pályázati felhívásunkat. A pályázat folyamatos, nincs pályázati határidő. A jelentkezőknek a honlapunkon (www.kmta.hu) kell regisztrálniuk, majd kitölteniük az adatlapot, ami akár több órát is igénybe vehet, de a kuratórium ennek alapján tud valakit kiválasztani. Az adatlapot kitöltők bekerülnek a rendszerbe, de csak úgy maradhatnak benne, ha adatlapjukat folyamatosan megújítják az új publikációkkal, versenyeredménnyel, az iskolában lezárt újabb félévvel. A mostani támogatottak között van olyan, aki 2015-ben regisztrált, akkor nem tűnt fel, de az azóta szerzett eredményei alapján most kiválasztottuk – részletezi a programigazgató.
A KMTA-nál a támogatási időszak sem egységes. Van olyan, akit lassan 2 éve támogatnak, volt, akitől egy hónap után megváltak. Jelenleg a 3 hónapos próbaidőben azoknak a diákoknak a támogatását hosszabbítják meg, akik az alapítvánnyal együttműködnek, és akikről mentoraik is jelzik, hogy támogatásra érdemesek. – Akiről a mentor jelzése alapján kiderül, hogy nem tehetséges, attól megválunk. Alapítványunk még csak 2 éve alakult, így ez a rendszer is változhat. A mentor kutatási témát ad, minden támogatottnak havi szinten kell beszámolót készítenie a tevékenységéről. Folyamatos az ellenőrzés, és látszik, ki mennyi energiát fektet be. A mentoron (jelentős tudományos eredményekkel rendelkező akadémikus, az MTA tagja, üzletemberek stb.) kívül minden diák kaphat képzést, szakkönyveket, konferencia részvételt, közvetlen szakember támogatást, útiköltség-szállás támogatást és ha az anyagi lehetőségünk engedi, pénzjuttatást is. Mindenkitől elvárjuk a folyamatos kulturális fejlődést, amit támogatunk is (kifizetjük a színházjegyet, -bérletet), elvárjuk a folyamatos sportolást – tájékoztatott Petri László, aki fontosnak tartja megemlíteni: mindenki azt kap, ami tehetségének fejlesztése szempontjából a leginkább szükséges. Teljes körű segítségre törekednek, akár pl. orvosi ellátáshoz is juttatják támogatottjaikat, fontosnak tartják megteremteni számukra a fejlődéshez szükséges lehető legoptimálisabb környezetet. Ugyanakkor a KMTA azt kívánja elérni, hogy támogatottjaik szülőföldjükön maradjanak.
– Amikor egyetemi vezetőkkel tárgyalok, rendszerint szóvá is teszem ezt a gondolatot, amit helyeselnek. Ilyenkor megemlítem, hogy ők azok, akik ennek érdekében tenni tudnak, mert a tudományos műhelyek általában pl. itt Erdélyben, vagy Kárpátalján is az oktatási intézmények holdudvarába tartoznak. A kimagasló tehetségeket ezen helyek kellene, hogy felszívják, ez adna nekik megélhetést és jövőképet. Egyetemi végzős kárpátaljai támogatottunk egy hete mesélte, hogy felkérték az egyeteme által finanszírozott kutató műhely létrehozására. Ez az, amiről beszéltem – magyarázza Petri László.
„Kolozsvári tizenkettek”
A csíkszeredai Imets Tamás is azok közé tartozik, akik kisgyerekként szétszedték játékaikat, majd kisebb-nagyobb sikerrel valami újat építettek azokból. Művészeti középiskola architektúra szakán tanul, az elektronika, fizika és alkalmazott tudományok érdeklik. Szinte minden ehhez kapcsolódó tudását autodidakta módon sajátította el angol, magyar és román nyelvű könyvekből, weboldalakról. Épített repülő modelleket, robotokat, filmekből ihletődött robotot és zöld energiával működő eszközöket. Első komolyabb projektjének a Leonardo da Vinci terve alapján öt éve készült DaVincsirke nevű, repülésre képes madármodellt tartja. Leginkább programozni szeret és áramköröket tervezni-kivitelezni, de érdekli a fizika, szerves kémia és biofizika is. Találmánya a beszédképtelen embereknek segíthet a kommunikációban, de akár a művégtagok gondolattal (azaz mérhető agyhullámokkal) történő irányítását is lehetővé teszi. Egy fejére helyezett pánttal, közvetlen érintkezés nélkül mozgatott egy négykerekű járgányt. A neuronok kisüléséből 0–50 Hz frekvencián keletkező agyhullámok, az éberségért felelős béta és a relaxált alfa tudatosan módosítható. „Ha behunyom a szemem és összeszorítom a szemhéjam, az alfahullámok lesznek intenzívebbek, ha valamire fókuszálok, akkor a bétahullámok emelkednek meg. Ezt a lehetőséget használtam arra, hogy ezekkel öt különböző funkciót tudjak irányítani, sőt a szerkezet a pillantást is érzékeli” – mondta Tamás a Magyar Demokratának adott tavalyi interjúban.
A zalaegerszegi Büki Bettina 2012–13-ban a város diákpolgármestere volt. Budapesten nemzetközi igazgatásszervezés szakon diplomázott, szervezeti kommunikációt tanul, tavaly óta pedig jogot is. Három nyelvből szerzett 9 nyelvvizsgát, és a diplomácia érdekli – célja Magyarországot méltó módon képviselni külföldön.
Jogász szakot végzett, ma jogász-közgazdásznak tanul a győri Hancz Patrik, aki doktoriskolába is jár, tízéves korától versenytáncol. Olyan életművet szeretne létrehozni, melynek eredményeként levehet majd egy „Hancz Patrikot” a könyvespolcról, és annak tudatában, hogy általa értéket teremtett az emberek számára, nyugodt szívvel, büszkén lapozhatja végig.
A csíkszeredai Székely István Attila fizika iránti érdeklődése a kémiával is kibővült azután, hogy vegyipari folyamatmérnökként a mesteriskolát elvégezte. Tavaly kezdte a doktoriskolát a kolozsvári fizika karon, kutatási témája: WO3-TiO2-nemesfém alapú félvezető kompozit rendszerek alkalmazása mint szenzor (SERS) és fotokatalizátor. Ezen rendszerek érdekessége, hogy egyidőben működnének, mint szenzor (káros szerves anyagokat lehet kimutatni) és mint fotokatalizátor (fény hatására a szerves anyagokat képes lebontani).
Egészen kicsi kora óta orvos szeretne lenni, így tudatosan építgette útját a kelementelki (Maros megye) Drágus Emőke. Iskolásként szép beszéd és irodalom-, majd matematika- és földrajz versenyekre járt. Utolsó éves a marosvásárhelyi orvosin. Kutatási témájában feltérképezné a vizeletürítési gondokkal küszködő, anyaországi és erdélyi urológiai betegek előfordulási arányát, epidemiológiáját, összehasonlítaná a különböző földrajzi területek adatait. A kutatás egyelőre Budapestre és Marosvásárhelyre korlátozódik, de szeretnék kiterjeszteni.
A vajdasági Fehér Viktor rövidesen magyartanár lesz, egyébként amatőr labdarúgó, néprajzkutató. Szülőfalujáról, a szögedi nemzetséghez tartozó Egyházaskérről szóló dolgozatai az „ö”-ző nyelvjárás jellegzetességeit és Ősszeged hagyományait árnyalják. 1920 előtt a történetileg jelentős Temesvár–Szeged vasútvonal mentén húzódó Egyházaskér részese volt azoknak a központi folyamatoknak, amelyek a vidék képét és a lakosok mentalitását nagyban meghatározták. A település mellett is lelassított a II. Rákóczi Ferenc hamvait szállító szerelvény, s e kegyelettel teljes nemzeti esemény máig hat a továbbélő nemzedékekre – ez a történet jelentős Viktor kutatási témáját tekintve, amelynek keretében a Rákóczi-kultusz genezisének délvidéki lecsapódásait járná körül és elemezné a jelenkori digitális kultusz tükrében.
A kárpátaljai magyar kisebbséget érintő parlamenti és helyhatósági választásokat, a mai Kárpátalja területe közigazgatásának változásait vizsgálta 1920-tól napjainkig a történelem és földrajz diplomával rendelkező Iván András. Földrajztudományi kutatásai leginkább a geoinformatika felhasználási lehetőségeit, módszereit próbálták bemutatni különböző szakterületek, tudományágak, pl. a turizmus területén. Debrecenben doktorál, Társadalom, Gazdaság és Életmód Programban. Beregszász és környezete gazdag történeti múlttal rendelkezik, erről a levéltárban őrzött forrásanyagok is tanúskodnak, ám az 1920-ig felhalmozott anyagok nagy része máig nem került megfelelő feldolgozásra. Iván András szerint tervezett munkája, a Beregszász történetföldrajzi bemutatása a mai Kárpátalja területére vonatkozó történeti földrajzi munka első lépéseit jelenthetné.
Történelem, illetve nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakon szerzett diplomát a csíkszeredai Markaly Aranka, majd Kulturális örökség kutatása és hasznosítása mesterképzésen végzett, ma történész-muzeológus a Csíki Székely Múzeumban. Egy kutatási projektnek köszönhetően megismerhette a 17. századi vajdahunyadi vár történetét. A doktori iskolában kutatási témája a 17. századi Csíkszék. Tudománynépszerűsítő cikkeket írt már diákként a Szabadság diáklapjában, a Campusban.
Kisiskolás kora óta a csillagászat érdekli, ez később fizika–informatika tanulmányokkal „erősödött”, ma komputacionális fizika szakon mesterhallgató a sepsiszentgyörgyi Pintér Viktória. Jelentősebb csillagászati ismereteket 2015 őszi félévében, Szegeden szerzett, ahol igyekezett a meghirdetett csillagász tantárgyakból a lehető legtöbbet hallgatni. Csatlakozott a Szegedi Gravitációs hullámok kutatásával foglalkozó csoporthoz, itt főleg programozással kapcsolatos feladatok elvégzésében vett részt, mint például Python scriptekben való programozás, illetve Shell scriptek, Gnuplot segítségével történő adatfeldolgozás
Magyar–angol diplomával kiadványszerkesztői szakra csábult a felvidéki Reczai Lilla. Tíz évvel ezelőtt egy gyermekantológiában jelentek meg első művei, tavaly további három került be egy antológiába. Aktív tagja a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klubnak, amelynek célja tömöríteni a magyar nemzetiségű diákokat a nagyvárosokban, ahol nem feltétlenül lehet magyarul továbbtanulni, céljuk identitásőrző, hagyományt átörökítő érdekes előadásokat, kulturális, szórakoztató eseményeket kínálni a fiataloknak. Különféle táborok szervezője, az érsekújvári Rockszínpad táncos-énekes tagja.
Érettségi előtt áll a budapesti Szirt Viktória, középiskolai évei alatt a fizika, kémia, matematika és történelem foglalkoztatta. Sokáig nem tudott irányt választani, mígnem a Nők a Tudományban Egyesület Lányok Napja programjának köszönhetően olyan intézményekbe látogathatott, amelyek segítették a döntésben. Ma már tudja, hogy kutatóként szeretne dolgozni – rá akar jönni összefüggésekre, rácsodálkozni apró újdonságokra, megtalálni valami addig ismeretlent. Úgy érzi, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionika Karán tudja megtalálni egybegyúrva mindazt, ami érdekli. A KMTA támogatásával A mikroglia viselkedése normál és gyulladásos körülmények között témába nyerhet bepillantást. A mikrogliák agysejtek, amelyek a magzati élet alatt vándorolnak be a központi idegrendszerbe, ott pedig a központi idegrendszer gyulladásos megbetegedéseiben immunológiai végrehajtó sejtekké alakulnak, nyúlványaikat visszahúzzák és a károsodás helyére vándorolnak.
Apukájának köszönhetően ötévesen kétjegyű számokat adott össze fejben a kassai Szitás Zoltán. Sokszor szerelgette játékait, így elérte, hogy a távirányítású autójának működő féklámpája legyen. Szintén apukájával távirányítású repülőket készítettek, egyet később átépítettek hajóvá. 2011-ben tagja lett az akkor alakult Talentum robotcsapatnak, amellyel már első versenyükön nagyon jól szerepeltek, azóta 6 világbajnokságon jártak sikerrel, legutóbb az általa épített robot elnyerte a legjobb mechanikai design díjat. Szabadidejében focizik, úszik, szalad, foglalkoztatja a videózás, fényképészet.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)

Kommunizmus: erdélyi nemesi családok jártak a legrosszabbul
Romániában a kommunizmus alatt az erdélyi nemesi családok jártak a legrosszabbul – mondta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa a Magyar Nemzetnek.
Stefano Bottoni a lap szombati számában megjelent írás szerint a kommunizmus áldozatainak emléknapja kapcsán elmondta, 150-200 ezer ember került börtönbe, munkatáborba és kényszerlakhelyre 1948 és 1964 között Romániában.
A szakértő arra is kitért, hogy az ősi erdélyi nemesi családok jártak a legrosszabbul a kommunista államformával. Már 1945-ben bevezették a földreformot, ami 50 hektárban korlátozta a földtulajdon nagyságát. Emiatt sokan elmenekültek, otthagyták kastélyaikat. Aki maradt, az az országban ragadt, mert a határok lezárultak. 1949. március 3-án pedig újabb csapást szenvedtek el: Románia-szerte majdnem négyezer családot szállítottak kényszerlakhelyre.
„Ceaușescu rendszere ateistább volt, mint a magyar, ám a római katolikus egyház keményen ellenállt a kommunistáknak. Élre kívánkozik Márton Áron gyulafehérvári püspök, aki azt hirdette: az egyháznak nem szabad közösséget vállalnia a kommunista rendszerrel. Nem nem ment bele azokba a kompromisszumokba, amelyeket az 1948-as kultusztörvénnyel vállaltak például a reformátusok és az unitáriusok, amelyek ugyan sokáig próbáltak ellenállni, ám végül betagolódtak az új rendszerbe. Márton Áront később letartóztatták, börtönbe, majd házi őrizetbe került, ott volt 1967-ig" – fejtette ki a Magyar Nemzetnek Stefano Bottoni.
A történész elmondta azt is: a nemzetiségek közül a németek kollektív büntetés alatt álltak Romániában (nem mellesleg 300 ezer németet az NSZK később pénzért kiváltott), ám a magyarokat integrálta a rendszer. „A többi országot tekintve szinte egyedülálló a helyzetük, amit – bármilyen hihetetlen – lényegében a szovjeteknek köszönhettek. A szovjetek ugyanis nem engedték a románoknak az etnikai bosszút, és azt sem felejtették el, milyen erőkkel vettek részt a románok ellenük a háborúban. Ezért is lebegtették a szovjetek Észak-Erdély kérdését egészen 1945 tavaszáig" – állapította meg az MTA tudományos főmunkatársa.
kronika.ro

„Erdélyt képviseljük” – a Tokos zenekar tagjaival beszélgettünk
Ha addig nem is, de 2014-ben – a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájának erdélyi győzteseként – a Tokos zenekar végképp beépült a köztudatba. Táncházak, fesztiválok állandó fellépői, de évente zenélnek Hannoverben, Berlinben, Dortmundban is.
2011-es megalakulásuk óta idén jelent meg az első nagylemezük, a Hallgassátok meg, magyarim című gyűjtést turné keretében Kolozsváron, Debrecenben, Szegeden, Budapesten mutatták be. Ennek apropóján kérdeztük a Tokos két zenészét, Vajas Albertet és Szép Gyula Bálintot Kolozsváron, akik a zenekar művészi és adminisztrációs függetlenségéről és a mai táncházmozgalomról is beszéltek.
- Az első nagylemez mérföldkő lehet egy zenekar életében. Számotokra milyen jelentősége van annak, hogy megjelent az első lemezetek?
- Vajas Albert: Ez egy nagy vállalkozás volt. Nagyon féltünk az első lemeztől, mert az első mindig nagyon jó kell legyen, az emberek nagyon sokat várnak el, főleg egy Fölszállott a páva után, ahol fölraktuk a mércét. Az alatt nem szabad teljesíteni. Ezért is volt nagyon sokáig kérdés, hogy legyen-e lemez, illetve az, hogy mit játszanánk fel szívesen a lemezre. Abban a pillanatban, amikor eldöntöttük, hogy a lemezt ebben a formában kiadjuk, akkor nagyon sokat dolgoztunk rajta. Mi úgy érezzük, hogy sikerült egy csomagot adni abból, amit mi állandóan csinálunk. Ez egy „zip” (tömörített, sűrített – szerk. megj.) változata annak, hogy miket szoktunk táncházakban játszani. Egy „névjegykártya”, olyan lelki kielégülés számunkra, hogy van valami, ami megörökíti az elmúlt öt év munkáját.
- Milyen dallamok kerültek fel a lemezre?
- Albert: A zenekar kedvence határozottan a kalotaszegi népzene. Ebből került fel a lemezre három összeállítás: van györgyfalvi népzene, egy román kalotaszegi forgatós és cigány szapora, és egy magyar rendet is játszottunk. Ezen kívül válogattunk olyan Fölszállott a pávás produkcióinkból is, amelyekről úgy éreztük, hogy eléggé sikeresek voltak, és nekünk nagyon tetszettek: az ördöngösfüzesi összeállításunk egy picit megváltoztatva felkerült a lemezre, és a szászcsávási többszólamú énekekből is lett egy szám.
Amikor a döntőbe kerültünk, egy hirtelen megoldásból került először palettára a többszólamú ének. Ez megtetszett nekünk, azóta többet foglalkoztunk vele, kerestünk még más énekeket is. Így lett a lemez címe a Hallgassátok meg, magyarim, ami egy szászcsávási ének első sorából származik. Ugyanakkor lett egy csávási rend is – ami ugyanacsak a páva döntőjében volt –, amit szintén egy picit megváltoztattunk.
Még felkerült egy szatmári összeállítás is, amit egy koncert keretében kaptunk koreográfiaként, elküldte egy tánccsoport, hogy el kéne játszani, és nekünk annyira megtetszett, hogy úgy döntöttünk, külön zenekari számot csinálunk belőle. Egy picit megváltoztattuk, hozzátettük még az egyik kedvenc dallamunkat, és így különlegességként szatmári népzene is szerepel a lemezünkön. Egyelőre nem játszottunk sok kis-magyarországi népzenét, de próbálunk nyitni az egész Kárpát-medencei népzene felé, ezért lett első próbálkozásként a szatmári népzene.
- Ha már szóba hoztad a Fölszállott a pávát, akkor megemlíteném, hogy a kolozsvári lemezbemutató koncerten Porteleki László prímás volt az egyik meghívott előadóművész, aki mentorotok volt a magyarországi tehetségkutató versenyben. Ebből arra következtethetünk, hogy az ott szerzett szakmai és baráti kapcsolataitok azóta is élnek, vagy már lezárult a „pávás korszakotok”?
- Albert: Szerintem ez a történet csak akkor kezdődött el. A páván megismerkedtünk, ezek a barátságok pedig megmaradtak, azóta is igényt tartunk azoknak a segítségére, akik ott mellettünk voltak. Rengeteg ilyen kapcsolat alakult ki a páván keresztül, tánccsoportokkal, táncosokkal, énekesekkel dolgoztunk azóta együtt.
Ugyanezt elmondhatom Porteleki Lászlóról is, aki azóta is figyelemmel követi a zenekar munkáját. A lemezzel kapcsolatosan is átküldtük neki azt, amit itthon próbáltunk, ő meghallgatta, elmondta a véleményét, de jelen volt a stúdiófelvételen, és ott is mondott véleményt. Sokszor találkoztunk itthon vagy Magyarországon, a múltkor elhívtuk Kolozsvárra és tartott egy előadást, ahol ugyancsak közösen muzsikáltunk. Azt pedig nem hagyhattuk ki, hogy Kolozsváron a lemezbemutatón együtt muzsikáljunk, és nagyon örültünk, hogy elvállalta a meghívásunkat.
- Hogyan fogadta a közönség a turnén bemutatott produkciót itthon és Magyarországon?
- Albert: Lehet, hogy azért, mert itthon voltunk, de nagyon sok ismerős volt a lelátón. Egyrészt ez önbizalmat adott az egész zenekarnak, másrészt pedig nagyon izgultunk is emiatt, mert tudtuk, hogy olyan emberek ülnek bent, akik ismernek minket, akikkel napi szinten találkozunk. Kolozsváron egy nagyobb szabású rendezvény volt, 850–900 ember ülhetett a teremben (a Kolozsvári Magyar Operában – szerk. megj.), ez nagyszerű érzés volt. Mindig érződik, ha nagy közönség van, egy hatalmas tapsban, vagy akár egy biztató felkacagásban a konferáló szövegek közben.
Ugyanezt a szintet szerintem sikerült Magyarországon is teljesíteni, ott sem először fordultunk meg. Debrecen, Szeged, Budapest olyan városok, ahová mi rendszeresen, évente egyszer-kétszer megpróbálunk eljutni, úgyhogy ott is rengeteg ismerős volt. Ezek kisebb előadások voltak, 100–200 fős, kisebb termekben volt az előadás, de úgy érezzük, hogy mindegyik nagy siker volt, örömmel fogadták az emberek azt a muzsikát, amit játszottunk.
Kolozsváron a vendégszereplőknek is köszönhetően volt pörgős a koncert, ez volt az utóhangja (közreműködött: Porteleki László, Varga István "Kiscsipás", a Debreceni Népi Együttes, valamint györgyfalvi és kolozsvári táncosok – szerk. megj).
Szép Gyula Bálint: A meghívottak nagyot dobtak a koncert hangulatán. Nagy szerencsénk van azzal kapcsolatban is, hogy a zenekar tagjai színpadi emberek. Nagyon hamar és praktikusan tudtunk dolgozni, színpadra tenni egy ilyen jellegű előadást. Nemcsak az volt a lényege, hogy felállunk és egyet muzsikálunk, hanem figyeltünk a fényekre, a színpadi rendezésre is. Hála Istennek, hogy ilyen sok rétű a zenekar, és a tagok különböző dolgokhoz értenek, mert ki tudjuk egészíteni egymást. A szakmai haladás mellett ezzel is segíteni tudjuk egymást abban, hogy előrelépjünk.
- Mennyit dolgoztatok a lemezen és a színpadi produkción?
- Albert: 2016-ban kezdődött a lemez szerkesztése, és tavaly február, március környékén elkezdtük a stúdióban feljátszani. Utána egy hosszabb szerkesztési időszak következett, amikor a stúdió meg a mastering történt, majd a nyár alatt egy picit hagytuk pihenni. Ez addig elhúzódott, hogy nem kaptunk termet, időpontot, ezért végül év elejére került a lemezbemutató. Az előadáshoz voltak ötleteink, tudtuk azt, hogy kit akarunk meghívni, majd amikor mindenki elfogadta a meghívást, akkor elkezdtünk azon gondolkozni, hogy ezt hogyan állítjuk színpadra. Maga a produkció az utolsó két hétben állt össze a fejünkben, akkor kaptunk színpadot próbára.
Bálint: Magyarul: két órával a koncert előtt láttuk azt, hogy mi lesz a színpadon. Akkor egy gyors „fast forward” próbát csináltunk. Láttuk, hogy működik. Az volt a legfontosabb, hogy a színpadon mindenki megkapja a helyét.
Albert: Meg volt adva egy keret, hogy mi az, amit szeretnénk látni a színpadon a vendégeinktől, de persze volt benne improvizációs rész is.
- Miből tudtátok finanszírozni a lemezzel járó költségeket?
- Bálint: Manapság nem olcsó lemezt kiadni.
Albert: A lemezfelvételt a Kolozsvári Városi Tanács támogatta, ahová tavaly pályáztunk, ennek köszönhetően mi választottuk ki a stúdiót. További szerkesztések finanszírozásában – nyomtatás, kiadás, borító szerkesztése – kolozsvári vállalkozók voltak a segítségünkre, akik egy bizonyos anyagi hátteret tudtak biztosítani ahhoz, hogy kiadhassuk a lemezt. Tényleg nem olcsó és nem nyereséges ma lemezt kiadni. Ezt mi tudtuk előre is, időközben meg is tapasztaltuk a saját bőrünkön, hogy manapság már nem azt jelenti egy lemez, hogy hosszú távú megélhetést, anyagi biztonságot adna egy zenekarnak.
- Az adminisztrációs, szervezési, művészeti kérdésekben menedzserrel dolgoztok?
- Bálint: Művészeti és adminisztratív szempontból mindenképpen függetlenek vagyunk mindenkitől, és önmagunknak a szakállára, saját felelősségre vállalunk mindent. Egyelőre úgy látom, hogy ez működik. Pár évvel ezelőtt – azt hiszem a páva után – jött egy-két ajánlat, hogy szeretnének velünk foglalkozni, és szerintem egy jó döntést hoztunk azáltal, hogy igyekeztünk a saját lábunkon megállni.
Albert: Azóta van egy egyesület, amit 2015 óta a zenekar tagjai működtetnek, ennek az adminisztrációjával foglalkozunk még pluszba ami a zenekart illeti. Itt próbálunk pályázni, anyagi hátteret szerezni a programjainknak. Kitűzünk magunknak előre megbeszélt terveket, amelyeket próbálunk megpályázni, és amennyiben nyernek, akkor továbbgondoljuk és véghez visszük. Voltak olyanok, amelyek jól sikerültek, de voltak olyanok is, amelyekre nem kaptunk támogatókat – azok az előadások elmaradtak vagy elhalasztottuk a következő évekre.
Ilyen a tavaly bemutatott Varázslatos hangszerek című, ami egy nagysikerű előadásnak nézett ki, viszont nem akartuk pénzért vinni, mi ezt a szórványnak terveztük, hogy oda is eljusson a magyar népzene és Erdély kultúrája, amelyet minél több hangszerrel, minél színesebben próbáltunk bemutatni. Sajnos nem találtunk olyan támogatót, aki szívesen mellé állt volna, úgyhogy az előadást jelenleg szüneteltetjük, és reméljük, hogy az idei évben sikerül még több előadást megpályázni.
Az is volt az előadás mottója, hogy ne jelentsen anyagi erőfeszítést sem a gyerekeknek, sem az iskolának, sem a szülőknek. Ez egy kis szerethető előadás, amit mindenki karitatív szempontból csinált, de vannak azért költségei: 16 hangszerről van szó, hangosítást, fénytechnikát, díszletet igényel az előadás. Van, amit anyagi feltételek nélkül nem tudunk megvalósítani.
Vannak még előadások, amiket szervezünk, például a Bulgakovban megrendezett beszélgetős estek, ahová olyan nagy mestereket hívunk el, akik valamilyen tájegységgel, zenész dinasztiával különösen foglalkoztak, könyvet írtak vagy adtak ki, vagy saját tapasztalatokat mesélnek el. Ezt szeptemberben indítottuk el, azóta három előadás volt, reméljük, hogy az idei évben is lesz legalább öt-hat. Szerencsénk van a Bulgakov Irodalmi Kávéházzal, akik már öt éve mindig hívnak minket, ott, meg a Heltai folk-kocsmában állandó zenekar vagyunk. Nekünk ez ad egy biztonságot, hogy havi rendszerességel – amennyire az időnk engedi – ott vagyunk. Kolozsváron, a Bulgakov Irodalmi Kávéházban.
Ami a menedzsmentet illeti, megvan mindenkinek a zenekarban az a része, amivel foglalkozik. Cuba (Tókos Csongor-Attila), a prímásunk, a művészeti vezető, ő vezeti a rendet, ő a főnök a zenekarban.
Bálint: Mindig a prímás a főnök, abban a pillanatban, ahogy a kezébe veszi a hangszert. Az adminisztratív rész inkább az Albi (Vajas Albert – szerk. megj.) feladata, ellenben mindenki a saját kapcsolatait úgy használja ki, hogy az a zenekar hasznára legyen.
- Szakma vagy hobbi a Tokos zenekar?
- Albert: Még szakmának nem nevezem, de már hobbinak sem.
Bálint: Már hobbinál több, ez olyan, hogy már nem közönség, de még nem zenész. Szerintem mostmár egy átmenet van. Megint a pávához térhetünk vissza: az változtatta meg radikálisan a zenekarnak a szemléletét. Rájöttünk arra, hogy ezt lehet komolyan csinálni, népszerűsíteni, és olyan lehetőségeket adott nekünk, hogy már nem csak úgy vettük, hogy „gyertek, egyet menjünk muzsikálni”. Ezzel egy komolyság és egy felelősség is jár az illető közösséged iránt. Ha mi elmentünk Erdélyt képviselni, akkor meg kell mutatnunk az erdélyieknek, hogy igenis képviseljük őket. Olyan szinten szeretnénk muzsikálni, hogy méltóak legyünk a szűkebb pátriánkhoz.
Albert: A páván sok segítséget kaptunk, olyan szakmai véleményeket, amelyek fejlesztenek, olyan kritikákat, amelyek építő jellegűek. Valaki elmondta, hogy ezt nem így játszák, ez és ez a példa van rá, a gyűjtéseket egyből az orrunk elé tették, és azokon a felvételeken feketén fehéren hallatszik, hogy nem úgy van, ahogy mi tudtuk, vagy ahogy tanultuk táncházakban. Kérdés, hogy táncházakban mennyire lehet megtanulni zenélni.
Lopjuk ezt a szakmát, ez így van, viszont ha a szakma mélyére megyünk, ott már vannak bizonyos szabályok, amiket meg kell tanulni, amiket nem szabad összetéveszteni, és ettől különbözik például egyik prímás a másiktól.
Bálint: Ez egy olyan szakma, amit el kell lesni. Tanulni lehet, orrvérzésig gyakorolni is lehet. Sokszor mondták, hogy ez ugyanolyan, mint a sport: mindennap edzeni, gyakorolni, koncentrálni kell, ugyanúgy, mint az úszónak vagy a műkorcsolyázónak. Ugyanakkor művészet is, a tudomány és az ösztön mezsgyéjén megy párhuzamosan a dolog.
- Vannak olyan alkalmak, amikor lehetőségetek van találkozni, kapcsolatot építeni, együtt muzsikálni más erdélyi zenészekkel?
- Albert: Igen, rendszeresen találkozunk velük. Kolozsváron is rengeteg zenész él, akik egyetemi éveiket töltik itt.
Évente szervezik az Erdélyi Táncházzenészek Találkozóját, ami május második-harmadik hétvégéjén szokott lenni Székelyföldön – idén május 13-án lesz Borospatakán. Amennyiben lehet, ide minden évben megpróbálunk ellátogatni. Ez egy olyan találkozó, ahol szakmai dolgokat is megbeszélünk, de egyéb problémákat is – kerekasztal-beszélgetések vannak arról, hogy milyen problémáik vannak a zenészeknek, mire kell megoldásokat találni. Ez egy olyan alkalom, ahol zenekartól függetlenül mindenki összeáll és zenélget, megismerkedhet fiatal zenészekkel, akik időközben elkezdtek muzsikálni és egyre ügyesebbek. Nagyon ügyes zenészek nevelődnek ki.
Bálint: Úgy érzem, hogy jól áll a táncházzenészeknek a csillagzata. Ahhoz képest, hogy tíz-tizenöt évvel ezelőtt milyen kilátások voltak, ami az ifjú táncházzenészeket illeti, meg kell mondanom: többen és egyre jobbak vagyunk.
Albert: Sőt, jelenleg én úgy látom itt Kolozsváron, hogy a táncházakban aktívabbak a zenészek, mint a táncosok, ami egy elég nagy problémája a kolozsvári táncházmozgalomnak.
Bálint: És a táncosok is elkezdtek muzsikálni. Elmondták az idősebb táncházasok is a hetvenes-nyolcvanas években, hogy zene nélkül nincs tánc, régebben is a zenészek voltak a kiindulópontjai minden táncháznak. Most sajnos azt kell szomorúan látnunk, hogy meghirdetnek egy táncházat egy illető időben, megjelenik tíz zenész, elkezdenek muzsikálni, és a táncosokra kell várni legalább két órát. Sokszor van olyan, hogy nem gyűlnek be, és akkor a zenészek muzsikálnak maguknak, de mi úgy is elvagyunk.
Albert: ... mert tánc nélkül van zene.
- Mire számíthatunk a Tokos zenekartól a közeljövőben? Van új lemez kilátásban?
- Albert: Azt szokták mondani, hogy az első lemez után rögtön kell egy második, ami kijavítja az elsőnek a hibáit, de ilyen formában lemezt már nem adunk ki többet. Nem azért, mert csalódtunk az elsőben, hanem azért, mert ennek az ideje kezd lejárni. De hogy lesznek-e felvételek és valamilyen más felületen ki fogjuk-e adni, az lehetséges. Rengeteg olyan összeállításunk van a repertoárban, amit szívesen feljátszanánk.
Bálint: Azon is gondolkodunk, hogy a lemeznek egy erdélyi turnét szervezzünk, ha már Magyarországon bemutattuk, Erdélyben is illene és szeretnénk is. A zenekar Tusványoson. Fotó: Facebook.com/tokoszenekar 6.jpg
Albert: Egyelőre előadásokat tervezünk a továbbiakban, meséltem például a gyerekelőadásról, de a Bulgakovos sorozatot is szeretnénk folytatni. Emellett készülünk a nyárra – rengeteg felkérésünk van, próbálunk ezeknek megfelelni, a július-augusztus mindig húzós időszak.
Bálint: Azt hinné az ember, hogy nyáron egy kicsit lenyugodhat, de nálunk a nyár is ugyanolyan intenzív, nálunk a nyár a szezon.
Albert: A nyár a szezon és év közben is tart. Az elmúlt két évben szinte nem volt olyan, hogy ne legyen semmi dolgunk, ezért az éveket nem tudjuk könnyen lezárni, kicsit összemosódnak.
Tasi Annabella
maszol.ro

„Ma chère petite Madeleine” – a Kuncz-hagyatékról beszélgettünk Jancsó Miklóssal
Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda 1971-ben vetette papírra nagybátyjával, Kuncz Aladárral kapcsolatos emlékeit. Fia, a kézirat címzettje, Jancsó Miklós nyugalmazott színész, egyetemi tanár 2016-ban úgy döntött, hogy megjelenteti ezeket. A családi krónika elsősorban nem a Fekete kolostor szerzőjeként állítja elénk az írót, hanem megismerhetjük a budapesti szalonok kedvencét, a kolozsvári kávéházak elmaradhatatlan törzsvendégét, a külső és belső eleganciában felülmúlhatatlan monoklis dandyt, a charmeur, könnyed, tréfás kedvű, de ugyanakkor érzékeny és melegszívű Dadit. A Jancsó Miklóssal készült interjúnk a MÁSKÉP sorozatunk része.
Az egykori kolozsvári Petőfi utca 56. szám alatti ház szobáinak padlótól mennyezetig érő könyvespolcai roskadoznak a könyvek, kéziratok és emléktárgyak súlya alatt. A könyvszekrények közötti falrészek sem „üresek”: megsárgult metszetetek, fotográfiák, családi portrék és csoportképek között vezet az út a dolgozószobába. Jancsó Miklós színész, mint egyetlen örökös vette át édesapja, az irodalomtörténész Jancsó Elemér és édesanyja, Máthé-Szabó Magda hagyatékát, amelynek tetemes részét a Kuncz Aladár „anyag” képezi. Amint végigvezet a házigazda a szobákon már érzem, tudom, hogy itt nemcsak Kuncz Aladárról fogunk beszélgetni, hanem egy igazi  „interbellikus” családtörténetet jegyezhetek le, amelyben a Kuncz család mellett szó lesz a Szabókról, a Jancsókról, a huszadik század első évtizedeinek kolozsvári milliőjéről. Miközben a beszélgetésre készülődve helyet keresek a kamerámnak, a jegyzetfüzetemnek, a szemközti falon egy terebélyes családfát pillantok meg. Kérdő tekintetemre máris érkezik az eligazító válasz.
A Jancsó családé. Jancsó Simon 1613-ben kapott nemességet, ezt a családfát, amelyen minden Jancsót meg lehet találni 1947-ben, születésem után egy évvel készítette Köpeci Sebestyén József, a híres heraldikus. Ha megnézi a fa koronájának a legeslegtetejét, láthatja, hogy az a vékony ágacska középen, amely a metszet felső szélét bökdösi, én vagyok: Jancsó Miklós, született 1946-ban.
- Ez tehát az apai ág. Anyai ágon is nemesek voltak? Mármint a  Máthé-Szabók..
- Udvarhely környéki kisnemesek. Igazából, anyai nagyapám volt az egyetlen Máthé-Szabó. A család maga, amelyből származik csak a Szabó nevet viselte. Szabó Károly dédapám és Ferenczi Juliánna házasságából hat gyermek született: Margit, Ilona, Kata, Anna, Károly és Kálmán. Mikor Károly nagyapám egyéves volt, a dajkával sétálni küldték. Mivel estére nem érkeztek haza, keresni kezdték, s akkor tudták meg, hogy rokonuk, Máthé Pál tekintetes úr vette a gyereket dajkástól, és kivitte Bikafalvára. Dédapám azonnal lóra ült, és kilovagolt a birtokra. A kaput zárva találta, hiába dörömbölt, senki nem engedte be, így hát kénytelen volt gyermek nélkül hazatérni. Másnap Máthé Pál bikafalvi földbirtokos, aki dédanyámnak a sógora volt, mert Ferenczi Birinek, dédanyám nővérének volt a férje, bement Udvarhelyre, és kijelentette dédapámnak, hogy hajlandó a gyereket örökbe venni, s gyermektelen lévén, örökösévé tenni. A szülők beleegyeztek, nagyapám ott maradt Bikafalván, így lett nagyapámból Máthé-Szabó Károly. Itt végezte el az orvosi egyetemet Kolozsvárott, és feleségül vette Kuncz Elemérnek Vilma nevű lányát. Három lányuk született: Margit, Magda és Márta. Magda az édesanyám.
- Már első hallásra lenyűgöző a történet. A gazdag rokon elrabolja szegényebb sógorának a gyerekét...
- Nem úgy kell elképzelni, hogy Károly soha többé nem találkozott édes szüleivel, a nővéreivel és az öccsével. Máthé Pálnak nem volt gyermeke, annak idején bevett szokás volt az ilyen örökbefogadás. Érdekesebb azonban, hogy a nagy örökségből mi sem maradt Károly nagyapámra, annak ellenére, hogy Máthé Pál felesége, Biri néni híresen fösvény volt. Családi legendaként él a következő történet, amelyet a gyerekrablással együtt megírt a dédanyám első férjének, Beczássy Manónak a lánya, Beczássy Judit a Terebélyes nagy fa című családregényben: vendégek voltak ebédre, feltálalták a töltött káposztát, s mire minden vendég kivett egy darabot, csak egyetlen töltelék maradt a tálban. Az újabb kínáláskor - érthetően - ezt senki sem vette ki. Mikor a vendégek elmentek, Pali bácsi megjegyezte – Biri  lelkem, máskor csináltasson többet. Mire Biri mama – Látja  lelkem, még meg is maradt.
- Ez tényleg megesett? És akkor hova lett a sok kincs, nagy gazdagság, ha ilyen „takarékosan” éltek?
- Pali bácsi aláírt egy váltót, amely négyezer koronára volt kiállítva. Kezességet vállalt egy unokaöccséért, nem tudom ki volt az illető, édesanyám nem akarta elárulni. A lényeg, hogy mikor vissza kellett fizetni, kiderült, hogy az unokaöcs odahamisított még egy nullát, miután az öreg aláírta, és emiatt negyvenezer koronát kellett visszafizetnie Máthé Pálnak. Annak ellenére, hogy a csalás kiderült, nagyapám nevelőapja vállalta az adósság visszafizetését. Ráment a teljes birtok.
- Most már tényleg úgy érzem, mintha  egy Mikszáth regény kellős közepén járnánk... Noszty fiúk és Tóth Marik között...
- Ehhez még csak annyit fűzök hozzá, egyelőre, hogy  Károly nagyapám öccséből, Szabó Kálmánból is nagystílű ember lett, épp olyan dzsentri fajta, mint az apja volt. Regényt írt, újságokat szerkesztett, fuvarozó vállalata volt, később a pesti lovarda igazgatója lett. Költséges életmódot folytatott, életművész volt. Hahn Jozefát, Pepi nénit vette feleségül, aki nyolc évig várt rá, s aki mindenben tökéletes ellentéte volt. A házasság nem tartott sokáig, egy gyerekük született: Laci, akit ma mindenki úgy ismer, hogy Cs. Szabó László. Laci gyermekkorának nagy részét a Rózsa utca 6. szám alatt élte le, anyja testvérei nagy szeretettel vették körül. 1918 után Pestre költözött, és ezt követően már csak látogatóba jött haza. Én, az ötvenes-hatvanas években, Pepi nénihez jártam németet tanulni, és Pepi néni mindig a fia angliai leveleit mutogatta nekem, és el volt keseredve, hogy szegény Laci, milyen rettenetesen nehéz körülmények között él Angliában. –Egy istállóban, képzelje el, egy istállóban lakik – mondogatta kétségbeesetten. Hiába bizonygatta neki bárki is, hogy az az épület többszáz évvel azelőtt volt királyi istálló, és most már műemlék, Pepi nénibe nem lehetett lelket verni.
- Szóval az édesanyja, Máthé-Szabó Magda és Cs. Szabó László unokatestvérek voltak. Jól követem a családi szálat?
- Igen. Károly és Kálmán testvérek voltak, Magda és Laci unokatestvérek. Még ennél is fontosabb azonban, hogy Cs. Szabó László édesanyám első nagy szerelme volt. Erről az érzelméről többször beszélgetett nagybátyjával, Kuncz Aladárral, Dadival, ahogy őt a családban szólították. A levelezésükben is fennmaradt néhány utalás erre vonatkozóan. Dadi próbálta okos érveléssel meggyőzni a fiatal lányt, hogy hagyjon föl az ábrándjaival. Laci ugyanis már réges-régen nem élt Kolozsváron, amikor Magda még mindig az egykori házsongárdi temetői és botanikus kerti séták emlékéből éltette érzelmeit. „Tudom, hogy néha reményeket táplálsz elmúlt érzéseiddel szemben. Nem helyeslem ezt. Még a Te érzéseid sem születhetnek többé újra, és ami azt a fiút illeti, ő soha nem érezte Veled szemben a szenvedély szédületét. Különben nagyon okos fiatalember, sokat várok tőle. […] Szívesen tanácsolnám, hogy őrizd meg mint barátodat, mint szellemi társadat, akivel levelezhetsz. De még ebben sem látok semmi jót számodra. Ő egészen különböző természet, mint te…” 1931 januárjában, néhány hónappal a halála előtt írja Magdának ezt Kuncz Aladár, a séták óta pedig eltelt több mint hat év. Itt a magyar fordítását idézem a levélnek, de tudni kell, hogy ők franciául leveleztek egymással. Ez is mutatja, hogy milyen különös, egyedi kapcsolatuk volt, amelynek saját, külön nyelvet választottak. Édesanyám egyébként Kuncz hatására lett francia szakos.
- Milyen különös összefonódások. Én meg voltam győződve, hogy Máthé-Szabó Magda  nagybátyjába, Kuncz Aladárba volt szerelmes. Azt hittem ez a magyarázata annak, hogy csak jóval Dadi halála után, alig 1945-ben ment férjhez Jancsó Elemérhez.
- Anyám rajongott Dadiért, ez kiderül az emlékiratokból. De nem volt szerelmes belé. Dadi viszont, több mint valószínű, hogy szerelemmel szerette anyámat. Minden leveléből egy olyan mély érzelmi kötődés árad, hogy szinte hihetetlen. Végig egyengette anyámnak az útját egyetemi évei alatt, francia tanulmányi útra küldte, ízlését, műveltségét csiszolta, nem volt olyan dolog, amiben ne sietett volna anyámnak a segítségére. Gróf Teleki Ádám – akivel  Kuncz Aladár közeli, nagyon jó viszonyban volt –, akit én Marosvásárhelyen ismertem meg, amikor a Színművészeti Intézet hallgatója voltam 1964–68 között, a Tulipán vendéglőben mesélte nekem borozgatás közben, hogy – Kuncz  Aladár szerelmes volt édesanyádba. Akárhogy is volt, kettejük kapcsolatáról mindazt, amit anyám közölni szeretett volna velem, leírta az emlékirataiban.
- Ugorjunk vissza az időben oda, amikor Máthé-Szabó Károly elveszi feleségül Kuncz Vilmát, aki Kuncz Aladárnak a nővére. Hogyan alakul a család élete?
- Károly nagyapám, említettem már, hogy itt Kolozsváron végezte el az orvosi fakultást, egyébként Jancsó Ödön nagyapámmal évfolyamtársak voltak, van is egy közös fényképük orvostanhallgatókként, akkor még mit sem sejtették, hogy közös unokájuk lesz. A diploma megszerzése után elvette feleségül nagyanyámat és Erzsébetvárosra költöztek, rengeteget dolgozott, körorvos volt, törvényszéki orvos, otthon is rendelt, mindemellett hatalmas családi házat építtetett, megszülettek lányai, intenzív társasági életet is éltek, egyszóval minden a legnagyobb rendben és a legnagyobb természetességgel zajlott az életükben, amikor nagyapám alig harminchat évesen hirtelen meghalt. Tüdőgyulladásban. Nagyanyámnak a három gyermekkel vissza kellett költöznie Kolozsvárra. Máthé Pálék nem segíthettek rajta, mert nem volt pénzük, eladta hát az erzsébetvárosi házat, és visszaköltözött kislányaival édesapjához, Kuncz Elekhez, aki több mint 25 évig töltötte be a tankerületi főigazgatói tisztséget Kolozsváron, és a Majális utca 5. szám alatt lakott annak idején. Amikor ide költöztek, 1912-ben, anyám mindössze öt éves volt, ennek ellenére tisztán emlékszik az akkor még csak földszintes ház minden zugára. Édesanyja, az én nagyanyám, Vilma a legfiatalabb volt a három Kuncz nővér közül, őket öt fiú követte: Doli (Adolf), Dédi (Ödön), Dadi (Aladár), Nyuszi (Andor) és Laci. Amikor özvegy nővérük visszaköltözött az apai házba, akkor a fiúk nagyrészt már nem laktak odahaza. Doli bácsi, akire tisztán emlékszem gyerekkoromból, Küküllőkőrösön volt körjegyző, Dédi jogászprofesszor Budapesten, Dadi – főgimnáziumi tanár és a Nyugat köréhez tartozó szerkesztő, író – szintén  Budapesten élt, és a vakációit Franciaországban töltötte, csak Nyuszi és Laci tartózkodtak Kolozsváron. És aztán következett 1914, kitört az első világháború. Dolit és Lacit felmentették ugyan, de Dédi és Nyuszi a frontra kerültek.
- És Kuncz Aladár a noirmoutier-i internálótáborba.
- Valóban. Vakációzni ment. 1909-től kezdődően éveken keresztül minden vakációját, szabad idejét Franciaországban töltötte. Egyszerűen rabja lett a francia kultúrának, a francia nyelvnek. Akkoriban nagy divatja volt egyébként a „franciás” műveltségnek. Gondoljon csak Ady Endrére.
- Ha jól tudom,  Kuncz Aladár közeli barátságban volt Ady Endrével.
- Hogyne. Dadi  1903-ban került fel Pestre az egyetemre, ahol magyar-latin-görög szakot végzett, és az Eötvös Kollégium tagja volt, amelyet a francia École normale superieure mintájára alapítottak, itt kezdett el a francia nyelvvel és kultúrával foglalkozni, és rendszeresen olvasta Adynak a párizsi beszámolóit. Az Eötvös Kollégiumban olyan tanárok kezébe került, mint Horváth János, Gombocz Zoltán, Riedl Frigyes, s olyan kollégista barátok társaságába, mint Szekfű Gyula, Kodály Zoltán, Balázs Béla, Szabó Dezső, Benedek Marcell, akik európai kisugárzású életműveket alkottak az elkövetkezendő évtizedekben. Aztán később, a Nyugatosok között dolgozva személyesen is megismerte Adyt, akit valósággal bálványozott, és nemegyszer lumpolták át együtt az éjszakát. Az ilyen mulatozások közül egyetlen történet maradt fenn, amelyet Dadi bátyja, Kuncz Ödön, a jogászprofesszor jegyzett le, ugyanis azon az emlékezetes mulatozáson, amely hajnalig tartott, ő is részt vett. Nagyon érdekes, hogy Ady a fiúk édesapját, Kuncz Elek tankerületi főigazgatót is ismerte, ugyanis amikor Ady a zilahi alma mater diákja volt, a Kuncz fiúk édesapja főigazgatóként Zilahon teljesített szolgálatot. Kuncz Elek halálakor Ady részvétnyilvánító levelet írt Ödönnek, Dadi bátyjának. Dadinak nem írhatott, hisz ő a moirmoutier-i internálótáborban volt akkor. „Halálra döbbentő s emlékeztető igaz fájdalommal értesülök a nemes Kuncz Elek elhunytáról. Zilahon nekem rettegett, de első pillanattól kezdve szeretett főigazgatóm volt, mint diáknak később egyre jobban igazat kellett adnom magamnak, hogy gyermek szemmel is jól föl tudtam ismerni kivételesnek egy kivételes embert. Még közelebb csatolt hozzá, hogy két derék fiát mondhatom barátomnak, jóknak, igazaknak. Fogadják kérem e betegségem miatt talán későn érkező pár soromat a gyász és részvétfogadás szívességében. Mély tisztelettel Ady Endre”. Kuncz Ödön hagyatékában maradt fent a levél. Egyébként a Kuncz család létrehozott egy alapítványt, amely minden emléket összegyűjt, amely a család kiemelkedő tagjaival kapcsolatos, és Kuncz Magdolnának, az alapítvány vezetőjének áldozatos munkája segítségével nemsokára napvilágot lát a Kuncz Ödön memoár is, hisz nemcsak édesanyám, hanem Dédi bácsi is megrögzött naplóíró volt. Abban is majd rengeteg érdekes részletre akadhatnak a filológusok. Dédi bácsi nemzetközi hírű jogászként szintén kiemelkedő tagja volt a családnak, nemrég termet neveztek el róla a kolozsvári Sapientia egyetemen.
- Mikor halt meg Kuncz Elek? És mi történt halála után Kuncz Vilmával és leányaival, hisz ha jól értettem, akkor teljesen rá voltak utalva a családfőre.
- 1915 decemberében, tüdőgyulladás vitte el őt is, akárcsak nagyanyám férjét néhány esztendővel azelőtt. Vilma nagyanyám gondos ápolása hiábavaló volt. Amikor ágynak esett, kihívták Jancsó Miklós orvosprofesszort, a család régi jó barátját. Ő kétoldali tüdőgyulladást állapított meg, ez és a hatvankilenc év akkor a halálos ítéletet jelentette, a professzor meg is mondta. Egy hétig volt beteg, nem szenvedett, sejtelme sem volt, hogy milyen súlyos az állapota. 1915. december 9-én reggel hunyta le szemét örökre. Az unokák az ablakból nézték a gyászkocsit, amely az állomásra vitte a koporsót, hogy Kuncz Elemér akaratához híven Nagyváradra szállítsák felesége mellé, akinek korai halála után sosem nősült újra és egyedül nevelte fel nyolc gyermekét. Dadi, aki ötéves volt, amikor édesanyját elveszítette, és nem vehetett részt a temetésén, amikor Noirmoutier-ban megkapta az édesapja halálhírét hozó levelet, teljesen összeomlott. A Fekete kolostorban így elevenedik meg számunkra a történet, melyben összekapcsolja a gyerekkori veszteséget az internálótáborban érzett gyásszal: „Ablakon keresztül láttam az aranyozott gyászhintót, amelyen egyszer régen szegény anyámat elvitték. Ötéves kis gyerek voltam, s betegségem miatt nem mehettem temetésére. Csak az ablakhoz vittek ölben, s mikor a lovak elindultak, a kettős ablakon át harangszó hallatszott be... A kis noirmoutier-i templomhajón végigömlött a harangok zúgása, s én titokzatos lélekablakon át, elérhetetlen messzeségben új temetést láttam. Gyászhintó haladt lebegve előttem. A koporsó után négy fivérem ment, utánuk meg tömeg. Utolsó útjára kísérik apámat.”
- Hány éves volt akkor a Miklós édesanyja? Mi történt utána?
- Édesanyám, Magda mindössze hét éves volt 1915-ben. Utána egy elég nehéz periódus következett számukra. Vilma nagyanyám azonban nagyon talpresetten megoldotta a helyzetet. Kosztosokat fogadott, panziót vezetett, varrt, még novellákat is írt. Így telt el a háború. Dadi 1919-ben szabadult, de csak 1923-ban költözött haza Kolozsvárra, addig Budapesten élt, ugyanabban a Damjanich utcai Szappanyos penzióban, ahol a háború előtt is szobája volt, és ahol a Nyugatosok otthon érezték magukat, mert a penziót működtető két hölgy teljesen elkényeztette őket, még a kedvenc ételét is ismerték mindenkinek. Tanított, fordította Anatole France, Maupassant