Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Draskovics, Vuk
133516 tétel
1994. november 22.
"A Vatra Romaneasca Kolozsváron tartott értekezletén javasolta, hogy az oktatási törvényt egészítsék ki olyan cikkellyel, amely megtiltaná az "etnikai alapú szeparatizmust az oktatási rendszerben", azaz felszámolná a magyar, német stb. iskolákat, adták hírül a nov. 22-i román napilapok. /MTI/"
1994. november 22.
Dr. Szász Zoltán, az American Foreign Policy Institute ügyvezető elnöke összefoglalta a romániai magyarság helyzetét. Az erdélyi magyarság a román belpolitikában egyre izoláltabb, nem kap román ellenzéki partnert programja megvalósítására. Tőkés László püspök ellen ma már Papp László és Nagy Gyula áruló püspököket szólaltatják meg. A növekvő nyomás hatására az RMDSZ egységesebb, mint 1991-ben vagy 1993-ban. Szükségük van külföldi, elsősorban a magyar kormány segítségére. Az alapszerződésben az erdélyi magyarság jogait meg kell fogalmazni, azonban a román fél nem hajlandó elismerni a kollektív jogokat. Az Erdélyi Világszövetség igyekszik a romániai magyarság részére az amerikai kormány támogatását megszerezni. /Új Magyarország, nov. 22./
1994. november 23.
Nov. 8-án Bukarestben megnyitották a World Trade Center komplexumát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./ Bukarestben a legionáriusok összegyűltek abból az alkalomból, hogy nov. 8-án megnyitották az Északi pályaudvar mellett a Legionárius Könyvtárat. Ugyanezen a napon nagygyűlést tartottak Bukarestben a volt román király hívei, sorra felszólaltak az ellenzék képviselői - Ion Diaconescu, Doina Cornea, Emil Constantinescu, Alexandru Paleologu, Ioan Muresan, Otto Weber és Gabriel Andreescu - a hatalom jelenlegi vezetői ellen és Mihály volt király hazajövetele mellett érveltek. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 23./
1994. november 23.
"Nov. 16-17-én folyt a magyar-román alapszerződéssel kapcsolatos szakértői tárgyalás Bukarestben. Az első napon a felek áttekintették az 1992. júniusában kidolgozott Emlékeztető összes pontját, másnap pedig megvizsgálták az alapszerződés vitatott pontjait. Geoana külügyi szóvivő kijelentette, hogy a román fél "mérsékelten optimista". A tárgyalásban részt vettek a Határon Túli Magyarok Hivatalának képviselői is. A felek egyetértettek abban, hogy új Emlékeztető összeállítása szükséges. Egyetértettek a határátkelők számának növelésében, a konzuli hálózat kiterjesztésében, az aradi emlékmű helyreállításának lehetőségében, az ekvivalencia-egyezményről folytatott tárgyalásban. Az alapszerződés ügyében 1993 januárja óta most először került sor érdemi eszmecserére. Mindkét fél új szövegjavaslatot nyújtott át. A román álláspontban módosulás tapasztalható, nem zárkóznak el olyan kisebbségvédelmi előirányzatok alapszerződésbe foglalásától, amelyeket nem írt alá Románia. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 18, 19-20./ Két párhuzamos tárgyalás folyt, az egyik az Emlékeztetőben rögzített pontokat tekintette át, ezt a szakértői bizottságot Szőcs Ferenc külügyminisztériumi főosztályvezető, illetve Nicolae Nitu főosztályvezető vezette. Az alapszerződéssel foglalkozó szakértői bizottságban Szénási György, a Külügyminisztérium nemzetközi jogi főosztályának vezetője, illetve Dumitru Ceausu, a Külügyminisztérium jogi és szerződési főosztályvezetője irányításával folyt a tárgyalás. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 23./"
1994. november 23.
Nov. 19-én Temesváron tartotta a Temes megyei RMDSZ tisztújító közgyűlését. Dukász Péter elnök ismertette az elvégzett munkát, Toró T. Tibor alelnök beszámolójából kiderült, hogy a megyében 62 709 magyar lakos él, a megye népességének 9 %-át alkotják. Mindössze tíz településen van a magyarok részaránya 50 % felett. Az RMDSZ-re szavazók aránya csökkenő tendenciát mutat, 1990-ben 30 ezer szavazója volt a szervezetnek, 1992-ben már csak 19 940. A megye 27 magyar óvodájában, 10 iskolájában, 1 líceumában és 2 szaklíceumában összesen 1 731 magyar gyermek tanul. A közgyűlésen Ferencz Csabát választották elnöknek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./
1994. november 23.
Nov. 21-én Nicolae Vacaroiu miniszterelnök fogadta a legjelentősebb bukaresti napilapok, köztük a Romániai Magyar Szó főszerkesztőit. A kormányfő megígérte, hogy javítják a papírellátást, átnézik a sajtót sújtó adók kérdését. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./
1994. november 23.
A 86. születésnapjához közeledő Méliusz József írónak nov. 21-én a magyar nagykövetségen Rudas Ernő nagykövet átadta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, amit Göncz Árpád köztársasági elnök adományozott a neves írónak. A kitüntetett érdemeit Pomogáts Béla és Gálfalvi Zsolt, a romániai magyar írók PEN klubjának elnöke méltatta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./
1994. november 23.
Iliescu elnök bárhol és bármikor kész találkozni a magyar vezetőkkel, hangoztatta Traian Chebeleu elnöki szóvivő az Adevarul nov. 22-i számában. Iliescu reméli, hogy az EBEÉ budapesti csúcsértekezletén módja lesz találkozni Göncz Árpád elnökkel és Horn Gyula miniszterelnökkel. /Népszabadság, nov. 23./
1994. november 23.
Szőcs Judit, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének /RMPSZ/ Kolozs megyei elnöke nyílt levelet írt Törzsök Erikának, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökhelyetteséhez, kifogásolva, hogy az Erdélyi Napló okt. 26-i számában elhibázottnak nevezte az RMPSZ szovátai ingatlanvásárlását. Nem vitatkozni kell, hanem cselekedni, zárta levelét Szőcs Judit. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 23./
1994. november 23.
Székelyudvarhelyen fogják megünnepelni a tévé magyar munkatársai a magyar nyelvű adásának huszonöt éves évfordulóját. Valójában húsz évig szólhattak a romániai magyarsághoz, mert 1986-ban megszüntették a magyar adást és csak 1989 decembere után kezdődhetett újra az adás. Boros Zoltán főszerkesztő visszatekintett az eltelt időszakra. 1990 januárjától heti háromórás volt a magyar adás, majd 1991 februárjában csökkentették az adásidőt és a műsor egy részét áttették a másik csatornára, amelyet a magyar lakosság túlnyomó része nem tudott fogni. Jelenleg két állami magyar tévéadás van, a bukaresti és a kolozsvári, valamint négy állami rádióadás - a bukaresti, a kolozsvári, a marosvásárhelyi és a temesvári - működik. Az antennás sugárzású városi adók közül a temesvári közvetít magyar műsort, előkészületben van a marosvásárhelyi és a háromszéki adó. Kábeltelevízió több erdélyi városban van. A romániai magyarság lélekszámát tekintve a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartája értelmében külön magyar csatornára lenne szükség, melyet az állami költségvetés tartana fent. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 23./
1994. november 23.
Gheorghe Funar, a Román Nemzeti Egységpárt elnöke a tévé magyar adásában kíván válaszolni, mert sértésnek tartja a Márton Árpád RMDSZ-képviselővel készült interjút, amely elhangzott a nov. 7-i magyar nyelvű műsorában. A Romániai Magyar Szó közli a kérdéses interjú szövegét. A lényege: Márton Árpád kifogásolta, hogy az utóbbi időben többen megkérdőjelezték az RMDSZ létjogosultságát, így Iliescu elnök, Oliviu Gherman /veszélyt jelent az RMDSZ/, Funarnak egy szatmári lapban megjelent cikke fasiszta megnyilvánulás. A képviselő ezt nov. 1-jei parlamenti felszólalásában is elmondta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./
1994. november 23.
"Nicolae Andronic, a Moldovai Köztársaság parlamenti elnöke összegező írását /Három év után... Moldova nem impérium többé/ olvashatjuk a Magyar Nemzetben. 1991. aug. 27-én kiáltották ki a Moldovai Köztársaság függetlenségét, azóta céljainak megvalósítását mind hevesebben gátolják az ellenzék erői és főleg a Romániával való egyesülés hívei. Andronic idézi Melescanu román külügyminiszter nyilatkozatát a Romania Libera 1994. szept. 3-i számából: "A moldovánok többsége, sajnos, hovatartozása bizonyosfajta tudatával rendelkezik. Ha meg akarjuk valósítani az egyesülést, akkor mindent e tudat olyan értelmű módosításával kell elkezdenünk, hogy ők a román térséghez tartoznak. Ám ebben segítenünk kell őket." Ez azt jelenti, teszi hozzá Andronic, hogy a román kormány tetemes pénzellátást nyújt az unionista sajtónak. A román vezetőség tehát Nagy-Románia álmának rabja. Maga Iliescu elnök kijelentette: "Csak két Románia létezik, s ezek egy közelebbi vagy távolabbi időpontban egyesülnek." /Magyar Nemzet, nov. 23./"
1994. november 23.
A mostani kormánykoalíció szeretné lesöpörni a jobbközepet a politikai mezőről, hogy a koalíció két pártja jelentse a szokásos váltógazdaságot, a szociális, illetve liberális autonómiát, nyilatkozta Csapody Miklós, az MDF képviselője. A parlament külügyi bizottságának tagjaként úgy látja, hogy a kormánynak nincs külpolitikai stratégiája. - Az 1996-os világkiállítás lemondása nem anyagiakon múlott, hangsúlyozta, annak politikai okai voltak. A lemondást az SZDSZ szorgalmazta. A jelenlegi kormány nem tartja olyan fontosnak a határon túli magyarok ügyeit, mint az előző kormány. Viszont Tabajdi Csaba személye garancia arra, hogy tapasztalatával megpróbálja ellensúlyozni ezeket az ellentétes tendenciákat. - A Horn-kormánynak nem megszüntetni kellett volna a Nemzeti Tájékoztatási Hivatalt, hanem meg kellett volna vizsgálni, hogyan lehetne jobban végezni ezt a munkát. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 23./
1994. november 23.
Kolozsváron a román nyelvű egyetemi oktatás 75. évfordulóját ünnepelték. Nekünk nincs egyetemünk, nincs mit ünnepelnünk, írta Kovács Ferenc. De van mire emlékeznünk. Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király 1581-ben alapította meg Kolozsváron a jezsuita főiskolát, melynek királyi akadémiai jellege volt. Az utókor által adott néven Báthory Egyetem harminckét évig működött. A jezsuiták 1693-ban kezdik meg újra Kolozsváron a főiskolai oktatást. 1872-ben alakult meg a modern tudományegyetem Kolozsvárott, 1901-ben avatták fel az Egyetemi Könyvtárat. 1940-ben, az újrainduláskor az első rektor Málnási Bartók György. 1945 után, a Bolyai Tudományegyetem megalakulásakor olyan kitűnő professzorok működtek Kolozsváron, mint György Lajos, Tavaszy Sándor, Benedek Marcell, Szabó T. Attila, Búza László, László Gyula, Bíró Vencel, Entz Géza, Borbély Samu, Fényes Imre és sokan mások. 1948 után elüldözték a legjobb professzorokat, ekkor kerültek hatalomra a Gaál Gábor-Csehi Gyula klikk tagjai, akik az elsorvasztott egyetemet már nem tudták megtartani, és az 1959-ben, 35 évvel ezelőtt beolvadt a Babes Egyetembe. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./
1994. november 23.
A magyar-román alapszerződésről és Csapó József RMDSZ-szenátor autonómia-tervezetéről tartottak tanácskozást Mű és műhely címmel Baktalórántházán, a Kárpátok-Alpok Alapítvány rendezésében. A konferencia vendége volt többek között Dobos Krisztina, Szűrös Mátyás, Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke. Nemessuri Zoltán, a konferencia szervezője, a Kárpátok-Alpok Alapítvány kurátora összefoglalta az elhangzottakat. A két ország kapcsolat-tartásának szorosabbá tételének kiindulópontja az lenne, ha az erdélyi magyarság számára biztosítanák az autonómiát. Ezért is elemezték Csapó József tervezetét. A tanácskozáson elfogadott állásfoglalás szerint a magyar-román hivatalos képviselőknek tárgyalni kell a személyek, áruk és szolgáltatások és a tőke szabad áramlásáról, új határátkelők megnyitásáról, konzulátusok létesítéséről, az elkobzott magyar javak visszaadásáról. A résztvevők nemet mondtak arra, hogy a jelenlegi román követelések mellett megköthető az alapszerződés. /Magyar Nemzet, nov. 23., Új Magyarország, nov. 23./
1994. november 23.
A marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata nov. 27-én Budapesten vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színházban. Ebből az alkalomból nyilatkozott Kincses Elemér, a magyar tagozat vezetője, aki egyben főiskolai tanár a helyi színművészetin. Jó a kapcsolatuk a budapesti Nemzeti Színházzal, 1993-ban jártak Marosvásárhelyen, Kincses társulata pedig 1992-ben vendégszerepelt Budapesten. Marosvásárhelyen 30-40 hallgatója van a színművészetinek. /Népszabadság, nov. 23./
1994. november 23.
"Összehangolt támadás folyik az RMDSZ ellen, állapítja meg Asztalos Lajos /Kolozsvár/. Mindez nem most kezdődött. Petre Roman még miniszterelnökként többször kijelentette: nincs egyetlen olyan ország, ahol a kisebbségnek saját pártja lenne, annak ellenére, hogy jól tudta ennek ellenkezőjét. Funar ismételten felszólította az erdélyi magyarságot, hogy akinek itt nem tetszik, menjen Magyarországra. Oliviu Gherman, a szenátus elnöke azt nyilatkozta, hogy nagy hiba volt megengedni az RMDSZ létrejöttét és szükség van a román pártoknak "az RMDSZ összehangolt akcióira adandó" válaszstratégiára. Chebeleu elnöki szóvivő Takács Csabához, az RMDSZ ügyvezető elnökéhez írt levelében kétségbe vonta, hogy a félmilliós tagsággal, 27 parlamenti képviselővel és 12 szenátorral rendelkező RMDSZ jogot formálhat arra, hogy párbeszédet folytasson a többségi nemzettel. /Pest Megyei Hírlap, nov. 23./ "
1994. november 24.
Nov. 19-20-án Ifjú szívekben élek címmel tartott rendezvény keretében Szatmárnémetiben, a Mit ér az ember, ha magyar? irodalmi vetélkedőre 14 iskolai csapat nevezett be. Nov. 20-án Érdmindszenten az Ady-szobornál folytatódott az ünnepség. Több megyéből jöttek emberek az ünneplésre, huszonnégy szervezet koszorúzott, köztük volt Vasil Valer Suciu megyei prefektus és a városi tanács is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./
1994. november 24.
Nov. 22-én Molnos Lajos, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke lakásán rendőrök jelentek meg, letartóztatási paranccsal. Molnos bemutatta fellebbezését, akkor a rendőrök elálltak szándékuktól. Molnos Lajos előzőleg nov. 17-én beszélt Virgil Ardeleannal, Kolozsvár rendőrparancsnokával, közölte vele, hogy fellebbezett. Mindezt súlyosbítja, hogy a megyei törvényszék az előző napon, nov. 21-én tárgyalta ügyét, helyt adott fellebbezésének és megsemmisítette a börtönbüntetés kiszabását. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 23., Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./
1994. november 24.
"Virgil Magureanu, a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/igazgatója nov. 23-án a parlament két házának együttes ülésén ismertette jelentését. A román államot fenyegető egyik "legnagyobb veszélyként" jellemezte a szeparatizmust. "Románia területén egyes szélsőséges csoportosulások" autonómiát sürgetnek. Ezzel összefüggésben csak a "magyar szélsőségeseket" említette. Az SRI egy ideig megfigyelés alatt tartotta Katona Ádámot, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform vezetőjét és Eva Maria Barki bécsi ügyvédnőt. A román közvéleményt egyértelműen a magyarság ellen hangoló jelentésről az RMDSZ parlamenti csoportja nevében Verestóy Attila, dr. Csapó József és Szabó Károly szenátor, valamint Zsigmond László képviselő elutasította a romániai magyarságot és az RMDSZ-t megbélyegző vádakat. Az SRI igazgatója visszautasította a négy RMDSZ-es bírálatot. /RMDSZ Tájékoztató 419. sz., nov. 24., Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./ Magureanu támadta a Duna Televíziót, meg a magyar akadémiai történelmi kiadványokat. /Új Magyarország, nov. 24./"
1994. november 24.
"Geoana külügyi szóvivő nov. 23-i sajtókonferenciáján kijelentette, hogy a bukaresti román-magyar szakértői megbeszélésen a magyar fél "első ízben terjesztett elő a határok sérthetetlenségéről és a kölcsönös területi igények hiányáról" szóló törvénytervezetet. /Népszabadság, nov. 24./"
1994. november 24.
A két székely megye tanácsának elnökei Horn Gyula miniszterelnökhöz és az országos RMDSZ-hez írt levelükben azt kérték, hogy őket is vonják be az alapszerződés előkészítésébe. Orbán Árpád, a Kovászna megyei tanács elnöke nem érti, miért találta ezt az RMDSZ több parlamenti tagja a bizalmatlanság jelének. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./
1994. november 24.
"A hatóság elleni sértés körének kitágításakor Lucian Stangu államtitkár a felségsértésről beszélt, ez jól jellemzi az eluralkodó bizánci szellemet, amely egyre inkább tekintélyelvűvé kívánja alakítani a hatalom gyakorlását, állapította meg Székely Ervin RMDSZ-képviselő. A szenátorok, képviselők, az államelnök, a kormány tagjainak megsértése a jövőben bűncselekmény. - A román jogrendszer egyik rákfenéje, hogy egészen más a törvényhozás és más a törvény alkalmazása. A "zászlótörvényt" sem fogják egységesen alkalmazni, szögezte le Székely Ervin. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./"
1994. november 24.
Illyefalván az 1991-ben életre hívott Keresztény Ifjúsági és Diakóniai Alapítványnak /KIDA/ a Keresztény Ifjúsági Központ, a gyermekfalu után a harmadik nagy kezdeményezése az egészségügyi központ épületkomplexuma. Nyolcszáz négyzetméter hasznos terület beépítése szerepel a tervben: orvosi rendelők, gyógyszertár, orvosi lakások és laboratórium. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./
1994. november 24.
Román-magyar vegyesvállalat a Pallas-Akadémia, amely nemcsak kiadó, hanem üzlethálózattal is rendelkezik. Csíkszeredán, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Besztercén, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön /most avatták/ van könyvesboltuk, hamarosan nyílik egy Gyergyószentmiklóson is. Zöld Ferenc, az Akadémiai Kiadó igazgatója elmondta, hogy lexikonaikat, szakkönyveiket rendszeresen hozzák boltjaikba. A Magyar Nagylexikon első kötetét odaajándékozzák minden romániai magyar iskolának és közkönyvtárnak, remélvén, hogy a második kötetet megrendelik. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./
1994. november 25.
Ady születésnapja alkalmából immár ötödik alkalommal rendezték meg Szatmárnémetiben az Ifjú szívekben élek című irodalmi vetélkedőt, melyre 14 csapat nevezett be, köztük magyarországi középiskolások is. A Czine Mihály egyetemi tanár vezette zsüri a szatmárnémeti Tanítóképző csapatának ítélte az első díjat. Másnap Érdmindszenten, a költő szülőházánál folytatódott az ünnepség, beszédet mondott Muzsnay Árpád, Szatmár megye újraválasztott RMDSZ elnöke, Vasile Mitrasca, Érkávás község polgármestere, Dávid Gyula, az EMKE elnöke és Czine Mihály. Huszonnégy szervezet, intézmény koszorúzott, köztük volt Vasil Valer Suciu, Szatmár megye prefektusa is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24., Szilágyság (Zilah), nov. 25./
1994. november 25.
Nov. 18-án ülésezett az RMDSZ Szilágy megyei választmánya, Kozma Sándor megyei elnök tartott beszámolót, majd a megyei szervezet új felépítését vázoló alapszabályzatot vitatták meg. /Szilágyság (Zilah), nov. 25./
1994. november 25.
Melescanu külügyminiszter, aki előzőleg a Román Nemzeti Egységpárt vezetőit tájékoztatta a román-magyar szakértői tárgyalásról, nov. 23-án fogadta az RMDSZ vezetőit, hogy nekik is adjon tájékoztatást. Az RMDSZ vezetői kifejtették, hogy a belpolitikai élet nem jelent garanciát a dialógusra. Magyarellenes nyilatkozatok és intézkedések voltak, az utóbbiakhoz sorolható az oktatási törvény helyzete, az SRI jelentése, amely a magyarságot, a magyarság törekvéseit jelöli meg fő veszélyforrásnak. Továbbra is véleménykülönbség van, az RMDSZ szerint szükség van az alapszerződésben rögzíteni a kisebbségi megállapodást, a külügy viszont ezt nem tartja szükségesnek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./
1994. november 25.
A Határon Túli Magyarok Hivatalának égisze alatt tárcaközi bizottság alakult a magyar kisebbségek támogatási rendszerének kidolgozására, tájékoztatott Németh Attila, a HTMH gazdasági főosztályvezetője. A bizottság nem pártalapon, hanem a szakértelem követelményei szerint dolgozik. /Magyar Hírlap, nov. 24./ Az Illyés Alapítványból kivált Kézfogás Alapítvány a határon túli magyarok egzisztenciateremtési, gazdasági vállalkozásait segíti, főként befektetési jelleggel. Vitát válthat ki a javaslatnak az a része, hogy a támogatás ne legyen etnikailag kötött. Információs bázis kialakítását is tervezik. Mindezt a szomszédos országok kormányaival is megvitatják. Ezzel a céllal járt Németh Attila Belgrádban, a Vajdaságban, majd Kijevben. /Magyar Hírlap, nov. 25./
1994. november 25.
A Magyarok Világszövetsége a nemzeti kisebbségek önrendelkezési joga érdekében memorandummal fordult az EBEÉ Budapesten tartandó felülvizsgálati konferenciájához. /Szövege: Pest Megyei Hírlap, nov. 25./