Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Eckstein-Kovács Péter
1067 tétel
2000. január 18.
Gheorghe Funar polgármester sajtóértekezletén újból kitűnt magyargyűlöletével: okirathamisítással, sikkasztással, hazugsággal vádolta az Erdélyi Református Egyházkerület képviselőit, ugyanis - szerinte - a hajdani Ady-Sincai Líceum épületét törvénytelenül táblázták be. Funar elmondta: annak érdekében, hogy a román állam lehessen mielőbb a törvényes tulajdonos, a városháza kérni fogja a telekkönyv mihamarabbi kiigazítását. A református egyház képviselői a sátán földi küldöttei, jelentette ki. Tőkés Elek református egyházkerületi tanácsos elmondta: az ingatlant három ízben is betáblázták. Az elsőt ellopták, majd újat nyitottak. Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter elmondta: a tulajdonjog visszaállításáról van szó, így a líceum épületét a kormány jogosan juttatta vissza volt tulajdonosának, az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Hangsúlyozta: a sürgősségi kormányrendelet előírja, hogy az ingatlan rendeltetését nem szabad megváltoztatni. /Kiss Olivér: Durva városházi offenzíva a református ingatlanok visszaszolgáltatása ellen. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 18./
2000. január 27.
Jan. 26-án Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ bukaresti székházában fogadta az Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter meghívására hivatalos romániai látogatásra érkezett Csáky Pál szlovák miniszterelnök-helyettest. A találkozón az RMDSZ elnöke tájékoztatta a szlovák miniszterelnök-helyettest az RMDSZ időszerű törekvéseiről, a romániai magyarság érdekképviseletében folytatott munkájáról, a törvényhozásban és a kormányzásban vállalt szerepéről. Kölcsönösen tájékoztatták egymást a kisebbségpolitikai eredményekről és hiányosságokról, a két ország integrációs folyamatáról, a régiófejlesztés, az önkormányzatok helyzetéről és a nyelvhasználati jogokról. A találkozó végén megállapodás született a két kisebbségi szervezet, illetve a szervezetek által jelölt tisztségviselők együttműködéséről, ami egyben elősegíti a két ország kapcsolatainak fejlődését is. /Csáky Pál szlovák miniszterelnök-helyettest fogadta Markó Béla szövetségi elnök. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 27. - 1646. sz./
2000. február 2.
A szenátus tavaszi ülésszaka a Petre Roman külügyminiszteri kinevezésével megüresedett házelnöki tisztség betöltésével kezdődött. A kormánykoalíció pártjai közül több magáénak tartja a szenátuselnöki posztot. Verestóy Attila szenátor elmondta: az RMDSZ szenátusi frakciója Mircea Ionescu-Quintust támogatja, ugyanis az Isarescu-kormány alakításakor kötött politikai egyezségek szerint ez a hely a liberálisokat illeti meg. - A jelenlegi kormánykoalíció már nem rendelkezik többséggel a szenátusban, s így a kérdésbe az ellenzéknek is beleszólása van. A legnagyobb ellenzéki párt, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja (RTDP) már mind a három kormánypárttal folytatott tárgyalásokat, anélkül, hogy elkötelezte volna magát. - Eckstein-Kovács Péter kifejtette: a kisebbségvédelmi hivatal szempontjából a diszkrimináció minden megnyilvánulását tiltó törvénytervezet még ebben az ülésszakban való elfogadtatása lenne a fontosabb. /Erdei Róbert: /Nincs koalíciós többség a szenátusban A kormánypártokat elhagyók szavazatán múlnak a döntések. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./ A szenátus végül a megválasztáshoz szükséges minimális 72 szavazattal Ionescu-Quintusra voksolt. A Demokrata Párt jelöltje alelnöki tisztséget kap. - Megtörténtek a választások a képviselőházban is a nem magyar nemzeti kisebbségek is kaptak végre helyet, pontosabban egy jegyzői tisztséget a képviselőház Állandó Bizottságában. Mint ismeretes, a képviselőház elnökét négy évre választották, Ion Diaconescu tehát megmaradt tisztségében. A két alelnöki tisztséget két RTDP-s, Miron Mitrea és Adrian Nastase tölti be. Az RMDSZ-nek egy titkári tisztség jár, erre a frakció ismét Kónya-Hamar Sándort jelölték, Böndi Gyöngyike ellenében. /Mircea Ionescu Quintus a szenátus elnöke. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./
2000. február 8.
Aranyosgyéresen a téli népfőiskola jubileumi rendezvénysorozata nagy érdeklődést váltott ki. Megjelent Alföldi László kolozsvári főkonzul, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Eckstein-Kovács Péter szenátor, kisebbségügyi miniszter, Kónya-Hamar Sándor, a képviselőház újraválasztott titkára, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke, Mátis Jenő képviselő és Buchwald Péter alprefektus. Végül febr. 5-én az elmúlt tíz esztendő népfőiskolai előadóival találkoztak az érdeklődők. Péter Károly ismertette a népfőiskola történetét. Egyed Ákos akadémikus, történész is méltatta a tízéves tevékenységet, a népfőiskolai mozgalom felelevenítésének és magas szintű előadások biztosításának fontosságát. /Felejthetetlen népfőiskolai esték Aranyosgyéresen. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./
2000. február 15.
Febr. 14-én ötnapos hivatalos romániai látogatásra Romániába érkezett Németh Zsolt magyar külügyminisztérium politikai államtitkár és kísérete, Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Szemerkényi Réka, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, Lőrincz Csaba külügyminisztériumi főosztályvezető, Répás Zsuzsanna főtanácsadó és Nagy Szabolcs tanácsos. Febr. 15-én Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszterrel, Razvan Ungureanu külügyi államtitkárral, Andrei Marga tanügyminiszterrel és Valeriu Stoica igazságügyi tárcavezetővel találkoznak a budapesti vendégek. Febr. 16-án Bákó megyében felkeresik a moldvai csángókat, majd Székelyföld több városába látogatnak. Febr. 18-án, hazautazás előtt Németh Zsolt részt vesz az alapítványi egyetem kuratóriumának kolozsvári ülésén. A küldöttség érdeklődésének középpontjában a romániai magyar nyelvű oktatás helyzete áll. Hasonlóképpen figyelemre méltó a csángókérdés felvetése, illetve várhatóan szó lesz a Csíkszeredában megnyitandó magyar konzulátusról is. /Németh Zsolt Romániában. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 15./ = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./ Németh Zsolt államtitkár és kísérete Bukarestbe érkezése után az RMDSZ bukaresti elnöki hivatalában találkozott az RMDSZ vezető politikusaival. Németh Zsolt négyszemközti megbeszélést is folytatott Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. Németh Zsolt nyilatkozott a sajtónak látogatása céljáról, programjáról. Szerinte az 1996-os román kormányváltás után látványosan megkezdődött a hagyományos előítéletek, konfliktusok, ellenségképek feloldódása. Ugyanakkor bizonyságot nyert, hogy az RMDSZ stabilizáló és közvetítő szerepet játszik a magyar-román kapcsolatokban. Németh Zsolt jelezte, hogy a közeljövőben Orbán Viktor miniszterelnök Bukarestbe látogat. Németh Zsolt a kétoldalú nyitott feladatok sorából kiemelte a gazdasági együttműködés kérdését. Új határátkelők nyitásának és a meglévők fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta. Magyarország fontosnak tartja, hogy a kisebbségi ügyekben is folyamatos legyen az előrelépés. Németh Zsolt az egyházi javak visszaadását nevezte időszerűnek. Az államtitkár elmondta: drámai környezeti katasztrófát okozott a Szamoson, a Tiszán és a Dunán végigvonuló ciánszennyezés. Febr. 15-én Németh Zsolt és Eckstein-Kovács Péter megbeszélést tartottak. Felvetődött a javaslat: a két ország Nagyváradon közösen építse fel a Körös múzeumnak otthont adó épületet, így sikerülne megoldani a püspöki palota kérdését is. /Németh Zsolt Bukarestben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./ A Markó Bélával folytatott személyes megbeszélést követően Németh Zsolt államtitkár találkozott az RMDSZ vezetőivel, parlamenti képviselőivel és kormányzati tisztségviselőivel. A találkozón Markó Béla elmondta, hogy a szülőföldön való megmaradás érdekében az RMDSZ nagyon fontosnak tartja, hogy az anyaország segítsen a magyar közösség gazdasági felemelkedésében, mert a Magyarország és Románia közötti gazdasági különbség növekedése elősegítheti a kivándorlást. Borbély László kormányzati ügyvezető alelnök szerint a intézményesíteni kellene a magyar illetve a romániai kormánytagok közötti kapcsolatokat. Kelemen Atilla képviselőházi frakcióvezető a két ország közötti mezőgazdasági együttműködés javítását, Antal István és Birtalan Ákos képviselők a romániai privatizációban való magyar részvétel növelését szorgalmazták. Németh Zsolt hangsúlyozta: Magyarország fontosnak tartja, hogy a kisebbségi ügyekben is folyamatos legyen az előrelépés. /Az RMDSZ-elnöke fogadta Németh Zsolt magyar külügyi államtitkárt. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), febr. 15. - 1659. sz./
2000. február 16.
Febr. 15-én a Kolozs megyei Építkezési Felügyelőség képviselői a kőrösfői Vasvári-kopjafa eltávolítására szólították fel Antal Jánost, Kőrösfő polgármesterét. A felügyelők arra az 1996-ban kibocsátott törvényszéki ítéletre hivatkoztak, amely annak idején elrendelte a Vasvári-kopjafa lebontását. Kijelentették, hogy ellenkező esetben komoly pénzbüntetésre számíthatnak. Inkább lemondok polgármesteri tisztségemről, minthogy meggyőződésemmel ellentétesen cselekedjem- jelentette ki Antal János. Eckstein-Kovács Péter elmondta, hogy a felszólítás jogi háttere számára egyelőre nem világos. Emlékeztetett arra, hogy korábban Gheorghe Funart felszólították, távolítson el néhány szobrot Kolozsváron. /Újból támadják a Vasvári-kopjafát. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./
2000. február 17.
Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter, Kötő József oktatási államtitkár és Tőkés Elek, az Erdélyi Református Egyházkerület oktatási osztályának vezetője a Tanügyminisztérium képviselőivel folytattak tárgyalásokat a Református Kollégium ügyében. A tárgyalások eredményesen zárultak, az oktatási minisztérium elismerte a református egyháznak a kollégium épülete feletti tulajdonjogát. Tőkés Elek reméli, hogy a református egyház febr. 25-ig megköti a Sincai Elméleti Líceummal a bérleti szerződést, és ezt követően legkésőbb július végéig teljesen felszabadítják a Farkas utcai épületrészt. Így tíz év után végre beköltözhet a régi iskolába a Református Kollégium. Mint ismeretes, a Református Kollégium épülete törvényesen is visszakerült az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába, de a többszöri felszólítás ellenére a Sincai Elméleti Líceum mai napig sem volt hajlandó felszabadítani a Farkas utcai épületrészt. /Hamarosan megkötik a bérleti szerződést a Sincai-líceummal. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./
2000. február 23.
Febr. 22-én kihirdették a referendumtörvényt. Ennek értelmében közérdekű, az önkormányzatot érintő kérdésekben helyi népszavazást szervezhetnek.- Gheorghe Funar polgármester referendumot szervezne a közeljövőben létesítendő magyar magánegyetemről, a Széchenyi téri bevásárlócsarnoknak a városi tanács javára történő kisajátításáról, illetve a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényről. Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter leszögezte: A törvény értelmében a polgármester helyi jellegű kérdésekben referendumot hirdethet. Egy magánegyetem működése viszont regionális és nem helyi érdekű kérdés. A helyi referendum tárgya tehát nem lehet egy magánegyetem székhelyének megállapítása. - Egyetem-ügyben történő referendum emberi jogokat sért. Hasonlóan badarság a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényről referendumot szervezni, mint ahogy nem lehet népszavazással egy város etnikai összetételét és számarányát megállapítani. Az eljárás törvénytelen. A nemzetiségi bevallás népszámláláskor történik. /Eckstein-Kovács Péter: Badarság Funar referendum-kezdeményezése. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./
2000. február 24.
Febr. 23-án Dávid Ibolya magyar igazságügyminiszter Bukarestben találkozott Eckstein Kovács Péter miniszterrel, a Kisebbségvédelmi Hivatal vezetőjével. Megbeszélésükről Eckstein Kovács Péter elmondta, hogy kölcsönösen tájékoztatták egymást az általuk vezetett intézményekről. Magyarországon az Igazságügyi Minisztérium felügyeli a Nemzeti és Etnikai Kisebbségügyi Hivatal tevékenységét, a miniszter asszony tehát kapcsolatban van a kisebbségi kérdéssel. Megbeszélésükön Eckstein Kovács Péter ismertette az egyházi és közösségi tulajdonok visszaszolgáltatásával kapcsolatos problémákat és a diszkrimináció minden fajtáját tiltó törvény előkészítését. Közös pont a két intézmény munkájában a roma közösségek helyzetének javítása. A miniszter asszony érdeklődött, hogy a Kisebbségvédelmi Hivatal foglalkozik-e a moldvai csángókkal, és hogy tehet-e lépéseket új határátkelők megnyitására a magyar-román határon, elsősorban az észak-északnyugati részen, ahol több mint 150 kilométeren keresztül nincs határátkelőhely. Eckstein Kovács Péter elmondta, hogy új határátkelők megnyitását egyedül nem tudjuk kezdeményezni, csupán a belügyminisztériummal együtt, amelynek ez a hatáskörébe tartozik. /Turos Lóránd: Dávid Ibolya Bukarestben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 24./
2000. február 25.
Az 1996-os romániai kormányváltást követően a magyar-román kapcsolatok rendkívül látványosan fejlődtek, megkezdődött a hagyományos előítéletek, konfliktusok, ellenségképek feloldódása, az RMDSZ pedig stabilizáló és közvetítő szerepet játszik a magyar-román kapcsolatokban - hangsúlyozta Bukarestben Németh Zsolt. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a romániai privatizációban a magyar vállalatok is részt vesznek. Magyarország fontosnak tartja, hogy a kisebbségi ügyekben is folyamatos legyen az előrelépés. Németh Zsolt az egyházi javak visszaadását nevezte időszerűnek. Előreláthatólag bővülni fog a külképviseleti rendszer: főkonzulátusok, kulturális intézetek, gazdasági képviseletek nyitása szerepel a napirenden. Németh Zsolt bízik abban, hogy hamarosan kimozdul a holtpontról a magyar-román kormányközi vegyes bizottság kisebbségi albizottsága is. Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter a tárgyalásokat nagyon hasznosnak minősítette. Elmondta, hogy felvetődött az a javaslat: a két ország közösen építse fel Nagyváradon a Körös múzeumnak otthont adó épületet. Ez segítene megoldani a nagyváradi katolikus püspöki palota kérdését is. A püspöki palota visszaadását a román fél szerint az teszi nehezen megoldhatóvá, hogy jelenleg az épületben működik a Körös Múzeum. /Látványosan fejlődtek a magyar-román kapcsolatok - véli Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./ Németh Zsolt államtitkár febr. 15-én Bákóba látogatott. A Csángóvidék központjából, Klézséről a megyeszékhelyre utazott a magyarországi küldöttség, ahol a prefektussal, a megyei tanács elnökével, a főtanfelügyelővel és négy csángó falu polgármesterével elemezték e mostoha sorsú kisebbség helyzetét. Csicsó Antal, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke a szervezet bákói székházában fogadta a vendégeket, akik később felkeresték a gyimesközéploki csángó kollégiumot is. Németh Zsolt üdvözölte azt a január végi tanügyminiszteri rendeletet, melynek értelmében szülői kérés helyett a kisebbségi szervezet igényére is tanulhatnak magyarul a moldvai csángó gyerekek. /Csángóvidéken az államtitkár. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 16./ Németh Zsolt államtitkár Klézsén találkozott a magyar csángó kisebbség képviselőivel. Németh Zsolt kifejtette: Örömömre szolgált, hogy a prefektus felvetette a moldvai magyar és nem magyar települések, illetve a magyarországi önkormányzatok testvérvárosi, testvértelepülési viszonyának létesítési lehetőségét. - A csángómagyarok jogainak biztosítását a prefektúra európai színvonalon kívánja biztosítani. Ezzel kapcsolatban Németh Zsolt kiemelte a magyar nyelvű oktatás kérdését, amelyet 1945 és 1958 között lehetővé tettek a hatóságok és most, az idén január 31- én kiadott oktatási minisztériumi rendelet alapján, újra lehet indítani. /A jogszabályt alkalmazni is kell! = Népújság (Marosvásárhely), febr. 18./ A küldöttség meglátogatta a moldvai csángó-magyarokat is. A látogatás jelentőségéről Németh Zsolt államtitkár elmondta: "Lélekben mindig közel éreztem magamhoz a moldvai csángó-magyarokat. És csak főlehajtva, a legnagyobb elismeréssel tudok adózni azért, hogy viszontagságos időkön át meg tudták őrizni identitásukat. A moldvai csángó-magyarság létét az egyetemes magyarság nagy lelki és kulturális kincsének tartom. Örömmel tettem eleget a Csángó Szövetség meghívásának. A magyar kormány már eddig is segített az identitás megőrzésében, és bízunk abban, hogyha a párbeszéd mélyül, hatékonyabban tudnak majd hozzájárulni ennek a magyar közösségnek a fennmaradásához." /Béres Katalin: Magyar kormányzati küldöttség Romániában. A moldvai csángókhoz is ellátogattak. = Brassói Lapok (Brassó), febr. 25./
2000. február 25.
Victor Babiuc védelmi miniszter kilépése a Demokrata Pártból vihart kavart a politikai életben. A DP vezetői ragaszkodnak ahhoz, hogy a miniszter mondjon le, míg a kormányfő kijelentette: semmi oka arra, hogy Victor Babiucot lemondassa. Ecksein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter hangsúlyozta: az RMDSZ mindig is méltányolta Victor Babiucot, mint egy hidegfejű, rendes politikust. Ennek ellenére az RMDSZ álláspontját a korrektségnek kell jellemeznie. Emil Constantinescu hozzájárult a krízis megoldásához - mondta a kisebbségügyi miniszter. Amennyiben a koalíciós pártok kérik a védelmi miniszter lemondatását, a miniszterelnök ezt meg fogja tenni. /Nánó Csaba: A kormányválság hamarosan megoldódik - véli Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 25./
2000. március 2.
Március elsején reggel két legionárius szórólapot lehetett látni a Kolozs megyei RMDSZ Fürdő utcai székházának kapuján. A Kolozsvári Keresztény-Nacionalista Klub fejlécét viselő falragaszon a legionárius mozgalom alapítójának, Corneliu Zelea Codreanunak a képe alatt, ez állt: "Nemet a kolozsvári magyar egyetemnek!" A legionarizmus nyílt színrelépése, magyarellenes megnyilvánulása kapcsán Kónya-Hamar Sándor megyei RMDSZ elnök hangsúlyozta, hogy jól időzített akcióról van szó. Funar polgármester a múlt héten a városi tanáccsal akarta betiltatni a magyar egyetemet, Marosvásárhelyen a tízéves Vatra megünneplésén C. Vadim Tudor magyarellenes beszédével szinte delíriumba próbálta kergetni az ötezer főnyi tömeget. A választási kampány sosem tapasztalt mértékben fog eldurvulni. Kónya figyelmeztetett, hogy meg kell őrizni a higgadtságot, emlékeztetett arra, hogy Kolozsváron a két világháború közötti "revizionista Magyarországról" könyvet író Fényes Samu lebukott szociáldemokratának kívánnak szobrot állítani épp a magyar színház előtt, ahova a városi tanács már jóváhagyta a pénzügyi keretet Janovics Jenő szobrára. Kónya-Hamar Sándor elmondta, hogy az RMDSZ a történtekről, a provokációról értesítette a megfelelő állami intézményeket, kisebbségügyi, államvédelmi, belügyi minisztériumokat, ügyészséget, rendőrséget, prefektúrát. - Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter elmondta, hogy a legionárius, fasiszta jellegű szervezetek monitorizálását már tavaly megkezdték. Információt kértek az igazságügyi minisztériumtól azokról a szervezetekről, amelyek működéséről tudnak és kértük az összes bejegyzett legionárius szerveződések jegyzékét. Azonban nem kapták meg a szükséges adatokat. Arra hivatkoztak, hogy ez a bíróságok hatásköre. Arról viszont kaptak tájékoztatást, hogy a Legionárius Mozgalom bejegyzési folyamata most folyik a bíróságon. Döntés március 16-ára várható. - Emil Constantinescu elnök januári izraeli látogatása során elismerte a különböző legionárius szervezetek létezését, és ígéretet tett megfékezésükre. /Gál Mária, Ördög I. Béla: Legionárius provokáció Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./
2000. március 16.
A szabadságharc évfordulója alkalmából megemlékezések:- Csíkszeredában márc. 14-én tartották Petőfi Sándor mellszobrának avatóünnepségét a Petőfi Sándor Általános Iskola előtt. Kiss Ernő, az iskola igazgatója beszédében elmondta: tíz évvel azután, hogy az iskola felvette a költő nevét, a városvezetés és a támogatók segítségével sikerült szobrot állítani Petőfinek. Jelen voltak a magyarországi testvériskolák küldöttségei, valamint a támogató intézmények képviselői. Az ünnepségen köszöntötték a mellszobor alkotóit: Ercsei Ferenc és Nagy Ödön csíkszeredai képzőművészeket. Dr. Csedő Csaba István polgármester ünnepi beszédét követően leleplezték a mellszobrot, majd Koncsag László római katolikus plébános, Hegyi István református és Simén Domokos unitárius lelkészek áldották meg a költő szobrát. /Orbán Ferenc: Szoboravató Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 15./ Csíkszeredában márc. 15-én az ünneplők Gál Sándor szobra előtt gyülekeztek, többen székely ruhában érkeztek. Dr. Csedő Csaba polgármester köszöntötte a csíkszeredaiakat, majd az ünneplők Petőfi Sándor és Nicolae Balcescu szobraihoz vonultak, ahol Mugur Isarescu kormányfőnek március 15-e alkalmából a magyarsághoz intézett üzenetét olvasta fel Hajdu Gábor egészségügyi miniszter, majd Orbán Viktor magyar miniszterelnök levelét ismertette Dézsi Zoltán prefektus. A határoktól szétszaggatott 15 millió magyar szíve együtt dobban ezen a napon - mondta a polgármester. Az ünnepség a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult. /Kovács Attila: Helytállásra buzdítottak az ünnepen. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./- A helyi szokásokhoz híven lovas huszárok és a környező falvak népviseletbe öltözött lakosainak felvonulásával kezdődött Kézdivásárhelyen a negyvennyolcas szabadságharcra emlékező, mintegy tízezres tömeget vonzó ünnepség. Ünnepi beszédében Markó Béla szövetségi elnök az itthonmaradás szükségességét hangsúlyozta. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 16. -1681. sz./ Kézdivásárhelyen külön színfoltot jelentett a felvidéki hét huszár felvonulása. A 15. székely határőr gyalogezred gelencei hagyományőrző csoportjának meghívására érkeztek a céhes városba. A gelenceiek kapcsolata a felvidéki hagyományőrzőkkel immár két éve tart, 1998-ban és 1999-ben a felvidéki tavaszi hadjárat-emléktúra alkalmával a gelenceiek jártak Felvidéken. Kurucz Lajos, az 1. felvidéki huszárbandérium huszárkapitánya elmondta: a nagy távolság miatt Kézdivásárhelyre a lovakat nem tudták elhozni. A huszárok 15-én délután Gelencén is felvonultak. /(Iochom): Felvidéki huszárok Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 15./- Gyergyószárhegyen a fúvószenekar már 14-én 48-as indulókkal hirdette az ünnepet. A cserkészek és az RMDSZ 14-e délutánján megkoszorúzták Both Ferenc és Gurzó Lajos 48-as honvédtisztek sírjait a helyi temetőben. 15-én délelőtt 10-től ünnepi szentmisét tartottak, majd ünnepi megemlékezést a hősök emlékoszlopánál, amely során a helyi RMDSZ a magyarság ezeréves múltjának felvállalása jelképeként emléktáblát avatott fel az emlékoszlop keleti oldalán a következő felirattal: MAGYAR MILLENNIUM "Jézus áldd meg Erdély földjét." Az Úr 2000. évében a szárhegyi RMDSZ. /Millenniumi emléktábla Gyergyószárhegyen = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./- Kolozsváron a Szent Mihály-templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött a március 15-i ünnepi megemlékezés. A magyar történelmi egyházak vezetői /Dr. Czirják Árpád római katolikus érseki helynök, Csiha Kálmán református püspök, dr. Szabó Árpád unitárius püspök, Mózes Árpád evangélikus püspök, Mikes Sámuel baptista főlelkész mondtak beszédet, továbbá Tőkés László püspök figyelmeztetett: az elmúlt évszázadban Pozsony és Kolozsvár a magyar élet szélére sodródott. "Kelj fel, és világosodjál, Kolozsvár! Ne lankadjatok, ne csüggedjetek, keljetek fel és járjatok. Ezen az úton legyen egy igen fontos állomás: az Úr születésének 2000. esztendejében megünnepelt március 15." Ezután Kónya-Hamar Sándor képviselő mondott ünnepi beszédet. "Erdély múltja jelenti az ország jövőjét, ezért az egykori és még létező Erdély-modellt történelmileg, társadalmilag, de politikailag is restaurálni kellene. Szerkezeti, vallási, kulturális, intézményi és civil síkon egyaránt." Az ünneplő gyülekezet a Biasini szálló elé vonult, ahol további beszédekre és koszorúzásra került sor. /Papp Annamária: Emlékezés március 15-re. Ne engedjük szabadságunkat korlátozni. Több ezren ünnepeltek Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ Gheorghe Funar polgármester szokásához híven márc. 15-én különböző rendezvényeket szervezett "magyarok által 1848-ban meggyilkolt románok" tiszteletére. - Gheorghe Funar felszólította az RMDSZ képviselőit, mutassák fel a városházától kapott engedélyt. A rendezvény szervezői azzal érveltek, hogy nem volt szükség engedélyre, hiszen megemlékező összejövetelről és nem utcai tüntetésről van szó. Miután a polgármester kérésére a rendőrök nem voltak hajlandók eloszlatni a tömeget, Gheorghe Funar távozott a helyszínről. /A polgármester igyekezett megzavarni a meghitt ünnepélyt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./- Nagyváradon a Rulikowski temető névadó hősének sírja előtt kezdődött az emlékezés. A Szent László téren a borsi csoport bemutatja tánctudását. A tömeg megérkezett Szacsvay Imre szobrához. A mártír jegyző szobra előtt cserkészek álltak vigyázzban. A koszorúzás után a több száz fős tömeg a Petőfi-szoborhoz vonult, majd a székesegyházba. Zsúfolásig megtelt a bazilika. Tempfli József megyés püspök köszöntötte az egybegyűlteket, beszéde után Csűry István református generális direktor, majd dr. Csapó I. József szólt az egybegyűltekhez. /Hol március emléke él, Petőfi visszatér. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 16./- Székelyudvarhelyen márc. 15-én lovasok vonultak fel a város utcáin, majd a Himnusz éneklésével kezdődött az ünnepség. Nemzeti imánkat énekelte a több, mint tízezres tömeg. A megemlékezés fénypontja a Vasszékely szobrának, Szabó János szobrászművész alkotásának felavatása volt. A Vasszékely újra otthonra lel a székely anyavárosban - hangsúlyozta Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere. Dr. Deutsch Tamás, a magyar kormány ifjúsági és sportminisztere Orbán Viktor magyar kormányfő jókívánságait tolmácsolta az ünneplőknek. "A nemzetpolitikai célkitűzéseink legnagyobbika újra az unió. Igen, az Európai Unió. És az autonómia. A határon túl élő magyar testvéreink autonómiája" - mondta. Ezután Eckstein-Kovács Péter miniszter szólt az egybegyűltekhez. /Sarány István: Újból helyére került a Vasszékely. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./- Márc. 14-én kezdődtek Aradon, az aradi vértanúk és a félig kiszabadult Szabadság-szobor városának nemzeti ünnepi rendezvényei. Tokay György RMDSZ-képviselő a még rácsok mögött lévő, de félig már kiszabadított Vértanú-szoborcsoport monumentális alakjai között elhelyezett emelvényen mondta el beszédét. Vajon kitől őrizték ezeket a szobrokat és azt a gondolatot, amit ez a szobor kifejez, tette fel a kérdést. /Tegnap a templomudvarban, ma délután a Vesztőhelyen. = Nyugati Jelen (Temesvár), márc. 15./- Az RMDSZ Brassó megyei szervezete a magyar szabadságharc emlékére ünnepi előadást rendezett. Felléptek helyi (Brassói Magyar Dalárda, Búzavirág, Márk Attila daltulajdonos) és környékbeli műkedvelő együttesek, előadók (a szecselevárosi Kéknefelejcs, a pürkereci gyerek-boricások, a Keresztvári Kórus, tatrangi műkedvelők). A négyfalusi RMDSZ márc. 12-én megkoszorúzta a tömösi emlékművet, , melyet tavaly ismeretlenek festékkel bemázoltak. /(Tóásó Áron Zoltán): Március Brassóban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./- Sarmaságon, a nagy bányászközségben márc. 12-én, vasárnap a református templomban az ökumenikus istentiszteletet követően az alkalomhoz illő műsort tartott a helybeli ifjúság, majd az 1848-as emlékművet koszorúzták meg /Sarmasági megemlékezés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./- Temesváron márc. 12-én a Milleniumi templomban ünnepi szentmise keretében emlékeztek meg a szabadságharc évfordulójáról. A szentmise végén Toró T. Tibor, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke mondott rövid emlékbeszédet. /A magyar lélek feltámadásának ünnepe. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./ Márc. 15-én Temesvár megfogyatkozott magyarsága a szabadfalui Petőfi-emlékműhöz zarándokolt, ahol Somogyi Attila egyetemista méltatta a másfélszáz év előtti eseményt. Szabó Dezsővel valljuk, hogy magyarként, fiatalként felelősek vagyunk minden magyar lélekért, hangzott el beszédében. Szővérdfi Szép Zoltán, a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet elnöke feltette a kérdést: Teszünk-e valamit azért, hogy gyermekeink, unokáink magyar iskolába, magyar színházba, magyar templomba járjanak? Mert igenis kell nekünk magyar egyetem, Magyar Ház, ragaszkodunk ahhoz, hogy egyéni és közösségi jogainkat tiszteletben tartsák /Sipos János: Felelősséggel tartozunk a '48-as hősök emlékének. = Nyugati Jelen (Temesvár), márc. 16./
2000. március 22.
Márc. 21-én Bukarestben, a parlamentben elkezdődött A romániai nemzeti kisebbségekre vonatkozó demokratikus keretek megerősítése című szeminárium. Szervezői: a Román Parlament Európai Integrációs Szakbizottsága, a kormány Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatala (NKH) és a Romániai Roma Szervezetek Munkacsoportja (RRSZM). A szeminárium témái: a nemzeti kisebbségekre vonatkozó romániai törvényes keret javítása, valamint a nemzeti kisebbségek megjelenése a tömegtájékoztatásban és ennek hatása. A szeminárium első napján megvitatták a Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal által kezdeményezett törvényeket: a hátrányos megkülönböztetés valamennyi formájának megszüntetéséről szóló törvénytervezetet, valamint a kisebbségi törvény tervezetét. Az általános vitában a felszólalók között volt Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter, Gabriel Andreescu, a Helsinki Bizottság képviselője és Emilian Nicolae diák, a nemzeti megkülönböztetés egyik áldozata. /Szeminárium a romániai nemzeti kisebbségekről. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 22./
2000. április 4.
Szép Gyula, az RMDSZ új művelődési és egyházügyi alelnöke az egyházügyi államtitkárság által készített, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó sürgősségi kormányrendelet tervezete szövegének a módosítását javasolta. A tervezet szerint a magyar történelmi egyházaknak tíz-tíz ingatlant juttatnának vissza. Fennállhat annak a veszélye, hogy a tíz ingatlan visszajuttatása után a folyamat lezárul. Az RMDSZ ügyvezető elnökségének álláspontját tükröző levelet Hajdú Gábor egészségügyi és Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszterhez is eljuttatják, hogy azt kormányülésen is szóvá tegyék. /Az egyházi javak visszaszolgáltatását sürgeti az RMDSZ - nyilatkozta lapunknak Szép Gyula új művelődési és egyházügyi alelnök. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./
2000. április 5.
"A kormány sürgősségi rendelettel 191 ezer hektárnyi területet készül a román ortodox egyháznak juttatni Suceava megyében. Ennek az "ajándéknak" nagy hatása lehet az idei választási évben, de a többi romániai egyház részéről heves bírálatok várhatók, mivel azok is már többször kérték volt erdőik visszaadását - olvasható a Cotidianulban. Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter kijelentette: ha csak az ortodox egyháznak juttatják vissza a földtulajdonát, a Kisebbségvédelmi Hivatal ellenzi az eljárást. - Kolozs megyében az egyházak összesen 1200 hektárnyi termőföldre és erdőre jelentették be igényüket. Gheorghe Funar polgármester már közölte, hogy Kolozs megyében nincs elegendő termőföld és erdő az egyházak kérésének teljesítésére. Mikó Lőrinc, az unitárius egyház tanácsosa szerint Gheorghe Funar polgármester nem illetékes arról nyilatkozni, hogy van-e elegendő földterület vagy sem Kolozs megyében. /Újabb diszkrimináció? Kétszázezer hektár a suceavai ortodoxoknak. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./"
2000. április 15.
Az RMDSZ megbízásából az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontja által március második felében készített közvélemény-kutatás átfogó módon térképezte fel a romániai magyarság helyzetét, elvárásait, politikai opcióit stb. A reprezentatív adatok szerint a romániai magyarok több mint 90 százaléka azt nyilatkozta, hogy részt venne a parlamenti választásokon. Az RMDSZ támogatottsága a romániai magyarság körében meghaladja a 94 százalékot, ugyanakkor egyetlen más alakulat sem kapott több mint 2 százalékos támogatottságot. Az elnökválasztás tekintetében 31,8 százalék azt nyilatkozta, hogy nem tudja, kire voksolna, vagy hogy nem megy el voksolni, Emil Constantinescu 43,6 százalékot kapott, Teodor Melescanu 6,4 százalékot, más jelöltek pedig jelentéktelen töredékeket. Arra, hogy az RMDSZ az elnökválasztáson indítson saját jelölte, 75,4 százalék igennel válaszolt, 9,4 százalék nemmel, 15,2 százalék pedig vagy nem tudott, vagy nem akart válaszolni. A kérdezőbiztosok kérésére megneveztek három olyan RMDSZ-es/romániai magyar politikust, akiben megbíznak. Az összesítés után a következő lista alakult ki: Frunda György (51,9%), Markó Béla (45,6%), Tőkés László (36,9%), Verestóy Attila (19,5%), Kincses Előd (6,8%), Takács Csaba (6,0%), Hajdú Gábor (4,1%), Eckstein Kovács Péter (3,3%), Tokay György (2,7%), Borbély László (2,1%), Király Károly (1,7%), Asztalos Ferenc (1,6%), Toró T. Tibor (1,6%), Bárányi Ferenc (1,4%), Csapó I. József (1,4%), Katona Ádám (1,4%). - A szavazók elvárásainak az RMDSZ-es képviselők és szenátorok nagyobb mértékben feleltek meg idén márciusban, mint tavaly februárban. A megkérdezettek 6,2 százaléka úgy érzi, hogy az a honatya, akinek mandátumát támogatta voksával, teljes mértékben megfelelt az elvárásainak, 42,3 százaléka pedig úgy, hogy részben megfelelt. /Wagner István: Felmérés a romániai magyarság körében. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 15./
2000. április 20.
Ápr. 19-én tanácskoztak a Kolozs megyei RMDSZ küldöttei /MKT/. Szakértők véleménye szerint semmilyen törvényes akadálya nincs annak, hogy a polgármesteri választások második fordulójában az RMDSZ kolozsvári polgármester-jelöltje visszalépjen a Gheorghe Funar lekörözésére legesélyesebb harmadik jelölt javára, az MKT tehát dönthetett a jelölt személyéről. A két esélyes: Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter és Kónya-Hamar Sándor képviselő, megyei elnök. Lapzártakor még tartott jelenlegi tanácsosok beszámolója, az új jelöltek bemutatkozása. A jelöltek a következők: 1. Bálint Kelemen Attila, a megyei RMDSZ oktatási alelnöke, 2. Boros János, az RMDSZ önkormányzati főosztályának főreferense, városi tanácsos, 3. Kapdebó Ivó körzeti elnök, 4. Kerekes Gábor, az Országos Fejlesztési Ügynökség alelnöke, 5. Kun András József körzeti elnök, 6. Máté András Levente, 7. Mikó Lőrinc, városi tanácsos, 8. Molnos Lajos városi tanácsos, 9. Dr. Pálffy Károly a megyei RMDSZ szervezési alelnöke, városi tanácsos, 10. Papp Emanuel István körzeti elnök, 11. Pillich László, 12. Révész Erzsébet, 13. Somogyi Gyula városi tanácsos, 14. Vekov Károly 15. Veress Erzsébet. (A 15 közül az első 7 helyre rangsorolt jelöltnek van esélye.) /Sz. K.: Eckstein vagy Kónya? Az RMDSZ kolozsvári polgármester-jelöltjéről tanácskoztak. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 20./ Az RMDSZ Kolozs Megyei Küldöttek Tanácsa Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi minisztert választotta Kolozsvár polgármester-jelöltjének. Eckstein-Kovács Péter bejelentette: vállalja a megmérettetést, és bízik abban, hogy megnyeri a kolozsvári polgármester-választás első fordulóját, és az első helyről mérkőzhet meg a második fordulóban Gheorghe Funarral. Az MKT ugyanakkor döntött a városi tanácsosok sorrendjéről is, amely így alakult: Kerekes Gábor (51), Máté András (48), Boros János (37), Pálffy Károly (31), Molnos Lajos (27), Papp Emánuel István (21), Révész Erzsébet (21), Vekov Károly (19), Mikó Lőrinc (16), Somogyi Gyula (16), Bálint Kelemen Attila (14), Pillich László (12), Veres Erzsébet (12), Kun András József (6), Kapdebó Ivó Alajos (5). /Eckstein-Kovács Péter az RMDSZ kolozsvári polgármester-jelöltje. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 20. - 1706. sz./
2000. április 20.
Az Országgyűlés emberjogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának küldöttsége háromnapos látogatása Bukarestben ápr. 19-én befejeződött, a küldöttség az emberi jogok védelmének romániai gyakorlatáról tájékozódott. A küldöttség találkozott a román szenátus és a képviselőház emberjogi bizottságainak képviselőivel, Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszterrel, a román emberjogi ombudsmannal, az Emberi Jogok Védelmének Ligájával, a vallásügyi államtitkárral, valamint az (LADO) elnevezésű nem kormányzati, emberjogi szervezet vezetőjével. Kósáné Kovács Magda (MSZP), a küldöttség vezetője elmondta, hogy az elsősorban szakmai jellegű út megmutatta: az emberi jogok parlamenti kezelésében a magyar és a román törvényhozás helyzete nagyon sok téren eltér egymástól. Romániában kétkamarás parlament van, s azt tapasztalták, hogy a két ház viszonylag nehézkes működése rendkívüli módon felértékeli a kormányzati szerepet. Az állam és az egyház kapcsolata, az egyházak jogi elismerésének lehetősége szintén alapvetően különbözik a magyar gyakorlattól. Magyarországon ugyanis az emberi jogokat érintő alaptörvények már tíz évesek, Romániában pedig találkoztak olyan emberi jogi területtel, amelynek még ma sincs törvényi alapja. Ilyen például a lelkiismereti és vallásszabadság - állapította meg Kósáné Kovács Magda. Kiemelte, hogy sajátos, különleges színt jelentett a látogatásban a LADO vezetőjével folytatott megbeszélés. Nicolae Stefanescu-Draganesti, a LADO elnöke az emberi jogok sérelmét mint tartós konfliktusforrást próbálja meg a szervezetével kezelni. Ő sokkal jobban tart a potenciális kisebbségi konfliktusokról, mint azt a hivatalos állami szervekkel folytatott tárgyalásaink során tapasztaltuk - hangsúlyozta Kósáné Kovács Magda. /Emberi jogok Romániában Magyar parlamenti küldöttség bukaresti tájékozódása. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 20./ A magyarországi emberjogi, kisebbségi és vallásügyi szakbizottság küldöttsége találkozott Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszterrel, aki tájékoztatást adott a Nemzeti Kisebbségi Hivatal felépítéséről, feladatairól, törvénykezdeményezéseiről, az egyházi és közösségi ingatlanok visszaadásának menetéről és a hivatal nemzeti kisebbségek sajátos problémáinak megoldásáért kifejtett tevékenységről. A vendégek számos kérdést tettek fel, érdeklődtek a csángók helyzetéről, a kis lélekszámú nemzetiségek parlamenti képviseletéről, a diszkrimináció elleni törvény tervezetéről, a Nemzeti Kisebbségi Tanács státusáról és működéséről. A miniszter elmondta, hogy nem ütközött akadályba annak elfogadtatása, hogy a nemzeti kisebbségek szervezetei megfigyelőket küldjenek a népszámlálás törvényes keretek közötti lebonyolításának ellenőrzésére. /Magyar parlamenti képviselők Bukarestben. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 20./
2000. április 21.
Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter, az RMDSZ kolozsvári polgármester-jelöltje kijelentette: fontosnak tartja, hogy megmutassa a kolozsvári lakosságnak, hogyan kell jó, hatásos és pozitív kampányt lebonyolítani. A kampányt annyira komolyan fogja venni, mintha negyvenkilenc százalék biztos szavazata lenne. /Annyira komolyan fogom venni ezt a kampányt, mintha 49 százalék biztos szavazatom lenne - jelentette ki Eckstein-Kovács Péter miniszter, az RMDSZ polgármester-jelöltje. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./
2000. május 3.
Polgármester-jelölt minőségében máj. 2-án tartotta első sajtótájékoztatóját Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter, szenátor. Ugyancsak máj. 2-án az RMDSZ polgármester-, illetve tanácsosjelöltjei a magyar történelmi egyházak vezetőit is felkeresték, akiknek támogatását kérték az idei választások alkalmával. Eckstein-Kovács Péter elmondta: pozitív kampányt szeretnének folytatni, jelszavuk az Egymásért. Gyökeres változásra van szükség, hiszen az, amit 1992-ben jónak tartottak, 2000-re már nem időszerű. A legsúlyosabb gondok között a munkanélküliséget, a lakásgondokat említette. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a magyar közösség, hanem a románság szavazataira is számít, hiszen szenátori és miniszteri minőségében eddig sem csupán a magyarság érdekeit képviselte. Eckstein-Kovács Péter polgármester-jelölt, Kerekes Gábor, Molnos Lajos tanácsosjelöltek, Kónya-Hamar Sándor képviselő, megyei elnök, Mátis Jenő képviselő, Sebesi Karen Attila, a kampánystáb tagja Csiha Kálmán református és Szabó Árpád unitárius püspököt felkeresték, akiknek a segítségét, támogatását kérték a választási kampány alatt. Az egyházfők támogatásukról biztosították az RMDSZ-t, és ígéretet tettek arra, hogy mind Kolozsváron, mind vidéken megadják a kért segítséget. /Egymásért - egy másért. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./
2000. május 4.
Máj. 3-án az RMDSZ kolozsvári polgármester-jelöltje, Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter, Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, Mátis Jenő képviselő, Molnos Lajos városi tanácsosjelölt és Sebesi Karen Attila, a megyei kampánystáb tagja Mózes Árpád evangélikus püspökkel és Kiss Béla püspök-helyettessel találkozott. Előzőleg, máj. 2-án az RMDSZ képviselői, kampánystábja Csiha Kálmán református és Szabó Árpád unitárius püspököt kerestél fel azzal a céllal, hogy a magyar történelmi egyházak segítségét kérjék a választási kampány alatt. - A Mózes Árpád evangélikus püspökkel folytatott megbeszélésen Eckstein-Kovács Péter kifejezte reményét, hogy az RMDSZ az idei választásokon sokkal eredményesebben fog szerepelni, mint 1996-ban, amikor a város magyar lakosságának csupán 47,6 százaléka ment el szavazni, és sikerül megbuktatni a jelenlegi polgármestert. Eckstein-Kovács hangsúlyozta: amennyiben a kolozsvári magyarság elmegy szavazni, esély van arra, hogy a helyi és a megyei tanácsban az RMDSZ legyen a legnagyobb frakció, és magyar legyen az egyik alpolgármester. Mózes Árpád evangélikus püspök az egyház támogatásáról biztosította az RMDSZ-t, és ígéretet tett a hívek mozgósítására vonatkozóan. Hangsúlyozta: minden magyarnak kötelessége elmenni szavazni, mivel szerinte a magyarság ezáltal bizonyítja azt, hogy létezik. "Annyian vagyunk, ahányan szavazunk" - fogalmaztak a jelenlévők. /"Annyian vagyunk, ahányan szavazunk" Az RMDSZ képviselői Mózes Árpád evangélikus püspökkel találkoztak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./
2000. május 8.
Máj. 6-án dr. Czirják Árpád /Kolozsvár/ érseki helynök fogadta az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének képviselőit: Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi minisztert, a szervezet kolozsvári polgármester-jelöltjét, Kónya- Hamar Sándor parlamenti képviselőt, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökét, Molnos Lajost, az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának titkárát, kolozsvári tanácsost, Máthé András és dr. Vekov Károly tanácsosjelölteket, valamint Sebesi Karen Attila szenátori irodavezetőt, a kampánystáb tagját. A megyei RMDSZ képviselői a római katolikus egyház és az érseki helynök segítségét és támogatását kérték a választási kampány idejére is. Dr. Czirják Árpád az RMDSZ-szel szembeni elvárásainak megfogalmazása után leszögezte: a római katolikus egyház s személyesen ő is nagyon fontosnak tartja, hogy a romániai magyarság - s így a kolozsvári magyarság is - figyelemre méltó sikert érjen el az idei helyhatósági választásokon is. Aki nem megy el az RMDSZ jelöltjeire szavazni, az nemzeti közösségünk jövője és önmaga ellen vétkezik, annak baj van az önazonosság-tudatával, önbecsülésével. /Hitet tenni jövőnk mellett Dr. Czirják Árpád érseki helynökkel találkoztak a megyei RMDSZ képviselői. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./
2000. május 9.
A romániai magyar civil szervezetek képviselőinek kolozsvári fórumán máj. 6-án, előadást tartott Eckstein-Kovács Péter tárca nélküli miniszter, a Kisebbségvédelmi Hivatal vezetője is. Felvázolta a Kisebbségvédelmi Hivatal működését. A hivatalnak egyrészt jogszabály-kezdeményezési lehetősége van, másrészt láttamozza azokat a törvénytervezeteket, amelyeknek bármiféle kisebbségi vonatkozásuk is van. Ezenkívül állandó kapcsolatot tart a más országokbeli kisebbségvédő kormányintézményekkel, nemzetközi intézetekkel és a romániai polgári szervezetekkel. Az összesen 26 alkalmazottal dolgozó hivatal négy igazgatóságából az egyik a civil szervezetekkel foglalkozik. A hivatal 1996-ban 6 milliárd lejt használhatott fel, tavaly 37,5 milliárdot, 2000-re pedig 64 milliárdja van. A pénz több mint 90 százalékát a kisebbségi szervezetek kapják meg. Az elosztásba a hivatal nem szól bele, a 18 nemzeti közösséget képviselő 17 elismert szervezetnek kell megegyeznie. Ezenkívül a Kisebbségvédelmi Hivatal az idén 3,9 milliárd lejt fordíthat kisebbségi szervezetek közös rendezvényeire, másik 900 milliót pedig a rasszizmus, antiszemitizmus elleni akciókra. E két összegből pályázat útján lehet pénzt szerezni. Jelenleg a hivatal egyik fő feladata a romák helyzetének javítását célzó stratégia kidolgozása. A legutóbbi népszámláláskor 400.000 romániai állampolgár vallotta magát romának. Szakértők szerint számuk valójában sokkal nagyobb, az egy-másfél milliót is eléri, de sokan más nemzetiséghez tartozónak vallják magukat. A stratégia kidolgozásába bevonták a romák képviselőit. /Wagner Csilla: Mit tehet a Kisebbségvédelmi Hivatal? = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 9./
2000. május 18.
Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter, szenátor elmondta: törvényesen járt el, amikor megrovásban részesítette a Kisebbségvédelmi Hivatal roma ügyekkel foglalkozó főosztályának vezetőjét, Dan Oprescut. A bukaresti bíróság máj. 17-én tárgyalta az ügyet: Oprescu a múlt hónap végén eljárást indított a hivatal ellen, mivel Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter tavaly szeptemberben megrovásban részesítette. A miniszter kifejtette: azért részesítette megrovásban Oprescut, mivel megtagadta a jelenléti napló írását. Eckstein-Kovács hangsúlyozta, hogy a főosztályvezető nem személyesen ellene indított eljárást, hanem a Kisebbségvédelmi Hivatalt pereli. Ezért cáfolta az ennek ellentmondó, sajtóban napvilágot látott híreszteléseket. /Perelik a Kisebbségvédelmi Hivatalt. Eckstein-Kovács: Nincs szó hatáskörtúllépésről. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./
2000. május 25.
Az SZDSZ küldöttsége Kolozsváron találkozott az RMDSZ képviselőivel. 2000 kihívásai a román politikai életben, az RMDSZ szerepe a román-magyar kapcsolatok alakulásában, kormányzati szerepvállalása, Románia euroatlanti integrációja, a státustörvénnyel kapcsolatos problémák, a romániai magyarság anyaországi támogatása - ezek voltak a Magyar Bálint vezette SZDSZ-küldöttség sajtótájékoztatójának központi kérdései. Megjelent Alföldi László főkonzul, Takács Csaba ügyvezető elnök és Eckstein-Kovács Péter polgármester-jelölt, az RMDSZ liberális platformjának elnöke is. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalását nagyra értékeli az SZDSZ. Szent-Iványi István, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke elmondta, hogy egész Európában figyelemmel és némi aggodalommal követik-várják a romániai választások eredményeit. Szerinte egy posztkommunista, szélsőséges politikai erőkből álló kormány negatívan befolyásolja az integrációt. A státustörvény kapcsán az SZDSZ-politikusok kiemelték: elképzelésük szerint e törvénynek konkrét segítséget kell majd nyújtania a határon túliaknak, de nem járulhat hozzá Erdély kiürítéséhez. Magyar Bálint, a Horn-kabinet oktatási és kulturális minisztere részletesen ismertette pártjának elképzeléseit. Takács Csaba ügyvezető elnök elmondta: kérték az SZDSZ-t, hogy támogassa az RMDSZ-javaslatokat a következő MÁÉRT értekezleten. Az RMDSZ olyan feltételek megteremtését szorgalmazza, amelyek a kettős állampolgársághoz közel álló jogokat biztosítana a határon túli magyarok számára. /Kolozsváron az SZDSZ vezérkara. Konkrét segítség kell a határon túliaknak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./
2000. május 30.
Kolozsváron máj. 28-án a sportcsarnokban rendezte meg az RMDSZ-gálaünnepséget Eckstein-Kovács Péter miniszter, az RMDSZ kolozsvári polgármester-jelöltje, a városi és a megyei tanácsosjelöltek. A jelenlevőket Kónya-Hamar Sándor képviselő megyei elnök köszöntötte, kérve Kolozsvár magyar választópolgárait, hogy június 4-én minél nagyobb számban vegyenek részt a szavazáson: "Az RMDSZ-re lehet haragudni, de a jövőre nem!" - mondotta. A városi tanácsosjelöltek nevében Molnos Lajos kijelentette: itt, most, Kolozsváron, a 2000-es helyhatósági választásokon magyarnak csak magyar tud igazán segíteni, mégpedig úgy, hogy valamennyien elmennek vasárnap szavazni. Felolvasták Markó Béla üzenetét. A szövetségi elnök a kolozsvári magyar választókhoz intézett levelében hangsúlyozta: "Kolozsvárra minden erdélyi magyar úgy tekint, mint múltunk legfőbb szellemi forrására, de Kolozsvár nem csak a múlt, hanem a jövő is nekünk: erős magyar kultúra, erős magyar intézmények, önálló magyar egyetem kell ide nekünk. És kell, persze, az együttélés, a magyarok és románok közti egyenrangú együttműködés szellemisége is, amelyet itt éppúgy megpróbáltak szétroncsolni, mint külön kultúránk nyomait. Ezen kell most változtatni!" /Sz. K.: RMDSZ-gálaest a sportcsarnokban. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./
2000. június 5.
Kevesen mentek el szavazni Kolozsváron. A becslés szerint a polgármester-jelöltek közül Gheorghe Funar és Eckstein Kovács Péter egyaránt vezetett a belvárosi szavazókörzetben. /Balló Áron: A belvárosban Eckstein-Kovács és Funar fej-fej mellett. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./
2000. június 5.
Végleges eredmény még nincs a helyhatósági választásokról, de annyi megállapítható, hogy eddigi legjobb választási szerepléséről beszélhet az RMDSZ. Erdély-szerte szinte valamennyi megyei és városi tanácsba a korábbinál több tanácsost sikerült bejuttatni, néhány településen, például Kézdivásárhelyen, Nagyszalontán és Tusnádfürdőn már az első fordulóban megnyerte a választásokat az RMDSZ polgármester-jelöltje. Nem végleges adatok alapján Fodor Imre Marosvásárhelyen kis híján az első fordulóban nyert, és mindenképpen nagy eséllyel vehet részt a választások második fordulójában. A helyi tanácsban az RMDSZ a tanácsosi helyek többségét szerezte meg, akárcsak Szatmárnémetiben, nem beszélve a székelyföldi városokról. Kolozsváron Eckstein-Kovács Péter jelölése is helyes döntésnek bizonyult, ennek köszönhetően sikerült megakadályozni azt, hogy Funar, a jelenlegi nagyromániás polgármester az első fordulóban győzelmet arasson. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 5. - 1736. sz./
2000. június 6.
Kolozsváron a választások végleges eredménye: 270 049 szavazati joggal rendelkező állampolgárból 146 370 járult az urnákhoz /54,2 %/. Az érvényes szavazatok száma 143 394. A polgármester-jelöltek rangsora a következő: Gheorghe Funar (Nagy-Románia Párt) 45,88%, Eckstein-Kovács Péter (RMDSZ) 21,15%, Serban Radulescu (Román Demokratikus Konvenció) 11,44%, Teodor Groza (Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja) 5,8%, Aurel Tamas (Román Humanista Párt) 3,78%, Romulus Zamfir (Nemzeti Liberális Párt) 2,33%. A szavazatok száma: Gheorghe Funar 65 790, Eckstein-Kovács Péter 30 330, Serban Radulescu 16 407, Teodor Groza 8322, Aurel Tamas 5418, Romulus Zamfir 3344. Egyik jelölt sem kapta meg a szavazatok 51 százalékát, ezért jún. 18-án újabb forduló lesz. A városi tanácsosi listákra 140 496-an adták le voksukat, ebből 5362 szavazatot érvénytelenítettek. Az RMDSZ és a Nagy-Románia Párt 8-8, az RTDP 5, az RDK és a Román Nemzeti Egységpárt 3-3, az NLP és a Szövetség Romániáért Párt pedig 2-2 tanácsost juttat a helyi döntéshozó testületbe. A szavazatok száma: RMDSZ 31 618, NRP 30 762, RTDP 16 605, RDK 10 264, NLP 5432 és SZRP 4606. Eckstein-Kovács Péter elmondta, hogy 1992-ben Kolozsváron 24 ezren, most pedig 31 ezren szavaztak az RMDSZ tanácsosi listájára. /Kiss Olivér: Eckstein-Kovács Péter a második fordulóban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./ Kolozsváron Eckstein-Kovács Péter több szavazókörzetben tapasztalt szabálytalanság és törvénytelenség miatt óvást nyújtott be a Választási Bizottsághoz. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 6. - 1637. sz./