Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Draskovics, Vuk
133516 tétel
1997. január 10.
"Jan. 7-én Domokos Géza, a Kriterion Alapítvány elnöke nyújtotta át Marosvásárhelyen a Kriterion Koszorú-díját Tompa Gábornak, a kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójának. A díjjal idén 2 millió lej járt. A laudációt Horváth Andor mondta. A Koszorú-díjat 1995-ben alapították, az első kitüntetett Jakó Zsigmond professzor volt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 10./"
1997. január 10.
"Alexandru Farcas, Kolozs megye parasztpárti prefektus nem konzultált a koalíciós pártokkal a megyei igazgatóságok, felügyelőségek vezető tisztségeinek elosztásáról, hanem maga küldte el javaslatait, ezekben minden funkcióra parasztpártit jelölt. Kolozs megyében a választási eredményeket tekintve az RMDSZ-t a vezető tisztségek 25-30 százaléka illetné meg. A megyei koalíciós pártok /köztük az RMDSZ/ levelet intéztek Ciorbea miniszterelnökhöz, kérve, hogy a vezetői tisztségek elosztása arányosan történjen. Jan. 8-án ültek le a pártok képviselői Farcas prefektussal, egyelőre csak vitatkoztak, döntés még nem született, Eckstein-Kovács Péter szerint nincs szó arról, hogy a prefektus nem tartaná tiszteletben a miniszterelnök és a koalíciós pártok közötti megállapodást. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./"
1997. január 10.
"Gál Zoltán, az Országgyűlés elnök jan. 9-én fogadta Livia Plaks asszonyt, a Project on Ethnic Relations Alapítvány /PER/ igazgatóját, aki a PER idei terveit egyezteti az alapítvány budapesti irodájának munkatársaival. Az 1991-ben létrejött PER olyan nem kormányzati szervezet, amely fennállása óta a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek problémáival is foglalkozik. /Magyar Nemzet, jan. 10./"
1997. január 10.
"Takács Csaba ügyvezető elnök jan. 12-ére az RMDSZ kolozsvári Pavlov utca 21. sz. alatti székházába összehívta a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsát. A tanácskozáson, amelyen részt vesz Markó Béla szövetségi elnök is, napirenden szerepelnek: 1. A kormánykoalíciós tárgyalások ? helyzetértékelés, tájékoztatás országos és helyi szinten; 2. Szervezési, tájékoztatási és önkormányzati kérdések; 3. Az idei első félév RMDSZ-munkaprogramja (belső választások, kongresszus) ütemterv, javaslatok megtárgyalása. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 10., 942. sz./"
1997. január 10.
"Arad megyében a Demokrata Konvenció, a Szociáldemokrata Unió és az RMDSZ képviselőiből Politikai Egyeztető Tanács alakult a kormánykoalícióban részt vevő politikai alakulatok tevékenységének összehangolására, s e célból 3-3 tagot és 3-3 póttagot jelöltek ki. Az RMDSZ részéről Cziszter Kálmán mérnök, az RMDSZ megyei elnöke, Nagy Sándor jogász és Bölöni György, a képviselői iroda titkára, továbbá Toóth László mérnök, Király András tanár és Murvai László tanár (mint póttagok) kaptak megbízatást a testület munkájában való részvételre. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 10., 942. sz./"
1997. január 10.
"Illyefalván folyamatosan történik a gazdaképzés, a LAM Alapítvány jóvoltából, azonban egy alapítvány nem birkózhat meg a szakképzéssel, ezt a szaktárcának kellene felvállalnia. PHARE-program támogatással már felkészítettek egy szakember-csoportot, megyénként három-négy embert, azonban a pénz elfogyott, a képzés leállt. A gazdáknak szükségük lenne információkra, dönteni kellene arról, hogy mit termeljenek, mit igényel a piac, milyen támogatást nyújt az állam, szaklapok és szakkönyvek kellenének. /Flóra Gábor: Illyefalva fényes ablakai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 10./"
1997. január 10.
"A Ceausescu-diktatúra idején, 1986-ban Marosvásárhelyen a z Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem néhány hallgatója /Ábrám Zoltán, Pávai Zoltán és mások/ létrehozta a Communitast, a magyar irodalmi kört. A Communitas hír elterjedt a városban, sokan eljöttek egy-egy alkalommal. A kör tevékenységét figyelték a hatóságok, de nem tiltották be. A kör létrejöttének tizedik évfordulóján, 1996. dec. 14-én emlékünnepséget rendeztek a Bernády-házban. Az évforduló alkalmából megjelent a Communitas Emlékkönyv, ennek művelődéstörténeti jelentősége van. A könyv szerkesztője az egykori szervező, dr. Ábrám Zoltán, aki annak idején vezette az emlékfüzetet. Ebbe rögzítették a meghívottak gondolataikat, verseiket, novelláikat. A hajdani köri összejövetelekre meghívottak között volt Székely János, Markó Béla, Lázár László, Marosi Ildikó, Szépréti Lilla, Győrffy Kálmán, többek között. - A Communitas újrakezdet tevékenységét, de lendülete már nem a régi. /Lokodi Imre: Hogyan lehetnénk együtt? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 10./"
1997. január 10.
"RMDSZ-szervezet alakult a Temesvárral szomszédos Győröd községben. A január 4-én lezajlott alakuló közgyűlésen mintegy harmincan vettek részt. A közgyűlés megválasztotta a szervezet elnökét Csohák István személyében, továbbá a vezetőség tagjait: Cifrák Kornéliuszt, Fejes Mihályt, Lénárt Enikőt, Manga Leventét, Szekeres Saroltát és Zsók Mártont. A közgyűlésen a Temes megyei szervezet képviseletében részt vett dr. Bárányi Ferenc képviselő, Bodó Barna megyei tanácsos, Toró T. Tibor megyei RMDSZ-elnök és Joó Imre. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 10., 942. sz./"
1997. január 10.
"A Babes-Bolyai Tudományegyetem szenátusa felhívással fordult külföldi egyetemi tanárokhoz: jöjjenek vendégtanárként tanítani az egyetemre. Az egyetem vezetése 85 tanszékre és szakra vár európai és amerikai vendégtanárokat, ugyanúgy Romániából kivándorolt tanárokat is. Az egyetem előteremti a vendégtanárok fogadásának anyagi feltételeit. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./"
1997. január 10.
"Rohamosan emelkedik Romániában a tébécés megbetegedések száma. Az orvosok és a szociológusok a romló szociális helyzetnek tulajdonítják a kór terjedését. Ceausescu idejében eldöntötték, hogy ez a kór nem létezik, ezért megszüntették a szakrendelők és kórházak nagy részét. 1989 után nem szenteltek kellő figyelmet a tuberkolózisnak. A kórházak és a rendelők elavult felszereléssel és kevés műszerrel működnek. Külföldi segélyek javítottak valamit a helyzeten. Bihar és Szilágy megyét egyetlen gyermek-tüdőgyógyászati kórház látja el, a nagyváradi. Az épületben hideg van, a fűtést a német segélyszolgálattól kapott elektromos hősugárzókkal oldják meg, de ezek karácsonykor tönkrementek és nem volt, aki megjavítsa őket. A konyhát a németek szerelték fel, gyógyszert is hoznak, mert az sincs elegendő. /Simon Judit: Támad a tébécé. = Brassói Lapok (Brassó), jan. 10./"
1997. január 10.
"Tempfli József nagyváradi megyéspüspök számolt be a katolikus püspökök ad limina látogatásáról: a püspökök ötévenként megjelennek a pápa előtt és beszámolnak a tevékenységükről. A romániai római katolikus és görög katolikus püspökök tavaly december 1-9-e között voltak Rómában. II. János Pál pápa magánkihallgatáson fogadta mindegyik püspököt. A pápai kihallgatás előtt a Vatikán felkérésére minden egyházmegye jelentést állít össze, a nagyváradi például 58 oldalas volt. Tempfli püspök a pápa segítségét kérte ahhoz, hogy kiterjedtebb egyházi tevékenységet folytathassanak: működtethessenek felekezeti iskolákat, kórházakat, öregek otthonát. Mindehhez anyagi keret szükséges, ezért a pápa közbenjárását kérte, hogy visszakapják elkobzott egyházi értékeiket. II. János Pál pápa jól tájékozott a román-magyar ügyben, a moldvai csángókról érdeklődött. Tempfli József elmondta, hogy a magyar történelmi egyházakkal jó az együttműködés, kevésbé jó a kapcsolat az ortodox és görög katolikus egyházzal. - A pápa kérte, állítsák össze a kommunista rezsim áldozatainak névsorát, a Vatikán ki akar adni egy könyvet erről. /Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 10./"
1997. január 10.
"Rangos rendezvényen emlékeztek meg a brassóiak a Reménység Házában a legnagyobb román költő, Mihai Eminescu születésének 147. évfordulójáról január 10-én. Az eseménynek külön jelentőséget adott, hogy 30 éve, 1967-ben jelent meg a Brassói Lapok egykori főszerkesztőjének, Kacsó Sándor írónak és publicistának, neves kiadói szerkesztőnek a gondozásában Eminescu költői műveinek teljes magyar kiadása, ami önmagában is egyedülálló, hiszen a világ egyetlen más nyelvére sem fordították le mindmáig Eminescu valamennyi versét, beleértve a zsengéit is. Kacsó Sándor irányítása alatt az akkori erdélyi magyar irodalom legnevesebb írói-költői, köztük Szemlér Ferenc, Franyó Zoltán, Majtényi Erik, Bajor Andor, Kányádi Sándor, Lőrinczi László, Kakassy Endre, Kiss Jenő, Veress Zoltán, Lászlófy Csaba és Aladár, Székely János és mások vettek részt a 281 verset tartalmazó kötet fordításában. A szimpóziumot rangos vendégek tisztelték meg jelenlétükkel és előadásukkal. Ott volt a meghívottak között Mircea Dinescu költő, az Academia Catavencu című fővárosi hetilap igazgatója és Kányádi Sándor, Eminescu egyik legjelentősebb magyar tolmácsolója, aki 30 év után nemrég ismét lefordította a nagy román költő Száz árbóc közt (Dintre sute de catarge) című versét. A harmincéves magyar Eminescu-kötet történetéről Kiss Éva Mária, a Cenk Rádió főszerkesztője tartott előadást, Házy Bakó Eszter, Elekes Róbert és Tóásó Áron Zoltán Eminescu-verseket szavalt, majd Melania Niculescu, a brassói Sic Alexandrescu Színház művésznője románul, Márton Árpád sepsiszentgyörgyi színész magyarul adott elő a kötet legszebb verseiből. A pódiumműsort Márk Attila Eminescu-versekre írott szerzeményei zárták. Az est megszervezésében Madaras Lázár, a Brassó megyei tanács alelnöke vállalt oroszlánrészt. /Brassói Lapok, jan. 17-23., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 17., 947. sz./"
1997. január 10.
"A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjasok Kulturális és Érdekvédelmi Szervezete Petőfi Sándor és Szendrey Júlia emlékére alapítványt hozott létre. Az egyesületnek több éves kapcsolata van a koltói Petőfi-emlékmúzeummal. A magyarországi egyesület képviselői minden évben ott voltak a hagyományos Petőfi-rendezvényeken. Az alapítvány révén szeretnék elérni, hogy 1997 szeptemberében Koltón szobrot állítanának a fiatal párnak, házasságkötésük 150. évfordulóján. Felhívással fordulnak mindenkihez, hogy adakozzon a szobor felállításának költségeire A romániai adakozók a nagybányai Teleki Blanka Nyugdíjas Klub címére küldhetik adományukat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 10., Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), 1995. nov. 14./"
1997. január 10.
"Gergely Tamás Brassóban született 1952-ben. Az Ifjúmunkás belső munkatársa volt, 1987-ben elhagyta az országot, Svédországban telepedett le. Két éve írásai jelennek meg a Brassói Lapokban, a budapesti Korona Pódium pályázatát az ő monodrámája nyerte meg. A marosvásárhelyi Látó is közölte egyik írását. Svédországban született egy magyar kiadó, a Veress házaspár, Veress Zoltán és Telegdi Magda tartja fent és kizárólag erdélyi írókat ad ki. /Brassói Lapok (Brassó), jan. 10./"
1997. január 10.
"Octavian Ceprga, akit lefokoztak a tévénél levő változtatások során, a Cronica Romana szerint kijelentette: valamennyi új vezetőnek Soros-ösztöndíja volt. /Távirati stílusban rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 10./"
1997. január 10.
"Az Illyés Közalapítvány segítségével új magyar intézménnyel gyarapodott Szamosújvár. A Téka Művelődési Alapítvány jan. 12-én tartotta a Művelődési Központ avató ünnepségét. 1997. január 12-én került sor Szamosújváron a Téka Alapítvány új magyar kulturális központjának avatására. Az intézmény beleilleszkedik abba az erdélyi művelődési láncolatba, amelyet az Illyés Közalapítvány támogatásával és önerőből megszerzett ingatlanokban alakítanak ki egyesületeink és alapítványaink. A rendezvénysorozat ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd Major Melinda és Bécsi Balázs Attila köszöntötte az új létesítmény avatásán részt vevőket. Méltatta az eseményt Kötő József, az RMDSZ művelődés- és egyházügyi alelnöke, Buchwald Péter Kolozs megyei alprefektus, valamint a város alpolgármestere. Az ünnepi műsort követően Kötő József felavatta a kulturális központot, Csortán Ferenc, a Művelődési Minisztérium küldötte leleplezte a ház falán elhelyezett emlékplakettet. - A központ jövendő működését, rendeltetését szemléltetve, Szabó Zsolt Deák Ferenc grafikai munkáit bemutató kiállítását nyitotta meg, H. Szabó Gyula pedig a Kriterion Könyvkiadó kiadványait mutatta be, majd Fodor Sándor író dedikálta új kötetét. Délután a központ Kaláka nevű néptáncegyüttese mutatott be nagy sikerű műsort. A rendezvényen részt vett Kónya Hamar Sándor és Mátis Jenő Kolozs megyei képviselő, Balogh Ferenc, az RMDSZ Művelődés- és Egyházügyi Főosztályának főelőadója és Pálffy Zoltán, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének képviseletében. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 10., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 20., 948. sz./"
1997. január 11.
"A Román Nemzeti Egységpárt /RNEP/vezetői, élükön Gheorghe Funar kolozsvári polgármesterrel, jan. 9-én kiadott terjedelmes közleményükben kirohantak a kolozsvári magyar főkonzulátus újbóli megnyitása ellen. A nyilatkozat megismételte az 1988-ban a Securitate által megfogalmazott vádakat. Az RNEP szerint a bukaresti magyar nagykövetség is fölösleges, az RMDSZ-nek köszönhetően Magyarország amúgy is elegendő képviselettel rendelkezik Romániában. A nyilatkozatot aláírták az RNEP kolozsvári tanácsosai is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 11-12., Új Magyarország, jan. 11./"
1997. január 11.
"Jan. 10-én letartóztatták Miron Cozmát, a Zsil-völgyi bányász-szakszervezet vezetőjét. Cozma az 1991. szept. 24-25-i bukaresti "bányászjárás" megszervezésével erőszakos cselekményeket idézett elő. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./"
1997. január 11.
"Tokay György miniszternek egyelőre még nincs minisztériuma, a kisebbségvédelmi főigazgatóság csak papíron létezik. Létrehozásához a kormány szerkezeti felépítésének módosítása szükséges. Sajtónyilatkozatában Tokay György kifejtette, hogy 40-45 szakemberre, főleg szociológusra és jogászra van szükségnek. Hatáskörébe tartozik a Kisebbségi Tanács is. Lesz egy országos hivatal a romák beilleszkedésének megkönnyítésére. A főigazgatóság vidéki alkalmazottainak jelzései alapján határoznak majd a kisebbségi anyanyelvi osztályok létrehozásáról. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./"
1997. január 11.
"Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium Alapítvány szoborbizottsága megtartotta harmadik ülését. Elhatározták, hogy Bocskay Vince szovátai és Petrovits István sepsiszentgyörgyi szobrászművészeket felkérik, hogy készítsék el júniusig pályázatukat, gróf Mikó Imre, Erdély Széchenyijének szobrára. A pályázat elbírálása után szeretnék az egész alakos szobrot felállítani a Székely Mikó Kollégium előtt. A Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület a szoboröntéshez 500 kg bronzot ajánlott föl. A bizottság a szoborállítás ügyében anyagi támogatást kér. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 11./"
1997. január 11.
"A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Maros megyei szervezete 1996 decemberének végén tartotta meg közgyűlését. Máthé László mérnök, az RMGE egyik alelnöke, a szervezet megyei titkára mérlegelte tavalyi tevékenységüket. A szervezet az elmúlt évben végre saját tulajdonú székházba költözött. Az RMGE Maros megyei szervezete az élvonalban van taglétszám tekintetében. Harminc gazdakör működik a megyében, 1500 taggal. Nyolc kft. és nyolc mezőgazdasági társulás is RMGE tagdíjat fizet. Elindították a gazdakörök havi találkozóját. Beindították a gazdaboltokat, székházukban is van egy gazdabolt. Az RMGE segíti a szakmai oktatás szervezését is. Csomós Attila, megyei RMGE-elnök elmondta, hogy az idei évre programfüzetet állítottak össze. Támogatókat szeretnének bevonni az oktatás anyagi alapjainak bővítésére. Önsegélyező pénztárat szeretnének létrehozni, hogy gép vagy jóminőségű vetőmag vásárlásának támogatására gyorssegélyeket tudjanak folyósítani. /Népújság (Marosvásárhely), jan. 11./"
1997. január 11.
"Jékely Zsombor A bögözi templom című igényes füzete a sepsiszentgyörgyi Baász Művészeti Alapítvány kiadásában jelent meg, a "Horor vacui" sorozat harmadik füzeteként. Az albumszerű könyv kiadását a magyar Közoktatási és Művelődési Minisztérium, továbbá a Hargita és Kovászna megyei művelődési felügyelőség anyagi támogatása tette lehetővé.A tanulmány törzsanyaga a falképek Szent László-legenda, Szent Margit-legenda és Utolsó ítélet/ leírása és elemzése. A sorozat szerkesztője Jánó Mihály. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 11./"
1997. január 11-12.
"Walter Slocombe, az Egyesült Államok védelmi minisztériumának helyettes államtitkára Romániába látogatott, jan. 9-én megbeszélést folytatott Emil Constantinescu elnökkel, Victor Ciorbea miniszterelnökkel és a védelmi miniszterrel. A vendéglátók igyekeztek meggyőzni Slocombe-ot Románia geostratégiai fekvéséről és azt, hogy az ország mennyire fontos egyensúlytényező a térségben. Románia számára elsőrendű érdek a NATO-csatlakozás, hangsúlyozta Constantinescu elnök. Slocombe kijelentette, hogy pozitív benyomásokat szerzett az országról, elsősorban a hadsereg reformjáról, elismerően szólt Romániának a békepartnerségi programban nyújtott teljesítményéről. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 11-12./"
1997. január 12.
"Jan. 12-én temették el Székelykeresztúron dr. Molnár István nyugalmazott múzeumigazgatót. Dr. Molnár István Kolozsváron végezte az egyetemet, minden szabad idejét muzeális tárgyak gyűjtésére fordította. 1946-ban alapította meg Székelykeresztúr múzeumát, melyet kitartó, áldozatos munkával a környék szellemi műhelyévé fejlesztett. Elnyerte a néprajztudományok doktora tudományos fokozatot. Több mint száz néprajzi tárgyú dolgozata jelent meg. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 16./ Dr. Molnár István /Bordos, 1910. dec. 17. - Székelykeresztúr, 1997. jan./"
1997. január 13.
"Románia külső adóssága 1996 végén 10 milliárd 916 millió dollár, közölték jan. 11-én, a kormány ülése után. Ez csaknem kétszer annyi, mint amennyit az előző kormány által távozása előtt kiadott Fehér Könyv tartalmaz: eszerint 1996. szept. 30-án Románia külső adóssága 5 696 milliárd dollár. - A jan. 11-én tartott kormányülésen rendeletet fogadtak el, amelynek értelmében a kormány és a Nemzeti Bank az 1997-es évben összesen 3,2 milliárd dollár külföldi hitelt vehet fel. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 13./"
1997. január 13.
"Az Ügyvezető Elnökség Gazdasági Főosztálya vállalkozói fórumot szervezett jan. 11-én Kolozsváron, melyen több mint 70 romániai vállalkozó vett részt. Meghívott előadók voltak: dr. Burgert Róbert, az Új Kézfogás Közalapítvány kuratóriumának elnöke, és dr. Csapody Miklós magyar országgyűlési képviselő. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 13., 943. sz./"
1997. január 13.
"Az Ágostai Hitvallású Osztrák Evangélikus Egyház meghívására, január 11-én háromnapos ausztriai látogatásra utazott Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. Látogatása során Tőkés László január 13-án Grazban, 14-én Bécsben tart előadást a romániai egyházi és társadalmi helyzetről, és sajtóértekezleten vesz részt az Evangélikus Sajtószolgálat szervezésében. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 13., 943. sz./"
1997. január 13.
"Jan. 12-én Kolozsváron ülésezett a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa. Markó Béla és Takács Csaba tájékoztatott az országos szintű koalíciós egyeztetésekről, a területi elnökök pedig beszámoltak a megyékben folyó hasonló tárgyalások menetéről és eddigi eredményeiről. A beszámolókból kialakult kép azt mutatja, hogy a szövetség által a különböző megyei tisztségek betöltésére ajánlott személyek kiválasztása széleskörű társadalmi konzultációval történik, amelynek alapvető szempontja a jelöltek kiváló szakmai felkészültsége és politikai elkötelezettsége. - Javasolták, hogy ott, ahol ez még nem történt meg, az RMDSZ kezdeményezze, illetve szorgalmazza a koalíciós partnerek helyi képviselőiből álló politikai egyeztető-tanácskozó állandó bizottságok létrehozását, amelyek célja a koalíciós megegyezésből, illetve a kormányzási programból következő tennivalók megvalósításának követése helyi szinten. - A részvevők véleményezték az 1997-es RMDSZ-tevékenység ütemtervét is. A idei év két legjelentősebb eseménye lesz a belső választások és a kongresszus megtartása. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 13., 943. sz./"
1997. január 13.
"Külügyminisztériumi közlés szerint febr. 1-jei hatállyal visszahívták posztjáról Ádám Erzsébet színésznőt a budapesti román kulturális központ igazgató-helyettesét. Ádám Erzsébet Hajdu Győző felesége. Hajdu az Ilie Verdet vezette Szocialista Munkapárt alelnöke, az RMDSZ elleni sajtókampányok aktív résztvevője. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 13./"
1997. január 13.
"Nagy Olga tagja az Írószövetségnek, 13 irodalmi műve jelent meg, ennek alapján írónak tartja magát. Kolozsváron, a Bolyai Tudományegyetemen magyar és néprajz szakot végzett. 1958-tól a kolozsvári Etnográfiai és Folklór Intézet kutatója volt egészen nyugdíjazásáig. Nagy Olgának eddig 22 könyve látott napvilágot. Több könyve a magyarországi Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatásával jelent meg. /Marton Lili: Nagy Olga életpályájáról beszél. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 13./"