Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Draskovics, Vuk
133516 tétel
1997. január 16.
"Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke jan. 13-án Bécsben kijelentette, hogy elsietett volt a magyar-román alapszerződés megkötése a romániai választások előtt, mert ezzel a magyar kormány komoly támogatást nyújtott Iliescunak. Arra a kérdésre, hogy milyen az RMDSZ és a magyar kormány közötti jelenlegi viszony, Tőkés László azt válaszolta, "ha elront egy lépést az ember a sakkban, akkor a többi lépés mind rossz lesz". A püspök kifejtette, hogy a magyarellenes román propaganda kezdettől fogva azonosította az autonómiát a szeparatizmussal, azonban ez minden alapot nélkülöz, hiszen mi valóban autonómiát akarunk és nem elszakadást Romániától. A kisebbségek csak akkor lehetnek elégedettek Romániában, ha végre 75 év után véget ér az elrománosításuk és az üldöztetésük. A református püspök kijelentette, hogy ő elvben támogatta, hogy az RMDSZ vegyen részt a kormányzásban, de a belépés túlságosan könnyelműen történt, "mivel a feltételeket nem tisztázták, nem is igazán lehet tudni, hogy mit kérhet számon az RMDSZ a kormánykoalíción". A püspök véleménye szerint a magyar kormány rossz útra lépett a határon túli magyarokkal kapcsolatos politikájában, kifejezésre juttatta, hogy állampolitikát folytat, a nemzetpolitika idegen tőle. Tőkés László kifejezte véleményét: ha Emil Constantinescut és a román demokratákat már előzőleg jobban támogatta volna Nyugat, Romániában hamarabb bekövetkezett volna a változás. /"75 éve így megy ez..." = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./ A Cronica Romana, Adevarul és Adevarul de Cluj ismertetik az EFE spanyol hírügynökség állítását, melyet a Rompres is átvett, miszerint Tőkés László Bécsben autonóm kormány kért volna a 3.5 millió romániai magyar számára. A Romania Libera is közli az RMDSZ tiszteletbeli elnökének tulajdonított kijelentést, de nem említi meg a hírügynökségi forrásokat. A Romania Libera ismerteti Markó Béla ezzel kapcsolatos véleményét. A szövetség elnöke elmondta, hogy nincs tudomása ilyen kijelentésről és úgy ítéli, nem zárható ki, hogy hamis eltúlzott hírről van szó. "Egy ilyen kormány gondolata nem szerepel az RMDSZ elképzeléseiben, és a szervezet programjának sem része. Akik ilyen kijelentéseket tesznek, azok saját nevükben beszélnek" jelentette ki az RMDSZ elnöke. Niculescu Antal, a szövetségi elnöki iroda vezetője ugyancsak kételyét fejezte ki azzal szemben, hogy az RMDSZ tiszteletbeli elnöke hasonló kijelentést tett volna. A Cronica Romana és Adevarul tájékoztatnak Tőkés László Bécsben, az evangélikus sajtószövetségben tett kijelentéseiről. Ezt közli a kolozsvári Szabadság is, mely bőven ismerteti a református püspök véleményét. Tőkés László meggyőződése, hogy az új kormány teljesítette volna a magyarok kéréseit, ha elő merték volna azokat adni és elmondta, reméli, hogy őszinte a kormány szándéka ügyünket illetően, habár több jel arra mutat, hogy olcsón akarnak kifizetni. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), jan. 16., 9. sz./"
1997. január 16.
"Fey László újból támadta Tőkés László püspököt, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét, ismételten védelmébe vett a Neptunon folyó tárgyalást. Szerinte a legkiválóbb magyar diplomatákat hívták meg a tárgyalásra: "Frunda György, Tokay György és Borbély László azelőtt is, azután is fényesen bizonyították képességeiket", Fey szerint nem volt titkos tárgyalás, hiszen utólag beszámoltak róla. Feyt nem zavarja, hogy utólag. - Támadja Tőkés Lászlót, nem először, felteszi a kérdést, vajon a püspök minden nyilatkozata az RMDSZ tudtával, beleegyezésével történt. Jön a másik vád: felhatalmazták-e arra, hogy Magyarország belpolitikai ügyeiben nyilatkozzon Fey szerint az RMDSZ-nek a magyar kormánnyal kell kapcsolatot tartania, nem az ellenzéki pártokkal, "ahogy azt Tőkés László teszi." /Fey László: Fogadatlan prókátor? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./"
1997. január 16.
"Fey László évek óta támadja Tőkés Lászlót, már 1993-ban azt írta, hogy Tőkés László püspök nem alkalmas az RMDSZ vezetésére. /Fey László: Kongresszus előtt. = Szabadság, 1993. jan. 16./"
1997. január 16.
"Haladás tapasztalható az ukrán-román alapszerződés szövegével kapcsolatos tárgyalásokon, jelentette a Medifax hírügynökség a jan. 13-14-i megbeszélésről. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./"
1997. január 16.
"Teoctist pátriárka, a román ortodox egyház feje továbbbra is ellenzi II. János Pál pápa romániai látogatását. A múlt héten Ion Diaconescu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke vezette küldöttség járt Rómában, hogy tolmácsolja a meghívást a pápának. Hiába várakoztak azonban, mert az ortodox egyház legalább hallgatólagos egyetértése hiányzott. Be kellett érniük azzal, hogy Angelo Sodano bíborossal tárgyaljanak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./"
1997. január 16.
"Lábody László lemondott elnöki funkciójáról, jan. 15-én távozott a Határon Túli Magyarok Hivatalából /HTMH/. A vele készült interjúban hangsúlyozta, hogy döntése mögött személyes okok állnak, semmiképpen sem politikaiak. Rossz a struktúra a kisebbségi kérdés kormányon belüli hatékony képviseletére, szerinte az lenne a jó megoldás, hogy tárca nélküli miniszter foglalkozzon ezzel a kérdéssel. 1994 szeptemberétől volt a hivatal elnöke. Visszatekintve megállapította, hogy a HTMH nem "nagypolitizál, nem külpolitizál", ez a Külügyminisztérium feladata. A hivatal feladata a közösségek önszerveződésének elősegítése, a gazdasági együttműködés támogatása. Elnöksége legnagyobb sikerének azt tartja, hogy megpróbálták függetleníteni a politikától és csak szakmai oldalról megközelíteni mindazt, amit lehetséges. A legnagyobb eredmény a gazdasági programok elindulása, az Új Kézfogás Közalapítvány létrejötte, de az is, hogy kizárólag gazdasági alapon bárki haszonélvezővé válhat, nemzeti hovatartozástól függetlenül. Lábody László visszamegy a dohányiparba, a British-American Tobacco regionális igazgatóságának PR-igazgatója lesz. /Magyar Nemzet, jan. 16./"
1997. január 16.
"Vida Gyula az ország gazdasági helyzetére vonatkozó adatok zárolásával vádolta meg Vacaroiu-kormányt.A szakbizottság semmilyen adattal nem rendelkezik a magánvagyonalap 1995-ös, illetve a privatizációs program 1996-os helyzetéről. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./"
1997. január 16.
"Ara-Kovács Attila szerint "magyarországi vonatkozásban Funar pártjában leginkább a Fidesz ismerhetné föl a közeli rokont", a Nagy-Románia Párt /PRM/ "a Csurka-, illetve a Torgyán-Giczy-irányzat román tükörképe." A Funar vezette Román Nemzeti Egységpárt /PUNR/ állt elő azzal, hogy a radikális nacionalista erők hozzanak létre nemzeti szövetséget. A PRM elzárkózott ettől, ezzel felkínálkozott a volt kormánypártnak. Corneliu Vadim Tudor, a PUNR vezetője kijelentette, hogy pártja számára a jelenlegi kormánykoalíció elfogadhatatlan, mert két kisebbség, a magyarok és a zsidók befolyása alatt áll. Csak idő kérdése, írta Ara-Kovács Attila, hogy mikor fedezi fel majd Iliescu egykori pártja a maga helyét C. V. Tudor pártjának oldalán. /Ara-Kovács Attila: Román szélsőjobb. Hét szűk esztendő - és ami utána következik. = Magyar Narancs, jan. 16./"
1997. január 17.
"Gheorghe Funar pártelnök, kolozsvári polgármester jan. 15-én kihallgatást kért Emil Constantinescu elnöktől és Victor Ciorbea miniszterelnöktől, hogy ismertesse a kolozsvári magyar főkonzulátus megnyitása elleni érveit. Kolozsvár városi tanácsában a pártjához /RNEP/, a Nagy-Románia Párthoz és a volt kormánypárthoz tartozó tanácsosok jan. 13-án a főkonzulátus elleni tiltakozó határozatot fogadtak el, a kormánypárti tanácsosok távollétében. Azok ugyanis tiltakozásul elhagyták az ülést. Gilda Lazar külügyi szóvivő kifejtette, hogy Románia külpolitikáját az állami hatóságok alakítják ki. Hozzátette, hogy Funar túllépi hatáskörét, makacs fellépését "akár az állam biztonsága elleni merényletnek is lehet tekinteni". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 17./"
1997. január 17.
"Ezüstkalászos gazdatanfolyamot indított Szatmárnémetiben az RMGE helyi szervezete. Az első előadást dr. Kurtinek Pál tudományos kutató, Rupprecht Béla mérnök és dr. Molnár Pál állatorvos tartotta. A tanfolyam üléseit pénteken tartják, hogy a vidéki érdeklődők is bejöhessenek a megyeközpontba. A három hónapos tanfolyam vezetője Fodor István mérnök, az RMGE megyei elnöke. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 17., 947. sz./"
1997. január 17.
"Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke február 2-án, vasárnap de. 10 órára összehívta a Szövetségi Egyeztető Tanácsot /SZET/ Kolozsvárra, a Szent Mihály Plébánia üléstermébe. A javasolt napirend szerint tájékoztatást ad az RMDSZ kormánykoalíciós tárgyalásairól és az RMDSZ kormányzási programjának alapelveiről, majd Somai József tart beszámolót az Illyés Közalapítvány Romániai Alkuratóriuma és szaktestületei 1996-os tevékenységéről, továbbá az 1997-es év támogatási stratégiáiról. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 17., 947. sz./"
1997. január 17.
"1996 karácsonyán meghalt Bustya Endre. "Nem élhette meg a hetven esztendőt, és óriástorzóként maradt az utókor számára Adyról készült összefoglaló opusa. Életműve így is hatalmas, hiszen tékányi könyvet szerkesztett-írt Ady prózájáról, illetve életének és munkásságának időrendi áttekintéséről." - írta a róla szóló nekrológban Szilágyi Aladár. Bustya cáfolta tudós indulattal Robotos Imre hírhedett Csinszka-revízióját. Műfordítói tevékenysége is jelentős volt. Másik kutatási területe a 18. század előtti magyar irodalom volt. A kommunista rendszerben kétszer küldték fizikai munkásnak, előbb 1951-57, majd 1961-1966 között. Hol segédmunkás volt, hol bányász. /Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 17./ Bustya Endre az Ady-filológia egyik legnagyobb tudású alakja volt, aki lakását, kéziratait és könyvtárát egyházára hagyta. A kolozsmonostori új köztemetőben, a szegénysoron temették el, holott munkássága alapján helye lett volna a Házsongárdi temetőben. Szőcs Géza elmarasztalóan ír erről, megkérdezve, "hol voltak érdekképviselőink", hogy ilyen méltánytalanság történt. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 15./Bustya Endre /Marosvásárhely, 1927. jún. 29. - Kolozsvár, 1996. dec. 24./ "
1997. január 17-23.
"Miron Cozma bányászvezér letartóztatása és törvény elé állítása szinte felmérhetetlen horderejű fejleménye a román demokráciának. - írta Bíró Béla. Cozma mögött nemcsak a bányászok állnak, hanem a Ceausescu-féle nomenklatúrából toborzódott nemzeti újgazdagok népes tábora és a különböző maffiák legális vámszedőinek légiói is. Ezekkel az emberekkel ujjat húzni életveszélyes vállalkozás, ezért is fordult Emil Constantinescu elnök a fiatal jogásznemzedékhez. /Bíró Béla. A nagy kísérlet. = Brassói Lapok (Brassó), jan. 17-23./"
1997. január 18.
"Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke a Királyhágómelléki Református Egyházkerület sajtószolgálata révén jan. 16-án cáfolta, jan. 13-i bécsi sajtóértekezletén autonóm kormány kért volna a 3.5 millió romániai magyar számára, ahogy azt az EFE spanyol hírügynökség közölte. Tőkés László szerint az EFE híre és az ebből merítő romániai sajtóközlemények annak a lejárató kampánynak a részét alkotják, amely már hét éve folyik ellene. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 18./"
1997. január 18.
"Jan. 17-én Funar nagy nyilvánosságot kapott nyilatkozatában Tőkés László letartóztatását követelte. Szerinte az RMDSZ tiszteletbeli elnöke Bécsben Románia területi integritása ellen tört, amikor "erdélyi magyar kormány" felállítását sürgette. Funar hangsúlyozta, hogy az RMDSZ egész tevékenységével veszélyezteti az ország biztonságát. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 18., Gyarmath János tudósítása Bukarestből. /Magyar Nemzet, jan. 18./"
1997. január 18.
"Victor Babiuc védelmi miniszter elmondta, hogy 1997-ben a bruttó nemzeti össztermék 4 százalékát, mintegy 7000 milliárd lejt fordítanak a hadsereg kiadásaira, szemben a tavalyi 2500 milliárddal szemben. A miniszter közölte hogy vegyes katonai egységeket hoznak létre Magyarország, illetve Bulgária és más szomszédos államok részvételével. /Magyar Hírlap, jan. 18./"
1997. január 18.
"Kenneth Lyn, a Világbank Bukarestben tárgyaló küldöttségének vezetője jan. 16-i sajtóértekeztén kijelentette, hogy a román gazdaság helyzete távolról sem hasonlítható a bolgáréhoz és a Világbank támogatásáról biztosította a romániai reformokat. A nemzetközi pénzintézetek jelezték, hogy 400 millió dolláros kölcsönnel készek támogatást nyújtani a szerkezetátalakításhoz, illetve a szociális terhek ellensúlyozásához. A nagy román szakszervezetek vezetői is tárgyaltak a Világbank képviselőivel. - Jan. 17-én szakszervezetek, a kormány és a munkavállalók képviselői kezdtek tárgyalni. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 18./"
1997. január 18.
"A kolozsvári Fey László a HVG-ben kiáll a magyar kormány mellett: "ostoba volt a magyarországi ellenzék alapszerződés-ellenes retorikája." Fey ugyancsak elítéli, hogy - idézőjelbe teszi - "radikálisaink" szintén szidták az alapszerződést. Felnőtt egy román politikusi gárda, kitűnő szociológusaik, politológusaik jelentős hatást gyakorolnak a közvéleményre. Fey szerint "ami a parlamentet illeti, már a letűnt gárda hangneme sem volt rosszabb, mint a magyar Országgyűlésé." /Fey László: Kolozsvári levél. = Heti Világgazdaság, jan. 18./"
1997. január 18.
"Egyed Emese adjunktus Kolozsváron, a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar irodalomtudományi szakán a felvilágosodás és reformkori irodalmat oktatja. Idén sem változnak a felvételi lehetőségek, a magyar főszakon 50 hely lesz, idén könyvtártudományi szak is indul, újra lesz finn szak a magyar szakon belül. /Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 18./"
1997. január 18.
"1859-ben alakította meg az Erdélyi Múzem-Egyesületet gróf Mikó Imre, az EME Orvosi Szakosztálya pedig 1931-ben jött létre, az akkori kolozsvári orvosi egyetem tanárainak vezetésével. 1948-ban megszüntették a működését, az EME Orvosi Szakosztálya 1990-ben indult újra, marosvásárhelyi székhellyel. Azért Marosvásárhelyen, mert itt képezik az orvosokat, tájékoztatott dr. Pap Zoltán professzor szakosztályi elnök. Közel 850 tagja van a szakosztálynak, a tagdíjból tartják fent a székházat. Vándorgyűléseket tartanak és az elhangzott előadásokat közlik az Orvosi Szakosztály Értesítőjében. - Évente 20-40 szakorvos pályázat alapján mehet Magyarországra, továbbképzésre. /Lokodi Imre: Hogyan állunk az anyatejjel. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 18./"
1997. január 18.
"Megjelent Benkő Samu válogatott írásainak negyedik kötete: Újrakezdések /Pallas-Akadémia, 1996./ Újrakezdés, hit - ezek találó kulcsszavai az erdélyi tudományosság jeles személyiségeinek. Hit egymásban is, "és erdélyi létünk folytonosságában, hogy valaki mindig akad, aki felveszi az elejtett tollat, és továbbírja a megkezdett mondatot." - írta Kozma Mária. /Kozma Mária: Pallas-Akadémia sarok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 18./"
1997. január 18.
"A múlt év végén jelent meg a Romániai Magyar Ki Kicsoda a nagyváradi Scripta és az RMDSZ gondozásában. Jan. 16-án Budapesten, a Határon Túli Magyarok Hivatala /HTMH/ szervezésében a Kossuth Klubban a magyarországi közönségnek is bemutatták a könyvet. A bemutatón jelen voltak a kötet romániai kiadói és szerkesztői, továbbá Markó Béla szövetségi elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök. Markó Béla kifejtette: a kiadvány hozzájárulhat annak a szemléletnek a megváltoztatásához, hogy Erdély "mindössze" a balladák, a havasok és a magyar hagyományok földje. Az ott élő magyarok - a nagy magyar közösség részeként - jelentős szellemi értéket is hordoznak. Stanik István, a Scripta igazgatója elmondta: a kiadványban azok a meghatározó személyiségek kaptak helyet, akik jelentős közösségi feladatokat vállaltak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 18./ "
1997. január 20.
"A volt kormánypárt, a Társadalmi Demokrácia Pártja jan. 17-i országos értekezletén Ion Iliescu volt államelnököt elnökké választotta. Iliescu úgy értékelt, hogy pártja képtelen volt megfékezni a korrupciót, ez volt a sikertelen választási szereplés oka, ezért most a pártot megtisztítja a korrupt elemektől. - tudósított Gyarmath János Bukarestből. /Magyar Nemzet, jan. 18./ A Társadalmi Demokrácia Pártja megválasztott első alelnöke Adrian Nastase, a párt alelnökei: Teodor Melescanu volt külügyminiszter, Ioan Mircea Pascu volt védelmi államtitkár, Oliviu Gherman volt pártelnök. Viorel Hrebenciuc volt kormányfőtitkárt beválasztották a párt országos tanácsába, ezzel hitelét vesztette Iliescunk az az ígérte, hogy a megújított párt leszámol a korrupcióval. Hrebenciuc törvényszegéseiről ugyanis éveken át írt a sajtó. /Magyar Hírlap, jan. 20./"
1997. január 20.
"Jan. 18-án Markó Béla, az RMDSZszövetségi elnöke részt vett Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ Háromszéki Küldöttek Tanácsának ülésén, ahol tájékoztatta a Kovászna megyei RMDSZ vezetőségét a koalíciós tárgyalások eredményeiről és a további teendőkről. Ugyanaznap Csíkszeredában megjelent a Csíki Területi RMDSZ tisztújító közgyűlésén, ahol szintén tájékoztatás hangzott el a kormánykoalíciós tárgyalásokról. A Csíki Területi RMDSZ titkos szavazás eredményeként 92-59 arányban Bíró Albint választották meg elnöknek. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 20., 948. sz./"
1997. január 20.
"Nincs a világnak egyetlen olyan térsége, ahol annyira alacsony lenne az egymással szomszédos országok gazdasági együttműködése, mint Kelet-Közép-Európában. Ezen az érintetteknek sürgősen változtatniuk kell, állapította meg Tabajdi Csaba politikai államtitkár jan. 18-án Fehérgyarmaton, a Hármashatár Alapítvány által szervezett Együttgondolkodás 97 elnevezésű fórumon, melyen magyar, román és szlovák politikusok, szakemberek, illetve önkormányzati vezetők vettek részt. /Együttgondolkodás - nemzetközi fórumon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./"
1997. január 20.
"Jan. 20-án Markó Béla RMDSZ-elnök meghívására a szövetség bukaresti székházában találkoztak az RMDSZ kormányzati tisztségeket betöltő, eddig kinevezett személyiségei. A találkozón jelen volt az RMDSZ két parlamenti frakciója vezetőségének több tagja és a szövetségi elnök tanácsosai. A megbeszélésen a jelenlévők egyetértettek abban, hogy a hatékonyabb információáramlás érdekében ezeket a megbeszéléseket rendszeresíteni kell."
1997. január 20.
"A Jurnalul National jan. 20-i száma "Az osztrák sajtó figyelmet fordít Tőkésre" címmel ismerteti az osztrák lapokban Tőkés László püspök látogatásával kapcsolatban megjelent cikkeket. A lap idézi a Die Presse-t, amelyik kiemelte, hogy Tőkés László romániai magyarság számára az autonómia dél-tirolihoz hasonló szabályozását igényelte. "Mi autonómiát akarunk és nem Románia szétdarabolását" ? idézi az osztrák lap az RMDSZ tiszteletbeli elnökét. A román lap megemlíti, hogy Tőkés László szerint az RMDSZ elhamarkodta a belépést a koalícióba, és nem tisztázta eléggé a kormányzásban való részvételének feltételeit. Szerinte akármikor lehetséges a koalícióból való kilépés. A Kurier kiemelte Tőkés kijelentéseiből, hogy az 1996-os választások hatástalanították a Romániában felgyűlt feszültségeket. A Standard szerint a református püspök szkeptikusnak mutatkozott a romániai magyarság helyzete javulásának lehetőségével szemben és úgy vélte, hogy a kisebbségi politika radikális változása és a gazdaság szabályozása elégítené ki a magyarokat. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), jan. 21., 12. sz.//"
1997. január 20.
"Jan. 20-án átvette hivatalát Béres András, a kisebbségi oktatással foglalkozó oktatásügyi államtitkár. Célkitűzései közé tartozik a kisebbségi oktatás korlátainak kiiktatása."
1997. január 21.
"Jan. 17-19. között az amerikai Kelet-Európai Demokráciáért Intézet, a horvátországi Szerb Demokrata Fórum és Horvát Béke Tanulmányi Társaság közös rendezésében nemzetközi szimpóziumra került sor Zágrábban ex-jugoszláviai politikusok, újságírók, nemkormányzati szervezetek, valamint szlovén, horvát, szerb, albán és makedón - többségi és kisebbségi - szervezetek képviselői részvételével. A szimpózium jelentőségét növelte az a tény, hogy négy év óta először ültek össze egy asztal köré a volt jugoszláv köztársaságok civiltársadalmi szervezeteinek képviselői. "A nacionalizmus felerősödése Közép-Kelet-Európában - a jelenség típusai, okai, következményei és ellenszerei" címmel szervezett rendezvényen magyarországi, romániai és észtországi meghívottak is jelen voltak. Romániából Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke és Niculescu Antal, az RMDSZ szövetségi elnökének politikai tanácsosa vett részt a szimpóziumon. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 21., 949. sz./"
1997. január 21.
"A Magyar Kultúra Napja alkalmából jan. 21-én a magyarországi Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kiemelkedő személyiségeket tüntetett ki, Benkő Samu, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke, az MTA külső tagja erdélyi művelődéstörténeti kutatásaiért Kemény Zsigmond-díjat kapott. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 21./"