Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. április 8.
Cseke Péter 70 éves
A recsenyédi születésű író, szociográfus, irodalomtörténész, egyetemi tanár tulajdonképpen már január 30-án betöltötte a 70. életévét. A születése napján, illetve az ahhoz közeli napokban azonban nem tudták az otthoniak köszönteni, mert éppen Budapesten tartózkodott, a Petőfi Irodalmi Múzeumban vett részt azon az ünnepségen, amelyet annak az antológiának a megjelenése alkalmából szerveztek, amellyel az idén 70. életévüket betöltő magyar alkotókat, köztük írókat és költőket kívánták megtisztelni. Az unitárius egyházközség április 7-re tudott egyeztetni Cseke Péterrel egy helyi ünnepség időzítésére vonatkozóan. A gyülekezeti teremben egykori iskolatársak, rokonok, barátok, ismerősök jelentek meg, s ott voltak néhányan a szomszédos településeken szolgáló pedagógusok és unitárius lelkészek közül is. Nem volt túl népes a közönség, ám közülük mindannyian évtizedek óta figyelik, érdeklődéssel követik a honi magyar sajtó, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és az irodalom berkeiben alakuló pályaívet. "Olyan íróval, jeles értelmiségivel van dolgunk - mondotta Geréd Gábor tanár úr, a rendezvény moderátora, az író beszélgetőtársa -, akinek nyersanyaga az a valóság, amelyet mi élünk meg itt, a két Homoród-mentén, illetve a Székelyföld más vidékein.
A lírán és a szépprózán át a szociográfiai riportig
A beszélgetés keretét a pálya állomásai szolgáltatták. Cseke költőként indult. Első publikációi lírai jellegűek. A közeli, jó ismerős, a későbbi barát, Homoródalmás szülötte, Szabó Gyula azt javasolta, hogy maradjon a versírásnál, Kányádi pedig a prózát ajánlotta. A fiatalemberben megvolt az affinitás a prózai műfajok iránt is, bár első antológiás szereplése (Vitorla-ének, 1967) még a líra jegyében történt. A BBTE Bölcsésztudományi Karának friss végzettjét (1968) azonban Bukarestbe, a Falvak Dolgozó Népe című hetilap szerkesztőségébe helyezték.
A Lászlóffy Aladár által szerkesztett Vitorla-ének antológiában az ünnepelt mellett Cseke Gábor, Király László, Palocsay Zsigmond, Balla Zsófia, Csíki László, Éltető József, Farkas Árpád, Kenéz Ferenc, Magyari Lajos, Miklós László publikált. Ettől az 1967-es időponttól számítják a második Forrás-nemzedék színre lépését, hiszen ekkor már közülük többen is önálló kötettel rendelkeztek; néhány év múlva azonban mindannyian önálló könyvvel debütáltak; olyan egyéniségek, akik évtizedeken át jelen voltak az irodalmi köztudatban, sokan pedig a mai napig is megbecsült és igen olvasott alkotói az összmagyar irodalomnak
A BBTE Bölcsésztudományi Karának friss végzettjét (1968) Bukarestbe, a Falvak Dolgozó Népe című hetilap szerkesztőségébe helyezték.
Ez a munka, amit egy mezőgazdasággal, a vidékiek életével foglalkozó időszaki kiadvány szerkesztőjétől elvártak, feltételezte, hogy kellő rálátással kell bírnia arra a társadalmi rétegre, amelyből maga is származott. A népi irodalom, a klasszikus falumunka vizein evezve, megtalálta ekkor azt a műfajt, amely aztán hosszú időn - huszonkét éven át - meghatározta pályája alakulását. Víznyugattól vízkeletig című Forrás-kötete (1976) már a szociográfiai riport jegyében fogant, de nem előzménytől mentesen, hiszen a két ugyancsak jeles falujáró íróval - Marosi Barnával és Beke Györggyel közösen - is írt könyvet (Emberarcok, 1976).
Geréd Gábornak nem kellett különösebben faggatnia az ünnepeltet, hiszen a kiváló beszédkészséggel és nagy előadói gyakorlattal rendelkező író látszólag kötetlenül beszélve, mindig visszakanyarodott a lényeghez, abban a mederben maradt, ami valóságosan is az övé. Mintegy huszonkét esztendeig élt két színhely - Bukarest és Kolozsvár közt ingázva - úgy, hogy közben értő és látó szemmel figyelte a társadalmi jelenségeket, s bejárta Erdély és a Székelyföld vidékeit. Bár a látszólagos nyitást követően - amely 1968 és 1974 között mutatkozott a szocialista rendszer Romániájában - újabb megszorítások következtek, amelynek utolsó négy évében egyáltalán nem publikálhatott saját névvel, mindig megtalálta a hangot.
Ha nem is lehetett az egykori Erdélyi Gazda hangvételével írni (és erejével hatni, hiszen volt idő, amikor 120 ezres példányszámban jelent meg) , s nem lehetett az egyéni gazdálkodásról, a modernebb szemléletről írni, megtalálta azokat a szakembereket - állatorvosokat, agrármérnököket, biológusokat, borászokat, méhészeket -, akik nagy ismeretanyaggal rendelkeztek, és olvasható, hasznos lapot szerkesztett, amelyet szülőfalujában is járattak az emberek. A Falvak Dolgozó Népe a pártos ellenőrzés és korlátozás dacára is elérte a 12 ezres példányszámot.
Mindemellett nagy hatású kulturális programokat szervezett - amíg engedték -, hiszen abban az időben is voltak hivatalosan, a megyei pártbizottságok által ellenőrzött falusi napok, létezett a "falusi kultúra hónapja", amelyekre el lehetett hívni a jeles oktatókat, agrárszakembereket, akik - túl a kötelező lózungokon - fontos információkkal látták el, tulajdonképpen népfőiskolai jellegű programokon oktatták a falusiakat. Ezekbe a rendezvényekbe sok alkalommal sikerült belopni az akkor közkedvelt írók könyvbemutatóit, sikerült a képzőművészeti életet is felpezsdíteni; olyan helyekre - például az Arad megyében levő Zerinden is sikerült képtárat meghonosítani -, ahol üres falakkal tátongott a művelődési ház, s tulajdonképpen Cseke Péter kultúraszervező tapasztalatainak köszönhető, hogy létrejött a Homoródszentmártoni Művésztelep mellett egy olyan szellemi műhely, amely jelentősen kiegészítette az ott zajló alkotómunkát és beépült a szülőföld kulturális életébe. A mai napig nosztalgiával emlegetik a Kányádi Sándorral, a Gelu Pateanuval vagy a Csávossy Görgygyel szervezett esteket azokból a sötét nyolcvanas évekből.
A rendszerváltás Cseke Péter életében is cezúra volt. Szakmailag. Az 1990-es évtől kezdődően vállalhatott szerkesztői munkát a kolozsvári Korunknál.
A közírást abba kell hagyni ahhoz, hogy annak elméletét kutatni és oktatni lehessen
A Korunknál másfajta érdeklődés, több "régi szerelem" vált fontossá. Miután "embert állított maga helyett a Falvak Dolgozó Népe szerkesztőségében" az irodalomtörténet és az eszmetörténet felé fordulhatott. A BBTE oktatójaként, az Újságíró Tanszéken sajtótörténeti előadásaiban tért vissza azokra a kedvelt szakterületekre, amelyeket "gyakorlatilag" abbahagyott.
A sajtó iránt érdeklődő, azt gyakorló fiatal értelmiségieket ma is oktatja, doktori programokat vezet. Az a tény, hogy öt esztendeje "nyugalomba" vonult, azt jelenti, hogy több idő jut minden kedves szakterületnek. Az utóbbi évek terméséből négy kötetet hozott magával a találkozóra.
Cseke Péter-Burus János: Csíksomlyói Székely Népfőiskola
Ezt a Burus Jánossal közösen írt könyvét ma is sokan keresik, de mégsem sikerült meggyőznie a kiadókat, hogy érdemes lenne az átlagosnak mondható 200-300 példányt meghaladó mennyiségben is kiadni.
Miután sikeresen elérkezett a beszélgetés a közelmúlt és a jelen eseményeinek taglalásáig - Geréd Gábor, az avatott beszélgetőtárs próbálta úgy irányítani a témákat, hogy essék pár szó a tényfeltáró újságírásról, a szociológia és a szociográfia határmezsgyéin evező szociográfiai riportról, amely eléggé periférikus műfajjá vedlett napjainkra. Cseke Péter így Féja Géza, Illyés Gyula, Németh László emlékét és életművét idézhette fel, azokat a több évtizeddel ezelőtt keletkezett alapmunkákat, amelyek egész életét meghatározták, illetve a közelebbieket is, Mikó Imrét, Bözödi Györgyöt és Tamási Áront, akinek Szülőföldem (1938) című művét tartja a műfaj legpompásabb remekének, amelyben "a szociográfiai és szépprózai eszközök egymásra épüléséből született vallomása látszólag szűkebb környezetéről szól, valójában azonban koncentrikus körök módján szélesül az ábrázolás a közvetlen tapasztalatok leírásán túl az író reflexióiban, gondolatfutamaiban, néha frappáns megjegyzéseiben. A Tamási család 1938-as jelenében a székelység sorsának jelképét adja, miközben a leírt jelenetek, helyzetek, a kedves vagy riasztó tapasztalatok mögött ott van az éber figyelem, amely azokat az erővonalakat kutatja, amely az erdélyi népek összetartozását, szükségszerű békés egymás mellett élését sejtetik egy boldogabbnak remélt jövőben."
Mintha gellert kapnának, s lepattognának rólunk a tapasztalatok
Manapság - mondotta az író - abba a hibába esünk, hogy nem vagyunk képesek tanulni a múlt eseményeiből, holott az erdélyi és a székelyföldi magyarság ugyanazokkal a gondokkal küzd, mit a múlt század húszas-harmincas éveiben. Az elődök akkor végigjárták Erdély legkülönbözőbb vidékeit, rögzítették a látottakat és alternatívákat mutattak a megoldásra. Világosan megmondták, hogy a Monarchiában mit tettek rosszul, s mi az, amit abból a megváltozott impériumba át lehetne vinni. Ugyanez megtörtént az 1940-es évek elején is - a tiszavirág-életű magyar közigazgatási idején Észak-Erdélyben, de azokat az eredményeket hamarosan elsodorta és felülírta a baloldali rezsim. A legutóbbi rendszerváltozás után negyed évszázaddal - mondotta - Erdélyben mintegy négyszázezerrel kevesebb magyar él, mint 1989 előtt. Falvaink soha nem látott válságot élnek át, széthullnak, atomizálódnak a közösségeik. Az író - tegyük mi hozzá: a népi író - ma nem sokat tehet. A pár száz példányban megjelenő könyvek tényeket tartalmaznak, azzal a fajta látásmóddal íródnak, amelyből világosan kiolvasható a pesszimizmus. A megmaradás, a megtartás közös feladat lehetne, ha lenne hozzá összefogás a tétovázó helyi vezetés, a gazdasági tényezők, az egyházak és az értelmiségiek részéről. A Cseke Péter-i életmű ily módon egy csendes lármafa.
Egyre többet foglalkozik az író szülőföldjével is. Az irodalomtörténeti kutatásokat, a népi írók műveit elemző tanulmánykötetek mellett lesz még olyan könyve, amelyet a két Homoród vidéke ihlet. Hogy ez a terve sikerüljön, s idehaza szállja meg, s kényszerítse írásra a helyi Múzsa, a falustársak elhatározták, hogy felajánlanak számára egy házhelyet Recsenyéden, ahová közös erővel és akarattal akár még egy hajlék is épülhet, hogy legyen hely, ahol igazán otthon érezheti majd magát, s amely az emlékét is őrizheti az utánunk elkövetkezők körében, s a jövendő időkben.
Ez a vállalás komolynak ígérkezik, többen megerősítették a hírt a nyilvános beszélgetés során, s ha a közösségi szellem kalákában lenne képes építkezni, tetőt ácsolna és zöld-ágas reménnyel és áldomással koronázná a végül helyére kerülő utolsó kupás-cserepet, akkor jóleső érzés fészkelné be magát lelkünkbe, hiszen ezáltal láthatnánk, hogy megmaradt valami a hagyományos székely falu igaz emberségéből és egykori erejéből.
Simó Márton
Hungarovox Kiadó, Budapest 2013.
Székelyhon.ro
A recsenyédi születésű író, szociográfus, irodalomtörténész, egyetemi tanár tulajdonképpen már január 30-án betöltötte a 70. életévét. A születése napján, illetve az ahhoz közeli napokban azonban nem tudták az otthoniak köszönteni, mert éppen Budapesten tartózkodott, a Petőfi Irodalmi Múzeumban vett részt azon az ünnepségen, amelyet annak az antológiának a megjelenése alkalmából szerveztek, amellyel az idén 70. életévüket betöltő magyar alkotókat, köztük írókat és költőket kívánták megtisztelni. Az unitárius egyházközség április 7-re tudott egyeztetni Cseke Péterrel egy helyi ünnepség időzítésére vonatkozóan. A gyülekezeti teremben egykori iskolatársak, rokonok, barátok, ismerősök jelentek meg, s ott voltak néhányan a szomszédos településeken szolgáló pedagógusok és unitárius lelkészek közül is. Nem volt túl népes a közönség, ám közülük mindannyian évtizedek óta figyelik, érdeklődéssel követik a honi magyar sajtó, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és az irodalom berkeiben alakuló pályaívet. "Olyan íróval, jeles értelmiségivel van dolgunk - mondotta Geréd Gábor tanár úr, a rendezvény moderátora, az író beszélgetőtársa -, akinek nyersanyaga az a valóság, amelyet mi élünk meg itt, a két Homoród-mentén, illetve a Székelyföld más vidékein.
A lírán és a szépprózán át a szociográfiai riportig
A beszélgetés keretét a pálya állomásai szolgáltatták. Cseke költőként indult. Első publikációi lírai jellegűek. A közeli, jó ismerős, a későbbi barát, Homoródalmás szülötte, Szabó Gyula azt javasolta, hogy maradjon a versírásnál, Kányádi pedig a prózát ajánlotta. A fiatalemberben megvolt az affinitás a prózai műfajok iránt is, bár első antológiás szereplése (Vitorla-ének, 1967) még a líra jegyében történt. A BBTE Bölcsésztudományi Karának friss végzettjét (1968) azonban Bukarestbe, a Falvak Dolgozó Népe című hetilap szerkesztőségébe helyezték.
A Lászlóffy Aladár által szerkesztett Vitorla-ének antológiában az ünnepelt mellett Cseke Gábor, Király László, Palocsay Zsigmond, Balla Zsófia, Csíki László, Éltető József, Farkas Árpád, Kenéz Ferenc, Magyari Lajos, Miklós László publikált. Ettől az 1967-es időponttól számítják a második Forrás-nemzedék színre lépését, hiszen ekkor már közülük többen is önálló kötettel rendelkeztek; néhány év múlva azonban mindannyian önálló könyvvel debütáltak; olyan egyéniségek, akik évtizedeken át jelen voltak az irodalmi köztudatban, sokan pedig a mai napig is megbecsült és igen olvasott alkotói az összmagyar irodalomnak
A BBTE Bölcsésztudományi Karának friss végzettjét (1968) Bukarestbe, a Falvak Dolgozó Népe című hetilap szerkesztőségébe helyezték.
Ez a munka, amit egy mezőgazdasággal, a vidékiek életével foglalkozó időszaki kiadvány szerkesztőjétől elvártak, feltételezte, hogy kellő rálátással kell bírnia arra a társadalmi rétegre, amelyből maga is származott. A népi irodalom, a klasszikus falumunka vizein evezve, megtalálta ekkor azt a műfajt, amely aztán hosszú időn - huszonkét éven át - meghatározta pályája alakulását. Víznyugattól vízkeletig című Forrás-kötete (1976) már a szociográfiai riport jegyében fogant, de nem előzménytől mentesen, hiszen a két ugyancsak jeles falujáró íróval - Marosi Barnával és Beke Györggyel közösen - is írt könyvet (Emberarcok, 1976).
Geréd Gábornak nem kellett különösebben faggatnia az ünnepeltet, hiszen a kiváló beszédkészséggel és nagy előadói gyakorlattal rendelkező író látszólag kötetlenül beszélve, mindig visszakanyarodott a lényeghez, abban a mederben maradt, ami valóságosan is az övé. Mintegy huszonkét esztendeig élt két színhely - Bukarest és Kolozsvár közt ingázva - úgy, hogy közben értő és látó szemmel figyelte a társadalmi jelenségeket, s bejárta Erdély és a Székelyföld vidékeit. Bár a látszólagos nyitást követően - amely 1968 és 1974 között mutatkozott a szocialista rendszer Romániájában - újabb megszorítások következtek, amelynek utolsó négy évében egyáltalán nem publikálhatott saját névvel, mindig megtalálta a hangot.
Ha nem is lehetett az egykori Erdélyi Gazda hangvételével írni (és erejével hatni, hiszen volt idő, amikor 120 ezres példányszámban jelent meg) , s nem lehetett az egyéni gazdálkodásról, a modernebb szemléletről írni, megtalálta azokat a szakembereket - állatorvosokat, agrármérnököket, biológusokat, borászokat, méhészeket -, akik nagy ismeretanyaggal rendelkeztek, és olvasható, hasznos lapot szerkesztett, amelyet szülőfalujában is járattak az emberek. A Falvak Dolgozó Népe a pártos ellenőrzés és korlátozás dacára is elérte a 12 ezres példányszámot.
Mindemellett nagy hatású kulturális programokat szervezett - amíg engedték -, hiszen abban az időben is voltak hivatalosan, a megyei pártbizottságok által ellenőrzött falusi napok, létezett a "falusi kultúra hónapja", amelyekre el lehetett hívni a jeles oktatókat, agrárszakembereket, akik - túl a kötelező lózungokon - fontos információkkal látták el, tulajdonképpen népfőiskolai jellegű programokon oktatták a falusiakat. Ezekbe a rendezvényekbe sok alkalommal sikerült belopni az akkor közkedvelt írók könyvbemutatóit, sikerült a képzőművészeti életet is felpezsdíteni; olyan helyekre - például az Arad megyében levő Zerinden is sikerült képtárat meghonosítani -, ahol üres falakkal tátongott a művelődési ház, s tulajdonképpen Cseke Péter kultúraszervező tapasztalatainak köszönhető, hogy létrejött a Homoródszentmártoni Művésztelep mellett egy olyan szellemi műhely, amely jelentősen kiegészítette az ott zajló alkotómunkát és beépült a szülőföld kulturális életébe. A mai napig nosztalgiával emlegetik a Kányádi Sándorral, a Gelu Pateanuval vagy a Csávossy Görgygyel szervezett esteket azokból a sötét nyolcvanas évekből.
A rendszerváltás Cseke Péter életében is cezúra volt. Szakmailag. Az 1990-es évtől kezdődően vállalhatott szerkesztői munkát a kolozsvári Korunknál.
A közírást abba kell hagyni ahhoz, hogy annak elméletét kutatni és oktatni lehessen
A Korunknál másfajta érdeklődés, több "régi szerelem" vált fontossá. Miután "embert állított maga helyett a Falvak Dolgozó Népe szerkesztőségében" az irodalomtörténet és az eszmetörténet felé fordulhatott. A BBTE oktatójaként, az Újságíró Tanszéken sajtótörténeti előadásaiban tért vissza azokra a kedvelt szakterületekre, amelyeket "gyakorlatilag" abbahagyott.
A sajtó iránt érdeklődő, azt gyakorló fiatal értelmiségieket ma is oktatja, doktori programokat vezet. Az a tény, hogy öt esztendeje "nyugalomba" vonult, azt jelenti, hogy több idő jut minden kedves szakterületnek. Az utóbbi évek terméséből négy kötetet hozott magával a találkozóra.
Cseke Péter-Burus János: Csíksomlyói Székely Népfőiskola
Ezt a Burus Jánossal közösen írt könyvét ma is sokan keresik, de mégsem sikerült meggyőznie a kiadókat, hogy érdemes lenne az átlagosnak mondható 200-300 példányt meghaladó mennyiségben is kiadni.
Miután sikeresen elérkezett a beszélgetés a közelmúlt és a jelen eseményeinek taglalásáig - Geréd Gábor, az avatott beszélgetőtárs próbálta úgy irányítani a témákat, hogy essék pár szó a tényfeltáró újságírásról, a szociológia és a szociográfia határmezsgyéin evező szociográfiai riportról, amely eléggé periférikus műfajjá vedlett napjainkra. Cseke Péter így Féja Géza, Illyés Gyula, Németh László emlékét és életművét idézhette fel, azokat a több évtizeddel ezelőtt keletkezett alapmunkákat, amelyek egész életét meghatározták, illetve a közelebbieket is, Mikó Imrét, Bözödi Györgyöt és Tamási Áront, akinek Szülőföldem (1938) című művét tartja a műfaj legpompásabb remekének, amelyben "a szociográfiai és szépprózai eszközök egymásra épüléséből született vallomása látszólag szűkebb környezetéről szól, valójában azonban koncentrikus körök módján szélesül az ábrázolás a közvetlen tapasztalatok leírásán túl az író reflexióiban, gondolatfutamaiban, néha frappáns megjegyzéseiben. A Tamási család 1938-as jelenében a székelység sorsának jelképét adja, miközben a leírt jelenetek, helyzetek, a kedves vagy riasztó tapasztalatok mögött ott van az éber figyelem, amely azokat az erővonalakat kutatja, amely az erdélyi népek összetartozását, szükségszerű békés egymás mellett élését sejtetik egy boldogabbnak remélt jövőben."
Mintha gellert kapnának, s lepattognának rólunk a tapasztalatok
Manapság - mondotta az író - abba a hibába esünk, hogy nem vagyunk képesek tanulni a múlt eseményeiből, holott az erdélyi és a székelyföldi magyarság ugyanazokkal a gondokkal küzd, mit a múlt század húszas-harmincas éveiben. Az elődök akkor végigjárták Erdély legkülönbözőbb vidékeit, rögzítették a látottakat és alternatívákat mutattak a megoldásra. Világosan megmondták, hogy a Monarchiában mit tettek rosszul, s mi az, amit abból a megváltozott impériumba át lehetne vinni. Ugyanez megtörtént az 1940-es évek elején is - a tiszavirág-életű magyar közigazgatási idején Észak-Erdélyben, de azokat az eredményeket hamarosan elsodorta és felülírta a baloldali rezsim. A legutóbbi rendszerváltozás után negyed évszázaddal - mondotta - Erdélyben mintegy négyszázezerrel kevesebb magyar él, mint 1989 előtt. Falvaink soha nem látott válságot élnek át, széthullnak, atomizálódnak a közösségeik. Az író - tegyük mi hozzá: a népi író - ma nem sokat tehet. A pár száz példányban megjelenő könyvek tényeket tartalmaznak, azzal a fajta látásmóddal íródnak, amelyből világosan kiolvasható a pesszimizmus. A megmaradás, a megtartás közös feladat lehetne, ha lenne hozzá összefogás a tétovázó helyi vezetés, a gazdasági tényezők, az egyházak és az értelmiségiek részéről. A Cseke Péter-i életmű ily módon egy csendes lármafa.
Egyre többet foglalkozik az író szülőföldjével is. Az irodalomtörténeti kutatásokat, a népi írók műveit elemző tanulmánykötetek mellett lesz még olyan könyve, amelyet a két Homoród vidéke ihlet. Hogy ez a terve sikerüljön, s idehaza szállja meg, s kényszerítse írásra a helyi Múzsa, a falustársak elhatározták, hogy felajánlanak számára egy házhelyet Recsenyéden, ahová közös erővel és akarattal akár még egy hajlék is épülhet, hogy legyen hely, ahol igazán otthon érezheti majd magát, s amely az emlékét is őrizheti az utánunk elkövetkezők körében, s a jövendő időkben.
Ez a vállalás komolynak ígérkezik, többen megerősítették a hírt a nyilvános beszélgetés során, s ha a közösségi szellem kalákában lenne képes építkezni, tetőt ácsolna és zöld-ágas reménnyel és áldomással koronázná a végül helyére kerülő utolsó kupás-cserepet, akkor jóleső érzés fészkelné be magát lelkünkbe, hiszen ezáltal láthatnánk, hogy megmaradt valami a hagyományos székely falu igaz emberségéből és egykori erejéből.
Simó Márton
Hungarovox Kiadó, Budapest 2013.
Székelyhon.ro
2015. április 27.
Kisebbségvédelem: lesz-e folytatás az EP-ben?
Az európai kisebbségvédelem témájában tartott közmeghallgatás megszervezése már egy olyan esemény, amelyhez az Európai Néppárt politikai támogatása kellett. Lesz-e folytatás? – kérdezte Brüsszelben munkatársunk Vincze Lorántot, az RMDSZ külügyi titkárát. A héten az EP-ben megtartott kisebbségvédelmi tematikájú közmeghallgatás megszervezéséhez az Európai Néppárt frakciójának engedélyére is szükség volt. Az EPP-frakciónak 270 tagja van, akik közül sokan idegenkednek a kisebbségi kérdéstől. Hogyan tudta mindössze három magyar képviselő meggyőzni a nagy többséget arról, hogy indokolt egy ilyen közmeghallgatás az Európai Parlamentben? Ez egy folyamat része: a 2009-es bonni EPP-kongresszuson politikai határozatot fogadta el, 2012-ben, Bukarestben az EPP politikai programjába is bekerült a kisebbségvédelem, tavaly a választási programba. A néppárti képviselőcsoport újraalakulása után pedig a frakció prioritásai közé került a kisebbségvédelem. Erre hivatkozva lehetett kérni a frakció hozzájárulását a közmeghallgatás megtartásához. A következő lépés az volna, hogy jelentéstervezet készüljön az EP-ben az EPP támogatásával az uniós szintű kisebbségvédelemről. Ilyen tervezetek korábban többször is voltak a kisebbségi frakcióközi munkacsoport (Intergroup) kezdeményezésében, de nem nyerte el a politikai alakulatok többségi támogatását ahhoz, hogy a javaslat a plénum elé kerüljön. Ha a legnagyobb frakció támogat egy ilyen javaslatot, jelentősen megnövekedne az elfogadás esélyei.
Mit tartalmazna egy ilyen jelentéstervezet? A korábbi kezdeményezések is azt célozták, és most a közmeghallgatáson is az a vélemény körvonalazódott, hogy uniós szintű kisebbségi keretszabályozást kell kidolgozni. Ez a jogbiztonságról és az az európai jó gyakorlatok hasznosításáról szólna. Legfontosabb értéke az lenne, hogy a tagállamokban élő kisebbségek megszerzett jogainak az Európai Unió legyen őre és szavatolója. Meghívták-e a közmeghallgatásra a kisebbségi kérdésektől "hagyományos" módon idegenkedő román, francia vagy akár görög néppárti delegáció valamely tagját? Az EPP közmeghallgatása nyitott, ezért is vett részt kisebbségi szervezet, egyetemi tanárok, kutató, emberjogi aktivisták. Hasonló a nyitottság házon belül, vagyis az Európai Parlamentben. Minden képviselő és képviselői munkatárs e-mailen kapott meghívót, programtervezetet az eseményre, tehát biztosan tudtak róla. Ennek ellenére látni kellett, hogy Magyarország kivételével többségi képviselők nem jöttek el. Szokatlan, mert korábbi hasonló üléseken jelen voltak, felszólaltak. Ezúttal is meg fogják kapni minden bizonnyal az ülésen elhangzottakat és következtetéseket.
Milyen esélyét látja annak, hogy a közmeghallgatáson megfogalmazott levélre pozitív válasz érkezik, és az EPP-frakció jelentéskezdeményezést tesz az EP-ben a kisebbségvédelem témájában? A kisebbségi közmeghallgatás megszervezése már egy olyan esemény, amelyhez politikai támogatás, többség kellett. Bízom abban, hogy ez egy első lépés, amelyet hasonló szellemben tettek. Rendszerint a közmeghallgatásokat határozattervezet előkészítése követi, ebben a jelenlévők szándéka egyértelmű, ehhez kell többségi politikai akaratot kialakítani az EPP-ben és a többi frakcióban. Az EPP kisebbségvédelem iránti nyitottsága a magyarázható-e azzal, hogy az Európai Unióban egyre hangsúlyosabb téma a bevándorlók kérdése? Szerintem nincsen konkrét összefüggés. A bevándorlás kérdése elsősorban a radikalizálódás, a terrorfenyegetettség miatt foglalkoztatja az EU-t. Nem vagyok abban biztos, hogy az őshonos kisebbségeknek jó, hogy ilyen felvetésben beszélnek általában a kisebbségekről. Mi most annyit tehetünk: vigyázunk arra, hogy ha bármilyen felvetésben elkezdenek a bevándorló kisebbségekkel foglalkozni, akkor ezzel párhuzamosan, és teljesen külön témaként az őshonos kisebbségek helyzetét is szabályozzák, rendezzék, ne maradjon szőnyeg alá söpört téma. Különben még arra ébredhetünk, hogy a gazdasági bevándorlók problémáinak megoldásával sokan úgy értékelik majd, hogy a kisebbségi kérdést általában rendezték. Pedig tudjuk, hogy a nem kezelt etnikai problémák veszélyt jelenthetnek az EU stabilitására. „Az elmúlt években cselekvő volt az RMDSZ külügyi tevékenysége, sikeresen egészítette ki az otthoni kisebbségvédelmi törekvéseket. Eredményes volt, ha a Néppártban bekövetkezett szemléletváltást tekintem, a Minority SafePacket és a köréje szerveződött kisebbségi szolidaritást tekintem, amely alapja marad az európai kisebbségi tevékenységnek, illetve kezdeményező szerepünket a FUEN-ben” – jelentette ki Vincze Loránt arra a kérdésünkre, hogy az RMDSZ külpolitikájában van-e szükség újratervezésre. Válaszában emlékeztetett arra, hogy a külpolitika egyik témája volt az újratervezés kongresszusának, a hét elfogadott határozat egyike ezt a területet célozza. „Ebben az értelemben tehát fontos szakpolitikája a szövetségnek, amelyet hangsúlyozott a szövetségi elnök beszámolója, több felszólaló és magam is, amikor a határozatot bemutattam. Nem is klasszikus külügyi tevékenységről vagy külkapcsolatokról beszélek, hanem olyan külföldön megszerzett eszközökről és kapcsolati hálóról, amelyet teljes egészében az otthoni jogérvényesítés érdekében hasznosítunk. Ez az RMDSZ külpolitikai doktrínája” – fogalmazott a külügyi titkár. A kisebbségvédelmi erőfeszítéseknek része az Európai Bizottságnak benyújtott európai polgári kezdeményezés is, amelyet Brüsszel elutasított, az ügy pedig az Európai Bíróságra került. Járható még ez az út a kisebbségvédelmi keretszabályozás megteremtéséhez? Mi az út végére szeretnénk jutni, ezt pedig az Európai Bíróság ítélete jelenti majd. Közben az Európai Parlament és az Európai Bizottság az európai polgári kezdeményezés eszközét újraértékeli. Ebben a témában is volt már egy közmeghallgatás az EP szervezésében. Az egyik esettanulmány éppen az RMDSZ által javasolt és a FUEN ernyője alatt közösen kidolgozott Minority SafePack volt. Nem csupán a mi kezdeményezésünk, hanem mások polgári kezdeményezése kapcsán is bebizonyosodott ugyanis, hogy ez az eszköz nem működik a céljainak megfelelően, az új szabályozást át kell alakítani, egyszerűsíteni és a kezdeményező polgárokat segítő elemekkel kellene ellátni. Kelemen Hunor jövő héten felszólal Strasbourgban az Intergroup ülésén. Miről fog beszélni a képviselőknek az RMDSZ-elnök? Általában a romániai magyar közösség helyzetéről, a visszaszolgáltatások kapcsán elkezdődött ügyészségi kivizsgálásokról, a Mikó-ügyről és általában a romániai magyarság jogbiztonságára irányuló fenyegetésekről: a szimbólumhasználat tiltásáról, az etnikai autonómia kérésének nemzetbiztonsági ügyként történő kezeléséről. Mivel az frakcióközi kisebbségcsoportnak egyre több tagja van és rendkívül aktívabbak, az RMDSZ ismét egy széles körben ismertetheti az erdélyi magyar közösség problémáit.
Cseke Péter Tamás, Brüsszel
maszol.ro
Az európai kisebbségvédelem témájában tartott közmeghallgatás megszervezése már egy olyan esemény, amelyhez az Európai Néppárt politikai támogatása kellett. Lesz-e folytatás? – kérdezte Brüsszelben munkatársunk Vincze Lorántot, az RMDSZ külügyi titkárát. A héten az EP-ben megtartott kisebbségvédelmi tematikájú közmeghallgatás megszervezéséhez az Európai Néppárt frakciójának engedélyére is szükség volt. Az EPP-frakciónak 270 tagja van, akik közül sokan idegenkednek a kisebbségi kérdéstől. Hogyan tudta mindössze három magyar képviselő meggyőzni a nagy többséget arról, hogy indokolt egy ilyen közmeghallgatás az Európai Parlamentben? Ez egy folyamat része: a 2009-es bonni EPP-kongresszuson politikai határozatot fogadta el, 2012-ben, Bukarestben az EPP politikai programjába is bekerült a kisebbségvédelem, tavaly a választási programba. A néppárti képviselőcsoport újraalakulása után pedig a frakció prioritásai közé került a kisebbségvédelem. Erre hivatkozva lehetett kérni a frakció hozzájárulását a közmeghallgatás megtartásához. A következő lépés az volna, hogy jelentéstervezet készüljön az EP-ben az EPP támogatásával az uniós szintű kisebbségvédelemről. Ilyen tervezetek korábban többször is voltak a kisebbségi frakcióközi munkacsoport (Intergroup) kezdeményezésében, de nem nyerte el a politikai alakulatok többségi támogatását ahhoz, hogy a javaslat a plénum elé kerüljön. Ha a legnagyobb frakció támogat egy ilyen javaslatot, jelentősen megnövekedne az elfogadás esélyei.
Mit tartalmazna egy ilyen jelentéstervezet? A korábbi kezdeményezések is azt célozták, és most a közmeghallgatáson is az a vélemény körvonalazódott, hogy uniós szintű kisebbségi keretszabályozást kell kidolgozni. Ez a jogbiztonságról és az az európai jó gyakorlatok hasznosításáról szólna. Legfontosabb értéke az lenne, hogy a tagállamokban élő kisebbségek megszerzett jogainak az Európai Unió legyen őre és szavatolója. Meghívták-e a közmeghallgatásra a kisebbségi kérdésektől "hagyományos" módon idegenkedő román, francia vagy akár görög néppárti delegáció valamely tagját? Az EPP közmeghallgatása nyitott, ezért is vett részt kisebbségi szervezet, egyetemi tanárok, kutató, emberjogi aktivisták. Hasonló a nyitottság házon belül, vagyis az Európai Parlamentben. Minden képviselő és képviselői munkatárs e-mailen kapott meghívót, programtervezetet az eseményre, tehát biztosan tudtak róla. Ennek ellenére látni kellett, hogy Magyarország kivételével többségi képviselők nem jöttek el. Szokatlan, mert korábbi hasonló üléseken jelen voltak, felszólaltak. Ezúttal is meg fogják kapni minden bizonnyal az ülésen elhangzottakat és következtetéseket.
Milyen esélyét látja annak, hogy a közmeghallgatáson megfogalmazott levélre pozitív válasz érkezik, és az EPP-frakció jelentéskezdeményezést tesz az EP-ben a kisebbségvédelem témájában? A kisebbségi közmeghallgatás megszervezése már egy olyan esemény, amelyhez politikai támogatás, többség kellett. Bízom abban, hogy ez egy első lépés, amelyet hasonló szellemben tettek. Rendszerint a közmeghallgatásokat határozattervezet előkészítése követi, ebben a jelenlévők szándéka egyértelmű, ehhez kell többségi politikai akaratot kialakítani az EPP-ben és a többi frakcióban. Az EPP kisebbségvédelem iránti nyitottsága a magyarázható-e azzal, hogy az Európai Unióban egyre hangsúlyosabb téma a bevándorlók kérdése? Szerintem nincsen konkrét összefüggés. A bevándorlás kérdése elsősorban a radikalizálódás, a terrorfenyegetettség miatt foglalkoztatja az EU-t. Nem vagyok abban biztos, hogy az őshonos kisebbségeknek jó, hogy ilyen felvetésben beszélnek általában a kisebbségekről. Mi most annyit tehetünk: vigyázunk arra, hogy ha bármilyen felvetésben elkezdenek a bevándorló kisebbségekkel foglalkozni, akkor ezzel párhuzamosan, és teljesen külön témaként az őshonos kisebbségek helyzetét is szabályozzák, rendezzék, ne maradjon szőnyeg alá söpört téma. Különben még arra ébredhetünk, hogy a gazdasági bevándorlók problémáinak megoldásával sokan úgy értékelik majd, hogy a kisebbségi kérdést általában rendezték. Pedig tudjuk, hogy a nem kezelt etnikai problémák veszélyt jelenthetnek az EU stabilitására. „Az elmúlt években cselekvő volt az RMDSZ külügyi tevékenysége, sikeresen egészítette ki az otthoni kisebbségvédelmi törekvéseket. Eredményes volt, ha a Néppártban bekövetkezett szemléletváltást tekintem, a Minority SafePacket és a köréje szerveződött kisebbségi szolidaritást tekintem, amely alapja marad az európai kisebbségi tevékenységnek, illetve kezdeményező szerepünket a FUEN-ben” – jelentette ki Vincze Loránt arra a kérdésünkre, hogy az RMDSZ külpolitikájában van-e szükség újratervezésre. Válaszában emlékeztetett arra, hogy a külpolitika egyik témája volt az újratervezés kongresszusának, a hét elfogadott határozat egyike ezt a területet célozza. „Ebben az értelemben tehát fontos szakpolitikája a szövetségnek, amelyet hangsúlyozott a szövetségi elnök beszámolója, több felszólaló és magam is, amikor a határozatot bemutattam. Nem is klasszikus külügyi tevékenységről vagy külkapcsolatokról beszélek, hanem olyan külföldön megszerzett eszközökről és kapcsolati hálóról, amelyet teljes egészében az otthoni jogérvényesítés érdekében hasznosítunk. Ez az RMDSZ külpolitikai doktrínája” – fogalmazott a külügyi titkár. A kisebbségvédelmi erőfeszítéseknek része az Európai Bizottságnak benyújtott európai polgári kezdeményezés is, amelyet Brüsszel elutasított, az ügy pedig az Európai Bíróságra került. Járható még ez az út a kisebbségvédelmi keretszabályozás megteremtéséhez? Mi az út végére szeretnénk jutni, ezt pedig az Európai Bíróság ítélete jelenti majd. Közben az Európai Parlament és az Európai Bizottság az európai polgári kezdeményezés eszközét újraértékeli. Ebben a témában is volt már egy közmeghallgatás az EP szervezésében. Az egyik esettanulmány éppen az RMDSZ által javasolt és a FUEN ernyője alatt közösen kidolgozott Minority SafePack volt. Nem csupán a mi kezdeményezésünk, hanem mások polgári kezdeményezése kapcsán is bebizonyosodott ugyanis, hogy ez az eszköz nem működik a céljainak megfelelően, az új szabályozást át kell alakítani, egyszerűsíteni és a kezdeményező polgárokat segítő elemekkel kellene ellátni. Kelemen Hunor jövő héten felszólal Strasbourgban az Intergroup ülésén. Miről fog beszélni a képviselőknek az RMDSZ-elnök? Általában a romániai magyar közösség helyzetéről, a visszaszolgáltatások kapcsán elkezdődött ügyészségi kivizsgálásokról, a Mikó-ügyről és általában a romániai magyarság jogbiztonságára irányuló fenyegetésekről: a szimbólumhasználat tiltásáról, az etnikai autonómia kérésének nemzetbiztonsági ügyként történő kezeléséről. Mivel az frakcióközi kisebbségcsoportnak egyre több tagja van és rendkívül aktívabbak, az RMDSZ ismét egy széles körben ismertetheti az erdélyi magyar közösség problémáit.
Cseke Péter Tamás, Brüsszel
maszol.ro
2015. május 12.
Páskándi Napokra készülnek Szatmáron
Tizennyolcadik alkalommal tartják meg e hét végén Szatmárnémetiben és Szatmárhegyen (Páskándi Géza szülőhelyén) a Páskándi Napokat. A csütörtökön kezdődő háromnapos rendezvénynek külön jelentőséget ad az a tény, hogy a sok megpróbáltatáson keresztülment, a Ceaușescu-korszakban a duna-deltai büntetőtáborba hurcolt, majd később Budapesten Kossuth-díjban részesült Páskándi Géza halálára is emlékeznek annak huszadik évfordulóján.
Az író műveiből megyei vers- és prózamondó versenyt tartanak, amit irodalmi kerekasztal követ, olyan közismert írók és irodalomtörténészek részvételével, mint Lezsák Sándor, Láng Gusztáv, Dávid Gyula, Cseke Péter, Ács Margit vagy Tófalvi Zoltán, s természetesen az özvegy, Páskándiné Sebők Anikó. Végül külön műsoros megemlékezés lesz a szatmárhegyi Páskándi szobornál, az állandó Páskándi kiállítás megtekintése, s természetesen koszorúzás. Mint korábban annyiszor, a rendezvény főszervezője a kortárs Muzsnay Árpád újságíró, az EME partiumi alelnöke.
Sike Lajos
maszol.ro
Tizennyolcadik alkalommal tartják meg e hét végén Szatmárnémetiben és Szatmárhegyen (Páskándi Géza szülőhelyén) a Páskándi Napokat. A csütörtökön kezdődő háromnapos rendezvénynek külön jelentőséget ad az a tény, hogy a sok megpróbáltatáson keresztülment, a Ceaușescu-korszakban a duna-deltai büntetőtáborba hurcolt, majd később Budapesten Kossuth-díjban részesült Páskándi Géza halálára is emlékeznek annak huszadik évfordulóján.
Az író műveiből megyei vers- és prózamondó versenyt tartanak, amit irodalmi kerekasztal követ, olyan közismert írók és irodalomtörténészek részvételével, mint Lezsák Sándor, Láng Gusztáv, Dávid Gyula, Cseke Péter, Ács Margit vagy Tófalvi Zoltán, s természetesen az özvegy, Páskándiné Sebők Anikó. Végül külön műsoros megemlékezés lesz a szatmárhegyi Páskándi szobornál, az állandó Páskándi kiállítás megtekintése, s természetesen koszorúzás. Mint korábban annyiszor, a rendezvény főszervezője a kortárs Muzsnay Árpád újságíró, az EME partiumi alelnöke.
Sike Lajos
maszol.ro
2015. május 14.
Nagyváradon tartják a 13. Anyanyelvi Konferenciát
Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen tartja a XIII. Anyanyelvi Konferenciát, 2015. május 14—17. között.
A Magyar nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia olyan független egyesület, amely a világ bármely részében – különösen kisebbségekben – élő magyarság magyar anyanyelvének, kultúrájának, így anyanyelvi és kulturális önazonosságának megtartását, művelését, fejlesztését szolgálja. Célja, hogy az öt világrész magyarságának segítsen anyanyelve ápolásában, kultúrája megtartásában, fejlesztésében és magyarságtudata megőrzésében. A társaság elsősorban kulturális és pedagógiai tevékenységet folytat. Negyedévenként kiadja a Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratot.
A nagyváradi konferencia tervezett programja:
2015. május 14. csütörtök
20.30 A 12 legszebb magyar vers (Pusztay János Prima Primissima-díjas egyetemi tanár előadóestje). Helyszín: Scriptum könyvesbolt, Teleki (ma Városháza) utca 31/A (a PKE épületétől balra, a sarkon álló könyvesbolt-kávézó).
2015. május 15. péntek
9.00 Megnyitó és plenáris előadások (Bartók-terem)
Tőkés László EP-képviselő: Köszöntő
Hoppál Péter kulturális államtitkár: Megnyitó
János Szabolcs rektor: Köszöntő
Pomogáts Béla (MNYKNT), Budapest): Közel fél évszázad a magyar nyelv szolgálatában
Péntek János (Babeș-Bolyai Tudományegyetem): Mit ér a nyelv(ünk), ha magyar?
Pusztay János (Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-Európai Tanulmányok Kara, Nyitra): A magyar-magyar terminológia jelene és jövője
Balázs Géza (ELTE-PKE): A magyar nyelv stratégiája
Cseke Péter (Babeș-Bolyai Tudományegyetem): Nagy Károly emlékezete
14.00 Tervezett szekcióülések (15-15 perces előadások)
A. szekció: A magyar nyelv és kultúra helyzete, lehetőségei (2010-2015) (Bartók-terem)
Szekcióvezető: Minya Károly
Boka László (PKE): Várad az irodalomban
Málnási Ferenc (Kolozsvár): Irodalmi bölcsőink Váradon
Magyari Sára (PKE): Lesz új értelmük a magyar igéknek? A romániai magyar oktatás helyzetéről
Minya Károly (NYF): Neologizmusok, nyelvújítás
Dede Éva (Manyszi): A nyelvi viselkedésformák változásai
Veszelszki Ágnes (ELTE): Egy új nyelvváltozat, a digilektus.
Hujber Szabolcs (Manyszi, Édes anyanyelvünk): Ötvenéves a magyar nyelvű pop-rock
Fleisz János (Kolozsvár): Az erdélyi magyar sajtó 1940-1944 között
B. szekció: Kisebbségi magyar nyelv és kultúra (E14-es terem)
Szekcióvezető: Balogh Andrea
Hódi Sándor (Ada): Nemzetpolitika – nyelvstratégia
Andrássy Dorottya (PPKE): Horvátország
Máté László (Kassa): Szlovákia
Hódi Éva (Ada, SZGNYE): A magyar nyelvhasználat Délvidéken
Dupka György (Ukrajna): Kárpátalja
Kardos Béla (Ausztrália): A magyar nyelv használatának és oktatásának lehetősége Ausztráliában
Balogh Andrea (PKE): A kortárs magyar irodalom recepciója a román kultúrában
Bartha Krisztina (PKE): Magyar-román kétnyelvű gyermekek beszédfeldolgozásának jellemzői – a fejlesztés lehetséges útjai
16.30 Az AK 2015. évi közgyűlése (E14-es terem)
Elnököl: Pomogáts Béla
19.00 Fogadás a Partiumi Keresztény Egyetemen, a PKE zenepedagógia szakos hallgatóinak fellépésével (Bartók-terem)
21.00 Búcsú Váradtól – egy vers sok színben (Pölcz Ádám előadóestje). Janus Pannonius versének fordításai, valamint a most elkészült román fordítás (Adio Oradiei) bemutatása (Mátray László Gyula munkája) (Bartók-terem).
2015. május 16. szombat
Fakultatív program
9.00 Nagyváradi séta – Nagyvárad művelődéstörténete
Találkozás 9 órakor a PKE rektori hivatala előtt (Teleki/Városháza u. 36.)
12.00 Autóbusz-kirándulás Nagyszalontára, Világosra és Ménesre
Ebéd: Nagyszalontán, majd: Arany János, Sinka István-emlékek, Csonkatorony
Megálló Világoson. Fakultatív vacsora és borozás Ménesen (Balla Géza borászata). Visszaérkezés busszal Nagyváradra 24 óráig.
2015. május 17., vasárnap
9.00 Séta, kávézás a Pece-parti Párizsban...
Találkozás 9 órakor a PKE rektori hivatala előtt
Hazautazás
itthon.ma
Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen tartja a XIII. Anyanyelvi Konferenciát, 2015. május 14—17. között.
A Magyar nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia olyan független egyesület, amely a világ bármely részében – különösen kisebbségekben – élő magyarság magyar anyanyelvének, kultúrájának, így anyanyelvi és kulturális önazonosságának megtartását, művelését, fejlesztését szolgálja. Célja, hogy az öt világrész magyarságának segítsen anyanyelve ápolásában, kultúrája megtartásában, fejlesztésében és magyarságtudata megőrzésében. A társaság elsősorban kulturális és pedagógiai tevékenységet folytat. Negyedévenként kiadja a Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratot.
A nagyváradi konferencia tervezett programja:
2015. május 14. csütörtök
20.30 A 12 legszebb magyar vers (Pusztay János Prima Primissima-díjas egyetemi tanár előadóestje). Helyszín: Scriptum könyvesbolt, Teleki (ma Városháza) utca 31/A (a PKE épületétől balra, a sarkon álló könyvesbolt-kávézó).
2015. május 15. péntek
9.00 Megnyitó és plenáris előadások (Bartók-terem)
Tőkés László EP-képviselő: Köszöntő
Hoppál Péter kulturális államtitkár: Megnyitó
János Szabolcs rektor: Köszöntő
Pomogáts Béla (MNYKNT), Budapest): Közel fél évszázad a magyar nyelv szolgálatában
Péntek János (Babeș-Bolyai Tudományegyetem): Mit ér a nyelv(ünk), ha magyar?
Pusztay János (Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-Európai Tanulmányok Kara, Nyitra): A magyar-magyar terminológia jelene és jövője
Balázs Géza (ELTE-PKE): A magyar nyelv stratégiája
Cseke Péter (Babeș-Bolyai Tudományegyetem): Nagy Károly emlékezete
14.00 Tervezett szekcióülések (15-15 perces előadások)
A. szekció: A magyar nyelv és kultúra helyzete, lehetőségei (2010-2015) (Bartók-terem)
Szekcióvezető: Minya Károly
Boka László (PKE): Várad az irodalomban
Málnási Ferenc (Kolozsvár): Irodalmi bölcsőink Váradon
Magyari Sára (PKE): Lesz új értelmük a magyar igéknek? A romániai magyar oktatás helyzetéről
Minya Károly (NYF): Neologizmusok, nyelvújítás
Dede Éva (Manyszi): A nyelvi viselkedésformák változásai
Veszelszki Ágnes (ELTE): Egy új nyelvváltozat, a digilektus.
Hujber Szabolcs (Manyszi, Édes anyanyelvünk): Ötvenéves a magyar nyelvű pop-rock
Fleisz János (Kolozsvár): Az erdélyi magyar sajtó 1940-1944 között
B. szekció: Kisebbségi magyar nyelv és kultúra (E14-es terem)
Szekcióvezető: Balogh Andrea
Hódi Sándor (Ada): Nemzetpolitika – nyelvstratégia
Andrássy Dorottya (PPKE): Horvátország
Máté László (Kassa): Szlovákia
Hódi Éva (Ada, SZGNYE): A magyar nyelvhasználat Délvidéken
Dupka György (Ukrajna): Kárpátalja
Kardos Béla (Ausztrália): A magyar nyelv használatának és oktatásának lehetősége Ausztráliában
Balogh Andrea (PKE): A kortárs magyar irodalom recepciója a román kultúrában
Bartha Krisztina (PKE): Magyar-román kétnyelvű gyermekek beszédfeldolgozásának jellemzői – a fejlesztés lehetséges útjai
16.30 Az AK 2015. évi közgyűlése (E14-es terem)
Elnököl: Pomogáts Béla
19.00 Fogadás a Partiumi Keresztény Egyetemen, a PKE zenepedagógia szakos hallgatóinak fellépésével (Bartók-terem)
21.00 Búcsú Váradtól – egy vers sok színben (Pölcz Ádám előadóestje). Janus Pannonius versének fordításai, valamint a most elkészült román fordítás (Adio Oradiei) bemutatása (Mátray László Gyula munkája) (Bartók-terem).
2015. május 16. szombat
Fakultatív program
9.00 Nagyváradi séta – Nagyvárad művelődéstörténete
Találkozás 9 órakor a PKE rektori hivatala előtt (Teleki/Városháza u. 36.)
12.00 Autóbusz-kirándulás Nagyszalontára, Világosra és Ménesre
Ebéd: Nagyszalontán, majd: Arany János, Sinka István-emlékek, Csonkatorony
Megálló Világoson. Fakultatív vacsora és borozás Ménesen (Balla Géza borászata). Visszaérkezés busszal Nagyváradra 24 óráig.
2015. május 17., vasárnap
9.00 Séta, kávézás a Pece-parti Párizsban...
Találkozás 9 órakor a PKE rektori hivatala előtt
Hazautazás
itthon.ma
2015. május 18.
A nyelv az egyik legfontosabb identitásképző tényező
A Magyar nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia szervezésében ötévente megrendezésre kerülő Anyanyelvi konferenciának május 14–17. között Nagyvárad adott otthont.
Az első ízben 1970-ben megrendezett anyanyelvi konferencia célja foglalkozni a magyar nyelvnek és a magyar kultúrának az állapotával, bemutatni az eddigi kutatási eredményeket. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megszervezett XIII. Anyanyelvi konferencia gerincét a pénteki konferencianap képezte, amelynek keretében délelőtt plenáris, délután szekcióülések voltak. Ünnepélyes köszöntőt mondott Tőkés László európai parlamenti képviselő, a házigazda egyetem Alapítók Tanácsának elnöke. Röviden szólt a Partiumról mint régióról és a határok fölötti nemzetegyesítés kulturális és anyanyelvi kihívásairól. Megállapította: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, az Anyanyelvi Konferencia valóságos kulturális missziót teljesít, amikor következetesen megkeresi az idegenbe szakadt magyar közösségeket, és ezáltal szolgálja a határokat meghaladó nemzeti önismeret ügyét. „Teszi ezt és tennünk kell ezt annak tudatában, hogy valós és egészséges önismeret és önbecsülés híján az önfeladás és az önveszejtés zsákutcájában tévedünk. Isten óvjon ettől!” – zárta köszöntését Tőkés László.
Nemzeti regiszter
Nyitóbeszédet mondott Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, rámutatva legfontosabb identitásképző- és őrző értékeink, köztük az anyanyelv ápolásának és továbbadásának fontosságára és az ehhez kötődő feladatokra. A külvilágnak is meg kell mutatnunk a magyar kultúra és nyelv ősiségét, jelentőségét, gazdagságát, erejét – vélte, kitérve arra is, hogy a magyar állam és kormányzat mit tud és mit köteles tenni bel- és külföldön az anyanyelvi környezet megtartása, tágítása és fejlesztése érdekében, a nyelvi agresszió és környezetszennyezés ellen. „A nyelvi kulturális önazonosságunk az itt gondolkodók körében felelősségként fogalmazza meg, hogy a nyelvművelés, az anyanyelv ápolásának a szent feladata talán a régebbi időknél is fontosabb küldetés napjainkban. ennek a nagy közösségnek elemi érdeke az, hogy legfontosabb identitásképző érzékünket, az anyanyelvet milyen módon tudjuk továbbadni a majd utánunk következő generációknak. Cseppet sem mellékes ebben a vonatkozásban az a kormányzati törekvés 2010 óta, amely szerint a nemzeti regiszterrel próbálná meg végre Magyarország a rendszerváltás után huszonöt esztendővel feltérképezni és számon tartani, hogy a világban valójában hol és hányan vagyunk jelen. Erőforrásként tekintünk arra, hogy a világban sok helyen jelen vagyunk magyarokként” – fogalmazott az államtitkár.
Létjogosultság
János Szabolcs a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora azzal üdvözölte a hallgatóságot, hogy az Anyanyelvi Konferencia otthon van Nagyváradon és a Partiumi Keresztény Egyetemen, amely nem csupán nyelvünk és kultúránk védőbástyája, hanem a magyar tudományosság műhelye is egyben. János Szabolcs kiemelte: a PKE bizonyította az alapítás létjogosultságát, hiszen a vidéket járva mindenhol találkozom olyan tanárokkal, szociális munkásokkal, akik PKE-n végeztek. Fontos, hogy a Partium régiónak legyen egy tudományos kulturális központja, amely az elitképzésnek legyen fontos hídfőállása együttműködve partnerintézményekkel”
Előadások
A továbbiakban az előadások következtek. Pomogáts Béla az anyanyelvi konferencia közel fél évszázadának történéseit idézte fel, míg Péntek János, a Babes-Bolyai Egyetem nyelvészprofesszora Mit ér a nyelv(ünk), ha magyar? címmel tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy a nyelvi globalizáció folyamatában módosulnak, sőt, akár el is tűnnek a nyelvi normák. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a magyar nyelv a Kárpát-medence peremvidékein közvetlenül veszélyeztetetté vált. Az utódállamokban jogi eszközökkel próbálják visszaszorítani a magyar nyelvet, de a folyamatosan táplált magyarellenesség is hozzájárul e veszélyeztetettséghez. Kiemelte, hogy a romániai oktatásban továbbra is él a magyar mint ellenségkép, ugyanakkor a magyar nyelv és kultúra szinte egyáltalán nem ismert a többségiek körében, és az is aggodalommal tölti el a többségieket, hogy még mindig nagyon sok magyar él Erdélyben, és ez az aggodalom gyakran ellenségeskedésbe vált át. Ebből az állapotból kivezető utat jelentene, ha az együtt élő népek jobban megismernék egymás kultúráját és történelmét. A délelőtt folyamán előadást tartott még Pusztay János a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Balázs Géza, a budapesti ELTE és Cseke Péter, a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Pap István
erdon.ro
A Magyar nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia szervezésében ötévente megrendezésre kerülő Anyanyelvi konferenciának május 14–17. között Nagyvárad adott otthont.
Az első ízben 1970-ben megrendezett anyanyelvi konferencia célja foglalkozni a magyar nyelvnek és a magyar kultúrának az állapotával, bemutatni az eddigi kutatási eredményeket. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megszervezett XIII. Anyanyelvi konferencia gerincét a pénteki konferencianap képezte, amelynek keretében délelőtt plenáris, délután szekcióülések voltak. Ünnepélyes köszöntőt mondott Tőkés László európai parlamenti képviselő, a házigazda egyetem Alapítók Tanácsának elnöke. Röviden szólt a Partiumról mint régióról és a határok fölötti nemzetegyesítés kulturális és anyanyelvi kihívásairól. Megállapította: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, az Anyanyelvi Konferencia valóságos kulturális missziót teljesít, amikor következetesen megkeresi az idegenbe szakadt magyar közösségeket, és ezáltal szolgálja a határokat meghaladó nemzeti önismeret ügyét. „Teszi ezt és tennünk kell ezt annak tudatában, hogy valós és egészséges önismeret és önbecsülés híján az önfeladás és az önveszejtés zsákutcájában tévedünk. Isten óvjon ettől!” – zárta köszöntését Tőkés László.
Nemzeti regiszter
Nyitóbeszédet mondott Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, rámutatva legfontosabb identitásképző- és őrző értékeink, köztük az anyanyelv ápolásának és továbbadásának fontosságára és az ehhez kötődő feladatokra. A külvilágnak is meg kell mutatnunk a magyar kultúra és nyelv ősiségét, jelentőségét, gazdagságát, erejét – vélte, kitérve arra is, hogy a magyar állam és kormányzat mit tud és mit köteles tenni bel- és külföldön az anyanyelvi környezet megtartása, tágítása és fejlesztése érdekében, a nyelvi agresszió és környezetszennyezés ellen. „A nyelvi kulturális önazonosságunk az itt gondolkodók körében felelősségként fogalmazza meg, hogy a nyelvművelés, az anyanyelv ápolásának a szent feladata talán a régebbi időknél is fontosabb küldetés napjainkban. ennek a nagy közösségnek elemi érdeke az, hogy legfontosabb identitásképző érzékünket, az anyanyelvet milyen módon tudjuk továbbadni a majd utánunk következő generációknak. Cseppet sem mellékes ebben a vonatkozásban az a kormányzati törekvés 2010 óta, amely szerint a nemzeti regiszterrel próbálná meg végre Magyarország a rendszerváltás után huszonöt esztendővel feltérképezni és számon tartani, hogy a világban valójában hol és hányan vagyunk jelen. Erőforrásként tekintünk arra, hogy a világban sok helyen jelen vagyunk magyarokként” – fogalmazott az államtitkár.
Létjogosultság
János Szabolcs a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora azzal üdvözölte a hallgatóságot, hogy az Anyanyelvi Konferencia otthon van Nagyváradon és a Partiumi Keresztény Egyetemen, amely nem csupán nyelvünk és kultúránk védőbástyája, hanem a magyar tudományosság műhelye is egyben. János Szabolcs kiemelte: a PKE bizonyította az alapítás létjogosultságát, hiszen a vidéket járva mindenhol találkozom olyan tanárokkal, szociális munkásokkal, akik PKE-n végeztek. Fontos, hogy a Partium régiónak legyen egy tudományos kulturális központja, amely az elitképzésnek legyen fontos hídfőállása együttműködve partnerintézményekkel”
Előadások
A továbbiakban az előadások következtek. Pomogáts Béla az anyanyelvi konferencia közel fél évszázadának történéseit idézte fel, míg Péntek János, a Babes-Bolyai Egyetem nyelvészprofesszora Mit ér a nyelv(ünk), ha magyar? címmel tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy a nyelvi globalizáció folyamatában módosulnak, sőt, akár el is tűnnek a nyelvi normák. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a magyar nyelv a Kárpát-medence peremvidékein közvetlenül veszélyeztetetté vált. Az utódállamokban jogi eszközökkel próbálják visszaszorítani a magyar nyelvet, de a folyamatosan táplált magyarellenesség is hozzájárul e veszélyeztetettséghez. Kiemelte, hogy a romániai oktatásban továbbra is él a magyar mint ellenségkép, ugyanakkor a magyar nyelv és kultúra szinte egyáltalán nem ismert a többségiek körében, és az is aggodalommal tölti el a többségieket, hogy még mindig nagyon sok magyar él Erdélyben, és ez az aggodalom gyakran ellenségeskedésbe vált át. Ebből az állapotból kivezető utat jelentene, ha az együtt élő népek jobban megismernék egymás kultúráját és történelmét. A délelőtt folyamán előadást tartott még Pusztay János a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Balázs Géza, a budapesti ELTE és Cseke Péter, a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Pap István
erdon.ro
2015. május 19.
Magyar rendezvények a marosvásárhelyi városnapokon
A május 18-24. között zajló Marosvásárhelyi Napok keretében a hét minden napján magyar kulturális rendezvényekre kerül sor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, a Helikon – Kemény János Alapítvány, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Marosvásárhelyi Magyar-Örmény Kulturális Egyesület (MÖMKE) szervezésében. Az eseménysorozat hétfőn Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina előadásával kezdődött, akik a Zanza kávézőban léptek fel a Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében és a Hajdani derűs Marosvásárhely című műsorukkal Molter Károlyra emlékeztek. Nagy Olga magyar szakos tanárnő beszélt Molter Károlyról, azt követően az író műveiből Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina olvasott fel. Gitáron játszott Pethő Csaba a Művészeti líceum XI-es tanulója. Ma délután 5 órától a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében az Apolló palotában (Rózsák Tere 5 sz.) kiállítás nyílik: Albert Olga - magyar népművészeti festményei, Mózes Katalin - üvegre festett képek, Tóth Csilla - gyöngyök, fülbevalók, karperecek és Gellért Márta - női díszmagyar ruhák. Egész héten megtekinthetők a helyszínen naponta 14-17 óra között.
Ugyancsak ma este 6 órától a Marosvásárhelyi Napokkeretében az EMKE és a Lorántffy Zsuzsanna kulturális Egyesület szervezésében a Kultúrpalota nagytermében vidám jelenetek és magyar nóták hangzanak el Szabadi Nóra,Vígh Ágnes, Ritziu Ilka Krisztina, Kilyén Ilka, Buta Árpád Attila, Cseke Péter, Szőlősi-Pénzes Szilárd, Ábrám Tibor, Tollas Gábor és Ördög Miklós Levente előadásában. Táncolnak Ritziu Ilka Krisztina és Mészáros Zoltán. Művészeti tanácsadó Kovács Levente Koreográfus: Eötvös Mária. A belépés ingyenes. Azt követően dél 9-től az Amnessia Klubban kortárs népdalfeldolgozások koncertje lesz. Fellép a Dzseztán együttes: Hána László - dob, Ila Gábor - zongora, Molnár Ede - basszusgitár, Ségerc Ferenc - furulya, Szász Csaba - gitár, Ritziu Ilka Krisztina - ének. A belépés ingyenes. Május 20-án, szerda este 7-kor a Kultúrpalota nagytermében Köszönöm, hogy imádott címmel operett részletek, couplék, chansonok, filmbetétek hangzanak el a Varieté Expressz közreműködésével. Fellép: Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trozner Kincső, zongorázik Páll Erzsébet. Aműsorban szerepel a Tonight Jazz Quartet előadása is: Gombócz Avar, Puja Barna, Trozner Szabolcs, Zonda Attila. Este 9 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében egy rendkívüli kulturális eseményre kerül sor: a Bernády-építtette Városháza tornyából Toronymagasra hangolva címmel „torony koncert” lesz, ahol klasszikus zene, opera-operett részletekés sanonok hangzanak el. Közreműködnek: a Varieté Expressz: Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trozner Kincső, zongorán kísér - Páll Erzsébet, Trozner Szabolcs,Jakab Roland - hegedű, zongorán kísér László Cristina és Quartet: Sipos Péter, Csibi Dávid, Magyarosi Szilárd, Gyárfás Blanka. A szervezők minél több zenekedvelőt várnak a Városháza elé. Csütörtökön 18 órakor az EMKE, a Marosvásárhelyi Magyar-Örmény Kluturális Egyesület és a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület az örmény genocídium 100. évfordulójára emlékezik Várady Mária színművész Üvöltő kövek birodalma című örmény irodalmi alkotásokat és népdalokat tartalmazó előadóestjével az Unitárius templomban. Szombaton délelőtt 11 órától a az EMKE Maros megyei szervezete a magyar közösségért végzett munkáját köszöni meg Sebestyén Júlia tanárnőnek, Bandi Árpád tanárnak, valamint Kuti Márta publicistának, az Értékteremtől gálája rendezvényen. A művészi műsorral egybekötött eseményre a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében – (Jókai-Eminescu utca 28. sz.) kerül sor. Ugyancsak szombaton 17 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében a Maros Művészegyüttes termében (Kövesdomb) Néptánc- és népdalestre várják a közönséget a Napsugár Néptáncegyüttes, a Csernakereszturi Hagyományőrző- és a Kecskeméti Néptánccsoport előadásában. Az egész hetes kulturális rendezvénysorozatot a Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében a Helikonisták a fasizmus karmaiban című előadás zárja a zsinagógában, ahol Spielmann Mihály művészettörténész életútjáról tart előadást Kilyén Ilka és Szabó Dániel, valamint Lokodi Károly (hegedű) és Zágoni Előd (cselló) együttműködésével.
Antal Erika
maszol.ro
A május 18-24. között zajló Marosvásárhelyi Napok keretében a hét minden napján magyar kulturális rendezvényekre kerül sor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, a Helikon – Kemény János Alapítvány, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Marosvásárhelyi Magyar-Örmény Kulturális Egyesület (MÖMKE) szervezésében. Az eseménysorozat hétfőn Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina előadásával kezdődött, akik a Zanza kávézőban léptek fel a Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében és a Hajdani derűs Marosvásárhely című műsorukkal Molter Károlyra emlékeztek. Nagy Olga magyar szakos tanárnő beszélt Molter Károlyról, azt követően az író műveiből Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina olvasott fel. Gitáron játszott Pethő Csaba a Művészeti líceum XI-es tanulója. Ma délután 5 órától a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében az Apolló palotában (Rózsák Tere 5 sz.) kiállítás nyílik: Albert Olga - magyar népművészeti festményei, Mózes Katalin - üvegre festett képek, Tóth Csilla - gyöngyök, fülbevalók, karperecek és Gellért Márta - női díszmagyar ruhák. Egész héten megtekinthetők a helyszínen naponta 14-17 óra között.
Ugyancsak ma este 6 órától a Marosvásárhelyi Napokkeretében az EMKE és a Lorántffy Zsuzsanna kulturális Egyesület szervezésében a Kultúrpalota nagytermében vidám jelenetek és magyar nóták hangzanak el Szabadi Nóra,Vígh Ágnes, Ritziu Ilka Krisztina, Kilyén Ilka, Buta Árpád Attila, Cseke Péter, Szőlősi-Pénzes Szilárd, Ábrám Tibor, Tollas Gábor és Ördög Miklós Levente előadásában. Táncolnak Ritziu Ilka Krisztina és Mészáros Zoltán. Művészeti tanácsadó Kovács Levente Koreográfus: Eötvös Mária. A belépés ingyenes. Azt követően dél 9-től az Amnessia Klubban kortárs népdalfeldolgozások koncertje lesz. Fellép a Dzseztán együttes: Hána László - dob, Ila Gábor - zongora, Molnár Ede - basszusgitár, Ségerc Ferenc - furulya, Szász Csaba - gitár, Ritziu Ilka Krisztina - ének. A belépés ingyenes. Május 20-án, szerda este 7-kor a Kultúrpalota nagytermében Köszönöm, hogy imádott címmel operett részletek, couplék, chansonok, filmbetétek hangzanak el a Varieté Expressz közreműködésével. Fellép: Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trozner Kincső, zongorázik Páll Erzsébet. Aműsorban szerepel a Tonight Jazz Quartet előadása is: Gombócz Avar, Puja Barna, Trozner Szabolcs, Zonda Attila. Este 9 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében egy rendkívüli kulturális eseményre kerül sor: a Bernády-építtette Városháza tornyából Toronymagasra hangolva címmel „torony koncert” lesz, ahol klasszikus zene, opera-operett részletekés sanonok hangzanak el. Közreműködnek: a Varieté Expressz: Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente, Trozner Kincső, zongorán kísér - Páll Erzsébet, Trozner Szabolcs,Jakab Roland - hegedű, zongorán kísér László Cristina és Quartet: Sipos Péter, Csibi Dávid, Magyarosi Szilárd, Gyárfás Blanka. A szervezők minél több zenekedvelőt várnak a Városháza elé. Csütörtökön 18 órakor az EMKE, a Marosvásárhelyi Magyar-Örmény Kluturális Egyesület és a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület az örmény genocídium 100. évfordulójára emlékezik Várady Mária színművész Üvöltő kövek birodalma című örmény irodalmi alkotásokat és népdalokat tartalmazó előadóestjével az Unitárius templomban. Szombaton délelőtt 11 órától a az EMKE Maros megyei szervezete a magyar közösségért végzett munkáját köszöni meg Sebestyén Júlia tanárnőnek, Bandi Árpád tanárnak, valamint Kuti Márta publicistának, az Értékteremtől gálája rendezvényen. A művészi műsorral egybekötött eseményre a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében – (Jókai-Eminescu utca 28. sz.) kerül sor. Ugyancsak szombaton 17 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében a Maros Művészegyüttes termében (Kövesdomb) Néptánc- és népdalestre várják a közönséget a Napsugár Néptáncegyüttes, a Csernakereszturi Hagyományőrző- és a Kecskeméti Néptánccsoport előadásában. Az egész hetes kulturális rendezvénysorozatot a Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében a Helikonisták a fasizmus karmaiban című előadás zárja a zsinagógában, ahol Spielmann Mihály művészettörténész életútjáról tart előadást Kilyén Ilka és Szabó Dániel, valamint Lokodi Károly (hegedű) és Zágoni Előd (cselló) együttműködésével.
Antal Erika
maszol.ro
2015. május 22.
Csillagok, csillagok, tovább ragyogjatok!
Hálásak lehetünk mi, marosvásárhelyiek, hogy bővelkedünk magyar vonatkozású rendezvényekben, kiváltképpen ilyenkor, a városnapok alkalmával. Azért is hálásak lehetünk, hogy vannak lelkes emberek, civil szervezetek, akik/amelyek felvállalják kulturális események szervezését és lebonyolítását, hiszen be kell vallanunk, nem kis munkát, szervezőkészséget, türelmet és hozzáértést igényel egy délutánt vagy estét betöltő színvonalas műsor összeállítása.
Nem mintha a nyilvánosságra tartozna, de kedden este fárasztó munkanap, majd szülői értekezlet után rohantam be a Kultúrpalotába. Nótaestre. A Marosvásárhelyi Napok kiemelkedő és várt eseménye ez minden évben.
A főpáholy oldalsó zugában kaptam helyet, s mielőtt kifújtam volna magam, a műsor el is kezdődött. Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművésznő mint főszervező a tőle megszokott tartással és eleganciával állt színpadra. Köszöntője után a város két alpolgármesterét, Peti Andrást és Claudiu Maiort szólította pódiumra. Nem nótázni, hanem azért, hogy a hivatal üdvözletét tolmácsolják a város magyar ajkú, fiatalos, de többnyire tisztes kort megélt nótakedvelő hallgatóságának. Értelmezés kérdése, de mindenképpen méltányolandó, hogy Claudiu Maior magyarul szólt a közönséghez.
Ifj. Jánoska Béla és népi zenekara kíséretében csendültek fel az ismert nóták Ritziu Ilka Krisztina, Ördög Miklós Levente, Vígh Ágnes, Szabadi Nóra, Kilyén Ilka, Ábrám Tibor, Tollas Gábor, Buta Árpád Attila tolmácsolásában. A közönség előbb csak dúdolt, de ahogy egyre jobban ráhangolódott az éneklésre, fellángolt a nótázási kedv, s Buta Árpád nótáit már együtt fújták. Végül nem is lehetett tudni, Buta Árpádot szereti-e a közönség annyira, vagy a közös nótázást. Annyiban maradtunk, hogy mindkettőt. Bevallom, én is szívesen énekeltem a kis kút, kerekes kútról, a zavaros Nyárádról, a százados úrról, aki felül a lovára, s végül a szépen ragyogó, utat mutató csillagokról.
De nem ragadtatom el magam, inkább arról is szólok, hogy a muzsika és nóták közé vidám jeleneteket iktattak: Szőlősi Pénzes Szilárd és Cseke Péter, a Hahota színtársulat tagjai, majd Kilyén Ilka és Ritziu Krisztina nevettették meg a közönséget. S tették mindezt Kovács Levente művészeti tanácsai alapján. S ha nóta volt, vidámság volt, nem hiányozhatott a tánc sem, Eötvös Mária koreográfiájára perdült táncra Mészáros Zoltán és táncospárja.
S akkor még nem szóltunk a szervezőkről, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesületről, az EMKE Maros megyei szervezetéről és a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalról, amelyek idén is kiváltották a közönség elismerését. Azét, amely hűséges még a magyar nótához, a magyar hagyományokhoz, s amelyet értékelni kell, mert nem biztos, hogy húsz év múlva lesznek még annyian, hogy benépesítsék a Kultúrpalotát.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
Hálásak lehetünk mi, marosvásárhelyiek, hogy bővelkedünk magyar vonatkozású rendezvényekben, kiváltképpen ilyenkor, a városnapok alkalmával. Azért is hálásak lehetünk, hogy vannak lelkes emberek, civil szervezetek, akik/amelyek felvállalják kulturális események szervezését és lebonyolítását, hiszen be kell vallanunk, nem kis munkát, szervezőkészséget, türelmet és hozzáértést igényel egy délutánt vagy estét betöltő színvonalas műsor összeállítása.
Nem mintha a nyilvánosságra tartozna, de kedden este fárasztó munkanap, majd szülői értekezlet után rohantam be a Kultúrpalotába. Nótaestre. A Marosvásárhelyi Napok kiemelkedő és várt eseménye ez minden évben.
A főpáholy oldalsó zugában kaptam helyet, s mielőtt kifújtam volna magam, a műsor el is kezdődött. Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművésznő mint főszervező a tőle megszokott tartással és eleganciával állt színpadra. Köszöntője után a város két alpolgármesterét, Peti Andrást és Claudiu Maiort szólította pódiumra. Nem nótázni, hanem azért, hogy a hivatal üdvözletét tolmácsolják a város magyar ajkú, fiatalos, de többnyire tisztes kort megélt nótakedvelő hallgatóságának. Értelmezés kérdése, de mindenképpen méltányolandó, hogy Claudiu Maior magyarul szólt a közönséghez.
Ifj. Jánoska Béla és népi zenekara kíséretében csendültek fel az ismert nóták Ritziu Ilka Krisztina, Ördög Miklós Levente, Vígh Ágnes, Szabadi Nóra, Kilyén Ilka, Ábrám Tibor, Tollas Gábor, Buta Árpád Attila tolmácsolásában. A közönség előbb csak dúdolt, de ahogy egyre jobban ráhangolódott az éneklésre, fellángolt a nótázási kedv, s Buta Árpád nótáit már együtt fújták. Végül nem is lehetett tudni, Buta Árpádot szereti-e a közönség annyira, vagy a közös nótázást. Annyiban maradtunk, hogy mindkettőt. Bevallom, én is szívesen énekeltem a kis kút, kerekes kútról, a zavaros Nyárádról, a százados úrról, aki felül a lovára, s végül a szépen ragyogó, utat mutató csillagokról.
De nem ragadtatom el magam, inkább arról is szólok, hogy a muzsika és nóták közé vidám jeleneteket iktattak: Szőlősi Pénzes Szilárd és Cseke Péter, a Hahota színtársulat tagjai, majd Kilyén Ilka és Ritziu Krisztina nevettették meg a közönséget. S tették mindezt Kovács Levente művészeti tanácsai alapján. S ha nóta volt, vidámság volt, nem hiányozhatott a tánc sem, Eötvös Mária koreográfiájára perdült táncra Mészáros Zoltán és táncospárja.
S akkor még nem szóltunk a szervezőkről, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesületről, az EMKE Maros megyei szervezetéről és a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalról, amelyek idén is kiváltották a közönség elismerését. Azét, amely hűséges még a magyar nótához, a magyar hagyományokhoz, s amelyet értékelni kell, mert nem biztos, hogy húsz év múlva lesznek még annyian, hogy benépesítsék a Kultúrpalotát.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 8.
Menni vagy maradni – ma már nem okoz dilemmát
A romániai magyarság ma projekt nélküli társadalomként működik. A migráció már nem kérdés, hanem természetes életszakasz. A közösséghez való tartozást felülírja az önmegvalósításra való törekvés. A felmérések is azt mutatják: ma már nem jelent erkölcsi dilemmát az elvándorlás. Horváth István szociológus megállapításai ezek, aki pénteken Kolozsváron statisztikai adatokat is ismertetett az erdélyi magyarok migrációs szokásainak alakulásáról, és az elvándorlással kapcsolatos aktuális közhangulatot jellemezte. A kép korántsem rózsaszín.
A jó élet reménye sincs megadatva számunkra – ez okoz válsághangulatot az erdélyi magyarság körében immár 2008 óta. A szociológus az ünnepi könyvhét keretében zajló Makkai Sándor emlékkonferencián beszélt erről, ahol Cseke Péter egyetemi oktatóval, újságíróval, Jakabffy Tamás irodalmárral együtt három idősíkban – 1937, 1988 és 2015 – vetették fel az erdélyi magyarok kivándorlását.
Szabadság (Kolozsvár)
A romániai magyarság ma projekt nélküli társadalomként működik. A migráció már nem kérdés, hanem természetes életszakasz. A közösséghez való tartozást felülírja az önmegvalósításra való törekvés. A felmérések is azt mutatják: ma már nem jelent erkölcsi dilemmát az elvándorlás. Horváth István szociológus megállapításai ezek, aki pénteken Kolozsváron statisztikai adatokat is ismertetett az erdélyi magyarok migrációs szokásainak alakulásáról, és az elvándorlással kapcsolatos aktuális közhangulatot jellemezte. A kép korántsem rózsaszín.
A jó élet reménye sincs megadatva számunkra – ez okoz válsághangulatot az erdélyi magyarság körében immár 2008 óta. A szociológus az ünnepi könyvhét keretében zajló Makkai Sándor emlékkonferencián beszélt erről, ahol Cseke Péter egyetemi oktatóval, újságíróval, Jakabffy Tamás irodalmárral együtt három idősíkban – 1937, 1988 és 2015 – vetették fel az erdélyi magyarok kivándorlását.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 20.
Bornak jó hazája Erdély (Beszélgetés a 90 éves Csávossy György borász-íróval)
(Sz. 1925, Temesvár) költő, színműíró. Temesvári iskolai tanulmányai után a kolozsvári mezőgazdasági főiskolán végzett, mezőgazdasági középiskolákban tanított, Csombordról ment nyugdíjba, európai hírű borász. 1955-től jelennek meg versei, vígjátékai. A romániai magyar civil társadalom egyik vezető alakja, Nagyenyeden él.
– A bor vagy az irodalom volt először életedben? – Mindenképp a bor; első versem 1955-ben jelent meg. – Hát akkor kezdjük a borral. Hol találhatók Erdélyben a legjobb borok, és mi ennek a titka? – A legjobb borszőlők Erdélyi-Hegyalján, Arad Hegyalján és a Küküllő mente borvidékén teremnek. Ebben az éghajlat, a fekvés és a talaj összetétele játssza a legfőbb szerepet. – Már Vergilius, a nagy ókori költő megírta, hogy Bacchus szereti a dombokat. Ha Bacchus Erdélyben élt volna, a legjobb borok hazájának kiáltotta volna ki a Kárpát-medence ezen tájait? – Bacchus valóban kedvelte a dombokat, az erdélyi borvidékek koronagyémántja Csombord, ahol minden karó egy napóra pálcájának felel meg, a nyár nem égeti el a zamatokat, az Érchegység koronája védi a vidéket, a Maros párája kedvezően hat a szőlőre, a hosszú ősz pedig mézesre érleli a bogyókat. – Igaz, hogy a jó bor nemcsak jókedvűbbé teszi az embert, de a szívünket is megnyitja? Egy szép nőt még szebbnek látunk, a bensőnkben lakozó szürke lélek pedig átlényegül… – A jó bor derűlátóvá teszi az embert, gyógyítja a keserű csalódások sebeit, szeretetet és megbocsátást csepegtet szívedbe, a legjobb múzsa, mert ihletet ad és csodás igék kimondásának a képességével ajándékoz meg.
– És az is igaz, hogy titokcsaló? – A bor beszédessé teszi az embert, és így titkokat is kimondat a borozóval. – Mennyi az a bormennyiség, amit naponta el lehet fogyasztani? – Hét deci. Persze nem egyszerre! – Melyek a legrégebbi szőlészeti és borászati irodalmi emlékeink? – Azok igen gazdagok. A római birodalom kultúrtörténetével foglalkozó szakírók Probus császárt (270–282) említik előszeretettel. Ibn Roszteh arab író a X. században leszögezi, hogy a magyarok már az őshazában is foglalkoztak szőlőműveléssel. A honfoglalás után az arad-hegyaljai szőlők terméséből V. István alatt már az egri és csanádi püspökök szedik a tizedeket, melynek kitűnő voltáról 1175-ből és 1196-ból eredő oklevelek tanúskodnak. A Küküllő menti borvidék Bethlen Miklós önéletrajzában is szerepel. 1377–1439-ből való a közel százéves per anyaga Kolozsvár város és a kolozsmonostori bencés apátság között. Apafi Mihálynak már „Egy új főzésről való könyv” szerint készítették a fejedelmi lakomát, amelynek ételeit gyakran borban főzték meg. Apafiné Bornemissza Anna fejedelemasszony szakácskönyvének függelékeként az alighanem első kéziratos magyar borászati munkára bukkanunk, melynek Kultsármesterség a címe (1680). Fontos még megemlítenünk Pápai Páriz Ferenc szótárát (1690), melyben 109 szó ismertet szőlészeti és borászati fogalmakat. – Melyek Erdély legjobb szőlőfajtái, amelyek híressé tették borkultúránkat? – Leghíresebb szőlőfajtáink a szürkebarát, fehér leányka, olasz rizling, rajnai rizling, piros tramini, fűszeres tramini, királyleányka, kövér, furmint, sauvignon és Arad-Hegyalján a kadarka, melyből egykor aszút is készítettek. – Te milyen fajtát kísérleteztél ki? – Több elitet és három közkedvelt fajtát állítottam elő ivaros keresztezés útján. Ezek a rozé bornak való alkony (amurg), a Közép-Erdély legjobb vörösborának bizonyult herkules, és az aromás fehérborfajta, a bodzavirág illatú nauszikaa. – Erdélyben van só útja, borvíz útja, tovább nem sorolom, hol van a bor útja? – A bor útja létezik, mi létesítettük Erdélyben. Ez valóban egy vendégfogadó hálózat, mely a borturizmust szolgálja. Hogy hol található? A legtöbb a régi via magna mentén, de nem csak ott. – Gyakran neveznek borköltőnek, kitől, mikor és miért kaptad ezt a megtisztelő címet? – Valószínűleg a közölt borverseimért kaptam, és az irodalmi szöveggel tartott borbemutatókért. – Visszaemlékezéseidet Cseke Péterrel és Fülöp Istvánnal közösen szerkesztett kötetben írtad meg, Volt egyszer egy iskola cím alatt. Miről szól a kötet? – Ez a csombordi Kertészeti iskola története. 53-ban létesült. A tanintézetet Mezei Sándor igazgató és az általa szervezett aranycsapatnak nevezett tanári kar fémjelezte. Új szakkönyvet írni már nem számítok, amit szükségesnek tartottam, megírtam. – Térjünk át irodalmi munkásságodra. Verssel vagy prózával kezdted? – Verssel. Sokat olvastam Áprilytól, az enyedi tájról, később össze is barátkoztunk. Jó barátságban voltam Jékely Zolival, a fiával. Ő Szent György napján született, s az ő tiszteletére írtam egy négysoros verset: „Ki Szent György napján született / Sárkányölőnek álmodta magát / A költő mindent tud már / Elviselte a glóriára kötött zabolát.” Elküldtem Létay Lajosnak, aki közölte az Utunkban. Felhívattak az Utunkhoz, ahol Kiss Jenő fogadott, ő volt a versszerkesztő. Vittem néhány verset magammal. „Fiatalember, magának meg kell tanulnia a poétikát. Nem mindegy, hogy a jambust a trocheussal keveri.” Később írtam időmértékes klasszikus verseket is. – A vers után jött a színműírás. Mi adta az ötletet?
– Volt Magyarbecében – itt van Magyarlapád mellett – egy tanító, akit kirúgtak a színiakadémiáról, mert állítólag bement a lányok hálójába, Komzsik Istvánnak hívták. Többször eljött Csombordra, beszélgettünk, s egyszer azt mondta: – Te Gyuri, gyere írjunk ketten egy színdarabot. Akkor írtam le, hogy milyen tolvajlások mennek végbe a kollektív gazdaságokban. Ez volt A fül. Ő is tett hozzá, én is, s beküldtem a Szatmári Északi Színházhoz, Kovács Ferenc dramaturghoz. Nem lett semmi belőle. Újraírtam, s beadtam Hunyadi Andrásnak Marosvásárhelyre. Ők elfogadták, de a bemutatót Székelyudvarhelyre tervezték, ez ’67-ben volt, mert féltek a bukástól. Hatalmas sikere volt, több mint 150 előadást ért meg.
– És ezután?
– Később írtam az Édes méreg című darabot, amely a bor felfedezéséről szól, egy perzsa legenda alapján. Ez tulajdonképpen a Ceauşescu-korszak parodizálása volt, de a cenzorok, a hivatal nem vette észre, átengedték. 1970-ben, amikor lementem a bemutatóra Sepsiszentgyörgyre – akkor Dukász Anna volt az igazgató – kit látok az első sorban? Egy szekusezredest öltönyben. Szünetben felszaladok a színfalak mögé, s mondom: mi lesz itt, fiúk, né, ki van itt! „Nyugodj meg, Gyuri bátyám – csitítottak –, ez csak egy színházbolond, aki nem tud otthon ülni.”
– Tudom, hogy szíved melegével őrzöd a Csombordi Pincekönyvet, ez volt az ide látogató írók, művészek vendégkönyve. Kérlek, olvass fel néhány bejegyzést a megsárgult lapokról. – Székely János ezt írta a könyvbe: „Hasas hordók, bordó borok. / Egyik fanyar, másik édes. / Biz itt elélnék vidáman / Én is, nemcsak Diogenes.” Bajor Andor bejegyzése: „Óh, ha élhetnék Csombordon, / Itt ülnék én a Nagy Hordón, / S szegény boldogtalan elmém / Jó borokkal kiművelném.” Alája Fodor Sándor, aki szintén jelen volt, odabiggyesztette: „Tudja fene, én is.” Létay Lajos itt is remekelt: „Csombordon, hol annyi bor van, /Farkassal, Bajorral voltam, / Kányádival, Fodor úrral. / Biza tele lettünk borral.”
– Díjak, elismerések, kitüntetések...
– Megkaptam a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét, díjazott a Magyar Borakadémia, továbbá a Magyar Kulturális Szövetség. Több helységnek vagyok díszpolgára.
– Elnyerted a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytollát. Teher ez vagy inkább igényesség-kényszer? – Az anyanyelv a legnagyobb kincsünk, nemzeti létünk megőrzője, utolsó menedékünk kisebbségi sorsunkban. Őrizzük meg tisztaságát! Ez főparancs!
– Mivel ajándékozod meg magad és családod 90. születésnapodon? – Megízlelek néhány jó bort családom körében, van már három dédunokám, szerencsére nem vagyok egyedül, 88 éves feleségem, múzsám és irodalomkritikusom is mellettem van...
Amikor felkerestem nagyenyedi lakásán az ünnepeltet, hogy kismagnós beszélgetést rögzítsek, egy 2004-es évjáratú nauszikaa borospalcakból töltött, koccintottunk, s megkért, hogy többé sohase magázzam. Megígértem!
Isten éltessen, Gyurka Bátyám!
Székely Ferenc
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
(Sz. 1925, Temesvár) költő, színműíró. Temesvári iskolai tanulmányai után a kolozsvári mezőgazdasági főiskolán végzett, mezőgazdasági középiskolákban tanított, Csombordról ment nyugdíjba, európai hírű borász. 1955-től jelennek meg versei, vígjátékai. A romániai magyar civil társadalom egyik vezető alakja, Nagyenyeden él.
– A bor vagy az irodalom volt először életedben? – Mindenképp a bor; első versem 1955-ben jelent meg. – Hát akkor kezdjük a borral. Hol találhatók Erdélyben a legjobb borok, és mi ennek a titka? – A legjobb borszőlők Erdélyi-Hegyalján, Arad Hegyalján és a Küküllő mente borvidékén teremnek. Ebben az éghajlat, a fekvés és a talaj összetétele játssza a legfőbb szerepet. – Már Vergilius, a nagy ókori költő megírta, hogy Bacchus szereti a dombokat. Ha Bacchus Erdélyben élt volna, a legjobb borok hazájának kiáltotta volna ki a Kárpát-medence ezen tájait? – Bacchus valóban kedvelte a dombokat, az erdélyi borvidékek koronagyémántja Csombord, ahol minden karó egy napóra pálcájának felel meg, a nyár nem égeti el a zamatokat, az Érchegység koronája védi a vidéket, a Maros párája kedvezően hat a szőlőre, a hosszú ősz pedig mézesre érleli a bogyókat. – Igaz, hogy a jó bor nemcsak jókedvűbbé teszi az embert, de a szívünket is megnyitja? Egy szép nőt még szebbnek látunk, a bensőnkben lakozó szürke lélek pedig átlényegül… – A jó bor derűlátóvá teszi az embert, gyógyítja a keserű csalódások sebeit, szeretetet és megbocsátást csepegtet szívedbe, a legjobb múzsa, mert ihletet ad és csodás igék kimondásának a képességével ajándékoz meg.
– És az is igaz, hogy titokcsaló? – A bor beszédessé teszi az embert, és így titkokat is kimondat a borozóval. – Mennyi az a bormennyiség, amit naponta el lehet fogyasztani? – Hét deci. Persze nem egyszerre! – Melyek a legrégebbi szőlészeti és borászati irodalmi emlékeink? – Azok igen gazdagok. A római birodalom kultúrtörténetével foglalkozó szakírók Probus császárt (270–282) említik előszeretettel. Ibn Roszteh arab író a X. században leszögezi, hogy a magyarok már az őshazában is foglalkoztak szőlőműveléssel. A honfoglalás után az arad-hegyaljai szőlők terméséből V. István alatt már az egri és csanádi püspökök szedik a tizedeket, melynek kitűnő voltáról 1175-ből és 1196-ból eredő oklevelek tanúskodnak. A Küküllő menti borvidék Bethlen Miklós önéletrajzában is szerepel. 1377–1439-ből való a közel százéves per anyaga Kolozsvár város és a kolozsmonostori bencés apátság között. Apafi Mihálynak már „Egy új főzésről való könyv” szerint készítették a fejedelmi lakomát, amelynek ételeit gyakran borban főzték meg. Apafiné Bornemissza Anna fejedelemasszony szakácskönyvének függelékeként az alighanem első kéziratos magyar borászati munkára bukkanunk, melynek Kultsármesterség a címe (1680). Fontos még megemlítenünk Pápai Páriz Ferenc szótárát (1690), melyben 109 szó ismertet szőlészeti és borászati fogalmakat. – Melyek Erdély legjobb szőlőfajtái, amelyek híressé tették borkultúránkat? – Leghíresebb szőlőfajtáink a szürkebarát, fehér leányka, olasz rizling, rajnai rizling, piros tramini, fűszeres tramini, királyleányka, kövér, furmint, sauvignon és Arad-Hegyalján a kadarka, melyből egykor aszút is készítettek. – Te milyen fajtát kísérleteztél ki? – Több elitet és három közkedvelt fajtát állítottam elő ivaros keresztezés útján. Ezek a rozé bornak való alkony (amurg), a Közép-Erdély legjobb vörösborának bizonyult herkules, és az aromás fehérborfajta, a bodzavirág illatú nauszikaa. – Erdélyben van só útja, borvíz útja, tovább nem sorolom, hol van a bor útja? – A bor útja létezik, mi létesítettük Erdélyben. Ez valóban egy vendégfogadó hálózat, mely a borturizmust szolgálja. Hogy hol található? A legtöbb a régi via magna mentén, de nem csak ott. – Gyakran neveznek borköltőnek, kitől, mikor és miért kaptad ezt a megtisztelő címet? – Valószínűleg a közölt borverseimért kaptam, és az irodalmi szöveggel tartott borbemutatókért. – Visszaemlékezéseidet Cseke Péterrel és Fülöp Istvánnal közösen szerkesztett kötetben írtad meg, Volt egyszer egy iskola cím alatt. Miről szól a kötet? – Ez a csombordi Kertészeti iskola története. 53-ban létesült. A tanintézetet Mezei Sándor igazgató és az általa szervezett aranycsapatnak nevezett tanári kar fémjelezte. Új szakkönyvet írni már nem számítok, amit szükségesnek tartottam, megírtam. – Térjünk át irodalmi munkásságodra. Verssel vagy prózával kezdted? – Verssel. Sokat olvastam Áprilytól, az enyedi tájról, később össze is barátkoztunk. Jó barátságban voltam Jékely Zolival, a fiával. Ő Szent György napján született, s az ő tiszteletére írtam egy négysoros verset: „Ki Szent György napján született / Sárkányölőnek álmodta magát / A költő mindent tud már / Elviselte a glóriára kötött zabolát.” Elküldtem Létay Lajosnak, aki közölte az Utunkban. Felhívattak az Utunkhoz, ahol Kiss Jenő fogadott, ő volt a versszerkesztő. Vittem néhány verset magammal. „Fiatalember, magának meg kell tanulnia a poétikát. Nem mindegy, hogy a jambust a trocheussal keveri.” Később írtam időmértékes klasszikus verseket is. – A vers után jött a színműírás. Mi adta az ötletet?
– Volt Magyarbecében – itt van Magyarlapád mellett – egy tanító, akit kirúgtak a színiakadémiáról, mert állítólag bement a lányok hálójába, Komzsik Istvánnak hívták. Többször eljött Csombordra, beszélgettünk, s egyszer azt mondta: – Te Gyuri, gyere írjunk ketten egy színdarabot. Akkor írtam le, hogy milyen tolvajlások mennek végbe a kollektív gazdaságokban. Ez volt A fül. Ő is tett hozzá, én is, s beküldtem a Szatmári Északi Színházhoz, Kovács Ferenc dramaturghoz. Nem lett semmi belőle. Újraírtam, s beadtam Hunyadi Andrásnak Marosvásárhelyre. Ők elfogadták, de a bemutatót Székelyudvarhelyre tervezték, ez ’67-ben volt, mert féltek a bukástól. Hatalmas sikere volt, több mint 150 előadást ért meg.
– És ezután?
– Később írtam az Édes méreg című darabot, amely a bor felfedezéséről szól, egy perzsa legenda alapján. Ez tulajdonképpen a Ceauşescu-korszak parodizálása volt, de a cenzorok, a hivatal nem vette észre, átengedték. 1970-ben, amikor lementem a bemutatóra Sepsiszentgyörgyre – akkor Dukász Anna volt az igazgató – kit látok az első sorban? Egy szekusezredest öltönyben. Szünetben felszaladok a színfalak mögé, s mondom: mi lesz itt, fiúk, né, ki van itt! „Nyugodj meg, Gyuri bátyám – csitítottak –, ez csak egy színházbolond, aki nem tud otthon ülni.”
– Tudom, hogy szíved melegével őrzöd a Csombordi Pincekönyvet, ez volt az ide látogató írók, művészek vendégkönyve. Kérlek, olvass fel néhány bejegyzést a megsárgult lapokról. – Székely János ezt írta a könyvbe: „Hasas hordók, bordó borok. / Egyik fanyar, másik édes. / Biz itt elélnék vidáman / Én is, nemcsak Diogenes.” Bajor Andor bejegyzése: „Óh, ha élhetnék Csombordon, / Itt ülnék én a Nagy Hordón, / S szegény boldogtalan elmém / Jó borokkal kiművelném.” Alája Fodor Sándor, aki szintén jelen volt, odabiggyesztette: „Tudja fene, én is.” Létay Lajos itt is remekelt: „Csombordon, hol annyi bor van, /Farkassal, Bajorral voltam, / Kányádival, Fodor úrral. / Biza tele lettünk borral.”
– Díjak, elismerések, kitüntetések...
– Megkaptam a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét, díjazott a Magyar Borakadémia, továbbá a Magyar Kulturális Szövetség. Több helységnek vagyok díszpolgára.
– Elnyerted a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytollát. Teher ez vagy inkább igényesség-kényszer? – Az anyanyelv a legnagyobb kincsünk, nemzeti létünk megőrzője, utolsó menedékünk kisebbségi sorsunkban. Őrizzük meg tisztaságát! Ez főparancs!
– Mivel ajándékozod meg magad és családod 90. születésnapodon? – Megízlelek néhány jó bort családom körében, van már három dédunokám, szerencsére nem vagyok egyedül, 88 éves feleségem, múzsám és irodalomkritikusom is mellettem van...
Amikor felkerestem nagyenyedi lakásán az ünnepeltet, hogy kismagnós beszélgetést rögzítsek, egy 2004-es évjáratú nauszikaa borospalcakból töltött, koccintottunk, s megkért, hogy többé sohase magázzam. Megígértem!
Isten éltessen, Gyurka Bátyám!
Székely Ferenc
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 20.
Szeretet és megbocsátás
Születésnapi beszélgetés a 90 éves Csávossy György borász-íróval
– Mi volt hamarabb az életedben: a borászat, a bor vagy az irodalom?
– Mindenképp a bor; első versem 1955-ben jelent meg az Utunkban.
– Akkor kezdjük a borral. Hol találhatók Erdélyben a legjobb borok, és mi ennek a titka?
– Erdélyben a legjobb borok Erdélyi-Hegyalján, Arad-Hegyalján és a Küküllőmente borvidékén teremnek. Ebben az éghajlat, a fekvés és a talaj összetétele játssza a legfőbb szerepet.
– Már Vergilius, a nagy ókori költő megírta, hogy Bacchus szereti a dombokat. Ha Bacchus Erdélyben élt volna, a legjobb borok hazájának kiáltotta volna ki a Kárpát-medence ezen tájait?
– Bacchus valóban kedvelte a dombokat, az erdélyi borvidékek koronagyémántja Csombord, ahol minden karó egy napóra pálcájának felel meg, a nyár nem égeti el a zamatokat, az Érchegység koronája védi a vidéket, a Maros párái kedvezően hatnak a szőlőre, a hosszú ősz pedig mézesre érleli a bogyókat.
– Igaz, hogy a jó bor nemcsak jókedvűbbé teszi az embert, de a szívünket is megnyitja: egy szép nőt még szebbnek látunk, a bensőnkben lakozó szürke lélek pedig átlényegül...
– A jó bor derűlátóvá teszi az embert, gyógyítja a keserű csalódások sebeit, szeretetet és megbocsátást csepegtet szívedbe, a legjobb múzsa, mert ihletet ad, és csodás igék kimondásának a képességével ajándékoz meg.
– Mennyi az a bormennyiség, amit naponta el lehet fogyasztani?
– Hét deci. Persze nem egyszerre!
– Melyek a legrégebbi szőlészeti és borászati irodalmi emlékeink?
– A legrégibb szőlészeti és borászati irodalmi emlékeink igen gazdagok. A Római Birodalom kultúrtörténetével foglalkozó szakírók Probus császárt (270-282) említik előszeretettel. Ibn Roszteh arab író a X. században leszögezi, hogy a magyarok már az őshazában is foglalkoztak szőlőműveléssel. A honfoglalás után az arad-hegyaljai szőlők terméséből, melynek kitűnő voltáról 1175-ből és 1196- ból eredő oklevelek tanúskodnak, V. István alatt már az egri és csanádi püspökök szedik a tizedeket. A küküllőmenti borvidék Bethlen Miklós önéletrajzában is szerepel. 1377-1439-ből való a közel százéves per anyaga Kolozsvár város és a kolozsmonostori bencés apátság között. Apafi Mihálynak már "Egy új főzésről való könyv" szerint készítették a fejedelmi lakomát, amelynek ételeit gyakran borban főzték meg. Apafiné Bornemissza Anna fejedelemasszony szakácskönyvének függelékeként az alighanem első kéziratos magyar borászati munkára bukkanunk, melynek Kultsármesterség a címe (1680). Fontos még megemlítenünk Pápai Páriz Ferenc szótárát (1690), melyben 109 szó ismertet szőlészeti és borászati fogalmakat.
– Melyek Erdély legjobb szőlőfajtái, amelyek híressé tették borkultúránkat?
– Erdély leghíresebb szőlőfajtái a szürkebarát, fehérleányka, olasz rizling, rajnai rizling, piros tramini, fűszeres tramini, királyleányka, kövér, furmint, sauvignon, és Arad-Hegyalján a kadarka, melyből egykor aszút is készítettek.
– Te milyen fajtát kísérleteztél ki?
– Több elitet és három közkedvelt fajtát állítottam elő ivaros keresztezés útján. Ezek a rozé bornak való alkony (amurg), a Közép-Erdély legjobb vörösborának bizonyult Herkules és az aromás fehérborfajta, a bodzavirág- illatú Nauszikaa.
– Erdélyben van só útja, borvíz útja, tovább nem sorolom – hol van a bor útja?
– A bor útja létezik, mi létesítettük Erdélyben. A bor útja valójában egy vendégfogadó-hálózat, mely a borturizmust szolgálja. Hogy hol található? A legtöbb a régi via magna mentén van, de nem csak ott.
– Gyakran neveznek borköltőnek: kitől, mikor és miért kaptad ezt a megtisztelő címet?
– A borköltő címet valószínűleg a közölt borverseimért kaptam és az irodalmi szöveggel tartott borbemutatókért.
– Visszaemlékezéseidet Cseke Péterrel és Fülöp Istvánnal közösen szerkesztett kötetben írtad meg, Volt egyszer egy iskola címmel. Miről szól a könyv?
– Ez a csombordi kertészeti iskola története. '53-ban létesült. A tanintézetet Mezei Sándor igazgató és az általa szervezett, aranycsapatnak nevezett tanári kar fémjelezte.
– Térjünk át irodalmi munkásságodra. Verssel vagy prózával kezdted?
– Verssel. Sokat olvastam Áprilytól, az enyedi tájról, később össze is barátkoztunk. Jó barátságban voltam Jékely Zsolival, a fiával. Ő Szent György napján született, s az ő tiszteletére egyik nap írtam egy négysoros verset: "Ki Szent György napján született/ Sárkányölőnek álmodta magát/ A költő mindent tud már/ Elviselte a glóriára kötött zabolát". Elküldtem Létay Lajosnak, aki közölte az Utunkban. Felhívattak az Utunkhoz, ahol Kiss Jenő fogadott, ő volt a versszerkesztő. Vittem néhány verset magammal. "Fiatalember, magának meg kell tanulnia a poétikát. Nem mindegy, hogy a jambust a trocheussal keveri." Később írtam időmértékes klasszikus verseket is.
– A vers után jött a színműírás. Mi adta az ötletet?
– Volt Magyarbecében – itt van Magyarlapád mellett – egy tanító, akit kirúgtak a színiakadémiáról, mert állítólag bement a lányok hálójába. Komzsik Istvánnak hívták. Többször eljött Csombordra, beszélgettünk, s egyszer azt mondta: – Te Gyuri, gyere írjunk ketten egy színdarabot. Akkor írtam le, hogy milyen tolvajlások mennek végbe a kollektív gazdaságokban. Ez volt A fül. Ő is tett hozzá, én is, s beküldtem a Szatmári Északi Színházhoz, Kovács Ferenc dramaturghoz. Nem lett semmi belőle. Újraírtam, s beadtam Hunyadi Andrásnak Marosvásárhelyre. Ők elfogadták, de a bemutatót Székelyudvarhelyre tervezték (ez '67-ben volt), mert féltek a bukástól. Hatalmas sikere volt, több mint 150 előadást ért meg. Később írtam az Édes méreg című darabot, amely a bor felfedezéséről szól, egy perzsa legenda alapján. Ez tulajdonképpen a Ceausescu-korszak parodizálása volt, de a cenzorok, a hivatal nem vette észre, átengedték. 1970-ben, amikor lementem a bemutatóra Sepsiszentgyörgyre – akkor Dukász Anna volt az igazgató –, az első sorban egy szekusezredest láttam öltönyben. Szünetben felszaladok a színfalak mögé, s mondom: mi lesz itt, fiúk, né ki van itt! "Nyugodj meg, Gyuri bátyám – csitítottak –, ez csak egy színházbolond, aki nem tud otthon ülni."
– Tudom, hogy szíved melegével őrzöd a Csombordi pincekönyvet, ez volt az ide látogató írók, művészek vendégkönyve. Kérlek, olvass fel néhány bejegyzést a megsárgult lapokról.
– Székely János ezt írta a könyvbe: "Hasas hordók, bordó borok./ Egyik fanyar, másik édes./ Biz itt elélnék vidáman/ Én is nemcsak Diogenes". Bajor Andor bejegyzése: "Óh, ha élhetnék Csombordon,/ Itt ülnék én a Nagy Hordón,/ S szegény boldogtalan elmém/ Jó borokkal kiművelném". Alája Fodor Sándor, aki szintén jelen volt, odabiggyesztette: "Tudja fene, én is". Létay Lajos itt is remekelt: "Csombordon, hol annyi bor van,/Farkassal, Bajorral voltam,/ Kányádival, Fodorúrral./ Biza tele lettünk burral".
– Díjak, elismerések, kitüntetések?
– Megkaptam a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, díjazott a Magyar Borakadémia, továbbá a Magyar Kulturális Szövetség. Több helységnek vagyok a díszpolgára.
– Elnyerted a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytollát. Teher ez vagy inkább igényességkényszer?
– Az anyanyelv a legnagyobb kincsünk, nemzeti létünk megőrzője, utolsó menedékünk kisebbségi sorsunkban. Őrizzük meg tisztaságát! Ez főparancs!
– Június 20-án leszel 90 éves. Mivel ajándékozod meg magad és családod?
– Születésnapomon megízlelek néhány jó bort a családom körében. Van már három dédunokám, szerencsére nem vagyok egyedül, 88 éves feleségem, múzsám és irodalomkritikusom is mellettem van...
Amikor felkerestem nagyenyedi lakásán az ünnepeltet, hogy kismagnós beszélgetést rögzítsek, egy 2004-es évjáratú Nauszikaa borospalackból töltött, koccintottunk, s megkért, hogy többé sohase magázzam. Megígértem.
Isten éltessen, Gyurka bátyám!
Székely Ferenc
Szabadság (Kolozsvár),
Születésnapi beszélgetés a 90 éves Csávossy György borász-íróval
– Mi volt hamarabb az életedben: a borászat, a bor vagy az irodalom?
– Mindenképp a bor; első versem 1955-ben jelent meg az Utunkban.
– Akkor kezdjük a borral. Hol találhatók Erdélyben a legjobb borok, és mi ennek a titka?
– Erdélyben a legjobb borok Erdélyi-Hegyalján, Arad-Hegyalján és a Küküllőmente borvidékén teremnek. Ebben az éghajlat, a fekvés és a talaj összetétele játssza a legfőbb szerepet.
– Már Vergilius, a nagy ókori költő megírta, hogy Bacchus szereti a dombokat. Ha Bacchus Erdélyben élt volna, a legjobb borok hazájának kiáltotta volna ki a Kárpát-medence ezen tájait?
– Bacchus valóban kedvelte a dombokat, az erdélyi borvidékek koronagyémántja Csombord, ahol minden karó egy napóra pálcájának felel meg, a nyár nem égeti el a zamatokat, az Érchegység koronája védi a vidéket, a Maros párái kedvezően hatnak a szőlőre, a hosszú ősz pedig mézesre érleli a bogyókat.
– Igaz, hogy a jó bor nemcsak jókedvűbbé teszi az embert, de a szívünket is megnyitja: egy szép nőt még szebbnek látunk, a bensőnkben lakozó szürke lélek pedig átlényegül...
– A jó bor derűlátóvá teszi az embert, gyógyítja a keserű csalódások sebeit, szeretetet és megbocsátást csepegtet szívedbe, a legjobb múzsa, mert ihletet ad, és csodás igék kimondásának a képességével ajándékoz meg.
– Mennyi az a bormennyiség, amit naponta el lehet fogyasztani?
– Hét deci. Persze nem egyszerre!
– Melyek a legrégebbi szőlészeti és borászati irodalmi emlékeink?
– A legrégibb szőlészeti és borászati irodalmi emlékeink igen gazdagok. A Római Birodalom kultúrtörténetével foglalkozó szakírók Probus császárt (270-282) említik előszeretettel. Ibn Roszteh arab író a X. században leszögezi, hogy a magyarok már az őshazában is foglalkoztak szőlőműveléssel. A honfoglalás után az arad-hegyaljai szőlők terméséből, melynek kitűnő voltáról 1175-ből és 1196- ból eredő oklevelek tanúskodnak, V. István alatt már az egri és csanádi püspökök szedik a tizedeket. A küküllőmenti borvidék Bethlen Miklós önéletrajzában is szerepel. 1377-1439-ből való a közel százéves per anyaga Kolozsvár város és a kolozsmonostori bencés apátság között. Apafi Mihálynak már "Egy új főzésről való könyv" szerint készítették a fejedelmi lakomát, amelynek ételeit gyakran borban főzték meg. Apafiné Bornemissza Anna fejedelemasszony szakácskönyvének függelékeként az alighanem első kéziratos magyar borászati munkára bukkanunk, melynek Kultsármesterség a címe (1680). Fontos még megemlítenünk Pápai Páriz Ferenc szótárát (1690), melyben 109 szó ismertet szőlészeti és borászati fogalmakat.
– Melyek Erdély legjobb szőlőfajtái, amelyek híressé tették borkultúránkat?
– Erdély leghíresebb szőlőfajtái a szürkebarát, fehérleányka, olasz rizling, rajnai rizling, piros tramini, fűszeres tramini, királyleányka, kövér, furmint, sauvignon, és Arad-Hegyalján a kadarka, melyből egykor aszút is készítettek.
– Te milyen fajtát kísérleteztél ki?
– Több elitet és három közkedvelt fajtát állítottam elő ivaros keresztezés útján. Ezek a rozé bornak való alkony (amurg), a Közép-Erdély legjobb vörösborának bizonyult Herkules és az aromás fehérborfajta, a bodzavirág- illatú Nauszikaa.
– Erdélyben van só útja, borvíz útja, tovább nem sorolom – hol van a bor útja?
– A bor útja létezik, mi létesítettük Erdélyben. A bor útja valójában egy vendégfogadó-hálózat, mely a borturizmust szolgálja. Hogy hol található? A legtöbb a régi via magna mentén van, de nem csak ott.
– Gyakran neveznek borköltőnek: kitől, mikor és miért kaptad ezt a megtisztelő címet?
– A borköltő címet valószínűleg a közölt borverseimért kaptam és az irodalmi szöveggel tartott borbemutatókért.
– Visszaemlékezéseidet Cseke Péterrel és Fülöp Istvánnal közösen szerkesztett kötetben írtad meg, Volt egyszer egy iskola címmel. Miről szól a könyv?
– Ez a csombordi kertészeti iskola története. '53-ban létesült. A tanintézetet Mezei Sándor igazgató és az általa szervezett, aranycsapatnak nevezett tanári kar fémjelezte.
– Térjünk át irodalmi munkásságodra. Verssel vagy prózával kezdted?
– Verssel. Sokat olvastam Áprilytól, az enyedi tájról, később össze is barátkoztunk. Jó barátságban voltam Jékely Zsolival, a fiával. Ő Szent György napján született, s az ő tiszteletére egyik nap írtam egy négysoros verset: "Ki Szent György napján született/ Sárkányölőnek álmodta magát/ A költő mindent tud már/ Elviselte a glóriára kötött zabolát". Elküldtem Létay Lajosnak, aki közölte az Utunkban. Felhívattak az Utunkhoz, ahol Kiss Jenő fogadott, ő volt a versszerkesztő. Vittem néhány verset magammal. "Fiatalember, magának meg kell tanulnia a poétikát. Nem mindegy, hogy a jambust a trocheussal keveri." Később írtam időmértékes klasszikus verseket is.
– A vers után jött a színműírás. Mi adta az ötletet?
– Volt Magyarbecében – itt van Magyarlapád mellett – egy tanító, akit kirúgtak a színiakadémiáról, mert állítólag bement a lányok hálójába. Komzsik Istvánnak hívták. Többször eljött Csombordra, beszélgettünk, s egyszer azt mondta: – Te Gyuri, gyere írjunk ketten egy színdarabot. Akkor írtam le, hogy milyen tolvajlások mennek végbe a kollektív gazdaságokban. Ez volt A fül. Ő is tett hozzá, én is, s beküldtem a Szatmári Északi Színházhoz, Kovács Ferenc dramaturghoz. Nem lett semmi belőle. Újraírtam, s beadtam Hunyadi Andrásnak Marosvásárhelyre. Ők elfogadták, de a bemutatót Székelyudvarhelyre tervezték (ez '67-ben volt), mert féltek a bukástól. Hatalmas sikere volt, több mint 150 előadást ért meg. Később írtam az Édes méreg című darabot, amely a bor felfedezéséről szól, egy perzsa legenda alapján. Ez tulajdonképpen a Ceausescu-korszak parodizálása volt, de a cenzorok, a hivatal nem vette észre, átengedték. 1970-ben, amikor lementem a bemutatóra Sepsiszentgyörgyre – akkor Dukász Anna volt az igazgató –, az első sorban egy szekusezredest láttam öltönyben. Szünetben felszaladok a színfalak mögé, s mondom: mi lesz itt, fiúk, né ki van itt! "Nyugodj meg, Gyuri bátyám – csitítottak –, ez csak egy színházbolond, aki nem tud otthon ülni."
– Tudom, hogy szíved melegével őrzöd a Csombordi pincekönyvet, ez volt az ide látogató írók, művészek vendégkönyve. Kérlek, olvass fel néhány bejegyzést a megsárgult lapokról.
– Székely János ezt írta a könyvbe: "Hasas hordók, bordó borok./ Egyik fanyar, másik édes./ Biz itt elélnék vidáman/ Én is nemcsak Diogenes". Bajor Andor bejegyzése: "Óh, ha élhetnék Csombordon,/ Itt ülnék én a Nagy Hordón,/ S szegény boldogtalan elmém/ Jó borokkal kiművelném". Alája Fodor Sándor, aki szintén jelen volt, odabiggyesztette: "Tudja fene, én is". Létay Lajos itt is remekelt: "Csombordon, hol annyi bor van,/Farkassal, Bajorral voltam,/ Kányádival, Fodorúrral./ Biza tele lettünk burral".
– Díjak, elismerések, kitüntetések?
– Megkaptam a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, díjazott a Magyar Borakadémia, továbbá a Magyar Kulturális Szövetség. Több helységnek vagyok a díszpolgára.
– Elnyerted a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytollát. Teher ez vagy inkább igényességkényszer?
– Az anyanyelv a legnagyobb kincsünk, nemzeti létünk megőrzője, utolsó menedékünk kisebbségi sorsunkban. Őrizzük meg tisztaságát! Ez főparancs!
– Június 20-án leszel 90 éves. Mivel ajándékozod meg magad és családod?
– Születésnapomon megízlelek néhány jó bort a családom körében. Van már három dédunokám, szerencsére nem vagyok egyedül, 88 éves feleségem, múzsám és irodalomkritikusom is mellettem van...
Amikor felkerestem nagyenyedi lakásán az ünnepeltet, hogy kismagnós beszélgetést rögzítsek, egy 2004-es évjáratú Nauszikaa borospalackból töltött, koccintottunk, s megkért, hogy többé sohase magázzam. Megígértem.
Isten éltessen, Gyurka bátyám!
Székely Ferenc
Szabadság (Kolozsvár),
2015. szeptember 11.
„A versennyel baj nincs, ha nem vezet esztelen egymásnak feszüléshez”
Egész Európai Unió megbukhat emberségből és szolidaritásból, ha elhibázottan kezeli a menekültválságot – véli Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnökét a kötelező befogadási kvóták sokat vitatott rendszere mellett aktuálpolitikai témákról, többek között az MPP-vel kötendő választási együttműködésről, a levél útján történő szavazásról és az autonómiatörvényről kérdeztük.
Megkezdődött az őszi parlamenti ülésszak, s már az első héten elfogadták az idei év talán legfontosabb jogszabályát, az adótörvénykönyvet. Korábban jelezte, az RMDSZ az öt százalékpontos áfacsökkentés híve, de szeretné, hogy az adótörvénykönyv alkalmazása ne sodorja veszélybe az államháztartást, a költségvetési hiány ne haladja meg a 2 százalékot. Személyesen részt vett a törvény módosításáról szóló politikai döntésben. Hihető a kormány ígérete, hogy nem nő túlságosan nagyra jövőre a költségvetési hiány?
Majd a költségvetési törvény tervezetéből fog kiderülni, hogy a kormány képes-e egy olyan büdzsét előkészíteni, amely a két százalékos költségvetési hiányt tartja. Az adótörvénykönyv parlamentben elfogadott módosítása ezt lehetővé teszi. A négy százalékpontos áfacsökkentés egy százalékos deficitet jelentene, abban az esetben, ha úgy számolunk, hogy az adócsökkentés miatt az áfabevételek nem fognak nőni. Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy egy jelentős adócsökkentést követően valamelyest csökken az adócsalás mértéke is, valamennyit ki lehet a feketegazdaságból fehéríteni. Ezért azt gondolom, hogy a befizetett áfa aránya nőni fog, ami csökkenti a deficitet. Tehát a kormánynak még mindig bő egy százaléknyi deficit mozgástere van a költségvetés kidolgozásakor. Azt hiszem, hogy a 2015-ös büdzsé teljesítéséből, az eddigi tapasztalatokból kiindulva bátran kijelenthető: ha a kormány nem kezd felelőtlen pénzszórásba a választási esztendőben, akkor nincs ahogy ezt a költségvetési deficitet ne tartsa. Ezt a hiányt azért fontos tartani, mert biztosítja a makrogazdasági egyensúlyt, és Románia megőrizheti a hitelképességét, olcsóbban finanszírozza a pénzpiacról a deficitjét. Emlékeztetnék arra, hogy az RMDSZ részvételű Boc-kormány annak idején ideiglenes intézkedésnek tekintette a 19 százalékos áfa öt százalékpontos növelésé, és ígéretet tettünk arra, hogy a válság elmúltával ez az adó az eredeti szintre áll vissza. A mostani csökkentés mindenképpen közel áll ehhez az ígérethez, mert 2017-ben ismét 19 százalék lesz az áfa. Kell azonban látni azt is, hogy a világban nagyon gyorsan történnek változások, a kínai tőzsdepánik még nem futott le teljesen. Azzal is számolni kell, hogy ha valahol valami összeomlik, az Romániára is kihat.
Említette a felelőtlen költekezést. Köztudott, hogy időközben a kormány megemelte a fizetéseket az egészségügyben, s ez elindított egy követelésspirált: a pedagógusok, a rendőrök, más közalkalmazotti kategóriák is nagyobb béreket kérnek. Victor Pontáék válaszul megígérték: októberben már a parlament elé terjesztik az új közalkalmazotti bértáblát, amely méltányosabb javadalmazást tesz lehetővé a közszférában. Az RMDSZ hogyan vélekedik erről?
Soha nem értettem egyet azzal, hogy különböző közalkalmazotti kategóriákkal kivételezzenek. Márpedig a kormány így járt el most az orvosok, korábban a hadsereg, a rendőrség esetében. Így a béraránytalanságok nagyon nagyok lettek a közszférában. Gondolnunk kell az önkormányzati alkalmazottakra, a pedagógusokra, a kisegítő személyzetre is, akiknek a fizetése aránytalanul kicsi a többiekéhez képest. A gyors béremelés a közszférában óriási terhet ró a magánszférára is, ezért ezzel csínján kell bánni. Mindenkinek az az érdeke, hogy legyen egy fajta egyensúly a fizetések terén, küszöböljék ki a rendszeren belüli aránytalanságokat. Arról, hogy végül milyen lesz ez a bérrács, az ellenzék sem tud semmit sem mondani, mert a parlamentbe benyújtandó tervezetet a kormány még nem véglegesítette. Amikor ez megtörténik, akkor derül ki, hogy egyáltalán alkalmazható-e az új bérrács 2016-tól, vagy csak 2017-ben lépne életbe.
Az ülésszak másik fontos törvényének a levél útján történő szavazásról szóló jogszabály ígérkezik. Jövő héten ismét összeül a választási törvényeket kidolgozó parlamenti bizottság véglegesíteni a tervezetet. Milyen formában tartaná elfogadhatónak, ha egyáltalán elfogadható az RMDSZ számára a levélben történő szavazás?
Úgy látjuk, hogy a levélben történő szavazás feltételei Romániában nem adott, ezért nem támogatjuk ezt a törvényt. A parlamenti választások esetében a külföldön tartózkodó román állampolgárok szavazati joga biztosítva van. A már elfogadott, parlamenti választásokról szóló törvény egészen világosan fogalmaz: a szavazás regisztrációköteles, és nem levél útján, hanem szavazófülkében történik a határon túl élő román állampolgárok számára létrehozott szavazókörzetekben. A regisztráltak számának függvényében annyi szavazókörzetet hoznak létre külföldön, amennyi szükséges. Így már most sem kérdéses: aki külföldön él és szavazni akar, megteheti. Az elnökválasztás esetében valóban rendezetlen ez a kérdés. Itt szóba kerülhet a levél útján történő szavazás, de mi nem látjuk azt, hogy a biztonságát hogyan tudnák ennek garantálni, és ha regisztrációköteles, akkor miért lenne jobb ez az eljárás annál, amit a parlamenti választások esetében alkalmazni fognak. Nem látjuk azt sem, hogy akkor miért nem teszik lehetővé a levélben történő szavazást Romániában élő román állampolgárok számára, hiszen ha csak a külföldön tartózkodóknak jár ez a jog, az országban élők pedig hátrányba kerülnek. Ezt a típusú diszkriminációt nem tartom ésszerűnek. Ezért szerintem inkább az elektronikus szavazás bevezetésén kellene gondolkozni.
Az RMDSZ ellenkezésének hátterében nem húzódik meg az az aggodalom is, hogy a levélben történő szavazás esetén jelentősen megnőhet a leadott szavazatok száma, és ezáltal nehezebb lesz elérni az öt százalékos parlamenti küszöböt?
Aggodalmunk mindig van, de van egy elvi kérdés, ami az aggódásunknál fontosabb. Az elvi kérdést kell egyszer helyesen megválaszolni, utána nekünk kötelességünk, hogy az aggodalmainkból lefaragjunk és az öt százalékos küszöböt elérjük. Aggodalmunk nem helyezhető az elvi kérdések elé. A levélben történő szavazás csalásra, manipulációra is lehetőséget biztosít. Egyébként miért ne gondolnánk azt, hogy ugyanolyan mértékben mennek el szavazni a külföldön élő erdélyi magyarok is, mint a románok?
Az RMDSZ és a Fidesz viszonyáról. „Évek óta van egy jó és őszinte párbeszéd köztünk” – mondta az RMDSZ és a Fidesz viszonyáról Kelemen Hunor. Emlékeztetett arra, hogy tavaly, az európai parlamenti választások előtt Orbán Viktor átjött Szatmárnémetibe, és együtt üzentek az erdélyi magyar választóknak, mert ezt a kormányfő „így tartotta jónak”. Idén Tusnádfürdőn is volt egy találkozó a két politikus között. „Aki nem rosszindulattal próbálja értelmezni ezt a párbeszédet, azt látja és tudhatja, hogy nem egy olyan viszonyról van szó, mint amilyen a Fidesz és az EMNP egykori viszonya. Arra törekedtünk, hogy közös ügyekről őszintén tudjuk beszélni és konklúziókat megfogalmazni. És ez megtörtént” – reagált a politikus azokra a véleményekre, amely szerint az RMDSZ a Fidesz alárendeltje lenne. Hozzátette, nem csak Orbán Viktorral, hanem Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, a magyarországi kormánypártok vezető politikusaival is rendszeresen találkozik. „Azt hiszem, hogy ez a normális. Akit ez felháborít, keresse saját magában a hibát, ne bennünk” – jegyezte meg.
A választásoknál maradva: korábbi hírek szerint az RMDSZ még ebben a hónapban leülne tárgyalni az MPP-vel az önkormányzati választásokon történő együttműködésről. Melyek az RMDSZ részéről a tárgyalás feltételei?
Az önkormányzati választásokon Székelyföldön lesz verseny a magyar jelöltek között. Az Erdélyi Magyar Néppárt bejelentette már, hogy mindenhol külön indul. A versennyel az égvilágon semmi baj nincs, ha normális keretek között tudjuk tartani, és nem vezet esztelen egymásnak feszüléshez. Ezért merült fel az együttműködés lehetősége az MPP-vel bizonyos településeken. Az együttműködésnek különböző formái lehetségesek. El tudom képzelni, hogy lesz olyan település, ahol az RMDSZ-nek nem lesz esélyes jelöltje, és akkor valóban kérdés, hogy csak azért, hogy egymást és a közösséget szembeállítsuk, érdemes-e az RMDSZ-nek jelöltet állítani. Ez természetesen fordítva is érvényes. Abban maradtunk az MPP-vel, hogy szeptember folyamán leülünk erről egyezetni, addig mindkét fél áttekinti a maga perspektívájából, hogy milyen együttműködést tud elképzelni. Mi is feltérképezzük a helyzetünket, megnézzük, melyik önkormányzatban állunk jól, kik a számba jöhető jelöltek, hol van szükség váltásra. Ezt az elemzést még a nyár folyamán elindítottuk.
A nyáron felmerült az is, hogy az együttműködés a parlamenti választásokra is kiterjedhet, és még az is elképzelhető, hogy Biró Zsolt MPP-elnök az RMDSZ háromszéki listáján induljon. Ezt meg tudja erősíteni?
Az együttműködést nem kötném névhez vagy területhez. Viszont bármilyen megállapodást el tudok képzelni, ami az erdélyi magyar emberek érdekeit szolgálja. Emlékeztetnék: 2008-ban mi elmentünk odáig, hogy két biztos és egy bizonytalan befutó helyet ajánlottunk az akkor Szász Jenő által vezetett MPP-nek. Utóbb a harmadik hely – Pető Csilla parlamenti választókerülete – is befutónak bizonyult. Így ha akkor elfogadták volna a javaslatunkat, akkor most az MPP parlamenti párt lehetne. A megállapodást az utolsó pillanatban nem írták alá, de 2008-ban már nagyon közel voltunk ahhoz, hogy együttműködjünk a parlamenti választásokon. Így jövőre sem tudom kizárni az együttműködés lehetőségét, ám a lényeg az, hogy addig ne teremtsünk olyan helyzetet, amely megakadályozná a megállapodást. Amúgy azt is látni kell: én hiába egyezek meg országos szinten Biró Zsolttal, az MPP-elnökével, ha egyes településeken, közösségekben erős – nem ideológiai jellegű – ellentétek vannak. Ezért nagyon fontos, hogy a kis közösségeken belül, a helyi szervezetek szintjén ne élesítsük ki a konfliktusokat, mert akkor a későbbi országos együttműködés sem lesz lehetséges. Ezt kérdést tehát összefüggéseiben kell szemlélni. Az erdélyi magyar társadalom nem olyan társadalom, hogy kézfogásom Biró Zsolttal minden helyi ellentétet megszüntessen. Sokat járok helyi közösségekbe, és nem egyszer mondták nekem: „az rendben van, hogy országos szinten párbeszéd van, viszont azt is látni kell, hogy itt, ezen a településen ilyen és ilyen okokból csak lesz egy egymásnak feszülés”.
Korábban azt nyilatkozta, hogy az MPP-vel történő egyeztetés után döntenek az autonómiatörvény parlamenti előterjesztésének időpontjáról is. Milyen döntés körvonalazódik?
Ez nem elvi, hanem taktikai kérdés számunkra. A tervezetet azért dolgoztuk ki, hogy közvitára bocsássuk és parlamenti vita is legyen belőle. A benyújtás időpontja kizárólag taktikai kérdés. Olyan helyzetet nem szeretnék teremteni, hogy nem csak Romániában, hanem az európai politikában teljes egészében elszigetelődjünk és partnerek nélkül maradjunk, mert ez a célt nem segíti. Nem szeretném az, hogy beszoruljunk egy sarokba, és mi legyünk Vlagyimir Putyin nem tudom hányadik keze.
Jövő hétfőn tárgyalnak az uniós belügyminiszterek a menekültek tagállamok közötti elosztásáról. Konszenzus van a pártok, államfő és a kormányfő között abban, hogy a befogadási kvóták kötelezővé tétele elfogadhatatlan, hasonló álláspontra helyezkedett az RMDSZ is. De arról nem beszélt sem az államfő, sem a kormányfő és az RMDSZ elnöke sem: mi történik, ha mégis kötelezővé válik a kvóta?
Ma azt látom (az interjú csütörtökön készült – szerk. megj), hogy a Visegrádi Négyek plusz Románia és jó eséllyel Bulgária a kötelező kvótarendszert nem fogadja el, nem lesz meg a minősített többség a határozathoz.
Mi a legnagyobb gond a kötelező kvóták rendszerével?
Több baj is van vele, az egyik az, hogy kötelező, a másik, hogy a kvóták megállapításainak kritériumai csak félig-meddig objektívek. Harmadrészt pedig: tegyük fel, hogy elfogadjuk a kötelező kvótarendszert. De hogyan fogjuk ezt érvényesíteni Románia esetében? Hozzánk egyelőre egyetlen menekült sem akar jönni az ismert okok miatt. Ha tehát ha mondjuk Romániába hoznak hétezer embert, átesnek a procedúrákon, regisztrálják őket, megkapják a menekültstátust, eltelik az egy év, megtanulják valamennyire a nyelvet, és lesz Romániáéra érvényes munkavállalási engedélyük. Ám mi történik ezután? Hozzákötjük őket egy villanyoszlophoz, hogy ne menjenek tovább? Ezek az emberek az EU területén belül szabadon utazhatnak majd bárhová, így fogják a cókmókjukat, és elutaznak mondjuk Svédországba vagy Bajorországba, ahol netán hozzátartozói élnek. Másfelől hogyan választják ki azokat a migránsokat, akik a kötelező kvóta szerint Romániába kerülnek? Milyen kritériumok alapján kerülnek egyesek akaratuk ellenére hozzánk, mások mondjuk Svédországba vagy Bulgáriába? Tehát egészen gyakorlatias problémák merülnek fel a kötelező kvótával kapcsolatban. A szolidaritást nem szabad a kelet-közép-európai államoknak relatív módon kezelnie. Az első nagy kérdés az, hogy képesek vagyunk-e azt a minimális együttérzést kifejezni, és képesek vagyunk-e ezeket az életüket mentő embereket ellátni, fogadni. A tél itt van a nyakunkon, ez lesz nagy erőpróba. Ha bármelyi európai uniós tagállamban egyetlenegy ember, egy gyerek a nem megfelelő körülmények miatt meghal, emberségből, szolidaritásból az egész Európai Unió megbukik, mint politikai konstrukció. A hosszú távú kérdés szerintem arról szól, hogy az EU képes-e a külső határait megvédeni. A tagállamokról külön-külön bebizonyosodott, hogy nem képesek erre. Ezért erősebb Európai Unióra van szükség, és a tagállamok szuverenitásának kérdése, bármennyire fáj, ismét naprendre kell hogy kerüljön. Menekültügyben talán a legfontosabb kérdés az, hogy a közép-keleti régiót tudják-e stabilizálni mindazok a hatalmak, amelyeknek erre lehetősége van: az Egyesült Államok, az Európai Unió és Oroszország. Itt kötelező módon meg kell találni az együttműködést a három nagy világhatalom között, mert másként folyamatos lesz a migráció. Ebben az Európai Uniónak is felelősséget kell vállalnia. Ha szükséges, akkor az Iszlám Állam ellen minden eszközt be kell vetni.
A Transindex-tulajdonrész eladásáról. „Adott pillanatban úgy éreztem, mindenki számára megkönnyebbülés lenne, ha én többé nem lennék tulajdonos a Transindexben” – mondta Kelemen Hunor arról, hogy miért vált meg az erdélyi magyar portálnál birtokolt tulajdonrészétől. Magyarázata szerint számára és a Transindex számára is terhet jelentett ez a helyzet, különösen az RMDSZ-elnökké választása óta. „A volt tulajdonostársammal, a szerkesztőséggel ezt próbáltuk teljesen normálisan kezelni, és szerintem többnyire sikerült is” – jelentette ki. Kelemen bevallotta: nagyon nehezen vette rá magát a döntésre. „Sokáig, több mint tíz évig voltam többségi tulajdonosa a Transindexnek. Nagyon szerettem és szeretem ezt a projektet, és nehéz volt megválnom tőle. Ám azt gondoltam, nem föltétlenül jó, ha RMDSZ-elnökként médiatulajdonos vagyok” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
Egész Európai Unió megbukhat emberségből és szolidaritásból, ha elhibázottan kezeli a menekültválságot – véli Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnökét a kötelező befogadási kvóták sokat vitatott rendszere mellett aktuálpolitikai témákról, többek között az MPP-vel kötendő választási együttműködésről, a levél útján történő szavazásról és az autonómiatörvényről kérdeztük.
Megkezdődött az őszi parlamenti ülésszak, s már az első héten elfogadták az idei év talán legfontosabb jogszabályát, az adótörvénykönyvet. Korábban jelezte, az RMDSZ az öt százalékpontos áfacsökkentés híve, de szeretné, hogy az adótörvénykönyv alkalmazása ne sodorja veszélybe az államháztartást, a költségvetési hiány ne haladja meg a 2 százalékot. Személyesen részt vett a törvény módosításáról szóló politikai döntésben. Hihető a kormány ígérete, hogy nem nő túlságosan nagyra jövőre a költségvetési hiány?
Majd a költségvetési törvény tervezetéből fog kiderülni, hogy a kormány képes-e egy olyan büdzsét előkészíteni, amely a két százalékos költségvetési hiányt tartja. Az adótörvénykönyv parlamentben elfogadott módosítása ezt lehetővé teszi. A négy százalékpontos áfacsökkentés egy százalékos deficitet jelentene, abban az esetben, ha úgy számolunk, hogy az adócsökkentés miatt az áfabevételek nem fognak nőni. Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy egy jelentős adócsökkentést követően valamelyest csökken az adócsalás mértéke is, valamennyit ki lehet a feketegazdaságból fehéríteni. Ezért azt gondolom, hogy a befizetett áfa aránya nőni fog, ami csökkenti a deficitet. Tehát a kormánynak még mindig bő egy százaléknyi deficit mozgástere van a költségvetés kidolgozásakor. Azt hiszem, hogy a 2015-ös büdzsé teljesítéséből, az eddigi tapasztalatokból kiindulva bátran kijelenthető: ha a kormány nem kezd felelőtlen pénzszórásba a választási esztendőben, akkor nincs ahogy ezt a költségvetési deficitet ne tartsa. Ezt a hiányt azért fontos tartani, mert biztosítja a makrogazdasági egyensúlyt, és Románia megőrizheti a hitelképességét, olcsóbban finanszírozza a pénzpiacról a deficitjét. Emlékeztetnék arra, hogy az RMDSZ részvételű Boc-kormány annak idején ideiglenes intézkedésnek tekintette a 19 százalékos áfa öt százalékpontos növelésé, és ígéretet tettünk arra, hogy a válság elmúltával ez az adó az eredeti szintre áll vissza. A mostani csökkentés mindenképpen közel áll ehhez az ígérethez, mert 2017-ben ismét 19 százalék lesz az áfa. Kell azonban látni azt is, hogy a világban nagyon gyorsan történnek változások, a kínai tőzsdepánik még nem futott le teljesen. Azzal is számolni kell, hogy ha valahol valami összeomlik, az Romániára is kihat.
Említette a felelőtlen költekezést. Köztudott, hogy időközben a kormány megemelte a fizetéseket az egészségügyben, s ez elindított egy követelésspirált: a pedagógusok, a rendőrök, más közalkalmazotti kategóriák is nagyobb béreket kérnek. Victor Pontáék válaszul megígérték: októberben már a parlament elé terjesztik az új közalkalmazotti bértáblát, amely méltányosabb javadalmazást tesz lehetővé a közszférában. Az RMDSZ hogyan vélekedik erről?
Soha nem értettem egyet azzal, hogy különböző közalkalmazotti kategóriákkal kivételezzenek. Márpedig a kormány így járt el most az orvosok, korábban a hadsereg, a rendőrség esetében. Így a béraránytalanságok nagyon nagyok lettek a közszférában. Gondolnunk kell az önkormányzati alkalmazottakra, a pedagógusokra, a kisegítő személyzetre is, akiknek a fizetése aránytalanul kicsi a többiekéhez képest. A gyors béremelés a közszférában óriási terhet ró a magánszférára is, ezért ezzel csínján kell bánni. Mindenkinek az az érdeke, hogy legyen egy fajta egyensúly a fizetések terén, küszöböljék ki a rendszeren belüli aránytalanságokat. Arról, hogy végül milyen lesz ez a bérrács, az ellenzék sem tud semmit sem mondani, mert a parlamentbe benyújtandó tervezetet a kormány még nem véglegesítette. Amikor ez megtörténik, akkor derül ki, hogy egyáltalán alkalmazható-e az új bérrács 2016-tól, vagy csak 2017-ben lépne életbe.
Az ülésszak másik fontos törvényének a levél útján történő szavazásról szóló jogszabály ígérkezik. Jövő héten ismét összeül a választási törvényeket kidolgozó parlamenti bizottság véglegesíteni a tervezetet. Milyen formában tartaná elfogadhatónak, ha egyáltalán elfogadható az RMDSZ számára a levélben történő szavazás?
Úgy látjuk, hogy a levélben történő szavazás feltételei Romániában nem adott, ezért nem támogatjuk ezt a törvényt. A parlamenti választások esetében a külföldön tartózkodó román állampolgárok szavazati joga biztosítva van. A már elfogadott, parlamenti választásokról szóló törvény egészen világosan fogalmaz: a szavazás regisztrációköteles, és nem levél útján, hanem szavazófülkében történik a határon túl élő román állampolgárok számára létrehozott szavazókörzetekben. A regisztráltak számának függvényében annyi szavazókörzetet hoznak létre külföldön, amennyi szükséges. Így már most sem kérdéses: aki külföldön él és szavazni akar, megteheti. Az elnökválasztás esetében valóban rendezetlen ez a kérdés. Itt szóba kerülhet a levél útján történő szavazás, de mi nem látjuk azt, hogy a biztonságát hogyan tudnák ennek garantálni, és ha regisztrációköteles, akkor miért lenne jobb ez az eljárás annál, amit a parlamenti választások esetében alkalmazni fognak. Nem látjuk azt sem, hogy akkor miért nem teszik lehetővé a levélben történő szavazást Romániában élő román állampolgárok számára, hiszen ha csak a külföldön tartózkodóknak jár ez a jog, az országban élők pedig hátrányba kerülnek. Ezt a típusú diszkriminációt nem tartom ésszerűnek. Ezért szerintem inkább az elektronikus szavazás bevezetésén kellene gondolkozni.
Az RMDSZ ellenkezésének hátterében nem húzódik meg az az aggodalom is, hogy a levélben történő szavazás esetén jelentősen megnőhet a leadott szavazatok száma, és ezáltal nehezebb lesz elérni az öt százalékos parlamenti küszöböt?
Aggodalmunk mindig van, de van egy elvi kérdés, ami az aggódásunknál fontosabb. Az elvi kérdést kell egyszer helyesen megválaszolni, utána nekünk kötelességünk, hogy az aggodalmainkból lefaragjunk és az öt százalékos küszöböt elérjük. Aggodalmunk nem helyezhető az elvi kérdések elé. A levélben történő szavazás csalásra, manipulációra is lehetőséget biztosít. Egyébként miért ne gondolnánk azt, hogy ugyanolyan mértékben mennek el szavazni a külföldön élő erdélyi magyarok is, mint a románok?
Az RMDSZ és a Fidesz viszonyáról. „Évek óta van egy jó és őszinte párbeszéd köztünk” – mondta az RMDSZ és a Fidesz viszonyáról Kelemen Hunor. Emlékeztetett arra, hogy tavaly, az európai parlamenti választások előtt Orbán Viktor átjött Szatmárnémetibe, és együtt üzentek az erdélyi magyar választóknak, mert ezt a kormányfő „így tartotta jónak”. Idén Tusnádfürdőn is volt egy találkozó a két politikus között. „Aki nem rosszindulattal próbálja értelmezni ezt a párbeszédet, azt látja és tudhatja, hogy nem egy olyan viszonyról van szó, mint amilyen a Fidesz és az EMNP egykori viszonya. Arra törekedtünk, hogy közös ügyekről őszintén tudjuk beszélni és konklúziókat megfogalmazni. És ez megtörtént” – reagált a politikus azokra a véleményekre, amely szerint az RMDSZ a Fidesz alárendeltje lenne. Hozzátette, nem csak Orbán Viktorral, hanem Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, a magyarországi kormánypártok vezető politikusaival is rendszeresen találkozik. „Azt hiszem, hogy ez a normális. Akit ez felháborít, keresse saját magában a hibát, ne bennünk” – jegyezte meg.
A választásoknál maradva: korábbi hírek szerint az RMDSZ még ebben a hónapban leülne tárgyalni az MPP-vel az önkormányzati választásokon történő együttműködésről. Melyek az RMDSZ részéről a tárgyalás feltételei?
Az önkormányzati választásokon Székelyföldön lesz verseny a magyar jelöltek között. Az Erdélyi Magyar Néppárt bejelentette már, hogy mindenhol külön indul. A versennyel az égvilágon semmi baj nincs, ha normális keretek között tudjuk tartani, és nem vezet esztelen egymásnak feszüléshez. Ezért merült fel az együttműködés lehetősége az MPP-vel bizonyos településeken. Az együttműködésnek különböző formái lehetségesek. El tudom képzelni, hogy lesz olyan település, ahol az RMDSZ-nek nem lesz esélyes jelöltje, és akkor valóban kérdés, hogy csak azért, hogy egymást és a közösséget szembeállítsuk, érdemes-e az RMDSZ-nek jelöltet állítani. Ez természetesen fordítva is érvényes. Abban maradtunk az MPP-vel, hogy szeptember folyamán leülünk erről egyezetni, addig mindkét fél áttekinti a maga perspektívájából, hogy milyen együttműködést tud elképzelni. Mi is feltérképezzük a helyzetünket, megnézzük, melyik önkormányzatban állunk jól, kik a számba jöhető jelöltek, hol van szükség váltásra. Ezt az elemzést még a nyár folyamán elindítottuk.
A nyáron felmerült az is, hogy az együttműködés a parlamenti választásokra is kiterjedhet, és még az is elképzelhető, hogy Biró Zsolt MPP-elnök az RMDSZ háromszéki listáján induljon. Ezt meg tudja erősíteni?
Az együttműködést nem kötném névhez vagy területhez. Viszont bármilyen megállapodást el tudok képzelni, ami az erdélyi magyar emberek érdekeit szolgálja. Emlékeztetnék: 2008-ban mi elmentünk odáig, hogy két biztos és egy bizonytalan befutó helyet ajánlottunk az akkor Szász Jenő által vezetett MPP-nek. Utóbb a harmadik hely – Pető Csilla parlamenti választókerülete – is befutónak bizonyult. Így ha akkor elfogadták volna a javaslatunkat, akkor most az MPP parlamenti párt lehetne. A megállapodást az utolsó pillanatban nem írták alá, de 2008-ban már nagyon közel voltunk ahhoz, hogy együttműködjünk a parlamenti választásokon. Így jövőre sem tudom kizárni az együttműködés lehetőségét, ám a lényeg az, hogy addig ne teremtsünk olyan helyzetet, amely megakadályozná a megállapodást. Amúgy azt is látni kell: én hiába egyezek meg országos szinten Biró Zsolttal, az MPP-elnökével, ha egyes településeken, közösségekben erős – nem ideológiai jellegű – ellentétek vannak. Ezért nagyon fontos, hogy a kis közösségeken belül, a helyi szervezetek szintjén ne élesítsük ki a konfliktusokat, mert akkor a későbbi országos együttműködés sem lesz lehetséges. Ezt kérdést tehát összefüggéseiben kell szemlélni. Az erdélyi magyar társadalom nem olyan társadalom, hogy kézfogásom Biró Zsolttal minden helyi ellentétet megszüntessen. Sokat járok helyi közösségekbe, és nem egyszer mondták nekem: „az rendben van, hogy országos szinten párbeszéd van, viszont azt is látni kell, hogy itt, ezen a településen ilyen és ilyen okokból csak lesz egy egymásnak feszülés”.
Korábban azt nyilatkozta, hogy az MPP-vel történő egyeztetés után döntenek az autonómiatörvény parlamenti előterjesztésének időpontjáról is. Milyen döntés körvonalazódik?
Ez nem elvi, hanem taktikai kérdés számunkra. A tervezetet azért dolgoztuk ki, hogy közvitára bocsássuk és parlamenti vita is legyen belőle. A benyújtás időpontja kizárólag taktikai kérdés. Olyan helyzetet nem szeretnék teremteni, hogy nem csak Romániában, hanem az európai politikában teljes egészében elszigetelődjünk és partnerek nélkül maradjunk, mert ez a célt nem segíti. Nem szeretném az, hogy beszoruljunk egy sarokba, és mi legyünk Vlagyimir Putyin nem tudom hányadik keze.
Jövő hétfőn tárgyalnak az uniós belügyminiszterek a menekültek tagállamok közötti elosztásáról. Konszenzus van a pártok, államfő és a kormányfő között abban, hogy a befogadási kvóták kötelezővé tétele elfogadhatatlan, hasonló álláspontra helyezkedett az RMDSZ is. De arról nem beszélt sem az államfő, sem a kormányfő és az RMDSZ elnöke sem: mi történik, ha mégis kötelezővé válik a kvóta?
Ma azt látom (az interjú csütörtökön készült – szerk. megj), hogy a Visegrádi Négyek plusz Románia és jó eséllyel Bulgária a kötelező kvótarendszert nem fogadja el, nem lesz meg a minősített többség a határozathoz.
Mi a legnagyobb gond a kötelező kvóták rendszerével?
Több baj is van vele, az egyik az, hogy kötelező, a másik, hogy a kvóták megállapításainak kritériumai csak félig-meddig objektívek. Harmadrészt pedig: tegyük fel, hogy elfogadjuk a kötelező kvótarendszert. De hogyan fogjuk ezt érvényesíteni Románia esetében? Hozzánk egyelőre egyetlen menekült sem akar jönni az ismert okok miatt. Ha tehát ha mondjuk Romániába hoznak hétezer embert, átesnek a procedúrákon, regisztrálják őket, megkapják a menekültstátust, eltelik az egy év, megtanulják valamennyire a nyelvet, és lesz Romániáéra érvényes munkavállalási engedélyük. Ám mi történik ezután? Hozzákötjük őket egy villanyoszlophoz, hogy ne menjenek tovább? Ezek az emberek az EU területén belül szabadon utazhatnak majd bárhová, így fogják a cókmókjukat, és elutaznak mondjuk Svédországba vagy Bajorországba, ahol netán hozzátartozói élnek. Másfelől hogyan választják ki azokat a migránsokat, akik a kötelező kvóta szerint Romániába kerülnek? Milyen kritériumok alapján kerülnek egyesek akaratuk ellenére hozzánk, mások mondjuk Svédországba vagy Bulgáriába? Tehát egészen gyakorlatias problémák merülnek fel a kötelező kvótával kapcsolatban. A szolidaritást nem szabad a kelet-közép-európai államoknak relatív módon kezelnie. Az első nagy kérdés az, hogy képesek vagyunk-e azt a minimális együttérzést kifejezni, és képesek vagyunk-e ezeket az életüket mentő embereket ellátni, fogadni. A tél itt van a nyakunkon, ez lesz nagy erőpróba. Ha bármelyi európai uniós tagállamban egyetlenegy ember, egy gyerek a nem megfelelő körülmények miatt meghal, emberségből, szolidaritásból az egész Európai Unió megbukik, mint politikai konstrukció. A hosszú távú kérdés szerintem arról szól, hogy az EU képes-e a külső határait megvédeni. A tagállamokról külön-külön bebizonyosodott, hogy nem képesek erre. Ezért erősebb Európai Unióra van szükség, és a tagállamok szuverenitásának kérdése, bármennyire fáj, ismét naprendre kell hogy kerüljön. Menekültügyben talán a legfontosabb kérdés az, hogy a közép-keleti régiót tudják-e stabilizálni mindazok a hatalmak, amelyeknek erre lehetősége van: az Egyesült Államok, az Európai Unió és Oroszország. Itt kötelező módon meg kell találni az együttműködést a három nagy világhatalom között, mert másként folyamatos lesz a migráció. Ebben az Európai Uniónak is felelősséget kell vállalnia. Ha szükséges, akkor az Iszlám Állam ellen minden eszközt be kell vetni.
A Transindex-tulajdonrész eladásáról. „Adott pillanatban úgy éreztem, mindenki számára megkönnyebbülés lenne, ha én többé nem lennék tulajdonos a Transindexben” – mondta Kelemen Hunor arról, hogy miért vált meg az erdélyi magyar portálnál birtokolt tulajdonrészétől. Magyarázata szerint számára és a Transindex számára is terhet jelentett ez a helyzet, különösen az RMDSZ-elnökké választása óta. „A volt tulajdonostársammal, a szerkesztőséggel ezt próbáltuk teljesen normálisan kezelni, és szerintem többnyire sikerült is” – jelentette ki. Kelemen bevallotta: nagyon nehezen vette rá magát a döntésre. „Sokáig, több mint tíz évig voltam többségi tulajdonosa a Transindexnek. Nagyon szerettem és szeretem ezt a projektet, és nehéz volt megválnom tőle. Ám azt gondoltam, nem föltétlenül jó, ha RMDSZ-elnökként médiatulajdonos vagyok” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
2015. szeptember 17.
Évadkezdés az Arielben
A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház a 2015–2016-os évadot szeptember 22-én este 7 órától a 12 év fölöttieknek ajánlott Momo című előadásával kezdi a színház stúdiótermében.
A Michael Ende Momó című meseregénye alapján készült, színházi és bábos elemeket ötvöző előadást a Blattner-díjas Rumi László rendezte; tervező Balla Gábor, zeneszerző Ágoston Béla. Színpadra lép: Balogh Annamária, Bonczidai Dezső, Cseke Péter, Dull János, Fehér Csaba, Gáll Ágnes, Gönczy Katalin, Halmágyi Éva, Molnár József, Szabó Dániel, Szőlősi-Pénzes Szilárd. Momo, az istenien bölcs és gyermekien ártatlan lány-lény szembeszegül az időrabló szürke urakkal, hogy megmentse barátait, egy kisváros vidám és esendő lakóit. Vajon sikerül-e visszaszereznie a baráti bizalom fényét, az önfeledt játék örömét, a szívvel mérhető időt?
Az Ariel részt vesz Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon, ahol László Zsuzsa Cigányhold című előadásával mutatkozik be. A kortárs cigány költők műveiből készült produkcióval a színész saját korlátait feszegeti, ugyanakkor a nézőket is bevonja a játékba, nekik szegezi a kérdéseit, arra próbálja rávenni őket, éljék bele magukat mások életébe is. Az előadás szeptember 25-én lesz látható Gyergyószentmiklóson Ozvald Enikő rendezésében. Ugyancsak Gyergyószentmiklóson játsszák a fesztivál keretében, majd Marosvásárhelyen is műsorra tűzik a szintén felnőtteknek szóló Pentheszileia-program című darabot.
Szeptember végére, október elejére tervezik a legújabb bemutatót az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban, amikor gyereknézőik a Kortyondi király című mesejátékot láthatják Rumi László rendezésében. A Kortyondi király október közepére meghívást kapott a kolozsvári Puck Fesztiválra, a Momo pedig október 8-án részt vesz a nagyváradi FuxFeszten. Október közepén újabb előadás próbáit kezdik el a bábszínészek: A brémai muzsikusok című gyerekelőadást Vidovszky György rendezésében viszik színpadra. A rendező neve nem ismeretlen a marosvásárhelyi közönség számára, ugyanis ő rendezte a Tompa Miklós Társulat A Pál utcai fiúk című produkcióját.
Antal Erika
Székelyhon.ro
A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház a 2015–2016-os évadot szeptember 22-én este 7 órától a 12 év fölöttieknek ajánlott Momo című előadásával kezdi a színház stúdiótermében.
A Michael Ende Momó című meseregénye alapján készült, színházi és bábos elemeket ötvöző előadást a Blattner-díjas Rumi László rendezte; tervező Balla Gábor, zeneszerző Ágoston Béla. Színpadra lép: Balogh Annamária, Bonczidai Dezső, Cseke Péter, Dull János, Fehér Csaba, Gáll Ágnes, Gönczy Katalin, Halmágyi Éva, Molnár József, Szabó Dániel, Szőlősi-Pénzes Szilárd. Momo, az istenien bölcs és gyermekien ártatlan lány-lény szembeszegül az időrabló szürke urakkal, hogy megmentse barátait, egy kisváros vidám és esendő lakóit. Vajon sikerül-e visszaszereznie a baráti bizalom fényét, az önfeledt játék örömét, a szívvel mérhető időt?
Az Ariel részt vesz Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon, ahol László Zsuzsa Cigányhold című előadásával mutatkozik be. A kortárs cigány költők műveiből készült produkcióval a színész saját korlátait feszegeti, ugyanakkor a nézőket is bevonja a játékba, nekik szegezi a kérdéseit, arra próbálja rávenni őket, éljék bele magukat mások életébe is. Az előadás szeptember 25-én lesz látható Gyergyószentmiklóson Ozvald Enikő rendezésében. Ugyancsak Gyergyószentmiklóson játsszák a fesztivál keretében, majd Marosvásárhelyen is műsorra tűzik a szintén felnőtteknek szóló Pentheszileia-program című darabot.
Szeptember végére, október elejére tervezik a legújabb bemutatót az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban, amikor gyereknézőik a Kortyondi király című mesejátékot láthatják Rumi László rendezésében. A Kortyondi király október közepére meghívást kapott a kolozsvári Puck Fesztiválra, a Momo pedig október 8-án részt vesz a nagyváradi FuxFeszten. Október közepén újabb előadás próbáit kezdik el a bábszínészek: A brémai muzsikusok című gyerekelőadást Vidovszky György rendezésében viszik színpadra. A rendező neve nem ismeretlen a marosvásárhelyi közönség számára, ugyanis ő rendezte a Tompa Miklós Társulat A Pál utcai fiúk című produkcióját.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. október 6.
Harmincéves a Hahota
Ezelőtt harminc évvel és két hónappal lépett először „színpadra” a marosvásárhelyi Hahota társulat a Kárpátok sétányának 35-ös háztömbje és az árvízvédelmi töltés között. A társulat most egy jubileumi előadással készül megünnepelni a kerek évfordulót, az október 10-ei bemutatón eljátsszák a hajdani első előadás egyik jelentét is.
Az Ariel színház próbatermében Ölvedi Antónia, Puskás Győző, Kelemen Barna és az immár három éve „saját rendezőnk”, Kovács Levente épp próba utáni megbeszélést tart, amikor érkezünk. Mintegy végszóra toppan be Szőcs János, kezében egy CD-vel, ami a jubileumi előadás zeneanyagát rejti.
Akkor, 1985. augusztus 10-én a Kárpátok sétányán volt az első előadásuk. A „színpad” az árvízvédelmi töltés és a 35-ös háztömb közötti füves rész, két fűzfa között volt. A közönség a 35-ös és a 35A tömbházak lakóiból állott, akik a gát oldalán ültek. „Az előadás egyik jelenetét a Kovács Levente által rendezett Emlékek kávéházából loptam ki, a szó legszorosabb értelmében. Annyira tetszett az előadás, hogy többször, úgy is mondhatom, nagyon sokszor megnéztem, aztán azt a jelenetet memorizáltam – már amennyire tudtam – megtanultuk, próbáltuk s aztán eljátszottuk” – emlékezik a kezdetek kezdetére Puskás Győző. Ezt a jelenetet most újra fogják játszani a Humor forte, válogatás a legjobb pirulákból című ünnepi műsorban. Erre jött haza Spanyolországból Ölvedi Antónia, aki Puskás Győzővel játssza ezt a jelenetet.
De visszatérve a kezdetekhez: az első évben volt még egy előadás, utána következtek a nyári évadok. Merthogy a „terem” teteje a csillagos ég volt, előfordult többször, hogy szünet után távozni kellett, mert akkora zápor kerekedett, hogy képtelenség volt folytatni a szabadtéri előadást. Ekkor már reflektoruk is volt. Elverte hát az eső az előadást. Akkor még csak az eső... Mert 1988 május 9-én a szeku verte szét a társulatot. Betiltották a további előadásokat. Az aznapit nem lehetett, ötszáz néző ült ugyanis a „nézőtéren”, ennyit azért mégsem lehetett szétkergetni – meséli a társulatalapító frontember. Itt szól közbe Kovács Levente: „Május 9. ugyanis a győzelem napja volt, lehet, hogy rosszul időzítették az előadást. Akkor még a szeku győzött.” Akkoriban már a helyi sajtó is gyakran cikkezett róluk. A szép emlékű Oltyán László Társulat a gyepen és A közönség kitart címmel írt róluk a Vörös Zászlóban. A betiltás után nem látszott az alagút vége, a folytatás lehetősége. Bár Puskás Győző titokban reménykedett valamiben.
A kényszerszünet vége
A rendszerváltozást követően újra összeállt a társulat. ’90. márciusában lett volna az első újkori bemutató, ezt a „sajnálatos márciusi események” verték szét, illetve hát azok miatt maradt el a bemutató. Végül 1991. március 11-től a Szakszervezetek Művelődési Házában, a MADISZ védnöksége alatt indultak újra. Most már tető volt a fejük fölött. Aztán ’95 elején Fúró Attila segítségével magánszínházként folyatták. Előbb a Kultúrpalotában, utána a Nemzeti Színházban, majd az Arielben. ’92-ben Jakab Zsombor a társulathoz szerződött – szervezőnek. Innen kezdődik a társulat főnixmadár-története. 1999-ben megalakult a Hahota Kft., ami már rangot jelentett, annak ellenére, hogy sokan távoztak a társulattól. De jöttek segíteni a hivatásos színészek (Nagy József, Szabó Mária, Csergőffy László, Székely Éva), s velük együtt az újabb sikerek. ’97-ben Kovács Levente kitiltotta a társulatot az amatőrök fesztiváljáról. (Muszáj volt nekem – mondja a két éve a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett rendező – mert már nem voltak műkedvelői szinten, minőségileg kilógtak a sorból. Nem ugyanabban a súlycsoportban játszottak.)
Újra a régi...
A harminc éves évfordulóra olyan műsort állítottunk össze, amelyben csak olyan jelenetek vannak, amelyekkel nagy sikert ért el a társulat az elmúlt három évtized folyamán, amelyek a közönségnek is nagyon tetszettek, de hozzánk is igen közel állnak. Persze, egy kicsit újra hangszerelve, Kovács Levente által időszerűsítve – mondta el Puskás Győző. A régebbiket veszik elő, hogy ne keltsék a nézőkben a „déjà vu” érzést.
A társulatot immár három éve rendező Kovács Levente úgy véli: „Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy van egy műfaj, amely megkerülhetetlen, annak dacára, hogy színházi körökben jelentős fanyalgás tapasztalható vele szemben. Ez az a műfaj, amit a hahotások művelnek. A nézőszám olyan csúcsokat döntöget, amit hivatásos társulatok is megirigyelhetnek.” Úgy látja, hogy jelenleg a kis létszámú magántársulatokat (lásd még nálunk: Spektrum, Yorick) jobban elfogadja a közönség. Ha egy merész vállalkozás egy színházi társulat mögé áll, az szinte biztos, hogy siker lesz, és ezt számtalan példa igazolja. Ami pedig konkrétan a Hahotát illeti, ekképpen vélekedik: ártatlannak tűnő kicsi hülyeségből lesz egy színház. Ez azt jelenti, hogy a művészetben a belső akaratból, elszántságból születik – minden gátoló körülmény ellenére – valami, jelen esetben egy működő társulat. És egy színházi vállalkozást az tesz érvényessé, hogy állandóvá válik.
Puskás Győző ehhez még annyit tesz hozzá, hogy a vállalkozást, a társulati életet, a színházat – nevezzük bárminek, egyaránt érvényes rá – az teszi élővé, sikeressé, hogy a közönség szereti, és ez adja az energiát a további munkához is. Közönség nélkül nincs előadás, a közönség szeretete nélkül pedig nincs siker – olyan axióma ez, ami megkerülhetetlen. Erdélyben immár mindenütt otthon érzik magukat, mindenhova haza mennek. „Koncerteken, a nemzeti színház előadásainak szünetében, de a piacon, az utcán, az üzletben megállítanak, kérdik, hogy mikor lesz a következő előadás. Teszi ezt ügyvéd, postás, mindenféle rendű és rangú ember, akiket egyetlen dolog köt össze – a színház szeretete” – osztja meg kellemes tapasztalatát velünk a Hahota frontembere.
Az ünnepi díszelőadás október 10-én, szombaton este 7 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében lesz. (ismétlések: október 11., 18. és 25-én).
Hahotások három évtizede
Akik ott voltak a kezdet kezdetén: Ölvedi Antónia, Lengyel Gabriella, Moldován Sándor, Kopacz András, Filcz Zoltán, Toldi Levente, Puskás Győző. Ők voltak a legeslegelsők, akik megértek sikert és hatóság-generálta kudarcokat. A jelenlegi jubiláló csapat pedig: Székely M. Éva, Gönczi Katalin, Ritziu Ilka Krisztina, Cseke Péter, Kelemen Barna, Szőlősi Pénzes Szilárd, Puskás Győző, és fellép „az ideiglenesen hazánkban tartózkodó” veterán, Ölvedi Antónia is.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
Ezelőtt harminc évvel és két hónappal lépett először „színpadra” a marosvásárhelyi Hahota társulat a Kárpátok sétányának 35-ös háztömbje és az árvízvédelmi töltés között. A társulat most egy jubileumi előadással készül megünnepelni a kerek évfordulót, az október 10-ei bemutatón eljátsszák a hajdani első előadás egyik jelentét is.
Az Ariel színház próbatermében Ölvedi Antónia, Puskás Győző, Kelemen Barna és az immár három éve „saját rendezőnk”, Kovács Levente épp próba utáni megbeszélést tart, amikor érkezünk. Mintegy végszóra toppan be Szőcs János, kezében egy CD-vel, ami a jubileumi előadás zeneanyagát rejti.
Akkor, 1985. augusztus 10-én a Kárpátok sétányán volt az első előadásuk. A „színpad” az árvízvédelmi töltés és a 35-ös háztömb közötti füves rész, két fűzfa között volt. A közönség a 35-ös és a 35A tömbházak lakóiból állott, akik a gát oldalán ültek. „Az előadás egyik jelenetét a Kovács Levente által rendezett Emlékek kávéházából loptam ki, a szó legszorosabb értelmében. Annyira tetszett az előadás, hogy többször, úgy is mondhatom, nagyon sokszor megnéztem, aztán azt a jelenetet memorizáltam – már amennyire tudtam – megtanultuk, próbáltuk s aztán eljátszottuk” – emlékezik a kezdetek kezdetére Puskás Győző. Ezt a jelenetet most újra fogják játszani a Humor forte, válogatás a legjobb pirulákból című ünnepi műsorban. Erre jött haza Spanyolországból Ölvedi Antónia, aki Puskás Győzővel játssza ezt a jelenetet.
De visszatérve a kezdetekhez: az első évben volt még egy előadás, utána következtek a nyári évadok. Merthogy a „terem” teteje a csillagos ég volt, előfordult többször, hogy szünet után távozni kellett, mert akkora zápor kerekedett, hogy képtelenség volt folytatni a szabadtéri előadást. Ekkor már reflektoruk is volt. Elverte hát az eső az előadást. Akkor még csak az eső... Mert 1988 május 9-én a szeku verte szét a társulatot. Betiltották a további előadásokat. Az aznapit nem lehetett, ötszáz néző ült ugyanis a „nézőtéren”, ennyit azért mégsem lehetett szétkergetni – meséli a társulatalapító frontember. Itt szól közbe Kovács Levente: „Május 9. ugyanis a győzelem napja volt, lehet, hogy rosszul időzítették az előadást. Akkor még a szeku győzött.” Akkoriban már a helyi sajtó is gyakran cikkezett róluk. A szép emlékű Oltyán László Társulat a gyepen és A közönség kitart címmel írt róluk a Vörös Zászlóban. A betiltás után nem látszott az alagút vége, a folytatás lehetősége. Bár Puskás Győző titokban reménykedett valamiben.
A kényszerszünet vége
A rendszerváltozást követően újra összeállt a társulat. ’90. márciusában lett volna az első újkori bemutató, ezt a „sajnálatos márciusi események” verték szét, illetve hát azok miatt maradt el a bemutató. Végül 1991. március 11-től a Szakszervezetek Művelődési Házában, a MADISZ védnöksége alatt indultak újra. Most már tető volt a fejük fölött. Aztán ’95 elején Fúró Attila segítségével magánszínházként folyatták. Előbb a Kultúrpalotában, utána a Nemzeti Színházban, majd az Arielben. ’92-ben Jakab Zsombor a társulathoz szerződött – szervezőnek. Innen kezdődik a társulat főnixmadár-története. 1999-ben megalakult a Hahota Kft., ami már rangot jelentett, annak ellenére, hogy sokan távoztak a társulattól. De jöttek segíteni a hivatásos színészek (Nagy József, Szabó Mária, Csergőffy László, Székely Éva), s velük együtt az újabb sikerek. ’97-ben Kovács Levente kitiltotta a társulatot az amatőrök fesztiváljáról. (Muszáj volt nekem – mondja a két éve a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett rendező – mert már nem voltak műkedvelői szinten, minőségileg kilógtak a sorból. Nem ugyanabban a súlycsoportban játszottak.)
Újra a régi...
A harminc éves évfordulóra olyan műsort állítottunk össze, amelyben csak olyan jelenetek vannak, amelyekkel nagy sikert ért el a társulat az elmúlt három évtized folyamán, amelyek a közönségnek is nagyon tetszettek, de hozzánk is igen közel állnak. Persze, egy kicsit újra hangszerelve, Kovács Levente által időszerűsítve – mondta el Puskás Győző. A régebbiket veszik elő, hogy ne keltsék a nézőkben a „déjà vu” érzést.
A társulatot immár három éve rendező Kovács Levente úgy véli: „Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy van egy műfaj, amely megkerülhetetlen, annak dacára, hogy színházi körökben jelentős fanyalgás tapasztalható vele szemben. Ez az a műfaj, amit a hahotások művelnek. A nézőszám olyan csúcsokat döntöget, amit hivatásos társulatok is megirigyelhetnek.” Úgy látja, hogy jelenleg a kis létszámú magántársulatokat (lásd még nálunk: Spektrum, Yorick) jobban elfogadja a közönség. Ha egy merész vállalkozás egy színházi társulat mögé áll, az szinte biztos, hogy siker lesz, és ezt számtalan példa igazolja. Ami pedig konkrétan a Hahotát illeti, ekképpen vélekedik: ártatlannak tűnő kicsi hülyeségből lesz egy színház. Ez azt jelenti, hogy a művészetben a belső akaratból, elszántságból születik – minden gátoló körülmény ellenére – valami, jelen esetben egy működő társulat. És egy színházi vállalkozást az tesz érvényessé, hogy állandóvá válik.
Puskás Győző ehhez még annyit tesz hozzá, hogy a vállalkozást, a társulati életet, a színházat – nevezzük bárminek, egyaránt érvényes rá – az teszi élővé, sikeressé, hogy a közönség szereti, és ez adja az energiát a további munkához is. Közönség nélkül nincs előadás, a közönség szeretete nélkül pedig nincs siker – olyan axióma ez, ami megkerülhetetlen. Erdélyben immár mindenütt otthon érzik magukat, mindenhova haza mennek. „Koncerteken, a nemzeti színház előadásainak szünetében, de a piacon, az utcán, az üzletben megállítanak, kérdik, hogy mikor lesz a következő előadás. Teszi ezt ügyvéd, postás, mindenféle rendű és rangú ember, akiket egyetlen dolog köt össze – a színház szeretete” – osztja meg kellemes tapasztalatát velünk a Hahota frontembere.
Az ünnepi díszelőadás október 10-én, szombaton este 7 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében lesz. (ismétlések: október 11., 18. és 25-én).
Hahotások három évtizede
Akik ott voltak a kezdet kezdetén: Ölvedi Antónia, Lengyel Gabriella, Moldován Sándor, Kopacz András, Filcz Zoltán, Toldi Levente, Puskás Győző. Ők voltak a legeslegelsők, akik megértek sikert és hatóság-generálta kudarcokat. A jelenlegi jubiláló csapat pedig: Székely M. Éva, Gönczi Katalin, Ritziu Ilka Krisztina, Cseke Péter, Kelemen Barna, Szőlősi Pénzes Szilárd, Puskás Győző, és fellép „az ideiglenesen hazánkban tartózkodó” veterán, Ölvedi Antónia is.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
2015. október 7.
Cseke Péter: „a szülőföldtől kaptam ezt a díjat”
– Különösen azért örülök ennek a díjnak, mert a szülőföldtől kaptam. A Homoród mente és a Küküllők vidéke után egyre inkább Erdéllyé terebélyesedett számomra a szülőföld az évtizedek során, és továbbra is azt szeretném, hogy az értékek minél tágabb rendszere vegyen itt körül bennünket, amelyeket az utánunk következő nemzedékeknek is átörökíthetünk – nyilatkozta lapunknak Cseke Péter irodalomtörténész, szociográfus, egyetemi tanár, akit az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) nagydíjával tüntettek ki a hét végén Székelyudvarhelyen. Mint mondta, a múlt számbavételén túlmenően az értékek átmentésére is nagy hangsúlyt kell fektetni, egyszerre sokak – egyházak, politikai pártok stb. – feladata az ifjúsági intézményesülés elősegítése.
Cseke Péter az erdélyi magyar újságíróképzés megteremtésében is jelentős szerepet vállalt
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
– Különösen azért örülök ennek a díjnak, mert a szülőföldtől kaptam. A Homoród mente és a Küküllők vidéke után egyre inkább Erdéllyé terebélyesedett számomra a szülőföld az évtizedek során, és továbbra is azt szeretném, hogy az értékek minél tágabb rendszere vegyen itt körül bennünket, amelyeket az utánunk következő nemzedékeknek is átörökíthetünk – nyilatkozta lapunknak Cseke Péter irodalomtörténész, szociográfus, egyetemi tanár, akit az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) nagydíjával tüntettek ki a hét végén Székelyudvarhelyen. Mint mondta, a múlt számbavételén túlmenően az értékek átmentésére is nagy hangsúlyt kell fektetni, egyszerre sokak – egyházak, politikai pártok stb. – feladata az ifjúsági intézményesülés elősegítése.
Cseke Péter az erdélyi magyar újságíróképzés megteremtésében is jelentős szerepet vállalt
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 12.
Szatmárnémeti „visszahódítható” – Kereskényi Gábort kérdeztük
Van esély arra, hogy Szatmárnémetinek ismét magyar polgármestere legyen. Ennek az egyik legfontosabb feltétele, hogy a város magyar közössége egy irányban húzza a szekeret. Kereskényi Gábort, az RMDSZ polgármesterjelöltjét kérdeztük.
A városi RMDSZ-szervezet elnöke, képviselő, alpolgármesterként már jelentős tapasztalatokat szerzett a közigazgatásban. Megfordult-e egyáltalán a fejében, hogy alulmaradhat a polgármester-jelölt személyéről döntő küldöttgyűlésen?
Amikor kézilabdáztam, akkor is úgy álltam hozzá a küzdelmekhez, hogy egy mérkőzés hatvan percig tart. Mindvégig törekedtem arra, hogy meggyőzzem a küldötteket az alkalmasságomról, számomra ez nem volt egy előre lejátszott meccs. Tény, hogy a küldöttek nem outsiderek voltak, jól ismerték a jelöltek képességeit, szakmai, közigazgatási múltját, s ezek alapján mérlegeltek, de én nem tartottam magam biztos befutónak.
A szavazás előtt bemutatták azt a felmérést, amely szerint a szatmárnémeti magyarok Kereskényi Gábort akarják jelöltnek. Mekkora volt az esélye annak, hogy a „népakaratot” a küldöttgyűlés felülbírálja?
Az egyik jelölt, Maskulik Csaba kollégám ötlete volt a felmérés eredményeinek bemutatása a küldötteknek. Hamarabb nem akartuk nyilvánosságra hozni, holott az adatokat már egy héttel korábban ismertük. Maskulik javaslatával a többi jelölt is egyetértett, nekem sem volt kifogásom ellene. Azt gondolom, hogy a felmérés eredményeinek ismeretében a küldöttek dönthettek volna másképp is. Ha csak a közvélemény-kutatásokra támaszkodtunk volna, akkor a szatmármémeti RMDSZ megrendelhetett volna egy felmérést, és ennek alapján dönthetett volna a jelöltről. Ám az a döntés született, hogy a huszonöt éve először vonjuk be a civil szervezeteket, egyházainkat, a partner kisebbségi szervezeteket is a jelöltállításba. Ők részt is vettek a küldöttgyűlésen, ami azt jelenti, hogy ennek az útnak van jövője, és kell hogy legyen folytatása. A fontos döntések meghozatalakor kell támaszkodnunk a civil szervezetekre és az egyházakra.
Az MPP-s Zazula Béla és Günthner Tibor szenátor visszalépett az ön javára. Ezt hogyan kommentálja?
Megtisztelő számomra, hogy azt nyilatkozták: szeretnének a csapatomban dolgozni. De szerintem nem lett volna semmi probléma, ha végig részt vesznek a küzdelemben. Részvételük – úgy gondolom – nem befolyásolta volna a végeredményt.
Összefoglalásképpen: hogy érzi, valódi verseny volt múlt pénteken a küldöttgyűlésen?
Természetesen, és olyannyira értelmét látom, hogy ez a fajta konzultációt folytatandónak és kibővítendőnek tartom. Sikerült a döntésbe bevonnunk a szatmári közösségnek azokat a tagjait, akik évek óta kitartó munkát végeznek nem csak az RMDSZ-ben, hanem a szövetségen kívül is.
Felmerült-e amúgy korábban, hogy a marosvásárhelyiekhez hasonlóan urnás előválasztást szervezzenek Szatmárnémetiben?
Szatmár megyében és a megyeszékhelyen, ahol a magyarság aránya 35 százalék körüli, nem igazán javallott a marosvásárhelyihez hasonló előválasztás, nincs is hagyománya. Nem akarok senkit sem megbántani, de szerintem ezzel a módszerrel a marosvásárhelyi magyarok túl sok sebet ejtenek egymáson. Szatmárnémetiben nem hárompólusú a magyar politika, mint Marosvásárhelyen, és nálunk egyértelmű volt, hogy a polgármesterjelölt az RMDSZ jelöltje lesz. Az MPP-s Zazula Bélán kívül az összes jelölt-aspiráns az RMDSZ-hez köthető személy volt, és nem volt az egymásnak feszülés, amit Marosvásárhelyen. Hangsúlyoznám ugyanakkor azt is, hogy nem egy előválasztást kell megnyerni, függetlenül attól, hogy melyik településről van szó. A választásokat kell megnyerni, és ezért fontos, hogy ne okozzunk olyan sebeket, amelyek nehezen gyógyulnak be. Három éve egyébként egy felmérés alapján dőlt el, hogy Ilyés Gyula lesz a polgármesterjelölt, mert ő volt a legesélyesebb. Akkor a szatmárnémeti RMDSZ egy emberként mögéje állt.
A felmérés szerint az RMDSZ támogatottsága erős, a városban a dolgok rossz irányba mennek, a polgármester munkájával pedig nagyon elégedetlenek, a váltó-hangulat nagyon erős Szatmárnémetiben. Mi kell még ezen kívül a győzelemhez?
Nagyon megtisztelő, hogy a szatmárnémeti RMDSZ-ben sokan bíznak, ez kötelez is minket. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy az elmúlt évek építkezései során jó úton jártunk. Ez a bizalom az, amire elsősorban építenünk kell. Mindenkinek elmondtam, hogy a polgármester-választás nem egyszemélyes játék. A küldöttgyűlés végén kijelentettem, és ezt komolyan is gondoltam, hogy mindenkire számítunk a csapatban. A jelenlegi felmérések szerint van esélyünk legyőzni a román pártok polgármesterjelöltjeit. Ahhoz, hogy ez az esély valóssággá váljon, elsősorban az kell, hogy mindannyian egy irányba húzzuk a szekeret. Ez a szándék most létezik, és ez a küldöttgyűlésen is megmutatkozott. Vannak azonban a győzelemnek olyan feltételei is, amelyek nem csak rajtunk múlnak.
Mi az, ami nem az RMDSZ-en és a jelöltjén múlik?
A román politika nagyon képlékeny, sok minden csak az utolsó pillanatban dőlhet el. Elsősorban a román pártok jelöltjeire gondolok. Ha bármilyen – akár formális, akár informális szintű – összefogás lesz a román pártok között az önkormányzati választáson, az nyilvánvalóan nem nekünk kedvez. A román pártok összefogása a magyar polgármesterjelölt ellen csak 2012-ben valósult meg a gyakorlatban is, de a szándék 1992 óta folyamatosan létezett Szatmárnémetiben. Mindig voltak, akik azon dolgoztak, akár nyilvánosan, akár a háttérben, hogy a városnak ne legyen magyar polgármestere. Ezek az erők most is ezen dolgoznak, a propagandagépezeteiket beindították. Ez számomra csak azt erősíti meg, hogy nekünk nagyon nagy a felelősségünk. Emellett, úgy gondolom, ebben a történetben nagy felelőssége lesz a médiának is.
Kik jelenleg a potenciális román ellenjelöltjei a választásokon?
Az ellenzéki Nemzeti Liberális Pártnál (PNL) öten jelezték, hogy megpályáznák a tisztséget, csak a későbbiekben dől el, hogy ki lesz a jelöljük. A Szociáldemokrata Párt (PSD) sem döntött még, de nagy valószínűséggel a hivatalban lévő polgármester, Dorel Coica lesz a jelöltjük. A Călin Popescu Tăriceanu szenátusi házelnök vezette ALDE-nek is van egy potenciális jelöltje, de ők végig azt hangoztatják, hogy Szatmárnémetiben az egykori szociálliberális szövetség (USL) nem halt meg, és valószínűsíthető, hogy a választások előtt a magyarellenes koalíció létrehozását fogják erőltetni.
Matematikailag akár harminc százalékkal is nyerhet az egyfordulós polgármester-választáson, ha a román szavazatok megoszlanak a román jelölteken. Jól számolok?
Jól. De a matematika más módon is beleszólhat a választások kimenetelébe. A Szatmár megyei szavazatok egyharmadát Szatmárnémetiben adják le. Az új választási rendszerben már csak egyetlen személy lehet a mozdonya a pártjának, a polgármesterjelölt, míg a korábbi rendszerben húzóerőnek számított a megyeitanácselnök-jelölt is. Számunkra így bizakodásra adhat okot, hogy gyengülnek a más román pártokkal szembeni alkupozíciói azoknak a román pártoknak, amelyeknek nincs erős polgármesterjelöltje. Magyarul: a román pártok arra kényszerülnek, hogy erős polgármesterjelöltet állítsanak, hiszen az az érdekük, ha minél több városi tanácsosi és megyei tanácsosi tisztséget szerezzenek. Ez a kényszer pedig nekünk kedvez.
Miről fog szólni Kereskényi Gábor polgármesterjelölt számára a következő időszak?
Végzem a dolgomat. Még aktívabban venném ki a részem a helyi önkormányzattal összefüggő feladatokból. Nyilvánvalóan ezzel párhuzamosan folytatom a képviselői munkámat. A két tevékenység között van átjárás, mert számos interpellációmban, napirend előtti felszólalásban rendszerint Szatmárnémeti és Szatmár megyei problémákkal foglalkozom. Tehát egyelőre dolgoznom kell, nem kampányolni.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
Van esély arra, hogy Szatmárnémetinek ismét magyar polgármestere legyen. Ennek az egyik legfontosabb feltétele, hogy a város magyar közössége egy irányban húzza a szekeret. Kereskényi Gábort, az RMDSZ polgármesterjelöltjét kérdeztük.
A városi RMDSZ-szervezet elnöke, képviselő, alpolgármesterként már jelentős tapasztalatokat szerzett a közigazgatásban. Megfordult-e egyáltalán a fejében, hogy alulmaradhat a polgármester-jelölt személyéről döntő küldöttgyűlésen?
Amikor kézilabdáztam, akkor is úgy álltam hozzá a küzdelmekhez, hogy egy mérkőzés hatvan percig tart. Mindvégig törekedtem arra, hogy meggyőzzem a küldötteket az alkalmasságomról, számomra ez nem volt egy előre lejátszott meccs. Tény, hogy a küldöttek nem outsiderek voltak, jól ismerték a jelöltek képességeit, szakmai, közigazgatási múltját, s ezek alapján mérlegeltek, de én nem tartottam magam biztos befutónak.
A szavazás előtt bemutatták azt a felmérést, amely szerint a szatmárnémeti magyarok Kereskényi Gábort akarják jelöltnek. Mekkora volt az esélye annak, hogy a „népakaratot” a küldöttgyűlés felülbírálja?
Az egyik jelölt, Maskulik Csaba kollégám ötlete volt a felmérés eredményeinek bemutatása a küldötteknek. Hamarabb nem akartuk nyilvánosságra hozni, holott az adatokat már egy héttel korábban ismertük. Maskulik javaslatával a többi jelölt is egyetértett, nekem sem volt kifogásom ellene. Azt gondolom, hogy a felmérés eredményeinek ismeretében a küldöttek dönthettek volna másképp is. Ha csak a közvélemény-kutatásokra támaszkodtunk volna, akkor a szatmármémeti RMDSZ megrendelhetett volna egy felmérést, és ennek alapján dönthetett volna a jelöltről. Ám az a döntés született, hogy a huszonöt éve először vonjuk be a civil szervezeteket, egyházainkat, a partner kisebbségi szervezeteket is a jelöltállításba. Ők részt is vettek a küldöttgyűlésen, ami azt jelenti, hogy ennek az útnak van jövője, és kell hogy legyen folytatása. A fontos döntések meghozatalakor kell támaszkodnunk a civil szervezetekre és az egyházakra.
Az MPP-s Zazula Béla és Günthner Tibor szenátor visszalépett az ön javára. Ezt hogyan kommentálja?
Megtisztelő számomra, hogy azt nyilatkozták: szeretnének a csapatomban dolgozni. De szerintem nem lett volna semmi probléma, ha végig részt vesznek a küzdelemben. Részvételük – úgy gondolom – nem befolyásolta volna a végeredményt.
Összefoglalásképpen: hogy érzi, valódi verseny volt múlt pénteken a küldöttgyűlésen?
Természetesen, és olyannyira értelmét látom, hogy ez a fajta konzultációt folytatandónak és kibővítendőnek tartom. Sikerült a döntésbe bevonnunk a szatmári közösségnek azokat a tagjait, akik évek óta kitartó munkát végeznek nem csak az RMDSZ-ben, hanem a szövetségen kívül is.
Felmerült-e amúgy korábban, hogy a marosvásárhelyiekhez hasonlóan urnás előválasztást szervezzenek Szatmárnémetiben?
Szatmár megyében és a megyeszékhelyen, ahol a magyarság aránya 35 százalék körüli, nem igazán javallott a marosvásárhelyihez hasonló előválasztás, nincs is hagyománya. Nem akarok senkit sem megbántani, de szerintem ezzel a módszerrel a marosvásárhelyi magyarok túl sok sebet ejtenek egymáson. Szatmárnémetiben nem hárompólusú a magyar politika, mint Marosvásárhelyen, és nálunk egyértelmű volt, hogy a polgármesterjelölt az RMDSZ jelöltje lesz. Az MPP-s Zazula Bélán kívül az összes jelölt-aspiráns az RMDSZ-hez köthető személy volt, és nem volt az egymásnak feszülés, amit Marosvásárhelyen. Hangsúlyoznám ugyanakkor azt is, hogy nem egy előválasztást kell megnyerni, függetlenül attól, hogy melyik településről van szó. A választásokat kell megnyerni, és ezért fontos, hogy ne okozzunk olyan sebeket, amelyek nehezen gyógyulnak be. Három éve egyébként egy felmérés alapján dőlt el, hogy Ilyés Gyula lesz a polgármesterjelölt, mert ő volt a legesélyesebb. Akkor a szatmárnémeti RMDSZ egy emberként mögéje állt.
A felmérés szerint az RMDSZ támogatottsága erős, a városban a dolgok rossz irányba mennek, a polgármester munkájával pedig nagyon elégedetlenek, a váltó-hangulat nagyon erős Szatmárnémetiben. Mi kell még ezen kívül a győzelemhez?
Nagyon megtisztelő, hogy a szatmárnémeti RMDSZ-ben sokan bíznak, ez kötelez is minket. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy az elmúlt évek építkezései során jó úton jártunk. Ez a bizalom az, amire elsősorban építenünk kell. Mindenkinek elmondtam, hogy a polgármester-választás nem egyszemélyes játék. A küldöttgyűlés végén kijelentettem, és ezt komolyan is gondoltam, hogy mindenkire számítunk a csapatban. A jelenlegi felmérések szerint van esélyünk legyőzni a román pártok polgármesterjelöltjeit. Ahhoz, hogy ez az esély valóssággá váljon, elsősorban az kell, hogy mindannyian egy irányba húzzuk a szekeret. Ez a szándék most létezik, és ez a küldöttgyűlésen is megmutatkozott. Vannak azonban a győzelemnek olyan feltételei is, amelyek nem csak rajtunk múlnak.
Mi az, ami nem az RMDSZ-en és a jelöltjén múlik?
A román politika nagyon képlékeny, sok minden csak az utolsó pillanatban dőlhet el. Elsősorban a román pártok jelöltjeire gondolok. Ha bármilyen – akár formális, akár informális szintű – összefogás lesz a román pártok között az önkormányzati választáson, az nyilvánvalóan nem nekünk kedvez. A román pártok összefogása a magyar polgármesterjelölt ellen csak 2012-ben valósult meg a gyakorlatban is, de a szándék 1992 óta folyamatosan létezett Szatmárnémetiben. Mindig voltak, akik azon dolgoztak, akár nyilvánosan, akár a háttérben, hogy a városnak ne legyen magyar polgármestere. Ezek az erők most is ezen dolgoznak, a propagandagépezeteiket beindították. Ez számomra csak azt erősíti meg, hogy nekünk nagyon nagy a felelősségünk. Emellett, úgy gondolom, ebben a történetben nagy felelőssége lesz a médiának is.
Kik jelenleg a potenciális román ellenjelöltjei a választásokon?
Az ellenzéki Nemzeti Liberális Pártnál (PNL) öten jelezték, hogy megpályáznák a tisztséget, csak a későbbiekben dől el, hogy ki lesz a jelöljük. A Szociáldemokrata Párt (PSD) sem döntött még, de nagy valószínűséggel a hivatalban lévő polgármester, Dorel Coica lesz a jelöltjük. A Călin Popescu Tăriceanu szenátusi házelnök vezette ALDE-nek is van egy potenciális jelöltje, de ők végig azt hangoztatják, hogy Szatmárnémetiben az egykori szociálliberális szövetség (USL) nem halt meg, és valószínűsíthető, hogy a választások előtt a magyarellenes koalíció létrehozását fogják erőltetni.
Matematikailag akár harminc százalékkal is nyerhet az egyfordulós polgármester-választáson, ha a román szavazatok megoszlanak a román jelölteken. Jól számolok?
Jól. De a matematika más módon is beleszólhat a választások kimenetelébe. A Szatmár megyei szavazatok egyharmadát Szatmárnémetiben adják le. Az új választási rendszerben már csak egyetlen személy lehet a mozdonya a pártjának, a polgármesterjelölt, míg a korábbi rendszerben húzóerőnek számított a megyeitanácselnök-jelölt is. Számunkra így bizakodásra adhat okot, hogy gyengülnek a más román pártokkal szembeni alkupozíciói azoknak a román pártoknak, amelyeknek nincs erős polgármesterjelöltje. Magyarul: a román pártok arra kényszerülnek, hogy erős polgármesterjelöltet állítsanak, hiszen az az érdekük, ha minél több városi tanácsosi és megyei tanácsosi tisztséget szerezzenek. Ez a kényszer pedig nekünk kedvez.
Miről fog szólni Kereskényi Gábor polgármesterjelölt számára a következő időszak?
Végzem a dolgomat. Még aktívabban venném ki a részem a helyi önkormányzattal összefüggő feladatokból. Nyilvánvalóan ezzel párhuzamosan folytatom a képviselői munkámat. A két tevékenység között van átjárás, mert számos interpellációmban, napirend előtti felszólalásban rendszerint Szatmárnémeti és Szatmár megyei problémákkal foglalkozom. Tehát egyelőre dolgoznom kell, nem kampányolni.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
2015. november 14.
Négy személyiséget díjaztak Csíkszeredában a Magyar Nyelv Napján
Díjat alapított Hargita Megye Tanácsa a Magyar Nyelv Napjára. Az első alkalommal pénteken átadásra kerülő elismeréssel négy erdélyi személyiséget tüntettek ki péntek este.
Négy erdélyi személyiségnek nyújtottak át péntek este, a Magyar Nyelv Napjának alkalmából elismerő oklevelet és plakettet a csíkszeredai ünnepsorozat ünnepélyes részeként.
A Kájoni János megyei könyvtárban tartott eseményen az díjat alapító Hargita Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba elsőként Kozma Mária író-szerkesztőnek adta át az elismerést. A díjazottnak egyébként az Írd le, hogy megmaradjon című írástörténeti könyvéről is beszélgettek az est folyamán.
Díjazták a kósteleki Vaszi Leventét, aki a Fölszállott a páva tehetségkutató versenyben került az összmagyarság rivaldafényébe.
A harmadik díjazott, Cseke Péter Kolozsváron élő, Recsenyéden született sajtótörténész, irodalomtörténész, eszmetörténész a díj átvétele után úgy fogalmazott: a "szülőföld elismerése" számára ez a díj, amelyről alig egy nappal korábban szerzett tudomást.
Az ünnepségen díjazták a gyergyószentmiklósi, technika-történeti szakíróként több kötetes Márton László mérnököt is.
Az eseményen elhangzott: Hargita Megye Tanácsa díját ezentúl a Magyar Nyelv Napján évente átnyújtják.
maszol.ro
Díjat alapított Hargita Megye Tanácsa a Magyar Nyelv Napjára. Az első alkalommal pénteken átadásra kerülő elismeréssel négy erdélyi személyiséget tüntettek ki péntek este.
Négy erdélyi személyiségnek nyújtottak át péntek este, a Magyar Nyelv Napjának alkalmából elismerő oklevelet és plakettet a csíkszeredai ünnepsorozat ünnepélyes részeként.
A Kájoni János megyei könyvtárban tartott eseményen az díjat alapító Hargita Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba elsőként Kozma Mária író-szerkesztőnek adta át az elismerést. A díjazottnak egyébként az Írd le, hogy megmaradjon című írástörténeti könyvéről is beszélgettek az est folyamán.
Díjazták a kósteleki Vaszi Leventét, aki a Fölszállott a páva tehetségkutató versenyben került az összmagyarság rivaldafényébe.
A harmadik díjazott, Cseke Péter Kolozsváron élő, Recsenyéden született sajtótörténész, irodalomtörténész, eszmetörténész a díj átvétele után úgy fogalmazott: a "szülőföld elismerése" számára ez a díj, amelyről alig egy nappal korábban szerzett tudomást.
Az ünnepségen díjazták a gyergyószentmiklósi, technika-történeti szakíróként több kötetes Márton László mérnököt is.
Az eseményen elhangzott: Hargita Megye Tanácsa díját ezentúl a Magyar Nyelv Napján évente átnyújtják.
maszol.ro
2015. november 16.
Kelemen Hunor: kevés és megvalósíthatatlan konkrétum van a kormányprogramban
Dacian Cioloș kormányának programja számonkérhetetlen általánosságokat tartalmaz, a kevés konkrétum – például a helyhatósági választási törvény módosítása – pedig megvalósíthatatlan.
Így kommentálta hétfőn a Maszol kérdésére Kelemen Hunor szövetségi elnök azt amindössze 13 oldalas dokumentumot, amelyet a kinevezett miniszterelnök a parlament elé terjesztett. A politikus ennek ellenére nem csalódott a kormányprogramban, mint mondta, Románia jelenlegi helyzetében nem is számított többre.
Mint ismert, a Cioloș-kabinet több sürgős módosítást javasol a jövő tavaszi önkormányzati választások előtt: kétfordulóssá tenné a polgármesterek és megyei tanácselnökök megválasztását. Ezt az RMDSZ elnöke azért tartja megvalósíthatatlannak, mert egy korábbi alkotmánybírósági döntés szerint a szavazást megelőző utolsó 12 hónapban már nem változhat a választási szabályozás.
„Az önkormányzati választásokig kevesebb mint egy év van hátra. Hogyha nem lehet az alkotmánybíróság döntését módosítani – mint ahogy javasoltuk az előrehozott választások kapcsán –, akkor nem lehet a választási törvényt sem módosítani. Az alkotmánybíróság határozatai általánosak és kötelező érvényűek. Tehát ez az elképzelés a megvalósíthatatlan konkrétumok közé tartozik” – magyarázta Kelemen Hunor.
A Cioloș-kabinet ugyanakkor – az európai parlamenti és államfői mandátumhoz hasonlóan – öt évben egységesítené az önkormányzati, parlamenti mandátumokat. A szövetségi elnök elmondta, ezt korábban az RMDSZ is javasolta, de a mandátumok meghosszabbítása csak alkotmánymódosítás útján valósítható meg. A következő egy évben ez a kormány alkotmánymódosítást biztos nem tud majd végrehajtani. Ez is a megvalósíthatatlan ígéretek közé tartozik” – fogalmazott a politikus.
Ezért nem csalódás
A kormányprogram kisebbségeknek szentelt három bekezdésnyi alfejezete alapelveket szögez le, de szintén nem tér ki konkrétumokra. Kelemen Hunor ezt nem érzi aránytalanságnak. „Ha azt nézzük, hogy a szállításügyről mindössze egy mondat szerepel a dokumentumban, és további fontos fejezetek is alig két-három bekezdésből állnak, akkor azt gondolom, hogy a kisebbségekre vonatkozó elképzelések arányosan vannak jelen a programban” – jegyezte meg az RMDSZ elnöke.
Kérdésünkre elmondta, számára nem jelent csalódást ez a dokumentum. „Nem is vártam nagy dolgokat ettől a kormányprogramtól. Olyan helyzetben vagyunk, amellyel Románia nem szembesült az elmúlt 25 évben. A probléma az, hogy ettől arrafelé bármilyen kormány jöhet egy 13 oldalas dokumentummal, a parlamentnek komolyan kell vennie” – fogalmazott a politikus.
Kelemen Hunor szerint ezt a kormányprogramot a parlament kedden 90 százalékos többséggel meg fogja szavazni. Hozzátette, az RMDSZ még formálisan nem döntött erről, de személyesen azt javasolja majd a kollégáinak, hogy szavazzák meg a bizalmat Dacian Cioloș miniszterelnöknek a kormányzás elkezdéséhez. „A puding próbája az evés. Meglátjuk, hogy ez a kormány hogyan fog teljesíteni. Minden egyes, parlamentbe érkező kormány-előterjesztésről külön fogunk tárgyalni” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
Dacian Cioloș kormányának programja számonkérhetetlen általánosságokat tartalmaz, a kevés konkrétum – például a helyhatósági választási törvény módosítása – pedig megvalósíthatatlan.
Így kommentálta hétfőn a Maszol kérdésére Kelemen Hunor szövetségi elnök azt amindössze 13 oldalas dokumentumot, amelyet a kinevezett miniszterelnök a parlament elé terjesztett. A politikus ennek ellenére nem csalódott a kormányprogramban, mint mondta, Románia jelenlegi helyzetében nem is számított többre.
Mint ismert, a Cioloș-kabinet több sürgős módosítást javasol a jövő tavaszi önkormányzati választások előtt: kétfordulóssá tenné a polgármesterek és megyei tanácselnökök megválasztását. Ezt az RMDSZ elnöke azért tartja megvalósíthatatlannak, mert egy korábbi alkotmánybírósági döntés szerint a szavazást megelőző utolsó 12 hónapban már nem változhat a választási szabályozás.
„Az önkormányzati választásokig kevesebb mint egy év van hátra. Hogyha nem lehet az alkotmánybíróság döntését módosítani – mint ahogy javasoltuk az előrehozott választások kapcsán –, akkor nem lehet a választási törvényt sem módosítani. Az alkotmánybíróság határozatai általánosak és kötelező érvényűek. Tehát ez az elképzelés a megvalósíthatatlan konkrétumok közé tartozik” – magyarázta Kelemen Hunor.
A Cioloș-kabinet ugyanakkor – az európai parlamenti és államfői mandátumhoz hasonlóan – öt évben egységesítené az önkormányzati, parlamenti mandátumokat. A szövetségi elnök elmondta, ezt korábban az RMDSZ is javasolta, de a mandátumok meghosszabbítása csak alkotmánymódosítás útján valósítható meg. A következő egy évben ez a kormány alkotmánymódosítást biztos nem tud majd végrehajtani. Ez is a megvalósíthatatlan ígéretek közé tartozik” – fogalmazott a politikus.
Ezért nem csalódás
A kormányprogram kisebbségeknek szentelt három bekezdésnyi alfejezete alapelveket szögez le, de szintén nem tér ki konkrétumokra. Kelemen Hunor ezt nem érzi aránytalanságnak. „Ha azt nézzük, hogy a szállításügyről mindössze egy mondat szerepel a dokumentumban, és további fontos fejezetek is alig két-három bekezdésből állnak, akkor azt gondolom, hogy a kisebbségekre vonatkozó elképzelések arányosan vannak jelen a programban” – jegyezte meg az RMDSZ elnöke.
Kérdésünkre elmondta, számára nem jelent csalódást ez a dokumentum. „Nem is vártam nagy dolgokat ettől a kormányprogramtól. Olyan helyzetben vagyunk, amellyel Románia nem szembesült az elmúlt 25 évben. A probléma az, hogy ettől arrafelé bármilyen kormány jöhet egy 13 oldalas dokumentummal, a parlamentnek komolyan kell vennie” – fogalmazott a politikus.
Kelemen Hunor szerint ezt a kormányprogramot a parlament kedden 90 százalékos többséggel meg fogja szavazni. Hozzátette, az RMDSZ még formálisan nem döntött erről, de személyesen azt javasolja majd a kollégáinak, hogy szavazzák meg a bizalmat Dacian Cioloș miniszterelnöknek a kormányzás elkezdéséhez. „A puding próbája az evés. Meglátjuk, hogy ez a kormány hogyan fog teljesíteni. Minden egyes, parlamentbe érkező kormány-előterjesztésről külön fogunk tárgyalni” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
2015. november 23.
Ostromgyűrűn belül
Ennek a 2015-ös évnek az elején töltötte be Cseke Péter kolozsvári sajtó- és irodalomtörténész, szerkesztő, megbecsült egyetemi ember – a hajdani költőjelölt, majd elismert riporter – 70. életévét.
Közös folyóiratunkban, a Korunkban rövid köszöntőmet ezzel kezdtem: Hogy milyen költő lett volna Cseke Péterből, ha a Vitorla-ének antológia megjelenése, 1967 után nem hagyja abba a versírást – már nem tudhatjuk. Ő az alkatához jobban illő riporterkedést, a tényfeltáró újságírást választotta, ebből pedig a szociográfia felé közeledve, könyvek sorozata született; majd újságíróképzés és sikeres egyetemi pálya.
És ugyancsak innen ismétlem: amikor elérte a tekintélyes hetvenet – még nem a könyvei számát, hanem életkorát tekintve –, illene egymás mellé rakni az általa írottakat és a szerkesztettek gyűjteményeit, ám ez nagyobb feladat volna, mint amire egy nála idősebb pályatárs alkalmilag vállalkozhat. Ehelyett egy Kapuściński-idézetet választottam az egyik Cseke-könyv A tényszemlélet tipológiája című fejezetéből, amely így szól: „Arról, hogy hogyan halnak meg az emberek a fronton, nem lehet egy komfortos szállodában, a csatától távol írni. Honnan tudhatom, hogy milyen a helyzet az ostromgyűrűn belül, milyen körülmények között zajlik a harc, milyen a katonák fegyvere, öltözéke, mit esznek, mit éreznek? Meg kell értenünk más emberek méltóságát, el kell fogadnunk erőfeszítéseiket, osztoznunk kell azokban.”
Nos Cseke Péternek az ostromgyűrűn belül élve, folyamatosan alkalma volt és alkalma van megismerni a katonák, egész pontosan a civilek fegyverét, étkezését, érzéseit Az emberek – mieink és mások – méltóságát és mindazt a méltatlanságot, amelyben részünk van. És persze azt a teljesítményt, amely az ostromgyűrűn belül meg a látszólagos békeidőkben megvalósult, amire büszkék lehetünk.
Most viszont már nem bújhatok a kiváló lengyel író szavai mögé – meg kell próbálnom legalább a kétezres évek olvasói emlékeire alapozva szólni Cseke Péter irodalom- és sajtótörténeti jelentkezéseiről, elismerésre méltó könyveiről, fáradhatatlan gyűjtőmunkájáról, szervező és szerkesztői sikereiről. Nyilván tudom, hogy jóval korábbról illene kezdeni a méltatást, az Erdélyi Fiatalok című, két világháború közti fontos lap kutatásával és a Makkai Sándor által megfogalmazott „Nem lehet” továbbgondolásával.
Mégis A magyar szociográfia erdélyi műhelyeivel, ezzel a 2008-ban könyvvé érett, az egyetemi újságíró-oktatásban és a mesterképzésben alaptárggyá előlépett problémacsomaggal kezdem, hiszen Cseke valójában ezzel alapozta meg korábbi tapasztalatainak tudományos értékű általánosítását, készítette el a maga szintézisét. A témával a jövőben foglalkozók számára megkerülhetetlen összefoglalás született, amelynek kiadására a pesti Magyar Napló kiadója vállalkozott. És noha műfajilag más természetű könyv, egy 2011-es Kriterion-kiadvánnyal folytatom a számbavételt: a Védjegyek – alcíme, azaz tartalmi jelölése szerint: Íróportrék – ellenfényben – egy-egy kiemelkedő erdélyi életműbe világítva be, olvasmánynak is érdemleges, de szintén hasznos segédkönyv az erdélyi magyar irodalom, kultúra kutatóinak.
Innen pedig a Cseke Péter életében és munkásságában különösen termékeny 2015-ös évre ugorhatunk: Erdélyi értékhorizontok (Újabb eszmetörténeti tanulmányok), Borongós ég alatt (Sajtótörténeti tanulmányok 1980–2014), illetve egy románra fordított tanulmány- és esszékötet, a Valori ale presei maghiare din România sorakozik egymás mellett az én Cseke-polcomon. Mellettük a még 2014-re jelzett forráskiadás: Jancsó Béla levelezése, az 1914 és 1930 közt született levelek, az első kötet, Cseke Péter gondozásában.
Ha most mindehhez hozzáadom a Korunk szerkesztőségében változatlanul dolgozó embert, aki az utóbbi tizenegy hónapban három különszámot szerkesztett: a Határon túli román közösségek (2014. december), Magyarok a szétszórtságban (2015. március), októberre pedig a Magyar szigetek és szórványok a Kárpát-medencében tárgykörében – azt kell mondanom, ez az időszerű sorozat hihetetlenül ambiciózus fiatalembert mutat. Érdemes szólni erről, amikor a szórványkérdés közéletünk, a média érdeklődésének előterébe került.
Kántor Lajos
A szerző irodalomtörténész, a Korunk című folyóirat szerkesztője
Krónika (Kolozsvár)
Ennek a 2015-ös évnek az elején töltötte be Cseke Péter kolozsvári sajtó- és irodalomtörténész, szerkesztő, megbecsült egyetemi ember – a hajdani költőjelölt, majd elismert riporter – 70. életévét.
Közös folyóiratunkban, a Korunkban rövid köszöntőmet ezzel kezdtem: Hogy milyen költő lett volna Cseke Péterből, ha a Vitorla-ének antológia megjelenése, 1967 után nem hagyja abba a versírást – már nem tudhatjuk. Ő az alkatához jobban illő riporterkedést, a tényfeltáró újságírást választotta, ebből pedig a szociográfia felé közeledve, könyvek sorozata született; majd újságíróképzés és sikeres egyetemi pálya.
És ugyancsak innen ismétlem: amikor elérte a tekintélyes hetvenet – még nem a könyvei számát, hanem életkorát tekintve –, illene egymás mellé rakni az általa írottakat és a szerkesztettek gyűjteményeit, ám ez nagyobb feladat volna, mint amire egy nála idősebb pályatárs alkalmilag vállalkozhat. Ehelyett egy Kapuściński-idézetet választottam az egyik Cseke-könyv A tényszemlélet tipológiája című fejezetéből, amely így szól: „Arról, hogy hogyan halnak meg az emberek a fronton, nem lehet egy komfortos szállodában, a csatától távol írni. Honnan tudhatom, hogy milyen a helyzet az ostromgyűrűn belül, milyen körülmények között zajlik a harc, milyen a katonák fegyvere, öltözéke, mit esznek, mit éreznek? Meg kell értenünk más emberek méltóságát, el kell fogadnunk erőfeszítéseiket, osztoznunk kell azokban.”
Nos Cseke Péternek az ostromgyűrűn belül élve, folyamatosan alkalma volt és alkalma van megismerni a katonák, egész pontosan a civilek fegyverét, étkezését, érzéseit Az emberek – mieink és mások – méltóságát és mindazt a méltatlanságot, amelyben részünk van. És persze azt a teljesítményt, amely az ostromgyűrűn belül meg a látszólagos békeidőkben megvalósult, amire büszkék lehetünk.
Most viszont már nem bújhatok a kiváló lengyel író szavai mögé – meg kell próbálnom legalább a kétezres évek olvasói emlékeire alapozva szólni Cseke Péter irodalom- és sajtótörténeti jelentkezéseiről, elismerésre méltó könyveiről, fáradhatatlan gyűjtőmunkájáról, szervező és szerkesztői sikereiről. Nyilván tudom, hogy jóval korábbról illene kezdeni a méltatást, az Erdélyi Fiatalok című, két világháború közti fontos lap kutatásával és a Makkai Sándor által megfogalmazott „Nem lehet” továbbgondolásával.
Mégis A magyar szociográfia erdélyi műhelyeivel, ezzel a 2008-ban könyvvé érett, az egyetemi újságíró-oktatásban és a mesterképzésben alaptárggyá előlépett problémacsomaggal kezdem, hiszen Cseke valójában ezzel alapozta meg korábbi tapasztalatainak tudományos értékű általánosítását, készítette el a maga szintézisét. A témával a jövőben foglalkozók számára megkerülhetetlen összefoglalás született, amelynek kiadására a pesti Magyar Napló kiadója vállalkozott. És noha műfajilag más természetű könyv, egy 2011-es Kriterion-kiadvánnyal folytatom a számbavételt: a Védjegyek – alcíme, azaz tartalmi jelölése szerint: Íróportrék – ellenfényben – egy-egy kiemelkedő erdélyi életműbe világítva be, olvasmánynak is érdemleges, de szintén hasznos segédkönyv az erdélyi magyar irodalom, kultúra kutatóinak.
Innen pedig a Cseke Péter életében és munkásságában különösen termékeny 2015-ös évre ugorhatunk: Erdélyi értékhorizontok (Újabb eszmetörténeti tanulmányok), Borongós ég alatt (Sajtótörténeti tanulmányok 1980–2014), illetve egy románra fordított tanulmány- és esszékötet, a Valori ale presei maghiare din România sorakozik egymás mellett az én Cseke-polcomon. Mellettük a még 2014-re jelzett forráskiadás: Jancsó Béla levelezése, az 1914 és 1930 közt született levelek, az első kötet, Cseke Péter gondozásában.
Ha most mindehhez hozzáadom a Korunk szerkesztőségében változatlanul dolgozó embert, aki az utóbbi tizenegy hónapban három különszámot szerkesztett: a Határon túli román közösségek (2014. december), Magyarok a szétszórtságban (2015. március), októberre pedig a Magyar szigetek és szórványok a Kárpát-medencében tárgykörében – azt kell mondanom, ez az időszerű sorozat hihetetlenül ambiciózus fiatalembert mutat. Érdemes szólni erről, amikor a szórványkérdés közéletünk, a média érdeklődésének előterébe került.
Kántor Lajos
A szerző irodalomtörténész, a Korunk című folyóirat szerkesztője
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 28.
Erdélyi Így írtok ti
A hetvenes-nyolcvanas évek erdélyi magyar irodalmának látleletét nyújtja Zágoni Attila Kozmikus potyautas című kötete. Az 1989-ben fiatalon elhunyt író, újságíró életművéből készült válogatás nemrég látott napvilágot a kolozsvári Koinónia Kiadó gondozásában. A kötetben valamennyi fellelhető irodalmi paródia helyet kapott, azok is, amelyek különböző okokból kéziratban maradtak – így például a Tamás Gáspár Miklós- esszé margójára született humoros írás, amely a filozófus emigrációja miatt már nem jelenhetett meg. A paródiák között jól ismert nevekkel találkozhat az olvasó, de olyanokkal is, amelyek azóta már szinte teljesen feledésbe merültek, és amelyeket, akárcsak Karinthy Így írtok ti című könyve esetében, talán csak ezekből a rendkívül szellemes paródiákból ismerhet meg az olvasó. "Sosem csak egy-egy művet vett célba, mindenekelőtt magához az író egyéniségéhez igyekezett közel férkőzni. Többnyire sikerrel. Nem kifigurázni akart, netán elidegeníteni; ellenkezőleg: megszerettetni az olvasókkal irodalmunk félreérthetetlen hangú alkotóit. Ha igaz az, hogy a Zágoni-féle irodalmi torztükör egyben »álarcos bírálat« – merthogy nem a felszínt kapirgálta, az esetek többségében eljutott az alkotó világképének bírálatáig –, akkor a Jégbe hűtött szerencse, A sóderhivatal, a Sánta Pegazus parodistája alighanem a romániai magyar irodalom egyik legkövetkezetesebb kritikusa volt" – írta a szerzőről Cseke Péter.
A paródiák mellett több humoreszk is helyet kapott, elsősorban kéziratban maradt írások. A Molnár Dénes rajzaival illusztrált kötetet A sárga folyó című novella, valamint a Mikó Ervin felvetésére készült Száltó humortálé című, finom iróniával átitatott rövid önéletrajz zárja.
A Koinónia Kiadó könyvei, köztük a Kozmikus potyautas megrendelhető a www.konyvter.ro oldalon.
Rostás-Péter Emese
Népújság (Marosvásárhely)
A hetvenes-nyolcvanas évek erdélyi magyar irodalmának látleletét nyújtja Zágoni Attila Kozmikus potyautas című kötete. Az 1989-ben fiatalon elhunyt író, újságíró életművéből készült válogatás nemrég látott napvilágot a kolozsvári Koinónia Kiadó gondozásában. A kötetben valamennyi fellelhető irodalmi paródia helyet kapott, azok is, amelyek különböző okokból kéziratban maradtak – így például a Tamás Gáspár Miklós- esszé margójára született humoros írás, amely a filozófus emigrációja miatt már nem jelenhetett meg. A paródiák között jól ismert nevekkel találkozhat az olvasó, de olyanokkal is, amelyek azóta már szinte teljesen feledésbe merültek, és amelyeket, akárcsak Karinthy Így írtok ti című könyve esetében, talán csak ezekből a rendkívül szellemes paródiákból ismerhet meg az olvasó. "Sosem csak egy-egy művet vett célba, mindenekelőtt magához az író egyéniségéhez igyekezett közel férkőzni. Többnyire sikerrel. Nem kifigurázni akart, netán elidegeníteni; ellenkezőleg: megszerettetni az olvasókkal irodalmunk félreérthetetlen hangú alkotóit. Ha igaz az, hogy a Zágoni-féle irodalmi torztükör egyben »álarcos bírálat« – merthogy nem a felszínt kapirgálta, az esetek többségében eljutott az alkotó világképének bírálatáig –, akkor a Jégbe hűtött szerencse, A sóderhivatal, a Sánta Pegazus parodistája alighanem a romániai magyar irodalom egyik legkövetkezetesebb kritikusa volt" – írta a szerzőről Cseke Péter.
A paródiák mellett több humoreszk is helyet kapott, elsősorban kéziratban maradt írások. A Molnár Dénes rajzaival illusztrált kötetet A sárga folyó című novella, valamint a Mikó Ervin felvetésére készült Száltó humortálé című, finom iróniával átitatott rövid önéletrajz zárja.
A Koinónia Kiadó könyvei, köztük a Kozmikus potyautas megrendelhető a www.konyvter.ro oldalon.
Rostás-Péter Emese
Népújság (Marosvásárhely)
2015. december 22.
Marosi Barna
(1931–2015)
1931. szeptember 29-én született Marosvásárhelyen. Író, riporter. Molter Károly fia, Marosi Péter és Marosi Pál öccse. 1950-ben érettségizett a marosvásárhelyi Református Kollégiumban. 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett kémiatanári és vegyészi diplomát. 1954–58 között a bukaresti Előre riportere, később szerkesztője. 1958-ban ’56-os állásfoglalása miatt távoznia kellett a sajtóból, tíz évig vegyészként dolgozott, előbb a bukaresti Reactivul vegyi üzem munkása (1958–59), majd a marosvásárhelyi cukorgyárban vegyészmérnök, kémikus (1959–68).
1968-tól újra az Előre marosvásárhelyi tudósítója. Riportjai a napi aktualitáson túlmutató, irodalmi alkotások. Az Előre Kiskönyvtárának szerkesztőbizottsági tagja, több riportantológiában – Hazánk új arca (1986), Sokágú termőfa (1986), Tenni és teremteni (1987), Jövőépítők (1987) – is megjelentek írásai.
1989 decemberétől 1993-ig a Romániai Magyar Szó új formájának szerkesztő publicistája, kommentátora. 1993-tólszabadúszó. 1996-tól a Duna Tv munkatársa, főszerkesztő, műhelyvezető, 1998-tól alelnök 2000. december 1-ig.
Első írásait a marosvásárhelyi Vörös Zászló közölte 1951-ben. Mint riporter a Románia minden tájegységére kiterjedő iparosítás és urbanizáció mindennapjait mutatja be közvetlen emberi sorsok képében a gyakorlatban szerzett szakmai beavatottsággal. Dános Miklóssal közösen írta a Két hét a Dunán című riportkönyvet 1957-ben, Beke Györggyel és Kenéz Ferenccel együtt mutatja be Vajdahunyad történelmi keretbe foglalt acélművét 1974-ben Csőposta címmel, s közben szerepel Bekével és Cseke Péterrel az Emberarcok riportkötetben 1976-ban. Saját riportkötetei közül kiemelkedik a Megbolygatott világ (1974), melyben többek között felidézi az elmúlt századfordulóról Bernády György marosvásárhelyi polgármesterségének városépítő hagyományát.
Más önálló kötetei: Kapu utca 10. (kisregény, 1965, 2. kiadás: 1969); Sújtólégben – rezesbandával (Zsil-völgyi napló, 1979)
ELHALÁLOZÁS
Az élet fájdalmas rendjét szomorúan tudomásul véve osztjuk meg ismerősökkel, barátokkal és tisztelőivel a hírt, hogy MAROSI BARNA nyolcvannégy éves korában, hosszas betegség után, december 21-én, hétfőn hajnalban csendesen megpihent. Egy nehéz kor krónikása volt, aki íróként, publicistaként és a Duna Televízió alelnökeként mindig az érték megőrzésére törekedett. Temetéséről a későbbiekben intézkedünk. A gyászoló család. (-)
Népújság (Marosvásárhely)
(1931–2015)
1931. szeptember 29-én született Marosvásárhelyen. Író, riporter. Molter Károly fia, Marosi Péter és Marosi Pál öccse. 1950-ben érettségizett a marosvásárhelyi Református Kollégiumban. 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett kémiatanári és vegyészi diplomát. 1954–58 között a bukaresti Előre riportere, később szerkesztője. 1958-ban ’56-os állásfoglalása miatt távoznia kellett a sajtóból, tíz évig vegyészként dolgozott, előbb a bukaresti Reactivul vegyi üzem munkása (1958–59), majd a marosvásárhelyi cukorgyárban vegyészmérnök, kémikus (1959–68).
1968-tól újra az Előre marosvásárhelyi tudósítója. Riportjai a napi aktualitáson túlmutató, irodalmi alkotások. Az Előre Kiskönyvtárának szerkesztőbizottsági tagja, több riportantológiában – Hazánk új arca (1986), Sokágú termőfa (1986), Tenni és teremteni (1987), Jövőépítők (1987) – is megjelentek írásai.
1989 decemberétől 1993-ig a Romániai Magyar Szó új formájának szerkesztő publicistája, kommentátora. 1993-tólszabadúszó. 1996-tól a Duna Tv munkatársa, főszerkesztő, műhelyvezető, 1998-tól alelnök 2000. december 1-ig.
Első írásait a marosvásárhelyi Vörös Zászló közölte 1951-ben. Mint riporter a Románia minden tájegységére kiterjedő iparosítás és urbanizáció mindennapjait mutatja be közvetlen emberi sorsok képében a gyakorlatban szerzett szakmai beavatottsággal. Dános Miklóssal közösen írta a Két hét a Dunán című riportkönyvet 1957-ben, Beke Györggyel és Kenéz Ferenccel együtt mutatja be Vajdahunyad történelmi keretbe foglalt acélművét 1974-ben Csőposta címmel, s közben szerepel Bekével és Cseke Péterrel az Emberarcok riportkötetben 1976-ban. Saját riportkötetei közül kiemelkedik a Megbolygatott világ (1974), melyben többek között felidézi az elmúlt századfordulóról Bernády György marosvásárhelyi polgármesterségének városépítő hagyományát.
Más önálló kötetei: Kapu utca 10. (kisregény, 1965, 2. kiadás: 1969); Sújtólégben – rezesbandával (Zsil-völgyi napló, 1979)
ELHALÁLOZÁS
Az élet fájdalmas rendjét szomorúan tudomásul véve osztjuk meg ismerősökkel, barátokkal és tisztelőivel a hírt, hogy MAROSI BARNA nyolcvannégy éves korában, hosszas betegség után, december 21-én, hétfőn hajnalban csendesen megpihent. Egy nehéz kor krónikása volt, aki íróként, publicistaként és a Duna Televízió alelnökeként mindig az érték megőrzésére törekedett. Temetéséről a későbbiekben intézkedünk. A gyászoló család. (-)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. december 23.
Az idei évről és a 2016-os kihívásokról kérdeztük Kelemen Hunort
A 2018-as év, az egyesülés centenáriuma közeledtével az RMDSZ elnöke egyre fontosabbnak tartja a többség-kisebbség paktum létrejöttét. Kelemen Hunor szerint a következő időszakban folyamatosan emlékeztetni kell a román társadalmat arra, hogy lassan eltelt száz év, és az őshonos nemzeti kisebbségek irányába tett 1918-es ígéreteket nem tartották be. A politikust a 2015-ös évről és 2016 kihívásairól kérdeztük.
A menekültválság és a terrorizmus elleni küzdelem meghatározta a 2015-ös nemzetközi évet. Menekültügyben az EU nagyon nehezen mozdult, első lépésként bevezették a kötelező befogadási kvótákat. Helyesen járt-e el Románia, amikor szeptemberben az európai uniós belügyminiszteri fórumon Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a kötelező kvótarendszer ellen szavazott?
Helyesen. A RMDSZ-es EP-képviselők is nemmel szavaztak az Európai Parlamentben az Európai Bizottság kvótatervére. Sok-sok indok szól Románia álláspontja mellett, és ez nem jelenti a rászorulókkal szembeni szolidaritás hiányát. Az Európai Unió ugyanis képtelen a külső határait megvédeni. A menekültek normális ellenőrzési mechanizmus nélkül lépnek be az EU-ba, átjönnek több olyan országon, ahol az életük már nincs veszélyeztetve. Ráadásul azt sem tudjuk, hogy pontosan hányan érkeznek, mert addig, amíg a külső határok védelme nincsen biztosítva, számuk folyamatosan nő. Ugyanakkor ezeknek a bevándorlóknak a nagy többsége nem is akar Romániába jönni. Ilyen körülmények között értelmetlen kötelező kvótáról beszélni. Van a kérdésnek több jogi vetülete is. Semmilyen európai uniós alapszerződésben nincs benne, hogy a kötelező kvótát el kell fogadni, másrészt a román alkotmány is tiltja különböző közösségek kényszerített betelepítését az országba. Ugyanakkor nem tudja senki garantálni, hogy ha Romániába küldenek mondjuk 4000 menekültet, regisztrálják őket és érvényes papírokkal rendelkeznek, ezek az emberek a következő nap nem utaznak el, nem mennek el Nyugat- vagy Észak-Európába. Hiszen Romániában nem lehet táborokba zárni őket. A kötelező kvóta bevezetése tehát politikailag, jogilag, szervezésileg, logisztikailag is problémás. Ám ismétlem: ez egy percig sem jelenti azt, hogy a szolidaritást fölülírnánk, és akinek az élete veszélyben van, nem kellene hogy megkapjon minden segítséget.
Romániának végül el kellett fogadnia a kötelező kvótákat, és a kormány új menekültállomások létesítését jelentette be. Az egyik ilyen központot Tasnádon nyitnák meg, ami ellen az RMDSZ elsőként tiltakozott. Miért?
Egyrészt a kötelező kvóta érvényesítése még nem biztosított, mert az Európai Bíróságon megtámadta legalább két tagállam, és ha sikerrel járnak, esik a brüsszeli terv. Másrészt pedig egyelőre van egy kötelező érvényű döntés, amire még akkor is fel kell készülnie az országnak, ha ezt Románia nem támogatta. Azt se feledjük, hogy tavasszal a menekülthullám újabb lendületet kaphat, és nem biztos, hogy az útvonala elkerüli Romániát, az embercsempészek erre terelhetik őket. Tehát fel kell minderre készülni, például menekültközpontok kialakításával. Ezt meg tudjuk érteni. Azt viszont kifogásoljuk, hogy a helyi hatóságok megkérdezése nélkül fognak bele ilyen típusú előkészületekbe. Ez ugyan az állam feladata, ám az önkormányzatiság elve mégiscsak megkövetelné, hogy a helyi önkormányzattal, a helyi közösséggel konzultáljanak, egyeztessenek, kikérjék a véleményét, s azután hozzanak döntést egy menekültközpont helyszínéről. Ez az elv nem csak a Tasnádra érvényes.
Más településekre is terveznek menekültközpontokat, és ez nem váltott ki ekkora tiltakozást, mint a magyarok lakta Tasnádon. Nem áll így fenn az a lehetőség, hogy az RMDSZ-t sokan markánsan menekültellenes politikai szervezetnek tekintsék?
Nem. Szerintem téved, aki azt gondolja, hogy hosszú távon a közösség akaratával szemben lehet olyan döntéseket meghozni, mint például menekültek befogadása. Meg kell nézni, hogy mi van ma Európában, meg kell nézni azt, hogy az európai emberek többsége mit gondol erről, és szerintem figyelembe is kell venni. Nem az az alapvető kérdés, hogy Románia tud-e valamit kezdeni 4700 emberrel. Nehogy úgy tegyünk, mintha csak 4700 emberről lenne szó, mert lehet, hogy ma 4700-ról beszélünk, de ennek a többszöröse is lehet. Nem szabad ezt a jelenséget statisztikai adatokká leegyszerűsíteni, meg kell nézni a kulturális hatását, az érzelmi fogadókészséget. Az RMDSZ a menekültkérdésben az első pillanattól árnyaltan fogalmazott. Olyan álláspontot nem lehet megfogalmazni, amivel mindenki egyetért.
Tény, hogy – különösen a párizsi merényletek óta – Schengen megroggyanni látszik, épülnek a kerítések Európában. Az EU alapvető értékei kérdőjeleződtek meg. Milyennek látja az Európai Unió jövőjét 2016-ban?
Az Európai Unió nincs semmivel sem rosszabb állapotban, mint két-három évvel ezelőtt. Csupán most szembesült egy olyan kihívással, válsággal, amelynek nyomán kiderült, hogy nincs felkészülve bizonyos kérdéseknek a megoldására, nincsenek meg azok a döntéshozatali mechanizmusok, amelyekkel ilyen válsághelyzetben gyorsan, hatékonyan lehet lépni. Ilyen körülmények között szerintem nem kevesebb EU-ra van szükség, hanem több EU-ra van szükség. Nem arra gondolok, hogy nagy léptekkel haladjunk az Európai Egyesült Államok felé (bár nagyon hosszú távon ilyen konstrukció felé kell haladni), de több Európára van szükség minden tekintetben. Abban a tekintetben is, hogy a különböző kompetenciákat újragondoljuk. Tetszik vagy nem, az élet felülírhatja egy adott pillanatban azt, ami azelőtt egy évtizeddel vagy öt évvel volt, és így a szerződéseknek a kiegészítése, újragondolása is be fog következni, másképpen nem fog tudni az EU sikeres lenni. Körülöttünk tulajdonképpen szinte mindenki abban érdekelt, hogy az EU ne legyen sikeres, hogy megroppanjon, de azt hiszem, hogy nincsen egyetlen olyan ember sem, aki azt gondolja, hogy az Európát érő kihívásokra a tagállamok külön-külön sikeres választ tudnak adni. Meg kell tehát nézni, melyek azok a kompetenciák, amelyeket uniós hatáskörbe kell utalni. A külső határok védelmét, a biztonságpolitikát, a külpolitikát, a védelmi politikát mindenféleképpen ilyen kérdéseknek tekintem. Ez azt is jelenti, hogy a szuverenitásból fel kell adni. Ha nem tudja Görögország vagy Olaszország a külső határait megvédeni, akkor ez EU-s hatáskör kell hogy legyen, mert másképpen maga az Európai Unió fog összeomlani. Másrészt pedig bizonyos kérdéseket vissza kell utalni tagállami hatáskörökbe. Nem kell az EU-nak azzal foglalkoznia szerintem, hogy az akácfákat hol kell élve hagyni, vagy az uborkának mekkorának kellene lennie, nem kell olyan kérdésekkel foglalkoznia, ami az EU-s polgárok életszínvonalát, biztonságérzetét nem fogja javítani. Van egy alapvető kérdés ma, és erre kell választ adni az EU-nak: a biztonság versus szabadság kérdésére. Amíg az emberek élete nincs biztonságban, addig nem tudnak szabadok lenni. Semmiféle szabadságjogból, még az utazás, mozgás szabadságából sem szabad visszanyesni, de a biztonságot kell tudni szavatolni. A párizsi merényletek óta az EU sem lehet olyan, mint 2015 októbere előtt volt, mint ahogyan az Amerikai Egyesült Államok sem olyan 2001. szeptember 11-e óta, mint előtte volt.
Idén több olyan lépés történt, ami nagy mértékben meghatározza a 2016-os gazdasági évet: elfogadták az új adótörvénykönyvet, jelentős béremelések voltak a közszférában, és kidolgoztak egy olyan költségvetést, amely a 3 százalékhoz nagyon közeli deficittel számol. Az RMDSZ mindezeket megszavazta. Ezek szerint nem tartanak attól, hogy jövőre elszabadul a gyeplő és kisiklik a gazdaság?
Úgy vélem, hogy amilyen állapotban most van Románia gazdasága, illetve az európai és a világgazdaság, ha nem történik egy olyasvalami, ami nem Romániától és nem a költségvetéstől függ, akkor ezek az intézkedések és ez a költségvetés 2016-ban, 2017-ben nem rejt magában vállalhatatlan kockázatokat. Kockázat persze mindig volt, mindig lesz, főleg egy olyan világban, ahol a nemzetgazdaságok szinte minden paramétere nagy mértékben összefügg a szomszéd nemzetgazdaságok, a kontinens és a világgazdaság változásaival. Emlékeztetnék arra, hogy a gazdasági válság idején azt mondta az RMDSZ: mihelyt lehetőség lesz, akkor visszaadjuk a társadalomnak mindazt, amit a megszorító intézkedésekkel elvettünk. Tehát megnöveljük a levágott béreket, csökkentjük a megemelt áfát. A megszorító intézkedésekre annak idején szükség volt, hogy elkerüljük azt a helyzetet, amibe Görögország sodródott. Amikor ezeket meghoztuk, vállalnunk kellett annak a kockázatát, hogy a választóink egy részét elveszítjük. Most úgy érezzük, hogy az akkori ígéretünket minden kockázat nélkül be tudjuk váltani. Az infláció alacsony, az állam küladóssága kicsi, a gazdasági növekedés az európai átlagnál nagyobb. A lényeg az, hogy ne veszítsük el a mértéket, és a következő egy évben ne legyenek olyan populista intézkedések, amelyek a kiadásokat megnövelik. Azt gondolom, hogy a mostani technokrata kormány sok mindenre alkalmas, többek között arra is, hogy mivel nem készül választásokra, ne engedjen a populizmusnak, ne engedje három százalék fölé a deficitet, illetve ne engedje a fogyasztást túlpörögni. Ha ezeket a paraméterek tudja tartani, akkor én azt hiszem, hogy nem lesz baj. Sőt szerintem 2017-re az adótörvénykönyv számos intézkedése éreztetni fogja a stimuláló hatását a munkahelyteremtésben, beruházásokban, kis- és középvállalkozásoknak a megsegítésében.
Pedig a független szakértőkből álló Költségvetési Tanács a földbe döngölte a büdzsé tervezetét. A testület éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy már a jövő évtől kezdődően a meghaladhatja a deficit a 3 százalékot, és 2017-ben még rosszabb lesz a helyzet. Egyáltalán mi szükség a Költségvetési Tanácsra, ha senki nem figyel rájuk?
Az EU valamennyi tagállamában léteznek a Költségvetési Tanácshoz hasonló intézmények. A testületben azok a pénzügyi, makrogazdasági szakemberek ülnek, akik mindent mindig borúlátóan állítanak be. Figyelmeztetéseiket meg kell hallgatni, észrevételeiket meg kell hallgatni, de áltatában nem következik be az, amit ők mondanak. Az elmúlt években sem Románia, sem Magyarország esetében nem vált be, amit a költségvetési tanács előrejelzett, de az elővigyázatosság, az óvatosság a költségvetés tervezésekor, a pénzügypolitikák alakításakor mindig egy alapszempont. A kérdés, hogy ki mennyire óvatos. A költségvetési tanácsnak nincs politikai felelőssége, a politikusak sokkal több kockázatot vállalnak, mint tenné azt egy bankár, aki a pezsgőhöz és a kaviárhoz van hozzászokva, nem a sáros utcához.
A belpolitikai évet Klaus Johannis államfő mandátuma, illetve a Ponta-kormány bukása határozta meg. Milyennek látja az új elnök első évét?
Traian Băsescu mandátumához képest hihetetlen pozitív változás történt a Johannis-mandátum első évében. Nincs a folyamatos cirkusz, nincs a folyamatos hol ezt, hol azt piszkáló, lejárató, nyilvános elnöki jelenlét, ami jó. Ha azt nézzük, hogy milyen elvárásokat fogalmazott meg az a nagy választóközösség, amelyik Johannist tisztségbe jutatta, akkor nem hiszem, hogy mindenben beigazolódott az elvárása, de egy elnöki mandátumot nem egy év perspektívájából kell megítélni. Klaus Johannisszal 2014 júniusában volt egyszer egy hosszabb beszélgetésem, amikor ő még csak elnökjelölt volt. Visszaigazoltnak látom, amiket akkor nekem mondott mindarról, amit ő gondol a 2015-os évről – beleértve azt is, hogy megnyerte a választásokat. Klaus Johannisnak van egy elképzelése arról, hogy milyen irányban akarja az országot vinni, még akkor is, hogyha ezt nem világosan, nem egyértelműen és nem olyan gyakorisággal mondja el, mint a politikusok nagy része. A kommunikációban, azt gondolom, hogy sokkal jobb lehetne, de ez minden politikusra igaz. Mérleget egy év után nem akarok készíteni, de ha szabad ilyet mondani, akkor sokkal több, mint az elődje, és valamennyivel kevesebb, mint a hozzá fűződő elvárások.
Az egyik első találkozón azt javasolta az államfőnek, hogy kezdeményezzen egy többség-kisebbség paktumot. Ez jelentős előrelépést jelentett volna a romániai kisebbségvédelemben. Akkor Klaus Johannis úgy reagált, hogy megvizsgálja ezt a lehetőséget. Eltelt egy év, de nem történt elmozdulás ebben az ügyben. Ezek szerint beigazolódott az RMDSZ-nek az a korábban már többször hangoztatott álláspontja, miszerint Klaus Johannisnak – származása ellenére – nem szívügye a kisebbségvédelem?
Amit Klaus Johannisszal kapcsolatosan 2014-ben mondtunk, azt a mandátuma első éve igazolta, de nem ez a lényeg. Továbbra is fenntartom, hogy szükség van a többség-kisebbség paktumra, és továbbra is fenntartom, hogy jó lenne, ha az államelnök részéről érkezne a kezdeményezés. De azt is látom, hogy egy választási esztendőben ennek a paktumnak az aláírása, tető alá hozása sokkal bonyolultabb, mint egy nyugodtabb időszakban. Tehát 2016-ban érveket kell újra felhozni, fenn kell tartani a szükségességét, kell keresni hozzá a partnereket, de úgy látom, hogy reálisan csak a 2016-os választások után lenne tető alá hozható ez az egyezség. A paktumot egyre inkább fontosnak tartom, ahogyan közeledik a 2018-as év, amikor a román társadalom a nagy egyesülés centenáriumát készül megünnepelni. Nekünk ezt a 2018-as esztendőt nem szabad szem előtt téveszteni. A román társadalmat emlékeztetnünk kell folyamatosan, határozottan, de elegánsan, európai módon, hogy lassan eltelt száz év, és az őshonos nemzeti kisebbségek irányába tett 1918-es ígéreteket nem tartották be. Van még idő 2018-ig, a 100 éves évfordulóig a többség-kisebbség viszony javítására, az ígéretek jelentős részének beváltására. A román államnak meg kell szereznie a kisebbségeknek a bizalmát, meg kell győznie a romániai kisebbségeket, hogy nem akarja őket beolvasztani, felszámolni. Mivel az egyesülést ünneplik, ilyenkor a nemzeti érzelmek is fellángolhatnak, erősebbek lehetnek, nagyon nagy körültekintésre, ugyanakkor határozottságra lesz szükségünk. Tehát bonyolult időszak előtt állunk, és nekünk az a kötelességünk, hogy a román társadalmat, a politikai döntéshozókat, az államelnök kezdve, próbáljuk meggyőzni arról, hogy ez a többség-kisebbség paktum Románia érdekeit szolgálná. Meggyőzni arról, hogy az 1918-as ígéretek betartása, a román állam nyitása a kisebbségek felé nem egy extravagáns elvárás, hanem európai, demokratikus igény, amitől nincs miért irritáltnak lennie a román társadalomnak
Mennyire nehezíti meg ennek a paktumnak a létrejöttét a kézdivásárhelyi „terrorista” ügye?
Ez a kézdivásárhelyi ügy nagyon nagy károkat okozott, ma még talán ezt fel sem tudjuk mérni, mekkorát. Ezért amikor az államelnökkel, majd a kormányfővel találkoztam, ennek az egész történetnek a komplexitását próbáltam hangsúlyozni, felhívni a figyelmet arra, hogy akkor járnak el helyesen, ha ezt egyéni, elszigetelt esetén kezelik. Ha vicceltek a kézdivásárhelyi vármegyések, az is baj, ha komolyan gondolták, az is, az egyéni cselekedeteinek a felelősségét mindenkinek vállalnia kell. Nem szabad egy közösséget megbélyegezni egyéni esetből kiindulva, mert annak a következményei hosszú távúak, és nem szabad egy ilyen esetet felhasználni arra, hogy a jogos törekvéseket veszélyesnek, kockázatosnak állítsanak be. Nekünk az a szükséges és nagyon fontos hozzáállásunk, hogy semmilyen szélsőségnek, erőszakos kezdeményezésnek ne legyünk és ne lehessünk a támogatói. A románoknak meg az, hogy ne túlozzanak el egyéni eseteket, és ne állítsanak be bűnösnek egy közösséget, mint ahogyan megtették egyik-másik hírcsatornán közvéleményt formáló emberek. A közös bölcsességünkön múlik, hogy hogyan tudunk ezen a helyzeten túllenni.
Az új elnök mandátuma alatt változatlanul nagyon tevékeny volt a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Mire számít ezen a téren 2016-ben?
Nem foglalkozunk a DNA tevékenységével. Akkor nyilatkozunk róluk, amikor úgy gondoljuk, hogy nyilatkozni kell, mert túlkapást észlelünk, vagy úgy gondoljuk, hogy korrupció ürügye alatt más valami történik. Ilyenkor ezt jelezzük, mint ahogyan megtettük a Ráduly Róbert és mások esetében is. Ha mindenki a törvény szelleme és betűje szerint végezné a dolgát, akkor az égvilágon semmi baj nem lenne.
RMDSZ-es önkormányzati politikusok ellen is elkezdődtek bűnvádi perek. A kolozsvári évértékelő sajtótájékoztatóján is említett új típusú politizálás jelenti-e azt, hogy bűnvádi per alatt lévő politikusokat (például Kiss Sándor, Borboly Csaba vagy Ráduly Róbert) nem jelölik a helyhatósági választásokon?
Nem szabad fehérnek és feketének látni a világot, mert a világ árnyaltabb. Ha olyan társadalomban élnénk, amelynek 200 éves demokratikus működési múltja van, és a társadalom mentalitása is más, egészen más konklúzióra jutnék ebben a kérdésben, mint egy olyan társadalomban, mint a román társadalom. Azt nem tartom elfogadhatónak, hogy egy politikai szervezet káderpolitikáját a szervezettel és az általa képviselt közösséggel közvetlen kapcsolatban nem lévő entitások határozzák meg. Korrupción én azt értem, hogy valaki a közpénzekhez hozzányúlt és a közösségnek kárt okozott, sikkasztott, lopott, és nem azt, hogy rosszul számolt 275 lejt a szolgálati autó benzinpénzéből. Tehát esetről esetre kell megítélni ezeket az ügyeket. Mi azt mondtuk, hogy nem indítunk olyan embereket a választásokon, akik ellen bizonyítottan korrupciós vádak merültek fel, ítélet születetett ellenük. De én például nagyon szeretném, ha Csíkszereda volt polgármestere indulhatna és indulni akarna a választásokon. Nem vagyok meggyőződve, hogy Ráduly Róbert indulni akar, de én nagyon szeretném, mert jó polgármester volt, nem lopott el a közösségtől semmit.
Változott a parlamenti választási törvény. A módosított jogszabály is lehetővé teszi, hogy az RMDSZ akkor is bejusson a parlamentbe, ha nem éri el az öt százalékot. Ez nem jelent majd hátrányt a jelöltek motiváltsága, a mozgósítás szempontjából?
2012-ben is ugyanebben a helyzetben voltunk, mert akkor is volt alternatív küszöb, ilyen szempontból nem változott lényegében semmi. Másabbak azonban most a kihívások, felnőtt egy másik nemzedék, amely másképpen látja a közéletet, a politikát, mint a szüleik vagy nagyszüleik nemzedéke. Nincs emlékük, közvetlen élményük a diktatúráról, a mai körülmények jelentik számukra a normalitást, és ehhez képest fogalmazzák meg az elvárásaikat. Ennek a nemzedéknek a megszólítása teljesen más kihívás, teljesen más válaszokat vagy nagyon nagy mértékben más válaszokat is igényel, mint mondjuk 15, 20 vagy 25 évvel ezelőtt. Nem azt mondom, hogy nekem most nehezebb a dolgom, de biztos, hogy más a dolgom, nem úgy nehéz, mint volt ezelőtt 20 évvel azoknak, akik akkor voltak a politika első vonalában. Azt szeretném, ha 2016-ban az öt százalékos küszöböt teljesítve legyünk a parlamentben, ne a biztonsági háló fogjon ki bennünket. Bízom abban, hogy képesek leszünk ezt megtenni.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
A 2018-as év, az egyesülés centenáriuma közeledtével az RMDSZ elnöke egyre fontosabbnak tartja a többség-kisebbség paktum létrejöttét. Kelemen Hunor szerint a következő időszakban folyamatosan emlékeztetni kell a román társadalmat arra, hogy lassan eltelt száz év, és az őshonos nemzeti kisebbségek irányába tett 1918-es ígéreteket nem tartották be. A politikust a 2015-ös évről és 2016 kihívásairól kérdeztük.
A menekültválság és a terrorizmus elleni küzdelem meghatározta a 2015-ös nemzetközi évet. Menekültügyben az EU nagyon nehezen mozdult, első lépésként bevezették a kötelező befogadási kvótákat. Helyesen járt-e el Románia, amikor szeptemberben az európai uniós belügyminiszteri fórumon Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a kötelező kvótarendszer ellen szavazott?
Helyesen. A RMDSZ-es EP-képviselők is nemmel szavaztak az Európai Parlamentben az Európai Bizottság kvótatervére. Sok-sok indok szól Románia álláspontja mellett, és ez nem jelenti a rászorulókkal szembeni szolidaritás hiányát. Az Európai Unió ugyanis képtelen a külső határait megvédeni. A menekültek normális ellenőrzési mechanizmus nélkül lépnek be az EU-ba, átjönnek több olyan országon, ahol az életük már nincs veszélyeztetve. Ráadásul azt sem tudjuk, hogy pontosan hányan érkeznek, mert addig, amíg a külső határok védelme nincsen biztosítva, számuk folyamatosan nő. Ugyanakkor ezeknek a bevándorlóknak a nagy többsége nem is akar Romániába jönni. Ilyen körülmények között értelmetlen kötelező kvótáról beszélni. Van a kérdésnek több jogi vetülete is. Semmilyen európai uniós alapszerződésben nincs benne, hogy a kötelező kvótát el kell fogadni, másrészt a román alkotmány is tiltja különböző közösségek kényszerített betelepítését az országba. Ugyanakkor nem tudja senki garantálni, hogy ha Romániába küldenek mondjuk 4000 menekültet, regisztrálják őket és érvényes papírokkal rendelkeznek, ezek az emberek a következő nap nem utaznak el, nem mennek el Nyugat- vagy Észak-Európába. Hiszen Romániában nem lehet táborokba zárni őket. A kötelező kvóta bevezetése tehát politikailag, jogilag, szervezésileg, logisztikailag is problémás. Ám ismétlem: ez egy percig sem jelenti azt, hogy a szolidaritást fölülírnánk, és akinek az élete veszélyben van, nem kellene hogy megkapjon minden segítséget.
Romániának végül el kellett fogadnia a kötelező kvótákat, és a kormány új menekültállomások létesítését jelentette be. Az egyik ilyen központot Tasnádon nyitnák meg, ami ellen az RMDSZ elsőként tiltakozott. Miért?
Egyrészt a kötelező kvóta érvényesítése még nem biztosított, mert az Európai Bíróságon megtámadta legalább két tagállam, és ha sikerrel járnak, esik a brüsszeli terv. Másrészt pedig egyelőre van egy kötelező érvényű döntés, amire még akkor is fel kell készülnie az országnak, ha ezt Románia nem támogatta. Azt se feledjük, hogy tavasszal a menekülthullám újabb lendületet kaphat, és nem biztos, hogy az útvonala elkerüli Romániát, az embercsempészek erre terelhetik őket. Tehát fel kell minderre készülni, például menekültközpontok kialakításával. Ezt meg tudjuk érteni. Azt viszont kifogásoljuk, hogy a helyi hatóságok megkérdezése nélkül fognak bele ilyen típusú előkészületekbe. Ez ugyan az állam feladata, ám az önkormányzatiság elve mégiscsak megkövetelné, hogy a helyi önkormányzattal, a helyi közösséggel konzultáljanak, egyeztessenek, kikérjék a véleményét, s azután hozzanak döntést egy menekültközpont helyszínéről. Ez az elv nem csak a Tasnádra érvényes.
Más településekre is terveznek menekültközpontokat, és ez nem váltott ki ekkora tiltakozást, mint a magyarok lakta Tasnádon. Nem áll így fenn az a lehetőség, hogy az RMDSZ-t sokan markánsan menekültellenes politikai szervezetnek tekintsék?
Nem. Szerintem téved, aki azt gondolja, hogy hosszú távon a közösség akaratával szemben lehet olyan döntéseket meghozni, mint például menekültek befogadása. Meg kell nézni, hogy mi van ma Európában, meg kell nézni azt, hogy az európai emberek többsége mit gondol erről, és szerintem figyelembe is kell venni. Nem az az alapvető kérdés, hogy Románia tud-e valamit kezdeni 4700 emberrel. Nehogy úgy tegyünk, mintha csak 4700 emberről lenne szó, mert lehet, hogy ma 4700-ról beszélünk, de ennek a többszöröse is lehet. Nem szabad ezt a jelenséget statisztikai adatokká leegyszerűsíteni, meg kell nézni a kulturális hatását, az érzelmi fogadókészséget. Az RMDSZ a menekültkérdésben az első pillanattól árnyaltan fogalmazott. Olyan álláspontot nem lehet megfogalmazni, amivel mindenki egyetért.
Tény, hogy – különösen a párizsi merényletek óta – Schengen megroggyanni látszik, épülnek a kerítések Európában. Az EU alapvető értékei kérdőjeleződtek meg. Milyennek látja az Európai Unió jövőjét 2016-ban?
Az Európai Unió nincs semmivel sem rosszabb állapotban, mint két-három évvel ezelőtt. Csupán most szembesült egy olyan kihívással, válsággal, amelynek nyomán kiderült, hogy nincs felkészülve bizonyos kérdéseknek a megoldására, nincsenek meg azok a döntéshozatali mechanizmusok, amelyekkel ilyen válsághelyzetben gyorsan, hatékonyan lehet lépni. Ilyen körülmények között szerintem nem kevesebb EU-ra van szükség, hanem több EU-ra van szükség. Nem arra gondolok, hogy nagy léptekkel haladjunk az Európai Egyesült Államok felé (bár nagyon hosszú távon ilyen konstrukció felé kell haladni), de több Európára van szükség minden tekintetben. Abban a tekintetben is, hogy a különböző kompetenciákat újragondoljuk. Tetszik vagy nem, az élet felülírhatja egy adott pillanatban azt, ami azelőtt egy évtizeddel vagy öt évvel volt, és így a szerződéseknek a kiegészítése, újragondolása is be fog következni, másképpen nem fog tudni az EU sikeres lenni. Körülöttünk tulajdonképpen szinte mindenki abban érdekelt, hogy az EU ne legyen sikeres, hogy megroppanjon, de azt hiszem, hogy nincsen egyetlen olyan ember sem, aki azt gondolja, hogy az Európát érő kihívásokra a tagállamok külön-külön sikeres választ tudnak adni. Meg kell tehát nézni, melyek azok a kompetenciák, amelyeket uniós hatáskörbe kell utalni. A külső határok védelmét, a biztonságpolitikát, a külpolitikát, a védelmi politikát mindenféleképpen ilyen kérdéseknek tekintem. Ez azt is jelenti, hogy a szuverenitásból fel kell adni. Ha nem tudja Görögország vagy Olaszország a külső határait megvédeni, akkor ez EU-s hatáskör kell hogy legyen, mert másképpen maga az Európai Unió fog összeomlani. Másrészt pedig bizonyos kérdéseket vissza kell utalni tagállami hatáskörökbe. Nem kell az EU-nak azzal foglalkoznia szerintem, hogy az akácfákat hol kell élve hagyni, vagy az uborkának mekkorának kellene lennie, nem kell olyan kérdésekkel foglalkoznia, ami az EU-s polgárok életszínvonalát, biztonságérzetét nem fogja javítani. Van egy alapvető kérdés ma, és erre kell választ adni az EU-nak: a biztonság versus szabadság kérdésére. Amíg az emberek élete nincs biztonságban, addig nem tudnak szabadok lenni. Semmiféle szabadságjogból, még az utazás, mozgás szabadságából sem szabad visszanyesni, de a biztonságot kell tudni szavatolni. A párizsi merényletek óta az EU sem lehet olyan, mint 2015 októbere előtt volt, mint ahogyan az Amerikai Egyesült Államok sem olyan 2001. szeptember 11-e óta, mint előtte volt.
Idén több olyan lépés történt, ami nagy mértékben meghatározza a 2016-os gazdasági évet: elfogadták az új adótörvénykönyvet, jelentős béremelések voltak a közszférában, és kidolgoztak egy olyan költségvetést, amely a 3 százalékhoz nagyon közeli deficittel számol. Az RMDSZ mindezeket megszavazta. Ezek szerint nem tartanak attól, hogy jövőre elszabadul a gyeplő és kisiklik a gazdaság?
Úgy vélem, hogy amilyen állapotban most van Románia gazdasága, illetve az európai és a világgazdaság, ha nem történik egy olyasvalami, ami nem Romániától és nem a költségvetéstől függ, akkor ezek az intézkedések és ez a költségvetés 2016-ban, 2017-ben nem rejt magában vállalhatatlan kockázatokat. Kockázat persze mindig volt, mindig lesz, főleg egy olyan világban, ahol a nemzetgazdaságok szinte minden paramétere nagy mértékben összefügg a szomszéd nemzetgazdaságok, a kontinens és a világgazdaság változásaival. Emlékeztetnék arra, hogy a gazdasági válság idején azt mondta az RMDSZ: mihelyt lehetőség lesz, akkor visszaadjuk a társadalomnak mindazt, amit a megszorító intézkedésekkel elvettünk. Tehát megnöveljük a levágott béreket, csökkentjük a megemelt áfát. A megszorító intézkedésekre annak idején szükség volt, hogy elkerüljük azt a helyzetet, amibe Görögország sodródott. Amikor ezeket meghoztuk, vállalnunk kellett annak a kockázatát, hogy a választóink egy részét elveszítjük. Most úgy érezzük, hogy az akkori ígéretünket minden kockázat nélkül be tudjuk váltani. Az infláció alacsony, az állam küladóssága kicsi, a gazdasági növekedés az európai átlagnál nagyobb. A lényeg az, hogy ne veszítsük el a mértéket, és a következő egy évben ne legyenek olyan populista intézkedések, amelyek a kiadásokat megnövelik. Azt gondolom, hogy a mostani technokrata kormány sok mindenre alkalmas, többek között arra is, hogy mivel nem készül választásokra, ne engedjen a populizmusnak, ne engedje három százalék fölé a deficitet, illetve ne engedje a fogyasztást túlpörögni. Ha ezeket a paraméterek tudja tartani, akkor én azt hiszem, hogy nem lesz baj. Sőt szerintem 2017-re az adótörvénykönyv számos intézkedése éreztetni fogja a stimuláló hatását a munkahelyteremtésben, beruházásokban, kis- és középvállalkozásoknak a megsegítésében.
Pedig a független szakértőkből álló Költségvetési Tanács a földbe döngölte a büdzsé tervezetét. A testület éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy már a jövő évtől kezdődően a meghaladhatja a deficit a 3 százalékot, és 2017-ben még rosszabb lesz a helyzet. Egyáltalán mi szükség a Költségvetési Tanácsra, ha senki nem figyel rájuk?
Az EU valamennyi tagállamában léteznek a Költségvetési Tanácshoz hasonló intézmények. A testületben azok a pénzügyi, makrogazdasági szakemberek ülnek, akik mindent mindig borúlátóan állítanak be. Figyelmeztetéseiket meg kell hallgatni, észrevételeiket meg kell hallgatni, de áltatában nem következik be az, amit ők mondanak. Az elmúlt években sem Románia, sem Magyarország esetében nem vált be, amit a költségvetési tanács előrejelzett, de az elővigyázatosság, az óvatosság a költségvetés tervezésekor, a pénzügypolitikák alakításakor mindig egy alapszempont. A kérdés, hogy ki mennyire óvatos. A költségvetési tanácsnak nincs politikai felelőssége, a politikusak sokkal több kockázatot vállalnak, mint tenné azt egy bankár, aki a pezsgőhöz és a kaviárhoz van hozzászokva, nem a sáros utcához.
A belpolitikai évet Klaus Johannis államfő mandátuma, illetve a Ponta-kormány bukása határozta meg. Milyennek látja az új elnök első évét?
Traian Băsescu mandátumához képest hihetetlen pozitív változás történt a Johannis-mandátum első évében. Nincs a folyamatos cirkusz, nincs a folyamatos hol ezt, hol azt piszkáló, lejárató, nyilvános elnöki jelenlét, ami jó. Ha azt nézzük, hogy milyen elvárásokat fogalmazott meg az a nagy választóközösség, amelyik Johannist tisztségbe jutatta, akkor nem hiszem, hogy mindenben beigazolódott az elvárása, de egy elnöki mandátumot nem egy év perspektívájából kell megítélni. Klaus Johannisszal 2014 júniusában volt egyszer egy hosszabb beszélgetésem, amikor ő még csak elnökjelölt volt. Visszaigazoltnak látom, amiket akkor nekem mondott mindarról, amit ő gondol a 2015-os évről – beleértve azt is, hogy megnyerte a választásokat. Klaus Johannisnak van egy elképzelése arról, hogy milyen irányban akarja az országot vinni, még akkor is, hogyha ezt nem világosan, nem egyértelműen és nem olyan gyakorisággal mondja el, mint a politikusok nagy része. A kommunikációban, azt gondolom, hogy sokkal jobb lehetne, de ez minden politikusra igaz. Mérleget egy év után nem akarok készíteni, de ha szabad ilyet mondani, akkor sokkal több, mint az elődje, és valamennyivel kevesebb, mint a hozzá fűződő elvárások.
Az egyik első találkozón azt javasolta az államfőnek, hogy kezdeményezzen egy többség-kisebbség paktumot. Ez jelentős előrelépést jelentett volna a romániai kisebbségvédelemben. Akkor Klaus Johannis úgy reagált, hogy megvizsgálja ezt a lehetőséget. Eltelt egy év, de nem történt elmozdulás ebben az ügyben. Ezek szerint beigazolódott az RMDSZ-nek az a korábban már többször hangoztatott álláspontja, miszerint Klaus Johannisnak – származása ellenére – nem szívügye a kisebbségvédelem?
Amit Klaus Johannisszal kapcsolatosan 2014-ben mondtunk, azt a mandátuma első éve igazolta, de nem ez a lényeg. Továbbra is fenntartom, hogy szükség van a többség-kisebbség paktumra, és továbbra is fenntartom, hogy jó lenne, ha az államelnök részéről érkezne a kezdeményezés. De azt is látom, hogy egy választási esztendőben ennek a paktumnak az aláírása, tető alá hozása sokkal bonyolultabb, mint egy nyugodtabb időszakban. Tehát 2016-ban érveket kell újra felhozni, fenn kell tartani a szükségességét, kell keresni hozzá a partnereket, de úgy látom, hogy reálisan csak a 2016-os választások után lenne tető alá hozható ez az egyezség. A paktumot egyre inkább fontosnak tartom, ahogyan közeledik a 2018-as év, amikor a román társadalom a nagy egyesülés centenáriumát készül megünnepelni. Nekünk ezt a 2018-as esztendőt nem szabad szem előtt téveszteni. A román társadalmat emlékeztetnünk kell folyamatosan, határozottan, de elegánsan, európai módon, hogy lassan eltelt száz év, és az őshonos nemzeti kisebbségek irányába tett 1918-es ígéreteket nem tartották be. Van még idő 2018-ig, a 100 éves évfordulóig a többség-kisebbség viszony javítására, az ígéretek jelentős részének beváltására. A román államnak meg kell szereznie a kisebbségeknek a bizalmát, meg kell győznie a romániai kisebbségeket, hogy nem akarja őket beolvasztani, felszámolni. Mivel az egyesülést ünneplik, ilyenkor a nemzeti érzelmek is fellángolhatnak, erősebbek lehetnek, nagyon nagy körültekintésre, ugyanakkor határozottságra lesz szükségünk. Tehát bonyolult időszak előtt állunk, és nekünk az a kötelességünk, hogy a román társadalmat, a politikai döntéshozókat, az államelnök kezdve, próbáljuk meggyőzni arról, hogy ez a többség-kisebbség paktum Románia érdekeit szolgálná. Meggyőzni arról, hogy az 1918-as ígéretek betartása, a román állam nyitása a kisebbségek felé nem egy extravagáns elvárás, hanem európai, demokratikus igény, amitől nincs miért irritáltnak lennie a román társadalomnak
Mennyire nehezíti meg ennek a paktumnak a létrejöttét a kézdivásárhelyi „terrorista” ügye?
Ez a kézdivásárhelyi ügy nagyon nagy károkat okozott, ma még talán ezt fel sem tudjuk mérni, mekkorát. Ezért amikor az államelnökkel, majd a kormányfővel találkoztam, ennek az egész történetnek a komplexitását próbáltam hangsúlyozni, felhívni a figyelmet arra, hogy akkor járnak el helyesen, ha ezt egyéni, elszigetelt esetén kezelik. Ha vicceltek a kézdivásárhelyi vármegyések, az is baj, ha komolyan gondolták, az is, az egyéni cselekedeteinek a felelősségét mindenkinek vállalnia kell. Nem szabad egy közösséget megbélyegezni egyéni esetből kiindulva, mert annak a következményei hosszú távúak, és nem szabad egy ilyen esetet felhasználni arra, hogy a jogos törekvéseket veszélyesnek, kockázatosnak állítsanak be. Nekünk az a szükséges és nagyon fontos hozzáállásunk, hogy semmilyen szélsőségnek, erőszakos kezdeményezésnek ne legyünk és ne lehessünk a támogatói. A románoknak meg az, hogy ne túlozzanak el egyéni eseteket, és ne állítsanak be bűnösnek egy közösséget, mint ahogyan megtették egyik-másik hírcsatornán közvéleményt formáló emberek. A közös bölcsességünkön múlik, hogy hogyan tudunk ezen a helyzeten túllenni.
Az új elnök mandátuma alatt változatlanul nagyon tevékeny volt a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Mire számít ezen a téren 2016-ben?
Nem foglalkozunk a DNA tevékenységével. Akkor nyilatkozunk róluk, amikor úgy gondoljuk, hogy nyilatkozni kell, mert túlkapást észlelünk, vagy úgy gondoljuk, hogy korrupció ürügye alatt más valami történik. Ilyenkor ezt jelezzük, mint ahogyan megtettük a Ráduly Róbert és mások esetében is. Ha mindenki a törvény szelleme és betűje szerint végezné a dolgát, akkor az égvilágon semmi baj nem lenne.
RMDSZ-es önkormányzati politikusok ellen is elkezdődtek bűnvádi perek. A kolozsvári évértékelő sajtótájékoztatóján is említett új típusú politizálás jelenti-e azt, hogy bűnvádi per alatt lévő politikusokat (például Kiss Sándor, Borboly Csaba vagy Ráduly Róbert) nem jelölik a helyhatósági választásokon?
Nem szabad fehérnek és feketének látni a világot, mert a világ árnyaltabb. Ha olyan társadalomban élnénk, amelynek 200 éves demokratikus működési múltja van, és a társadalom mentalitása is más, egészen más konklúzióra jutnék ebben a kérdésben, mint egy olyan társadalomban, mint a román társadalom. Azt nem tartom elfogadhatónak, hogy egy politikai szervezet káderpolitikáját a szervezettel és az általa képviselt közösséggel közvetlen kapcsolatban nem lévő entitások határozzák meg. Korrupción én azt értem, hogy valaki a közpénzekhez hozzányúlt és a közösségnek kárt okozott, sikkasztott, lopott, és nem azt, hogy rosszul számolt 275 lejt a szolgálati autó benzinpénzéből. Tehát esetről esetre kell megítélni ezeket az ügyeket. Mi azt mondtuk, hogy nem indítunk olyan embereket a választásokon, akik ellen bizonyítottan korrupciós vádak merültek fel, ítélet születetett ellenük. De én például nagyon szeretném, ha Csíkszereda volt polgármestere indulhatna és indulni akarna a választásokon. Nem vagyok meggyőződve, hogy Ráduly Róbert indulni akar, de én nagyon szeretném, mert jó polgármester volt, nem lopott el a közösségtől semmit.
Változott a parlamenti választási törvény. A módosított jogszabály is lehetővé teszi, hogy az RMDSZ akkor is bejusson a parlamentbe, ha nem éri el az öt százalékot. Ez nem jelent majd hátrányt a jelöltek motiváltsága, a mozgósítás szempontjából?
2012-ben is ugyanebben a helyzetben voltunk, mert akkor is volt alternatív küszöb, ilyen szempontból nem változott lényegében semmi. Másabbak azonban most a kihívások, felnőtt egy másik nemzedék, amely másképpen látja a közéletet, a politikát, mint a szüleik vagy nagyszüleik nemzedéke. Nincs emlékük, közvetlen élményük a diktatúráról, a mai körülmények jelentik számukra a normalitást, és ehhez képest fogalmazzák meg az elvárásaikat. Ennek a nemzedéknek a megszólítása teljesen más kihívás, teljesen más válaszokat vagy nagyon nagy mértékben más válaszokat is igényel, mint mondjuk 15, 20 vagy 25 évvel ezelőtt. Nem azt mondom, hogy nekem most nehezebb a dolgom, de biztos, hogy más a dolgom, nem úgy nehéz, mint volt ezelőtt 20 évvel azoknak, akik akkor voltak a politika első vonalában. Azt szeretném, ha 2016-ban az öt százalékos küszöböt teljesítve legyünk a parlamentben, ne a biztonsági háló fogjon ki bennünket. Bízom abban, hogy képesek leszünk ezt megtenni.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro
2016. január 9.
Baráti ünneplés sok kedves könyvvel
– Százfelé mutatnak útjaink, ünnepeinket is az ezerféle érdek és kötelezettség korlátai közé kell szorítanunk. Vége a ráérős világnak. Ezért aztán nem minden barátunk lehetett ott karácsony másodnapján a hetvenéves Baróthy Ádám és a hatvanöt éves Hadnagy József köszöntésén a marosvásárhelyi várban, Kedei Zoltán tetőtéri új műtermében – válaszolja kérdésemre Bölöni Domokos, aki ezúton is köszöni a művésznek a lehetőséget. – De akik el tudtak jönni, nem bánták meg, mert az ünnepeltek, valamint az Istvánok és Jánosok koccintásos köszöntésén túl voltaképpen könyves találkozássá nemesedett az együttlét. Baróthy Ádám Reményik Sándorról készült rajzából csak keveseknek jutott, de néhányan láthatták a Reményik alapította Pásztortűz című kolozsvári folyóirat néhány régi példányát, amelyekkel megajándékozott a szobrászművész.
Az igazi ajándék azonban Székely Ferenc frissen megjelent beszélgető-könyve volt (Égbe nyúló kapaszkodó. Születésnapi beszélgetések. Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2015). Sorrendben a harmadik ilyen munkája a szerzőnek, akit immár nyugdíjas könyvtárosként is külön köszönthetünk. Interjúalanyai: Ablonczy László, Baróthy Ádám, Csávossy György, Cseke Péter, Gál Éva Emese, Hadnagy József, Kapui Ágota, Kocsis István, Köntös- Szabó Zoltán, Tar Károly.
Székely Ferenc Kolozsvár felől, a Mezőségen át ért Marosvásárhelyre, hogy a két megjelent beszélgetőtársnak, Baróthy Ádámnak és a Debrecenből érkezett Hadnagy Józsefnek "még azon melegében", akár a karácsonyi kalácsot, átnyújthassa a könyvet.
– Ilyenkor, a két ünnep között élmény találkozni azokkal, akik valamiképpen részei voltak a napjainknak. Nem a rokonságra gondolok ezúttal, hanem a barátokra, munkatársakra, jelesen a toll embereire.
– Igen, írókra, költőkre, újságírókra, szerkesztőkre. Ha mód van rá, nem jövünk üres kézzel. Akinek friss kötete van, siet dedikálni a barátainak. Magam így juthattam pár új könyvhöz, kiadványhoz. Hadd említsem a címére nézve talán furcsa, ám annál sokatmondóbb riportkötetet: Nem magyarul magyarok. Riporttábor Óradnán és Randaborbereken, MÚRE 2015, szerzői: Ambrus Attila, Ambrus Melinda, Antal Erika, Bögözi Attila, Deák Gyöngyi, Farkas-Ráduly Melinda, Gáspár Melinda, Gáspár Sándor, Kovács Péter, Maksay Magdolna, Moldován Zenkő, Prózsa Lilla- Zsuzsanna, Rácz Éva, Sarány István, Sarány Orsolya, Szekeres Attila, Szucher Ervin, Vadas Henrietta. Köszönöm Gáspár Sándornak a kedvességét és a szép dedikációt.
Baricz Lajosnak nemrég írtam a Különös karácsony című könyvéről. De ez idáig nem ismertem a zenét szerző Simon Kinga kántornő jegyezte szép képes-kottás kiadványt (Baricz Lajos megzenésített versei. A 20 éves Jubilate és a 10 éves Szent Cecília együttes ünnepi kiadványa, Marosszentgyörgy, 2014, CD- vel). Baricz Lajos hozott az általa szerkesztett Harangszó című Kolping-újság karácsonyi számából is azoknak, akiket még ott talált. (Hivatali kötelezettségei ellenére is bejött egy szeretetteljes kézfogásra.)
A Nagykenden élő Fülöp Kálmánnak is most jelent meg a harmadik verseskönyve: Harmatcsepp a fény porában (Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2015, a borítón Kedei Zoltán munkája). A szerző nem lehetett közöttünk, de családja segítségével eljuttatott egy-két példányt, mutatóba.
Székely Ferenc nem felejtette otthon az Erdőszentgyörgyi Figyelő ünnepi számát sem, benne számos érdekes írás mellett egy-két marosvásárhelyi vonatkozású szöveggel (Kedeiről, Hadnagyról).
Ráduly János gyengélkedett, mégis gondoskodott némi angyalfiáról: mindjárt három friss könyvet küldött, dedikálva. Az első: Makfalva két régi rovásemléke, a második: Sorok Erdőszentgyörgy régmúltjáról, a harmadik pedig: Jajkiáltások a fehér papíron (1989. július 24 – augusztus 23.) A szerző száz könyvének jegyzéke (1974 – 2015). Mindhárom könyv a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál jelent meg, 2015-ös évjelzettel. Stílszerűen ez utóbbi Ráduly János századik munkája. Beszédes a címe!...
A házigazda művész ajándéka sem maradt el, azoknak, akik még nem részesültek volna a Szivárvány kapuja (Pinokkió-rajzok, Juventus, Marosvásárhely, 2015) című képes-verses könyvecskéből.
– Hangulatos "évzárónk" volt, fejezi be a rövid számvetést Bölöni Domokos. – Barátaink sikereinek jó együtt örülnünk. Nem szeretem a közhelyeket, de itt most még hozzáteszem: az öröm forrása pedig a kölcsönös tisztelet és a szeretet.
Doszlop Imre Lídia Naómi. Népújság (Marosvásárhely)
– Százfelé mutatnak útjaink, ünnepeinket is az ezerféle érdek és kötelezettség korlátai közé kell szorítanunk. Vége a ráérős világnak. Ezért aztán nem minden barátunk lehetett ott karácsony másodnapján a hetvenéves Baróthy Ádám és a hatvanöt éves Hadnagy József köszöntésén a marosvásárhelyi várban, Kedei Zoltán tetőtéri új műtermében – válaszolja kérdésemre Bölöni Domokos, aki ezúton is köszöni a művésznek a lehetőséget. – De akik el tudtak jönni, nem bánták meg, mert az ünnepeltek, valamint az Istvánok és Jánosok koccintásos köszöntésén túl voltaképpen könyves találkozássá nemesedett az együttlét. Baróthy Ádám Reményik Sándorról készült rajzából csak keveseknek jutott, de néhányan láthatták a Reményik alapította Pásztortűz című kolozsvári folyóirat néhány régi példányát, amelyekkel megajándékozott a szobrászművész.
Az igazi ajándék azonban Székely Ferenc frissen megjelent beszélgető-könyve volt (Égbe nyúló kapaszkodó. Születésnapi beszélgetések. Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2015). Sorrendben a harmadik ilyen munkája a szerzőnek, akit immár nyugdíjas könyvtárosként is külön köszönthetünk. Interjúalanyai: Ablonczy László, Baróthy Ádám, Csávossy György, Cseke Péter, Gál Éva Emese, Hadnagy József, Kapui Ágota, Kocsis István, Köntös- Szabó Zoltán, Tar Károly.
Székely Ferenc Kolozsvár felől, a Mezőségen át ért Marosvásárhelyre, hogy a két megjelent beszélgetőtársnak, Baróthy Ádámnak és a Debrecenből érkezett Hadnagy Józsefnek "még azon melegében", akár a karácsonyi kalácsot, átnyújthassa a könyvet.
– Ilyenkor, a két ünnep között élmény találkozni azokkal, akik valamiképpen részei voltak a napjainknak. Nem a rokonságra gondolok ezúttal, hanem a barátokra, munkatársakra, jelesen a toll embereire.
– Igen, írókra, költőkre, újságírókra, szerkesztőkre. Ha mód van rá, nem jövünk üres kézzel. Akinek friss kötete van, siet dedikálni a barátainak. Magam így juthattam pár új könyvhöz, kiadványhoz. Hadd említsem a címére nézve talán furcsa, ám annál sokatmondóbb riportkötetet: Nem magyarul magyarok. Riporttábor Óradnán és Randaborbereken, MÚRE 2015, szerzői: Ambrus Attila, Ambrus Melinda, Antal Erika, Bögözi Attila, Deák Gyöngyi, Farkas-Ráduly Melinda, Gáspár Melinda, Gáspár Sándor, Kovács Péter, Maksay Magdolna, Moldován Zenkő, Prózsa Lilla- Zsuzsanna, Rácz Éva, Sarány István, Sarány Orsolya, Szekeres Attila, Szucher Ervin, Vadas Henrietta. Köszönöm Gáspár Sándornak a kedvességét és a szép dedikációt.
Baricz Lajosnak nemrég írtam a Különös karácsony című könyvéről. De ez idáig nem ismertem a zenét szerző Simon Kinga kántornő jegyezte szép képes-kottás kiadványt (Baricz Lajos megzenésített versei. A 20 éves Jubilate és a 10 éves Szent Cecília együttes ünnepi kiadványa, Marosszentgyörgy, 2014, CD- vel). Baricz Lajos hozott az általa szerkesztett Harangszó című Kolping-újság karácsonyi számából is azoknak, akiket még ott talált. (Hivatali kötelezettségei ellenére is bejött egy szeretetteljes kézfogásra.)
A Nagykenden élő Fülöp Kálmánnak is most jelent meg a harmadik verseskönyve: Harmatcsepp a fény porában (Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2015, a borítón Kedei Zoltán munkája). A szerző nem lehetett közöttünk, de családja segítségével eljuttatott egy-két példányt, mutatóba.
Székely Ferenc nem felejtette otthon az Erdőszentgyörgyi Figyelő ünnepi számát sem, benne számos érdekes írás mellett egy-két marosvásárhelyi vonatkozású szöveggel (Kedeiről, Hadnagyról).
Ráduly János gyengélkedett, mégis gondoskodott némi angyalfiáról: mindjárt három friss könyvet küldött, dedikálva. Az első: Makfalva két régi rovásemléke, a második: Sorok Erdőszentgyörgy régmúltjáról, a harmadik pedig: Jajkiáltások a fehér papíron (1989. július 24 – augusztus 23.) A szerző száz könyvének jegyzéke (1974 – 2015). Mindhárom könyv a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál jelent meg, 2015-ös évjelzettel. Stílszerűen ez utóbbi Ráduly János századik munkája. Beszédes a címe!...
A házigazda művész ajándéka sem maradt el, azoknak, akik még nem részesültek volna a Szivárvány kapuja (Pinokkió-rajzok, Juventus, Marosvásárhely, 2015) című képes-verses könyvecskéből.
– Hangulatos "évzárónk" volt, fejezi be a rövid számvetést Bölöni Domokos. – Barátaink sikereinek jó együtt örülnünk. Nem szeretem a közhelyeket, de itt most még hozzáteszem: az öröm forrása pedig a kölcsönös tisztelet és a szeretet.
Doszlop Imre Lídia Naómi. Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 11.
Megszólalt Nagy Zsolt a börtönirodalom-botrány ügyében
Nem érzi úgy Nagy Zsolt, hogy visszaélt volna azzal a törvény adta lehetőséggel, amely szerint 30 nappal rövidül a szabadságvesztésük ideje alatt tudományos műveket megjelentető elítéltek büntetése. Védelmére keltek a munkáihoz ajánlást író erdélyi magyar egyetemi oktatók is.
Az úgynevezett stratégiai privatizációk perében tavaly januárban négy évre elítélt egykori RMDSZ-es politikus arra reagált hétfőn a „Veled vagyunk, Zsolt!” Facebook-oldalon, hogy az igazságügyi minisztérium közétette a börtönben írt művek listáját, mellékelve azoknak az egyetemi tanároknak a nevét is, akik ajánlást írtak a könyvek megjelentetéséhez.
A „börtönirodalom” hónapok óta foglalkoztatja a román sajtót, miután egyértelművé vált, hogy számtalan elítélt – köztük üzletemberek, politikusok – visszaéltek a büntetésüket lerövidítő lehetőséggel. Ha volt pénzük, nem is volt nehéz dolguk, mert csak egy egyetemi tanár ajánlását kellett megszerezniük. Tavaly szokatlanul sok, összesen 331, tudományosnak titulált művet jelentettek meg a romániai elítéltek. Egyikük, az időközben szabadult Gigi Becali például el is ismerte, hogy mások írták – pénzért – a könyveit. Mindezekért a sajtó egy része a „börtönirodalom” most közzétett jegyzékét szégyenlistának nevezi, az igazságügyi miniszter pedig közölte, hogy felülvizsgálják a börtönben született műveket. Emellett történtek már kezdeményezések a jogi lehetőség felszámolására is.
Nagy Zsolt három művet jelentetett meg tavaly a bukaresti Meteor Press kiadónál, ismert erdélyi magyar egyetemi tanárok ajánlásával. Keddi állásfoglalásában elöljáróban leszögezte: nem könyveket, nem irodalmi alkotásokat, hanem szakmai dolgozatokat írt a börtönben.
A sajtóban megjelenteket is pontosította: nem a listán szereplő egyetemi tanárok irányításával írta ezeket a dolgozatokat. „A dolgozat elkezdésének feltétele egy egyetemi tanár ajánlólevele, amely a téma tudományos relevanciáját, és a dolgozatot író személy erre való alkalmasságát, képességét mutatja be. Ennyi és semmi több. Ezúton is köszönöm azon nagytiszteletnek örvendő tanároknak, akik ajánlólevelet adtak nekem, egyúttal biztosítva őket arról, hogy a legjobb tudásom szerint végeztem ezt a munkát” – írta állásfoglalásában Nagy Zsolt.
Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy egy-egy mű megjelentése 30 napot von le a büntetéséből, de ez nem csökkenhet kevesebb, mint felére. Összehasonlításképpen felidézte: eddig 8,5 hónapot dolgozott a börtön mosodájában, és ezáltal mindössze 2 hónappal rövidült a büntetése.
Nagy Zsolt emlékeztetett arra is, hogy a tudományos munkákért járó büntetésrövidítés joga 1969 óta benne van a román büntetés-végrehajtási törvényben, miközben olyan EU-s ország is van, ahol a kiolvasott könyvek után is jár büntetés-csökkentés. Ugyanakkor a törvény adta lehetőséggel élő elítéltek száma nem haladja meg Romániában fogva tartott több mint 30 000 személy egy százalékát sem.
„Mint minden joggal, ezzel is vissza lehet élni, de hiba lenne kivágni ezt a „fát”, azért mert akad félrenyúló ága is. Ne öntsük ki ez esetben (is) a fürdővízzel együtt a jogokat is” – szögezte le Nagy Zsolt.
„Ha felkérnének, újra megírnám az ajánlást”
A marosvásárhelyi születésű egykori RMDSZ-es politikus tavaly elsőként az Un oraş pe Mureş – Drumuri prin timp (Egy város a Maros mellett. Utak az időben) című könyvét jelentette meg. Ehhez Rüsz-Fogarasi Enikő történész, egyetemi tanár, a BBTE Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese írt ajánlást.
Ismert, hogy korábban Nagy Zsolt az RMDSZ kampányfőnöke is volt. Tapasztalatait felhasználva írta meg második könyvét, a Managementul campaniilor electorale (A választási kampányok menedzsmentje) címűt, Salat Levente professzornak, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politikatudományok Intézete oktatójának ajánlásával.
Nagy Zsolt korábban távközlési miniszter is volt. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy megjelentesse az Uniunea Europeană în era digitală – Opţiuni şi proiecte (Az Európai Unió a digitális korszakban. Opciók és projektek) című munkát, amelyhez Veress Emőd jogász, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézetének igazgatója írt ajánlást.
Veress Emőd a Maszolnak hétfőn megerősítette: nem a dolgozat szakmai irányítását vállalta, hanem – a törvény egyetlen követelményeként – ajánlást írt a könyvhöz, amelyben tudományos szempontból relevánsnak minősítette a szerző által választott témát, és kezeskedett arról, hogy Nagy Zsoltot képességei alkalmassá teszik egy ilyen tudományos munka megírására.
„Ezt az ajánlást én nyugodt lelkiismerettel írtam meg, és bármikor újra megírnám” – nyilatkozta a jogász. Veress Emőd elmondta, rendben valónak tartja az elítélteknek azt a jogát, hogy büntetésük rövidüljön, ha a börtönben tudományos műveket írnak. „Természetesen ezzel is vissza lehet élni, ha valaki több tucat könyvet ír. De Nagy Zsolt nem élt vissza ezzel a lehetőséggel” – jelentette ki.
Hasonlóan fogalmazott Salat Levente is, akinek álláspontját a clujcultural.ro portál ismertette az ügyben. Az egyetemi tanár emlékeztetett arra, hogy Nagy Zsolt évekig az RMDSZ kampányfőnöke volt, ezért képesnek tartotta és tartja a szerzőt A választási kampányok menedzsmentje című munka megírására. „Ha most, a visszaélésekről szóló botrányok után kérnének fel arra, hogy ajánlást írjak a könyvéhez, megtenném” – szögezte le az egyetemi tanár, aki ugyanakkor felháborítónak tartja, hogy a sajtó egy része egy kalap alá vette őt a szélhámosoknak ajánlásokat megfogalmazó egyetemi tanárokkal.
Cseke Péter Tamás. maszol.ro
Nem érzi úgy Nagy Zsolt, hogy visszaélt volna azzal a törvény adta lehetőséggel, amely szerint 30 nappal rövidül a szabadságvesztésük ideje alatt tudományos műveket megjelentető elítéltek büntetése. Védelmére keltek a munkáihoz ajánlást író erdélyi magyar egyetemi oktatók is.
Az úgynevezett stratégiai privatizációk perében tavaly januárban négy évre elítélt egykori RMDSZ-es politikus arra reagált hétfőn a „Veled vagyunk, Zsolt!” Facebook-oldalon, hogy az igazságügyi minisztérium közétette a börtönben írt művek listáját, mellékelve azoknak az egyetemi tanároknak a nevét is, akik ajánlást írtak a könyvek megjelentetéséhez.
A „börtönirodalom” hónapok óta foglalkoztatja a román sajtót, miután egyértelművé vált, hogy számtalan elítélt – köztük üzletemberek, politikusok – visszaéltek a büntetésüket lerövidítő lehetőséggel. Ha volt pénzük, nem is volt nehéz dolguk, mert csak egy egyetemi tanár ajánlását kellett megszerezniük. Tavaly szokatlanul sok, összesen 331, tudományosnak titulált művet jelentettek meg a romániai elítéltek. Egyikük, az időközben szabadult Gigi Becali például el is ismerte, hogy mások írták – pénzért – a könyveit. Mindezekért a sajtó egy része a „börtönirodalom” most közzétett jegyzékét szégyenlistának nevezi, az igazságügyi miniszter pedig közölte, hogy felülvizsgálják a börtönben született műveket. Emellett történtek már kezdeményezések a jogi lehetőség felszámolására is.
Nagy Zsolt három művet jelentetett meg tavaly a bukaresti Meteor Press kiadónál, ismert erdélyi magyar egyetemi tanárok ajánlásával. Keddi állásfoglalásában elöljáróban leszögezte: nem könyveket, nem irodalmi alkotásokat, hanem szakmai dolgozatokat írt a börtönben.
A sajtóban megjelenteket is pontosította: nem a listán szereplő egyetemi tanárok irányításával írta ezeket a dolgozatokat. „A dolgozat elkezdésének feltétele egy egyetemi tanár ajánlólevele, amely a téma tudományos relevanciáját, és a dolgozatot író személy erre való alkalmasságát, képességét mutatja be. Ennyi és semmi több. Ezúton is köszönöm azon nagytiszteletnek örvendő tanároknak, akik ajánlólevelet adtak nekem, egyúttal biztosítva őket arról, hogy a legjobb tudásom szerint végeztem ezt a munkát” – írta állásfoglalásában Nagy Zsolt.
Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy egy-egy mű megjelentése 30 napot von le a büntetéséből, de ez nem csökkenhet kevesebb, mint felére. Összehasonlításképpen felidézte: eddig 8,5 hónapot dolgozott a börtön mosodájában, és ezáltal mindössze 2 hónappal rövidült a büntetése.
Nagy Zsolt emlékeztetett arra is, hogy a tudományos munkákért járó büntetésrövidítés joga 1969 óta benne van a román büntetés-végrehajtási törvényben, miközben olyan EU-s ország is van, ahol a kiolvasott könyvek után is jár büntetés-csökkentés. Ugyanakkor a törvény adta lehetőséggel élő elítéltek száma nem haladja meg Romániában fogva tartott több mint 30 000 személy egy százalékát sem.
„Mint minden joggal, ezzel is vissza lehet élni, de hiba lenne kivágni ezt a „fát”, azért mert akad félrenyúló ága is. Ne öntsük ki ez esetben (is) a fürdővízzel együtt a jogokat is” – szögezte le Nagy Zsolt.
„Ha felkérnének, újra megírnám az ajánlást”
A marosvásárhelyi születésű egykori RMDSZ-es politikus tavaly elsőként az Un oraş pe Mureş – Drumuri prin timp (Egy város a Maros mellett. Utak az időben) című könyvét jelentette meg. Ehhez Rüsz-Fogarasi Enikő történész, egyetemi tanár, a BBTE Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese írt ajánlást.
Ismert, hogy korábban Nagy Zsolt az RMDSZ kampányfőnöke is volt. Tapasztalatait felhasználva írta meg második könyvét, a Managementul campaniilor electorale (A választási kampányok menedzsmentje) címűt, Salat Levente professzornak, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politikatudományok Intézete oktatójának ajánlásával.
Nagy Zsolt korábban távközlési miniszter is volt. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy megjelentesse az Uniunea Europeană în era digitală – Opţiuni şi proiecte (Az Európai Unió a digitális korszakban. Opciók és projektek) című munkát, amelyhez Veress Emőd jogász, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézetének igazgatója írt ajánlást.
Veress Emőd a Maszolnak hétfőn megerősítette: nem a dolgozat szakmai irányítását vállalta, hanem – a törvény egyetlen követelményeként – ajánlást írt a könyvhöz, amelyben tudományos szempontból relevánsnak minősítette a szerző által választott témát, és kezeskedett arról, hogy Nagy Zsoltot képességei alkalmassá teszik egy ilyen tudományos munka megírására.
„Ezt az ajánlást én nyugodt lelkiismerettel írtam meg, és bármikor újra megírnám” – nyilatkozta a jogász. Veress Emőd elmondta, rendben valónak tartja az elítélteknek azt a jogát, hogy büntetésük rövidüljön, ha a börtönben tudományos műveket írnak. „Természetesen ezzel is vissza lehet élni, ha valaki több tucat könyvet ír. De Nagy Zsolt nem élt vissza ezzel a lehetőséggel” – jelentette ki.
Hasonlóan fogalmazott Salat Levente is, akinek álláspontját a clujcultural.ro portál ismertette az ügyben. Az egyetemi tanár emlékeztetett arra, hogy Nagy Zsolt évekig az RMDSZ kampányfőnöke volt, ezért képesnek tartotta és tartja a szerzőt A választási kampányok menedzsmentje című munka megírására. „Ha most, a visszaélésekről szóló botrányok után kérnének fel arra, hogy ajánlást írjak a könyvéhez, megtenném” – szögezte le az egyetemi tanár, aki ugyanakkor felháborítónak tartja, hogy a sajtó egy része egy kalap alá vette őt a szélhámosoknak ajánlásokat megfogalmazó egyetemi tanárokkal.
Cseke Péter Tamás. maszol.ro
2016. január 23.
Egy nemzedék (?) vesszőfuttatása
Székely Ferenc interjúkötete
Immár negyedik fejezethez ért Székely Ferenc abban a „makacs” vállalkozásban, melyet pár éve kezdett el: életút-beszélgetést készíteni kerek évfordulós alkotókkal a Kárpát-medence egész területéről. Ebbe a kötetbe tíz beszélgetés került.
A megszólaltatottak legfiatalabbika hatvanéves, legidősebbike kilencven. Végeredményben nem egy generációról van szó, hanem legalábbis kettőről, ráadásul, mint tudjuk, az alkotók általában nem szeretik, ha nemzedékekbe „szuszakoljuk” őket, s akként emlegetjük. A kötet interjúit végigolvasva azonban kiderül, hogy egyvalami nagyon összeköti őket – és ez természetesen nem esztétikai, művészetszemléleti természetű: a kor, amelyben éltek. A kommunista diktatúra. Interjúkról lévén szó, egyéni életutak kerülnek előtérbe, ugyanakkor a beszélgetések úgy is összeolvashatóak, mint e korszak dokumentumai. Így hát egységes egészet alkotnak. Folytatják, kiegészítik egymást, párbeszédbe kerülnek. Mindegyik megszólaltatott alkotó életében cezúraként van jelen az átkosként emlegetett kor, bizonyos értelemben mindegyikük sorsát, karrierjét befolyásolta: egyikét azért, mert félrelökte, másikét, mert külföldre sodorta, harmadikét, mert… Azt is láthatjuk, hogy az ekkor átéltek gyakorta olyan traumákat okoztak, melyeken túl lenni, melyeket feldolgozni tökéletesen sosem lehet(ett). Ami fájdalmasan megdöbbentő: egy letűnt korról emlékeznek az interjúalanyok, gyakorta azzal a tudattal, hogy ők maguk is ama letűnt kor részei, vagyis a mában csak relikviák. Majd mindegyik beszélgetésben előhozódik, hogy hiányzik a társadalmi megbecsülés, hogy az újabb kéziratokra nem találnak kiadókat, hogy… Eme interjúkötet egyik tanulsága, (bár talán nem új dolog…), hogy nem becsüljük eléggé (humán) értelmiségeinket. Visszatérő motívum az is, hogy a pálya delén még „futott a vonat”, aztán az új időknek új szelei vakvágányra sodorták. Érdekes, hogy az efféle megállapítások ellenére sem beszélhetünk frusztrációról, hisz ezek az összegzések nem szemrehányóak, inkább nyugodt-beletörődőek. Egész eddig úgy beszéltem e kötetről, mint egy korszak lenyomatáról. Mégis, az egyéni különbségekre is ki kell térnünk, hisz alkotókról van szó, mással össze nem téveszthető egyéniségekről (a kötetben ábécérendben jelennek meg az interjúk). Ha a téma visszatérő is, a megszólalás, a stílus mindig más: van, akié lírai-rezignált, van, akié (ön)ironikus, van, aki kerek történeteket mesél, epikus részletességgel, van, aki az érzelmei felől közelíti meg a múltat, és olyan is, aki elvonatkoztat, leszűr, teoretizál. Így mindegyik interjú más, visszaadja az egyes szerzők habitusát. Ami még közös: a múlttal való szembenézés kegyetlen őszintesége. Hatvanon túl már tudja az ember, hogy mennyit ér és hol a helye. Ennek nyugodtsága hatja át a beszélgetéseket. Már nincs takargatni- vagy megszépíteni való, már nem szükség óvatoskodni a megnyilatkozásokban, nem kell „helyezkedni”. Ez olykor meglepően nyers kijelentéseket eredményez. A kérdező, Székely Ferenc jól irányítja a beszélgetések menetét. A teljes pályaívek körüljárására törekszik, többnyire kronologikusan haladva, ez némi sematikusságot is ad a beszélgetéseknek, de a válaszadók szeszélye, az emlékezés csapongó volta s az ebből fakadó vargabetűk elég „szövevényessé” teszik ahhoz, hogy az olvasó számára ne tűnhessenek kiszámíthatónak. Székely Ferenc nem titkolt szándéka az is, hogy az interjúk életrajzi dokumentumként is megállják helyüket, ezért hát a beszélgetésekbe ágyazva olyan tényszerű adatok is megjelennek, mint elvégzett tanulmányok, kiadott művek, díjak stb. Mintha csak a későbbi lexikonszerkesztők, wikipédiások munkáját akarná megkönnyíteni. Ez az interjúkötet kortünet, kórtünet, valamint lehetőség egy kérdés felvetésére, s tán megválaszolására is: Mi lehet egy élet sommája? Döbbenetes olvasmány azok számára is (vagy elsősorban azok számára), akik a hatvanra (vagy ne adj’ isten, a kilencvenre) mint valami távoli ködbe vesző csúcsra (avagy kénköves gödörre) gondolnak.
ZSIDÓ FERENC
Interjúk: Ablonczy László, Baróthi Ádám, Csávossy György, Cseke Péter, Gál Éva Emese, Hadnagy József, Kapui Ágota, Kocsis István, Köntös-Szabó Zoltán, Tar Károly. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Székely Ferenc interjúkötete
Immár negyedik fejezethez ért Székely Ferenc abban a „makacs” vállalkozásban, melyet pár éve kezdett el: életút-beszélgetést készíteni kerek évfordulós alkotókkal a Kárpát-medence egész területéről. Ebbe a kötetbe tíz beszélgetés került.
A megszólaltatottak legfiatalabbika hatvanéves, legidősebbike kilencven. Végeredményben nem egy generációról van szó, hanem legalábbis kettőről, ráadásul, mint tudjuk, az alkotók általában nem szeretik, ha nemzedékekbe „szuszakoljuk” őket, s akként emlegetjük. A kötet interjúit végigolvasva azonban kiderül, hogy egyvalami nagyon összeköti őket – és ez természetesen nem esztétikai, művészetszemléleti természetű: a kor, amelyben éltek. A kommunista diktatúra. Interjúkról lévén szó, egyéni életutak kerülnek előtérbe, ugyanakkor a beszélgetések úgy is összeolvashatóak, mint e korszak dokumentumai. Így hát egységes egészet alkotnak. Folytatják, kiegészítik egymást, párbeszédbe kerülnek. Mindegyik megszólaltatott alkotó életében cezúraként van jelen az átkosként emlegetett kor, bizonyos értelemben mindegyikük sorsát, karrierjét befolyásolta: egyikét azért, mert félrelökte, másikét, mert külföldre sodorta, harmadikét, mert… Azt is láthatjuk, hogy az ekkor átéltek gyakorta olyan traumákat okoztak, melyeken túl lenni, melyeket feldolgozni tökéletesen sosem lehet(ett). Ami fájdalmasan megdöbbentő: egy letűnt korról emlékeznek az interjúalanyok, gyakorta azzal a tudattal, hogy ők maguk is ama letűnt kor részei, vagyis a mában csak relikviák. Majd mindegyik beszélgetésben előhozódik, hogy hiányzik a társadalmi megbecsülés, hogy az újabb kéziratokra nem találnak kiadókat, hogy… Eme interjúkötet egyik tanulsága, (bár talán nem új dolog…), hogy nem becsüljük eléggé (humán) értelmiségeinket. Visszatérő motívum az is, hogy a pálya delén még „futott a vonat”, aztán az új időknek új szelei vakvágányra sodorták. Érdekes, hogy az efféle megállapítások ellenére sem beszélhetünk frusztrációról, hisz ezek az összegzések nem szemrehányóak, inkább nyugodt-beletörődőek. Egész eddig úgy beszéltem e kötetről, mint egy korszak lenyomatáról. Mégis, az egyéni különbségekre is ki kell térnünk, hisz alkotókról van szó, mással össze nem téveszthető egyéniségekről (a kötetben ábécérendben jelennek meg az interjúk). Ha a téma visszatérő is, a megszólalás, a stílus mindig más: van, akié lírai-rezignált, van, akié (ön)ironikus, van, aki kerek történeteket mesél, epikus részletességgel, van, aki az érzelmei felől közelíti meg a múltat, és olyan is, aki elvonatkoztat, leszűr, teoretizál. Így mindegyik interjú más, visszaadja az egyes szerzők habitusát. Ami még közös: a múlttal való szembenézés kegyetlen őszintesége. Hatvanon túl már tudja az ember, hogy mennyit ér és hol a helye. Ennek nyugodtsága hatja át a beszélgetéseket. Már nincs takargatni- vagy megszépíteni való, már nem szükség óvatoskodni a megnyilatkozásokban, nem kell „helyezkedni”. Ez olykor meglepően nyers kijelentéseket eredményez. A kérdező, Székely Ferenc jól irányítja a beszélgetések menetét. A teljes pályaívek körüljárására törekszik, többnyire kronologikusan haladva, ez némi sematikusságot is ad a beszélgetéseknek, de a válaszadók szeszélye, az emlékezés csapongó volta s az ebből fakadó vargabetűk elég „szövevényessé” teszik ahhoz, hogy az olvasó számára ne tűnhessenek kiszámíthatónak. Székely Ferenc nem titkolt szándéka az is, hogy az interjúk életrajzi dokumentumként is megállják helyüket, ezért hát a beszélgetésekbe ágyazva olyan tényszerű adatok is megjelennek, mint elvégzett tanulmányok, kiadott művek, díjak stb. Mintha csak a későbbi lexikonszerkesztők, wikipédiások munkáját akarná megkönnyíteni. Ez az interjúkötet kortünet, kórtünet, valamint lehetőség egy kérdés felvetésére, s tán megválaszolására is: Mi lehet egy élet sommája? Döbbenetes olvasmány azok számára is (vagy elsősorban azok számára), akik a hatvanra (vagy ne adj’ isten, a kilencvenre) mint valami távoli ködbe vesző csúcsra (avagy kénköves gödörre) gondolnak.
ZSIDÓ FERENC
Interjúk: Ablonczy László, Baróthi Ádám, Csávossy György, Cseke Péter, Gál Éva Emese, Hadnagy József, Kapui Ágota, Kocsis István, Köntös-Szabó Zoltán, Tar Károly. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 24.
„Alvilág nem csak Udvarhelyen van, de máshol a szereplők tudják a helyüket”
Két év leforgása alatt másodszor volt kénytelen önvédelmi fegyverét használni Szőke László újságíró a székelyudvarhelyi alvilág ismert figurái ellen. Azért támadtak ismét rá, mert a nyilvánosság elé tárta kétes ügyleteiket és viselt dolgaikat. Az Udvarhelyi Híradó főszerkesztőjét a hétvégi incidens hátteréről és várható következményeiről kérdeztük.
Érdekelnének a szombat hajnali események előzményei. Sokáig úgy tudtam, hogy Budapesten élsz, ritkán jársz haza. Hogyan lettél az Udvarhelyi Híradó napilap főszerkesztője?
Hónapok óta tudtuk, hogy főszerkesztő kell a lapnak, a tulajdonos alapítvány tanácsadójaként pedig az én feladatom is volt egy megfelelő ember megkeresése. A hosszas, sikertelen keresgélés után döntöttem: ha nem megy úgy, akkor legyen így, és elvállaltam.
Ez azt is jelenti, hogy gyakorlatilag hazaköltöztél?
Nem, kétlaki vagyok. Magyarországon is van munkám és itt is. Hetente 3-4 napot tartózkodom átlagban Udvarhelyen, az első hónapokban többször itt, mint ott.
Tehát jó ideje sokat tartózkodsz Székelyudvarhelyen, de eddig nem esett bajod. Ezek szerint eddig kerülted a helyeket, ahol szembekerülhetsz azokkal az emberekkel, akiknek a tevékenységeddel kivívtad a haragját magad ellen?
Igen, nem provokáltam, ahogy most sem akartam. De nyilvánvaló volt, hogy egyszer összefutok ezekkel az emberekkel, idő kérdése volt. A Mokka diszkójában sosem voltam, nem tudtam, hogy a kávézó része nincs nyitva ilyenkor. Nem egyedül voltam, nem szólalt meg a vészcsengő, amikor beléptem a Mokkába. Ahogy beléptem és észrevettek, már mindegy volt. Rosszkor voltam, rossz helyen.
Nem tudtál volna egyszerűen sarkon fordulni és kimenni? Vagy gyávaságnak tartottad volna?
Elképzelhetetlennek és kivitelezhetetlennek tartom, hogy csak azért ne léphessek be Udvarhelyen bárhová is, mert megverhetnek. Na, erre nem vagyok hajlandó, és ezután sem fogom azt elfogadni, hogy "úgymond" féljek bármilyen helyen megjelenni. Időről-időre ezért minden lokálban megfordulok, szándékosan. Nem vagyok hajlandó félni ezektől.
Mit kell tudni a támadódról, Szígyártó Szabolcsról, és mivel hívtad ki a haragját?
Az egyik legagresszívabb alvilági figura. Ahogy maguk között is beszélik, bolond, azaz részegen vagy belőve nem tudja, mit tesz. Autólopások, csalások, verekedések gyakori szereplője, többek közt.
Azt írtad Facebookon a történtekről, hogy "egy verés belefért". Ezt kifejtenéd bővebben?
A diszkó folyosóján már "rámrohant" Cinciri Béla, úgymond "tesóként" ölelgetett, és vont, terelt a bárpult felé. Még selfiet is készített, mint utólag kiderült. A pulttól már elindult felém Szígyártó Szabolcs, fenyegetőzött, majd ütött, rúgott. A földön is. Nem védekeztem, én nem verekedek. Aztán kiborulva elvonult a helyről. Ezért maradtam, és vettem egy üveg ásványvizet. Nem hittem, hogy lesz folytatása. Tudtam, hogy ez a Szígyártó milyen, hogy nem fogja/tudja majd türtőztetni magát, ha egyszer meglát. Még a rendőrséget sem hívtam, mert ebben az egészben, amit csinálok, tényleg benne van az a néhány pof. Mese nincs. Eszembe se jutott akkor még, hogy a fegyverem használjam. Tíz perc múlva visszatért Szígyártó, és ismét verni kezdett, akkor közvetlenül a bárpult mellett, ahol iszogattam a vizem, és a pipámra gyújtottam. Ekkor kezdődött a második verés. Senki nem lépett közbe, senki nem hívta a rendőrséget, hiába kértem ott, a pofonok között. Már percek óta ütött, a földön voltam, valami asztal alá berugdosott.
És ekkor került elő a fegyver?
Igen. Elég hideg fejjel tudtam közben gondolkodni. Az asztal alatt a felsőtestem szabadon volt, a lábaim rugdosta, térdelt rajtuk. És ütött. Akkor volt időm elővenni a pisztolyt, s kábé 30 centiről a felsőteste felé lőttem, addig, amíg befejezte az ütlegelést. Mindaddig rajtam térdelt, amíg a biztonságiak meg nem érkeztek. Szerencsére erről megvan a videófelvétel is. Egy eltévedt, azaz megpattant golyó sebesíthette meg a közelben álló csíki fiatalt. A másik golyó talán Cinciri Bélát horzsolta, szintén lepattanó, ő végig ott volt közvetlen közelünkben. De nagyon fontos, a gumilövedékes önvédelmi fegyver élet kioltására nem alkalmas. Mielőtt gyilkossági kísérletbe próbálna bárki is keverni.
Jól tudom, hogy Szígyártó még kórházban van? Milyen sérülései vannak?
A kezén sérült meg tudomásom szerint, azt a sebet kellett kezelni. Legkésőbb hétfőn ki is engedik – a rendőrségen hallottak szerint.
Milyen büntetőjogi következményei várhatóak ennek az ügynek? Először is Szigyártóra, majd rád nézve is, mert úgy értettem, hogy „engedéllyel birtokolt fegyver jogtalan használata” miatt indult vizsgálat ellened.
A szokásos, mint a 2014-es esetben, amikor hárman támadtak meg. Az én esetemben a fegyverhasználat jogosságát kötelező módon vizsgálnia kell a rendőrségnek, Szígyártót ütlegeléssel és rendzavarással gyanúsítják. Súlyosbító körülmény, hogy nyilvános helyen használtam a pisztolyt, a fegyverviselési szabályok szerint ugyanis nyilvános helyre nem szabad fegyvert bevinni. Szabálysértéssel elmeszelhetnek, bár a fegyver nem volt élesítve, csőre töltve se, ez is enyhítő körülmény lehet.
Tehát a te esetedben nem lehet büntetőjogi felelősséget megállapítani, legfennebb kihágást?
Valószínű, hogy csak kihágás lesz belőle, de azért ezt az ügyészég állapítja meg, majd a bíróság dönt. A dolgok megítélése jogi értelemben azért nem annyira aknamentes. Tény, hogy nem büntetőügy a szabálytalan fegyverviselés.
Hogyan zárult számodra az imént említett 2014-es lövöldözési ügy, amikor alvilági támadódat a fülén megsebesítetted?
A legszebben, amit el lehet képzelni. Súlyos sérülés nélkül immár Szígyártó ellen is kérhetem az ún. távoltartási bírósági rendeletet, amelynek értelmében legtöbb 5 méterre közelíthet meg engem. Ezt eddig Cinciri Bélával szemben kérhettem csak. Ha úgy tetszik, meg kellett várnom, hogy Szígyártó is megtámadjon, különben érdemben nem tárgyalnák a távoltartási kérelmet. És ők ketten azok, akik elveszíthetik önkontrolljukat, nem érdekli őket, hogy mik lehetnek a következmények. Mivel huzamosan Udvarhelyen leszek, így csökkentem annak a valószínűségét, hogy ezek az őrültek hozzám közelíthessenek.
A megsérült csíki fiú jól van? Megorrolt-e rád?
Nem tudom, biztos, hogy nem örvend a helyzetnek, én is sajnálom, de azért ne felejtsük el, hogy a lőfegyverhasználat nem ok, hanem okozat. Azaz nem azért sérült meg, mert én lőttem, hanem azért lőttem, mert meg kellett védenem magam, és véletlenül megsérült, nem célzott lövéstől.
Cinciri Béla jobban van, mint valaha, ifjabbik Pui Béla egy hete késelt, szabadlábon van, Szígyártót a kórházból – gondolom – hazaengedik. Nyilván, jogalap nélkül senkit nem lehet lezárni. De tényleg nincs jogalap? Pui Béla üzente is: akárhányszor elvihettek, végül úgyis elengedtek...
Ezek a garázdaság, ütlegelés, kisebb testi sértések kategóriájába tartozó ügyek nem vonnak maguk után súlyos, börtönnel járó ítéletet. A sorozatos bűnismétlés az, ami miatt azért megszívhatják. És ezt tudják, ha van valamilyen felfüggesztett büntetésük, kerülik is a konfliktust. De hibát követ el, aki a saját értékrendje szerint tekint ezekre az emberekre. Ezek pitiáner bűnözők, akik ebből élnek. Érdek és fizikai erő (félelem), ez a két dolog, ami mentén élik mindennapjaikat.
Korábban volt egy tüntetés is Udvarhelyen, a helyi közösség kezdi megelégelni ezeknek az embereknek a jelenlétét a városban. De nyilván, tüntetésekkel nem lehet bűnt üldözni. Az önkormányzat alárendeltségében helyi rendőrség működik. Hozhatnak-e változást a város életében ilyen téren a helyhatósági választások?
Biztosan hoz változást a választás, a közbiztonság máris része a közbeszédnek, a kampánynak is az lesz. S azzal, hogy nem hagyom szőnyeg alá söpörni, biztosan az is marad. De az is az igazsághoz tartozik, hogy Udvarhely azért ilyen hangos ezektől a dolgoktól, mert minden apróság kiderül most már. Máshol is van alvilág, máshol is van kocsmai verekedés, csak ott nem lopózott be ez a jelenség a közösség mindennapjaiba. Alvilág volt, van és lesz, de jobb helyeken a szereplők tudják a helyüket. Lassan Udvarhelyen is megtanulják.
Cseke Péter Tamás. maszol.ro
Két év leforgása alatt másodszor volt kénytelen önvédelmi fegyverét használni Szőke László újságíró a székelyudvarhelyi alvilág ismert figurái ellen. Azért támadtak ismét rá, mert a nyilvánosság elé tárta kétes ügyleteiket és viselt dolgaikat. Az Udvarhelyi Híradó főszerkesztőjét a hétvégi incidens hátteréről és várható következményeiről kérdeztük.
Érdekelnének a szombat hajnali események előzményei. Sokáig úgy tudtam, hogy Budapesten élsz, ritkán jársz haza. Hogyan lettél az Udvarhelyi Híradó napilap főszerkesztője?
Hónapok óta tudtuk, hogy főszerkesztő kell a lapnak, a tulajdonos alapítvány tanácsadójaként pedig az én feladatom is volt egy megfelelő ember megkeresése. A hosszas, sikertelen keresgélés után döntöttem: ha nem megy úgy, akkor legyen így, és elvállaltam.
Ez azt is jelenti, hogy gyakorlatilag hazaköltöztél?
Nem, kétlaki vagyok. Magyarországon is van munkám és itt is. Hetente 3-4 napot tartózkodom átlagban Udvarhelyen, az első hónapokban többször itt, mint ott.
Tehát jó ideje sokat tartózkodsz Székelyudvarhelyen, de eddig nem esett bajod. Ezek szerint eddig kerülted a helyeket, ahol szembekerülhetsz azokkal az emberekkel, akiknek a tevékenységeddel kivívtad a haragját magad ellen?
Igen, nem provokáltam, ahogy most sem akartam. De nyilvánvaló volt, hogy egyszer összefutok ezekkel az emberekkel, idő kérdése volt. A Mokka diszkójában sosem voltam, nem tudtam, hogy a kávézó része nincs nyitva ilyenkor. Nem egyedül voltam, nem szólalt meg a vészcsengő, amikor beléptem a Mokkába. Ahogy beléptem és észrevettek, már mindegy volt. Rosszkor voltam, rossz helyen.
Nem tudtál volna egyszerűen sarkon fordulni és kimenni? Vagy gyávaságnak tartottad volna?
Elképzelhetetlennek és kivitelezhetetlennek tartom, hogy csak azért ne léphessek be Udvarhelyen bárhová is, mert megverhetnek. Na, erre nem vagyok hajlandó, és ezután sem fogom azt elfogadni, hogy "úgymond" féljek bármilyen helyen megjelenni. Időről-időre ezért minden lokálban megfordulok, szándékosan. Nem vagyok hajlandó félni ezektől.
Mit kell tudni a támadódról, Szígyártó Szabolcsról, és mivel hívtad ki a haragját?
Az egyik legagresszívabb alvilági figura. Ahogy maguk között is beszélik, bolond, azaz részegen vagy belőve nem tudja, mit tesz. Autólopások, csalások, verekedések gyakori szereplője, többek közt.
Azt írtad Facebookon a történtekről, hogy "egy verés belefért". Ezt kifejtenéd bővebben?
A diszkó folyosóján már "rámrohant" Cinciri Béla, úgymond "tesóként" ölelgetett, és vont, terelt a bárpult felé. Még selfiet is készített, mint utólag kiderült. A pulttól már elindult felém Szígyártó Szabolcs, fenyegetőzött, majd ütött, rúgott. A földön is. Nem védekeztem, én nem verekedek. Aztán kiborulva elvonult a helyről. Ezért maradtam, és vettem egy üveg ásványvizet. Nem hittem, hogy lesz folytatása. Tudtam, hogy ez a Szígyártó milyen, hogy nem fogja/tudja majd türtőztetni magát, ha egyszer meglát. Még a rendőrséget sem hívtam, mert ebben az egészben, amit csinálok, tényleg benne van az a néhány pof. Mese nincs. Eszembe se jutott akkor még, hogy a fegyverem használjam. Tíz perc múlva visszatért Szígyártó, és ismét verni kezdett, akkor közvetlenül a bárpult mellett, ahol iszogattam a vizem, és a pipámra gyújtottam. Ekkor kezdődött a második verés. Senki nem lépett közbe, senki nem hívta a rendőrséget, hiába kértem ott, a pofonok között. Már percek óta ütött, a földön voltam, valami asztal alá berugdosott.
És ekkor került elő a fegyver?
Igen. Elég hideg fejjel tudtam közben gondolkodni. Az asztal alatt a felsőtestem szabadon volt, a lábaim rugdosta, térdelt rajtuk. És ütött. Akkor volt időm elővenni a pisztolyt, s kábé 30 centiről a felsőteste felé lőttem, addig, amíg befejezte az ütlegelést. Mindaddig rajtam térdelt, amíg a biztonságiak meg nem érkeztek. Szerencsére erről megvan a videófelvétel is. Egy eltévedt, azaz megpattant golyó sebesíthette meg a közelben álló csíki fiatalt. A másik golyó talán Cinciri Bélát horzsolta, szintén lepattanó, ő végig ott volt közvetlen közelünkben. De nagyon fontos, a gumilövedékes önvédelmi fegyver élet kioltására nem alkalmas. Mielőtt gyilkossági kísérletbe próbálna bárki is keverni.
Jól tudom, hogy Szígyártó még kórházban van? Milyen sérülései vannak?
A kezén sérült meg tudomásom szerint, azt a sebet kellett kezelni. Legkésőbb hétfőn ki is engedik – a rendőrségen hallottak szerint.
Milyen büntetőjogi következményei várhatóak ennek az ügynek? Először is Szigyártóra, majd rád nézve is, mert úgy értettem, hogy „engedéllyel birtokolt fegyver jogtalan használata” miatt indult vizsgálat ellened.
A szokásos, mint a 2014-es esetben, amikor hárman támadtak meg. Az én esetemben a fegyverhasználat jogosságát kötelező módon vizsgálnia kell a rendőrségnek, Szígyártót ütlegeléssel és rendzavarással gyanúsítják. Súlyosbító körülmény, hogy nyilvános helyen használtam a pisztolyt, a fegyverviselési szabályok szerint ugyanis nyilvános helyre nem szabad fegyvert bevinni. Szabálysértéssel elmeszelhetnek, bár a fegyver nem volt élesítve, csőre töltve se, ez is enyhítő körülmény lehet.
Tehát a te esetedben nem lehet büntetőjogi felelősséget megállapítani, legfennebb kihágást?
Valószínű, hogy csak kihágás lesz belőle, de azért ezt az ügyészég állapítja meg, majd a bíróság dönt. A dolgok megítélése jogi értelemben azért nem annyira aknamentes. Tény, hogy nem büntetőügy a szabálytalan fegyverviselés.
Hogyan zárult számodra az imént említett 2014-es lövöldözési ügy, amikor alvilági támadódat a fülén megsebesítetted?
A legszebben, amit el lehet képzelni. Súlyos sérülés nélkül immár Szígyártó ellen is kérhetem az ún. távoltartási bírósági rendeletet, amelynek értelmében legtöbb 5 méterre közelíthet meg engem. Ezt eddig Cinciri Bélával szemben kérhettem csak. Ha úgy tetszik, meg kellett várnom, hogy Szígyártó is megtámadjon, különben érdemben nem tárgyalnák a távoltartási kérelmet. És ők ketten azok, akik elveszíthetik önkontrolljukat, nem érdekli őket, hogy mik lehetnek a következmények. Mivel huzamosan Udvarhelyen leszek, így csökkentem annak a valószínűségét, hogy ezek az őrültek hozzám közelíthessenek.
A megsérült csíki fiú jól van? Megorrolt-e rád?
Nem tudom, biztos, hogy nem örvend a helyzetnek, én is sajnálom, de azért ne felejtsük el, hogy a lőfegyverhasználat nem ok, hanem okozat. Azaz nem azért sérült meg, mert én lőttem, hanem azért lőttem, mert meg kellett védenem magam, és véletlenül megsérült, nem célzott lövéstől.
Cinciri Béla jobban van, mint valaha, ifjabbik Pui Béla egy hete késelt, szabadlábon van, Szígyártót a kórházból – gondolom – hazaengedik. Nyilván, jogalap nélkül senkit nem lehet lezárni. De tényleg nincs jogalap? Pui Béla üzente is: akárhányszor elvihettek, végül úgyis elengedtek...
Ezek a garázdaság, ütlegelés, kisebb testi sértések kategóriájába tartozó ügyek nem vonnak maguk után súlyos, börtönnel járó ítéletet. A sorozatos bűnismétlés az, ami miatt azért megszívhatják. És ezt tudják, ha van valamilyen felfüggesztett büntetésük, kerülik is a konfliktust. De hibát követ el, aki a saját értékrendje szerint tekint ezekre az emberekre. Ezek pitiáner bűnözők, akik ebből élnek. Érdek és fizikai erő (félelem), ez a két dolog, ami mentén élik mindennapjaikat.
Korábban volt egy tüntetés is Udvarhelyen, a helyi közösség kezdi megelégelni ezeknek az embereknek a jelenlétét a városban. De nyilván, tüntetésekkel nem lehet bűnt üldözni. Az önkormányzat alárendeltségében helyi rendőrség működik. Hozhatnak-e változást a város életében ilyen téren a helyhatósági választások?
Biztosan hoz változást a választás, a közbiztonság máris része a közbeszédnek, a kampánynak is az lesz. S azzal, hogy nem hagyom szőnyeg alá söpörni, biztosan az is marad. De az is az igazsághoz tartozik, hogy Udvarhely azért ilyen hangos ezektől a dolgoktól, mert minden apróság kiderül most már. Máshol is van alvilág, máshol is van kocsmai verekedés, csak ott nem lopózott be ez a jelenség a közösség mindennapjaiba. Alvilág volt, van és lesz, de jobb helyeken a szereplők tudják a helyüket. Lassan Udvarhelyen is megtanulják.
Cseke Péter Tamás. maszol.ro
2016. február 2.
Mindennapi olvasmányunk volt
Gyűjteményes kötetben jelentek meg Magyari Lajos lezárult irodalmi életművének javát tartalmazó versei a minap Czegő Zoltán szerkesztésében a sepsiszentgyörgyi ARTprinter Kiadónál. A kötet kapcsán érdemes felidézni, s e hasábokon különösen indokolt, hogy a szerző másik nagyszabású teljesítményének pontosan a Székely Hírmondó nyújtott nyilvánosságot.
Nem szükséges fukarkodnunk a jelzőkkel: Háromszéken páratlan publicisztikai teljesítmény volt a Magyarié, aki éveken át napi rendszerességgel szemlézte és kommentálta a közéleti eseményeket, mindig ahhoz a hírhez szólva hozzá, ami a leginkább foglalkoztatta a közvéleményt, és ami a leginkább értelmezésre szorult. Utolsó, kórházban töltött napjai egyikén mondotta a nagybeteg költő a látogató elismerő szavaira reakcióként, a nyakára mutatva: „Innentől felfele nincs semmi bajom”. Cseke Péter, a média szakprofesszora üzente neki: vezércikkei annyira megfeleltek a műfaj Kossuth megszabta szabályainak, hogy diákjaival tananyagként használták a kolozsvári egyetemen.
Az évtizednél hosszabb ideig tartó és egyetlen lapszámot ki nem hagyó jegyzetsorozat halála előtt három nappal szakadt meg, s utolsó írása, visszatekintve, szellemiségében akár végrendeletnek is minősíthető. Az utolsó két szó a nemzeti gondolatot félti belső rombolóitól, s aggodalma korántsem volt alaptalan.
A magyarság jogvédelmét feladatuknak tekintő írástudók közé tartozott, s versei olvastán is érdemes eltűnődni azon, hogy a transzilvanizmusból, mely oly magas színvonalú magyar irodalom ihlete volt a két világháború között, milyen maradandó gondolatok testálódtak ama nemzedék utókorára, így a Forrás nemzedékek íróira is. Ennek felvállalását elvetik a rendszerváltás után felröppent rajai a honi magyar irodalomnak, a maguk arcélének mindenáron másként való megrajzolását keresvén. Holott annak humánumeszménye máig érvényes.
Noha a történelmi Erdélyt megalkotó három nemzetből mára kettő maradt a porondon, ráadásul többségi részről nagyon gyenge támogatást kap a néptestvériség eszménye, a többségi nemzetállamképzés pedig kimondottan kiebrudaló mozdulatokat tesz mindenki más fele, annál fájóbb az aktualitása az elárult közös jövőtervnek, s Magyari nem hagyta megtéveszteni magát, miként utolsó írásai – versek és publicisztikák – egyaránt tanúsítják.
B. Kovács András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Gyűjteményes kötetben jelentek meg Magyari Lajos lezárult irodalmi életművének javát tartalmazó versei a minap Czegő Zoltán szerkesztésében a sepsiszentgyörgyi ARTprinter Kiadónál. A kötet kapcsán érdemes felidézni, s e hasábokon különösen indokolt, hogy a szerző másik nagyszabású teljesítményének pontosan a Székely Hírmondó nyújtott nyilvánosságot.
Nem szükséges fukarkodnunk a jelzőkkel: Háromszéken páratlan publicisztikai teljesítmény volt a Magyarié, aki éveken át napi rendszerességgel szemlézte és kommentálta a közéleti eseményeket, mindig ahhoz a hírhez szólva hozzá, ami a leginkább foglalkoztatta a közvéleményt, és ami a leginkább értelmezésre szorult. Utolsó, kórházban töltött napjai egyikén mondotta a nagybeteg költő a látogató elismerő szavaira reakcióként, a nyakára mutatva: „Innentől felfele nincs semmi bajom”. Cseke Péter, a média szakprofesszora üzente neki: vezércikkei annyira megfeleltek a műfaj Kossuth megszabta szabályainak, hogy diákjaival tananyagként használták a kolozsvári egyetemen.
Az évtizednél hosszabb ideig tartó és egyetlen lapszámot ki nem hagyó jegyzetsorozat halála előtt három nappal szakadt meg, s utolsó írása, visszatekintve, szellemiségében akár végrendeletnek is minősíthető. Az utolsó két szó a nemzeti gondolatot félti belső rombolóitól, s aggodalma korántsem volt alaptalan.
A magyarság jogvédelmét feladatuknak tekintő írástudók közé tartozott, s versei olvastán is érdemes eltűnődni azon, hogy a transzilvanizmusból, mely oly magas színvonalú magyar irodalom ihlete volt a két világháború között, milyen maradandó gondolatok testálódtak ama nemzedék utókorára, így a Forrás nemzedékek íróira is. Ennek felvállalását elvetik a rendszerváltás után felröppent rajai a honi magyar irodalomnak, a maguk arcélének mindenáron másként való megrajzolását keresvén. Holott annak humánumeszménye máig érvényes.
Noha a történelmi Erdélyt megalkotó három nemzetből mára kettő maradt a porondon, ráadásul többségi részről nagyon gyenge támogatást kap a néptestvériség eszménye, a többségi nemzetállamképzés pedig kimondottan kiebrudaló mozdulatokat tesz mindenki más fele, annál fájóbb az aktualitása az elárult közös jövőtervnek, s Magyari nem hagyta megtéveszteni magát, miként utolsó írásai – versek és publicisztikák – egyaránt tanúsítják.
B. Kovács András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. február 6.
In memoriam Marosi Barna
„Újságíró vagyok, semmi más” – így vallott magáról Marosi Barna, holott mindannyian tudjuk: kiterjedt, több évtizedes publicisztikai és írói munkássága jóval túlmutat ezen.
Marosi Barna a marosvásárhelyi és erdélyi magyarság iránt elkötelezett magyar értelmiségi volt, egy nehéz kor krónikása, aki íróként, publicistaként és a Duna Televízió alelnökeként mindvégig sajátos értékeink megőrzésére törekedett.
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ szervezésében február 12-én 17 órakor a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében Marosi Barnára emlékeznek.
A rendezvényen Ötvös József református lelkész és Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus, esszéista mond beszédet. Közreműködnek Farkas Ibolya, Györffy András és Barabási Tivadar színművészek, valamint Bartha Lajos, Bartha Ilka, Barabás Boróka és Weber-Csíky Borka Boglárka, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia előadóművészei.
Marosi Barna 1931. szeptember 29-én született Marosvásárhelyen. Író, riporter. Molter Károly fia, Marosi Péter és Marosi Pál öccse. 1950-ben érettségizett a marosvásárhelyi Református Kollégiumban. 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett kémiatanári és vegyészi diplomát. 1954–58 között a bukaresti Előre riportere, később szerkesztője. 1958-ban ’56-os állásfoglalása miatt távoznia kellett a sajtóból, tíz évig vegyészként dolgozott, előbb a bukaresti Reactivul vegyi üzem munkása (1958–59), majd a marosvásárhelyi cukorgyárban vegyészmérnök, kémikus (1959-68).
1968-tól újra az Előre marosvásárhelyi tudósítója. Riportjai a napi aktualitáson túlmutató, irodalmi alkotások. Az Előre Kiskönyvtárának szerkesztőbizottsági tagja, több riportantológiában – Hazánk új arca (1986), Sokágú termőfa (1986), Tenni és teremteni (1987), Jövőépítők (1987) – is megjelentek írásai.
1989 decemberétől 1993-ig a Romániai Magyar Szó új formájának szerkesztő publicistája, kommentátora. 1993-tól szabadúszó. 1996-tól a Duna Tv munkatársa, főszerkesztő, műhelyvezető, 1998-tól alelnök 2000. december 1-ig.
Első írásait a marosvásárhelyi Vörös Zászló közölte 1951-ben.
Dános Miklóssal közösen írta a Két hét a Dunán című riportkönyvet 1957-ben, Beke Györggyel és Kenéz Ferenccel együtt mutatja be a Csőposta című könyvet 1974-ben, s közben szerepel Bekével és Cseke Péterrel az Emberarcok riportkötetben 1976-ban. Saját riportkötetei közül kiemelkedik a Megbolygatott világ (1974), melyben többek között felidézi az elmúlt századfordulóról Bernády György marosvásárhelyi polgármesterségének városépítő hagyományát.
Más önálló kötetei: Kapu utca 10. (kisregény, 1965, 2. kiadás: 1969); Sújtólégben – rezesbandával (Zsil-völgyi napló, 1979), Bernády György városa (1993, 2. kiadás: 2006). Népújság (Marosvásárhely)
„Újságíró vagyok, semmi más” – így vallott magáról Marosi Barna, holott mindannyian tudjuk: kiterjedt, több évtizedes publicisztikai és írói munkássága jóval túlmutat ezen.
Marosi Barna a marosvásárhelyi és erdélyi magyarság iránt elkötelezett magyar értelmiségi volt, egy nehéz kor krónikása, aki íróként, publicistaként és a Duna Televízió alelnökeként mindvégig sajátos értékeink megőrzésére törekedett.
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ szervezésében február 12-én 17 órakor a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében Marosi Barnára emlékeznek.
A rendezvényen Ötvös József református lelkész és Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus, esszéista mond beszédet. Közreműködnek Farkas Ibolya, Györffy András és Barabási Tivadar színművészek, valamint Bartha Lajos, Bartha Ilka, Barabás Boróka és Weber-Csíky Borka Boglárka, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia előadóművészei.
Marosi Barna 1931. szeptember 29-én született Marosvásárhelyen. Író, riporter. Molter Károly fia, Marosi Péter és Marosi Pál öccse. 1950-ben érettségizett a marosvásárhelyi Református Kollégiumban. 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett kémiatanári és vegyészi diplomát. 1954–58 között a bukaresti Előre riportere, később szerkesztője. 1958-ban ’56-os állásfoglalása miatt távoznia kellett a sajtóból, tíz évig vegyészként dolgozott, előbb a bukaresti Reactivul vegyi üzem munkása (1958–59), majd a marosvásárhelyi cukorgyárban vegyészmérnök, kémikus (1959-68).
1968-tól újra az Előre marosvásárhelyi tudósítója. Riportjai a napi aktualitáson túlmutató, irodalmi alkotások. Az Előre Kiskönyvtárának szerkesztőbizottsági tagja, több riportantológiában – Hazánk új arca (1986), Sokágú termőfa (1986), Tenni és teremteni (1987), Jövőépítők (1987) – is megjelentek írásai.
1989 decemberétől 1993-ig a Romániai Magyar Szó új formájának szerkesztő publicistája, kommentátora. 1993-tól szabadúszó. 1996-tól a Duna Tv munkatársa, főszerkesztő, műhelyvezető, 1998-tól alelnök 2000. december 1-ig.
Első írásait a marosvásárhelyi Vörös Zászló közölte 1951-ben.
Dános Miklóssal közösen írta a Két hét a Dunán című riportkönyvet 1957-ben, Beke Györggyel és Kenéz Ferenccel együtt mutatja be a Csőposta című könyvet 1974-ben, s közben szerepel Bekével és Cseke Péterrel az Emberarcok riportkötetben 1976-ban. Saját riportkötetei közül kiemelkedik a Megbolygatott világ (1974), melyben többek között felidézi az elmúlt századfordulóról Bernády György marosvásárhelyi polgármesterségének városépítő hagyományát.
Más önálló kötetei: Kapu utca 10. (kisregény, 1965, 2. kiadás: 1969); Sújtólégben – rezesbandával (Zsil-völgyi napló, 1979), Bernády György városa (1993, 2. kiadás: 2006). Népújság (Marosvásárhely)
2016. február 15.
Kik itt éltek, az értelmes lét lehetőségeit egyengették…
In memoriam Marosi Barna
A néhai marosvásárhelyi írónak, újságírónak, publicistának, a Duna Televízió néhai alelnökének, Molter Károly legkisebb fiának emléke előtt tisztelgett múlt hét péntek délutánján a Kultúrpalota kistermében megjelent teljes telt házas közönség.
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ által szervezett emlékesten a ceremóniamester, Barabási Tivadar színművész köszöntötte a résztvevőket, illetve elmondta: Marosi Barna több évtizedes munkássága jóval több volt, mint publicisztika. Első írásait 1951-ben a Vörös Zászló közölte, riportkötetei nagy sikernek örvendtek. A marosvásárhelyi és erdélyi magyarság iránt elkötelezett értelmiségi maradt a Duna Televízió elnökeként is.
1931. szeptember 29-én született Marosvásárhelyen. Molter Károly fia, Marosi Péter és Marosi Pál öccse. 1950-ben érettségizett a helyi Református Kollégiumban. 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett kémiatanári és vegyészi diplomát. 1954–58 között a bukaresti Előre riportere, később szerkesztője. 1958-ban ’56-os állásfoglalása miatt távoznia kellett a sajtóból, tíz évig vegyészként dolgozott, előbb a bukaresti Reactivul vegyi üzem munkása (1958–59), majd a marosvásárhelyi cukorgyárban vegyészmérnök, kémikus (1959-68). 1968-tól újra az Előre marosvásárhelyi tudósítója. Riportjai a napi aktualitáson túlmutató, irodalmi alkotások. Az Előre Kiskönyvtárának szerkesztőbizottsági tagja, több riportantológiában – Hazánk új arca (1986), Sokágú termőfa (1986), Tenni és teremteni (1987), Jövőépítők (1987) – is megjelentek írásai. 1989 decemberétől 1993-ig a Romániai Magyar Szó új formájának szerkesztő publicistája, kommentátora. 1993-tól szabadúszó. 1996-tól a Duna Tv munkatársa, főszerkesztő, műhelyvezető, 1998-tól alelnök 2000. december 1-ig. Dános Miklóssal közösen írta a Két hét a Dunán című riportkönyvet 1957-ben, Beke Györggyel és Kenéz Ferenccel együtt mutatja be a Csőposta című könyvet 1974-ben, s közben szerepel Bekével és Cseke Péterrel az Emberarcok riportkötetben 1976-ban. Saját riportkötetei közül kiemelkedik a Megbolygatott világ (1974), melyben többek között felidézi az elmúlt századfordulóról Bernády György marosvásárhelyi polgármesterségének városépítő hagyományát. Más önálló kötetei: Kapu utca 10. (kisregény, 1965, 2. kiadás: 1969); Sújtólégben – rezesbandával (Zsil-völgyi napló, 1979), Bernády György városa (1993, 2. kiadás: 2006).
Györffy András színművész Karinthy Frigyes előszó című versét mondta el, majd Ötvös József református lelkipásztor beszédét hallhatták a jelenlévők.
– Minden emlékezésben a múlt egy szelete elevenedik meg előttünk. Megjelenik a kor hangulata, színe, illata. Elnémult szavak szólnak újból, és arcok jelennek meg köztünk. Arcok, amelyeken látszanak a lerakódott igazságok és igazságtalanságok, amelyeket el kellett hallgatni – mert mindig voltak és lesznek csak álmokban megélt történetek. Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írott II. levele negyedik részének hetedik verse volt az egyik lelki kapaszkodónk abban, hogy itt maradhassunk, megmaradhassunk. Kellett legyen egy választott igénk, csak így lehetett élni, túlélni. A cserépedénybe zárt kincs a hit, az ember reménysége. Az ember szeretete. Ezt a huszadik századi erdélyi ember érti a legjobban. A szeretet birtokában nem vagyunk elhagyottak. Ezen életet éljük itt azóta, amióta Molter idejött, majd felnőtt a három fiú a kollégium tanári lakásában. Barna a legkisebb volt, de még elmondhatta: hazajárt hozzájuk az Erdélyi Helikon majd mindegyik jelentős alkotója. Ő pedig hús-vér valóságban élte meg a későbbi változásokat – mondta a számos személyes emlékkel, történettel gazdagított beszéde során Ötvös József.
Méltatásában Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus, esszéista hozzátette: Molter Károly fia vitathatatlan tekintélynek örvendett diáktársai között.
– A nagy hírű kollégium tanári lakásaként szolgáló épületben otthonra lelt az értelmes szó, a cselekvés útjait kereső párbeszéd. Erdély minden tájáról jöttek ide vendégek, és ide tértek be azok is, akik a magyarországi irodalom képviselőjeként látogattak Marosvásárhelyre. Móricz, Kosztolányi, Tamási lába nyomán lépkedett, aki elsétált a szokatlanul magas ablakok alatt. Szinte érthetetlen volt számomra, hogy Marosi Barna mégis vegyész kívánt lenni. 1950- ben a Bolyai Tudományegyetem kémia szakára felvételizett, és tanárként diplomázott, majd újságíróként helyezkedett el az Előre című lapnál. Nem kezdőként indult, dunai útirajza könyv formájában is eljutott az olvasóhoz. Hamarosan azonban váratlan fordulat következett: kiderült, hogy az adott körülmények között a vegyészi diploma nagyon hasznos lehet az újságíró számára. '58-ban vegyész lett, később a vásárhelyi cukorgyár alkalmazottja. A torz, embertelen diktatúra következménye volt ez. Az '56-os szabadságharc okán a rendszer a fiatal írástudók életébe sorsformáló és torokszorító hatékonysággal avatkozott be. Őt is elnémították, mert eltért a véleménye a hatalométól, és ezt nem titkolta el. Egy évtized után térhetett vissza ugyanazon lap vásárhelyi tudósítójaként. Írásaiban jelentkezik a sokoldalú tájékozottság, a pontos megfigyelés és a tágabb összefüggések ismerete. Olvasmányos mozzanatokra lelünk a mondandóban. A leírói jellegű szövegbe beleszövődnek a magyar történelem színes szálai, ami írásait a szokványos riportok fölé emeli. Úttörő szerepe volt Bernády György emlékének újrafelidézésésében, 1974-ben kötetben is közölte a modern város megteremtőjének gondolatébresztő történetét, a könyv 1993-ban bővített kiadásban ismét megjelent, és közben a Köteles utcai épületben virtuálisan továbbra is jelen voltak azok, akik a század elején oda látogattak. A Marosi Ildikó által ott szerkeszett szövegek hozzájárulnak jelenünk megértéséhez is. Ezt az életművet és életutat csak az adott kor és hely függvényében lehet elemezni. Jellegzetes erdélyi és kisebbségi sors az övé: a szorongató viszonyok egyik csapdahelyzetében nem tudott nemet mondani, és a rákényszerített kompromisszum bénítólag hatott egész életére. A zaklatott sorsú város közelmúltjáról beszél az utca, amelyben lakott. Kik itt éltek, az értelmes lét lehetőségeit egyengették. Kinek emlékét méltatni próbáljuk, azok közé tartozott, akik a kisebbségi sors könyörtelen szorításában is gyarapították azon értékeinket, amelyek élhetővé formálták az életünket. Akik a kudarcos küszködések sorában is a szellem szavait érvényesítették, ahogy lehetett. E mai városban már az azonos nyelvűek sem tudnak egymással a józan ész szavaira figyelni: elődeinktől azt is meg kell tanulnunk, hogy hogyan lehet és kell bölcsen cselekednünk – mondta Gálfalvi Zsolt, majd az emlékest második felében Györffy András Marosi Barna Bernády- könyvéből, Farkas Ibolya színművésznő pedig a szerző Megbolygatott világ című kötetéből olvasott fel, majd Bartha Lajosnak, Bartha Ilkának, Barabás Borókának és Weber-Csíky Borka Boglárkának, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia előadóművészeinek játékát hallhatta az emlékező közönség.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)
In memoriam Marosi Barna
A néhai marosvásárhelyi írónak, újságírónak, publicistának, a Duna Televízió néhai alelnökének, Molter Károly legkisebb fiának emléke előtt tisztelgett múlt hét péntek délutánján a Kultúrpalota kistermében megjelent teljes telt házas közönség.
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ által szervezett emlékesten a ceremóniamester, Barabási Tivadar színművész köszöntötte a résztvevőket, illetve elmondta: Marosi Barna több évtizedes munkássága jóval több volt, mint publicisztika. Első írásait 1951-ben a Vörös Zászló közölte, riportkötetei nagy sikernek örvendtek. A marosvásárhelyi és erdélyi magyarság iránt elkötelezett értelmiségi maradt a Duna Televízió elnökeként is.
1931. szeptember 29-én született Marosvásárhelyen. Molter Károly fia, Marosi Péter és Marosi Pál öccse. 1950-ben érettségizett a helyi Református Kollégiumban. 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett kémiatanári és vegyészi diplomát. 1954–58 között a bukaresti Előre riportere, később szerkesztője. 1958-ban ’56-os állásfoglalása miatt távoznia kellett a sajtóból, tíz évig vegyészként dolgozott, előbb a bukaresti Reactivul vegyi üzem munkása (1958–59), majd a marosvásárhelyi cukorgyárban vegyészmérnök, kémikus (1959-68). 1968-tól újra az Előre marosvásárhelyi tudósítója. Riportjai a napi aktualitáson túlmutató, irodalmi alkotások. Az Előre Kiskönyvtárának szerkesztőbizottsági tagja, több riportantológiában – Hazánk új arca (1986), Sokágú termőfa (1986), Tenni és teremteni (1987), Jövőépítők (1987) – is megjelentek írásai. 1989 decemberétől 1993-ig a Romániai Magyar Szó új formájának szerkesztő publicistája, kommentátora. 1993-tól szabadúszó. 1996-tól a Duna Tv munkatársa, főszerkesztő, műhelyvezető, 1998-tól alelnök 2000. december 1-ig. Dános Miklóssal közösen írta a Két hét a Dunán című riportkönyvet 1957-ben, Beke Györggyel és Kenéz Ferenccel együtt mutatja be a Csőposta című könyvet 1974-ben, s közben szerepel Bekével és Cseke Péterrel az Emberarcok riportkötetben 1976-ban. Saját riportkötetei közül kiemelkedik a Megbolygatott világ (1974), melyben többek között felidézi az elmúlt századfordulóról Bernády György marosvásárhelyi polgármesterségének városépítő hagyományát. Más önálló kötetei: Kapu utca 10. (kisregény, 1965, 2. kiadás: 1969); Sújtólégben – rezesbandával (Zsil-völgyi napló, 1979), Bernády György városa (1993, 2. kiadás: 2006).
Györffy András színművész Karinthy Frigyes előszó című versét mondta el, majd Ötvös József református lelkipásztor beszédét hallhatták a jelenlévők.
– Minden emlékezésben a múlt egy szelete elevenedik meg előttünk. Megjelenik a kor hangulata, színe, illata. Elnémult szavak szólnak újból, és arcok jelennek meg köztünk. Arcok, amelyeken látszanak a lerakódott igazságok és igazságtalanságok, amelyeket el kellett hallgatni – mert mindig voltak és lesznek csak álmokban megélt történetek. Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írott II. levele negyedik részének hetedik verse volt az egyik lelki kapaszkodónk abban, hogy itt maradhassunk, megmaradhassunk. Kellett legyen egy választott igénk, csak így lehetett élni, túlélni. A cserépedénybe zárt kincs a hit, az ember reménysége. Az ember szeretete. Ezt a huszadik századi erdélyi ember érti a legjobban. A szeretet birtokában nem vagyunk elhagyottak. Ezen életet éljük itt azóta, amióta Molter idejött, majd felnőtt a három fiú a kollégium tanári lakásában. Barna a legkisebb volt, de még elmondhatta: hazajárt hozzájuk az Erdélyi Helikon majd mindegyik jelentős alkotója. Ő pedig hús-vér valóságban élte meg a későbbi változásokat – mondta a számos személyes emlékkel, történettel gazdagított beszéde során Ötvös József.
Méltatásában Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus, esszéista hozzátette: Molter Károly fia vitathatatlan tekintélynek örvendett diáktársai között.
– A nagy hírű kollégium tanári lakásaként szolgáló épületben otthonra lelt az értelmes szó, a cselekvés útjait kereső párbeszéd. Erdély minden tájáról jöttek ide vendégek, és ide tértek be azok is, akik a magyarországi irodalom képviselőjeként látogattak Marosvásárhelyre. Móricz, Kosztolányi, Tamási lába nyomán lépkedett, aki elsétált a szokatlanul magas ablakok alatt. Szinte érthetetlen volt számomra, hogy Marosi Barna mégis vegyész kívánt lenni. 1950- ben a Bolyai Tudományegyetem kémia szakára felvételizett, és tanárként diplomázott, majd újságíróként helyezkedett el az Előre című lapnál. Nem kezdőként indult, dunai útirajza könyv formájában is eljutott az olvasóhoz. Hamarosan azonban váratlan fordulat következett: kiderült, hogy az adott körülmények között a vegyészi diploma nagyon hasznos lehet az újságíró számára. '58-ban vegyész lett, később a vásárhelyi cukorgyár alkalmazottja. A torz, embertelen diktatúra következménye volt ez. Az '56-os szabadságharc okán a rendszer a fiatal írástudók életébe sorsformáló és torokszorító hatékonysággal avatkozott be. Őt is elnémították, mert eltért a véleménye a hatalométól, és ezt nem titkolta el. Egy évtized után térhetett vissza ugyanazon lap vásárhelyi tudósítójaként. Írásaiban jelentkezik a sokoldalú tájékozottság, a pontos megfigyelés és a tágabb összefüggések ismerete. Olvasmányos mozzanatokra lelünk a mondandóban. A leírói jellegű szövegbe beleszövődnek a magyar történelem színes szálai, ami írásait a szokványos riportok fölé emeli. Úttörő szerepe volt Bernády György emlékének újrafelidézésésében, 1974-ben kötetben is közölte a modern város megteremtőjének gondolatébresztő történetét, a könyv 1993-ban bővített kiadásban ismét megjelent, és közben a Köteles utcai épületben virtuálisan továbbra is jelen voltak azok, akik a század elején oda látogattak. A Marosi Ildikó által ott szerkeszett szövegek hozzájárulnak jelenünk megértéséhez is. Ezt az életművet és életutat csak az adott kor és hely függvényében lehet elemezni. Jellegzetes erdélyi és kisebbségi sors az övé: a szorongató viszonyok egyik csapdahelyzetében nem tudott nemet mondani, és a rákényszerített kompromisszum bénítólag hatott egész életére. A zaklatott sorsú város közelmúltjáról beszél az utca, amelyben lakott. Kik itt éltek, az értelmes lét lehetőségeit egyengették. Kinek emlékét méltatni próbáljuk, azok közé tartozott, akik a kisebbségi sors könyörtelen szorításában is gyarapították azon értékeinket, amelyek élhetővé formálták az életünket. Akik a kudarcos küszködések sorában is a szellem szavait érvényesítették, ahogy lehetett. E mai városban már az azonos nyelvűek sem tudnak egymással a józan ész szavaira figyelni: elődeinktől azt is meg kell tanulnunk, hogy hogyan lehet és kell bölcsen cselekednünk – mondta Gálfalvi Zsolt, majd az emlékest második felében Györffy András Marosi Barna Bernády- könyvéből, Farkas Ibolya színművésznő pedig a szerző Megbolygatott világ című kötetéből olvasott fel, majd Bartha Lajosnak, Bartha Ilkának, Barabás Borókának és Weber-Csíky Borka Boglárkának, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia előadóművészeinek játékát hallhatta az emlékező közönség.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)
2016. március 2.
Beolvaszthatják a Sapientiába a Partiumi Keresztény Egyetemet
Megszűnik a Partiumi Keresztény Egyetem, és a Sapentia nagyváradi részlegeként működik tovább, ha vezetői nem dolgoznak ki március 2-ig életképes átszervezési tervet a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő intézmény gazdasági talpra állítására. A beolvadás elkerülése érdekében szakok szűnhetnek meg a PKE-n – tudta meg a Maszol.
Portálunk elsőként számolt be tavaly a magyarországi közpénzekből finanszírozott felsőoktatási intézmény anyagi gondjairól. Mint megírtuk, a magyar állami támogatást kezelő Sapientia Alapítvány szeptemberben döntött úgy, hogy körmére néz a PKE-nek. Utóbb a Krónika azt tárta fel, hogy egy belső átvilágítás eredményei szerint az egyetem 3,5 millió lejes adósságot halmozott fel pályázati pénzek hiányos elszámolása és éves túlköltekezései miatt. Ennek következményeként János Szabolcs rektor lemondott, a tisztséget megbízott vezetőként Pálfi József látja el az egy hét múlva esedékes rektorválasztásig.
A Sapientia Alapítvány számára azonban nyilvánvalóvá válhatott, hogy néhány személycsere nem állítja meg túlköltekezést és a hatalmas hiány pótlására sem sikerülhet előteremteni a pénzt. Úgy tudjuk, hogy két hete Kató Béla kutatóriumi elnök Nagyváradra látogatott tárgyalni a PKE vezetőivel, köztük az egyetem elnökével, Tőkés Lászlóval. Útjára elkísérte Brendus Réka kuratóriumi tag, a finanszírozó Bethlen Gábor Alapítvány képviselője is.
Értesüléseink szerint Kató Béla református püspök egy olyan intézményátszervezési terv kidolgozására szólította fel a PKE vezetőit, amivel talpra állítható a súlyos anyagi gondokkal küszködő egyetem. A Sapientia Alapítvány kuratóriumi elnöke határidőt is adott: március 2-át. Ugyanakkor kilátásba helyezte a PKE önállóságának felszámolását is, ha nem születik meg a Kolozsvárról kért terv. Ez azt jelentené, hogy a felsőoktatási intézmény a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nagyváradi részlegeként működne tovább. A PKE-nek értesüléseink szerint fájdalmas döntéseket kell meghoznia, ha meg akarja őrizni önállóságát: négy szakot is meg kell szüntetnie a költségek csökkentéséért.
Az OTP-nek nem tudnak törleszteni. A Krónika korábbi cikke szerint a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HURO) keretében lebonyolított programok vezettek a legnagyobb mértékben a PKE eladósodáshoz. Az egyetem 14 ilyen programban vett részt, és ezek keretében mintegy 750 ezer eurót hívott le az EU alapjából, az önrész biztosításához azonban mintegy 300 ezer euró banki hitelt kellett felvennie. Mivel a lebonyolított programokat csak késve tudta elszámolni, nem tudta teljesíteni a hitelező bankkal szembeni törlesztési ütemtervet. Így a banki kamatok és a hitel összege folyamatosan növekedett. A Maszol úgy tudja, hogy a PKE az OTP-től vett fel hiteleket, és megpróbálnak tárgyalni az átütemezésükről. Információink szerint a kialakult helyzethez az vezetett, hogy az egyetem nem profi pályázatíró cégek segítségével nyújtott be támogatási igénylést, hanem az oktatók egy része dolgozta ki – nagy összegű tiszteletdíjakért – a pályázatokat.
Sapientia: csak Kató nyilatkozhat
A fejleményekkel kapcsolatban mind a Sapientia Alapítvány, mind a PKE hírzárlatot rendelt el. Azt azonban Brendus Réka a Maszolnak megerősítette: két hete valóban részt vett az egyetem vezetőségével tartott nagyváradi találkozón. Részleteket azonban nem árult el a tanácskozásról. A budapesti nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezető-helyettese arra hivatkozott, hogy egy belső egyezségük szerint a PKE ügyéről csak a kuratóriumi elnök nyilatkozhat. Erre hivatkozott megkeresésünkre Farkas Emőd, a Sapientia Alapítvány irodavezetője, aki úgy fogalmazott: sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánja az értesüléseinket. Kató Béla pedig lapunk munkatársának azt üzente: nem zárkózik el a tájékoztatástól, de ezt csak személyes találkozón, a jövő hét folyamán kívánja megtenni.
PKE: csak Pálfi nyilatkozhat
Annak ellenére, hogy a PKE a magyarországi adófizetők pénzéből működik, Pálfi József megbízott rektor szintén elzárkózott a kérdéseinktől. „Csak annyit tudok megerősíteni, hogy az egyetem válságban van” – jelentette ki a Maszolnak. Nem jártunk nagyobb sikerrel sem Molnár Erzsébet megbízott gazdasági igazgatónál, sem Maior Enikő rektorhelyettesnél. Mindketten azzal rázták le munkatársunkat, hogy nincs felhatalmazásuk nyilatkozni a sajtónak, és a megbízott rektorhoz irányították.
A Partiumi Keresztény Egyetem a Tőkés László korábbi református püspök által 1990-ben alapított Sulyok István Református Főiskola jogutódja. Az 1999-ben alakult, 2008-ban akkreditált intézményt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel Együtt a magyar állam tartja fenn.
Cseke Péter Tamás. maszol.ro
Megszűnik a Partiumi Keresztény Egyetem, és a Sapentia nagyváradi részlegeként működik tovább, ha vezetői nem dolgoznak ki március 2-ig életképes átszervezési tervet a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő intézmény gazdasági talpra állítására. A beolvadás elkerülése érdekében szakok szűnhetnek meg a PKE-n – tudta meg a Maszol.
Portálunk elsőként számolt be tavaly a magyarországi közpénzekből finanszírozott felsőoktatási intézmény anyagi gondjairól. Mint megírtuk, a magyar állami támogatást kezelő Sapientia Alapítvány szeptemberben döntött úgy, hogy körmére néz a PKE-nek. Utóbb a Krónika azt tárta fel, hogy egy belső átvilágítás eredményei szerint az egyetem 3,5 millió lejes adósságot halmozott fel pályázati pénzek hiányos elszámolása és éves túlköltekezései miatt. Ennek következményeként János Szabolcs rektor lemondott, a tisztséget megbízott vezetőként Pálfi József látja el az egy hét múlva esedékes rektorválasztásig.
A Sapientia Alapítvány számára azonban nyilvánvalóvá válhatott, hogy néhány személycsere nem állítja meg túlköltekezést és a hatalmas hiány pótlására sem sikerülhet előteremteni a pénzt. Úgy tudjuk, hogy két hete Kató Béla kutatóriumi elnök Nagyváradra látogatott tárgyalni a PKE vezetőivel, köztük az egyetem elnökével, Tőkés Lászlóval. Útjára elkísérte Brendus Réka kuratóriumi tag, a finanszírozó Bethlen Gábor Alapítvány képviselője is.
Értesüléseink szerint Kató Béla református püspök egy olyan intézményátszervezési terv kidolgozására szólította fel a PKE vezetőit, amivel talpra állítható a súlyos anyagi gondokkal küszködő egyetem. A Sapientia Alapítvány kuratóriumi elnöke határidőt is adott: március 2-át. Ugyanakkor kilátásba helyezte a PKE önállóságának felszámolását is, ha nem születik meg a Kolozsvárról kért terv. Ez azt jelentené, hogy a felsőoktatási intézmény a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nagyváradi részlegeként működne tovább. A PKE-nek értesüléseink szerint fájdalmas döntéseket kell meghoznia, ha meg akarja őrizni önállóságát: négy szakot is meg kell szüntetnie a költségek csökkentéséért.
Az OTP-nek nem tudnak törleszteni. A Krónika korábbi cikke szerint a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HURO) keretében lebonyolított programok vezettek a legnagyobb mértékben a PKE eladósodáshoz. Az egyetem 14 ilyen programban vett részt, és ezek keretében mintegy 750 ezer eurót hívott le az EU alapjából, az önrész biztosításához azonban mintegy 300 ezer euró banki hitelt kellett felvennie. Mivel a lebonyolított programokat csak késve tudta elszámolni, nem tudta teljesíteni a hitelező bankkal szembeni törlesztési ütemtervet. Így a banki kamatok és a hitel összege folyamatosan növekedett. A Maszol úgy tudja, hogy a PKE az OTP-től vett fel hiteleket, és megpróbálnak tárgyalni az átütemezésükről. Információink szerint a kialakult helyzethez az vezetett, hogy az egyetem nem profi pályázatíró cégek segítségével nyújtott be támogatási igénylést, hanem az oktatók egy része dolgozta ki – nagy összegű tiszteletdíjakért – a pályázatokat.
Sapientia: csak Kató nyilatkozhat
A fejleményekkel kapcsolatban mind a Sapientia Alapítvány, mind a PKE hírzárlatot rendelt el. Azt azonban Brendus Réka a Maszolnak megerősítette: két hete valóban részt vett az egyetem vezetőségével tartott nagyváradi találkozón. Részleteket azonban nem árult el a tanácskozásról. A budapesti nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezető-helyettese arra hivatkozott, hogy egy belső egyezségük szerint a PKE ügyéről csak a kuratóriumi elnök nyilatkozhat. Erre hivatkozott megkeresésünkre Farkas Emőd, a Sapientia Alapítvány irodavezetője, aki úgy fogalmazott: sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánja az értesüléseinket. Kató Béla pedig lapunk munkatársának azt üzente: nem zárkózik el a tájékoztatástól, de ezt csak személyes találkozón, a jövő hét folyamán kívánja megtenni.
PKE: csak Pálfi nyilatkozhat
Annak ellenére, hogy a PKE a magyarországi adófizetők pénzéből működik, Pálfi József megbízott rektor szintén elzárkózott a kérdéseinktől. „Csak annyit tudok megerősíteni, hogy az egyetem válságban van” – jelentette ki a Maszolnak. Nem jártunk nagyobb sikerrel sem Molnár Erzsébet megbízott gazdasági igazgatónál, sem Maior Enikő rektorhelyettesnél. Mindketten azzal rázták le munkatársunkat, hogy nincs felhatalmazásuk nyilatkozni a sajtónak, és a megbízott rektorhoz irányították.
A Partiumi Keresztény Egyetem a Tőkés László korábbi református püspök által 1990-ben alapított Sulyok István Református Főiskola jogutódja. Az 1999-ben alakult, 2008-ban akkreditált intézményt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel Együtt a magyar állam tartja fenn.
Cseke Péter Tamás. maszol.ro
2016. március 8.
Székely Ferenc kötetbemutatója Szászrégenben
A szászrégeni DIO Házban mutatták be Székely Ferenc Égbe nyúló kapaszkodó című beszélgető-könyvét. Ha lett volna csillár, azon is függtek volna, ugyanis több mint száz érdeklődő jött el a február 17-i találkozóra.
A könyvbemutatót házigazdaként Demeter József lelkész nyitotta meg, üdvözölve a megjelenteket, s őszintén bevallotta: örül, hogy ilyen szép számban jöttek el, nem számított ekkora hallgatóságra. (32 évi ittléte során kevésszer volt ilyen zsúfolva a terem, amelynek építését 2002-ben fejezték be Makovecz Imre tervei alapján.)
A továbbiakban az "irányító szerepet" átvette Böjthe Lídia magyartanár, a Kemény János Művelődési Társaság elnöke. Beszélt az Égbe nyúló kapaszkodó kötet tartalmáról, céljáról, szerkezeti felépítéséről, ismertette a tíz interjúalany nevét. Köszöntötte a két "vendégalanyt": Gál Éva Emese gyergyószenmiklósi költőt és képzőművészt, illetve Baróthi Ádám helybéli szobrászművészt. A szerző, Székely Ferenc, immár a negyedik ilyen jellegű kötetet tette le az olvasók asztalára az utóbbi négy esztendőben. Évente decemberben jelenik meg az éppen soron következő könyv, amolyan karácsonyi ajándékként…
Ezután a kérdező beszélt a kötetről, néhány háttérinformációt osztva meg a jelenlévőkkel (ilyenek: a szerzőről kapott életrajzi, bibliográfiai adatok gyarapítása, főleg az egyén gyerekkorának és ifjúsági éveinek megidézése/vallatása, amiről alig találunk adatot a lexikonokban, vagy Wikipédián, az internetes portálokon. Erre Zsidó Ferenc is kitér, aki a lexikonszerkesztőknek nyújtott előlegezett segítségéről szól a kötet bevezetőjében…)
Székely Ferenc elmondta azon "évfordulós" alkotók nevét is, akiket nagyon szeretett volna szerepeltetni a kötetben, de sajnos nem sikerült. Különböző okok miatt hiányzik a könyvből Lendvay Éva, Elekes Ferenc, Nyárádi Szabó Zoltán, Máriás József, Esterházy Péter.
A Vadasdon élő nyugalmazott könyvtáros számon tartja irodalmunk jeleseit, táblázatokat vezet, évekre "lebontva", hogy ki mikor lesz 60, 65, 85, 90 éves. Szomorú, hogy már többekkel készült olyan interjú, amelyről utólag derült ki, hogy az utolsó.
Elárulta: 2016-ban olyan alanyokat "nézett ki" magának, mint Vári Attila, Bodor Ádám, Olosz Katalin, Bágyoni Szabó István, Fazakas Tibor, Cseke Gábor, Bölöni Domokos, Molnár H. Lajos, Kiss J. Botond, Markó Béla, Döbrentei Kornél.
Kis Miki Melinda szászrégeni pedagógus, a helyi tv magyar adásának bemondója Gál Éva Emese két versét olvasta fel, és részleteket az interjúkból.
A Gyergyószentmiklóson élő Gál Éva Emese sem jött üres kézzel, szép magyar verset hozott, amit ő maga "nyújtott át" olvasóinak, nagy sikert aratva, majd Székely Ferenc néhány rögtönzött kérdésére válaszolt. Örül, mondta, hogy ilyen megtiszteltetésben volt része itt, a szomszédos megyében, és sajnálattal vette tudomásul, hogy szülővárosa, Szatmárnémeti sohasem hívta meg költőként; egyszer kiállítást rendeztek ott képzőművészeti alkotásaiból.
Majd ismertette további művészi terveit.
Baróthi Ádám nagy megtisztelésnek tartja, hogy pár nappal 70. születésnapja előtt (2015. nov. 21.) olyan részleteket mondhatott el tanári pályafutásáról, alkotó éveiből, amelyek eddig sohasem jelentek meg nyomtatásban. Kiemelte a Budapesten élő Kocsis István drámaíró válaszainak aktuális üzenetét, akinek több darabját játszották Szászrégenben ’89 előtt és utána is.
Székely Ferenc felolvasta dr. Cseke Péternek az alkalomra küldött, szászrégeni olvasóihoz címzett levelét, amit a jelenlévők vastapssal jutalmaztak. (Cseke Péter nagyon szeretett volna itt lenni, de épp Budapestre hívták meg, ezért levélben köszöntötte régeni olvasóit.)
Az interjúk készítőjének minden eddigi kötetéhez hozzá lehetett jutni (A megmentett hűség, 2012; A szülőföld ölében, 2014; Harangszó a szélben, 2015; Égbe nyúló kapaszkodó, 2015), és a tavaly ősszel kiadott Károly herceg látogatása Erdőszentgyörgyön című munkáját is elhozta, és azok mind gazdára találtak. Utólag is postáznia kell azoknak, akik ott lévén már nem jutottak hozzá, de igényt tartanak arra, hogy elolvassák a bemutatott könyvet.
"Nagy öröm számomra – mondta Székely Ferenc a találkozó után –, hogy a szórványnak számító Felső-Maros mentén, Szászrégenben ilyen erős a közösség, hogy a várost gyökereikhez, hitükhöz és megmaradásukhoz szívósan ragaszkodó magyarok lakják. Amíg ilyen emberekkel találkozunk, érdemes könyvet írni s bízni a jövőben!"
Szentgyörgyi Zsolt. Népújság (Marosvásárhely)
A szászrégeni DIO Házban mutatták be Székely Ferenc Égbe nyúló kapaszkodó című beszélgető-könyvét. Ha lett volna csillár, azon is függtek volna, ugyanis több mint száz érdeklődő jött el a február 17-i találkozóra.
A könyvbemutatót házigazdaként Demeter József lelkész nyitotta meg, üdvözölve a megjelenteket, s őszintén bevallotta: örül, hogy ilyen szép számban jöttek el, nem számított ekkora hallgatóságra. (32 évi ittléte során kevésszer volt ilyen zsúfolva a terem, amelynek építését 2002-ben fejezték be Makovecz Imre tervei alapján.)
A továbbiakban az "irányító szerepet" átvette Böjthe Lídia magyartanár, a Kemény János Művelődési Társaság elnöke. Beszélt az Égbe nyúló kapaszkodó kötet tartalmáról, céljáról, szerkezeti felépítéséről, ismertette a tíz interjúalany nevét. Köszöntötte a két "vendégalanyt": Gál Éva Emese gyergyószenmiklósi költőt és képzőművészt, illetve Baróthi Ádám helybéli szobrászművészt. A szerző, Székely Ferenc, immár a negyedik ilyen jellegű kötetet tette le az olvasók asztalára az utóbbi négy esztendőben. Évente decemberben jelenik meg az éppen soron következő könyv, amolyan karácsonyi ajándékként…
Ezután a kérdező beszélt a kötetről, néhány háttérinformációt osztva meg a jelenlévőkkel (ilyenek: a szerzőről kapott életrajzi, bibliográfiai adatok gyarapítása, főleg az egyén gyerekkorának és ifjúsági éveinek megidézése/vallatása, amiről alig találunk adatot a lexikonokban, vagy Wikipédián, az internetes portálokon. Erre Zsidó Ferenc is kitér, aki a lexikonszerkesztőknek nyújtott előlegezett segítségéről szól a kötet bevezetőjében…)
Székely Ferenc elmondta azon "évfordulós" alkotók nevét is, akiket nagyon szeretett volna szerepeltetni a kötetben, de sajnos nem sikerült. Különböző okok miatt hiányzik a könyvből Lendvay Éva, Elekes Ferenc, Nyárádi Szabó Zoltán, Máriás József, Esterházy Péter.
A Vadasdon élő nyugalmazott könyvtáros számon tartja irodalmunk jeleseit, táblázatokat vezet, évekre "lebontva", hogy ki mikor lesz 60, 65, 85, 90 éves. Szomorú, hogy már többekkel készült olyan interjú, amelyről utólag derült ki, hogy az utolsó.
Elárulta: 2016-ban olyan alanyokat "nézett ki" magának, mint Vári Attila, Bodor Ádám, Olosz Katalin, Bágyoni Szabó István, Fazakas Tibor, Cseke Gábor, Bölöni Domokos, Molnár H. Lajos, Kiss J. Botond, Markó Béla, Döbrentei Kornél.
Kis Miki Melinda szászrégeni pedagógus, a helyi tv magyar adásának bemondója Gál Éva Emese két versét olvasta fel, és részleteket az interjúkból.
A Gyergyószentmiklóson élő Gál Éva Emese sem jött üres kézzel, szép magyar verset hozott, amit ő maga "nyújtott át" olvasóinak, nagy sikert aratva, majd Székely Ferenc néhány rögtönzött kérdésére válaszolt. Örül, mondta, hogy ilyen megtiszteltetésben volt része itt, a szomszédos megyében, és sajnálattal vette tudomásul, hogy szülővárosa, Szatmárnémeti sohasem hívta meg költőként; egyszer kiállítást rendeztek ott képzőművészeti alkotásaiból.
Majd ismertette további művészi terveit.
Baróthi Ádám nagy megtisztelésnek tartja, hogy pár nappal 70. születésnapja előtt (2015. nov. 21.) olyan részleteket mondhatott el tanári pályafutásáról, alkotó éveiből, amelyek eddig sohasem jelentek meg nyomtatásban. Kiemelte a Budapesten élő Kocsis István drámaíró válaszainak aktuális üzenetét, akinek több darabját játszották Szászrégenben ’89 előtt és utána is.
Székely Ferenc felolvasta dr. Cseke Péternek az alkalomra küldött, szászrégeni olvasóihoz címzett levelét, amit a jelenlévők vastapssal jutalmaztak. (Cseke Péter nagyon szeretett volna itt lenni, de épp Budapestre hívták meg, ezért levélben köszöntötte régeni olvasóit.)
Az interjúk készítőjének minden eddigi kötetéhez hozzá lehetett jutni (A megmentett hűség, 2012; A szülőföld ölében, 2014; Harangszó a szélben, 2015; Égbe nyúló kapaszkodó, 2015), és a tavaly ősszel kiadott Károly herceg látogatása Erdőszentgyörgyön című munkáját is elhozta, és azok mind gazdára találtak. Utólag is postáznia kell azoknak, akik ott lévén már nem jutottak hozzá, de igényt tartanak arra, hogy elolvassák a bemutatott könyvet.
"Nagy öröm számomra – mondta Székely Ferenc a találkozó után –, hogy a szórványnak számító Felső-Maros mentén, Szászrégenben ilyen erős a közösség, hogy a várost gyökereikhez, hitükhöz és megmaradásukhoz szívósan ragaszkodó magyarok lakják. Amíg ilyen emberekkel találkozunk, érdemes könyvet írni s bízni a jövőben!"
Szentgyörgyi Zsolt. Népújság (Marosvásárhely)