Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. május 19.
Egy megye, egy város, egy kor emlékezete
Erdélyben-Partiumban példátlan, jellegében unikális, egy, a két világháború között napvilágot látott, várostörténeti munka hasonmás kiadása jelent meg a Várad folyóirat égisze alatt. A több mint 850 oldalas Bihor-Bihar megye, Oradea-Nagyvárad Kultúrtörténete és Öregdiákjainak EMLÉKKÖNYVE 1933-37 című kiadvány hetven intézményt, több mint hétszáz Biharországban született, vagy itt tevékenykedett jeles személyiség életrajzát, pályáját prezentáló monumentális mű kimeríthetetlen forrást és élvezetes olvasmányt kínál. Szilágyi Aladár ismertetője.
Gyerekkoromban akárhányszor Diószegen nyaraltam Imre nagyapáméknál – apám nevelőszüleinél – mindig nagy érdeklődéssel lapozgattam az Öreg Biblia mellé helyezett Emlékkönyvet. Örömmel töltött el, amikor fölfedeztem, hogy a nagybibliányi, vaskos kötet 683. oldalán Imre nagyapó neve is szerepel. Mivel még iskolás korom előtt jártasságra tettem szert a betűk világában, büszkeséggel silabizáltam a képmása körüli – számomra akkor még nehezen érthető – szöveget, mely szerint „azok között az iparosok között, akik valóban magas művészi nívóra emelték ebben a megyében az asztalos ipart, minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a legelsők sorában foglal helyet Végh Imre diosigi (sic!) műasztalos.” Keblem tovább dagadozott, midőn tudomásomra jutott, hogy „Oradeán (!) Országh Antal orgonakészítőnél dolgozott, ahol teljesen elsajátította az orgonaépítést. (…) Pécsre ment és ott az európai hírű Angster gyárban kapott alkalmazást. Egyike volt azoknak, akiket a gyár 1905-ben a budapesti Bazilika orgonájának megépítésével bíztak meg.”
A Végh Imre érdemeit taglaló szócikk egyike annak a több mint 1700 (!) életrajznak, pályaképnek, amit a Bihor-Bihar megye, Oradea-Nagyvárad Kultúrtörténete és Öregdiákjainak EMLÉKKÖNYVE 1933-37 (továbbiakban: Emlékkönyv) tartalmaz… A kötetet megálmodó, szerkesztését irányító Fehér Dezső, a Nagyváradi Napló főszerkesztője imígyen vallott a példátlan méretű kiadói vállalkozásról: „Ebben a könyvben akartam összehozni ennek a városnak és ennek a vármegyének minden olyan fiát, amelyik ezért a városért és ezért a vármegyéért dolgozott. (…) Talán ebbe a könyvbe sikerül összehozni őket. (…) Igyekeztem egész életemen keresztül megteremteni az összhangot együttműködést, kultúrközeledést az itt élő nemzetek fiai között. Tollal, szóval, cselekedettel propagáltam és hirdettem ennek szükségességét.”
Ha csupán ennyit tartalmazna a Sonnenfeld Adolf könyvműhelyéből 1937-ben „Oradeán” kikerült Emlékkönyv, akkor is indokolt lehetett, hogy annak idején minden magára adó nagyváradi polgár otthonában kegyelettel böngésszék és őrizzék. De az Emlékkönyv nem hagyományos lexikon, sokkal több annál. A kiadvány fentebb idézet teljes címe, azon belül maga az „Öregdiák-Emlékkönyv” műfaji minősítés talán az 1929 óta enyhébb (hivatalosan „eltörölt”) cenzúra éberségének altatását szolgálta, viszont az azt megelőző „Kultúrtörténet” besorolás nyílt bevallása annak, hogy mennyivel többre törekedett a Fehér Dezső vezette szerzőgárda, minthogy egy hagyományos városenciklopédiát írjon-szerkesszen.
A kötet bevezető fejezete Nagyvárad történetét vázolja fel a város alapításától – a következő századok Váraddal kapcsolatos legfontosabb történéseinek ismertetését követően – az Emlékkönyv jelenidejéig, a Trianont követő impériumváltás utáni másfél évtized eseményeivel bezárólag. A Nagyvárad és Biharmegye kiváló szülöttei című alfejezet a teljesség igénye nélkül mutat be betűrendben tizenkilenc személyiséget, olyanokat, akik a politika, a közélet, a kultúra, az egyházi élet terén öregbítették Biharország hírét s nevét. A következő alfejezet, a Nagyvárad kultúrtörténete az itt született, illetve itt tevékenykedett múltbeli irodalmárok, tudósok seregszemléje. „A századelő világának részletes bemutatásával – mindenekelőtt a város régi tiszti karának és főleg Bulyovszki József és Rimler Károly polgármesterek munkájának külön méltatásával – más mondanivaló is megfogalmazódik – mutat rá a kötet élén olvasható szövegében Kormányos László történész. „A századelő világa ugyanis nemcsak polgárságának lokálpatriotizmusából táplálkozott, hanem elöljáróinak, városépítészeinek, várospolitikusainak szakszerűségéből, hozzáértéséből, odaadásából. E várospolitikusok azonban nemcsak tehetségesek voltak, de minden rendelkezésükre álló eszközzel felkarolták és ösztönözték ennek a városnak a gerincét adó kereskedő-iparos polgárságát. E kettő – a városvezetés és a polgárság szoros kapcsolata, egysége és együttgondolkodása nemcsak a sikeres fejlődés záloga, de egyben követendő példa minden kor számára.”
A Várad folyóirat égisze alatt, az Europrint nyomda műhelyében készült reprint kiadvány értékét jelentős mértékben gazdagítja kortársunk, Kormányos László átfogó jellegű, alaposan dokumentált előtanulmánya, mely Város a béke árnyékában – Nagyváradi korrajz két világháború korszakából címmel került a kötet élére. „Az Emlékkönyv ezen része ugyanis nem kifejezetten várostörténet – írja Kormányos az első fejezetről –, hiszen nem egyforma súllyal és jelentőséggel mutatják be a város múltjának egyes korszakait. Kifejezetten azoknak a várostörténeti korszakoknak a kiemelésére törekszik, amelyek a meglévő város felvirágzását mutatják be. Azok az eredmények és azok a személyek – nemzetiségtől és felekezeti hovatartozástól függetlenül – jelennek meg, amelyek és akik naggyá, és virágzóvá tették ezt a várost, illetve a hatalomváltást követően meghatározták akkori helyzetét.”
Az Emlékkönyv kultúrtörténeti része az egyházi élettel kezdődik, az egyházak mutatják be önmagukat. Felekezeti életük rövid történetét, intézményeik ismertetését követően a város kulturális életében, a nemzeti közösségek megtartásában, az oktatásban betöltött szerepük részletes bemutatása következik, az egyházak legjelesebb vezetőinek rövid méltatásával egyetemben. A következő nagy fejezetek kérdésköre az iskolák, az egészségügy, a sajtó, a képzőművészet, a kulturális intézmények, a sportélet, az ipar, kereskedelem, a pártok történetét taglalja, természetesen az adott terület élenjáróinak elmaradhatatlan prezentálásával. Jelentős spáciumot kapott a megye, a vidék hasonló, témák szerinti bemutatása is.
A monumetális munka külön „pikantériája” a Magyarországra került öregdiákok című fejezet. Ugyanis a „nemlétező” cenzúra miatt, pótlólag dolgozták fel a város Magyarországra szakadt vagy repatriált szülötteit. Ezt a tekintélyes anyagot végül római oldalszámokkal ellátva „csempészték be” a könyv közepébe. – Ha majd valamelyik ifjú történészünk érdeklődését felkelti a mű keletkezéstörténete, érdemes lesz utánajárnia: Fehér Dezsőnek vagy inkább az ő elhalálozása után az érdemi munkát befejező Hőnig Sándornak miként sikerült elérnie, hogy efölött a „veszélyes” személyiségeket felsorakoztató lajstrom fölött az illetékesek szemet hunyjanak…
Egyébiránt az Emlékkönyv szerkesztői, szerzői tudatosan törekedtek arra, hogy kötetükben nagyvonalú gesztussal, becsülendő tárgyilagosságal – nem kis stratégiai, aktuálpolitikai érzékről téve tanuságot –, terjedelmes spáciumot biztosítottak a város, a megye életében a magyarságot fokozatosan kiszorító, az impériumváltás után felpörgött román „jelenlét” következményeinek, a románság egyre dominánsabb politikai, adminisztratív, városvezetői szerepének.
Kormányos László imígyen foglalja össze az Emlékkönyv jelentőségét: „Az 1933-ban elkezdett gyűjtőmunka eredményeként összességében a két világháború közötti Nagyvárad egyik legfontosabb magyar kulturális eredménye született meg, amely azonban közel sem csak a magyarság érdemeit, várostörténeti szerepét kívánta kiemelni. A kultúrközeledés legfontosabb alapját, eszközét ugyanis a lokálpatriotizmusban találták meg az alkotók. Abban a lokálpatriotizmusban, amely a városhoz és nem kifejezetten a nemzethez kapcsolódó tudat, és mint ilyen hajlandó és képes mindenkit integrálni, mindenkinek az érdemét, a városért végzett munkáját elismerni.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
Erdélyben-Partiumban példátlan, jellegében unikális, egy, a két világháború között napvilágot látott, várostörténeti munka hasonmás kiadása jelent meg a Várad folyóirat égisze alatt. A több mint 850 oldalas Bihor-Bihar megye, Oradea-Nagyvárad Kultúrtörténete és Öregdiákjainak EMLÉKKÖNYVE 1933-37 című kiadvány hetven intézményt, több mint hétszáz Biharországban született, vagy itt tevékenykedett jeles személyiség életrajzát, pályáját prezentáló monumentális mű kimeríthetetlen forrást és élvezetes olvasmányt kínál. Szilágyi Aladár ismertetője.
Gyerekkoromban akárhányszor Diószegen nyaraltam Imre nagyapáméknál – apám nevelőszüleinél – mindig nagy érdeklődéssel lapozgattam az Öreg Biblia mellé helyezett Emlékkönyvet. Örömmel töltött el, amikor fölfedeztem, hogy a nagybibliányi, vaskos kötet 683. oldalán Imre nagyapó neve is szerepel. Mivel még iskolás korom előtt jártasságra tettem szert a betűk világában, büszkeséggel silabizáltam a képmása körüli – számomra akkor még nehezen érthető – szöveget, mely szerint „azok között az iparosok között, akik valóban magas művészi nívóra emelték ebben a megyében az asztalos ipart, minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a legelsők sorában foglal helyet Végh Imre diosigi (sic!) műasztalos.” Keblem tovább dagadozott, midőn tudomásomra jutott, hogy „Oradeán (!) Országh Antal orgonakészítőnél dolgozott, ahol teljesen elsajátította az orgonaépítést. (…) Pécsre ment és ott az európai hírű Angster gyárban kapott alkalmazást. Egyike volt azoknak, akiket a gyár 1905-ben a budapesti Bazilika orgonájának megépítésével bíztak meg.”
A Végh Imre érdemeit taglaló szócikk egyike annak a több mint 1700 (!) életrajznak, pályaképnek, amit a Bihor-Bihar megye, Oradea-Nagyvárad Kultúrtörténete és Öregdiákjainak EMLÉKKÖNYVE 1933-37 (továbbiakban: Emlékkönyv) tartalmaz… A kötetet megálmodó, szerkesztését irányító Fehér Dezső, a Nagyváradi Napló főszerkesztője imígyen vallott a példátlan méretű kiadói vállalkozásról: „Ebben a könyvben akartam összehozni ennek a városnak és ennek a vármegyének minden olyan fiát, amelyik ezért a városért és ezért a vármegyéért dolgozott. (…) Talán ebbe a könyvbe sikerül összehozni őket. (…) Igyekeztem egész életemen keresztül megteremteni az összhangot együttműködést, kultúrközeledést az itt élő nemzetek fiai között. Tollal, szóval, cselekedettel propagáltam és hirdettem ennek szükségességét.”
Ha csupán ennyit tartalmazna a Sonnenfeld Adolf könyvműhelyéből 1937-ben „Oradeán” kikerült Emlékkönyv, akkor is indokolt lehetett, hogy annak idején minden magára adó nagyváradi polgár otthonában kegyelettel böngésszék és őrizzék. De az Emlékkönyv nem hagyományos lexikon, sokkal több annál. A kiadvány fentebb idézet teljes címe, azon belül maga az „Öregdiák-Emlékkönyv” műfaji minősítés talán az 1929 óta enyhébb (hivatalosan „eltörölt”) cenzúra éberségének altatását szolgálta, viszont az azt megelőző „Kultúrtörténet” besorolás nyílt bevallása annak, hogy mennyivel többre törekedett a Fehér Dezső vezette szerzőgárda, minthogy egy hagyományos városenciklopédiát írjon-szerkesszen.
A kötet bevezető fejezete Nagyvárad történetét vázolja fel a város alapításától – a következő századok Váraddal kapcsolatos legfontosabb történéseinek ismertetését követően – az Emlékkönyv jelenidejéig, a Trianont követő impériumváltás utáni másfél évtized eseményeivel bezárólag. A Nagyvárad és Biharmegye kiváló szülöttei című alfejezet a teljesség igénye nélkül mutat be betűrendben tizenkilenc személyiséget, olyanokat, akik a politika, a közélet, a kultúra, az egyházi élet terén öregbítették Biharország hírét s nevét. A következő alfejezet, a Nagyvárad kultúrtörténete az itt született, illetve itt tevékenykedett múltbeli irodalmárok, tudósok seregszemléje. „A századelő világának részletes bemutatásával – mindenekelőtt a város régi tiszti karának és főleg Bulyovszki József és Rimler Károly polgármesterek munkájának külön méltatásával – más mondanivaló is megfogalmazódik – mutat rá a kötet élén olvasható szövegében Kormányos László történész. „A századelő világa ugyanis nemcsak polgárságának lokálpatriotizmusából táplálkozott, hanem elöljáróinak, városépítészeinek, várospolitikusainak szakszerűségéből, hozzáértéséből, odaadásából. E várospolitikusok azonban nemcsak tehetségesek voltak, de minden rendelkezésükre álló eszközzel felkarolták és ösztönözték ennek a városnak a gerincét adó kereskedő-iparos polgárságát. E kettő – a városvezetés és a polgárság szoros kapcsolata, egysége és együttgondolkodása nemcsak a sikeres fejlődés záloga, de egyben követendő példa minden kor számára.”
A Várad folyóirat égisze alatt, az Europrint nyomda műhelyében készült reprint kiadvány értékét jelentős mértékben gazdagítja kortársunk, Kormányos László átfogó jellegű, alaposan dokumentált előtanulmánya, mely Város a béke árnyékában – Nagyváradi korrajz két világháború korszakából címmel került a kötet élére. „Az Emlékkönyv ezen része ugyanis nem kifejezetten várostörténet – írja Kormányos az első fejezetről –, hiszen nem egyforma súllyal és jelentőséggel mutatják be a város múltjának egyes korszakait. Kifejezetten azoknak a várostörténeti korszakoknak a kiemelésére törekszik, amelyek a meglévő város felvirágzását mutatják be. Azok az eredmények és azok a személyek – nemzetiségtől és felekezeti hovatartozástól függetlenül – jelennek meg, amelyek és akik naggyá, és virágzóvá tették ezt a várost, illetve a hatalomváltást követően meghatározták akkori helyzetét.”
Az Emlékkönyv kultúrtörténeti része az egyházi élettel kezdődik, az egyházak mutatják be önmagukat. Felekezeti életük rövid történetét, intézményeik ismertetését követően a város kulturális életében, a nemzeti közösségek megtartásában, az oktatásban betöltött szerepük részletes bemutatása következik, az egyházak legjelesebb vezetőinek rövid méltatásával egyetemben. A következő nagy fejezetek kérdésköre az iskolák, az egészségügy, a sajtó, a képzőművészet, a kulturális intézmények, a sportélet, az ipar, kereskedelem, a pártok történetét taglalja, természetesen az adott terület élenjáróinak elmaradhatatlan prezentálásával. Jelentős spáciumot kapott a megye, a vidék hasonló, témák szerinti bemutatása is.
A monumetális munka külön „pikantériája” a Magyarországra került öregdiákok című fejezet. Ugyanis a „nemlétező” cenzúra miatt, pótlólag dolgozták fel a város Magyarországra szakadt vagy repatriált szülötteit. Ezt a tekintélyes anyagot végül római oldalszámokkal ellátva „csempészték be” a könyv közepébe. – Ha majd valamelyik ifjú történészünk érdeklődését felkelti a mű keletkezéstörténete, érdemes lesz utánajárnia: Fehér Dezsőnek vagy inkább az ő elhalálozása után az érdemi munkát befejező Hőnig Sándornak miként sikerült elérnie, hogy efölött a „veszélyes” személyiségeket felsorakoztató lajstrom fölött az illetékesek szemet hunyjanak…
Egyébiránt az Emlékkönyv szerkesztői, szerzői tudatosan törekedtek arra, hogy kötetükben nagyvonalú gesztussal, becsülendő tárgyilagosságal – nem kis stratégiai, aktuálpolitikai érzékről téve tanuságot –, terjedelmes spáciumot biztosítottak a város, a megye életében a magyarságot fokozatosan kiszorító, az impériumváltás után felpörgött román „jelenlét” következményeinek, a románság egyre dominánsabb politikai, adminisztratív, városvezetői szerepének.
Kormányos László imígyen foglalja össze az Emlékkönyv jelentőségét: „Az 1933-ban elkezdett gyűjtőmunka eredményeként összességében a két világháború közötti Nagyvárad egyik legfontosabb magyar kulturális eredménye született meg, amely azonban közel sem csak a magyarság érdemeit, várostörténeti szerepét kívánta kiemelni. A kultúrközeledés legfontosabb alapját, eszközét ugyanis a lokálpatriotizmusban találták meg az alkotók. Abban a lokálpatriotizmusban, amely a városhoz és nem kifejezetten a nemzethez kapcsolódó tudat, és mint ilyen hajlandó és képes mindenkit integrálni, mindenkinek az érdemét, a városért végzett munkáját elismerni.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2015. május 19.
Vandalizmus a Házsongárdi temetőben?
Szándékosan rongálhattak meg néhány sírt a Házsongárdi temetőben - kedd reggeli terepszemlénk legalábbis ezt támasztja alá. A temető középső részén több olyan sírt is találtunk, amelynek sírkövét ledöntötték. Az általunk készített felvételekből jól látható, hogy nem tönkrement, erodálódott kövekről van szó, hanem olyanokról, amelyet karban tartottak, és gondosan odaragasztottak a sírlaphoz. Kizárható az is, hogy célzottan magyar sírokat rongáltak volna meg, hiszen az egyik ledöntött sírkövön román név szerepel.
Helyszíni terepszemlénk során kizártuk annak a lehetőségét is, hogy a szél rongálta meg a sírokat, hiszen sehol máshol, a szélnek jobban kitett helyeken sem láttunk hasonlót, másrészt túl nagy erő kell a több tonnás kövek kidöntéséhez.
A sírásók főnöke lehetett?
A Ziar de Cluj portál úgy tudja, hogy a jelenség már tavaly elkezdődött, és 2014 novemberétől több mint 70 sír esett a rongálások áldozatául. A portál szerint a rongálásokért a helyi közterület-fenntartó vállalat (RADP) sírásókat felügyelő illetékese, Iurian Teodor tehető felelőssé, az egyik temetőőr állítólag rajtakapta, amint ledönt egy sírkövet. A portál cikkírója úgy véli, Iurian Teodor "így szeretné a régi helyeket megjelölni és feketén értékesíteni".
Iurian Teodort megpróbáltuk telefonon elérni, sikertelenül.
Valami nem stimmel
Horváth Anna alpolgármester irodájában úgy tájékoztattak, hogy a temetők felügyeletével megbízott osztályhoz 2015-ben nem érkezett írásos bejelentés síremlékek rombolásáról, vandalizmusról. A tavalyi év során bejegyzett bejelentések a kővázák lopását jelezték.
Az alpolgármester kedden írásos tájékoztatást kért a temetőfelügyelőségtől az összes rongálásra vonatkozó bejelentésről. Az irodában elmondták, akkor tudnak gyorsabban lépni az ügyben, ha írásos panasz érkezik a sírkövek ledöntéséről.
Ami Iurian Teodor állítólagos módszerét illeti, a Ziar de Cluj állításaival valami nem stimmel. Nem érthető, miért kell ledönteni a sírköveket, amikor a temetőszabályzat szerint vandalizmus nélkül is nyilván lehet tartani a gazdátlan, vagy gazdátlanná váló sírokat.
A temetőszabályzat szerint a sírokat 20 évre válthatják meg a tulajdonosok. A szerződési év lejárta előtt a temetőgondnokság írásban figyelmezteti a tulajdonost, miszerint hamarosan lejár a szerződése. Amennyiben erre nem reagál, a szerződés lejártával is küldenek egy figyelmeztetést. A szerződés lejártával még 90 nap áll a sírtulajdonos rendelkezésére újra megváltani a sírhelyet. Ha ez nem történik meg, a sírhelyeket a soron következő igénylőnek osztják ki (figyelembe véve, hogy a szóban forgó sírhelyben nem történt az elmúlt 7 évben temetkezés). Iurian Teodornak tehát elég belepillantania a nyilvántartásba, vagy megszereznie azt, hogy tudja, melyik sírhely vált, vagy válik gazdátlanná. A gazdátlanná váló sírhelyeket őrültségnek tűnik ilyen látványosan megjelölni, amennyiben valaki feketén akarná értékesíteni. Az már inkább hihetőbbnek tűnik, hogy valaki így teremt munkát a kőfaragóknak, de ahhoz nincsenek eléggé tönkretéve a sírkövek. A szabályzat szerint amennyiben sírrombolást észlelnek a temetőfelügyelőség alkalmazottai, a felügyelőség értesíti a sírok tulajdonosait az esetről. A szabályzat másik része úgy szól, ha írásos bejelentés tesznek a vandalizmusról, hivatalos eljárás indul az ügyben.
maszo.ro
Szándékosan rongálhattak meg néhány sírt a Házsongárdi temetőben - kedd reggeli terepszemlénk legalábbis ezt támasztja alá. A temető középső részén több olyan sírt is találtunk, amelynek sírkövét ledöntötték. Az általunk készített felvételekből jól látható, hogy nem tönkrement, erodálódott kövekről van szó, hanem olyanokról, amelyet karban tartottak, és gondosan odaragasztottak a sírlaphoz. Kizárható az is, hogy célzottan magyar sírokat rongáltak volna meg, hiszen az egyik ledöntött sírkövön román név szerepel.
Helyszíni terepszemlénk során kizártuk annak a lehetőségét is, hogy a szél rongálta meg a sírokat, hiszen sehol máshol, a szélnek jobban kitett helyeken sem láttunk hasonlót, másrészt túl nagy erő kell a több tonnás kövek kidöntéséhez.
A sírásók főnöke lehetett?
A Ziar de Cluj portál úgy tudja, hogy a jelenség már tavaly elkezdődött, és 2014 novemberétől több mint 70 sír esett a rongálások áldozatául. A portál szerint a rongálásokért a helyi közterület-fenntartó vállalat (RADP) sírásókat felügyelő illetékese, Iurian Teodor tehető felelőssé, az egyik temetőőr állítólag rajtakapta, amint ledönt egy sírkövet. A portál cikkírója úgy véli, Iurian Teodor "így szeretné a régi helyeket megjelölni és feketén értékesíteni".
Iurian Teodort megpróbáltuk telefonon elérni, sikertelenül.
Valami nem stimmel
Horváth Anna alpolgármester irodájában úgy tájékoztattak, hogy a temetők felügyeletével megbízott osztályhoz 2015-ben nem érkezett írásos bejelentés síremlékek rombolásáról, vandalizmusról. A tavalyi év során bejegyzett bejelentések a kővázák lopását jelezték.
Az alpolgármester kedden írásos tájékoztatást kért a temetőfelügyelőségtől az összes rongálásra vonatkozó bejelentésről. Az irodában elmondták, akkor tudnak gyorsabban lépni az ügyben, ha írásos panasz érkezik a sírkövek ledöntéséről.
Ami Iurian Teodor állítólagos módszerét illeti, a Ziar de Cluj állításaival valami nem stimmel. Nem érthető, miért kell ledönteni a sírköveket, amikor a temetőszabályzat szerint vandalizmus nélkül is nyilván lehet tartani a gazdátlan, vagy gazdátlanná váló sírokat.
A temetőszabályzat szerint a sírokat 20 évre válthatják meg a tulajdonosok. A szerződési év lejárta előtt a temetőgondnokság írásban figyelmezteti a tulajdonost, miszerint hamarosan lejár a szerződése. Amennyiben erre nem reagál, a szerződés lejártával is küldenek egy figyelmeztetést. A szerződés lejártával még 90 nap áll a sírtulajdonos rendelkezésére újra megváltani a sírhelyet. Ha ez nem történik meg, a sírhelyeket a soron következő igénylőnek osztják ki (figyelembe véve, hogy a szóban forgó sírhelyben nem történt az elmúlt 7 évben temetkezés). Iurian Teodornak tehát elég belepillantania a nyilvántartásba, vagy megszereznie azt, hogy tudja, melyik sírhely vált, vagy válik gazdátlanná. A gazdátlanná váló sírhelyeket őrültségnek tűnik ilyen látványosan megjelölni, amennyiben valaki feketén akarná értékesíteni. Az már inkább hihetőbbnek tűnik, hogy valaki így teremt munkát a kőfaragóknak, de ahhoz nincsenek eléggé tönkretéve a sírkövek. A szabályzat szerint amennyiben sírrombolást észlelnek a temetőfelügyelőség alkalmazottai, a felügyelőség értesíti a sírok tulajdonosait az esetről. A szabályzat másik része úgy szól, ha írásos bejelentés tesznek a vandalizmusról, hivatalos eljárás indul az ügyben.
maszo.ro
2015. május 20.
A kormánypárt összezár
Nincs benne semmi szokatlan, nem is keltett különösebb felháborodást, hogy az uralkodó kormánypárt ismét átlépett saját, szépen szóló kinyilatkoztatásain, és még egy kivételt tett a szabályzat és az erkölcs alól, megvédve korrupcióért elítélt ügyvezető elnökét. Az SZDP-vezetők szavai és tettei nem először kerülnek ellentmondásba, mégsem lehet egy legyintéssel napirendre térni fölöttük. Többről van itt szó Liviu Dragnea tisztségeinél, akkor is, ha ő nem egy hirtelen feltűnt és ugyanúgy távozó ifjú titán (mint Ghiţă és Vâlcov), hanem Victor Ponta legtevékenyebb helyettese a kormányban és a közvetlenül mögötte álló vezető a pártban, amelyben annak ellenére rendíthetetlennek látszik, hogy már két elnökjelölt kampányát és a 2012-es népszavazást is elveszítette. Folyton szervezői erényeit emlegetik, amelyeknek most már mártírjává vált, hiszen a szociáldemokraták szerint a mozgósításért ítélték el.
A per részleteit nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy ez önmagában még nem ütközik törvénybe – a halottak és külföldön élők nevében szavaztatás, az itthoniak tömeges buszoztatása azonban már bűncselekmény, és emiatt indult ellene eljárás. A jelek szerint minden eszközzel megpróbálta befolyásolni a Traian Băsescu akkori államfő menesztésére kiírt referendumot. A csalás mértéke nem ismert, de mérvadó politikai elemzők szerint maga a kezdeményezés is a törvényesség határát súrolta, amire nem mentség, hogy az államelnök is ki-kicsapott az alkotmányos mederből. Végül a népszavazás az állami, kormányzati trehányságon bukott el: ha naprakész választói névjegyzéke lett volna Romániának, elegendő lett volna a leadott 8,3 millió voks ahhoz, hogy érvényes (és a szociál-liberális koalíció számára kedvező kimenetelű) legyen. De Dragnea volt miniszterelnök-helyettesnek könnyebb volt szavazatokat szaporítani így-úgy megnyert vagy megfélemlített emberekkel, mint kitartó munkával rendet vágni a nyilvántartások zűrzavarában. És ez csak az egyik, viszonylag egyszerűen megoldható feladata lett volna.
Ha elvégzi, az államfőtől is megszabadul, és tárcáját is megtarthatja. De elmulasztotta, és duplán ráfázott. Ez nem vall sem előrelátásra, sem hatékonyságra, és elég szomorú, hogy a legnagyobb – gyakorlatilag egyeduralkodó – kormánypárt egyik legértékesebb emberéről van szó, aki körül még mindig erős védőfalat tud állítani az utóbbi hónapok sok-sok korrupciós botrányától megtizedelt SZDP. Jelezve, hogy hiába minden elhatárolódó nyilatkozat és mához igazított szabályzat, mindez külsőség, a kommunista utódpárt nem tud és nem akar kilépni a törvényen felül állók kasztjából, és elvtársi szolidaritást mutat az egyenlőbbek iránt. És ez az egész országnak baj.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nincs benne semmi szokatlan, nem is keltett különösebb felháborodást, hogy az uralkodó kormánypárt ismét átlépett saját, szépen szóló kinyilatkoztatásain, és még egy kivételt tett a szabályzat és az erkölcs alól, megvédve korrupcióért elítélt ügyvezető elnökét. Az SZDP-vezetők szavai és tettei nem először kerülnek ellentmondásba, mégsem lehet egy legyintéssel napirendre térni fölöttük. Többről van itt szó Liviu Dragnea tisztségeinél, akkor is, ha ő nem egy hirtelen feltűnt és ugyanúgy távozó ifjú titán (mint Ghiţă és Vâlcov), hanem Victor Ponta legtevékenyebb helyettese a kormányban és a közvetlenül mögötte álló vezető a pártban, amelyben annak ellenére rendíthetetlennek látszik, hogy már két elnökjelölt kampányát és a 2012-es népszavazást is elveszítette. Folyton szervezői erényeit emlegetik, amelyeknek most már mártírjává vált, hiszen a szociáldemokraták szerint a mozgósításért ítélték el.
A per részleteit nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy ez önmagában még nem ütközik törvénybe – a halottak és külföldön élők nevében szavaztatás, az itthoniak tömeges buszoztatása azonban már bűncselekmény, és emiatt indult ellene eljárás. A jelek szerint minden eszközzel megpróbálta befolyásolni a Traian Băsescu akkori államfő menesztésére kiírt referendumot. A csalás mértéke nem ismert, de mérvadó politikai elemzők szerint maga a kezdeményezés is a törvényesség határát súrolta, amire nem mentség, hogy az államelnök is ki-kicsapott az alkotmányos mederből. Végül a népszavazás az állami, kormányzati trehányságon bukott el: ha naprakész választói névjegyzéke lett volna Romániának, elegendő lett volna a leadott 8,3 millió voks ahhoz, hogy érvényes (és a szociál-liberális koalíció számára kedvező kimenetelű) legyen. De Dragnea volt miniszterelnök-helyettesnek könnyebb volt szavazatokat szaporítani így-úgy megnyert vagy megfélemlített emberekkel, mint kitartó munkával rendet vágni a nyilvántartások zűrzavarában. És ez csak az egyik, viszonylag egyszerűen megoldható feladata lett volna.
Ha elvégzi, az államfőtől is megszabadul, és tárcáját is megtarthatja. De elmulasztotta, és duplán ráfázott. Ez nem vall sem előrelátásra, sem hatékonyságra, és elég szomorú, hogy a legnagyobb – gyakorlatilag egyeduralkodó – kormánypárt egyik legértékesebb emberéről van szó, aki körül még mindig erős védőfalat tud állítani az utóbbi hónapok sok-sok korrupciós botrányától megtizedelt SZDP. Jelezve, hogy hiába minden elhatárolódó nyilatkozat és mához igazított szabályzat, mindez külsőség, a kommunista utódpárt nem tud és nem akar kilépni a törvényen felül állók kasztjából, és elvtársi szolidaritást mutat az egyenlőbbek iránt. És ez az egész országnak baj.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 20.
"A kisebbségek helyzete nem az egyes országok belügye"
A kisebbségek helyzete nem az egyes országok belügye – erről a magyarországi nemzetpolitikai államtitkár beszélt az Európai kisebbségvédelem kihívásai címmel kedden rendezett nemzetközi konferencián Budapesten.
Potápi Árpád János a Magyarság Házában az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) részvételével tartott rendezvényen kiemelte: a magyar kormányzat a kisebbségi jogérvényesítés fontos szereplőjeként tekint a szervezetre, amely európai szinten kifejtett lobbitevékenységével jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a döntéshozók és a közvélemény figyelmét a nemzeti kisebbségek mai napig megoldatlan kérdésére irányítsa.
Felidézte, hogy néhány napja ért véget a FUEN 60. kongresszusa, s azt mondta: Magyarország külön üdvözli az ülés határozatát, amelyben az Európai Unióban működő kulturális és területi autonómiák legjobb gyakorlatainak alkalmazását, a régiók történelmi, kulturális, nyelvi, vallási és hagyományos értékeinek figyelembe vételét kéri Romániától és Szlovákiától.
Elkötelezett partnerei maradunk a FUEN-nek azon törekvéseiben, amely során azt kívánja elérni, hogy a nemzeti kisebbségek saját maguk döntsenek saját ügyeikben – rögzítette a nemzetpolitikai államtitkár.
Kitért arra, hogy a FUEN tevékenységének egyik kiemelkedően fontos eleme a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés, amellyel azt kívánja elérni, hogy az Európai Unió fogadjon el a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét növelő és az unió kulturális és nyelvi sokféleségét erősítő jogi aktusokat. Magyarország támogatja a kezdeményezést és minden tőle telhető segítséget megad annak sikerre juttatása érdekében – jelezte, hozzátéve: bíznak benne, hogy az Európai Bizottság is belátja, hogy a nyelvi és kulturális sokszínűségnek a nemzeti kisebbségek is elengedhetetlen részei, még akkor is, ha több tagállam (például Románia és Szlovákia) nem feltétlenül ért egyet ezzel.
Hozzátette: a magyar érdekek képviselete szempontjából rendkívül fontos, hogy több magyar tagja is van az ernyőszervezetnek, alelnöke például az RMDSZ soraiból került ki. Az aktív tagság lehetővé teszi, hogy a közösségek nemzetközi téren is rámutathassanak az egy-egy országban fennálló visszás helyzetre, különösen pedig annak megerősítésére szolgál, hogy a kisebbségek helyzete nem az ország belügye – jegyezte meg Potápi Árpád János.
Népújság (Marosvásárhely)
A kisebbségek helyzete nem az egyes országok belügye – erről a magyarországi nemzetpolitikai államtitkár beszélt az Európai kisebbségvédelem kihívásai címmel kedden rendezett nemzetközi konferencián Budapesten.
Potápi Árpád János a Magyarság Házában az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) részvételével tartott rendezvényen kiemelte: a magyar kormányzat a kisebbségi jogérvényesítés fontos szereplőjeként tekint a szervezetre, amely európai szinten kifejtett lobbitevékenységével jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a döntéshozók és a közvélemény figyelmét a nemzeti kisebbségek mai napig megoldatlan kérdésére irányítsa.
Felidézte, hogy néhány napja ért véget a FUEN 60. kongresszusa, s azt mondta: Magyarország külön üdvözli az ülés határozatát, amelyben az Európai Unióban működő kulturális és területi autonómiák legjobb gyakorlatainak alkalmazását, a régiók történelmi, kulturális, nyelvi, vallási és hagyományos értékeinek figyelembe vételét kéri Romániától és Szlovákiától.
Elkötelezett partnerei maradunk a FUEN-nek azon törekvéseiben, amely során azt kívánja elérni, hogy a nemzeti kisebbségek saját maguk döntsenek saját ügyeikben – rögzítette a nemzetpolitikai államtitkár.
Kitért arra, hogy a FUEN tevékenységének egyik kiemelkedően fontos eleme a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés, amellyel azt kívánja elérni, hogy az Európai Unió fogadjon el a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét növelő és az unió kulturális és nyelvi sokféleségét erősítő jogi aktusokat. Magyarország támogatja a kezdeményezést és minden tőle telhető segítséget megad annak sikerre juttatása érdekében – jelezte, hozzátéve: bíznak benne, hogy az Európai Bizottság is belátja, hogy a nyelvi és kulturális sokszínűségnek a nemzeti kisebbségek is elengedhetetlen részei, még akkor is, ha több tagállam (például Románia és Szlovákia) nem feltétlenül ért egyet ezzel.
Hozzátette: a magyar érdekek képviselete szempontjából rendkívül fontos, hogy több magyar tagja is van az ernyőszervezetnek, alelnöke például az RMDSZ soraiból került ki. Az aktív tagság lehetővé teszi, hogy a közösségek nemzetközi téren is rámutathassanak az egy-egy országban fennálló visszás helyzetre, különösen pedig annak megerősítésére szolgál, hogy a kisebbségek helyzete nem az ország belügye – jegyezte meg Potápi Árpád János.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 20.
Premier, diáktábor, római fesztivál…
A Széllyes Sándor Csűrszínház idei évadáról
Amikor más színházak nyári szünetet tartanak, amikor a kulturális élet holtszezonja kezdődik, Mikházán akkor zajlik a parti! Kulturális események követik egymást egész nyáron, színházi, zenei, képzőművészeti, gasztronómiai, történelmi estek sorozatára látogathatnak el az érdeklődők – Mikháza végérvényesen a Nyárádmente kulturális központjává vált. Köszönhető ez elsősorban a Széllyes Sándor Csűrszínháznak, ötletgazdáinak és működtetőinek, akik munkájának eredményeképpen idén a 13. Csűrszínházi Napokon vehetünk részt – az említett évad keretében, mert az évad évek óta nem csak a Csűrszínházi Napokból áll.
A nyárádremetei önkormányzat, a Maros Megyei Tanács, a Maros Művészegyüttes, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a Spectrum Színház, a Bekecs néptáncegyüttes, az Artecotur Egyesület, a Nyárádmenti Kistérségi Társulás, az RMGE Maros, a Maros Megyei Múzeum és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület által szervezett, társszervezett, támogatott rendezvénysorozat a tavasz utolsó napján, ez év május 31-én veszi kezdetét és szeptember 5-én ér véget. A két időpont között színes, tevékeny és értékes kulturális élet zajlik Mikházán, amellyel kapcsolatosan kedd délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a főtéri Spectrum Színház előcsarnokában.
Szélyes Ferenc színművész az idei évad programját ismertette, és elmondta: azért izgalmas a csűrszínházi nyár, mert történelem, irodalom, egyház, népi hagyomány és színház egy helyen megtalálható. A Maros Megyei Múzeum részvétele tovább gazdagította az arculatot, és nagyon fontosak számukra a Spectrum Színház előadásai is – az intézmény "elődtársulata" a Csűrszínházban lépett fel.
A Maros Megyei Múzeum nevében Ötvös Koppány és Györfi Zalán szólalt fel, akik elmondták: nagy az esély arra, hogy a római limest kultúrtájként bemutató projektek várbeli kiállításán bemutatott időkapszula felépüljön a mikházi ásatások helyszínén, továbbá idén is sor kerül a nagy sikerű Római fesztiválra. A csűrszínházi évad keretében, augusztus 8- án megszervezendő egynapos fesztivál ezúttal reneszánsz és barokk elemekkel is bővül. – Ez lesz a harmadik fesztivál, az eddigiek sikere a folytatásra ösztönöz. Mikházán, a csendesebb, nyugodtabb helyet kínáló kolostoron kívül bőven akad még látnivaló, a háromnyelvű fesztivál programját pedig idén is akként alakítjuk, hogy az mindegyik korosztály számára megfeleljen. Ez évben is lesz kilátogatás, szervezett idegenvezetés az ásatásokhoz, a kolostorban szervezendő események partnereként pedig a Teleki Téka is közreműködik a programok lebonyolításában.
Török Viola rendező a Spectrum Színház társulatának Mikházán július 24-én este 8 órától bemutatandó előadásáról – Molière Nők iskolája című darabjáról – szólt.
– Kihívás megtalálni azt a művet, előadást, amely a mikházi szellemiséget tükrözi, azt a vidéki lelkületet, amely mindannyiunk számára nagyon fontos. Olyan darabot kell ilyenkor választani, amely közelebb hozza az ősi dolgokat. Molière szóban forgó drámájában nagyon sok reneszánsz elem megtalálható. Mi azt a szellemiséget is igyekszünk folytatni, amely a római, a reneszánsz és a barokk világlátást jellemezte, ugyanakkor a magyar barokkból is átcsempészünk elemeket az előadásba, megpróbáljuk megtalálni a kapcsolódási pontokat. Zenés darabról van szó, a produkció zenei része Kelemen László zeneszerző munkája. Ezzel az előadással kezdjük az őszi évadunkat is.
Az Artecotur Egyesület nevében Vajda György kollégánk nyilatkozott, aki a június 28-án sorra kerülő Széllyes Sándor népi előadóművészeti vetélkedőről, valamint a június 29-e és július 4-e közötti színművészeti diáktáborról szólt. Mindkét esemény a csűrszínházi évad része – az első esetében elsősorban az iskolákat, a diákokat kívánják megszólítani: a humor, az ízesség, a népi beszéd fontos szerepet játszik majd az értékelésben. Ami a színművészeti tábort illeti, a tavalyi pénzhiány miatt elmaradt, pénz az idén sincsen, de úgy döntöttek, mindenáron megszervezik. – Maszkos tábort szervezünk, amelyben a résztvevők elkészítik a maszkot, majd a tábor lejártáig a maszkhoz alakítanak, felépítenek egy karaktert. Hosszú távra tervezünk, célunk, hogy megmaradjon és a csűrszínházi hagyomány részévé váljon ez a tábor. Csíki Szabolcs, Koszorús Krisztina és Gyéresi Júlia oktatja majd a résztvevőket: húsz-huszonöt VIII–XII.-es diákot – hallottuk az idei nyári évad beharangozóján. A Széllyes Sándor Csűrszínház 2015-ös évadának programját pedig hamarosan ismertetjük.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
A Széllyes Sándor Csűrszínház idei évadáról
Amikor más színházak nyári szünetet tartanak, amikor a kulturális élet holtszezonja kezdődik, Mikházán akkor zajlik a parti! Kulturális események követik egymást egész nyáron, színházi, zenei, képzőművészeti, gasztronómiai, történelmi estek sorozatára látogathatnak el az érdeklődők – Mikháza végérvényesen a Nyárádmente kulturális központjává vált. Köszönhető ez elsősorban a Széllyes Sándor Csűrszínháznak, ötletgazdáinak és működtetőinek, akik munkájának eredményeképpen idén a 13. Csűrszínházi Napokon vehetünk részt – az említett évad keretében, mert az évad évek óta nem csak a Csűrszínházi Napokból áll.
A nyárádremetei önkormányzat, a Maros Megyei Tanács, a Maros Művészegyüttes, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a Spectrum Színház, a Bekecs néptáncegyüttes, az Artecotur Egyesület, a Nyárádmenti Kistérségi Társulás, az RMGE Maros, a Maros Megyei Múzeum és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület által szervezett, társszervezett, támogatott rendezvénysorozat a tavasz utolsó napján, ez év május 31-én veszi kezdetét és szeptember 5-én ér véget. A két időpont között színes, tevékeny és értékes kulturális élet zajlik Mikházán, amellyel kapcsolatosan kedd délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a főtéri Spectrum Színház előcsarnokában.
Szélyes Ferenc színművész az idei évad programját ismertette, és elmondta: azért izgalmas a csűrszínházi nyár, mert történelem, irodalom, egyház, népi hagyomány és színház egy helyen megtalálható. A Maros Megyei Múzeum részvétele tovább gazdagította az arculatot, és nagyon fontosak számukra a Spectrum Színház előadásai is – az intézmény "elődtársulata" a Csűrszínházban lépett fel.
A Maros Megyei Múzeum nevében Ötvös Koppány és Györfi Zalán szólalt fel, akik elmondták: nagy az esély arra, hogy a római limest kultúrtájként bemutató projektek várbeli kiállításán bemutatott időkapszula felépüljön a mikházi ásatások helyszínén, továbbá idén is sor kerül a nagy sikerű Római fesztiválra. A csűrszínházi évad keretében, augusztus 8- án megszervezendő egynapos fesztivál ezúttal reneszánsz és barokk elemekkel is bővül. – Ez lesz a harmadik fesztivál, az eddigiek sikere a folytatásra ösztönöz. Mikházán, a csendesebb, nyugodtabb helyet kínáló kolostoron kívül bőven akad még látnivaló, a háromnyelvű fesztivál programját pedig idén is akként alakítjuk, hogy az mindegyik korosztály számára megfeleljen. Ez évben is lesz kilátogatás, szervezett idegenvezetés az ásatásokhoz, a kolostorban szervezendő események partnereként pedig a Teleki Téka is közreműködik a programok lebonyolításában.
Török Viola rendező a Spectrum Színház társulatának Mikházán július 24-én este 8 órától bemutatandó előadásáról – Molière Nők iskolája című darabjáról – szólt.
– Kihívás megtalálni azt a művet, előadást, amely a mikházi szellemiséget tükrözi, azt a vidéki lelkületet, amely mindannyiunk számára nagyon fontos. Olyan darabot kell ilyenkor választani, amely közelebb hozza az ősi dolgokat. Molière szóban forgó drámájában nagyon sok reneszánsz elem megtalálható. Mi azt a szellemiséget is igyekszünk folytatni, amely a római, a reneszánsz és a barokk világlátást jellemezte, ugyanakkor a magyar barokkból is átcsempészünk elemeket az előadásba, megpróbáljuk megtalálni a kapcsolódási pontokat. Zenés darabról van szó, a produkció zenei része Kelemen László zeneszerző munkája. Ezzel az előadással kezdjük az őszi évadunkat is.
Az Artecotur Egyesület nevében Vajda György kollégánk nyilatkozott, aki a június 28-án sorra kerülő Széllyes Sándor népi előadóművészeti vetélkedőről, valamint a június 29-e és július 4-e közötti színművészeti diáktáborról szólt. Mindkét esemény a csűrszínházi évad része – az első esetében elsősorban az iskolákat, a diákokat kívánják megszólítani: a humor, az ízesség, a népi beszéd fontos szerepet játszik majd az értékelésben. Ami a színművészeti tábort illeti, a tavalyi pénzhiány miatt elmaradt, pénz az idén sincsen, de úgy döntöttek, mindenáron megszervezik. – Maszkos tábort szervezünk, amelyben a résztvevők elkészítik a maszkot, majd a tábor lejártáig a maszkhoz alakítanak, felépítenek egy karaktert. Hosszú távra tervezünk, célunk, hogy megmaradjon és a csűrszínházi hagyomány részévé váljon ez a tábor. Csíki Szabolcs, Koszorús Krisztina és Gyéresi Júlia oktatja majd a résztvevőket: húsz-huszonöt VIII–XII.-es diákot – hallottuk az idei nyári évad beharangozóján. A Széllyes Sándor Csűrszínház 2015-ös évadának programját pedig hamarosan ismertetjük.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 20.
Nem a kisebbségeket, az anyóst kell tolerálni
Közgyűlését tartotta az európai kisebbségi lapok egyesülete
Európa jóformán minden részéről összesereglett, a MIDAS égisze alá tömörült lapokat képviselő újságírókat az esemény hivatalos megnyitóján rendre Pietro Varljen, a helyi olasz közösség elnöke, Gasparic Marina, Opatija alpolgármestere, Slezákné Kovács Edit, a MIDAS elnöke (az Új Szó lapigazgatója), Verner Stuflesser, a bolzanói EURAC Kisebbségjogi Intézet elnöke, valamint Olaszország fiumei (Rijeka) főkonzulja, Renato Cianfarani köszöntötte. A folytatásban Ivan Jakovcic EP-képviselő, Erik Fabijanic, a Primorje – Gorski Kotar megyei közgyűlés elnöke, továbbá az Olasz Szövetség részéről Norma Zani tartott rövid előadást, ismertetve a horvátországi és a szomszédos szlovéniai olaszok, valamint más kisebbségek helyzetét.
Az előadásokból megtudhattuk, hogy az itteni kisebbség helyzete sok szempontból hasonlít az Európa más országaiban élő kisebbségi közösségekéhez, hiszen megvannak ugyan a jogaikat szavatoló törvényes keretek, a gyakorlatba ültetés azonban bizonyos esetekben csorbát szenved. Mindezekről az alkotmányos jogokról, illetve a kisebbségekre vonatkozó horvát és szlovén törvényekről Norma Zani tartott nagyon alapos bemutatót, míg az EP-képviselő Ivan Jakovcic elsősorban azt hangoztatta, hogy a kisebbségek jogait számarányuktól függetlenül be kell tartani, hangsúlyozva: a nemzeti közösségek fennmaradásának két fő pillére az anyanyelvű iskola és a sajtó.
Szabadság (Kolozsvár)
Közgyűlését tartotta az európai kisebbségi lapok egyesülete
Európa jóformán minden részéről összesereglett, a MIDAS égisze alá tömörült lapokat képviselő újságírókat az esemény hivatalos megnyitóján rendre Pietro Varljen, a helyi olasz közösség elnöke, Gasparic Marina, Opatija alpolgármestere, Slezákné Kovács Edit, a MIDAS elnöke (az Új Szó lapigazgatója), Verner Stuflesser, a bolzanói EURAC Kisebbségjogi Intézet elnöke, valamint Olaszország fiumei (Rijeka) főkonzulja, Renato Cianfarani köszöntötte. A folytatásban Ivan Jakovcic EP-képviselő, Erik Fabijanic, a Primorje – Gorski Kotar megyei közgyűlés elnöke, továbbá az Olasz Szövetség részéről Norma Zani tartott rövid előadást, ismertetve a horvátországi és a szomszédos szlovéniai olaszok, valamint más kisebbségek helyzetét.
Az előadásokból megtudhattuk, hogy az itteni kisebbség helyzete sok szempontból hasonlít az Európa más országaiban élő kisebbségi közösségekéhez, hiszen megvannak ugyan a jogaikat szavatoló törvényes keretek, a gyakorlatba ültetés azonban bizonyos esetekben csorbát szenved. Mindezekről az alkotmányos jogokról, illetve a kisebbségekre vonatkozó horvát és szlovén törvényekről Norma Zani tartott nagyon alapos bemutatót, míg az EP-képviselő Ivan Jakovcic elsősorban azt hangoztatta, hogy a kisebbségek jogait számarányuktól függetlenül be kell tartani, hangsúlyozva: a nemzeti közösségek fennmaradásának két fő pillére az anyanyelvű iskola és a sajtó.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 20.
Bukarestben vizsgálódnak a nemzetközi hitelezők
Számos házi feladatot kell teljesítenie a Ponta-kormánynak ahhoz, hogy sikerrel le tudja zárni a szeptemberben lejáró készenlétihitel-megállapodást – a hogyan továbbról május 26-áig zajlanak majd az egyeztetések a hitelezői trojka – Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság és a Világbank – kedd óta újra Bukarestben tartózkodó küldöttségével.
Mint ismeretes, Románia az IMF szervezésében kötött két évvel ezelőtt 4 milliárd euró értékű, elővigyázatossági típusú hitelszerződést, amit fele-fele arányban az IMF és az Európai Bizottság biztosít. Románia 2011 óta nem szorult IMF-es kölcsön lehívására, és a jövő évtől Bukarest már csak rugalmas hitelvonalról szóló megállapodásban érdekelt.
Ugyanakkor még mindig kérdésesnek tűnik, hogy Románia lezárja-e a hitelszerződést, mivel tavaly és idén is nézeteltérések merültek fel a felek között – a hitelezők küldöttségének két legutóbbi felülvizsgálati látogatása kudarccal végződött, miután a felek nem állapodtak meg bizonyos feltételekben, így szándéknyilatkozat sem készült a román fél vállalásairól.
Eközben Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a napokban határozottan állította, hogy Bukarest újabb megállapodást akar, ezúttal egy lazábbat, amihez hasonlót Lengyelország is kötött – ehhez a lépéshez viszont elengedhetetlen a futó szerződés sikeres lezárása.
A kedden elkezdődött tárgyalássorozat egyik fő témája minden valószínűség szerint az élelmiszeripari termékek és nem szeszes italok általános forgalmi adójának (áfa/TVA) a jelenlegi 24 százalékról 9 százalékra történő csökkentése, illetve a január elsejétől tervezett általános áfacsökkentés és fiskális relaxáció lesz, ugyanakkor a vajdahunyadi energetikai komplexum átszervezése is szóba került – legutóbb e tekintetben nem sikerült a feleknek közös álláspontra helyezkedniük.
„Jelen pillanatban a megállapodás egyéves késésben van. Hogy újra naprakész lehessen, és szeptemberben le tudjuk zárni, kevés idő áll a rendelkezésre, így igen agresszív strukturális reformokra lesz szükség" – nyilatkozta a témában az Adevărul napilapnak Ionuţ Dumitru, a Pénzügyi Tanács elnöke, aki egyben a Raiffeisen Bank vezető közgazdásza is.
Hozzátette: újabban a költségvetési hiány kérdése is súlyosbítja a helyzetet, hiszen miközben a megállapodás értelmében a büdzsé strukturális hiányának 2016 végén a bruttó hazai termék (GDP) alig 1 százalékára kellene rúgnia, az Európai Bizottság legfrissebb prognózisa – ami már számol a januártól hatályba lépő, jelenleg a parlamenti elfogadásra váró új adótörvénykönyvvel – 3,5 százalékos deficitet vetít előre.
„1 és 3,5 százalék között a különbség óriási. Vagy lemondanak a tervezett adócsökkentések egy részéről, vagy kompenzáló intézkedésekkel rukkolnak elő" – vázolta a kormány számára adódó lehetséges forgatókönyveket Ionuţ Dumitru.
Mint ismeretes, a tervezett intézkedések között az áfacsökkentés mellett megtaláljuk még az üzemanyagokra kivetett jövedéki adó 20 százalékos csökkentését, eltörölnék továbbá az osztalékok megadóztatását, valamint a sokat vitatott „oszlopadót" is, amit tavaly vetett ki a kormány a nem épületjellegű ingatlanokra.
A kormány számításai szerint az intézkedések 18,29 milliárd lejes lyukat ütnének a költségvetésben, de abban bíznak, hogy sikerül kompenzálni a kieső források jó részét, így mindössze nettó 7,26 milliárd lejes hiánnyal számolnak. Egyébként a szenátus nemrég kivette a törvénytervezetből az üzemanyagok jövedéki adójának a csökkentését, az osztalékok adóját pedig a jelenlegi 16 százalék helyett 5 százalékban állapította meg – a felsőház intézkedései révén 4 milliárd lejt lehetne megspórolni az államkassza számára.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)|
Számos házi feladatot kell teljesítenie a Ponta-kormánynak ahhoz, hogy sikerrel le tudja zárni a szeptemberben lejáró készenlétihitel-megállapodást – a hogyan továbbról május 26-áig zajlanak majd az egyeztetések a hitelezői trojka – Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság és a Világbank – kedd óta újra Bukarestben tartózkodó küldöttségével.
Mint ismeretes, Románia az IMF szervezésében kötött két évvel ezelőtt 4 milliárd euró értékű, elővigyázatossági típusú hitelszerződést, amit fele-fele arányban az IMF és az Európai Bizottság biztosít. Románia 2011 óta nem szorult IMF-es kölcsön lehívására, és a jövő évtől Bukarest már csak rugalmas hitelvonalról szóló megállapodásban érdekelt.
Ugyanakkor még mindig kérdésesnek tűnik, hogy Románia lezárja-e a hitelszerződést, mivel tavaly és idén is nézeteltérések merültek fel a felek között – a hitelezők küldöttségének két legutóbbi felülvizsgálati látogatása kudarccal végződött, miután a felek nem állapodtak meg bizonyos feltételekben, így szándéknyilatkozat sem készült a román fél vállalásairól.
Eközben Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a napokban határozottan állította, hogy Bukarest újabb megállapodást akar, ezúttal egy lazábbat, amihez hasonlót Lengyelország is kötött – ehhez a lépéshez viszont elengedhetetlen a futó szerződés sikeres lezárása.
A kedden elkezdődött tárgyalássorozat egyik fő témája minden valószínűség szerint az élelmiszeripari termékek és nem szeszes italok általános forgalmi adójának (áfa/TVA) a jelenlegi 24 százalékról 9 százalékra történő csökkentése, illetve a január elsejétől tervezett általános áfacsökkentés és fiskális relaxáció lesz, ugyanakkor a vajdahunyadi energetikai komplexum átszervezése is szóba került – legutóbb e tekintetben nem sikerült a feleknek közös álláspontra helyezkedniük.
„Jelen pillanatban a megállapodás egyéves késésben van. Hogy újra naprakész lehessen, és szeptemberben le tudjuk zárni, kevés idő áll a rendelkezésre, így igen agresszív strukturális reformokra lesz szükség" – nyilatkozta a témában az Adevărul napilapnak Ionuţ Dumitru, a Pénzügyi Tanács elnöke, aki egyben a Raiffeisen Bank vezető közgazdásza is.
Hozzátette: újabban a költségvetési hiány kérdése is súlyosbítja a helyzetet, hiszen miközben a megállapodás értelmében a büdzsé strukturális hiányának 2016 végén a bruttó hazai termék (GDP) alig 1 százalékára kellene rúgnia, az Európai Bizottság legfrissebb prognózisa – ami már számol a januártól hatályba lépő, jelenleg a parlamenti elfogadásra váró új adótörvénykönyvvel – 3,5 százalékos deficitet vetít előre.
„1 és 3,5 százalék között a különbség óriási. Vagy lemondanak a tervezett adócsökkentések egy részéről, vagy kompenzáló intézkedésekkel rukkolnak elő" – vázolta a kormány számára adódó lehetséges forgatókönyveket Ionuţ Dumitru.
Mint ismeretes, a tervezett intézkedések között az áfacsökkentés mellett megtaláljuk még az üzemanyagokra kivetett jövedéki adó 20 százalékos csökkentését, eltörölnék továbbá az osztalékok megadóztatását, valamint a sokat vitatott „oszlopadót" is, amit tavaly vetett ki a kormány a nem épületjellegű ingatlanokra.
A kormány számításai szerint az intézkedések 18,29 milliárd lejes lyukat ütnének a költségvetésben, de abban bíznak, hogy sikerül kompenzálni a kieső források jó részét, így mindössze nettó 7,26 milliárd lejes hiánnyal számolnak. Egyébként a szenátus nemrég kivette a törvénytervezetből az üzemanyagok jövedéki adójának a csökkentését, az osztalékok adóját pedig a jelenlegi 16 százalék helyett 5 százalékban állapította meg – a felsőház intézkedései révén 4 milliárd lejt lehetne megspórolni az államkassza számára.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)|
2015. május 21.
Elfogadták a pártok az RMDSZ által javasolt alternatív parlamenti küszöböt
Megegyeztek a romániai pártok vezetői az új parlamenti választási törvény alapelveiről, egyebek mellett arról, hogy minden megyének lesz legalább két szenátora és négy képviselője, illetve az RMDSZ által javasolt alternatív parlamenti küszöb bevezetésében is egyetértettek – tájékoztatta az MTI-t szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A képviselőház elnökének irodájában tartott szerdai egyeztetésen a kormánykoalíció részéről többek között Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, a jobbközép ellenzék részéről pedig Alina Gorghiu és Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két társelnöke volt jelen.
Az RMDSZ képviseletében részt vevő Kelemen Hunor szerint a tanácskozáson megállapodtak a – megyei pártlistás választással kialakítandó – kétkamarás parlament létszámáról. Elmondta: a képviselőház létszáma 336-ra csökken (beleértve a 4 külföldön megválasztandó, illetve a 18 kedvezményes módon mandátumot szerző kisebbségi képviselőt), a szenátusé pedig 136-ra (beleértve a két külföldön megválasztandó szenátort).
Kelemen Hunor rámutatott: az, hogy minden megyének lesz legalább két szenátora és négy képviselője, pozitív diszkriminációt jelent az olyan – átlagosnál kisebb lakosságú – megyék esetében, mint Kovászna, Szilágy vagy Tulcea megye.
A politikus elmondta: az RMDSZ által javasolt alternatív parlamenti küszöb bevezetésében is egyetértettek, így a legalább négy megyében húszszázalékos támogatottságot elérő politikai alakulatok akkor is bejutnak a törvényhozásba, ha egyébként országos szinten nem lépik át az ötszázalékos küszöböt. Hozzátette: az előírást korábban a választási reformot előkészítő parlamenti különbizottság is elfogadta.
Az RMDSZ elnöke elmondta, a külföldön élő választópolgárok a számukra – előzetes regisztráció alapján – megszervezett szavazókörzetekben személyesen adhatják majd le voksukat négy képviselőre és két szenátorra. Az MTI érdeklődésére megerősítette: 2016-ban nem levélben szavaznak majd a külföldön élő román állampolgárok. A voksolás előtt fél évvel kezdődő és a szavazás előtt 75 nappal véget érő regisztráció arra szolgál, hogy a választási hatóság fel tudja mérni: hány választókörzetet kell kialakítania külföldön.
Aki nem regisztrált, az külföldön már csak a külképviseleteken adhatja le voksát. Attól függetlenül, hogy hányan járulnak az urnákhoz, a külföldön voksolók négy képviselőt és két szenátort küldenek a törvényhozásba a 43., számukra létrehozandó választókerületből – pontosította Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
MTI
Székelyhon.ro
Megegyeztek a romániai pártok vezetői az új parlamenti választási törvény alapelveiről, egyebek mellett arról, hogy minden megyének lesz legalább két szenátora és négy képviselője, illetve az RMDSZ által javasolt alternatív parlamenti küszöb bevezetésében is egyetértettek – tájékoztatta az MTI-t szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A képviselőház elnökének irodájában tartott szerdai egyeztetésen a kormánykoalíció részéről többek között Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, a jobbközép ellenzék részéről pedig Alina Gorghiu és Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két társelnöke volt jelen.
Az RMDSZ képviseletében részt vevő Kelemen Hunor szerint a tanácskozáson megállapodtak a – megyei pártlistás választással kialakítandó – kétkamarás parlament létszámáról. Elmondta: a képviselőház létszáma 336-ra csökken (beleértve a 4 külföldön megválasztandó, illetve a 18 kedvezményes módon mandátumot szerző kisebbségi képviselőt), a szenátusé pedig 136-ra (beleértve a két külföldön megválasztandó szenátort).
Kelemen Hunor rámutatott: az, hogy minden megyének lesz legalább két szenátora és négy képviselője, pozitív diszkriminációt jelent az olyan – átlagosnál kisebb lakosságú – megyék esetében, mint Kovászna, Szilágy vagy Tulcea megye.
A politikus elmondta: az RMDSZ által javasolt alternatív parlamenti küszöb bevezetésében is egyetértettek, így a legalább négy megyében húszszázalékos támogatottságot elérő politikai alakulatok akkor is bejutnak a törvényhozásba, ha egyébként országos szinten nem lépik át az ötszázalékos küszöböt. Hozzátette: az előírást korábban a választási reformot előkészítő parlamenti különbizottság is elfogadta.
Az RMDSZ elnöke elmondta, a külföldön élő választópolgárok a számukra – előzetes regisztráció alapján – megszervezett szavazókörzetekben személyesen adhatják majd le voksukat négy képviselőre és két szenátorra. Az MTI érdeklődésére megerősítette: 2016-ban nem levélben szavaznak majd a külföldön élő román állampolgárok. A voksolás előtt fél évvel kezdődő és a szavazás előtt 75 nappal véget érő regisztráció arra szolgál, hogy a választási hatóság fel tudja mérni: hány választókörzetet kell kialakítania külföldön.
Aki nem regisztrált, az külföldön már csak a külképviseleteken adhatja le voksát. Attól függetlenül, hogy hányan járulnak az urnákhoz, a külföldön voksolók négy képviselőt és két szenátort küldenek a törvényhozásba a 43., számukra létrehozandó választókerületből – pontosította Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
MTI
Székelyhon.ro
2015. május 21.
Kedden megtették az első lépést
Információs, gazdasági eurorégió létesül?
Kedden Kocsik József AMMGE-elnök, Gáll Tamás Mihály, az Aradi Mezőgazdasági Szaktanácsadói Iroda főtanácsosa, Nica Cociuba, az Arad Megyei Tanács főtanácsosának, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem előadótanárának a társaságában Hódmezővásárhelyen jártak, ahol a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a dékánjával, dr. Horváth Józseffel a DKMT Nadlac-Platform Pályázatról tárgyaltak. Ez a nagylaki határátkelő épületeinek, a Románia schengeni csatlakozása utáni hasznosítására irányul. Az EU-támogatást megcélzó, hármas határon átnyúló projekt 3 ország, Románia, Magyarország és Szerbia egy-egy szomszédos régióját foglalná magába. A pályázaton belül a műholdas kataszteri, valamint a lakossági menedzsmentet is meg akarják valósítani, ami a régió földterületeinek a műholdas, illetve a lakosság felkészültségével párhuzamosan, a munkaerőigény számítógépes feltérképezését is feltételezné. Az országoktól függetlenül működő EU regionális informatikai és gazdasági központ létrehozásához szükség van a régiókban található egyetemek, valamint a megyei adminisztrációk közreműködésre is. Mivel az Arad Megyei Tanács, illetve a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem vezetőségei ez irányban megtették a szándéknyilatkozataikat, a tárgyalók dr. Horváth József közbenjárását kérték a régióba tartozó magyarországi megyék hasonló intézményeitől várt szándéknyilatkozatok érdekében. Ha mindkét országból megvannak a szándéknyilatkozatok, megkeresik a szerbiai hasonló intézményeket is. A Nica Cociuba egyetemi tanár által megálmodott információs-gazdasági eurorégió létrehozásához kedden megtették az első lépést – mondták el lapunknak Kocsik József AMMGE-elnök és Gáll Tamás Mihály, az Aradi Szaktanácsadói Iroda főtanácsosa.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Információs, gazdasági eurorégió létesül?
Kedden Kocsik József AMMGE-elnök, Gáll Tamás Mihály, az Aradi Mezőgazdasági Szaktanácsadói Iroda főtanácsosa, Nica Cociuba, az Arad Megyei Tanács főtanácsosának, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem előadótanárának a társaságában Hódmezővásárhelyen jártak, ahol a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a dékánjával, dr. Horváth Józseffel a DKMT Nadlac-Platform Pályázatról tárgyaltak. Ez a nagylaki határátkelő épületeinek, a Románia schengeni csatlakozása utáni hasznosítására irányul. Az EU-támogatást megcélzó, hármas határon átnyúló projekt 3 ország, Románia, Magyarország és Szerbia egy-egy szomszédos régióját foglalná magába. A pályázaton belül a műholdas kataszteri, valamint a lakossági menedzsmentet is meg akarják valósítani, ami a régió földterületeinek a műholdas, illetve a lakosság felkészültségével párhuzamosan, a munkaerőigény számítógépes feltérképezését is feltételezné. Az országoktól függetlenül működő EU regionális informatikai és gazdasági központ létrehozásához szükség van a régiókban található egyetemek, valamint a megyei adminisztrációk közreműködésre is. Mivel az Arad Megyei Tanács, illetve a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem vezetőségei ez irányban megtették a szándéknyilatkozataikat, a tárgyalók dr. Horváth József közbenjárását kérték a régióba tartozó magyarországi megyék hasonló intézményeitől várt szándéknyilatkozatok érdekében. Ha mindkét országból megvannak a szándéknyilatkozatok, megkeresik a szerbiai hasonló intézményeket is. A Nica Cociuba egyetemi tanár által megálmodott információs-gazdasági eurorégió létrehozásához kedden megtették az első lépést – mondták el lapunknak Kocsik József AMMGE-elnök és Gáll Tamás Mihály, az Aradi Szaktanácsadói Iroda főtanácsosa.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. május 21.
A magyar nyelvű felirat soha nem jóindulat kérdése
Beszélgetés Kelemen Hunor szövetségi elnökkel az épített örökségről, ingatlan-visszaszolgáltatásról
Tizenhat magyarlakta megyében közel 3000 magyar műemlék feliratozását kéri az RMDSZ a helyi önkormányzatoktól megyei és területi szervezetei révén. A Kelemen Hunor minisztersége idején kidolgozott, hatályos rendelet szerint több nyelven – így magyarul is – fel kell tüntetni a megnevezésüket. A rendelet előírásait országszerte gyakorlatba kell ültetniük a polgármestereknek. Erre hívja fel a figyelmük az RMDSZ azzal a román és magyar nyelvű listával, amely megyénként tartalmaz valamennyi országos jelentőségű (A kategóriás) magyar műemléket, illetve a helyi jelentőségű (B kategóriás) magyar műemlékek egy részét. A miniszteri rendelet atyját kérdeztük a feliratozás jelentőségéről, és ezzel összefüggésben, az ingatlan-visszaszolgáltatás jelenlegi állásáról.
– Milyen jelentősége van a közösség számára ennek az újabb felirat-elhelyezésnek? Gondolok itt arra, hogy a nagy áttörést tulajdonképpen a kétnyelvű helységnévtáblák jelentették 2001-ben. Miért fontos ez az RMDSZ-nek?
– Az anyanyelvhasználat tekintetében egyformán fontos lépés mindkettő. És fontos párhuzam is: a 2001-es kormányrendelet hatályba lépése után is bőven akadt település, ahol az RMDSZ-nek külön kellett kérnie alkalmazását. Most nem csak kérünk, de segítünk is: a jelenleg érvényes országos műemléklista alapján előkészítettük a magyar műemlékek megnevezésének magyar és román nyelvű listáját.
A helységnévtábla magyar felirata azt jelzi, hogy ott magyar közösség is lakik. A műemlékek magyar felirata viszont kettős jelentéssel bír. Jelzi azokat az értékeket, amelyek létrehozásához köze volt a magyarságnak, másfelől azt mutatja, hogy ezek jelenleg is a magyar kulturális örökség részét képezik. Olyan tények ezek, amelyeket sem megkerülni, sem véka alá rejteni nem lehet. Bár a kisebbségekre vonatkozó jogszabályok alkalmazása akadozik, ez nem bátortalanít el minket. Azt is tapasztaltuk már számtalanszor, hogy kétnyelvű helységnévtáblát arra való hivatkozással nem függesztettek ki, miszerint a törvény csak 20 százalék fölötti számarányú kisebbségi közösség esetében teszi azt kötelezővé. Kisebb létszám esetén sem tiltja, csak akarat kell hozzá – egészíteném ki. De nálunk így szokás olvasni a törvényeket… A műemlék-feliratozás nincs ilyen meghatározott százalékhoz kötve, ugyanakkor a megyei, illetve helyi tanács is kérheti a kisebbségek nyelvén való feliratozást.
– Hol tartanak jelenleg ezzel a munkával? Kinek mi a dolga, és milyen eredményre számítanak?
– Az RMDSZ kulturális főosztályát bíztam meg a munka koordinálásával. Arad, Beszterce, Bihar, Fehér, Szatmár és Szeben megyében már el is készült az összesen 715 műemléket tartalmazó magyar és román nyelvű lista végleges változata. A többi megyébe is első lépésként mi küldjük ki a feliratozásra javasolt műemléklistát, amelyet átnéznek és ellenőriznek az RMDSZ megyei szervezetei által javasolt helyi szakértők, a véglegesítés után pedig, levél kíséretében, kérik a települések polgármesteritől azt, hogy magyarul is feliratozzák az illető magyar műemlékeket. Nagy munka ez, amelyet önkéntesen vállaltak a helyi szakértők, ugyanakkor fontos szerep hárul a megyei és területi szervezeteinkre a kapcsolatfelvételt, illetve az eredmény nyomon követését illetően. Az eredmény döntően a helyieken múlik. Az országos szervezet elvégzi a munka rá eső részét, de ez nem helyettesíti a helyismeretet, a helyiek kapcsolati hálóját. Ráadásul, itt a legfontosabb az, hogy ténylegesen meg is valósuljon a feliratozás, illetve tudjunk azokról az esetekről, amelyekben ezt megpróbálják elodázni valamilyen ürüggyel.
Hozzátenném, hogy valamennyi megye esetében ez a lista bővül majd további helyi jelentőségű műemlékekkel, terveink szerint pedig május végére, június elejére valamennyi magyarlakta megyében sikerül véglegesítenünk azt az első lajstromot, amelyet a későbbiekben bővíteni is tudunk.
Bartha Réka
Szabadság (Kolozsvár)
Beszélgetés Kelemen Hunor szövetségi elnökkel az épített örökségről, ingatlan-visszaszolgáltatásról
Tizenhat magyarlakta megyében közel 3000 magyar műemlék feliratozását kéri az RMDSZ a helyi önkormányzatoktól megyei és területi szervezetei révén. A Kelemen Hunor minisztersége idején kidolgozott, hatályos rendelet szerint több nyelven – így magyarul is – fel kell tüntetni a megnevezésüket. A rendelet előírásait országszerte gyakorlatba kell ültetniük a polgármestereknek. Erre hívja fel a figyelmük az RMDSZ azzal a román és magyar nyelvű listával, amely megyénként tartalmaz valamennyi országos jelentőségű (A kategóriás) magyar műemléket, illetve a helyi jelentőségű (B kategóriás) magyar műemlékek egy részét. A miniszteri rendelet atyját kérdeztük a feliratozás jelentőségéről, és ezzel összefüggésben, az ingatlan-visszaszolgáltatás jelenlegi állásáról.
– Milyen jelentősége van a közösség számára ennek az újabb felirat-elhelyezésnek? Gondolok itt arra, hogy a nagy áttörést tulajdonképpen a kétnyelvű helységnévtáblák jelentették 2001-ben. Miért fontos ez az RMDSZ-nek?
– Az anyanyelvhasználat tekintetében egyformán fontos lépés mindkettő. És fontos párhuzam is: a 2001-es kormányrendelet hatályba lépése után is bőven akadt település, ahol az RMDSZ-nek külön kellett kérnie alkalmazását. Most nem csak kérünk, de segítünk is: a jelenleg érvényes országos műemléklista alapján előkészítettük a magyar műemlékek megnevezésének magyar és román nyelvű listáját.
A helységnévtábla magyar felirata azt jelzi, hogy ott magyar közösség is lakik. A műemlékek magyar felirata viszont kettős jelentéssel bír. Jelzi azokat az értékeket, amelyek létrehozásához köze volt a magyarságnak, másfelől azt mutatja, hogy ezek jelenleg is a magyar kulturális örökség részét képezik. Olyan tények ezek, amelyeket sem megkerülni, sem véka alá rejteni nem lehet. Bár a kisebbségekre vonatkozó jogszabályok alkalmazása akadozik, ez nem bátortalanít el minket. Azt is tapasztaltuk már számtalanszor, hogy kétnyelvű helységnévtáblát arra való hivatkozással nem függesztettek ki, miszerint a törvény csak 20 százalék fölötti számarányú kisebbségi közösség esetében teszi azt kötelezővé. Kisebb létszám esetén sem tiltja, csak akarat kell hozzá – egészíteném ki. De nálunk így szokás olvasni a törvényeket… A műemlék-feliratozás nincs ilyen meghatározott százalékhoz kötve, ugyanakkor a megyei, illetve helyi tanács is kérheti a kisebbségek nyelvén való feliratozást.
– Hol tartanak jelenleg ezzel a munkával? Kinek mi a dolga, és milyen eredményre számítanak?
– Az RMDSZ kulturális főosztályát bíztam meg a munka koordinálásával. Arad, Beszterce, Bihar, Fehér, Szatmár és Szeben megyében már el is készült az összesen 715 műemléket tartalmazó magyar és román nyelvű lista végleges változata. A többi megyébe is első lépésként mi küldjük ki a feliratozásra javasolt műemléklistát, amelyet átnéznek és ellenőriznek az RMDSZ megyei szervezetei által javasolt helyi szakértők, a véglegesítés után pedig, levél kíséretében, kérik a települések polgármesteritől azt, hogy magyarul is feliratozzák az illető magyar műemlékeket. Nagy munka ez, amelyet önkéntesen vállaltak a helyi szakértők, ugyanakkor fontos szerep hárul a megyei és területi szervezeteinkre a kapcsolatfelvételt, illetve az eredmény nyomon követését illetően. Az eredmény döntően a helyieken múlik. Az országos szervezet elvégzi a munka rá eső részét, de ez nem helyettesíti a helyismeretet, a helyiek kapcsolati hálóját. Ráadásul, itt a legfontosabb az, hogy ténylegesen meg is valósuljon a feliratozás, illetve tudjunk azokról az esetekről, amelyekben ezt megpróbálják elodázni valamilyen ürüggyel.
Hozzátenném, hogy valamennyi megye esetében ez a lista bővül majd további helyi jelentőségű műemlékekkel, terveink szerint pedig május végére, június elejére valamennyi magyarlakta megyében sikerül véglegesítenünk azt az első lajstromot, amelyet a későbbiekben bővíteni is tudunk.
Bartha Réka
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 21.
Kétnyelvűség: perelnek és meglepnek a civilek
A rendőrségi megfélemlítés és a mintegy 60 kétnyelvű utcvanévtábla eltávolítása ellenére sem adják fel a harcot a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) aktivistái. Az anyanyelv használata mellett kardoskodó önkéntesek ismét nekiláttak a táblaszerelésnek.
„A leszereltetett hatvan táblából közel húsz visszakerült a helyére, sőt folyamatosan érkeznek a rendelések újabb és újabb táblákra. Most már olyan személyek is kértek kétnyelvű táblát, akik a rendőrségi túlkapás előtt nem tartottak rá igényt" – újságolta el lapunknak Barabás Miklós.
A Cemo önkéntese elmondta, most már tömbházlakásból is érkeztek megrendelések, olyan lakóközösségektől, ahol a román szomszédok is beleegyeztek a kétnyelvű felirat kifüggesztésébe. Amúgy a szervezet nyilvántartása szerint a megrendelők egytől egyig magyar nemzetiségűek.
Mindeközben a helyi rendőrség sem ül tétlenül, a hatóság emberei továbbra is róják a város utcáit, fényképezgetik a kétnyelvű feliratokat, és felszólításokat osztogatnak azok eltávolítására, ellenkező esetben 30 és 50 ezer lejes bírságot helyezve kilátásba. A Cemo is egy hasonló lajstrom összeállításába kezdett, a mozgalom önkéntesei azokat a házilag készült táblákat írják össze, amelyeken mindössze román nyelven jelenik meg felirat.
„Kíváncsiak vagyunk a hatóságok kettős mércéjére: azokat is büntetéssel fenyegetik, akik egynyelvű, úgymond reklámtáblákat szereltek fel?" – fejtette ki lapunknak az akció lényegét Szigeti Enikő, a szervezet vezetője. Értesüléseink szerint a rendőrség mindmáig egyetlen vásárhelyi lakost sem szólított fel a tábla eltávolítására, amennyiben azon csak az állam nyelvén jelölte meg az utca nevét.
Nevetségesnek tartják az ítéletindoklást
Miután a napokban kézhez kapta a marosvásárhelyi táblabírósági döntés indoklását, a Cemo jogi úton is folytatja a kétnyelvűségért vívott küzdelmet. Mint emlékezetes, a civilek panaszára tavaly az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elmarasztalta a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, melynek nevében Dorin Florea polgármester bíróságon támadta meg a hatósági döntést.
A táblabíróság semmisnek nyilvánította a diszkriminációellenes tanács döntését, amely a kétnyelvű táblák kifüggesztésére kötelezte volna a polgármesteri hivatalt. A Corina Ioana Mureşan törvénybíró által megfogalmazott indoklásban többek között az áll, hogy Marosvásárhelyen azért nem lehet románról magyarra fordítani az utcaneveket, mert az olyan személyi nevek, mint például Ştefan cel Mare, Mihai Viteazul, Avram Iancu vagy Horea „sérülnének".
„Nevetséges egy indoklás, hisz senki nem vetette fel, hogy a román személyneveket is le kellene fordítani. Ilyen sehol nincs a világon, pontosabban csak Marosvásárhelyen van, de nálunk is csak a magyar neveket fordították le románra" – mutatott rá Szigeti Enikő, utalva a Gheorghe Doja-, Pavel Chinezu- vagy Ecaterina Varga-féle névtorzításokra. „Tényleg, a felsorolt négy név miatt nem lehet lefordítani a többi százat?" – tette fel a költői kérdést Szigeti Enikő.
Folytatják a pereskedést
A Cemo szerint az is a bíró részrehajlására utal, hogy döntése indoklásában ugyan említést tesz a Románia által is aláírt nemzetközi egyezményekről, viszont úgy véli, hogy azoknak kellene megfelelniük a hazai törvényeknek, nem pedig fordítva. Elhangzott, hogy a marosvásárhelyi táblabíróság kedvezőtlen döntése után a Legfelsőbb Ítélő- és Semmitőszékhez folyamodnak a kétnyelvűség ügyében. A táblabírósági ítélet ellen szerdán az Országos Diszkriminációellenes Tanács is fellebbezett.
Indul a gerillaakció
Hamarosan indul a kétnyelvűségért folyó gerillaakció is – jelentették be szerdán a Cemo aktivistái. Barabás Miklós egyelőre csak annyit árult el, hogy elkészült egy három-négy hónapos terv, melynek keretében a csoport névtelenségbe burkolódzó tagjai heti rendszerességgel próbálnak egy-egy meglepetést szerezni a kétnyelvűséget üldöző hatóságoknak. „Törvénytelen akciókhoz nem folyamadunk, meglepőkhöz viszont igen" – szögezte le Szigeti Enikő.
Krónika (Kolozsvár)
A rendőrségi megfélemlítés és a mintegy 60 kétnyelvű utcvanévtábla eltávolítása ellenére sem adják fel a harcot a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) aktivistái. Az anyanyelv használata mellett kardoskodó önkéntesek ismét nekiláttak a táblaszerelésnek.
„A leszereltetett hatvan táblából közel húsz visszakerült a helyére, sőt folyamatosan érkeznek a rendelések újabb és újabb táblákra. Most már olyan személyek is kértek kétnyelvű táblát, akik a rendőrségi túlkapás előtt nem tartottak rá igényt" – újságolta el lapunknak Barabás Miklós.
A Cemo önkéntese elmondta, most már tömbházlakásból is érkeztek megrendelések, olyan lakóközösségektől, ahol a román szomszédok is beleegyeztek a kétnyelvű felirat kifüggesztésébe. Amúgy a szervezet nyilvántartása szerint a megrendelők egytől egyig magyar nemzetiségűek.
Mindeközben a helyi rendőrség sem ül tétlenül, a hatóság emberei továbbra is róják a város utcáit, fényképezgetik a kétnyelvű feliratokat, és felszólításokat osztogatnak azok eltávolítására, ellenkező esetben 30 és 50 ezer lejes bírságot helyezve kilátásba. A Cemo is egy hasonló lajstrom összeállításába kezdett, a mozgalom önkéntesei azokat a házilag készült táblákat írják össze, amelyeken mindössze román nyelven jelenik meg felirat.
„Kíváncsiak vagyunk a hatóságok kettős mércéjére: azokat is büntetéssel fenyegetik, akik egynyelvű, úgymond reklámtáblákat szereltek fel?" – fejtette ki lapunknak az akció lényegét Szigeti Enikő, a szervezet vezetője. Értesüléseink szerint a rendőrség mindmáig egyetlen vásárhelyi lakost sem szólított fel a tábla eltávolítására, amennyiben azon csak az állam nyelvén jelölte meg az utca nevét.
Nevetségesnek tartják az ítéletindoklást
Miután a napokban kézhez kapta a marosvásárhelyi táblabírósági döntés indoklását, a Cemo jogi úton is folytatja a kétnyelvűségért vívott küzdelmet. Mint emlékezetes, a civilek panaszára tavaly az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elmarasztalta a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, melynek nevében Dorin Florea polgármester bíróságon támadta meg a hatósági döntést.
A táblabíróság semmisnek nyilvánította a diszkriminációellenes tanács döntését, amely a kétnyelvű táblák kifüggesztésére kötelezte volna a polgármesteri hivatalt. A Corina Ioana Mureşan törvénybíró által megfogalmazott indoklásban többek között az áll, hogy Marosvásárhelyen azért nem lehet románról magyarra fordítani az utcaneveket, mert az olyan személyi nevek, mint például Ştefan cel Mare, Mihai Viteazul, Avram Iancu vagy Horea „sérülnének".
„Nevetséges egy indoklás, hisz senki nem vetette fel, hogy a román személyneveket is le kellene fordítani. Ilyen sehol nincs a világon, pontosabban csak Marosvásárhelyen van, de nálunk is csak a magyar neveket fordították le románra" – mutatott rá Szigeti Enikő, utalva a Gheorghe Doja-, Pavel Chinezu- vagy Ecaterina Varga-féle névtorzításokra. „Tényleg, a felsorolt négy név miatt nem lehet lefordítani a többi százat?" – tette fel a költői kérdést Szigeti Enikő.
Folytatják a pereskedést
A Cemo szerint az is a bíró részrehajlására utal, hogy döntése indoklásában ugyan említést tesz a Románia által is aláírt nemzetközi egyezményekről, viszont úgy véli, hogy azoknak kellene megfelelniük a hazai törvényeknek, nem pedig fordítva. Elhangzott, hogy a marosvásárhelyi táblabíróság kedvezőtlen döntése után a Legfelsőbb Ítélő- és Semmitőszékhez folyamodnak a kétnyelvűség ügyében. A táblabírósági ítélet ellen szerdán az Országos Diszkriminációellenes Tanács is fellebbezett.
Indul a gerillaakció
Hamarosan indul a kétnyelvűségért folyó gerillaakció is – jelentették be szerdán a Cemo aktivistái. Barabás Miklós egyelőre csak annyit árult el, hogy elkészült egy három-négy hónapos terv, melynek keretében a csoport névtelenségbe burkolódzó tagjai heti rendszerességgel próbálnak egy-egy meglepetést szerezni a kétnyelvűséget üldöző hatóságoknak. „Törvénytelen akciókhoz nem folyamadunk, meglepőkhöz viszont igen" – szögezte le Szigeti Enikő.
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 21.
Empátiahányadosok
Aki demagógialeckéket kíván venni, elég, ha néhány percre belehallgat egy uniós meghallgatási szeánszot követő hozzászólás-zuhatagba.
Már-már témától függetlenül garantált a muníció, feltéve, ha el tudunk tekinteni attól, hogy nem is olyan régen a demokrácia intézményének legkifinomultabb fórumaként tekintettünk az Európai Parlamentre. Tagjaira pedig mint a mindentudás bajnokaira.
Az időről időre retorikai műhelygyakorlatra odalátogató magyar miniszterelnök újabb inspirációforrásként szolgált a mindentudás kiteljesítéséhez, megfogalmazva néhány olyan sarkos nézetet, amelyek megkerülhetetlenek a pillanat egyik legfontosabb témájában, a bevándorlás ügyében.
Bár a Charlie Hebdo-tragédia részben még az olcsó munkaerő iránti szükséglet diktálta migránspolitikára esküvő nyugat-európai kormányokat is kijózanította, a félmegoldások kifogásolói azonban továbbra is páriának számítanak. Orbán Viktornak a homogén kultúrájú nemzet megőrzésére irányuló nézetei nemcsak a kirekesztő bélyeget kapták meg azonnal, de a hálátlanság vádját sem kerülhették el.
A liberális EP-képviselők már-már az '56-os magyar menekültek emlékének meggyalázását emlegették, amikor Orbán az országok azon jogát emlegette, hogy saját hatáskörben dönthessenek befogadó hajlandóságuk mértékéről. A példa nemcsak történelmileg sántít erősen, de abban is, hogy az azonos kulturális közegből származó, többségükben magasan képzett, a befogadóországot azonnal gazdagító egykori menekülteket gond nélkül mossa össze az európaitól gyökeresen eltérő értékrendből érkező mai migránsokkal.
De hasonlóan egyensúlyát vesztett párhuzam az is, amely szerint a magyar álláspont az anyaország határain kívül élő magyarság elvárásainak megalapozottságát kérdőjelezi meg. E logika szerint a koszovói menekültek befogadásának esetleges visszautasítása egy csapásra semmissé teszi az erdélyi magyarság őshonosságból fakadó jogkövetelését. A féltés álságossága üvölt, gyökértelensége kétségtelen. Akárcsak azok, akiket a nélkülözés indít útnak egy velejéig hazug empátiahányadossal tüntető világ felé.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)
Aki demagógialeckéket kíván venni, elég, ha néhány percre belehallgat egy uniós meghallgatási szeánszot követő hozzászólás-zuhatagba.
Már-már témától függetlenül garantált a muníció, feltéve, ha el tudunk tekinteni attól, hogy nem is olyan régen a demokrácia intézményének legkifinomultabb fórumaként tekintettünk az Európai Parlamentre. Tagjaira pedig mint a mindentudás bajnokaira.
Az időről időre retorikai műhelygyakorlatra odalátogató magyar miniszterelnök újabb inspirációforrásként szolgált a mindentudás kiteljesítéséhez, megfogalmazva néhány olyan sarkos nézetet, amelyek megkerülhetetlenek a pillanat egyik legfontosabb témájában, a bevándorlás ügyében.
Bár a Charlie Hebdo-tragédia részben még az olcsó munkaerő iránti szükséglet diktálta migránspolitikára esküvő nyugat-európai kormányokat is kijózanította, a félmegoldások kifogásolói azonban továbbra is páriának számítanak. Orbán Viktornak a homogén kultúrájú nemzet megőrzésére irányuló nézetei nemcsak a kirekesztő bélyeget kapták meg azonnal, de a hálátlanság vádját sem kerülhették el.
A liberális EP-képviselők már-már az '56-os magyar menekültek emlékének meggyalázását emlegették, amikor Orbán az országok azon jogát emlegette, hogy saját hatáskörben dönthessenek befogadó hajlandóságuk mértékéről. A példa nemcsak történelmileg sántít erősen, de abban is, hogy az azonos kulturális közegből származó, többségükben magasan képzett, a befogadóországot azonnal gazdagító egykori menekülteket gond nélkül mossa össze az európaitól gyökeresen eltérő értékrendből érkező mai migránsokkal.
De hasonlóan egyensúlyát vesztett párhuzam az is, amely szerint a magyar álláspont az anyaország határain kívül élő magyarság elvárásainak megalapozottságát kérdőjelezi meg. E logika szerint a koszovói menekültek befogadásának esetleges visszautasítása egy csapásra semmissé teszi az erdélyi magyarság őshonosságból fakadó jogkövetelését. A féltés álságossága üvölt, gyökértelensége kétségtelen. Akárcsak azok, akiket a nélkülözés indít útnak egy velejéig hazug empátiahányadossal tüntető világ felé.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 21.
Szász Jenő lemondását kéri a Magyar Ifjúsági Értekezlet
A Szász Jenő vezette budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek (NSKI) az erdélyi szórványmagyarság problémáira javasolt megoldásait bírálta a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért), amely főként azt kifogásolja, hogy az intézet nem folytat párbeszédet a közösség életét szervező helyi civil csoportosulásokkal – hangzott el a Miért szerdai kolozsvári sajtóreggelijén.
Kádár Petra, az ifjúsági szervezet elnökhelyettese rámutatott: az NSKI hátráltatja a Miérthez tartozó medgyesi Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (Madisz) tevékenységét, és nem tudják karba tett kézzel nézni, hogy „a kutatóintézet mit akar tenni a szórványbeli diákokkal".
Balázs Botond, a medgyesi Madisz elnöke kifejtette: május elején tudták meg, hogy az NSKI munkatársai Medgyesen, Nagyszebenben, Balázsfalván, illetve Beszterce megyében jártak, ahol megpróbálták Székelyudvarhelyre csábítani a gimnazista korú diákokat. Hangsúlyozta: nem a látogatás tényét kifogásolják, hanem azt, hogy mindezt az általa vezetett szervezet megkerülésével tették.
„Meglátogathatnak, de akkor szóljanak nekünk is erről. Meghívjuk, fogadjuk őket, de jelentsék be, hogy jönnek, mert nem magánszemélyként, hanem mint a mindenkori magyar kormány egyik legfontosabb háttérintézménye mutatkoznak be. Addig, amíg stratégiai lépéseket szeretnének a helyi közösségeinkben véghez vinni, ne minket kihagyva hozzanak döntéseket és cselekedjenek" – magyarázta Balázs Botond. Az ifjúsági szervezet elnöke a Krónikának azt is elmondta: erre reagálva most ők is inkább a sajtón keresztül fogalmazzák meg kifogásaikat, és nem fordulnak közvetlenül az NSKI-hez.
Balázs szerint a kutatóintézet egymagában nem tudja reálisan felmérni a helyzetet, szerinte ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy a szórványban élő fiatalokat el akarják csábítani szülőföldjükről. „Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a szórványban lekapcsolják a villanyt" – fogalmazott.
A Madisz-elnök úgy véli: a rendelkezésre álló forrásokat inkább arra kellene költeni, hogy a helyi magyar iskolák elérhetőbbé, vonzóbbá váljanak a szülők számára, például több iskolabuszt kellene biztosítani, vagy délutáni foglalkozást szervezni a diákoknak. Hozzátette: az NSKI „gyöngyhalászatát" azért is tartják veszélyesnek, mert félő, hogy Medgyesen hamarosan nem tudnak gimnáziumi osztályokat elindítani.
A településen jelenleg 650 magyar anyanyelvű gyermek tanul, de közülük csak 317-en járnak magyar tannyelvű osztályba. A Miért szerdán közleményt is kibocsátott, amelyben párbeszédet szorgalmaznak a szórvány gondjairól, ugyanakkor Szász Jenő lemondását kérik a kutatóintézet éléről.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)
A Szász Jenő vezette budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek (NSKI) az erdélyi szórványmagyarság problémáira javasolt megoldásait bírálta a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért), amely főként azt kifogásolja, hogy az intézet nem folytat párbeszédet a közösség életét szervező helyi civil csoportosulásokkal – hangzott el a Miért szerdai kolozsvári sajtóreggelijén.
Kádár Petra, az ifjúsági szervezet elnökhelyettese rámutatott: az NSKI hátráltatja a Miérthez tartozó medgyesi Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (Madisz) tevékenységét, és nem tudják karba tett kézzel nézni, hogy „a kutatóintézet mit akar tenni a szórványbeli diákokkal".
Balázs Botond, a medgyesi Madisz elnöke kifejtette: május elején tudták meg, hogy az NSKI munkatársai Medgyesen, Nagyszebenben, Balázsfalván, illetve Beszterce megyében jártak, ahol megpróbálták Székelyudvarhelyre csábítani a gimnazista korú diákokat. Hangsúlyozta: nem a látogatás tényét kifogásolják, hanem azt, hogy mindezt az általa vezetett szervezet megkerülésével tették.
„Meglátogathatnak, de akkor szóljanak nekünk is erről. Meghívjuk, fogadjuk őket, de jelentsék be, hogy jönnek, mert nem magánszemélyként, hanem mint a mindenkori magyar kormány egyik legfontosabb háttérintézménye mutatkoznak be. Addig, amíg stratégiai lépéseket szeretnének a helyi közösségeinkben véghez vinni, ne minket kihagyva hozzanak döntéseket és cselekedjenek" – magyarázta Balázs Botond. Az ifjúsági szervezet elnöke a Krónikának azt is elmondta: erre reagálva most ők is inkább a sajtón keresztül fogalmazzák meg kifogásaikat, és nem fordulnak közvetlenül az NSKI-hez.
Balázs szerint a kutatóintézet egymagában nem tudja reálisan felmérni a helyzetet, szerinte ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy a szórványban élő fiatalokat el akarják csábítani szülőföldjükről. „Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a szórványban lekapcsolják a villanyt" – fogalmazott.
A Madisz-elnök úgy véli: a rendelkezésre álló forrásokat inkább arra kellene költeni, hogy a helyi magyar iskolák elérhetőbbé, vonzóbbá váljanak a szülők számára, például több iskolabuszt kellene biztosítani, vagy délutáni foglalkozást szervezni a diákoknak. Hozzátette: az NSKI „gyöngyhalászatát" azért is tartják veszélyesnek, mert félő, hogy Medgyesen hamarosan nem tudnak gimnáziumi osztályokat elindítani.
A településen jelenleg 650 magyar anyanyelvű gyermek tanul, de közülük csak 317-en járnak magyar tannyelvű osztályba. A Miért szerdán közleményt is kibocsátott, amelyben párbeszédet szorgalmaznak a szórvány gondjairól, ugyanakkor Szász Jenő lemondását kérik a kutatóintézet éléről.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 21.
Zászlómerénylet
Ha most a nép azt mondja, hogy menjetek a fenébe, igaza van. Mert hogy a kihirdetés előtt álló zászlótörvény körül minimum kétfélét állítanak a közéleti szereplők, két, egymásnak mondhatni homlokegyenest ellentmondó helyzetábrázolás feszül egymásnak. Pedig a közember igazából arra kíváncsi: használhatja szabadon a szívének kedves szimbólumokat, vagy arra kell számítania, hogy a hatalom továbbra is bármikor benyújthatja a számlát? S mit kap ebben az ügyben? Minimum két értelmezést, aminek nyomán legfeljebb az juthat az eszébe, hogy itt valaki megint nem mond igazat.
Próbáljuk árnyalni a képet, ha az első eufóriahullám és néhány pontosító megjegyzés után immár az RMDSZ is hajlandó árnyalni. Hagyjuk a „biztató lépés” vagy a „pozitív fejlemény” típusú semmitmondásokat, maradjunk annál, amit Márton Árpád mondott: „Ilyen a törvény. Csak ebben a formában voltak hajlandók elfogadni.” Mondta mindezt a szövetség egyik legelismertebb jogtudora, az óvatos duhaj kategóriájának élő szobra, a diplomatikus lojalitás ikonja. Érdemes lenne utánakeresni, de anélkül is megkockáztatom: életében nem fogalmazott ennyire egyértelműen. Így voltak hajlandók elfogadni...
Vegyünk egy nagy levegőt, és ne engedjük magunkat átcsábítani a demagóg oldalra. Mert kétségtelenül lehet élni nemzeti szimbólumok nélkül. Kérdés, hogy minek? Huszonöt év, az urbánus-rurális vita, a harisnyanadrágos-vitézkötéses lesajnálás után a dolog ott tart, hogy van egy törvény, amely bizonyos szabályozási keretben engedélyezi saját zászló kialakítását és használatát. Egy megye- vagy települészászlóét, amely tartalmának, heraldikai szimbólumrendszere elfogadhatóságának megítélését eleve egy akadémiai bizottság hatáskörébe utalja. Persze elméletileg lehet az a székely zászló is. Amelynek elfogadása megyezászlóként akár Székelyföld szimbolikus és területi egységét is jelenthetné, de erre Maros megyében egyre kevésbé nyílik lehetőség. Ha meg csak Háromszékre és Hargita megyére korlátozódik az egység, akkor saját kezűleg csorbítunk meg egy történelmi tájegységet.
Azt az indoklást pedig, hogy a lényeg a kerettörvény elfogadása, a mindennapokban meg lesz valahogy majd a székely zászlóval is, egyenesen elfogadhatatlan. Ez ugyanis eleve a pórázon tartottság, az ügyintézés gyakorlatának további deklarált elfogadása. Annak a függőségnek a prolongálása, amelynek fenntartása a jelek szerint az RMDSZ változatlan érdeke. Önök kérték, tessék választani: a korábbi bizonytalanság vagy a lánc? Ami kétségtelenül egyre fényesebb.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Ha most a nép azt mondja, hogy menjetek a fenébe, igaza van. Mert hogy a kihirdetés előtt álló zászlótörvény körül minimum kétfélét állítanak a közéleti szereplők, két, egymásnak mondhatni homlokegyenest ellentmondó helyzetábrázolás feszül egymásnak. Pedig a közember igazából arra kíváncsi: használhatja szabadon a szívének kedves szimbólumokat, vagy arra kell számítania, hogy a hatalom továbbra is bármikor benyújthatja a számlát? S mit kap ebben az ügyben? Minimum két értelmezést, aminek nyomán legfeljebb az juthat az eszébe, hogy itt valaki megint nem mond igazat.
Próbáljuk árnyalni a képet, ha az első eufóriahullám és néhány pontosító megjegyzés után immár az RMDSZ is hajlandó árnyalni. Hagyjuk a „biztató lépés” vagy a „pozitív fejlemény” típusú semmitmondásokat, maradjunk annál, amit Márton Árpád mondott: „Ilyen a törvény. Csak ebben a formában voltak hajlandók elfogadni.” Mondta mindezt a szövetség egyik legelismertebb jogtudora, az óvatos duhaj kategóriájának élő szobra, a diplomatikus lojalitás ikonja. Érdemes lenne utánakeresni, de anélkül is megkockáztatom: életében nem fogalmazott ennyire egyértelműen. Így voltak hajlandók elfogadni...
Vegyünk egy nagy levegőt, és ne engedjük magunkat átcsábítani a demagóg oldalra. Mert kétségtelenül lehet élni nemzeti szimbólumok nélkül. Kérdés, hogy minek? Huszonöt év, az urbánus-rurális vita, a harisnyanadrágos-vitézkötéses lesajnálás után a dolog ott tart, hogy van egy törvény, amely bizonyos szabályozási keretben engedélyezi saját zászló kialakítását és használatát. Egy megye- vagy települészászlóét, amely tartalmának, heraldikai szimbólumrendszere elfogadhatóságának megítélését eleve egy akadémiai bizottság hatáskörébe utalja. Persze elméletileg lehet az a székely zászló is. Amelynek elfogadása megyezászlóként akár Székelyföld szimbolikus és területi egységét is jelenthetné, de erre Maros megyében egyre kevésbé nyílik lehetőség. Ha meg csak Háromszékre és Hargita megyére korlátozódik az egység, akkor saját kezűleg csorbítunk meg egy történelmi tájegységet.
Azt az indoklást pedig, hogy a lényeg a kerettörvény elfogadása, a mindennapokban meg lesz valahogy majd a székely zászlóval is, egyenesen elfogadhatatlan. Ez ugyanis eleve a pórázon tartottság, az ügyintézés gyakorlatának további deklarált elfogadása. Annak a függőségnek a prolongálása, amelynek fenntartása a jelek szerint az RMDSZ változatlan érdeke. Önök kérték, tessék választani: a korábbi bizonytalanság vagy a lánc? Ami kétségtelenül egyre fényesebb.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. május 21.
Ady, Bogdán, élet
Hiszek benne, hogy mindenki életében van legalább egy nagy Ady-élmény. Ideális esetben akár több is, de legalább egy. Nem feltétlenül iskolai tananyagként, bár egy értő-érző irodalomtanár „idegenvezetése” sokat segíthet az Ady-univerzum legalább részleges felfedezésében. Sokkal inkább később, egy bizonyos élethelyzetben, más életkorban, amikor egyszerre csak ragyogóbb vagy éppen vészjósló fénybe kerülnek azok a sorok, új, addig még nem is észlelt dimenziók bomlanak ki.
Jómagam is többször találkoztam vele. Az Elillant évek szőlőhegyén című vers hajdan volt középiskolai ballagásomat rögzítette örökre életem térképén. Aztán máig zsigereimben lüktető emlék, amint sorkatonaként heverek egy Torda környéki domb oldalában, boldogan tudom, hogy hadgyakorlati őrszemként egész nap magamban leszek, mócsingos húskonzervet eszem és Adyt olvasok. A nagy klasszikus, Az ős Kaján azon a napon költözött belém elfeledhetetlenül.
Aztán beülök Bogdán Zsolt Ady-estjére, immár több mint századszor megy a „... függök ezen a zord élet-párkányon...” című produkció, amelyet a kolozsvári színművész a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színész-rendezője, Szugyiczky István közreműködésével hozott létre. Igyekszem félretenni a mindenféle eltérő trendek ellenére továbbra is a színjátszás egyik alapjának tekinthető versmondással szembeni elvárásaimat, valamiféle hazatérés-érzés van bennem, ismerős szavak, otthonos világ fogad magába. Bogdán Zsolt már a színpad-arénában vár rám, egy széken üldögél, talán még mosolyog is egy halványat, amint elvonulok előtte az ülőhelyem felé igyekezve. Helyezkedünk, telefont matatunk, előbb-utóbb el kell kezdődnie.
Aztán egyszer csak felpattan, s első mondata így hangzik: itthon vagyok! Elmosolyodom, tudtam. Hozzám beszél, nekem szánja a szavait, mesél az iskoláról, mintha csak ketten lennénk, bizalmas, összekacsintó. Egyszer csak azon kapom magam, hogy a mese az „ajkad: ma is sínylem, óh, első Asszony” mondattal zárul. Hoppá, itt már vers esete forog fenn, de az eszmélést máris az első kötet kiadásának terve követi, egyelőre az igazságot csak keresgélő verseket jelentetne meg, de „Nem tudom, hogy meddig érek,/Mert szörnyű ellenem a hajsza.”
Ady vívódik előttem, szeret és gyűlöl, a költő és a publicista egyik szavát a másikba öltve meséli az életét. Párizsba menni vagy maradni, visszajönni Párizsból vagy maradni, segíts dönteni, akaszkodik a tekintetembe. Mert Bogdán Zsolt maga Ady, nincs kétségem afelől, hogy ez a költő hangja, az ő tiszta szövege, féktelen energiája, félelmetes önmarcangolása. Nincsenek mítoszok, az eddig nem ismert szövegrészeket is ismerőssé avatják a zökkenés nélkül illeszkedő versrészletek, hálás aha-érzéssel hallgatom, az idő időtlenné válik, nem akarom, hogy vége legyen, nem akarom, hogy Párizsból az ősz kacagva szaladjon kifelé.
Pedig egyszer csak vége lesz. „Szépen éltem… Sok jót adtam…/Köntösöket tépnek miattam.../Éljen. S elnyel az Űr.”
Újabb súlyos Ady-élménnyel indulok haza. Tudom, hogy otthon újra előveszem a kötetet, versrészletekre vadászok, emlékezetemben Bogdán Zsolt hangját utánozva igyekszem összefércelni a kis darabokat. Persze maradok az örök hiányérzetemmel. Gazdagon.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Hiszek benne, hogy mindenki életében van legalább egy nagy Ady-élmény. Ideális esetben akár több is, de legalább egy. Nem feltétlenül iskolai tananyagként, bár egy értő-érző irodalomtanár „idegenvezetése” sokat segíthet az Ady-univerzum legalább részleges felfedezésében. Sokkal inkább később, egy bizonyos élethelyzetben, más életkorban, amikor egyszerre csak ragyogóbb vagy éppen vészjósló fénybe kerülnek azok a sorok, új, addig még nem is észlelt dimenziók bomlanak ki.
Jómagam is többször találkoztam vele. Az Elillant évek szőlőhegyén című vers hajdan volt középiskolai ballagásomat rögzítette örökre életem térképén. Aztán máig zsigereimben lüktető emlék, amint sorkatonaként heverek egy Torda környéki domb oldalában, boldogan tudom, hogy hadgyakorlati őrszemként egész nap magamban leszek, mócsingos húskonzervet eszem és Adyt olvasok. A nagy klasszikus, Az ős Kaján azon a napon költözött belém elfeledhetetlenül.
Aztán beülök Bogdán Zsolt Ady-estjére, immár több mint századszor megy a „... függök ezen a zord élet-párkányon...” című produkció, amelyet a kolozsvári színművész a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színész-rendezője, Szugyiczky István közreműködésével hozott létre. Igyekszem félretenni a mindenféle eltérő trendek ellenére továbbra is a színjátszás egyik alapjának tekinthető versmondással szembeni elvárásaimat, valamiféle hazatérés-érzés van bennem, ismerős szavak, otthonos világ fogad magába. Bogdán Zsolt már a színpad-arénában vár rám, egy széken üldögél, talán még mosolyog is egy halványat, amint elvonulok előtte az ülőhelyem felé igyekezve. Helyezkedünk, telefont matatunk, előbb-utóbb el kell kezdődnie.
Aztán egyszer csak felpattan, s első mondata így hangzik: itthon vagyok! Elmosolyodom, tudtam. Hozzám beszél, nekem szánja a szavait, mesél az iskoláról, mintha csak ketten lennénk, bizalmas, összekacsintó. Egyszer csak azon kapom magam, hogy a mese az „ajkad: ma is sínylem, óh, első Asszony” mondattal zárul. Hoppá, itt már vers esete forog fenn, de az eszmélést máris az első kötet kiadásának terve követi, egyelőre az igazságot csak keresgélő verseket jelentetne meg, de „Nem tudom, hogy meddig érek,/Mert szörnyű ellenem a hajsza.”
Ady vívódik előttem, szeret és gyűlöl, a költő és a publicista egyik szavát a másikba öltve meséli az életét. Párizsba menni vagy maradni, visszajönni Párizsból vagy maradni, segíts dönteni, akaszkodik a tekintetembe. Mert Bogdán Zsolt maga Ady, nincs kétségem afelől, hogy ez a költő hangja, az ő tiszta szövege, féktelen energiája, félelmetes önmarcangolása. Nincsenek mítoszok, az eddig nem ismert szövegrészeket is ismerőssé avatják a zökkenés nélkül illeszkedő versrészletek, hálás aha-érzéssel hallgatom, az idő időtlenné válik, nem akarom, hogy vége legyen, nem akarom, hogy Párizsból az ősz kacagva szaladjon kifelé.
Pedig egyszer csak vége lesz. „Szépen éltem… Sok jót adtam…/Köntösöket tépnek miattam.../Éljen. S elnyel az Űr.”
Újabb súlyos Ady-élménnyel indulok haza. Tudom, hogy otthon újra előveszem a kötetet, versrészletekre vadászok, emlékezetemben Bogdán Zsolt hangját utánozva igyekszem összefércelni a kis darabokat. Persze maradok az örök hiányérzetemmel. Gazdagon.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. május 21.
Szimbólumok gyámsága
A magukat liberálisnak mondó értelmiségiek jellemzően nem tudnak mit kezdeni a közösségi szintű altruizmussal, az egyénnek a közösség érdekeit célzó, akár a teljes fizikai önfeladásig, a megsemmisülésig menő odaadásával. Holott nem kellene mást tenniük, minthogy latba vessék a fennen hangoztatott racionalitásukat, és elfogadják az általuk is vallott tudományos tényeket. Szerintük az ember az állatvilágból nőtt ki, így értelemszerűen hordoz bizonyos etológiai meghatározottságokat. Márpedig az állatok között is igen gyakori az egyed önfeláldozása a kollektívum megmaradása, érvényesülése, megélhetése érdekében. Rovaroktól az emlősökig.
Egyes számú székely fenyő
Persze, akik a komplex, sok esetben átláthatatlan társadalmi viszonyrendszereket tervezőasztalnál, ideológia által vezérelt kézzel, vonalzóval és körzővel rajzolnák meg, majd rákényszerítenék a maguk fantazmagóriáit a hagyománykötött, közösségi létigényekkel is rendelkező egyénekre, hús-vér embereket kényszerítve bele elméleteik Prokszusztész-ágyába, hajlamosak figyelmen kívül hagyni mindent, ami ellentmond dédelgetett eszméiknek. Amelyek szerint a társadalom alapegysége az ember, nem pedig a család, a politika célja pedig az egyén, nem a közösség szolgálata. Az államnak ugyanakkor elsődlegesen szabaddá kell tennie a polgárokat, nem szükséges a közösségi standardokba belenevelnie őket, ideológiailag semlegesnek kell lennie, kivéve persze, ha a másság imádatának hirdetése, az idegenség népszerűsítése a tét, mert akkor nagyon is fontos az önfeladásig menő tolerancia.
Nem csoda hát, hogy kevés bennük az affinitás a szimbólumok fontosságának érzékeléséhez. Idősebb Tusványos-járók még emlékezhetnek rá, amikor közel negyed évszázada egy tanulmányban azt próbálta igazolni egy szociológus: a székelyek azért lepleznek le újabb és újabb emlékhelyeket, azért állítanak szobrokat nagyjaiknak, hogy a velük együtt élő románok orra alá dörgöljék székelyföldi gyökértelenségüket. Az vélhetően fel sem merült benne, hogy ez esetleg egy közösségi szintű, létező igény kielégítése, hogy az embernek tartoznia kell valahová. Hogy a liberálisok által előszeretettel „fesztivizmusnak” csúfolt hagyományébresztés és -ápolás célja a saját létben-térben való komfortérzet növelése, a saját kulturális gyökérzet táplálása. Amikor egy másik előadó hozzászólásában rámutatott eme eszmefuttatás abszurditására, a szociológusunk azt válaszolta: felőle egyenként megszámozhatják a hargitai fenyőket, és egyenként leleplezhetik őket, hogy „egyes számú székely fenyő”, „kettes számú székely fenyő”, ő akkor is a tudomány talaján marad. Az irónia, a magát szellemi arisztokratának vélő „tudós” gőgje önmagáért beszél.
De említhető e témakörben Kis Jánosnak, az SZDSZ elnökének emlékezetes, 1990-es kiszólása is, miszerint a magyar parlament azon vitatkozik, hogy húzzanak-e svájci sapkát egy pajzsra, értsd legyen-e ott a Szent Korona a magyar címerben vagy sem. A jóindulatú olvasat az, hogy neki ennyit számít a magyarság egyik legősibb, a nemzeti összetartozást talán legnagyobb erővel kifejező szimbóluma. A rosszindulatú az, hogy szántszándékkal provokált, hogy a politikai szabadság első évében azt tesztelte, meddig terjed a kimondhatóság határa, hol húzódik a magyar tolerancia tűrésküszöbe.
Jogalap zaklatáshoz
A liberálisok viszont nem egyszerűen ignoránsak és értetlenek e témakörben. A nemzeti szimbólumokban egyenesen veszélyt látnak. Hisz mi más indíthatja őket arra, hogy egyes ősi magyar jelképek ellen szabályos háborút vívjanak. Mint teszik azt a magyarság legősibb zászlaja, az Árpád-házi lobogó, s az egyik legősibb szimbólum, a turulmadár esetében. Egyiket megpróbálják diszkreditálni, a szélsőségesség abszurd rágalmával mocskolva, a másikat hol csúfolják – a turul szerintük „dülledt szemű tojószárnyas” –, hol pedig értelmét, üzenetét torzítják el.
Ugyancsak veszélyt érzékelnek a kisantant utódállamainak sovinisztái is a magyar szimbólumokban, nagyon is felfogva azok jelentőségét a nemzeti önazonosság megőrzésében. Épp azért üldözik azokat. Nekik csak a saját szimbólumok szentek. Azért irritálja őket a Székelyföld név, a székely lobogó, a székely himnusz és a magyar himnusz, mert felfogják azok közösségteremtő erejét. Ezért indítottak a székely megyékben szabályos háborút a székely zászló ellen, s ezért került be a minap elfogadott zászlótörvénybe két korlátozó kitétel: két közigazgatási egységnek nem lehet azonos szimbóluma, zászlaja, valamint hogy a helyi hatóságok által elfogadott szimbólumokat a bukaresti kormánynak kell jóváhagynia. Jellemző, hogy az RMDSZ korifeusai sikerről beszélnek, miközben a szubszidiaritás és decentralizáció tagadása, a nemzetállami centralizmus, a román etatizmus kapott törvényi megerősítést.
Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének van igaza, aki szerint a törvényt a székely zászló ellen hozták, s aki Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaira hivatkozva utasítja el, hogy e törvény szerint éljenek a székely helyhatóságok a „jogaikkal”. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnökségének közleménye is találóan mutat rá, hogy az elfogadott jogszabály gyakorlatilag ellehetetleníti a székely zászló használatát, lényegében megteremti a hatósági zaklatások törvényes hivatkozási alapját. Előremutató a pártnak a székely jelképek védelmében való mozgalomindítási kezdeményezése, amelyben a szervezet azt javasolja: aki csak teheti, viselje a székely szimbólumokat ruhán, autón, a zászlót pedig tűzze ki, ahová csak lehet.
Kulcsrakész ország
A közelmúlt másik jelentős eseménye is az erdélyi magyar közösségi szimbólumok terén zajlott. A Partiumi Autonómiatanács több száz meghívott jelenlétében elfogadta a Partium zászlaját, amely konkrét történelmi hivatkozás szerint az erdélyi országgyűlés 1659. évi szászsebesi ülésének határozata alapján készült el. Az elfogadott zászló két eleme, a kettős kereszt és az árpádházi piros-fehér sávos lobogó minden magyart megerősíthet nemzeti öntudatában. Az egybegyűltek arról is határoztak, hogy bejegyzik a Partiumi Autonómiatanács Egyesületet – mint Tőkés László fanyar humorral rámutatott: hogy legyen, kit bepereljen a román állam a zászló használatáért.
Az új zászló éppúgy nem illeszkedik az újsütetű román zászlótörvény előírásaihoz, mint a székely lobogó. A román közigazgatás nem ismeri el egyik magyar történelmi képződményt sem. Nem véletlenül. Kilencvenöt éve Bukarest kapott egy több mint ezeréves kulcsrakész országot, amit elsősorban magyarok építettek fel. Azóta törekszik teljes és végleges bekebelezésére, a román alkotmányban meghirdetett egységes nemzetállam megteremtésére. Az 1923-ban alaptörvényi szinten meghirdetett program végrehajtásának szerves része a minap elfogadott zászlótörvény is, amely Bukarest gyámsága alá akarja helyezni az őshonosmagyarság olyan ősi szimbólumait, amelyek meghonosodásának idején Románia – mint államalakulat – még elképzelés szintjén sem létezett.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
A magukat liberálisnak mondó értelmiségiek jellemzően nem tudnak mit kezdeni a közösségi szintű altruizmussal, az egyénnek a közösség érdekeit célzó, akár a teljes fizikai önfeladásig, a megsemmisülésig menő odaadásával. Holott nem kellene mást tenniük, minthogy latba vessék a fennen hangoztatott racionalitásukat, és elfogadják az általuk is vallott tudományos tényeket. Szerintük az ember az állatvilágból nőtt ki, így értelemszerűen hordoz bizonyos etológiai meghatározottságokat. Márpedig az állatok között is igen gyakori az egyed önfeláldozása a kollektívum megmaradása, érvényesülése, megélhetése érdekében. Rovaroktól az emlősökig.
Egyes számú székely fenyő
Persze, akik a komplex, sok esetben átláthatatlan társadalmi viszonyrendszereket tervezőasztalnál, ideológia által vezérelt kézzel, vonalzóval és körzővel rajzolnák meg, majd rákényszerítenék a maguk fantazmagóriáit a hagyománykötött, közösségi létigényekkel is rendelkező egyénekre, hús-vér embereket kényszerítve bele elméleteik Prokszusztész-ágyába, hajlamosak figyelmen kívül hagyni mindent, ami ellentmond dédelgetett eszméiknek. Amelyek szerint a társadalom alapegysége az ember, nem pedig a család, a politika célja pedig az egyén, nem a közösség szolgálata. Az államnak ugyanakkor elsődlegesen szabaddá kell tennie a polgárokat, nem szükséges a közösségi standardokba belenevelnie őket, ideológiailag semlegesnek kell lennie, kivéve persze, ha a másság imádatának hirdetése, az idegenség népszerűsítése a tét, mert akkor nagyon is fontos az önfeladásig menő tolerancia.
Nem csoda hát, hogy kevés bennük az affinitás a szimbólumok fontosságának érzékeléséhez. Idősebb Tusványos-járók még emlékezhetnek rá, amikor közel negyed évszázada egy tanulmányban azt próbálta igazolni egy szociológus: a székelyek azért lepleznek le újabb és újabb emlékhelyeket, azért állítanak szobrokat nagyjaiknak, hogy a velük együtt élő románok orra alá dörgöljék székelyföldi gyökértelenségüket. Az vélhetően fel sem merült benne, hogy ez esetleg egy közösségi szintű, létező igény kielégítése, hogy az embernek tartoznia kell valahová. Hogy a liberálisok által előszeretettel „fesztivizmusnak” csúfolt hagyományébresztés és -ápolás célja a saját létben-térben való komfortérzet növelése, a saját kulturális gyökérzet táplálása. Amikor egy másik előadó hozzászólásában rámutatott eme eszmefuttatás abszurditására, a szociológusunk azt válaszolta: felőle egyenként megszámozhatják a hargitai fenyőket, és egyenként leleplezhetik őket, hogy „egyes számú székely fenyő”, „kettes számú székely fenyő”, ő akkor is a tudomány talaján marad. Az irónia, a magát szellemi arisztokratának vélő „tudós” gőgje önmagáért beszél.
De említhető e témakörben Kis Jánosnak, az SZDSZ elnökének emlékezetes, 1990-es kiszólása is, miszerint a magyar parlament azon vitatkozik, hogy húzzanak-e svájci sapkát egy pajzsra, értsd legyen-e ott a Szent Korona a magyar címerben vagy sem. A jóindulatú olvasat az, hogy neki ennyit számít a magyarság egyik legősibb, a nemzeti összetartozást talán legnagyobb erővel kifejező szimbóluma. A rosszindulatú az, hogy szántszándékkal provokált, hogy a politikai szabadság első évében azt tesztelte, meddig terjed a kimondhatóság határa, hol húzódik a magyar tolerancia tűrésküszöbe.
Jogalap zaklatáshoz
A liberálisok viszont nem egyszerűen ignoránsak és értetlenek e témakörben. A nemzeti szimbólumokban egyenesen veszélyt látnak. Hisz mi más indíthatja őket arra, hogy egyes ősi magyar jelképek ellen szabályos háborút vívjanak. Mint teszik azt a magyarság legősibb zászlaja, az Árpád-házi lobogó, s az egyik legősibb szimbólum, a turulmadár esetében. Egyiket megpróbálják diszkreditálni, a szélsőségesség abszurd rágalmával mocskolva, a másikat hol csúfolják – a turul szerintük „dülledt szemű tojószárnyas” –, hol pedig értelmét, üzenetét torzítják el.
Ugyancsak veszélyt érzékelnek a kisantant utódállamainak sovinisztái is a magyar szimbólumokban, nagyon is felfogva azok jelentőségét a nemzeti önazonosság megőrzésében. Épp azért üldözik azokat. Nekik csak a saját szimbólumok szentek. Azért irritálja őket a Székelyföld név, a székely lobogó, a székely himnusz és a magyar himnusz, mert felfogják azok közösségteremtő erejét. Ezért indítottak a székely megyékben szabályos háborút a székely zászló ellen, s ezért került be a minap elfogadott zászlótörvénybe két korlátozó kitétel: két közigazgatási egységnek nem lehet azonos szimbóluma, zászlaja, valamint hogy a helyi hatóságok által elfogadott szimbólumokat a bukaresti kormánynak kell jóváhagynia. Jellemző, hogy az RMDSZ korifeusai sikerről beszélnek, miközben a szubszidiaritás és decentralizáció tagadása, a nemzetállami centralizmus, a román etatizmus kapott törvényi megerősítést.
Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének van igaza, aki szerint a törvényt a székely zászló ellen hozták, s aki Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaira hivatkozva utasítja el, hogy e törvény szerint éljenek a székely helyhatóságok a „jogaikkal”. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnökségének közleménye is találóan mutat rá, hogy az elfogadott jogszabály gyakorlatilag ellehetetleníti a székely zászló használatát, lényegében megteremti a hatósági zaklatások törvényes hivatkozási alapját. Előremutató a pártnak a székely jelképek védelmében való mozgalomindítási kezdeményezése, amelyben a szervezet azt javasolja: aki csak teheti, viselje a székely szimbólumokat ruhán, autón, a zászlót pedig tűzze ki, ahová csak lehet.
Kulcsrakész ország
A közelmúlt másik jelentős eseménye is az erdélyi magyar közösségi szimbólumok terén zajlott. A Partiumi Autonómiatanács több száz meghívott jelenlétében elfogadta a Partium zászlaját, amely konkrét történelmi hivatkozás szerint az erdélyi országgyűlés 1659. évi szászsebesi ülésének határozata alapján készült el. Az elfogadott zászló két eleme, a kettős kereszt és az árpádházi piros-fehér sávos lobogó minden magyart megerősíthet nemzeti öntudatában. Az egybegyűltek arról is határoztak, hogy bejegyzik a Partiumi Autonómiatanács Egyesületet – mint Tőkés László fanyar humorral rámutatott: hogy legyen, kit bepereljen a román állam a zászló használatáért.
Az új zászló éppúgy nem illeszkedik az újsütetű román zászlótörvény előírásaihoz, mint a székely lobogó. A román közigazgatás nem ismeri el egyik magyar történelmi képződményt sem. Nem véletlenül. Kilencvenöt éve Bukarest kapott egy több mint ezeréves kulcsrakész országot, amit elsősorban magyarok építettek fel. Azóta törekszik teljes és végleges bekebelezésére, a román alkotmányban meghirdetett egységes nemzetállam megteremtésére. Az 1923-ban alaptörvényi szinten meghirdetett program végrehajtásának szerves része a minap elfogadott zászlótörvény is, amely Bukarest gyámsága alá akarja helyezni az őshonosmagyarság olyan ősi szimbólumait, amelyek meghonosodásának idején Románia – mint államalakulat – még elképzelés szintjén sem létezett.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. május 21.
Tárlat nyílt a gyergyószárhegyi művésztelep gyűjteményéből
Nagyszabású hazai kiállítás nyílt május 20-án, szerdán délután a Csíki Székely Múzeumban, amely a gyergyószárhegyi művésztelep negyven esztendejébe nyújt betekintést. A XI. Hargitai Megyenapok keretében szervezett, több mint 130 alkotást felvonultató tárlatra a tábor emblematikus alakjainak munkái mellett számos hazai és külföldi, ismert és elismert művész műveiből válogatott Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a kiállítás kurátora.
Az ünnepélyes megnyitón Gyarmati Zsolt, a kiállításnak otthont adó Csíki Székely Múzeum igazgatója, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Czimbalmos Attila, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetője, Túros Eszter művészettörténész és Vécsi Nagy Zoltán kurátor köszöntötte a nagyszámú tárlatlátogatót.
Gyarmati Zsolt az egész Kárpát-medence ünnepének nevezte a kiállítás megvalósulását, hiszen ekkora volumenű kiállítás még nem volt a Mikó-várban: 127 festmény és grafika, továbbá 6 köztéri alkotás várja a látogatókat.
Borboly Csaba reményének adott hangot, hogy a szárhegyi alkotások visszakerülhetnek oda, ahol készültek, a Lázár-kastélyba.
„A gyergyószárhegyi Lázár-kastélynak a fenntartója, működtetője az elmúlt években, évtizedekben a megyei tanács és annak jogelődjei voltak. Bíznunk, hinnünk és imádkoznunk kell, hogy minden jóra forduljon” – fogalmazott beszédében. A megyeelnök ugyanakkor méltatta a művésztelep megálmodóit, a nemrég elhunyt Zöld Lajost, Gaál Andrást és a jelen lévő Márton Árpádot.
A tervek szerint Csíkszeredát követően a tárlat vándorolni fog, jelentős hazai és külföldi helyszíneken is bemutatják a gazdag anyagot – erről beszélt Czimbalmos Attila, a gyergyószárhegyi alkotóközpont vezetője. Örömének adott hangot, hogy az évtizedek során az ország egyik legfontosabb művészeti centrumává nőtte ki magát Gyergyószárhegy, de világviszonylatban is számon tartják.
Tavaly 40. évfordulóját ünnepelte a gyergyószárhegyi művésztelep, és bár az öröm ürömmel volt teli a kastély körüli állapotok miatt, a telepet működtető kulturális intézmény táborok, kiállítások, ünnepi rendezvények sorával tisztelgett. Jelen kiállítás a művésztelep 40. évfordulójára szervezett eseménysorozat zárórendezvénye, amely új kezdetet is jelez – emelte ki Túros Eszter művészettörténész.
Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, mint a kiállítás kurátora arra hívta fel a figyelmet, hogy a tárlat anyaga szubjektív, több mint kétezer alkotás közül választotta ki azt a 130-at, amelyet július 19-ig tekinthetnek meg a Csíki Székely Múzeumban. Pénteken, május 22-én 18 órától Túros Eszter tárlatvezetésével nézhetik meg a kiállítást.
maszol.ro
Nagyszabású hazai kiállítás nyílt május 20-án, szerdán délután a Csíki Székely Múzeumban, amely a gyergyószárhegyi művésztelep negyven esztendejébe nyújt betekintést. A XI. Hargitai Megyenapok keretében szervezett, több mint 130 alkotást felvonultató tárlatra a tábor emblematikus alakjainak munkái mellett számos hazai és külföldi, ismert és elismert művész műveiből válogatott Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a kiállítás kurátora.
Az ünnepélyes megnyitón Gyarmati Zsolt, a kiállításnak otthont adó Csíki Székely Múzeum igazgatója, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Czimbalmos Attila, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetője, Túros Eszter művészettörténész és Vécsi Nagy Zoltán kurátor köszöntötte a nagyszámú tárlatlátogatót.
Gyarmati Zsolt az egész Kárpát-medence ünnepének nevezte a kiállítás megvalósulását, hiszen ekkora volumenű kiállítás még nem volt a Mikó-várban: 127 festmény és grafika, továbbá 6 köztéri alkotás várja a látogatókat.
Borboly Csaba reményének adott hangot, hogy a szárhegyi alkotások visszakerülhetnek oda, ahol készültek, a Lázár-kastélyba.
„A gyergyószárhegyi Lázár-kastélynak a fenntartója, működtetője az elmúlt években, évtizedekben a megyei tanács és annak jogelődjei voltak. Bíznunk, hinnünk és imádkoznunk kell, hogy minden jóra forduljon” – fogalmazott beszédében. A megyeelnök ugyanakkor méltatta a művésztelep megálmodóit, a nemrég elhunyt Zöld Lajost, Gaál Andrást és a jelen lévő Márton Árpádot.
A tervek szerint Csíkszeredát követően a tárlat vándorolni fog, jelentős hazai és külföldi helyszíneken is bemutatják a gazdag anyagot – erről beszélt Czimbalmos Attila, a gyergyószárhegyi alkotóközpont vezetője. Örömének adott hangot, hogy az évtizedek során az ország egyik legfontosabb művészeti centrumává nőtte ki magát Gyergyószárhegy, de világviszonylatban is számon tartják.
Tavaly 40. évfordulóját ünnepelte a gyergyószárhegyi művésztelep, és bár az öröm ürömmel volt teli a kastély körüli állapotok miatt, a telepet működtető kulturális intézmény táborok, kiállítások, ünnepi rendezvények sorával tisztelgett. Jelen kiállítás a művésztelep 40. évfordulójára szervezett eseménysorozat zárórendezvénye, amely új kezdetet is jelez – emelte ki Túros Eszter művészettörténész.
Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, mint a kiállítás kurátora arra hívta fel a figyelmet, hogy a tárlat anyaga szubjektív, több mint kétezer alkotás közül választotta ki azt a 130-at, amelyet július 19-ig tekinthetnek meg a Csíki Székely Múzeumban. Pénteken, május 22-én 18 órától Túros Eszter tárlatvezetésével nézhetik meg a kiállítást.
maszol.ro
2015. május 21.
Sütő András drámája a Vígszínház előadásában
A budapesti Vígszínházat látja vendégül a Kolozsvári Állami Magyar Színház június első hetében. A körúti társulat két előadást hoz el a kolozsvári közönségnek: június 2-án, kedden Arany János Toldijának színpadi adaptációját, június 3-án, szerdán pedig Sütő András Az álomkommandó című drámáját, Szász János rendezésében. Sütő András 1986-ban írta Az álomkommandót. A „színház a színházban” helyzetre rájátszó szöveg két síkot jelenít meg: az auschwitzi haláltábor mengelei laboratóriumát és a nyolcvanas évek romániai diktatúráját. A darab nem kerülhetett színpadra az akkori Romániában, végül 1987-ben Magyarországon mutatták be. Zsedényi Balázs kritikus szerint Sütő drámája „nem az, aminek látszik. Mert úgy látszik, mintha a második világháborúról beszélne, de inkább a Ceaușescu-diktatúra és a két korszak átfedése foglalkoztatja; úgy látszik, mintha emberi sorsokat ábrázolna, de inkább erkölcsi téziseket fogalmaz meg; és úgy látszik, mintha a színházról beszélne, de inkább a művész és az irodalmár felelősségét és szorongását firtatja egy államhatalmi szituációban. Szász János rendező pedig mindehhez azzal a szimpatikus igénnyel áll hozzá, hogy mindez köztünk, itt, ma Magyarországon játszódjon, és Sütő darabjának felvetéseit, valamint az eredetinek nem mondható, de mégis minden korban fontos megállapításait úgy szólaltassa meg, hogy annak jelenidejű relevanciája legyen, és ez alaphangulatban kétségtelenül sikerül is.”
Az előadásokra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, naponta 10-13 és 16.30-18.30 között (tel.: 0264-431986), valamint a www.biletmaster.ro oldalon.
maszol.ro
A budapesti Vígszínházat látja vendégül a Kolozsvári Állami Magyar Színház június első hetében. A körúti társulat két előadást hoz el a kolozsvári közönségnek: június 2-án, kedden Arany János Toldijának színpadi adaptációját, június 3-án, szerdán pedig Sütő András Az álomkommandó című drámáját, Szász János rendezésében. Sütő András 1986-ban írta Az álomkommandót. A „színház a színházban” helyzetre rájátszó szöveg két síkot jelenít meg: az auschwitzi haláltábor mengelei laboratóriumát és a nyolcvanas évek romániai diktatúráját. A darab nem kerülhetett színpadra az akkori Romániában, végül 1987-ben Magyarországon mutatták be. Zsedényi Balázs kritikus szerint Sütő drámája „nem az, aminek látszik. Mert úgy látszik, mintha a második világháborúról beszélne, de inkább a Ceaușescu-diktatúra és a két korszak átfedése foglalkoztatja; úgy látszik, mintha emberi sorsokat ábrázolna, de inkább erkölcsi téziseket fogalmaz meg; és úgy látszik, mintha a színházról beszélne, de inkább a művész és az irodalmár felelősségét és szorongását firtatja egy államhatalmi szituációban. Szász János rendező pedig mindehhez azzal a szimpatikus igénnyel áll hozzá, hogy mindez köztünk, itt, ma Magyarországon játszódjon, és Sütő darabjának felvetéseit, valamint az eredetinek nem mondható, de mégis minden korban fontos megállapításait úgy szólaltassa meg, hogy annak jelenidejű relevanciája legyen, és ez alaphangulatban kétségtelenül sikerül is.”
Az előadásokra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, naponta 10-13 és 16.30-18.30 között (tel.: 0264-431986), valamint a www.biletmaster.ro oldalon.
maszol.ro
2015. május 22.
Közös MPP–RMDSZ-rendezvény a nemzeti összetartozás napján Marosvásárhelyen
Közösen tervez megemlékezést június 4-ére az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. Csütörtökön közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az RMDSZ elfogadta az MPP javaslatát, ezzel is mélyítve az összefogást, és a nemzeti összetartozás napján közösen emlékeznek meg Trianonról.
A történelmi igazságtalanságot nem szabad szőnyeg alá seperni
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint a tegnap bejelentett rendezvény is igazolja, hogy erősödik Marosvásárhelyen a politikai összefogás, újabb fordulatot vesz az, amit néhány hónappal ezelőtt „alaphangként leütöttek”. Az MPP megkeresésére június 4-én, a nemzeti összetartozás napján közösen szerveznek rendezvényt Marosvásárhelyen. – Fontosnak tartom, hogy erről a gyászos emlékű eseményről megemlékezzünk, illetve ezzel kapcsolatosan megfogalmazzuk azokat az örök érvényű észrevételeket, amelyek erősítik identitásunkat, politikai tudatunkat, lévén, hogy a történelmi igazságtalanságot soha nem szabad szőnyeg alá seperni, és az igazságtalanságról mindig szólni kell, még akkor is, ha több évtized telt el, még akkor is, ha több évtized elteltével lassan belefásulunk. Nagy történelmi igazságtalanság áldozata lett a magyar nemzet, és erről nem lehet hallgatni” – fogalmazott az RMDSZ megyei elnöke.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet napjaink marosvásárhelyi eseményeire, amikor aprónak tűnő csúsztatások révén történnek igazságtalanságok – pl. az, hogy elvitatják a MOGYE magyar múltját, és a Mihály királynak állított dombormű szövege is csak román nyelven tünteti fel az általuk egyetemalapítónak nevezett uralkodót.
Ha ezek mellett mind nagyvonalúan elmegyünk, akkor ezek az igazságtalanságok szabotálják nemzeti közösségünket, gyengítik nemzeti identitástudatunkat. Ilyen értelemben csatlakoztunk, illetve társulunk a Magyar Polgári Párt által kezdeményezett rendezvényhez.
Nemzeti ügyekben egységesen kell fellépni!
Bíró Zsolt, az MPP elnöke kijelentette, hogy 2010 óta, amióta a magyar kormány a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, új helyzet van a nemzetpolitikában, és megpróbálnak úgy viszonyulni a június 4-i gyászos eseményhez, hogy ne egyfajta teherként és visszahúzó erőként hasson a magyarságra. Nagyon fontos lélektani pillanat volt a nemzeti összefogás napjának meghirdetése, és úgy gondolja, hogy ezt Erdélyben is fel kell mutatni.
Marosvásárhely szimbolikus helyszín, hiszen Marosvásárhelyen nap mint nap akadályokba ütközünk, csúsztatásokkal, történelemhamisítással szembesülünk. A történelmi hűség kedvéért június 4-én ki kell mondani azt, amit ki kell mondani.
Az összefogás szélesítését illetően felelevenítette a legutóbbi FUEN-kongresszuson felmutatott összefogást, amikor az MPP az RMDSZ-szel és a felvidéki magyar közösség pártjával közösen kezdeményezte egy autonómiapárti nyilatkozat elfogadását. – Sokan, sokfélék vagyunk, de amikor a nemzeti ügy kerül napirendre, akkor egységesen kell fellépnünk. Ezért is gondoltuk úgy, hogy az idén a június 4-i rendezvényt nem akarjuk pártrendezvénnyé silányítani, nemzeti összefogásról van szó, és nagy örömünkre az RMDSZ társul a rendezvényhez – mondta az MPP elnöke.
Június 4-én 19 órakor megemlékező estet tartanak a Maros Művészegyüttes nagytermében, amelyen részt vesznek a magyar országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának tagjai, akikkel ugyanaznap délelőtt a Kultúrpalota Tükörtermében is lesz hivatalos találkozó. A rendezvényen a Maros Művészegyüttes Imádság háború után című első világháborús tematikájú műsora is bemutatásra kerül, ingyenesen lehet megtekinteni.
Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója „szakmai oldalról” közelítette meg a rendezvényt. Elmondta, hogy június 4. a trianoni szerződés évfordulója. Akkor a nagyhatalmak ráerőltettek erre a régióra egy új adminisztratív átszervezést, aminek az elsődleges vesztese a magyar nemzet volt. – A Trianon téma évtizedekig tabutéma volt, és nagyon sok sérelem abból fakadt, hogy nem volt megnyugtatóan átbeszélve, kibontva, kivesézve, és nem értettük meg ennek a történelmi, politikai tragédiának az előzményeit, okait. Elfojtott, s amiatt pusztító sérelem volt. Ezért fontos, hogy 2010 óta ez a nemzeti összetartozás napja, amikor nyíltan tudunk beszélni erről az eseményről, hogy tudjunk valamit tenni a jelenség és az ellenünk irányuló események ellen – jelentette ki Soós.
A Népújság kérdésére, hogy ha az összefogás kiszélesítéséről beszélnek, hol van az Erdélyi Magyar Néppárt, Bíró Zsolt azt válaszolta, hogy a találkozót a magyar parlament delegációjával azok hivatottak megszervezni, akik a közösséget leginkább képviselik az önkormányzatok szintjén. Brassai Zsombor szerint nyitottak az együttműködésre. Az RMDSZ eddig is részt vett a néppárt által szervezett rendezvényeken, ez az esemény is nyitott, és a politikai összefogás erősítését szolgálja.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Közösen tervez megemlékezést június 4-ére az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. Csütörtökön közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az RMDSZ elfogadta az MPP javaslatát, ezzel is mélyítve az összefogást, és a nemzeti összetartozás napján közösen emlékeznek meg Trianonról.
A történelmi igazságtalanságot nem szabad szőnyeg alá seperni
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint a tegnap bejelentett rendezvény is igazolja, hogy erősödik Marosvásárhelyen a politikai összefogás, újabb fordulatot vesz az, amit néhány hónappal ezelőtt „alaphangként leütöttek”. Az MPP megkeresésére június 4-én, a nemzeti összetartozás napján közösen szerveznek rendezvényt Marosvásárhelyen. – Fontosnak tartom, hogy erről a gyászos emlékű eseményről megemlékezzünk, illetve ezzel kapcsolatosan megfogalmazzuk azokat az örök érvényű észrevételeket, amelyek erősítik identitásunkat, politikai tudatunkat, lévén, hogy a történelmi igazságtalanságot soha nem szabad szőnyeg alá seperni, és az igazságtalanságról mindig szólni kell, még akkor is, ha több évtized telt el, még akkor is, ha több évtized elteltével lassan belefásulunk. Nagy történelmi igazságtalanság áldozata lett a magyar nemzet, és erről nem lehet hallgatni” – fogalmazott az RMDSZ megyei elnöke.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet napjaink marosvásárhelyi eseményeire, amikor aprónak tűnő csúsztatások révén történnek igazságtalanságok – pl. az, hogy elvitatják a MOGYE magyar múltját, és a Mihály királynak állított dombormű szövege is csak román nyelven tünteti fel az általuk egyetemalapítónak nevezett uralkodót.
Ha ezek mellett mind nagyvonalúan elmegyünk, akkor ezek az igazságtalanságok szabotálják nemzeti közösségünket, gyengítik nemzeti identitástudatunkat. Ilyen értelemben csatlakoztunk, illetve társulunk a Magyar Polgári Párt által kezdeményezett rendezvényhez.
Nemzeti ügyekben egységesen kell fellépni!
Bíró Zsolt, az MPP elnöke kijelentette, hogy 2010 óta, amióta a magyar kormány a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, új helyzet van a nemzetpolitikában, és megpróbálnak úgy viszonyulni a június 4-i gyászos eseményhez, hogy ne egyfajta teherként és visszahúzó erőként hasson a magyarságra. Nagyon fontos lélektani pillanat volt a nemzeti összefogás napjának meghirdetése, és úgy gondolja, hogy ezt Erdélyben is fel kell mutatni.
Marosvásárhely szimbolikus helyszín, hiszen Marosvásárhelyen nap mint nap akadályokba ütközünk, csúsztatásokkal, történelemhamisítással szembesülünk. A történelmi hűség kedvéért június 4-én ki kell mondani azt, amit ki kell mondani.
Az összefogás szélesítését illetően felelevenítette a legutóbbi FUEN-kongresszuson felmutatott összefogást, amikor az MPP az RMDSZ-szel és a felvidéki magyar közösség pártjával közösen kezdeményezte egy autonómiapárti nyilatkozat elfogadását. – Sokan, sokfélék vagyunk, de amikor a nemzeti ügy kerül napirendre, akkor egységesen kell fellépnünk. Ezért is gondoltuk úgy, hogy az idén a június 4-i rendezvényt nem akarjuk pártrendezvénnyé silányítani, nemzeti összefogásról van szó, és nagy örömünkre az RMDSZ társul a rendezvényhez – mondta az MPP elnöke.
Június 4-én 19 órakor megemlékező estet tartanak a Maros Művészegyüttes nagytermében, amelyen részt vesznek a magyar országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának tagjai, akikkel ugyanaznap délelőtt a Kultúrpalota Tükörtermében is lesz hivatalos találkozó. A rendezvényen a Maros Művészegyüttes Imádság háború után című első világháborús tematikájú műsora is bemutatásra kerül, ingyenesen lehet megtekinteni.
Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója „szakmai oldalról” közelítette meg a rendezvényt. Elmondta, hogy június 4. a trianoni szerződés évfordulója. Akkor a nagyhatalmak ráerőltettek erre a régióra egy új adminisztratív átszervezést, aminek az elsődleges vesztese a magyar nemzet volt. – A Trianon téma évtizedekig tabutéma volt, és nagyon sok sérelem abból fakadt, hogy nem volt megnyugtatóan átbeszélve, kibontva, kivesézve, és nem értettük meg ennek a történelmi, politikai tragédiának az előzményeit, okait. Elfojtott, s amiatt pusztító sérelem volt. Ezért fontos, hogy 2010 óta ez a nemzeti összetartozás napja, amikor nyíltan tudunk beszélni erről az eseményről, hogy tudjunk valamit tenni a jelenség és az ellenünk irányuló események ellen – jelentette ki Soós.
A Népújság kérdésére, hogy ha az összefogás kiszélesítéséről beszélnek, hol van az Erdélyi Magyar Néppárt, Bíró Zsolt azt válaszolta, hogy a találkozót a magyar parlament delegációjával azok hivatottak megszervezni, akik a közösséget leginkább képviselik az önkormányzatok szintjén. Brassai Zsombor szerint nyitottak az együttműködésre. Az RMDSZ eddig is részt vett a néppárt által szervezett rendezvényeken, ez az esemény is nyitott, és a politikai összefogás erősítését szolgálja.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 22.
Kulturális műsor és rendhagyó divatbemutató a jótékonysági előadáson
A Szatmárnémeti RMDSZ Nőszervezete péntek délután jótékonysági előadást rendezett a filharmóniában. A műsor célja az adománygyűjtés volt a szatmári megyeközpontban felállítandó Széchenyi-szobor érdekében. Ügyes diákok léptek színpadra, énekeltek, szavaltak és táncoltak, a legkisebbek pedig bemutatták újrahasznosított anyagokból készült ruháikat.
A Szatmárnémetiben állítandó Széchenyi-szobor ügyének előmozdításáért szerveztek jótékonysági előadást péntek délután a filharmóniában a helyi RMDSZ Nőszervezetének tagjai.
"Milyen legyen a szobor? Erre a kérdésre nem ma keressük a választ. Hisz nem tartunk még ott, hogy számolgassuk, mennyibe kerül vagy ki lesz a kivitelezője. De jelezni kívánjuk mindenkinek, hogy egyet akarunk: méltó emléket állítani annak a férfiúnak, akit kortársai csendes nagysággal párosult nemes egyszerűségként jellemeztek, amellyel Széchenyi István a magyar nemzet sorsát önzetlenül, jobbító szándékkal vezette a társadalmi felemelkedés felé" - mondta nyitóbeszédében Poszet Kinga, a nőszövetség elnöke.
Thoroczkay Sándor nyugalmazott történelemtanár, a Szent István Kör tiszteletbeli elnöke Széchenyi életéről beszélt, Sike Lajos - az Országos Széchenyi Kör szatmárnémeti szervezetének elnöke és a szoborállítás ötletgazdája - pedig egy kötetlenebb hangvételű előadásban beszélt a szerelemről, mint a gróf életében meghatározó és sok eseményt befolyásoló tényezőről.
A kulturális műsorban Stier Alexa zongorázott, Gábor Boglárka és Pataki Édua szavaltak, láttunk balett-előadást, hallottunk népdalokat refis diákoktól és táncra is perdültek Nagy Orbán tanítványai. Mazsorettes lánykák mutatták meg tudásukat, majd következett a divatbemutató, amelyen a 6-os, 9-es és a 24-es számú óvoda, valamint a Református Gimnázium és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulói mutatták be újrahasznosítható termékekből készült jelmezeiket, ruhakölteményeiket. A kicsik az egy hét múlva megrendezendő, a Parkok Napja keretében szervezett Virágkarneválra készítették ezeket.
A rendezvény az összegyűjtött adomány átadásával és a magyar himnusz eléneklésével zárult. Poszet Kinga átadta Sike Lajosnak a filharmónia előterében elhelyezett urnában összegyűlt pénzösszeget - 2150 lejt.
szatmar.ro
A Szatmárnémeti RMDSZ Nőszervezete péntek délután jótékonysági előadást rendezett a filharmóniában. A műsor célja az adománygyűjtés volt a szatmári megyeközpontban felállítandó Széchenyi-szobor érdekében. Ügyes diákok léptek színpadra, énekeltek, szavaltak és táncoltak, a legkisebbek pedig bemutatták újrahasznosított anyagokból készült ruháikat.
A Szatmárnémetiben állítandó Széchenyi-szobor ügyének előmozdításáért szerveztek jótékonysági előadást péntek délután a filharmóniában a helyi RMDSZ Nőszervezetének tagjai.
"Milyen legyen a szobor? Erre a kérdésre nem ma keressük a választ. Hisz nem tartunk még ott, hogy számolgassuk, mennyibe kerül vagy ki lesz a kivitelezője. De jelezni kívánjuk mindenkinek, hogy egyet akarunk: méltó emléket állítani annak a férfiúnak, akit kortársai csendes nagysággal párosult nemes egyszerűségként jellemeztek, amellyel Széchenyi István a magyar nemzet sorsát önzetlenül, jobbító szándékkal vezette a társadalmi felemelkedés felé" - mondta nyitóbeszédében Poszet Kinga, a nőszövetség elnöke.
Thoroczkay Sándor nyugalmazott történelemtanár, a Szent István Kör tiszteletbeli elnöke Széchenyi életéről beszélt, Sike Lajos - az Országos Széchenyi Kör szatmárnémeti szervezetének elnöke és a szoborállítás ötletgazdája - pedig egy kötetlenebb hangvételű előadásban beszélt a szerelemről, mint a gróf életében meghatározó és sok eseményt befolyásoló tényezőről.
A kulturális műsorban Stier Alexa zongorázott, Gábor Boglárka és Pataki Édua szavaltak, láttunk balett-előadást, hallottunk népdalokat refis diákoktól és táncra is perdültek Nagy Orbán tanítványai. Mazsorettes lánykák mutatták meg tudásukat, majd következett a divatbemutató, amelyen a 6-os, 9-es és a 24-es számú óvoda, valamint a Református Gimnázium és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulói mutatták be újrahasznosítható termékekből készült jelmezeiket, ruhakölteményeiket. A kicsik az egy hét múlva megrendezendő, a Parkok Napja keretében szervezett Virágkarneválra készítették ezeket.
A rendezvény az összegyűjtött adomány átadásával és a magyar himnusz eléneklésével zárult. Poszet Kinga átadta Sike Lajosnak a filharmónia előterében elhelyezett urnában összegyűlt pénzösszeget - 2150 lejt.
szatmar.ro
2015. május 23.
Erdély-romantika Felvidéken – Beszélgetés Csáky Pál szlovákiai magyar politikussal
Pozsony és Kolozsvár között nincs közvetlen vonal, a határon túli magyar nemzetrészek keveset foglalkoznak egymással, a ritka kapcsolat többnyire Budapest közvetítésére szorul, állapította meg keserűen dévai látogatása alkalmával Csáky Pál szlovákiai EP-képviselő, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) egykori (2007–2010) elnöke. A felvidéki író-politikus – aki 1998 és 2006 között Szlovákia kormányfő-helyettese volt – a Hunyad Megyei Magyar Napokra jött el a dél-erdélyi szórványba, Winkler Gyula kollégája meghívására. Ez alkalommal beszélgettünk el vele.
Erős magyarság, gyenge magyarság
– Azon állítása, miszerint a hátáron túl rekedt nemzetrészek közül a felvidéki magyarság szellemileg és lelkileg a leggyengébb, igen meglepőnek tűnhet, tekintettel arra, hogy az életszínvonal éppenséggel ott a legmagasabb, jobb, mint Magyarországon, Erdélyről nem is beszélve. – Éppen ez a paradoxon, hogy a viszonylagos jólét nem párosul a nemzeti öntudat erősségével. Nemzeti kötődés szempontjából az erdélyi magyarság erősebb, mint a felvidéki. Szerintem ez két tényezőre vezethető vissza, a történelmi hagyományokra és az elnyomásra. Míg Erdély sokáig önálló fejedelemség volt, ahol a magyarság megtanult önállóan boldogulni, Trianonig a Felvidék mindig is Magyarország része volt, a felvidéki magyarság mindig is az összmagyarság részeként, azzal szoros kapcsolatban élt, tekintetünk mindig is Budapestre figyelt. Az erdélyi magyar írók is gyakran jellegzetesen erdélyi témákat dolgoztak fel, miközben a felvidékiek inkább általános magyar ügyekre figyeltek fel. Másrészt 1945 és 1948 között a felvidéki magyarságot óriási üldözés érte, amikor a Beneš-dekrétumok alapján a csehszlovák állam egyszerűen megfosztotta a magyarokat állampolgárságuktól, és körülbelül 110 000 magyart (az akkori 700 000-ből) akaratuk ellenére kitelepítették szülőföldjükről etnikai tisztogatás keretében, mindenekelőtt az elitet. Épp, hogy kiheverte ezen csapást, s jött a következő Csehszlovákia 1968-as szovjet lerohanásánál, amikor újabb elit-lefejezés történt, a Prágai Tavaszként ismert reformirányzatot támogató számos értelmiségit kirúgták állásából és kétkezi munkára kényszeríttették.
– Mégis átvészelte a történelmi viharokat és megmaradt, sőt a hatvanas évektől gyarapodott, népszámlálásról népszámlálásra többen voltak. A rendszerváltás után alábbhagyott a szlovák állami nacionalizmus nyomása, a gazdasági és politikai körülmények is javultak, a 600 000-es magyarság mégis félmillióra apadt. A tendencia sajnos nemcsak a felvidékiekre vonatkozik, a román államnacionalizmus erőteljes üldözése idején, gazdasági nyomorban az erdélyi magyarság is erős maradt, gyarapodott is 89 előtt, miközben a széleskörű nemzeti jogoknak örvendő és irigylésre méltó anyagi jólétben élő vajdasági magyarság már akkor is apadt. Átok lenne a jólét és a szabadság a határon túli magyarság számára? Az elnyomás nem tudott megtörni, sőt, megerősített, viszont a jobb körülmények igencsak kikezdtek.
– Nehéz kérdés, már Adyt is foglalkoztatta, egyik versében a nyomás és a kényszer szükségességét említi, az emelné fel a magyarságot. A kényszer kétségtelenül összefogást eredményez, ostromlott várban az összetartás nyilvánvaló. A határon túli magyarság azonban nem élhet állandóan ostrom alatt, a nemzeti öntudatot anélkül is meg kell tartani. Szlovákiában ez, sajnos, gyengült az utóbbi 25 évben. – A hivatalos statisztikák szerint a felvidéki magyarság már elveszítette Pozsonyt és Kassát, onnan már jóformán eltűntek a magyarok. Valós-e a helyzet, vagy inkább a számok politikai manipulációjáról volna szó?
– Attól tartok, hogy a valós helyzet sem jobb, a 410 000-es lakosú Pozsonyban 16 000 magyar él, a 240 000-es Kassán pedig már csak olyan 5000. Ez utóbbi esetben viszont meg kell jegyezni, hogy a szlovák és magyar identitás nem különül el annyira, sok a vegyes család, s a legutóbbi népszámláláson a város lakosságának 15%-a nemzetiségnél egyszerűen azt nyilatkozta, hogy „kassai”. – Erdélyben azért a nagyvárosok esetében sokkal jobb a magyarság helyzete, Kolozsváron és Nagyváradon olyan 50 000, Marosvásárhelyen, pedig közel 60 000 magyar él. Még ha számbelileg ott is kisebbségbe került, nagyvárosaink megmaradtak magyar központoknak, továbbra is vonzzák az erdélyi magyar elitet, intézményeink (egyetem, iskolák, színházak, sajtó, könyvkiadók stb.) kisugárzó hatása most is erős. Pozsony és Kassa esetében beszélhetünk-e még az egész felvidéki magyarságot szolgáló szellemi-kulturális kisugárzásról?
– Pozsony és Kassa már nem tudják ellátni a szellemi központ feladatát, Pozsonyban nincs is állandó magyar színház, csupán Kassán. Miközben az erdélyi és a vajdasági magyarság megtartotta nagyvárosait – Szabadka ugyanolyan magyar központ maradt a Vajdaságban, mint Kolozsvár és Marosvásárhely Erdélyben –, a szlovákiai magyarság elvesztette a nagyvárosokat, központja áttevődött a magyar többségű Komáromba (35 000 lakos, szerk. megj.) és Dunaszerdahelyre (23 000 lakos).
– Nálunk ekkora kisvárosok – mint például Székelyudvarhely vagy Kézdivásárhely – legfeljebb másodrangú regionális központokként jöhetnek szóba, nem összerdélyi nemzeti központokként. – Többek között ezért is mondom, hogy szellemileg-lelkileg a felvidéki magyarság a leggyengébb a határon túli nemzetrészek közül.
– Mi a helyzet a szórvánnyal? Erdélyben is vannak román tömbvidékek, Hunyad megye is ide sorolható, ahol a magyarság Trianon előtt is szórványban élt, most is. Trianon előtt még a szlovák tömbvidéken is éltek magyarok, főleg a városokban jelentős magyar polgárság volt. Vannak-e még magyarok például Turóc, Trencsén, Zólyom, Liptó, Sáros vagy Szepes vármegyékben, vagy az ottani magyarság teljes eltűnését kimutató szlovák statisztika e téren sem téved? – Arrafelé már alig akad magyar, az MKP-nak is csak elvétve vannak szervezetei, noha minden választásnál onnan is kapunk néhány szavazatot. A Beneš-dekrétumok kiűzték a magyarokat – és a szintén évszázados múlttal rendelkező tekintélyes szepességi németeket – onnan, jelenleg a szlovákiai magyarság már csak az ország déli részén, a magyar határ mentén él, kisebb-nagyobb tömbökben. – Álszerénység nélkül, mindezek alapján Erdélyt példaképnek lehetne tekinteni a Felvidéken, noha jóléti szempontból éppenséggel a fordítottja helytálló.
– A mostohább történelmi fordulatok vezettek ide, másrészt viszont Csehszlovákia gazdasági helyzete mindig is jobb volt, mint Romániáé, s annak öröksége az önálló Szlovákiában is megmaradt. Magyar–magyar konkurencia
– Erdélyben nemigen tudjuk kezelni a magyar–magyar konkurenciát. A magyar iskoláknak az a célja, hogy minél több – lehetőleg az összes – magyar gyereket oda írassák, nemhogy elszívnák a környező magyar iskoláktól. Mégis gyakran ez történik, Kolozsváron például a 3 patinás belvárosi magyar gimnázium elszívja a gyerekeket a lakótelepi iskoláktól, a Nagyenyed környéki falvakban pedig számos magyar iskola szembesül létszámgondokkal a híres Bethlen-kollégium vonzása miatt. Mi a helyzet a Felvidéken?
– A jelenség nálunk is létezik, kezelése számunkra is kihívás, főleg, hogy gyakran személyi kérdéssé fajul. Igyekszünk meggyőzni a szülőket, erőfeszítéseink nem hiábavalók, az anyanyelvű iskolák látogatottsága terén enyhe javulás tapasztalható, jelenleg a magyar diákok 17%-a jár szlovák tannyelvű iskolába, míg 5 évvel ezelőtt az arány 20% volt.
– Politikai téren is hasonló a helyzet, legalábbis Erdélyben. Az MPP, majd az EMNP azzal a céllal jött létre, hogy megszólítsa az RMDSZ-ből kiábrándult magyarokat. Nem sikerül, noha az elképzelés nem rossz, elvileg erősebb magyar politikai képviseletet eredményezhetett volna. Felvidéken is kialakult a konkurencia az MKP és annak korábbi elnöke, Bugár Béla által alapított Híd–Most között.
– Roppant károsnak tartom a megosztást, tovább gyengíti a magyarság pozícióit. Az MKP magyar párt, míg a szintén magyar szavazatokra épülő Híd–Most elvileg magyar–szlovák politikai alakulat. A valóságban kevésbé, noha a tagság többsége ott is magyar, gyűléseik szlovák nyelven zajlanak a kevés szlovák miatt. Azt is erősen kétlem, hogy a magyar nemzeti érdek háttérbe szorítása és a „csak azt mondjuk a szlovákoknak, amit hallani szeretnek” stratégia, amit a Híd–Most alkalmaz, eredményes lehet. A problémákat néven kell nevezni, a mosolypolitika nem mindig alkalmazható, semmiképpen sem a nemzeti értékek kárára. A politikai konkurencia ráadásul jelentősen megnehezíti a magyarság helyzetét, mivel ezáltal elveszítette azt a politikai potenciált, amely engedményekre kényszeríthette a szlovák politikumot. A megosztottság révén a politikai frontvonal áttevődött szlovák–magyar síkról magyar–magyar szintre. Szintén a megosztottság számlájára írható, hogy a szlovák pozíciók még a dél-szlovákiai tömbmagyar vidéken is megerősödtek, a magyarok pedig gyengültek. Olyan vidékeken, melyeket korábban az MKP magabiztosan uralt, a megosztottság nyomán nevető harmadikként a Smer (Fico kormányfő baloldali pártja, szerk. megj.) is pozíciókhoz jutott.
– Szomorú, hogy Európa nemigen hajlandó tudomást venni a nemzeti kisebbségekről, ugyanakkor mi magunk sem igazán ismerjük egymást, mármint a határon túl rekedt magyar közösségeket. Az erdélyi és a felvidéki magyarság kapcsolatai minimálisak.
– E téren javul a helyzet, legalábbis részünkről. A szlovákiai magyarság körében amolyan Erdély-romantika alakul ki, egyre többen fedezik fel Erdélyt Wass Albert vagy Tamási Áron művei révén, évről évre egyre többen látogatnak el Erdélybe, a csíksomlyói búcsúra már rendszeresen járnak, Szováta is népszerű üdülőhellyé kezd válni. Valószínűleg a tendencia folytatódik, s közvetlen kapcsolatok megerősödnek.
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én is köszönöm.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com
Erdély.ma
Pozsony és Kolozsvár között nincs közvetlen vonal, a határon túli magyar nemzetrészek keveset foglalkoznak egymással, a ritka kapcsolat többnyire Budapest közvetítésére szorul, állapította meg keserűen dévai látogatása alkalmával Csáky Pál szlovákiai EP-képviselő, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) egykori (2007–2010) elnöke. A felvidéki író-politikus – aki 1998 és 2006 között Szlovákia kormányfő-helyettese volt – a Hunyad Megyei Magyar Napokra jött el a dél-erdélyi szórványba, Winkler Gyula kollégája meghívására. Ez alkalommal beszélgettünk el vele.
Erős magyarság, gyenge magyarság
– Azon állítása, miszerint a hátáron túl rekedt nemzetrészek közül a felvidéki magyarság szellemileg és lelkileg a leggyengébb, igen meglepőnek tűnhet, tekintettel arra, hogy az életszínvonal éppenséggel ott a legmagasabb, jobb, mint Magyarországon, Erdélyről nem is beszélve. – Éppen ez a paradoxon, hogy a viszonylagos jólét nem párosul a nemzeti öntudat erősségével. Nemzeti kötődés szempontjából az erdélyi magyarság erősebb, mint a felvidéki. Szerintem ez két tényezőre vezethető vissza, a történelmi hagyományokra és az elnyomásra. Míg Erdély sokáig önálló fejedelemség volt, ahol a magyarság megtanult önállóan boldogulni, Trianonig a Felvidék mindig is Magyarország része volt, a felvidéki magyarság mindig is az összmagyarság részeként, azzal szoros kapcsolatban élt, tekintetünk mindig is Budapestre figyelt. Az erdélyi magyar írók is gyakran jellegzetesen erdélyi témákat dolgoztak fel, miközben a felvidékiek inkább általános magyar ügyekre figyeltek fel. Másrészt 1945 és 1948 között a felvidéki magyarságot óriási üldözés érte, amikor a Beneš-dekrétumok alapján a csehszlovák állam egyszerűen megfosztotta a magyarokat állampolgárságuktól, és körülbelül 110 000 magyart (az akkori 700 000-ből) akaratuk ellenére kitelepítették szülőföldjükről etnikai tisztogatás keretében, mindenekelőtt az elitet. Épp, hogy kiheverte ezen csapást, s jött a következő Csehszlovákia 1968-as szovjet lerohanásánál, amikor újabb elit-lefejezés történt, a Prágai Tavaszként ismert reformirányzatot támogató számos értelmiségit kirúgták állásából és kétkezi munkára kényszeríttették.
– Mégis átvészelte a történelmi viharokat és megmaradt, sőt a hatvanas évektől gyarapodott, népszámlálásról népszámlálásra többen voltak. A rendszerváltás után alábbhagyott a szlovák állami nacionalizmus nyomása, a gazdasági és politikai körülmények is javultak, a 600 000-es magyarság mégis félmillióra apadt. A tendencia sajnos nemcsak a felvidékiekre vonatkozik, a román államnacionalizmus erőteljes üldözése idején, gazdasági nyomorban az erdélyi magyarság is erős maradt, gyarapodott is 89 előtt, miközben a széleskörű nemzeti jogoknak örvendő és irigylésre méltó anyagi jólétben élő vajdasági magyarság már akkor is apadt. Átok lenne a jólét és a szabadság a határon túli magyarság számára? Az elnyomás nem tudott megtörni, sőt, megerősített, viszont a jobb körülmények igencsak kikezdtek.
– Nehéz kérdés, már Adyt is foglalkoztatta, egyik versében a nyomás és a kényszer szükségességét említi, az emelné fel a magyarságot. A kényszer kétségtelenül összefogást eredményez, ostromlott várban az összetartás nyilvánvaló. A határon túli magyarság azonban nem élhet állandóan ostrom alatt, a nemzeti öntudatot anélkül is meg kell tartani. Szlovákiában ez, sajnos, gyengült az utóbbi 25 évben. – A hivatalos statisztikák szerint a felvidéki magyarság már elveszítette Pozsonyt és Kassát, onnan már jóformán eltűntek a magyarok. Valós-e a helyzet, vagy inkább a számok politikai manipulációjáról volna szó?
– Attól tartok, hogy a valós helyzet sem jobb, a 410 000-es lakosú Pozsonyban 16 000 magyar él, a 240 000-es Kassán pedig már csak olyan 5000. Ez utóbbi esetben viszont meg kell jegyezni, hogy a szlovák és magyar identitás nem különül el annyira, sok a vegyes család, s a legutóbbi népszámláláson a város lakosságának 15%-a nemzetiségnél egyszerűen azt nyilatkozta, hogy „kassai”. – Erdélyben azért a nagyvárosok esetében sokkal jobb a magyarság helyzete, Kolozsváron és Nagyváradon olyan 50 000, Marosvásárhelyen, pedig közel 60 000 magyar él. Még ha számbelileg ott is kisebbségbe került, nagyvárosaink megmaradtak magyar központoknak, továbbra is vonzzák az erdélyi magyar elitet, intézményeink (egyetem, iskolák, színházak, sajtó, könyvkiadók stb.) kisugárzó hatása most is erős. Pozsony és Kassa esetében beszélhetünk-e még az egész felvidéki magyarságot szolgáló szellemi-kulturális kisugárzásról?
– Pozsony és Kassa már nem tudják ellátni a szellemi központ feladatát, Pozsonyban nincs is állandó magyar színház, csupán Kassán. Miközben az erdélyi és a vajdasági magyarság megtartotta nagyvárosait – Szabadka ugyanolyan magyar központ maradt a Vajdaságban, mint Kolozsvár és Marosvásárhely Erdélyben –, a szlovákiai magyarság elvesztette a nagyvárosokat, központja áttevődött a magyar többségű Komáromba (35 000 lakos, szerk. megj.) és Dunaszerdahelyre (23 000 lakos).
– Nálunk ekkora kisvárosok – mint például Székelyudvarhely vagy Kézdivásárhely – legfeljebb másodrangú regionális központokként jöhetnek szóba, nem összerdélyi nemzeti központokként. – Többek között ezért is mondom, hogy szellemileg-lelkileg a felvidéki magyarság a leggyengébb a határon túli nemzetrészek közül.
– Mi a helyzet a szórvánnyal? Erdélyben is vannak román tömbvidékek, Hunyad megye is ide sorolható, ahol a magyarság Trianon előtt is szórványban élt, most is. Trianon előtt még a szlovák tömbvidéken is éltek magyarok, főleg a városokban jelentős magyar polgárság volt. Vannak-e még magyarok például Turóc, Trencsén, Zólyom, Liptó, Sáros vagy Szepes vármegyékben, vagy az ottani magyarság teljes eltűnését kimutató szlovák statisztika e téren sem téved? – Arrafelé már alig akad magyar, az MKP-nak is csak elvétve vannak szervezetei, noha minden választásnál onnan is kapunk néhány szavazatot. A Beneš-dekrétumok kiűzték a magyarokat – és a szintén évszázados múlttal rendelkező tekintélyes szepességi németeket – onnan, jelenleg a szlovákiai magyarság már csak az ország déli részén, a magyar határ mentén él, kisebb-nagyobb tömbökben. – Álszerénység nélkül, mindezek alapján Erdélyt példaképnek lehetne tekinteni a Felvidéken, noha jóléti szempontból éppenséggel a fordítottja helytálló.
– A mostohább történelmi fordulatok vezettek ide, másrészt viszont Csehszlovákia gazdasági helyzete mindig is jobb volt, mint Romániáé, s annak öröksége az önálló Szlovákiában is megmaradt. Magyar–magyar konkurencia
– Erdélyben nemigen tudjuk kezelni a magyar–magyar konkurenciát. A magyar iskoláknak az a célja, hogy minél több – lehetőleg az összes – magyar gyereket oda írassák, nemhogy elszívnák a környező magyar iskoláktól. Mégis gyakran ez történik, Kolozsváron például a 3 patinás belvárosi magyar gimnázium elszívja a gyerekeket a lakótelepi iskoláktól, a Nagyenyed környéki falvakban pedig számos magyar iskola szembesül létszámgondokkal a híres Bethlen-kollégium vonzása miatt. Mi a helyzet a Felvidéken?
– A jelenség nálunk is létezik, kezelése számunkra is kihívás, főleg, hogy gyakran személyi kérdéssé fajul. Igyekszünk meggyőzni a szülőket, erőfeszítéseink nem hiábavalók, az anyanyelvű iskolák látogatottsága terén enyhe javulás tapasztalható, jelenleg a magyar diákok 17%-a jár szlovák tannyelvű iskolába, míg 5 évvel ezelőtt az arány 20% volt.
– Politikai téren is hasonló a helyzet, legalábbis Erdélyben. Az MPP, majd az EMNP azzal a céllal jött létre, hogy megszólítsa az RMDSZ-ből kiábrándult magyarokat. Nem sikerül, noha az elképzelés nem rossz, elvileg erősebb magyar politikai képviseletet eredményezhetett volna. Felvidéken is kialakult a konkurencia az MKP és annak korábbi elnöke, Bugár Béla által alapított Híd–Most között.
– Roppant károsnak tartom a megosztást, tovább gyengíti a magyarság pozícióit. Az MKP magyar párt, míg a szintén magyar szavazatokra épülő Híd–Most elvileg magyar–szlovák politikai alakulat. A valóságban kevésbé, noha a tagság többsége ott is magyar, gyűléseik szlovák nyelven zajlanak a kevés szlovák miatt. Azt is erősen kétlem, hogy a magyar nemzeti érdek háttérbe szorítása és a „csak azt mondjuk a szlovákoknak, amit hallani szeretnek” stratégia, amit a Híd–Most alkalmaz, eredményes lehet. A problémákat néven kell nevezni, a mosolypolitika nem mindig alkalmazható, semmiképpen sem a nemzeti értékek kárára. A politikai konkurencia ráadásul jelentősen megnehezíti a magyarság helyzetét, mivel ezáltal elveszítette azt a politikai potenciált, amely engedményekre kényszeríthette a szlovák politikumot. A megosztottság révén a politikai frontvonal áttevődött szlovák–magyar síkról magyar–magyar szintre. Szintén a megosztottság számlájára írható, hogy a szlovák pozíciók még a dél-szlovákiai tömbmagyar vidéken is megerősödtek, a magyarok pedig gyengültek. Olyan vidékeken, melyeket korábban az MKP magabiztosan uralt, a megosztottság nyomán nevető harmadikként a Smer (Fico kormányfő baloldali pártja, szerk. megj.) is pozíciókhoz jutott.
– Szomorú, hogy Európa nemigen hajlandó tudomást venni a nemzeti kisebbségekről, ugyanakkor mi magunk sem igazán ismerjük egymást, mármint a határon túl rekedt magyar közösségeket. Az erdélyi és a felvidéki magyarság kapcsolatai minimálisak.
– E téren javul a helyzet, legalábbis részünkről. A szlovákiai magyarság körében amolyan Erdély-romantika alakul ki, egyre többen fedezik fel Erdélyt Wass Albert vagy Tamási Áron művei révén, évről évre egyre többen látogatnak el Erdélybe, a csíksomlyói búcsúra már rendszeresen járnak, Szováta is népszerű üdülőhellyé kezd válni. Valószínűleg a tendencia folytatódik, s közvetlen kapcsolatok megerősödnek.
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én is köszönöm.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com
Erdély.ma
2015. május 23.
„Érezzék csángó testvéreink is, hogy a Szűzanya várta őket”
A moldvai csángók számára idén a csíksomlyói kegytemplomban tartották meg a több éves hagyományra visszatekintő liturgiát. A csángó misét, akárcsak a tavaly, ezúttal is Berszán atya celebrálta.
Bár a csángó szentmise helyszíne a Szent Péter és Pál plébániatemplomhoz kötődik, annak néhány éve tartó restaurálása miatt, idén a csíksomlyói kegytemplomban tartották meg a liturgiát. „Imádkozzunk együtt azért, hogy mihamarabb legyen a plébániatemplom újra kultikus hely, hogy újra ott köszönthessük csángó testvéreinket” – kérte Kovács Attila plébános a szentmise kezdetén, majd hozzátette: a perselyes adományokat is erre a célra fordítják, hogy mielőbb befejezhessék a templom felújítását.
Berszán Lajos, a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium alapító igazgatója, a szentmise celebránsa elmondta, a világon több Mária kegyhelyen járt, és mindenütt érezte a Szűzanya jelenlétét. „Segített, várt, mint édesanyja a gyermekét” – fogalmazott az atya.
Éppen azért, aki a kegytemplomba jön el, vigasztalást, lelkierőt meríthet a nehézségek elviselésére is. „Köszönjük meg a Szűzanyának, hogy szeret minket. Érezzék meg a mi csángó testvéreink is, hogy vár itt a Szűzanya. Őseik nyomán, ezután is jöjjenek ide, mert itt elmondhatja az ember az örömét, bánatát, elsírhatja a könnyeit és elénekelheti: nem vagyunk árvák, édesanyánk a magas mennyekből , gondot visel ránk” – idézte prédikációjában az egyházi ének sorait a liturgia vezetője.
Az egyházi énekeket a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium kórusa adta elő.
A moldvai csángók számára az 1990-es évektől kezdődően kezdtek szentmisét tartani a csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmával, merthogy Moldvában nincs rendszeres magyar nyelvű liturgia.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro
A moldvai csángók számára idén a csíksomlyói kegytemplomban tartották meg a több éves hagyományra visszatekintő liturgiát. A csángó misét, akárcsak a tavaly, ezúttal is Berszán atya celebrálta.
Bár a csángó szentmise helyszíne a Szent Péter és Pál plébániatemplomhoz kötődik, annak néhány éve tartó restaurálása miatt, idén a csíksomlyói kegytemplomban tartották meg a liturgiát. „Imádkozzunk együtt azért, hogy mihamarabb legyen a plébániatemplom újra kultikus hely, hogy újra ott köszönthessük csángó testvéreinket” – kérte Kovács Attila plébános a szentmise kezdetén, majd hozzátette: a perselyes adományokat is erre a célra fordítják, hogy mielőbb befejezhessék a templom felújítását.
Berszán Lajos, a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium alapító igazgatója, a szentmise celebránsa elmondta, a világon több Mária kegyhelyen járt, és mindenütt érezte a Szűzanya jelenlétét. „Segített, várt, mint édesanyja a gyermekét” – fogalmazott az atya.
Éppen azért, aki a kegytemplomba jön el, vigasztalást, lelkierőt meríthet a nehézségek elviselésére is. „Köszönjük meg a Szűzanyának, hogy szeret minket. Érezzék meg a mi csángó testvéreink is, hogy vár itt a Szűzanya. Őseik nyomán, ezután is jöjjenek ide, mert itt elmondhatja az ember az örömét, bánatát, elsírhatja a könnyeit és elénekelheti: nem vagyunk árvák, édesanyánk a magas mennyekből , gondot visel ránk” – idézte prédikációjában az egyházi ének sorait a liturgia vezetője.
Az egyházi énekeket a Gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium kórusa adta elő.
A moldvai csángók számára az 1990-es évektől kezdődően kezdtek szentmisét tartani a csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmával, merthogy Moldvában nincs rendszeres magyar nyelvű liturgia.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro
2015. május 25.
Hazahozták Ugron Gábor és felesége hamvait
Pünkösd másodnapján szertartás keretében az ősi, székelyudvarhelyi kriptában helyezték el ábránfalvi dr. Ugron Gábor politikus (1880–1960) és felesége, kéméndi báró Szalay Lívia (1879–1961) hamvait a népes, kilencvenkét tagú Ugron család, rokonaik és nagyszámú tisztelőik zarándoklatzáró alkalmán.
A „szélesre tárt mennykapu előtt”, az újratemetési szertartás alkalmával, az egykor Erdélyért sokat tevő politikusra emlékezve nyilvánvaló volt: az embert nem lehet legyőzni.
Közel két évtizede pünkösdhétfőnként nem csak az Ugron-kápolna ajtaját tárják szélesre, de a kripta zárókövét is eltávolítják, az emlékfeszületre pedig újabb nevek kerülnek: az oltár jobb oldalán elhelyezett kereszten, kis névtáblákon rögzítik a kripta szarkofágjaiban, koporsóiban és urnáiban nyugvók nevét, földi és égi születésnapjuk dátumát. Hétfőtől Ugron Gáborét és feleségéét is. Értük kondította meg az ünnepet jelző csengőt unokájuk, Ugron Béla. Bár jelképesen, egy-egy marék, bakonybéli sírjukról hozott földdel 1995-ben „haza hozták” a Mál-hegyen levő Székely Kálvária végét is jelző családi kriptába, ezen a napon tényleges hazatérésükért mondott hálát az urnás újratemetés nagyszámú résztvevője, hiszen tevékenységével, életével tevőlegesen is Erdélyt szolgálta.
László Attila, a Szent György egyházközség plébánosa felelevenítette életútjának fontosabb állomásait. Az 1880-ban Marosvásárhelyen született Ugron Gábor a betűvetést már négy évesen megtanulta, első iskoláit Székelyudvarhelyen végezte. Budapesti, lipcsei, genfi, tanulmányai után jogi doktorátussal közigazgatási pályára lépett. Három vármegye főszolgabírája volt egyidőben. 1906. február 19-én feleségül vette kéméndi báró Szalay Lívia Karolina Augusztát. Két lányt és három fiút neveltek fel. Felesége szépsége neves képzőművészeket ihletett meg: Lotz Károly életnagyságú festményt készített róla, és Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrászművész a Kúria, a Legfelsőbb Bíróság előcsarnokában levő carrarai fehér márvány Justitia szobrot róla mintázta.
Az utódok és nép, amelyet Ugron Gábor politikusként szolgált hálával emlékezik, hogy közreműködésével jött létre a védőnői hálózat, sok helyen állítottak a világháborús hősöknek szobrot az ő kezdeményezésére, közte Székelyudvarhelyen a Vasszékelyt. Trianon után, Észak-Erdély visszacsatolásáig nem léphetett ősei földjére. Gazdasági tevékenységével támogatta honfitársait. 1951-től kitelepítették, a következő évben nyugdíját is megvonták. 1953-tól fia, István családjával élt Bakonybélben. Hét év múlva hunyt el, felesége néhány hónappal élte túl.
„Hazatérésükkel számukra a feltámadásra váró csendes várakozás ideje kezdődött” – hangzott el az újratemetésen. Majd a kriptába vezető létrán a család férfi tagjai kézről kézre adták az urnákat, elhelyezték e földi nyughelyen. A kis kápolna és erdő is visszahangozta himnuszunk kérelmét: ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk…
A családi liturgikus találkozó ünnepi szentmisével folytatódott az Ugron-zarándokhelyen. A főcelebráns, Botár Gábor plébános „egyháztapasztalatként” élte meg a somlyói zarándoklatot. Biztatva: ki kell lépni a megszokottból, hogy a a Via Sacrara érkezzünk. Erre buzdított Jakabos Barnabás jezsuita is. Zarándokként, az élet nagy kíséréseit: a személyes biztonságot, a büszkeséget és autonómiánkat elveszítjük ugyan, de megélhetjük Istennek a jelenlétét és azt: Rá hagyatkozhatunk. Ki-ki csendben megköszönte az életét, az ajándékokat, amelyekkel Őt szolgálhatjuk. Hálát mondtak az Ugron család és nagyjaink életéért. Végül azért is, hogy Ugron Istvánné Bánffy Mária néni, aki immár negyvennyolc dédunokának örülhet, idén is részt vehetett a történelmi család őrszem-kápolnájának kiemelt ünnepén.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
Pünkösd másodnapján szertartás keretében az ősi, székelyudvarhelyi kriptában helyezték el ábránfalvi dr. Ugron Gábor politikus (1880–1960) és felesége, kéméndi báró Szalay Lívia (1879–1961) hamvait a népes, kilencvenkét tagú Ugron család, rokonaik és nagyszámú tisztelőik zarándoklatzáró alkalmán.
A „szélesre tárt mennykapu előtt”, az újratemetési szertartás alkalmával, az egykor Erdélyért sokat tevő politikusra emlékezve nyilvánvaló volt: az embert nem lehet legyőzni.
Közel két évtizede pünkösdhétfőnként nem csak az Ugron-kápolna ajtaját tárják szélesre, de a kripta zárókövét is eltávolítják, az emlékfeszületre pedig újabb nevek kerülnek: az oltár jobb oldalán elhelyezett kereszten, kis névtáblákon rögzítik a kripta szarkofágjaiban, koporsóiban és urnáiban nyugvók nevét, földi és égi születésnapjuk dátumát. Hétfőtől Ugron Gáborét és feleségéét is. Értük kondította meg az ünnepet jelző csengőt unokájuk, Ugron Béla. Bár jelképesen, egy-egy marék, bakonybéli sírjukról hozott földdel 1995-ben „haza hozták” a Mál-hegyen levő Székely Kálvária végét is jelző családi kriptába, ezen a napon tényleges hazatérésükért mondott hálát az urnás újratemetés nagyszámú résztvevője, hiszen tevékenységével, életével tevőlegesen is Erdélyt szolgálta.
László Attila, a Szent György egyházközség plébánosa felelevenítette életútjának fontosabb állomásait. Az 1880-ban Marosvásárhelyen született Ugron Gábor a betűvetést már négy évesen megtanulta, első iskoláit Székelyudvarhelyen végezte. Budapesti, lipcsei, genfi, tanulmányai után jogi doktorátussal közigazgatási pályára lépett. Három vármegye főszolgabírája volt egyidőben. 1906. február 19-én feleségül vette kéméndi báró Szalay Lívia Karolina Augusztát. Két lányt és három fiút neveltek fel. Felesége szépsége neves képzőművészeket ihletett meg: Lotz Károly életnagyságú festményt készített róla, és Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrászművész a Kúria, a Legfelsőbb Bíróság előcsarnokában levő carrarai fehér márvány Justitia szobrot róla mintázta.
Az utódok és nép, amelyet Ugron Gábor politikusként szolgált hálával emlékezik, hogy közreműködésével jött létre a védőnői hálózat, sok helyen állítottak a világháborús hősöknek szobrot az ő kezdeményezésére, közte Székelyudvarhelyen a Vasszékelyt. Trianon után, Észak-Erdély visszacsatolásáig nem léphetett ősei földjére. Gazdasági tevékenységével támogatta honfitársait. 1951-től kitelepítették, a következő évben nyugdíját is megvonták. 1953-tól fia, István családjával élt Bakonybélben. Hét év múlva hunyt el, felesége néhány hónappal élte túl.
„Hazatérésükkel számukra a feltámadásra váró csendes várakozás ideje kezdődött” – hangzott el az újratemetésen. Majd a kriptába vezető létrán a család férfi tagjai kézről kézre adták az urnákat, elhelyezték e földi nyughelyen. A kis kápolna és erdő is visszahangozta himnuszunk kérelmét: ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk…
A családi liturgikus találkozó ünnepi szentmisével folytatódott az Ugron-zarándokhelyen. A főcelebráns, Botár Gábor plébános „egyháztapasztalatként” élte meg a somlyói zarándoklatot. Biztatva: ki kell lépni a megszokottból, hogy a a Via Sacrara érkezzünk. Erre buzdított Jakabos Barnabás jezsuita is. Zarándokként, az élet nagy kíséréseit: a személyes biztonságot, a büszkeséget és autonómiánkat elveszítjük ugyan, de megélhetjük Istennek a jelenlétét és azt: Rá hagyatkozhatunk. Ki-ki csendben megköszönte az életét, az ajándékokat, amelyekkel Őt szolgálhatjuk. Hálát mondtak az Ugron család és nagyjaink életéért. Végül azért is, hogy Ugron Istvánné Bánffy Mária néni, aki immár negyvennyolc dédunokának örülhet, idén is részt vehetett a történelmi család őrszem-kápolnájának kiemelt ünnepén.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
2015. május 25.
Írók az őrület forgatagában
A Helikon – Kemény János Alapítvány a marosvásárhelyi városnapok alkalmával szervezett megemlékezést a marosvásárhelyi zsinagógában Helikonisták a fasizmus karmaiban címmel.
Ligeti Ernő és Karácsony Benő között rengeteg a hasonlóság – izraelita vallású magyar írók, mindketten jogászok voltak, egyikük sem tekintette élethivatásnak az ügyvédkedést, mindketten a Helikon írói csoportosulás tagjai voltak, mindkettőjük Marosvásárhelyen adta ki első munkáit, s végül: mindkettejükkel a fasizmus végzett.
Életútjuk végső szakaszát jellemezte a vasárnapi rendezvényen Spielmann Mihály, kivetítve arra a korra, avagy kórra, amely a magyar irodalom legjelesebbjeit vitte a nemlétbe. A szokatlanul sok hallgatót vonzó előadáson – pünkösd vasárnapja volt – sok érdekes dolgot tudhattunk meg az ész- és emberveszejtő időszakról, arról, hogy bár az erdélyi zsidóság 1895-től politikailag egyenjogúnak tartotta – és tekinthette – magát a magyarsággal, s bár 1924-től az erdélyi zsidóságot jogfosztások érték, akárcsak a magyarokat, az ő helyzetük még súlyosabb volt, hiszen a román hatalom újólagos és pótlólagos tiltásokkal súlyosbította helyzetüket, pontosan a magyarsághoz való tartozásuk megtorlásaként. A Goga-Cuza és a Iorga kormányok már a paroxizmusig fokozták a zsidók és különösen az erdélyi zsidó értelmiségiek elleni megszorításokat, hogy aztán a bécsi döntés utáni időszakban a saját vállalt nemzetük forduljon ellenük. Ligeti Ernőt – aki egy szerencsésebb végkimenetel reményével a fővárosba költözött, a budapesti Pozsonyi úti védett házból rángatták ki a nyilasok családjával, majd az Andrássy út 60-ban kínozták, s a Liszt Ferenc téren végezték ki a családjával együtt. A gyulafehérvári születésű Karácsony Benőt (Klärmann Bernát) Auschwitzban érte a halál.
Ligeti Ernő 1920-ban, Marosvásárhelyen adta ki Asszony című novelláskötetét, majd 1931-ben Az ő kis katonája című regényét. Karácsony Benő első, és egyetlen önálló novelláskötete, a Tavaszi Ballada is Marosvásárhelyen jelent meg 1925-ben Révész Béla könyvkereskedésének kiadásában. De első színdarabját, a Válás utánt is a marosvásárhelyi színház mutatja be, néhány hónappal a kolozsvári bemutató előtt. Ezt követi a sorozatként megjelenő regények folyama (Pjotruska, Napos oldal, Utazás a szürke folyón, Új élet kapujában, A megnyugvás ösvényein stb.)
Talán soha senki nem tudta úgy ábrázolni az erdélyi kisvárost, mint Karácsony Benő. A Gyulafehérvárba oltott városok képe plasztikusan, hallhatóan, érezhetően, kitapinthatóan kap életet minden írásában. Álljon itt tanúságul a Vásárhelyen kiadott kötet néhány sora: „Az állatorvos is kilép a kávéházból. Apró kocsi várja. Nem ül még fel, szivart akar venni. A fodrász függönye lágyan libben egyet. A takarékpénztárban serényen folyik a munka. A szabóék kis ölebe kifekszik a gyalogjáróra. A papírkereskedés előtt kukoricát mázsálnak. Az állatorvos megvette a szivart és bepréseli magát a szűk kocsiba. A mezítlábas parasztfiú, aki gazdája szivarvásárlását arra használta fel, hogy parittyájával a szemközti zárda frízei között üldögélő galambok közé lőtt, megigazítja tornyos szalmakalapját és elindítja az apró mokánylovat. A kis csikó is előkerül valahonnan, és a kövezeten kibicsakló, zsenge lábakkal fut a kocsi után. Az állatorvos megbillenti szájában a szivart, annak jeléül, hogy tudomásul vette a virágüzlet tulajdonosának köszöntését. Elnéz az Óvoda utcába: a román templom tornya krétafehér a rátűző naptól.”
Kilyén Ilka színművésznő és Szabó Dániel Ligeti és Karácsony művekből való felolvasása, Lokodi Károly és Zágoni Előd alkalomhoz illő, szívhez szóló hegedű és gordonka játéka tette még hangulatosabbá, ünnepibbé Spielmann Mihály előadását.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
A Helikon – Kemény János Alapítvány a marosvásárhelyi városnapok alkalmával szervezett megemlékezést a marosvásárhelyi zsinagógában Helikonisták a fasizmus karmaiban címmel.
Ligeti Ernő és Karácsony Benő között rengeteg a hasonlóság – izraelita vallású magyar írók, mindketten jogászok voltak, egyikük sem tekintette élethivatásnak az ügyvédkedést, mindketten a Helikon írói csoportosulás tagjai voltak, mindkettőjük Marosvásárhelyen adta ki első munkáit, s végül: mindkettejükkel a fasizmus végzett.
Életútjuk végső szakaszát jellemezte a vasárnapi rendezvényen Spielmann Mihály, kivetítve arra a korra, avagy kórra, amely a magyar irodalom legjelesebbjeit vitte a nemlétbe. A szokatlanul sok hallgatót vonzó előadáson – pünkösd vasárnapja volt – sok érdekes dolgot tudhattunk meg az ész- és emberveszejtő időszakról, arról, hogy bár az erdélyi zsidóság 1895-től politikailag egyenjogúnak tartotta – és tekinthette – magát a magyarsággal, s bár 1924-től az erdélyi zsidóságot jogfosztások érték, akárcsak a magyarokat, az ő helyzetük még súlyosabb volt, hiszen a román hatalom újólagos és pótlólagos tiltásokkal súlyosbította helyzetüket, pontosan a magyarsághoz való tartozásuk megtorlásaként. A Goga-Cuza és a Iorga kormányok már a paroxizmusig fokozták a zsidók és különösen az erdélyi zsidó értelmiségiek elleni megszorításokat, hogy aztán a bécsi döntés utáni időszakban a saját vállalt nemzetük forduljon ellenük. Ligeti Ernőt – aki egy szerencsésebb végkimenetel reményével a fővárosba költözött, a budapesti Pozsonyi úti védett házból rángatták ki a nyilasok családjával, majd az Andrássy út 60-ban kínozták, s a Liszt Ferenc téren végezték ki a családjával együtt. A gyulafehérvári születésű Karácsony Benőt (Klärmann Bernát) Auschwitzban érte a halál.
Ligeti Ernő 1920-ban, Marosvásárhelyen adta ki Asszony című novelláskötetét, majd 1931-ben Az ő kis katonája című regényét. Karácsony Benő első, és egyetlen önálló novelláskötete, a Tavaszi Ballada is Marosvásárhelyen jelent meg 1925-ben Révész Béla könyvkereskedésének kiadásában. De első színdarabját, a Válás utánt is a marosvásárhelyi színház mutatja be, néhány hónappal a kolozsvári bemutató előtt. Ezt követi a sorozatként megjelenő regények folyama (Pjotruska, Napos oldal, Utazás a szürke folyón, Új élet kapujában, A megnyugvás ösvényein stb.)
Talán soha senki nem tudta úgy ábrázolni az erdélyi kisvárost, mint Karácsony Benő. A Gyulafehérvárba oltott városok képe plasztikusan, hallhatóan, érezhetően, kitapinthatóan kap életet minden írásában. Álljon itt tanúságul a Vásárhelyen kiadott kötet néhány sora: „Az állatorvos is kilép a kávéházból. Apró kocsi várja. Nem ül még fel, szivart akar venni. A fodrász függönye lágyan libben egyet. A takarékpénztárban serényen folyik a munka. A szabóék kis ölebe kifekszik a gyalogjáróra. A papírkereskedés előtt kukoricát mázsálnak. Az állatorvos megvette a szivart és bepréseli magát a szűk kocsiba. A mezítlábas parasztfiú, aki gazdája szivarvásárlását arra használta fel, hogy parittyájával a szemközti zárda frízei között üldögélő galambok közé lőtt, megigazítja tornyos szalmakalapját és elindítja az apró mokánylovat. A kis csikó is előkerül valahonnan, és a kövezeten kibicsakló, zsenge lábakkal fut a kocsi után. Az állatorvos megbillenti szájában a szivart, annak jeléül, hogy tudomásul vette a virágüzlet tulajdonosának köszöntését. Elnéz az Óvoda utcába: a román templom tornya krétafehér a rátűző naptól.”
Kilyén Ilka színművésznő és Szabó Dániel Ligeti és Karácsony művekből való felolvasása, Lokodi Károly és Zágoni Előd alkalomhoz illő, szívhez szóló hegedű és gordonka játéka tette még hangulatosabbá, ünnepibbé Spielmann Mihály előadását.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
2015. május 26.
Kijátszás
A magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti oktatást ért sorozatos arculcsapások közepette, amelyek a tagozat önállóságának, önrendelkezésének törvény biztosította jogának semmibevételét jelzik, folyton arra hivatkoztunk, hogy ezt a jogot 1945-ben a 407-es törvénnyel I. Mihály király biztosította a romániai magyarság számára. Ezt a fontosnak vélt adut játszották ki ellenünk május 20-án, s nem is akárhogyan, a trónörökös Margit hercegnő és Radu herceg jelenlétében, a királyi ház dicséretéről szóló ünnepség közepette. A rendezvény fénypontja az egyetem előcsarnokában leleplezett emléktábla volt, amelyen a király bronz domborműve látható, s alatta román nyelven a felirat: I. Mihály, Románia királya írta alá 1945-ben a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem megalapításáról szóló törvényerejű rendeletet. Ami csúfos elferdítése a történelemnek, az egyetem magyar eredetének tagadására tett kísérlet, a magyar oktatói féllel szembeni diszkrimináció. Ezt a szemünk előtt megtenni jó erős háttér kell hozzá.
A valóság ugyanis az, hogy az 1945. május 29-i Hivatalos Közlönyben megjelent törvény a Kolozsvári Magyar Tanítási Nyelvű Egyetem megalapítását rendelte el, s ennek keretében az orvosi fakultásét is. Ami valójában az 1944-ig Kolozsváron működő egyetem tevékenységének folytatását jelentette a kiegészülő új oktatói közösség irányításával. Bár a királyi rendelet 5. cikkelye előírta, hogy a Szebenből visszatérő I. Ferdinánd Király Egyetem támogatni fogja a magyar tannyelvű egyetemet azzal, hogy a laboratóriumi és a klinikai gyakorlatok a románegyetemnek átadott épületekben működhetnek, ebbe a román fél nem egyezett bele. A feszültségek elkerülése érdekében Petru Groza miniszterelnök ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar egyetem külön épületben kapjon helyet. Mivel erre Kolozsváron nem találtak megfelelőt, az üresen álló marosvásárhelyi katonai alreáliskola épületét szemelték ki, ahol 1946. február 11-én kezdődött meg az oktatás, majd az 1948-as tanügyi reform nyomán jött létre a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, amit 1962-ben telefonon közvetített pártutasításra hivatalos dokumentumok nélkül alakítottak át kétnyelvűvé.
A magyar nyelvű orvosi oktatás újraalakításának 70. évfordulóját használja ki a marosvásárhelyi egyetem vezetősége, a saját malmára hajtva a vizet, az éves ünnepség megszervezésében. Amivel nem is lenne gond, ha őszintén szólnának az események valós alapjáról, arról, hogy egy magyar alapítású egyetemről van szó. De hogyan is tehetnék ezt, miközben az egyetem szenátusa magasan a törvény fölé helyezett hatalmától eltelve az önálló magyar karok, főintézetek megalakulása ellen munkálkodik. Így hát, ami az ünnepi beszédekben szerdán elhangzott, az a művészi tökélyre vitt elhallgatás, mellébeszélés, a valóság semmibevételének mintaképe volt, a felavatott emléktábla pedig a tetten érhető cinikus történelemhamisítás tagadhatatlan jele. Szándékaikat ismerve, hogyan is számíthattunk volna egyébre, az viszont meglepő, hogy a jóindulatáról, segítőkészségéről ismert trónörökös és férje, akik eddig az erdélyi magyarság tiszteletét is élvezték, belementek ebbe a félrevezető marosvásárhelyi "valóságshow"-ba. Még akkor is, ha a protokollba beletartozott a Margit hercegnő 25 éves tevékenységéről szóló könyv bemutatója s a jordán királynővel való találkozás is.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
A magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti oktatást ért sorozatos arculcsapások közepette, amelyek a tagozat önállóságának, önrendelkezésének törvény biztosította jogának semmibevételét jelzik, folyton arra hivatkoztunk, hogy ezt a jogot 1945-ben a 407-es törvénnyel I. Mihály király biztosította a romániai magyarság számára. Ezt a fontosnak vélt adut játszották ki ellenünk május 20-án, s nem is akárhogyan, a trónörökös Margit hercegnő és Radu herceg jelenlétében, a királyi ház dicséretéről szóló ünnepség közepette. A rendezvény fénypontja az egyetem előcsarnokában leleplezett emléktábla volt, amelyen a király bronz domborműve látható, s alatta román nyelven a felirat: I. Mihály, Románia királya írta alá 1945-ben a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem megalapításáról szóló törvényerejű rendeletet. Ami csúfos elferdítése a történelemnek, az egyetem magyar eredetének tagadására tett kísérlet, a magyar oktatói féllel szembeni diszkrimináció. Ezt a szemünk előtt megtenni jó erős háttér kell hozzá.
A valóság ugyanis az, hogy az 1945. május 29-i Hivatalos Közlönyben megjelent törvény a Kolozsvári Magyar Tanítási Nyelvű Egyetem megalapítását rendelte el, s ennek keretében az orvosi fakultásét is. Ami valójában az 1944-ig Kolozsváron működő egyetem tevékenységének folytatását jelentette a kiegészülő új oktatói közösség irányításával. Bár a királyi rendelet 5. cikkelye előírta, hogy a Szebenből visszatérő I. Ferdinánd Király Egyetem támogatni fogja a magyar tannyelvű egyetemet azzal, hogy a laboratóriumi és a klinikai gyakorlatok a románegyetemnek átadott épületekben működhetnek, ebbe a román fél nem egyezett bele. A feszültségek elkerülése érdekében Petru Groza miniszterelnök ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar egyetem külön épületben kapjon helyet. Mivel erre Kolozsváron nem találtak megfelelőt, az üresen álló marosvásárhelyi katonai alreáliskola épületét szemelték ki, ahol 1946. február 11-én kezdődött meg az oktatás, majd az 1948-as tanügyi reform nyomán jött létre a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, amit 1962-ben telefonon közvetített pártutasításra hivatalos dokumentumok nélkül alakítottak át kétnyelvűvé.
A magyar nyelvű orvosi oktatás újraalakításának 70. évfordulóját használja ki a marosvásárhelyi egyetem vezetősége, a saját malmára hajtva a vizet, az éves ünnepség megszervezésében. Amivel nem is lenne gond, ha őszintén szólnának az események valós alapjáról, arról, hogy egy magyar alapítású egyetemről van szó. De hogyan is tehetnék ezt, miközben az egyetem szenátusa magasan a törvény fölé helyezett hatalmától eltelve az önálló magyar karok, főintézetek megalakulása ellen munkálkodik. Így hát, ami az ünnepi beszédekben szerdán elhangzott, az a művészi tökélyre vitt elhallgatás, mellébeszélés, a valóság semmibevételének mintaképe volt, a felavatott emléktábla pedig a tetten érhető cinikus történelemhamisítás tagadhatatlan jele. Szándékaikat ismerve, hogyan is számíthattunk volna egyébre, az viszont meglepő, hogy a jóindulatáról, segítőkészségéről ismert trónörökös és férje, akik eddig az erdélyi magyarság tiszteletét is élvezték, belementek ebbe a félrevezető marosvásárhelyi "valóságshow"-ba. Még akkor is, ha a protokollba beletartozott a Margit hercegnő 25 éves tevékenységéről szóló könyv bemutatója s a jordán királynővel való találkozás is.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 26.
5. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét: 2015-ben nem kell standbért fizessenek az erdélyi könyvkiadók
Az RMDSZ Főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett Kolozsvári Ünnepi Könyvhét ötödik kiadására 2015-ben új helyszínen, a kolozsvári Fogoly utcában, a déli városfalak alatti sétálóövezetben kerül sor június 4–7. között – fogalmazott Doki Emese, a Főtitkárság képviseletében a rendezvény csütörtöki, május 21-i sajtótájékoztatóján.
„Öt év után büszkén mondhatjuk, a könyvhét újraélesztett egy olyan hagyományt Kolozsváron, de Erdélyben is, amely magyar kulturális értékeket helyez előtérbe, valamint lehetőséget ad arra, hogy a szerzők közvetlenül találkozhassanak olvasóikkal. Idén is a létező igényeknek megfelelő programsorozattal gazdagítjuk a hazai kulturális életet” – hangsúlyozta Doki Emese. Rámutatott, az RMDSZ jóvoltából idén először teljesen ingyenesen, bérmentve vehetnek részt az vásáron azok az erdélyi magyar kiadók, akik könyveiket, kiadványaikat június 4–7. között Kolozsváron szeretnék árusítani.
„A hagyományokhoz híven, rendezvényünk az irodalmi felhozatal mellett idén is rengeteg szabadidős programmal várja az érdeklődőket” – ismertette Ambrus Zsombor főszervező az ünnepi könyvhét programját. Kiemelte, annak érdekében, hogy minden korosztály jól érezhesse magát, minél változatosabb felhozatalt ígérnek: csütörtökön a hivatalos megnyitó után a Loose Neckties Society és Szabó Balázs Bandájának koncertjeivel kezdünk, pénteken a Folker együttes táncoltatja meg a kisebbeket, az Evilági együttes Muszka Sándor verseit dalolja, az este folyamán pedig a Bagossy Brothers Company és Muri Enikő gondoskodik a jó hangulatról. A hétvége folyamán, szombaton sor kerül az Életfa egyesület gyermeknapjára, amely keretén belül fellép a Katáng zenekar, de aznap tekinthetjük meg a Bogáncs Néptáncegyüttest is a könyvhét színpadán. Este Nagy Ricsi, illetve a Folkfusion Band szórakoztatja a közönséget. Vasárnap délelőtt a 4 for Dance produkciójára, záróeseményként pedig a Hangzó Csoda - közösségi versmondásra kerül sor Demény Péter verseivel.Az író-olvasó találkozók sorából megemlítendő Markó Béla, DiményH. Árpád, Tompa Andrea és Márton Evelin, de lesz Makkai Sándor életéről és munkásságáról megemlékező konferencia is.
H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke Supka Géza egyik kiemelt szándékának adott hangot: „A könyvhét-alapító elvárása idén Kolozsváron is érvényesül: a Fogoly utca megfelelő helyszín arra, hogy a könyveket a történelmi falak közé vigyük. Fontos megemlítetnünk, 2015-ben bevontuk rendezvényünkbe az magyarországi Nyíregyháza város turisztikai bemutatkozóját is: az új helyszín megfelelő arra is, hogy az érdeklődők ne csak az egyik eseményre, hanem a párhuzamos utcai történésekre is ellátogassanak” –érvelt, majd hozzátette: az első és második kiadáshoz hasonlóan, 2015-ben is egy időben veszi kezdetét a két kulturális rendezvény Erdélyben és a budapesti Vörösmarty téren.
Nyugati Jelen (Arad)
Az RMDSZ Főtitkársága, a Romániai Magyar Könyves Céh, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által szervezett Kolozsvári Ünnepi Könyvhét ötödik kiadására 2015-ben új helyszínen, a kolozsvári Fogoly utcában, a déli városfalak alatti sétálóövezetben kerül sor június 4–7. között – fogalmazott Doki Emese, a Főtitkárság képviseletében a rendezvény csütörtöki, május 21-i sajtótájékoztatóján.
„Öt év után büszkén mondhatjuk, a könyvhét újraélesztett egy olyan hagyományt Kolozsváron, de Erdélyben is, amely magyar kulturális értékeket helyez előtérbe, valamint lehetőséget ad arra, hogy a szerzők közvetlenül találkozhassanak olvasóikkal. Idén is a létező igényeknek megfelelő programsorozattal gazdagítjuk a hazai kulturális életet” – hangsúlyozta Doki Emese. Rámutatott, az RMDSZ jóvoltából idén először teljesen ingyenesen, bérmentve vehetnek részt az vásáron azok az erdélyi magyar kiadók, akik könyveiket, kiadványaikat június 4–7. között Kolozsváron szeretnék árusítani.
„A hagyományokhoz híven, rendezvényünk az irodalmi felhozatal mellett idén is rengeteg szabadidős programmal várja az érdeklődőket” – ismertette Ambrus Zsombor főszervező az ünnepi könyvhét programját. Kiemelte, annak érdekében, hogy minden korosztály jól érezhesse magát, minél változatosabb felhozatalt ígérnek: csütörtökön a hivatalos megnyitó után a Loose Neckties Society és Szabó Balázs Bandájának koncertjeivel kezdünk, pénteken a Folker együttes táncoltatja meg a kisebbeket, az Evilági együttes Muszka Sándor verseit dalolja, az este folyamán pedig a Bagossy Brothers Company és Muri Enikő gondoskodik a jó hangulatról. A hétvége folyamán, szombaton sor kerül az Életfa egyesület gyermeknapjára, amely keretén belül fellép a Katáng zenekar, de aznap tekinthetjük meg a Bogáncs Néptáncegyüttest is a könyvhét színpadán. Este Nagy Ricsi, illetve a Folkfusion Band szórakoztatja a közönséget. Vasárnap délelőtt a 4 for Dance produkciójára, záróeseményként pedig a Hangzó Csoda - közösségi versmondásra kerül sor Demény Péter verseivel.Az író-olvasó találkozók sorából megemlítendő Markó Béla, DiményH. Árpád, Tompa Andrea és Márton Evelin, de lesz Makkai Sándor életéről és munkásságáról megemlékező konferencia is.
H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke Supka Géza egyik kiemelt szándékának adott hangot: „A könyvhét-alapító elvárása idén Kolozsváron is érvényesül: a Fogoly utca megfelelő helyszín arra, hogy a könyveket a történelmi falak közé vigyük. Fontos megemlítetnünk, 2015-ben bevontuk rendezvényünkbe az magyarországi Nyíregyháza város turisztikai bemutatkozóját is: az új helyszín megfelelő arra is, hogy az érdeklődők ne csak az egyik eseményre, hanem a párhuzamos utcai történésekre is ellátogassanak” –érvelt, majd hozzátette: az első és második kiadáshoz hasonlóan, 2015-ben is egy időben veszi kezdetét a két kulturális rendezvény Erdélyben és a budapesti Vörösmarty téren.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. május 26.
Csonka nemzeti összetartozás Vásárhelyen
A Magyar Polgári Párt kezdeményezésére Marosvásárhelyen idén az RMDSZ-szel együtt tartják a magyar összetartozás napjára tervezett rendezvényt. Bár a két alakulat vezetője az erősödő politikai összefogásról beszélt, a trianoni megemlékezésből kihagyták az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP).
Június negyedikén egyébként a két alakulat a néptáncegyüttes kövesdombi termében szervez ünnepi műsort, melyre hivatalos többek között Pánczél Károly is, a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke. Szintén ez alkalommal mutatja be a Maros Művészegyüttes Imádság háború után című az első világégésből ihletődött nagysikerű táncszínházi produkcióját.
„A történelmi igazságtalanságokat soha nem szabad szőnyeg alá söpörni. Még akkor sem, ha azóta több évtized telt el. Nem szabad hallgatni, az igazságtalanság ellen mindig szót kell emelni" – fejtette ki Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, aki örömmel csatlakozott az MPP kezdeményezéséhez. Mint kiemelte, az igazságtalanságok – mint amilyenek ezelőtt közel száz évvel érték a magyarságot vagy amilyenek most is mindegyre érik – gyengítik a közösségi öntudatot, amire a legjobb válasz az összefogás lehet.
Biró Zsolt MPP-elnök arról beszélt, hogy a magyarságnak úgy kell június negyedikéhez viszonyulnia, hogy ne mindig csak a frusztráltság törjön elő. „Úgy gondolom, 2010 óta új helyzet alakult ki a nemzeti politikában. Mindenütt Erdélyben az összefogást kell felmutatnunk. Sokan sokfélék vagyunk, de a nemzeti kérdésben egységesen kell fellépnünk" – hangsúlyozta Biró.
Arra a kérdésre, hogy az elmondottak jegyében miért nem hívták meg a harmadik magyar pártot is, Brassai annyit mondott, hogy „az esemény nyitott". A készülő megemlékezés ötletgazdája, Biró Zsolt azzal indokolta pártja döntését, hogy most azok az alakulatok a szervezők, amelyek a Székelyföldön polgármesterekkel rendelkeznek. „Március 14-én is szerveztünk ünnepséget, amire meghívtuk a néppárt vezetőit, de nem jöttek el" – fűzte hozzá Biró.
Ezzel szemben Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi elnöke nem tud semmiféle márciusi meghívásról, azonban reméli, hogy a szervezők ezúttal nem feledkeznek meg róluk. „A nemzeti összetartozás nem lehet többszínű, hol ilyen, hol olyan. Ettől függetlenül úgy érzem, Marosvásárhely azok számra is fontos, akiket nem hívtak meg, ezért mi ott leszünk" – mondta el lapunknak a néppárti vezető.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)
A Magyar Polgári Párt kezdeményezésére Marosvásárhelyen idén az RMDSZ-szel együtt tartják a magyar összetartozás napjára tervezett rendezvényt. Bár a két alakulat vezetője az erősödő politikai összefogásról beszélt, a trianoni megemlékezésből kihagyták az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP).
Június negyedikén egyébként a két alakulat a néptáncegyüttes kövesdombi termében szervez ünnepi műsort, melyre hivatalos többek között Pánczél Károly is, a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke. Szintén ez alkalommal mutatja be a Maros Művészegyüttes Imádság háború után című az első világégésből ihletődött nagysikerű táncszínházi produkcióját.
„A történelmi igazságtalanságokat soha nem szabad szőnyeg alá söpörni. Még akkor sem, ha azóta több évtized telt el. Nem szabad hallgatni, az igazságtalanság ellen mindig szót kell emelni" – fejtette ki Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, aki örömmel csatlakozott az MPP kezdeményezéséhez. Mint kiemelte, az igazságtalanságok – mint amilyenek ezelőtt közel száz évvel érték a magyarságot vagy amilyenek most is mindegyre érik – gyengítik a közösségi öntudatot, amire a legjobb válasz az összefogás lehet.
Biró Zsolt MPP-elnök arról beszélt, hogy a magyarságnak úgy kell június negyedikéhez viszonyulnia, hogy ne mindig csak a frusztráltság törjön elő. „Úgy gondolom, 2010 óta új helyzet alakult ki a nemzeti politikában. Mindenütt Erdélyben az összefogást kell felmutatnunk. Sokan sokfélék vagyunk, de a nemzeti kérdésben egységesen kell fellépnünk" – hangsúlyozta Biró.
Arra a kérdésre, hogy az elmondottak jegyében miért nem hívták meg a harmadik magyar pártot is, Brassai annyit mondott, hogy „az esemény nyitott". A készülő megemlékezés ötletgazdája, Biró Zsolt azzal indokolta pártja döntését, hogy most azok az alakulatok a szervezők, amelyek a Székelyföldön polgármesterekkel rendelkeznek. „Március 14-én is szerveztünk ünnepséget, amire meghívtuk a néppárt vezetőit, de nem jöttek el" – fűzte hozzá Biró.
Ezzel szemben Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi elnöke nem tud semmiféle márciusi meghívásról, azonban reméli, hogy a szervezők ezúttal nem feledkeznek meg róluk. „A nemzeti összetartozás nem lehet többszínű, hol ilyen, hol olyan. Ettől függetlenül úgy érzem, Marosvásárhely azok számra is fontos, akiket nem hívtak meg, ezért mi ott leszünk" – mondta el lapunknak a néppárti vezető.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 26.
Szótalanul sokatmondó beszéd
A tárgyak nem hazudnak. Nem azért, mert a mostoha természet megfosztotta őket az élőlények hangképző szerveitől, ezért aztán bonyolult metakommunikációs fifikákhoz kell folyamodniuk, ha szólni szeretnének, nem, nem ezért.
Egyszerűen azzal, hogy vannak, azzal mondanak szótalanul is olyan sokat. Úgy beszélnek a régmúlt eseményeiről, a hajdani történésekben élő emberek hétköznapjairól, hogy nem tekintgetnek-kacsintgatnak a mába, nem azt figyelik, hogy vajon mit szólnak néma szavaikhoz a pénzosztó illetékesek, s ha nekik tetszik, akkor vajon a kisember nem fogja-e visszautasítani mondandójukat.
Én viszont máris annak a tulajdonságnak, amit a tárgyak beszédében úgy feldicsértem, éppen az ellenkezőjét művelem, holott egyáltalán nem ez a célom: egy olyan könyvvel szembeni csodálatomat szeretném kifejezni, ami az írott szó és rajzolt-fotózott ábrák tolmácsolásával közvetíti a tárgyak örök igazmondását.
Köszönet a szerzőnek, Kónya Ádámnak (1935–2008), hogy megírta a Háromszéki színes szőttes című összeállításban szereplő jegyzeteit-tanulmányait, és köszönet a kolozsvári Korunk-Komp-Press Kiadónak, hogy 2014-ben megjelentette ezt a jelen és az eljövendő idők történészei és néprajzkutatói számára alapvető munkát.
Ahogy a meghallgatás helyett eleve kudarcra ítélt vállalkozás volna „elmesélni" egy-egy Mozart-, Beethoven- vagy Bartók-művet, úgy erről a – tárgyként is művészeti hatást keltő – kötetről sem tudok másként beszélni, mint vagy egy szóban (csodálatos!), vagy olyan szóáradatban sorra venni nemcsak a nagyobb fejezeteket, hanem mindenik alegységet is, hogy az merénylet volna az olvasó türelmével szemben csakúgy, mint a szerkesztőével.
Ezért hagyatkozom a hátsó borítón olvasható információra, miszerint „A Háromszéki színes szőttes a Kónya Ádám kötetben eddig meg nem jelent néprajzi, művelődés-, tudomány- és helytörténeti írásait közreadó sorozat (Emlékképek, 2010, A csillagos ég szabad szemmel, 2011) harmadik kötete.
Az értekező gyűjtemény sokszínű leírása a közel hatszáz fotóval és kétszáznál több ábrával – a szerző 1960–70-es években készített rajzaival, felvételeivel – Háromszék szőtteseinek, varrottasainak színes világát idézi: az egyházi építészet, a népi lakóházak, kisnemesi udvarházak, főúri kastélyok emlékeit, az utóbbi fél évszázadban elpusztított vagy a felismerhetetlenségig átalakított építészeti kincseinket.
Közben felvillantja szellemi múltunk kiemelkedő személyiségeit, Háromszék néprajzi értékeit, illetve a településeink mai arculatát kialakító eseményeket. Üzenete közérthető és egyértelmű: tiszteljük okosabban, védjük tudatosabban értékeinket."
Nem akarom fölöslegesen megnyújtani ezt a lényegre törő összefoglalást, azért teszek csak annyit hozzá, hogy aki ismeri Háromszéket és környékét, annak azért, aki pedig nem ismeri, annak éppen azért ajánlom könyvespolcának díszhelyére Kónya Ádám kötetét.
Kónya Ádám: Háromszéki színes szőttes, Korunk-Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2014.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)
A tárgyak nem hazudnak. Nem azért, mert a mostoha természet megfosztotta őket az élőlények hangképző szerveitől, ezért aztán bonyolult metakommunikációs fifikákhoz kell folyamodniuk, ha szólni szeretnének, nem, nem ezért.
Egyszerűen azzal, hogy vannak, azzal mondanak szótalanul is olyan sokat. Úgy beszélnek a régmúlt eseményeiről, a hajdani történésekben élő emberek hétköznapjairól, hogy nem tekintgetnek-kacsintgatnak a mába, nem azt figyelik, hogy vajon mit szólnak néma szavaikhoz a pénzosztó illetékesek, s ha nekik tetszik, akkor vajon a kisember nem fogja-e visszautasítani mondandójukat.
Én viszont máris annak a tulajdonságnak, amit a tárgyak beszédében úgy feldicsértem, éppen az ellenkezőjét művelem, holott egyáltalán nem ez a célom: egy olyan könyvvel szembeni csodálatomat szeretném kifejezni, ami az írott szó és rajzolt-fotózott ábrák tolmácsolásával közvetíti a tárgyak örök igazmondását.
Köszönet a szerzőnek, Kónya Ádámnak (1935–2008), hogy megírta a Háromszéki színes szőttes című összeállításban szereplő jegyzeteit-tanulmányait, és köszönet a kolozsvári Korunk-Komp-Press Kiadónak, hogy 2014-ben megjelentette ezt a jelen és az eljövendő idők történészei és néprajzkutatói számára alapvető munkát.
Ahogy a meghallgatás helyett eleve kudarcra ítélt vállalkozás volna „elmesélni" egy-egy Mozart-, Beethoven- vagy Bartók-művet, úgy erről a – tárgyként is művészeti hatást keltő – kötetről sem tudok másként beszélni, mint vagy egy szóban (csodálatos!), vagy olyan szóáradatban sorra venni nemcsak a nagyobb fejezeteket, hanem mindenik alegységet is, hogy az merénylet volna az olvasó türelmével szemben csakúgy, mint a szerkesztőével.
Ezért hagyatkozom a hátsó borítón olvasható információra, miszerint „A Háromszéki színes szőttes a Kónya Ádám kötetben eddig meg nem jelent néprajzi, művelődés-, tudomány- és helytörténeti írásait közreadó sorozat (Emlékképek, 2010, A csillagos ég szabad szemmel, 2011) harmadik kötete.
Az értekező gyűjtemény sokszínű leírása a közel hatszáz fotóval és kétszáznál több ábrával – a szerző 1960–70-es években készített rajzaival, felvételeivel – Háromszék szőtteseinek, varrottasainak színes világát idézi: az egyházi építészet, a népi lakóházak, kisnemesi udvarházak, főúri kastélyok emlékeit, az utóbbi fél évszázadban elpusztított vagy a felismerhetetlenségig átalakított építészeti kincseinket.
Közben felvillantja szellemi múltunk kiemelkedő személyiségeit, Háromszék néprajzi értékeit, illetve a településeink mai arculatát kialakító eseményeket. Üzenete közérthető és egyértelmű: tiszteljük okosabban, védjük tudatosabban értékeinket."
Nem akarom fölöslegesen megnyújtani ezt a lényegre törő összefoglalást, azért teszek csak annyit hozzá, hogy aki ismeri Háromszéket és környékét, annak azért, aki pedig nem ismeri, annak éppen azért ajánlom könyvespolcának díszhelyére Kónya Ádám kötetét.
Kónya Ádám: Háromszéki színes szőttes, Korunk-Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2014.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 26.
A szétmetszett magyarság
Talán már nem is Trianon szörnyű csonkolásait érzem és látom a legnagyobb traumaként, hiszen azt ránk erőltették, inkább az fáj jobban, amit mi mostanában öncsonkolásban végzünk el önmagunkon. Mintha már nem is fájna a romlás, az önrontás, a tagadás, a meghasonlottság. Amikor azt mondom, hogy a magyarság lemetszi magáról a magyarságát, már nem feltétlenül az ország- és nemzetárulókra gondolok, hanem az általam nemrég még tisztelt magyar értelmiség egy részére, aki már önmagába mardos, de a nemzetét rontogatja.
Olyan nagy költőre, mint Parti Nagy Lajos például, akit költői, esztétikai mércének is tekinthettünk nemrég, mára a szavai, mondandói értelmezhetetlenné váltak. S éppen nemzeti ünnepünket, március idusát találja alkalmas alkalomnak, hogy a mai nemzeti jobboldalt megfejthetetlen fogalomsorral fasisztoidnak, mélyrepülő paródiának kiáltsa ki, egy kalap alá véve a Fideszt, a Jobbikot, a KDNP-t, s a nagy gyurmára kimondja, hogy arrogáns társaság. S teszi olyan nyelven, mely már nem is liberális, nem is neoliberális, balliberális, hanem mindez még posztliberalizmussal is becsokimázolva.
Mintha teljesen mindegy lenne, hogy ki viszi végromlásba nemzetünket, a felelőtlen bankármilliárdos Gyurcsány, netán Szigetvári, Harangozóék, az áruló Simicska, Tamás Gáspár Miklós, mások. Egyetlen közös ellenséget kerestek, s Orbán Viktor személyében meg is találták azt, s úgy szólják le, pocskondiázzák, mintha reggelire Dunántúlt fogyasztana, aztán Kisalföldet früstökre, mert feltette magában, hogy teljes romlásba taszítja országát és népét, ő, az egyetlen államférfi, kisebb kaliberű politikusok között.
Tőkés László szerencsétlen kijelentésén is elcsodálkoztam, aki úgy ugrasztaná össze a mai kormánypártot és Kelemen Hunort, hogy közben Szilágyi Zsoltban látja az igazi nemzetpolitika letéteményesét. De Tőkés László korrigál (van ereje hozzá!), Parti Nagy Lajosék nem. A magyar értelmiség mindig politizált, de a népe mellett, nem ellene. Most egyértelműen ellene, akárha ez lenne a kordivat. Czegő Zoltán barátom megcsúfolt nyelvünket félti teljes joggal, én többet: a meggyalázott nemzeti gondolatot.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Talán már nem is Trianon szörnyű csonkolásait érzem és látom a legnagyobb traumaként, hiszen azt ránk erőltették, inkább az fáj jobban, amit mi mostanában öncsonkolásban végzünk el önmagunkon. Mintha már nem is fájna a romlás, az önrontás, a tagadás, a meghasonlottság. Amikor azt mondom, hogy a magyarság lemetszi magáról a magyarságát, már nem feltétlenül az ország- és nemzetárulókra gondolok, hanem az általam nemrég még tisztelt magyar értelmiség egy részére, aki már önmagába mardos, de a nemzetét rontogatja.
Olyan nagy költőre, mint Parti Nagy Lajos például, akit költői, esztétikai mércének is tekinthettünk nemrég, mára a szavai, mondandói értelmezhetetlenné váltak. S éppen nemzeti ünnepünket, március idusát találja alkalmas alkalomnak, hogy a mai nemzeti jobboldalt megfejthetetlen fogalomsorral fasisztoidnak, mélyrepülő paródiának kiáltsa ki, egy kalap alá véve a Fideszt, a Jobbikot, a KDNP-t, s a nagy gyurmára kimondja, hogy arrogáns társaság. S teszi olyan nyelven, mely már nem is liberális, nem is neoliberális, balliberális, hanem mindez még posztliberalizmussal is becsokimázolva.
Mintha teljesen mindegy lenne, hogy ki viszi végromlásba nemzetünket, a felelőtlen bankármilliárdos Gyurcsány, netán Szigetvári, Harangozóék, az áruló Simicska, Tamás Gáspár Miklós, mások. Egyetlen közös ellenséget kerestek, s Orbán Viktor személyében meg is találták azt, s úgy szólják le, pocskondiázzák, mintha reggelire Dunántúlt fogyasztana, aztán Kisalföldet früstökre, mert feltette magában, hogy teljes romlásba taszítja országát és népét, ő, az egyetlen államférfi, kisebb kaliberű politikusok között.
Tőkés László szerencsétlen kijelentésén is elcsodálkoztam, aki úgy ugrasztaná össze a mai kormánypártot és Kelemen Hunort, hogy közben Szilágyi Zsoltban látja az igazi nemzetpolitika letéteményesét. De Tőkés László korrigál (van ereje hozzá!), Parti Nagy Lajosék nem. A magyar értelmiség mindig politizált, de a népe mellett, nem ellene. Most egyértelműen ellene, akárha ez lenne a kordivat. Czegő Zoltán barátom megcsúfolt nyelvünket félti teljes joggal, én többet: a meggyalázott nemzeti gondolatot.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. május 27.
A vándorapostol nyomában – Könyvbemutatós zarándoklat Erdélyben és Moldvában
A két éve elhunyt jeles népzenekutatóra, a határokon túlra szakadt magyarok ügyeit felkaroló, magyarságukban őket erősítő bencés páterre, a „csángók apostolára”, Jáki Sándor Teodózra emlékező zarándokcsapat járt nemrég Erdélyben és Moldvában. Útjuk során bemutatták azt az emlékkönyvet, amelyet pap- és szerzetestestvérei, egykori tanítványai, barátai, tisztelői és szeretett csángómagyarjai írtak, felidézve a páter pótolhatatlan szolgálatát a határokon túl élő magyarság körében. A kötet népes szerzőgárdájához tartozó zarándokok, prof. dr. Polgár Tibor András (a kiadás mentora, az atya egykori tanítványa), Oláh István (az egri fertálymesteri testület képviselője, a páter vezette csíksomlyói búcsúi zarándoklatok szervezője) és Toldi Éva veszprémi tanár, újságíró (aki számos alkalommal résztvevője és tudósítója volt a páter missziós programjainak) május 14-16-a között mutatták be A vándorapostol című emlékkönyvet, és felidézték a páterrel való találkozásaikat útjuk állomásain, Marosvásárhelyen, Csíkszeredán, Gyimesfelsőlokon és Pusztinán.
Marosvásárhelyen az áldozócsütörtöki szentmise után a ferences templomban a plébános, Sebestyén Péter atya közösségében tartották a zarándokok az első bemutatót. Péter atya elmesélte, hogy az 1990-es évek elején, csíkszeredai káplán korában találkozott számos alkalommal Teodóz atyával, aki gyönyörű, tiszta énekhangján a felcsendülő népénekekkel magával ragadta a híveket, s papi társaságban is könnyen dalra fakadt és dalra fakasztotta környezetét is. Tisztelték azért is, mert ő járta ki, hogy a kacsikai búcsúban magyarul is mondhattak misét a csángó zarándokoknak, s kezdetektől ő vezette csángó testvéreit a Nagyboldogasszony napi búcsúba. Szerették őt, aki papokon is segített, gyakran személyes pénzadományaival is, emlékezett a plébános.
Csíkszeredán a városi könyvtárban találkoztak a helybéliekkel a zarándokok Darvas-Kozma József atya szervezésében, ahová a futásfalvi plébános, Tifán Lajos is eljött. Lajos atya minden évben elkísérte Teodóz atyát a kacsikai búcsúba, a páter hosszú útjai során náluk szállt meg Futásfalván, s a helyi búcsúba is elvitte a csángókat mindig Sarlós Boldogasszony ünnepére. Csíkszeredán a városlakók számos emléküket osztották meg a zarándokokkal, hiszen Teodóz atya sokszor szolgált, előadást tartott közösségeikben.
Gyimesfelsőlokon Berszán Lajos atya volt a rendszeres szállásadója a páternek a Szent Erzsébet Líceumban, ahol sok-sok éjszakába nyúló beszélgetés, énekes együttlét részesei voltak. A „Vándorapostol” az iskola gyimesi és moldvai csángó növendékeinek is sokszor tartott előadásokat és megénekeltette őket.
A zarándoklat csúcspontja kétségtelenül a csángóföldi Pusztina volt, ahol a legtöbbet apostolkodott a páter. Itt Nyisztor Ilonka népénekes, a helyi Magyarok Házának ének- és néptáncoktatója és a helybéli közösség meghívására került sor az emlékkönyv bemutatójára. A program a csángó kisdiákok szavalóversenyével kezdődött, majd ének- és néptáncbemutatóval folytatódott. Megható és megrendítő élmény volt a zarándokoknak látni, milyen nagyszerűen valósul meg itt a páter álma, a csángómagyar kulturális örökség ápolása, a hagyományőrzés. A páter Moldvában (Kacsikában, Klézsén, Pusztinán, Lujzikalagorban…) 147 alkalommal járt – lelki (és gyakran testi) táplálékot hozva az „elárvult csángóknak” (ahogy szokta mondani), akiknek sorsát szívén viselte, lelkipásztori szolgálatát missziónak tekintette. A könyvbemutató után a helybéli asszonyokkal, gyermekekkel felidéződött az általa gyűjtött csángó Aranymiatyánk, valamint a Boldogasszony, Anyánk és számos búcsúi népének az emlékidéző együttlétben.
Toldi Éva
Erdély.ma
A két éve elhunyt jeles népzenekutatóra, a határokon túlra szakadt magyarok ügyeit felkaroló, magyarságukban őket erősítő bencés páterre, a „csángók apostolára”, Jáki Sándor Teodózra emlékező zarándokcsapat járt nemrég Erdélyben és Moldvában. Útjuk során bemutatták azt az emlékkönyvet, amelyet pap- és szerzetestestvérei, egykori tanítványai, barátai, tisztelői és szeretett csángómagyarjai írtak, felidézve a páter pótolhatatlan szolgálatát a határokon túl élő magyarság körében. A kötet népes szerzőgárdájához tartozó zarándokok, prof. dr. Polgár Tibor András (a kiadás mentora, az atya egykori tanítványa), Oláh István (az egri fertálymesteri testület képviselője, a páter vezette csíksomlyói búcsúi zarándoklatok szervezője) és Toldi Éva veszprémi tanár, újságíró (aki számos alkalommal résztvevője és tudósítója volt a páter missziós programjainak) május 14-16-a között mutatták be A vándorapostol című emlékkönyvet, és felidézték a páterrel való találkozásaikat útjuk állomásain, Marosvásárhelyen, Csíkszeredán, Gyimesfelsőlokon és Pusztinán.
Marosvásárhelyen az áldozócsütörtöki szentmise után a ferences templomban a plébános, Sebestyén Péter atya közösségében tartották a zarándokok az első bemutatót. Péter atya elmesélte, hogy az 1990-es évek elején, csíkszeredai káplán korában találkozott számos alkalommal Teodóz atyával, aki gyönyörű, tiszta énekhangján a felcsendülő népénekekkel magával ragadta a híveket, s papi társaságban is könnyen dalra fakadt és dalra fakasztotta környezetét is. Tisztelték azért is, mert ő járta ki, hogy a kacsikai búcsúban magyarul is mondhattak misét a csángó zarándokoknak, s kezdetektől ő vezette csángó testvéreit a Nagyboldogasszony napi búcsúba. Szerették őt, aki papokon is segített, gyakran személyes pénzadományaival is, emlékezett a plébános.
Csíkszeredán a városi könyvtárban találkoztak a helybéliekkel a zarándokok Darvas-Kozma József atya szervezésében, ahová a futásfalvi plébános, Tifán Lajos is eljött. Lajos atya minden évben elkísérte Teodóz atyát a kacsikai búcsúba, a páter hosszú útjai során náluk szállt meg Futásfalván, s a helyi búcsúba is elvitte a csángókat mindig Sarlós Boldogasszony ünnepére. Csíkszeredán a városlakók számos emléküket osztották meg a zarándokokkal, hiszen Teodóz atya sokszor szolgált, előadást tartott közösségeikben.
Gyimesfelsőlokon Berszán Lajos atya volt a rendszeres szállásadója a páternek a Szent Erzsébet Líceumban, ahol sok-sok éjszakába nyúló beszélgetés, énekes együttlét részesei voltak. A „Vándorapostol” az iskola gyimesi és moldvai csángó növendékeinek is sokszor tartott előadásokat és megénekeltette őket.
A zarándoklat csúcspontja kétségtelenül a csángóföldi Pusztina volt, ahol a legtöbbet apostolkodott a páter. Itt Nyisztor Ilonka népénekes, a helyi Magyarok Házának ének- és néptáncoktatója és a helybéli közösség meghívására került sor az emlékkönyv bemutatójára. A program a csángó kisdiákok szavalóversenyével kezdődött, majd ének- és néptáncbemutatóval folytatódott. Megható és megrendítő élmény volt a zarándokoknak látni, milyen nagyszerűen valósul meg itt a páter álma, a csángómagyar kulturális örökség ápolása, a hagyományőrzés. A páter Moldvában (Kacsikában, Klézsén, Pusztinán, Lujzikalagorban…) 147 alkalommal járt – lelki (és gyakran testi) táplálékot hozva az „elárvult csángóknak” (ahogy szokta mondani), akiknek sorsát szívén viselte, lelkipásztori szolgálatát missziónak tekintette. A könyvbemutató után a helybéli asszonyokkal, gyermekekkel felidéződött az általa gyűjtött csángó Aranymiatyánk, valamint a Boldogasszony, Anyánk és számos búcsúi népének az emlékidéző együttlétben.
Toldi Éva
Erdély.ma